Dr. Szabó Károly Lovasberény március 26.

Hasonló dokumentumok
A vezetés ajándékai. Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért.

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Pozitív intézményi légkör

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

+36 (20) petya1962 A skype konferenciák ezen túl

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban

De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2)

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

Tartalomjegyzék. Előszó: A posztmodern gyülekezetek 11 A posztmodern világ 12

A PRESBITEREK LEHETŐSÉGEI ÉS FELADATAI A GYÜLEKEZETI LÁTOGATÓ SZOLGÁLATBAN

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

HETÉNYEGYHÁZI REFORMÁTUS GYÜLEKEZET STRATÉGIÁJA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

A kijelentési ajándékok. Ahogy Isten velünk, emberekkel kommunikál

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Keresztény értékeink

Keresztény értékeink

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Tanítás a gyülekezetről

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.

Vezetés, jellem, hatalom

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben. A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.

Elmélkedések János leveleiről

A Krisztus-dicséret felépítése

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Üdvözlünk Isten családjában!

GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM

HÁLAADÁSRA jött össze a SZERETETLÁNG IMACSOPORT

A KERESZTSÉG SÁKRAMENTUMA

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5

2015. március 1. Varga László Ottó

TAKI! (Találd ki!) ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP

hit17.qxd :44 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 17. hitelv

JÚLIUS 1. hétfı. Téma: HŐSÉG

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?

Miért hiszünk? Hitvédelmi sorozat 2/b rész. Az Igazság valós természete

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

A tanítványság és az ima

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

A tanévzáró istentisztelet felépítése

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A

NEM MINDENKI. Budapest, november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

2013. tél. XVII. évfolyam 4. szám. Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak!

A szolgálat lelki ajándékai

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Könnyelműen vagy felelősségteljesen a hétköznapokban?

Bérmálási vizsgakérdések

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

Jellege: 8 osztályos általános iskola. órakeret órakeret

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz

2016-os évi ökumenikus imahét

Mit keresitek az élőt a holtak között

Hogyan vagyok másokkal?

2 A hívők egysége a tanításban

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8).

Dr. Szabó Károly Békéscsaba április 22.

Tel.: +36 (20) Gyülekezet január 27. Ismerősek a fenti kifejezések?

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A presbiterek szerepe a gyülekezetépítésben január 16.

Mi a gyülekezet? Ron McKenzie

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa...

IMÁDKOZZ ÉSZAK- KOREÁÉRT!

Bibliaismereti alapok

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA

Vezess úgy, mint Jézus! Dr. Gary L. Johnson

Viszonyulások. Bibliaolvasás: Gal 2,15-21 Alapige: Gal 2,19-20

JELLEMZŐ GONDOLKODÁS MÓDOK

Lelki életünk a mindennapokban

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

Arcodat keresem, Uram!

Egyházi jövőkép milyen egyházat akarunk? ORSZÁGOS ESPERES - GONDNOKI ÉRTEKEZLET Budapest

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

Az Úr közel! január. Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Új év

Megtanulni megbocsátani

JEGYZET MISSZIÓ. Teológiai szempontból ellenőrizte: Endreffy Géza ev. lelkész. Presbiterképzés. Révfülöp. Készítette: Garádi Péter

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL

Átírás:

Dr. Szabó Károly Lovasberény 2017. március 26..

Gyülekezet meghatározása Hiszem, hogy Isten fia, a világ kezdetétől fogva annak végéig, az egész emberi nemzetségből, Szent Lelke és Igéje által, az igaz hit egységében magának az örök életre kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe, azt oltalmazza és megtartja: hiszem, hogy annak élő tagja vagyok, és örökké maradok. /Heidelbergi Káté 54./ Ezért már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten családjának tagjai /Ef 2.19/

Gyülekezet meghatározása Isten családjának tagjai a testvérek: adelphosz 230 alkalommal fordul elő a szó az újszövetségben. Eredeti jelentése: ugyanazon méhből való, hívőtárs eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által akarata és tetszése szerint fogadott gyermekeivé legyünk. /Ef 1,5/

Gyülekezet meghatározása az Újszövetségben A gyülekezeteink elsősorban lelki közösségek, erről a Biblia így tanít: Isten családja vagytok (Ef.2,19) Isten Izráele vagytok (Gal 6,16) Isten temploma vagytok (1Kor 3,16) Isten szántóföldje vagytok (1Kor 3,9) Isten választott nemzetsége, királyi papság, szent nemzet vagytok (1Pt 2,9) Isten épülete vagytok,ahol a szegletkő Krisztus(Ef. 2,20-22), Isten lelki háza vagytok (1Pt 2,5) Krisztus teste vagytok (1Kor 12,12-27) Krisztus a jó pásztor nyája vagytok (Jn. 10,1-18; 1Pt 2,25; 1Pt 5,2; Jel 7,17; ApCsel 20,28.) Krisztus jegyese vagytok (2Kor 11,2)

