Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom
|
|
- Gizella Dobos
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom TISZTELT PUSZTAFÖLDVÁRIAK Új fogorvos kezdi meg munkáját Pusztaföldváron. Dr Tóth Máté a korábbiakhoz hasonlóan Kardoskúton is ellátja a betegeket. A két önkormányzat megállapodott abban, hogy közösen vállalják föl a költségeket (bér, eszközök, műszerek, rezsi, gyógyszerek, segédanyagok stb.). A két helyen úgy fog alakulni a rendelési idő, hogy a szolgáltatás mindkét település lakosainak kielégítő legyen. A munkát a Doktor Úr áprilissal elkezdi, azonban a kezdeti időszakban csak Kardoskúton lesz rendelés. Ennek az az oka, hogy a mi egészségházunk teljes felújítása rövid időn belül elkezdődik és praktikusan ez a megoldás látszott a legjobbnak. Butaság lett volna berendezni a rendelőt utána pár hét múlva szétszedni. Elég nagy munka lesz így is a körzeti orvosi rendelő költöztetése, ami a tervek szerint a felújított volt evangélikus iskolába kerül. Visszatérve a fogorvoslásra, úgy kívánunk ebben az átmeneti időszakban segíteni Önöknek, hogy aki jelzi az önkormányzat titkárságán, hogy nem megoldható számára az átjutás Kardoskútra a fogorvoshoz, azokat a kisbusszal átszállítjuk. Dr Tóth Máté frissen végzett fogorvos aki Dr Lehoczki Tamás ajánlásával került hozzánk. Az önkormányzat most a feltételek megteremtésével (pl. új röntgen készüléket is vásárolunk), és a későbbiek során biztosítva az anyagi hátteret, mindent megtesz azért, hogy hosszú távon legyen, a mai kor igényeinek és lehetőségeinek megfelelően megoldva a lakosság számára ez a szolgáltatás. A idei rendkívül csapadékos tél nagyon tönkretette a Rákóczi utcát. Mivel ez az út nem az önkormányzat tulajdona hanem a Közútkezelőé és az ő feladatuk a karbantartása, a vezetőjével bejárást tartottunk. Megállapodtunk abban, hogy a környezeti hőmérséklet megfelelő szintre emelkedésekor, ami kb. 20 Celsius fok, meleg aszfaltos kátyúzást fognak végezni. Teljes hosszban tereprendezést, padka nyesést végeznek és ezt követően 3 kilométer hosszban az út teljes szélességében emulziós kőszórásos technikával, amit két rétegben végeznek el, javítják az út minőségét. Ez nem a legtökéletesebb megoldás, de a tapasztalatok szerint 8-10 évre elfogadható eredmény hoz. Végül néhány szót szólnék az április 8-i választásokkal kapcsolatban. Természetesen nem arra kérem Önöket, hogy erre vagy arra a pártra voksoljanak. Amit kérni szeretnék Önöktől az az, hogy menjenek el leadni szavazatukat. Ez az egyetlen lehetőség amikor úgy alkothat véleményt mindenki, hogy annak ráhatása van a következő négy évre. Az élet rövid és abból négy év nagyon sok. Nem mindegy, hogy ez alatt a négy év alatt ki fog a parlamentben képviselni minket. Nem mindegy, hogy négy év úgy telik el, hogy annak értelme volt vagy csak úgy elvész vagy netán úgy tekintünk majd vissza rá, hogy inkább meg se történt volna. Nem mindegy, hogy akit a következő években Honatyának tekintünk tesz vagy próbál tenni értünk, aki él a lehetőséggel amit az teremt számára, hogy az emberek bizalmukkal ruházták föl vagy csak arra használja, hogy önös érdekeit kielégítve visszaéljen vele. Ez vezesse a tudatukat, az akaratukat abban, hogy az a tíz perc mennyire fontos, míg az ember leadja a szavazatát és, hogy a szavazófülke magányában miként dönt a saját és gyermekei sorsáról. Tisztelettel: Dr Baranyi István polgármester Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Dr. Tóth Máté vagyok, fogorvos. Örömmel értesítem Önöket, hogy 1-től állandó körzeti fogorvosi ellátást nyújtok felnőttek és gyerekek részére egyaránt. A pusztaföldvári rendelő felújítása idejére ideiglenesen Kardoskúton, a Petőfi utca 12 szám alatt található egészségház épületében. A rendelésre a 06/20/ telefonszámon tudnak bejelentkezni, mely a rendelést megelőző héttől lesz elérhető. Rendelési idő: hétfőn: szerdán: : 11:00-18:00 8:30-16:00 8:30-15:30 Bármilyen jellegű fogászati problémával forduljanak hozzám bizalommal. Dr. Tóth Máté
