Ünnepi hetek KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. december 11., XXVIII/50.
Ünnepi hetek 2 2017. december 11. KARÁCSONY A KÉPZŐMŰVÉSZETBEN Immár hagyomány, hogy minden év decemberében ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, a Kecskeméti Katona József Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményének vezetője, a karácsonyi ünnepek méltó lelki és szellemi előkészítéseként, ingyenes vetített képes előadásokat tart kecskeméti és környékbeli általános- és középiskolákban, egyetemen, munkahelyi és egyházi közösségeknek, nyugdíjas klubokban, művelődési házakban, könyvtárakban. A "Karácsony a képzőművészetben" című előadás természetesen mindig igazodik az adott korosztályhoz, s olyan ismereteket kíván átadni a múzeumi szakember segítségével, melyek napjainkban sajnos még/már nem részei az általános műveltségnek. Az előadás megtartásához csupán egy projektorra, s egy viszonylag sötét teremre van szükség. Az előadás hossza az igényektől és a lehetőségektől függően 45 120 perc. Érdeklődni, illetve az előadások helyszínét és időpontját december 22-ig lehetséges egyeztetni, megbeszélni az előadóval a 76/480-776; 30/287-2549 telefonszámok valamelyikén, vagy a gyergyadesz@gmail.com e-mail címen. AJÁNDÉK ÖTLET A SZŐNYEG CSARNOKTÓL! Lepje meg szeretteit különleges alkalmakkor, áruházunkban kapható és levásárolható ajándékkártyával! Szőnyeg Csarnok Kecskemét, Ceglédi út GYUFATÉSZTA, AKÁR FÜRJTOJÁSBÓL Kecskeméten is nagyon népszerű bajai módra, vagyis gyufatésztával fogyasztani a halászlevet. A karácsonyi halászléhez akár egészséges fürjtojásos tésztát is választhatunk a kecskeméti piaccsarnokban a halasokkal szemben, ahol még a kiváló minőségű Pintér Tészták közül is válogathatunk. SÜLTES TÁL RENDELÉSRE A háziasszonynak sajnos az ünnepek alatt kevés ideje jut pihenésre, ezért az egyik legjobb ajándék lehet számára, ha a karácsonyi menü egy részét vagy akár az egészet rendeljük. A Szélmalom Csárda ízletes, bőséges sültes táljai is az ünnepi asztalra kerülhetnek, így a sütögetésre és a tálalásra szánt időt is pihenéssel vagy a családdal töltheti a háziasszony.
www.keszin.hu 3 ÖLTÖZTESSÜK ÜNNEPLŐBE OTTHONUNKAT IS! Advent idején nemcsak lelkünket, hanem lakásunkat, környezetünket is szeretjük karácsonyi díszbe öltöztetni. Manapság már óriási kínálat van az ünnepi dekorációkból, ezek közül kiválaszthatjuk otthonunkhoz, személyiségünkhöz a legjobban illőt. A színek terén a fehér karácsonyi dekoráció továbbra is hódít. Ezt legjobban azok kedvelik, akik a letisztultabb, elegánsabb formákat részesítik előnyben, de természetesen ebből is találhatunk bohémebb darabokat. Nagy előnye, hogy növeli a teret, és tisztaságérzetet kelt, ami különösen illik a karácsonyi hangulathoz. Gyakorlatilag bármivel kombinálható, egy fehér-arany, fehér-ezüst terítő, függöny lakásunk egyik legszebb díszévé válhat. A fehér mellett mint stílus kötelező elemként megjelenik a vintage. Manapság nemcsak a ruhatárunkat színesítik ezek, hanem a lakberendezésben is teret nyertek. A vintage legfőbb ismertetője, hogy régi és régi hatásúnak tűnő dolgokat keverünk újakkal, lehet ilyen karácsonykor egy modernül feldíszített fa, klasszikus horgolt, régi, kopottas hatású, kézzel készült tárgyakkal kombinálva. Idén minden mennyiségben megtaláljuk a piros kiegészítőket is, legyen az akár asztalterítő, adventi koszorú, vagy karácsonyfadísz. Kellően játékos ahhoz, hogy némi színt vigyen ünnepeinkbe. Kiválóan kombinálható az ünnep többi, klasszikus színével: az arannyal, ezüsttel és fehérrel is, sőt érdemes ezekre a kombinációkra hangsúlyt fektetni, mert az önmagában piros dekor lehet akár túlságosan erőteljes is. Stílusok terén divatosnak számít most a skandináv is, mely szintén egy letisztult formavilágot képvisel, egyszerű, de geometrikus formákkal. Gyakran megjelennek a természetes színek, úgy mint a klasszikus faszín. A nagyobb bútordarabok általában semlegesebb színűek. Karácsonykor is gyakran belefuthatunk ennek az irányzatnak az elemeibe, ilyenek például a szőrmehatású takarók, valós fotós rénszarvasos párnák (ez idén kimondattan nagy divat). Bár kicsit szokatlanabb, de szintén a stlíushoz sorolható a fémből hajlított ünnepi dekoráció is. 2017-ben reneszánszát éli a színes, eklektikus megjelenés, igaz ez a karácsonyi dekorációra is. Otthonunkat berendezhetjük ennek vonalán. Ennél a stílusnál meghatározóak a nagy, színes minták, mint például a mesehősös, képregényes karácsonyi terítők, de akár a manga elemei is megjelenhetnek. Már-már szürrealista elemeket is felfedezhetünk az ilyen jellegű kiegészítőknél. A nagy minták között megtaláljuk az ünnepek klasszikus résztvevőit is, mint Rudolf, télapó stb. Ezeknél azért érdemes figyelembe venni, hogy a kevesebb néha több. Idei évben divatossá vált a mikulásos, rénszarvasos szék, illetve asztalszoknya, mely amellett, hogy rendkívül vidám és jópofa, igazán fel tudja dobni az étkezők, konyhák hangulatát is. Manapság egyre népszerűbb a kertek felöltöztetése is. Rengeteg szín, forma között válogathatunk. Csak a fantáziánk szabhat határt, hogy mivel dekoráljuk ki udvarunk. A 3 dimenziós hatású mikulások, rénszarvasok, netán hóemberek feltűnése a kertvárosokban egyre gyakoribb látvány. Ne csüggedjünk akkor sem, ha csak egy erkélyünk van, megfelelő világítástechnikával fel lehet dobni azt is. Török Petra További érdekes cikkeinket olvassa a megjelent Családinfó magazinunkban! Újdonságnak számít a szürke, s mellé az úgynevezett balanced sobriety (kiegyensúlyozott józanság) stílus. Ez egy nagyon modern és minimalista, letisztult formavilágot követő, geometrikus irányzat, melyben a japán esztétika is észrevehető. Jellemzőek rá a matt, szögletes felületek. Kiegészítő színei a fekete, fehér, halvány rózsaszín. A karácsonyi díszeknél ez egy kissé futurisztikus, de elegáns megjelenést kölcsönöz.
