alapozó ismeretek 1. Közjogi és közigazgatási ismeretek 2.

Hasonló dokumentumok
NEMZETKÖZI KÖZSZOLGÁLATI KAPCSOLATOK MESTERKÉPZÉSI SZAK - Nemzetközi közigazgatási tanulmányok szakirány ELŐTANULMÁNYI REND

1. A mesterképzési szak megnevezése: MA Nemzetközi Közszolgálati Kapcsolatok

.2. A képzés programja, a szak tanterve nappali munkarend (az óra,

NETL09-B. Levelező tagozatos nemzetközi tanulmányok alapképzés képzési terve 2009/2010-es tanévtől

Nemzetközi gazdálkodási felsőoktatási szakképzés mintatanterv

A nemzetközi tanulmányok alapképzési szak - NETN17-B képzési terve. A tanulmányaikat 2017 szeptemberében kezdőkre vonatkozóan

ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak. KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás

A nemzetközi tanulmányok mesterképzési (MA) szak képzési terve Regionális és civilizációs tanulmányok Mediterráneum és Latin Amerika szakirány

Gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzés mintatanterve

KIVONAT. Tanító szak. A képzési és kimeneti követelményeknek, valamint az akkreditációs feltételeknek való megfelelés

SZTE Állam- és Jogtudományi Kar. A nemzetközi tanulmányok alapképzési (BA) szak képzési terve. 1. A végzettség megszerzésének alapfeltételei

Az európai és nemzetközi igazgatás mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve

AJÁNLOTT TANTERV - EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK TELJES IDEJŰ (NAPPALI TAGOZATOS) KÉPZÉS

I. A KÉPZÉS TARTALMA

Politikatudományok alapképzési szak levelező tagozat képzés terv POLL17-BA

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1

KÖZIGAZGATÁSI MESTERSZAK Szakfelelős: Peres Zsuzsanna 2017/ félév 4. félév óra. óra óra óra ea gy ea gy ea gy ea gy

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

A PTE-ÁJK levelező tagozatának mintatanterve

Politikatudományok alapképzési szak nappali tagozat képzési terv POLN17-BA

1. Közigazgatáselmélet 10 2 K 2 Európai és Összehasonlító Közjogi Tanszék Dr. Koi Gyula

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

Nemzetközi tanulmányok (BA) NETTANB2 képzési terv

1. Óvodapedagógus szak

Nemzetközi tanulmányok MA NETTANM2 képzési terv

Biztonságpolitika és válságkezelés

A RENDÉSZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE

A GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT alapszak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése)

Nemzetközi tanulmányok MA NETTALM1 képzési terv

Szak megnevezése: Nemzetközi tanulmányok BA 2015 Az oklevélben szereplő szakképzettség megnev. Nemzetközi kapcsolatok szakértő. Ajánlott.

A közigazgatási szakvizsga Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere c. V. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01.

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

NEMZETKÖZI KÖZSZOLGÁLATI KAPCSOLATOK MESTERKÉPZÉSI SZAK TANTERVE

1. Óvodapedagógus szak

I. A KÉPZÉS TARTALMA

A Pénzügy és Számvitel alapszak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése)

Közösségi és civil tanulmányok (Community and Civil Development Studies) mesterfokú (MA) szakot,

I. Adatlap. Berzsenyi Dániel Főiskola fizika alapképzési (Bachelor) szak indítási kérelme

Külügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak tájékoztatója

KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

Jeney Petra. Évfolyamdolgozat témák

ALAPKÉPZÉS SZAKINDÍTÁS

Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1

Politikatudomány mesterképzés levelező tagozat képzési terv POLL17-MA

Pallasz Athéné Egyetem Gazdálkodási Kar. Vállalkozásfejlesztés mesterképzési szak

Alkalmazott matematikus mesterszak MINTATANTERV

A Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola tantárgyai

Osztatlan némettanár képzés tanterve (5+1) és (4+1) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása

nemzeti közszolgálati egyetem Nemzetközi és Európai

A nemzetközi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

Osztatlan német nyelv és kultúra tanára képzés tanterve (5+1) és (4+1) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása

Miskolci Egyetem BTK Politikatudományi Intézet POLITIKATUDOMÁNY MESTERSZAK NAPPALI TAGOZAT 2017-ben felvételt nyert hallgatók számára MINTATANTERV

EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR

INFORMATIKUS ÉS SZAKIGAZGATÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPSZAK

A műszaki menedzser alapszak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése)

EMBERI ERŐFORRÁSOK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

Levelező tagozatos nemzetközi tanulmányok alapképzés képzési terve NETL09-B. 2011/2012-es tanévtől

SZOCIÁLPOLITIKA MA levelező KERESZTFELEVES Mintatanterv. I. félév: Kötelező tárgyak:

INFORMATIKUS ÉS SZAKIGAZGATÁSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPSZAK

A közigazgatási szakvizsga Kül- és biztonságpolitikai ágazat c. tananyagrészéhez tartozó írásbeli esszékérdések augusztus 31.

A KÉPZÉS TARTALMA. Gyakorlatvezető mentortanár pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú. továbbképzési szak

számonkérés és félévi összes tanóra számonkérés és félévi összes tanóra félévi tanóra félévi tanóra félévi tanóra félévi tanóra kredit

Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök BSc szak

Kulturális örökség tanulmányok MA szak - mintatanterv félév minta tantervi félév

KÖZIGAZGATÁSI MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR. Államtudomány Közigazgatás

Szakirány tájékoztató

Tanrend 2013/14. tanév II. félév Nemzetközi tanulmányok alapszak (BA) nappali tagozat - 2. szemeszter kötelező tárgyak

( ) 94/2018. (V. 22.) 3. A

SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV. érvényes a. 2010/2011. tanévtől. felmenő rendszerben PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK (BA.

RENDÉSZETI VEZETŐ MESTERKÉPZÉSI SZAK TANTERVE

Tanrend - Nemzetközi tanulmányok alapszak (BA) az ajánlott egyéni tanterv 1. félévében felkínált tárgyakra vonatkozóan 2015/2016. tanév I.

Szakmai önéletrajz. Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos

EU közjog. dr. Szegedi László dr. Kozák Kornélia október 2.

NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK

EU szabályozási környezet. Tantárgyi útmutató

NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK

Féléves. Típus KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ ISMERETEK. Gy K technológiák (IKT) Tanulás- és kutatásmódszertan, LBG_GI878G3

A SZOCIOLÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK KREDITLISTÁJA. I. félév

GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPSZAK

Turizmus-vendéglátás felsőoktatási szakképzés mintatanterve

A Humán Tudományok Intézete oktatói által oktatott tantárgyak Az óvodapedagógus képzés programja, a szak mintatanterve 2016/17.

Tanrend 2015/16. tanév II. félévnemzetközi tanulmányok alapszak (BA) nappali tagozat - 2. szemeszter kötelező tárgyak

NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Nemzetközi Gazdálkodási Tanszék

üzemmérnök-informatikus

Az európai integráció gazdaságtana

Előfeltétel (*-gal jelölve a gyenge) Típus1 Típus2 Előadáson való részvétel kötelező (I/N) Kód Tárgy címe Kredit Félév Heti óraszám.

A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA TANTÁRGYAI ÉS TANTÁRGYTÍPUSAI KREDITEKKEL TANÉV

TANTÁRGYI PROGRAM. 1. A tantárgy megnevezése: Rendvédelmi ismeretek. 1.1: A tantárgy angol neve: Rendvédelmi ismeretek. 1.2: A tantárgy rövid neve:

Tanrend 2014/15. tanév II. félév Nemzetközi tanulmányok alapszak (BA) nappali tagozat - 2. szemeszter kötelező tárgyak

Tematika. a közigazgatási szakvizsga kötelező tantárgyának felkészítő tanfolyamához. 1. nap. A központi állami szervek rendszere

NEMZETKÖZI BIZTONSÁG- ÉS VÉDELEMPOLITIKAI MESTERKÉPZÉSI SZAK TANTERVE

Féléves Köv. félév KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ ISMERETEK

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM NEMZETKÖZI ÉS EURÓPAI TANULMÁNYOK KAR

TURIZMUS - VENDÉGLÁTÁS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (GVB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI

A képzés programja, a szak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése)

2 KO 3 42 Dr. Löffler Tibor szerda 8 10 JK KO 3 42 Dr. Varga Norbert szerda JK 213. Prof. Dr. Badó Attila Dr.

A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök:

Átírás:

tantárgyak alapozó ismeretek Közjogi és közigazgatási ismeretek A magyar külügyi igazgatás Nemzetközi kapcsolatok elmélete Nemzetközi politikai gazdaságtan Nemzetközi jog és nemzetközi szervezetek szakmai törzsanyag Nemzetközi és európai kormányzati és közszolgálati modellek, döntéshozatali eljárások Az Európai Unió joga és politikái Regionális I. Regionális II. Biztonsági Magyar külpolitika és külszolgálat Diplomáciai kapcsolatok joga A rendészet, rendvédelem nemzetközi kapcsolatai Vezetés és szervezéselmélet Diplomáciai protokoll 1 Interkulturális tárgyalások félévek számonkérés tantárgy (koll / gyj / tanóraszám (heti/ féléves), tanóratípus (ea / sz / gy / konz) kreditszáma egyéb) 2/30 ea. 2/30 ea. 2/30 ea. 2/30 ea. 4 9/135 ea 15 4 1 évközi 2/30 ea 3/40 ea 5 gy... 2/30 ea 4 évközi 3/40 ea 5 gy.. 4 4 4 2/30 ea 2/30 ea 2/25 ea 5 gy 1/15 gy 2 gyakorlati 1/15 gy 2 gyakorlati

1 A diplomáciában elvárt jelentéskészítő munka 10/139 ea 21 gy 1/15 gy 2 gyakorlati 13/149 ea 4 37 6 szabadon választható tantárgyak, szakmai gyakorlat, diplomamunka Választható tárgy I. Választható tárgy II. Választható tárgy III. Választható tárgy IV. Választható tárgy V. Választható tárgy VI. Választható tárgy VII. 20/300 gy 15 gyakorlati Szakmai gyakorlat 12 Diplomamunka 8/ 6/ 20/300 gy 41 1 gyakorlati differenciált szakmai ismeretek Nemzetközi közigazgatási felelőse: Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet 2/22 ea Összehasonlító 8 gy közigazgatás Közigazgatás-fejlesztés nemzetközi irányai Az európai közigazgatási tér fejlődése Jogharmonizáció az Európai Unióban Az EU döntéshozatal gyakorlata Az Európai Unió és a magyar szervek kapcsolatrendszere Külügyi igazgatás és konzuli ismeretek Külgazdasági kapcsolatok és az Európai Unió kereskedelempolitikája 2/15 ea 15 gy

Emberi jogok nemzetközi jogi védelme 18 / 193 ea 12 sz 65 gy 27 4 évközi 3 gyakorlat Biztonsági felelőse: Dr. Szenes Zoltán 3/30 ea 2 századi biztonsági kihívások 15 sz Biztonságelméletek 1/15 gy 2 gyakorlati Katonadiplomácia Nemzetközi biztonsági szervezetek Az EU közös biztonság- és védelempolitikája Nemzetközi humanitárius jog Stratégia a modern korban Nemzetközi és hazai válságkezelés Államépítés és nemzetközi kapcsolatok Regionális biztonság Rendészeti Rendészeti közigazgatás A rendészetelmélet Rendészeti rendszerek Rendőri, rendészeti, bűnügyi és gazdaságvédelmi szervek felsőszintű irányítása Nemzetközi rendészeti együttműködés 2/15 ea 15 sz 3 beszámoló 2/30 ea 2/26 ea 4 gy 1/15 gy 2 gyakorlati 18/184 ea 25 sz 4 27 7 2 gyakorlat 1 beszámoló felelőse: Dr. Blaskó Béla 2/22 ea 8 sz 1/12 ea 3 sz 2/16 ea 8 sz 2 beszámoló 3 beszámoló

Nemzetközi bűnügyi együttműködés jogi alapjai Összehasonlító szervezettan Gyűlöletbűncselekménye k, bűnüldözés és bűnmegelőzés az Európai Unióban Integrált határigazgatás A rendészeti képzés az EU-ban 1 Az Európai Unió kisebbségi és migrációs politikája 1 Nemzetközi migráció Európa- Az EU jogrendszere és az Európai Unió Bíróságának joggyakorlata Tárgyalási szimulációk Az EU döntéshozatal elmélete és eljárásai Az EU közigazgatási szabályrendszere EU tagországok EUügyekért felelős közigazgatási rendszerei Az európai integráció története és aktuális politikai kérdések Az EU-ban való nemzeti érdekérvényesítés mechanizmusa 2/ 16 ea 14 sz 4 2/16 ea 4 gy 2/18 ea 1/10 ea 5 sz 1/8 ea 7 sz 2 évközi 2 beszámoló 2/30 ea 18/193 ea 61 sz 1 felelőse: Dr. Marján Attila 27 6 1 évközi 5 beszámoló 2 évközi 1/15 gy 2 gyakorlati 2/15ea 15 gy

A gazdasági integráció fejlődése, a Gazdasági és Monetáris Unió, az euró és a belső piac EU kül- és biztonságpolitika EU kereskedelem- és fejlesztéspolitikája 1 EU bel- és igazságügyi politika, vízum- és bevándorlási politika szabadon választható tantárgyak A magyar külpolitika és a diplomácia aktuális kérdései Kisebbségi jogok nemzetközi és uniós jogi védelme Rendészet és civil szféra Közszolgálati jog Politikai erőszakformák Katasztrófavédelmi szervek nemzetközi együttműködése A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nemzetközi együttműködése Információbiztonság Az EU gazdaságpolitikai reformja, a gazdasági válságkezelés politikai következményei A többéves költségvetési keret (MFF) és az EU éves költségvetése 1 EU agrár-, regionális és támogatáspolitika 2/ 15 ea 15 gy 18/187 ea 1 67 gy 27 7 évközi 1 gyakorlat 2 évközi 1/15 ea 2 gyakorlati 2 beszámoló

1 Az EU diplomáciában és az EU intézményeiben elvárt jelentéskészítő munka 1 EU pályázati ismeretek 1 EU szakpolitikák (környezetvédelmi, klíma- és energiapolitika, innováció, közlekedés, digitális agenda) 1 Emberi jogok védelme az Európa Tanács viszonylatában 1 Multikulturalizmus 1 Mediáció és helyreállító igazságszolgáltatás 1 Európai gazdasági és politikai föderalizmus 1 Tagállamok EU politikái és EU politológiai kérdések 20. EPSO vizsgafelkészítő 2 Kína nemzetközi kapcsolatai, különös tekintettel a magyarkínai kapcsolatokra 2 A Kínai Népköztársaság biztonság- és védelempolitikai szempontból 2 A kínai típusú szocializmus - közigazgatás, gazdaság és társadalom a mai Kínában 2 Idegen nyelv 1/15 gy 2 gyakorlati 1/15 gy 2 gyakorlati 1/15 gy 2 gyakorlati 1/15 ea 2 gyakorlati 1/15 gy 2 gyakorlati 4/60 gy 4/60 gy 4/60 gy 4/60 gy - aláírás (kritérium követelmény) a szakon (onként)

Nemzetközi közigazgatási Biztonsági Rendészeti Európa 28/193 ea 12 sz 125 gy 28/184 ea 25 sz 10 28/193 ea 61 sz 7 28/187 ea 1 127 gy 12 8 évközi 7 gyakorlati 17 4 évközi akorlati 1 beszámoló 16 5 évközi 4 gyakorlati 5 beszámoló 13 11 évközi 2 gyakorlati