A Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottság évi határozatai

Hasonló dokumentumok
Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB február 2-án 15 órakor megtartott együttes nyílt üléséről

A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság évi nyílt határozatai

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB február 8-án 15 órakor megtartott együttes nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB január 19-én 15 órakor megtartott együttes nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB február 25-én 8:15 órakor megtartott együttes nyílt üléséről

2016. évi nyílt-zárt határozatok. A Képviselő-testület 11 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta:

2016. évi nyílt-zárt határozatok. A Képviselő-testület 11 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta:

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB február 22-én 15 órakor megtartott együttes nyílt üléséről

Javaslat a tényállás tisztázása érdekében szükséges eljárási cselekmények végrehajtására történő felhatalmazásra

A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság évi nyílt-zárt határozatai

A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság évi nyílt-zárt határozatai

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB május 17-én 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről

2014. évi nyílt Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság határozatai


Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB március 21-én 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB augusztus 30-án 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről

1621-1/ sz. példány

Jegyzőkönyv. Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 22-én. Határozat tárgya: Határozat száma: Old.

A Jogi Etikai és Ügyrendi Bizottság 3 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta:

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

Csörötneki Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője 9962 Csörötnek, Vasúti út 5. (94) ; Fax: (94) KIVONAT

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 26-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB április 19-én 15:00 órakor megtartott együttes nyílt üléséről

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 21-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma

Szervezési és Ügyviteli osztályvezető

Gyakorlati útmutató az adásvételi és haszonbérleti szerződések hirdetményi úton történő közlésével kapcsolatban

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T

A Nemzetiségi Bizottság évi határozatai. A Nemzetiségi Bizottság 3 igen szavazat mellett az alábbi határozatot hozta:

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság november 10. -ei üléséről. 742/2015. (11.10.)TELB. Határozat

J e l e n t é s. Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 14-i nyilvános ülésére

Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság február 21-én 16:00 órakor megtartott üléséről

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

1150-2/ sz. példány

K I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K i v o n a t Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 2-i rendkívüli zárt ülésének jegyzőkönyvéből

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T

Tisztelt Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság!

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

274/2013. (VI. 14.) számú Képviselő-testületi Határozat

Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság szeptember 26-án 14:30 órakor megtartott üléséről

Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 141/2018. (X. 15.) számú határozata

Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2018. (II. 26.) számú határozata

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság május 13-ai üléséről. 278/2015. (05.13.)TELB. Határozat

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető.

PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens

II. H A T Á R O Z A T K I V O N A T. Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete. Iktatószám: T-216/2016.

KIVONAT. A Tulajdonosi és Elidegenítési Bizottság november 26-ai üléséről. 752/2013. ( ) TEIB. Határozat

Előterjesztés: Nyílt ülés X X. Zárt ülés

Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének december 14-i ülésére

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van.

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 19-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

HATÁROZAT KIVONAT május 10 ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből

Vittmanné Gerencsér Judit osztályvezető Szervezési és Ügyviteli

26. számú előterjesztés Rendeletmódosítás: Minősített többség Határozati javaslat: Egyszerű többség

6. Orvosi rendelők magánrendelésre történő igénybevétele szeptember 20. ELŐTERJESZTÉS

Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2019. (II. 28.) számú határozata

Javaslat a.. helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület (cím). szám alatti ingatlan 4650/6750-ed részének értékesítésére

Javaslat /4 helyrajzi számú, természetben Budapest XXIII. kerület Kelep utcában található, ingatlan hasznosítási módjának meghatározására

K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

57/2015. (II. 27.) számú Képviselő-testületi Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság január 19.-ei üléséről. 20/2016. (01.19.)TELB. Határozat

Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete július 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

Szervezési és Ügyviteli osztályvezető

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 21-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből

GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE

Tárgy: Borbás Vilmosné bérlő Nyugdíjasházban lévő önkormányzati lakás bérleti jogviszonya folytatása

E L Ő T E R J E S Z T É S

Jegyzőkönyv. Napirend

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T

II. 12 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 2 tartózkodás mellett

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság december 18-án 8:30 órakor megtartott üléséről

142/2018. (IX.25.) PEÜB

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom:

Szám: IV.56-14/2015. Határidő: október 9. Felelős: Ács Rezső polgármester dr. Varga Katalin jegyző

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom:

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének szeptember 24-i ülésére. Vállalkozási, Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály Budapest, Grassalkovich út 170.

KIVONAT. 1/2017. (II.07.) PJÜT bizottsági határozat

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

Ügyiratszám: JKAB/60-11/2016. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését

Előterjesztés. a bicskei 1276 hrsz-ú ingatlan állami tulajdonba adásáról

H I R D E T M É N Y. 71/2016.(IV.21.) sz. Képviselő-testület határozata. 72/2016.(IV.21.) sz. Képviselő-testület határozata

14. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 31-i rendes ülésére

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KIVONAT december 20-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Lakásügyi és Turisztikai Bizottsága 6900 Makó, Széchenyi tér 22.

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 18-i nyilvános ülésére

Borkai Zsolt polgármester előterjesztése. Tájékoztató a bizottságok és a településrészi önkormányzatok átruházott hatáskörben hozott határozatairól

ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének február 16-ai ülésére. 11. napirend

AZ ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGOKRA ÁTRUHÁZOTT FELADAT- ÉS HATÁSKÖRÖK

M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését június 21-én (csütörtökön) órára

Átírás:

A Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottság 2016. évi határozatai 1/2016.(I.6.) JEÜB határozata Napirend elfogadása úgy dönt, hogy az alábbi napirendi pontokat fogadja el: 1. Javaslat a parkolás rendjéről, a kerékbilincs használatáról, valamint a parkolóhelyek megváltásáról szóló 14/2004. (IV.1.) ör. rendelet módosítására 2. Javaslat a 698/2015.(XII.10.) öh. határozat kiegészítésére Előterjesztő: Sasvári Viktor bizottsági elnök 3. Döntés Contur-Bau Zrt. "fa" per kapcsán aktuális kérdésekről Határidő: azonnal 2/2016.(I.6.) JEÜB határozata Javaslat a parkolás rendjéről, a kerékbilincs használatáról, valamint a parkolóhelyek megváltásáról szóló 14/2004. (IV.1.) ör. rendelet módosítására javasolja a Képviselő-testület részére, hogy alkossa meg Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2016.(..) önkormányzati rendeletét Esztergom Város Önkormányzatának a parkolás rendjéről, a kerékbilincs használatáról, valamint a parkolóhelyek megváltásáról szóló 14/2004. (IV. 1.) esztergomi ör. módosításáról Nyíri Attila képviselő módosító indítványával az alábbiak szerint: A január 31-i bérlethosszabbítás az összes bérlettípusra terjedjen ki. 3/2016.(I.6.) JEÜB határozata Javaslat a 698/2015.(XII.10.) öh. határozat kiegészítésére 1. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy a 698/2015 (XII.10.) öh. határozatának első pontját az alábbi mondattal egészítse ki:

