Rovatvezető: Király Pál
|
|
- Márton Péter
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 E G Y E S Ü L E T I K Ö Z L E M É N Y E K Rovatvezető: Király Pál Egyesületünk elnöksége május 17-én dr. Csontos Gyula alelnök vezetésével ülést tartott. Az ülés napirendje előtt meleg szavakkal fejezte ki az elnökség jókívánságait dr. Keresztesi Bélának, az ERTI főigazgatójának akadémikussá történt megválasztása alkalmából. Dr. Keresztesi Béla azzal fogadta a megemlékezést, hogy a magas tudományos fokozat eléréséhez nagyon sok segítséget kapott az erdőgazdaság különböző területein dolgozó elméleti és gyakorlati szakemberektől, akiknek ezúttal is köszönetet mondott. Első napirendi pontként tájékozódott az elnökség az évi vándorgyűlés előkészítéséről és intézkedett a felmerült problémák rendezésére. Király Pál főtitkár előterjesztette javaslatát az egyesületi társadalmi munkát elismerő miniszteri kitüntetésekre, dicséretekre, amelyeket az elnökség megvitatás után előterjesztésre jóváhagyott. A következőkben Kozma László, a Vadgazdálkodási Szakosztály vezetője adott tájékoztatást a Szakosztály munkájáról. A vita rendkívüli élénksége jelezte a vadgazdálkodással kapcsolatos problémák jelentőségét. Az elnökség megállapította, hogy a Szakosztály munkája pozitív, jó irányban halad, fokozatosan javul. Ezt követően dr. Sólymos Rezső tájékoztatta az elnökséget az Erdőművelési Szakosztály munkájáról. A vita során megállapították, hogy a Szakosztály a perspektivikus elgondolásait következetesen oldja meg. Munkája példa lehet a többi szakosztály részére is. Az elnökség dr. Sólymos Rezső szakosztályvezetőt jegyzőkönyvi dicséretben részesítette. Az egyéb ügyek tárgyalása során a főtitkár a következőkről tájékoztatta az elnökséget. A MTESZ december hó 1 15 között jubileumi közgyűlést tart. Az ez alkalomból kiadandó jubileumi évkönyvnek egyesületünket érintő, az ágazati műszaki fejlődésről szóló fejezetét a Műszaki Fejlesztési Bizottság készíti el. Dr. Halupa Lajosné vezetésével Szociálpolitikai Bizottság alakult, a Bizottság felmérő munkát kezdett. Az erre vonatkozó tájékoztatást dr. Halupa Lajosné az elnökségi ülésen előadta. Dessewffy Imre, egyesületünk FATE-összekötője tájékoztatta az elnökséget Koordinációs Bizottság megalakulásáról és annak feladatairól. A Bizottság titkári feladatait dr. Virág Béláné látja el. A főtitkár bejelentette, hogy az Egyesület könyvtára május 1-től a tagság rendelkezésére áll. Köszönetét fejezte ki Tollner Györgynek, a Telki Állami Erdő- és Vadgazdaság igazgatójának a könyvtár elhelyezési lehetőségéért; a Budakeszi Csoport titkárának, Gárdonyi Gábornak a költöztetés és a további fenntartás nyújtotta segítségért; Riedl Gyula könyvtárosnak, valamint Kondor István és Vári Rudolf MTESZ alkalmazottaknak a költöztetés lebonyolításáért, az abban való közreműködésért. A Vadgazdálkodási Szakosztály és a Budakeszi Csoport a Vadbiológiai Állomás tanácstermében együttes ülést tartott. Ezen dr. Fodor Tamás A magyar vadbiológiai kutatás helyzete", és dr. Hönich Miklós Vizsgálatok a magyar vadállomány egészségügyi helyzetéről" címmel előadást tartott. Az érdeklődéssel kísért előadásokat élénk vita követte, s ennek során több javaslat hangzott el a vadbiológiai kutatások eredményeinek szélesebb körben történő propagálására, valamint a gyakorlat és a kutatás kapcsolatának javítására. A szakosztályülés úgy határozott, hogy levélben keresi meg a MÉM Vadászati és Vadgazdálkodási Főosztályát, s ebben javaslatot tesz egy olyan
2 vadegészségügyi kiadvány összeállítására, amely a gyakorlati szakemberek számára ismerteti a leggyakoribb vadbetegségeket, azok felismerését és az ellenük való védekezés módját. Az Erdei Vasutak Szakosztálya a vonóerő és a vele szemben fellépő ellenállásokkal kapcsolatos üzemeltetési problémák megvitatására ülést tartott. A vitaindító előadást Légrády Ede szakfelügyelő tartotta. Felkért hozzászólók Nigriny Zoltán és Bajcsy Endre voltak. Az Oktatási Bizottság az Egyesülés közreműködésével és segítségével most már harmadízben tartotta meg a vállalatok oktatási előadóinak félévi tájékoztatóját. Ezúttal Szántódon Gulyás Imre oktatási előadó a Somogyi EFAG oktatási-továbbképzési munkájáról adott mindenre kiterjedő tájékoztatást, számszerű elemzésre kiterjedően. Váradi Géza mint a MÉM Mérnök- és Vezetőtovábbképző Intézet Fagazdasági Szak vezetője tartott ismertetést a továbbképzés elmúlt évi eredményeiről, illetve a jövő feladatairól. Ezt követően Tóth István, az Oktatási Bizottság vezetője tájékoztatta a résztvevőket a technikus vizsgáztatás rendjéről, az ezzel kapcsolatos további feladatokról, majd a fagazdaság területén jelentkező egyéb oktatási, továbbképzési kérdésekről. A tanácskozás másnapján a résztvevők a szőcsénypusztai iskolát látogatták meg, ahol Ott György igazgató ismertette az iskola történetét, jelenét és elképzeléseiket a jövőt illetően. Az út Szőcsényből Csurgóra vezetett, ahol a közel ezer főt foglalkoztató fafeldolgozó üzem munkájáról kaptak tájékoztatást. Külön figyelmet érdemelt, hogy a szakmunkáshiány és a későbbi utánpótlás biztosítása céljából tanműhelyt hoztak létre és szerződésük van a helyi MüM iskolával, ami évi fő új fiatal szakmunkás belépését jelenti. Ezenkívül a helyi gimnázium mellett egy faipari szakközépiskolai osztályt is létrehoztak a középkáderhiány pótlására. Az Egyesület és a Magyar Agrártudományi Egyesület Növényvédelmi Társasága Tanakajdon az erdészeti növényvédelmi szakmérnökképzés tantervének társadalmi megvitatása céljából ülést tartott. Dr. Sándor Ferenc a MAE Növényvédelmi Titkárságának titkára üdvözlő szavai után dr. Igmándy Zoltán az egyetemi tanterv irányelvek összeállítója elmondta, hogy a képzés szervezésének megindítása az igények felmérésével kezdődött. Ennek során 1980-ig bezáróan az erdő- és fagazdaságok, erdőrendezőségek, intézmények stb. 92 fő beiskolázására jelentették be igényüket. A tantervvel kapcsolatban megjegyezte, hogy a Faanyagvédelem c. tárgyban nem a beépített faanyag védelme kerülne ismertetésre, hanem a kitermeléstől a feldolgozásig terjedő időszakban szükséges védelem. A Növényvédelem és környezetvédelem c. tárgyban elsősorban a növényvédelem és a vadvédelem vonatkozásai kerülnének ismertetésre. A tantervi vita egyes részkérdéseinek megfontolása után a hozzászólók mindegyike jelentős kezdeményezésnek, elismerésre méltónak tartotta egyesületünk erőfeszítését, munkásságát, amit a szakmérnökképzés területén végez. A Faanyagvédelmi és Mikológiái Szakosztály a gombamérgezések és megelőzésük témakörben ankétot rendezett. Előadást tartott dr. Makara György, dr. Hajdú Ferenc, dr. Kalmár Zoltán. A HELYI CSOPORTOK ÉLETÉBŐL A Bajai Csoport egész napos rendezvényt szervezett a természetvédelem kérdéseinek megtárgyalására. Előadást tartott Rakonczay Zoltán: Üj utakon a természetvédelem"; dr. Tóth Sándor: Jóléti erdőgazdálkodásunk a VII. Erdészeti Világkongresszus tükrében"; dr. Keresztesi Béla: Természetvédelem Argentínában" diavetítéssel. Az elhangzott előadások egyrészt sok segítséget adtak a hallgatóságnak a természet és környezetvédelem új útjainak és helyének megítéléséhez, másrészt a hazánkban és a világ más térségeiben folyó ilyen jellegű tevékenység összehasonlítására is módot nyújtottak. A további program folyamán dr. Vajtay István és Richnovszky Andor bajai természetkedvelők Gemencről készített szí-
3 nes diáit mutatták be. Vetítés közben Gemenc jellegzetes és különleges természeti értékeire Tóth Imre hívta fel a figyelmet. A Debreceni Csoport, a Hajdú-Bihar Megyei Tanács V. B. Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Osztálya, a MÉM Debreceni Állami Erdőrendezősége, az Agrártudományi Egyesület Megyei Szervezete a Fásítás Hónapja befejezéseként ünnepi ülést rendezett. Ez alkalommal diavetítéssel kísért előadást tartott dr. Majer Antal egyetemi tanár: Új irányzatok az erdőművelésben" és Áz állománynevelések racionalizálása"; Finta István: Hortobágyi Nemzeti Park értékei" címmel. Az ünnepségen Köllő Ferenc kiosztotta az 1971/72. évben kimagasló fásítási eredményeket elért szerveknek és személyeknek a MÉM kitüntetéseit és jutalmait. Az ÉRDÉRT Csoport előadás keretében vitatta meg dr. Kassai Imre előadását, amelyet A gazdasági számítások egyes kérdései" címmel tartott. Az előadás széles körét mutatta be a gazdasági döntések számítással való megalapozási lehetőségeinek. Részletesen foglalkozott az alkalmazott matematika és matematikai statisztika fagazdasági területen való alkalmazási módozataival, különös tekintettel a feldolgozó ipari és kereskedelmi aktualitásokra. Vázolta a számítógépes eljárás alkalmazásával járó előkészítő munkák jellegét és jelentőségét. Kiemelte a gazdasági döntések számítási részéhez felhasznált alap-információk helyességének döntő jelentőségét. A Győri Csoport tanulmányúttal egybekötött szakmai bemutatót szervezett az Erdőgazdaság győri erdészete területén az Erdészeti és Faipari Egyetem II. évfolyama hallgatói látogatása alkalmából. Megtekintették az ásványrárói nagyüzemű nyár-fűz szaporítóanyag termelő kertet, és a Gönyü környéki homokos erdőtájat. Előadást tartott Olaszy István erdőművelési csoportvezető Ártéri erdők kialakulása", és dr. Nemky Ernő egyetemi tanár Kisalföldi homoktáj erdőművelési technológiái" címmel. A bemutatón elhangzott előadásokat élénk szakmai vita követte és jól szolgálta a hallgatók elméleti ismeretanyagának bővítését. A Kaposvári Csoport klub-napot szervezett közjóléti erdőgazdálkodási feladatok témakörében. A vitaindító előadást dr. Tarján Lászlóné tartotta. Előadó ismertette a megye közjóléti erdőgazdálkodási feladatait, a jelenleg folyó munkákat, majd a résztvevők részletesen megtárgyalták az erdők üdültetési, tájvédelmi feladataival kapcsolatos tervek összeállításának módját. A csoport vezetőségi ülésén Kiss Lajos titkár ismertette az Erdők Napja" előkészületeit, melynek során Somogy megye összes iskoláját felkeresték, hogy május hónap folyamán egynapos kirándulást szervezzenek az ifjúság részére, melyre erdészeti kísérőt, vezetőt ad a csoport, gondoskodik a program összeállításáról. 