TÁJÉKOZTATÁS ÉS MEGHÍVÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TÁJÉKOZTATÁS ÉS MEGHÍVÓ"

Átírás

1 Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom TÁJÉKOZTATÁS ÉS MEGHÍVÓ Tisztelt pusztaföldváriak, tisztelt véleményező partnerek! Pusztaföldvár Község Képviselő-testülete elhatározta, hogy ez évben elkészíti a Község településképi arculati kézikönyvét (TAK) és településképi rendeletét; ennek előkészítéseképpen már megalkotta a partnerségi egyeztetésről szóló rendeletét. A fent nevezett dokumentumok megalkotása a településen folyó előkészítő vizsgálatokat, az épített természeti értékek feltárását és azok értékelését, majd a munkaközi anyag egyeztetését igényli. Lényeges a helyi társadalom érdemi bevonása ebbe a folyamatba, ezért az Önkormányzat javaslatokat és véleményeket vár a lakosság részéről. A részletekről előzetes lakossági fórum lesz a tervezők részvételével augusztus 31-én 18 órakor a pusztaföldvári művelődési házban. A fórum témájáról bővebben lehet olvasni az Előzetes partnerségi tájékoztató -ban, amely megtekinthető a község honlapján. A tervezési folyamat a későbbiekben is nyomon követhető és véleményezhető lesz a partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 14/2017 (VII.10.) Kt. sz. önkormányzati rendeletünknek megfelelően. Fentiek alapján várjuk a Tisztelt lakosság-, a község területén ingatlannal rendelkező tulajdonosok-, továbbá a pusztaföldvári székhellyel vagy telephellyel rendelkező civil egyesületek és gazdasági szervezetek észrevételeit, javaslatait.előzetes észrevételeikben a következő kérdésekre várunk elsősorban reagálást: Mire büszke Ön Pusztaföldvár Község kapcsán? Kérem, nevezzen meg hagyományokat, természeti, táji értékeket, és egyéb olyan tényezőket, amitől a község szerethető! A község - régi, új vagy felújított - épületei közül melyiket kedveli leginkább? Mely épített vagy természeti környezeti értékeket javasolja védeni.? Szűkebb lakóhelyét illetően milyen kedvező településképi sajátosságokat emelne ki és milyen előírásokat javasol meghozni? Támogassa-e Ön szerint a község a tulajdonosokat a régi értékes épületek felújításában? Mennyire engedne teret a reklámoknak? Az észrevételek, javaslatok közlésére 15. (péntek) van mód a Községi Polgármesteri Hivatal titkárságán személyesen, postai úton Pusztaföldvár község polgármesterének címezve (5919 Pusztaföldvár, Rákóczi u. 66. szám alatti címre vagy elektronikus úton a polghiv@pusztafoldvar.hu címre, üzenet formájában, vagy közvetlenül a község weboldalán, címen, hozzászólás formájában. Segítő együttműködésüket előre is köszönöm! Pusztaföldvár, augusztus 1. Dr. Baranyi István polgármester

