A nagyalföldi szép beszédű, sportrepülő, drogelhárító zsaru Kurdics Mihály nyugalmazott rendőr alezredes 2018. május
VB-láz A PHOENIX Pharma Zrt. akciós ajánlata 2018. Tisztelt Partnerünk! 2018. április 1-vel indítottuk útjára VB-láz nevű 5 hónapos akciónkat. Ennek keretében - elsősorban olyan műszaki cikkeket kínáltunk, amelyek a labdarugó világbajnokság közvetítéseihez kapcsolódnak. Az első hónap tapasztalatait és az Önök észrevételeit figyelembe véve, 2018. május 1-től két területen bővítjük akciós szolgáltatásainkat: az egyik újdonság, hogy a választható termékek körét közel 100 cikkel bővítjük! Megjelennek a kínálatunkban a kis és nagy háztartási berendezések, a számítástechnikai eszközök, valamint kerti termékek is! Kereskedelmi képviselőink számítógépeire telepítettük az ajánlatunkat, tőlük tájékozódhatnak a részletekről. a másik újdonság, hogy gondoltunk azokra is, akik nem akarnak élni a műszaki cikkek négy öt hónapos fizetési határidejével, hanem azonnal szeretnék igénybe venni az akciós kedvezményünket. Nekik 500 ezer Ft-os értékhatár felett 5,1%-os azonnali számla engedményt biztosítunk 30 napos fizetési határidővel. A VB-láz szerződési feltételei, futamideje változatlan! Reméljük, hogy szolgáltatásaink bővítése találkozik az Önök igényeivel! A nagyalföldi szép beszédű, sportrepülő, drogelhárító zsaru Kurdics Mihály PHOENIX Továbbképzések Weboldalainkról ajánljuk Akciós Ajánlatok BioCo Magyarország Kft. akciója In Vitro Kft. akciója Beiersdorf Kft. akciója Oriental Herbs Kft. akciója Merz Pharmaceuticals GmbH akciója NAOS Hungary Kft. akciója Bioextra Zrt. akciója Biomed Kft. akciója Cremum Kozmetikai Kft. akciója Pharmaforte Kft. akciója Air Wolf Hungary Kft. akciója Gyógyszerkészítmények és gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmények alaki hibája Új gyógyszerkészítmények Új kötszerek Új egyéb termékek 2. oldal 6. oldal 7. oldal 8. oldal 18. oldal 20. oldal 21. oldal 22. oldal Apróhirdetések 26. oldal TÖBB INFORMÁCIÓ, MEGÚJULT FELÜLET! www.p-i-n.hu
A nagyalföldi szép beszédű, sportrepülő, drogelhárító zsaru Kurdics Mihály nyugalmazott rendőr alezredes A kollégák élettörténetei között szerepel egy-egy előadó szakmai útjának megismertetése is. A véletlen úgy hozta, nem kellett gondolkodnom kiről kellene írnom, hiszen Győrben, a továbbképzésen az érdeklődés középpontjába került Kurdics Mihály rendőr alezredes. Szinte hihetetlen, hosszú évek óta dolgozunk együtt, több helyszínen nem is egyszer tartott előadást, de ez a Duna-parti város kimaradt a repertoárjából. Így most nemcsak az ottani hallgatók kíváncsiságát elégítjük ki, hanem minden PHOENIX Futár olvasóét is: ki valójában ez a kívülálló? Kedves Alezredes úr (bár én már kineveztem a továbbképzések során tábornokká!), mindig kiemeli a hivatása előtt, hogy nyugállományú. Ennek a kétjegyű mássalhangzónak köszönhetően gondolom nem lesz unalmas és mindennapi az élettörténete, hiszen a több évtizedes szolgálat biztosíték erre. Kérem, kezdjen el mesélni, honnan indult, kik voltak a szülei és minden tényezőről, ami segítette, hogy olyan emberré váljon, amilyenné vált. A családom Szolnok megyei (ma Jász-Nagykun-Szolnok), édesapám Kurdics Mihály cibakházi, édesanyám Kurdics Mihályné, született Magyar Margit, tiszaföldvári származású. Mind a ketten 5-5 gyermekes nagy családban nőttek fel. Édesapámat 1945-ben 19 évesen közvetlenül a II. Világháború után sok-sok fiatal, illetve idősebb férfival és nővel elhurcolták az ún. málenkij robotra a Gulágra (Glavnoje upravlenyije iszpravityelno-trudovih lagerej) javítómunka táborba (vasércbánya, szénbánya, rézbánya, fakitermelés, lágerépítés, stb). 4 évig tartott számára ez a nyomorúságos valóságos robot, de ő még szerencsés volt, hogy élve, és nem krónikus betegen hazatérhetett. Mindig büszkén, ám keserű humorral emlegette, hogy ennek a szögesdrótos nyelv- és főiskolának köszönhette, hogy fogolytársaitól megtanult németül és oroszul. Műszaki könyvek keresztfordítására kérték fel itthon, azonkívül az NDK-ba és a Szovjetunióba tanulmányutakra küldték mezőgazdasági gépgyárakba. Amikor hazajött, összeházasodtak édesanyámmal, megkezdték a közös életüket, melynek első állomása Békéscsaba lett. Miután gépész végzettsége volt, a békési gépállomás megszervezését bízták rá. Itt születtem 1950- ben. Később áthelyezték édesapámat Zalaegerszegre, majd 2 Gépállomás 8,5x5,32 Cibakházára, Tiszaföldvárra és Szolnok lett a végállomás, mely már a családom számára nyugvópontot jelentett. Azért tudom magam szolnokinak, mivel az általános és középiskolát itt végeztem el. Nagyon szép emlékeim vannak nemcsak azért, mert az idő múlása mindent megszépít, hanem mert én voltam az első unoka és a nagyszüleim, nagynéném, nagybátyáim mind engem kényeztettek! A sok szeretett személy közül kire emlékszik megkülönböztetett tisztelettel? Anyai nagyapámra, akinek a neve is meghatározó - Magyar János - és aki szép szál parasztember volt, s számomra a legnagyobb magyar... Tőle tanultam a ló és az állatok szeretetét, vele éltem át a kukoricatörés, kézi aratás, szőlőművelés, borfejtés, disznóvágás nagyszerű élményeit. A nagymamáim főző, sütő, hímző-varró tudományát csodálhattam napszám. Most tudom már micsoda csodálatos élményben volt részem. Az édesapám és nagybátyáim már 6-7 éves koromban megmutatták hogyan kell Hoffer traktort és 125-ös Csepel motort vezetni. Édesapám mezőgazdasági mérnökként, majd középiskolai műszaki tanárként dolgozott 70 éves koráig. Van testvére? Igen, Károly, ő közlekedés műszaki végzettségű, Kecskeméten a katonai repülőtéren hivatásos tisztként dolgozott, ma nyugállományú honvéd százados és többszörös nagyapa. Mihály, áruljuk el az Olvasóknak, hogy tanulmányait végig jeles és kitűnő eredménnyel végzete el, és 1969-ben okleveles gépésztechnikusként fejezte be az iskolát. Közben fényderült még egyéb adottságaira is? Igen, hogy jól rajzolok és különös tehetségem van a kalligrafikus betűíráshoz, hát ennek a képességnek a katonaságnál nagy hasznát vettem. Volt még más is, amihez rendkívüli módon vonzódott, igaz? Igen, szerettem a magyar irodalmat, Kazinczy szép kiejtés versenyen többször szerepeltem, dobogós helyen is álltam. Ma milyen jó, amikor Önöknél is előadást tartok, használhatom a szép anyanyelvünket. Időben kicsit később, 1963-64-ben engem is megérintett a kor szele, a kor zenéje. Autodidakta módon megtanultam gitározni. Volt érzékem a szervezéshez, így zenekart alapítottunk, na és elkészítettem életem első - és hosszú ideig egyetlen - basszusgitárját. Nagyszerű bulikon játszottunk. A műszaki érdeklődése ismét felülkerekedett, hiszen a vitorlázó repülőgép és a repülés megragadta és fogva tartotta, meddig is? Az MHSz keretében Szolnok-Szandaszőlősi sportrepülőtéren 4 évig eredményesen műveltem e sportot. Jó iskola volt a figyelem, fegyelem, precizitás kifejlesztésére, és rendkívüli élményt nyújtott. Nem hiszi el Margitka, de innen datálódik az az ötletem, hogy kacérkodjam a nyomozói hivatással. Itt volt egy szeretett oktatóm, Kaszab László, aki gyilkosságok felderítésével foglalkozó nyomozó volt. Sokat beszélgettünk, de ennek az érdeklődésnek a felszínre kerülése még jó 10 évet váratott magára. Repülés 8,5x6,11 Mihály, elkalandoztunk a hobbik irányába. Térjünk vissza, érettségi után hol folytatta a tanulmányait? Felvettek a kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolára (GAMF). Elhagytam Szolnokot és gyüttmentként kecskemétivé váltam már 5 évtizede. Közben 1970-72-ig sorkatonai szolgálatom töltöttem Szolnokon a repülőezrednél írnokként és persze itt is gitárzenekart szerveztem. Ha megengedi Margitka itt megemlíteném, hogy 43 év gitárnélküliség után most visszaköszönt életembe ez a szerelem, mert ismét tagja lettem egy korombeliekből álló gitárzenekarnak, 3 éve játszom velük, mint basszusgitáros. A 60-as évek gitárzenéi voltak a gyökerek és ide tértünk vissza. Gitár 8,5x4,43 Mi történt Önnel a leszerelése után? Visszatértem a magnetofon gyárba. Megváltozott a magánéletem is, mert megházasodtam, s megszületett az első fiúgyermekünk. Miután művezetőként dolgoztam, 4 szakemberből álló csapatunk tagjaként kiküldtek bennünket Münchenbe, megtanulandó a kazettás sztereófej gyártást. Akkor minden minőségi, nyugati alapanyagból, alkatrészből készült. Megváltozott a világ, a 70-es évek végére már szűkült a valutakeret, ezért ezeket az anyagokat az akkori KGST gyengébb minőségű anyagaira voltunk kénytelenek cserélni. Ebből következett, hogy egyre több selejtet gyártottunk, és én ennek a favágásnak részese nem óhajtottam lenni. Ekkor előtérbe került a régi álmom: bűnügyi nyomozó szeretnék lenni! Úgy szerettem volna azzá válni, hogy a családomban senki nem volt még rendőr sem, nemhogy nyomozó. Igaz nem volt sportrepülő és gitáros sem! Mit szólt a családja ehhez a pályamódosításhoz? Féltettek, de nem akadályoztak. Így 1980-ban a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányságon bűnügyi nyomozónak jelentkeztem. Tudja mi volt a legnagyobb probléma? Az akkor viselt szakállam, mert abban az időben ez tabu volt! Milyen területen foglalkoztatták? A karrierem cigányvonalas (akkor még volt ilyen), majd életvédelmi nyomozóként indult. Kecskemét Város - Járás, földrajzilag nagy terület, számtalan bűnüggyel, ami felderítésre várt. Közben el kellett végeznem a Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi szakát. Kiemeltek a Bács-Kiskun megyei Főkapitányságra, egyre komolyabb bűnügyekkel foglalkoztam. Alosztályvezetőnek, később osztályvezetőnek neveztek ki. Ebben az időben megszületett második kisfiunk. Mikor kezdett el foglalkozni a kábítószer elhárítással? 1984-ben jött a fordulat. Minden megyéből a BRFK-tól és az ORFK-tól kijelöltek egy-egy bűnügyi szakembert, a hazai rendőrség történetének első amerikai kiképzők által tartott (U.S.Customs Service Narcotics Enforcement Seminar) - kábítószer ellenes kiképzésére. Bács-Kiskunból engem választottak. Így indult el ez a karrierem és elkötelezettségem e speciális szakterület iránt. Tulajdonképpen mi tanultunk és tanítottuk a kollégákat. A főiskola újonnan indított 2 éves Narkológiai Speciális Kollégiumát is elvégeztem. Ezen kiképzést követően - nyugállományba vonulásomig - külön feladatom volt a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a kábítószeres ügyek felderítésének megszervezése, az állomány kiképzése, továbbképzése, a drogprevenciós program megszervezése és gyakorlati végrehajtása. Na és ne felejtsem el a nemzetközi konferenciákon való részvételt, tanulmányutat Hollandiába, stb. Mi történt a rendszerváltást követően Alezredes úr, amikor a határainkat megnyitottuk? A nemzetközi alvilág örült az új piacnak. Lassan a filmekből, könyvekből, vagy a rokoni, szakmai kapcsolatok során megismert pótszerek alkalmazását felváltották az igazi drogok. Megkezdődött a versenyfutás az idővel és az új készítmények szintézisével. Ezt Önöknek, mint gyógyszerészeknek nem kell ecsetelni. Mihály, akik eljönnek a továbbképzésre és hallgatják vagy hallották már az előadását, tudják milyen életszerű, és hogy van egy A kábítószer itt van testközelben c. szakmai kézikönyve, ami szintén segít az érdeklődőnek, vagy annak aki sötétben tapogatózik. A nagy és szomorú tapasztalatunk, hogy mikor elkezdtük az együttes munkát 16-24 évesekről beszéltünk, most már 10-11 éves, sőt, fiatalabbak érintettségéről kell szólni és meghúzni a vészcsengőt. Mi a tapasztalata? Csak őszintén lehet beszélni, a megtörtént esetek mind szomorú tanulságul szolgálnak. Hangsúlyoznom kell az igazi családban, ahol beszélgetnek, ahol szeretetben élnek, ott nincs olyan esélye 3
a drogok térnyerésének. Sajnos a döntés a fiatalok kezében van. Ha ki akarja próbálni, azt kell mondanom elveszett ember. A tapasztalatom az, hogy nincs megállás, vannak segítők, de a döntésüknek meg kell születnie. Nem tudunk 24 órás megfigyelést tartani! Fel kell hívni a figyelmet az élet értékeire. Ez harc, mert a másik oldal nem adja fel, egyre fiatalabb korosztályt szólít meg, és kiváló szakemberekkel próbál a pénz erejével új - úgynevezett legálisokat -, veszélyes készítményeket szintetizáltatni, amiket meg még nem lehet azonosítani. A nagy pénz, a gyors meggazdagodás reménye sok embert megszédít, a régi dealer, ha lebukik, jön helyette más. De akkor sem szabad feladni a harcot és a prevenció eredményességébe vetett hitet! 4 Előadás 8,5x5,84 Ennek a szent célnak érdekében utazom a Kárpát-medencében, rengeteg előadást tartok, ebben segítségemre van a feleségem. A zsaru élet nem könnyű, a társ is megszenvedi ezt a hivatást. Nálunk is ez történt, első feleségemmel úgy döntöttünk, neki jobb lesz, ha elszakad ettől a világ rossz oldalán mozgó férjtől, hiszen eredetileg, nem egy bűnügyi nyomozóval kötötte össze az életét. Második feleségem már tudta, hogy mit vállal, amikor összeházasodtunk. Így ma a prevenciós munkám szervezését intézi, és immár 25 éve együtt neveljük előző házasságainkból született négy ma már felnőtt - gyermekünket. Már van 4 unokánk és útban van az ötödik is, mindkettőnk örömére. Látom a szeméből Margitka, mit szeretne kérdezni, nem lesz egyikből sem zsaru, normális foglalkozást választanak És Ön, Alezredes úr? Én, én, a kilométerek nem fogynak, sőt Teszem a dolgom, van, ahová előszörre várnak, van, ahol már visszajáró vagy hazajáró vagyok. Van, hogy találkozom olyan kérdezővel, aki valaha a tanácsomat kérte: mit tegyen, a baráti köre drogozik és már őt cikizik, hogy miért nem kóstol? Elhangzik a válaszom: ne feledd, a Te döntésed! Általában nincs visszaút! És jön a találkozás az egyetemen vagy végzettként elmondja, jól döntött, mert az új barátainak is voltak feladataik, nem kellett a pótcselekvés, és még az is kisül, hogy ott a zene vagy a tánc, ami sok barátot hozott az életébe és ezért nagyon hálás nekem, hogy őszintén beszéltem és felnyitottam a szemét. Akkor ismét elindulunk és tesszük ismét az ezer kilométereket, mert mindig vár valaki az út szélén, akinek segíteni kell, hogy elinduljon a jó döntés irányába. Köszönöm a beszélgetést! Azt hiszem kedves Olvasók, ilyen életút történettel, ilyen ősöktől származva csak ilyen EMBERré válva teheti hitelesen a zsaru a dolgát. G.M.A. Vegyes 8,5x24,5 Hogyan segítheti a gyógyszerészek munkáját a MÉKISZ a kiváló minőségű és megbízható étrend-kiegészítő készítmények kiválasztásában? Az étrend-kiegészítő készítmények minősége A minőség legyen az első. A gyógyszertárak az étrend-kiegészítő készítmények igen széles választékát kínálják az egészségtudatos fogyasztók számára. Vajon melyiket válasszam? - teszik fel mind többen a kérdést. A kínálat valóban annyira bőséges és a készítmények összetétele sokszor annyira hasonló, hogy nincs könnyű helyzetben az, aki választ akar adni erre a kérdésre. Van, aki az egyik, van, aki a másik gyártó termékében bízik jobban, de abban teljes az egyetértés, hogy a minőség a legfontosabb szempont, amire a termékválasztásnál figyelemmel kell lenni. Ez már csak azért is így van, mert az egészségmegőrző termékek esetében ide tartoznak az étrend-kiegészítő készítmények is - a minőség messze túlmutat a szó általános jelentésén, így abba a biztonságosságot és a hatásosságot is bele kell érteni. 153 gyógyszertárat könyvelünk Villámaudit Megbízhatóság 2004 óta Természetesen ránézésre, legyen bármenynyire is szép a csomagolás vagy kedvező az ár, nem lehet megállapítani, hogy a termékfejlesztés, gyártás, forgalmazás és az ezek felügyeletére hivatott minőségbiztosítás során miként érvényesültek a szakmai előírások. A MÉKISZ Tanúsított Minőség védjeggyel ellátott termékek esetében szerencsére erre nincs is szükség, mert a szigorú értékelésen alapuló terméktanúsítási rendszer éppen ezeknek a szempontoknak (előírásoknak) Havonta értesül vállalkozása eredményéről Gyógyszertári átvilágítás Teljeskörű audit a teljesülését ellenőrzi. Csak azok a termékek viselhetik a MÉKISZ Tanúsított Minőség védjegyet, amelyek esetében a független tanúsító szervezet meggyőződött arról, hogy a minőségi termékhez vezető úton, minden az előírásoknak megfelelően, rendben zajlott. (További részletek a www.mekisz.hu honlapon). A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által bejegyzett tanúsító védjegy és az ehhez kapcsolódó szabályzat szerinti tanúsítási eljárás alapján elmondható, hogy a védjeggyel ellátott termékek minősége és megbízhatósága az azonos vagy hasonló termékek kínálatában a megszokottnál lényegesen jobban garantált. Aki számára valóban a minőség az első, az válassza a MÉKISZ Tanúsított Minőség védjeggyel ellátott termékeket. Partnereink tudják miért jó velünk! Mi valóban ismerjük a gyógyszertár üzleti folyamatait KERESSEN MINKET Tudjon meg többet! www.patikapartner.hu PatikaPartner Kft. 1089 Budapest, Bláthy Ottó u. 9. kohegyi.peter@patikapartner.hu +36 1 477 2835 5
