LOUISA EDWARDS Forr a vérem KELLY 1
A fordítás alapjául szolgáló kiadás Louisa Edwards: Can t Stand The Heat St. Martin's Paperbacks; 1 edition (September 1, 2009) Fordította: RÉT VIKTÓRIA Szerkesztette: HORVÁTH ÁGNES Korrektúra: KÓTAI KATALIN ISBN 978 963 335 035 5 Louisa Edwards 2009 Hungarian edition Kelly Kft. Hungarian translation Rét Viktória Kiadja a Kelly Kft. 1161 Budapest, Baross utca 158. Telefon: 06 30 948 1080 Felelős kiadó: Kelly Juli Nyomtatta és kötötte a Kaposvári Nyomda Kft. 2012 ben 120470 Felelős vezető: Pogány László igazgató www.kellykiado.hu 2
Ez a könyv kitalált történetet tartalmaz. A benne előforduló szereplők, szervezetek és események a képzelet szülöttei. 3
Férjemnek, Nicknek, aki a konyhában és mindenhol máshol is kénytelen elviselni, hogy kutatok és kísérletezem. 4
Első fejezet Az a fajta parti volt, ahol Miranda Wake minden egyes vendéget ismert arcról vagy hírből, de még egyikükkel sem beszélt soha egy szót sem. Legalábbis személyesen nem. Persze a jelenlévők közül jó néhány séf hívta már fel dühödten, magából kikelve, miután szembesült az ő nem éppen hízelgő kritikájával a magazin hasábjain, de Miranda úgy vélte, ez még nem számít hivatalos ismeretségnek. Ahhoz legalábbis nem elég, hogy egy udvarias beszélgetés alapjait képezze egy koktélpartin. Egy udvariatlan beszélgetéshez esetleg megfelel. Miranda azon kapta magát, hogy vigyorog, gyorsan visszaigazította hát a száját a szokásos semleges tartásba. Ez nehezebbnek bizonyuk, mint gondolta. Pislogott. A szoba és a körülötte álldogáló emberek kissé imbolyogni kezdtek. Miért nem tudtok már végre nyugton maradni, ti tehetségtelen kontárok? kurjantotta. Kicsit ő maga is meglepődött, milyen hangosra sikeredett a mondat. Mióta nem képes szabályozni a saját hangerejét? Többen felé fordultak és bámulni kezdték, mire Miranda felszegte az állát: na, csak merjetek megszólalni. Olyan lobbanékony volt, mint egy száraz, összegyűrt papírlap amilyen napja volt, elég lenne egy apró szikra, és lángra lobbanna. 5
Valaki meglökte a könyökét. Miranda a homlokát ráncolva fordult meg, és hirtelen szembe találta magát a szerkesztőjével, Claire Durand nal, aki döbbenten bámult rá. Claire többnyire higgadtan viselkedett, de most hitetlenkedve nézett Mirandára, és kérdőn vonta fel tökéletes formájúra kiszedett szemöldökét. Miranda alig tudta visszafojtani a nevetést. Miranda sziszegte Claire; francia akcentusától az r külön hangsúlyt kapott a lány nevében. Hány ilyen aperitifet ittál? Miranda kicsit közelebb hajolt, és a fülébe súgta: Mi itt Amerikában koktélnak hívjuk. Claire lebiggyesztette pirosra rúzsozott ajkát. Miranda megpróbálta felidézni, hogy nevezik a koktélt Franciaországban. Moue1? kérdezte hangosan, bár nem így tervezte. A formás szemöldök visszaugrott a helyére. Merde2! szitkozódott Claire. De hiszen figyeltelek! Esküszöm, nem ittál többet, mint én. Miranda elgondolkozott. Így van bólintott. De te francia vagy. Téged valószínűleg már gyerekkorodban is borral itattak. Pislogott. Engem... nem. Claire haragosan nézett körül. Mégis miből van ez a kotyvalék? Ez a séf meg akar mérgezni minket? 1 2 Moue = fintor Merde = kb. a francba 6
Miranda, aki még mindig a kezében tartotta a kiürült poharat, érdeklődve szagolgatni kezdte az alját. Nem hinném rázta a fejét. Rózsaillata van. És a rózsa ehető. Vagy ebben az esetben iható. Nem, ez nem stimmel. Mi is az a szó? Miért boldogul ma este ilyen nehezen a szavakkal? Általában épp ebben a legjobb. Az érzéketlen Claire ügyet sem vetett Miranda szókinccsel kapcsolatos nehézségeire, inkább leintette a körülöttük keringő egyik pincért. Maga. Mi van ebben a koktélban, kérem? A fiatalember mintha összement volna Claire szigorú tekintete alatt, de azért dadogva megszólalt; Rózsaszirommal ízesített vodka és friss Hudson völgyi málna. Claire elengedte a pincér karját, s a fiú fejvesztve menekült. Miranda csalódottan nézett utána; az a rózsás vodkás málnás cucc nagyon fincsi volt. Arra gondolt, esetleg iszik még egyet. A harmadik az igazi. Vagy az ötödik? De amikor Claire megint felvonta a szemöldökét és rábámult, Miranda egyből elfelejtette az édes illatú szeszt. Ezúttal Claire ráadásul még a könyökét is jól megszorította, megragadta a karját, és megpróbálta a fal felé tuszkolni. Aú! csattant fel Miranda, de azért hagyta magát vezetni. Micsoda szerencse, hogy csak hangulatvilágítás van lehelte Claire, és 7