4 2017. december 11. CIFRAPALOTA Ismét beindul a Karácsonyi manó-gyár a Cifrapalotában December 5-től december 22-ig várják a 3-14 éves manókat a télapó ajándékgyárába. Az idén is beköltözik a manó-gyár a Cifrapalotába. A szorgalmas kismanók, maguk készíthetik el karácsonyi ajándékaikat és karácsonyfadíszeiket. Választható kézműves tevékenységek: Ovisoknak, 1-2. osztályos kisdiákok számára: mézeskalácssütés, angyalka vagy hóember karányonyfadísz készítése 3-5 osztályos tanulóknak: mézeskalács sütés, pom-pom hóember, filc angyalka, filc-korong, kenderzsinór-hintaló vagy pompom- karácsonyfadíszek készítése 6-8 osztályos tanulóknak: ajándékkísérő kártya vagy gömbdísz készítése Előzetes bejelentkezés: Merinu Éva múzeumpedagógusnál 20/257-5019 vagy cifrapalota.muzped@gmail.com Kecskemét, Rákóczi út 1. www.muzeum.kecskemet.hu "ZENEVARÁZSLAT A KECSKEMÉTI NAGY- TEMPLOMBAN" Jótékonysági Koncert a templom javára 2017. december 18., hétfő 19 óra Helyszín: Kecskeméti Nagytemplom, Kecskemét, Kossuth tér 2. Sztárvendégek: Pitti Katalin Radics Gigi Roby Lakatos A virtuózok prímása Kökény Tamás Virtuóz győztes Közreműködik: Radics Sándor és Virtuóz Kamarazenekara Belépőjegyek ára: 3.000 Ft nyugdíjas / diák: 2000 Ft Belépőjegyek kaphatók a helyszínen és elővételben: Hotel Három Gúnár Kecskeméti Nagytemlom Plébánia Malom üzletközpont IBUSZ irodájában KUNSÁG Tours (Kéttemplom köz 5.) Margó Illatszer és Ajándék (Kecskemét, Piac üzletsor) Radics Sándor zenei és programszervező 70/2972-048, 30/812-8124; 30/678-0641; 76/488-878 ildiko644@freemail.hu KATONA JÓZSEF KÖNYVTÁR December 12. kedd, 13.30-19 óráig KÓRUSOK DÉLUTÁNJA A megyei könyvtár épületét immár harmadik alkalommal töltik meg ünnepi hangokkal helyi kórusaink. December 14. csütörtök 16:30 UTAZÓK A KÖNYVTÁRBAN Strasbourg a Világörökség része Előadó: Bella Rózsa A hónap könyve, játék a könyvtár honlapján (Információ: 76/500-572) December 15. péntek 15.00 óra Sántha György Emlékkör rendezvénye GYEREKEK HÓNAPJA A KATONA JÓZSEF KÖNYVTÁRBAN Részletes program a honlapon. December 14., 21. és 28. 10.15 és 11.00 óra KISÜLT-E MÁR A KALÁCSOM? Mondókázó délelőtt babáknak December 1 23. TITKOK NAPTÁRA Gyere, fedezd fel, milyen titkokat rejt a Gyermek- és Tinivilág adventi naptára Kecskemét, Piaristák tere 8. T.: 76/500-567, www.bacstudastar.hu CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ HURRÁ! Újra a Cirókába költözött a MIKULÁS! Magyarországi barátai közül a Mikulás ismét a Ciróka Bábszínházat választotta lakhelyéül. Megengedte, hogy napközben, míg a gyerekeket látogatja, megnézhessétek a szobáját. Menjetek és kukucskáljatok be a Mikulás kuckójába! A látogatókat 2017. december 1. és december 21. között, előre egyeztetett időpontban várják. Bejelentkezés: 76/482-217 EBCSONT ÉS NYÚLCIPŐ december 12. kedd 10:00 december 13. szerda 10:00 december 14. csütörtök 10:00 december 15. péntek 10:00 december 17. vasárnap 10:30 december 18. hétfő 10:00 december 19. kedd 10:00 december 20. szerda 10:00 JÓZSEF MONDÁ MÁRIÁNAK december 12. kedd 14:00 december 13. szerda 14:00 december 14. csütörtök 14:00 december 15. péntek 14:00 december 18. hétfő 14:00 december 19. kedd 14:00 december 21. csütörtök 10:00 ÍGY VOLT TANTERMI NYOMOZÁS Ifjúsági-felnőtt előadás december 11. hétfő 10:00 Kecskemét, Budai u. 15. 06-76/482-217, Fax:76/486-635 ciroka@ciroka.hu, www.ciroka.hu
www.keszin.hu 5 SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELY December 16. szombat 10.00-12.00 MÉZESKALÁCSSÜTÉS December 16. szombat 16.00-17.30 APRÓK TÁNCA KARÁCSONYI KÉ- SZÜLŐDÉS KÉZMŰVESSÉG: MÉ- ZESKALÁCSSÜTÉS ÉS GYERTYAKÉ- SZÍTÉS VIASZLAPBÓL December 28. csütörtök 10.00-12.00 és 14.30-16.30 TROMBITAKÉSZÍTÉS December 29. péntek 10.00-12.00 és 14.30-16.30 SZILVESZTERI ÁLARCKÉSZÍTÉS December 30. szombat 10.00-16.30 TÁRSASJÁTÉK NAP Kecskemét Főterén, a Hirös Agóra Nonprofit Kft. szervezésében 2017. november 25 2018. január 1. között. Minden napra ajándék A Kecskeméti Téli Fesztivál helyszíne Kecskemét történelmi főteréhez, híres épületeihez és intézményeihez kötődő rendezvény, az ünnepvárás meghittségét, fényeit megmutató alkotó közösségek részvételével a különböző művészeti ágak bemutatkozásával történő művészeti és kulturális rendezvénysorozat. A szervezők a fesztivál napjainak mindegyikén szeretnének kulturális ajándékot átnyújtani a kecskeméti lakosoknak, az ünnepekkor hazalátogatóknak, a vendégeknek. A kézműves és hungarikum vásárokat, a téli ünnepkörhöz kötődő népi és polgári szokásokat, rituálékat, hagyományokat továbbra is folytatják. Oktatási intézmények, civil és jótékonysági szervezetek együttműködésével is erősítik a közösségi összetartozást. A művészet