PHOENIX Továbbképzések 2018. május - június Hasznos információ A 2018/I. féléves májusi és júniusi minősített szabadon választható/szakmához kötött programjaink helyszínei és időpontjai a következők: MINŐSÍTETT SZABADON VÁLASZTHATÓ, ILL. MINŐSÍTETT SZAKMÁHOZ KÖTÖTT TOVÁBBKÉPZÉS Helye: Pécs Laterum Hotel 7633 Pécs, Hajnóczy József u. 37-39. Időpontja: 2018. május 12. 9 órától Jelentkezési határidő: 2018. május 4. Jelentkezés helye: PHOENIX Kereskedelmi Központ, 6723 Szeged, József Attila sgt. 130. Fax: 06-62/562-711 Blokk címe: A tudományos és tradicionális eredmények együttes alkalmazásának jelentősége a gyógyszerészi gondozásban Programja: Prof. Dr. Perjési Pál: Gyógyszer metabolizmus és a gyógyszerhatás Doc. Dr. Horváth Györgyi PhD: Gyógyteák helyzete és szerepe a mai fitoterápiában Dr. Bencsik Tímea PhD: Vércukorszint-csökkentő hatású növényi anyagok Dr. Farkas Ágnes PhD: Mérgező növények, növényi mérgezések a gyakorlatban MINŐSÍTETT SZABADON VÁLASZTHATÓ, ILL. MINŐSÍTETT SZAKMÁHOZ KÖTÖTT TOVÁBBKÉPZÉS Helye: Zalaegerszeg PHOENIX Kereskedelmi Központ 8900 Zalaegerszeg, Kinizsi út 29/A. Időpontja: 2018. május 26. 9 órától Jelentkezési határidő: 2018. május 18. Jelentkezés helye: PHOENIX Kereskedelmi Központ, 8900 Zalaegerszeg, Kinizsi út 29/A. Fax: 06-92/506-504 Blokk címe: Naprakész tudás hasznosítása a gyógyszertári munka során Programja: Dr. Kovácsné Doc. Dr. Bácskay Ildikó PhD: A stressz hatása a nők életminőségére Dr. Czompa Attila PhD: Az alkohol hatásai különböző kórképekben Dr. Kovácsné Doc. Dr. Bácskay Ildikó PhD: Gyógyszerészi feladatok a súlyproblémák kezelésében Dr. Bakanek György PhD: Az integratív orvoslás fogalma MINŐSÍTETT SZABADON VÁLASZTHATÓ, ILL. MINŐSÍTETT SZAKMÁHOZ KÖTÖTT TOVÁBBKÉPZÉS Helye: Szekszárd PTE Illyés Gyula Gyak.iskola, AMI és Gyak.óvoda 7100 Szekszárd, Mátyás király u. 5. Időpontja: 2018. június 2. 9 órától Jelentkezési határidő: 2018. május 25. Jelentkezés helye: PHOENIX Kereskedelmi Központ, 6723 Szeged, József Attila sgt. 130. Fax: 06-62/562-711 Blokk címe: Napi szintű tudás fontossága a betegellátás területén Programja: Doc. Dr. Kulcsár Gyula PhD: Új eredmények a daganatos betegség gyógyításában Dr. Gesztelyi Rudolf PhD: Újdonságok az asthma bronchiale és a COPD farmakoterápiájában Dr. Fenyvesi Ferenc PhD: A felszívódás zavarainak sokszínűsége felnőtt korban Dr. Váradi Judit PhD: Speciális étrend (tápszerek) alkalmazásának feltételei Részleteket, friss információkat továbbra is a www.mypin.hu weboldalunk Továbbképzések 2018 menüpontja alatt találnak. Üdvözlettel, Dr. Gombos Margit Anna Minden továbbképzésünkre érvényes, hogy a jelentkezési lapok beérkezéséről nem adunk visszajelzést, a jelentkezéseket mindig elfogadottnak tekintjük! A jelentkezőket csak abban az esetben tájékoztatjuk (a már leadott jelentkezési lapon szereplő telefonszámon), amennyiben a továbbképzés elmarad. Kérjük a továbbképzésekre már bejelentkezett kollégákat, tiszteljenek meg bennünket, ha váratlan esemény megakadályozza Önöket, hogy a továbbképzésen részt vegyenek, jelezzék ezt telefonon vagy faxon dr. Gombos Margit Annának, vagy a területi képviselőnek. Ismét felhívjuk figyelmüket, hogy a továbbképzések részvételi díját utólagos számlázással, vagy csekken történő befizetéssel kérjük a már megszokott módon kiegyenlíteni. A továbbképzések esetleges változásairól és részleteiről bővebb információ mindig olvasható a www.mypin.hu weboldal Továbbképzések 2018 menüpontja alatt. Vásárlóink oldala: www.p-i-n.hu Jelszóval védett oldal - Vásárlóink oldalára való belépéshez szükséges jelszóhoz www.mypin.hu és www.p-i-n.hu oldalainkon található Jelszóigénylés adatlapunk elküldésével juthat hozzá. Számlainformációk Áttekintheti a PHOENIX-nél bonyolított forgalmát, de ha az Ön gyógyszertára tagja a PMK és/vagy SZIMPATIKA programnak, akkor megnézheti ezek akciós adatait is. Láthatja saját számlainformációit is, de ezen belül különféle bontásokban lehetősége van a számlák, számlaösszesítők, különféle szolgáltatási számlák áttekintésére is. Tartós hiánycikkek Rendszeresen frissülő lista Üdülési ajánlat Kedves Kolléga! Online akciós rendelés Weboldalunkon mindig naprakészen láthatja akciós választékunkat, melyből gyorsan, egyszerűen rendelhet. Nincs szükség arra, hogy különféle nyomtatott megrendelő-lapokat tároljon, töltsön ki és javítgasson. Az online rendelési folyamat könnyen áttekinthető és a rendelés elküldéséig akár többször is módosíthatók a tételek. Visszáru Weboldalunkon keresztül visszáru kezelést is tud bonyolítani. Utazzon el kettesben párjával, vagy vigye az egész baráti társaságot Balatonlellére. Lepje meg szeretteit fizesse be őket, mi pedig egy utalványt adunk Önnek, amit átnyújthat nekik. További információért hívja Kárpáti Ritát a 27/537-161-es telefonon. Csomagküldés A gyógyszertárak és a velünk egyeztetett partnereink közötti gyors, megbízható csomagküldést teszünk lehetővé. Az EKÁER bevezetése óta megnövekedett fokozott közúti ellenőrzések miatt mindezt pontosan dokumentált módon és kedvező áron kínáljuk partnereink részére. Irattárolás Cégünk e szolgáltatás keretében segítséget nyújt megfelelő minőségű kartonokban történő, rendezett, pontosan dokumentált és visszakereshető irattárolás megoldásában. Balaton 5,84x4,08 6 7
BioCo Magyarország Kft. akciója 2018. május 1-től 2018. május 31-ig In Vitro Kft. akciója 2018. május 1-től 2018. május 31-ig A BioCo Magyarország Kft. és a PHOENIX Pharma Zrt. az alábbi árakciót hirdeti meg a gyógyszertárak részére: Az In Vitro Kft. és a PHOENIX Pharma Zrt. az alábbi árakciót hirdeti meg a gyógyszertárak részére: Termék Nettó nagyker.ár (Ft/db) Engedmény % Termék Nettó nagyker.ár (Ft/db) Engedmény % Antivakarin krém 20g 609.- 8% BioCo Omega Cardio kapszula 60x 3 379.- 10% BioCo ProstaMen tabletta 80x 1 752.- 10% Az akciós megrendelését telefonon, faxon és modemen is tudjuk fogadni! Az akciós megrendelés összege beleszámít a rabatt alapba. Az akciós termékekből visszárut nem áll módunkban elfogadni! Várjuk szíves megrendelésüket! Plerudin forte visszérkrém 50g 1 577.- 8% Plerudin tabletta 100x 3 263.- 8% Dermipsor krémsampon 100ml 2 076.- 8% Plerudin sarok balzsam 50ml 658.- 8% Az akciós megrendelését telefonon, faxon és modemen is tudjuk fogadni! Az akciós megrendelés összege beleszámít a rabatt alapba. Az akciós termékekből visszárut nem áll módunkban elfogadni! Várjuk szíves megrendelésüket! BioCo Omega Cardio 18x13 Közismert tény, hogy a halolajban található Omega-3 zsírsavak, az EPA és DHA hozzájárulnak a szív megfelelő működéséhez. 1 Kevéssé ismert azonban, hogy a normál vérnyomás 2 illetve a vér normál trigliceridszintjének fenntartásához 3 sokkal nagyobb mennyiségre van szükségünk. A BioCo Omega Cardio kiemelkedően magas, kapszulánként 1100 mg EPA és DHA tartalommal rendelkezik, ezért ajánlott napi adagja megfelelő hatóanyagtartalmat biztosít: a normál vérnyomás és a vér normál trigliceridszintjének fenntartásához, a szív megfelelő működéséhez. 1 Az EPA és DHA hozzájárul a szív megfelelő működéséhez, napi 250 mg EPA és DHA fogyasztás esetén. 2 Az EPA és DHA hozzájárul a normál vérnyomás fenntartásához, napi 3 g EPA és DHA fogyasztás esetén. 3 Az EPA és DHA hozzájárul a vér normál trigliceridszintjének fenntartásához, napi 2 g EPA és DHA fogyasztás esetén Omega Cardio SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI BETEGEK RÉSZÉRE Kedvezménnyel rendelhető májusban ProstaMen BioCo a prosztata megfelelő működéséért ProstaMen 18x13 Alkalmazása elsősorban 45 év feletti férfiak számára javasolt, a prosztata és a húgyúti rendszer megfelelő működésének támogatására. *A szabalpálma kivonat elősegítheti a prosztata egészségének megőrzését. A kisvirágú füzike kivonat hozzájárulhat a húgyúti rendszer megfelelő működéséhez 45 év feletti férfiak esetében. A csalángyökér kivonat hozzájárulhat a prosztata egészségéhez. Kedvezménnyel rendelhető májusban BIOCO.HU Speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer, szív - és érrendszeri betegségekben szenvedők étrendi ellátására. A készítmény nem alkalmas betegségek kezelésére, gyógyítására! Forgalmazza: BioCo Magyarország Kft. A minőség nem ismer kompromisszumot! Magyar fejlesztésű és gyártású étrend-kiegészítő termék. Gyártja és forgalmazza: BioCo Magyarország Kft., www.bioco.hu BIOCO.HU 8 9
Beiersdorf Kft. akciója 2018. május 1-től 2018. május 31-ig Oriental Herbs Kft. akciója 2018. május 1-től 2018. május 31-ig A Beiersdorf Kft. és a PHOENIX Pharma Zrt. az alábbi árakciót hirdeti meg a gyógyszertárak részére: Termék Nettó nagyker.ár (Ft/db) Engedmény % Nivea Sun F30 Prot&Ref. hűsítő naptej 200ml 86006 2 769.- 15% Nivea Sun F50 Prot.&Refr.hűsítő naptej 200ml 86074 3 059.- 15% Nivea Sun F30 Prot.&Br. napozó spray 200ml 85445 2 866.- 15% Nivea Sun F50+ Baby naptej 200ml 86277 2 769.- 15% Nivea Sun F50+ Pure&Sens.gyerek naptej 200ml 85856 3 084.- 15% Nivea Sun F50+ gyermek napozó spray 200ml 85667 3 083.- 15% Nivea Sun napozás utáni testápoló spray 200ml 80434 1 568.- 15% Az akciós megrendelését telefonon, faxon és modemen is tudjuk fogadni! Az akciós megrendelés összege beleszámít a rabatt alapba. Az akciós termékekből visszárut nem áll módunkban elfogadni! Várjuk szíves megrendelésüket! Az Oriental Herbs Kft. és a PHOENIX Pharma Zrt. az alábbi árakciót hirdeti meg a gyógyszertárak részére: Termék Nettó nagyker.ár (Ft/db) Engedmény % Prostayol 6 forte kapszula 40x 1 382.- 15% Kurkuma kollagén forte kapszula 60x 1 385.- 15% Porc-Vita C filmtabletta 100x 2 599.- 15% Fahéj forte kapszula 60x 1 362.- 15% Jiangzhi Tongshu san szűztea kapszula 80x 1 508.- 12% Omega-3 mélytengeri halolaj kapszula /Oriental H/ 60x 972.- 12% K2 vitamin tabletta Dr.Chen 60x 1 464.- 12% Zöldkagyló kurkuma extra kapszula 60x 1 673.- 12% Magnézium B6 Ginkgo forte tabletta 30x 910.- 12% Bio Glükozamin PorcVita forte tabletta 60x 1 797.- 12% Az akciós megrendelését telefonon, faxon és modemen is tudjuk fogadni! Az akciós megrendelés összege beleszámít a rabatt alapba. Az akciós termékekből visszárut nem áll módunkban elfogadni! Várjuk szíves megrendelésüket! NAPVÉDELEM MINDENKINEK Beiersdorf Nivea Sun 18x13 Oriental Herbs Dr. Chen kapszulák 18x13 10 11
Merz Pharmaceuticals GmbH akciója A Merz Pharmaceuticals GmbH és a PHOENIX Pharma Zrt. az alábbi közös árakciót hirdeti meg: Termék 2018. május 1-től 2018. május 31-ig Nettó nagyker.ár (Ft/db) Engedmény % Contractubex gél 20g 2 096.- 5% Contractubex éjszakai int.tapasz 12x3cm 21x 4 407.- 15% Merz spezial drazsé 60x 2 820.- 5% Az akciós megrendelését telefonon, faxon, modemen is tudjuk fogadni! Az akciós megrendelés összege beleszámít a rabatt alapba. Az akciós termékekből visszárut nem áll módunkban elfogadni! Várjuk szíves megrendelésüket! NAOS Hungary Kft. akciója 2018. május 1-től 2018. május 31-ig A NAOS Hungary Kft. és a PHOENIX Pharma Zrt. az alábbi termékeket kedvezményes áron hirdeti meg a gyógyszertárak részére: Termék Nettó nagyker.ár (Ft/db) Engedmény % Photoderm SPF 50+ MAX Színezett krém 40ml 3 584.- 10% Photoderm SPF 50+ AR krém 30ml 3 821.- 10% Photoderm SPF 50+ Kid Spray 200ml 5 117.- 10% Photoderm LEB napallergia elleni spray 125ml 3 278.- 10% Az akciós megrendelését telefonon, faxon és modemen is tudjuk fogadni! Az akciós megrendelés összege beleszámít a rabatt alapba. Az akciós termékekből visszárut nem áll módunkban elfogadni! Várjuk szíves megrendelésüket! A vitaminos szívószál Bioextra Zrt. akciója A Bioextra Zrt. és a PHOENIX Pharma Zrt. az alábbi árakciót hirdeti meg a gyógyszertárak részére: Termék 2018. május 1-től 2018. május 31-ig Nettó nagyker.ár (Ft/db) Engedmény % Bioextra Ferrovit kapszula 60x 951.- 20% Bioextra Jodovit tabletta 30x 668.- 20% Bioextra Silymarin kapszula 60x 2 854.- 20% Fokhagyma kapszula Bioextra 60x 879.- 20% Bioextra Beauty Caps szemkörny.áp.kapsz. 30x 1 413.- 20% Epovit Plusz Ligetszépe+Halolaj kapszula 60x 1 988.- 20% Cickafark csepp Bioextra 50ml 941.- 15% Orbáncfű cseppek 50ml 832.- 15% Az akciós megrendelését telefonon, faxon és modemen is tudjuk fogadni! Az akciós megrendelés összege beleszámít a rabatt alapba. Az akciós termékekből visszárut nem áll módunkban elfogadni! Várjuk szíves megrendelésüket! INTENZÍV MÁJVÉDELEM Vitecer VitaKid 18x13 Így gyerekjáték a vitaminbevitel és a folyadékpótlás! A Vitasip Kids vitaminokban gazdag ízesített szívószálaival egészséges, cukormentes, gyümölcsízű üdítőitalt készíthetünk egy pohár vízből. Gyártó és forgalmazó: Vitecer Kft.2700 Cegléd, Ipartelepi út 8/b. www.vitecer.hu Bioextra Silymarin Magas hatóanyag tartalommal Szervezetünk a máj segítségével alkalmazkodik a külső és belső környezeti változásokhoz. Mivel szerepét semmiféle műszerv nem tudja átvenni, óriási bajt jelenthet, ha felmondja a szolgálatot. Érdemes hát védeni, a betegségeket megelőzni! A lehető legmagasabb szilimarin tartalmú étrend-kiegészítő Bioextra Silymarin A Májbetegekért 18x13 Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot! GYÓGYSZEREK ÉS ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐK HAZAI GYÁRTÓJA Alapítvány ajánlásával ajánlásával 12 13
Biomed Kft. akciója 2018. május 1-től 2018. május 31-ig Cremum Kozmetikai Kft. akciója 2018. május 1-től 2018. május 31-ig A Biomed Kft. és a PHOENIX Pharma Zrt. az alábbi árakciót hirdeti meg a gyógyszertárak részére: A Cremum Kozmetikai Kft. és a PHOENIX Pharma Zrt. az alábbi árakciót hirdeti meg a gyógyszertárak részére: Termék Nettó nagyker.ár (Ft/db) Engedmény % Termék Nettó nagyker.ár (Ft/db) Engedmény % Biomed vadgesztenye krém Cool 60g 458.- 5% Biomed vadgesztenye krém FORTE dupla 2x60g 825.- 5% Biomed körömvirág krém FORTE dupla 2x60g 672.- 5% Ephelis Alpha Protect SPF50+krém 100g 2 093.- 18% Ephelis alpha gél 50g 1 884.- 18% Ephelis alpha gél 20g 937.- 18% Az akciós megrendelését telefonon, faxon és modemen is tudjuk fogadni! Az akciós megrendelés összege beleszámít a rabatt alapba. Az akciós termékekből visszárut nem áll módunkban elfogadni! Várjuk szíves megrendelésüket! Az akciós megrendelését telefonon, faxon és modemen is tudjuk fogadni! Az akciós megrendelés összege beleszámít a rabatt alapba. Az akciós termékekből visszárut nem áll módunkban elfogadni! Várjuk szíves megrendelésüket! A SZEPLŐ ELTŰNTETHETŐ! Biomed Vadgesztenye 18x13 Cremum Ephelis 18x13 MOST 18% KEDVEZMÉNNYEL! Az EPHELIS ALPHA GÉL hatékonyan csökkenti a fokozott pigment képződés és egyenetlen eloszlás miatt kialakuló foltokat, szeplőket és a májfoltokat is elhalványítja. Az EPHELIS ALPHA SPF 50+ rendkívül erős UVA+B védelmet biztosító bőrfehérítő krém sikeresen világosítja a bőrszínt, kiegyenlíti a nem kívánt színeltéréseket. Rendszeres alkalmazása elhalványítja a szeplőket, pigmentfoltokat, acne által okozott foltokat. Forgalmazó Cremum Kozmetikai Kft. 1141 Budapest, Mályva u. 17. Tel./fax: 06 23 631 655 WWW.CREMUM.HU 14 15
a Föld még mindig lapos lenne Pharmaforte Kft. akciója A Pharmaforte Kft. és a PHOENIX Pharma Zrt. az alábbi árakciót hirdeti meg a gyógyszertárak részére: Termék 2018. május 1-től 2018. május 31-ig Nettó nagyker.ár (Ft/db) Engedmény % Allix-Forte kapszula 60x 1 749.- 20% Bilace kapszula 45x 2 017.- 20% Garcinia-arany kapszula 30x 1 210.- 15% Garcinia-arany kapszula 90x 2 650.- 15% D3-vitamin Forte 2000NE lágyzsel. kapszula 60x 519.- Tartósan alacsony ár! Az akciós megrendelését telefonon, faxon és modemen is tudjuk fogadni! Az akciós megrendelés összege beleszámít a rabatt alapba. Az akciós termékekből visszárut nem áll módunkban elfogadni! Várjuk szíves megrendelésüket! Air Wolf Hungary Kft. akciója 16 2018. május 1-től 2018. május 31-ig Az Air Wolf Hungary Kft. és a PHOENIX Pharma Zrt. az alábbi árakciót hirdeti meg a gyógyszertárak részére: Termék Nettó nagyker.ár (Ft/db) Engedmény % Sóinhalátor himalája sóval Air Wolf 1x 2 814.- 30% Sóbagoly himalája sóval Air Wolf 1x 2 790.- 30% Sószipka himalája sóval Air Wolf 1x 1 892.- 30% Sóinhalátor parajdi sóval Air Wolf 1x 2 814.- 30% Sóbagoly parajdi sóval Air Wolf 1x 2 790.- 30% Sószipka parajdi sóval Air Wolf 1x 1 892.- 30% Sóinhalátor tengeri sóval Air Wolf 1x 2 814.- 30% Sóbagoly tengeri sóval Air Wolf 1x 2 790.- 30% Sószipka tengeri sóval Air Wolf 1x 1 892.- 30% Az akciós megrendelését telefonon, faxon és modemen is tudjuk fogadni! Az akciós megrendelés összege beleszámít a rabatt alapba. Az akciós termékekből visszárut nem áll módunkban elfogadni! Várjuk szíves megrendelésüket!
Gyógyszerkészítmények és gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmények alaki hibája Témafelelős: Kertesyné dr. Fülöp Márta Tel: 06-27/889-101 Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet az alábbi alaki hibás készítmények forgalmazására adott engedélyt: Készítménynév Kiszerelés Törzskönyvi szám LOTENSIN 5 mg filmtabletta 28x OGYI-T-1886/01 Forgalomba hozatali engedély jogosult Mylan EPD Kft. Gyártási szám Lejárati idő Engedélyszám 3819471 2019 09 OGYÉI/16504-2/2018 Készítménynév Kiszerelés Törzskönyvi szám Accofil 48 millió E/0,5 ml oldatos injekció vagy infúzió előretöltött fecskendőben 5x0,5 ml előretöltött fecskendő biztonsági tűvédővel + 5db alkoholos törlőkendő EU/1/14/946/014 Forgalomba hozatali engedély jogosult Accord Healthcare Limited Gyártási szám Lejárati idő Engedélyszám 3740011 2020 08 OGYÉI/12721-2/2018 LOTENSIN HCT 5 mg/6,25 mg filmtabletta 14x OGYI-T-4506/01 MESTINON 60 mg drazsé 150x OGYI-T-517/02 Mylan EPD Kft. Mylan EPD Kft. 3821591 2020 07 OGYÉI/15395-2/2018 80157522 2021 12 OGYÉI/15528-2/2018 DONA 250 mg kemény kapszula 80x OGYI-T-4701/01 Mylan EPD Kft. 1800019 2022 07 OGYÉI/6651-2/2018 MIRTAZAPIN ORION 15 mg szájban diszpergálódó tabletta 30x OGYI-T-20309/01 Orion Corporation MP1517030-B 2020 10 OGYÉI/16315-3/2018 DONA 250 mg kemény kapszula 80x OGYI-T-4701/01 Mylan EPD Kft. 1800020 2022 09 OGYÉI/6651-2/2018 UTROGESTAN 100 mg hüvelykapszula 30x PVC/Alu buborékcsomagolás OGYI-T-6628/01 Laboratoires Besins International 180105 2020 11 OGYÉI/8243-2/2018 EPIPEN JUNIOR 150 mikrogramm oldatos injekció előre töltött tollban egyadagos 1 autoinjektor OGYI-T-20039/02 Mylan EPD Kft. 7ED795D 2019 04 OGYÉI/10919-2/2018 ZYMAFLUOR 0,25 mg bukkális tabletta 100x műanyag tartályban és dobozban OGYI-T-4676/01 Mylan EPD Kft. 1702072 2020 06 OGYÉI/72483-2/2017 EXEMESTANE PHARMACENTER 25 mg filmtabletta 90x buborékcsomagolásban OGYI-T-21406/02 Pharmacenter Europe Kft. W17052 2020 04 OGYÉI/8520-2/2018 LEGALON 140 mg kemény kapszula 30x OGYI-T-1843/01 Mylan EPD Kft. B1800114 2022 11 OGYÉI/15358-2/2018 LINOLA FETT krém 1x 50g Al tubusban OGYI-T-7150/01 Dr. August Wolff GmbH&Co. 711191 2020 12 OGYÉI/14741-2/2018 LOTENSIN 10 mg filmtabletta 28x OGYI-T-1886/02 Mylan EPD Kft. 3819671 2020 10 OGYÉI/16607-2/2018 18 19
Új gyógyszerkészítmények Témafelelős: Gáti Jánosné Tel.: 06-27/889-122, Nagy Ervinné Tel.: 06-27/889-186 Airflusol Spr.25/125mcg túlny.inh.szuszp 1x Hatóanyag Javallat Salmeterol and fluticasone Asztma rendszeres kezelésére ATC kód R03AK06 Fogyasztói ár 5 526.- Eltartás, lejárat 2 év Nagyker. ár 4 460.- Hatáserősség + (egy keresztes) erős hatású TB támogatás Rendelhetőség Vényre kapható Vámtarifaszám 3004900000 Alimed kód 0000000156618 ÁFA 5% Ginsana lágy kapszula 30x Az árváltozás jogát fenntartjuk! OGYI-T-22596/07 1 382.- EÜ 90% 4 973.-, Közgyógy, Üzemi baleset OGYI-TN-29/01 Hatóanyag - Javallat A szervezet csökkent fizikai és szellemi teljesítőképessége esetén, úgymint gyengeség, kimerültség, fáradtság, koncentráció csökkenése és betegség utáni lábadozás időszakában ATC kód A13A Fogyasztói ár 3 525.- Eltartás, lejárat 3 év Nagyker. ár 2 798.- Hatáserősség nem erős hatású TB támogatás NT Rendelhetőség Vény nélkül kapható Vámtarifaszám 3004900000 Alimed kód 0000000120998 ÁFA 5% Lolimarine HA Kid 0,5mg/ml old. orrspray 1x10ml Hatóanyag Xilometazolin Javallat Az orrmelléküregek nyálkahártyájának gyulladása és az orrnyálkahártya gyulladása esetén alkalmazandó a duzzanat csökkentésére ATC kód R01AA07 Fogyasztói ár 1 830.- Eltartás, lejárat 3 év Nagyker. ár 1 417.- Hatáserősség Nem erős hatású TB támogatás NT Rendelhetőség Vény nélkül kapható Vámtarifaszám 3004900000 Alimed kód 0000000158575 ÁFA 5% Medinac 10mg lágy kapszula 30x Hatóanyag Isotretinoin Javallat Az acne súlyos formái esetén ATC kód D10BA01 Fogyasztói ár 2 842.- Eltartás, lejárat 3 év Nagyker. ár 2 256.- Hatáserősség ++ (két keresztes) erős hatású TB támogatás 711.-, Közgyógy, Üzemi baleset Rendelhetőség Vényre kapható Vámtarifaszám 3004900000 Alimed kód 0000000157545 ÁFA 5% OGYI-T-23265/01 OGYI-T-23225/03 Új kötszerek Témafelelős: Gáti Jánosné Tel.: 06-27/889-122, Nagy Ervinné Tel.: 06-27/889-186 Foam Lite ConvaTec öntap.habköt.5,5x12cm 10x Közgyógy Igen TB támogatás 10 260.- Eltartás, lejárat 2 év Vámtarifaszám 3 005 100 000 Alimed kód 0000000160348 ÁFA 27% Bruttó Fogy. ár 12 830.- Nettó Nagyker. ár 9 017.- Foam Lite ConvaTec öntap.habköt.8x8cm 10x Az árváltozás jogát fenntartjuk! Közgyógy Igen TB támogatás 10 260.- Eltartás, lejárat 2 év Vámtarifaszám 3 005 100 000 Alimed kód 0000000160345 ÁFA 27% Bruttó Fogy. ár 12 830.- Nettó Nagyker. ár 9 017.- Foam Lite ConvaTec öntap.habköt.10x10cm 10x Közgyógy Igen Közgyógy Igen Eltartás, lejárat 2 év Eltartás, lejárat 2 év Alimed kód 0000000160346 Alimed kód 0000000160346 Bruttó Fogy. ár 12 830.- Bruttó Fogy. ár 12 830.- Nettó Nagyker. ár 9 017.- Nettó Nagyker. ár 9 017.- Foam Lite ConvaTec öntap.habköt.15x15cm 10x Közgyógy Igen Közgyógy Igen Eltartás, lejárat 2 év Eltartás, lejárat 2 év Alimed kód 0000000160347 Alimed kód 0000000160347 Bruttó Fogy. ár 25 780.- Bruttó Fogy. ár 25 780.- Nettó Nagyker. ár 18 137.- Nettó Nagyker. ár 18 137.- CE0086 CE0086 CE0086 CE0086 Medinac 20mg lágy kapszula 30x Hatóanyag Isotretinoin Javallat Az acne súlyos formái esetén ATC kód D10BA01 Fogyasztói ár 4 514.- Eltartás, lejárat 3 év Nagyker. ár 3 599.- Hatáserősség ++ (két keresztes) erős hatású TB támogatás 1 129.-, Közgyógy, Üzemi baleset Rendelhetőség Vényre kapható Vámtarifaszám 3004900000 Alimed kód 0000000157552 ÁFA 5% OGYI-T-23225/08 Ximaract 50mg por oldatos injekcióhoz 1x Hatóanyag Cefuroxime Javallat Posztoperatív endophtalmitis antibiotikum profilaxisa ATC kód S01AA27 Fogyasztói ár 2 771.- Eltartás, lejárat 3 év Nagyker. ár 2 199.- Hatáserősség ++ (két keresztes) erős hatású TB támogatás NT Rendelhetőség Vényre kapható Vámtarifaszám 3004200000 Alimed kód 0000000149943 ÁFA 5% OGYI-T-23080/01 20 21
Új egyéb termékek Témafelelős: Kiss Zoltánné Tel: 06-27/889-165 Fábiánné Csősz Tünde Tel.: 06-27/889-188 22 Az árváltozás jogát fenntartjuk! Aromax Antibact.spray levendula-mandarin 20ml Alimed kód: 0000000158858 OTH-26639-4/2017 18 hónap 3307490000 27 887.- 1 341.- Atoderm SOS spray 200ml Alimed kód: 00000000159770 CPNP 2401121 3 év 3304990000 27 2 920.- 4 413.- Béres Tőzegáfonya filmtabletta 60x Alimed kód: 00000000160228 OGYÉI 19660/2017 2 év 2106909260 27 1 098.- 1 742.- Dabur Aloe Vera fogkrém 100ml Alimed kód: 00000000160276 CPNP 2317865 2 év 3306100000 27 961.- 1 452.- Dr.M Prémium Csalán+Gyermekláncfű kapsz. 60x Alimed kód: 0000000160029 OGYÉI 19187/2017 2 év 2106909800 27 1 356.- 2 049.- Dr.M Prémium Echinacea kapszula 30x Alimed kód: 0000000160537 OGYÉI 19183/2017 2 év 2106909800 27 1 040.- 1 572.- DuoFemin étrend-kiegészítő tabletta 2x28x Alimed kód: 0000000160343 OÉTI 19665/2017 36 hónap 2106909800 27 2 057.- 3 109.- Elmex fogkrém Caries Protection duopack 2x75ml Alimed kód: 0000000147867 CPNP 1053782 1 év 3306100000 27 988.- 1 493.- Elmex fogkrém Children duopack 2x50ml Alimed kód: 000000059358 CPNP 1134090 1 év 3306100000 27 988.- 1 493.- Elmex fogkrém Junior duopack 2x75ml Alimed kód: 000000070495 CPNP 1135865 1 év 3306100000 27 988.- 1 493.- Elmex fogkrém Sensitive duopack 2x75ml Alimed kód: 000000053943 CPNP 1134582 1 év 3306100000 27 1 414.- 2 137.- Elmex fogkrém Sensitive Whitening duo 2x75ml Alimed kód: 0000000160547 CPNP 1212810 1 év 3306100000 27 1 414.- 2 137.- Eucerin Hyaluron-F.napp.száraz+szemr.139 50+15ml Alimed kód: 0000000160143 Nyíl.2013.09.02. 3 év 3304990000 27 5 808.- 8 778.- Eucerin Hyaluron-F.nappali n/v+szemr.140 50+15ml Alimed kód: 0000000160246 Nyíl.2013.09.02. 3 év 3304990000 27 5 808.- 8 778.- Eucerin Hyaluron-F+Vol.szaraz+ szemr.141 50+15ml Alimed kód: 0000000160139 Nyíl.2013.09.02. 3 év 3304990000 27 5 808.- 8 778.- Eucerin Hyaluron-F+Vol.n/v+szemránc.142 50+15ml Alimed kód: 0000000160138 Nyíl.2013.09.02. 3 év 3304990000 27 5 808.- 8 778.- Eucerin Urea ajándékcsomag 145 250ml+75ml Alimed kód: 0000000160130 Nyíl.2013.09.02. 3 év 3304990000 27 2 882.- 4 356.- Életkristály extra gyümölcskoncentrátum 100ml Alimed kód: 0000000160666 OGYÉI 20044/2018 12 hónap 2106900000 27 4 226.- 6 387.- GCA2700 melegítő masszázs gél 100ml Alimed kód: 00000000160546 CPNP 2519152 30 hónap 3304990000 27 3 149.- 4 759.- Helia-D BC Éjszakai ránctalanító krém 50ml Alimed kód: 0000000160259 CPNP 2635706 24 hónap 3304990000 27 2 510.- 3 793.- Helia-D BC Nappali ránctalanító krém 50ml Alimed kód: 0000000160260 CPNP 2635693 24 hónap 3304990000 27 2 510.- 3 793.- Helia-D BC tápláló testáp.tokaji borkiv. 250ml Alimed kód: 0000000160256 CPNP 2535431 24 hónap 3304990000 27 1 253.- 1 894.- Herbária C+D-vitamin tabletta 60x Alimed kód: 0000000158697 OGYÉI 18344/2017 2 év 2106909899 27 1 479.- 2 235.- JutaSept citrom ízű szopogató tabletta 24x Alimed kód: 0000000160463 OGYÉI 18509/2017 2 év 2106909899 27 570.- 861.- JutaSept mentol-eukaliptusz ízű tabletta 24x Alimed kód: 0000000160466 OGYÉI 18539/2017 2 év 2106909899 27 570.- 861.- JutaVit Kalcium+D3 rágótabletta 30x Alimed kód: 0000000160471 OGYÉI 19372/2017 2 év 2106909899 27 580.- 877.- JutaVit Magzatvédő vitamin ftbl.jód nélk 60x Alimed kód: 00000000160473 OGYÉI 19244/2017 2 év 2106909899 27 1 729.- 2 613.- 23 21
Új egyéb termékek Témafelelős: Kiss Zoltánné Tel: 06-27/889-165 Fábiánné Csősz Tünde Tel.: 06-27/889-188 Az árváltozás jogát fenntartjuk! Milupa Tejberizspép stracciatella 8hó+ 250g Alimed kód: 0000000001801 gyártmánylap 18 hónap 1901909900 18 592.- 831.- JutaVit Multivitamin gumivitamin 60x Alimed kód: 00000000160559 OGYÉI 19496/2017 1 év 2106909899 27 1 119.- 1 691.- JutaVit Norvég Lazacolaj Omega3 lágykpsz 100x Alimed kód: 0000000160550 OGYÉI 19516/2017 2 év 2106909899 27 1 149.- 1 736.- JutaVit Prostalon Duo lágyzselatin kapsz 60x Alimed kód: 0000000160551 OGYÉI 19628/2017 2 év 2106909899 27 1 434.- 2 167.- Lansinoh bimbóvédő szil.mini+betét 2x+6x Alimed kód: 0000000160536 CE nyíl.11.05.16. - 3926909995 27 2 045.- 3 091.- Lázmérő DigiBasic digitális klinikai 1x Alimed kód: 0000000160539 CE 0197 2 év 9025192000 27 485.- 733.- Lázmérő DigiFlexi digitális klinikai 1x Alimed kód: 0000000160540 CE 0197 2 év 9025192000 27 677.- 1 023.- Malizia Bon Bon tusfürdő eper 250ml Alimed kód: 0000000160251 CPNP 1023954 12 hónap 3401300000 27 173.- 261.- Malizia Bon Bon tusfürdő feketeszeder 250ml Alimed kód: 0000000160249 CPNP 1023955 12 hónap 3401300000 27 173.- 261.- Nivea Sun F50+Baby Naptej 200ml Alimed kód: 0000000095577 Nyíl.2013.09.02. 3 év 3304990000 27 2 769.- 4 185.- NUK New Classic üveg cumisüveg 240ml Alimed kód: 0000000151409 CE 4 év 7013420000 27 2 011.- 3 039.- Prevomit kids nyalóka gyömbérrel 6x Alimed kód: 0000000160344 OÉTI 19949/2018 24 hónap 1704905500 27 1 075.- 1 625.- Redermic C száraz krém 40ml Alimed kód: 0000000160036 Nyíl.2013.10.02. 30 hónap 3304990000 27 4 948.- 7 478.- Sraydol spray 100ml Alimed kód: 0000000158900 CPNP 2177081 36 hónap 3302901099 27 2 756.- 4 165.- Tea anti-flu filteres Gyógyfű 20x Alimed kód: 0000000132140 Gylap 2014.07.16 3 év 2106909899 27 339.- 512.- Vichy Dercos Densi-sol.sampon 250ml Alimed kód: 0000000158234 Nyíl 2013.10.02 30 hónap 3305100000 27 2 705.- 4 088.- Villányi szőlőmag és-héj mikroőrl.kapsz 180x Alimed kód: 0000000159953 OGYÉI 18979/2017 3 év 1208900000 27 3 390.- 5 123.- Malizia intim mosakodó kamilla 200ml Alimed kód: 0000000160252 CPNP 183910 12 hónap 3307300000 27 336.- 508.- Malizia intim mosakodó körömvirág 200ml Alimed kód: 0000000160253 CPNP 183920 12 hónap 3307300000 27 336.- 508.- Malizia intim mosakodó zöld tea 200ml Alimed kód: 0000000160255 CPNP 183930 12 hónap 3307300000 27 336.- 508.- Meridol fogkrém duopack 2x75ml Alimed kód: 0000000059085 CPNP 1134195 1 év 3306100000 27 1 485.- 2 244.- Mf.termékcsom.fejbőrápoló pikkelysömörre 150ml+50ml Alimed kód: 0000000160023 CPNP 2056727, 2056770 30 hónap 3307900000 27 4 535.- 6 854.- 24 25 21
Hirdetési feltételek Különféle - elsősorban gyógyszerészekkel, gyógyszertári (szak)asszisztensekkel, gyógyszerészettel, gyógyszertárakkal kapcsolatos - hirdetési lehetőségeket biztosítunk oldalainkon az alábbi feltételekkel. Mi az, amit díjmentesen tudunk közölni? Díjmentes felületet biztosítunk álláskereső gyógyszerészek és gyógyszertári asszisztensek részére, illetve állást ajánló gyógyszertárak részére maximum 300 karakterig. A díjmentesség nem vonatkozik állásközvetítők hirdetéseire! Díjmentes a gyógyszerészek részére az évfolyam-találkozók meghirdetése. Díjmentes a gyógyszertárak vásárlási/eladási hirdetése. A díjmentesség nem vonatkozik ingatlanközvetítők hirdetéseire! Díjmentes a gyógyszertári berendezések értékesítéséről szóló hirdetés, ha azt a gyógyszertár tulajdonos hirdeti meg pl. egy felújítás kapcsán, nem rendszeres üzleti célzattal. A díjmentesség nem vonatkozik a gyógyszertári berendezéseket gyártó, forgalmazó cégek hirdetéseire! Amennyiben hirdetést szeretne feladni, kérjük, a következő adatokat küldje el a hirdetes@phoenix.hu e-mail címre: Hirdetés szövege - elérhetőséggel együtt! (Az itt megadott elérhetőségek kerülnek be a hirdetés szövegébe.) Hirdető neve és elérhetőségei: telefonszám és/vagy e-mail. Az itt megadott elérhetőségek nem kerülnek bele a hirdetés szövegébe, kizárólag kapcsolattartásra szolgálnak. Ezek megadása szükséges! Mi az, amit NEM tudunk díjmentesen vállalni? Egyéb, rendszeres üzleti célú tevékenységre vonatkozó hirdetést csak térítés ellenében tudunk közzétenni. Ezek közé tartozik a pl.: gyógyszerészekre, gyógyszertári (szak)asszisztensekre vonatkozó állásközvetítői tevékenység, nem gyógyszertári állásajánlat, könyvelés, őrző-védő szolgálat, telekeladás, gyógyszertári berendezések gyártása, forgalmazása, egyéb szolgáltatások stb. A fizetett apróhirdetések kiemeltként jelennek meg weboldalunkon és a PHOENIX Futár c. kiadványunkban is maximum 300 karakter terjedelemben. Amennyiben e feltételek szerint hirdetni szeretne és vállalja annak költségét, kérjük, töltse le weboldalunkról a Kiemelt hirdetési megrendelőlapot. Mikor jelenik meg a hirdetés és meddig látható? A beérkezett hirdetések 24 órán belül (kivétel hétvége, ünnepnapok), illetve a feladástól számított következő munkanapon kerülnek fel oldalunkra, és ott 30 napig láthatóak maradnak. Felhívjuk figyelmét, hogy a beérkezett hirdetési megrendelést és a megjelentetett hirdetést 30 nap után automatikusan töröljük rendszerünkből! A lapzártáig (minden hónap 20-ig) beérkező hirdetményeket közzétesszük cégünk havonta megjelenő PHOENIX Futár című kiadványában (2300 pld.). Amennyiben nem szeretné, hogy hirdetése a PHOENIX Futárban is megjelenjen, kérjük, jelezze azt a hirdetés szövege után! A beérkezett hirdetésekről visszajelzést nem küldünk, amennyiben hirdetése nem jelenik meg 24 órán belül, kérjük, jelezze azt a hirdetes@phoenix.hu e-mail címen, vagy a 06-27/889-382 telefonszámon. Megértését köszönjük! A hirdetések közzététele nem automatikus, azok manuálisan úton kerülnek megjelenítésre. A hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk! A külföldi munkahelyre vonatkozó álláshirdetéseket nem áll módunkban befogadni. Kérjük kedves hirdetőinket, hogy a kellemetlenségek elkerülése végett ne adják fel ugyanazt a hirdetést több különböző elérhetőséggel, ez a hirdetés olvasóinak bosszúságot, többletköltséget, időveszteséget jelenthet. Arra sajnos nincs kapacitásunk, és adatvédelmi szempontból nem is lehetséges, hogy a hirdetések mögé nézzünk annak érdekében, hogy a hirdetmények olvasóit/fogyasztóit sose érje esetleg csalódás, ezért kérjük hirdetőink szíves együttműködését. KIEMELT HIRDETÉSEK Nyugodt munkatempó! Stresszmentes, családias környezet! Kiemelt bérezés! Beosztott gyógyszerész kollégát keresünk napi 8 órában, Miskolctól 3 km-re lévő Mályiba. Pályakezdőnek is! Patikavezetési tapasztalatszerzés, szakképzési támogatás! orangyalmalyi@gmail.com, 06-46/319-217 Kiemelt fizetéssel keresünk szakasszisztenst Ajkán. Elvárás: közforgalmú gyógyszertárban szerzett tapasztalat! E-mail: ajka@patikaplus.hu Kapuvári Szent Katalin Gyógyszertár (Győr-Moson-Sopron megye) gyógyszerész munkatársat keres. Kiemelt bérezés. Szolgálati lakást biztosítunk. Jelentkezni lehet fényképes önéletrajzzal katalinpatika@freemail.hu tel: 06-96/241-429 Jól terhelhető expediáló szakasszisztenst keresünk - azonnali belépéssel - hétvégén is nyitva tartó Budatétény-Campona gyógyszertárunkba. Versenyképes fizetés, Cafetéria, egyéb juttatások. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a budapest3@patikaplus.hu címen lehet Budapest III., XIII., XVI. kerületi gyógyszertárakba kiemelt fizetéssel keresünk gyógyszerészeket és szakasszisztenseket, próbaidőt követően netto 330/220 ezer Ft. Elérhetőségeink: legjobbgyogyszertar@gmail.com T: +36-20/216-1252 Kiemelt fizetéssel keresünk szakasszisztenst Monoron. Elvárás: közforgalmú gyógyszertárban szerzett tapasztalat! E-mail: monor@patikaplus.hu Kiemelt fizetéssel keresünk beosztott gyógyszerészt és asszisztenst Salgótarjánban. Asszisztenst 6 vagy 8 órás munkakörben, asszisztensi végzettséggel (nem expediáló munkakörben), gyógyszerészt 8 órás munkaidőben alkalmaznánk. Tel.: +36-20/354-1003 Kiemelt fizetéssel keresünk szakasszisztenst Szolnokon. Elvárás: közforgalmú gyógyszertárban szerzett tapasztalat! E-mail: iroda@patikaplus.hu Kiemelt fizetéssel keresünk szakasszisztenst Kazincbarcikán. Elvárás: közforgalmú gyógyszertárban szerzett tapasztalat! E-mail: iroda@patikaplus.hu Budapest XVIII. kerületi kétműszakos gyógyszertár keres kiemelt fizetéssel gyógyszerkiadásban gyakorlott szakasszisztenst rész- vagy teljes munkaidőben. Jelentkezés önéletrajzzal a szentanna@benugyogyszertar.hu e-mail címen. Tel: +36-20/491-3560 Budapest XIII. ker. Duna Plazaban lévő gyógyszertár gyógyszerész és szakasszisztens kollégát keres. Egész napos, nem két műszakos munkarendben Cafeteria, műszakpótlékos kiemelt fizetés. Jelentkezés fényképes önéletrajz elküldésével: budapest4@patikaplus.hu e-mail címen. Tel: +36-30/220-0524 Kiemelt fizetéssel keresünk gyógyszertárvezetőt Szegeden és Kiskunhalason. Elvárás: közforgalmú gyógyszertárban szerzett tapasztalat! E-mail: iroda@patikaplus.hu Kiemelt fizetéssel keresünk gyógyszerészt Szolnokon. Elvárás: közforgalmú gyógyszertárban szerzett tapasztalat! E-mail: iroda@patikaplus.hu Kiemelt fizetéssel keresünk gyógyszerészt Sopronban. Elvárás: közforgalmú gyógyszertárban szerzett tapasztalat! E-mail: iroda@patikaplus.hu Köszönjük megértésüket! 26 27