2 Orosházi Járási Hivatal ügyfélfogadási ideje Kormányablak Osztály (Oh.: 68/ , Tk.: 68/ , ) Orosházi Kormányablak Tótkomlósi Kirendeltség 5940 Tótkomlós, Fő út Hatósági, Gyámügyi és Igazságügyi Osztály (68/ ) Ady Endre utca Földhivatali Osztály (68/ ) Élelmiszerlánc biztonsági és Állategészségügyi Osztály (68/ ) Népegészségügyi Osztály (Oh.:68/ , , Mk.: 68/ ) Mezőkovácsházi Kirendeltség 5800 Mezőkovácsháza, Hősök tere 1. KÖFOP VEKOP A szolgáltató kormányhivatali és közigazgatási modell bevezetése Részletes információk: 2. Foglalkoztatási Osztály (68/ ; ; 30/ )
3 T Á J É K O Z TAT Á S Tájékoztatjuk Tisztelt Lakosainkat, hogy az avar és növényi hulladék égetéséről szóló 16/2015.(VIII.26.) önkormányzati rendelet értelmében Pusztaföldvár közigazgatási területén az avar és kerti hulladék nyílttéri égetése megengedett minden év első felében március 1-től április 30-ig 8-16 óráig. Az avar és kerti hulladék égetése csak úgy végezhető, hogy az a környezetre tűz-, és robbanásveszélyt ne jelentsen. Avar és kerti hulladék nem égethető tűzgyújtási tilalom időtartama alatt. Az avar és kerti hulladék között kommunális vagy ipari eredetű hulladék nem égethető. Avart és kerti hulladékot csak jól kialakított tűzrakó helyen és telken szabad égetni úgy, hogy az az emberi egészséget és a környezetet ne károsítsa, és az égetés hősugárzása kárt ne okozzon. A szabadban a tüzet és üzemeltetett tüzelőberendezést őrizetlenül hagyni nem szabad, s veszély esetén, a tüzet azonnal el kell oltani. Avar és kerti hulladék csak nagykorú személy felügyelete mellett és a lakókörnyezet kismértékű zavarása mellett égethető. Az égetés használatának helyszínén olyan eszközöket és felszereléseket kell készenlétbe tartani, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, illetőleg a tűz eloltható. Dr. Baranyi István s.k. polgármester Felhívás emlőszűrésre! Ma Magyarországon a daganatos megbetegedések miatti halálozás a szív és érrendszerit követően a második leggyakoribb halálok óta Népegészségügyi Program keretében a hölgyek emlőszűrésre és méhnyak szűrésre kapnak meghatározott időnként meghívólevelet. Emlőszűrésre kétévente a éves korcsoportba tartozó hölgyek, méhnyak szűrésre háromévente a éves korcsoportba tartozó hölgyek kapnak névre szóló meghívást. Emlőszűrésre a meghívólevélben pontosan megírják, hogy hová és mikor várják a szűrendő hölgyet, ha az időpont nem felel meg, akkor lehetősége van az időpont módosítására a megadott telefonszámon. Méhnyak szűrésre a meghívólevél mellékletében felsorolt szakrendelőket lehet felkeresni, előtte a szakrendelővel időpont egyeztetés szükséges, hogy a várakozási idő minimális legyen. A meghívólevelet mindenki vigye magával. Az emlőrák a nők leggyakoribb daganatos betegsége, ritkán előfordul férfiaknál is. Magyarországon évente mintegy 7500 új megbetegedés fordul elő, és mintegy 2800 nő veszti életét évente a betegség következtében. Az emlőráknál - csakúgy, mint a legtöbb tumornál - is igaz az a megállapítás, hogy a terápia eredménye annál hatékonyabb minél korábbi stádiumban kerül a betegség felismerésre. Éppen ezért fontos, hogy minél hamarabb orvoshoz forduljon mindenki, aki az emlőben csomót tapint. Fontos hangsúlyozni, hogy az emlőrák többnyire fájdalmatlan, sőt, minél inkább fáj egy csomó, annál kevésbé valószínű, hogy megjelenése rosszindulatú daganatra utal. Éppen ez a fájdalmatlanság az, ami a betegeket megtéveszti és ami miatt sokszor csak hónapokkal, évekkel a csomó észlelése után fordulnak orvoshoz. Ugyancsak jelentős esetszámmal, évi 1000 új esettel fordul elő méhnyak rák Magyarországon, a megbetegedés miatti halálozás pedig évente meghaladja a 400 főt. Hazánkban a méhnyak szűrése megoldott, de sajnos a nők tekintélyes hányada nem él e lehetőséggel, részben ezért nem ismerik fel korai stádiumban a betegséget. Kérem, tegyen mindenki az egészségéért, vegyen részt az ingyenes szűréseken Önmagáért, családjáért. 3.
4 Kulturális Hírek Tervezünk egy esküvői képekből álló tabló felállítását, mely a helyi lakosok esküvői képeiből készülne. Tablóra kerülnek azok az Esküvői Fotók is ezen a napon melyeket a pusztaföldvári lakosok átadnak számunkra egy kiállítás erejéig. Várjuk az esküvői képeket! Pusztaföldváron a művelődési házban jóga tanfolyam indult A foglalkozások időpontja óra Pál Gabriella jóga oktató Pa-Ga Jóga 4.
