Judith McNaught: Valaki vigyáz rám 2.

Judith McNaught: Valaki vigyáz rám 2. Judith McNaught kétkötetes regényének főhőse, Leigh Manning, a gyönyörű, sikeres színésznő olyan bűntény közepében találja magát, amelyre soha életében nem számított. A Broadway ünnepelt csillaga férje halála után nem csupán a rendőrség nyomozóinak állandó zaklatásával és a pletykára éhes sajtó hadjáratával kénytelen szembenézni, de saját bizonytalan emlékeivel is. Ha ez még nem lenne elég, a sármos Michael Valente határozott, de szokatlan támogatását sem tudja hova tenni. Teljesen összezavarodik. Eközben a rendőrség nagy erőkkel folytatja a nyomozást. A kutatást többször tévútra viszi, hogy mindenkinek van takargatnivalója, ráadásul e túl nyíltan felvállalt vonzalom is szöget üt a rendőrök fejébe. A szerelem azonban nem válogat, a bűnügy során társakká váló McCord hadnagy és a fiatal, rendkívül csinos Sam Littleton szintén egyre közelebb kerül egymáshoz, bár a szabályokat betartva igyekeznek határt szabni vonzódásuknak. A korlátok közé szorított szenvedélyek épp oly erős befolyással bírnak a párkapcsolatok alakulására, mint az egyre szövevényesedő bűnügy felgöngyölítésére. Judith McNaught (Varázslat, Szerelmes éjszakák) könyve lebilincselően izgalmas és fordulatos történet, megejtő emberi sorsokat tár az olvasó elé.

Harminchetedik fejezet Szándékosan tette? - fordult Samhez McCord úton Jason Solomon sohói lakásába. - Roswellnek és az ügyvédjének joga volt megismerni Leigh Manning első vallomását. Látta, hogy nézett ki az az ember. Lefogadom, egy fityingje sincs az autó rendbehozatalára, pedig tuti, hogy hpityára tört. Shraderrel jártunk a baleset helyszínén. Én vezettem. Az egy beláthatatlan hajtű-kanyar, és Mrs. Manning gyakorlatilag az út közepén állt. Csoda, hogy Roswell nem követte őt a mélybe. És egyébként is - vonta meg a vállát - Leigh Manning biztosítása minden bizonnyal fedezi a költségeket, bármekkora kárigényt is nyújtanak majd be Roswellék. - Azt hitte, kritikának szántam a kérdést? - nézett McCord megütközve Samre. Sam pontosan ezt gondolta. - Egyáltalán nem, miért? - nézett vissza csodálkozva a férfira. - Nem is tudom. Mintha... -... dühös lenne rám valamiért" - akarta befejezni a mondatot McCord, de ellenállt az abszurd késztetésnek. Egy pillanatra sem érzékelheti a lány, hogy egy fikarcnyit is számít neki, dühös-e rá vagy sem. Mert tényleg nem számít. Mert nem hagyja, hogy számítson. Littleton villámgyors észjárása szórakoztatta a hadnagyot, az intelligenciája lenyűgözte, finom, elegáns arcán, puha ajkán pedig időnként kedvtelve időzött el a pillantása. Különkülön szinte személytelen, intellektuális érdeklődéssel szemlélte ezeket a tulajdonságokat, a vonások ilyenfajta kombinációját azonban zavarba ejtőn vonzónak találta. Ennek ellenére túl bölcs, sokat tapasztalt és fásult volt ahhoz, hogy egy nő előtt kimutassa, hogy izgatja őt - főleg egy munkakapcsolatban. Littleton a rendőri hivatást választotta, ami azt jelenti, hogy egyedül kell boldogulnia, magának kell megoldania a gondjait, magának kell kitaposnia az utat, és kinyitnia a megfelelő ajtókat. McCord már tudta, hogyan végezze a dolgát, a lánynak ezt még meg kell tanulnia. Sam a társa - átmenetileg -, de nem egyenrangú partnere. McCord tudta, hogy a lány kritikának vette a kérdését Roswellről, de ez az ő gondja, nem az övé. Abban is biztos volt, hogy valamivel magára haragította Littletont, de noha időnként megmagyarázhatatlan késztetést érzett rá, hogy tisztázzák a helyzetet, meggyőződése volt, hogy csak az idejüket pocsékolnák vele. Sam Littleton gyönyörű nő, aki minden bizonnyal a szokásos női játszmába kezdene. Azaz, ha megkérdezné, neheztel-e rá valamiért, úgy reagálna, mint minden nő, mióta világ a világ: tagadná, hogy bármi baja van, aztán továbbra is úgy viselkedne, mint akit valami bánt. És közben remélné, hogy a hadnagy elköveti azokat a hibákat, melyeket a férfiak ilyenkor szinte mindig elkövetnek: válaszért könyörögne, tipródna, megpróbálna félinformációkból rájönni az igazságra, és még tovább tipródna... Csakhogy a lány ebben az ősi, nemek között zajló játékban sem lenne méltó ellenfele. A hadnagy már túl van mindezen, számára a legkisebb kihívást sem jelentené, csupán kiszámíthatóságot és unalmat. Ráadásul veszélyes is. És nincs semmi keresnivalója a munkában. McCord befordult egy parkolóba Solomon lakásának közvetlen közelében. Minden figyelmét a parkolásra összpontosította. Littletonnak feltűnt, hogy a férfi nem fejezte be a mondatot, ezért udvariasan megismételte, mintha egy szenilis vénemberrel társalogna. - Mintha... micsoda? McCord a sűrű szempillákkal árnyalt bársonyos szemekbe nézett, és most először aranyló pontocskákat fedezett fel bennük.

- Mintha valami piszkálná a csőrét velem kapcsolatban - mondta, miközben nem akarta elhinni, hogy tényleg ezt mondja. Csendes önmegvetéssel várta az elkerülhetetlen tiltakozást. - Valami tényleg piszkálja a csőrömet - válaszolta Sam halkan. - Tényleg? - nézett döbbenten a lányra McCord. Nem gondolta, hogy Sam bevallja, bántja valami. Ráadásul minden szemrehányó felhang nélkül! Sam várt egy kicsit, majd bátorítóan elmosolyodva újabb lendületet adott a beszélgetésnek. - Szeretné tudni, mi bánt? McCord is elvigyorodott. - Ki vele! - Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy ritka nagy szerencse, hogy kezdő létemre ezen az ügyön dolgozhatok magával. Nem fűztem nagy reményeket az első találkozásunkhoz, mégis lenyűgözve távoztam az irodájából. Amellett, hogy rendkívül rendszerető - itt Sam halvány mosolyt fojtott el -, úgy tűnt, olyan vezető, aki joggal tölti be a pozícióját. Ráadásul főnök létére jó csapatjátékos. McCordnak százszor jobban estek volna a dicsérő szavak, ha nem feltételezte volna már a legelején, hogy a lány csak azért dicséri, azért magasztalja, hogy aztán annál jobban pofára ejthesse. A kiscsaj tényleg nem játszik rosszul -jegyezte meg magában kajánul. - De most rájött, hogy vadbarom vagyok? - Távolról sem - mondta Sam, zavarba ejtően egyenes, őszintének tűnő tekintettel. - Csak ugyanazokat a kisded játékokat próbálja velem játszani, mint az összes többi pasi. Én meg, ostoba nő, azt feltételeztem, maga több és jobb ennél. - Mi a fenét követtem el, hogy ekkorát zuhantam a szemében? - Tudta, hogy Valente Leigh Manninggel volt akkor este, amikor közöltük az özveggyel, hogy megtaláltuk a férje holttestét, de nekem nem szólt. Fontos információ volt, de maga visszatartotta, és hagyta, hogy véletlenül bukkanjak rá másnap. - Azt akartam, hogy magától jöjjön rá. - De miért? - kérdezte Sam. - Azért, hogy igaza legyen, és én még további huszonnégy órán át bizonyítsam, naiv voltam Leigh Manninggel kapcsolatban, és tévedtem? - Azt akartam, magától jöjjön rá, hogy naiv volt és tévedett. - Csak nem? - dünnyögte Sam. - És ezt hatékony vezetői eljárásnak nevezné egy fontos gyilkossági ügyben? Megtette volna ugyanezt Shraderrel? - Nem - válaszolta McCord röviden. - És Womackkel? A férfi megrázta a fejét. - Akkor csak arra tudok gondolni, meg akart leckéztetni, hogy tudjam, nőként hol a helyem! A férfi olyan sokáig bámulta szótlanul, hogy Sam kezdte azt hinni, már nem kap választ. Amikor azonban McCord végre megszólalt, a lánynak a lélegzete is elállt. - Azért tettem, mert soha nem találkoztam még magánál ígéretesebb nyomozóval. Több tehetség, megérzés és... - bizonytalanul kereste a megfelelő kifejezést, majd egy, az adott helyzetben különösen csengő szóval rukkolt elő -...lélek szorult magába, mint bárkibe, akivel a pályafutásom során valaha összehozott a sors. Azt akartam, kemény, de fájdalommentes leckéből tanulja meg, mi történik, ha engedi magát érzelmileg befolyásolni a nyomozás során. McCord egy pillanatra elhallgatott, majd hozzátette: - Ez ugyanakkor nem változtat a tényen, hogy igaza van. Helytelenül tettem, amit tettem. Férfi nyomozóval eszembe sem jutott volna ezt eljátszani. Ahogy kiléptünk volna az épületből akkor este, közöltem volna vele, hogy meggyőző színjáték szemtanúi voltunk, és a főszereplő szeretője végig a szomszéd szobában lapult.