A Gran Piac Kft., ÉP Esztergomi Építőipari Kft., Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Nkft., Esztergomi Turisztikai Nkft. végelszámolásának kezdő időpontja 2016. január hó 1. napja. 2. A 698/2015. (XII.10.) öh határozat egyéb rendelkezései változatlan tartalommal hatályban maradnak. 4/2016.(I.6.) JEÜB határozata Döntés Contur-Bau Zrt. "fa" per kapcsán aktuális kérdésekről úgy dönt, elfogadja dr. Alberti Péter képviselő módosító indítványát - és az alábbiak szerint javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra: 1. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy tegyen eleget a Győri Ítélőtábla Gpkf.II.25.685/2015/2 sz. végzésének és az abban foglalt ütemezés szerint fizesse ki a Tatabányai Törvényszék által a 9.G.40.006/2013/38 sz. részítéletben 2016 január hónapra megítélt összeget. 2. A 2016 január havi részlet 50.000.000 Ft,azaz Ötvenmillió Ft tőke és aktuális kamatai fedezetéül az átmeneti gazdálkodásról szóló 30/2015 (XII.21) önkormányzati rendelet értelmében, figyelemmel a 5/2015 (III.2) rendeletre, annak 12.melléklet Perköltség,ügyvédi díj sorát jelölje meg, 82.000.000 Ft. keretösszegig. 3. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hogy hatalmazza fel a polgármestert a kifizetés teljesítéséhez szükséges okiratok aláírására. 4. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hogy a Tatabányai Törvényszék előtt folyamatban lévő 40.006/2013 számú ügyben a Szabó Ügyvédi Iroda, Dr. Szabó Tamás ügyvéd a Bártfai Ügyvédi Iroda segítésére kapjon ügyvédi megbízást, azzal, hogy a joghatályos kézbesítést a bíróságok továbbra is a Bártfai Ügyvédi Irodához teljesítsék. 5. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hogy kérje fel a polgármestert, hogy továbbra is folytasson tárgyalásokat a felperessel a már javasolt (771/2015. (XII.22.) öh. határozatnak megfelelően) az ügyvédi letétbe helyezés tekintetében. 6. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hogy kérje fel a polgármestert, hogy folytasson intenzív kommunikációs stratégiát az ügyben és részletesen tájékoztassa a város közvéleményét az ügy eddigi alakulásáról és a jelen fejleményekről.

7. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hogy kérje fel a polgármestert, hogy az eljáró jogi képviselőn keresztül kérje meg az Alkotmánybíróságot az alkotmányjogi panaszunk gyorsított elbírálására és a végrehajtás felfüggesztés iránti kérelmünk döntésére és ugyanígy a Győri Ítélőtáblát a perújítási ügyben benyújtott fellebbezésünk soron kívüli elbírálására. 5/2016.(I.19) JEÜB határozata Napirend elfogadása úgy dönt, hogy az alábbi napirendi pontokat fogadja el: 1. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara KEM Igazgatósága állásfoglalása ellen benyújtott kifogás elbírálása Előterjesztést készítette: Hidász Zoltánné hagyatéki ügyintéző (JEÜB) 2. Esztergom Hegyvidék helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 45/2008.(VI.19.) ör. rendelettel kapcsolatos döntés Előterjesztést készítette: Lux Éva főépítész munkatársa (JEÜB) 3. Az esztergomi piac területén található önkormányzati faház birtokba adásának új bérleti szerződéssel kapcsolatos döntés Előterjesztést készítette: Borsosné Dsupin Kinga 4. Az esztergomi Arany János u. 10. szám alatti üzlethelyiség új bérleti szerződéssel kapcsolatos döntés Előterjesztést készítette: Borsosné Dsupin Kinga 5. A 0712/33,43, 0912/149, 0779/4 hrsz.-ú ingatlanok elővásárlással kapcsolatos döntés Előterjesztést készítette: Borsosné Dsupin Kinga 6. A 17362 hrsz.-ú ingatlan elővásárlással kapcsolatos döntés

Előterjesztést készítette: Borsosné Dsupin Kinga 7. Az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásainak szabályairól szóló rendelettervezet tárgyalása I. fordulóban Előterjesztést készítette: Maradiné Szabolcs Tímea Kincstári Csoport vezetője, Bereczkyné Molnár Eszter Költségvetési Csoport vezetője (JEÜB, PETB) 8. Tulajdonosi és közútkezelői hozzájárulás iránti kérelmek elbírálása Előterjesztést készítette: Gyöngyösi Anita közlekedési ügyintéző 9. Javaslat a gyermekek napközbeni ellátása intézményi térítési díjának megállapításáról szóló 32/2001. (XI. 22.) KT. számú rendelet módosítására a 2016-os évre vonatkozóan Előterjesztést készítette: Túri Krisztina köznevelési ügyintéző (JEÜB, PETB) 10. A gyermekek napközbeni ellátása keretében biztosított étkeztetés eladási ára a 2016. év január 1-jétől szóló díjának jóváhagyása, valamint a Hungast Esztergom Zrt-vel kötött vállalkozási szerződés (óvodák tekintetében) módosítása Előterjesztést készítette: Túri Krisztina köznevelési ügyintéző (JEÜB, PETB) 11. 19743 és 19744 hrsz-ú, természetben Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky út 7. sz. alatt található ingatlanok elővásárlási jogával kapcsolatos döntés Előterjesztést készítette: Szepesi Éva helyiség-gazdálkodási ügyintéző 12. Döntés helyiség bérletéről a HÍD Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ ideiglenes elhelyezése érdekében Előterjesztést készítette: Szepesi Éva helyiség-gazdálkodási ügyintéző 13. Döntés az Önkormányzat, valamint A Művelődés Háza Esztergom Nonprofit Kft-vel megkötésre kerülő, 2016. évre szóló megállapodásról Előterjesztést készítette: Szepesi Éva helyiség-gazdálkodási ügyintéző