5 Iskolai Hírek február Böjtmás és Kikelet hava Március 12. Kávészünet zenekar előadása Kultúrház Az előadáson az iskola tanulói vettek részt. Szervező: Gyarmatiné Laduver Márta, pedagógusok. Március 04. Iskola mise Az 1. és az 5. osztálynak. Szervező: Blősz Attila plébános Március 07. Iskola felújítás Az iskola, hiányzó nyílás-záróinak beszerelése. Szervező: Kivitelező Március 08. Nemzetközi Nőnap Az intézmények női dolgozóinak köszöntése. Szervező: Puskás Tibor, Granyák Dominik, Tóth Sándor, Gregus György Március Tájfutó edzőtábor Nagyvárad Györgyi Dóra, Györgyi Réka, Vajda Zsombor, Fehér Nóra.Tájfutóink edzőtáborban készülnek a tavaszi versenyekre. Szervező: Egyesület és Móré Erzsébet edző Március 11. Iskola mise Az 2. és a 6. osztálynak. Szervező: Blősz Attila plébános Községi megemlékezés az március 15. forradalom 170. évfordulójáról Kultúrház, iskola. Az iskola tanulói vettek részt a megemlékezésen és a koszorúzáson. Szervező: Községi Önkormányzat Március 14. Iskolai megemlékezés az március 15. forradalom 170. évfordulójáról iskola. Az iskola irodalmi színpada tartott megemlékezést. Szervező: Nagy Attiláné magyar tanár Március 23. Tesz Vesz Tavasz 11. alkalommal kerül sor a katolikus Ifjúság Pasztorációs Iroda szervezésében a tavaszi környezetvédelmi nap lebonyolítására, mely az intézmények és környezetüknek rendezését jelenti. Szervező: Ifjúság Pasztorációs Iroda, pedagógusok. Március 25. Virágvasárnap - Közös Iskolai mise. Szervező: Blősz Attila plébános, Sódar Ferencné gondnok, pedagógusok. Március 29. április 03. Tavaszi tanítási szünet Utolsó tanítási nap: március 28. (szerda). Első tanítási nap április 04. (szerda). Március osztályosoknak előadás az olvasásról és az írásról, Kovács Attila vezetésével. Szervező: Gyarmatiné Laduver Márta, pedagógusok. Március Tájfutó verseny Szeged Nyári Erzsébet táborok: Július Gasztro tábor Július Olvasó tábor Július Kézműves tábor Jelentkezés a kultúrházban: Gyarmatiné Laduver Mártánál. Március 21. A Víz világnapja A 8. osztály adott műsort a világnapon. Szervező: Nagyné Laták Éva osztályfőnök Első osztályba történő beiratkozás időpontjai: Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk Mindenkinek! 12. (csütörtök): h-ig. 13. (péntek): h-ig. Helye: Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, 5919 Pusztaföldvár Táncsics u. 65. Titkárság. Beiratkozáshoz szükséges dokumentumok: - A gyermek nevére kiállított személyi azonosító (anyakönyvi kivonat, személyi igazolvány, TAJ kártya) - A gyermek nevére kiállított lakcímet igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya) - Az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolás eredeti példánya, amely lehet: - óvodai szakvélemény - nevelési tanácsadás keretében végzett iskolaérettségi szakvélemény - sajátos nevelési igényű gyermek esetén szakértői bizottság szakértői véleménye. Kérem a kedves Szülőket, Törvényes képviselőket, hogy a jelzett napokon és időpontokban tegyenek eleget gyermekük általános iskolai beíratási kötelezettségének! Puskás Tibor igazgató 5.
6 Óvodai Hírek m á r c ius 0 4. (v a s á r na p) Budapesten a Benczúr Ház Dísztermében óvodánk a Családháló Díj átadásán vett részt. A díj célja, nyilvános erkölcsi elismerésben részesíteni olyan embereket, intézményeket, akik a gyermekekért történő munkájuk során különösen sokat, vagy kiemelkedőt tettek a családokért. Az óvoda kategóriában 7 intézményt jelöltek országosan a családháló díjra, köztük óvodánkat is. Örömmel töltött el bennünket, hogy erre a díjra munkánk alapján a szülők jelöltek. Büszkék vagyunk arra, hogy a sok éves munkánkat a szülők díjazták. A díjátadón emléklapban részesültünk. Köszönjük a szülők, családok, ismerősök támogatását! A díj átadóra való utazást az Önkormányzat biztosította számunkra, amelyet köszönünk szépen dr. Baranyi István polgármester úrnak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a kisbuszt. Molnár Istvánnak pedig a szállítást. Március 7.-én Orosházára látogattunk gyerekeinkkel a A testünk csodái interaktív kiállításra. Alkalmunk volt a buszos közlekedést gyakorolni és megfigyelhettük a városi forgalmat is. Az interaktív kiállításon megfigyelni a vér áramlását, a testünk emésztőrendszerének működését, a szívünk dobogását, az idegrendszerünk működését, stb... Nagyon élvezték a gyerekek a kiállítást, mert mindent kipróbálhattak. Március 14.-én óvodásainkkal megemlékeztünk a márciusi forradalomról, ifjakról. Átsétáltunk a Petőfi domborműhöz és elhelyeztük a gyerekek által készített nemzeti színű alkotásainkat. Március 19.