Sam döbbent csodálattal nézett a férfira, mintha az legalábbis valamilyen hőstettet hajtott volna végre, amikor belátta, hogy tévedett. McCord meglehetősen nyugtalanul állapította meg, mennyire jólesik neki a lány elismerő pillantása. - Bocsánatot kérek - zárta le mondandóját kimérten. - Többé nem fordul elő. - Köszönöm - mondta Sam könnyedén, aztán rövid, zavart mosolyt villantott a férfira. - Ami azt illeti, lehet, hogy túl nagy feneket kerítettem az ügynek. Nem gondoltam, hogy ilyen becsületes és méltányos lesz. McCord felnevetett, és kinyitotta az autó ajtaját. - Fogadd el a bocsánatkérést, és ne visszakozz, Sam! Jogosan nyerted meg a csatát! Mindketten kiszálltak. A hadnagy olyan elégedett volt a beszélgetés kimenetelével, hogy csak akkor tűnt fel neki, hogy tegezni kezdte a lányt, amikor már javában bandukoltak egymás mellett Solomon lakása felé. Na és! A tegeződés nem jelent semmit - gondolta magában. Most már minden rendben. Minden visszatér a régi kerékvágásba. Ez a kis őszinte gondolatcsere nem változtat semmin. Együtt dolgoznak a lánnyal, semmi több. Az épülethez érve udvariasan kitárta a nehéz ajtót Sam előtt. Harmincnyolcadik fejezet Jason Solomon vállán törülközővel, állán és nyakán borotvahabfoltokkal nyitott ajtót. - Kerüljenek beljebb! - itatta fel a törülköző végével a makacs fehér pamacsokat. - Két percet kérek, hogy befejezzem a toalettemet, aztán az önöké vagyok. Belépve Samnek alkalma nyílt körülnézni a lélegzetelállító tetőtéri lakásban, amely legalább olyan drámai és érdekes volt, mint a lakója. A tölgypadló érett árnyalatait vastag, bézs szőnyegek hangsúlyozták, a kacifántos modern bútorokat lágy karamellszínbe öltöztették. A nappali bal oldalán ragyogóra fényesített acélkorláttal övezett csigalépcső kanyargott felfelé, a felső szintre. Vele szemben, a helyiség túlsó végében, vakító fehér, kvarcborítású kandalló tört felfele két szint magasságban. A szobabelső minden eleme - a semleges színű padló, falak és bútorok - egyetlen célt szolgált: hogy kiemelje a legkáprázatosabb absztraktképgyűjteményt, amelyet Sam valaha látott. Az egyik falon mesés Paul Klee-, Jackson Pollock- és Va-szilij Kandinszkij-munkák sorakoztak, egy másikon négy nagy, valamelyest Andy Warhol stílusát idéző portré lógott Jason Solomonról. Sam az arcképekhez lépett, hogy kiderítse az alkotó személyét. A név ismerősen csengett, de egyetlen más, modern műalkotáshoz sem tudta társítani. Bárki legyen is Ingram, nagyon tehetséges, de nem túl eredeti. A kandallót díszítő, látomásszerű olajfestmény is az ő műve volt - erről is Jason Solomon arca köszönt vissza, de ezúttal egészen újszerű megközelítésben: szeme parázslott, a koponyájából pedig lángok csaptak fel. A kép felett lógó másik vászon túláradó színekben tobzódott. Sam azonnal felismerte benne Théta Berenson munkáját. McCord Sam háta mögé lépett, a lány érezhette a férfit körüllengő szappanillatot. Ő is Irish Springet használt, csakúgy, mint Sam. - Neked bejönnek ezek a cuccok? - kérdezte suttogva McCord. - Nagyon is! - Ez mi a fene lehet?

- Bármi, aminek gondolod - fordult a férfi felé mosolyogva Sam, majd a szokásosnál kicsit jobban összerezzent a bűntudattól, amikor Jason Solomon harsányan megszólalva a szobába lépett. - Csak nem szakítottam félbe valamit? - De igen - mondta McCord nyugodtan. - Egy fejtágítást a modern művészetről. Littleton nyomozó teljesen odáig van a gyűjteményéért. Hol beszélhetnénk? - tette hozzá gyorsan, hogy elejét vegye a bájcsevej tovább-bur-jánzásának. - Menjünk a konyhába! Eric éppen reggelit készít - vette az irányt Solomon az említett helyiség felé. Elhaladt a hatalmas kandalló mellett, és a tágas, napfényes, ultramodern konyhába vezette a nyomozókat. Eric a szintén tölgy és acél uralta helyiségben, a pultnál állt. Egyik kezében narancslé, a másikban fehérbor volt. Mindkét italból öntött egy keveset egy pohárba. A harmincas évei elején járó, jóképű férfi barátságos biccentéssel fogadta a konyhába lépőket. - Megkínálhatom önöket valami harapnivalóval? - kérdezte vendégeit Solomon, miközben leült. - Nem. Nemsokára úgyis ebédelünk - válaszolta McCord. - Kérnek esetleg valamit inni? Eric valamelyik specialitását? Sam a borra nézett, és ezúttal ő utasította vissza az ajánlatot. - Ahhoz viszont még túl korán van. Vendéglátói feladatait megelégedésére kipipálva, Solomon összekulcsolta a kezét az asztalon, és McCordhoz fordult: - Mit derítettek ki eddig Logan haláláról? - Ami azt illeti, épp abban reménykedtünk, hogy a válaszaival segít a helyes irányba terelni a nyomozást. Egyelőre háttér-információkat gyűjtünk, és abban bízunk, hallunk valamit, ami meglendíti a szekerünket. - Mindent elmondok, amit tudok. - Mióta ismeri Leigh és Logan Manninget? Mielőtt Solomon válaszolhatott volna, Eric az asztalhoz lépett a rántottával, egy szelet sárgadinnyével, pirítóssal és narancskoktéllal. - Ő itt Eric Ingram - mutatta be a férfit a házigazda. - Fantasztikus szakács. - Ingram? - ismételte Sam. - Ön készítette azokat a portrékat Mr. Solomonról a nappaliban? Eric félénken mosolyogva bólintott. - Eric nem sokat beszél. Önmagáról pedig szinte soha -magyarázta Solomon vidáman. - Ezért értjük meg ilyen remekül egymást. Én beszélek kettőnk helyett is. Eric ekkor már visszatért a pult nyújtotta biztonságba, de McCord odafordult hozzá. - Egy pillanatig se habozzon közbeszólni, Mr. Ingram, amennyiben eszébe jut valami az elhangzottakkal kapcsolatban! Tapasztalatom szerint gyakran többet hall, aki kevesebbet beszél. - Majd Solomonhoz fordult. - Éppen azt akarta elmondani, mennyi ideje ismeri Leigh és Logan Manninget... Solomon egy pillanatig gondolataiba merülve evett. - Lássuk csak... Az egyik off-broadway-darabom előadásán találkoztam velük először. Az idő és egy üveg pia volt a címe. Egyik korai zsengém. Noha a kritikusok ígéretes tehetségnek tartottak, a darab valahogy nem nyerte el a közönség osztatlan tetszését. Talán, ha... - Mikor történt mindez? - Tizenhárom... inkább tizennégy éve. - Értem. Összpontosítsunk most az elmúlt pár hónapra. Tudott arról, hogy Mrs. Manning attól tartott, egy zaklató követi?

- Igen, természetesen. Leigh meglehetősen nyugtalan volt emiatt. Logan még inkább, de Leigh előtt leplezte az aggodalmait. - Mit mondott Leigh Manning arról az emberről, aki zaklatta? - Hogy ajándékokat küldözget neki, és néhányszor már fel is hívta. A második hívást megpróbálták Logannel lenyomozni. Egy manhattani fülkéből telefonált a fickó. - Leigh Manning talán - tudtán kívül - ismeri a zaklatóját. Megeshet, hogy a fickó valamilyen ürüggyel a színházban szokott ólálkodni, vagy a színház környékén várja, hogy a színésznő hazainduljon. A férjén, illetve a társulat és a műszak tagjain kívül látta bármilyen férfi társaságában Mrs. Manninget? Bárkivel - tette hozzá McCord -, bármilyen feddhetetlennek tűnik is az adott személy! Sam tudta, a hadnagy abban reménykedik, hogy felmerül Michael Valente neve, de Jason Solomon mindössze néhány teljesen érdektelen névvel rukkolt elő. A nyomozónő továbbra sem volt meggyőződve arról, hogy Leigh Manning szántszándékkal közreműködött a férje meggyilkolásában. Látta azt a nőt a kórházban és később a kunyhóban, ahol hiába reménykedett, de nem találta meg a férjét, és az aggodalomtól eszét vesztett, szerető feleségnek látta az asszonyt. Logan Manning temetésének napján Sam egy pillanatra sem vette le a szemét a friss özvegyről, de csupán egy érzelmileg meggyötört, testileg megtört asszonyt látott, aki tartással, bátran dacolt az őt érő csapásokkal. Lehet, hogy Valente annyira akarta a nőt, hogy megszabadult miatta a férjétől, de Leigh Manningről nehéz feltételezni, hogy tudott a férfi szándékáról. Ugyanakkor, rázta meg magát gondolatban Sam, azt sem akarta elhinni, hogy a nőnek viszonya van Valentével, pedig minden bizonyíték amellett szól, hogy hazudott a férfihoz fűződő viszonyáról, és mindenki előtt leplezni próbálta... De azért, mert meg akart szabadulni a férjétől, még nem kellett volna megölnie! Sam tovább törte a fejét. Miért ne válhatott volna el tőle? A házastárs meggyilkolásának első számú indítéka általában a düh, a féltékenység vagy a bosszú. Leigh Manningnek azonban, legalábbis a nyomozás eddigi eredményei alapján, egyikre sem volt oka. Sam tudta, hogy véleménye nincs konkrét bizonyítékokkal alátámasztva, mégsem tudta elképzelni, hogy a nő vagy Valente pusztán azért végzett volna Logan Manning-gel, mert ez kivitelezhető megoldásnak tűnt. Kell lennie valamilyen más indítéknak is a háttérben. Solomon befejezte a nevek sorolását, és McCord új irányba kezdte terelni a beszélgetést. - Véleménye szerint harmonikus, boldog kapcsolatban éltek Manningék? Az író bólintott. - Gyomorforgatóan harmonikus és idegesítően boldog kapcsolatban - próbált viccelődni. Sam tekintete ekkor Eric arcára tévedt, melyen árnyat látott átsuhanni. - Mr. Ingram - szólt a férfihoz -, ön is egyetért ezzel a kijelentéssel? Mr. Manning odaadó férj volt? - Annak tűnt, nyomozó. Sam úgy érezte, a válasz nem teljesen egyértelmű, de McCord tovább kérdezett. Őt Leigh Manning érdekelte, nem a férj. - És mit tud elmondani Mrs. Manningről? - fordult Erichez. - Ő is odaadó társ volt? - Teljes mértékben. - Feltételezem, Mrs. Manning az elmúlt hetekben nagy stressznek volt kitéve - fordult McCord ismét Solomonhoz. - Valaki zaklatta és a premier... Felfedezett bármi szokatlant a viselkedésében? - De még mennyire! Mindannyiunk idegei pattanásig feszültek. El sem tudja képzelni, mekkora kihívás egy új darabot színre vinni! A művészi munka csak az egyik része. A finanszírozás! Az egy rémálom! A befektetők biztosítékokat követelnek, pénzt akarnak látni,