Gyülekezet meghatározása Belső elhívás (megtérés) nem emberi teljesítmény Ha Istent keresed, be kell látnod, nem fogod önmagadtól megtalálni. Isten talál meg, mutatja önmagát, irányít, és végül elvezet oda, ahova menned kell. C.S Lewis Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek, és gyümölcsöt teremjetek /János 15,16/

Gyülekezet meghatározása Külső elhívás (szolgálatba állítás) Krisztus ismeret és lelkiség nem magától alakul ki, hanem tanítással, a lelki érettség, mint célkitűzés tanítható. A lelki érettség hangsúlyozása a szolgálatba állítás előtt! A mi Urunk Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, testvéreim, hogy mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek közöttetek szakadások, hanem gondolkodásotokban és meggyőződésetekben jussatok egyetértésre! /1Kor 1,10/

Gyülekezet meghatározása: az Isten akaratának kifejezése Hogy közli Isten az akaratát, hogy az ember felhasználásával gyülekezetet építhessen? Úgy, hogy ad egy másik szemet. Ez a szem, észre fogja venni azt, amit eddig nem vett észre. Úgy hogy ad másik fület. Ez a fül meg fogja hallani, azt, amit eddig nem hallott meg. Úgy, hogy ad másik szívet. Ez a szív érzékeny lesz olyan dolgokra is, amikre eddig nem.

Gyülekezeti életünkben először lelki motivációink tisztázzuk Az elköteleződés nem tehetség, nem adottság, nem genetika, sőt nem is anyagiak kérdése. Az elköteleződés szív és akarat kérdése. ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. /Róm.12:2/

Gyülekezeti életünkben először lelki motivációink tisztázzuk Kitartás: amikor valaki csak vasárnap kerül Biblia, imádság, tanítás és gyülekezet közelébe, az a vasárnapi keresztyénség, ami zsákutca. Kitartással, napi Biblia olvasással, imádkozással, tehát napi, apró munkával lehet csak épülni. Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. /Apcsel 2, 42/

Gyülekezeti életünkben először lelki motivációink tisztázzuk Aki akarja a gyülekezeti életet, - az jelen akar lenni! Lukács az ősgyülekezetről azt írja, hogy kitartóan részt vettek a közösségben, koinóniában. Itt a lényeg a részvétel, a jelenlét. Amikor embereket hívunk a gyülekezetbe, gyakran azt halljuk, hogy nincs időm, nincs erőm, sok a munka tehát arról, hogy ők maguk a végső határai önmaguknak.

Gyülekezeti életünkben először lelki motivációink tisztázzuk Ami rajtunk áll, azt meg kell tenni! Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája,.. /2.Tim. 4,7-8./ A Szentírás legdinamikusabb gondolata a hívő embernek. Ami rajta állt azt megtette. Ami pedig Urunkon múlik; higgyük el, megteszi. Csak mindenki tegye meg ami rábízatott! Nem: mindent bele, hanem MAGADAT BELE!!!

Gyülekezeti életünkben először lelki motivációink tisztázzuk maradjon meg Isten iránt a bizalom, mely szívünkbe égeti halálig, a gyülekezetépítés alaptörvényét: hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban. /I.Kor 15,58/

ELKÖTELEZETTSÉG, MAGA A GYŐZELEM! Az elköteleződés szív és akarat kérdése Az elköteleződés kitartás kérdése Az elköteleződés az időnk odaszánásának a kérdése Az elköteleződés az Istenre hagyatkozás teljes bizalma Ami rajtunk áll, azt meg kell tenni!

Elkötelezettségünk szintjei egyéni kegyességünk tükrében 1) Hitre jutás miből tértem meg 2) Imaélet párbeszéd Istennel 3) Napi csendesség - Biblia olvasás /megértem?/ 4) Vasárnap megszentelése engedelmesség - 5) Bizonyságtétel életed az ötödik evangélium? 6) Sáfárság mit kaptál Istentől és mire használod 7) Diakónia szolgálat és gyakorlati testvér szeretet

Elkötelezettségünk szintjei GYÜLEKEZETI MAG

Gyülekezeti mag (presbiterek?) Ezek azok a testvérek, akik a gyülekezetet viszik előre a rendszeres szolgálataikkal, a hitük és az áldozataik által. Szeretik egymást! Ige szolgálatot végeznek, imaórát vezetnek, szerveznek, mindig lehet rájuk számítani és építeni. Készek az evangélium továbbadására, természetes jellemzőjük a bizonyságtétel, misszió orientált gondolkodásúak Adakozásuk hitvalló, hálacselekedet, egyéni csendességük rendszeres. Ez a csoport a legkisebb, a leglelkesebb és a legaktívabb.