-én Szent József napján az édes apákat köszöntöttük. Ünnepségünket Holecskáné Rusvai Éva vezető óvónő, majd Blősz Attila plébános úr áldó szavai nyitották meg. Mindkét csoport gyerekei köszöntötték az édesapákat verssel és énekkel, majd közös kézműveskedéssel töltötték a délelőttöt. Szívünket melengeti minden évben, hogy az édesapák erre a rendezvényünkre szívesen látogatnak el. Gyermekeikkel a közös játék lehetővé teszi apa és gyermeke kapcsolatának erősítését. Március 23.-án mint már évek óta, most is részt veszünk a Tesz-Vesz napokon. Gyermekeinkkel próbáljuk csinosítani óvodánk udvarát. Március 27.-én nyílt napot tartottunk, a Húsvéti hagyományokat népszokásokat elevenítettünk fel. Szokásainkhoz híven díszitettünk tojást, valamint tojástartót. A locsolkodás hagyományait bemutattuk és elfogyasztottuk az előző napon készített húsvéti kalácsot. 6. ÓVODAI BEÍRATÁS Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy intézményünkben a 2018/2019-es tanévre beíratás lesz az óvodánkban, a következő időpontokban: án a Szabadság téri óvodában 9-16 óráig A beíratás azokra a gyerekekre vonatkozik, akik június 01. és augusztus 31. között születtek. A következő okmányokat, iratokat kérjük magukkal hozni: a gyermek anyakönyvi kivonata a gyermek TAJ kártyája a lakcímkártya ha valamilyen tartós betegsége illetve allergiája van, akkor az arról szóló orvosi papírokat is kérjük amennyiben gyermekvédelmi támogatásban részesül, akkor az erről szóló dokumentum Beíratásnál várjuk a leendő óvodásokat is, hogy ismerkedjenek az óvodával Tisztelettel: Holecskáné Rusvai Éva óvoda vezető
7 Elektronikai hulladékgyűjtés Pusztaföldváron. A Mag ház egylet elektronikai hulladékgyűjtést szervez májusban. Ha van otthon olyan elektronikai hulladéka amitől szeretne megszabadulni, akkor jelezze Molnár István felé a 06/20/ os telefonszámon és megbeszéljük a részleteket. Néptáncoktatás Pusztaföldváron Te is megállsz, ha valahol meghallod a népzenét vagy meglátod a néptáncot? Elgondolkodtál már azon, hogy de jó is lenne ezt tudni!", hát most itt a lehetőség, hogy megismerkedj a néptánc és a népzene világával. Április 28.-án 15 órától a Bartók Béla Művelődési Házban néptánc bemutatót szervezünk ahova várunk minden érdeklődőt szeretettel. Ha tetszett a bemutató és szeretnél megtanulni táncolni a helyszínen jelentkezhetsz a májusban induló néptánc oktatásra.gyere és töltsünk el együtt egy kellemes délutánt. Az oktatás részvételi díja: 1000Ft/hó/fő 7.
8 Evangélikus Hírek Evangélikus istentiszteletek Az alábbi időpontokban tartunk evangélikus istentiszteletet a Rákóczi u. 30. szám alatti gyülekezeti termünkben: Márc. 29. (nagycsütörtök) du. 6 óra: különleges úrvacsorai istentisztelet az asztal körül, presbiteriktatás Márc. 30. (nagypéntek) du. 6 óra: istentisztelet passióolvasással és úrvacsorával Ápr. 1. (húsvétvasárnap) de. 9 óra: ünnepi istentisztelet úrvacsorával, keresztelővel, az áprilisi születésnaposok köszöntésével Ápr. 2. (húsvéthétfő) du. 6 óra: könnyűzenés húsvéti örömünnep Ápr. 8. (vasárnap) de. 9 óra: vasárnapi istentisztelet úrvacsorával Ápr. 15. (vasárnap) de. 9 óra: vasárnapi istentisztelet Ápr. 22. (vasárnap) de. 9 óra: vasárnapi istentisztelet Ápr. 29. (vasárnap) de. 9 óra: vasárnapi istentisztelet Máj. 4. (péntek) du. 6 óra: anyák napi családi istentisztelet Máj. 6. (vasárnap) de. 9 óra: vasárnapi istentisztelet, a májusi születésnaposok köszöntésével Szeretettel és nyitott ajtókkal várunk mindenkit istentiszteleteinken! Anyák napi örömünnep A tervek szerint május 4-én, péntek este 6 órakor tartjuk gyülekezeti anyák napi istentiszteletünket az evangélikus gyülekezeti ház udvarán. A hagyományosan jó hangulatú program keretgében hittanos gyermekeink köszöntik az édesanyákat verssel, énekkel, majd személyes áldásban részesülnek az édesanyák, nagymamák, dédnagymamák, és imádságban emlékezünk meg a temetőben nyugvó édesanyákról, nagymamákról. Szeretettel várjuk az ünneplőket, emlékezőket, családtagokat. Fontosabb telefonszámok: Polgármesteri hivatal: 68/ / Polgármester - Dr. Baranyi István: 0620/ Alpolgármester Sonkolyos Szabolcs 0620/ Konyha: 0620/ Tűzép: 0620/ Evangélikus Élet a könyvtárban A Községi Könyvtárban továbbra is elérhető az Evangélikus Élet magazin, amely színes oldalakon kínál olvasnivalót minden korosztálynak kéthetente. Gyülekezetünk a Facebookon Hírek, programok, képek: Egyházi 1 %: 0035 Személyi jövedelemadója második (egyházaknak felajánlható) 1 %-ával támogathatja a Magyarországi Evangélikus Egyházat. A nyilatkozatra beírandó technikai szám: Ne feledjen nyilatkozni akkor sem, ha bevallását a NAV készíti el! Sokan kérdezik, hogy az adófelajánlás közvetlenül a földvári gyülekezethez