és hiába teszi ki az ember értük a lelkét is, a következő darabjához megint kereshet új támogatókat! Most is... - Ezek szerint nem a saját pénzéből finanszírozza a darabjait - jegyezte meg mellékesen McCord. - Kész vagyonokat ölök minden vállalkozásomba! De még így is szükségem van segítségre. Van fogalma róla, mennyi a gázsija Leigh Kendallnek vagy Jane Sebringnek? Leigh ügynöke szokásához híven a Vak/o/tnál is teljesíthetetlen feltételekkel próbálkozott, de szerencsére Logannek sikerült jobb belátásra bírnia. De ennek ellenére is sokáig kell telt ház előtt játszanunk ahhoz, hogy a támogatók ne bukjanak rajta. McCord elgondolkodva meredt a plafonra. Szemmel láthatóan az elhangzottakat emésztette. - Kik a Vak/olt támogatói? - kérdezte továbbra is a gondolataiba merülve. - Ez bizalmas információ. A kitérő válasz felkeltette McCord kíváncsiságát. - Mikor kaphatnám meg a támogatók listáját? - szegezte tekintetét az íróra. Szája szegletében halvány mosoly bujkált. Solomon ahelyett, hogy rossz néven vette volna a hadnagy lekezelő modorát, vigyorogva vállat vont. - Holnapra jó lesz? A nyomozó beleegyezően bólintott. - Felbukkan olyan név is a listán, amely ismerősen cseng a számunkra? Sam tudta, hogy a hadnagy ismét Valentére céloz. Solomon válasza hallatán ő is feszülten figyelni kezdett. - Az egyik név nagyon is ismerős lesz. - Melyik név? - Logan Manningé. - Logan Manning volt a darab egyik támogatója? - csodálkozott Sam. - Nem szokatlan ez egy kicsit? - Milyen értelemben szokatlan? - próbált macska-egér játékot játszani Solomon, de Sam nem volt kapható rá. - Mondja meg maga! Maga mozog otthonosan a szórakoztatóiparban! - próbálta rábírni a másikat, hogy alátámassza a gyanúját. - Nos, belátom, első ránézésre úgy tűnhet, Logan nem saját érdekeit szem előtt tartva cselekedett. - Amennyiben? - noszogatta Sam tovább. - Amennyiben ő maga beszélte rá Leigh-t, hogy elfogadja az alacsonyabb gázsit. Ugyanakkor ezáltal több pénz marad a támogatók zsebében. - Például Logan Manning zsebében... - fejezte be a gondolatmenetet Sam. - Pontosan. - Tudott Leigh Manning arról, hogy a férje támogatja a darabot? - Természetesen. A premier előtt körülbelül egy héttel egy vacsorán merült fel az ötlet. Leigh kissé meglepődött, de nem tiltakozott - Solomon feltartotta a poharát, és Eric azonnal mellette termett, hogy újratöltse. Az író hirtelen ráeszmélt, hogy szavaiból a nyomozók hibás következtetéseket vonhatnak le, ezért magyarázkodni kezdett. - Logan azt mondta, adózási okokból nem akarják a teljes hasznot Leigh honoráriumaként felvenni. Leigh gázsija után ugyanis majdnem negyven százalékot kell adózni, míg a befektetésekből származó hasznon, így a Vakfoltból származó bevételen is csak húsz százalék az adó. - Mennyi pénzt fektetett be Logan Manning a Vakfoltbal

- Keveset - vonta meg a vállát Solomon. - Kétszázezer dollárt. - Még egy kérdés - folytatta McCord. - Ön művész. Kreatív ember, ami arra enged következtetni, hogy jók a megérzései. És színészek közelében tölti a fél életét. Az előbb említette, hogy Leigh Manning meglepődött", amikor azon a vacsorán kiderült, hogy a férje a saját érdekében lobbizik, nem a színésznőében. Korábban ugyanakkor azt mondta, Mr. Solomon, hogy Manningék mintaházasságban éltek. Elképzelhetőnek tartja, hogy Mrs. Manning, aki elismert színésznő, színjátékot adott elő akkor este? Solomon lesöpört néhány morzsát a tenyeréről, és megtörölte a szalvétával a száját. Aztán hátradőlt a székén, és összefonta a karját a mellkasán. Hosszan méregette a hadnagyot, mielőtt válaszolt volna. Hangja meglepően nyersen csengett. - Egészen pontosan mire céloz? Arra, hogy akár csak a halvány gyanúja felmerülhet Leigh bűnrészességének Logan meggyilkolásában? - Egyelőre nem célzok semmire. Csak elméleteket gyártok. De ezt Jason Solomon egy pillanatra sem vette be. - Ne etessen! Pontosan erre célozgat! Nos, ha a teljes, őszinte véleményemre kíváncsi: maguk ócska szarrágók, akik csak pazarolják az idejüket, az enyémmel együtt! - Remek - válaszolta McCord szenvtelenül -, felhagyott végre az udvarias szócsépléssel! Akkor tehát: hol tartózkodott november huszonkilencedikén, vasárnap délután három és másnap hajnali három óra között? - Most meg azt hiszi, én öltem meg Logant? - nézett hitetlenkedve a nyomozóra Solomon. - Miért, maga tette? - Mégis mi okom lett volna rá? - Nézzük csak... Először is nagy valószínűséggel zsíros biztosítás köttetett Leigh Manningre. Mennyit kapna, ha kiderülne, hogy a főszereplője labilis idegállapota miatt nem játszhat tovább a darabban? Másodszor Jane Sebring helyettesíti most Mrs. Manninget. Mennyit spórolna meg, ha ez továbbra is így maradna? - Maga megőrült! - kiáltotta mérgesen Jason. Ebben a pillanatban megszólalt a kapucsengő. - Nézd meg, ki az, a rohadt életbe! - dörrent Ericre. - Amennyiben az előzőek túlzottan légből kapottnak tűnnek - folytatta McCord Eric távozása után -, mit szól ehhez: maga meleg, és szegény Eric egy cseppet sem érdekli. Csak talpnyalónak és szakácsnak tartja. Logan Manning iránt ezzel szemben meglehet, hogy erős érzelmeket táplált... Amikor azonban rámozdult, Logan visszautasította magát, végzetes sebet ejtve az önérzetén... - Menjen a repedtsarkú nénikéjébe! - sziszegte Solomon. McCord higgadt derűvel kezelte a rokonát érő inzultust. - Időről időre rá kell döbbennem, hogy rengetegen vélik ismerni a családomat. Solomon szeme elkerekedett. Aztán hangos hahotázás-ban tört ki. - Na, ezt elsütöm a következő darabomban! - Ha megteszi, világgá kürtölöm, hogy lopja mások ötleteit. - Pereljen be inkább... - Hirtelen elhallgatott, és döbbenten fordult a nappali felé, ahonnan hisztérikus női hang hallatszott. - El az utamból, Eric! - ordította a nő. - Nem érdekel, kivel beszél! Nem érdekel, ha meghallják! Estére úgyis tudni fogja mindenki... Jason a székét majdnem felborítva talpra ugrott. Jane Sebring rontott a konyhába. Festetlen arca könnyben ázott. - Az előbb hívott egy riporter - dühöngött a nő -, vallomást akart kisajtolni belőlem, mielőtt kiteregetik a szennyest!

