Voloncs Gábor IN MEMORIAM NYUGODJ BÉKÉBEN! MABÉOSZ Szlovák és Cseh Szekciójának TÁJÉKOZTATÓJA ALAPITOTTA: DR.
|
|
- Zsuzsanna Katona
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kedves Szekció tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja az Orbis201402nyomtatható.pdf fájlt! MABÉOSZ Szlovák és Cseh Szekciójának TÁJÉKOZTATÓJA ALAPITOTTA: DR. SOÓKY DEZSŐ XXIX. ÉVFOLYAM 2. szám szeptember Készítette: Filep László IN MEMORIAM Voloncs Gábor Jelen számunkat Szekciónk alapító tagja emlékének ajánljuk. NYUGODJ BÉKÉBEN!
2 A Magyar Filatéliai Tudományos Társaság honlapján, a Magyar Filatéliai Panteonban a következők olvashatók Voloncs Gáborról: A Mafitt alapító tagja. Tagunkként, majd 1994-től a Mafitt elnökségi tagjaként, az első Mafitt Szalonok szervezésében, az ezekhez kapcsolódó első emlékíveink tervezésén és kivitelezésén, valamint nemzetközi (elsősorban német és szlovák) kapcsolataink építésén dolgozott. Ennek során a Mafitt-ot előképének tekintő Szlovák Filatéliai Akadémia alapításából is kivette részét és között Társaságunk alelnöke volt. Professzionális grafikai és nyomdai ismeretek birtokában vált korának az újdonságok iránt mindig nyitott, rendkívül sokoldalú, és vitathatatlanul egyik legképzettebb, általánosan elismert magyar filatelistájává. Az 1990-es évek körüli két évtizedben a Magyar Bélyeggyűjtők Szövetségében is elismert személy volt, elnöke volt az Irodalmi Bizottságnak, vezette az egykori BÉVI-t és a MABÉOSZ gyorscsere-árveréseit. A 90-es években a MABÉOSZ ügyvezetőjeként is működött, melyről azonban belső konfliktusok miatt később lemondott. Ezt követően Hobbifila címmel önálló bélyegüzletet nyitott az Akácfa utcában, mely találkozóhelyként is funkcionált és aukciós házként is működött. Évente több alkalommal rendezett mindig színvonalas filatéliai árveréseket, és nem hivatalos bélyegszakértőjeként az AUT lyukasztások egyik általánosan elfogadott tanúsítója volt. A magyar filatéliai élet önszerveződéseinek is mindvégig aktív részese volt, ennek során az ifjú gyűjtői nemzedék képzéséből és önzetlen anyagi támogatásából is mindig kivette a részét. Több - zömmel már internetes honlapjukon keresztül is megtalálható MABÉOSZ szakosztály létrehozásában vett részt, ezek: 1986-ban alapító tagja volt a Csehszlovák (ma Szlovák és Cseh) Szekciónak is, ahol tevékeny munkát végzett, a Szekció című lapjában is megjelent több írása ben az Okmány és Illetékbélyeg Gyűjtő Szakosztály (melynek rövid ideig titkára is volt), 2002-ben a Magyar Perfin Klub, 2006-ban az Emlékív és Levélzáróbélyeg Gyűjtő Szakosztály (ELGYűSZ). A 2005-ben alakult IBK-nak (Internetes Bélyeggyűjtő Klub) szintén aktív tagja volt és rendszeresen járt ki a magyar csoporttal Sindelfingenbe is. Egy alkalommal nemzetközi kiállításon is részt vett, vermeil (aranyozott ezüst) eredménnyel. Termékeny filatéliai szakíró volt. Neve már az 1986-os MBK (A magyar bélyegek kézikönyve) szerzői közt is szerepel, a perfin lyukasztásokra a figyelmet felhívó ismertető társszerzőjeként ben - Gary Ryan kezdeményezésére és igényei szerint - részt vállalt a MABÉOSZ-ban egy akkor már több mint egy évtizede kiadatlanul fekvő kézirat, Floderer István Magyar Okmánybélyegek Kézikönyve átdolgozásában és nyomdai kiadásra való előkészítésében. Kezdeményezője és első szerkesztője volt az OKMÁNYBÉLYEG című, mindmáig fennálló szakosztálylapnak. Bár egyéb teendői miatt ennek szerkesztését a titkári teendőkkel együtt rövidesen átadta Szép Endrének, a lapba ezután is számos cikket írt. Nagyobb terjedelmű és mindig igen színvonalas filatéliai cikkeit az erre inkább alkalmas, 1998-ban alapított, független Szabolcsi Bélyegújságnak írta. Foglalkozott az 1933-as bélyegháborúval, az 1938-as visszatérések bélyegzéssel, a kassai Ismét Magyarok Vagyunk felülnyomással. Több cikket publikált a News of Hungarian Philatelyben, a Brassovian Studies-ban, szakértője volt a nagyváradi 44-es helyi kiadásnak. A várpalotai Trianon múzeum filatéliai anyagát ő készítette el Szakírói munkásságának saját maga által is legfontosabbnak tartott részeként az MBK és a Floderer-katalógus tartalmának szisztematikus feldolgozásával saját, szinte kimeríthetetlen tapasztalatait is hozzáadva folyamatosan bővítette a nemzetközi szinten rendszeresen magasra értékelt magyar bélyegkatalógust. Ennek a mintegy másfél évtizeden keresztüli, kitartó munkásságának köszönhetjük, hogy többek között megjelentek a katalógusban gyűjtők által régóta hiányolt a helyi kiadások, a díjjegyesek, a tábori posta, hotelposta, az állami okirati és illetékbélyegek, a községi és városi illetékbélyegek, és hogy immár Magyar posta- és illetékbélyeg katalógus néven vásárolhatjuk meg e rendszeresen megjelenő könyvet. Engesztelhetetlen ellensége volt a magyar filatéliai élet tisztaságát