érkezik-e. A többi egyházhoz hasonlóan az evangélikusoknál is az egyházi központ jogosult lehívni ezeket a támogatásokat, ugyanakkor az országos egyház ezekből az összegekből tudja támogatni a hozzánk hasonló kis közösségeket, ahogyan ezt évek óta teszik is. Ezért fontos, hogy a pusztaföldváriak közül is minél többen éljenek az 1 %-os felajánlás lehetőségével. Köszönjük a támogatást. Maradjon nálunk az adója! Előnevelt csirke íratható. Új tápok érkeztek, bővült árúkészlettel várjuk vásárlóinkat Adója 1 %-ával támogassa a Vajda Sára Ifjúsági és Kulturális Egyesületet! Bocsán Istvánné 06-20/ Vajda Sára Egyesület Hírei Polgárőrség Csekő László: 0630/ Rendőrség Körzeti megbízottak: - Tari Ferenc - Kincses István Gábor Tel.: 06-30/ Háziorvosi rendelő: 68/ Központi ügyelet: 68/ Hatósági állatorvos Dr. Sin Zoltán: 30/ Óvodavezető: Holecskáné Rusvai Éva 3630/ Óvoda: 0630/ Puskás Tibor iskolaigazgató: 0630/ Iskola-titkárság: 0668/ / Iskola, alsó tagozat: 0630/ Művelődési ház Gyarmatiné Laduver Márta: 0620/ Dr. Fodor Zsuzsanna: 0630/ Védőnő Tibáné Hamvas Zsuzsanna 0630/ Lászlóné Házi Magdolna evangélikus lelkész: 06/20/ Blősz Attila katolikus plébános: 06/20/ Krajnyák János Mezőőr 06/20/ Adószámunk: Segítségét köszönjük. Fogadóóra Sonkolyos Szabolcs alpolgármester fogadóórája: minden páros héten csütörtökön óra Polgármesteri Hivatalban és minden páratlan héten csütörtök óra az újfalusi iskolában. 8. Kérem a Tisztelt Lakosságot, hogy a Hírmondó áprilisi számába a cikkeket és hirdetéseket 27-ig szíveskedjenek beküldeni az Önkormányzati Hivatalba vagy a pusztakonyvtar1@gmail.com címre. Felelős kiadó: Pusztaföldvári Községi Önkormányzat Képviselő Testülete Engedélyszám: /1568/2003. Nemzetközi azonosítószám: ISSN
Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron 2015. szeptember hónapban Hajas Tibor táncpedagógus vezetésével kelt életre a társastánc tanfolyam településünkön, ahol
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom HIRDETMÉNY 2. Tisztelt Földtulajdonosok! Tisztelt Ügyfeleink! A Pusztaföldvár - Tótkomlós földtulajdonosi közösség éves közgyűlést
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. vár állott s most földhalom
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom Meghívó Pusztaföldvár Községi Önkormányzata és Dr. Fodor Zsuzsanna adjunktus ezúton meghívja a Tisztelt Lakosságot a TOP-4.1.1-15-BS1-2016-00001-
2016. április 14. (csütörtök) óra között április 15. (péntek) óra között
Tisztelt Szülők! Az általános iskolai beiratkozásról az alábbi tájékoztatást nyújtjuk: Időpont: 2016. április 14. (csütörtök) 8.00-19.00 óra között 2016. április 15. (péntek) 8.00-19.00 óra között Helyszín:
Tisztelt Szülők! A 2017/2018-as nevelési évre a beiratkozás időpontja május 4-5. (csütörtök - péntek)
Tisztelt Szülők! A 2017/2018-as nevelési évre a beiratkozás időpontja 2017. május 4-5. (csütörtök - péntek) A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. jáig a harmadik életévét betölti, a nevelési
Óvodai beíratás. 2013 évben betölti az 5. életévét és még nem járt óvodába
Óvodai beíratás Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy az óvodai beíratás a zilizi Napközi Otthonos Óvodába a 2013/2014. évi nevelési évre 2013. április 23.- tól május 17.-ig naponta 00 00 8-11 óra között
Beiskolázási tájékoztató 2019/2020. TANÉV
Beiskolázási tájékoztató 2019/2020. TANÉV Információk az iskoláról 8 osztályos általános iskola 8 osztály ~190 tanuló 16 pedagógus Az épület akadálymentesítve Célunk hogy, a hozzánk érkező gyerekek megtanulják,
ÉRDI TANKERÜLET FELHÍVÁS. a tankötelessé váló gyermekek iskolai beiratkozására
FELHÍVÁS a tankötelessé váló gyermekek iskolai beiratkozására A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 45. (1) bekezdése értelmében Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban
ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY
ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY 1 XIV. ÉVF. 4. HÉT UTOLSÓ FRISSÍTÉS A TARTALOMBAN: 2019.01.27. Oldalszám: 82 2 FELHÍVÁSOK, KÖZÉRDEKŰ HIRDETMÉNYEK 3 Lakossági felhívás Értesítjük a lakosságot, hogy községünkben
KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017. nevelési év A nemzeti köznevelésről szóló törvény és annak végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII.28.) kormányrendelet alapján. Az óvoda megnevezése Székkutasi Líbor Ilona
MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program
ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom Tisztelt Pusztaföldváriak! Az idén is, a korábbi évekhez hasonlóan, március elsejével elindul az újabb egy évig tartó közmunkaprogram.