- Nyugodj meg, kedvesem! - ölelte át a színésznőt Solomon. - Miről beszélsz? - Loganről! - zokogott Jane. - Egy szemétláda firkász átkutatta a szemetemet, és lefizette a portást! - És mit talált a senkiházi? - nézett a nő könnyes arcára Solomon. - Rájött, hogy viszonyom volt Logannel! Az író arcából minden vér kifutott, egyszerre ült ki rá a döbbenet, a rémület és a düh. Hátrált egy lépést. Sam a megrökönyödve bámuló McCordra nézett, majd tekintete Eric arcára vándorolt. A fiatalember cseppet sem tűnt meglepettnek. Inkább viszolygott. Nos, mi a véleményed? - kérdezte McCord Samet úton az autó felé. Alig tudta leplezni a történtek miatt érzett elégedettségét. - Volt indítéka Leigh Manningnek, hogy megölje a férjét, vagy sem? Sam töprengve nézett fel az ég vakító csíkjára. Néhány perccel korábban még nem gondolta volna, hogy Leigh Kendall együttműködhetett Valentével a férje meggyilkolásában. Most azonban, hogy napvilágra került Logan Manning és Jane Sebring viszonya, egészen más színezetet kaptak a dolgok. - Két kérdésemre még választ kell kapnom, mielőtt döntök. - Mi lenne az a két kérdés? - Ki kell derítenem, hogy Leigh Manning tudott-e a férje és Sebring viszonyáról. És ellenőrizni akarom Jane Sebring vasárnap esti alibijét is. Azt ugyanis tudjuk, hogy Mrs. Manningnek még dolga volt Solomonnal a színházban előadás után, de Sebring azt mondja, ő azonnal hazament. Azt állítja, otthon lefeküdt pihenni, majd később egyedül vacsorázott és tévézett... Ez nem nevezhető sziklaszilárd alibinek -hangsúlyozta Sam. - Még azt is megmondta, mit nézett a tévében! Milyen bizonyítékra van még szükséged? - Ha volt annyi esze, hogy Logan Manning kezébe adja a pisztolyt miután kiloccsantotta az agyát, annak is eszébe kellett jutnia, hogy megnézze a tévéműsort, ahogy hazaért! Ó! - bosszankodott Sam a hadnagy vigyorát látva. - Azt hittem, komolyan kérdezed! - Nem nagyon akarod elhinni, hogy vaj van Leigh Manning füle mögött. - Semmit sem akarok elhinni - tiltakozott Sam. - Mindenről meg akarok bizonyosodni. - Ellenőrizd Jane Sebring alibijét. Taxival ment haza előadás után, ezt a taxitársaságnak igazolnia kell. És azt mondta, a portással is beszélgetett, amikor hazaért. - Azzal a portással, aki később olyan jóízűen pletykált Sebring és Manning viszonyáról? Ez aztán a hiteles tanú! - Nem csak egy portás dolgozik ott! Lehet, hogy egy másik portás beszélgetett akkor este vele. - Ráadásul Sebring később észrevétlenül újra távozhatott. Ha rögtön elindult, még a hóvihar előtt a hegyekbe érhetett. - Ez igaz - mondta McCord az órájára pillantva. - Irány Manning irodája! Segítsünk Shradernek és Womacknek az alkalmazottak kihallgatásában! Harminckilencedik fejezet Logan Manning cége a tizenötödik emeleten volt. A liftből kilépve a látogató közvetlenül az impozáns ajtó előtt találta magát, melynek üvegszárnyai a tágas, kör alakú recepcióra nyíltak.

Irodák és tárgyalók vették körbe a fogadóteret, ahol kecses kanapék és kerek székek pompáztak a kék elegáns árnyalataiban, díszes acéloszlopok között. Sam és McCord érkezésekor a félkör alakú pult mögött ülő recepcióst leszámítva üres volt a helyiség. A hölgy abba a tárgyalóba vezette a nyomozókat, ahol a dolgozók kihallgatása folyt. - Meglehetősen érdekes délelőttöt tudhatunk magunk mögött - fogadta társait Shrader. - Womack épp Man-ning titkárnőjét faggatja. Solomon szolgált hasznos információkkal? McCord röviden összefoglalta, mit sikerült megtudniuk az író meglátogatásakor, aztán Shradert kezdte kérdezgetni a délelőtt eredményeiről. - Azt hiszem, ma szerencsénk van! - rikkantott Shrader. - A cég egyik építésze, George Sokoloff beszélt a Crescent Plaza nevű tervről, melyet Manning tervezett felépíteni. Ikerlakótornyokról van szó, amelyeket előkelő bevásárlóközponttal kötnének össze. Kitalálja, ki lett volna a titkos nagyágyú" befektető? - Valente - bólintott McCord elégedetten. - Pontosan. Valente és Manning sokszor összedugták mostanában a fejüket. És van még valami, ami érdekessé teszi számunkra ezt a kapcsolatot: Sokoloff elmondta, hogy a Crescent Plaza egyedülálló és látványos tervéért Valente az első pillanattól rajongott. Eredetileg ő maga akarta megépíteni a Plazát, Manninget csak vezető építészként akarta alkalmazni, de ezt Manning kerek perec elutasította. Ragaszkodott ahhoz, hogy egyenrangú társ legyen az építési-fejlesztési szakaszban, az elkészülő épületből pedig tulajdonrészt akart. - Valente nem szereti az osztozkodást. Nem az a csapatjátékos típus. - így van - erősítette meg a hadnagy véleményét Shrader. - De mindenáron meg akarta szerezni a Crescent Plazát. Manningnek azonban nemcsak a tervezés volt a kezében, hanem elővásárlási joggal is rendelkezett arra a területre, amelyre az épületet tervezték. Elképzelhető, hogy Valente golyót eresztett jövendő partnere fejébe, hogy megkaparinthassa az üzletet és a szomorú özvegyet... Most, hogy Logan Manning halott, megvásárolhatja a terveket és a területet is. A saját építészeit alkalmazhatja, és megvalósíthatja az álmát. És az özvegy minden bizonnyal asszisztál majd hozzá. - Tudják - gondolkodott hangosan McCord kezdem azt hinni, Littleton nyomozónak az elejétől fogva igaza volt. Végig azt hajtogatta, hogy szerinte Leigh Manning nem bújt ágyba Valentével. - Nem emlékszem, hogy ezt állítottam volna... - szólt közbe Sam. - Nem mondtad ki, de akárhányszor felmerült ez az ötlet, megátalkodott makacsság ült ki az arcodra. Szerintem nem kizárt, hogy Mrs. Manning és Valente kapcsolata pusztán üzleti jellegű. Valente a Crescent Plazát akarta megkaparintani, a nő meg a hűtlen férjétől akart rövid úton megszabadulni. A belépő Womack még elcsípte a hadnagy utolsó mondatát. - Miből jöttek rá, hogy Manning nem vetett meg egy kis etyepetyét a hitvesi ágyon kívül? - kérdezte. - Jane Sebring, a színésznő volt szíves megosztani velünk ezt az információt ma délelőtt - válaszolta McCord. - És ez a színésznőcske honnan tudta, hogy Manning rosszalkodik a titkárnőjével? - Miről beszél, Womack? - Manningnek viszonya volt a titkárnőjével, Erin Gill-royjal. A nő épp most vallotta be könnyek között - bökött a nyomozó az ajtó felé. - Maguk kiről beszélnek? - Jane Sebringről. - Manning Jane Sebringet is kipróbálta? - kérdezett vissza a nevetés határán Womack. - Meg kell hagyni, ha nekem adna egy esélyt az a csaj, én sem hagynám ki - emelte kezét a levegőbe, mintha két hatalmas mellett markolászna. Aztán Samre nézett. - Littleton, megpróbálhatna beszélni a titkárnővel, hátha több sikerrel jár, mint én. Nekem csak szipogott.

Azért bánjon vele kesztyűs kézzel, meglehetősen ki van borulva. Csak annyit kérdeztem tőle, mióta dolgozik a cégnél, meg hogy ismeri-e Logan Manning szokásait, erre az első kérdésnél bőgni kezdett. A második kérdés végét már meg sem várta, azonnal bevallotta, hogy a főnöke szeretője volt. - Én Sokoloff-fal akarok beszélni - állt fel McCord, de Womack egy kérdéssel még visszatartotta. Sam ráérősen sétált végig a folyosón, az irodák előtt. Nem rohant, hogy egy szipákoló titkárnővel beszélgethessen. Egy nagy tárgyaló nyitott ajtajánál megtorpant. A helyiség közepén félhold alakú épület méretarányos makettje állt. Két kecses, henger alakú torony tört az ég felé az art deco stílusú építményből. A körülbelül másfél négyzetméteres maketten a legkisebb részletet is aprólékos gondossággal kidolgozták: kis szökőkutakat, díszes utcai lámpákat, sétányokat és gazdag növényzetet építettek rá. Harmincas évei végén járó férfi bámulta a makettet, kezét a háta mögött összekulcsolva. Válla előreesett. - Ez a Crescent Plaza? - lépett Sam a tárgyalóba, hogy közelebbről is szemügyre vehesse a makettet. - Igen - válaszolta a férfi, szemüvegét feljebb tolva az orrán. - Littleton nyomozó vagyok a New York-i rendőrségtől - mondta Sam. - George Sokoloff - mutatkozott be a férfi. - Ez káprázatos! - nézett a makettre Sam. - A tornyok egy kissé a Chrysler épületére emlékeztetnek. Mr. Manning rendkívül tehetséges építész lehetett, és minden bizonnyal nagyon büszke volt a munkájára. Sokoloff mondani akart valamit, de aztán meggondolta magát. - Tévedek? - Részben - húzta ki magát a férfi, majd keserűen hozzátette: - Logan valóban nagyon büszke volt rá. Ugyanakkor most, hogy már halott, nem látom értelmét továbbra is úgy tenni, mintha a Plaza közös erőfeszítéseink eredménye lenne. Az elképzelés és a terv is, az utolsó szögig egyedül az enyém. Annak idején beleegyeztem, hogy minden jog a cégé legyen. Logan cserében megígérte, hogy én leszek a vezető építész, és részesedést kapok a jogokból. McCord lépett a tárgyalóba, megjelenésével félbeszakítva a beszélgetést. - És hogy érintette, hogy minden jog Logan Manningé? Bevett szokás ez az építészirodáknál? Sam megpróbált nem gondolni arra, milyen jó érzéssel tölti el a hadnagy megjelenése az ajtóban. A férfi sportzakója már nem lötyögött rajta, valahogy orvosolta a hibát néhány nappal az után, hogy együtt kezdtek dolgozni Sam-mel. A zakói tehát immár tökéletesen feszültek McCordon, Sam szívét mégis a nyitott ingjeiben dobogtatta meg legjobban. És abban a kopott bőrdzsekiben, amelyet azonban csak ritkán viselt... A lány tapintatosan elhagyta a tárgyalót, magára hagyva McCordot az építésszel. Logan Manning irodája a recepcióról nyíló, kanyargós folyosó végén helyezkedett el. Erin Gillroy egykori főnöke asztala előtt állt. Állát a mellkasára ejtve bámult a kezében szorongatott zsebkendőre. Sam jöttére emelte csak fel a fejét. - Miss Gillroy, Littleton nyomozó vagyok. - Hello - mondta rekedten, de nyugodtan a titkárnő. - Szeretne leülni? - Nem kifejezetten. Azt hiszem, erősebbnek érzem magam, és kevésbé ostobának, ha állok. Sam Logan Manning asztala csücskére telepedett, és tollat, papírt húzott elő a táskájából. - Womack nyomozó úgy gondolta, egy nőnek talán könnyebb lesz beszélnie a történtekről.

- Tényleg? Nem feltételeztem volna róla ennyi együttérzést. Womackkel ellentétben Samnek nem tűnt a titkárnő sem félénknek, sem gyengének. - Mennyi ideje dolgozik a cégnél, Miss Gillroy? - Szűk két éve. Sam nagy gonddal jegyzetelt, hogy időt nyerjen. Ki kellett találnia, hogyan közelítse meg a következő témát. A titkárnő azonban kérdezés nélkül is beszélni kezdett. - A kapcsolatom Logan Manninggel hat hónapja kezdődött - és fejeződött is be. Sam csendben tanulmányozta a nő arcát. Vajon miért tálal ki mindent magától a vadidegen nyomozóknak? - Ki tudott a kapcsolatukról? Erin keze ökölbe szorult. - Senki! Egyedül a szobatársam, Deborah. Egészen, amíg tegnap este egy újságíró fel nem hívta azzal, hogy tud a viszonyomról Mr. Manninggel. Mire a lakótársam, a barátom - hangsúlyozta keserűen -, úgy érezte, nem lenne szép dolog hazudni a riporternek, ezért hát mindent kipakolt rólunk. -Dühtől tajtékozva nézett Samre. - Azt mondja meg nekem valaki, hogyan képes egy ember, aki olvassa a Bibliát, és idézget is belőle, mint Deborah, így elárulni a barátját! Szemrebbenés nélkül! A tisztességre hivatkozva! Miért nem tudta lecsapni azt a telefont? Vagy átvenni az üzenetet? A titkárnő továbbra is Samre meredt, mintha tőle várna választ. - Az általam ismert leggorombább és legkorlátoltabb emberek közül többen minden vasárnap templomba járnak, és rendszeresen olvassák a Bibliát - mondta ki Sam az első dolgot, ami az eszébe ötlött. - Nem tudom, hogy csinálják, de képesek összeegyeztetni magukban a saját kegyetlenségüket és hibáikat a vallásuk által támasztott elvárásokkal és a hittel. - Deborah pontosan ilyen. - Van ötlete, honnan tudhatott a riporter a viszonyáról Logan Manninggel? - Szerintem nem tudott az semmit az égvilágon! Csak halászott a zavarosban, és szerencséje volt. A firkászok minden nőt felkeresnek ezzel a szöveggel, aki csak egyszer is találkozott Mr. Manninggel. Jacqueline Probstot is felhívták tegnap ezzel a szöveggel. De Jacqueline perrel fenyegetőzött, ha megemlítik a nevét, és lecsapta a kagylót. - Ki ez a Jacqueline Probst? - kérdezte Sam. - Az egyik építész a cégnél. Már beszélt vele valamelyik nyomozó. Hatvannégy éves. Szinte Logan nagyanyja lehetne. - Ön kezelte Mr. Manning magán- és üzleti levelezését, meg telefonhívásait? - váltott témát egy időre szándékosan Sam. - Igen. - Feljegyezte a hívásait? A titkárnő bólintott. - Szeretném látni a listát és még néhány másik nyilvántartást. Mrs. Manning adott rá engedélyt. - Bármiben rendelkezésükre állok - simított végig a gondolataiba merülve Erin egy piramis formájú arany levélnehezéken. Aztán megigazított egy bőrkötésű irattárcát Logan Manning íróasztalán. - Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy Logan meghalt. - Ki vetett véget a kapcsolatuknak? - kérdezte Sam. - Ön vagy Mr. Manning? - Nem igazán nevezhető kapcsolatnak, ami köztünk volt - válaszolta a titkárnő ismét Samre nézve. - Tavaly tavasszal jegyben jártam valakivel. Úgy volt, hogy júniusban összeházasodunk. A családom egy évig szervezte a nagy eseményt. Aztán egy hónappal a nagy nap előtt a vőlegényem kidobott. Mindent megtettem, hogy még csak ne is gondoljak a közelgő napra, amikor az esküvőm lett volna: kocogtam, meditáltam, túlóráztam. Az utolsó estén is sokáig az irodában dolgoztam. Logan szintén késő estig bent maradt. Vacsorát hozattunk, és én elbőgtem magam. Logan meg akart vigasztalni. Tudta, mi bánt. Érdekes fickó volt - nagyon tapintatlan tudott

lenni időnként, ugyanakkor megjegyezte az apró dolgokat, amelyek számítottak az embereknek. A lényeg, hogy nyugtatgatott, hogy túl jó lettem volna a vőlegényemnek. Átölelt. Aztán egyszer csak a kanapén kötöttünk ki. Logan olyan jóképű volt, és a vőlegényem mindig is féltékenykedett rá. Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy beadtam a derekam. - Aztán mi történt? - kérdezett tovább finoman Sam. - Az azt követő hónapban kimaradt a vérzésem, és ráadásul a terhességi teszt is pozitív lett. Szörnyen kétségbeestem. Deborah pár héttel korábban költözött oda hozzám, és olyan kedvesnek tűnt... és én valósággal magamon kívül voltam... Abortuszellenes vagyok. Erről a megoldásról szó sem lehetett. Akárhogy is, mindent elmeséltem Deborah-nak. Aztán kiderült, hogy vaklárma volt az egész. - A lakótársa pedig mindent kitálalt tegnap este egy újságírónak - fejezte be a történetet Sam. - Gondolja, hogy írni fognak erről - rólam - és Lo-ganről? Sam egy pillanatig tétovázott, majd bólintott. - Jobb, ha felkészül rá. De amennyiben ez vigasztalja, nem ön lesz az egyetlen nő, akit szájára vesz a média az üggyel kapcsolatban. Erin hátrabiccentette a fejét, és lehunyta a szemét. Az arcára keserűség ült ki. - Szegény Mrs. Manning! Legalább két nőről én magam is tudok. Sam igyekezett közönyt erőltetni magára. - Kikre gondol? - Jane Sebringre és Trish Lefkowitzra. - Trish Lefkowitzra? Mrs. Manning sajtósára? A titkárnő bólintott, majd szomorúan megrázta a fejét. - Nem is tudom. A Trish Lefkowitz-ügy már majdnem egy éve történt. Talán fel sem merül a neve. Vagy sikerül leráznia a firkászokat. Ért ő a sajtó nyelvén. Negyvenedik fejezet McCord az íróasztalánál ült. A nap eseményeit összegezték Sammel, Shraderrel és Womackkel. A három férfit szórakoztatta és lenyűgözte Logan Manning szövevényes magánélete. - Erin Gillroy, Jane Sebring és Trish Lefkowitz - sorolta McCord. - Egy huncut szőke, egy lélegzetelállító vörös és egy fekete szépség. Meg kell hagyni, Manning ízlése meglehetősen eklektikus a nők terén. Ugyanakkor rendkívüli bátorságra vall. - A hűtlenség nem erény - mondta Sam önmagát is meglepve kitörésével. A férfiak már csak ilyenek. Ezzel tisztában volt. A titkos viszony elismerésre méltó teljesítménynek számít a szemükben - akár bevallják, akár nem. - Te nem ismered Trish Lefkowitzot, Sam! - hunyorított hamiskásan a lányra McCord. - Én viszont már évek óta. Azt nem nehéz elképzelni Manningről, hogy egy összetört szívű, csinos kis titkárnőt vigasztalgat az elmaradt esküvője éjszakáján. Ettől erősnek érezheti magát. Még azt is könnyű elképzelni, hogy levesz a lábáról egy hollywoodi szexistennőt, hogy különlegesnek érezze magát. De Trish Lefkowitzot lefektetni! Ahhoz azért bátorság kell. Örülhet, hogy nem szabadította meg a golyóitól az a nő. Trish valóságos fekete özvegy! Én ugyan nem merném álomra hajtani mellette a fejemet.

