4. melléklet a 44/205. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.) Név és címek (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Hivatalos név:nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. Postai cím: Váci út 45/B épület Város: 34 Budapest Postai irányítószám:34 II. szakasz: Tárgy II.) Meghatározás II..) A közbeszerzés tárgya: Megbízási szerződés az alábbi tárgyban: A Nemzeti tengelysúly-, és kapcsolódó ellenőrzéseket támogató hálózat kialakítása című projekt keretében megvalósuló TSM Hálózat kialakítása során műszaki, informatikai, elektronikus információbiztonsági igazgatási szakértői, termék, és folyamat minőségbiztosítási feladatkörbe tartozó feladatok végrehajtása és szolgáltatások nyújtása, illeszkedve a TSM rendszer megvalósításának szakaszaihoz és mérföldköveihez.a szerződés keretében 89 fix mérőhely, UD rendszer továbbfejlesztése, NKH 9 szakrendszerének továbbfejlesztése, 40 mobil ellenőrző egység és a TSM hatósági informatikai rendszer vonatkozásában kell tevékenységet kifejteni. Ajánlatkérő tájékoztatja jelentkezőket, hogy a mérőhelyek és ellenőrző egységek száma változhat, ebben az esetben a szerződés a Kbt. 4. (4) bekezdés a) pontja alapján a megváltozott szám szerint automatikusan módosul. II.2) A közbeszerzés mennyisége II.2.) A közbeszerzés mennyisége: Megbízási szerződés az alábbi tárgyban: A Nemzeti tengelysúly-, és kapcsolódó ellenőrzéseket támogató hálózat kialakítása című projekt keretében megvalósuló TSM Hálózat kialakítása során műszaki, informatikai, elektronikus információbiztonsági igazgatási szakértői, termék, és folyamat minőségbiztosítási feladatkörbe tartozó feladatok végrehajtása és szolgáltatások nyújtása, illeszkedve a TSM rendszer megvalósításának szakaszaihoz és mérföldköveihez.a szerződés keretében 89 fix mérőhely, UD rendszer továbbfejlesztése, NKH 9 szakrendszerének továbbfejlesztése, 40 mobil ellenőrző egység és a TSM hatósági informatikai rendszer vonatkozásában kell tevékenységet kifejteni. Ajánlatkérő tájékoztatja jelentkezőket, hogy a mérőhelyek és ellenőrző egységek száma változhat, ebben az esetben a szerződés a Kbt. 4. (4) bekezdés a) pontja alapján a megváltozott szám szerint automatikusan módosul. IV. szakasz: Eljárás IV.) Meghatározás IV..) A Kbt. mely része, illetve fejezete szerinti eljárás került alkalmazásra: Második Rész XV. fejezet IV..2) Az eljárás fajtája:gyorsított meghívásos eljárás IV..3) Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén az eljárás alkalmazását megalapozó körülmények ismertetése: IV.2) Adminisztratív információk IV.2.) Az adott eljárásra vonatkozó közzététel 2 A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: 206/S 57-28478 A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: 93/206 (KÉ-szám/évszám) IV.2.2) Hirdetmény közzététele nélkül induló eljárás esetén az eljárást megindító felhívás megküldésének, illetőleg a Közbeszerzési Hatóság tájékoztatásának napja: 2 (éééé/hh/nn) IV.2.3) Az előzetes piaci konzultációk eredményének ismertetése érdekében tett intézkedések ismertetése: 2