Kérjük tisztelt hirdetőinket, hogy hirdetményeikben - lehetőség szerint - nevüket és telefonszámukat is tegyék közzé! A hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk! ÁLLÁSAJÁNLATOK - GYÓGYSZERÉSZ Százhalombattai gyógyszertárunkban gyógyszerész munkatársat keresünk. Rugalmas munkaidő, egyeztetés szerint. Érdeklődni a +36-30/820-6459-es telefonszámon. Balatonlellei gyógyszertárba teljes munkaidős gyógyszerészt keresünk. Pályakezdő vagy nyugdíjas kolléga jelentkezését is várjuk. Városközpontban található, frissen felújított szolgálati lakást biztosítunk. Érd.: zsolt@magyarkoronapatika.hu vagy +36-30/620-9996 22. kerület kiemelt kertvárosi övezetében lévő családias hangulatú gyógyszertár 4 órás gyógyszerész munkatársat keres. Nyitva tartás H-P: 8-19. Érd.: +36-20/229-0393 A veszprémi Jutasi Úti Gyógyszertár családias légkörű kollektívája gyógyszerész kollégát keres teljes munkaidőre. Pályakezdők, nyugdíjasok jelentkezést is várjuk. Bér és egyéb juttatások megbeszélés szerint. Jelentkezését várjuk: horvathzsofia@upcmail.hu, +36-30/309-1352 Kiskunhalasi gyógyszertár teljes vagy részmunkaidős gyógyszerész kollégát keres fiatalos csapatába. Szolgálati lakás megoldható. Pályakezdő és nyugdíjas kollégák jelentkezését is várjuk. kertvarosipatika.khalas@gmail.com +36-20/930-8500 Debreceni gyógyszertár teljes- vagy részmunkaidős gyógyszerész munkatársat keres. Érd.: +36-30/228-1285 Porcsalmára (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) gyógyszerészt keresünk. Napi 8 órás munkarendbe. Érdeklődni: +36-20/946-8140 Sátoraljaújhelyi patika fiatalos csapatába keresek lendületes, szakmailag igényes, jól kommunikáló gyógyszerészt. Kiemelt bérezés, cafetéria, szolgálati lakás. Elérhetőség: egretta16@gmail.com Nagycenki (Sopron mellett) gyógyszertárunkba keresünk gyógyszerész kollégát 4, 6 vagy 8 órás munkakörbe. Egy műszakos munkarend, hétvégi nyitva tartás és ügyelet nincs. Érdeklődni a +36-70/317-6971-es telefonszámon vagy emailben a balazs.hudomel@gmail.com email címen lehet. Budán lévő családias hangulatú gyógyszertárunkba, csapatunk bővítése céljából keresünk gyógyszerész és szakasszisztens kollégát. Teljes munkaidőben és versenyképes fizetéssel. Pályakezdők jelentkezését is szívesen fogadjuk. Az önéletrajzokat a pharmacy.buda@gmail.com címre várjuk Tatabányai gyógyszertárba kiemelt bérezéssel (+ cafatéria, + egyéb juttatások) gyógyszerész és szakasszisztens munkatársat keresünk. Kiváló csapat tagja lehetsz! Jelentkezni: +36-30/682-3977 Budapesttől 10 km-re, akár tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető, Pilisvörösváron lévő BENU gyógyszertárba, 4-6 vagy 8 órás gyógyszerész munkatársat keresünk, rugalmas időbeosztással. Érdeklődni: +36-20/486-5131-es telefonszámon lehet. IV. kerületi gyógyszertár 6 vagy 8 órás gyógyszerészt keres. Jelentkezni önéletrajzzal az inpharma.kft@gmail.com e-mail címre lehet. XX. kerületi kis forgalmú patika gyógyszerész helyettest keres június augusztus között 6-8 hétre megszakítás nélkül (napi 9 óra, szombaton 9-12). Megbízási szerződés, határozott idejű munkaviszony is lehetséges. Óradíj vagy bérigényt kérjük jelezni (dreff47@gmail.com, telefon: +36-30/999-5111) Bajai gyógyszertár gyógyszerész munkatársat keres. Feltételek közös megegyezés szerint. Érdeklődni: +36-20/329-3651 telefonszámon Kiemelt bérezéssel, lakhatás- vagy bejárás támogatással gyógyszerész kollégát keresünk 8 órás munkakörben vagy helyettesítőként, tömbösített munkavégzés lehetőségével bácsalmási gyógyszertárba. Jelentkezését a patikadoktor@gmail.com email címre várjuk. Székesfehérvári családi patikába keresünk teljes vagy részmunkaidőben szakasszisztens és gyógyszerész kollégát. Nyitvatartási idő: hétköznap fél 8-fél 7, szombaton fél 8-12 óráig. Tel: +36-20/972-0822 8. kerületi gyógyszertár gyógyszerész és szakasszisztens kollégát keres teljes- vagy részmunkaidőre! E-mail: urania.jelentkezes@gmail.com Kazincbarcikai gyógyszertárba gyakorlattal rendelkező, megbízható személyi jogos és beosztott gyógyszerész munkatársat keresünk napi 8 órás munkaidőben, Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezéseket az alábbi címre várjuk: barcikaipatika@gmail.com vagy +36-30/965-9867 Budapest XIX. kerületébe könnyen megközelíthető, családias hangulatú gyógyszertárba gyógyszerész munkatársat keresünk. Önéletrajzokat a liliomgyogyszertar@gmail.com email címre várjuk. A magisztrális munka a mindened? Élsz-halsz a szombati nyitva tartásért? Mániád az ügyelet? Akkor nem neked szól. Gyógyszerészt keresünk hosszú távra. Jelentkezést a service@pharmaexpressz.hu címre várunk. Nem hétköznapi munka, ajánlott irodalom : www.europa-patika.hu Debrecenben, a Fórum Üzletközpontban lévő BENU gyógyszertár, gyakorlattal rendelkező, megbízható gyógyszerész munkatársat keres 8 órás munkaidőre. Érdeklődni a +36-30/841-1409-es telefonszámon lehet. Személyi jogos gyógyszerész kollégát keresünk budapesti, XIV. kerületi (hétvégén zárva tartó) gyógyszertárba 8 órás munkakörbe. Jelentkezését a patikafovaros@gmail.com címre várjuk. Személyi jogos gyógyszerészt keresek felsőzsolcai gyógyszertárba. Érdeklődni lehet: +36-30/290-6088 Mályiban (Miskolctól 3 km) működő gyógyszertárba gyógyszerész kollégát keresek teljes munkaidőben. Érdeklődni: a +36-20/967-6206 telefonszámon lehet. Budapest XIX. kerületi gyógyszertárba gyógyszerész kollégát keresünk augusztus vége, szeptember elejei kezdéssel. A részletekről az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet: fuz.magdi@gmail.com Tel: +36-20/227-0093 A Balatonhoz közel, Tolna megyei falusi gyógyszertárba keresünk személyi jogos gyógyszerészt. Kiemelt bérezést, szolgálati lakást és szolgálati autót biztosítunk. Házaspárok, nyugdíjas kollégák is jelentkezhetnek! Önéletrajzát a marosfo123@gmail.com címre várjuk. Szentesi közforgalmú gyógyszertárunkba, szakgyógyszerészt és szakasszisztenst keresünk. Pályakezdő, vidék nem akadály. Munkarend H-P 8-19-ig, Sz 8-12-ig váltott műszak, vasárnap és ünnepnap zárva. Jelentkezését várjuk az alábbi elérhetőségeinkre: Tel.:+36-63/312-142 e-mail: bugyipatika@invitel.hu Kiskőrösi gyógyszertárba gyógyszerész munkatársat keresünk. Családias környezet, barátságos kollektíva. Bérezés megegyezés szerint. Nyugdíjas gyógyszerészek jelentkezését is várjuk. Érdeklődni: korispatika@freemail.hu, 06-78/412-205, +36-30/876-3035 A győri Árkád Gyógyszertár gyógyszerész munkatársat keres. Jelentkezni lehet a patika.arkad@gmail.com e-mail címen, vagy a +36-30/844-5224 telefonszámon. XIII. kerületi gyógyszertárunkba gyógyszerészt keresünk. Sokoldalú munkalehetőség, szakmai fejlődés és továbbképzés támogatása, színvonalas munkakörülmények, kiemelt bérezés és cafeteria biztosítása! A munkánkat egy expediáló robot segíti. Hétvége és ügyelet nincs. Jelentkezni: dihukft@gmail.com Püspökladányi gyógyszertár (Debrecentől 50 km) gyógyszerész munkatársat keres 6 vagy 8 órás munkaidőben. Cégautót - költségtérítéssel-, szolgálati lakást, versenyképes jövedelmet tudunk biztosítani. Ügyelet nincs. Jelentkezés: remenygyogyszertar@gmail.com vagy +36-70/322-5662 Kiemelt bérezéssel keresünk Szolnokra gyógyszerész munkatársat egy lendületes, fiatal csapatba. A fizetés mellé cafeteriát és egyéb juttatásokat is kínálunk (kamarai tagdíj átvállalása, albérlet, útiköltség, munkaruha stb.). Pályakezdők jelentkezését is várjuk! Érd.: +36-20/444-1781 Óbudai gyógyszertár, teljes vagy részmunkaidős gyógyszerész kollégát keres fiatalos csapatában, két műszakos munkarendben. Versenyképes fizetés. Pályakezdő kolléga jelentkezését is örömmel vesszük. Jelentkezéseket a budapestigyogyszereszallas@gmail.com címre várjuk. Telefonszám: +36-70/364-1943 Dunaújvárosba kiemelt fizetéssel gyógyszerész munkatársat keresünk vezető pozícióba. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal bérigény megjelöléssel a következő email címre várjuk: gyogyszeresz2018@freemail.hu Nagykovácsi Cédrus Patika bővülő csapata gyógyszerész és szakasszisztens munkatársat keres teljes vagy részmunkaidőben azonnali belépéssel. Elérhetőség: cedrus95patika@freemail.hu, tel: +36-30/238-5963 Szigetszentmiklósi gyógyszertárba (Budapesttől 10 km-re) tapasztalt, agilis gyógyszerész munkatársat keresünk teljes munkaidőre. Ügyelet nincs! Jelentkezés önéletrajzzal: +36-20/203-2315 vagy szszmgy@citromail.hu Budapesti gyógyszertárba gyógyszerészt keresünk szolgálati lakás lehetőséggel 2 fő (gyógyszerész) részére. Jelentkezés: patikalakas2018@gmail.com Gyógyszerészt keresünk móri gyógyszertárunk fiatalos csapatába, fizetés megegyezés szerint, cafateria, szolgálati lakást is biztosítunk. Akár pályakezdők jelentkezését is szívesen várjuk! Jelentkezni a következő e-mail címen lehet önéletrajzzal: szentgyorgy1@t-online.hu Kiemelt fizetéssel, ügyelet és készenlét mellőzésével keresek gyógyszerész kollégát vidéki patikába 6 vagy 8 órás munkarendben. Pályakezdők, nyugdíjasok is jelentkezhetnek bátran. Érdeklődni: +36-30/227-0850 számon Budapest III. kerületi gyógyszertárba gyógyszerészt valamint szakasszisztenst keresünk. Önéletrajzát a klarabiro77@gmail.com email címre várjuk! Köszönjük. T: +36-30/983-8098 Budapest XVI. kerületi gyógyszertárba gyógyszerészt keresünk, színvonalas szakmai környezet, fejlődési lehetőség minden szempontból, fizetés megegyezés szerint. Önéletrajzát a klarabiro77@gmail.com email címre várjuk! Köszönjük. T: +36-30/983-8098 Sopronban lévő gyógyszertár gyógyszerész kollégát keres 8 órás munkaidőben kiemelt fizetéssel. Pályakezdők jelentkezését is szívesen fogadjuk. Jelentkezés: +36-20/379-9127 Debrecen melletti kisvárosi újonnan nyíló gyógyszertárba gyógyszerész és szakasszisztens munkatársat keresünk. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a gyogyfix@gmail.com e-mail címen lehet. Vas megyében működő magángyógyszertárba keresünk gyógyszerész munkatársat, - megegyezés szerint befektetési és üzemeltetési lehetőséggel együtt. Érdeklődni: vasipatika@gmail.com Szombathelyi gyógyszertárunkba keresünk gyógyszerészt 2018 júliusi kezdéssel, rugalmas munkaidő beosztással. Fizetés: megegyezés szerint +cafeteria +bónusz. Jelentkezését várjuk a következő elérhetőségeinkre: Tel.: +36-20/468-3572, e-mail: foteri@benugyogyszertar.hu 28 29
Kérjük tisztelt hirdetőinket, hogy hirdetményeikben - lehetőség szerint - nevüket és telefonszámukat is tegyék közzé! A hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk! ÁLLÁSAJÁNLATOK - GYÓGYSZERÉSZ Újpesti gyógyszertár keres gyógyszerészt teljes állásban. Önéletrajzokat az alábbi címre kérnénk eljuttatni. ujpestipatikabt@gmail.com VII. kerületi, Király utcánál lévő gyógyszertárunk fiatalos csapatába gyógyszerész kollégát keresünk. Fényképes önéletrajzokat a royal@drmed.hu címre várjuk. A budapesti Dr. Weiss Patikák gyógyszerészt keresnek a IX. és az V. kerületben levő gyógyszertáraikba. A jelentkezéseket a drkocsiseva@gmail.com e-mail címre várjuk. Esztergomban a Szent Anna Patika gyógyszerész és gyógyszertári szakasszisztens munkatársak jelentkezését várja teljes vagy rész munkaidőben. Elérhetőségünk: tel. +36-20/955-2577 e-mail: szentannapatika@invitel.hu Nagykovácsi gyógyszertárunkba gyógyszerész illetve gyógyszertári szakasszisztens munkatársakat keresünk azonnali belépéssel teljes-, vagy részmunkaidőben. Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet: telefon: +36-70/313-1148 vagy +36-30/210-4047, email: szekelyhidi.katalin@nagykovacsipatika.hu Sülysápi gyógyszertárba gyógyszerész kollégát keresünk teljes munkaidőben. Lakhatás megoldható. Érdeklődni lehet: levendulapatika@gmail.com vagy +36-70/320-2224 Budapest XVIII. kerületi kétműszakos gyógyszertár keres kiemelt fizetéssel gyógyszerész munkatársat rész- vagy teljes munkaidőben. Jelentkezés önéletrajzzal a szentanna@benugyogyszertar.hu e-mail címen. Tel: +36-20/491-3560 Budaörsi patikába várjuk gyógyszerészek jelentkezését, 8 órás állás betöltésére. A gyógyszertár BKV-val könnyen megközelíthető, szerdánként ügyeletes, hétvégi nyitva tartás nincs. Fényképes önéletrajzát bérigény megjelölésével az alábbi e-mail címre kérjük elküldeni: riedlbudaors@gmail.com Gyógyszerész helyettes kollégát keresünk, budapesti patikahálózatunkba. Bérezés: 3000 Ft/óra Feltételek: Számlaképesség, heti 40 órás munkaidő. Elvárások: munkához való alázat, precizitás, kiváló szakmai felkészültség. Fényképes önéletrajzát várjuk: patikakarrier@gmail.com Gyógyszertárvezető kollégát keresünk helyettesítésre, budapesti patikahálózatunkba. Bérezés: 3750 Ft/óra Feltételek: Számlaképesség. heti 40 órás munkaidő. Elvárások: kiváló szakmai és vezetői képességek, analitikus gondolkodásmód. Fényképes önéletrajzát várjuk: patikakarrier@gmail.com Gyógyszerész kollégát keresünk, budapesti patikahálózatunkba. Bérezés: Nettó 300 000 Ft/hó Feltételek: heti 40 órás munkaidő. Elvárások: munkához való alázat, precizitás, kiváló szakmai felkészültség. Fényképes önéletrajzát várjuk: patikakarrier@gmail.com Budapest XV. kerületi gyógyszertár keres 4, 6 vagy 8 órás gyógyszerészt, akár tömbösített munkavégzéssel is. Pályakezdő, nyugdíjas kollégákat is várjuk! Érdeklődni: +36-20/513-6784 Budapest XV. kerületében található kis forgalmú, családias hangulatú gyógyszertárba heti 3 vagy 4 alkalommal 14.30-18.30- ig részmunkaidős gyógyszerészt keresünk. Elérhetőségünk: +36-30/954-7943 A dunakeszi BENU (Rézkígyó) Gyógyszertár 8 órás gyógyszerészt keres. Elérhetőség: 06-27/543-485 telefonszámon vagy írjon a rezkigyo@vipmail.hu címre. Szombathelyi, kiváló kollektívával rendelkező gyógyszertárunkba keresünk 6 vagy 8 órás munkakörbe gyógyszerész kollégát. Fényképes önéletrajzokat bérigény megjelölésével a következő email címre várunk: hr@phhold.hu Budapesten a XVIII. kerületben lévő gyógyszertár 6 vagy 8 órás gyógyszerészt keres. Hétvégi nyitva tartás, ügyelet nincs. Pályakezdők jelentkezését is szívesen fogadjuk. Cafeteria, műszakpótlékos kiemelt fizetés. Jelentkezés: nemespatika@gmail.com vagy +36-70/772-4036 Kispesti ügyeletes gyógyszertár fiatalos csapatába gyógyszerész kollegát keresünk. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal: 7korona01@gmail.com Gyógyszerész kollégát keresünk kiemelt bérezéssel, tömbösített munkavégzés lehetőségével bácsalmási gyógyszertárba személyjogos vagy 8 órás munkakörbe. Jelentkezését a gyogyszeresz@outlook.hu email címre várjuk. Bicskei (Budapesttől 30 km) gyógyszertárba teljes vagy részmunkaidős gyógyszerészt keresek. A jelentkezéseket telefonon: +36-30/396-6608, e-mailen: eva.dr.halasz@gmail.com várom. Pesterzsébeti Tescoban lévő gyógyszertárunkba gyógyszerész kollégát keresünk. Kiemelt bérezés, rugalmas munkaidő. Önéletrajzokat a hipergyogyszertar@gmail.com e-mail címre várjuk. Budapest XXI. kerületi családias, jó hangulatú patika keres munkájára igényes, megbízható gyógyszerészt rész vagy teljes munkaidőben. Pályakezdők jelentkezését is várjuk. További tájékoztatást személyes beszélgetés alkalmával nyújtunk. Elérhetőségek: allas21kerulet@gmail.com vagy +36-30/301-9131 Nagykátán a Szent Kristóf Patikába gyógyszerész munkatársat keresünk. Pályakezdők jelentkezését is várjuk! Lakhatás megoldható! Tel.: +36-20/955-1005 www.gyenesmedical.hu Óbudai gyógyszertárba keresünk gyógyszerészt akár azonnali kezdéssel, kiemelt nettó 320 ezer Ft/hó bérezéssel. Jelentkezéseket a gyszpatika@gmail.com email címre várjuk. Családias hangulatú gyógyszertárba gyógyszerész kollégát keresünk Hatvanba. Jelentkezni és érdeklődni a +36-30/928-6340-es telefonszámon vagy a lestyanpatika@gmail.com e-mail címen lehet. Gyógyszerész kollégát keresünk kiemelt bérezéssel, tömbösített munkavégzés lehetőségével veszprémi gyógyszertárba részmunkaidőben vagy 8 órás munkakörben. Jelentkezését a patikadoktor@gmail.com email címre várjuk. Budapest XII. kerületi gyógyszertár fiatalos csapatába keresünk gyógyszerészt teljes munkaidőben. Jelentkezni önéletrajzzal a horvath.zsuzsanna@e-vital.hu e-mail címen lehet. Szentendrei gyógyszertárba gyógyszerész/nőt keresünk! Jelentkezését a vasvaripatika@balcsa.t-online.hu e-mail címre, vagy a +36-26/312-825-ös telefonszámon várjuk. Tolna megye Tolna városában lévő családias hangulatú, barátságos BENU gyógyszertárunkba keresünk pályakezdő vagy akár rutinos gyógyszerész kollégát. Önéletrajzát várjuk a floramedbt@gmail.com email címre vagy hívását a +36-70/384-9995 számon. Megbízható, lelkiismeretes, jó kommunikációs képességű gyógyszerész és expediáló szakasszisztens munkatársat keresünk mielőbbi kezdéssel a pécsi Mozsonyi Gyógyszertárba. Jelentkezését várjuk a +36-30/994-2388 telefonszámon vagy a mozsonyi@dravanet.hu email-címen. Gyógyszerész munkatársat keresünk a kisújszállási Zöldy gyógyszertárba, állandó alkalmazásra, teljes munkaidőben. Igen méltányos fizetést kínálunk! Lehet pályakezdő fiatal is. Akkreditált gyógyszertár vagyunk. Jelentkezni lehet: pharmahegedus@mail.datanet.hu e-mail címen XIII. ker. Duna Plazaban lévő gyógyszertár gyógyszerész kollégát keres. Egész napos, nem két műszakos munkarendben Cafeteria, műszakpótlékos kiemelt fizetés. Jelentkezés fényképes önéletrajz elküldésével a budapest4@patikaplus.hu e-mail címen. Tel: +36-30/220-0524 A mohácsi Szent Ferenc Patika expediáló szakasszisztenst és gyógyszerészt keres azonnali kezdéssel! Jelentkezni a mohacsiszentferencgy@kozottunk.hu címen vagy a patikában önéletrajzzal. 7700 Mohács, Kossuth L. u. 66. Budához közeli településre 4-6-8 órás állásban keresünk GYES-en lévő vagy GYES-ről visszajövő gyógyszerészt, nyugdíjas vagy friss diplomás gyógyszerész kollégát. Jelentkezését a +36-30/306-8058 tel.számon várjuk. Budapest, XIII. kerületi patika gyógyszerész munkatársat keres 6 vagy 8 órás munkaviszonyban. Nyitva tartás: H-P: 8-19 óráig. Jelentkezni az aranykoronapatika@gmail.com vagy +36-30/219-2224 számon lehet. Monoron működő patika teljes vagy részmunkaidős beosztott gyógyszerészt keres. Érd. +36-30/732-8133 vagy küldje önéletrajzát a monoripatika@gmail.com címre. Kaposvári gyógyszertárba keressük tapasztalt és lelkes gyógyszerész illetve expediáló szakasszisztens kollégáinkat rész- vagy teljes munkaidőben. Ügyelet, hétvégi nyitva tartás nincs. További felvilágosításért kérünk, hívd a +36-70/619-5668- as számot! Várunk szeretettel! Veszprémi patikába, napi 6 vagy 8 órás munkaidőre, versenyképes fizetéssel, lakhatási támogatással vagy útiköltség térítéssel keresünk gyógyszerész munkatársat. Jelentkezni patikai.allas.vp@gmail.com e-mail címen lehet. Miskolci, Miskolc környéki gyógyszertárba gyógyszerészt, gyógyszertári szakasszisztenst keresünk. Gyakorlattal rendelkezők vagy pályakezdők jelentkezését várjuk. Elérhetőség: gyogyszertar14@gmail.com tel.: +36-30/945-6224 Egri gyógyszertár keres szakmailag felkészült, terhelhető gyógyszerész kollégát. Önéletrajzot a patika77@gmail.com email címre várok. +36-30/627-8271 Budapesttől 10 km-re lévői városba (Szigetszentmiklós) gyógyszerészt keresünk, 4-6-8-órába, közepes forgalmú magángyógyszertárba. Szép környezet, jó csapat vár téged. Kiemelt fizetés: 4-500e (nettó). Garantált bérminimum nettó: 400e (próbaidőre is). Telefon: +36-30/559-5535 e-mail: reginapatika@gmail.com Lenti környéki település, Páka gyógyszertárába vezető gyógyszerészt keresünk, szolgálati lakás és szolgálati autó biztosításával. Érdeklődni: +36-20/396-2976 tel.számon Budapest XVII. kerületi gyógyszertárunkba gyógyszerész jelentkezését várjuk 6 vagy 8 órás munkakörbe. A gyógyszertár tömegközlekedéssel jól megközelíthető. Nyitva tartásunk: H-P: 8-20; Szo: 8-12. Az önéletrajzot a bérigény megjelölésével a mezey.t@t-email.hu e-mail címre várjuk. Álláslehetőség a Dunakanyarban! Tahitótfaluba keresünk állandó gyógyszerész munkatársat. Fiatal, lendületes kollektíva várja új kollégáját, kollegináját. Érdeklődni munkanapokon 10-18 óra között lehetséges a +36-70/776-1018-as telefonszámon, életrajzokat a tahipatika@gmail.com címre várjuk. Állandó gyógyszerész munkatársat keresünk a pest megyei Kókára, a Megváltó Gyógyszertárba. Bérezés megegyezés szerint. Szabó István, 2243 Kóka, Kossuth u. 11. 06-29/428-137 garayi Belvárosi Gyógyszertár gyógyszerész és expediáló szakasszisztens munkatársat keres. Fényképes szakmai önéletrajzot a kalocsaigyogyszertar@gmail.hu email címre várjuk. Budapesten hétköznapi/hétvégi ügyeletes gyógyszerész kolléga jelentkezését várjuk akár heti egy/több alkalomra. Kérem, önéletrajzát az alábbi e-mail címre küldje, vagy telefonáljon: gyogyszereszallas17@gmail.com, +36-70/948-4509 30 31
Kérjük tisztelt hirdetőinket, hogy hirdetményeikben - lehetőség szerint - nevüket és telefonszámukat is tegyék közzé! A hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk! ÁLLÁSAJÁNLATOK - GYÓGYSZERÉSZ Kecskeméti Benu Gyógyszertár gyógyszerész munkatársat keres fiatalos, vidám csapatába heti 40 órás, kétműszakos munkaidőben. Kiemelt bérezés, cafeteria juttatás, bonus és útiköltség térítés. Pályakezdők jelentkezését is várjuk! Jelentkezni a kecskemet@benugyogyszertar.hu vagy a 06-76/506-286 telefonszámon lehet. Budapest határán, Pátyon lévő váltott műszakú gyógyszertárba felvételre keresünk teljes, vagy részmunkaidős (lehet nyugdíjas is) gyógyszerészt és gyógyszerkiadó szakasszisztenst. Tel: +36-20/456-9733 Budapesti IX. kerületi gyógyszertár gyógyszerészt keres. Bér: nettó 300000.-/350000.- Ft (havi 138 óra/160 óra). Jelentkezni a patika1091@gmail.com-on lehet. II. kerületi Rózsadomb Center patikába 8 órás gyógyszerész kollégát keresünk akár azonnali munkakezdéssel! Önéletrajzokat az rcpatika@rcpatika.hu e-mail címre várjuk! Miskolc közeli Onga Arkangyal Gyógyszertárba gyógyszerész munkatársat keresek. Ügyelet nincs, hétvége szabad. Tel.: +36-30/410-5787 Email: gapauker@gmail.com A Múzeum körúti Dr. Weiss Patika azonnali belépéssel keres gyógyszerész és szakasszisztens kollégákat. Lx-line rendszerrel dolgozunk. Ügyelet nincs. Az önéletrajzokat a drkocsiseva@gmail.com e-mail címre várjuk. Budapest, III. kerület békásmegyeri gyógyszertár, teljes vagy részmunkaidős gyógyszerész kollégát keres. Versenyképes fizetés, fiatalos csapat, könnyű megközelítés. Jelentkezéseket a budaipatikak@gmail.com címre várjuk vagy a +36-30/850-0589 telefonszámon Kiemelt bérezéssel, akár azonnali kezdéssel 10. kerületi bevásárlóközpontban működő gyógyszertárunk fiatalos csapatába gyógyszerész és szakasszisztens munkatársakat keresünk! Jelentkezni fényképes önéletrajzzal az arkadgyogyszertar@gmail.com e-mail címen lehet! A simontornyai Kapinya Gyógyszertárba gyógyszerész ill. szakasszisztens munkatársat keresünk. Napi 8 órás munkaidő. Gyógyszerész esetében akár részmunkaidőről is lehet szó. Elérhetőségeink: kapinya2@dielnet.hu, 06-74/486-032, illetve +36-30/654-1494. XVI. kerületi gyógyszertárunkba gyógyszerész kollégát keresünk. A jelentkezéseket a toronypatika@gmail.com címre várjuk. Egri nagy forgalmú belvárosi gyógyszertár dinamikus, fiatalos csapatába kétműszakos munkarendbe, 8 órás állásba gyógyszerész kollégát keres. Ügyelet, szombat van. Frissen végzettek, pályakezdők jelentkezését is várjuk. Érdeklődni a kigyopatika@t-online.hu email címen vagy a +36-20/584-9667 számon lehet. Budapesti gyógyszertárba gyógyszerészt keresünk 4-6-8 órás munkára. Jelentkezni a patikaigyogyszeresz@gmail.com e-mail címen lehet szakmai önéletrajz küldésével. Pályakezdők jelentkezését is várjuk! Budapesti ügyeletes gyógyszertárba keresünk gyógyszerészt hétvégi vagy hétköznapi ügyeletekre. Pályakezdők illetve gyakorlattal rendelkező gyógyszerészek fényképes jelentkezését a fanni.mate93@gmail.com e-mail címre várjuk! Balaton déli partján, Szántódon kereskedelmi központban újonnan létesített gyógyszertárban gyógyszerész és szakasszisztens munkatársakat keresünk kiemelt fizetéssel. Szállást biztosítunk. Munka és nyaralás egyben. E-mail: pallmonika@hotmail.com tel: +36-30/260-1883 Budapest 17. kerületében fiatalos csapattal működő gyógyszertára, munkaidő keretes beosztással gyógyszerész munkatársat keres! Jelentkezését szakmai önéletrajzzal a gyogyszereszallas17@gmail.com címre várjuk! Budapesti belvárosi gyógyszertárba szakasszisztenst és gyógyszerészt keresünk teljes vagy részmunkaidőre. Jelentkezés szakmai önéletrajz küldésével, bérigény megjelöléssel: nemesand57@gmail.com Fejér megyei (CECEI) Közforgalmú gyógyszertárba, fiatalos csapatunkba keresünk 8 órában beosztott gyógyszerész munkatársat. Korrekt fizetés, netto 300.000Ft/hó. Lakás megoldható! Frissen végzők, pályakezdők jelentkezését is várjuk a +36-70/382-4358 számon ill. önéletrajzokat a k667@freemail.hu címre! A Benu Gyógyszertár Mátyásföld Budapest beosztott gyógyszerészt keres 8 órás munkakörbe. A gyógyszertár hétköznap reggel 8-20óra, szombaton 8-13óra között tart nyitva. Vasárnap zárva. Ügyelet nincs. Jelentkezni lehet: matyasfold@benugyogyszertar.hu és +36-30/954-7531-es telefonszámon. Budapest VI. kerületi, Oktogonnál lévő családi gyógyszertárunkba keresünk főállásba gyógyszerész kollégát. Érd: +36-30/495-7127. Önéletrajzos jelentkezését a filomena@hu.inter.net címre várjuk. Kiemelt fizetésért gyógyszertári helyettesítés! Fiatal, ambiciózus, nagy teherbírású gyógyszerészeket keresünk. Lehetsz pályakezdő is, gondolkozhatsz hosszú és rövidtávon is. Saját autó nagy előny! Elérhetőség: gyogyszertar.helyettes@gmail.com Gyöngyösön működő PatikaPlus Gyógyszertárba gyógyszerész kollégát keresünk. Érdeklődni a +36-20/779-5236 telefonszámon lehet. Bajai közforgalmú patikába keresünk gyógyszerészt és szakasszisztenst. Érd.: gfanni03@gmail.com és +36-30/458-6085. Budapest XIV. ker. gyógyszertárba keresünk fiatalos, akár pályakezdő gyógyszerész munkatársat, 6 vagy 8 órás munkaidőre azonnali kezdéssel. Novodata programismeret, számlaképesség előny. A patika hétköznap 8 19 ig, szombaton 9 13 ig tart nyitva. Tel: +36-30/933-6089, E-mail: fitomed.mcs@upcmail.hu Expediáló szakasszisztens és gyógyszerész kollégákat keresünk Nyíregyházára, Debrecenbe és Mikepércsre egyaránt. Jelentkezni a következő telefonszámokon lehet: +36-20/389-2451, +36-20/980-1547. Győrtől 40 km-re található közforgalmú gyógyszertárba keresünk gyógyszerész kollégát patikavezetői állásba napi 8 órás munkaidőre, kiemelkedő fizetéssel és egyéb juttatásokkal! Pályakezdők jelentkezését is várjuk! E-mail: patikacsapat@gmail.com, Tel.: 06-96/461-184 Érden található gyógyszertárba keresünk gyógyszerész munkatársat váltott műszakba. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal, bérigény megjelölésével az erdgyogyszertar@gmail.hu címen lehet. Budai Ügyeletes Gyógyszertár 8 órás vagy ügyeletes gyógyszerészt keres! Helyettesítő gyógyszerészek jelentkezését is várjuk. Tel.: 06-1-225/0602, Email: deligyt@deligyogyszertar.hu Százhalombattai gyógyszertárba keresünk gyógyszerész kollégát heti 40 órás munkaidőben. Érdeklődni lehet: szazhalomgyogyszertar@gmail.com, +36-20/961-5842 A budapesti Cédrus Patika (XX. kerület) gyógyszerész kollégát keres 6 vagy 8 órás munkaidőben, két műszakban, vidám, dinamikus csapatába. A jelentkezéseket fényképes önéletrajzzal a jatimee@gmail.com e-mail címre várjuk. Információ a patikáról: www.cedruspatika.hu A Zuglói Szent Márk Patika beosztott gyógyszerészt keres 6 órás munkakörbe. A gyógyszertár hétköznap reggel 8.00-19.00 óra, szombaton 8.00-12.00 óra között tart nyitva. Vasárnap zárva. Ügyelet nincs. Jelentkezni lehet a patikaxiv@gmail.com, vagy a 06-1/363-0880 telefonszámon. Szombathelyen a Pelikán Gyógyszertárba 4-5-6 órában gyógyszerészt keresünk. Bérezés megegyezés szerint. Érdeklődni személyesen a gyógyszertárban vagy a következő elérhetőségeken lehet: 06-94/500-440, M.:+36-30/329-9512, Email: postmaster@pelikanmed.t-online.hu Budapest VI. kerületében lévő családias hangulatú gyógyszertár gyógyszerész kollégát keres váltott műszakban, napi 8 órában szombati nyitva tartással. Jelentkezni lehet a budapest6gyogyszertar@gmail.com címen vagy +36-30/940-8336 telefonon. Zala megyébe keresünk szakgyógyszerészt gyógyszertár szakmai vezetésére napi 8 órás állásban. Stabil, bejáratott gyógyszertár, kedvező nyitva tartás. Korrekt anyagi juttatást, utazási költségtérítést, igény esetén szolgálati lakást biztosítunk. Jelentkezni: +36-30/236-8692, zalapatika@gmail.com A XVII. kerületben lévő gyógyszertár dinamikus, agilis gyógyszerész és szakasszisztens jelentkezését várja. Fiatal, friss diplomásokat is szívesen fogadunk. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal. E-mail: patika223@gmail.com Szolnoki gyógyszertárba helyettesítő gyógyszerészt keresek. Érd.: +36-20/444-1781 Veszprémi BENU gyógyszertár gyógyszerész és asszisztens munkatársakat keres. A munkarend két műszakos, napi váltásban. Nyitvatartási idő: H-P: 8-18h, Szo: 8-12h. Fényképes önéletrajzokat a benugyogyszertar.veszprem@gmail.com e-mail címre kérjük. A dunaújvárosi Vasmű úti Őspatika (Dunaújváros, Vasmű út 33/a) gyógyszerész munkatársat keres két műszakos munkarendben. Nyitva tartás: H-P 7.30-18.30, Szombat: 8-12 óráig. Jelentkezni önéletrajzzal az ospatika@invitel.hu e-mail címen lehet. Szentendrei gyógyszertárba keresünk kiemelt fizetéssel szakasszisztens és személyi jog képes gyógyszerész kollégát. Önéletrajzokat "szentendre" jeligével a primaallas2018@gmail.com e-mail címre várjuk. Ceglédi gyógyszertár gyógyszerész munkatársat keres fő-, illetve mellékállásban. Pályakezdők jelentkezését is várjuk. Érd: +36-20/429-4132 ill. erdo35@freemail.hu Szigethalmi (Pest megye) közforgalmú patikába keresünk gyógyszerészt és szakasszisztenst. Érd.: gfanni03@gmail.com és +36-30/458-6085. Celldömölki gyógyszertárba fiatalos csapatunkba keresünk 6-8 órában beosztott gyógyszerész munkatársat, akár rugalmas munkaidő beosztással is. Korrekt fizetés, cafetéria és egyéb juttatások. Lakás megoldható! Frissen végzők, pályakezdők jelentkezését is várjuk a +36-30/409-8330 telefonszámon! Budapesti 7. kerületi gyógyszertárba szakasszisztenst és gyógyszerészt keresünk. Jelentkezni a gyarmathh@gmail.com e-mail címen lehet fényképes szakmai önéletrajz küldésével. Gazdagréti (XI. kerületi) gyógyszertár (Eleven Center), gyógyszerész és expediáló asszisztens kollégát keres. Jelentkezéseket a pharmapatika@gmail.com e-mail címre várjuk! 32 33
