*1000083353399* Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznos1tas1 ts1zottsag 1~~w111111111!m!!!!!!!!~m:1:::m111111iiíliii111111111111111111 ikt. szám: FPH121 /21-2 /2017 JEGYZŐKÖNYV Készült: a Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság 2017. június 13-ai rendes üléséről Budapest V. Városház utca 9-11. 1. em. 120. Az ülés kezdési időpontja: 11 óra 43 perc Jelen vannak: dr. Láng Zsolt, Hajdu László, Hassay Zsófia, dr. Hoffmann Tamás, Szijjártó Ákos, Szluka Imre Péter, Veres Gábor Meghívottként jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint Az ülést vezeti: dr. Láng Zsolt 0. napirendi pont Napirend dr. Láng Zsolt: Jó napot kívánok tisztelt Hölgyeim és Uraim, megkezdenénk a mai bizottsági munkát. A jegyzőkönyv tanúsága szerint hatan képviselő jelen van, tehát határozatképes a Bizottság. Gajda Péter, Kocsis Máté, dr. Balogh Péter és Varga Zsolt kollégáim jelezték előre, hogy nem tudnak részt venni a mai ülésen. Mindenekelőtt szeretnék a napirend elfogadására javaslatot tenni. Egyetlenegy változtatási kérésem van, ami nagyon kivételes, mert későn jött be, és ezeket kategorikusan nem szoktuk befogadni, de itt arról van szó, hogy egy támogatáshoz a Dél-budai Tankerületnek a Vadas Kerti alapítványi Iskolához szüksége van a fenntartó véleményére ahhoz, hogy - szervusz polgármester úr, akkor heten vagyunk jelen, és még határozatképesebbek vagyunk (Hajdu László érkezett meg.) - elindulhasson egy pályázaton, és azt gondolom, hogy az méltányolható, hogy ne miattunk maradjon le róla. Tehát ezt szeretném a 83. napirendi pontként felvenni a napirend végére. Ki lett osztva, addig át is lehet nézni ezen kívül változatlan a napirend. Van-e valakinek kérdése, észrevétele? Ha nincs, akkor, aki így el tudja fogadni a napirendet, azt kérem, kézfelemeléssel jelezze! felveszi napirendjére a Javaslat tulajdonosi döntés meghozatalára a Budapest Xl. Rátz László u. 3-1 / 302 oldal 7. szám alatti ingatlanon műfüves pálya megvalósításával kapcsolatban" című előterjesztést.
1766/2017.(06.13.) sz. TGKHB határozata: felveszi napirendjére a Javaslat tulajdonosi döntés meghozatalára a Budapest XI. Rátz László u. 3-7. szám alatti ingatlanon műfüves pálya megvalósításával kapcsolatban című előterjesztést. Határidő: azonnal Határozathozatal módja: minősített többségű szavazás a Bizottság módosított napirendje a következő: 1. napirendi pont Javaslat a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. 2016. évi konszolidált beszámolójával kapcsolatos tulajdonosi döntésekre (Kgy. előterjesztés), Szeneczey Balázs dr. 2. napirendi pont Javaslat a BKV Zrt. 2016. évi konszolidált beszámolójára vonatkozó tulajdonosi döntésekre (Kgy. előterjesztés), Szeneczey Balázs dr. 3. napirendi pont Javaslat a BVH Budapest Városüzemeltetési Holding Zrt. 2016. évi konszolidált beszámolójával kapcsolatos tulajdonosi döntések meghozatalára (Kgy. előterjesztés), Szeneczey Balázs dr. 4. napirendi pont Javaslat a fővárosi önkormányzati tulajdonú közterületeken megrendezésre kerülő futó sportesemények szabályozásáról szóló 40/2012. (V.8.) Főv. Kgy. rendelet módosítására (Kgy. előterjesztés) Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra Előterjesztés előkészítő: Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály 5. napirendi pont "A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer környezetbarát technológiáinak bővítése, a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás arányának növelése című, KEOP-1.1.1/B/10-11- 2013-0002 azonosító számú, európai uniós támogatásból megvalósuló projekt megvalósítása során megelőzési célú PR és kommunikációs szolgáltatás tárgyú vállalkozási keretszerződés 1. számú módosításának jóváhagyása Előterjesztő: Fővárosi Közbeszerzési Kft. Előterjesztés előkészítő: Fővárosi Közbeszerzési Kft. 2 / 302
6. napirendi pont A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer környezetbarát technológiáinak bővítése, a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás arányának növelése című, KEOP-1.1.1/B/10-11- 2013-0002 azonosító számú, európai uniós támogatásból megvalósuló projekt megvalósítása során felmerülő kötelező tájékoztatás, PR és marketing szolgáltatás tárgyú vállalkozási szerződés 1. számú módosításának jóváhagyása Előterjesztő: Fővárosi Közbeszerzési Kft. Előterjesztés előkészítő: Fővárosi Közbeszerzési Kft. 7. napirendi pont 1265/K-1473/K-ig sorszámozott közterület-használati ügyek Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Városigazgatóság Főosztály 8. napirendi pont Közterületek használatával járó felszíni, felszín alatti építmények 216/T tulajdonosi hozzájárulási ügye Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Városigazgatóság Főosztály 9. napirendi pont Tulajdonosi hozzájárulás a Fővárosi Önkormányzat Kamaraerdei Úti Idősek Otthonának és a Fővárosi Önkormányzat Pesti Úti Idősek Otthonának, ivóvízszolgáltatás tárgyában kötendő nem lakossági szolgáltatási szerződések megkötéséhez Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra Előterjesztés előkészítő: Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály 10. napirendi pont Javaslat tulajdonosi hozzájárulás megadására Kiss Nagy András: Mártír emlékmű című alkotásának köztéri áthelyezéséhez Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra Előterjesztés előkészítő: Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály 11. napirendi pont Javaslat a Vígszínház Nonprofit Kft. Visegrádi utcai jelmezraktár felújítása tárgyú feladathoz kapcsolódó engedélyokirat és megvalósítási megállapodás jóváhagyására Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra Előterjesztés előkészítő: Beruházási és Projektmenedzsment Főosztály, Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály 12. napirendi pont Fővárosi Önkormányzat Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona használatában álló gépjármű értékesítésére Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra Előterjesztés előkészítő: Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály 13. napirendi pont Javaslat a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei üzemeltetésében lévő tárgyi eszközök selejtezésének jóváhagyására (2017/I.) Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra Előterjesztés előkészítő: Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály 3 / 302
