ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK"

Átírás

1 ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Hatályos: szeptember 1-jétől 1. Az Általános Szerződési Feltételek alkalmazása 1.1. A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) érvényesek a CRH Magyarország Kft., mint eladó által írásban megkötött beton szállítási szerződésekre, amelyek magukba foglalják az esetlegesen a szállításhoz kapcsolódó szolgáltatásokat is (a továbbiakban: Szerződés) A jelen ÁSZF-ben nagy kezdőbetűvel írt kifejezések a Szerződésben meghatározott jelentéssel bírnak. 2. A Szerződés létrejötte és megszűnése 2.1. A Szerződés mindkét Fél általi aláírással jön létre Mind a határozott, mind a határozatlan időre kötött Szerződés bármelyik Fél részéről rendes felmondással, a másik Félhez intézett írásbeli nyilatkozattal, a nyilatkozat kézhezvételétől számított 30 napos felmondási idővel, indokolás nélkül felmondható. A határozott időre kötött Szerződés felmondás vagy a Szerződéstől elállás hiányában a határozott idő leteltével megszűnik. 3. A Szerződés tárgya 3.1. Eladó a Szerződésben rögzített feltételek szerint az ott meghatározott mennyiségű és minőségű Terméket adja el, illetve szolgáltatást nyújtja a Szerződésben meghatározott áron Vevőnek olyan módon, hogy a Termék átadásának helye vagy Eladó telephelye vagy Vevő telephelye, illetve a Vevő által megjelölt harmadik személy telephelye lesz Eladó szavatolja, hogy a Termék minősége az adott Termékre vonatkozó Magyarországon érvényes szabványoknak megfelel. 4. Vételár, számlázási és fizetési feltételek 4.1. A vételárat Felek a Szerződésben határozzák meg A vételár eltérő ajánlatnak Vevő részére történő megküldéséig, és annak a Vevő által történő elfogadásáig a Szerződésben meghatározott időtartamra érvényes A vételárról Eladó számlát állít ki. A vételár teljesítése az Eladónak a Szerződésben meghatározott bankszámlájára való átutalással vagy pénztárába történő befizetéssel történik, és az Eladó bankszámláján való jóváírással, illetve pénztárba történő befizetés esetén az Eladó képviselőjének történő átadással tekintendő teljesítettnek. A fizetés teljesítésével kapcsolatos költségek a Vevőt terhelik. 1/10. oldal

2 4.4. Fizetési késedelem és a Vevő vagyoni helyzete romlásának jogkövetkezményei: Amennyiben Vevő fizetési késedelembe esik, úgy a késedelmi kamat mértéke a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat nyolc százalékponttal növelt értéke. A kamat számításakor a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat irányadó az adott naptári félév teljes idejére. Amennyiben Vevő fizetési késedelembe esik, úgy Eladó jogosulttá válik a Szerződés teljesítését megtagadni, feltételhez kötni vagy amennyiben az Eladó írásbeli felszólításában megjelölt póthatáridőn belül sem teljesíti a fizetési kötelezettségét a Szerződést azonnali hatállyal felmondani azzal, hogy Eladó ezen jogait kizárólag azon időintervallum alatt gyakorolhatja, amely alatt a fizetési késedelem fennáll. Az itt megjelölt jogokat Eladó választása szerint együttesen vagy külön-külön is gyakorolhatja. Ezen jogok nem, vagy nem teljes mértékű érvényesítése nem jelenti az azokról való lemondást. Az iménti bekezdésben rögzítettek szerint járhat el Eladó, ha Vevő vagyoni viszonyainak időközben bekövetkező jelentős megromlása folytán a kiszállítandó Termék ellenértékének megfizetése veszélyeztetve van, függetlenül attól, hogy Vevő korábbi fizetési kötelezettségeinek eleget tett. Vevő vagyoni viszonyainak jelentős romlását Eladó jogosult folyamatosan vizsgálni, így különösen jogosult Vevő nyilvános cégirataiba betekinteni, illetve Vevővel kapcsolatosan a nyilvános adatbázisokban kutatást végezni vagy végeztetni. Vevő vagyoni viszonyaiban bekövetkezett jelentős romlást vélelmezni kell különösen, ha a Vevővel szemben jogerősen felszámolási eljárás vagy csődeljárás indul, illetve az Eladóval biztosítási szerződést kötött hitelbiztosító a Vevő tekintetében megtagadja kintlévőség-biztosítási kötvény kiadását, avagy a Vevő kintlévőség-állománya az Eladóval szemben átlépi azt a kintlévőség-állományt, melyre a hitelbiztosító kintlévőség biztosítási szerződést kötött. 5. Teljesítés 5.1. Megrendelés és visszaigazolás: Vevő egyedi Termékszállítási megrendelését írásban köteles közölni Eladóval. Vevő a megrendelésben minden esetben köteles megjelölni a szállítandó Termék szabványos elnevezését, mennyiségét, a Termék átvétel(ek) tervezett időpontját, valamit a Szerződés számát. Eladó által szervezett fuvarozás esetén Vevő a megrendelésben fel kell hogy tüntesse a Termék bedolgozásának várható intenzitását (m 3 /óra), a Termék átvételének helyét, valamint a Termék bedolgozásához esetlegesen szükséges betonpumpa igényét. Vevő által szervezett fuvarozás esetén a Vevő a megrendelésben köteles nyilatkozni arról, hogy a Terméket saját üzleti tevékenysége végzése során történő felhasználás céljából rendeli meg az Eladótól, vagy a Terméket harmadik fél részére történő továbbértékesítés céljából rendeli meg az Eladótól. Abban az esetben, ha a Vevő akként nyilatkozik a megrendelésben, hogy a Terméket saját üzleti tevékenysége végzése során történő felhasználás céljából rendeli meg az Eladótól, a 2/10. oldal

3 Vevő köteles megjelölni a Vevő saját tulajdonú szállítóeszközeinek rendszámát vagy a Vevő közreműködőjének a megnevezését és szállítóeszközeinek rendszámát illetve a Termék felhasználásának helyét. Abban az esetben, ha a Vevő akként nyilatkozik a megrendelésben, hogy a Terméket harmadik fél részére történő továbbértékesítés céljából rendeli meg az Eladótól, a Vevő köteles megjelölni a Vevő saját tulajdonú szállítóeszközeinek rendszámát vagy a Vevő közreműködőjének a megnevezését és szállítóeszközeinek rendszámát, ugyanakkor a Felek kifejezetten rögzítik, hogy az EKÁER rendszerbe történő bejelentés megtételére, annak szükségessége esetén, a Vevő lesz köteles. A megrendelés tartalmi elemeire vonatkozó kötelezettség teljesítésének Vevő általi elmulasztása esetén az Eladó jogosult a Vevő érintett megrendelésének teljesítését megtagadni. A Vevő a saját maga által szervezett fuvarozás teljesítésével kapcsolatos közléseiért, illetve az azokban bekövetkező változások azonnali bejelentéséért felelősséggel tartozik, a pontatlan, vagy késedelmes közlésből eredő költségeket és egyéb károkat különös tekintettel, de nem kizárólagosan ideértve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiszabott bírságokat köteles megtéríteni. Amennyiben Vevő az átvétel tervezett időpontjaként olyan időpontot határoz meg, amely nincsen összhangban a Szerződés 3. pontjában meghatározott határidővel, vagy a leadott megrendeléseket a megjelölt időponton túl módosítja olyan módon, hogy a módosított megrendelés nem lesz összhangban a hivatkozott határidővel, akkor Eladó saját döntése alapján jogosult az érintett megrendelés teljesítését megtagadni. Amennyiben Eladó az érintett megrendelést annak ellenére teljesíti, hogy a megrendelés, illetve a módosított megrendelés nincs összhangban az említett határidőkkel, úgy mentesül a késedelmes teljesítésből fakadó jogkövetkezmények (különösen, de nem kizárólagosan szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség) alól arra az időtartamra tekintettel, amely az érintett megrendelésben foglalt határidő és a Szerződés 3. pontjában szereplő határidő közötti különbség azzal, hogy a különbség kizárólag egész munkanapokban kalkulálható olyan módon, hogy a tört munkanap egész munkanapként számítandó. Amennyiben Eladó az átvétel tervezett időpontjához képest későbbi időpontban képes a Terméket a Vevő által meghatározott átvételi helyre fuvarozni, úgy a várható késedelem időtartamáról Vevőt haladéktalanul értesíteni köteles. Eladó a szerződés szerint beérkező megrendeléseket előzetesen rögzíti, majd legkésőbb a szállítást megelőző nap 16:00 óráig a gyártási és szállítási kapacitásai figyelembevételével végleges visszaigazolást ad írásban Vevő számára. Az Eladó végleges visszaigazolása tekintendő Eladó tényleges kötelezettségvállalásának. 3/10. oldal

