Ti s z t e l t O l v a s ó!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ti s z t e l t O l v a s ó!"

Átírás

1 Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom Ti s z t e l t O l v a s ó! Most arról szeretném tájékoztatni Önöket, hogy több beruházás is indul a közeljövőben településünkön, ami szebbé és élhetőbbé fogja tenni a falut. Mielőtt bemutatnám a fejlesztéseket elmondanám, hogy nem indult olyan egyszerűen a dolog. Az önkormányzatoknak kiírt Területi Operatív Programok ( TOP ) keretösszegeit leosztották a megyei önkormányzatoknak akik a pályázatokat kiírták majd befogadták, bírálták és elfogadásra a minisztériumba felküldték. Ha ott jóváhagyták akkor történtek meg a szerződéskötések az önkormányzatokkal. A probléma ott kezdődött, hogy megpróbáltak minket az irányba terelni, hogy írjunk alá egy bizonyos céggel a pályázatok megírására egy szerződést. Ebben olyan feltételek voltak leírva ( pl. hogy a támogatási összeg 5%-át előre ki kellett volna fizetni nekik ha nyer a pályázat ha nem, ez a mi esetünkben több mint tízmillió Ft lett volna )amit én nem fogadtam el, így nem kötöttünk szerződést. Ezt rajtunk kívül csak Magyarbánhegyes merte megtenni. Többen azt mondták ha nem ezzel a céggel íratjuk a pályázatot nem fogunk nyerni. Nem így lett. Három pályázatot adtunk be a TOP-ba és egyet pedig vidékfejlesztési keretbe, mindet meg is nyertük. Mindezt csak azért írtam le mert jó érzéssel tölt el, hogy ezeket a sikereket úgy értük el a magunk erejéből, hogy nem lettünk adósai senkinek. Természetesen ehhez kellett egy szakember akit a hivatal alkalmazott míg elkészültek a pályázatok. Köszönjük a jól elvégzett munkáját ami ezzel még nem ért véget hisz a beruházások végéig még sok feladat hárul rá. A következő beruházások fognak megvalósulni: A volt ipartestület épületében piac csarnok, az udvarán pedig piac épül. Mellette egy parkoló készül a takarékszövetkezet felöli oldalon. Ehhez meg kellett venni magát az épületet a jelenlegi tulajdonostól. Teljesen megújul az egészségház is, ami a szívünk csücske a Doktornő miatt, akit sokáig szeretnénk a falu orvosának tudni! Az óvoda, alsós iskola, konyha épülete is új ablakokat, szigetelést, fűtést és elektromos rendszert kap. Emellett a polgármesteri hivatal is új ruhába öltözik amellett, hogy a víz és hőszigetelése is megoldódik. Az összes épületre napelemek kerülnek. Ezek a beruházások 100%-os támogatásban részesültek, kivéve a polgármesteri hivatalt ami 85%-os finanszírozású. Itt ennyi volt a maximum. A nagyiskola is megújul. Ezt a pályázatot az Egyház adta be és sikert is aratott. Itt is energetikai beruházás fog zajlani, aminek következtében egy teljesen új épület fog díszelegni a falu főterén. Szeretném ha minden megújuló épület fehér lenne, mert a múltban is az ünnepekre fehérre meszeltek mindent és ez jellemző a településre nem pedig a csiri-biri színű, enyhén giccses színek. Ez a sok felújítás nagyban meg fogja változtatni a falu képét, de mindezt tönkre teszi ha nem fogjuk tudni tisztán tartania falut, ami nem csak az önkormányzat feladata hanem a lakosoké is! Köszönöm, hogy elolvasták ezt az írást és nyomot hagynak Önökben azok a részek amiket azért írtam, hogy elgondolkozzanak rajta! Tisztelettel: Dr Baranyi István plogármester

2 Kedves Földváriak! Lassan elérkezik a XVIII. Földvárak Találkozójának ideje, amely idén Tiszaföldváron kerül megrendezésre. A Földvárak 18. alkalommal rendezik meg ezt a nagyszerű programot, tehát megállapíthatjuk, hogy a rendezvény nagykorúvá vált. Előzetes tájékoztatásképpen a következő információkat szeretnénk Önökkel megosztani. Tiszaföldvárra 20.-án reggel 7 órakor indítunk buszjáratot, melyre a jelentkezéseket a busz befogadó képességéig tudunk fogadni. Jelentkezni a községi könyvtárban lehet: személyesen, telefonon (68/ , -ben: pusztakonyvtar1@gmail.com. A Földvárak Találkozója és kísérő rendezvényei 1. IX. Tiszaföldvári Gobelin Tárlat (Közel 50 kiállító 300 munkája egy helyszínen!) Meghívott alkotók: Földvárak gobelinesei. Időpontja: 5-től augusztus 20-ig. Megnyitó időpontja: 5., óra. Helyszíne: Kossuth Lajos Általános Iskola tornacsarnoka (Tiszaföldvár, Kossuth út.) A munkák leadási határideje: július Ünnepi Kórushangverseny A többszörös fesztiváldíjas Tiszaföldvári Férfikar hagyományos ünnepi hangversenye. (Meghívott vendégkórusok 2017-ben: Földvárak kórusai.) Időpont: 12., 16:00 óra Helyszíne: Evangélikus nagytemplom (Tiszaföldvár, Bajcsy Zs. út) A résztvevő kórusok tagjainak ezen a napon lehetősége nyílik a Tiszaföldvári Gyógy- és Termál Strandfürdő használatára, a Tiszazugi Földrajzi Múzeum tárlatainak megtekintésére, valamint a már megnyílt a Gobelin Tárlat látogatására. Este ünnepi vacsorával várjuk a kedves vendégeket. /Szállást igény esetén tudunk biztosítani a Hangverseny napjára./ 3. XVIII. Földvárak Találkozója Időpont: Augusztus 19. szombat Földvárak vetélkedője Örömíjász verseny földvárak részvételével Augusztus 20. vasárnap Délelőtt főzőverseny Kulturális csoportok bemutató, utcaszínház és egyéb meglepetések Szülőföldünk a Tiszazug : Ünnepi motoros felvonulás Jó ebédhez szól a nóta Földvárak kulturális bemutatói Streetfighter show 19:00 Koncert 20:30 A lángoló íjak éjszakája 21:00 Tűzijáték 2.

3 MEGHÍVÓ IGAZGATÁSI SZÜNET Tisztelt Földtulajdonosok! A Pusztaföldvár- Tótkomlós Földtulajdonosi Közösség Közgyűlést tart 28-án 14 órai kezdettel. Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Pusztaföldvár Községi Önkormányzat ügyfélfogadása 15. napjától 18. napjáig Helye: 5919 Pusztaföldvár, Jókai u. 12. Művelődési Ház igazgatási szünet miatt szünetel. Napirendi pontok: Gazdakör megalakulásával kapcsolatos megbeszélések Egyebek, bejelentések Amennyiben a közgyűlés a fent meghirdetett időpontban nem határozatképes (azaz nincs meg az egyszerű, minősített többség), akkor ugyanazon napon és helyszínen 14 óra 30 percre új közgyűlést hívok össze, ugyanazon napirendi pontokkal. Ezen időpontban tartandó közgyűlés a megjelentek számától függetlenül határozatképesnek tekintendő. Az igazgatási szünet ideje alatt az Orosházi Járási Hivatal Ügysegédje NEM tart fogadónapot. Sürgős esetben az Orosházi Járási Hivatalban (5900 Orosháza Szabadság tér 3.) van lehetőség ügyintézésre. Anyakönyvi ügyelet: 16- án szerdán 912 óráig Pusztaföldvár, Molnár Árpádné Közösség képviselője Pusztaföldvár Község Önkormányzata az utóbbi hónapban több olyan beruházásra is nyert támogatást amelyek támogatási kérelme már tavaly tavasszal be lett nyújtva. A nyert pályázatoknak köszönhetően felújításra kerül az orvosi rendelő kívül belül, illetve több olyan gyógyászati eszköz is beszerzésre kerül amelynek köszönhetően az orosházi szakellátást nem feltétlenül kell igénybe venni, helyben is elvégezhetőek lesznek bizonyos vizsgálatok. Megértésüket köszönjük! Felújul és egyben új funkciót kap a Jókai utca sarkán álló volt ipartestület épülete is, ahol piac csarnok illetve az udvaron piactér lesz kialakítva. Az óvoda-alsós iskola-konyha épület együttesére is nyertünk támogatást. Ennek köszönhetően a három különböző funkciót ellátó épület energetikai felújítása valósul meg, vagyis szigetelés, nyílászáró csere, fűtés korszerűsítés, világítás korszerűsítés és mind a három bejáratnál kötelezően megvalósul az akadálymentes rámpa, illetve az épületben az akadálymentes WC-k. Ezek a beruházások a Területi Operatív Program (TOP) támogatásával valósul meg. Ezen kívül felújításra kaptunk támogató határozatot a polgármesteri hivatal épületére is. Itt szintén lesz fal és aljzat szigetelés, nyílászáró csere, tető héjazat csere. Ezt a támogatást a Vidékfejlesztési Program keretein belül a VP Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés című pályázatra nyertük. Ezeknél az épületeknél mindnél napelem fogja a villamos energiát szolgáltatni, ezzel jelentősen csökkentve a fenntartási költségeket. 3.

4 Kulturális Hírek Kínában jártam Élménybeszámoló a kínai hétköznapokról egy magyar szemével AUGUSZTUS 4.-ÉN, PÉNTEKEN 18 ÓRAI KEZDETTEL A KÖZSÉGI KÖNYVTÁRBAN vendégünk Bollók Irén, vagy ahogy a földváriak ismerik Csík Sutyi. Nagy örömünkre szolgált, amikor Bollók Irén, volt földvári lakos, aki évtizedekkel ezelőtt elköltözött településünkről, de aki azóta is ezer szállal kötődik falujához, ahol boldog gyermekéveit töltötte, felkérésünkre nagy örömmel vállalta, hogy képzeletben elrepíti az érdeklődőket egy távoli egzotikus országba, Kínába. Az élménybeszámoló egy 3 hetes nyaralással indul, 2008 júliusában, Hainan szigetre-mely egy trópikus sziget a Dél-kínai tengerben- majd Pekingbe, a fővárosba. De mindez csak bevezető egy olyan kalandhoz, amelyben talán nem sok embernek van része, vagyis élni a hétköznapokat- munkavállalói vízummal- egy 11 milliós metropoliszban, Guangzhouban. Rácsodálkozni az ott élő emberek más kultúrából fakadó mentalitására, szokásaira, a kulináris élvezetekre, átélni a tájfunt és a néha nehezebben elviselhető embertömeget az utcákon, közösségi terekben és a közlekedésben. A beszámolót fotók színesítik. A június 26.-ra meghirdetett elektronikai hulladék gyűjtésen közel 3 tonna hibás elektromos készüléktől sikerült megtisztítani a gyűjtésre jelentkezett emberek portáját. A készülékek össze gyűjtéséhez nyújtott segítséget ez úton is szeretnénk megköszönni az Önkormányzatnak és a közmunkásoknak. A nagy érdeklődésre való tekintettel jövőre is szervezünk gyűjtést. A pusztaföldvári Hírmondóban találnak majd a gyűjtéssel kapcsolatos információkat és olvashatnak sok más érdekes és hasznos dolgot a falu életével kapcsolatban. Fogászat rendelési idő: ig módosul: -a hétfői rendelés megszűnik -péntek páros hét: páratlan hét: A betegek fogadása időpont egyeztetéssel történik személyesen vagy telefonon: Köszönettel: Dr. Kodácz Emese 4.

5 Evangélikus Hírek Nyitott templom éjszakája tizedszer Tízedik alkalommal nyitottuk ki templomunk ajtaját különleges programunkra július 21-én ismét sokan voltak kíváncsiak a Nyitott templom éjszakájára. Este 6-tól a gyerekek a Palinta Társulat koncertjével hangolódtak az estére. A zenés megnyitón a Búzavirág Népdalkör és Horváth Andrea énekelt, majd a békéscsabai Zenebarát Felebarátok műsora következett. Az est 8 órakor kezdőd gitárzenés istentiszteleten Kondor Péter békéscsabai esperes prédikált. Igehirdetésében kiemelte, hogy ez az este olyan, mintha távcsövet vennénk a kezünkbe, segítségével közelebb láthatjuk magát az Istent. Az este egyik meghatározó pontja volt, amikor az istentisztelet résztvevői a lelkészektől személyes áldást kaptak az oltárnál. A legkitartóbbak késő este népzenei táncházon vehettek részt, amíg a templomban Sallay Gergely gitárestjére szólt a meghívó, Németh Gabriella a gitárszámok között Luther Márton prédikációiból olvasott fel szemelvényeket. A gyülekezeti teremben egész este interaktív keresztúton követhették végig az érdeklődők Jézus szenvedését. Ezúton köszönjük mindenki munkáját, segítségét, támogatását, aki bármilyen formában hozzájárult idei Nyitott templom programunk sikeréhez. Evangélikus Élet magazin a könyvtárban Továbbra is bárki számára elérhető az Evangélikus Élet magazin a pusztaföldvári könyvtárban. A lap kéthetente, immár 60 színes oldalon kanál érdekes olvasnivalót minden korosztálynak. Az augusztus 13-ei lapszám részletesen beszámol a Nyitott templom éjszakájáról is. Szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe. Evangélikus hitoktatás szeptembertől Tájékoztatjuk a Kedves Szülőket és Gyermekeket, hogy a 2017/2018-as tanévben is választhatják a pusztaföldvári iskolában és óvodában is az evangélikus hitoktatást. Az órákat ezúttal is Katona Ildikó hitoktató és Lászlóné Házi Magdolna lelkész tartja. Gyülekezetünk ingyenesen biztosítja a színes, korszerű hittankönyvet az evangélikus hittanosoknak. Kérjük, hogy amennyiben az evangélikus hittant választják, időben jelezzék azt az intézményben. A nyári hetekre további kellemes kikapcsolódást és Isten áldását kívánjuk szülőknek, pedagógusoknak, gyerekeknek egyaránt. Reformáció ben ünnepeljük a reformáció elindulásának 500. évfordulóját. Erre tekintettel az alábbi programokat tervezzük: Szeptember 23-án (szombat) délután ünnepi úrvacsorás istentisztelet a reformátusokkal közösen az evangélikus templomban, emléktáblaavatás és képzőművészeti kiállítás. Október 29-én (vasárnap) de. 5 órakor: Luther c. zenés műsor a művelődési házban. Október 31-én (kedd) de. 9 órakor: úrvacsorás ünnepi istentisztelet az evangélikus templomban. A részletekkel a szeptemberi, októberi Hírmondóban jelentkezünk. Kedves vásárlóink! Bővült árúkészlettel várjuk régi és új vásárlóinkat! Még tombol a nyár festene, betonozna, vakolna? Nálunk mindent megtalál! Egyedi rendeléseket felveszünk pár napon belül megszerezzük! Egy kis ízelítő az árúkészletből: - Sóder 8500 Ft/m3 helyett 7500 Ft/m3-5 Kg glett 1550 Ft - 25 kg fagyálló csemperagasztó 2930 Ft - 2 kg fugapor 1450 Ft - Felmosóvödör szett 1800 Ft Locsolótömlők, gyorscsatlakozók, csirkeitatók, takarófólia, kerti csapok, facsavarok széles választékban! Üdv: Tüzép dolgozói Tamás és Csilla 5.

6 Sporthírek 10 éves évfordulónkat ünnepeltük! Július 1-én 10 éves fennállását ünnepelte női labdarúgó csapatunk!a kerek évforduló kapcsán edzőnk Szivák László szervezésében egy az éjszakába is belenyúló focigálát szervezett,ahol a régi és a jelen játékosok az ünnepélyes megnyitó után,egy körmérkőzéses kispályás tornán mutathatták meg tudásukat a szép számú közönségnek!a tíz év alatt 82 játékos szerepelt és kapott meghívást ebből 57-en vettek részt a rendezvényen közülük 44-en pedig újra mezt húztak és játszottak a gól gazdag mérkőzéseken.az eredményhirdetést követően mindenki emlék éremben részesült és utána a finom babgulyás és két csodálatos torta várta a résztvevőket. Geiszt Roland ének produkciója után hajnalig tartó retro discó zárta az ünnepséget! Köszönjük a rendezvény támogatását: GREEN Divisio Kft-nek, a Búzakalász Szövetkezetnek, a SONI-Hús Kft nek,a Település Szolgáltató Kft-nek, a Békés Megyei Szabadidős Klubok Tanácsának, a Magyar Szabadidősport Szövetségnek, a Gold Nails Europának, az Ildikó Cukrászdának, a Suntastic Szépségszalonnak és a Z-Consulting-nak. Továbbá köszönjük az éves támogatást Községi Önkormányzatnak, Oravecz Péternek, Csekő Lászlónak, a Darók Farmnak, a CBA üzletháznak, köszönjük Köteles Szabinak a remek zenéket, Geiszt Rolinak a fellépést, Birkás Verának a finom vacsorát, Gyalai Melindának és csapatának a pálya rendbetételét, Varga Norbinak és Bartolák Adriánnak a remek játékvezetést és Berkiné Gágyor Szabina önzetlen segítségét! Köszönjük polgárőrségnek a fokozott figyelmet a rendezvény során. Szivák László edző Strand fociztunk! A gyulai várfürdő adott otthont a Wanted Szabadidős Klub által szervezett strandfoci tornának. Lányaink a 6 csapatos tornán az előkelő 2. helyet szerezték meg. A 4 győzelem mellett egy vereség is becsúszott as gólkülönbséggel az ezüst érem lett a jutalmunk. A csapat tagjai: Ludányiné Koszó Emese, Szántó Szabina, Szűcs-Szabó Dominika, Lovas Vivien, Deli Mercédesz, Pelle Dorina, Széles Klaudia, Farkas Anna, Nagy Melani. 1. Wanted (Békéscsaba) 2. Pusztaföldvár 3.Pirosak (Budapest) Fontosabb telefonszámok: Polgármesteri hivatal: 68/ / Polgármester - Dr. Baranyi István: 0620/ Alpolgármester Sonkolyos Szabolcs 0620/ Konyha: 0620/ Tűzép: 0620/ Polgárőrség Csekő László: 0630/ Rendőrség Körzeti megbízottak: - Ferenczi Péter - Kincses István Gábor Tel.: 06-30/ Háziorvosi rendelő: 68/ Központi ügyelet: 68/ Hatósági állatorvos Dr. Sin Zoltán: 30/ Óvodavezető: Holecskáné Rusvai Éva 3630/ Óvoda: 0630/ Puskás Tibor iskolaigazgató: 0630/ Iskola-titkárság: 0668/ / Iskola, alsó tagozat: 0630/ Művelődési ház Gyarmatiné Laduver Márta: 0620/ Dr. Fodor Zsuzsanna: 0630/ Dr. Kodácz Emese: 0620/ Védőnő Tibáné Hamvas Zsuzsanna 0630/ Lászlóné Házi Magdolna evangélikus lelkész: 06/20/ Blősz Atilla katolikus plébános: 06/20/ Kérem a Tisztelt Lakosságot, hogy a Hírmondó augusztusi számába a cikkeket és hirdetéseket augusztus 24-ig szíveskedjenek beküldeni az Önkormányzati H i v a t a l b a v a g y a pusztakonyvtar1@gmail.com címre. Szivák László edző Fogadóóra Sonkolyos Szabolcs alpolgármester fogadóórája: minden páros héten csütörtökön óra Polgármesteri Hivatalban és minden páratlan héten csütörtök óra az újfalusi iskolában. 6. Felelős kiadó: Pusztaföldvári Községi Önkormányzat Képviselő Testülete Engedélyszám: /1568/2003. Nemzetközi azonosítószám: ISSN

TÁJÉKOZTATÁS ÉS MEGHÍVÓ

TÁJÉKOZTATÁS ÉS MEGHÍVÓ Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom TÁJÉKOZTATÁS ÉS MEGHÍVÓ Tisztelt pusztaföldváriak, tisztelt véleményező partnerek! Pusztaföldvár Község Képviselő-testülete elhatározta,

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron

Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron 2015. szeptember hónapban Hajas Tibor táncpedagógus vezetésével kelt életre a társastánc tanfolyam településünkön, ahol

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja.

JEGYZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi utca 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-5/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2016. április 20-án, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2016. március 15. (kedd) Bartók Béla Művelődési Ház Pusztaföldvár, Jókai u. 12.

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2016. március 15. (kedd) Bartók Béla Művelődési Ház Pusztaföldvár, Jókai u. 12. Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja A mi Március 15-énk Pusztaföldvár Község Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és családját az 1848/49 es szabadságharc évfordulóján megrendezésre kerülő

Részletesebben

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. vár állott s most földhalom

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. vár állott s most földhalom Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom Meghívó Pusztaföldvár Községi Önkormányzata és Dr. Fodor Zsuzsanna adjunktus ezúton meghívja a Tisztelt Lakosságot a TOP-4.1.1-15-BS1-2016-00001-

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS 2019. május HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület április 6-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület április 6-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6/2016. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2016. április 6-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 46. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZAT: 46/2016.(IV.6.)

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező

Részletesebben

KATolIKUS egyházközségeink F

KATolIKUS egyházközségeink F KATolIKUS egyházközségeink F GyÓNI KATolIKUS egyházközség MiserenDÜnk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 10.30 (Gyón) Augusztus 21 24-ig a hétköznapi szentmisék

Részletesebben

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. A Képviselő-testület döntése alapján a 40 AK ünnep végleges programja:

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. A Képviselő-testület döntése alapján a 40 AK ünnep végleges programja: Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja A Képviselő-testület döntése alapján a 40 AK ünnep végleges programja: Kulturális Hírek Interjú uborkaszezonban 2016. év nyarán olyan eseményt történt településünkön,

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) 10.

A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) 10. A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) Péntek: (2015.06.12.) Helyszín: Óvoda Piactér Központ - Óvoda 10.00 Karneváli

Részletesebben

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom BÉKÉS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL OROSHÁZI JÁRÁSI HIVATALA Ebzárlat és legeltetési tilalom elrendelése HATÁROZAT Járványügyi megelőző

Részletesebben

VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 2015. október 9-10.

VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 2015. október 9-10. Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 9-10. Helyszín: Pusztaföldvár Sportpálya, Művelődési Ház és Könyvtár, Szabadságtéri földvár Programok: 9. Péntek 17:00

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

KATolikus egyházközségeink F

KATolikus egyházközségeink F 2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg KAToLIKUS egyházközségeink F Gyóni KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg Szentmiséink Gyónon hétfőnként, szerdánként, péntekenként és szombatonként 18 órakor kezdődnek. A pénteki szentmisék után 1 órás csendes szentségimádást

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Polgármesteri Iroda Apátistvánfalva, Fő út 107.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Polgármesteri Iroda Apátistvánfalva, Fő út 107. Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal Apátistvánfalva 38-2/2016.Apát szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apátistvánfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 01-én 16:00 órakor

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

A IX. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A X. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2013. június 07. - 08. - 09. (péntek szombat vasárnap) 10.00.

A IX. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A X. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2013. június 07. - 08. - 09. (péntek szombat vasárnap) 10.00. A IX. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A X. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA 2013. június 07. - 08. - 09. (péntek szombat vasárnap) Péntek: (2013. 06. 07.) Helyszín: Óvoda-Piactér-Központ-Óvoda Karneváli séta

Részletesebben

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI 2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabasi-szőlők),

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 1. szombat összevont csoportban fogadjuk a gyerekeket December 4-től korcsolyázunk : december 4 kedd, 6 csütörtök, 11 kedd,13 csütörtök 18 kedd ez a turnus januárban folytatódik

Részletesebben

egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink

egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink 2019. június hit vallás egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI KAtolIKus egyházközség miserend a nyári időszakban: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (dabas-szőlők),

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 5-től korcsolyázunk : december 5. kedd, 7. csütörtök, 12. kedd,14. csütörtök 19. kedd ez a turnus januárban folytatódik Idén is a Jégpalota fedett jégcsarnokába megyünk

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei Keszthely VároS Napja és kísérő rendezvényei Keszthely Város NapjA Kedves Keszthelyiek! Tisztelt Vendégeink! Szeretettel ajánlom figyelmükbe az idei városnapi rendezvénysorozatunk programjait. Az ünneplés

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 2. jön a Mikulás az oviba. Kérjük a gyerekek érkezzenek meg 7.30-ra az óvodába,hogy a délelőtt minden percét élvezhessék. Hosszú ideje készülnek erre a napra kár lenne

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. KISPIRIT Szám: 342-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kispirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 29-én (hétfőn) 10,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a bizottság április 6-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a bizottság április 6-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 4/2016. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2016. április 6-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 24. 1 TARTALOMJEGYZÉK 24/2016.(IV.6.)

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 2-től korcsolyázunk : december 2. kedd, 4. csütörtök, 9. kedd,11. csütörtök 16. kedd 18. csütörtök ez a turnus januárban folytatódik Idén is a Jégpalota fedett jégcsarnokába

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket.

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket. MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG NŐI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT FÉRFI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2009. március 9-10. KÖSZÖNTŐ Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai

Részletesebben

2011-es eseménynaptár

2011-es eseménynaptár Művelődési Ház Katolikus Egyház Fakult Egyesület Iskola, Óvoda Német kissebbségi Kertbarát Kör 2011-es eseménynaptár A program és időpontváltozás joga fenntartva! Január 7. (péntek) Fábián Zoltán prózamondó

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra Dabasi-Szőlők,

Részletesebben

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni

Részletesebben

Cím: 2340 Kiskunlacháza Kinizsi u. 1. Tel.: Mobil:

Cím: 2340 Kiskunlacháza Kinizsi u. 1. Tel.: Mobil: Közérdekű információk Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Cím: 2340 Kiskunlacháza Kossuth Lajos tér 1. Tel./Fax: 06-24-519-830, 06-24-519-840 E-mail: pmhivatal@kiskunlachaza.hu dr. Répás József polgármester:

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

2340 Kiskunlacháza, Vörösmarty u. 3. tel: 06-20-569-7031

2340 Kiskunlacháza, Vörösmarty u. 3. tel: 06-20-569-7031 Közérdekű információk Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Cím: 2340 Kiskunlacháza Kossuth Lajos tér 1. Tel./Fax: 06-24-519-830, 06-24-519-840 E-mail: pmhivatal@kiskunlachaza.hu dr. Répás József polgármester:

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 4-től korcsolyázunk : december 4. kedd, 6. csütörtök, 11. kedd,13. csütörtök 17. hétfő, 20. csütörtök ez a turnus januárban folytatódik Idén is a káposztásmegyeri fedett

Részletesebben

Éves programok a 2017/2018. tanévben

Éves programok a 2017/2018. tanévben Éves programok a 2017/2018 tanévben AUGUSZTUS 21. 8 00 Alakuló értekezlet 23-31. Javítóvizsgák 22-31. Adminisztráció, teremdíszítés 25. 8 00 Vezetőségi értekezlet 28. 10 00 Tanévnyitó értekezlet Felelős:

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

BAJNAI KÉPÚJSÁG Utoljára frissítve: 2015. június 15.

BAJNAI KÉPÚJSÁG Utoljára frissítve: 2015. június 15. Utoljára frissítve: 2015. június 15. MŰSOROK Tisztelt Nézők! A Képújság műsorán A Magyar Viselet Ünnepén készült felvételt láthatják. Időpont: 2015. június 22. (hétfő) 19.00 óra Bárándi Zoltán szerkesztő

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata és intézményei, valamint a lakosság civil szerveződéseinek 2012. évi kulturális és rendezvényi

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY 1 XIV. ÉVF. 4. HÉT UTOLSÓ FRISSÍTÉS A TARTALOMBAN: 2019.01.27. Oldalszám: 82 2 FELHÍVÁSOK, KÖZÉRDEKŰ HIRDETMÉNYEK 3 Lakossági felhívás Értesítjük a lakosságot, hogy községünkben

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/OKTÓBER Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi tizedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 3-án kezdődik a korcsolya. Középső csoportos kortól (aki 2014. augusztus 31- ig betölti az 5 évet) lehet korcsolyázni. Az első turnus nyolc alkalom, ez január közepéig

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Egészségügyi Bizottsága 2008. szeptember 15-án 14 30 órakor megtartott nyílt ülésén. A bizottsági ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme. Jelen van: Pőcze Levente,

Részletesebben

GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE december 18-án 18,00 órakor megtartott üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE december 18-án 18,00 órakor megtartott üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. december 18-án 18,00 órakor megtartott üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 100/2018. (XII.

Részletesebben

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom HIRDETMÉNY 2. Tisztelt Földtulajdonosok! Tisztelt Ügyfeleink! A Pusztaföldvár - Tótkomlós földtulajdonosi közösség éves közgyűlést

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje 2017/2018. tanév 1. A tanév rendje: 1.2. szorgalmi idő: 2017. szeptember 1-től 2018. június 15-ig a tényleges tanítási napok száma: 180 +6 tanítás nélküli munkanap I. félév: 2018.

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Az esti klubnapot rövid bevezetővel Dr.Duray Gergő főigazgató úr, mint vendéglátó és Dr. Soós Ágnes a MEM Klub elnöke nyitotta meg,

Az esti klubnapot rövid bevezetővel Dr.Duray Gergő főigazgató úr, mint vendéglátó és Dr. Soós Ágnes a MEM Klub elnöke nyitotta meg, Az Orosházi Kórház főigazgatójának Dr. Duray Gergő klubtagunk meghívására, október 13-14-én színvonalas szakmai és hangulatos baráti találkozón vettünk részt. Pénteken délután és este, a Hotel Corvus Aqua****

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll.

A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. Program Időpont Felelős Tanévnyitó ünnepély szept. 3. 8 00 1. osztály, Szőcei Renáta,

Részletesebben

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk,

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk, 2017.07.11. Képújság rovatai Önkormányzati hírek Kisebbségi Önkormányzati hírek, Intézmények aktuális közleményei, Rendezvények, programok, Civil szervezetek, egyesületek hírei, Közérdekű információk,

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

P ETŐFI S ÁNDOR: N EMZETI DAL március XXV. évfolyam 3. szám 60 Ft

P ETŐFI S ÁNDOR: N EMZETI DAL március XXV. évfolyam 3. szám 60 Ft XXV. évfolyam 3. szám 60 Ft P ETŐFI S ÁNDOR: N EMZETI DAL Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! hogy rabok tovább Rabok voltunk mostanáig,

Részletesebben

BEE HÍRLEVÉL. A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Tavasz

BEE HÍRLEVÉL. A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Tavasz BEE HÍRLEVÉL A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Az iroda nyitva: Hétfő: 14.00-18.00; Csütörtök: 8.00-10.00; 14.00-16.00 A lelkészi pihenőnap: kedd (ezen a napon

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére Tárgy: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázata a 2008. évi rendezvények támogatására Az előterjesztést

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja.

J E G Y ZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-9/2015.NY. J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 8-án,

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2629/2016/A. JEGYZŐKÖNYV

Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2629/2016/A. JEGYZŐKÖNYV Ikt. sz.: 2629/2016/A. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendes ülésén 2016. március 10. napján 16.00 órakor, Ászár Polgármesteri Hivatal (Ászár, Kossuth u. 16.) tanácstermében.

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/22/3/2018. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. március 28-i ülésére Tárgy: XVII. Eplényi Vigasságok előkészítése

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 8.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 8. Ügyszám: 87-75/2015. JEGYZŐKÖNYV nyilvános, rendkívüli üléséről 2015. június 8. Nyirád 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános, rendkívüli üléséről Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Nyirád,

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP GYSI II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ TORNA GYÖNGYÖS 2010. június 18-20. II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP 2010 NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TORNA GYÖNGYÖS 2010. JÚNIUS 18-20. Szeretettel meghívunk

Részletesebben

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2012.Január. Tisztelt Pusztaföldváriak!

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2012.Január. Tisztelt Pusztaföldváriak! XII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2013. JANUÁR Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2012.Január Tisztelt Pusztaföldváriak! Ismét egy új év előtt állunk, amihez mindannyijuknak

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben