TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

Hasonló dokumentumok
TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen

Történelemtanulás egyszerűbben

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem

Történelem 5. évfolyam. - Redmentás feladatsorok - ISM.KELET. Gyakorlás

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM

7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei. Az őskor és az ókori kelet

100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint

Osztályozó vizsga témái. Történelem

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA. Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 50 pont 30 pont

javítóvizsga tételek tanév

A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll.

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya

TÖRTÉNELEM OSZTÁLYOZÓVIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz

TÖRTÉNELEM-FÖLDRAJZ MUNKAKÖZÖSSÉG

SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM közpészint 2013

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TÉMAKÖREI

ETE_Történelem_2015_urbán

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

KÖZMŰVELTSÉGI TARTALMAK

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK Történelem

Tárgyfelvétel típusa. Kötelező Nincs megadva 0 MAGY0007 Helyesírás 1 Kötelező 0 Gyakorlati jegy (5 fokozatú) 2 Gúti Erika Dr.

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév

A közép- és emeltszintű témakörök teljes listája január 1-től

Hatályos január 1-jétől. B) TÉMAKÖRÖK

A TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és

II. Az ókori Róma Közép szint: A köztársaságkori Róma története. A római civilizáció szellemi és kulturális öröksége.

A történelem javítóvizsga. témakörei és tényanyaga. a Herman Ottó Szakképző Iskola. 9. évfolyamos. szakmunkás osztálya számára

Horváth Csaba: Az ókor és a középkor

Félév szám Min félévszám Max félévszám rgyfelvétel típu Tárgy kredit Tárgykövetelmény Heti óraszám1 Heti óraszám2

TARTALOM. Előszó 9 EGYETEMES TÖRTÉNELEM

Társadalomismeret tantárgyi követelmények. 1/9. évfolyam, szakközépiskola

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

MAGYARORSZAG TÖRTENETE

Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c

Féléves óraszám1. Tárgykövetelmény. típusa. FILOL0001 Bevezetés a filozófiába 2 2 Kötelező Kollokvium 10 Dr. Somos Róbert MT-TORTALB171801

V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( )

Történelem 9. évfolyam. 9/6. A görög történelem kezdetei: Kréta és Mükéné. 9/8. Az arisztokrácia és a démosz polgárjogi küzdelme Athénban

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE

Történelem földrajz (filozófia, társadalomismeret) munkaközösség 2014/2015

TÖRTÉNELEM OSZTÁLYOZÓVIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA

2016/2017-II TÖRTÉNELEM BA 2016/17. II. FÉLÉV I. ÉVFOLYAM (30 FŐ) 2 koll. 3 Forisek Péter H XII

Tartalomjegyzék A EGYETEMES TÖRTÉNELEM B MAGYAR TÖRTÉNELEM. A megjelenés dátuma. Az Ön könyve tartalmazza. Szerkezeti felépítés Használati útmutató

Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet)

OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK

1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti

Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem

5. évfolyam Minimum követelmények (Ókori Rómával bezárólag)

TÖRTÉNELMI TÉRKÉPEK. Magyarország honismereti térképe (fóliázva, fa lécezéssel)

ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010

A vizsgakövetelményben felsorolt 7. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat nélkül.

Pótvizsga szóbeli témakörök (történelem) 11/b és 11/e

Öltözködéskultúra Technikusi osztályok

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV

Történelem földrajz (filozófia, társadalomismeret) munkaközösség 2018/2019

Zavodszky Geza. Törtenelem 111. a közepiskolak szamara. Nemzeti Tankönyvkiad6,

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV

TÖRTÉNELEM I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY

Tematika. FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből)

TÖRTÉNELEM osztatlan tanárképzés, 2016/17. II. félév

20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM

9-10. évfolyam történelem tanmenet esti tagozat Évi óraszám: 72. Fejlesztési cél, kompetenciák

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.

Történelem. Gimnázium (esti tagozat) 12. évfolyam Évi óraszám: 32 Száray Miklós: Történelem IV. Fejlesztési cél, kompetenciák

Az írásbeli érettségi témakörei


a hiányzó információval.

5. Feltételek (ha vannak) 5.1 Az előadás lebonyolításának feltételei 5.2 A szeminárium / labor lebonyolításának feltételei

TÖRTÉNELEM I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY A) KOMPETENCIÁK

Érettségi követelmények Történelem

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból

B) TÉMAKÖRÖK. 1. Az ókor és kultúrája

Osztályozóvizsga-tematika 9. évfolyam Év vége Történelem

Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon. Tevékenységformák

Történelemtanítás Online történelemdidaktikai folyóirat

A javító vizsgák anyaga Szakgimnázium. 9. évfolyam. Irodalom. Magyar nyelv Tankönyv: Antalné - Raátz: Magyar nyelv és kommunikáció 9.