2 Evangélikus Hírek Megújulhat a templomtető Isten iránti hálával tájékoztatjuk falunk érdeklődő lakosságát, hogy a templomtető felújítására a Vidékfejlesztési Programra benyújtott pályázatunkat támogatásra érdemesnek ítélték, mintegy 43 millió Ft-os uniós és kormányzati támogatás érkezik erre a programra. Ezt egészíti ki a helyi gyűjtés eredménye (közel 1,5 millió Ft, valamint a Magyarországi Evangélikus Egyház mintegy 6 millió Ft-os kiegészítése. A munka várhatóan 2018ban kezdődhet el. Az összeg reménység szerint elegendő lesz a legfontosabb munkára: a templomtető teljes cseréjére. Ezúton is köszönet a pályázat előkészítőjének, a helyi önerőbe adakozóknak minden munkáért, támogatásért, segítségért, imádságért. Tájékoztatjuk Önöket továbbá, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumához benyújtott pályázatunk, amelyből a templomfalak külső és belső felújítását tervezzük megvalósítani, még elbírálás alatt van. A helyi forrás gyűjtését folytatjuk, hogy az esetlegesen szükséges apróbb munkákra legyen a gyülekezetnek fedezete. Kérjük, lehetőségeikhez mérten támogassák a munkát a reformáció emlékéve 500 éve, október 31-én szögezte ki a wittenbergi vártemplom kapujára Martin Luther Ágoston-rendi szerzetes egyházújító tételeit. Ezzel megkezdődött a reformáció, amely a protestáns felekezetek kialakulásán túl hatással volt a világtörténelem egészére: a kultúra, a tudomány és a gazdasági élet fejlődésére is. Egyes történészek nem véletlenül a középkor végeként jelölik meg az 1517-es évszámot. Sola Scriptura, sola fide, sola gratia, solus Christus egyedül a (Szent)írás, egyedül a hit, egyedül a kegyelem, egyedül Krisztus: a reformáció ezen üzenetei ma is a protestáns felekezetek tanításának sarokkövei. Ezért most a Bartók Béla Művelődési Házzal együttműködve a reformáció emlékévében nem csupán emlékezésre és ünneplésre hívjuk Önt, családját és barátait, hanem szeretnénk felhívni a figyelmet hitünk alapjaira. 2. Szeptember 24. (vasárnap) Református-evangélikus közös ünnepi istentisztelet úrvacsorával Helyszín: evangélikus templom Igét hirdet: Szalkay Róbert református lelkipásztor Emléktábla-avatás a templom főbejáratánál Emlékpad avatása a templomkertben Szeverényi Mihály festőművész kiállításának megnyitása Helyszín: Bartók Béla Művelődési Ház Szeverényi Mihály 1952-ben született Békéscsabán. Vallomása szerint már 13 évesen tudta, hogy festő lesz. Hivatásválasztásában Gazsy Endre, egy a jézusi szeretetet közvetítő pedagógus, rajztanár erősítette meg, és bár a vallásos indíttatású apai szigor a fodrász szakmát jelölte ki számára, nem engedett a személyes elhivatottság parancsából. Ez a konok hűség önmagához és vállalt elhivatottságához példaadó. Erre bizonyság, hogy a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz-földrajz szakát is majd harminc évesen végezte el. Tanulmányai alatt Novák András és Dér István festőművészek voltak a mesterei. A 80-as években Lóránt János festőművész által vezetett Békési Alkotótáborokban töltött időszakok pozitívan hatottak festészetére. Szakrális munkái: a békéscsabai református templom üvegablakai, a békéscsabai evangélikus nagytemplom új oltárképe (Elvégeztetett ), A gyulai adventista imaház belső tere (Színharmóniák) és a berlini Missziós Központ kápolnájának oltárképe ( Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet ). [Szeptember 24-én délelőtt nem tartunk istentiszteletet.] Október 14. (szombat) Filmvetítés: Luther (német életrajzi dráma, 119') (2013) Helyszín: evangélikus gyülekezeti terem Október 29. (vasárnap) Luther. c. zenés műsor Helyszín: Bartók Béla Művelődési Ház Közreműködnek: fővárosi művészek, lelkészek [Október 29-én délelőtt nem tartunk istentiszteletet.] Október 31. (kedd, a reformáció emléknapja) 9.00 Evangélikus ünnepi istentisztelet úrvacsorával Helyszín: evangélikus templom Igét hirdet: Lászlóné Házi Magdolna evangélikus lelkész Utána: emlékfa ültetése a templomkertben Indul a tanév Kedves Szülők, Gyerekek! A 2017/2018-as tanévben ismét lehetőség van az evangélikus hitoktatást választani a helyi óvodában és iskolában. A hittanórákat idén is Katona Ildikó (Ildikó néni) és Lászlóné Házi Magdolna (Magdi néni) tartják. Az evangélikus hitoktatásnak nem feltétele, hogy a gyermekek meg legyenek keresztelve, de ilyen irányú igény esetén várjuk megkeresésüket. Kérjük, hogy időben jelezzék az osztályfőnöknek, óvó néniknek, ha az evangélikus hittant választják (különösen az óvodát most kezdő gyermekek!). Az iskolásoknak gyülekezetünk idén is ingyen biztosítja a színes, korszerű hittankönyveket. Áldott tanévet kívánunk a Szülőknek, Gyerekeknek és Pedagógusoknak is!

3 Kulturális Hírek 3.

4 4.

5 Nyári élménytábor Pusztaföldvár Kedves Gyerekek, Kedves Szülők! Számunkra nagyon gyorsan véget ért a nyár, mely idő alatt ötször egy hetes nyári napközis táborban vehettek részt az Önök gyermekei és unokái. Az öt hét különböző témákra épült, de mindegyik élményekben és programokban dús volt. Játszottunk, sportoltunk, lovagoltunk, kocsikáztunk, alkottunk, kísérleteztünk, fürödtünk. Az Erzsébet Tábornak köszönhetően sok új játékkal lett gazdagabb intézményünk, melyek itt maradnak és bármikor használhatóak. Csodaszép helyekre utaztunk, fagylaltoztunk, süteményeztünk, étteremben jártunk és a napközi konyhán finom ebédet kaptunk. Jártak nálunk rendőrök, tűzoltók, mentősök, vöröskeresztesek, polgárőrök, fafaragók, íjászok. Meglátogattunk helyi gazdákat, szakmákat ismertünk meg. Köszönjük az iskola és az önkormányzat vezetőinek, dolgozóinak, a képviselő-testület tagjainak a táborhoz nyújtott támogatást, az önkéntes kísérők aktív részvételét, a kultúrházi dolgozók, a közmunkások, diákok, szülők, nagyszülők önzetlen és odaadó segítségét. Az, hogy ilyen sok élménnyel lettek gazdagabbak gyermekeink, ez a közös összefogott munkának is köszönhető. Megható és felejthetetlen pillanatokat őrzünk szívünkben, és bízunk abban, hogy a táborba fektetett munkánk sok év múlva is kellemes élményként tér vissza a gyermekek emlékezetében. Laduver Márta és a kultúrház dolgozói 5.

6 Kedves vásárlóink! Fogászat rendelési idő: Bővült árúkészlettel várjuk régi és új vásárlóinkat! Még tombol a nyár festene, betonozna, vakolna? Nálunk mindent megtalál! Egyedi rendeléseket felveszünk pár napon belül megszerezzük! -a hétfői rendelés megszűnik - péntek páros hét: páratlan hét: Egy kis ízelítő az árúkészletből: - Sóder 8500 Ft/m3 helyett 7500 Ft/m3-5 Kg glett 1550 Ft - 25 kg fagyálló csemperagasztó 2930 Ft - 2 kg fugapor 1450 Ft - Felmosóvödör szett 1800 Ft Locsolótömlők, gyorscsatlakozók, csirkeitatók, takarófólia, kerti csapok, facsavarok széles választékban! Üdv: Tüzép dolgozói Tamás és Csilla A pusztaföldvári Öregfiúk csapata ezúton megköszöni a rendezvényükhöz nyújtott támogatásokat Laduver Mártának, Gyalai Melindának, Sonkolyos Szabolcsnak és Németh Györgynek. Öregfiúk csapata ig módosul: A betegek fogadása időpont egyeztetéssel történik személyesen vagy telefonon: Köszönettel: Dr. Kodácz Emese A Posta nyitvatartása szeptember 1-től az alábbiak szerint módosul: Hétfőtől-Péntekig.: Szombat.: Vasárnap.: A Posta új telefonszáma: / Köszönettel: Baráth Gabriella Fontosabb telefonszámok: Polgármesteri hivatal: 68/ / Polgármester - Dr. Baranyi István: 0620/ Alpolgármester Sonkolyos Szabolcs 0620/ Konyha: 0620/ Tűzép: 0620/ Polgárőrség Csekő László: 0630/ Rendőrség Körzeti megbízottak: - Ferenczi Péter - Kincses István Gábor Tel.: 06-30/ Háziorvosi rendelő: 68/ Központi ügyelet: 68/ Hatósági állatorvos Dr. Sin Zoltán: 30/ Óvodavezető: Holecskáné Rusvai Éva 3630/ Óvoda: 0630/ Puskás Tibor iskolaigazgató: 0630/ Iskola-titkárság: 0668/ / Iskola, alsó tagozat: 0630/ Művelődési ház Gyarmatiné Laduver Márta: 0620/ Dr. Fodor Zsuzsanna: 0630/ Dr. Kodácz Emese: 0620/ Védőnő Tibáné Hamvas Zsuzsanna 0630/ Lászlóné Házi Magdolna evangélikus lelkész: 06/20/ Blősz Attila katolikus plébános: 06/20/ Krajnyák János Mezőőr 06/20/ Kérem a Tisztelt Lakosságot, hogy a Hírmondó októberi számába a cikkeket és hirdetéseket augusztus 24-ig szíveskedjenek beküldeni az Önkormányzati H i v a t a l b a v a g y a pusztakonyvtar1@gmail.com címre. Fogadóóra Sonkolyos Szabolcs alpolgármester fogadóórája: minden páros héten csütörtökön óra Polgármesteri Hivatalban és minden páratlan héten csütörtök óra az újfalusi iskolában. 6. Felelős kiadó: Pusztaföldvári Községi Önkormányzat Képviselő Testülete Engedélyszám: /1568/2003. Nemzetközi azonosítószám: ISSN

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom BÉKÉS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL OROSHÁZI JÁRÁSI HIVATALA Ebzárlat és legeltetési tilalom elrendelése HATÁROZAT Járványügyi megelőző

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. vár állott s most földhalom

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. vár állott s most földhalom Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom Meghívó Pusztaföldvár Községi Önkormányzata és Dr. Fodor Zsuzsanna adjunktus ezúton meghívja a Tisztelt Lakosságot a TOP-4.1.1-15-BS1-2016-00001-

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2016. március 15. (kedd) Bartók Béla Művelődési Ház Pusztaföldvár, Jókai u. 12.

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2016. március 15. (kedd) Bartók Béla Művelődési Ház Pusztaföldvár, Jókai u. 12. Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja A mi Március 15-énk Pusztaföldvár Község Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és családját az 1848/49 es szabadságharc évfordulóján megrendezésre kerülő

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. KISPIRIT Szám: 342-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kispirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 29-én (hétfőn) 10,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron

Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron 2015. szeptember hónapban Hajas Tibor táncpedagógus vezetésével kelt életre a társastánc tanfolyam településünkön, ahol

Részletesebben

VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 2015. október 9-10.

VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 2015. október 9-10. Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 9-10. Helyszín: Pusztaföldvár Sportpálya, Művelődési Ház és Könyvtár, Szabadságtéri földvár Programok: 9. Péntek 17:00

Részletesebben

Ti s z t e l t O l v a s ó!

Ti s z t e l t O l v a s ó! Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom Ti s z t e l t O l v a s ó! Most arról szeretném tájékoztatni Önöket, hogy több beruházás is indul a közeljövőben településünkön,

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya 2.

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya 2. Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (VIII. 4.) önkormányzati rendelete a településfejlesztési, a településrendezési, és a településképi partnerségi egyeztetés szabályairól Szigliget

Részletesebben

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. A Képviselő-testület döntése alapján a 40 AK ünnep végleges programja:

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. A Képviselő-testület döntése alapján a 40 AK ünnep végleges programja: Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja A Képviselő-testület döntése alapján a 40 AK ünnep végleges programja: Kulturális Hírek Interjú uborkaszezonban 2016. év nyarán olyan eseményt történt településünkön,

Részletesebben

Földvári Kultúráért díj

Földvári Kultúráért díj Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja Földvári Kultúráért díj Pusztaföldvár község és a művelődési ház vezetősége úgy döntött, hogy ezentúl minden évben a Magyar Kultúra Napján köszönetet mond

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A partnerek tájékoztatásának módja és eszközei 2.

1. A rendelet célja. 2. A partnerek tájékoztatásának módja és eszközei 2. Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2017. (V. 18.) önkormányzati rendelete a településfejlesztési, a településrendezési és a településképi partnerségi egyeztetés szabályairól Hegymagas

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS 2019. május HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY 1 XIV. ÉVF. 4. HÉT UTOLSÓ FRISSÍTÉS A TARTALOMBAN: 2019.01.27. Oldalszám: 82 2 FELHÍVÁSOK, KÖZÉRDEKŰ HIRDETMÉNYEK 3 Lakossági felhívás Értesítjük a lakosságot, hogy községünkben

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező

Részletesebben

KATolikus egyházközségeink F

KATolikus egyházközségeink F 2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)

Részletesebben

Cím: 2340 Kiskunlacháza Kinizsi u. 1. Tel.: Mobil:

Cím: 2340 Kiskunlacháza Kinizsi u. 1. Tel.: Mobil: Közérdekű információk Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Cím: 2340 Kiskunlacháza Kossuth Lajos tér 1. Tel./Fax: 06-24-519-830, 06-24-519-840 E-mail: pmhivatal@kiskunlachaza.hu dr. Répás József polgármester:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24. Ügyszám: 24-161/2016. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2016. november 24. Nyirád 2016 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád

Részletesebben

DEBRECEN FEBRUÁR

DEBRECEN FEBRUÁR HORT NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ SZAKMAI VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ DEBRECEN 2017. FEBRUÁR 2 HORT NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ SZAKMAI VÉLEMÉNYEZÉSI

Részletesebben

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG 2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános üléséről december 29.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános üléséről december 29. Ügyszám: 133-147/2017. JEGYZŐKÖNYV Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének nyilvános üléséről 2017. december 29. Nyirád 2017 1 Jegyzőkönyv Készült: Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

2340 Kiskunlacháza, Vörösmarty u. 3. tel: 06-20-569-7031

2340 Kiskunlacháza, Vörösmarty u. 3. tel: 06-20-569-7031 Közérdekű információk Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Cím: 2340 Kiskunlacháza Kossuth Lajos tér 1. Tel./Fax: 06-24-519-830, 06-24-519-840 E-mail: pmhivatal@kiskunlachaza.hu dr. Répás József polgármester:

Részletesebben

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. vár állott s most földhalom. M e g h í v ó

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. vár állott s most földhalom. M e g h í v ó Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom Pusztaföldvár Községi Önkormányzata Polgármesterétől M e g h í v ó Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 22-én

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 18.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 18. Ügyszám: 87-79/2015. JEGYZŐKÖNYV nyilvános, rendkívüli üléséről 2015. június 18. Nyirád 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános, rendkívüli üléséről Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Nyirád,

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink

egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink 2019. június hit vallás egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI KAtolIKus egyházközség miserend a nyári időszakban: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (dabas-szőlők),

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

KATolIKUS egyházközségeink F

KATolIKUS egyházközségeink F KATolIKUS egyházközségeink F GyÓNI KATolIKUS egyházközség MiserenDÜnk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 10.30 (Gyón) Augusztus 21 24-ig a hétköznapi szentmisék

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR / A TANÉV HELYI RENDJE:

DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR / A TANÉV HELYI RENDJE: DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR 78. 2017/2018. - A TANÉV HELYI RENDJE: Szorgalmi idő, tanítási szünetek: 2017. szeptember 1. Első tanítási nap péntek 2017. okt. 30. - nov. 3. Őszi szünet Utolsó

Részletesebben

BAJNAI KÉPÚJSÁG Utoljára frissítve: 2015. június 15.

BAJNAI KÉPÚJSÁG Utoljára frissítve: 2015. június 15. Utoljára frissítve: 2015. június 15. MŰSOROK Tisztelt Nézők! A Képújság műsorán A Magyar Viselet Ünnepén készült felvételt láthatják. Időpont: 2015. június 22. (hétfő) 19.00 óra Bárándi Zoltán szerkesztő

Részletesebben

Éves programok a 2017/2018. tanévben

Éves programok a 2017/2018. tanévben Éves programok a 2017/2018 tanévben AUGUSZTUS 21. 8 00 Alakuló értekezlet 23-31. Javítóvizsgák 22-31. Adminisztráció, teremdíszítés 25. 8 00 Vezetőségi értekezlet 28. 10 00 Tanévnyitó értekezlet Felelős:

Részletesebben

P ETŐFI S ÁNDOR: N EMZETI DAL március XXV. évfolyam 3. szám 60 Ft

P ETŐFI S ÁNDOR: N EMZETI DAL március XXV. évfolyam 3. szám 60 Ft XXV. évfolyam 3. szám 60 Ft P ETŐFI S ÁNDOR: N EMZETI DAL Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! hogy rabok tovább Rabok voltunk mostanáig,

Részletesebben

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI 2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabasi-szőlők),

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2017-2018 "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. sz. Kormányrendelet alapján 2013/14-es tanév

KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. sz. Kormányrendelet alapján 2013/14-es tanév I. PEDAGÓGUSOK iskolai végzettsége 1. főiskola 2. főiskola 3. főiskola 4. főiskola 5. főiskola 6. főiskola 7. főiskola 8. főiskola 9. főiskola egyetem 10. főiskola 11. főiskola KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012.

Részletesebben

Évközi II. hét liturgikus rendje január 20-tól, január 27-ig

Évközi II. hét liturgikus rendje január 20-tól, január 27-ig Évközi II. hét liturgikus rendje 2013. január 20-tól, január 27-ig Vasárnap 01.20 Évközi II. hét II. hét Balinka 8.00 Igeliturgia BP Söréd 8.00 Szentmise int. +Takács Ambrus KJ Isztimér 8.00 Szentmise

Részletesebben

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14. XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI 2013. július 7-14. A hét eseményei: 2013. július 7. vasárnap 10,00 Tábornyitó istentisztelet a református templomban - Közreműködnek:

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

1. Általános rendelkezések 1.

1. Általános rendelkezések 1. Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2017.(III.28.) rendelete a partnerségi egyeztetés szabályairól A Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap 1. 3. Hétfő Tanévnyitó ünnepély - A szorgalmi idő első tanítási napja 2. 4. Kedd 3. 5. Szerda 4. 6. Csütörtök 5. 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 6. 10. Hétfő 7. 11.

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelete a partnerségi egyeztetés szabályairól

Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelete a partnerségi egyeztetés szabályairól Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelete a partnerségi egyeztetés szabályairól Kozármisleny Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja.

J E G Y ZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-9/2015.NY. J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 8-án,

Részletesebben

Helyi joganyagok - Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzat Képvisel 2. oldal 2. A Partnerek tájékoztatásának módja és eszközei 2. (1) Az

Helyi joganyagok - Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzat Képvisel 2. oldal 2. A Partnerek tájékoztatásának módja és eszközei 2. (1) Az Helyi joganyagok - Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzat Képvisel 1. oldal Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2017. (III. 28.) rendelete a partnerségi

Részletesebben

Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola

Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 2016-2017 Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu OM 035022 Iskolai szünetek:

Részletesebben

A javaslatok, vélemények megadásának módja, határideje, ezek nyilvántartásának módja 4.

A javaslatok, vélemények megadásának módja, határideje, ezek nyilvántartásának módja 4. Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5./2017. (IV.26.) önkormányzati rendelete a településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggő partnerségi egyeztetés szabályairól Újhartyán Város

Részletesebben

2013. tél. XVII. évfolyam 4. szám. Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak!

2013. tél. XVII. évfolyam 4. szám. Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak! 2013. tél XVII. évfolyam 4. szám Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak! Gondolatok egy kiállítás képrészlete alapján 2013 Ádventjén Megfürödve lelkileg Olescher Tamás Hiszek egy Megjelent nek,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25. Ügyszám: 133-61/2017. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2017. május 25. Nyirád 2017 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád és

Részletesebben

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom HIRDETMÉNY 2. Tisztelt Földtulajdonosok! Tisztelt Ügyfeleink! A Pusztaföldvár - Tótkomlós földtulajdonosi közösség éves közgyűlést

Részletesebben

KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E

KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. évi M U N K A T E R V E 2 2017. január 30. (hétfő) 14.30 óra 1./ A Képviselő-testület 2017. évi munkatervének megtárgyalása 2./ Aktuális ügyek,

Részletesebben

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Máté 22, 37.39) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét,

Részletesebben

Szekszárdi Garay János Gimnázium

Szekszárdi Garay János Gimnázium Szekszárdi Garay János Gimnázium H-7100 Szekszárd, Szent István tér 7-9. Tel./fax: 00-36-74-315-633 E-mail: gjg@garayj.sulinet.hu Honlap: www.garayj.sulinet.hu Tisztelt Szülők! Köszöntöm Önöket a 2018/2019.

Részletesebben

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk,

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk, 2017.07.11. Képújság rovatai Önkormányzati hírek Kisebbségi Önkormányzati hírek, Intézmények aktuális közleményei, Rendezvények, programok, Civil szervezetek, egyesületek hírei, Közérdekű információk,

Részletesebben

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai TARTALOM NYITVATARTÁS RENDJE... 3 CSENGETÉSI REND NAPPALI TAGOZAT... 3

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 8.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 8. Ügyszám: 87-75/2015. JEGYZŐKÖNYV nyilvános, rendkívüli üléséről 2015. június 8. Nyirád 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános, rendkívüli üléséről Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Nyirád,

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2012. augusztus 21. kedd 9 00 Alakuló értekezlet 2012. augusztus 22-24. szerda-péntek Gólyatábor ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2012. augusztus 24. péntek 9 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Pakod, Csány László u. 2.

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Pakod, Csány László u. 2. Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola Pakod, Csány László u. 2. MUNKATERV 2014/2015. tanévre Készítette: Ódorné Marton Edit tagintézmény vezető Pakod, 2014. augusztus 25. A 2014-2015 tanév rendje:

Részletesebben

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók! Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában Tisztelt Szülők, Tanulók! Hiánytalanul megérkeztek a 2018/19-es tanévre megrendelt tankönyvek. Osztásukra a következő időpontokban kerül sor: 2018. augusztus

Részletesebben

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja.

JEGYZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi utca 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-5/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2016. április 20-án, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra Dabasi-Szőlők,

Részletesebben

Iskolai Közösségi Szolgálat a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában

Iskolai Közösségi Szolgálat a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában Iskolai Közösségi Szolgálat a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában Bodnár Lili Anna 9.A osztályos tanuló Debrecen-Budapest, 2015. november 19. Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-53/2017. Tárgy: Partnerségi egyeztetés szabályai Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Tanácskozási joggal részt vett: Török Barna c. főjegyző

Jegyzőkönyv. Tanácskozási joggal részt vett: Török Barna c. főjegyző Jegyzőkönyv Készült Bőcs Község Önkormányzata Képviselő-testület rendkívüli ülésén 2016. március 31-én (csütörtök) 14 órakor a Faluház tárgyalótermében. Jelen vannak: Nagy László polgármester Bálint László

Részletesebben

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/OKTÓBER Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi tizedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

1-/A kérdések a beiratkozó tanulóra vonatkoznak. Kérem, hogy az igen, a nem vagy a nem tudom rovatba tett X-szel válaszoljon.

1-/A kérdések a beiratkozó tanulóra vonatkoznak. Kérem, hogy az igen, a nem vagy a nem tudom rovatba tett X-szel válaszoljon. S z e n t I m r e K a t o l i k u s Á l t a l á n o s I s k o l a 2 3 0 0 R á c k e v e, S z e n t I s t v á n t é r 2 2. t e l / f a x. 0 6 / 2 4-422- 803 ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének első félévi munkaterve

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének első félévi munkaterve Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. első félévi munkaterve A Képviselő-testület elfogadta 501/2016. (XII. 22.) Kt. számú határozatával. JANUÁR 2017. január 12-én (csütörtökön)

Részletesebben

A 2018/2019-es tanév rendje

A 2018/2019-es tanév rendje A 2018/2019-es tanév rendje Szorgalmi idő A 2018/19. tanévben a szorgalmi idő első napja 2018. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási nap 2018. június 14. (péntek). A tanítási napok száma 181 nap + 6 tanítás

Részletesebben

Román Nemzetiségi Önkormányzat 5665 Pusztaottlaka Felszabadulás 10. Tel. / Fax: 68/428-000 E-mail: ottlaka@freemail.hu JEGYZŐKÖNYV

Román Nemzetiségi Önkormányzat 5665 Pusztaottlaka Felszabadulás 10. Tel. / Fax: 68/428-000 E-mail: ottlaka@freemail.hu JEGYZŐKÖNYV Román Nemzetiségi Önkormányzat 5665 Pusztaottlaka Felszabadulás 10. Tel. / Fax: 68/428-000 E-mail: ottlaka@freemail.hu Iktatószám: 76-6/2014./Önk. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pusztaottlaka Román Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

Tanári fogadóórák rendje. általános formátum:

Tanári fogadóórák rendje. általános formátum: osztályfőnök Tanári fogadóórák rendje általános formátum: vezeteknev.keresztnev@egaaszod.hu Kérjük, hogy a tanár bejelentkezési email-címén szíveskedjenek bejelentkezni, legkésőbb az adott fogadóóra előtt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. 1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. Időpont: 2010. május 26. Helyszín: Községi Önkormányzat székhelye, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről április 29.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről április 29. Ügyszám: 87-57/2015. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2015. április 29. Nyirád 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád és

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA a 229/2012 Kormányrendelet 23 alapján

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA a 229/2012 Kormányrendelet 23 alapján I. PEDAGÓGUSOK iskolai végzettsége 1. főiskola 2. főiskola 3. főiskola 4. főiskola 5. főiskola 6. főiskola 7. főiskola 8. főiskola 9. főiskola 10. főiskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA a 229/2012 Kormányrendelet

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

2011-es eseménynaptár

2011-es eseménynaptár Művelődési Ház Katolikus Egyház Fakult Egyesület Iskola, Óvoda Német kissebbségi Kertbarát Kör 2011-es eseménynaptár A program és időpontváltozás joga fenntartva! Január 7. (péntek) Fábián Zoltán prózamondó

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév

Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária Éves munkaterv, 2018-2019. tanév Dátum Esemény Alsó tagozat Felső tagozat Középiskola Összes tagozat AUGUSZTUS 23.

Részletesebben

A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok

A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok 1. Szorgalmi idő A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok Esemény Időpont Felelős Első tanítási nap Utolsó tanítási nap Utolsó tanítási nap a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. március 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 6/2017. (III. 30.) önkormányzati rendelet a településfejlesztési, a településrendezési,

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

Tisztelt Szülők! Ezt követően június 16 án pénteken igény szerint tartunk ügyeletet, azonban arra a napra étkezést befizetni nem lehet.

Tisztelt Szülők! Ezt követően június 16 án pénteken igény szerint tartunk ügyeletet, azonban arra a napra étkezést befizetni nem lehet. Tisztelt Szülők! Közeledik a nyári szünet! A tanévet 2017. június 15-én csütörtökön bezárjuk. Ezt követően 2017. június 16 án pénteken igény szerint tartunk ügyeletet, azonban arra a napra étkezést befizetni

Részletesebben