McCord monológját a telefonja csörgése szakította félbe. Míg a férfi telefonált, Sam a Manning házaspárról, Valentéről és a házaspár barátairól gyűjtött információkat tartalmazó aktakupacokhoz lépett. A különböző színű akták mellett újabb halom irat tornyosult: a Logan Manning cégétől elhozott iratok. Sam, Shrader és Womack már javában olvasták az ügy főszereplőinek aktáit, ahogy McCord meghagyta. Shrader épp most hozta vissza Leigh Manning mappáját, Sam úgy döntött hát, azzal folytatja. - Holland volt az - tette le elégedett arckifejezéssel a telefont McCord. - Megszerezte az engedélyt. Átnézhetjük Logan Manning magán- és céges pénzforgalmát, és az adóbevallását. Shrader, maga holnap Womackkel felkeresi az engedéllyel Manning könyvvizsgálóját. Amint megvannak a papírok, készítsen másolatokat róluk. Egy példány nálunk marad, egyet vigyen át a mi könyvelőinknek. Csalásra specializálódott könyvvizsgálóval is át akarom nézetni őket. Ha bármi gyanús ügylet van Valente és Manning cége között, azt megtalálják az embereink! - Miért volt szükség engedélyre? - kérdezte Womack. - Azt hittem, Mrs. Manning szóbeli beleegyezése, hogy átvizsgáljunk mindent, amit jónak látunk", elegendő. - Ez igaz. Ezért is volt olyan könnyű megszerezni az engedélyt. De Manning könyvvizsgálója a saját érdekében akadékoskodni kezdhet. Nem akarom, hogy felhívja Mrs. Manninget az írásbeli felhatalmazásért. Fennáll a veszélye, hogy ráveszi a nőt az engedély visszavonására. Leigh Manning előbb-utóbb észhez tér, és felhagy a lelkes együttműködéssel. - Éppen ezért szeretném azonnal meglátogatni Sheila Winterst is - folytatta McCord. - A kezünkben van Leigh Manning írásos felhatalmazása, melyben engedélyezi a dokinak, hogy megszegje a titoktartási kötelezettségét. Azt ugyanakkor nem kötötte ki, hogy csak Logan Manning kezelésére korlátozódjon az engedély, úgyhogy Wintersnek válaszolnia kell a Mrs. Manninggel kapcsolatos kérdésekre is. - Hihetetlen, hogy Leigh Manning a beleegyezését adta ehhez! - rázta meg a fejét Shrader. - Mrs. Manning nyomatékosan arra kért bennünket, hogy kezeljük bizalmasan a Sheila Winterstől kapott információkat! - figyelmeztette a három férfit Sam. - Ez igaz - válaszolta McCord -, de te, Littleton, csak annyit ígértél meg neki, hogy nagyon diszkréten járunk el. Akárhogy is - zárta le a beszélgetést McCord -, mivel az idő ellenünk dolgozik, kértem időpontot dr. Wintershez. Holnap tud fogadni bennünket. Maguk ketten holnap elhoznak mindent, amit csak meg tudnak szerezni az engedéllyel Manning könyvvizsgálójától - fordult Shraderhez és Wo-mackhez. - Én Littletonnal dr. Winterst látogatom meg. Valami azt súgja, nem fogja a kezét-lábát törni, hogy együttműködhessen velünk. Negyvenegyedik fejezet MLcord előérzete megalapozottnak bizonyult. Negyvenöt percet várakoztak Sammel az elegáns fogadószobában, mielőtt a pszichiáter fogadta volna őket. Dr. Winters rendelője úgy nézett ki, mint egy káprázatos könyvtár. A sötét parkettát keleti szőnyegek díszítették, a szobát jádezöld bőrkanapék és füles karosszékek tették kényelmessé. Elegáns kontyba tűzött, szőke hajával, rózsaszín Chanel kosztümjében Sheila Winters tökéletesen illik ebbe az előkelő, időtlen környezetbe - gondolta Sam. - Borzasztóan sajnálom, hogy megvárakoztattam önöket - fogott kezet a doktor a nyomozókkal. - Befutott egy sürgős munka reggel, és azóta sem sikerült behoznom a lemaradást. - Köszönjük, hogy áldoz ránk az idejéből - mondta McCord. - A Manning-ügy a médiának köszönhetően kezd tragikomikussá válni.

- Egyetértek - válaszolta Sheila. - Azt hittem, Leigh-nek ennél már nem lehet rosszabb, de amikor tegnap este az újságok és a tévé szellőztetni kezdték Logan állítólagos nőügyeit, rájöttem, hogy tévedtem. - Mrs. Manning hogy bírja? Gondolom, beszélt vele. Hiszen közeli barátok. Sheila Winters óvatosan, de egyértelműen válaszolt. - Mint közeli barátja, elárulhatom, Leigh éppen úgy viseli az őt érő csapásokat, mint bármelyik másik nő tenné. Két hete még fantasztikusan ívelt felfelé a karrierje, és boldog volt a magánélete is. A jövő csupa jóval biztatta. Azóta a férje titokzatos körülmények között eltűnt, ő maga pedig szörnyű balesetet szenvedett, melyből még fel sem épült, amikor Logant vérbe fagyva megtalálták, és Leigh megözvegyűlt. Két napja emelt fővel temette el a férfit, akit szeretett és tisztelt. A médiának köszönhetően az egész világ láthatta a fájdalmát és az erejét. Mindenkiben együttérzést és csodálatot keltett. A doktornő hangjába düh vegyült. Egy pillanatra elhallgatott, és elmélyülten forgatta hosszú ujjai között az aranyfóliát. Amikor újra megszólalt, hangja megint kiegyensúlyozottan és nyugodtan csengett. - Tegnap aztán ugyanaz a média volt szíves a halott férjét megrögzött szoknyapecérnek beállítani, melynek köszönhetően Leigh nevetséges, vak bolonddá vált a nagyközönség szemében. Még a karrierjét is befolyásolhatja ez az ügy. Lehet, hogy Jane Sebring hazudik, lehet, hogy igazat mond, teljesen mindegy. A lényeg, hogy ezek után Leigh nem dolgozhat tovább úgy vele, mintha mi sem történt volna - nézett Sheila Samre. - Én is képtelen lennék rá - rázta meg a fejét Sam. - Képtelen. Nem tudnám leplezni a dühömet, a szégyenemet és a keserűségemet. Sheila halványan elmosolyodott és egyetértőn emelte égnek a kezét. - Leigh pontosan így érez. Én is így éreznék a helyében. - Jó tudni, hogy egy pszichiáter normálisnak tartja a reakcióimat - tréfálkozott Sam. - Miből gondolja, nyomozó, hogy mi, pszichiáterek normálisak vagyunk? - nevetett Sheila. Úgy tűnt, megtalálta a közös hangnemet Sammel. Aztán a hadnagyhoz fordult. - Kielégítőnek találta a válaszomat? - Igen, de ezt csak bemelegítésnek szántam - válaszolta McCord. - Van még egypár kérdés a tarsolyomban. - Attól tartok, azokat nem válaszolhatom meg. Már mindent elmondtam, amiről jogomban állt beszélni. Köt az orvosi titoktartás. McCord ezt meg sem hallotta. - Logan Manning nem csak a páciense volt. A barátja is - mondta. Az aranytoll lassan forgott Sheila Winters ujjai között. Udvarias mosolya egy pillanatra sem halványult, de a kijelentést nem erősítette meg. Ugyanakkor nem is cáfolta. - Mikor fordult önhöz először Leigh és Logan Manning, és milyen problémával? A toll rendületlenül tovább forgott a hosszú ujjak között, a mosoly azonban mintha veszített volna udvariasságából. - Bocsásson meg, doktor, ezt elfelejtettem odaadni önnek. Pedig már a kezdet kezdetén meg kellett volna tennem. - McCord természetesen nem feledkezett meg az engedélyről, Sam jól tudta. Csak valamilyen oknál fogva előbb tesztelni akarta Sheilát. Most a sportzakója zsebéből előhúzta a Leigh Manning által írt rövid engedélyt, és átnyújtotta a pszichiáternek. Sheila Winters lassan letette a tollát, és elvette a papírt. Vetett rá egy pillantást, majd visszaadta a hadnagynak. - Ennek, attól tartok, nem tehetek eleget - mondta határozottan. - Még abban sem lehetek biztos, hogy valóban Leigh írta. - Rendőrtiszti szavamat adom, hogy ezt az engedélyt személyesen Leigh Manningtől kaptuk négy nappal ezelőtt. - Rendben, elhiszem - mondta a nő hátradőlve.