14. napirendi pont Javaslat az Étkeztetési Szolgáltató Gazdasági Szervezet egyes tárgyi eszközeinek selejtezésének jóváhagyására Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra Előterjesztés előkészítő: Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály 15. napirendi pont Adásvételi szerződések megkötése a Balatoni úti körforgalmak fejlesztésével kapcsolatban Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Beruházási és Projektmenedzsment Főosztály 16. napirendi pont Hozzájárulás az ELMŰ Hálózati Kft. és Budapest Főváros Önkormányzata között tervezett, elektromos föld- és légkábelek kiváltásra vonatkozó megállapodás megkötéséhez Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Beruházási és Projektmenedzsment Főosztály 17. napirendi pont Javaslat a budapesti 4-es metróvonal I. szakasz (Kelenföldi pu. Keleti pu.) és kapcsolódó felszíni beruházásai c. projekt megvalósítása során elbontásra került közvilágítási hálózat értékének megtérítése tárgyú megállapodás megkötésére a BDK Kft.-vel Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Beruházási és Projektmenedzsment Főosztály 18. napirendi pont Tulajdonosi hozzájárulás bontott kockakő Fővárosi Állat- és Növénykert részére történő átadáshoz Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Városigazgatóság Főosztály 19. napirendi pont Fakivágáshoz tulajdonosi hozzájárulás, Budapest I. ker., 5290/1 hrsz. (Szirtes út) FPH061/2614-3/2017 Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Városigazgatóság Főosztály 20. napirendi pont Fakivágáshoz tulajdonosi hozzájárulás Budapest X. ker. 42150/2 hrsz. (Gyömrői út) Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Városigazgatóság Főosztály 21. napirendi pont Fakivágásokhoz tulajdonosi hozzájárulás, Budapest XI. ker., 43902 hrsz. (Fehérvári út) Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Városigazgatóság Főosztály 22. napirendi pont Tulajdonosi hozzájárulás a Bp., XXI. Szent Imre tér 11. sz. alatti ingatlan KEHOP 5.2.2 projektben tervezett beruházásához, valamint az épület elektromosenergia teljesítményének bővítéséhez 4 / 302
23. napirendi pont Javaslat előzetes hozzájárulás megadására a BGYH Zrt. részére a Romkert vendéglátóipari egység által használt földterületre új bérleti szerződés megkötésére 24. napirendi pont Javaslat megállapodás megkötésére a XVI. kerületi Önkormányzattal a Bp., XVI. Sarjú u. 5. sz. alatti ingatlanra vonatkozóan 25. napirendi pont Javaslat a "MIRAGE'58" Kft. részletfizetési kérelmének az elutasítására 26. napirendi pont Lakásbérleti szerződés megkötése Győrei Csaba Jánosné 27. napirendi pont Javaslat lakásbérleti szerződések megkötésére (2db) 28. napirendi pont Javaslat 3 db lakásbérleti szerződés megkötésére 29. napirendi pont 2 db másik lakás bérbeadása iránti bérlői kérelem elbírálása 30. napirendi pont 4 db másik lakás bérbeadása iránti bérlői kérelem elbírálása 31. napirendi pont Bérbeadás Kőszegi Valéria volt bérlő jogcím nélküli lakáshasználó részére 32. napirendi pont Bérbeadás Lalbert Istvánné volt bérlő jogcím nélküli lakáshasználó részére 5 / 302
33. napirendi pont Javaslat bérlőkiválasztási joggal érintett nyugdíjasházi lakások bérbeadására 5 fő részére 34. napirendi pont Javaslat nyugdíjasházi gondnoki lakás bérbeadására 35. napirendi pont Javaslat nyugdíjasházi bérlakások bérbeadására 3 db 36. napirendi pont Javaslat a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező Centrál Színház Színművészeti NKFT.100%-os mértékű üzletrészénekértékesítésére, valamint a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező és a Centrál Színház Színházművészeti NKFT használatában lévő Ingatlanok 10 éves, határozott időre szóló bérbeadására Előterjesztő: BFVK Zrt. Előterjesztés előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 37. napirendi pont Javaslat a Budapest, III. ker. Záhony u. 8. (Gázgyár u. 1.) szám alatti ingatlan 484 nm alapterületű részének bérbeadására Előterjesztő: BFVK Zrt. Előterjesztés előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 38. napirendi pont Javaslat a Budapest, IV. kerület, belterület, 71422/181 hrsz. alatt található ingatlan értékesítésére Előterjesztő: BFVK Zrt. Előterjesztés előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 39. napirendi pont Javaslat a Budapest IX. ker., Liliom u. 19. szám alatti, 37591/0/A/1 helyrajzi számú teremgarázs megnevezésű ingatlanban, összesen 17,8 nm területű, 5-ös számjelű gépkocsi beállóhely értékesítésére Előterjesztő: BFVK Zrt. Előterjesztés előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 40. napirendi pont Javaslat a Budapest IX. kerület, Ráday utca 10. és 12. szám alatti, 36820 és 36821 helyrajzi számon nyilvántartott, 1037 m2 és 1914 m2, összesen 2951 m2 területű, kivett udvar és egyéb épület megjelölésű ingatlan értékesítésére. Előterjesztő: BFVK Zrt. Előterjesztés előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 41. napirendi pont 232045/3 helyrajzi számon felvett, természetben a Budapest XXII., Belterület 232045/3 alatti 48 számú épületrész és telekrész használatba adása filmforgatás céljára Előterjesztő: BFVK Zrt. Előterjesztés előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 6 / 302
42. napirendi pont Budapest XVIII., Határ utca 8. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 43. napirendi pont Budapest II. kerület 12720/28 hrsz. alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 44. napirendi pont Budapest II. kerület 12720/31 hrsz. alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 45. napirendi pont Budapest II. kerület Cseppkő utca 77. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 46. napirendi pont Budapest III. kerület, Kiskorona utca 14. 6. emeleten található 17725/3/A/423 hrsz-ú ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 47. napirendi pont Budapest V. Kristóf tér 7. lh: A. 1. emelet 3.szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 48. napirendi pont Budapest V. Váci utca 57. földszint 2.szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 49. napirendi pont Budapest VI. Andrássy út 53. szám alatt található egyéb helyiség ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 50. napirendi pont Budapest VI. kerület, Andrássy út 61. földszintjén található 29465/0/A/19 hrsz-ú ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 51. napirendi pont Budapest VI. kerület Izabella utca 94. fszt. 4.szám alatti ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 7 / 302
52. napirendi pont Budapest VI. kerület, Káldy Gyula utca 6. fszt. 2. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 53. napirendi pont Budapest VI. kerület, Király utca 28. II. em. 52.szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 54. napirendi pont Budapest VII. kerület Holló utca 15.1 emelet 5.szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 55. napirendi pont Budapest VIII. kerület Bacsó Béla utca 10-12 fszt. 17.szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 56. napirendi pont Budapest VIII. kerület, Baross utca 126. fszt. 36. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 57. napirendi pont Budapest VIII. kerület, József krt. 30-32.szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 58. napirendi pont Budapest VIII. kerület, Lujza utca 23. alagsor 1. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 59. napirendi pont Budapest VIII. kerület, Nagy Fuvaros utca 18.szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 60. napirendi pont Budapest VIII. kerület Rákóczi út 57. fszt. 2.szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 8 / 302
61. napirendi pont Budapest IX. kerület, Soroksári út 38-40-42. A épület pince III. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 62. napirendi pont Budapest X. Kőér utca 12. és Budapest X. Kőér utca 10.szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 63. napirendi pont Budapest XI. kerület Budafoki út 17. tetőszintjén található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 64. napirendi pont Budapest XIII. kerület, 26070 hrsz-ú Váci út 171.szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 65. napirendi pont Budapest XIII. kerület Váci út 6. pinceszintjén található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 66. napirendi pont Budapest XIII. kerület, Váci út 6. fszt. 3.szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 67. napirendi pont Budapest XVI. kerület, Íjász utca 117510/13 hrsz-ú ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 68. napirendi pont Budapest XVI. kerület, Íjász utcában található 117510/14 hrsz-ú ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 69. napirendi pont Budapest XVI. kerület Íjász utca 117510/15 hrsz-ú ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 70. napirendi pont Budapest XVI. Íjász utcában található 117510/16 hrsz-ú ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 9 / 302
71. napirendi pont Budapest XVI. kerület, Íjász utca 117510/20 hrsz-ú ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 72. napirendi pont Budapest XVI. kerület, Íjász utca 117510/21 hrsz. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 73. napirendi pont Budapest XVI. kerület, Íjász utca 117510/22 hrsz-ú ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 74. napirendi pont Budapest XVII. kerület Mezőőr utca 16.szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 75. napirendi pont Budapest XIX. kerület, Jáhn Ferenc utca 106. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 76. napirendi pont Budapest XIX. kerület, Kós Károly tér 9. 2. emelet 17.szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 77. napirendi pont Budapest XXIII. kerület Hungária közben található 187257/5 hrsz-ú ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 78. napirendi pont Budapest XXIII. kerület, Hungária közben található 187255/5 hrsz-ú ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 79. napirendi pont Budapest XXIII. kerület, Kenyér utca 19.szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 10 / 302
80. napirendi pont Budapest XXIII. kerület, Templom utca 104. 4. ajtószám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 81. napirendi pont Javaslat a Margitszigeti pavilonokkal kapcsolatos döntések meghozatalára Előterjesztő: Hassay Zsófia, Láng Zsolt dr., Szijjártó Ákos Előterjesztés előkészítő: Képviselők 82. napirendi pont Javaslat szakértő megbízására Előterjesztő: Láng Zsolt dr. Előterjesztés előkészítő: Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság 83. napirendi pont Javaslat tulajdonosi döntés meghozatalára a Budapest XI. Rátz László u. 3-7. szám alatti ingatlanon műfüves pálya megvalósításával kapcsolatban Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra Előterjesztés előkészítő: Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály 1767/2017.(06.13.) sz. TGKHB határozata: a Bizottság módosított napirendje a következő: 1. napirendi pont Javaslat a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. 2016. évi konszolidált beszámolójával kapcsolatos tulajdonosi döntésekre (Kgy. előterjesztés), Szeneczey Balázs dr. 2. napirendi pont Javaslat a BKV Zrt. 2016. évi konszolidált beszámolójára vonatkozó tulajdonosi döntésekre (Kgy. előterjesztés), Szeneczey Balázs dr. 3. napirendi pont Javaslat a BVH Budapest Városüzemeltetési Holding Zrt. 2016. évi konszolidált beszámolójával kapcsolatos tulajdonosi döntések meghozatalára (Kgy. előterjesztés), Szeneczey Balázs dr. 4. napirendi pont Javaslat a fővárosi önkormányzati tulajdonú közterületeken megrendezésre kerülő futó sportesemények szabályozásáról szóló 40/2012. (V.8.) Főv. Kgy. rendelet módosítására (Kgy. előterjesztés) Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra Előterjesztés előkészítő: Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály 11 / 302
5. napirendi pont "A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer környezetbarát technológiáinak bővítése, a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás arányának növelése című, KEOP-1.1.1/B/10-11- 2013-0002 azonosító számú, európai uniós támogatásból megvalósuló projekt megvalósítása során megelőzési célú PR és kommunikációs szolgáltatás tárgyú vállalkozási keretszerződés 1. számú módosításának jóváhagyása Előterjesztő: Fővárosi Közbeszerzési Kft. Előterjesztés előkészítő: Fővárosi Közbeszerzési Kft. 6. napirendi pont A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer környezetbarát technológiáinak bővítése, a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás arányának növelése című, KEOP-1.1.1/B/10-11- 2013-0002 azonosító számú, európai uniós támogatásból megvalósuló projekt megvalósítása során felmerülő kötelező tájékoztatás, PR és marketing szolgáltatás tárgyú vállalkozási szerződés 1. számú módosításának jóváhagyása Előterjesztő: Fővárosi Közbeszerzési Kft. Előterjesztés előkészítő: Fővárosi Közbeszerzési Kft. 7. napirendi pont 1265/K-1473/K-ig sorszámozott közterület-használati ügyek Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Városigazgatóság Főosztály 8. napirendi pont Közterületek használatával járó felszíni, felszín alatti építmények 216/T tulajdonosi hozzájárulási ügye Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Városigazgatóság Főosztály 9. napirendi pont Tulajdonosi hozzájárulás a Fővárosi Önkormányzat Kamaraerdei Úti Idősek Otthonának és a Fővárosi Önkormányzat Pesti Úti Idősek Otthonának, ivóvízszolgáltatás tárgyában kötendő nem lakossági szolgáltatási szerződések megkötéséhez Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra Előterjesztés előkészítő: Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály 10. napirendi pont Javaslat tulajdonosi hozzájárulás megadására Kiss Nagy András: Mártír emlékmű című alkotásának köztéri áthelyezéséhez Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra Előterjesztés előkészítő: Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály 11. napirendi pont Javaslat a Vígszínház Nonprofit Kft. Visegrádi utcai jelmezraktár felújítása tárgyú feladathoz kapcsolódó engedélyokirat és megvalósítási megállapodás jóváhagyására Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra Előterjesztés előkészítő: Beruházási és Projektmenedzsment Főosztály, Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály 12 / 302
12. napirendi pont Fővárosi Önkormányzat Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona használatában álló gépjármű értékesítésére Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra Előterjesztés előkészítő: Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály 13. napirendi pont Javaslat a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei üzemeltetésében lévő tárgyi eszközök selejtezésének jóváhagyására (2017/I.) Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra Előterjesztés előkészítő: Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály 14. napirendi pont Javaslat az Étkeztetési Szolgáltató Gazdasági Szervezet egyes tárgyi eszközeinek selejtezésének jóváhagyására Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra Előterjesztés előkészítő: Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály 15. napirendi pont Adásvételi szerződések megkötése a Balatoni úti körforgalmak fejlesztésével kapcsolatban Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Beruházási és Projektmenedzsment Főosztály 16. napirendi pont Hozzájárulás az ELMŰ Hálózati Kft. és Budapest Főváros Önkormányzata között tervezett, elektromos föld- és légkábelek kiváltásra vonatkozó megállapodás megkötéséhez Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Beruházási és Projektmenedzsment Főosztály 17. napirendi pont Javaslat a budapesti 4-es metróvonal I. szakasz (Kelenföldi pu. Keleti pu.) és kapcsolódó felszíni beruházásai c. projekt megvalósítása során elbontásra került közvilágítási hálózat értékének megtérítése tárgyú megállapodás megkötésére a BDK Kft.-vel Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Beruházási és Projektmenedzsment Főosztály 18. napirendi pont Tulajdonosi hozzájárulás bontott kockakő Fővárosi Állat- és Növénykert részére történő átadáshoz Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Városigazgatóság Főosztály 19. napirendi pont Fakivágáshoz tulajdonosi hozzájárulás, Budapest I. ker., 5290/1 hrsz. (Szirtes út) FPH061/2614-3/2017 Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Városigazgatóság Főosztály 20. napirendi pont Fakivágáshoz tulajdonosi hozzájárulás Budapest X. ker. 42150/2 hrsz. (Gyömrői út) Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Városigazgatóság Főosztály 13 / 302
21. napirendi pont Fakivágásokhoz tulajdonosi hozzájárulás, Budapest XI. ker., 43902 hrsz. (Fehérvári út) Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Városigazgatóság Főosztály 22. napirendi pont Tulajdonosi hozzájárulás a Bp., XXI. Szent Imre tér 11. sz. alatti ingatlan KEHOP 5.2.2 projektben tervezett beruházásához, valamint az épület elektromosenergia teljesítményének bővítéséhez 23. napirendi pont Javaslat előzetes hozzájárulás megadására a BGYH Zrt. részére a Romkert vendéglátóipari egység által használt földterületre új bérleti szerződés megkötésére 24. napirendi pont Javaslat megállapodás megkötésére a XVI. kerületi Önkormányzattal a Bp., XVI. Sarjú u. 5. sz. alatti ingatlanra vonatkozóan 25. napirendi pont Javaslat a "MIRAGE'58" Kft. részletfizetési kérelmének az elutasítására 26. napirendi pont Lakásbérleti szerződés megkötése Győrei Csaba Jánosné 27. napirendi pont Javaslat lakásbérleti szerződések megkötésére (2db) 28. napirendi pont Javaslat 3 db lakásbérleti szerződés megkötésére 29. napirendi pont 2 db másik lakás bérbeadása iránti bérlői kérelem elbírálása 30. napirendi pont 4 db másik lakás bérbeadása iránti bérlői kérelem elbírálása 14 / 302
31. napirendi pont Bérbeadás Kőszegi Valéria volt bérlő jogcím nélküli lakáshasználó részére 32. napirendi pont Bérbeadás Lalbert Istvánné volt bérlő jogcím nélküli lakáshasználó részére 33. napirendi pont Javaslat bérlőkiválasztási joggal érintett nyugdíjasházi lakások bérbeadására 5 fő részére 34. napirendi pont Javaslat nyugdíjasházi gondnoki lakás bérbeadására 35. napirendi pont Javaslat nyugdíjasházi bérlakások bérbeadására 3 db 36. napirendi pont Javaslat a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező Centrál Színház Színművészeti NKFT.100%-os mértékű üzletrészénekértékesítésére, valamint a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező és a Centrál Színház Színházművészeti NKFT használatában lévő Ingatlanok 10 éves, határozott időre szóló bérbeadására Előterjesztő: BFVK Zrt. Előterjesztés előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 37. napirendi pont Javaslat a Budapest, III. ker. Záhony u. 8. (Gázgyár u. 1.) szám alatti ingatlan 484 nm alapterületű részének bérbeadására Előterjesztő: BFVK Zrt. Előterjesztés előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 38. napirendi pont Javaslat a Budapest, IV. kerület, belterület, 71422/181 hrsz. alatt található ingatlan értékesítésére Előterjesztő: BFVK Zrt. Előterjesztés előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 39. napirendi pont Javaslat a Budapest IX. ker., Liliom u. 19. szám alatti, 37591/0/A/1 helyrajzi számú teremgarázs megnevezésű ingatlanban, összesen 17,8 nm területű, 5-ös számjelű gépkocsi beállóhely értékesítésére Előterjesztő: BFVK Zrt. Előterjesztés előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 15 / 302
40. napirendi pont Javaslat a Budapest IX. kerület, Ráday utca 10. és 12. szám alatti, 36820 és 36821 helyrajzi számon nyilvántartott, 1037 m2 és 1914 m2, összesen 2951 m2 területű, kivett udvar és egyéb épület megjelölésű ingatlan értékesítésére. Előterjesztő: BFVK Zrt. Előterjesztés előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 41. napirendi pont 232045/3 helyrajzi számon felvett, természetben a Budapest XXII., Belterület 232045/3 alatti 48 számú épületrész és telekrész használatba adása filmforgatás céljára Előterjesztő: BFVK Zrt. Előterjesztés előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 42. napirendi pont Budapest XVIII., Határ utca 8. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 43. napirendi pont Budapest II. kerület 12720/28 hrsz. alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 44. napirendi pont Budapest II. kerület 12720/31 hrsz. alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 45. napirendi pont Budapest II. kerület Cseppkő utca 77. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 46. napirendi pont Budapest III. kerület, Kiskorona utca 14. 6. emeleten található 17725/3/A/423 hrsz-ú ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 47. napirendi pont Budapest V. Kristóf tér 7. lh: A. 1. emelet 3.szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 48. napirendi pont Budapest V. Váci utca 57. földszint 2.szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 16 / 302
49. napirendi pont Budapest VI. Andrássy út 53. szám alatt található egyéb helyiség ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 50. napirendi pont Budapest VI. kerület, Andrássy út 61. földszintjén található 29465/0/A/19 hrsz-ú ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 51. napirendi pont Budapest VI. kerület Izabella utca 94. fszt. 4.szám alatti ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 52. napirendi pont Budapest VI. kerület, Káldy Gyula utca 6. fszt. 2. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 53. napirendi pont Budapest VI. kerület, Király utca 28. II. em. 52.szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 54. napirendi pont Budapest VII. kerület Holló utca 15.1 emelet 5.szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 55. napirendi pont Budapest VIII. kerület Bacsó Béla utca 10-12 fszt. 17.szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 56. napirendi pont Budapest VIII. kerület, Baross utca 126. fszt. 36. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 57. napirendi pont Budapest VIII. kerület, József krt. 30-32.szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 17 / 302
58. napirendi pont Budapest VIII. kerület, Lujza utca 23. alagsor 1. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 59. napirendi pont Budapest VIII. kerület, Nagy Fuvaros utca 18.szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 60. napirendi pont Budapest VIII. kerület Rákóczi út 57. fszt. 2.szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 61. napirendi pont Budapest IX. kerület, Soroksári út 38-40-42. A épület pince III. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 62. napirendi pont Budapest X. Kőér utca 12. és Budapest X. Kőér utca 10.szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 63. napirendi pont Budapest XI. kerület Budafoki út 17. tetőszintjén található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 64. napirendi pont Budapest XIII. kerület, 26070 hrsz-ú Váci út 171.szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 65. napirendi pont Budapest XIII. kerület Váci út 6. pinceszintjén található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 66. napirendi pont Budapest XIII. kerület, Váci út 6. fszt. 3.szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 18 / 302
67. napirendi pont Budapest XVI. kerület, Íjász utca 117510/13 hrsz-ú ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 68. napirendi pont Budapest XVI. kerület, Íjász utcában található 117510/14 hrsz-ú ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 69. napirendi pont Budapest XVI. kerület Íjász utca 117510/15 hrsz-ú ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 70. napirendi pont Budapest XVI. Íjász utcában található 117510/16 hrsz-ú ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 71. napirendi pont Budapest XVI. kerület, Íjász utca 117510/20 hrsz-ú ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 72. napirendi pont Budapest XVI. kerület, Íjász utca 117510/21 hrsz. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 73. napirendi pont Budapest XVI. kerület, Íjász utca 117510/22 hrsz-ú ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 74. napirendi pont Budapest XVII. kerület Mezőőr utca 16.szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 75. napirendi pont Budapest XIX. kerület, Jáhn Ferenc utca 106. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 76. napirendi pont Budapest XIX. kerület, Kós Károly tér 9. 2. emelet 17.szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 19 / 302
77. napirendi pont Budapest XXIII. kerület Hungária közben található 187257/5 hrsz-ú ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 78. napirendi pont Budapest XXIII. kerület, Hungária közben található 187255/5 hrsz-ú ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 79. napirendi pont Budapest XXIII. kerület, Kenyér utca 19.szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 80. napirendi pont Budapest XXIII. kerület, Templom utca 104. 4. ajtószám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 81. napirendi pont Javaslat a Margitszigeti pavilonokkal kapcsolatos döntések meghozatalára Előterjesztő: Hassay Zsófia, Láng Zsolt dr., Szijjártó Ákos Előterjesztés előkészítő: Képviselők 82. napirendi pont Javaslat szakértő megbízására Előterjesztő: Láng Zsolt dr. Előterjesztés előkészítő: Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság 83. napirendi pont Javaslat tulajdonosi döntés meghozatalára a Budapest XI. Rátz László u. 3-7. szám alatti ingatlanon műfüves pálya megvalósításával kapcsolatban Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra Előterjesztés előkészítő: Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály Felelős: a Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság elnöke Határidő: azonnal 1. napirendi pont Javaslat a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. 2016. évi konszolidált beszámolójával kapcsolatos tulajdonosi döntésekre (Kgy. előterjesztés), Szeneczey Balázs dr. 20 / 302
dr. Láng Zsolt: Egyes számú napirendi pontunk a: Javaslat a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. 2016. évi konszolidált beszámolójával kapcsolatos tulajdonosi döntésekre. Csak véleményezzük, mert majd a Közgyűlés fogja elfogadni. Van-e valakinek kérdése, észrevétel? Aki ezt így el tudja fogadni, az kérem, kézfelemeléssel jelezze! támogatja a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. 2016. évre vonatkozó konszolidált beszámolójának és az előterjesztés két pontból álló határozati javaslatának elfogadását és közgyűlés elé terjesztését. 1768/2017.(06.13.) sz. TGKHB határozata: támogatja a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. 2016. évre vonatkozó konszolidált beszámolójának és az előterjesztés két pontból álló határozati javaslatának elfogadását és közgyűlés elé terjesztését. Felelős: Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság elnöke Határidő: azonnal 2. napirendi pont Javaslat a BKV Zrt. 2016. évi konszolidált beszámolójára vonatkozó tulajdonosi döntésekre (Kgy. előterjesztés), Szeneczey Balázs dr. dr. Láng Zsolt: Kettes számú napirendi pontunk a: Javaslat a BKV Zrt. 2016. évi konszolidált beszámolójára vonatkozó tulajdonosi döntésekre. Szintén csak véleményezzük, mert majd a Közgyűlés fogja elfogadni. Van-e valakinek kérdése, észrevétel? Aki ezt így el tudja fogadni, az kérem, kézfelemeléssel jelezze! támogatja a BKV Zrt. 2016. évre vonatkozó konszolidált beszámolójának és az előterjesztés két pontból álló határozati javaslatának elfogadását és közgyűlés elé terjesztését. 1769/2017.(06.13.) sz. TGKHB határozata: támogatja a BKV Zrt. 2016. évre vonatkozó konszolidált beszámolójának és az előterjesztés két pontból álló határozati javaslatának elfogadását és közgyűlés elé terjesztését. 21 / 302
Felelős: Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság elnöke Határidő: azonnal 3. napirendi pont Javaslat a BVH Budapest Városüzemeltetési Holding Zrt. 2016. évi konszolidált beszámolójával kapcsolatos tulajdonosi döntések meghozatalára (Kgy. előterjesztés), Szeneczey Balázs dr. dr. Láng Zsolt: Hármas számú napirendi pontunk a: Javaslat a BVH Budapest Városüzemeltetési Holding Zrt. 2016. évi konszolidált beszámolójával kapcsolatos tulajdonosi döntések meghozatalára. Ez csak véleményezzük, mert majd a Közgyűlés fogja elfogadni. Van-e valakinek kérdése, észrevétel? Aki ezt így el tudja fogadni, az kérem, kézfelemeléssel jelezze! támogatja a BVH Budapest Városüzemeltetési Holding Zrt. 2016. évre vonatkozó konszolidált beszámolójának és az előterjesztés határozati javaslatának öt alpontból álló elfogadását és közgyűlés elé terjesztését. 1770/2017.(06.13.) sz. TGKHB határozata: támogatja a BVH Budapest Városüzemeltetési Holding Zrt. 2016. évre vonatkozó konszolidált beszámolójának és az előterjesztés határozati javaslatának öt alpontból álló elfogadását és közgyűlés elé terjesztését. Felelős: Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság elnöke Határidő: azonnal 4. napirendi pont Javaslat a fővárosi önkormányzati tulajdonú közterületeken megrendezésre kerülő futó sportesemények szabályozásáról szóló 40/2012. (V.8.) Főv. Kgy. rendelet módosítására (Kgy. előterjesztés) Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra Előterjesztés előkészítő: Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály dr. Láng Zsolt: Négyes számú napirendi pontunk a: Javaslat a fővárosi önkormányzati tulajdonú közterületeken megrendezésre kerülő futó sportesemények szabályozásáról szóló 40/2012. (V.8.) Főv. Kgy. rendelet módosítására. A Közgyűlésen várhatóan Ríz Levente képviselő úrnak a dátumokkal kapcsolatban lesz módosítója, ha addig a Főosztály nem tudja lebeszélni róla, de majd délután még egy egyeztetés lesz a dátumok miatt, hogy a nagy versenyeket mikor hirdessük meg. 22 / 302
Nyilván minél előbb, a kicsiknél meg életszerűbbé kell tenni, mert nem biztos, hogy másfél évvel előre tudják, hogy éppen mit szeretnének. Egyébként azt gondolom, hogy rendben van az előterjesztés. Ez az az irány, amit mi is kijelöltünk körülbelül egy éve, és kértünk a Hivataltól, ezt most Főpolgármester-helyettes asszony elénk terjesztette. Van-e valakinek kérdése, észrevétel? Aki ezt így el tudja fogadni, az kérem, kézfelemeléssel jelezze! támogatja a fővárosi önkormányzati tulajdonú közterületeken megrendezésre kerülő futó sportesemények szabályozásáról szóló 40/2012. (V.8.) Főv. Kgy. rendelet módosítását és az előterjesztés határozati javaslatának elfogadását és közgyűlés elé terjesztését. 1771/2017.(06.13.) sz. TGKHB határozata: támogatja a fővárosi önkormányzati tulajdonú közterületeken megrendezésre kerülő futó sportesemények szabályozásáról szóló 40/2012. (V.8.) Főv. Kgy. rendelet módosítását és az előterjesztés határozati javaslatának elfogadását és közgyűlés elé terjesztését. Felelős: Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság elnöke Határidő: azonnal 5. napirendi pont "A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer környezetbarát technológiáinak bővítése, a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás arányának növelése című, KEOP-1.1.1/B/10-11- 2013-0002 azonosító számú, európai uniós támogatásból megvalósuló projekt megvalósítása során megelőzési célú PR és kommunikációs szolgáltatás tárgyú vállalkozási keretszerződés 1. számú módosításának jóváhagyása Előterjesztő: Fővárosi Közbeszerzési Kft. Előterjesztés előkészítő: Fővárosi Közbeszerzési Kft. dr. Láng Zsolt: Ötös számú napirendi pontunk a: A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer környezetbarát technológiáinak bővítése, a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás arányának növelése című, KEOP-1.1.1/B/10-11-2013-0002 azonosító számú, európai uniós támogatásból megvalósuló projekt megvalósítása során megelőzési célú PR és kommunikációs szolgáltatás tárgyú vállalkozási keretszerződés 1. számú módosításának jóváhagyása. Van-e valakinek kérdése, észrevétel? Aki ezt így el tudja fogadni, az kérem, kézfelemeléssel jelezze! A Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottsága a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 53/2014. (XII.12.) Főv. Kgy. rendelet 6. sz. melléklet 5. Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság alcím 5.15. pontjának felhatalmazása alapján, átruházott hatáskörben úgy dönt, hogy: jóváhagyja és megköti A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer környezetbarát technológiáinak bővítése, a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás arányának növelése című, KEOP-1.1.1/B/10-11-2013-0002 azonosító számú, európai uniós támogatásból megvalósuló projekt megvalósítása során megelőzési célú PR és kommunikációs szolgáltatás tárgyban 2014. június 25. napján létrejött 23 / 302
vállalkozási keretszerződés 1. sz. módosítását az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal, egyben felkéri a főpolgármestert a szerződésmódosítás aláírására. 1772/2017.(06.13.) sz. TGKHB határozata: A Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottsága a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 53/2014. (XII.12.) Főv. Kgy. rendelet 6. sz. melléklet 5. Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság alcím 5.15. pontjának felhatalmazása alapján, átruházott hatáskörben úgy dönt, hogy: jóváhagyja és megköti A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer környezetbarát technológiáinak bővítése, a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás arányának növelése című, KEOP-1.1.1/B/10-11-2013-0002 azonosító számú, európai uniós támogatásból megvalósuló projekt megvalósítása során megelőzési célú PR és kommunikációs szolgáltatás tárgyban 2014. június 25. napján létrejött vállalkozási keretszerződés 1. sz. módosítását az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal, egyben felkéri a főpolgármestert a szerződésmódosítás aláírására. Felelős: határozathozatalt követő 15 napon belül Határidő: Főpolgármester 6. napirendi pont A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer környezetbarát technológiáinak bővítése, a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás arányának növelése című, KEOP-1.1.1/B/10-11- 2013-0002 azonosító számú, európai uniós támogatásból megvalósuló projekt megvalósítása során felmerülő kötelező tájékoztatás, PR és marketing szolgáltatás tárgyú vállalkozási szerződés 1. számú módosításának jóváhagyása Előterjesztő: Fővárosi Közbeszerzési Kft. Előterjesztés előkészítő: Fővárosi Közbeszerzési Kft. dr. Láng Zsolt: Hatos számú napirendi pontunk a: A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer környezetbarát technológiáinak bővítése, a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás arányának növelése című, KEOP-1.1.1/B/10-11-2013-0002 azonosító számú, európai uniós támogatásból megvalósuló projekt megvalósítása során felmerülő kötelező tájékoztatás, PR és marketing szolgáltatás tárgyú vállalkozási szerződés 1. számú módosításának jóváhagyása tárgyú vállalkozási keretszerződés 1. számú módosításának jóváhagyása. Van-e valakinek kérdése, észrevétel? Aki ezt így el tudja fogadni, az kérem, kézfelemeléssel jelezze! A Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottsága a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 53/2014. (XII.12.) Főv. Kgy. rendelet 6. sz. melléklet 5. Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság alcím 5.15. pontjának felhatalmazása alapján, átruházott hatáskörben úgy dönt, hogy: jóváhagyja és megköti A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer környezetbarát technológiáinak bővítése, a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás arányának növelése című, KEOP-1.1.1/B/10-11-2013-0002 azonosító számú, európai uniós támogatásból megvalósuló projekt megvalósítása során felmerülő kötelező tájékoztatás, PR és marketing szolgáltatás tárgyban 2014. március 14. napján létrejött vállalkozási szerződés 1. sz. módosítását az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal, egyben felkéri a főpolgármestert a szerződésmódosítás aláírására. 24 / 302
1773/2017.(06.13.) sz. TGKHB határozata: A Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottsága a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 53/2014. (XII.12.) Főv. Kgy. rendelet 6. sz. melléklet 5. Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság alcím 5.15. pontjának felhatalmazása alapján, átruházott hatáskörben úgy dönt, hogy: jóváhagyja és megköti A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer környezetbarát technológiáinak bővítése, a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás arányának növelése című, KEOP-1.1.1/B/10-11-2013-0002 azonosító számú, európai uniós támogatásból megvalósuló projekt megvalósítása során felmerülő kötelező tájékoztatás, PR és marketing szolgáltatás tárgyban 2014. március 14. napján létrejött vállalkozási szerződés 1. sz. módosítását az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti tartalommal, egyben felkéri a főpolgármestert a szerződésmódosítás aláírására. Felelős: Főpolgármester Határidő: határozathozatalt követő 15 napon belül 7. napirendi pont 1265/K-1473/K-ig sorszámozott közterület-használati ügyek Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Városigazgatóság Főosztály dr. Láng Zsolt: Hetes számú napirendi pontunk a: 1265/K-1473/K-ig sorszámozott közterülethasználati ügyek. Van egy előterjesztői kiegészítés, amit csatoltunk és így 1265/K-tól 1560/K-ig kerültek elénk a kérelmek. Van-e valaki, aki kivenne? Tamás? felveszi napirendjére a Kiegészítés a 1265/K-1448/K sorszámozott közterület-használati ügyek tárgyú előterjesztéshez, valamint a 1449/K-1560/K sorszámozott közterület-használati ügyek című előterjesztői kiegészítést. 1774/2017.(06.13.) sz. TGKHB határozata: felveszi napirendjére a Kiegészítés a 1265/K-1448/K sorszámozott közterület-használati ügyek tárgyú előterjesztéshez, valamint a 1449/K-1560/K sorszámozott közterület-használati ügyek című előterjesztői kiegészítést. Határidő: azonnal Határozathozatal módja: minősített többségű szavazás 25 / 302
dr. Hoffmann Tamás: Igen, a 1272/K javaslatot nemre szeretném módosítani. dr. Láng Zsolt: Rendben, 1272/K-t kivesszük Hoffmann polgármester úr kérésére, Osztályvezető asszony, arról volt szó, hogy integetni fog nekem. Nem fog. Akkor a 1272/K-ról beszéljünk. Aki a polgármester úr kérésére el tudja fogadni, hogy nemre változtatjuk, az kérem, kézfelemeléssel jelezze! A Bizottság az előterjesztett 1272/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 14., 1. pontja alapján úgy dönt, hogy a Fehérvári Borozó Bt. vendéglátó terasz 4 m2-en, illetve védőtető, előtető reklámmal (homlokzatra szerelt kitekerhető reklámos ponyva) 3*2 m2-en hosszabbítás közterület-használatához a Budapest XI. Fehérvári út 46. szám előtti járdán 2017.07.16-tól 2017.10.31-ig nem járul hozzá. Felhatalmazza elnökét, hogy az elutasító levelet aláírja. 1775/2017.(06.13.) sz. TGKHB határozata: A Bizottság az előterjesztett 1272/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 14., 1. pontja alapján úgy dönt, hogy a Fehérvári Borozó Bt. vendéglátó terasz 4 m2-en, illetve védőtető, előtető reklámmal (homlokzatra szerelt kitekerhető reklámos ponyva) 3*2 m2-en hosszabbítás közterület-használatához a Budapest XI. Fehérvári út 46. szám előtti járdán 2017.07.16-tól 2017.10.31-ig nem járul hozzá. Felhatalmazza elnökét, hogy az elutasító levelet aláírja. dr. Láng Zsolt: És akkor ezeken felül az összes többi kérelem az előterjesztés szerint. Aki tudja támogatni, az kérem, kézfelemeléssel jelezze! A Bizottság az előterjesztett 1265/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 14., 1. pontja alapján úgy dönt, hogy a KUDURLAN Kft. dobogó és téliesítés nélküli vendéglátó terasz 12 m2-en, illetve védőtető, előtető reklám nélkül (6+5+6 m2) 17 m2-en közterület-használatához a Budapest XI. Fehérvári út 83. szám előtti járdán 2017.06.14-től 2017.10.15-ig a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 100%-ának megfizetésével hozzájárul fotó csatolásával a megvalósult használatról. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. 1776/2017.(06.13.) sz. TGKHB határozata: A Bizottság az előterjesztett 1265/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 14., 1. pontja alapján úgy dönt, hogy a KUDURLAN Kft. 26 / 302
dobogó és téliesítés nélküli vendéglátó terasz 12 m2-en, illetve védőtető, előtető reklám nélkül (6+5+6 m2) 17 m2-en közterület-használatához a Budapest XI. Fehérvári út 83. szám előtti járdán 2017.06.14-től 2017.10.15-ig a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 100%-ának megfizetésével hozzájárul fotó csatolásával a megvalósult használatról. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. A Bizottság az előterjesztett 1266/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 14. pontja alapján úgy dönt, hogy a Dolce Assortimente Kft. dobogó és téliesítés nélküli vendéglátó terasz 10 m2-en közterület-használatához a Budapest XI. Kosztolányi Dezső tér 5. szám előtti járdán 2017.06.15-től 2017.10.15-ig a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 100%-ának megfizetésével hozzájárul fotó csatolásával a megvalósult használatról. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. 1777/2017.(06.13.) sz. TGKHB határozata: A Bizottság az előterjesztett 1266/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 14. pontja alapján úgy dönt, hogy a Dolce Assortimente Kft. dobogó és téliesítés nélküli vendéglátó terasz 10 m2-en közterület-használatához a Budapest XI. Kosztolányi Dezső tér 5. szám előtti járdán 2017.06.15-től 2017.10.15-ig a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 100%-ának megfizetésével hozzájárul fotó csatolásával a megvalósult használatról. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. A Bizottság az előterjesztett 1267/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 10. pontja alapján úgy dönt, hogy Nagyné Bacsó Beáta 2 db mikroszerelvény (kisvonat) közterület-használatához a Budapest Margitszigeten (útvonalterv alapján, 1-1 db megállóval a sziget mindkét végén) 2017.07.10-től 2017.10.31-ig a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti egyedi díj 65.000 Ft/db/hó + ÁFA megfizetésével hozzájárul módosított útvonalterv szerint. Az esetleges károkozás tekintetében megállapodás szükséges a FŐKERT Zrt-vel. A közterületen elhelyezett eszközökön, járműveken, berendezéseken reklám nem helyezhető el. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. 27 / 302
1778/2017.(06.13.) sz. TGKHB határozata: A Bizottság az előterjesztett 1267/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 10. pontja alapján úgy dönt, hogy Nagyné Bacsó Beáta 2 db mikroszerelvény (kisvonat) közterület-használatához a Budapest Margitszigeten (útvonalterv alapján, 1-1 db megállóval a sziget mindkét végén) 2017.07.10-től 2017.10.31-ig a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti egyedi díj 65.000 Ft/db/hó + ÁFA megfizetésével hozzájárul módosított útvonalterv szerint. Az esetleges károkozás tekintetében megállapodás szükséges a FŐKERT Zrt-vel. A közterületen elhelyezett eszközökön, járműveken, berendezéseken reklám nem helyezhető el. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. A Bizottság az előterjesztett 1268/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 14. pontja alapján úgy dönt, hogy a BLACKO Kft. (Fanyűvő Étterem) dobogó, téliesítés és reklám nélküli vendéglátó terasz 2*9 m2-en közterület-használatához a Budapest XIII. Váci út 70. szám előtti járdán 2017.06.15-től 2017.09.30-ig a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 100%-ának megfizetésével hozzájárul fotó csatolásával a megvalósult használatról. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. 1779/2017.(06.13.) sz. TGKHB határozata: A Bizottság az előterjesztett 1268/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 14. pontja alapján úgy dönt, hogy a BLACKO Kft. (Fanyűvő Étterem) dobogó, téliesítés és reklám nélküli vendéglátó terasz 2*9 m2-en közterület-használatához a Budapest XIII. Váci út 70. szám előtti járdán 2017.06.15-től 2017.09.30-ig a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet mindenkor hatályos 2. melléklete szerinti díj 100%-ának megfizetésével hozzájárul fotó csatolásával a megvalósult használatról. Felhatalmazza elnökét, hogy a Használati megállapodást aláírja. A Bizottság az előterjesztett 1269/K sorszámú közterület-használati kérelem ügyében a 3/2013. (III. 8.) Főv. Kgy. rendelet 5. (2) bekezdés 4. pontja alapján úgy dönt, hogy a MOL Magyar Olaj- és gázipari Nyrt. 1 db üzemanyag-egységárat jelző berendezés (MOL arculatváltás, totemoszlop 28 / 302