37 csoport jelentette be igényét. A Kecskeméti Csoport rendezvényén Sípos Sándor titkár bevezetőjét dr. Tóth Károly előadása követte, melyet Zöldövezeti erdősítések, fásítások szerepe a környezetvédelemben" címmel tartott. Előadó helyi, hazai és nemzetközi-világviszonylatok számadataival mutatta be a környezetvédelem tennivalóit, az eddigi eredményeket és a kitűzött feladatokat. Megállapította a többi között, hogy az erdészeti ágazat szerepe a környezetvédelemben elsődleges, újabb fénykora várható az erdészetnek, ha a célok megvalósításában az összefogás ereje és egysége lesz az uralkodó, ha a hivatástudat a mindennap szolgálatává válik. A Mátrafüredi Csoport a Debrecen- Guthi erdőkbe tanulmányútat szervezett. A tanulmányút keretében előadást tartott Köllő Ferenc Alföldfásítási eredmények a felszabadulástól napjainkig Hajdú-Bihar megyében" címmel, amelyet Öri András egészített ki. Mészáros István Felnőtt erdőgazdasági szakmunkásképzés kérdései"-ről, dr. Tóth Béla Szikfásítás eredményei"-ről tartott még előadást. A Miskolci Csoport a FATE helyi szervezetével közösen a Borsodi Műszaki Hetek keretében előadást szervezett. A magyar bútoripar helyzete a rekonstrukció után" címmel dr. Dalocsa Gábor, A fűrész- és bútoripar együttműködési lehetőségei" címmel Fila József, Az erdő hármas funkciójának szerepe és jelentősége Borsodban" címmel Bartucz Ferenc, A miskolci fafeldolgozó üzem gravitációs térségének komplex fejlesztése" címmel Járási Lőrinc tartott előadást. A Nagykanizsai Csoport Erdőgazdálkodás, faipar, bútorgyártás közgazdasági
4 problémái" témakörben ankétot rendezett a nagykanizsai Erkel Ferenc kultúrházban. Előadást tartott Farkas Pál A fa felhasználásának lehetőségei, Zala megye fagazdasága", Gaál József A bútoripar jelenlegi és távlati igénye a fagazdaságtól", Dessewffy Imre A fa felhasználásának lehetőségei a jövőben, különös tekintettel a zalai viszonyokra" címmel. Farkas Pál rámutatott arra, hogy hol van nagy lehetőség a kölcsönös haszonnal járó együttműködésre. Elsősorban a bükk, tölgy és erdeifenyő félkész termékek és bútoralkatrészek terén lehetne lényegesen növelni az együttműködést. A fagazdaság elsőrendű érdeke az alacsonyabb rendű választék feldolgozása. A bútorgyárak az említett anyagokat igénylik a fagazdaságtól, de szárított állapotban, s ennek a gazdaság nem tud eleget tenni. Árkérdésekben is nagyok a problémák. Mindkét félnek törekedni kell az együttműködés fejlesztésére, mert az nemcsak vállalati, hanem népgazdasági érdek is. Dessewffy Imre országos koncepciókat ismertetett a felhasználás jelenlegi helyzetéről és várható alakulásáról. Rámutatott a zalai kedvező lehetőségekre a jövőt illetően. A Soproni Csoport rendezvényén az Egyetemi Tudományos Diákkörben készített és az Egyesületünk által díjazott dolgozatok szerzői ismertették munkáikat. Ezt megelőzően Fekete Gyula Szervezési feladatok, munkamódszerek az egyesületi életben" címmel előadást tartott. Az előadás keretében ismertette Egyesületünk új Alapszabályát. Ezt követően Vadas Ferenc V. éves erdőmérnökhallgató A közjóléti szerep fokozása a Pilisi Parkerdőgazdaság Szentendrei Erdészetének leányfalusi részén" című dolgozatát, míg Bonczó Kálmán Bonczó Kálmánná A BM VOLVO SM 868 típusú forwarder időelemzése" című dolgozatot ismertették. A Szolnoki Csoport Tápiószecsőre tanulmányutat szervezett. A résztvevők Bugyik Endre Állománynevelések racionalizálása, különös tekintettel a homoki erdőterületekre" címmel tartott előadása után a helyszínen tanulmányozták a homokfásítás legfontosabb állományainak, a fenyveseknek és nemesnyárasoknak a tisztítását. Megállapodtak az első és második beavatkozás idejében és szakszerű végrehajtásának módozataiban. Megvitatták az állományok nyesésének problémáit is. A Szombathelyi Csoport a Jeli Erdészeti Botanikuskertbe szakmai bemutatót szervezett a II. éves erdőmérnökhallgatók részére, dr. Nagy László vezetésével. A Csoport a Jeli Botanikuskertben megemlékezett dr. Ambrózy-Migazzi István kertalapító halálának negyvenedik évfordulójáról. A Csoport Velem Cák Kőszeg Szabóhegy térségében rendezte meg az Erdők Napját", mintegy 250 fő részvételével. A rendezvény során Mihályka Gyula átadta a Kőszeg hegységnek Hermann Ottóról elnevezett parkerdejét a megye dolgozói részére Végvári István Járási Tanács V. B. elnöknek. Az ünnepség keretében dr. Borsos Zoltán A közjóléti erdőgazdálkodás Vas megyei eredményei és célkitűzései", Farkas Tibor, a Vas megyei Természetbarát Szövetség elnöke A Hermann Ottó parkerdő társadalmi védelme" címmel előadást tartott. A bemutató sétákon Tárczy Csaba a Borhaforrási pihenő és erdőismereti ösvényt, Németh József a Szabóhegyi kilátó létesítményeit tornapálya, kilátók, szalonnasütő stb., Fűzi Tibor a Szent Vidhegyi pihenőt és menedékházat mutatta be. A MÉM Veszprémi Csoportja a Zalaegerszegi Csoport közreműködésével Zalaegerszeg és környékére tanulmányutat szervezett. A tanulmányút során áttekintést kaptak az Erdőrendezőség munkájáról, a megye erdőgazdálkodásáról. A bejárás során megtekintették az ERDÖ- KÉMIA Vállalat üzemét, a zalaegerszegi parkerdőt, a Lenti környéki erdeifenyveseket és a fafeldolgozó üzemeket. Tanulmányútjuk során megismerkedtek Zalaegerszeg kultúrtörténeti nevezetességeivel is. A MN Veszprémi Csoportja előadást rendezett a Növényvédelemben használatos vegyszerek és azok alkalmazása témakörben. Az előadást dr. Sántha Imre, a Csopaki Növényvédelmi Állomás területi felügyelője tartotta. Az előadó a növényvédő szerek közül először a gyomirtó vegyszereket ismertette, esetleges káros következményeiket. Részletesen foglalkozott a különböző vadriasztó szerekkel, ezek variációs lehetőségeivel. Ismertette a rovar- és gombakárosítókkal szemben az erdőgazdaság helyi körülményei között legeredményesebben használható szereket. Előadását színes diaképek vetítésével fejezte be.