különböző ágai tárgyalkotó művészettől az előadó művészeten át, a komoly és könnyű műfaj képviselőit meghívva, az egészen pici gyermekektől az idősebb korosztályra is gondolva. December 11. hétfő 15-17 óráig KODÁLY MEGEMLÉKEZÉS Fáklyás felvonulás a vasútállomástól a Kossuth térig, tűzzsonglőrök fellépése December 15. péntek 17 órakor Jövőnkért Művészeti Iskola Magyar Ilona Általános Iskola AZ ADVENT MOSOLYA előadása Felkészítő tanár: Nagypál Mária 18 órakor ÉNEKEL A VILÁG - közös éneklés a Kodály emlékév alkalmából 19 órakor PATIKADOMB ZENEKAR KONCERTJE December 16. szombat 17 órakor ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS a Főtéren 19 órakor SIC TRANSIT FOLK MŰ- HELY KONCERTJE PROGRAMOK: Kecskemét, Gáspár András utca 11. www.facebook.com/szoraka www.szorakatenusz.hu, 76/481-469 December 17. vasárnap 16 órakor Magyar Népmese Színház Karácsonyi bábos betlehemes műsora 19 órakor Uzsgyi zenekar koncertje és moldvai táncház December 22. péntek 19 órakor SZIRTES EDINA MÓKUS KONCERTJE December 23. szombat 17 órakor ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS a Főtéren 18 órakor Éliás Jr. One Man Show December 31. vasárnap 20-02 óráig SZILVESZTER A KECSKEMÉTI FŐTÉ- REN Madarak Együttes Időkapszula Parti 2018 További informáicó: www.hirosagora.hu HÍRÖS AGÓRA KULTURÁLIS KÖZPONT KISMAMA JÓGA Hétfőnként 17.30 19.00 A várandóság alatt felmerülő problémák enyhítése, az ízületek mozgékonyságának javítása, az izmok és a gát izmainak erősítése, a célirányos légző gyakorlatok mind részét képezik ennek a fantasztikus módszernek. Vezeti: Berényi Zsuzsanna jógaoktató (bejelentkezés szükséges: 30/258-6029) Kecskemét, Deák Ferenc tér 1., Tel.: 76/503-880, www.hirosagora.hu HÍRÖS AGÓRA IFJÚSÁGI OTTHON December 13-án, szerdán 9, 10.45 és 14 órakor VARÁZSSZŐNYEG - zenés meseszínházi bérlet: HATTYÚFIVÉREK zenés bábjáték testvéri szeretetről a Holdfű Színház előadásában Belépés: bérlettel, vagy alkalmi belépőjegy 800 Ft December 16-án, szombaton 9.30- kor MACKÓ KUCKÓ MÉZESKALÁCS - Bogyó és Babóca Ajánlott életkor: 1,5 3,5 évesek Belépés bérlettel vagy jeggyel: 1.000 Ft/alkalom (egy gyerek és egy felnőtt együtt) December 16-án, szombaton 16 órakor CSALÁDI BÁBSZÍNHÁZ A foglalkozások 3 éves kortól ajánlottak. HOLLE ANYÓ Díja: 650 Ft gyermekeknek, 900 Ft felnőtteknek December 16., szombat 16.30 02 óráig KARÁCSONYI TÁNCHÁZ Csimota topogtató: ölbeli játékok, topogtatók Aprók tánca: Tánctanítás: népi játékok, táncok, népszokások felelevenítése, a téli ünnepkör szokásai, játékai Kézműves foglalkozás: közreműködik Berei Andrea Csutri bál: Tánctanítás: Székelyföldi táncok tanítása Felnőtt táncház: Tánctanítás: kiskunsági, széki, kalotaszegi, moldvai, mezőségi táncrendek Táncmesterek: Böde István és Böde- Harkai Csilla a Kecskemét Táncegyüttes asszisztensei, valamint Kalmár József és Márkli Zsuzsanna, Csík Dávid és Görög Anna Judit a táncegyüttes táncosai Kísér: Tormási Elek és barátai Vendégek: Kodály Zoltán Ének-Zenei Iskola népzenész növendékei Házigazda a Kecskemét Táncegyüttes Belépő: 400 Ft Támogató: Csoóri Sándor Program Kecskemét, Kossuth tér 4. Tel.: 76/481-686 KECSKEMÉTI FÜRDŐ PROGRAMOK december 16. szombat 9.30-16.30 KESI leány vízilabda mérkőzések Helyszín: teljes 50 méteres medence december 27-31. EISENSTADT ÚSZÓ EDZŐTÁBOR Helyszín: 50 méteres medence Kecskemét, Csabai Géza krt. 5. www.kecskemetifurdo.hu Tel.: 76/500-320 KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ NAGYSZÍNHÁZ CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ december 19. kedd 17:00 Ady E.b. - Nulladik óra december 27. szerda 19:00 Bérletszünet december 28. csüt.19:00 Bérletszünet A HÓKIRÁLYNŐ december 12. kedd 11:00 Óvodás b. december 12. kedd 15:00 Benedek E.b. december 13. szerda 15:00 La Fontaine b. A JÓEMBER SZECSUÁNBÓL december 15. péntek 19:00 Németh L.b. december 22. péntek 19:00 Ódry Á.b. HESSMESE december 14. csüt. 15:00 Weöres S.b. CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG december 16. szombat 19:00 Bérletszünet FÜGGÖNY FEL! december 31. vasárnap 20:00 Előbemutató - 2017. Szilveszter KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ A KÉPZELT BETEG december 12. kedd 17:00 Bajor G.b. - Nulladik óra december 13. szerda 17:00 Bajor G.b. - Nulladik óra december 27. szerda 19:00 FÉLÚTON (Balett+ Kőszegi Ákos) december 14. csütörtök 19:00 december 17. vasárnap 15:00 BALETT+ KODÁLY december 15. péntek 19:00 BOLERO VERS-TÁNC-SZÍNHÁZ december 20. szerda 19:00 RUSZT JÓZSEF STÚDIÓ SZÍNHÁZ APÁTLANUL (PLATONOV) december 14. csütörtök 19:00 VÉRNÁSZ december 22. péntek 19:00 Kecskemét, Katona J. tér 5. Tel.: 76/501-170, www.kecskemetikatona.hu