Elkötelezettségünk szintjei GYÜLEKEZETI MAG Elkötelezettek köre

Elkötelezettek( presbiterek?) Olyan emberek ezek, akik lelkileg érett korúak, ismerik a Bibliát, de még nem álltak be a rendszeres szolgálatba. Bizonyságtételre nem vállalkoznak Alkalmilag lehet számítani rájuk, de még nem tartoznak a rendszeres szolgálókhoz. Imádkoznak, egyéni csendességük rendszertelen Szinte mindig részt vesznek az istentiszteleten, Adakozásuk kötelességszerű, nem hitvalló, hálacselekedet.

Elkötelezettségünk szintjei GYÜLEKEZETI MAG Elkötelezettek köre NAGY GYÜLE- KEZET

Nagy gyülekezet (presbiterek?) Nem járnak rendszeresen istentiszteletre Nem járnak, vagy csak alkalmanként a házicsoportokba, nem törekednek személyességre Nem imádkoznak az imaközösségben, csak nagyon ritkán, egyéni csendességre nincs indíttatásuk, adakozásuk alkalmi Nem lelkesednek, inkább csak passzívan szemlélnek és részt vesznek mindenben: vagyis fogyasztanak Kritizálnak éppen azért, mert egyrészt lelkileg kiskorúak, másrészt mert ők általában nem sokat tesznek hozzá a gyülekezethez a jelenlétükön kívül. Látványos tapasztalati jelnek tartom, hogy az elkötelezettséggel megszűnik a kritizálás is, ez az egyik legjobb határvonal e két csoport között.

Elkötelezettségünk szintjei GYÜLEKEZETI MAG Elkötelezettek köre NAGY GYÜLE- KEZET LÁTO- GATÓK

Látogatók köre( presbiterek?) Nem tagjai a gyülekezetünknek (vannak kivételek, aki bár tagja a gyülekezetnek, sajnos csak látogatóba jön néha. Úrvacsorakor, vagy ha szavazni kell valami fontos dologról, vagy ha éppen úgy van kedve meg ideje. Nem értik az egyéni csendesség fontosságát, sem a testvéri közösség erejét. Ezért ők nem tekinthetők megtért hívőknek, mivel a gyülekezet felé tanúsított elkötelezettségük csekély. Hiszek a magam módján

Elkötelezettségünk öt szintje GYÜLEKEZETI MAG Elkötelezettek köre NAGY GYÜLE- KEZET LÁTO- GATÓK LAKÓKÖRNYEZETÜNK EZ A GYÜLEKEZET CÉLKITŰZÉSE

Jézus szolgálati stratégiája 1) Jézus mindig elment az emberekért, megkereste őket a lakókörnyezetükben. 2) Magához hívta őket belső elhívás ( megtérés ) - és vállalta a közösséget velük, szükséget töltött be. / gyógyított, magányt oldott, bűnöket bocsátott / 3) Tanítani kezdett,saját példáján kiképezte őket, majd a Lélek közösségére, vezetésére bízta őket. 4) Visszaküldte, immáron tanítványokként őket oda, ahonnan ők jöttek. 5) Megbízta a tanítványait a nevében való szolgálatra, közösség építésére.

A gyülekezet öt célkitűzése GYÜLEKEZETI MAG Elkötelezettek köre NAGY GYÜLE- KEZET LÁTO- GATÓK BELÉ- PÉSI PONT 1.SZÜKSÉGBETÖLTÉS LAKÓKÖRNYEZETÜNK

Az embereket a szükségeiken keresztül lehet megszólítani Kismama klubot a gyerekek megőrzésével. Egyedül élő, magányos ( idős ) emberek társas igénye Nyitott előadásainkon intellektuális szükségeket szeretnénk betölteni, olyan kérdésekre válaszokat adni, ami a mai embereket foglalkoztatják. / családterápia, biztonság, stb/ A fiataloknak szeretnénk egy értelmes alternatívát kínálni a kikapcsolódásra, hogy ne diszkóba vagy inni menjenek, hanem hozzánk, ahol beszélgethetünk, teázhatunk. Sikerült rendszeres és igényes, jó állapotú ruhaszállítmányt szervezni heti rendszerességgel, így valós szükségeket betölteni Szenvedélybetegek segítése csoportos beszélgetésben