- Akkor tehát hajlandó válaszolni a további kérdéseimre?, - Nem - mosolygott bocsánatkérőn Sheila. Sam lenyűgözve figyelte a szócsatát. Az volt az érzése, McCord méltó ellenfélre talált. Sheila Winters legalább olyan megingathatatlan határozottsággal és elszántsággal vitatkozott, mint a hadnagy. - Miért nem? - Mert négy nappal ezelőtt Leigh minden bizonnyal rendkívül ingatag idegállapotban volt. Ellenkező esetben soha nem adta volna beleegyezését ilyesmihez. - Azt akarja mondani, hogy nem volt beszámítható? -kérdezte McCord. - Természetesen nem. És nem szokásom olyan kifejezésekkel dobálózni, mint a beszámíthatóság", hadnagy. Csak azt állítom, hogy négy nappal ezelőtt teljesen természetes és érthető okokból Leigh hihetetlen nyomás alatt állt. Sam tudta, hogy pontosan az történik, amitől McCord előre tartott. Sheila Winters pillanatokon belül felveszi a telefont, felhívja az özvegyet, és ráveszi az engedély visszavonására. - Akkor hadd dobálózzak én a szavakkal. Hallott már a rendőrség munkájának akadályozásáról"? Ön szándékosan lassítja a nyomozást egy gyilkossági ügyben. Eddig ön nem szerepelt a gyanúsítottak listáján, de változtathatunk a hozzáállásunkon. Elküldhetem Littleton nyomozót ezzel a papírral meghatalmazásért a bíróságra. Sam magában döntetlent ítélt, de McCord tovább támadott. Sam kezébe nyomta a papírt. - Megvárlak itt, hogy dr. Winters addig se unatkozzon. Keress egy bírót, magyarázd el neki a helyzetet, és hozz hivatalos meghatalmazást! Ha már ott vagy, szerezz be egy házkutatási engedélyt is arra az esetre, ha a doktornő a végletekig kitart a fárasztó akadékoskodása mellett. És hívd ide Shradert és Womacket, hogy segítsenek a kutatásban, bármit keressünk is. - Egyezséget ajánlok - mosolyodott el halványan dr. Winters. - Nem egyezkedem. - Sok időt megtakarítana mindenkinek az ajánlatom. - Szeretem fecsérelni az időmet - mondta McCord mé-zesmázos hangon. - Mi sem áll távolabb az igazságtól, hadnagy - nevetett fel Sheila. - Maga alapvetően a végletekig türelmetlen ember. De nem szeretek elsőre ítélni. Ellenkezik az elveimmel. A következő a javaslatom. Nem mondhatnak rá nemet, mivel Leigh Manning perceken belül itt lesz. Az orvosi titoktartás szent és sérthetetlen. Ebben a pillanatban is bíróságok tucatjai állnak ki mellette szerte a világon. - A nyomozás szándékos akadályozása is legalább ekkora jelentőséggel bír. - Nem akadályozom semmiben, hadnagy. Amikor Leigh ideér, az önök füle hallatára mondom el az érveim amellett, hogy vonja vissza az engedélyét. Jogában áll hallgatni rám, és érvényteleníteni azt a papírt, amelyet korábban a rendelkezésükre bocsátott, nem igaz? Ez igaz volt, és ezt mindannyian tudták. - Amennyiben továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy minden kérdésükre válaszoljak, megteszem. Rendben? A nyomozóknak tényleg nem volt más választásuk, mint rábólintani az alkura, és McCord tisztában volt ezzel. Lassan mosolyra húzta a száját, arcán a sebhelyek hangsúlyosabbak lettek. - Hogyan is szállhatnék vitába a könyörtelen logikájával és az észérveivel? - mosolyodott el lustán. - Arra azért még kíváncsi lennék... - Azt meghiszem... - mosolygott vissza a férfira Sheila. Samnek az a gyanúja támadt, hogy két rendkívül intelligens, kiismerhetetlen ember magas szintű flörtölésének szem- és fültanúja. Kezdte kissé feleslegesnek érezni magát. Ráadásul Leigh Manning is vissza fogja vonni azt az engedélyt!

- Tehát kíváncsi lennék rá, hogy Leigh Manning miért jön ma ide. - Nos, erre a kérdésére nyugodt szívvel válaszolhatok. Az újságírók minden mozdulatát lesik. Valósággal letáboroztak a háza elé. És Leigh már több mint egy hete nem mozdult ki otthonról, a temetést leszámítva. Megfenyegettem, hogy ha szép szóval nem jön el velem ma ebédelni, elrabolom. Étterembe, érthető okokból, nem mehetünk, ezért felajánlottam neki, hogy rendeljünk valamit ide. - Sajnálom, hogy meghiúsítottuk a terveiket - mondta McCord. - Nem hiúsítottak meg semmit, hadnagy - mosolygott a nyomozó naivitásán Sheila. - Az engedély visszavonásához Leigh-nek nem lesz szüksége pár percnél többre. Ahogyan az nem sokkal később Sam legnagyobb döbbenetére bebizonyosodott, Sheila Winters tévedett. Noha Leigh Manning krétafehér arca és törékeny mozdulatai hatalmas megpróbáltatásokról tanúskodtak, az özvegy nem volt hajlandó hallgatni a barátnőjére. A bőrkanapén ülve, smink nélkül, bő, bézs nadrágjában és fehér selyemblúzában, a lábát maga alá húzva, sebezhető kislánynak tűnt. A legapróbb jelét sem mutatta a tettetésnek. Aranybarna haja az arcába hullt, hatalmas szeme a napsütésben szikrázó, azúr tenger színeiben fénylett. - A nyomozók várnak a válaszra, Sheila. Mondj el nekik mindent, amit csak tudsz! - Határozottan tiltakozom, Leigh. Most nem gondolkodsz tisztán. - Nekem is szükségem van válaszokra. Ezért jöttem el. Mondj el, kérlek, mindent a nyomozóknak a férjemről. Én is hallgatlak, mert én sem tudom, ki volt Logan valójában. Csak azt hittem, hogy ismerem. - Hát jó - dörzsölte meg a homlokát gondterhelten Sheila. Aztán Leigh-re nézett. - Akkor másképp fogalmazok... - Ne félj, hogy megsérted az érzéseim! Ha te nem mondod el, majd olvasok róla az újságokban holnap vagy azután. Akkor este rákérdeztem, hogy szerinted Logannek viszonya volt-e Jane Sebringgel, és te tagadtad. - Pontosan mikor kérdezte meg ezt dr. Winterstől? -vágott közbe McCord. - A temetés után - válaszolt Sheila és Leigh egyszerre. - Miért kérdezte meg? Leigh nem törődött a hadnagy hangnemével, és nem kérte ki magának, hogy félbeszakítják. Csak lassan a férfira emelte a tekintetét, és csöndes alázatossággal válaszolt - mintha többé már nem bántanák az ilyen apró kellemetlenségek, vagy legalábbis nem törődne velük. - Az újságok tele voltak rosszhiszemű találgatásokkal. - McCord hadnagy! - szólt a férfira figyelmeztetőn Sheila. - Kedvére faggathatja Mrs. Manninget, nem akadályozhatom meg benne, de ne az irodámban tegye! Eredetileg engem akart kikérdezni, essünk hát túl rajta! Borzasztóan nehéz feladat vár így is rám. A doktor Leigh-re nézett, a vonásai ellágyultak. - Logan sokkal összetettebb személyiség volt, Leigh, mint akkor gondoltam, amikor először felkerestetek. Sokkal összetettebb, zaklatottabb, ugyanakkor sokkal... szilárdabb egyéniség, mint eleinte véltem. Próbálom a lehető legegyszerűbben megfogalmazni, minden tudományoskodás nélkül. Aztán kelletlenül elszakította tekintetét a barátnőjéről, és a nyomozókra nézett. - Logan régi, gazdag New York-i arisztokrata családból származott. Sajnos mire ő megszületett, a nagyapja elherdálta a hatalmas vagyont, és a család tisztes szegénységben élt. Ennek ellenére egy vagyonos nagynéni és a család kapcsolatai révén, ugyanazokba a neves magániskolákba járhatott, ahová a felmenői. Volt azonban egy óriási különbség: Logan rendkívül szegény volt a társaihoz képest, és ezt mindenki tisztán látta. - Nem nyaralhatott az iskolatársaival, még csak meg sem hívhatta őket az otthonába. Úgy nőtt fel, hogy folyamatosan szégyenkeznie kellett. Még gyerek volt, amikor az apja meghalt,

és az anyja nem házasodott újra. Nem volt előtte férfi példakép, akitől bátorságot és helyes elveket tanulhatott volna. Ehelyett állandóan a Manning család fénykoráról szóló történetekkel tömték a fejét: véget nem érő mesékkel hatalmas palotákról, káprázatos antik kincsekről és a család sármos férfi tagjairól, akik a játékszenvedélyükről, a nőügyeikről és üzleti sikereikről voltak hírhedtek. - Logan már egészen fiatalon arról kezdett álmodozni, hogy a legendás ősök nyomdokaiba lép, és visszaszerzi a család vagyonát. Egyértelműen Manning-vér csörgedezett az ereiben: jóképű volt, okos és törekvő. És minden célját elérte... Sheila elhallgatott, és hosszan, szomorúan Leigh-re nézett. - Logannek azonban még ez sem volt elég ahhoz, hogy jól érezze magát a bőrében. A bizonytalanság olyan mélyen gyökerezett a lelkében, hogy újra és újra bizonyítani akart az élet minden területén. Te magad mondtad egyszer, Leigh, hogy a világ minden kincsével a birtokában sem érezné magát tökéletes biztonságban. Igazad volt. És a sors kegyetlen iróniája, hogy Logan bizonytalanságát te magad is csak fokoztad. - De hát hogyan? - Pusztán azzal, aki vagy. Tehetséges, sokak által csodált és híres. Logan segített neked bejutni ebbe a csillogó világba, de közben ő a háttérbe szorult, és ez ellen időnként lázadozott az önérzete. Ilyenkor megerősítésre volt szüksége... - Amit más nőktől kapott meg - látta be megtörten Leigh. - Igen. Logan egyedül a küllemében és a vonzerejében érezte magát mindenki másnál különlegesebbnek. - De hát te pszichiáter vagy, Sheila, és tudtál Logan problémáiról! Miért nem segítettél neki, amikor hozzád fordult? - fogalmazta meg Leigh a Sam fejében is felmerülő kérdést. - Nehéz kérdés - egyenes és egyszerű. Megpróbálom a választ is így megfogalmazni. Valóban pszichiáter vagyok, és az esetek többségében helyre tudom hozni, ami elromlott. De létrehozni nem tudok jellemvonásokat, melyek nem adottak eleve a páciensben, és amelyekre az illető nem is vágyik. Egyszerűen fogalmazva, Logan gyenge jellem volt. Ha összeütközésbe kerültek a személyes érdekeivel, szemrebbenés nélkül fittyet hányt az olyan hangzatos elvekre, mint becsület vagy hűség. Ha ez kicsit is vigasztal, Leigh, utána mindig szörnyű bűntudatot érzett, és fogadkozott, hogy többé nem teszi meg. Amikor azonban megint lehetősége nyílt félrelépni, nem tudott nemet mondani. Legalábbis nem elég gyakran. Leigh feje erőtlenül előrebukott, mintha megadta volna magát a sorsnak. Sam szíve összefacsarodott a látványra. - Mondott Logan bármit... bárkivel kapcsolatban... ami magyarázatot adhat a meggyilkolására? - kérdezte Leigh elcsukló hangon. - Nem, nem mondott. - És azt tudod, miért vásárolt fegyvert? - Sajnálom, Leigh, de nem tudom. Az özvegy felállt. A büszkeségét és önbecsülését két idegen előtt porba tiporták, visszaéltek a bizalmával, az álmait összetörték. Sam aggódva figyelte, ahogy a nő, láthatóan minden erejét összeszedve, kihúzza magát és felemeli remegő állát. Annyira igyekezett megőrizni a tartását, hogy Sam azt hitte, egyenesen kivonul - vagy inkább kiszalad - a szobából. Ehelyett azonban Leigh Kendall megállt a nyomozók előtt, és udvariasan elbúcsúzott. - Most mennem kell. Megvan mindenük, ami a munkájukhoz kell? - Igen - nézett a könnyáztatta szemekbe Sam. Leigh távozása után még hosszú ideig csend telepedett a szobára. Sam úgy érezte, Sheila Winters is az érzéseivel küzd. - Rendbe fog jönni - mondta a pszichiáter, de nem lehetett tudni, hogy önmagát vagy a nyomozókat igyekszik meggyőzni.

- Ön szerint tudott Mrs. Manning a férje hűtlenkedéséről? - kérdezte McCord. - Azt tudta, hogy képes rá. Pár évvel ezelőtt ugyanis Logan egyszer már megcsalta, és Leigh rájött. Teljesen összeomlott. - És mostanában? Sejthetett valamit Mrs. Manning? - Maga is látta az arcát! - nézett dühös felháborodással a hadnagyra Sheila. - Mégis mit gondol? Ahogy a rendelőből kiléptek, Sam utat engedett dühének. - Bárki ölte is meg Logan Manninget, előtte alaposan megkínozhatta volna! McCord majdnem elnevette magát, de még időben észhez tért. - És tudod, mit? - nézett Sam a hadnagyra. - Mit? - kérdezett vissza a férfi, és egy pillanatra a tekintete mintha a lány ajkán időzött volna. - Szerintem Leigh Manningnek semmi köze nem volt a férje meggyilkolásához. Az égvilágon semmi. - Különös, hogy te erre következtettél az iménti beszélgetésből, Sam. Én abban a rendelőben egy sor nagyon is valós indítékot hallottam. - Ahogy gondolod. Próbáld a saját elképzelésedbe illeszteni az elhangzottakat. Én megyek a saját fejem után. Negyvenkettedik fejezet Courtney Maitland a kezében lévő kártyákra nézett, majd kiválasztott egyet, és az asztalra tette. - Miért bámulod folyton az órát? - kérdezte O'Harát. - Ideges vagyok - sóhajtott hatalmasat a sofőr-testőr. - Csináltam valamit, amit lehet, hogy nem kellett volna. - Én egész életemben, folyamatosan olyasmit csinálok, amit lehet, hogy nem kellene, O'Hara. De a határokat feszegetni izgalmas. - Csakhogy most nem a saját életemről van szó. Beleavatkoztam Mrs. Manning életébe. Már két és fél hete eltemettük a férjét, de Mrs. Manning továbbra sem hajlandó kimozdulni, találkozni a barátaival vagy akár csak telefonon beszélni velük. Nagy ritkán vált néhány szót Mr. Solomon-nal, de Hildán, Brennán és kettőnkön kivül senkivel sem találkozik. Pedig még mindig rengetegen keresik nap mint nap. Bár attól tartok, ezeknek az embereknek a többsége csak csámcsogni szeretne Mrs. Manning balsorsán. - Leigh azt sem tudja, kiben bízhat meg ezek után -mondta józanul Courtney. - Hát, ez nem csoda - nyitotta ki a hűtőt O'Hara. Magának egy sört, Courtney-nak egy kólát vett elő. Újra az órájára nézett. - Mrs. Manningnek kontrollra kellett mennie az orvosához. De már öt is elmúlt. Azt hittem, mostanra már itthon lesz. - Miért nem te vitted el? - Hilda épp elküldött bevásárolni, amikor Mrs. Manningnek eszébe jutott, hogy ma kell az orvoshoz mennie. El kellett indulnia, mielőtt én hazaérhettem volna. A férfi ivott egy korty sört.

- Mégis mi köze ennek ahhoz, hogy beleütötted az orrod Leigh magánéletébe? - kérdezte türelmetlenül Courtney. - Nemrég elárultam valakinek, hogy Mrs. Manning itthon lesz ma este. Már többször kereste az illető, de Mrs. Manning nem volt hajlandó találkozni vele. Én meg arra gondoltam, talán jót tenne neki, ha látná, ezért áthívtam a fickót. - Hát, nem is tudom, hogy jó ötlet volt-e... - Ráncolta a homlokát Courtney. - Most már én sem. Akkor annak tűnt. - Nos, nekem eddig minden katasztrófával végződő ötletem remek gondolatnak tűnt eleinte. Szóval, kit hívtál meg? - vette fel újra a lapjait a lány. - Michael Valentét. Courtney egy percig szóhoz sem jutott. - Ezt meg mi a fenéért csináltad? Eddig sem látták itt szívesen. Te magad mondtad, hogy Leigh nem is ismeri! - Azért hívtam át, mert akkor láttam utoljára mosolyogni Mrs. Manninget, amikor Valente itt volt. Tudom, hogy nincs jó híre, de elmagyarázom... - Ezt nem hiszem el! Eldobtad a kőr hatosod, amikor láttad, hogy az előbb vettem fel a treff hatost! - Azzal, a másik válaszát meg sem várva, Courtney felvette az eldobott lapot. - Mégis miért döntöttél úgy, hogy Valente átjöhet? - kérdezte közben. - Mert amikor legutóbb átjött azzal a pizzával, Mrs. Man-ning rájött, hogy már régóta ismeri. Amikor még egyetemre járt, Valente a lakásához közeli boltban dolgozott, és a nagynénje gyakran készített garnélás pizzát Mrs. Manning-nek. Egy este Valente még az életét is megmentette. - De miért tartott ilyen sokáig Leigh-nek, hogy felismerje? A neve sem volt ismerős neki? - Valentének akkoriban szakálla volt, és Mrs. Manning csak a becenevét ismerte. Nem is emlékszem már, mi volt az, csak azt tudom, hogy sólymot" jelent olaszul. - Tényleg? - dobott el egy lapot Courtney. - Ez megmagyarázza, miért cipelte le Leigh-t a hóban a kunyhóig és vissza. És hogy miért sietett a segítségére a helikopterével. Kicsit olyan, mint egy... mondjuk, egy volt barát? - Eleinte úgy gondoltam, csak régi, jó barátok. De azon az estén, amikor Mrs. Manning megtudta, hogy a férje meghalt, Valente tett valamit, ami nagyon elgondolkoztatott. - Mit? - noszogatta Courtney izgatottan O'Harát, aki azonban a lapjaival volt elfoglalva. - Mit csinált? - Néhány órával a zsaruk távozása után felkeltem, hogy leoltogassam a villanyt, és bezárjak éjszakára. Azt hittem, Valente már réges-rég lelépett, de tévedtem. Egyedül ücsörgött Mrs. Manning szobájának az ajtajában, és a földet bámulta. Szomorúnak és rettentően fáradtnak tűnt. Mintha... nem is tudom... mintha őrködött volna... - O'Hara új lapot húzott, majd győzelemittasan felkiáltott. - Kopogok! -Ebben a pillanatban megszólalt a telefon. A férfi a készülékhez rohant, és felvette. Nem sokkal később visszaült az asztalhoz. - A portás volt az. Valente megérkezett. - Remek! - kiáltott fel lelkesen Courtney. - Nos, remélem, Mrs. Manning legalább feleannyira örül majd neki, mint te! - Beengedem a vendégünket, amíg te... amíg te elfoglalod magad! - viharzott ki a konyhából a lány, mielőtt O'Hara tiltakozhatott volna. Courtney akkora lendülettel nyitott ajtót, hogy Valente hátrált egy lépést, mintha rossz helyen járna. - Michael Valente vagyok - magyarázta. - Tudom. Én Courtney Maitland vagyok - nyújtott a férfinak kezet a tini. Egy pillanatig úgy tűnt, Valente nem fog vele kezet, de aztán meggondolta magát.