Győri EGyházmEGyEi LEvéLtár

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Győri EGyházmEGyEi LEvéLtár"

Átírás

1 GyE Győri EGyházmEGyEi LEvéLtár

2 A Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadványai m A G ya r o r s z á G levélt á r A i G y ő r i egyházmegyei levélt á r A kiadványt támogatta: Írta Nemes Gábor Tervezés, nyomdai előkészítés MNL VeML A Magyar levéltár NeMzeti rövid LevéLtár története A MNL Győri Országos Egyházmegyében Levéltára 2000-ig két nyilvános magánlevéltár MNL Bács-Kiskun működött: Megyei a Levéltára Győri Püspöki és Káptalani Levéltár, valamint a Soproni Társaskáptalan MNL Baranya Megyei Levéltára Levéltára. Előbbi már eleve több irategyüttest tömörített: MNL Békés a győri Megyei Püspökvár Levéltára tornyában lévő győri püspökség MNL Borsod-Abaúj-Zemplén levéltárát, valamint a győri Megyei káptalan Levéltára magánlevéltárát, MNL Csongrád a pápoci Megyei prépostság Levéltára és a győrhegyi Szent Adalbert MNL Fejér prépostság Megyei Levéltára iratait, amelyeket a székesegyház egyik karzati helyiségében őriztek. A Soproni MNL Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára Társaskáptalan Levéltára a legkisebb nyilvános magánlevéltárak MNL Győr-Moson-Sopron egyike volt, az Megye iratanyag Soproni mérete Levéltára pedig nem MNL tette Hajdú-Bihar indokolttá, Megyei hogy Levéltára a fenntartó külön személyzetet MNL Heves és Megyei szervezetet Levéltára biztosítson. Ezért a két levéltár 2000 augusztusában egyesült, ezekhez társult MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára 2000 októberében a káptalan hiteleshelyi levéltára, amely MNL Komárom-Esztergom Győr-Moson-Sopron Megyei Megye Győri Levéltára Levéltárától MNL került Nógrád vissza. Megyei Miután Levéltára Dr. Pápai Lajos megyéspüspök MNL Pest egy Megyei minden Levéltára szempontból korszerű épületet MNL Somogy Megyei Levéltára MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára MNL Tolna Megyei Levéltára MNL Vas Megyei Levéltára MNL Veszprém Megyei Levéltára MNL Zala Megyei Levéltára A sorozatban szereplő levéltárak bocsátott a levéltár rendelkezésére, sor kerülhetett az iratok átköltöztetésére. A munka oroszlánrészét 2000 áprilisában a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara Medievisztika Tanszékének tanárai és hallgatói végezték. A levéltár iratanyagának további bővülése szükségessé tette a raktárka- Budapest Főváros Levéltára pacitás Győr Megyei bővítését, Jogú ezért Város 2013-ban Levéltára a fenntartó egy új raktárhelyiséget Tatabánya Megyei bocsátott Jogú Város a levéltár Levéltára rendelkezésére. A Vác püspöki Város levéltár Levéltára csak a 17. századtól őriz összefüggő iratanyagot, ennél korábbi dokumentumok csak elvétve, véletlenszerűen maradtak fenn ben Hadtörténelmi Levéltár a török közeledtének hírére a levéltárat elszállították, Környezetvédelmi az iratok egy része Vízügyi megsemmisült, Levéltár másik részét a Magyar győri Felsőoktatási káptalan és Levéltári a Magyar Szövetség Kamara Archívuma őrzi. A 18. század elejétől megmaradt iratokat Zichy Ferenc Győri Egyházmegyei püspök ( ) Levéltár rendeztette ben Napóleon Győrt ostromló seregei miatt tűz ütött ki Tiszántúli Református Egyházkerületi és a Püspökvárban, a levéltár iratait az ablakon kidobva Kollégiumi Levéltár mentették meg a pusztulástól. A súlyos károkat szenvedett Veszprémi archívumot Érseki és Sztankovits Főkáptalani Levéltár János ( )