4 5.2. A teljesítés helye: Eladó a megrendelés alapján átruházni vállalt Terméket a saját szervezésű gépjárművével a Vevő által megjelölt építkezés helyszínére (a továbbiakban: Építési Terület) szállítja vagy szállíttatja, illetve Eladó a saját betonüzemében adja át a Terméket Vevő részére. A teljesítés helye az Építési Terület vagy az Eladó saját betonüzeme, ahol a Termék átvétele szemrevételezés vagy konzisztencia-ellenőrzés után a szállítólevél aláírásával történik meg az ÁSZF 5.4. pontjában foglaltak szerint Vevő köteles gondoskodni arról, hogy az Építési Terület olyan állapotban legyen az Eladó által fuvarozott Termék megérkezésekor, amely a vonatkozó előírásoknak mindenben megfelel és garantálja a személyi és vagyonbiztonságot. Vevő köteles az Építési Területre kiérkező mixergépkocsit a Vevő képviselőjénél való jelentkezéstől számított 60 percen belül kiüríteni. Eladó a szállítólevélen dokumentálja a kiérkezés időpontját. Utólag ez csak akkor tehető vitássá, ha Vevő ezt a helyszínen kifejezetten kifogásolta. Ha a kiürítés késedelmes, Eladó a Szerződés mellékletében meghatározott összegű állásidő-pótdíjat jogosult felszámítani. Amennyiben az Építési Terület megközelítéséhez behajtási- és/vagy útvonalengedély szükséges, erről Vevő köteles gondoskodni, és az ezzel kapcsolatos költségeket is Vevő viseli Eladó helyszínre érkező képviselője (gépkocsivezető, kísérő vagy egyéb képviselő) jogosult felmérni az Építési Területet, és jogosult eldönteni, hogy az Építési Terület állapota a balesetmentes, személy- és vagyonbiztonságot garantáló Termék kiadást lehetővé teszi-e. Eladó képviselője jogosult a helyszínen az Építési Terület nem megfelelő állapotáról jegyzőkönyvet felvenni, illetve arról videó- vagy fényképfelvételeket készíteni. Az Építési Terület nem megfelelő állapotáról kialakult vitát Felek a jelen ÁSZF 8. pontjában rögzített, a minőségi reklamációk kezelésére vonatkozó rendelkezések megfelelő alkalmazásával rendezik Amennyiben az Építési Terület állapotát Eladó képviselője a fentiek szerint nem ítéli megfelelőnek, jogosult Vevő jelenlévő képviselőit az Építési Terület megfelelő állapotba hozatalára felszólítani. Eladó a kiszállított Terméket az Építési Területen átadja, amennyiben Vevő az Építési Területet 2 órán belül megfelelő állapotba hozza. Ellenkező esetben Eladó az általa kiszállított Terméket visszaszállítja és Vevő költségén lerakóhelyen üríti. Vevő ilyen esetben köteles a megrendelt és visszaigazolt Terméket kifizetni, illetve ezen túlmenően köteles megtéríteni a visszaszállított Termék előírásoknak megfelelő elszállításának, szakszerű elhelyezésének költségét A fentiektől függetlenül Felek kifejezetten megállapodnak, hogy az Építési Területen Vevő képviselői a Terméket szállító fuvareszköz balesetmentes üzemeltetéséhez minden szükséges segítséget megadnak. Az Építési Területen a Termék ürítésével, bedolgozásával, továbbá a fuvareszköz mozgásával kapcsolatban bekövetkezett bármilyen üzemi baleset, illetve káresemény következményeit Vevő viseli, kivéve, ha Eladó képviselője szándékosan vagy súlyosan gondatlanul eljárva okozza azt, melyet az adott körülmények között Vevő nem háríthatott el. Felek megállapodnak, hogy bármilyen vis maior esemény esetén fokozottan együttműködnek a károk mérséklése és elhárítása érdekében. 4/10. oldal

5 5.3. A teljesítés ideje: A teljesítés ideje azon naptári nap azon órája (a továbbiakban: Teljesítési Idő), amelyet a Vevő a megrendelésben megjelöl, és amelyet Eladó a visszaigazolásban visszaigazol Amennyiben Vevő pihenőnapon vagy munkanapon rendes munkaidőn túli időpontban kéri a Termék Építési Területre történő fuvarozását, Eladó minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy Vevő ezen igényét kielégítse, a vonatkozó jogszabályoknak (így különösen a nehézgépjárművek közlekedésére vonatkozó előírásoknak) megfelelően. A jelen ÁSZF szempontjából rendes munkaidőnek minősül a munkanapon 7:00 órától 16:00 óráig terjedő időtartam. Felek rögzítik, hogy Eladó munkaszüneti napon megrendelést nem köteles teljesíteni Amennyiben Vevő megrendelését a megrendelés Teljesítési Időpontjaként meghatározott napon mondja le, úgy szerződésszegési kötbérként kapacitás lekötési díjat köteles fizetni Eladó részére, amelynek az összege ,- Ft/alkalom. Ez alól mentesül, ha előre nem láthatóan szélsőséges időjárás akadályozza a munkavégzés lehetőségét A Termék átvétele: A Szerződés alapján kiadott vagy kiszállított Termék átvételét Vevő vagy képviselője köteles a szállítólevél aláírásával és bélyegzőjével igazolni. A szállítólevél tartalmazza a Termék szabványos megnevezését (minőségét), összetételére utaló receptszámot, valamint a kiszállított Termék mennyiségét Az átvétel szempontjából az Építési Területen tartózkodó azon személy, akinek Vevő bélyegzője a birtokában van a Vevő képviselőjének tekintendő, ezért Vevő elfogadja, hogy a későbbiekben nem lesz jogosult arra hivatkozni, hogy a kiszállított Terméket nem az ő képviseletében vették át. A használandó bélyegző lenyomatát Vevő köteles a Szerződésen a cégszerű aláírásnál elhelyezni. Amennyiben az Építési Területen olyan személy kísérli meg a Termék átvételét, aki nem rendelkezik Vevő bélyegzőjével, Eladó jogosult a Termék átadását megtagadni. Ez esetben Vevő kötelezettségeire a fenti pont rendelkezései megfelelően alkalmazandóak Eladó telephelyén történő Termékátvétel során Vevő képviselőjének tekinthető a Vevő bélyegzőjével és/vagy írásbeli meghatalmazásával vagy az Eladó által visszaigazolt megrendelés másolatával rendelkező személy. Vevő tudomásul veszi, hogy ilyen esetekben nem lesz jogosult hivatkozni arra, hogy e személy(ek) a Terméket nem az ő képviseletében vetté(k) át A kiszállított Termék bedolgozása: Vevő tudomásul veszi, hogy a kiszállított Terméket a kiadástól számított 2 órán belül be kell dolgozni. Ezen túl Vevő a Terméket csak saját felelősségére dolgozhatja be. Eladó a megjelölt időtartamon túl bedolgozott Termékért szavatossági felelősséget nem vállal. A 2 órán túli bedolgozást Eladó a szállítólevélre köteles feljegyezni és a Vevő képviselőjével aláíratni Eladó a szállítólevélen kifejezetten felhívja Vevő figyelmét a Termék szabvány szerinti utókezelésére és védelmére (nedvesen tartás, párolgás elleni védelem, hő elleni védelem, eső 5/10. oldal