14. Az Esztergom belterület 17331/A/1 és 17331/A/5 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben Esztergom, Arany János u. 1. szám alatt található ingatlanok elővásárlási jogával kapcsolatos döntés Előterjesztést készítette: Szepesi Éva helyiség-gazdálkodási ügyintéző 15. A 16445/2 hrsz-ú, természetben az Eötvös u. 50. sz. alatti ingatlan bérleti szerződésének meghosszabbítása, a 3S Kft. részére Előterjesztést készítette: Szepesi Éva helyiség-gazdálkodási ügyintéző 16. Az Esztergom, Semmelweis út 6 1/19 szám alatt található ingatlan visszavásárlási jogával kapcsolatos döntés 17. A 19760/26/A/5 hrsz-ú, természetben az Esztergom, Rákóczi tér 2/a. 1/3. sz. alatt található ingatlan jelzálogjogával kapcsolatos döntés 18. A 15990/36/A-19 hrsz-ú, természetben az Esztergom, Bánomi ltp. 36. 3/9. sz. alatt található ingatlan elidegenítési, terhelési és jelzálogjog törlésével kapcsolatos döntés 19. A 19760/20/A/30 hrsz-ú, természetben az Esztergom, Aradi vértanúk tere 4. IV/30. szám alatt található ingatlan elővásárlási jogával kapcsolatos döntés 20. A talajterhelési díjról szóló 21/2013. (XI.29.) ör. rendelettel kapcsolatos törvényességi felhívás Előterjesztést készítette: Bódiné Hellebrand Anita csoportvezető, dr. Holicska Judit (JEÜB) 21. Döntés Esztergom Város Önkormányzata által kiadásra kerülő havi újság nyomtatására vonatkozó szerződés megkötéséről Előterjesztést készítette: dr. Piskóthy László csoportvezető 22. Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévő lakásokkal kapcsolatos döntések

23. Köznevelési intézmények működtetéséhez szükséges státuszbővítés Előterjesztést készítette: Istvánfiné Beták Boglárka személyzeti ügyintéző (JEÜB, PETB) 24. Javaslat egyes képviselő-testületi határozatok végrehajtási határidejének módosítására Előterjesztést készítette: dr. Piskóthy László csoportvezető (JEÜB, PETB) 25. Tájékoztató az Önkormányzatot és a Közös Önkormányzati Hivatalt érintő 2016 évben indult peres és nem peres jogi ügyekről Előterjesztő: dr. Alberti Péter, a Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottság elnöke Előterjesztést készítette: dr. Piskóthy László csoportvezető (JEÜB) 26. Éves beszámoló az Önkormányzatot és a Közös Önkormányzati Hivatalt érintő 2015 évben folyt peres és nem peres jogi ügyekről Előterjesztő: dr. Alberti Péter, a Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottság elnöke Előterjesztést készítette: dr. Piskóthy László csoportvezető (JEÜB) 27. A 342/2015. (VI.16.) PETB határozat hatályon kívül helyezéséről Előterjesztő: Sasvári Viktor elnök Előterjesztést készítette: dr. Piskóthy László csoportvezető 28. Az Esztergom-Kertváros, Kassai u. 13. sz. alatti ingatlan hasznosításának feltételeit meghatározó eseti bizottság döntési határidejének meghosszabbítása Előterjesztést készítette: Szepesi Éva helyiség-gazdálkodási ügyintéző Határidő: azonnal 6/2016.(I.19) JEÜB határozata A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara KEM Igazgatósága állásfoglalása ellen benyújtott kifogás elbírálása

Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületétől H A T Á R O Z A T Szám: /2016. Tárgy: Döntés az esztergomi 0425/12. hrsz-ú (külterületi) ingatlannal kapcsolatos földbizottsági állásfoglalás ellen érkezett kifogásról Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy az esztergomi 0425/12 (külterületi) ingatlan adásvételi szerződésére vonatkozó Nemzeti Agrárgazdasági Kamara KEM Igazgatósága KOM01-02176-4/2015. számú állásfoglalását megváltoztatja és az adásvételi szerződésben foglaltakat hagyja jóvá. Javasolja felkérni a jegyzőt, hogy a Képviselő-testület döntéséről a helyi földbizottságot, a mezőgazdasági szakigazgatási szervet és a kifogást benyújtó ügyfelet értesítse. A Képviselő-testület döntése ellen fellebbezésnek helye nincs. A határozat ellen bírósági felülvizsgálat vehető igénybe. A keresetlevelet a határozat közléstől számított harminc napon belül a Tatabányai Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz (2800 Tatabánya, Előd vezér u. 17.) címezve, az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjéhez kell benyújtani. A határozat bírósági felülvizsgálata iránti eljárása az Illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény alapján illetékköteles, melynek összege 30.000.- Ft. I N D O K O L Á S Baka Györgyné, mint vevő és Abronits Róbert István, mint eladó az esztergomi 0425/12 hrsz-on felvett, szántó művelési ágú, 6388 nm nagyságú ingatlan 1/1-ed tulajdoni hányadra, - 7.666.000 Ft vételárért - vonatkozóan adásvételi szerződést kötött 2015. augusztus 24. napján. Az adásvételi szerződésre a közzététel ideje alatt (2015. szeptember 2. - 2015. november 2.) elfogadó jognyilatkozat nem érkezett. A közzétételt követően a mezőgazdasági szakigazgatási szerv, állásfoglalásra kérte a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara Komárom-Esztergom Megyei Elnökségének Helyi földbizottsági feladatkörben eljáró szervet. A Kamara állásfoglalásában nem támogatja a föld tulajdonjogának átruházásáról szóló szerződés jóváhagyását az alábbi indokok alapján: A helyi földbizottságként eljáró szerv a Földforgalmi tv. 24. (2) bekezdés szerinti értékelése során arra a következtetésre jutott, hogy a vételár a köztudomású tények és a helyi földbizottsági szerv legjobb ismeretei alapján nem áll arányban a föld forgalmi értékével.