szívélyesen rámosolygott egy kíváncsian feléjük pillantgató vendégre. Miranda is a férfira nézett a terelgetés közben. Ez nem a Post kritikusa volt? kérdezte. Úgy látszik, a hangerőszabályozás megint csak nem sikerült, mert Claire összerezzent, és még erősebben megszorította a karját. Aú! emlékeztette Miranda jelentőségteljesen. Randall Collins. Nem így hívják? Köszönnöm kellene neki. Egészen ihletett hangon írt arról a tapasos helyről. Elhallgatott. Vagy inkább azt mondom, hogy ő ihletett meg engem. Amíg az ő kritikáját nem olvastam, azt sem tudtam, hogy egyáltalán megjelenhetnek nyomtatásban azok a jelzők, amiket azzal a séffel kapcsolatban használt. Oui, oui, biztos vagyok benne, hogy megváltoztatta az életedet, és a magam részéről hálás is vagyok neki ezért, de te most nem vagy olyan állapotban, hogy megmondd neki, amit akarsz. Ha most megengedném neked, hogy beszélj vele, holnap a vízbe vetnéd magad a Brooklyn Bridge ről, és akkor mihez kezdenék? Kereshetnék új étteremkritikust, aki ugyanolyan tehetségesen vitriolos, mint te. Ki más mehetne neki az olyan titánoknak, mint Devon Sparks az új Las Vegas i monstrumával? Emlékszel, az milyen vicces volt? És gondolj csak bele; ha karrier öngyilkosságot követsz el, sohasem írhatod meg a könyvedet, és nem válhatsz világhírű bestselleríróvá. 8
Ez a fricska épp beletalált a még be sem hegedt nyílt sebbe, amit aznap délután okozott az Empire Kiadótól érkezett levél. Kit érdekel! harsogott Miranda. Soha egyetlen kiadó sem fogja kiadni a könyvemet. Ez egész egyszerűen nem igaz jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Claire, mintha attól, hogy határozottan beszél róla, állítása már fedné is a valóságot. Végre sikerült egy félreeső beugróba taszigálnia Mirandát; ott megálltak. Miranda hálásan dőlt hátra, amikor megérezte a kemény falat maga mögött. Forog a szoba mondta Claire nek. Az idősebb nő felnevetett. Naná mondta. Mi a fene ütött beléd ma este? Megint visszautasították a könyvet ismerte be Miranda. Jaj, te szegény drága! Claire hirtelen együtt érzőén szólalt meg, és Miranda hálásan mosolygott. Most mi volt az indok? A levél fontosabb sorai szinte beleégtek Miranda agyába. Úgy vélik, egy esetleges ismeretterjesztő kötethez nem elég az a reklám, amit szerezni tudok, és hogy az éttermi kultúráról szóló rész meg nem elég hihető. Nem autentikus. Gúnyosan mutatta az idézőjelet a levegőben: ez a megjegyzés még mindig különösen bosszantotta. Mármint tudom, hogy még nem dolgoztam étteremben, de három éven át írtam a különféle 9
éttermekről szabadúszóként, mielőtt te felvettél. Jess pedig középiskolás kora óta pincérkedik! Tényleg, hogy van az imádni való öcséd? Mirandának feltűnt, milyen irtó gyorsan csapott le Claire az új témára. Talán már belefáradt, hogy együtt szörnyülködjön vele a nagy halom visszautasító levélen, amit begyűjtött, miközben a híres séfek és a modem éttermi kultúra felemelkedéséről szóló könyv ötletét próbálta eladni. Csakhogy sajnos a Jess téma önmagában is valóságos aknamező volt. Vicces, hogy kérdezed mondta Miranda. Persze nem úgy vicces, hogy hahaha. Hanem inkább úgy, hogy vicces, ó, a francba. Mi történt megint abban az istenverte kollégiumban? Claire annak idején megvetően horkantott, amikor Miranda büszkén újságolta, hogy az öccsét felvették a Brandewine i Egyetemre, Indianába, méghozzá teljes vizuáliskommunikáció ösztön díjjal. Claire gyakorlatilag egyetlen olyan államban sem bízott, amely az ország középső részén fekszik, és nehezen hitte, hogy bármelyikben is valami jó történhetne. Mirandának elég volt erre az ösztöndíjra gondolnia, és máris csupa kellemetlen érzés rohanta meg a parti forgatagában. Merre járnak azok a rózsás vodkás málnás izéket körbehordó pincérek, amikor az embernek szüksége lenne rájuk? 10
Jess otthon van mondta. Claire felderült. De hisz ez csodálatos! így egész nyáron együtt lehettek. Tényleg csodálatos válaszolta Miranda. De nem csak a nyári szünetről van szó. Jess otthagyta Brandewine t. Megjelent a lakásomon ma délután, kábé tíz perccel azután, hogy elolvastam azt az elutasító levelet az Empire Kiadótól. Három, iskolai cuccal teli táskát hozott magával, a fényképezőgépét, és egyetlen szóval sem magyarázta meg, hogy mit keres ott. Te meg egyetlen szó nélkül befogadtad. Ez nem kérdés volt, de Miranda bólintott. Hiszen a testvérem. Még ha fogalmam sincs, mi történik vele, mi készteti arra, hogy otthagyjon egy tuti ösztöndíjat... még ha nem is hajlandó elárulni, mi a hazajövetelének oka, az sem számít. Képtelen lennék nemet mondani neki. De az tuti, hogy ha rajtam múlik, a következő félévben visszamegy a Brandewine ra! Akármi történik is Jesszel, Miranda gondját fogja viselni. Ez a dolga. Azóta ez a dolga, hogy a szüleik meghaltak autóbalesetben tizennyolc éves korában. A tízéves fiúnak megszakadt a szíve, a lánynak pedig egyik napról a másikra fel kellett nőnie. Azt hiszem, nem állunk már olyan közel egymáshoz, mint régen mondta, és a szavak hamuízűnek tetszettek a szájában. Kudarcízűnek. 11
Claire afféle gall fatalizmustól vezérelve vállat vont. De hát ez teljesen normális, nem? Hány fiút ismersz, aki elmondja a nővérének, pláne annak a nővérének, aki egyszerre apja anyja is, hogy mi történik az életében? Nos, nálunk nem ez a normális makacskodott Miranda. Legalábbis nem akarom, hogy normális legyen. Nekem nincs senki más, csak ő. Claire összevonta a szemöldökét. Butaság. Kezdesz érzelgőssé válni a piától. Ne mozdulj. Miközben valami olyasmit motyogott, hogy ezek az amerikaiak nem bírják az ivást, otthagyta Mirandát a falnak dőlve. Miranda balra fordította a fejét, és a divatosan fedetlenül hagyott téglákhoz dörgölte az arcát. A tégla durva széle beleakadt a hajába, olyan volt, mintha száz apró ujj kapaszkodna belé. Jobbra fordult, aztán előre, hogy megint érezze. Most, hogy lehajtotta a fejét, valahogy nehéz lett volna újból felemelnie. Praktikus, minden célra megfelelő fekete koktélruháját szemlélte: a Délicieux magazinnál ledolgozott első heti munkája gyümölcsét. A ruha jó befektetésnek bizonyult: a Ralph Lauren dizájn még egy évvel később is elsőrangúnak és divatosnak számított. A nyakkivágás épp elég mély volt ahhoz, hogy szépen megmutassa a dekoltázsát, de azért nem annyira mély, hogy a férfiak a melléhez beszéljenek az arca helyett. A testhez simuló 12
anyag szépen hangsúlyozta a derekát, amelynek karcsúságáért keményen megdolgozott a sok újító desszert megkóstolása közepette, amire a havonta megjelenő rovat kedvéért kényszerült. Viszont a cipője. Miranda a karmazsinvörös cipőre bámult, és máris kicsivel jobb kedve kerekedett. A ruha szép. Tartós, jól használható, nem egykönnyen megy ki a divatból. A cipő viszont maga a dekadens élvezet. A piros szatént fekete csipkeréteg fedte, a nyitott orr részhez menő magas sarok párosult. Ahányszor belebújt ebbe a cipőbe, mindig egy egészen kicsit démoninak érezte magát. Normális esetben ezt a cipőt nem vette volna fel szakmai eseményre, de miután összetörte a lelkét a hír, hogy a legújabb kiadó sem segít neki betörni a könyvkiadás tekintélyes, jövedelmező világába, ráadásul drámai körülmények között beállított Jess is, egyszerűen kellett valami. A cipő hívogatóan integetett a szekrény belsejéből, a felturbózott magabiztosságról suttogott valamit, meg arról, mennyivel magasabb rendűnek érzi magát egy nő már egyetlen pár igazán lélegzetelállító magas sarkútól, és kész, ennyi volt. Lerúgta magáról az egyszerű fekete cipőt, belebújt a vörös szaténcsodába, és elment otthonról, mielőtt meggondolhatná magát. Úristen, mennyire nem akart most itt lenni! Az egyik fele még mindig otthon volt a meghitt kis lakásban, üres tekintettel bámulta az öccse összeszorított száját és kimerült szemét, és azon 13
tűnődött, pontosan mióta is, hogy nem érti már meg az egyetlen embert, akiről mindig azt gondolta, hogy jobban ismeri, mint a tenyerét. Pedig nem. A másik fele itt volt, az agya vodkában ázott ezen az értelmetlen partin, amit egy olyan étterem tiszteletére rendeztek, amely még meg sem nyitott, de egyébként valószínűleg egy éven belül be is fog zárni, hiszen jóval több mint az éttermek fele bezár, és egyébként is mi értelme az egésznek? Te meg mit bámulsz ilyen dühösen? kérdezte Claire, és Miranda ijedten zökkent ki az álmodozásból. Oda se neki folytatta Claire, mielőtt Miranda akár kinyithatta volna a száját. Idd meg ezt. Két finom vonalú poharat tartott a kezében, mind a kettő sötét, rózsaszín folyadékkal volt tele. Miranda megnyalta az ajkát, és az egyik pohár után nyúlt. Komolyan? Azt hittem, nem engeded, hogy még egyet igyák. Lelkesen ivott, aztán csalódottan felnyögött, amikor a pohár fenekére ért. Az alkohol úgy robbant be a szervezetébe, mintha fejbe rúgták volna, a teremben hirtelen minden egy árnyalattal élénkebbnek tűnt, a kép hol elhomályosult, hol kitisztult. Amikor az ember a szentimentális szakaszba ér, az egyetlen kiút a még több alkohol. Neked most fel kell élénkülnöd, nem akarom, hogy lekonyulj. Mindjárt kezdődik a show. 14
Ezekkel a szavakkal a másik poharat is Miranda kezébe nyomta, és visszahúzta a lányt az ide oda ténfergő vendégek tömegébe. De még így is, hogy az édes, jeges vodka újult erővel bizsergett, lángolt a gyomrában, Miranda igazából azt remélte, hogy hamarosan véget ér a buli. Piros cipő ide vagy oda, veszélyesen rossz hangulatban volt. 15
Második fejezet Ugyan, haver, semmi az egész. Mitől vagy ennyire betojva? A fickó a tükörben nem felelt, csak vadult bámult rá a kócos sötét hajával. Heló, Adam Temple vagyok. Isten hozta önöket a Marketban! A fickó a tükörben, ha lehet, még rémültebben nézett. Tudom. Ez tök szar volt. Talán egy kicsit kevésbé lelkesen? A fickó a tükörben szemlátomást annyira el volt keseredve, hogy már bármit megpróbált volna. Adam Temple vagyok, és szeretném megköszönni önöknek, hogy velem tartanak a legújabb vállalkozásom elindításánál. Kopogtak a személyzeti mosdó ajtaján: a tükörfickó megúszta, hogy megjegyzést kelljen fűznie a dologhoz. Úgy látszott, megkönnyebbült. Adam káromkodott, még egyszer utoljára beletúrt a hajába, és nézte, ahogy a göndör fürtök visszahullnak a helyükre, pont ugyanolyan kócosán. Az ujjai valósággal viszkettek a vágytól, hogy valami hasznosat csinálhassanak, például hogy mikrozöldségeket halmozhassanak tálcákra, és friss barackchutney val meg krémes kecskesajttal pakolhassák meg a halmokat. Igazából egészen addig a konyhában állt és megszállottan főzött, ügyet sem vetve az órára, 16
míg az étterem vezetője végül le nem küldte, és rá nem parancsolt, hogy kössön nyakkendőt. Csak azért, hogy lenyűgözze az egybegyűlteket, Manhattan ételsznobjait. Meg a kritikusokat! Úristen, nagyon remélte, hogy azt a nőt a Délicieux tól nem hívták meg, azt, amelyik soha egyetlen jó szót sem volt képes írni senkiről. Tudta, hogy jobban oda kellene figyelnie a vendéglistára, de véletlenül szándékosan folyton megfeledkezett a partiról. Mintha nem lenne így is épp elég dolga. Fel kellett készítenie a személyzetet meg az egész éttermet a jövő hétvégi nyitásra. Még azt az átkozott étlapot sem véglegesítették, erre most itt áll, és mindjárt felmegy, hogy az egybegyűlt ínyenc elit előtt táncoljon, akár egy idomított majom. Na jó, csak beszédet mond táncolás nem lesz. De akkor is. Nagyot sóhajtott. Miért nem lehet, hogy egyszerűen az étellel nyűgözze le őket? Minek ez a nevetséges show ma este? Mert az a kibaszott Eleanor Bonning azt mondta, azért, emlékeztette magát Adam. És amíg az étteremből nem lesz egetverő siker, és nem tudod őt kivásárolni, addig ügy kell szót fogadnod neki, ahogy a külvárosi háziasszonyok követik Julia Child3 minden szavát. 3 A francia konyha amerikai sztárja, részben az ő naplója alapján készült a Julie & Júlia - Két nő, egy recept című amerikai film, amelyben Júlia Childot Meryl Streep alakította. 17
Bármi, ami segít neki megszabadulni attól a nőszemélytől, értelemszerűen csakis jó dolog lehet. Eleanor elvileg itt lesz ma este a partin, hogy szemmel tartsa a helyet, amibe befektetett Adam már a gondolatra is elhúzta a száját. Még egy ok, hogy elbújjon a mosdóban. Nem mindig volt ez így, de az utóbbi időben ahányszor egy légtérbe kerültek, elfajultak a dolgok. Igazából nem mondhatni, hogy Eleanort a szájukra vették volna az emberek, amióta kitette a férfi szűrét, de akkor sem haragudhatott volna jobban, ha mégis megvetik érte. Megint kopogtak, most már egy kicsit határozottabban, és egy ismeretlenül csengő hang szólt be a mosdóba. Séf? Ott van? Grant keresi. Azt mondja, már rég itt lenne az idő. A srác túlozva nyújtotta meg az utolsó szavakat: az étterem ügyvezetőjének jól megkülönböztethető virginiai kiejtését gúnyolta. Kibaszott munkanélküli színészek, akik pincérszerepben parádéznak. Mindjárt megyek. Minden rendben a falatkákkal? Csend volt, épp elég ideig ahhoz, hogy Adamnek elálljon a szívverése. Egy pillanattal később akár az áramütés, úgy lüktetett végig az erein a düh, újraélesztve mindent, amikor a srác reszkető hangon megszólalt: 18
Ööö... Frankie azt mondta, hogy még ne szolgáljuk fel az ételt. Úgyhogy vártunk. Maga nem ezt akarta? Adam feltépte az ajtót, és a srác összerezzent attól, amit az arcáról leolvasott. Nem mintha Adamnek úgy általában igyekeznie kellett volna ahhoz, hogy megfélemlítse a beosztottjait, mivel a testalkata inkább profi bokszolóra vallott, semmint holmi szakácsra, de úgy képzelte, hogy jelen pillanatban meglehetősen ádáz arcot vághat. Egyébként is a francba Frankie vel. Legjobb barát, helyettes konyhafőnök és nélkülözhetetlen konyhai kincs ide vagy oda, Adam ki fogja nyírni. Nyomás vissza dolgozni dörrent a srácra, aki úgy rohant el, mintha a pokol kutyái csaholnának a nyomában. Adam az étkezőbe vezető lépcsőhöz ment. Már eszébe sem jutott a nyakkendője miatt aggódni. Hallotta, hogy javában zajlik a parti, a beszélgetés és a nevetés végigvisszhangzott a lépcsőn. A hangulat jónak tűnt, mintha elégedettek lennének a vendégek, és Adam egy pillanatra elidőzött ebben az álomképben, hagyta, hogy elméjét és mellkasát eltöltse az elégedettség: igazán remek éttermet vezet, amely tele emberekkel, és mind remekül érzik magukat. Talán egy kicsit túlságosan is jól érzik magukat. Elindult fölfelé, kettesével szedte a lépcsőfokokat, szeme előtt látomások táncoltak, amelyekben a magazinok kritikusai beleütköznek a főzős tévécsatornák igazgatóiba. Beszélgetés és 19