V. szakasz: Az eljárás eredménye A szerződés száma: [ ] Rész száma: 2 [ ] Elnevezés: Az eljárás eredményes volt X igen nem V. Eredménytelen eljárással kapcsolatos információ 2 V..) A befejezetlen eljárás oka A közbeszerzési eljárást eredménytelennek minősítették. Az eredménytelenség indoka: A szerződés megkötését megtagadták V..2) A befejezetlen eljárást követően indul-e új eljárás igen nem V..3) Az érvényes ajánlatot tevők 2 Ajánlattevők neve és címe alkalmasságuk indokolása és ajánlatuknak az értékelési szempont szerinti tartalmi eleme(i): V..4) Az érvénytelen ajánlatot tevők 2 Az érvénytelen ajánlatot tevők neve, címe és az érvénytelenség indoka: V.2 Az eljárás eredménye 2 V.2.) Ajánlatokra vonatkozó információk A beérkezett ajánlatok száma: 3 (három) V.2.2) Az érvényes ajánlatot tevők Ajánlattevők neve és címe alkalmasságuk indokolása és ajánlatuknak az értékelési szempont szerinti tartalmi eleme(i): Ajánlattevő neve Ajánlattevő címe értékelésre kerülő ajánlati elemek egyösszegű nettó ajánlati ár (nettó Ft) rendelkezésre állás (óra) késedelmi kötbér (%) BME INNOTECH Kft. Kürt Zrt. DPS Distribution Palette System Kft. UNIVERSITAS-Győr Nonprofit Kft. I-Track Consulting Kft. Budapest, Műegyetem rakpart 7-9. R. ép. 2. em. 8 Budapest Rétköz u. 5. 067 Budapest Eötvös utca 20. fszt.. 9026 Győr, Egyetem tér. 2336 Dunavarsány, Halász Lajosné utca 36. 272.000.000 0 0,5 258.000.000 0 0,2 V.2.3) Az ajánlatok értékelése 2 (Az alábbi táblázatban adja meg. A táblázatnak az ajánlattevő neve alatti osztott oszlop bal oldalára az adott ajánlatnak az adott részszempont szerinti tartalmi elemeire adott értékelési pontszámot, jobb oldalára pedig az értékelési pontszámnak a súlyszámmal kialakított szorzatát kell beírni.) ld mellékletként V.2.4) Az ajánlatok értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: ld. mellékletként 2 V.2.5) Az ajánlatok értékelése során módszernek (módszereknek) az ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadta az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során a ponthatárok közötti pontszámot: ld. mellékletként 2 V.2.6) A nyertes ajánlattevő neve, címe, az ellenszolgáltatás összege és ajánlata kiválasztásának indokai: Ajánlattevő neve Ajánlattevő címe értékelésre kerülő ajánlati elemek
egyösszegű nettó ajánlati ár (nettó Ft) rendelkezésre állás (óra) késedelmi kötbér (%) DPS Distribution Palette System Kft. UNIVERSITAS-Győr Nonprofit Kft. I-Track Consulting Kft. 067 Budapest Eötvös utca 20. fszt.. 9026 Győr, Egyetem tér. 2336 Dunavarsány, Halász Lajosné utca 36. 258.000.000 0 0,2 V.2.7) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve, címe, az ellenszolgáltatás összege és ajánlata kiválasztásának indokai: 2 V.2.8) Alvállalkozó(k) igénybe vétele 2 igen nem nem ismert A nyertes ajánlattevő ajánlatában a közbeszerzésnek az(ok) a része(i), amely(ek)nek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni: A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlatában a közbeszerzésnek az(ok) a része(i), amely(ek)nek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni: 2 V.2.9) Alvállalkozó(k) megnevezése: nem ismert 2 V.2.0) Az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetek: nincs 2 Az erőforrást nyújtó szervezet(ek) és az alkalmassági követelmény(ek) megjelölése, amely(ek) igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet(ek)re (is) támaszkodik a nyertes ajánlattevő ajánlatában: Az erőforrást nyújtó szervezet(ek) és az alkalmassági követelmény(ek) megjelölése, amely(ek) igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet(ek)re (is) támaszkodik a nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlatában: V.2.) Az érvénytelen ajánlatot tevők 2 Az érvénytelen ajánlatot tevők neve, címe és az érvénytelenség indoka: Ajánlattevő neve Ajánlattevő címe értékelésre kerülő ajánlati elemek egyösszegű nettó ajánlati ár (nettó Ft) rendelkezésre állás (óra) késedelmi kötbér (%) HunGal Mérnöki és Vezetői Tanácsadó Kft. Metró Közlekedésfejlesztési, Beruházási és Mérnöki Szolgáltató Kft. Perfektum Projekt Kft. 024 Budapest Lövőház u. 2-6. 