Baka Györgyné, mint eladó az esztergomi 0425/12 hrsz-ú ingatlanra vonatkozóan a mezőés erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény (továbbiakban: Fétv.), 103/A. (1) alapján kifogást terjesztett elő a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara Komárom-Esztergom Megyei Elnökségének Helyi földbizottsági feladatkörben kiadott KOM01-02176-4/2015. számú 2015. december 16. napján kiadott állásfoglalása ellen a törvényben meghatározott határidőn belül. A Fétv. 103/A. (1) alapján A helyi földbizottság az állásfoglalását a települési önkormányzat jegyzője annak kézhezvételét követő 3 napon belül a települési önkormányzat polgármesteri hivatala, illetve közös önkormányzati hivatal esetében a közös önkormányzati hivatal hirdetőtábláján 5 napra kifüggeszti. Az állásfoglalás ellen - 5 napon belül - az eladó, a vevő, illetve a határidőben elfogadó nyilatkozatot tevő elővásárlásra jogosult kifogást terjeszthet elő a települési önkormányzat képviselő-testületénél. A kifogást a jegyzőhöz kell benyújtani. A kifogás benyújtásáról és annak időpontjáról a jegyző haladéktalanul értesíti a mezőgazdasági igazgatási szervet. A Fétv 103/A. (2) alapján A képviselő-testület megváltoztatja a kifogással érintett állásfoglalást, ha annak kiadására a Földforgalmi törvény 23-25. -a megsértésével került sor, egyébként a kifogást elutasítja. Az elkésett kifogást a képviselő-testület érdemi vizsgálat nélkül elutasítja. A képviselő-testület a kifogást 15 napon belül zárt ülésen bírálja el. A képviselő-testület a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara Komárom-Esztergom Megyei Elnökségének Helyi földbizottsági feladatkörben KOM01-02176-4/2015.. számú, 2015. december 16. napján kiadott állásfoglalását a Földforgalmi törvény 23-25. -a alapján megvizsgálta. Az Agrárkamara értékelése során helyszíni szemlét nem tart. A 17/2015. (VI.5.) AB határozat 2. bekezdés a) pontja alapján a földbizottságok állásfoglalása a törvényben megkövetelt értékelést olyan részletességgel tartalmazza, hogy annak okszerűsége érdemben is elbírálható a hatósági eljárásban, a hatósági döntés ténybeli megalapozottsága és jogszerűsége pedig nemcsak formai szempontból, hanem érdemben is felülbírálható a bírósági felülvizsgálat során A Fétv idézett 103/A. (2) bekezdése értelmében a Képviselő-testület az állásfoglalás megváltoztatásáról vagy a kifogás elutasításáról dönthet, nincs felhatalmazása az állásfoglalást kiadó szervet új eljárás lefolytatására, állásfoglalása kiegészítésére felhívni. Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testülete fentiek alapján nem ért egyet a Nemzeti agrárgazdasági Kamara KEM Igazgatósága KOM01-02176-4/2015. számú állásfoglalásával, azt megváltoztatja és az adásvételi szerződésben foglaltakat jóváhagyja. A Képviselő-testület azért is adott helyt a kifogásnak, mert az érintett jogszabályokat az Alaptörvény 28. cikkében foglaltaknak megfelelően értelmezte és a józan észnek, valamint a közjónak a megfelelő értelmet tulajdonított azoknak, valamint a szerződésben szereplő ellenérték a föld forgalmi értékével arányban áll.

A 17/2015. (VI.5.) AB határozat 2. bekezdés b) pontja alapján a helyi önkormányzat képviselő-testületének a földbizottság állásfoglalása ellen benyújtott kifogást elbíráló határozata, mint közbenső érdemi döntés ellen bírósági felülvizsgálat igénybe vehető. A jogorvoslat lehetőségéről a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 330. (2) alapján adtam tájékoztatást. Esztergom, 2016. január Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testülete nevében: Romanek Etelka polgármester 7/2016.(I.19) JEÜB határozata Esztergom Hegyvidék helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 45/2008. (VI. 19.) ör. rendelettel kapcsolatos döntés 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága döntsön úgy, hogy kezdeményezi az Esztergom, Hegyvidék (Szentjánoskút, Kenderes, Újfalu, Kálváriahegy, Aranyhegy városrészek) helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 45/2008 (VI.19.) önkormányzati rendelt módosítását, eleget téve a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal KEB/3/354-1/2015. ügyszámú törvényességi felhívásának. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek kérje fel a polgármester útján az aljegyzőt, hogy Esztergom, Hegyvidék (Szentjánoskút, Kenderes, Újfalu, Kálváriahegy, Aranyhegy városrészek) helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 45/2008 (VI.19.) önkormányzati rendelt módosításához szükséges 1.000.000.- Ft+ÁFA költséget a 2016. évi költségvetésbe tervezze be. 8/2016.(I.19) JEÜB határozata Az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásainak szabályairól szóló rendelettervezet tárgyalása I. fordulóban. javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásainak szabályairól szóló rendelettervezetet I fordulóban megtárgyalta, azt megismerte. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv.111.. (4) bekezdése és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

tv 23.. (4) bek. alapján a költségvetési rendeletben hiány nem tervezhető a 2016 évi költségvetés elfogadását elnapolja, továbbá a kiadások csökkentése és a tervezett beruházások ütemezésének megtervezése érdekében kérje fel a Polgármestert, hogy 2016 január 31-ig munkaértekezletet hívjon össze. 9/2016.(I.19) JEÜB határozata Javaslat a gyermekek napközbeni ellátása intézményi térítési díjának megállapításáról szóló 32/2001. (XI. 22.) KT. számú rendelet módosítására a 2016-os évre vonatkozóan javasolja a Képviselő-testület részére, hogy alkossa meg Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének.../2016.(...) önkormányzati rendeletét a gyermekek napközbeni ellátása intézményi térítési díjának megállapításáról szóló 32/2001. (XI. 22.) KT. számú rendelet módosításáról. 10/2016.(I.19) JEÜB határozata A talajterhelési díjról szóló 21/2013. (XI.29.) ör. rendelettel kapcsolatos törvényességi felhívás Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága döntsön úgy, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal KEB/3/454-1 /2015. ügyszámú törvényességi felhívását megtárgyalta, az abban foglaltakkal értsen egyet. 11/2016.(I.19) JEÜB határozata A talajterhelési díjról szóló 21/2013. (XI.29.) ör. rendelettel kapcsolatos törvényességi felhívás Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek alkossa meg az Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2016. ( ) önkormányzati rendeletét a talajterhelési díjról szóló 21/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelet módosításáról 12/2016.(I.19) JEÜB határozata Köznevelési intézmények működtetéséhez szükséges státuszbővítés

1. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A.. (2) bekezdés e) pontja alapján, valamint a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1922. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 323/2013. (VIII.30.) Korm. rendelet 28. (2) bekezdése értelmében nevezze ki Baranyai Károlynét 2016. január 22. napjától határozatlan időre 4 hónap próbaidő kikötésével. A közalkalmazott takarító munkakörben kerül foglalkoztatásra az Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium telephelyen. 3. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hatalmazza fel a Polgármestert, hogy a közalkalmazott kinevezését írja alá. 13/2016.(I.19) JEÜB határozata Köznevelési intézmények működtetéséhez szükséges státuszbővítés 1. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A.. (2) bekezdés e) pontja alapján, valamint a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1922. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 323/2013. (VIII.30.) Korm. rendelet 28. (2) bekezdése értelmében nevezze ki Kocsis Józsefnét 2016. január 22. napjától határozatlan időre 4 hónap próbaidő kikötésével. A közalkalmazott takarító munkakörben kerül foglalkoztatásra az Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium telephelyen. 3. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hatalmazza fel a Polgármestert, hogy a közalkalmazott kinevezését írja alá. 14/2016.(I.19) JEÜB határozata Köznevelési intézmények működtetéséhez szükséges státuszbővítés 1. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A.. (2) bekezdés e) pontja alapján, valamint a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1922. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 323/2013. (VIII.30.) Korm. rendelet 28. (2) bekezdése értelmében nevezze ki Nagy Veronikát 2016. január 22. napjától határozatlan időre 4 hónap próbaidő kikötésével. A közalkalmazott takarító munkakörben kerül foglalkoztatásra az Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium telephelyen. 3. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hatalmazza fel a Polgármestert, hogy a közalkalmazott kinevezését írja alá.

15/2016.(I.19) JEÜB határozata Köznevelési intézmények működtetéséhez szükséges státuszbővítés 1. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A.. (2) bekezdés e) pontja alapján, valamint a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1922. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 323/2013. (VIII.30.) Korm. rendelet 28. (2) bekezdése értelmében nevezze ki Lengyel Erikát 2016. január 22. napjától határozatlan időre 4 hónap próbaidő kikötésével. A közalkalmazott takarító munkakörben kerül foglalkoztatásra az Esztergomi József Attila Általános Iskola telephelyen. 3. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hatalmazza fel a Polgármestert, hogy a közalkalmazott kinevezését írja alá. 16/2016.(I.19) JEÜB határozata Köznevelési intézmények működtetéséhez szükséges státuszbővítés 1. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A.. (2) bekezdés e) pontja alapján, valamint a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1922. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 323/2013. (VIII.30.) Korm. rendelet 28. (2) bekezdése értelmében nevezze ki Sőrés Andrásnét 2016. január 22. napjától határozatlan időre 4 hónap próbaidő kikötésével. A közalkalmazott takarító munkakörben kerül foglalkoztatásra az Esztergomi József Attila Általános Iskola telephelyen. 3. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hatalmazza fel a Polgármestert, hogy a közalkalmazott kinevezését írja alá. 17/2016.(I.19) JEÜB határozata Köznevelési intézmények működtetéséhez szükséges státuszbővítés 1. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A.. (2) bekezdés e) pontja alapján, valamint a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1922. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 323/2013. (VIII.30.) Korm.

rendelet 28. (2) bekezdése értelmében nevezze ki Révész Józsefnét 2016. január 22. napjától határozatlan időre 4 hónap próbaidő kikötésével. A közalkalmazott takarító munkakörben kerül foglalkoztatásra az Esztergomi József Attila Általános Iskola telephelyen. 3. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hatalmazza fel a Polgármestert, hogy a közalkalmazott kinevezését írja alá. 18/2016.(I.19) JEÜB határozata Köznevelési intézmények működtetéséhez szükséges státuszbővítés 1. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A.. (2) bekezdés e) pontja alapján, valamint a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1922. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 323/2013. (VIII.30.) Korm. rendelet 28. (2) bekezdése értelmében nevezze ki Pataki Tibort 2016. január 22. napjától határozatlan időre 4 hónap próbaidő kikötésével. A közalkalmazott portás munkakörben kerül foglalkoztatásra az Esztergomi Montágh Imre EGYMI, Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola telephelyen. 3. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hatalmazza fel a Polgármestert, hogy a közalkalmazott kinevezését írja alá. 19/2016.(I.19) JEÜB határozata Köznevelési intézmények működtetéséhez szükséges státuszbővítés 1. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A.. (2) bekezdés e) pontja alapján, valamint a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1922. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 323/2013. (VIII.30.) Korm. rendelet 28. (2) bekezdése értelmében nevezze ki Nagy Istvánnét 2016. január 22. napjától határozatlan időre 4 hónap próbaidő kikötésével. A közalkalmazott takarító munkakörben kerül foglalkoztatásra az Esztergomi Montágh Imre EGYMI, Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola telephelyen. 3. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hatalmazza fel a Polgármestert, hogy a közalkalmazott kinevezését írja alá.

20/2016.(I.19) JEÜB határozata Köznevelési intézmények működtetéséhez szükséges státuszbővítés 1. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A.. (2) bekezdés e) pontja alapján, valamint a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1922. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 323/2013. (VIII.30.) Korm. rendelet 28. (2) bekezdése értelmében nevezze ki Sáska Károlynét 2016. január 22. napjától határozatlan időre 4 hónap próbaidő kikötésével. A közalkalmazott takarító munkakörben kerül foglalkoztatásra az Esztergomi Babits Mihály Általános Iskola telephelyen. 3. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hatalmazza fel a Polgármestert, hogy a közalkalmazott kinevezését írja alá. 21/2016.(I.19) JEÜB határozata Javaslat egyes Képviselő-testületi határozatok végrehajtási határidejének módosítására javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy a 421/2015 (VII.30) öh. határozat végrehajtási határidejét 2016. február hó 28. napjáig hosszabbítsa meg. 22/2016.(I.19) JEÜB határozata Javaslat egyes Képviselő-testületi határozatok végrehajtási határidejének módosítására javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy a 606/2015 (XI.30) öh. határozat végrehajtási határidejét 2016. február hó 28. napjáig hosszabbítsa meg. 23/2016.(I.19) JEÜB határozata Javaslat egyes Képviselő-testületi határozatok végrehajtási határidejének módosítására javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy a 645/2015 (XI.19) öh. határozat végrehajtási határidejét 2016. február hó 28. napjáig hosszabbítsa meg.

24/2016.(I.19) JEÜB határozata Tájékoztató Esztergom Város Önkormányzatát és a Közös Önkormányzati Hivatalt érintő 2016 január hónapban indult peres és nem peres jogi ügyekről Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek döntsön úgy,hogy a fenti tájékoztatót tudomásul veszi. 25/2016.(II.2) JEÜB határozata Napirend elfogadása úgy dönt, hogy az alábbi napirendi pontokat fogadja el: 1. Tulajdonosi hozzájárulással kapcsolatos döntés Oktatás Magyarország Közbiztonságáért Alapítvány kérelme Előterjesztést készítette: Mandusic-Csernaj Dorottya ingatlangazdálkodási ügyintéző (PETB, JEÜB) 2. Tulajdonosi és közútkezelői hozzájárulás iránti kérelmek elbírálása Előterjesztést készítette: Bukovicsné Heckler Margit útberuházási- és fenntartási ügyintéző 3. Az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásainak szabályairól szóló rendelettervezet tárgyalása II. fordulóban Előterjesztést készítette: Maradiné Szabolcs Tímea Kincstári Csoport vezetője, Bereczkyné Molnár Eszter Költségvetési Csoport vezetője (JEÜB, PETB) 4. A Pézsa Tibor Sportcsarnok intézmény státuszbővítése Előterjesztést készítette: Túri Krisztina köznevelési ügyintéző 5. Babits Mihály Általános Iskolában lévő büfé helyiség bérbeadásával kapcsolatos döntés (KT, PETB) Előterjesztést készítette: Mandusic-Csernaj Dorottya ingatlangazdálkodási ügyintéző

6. Dobó Katalin Gimnáziumban lévő büfé helyiség bérbeadásával kapcsolatos döntés (KT, PETB) Előterjesztést készítette: Mandusic-Csernaj Dorottya ingatlangazdálkodási ügyintéző 7. Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévő lakáson végzett beruházások jóváhagyása Előterjesztést készítette: Szepesi Éva helyiséggazdálkodási ügyintéző 8. Tájékoztató a Kossuth L. u 38/B kémény letiltásával és ennek megoldásával kapcsolatban Előterjesztést készítette: Szepesi Éva helyiséggazdálkodási ügyintéző 9. Az Esztergom, 17561 helyrajzi számú, természetben Kossuth L. u 72. szám alatt található ingatlan társasházi ügyeivel kapcsolatos döntés Előterjesztést készítette: Szepesi Éva helyiséggazdálkodási ügyintéző 10. Döntés a 17582/A/3 helyrajzi számú, természetben a Kossuth L. u 78 szám alatti ingatlan értékesítéséről Előterjesztést készítette: Szepesi Éva helyiséggazdálkodási ügyintéző 11. A 19760/26/A/14 helyrajzi számú, természetben az Esztergom, Rákóczi tér 2/A. 2/4. sz. lakás elővásárlási jogáról való döntés Előterjesztést készítette: Szepesi Éva helyiséggazdálkodási ügyintéző 12. A 637/2015. (XII.8.) PETB határozat módosítása cégnév változása miatt Előterjesztést készítette: Szepesi Éva helyiséggazdálkodási ügyintéző 13. Elvi szándéknyilatkozat a 17405 hrsz-ú, természetben Esztergom, Széchenyi tér 14. sz. alatti ingatlan 2/3 tulajdonrészének megvásárlására vonatkozóan Előterjesztést készítette: Szepesi Éva helyiséggazdálkodási ügyintéző

14. Döntés a 17154 hrsz-ú, természetben Esztergom, Jókai M. u. 3. sz. alatti ingatlan megvásárlására vonatkozóan Előterjesztést készítette: Szepesi Éva helyiséggazdálkodási ügyintéző 15. Döntés az Esztergomi Otthon Segítünk Alapítvány által bérelt ingatlan bérleti szerződésének meghosszabbításáról Előterjesztést készítette: Szepesi Éva helyiséggazdálkodási ügyintéző 16. Döntés a 17472/A/25 hrsz-ú, természetben a Kossuth Lajos u. 38/A sz. alatti ingatlan bérleti szerződésének meghosszabbításáról Előterjesztést készítette: Szepesi Éva helyiséggazdálkodási ügyintéző 17. Esztergom, Aradi vértanúk tere 3. 4/9. (19761/A/48 hrsz.) ingatlan elővásárlásával kapcsolatos döntés Előterjesztést készítette: Borsosné Dsupin Kinga ingatlangazdálkodási ügyintéző 18. Esztergom-Pilisszenlélek 40019 helyrajzi számú, kivett beépítetlen terület elővásárlásával kapcsolatos döntés Előterjesztést készítette: Borsosné Dsupin Kinga ingatlangazdálkodási ügyintéző 19. Dorog Város Önkormányzatának nyújtandó ebrendészeti szolgáltatásról szóló szerződéskötésről Előterjesztést készítette: dr. Antalics Ákos hatósági ügyintéző 20. Javaslat a helyi adókról szóló 20/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelet módosítására Előterjesztést készítette: Bódiné Hellebrand Anita csoportvezető, dr. Holicska Judit (PETB, JEÜB) 21. A 17411/A/7 hrsz-ú, természetben a Széchenyi tér 16. szám alatt található ingatlan bérleti szerződése kapcsán szerződő fél módosításának elfogadása Előterjesztést készítette: Szepesi Éva helyiséggazdálkodási ügyintéző 22. Köznevelési intézmények hasznosításáról szóló határozat módosítása

Előterjesztést készítette: Mandusic-Csernaj Dorottya ingatlangazdálkodási ügyintéző (PETB, JEÜB) 23. Bérleti szerződések megkötése - Kőrösy László Középiskolai Kollégium Előterjesztést készítette: Mandusic-Csernaj Dorottya ingatlangazdálkodási ügyintéző (PETB, JEÜB) 24. Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévő lakásokkal kapcsolatos döntések Előterjesztést készítette: Szepesi Éva helyiséggazdálkodási ügyintéző 25. Köznevelési intézmények működtetéséhez szükséges státuszbővítés Előterjesztést készítette: Istvánfiné Beták Boglárka személyzeti ügyintéző (PETB, JEÜB) 26. Éves beszámoló az Önkormányzatot és a Közös Önkormányzati Hivatalt érintő 2015. évben folyt peres és nem peres jogi ügyekről Előterjesztő: dr. Alberti Péter, a Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottság elnöke Előterjesztést készítette: dr. Piskóthy László csoportvezető (JEÜB) 27. Döntés Contur-Bau Zrt. "fa" per kapcsán aktuális kérdésekről Előterjesztést készítette: dr. Piskóthy László csoportvezető (JEÜB, PETB) 28. Az Esztergomi Ingatlankezelő Kft. szerződés módosításával kapcsolatos döntés Előterjesztést készítette: dr. Labundy Norbert jogi ügyintéző (JEÜB, PETB) 29. A Gran Parkoló Kft. ügyével kapcsolatos döntés Előterjesztést készítette: dr. Piskóthy László csoportvezető

(JEÜB, PETB) 30. Javaslat a Giegler Kft-vel szembeni adóhatósági vizsgálat kezdeményezésére Előterjesztést készítette: dr. Piskóthy László csoportvezető (JEÜB, PETB) Határidő: azonnal 26/2016.(II.2) JEÜB határozata Tulajdonosi hozzájárulással kapcsolatos döntés - Oktatás Magyarország Közbiztonságáért Alapítvány kérelme 1. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a 12926-6/2015 iktatószámú (442/2015 T. számú) használati szerződés 5. pont első francia bekezdését módosítsa a következőképpen: Használó az ingatlant biztonságtechnikai oktatási, továbbképzési célokra, valamint sportlövészet céljára lőszer gyártására hasznosíthatja. 2. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy az Oktatás Magyarország Közbiztonságáért Alapítvány képviselője által megjelölt az épület folyosón a vizesblokk előtt található 3 m2 helyiségre bérleti szerződést kössön az Alapítvánnyal. Határidő: azonnal 28/2016.(II.2) JEÜB határozata Az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről és a végrehajtás szabályairól szóló rendelettervezet tárgyalása II. fordulóban úgy dönt, elfogadja Eck András képviselő módosító indítványát - és javasolja a Képviselőtestületnek, hogy a 2016-os költségvetésbe az alábbi beruházási javaslatok kerüljenek beépítésre: - Siszler út burkolat javítása, vízelvezetés megoldása, járda építése 20 millió Ft - Bánomi út felújítása a Kusztusi keresztig 4 millió Ft - Beszédes Sándor utca szilárd burkolat 4 millió Ft - Fárikúti út szilárd burkolat 5 millió Ft - Budai N. A., Móricz Zs., Schweidel lakótelep parkolóinak, járdáinak tervezése 10 millió Ft - veszély elhárítás a Budai N. A., Móricz Zs., Schweidel lakótelepen (járda javítás) 5 millió Ft - Sugár út járda felújítása 10 millió Ft - Tompa Mihály u. járda felújítása 5 millió Ft - Budai N. A. u. 1. vízelvezetés megoldása 5 millió Ft