A gyülekezet öt célkitűzése GYÜLEKEZETI MAG Elkötelezettek köre NAGY GYÜLE- KEZET 2.EVANGÉLIUM MEGTÉRÉS LÁTO- GATÓK BELÉ- PÉSI PONT 1.SZÜKSÉGBETÖLTÉS LAKÓKÖRNYEZETÜNK

Az embereket a szükségeiken túl az evangéliummal is meg kell szólítani Isten úgy szeret téged, hogy megszülethettél Isten úgy szeret téged, hogy családot készített neked Isten úgy szeret téged, hogy képességeket kaptál Isten úgy szeret téged, hogy a konfliktusaidból meg akar szabadítani

A gyülekezet öt célkitűzése KERESZTELÉS GYÜLEKEZETI MAG Elkötelezettek köre NAGY GYÜLE- KEZET 2.EVANGÉLIUM MEGTÉRÉS 3.TANÍTVÁNYSÁG LÁTO- GATÓK BELÉ- PÉSI PONT 1.SZÜKSÉGBETÖLTÉS LAKÓKÖRNYEZETÜNK

Gyülekezetbe járó emberek a tanítványok, akiket tanítani kell Kis csoportos közösségek, hitmélyítők, evangélizációk, szolgáló alkalmak A lelki érettség a cél, folyamatos éhség és vágyakozás váltsa fel a megszokást, a kegyességnek ne csupán látszata, hanem tartalma és ereje is lehessen. Módszere: Barátságok, testvéri kapcsolatok, házi csoportba invitálás. Lelkigondozás, vigasztalást kapjunk, vagy épp feddést és helyreigazítást.

A gyülekezet öt célkitűzése 4.FELKÉSZÍTÉS GYÜLEKEZETI MAG Elkötelezettek köre KERESZTELÉS NAGY GYÜLE- KEZET 2.EVANGÉLIUM MEGTÉRÉS 3.TANÍTVÁNYSÁG LÁTO- GATÓK BELÉ- PÉSI PONT SZOLGÁLATBA ÁLLÍTÁS 1.SZÜKSÉGBETÖLTÉS LAKÓKÖRNYEZETÜNK

Gyülekezetbe járó emberek a potenciális szolgálók, akiket el kell hívni a szolgálatba A rendszeres szolgálatra felkészítés, a kiképzés és a szolgálatba állítás szintje, szolgálati területük megtalálása fontos! Segítenünk kell nekik,hogy Jézushoz hasonlóvá válhassanak jellemükben, indulataikban, célkitűzéseikben, életük minden területén. A feléjük végzett legfontosabb feladat az, hogy bevonjuk őket a gyülekezeti magba, vagyis szolgálatba állítsuk őket.

A gyülekezet öt célkitűzése GYÜLEKEZETI MAG 5.SZOLGÁLAT 4.FELKÉSZÍTÉS Elkötelezettek köre KERESZTELÉS NAGY GYÜLE- KEZET 2.EVANGÉLIUM MEGTÉRÉS 3.TANÍTVÁNYSÁG LÁTO- GATÓK BELÉ- PÉSI PONT SZOLGÁLATBA ÁLLÍTÁS 1.SZÜKSÉGBETÖLTÉS LAKÓKÖRNYEZETÜNK

A gyülekezetépítés célja Elkötelezettség növelésével beljebb és beljebb segíteni az embereket Először betöltjük a szükségeiket Elmondjuk az evangélium jó hírét, életközösséget vállalunk velük Tanítvánnyá tesszük őket és felkészítjük őket arra, hogy mások tanítóivá legyenek, és megtalálják a saját szolgálati területüket Krisztus Testében, a Gyülekezetben Kiküldjük őket a világba, hogy szükségeket töltsenek be - és ezzel a folyamat megint kezdődik elölről

A gyülekezetépítés célja 1. Közösség a Úrral Hű az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre (1Kor. 1.9). 2. Igeközösség És az Ige testté lett és lakozék miközöttünk (Jn. 1.14). 3. Imaközösség Szüntelen imádkozzatok (1Tesssz. 5.17). 4. Közösségünk egymással. Amint halottuk és láttuk, hirdetjük nektek, hogy néktek is közösségetek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal (Jn. 1,3). 5. A szolgáló közösség. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket (Mt. 28,19)

Köszönöm a figyelmet! Ki-ki kötelességének ismerje, hogy az Istentől nyert ajándékokat készségesen és örömmel a többi tagok javára és idvességére fordítsa 22/ /II.Helvét Hitvallás