veszélyeztetőknek. Éles hangon, gyakran emelte fel hangját a bélyeg- és levélhamisítások, azok meggondolatlan terjesztői, és különösképp a magukat tudatlannak álcázó szélhámosok ellen. Mélyen megvetette a filatéliai közösséget ilyen önös célokra kihasználókat. Az utóbbi években fokozatosan visszahúzódott azon szervezetekből, amelyek megítélése szerint helytelenül, vagy erélytelenül képviselték a filatéliai közösség ügyét, és emiatt 2006-ban még Mafitt tagságáról is lemondott. Tagja maradt azonban az önállóan szerveződő, kis filatéliai közösségeknek, és a gyűjtői utánpótlás képzéséből és anyagi támogatásából is mindig kivette részét. Az Akácfa utcai kis boltban is mindig szívesen fogadta a jobbításért őszintén tevékenykedőket, és bélyeggyűjtés-történeti emlékeit csakúgy, mint kivételes filatéliai tudását örömmel osztotta meg bélyeggyűjtő barátaival. 68 évesen, korai és váratlan halálával pótolhatatlan űrt hagyott maga után. Rendkívül átfogó és mély filatéliai tudást vitt magával, mely napjaink magyar bélyeggyűjtésének nagy vesztesége o Voloncs Gábor a Szlovák és Cseh (azelőtt Csehszlovák Szekció) alapító tagja 1986-ban, a szervező, Dr. Soóky Dezső hívta meg többedmagunkkal a Szekció alapításához melynek (bár a MABÉOSZ-ból kilépett) haláláig tagja volt. Szerette és értette a csehszlovák bélyegeket kedvence a Prága várát, a Hradzsint (vagy ahogy mindig mondta: Hradcsanyí (csehül Hradčany), a szeszecció nagymestere, Alfons Mucha által tervezett bélyegsorozat volt sajnos, ugyanis én is szintén ezt gyűjtöm! Sokat beszélgettünk, mutogattuk egymásnak kincseinket. Később, mikor már mindketten bélyeg- kereskedőként és árverezőként dolgoztunk többször rész vettünk egymás árverésén. Nem csak a Szekcióban dolgozott, több más tevékenysége mellett ott bábáskogott a Szlovák Filatéliai Tudományos Társaság ( ma: Szlovák Filatéliai Akadémia) születésénél is, amiért 2008-ban a Szlovák Posta és a Filatéliai Akadémia ezért és a a postatörténet területén végzett sokévi együttműködéséért Tiszteleti elismerő oklevéllel tüntette ki Augusztus 9-én, nyaralásunkból hazatérve küldtem Neki egy t. Mindig rövid időn belül válaszolt most nem. Csodálkoztam, hogy nem jelentkezik, és ezért kedden telefonon felhívtam az Akácfa utcai üzletet, de a hivott szám nem kapcsolható... Még aznap, egy közös barátunktól hallottam meg a szomorú hírt A Budapesti Fasori Református Templomban, augusztus 28-án tartott gyászistentiszteleten Szekciónk elnöke, titkára és több tagja vett Tőle végső búcsút és fejezte ki részvétét a gyászoló családnak
3 Gábor érdeklődési köre kiterjedt volt, szakíróként is sok területen dolgozott gondolom mindenki megemlékezik majd az adott területen végzett tevékenységéről, mi a Csehszlovák Szekció Tájékoztató, majd és a Szlovákia Munkacsoport Informátor illetve a Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztály Bélyeg című lapjaiban megjelent írásai Bibliográfiájával, illetve a Philatelica-ban 1986-ban megjelent, első csehszlovák tematikájú írásának részletének és egy, a témához kapcsolódó cikkel emlékezünk. Filep László, a Szekció titkára o Augusztus 28-án délelőtt vettünk végső búcsút Voloncs Gábortól a Lövölde térnél lévő Fasori Református Templomban. Igen sok filatelista gyűlt össze, és biztos vagyok benne, hogy még többen búcsúztatták távolból, mély megrendüléssel. A református lelkész búcsúztatása után Visnyovszki Gábor emlékezett meg Voloncs Gábor emberi és filatéliai nagyságáról, önzetlenségéről, arról, ahogy igyekezett átadni a tudását, a bélyegek szeretetét kicsinyeknek és időseknek egyaránt. Voloncs Gábor kezdetektől támogatta, segítette az IBK-t, köszönetünk és hálánk jeléül az IBK kör tiszteletbeli tagjának választottuk. Alapító tagja volt az IBK egyesületnek is. Alig van olyan gyűjtőtársunk, aki nem találkozott vele, akit nem segített tanácsokkal, anyagokkal. Én személy szerint is nagyon sokat köszönhetek Gábornak, tudásával, ötleteivel, vidámságával mindig erőt, lelkesedést adott az újabb feladatokhoz. Emlékét igyekszünk méltón megőrizni, és megpróbáljuk tovább vinni Gábor szellemi örökségét. Nyugodjék békében! Csatlós Árpádné, Mariann az IBK Egyesület elnöke Voloncs Gábor cseh és szlovák tematikájú írásai Csehszlovák bélyegek magyarországi használata (Philatelica 1986) Csehszlovák bélyegek magyarországi használata (Tájékoztató 1990) Szlovák bélyegek ívszéli jelzései (Informátor 1991) Csehszlovák-Magyar bélyegháború (Tájékoztató 1992) Salgótarján Bohumín Mozgóposta bélyegzés ( 2008) Tábori posta előfutár? (Bélyeg 2010) Békés bevonulás esetén is működhet tábori posta, ha úgy dönt a vezérkar! (Bélyeg 2010) Csehszlovák bélyegek magyarországi használata (részlet a Philatelica 1986/1 számában megjelent írásból) Egyedülálló a magyar postatörténetben, hogy más állam postabélyegeit Magyarország területén a Magyar Kir. Posta bérmentesítésre elfogadta volna. Kivételt csak egyszer tett, 1938-ban, a Felvidék visszacsatolásakor. Az időszak hazafias felbuzdulásból és filatéliai célzattal készített nagymennyiségű csinálmányai, valamint a kellő ismeretek hiánya miatt a gyűjtők a csehszlovák bélyegekkel bérmentesített küldeményeknek sem tulajdonítottak különösebb jelentőséget. Az alábbiakban postatörténeti oldalról világitok rá a csehszlovák bélyegekkel bérmentesített küldemények megkülönböztetésére, hogy a valódi küldemények és csinálmányok szétválasztását megkönnyítsem. [ ] A Zumstein 345 (Pofis 314) számú bélyeg ívközéprészes függőleges párját budapesti bélyegkereskedők spekulációs célból Kassa Ismét magyarok vagyunk! nov. 11. Kassa szöveggel nyomdai úton Budapesten felülnyomtatták. Hogy a jogi következményeket elkerüljék, a felülnyomat a bélyegek közeibe és az ívközéprészre került. A függőleges csíkokat borítékokra ragasztva, többnyire magyar bélyegekkel vegyesen a bevonulás napján, nov. 11-én a kassai főpostán lebélyegeztették. Mai napon végső búcsút vettünk egy nagyszerű embertől, egy kiváló filatelistától és egy csodás baráttól. Visnyovszki Gábor megható búcsúbeszédéből merítve azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom, Voloncs Gábor köszönjük neked mindazt, amit életedben nekünk adtál! Balu (Balázs Péter) Facebook Bélyeggyűjtők Baráti Köre (A Philatelica illusztrációja egy hasonló. Színes képre lett cserélve) - 5 -
4 1938 Kassa Ismét magyarok vagyunk próbanyomat Voloncs Gábor barátomnak az előzőkben idézett cikkrészlete 1986-os keletkezésű. Az Ismét magyarok vagyunk bélyegekről én 1990-ben, Néhány szó az Ismét magyarok vagyunk felülnyomásról címmel jelentettem meg egy összefoglaló írást, melyben idéztem a borítékok korabeli reklámjából. Most dr. Lővei György Szekcióelnökünk jóvoltából bemutathatom az eredeti reklámanyagot, Abonyi Jenő bélyegkereskedő TURUL UJDONSÁG ÉRTESITŐ-jének 3. RENDKIVŰLI SZÁM-át. Az újdonság értesítő, Voloncs Gábor cikke és az én írásom ábráival kapcsolatosan idézném akkori írásom egy részletét, mert látható, hogy a borítékon azonos módon és azonos írással szereplő budapesti címzés van melynek a következőkben van jelentősége: bemutatok egy (eléggé megviselt) levelet,melyen az előbbiekkel azonos módon és azonos írással szereplő név és Poste restante Kassa címzés van azonban a felülnyomat nem a kassai dóm bélyeg ívközéprészén, hanem a Fügner-bélyeg szelvényén van. Ezt a tudomásom szerint eddig még nem publikált változatot próbanyomatnak tekinthetjük. A Poste restante (postán maradó) jelzésű levelet nem vette át senki ezért azt egy kézbesitési előjegyzésként szolgáló csehszlovák nyomtatvány-darabra, illetve a borítékra írt utána küld[eni] feljegyzésekkel elküldték a többi levélen szereplő budapesti címre! (Az ábrákat dr. Lővei György bocsájtotta rendelkezésünkre) Filep László
5 Lapzártánk után jelent meg: -8-
Voloncs Gábor IN MEMORIAM A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának TÁJÉKOZTATÓJA
Kedves Szekció tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a bélyeg201405nyomtatható.pdf fájlt! A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának
RészletesebbenBibliográfia: Szakkönyvek: Cikkek:
Bibliográfia: Szakkönyvek: Československé Poprepatovné Pečiatky (Csehszlovák postabélyegzők - tanulmány, kiadta az INFORMÁTOR - a Magyar Bélyeget Gyűjtők Szekciójának lapja, Kassa, 1984) (1989. Csehszlovákia-Magyar
RészletesebbenGLATZ ISTVÁN bélyegszakértő, igazságügyi bélyegszakértő FILATÉLIAI ÖNÉLETRAJZ
GLATZ ISTVÁN bélyegszakértő, igazságügyi bélyegszakértő az Association Internationale des Experts en Philatelie - AIEP tagja a Nemzetközi Bélyeggyűjtő Szövetség - FIP által meghatalmazott zsűritag a Magyar
RészletesebbenLipták István IN MEMORIAM Szakosztályunk és a Helyi (megszállási) kiadások, magánposták gyűjtőinek szakcsoportja tagja NYUGODJ BÉKÉBEN!
Kedves Szekció tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a Helyi2015.1nyomtatható.pdf fájlt! 2015. március 1 (23) szám Készítette: FILEP LÁSZLÓ IN MEMORIAM
RészletesebbenBélyeg. A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának TÁJÉKOZTATÓJA. Tévnyomatok KOSTYÁL FERENC írásának 1. része a 87-95.
Kedves szakosztályi tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a Bélyeg201009nyomtatható.pdf fájlt! Bélyeg A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői
RészletesebbenLipták István IN MEMORIAM A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának TÁJÉKOZTATÓJA
Kedves Szekció tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a bélyeg201501nyomtathatójavitott.pdf fájlt! A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának
Részletesebben2015. március 1 (23) szám Készítette: FILEP LÁSZLÓ NYUGODJ BÉKÉBEN!
2015. március 1 (23) szám Készítette: FILEP LÁSZLÓ IN MEMORIAM Lipták István 1921-2014 Szakosztályunk és a Helyi (megszállási) kiadások, magánposták gyűjtőinek szakcsoportja tagja NYUGODJ BÉKÉBEN! 1932-ben,
RészletesebbenA MAGYAR BÉLYEGGYŰJTŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE IFJÚSÁGI KIÁLLÍTÁSI SZABÁLYZATA
1 A MAGYAR BÉLYEGGYŰJTŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE IFJÚSÁGI KIÁLLÍTÁSI SZABÁLYZATA 1. Az Ifjúsági Kiállítási Szabályzat (továbbiakban IKSZ/) hatálya. 1.1. Az IKSZ minden olyan bélyegkiállításra érvényes, amelyet
RészletesebbenKedves Szekció tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál!
Kedves Szekció tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a Helyi2014NyMokülönszámnyomtatható.pdf fájlt! 2014. július Nyugat-Magyarországi különszám (22)
RészletesebbenVöröskereszt segélybélyegek 1944-ben
Vöröskereszt segélybélyegek 1944-ben Csatlósné Mariann MAFITT székfoglaló előadás Bélyegmúzeum, 2011. március 19. Heves segélybélyege tévnyomatokkal Tervezett témák A Vöröskereszt mozgalom születése Magyar
RészletesebbenMEGHIVÓ. 2014. március 6-án 14 30 órakor tartjuk a MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának. beszámoló és tisztújító taggyűlését,
Kedves Szekció tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a Helyi2014.1nyomtatható.pdf fájlt! 2014. február 1 (20) szám Készítette: FILEP LÁSZLÓ MEGHIVÓ
RészletesebbenMagyar Olívia Dóra éneke mindenkit megindított (Fotó: Gyarmati Gábor)
Múlt és jövő közeli és távoli perspektívában: megtartotta éves közgyűlés és Vöröskereszt világnapi megemlékezését a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete. Személyesen jött el Kardos István,a
RészletesebbenA Délvidéki Visszatérés Tábori Posta levelezőlapjai
Kedves szakosztályi tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a Helyi201101nyomtatható. pdf fájlt! X. évfolyam 1. szám 2011. március Készítette: FILEP
RészletesebbenA Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,
IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ
RészletesebbenBélyeg. A legkorábbi NAGYMÁNYA levél. A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának TÁJÉKOZTATÓJA. Kedves szakosztályi tagok!
Kedves szakosztályi tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a Bélyeg200903nyomtatható.pdf fájlt! Bélyeg A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői
RészletesebbenKivonatos jegyzőkönyv
Kivonatos jegyzőkönyv Tárgy: IBK egyesület közgyűlése Időpont: 2015. május 16. 10:00 Helyszín: Bélyegmúzeum, 1074 Budapest, Hársfa u. 47. A 35 tagú egyesület közgyűlése a meghívóban meghirdetett 10:00
Részletesebben2015. december 3. (25.) szám Készítette: FILEP LÁSZLÓ
2015. december 3. (25.) szám Készítette: FILEP LÁSZLÓ IN MEMORIAM FLASCH DEZSŐ 1923-2005 10 éve, 2005. december 15-én hunyt el Flasch Dezső, a magyar helyi kiadások, az úgynevezett megszállási bélyegek
RészletesebbenGYÁSZJELENTÉS GYÁSZJELENTÉS. Dr. Varga Ferenc emlékére. Kedves Feri! 1 / 5
Mély fájdalommal és tisztelettel Dr. Varga adózva Ferenc tudatjuk,, a hogy Magyar Kórházszövetség többszörös volt elnöke, a A Kórházszövetség saját halottjának tekinti, tiszteletére és emlékére szánja
RészletesebbenAz közt gyártott kétkrajcáros magyar okmánybélyegek első lemezének ívhely-azonosítói - I. rész
Az 1868-98 közt gyártott kétkrajcáros magyar okmánybélyegek első lemezének ívhely-azonosítói - I. rész Ahogy arra már lapunk címe is szinte kötelez, nagyon ideje lenne már, ha lapunkban ezentúl nagyobb
RészletesebbenKivonatos jegyzőkönyv
Kivonatos jegyzőkönyv Tárgy: IBK egyesület közgyűlése Időpont: 2014. május 17. 10:00 Helyszín: Bélyegmúzeum, 1074 Budapest, Hársfa u. 47. A 35 tagú egyesület közgyűlése a meghívóban meghirdetett 10:00
RészletesebbenMEGHIVÓ. A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának TÁJÉKOZTATÓJA. V. évfolyam 1. szám április Készítette: FILEP LÁSZLÓ
Kedves Szekció tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a bélyeg201301javnyomt.pdf fájlt! A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának
RészletesebbenA Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából
RészletesebbenInternetes Bélyeggyűjtő Klub
Az Internetes Bélyeggyűjtő Klub Működési szabályzata 2011. szeptember 16. Bevezető Az Internetes Bélyeggyűjtő Klub (továbbiakban: IBK) a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének (továbbiakban: MABÉOSZ)
Részletesebben2014. február 1 (20) szám Készítette: FILEP LÁSZLÓ MEGHIVÓ
2014. február 1 (20) szám Készítette: FILEP LÁSZLÓ MEGHIVÓ 2014. március 6-án 14 30 órakor tartjuk a MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának beszámoló és tisztújító taggyűlését a Magyar
RészletesebbenBélyeg. A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának TÁJÉKOZTATÓJA. Készítette: FILEP LÁSZLÓ. Kedves szakosztályi tagok!
Kedves szakosztályi tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a Bélyeg201008nyomtatható.pdf fájlt! Bélyeg A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői
RészletesebbenIX. évfolyam 1. szám
Magyar Perfin IX. évfolyam 1. szám AUT lyukasztás Hírlevél a Magyar Perfin Klub tagjainak 2011. május Szerkeszti: Szücs Károly Ez a... sorszámú példány Készült a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének
RészletesebbenXLI. ÉVFOLYAM SZÁM, NOVEMBER-DECEMBER AZ ORSZÁGOS TITKÁRI TANÁCSKOZÁSRÓL
GÉPIPAR XLI. ÉVFOLYAM 2010. 11.-12. SZÁM, NOVEMBER-DECEMBER AZ ORSZÁGOS TITKÁRI TANÁCSKOZÁSRÓL AZ ORSZÁGOS TITKÁRI TANÁCSKOZÁSRÓL 2 XLI. ÉVFOLYAM 2010. 11.-12. SZÁM, NOVEMBER-DECEMBER AZ ORSZÁGOS TITKÁRI
Részletesebbentermékismertető www.primerate.hu
Easy Mailing termékismertető Mi is az az Easy Mailing? Az Easy Mailing egy egyedülálló és hatékony direktmarketing-kommunikációs eszköz. Lényege, hogy egy A/3-as perszonalizált (név, cím, vevőre szabott
RészletesebbenA Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix
RészletesebbenA Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,
RészletesebbenU Äçxz, majd a hasábjain is. Élete utolsó pillanatáig
Kedves Szekció tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a Helyi2014.2nyomtatható.pdf fájlt! 2014. március 2 (21) szám Készítette: FILEP LÁSZLÓ In Memoriam
RészletesebbenJegyzőkönyv a MAFITT 29. közgyűléséről
Jegyzőkönyv a MAFITT 29. közgyűléséről Helyszín: a Bélyegmúzeum, Budapest, Hársfa u. 47. Résztvevők: az 1. mellékletben csatolt jelenléti ív szerint Időpont: 2012.12.15. 9:30-kor, az előzetesen kiírt kezdési
RészletesebbenBélyeg. A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának TÁJÉKOZTATÓJA. Nem, ez nem egy Nagymánya de érdekes!
Kedves szakosztályi tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a Bélyeg201007nyomtatható.pdf fájlt! Bélyeg A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői
RészletesebbenA nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve
A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve 2003-ban, 15 évvel ezelőtt lettünk az év könyvtára Magyarországon. Az elmúlt másfél évtizedben arra törekedtünk, hogy a címhez méltó legyen minden
Részletesebben77 éve kezdődött a Felvidék hazatérése
2015. november 2 (24) szám Készítette: FILEP LÁSZLÓ 77 éve kezdődött a Felvidék hazatérése A visszatért területek közül az elsők, az 1938. október 11.-én hazatért Sátoraljaújhely-gyártelep, majd az elsőnek
RészletesebbenÁprilisi események Vezetőségi ülés 2011. április 7. MAFITT tisztújító közgyűlés. Bélyeg 51. Sza kosztályi ülés 2011. április 7.
MEGHIVÓ A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztálya 2011. május 5-én 14 30 órakor tartja éves beszámoló taggyűlését, a Magyar Bélyeggyűjtők Háza 404. termében, melyre meghívja valamennyi tagját.
RészletesebbenA Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy
RészletesebbenBélyeg A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának TÁJÉKOZTATÓJA
Kedves szakosztályi tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a Bélyeg201105nyomtatható.pdf fájlt! Bélyeg A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői
RészletesebbenKészítette: FILEP LÁSZLÓ
1385. tétel 1129. tétel Hotelposták, magánposták 1129. 1889. DDSG 10 f, 20 f bélyegek 4.000,- -,- 1130. 1901. DDSG 20 f, 40 f, 60 f bélyegek 50.000,- -,- 1131. 1908-1912. 3 db II. oszt. Hohe Rinne küldemény
RészletesebbenAZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA
AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA 2014.05.03. 05:22 szerző: Bertalan Melinda Veszprém gazdag zenei kultúráját a kiváló ének-zenei oktatás alapozta meg hangzott el a Veszprémi Történelmi Szalon 11. rendezvényén
RészletesebbenBélyeg. A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának TÁJÉKOZTATÓJA. Készítette: FILEP LÁSZLÓ
Szombaton délelőtt ifjúsági programokkal vártuk a gyerekeket: a Bélyegmúzeum Ifjúsági Bélyeggyűjtő Köre kihelyezett foglalkozást tartott, mellette volt origami, kis tárlatvezetés és lehetőség nyílt egyéni
Részletesebben90 éve született Dr. Polinszky Károly, a Veszprémi Vegyipari Egyetem alapítója
90 éve született Dr. Polinszky Károly, a Veszprémi Vegyipari Egyetem alapítója Veszprém, 2012. március 19. Kiadó: Veszprémi Vegyészekért Alapítvány www.vvalapitvany.hu Szerkesztö: Tomanicz Éva Tördelö:
RészletesebbenMEGHIVÓ. A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának TÁJÉKOZTATÓJA. VI. évfolyam 3. szám 2014. március Készítette: FILEP LÁSZLÓ
Kedves Szekció tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a bélyeg201403nyomtatható.pdf fájlt! A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának
Részletesebben2018 Idősek Napja. Tisztelt Ünnepeltek, Hölgyeim és Uraim!
1 2018 Idősek Napja Tisztelt Ünnepeltek, Hölgyeim és Uraim! Taktaszada Község Önkormányzata és a faluközösség nevében minden kedves jelenlévőt szeretettel köszöntök az idősek világnapja alkalmából rendezett
RészletesebbenKözgyűlési jegyzőkönyv
Magyar Perfin Klub a MABÉOSZ szakosztály Közgyűlési jegyzőkönyv Dátum: 2014-03-29 Bp. Vörösmarty u. 65 MABÉOSZ III. em. 302. rendezvényterem, A meghirdetett időpontban 7 fővel határozatképtelen közgyűlés
RészletesebbenBélyeg. A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának TÁJÉKOZTATÓJA. Münchenben jártunk. Készítette: FILEP LÁSZLÓ
Kedves szakosztályi tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a Bélyeg201004nyomtatható.pdf fájlt! Bélyeg A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői
RészletesebbenA portóbélyegek évi emlékkiadása
A portóbélyegek 1953. évi emlékkiadása Lyman R. Caswell Az 1953. augusztus 8-án kibocsátott magyar portóbélyegeket úgy tervezték meg, hogy az 1903. november 1-én kibocsátott első magyar portóbélyegek 50.
RészletesebbenA nagyszlabosi és a fiumei papír vízjeleinek megkülönböztetése - II. rész
A nagyszlabosi és a fiumei papír vízjeleinek megkülönböztetése - II. rész A megjelenés előtt álló új illetékbélyeg-katalógus készítése során részletesen ellenőrizni, és szükség szerint korrigálni kellett
RészletesebbenBélyeg A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának TÁJÉKOZTATÓJA
Kedves szakosztályi tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a Bélyeg201104nyomtatható.pdf fájlt! Bélyeg A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői
RészletesebbenA MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÁLTAL ALAPÍTOTT ÉS ADOMÁNYOZOTT DÍJAK, ELISMERÉSEK RENDSZERE
A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÁLTAL ALAPÍTOTT ÉS ADOMÁNYOZOTT DÍJAK, ELISMERÉSEK RENDSZERE A Magyar Hadtudományi Társaság (továbbiakban Társaság, illetve MHTT) tagságát képviselő küldöttértekezlet felhatalmazása
RészletesebbenA Délvidéki Visszatérés Tábori Posta levelezőlapjai
X. évfolyam 1. szám 2011. március Készítette: FILEP LÁSZLÓ A Délvidéki Visszatérés Tábori Posta levelezőlapjai 1. ábra. Az elszakított területeket szimbolizáló budapesti szoborcsoport A MABÉOSZ Visnya
RészletesebbenMABÉOSZ Szlovák és Cseh Szekciójának TÁJÉKOZTATÓJA ALAPITOTTA: DR. SOÓKY DEZSŐ KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET! Készítette: Filep László
Dr. Lővei György könyvismertetése: Csehszlovák speciál katalógus 1918-1939. I.rész 2002-ben jelent meg a Klim cég hasonló elnevezésű katalógusa, fekete-fehér kivitelben 623 oldalon. Hosszú évek óta ígérte
RészletesebbenMABÉOSZ Szlovák és Cseh Szekciójának TÁJÉKOZTATÓJA ALAPITOTTA: DR. SOÓKY DEZSŐ. XXX. ÉVFOLYAM 1. szám 2015. április Készítette: Filep László
Kedves Szekció tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja az Orbis201501nyomtatható.pdf fájlt! MABÉOSZ Szlovák és Cseh Szekciójának TÁJÉKOZTATÓJA ALAPITOTTA:
RészletesebbenKözérdekû információk:
Közérdekû információk: A kezdeményezés A Szív Világszövetség (World Heart Federation) az Amerikai Szív Szövetség (American Heart Association) által elindított Go Red for Women mozgalom világméret_ elterjesztését
RészletesebbenBemutatkozik új programszervezo. Falukarácsony. Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Január. XVII. évfolyam - 1.
XVII. évfolyam - 1. szám Programajánló január 20. (Szerda) Nyugdíjas Klub 2016. évi első Klubnapja január 22. (Péntek) Magyar Kultúra Napja január 30. (Szombat) DerekDarts - Darts kupa február 13. (Szombat)
Részletesebben1980. november-december hó
MAGYAR K ARSZT- ÉS BARLAN GKU TATÓ TÁRSULAT M Ű S O R F Ü Z E T 1980. november-december hó A füzet tartalmazza: a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat havi rendezvényeit, valamint közérdekű közleményeit.
RészletesebbenSzakmai beszámoló. Generációs-híd program. Fogadd örökbe a Nagyit tevékenység
Szakmai beszámoló Generációs-híd program Fogadd örökbe a Nagyit tevékenység Előzmények Projekt adatai: Kedvezményezett Projekt címe Projekt azonosítója Alsómocsolád Község Önkormányzata Mintaprogram a
RészletesebbenBESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2014. évi tevékenységéről. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány. Készítette: Bálinthné Sándor Andrea
Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 2457 Adony Rákóczi u. 39. Tel.: 25/231-020 Adószám: 18494785-1-07 Bankszámlaszám: 57700074-10001734 Ercsi és Vidéke Tak.Szöv. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ
RészletesebbenKatona József, az értékteremtő
1 Katona József, az értékteremtő A Bánk bán írójának születésére emlékezünk. Katona József drámaíróként a legismertebb, de nekünk, kecskeméti polgároknak személye nemcsak legnagyobb nemzeti drámánk íróját,
RészletesebbenA HTE aktuális témái. HTE Szenátus ülés november 24.
A HTE aktuális témái HTE Szenátus ülés 2016. november 24. HTE Infokom 2016 2016. október 12.-14. Tapolca, Hunguest Hotel Pelion Szervező Bizottság elnöke: Sallai Gyula A 20. konferencia a sorban ( I. Energiaipari
Részletesebben1851-ben még ezt írta a városról Fényes Elek Magyarország Geográfiai
A Mecsek Egyesület 120 éves Baronek Jenő 1851-ben még ezt írta a városról Fényes Elek Magyarország Geográfiai Szótára című művében: Pécs igen régi nevezetes királyi város Baranya megyében a szőlőkkel,
RészletesebbenSeverin Péter és Vic Berecz
Kivonatos jegyzőkönyv a Mafitt 37. közgyűléséről Helyszín: Bp. Hársfa u. 47, Bélyegmúzeum Időpont: 2019. június 8. 10:30 A szükséges 37 főhöz képesti határozatképtelenség miatt azonos helyszínen és napirenddel
RészletesebbenNyilas Ferencné főosztályvezető Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Főosztály
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Kvo.:12.259-16/2006. Melléklet: rendeletmódosítás-tervezet Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Helyben Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának ( ) sz. rendelete
RészletesebbenBélyeg. A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Győjtıi Szakosztályának TÁJÉKOZTATÓJA. Tévnyomatok KOSTYÁL FERENC írásának 3. része a 11-15.
Kedves szakosztályi tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a Bélyeg201102nyomtatható.pdf fájlt! Bélyeg A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Győjtıi
RészletesebbenA NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 620/2015. (V. 26.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/8176-6/2015. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 620/2015. (V. 26.) számú HATÁROZATA A Nemzeti
RészletesebbenBANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK
Tripolsky Géza BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK Nagy Abonyi Ági megkért egy előadásra, viszont arra is megkért, hogy beszéljek Banó Istvánról. Banó Istvánról,
RészletesebbenAkikre büszkék vagyunk. (2018)
Akikre büszkék vagyunk. (2018) 2018. szeptember 08-án rendezte a Magyar Természetjáró Szövetsége Szövetség Verőcén a Természetjárók Fesztiválját Itt került sor a Fejér Megye Természetjárásáért kitüntetések
Részletesebben150 éves a magyar tőzsde
150 éves a magyar tőzsde Jótékonysági árverés (2014. június 17.) Az összeállítás a Sándor Imre PR-díj 2014 zsűrije számára készült. Az eseménnyel kapcsolatos anyagok itt elérhetőek: www.frontpage.hu/bet150-sandorimre
RészletesebbenABv. Magyarországi Bélyeggyűjtő Egyesület Periodikája magarorsagi beleggwjtq egeswlet. A TARTALOMBÓL : Hihetetlen kategória.
2018. április 2. évfolyam 4. szám ABv Alternatív Bélyegvilág Magyarországi Bélyeggyűjtő Egyesület Periodikája magarorsagi beleggwjtq egeswlet A TARTALOMBÓL : Hihetetlen kategória. APRÓ HÍREK : - Magyar
RészletesebbenNem nézték jó szemmel, amikor bébiszittert fogadtam a gyerekek mellé 2015. December 08.
Nem nézték jó szemmel, amikor bébiszittert fogadtam a gyerekek mellé 2015. December 08. A hagyományos cigány családból származó diplomás roma nõk komoly választások elé állnak életükben, ha meg szeretnének
Részletesebben130 éves. 90 éves a Magyar Ifjúsági. Készítette: Csatlósné Mariann
2011 130 éves a Magyar Vöröskereszt 90 éves a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt Készítette: Csatlósné Mariann 1881. A Magyar Szent Korona Országainak Vöröskereszt Egylete Az eredeti magyar jelvény és a nemzetközi
RészletesebbenMeg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét!
V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l Országgyûlési Meg kell
RészletesebbenJavaslat A Tiszavasváriban működő Langaméta Óvodai Szakmai Munkaközösség értékmentő, gyűjtő, alkotó tevékenységének
Javaslat A Tiszavasváriban működő Langaméta Óvodai Szakmai Munkaközösség értékmentő, gyűjtő, alkotó tevékenységének a Tiszavasvári Települési Értéktárba történő felvételéhez Készítette: Tiszavasvári Város
RészletesebbenBélyeg. A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának TÁJÉKOZTATÓJA. Tévnyomatok KOSTYÁL FERENC írásának 1. része a
Az ülés záróaktusaként, egyhangú szavazással a tagság újabb két főt vett fel az Akadémia tagjai sorába, egyikük STEFAN TISCHNER úr Erfurtból az német ArGe Tschechoslowakei angolul, magyarul és szlovákul
RészletesebbenA Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos
RészletesebbenSzámítógépes tanfolyamok a paksi városi könyvtárban
mélyrétegérõl, a tudáshordozók egyik legfontosabbikáról. A cseh-zsidó lángelme, a prágai Franz Kafka németül írt, de ez kényszerzubbony volt a számára. Nem volt az anyanyelve, nem volt a Mameloschen. Amikor
RészletesebbenABv. Magyarországi Bélyeggyűjtő Egyesület Periodikája magarorsagi beleggwjtq egeswlet A TARTALOMBÓL : Megjelenő bélyegek.
2018. május. 2. évfolyam 5. szám ABv Alternatív Bélyegvilág Magyarországi Bélyeggyűjtő Egyesület Periodikája magarorsagi beleggwjtq egeswlet A TARTALOMBÓL : Megjelenő bélyegek. APRÓ HÍREK : - Magyar bélyegek
RészletesebbenCsabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2012. január 13.-i ülésének határozatai
Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2012. január 13.-i ülésének határozatai 1/2012. (I.13.) SZKT határozat 4 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete jegyzőkönyv
RészletesebbenBélyeg. A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői Szakosztályának TÁJÉKOZTATÓJA. Arató 20 filléres, horpadás felső kereten. Készítette: FILEP LÁSZLÓ
Kedves szakosztályi tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a Bélyeg201006nyomtatható.pdf fájlt! Bélyeg A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyűjtői
RészletesebbenA Visszatérések időszakának kisegítő bélyegzései
Kedves Szekció tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a Helyi2016.1nyomtatható.pdf fájlt! 2016. február 4 (26) szám Készítette: FILEP LÁSZLÓ A Visszatérések
RészletesebbenEgy rétsági gyűjtő bemutatkozása
Egy rétsági gyűjtő bemutatkozása Pfaff László vagyok, 65 éves nyugdíjas. 1966-67-ben voltam előfelvételis vegyi- sugárfelderítő Hódmezővásárhelyen. Szakaszparancsnokom Cserhalmi Mihály fhdgy., aki vezérőrnagyként
RészletesebbenA 2014. július 18-i közgyűlés rendelete és határozatai
A 2014. július 18-i közgyűlés rendelete és határozatai Vas Megyei Közgyűlés 5/20104. (VII. 21.) önkormányzati rendelete egyes önkormányzati rendeletei hatályon kívül helyezéséről a jogalkotásról szóló
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület éves közgyűléséről
JEGYZŐKÖNYV A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület éves közgyűléséről Időpont: 2009. május 30. (szombat). 14:00 óra Helyszín: Az egyesület klubhelyisége a Kapostüskevári vasúti megállóhelyen Kemenczei
RészletesebbenAdonyi Gyermekekért Közalapítvány 2457 Adony Rákóczi u. 39. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2008. évi tevékenységéről
Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ a közalapítvány 2008. évi tevékenységéről Az Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 1998. májusában jött létre az adonyi gyermekek nevelésének és oktatásának segítésére:
RészletesebbenBélyeg MEGALAKULTUNK! A MABÉOSZ Hagyományos Szakosztályának TÁJÉKOZTATÓJA. Kedves szakosztályi tagok!
Kedves szakosztályi tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a Bélyeg200901nyomtatható.doc fájlt! Bélyeg A MABÉOSZ Hagyományos Szakosztályának TÁJÉKOZTATÓJA
RészletesebbenCím: 8445 Városlőd, Kossuth u. 23., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ. 2008. június 10-én (kedden) 17.
V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Kossuth u. 23., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja a Képviselő-testület
RészletesebbenVezetőségi beszámoló a 2016-os évről MABÉOSZ Okmány és Illetékbélyeggyűjtő Szakosztály
Vezetőségi beszámoló a 2016-os évről MABÉOSZ Okmány és Illetékbélyeggyűjtő Szakosztály 1. ESEMÉNYEK A) Kiadványok - Lapunknak az elmúlt év során is négy száma jelent meg 132 oldal terjedelemben. A postaköltségekkel
RészletesebbenJEGYZŐ KÖNYV az EOQ MNB Közgyű lésérő l
KÖZHASZNÚ TÁRSADALMI SZERVEZET Alapítva: 1972 http://eoq.hu 1026 Budapest, Nagyajtai utca 2/b. 1530 Budapest, Pf. 21 2128803, 2251250 Fax: 2127638 E-mail: info@eoq.hu JEGYZŐ KÖNYV az EOQ MNB Közgyű lésérő
RészletesebbenJanuár hónap kezdetével belépünk
XXVI. ÉVFOLYAM, 1. (299.) SZÁM, 2015. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Január hónap kezdetével belépünk egy új esztendőbe, melytől mindenki sok szépet és jót remél. Sokak számára ez az évkezdet hagyományosan
RészletesebbenGyászbeszédek Sebestyén Árpád ravatalánál
MAGYAR NYELVJÁRÁSOK 52 (2014): 7 11. A DEBRECENI EGYETEM MAGYAR NYELVTUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK LEKTORÁLT FOLYÓIRATA Gyászbeszédek Sebestyén Árpád ravatalánál I. Tisztelt Gyászolók! A végső búcsúvétel idején
RészletesebbenFogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 22/2015
Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 22/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk arról, hogy idén is meghirdetésre került a Magyar Termék Nagydíj nyilvános pályázat,
RészletesebbenA MAGYAR BÉLYEGGYŰJTŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Elfogadta a i küldöttgyűlés
1 A MAGYAR BÉLYEGGYŰJTŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Elfogadta a 2013. 09. 28-i küldöttgyűlés I. A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége ( továbbiakban: MABÉOSZ ) Küldöttgyűlése
RészletesebbenKülönleges megoldások a magyar bélyegkibocsátásban
Különleges megoldások a magyar bélyegkibocsátásban Csegezi Tamásné a Magyar Posta Zrt. Filatéliai igazgatója PSZE Szakmai Nap Pécs, 2010. március 19. Magyar bélyegkibocsátás Hagyományelvű: történelem,
RészletesebbenVIII. évfolyam 1. szám
Magyar Perfin VIII. évfolyam 1. szám Richter Károly /1949-2009/ Hírlevél a Magyar Perfin Klub tagjainak 2010. április Szerkeszti: Szücs Károly Ez a... sorszámú példány Készült a Magyar Bélyeggyűjtők Országos
RészletesebbenIPA BRFK Közhasznú Szervezet horgászversenye
XVIII. évfolyam IX. szám Az IPA világszerte a rendvédelmi szervek aktív és nyugalmazott állományából toborozza tagságát, célja a formális, szakmai kereteken túlmutató személyes kapcsolatok kialakítása,
RészletesebbenRátz Tanár Úr Életműdíj 2014 Matematika. Békefi Zsuzsa Kubatov Antal
Rátz Tanár Úr Életműdíj 2014 Matematika Békefi Zsuzsa Kubatov Antal BÉKEFI ZSUZSANNA 1967-ben kezdte középiskolai tanári pályáját matematika-fizika szakos tanári végzettséggel. Két évig a keszthelyi Vajda
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. a Közgyűlésnek. a Társaság 2015. évi tevékenységéről
MAGYAR-OROSZ MŰVELŐDÉSI ÉS BARÁTI TÁRSASÁG ELNÖKSÉG ELŐTERJESZTÉS a Közgyűlésnek a Társaság évi tevékenységéről Budapest, 2016. március ELŐTERJESZTÉS a Társaság évi tevékenységéről A határozati javaslat
RészletesebbenAz Intercisa Lakásszövetkezet. Az Igazgatóság Beszámolója. a 2011. év zárszámadásáról, a 2012. évi pénzügyi tervekről
Intercisa Lakásszövetkezet Dunaújváros, Erdő sor 43. Az Intercisa Lakásszövetkezet Igazgatóságának b e s z á m o l ó j a a 2011. év zárszámadásáról, a 2012. évi pénzügyi tervekről TARTALOMJEGYZÉK Az Igazgatóság
RészletesebbenA MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyjti Szakosztályának TÁJÉKOZTATÓJA. Egy kis színes valami!? Kedves szakosztályi tagok!
Kedves szakosztályi tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a Bélyeg201101nyomtatható.pdf fájlt! A MABÉOSZ Visnya Sándor Hagyományos Gyjti Szakosztályának
Részletesebben