- Szentgyörgymezői Óvoda járda felújítása 2 millió Ft - Kamionparkoló aszfalt, kerítés, vízelvezetés 70 millió Ft - Terézia, Petőfi u. tervezése 15 millió Ft Határidő: azonnal 29/2016.(II.2) JEÜB határozata Az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről és a végrehajtás szabályairól szóló rendelettervezet tárgyalása II. fordulóban úgy dönt, elfogadja Stámusz Andrea képviselő módosító indítványát - és javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a 2016-os költségvetésbe az alábbi javaslatok kerüljenek beépítésre: Közjólét költséghelyen Vaszary Kolos Kórház támogatás sorából városi közösségi egészségfejlesztési koncepció, egészségnap 10 millió átcsoportosítás Közjólét költséghelyen Vaszary Kolos Kórház támogatására tervezett összegből 3 millió forint HPV védőoltás támogatása rászorulóknak Városüzemeltetési költséghelyen a gyepmesteri épület felújítása megbontva: 25 millió gyepmesteri telep 5 millió Bogáncs menhely Határidő: azonnal 30/2016.(II.2) JEÜB határozata Az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről és a végrehajtás szabályairól szóló rendelettervezet tárgyalása II. fordulóban úgy dönt, elfogadja Nyíri Attila képviselő módosító indítványát - és javasolja a Képviselőtestületnek, hogy a 2016-os költségvetésbe az alábbi javaslatok kerüljenek beépítésre: - Magyary utcában 4 világító kandelláber elhelyezése 8 millió Ft - Táti út 29-65-ig járdafelújítás 6 millió Ft Határidő: azonnal 31/2016.(II.2) JEÜB határozata Az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről és a végrehajtás szabályairól szóló rendelettervezet tárgyalása II. fordulóban alkalmasnak tartja további tárgyalásra az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásainak szabályairól szóló rendelettervezetet.

Határidő: azonnal 32/2016.(II.2) JEÜB határozata Javaslat a helyi adókról szóló 20/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelet módosítására javasolja a Képviselő-testület részére, hogy alkossa meg az Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2016. ( ) önkormányzati rendeletét a helyi adókról szóló 20/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelet módosításáról. Határidő: azonnal 33/2016.(II.2) JEÜB határozata Köznevelési intézmények hasznosításáról szóló határozat módosítása úgy dönt, elfogadja a Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság módosító indítványát - és az alábbiak szerint javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra: javasolja a Képviselő-testület részére, hogy a 745/2015. (XII.22.) öh. határozatát módosítsa az alábbiak szerint: 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete szem előtt tartva a több alkalommal történő, a rövid távú (maximum 6 hónap) hasznosítási igényekhez alkalmazkodó, gördülékeny ügymenetet, felhatalmazza a Polgármestert, hogy a köznevelési intézmények tekintetében a jelen határozatban foglalt feltételek szerint a bérbeadói jogokat gyakorolja, a bérbeadáshoz szükséges tulajdonosi hozzájárulásokat alkalmi igénybevétel esetén megadja. 2. A Képviselő-testület az intézmények hasznosítása során az alábbi feltételeket határozza meg: Az intézményhez beérkezett kérelmeket az önkormányzathoz, az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal Városfejlesztési Osztályának Vagyongazdálkodási Csoportjára akár személyesen, akár írásban, vagy elektronikus úton az intezmenyek@esztergom.hu e-mail címre kell továbbítani, hogy a jóváhagyó döntés meghozatalára, a szükséges adminisztráció elvégzésére, pénzügyi intézkedésre sor kerülhessen. Az intézmények által 2015. szeptember 1-jét követően beszedett bérleti díjat az önkormányzat K&H Banknál vezetett 10402142-49564948-53491160 számú elkülönített számlájára kell befizetni feltüntetve közleményként a következőket: intézmény neve_bérleti díj_kérelmező A számlázást az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Osztálya végzi. Az intézményvezetőnek ki kell jelölnie azt a személyt, aki a bérleti tevékenységet ellenőrzi és felügyeli, az intézmény nyitását, zárását elvégzi. Rendszeres igénybevétel esetén bérleti szerződést kell kötni, alkalmi igénybevétel

esetén tulajdonosi hozzájárulás kiadására kerül sor. Fél tornaterem csak akkor adható ki bérbe, ha az egész tornaterem használatára senki sem tart igényt. A fél tornaterem használatára vonatkozó igényeket lehetőség szerint össze kell hangolni, és azonos időtartamban, egyszerre két kérelmezőnek kiadni. A hasznosításból származó bevételeket az adott intézményre kell fordítani. A hasznosításból származó bevételek 40%-ának vonatkozásában az adott intézmény igazgatója/vezetője döntheti el, milyen fejlesztésre, beruházásra szeretné fordítani az összeget. Az igényt az Önkormányzat felé kell jeleznie és az önkormányzat engedélye szükséges hozzá. 3. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy azon, a köznevelési intézmények hasznosításával összefüggő egyes rendelkezéseket, amelyeket rendeletben (az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló 9/2013.(VI. 27.) önkormányzati rendelet, az Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 46/2012. (VII.10.) önkormányzati rendelet) kell szabályozni, a márciusi rendes képviselő-testületi ülésre terjessze a Képviselő-testület elé. 4. A Képviselő-testület a bérleti díjak mértékét az alábbiak szerint határozza meg: A) József Attila Általános Iskola egész tornaterem 4.300 Ft/óra fél tornaterem 3.000 Ft/óra (szigorúan csak a terem fele használható és csak a fele világítás kapcsolható fel) tanterem 2.500Ft/óra ebédlő 6.000 Ft/óra aula 6.000 Ft/óra büfé 26.000 Ft/hó (tartalmazza a rezsiköltséget) B) Kőrösy László Középiskolai Kollégium ebédlő 100.000 Ft/alkalom esküvő és bálok esetén. Egyéb alkalomra való bérlése óránként 8.000 Ft albérlet: tanári szoba 35.000Ft/hó, szoba 30.000 Ft/hó Amennyiben az albérlő bérleményében vendéget fogad, a vendégnek 1.000 Ft/fő/éj + idegenforgalmi adó díjat kell megfizetnie. szállás: tanári szoba esetén egységesen 4.000Ft/fő/éj, 3 ágyas szoba esetén felnőttnek 3.800 Ft/fő/éj, diáknak, nyugdíjasnak 2.600 Ft/fő/éj (áfát és idegenforgalmi adót tartalmazza) tanterem 2.600 Ft/óra vagy 10.000 Ft/nap könyvtárszoba 25.000 Ft/alkalom Szállásnál csoportos kedvezmény 20 fő felett 5%, 30 fő felett 10% C) Dobó Katalin Gimnázium - büfé 39.300 Ft/hó (tartalmazza a rezsiköltséget) tornaterem és öltözők 6.500 Ft/óra tornaterem és öltözők hétvégén 8.000 Ft/óra tornaterem bérleti díjából 20 % kedvezmény jár a bejegyzett esztergomi