Tanulmányok alatti vizsgák /Különbözeti, osztályozó és javítóvizsgák/ Magyar nyelv és irodalom

11. évfolyam (emelt szintű képzés)

Tárgyfelvétel típusa. Tárgykövetelmény. SZVBA10 Szabadon választható tárgyak BA 10 Kötelező 1 6. Kötelezően választható.

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézet Történelem alapszak, BA képzés ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK.

EMBEREK ÉS S Z Á Z A D O K

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI 2017-TŐL október 13. KPSZTI Gianone András

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézet Történelem alapszak, BA képzés ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK.

2.1 A feudális társadalmi és gazdasági rend jellemz i. Követelmények. Középszint A középkori uradalom jellemz vonásai (pl.

Történelem földrajz (filozófia, társadalomismeret) munkaközösség 2016/2017

TÖRTÉNELEM I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY A) KOMPETENCIÁK

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból

A tankönyv képanyaga és az atlasz segédanyagként felhasználható!

A TÖRTÉNELEM VIZSGA LEÍRÁSA 9. ÉVFOLYAMOS TANÍTVÁNYAINK SZÁMÁRA

TestLine - annafarkasdy tesztje-01 Minta feladatsor

TestLine - Osztályozó vizsga/6 félév Minta feladatsor

Átírás:

TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat nélkül. A vizsgázónak 45 perc áll rendelkezésére a feladatlap megoldására. Elérhető: 100 pont 2.) Szóbeli felelet: A felsorolt témakörök egyikének kifejtése húzott tétel alapján. A vizsgázó 30 perc felkészülési idő alatt feleletvázlatot ír, amelyhez használja a történelmi atlaszt és a mellékelt forrásokat. A vizsgán a felelethez és a feladatlaphoz is felhasználható segédeszköz a Történelmi Atlasz amit az iskola biztosít a vizsgázó számára. A felelet max. időtartama: 15 perc Elérhető: 50 pont 3.) A vizsga teljesítése Szóbeli vizsgára az a vizsgázó bocsátható, aki az írásbeli feladatlap megoldásakor eléri a min. 40 %-ot. Amennyiben a vizsgázó ezt nem teljesítette, nem bocsátható szóbeli vizsgára, a félév követelményeit nem teljesítette. A vizsga sikerességének feltétele a szóbeli vizsgán is a 40% elérése. A vizsgáztató tanár az érettségi vizsga szóbeli értékelési rendjét követi. 4.) A vizsga értékelése elégtelen: elégséges: közepes: jó: jeles: 1

5.) A vizsga (írásbeli és szóbeli) követelményei évfolyamonként félévi és év végi bontásban 5. évfolyam Félévi vizsga A felkészüléshez ajánlott tankönyv: Horváth Péter: Történelem 5. Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó A történelem forrásai, időszámítás Az őskori ember élete A termelés kezdete, az első földművelő közösségek Az Egyiptomi Birodalom Az egyiptomi kultúra: hitvilág, piramisok, hétköznapok Az ókori Palesztina: a zsidó nép története és vallása Az ókori Kelet: Mezopotámia, India, Kína A görög történelem kezdetei: a krétai és a trójai mondakör Az ókori Athén: a polisz kialakulása, az athéni demokrácia Az ókori Spárta A görög-perzsa háborúk Az ókori görög műveltség és kultúra: hitvilág, olimpia Nagy Sándor birodalma Az ókori Róma: a köztársaság kialakulása és intézményei A pun háborúk A köztársaság válsága 2

A szóbeli vizsga követelményei: 1. Az Egyiptomi Birodalom 2. Az ókori Palesztina: a zsidó nép története és vallása 3. Az ókori Kelet: Mezopotámia, India, Kína 4. Az ókori Athén: a polisz kialakulása, az athéni demokrácia 5. Az ókori Spárta 6. A görög-perzsa háborúk 7. Az ókori Róma: a köztársaság kialakulása és intézményei 8. A pun háborúk Év végi vizsga A vizsga követelménye: A felkészüléshez ajánlott tankönyv: Horváth Péter: Történelem 5. Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó Az Egyiptomi Birodalom Az ókori Kelet: Mezopotámia, India, Kína Az ókori Athén: a polisz kialakulása, az athéni demokrácia Az ókori görög műveltség és kultúra: hitvilág, olimpia Az ókori Róma: a köztársaság kialakulása és intézményei A pun háborúk A köztársaság válsága, Caesar egyeduralma A római császárság: Augustus A császárkori Róma: terjeszkedés, provinciák Pannónia provincia A kereszténység kialakulása és elterjedése a Római Birodalomban A Római Birodalom hanyatlása és a Nyugat-római Birodalom bukása 3

A középkori uradalom jellemzői: földesúr-jobbágy viszony, a mezőgazdaság fejlődése A középkori keresztény egyház szerepe: világi papság, szerzetesség Az iszlám kialakulása, jellemzői A lovagi életmód, a keresztes hadjáratok A középkori város kialakulása, jellemzői. A céhek A középkor kultúrája: román kor, gótika, humanizmus és reneszánsz. A középkori egyetemek A magyarság eredete és vándorlása Honfoglalás és letelepedés Az államalapító Szent István uralkodása Szent László és Könyves Kálmán kora IV. Béla: a tatárjárás és az ország újjáépítése A szóbeli vizsga követelményei: 1. Az ókori Athén: a polisz kialakulása, az athéni demokrácia 2. A római császárság: Augustus 3. A kereszténység kialakulása és elterjedése a Római Birodalomban 4. A középkori uradalom jellemzői: földesúr-jobbágy viszony, a mezőgazdaság fejlődése 5. A középkori keresztény egyház szerepe: világi papság, szerzetesség 6. Az iszlám kialakulása, jellemzői 7. A középkori város kialakulása, jellemzői. A céhek 8. Honfoglalás és letelepedés 9. Az államalapító Szent István uralkodása 10. Szent László és Könyves Kálmán kora 11. IV. Béla: a tatárjárás és az ország újjáépítése 4

6. évfolyam Félévi vizsga A vizsga követelménye: A felkészüléshez ajánlott tankönyv: Horváth Péter- Hámori Péter: Történelem 6. Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó, 2013 Az Anjou-k Magyarországon: I. Károly I. (Nagy) Lajos uralkodása Luxemburgi Zsigmond uralkodása Hunyadi János törökellenes harcai Hunyadi Mátyás uralkodása: bel-és külpolitika, a reneszánsz udvar A királyi hatalom meggyengülése: Jagelló-kor és a Dózsa-féle parasztháború A mohácsi csata és az ország három részre szakadása A földrajzi felfedezések: okok, a fontosabb felfedező utak. Amerika népei a felfedezések előtt. A földrajzi felfedezések hatása: a világkereskedelem kialakulása, a tőkés gazdálkodás kialakulása és jellemzői Reformáció és katolikus megújulás Anglia és Spanyolország küzdelme a tengerekért Az angol polgári forradalom és a polgárháború (Cromwell, az alkotmányos királyság) Franciaország XIV. Lajos korában Oroszország Nagy Péter cár idején A felvilágosodás Az USA kialakulása. A Függetlenségi nyilatkozat és az USA alkotmánya Magyarország a kora újkorban: a három részre szakadt ország élete Végvári küzdelmek 5

Reformáció és katolikus megújulás Magyarországon Az Erdélyi Fejedelemség aranykora Habsburg-ellenes küzdelmek a XVII. században: Bocskai-szabadságharc, Zrínyi Miklós, Thököly Imre fejedelemsége A szóbeli vizsga követelményei: 1. Az Anjou-k Magyarországon: I. Károly 2. I. (Nagy) Lajos uralkodása 3. Hunyadi János törökellenes harcai 4. Hunyadi Mátyás uralkodása: bel-és külpolitika, a reneszánsz udvar 5. A mohácsi csata és az ország három részre szakadása 6. A földrajzi felfedezések és hatásai 7. Reformáció és katolikus megújulás 8. Franciaország XIV. Lajos korában 9. A felvilágosodás 10. Magyarország a kora újkorban: a három részre szakadt ország élete 11. Végvári küzdelmek 12. Az Erdélyi Fejedelemség aranykora Év végi vizsga A vizsga követelménye: A felkészüléshez ajánlott tankönyv: Horváth Péter- Hámori Péter: Történelem 6. Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó, 2013 Az Anjou-k Magyarországon: I. Károly I. (Nagy) Lajos uralkodása Hunyadi János törökellenes harcai 6

Hunyadi Mátyás uralkodása: bel-és külpolitika, a reneszánsz udvar A mohácsi csata és az ország három részre szakadása A földrajzi felfedezések: okok, a fontosabb felfedező utak. Amerika népei a felfedezések előtt. A földrajzi felfedezések hatása: a világkereskedelem kialakulása, a tőkés gazdálkodás kialakulása és jellemzői Reformáció és katolikus megújulás Az angol polgári forradalom és a polgárháború (Cromwell, az alkotmányos királyság) Franciaország XIV. Lajos korában A felvilágosodás Az USA kialakulása. A Függetlenségi nyilatkozat és az USA alkotmánya Magyarország a kora újkorban: a három részre szakadt ország élete Végvári küzdelmek Reformáció és katolikus megújulás Magyarországon Az Erdélyi Fejedelemség aranykora Habsburg-ellenes küzdelmek a XVII. században: Bocskai-szabadságharc, Zrínyi Miklós, Thököly Imre fejedelemsége A török kiűzése Magyarországról A Rákóczi-szabadságharc Mária Terézia uralkodása II. József: a felvilágosult abszolutizmus Magyarországon A francia forradalom Napóleon hatalomra kerülése és császársága A napóleoni háborúk és a császár bukása Az ipari forradalom és következményei (gazdaság, a társadalom átalakulása) Magyarország a napóleoni háborúk korában A reformkor: a reformkori országgyűlések. Deák Ferenc, Kölcsey, Wesselényi Miklós programja Széchenyi István tevékenysége 7

Kossuth Lajos programja, Kossuth és Széchenyi vitája Az 1848-as pesti forradalom Az 1848-49-es szabadságharc története A szóbeli vizsga követelményei: 1. Az Anjou-k Magyarországon: I. Károly 2. Hunyadi Mátyás uralkodása: bel-és külpolitika, a reneszánsz udvar 3. A mohácsi csata és az ország három részre szakadása 4. A földrajzi felfedezések és hatásai 5. Reformáció és katolikus megújulás 6. Magyarország a kora újkorban: a három részre szakadt ország élete 7. A Rákóczi-szabadságharc 8. Mária Terézia uralkodása 9. II. József: a felvilágosult abszolutizmus Magyarországon 10. Napóleon hatalomra kerülése és császársága 11. Az ipari forradalom és következményei (gazdaság, a társadalom átalakulása) 12. A reformkor: Széchenyi István tevékenysége 13. A reformkor: Kossuth Lajos programja, Kossuth és Széchenyi vitája 14. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc története 8

7. évfolyam hiányzik 9

8. évfolyam Félévi vizsga A vizsga követelménye: A felkészüléshez ajánlott tankönyv: Horváth Péter: Történelem 8. Európa az első világháború után A Párizs környéki békék A sztálini Szovjetunió A nagy világgazdasági válság A náci Németország A második világháború előzményei Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság Magyarországon Az ellenforradalom és Horthy Miklós kormányzóvá választása A trianoni béke Az ellenforradalmi rendszer megszilárdulása A világgazdasági válság hatása Magyarországra. Kiútkeresés a válságból A hétköznapi élet a két világháború közötti Magyarországon A második világháború története Az európai zsidóság tragédiája A szóbeli vizsga követelményei: 1. A Párizs környéki békék 2. A sztálini Szovjetunió 3. A náci Németország 4. Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság Magyarországon 10

5. Az ellenforradalom és Horthy Miklós kormányzóvá választása 6. A trianoni béke 7. A hétköznapi élet a két világháború közötti Magyarországon 8. A második világháború főbb eseményei 1939-től 1945-ig Év végi vizsga A vizsga követelménye: A felkészüléshez ajánlott tankönyv: Horváth Péter: Történelem 8. Európa az első világháború után A Párizs környéki békék A sztálini Szovjetunió A nagy világgazdasági válság A náci Németország A második világháború előzményei Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság Magyarországon Az ellenforradalom és Horthy Miklós kormányzóvá választása A trianoni béke Az ellenforradalmi rendszer megszilárdulása A második világháború története Magyarország a második világháborúban A kétpólusú világ kialakulása A hidegháború kibontakozása Enyhülés és szembenállás A hidegháború vége Az európai egységfolyamat Változások a világgazdaságban 11

Napjaink kihívásai (globalizációs problémák) Magyarország a második világháború után (1945-47) Az egypártrendszer kialakítása és a Rákosi-kor Az 1956-os forradalom és szabadságharc Megtorlás és konszolidáció A Kádár-rendszer jellemzői A magyarországi rendszerváltás A szóbeli vizsga követelményei: 1. A Párizs környéki békék 2. A sztálini Szovjetunió 3. A nagy világgazdasági válság 4. A náci Németország 5. A trianoni béke 6. A második világháború főbb eseményei 1939-től 1945-ig 7. Magyarország a második világháborúban 8. A kétpólusú világ kialakulása 9. A hidegháború kibontakozása 10. Enyhülés és szembenállás 11. A hidegháború vége 12. Magyarország a második világháború után (1945-47) 13. Az egypártrendszer kialakítása és a Rákosi-kor 14. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 15. A Kádár-rendszer jellemzői 16. A magyarországi rendszerváltás 12