Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent István tér 8. lkt.sz.: 1. 45"8- L /2017. JEGYZŐK ÖNYV /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv csak a tanácskozás rövid lényegét és a hozott határozatok szó szerinti szövegét tartalmazza./ Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 2017. január 24-én 9.00 órától megtartott nyilvános ülésén. Helye: Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzatának székhelyén; Békéscsaba, Szent l. tér 8. Jelen vannak : a mellékelt jelenléti ív szerint Lászik Mihály elnök: Köszöntötte szlovákul, majd magyarul az ülésen megjelent képviselőket és vendégeket. Megállapította, hogy az ülésen mind a 4 képviselö van jelen, így határozatképesek. Javasolta a képviselőknek elfogadásra, hogy a mai ülésről készülő jegyzőkönyv hitelesítője Molnárné Pribojszki Judit elnökhelyettes legyen. 112017. (J. 24.) Szlovák Önkormányzat HATÁR OZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata elfogadta jegyzőkönyv hitelesítőnek Molnárné Pribojszki Judit elnökhelyettest. Lászik Mihály elnök: Felsorolta az ülés napirendi pontjait és szavazásra bocsátotta a napirendet.
2 2/2017. (1. 24.) Szlovák Önkormányzat Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata elfogadta az alábbi napirendet. Napirend: 1./ Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatával megkötött együttműködési megállapodás felülvizsgálata Előadók: Dr. Maczik Dorottya jogász és Lászik Mihály elnök 2./ A Tabán Néptánc Egyesület kérelmének megtárgyalása Előadó: Lászik Mihály elnök 3./ Lészkó Attila a Békéscsabai Szlovák Tájház gondnokának bérmegállapítása Előadó: Lászik Mihály elnök 4./ A Nemzetiségi Vezetők Országos Találkozójának megrendezésével kapcsolatos előkészületek Előadó: Lászik Mihály elnök 5.1 Bejelentések Napirend tárgya: Békéscsaba Megyei.Jogú Város Önkormányzatával megkötött együttműködési megállapodás felülvizsgálata Dr. Maczik Dorottya jogász: Elmondta, hogy Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött együttműködési megállapodást a nemzetiségek jogairól szóló törvény szerint minden év január 31-ig relül kell vizsgálni. Az előterjesztésben az szerepel határozati javaslatként, hogy a Közgyűlés a nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodásokat felülvizsgálta és változatlan tartalommal történő íenntartásukat jóváhagyja. Lászik Mihály elnök: Kérte a képviselőket, amennyiben az előterjesztett anyagot elfogadják, szavazzanak. 3/2017. (1. 24.) Szlovák Önkormányzat
3 Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött együttműködési megállapodást felülvizsgálta, és javasolja a Közgyűlésnek az együttműködési megállapodás változatlan tartalommal történő fenntartásának jóváhagyását. Napirend tárgya: A Tabán Néptánc Egyesület kérelmének megtárgyalása Lászik Mihály elnök: Tájékoztatásul elmondta, hogy érkezett egy kérelem a Tabán Néptánc Egyesülettől (akikkel a későbbiekben együttmüködési megállapodást kívánnak kötni), amelyben támogatást kémek. Az egyesület 2017. március 25-én megrendezi az V. Viharsarki Vigadalom" néptáncestet. A rendezvény célja Békés megye, a régió nemzetiségi csoportjainak szerepeltetése. A rendezvényre meghívták a Komlós Táncegyüttest. Kérelmükben az együttes útiköltségére kémek támogatást. Fontosnak tartja, hogy ez a táncegyüttes is bemutatkozzon Békéscsabán gazdag, szlovák repertoárjával. Javasolta a képviselőknek elfogadásra, hogy támogassák a kérelmet 50.000,- Ft-tal. 4/2017. (1. 24.) Szlovák Önkormányzat Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 50.000,- Ft támogatást nyújt a Tabán Néptánc Egyesületnek, a 2017. március 25-én megrendezésre keri.ilö V. Viharsarki Vigadalom ' néptáncesten fellépő Komlós Táncegyüttes útiköltségének kifizetéséhez, támogatási szerződés megkötése mellett. Forrás: 2016. évi költségvetésük Napirend tárgya: Lészkó Attila a Békéscsabai Szlovák Tájház gondnokának bérmegállapítása Lászik Mihály elnök: Tájékoztatásul elmondta, hogy 2017. január 1-vel nő a minimálbér összege, ennek ellenére javasolta a képviselőknek elfogadásra, hogy Lészkó Attila gondnok,
4 teremőr részére 2017. január 1-től - 2017. december 31-ig terjedő időszakot figyelembe véve a napi 6 órás munkarendje mellett, fizetését bruttó 110.000,- Ft-ra emeljék meg. Kérte a képviselőket, amennyiben javaslatával egyetértenek, szavazzanak. A Szlovák Önkom1ányzat 4 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 5/2017. (1. 24.) Szlovák Önkormányzat Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkonnányzata a Békéscsabai Szlovák Tájházban dolgozó Lészkó Attila gondnok, teremőr fizetését 2017. január l-től - 2017. december 31-ig terjedő időszakra, napi 6 órás munkarendje mellett bruttó 110.000,- Ft-ban állapítják meg. Forrás: 2017. évi költségvetésük Napirend tárgya: A Nemzetiségi Vezetők Országos Találkozójának megrendezésével kapcsolatos előkészületek Lászik Mihály elnök: Tájékoztatásul elmondta, hogy a rendezvényt hosszú évek óta megrendezik. A rendezvény főszervezője Ancsin Pálné volt, aki a tavalyi évben sajnos eltávozott. Erzsike néni szívügyének érezte, hogy minden évben találkozzanak az ország civil szervezeteinek, önkormányzatainak vezetői. Ezt a hagyományt folytatva 2017. február 24-25- én a megszokott helyszínen a Vasutas Művelődési Házban közösen a Csabai Szlovákok Szervezetével megrendezik a Nemzetiségi Vezetők Országos Találkozóját. Krajcsovics Hajnalka képviselő: Tájékoztatásul elmondta, hogy Mezőberénybe is átmennek és megtekintik a 2016. évben átadott nemzetiségek házát is. Lászik Mihály elnök: Javasolta, hogy a rendezvény költségeihez járuljanak hozzá 150.000.- Ft-tal, számla ellenében. Kérte a képviselőket, amcnnyibenjavaslatával egyetértenek, szavazzanak. 6/2017. (1. 24.) Szlovák Önkormányzat
5 Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata közösen a Csabai Szlovákok Szervezetével 2017. február 24-25. között megrendezi a Nemzetiségi Vezetők Országos Találkozóját. A rendezvény költségeihez hozzájárulnak 150.000,- Ft-tal, számla ellenében. Forrás: 2016. évi költségvetésük Napirend tárgya: Bej e 1 e n t é s e k Krajcsovics Hajnalka képviselő: Elmondta, hogy a Szlovák Kultúra Házában 2017. fobruár 8-án kerül bemutatásra a 2017. évi Cabiansky kalendár. Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy 2017. február 18-án a Tégla Közösségi Házban az idei évben is megrendezik, hagyományaikhoz híven a szlovák batyus bálat, amelyre szeretettel várnak mindenkit. Minden résztvevőn kell, hogy legyen legalább egy farsangi jelkép, dc nagyon örülnének, ha minél többen beöltöznének, őket külön fogják zsűrizni. Lászik Mihály elnök: Kérte, hogy határozatban fogadják el a bál megrendezését közösen a Csabai Szlovákok Szervezetével. 7/2017. (1. 24.) Szlovák Önkormányzat Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkom1ányzata közösen a Csabai Szlovákok Szervezetével hagyományaikhoz híven 2017. február 18-án szlovák batyus bálat rendeznek. Lászik Mihály elnök: Felsorolta az irodai működésük kapcsán felmerült költségeket, amit kért a képviselőktől elfogadásra. A Szlovák Önkormányzat 4 igen szavazattal a következő határozatot hozta: 8/2017. (l. 24.) Szlovák Önkormányzat
6 Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata elfogadta az irodai működésük kapcsán felmerült költségek kifizetését az alábbiak szerint: irodai, vezetékes telefon 10. hó: irodai, vezetékes telefon 11-12.hó: 1.810,- Ft 603,- Ft Forrás: 2016. évi költségvetésük Lászik Mihály elnök: Beszámolt a 2016. december 7-én megrendezett városi nemzetiségek napi ünnepségről, amelyen sokan részt vettek. A szlovák műsort a békéscsabai szlovák iskola diákja adták Ocsovszki Ildikó vezetésével. Színvonalas ünnepség volt. Felsorolta a felmerült költségeket. Kérte a képviselőket, amennyiben beszámolóját és a felmerült költségek kifizetését elfogadják, szavazzanak. 9/2017. (1. 24.) Szlovák Önkormányzat Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata elfogadta a 2016. december 7-én megrendezett városi nemzetiségi napról szóló beszámolót, és a felmerült költségek kifizetését az alábbiak szerint: étkezés: fellépők jutalmazása: virág: oklevél: mappa készítés: összesen: 75.540,- Ft 1.767,- Ft 13.000,- Ft 1.778,- Ft 7.600,- Ft 99.685,- Ft Forrás: 2016. évi költségvetésük Vare;áné Dukát Éva költsée;vetési ügyintéző: Felhívta a képviselők figyelmét, hogy a 2016. évi működési támogatás elszámolási határideje 2017. január 31.
7 Kesjár Ilona nemzetiségi ügyintézé): Tájékoztatásul elmondta, hogy a vagyonnyilatkozatok leadási határideje is 2017. január 31. Kérte a képviselőket, aki még nem hozta be a szükséges iratokat. szíveskedjen pótolni a megadott időpontig. Krajcsovics Hajnalka képviselő: Elmondta, hogy 2017. január 11-én a Szlovák Kultúra 1 lázában Újévi fogadást tartottak partnereiknek. A rendezvényen részt vettek a városi nemzetiségi szervezetek, csoportok vezetői. Tájékoztatásul elmondta még, hogy március vagy április hónapban érkezik majd egy kiállítási anyag, ami a szlovák pásztoréletet mutatja be. Ez egy filmes kiállítás lesz, amit a Békéscsabai Szlovák Tájház Áchim termében kívánnak megrendezni. Meghirdetik a rendezvényt az iskoláknak, óvodáknak. Vargáné Dukát Éva költségvetési ügyintéző: Elmondta, hogy a Békéscsabai Szlovák Tájházban elhelyezett poroltó készülékkel kapcsolatban folynak tárgyalások, várják az árajánlatot. Krajcsovics Hajnalka képviselő: Tájékoztatásul elmondta, hogy hétfő, kedden Nyitrára (Szlovákia) mennek, mivel meghívást kaptak Pavol Kraszkótól, aki Magyarországról ment ki. Módos ember, aki felvásárolta a nemzetiségek ruháit, és ezekből kiállításokat tart. Békéscsabán is szeretné bemutatni a Békéscsabára települő szlovákok népviseleteiről szóló kiállítási anyagát a Szlovák Kultúra Házában. Ez ügyben mennek Szlovákiába tárgyalásokat folyatatni. Lászik Mihály elnök: A nyilvános ülést 9.50 órakor berekesztette. /.., -. ' 1-.J " K.m.f -- f A \] 1 Lászik Mihály } 0 elnök, jegyzökönyv aláíró / i,-> ") 1 I 1,--1 1;, /'1 {{,1'{1./'! 1 10-1: l.,,..j. ;. / 1\...1...l/'v\.. * Molnárné Pribo.iszki.Judit elnökhelyettes, jegyzőkönyv hitelesítő J t.j ltú L'C_ Kesjár Ilona nemzetiségi ügyintéző, jegyzökönyv vezető
Békéscsaba Megyei.Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent 1. tér 8. Tkt.sz.: I. 158-1/2017. MEG HÍVÓ Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata ülését 20 17. január 24-én (kedd) 9.00 órától tartja Az ülés helye: Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzatának székhelyén: Békéscsaba, Szent 1. tér 8. Napirend: 1./ Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatával megkötött együttműködési megállapodás fel ül vizsgálata Előadók: Dr. Maczik Dorottya jogász és Lászik Mihály elnök 2./ A Tabán Néptánc Egyesület kérelmének megtárgyalása Előadó: Lászik Mihály elnök 3./ Lészkó Attila a Békéscsabai Szlovák Tájház gondnokának bérmegállapítása Előadó: Lászik Mihály elnök 4./ A Nemzetiségi Vezetők Országos Találkozójának megrendezésével kapcsolatos előkészületek Előadó: Lászik Mihály elnök 5.1 Bejelentések Kérem továbbá, munkájukat úgy szervezzék, hogy az ülésen részt tudjanak venni. Békéscsaba, 2017. január 16. Tisztelettel: 1 Lászik Mihály sk. elnök!
Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent 1. tér 8. JE LEN LÉT I ÍV a Szlovák Önkormányzat 2017. január 24-i üléséről Nemzetiségi Önkormányzat képviselői: Lászik Mihály elnök Molnárné Pribojszki Judit elnökhelyettes Krajcsovics 1 lajnalka Ocsovszki Ildikó... -f r.\f<\. '1.... /l()4<{)_ 11.---Á f 7-it. f f'i/r /L 1 v " : f -.'; 1...... :... Ú.c/ O!!t......4. klk.... Mee:hívottként jelen vannak: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala részéről: Dr. Maczik Dorottya jogász... c. Y. Vargáné Dukát Éva költségvetési ügyintéző... \J.... 9...... Kesjár Ilona nemzetiségi ügyintéző... {... L!-..... Továbbá:
1. d- /2-.Dl-:!-. - 3iw)+ fr..2-'t) JJ. tu J-c1-1'Tl,, cj- l'-lt.lt/ (t '<_ BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS lkt. sz.: I 51-212017. JEGYZŐJÉTŐL Előadó: dr. Maczik Dorottya, Békéscsaba, Szent István tér 7. Tarné Stuber Éva Mell.: 5 db Hiv. sz.: Postacím: 5601 Pf 112. Tele.fon: (66) 523-802 Telefax: (66) 523-804 E-mail: jegyzo@hekesc:wha.hu NYTLVÁNOS ÜLÉS napirendje A döntéshozatal minősített többséget igényel! Tárgy: A hel)'i nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodások felülvizsgálata Előkészítő: Jogi. Igazgatási és Humánpolitikai Osztály Pénzügyi és Gazdasági Osztály Véleményező: Nemzetiségi, Érdekegyeztető, Külkapcsolati és Egyházügyi Bizottság Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság Előterjesztés Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkonnányzat Közgyűlésének 2017. január 26-án tartandó nyilvános ülésére Tisztelt Kö7.!fYűfés! A nemzetiségi önkormányzatok gazdálkodásának lebonyolításával kapcsolatos feladatokat a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény (a továbbiakban: Njtv.). az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.), valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XU. 3 l.) Korm. rendelet írja elö. amelyek alapján a közgyűlés egylittmüködési megállapodás keretében kell, hogy szabályozza a költségvetés folyamatait, a költségvetési gazdálkodás végrehajtásának szabályait a lengyel, német, roma, román és szlovák nemzetiségi önkormányzatok (a továbbiakban együtt: nemzetiségi önkormányzatok) vonatkozásában. Az. együttműködési megállapodásokat Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a nemzetiségi önkormányzatokkal határozatlan időre kötötte. Az Njtv. 80. (2) bekezdése alapján a megállapodásokat minden év január 31. napjáig, általános vagy időközi választás esetén az alakuló ülést követő 30 napon belül felül kell vizsgálni.
2 A megkötött együttműködési megállapodások felülvizsgálatra kerültek, módosításuk nem indokolt. A megállapodások az előterjesztés mellékletét képezik. Az előterjesztést a Nemzetiségi, Érdekegyeztető, Külkapcsolati és Egyházügyi Bizottság, valamint a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság véleményezi, a bizottsági vetemények a Közgyűlés ülésén kerülnek ismertetésre. Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy döntését az alábbi határozati javaslat alapján hozza meg. A döntés végrehajtásában közreműködő felelős hjvatali egység: Jogi. Igazgatási és Hwnánpolitikai Osztály, Pénzügyi és Gazdasági Osztály. I JAVASLAT: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodásokat felülvizsgálta és változatlan tartalommal történő fenntartásukat jóváhagyja. Felelős: Szarvas Péter polgánnester Határidö: 2017. január 26. Békéscsaba, 2017. január 13. Dr. Bacsa Ve del jegyző Ellenjegyzés: r--z:- //,..._/élr.1 Penztigy1:... :................ :....
1.... 1 5.g --- >t I µ'.) i--. <1Ja6án 9féptánc P.gyesü{et 5600, Békéscsaba, Lencsési út 41. 1/5 tel.:66/740-354, mobil.: 30/510-7900, e-mail: tabanneptanc@citromail.hu - (,l 1 w.l-+. ( J_. 1. L( ) 11. C cd-c1..'ro :)._cj J.<-<...t..Ct.2,lCt J<._, Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzata Lászik Mihály elnök Tisztelt Elnök Úr! A Tabán Néptánc Egyesület 2017. március 25-én rendezi meg az V. Viharsarki Vigadalom" néptáncestet. A rendezvény elsődleges célja Békés megye, a régió népi, nemzetiségi csoportjainak szerepeltetése. A rendezvényre meghívást kapott a tótkom]ósi KOMLÓS TÁNCEGYÜTTES is. A néptáncest helyszíne a Csabagyöngye Kulturális Központ, Békéscsaba. A csoport vendégszerepléséhez biztosítani szeretnénk a helyszínre történő utazásukat, evvel is hozzájárulva hogy a rendezvényen részt tudjanak venni. Kérem a tisztelt bizottságot, hogy 50.000 forinttal támogassák az egyesületet, ami a tótkomlósi szlovák tánccsoport útiköltségét fedezi. Segítségüket előre is köszönjük! Békéscsaba, 2017. január 9. Tabán Néptánc Egyesület Békéscsaba Lencsési út. 41. I/5 Bank sz. sz. 10102615-24696500-01003004 Tisztelettel:.. U l \ Kurtucz Borbála elnök TABÁN NÉPTÁNC EGYESÜLET 5600 Békéscsaba, Lencsés! 41. US. Adószám: 18390399-1-04 Bsz..:10102615-24696500-01003004 Telefon: 06-30/610-7Q0n