4. emelet Budapest, Kerepesi út 29/C 036 Budapest, Perc utca 2. 78.000.000 2 0,2 Közös ajánlattevők által határidőre benyújtott kiegészítő indoklás nem megfelelő az alábbi indokokra tekintettel: / Ajánlatkérő a kiegészítő indokláskérésben elrendelte, hogy közös ajánlattevők mutassák be, hogy az indoklás. oldalán szereplő táblázatban megjelölt mely szakemberekkel fogja teljesíteni a szerződéstervezet 4.7 pont a) és 4.7 pont b) pontja valamint 4.8 pont szerinti rendelkezésre állási kötelezettséget, figyelembe véve a közös ajánlattevők által vállalt 2 órás rendelkezésre állást is (Felolvasólap 2. értékelési részszempont) Közös ajánlattevők a kiegészítő indoklásban úgy nyilatkoztak, hogy 2 fő 8 órás munkavégzésével biztosítja a rendelkezésre állást, mely
nyilatkozat nem felel meg a szerződéstervezet 4.8 pontja a) és b) pontja szerinti előírásnak, mely 2 fő egyidejű rendelkezésre állását írja elő - Ajánlattevő vállalása szerinti - teljes 2 órás rendelkezésre állási időintervallumban. 2/ Ajánlatkérő az indokláskérésben és kiegészítő indoklás kérésben elrendelte, hogy ajánlattevő mutassa be közös ajánlattevők mindegyikénél külön-külön jelentkező központi adminisztrációs költségeket. Közös ajánlattevők kizárólag a Perfektum Projekt Kft. esetében jelenítettek meg központi adminisztrációs költséget mind az indoklásban mind pedig a kiegészít indoklásban. Így ajánlatkérő nem tudott meggyőződni arról, hogy közös ajánlattevők ajánlati ára tartalmazza-e a közös ajánlattevők mindegyikénél felmerülő központi adminisztrációs költségeket, vagyis az ajánlati ár megalapozott-e ebben a kérdésben. 3./ Közös ajánlattevők a kiegészítő indoklásban két új költséggel egészítették ki a teljes során felmerülő költségeket tartalmazó táblázatot az alábbiak szerint: Ajánlatkérő a kiegészítő indokláskérésben elrendelte, hogy közös ajánlattevők mutassák be, hogy a teljesítési időszak meghosszabbodása (szerződéstervezet 4.2 pont) esetére milyen költségekkel és rendelkezésre állással kalkuláltak. A kiegészítő indoklásban adott válasz szerint a teljesítési időszak meghosszabbodása esetére az indoklásban bemutatott nyereség elvonása nyújt fedezetet. Ajánlatkérő a kiegészítő indokláskérésben elrendelte, hogy a közös ajánlattevők mutassák be, hogy az árindoklásában miért nem kalkulált a Rehabilitációs hozzájárulás költségével (20. évi CXCI. Törvény a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról). A kiegészítő indoklásban közös ajánlattevők a rehabilitációs hozzájárulás költségével kiegészítették az összesített költségkalkulációt. A kiegészítő indoklásban megjelenített két új költség (szerződés időtartamának meghosszabbodására és a rehabilitációs hozzájárulásra betervezett költség) meghaladja az indoklásban bemutatott haszon összegét, így ajánlatkérő az ajánlati ár megalapozottságát nem tudta megállapítani. A fentiekre tekintettel a bírálóbizottság véleménye szerint ajánlat érvénytelen a Kbt. 73. (2) bekezdése alapján a fenti indokokra tekintettel. VI. szakasz: Kiegészítő információk VI.) További információk: 2 VI..) A szerződéskötési moratórium Kezdete: (206/2/22) / Lejárata: (207/0/02) VI..2) Az összegezés elkészítésének időpontja: 206. december 2. VI..3) Az összegezés megküldésének időpontja: 206. december 2. VI..4) Az összegezés módosításának indoka: 2 VI..5) Az összegezés módosításának időpontja: 2 (éééé/hh/nn) VI..6) A módosított összegezés megküldésének időpontja: 2 (éééé/hh/nn) VI..7) Az összegezés javításának indoka: 2 VI..8) Az összegezés javításának időpontja: 2 (éééé/hh/nn) VI..9) A javított összegezés megküldésének időpontja: 2 (éééé/hh/nn) VI..0) További információk: 2 szükség szerinti számban ismételje meg 2 adott esetben
Részszempont Súlyszám pontszám módszer. egyösszegű nettó ajánlati ár 80-00 A legjobb tartalmi elem 00 pontot kap. A többi ajánlat esetén a pontszámok meghatározása a Közbeszerzési Hatóság útmutatója - az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén alkalmazható módszerekről és az ajánlatok elbírálásáról - (202.06.0.) szerint történik. (KÉ. 202. évi 6. szám útmutatójának (a továbbiakban: Útmutató) Az ajánlatkérő az. részszempont esetében az útmutató III. fejezet A../b. pont ba) alpontnál (fordított arányosítás) megadott számítási képletet alkalmazza, 2. Napi rendelkezésre állás -00 A legjobb tartalmi elem 00 pontot kap. A többi ajánlat esetén a tartalmi elemekre adható pontszámok meghatározása az Útmutató III. fejezet A../b. pont bb) alpontnál (egyenes arányosítás) megadott számítási képlettel történik. Az ajánlatot egész órában kell megadni, lépték óra. 5 Kbt. 77. () bekezdés szerinti előírások: Ajánlatkérő meghatározza azt az elvárást, amelynél kedvezőtlenebb az ajánlati elem nem lehet: 8 óra Az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintje, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad ajánlatkérő: 2 óra Nyertes ajánlattevő naponta minimum 8 óra
3. késedelmi kötbér -00 rendelkezésre állással tartozik a szerződésben meghatározottak szerint (a rendelkezésre állás reggel 8.00 órakor kezdődik) A rendelkezésre állás minden naptári napra vonatkozik. A legjobb tartalmi elem 00 pontot kap. A többi ajánlat esetén a tartalmi elemekre adható pontszámok meghatározása az Útmutató III. fejezet A../b. pont bb) alpontnál (egyenes arányosítás) megadott számítási képlet alkalmazásával történik. 5 A Kbt. 77. () bekezdés szerinti előírások: Ajánlatkérő meghatározza azt az elvárást, amelynél kedvezőtlenebb az ajánlati elem nem lehet: a kötbéralap 0, %-a/nap. Ajánlatkérő a 0, %-nál kisebb megajánlásokat tartalmazó ajánlatokat érvénytelenné nyilvánítja. A kötbéralap az egyösszegű nettó ajánlati ár 50%-a. Az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintéje, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad ajánlatkérő: 0,2 %/nap lépésköz: 0,0 (ez alapján vállalható %- ok: 0,; 0,; 0;2; 0,3; 0,4; 0,5; 0,6; 0,7; 0,8; 0,9; 0,2 %)
értékelésre kerülő ajánlati elemek pontszámok súlyszámok súlyszám*pontszám Ajánlattevő neve BME INNOTECH Kft. / Kürt Zrt. DPS Distribution Palette System Kft. / UNIVERSITAS- Győr Nonprofit Kft. / I-Track Consulting Kft. HunGal Mérnöki és Vezetői Tanácsadó Kft. / Metró Közlekedésfejle sztési, Beruházási és Mérnöki Szolgáltató Kft. / Perfektum Projekt Kft. Ajánlat egyösszegű nettó ajánlati ár (nettó Ft) rendelkezés re állás (óra) késedel mi kötbér (%) Érvényes 272 000 000 0 0,5 Érvényes 258 000 000 0 0,2 Érvénytel en 78 000 000 2 0,2 egyössze gű nettó ajánlati ár rendelkezés re állás késedel mi kötbér 65,79 83,50 75,25 69,30 83,50 00,00 00,00 00,00 00,00 egyössze gű nettó ajánlati ár rendelkezés re állás kés ede lmi köt bér nap i mér ték e egyösszegű nettó ajánlati ár 80 5 5 5 262,94 80 5 5 5 544,9 80 5 5 8 000,00 rendelkezés re állás késedel mi kötbér 252,50 376,25 252,50 500,00 összpontszá m 6 89,69 7 296,69 500,00 500,00 - helyez és 2 -