Kérjük tisztelt hirdetőinket, hogy hirdetményeikben - lehetőség szerint - nevüket és telefonszámukat is tegyék közzé! A hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk! ÁLLÁSAJÁNLATOK - GYÓGYSZERÉSZ Budapesti gyógyszertárunkba (XIII. ker) keresek agilis, precíz, önálló munkavégzésre alkalmas tapasztalattal rendelkező gyógyszerészt. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal: budapestallas2018@gmail.com címen lehet Budapest hetedik kerületi Garay Gyógyszertár expediáló szakasszisztens és gyógyszerész munkatársakat keres 6-8 órás munkakörbe. Családias hangulat és betegcentrikus légkör. Jelentkezés a szcserep@gmail.com e- mail címen fényképes önéletrajzzal. XX. kerületi gyógyszertárunkba keresünk 4 órás gyógyszerészt és részmunkaidős expediáló szakasszisztenst. Érdeklődni a +36-30/311-1628 telefonszámon. Pápai gyógyszertár (Veszprém megye) gyógyszerész munkatársat keres. Lakás megoldható, bérezés megegyezés szerint. Ügyelet nincs. Érdeklődni: 06-89/317-924 v. +36-30/380-8347 telefonszámon 8-18-ig. Csongrád megyében, csanyteleki patikába gyógyszerészt és gyógyszerkiadó szakasszisztenst keresünk 8 órás munkakörbe. A patika hétvégén zárva tart. Utazási hozzájárulást biztosítunk. Tel.: +36-70/382-9617 ÁLLÁSAJÁNLATOK - ASSZISZTENS Várpalotai gyógyszertár expediáló szakasszisztenst keres teljes munkaidős állásra. Keresünk gyógyszertári asszisztensi/szakasszisztensi képzés iránt érdeklődő fiatalokat is. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal lehet a pharmamet.kft@upcmail.hu címen. Balatonlellei gyógyszertárba éves állásra teljes munkaidős asszisztens/szakasszisztens kollégát keresünk. Érd.: zsolt@magyarkoronapatika.hu vagy +36-30/620-9996 22. kerület kiemelt kertvárosi övezetében lévő családias hangulatú gyógyszertár fiatalos, betegcentrikus, kommunikatív expediáló szakasszisztens munkatársat keres 6-8 órás munkakörbe. Nyitva tartás H-P: 8-19. Érd.: +36-20/229-0393 Nagykanizsai gyógyszertárba asszisztens vagy asszisztens tanuló jelentkezését várjuk. Jelentkezni a helleborus123@gmail.com e-mail címen lehet. Budapest XI. kerületében lévő kisforgalmú gyógyszertár szakasszisztens kollégát keres napi 6-8 órára, váltott műszakba (+ havi 2 szombat). Fényképes önéletrajzokat a budapest11gyogyszertar@gmail.com e-mail címre várjuk. Kiemelt bérezéssel, bejárás- és lakhatás támogatással szakasszisztens kollégát (pályakezdőt is) keresünk siófoki gyógyszertár vidám, sikeres csapatába 8 órás munkakörbe. Kérjük, keressen bennünket az alábbi elérhetőségeken: +36-30/902-6483, j.zoltan@cefinvest.hu Budapest XI. kerületében lévő kisforgalmú gyógyszertár szakasszisztens kollégát keres napi 4-6-8 órára, váltott műszakba (+ havi 2 szombat). Fényképes önéletrajzokat a info@homeopatika.hu e-mail címre várjuk. Az önéletrajzban kérjük megjelölni az esetleges napi munkavégzés óraszámát is. Budapesten a XI. kerületben található nagyforgalmú gyógyszertárunk asszisztens végzettséggel rendelkező talpraesett kollégát keres gyógyszerkiszedő, feltöltő munkakörre. Munkaidő: napi 8 óra, váltott műszak, + havi 1 szombat. Fényképes önéletrajzokat az info@homeopatika.hu e-mail címre várjuk. Budapest XI. ker. gyógyszertár szakasszisztens kollégát keres országos gyógyszer kiszállításra és patikai expediálásra. Ha szereted az alkalmankénti kötetlen munkavégzést, de közben szeretnél megtanulni expediálni is, akkor nálunk a helyed! Fényképes önéletrajzokat a szuksegunkvanrad@freemail.hu címre várjuk. Budapesten a XI. kerületben gyógyszertárunk asszisztens végzettséggel rendelkező kollégát keres gyógyszerkiszedő, feltöltő munkakörre. Munkaidő: napi 8 óra, váltott műszak, + havi 1 szombat. Fényképes önéletrajzokat a gyogyszertarinfo@gmail.com e-mail címre várjuk. Fiatalos, jól terhelhető expediáló szakasszisztenst keresünk teljes munkaidőben, hétvégén is nyitva tartó Budatétény- Campona gyógyszertárunkba. Kiemelt bérezés, Cafetéria, egyéb juttatások. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a budapest3@patikaplus.hu címen lehet Budán lévő családias hangulatú gyógyszertárunkba, csapatunk bővítése céljából keresünk gyógyszerész és szakasszisztens kollégát. Teljes munkaidőben és versenyképes fizetéssel. Pályakezdők jelentkezését is szívesen fogadjuk. Az önéletrajzokat a pharmacy.buda@gmail.com címre várjuk Tatabányai gyógyszertárba kiemelt bérezéssel (+ cafatéria, + egyéb juttatások) gyógyszerész és szakasszisztens munkatársat keresünk. Kiváló csapat tagja lehetsz! Jelentkezni: +36-30/682-3977 VII. kerületi családi gyógyszertárunkba keresünk expediáló szakasszisztens kollégát 6-8 órás munkakörbe hosszútávra. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a garaygyogyszertar@gmail.com címen lehet. A Budai Szt. Gellért gyógyszertárba keresünk gyakorlott szakasszisztens kolléganőt, 8 órás munkaidőbe. Jelentkezést telefonon: 06-1/466-6114 vagy emailen: budaiszentgellertpatika@gmail.com címen várjuk. A győri Árkád Gyógyszertár szakasszisztens munkatársat keres 8 órás munkakör betöltésére. Jelentkezni lehet a patika.arkad@gmail.com e-mail címen, vagy a +36-30/844-5224 telefonon. Debreceni gyógyszertár teljes- vagy részmunkaidős szakasszisztens munkatársat keres. Érd.: +36-30/228-1285 Biatorbágyi gyógyszertárunk fiatalos csapatába, gyógyszerkiadó szakasszisztenst és gyógyszertári asszisztenst keresünk, jelentkezni a következő elérhetőségeken: forraspatika63@gmail.com +36-20/535-2359 Belvárosi modern, elegánsan berendezett gyógyszertár keres, fiatalos, dinamikus csapatába expediáló szakasszisztens munkatársat 6-8 órás munkaidőben. Kellemes környezet, hosszú távú munkalehetőség, versenyképes bérezés! Fényképes önéletrajzát várjuk a fulopnikolett87@gmail.com címre. Sármelléki gyógyszertár (Zala megye, Keszthely közelében) asszisztens vagy szakasszisztens munkatársat keres. Nincs szombati nyitva tartás, sem hétvégi ügyelet. Érdeklődni: +36-30/973-2480 tel.számon Pályakezdő asszisztens kolléga/nőt keres soproni gyógyszertár teljes munkaidőben. Fiatal, segítő csapat. Érdeklődni az alábbi telefonszámon lehet: +36-20/360-7012 A nyolcadik kerületi Gyógyhír Patika fiatalos csapatába szakasszisztenst vagy asszisztenst keresünk teljes vagy rész munkaidőben. Pályakezdők jelentkezését is várjuk. A fényképes önéletrajzokat az alábbi email címre kérjük küldeni: budapestigyogyszeresz@gmail.com A tatai Angyal Patika nyugdíjba vonuló kolléganőnk helyére, mosolygós, szorgalmas, önállóan dolgozni tudó szakasszisztenst keres. Nagyon jó közösség, jó fizetés, korrekt munkabeosztás. Önéletrajzokat fizetés megjelölésével az angyalpatikatata@hotmail.com e-mail címre kérjük. Székesfehérvári családi patikába keresünk teljes vagy részmunkaidőben szakasszisztens és gyógyszerész kollégát. Nyitvatartási idő: hétköznap fél 8-fél 7, szombaton fél 8-12 óráig. Tel: +36-20/972-0822 8. kerületi gyógyszertár gyógyszerész és szakasszisztens kollégát keres teljes- vagy részmunkaidőre! E-mail: urania.jelentkezes@gmail.com Budapesttől 30 perces autóútra lévő gyógyszertár gyakorlott, expediálásban jártas szakasszisztens kollégákat keres, 4, 6 vagy 8 órás munkaviszonyban. Teljes útiköltség térítéssel. Érdeklődni lehet: +36-20/365-7221 telefonszámon. Budapest XIII. kerületi Phönix Patikába (Pannónia utca 20.) szakasszisztenst keresünk. Önéletrajzát a klarabiro77@gmail.com email címre várjuk! Köszönjük. T: +36-30/983-8098 Budapest VII. Király utcában lévő családi gyógyszertárunkba keresünk agilis, angolul kommunikálni tudó szakasszisztenst. Kiemelt bérezés, fiatal, jó hangulatú csapat vár! Jelentkezni fényképes, szakmai önéletrajzzal az egotika2@gmail.com címre lehet. A Benu Szentlélek Gyógyszertár gyógyszertári szakasszisztenst keres azonnali belépéssel. A patika két műszakos. Hétköznap 8-20-ig, szombaton 8-13-ig van nyitva. Érdeklődni a szentlelek@benugyogyszertar e-mail címen lehet. Kecskeméti gyógyszertár szakasszisztens munkatársat keres hosszútávra, piacképes jövedelemmel. Pályakezdők jelentkezését is várjuk. Önéletrajzokat az allas@pingvinpatika.hu címre várjuk. Debreceni gyógyszertárba asszisztens vagy gyógyszerkiadó szakasszisztens munkatársat keresünk napi 6 órás munkarendbe. Fényképes önéletrajzokat a stererika63@gmail.com e-mail címre várjuk. Szentesi közforgalmú gyógyszertárunkba, szakgyógyszerészt és szakasszisztenst keresünk. Pályakezdő, vidék nem akadály. Munkarend H-P 8-19-ig, Sz 8-12-ig váltott műszak, vasárnap és ünnepnap zárva. Jelentkezését várjuk az alábbi elérhetőségeinkre: Tel.:+36-63/312-142 e-mail: bugyipatika@invitel.hu Gyógyszertári asszisztenst keresünk Széll Kálmán tér közelében. Tel: +36-70/360-6944 E-mail: zsuzsi.patika@gmail.com Az óbudai BENU Zsálya Gyógyszertár gyógyszertári szakasszisztenst keres. Elvárások: szakirányú végzettség, igényes munkavégzés. Fényképes önéletrajzokat a forizs.jozsefne@gmail.com email címre várjuk. Érdeklődni lehet az alábbi számon: +36-1/367-1432 Gyakorlott expediáló szakasszisztenst keresünk gyöngyösi patikába, akár azonnali belépéssel is. Elérhetőségünk: 06-37-740-535 Ajkai, kiemelt közforgalmú gyógyszertárba, átlagon felüli bérezéssel és juttatásokkal, rugalmas munkaidőben keresünk expediáló szakasszisztens kolléganőket/kollégákat. Fényképes önéletrajzokat a következő címre várjuk: ajka@patikaplus.hu Tel.: +36-30/559-5854 Veszprémi Benu Gyógyszertár expediáló szakasszisztenst keres, 4, 6, vagy 8 órás munkarendben. Érdeklődéseket a benugyogyszertar.veszprem@gmail.com e-mail címen, vagy a +36-20/439-8366 telefonszámon várjuk. II. kerületi gyógyszertárunkba 8 órás munkaviszonyban szakasszisztenst keresünk. A gyógyszertár hétvégén zárva van és ügyeletet sem lát el! A jelentkezéseket a masodikkeruletallas@gmail.com e-mail címre várjuk. 34 35
Kérjük tisztelt hirdetőinket, hogy hirdetményeikben - lehetőség szerint - nevüket és telefonszámukat is tegyék közzé! A hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk! ÁLLÁSAJÁNLATOK - ASSZISZTENS Budapesti, XXIII. kerületi, nagy forgalmú gyógyszertár gyakorlattal rendelkező szakasszisztens kollégát keres. Fényképes önéletrajzokat a soroksar.allas@gmail.com címre várjuk. A Budai Egészségközpont intézeti gyógyszertára szak/asszisztens munkatársat keres napi 4 órás munkarendben. Közforgalmú gyógyszertár és magi nincs. Érdeklődni az alábbi elérhetőségeken lehet: +36-30/190-4071 tibor.szabo.barcsa@bhc.hu Nagykovácsi Cédrus Patika bővülő csapata gyógyszerész és szakasszisztens munkatársat keres teljes vagy részmunkaidőben azonnali belépéssel. Elérhetőség: cedrus95patika@freemail.hu, tel: +36-30/238-5963 A kőbányai BENU Bellis Gyógyszertár 6 vagy 8 órás expediáló szakasszisztens munkatársat keres. Két műszakos nyitva tartás 8-19-ig. Havi 1-2 szombat 8-13-ig. Érdeklődni fizetési igény megjelölésével: bellis.patika@gmail.com vagy +36-20/911-2182 számon lehet. Veszprémi patika munkájára igényes, betegcentrikus szakasszisztenst keres hosszú távra, kiemelt bérezéssel és juttatásokkal. Elérhetőség: patikai.allas.vp@gmail.com Gyógyszertári szakasszisztenst keresünk Dunakeszi gyógyszertárba 8 órás munkaviszonyban. Baráti környezet, versenyképes bérezés és juttatási csomag. Felhasználói számítógépes ismeret előny. Jelentkezés: szakasszisztens.dkeszi@gmail.com Diósdi gyógyszertár expediáló szakasszisztenst keres. Bérezés megegyezés szerint. +36-20/384-5084 Dél-pesti patika gyakorlott szakasszisztens keres. Napi nyolc óra 250.000.- Ft nettó munkabér. Önéletrajzokat a biztosallas.bp@freemail.hu e-mail címre kérjük. XIX. kerületi gyógyszertárunkba keresünk megbízható, expediálni tudó szakasszisztens kollégát. Érd: +36-30/316-5661-es telefonszámon lehet. Szegedi gyógyszertár szakasszisztens vagy asszisztens munkatársat keres hosszútávra, piacképes jövedelemmel. Pályakezdők jelentkezését is várjuk. Önéletrajzokat az allas@pingvinpatika.hu címre kérjük. Nyíregyházi gyógyszertár expediáló szakasszisztens munkatársat keres 8 órában. Érdeklődni +36-20/391-0832 telefonon. XV. kerületi gyógyszertár, expediálásban és magisztrális gyógyszerkészítésben jártas szakasszisztenst keres. Önéletrajzokat az alábbi e-mail címre várjuk: zsoka@almapatika.hu Érdeklődni: +36-30/509-5674 A Mammut Patika bővülő csapatába expediálási tapasztalattal rendelkező gyógyszertári szakasszisztens kollégát keres. Amit kínálunk: jó munkahelyi légkör, kiemelt fizetés, jutalék, cafetéria. Jelentkezéseket a riedl.a@unipharma.hu e-mail címre várjuk. XIV. kerületi patikánkba, dinamikus, fiatalos csapatba várjuk expediáló szakasszisztens Kollégánkat/Kolléganőnket teljes munkaidőben. Fényképpel ellátott szakmai önéletrajzokat az alábbi e-mail címre várjuk: oneletrajz.asszisztens@gmail.com Érdeklődni az alábbi telefonszámon lehet: +36-70/324-6250 Debrecen melletti kisvárosi újonnan nyíló gyógyszertárba gyógyszerész és szakasszisztens munkatársat keresünk. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a gyogyfix@gmail.com e- mail címen lehet. Budapest óbudai patikánkba főállásba asszisztenst keresünk. Olyan munkatárs jelentkezését várjuk, aki az asszisztensi feladatokon kívül higiéniai és egyéb háttér munkát is elvállal. Fizetés megegyezés szerint. E-mail: bori.istvanne@gmail.com, +36-20/296-9199 Budapest vonzáskörzetében, Kistarcsán működő gyógyszertárunkba expediáló szakasszisztens munkatársat keresünk. Önéletrajzát a patrona@egyogyszer.hu e-mail címre várjunk vagy érdeklődni a 06-28/470-206-os telefonszámon lehet. Esztergomi gyógyszertár 8 órás szakasszisztenst keres. Érdeklődni a gyogyszertaresztergom@gmail.com címen lehet. Téged keresünk! Unod, hogy semmi sem úgy van, ahogy megígérték? Ne gondolkozz, hanem jelentkezz! Itt a helyed! XXII. kerületi patika fő állású szakasszisztenst keres. Önéletrajzodat ide küldheted: neta5@freemail.hu Várunk szeretettel! Esztergomban a Szent Anna Patika gyógyszerész és gyógyszertári szakasszisztens munkatársak jelentkezését várja teljes vagy rész munkaidőben. Elérhetőségünk: tel: +36-20/955-2577 e-mail: szentannapatika@invitel.hu Szakasszisztens kollégát keresünk (akár pályakezdőt is) akár bejárás támogatással is, budapesti, III. kerületi gyógyszertár vidám, sikeres csapatába 8 órás munkakörbe. Kérjük, küldje jelentkezését a patikaasszisztens@gmail.com címre. Győri gyógyszertár expediálásban jártas szakasszisztenst keres, napi 6 órás (kétműszakos) munkavégzésre. Gyógyszertárunk hétfőtől péntekig 7.30 18.00-ig üzemel, hétvégén zárva tartunk. E-mail: lajtakamilla@gmail.com tel.: +36-30/217-8174 Budapest III. kerületi gyógyszertárba szakasszisztenst keresünk. Önéletrajzát a klarabiro77@gmail.com email címre várjuk! Köszönjük. T: +36-30/983-8098 Debreceni gyógyszertár szakasszisztens munkatársat keres hosszútávra, piacképes jövedelemmel. Pályakezdők jelentkezését is várjuk. Önéletrajzokat az allas@pingvinpatika.hu címre kérjük. Váci gyógyszertárba keresünk szakasszisztens munkatársat, kiemelt fizetéssel és sok más juttatással. Elérhetőség: vac@patikaplus.hu, tel.: +36-20/234-0370 Makói gyógyszertár szakasszisztens vagy asszisztens munkatársat keres hosszútávra, piacképes jövedelemmel. Pályakezdők jelentkezését is várjuk. Önéletrajzokat az allas@pingvinpatika.hu címre kérjük. Nagykovácsi gyógyszertárunkba gyógyszerész illetve gyógyszertári szakasszisztens munkatársakat keresünk azonnali belépéssel teljes-, vagy részmunkaidőben. Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet: telefon: +36-70/313-1148 vagy +36-30/210-4047, e-mail: szekelyhidi.katalin@nagykovacsipatika.hu Mórahalmi patikába gyógyszerkiadó szakasszisztens kollégát keresünk azonnali belépéssel. Érdeklődni lehet a +36-70/312-3099-es telefonon. A püspökladányi Gyógyír Patika szakasszisztens munkatársat keres 8 órás munkarendben. Fényképes önéletrajzokat a gazdagjenoo@gmail.com címre várjuk. Békásmegyeri Patikánkba azonnali kezdéssel keresünk expediáló szakasszisztens kollégát kiemelt bérezéssel. Fényképes önéletrajzokat a patikusom@gmail.com e-mail címre várjuk. Szakasszisztens helyettes kollégát keresünk, budapesti patikahálózatunkba. Bérezés: 2000Ft/óra Feltételek: Számlaképesség, heti 40 órás munkaidő. Elvárások: munkához, kollégákhoz, betegekhez való alázat, precizitás, kiváló szakmai felkészültség. Fényképes önéletrajzát várjuk: patikakarrier@gmail.com Állandóra gyógyszerkiadó szakasszisztenst keresünk a pest megyei Kókára, a Megváltó Gyógyszertárba. Bérezés megegyezés szerint. 06-29-428-137, megvaltogyogyszertar@upcmail.hu XI. kerületi gyógyszertár expediáló szakasszisztenst keres 8 órás munkarendben. Fényképes önéletrajzokat a szterpat@gmail.com e-mail címre, a jelentkezéseket a +36-30/490-0422 telefonszámra várjuk. Soproni gyógyszertár keres expediálásban gyakorlott gyógyszertári szakasszisztenst teljes munkaidőben kiemelt bérezéssel. Jelentkezni: +36-20/379-9127 telefonszámon lehet. Kiemelt bérezéssel keresünk Szolnokra gyógyszerkiadó szakasszisztens munkatársat egy lendületes, fiatal csapatba. A fizetés mellé cafeteriát, útiköltség támogatást és egyéb juttatásokat is kínálunk. Érd.: +36-20/444-1781 Mosonmagyaróvári gyógyszertár expediálásban gyakorlott asszisztens kolléganőt keres, akár azonnali kezdéssel! Elérhetőségek: Tel: +36-20/911-8707 Email: postmaster@kantharosz.t-online.hu Budapesti gyógyszertár gyakorlattal rendelkező expediáló szakasszisztenst keres. Váltott műszakban, csak hétköznapokra. Önéletrajzokat a patika1108@gmail.com e-mail címre várjuk. Mosonmagyaróvári Angyalszív Gyógyszertár keres expediálásban gyakorlott gyógyszertári szakasszisztenst teljes munkaidőben. Nyitva tartás: H-P 8-17 Sz 8-12 óráig. Érdeklődni +36-20/983-6888, mail@angyalszivpatika.t-online.hu címre elküldött önéletrajzzal lehet. Pesterzsébeti Tescoban lévő gyógyszertárunkba szakasszisztens kollégát keresünk. Kedvező bérezés, rugalmas munkaidő. Önéletrajzokat a hipergyogyszertar@gmail.com e-mail címre várjuk. Szakasszisztens kollégát keresünk (akár pályakezdőt is) bejárás- vagy lakhatás támogatással kazincbarcikai gyógyszertár vidám, sikeres csapatába 8 órás munkakörbe. Kérjük, küldje jelentkezését a patikavidek@gmail.com címre. Megbízható, lelkiismeretes, jó kommunikációs képességű gyógyszerész és expediáló szakasszisztens munkatársat keresünk mielőbbi kezdéssel a pécsi Mozsonyi Gyógyszertárba. Jelentkezését várjuk a +36-30/994-2388 telefonszámon vagy a mozsonyi@dravanet.hu email-címen. A gödöllői Kígyó Gyógyszertár expediáló szakasszisztenst keres napi 6 vagy 8 órában. Jelentkezni a kigyogodollo@gmail.com címen lehet, a tárgy mezőbe kérem beírni: álláshirdetés. Szombathelyi Fekete Sas Patika asszisztens munkatársat keres. A patika hétvégén zárva tart, ügyelet nincs. Kiemelt bérezést ajánlunk. Kérem, a +36-20/851-8093 telefonszámon vagy a monekzsuzsanna@gmail.com e-mail címen érdeklődjön, jelentkezzen. Budapesti, III. kerületi patika 6 órás szakasszisztenst keres, Novodata ismerettel. Nyugdíjas kollégát is várunk. Fix beosztás, H-P: 8-19, Szo: 8-12 Havi 1 szombat. Jól megközelíthető BKVval, parkolni lehet. (Pók u. ltp.) Érd: +36-20/460-7285 vagy vizimolnar@almapatika.hu Szentesi Kertvárosi Patikába, munkájára igényes szakasszisztenst keresünk hosszú távra. Rugalmas munkaidő. A gyógyszertár semmilyen láncnak nem tagja. A fényképes önéletrajzot a kertvarosipatika@freemail.hu címre várjuk, vagy érdeklődni a +36-70/265-0865 telefonszámon lehet. 36 37
Kérjük tisztelt hirdetőinket, hogy hirdetményeikben - lehetőség szerint - nevüket és telefonszámukat is tegyék közzé! A hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk! ÁLLÁSAJÁNLATOK - ASSZISZTENS Nagykátai családi gyógyszertár expediáló szakasszisztenst keres. Érd: +36-20/946-6267, nagyrici@freemail.hu Gyógyszerkiadó szakasszisztens végzettséggel rendelkező új kolléganőnket keressük a Ságváron lévő patika fiatalos csapatába. Kiemelt bérezés és igény esetén szolgálati lakás megoldható. Fényképes önéletrajzot a sagvarpatika@gmail.com e-mail címre várjuk! Budapest, III. kerület békásmegyeri gyógyszertár 4 vagy 6 órás expediáló szakasszisztens kollégát keres. Versenyképes fizetés, fiatalos csapat, könnyű megközelítés. Jelentkezéseket a budaipatikak@gmail.com címre várjuk vagy a +36-30/850-0589 telefonszámon Versenyképes fizetéssel, fiatalos csapatunkba keresünk Budapest XIII. kerületében lévő gyógyszertárunkba, tapasztalattal rendelkező, teljes munkaidős szakasszisztenst. Fényképes önéletrajzokat az eiger.patika@upcmail.hu e-mail címre várunk. XIII. ker. Duna Plaza gyógyszertár gyakorlott exp. szakasszisztens kollégát keres. Egész napos, nem két műszakos munkarendben. Cafeteria, bérlet, műszakpótlékos kiemelt fizetés. Jelentkezés fényképes önéletrajz elküldésével budapest4@patikaplus.hu Tel:+36-30/220-0524 Kaposvári gyógyszertárba keressük tapasztalt és lelkes gyógyszerész illetve expediáló szakasszisztens kollégáinkat rész- vagy teljes munkaidőben. Ügyelet, hétvégi nyitva tartás nincs. További felvilágosításért kérünk, hívd a +36-70/619-5668- as számot! Várunk szeretettel! Celldömölki gyógyszertár fiatalos csapatába keresünk 8 órás munkarendben expediáló szakasszisztenst. Versenyképes fizetés, cafetéria + bónusz. Elvárások: közforgalmú gyógyszertárban szerzett legalább 2 év tapasztalat. Jelentkezni a +36-30/409-8330 as telefonszámon lehet. Nagykanizsai gyógyszertár gyakorlattal rendelkező szakasszisztenst keres teljes munkaidőben! Érdeklődni a 06-93/311-607 telefonszámon vagy katonareti@benugyogyszertar.hu e-mail címen lehet! A veszprémi Fehér Üröm Gyógyszertárba gyakorlott, betegcentrikus, precíz szakasszisztens kollégát keresünk teljes, vagy részmunkaidőre. Nyugdíjas kollégák jelentkezését is várjuk. Jelentkezni ezen az e-mail címen lehet: horvathzsofia@upcmail.hu vagy az alábbi telefonszámon: +36-30/309-13-52 Miskolci, Miskolc környéki gyógyszertárba gyógyszerészt, gyógyszertári szakasszisztenst keresünk. Gyakorlattal rendelkezők vagy pályakezdők jelentkezését várjuk. Elérhetőség: gyogyszertar14@gmail.com tel.: +36-30/945-6224 Budapest XVI. kerületi patikába szakasszisztenst keresünk. Önéletrajzát a klarabiro77@gmail.com email címre várjuk! Köszönjük. T: +36-30/983-8098 Újpesti gyógyszertár expediáló szakasszisztens kollégát keres hosszútávra kiemelkedő bérezéssel. Jelentkezéseket a pharma004@gmail.com e-mail címre kérjük elküldeni. Az Alma Gyógyszertár Solymár gyógyszerkiadó szakasszisztens munkatársat keres teljes/rész munkaidőben illetve helyettesítésre is. Hosszútávra, versenyképes fizetéssel és juttatásokkal. Érdeklődni a +36-30/204-1356 számon lehet. Az önéletrajzokat az alma.solymar@gmail.com címen várjuk. A budaörsi kistérségben működő nagy forgalmú patikába keresünk expediáló szakasszisztens kollégát. Kellemes munkahelyi környezetben, kiemelkedő javadalmazással várjuk leendő munkatársunkat. Érdeklődni a +36-30/295-7753 telefonszámon lehet. Kecskeméti Benu Gyógyszertár asszisztens és szakasszisztens munkatársakat keres fiatalos, vidám csapatába heti 40 órás munkaidőben. Kiemelt bérezés, cafeteria juttatás, bonus és útiköltség térítés. Pályakezdőket is várunk! Jelentkezni a kecskemet@benugyogyszertar.hu vagy a 06-76/506-286 telefonszámon lehet. Budapest XVII. kerületi gyógyszertárunkba szakasszisztens jelentkezését várjuk 6 vagy 8 órás munkakörbe. A gyógyszertár tömegközlekedéssel jól megközelíthető. Nyitva tartásunk: H-P: 8-20; Szo: 8-12. Az önéletrajzot a bérigény megjelölésével a mezey.t@t-email.hu e-mail címre várjuk. Győrben gyógyszertári szakasszisztens munkatársat keresünk rész- vagy teljes munkaidőben mielőbbi kezdéssel. Hétvégén nem vagyunk nyitva. Érdeklődését a +36-30/993-6387 telefonszámon vagy a skalip@t-online.hu címen várjuk. Kiemelt bérezéssel, akár azonnali kezdéssel 10. kerületi bevásárlóközpontban működő gyógyszertárunk fiatalos csapatába gyógyszerész és szakasszisztens munkatársakat keresünk! Jelentkezni fényképes önéletrajzzal az arkadgyogyszertar@gmail.com e-mail címen lehet! Budapest 19. kerületében lévő gyógyszertár, szakasszisztens és asszisztens munkatársat keres. Jelentkezéseket a liliomgyogyszertar@gmail.com email címre kérjük! II. kerületi Rózsadomb Center patikába 8 órás munkaidőben szakasszisztenst keresünk! Önéletrajzokat az rcpatika@rcpatika.hu e-mail címre várjuk! A mohácsi Szent Ferenc Patika expediáló szakasszisztenst és gyógyszerészt keres azonnali kezdéssel! Jelentkezni a mohacsiszentferencgy@kozottunk.hu címen vagy a patikában önéletrajzzal. 7700 Mohács, Kossuth L. u. 66. Kalocsai Belvárosi Gyógyszertár gyógyszerész és expediáló szakasszisztens munkatársat keres. Fényképes szakmai önéletrajzot a kalocsaigyogyszertar@gmail.hu email címre várjuk. Budapest határán Pátyon lévő váltott műszakú gyógyszertárba felvételre keresünk teljes vagy részmunkaidős (lehet nyugdíjas is) gyógyszerészt és gyógyszerkiadó szakasszisztenst. Tel: +36-20/456-9733 VIII. kerületi, nagy forgalmú BENU gyógyszertárba expediáló szakasszisztenst keresek napi 8 órás munkaidőben történő foglalkoztatásra. Nyitva tartás: H-P 7,30 20,00; Szo 7,30 14,00; ügyelet nincs. Előny: társalgási angol nyelvtudás. Érdeklődni: csillag@benugyogyszertar.hu A szegedi BENU Gyógyszertár szakasszisztens munkatársat keres azonnali munkakezdéssel, hosszútávra, versenyképes fizetéssel, juttatásokkal, Cafetéria rendszerrel. Érdeklődni lehet +36-20/245-5818-as tel.számon ill. az arkadszeged@benugyogyszertar.hu email címen. A Bács-Kiskun Megyei Kórház Kecskemét Központi Gyógyszertára gyógyszertári szakasszisztenst keres. Önéletrajzokat kérjük a gurzonetm@kmk.hu e-mail címre megküldeni. A Múzeum körúti Dr. Weiss Patika azonnali belépéssel keres gyógyszerész és szakasszisztens kollégákat. Lx-line rendszerrel dolgozunk. Ügyelet nincs. Az önéletrajzokat a drkocsiseva@gmail.com e-mail címre várjuk. Budapesti belvárosi gyógyszertárba szakasszisztenst és gyógyszerészt keresünk teljes vagy részmunkaidőre. Jelentkezés szakmai önéletrajz küldésével, bérigény megjelöléssel: nemesand57@gmail.com Budához közeli településre 4-6-8 órás bejelentett állásban keresünk gyógyszertári asszisztens és szakasszisztens kollégát. Jelentkezését a +36-30/306-8058 tel.számon várjuk. A simontornyai Kapinya Gyógyszertárba gyógyszerész ill. szakasszisztens munkatársat keresünk. Napi 8 órás munkaidő. Gyógyszerész esetében akár részmunkaidőről is lehet szó. Elérhetőségeink: kapinya2@dielnet.hu, 06-74/486-032, illetve +36-30/654-1494. Szakasszisztensi munkakör betöltésére napi 8 órás munkaidőben hosszú távra keresünk munkatársat Budapest X. kerületi Karina Patikába, legkésőbb június 1-i kezdéssel. Jelentkezését a karinapa@axelero.hu email címen fényképes önéletrajzának elküldésével várjuk. Gyöngyösi közforgalmú gyógyszertárba szakasszisztenst keresünk 8 órában. Önéletrajzokat a patikaiallas2018@gmail.com e-mail címre várjuk. Veszprémi gyógyszertárba korrekt feltételekkel keresünk expediáló gyakorlattal rendelkező szakasszisztenst. Jelentkezést veszpremigyogyszertar@gmail.com e-mail címre várunk. Fejér megyei (CECEI) Közforgalmú gyógyszertárba fiatalos csapatunkba keresünk 8 órában asszisztens/szakasszisztens munkatársat. Frissen végzők, pályakezdők jelentkezését is várjuk a +36-70/382-4358 számon ill. önéletrajzokat a k667@freemail.hu címre! Esztergom központjában lévő patikába keresünk lendületes, mosolygós szakasszisztenst, de frissen végzett vagy tanuló asszisztensek jelentkezését is szívesen fogadjuk, és nagy szeretettel várjuk akár részmunkaidőben is. Fényképes önéletrajzokat a patikaesztergom@gmail.com e-mail címre várjuk! 22. kerületi gyógyszertár szakasszisztenst keres. Fiatalos csapatunkba munkájára igényes, kommunikatív, lelkes kollégát keresünk hosszú távra. Belvárosból is könnyen megközelíthető, Kelenföldről 15 perc. Gyere, tarts velünk! Téged várunk! Fényképes önéletrajzokat a drvitamed@gmail.com címre várjuk! Mezőkövesdi gyógyszertárba keresünk asszisztenst vagy szakasszisztenst rész- vagy teljes munkaidőben. A patika hétköznap este 7-ig, szombaton 12-ig tart nyitva. Családias hangulat, bejárás támogatással. Fényképes önéletrajzokat az alábbi email címre várjuk: botaadrienn89@gmail.com Budapest III. kerületi gyógyszertár keres gyakorlattal rendelkező szakasszisztenst napi nyolc órás munkaidőben. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal: zadicsek@gmail.com, illetve telefonon: +36-30/420-2593 Nyírbátori közforgalmú gyógyszertár szakasszisztenst keres. Részletekről az alábbi elérhetőségeken keresztül tájékozódhat: e-mail: batorpatika1@gmail.com, tel.: +36-30/925-6401 Baranya megyébe, Siklósra munkájára igényes, gyógyszertári gyakorlattal rendelkező, expediálásban jártas szakasszisztens munkatársat keresünk napi 8 órás munkaidőben. Jelentkezni lehet telefonon: 06-72/351-606 illetve e-mailben: hollospatika@gmail.com XI. kerületi gyógyszertár expediáló szakasszisztenst keres 8 órás munkarendben. Fényképes önéletrajzokat a gyogysz.allas@gmail.com e-mail címre várjuk. Egri gyógyszertár keres megbízható, gyakorlattal rendelkező szakasszisztenst azonnali kezdéssel! Jó fizetés, Cafeteria! Érdeklődni: +36-20/399-2249 38 39
Kérjük tisztelt hirdetőinket, hogy hirdetményeikben - lehetőség szerint - nevüket és telefonszámukat is tegyék közzé! A hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk! ÁLLÁSAJÁNLATOK - ASSZISZTENS Veszprém belvárosában családi tulajdonú gyógyszertár expediáló szakasszisztens munkatársat keres 8 órás munkaidőben. A gyógyszertár 7-18 óráig van nyitva, hétvégén zárva tartunk. Elérhetőségek: +36-30/860-0630, feketesas2009@gmail.com Balaton déli partján, Szántódon kereskedelmi központban újonnan létesített gyógyszertárban gyógyszerész és szakasszisztens munkatársakat keresünk kiemelt fizetéssel. Szállást biztosítunk. Munka és nyaralás egyben. E-mail: pallmonika@hotmail.com tel: +36-30/260-1883 II. kerületi gyógyszertárunkba szakasszisztenst keresünk fiatal csapatunkba, 8 órás munkaidőben. A gyógyszertár 8-20 között van nyitva, hétvégén zárva tartunk. Kizárólag délelőtti munkarend megoldható. Önéletrajzokat: varga.reeka@gmail.com e-mail címre várjuk. Esztergomi gyógyszertárba szakasszisztens munkatársat keresek rész- vagy teljes munkaidőre. Fizetés: bruttó 250 000 Ft. Elérhetőségek: +36-70/209-5171, optmax300@gmail.com Bajai közforgalmú patikába keresünk gyógyszerészt és szakasszisztenst. Érd.: gfanni03@gmail.com és +36-30/458-6085. Expediáló szakasszisztens és gyógyszerész kollégákat keresünk Nyíregyházára, Debrecenbe és Mikepércsre egyaránt. Jelentkezni a következő telefonszámokon lehet: +36-20/389-2451, +36-20/980-1547. Ceglédi gyógyszertár asszisztens, szakasszisztens munkatársat keres patikai háttérmunkára, akár azonnali kezdéssel. Pályakezdők jelentkezését is várjuk. Önéletrajzokat az allas@pingvinpatika.hu címre kérjük. Modern szemléletű patikánkba keressük ambiciózus, szakmájára igényes és a szakmai fejlődésre nyitott szakasszisztens kollégánkat. Kecskeméti munkavégzés, 4-6-8 órás munkakör, versenyképes fizetés és cafetéria rendszer, teljesítményarányos bónusz. Fényképes önéletrajzokat a meditres@meditres.hu címre várjuk. Szigethalmi (Pest megye) közforgalmú patikába keresünk gyógyszerészt és szakasszisztenst. Érd.: gfanni03@gmail.com és +36-30/458-6085. XX. kerületi gyógyszertárunkba keresünk 4 órás gyógyszerészt és részmunkaidős expediáló szakasszisztenst. Érdeklődni a +36-30/311-1628 telefonszámon. Szombathelyen a Pelikán Gyógyszertárba szakasszisztenst keresünk. Bérezés megegyezés szerint. Érdeklődni személyesen a gyógyszertárban vagy a következő elérhetőségeken lehet: 06-94/500-440, M.:+36-30/329-9512, Email: postmaster@pelikanmed.t-online.hu A XVII. kerületben lévő gyógyszertár dinamikus, agilis gyógyszerész és szakasszisztens jelentkezését várja. Fiatal, friss diplomásokat is szívesen fogadunk. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal. E-mail: patika223@gmail.com Veszprémi BENU gyógyszertár gyógyszerész, és asszisztens munkatársakat keres. A munkarend két műszakos, napi váltásban. Nyitvatartási idő: H-P: 8-18h, Szo.: 8-12h. Fényképes önéletrajzokat a benugyogyszertar.veszprem@gmail.com e-mail címre kérjük. XV. kerületi hétvégén is nyitva tartó gyógyszertárunkba szakasszisztens kolléga jelentkezését várjuk, váltott műszakos, 8 órás munkarendbe. Érdeklődni, bővebb információt adni a +36-30/613-0855-ös telefonszámon tudunk. Fényképes önéletrajzokat az asiapatika@gmail.com e-mail címre várjuk. Szentendrei gyógyszertárba keresünk kiemelt fizetéssel szakasszisztens és személyi jog képes gyógyszerész kollégát. Önéletrajzokat "szentendre" jeligével a primaallas2018@gmail.com e-mail címre várjuk. Tatai gyógyszertárba szakasszisztenst/asszisztenst keresünk 6 vagy 8 órában azonnali kezdéssel. Nyugdíjas vagy pályakezdőt is szeretettel várunk! Hirdető elérhetősége +36-20/974-4853 Asszisztens vagy szakasszisztens kollégát (akár pályakezdőt vagy nyugdíjast is) keresünk határozott időtartamra 4 vagy 6 órás munkakörbe budapesti, XIX. kerületi, könnyen megközelíthető gyógyszertárba. Ha érdekli a lehetőség, kérjük küldje el jelentkezését a patikaasszisztens@gmail.com címre. Székesfehérvári H-P 7.30-18.30 nyitva tartású gyógyszertárba keresünk szakasszisztenst. Előnyünk: Rowa expediáló gép, gyors kiadás, könnyebb munka. Kiemelt bérezés és plusz juttatás biztosított. Tel.: +36-30/565-2219 Lippai Zsuzsanna Tapolcai patikába keresünk kiemelt fizetéssel szakasszisztens vagy asszisztens kolléganőt 6 vagy 8 órás munkaidőben. Jelentkezését várjuk az empatikus.patikus@gmail.com címen. Kiemelt fizetéssel 8 órás gyógyszertári expediáló szakasszisztens kollégát keresünk. Elérhetőség: szakasszisztens@gmail.com Gyógyszertári szakasszisztens vagy asszisztens kollégánkat keressük bátaszéki (Tolna megye) gyógyszertárba, 6 vagy 8 órás munkaidőre. Érd. a +36-70/459-2655 telefonon vagy az altuspatika@gmail.com címen lehet Budapesti 7. kerületi gyógyszertárba szakasszisztenst és gyógyszerészt keresünk. Jelentkezni a gyarmathh@gmail.com e-mail címen lehet fényképes szakmai önéletrajz küldésével. Neszmélyi fiókgyógyszertárba keresünk 6 órás szakasszisztenst azonnali kezdéssel. Nyugdíjas vagy pályakezdőt is szeretettel várunk! Szükség esetén céges gépkocsi biztosított. Hirdető elérhetősége: +36-20/974-4853 Felsőzsolcai gyógyszertárba keresünk szakasszisztens munkatársat. Elérhetőség: platan01@enternet.hu, tel.: +36-20/400-1953 XVIII. kerületi kétműszakos gyógyszertárba keresünk kiemelt bérezéssel expediálásban gyakorlott szakasszisztenst, teljes, vagy rész munkaidőben. Nyitva tartás: H.-P.-ig: 8.00-19.30-ig, szombaton: 8.00-12.00-ig. Program: LX-Line Tel.: +36-20/491-3560 Győri bevásárlóközpontban lévő gyógyszertár expediáló szakasszisztens jelentkezését várja májusi kezdéssel! Jelentkezni a gyor@patikaplus.hu email címre elküldött önéletrajzzal vagy a 06-96-517-068 telefonszámon lehetséges! Gazdagréti (XI. kerületi) gyógyszertár (Eleven Center), gyógyszerész és expediáló asszisztens kollégát keres. Jelentkezéseket a pharmapatika@gmail.com e-mail címre várjuk! Budapest XI. kerületében lévő kisforgalmú gyógyszertár expediálási gyakorlattal rendelkező szakasszisztens kollégát keres hétköznaponként napi 4-6 órára, váltott műszakba (+ havi 2 szombat 8-12-ig). Fényképes önéletrajzokat a gyogyszertarbudan@gmail.com e-mail címre várjuk. Budapest VI. kerületében lévő családias hangulatú gyógyszertár szakasszisztens vagy asszisztens munkatársat keres váltott műszakban napi 8 órában, szombati nyitva tartással, Novodata programmal. Jelentkezni lehet a budapest6gyogyszertar@gmail.com címen vagy +36-30/940-8336 telefonon. Ceglédi gyógyszertár (szak)asszisztens munkatársat keres fő ill. mellékállásban. Asszisztens jelöltek jelentkezését is várjuk. Érd: +36-20/429-4132 ill. erdo35@freemail.hu Győri, hétvégén nem nyitva tartó gyógyszertárba keresünk megbízható szakasszisztenst. Elérhetőség: kabaybt@arrabonet.hu tel: +36-20/560-6521 Gödöllői gyógyszertárunkba expediáló szakasszisztenst keresünk, 6 vagy 8 órás munkaidőre. Érdeklődni a 06-28-416-551 számon lehet H-P: 8-18 óra között. Budapest IX., Corvin negyed közeli, független, közepes forgalmú gyógyszertárba betegcentrikus, kedves, expediálásban jártas szakasszisztenst keresünk hosszú távra, 8 órás munkakörbe. Nyitva tartás H-P 8-20. LX line program ismerete és angol nyelv értése előnyt jelent. Tel: +36-70/364-7031 Tatai gyógyszertár gyakorlattal rendelkező vagy pályakezdő expediáló szakasszisztenst keres 8 órás munkaidőben. Érdeklődni a +36-30/221-1940 telefonszámon lehet. XVIII. kerületi gyógyszertárba keresünk expediálásban gyakorlott szakasszisztenst, teljes vagy részmunkaidőben! Nyitva tartás: H-P: 8-19.30-ig, Szombaton 8-12 óráig! Önéletrajzokat a: szentannapatika@benugyogyszertar.hu e-mail címre várjuk. XIX. kerületi gyógyszertárunkba keresünk expediálásban jártas szakasszisztens kollégát elsősorban teljes munkaidőben, de részmunkaidő is szóba jöhet. Érd: gregor.andrea@megoldaspatika.hu címen lehet. A Benu Maglód Auchan Gyógyszertár szakasszisztens munkatársat keres napi 8 órás munkavégzéssel. Érdeklődni lehet: Szerdahelyi Pál +36-70/506-6264-es telefonszámon. Csongrád megyében, csanyteleki patikába gyógyszerészt és gyógyszerkiadó szakasszisztenst keresünk 8 órás munkakörbe. A patika hétvégén zárva tart. Utazási hozzájárulást biztosítunk. Tel.: +36-70/382-9617 Expediálni tudó szakasszisztenst keresünk szabadságok idejére napi 8 órába, miskolci patikába. Érdeklődni: +36-20/236-6372 Budapest hetedik kerületi Garay Gyógyszertár expediáló szakasszisztens és gyógyszerész munkatársakat keres 6-8 órás munkakörbe. Családias hangulat és betegcentrikus légkör. Jelentkezés a szcserep@gmail.com e- mail címen fényképes önéletrajzzal. GYÓGYSZERÉSZ KERES ÁLLÁST Helyettesítést vállal gyakorlattal rendelkező gyógyszerész LXline és Novodata program ismerettel, angol nyelvismerettel, számlával, autóval. A nyári szabadságok idejére még van pár szabad hét. Tel.: +36-20/240-1543 Expediálásban gyakorlott, terhelést bíró szakgyógyszerész vagyok, és helyettesítést vállalok Budapesten és vonzáskörzetében. Az Elixír és Novodata programokat ismerem, és megfelelő angol nyelvtudással rendelkezem. Érdeklődni e-mailben lehet. E-mail cím: drhelyettesugyi@gmail.com Gyakorlattal rendelkező gyógyszerésznő vállal helyettesítést, ügyeletet; Budapesten, Győrött, Mosonmagyaróváron és ezen városok vonzáskörzetében vagy megegyezés szerint. Novodata és Lxline rendszereket ismerem. Számlaképes vagyok. Érd: helyettesitofanni@gmail.com vagy +36-30/593-5049 telefonszámon lehet. Megbízható, gyakorlott szakgyógyszerésznő helyettesítést vállal az ország egész területén. H-K-Sz (hétvége). Novodata, Optra, LX, QB programismeret. Számlaképes vagyok. Elérhetőségek: +36-30/464-6204, gogo57gloria@hotmail.com 40 41
Kérjük tisztelt hirdetőinket, hogy hirdetményeikben - lehetőség szerint - nevüket és telefonszámukat is tegyék közzé! A hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk! GYÓGYSZERÉSZ KERES ÁLLÁST Munkájára igényes, számlaképes gyógyszerésznő helyettesítést, ügyeletet vállal Novodata, LX-Line, Medivus, QuadroByte programismerettel, angol nyelvtudással Csongrád megyében és környékén. Tel.: +36-20/346-9975, E-mail: helyettesgyogyszereszinfo@gmail.com Tapasztalt gyógyszerész 6 illetve 8 órás munkát keres Budapesten, korrekt patikában. Elérhetőség: allaspatikus@gmail.com Profi gyógyszerész 8 órás állást keres Budapest belvárosában, ill. attól nem messze. Poliglot vagyok. Novodata jó nekem. Elérh.: +36-30/197-0008 Gyakorlattal rendelkező gyógyszerésznő helyettesítést, ügyeletet vállal Budapesten. Május közepétől vannak szabad időpontjaim. Jelenleg Lxline rendszerrel dolgozom. Számlaképes vagyok. Érdeklődni: helyettespatikus@gmail.com vagy +36-70/370-9354 Májustól számlaképes szakgyógyszerésznő helyettesítést, ügyeletet vállal Budapesten és vonzáskörzetében. Elérhetőség: gyogyszereszhelyettes5@gmail.com Tapasztalattal rendelkező gyógyszerész 6 órás állást keres Budapesten állandó délelőttös műszakban. E-mail cím: patikusbud86@gmail.com Szakgyógyszerész, szakközgazdász, cégvezető tapasztalattal, angol, német nyelvtudással délelőtti, 4-6 órás állást keres Óbudáról vagy Ráckeve környékén. Esetleg tömbösítve is. Mindkettőnknek reális bérrel. Autóval is rendelkezem. Tel +36-20/932-0700 Sopronban azonnali kezdéssel férfi gyógyszerész munkát vállal, Novodata ismerettel. Hétvégét, ügyeletet is szívesen. Tel: +36-30/330-2323 2016-ban végzett gyógyszerész állást keres Pécsen, 4-6-8 órás munkaidőben. Helyettesítést is vállalok, akár hétvégén is. Email: legendasvarak@gmail.com Tel: +36-30/207-4937 Intenzív tapasztalattal rendelkező gyógyszerészként, helyettesítést, ügyeletet vállalok. Gyógyszertári szoftverek magas szintű ismeretével rendelkezem. Tel.: +36-30/659-6961 Több, mint 10 éves gyakorlattal rendelkező számlaképes gyógyszerésznő helyettesítést vállal májustól Budapesten és Budakeszi környékén, akár egész napra is. Elérhetőségem: +36-70/945-4159 Budapesten és Hajdú, Szabolcs, Borsod megyékben, nagy tapasztalattal rendelkező, számlaképes gyógyszerész, nagyon jó áron vállal helyettesítést, ügyeletet, alkalmilag vagy akár hosszabb időszakokra is, Novodata, Lx-Line ismerettel. Hívjon bizalommal. Elérhetőség: +36-70/774-5813 Jelentős gyógyszerészi (expediálás, labormunka) és vezetői (irodai munka) tapasztalattal bíró számlaképes gyógyszerésznő helyettesítését vállal országszerte, hosszabb időszakra is. Novodata, LX-line, QB prog.ism., jó kommunikációs és problémamegoldó készség. Elérhetőség: +36-70/679-8763, helpsolvingdr@gmail.com Nagy tapasztalattal rendelkező, számlaképes gyógyszerész helyettesítést, ügyeletet, készenlétet vállal a Dunántúl teljes területén, Budapesten és a környező megyékben. Keressen bizalommal a nap bármely szakában! https://www.facebook.com/statimpatikus elérhetőség: +36-30/549-4954 Gyógyszertári helyettesítést vállalok a Dél-Dunántúl területén. Várom a hívását a +36-30/698-81-31 számon. SZAK/ASSZISZTENS KERES ÁLLÁST Gyakorlattal és angol nyelvismerettel rendelkező gyógyszerkiadó szakasszisztens állást keres Budapesten teljes munkaidőben. Tel: +36-20/257-5164 Gyógyszertári szakasszisztens helyettesítést vállalna 2-3 alkalommal hétköznap délután és hétvégén, Egerben és környékén. Tel.:+36-20/216-7142 Fiatal, lelkes, munkájára igényes, angol nyelvismerettel rendelkező, gyógyszertári asszisztens, aki később a szakasszisztensi vizsgát is le szeretné tenni, állást keres Gyöngyösön, Pásztón, Hatvanban vagy Jászárokszálláson. Tel: +36-30/577-4086, E-mail: paziczki.ferdinand@kodo.hu Keszthelyen és környékén 8 órás gyógyszerkiadó szakasszisztens állást keresek. E-mail: nike035@freemail.hu Gyógyszertári asszisztens végzettséggel keresek állást Budapesten, 6-8 órában, patikai háttér-irodai munkára. Elérhetőségem: kovacsvivienne240@gmail.com Gyógyszertári asszisztens állást keresek Veresegyház és környékén valamint Budapesten. Tel.: +36-70/567-6127 Email: andreaszabone11@gmail.com Alkalmi és hosszútávú (akár részmunkaidős) állást keresek Budapesten gyógyszertári asszisztens munkakör betöltésére. Elérhetőség: gytasszi@gmail.com Gyógyszertári asszisztens végzettséggel keresek hosszútávú munkalehetőséget Budapesten. Elérhetőség: gyogyszertariasszi@gmail.com +36-20/971-4863 Gyakorlott gyógyszertári asszisztens néhány hónap múlva szakasszisztens, expediálási, ügyviteli, számviteli készletgazdálkodási tapasztalattal munkát keres Vas és Győr- Sopron megyében. Tel.: +36-30/539-1662 Gyógyszerkiadó szakasszisztens állást keres Budapesten LX-line program ismerettel! Elérhetőség: asszisztens122@gmail.com 11 éves gyakorlattal rendelkező gyógyszertári szakasszisztens vagyok a XII. kerületben állást keresek napi 6 órában. Dolgoztam Novodata rendszeren. Email: bbk1977@gmail.hu Számlaképes szakasszisztensként helyettesítést vállalok Debrecen területén. Többéves szakmai tapasztalattal valamint Novodata és LX-line programismerettel. Érdeklődni: +36-70/770-3951 telefonszámon. Nyíregyházán gyógyszertári szakasszisztens 8-6 órás állást keres. Minden megoldás érdekel. Nem nyugdíjas. Tel: +36-20/474-1563, csak 18 óra után. Gyakorlattal rendelkező gyógyszerkiadó szakasszisztens állást keres Miskolcon. Tel.: +36-20/257-5164 Asszisztensi állást keresek Győrben vagy környékén. Tel: +36-20/512-1370 Tapasztalattal rendelkező 28 éves gyógyszertári asszisztens nő vagyok, asszisztens állást keresek főként Dunakanyar és vonzáskörzetében. Tel: +36-20/435-4569 Gyógyszerkiadó szakasszisztens állást keres hosszú távra Szegeden és környékén! Elérhetőség hori96@gmail.com Munkájára igényes szakasszisztens - gyógynövénybolti gyakorlattal - 6 vagy 8 órában, Debrecenben vagy környékén állást keres. Tel.: +36-20/551-8626 36 év gyakorlattal Kaposvár és vonzáskörzetében szakasszisztensi állást keresek. Tel: +36-30/293-7914, mail: csillag.sz62@gmail.com Gyógyszerkiadó szakasszisztens végzettséggel, gyakorlattal állást keresek Egerben. Tel.: +36-30/229-3688. 15 éves gyakorlattal rendelkező gyógyszertári szakasszisztens vagyok, gyes után szeretnék újra munkába állni. Dolgoztam LX-line és Quadro byte rendszereken. Szakasszisztensi állást keresnék napi 6 órában, elsősorban a XI. kerületben. Bencze Tímea +36-30/654-9530 e-mail: benczetimea51@gmail.com Eger területén állást keresek. Lelkes, munkájára igényes, gyógyszertári asszisztens vagyok, októberre szakasszisztensi vizsgával rendelkezem. E-mail: delfin70@freemail.hu Gyógyszertári asszisztensi állást keresek elsősorban Debrecenben. Májusban végezek. Ahogy lehet a szakasszisztensi tanfolyamot is el fogom végezni. Tel.: +36-30/517-8266 33 éves szakasszisztens helyettesítést vállal, akár hétvégén is, Fót és környékén. Tel.: +36-20/254-1448 Fiatal, idén végzett gyógyszertári asszisztens, aki később szakasszisztens vizsgát is le szeretné tenni, asszisztensi állást keres gyógyszertárba. Fő- ill. részmunkaidőbe is Nagykőrös vonzáskörzetében! Tel: +36-20/360-5595 Gyógyszertári asszisztensi állást keresek Miskolcon. Tel.: +36-20/494-5077 ELADÓ GYÓGYSZERTÁRAK www.patikapartner.hu Eladó gyógyszertárak teljes gazdasági átvilágítása országszerte. Ha gyors, pontos, megbízható szolgáltatást keres, jó helyen jár! Keresztes Andrea +36-1/477-2835, keresztes.andrea@benu.hu www.patikapartner.hu Komárom-Esztergom megyében kis forgalmú falusi gyógyszertár nyugdíjba vonulás miatt eladó. A gyógyszertár önálló, saját ingatlanban Bt-ként működik, egyedüli patikaként a községben. Hitel, tartozás nincs. Érd: 06-34/349-528 vagy postmaster@kalinaestsa.t-online.hu címen Jó forgalmú Jász-Nagykun-Szolnok megyei Benu gyógyszertár személyi joga és a hozzá tartozó tulajdonrész eladó. Érdeklődni a +36-20/263-0426 és a +36-20/965-5170 telefonszámokon lehet. Balassagyarmaton Benu gyógyszertár gyógyszertárvezetői üzletrésze személyi jog átadással - nyugdíjba vonulás miatt - eladó. A gyógyszertár forgalma havi 20M Ft. Fiatal gyógyszerészek részére minden segítséget megadunk. Akarsz gyógyszertárvezető lenni? Itt a lehetőség! Érd.: +36-20/221-2418 Vas megyében működő magángyógyszertárba keresünk gyógyszerész munkatársat, - megegyezés szerint befektetési és üzemeltetési lehetőséggel együtt. Érdeklődni: vasipatika@gmail.com 1995-ben alapított vállalkozás, ma is működő kisforgalmú gyógyszertár nyugdíjba vonulás miatt 10 millió Forintért eladó. A vállalkozás alaptőkéje 6,5 millió Forint. Elérhetőség: 06-1/390-6042, 06-1/399-0578 Nógrád megyei városban háziorvosi rendelők mellett és több üzemorvosi rendelő közelében bérelt ingatlanban gyógyszertár eladó! Érdeklődni: +36-20/211-9012 42 43
www.p-i-n.hu Kérjük tisztelt hirdetőinket, hogy hirdetményeikben - lehetőség szerint - nevüket és telefonszámukat is tegyék közzé! A hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk! ELADÓ GYÓGYSZERTÁRAK Debrecenben, Kishegyesi u. végén br: 6,2 milliós havi forgalmú patika, 1051 m2 telken, 45 M Ft-ért nyugdíjba vonulás miatt eladó. 3 háziorvosi rendelő szemben. Érd: munkaidőben 06-52/532-833 GYÓGYSZERTÁRAT VÁSÁROLNA Nagy tapasztalattal rendelkező szakgyógyszerész patikát vásárolna Budapesten, Pest megyében, Balaton környékén, Győr-Moson-Sopron megyében, esetleg Komárom-Esztergom megyében családi vállalkozásnak. Azonnali készpénzes fizetés, kérem hívjon bizalommal! Elérhetőség: +36-30/224-3662 vagy eladopatika2018@gmail.com Nulladik generációs gyógyszerészként eladó vagy átvehető patikát keresek. Minden megoldás érdekel. Megkereséseket a gyogyszertarvasarlas2018@gmail.com e-mail címen várom köszönettel. Saját részemre keresek eladó, jövedelmező gyógyszertárat. Bármilyen megoldás érdekel. Ajánlatokat a +36-20/360-8340-es számra várom. Eladó patikát keresek saját részre budai oldalon vagy vonzáskörzetében, ami saját üzlethelyiségben vagy ingatlanban található. A patika rövid bemutatását a debrecenipatika@gmail.com címre kérem. EGYÉB Felújítás miatt eladó 2 db üveg vitrin ezüst oldallal, 2 ajtós, zárható, 4 üveg polc, tükör hátoldal, világítás. Méret: 67*176*33 cm Email: rozsnyay2015@gmail.com, Tel: +36-30/331-8035 XI. kerületi gyógyszertárba takarító munkatársat keresünk. Munkaidő másnaponta 2-3 óra. Érdeklődni a 06-1/382-0440-es telefonszámon lehet. Gyógyszertári berendezéseket vásárolnánk: keresünk használt, de működőképes kenőcskeverő gépet, Hunfalvy porosztót, 3g-os kúpkiöntő formát, infralámpát. Elérhetőség: tahipatika@gmail.com, 06-26/889-103 Megvásárolnám használt, de használható, feleslegessé vált, többlet... gyógyszertári laborfelszerelési tárgyait (patendula, pisztilus, üvegpohár, dörzsmozsár...) E-mail: pumukli007@freemail.hu Tel: +36-70/236-8717 44 Rendeljen kényelmesen online akcióinkból!