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. vár állott s most földhalom. PUSZTAFÖLDVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívjuk
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom PUSZTAFÖLDVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívjuk az 1848. március 15.-i forradalom 170. évfordulójára rendezett
Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok!
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom HIRDETMÉNY Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! A Békés Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztálya felhívta Önkormányzatunk
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista Szervezeti adatok Intézmény megnevezése, címe Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda Általános Iskola és Gimnázium Intézmény OM azonosítója 027743 Óvoda elérhetőségei Telefon:06 78462
INTÉZMÉNYÜNK KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA A KÖZNEVELÉSI TV. 23 -A ALAPJÁN
INTÉZMÉNYÜNK KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA A KÖZNEVELÉSI TV. 23 -A ALAPJÁN Intézményünk neve, címe: Székhely: Telephely: 4465 Rakamaz, Dózsa György út 1. Óvodába jelentkezhet vagy másik óvodába átjelentkezhet minden
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja BÉKÉS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓ
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom BÉKÉS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓ Tájékoztató kéményseprőipari szolgáltatás lakossági igénylésről Időpontra
KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év. Az óvoda címe, elérhetősége 6821 Székkutas, Murgács Kálmán u. 20. Telefon: 06-30/
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017-2018. nevelési év A nemzeti köznevelésről szóló törvény és annak végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII.28.) kormányrendelet alapján. Az óvoda megnevezése Székkutasi Líbor Ilona
Tárgy: 2014/2015. tanévre történő általános iskolai beiratkozás. Tisztelt Igazgató Asszony! / Tisztelt Igazgató Úr!
VALAMENNYI TANKERÜLETI ÁLTALÁNOS ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK Iktatószám: 180-2 /2014/KLIK/065 Ügyintéző: Schinogl Ferenc Melléklet: 3 Hivatkozás: - DUNAÚJVÁROSI TANKERÜLET Tárgy: 2014/2015. tanévre történő általános
A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/2017. évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján
A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/ évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján 1. Tanítási napok szünetek: Tanítási napok száma: A tanítási napok száma
!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D
$ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<
Tolna Város Önkormányzatának 19/2009. (V.29.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetéséről
Tolna Város Önkormányzatának 19/2009. (V.29.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetéséről Tolna Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
Beíratás a 2016/2017. tanévre
Beíratás a 2016/2017. tanévre A tanköteles korba lépő gyermekek beíratásának ideje a Budapest Főváros Kormányhivatala által meghatározottak szerint. A beíratáskor be kell mutatni: - a szülő, törvényes
PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap
Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap 1. 3. Hétfő Tanévnyitó ünnepély - A szorgalmi idő első tanítási napja 2. 4. Kedd 3. 5. Szerda 4. 6. Csütörtök 5. 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 6. 10. Hétfő 7. 11.
Megalakult a Települési Értéktárunk
Márkói Tükör Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta XXII. évfolyam 3. szám 2015. március Megalakult a Települési Értéktárunk számára történő megőrzése, bemutatása, és ezen keresztül az
TÁJÉKOZTATÁS ÉS MEGHÍVÓ
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom TÁJÉKOZTATÁS ÉS MEGHÍVÓ Tisztelt pusztaföldváriak, tisztelt véleményező partnerek! Pusztaföldvár Község Képviselő-testülete elhatározta,
Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról
Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk
Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék
Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-
Óvodások leszünk 2014/2015!
Óvodások leszünk 2014/2015! - Jelentkezni a meghirdetett időpontban a lakóhely szerinti körzetileg illetékes vagy választott - önkormányzati, továbbá nem önkormányzati óvodában lehet - A jelenleg bölcsődében
Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015
Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 A Tervezést segítő Dokumentumok: 2011. évi törvény a nemzeti köznevelésről 2010. évi LXIII. törvény a közoktatási törvény módosításáról 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet
2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA
2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA A SZERVEZŐK FENNTARTJÁK AZ IDŐPONT ÉS A MŰSOR VÁLTOZTATÁS JOGÁT 2017. JANUÁR Január 14. szombat - Ady bál Január 22. vasárnap - VII. Vince napi venyigeszentelő
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. vár állott s most földhalom. M e g h í v ó
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom Pusztaföldvár Községi Önkormányzata Polgármesterétől M e g h í v ó Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 22-én
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS
2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,
Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00
Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán
Pölöske Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015(IV.07.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék ártalmatlanítás szabályairól
Pölöske Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015(IV.07.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék ártalmatlanítás szabályairól Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország
Kedves Szülők! A leendő első osztályos, tanköteles gyermekek beíratásával kapcsolatos információkra szeretnénk felhívni a figyelmüket.
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM: 032351 KLIK 122013 Cím: 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. / : (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu Kedves Szülők!
Z Á H O N Y VÁROS. Önkormányzati Képviselő-testületének 8/2015. (III.31.) Önkormányzati rendelete. Az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről
Z Á H O N Y VÁROS Önkormányzati Képviselő-testületének 8/2015. (III.31.) Önkormányzati rendelete Az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről Záhony Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország
Bükkszentkereszt község képviselő testületének 8/2014 (VII.31) önkormányzati rendelete az avar és a kerti hulladék nyílttéri égetéséről
Bükkszentkereszt község képviselő testületének 8/2014 (VII.31) önkormányzati rendelete az avar és a kerti hulladék nyílttéri égetéséről Bükkszentkereszt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a környezet
Jászivány Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2015.(..) önkormányzati rendelete A háztartási tevékenységgel okozott légszennyezésre vonatkozó egyes sajátos, valamint az avar és a kerti hulladék
-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21.
-1- A TANÉV RENDJE A 2010/2011. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2010. szeptember 1. (szerda) Utolsó tanítási nap: 2011. június 15. (szerda) Az I. félév vége: 2011. január 14. A tanulók
Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról
Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk
XI. A 2017/2018-as tanév ütemterve
XI. A 2017/2018-as tanév ütemterve Dátum Szeptember 1. Esemény 8:00 Tanévnyitó Első tanítási nap - munka és balesetvédelmi oktatás a tanulóknak Napközis tanulók felmérése 1.osztályos szülői értekezlet
K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 25-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 25-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Napfény Óvodában és a Hétszínvirág
Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet
Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős 2015. augusztus 31. 9 00 2015. augusztus 31. 17 00 Tanévnyitó Tanévnyitó ünnepség 2015. szeptember 1. Első Tanítási nap osztályfőnökök 2015. szeptember
Eseménynaptár 2018/2019-es tanév
Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.
Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. ( IX.1.) önkormányzati rendelete
Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. ( IX.1.) önkormányzati rendelete az avar- és kerti hulladék égetéséről, valamint a háztartási és szolgáltatási tevékenységgel okozott légszennyezésről
A ös tanév ütemterve
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 3525 Miskolc, Dayka G. u. 4. Tel.: 46/509-120; Tel./fax: 46/345-830 www.eklg-miskolc.sulinet.hu 2014/2015-ös tanév
P ETŐFI S ÁNDOR: N EMZETI DAL március XXV. évfolyam 3. szám 60 Ft
XXV. évfolyam 3. szám 60 Ft P ETŐFI S ÁNDOR: N EMZETI DAL Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! hogy rabok tovább Rabok voltunk mostanáig,
JELENTKEZÉSI LAP. Állampolgársága: Állampolgársága: Állampolgársága: Állandó lakcíme: Állandó lakcíme: Állandó lakcíme:
2. sz. melléklet a 31./2018. (II.22.) K. t. számú határozathoz JELENTKEZÉSI LAP A 2018/2019-es nevelési évre, a törökszentmiklósi önkormányzati fenntartású óvodákba. Egy gyermekre egy jelentkezési lap
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:
Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja: április ig, hétfőtől szerdáig, 8-18 óráig az első emeleti könyvtárban
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. / : (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja:
MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens
ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.
SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010
SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember
E L Ő T E R J E S Z T É S
15. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/572/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: A Tapolcai Kertvárosi
Rendezvénynaptár 2015.
Rendezvénynaptár 2015. Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező Január 18. 15 00 Magyar Kultúra Napja Művelődési Ház Művelődési Ház 30. közgyűlése Művelődési Ház Február 13. Tűzoltó közgyűlés Művelődési
Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők!
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. /: (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Előzetes információk a beiratkozásról
nyilatkozat életvitelszerű lakcímről ( 2. sz. melléklet) Ké rjük, kitöltve szív eske djék magáv al hozni!
Beíratással kapcsolatos teendők a 2019/20-as tanévben: A beiratkozáshoz az alábbi dokumentumok szükségesek: a gyermek nevére kiállított személyi azonosító; a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek
3. számú melléklet Felvételi szabályzat
3. számú melléklet Felvételi szabályzat 1. AZ ELLÁTÁSRA JOGOSULTAK KÖRE 1.1. A Lenvirág Bölcsőde Nagykovácsi Nagyközség közigazgatási területén lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezőknek 20 hetestől
TÁRGY: A Szálkai Óvodai beíratási felhívása a 2016/2017. nevelési évre
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 5. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: A Szálkai Óvodai beíratási felhívása a 2016/2017. nevelési évre E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. február
2018. április 12. (csütörtök) óra és április 13. (péntek) óra. közötti időszakot határoztam meg.
Ügyiratszám: SO-04B/OKT/000087-4/2018. Tárgy: A 2018/2019. tanév első évfolyamára történő általános iskolai beiratkozás időpontjának meghatározása. A Kaposvári Járás illetékességi területén valamennyi
tanév Iskolanyitogató
2019-2020 tanév Iskolanyitogató http://kk.gov.hu/kulsopest 1 Bak Ferenc igazgató Külső-Pesti Tankerületi Központ Intézmény Kispesti Bolyai János Általános Iskola Kispesti Eötvös József Általános Iskola
Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február
Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE
A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.
A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.)
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés
A 2018/2019-es tanév rendje
A 2018/2019-es tanév rendje Szorgalmi idő A 2018/19. tanévben a szorgalmi idő első napja 2018. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási nap 2018. június 14. (péntek). A tanítási napok száma 181 nap + 6 tanítás
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS
Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi
1. A rendelet célja. 2. A kerti hulladék égetésének szabályai. (1)A kerti hulladék ártalmatlanítása elsősorban komposztálással történik.
Csataszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2015 (IV.29.) önkormányzati rendelete kerti hulladék égetésére, valamint a tűzgyújtásra vonatkozó szabályokról Csataszög Község Önkormányzatának
Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2004. (IV.29.) RENDELETE
Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2004. (IV.29.) RENDELETE az Önkormányzat által szervezett települési szilárd hulladék szervezett gyűjtéséről és elszállításáról, valamint az avar és
A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:
A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: 029 524 1 A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló
JANUÁR. Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés TÉLI SZÜNET. Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében
JANUÁR 1. hétfő 2. kedd TÉLI SZÜNET 3. szerda Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében Kormos Noémi Szünet utáni 1. tanítási nap E-napló, ellenőrzők egyeztetése Osztályfőnökök 4. csütörtök
Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve
Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június
1. Az iskola nyitva tartása, az iskolában tartózkodás rendje
1. Az iskola nyitva tartása, az iskolában tartózkodás rendje Az iskola szorgalmi időben reggel 7 órától a szervezett foglalkozások befejezéséig, de legalább 16 óráig tart nyitva. A felnőttoktatás levelező
A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE
FELADATOK A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK - KIEMELT FELADATOK ELSŐ FÉLÉV HATÁRIDŐ Javító vizsgák szaktanári konzultációs lehetőség 2016. augusztus 24-26. konzultáció biztosítása augusztus
E L Ő T E R J E S Z T É S
20. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/569/2017 E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2017. november 24-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: Az óvodai beiratkozás
Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének
Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012. (IV.25.) önkormányzati rendelete Az avar komposztálásáról és a kerti hulladékok égetéséről. Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének
A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE
A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti
A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER
A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa:
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 10/2011.(V.27.)
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2016. március 15. (kedd) Bartók Béla Művelődési Ház Pusztaföldvár, Jókai u. 12.
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja A mi Március 15-énk Pusztaföldvár Község Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és családját az 1848/49 es szabadságharc évfordulóján megrendezésre kerülő
Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja
ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés
Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk,
2017.07.11. Képújság rovatai Önkormányzati hírek Kisebbségi Önkormányzati hírek, Intézmények aktuális közleményei, Rendezvények, programok, Civil szervezetek, egyesületek hírei, Közérdekű információk,
Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember
Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér
A 2017/18-as tanév helyi rendje
A 2017/18-as tanév helyi rendje Az első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) Az utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) Tanítási szünetek: Őszi szünet: 2017. október 30-tól november 3-ig tart.
2012-2013. tanév. I. félév
2012-2013. tanév I. félév Szeptember 3. Veni Sancte, Főplébánia 3. Első osztályosok szülői értekezlete 4. kedd Alsós szülői értekezlet: 4. a, 4. b 5. szerda Alsós szülői értekezlet: 2. a, 2. b. 10. Alsós
RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap
RENDEZVÉNYTERV 2017/2018. 2017.szeptember 1 () 2018. június 15 () 180 tanítási nap aug. 22-ig IDŐPONT RENDEZVÉNY Tankönyvek átvétele FELELŐS/ RÉSZTVEVŐ Nagyné Szabó Cecília aug. 23. Pedagógusok munkába
A tanév II. félévi programterve
1 Hétfő 95. 2 Kedd 96. 2009-2010. tanév Jelentkezés az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium és a Honvédelmi M. által fenntartott iskolákba páczai kiadó bemutatója (csak az iskolánknak), alsós, felsős
2340 Kiskunlacháza, Vörösmarty u. 3. tel: 06-20-569-7031
Közérdekű információk Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Cím: 2340 Kiskunlacháza Kossuth Lajos tér 1. Tel./Fax: 06-24-519-830, 06-24-519-840 E-mail: pmhivatal@kiskunlachaza.hu dr. Répás József polgármester:
KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban
Köszöntjük vendégeinket!
Köszöntjük vendégeinket! Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 030175 Telefon: 06-22-368-940 E-mail:iskola@mail.knyek.sulinet.hu http://www.vmg.vm-knyek.hu/
DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra
Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2
egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség
hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT. A rendelet meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155 FAX: (06-32) 460-918 forum@paszto.hu Szám: 1-8 /2014. A rendelet meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel!
Derecskei Zenei Esték
MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói
A 2018/2019. tanév rendje
A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).
Nagybarca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2014.(VI. 4.) önkormányzati rendelete. az avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről
Nagybarca Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről szóló 12/2014. (VI. 4.) önkormányzati rendelet Nagybarca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE
A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele
Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV. Első tanítási nap szeptember 1.
Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV Tanév rendje Tanévnyitó ünnepség 2016. szeptember 1. (csütörtök) 8.00 óra Első tanítási nap 2016. szeptember
SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK
SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK Első osztályosok köszöntése-évnyitó Szülői értekezlet o 4. Szülői értekezletek o. 7. Veni Sancte 8. 10. Szülői értekezlet --4.--7.- 8. o Az iskolakertek rendbetétele, szelektív
Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015. (IX.30.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetés helyi szabályairól
Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015. (IX.30.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetés helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a környezet
Utolsó tanítási nap: június 14. péntek Első félév vége: január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: február 1.
5. A tanév helyi rendje Tanítási napok száma: 181 Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. hétfő Utolsó tanítási nap: 2019. június 14. péntek Első félév vége: 2019. január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: