Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron 2015. szeptember hónapban Hajas Tibor táncpedagógus vezetésével kelt életre a társastánc tanfolyam településünkön, ahol 13 diák tanulja a tánclépéseket. Kőszegi Németh József az Orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója úgy döntött, hogy 2016ban, Pusztaföldvárra is elhozza a Tavaszi Fesztivál elnevezésű rendezvényét. A fesztiválon a pusztaföldvári moderntánc csoport tagjai mellett a művészeti iskola tanszakainak bemutatkozó fellépését is láthatjuk. A rendezvény időpontja: 27, szerda 17 óra Helyszíne:Művelődési ház Pusztaföldvár Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők és a diákok! Tisztelt Lakosság! Ismételten, lehetőséget szeretnénk biztosítani Önöknek a kemence használatára. Minden pénteken befűtjük a Szabadság téri földvárban lévő kemencét, és aki csak akar, oda mehet és megsütheti, amit otthon előkészített: kenyeret, töltött káposztát, húst stb. Az első ilyen alkalom március 4-én /péntek/ lesz. Körülbelül 13.30-órára lesz kellőképpen felfűtve a kemence. 14.00-óráig várjuk az érkezőket. Ezután minden pénteki napon ugyan így teszünk. Mindenkit szeretettel várunk. Pusztaföldvári Községi Önkormányzat
Kulturális Hírek 2.
Ezúton is szeretném a művelődési ház, az önkormányzat és a pusztaföldvári Lakosság nevében megköszönni az Orosfarm Szövetkezet elnökének, Dominkó Sándornak, hogy a zökkenő mentes rendezvény szervezés érdekében, 9 db 8 személyes asztallal bővítette eszközállományunkat. Így már nyugodtan nézhetünk a 2016-os rendezvények elébe. Gyarmatiné Laduver Márta 3.
V. Népzenei Találkozó A 12 fővel működő Búzavirág Népdalkör és a művelődési ház közös szervezésében V. alkalommal került megrendezésre a Népzenei Találkozó 2016 február 27.-én, ahol 8 vidéki és helyi csoport színvonalas műsorát néztük meg közösen. Elfogadta a meghívásunkat: Aranyvessző Népdalkör Nagyszénás Bokréta NépdalkörOrosháza Dohánylevél Hagyományőrző Egyesület Csanádapáca Ifjúsági Citerazenekar Pusztaföldvár Földvár Citerazenekar Pusztaföldvár Kurticsi Citerazenekar Nagyszénás Nefelejcs Népdalkör Csorvás Rónasági Citerazenekar Kisiratos A jelenlévőket Dr. Baranyi István Pusztaföldvár polgármestere köszöntötte, a rendezvényen az Aranypatkó Csárda szolgáltatta a kiadós ebédet, Boros István a talpalávalóról gondoskodott. A konferanszié: Dr. László Jenő Csaba volt. Ezúton mondunk köszönetet a rendezvény támogatóinak: Darvas József Nyugdíjas Klub tagjai, Földvár Bt, Gyarmatiné Laduver Márta és a művelődési ház dolgozói, Harangos-Éri Kft, Mag-Ház Egylet, Orosfarm Szövetkezet, Pusztaföldvár Község Önkormányzata, Sinka Ferenc, Sonkolyos Szabolcs, Srankó József, Szabó Gyula, Tóth Sándorné, Zsigovics Péterné, Vadászbálon a Búzavirág Népdalkör Meghívást kaptunk 2016. március 5.-re a művelődési házban megrendezésre kerülő vadászbál nyitó előadására. Ezúttal azonban nem csak énekléssel készültünk, hanem egy rövid kabaré jelenettel. Öreg nyugdíjas asszonyoknak öltözve, görbebotra támaszkodva jelentünk meg a színpadon, meglepve a jelenlévő bálozó közönséget. A vastaps arra engedett következtetni, hogy előadásunk elnyerte a vendégek tetszését. A kabaréjelenet közreműködői: Gál Lászlóné, Molnár Annamária, Réti Zoltánné, Srankóné Dóczi Krisztina, Szabóné Ábrahám Edit, Szatmári Szilvia, Szivák Józsefné, Palyov Pál. Vendég szereplőnk: Kasza Illésné 4.
Óvodai Hírek Március 08.-án a fiúk köszöntötték a lányokat Nőnap alkalmából. Különböző technikákkal készítettek virágot, amelyet nagy titokban tartottak az átadás pillanatáig. Március 11.-én Tesz-Vesz napot hirdetett a Szeged-Csanád Egyházmegye, amelyen óvodásaink is részt vettek. Kertészkedtünk, szépítettük az óvoda udvarát. Március 15.-ére készültek gyermekeink. Kokárdát és zászlókat készítettek, amelyet ezután át vittek az iskolában lévő Petőfi Sándor emlékfalhoz és megemlékeztek az elesett huszárokról. Március 18.-án tartottuk az Apák napját óvodánkban. Szeretettel és izgalommal vártuk az édesapákat, nagypapákat és keresztapukákat. Egy közös délelőttöt tölthettek gyermekeikkel. Természetesen nagy várakozás, készülődés előzte meg a nagy napot. Sütöttünk, ajándékot készítettünk és köszöntő verssel, énekkel vártuk a vendégeket. ÓVODAI BEÍRATÁS 14. 8-16 óráig 15. 8-16 óráig Pusztaföldvár, Szabadság tér 2. A beiratkozáskor szükséges dokumentumok bemutatását kérem: - A gyermek születési anyakönyvi kivonata - A gyermek TAJ kártyája - A gyermek lakcímkártyáját, amely tartalmazza a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót (név és azonosítószám), továbbá a gyermek bejelentett lakcímét vagy tartózkodási helyét. - A szülő lakcímkártyáját, amely tartalmazza a szülő nevére kiállított személyi azonosítót (név és azonosítószám), továbbá a szülő bejelentett lakcímét vagy tartózkodási helyét. - Jegyzői határozatot a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapításáról, amely a gyermek hátrányos helyzetű státuszát igazolja. - Szakvéleményt (pl. orvosi, korai fejlesztő, TVSZRB): a gyermek eltérő fejlődési ütemének igazolására. Tisztelettel: Holecskáné Rusvai Éva Vezető óvónő Március 20.-án Virágvasárnapkor a templomban óvodásaink is ismerkedhettek a barkaszenteléssel és Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásával. Egész hetünk a kereszténység legnagyobb ünnepe a Húsvét körül forgott. Március 21-22-23. a Húsvéti készülődés jegyében telt. A nagycsoportosok ellátogattak a katolikus templomba, ahol végig követték a szent képek alapján a Passiot. Keddi napon nyílt napot tartottunk, ahova szeretettel vártuk a szülőket is. Együtt közösen díszítettünk tojásokat és sütöttük meg az ünnepi kalácsot. Szerdán folytattuk továbbra is a kézműves foglalkozásokat és a fiúk pedig illatos kölnivel meglocsolták a lányokat. MESEVÁR ÓVODA ALAPÍTVÁNY HÍREI Lassan elérkezünk az adóbevallások leadásának végső határidejéhez. Ezúton szeretnénk kérni Önöket, hogy aki még nem döntötte el kinek adományozza adója 1%-át támogassák alapítványunkat. MESEVÁR ÓVODA ALAPÍTVÁNY ADÓSZÁMUNK: 18389605-1-04 Előre is köszönjük segítségüket! Holecskáné Rusvai Éva, Tóth Nikoletta 5.
Evangélikus Hírek Anyák napi istentisztelet Ahogyan évek óta tesszük, idén is megtartjuk az édesanyák ünnepét. Április 30-án (szombat) este 6 órakor a gyülekezeti ház udvarán szabadtéri istentisztelet keretében ünnepelünk. A hittanos gyerekek verses köszöntője után az édesanyák, nagymamák, dédmamák áldásban részesülnek, és imádságban emlékezünk az elhunyt édesanyákra, nagymamákra, dédmamákra. Szeretettel várjuk az édesanyákat, a családokat, és mindenkit, aki hálás az édesanyjának, édesanyjáért. Evangélikus Élet a könyvtárban Gyülekezetünk ajándékaként továbbra is olvasható az Evangélikus Élet magazin a községi könyvtárban. A kéthetente megjelenő lap a közelmúltban megújult, színes magazin formátumú lett, amely színvonalas olvasmányt kínál mindenkinek. Szeretettel ajánljuk a földváriak figyelmébe. Evangélikus istentisztelet Minden vasárnap de. 9 órakor tartunk istentiszteletet a Rákóczi u. 30. szám alatti gyülekezeti házban. A hónap első vasárnapján áldásban részesülnek a hónap születésnaposai, a második vasárnapon úrvacsoraosztás kacsolódik az istentisztelethez. A gyerekek, iskolai és óvodai dolgozók számára igazolást adunk az istentiszteleti látogatásról, amit az intézmény elfogad. Szeretettel vár mindenkit közösségünk! Adózók figyelmébe! Személyi jövedelemadója egyházaknak felajánlható egy százalékával Ön is támogathatja a Magyarországi Evangélikus Egyház munkáját. A nyilatkozatra beírandó technikai szám: 0035. A VAJDA SÁRA EGYESÜLET HÍREI A d ó z z o n a Va j d a S á r a I f j ú s á g i é s K u l t u r á l i s Egyesületnek! Adója 1 %-ából mi Önöknek szervezünk színvonalas programokat. Adószámunk: 18388893-1-04 Köszönjük. Fontosabb telefonszámok: Polgármesteri hivatal: 68/422-000 20/771-1904 Polgármester - Dr. Baranyi István: 0620/771-1900 Alpolgármester Sonkolyos Szabolcs 0620/287-9025 Konyha: 0620/771-1911 Tűzép: 0620/482-5025 Polgárőrség Csekő László: 0630/968-9893 Rendőrség Körzeti megbízottak: - Ferenczi Péter - Kincses István Gábor Tel.: 06-30/633-7215. Háziorvosi rendelő: 68/422-002 Központi ügyelet: 68/411-200 Hatósági állatorvos Dr. Sin Zoltán: 30/9382-414 Óvodavezető: Holecskáné Rusvai Éva 3630/844-8963 Óvoda: 0630/844-8926 Puskás Tibor iskolaigazgató: 0630/844-8965 Iskola-titkárság: 0668/422-011 0630/515-8883 Iskola, alsó tagozat: 0630/844-8915 Művelődési ház Gyarmatiné Laduver Márta: 0620/ 771-1907 Dr. Fodor Zsuzsanna: 0630/565-3671 Védőnő Tibáné Hamvas Zsuzsanna 0630/467-61-04 Lászlóné Házi Magdolna evangélikus lelkész: 06/20/770-00-81 Blősz Attila katolikus plébános: 06/20/770-09-14 " Előnevelt csirke, kacsa, valamint vetőmag kukorica rendelhető." Bocsán Istvánné 06-20/510-3368 Kérem a Tisztelt Lakosságot, hogy a Hírmondó májusi számába a cikketet és hirdetéseket 21-ig szíveskedjenek beküldeni az Önkormányzati Hivatalba vagy a pusztakonyvtar1@gmail.com címre. Fogadóóra Sonkolyos Szabolcs alpolgármester fogadóórája: minden páros héten csütörtökön 14-16 óra minden páratlan héten csütörtök 16-17 óra 6. Polgármesteri Hivatalban és az újfalusi iskolában. Felelős kiadó: Pusztaföldvári Községi Önkormányzat Képviselő Testülete Engedélyszám: 2.2.4./1568/2003. Nemzetközi azonosítószám: ISSN 2061-0874