6 elleni védelem stb.). Az utókezelés, illetve védelem elmaradásából eredő károkért Eladó semminemű felelősséget nem vállal Betonszivattyúzás: Eladó Vevő kérésére külön térítés ellenében betonszivattyút biztosít. A betonszivattyúra vonatkozó gépbérleti szerződés azzal jön létre, hogy Eladó írásban visszaigazolja Vevő betonszivattyú szolgáltatására vonatkozó kérését. Ilyen esetben Eladó a Vevő által igényelt időpontban az általa szervezett betonszivattyút szakképzett kezelővel Vevő kizárólagos használatára bérbe adja betonozási munkák elvégzésére. Eladó köteles a munkagépet munkaképes állapotban kiállítani. A munkagép esetleges meghibásodását Vevő azonnal köteles közölni Eladóval. A javítás vagy csere időszakára Vevőnek amennyiben a hiba az Eladónak felróható ok miatt jött létre bérleti díjat fizetnie nem kell. A munkagépet Vevő további bérbe (albérletbe) nem adhatja. A betonozás befejezése után a szivattyú elmosása a bedolgozó munkahelyen (Építési Terület) történik. Amennyiben a helyszínen erre nincsen lehetőség, Eladó a mosást más helyen végzi el, melynek igazolt költségeit Vevő tartozik megtéríteni. Amennyiben a betonozás elvégzéséhez toldócsövek telepítésére van szükség, azt Eladó rendelkezésre bocsátja, de használatáért bérleti díjat jogosult felszámolni. A csövek szállítását, mozgatását és összeszerelését Eladó gépkezelőinek szakmai irányítása mellett Vevő saját dolgozóival köteles végeztetni. Az ilyen jellegű szerelési munkához szükséges idő a gép munkahelyen töltött idejébe beszámít, és annak tekintetében bérleti díj fizetendő. A betonszivattyú használata esetén Eladó jogosult minimálisan 3 óra üzemidőt felszámítani. Ezen kívül a betonszivattyú ki- és beállásért óradíjat is jogosult felszámolni. Vevő köteles gondoskodni a betonszivattyú részére fenntartott munkaterület munkabiztonsági előírásainak betartásáért (villanyvezetékek megfelelő szigetelése, illetve azok áramtalanítása, talpalási terület megfelelő tömörítése, veszélyes fák és ágak ki- és levágása, a munkagép hatósugarában tartózkodó gépjárművek eltávolítása, a munkavégzésben résztvevő dolgozók munkavédelmi és balesetvédelmi eszközökkel való ellátása kivéve gépkezelő). A jelen pontban hivatkozott díjak mértékét a Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza Amennyiben Vevő nem dolgozza be a teljes megrendelt mennyiséget, Eladó jogosult a megmaradó Terméket elszállítani és azt a vonatkozó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő lerakó telepen üríteni. Az ezzel kapcsolatos többletköltségeket Vevő köteles az pontnak megfelelően megtéríteni Vevő, az Eladó munkaeszközei részére az ürítés után a munkahelyen elmosási lehetőséget köteles biztosítani. Az ennek elmaradásából eredő minden plusz költséget, kárt, bírságot Vevő köteles Eladónak megtéríteni. Felek rögzítik, hogy a környezetvédelmi előírásokat betartják. 6. Kárveszélyviselés A Vevő által megrendelt és Eladó által visszaigazolt Termékre vonatkozó kárveszély akkor száll át az Eladóról Vevőre, amikor Eladó fuvareszköze (függetlenül attól, hogy az az Eladó saját tulajdonát képezi avagy az igénybe vett fuvarozó tulajdonában áll) a közutat elhagyja és arról az Építési Területre tér vagy annak megközelítése céljából letér a közútról. Úgyszintén átszáll a kárveszély, amikor Eladó fuvareszköze az Építési Területet megközelíti, ám arra nem tud behajtani és ezért az arra vezető 6/10. oldal

7 közúton vagy közforgalom számára megnyitott magánúton az Építési Területre történő bejutás céljából várakozni kezd. Amennyiben Vevő saját szervezésű fuvareszközzel Eladó telephelyén veszi át a Terméket, a kárveszély az átvétel pillanatától Vevőt terheli. 7. Adatkezelés Vevő tudomásul veszi, hogy Eladó a Szerződésben szereplő egyes adatokat más, a cégcsoportjához tartozó cégeknek átküldi és ott tárolja. Ezek adatok közé tartozhat a Szerződés teljesítésének ténye, az üzleti partner neve, székhelye, cégjegyzék száma és adóazonosító száma, valamint a Szerződés legfontosabb elemei, mint ár, mennyiség és szállítási feltételek. Az érintettek minden szükséges biztonsági intézkedést megtesznek az átküldött adatok biztonságának és bizalmas voltának biztosítása érdekében. Az új adatkezelő rendelkezésére bocsátott adatok csak a Szerződéssel kapcsolatos ügyintézéssel összefüggésben kezelhetők, és az üzlettárs előzetes beleegyezése nélkül nem kerülhet sor azok továbbadására vagy más célból való kezelésére. 8. Mennyiségi és minőségi reklamáció, szállítási késedelem és számlareklamáció 8.1. Vevő kijelenti, hogy tudomással bír arról, hogy Eladó ISO 9001:2008 szabvány szerinti tanúsítvánnyal rendelkezik. Eladó előzetes egyeztetés alapján bármikor biztosítja Vevő részére a tanúsítványba történő betekintés lehetőségét. Vevő a Szerződés szerint kiszállított Termékkel kapcsolatos mennyiségi és minőségi, illetve a nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatos kifogását köteles a Termék vagy szolgáltatás igazolásakor a szállítólevélre felvezetni Vevő a kiszállított és bedolgozott Terméken mutatkozó esetleges hibákat, mennyiségi reklamációt az észlelést követő két munkanapon belül köteles írásban közölni Vevővel. A Teljesítés Idejét követő 35. nap után Vevő minőségi kifogást nem jogosult előterjeszteni. A minőségi kifogást írásban kell bejelenteni, megjelölve a minőségi kifogás okait, az észlelt jelenségeket, az építkezés pontos körülményeit és minden egyéb releváns körülményt, a Szerződés számára történő egyidejű hivatkozással A minőségi kifogás előterjesztésére nyitva álló határidőn belül a fentieknek megfelelően bejelentett minőségi kifogást Eladó haladéktalanul megvizsgálja és azzal kapcsolatban a jelen ÁSZF-nek megfelelően a kivizsgálás megkezdését követő 8 napon belül nyilatkozik, hogy a minőségi kifogást befogadja (lásd alább 8.4. pont) vagy azt nem fogadja be (lásd alább 8.6. pont). A kivizsgálás időpontjára vonatkozó visszajelzést Eladó a reklamáció bejelentésétől számított 3 munkanapon belül telefonon, faxon vagy -ben köteles megtenni Vevő felé. A fentiektől eltérő hiányos minőségi kifogást nem-közöltnek kell tekinteni Amennyiben Eladó megállapítja, hogy az általa szállított Termék minőségileg kifogásolható, az Eladó Vevő választásának megfelelően visszatéríti a hibával arányosan a megrendelt Termék árát, illetve az ár már megfizetett részét, vagy saját költségén kijavíttatja a hibákat. Az ár előbbiek szerinti visszatérítésének az Eladó hibát elismerő nyilatkozatától számított 30 napon belül kell megtörténnie. Súlyos minőségi hiba esetén, így különösen, ha a minőségi hibák kijavítása több mint 30 napot venne igénybe, Vevő jogosult a Szerződéstől elállni, illetve azt azonnali hatállyal felmondani. Amennyiben Felek között nem alakul ki egyetértés a hiba súlyát illetően, az ÁSZF 8.6. pontjában foglalt eljárási rend lesz az irányadó. Nem súlyos hibák esetében Vevőt az elállási, illetve azonnali hatályú felmondási jog nem illeti meg. Nem minősül súlyosnak a hiba, ha a hiba 7/10. oldal