egyesületek és civil szervezetek részére tanterem 2.500 Ft/ óra Aula: 100.000 Ft/alkalom esküvő és bálok esetén. Egyéb alkalomra való bérlése óránként 10.000 Ft. D) Szent Imre Általános Iskola tornaterem 2.800 Ft/óra tanterem 2.500 Ft/óra E) Babits Mihály Általános Iskola büfé 26.000 Ft/hó, (tartalmazza a rezsiköltséget) ebédlő 4.000Ft/óra tanterem 2.500 Ft/óra tornaterem 2.900 Ft/óra aula 5.000 Ft F) Zsolt Nándor Alapfokú Művészeti Iskola Reményi Károly Hangversenyterem 2.500 Ft/óra Liszt Ferenc Kamaraterem 1.600 Ft/óra Tantermek 1.100 Ft/óra Szállás: felnőtt 2.850Ft+ 18% ÁFA, diák 1.900 Ft + 18% ÁFA + idegenforgalmi adó G) Arany János Általános Iskola büfé 26.000 Ft/hónap (tartalmazza a rezsiköltséget) tornaterem 3.900 Ft/óra tanterem 2.500Ft/óra aula, ebédlő 5.000 Ft / alkalom. Esküvők, bálok esetén: 30.000Ft/alkalom. H) Montágh Imre EGYMI Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola tanterem 2.500 Ft/óra tornaterem 3.700 Ft/óra 5. A Képviselő-testület a kedvezményre jogosító feltételeket az alábbiak szerint határozza meg: Az esztergomi bejegyzett sportegyesületek a bérleti díjakból (tornatermek esetén) 20% kedvezményt kapnak. Az esztergomi bejegyzett civil- és sportegyesületek a bérleti díjakból (tanterem, aula, ebédlő, szállás esetén) 20% kedvezményt kapnak. Esztergom Város Önkormányzatának fenntartásában illetve működtetésében lévő intézmények a bérleti díjakból 25% kedvezményt kapnak. Egyéb kedvezményről a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság jogosult dönteni, maximum 20 % mértékig. Minden fent nem szabályozott esetben Esztergom Város Önkormányzata Képviselőtestületének az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló 9/2013.(VI. 27.) önkormányzati rendelete, az Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának

feltételeiről szóló 46/2012. (VII.10.) önkormányzati rendelete, valamint a 601/2015.(XI.3.) öh. határozata az irányadó. Határidő: azonnal 34/2016.(II.2) JEÜB határozata Bérleti szerződések megkötése - Kőrösy László Középiskolai Kollégium úgy dönt, elfogadja Sasvári Viktor módosító indítványát - és az alábbiak szerint javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra: 1. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy bérleti szerződést kössön Salkovicsné Kovács Szilvia magánszeméllyel az esztergomi 15953 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben Esztergom, Szent István tér 6. sz. alatt található kollégiumi épület 4. emeleti 9. szobája vonatkozásában 30.000 Ft/hó bérleti díj helyett 20 %-os bérleti díj kedvezményben való részesülés miatt 24.000 Ft/hó bérleti díj ellenében 2016. február 1. napjától 2016. június 30-ig terjedő határozott időre. 2. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hogy hatalmazza fel a polgármestert az 1. pontban körülírtaknak megfelelően a bérleti szerződés aláírására. Határidő: azonnal 35/2016.(II.2) JEÜB határozata Bérleti szerződések megkötése - Kőrösy László Középiskolai Kollégium 1. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy bérleti szerződést kössön Szathmári Márton magánszeméllyel az esztergomi 15953 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben Esztergom, Szent István tér 6. sz. alatt található kollégiumi épület földszinti 5. szobája vonatkozásában 30.000 Ft/hó bérleti díj ellenében 2015. február 1. napjától 2016. június 30-ig terjedő határozott időre. 2. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hogy hatalmazza fel a polgármestert az 1. pontban körülírtaknak megfelelően a bérleti szerződés aláírására. Határidő: azonnal 36/2016.(II.2) JEÜB határozata Köznevelési intézmények működtetéséhez szükséges státuszbővítés 1. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi

Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A.. (2) bekezdés e) pontja alapján, valamint a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1922. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 323/2013. (VIII.30.) Korm. rendelet 28. (2) bekezdése értelmében nevezze ki Bor Józsefnét 2016. február 05. napjától határozatlan időre 4 hónap próbaidő kikötésével. A közalkalmazott takarító munkakörben kerüljön foglalkoztatásra az Esztergomi Arany János Általános Iskola telephelyen. 3. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hogy hatalmazza fel a Polgármestert, hogy a közalkalmazott kinevezését írja alá. Határidő: azonnal 37/2016.(II.2) JEÜB határozata Döntés Contur-Bau Zrt. fa per kapcsán aktuális kérdésekről 1. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy tegyen eleget a Győri Ítélőtábla Gpkf.II.25.685/2015/2 sz. végzésének és az abban foglalt ütemezés szerint fizesse ki a Tatabányai Törvényszék által a 9.G.40.006/2013/38 sz. részítéletben 2016 február hónapra megítélt összeget. 2. A 2016 január havi részlet 50.000.000 Ft, azaz Ötvenmillió Ft tőke és aktuális kamatai fedezetéül az átmeneti gazdálkodásról szóló 30/2015 (XII.21) önkormányzati rendelet értelmében, figyelemmel a 5/2015 (III.2) rendeletre, annak 12.melléklet Perköltség, ügyvédi díj sorát jelöli meg, 81.000.000 Ft. keretösszegig. 3. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hogy hatalmazza fel a polgármestert a kifizetések teljesítéséhez szükséges okiratok aláírására. 4. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága javasolja a Képviselő-testület részére, hogy a Polgármester útján kérje fel az Aljegyzőt, hogy a 2016 évi költségvetésbe tervezze be a további törlesztési kötelezettségek fedezetét. Határidő: azonnal 38/2016.(II.2) JEÜB határozata Az Esztergomi Ingatlankezelő Kft. szerződés módosításával kapcsolatos döntés javasolja a Képviselő-testület részére, hogy hatalmazza fel a polgármestert az Esztergomi Ingatlankezelő Kft-vel 2013. február 1-jén kötött 1031-3/2013 iktatószámú ingatlankezelési megbízási szerződés módosításának aláírására azzal a lényeges tartalommal, hogy a szerződés tartamát a felek 2016. március 31-ig hosszabbítsák meg, továbbá az önkormányzati tulajdonú ingatlanok bérleti díját 2016. február 1-től az Önkormányzat számlázza ki a bérlők felé és a befizetések is közvetlenül az Önkormányzat számlájára történjenek.