5 A Vértesi Csoport vitadélutánt rendezett, ahol a résztvevők dr. Visy Géza Az erdőgazdasági munkaszervezés, különös tekintettel az utasítások előkészítésére" címmel tartott előadását vitatták meg. Előadó a saját erdőgazdasági tapasztalatok alapján vázolta az erdészet erdőgazdaság vezetői munka egyes szakaszait, majd a kérdést kiterjesztette a közvetlen munkairányítást végző kerületvezető erdészig. A szakmai továbbképzés keretében a helyi csoportoknál a következő előadásokat tartották: Budapesten (Mikológia): Dr. Pozsár Béla A triptifán és származékainak anyagcseréje a kalaposgombákban", Kuklis Kálmán Tapasztalatok néhány ehető gomba országos begyűjtésével, szárításával és tárolásával kapcsolatban", Dr. Bohus Gábor A csiperke rendszertani kutatásának újabb eredményei"; Budapest (MÉM): Váradi Géza Az erdőgazdálkodás és fafeldolgozás külkereskedelmi kapcsolatai"; Balassagyarmaton: Dr. Káldy József Központi felkészítő telepek kialakítása és berendezése, Erdészeti gépek karbantartása és javítása"; Dr. Dobos Tibor Jóléti erdőgazdálkodásunk"; Dr. Szappanos András A korszerű erdőnevelés"; Győrött: Dr. Gál János Győr-Sopron megyei fafeldolgozó vállalatok műszaki fejlesztése"; Gyulán: Dr. Gál János A védőfásítások az emberi környezetvédelem szolgálatában"; Kecskeméten: Marosvölgyi Béla A kérgezés gépei és technológiája"; Keszthelyen: Dr. Gál János Beszámoló az USA-ban tett tanulmányútról"; Pápán: Dr. Herpay Imre Svédországi szakmai és élménybeszámoló"; Pécsett: Recht János Fakitermelési technológiák a rendelkezésre álló gépek felhasználásával"; Sárospatakon: Váradi Géza A fagazdaság helyzete és célkitűzései"; Szolnokon: Dr. Keresztesi Béla Jóléti erdőgazdálkodás, kiránduló- és üdülőerdők létesítése"; Dr. Szepesi László Erdőgazdasági munkák gépesítése"; Szegeden: Dr. Tóth Béla Élménybeszámoló franciaországi tanulmányútról"; Dr. Bondor Antal A fatermesztési technológiák korszerűsítése"; Tamásiban: Dr. Herpay Imre Erdőgazdálkodás Svédországban"; Veszprémben (MÉM): Mészöly Győző Fásítás és környezetvédelem"; Dr. Bondor Antal Erdőművelésünk fejlesztése" címmel. Kitüntetés : Dr. Dimény Imre Mezőgazdasági és Élelmezésügyi miniszter Szilas Géza erdőmérnököt, a Miskolci Erdőrendezőség nyug. vezetőjét aki 47 éves egyesületi tagsága mellett, 14 év óta tagja a Geodézia és Kartográfiai Egyesületnek, egyben vezetőségi tagja a miskolci csoportnak és 4 év óta a csoport szervező titkára. az e téren végzett kiemelkedő munkájáért a Térképészet Kiváló Dolgozója" kitüntetésben részesítette. A kitüntetést az Akadémián a GKE központi vezetőségi küldöttközgyűlésen Halász Péter, az OFTH vezetője adta át. Nyugdíjazás : Vasváry László erdőmérnök Baranyában eltöltött erdészeti szolgálata után legutoljára Pécsett, az Állami Gazdaságok Központjában teljesített erdészeti szolgálatot májusban nyugalomba vonult. Halálozás : Rövid betegség után elhunyt 54 éves korában dr. Ubrizsy Gábor Kossuth-díjas akadémikus, Egyesületünk Faanyagvédelmi és Mikológiái szakosztályának vezetője. Ubrizsy Gábor, mint a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Növényvédelmi Kutató Intézet tudományos tanácsadója, és húsz éven át volt igazgatója, főként a növényvédelem, a növénykórtani mikológia, a gyomnövénykutatás és a pesticidekkel kapcsolatos környezetvédelem területén szerzett elévülhetetlen érdemeket. Munkásságának elismeréseként kormányzatunk Kossuthdíjjal és a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki. Egyesületünk gyászát a temetésen Király Pál főtitkár és Fekete Gyula főtitkárhelyettes rótta le. Súlyos betegség következtében, 53 éves korában elhunyt Járányi Károly erdész Pécsett. Baranya megyében teljesített szolgálatot, mint üzemegység-vezető, majd később, az erdőgazdaság központjában, fahasználati előadó, végül, mint az erdőgazdaság szakszervezeti titkára.
6
Rovatvezető: Király Pál
E G Y E S Ü L E T I K Ö Z L E M É N Y E K Rovatvezető: Király Pál Az Erdőrendezési Szakosztály a Geodéziai és Kartográfiai Egyesület Székesfehérvári Csoportjával közös rendezvényt tartott Székesfehérvárott.
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. Rovatvezető: Király Pál
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK Rovatvezető: Király Pál Az OEE országos választmánya 1980. január 31-én, Budapesten, az MTESZ székházában, dr. Váradi Géza alelnök vezetésével ülést tartott. Dr. Váradi Géza elnöki
előfordulásai" címmel előadást tartott.
nyert, hogy a fátlan utakon közel "azonosan sok és súlyos volt a baleset, mint a fákkal szegélyezetteken: a legtöbb útvonal ma már korszerűtlen, keskeny, útteste sem megfelelő és azzal sem lesz jobb, ha
PÁRTÁLLAM ÉS NEMZETISÉGEK ( )
PÁRTÁLLAM ÉS NEMZETISÉGEK (1950-1973) Összeállította, jegyzetekkel ellátta és a bevezető tanulmányt írta: Tóth Ágnes Kecskemét, 2003 TARTALOM Bevezető. 1. Budapest, 1950. március 21. A Vallás- és Közoktatási
Emlékeztető. a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről
Emlékeztető a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről Helyszín: a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság épület I. emeleti Tímár terem (cím: 1108 Budapest, Dologház u. 1.), Időpont: 2013. március
EGYESÜLETI. Az Erdők Közjóléti Szakosztálya ülésén megkezdte az őszre tervezett Erdők a közjóért" konferencia előkészítését.
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK Rovatvezető: Király Pál Az Erdőhasználati Szakosztály legutóbbi ülését a Pilisi Parkerdőgazdaságban tartotta. Dr. Madas László az Erdőgazdaság elmúlt hároméves fejlődéséről és távlati
BUDAPESTEN: Bedő Tibor A műszaki tervezés szerepe az ágazat műszaki fejlesztésében", Dr. Konecsni István Az évi gombamérgezések
Az elnökség 1981. március hó 25-én, Budapesten, dr. Herpay Imre elnök vezetésével ülést tartott. Az ülésen megjelent és felszólalt dr. Jéki László, az MTESZ főtitkárhelyettese is. Először Keresztesi Béla
* A közgyűléssel kapcsolatos részletes tájékoztatást az egyesület titkársága és a helyi csoportok titkárai adnak.
1990. ÉVI EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉS Az Országos Erdészeti Egyesület vezetőségválasztó küldött közgyűlését Budapesten tartja 1990. március 22-én. Napirend: Elnöki megnyitó (Dr. Herpay Imre elnök) Erdőgazdaságunk
JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről
JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről Az ülés időpontja: 2001. december 12. Az ülés helye: Budapest, MaTáSzSz tárgyalóterme Az ülésen jelen voltak: a mellékelt
Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai
Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők
Alapszabály módosítási javaslatok és magyarázatuk. MME Küldöttközgyűlés 2010. május 22.
Alapszabály módosítási javaslatok és magyarázatuk MME Küldöttközgyűlés 2010. május 22. Eredeti Módosítási javaslat OK. 6.1. Az Egyesület működésének és Az Egyesület működésének és gazdálkodásának pontosítás
Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15
BAJAI SZAKKÉPZÉSI 6500 Baja, Petőfi Sándor utca 1 12.) 2015.06.15 Korm. rendelet Virág Tibor főigazgató BÉKÉSCSABAI SZAKKÉPZÉSI 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1 BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI BUDAPESTI GAZDASÁGI
Miniszter Úr Életfa Emlékplakett Arany Fokozata kitüntetést adományozott 4 személynek, köztük:
A szabadság, a bátorság, az élni akarás ünnepe október huszonharmadika - mondta Fazekas Sándor az 1956-os forradalom ünnepén tartott beszédében. A földművelésügyi miniszter kiemelte: immár negyed százada
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 09-én, Mezőkövesden, az
1. ERDÉSZETI SZAKTERÜLETEK
1. ERDÉSZETI SZAKTERÜLETEK 1.1. Erdőmérnöki tervező (ER-T) Erdőfeltárás, erdészeti utak tervezése. Erdészeti vízgazdálkodási létesítmények tervezése. Erdészeti geomatika, erdőtérképezés. Erdészeti termőhelyfeltárás
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK Rovatvezető: Király Pál Az OEE elnöksége értesíti a tagságot, hogy augusztus 4-én de. 9 órai kezdettel rendezi meg Pécsett, az Orvostudományi Egyetem aulájában 1978. évi rendes közgyűlését.
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK Rovatverető: Király Pál A Szociálpolitikai Szakosztály a termelőszövetkezetekben dolgozó erdészeti szakemberekre vonatkozó szociálpolitikai felmérés tapasztalatait, a nyugdíjasok
Ny-D Régió szerepe az erdő- és fahasznosításban
Nyugat-Magyarországi Egyetem SOPRON Prof. Dr. Molnár Sándor dékán Ny-D Régió szerepe az erdő- és fahasznosításban Az erdő és a fa a Pannon Régió egyik legértékesebb természeti erőforrása. A faipari ágazat
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. március 27-én Mezőkövesden, az Ipartestületek
Egyesületünk új elnöksége november 1-én tartotta első ülését. Három előterjesztést
mindkettőt lazán fogalmazza meg és a feladatot legtalálóbban egy magyarázó mellékmondatban fejezi ki így: az erdészeti gazdaságban az erdészet terén a gazdasági gondolkodásnak, a gazdaságosság elméletének
Az OTDT Agrártudományi Szakmai Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzata
Az OTDT Agrártudományi Szakmai Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzata Az agrártudományi területen működő diákkörök tevékenységének összehangolását a agrártudományi szakmai bizottság (a továbbiakban:
Közgyûlések, küldöttközgyûlések ( )
Közgyûlések, küldöttközgyûlések (1892 2002) Szám Idõpont Hely Téma 1892. VI. 7. Selmecbánya alakuló közgyülés 1893. III. 10. Selmecbánya rendkívüli közgyûlés 1. 1894. VIII. 5 6. Nagybánya Wekerle Sándor
MEE Szegedi Szervezet
MEE Szegedi Szervezet 2014. évi beszámol moló taggyűlés Napirend: 2014 évi beszámoló 2015. évi terv Jelölő bizottság megválasztása 2014. évi egyesületi munka elismerése Jubileumi nyakkendők átadása Munkabiztonság
Rovatvezető: KIRÁLY PÁL
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK Rovatvezető: KIRÁLY PÁL Az elnökség 1980. december 10-én, Budapesten, dr. Herpay Imre elnök vezetésével ülést tartott. Az első napirendi pont szerint dr. Káldy József, a gépesítési
JEGYZÖKÖNYV. A Közgyülés egyhangúlag elfogadja a javasolt személyeket.
JEGYZÖKÖNYV A Balatonkenesei Horgászegyesület Közgyülése a kiküldött meghívónak megfelelöen 2014. március 1-én 9:00 órakor elkezdödött. Helye: Balatonkenese, Faluház A levezetö elnök, Mészöly Sándor felterjeszti
A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év
A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban 2011. év felmer. obj. ok együtt új határnap napolt Főváros 30527 8293-69 238 4451 96 308 4 395 7 195 70 217 657 1586 311 5501
srsz.: illetékes Erdészeti Igazgatóság pályázó neve kifizetett támogatás (Ft) egyedi azonosító támogatási jogcím
srsz.: illetékes Erdészeti Igazgatóság pályázó neve kifizetett támogatás (Ft) egyedi azonosító támogatási jogcím 1. Bács-Kiskun Megyei MgSzH EI Bedő Albert Középiskola 1 750 000 08-EGYSZA-D-07 2. Bács-Kiskun
Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról
Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról A BME Levéltár idei levéltári napjának apropóját az ország első integrált felsőoktatási intézménye megalakulásának 80. és felbomlásának 70. évfordulója
A SZOMBATHELYI ERDÉSZETI ZRT ÉVI KÖZJÓLÉTI ÉS SZAKMAI PROGRAMTERVE
A SZOMBATHELYI ERDÉSZETI ZRT. 2018. ÉVI KÖZJÓLÉTI ÉS SZAKMAI PROGRAMTERVE Összeállította: Varga László Bándy Fruzsina Varga Péter erdei iskolai referens sk. természetvédelmi előadó sk. közjóléti csoportvezető
Soproni Nyári Egyetem
Soproni Nyári Egyetem 1971. július 6 20. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és az Erdészeti és Faipari Egyetem az 1971. év nyarán tizenhatodszor rendezi meg Sopronban a Nyári Egyetemet. Az Egyetem,
Helyi csoportjaink rendezvényein központunkat hét alkalommal nyolcan képviselték.
Helyi csoportjaink 1971. évi munkája a számok tükrében A 35 helyi csoport legfőbb egyesületi feladatait a népgazdaság IV. ötéves tervérői kiadott 1970. évi II. törvénynek az erdőgazdálkodás fejlesztéséről
MIRŐL FOGOK BESZÉLNI?
MIRŐL FOGOK BESZÉLNI? 1. A pályás szakszolgálat feladatai az 50-es években 2. A szakirodalom helyzete a I. világháború után 3. A Sínek Világa rovatainak fejlődése 4. Az érdeklődés a lap iránt 5. Nemzetközi
A Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Levéltára
Könyvtári szakmai nap Győr, 2014. 03. 25 Kisalföldi Könyvtárak és Könyvtárosok Egyesülete A Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Levéltára Szemerey Tamásné Dr. levéltárvezető Dr. Sági Éva levéltáros Egyetemi
BESZÁMOLÓ A KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZER HATÉKONY MŰKÖDTETÉSE ÉS A SZOLGÁLTATÁS NÉPSZERŰSÍTÉSE
BESZÁMOLÓ A KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZER HATÉKONY MŰKÖDTETÉSE ÉS A SZOLGÁLTATÁS NÉPSZERŰSÍTÉSE KSZR Műhelynapok Zalaegerszeg 2015. november 11-12. Zalaegerszegen - Budapest, Pécs, Győr, Eger és
A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter
Ismertetem Magyarország köztársasági elnökének és honvédelmi miniszterének határozatait elismerésekről. A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter
Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján
Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján A Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere Állami Ünnepünk 2010. augusztus
A Magyar Műszaki Értelmiség Napja
A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti
HB elnöks a 2009-es. Szenes Zoltán bizottsági elnök. Budapest, 2009. december 17-én. MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság
HB elnöks kségg beszámol molója a 2009-es évben végzettv munkáról Szenes Zoltán bizottsági elnök Budapest, 2009. december 17-én MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság Tevékenységi
voft Z N^v^T e S Ü } e t Í - 1 l a t í Í r í n e n t Í t a n á c s k o z á EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK J Ö 6 J L. Rovatvezető: Király Pál A Gépesítési Szakosztály Pusztavámon tanulmányúttal egybekötött ülést tartott. Ennek során tagjai részletesen tanulmányozták a felkészítő telepet,
H Í R E K Szegedről. A résztvevők egy csoportja
H Í R E K Szegedről - a Nyugdíjas Csoport 2017. május 29 31.-e között kirándulást szervezett az Őrség be. - Nagy sikerű szakmai előadásra került sor 2017. június 15.-én a Nemzeti Közművek jelene és jövője
BESZÁMOLÓ a évben végzett tevékenységről
MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG TÜZÉR SZAKOSZTÁLY BESZÁMOLÓ a 2005. évben végzett tevékenységről 2005 BESZÁMOLÓ a 2005. évben végzett tevékenységről I. A Tüzér szakosztály a Szervezeti és Működési Szabályzatában,
Együttműködés az IPOSZ és az Ipartestületek között - a Projekt a számok tükrében
TÁMOP-2.1.4-09/1-2010-0007 Munkahelyi képzések támogatása ernyőszervezeteken keresztül Együttműködés az IPOSZ és az Ipartestületek között - a Projekt a számok tükrében TÁMOP-2.1.4-09/1-2010-0007 számú
Agrár Tagozat. Kolozsvári György elnökségi tag Emmerling Gábor. Dr. Mészáros György
Agrár Tagozat Dr. Véha Antal elnök Szlovicsák Gábor tiszteletbeli elnök Erdészeti és Faipari Szakosztály Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakosztály Dobó István Kovácsné Felkai Éva szakosztály vezető,
ÁLLÁSBÖRZE. SOPRON 2007. március 29.
ÁLLÁSBÖRZE SOPRON 2007. március 29. Kiadja a Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Szerkesztette: Kisfaludi Balázs emh. EMK HÖK általános alelnök Kiadásért felelős: Dr. Varga Viktória Dékáni Hivatal
H Í R E K Szegedről. A MEE. DÉRI MIKSA Dél Alföldi Régió régi új területi vezetői a régiós együttműködés folytatása mellett döntöttek.
H Í R E K Szegedről A MEE. DÉRI MIKSA Dél Alföldi Régió régi új területi vezetői a régiós együttműködés folytatása mellett döntöttek. A 2019. évi tisztújítást követően, most első ízben Békéscsabán - 2019.
