Beszámoló a Kispest Városfejlesztési és Üzemeltetési Kft működéséről (2010. január 1 2010. június 30.) 1. A társaság működése Társaságunkat a Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzatának képviselőtestülete, mint tulajdonos hozta létre a 380/2009. (VI. 23) Ökt. határozattal. A társaság a tényleges működését 2009. július elsejével kezdte meg, az intézményi kereteket az Alapítóval kötött együttműködési keret-megállapodás, illetve a Wekerle, ahol értéket őriz az idő Európa Uniós pályázat projektmegvalósítási feladatai tárgyában készült együttműködési megállapodás határozta meg 2010. I. félévében. A projektmenedzsment feladatai: Közreműködik a közbeszerzési eljárásban, Kidolgozza a projekt ellenőrzési és dokumentálási eljárásait, továbbá dokumentálja a projektet; Meghatározza a projekt végrehajtásához szükséges erőforrásokat és gondoskodik arról, hogy a munka végrehajtásához az erőforrások rendelkezésre álljanak; A projektmenedzser irányítja, valamint a műszaki menedzser segítségével ellenőrzi a projekt ütemtervében rögzített feladatok végrehajtását; Közreműködik a projekt kommunikációjában, a marketing eszközök kidolgozásában és alkalmazásában; Saját hatáskörében intézkedik az akadályok elhárítására, vagy intézkedést kezdeményez annak megszüntetése céljából; A projektmenedzser a projektmenedzsment iroda (Városfejlesztési Társaság Irodája) támogatásával készíti el a Támogató részére a támogatási összegek lehívásához szükséges Projektjelentéseket, és a Zárójelentést; Összehangolja a konzorciumi partnerek tevékenységeit. 2. A Kispest Kft működése
2010. első félévében a Kft kiadásait fedezték a bevételei, pénzügyi elmaradás nincs. 2010. januártól a Kft megbízási szerződéssel foglalkoztat műszaki munkatársat valamint projekt-men szolgáltatást vesz igénybe, februártól pedig megbízási szerződéssel foglalkoztat egy fő pénzügyi asszisztenst. A Kft a felmerülő problémák megoldására szükség szerint jogi és egyéb szakértőt is igénybe vesz, valamint az alapítóval kötött szerződés alapján tervezői művezetést végeztet. Főállású beosztottja nincs a cégnek, mivel így racionálisabban lehet felhasználni a pályázat alapján rendelkezésre álló pénzkeretet. A Kft eddigi működése során az alábbi tevékenységekkel segítette ténylegesen a Wekerle, ahol értéket őriz az idő Európa Uniós projekt megvalósulását: pályázat kidolgozásához, illetve megvalósításához szükséges szakértői szolgáltatás, Kapcsolattartás a Pro-Régió Ügynökséggel, közreműködés a kifizetési kérelmek, változás bejelentések és hiánypótlások kidolgozásában, illetve a Támogatási Szerződés előkészítő-teljesítő munkálataiban, Jogszabályi változások nyomonkövetése, a változások következményeinek pénzügyi elemzése, Közreműködés a közbeszerzési szerződés alapján a projekt kivitelezésére vonatkozó szerződés megkötésében, a pénzügyi ütemezés figyelemmel kísérése, a kivitelezési munkák koordinálása, Pótmunkák, kiegészítő beruházások menedzselése az igény felmerülésétől a munkák elvégeztetéséig, Beruházás-lebonyolítói szerződés alapján kapcsolattartás az Önkormányzat szerződéses partnerével, az Épber ZRt-vel, valamint annak műszaki ellenőreivel, A Budapesti Történeti Múzeum és az Önkormányzat között kötött, a régészeti feltárással kapcsolatos szerződés esetében kapcsolattartás, Kapcsolattartás a konzorciumi partnerekkel, a háromoldalú együttműködés koordinálása valamint a konzorciumi partner kivitelezési szerződéssel, illetve a műszaki ellenőrökkel kapcsolatos problémáinak kezelése, A projektmegvalósítás során szerződéses kapcsolat fenntartása a projekt előrehaladását segítő felekkel (műszaki munkatárs, pénzügyi asszisztens, projekt-men szolgáltató kft, jogi szakértő, könyvvizsgáló, stb.) PR-akciók előkészítése, a projekt megvalósulásával kapcsolatos újságcikkekhez információszolgáltatás, honlap működtetése, Kapcsolattartás külső szakértőkkel, Egyeztetés önkormányzati és külsős szervekkel, A Kft működésének fenntartása és a likviditás folyamatos biztosítása az alapító szándékainak megfelelően. A Kft honlapja érhető az Önkormányzat hivatalos portáljálról is, címe: www.kispest.hu/kft. Oldal: 2 / 8
A társaság működését a Felügyelő Bizottság folyamatosan ellenőrzi. 3. A Wekerle, ahol értéket őriz az idő Európa uniós pályázat megvalósulása A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közép-Magyarországi Operatív Program Irányító Hatósága a 2009. november 27-én kelt, K-2009-KMOP-5-2-2-/B-2.f-0014531 iktatószámú támogató levele alapján a Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata 714.913.524 Ft támogatást kapott, melynek megoszlása: - Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata 631.790.290 Ft, - Wekerlei Társaskör Egyesület 12.766.600 Ft, - Budapest-Kispest-Wekerletelepi Szent József Plébánia 70 356 634 Ft. A projekt építési részével kapcsolatos közbeszerzési eljárás lezajlódott, a Költségvetési és Közbeszerzési Bizottság határozatával a Construm Beruházó és Kivitelező Kft-t nyilvánította nyertesnek. A Construm Kft ajánlata bruttó 762.742.445 Ft. A projekt végrehajtásával kapcsolatos Konzorciumi Szerződést a szerződő felek aláírták. A pályázattal kapcsolatos Támogatási Szerződést az Önkormányzat 2010. január 21-én kötötte meg. A közbeszerzési eljárás alapján a háromoldalú építési szerződést építtetőként a Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata valamint a Budapest- Kispest-Wekerletelepi Szent József Plébánia, kivitelezőként pedig a Construm Beruházó és Kivitelező Kft írta alá 2010. január 21-én. A Budapest-Kispest-Wekerletelepi Szent József Plébánia likviditási gondjai megoldása érdekében a képviselőtestület 2010. február 16-i ülésén hozzájárult az áfa-finanszírozási szerződés megkötéséhez. A szerződés alapján az előlegszámla és az 1. részszámla áfájának önrész-tartalmát az Önkormányzat 2010. júliusában utalja át. A kivitelezési munkálatok megkezdéséhez szükséges tervellenőri nyilatkozat elkészült (Éliti 92 Kft), a tervezők az ellenőrök által jelzett hibákat kijavították. A módosításokat, javításokat a Construm Kft-nek a Kispest Kft átadta. Az építési szerződés alapján a Construm Kft a munkaterületeket átvette: - Kós Károly téri park: 2010. február 3. - Wekerlei Gyermekház: 2010. február 15. - Szent József Plébániatemplom: 2010. március 1. - Gutenberg téri piac 2010. április 15. A beruházás lebonyolítására az Önkormányzatnak az Épber Zrt-vel van szerződése. A műszaki ellenőrökkel az együttműködés nem zökkenőmentes, főbb gondok: - a szakági műszaki ellenőrzés színvonala nem éri el az megkívánt szintet, Oldal: 3 / 8
egyes szakterületek ellenőrei a munkaterületet egyáltalán nem látogatták (nem tettek eleget a 191/2009. (IX. 15.) Kormányrendeletben foglaltaknak, mely szerint az ellenőrzést 10 naponként meg kell tartani), egyes műszaki ellenőrök szakismeretének naprakészsége kívánni valót hagy maga után, - a vezető műszaki ellenőr (a teljesítések igazolója és a mérnökjelentések készítője) hónapok óta nem járt a munkaterületen, - a vállalkozó és a műszaki ellenőr közötti kommunikáció elégtelen színvonalú, kapcsolatuk viszályoktól terhes, és ez kihat az Önkormányzat pénzügyi kötelezettségeinek teljesítésére is (mérnökjelentések hiányában az 1. részszámlák önrészének pénzügyi teljesítése késedelmesen történik). A műszaki ellenőrzés hiányosságai miatt a Plébánia jelezte, hogy a rájuk szerződésben közvetített szolgáltatás formájában áthárított műszaki ellenőrzési díj egy részét nem fogják az Önkormányzat számára megfizetni. A hiányosságokat szóban és írásban a Kispest Kft többször is jelezte mind az Önkormányzat illetékeseinek, mind az Épber Zrt-nek. A projekt végrehajtásához az Önkormányzat megkötötte: - a régészeti feltáráshoz szükséges szerződést. A pályázatban a régészet költsége nem szerepelt. A szerződést lezártuk. A régészet összköltsége az előzetesen múzeum által kalkulált összeghez (bruttó 3.887.100 Ft-hoz) képest 422.500 Ft lett. - a projekt könyvvizsgálatára szóló szerződést Kovács Attilával könyvvizsgálóval, - Gyermekház elmaradt gyengeáramú terveinek elkészíttetésére vonatkozó tervezési szerződést. A tervezői művezetői szerződéseket testületi határozat alapján a Kispest Kft saját hatáskörben kötötte meg, a tervezőkkel folyamatosan kapcsolatot tart, a szakszerű kivitelezés érdekében kikéri a véleményüket. Tervezési hiányosságok illetve anomáliák gondot okoztak például az alábbi területeken: - A Kós Károly téren o az utcabútorok rögzítése nem oldható meg a kiviteli terveknek megfelelően a túlméretezés miatt (a székek darabja több, mint 45 kg), e tekintetben más megoldást kellett alkalmazni. o A kerítéskiosztás logikátlan illetve esztétikailag nem volt megfelelő, itt is módosítás történt. o A téren alkalmazott színek esetében (kandeláber, kerítés, utcabútorok, stb.) nem minden esetben valósult meg a kiviteli terv, az eltérések a főépítésszel, illetve a főkertésszel egyeztetve történnek. o A térfal melletti járdák esetében a tervezési határ logikátlansága, esztétikai szempontból nem megfelelősége okoz gondot. o A kiviteli tervekben az ültetendő cserjék méretét a tervező nem határozta meg, itt kompromisszumra kell törekedni a főkertész bevonásával. Oldal: 4 / 8
- A Gyermekház esetében o A tervező nem a tervezési időszakban hatályban lévő OTÉK alapján járt el az akadálymentesítés tekintetében, így egyes, már elkészült, illetve be is épített nyílászárókat cserélni kellett a jogszabályi megfelelőség miatt. Ennek többletköltségét a tervező magára vállalta. o A lift esetében az építési engedélyt módosíttatni kellett. Egyes kérdésekben a viták elkerülése, illetve a vonatkozó jogszabályi kritériumok teljesítése érdekében a Kispest Kft külső szakértőket vont be, így például a Gyermekház akadálymentesítése, illetve a piac mobil pavilonjainak faszerkezetei kérdésében. A menetközben felmerült, és a közbeszerzési szabályok alapján kiegészítő beruházásnak minősülű munkák tekintetében a háromoldalú építési szerződésmódosítást az Önkormányzat és a Construm 2010. június elsején aláírta, az egyház részéről az aláírás 2010. június elsejei történt meg. A kiegészítő beruházások összértéke bruttó 56 145 973 Ft, ezzel a projekt kivitelezési munkálatainak összköltsége 7,36%-kal nőtt. A támogatás összege nem változik. Kiegészítő beruházások: - a Kós tér tekintetében: o Térfal melletti járdák megnövelt teherviselő képességű rétegrendjének építése (3.172 m2) o Földben talált vasbetonszerkezetek eltávolítása és darálása o Földben talált vasbeton szerkezetek, tömbök feltárása, kiásása, feldarabolása (252 m3) o Tömbök darálás utáni elszállítása újrahasznosítása (328 m3) o Többlet földkiemelés beton aljzat helyén (317 m3) o Kitermelt föld elszállítása (412 m3) o Acél kandeláberek öntöttvas díszítő elemei (36 db) - a Gyermekház tekintetében: o Földszinti padozatemelés és földszint feletti födém zsaluzási szint emelése (176 m2) o Meglévő fedélszék elemeinek újra cserélése o Födém megerősítés (75 m2) A Kós Károly téri park esetében a kivitelező kb. 2 hetes lemaradásban van, ez azonban jó idő esetén minden további nélkül behozható, így eddig határidő módosítást a kivitelező nem kért. A Gyermekház műszaki átadása 2010. július 7-án lesz, a feltárt hibák kijavításának határideje 2010. június 12. A birtokba vételre a mérnökjelentések elkészülte és az önrész kifizetése után kerülhet sor. A különböző hatósági engedélyek beszerzése folyamatban van. A Gyermekház esetében az eszközbeszerzés közbeszerzéses folyamata a Oldal: 5 / 8
Közbeszerzési Bizottság 2010.június elsejei döntése alapján megindulhat. A beszerzési érték kb. bruttó 10 millió Ft. Az eszközök döntő többsége beépített bútorzat, így azok nélkül az intézmény nem üzemeltethető. A Munkás Szent József Plébániatemplom műszaki átadása 2010. július 12-ére van kitűzve. A piac határidőben elkészült, az átadás a hatósági állatorvos engedélyének hiánya miatt tolódott. Az állatorvos kérésének megfelelő további nyilatkozatokat, műbizonylatokat a kivitelező átadta, így az engedélyt megszereztük. A piac a kivitelezői nyilatkozat alapján a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően készült el, az üzemeltető átvette üzemeltetésre. A piacot a hatósági állatorvos 2010. június 22-én részlegesen bezáratta (az élelmiszer árusítását tiltotta meg), majd a Kispest Kft által átadott Intézkedés Terv alapján 2010. június 6-án alkalmi élelmiszerárusítási engedélyt adott 2010. szeptember 15-ig, jegyzőkönyvben foglalt kikötésekkel. A Kispest Kft igazságügyi szakértőt vont be a felelősség megállapításának kérdésében, illetve a hatósági állatorvosi kívánalmak megfelelő teljesítése érdekében, valamint a tervező VÁR-KERT Kft bevonásával fedvénytervet készíttetett három változatban. A kivitelezés határideje a tulajdonos által választott fedési változattól, illetve a kivitelező kapacitásától függ. A hatósági állatorvos kitételeinek helyszínen történő érvényesítéséről a piacfelügyelet gondoskodik a zavartalan árusítás érdekében. 4. A Wekerle, ahol értéket őriz az idő projekt finanszírozásának alakulása A projekt önrészének emelkedésének okai: - a közbeszerzés eredményeképpen az előre becsült összegnél magasabb összegben tudott építési szerződést kötni az önkormányzat a győztessel, - a kivitelezés során felmerültek olyan problémák, amelyek megoldása csak kiegészítő beruházás keretében volt megoldható, illetve - vannak olyan tételek, amelyek vagy nem szerepelnek a pályázatban, vagy eleve nem szerepelhettek ott, így például: o régészeti feltárás költsége (Budapesti Történeti Múzeummal kötött szerződés alapján), o gyermekház elektromos tervei, o tervezői művezetés szerződések fedezete, o akadálymentesítéssel kapcsolatos plusz kiadások. Nem emelték a projekt önrészét olyan tételek, amelyeket a kivitelező az átalányáras vállalás miatt rövid vita után kénytelen volt további térítés nélkül megvalósítani, illetve előfordult olyan eset is, amikor a tervező hibáját elismerve a vállalkozóval megegyezett az extra költségek vállalása tekintetében. Oldal: 6 / 8
Önrész alakulása (Önkormányzat, 2010. július 5.): növekmény (bruttó Ft) Pályázat alapján önrész - Ft Építési szerződés 35 678 (közbeszerzése miatti 411,00 Ft emelkedés) Kiegészítő munkák miatti emelkedés (szerződés) Egyéb önrészt módosító tételek miatti emelkedés 56 145 973,00 Ft 337 654 - régészeti feltárás 1 422 500,00 Ft - Gyermekház elektromos tervek 2 500,00 Ft - tervezői művezetés 3 3 900 000,00 Ft - könyvvizsgáló 4-2 821 383,00 Ft - A tábla 5 1 425 000,00 Ft - gyermekház akadálymentesítés 6 416,00 Ft összesen (bruttó Ft) 199 058 841,00 Ft 234 737 252,00 Ft 290 883 291 305 725,00 Ft 291 643 295 543 292 721 842,00 Ft 294 146 842,00 Ft 294 801 258,00 Ft testületi kötelezettségvállalás (200 milliót Ft feletti összeg) - 941 159,00 Ft 34 737 252,00 Ft 90 883 91 305 725,00 Ft 91 643 95 543 92 721 842,00 Ft 94 146 842,00 Ft 94 801 258,00 Ft 1 A régészeti feltárás a Kós Károly tér építési engedélye alapján kötelező. 2 Az eredeti tervek nem tartalmazták, a hiánya a közbeszerzési eljárás során derült ki. 3 A pályázat nem tartalmazta, a kivitelezési munkákhoz elengedhetetlenül szükséges, testület elfogadta 4 A könyvvizsgálóval sikerült az eredeti pályázati kalkulációhoz képest alacsonyabb árfekvésben szerződést kötni VAM-pályázat alapján 5 Az eredeti tervezői kalkuláció alábecsülte az A tábla bekerülési költségét 6 A gyermekház akadálymentesítésének plusz költsége a kivitelei tervek teljeskörűségének hiányából fakad. Az eredeti kiviteli tervek alapján a kivitelező nem tudta szakszerűen megvalósítani az akadálymentesítést, rehabilitációs szakmérnök bevonása alapján a kiegészítő tervek az Önkormányzat felszólítására 2010. június 18-ra készültek el. Ezek a tervek már tartalmaznak olyan Oldal: 7 / 8
elengedhetetlen akadálymentességi elemeket, mint mozgássérült parkoló, korlátok, taktilis jelzések, indukciós hurok, stb. A kiegészítő tervek alapján a 654.416 Ft-ból indokolatlan költség 108.676 Ft (visszabontások, javítások), a felelősség kérdésének megállapítása folyamatban van. A projekt műszaki teljesültségét az 1. sz. melléklet tartalmazza. Budapest, 2010. július 7. dr. Albert Ágota ügyvezető Oldal: 8 / 8