8 ellenére a kiszállított Termék az adott épület/építmény/műtárgy rendeltetésszerű használatát nem veszélyezteti A hiba kijavíttatását Eladó csak Vevővel, illetve a Vevő által megjelölt személyekkel egyeztetve kezdheti meg, és ennek során nem veszélyeztetheti azt a műszaki létesítményt, amelyhez az Eladó által értékesített Terméket használták. Felek kifejezetten megállapodnak abban, hogy Vevő minőségi kifogása alapján Eladó felelősségének anyagi terjedelme bármely fentiek szerinti szavatossági igény érvényesítése esetén sem haladhatja meg a Szerződés alapján kiszállított és hibásnak talált Termék ellenértékének összegét. Ezen összegen túlmenően Eladó nem köteles helyt állni a minőségi hibákért, így az esetleges következményi károkért is kizárja felelősségét Amennyiben Eladó a minőségi reklamációt nem tartja megalapozottnak, azt elutasítja. Amennyiben Felek a minőségi reklamáció jogosságának kérdésében nem tudnak megegyezni, Vevő a minőségi reklamáció visszautasítását követő 8 napon belül köteles felkérni az Eladóval előzetesen egyeztetett és kölcsönösen választott szakértőt. A szakértő költségeit Vevő köteles megelőlegezni. Vevő köteles biztosítani a szakértő számára a bejárást az Építési Területre, és köteles hozzáférést engedni a beépített betonelemekhez. Eladó köteles biztosítani a szakértő számára a minőségi kifogás tárgyát képező Termék származási helyének (gyáregység) meglátogatását, illetve a minőségi kifogás elbírálásához szükséges bármilyen más információ vagy dokumentum megismerését. A szakértő bármifajta szemlét vagy helyszíni vizsgálatot csak mindkét Fél jelenlétében végezhet, amelyről Felek jegyzőkönyvet vesznek fel. A szakértő a Felek által együttesen meghatározott határidőn belül, de legkésőbb a felkéréstől számított 60 napon belül köteles szakvéleményét a Felekkel írásban közölni. A szakértői vizsgálat során a bedolgozási és tömörítési körülmények, a bedolgozott Termék utólagos kezelése vagy bármely más releváns körülmény dokumentálásának elmaradása Vevő terhére számítandó be. Próbakocka bizonyítékként csak akkor használható fel, ha azt Eladó erre kijelölt képviselőjének jelenlétében állították elő és Eladó mindvégig zavartalanul ellenőrizni tudja, hogy a próbakockát megfelelően kezelik, abban mesterségesen változásokat nem idéznek elő. Előírt összetételű Termék esetében a próbakocka vétele kötelező. Reklamáció esetén a reklamáció kivizsgálásához szükséges mintavételnél jelen kell, hogy legyen Eladó valamely beton laboratóriumának egy képviselője Amennyiben a szakértő megállapítja, hogy a betongyártásból adódó minőségi hibával rendelkezik, Vevő és Eladó úgy járnak el, mintha Eladó a minőségi hibát elismerte volna (lásd fentebb 8.4. pont). Ez esetben a szakértő minden költségét, a szavatossági igényekkel kapcsolatos költségeken túl, Eladó viseli. Amennyiben a szakértő megállapítja, hogy a kiszállított Termék minőségi hibában nem szenvedett, a szakértő összes költségét a Vevő köteles viselni Amennyiben Vevő az Eladó által kiszállított Terméket valamely anyaggal keveri vagy keverteti, így különösen a helyszínen vizet ad a Termékhez vagy ahhoz egyéb anyagokat (pl. adalékszert) tesz vagy tetet a bedolgozás során, Eladó az így előállított anyag minőségéért semmifajta szavatossági felelősséggel nem tartozik. A Termék idegen anyaggal történő keveréséről ha ilyesmit észlel Eladó képviselője jogosult megjegyzést felvenni a szállítólevélre Eladó késedelembe esik, amennyiben a visszaigazolt megrendelés alapján átadandó Terméket a Teljesítési Időben neki felróható okokból elmulasztja átadni Vevő részére. Nem minősül 8/10. oldal

9 késedelemnek a teljesítés időpontjától történő legfeljebb 2 órás eltérés, kivéve az Eladó által biztosított betonszivattyús technológia alkalmazása esetén, mely esetben a megengedett eltérés 15 perc Nem tekinthető a késedelem felróhatónak különösen akkor, ha azt vis maior esemény okozza. Nem tekinthető a késedelem felróhatónak akkor sem, ha az Építési Terület megközelítéséhez szükséges területfoglalási engedélyről Vevő nem gondoskodott és emiatt a kiszállítás késedelmet szenved Három alkalommal bekövetkező késedelmet követően bármely további késedelem esetén, az adott késedelem bekövetkezésétől számított 2 munkanapon belül, a Vevő jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani Megrendelő vállalja, hogy a kiállított számla tartalmával és alakiságával kapcsolatos bármilyen számlakifogást (így különösen elírás, számítási hiba, pontatlan címzés stb.) a számla kiállításától számított 20 naptári napon belül (a továbbiakban: Számlakifogási Határidő) rövid úton írásban, ajánlott postai levél megküldésével, a számlakifogás okának megjelölésével bejelenti Eladó képviselőjének. Felek egyetértenek abban, hogy a 20 naptári napos időtartam méltányos és elegendő a számla tüzetes megvizsgálására és az esetleges számlakifogási ok közlésére. A Számlakifogási Határidőt követően Vevő sem perben, sem felszámolási eljárásban a számla tartalmi és alaki hibáira nem hivatkozhat. A Számlakifogási Határidő elteltét követően a számlát joghatályosan befogadottnak kell tekinteni. Eladó képviselője a számlakifogást haladéktalanul megvizsgálja és amennyiben az jogos, haladéktalanul intézkedik a számla helyesbítéséről. A számlával kapcsolatos kifogás az esedékesség idejét nem érinti, feltéve, hogy a számlakifogás jogossága esetén a helyesbítő számlát Eladó az esedékesség időpontját megelőzően megküldi Vevőnek. Amennyiben a helyesbítő számla csak az eredeti esedékesség időpontját követően érkezik meg Vevőhöz, az esedékesség új időpontja a helyesbítő számla kiállításától számított 8. naptári nap. 9. Vegyes, értelmező és záró rendelkezések 9.1. Akadályközlés: Eladó kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy amennyiben a Termék kiadását bármilyen ok akadályozza, akkor a legrövidebb úton erről értesíti Vevőt Vevő képviselője/ügyvezetője a jelen ÁSZF aláírásával saját nevében is személyes kötelezettséget vállal arra, hogy egyrészt az ÁSZF-ben a Vevőre és annak képviselőire vonatkozó adatok megfelelnek a valóságnak, másrészt, hogy a jövőben az ezen adatokban bekövetkezett változások Szállítóval történő közléséről haladéktalanul intézkedik. Az e kötelezettség elmulasztásából eredő károkért felelősséget vállal Eladó kifejezetten kizárja a felelősségét a következmény károkért Vevő nem jogosult Eladóval szemben a Szerződés alapján fennálló bármifajta tartozását beszámítással törleszteni, függetlenül attól, hogy a beszámítás alapjául saját követelést, vagy esetleges engedményezett követelést kívánna érvényesíteni. Vevő nem jogosult a Szerződés 9/10. oldal

10 alapján fennálló tartozásait mennyiségi vagy minőségi hibára, avagy egyéb, esetleges szerződésszegésre való hivatkozással visszatartani. Az ilyen körülmények elbírálása nem képezi akadályát a számlázásnak és az az alapján történő fizetésnek A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni Vevő ezúton (rendelésben a megrendelés visszaigazolásával) kifejezetten és felelőssége tudatában nyilatkozik és kötelezettséget vállal arra, hogy a Szerződés teljesítésével összefüggésben nem alkalmaz az Eladó alkalmazásában álló munkavállalókat. Ha ezt a kötelezettségét a Vevő megszegi, Eladó jogosulttá válik a Szerződést azonnali hatályú felmondással megszüntetni. Vevő kijelenti továbbá, hogy tagjai, üzletrész tulajdonosai között nincs olyan természetes vagy jogi személy közvetlenül vagy közvetve, aki Eladóval munkaviszonyban állna Korrupcióellenes klauzula Vevő kötelezettséget vállal arra, hogy nem ígér, ajánl vagy ad pénzt vagy más előnyt Eladó munkavállalóinak a Szerződés teljesítésével összefüggésben. Amennyiben Eladó munkavállalója bármilyen előnyt kér Vevőtől, Vevő köteles erről 24 órán belül írásban értesíteni Eladót. Ezen kötelezettség figyelmen kívül hagyásának következménye nem csupán bármely éppen érvényben lévő Szerződés felmondása lehet, hanem büntető szankciók alkalmazása végett hivatalos panasszal az arra illetékes szervhez lehet fordulni. Jelen ÁSZF-et a Szerződéssel együtt átvettem:.., Vevő 10/10. oldal

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Értékesítés Vevőszolgálat Holcim Hungária Zrt. H-2541 Lábatlan Rákóczi u. 60. H-2541 Lábatlan, Pf.: 17. H-1037 Budapest Montevideo u. 2/c. Tel.: +36 1 398-6088, +36 1 398-6089 Fax: +36 1 329 1094 kapcsolat-hun@holcim.com

Részletesebben

1. Az ELADÁSI- ÉS SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEK alkalmazása

1. Az ELADÁSI- ÉS SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEK alkalmazása 1. Az ELADÁSI- ÉS SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEK alkalmazása A jelen ELADÁSI- ÉS SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEK (a továbbiakban: ESZF) minden, a KK Kavics Beton Kft. mint Gyártó, illetve a Megrendelő által írásban megkötött

Részletesebben

Recobin Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (továbbiakban: Recobin Kft.) Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban: ÁSZF)

Recobin Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (továbbiakban: Recobin Kft.) Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban: ÁSZF) Recobin Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (továbbiakban: Recobin Kft.) Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban: ÁSZF) 1. Az ÁSZF alkalmazása 1.1. A Recobin Kft. szállításai és szolgáltatásai ha a

Részletesebben

ThyssenKruppFerroglobusKereskedelmiZRt. ÁltalánosBeszerzési(Vételi)SzerződésiFeltételei2015.április1.napjától. ÁSZFhatályaésalkalmazásiköre

ThyssenKruppFerroglobusKereskedelmiZRt. ÁltalánosBeszerzési(Vételi)SzerződésiFeltételei2015.április1.napjától. ÁSZFhatályaésalkalmazásiköre ThyssenKruppFerroglobusKereskedelmiZRt. ÁltalánosBeszerzési(Vételi)SzerződésiFeltételei2015.április1.napjától ÁSZFhatályaésalkalmazásiköre A jelen Általános Szerződési Feltételek(továbbiakban: ÁSZF) kizárólagos

Részletesebben

BÉRLETI SZERZŐDÉS. Eszköz neve, típusa Mennyiség Gyártási szám

BÉRLETI SZERZŐDÉS. Eszköz neve, típusa Mennyiség Gyártási szám Szerződés száma: BÉRLETI SZERZŐDÉS A szerződő Felek: Bérbe adó: Cím: Adószám: Cégbejegyzés száma: Telefon/fax: a továbbiakban Bérbe adó valamint, valamint Bérlő: Cím: Posta cím: Számlavezető

Részletesebben

2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE

2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE 2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv. jogosult: Székhely: Adószám:

Részletesebben

ME-7.4.2 Árajánlatkérés, szerződésminták, vállalkozók értékelése

ME-7.4.2 Árajánlatkérés, szerződésminták, vállalkozók értékelése 30/38 7. sz. melléklet S ZÁLLÍTÁSI SZERZŐ DÉS ( MINTA) mely létrejött az alábbi szerződő felek között, az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett: A MEGRENDELŐ ADATAI Megrendelő neve: Székhelye:

Részletesebben

Szilágyi Zita egyéni vállalkozó VIRTUÁLIS TÁMOGATÓ Szolgáltatásai Igénybevételére Vonatkozó Általános Szerződési Feltételek

Szilágyi Zita egyéni vállalkozó VIRTUÁLIS TÁMOGATÓ Szolgáltatásai Igénybevételére Vonatkozó Általános Szerződési Feltételek Szilágyi Zita egyéni vállalkozó VIRTUÁLIS TÁMOGATÓ Szolgáltatásai Igénybevételére Vonatkozó Általános Szerződési Feltételek I. Általános rendelkezések 1.1. Szilágyi Zita egyéni vállalkozó (székhely: 2000

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Jelen Általános Szerződési Feltételek a Novreczky Tanácsadó és Kereskedelmi Kft. (székhely: 7632 Pécs, Móra Ferenc u. 50. fsz 1., cg: 02-09-068815; adószám: 13075675-2-02),

Részletesebben

INTER-TRADE Kft. AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei

INTER-TRADE Kft. AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei 1.. Általános szabályok Az INTER-TRADE KFT minden magyarországi értékesítésére jelen feltételek alkalmazandók, függetlenül az értékesítendő árutól, illetve

Részletesebben

Fizetési feltételek Szállító Szállító Megrendelő A kapcsolattartók megnevezése:

Fizetési feltételek Szállító Szállító Megrendelő A kapcsolattartók megnevezése: 4./ Fizetési feltételek: A Szállító által adott árajánlat alapján a szerződő felek a melléklet szerinti árakban állapodnak meg. Az árak tartalmazzák a Szállító összes költségét és díját, a Bajai Szent

Részletesebben

2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ

2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ 2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv.jogosult:

Részletesebben

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő), valamint az Univer-Coop Zrt. (6000 Kecskemét,

Részletesebben

A 2. számú mellékletben meghatározott készlet kialakítását követően a Megrendelő a felhasználásokat fajta, méret és darabszám szerint folyamatosan, ír

A 2. számú mellékletben meghatározott készlet kialakítását követően a Megrendelő a felhasználásokat fajta, méret és darabszám szerint folyamatosan, ír Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő), valamint a Premier G. Med Kft. (1026 Bp.

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az Edenred utalványok megrendelésére, szállítására és elszámolására (továbbiakban: ÁSZF ) Hatályos: 2019.07.15. I. Fogalommeghatározások 1. Szolgáltató: az Edenred Magyarország

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS valamint FELHVÁS, DOKUMENTÁCIÓ ÉS AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐ MÓDOSÍTÁSA

KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS valamint FELHVÁS, DOKUMENTÁCIÓ ÉS AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐ MÓDOSÍTÁSA KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS valamint FELHVÁS, DOKUMENTÁCIÓ ÉS AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐ MÓDOSÍTÁSA Eljárás megnevezése: Folyóirat beszerzés II. az Eszterházy Károly Egyetemen az EFOP- 3.6.1-16-2016-00001. sz.

Részletesebben

3. A Vevő saját üzleti feltételeinek alkalmazását Eladó kifejezetten kizárja.

3. A Vevő saját üzleti feltételeinek alkalmazását Eladó kifejezetten kizárja. Á L T A L Á N O S S Z E R Z Ő D É S I F E L T É T E L E K I. Hatálya 1. A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: "ÁSZF") érvényesek és alkalmazandóak mindazokra az adásvételi szerződésekre,

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Gyógyír XI. Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. (székhely: 1117 Budapest, Fehérvári út 12.; cégjegyzékszám: 01-09-913332; adószám: 21814097-2-43, képviseli:

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A jelen ÁSZF tartalmazza a Weboldal megrendelési felülete használatának feltételeit az alábbiak szerint: 1. A Weboldal címe http://www.hajnalpirkiado.hu 2. A weboldal üzemeltetőjének

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK HATÁLYA II. KIADÓ ADATAI

I. ÁLTALÁNOS ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK HATÁLYA II. KIADÓ ADATAI ÁLTALÁNOS ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK (továbbiakban Előfizetési Feltételek ) a Silver Kiadó Kft által kiadott La Femme magazin (továbbiakban Kiadvány ) előfizetésére I. ÁLTALÁNOS ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK HATÁLYA

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS Mely létrejött,továbbiakban Vevő és a PeTitan Informatika Kft.. 6726 Szeged, Fülemüle u. 28., továbbiakban Eladó között az alábbi feltételekkel: 1. Szerződés tárgya: Jelen szerződés

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek Energetikai szakreferensi feladatok elvégzésére. (hatályos: január 1. napjától)

Általános Szerződési Feltételek Energetikai szakreferensi feladatok elvégzésére. (hatályos: január 1. napjától) Általános Szerződési Feltételek Energetikai szakreferensi feladatok elvégzésére (hatályos: 2017. január 1. napjától) 1 1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1.1. A jelen Általános Szerződési Feltételekben nagykezdőbetűvel

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Hatályos: 2015. szeptember 1-jétől

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Hatályos: 2015. szeptember 1-jétől ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Hatályos: 2015. szeptember 1-jétől 1. Az Általános Szerződési Feltételek alkalmazása 1.1. A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban ÁSZF) érvényesek a CRH

Részletesebben

Értékesítési Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) Hatályos 2015. január 1. napjától

Értékesítési Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) Hatályos 2015. január 1. napjától Értékesítési Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) Hatályos 2015. január 1. napjától I. Általános rendelkezések 1.) Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban: ÁSZF ) alkalmazandóak az ÓAM Ózdi

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEK Érvényes 2015.január 01-től

ÁLTALÁNOS SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEK Érvényes 2015.január 01-től ÁLTALÁNOS SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEK Érvényes 2015.január 01-től 1. SZERZŐDŐ FELEK ÉS A SZERZŐDÉS TÁRGYA 1.1 Az Augusztin Betongyártó Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített cégnevén

Részletesebben

mint, szolgáltató,megbízott ( a továbbiakban: szolgáltató/megbízott) valamint,

mint, szolgáltató,megbízott ( a továbbiakban: szolgáltató/megbízott) valamint, LifeBOX SZERZŐDÉS A LifeBOX internetes tartalomszolgáltatás, műsor gyártás-és sugárzás kizárólagos jogbirtokosa a Varga és Zsótér Bt.(székhely : 1117.Budapest, Bercsényi u.26.fszt.3. adószám : 21816408-2-43,

Részletesebben

1. Fizetési feltételek

1. Fizetési feltételek Fizetés, szállítás, garancia 1. Fizetési feltételek 1.1. Általános tudnivalók A Fejlesztő Játékok Webáruházban a minimális rendelési érték: 5000 Ft. Amennyiben a kosárba tett termék(ek) ára eléri vagy

Részletesebben

Tervezési szerződés minta - Nyomtatvany, bejelentes, szerződés minta - Építészmérnök tervező iroda

Tervezési szerződés minta - Nyomtatvany, bejelentes, szerződés minta - Építészmérnök tervező iroda TERVEZÉSI SZERZŐDÉS minta amely egyrészről név: Kft. székhely:. adószám:. Cg. sz.: mint megrendelő a továbbiakban: Megrendelő másrészről név: Kft. 1 / 5 székhely:. adószám:. Cg. sz.: mint vállalkozó, a

Részletesebben

KARBANTARTÁSI SZERZŐDÉS

KARBANTARTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről KARBANTARTÁSI SZERZŐDÉS Cégnév/Név: [..] Székhely: [..] Adószám: [..] képviseli: [..] mint megrendelő, (a továbbiakban: "Megrendelő") másrészről: KZiTERRA Kft. Székhely: 2051

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről: az Országgyűlés Hivatala 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3. Adószám: 15300014-2-41 Bankszámlaszám: MÁK 10032000-01400805-00000000. Képviseletében eljáró

Részletesebben

Szállítási szerződés

Szállítási szerződés Szállítási szerződés amely létrejött egyrészről Dr. Kenessey Albert Kórház-rendelőintézet (2660 Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem út 125-127.) (továbbiakban: Megrendelő) (képviseletében eljár: Dr. Szabó

Részletesebben

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban m

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban m Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő),valamint a JOHNSON & JOHNSON Kft. (2045

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek A jelen ÁSZF tartalmazza a Titavit.com (továbbiakban Webáruház) használatának feltételeit az alábbiak szerint: A WEBÁRUHÁZ CÍME www.titavit.com A WEBÁRUHÁZ ÜZEMELTETŐJÉNEK

Részletesebben

CNCdrive Kft. KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!)

CNCdrive Kft. KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!) Forgalmazó: CNCdrive Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 7633 Pécs Páfrány u 25. 3. em. 26. Cégjegyzékszám: 02-09-080088 Adószám: 24366562-2-02 CNCdrive Kft. Telephely: 7833 Görcsöny

Részletesebben

TELENOR MAGYARORSZÁG ZRT. ÁLTALÁNOS BESZERZÉSI FELTÉTELEK. Első kibocsátás dátuma: 2014. május 15. Első hatálybalépés: 2014. május 15.

TELENOR MAGYARORSZÁG ZRT. ÁLTALÁNOS BESZERZÉSI FELTÉTELEK. Első kibocsátás dátuma: 2014. május 15. Első hatálybalépés: 2014. május 15. Első kibocsátás dátuma: 2014. május 15. Első hatálybalépés: 2014. május 15. Módosítás időpontja Módosítás készítője Módosítások összefoglalója Módosítás hatályba lépése 1 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1.

Részletesebben

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS A jelen vállalkozási keretszerződés (a továbbiakban: Keretszerződés) létrejött egyrészről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely: 1980

Részletesebben

KARBANTARTÁSI SZERZŐDÉS

KARBANTARTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Cégnév/Név: Székhely: Adószám: képviseli: mint megrendelő, (a továbbiakban: "Megrendelő") másrészről: IDM Hőszivattyú Kft. Székhely: 2051 Biatorbágy, Ritsman Pál u. 39. Adószám:

Részletesebben

Ajánlatkérőhöz az alábbi kérdések/észrevételek érkeztek:

Ajánlatkérőhöz az alábbi kérdések/észrevételek érkeztek: BKV Zrt. 61-es villamos vonal Ördög-árok menti 1.sz. és 2.sz. támfal átépítésének és Riadó utcai KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS NYÚJTÁSA (4. sz.) Ajánlatkérőhöz az alábbi kérdések/észrevételek érkeztek: 1.) Kérdés/észrevétel:

Részletesebben

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (székhely: 1116 Budapest, Tomaj u. 4., aláírásra jogosult képviselője: Lehel László elnök-igazgató), továbbiakban mint

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Áruszállításainkat és egyéb szolgáltatásainkat jogi és természetes személyek számára az alábbi szerződési feltételekkel nyújtjuk. I. Szerződéskötés, írásbeliség 1. Az MMI

Részletesebben

KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS /2014.

KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS /2014. KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS /2014. A Miskolc Térségi Konzorcium 2013/12/18/XX/3.számú határozata alapján 2014. január 1-től a MiReHuKöz Nonprofit Kft. (továbbiakban, mint Közszolgáltató) végzi közszolgáltatás

Részletesebben

6.2. Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és

6.2. Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és 6.2. Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és kártérítési igények intézése) 6.2.1. A jelen ÁSZF vonatkozásában a) előfizetői bejelentés: az előfizetői panasz és

Részletesebben

A HELVET Kft. Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban ÁSZF)

A HELVET Kft. Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban ÁSZF) A HELVET Kft. Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban ÁSZF) 1. Az ÁSZF célja HELVET Kft. termék értékesítésére, valamint szolgáltatás nyújtására vonatkozó egységes feltételrendszer rögzítése, valamint

Részletesebben

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS A jelen vállalkozási keretszerződés (a továbbiakban: Keretszerződés) létrejött egyrészről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely: 1980

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek A jelen Általános szerződési feltételek ( ÁSZF ) tartalmazzák az ILST-Hungary Kft. ( szolgáltató ) és az által üzemeltetett ilst.hu internetes címen található webáruház

Részletesebben

MUNKASZERZŐDÉS. 1. Általános előírások. (Ez a kikötés csak a munkaviszony létesítésekor érvényes.)

MUNKASZERZŐDÉS. 1. Általános előírások. (Ez a kikötés csak a munkaviszony létesítésekor érvényes.) MUNKASZERZŐDÉS amely létrejött a... (cím:..., székhely:., cégjegyzékszám:, adószám:..) mint munkáltató és... (cím:..., szül. hely és idő:., anyja neve:., adóazonosító jele: tb. azonosító jele:..) mint

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK BERÉNY TÉGLA TÉGLAIPARI KFT

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK BERÉNY TÉGLA TÉGLAIPARI KFT ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK BERÉNY TÉGLA TÉGLAIPARI KFT ELFOGADVA: 2017. szeptember 12. UTOLSÓ MÓDOSÍTÁS: HATÁLYOS: 2017. szeptember.12. 1 Tartalom 1. Általános adatok, elérhetőség... 3 1.1. Vállalkozás

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS DABAS VÁROS ÁTFOGÓ ÚTREKONSTRUKCIÓS MUNKÁI (B CSOMAG) amely létrejött egyrészről egyik részről: Név: Dabas Város Önkormányzata Székhelye: 2370 Dabas, Szent István tér 1/b. Telefon,

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a... (Megrendelő neve) székhely/lakhely:... cégjegyzéket vezető bíróság:... cégjegyzékszám:... adószám:... bankszámlaszám:... képviseli:..., mint Megrendelő

Részletesebben

Lakiteleki Takarékszövetkezet pénzintézetnél vezetett számú számlájára. A munkálatok 50 %-ának az elkészülte és leigazolását követőe

Lakiteleki Takarékszövetkezet pénzintézetnél vezetett számú számlájára. A munkálatok 50 %-ának az elkészülte és leigazolását követőe Vállalkozási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő),valamint a Balog és Balog Kft. (6000 Kecskemét,

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ÉRTÉKESÍTÉSI ÉS SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS ÉRTÉKESÍTÉSI ÉS SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS ÉRTÉKESÍTÉSI 1. Alkalmazhatóság 1.1 Jelen Általános Szerződési Feltételek a szállító valamennyi szállítására és értékesítésére vonatkozik. Ettől eltérő feltételek kizárólag a felek erre vonatkozó

Részletesebben

SZABOLCS SZATMÁR BEREG MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ESZKÖZ BÉRBEADÁSI SZABÁLYZAT

SZABOLCS SZATMÁR BEREG MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ESZKÖZ BÉRBEADÁSI SZABÁLYZAT SZABOLCS SZATMÁR BEREG MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ESZKÖZ BÉRBEADÁSI SZABÁLYZAT 2015. október 1 Az Eszköz Bérbeadási Szabályzat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mérnöki Kamara (székhely: 4400 Nyíregyháza, Kálvin

Részletesebben

ÁTVÁLLALÁSI SZERZŐDÉS. Környezetvédelmi termékdíj fizetési kötelezettség átvállalási szerződés

ÁTVÁLLALÁSI SZERZŐDÉS. Környezetvédelmi termékdíj fizetési kötelezettség átvállalási szerződés ÁTVÁLLALÁSI SZERZŐDÉS Környezetvédelmi termékdíj fizetési kötelezettség átvállalási szerződés amely létrejött egyrészről a PAPYRUS HUNGÁRIA Kereskedelmi Zrt. Adószám: 10840807-2-43 KSH törzsszám: 10840807-5229-114-01

Részletesebben

Megbízási Szerződés Lakás kezelésre

Megbízási Szerződés Lakás kezelésre Megbízási Szerződés Lakás kezelésre amely létrejött egyrészről,....sz alatti lakos, anyja neve... ig.sz..mint Megbízó és Tulajdonos a továbbiakban: Megbízó, vagy Tulajdonos-, másrészről.... szélhely:...adószám:...,

Részletesebben

BÉRLETI M E G Á L L A P O D Á S

BÉRLETI M E G Á L L A P O D Á S BÉRLETI M E G Á L L A P O D Á S amely létrejött egyfelől - képviselője: - székhely: - számlaszám: - adószám: - cégjegyzékszám: mint Bérlő, másfelől a M6 L.O.G Járműkereskedelmi és Szolgáltató Kft. - képviselője:.

Részletesebben

Javaslat a Salgótarján, Játszó út 2. 4/1 szám alatti lakás műterem céljára történő bérbeadására

Javaslat a Salgótarján, Játszó út 2. 4/1 szám alatti lakás műterem céljára történő bérbeadására 14253058 S algó Vagyon Kft. Salgótarján SV/2.411-2/2015 Javaslat a Salgótarján, Játszó út 2. 4/1 szám alatti lakás műterem céljára történő bérbeadására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei Jogú Város

Részletesebben

Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.

Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. RENDSZERHASZNÁLATI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.) Székhely: 6724 Szeged, Pulcz u. 44. Levelezési címe:

Részletesebben

Vállalkozási szerződés

Vállalkozási szerződés Vállalkozási szerződés amely létrejött egyrészről a ), mint megrendelő (a továbbiakban: Megrendelő), másrészről a Pogácsa és Tsa. Kft. (1028 Budapest, Aszú. utca 43/B., cj.: 01-09-667430), mint vállalkozó

Részletesebben

IvanyiZsofi.hu Webáruház

IvanyiZsofi.hu Webáruház IvanyiZsofi.hu Webáruház Termék megrendelési feltételek Az Ivanyizsofi.hu oldalon promotált termékek termelője és forgalmazója a LEXINGTON ASSETS MAGYARORSZÁG Kft., 1118 Budapest, Iglói u. 13. A webáruházat

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek A Phantasy Bt. (székhely: 1158 Budapest, Késmárk u. 1., adószám: 20179063-2-42, EU-adószám: HU20179063) mint "Szolgáltató", a felhasználói (továbbiakban: "Felhasználó")

Részletesebben

KAPACITÁSLEKÖTÉSI SZERZŐDÉS

KAPACITÁSLEKÖTÉSI SZERZŐDÉS KAPACITÁSLEKÖTÉSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zártkörűen Működő Részvénytársaság () Székhely: 9027 Győr, Puskás T. u. 37-39. Levelezési címe: Cégjegyzékszám: Adószáma:

Részletesebben

A Medicrent Korlátolt Felelősségű Társaság. eszközök bérbeadására vonatkozó. Általános Szerződési Feltételei

A Medicrent Korlátolt Felelősségű Társaság. eszközök bérbeadására vonatkozó. Általános Szerződési Feltételei 1 A Medicrent Korlátolt Felelősségű Társaság eszközök bérbeadására vonatkozó Általános Szerződési Feltételei Hatályos: 2014. július 30. napjától 2 1. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK 1.1. Az Általános Szerződési Feltételek

Részletesebben

Az SKF Svéd Golyóscsapágy Zrt. Általános Szerződési Feltételei

Az SKF Svéd Golyóscsapágy Zrt. Általános Szerződési Feltételei Az SKF Svéd Golyóscsapágy Zrt. Általános Szerződési Feltételei I. A Szerződés hatálya Jelen Általános Szerződési Feltételek hatálya kiterjed az SKF Svéd Golyóscsapágy Zrt. (továbbiakban SKF Zrt.) által

Részletesebben

A szerződés megkötésének célja a Megrendelő fenti igényeinek minél hatékonyabb kiszolgálása, kihasználva a Vevőkártyás rendszer nyújtotta előnyöket.

A szerződés megkötésének célja a Megrendelő fenti igényeinek minél hatékonyabb kiszolgálása, kihasználva a Vevőkártyás rendszer nyújtotta előnyöket. VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a(z) Szigeti és László Mérnöki Iroda Kft. Székhely címe:... Adószáma:... (A további adatokat a 2. melléklet tartalmazza.) mint Megrendelő, másrészről a

Részletesebben

Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.

Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. Szerződés száma: RENDSZERHASZNÁLATI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.) Székhely: 6724 Szeged, Pulcz u.

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Polietilén hulladékgyűjtő zsák és zacskó 2015/S

Magyarország-Budapest: Polietilén hulladékgyűjtő zsák és zacskó 2015/S 1/5 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:39267-2015:text:hu:html Magyarország-Budapest: Polietilén hulladékgyűjtő zsák és zacskó 2015/S 024-039267 Fővárosi Közterület-fenntartó

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Szolgáltatások beszerzésére

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Szolgáltatások beszerzésére ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Szolgáltatások beszerzésére Jelen Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) Megrendelő és Vállalkozó közötti ügyletekre vonatkozó szerződéses kapcsolat szabályait tartalmazzák

Részletesebben

Általános szállítási feltételeink szerszámainkra vonatkozóan

Általános szállítási feltételeink szerszámainkra vonatkozóan Általános szállítási feltételeink szerszámainkra vonatkozóan Rendelését várjuk: web áruházunkban, személyesen telephelyünkön (2092 Budakeszi, Budaörsi út 11.), e- mailen (ertekesites@ballun.hu), faxon

Részletesebben

ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS. székhelye: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4. levelezési címe: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4.

ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS. székhelye: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4. levelezési címe: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4. melléklet a.../2014. (II.14.) sz. Ökt. határozathoz ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS Szerződésszám: 1444-DF-1.5.2 00 0 13 Amely létrejött egyrészről az Kazincbarcika Város Önkormányzata székhelye: 3700 Kazincbarcika,

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek. a ügyfelei részére. Általános Szerződési Feltételek oldal 1

Általános Szerződési Feltételek. a   ügyfelei részére. Általános Szerződési Feltételek oldal 1 Általános Szerződési Feltételek a www.ryckposter.hu ügyfelei részére Általános Szerződési Feltételek oldal 1 Általános Szerződési Feltételek Kérjük, amennyiben igénybe veszi szoláltatásunkat, figyelmesen

Részletesebben

A TECHNOLÓGIAIPARTNER-KERESŐ SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI. Bevezető

A TECHNOLÓGIAIPARTNER-KERESŐ SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI. Bevezető A TECHNOLÓGIAIPARTNER-KERESŐ SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI Bevezető A Hipavilon Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség Nonprofit Kft. (a továbbiakban: Szolgáltató) értékesítő tevékenységként

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (kenyér, pékáru)

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (kenyér, pékáru) SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (kenyér, pékáru) E szerződés létrejött egyrészről a Vác Város Önkormányzat Bölcsődék és Fogyatékosok Intézménye (a továbbiakban: Megrendelő, cím: 2600 Vác, Kölcsey u. 4, adószám: 15566843-2-13,

Részletesebben

ÁTVÁLLALÁSI SZERZŐDÉS. Környezetvédelmi termékdíj fizetési kötelezettség átvállalási szerződés

ÁTVÁLLALÁSI SZERZŐDÉS. Környezetvédelmi termékdíj fizetési kötelezettség átvállalási szerződés ÁTVÁLLALÁSI SZERZŐDÉS Környezetvédelmi termékdíj fizetési kötelezettség átvállalási szerződés amely létrejött egyrészről a PAPYRUS HUNGÁRIA Kereskedelmi Zrt. Adószám: 10840807-2-43 KSH törzsszám: 10840807-5229-114-01

Részletesebben

Fogyasztói reklamáció intézése a kereskedelmi egységekben. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Fogyasztói reklamáció intézése a kereskedelmi egységekben. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Fogyasztói reklamáció intézése a kereskedelmi egységekben Készítette: Friedrichné Irmai Tünde A reklamáció intézése - Kis boltokban az eladó feladata - Nagyobb kereskedelmi egységekben a vezető intézi

Részletesebben

Vásárlási tájékoztató

Vásárlási tájékoztató Vásárlási tájékoztató Elállási/Felmondási jog Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Az elállási/felmondási határidő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek I. Általános tudnivalók I.1. Az Olimpia Szolgáltató Betéti Társaság befektetési aranytermékek forgalmazásával foglalkozó gazdasági társaság. I.2. A jelen Általános Szerződési

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZ E R Z Ő D É S

VÁLLALKOZÁSI SZ E R Z Ő D É S Amely létrejött egyrészről a Megrendelő, Megrendelő: Cégjegyzékszám: Bankszámlaszám Képviseli: a továbbiakban mint Megrendelő, másrészről Vállalkozó: Nyilvántartási szám: Statisztikai számjel: Bankszámlaszám:

Részletesebben

Bizományi szerződésminta

Bizományi szerződésminta Bizományi szerződésminta Amely létrejött Megbízó : Bizományos: Név: Név: Capmaci Kft. Cím: Cím: 1032 Budapest, Bécsi út 181. E-mail cím: E-mail cím: capmaci@capmaci.hu Tel.: Tel.: 06 30 401 77 81 Adószám:

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF)

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) Fekete Tibor asztalos mester 8351 Sümegprága Sarvaly u. 5. Tel/Fax: 06-87-352-738 Mobil: 06-20-365-15-15 e-mail: info@feketeablak.hu Adjon formát házának ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) mely elválaszthatatlan

Részletesebben

KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!)

KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!) Forgalmazó: LUK-CLOR Kft. Székhely: 1138. Budapest Turóc utca 3. 6. em. 5. Cégjegyzékszám: Cg. 01-09-271934 Adószám: 25382387-2-41 Playsport webshop Postacím: 3200. Gyöngyös, Köztársaság tér 11. 1.emelet

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek 1. A Szolgáltató megnevezése, telephelyei: Név: Ferrum Royal Kft (Képviselője: Katona Balázs, ügyvezető) Levelezési cím: 2800 Tatabánya, Mártírok útja 110. Adószám: 24161769-2-11

Részletesebben

Szállítási és forgalmazási szerződés

Szállítási és forgalmazási szerződés 1/5 Szállítási és forgalmazási szerződés mely létrejött egyfelől a Zimmer Hungária Kft. ( adószám: 10832037 2 13; Cg: 13 09 069532, bankszámla szám: Sopron Bank Zrt. 17600011 00203863 00200004 2011 Budakalász,

Részletesebben

1. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez Elállási/Felmondási mintatájékoztató Elállási/Felmondási jog

1. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez Elállási/Felmondási mintatájékoztató Elállási/Felmondási jog 1. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez Elállási/Felmondási mintatájékoztató Elállási/Felmondási jog Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Hasonlóképpen, ha a

Részletesebben

2013. évi keret megállapodás

2013. évi keret megállapodás 2013. évi keret megállapodás amely létrejött egyrészről a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. (9700 Szombathely, Király u 1-3.), képviseletében Vörös Borsody Csilla ügyvezető, Szombathelyi TDM Szervezet menedzsere,

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS (tervezet)

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS (tervezet) VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS (tervezet) (építtető Cigándi Innovációs és Ifjúsági Sportegyesület Kiemelkedően Közhasznú Szervezet mint megrendelő és.. építőipari kivitelező gazdasági társaság mint vállalkozó

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS. székhely/lakhely:... cégjegyzékszám:... képviseli:..., székhely/lakhely:... cégjegyzékszám:... képviseli:...

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS. székhely/lakhely:... cégjegyzékszám:... képviseli:..., székhely/lakhely:... cégjegyzékszám:... képviseli:... VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a... (Megrendelő neve/megnevezése) székhely/lakhely:... cégjegyzéket vezető bíróság:... cégjegyzékszám:... adószám:... bankszámlaszám:... képviseli:...,

Részletesebben

Szoftver karbantartás és üzemeltetés ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK. v 2

Szoftver karbantartás és üzemeltetés ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK. v 2 Szoftver karbantartás és üzemeltetés ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK v 2 1. A Szolgáltató neve, székhelye, postacíme, cégbírósági bejegyzési száma A szolgáltató neve: Smartsector Kft. Székhely: 1087 Budapest

Részletesebben

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS A jelen vállalkozási keretszerződés (a továbbiakban: Keretszerződés) létrejött egyrészről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely: 1980

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEK (ÁSZF) 1. AZ ÁSZF HATÁLYA

ÁLTALÁNOS SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEK (ÁSZF) 1. AZ ÁSZF HATÁLYA ÁLTALÁNOS SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEK (ÁSZF) 1. AZ ÁSZF HATÁLYA 1.1. Az ÁSZF hatálya kiterjed a JET-VILL Építő és Épületgépészeti Fővállalkozó és Kivitelező Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 1158 Budapest

Részletesebben

A Bardor Ajándék Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Általános Szerződési Feltételei (a továbbiakban: ÁSZF )

A Bardor Ajándék Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Általános Szerződési Feltételei (a továbbiakban: ÁSZF ) ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A Bardor Ajándék Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Általános Szerződési Feltételei (a továbbiakban: ÁSZF ) 1. Az ÁSZF alkalmazása 1.1 A Bardor Ajándék

Részletesebben

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételére

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételére Amely létrejött egyrészről ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételére Név Székhely Képviseli Adószám Cégjegyzékszám Bankszámlaszám Szolgáltató nevében eljáró

Részletesebben

EGYEDI KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS

EGYEDI KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS Várpalotai Közüzemi Kft. 8100 V á r p a l o t a, Fehérvári út 7. 9/4 EGYEDI KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS egyéb célú felhasználó fűtés szolgáltatására SZÁMA: FELHASZNÁLÓ: 2 EGYEDI KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS Amely létrejött

Részletesebben

MVM OVIT ORSZÁGOS VILLAMOSTÁVVEZETÉK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉSHEZ) MVM OVIT

MVM OVIT ORSZÁGOS VILLAMOSTÁVVEZETÉK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉSHEZ) MVM OVIT MVM OVIT ORSZÁGOS VILLAMOSTÁVVEZETÉK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉSHEZ) MEGRENDELŐI POZÍCIÓJA ESETÉN ÁSZF Az Általános Szerződési Feltételek a

Részletesebben

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS

BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS BKV Zrt. VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS A jelen vállalkozási keretszerződés (a továbbiakban: Keretszerződés) létrejött egyrészről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely: 1980

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (tej, tejtermék)

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (tej, tejtermék) SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (tej, tejtermék) E szerződés létrejött egyrészről a Vác Város Önkormányzat Bölcsődék és Fogyatékosok Intézménye (a továbbiakban: Megrendelő, cím: 2600 Vác, Kölcsey u. 4, adószám: 15566843-2-13,

Részletesebben

Gépjármű távfelügyeleti szolgáltatási szerződés

Gépjármű távfelügyeleti szolgáltatási szerződés Az (Székhely H-2251 Tápiószecső, Deák Ferenc utca 32. Adószám: 11680235-2-13, bankszámla szám: Unicredit bank 10918001-00000107-91020006, bejegyezte: Fővárosi bíróság mint Cégbíróság: Cg.: 13-09-133542)

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. február 14. Dr. Pavlek Tünde

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. Adószám:.. Bankszámlaszáma: Képviselő: Mint megbízott (továbbiakban: Megbízott) között a mai napon az alábbi feltételekkel.

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. Adószám:.. Bankszámlaszáma: Képviselő: Mint megbízott (továbbiakban: Megbízott) között a mai napon az alábbi feltételekkel. SZEGEDI RENDÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Cím: 6728. Szeged, Bajai út. 14., 6701. Szeged Pf. 495. Telefon: (62) 559-577, (30) 394 8958 Fax: (62) 559-579, BM tel.: 33/1397, Fax: 33/1162 E-mail:iskola@szrszg.hu Web:

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről az Allnet Hungary Kft. (székhely: Berekfürdő, Búzavirág út 12.; adószám: 12997565-2-16; cgj: 16-09-007196; képviselő: Pereczár Tamás; bankszámlaszám: OTP

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) Somogyi Elektronic Kft. Székhely és postacím: 9027 Győr, Gesztenyefa út 3.

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) Somogyi Elektronic Kft. Székhely és postacím: 9027 Győr, Gesztenyefa út 3. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) 1. A CÉG FONTOSABB ADATAI, ELÉRHETŐSÉGEI Cégnév: Somogyi Elektronic Kft. Székhely és postacím: 9027 Győr, Gesztenyefa út 3. E-mail cím: somogyi@somogyi.hu Telefonszám:

Részletesebben