A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2016. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2016 1/2016. (I.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangúlag elfogadja a
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 A szervezet neve: Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesülete Jegyzőkönyv Helye:
l^gl EOTES1ILEIBOBZLEnilEBÜTEK )
l^gl EOTES1ILEIBOBZLEnilEBÜTEK ) Egyesületünk elnöksége vitára bocsátotta Király Pál: Az OEE 100 éves története című munkáját. A vitában részt vett: Áícos László, Fekete Gyula, dr. Igmándy Zoltán, Jéröme
ZÁRADÉK: A Munkatervet a Kollégium a 2/2011. (IV. 27.) számú határozatával jóváhagyta.
A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI ÁLLAMIGAZGATÁSI KOLLÉGIUM (a továbbiakban Kollégium) 2011. évi MUNKATERVE I. (alakuló) ÜLÉS 2011. február Köszöntő, majd a kormánymegbízottjának, főigazgatójának és igazgatójának
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix
A kiművelt emberfők térszerkezetének alakulása Magyarországon: diplomások a térben
Területi változatosság és hálózatok Szeged, 2016.szeptember 28. A kiművelt emberfők térszerkezetének alakulása Magyarországon: diplomások a térben Dövényi Zoltán Németh Ádám Pécsi Tudományegyetem Földrajzi
Magyar Tűzoltó Szövetség évi. munkaterve
MAGYAR TŰZOLTÓ SZÖVETSÉG H-1101. Budapest, Kerepesi út 47-49. Telefon: 00 36 1 433-4001; BM-telefon: 26217 Fax: 00 36 1 433-4002; BM-fax: 26246 Web: www.mtsz-firefa.hu ; E-mail: office@mtsz-firefa.hu Szám:60/2008
Tájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar. Sopron március 20.
Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Sopron 2013. március 20. Az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság az Állami Erdőgazdaságok tulajdonosi joggyakorlója Az erdőgazdaságok
K I T Ü N T E T É S I S Z A B Á LY Z ATA
A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara K I T Ü N T E T É S I S Z A B Á LY Z ATA A./ ZMKIK KITÜNTETÉSEI A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége a megye gazdasági életében és az azzal összefüggő
2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS
ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum, 2017. október 15. Magasugrás fiú 11:00 Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 1.7750
MAGYAR KÖNYVTÁROSOK EGYESÜLETE
MAGYAR KÖNYVTÁROSOK EGYESÜLETE 2019.. ÉVI - ELNÖKSÉGI MUNKATERV Elfogadva: 2019. február 13. I. Projektek, főbb tevékenységek január Döntés a XXVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelentkezésről
2012. december 03. (hétfő)
PROGRAM az erdészeti és vadgazdálkodási, élelmiszeripari, kertészeti, mezőgazdasági gépészeti szakképzést folytató iskolák igazgatói, szakmai vezetői és szaktanárai továbbképzésére A továbbképzés ideje:
A HELYI CSOPORTOK ÉLETÉBŐL
Az elnökség március 26-án, Nyíregyházán, az MTESZ Szabolcs-Szatmár megyei Szervezetének központjában ülést tartott. Ezen elnökségi tagok mellett jelen voltak: Soltz Béla, az MTESZ megyei titkára, Varga
Tájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2007. május 21-i ülésére Tárgy: 2007. évi Díszpolgári cím és Pro Urbe Emlékérem kitüntetési javaslatokat véleményező előkészítő bizottság
5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK
5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye Iskola Település Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és 1. Baranya Pécs Szakközépiskolája 2. Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza 3.
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.
Szám: 14/349-3/2011. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei
Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június
Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III.
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI
A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI
A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI 1. Dr. Toller László polgármester 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. Tel: 72/ 533-807 Fax: 72/ 212-049 E-mail: tollerl@ph.pecs.hu 2. Társelnök: Dr. Magyar Levente polgármester
Levéltári Szakfelügyelet
Levéltári Szakfelügyelet 2015 Vezető szakfelügyelő: Dr. Cseh Gergő Bendegúz főosztályvezető, Állambiztonsági Szolgáltok Történeti Levéltára e-mail: szakfelugyelet@mnl.gov.hu telefon: 478-6058 fax: 478-6036
Mészöly Győző szakosztálytitkár. Az elnökségi ülés ismertetésének folytatása:
(Wildlife of Forest and Rangelands), Tavak, folyók és mocsarak állatvilága (Wildlife of Lakes, Streams and Marshes), Megművelt területek és mezőségek állatvilága (Wildlife of Farm and Field), Parti vizek
ín' . -. '... \ \ :.- ;; } - ; y ' ','. ' ".- ; ". Szolnok
Ö S S Z E H A S O N L Í T Ó A D A T O K S Z O L N O K N E G Y E T A N Á C S I K Ö N Y V T Á R A I A Z O R S Z Á G O S A D A T O K T Ü K R É B E N 19 7 3 . -. '... \ \ y ín' S z o l n o k n «g y e t a
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. február 1-jei ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2011. (II.1.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2010/2011. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről
Magyar Tűzoltó Szövetség évi. munkaterve
MAGYAR TŰZOLTÓ SZÖVETSÉG H-1101. Budapest, Kerepesi út 47-49. Telefon: 00 36 1 433-4001; BM-telefon: 26217 Fax: 00 36 1 433-4002; BM-fax: 26246 Web: www.mtsz-firefa.hu ; E-mail: office@mtsz-firefa.hu Szám:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG 1055 Budapest, Markó u. 16. 1372 Budapest, Pf.: 438. T.: 354-5500 E-mail: Info@mku.hu LEGFŐBB ÜGYÉSZ:
ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT
ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT Nyugdíj iránti igényt az alábbi járási hivatalnál illetve ha a jogszerző már nyugellátásban részesült a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál kell előterjeszteni. Nemzetközi nyugdíjügyekben
A Belügyminisztérium vezető tisztségviselői november április
A Belügyminisztérium vezető tisztségviselői 1956. november 1963. április Belügyminiszterek (1957. március 1-ig a fegyveres erők minisztere) Münnich Ferenc (1886 1967) 1956. november 12. 1957. március 1.
KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM
Változások és eredmények a GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására és a GINOP 5.2.5-16 Gyakornoki program-támogató szolgáltatások című kiemelt projektekben KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ
KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI EGYESÜLET
KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI EGYESÜLET Beszámoló a 2018. évi gazdálkodásról /Az Országos Elnökségi Ülés és a Küldöttközgyűlés által elfogadott/ Az egyesület gazdálkodására a stabilitás volt a jellemző. Igaz ugyan,
A Magyar Jogász Egylet 2010. évi szakmai programtervezete
A Magyar Jogász Egylet 2010. évi szakmai programtervezete 4. 25. 10-12. november 11-13. november december 9. Küldöttgyűlés Tizedik Magyar Jogászgyűlés (Balatonalmádi) Huszonkilencedik Jogász Vándorgyűlés
A Nyugat-magyarorsz. magyarországi gi Egyetem (NymE) könyvtk Szolgáltat. ltatások a Nyugat- magyarországi gi Egyetem (NymE)
A Nyugat-magyarorsz magyarországi gi Egyetem (NymE) könyvtk nyvtári hálózatah Szolgáltat ltatások a Nyugat- magyarországi gi Egyetem (NymE) Központi KönyvtK nyvtárában Tompa Mónika Informatikus könyvtáros
M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE június 7.
M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE 2012. június 7. 2 M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE Az M9 Térségi Fejlesztési Tanács (a továbbiakban: Tanács) Szervezeti és Működési Szabályzata (a továbbiakban:
PROF. DR. HORVÁTH BÉLA EGYETEMI TANÁR TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZA
PROF. DR. HORVÁTH BÉLA EGYETEMI TANÁR TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZA Név: Prof. Dr. Horváth Béla. Születési idő, hely: 1949. 04. 21. Völcsej. Anyja neve: Családi állapot: Gyermekek: Czupy Julianna. nős (feleség:
Küldöttgyűlési határozatok
Küldöttgyűlési határozatok AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG 2015. NOVEMBER 28-I KÜLDÖTTGYŰLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATOK KGY/1/2015. SZ. HATÁROZAT (2015. 11. 28): A küldöttgyűlés megállapította, hogy az alapszabály
OKJ Erdészeti szakmunkás
SZAKMAI PROGRAM Mezőgazdaság szakmacsoport XXXII. Erdészet és vadgazdálkodás ágazat OKJ 34 623 01 Erdészeti szakmunkás Hatályos: 2016. szeptember 1-től ASZK PP16 SZP SZAKKÖZÉPISKOLA - ERDÉSZETI SZAKMUNKÁS
Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben december
Oktatási Hivatal Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben 2012. december 1. Jogszabályi háttér Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról
Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben december
Oktatási Hivatal Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben 2011. december 1. Jogszabályi háttér Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,
III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3-4.
III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3-4. Szemelvények az előadáskivonatokból III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3. - 4. A kongresszus résztvevőinek egy csoportja
BÍRÓSÁGI KÖZLÖNY 2011/10. KÜLÖNSZÁM TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ/2 PÁLYÁZATOK /2
TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ/2 PÁLYÁZATOK /2 Bírói állásra kiírt pályázatok Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének a 2011. évi CXXXI. törvény alapján kiírt pályázati felhívásai Részleteiben az alábbi
MUNKATERV a 2010-es évre
BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2010-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Tájékoztató előadások megtartása az európai és a világ konfliktus gócairól és azok kezelésének helyzetéről;
6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.
Megye CIB bankfiók neve Nyitvatartás Cím Kutya behozható Megjegyzés/ kiegészítés Budapest Allee Fiók H: 10.00-18.00 K: 10.00-18.00 Sz: 10.00-18.00 Cs: 10.00-18.00 P: 10.00-18.00 Allee Bevásárlóközpont
CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014
CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014 június 6-án, a Bugaci Lőtéren tartotta meg a hagyományos Csontos István Lövész Emlékversenyt a KEFAG Zrt. és az Egyesület közös szervezésében.
Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.)
MEGYEI Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.) Verseghy Ferenc Elektronikus Könyvtár http://www.vfmk.hu/vfek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára
Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése Gödöllő, 2013. július 3. Kissné Bognár Krisztina főlevéltáros, levéltárvezető Szent István Egyetem Kosáry Domokos
MUNKATERV. a 2011-es évre
BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok
JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése
JEGYZŐKÖNYV A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése Dátum: 2014. május 31. 10 óra 30 perc Helyszín: Komáromi Városi Sportcsarnok (2900 Komárom, Czuczor Gergely utca 62.) Résztvevők:
Magyar BMX Cross-Triál Szövetség. Helyszín: Amerikai Kereskedelmi Kamara, Budapest, Deák Ferenc u. 10.
Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2002/1. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Időpont: 2002. április 24. Helyszín: Amerikai Kereskedelmi Kamara, Budapest, Deák Ferenc u. 10. Jelen voltak: Fáth Péter elnök, Dietrich Tamás
MEZŐCSÁT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÉVI MUNKATERVE
MEZŐCSÁT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. ÉVI MUNKATERVE Záradék: Mezőcsát Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Munkatervet a 211/2016. (XII. 19.) határozatával fogadta el. 2017. január
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLET OKTATÁSI BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL BESZÁMOLÓ
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLET OKTATÁSI BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉTŐL BESZÁMOLÓ Az OKTATÁSI BIZOTTSÁG 2017. januárjától 2017. decemberéig végzett munkájáról Az előterjesztést az Oktatási Bizottság
JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.
JEGYZŐKÖNYV Amely készült: Jelen vannak: a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén 2012. január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.) a mellékelt jelenléti ív szerint
A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb:
A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület 1.A szerv neve: (a válasz aláhúzandó) Jegyzőkönyv a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb: 2.Az ülés időpontja (év/hónap/nap/óra):
Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása. Dr. Huszty Gábor elnök. HTE közgyűlés 2012. 2012. május 24.
Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása, egyesületi díjak átadása Dr. Huszty Gábor elnök HTE közgyűlés 2012 2012. május 24. Tiszteletbeli elnökségi tagok jóváhagyása Az Egyesület tagjait és tiszteletbeli