6 2017. december 11. INGATLAN KECSKEMÉT belvárosában, átlagos állapotú, 25 nm, 51nm házrészek eladók. I.ár: 7 MFt,12 MFT Érd.: 06-20/774-9389 NAGYKŐRÖSÖN, 55 nm földszinti lakás,kívül- belül felújítva eladó. I.ár 9.2 MFt Érd.: 06-20/774-9389 KECSKEMÉT Széchenyiváros, 1 szobás felújított lakás eladó. I.ár: 10.990 MFt. Érd.: 06-30/850-5451 KECSKEMÉT Hunyadivárosban, 2 szobás lakás eladó. I.ár: 12.6 MFT Érd: 06-70/600-3243 KECSKEMÉT Szeleifalu kedvelt környékén, 65 nm családi ház, 463 nm telken eladó. I.ár: 14 MFT Érd: 06-70/600-3243 KECSKEMÉT belvárosában, 40 nm jó állapotú házrész eladó. I.ár: 9.5 MFt Érd.: 06-30/985-1302 ELADÓ, kiadó lakásokat, családi házakat keresünk, azonnal fizető ügyfeleinknek! Érd.: 06-30/307-5007 IMPRESSZUM Kecskeméti Szuperinfó Megjelenik minden hétfőn 38.000 példányban. Lapzárta: csütörtök 12 óra Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft. Felelõs szerkesztõ: Zakar László Szerkesztõség: 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17. Tel./fax.: 76/498-479 www.keszin.hu info@keszin.hu Nyomda: Lapcom Zrt. 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Terjeszti: MEDA-PRESS KFT. Terjesztési területek: Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Kadafalva, Katonatelep, Kecskemét, Lajosmizse, Városföld. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám: 75.480/1997 KECSKEMÉT Vacsiköz, 926 nm építési telek, részben közművekkel, 30% beépíthetőséggel eladó. I.ár 19 MFt Érd.: 06-30/733-9979 OTP Bank tulajdonú ingatlanok, nagy számban eladók, vidéken és Kecskeméten. Érd.: 06-70/393-4193 KIEMELT hitelajánlatok az OTP bank kínálatából, extra kamat kedvezménnyel! CSOK és LTP tanácsadás, díjmentes ügyintézés Érd.: 06-20/774-9389 INGATLAN KECSKEMÉT, Forrás lakópark közelében 56 nm-es 2 szobás lakás erkéllyel eladó. Ár: 19,8 MFt Tel.: 30/9157-589 KÉTSZOBÁS gázos belsőportás önálló házrész Muszály városrészben eladó.irányár:6,5 MFt 06-76/321-310 KECSKEMÉTEN újépítésű, 3 szobás, 72 nm-es lakás eladó. Ár: 34 MFt Tel.: 70/686-5149 SZOLNOKI HEGYBEN 80 nmes,2 szobás felújított ház 1440 nm-es telken eladó! 15 Mft 06204912889 KECSKEMÉT belvárosában 3. emeleti, 89 nm, 4 szobás, 2 erkélyes újszerű lakás eladó! Ár: 32,9 MFt Tel.: 70/686-5149 SZÉCHENYIVÁROSBAN 60 nm nappali + 2 félszobás felújított lakás eladó! Ár: 15,1 MFt Tel.: 70/686-5149 KECSKEMÉT Máriavárosban 200 nm-es, 2 utcára nyíló sarki telken 70 nm-es felújítandó ház eladó! 10,5 MFt. 06205933579 IZSÁKON, 110 nm-es, 3 szobás, igényes családi ház eladó. Ár: 13,9 MFt Tel: 70/686-5148 KECSKEMÉT belvárosában 4. emeleti 63 nm-es 3 szobás erkélyes téglalakás eladó Ár: 18 MFt Tel.: 70/686-5149 RENDŐRFALUBAN, 103 nmes, nappali, + 2,5 szobás ház, 540 nm-es parkosított telekkel eladó. Ár: 23 MFt Tel: 70/683-7015 MŰKERTVÁROSBAN, 60 nmes, szigetelt, 3. emeleti lakás eladó! Ár: 12,9 MFt Tel/ 70/686-5151 BELVÁROSBAN újszerű, 74 nm amerikai konyhás 3 szobás téglalakás eladó. Ár: 28,5 MFt Tel.: 70/686-5149 FELSŐSZÉKTÓN 4 szobás családi ház nagy telekkel eladó. Ár: 28 MFt Tel.:70/686-5150 BELVÁROSTÓL 5 percre első emeleti 38 nm egyszobás lakás gk. beállóval eladó! Ár: 15,8 MFt Tel.: 70/686-5149 VACSIKÖZBEN 154 nm-es nappali+3 szobás igényes családiház eladó. Ár: 55 MFt 70/683-7015 KATONATELEPEN, 6000 nm telken, 86 nm-es új építésű nappali +3 félszobás családi ház eladó. Ár: 25.99 MFt Tel: 70/198-2729 VACSIKÖZBEN, az ABC mellett, nappali, 4 szobás, igényes ház, üzlettel eladó. Ár: 42,9 MFt 70/686-5151 KATONATELEPEN CSOK-os új, 123 nm, nappali + 4 szobás, dupla fürdőszobás ház építése kezdődik. Ár: 34.99 MFt Tel: 70/198-2729 HETÉNYEGYHÁZÁN 700 nmes telken eladó három szintes 314,6 nm-es családi ház 39,9 MFt 70/686-5151 BELVÁROSBAN 2017-es építésű, 241 nm-es, 2 szintes 5 szobás igényes családi ház eladó. Ár: 78 MFt Tel: 70/198-2729 PETŐFIVÁROSBAN felújított 4,5 szobás családi ház, dupla garázzsal eladó. Ár: 43 MFt Tel.:70/686-5150 BELVÁROSBAN 215 nm-es telken 60 nm-es kiváló, kedvelt helyen lévő külső portás ház eladó. Ár: 19,99 MFt Tel: 70/198-2729 KECSKEMÉTEN belvárosi, 175 nm-es felújított 3 szoba, ebédlő, télikertes polgári ház eladó. 