csilingelő poharak zajhullámai rohanták meg Adamet, akár a vízforralóból feltörő gőz, amikor felért a lépcsőn. Érezte, hogy elönti a nyakát a forróság, de azért magára öltötte összetéveszthetetlen vigyorát, azt, amitől Frankie szerint úgy fest, mint aki a bolondokházából szökött, és nekikezdett a kezek rázogatásának. Amikor a harmadik talpig feketébe öltözött nő zuhant rá most komolyan, ismernek egyáltalán más színeket ezek a New York i csajok? a málnás koktélról áradozva, Adam már tudta, hogy igaza volt, amikor pánikolni kezdett. Ezek az emberek hullarészegek. Jézusom, mennyi ideig álldogált a személyzeti mosdóban? Mialatt ő a beszédén aggodalmaskodott, a vendégek, az étel világának ezek a komoly szakértői nyilvánvalóan ijesztő tempóban vedelték a rózsavízízű vodkát. Újabb becsípett nőt segített talpra: a nő fekete nadrágkosztümöt viselt, és üdvözülten mosolyogva köszönte meg a segítséget. Adam visszamosolygott, és lassan közeledett a patkó alakú bárpulthoz az étterem közepén, miközben Grant Holloway t, az étterem hipersmucig ügyvezetőjét kereste a tekintetével. Aki, ha Adam jól tippeli, valószínűleg épp most issza le magát. Az újonnan felvett kiszolgáló személyzet tagjai kiürült pezsgőspoharakkal megrakott tálcákat egyensúlyozva igyekeztek el mellette, és Adam megint nagyot nyelt rémületében és haragjában. A fel szabadultság és a lazaság egy dolog a 20
négykézláb mászós merev részegség egy másik. Az egyik pincér Adam felé nyújtotta az egyetlen megmaradt teli pezsgőspoharat a tálcájáról, de ő a fejét rázta, és két kezét feltartva hessegette el a fiatalembert. Valakinek muszáj megőriznie a józan eszét ebben a lebujban. Erről eszébe jutott, hogy Grantet keresi. Kiszúrta, hogy egy világosszőke fej bukkan fel újra meg újra a bárpult mögött, és arra vette az irányt. A bár körül nem tolongott olyan sűrű tömeg, mint amilyentől Adam tartott, valószínűleg azért, mert az italokat legnagyobbrészt a körbe körbe járó pincérek szolgálták fel, de azért így is jócskán kellett könyökölnie, hogy közelebb férjen, és felhívhassa magára Grant figyelmét. Adam éttermének igazgatója vékonydongájú, lefegyverzően kisfiús alak volt. A mindenben, többek között a külső megjelenés dolgában is pedáns igazgató rendelte el, hogy Adam azt a csíkos selyem kínzóeszközt viselje, amely jelen pillanatban is megnehezítette számára a szabad lélegzést. így aztán Grant kissé meglepő látványt nyújtott, ahogy a földre kuporodva, eszeveszetten turkált a bárpult mögött; Adam csak arra tudott gondolni, hogy az utolsó üveg házi párlású, rózsaszirmos vodkát keresi. Grant kis idő múlva győzedelmesen ugrott fel, nyitott gallérja alatt csálén lógott a nyakkendője, az inge féloldalt kibújt a nadrágjából. Adam egy másodpercig meredten bámulta a vad villogást normális 21
esetben higgadt alkalmazottja szemében, aztán mély lélegzetet vett. Józan ész, emlékeztette magát. Őrizd meg. Mi a franc folyik itt? próbálta túlüvölteni a lármát. Nos hát, igaz, ami igaz, nem valami jól sikerült megfogadnia a saját tanácsát. Grant hevesen összerezzent, kis híján elejtette a vodkát. Két kézzel megmarkolta az üveget, és káromkodva, iszonyú dühösen fordult Adam felé. De azonnal kisimultak a vonásai, amikor meglátta, ki áll előtte. Most leginkább öröm tükröződött a vonásain. Meg némi megkönnyebbülés, állapította meg sötéten Adam. Nem jó jel. Az a tömeg, amelyik Grantet kihozza a béketűréséből, nem olyasfajta tömeg, amelyhez Adam koktéldísz hajigáló közelségben óhajtana tartózkodni. Márpedig Grant úgy festett, mint aki alaposan kijött a béketűréséből. Főnök! kiáltotta. Végre itt vagy! Adam csípőre tette a kezét. Jó, oké, talán egy kicsit elhúzta az időt. Először a konyhában, aztán meg a mosdóban. De azért nem négyhetes üdülésről tért vissza, vagy ilyesmi. Mert Grant elragadtatott hangja alapján azt hihetné az ember. Grant ellentmondást nem tűrő mozdulattal tartotta fel az ujját Adam felé, és egy körülöttük lézengő pincérhez fordult. A pincér le sem vette mohó tekintetét a vodkáról, amióta csak Grant előhalászta az üveget. Grant néhány halk, rövid szó kíséretében a pincér kezébe nyomta a vodkát, 22
és elhessegette a fiatalembert a konyha felé, ahol a koktélos tálcák sorakoztak. Lassan kifogy a készlet, és a bennszülöttek kezdenek nyugtalankodni. Most komolyan, hol voltál? Kevés az emberünk. Frankie kijött ide, és azt mondta, hogy ne szolgáljuk fel az ételt! Aztán meg elment, isten tudja, hova magyarázta Grant sietve és egyre hangosabban, a megkönnyebbülése olyan gyorsan váltott át elkeseredésbe, hogy Adam alig tudta követni. Remélem, szétdolgozza az agyát, és épp tálal dühöngött Adam. Minden porcikája égett a vágytól, hogy berontson a konyhába, és maga vegye kezébe a dolgokat. Ez a forró vágy valószínűleg megcsillant a szemében is, mert Grant gyorsan megjegyezte: Maradj, ahol vagy! El ne tűnj megint! Adam dúlva fúlva bámult a bárpult sarkán túlra a konyha egy kis szelete odalátszott a nagy étkezőből. Mozgás, sürgés forgás volt odabent, és Adamet csiklandozni kezdték a séférzékei. Innen leginkább kaotikusnak tűnt a dolog, pedig nem az volt. Azok az emberek, az ő csapata, tudják, mit csinálnak. Sőt; azt is tudják, hogy Adam másnap jól seggbe rúgja őket, ha nem sikerül az este. Adam megpillantotta a helyettes konyhafőnök gubancos fekete haját: Frankie parancsokat osztogatva sétált a konyhában, és Adam érezte, hogy valamelyest kienged a vállában a feszültség. Tény, hogy kiszámíthatatlan és gondatlan, de azért jó, hogy Frankie benne van a csapatban. 23
Nem megyek sehova mondta Adam Grantnek. Úgy látom, minden rendben. Frankie irányítja a csapatot, az emberek dolgoznak, minden sínen van. Még nem, de nemsokára ott lesz ígérte Grant összevont szemöldökkel. Ez volt az utolsó üveg rózsa vodka, már majdnem elfogyott a málna, és a szakácsok mindjárt elkészülnek az első kör előétellel. Elindíthatjuk az ételes tálcákat, amíg te elmondod a köszöntőbeszédedet, hadd szívassák föl a népek valamivel az alkoholt. Ez Grant. Igaz, hogy sokat akadékoskodik meg parancsolgat, és néha összetűzésbe kerül a tekintélyfóbiás Frankie vel, de Grant a szervezés nagymestere. Adam... nem ilyen. Ő szeret belekeveredni a dolgokba, összepiszkolni a kezét, felderíteni. Aminek az az eredménye, hogy órákon keresztül játszogat a konyhában egy új recepttel, vagy elautózik a világ végére, egészen az Adirondack hegyekig, hogy utánanézzen valami friss kecskesajt beszerzési helynek. Szüksége van egy olyan emberre, mint Grant, hogy két lábbal a földön álljon. Hogy ne menjen félre. Hogy ne veszítse szem elől a célt. Jelen esetben úgy tűnt, a pult mögött található a cél. Grant kitárta a pult nyitható részét, még amikor Adamnek számolt be a dolgok állásáról, és most a ruhájánál fogva húzta a főnökét, hogy lépjen be a pult mögé, és álljon fel arra az 24
emelvényre, ahonnan a személyzet a legfelső polcon sorakozó italokat is eléri. Adam hirtelen két fejjel magasodott a kavargó tömeg fölé, és mielőtt kettőt pisloghatott volna, Grant hangosan tapsolt, magára vonva a közelben állók figyelmét. A hír úgy rohant végig a termen, mint a láng egy serpenyőnyi flambírozott cseresznye körül, és hamarosan elcsendesedett az étkező. Nagyjából. Adam várt, hallotta, ahogy néhányan a torkukat köszörülik, egy részeg vendég hangosan vihogott, míg a többiek csendre nem intették. Grant bátorítóan vigyorgott föl rá, és Adam, ahelyett hogy kitekerné a vézna nyakát, amiért figyelmeztetés nélkül felállította ide, beérte egy összehúzott szemű, fenyegető pillantással, amely reményei szerint fájdalmas jövőbeli megtorlást ígért. Grant a szeme villanásával jelezte, hogy megértette a célzást, és nevetségesnek találja. Gyors iramban ügetett el a konyha felé, szemlátomást megkönnyebbült, hogy végre elkezdheti megetetni a hordát. Adam a fogát csikorgatva préselte ki magából a társasági mosolyát. Azt a széles vigyort, amelyet az előkelő vendégeknek tartogatott, azoknak, akik látni akarták, hogyan működik egy profi konyha, és akik úgy vélték, a való világban betöltött rangjuk feljogosítja őket, hogy ki be járjanak Adamhez. Hölgyeim és uraim, nagyon köszönöm, hogy itt vannak velünk ma este, a Market 25
megnyitóünnepségén. Market; ahogy eddig még nem ettek. A közönség tapsolt, és Adam megnyugodott, hogy végül is talán mégsem volt annyira rossz ötlet totál eláztatni őket. Itt a Markéiban szeretnénk visszahozni egy régimódi elképzelést; az utolsó kis részletig tudni akarjuk, hogy önök mit esznek, és hogy az ételek honnan származnak. Mindent, amit felszolgálok, minden egyes hozzávalót, amivel főzök, helyi beszállítóktól kapjuk. Nem tudom, önök hogy vannak vele folytatta Adam, miközben kényelmesen belelazult szónoklata megnyugtató ritmusába, amely annyira ismerős volt a sok beszélgetésből, amikor Frankie nek vagy Grantnek adta elő ugyanezt, vagy a bankban a kölcsönös fickónak, vagy bárkinek, aki hajlandó volt meghallgatni de nekem elegem van abból az élelmiszer áruházi kultúrából, amelyben a gyerekek azt hiszik, hogy a csirke zsugorfóliázva születik, vagy hogy decemberben érik a barack. Annyira eltávolodtunk az ételeinktől! Az evés élményből kezd hétköznapi feladattá válni. Halvány fény égett a teremben, de a bárpult meg volt világítva alulról: a kiszűrődő fény visszatükröződött a poharakról meg az üvegekről, és táncoló fehér szikrákat szórt a felfelé néző emberek arcára. Nekem itt az a küldetésem, hogy elmondjam önöknek, mindenkinek, aki szereti az ételt és szeret enni: ennek nem kell így lennie. Az étel 26
személyes dolog. Személyesnek kellene lennie. Az evés intim élmény, és én szeretném közelíteni egymáshoz az igényeket és a kínálatot, feltölteni a szakadékot a fogyasztók és az ételgyártók között. Ebben nincs semmi új. Alice Waters ugyanerről beszél a hatvanas évek óta. Hogy mitől más a Market? Az elkötelezettségünktől és a kreativitásunktól. Nem vagyok hajlandó unalmas ételeket főzni. Nem folytatta, s tenyerét a bárpultra támasztotta; érezte, milyen kemény a fa. Ennél többről van szó. Nem vagyok hajlandó üres ételeket főzni, csinos műalkotásokat, amelyekből hiányzik a lényeg, amelyek látványosak, de nincs bennük szív. Én nem lenyűgözni akarom önöket. Hanem táplálni. Ha! Adam összevonta a szemöldökét. A heves felkiáltás valahonnan, a tömegből érkezett, és Adam a szeméhez emelte a kezét, mintha így megállapíthatná, ki szólt. Itt a Marketban... Próbálta újra felvenni a fonalat, de a pillanatnak, a szenvedélynek lőttek. Érezte, hogy elönti a tenyerét a hideg verejték. Mi... ahogy mondtam, én táplálni akarom önöket, de nemcsak a testüket, hanem az elméjüket is. Azt szeretném, hogy megértsék, mi az étel, és hogyan kerül az asztalukra. Ugyanaz az átkozott hang hallatszott megint: Sehogyan sem kerül az asztalunkra! 27
Adam a szeme sarkából észrevette, hogy mozgolódás támadt a konyha lengőajtajánál. Odafordult, és látta, hogy pincérek vonulnak ki a konyhából, a kezükben étellel megrakott tálcák. A lélegzete is elállt Grant tökéletes időzítésétől. Csak ennyit tudott kinyögni: Mi? Nincs étel szólalt meg egy nő a lenyűgözött közönség soraiból kiválva. Maga szemlátomást azért hívott ide minket, hogy órákon keresztül áradozzon a csodálatos ételeiről, de még semmivel sem kínált meg senkit. Adam felvonta a szemöldökét. Úgy vélte, hogy az órákon keresztül megjegyzés azért nem volt teljesen fair. A nő Adamnek feltűnt, hogy vörös hajú határozottan bólintott, mintha igencsak elégedett lenne magával. A mellette álló vonzó, idősebb nő megpróbálta kihúzni őt a rivaldafényből, de a vöröske hallani sem akart erről. Felszegte az állát, és egyenesen elindult a bárpult felé. Kissé imbolyogva járt a magas sarkúban, de nagyon elszántnak látszott. Adam fél szemmel a pincéreket nézte, akik végre elkezdték körbekínálni a töltött tésztafalatkákkal és sültzöldség nyársakkal megrakott tálcákat, a másikkal a közeledő kötözködőt figyelte. Ahogy a vendégek kezdték észrevenni és élvezettel kóstolgatni az ételt, a legtöbben hátat fordítottak a bárpultnak, és úgy vetették magukat a pincérekre, mint éhes oroszlánok a szelíd gazellacsordára. 28