34,9 MFt 70/686-5151 MŰKERTI sétányon belső portás, 2 szobás, 93 nm-es családi ház eladó. Ár: 5,5 MFt Tel.70/686-5148 BUGACPUSZTAHÁZÁN, 4 szobás, 90 nm-es kertes családi ház nagy telekkel eladó. Ár: 9,7 MFt Tel: 70/198-2729 CSERKESZŐLŐN, 6 szobás, 200 nm-es családi ház külön apartmanokkal eladó. Ár: 55 MFt Tel: 70/198-2729 HELVÉCIAI út mellett 3000 nm építési telek tervdokumentációval eladó Ár: 11 MFt Tel.: 70/686-5149 HEGEDŰSKÖZBEN 719 nmes építési telek villany, gáz közművel eladó. Ár:17,5 MFt 70/686-5151 ÁGASEGYHÁZÁN a Rózsa Ferenc utcában 1.617 nm-es építési telek eladó. Ár: 1,2 MFt Tel.: 70/683-7015 BELVÁROSBAN 488 nm-es telek, 50%-os beépíthetőséggel eladó. Ár: 21 MFt Tel.: 70/686-5149 CSERKESZŐLŐN, 4 szobás, kertes, tetőtérbeépített családi ház eladó. Ár: 8,99 MFt Tel: 70/198-2729 HELVÉCIÁN 4837 m2 telek 10% beépíthetőséggel új házak között eladó. Ár.: 6,29 MFt Tel.: 70/686-5150 BELVÁROSHOZ közel, 519 nm telek eladó, 40 % beépíthető. Ár: 16,5 MFt Tel.:70/686-5148 TÁRSASHÁZ építésére 5.161 nm-es telek, tanulmánytervvel eladó. Ár: 60 MFt. Tel.70/686-5148 KATONATELEPEN 1200 nm építési telek 30% os beépíthetőséggel eladó! Ár: 6,9 MFt Tel.: 70/686-5149 INGATLANT KERES ELADÓ/KIADÓ Ingatlanokat folyamatosan keresek: lakásokat, házakat, telkeket, nyaralókat. Tel.:70/198-2729 ELADÓ/KIADÓ GARÁZST keresek Kecskeméten a Széchenyivárosban és a Belvárosban! Tel.:70/198-2729 KERESEK saját célra felújításra szoruló házat, házrészt azonnali készpénzre Kecskeméten, lehet romos is 5MFt-ig! 06-30/3949-857 ELADÓ LAKÁST, HÁ- ZAT keresek 10-50 MFt.- ig Kecskeméten Belvárosban, Széchenyivárosban! Tel.:70/686-5151 BELVÁROSI vagy Széchenyivárosi 1,5-2 szobás földszinti lakást keresek. Tel: 70/686-5148 KECSKEMÉTEN keresek 2 szobás lakást! 06205933579 SEMMELWEIS utca környékén 3 szobás családi házat keresek. Tel: 70/686-5148 KIADÓ BELVÁROSBAN 2 szobás, erkélyes, bútorozott lakás kiadó! Ár: 95 eft/hó Tel.: 70/686-5149 MŰKERTVÁROSBAN 2 szobás lakás garázzsal együtt kiadó. Érd: 06-20/915-30-62 FÜLÖPHÁZA után, 7471 nm telken, belterületi 108 nm jó állapotú tanyás ingatlan eladó. I.ár: 5,5 MFt 30/197-6543 KERES aranykalászos gazda Kecskemét közelében eladó tanyát, nagyobb földterülettel 30 MFt-ig. 30/197-6543 KECSKEMÉT, Hollandfaluban új építésű 110 nm ikerház, 300 nm saját kerttel, garázzsal eladó. I.ár:35,9 MFt 30/197-6543 KECSKEMÉTEN a belvárosban, 6.emeleti,1 szobás, erkélyes liftes lakás eladó. I.ár: 12,9 MFt 30/576-4203 LAJOSMIZSÉN 2900 nm telekkel, 80 nm 3 szobás, jó állapotú családi ház eladó. I.ár: 8,5 MFt 30/576-4203 KECSKEMÉTEN, Széchenyivárosban 34 nm, 2. emeleti, felújított, azonnal költözhető lakás eladó. I.ár: 12,3 MFt 30/616-2143 KECSKEMÉTEN, 2005-ben épült belvárosi nappali+3 szoba 2. emeleti tetőtéri br. 144 nm lakás eladó. I.ár: 31,3 MFt 30/616-2143 KECSKEMÉT, Sétatér utcában 3.em-i 83 nm, nappali+3 szobás, 2 erkélyes felújított lakás garázzsal eladó. I.ár: 32,9 MFt 30/576-9476 BEFEKTETŐ kp-es ügyfelemnek KERESEK belvárosi, tégla, nem tetőtéri lakást 30 MFt-ig. 30/576-9476 KECSKEMÉT, Széchenyivárosban 5 em-i 63 nm, erkélyes lakás beépített bútorokkal eladó. I.ár: 14,9 MFt 20/314-9455 LAJOSMIZSÉN eladó 915 nm telken 110 nm nappali+3 szobás családi ház. I.ár: 13,9 MFt 30/616-0663 LAJOSMIZSE központjában 150 nm, alápincézett 5 szobás családi ház, 1173 nm telekkel eladó. I.ár: 28 MFt 30/616-0663
www.keszin.hu 7 ADÁS-VÉTEL KÖNYVEKET, hanglemezt, folyóiratokat, képeslapot, játékot, órákat, hagyatékot gyűjtő vásárol. 06-20/316-3220 RÉGISÉGEKET, festményeket, porcelánokat, bronz tárgyakat és egyéb antik dolgokat vásárolok, magas áron. 06-70/324-3961 KÉSZPÉNZÉRT vennék retró, régi érdekes tárgyakat, teljes gyűjteményt, sokféle hagyatékot. Hívjon bizalommal! Fiatal gyűjtő. 06-30/213-2989 VEGYES AKÁC hasítva 3600 Ft/100kg, nyárfa hasítva 2000 Ft/100kg, gyertyán hasítva 3000 Ft/100kg, vegyes gyümölcs hasítva 2700 Ft/100kg. Ingyenes szállítás 15q-tól, 06-30/9-355-015. VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrógépet, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, műszerészesztergát, marógépet, kompresszort, invertert, kis gépeket. 06-70/624-5475 SORSELEMZÉS, kártyajóslás, családi, párkapcsolati problémák, szerelemkötés, átokrontás levétele. Hívásra házhoz megyek. 30/924-3867 DUNNÁT, párnát, régi használt tollat veszek! Hívjon bizalommal! Tel.: 06-30/467-4542 TŰZIFA! Tölgy, bükk, gyertyán hasítva 32Ft/kg, akác hasítva 40Ft/kg, lignit szén 19Ft/kg Kecskeméten, az Agroker udvarában. 06-30/220-7041, 30/213-7673 ELADÓ: szekrények, mosógép, mikró, szobawc, TV, varrógép, fóliázó, gőztisztító. 06-76/321-310 SZÁMÍTÓGÉP SZERVÍZ. Számítógépek, laptopok, nyomtatók javítása, karbantartása, bővítése kiszállással helyszínen is. Tel.:06-30/958-91-39 KÁRPITOS! Antik, stíl-, modern és retró bútorok áthúzása, javítása, felújítása. 06-20/961-9874, 06-30/310-9105 POLIKARBONÁT lemezek és tartozékai készletről folyamatosan kaphatók Kecskemét-Katonatelepen. 06-30-963-9973 REDŐNYSZERVÍZ, régiek javítása, újak készítése és gurtnik cseréje. 0670/248-29-87, 0630/780-94-90 KÖLTÖZTETÉS, bútorszállítás 3,5 tonnás, zárt, ponyvás teherautóval kedvező áron. 06-20/320-13-97 LAKÁSOK felújítása! Kőműves és ács munkák, gipszkartonozás, festés, mázolás, burkolás, hőszigetelés. 06-30/6091-916 KERTÉPÍTÉST, kertrendezést (sövény és fűnyírást, gyepszellőztetést vállalok) 06-20/421-8723 (szakember). DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás nélkül. Non-stop gyorsszolgálat, 1 év garancia. 06-76/411-517, 06-30/9686-150 KÁRTYAJÓSLÁS többféle kártyából. Hívj bátran. 06-30/548-8718 SZOBAFESTÉST, mázolást, tapétázást, teljes ház, lakásfelújitást vállalok referenciákkal, garancivál. 06-30/230-6148 TÖBB éves gyakorlattal rendelkező közgazdász, mérlegképes könyvelő társas vállalkozások teljes körű könyvelését vállalja. Érdeklődni: konyveles2018@freemail.hu GÁZKÉSZÜLÉKEK javítása, beüzemelése, karbantartása. 06-30/6311-611 TAKARÍTÁST, bejárónői munkát vállalok. 06-30/447-3350 KŐMŰVES, ács munkát vállalok: betonozás, falazás, vakolás, hideg-meleg burkolatok. Tető, terasz, szaletlik készítése. 06-20/969-3836 NÉMET-angol-magyar nyelvű ceremóniamester a gondtalan esküvőtökért! www.venpres. hu/ceremoniamester 06-20- 4096-324 R E D Ő N Y K É S Z Í T É S, teljeskörű javítás, gurtnicsere. Precíz munka, kedvező ár. 06-20/624-1272, 06-70/265-6065 REDŐNY szerviz! Leszakadt, nem működő redőnyök teljeskörű javítása, gurtnik cseréje. 06-20/543-6161, 06-30/919-0446 HOMLOKZATI hőszigetelést, burkolást, kőműves munkákat, valamint lakások, lépcsőházak TELJES FELÚJÍTÁ- SÁT vállalom pontos határidővel, korrekt áron, számlaképesen. 06-20/629-4303 ÁCS, tetőfedő, kőműves, bádogos és malterba kúpozás. Tel.: 06-20/512-9068 AUTÓBÉRLÉS Kecskeméten 3990 Ft.-tól. Honlap: WWW.autoberles-ven.hu 06-30/576-22-04. KIÁRUSÍTJA árukészletét a Kecskemét Kéttemplomköz Méteráru bolt! December 17- én, Aranyvasárnap is nyitva! 06-76/322-177 ELŐZŐ életek feltárása reinkarnációs hipnózissal: -szorongások oldása, -érzelmek feldolgozása, -lélek és test harmonizálása. Jutalom Szépségszalon. Bejelentkezés: 06-20/362-77-35 REDŐNY EXPRESSZ! Leszakadt, hibás fa-műanyag redőnyök, reluxák javítása-cseréje, gurtnicserék. Tel.:06-30/676-1989 KÁDFELÚJÍTÁS hőkezeléssel! Helyszínen, garanciával, minden színben! Villanyszerelés! Telefon: 0670-510-8127 VÁLLALJUK családi házak építését, lakások felújítását, átalakítását, kőműves munkákat, térkövezést. Épületbontás. Építőipari Kft. 06-30/3949-857 VESZÉLYES fák kivágását,korona igazítást és erdő gyérítését vállalom. 06-20/622-24-92 MEZŐGAZDASÁG SZALMA kisbálás és körbálás eladó. Tel.: 06-20/941-5540 KUKORICA zsákolva eladó: 5.000 Ft/100 kg. Tel.: 06-20/941-5540 ÁLLAT GYÖNGYÖS, pulyka eladó. 30/339-1042. TÁRSKERESÉS HA igazi társra vágyik: társközvetítés. Tel.: +36-30/355-2039. TALÁLJON társat magának Kecskeméten, a HEPIEND IRODA segítségével! -Kecskemét és környékbeli egyedülállók részére -Internet mentesen -MAXIMÁLIS diszkrécióval -Ingyenes regisztrációval -ÖRÖKÖS tagsággal (díja: egyszer 30E Ft.) - Személyre szabottan -Széleskörű, ingyenes, plusz szolgáltatásokkal www. hepiend.com 06-20/935-3259 REPÜLŐS UTAZÁSOK: Málta szilveszter 2017.12.28-2018.01.01. 5 nap, félpanziós ellátás, 4 * hotel 129.990 Ft/ fő + tax + kötelező szilveszteri gálavacsora 20.000 Ft HURGHADA ünnepi ajánlat, repülővel 2017.12.24-31., all inclusive ellátás 105.900 Ft/ fő+ tax-tól LISSZABON advent, repülővel 2017.12.05-09. 3 éjszaka, reggeli 51.990 Ft/fő+ tax-tól MOHÁCSI BUSÓJÁRÁS 2018. február 11. vasárnap Részvételi díj: 8.500 Ft/fő 2 fogásos ebéddel, itallal, belvárosi le- és felszállással. December 15-ig 5+1 % előfoglalási kedvezmény. HÚSVÉTI forgatag Hollókőn 1 napos kirándulás autóbusszal 2018. április 2. vasárnap Részvételi díj: 6.300 Ft /fő. KÉREM ne dobja ki, ne törje össze. Régi bútort, komplett hagyatékot vásárolok. 06/20/368-8602, 06/53/656-960 jakab0303@freemail.hu SZOLGÁLTATÁS SZOBAFESTÉS-mázolás, tapétázás, hőszigetelés, melegburkolás, precíz munka kedvező ár. 20/953-8979, 20/387-7068 FAKIVÁGÁST vállalunk, akár elszállítással! 20/9960-917 KÁRTYAJÓSLÁS, sorselemzés, szerelmi kötés, oldás, rontáslevétel, fényképanalízis. 0630/461-69-11 NYIROKMASSZÁZS. Gördülékeny alakformálás: cellulitcsökkentő, feszesítőzsírleépítő kezelés. 06-20/9151-329 TETŐ! Régi, hajlott tetők javítása, cseréje; bádogozás, csatorna, beázás elhárítás; előtetők, garázsok építése; fedlapcsere; tetőtér beépítés, szigetelés; Lindab tető új, tető cserepezés. 0630-899-6270
8 2017. december 11. KARRIERKECSKEMÉTI munkahelyre CO hegesztőket keresünk nettó 1200-1600 Ft/órabér plusz egyéb juttatások Tel: 06-70/329-7554 ÁLLÁST KÍNÁL CSALÁDI ház építésének részmunkaidős szakmai felügyeletére (napi 1-2 óra) keresek elsősorban nyugdíjas, tapasztalattal rendelkező szakembert magas bérezéssel. Tel: 06-30/321-3085 KÖNVYELŐIRODAI gyakorlattal rendelkező önállóan dolgozni tudó mérlegképes könyvelőt keresünk vidéki irodába. Előny, de nem feltétel tensoft program ismerete, B kategóriás jogosítvány. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal: info.konyveles44@ gmail.com DABASI telephelyű, betonacél gyártó cég hálóhegesztőt, lakatost, autószerelőt, betanított munkást, vasudvari targoncást, darust, vaskötözőt keres. 1 műszakos munkarendbe. Fényképes önéletrajzokat csarnok.steeltransz@ gmail.com címre várjuk. SEGÉDMUNKÁST keresünk kecskeméti munkahelyre. Jelentkezni: 06-70/329-7554 JOGOSÍTVÁNNYAL rendelkező, fémiparban jártas segédmunkásokat, lakatosokat keresünk. Hosszútávú, megbízható munkalehetőség. Kezdők, nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. 0670/577-73-24 VILLANYSZERELŐKET és segédmunkásokat felveszek, ill. alkalmi munkavállalókat is. 06-30/504-9595, 06-70/361-8415 DOBOSSY-BAU KFT keres kőműveseket, ácsokat és segédmunkásokat azonnali kezdéssel. Érd: 0620/244-13-50 SZOCIÁLIS gondozónőt és ápolónőt keresünk szentkirályi gondozóházunkba azonnali kezdéssel. 0620/206-15-05 ÜVEGES műhelybe keresünk, olyan munkatársat, akinek birtokában van már ennek a szakmának minden tudása. Ha nincs, de úgy ézed, hogy könnyen eltudod sajátítani, meg persze el is akarod és még a fizikumod is meg van hozzá, akkor jelentkezz önéletrajzzal és motivációs levéllel a polgarjo@tonline.hu email címre. Elvárás B kategóriás jogosítvány. VAGYONŐR munkatársakat keresek kecskeméti bevásárló központba. Pályakezdők előnyben. Érd: 06-30/870-68-85 SÜRGŐSEN keresünk kecskeméti irodába telekommunikációban jártas munkatársat. Tel.: 06-70/886-2526 SZERSZÁMKÉSZÍTÉSBEN jártas gépi forgácsoló (szikraforgácsolás, CNC marás) kollégát keresünk kecskeméti munkahelyre. Szakmai önéletrajzot az alábbi elérhetőségre várunk: info@ popgroplast.eu Mobil: 06-70/419-7531 KECSKEMÉTI áruszállító cég keres sofőröket EU-ban történő munkavégzésre nemzetközi gyakorlattal, B kategóriás jogosítvánnyal furgonra, illetve E kategóriás jogosítvánnyal nyerges kamionra. Jelentkezni a 06-70/427-91- 69, 06-70/377-18-25 telefonszámokon, illetve a bito@ bitointertrans.hu e-mail címen lehet. TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI és bérügyi szakelőadó végzettséggel, jó szervezési képességgel, gyakorlattal rendelkező munkavállalót keresünk napi 8 órás munkavégzéshez, azonnali kezdéssel. Szakmai önéletrajzokat a munkatars999@ gmail.com várjuk. KECSKEMÉTI papír-írószer üzletünkbe kiszállítói és eladói feladatkörbe munkatársat keresünk! Jelentkezni a kissfirka@ gmail.com címen, fényképes önéletrajzzal lehet. OKTATÁS MATEMATIKA- kémia oktatás. Tel.: 06-70/334-9678 KÖZEL JÁRSZ HOZZÁ, HOGY FELADD? NE TEDD! Az álláskeresési időszak nagyon könnyen el tud húzódni, nehéz igazán jó állást találni. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy több tényező játszik ilyenkor közre: a szakmai tapasztalat, a megpályázni kívánt pozíció, a saját álláskeresési stratégiád, hogy csak néhányat említsünk nem is szólva a szerencséről. Ha már egy jó ideje nem sikerül elhelyezkednünk, akkor hajlamosak leszünk egyre borúsabban látni mindent, ami aztán egy ördögi körré alakul: a negatív hozzáállás negatív eseményeket szül. Hogyan szerezzük vissza a lelkesedésünket az álláskeresés elhúzódó időszakában? Ezzel kapcsolatban gyűjtöttünk össze néhány ötletet nektek: Kapcsolj ki! Zavar, hogy senkinek nem tudsz jó hírrel szolgálni? Hogy lassan elfogy a kereted és meg kell húznod a nadrágszíjad? Eleged van már a folyamatos kérdésekből és a kudarcokból? Ha így van, akkor most jött el az ideje, hogy kikapcsolódj! Keress egy jó könyvet vagy filmet (szívesen ajánljuk A boldogság nyomában c. filmet) és szánd ezt a napot arra, hogy csak olyannal foglalkozz, ami feltölt! Zene füleimnek A fentiek mellett a zenének is jó hatása van, legyen nyugtató vagy pont, hogy felkavaró a lényeg, hogy segítsen elengedni a feszültséget. Van olyan kedvenc számod, ami mindig segít nehéz helyzetekben? Mozdulj ki! Azért van néhány jó dolog abban, ha az ember munkanélküli. Az egyik ilyen, hogy szabadon rendelkezel az időddel. Bármikor ki tudsz menni sétálni vagy akár sportolni. Olyan időben tudsz elmenni az edzőterembe amikor a legkevesebben vannak. Ilyenkor még valósabbá válik az ép testben ép lélek mondás úgyhogy fel a cipőt! Folytasd a keresést! Semmi sem tesz motiváltabbá mintha találunk egy igazán kedvünkre való álláshirdetést. Ilyenkor automatikusan felvillanyoz minket a lehetőség, ezért arra buzdítunk benneteket, hogy a kikapcsolódó napok után folytassátok a keresgélést. Szánjatok rá legalább egy fél órát naponta és nézzétek meg, hogy került-e fel az elvárásaitoknak megfelelő új pozíció! www.cvonline.hu
www.keszin.hu 9
10 K ARRIER 2017. december 11.
www.keszin.hu 11 RUGALMAS MUNKAIDŐ: MIT NYER VELE A MUNKAVÁLLALÓ ÉS MIT A MUNKAADÓ? A dolgozók hosszú távon való megtartásában fontos szerepet játszanak a különböző pénzen kívüli motivációs tényezők. Az egyik ilyen lehet a rugalmas munkaidő, ami többféleképpen valósulhat meg. Lehet egyrészt távmunka, de lehet rugalmas munkarendben végzett munka is. Az utóbbi azt az esetet foglalja magába, amikor a munkáltató csak a munkaidő egy részéről dönthet (ezt nevezik törzsidőnek), a többi, fennmaradó részről a munkavállaló dönthet saját belátása szerint (ezt nevezik peremidőnek). Manapság már szinte mindegy, hogy otthonról vagy a munkahelyünkről végezzük el a munkánkat, ugyanis egy laptop és egy okostelefon segítségével lényegében bárhonnan lehet dolgozni. Rugalmas munkaidővel kiküszöbölhető lehet az a probléma is, hogy nem mindig tudunk egyenletesen, ugyanúgy dolgozni. Mindenkinél vannak olyan napszakok, órák, amikor kevésbé tud koncentrálni az ellátandó feladatra, de vannak időszakok, amelyekben sokkal hatékonyabban tud dolgozni. A rugalmas munkaidő adta lehetőség által a munkavállaló saját belátása szerint oszthatná be az idejét, és abban az időszakban tudna dolgozni, amikor a leghatékonyabb. Továbbá nem beszélve az elintéznivalók szervezéséről, amelyeket gyakran csak munkaidőben lehet intézni. Sokkal kevesebb fejtörést okoz ezeknek a megszervezése, amennyiben rugalmas munkarendben dolgozik valaki. Mind a munkavállaló mind pedig a munkáltató szempontjából tartogat előnyöket a rugalmas munkaidőben végzett munka. A munkavállaló számára a rugalmas munkaidő egy nagy előnye, hogy saját maga oszthatja be az idejét. A motiváltság, és az elégedettség mértéke is nagyban nő a rugalmas munkaidővel. Kutatások arra is rámutattak, hogy a munkavállaló egészségére is jó hatással van a rugalmas munkarend. Mostanra sok munkahelyen szinte teljesen felváltotta a 8-tól 4-ig tartó munkavégzési rendet a rugalmas munkaidő. Arról is fontos szót ejteni, hogy ezzel nem csak rugalmasság, hanem egy meghosszabbodott munkaidő is együtt jár. Kutatások alapján a dolgozók többsége él a rugalmas munkaidő adta lehetőséggel, annak érdekében, hogy személyes ügyeit intézze telefonon, e-mailen és személyesen, hogy bevásároljon, postára vagy bankba menjen munkaidő alatt, ezzel vállalva azt, hogy otthonról is dolgoznia kell majd. Azonban nem csak a munkavállalók számára tartogat előnyöket a rugalmas munkaidő, hanem a munkaadó is profitálhat belőle. A költségcsökkentés mellett bizonyítottan növelhető a munkavállalók hatékonysága is a rugalmas munkaidővel. Az alkalmazottak motiváltabbak lesznek általa, valamint jobban megbecsülik majd a munkájukat, amennyiben a munkaidejük egy részéről saját belátásuk szerint dönthetnek. Ezen kívül a cég megítélése is sokat javulhat a rugalmas munkaidő gyakorlása által. Felmérések szerint távmunka esetén átlagban 30-40 százalékkal csökkenthető a fluktuáció mértéke, ami komoly költségmegtakarítást hozhat a cégeknek. Azért azt is mindenképpen figyelembe kell venni, hogy sajnos nem minden munkakörben lehet megoldás a rugalmas munkaidő. Szerző: Csanak Dominika www.cvonline.hu
12 2017. december 11. JÁTÉKOKAT ÉS KÖNYVEKET VÁR AZ ESÉLYTEREMTÉSI IRODA Az idei jótékonysági akciójukkal is nehéz sorsú családok és a gyermekek karácsonyát szeretnék szebbé, örömtelibbé tenni a Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház munkatársai. A már nem használt, de még jó állapotú játékokat és mesekönyveket december 15-éig várják a Reile Géza utcai Esélyteremtési Irodában. A padláson porosodó mesekönyvek és játékok jó helyre kerülnek azoknál a családoknál, akik áruk miatt ezeket nem engedhetik meg maguknak. Az otthon már nem használt, de még jó állapotban lévő, tiszta játékokat és könyveket az Esélyteremtési Iroda Reile Géza utca 22. szám alatti épületében adhatják le hétfőn és pénteken délelőtt 10 és 12 óra között vagy szerdán délután 13 és 17 óra között, valamint csütörtökön délután 16 és 18 óra között. A legtöbb könyvet és játékot gyűjtő osztályokat az önkéntes tevékenységüket elismerő emléklappal jutalmazzák. Várják továbbá fiatal önkéntesek jelentkezését is név és elérhetőség megjelölésével az eselyteremtes.bacs@gmail. com e-mail címen. Segítségükkel csomagolják majd be az összegyűlt felajánlásokat. Készüljünk együtt az ünnepre! Ami egyszer nekünk örömet szerzett, most mást is megörvendeztethet. Segítsen, hogy segíthessünk! További információ a +36-20/332-87-11-es mobilszámon kérhető.