3 püspök idején tematikus csoportokba rendezték, majd ezt váltotta fel Simor János ( ) püspök alatt a korszerű iktatórendszerű iratkezelés. A püspökség gazdasági levéltára, az ún. jószágkormányzói iratok egy 1910-ben a számvevőségi épületben keletkezett tűzvész során teljes mértékben megsemmisült. A II. világháborúban a vasúti vagonokba menekített és károkat szenvedett levéltárban Papp Kálmán ( ) püspök rendelkezése szerint 1949-től 1957-ig Buzás József püspöki levéltáros végzett nagyszabású rendező munkát. A káptalani levéltárat a században még a székesegyház sekrestyéjében tartották, később pedig a katedrális egyik karzati helyiségben helyezték el. A káptalani archívum jelenlegi formáját Zalka János püspök ( ) megbízásából és bőkezű támogatásával Ebenhöch Ferenc győri kanonoknak 1874 és 1889 között elvégzett hatalmas rendező munkája nyomán nyerte el. Az iratok szisztematikus feldolgozását pedig a két világháború között Bedy Vince győri nagyprépost végezte el, amelynek eredménye a Győregyházmegye múltjából című sorozat köteteiben jelent meg. Rendező munkálatokat 1946 és 1953 között a neves irodalomtörténész, Jenei Ferenc püspöki és káptalani levéltáros is végzett. A soproni társaskáptalan iratait a 19. század közepén Hodich Ferenc soproni kanonok rendezte márciusában a káptalanház bombatalálatot kapott, az iratok újrarendezésére azonban csak ban került sor. A levéltár tevékenysége Gyűjtőkör Levéltárunk elsődleges gyűjtőköre a Győri Egyházmegye területe, amely a közép- és koraújkor idején Moson, Sopron és Vas megyéket, Győr (a Szigetköz, a Csilizköz és a Pannonhalmi Apátság birtokainak kivételével), Komárom (a Dunától délre eső rész) és Veszprém (Pápa és Devecser környéke) megyék egy részét foglalta magába ben a vasvári főesperességet a szombathelyi, a pápai főesperességet a veszprémi püspökséghez csatolták. (Az új püspökségek létrejöttével az ezekre a területekre vonatkozó iratok nagy részét is elszállították.) A 20. században az egyházmegye területe többször is változott: 1920-ban a püspökség nyugati harmadát, 1947-ben Dunacsún, Horvátjárfalu és Oroszvár plébániákat szakították el ban II. János Pál pápa Hungarorum gens kezdetű apostoli konstitúciója értelmében a Szigetköz az Esztergomi Főegyházmegyétől a Győrihez, Tatabánya környéke pedig a Győritől a Székesfehérvári egyházmegyéhez került, továbbá határmódosítások történtek a pannonhalmi egyházmegyével is. Emellett természetesen a püspöknek és a káptalannak az egyházmegyén kívül lévő birtokaival pl. Bácsa, Sárás, Révfalu (ma Győr részei), illetve Vámosszabadi, Püski, Balony (ma Baloň), Románd, Pápasalamon, Somlóvecse, Tüskevár, Vaszar, Káptalantóti, Zsid (ma Várvölgy) kapcsolatban is őriz iratokat.

4 4 5 Az iratanyag feldolgozása A levéltár újjáalakulása óta az itt őrzött mintegy 1300 iratfolyóméter több mint kétharmadát rendeztük, dobozoltuk, számítógépes segédlettel láttuk el. Elkezdtük a nálunk őrzött iratanyagok digitalizálását is, így kutatóink az online szolgáltatásunk keretében már csaknem félmillió felvételt tekinthetnek meg az interneten keresztül. Kényelmesen, akár otthonról is megnézhetik a levéltárban kutatható összes plébániai anyakönyvet, a Püspöki Levéltárból az egyházlátogatási jegyzőkönyveket, Keresztély Ágost iratait, a Vegyes egyházkormányzati iratsorozat köteteit, a káptalan magánlevéltárából a teljes Törzsanyagot a pápoci és a szentadalberti prépostság irataival együtt, a Feudális kori gazdasági iratsorozat köteteit, valamint a székesegyház kottatárát, a káptalan hiteleshelyi levéltárából pedig a felvallási és a végrendeleti köteteket. Ráadásul az Egyházkormányzati iratsorozat, az Iskolai Levéltár, valamint a káptalan magán- és hiteleshelyi levéltárának mutatóit regisztráció nélkül, ingyenesen is böngészhetik. Kutatószolgálat Bár az Egyházmegyei Levéltár a városi és megyei levéltárakhoz nem mérhető az őrzött iratanyag mennyiségét tekintve, a kutatók hamar felfedezték az itt fellelhető értékeket, amelyet a kutatási esetek 2000 óta tartó folyamatos növekedése jelez. Jelenleg évente kutató alkalommal keres fel minket. A 2012 őszén indult online szolgáltatásunkra pedig már csaknem 300-an regisztráltak. A levéltárban őrzött iratok nagy része szabadon kutatható, ugyanakkor a Püspöki Levéltár Egyházkormányzati iratsorozatának 50 évnél újabb irataiban, az Boldog Apor Vilmos-gyűjteményben és a Szentszéki Levéltárban csak kivételes esetben, püspöki engedéllyel lehet kutatásokat végezni. Állományvédelem Levéltárunk minden raktára páramentesített, rendezett iratainkat részben egyedileg készíttetett, savmentes dobozokban helyezzük el óta folyamatosan szállítjuk be az egyházmegye plébániáin található levéltári iratokat, eddig csaknem 120 plébániai és 14 espereskerületi levéltár található raktárainkban. Az egyházközségeknél sokszor méltatlan körülmények között őrzött iratok restaurálását a pályázati források mellett 2013 őszén meghirdetett Fogadja örökbe a múltját! elnevezésű iratmentő programunk segítségével, magánszemélyek, közösségek, intézmények és cégek bevonásával kívánjuk restauráltatni. Nemcsak a helyi identitás szimbólumának számító és gyakran híres személyek adatait tartalmazó anyakönyvek, hanem a példátlanul gazdag és számos kritikus állapotban lévő kéziratot őrző székesegyházi kottatár is megmentésre vár. Közművelődés és tudományos munka A levéltár 2003 óta önálló kiadványsorozattal rendelkezik, melyben nem csak az intézményben őrzött iratanyagokkal kapcsolatos munkák jelennek meg, hanem a levéltár a régió történetét feldolgozó tudományos művek megjelentetésére is lehetőséget ad. A kiadványok közül kiemelkedik a 2011-ben megjelent In labore fructus. Jubileumi tanulmányok Győregyházmegye történetéből című kötet, mely a levéltár anyagát kutató történészek, levéltárosok, néprajzkutatók, művészet- és helytörténészek eredményeit gyűjtötte egy csokorba. A gyűjtemény munkatársai szoros szakmai és személyes kapcsolatot ápolnak a Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Győri és Soproni Levéltárával, Győr Megyei Jogú Város Levéltárával, valamint a Ráth Mátyás Evangélikus Gyűjteménnyel is. Ennek látványos megnyilvánulása a Győri Levéltári Napok, amelyet az intézmények évek óta közösen rendeznek meg. A levéltár munkatársai rendszeresen tartanak tanórákat általános- és középiskolás csoportoknak óta kiállítótérrel is rendelkezünk, amelyben időszaki kiállítások keretében a látogatók megismerkedhetnek a levéltárban őrzött értékekkel. Az iratanyag ismertetése I. Püspöki Levéltár A legkorábbi intakt iratanyag Keresztély Ágost győri püspöké ( ), aki esztergomi érseki kinevezése után adminisztrátorként kormányozta az egyházmegyét ( ). A püspöki levéltár legrégibb összefüggő anyaga ugyanakkor az ún. Capsarium, mely régi őrzési formájáról a capsa jelentése zsák kapta nevét, és elsősorban a püspöki uradalmak nagyrészt századi birtokjogi és gazdasági iratait tartalmazza. A korabeli birtokigazgatási rendszernek megfelelően uradalmankénti csoportosításban maradtak ránk, ezek közül a legfontosabbak a győri, a keszői és a rákosi uradalmak iratai. Emellett úriszéki perek, a püspök prediális nemeseiről szóló iratok és századi püspöki hagyatékok találhatók benne. Külön terjedelmes sorozatot képeznek az Úriszéki iratok ( ), mely a püspöki uradalmakon élő és a püspök joghatósága alá tartozó személyek peres ügyeit tartalmazzák, valamint a győri püspök fennhatósága alá tartozó prediális nemesi Vecseszék századi iratai is külön sorozatot képeznek.

5 6 7 A régi egyházkormányzati iratokat Sztankovits János ( ) püspök idején tematikus csoportokba rendezték, melyeket ezen belül évek szerint kötegeltek. Széchényi Miklós püspök idején a sorozatok egységes új dekliket kaptak. Az Intimata ( ) nagyobb részében a Helytartótanács, kisebb részében a Magyar Udvari Kancellária és a Magyar Kamara által a győri püspöknek megküldött egyházpolitikai és egyházkormányzati rendeleteiből áll, a Missilia ( ) az egyházmegyei hatóságnál kiadásra került iratok fogalmazványait tartalmazza, melyeknek tárgykörei az egyházkormányzat egészét felölelik. A Parochialia ( ) az egyházmegye egyes plébániáira vonatkozó iratanyagot tartalmaz, az egyes plébániák anyagi, dologi és hitéleti viszonyairól találhatunk értékes információkat. A Conscriptio proventuum parochialium ( ) a plébániai jövedelmek összeírásával foglalkozik, a Templomszámadások ( ) terjedelmes sorozata a plébánosok által beküldött zárszámadásokat, leltárokat tartalmazzák. A Fundationes ( ) nevű sorozatban elsősorban egyházi kezelésben lévő alapítványok alapító oklevelei és az ezekkel kapcsolatosan keletkezett iratok találhatók. Kiemelkedő értéket képviselnek az Egyházlátogatási jegyzőkönyvek (Visitationes canonicae) ( ), melyek az egyes települések templomairól, plébániáiról és papjáról őriznek máshonnan nem nyerhető adatokat. A Personalia ( ) a papság személyi ügyeire vonatkozó (pl. plébániai javadalmak betöltése, papság fegyelmi ügyei, püspöki dispozíciók) iratokat tartalmaz, míg a szerzeteseknek a megyéspüspökre tartozó ügyeit (pl. szentelés, más egyházmegye területére való elbocsátás, személyi és fegyelmi ügyek) az Ordines religiosi ( ) foglalja magába. A Testamenta ( ) nagyrészt egyházi, kisebb részben világi személyek végrendeleteit és hagyatéki ügyeinek iratait őrzi. A Dispensationes ( ) nevű sorozatban elsősorban házassági akadály és kihirdetési kötelezettség alóli felmentéseket találha-

6 8 tunk, mellékleteiben olykor kisebb-nagyobb leszármazási táblával. A Miscellanea ( ) sorozatba eredetileg a felállított kategóriákba be nem sorolható iratokat helyezték, ma nagyrészt a Buzás József püspöki levéltáros által visszarendezett egyházkormányzati iratok vannak 1838-tól 1856-ig. A Vegyes egyházkormányzati iratanyagok ( sz.) című sorozat több tucat kisebb tematikus egységet tartalmaz: kinevezési és papszentelési iratokat, levelezéseket, összeírásokat, búcsúengedélyeket, házassági ügyeket stb tól kezdődően indul a püspökség teljes kimenő és bejövő levelezését egyaránt tartalmazó terjedelmes Egyházkormányzati iratsorozat (1856 ), melyen belül külön gyűjteményt alkotnak a Püspöki körlevelek (Litterae circulares). Az egyik legkutatottabb iratanyagunk az Anyakönyvi másodpéldányok sorozata, melyben 1895-től a matrikuláknak a plébánosok által a püspökségre beküldött másolatai találhatók. Az Iskolai Levéltár ( ) az egyházmegye kezelésében lévő iskolákkal, az azokban oktató tanárokkal, illetve a mindezt felügyelő főhatósággal kapcsolatos iratokat tartalmazza. A püspöki szentszéki bíróság iratait a Szentszéki Levéltár ( sz.) őrzi, melynek jegyzőkönyvei országosan is egyedülálló módon már 1600-tól megmaradtak. A szálas iratanyagot a 19. század közepéig felperes-alperes alapján rendezték, utána évenként kötötték az aktákat csomókba. A forrásokban elsősorban házassági köteléki perek szerepelnek, de elsősorban a 18. század végéig kinevezések, egyházi személyt érintő perek, útmenti kereszt- vagy szobor állításának engedélyezése is fellelhető. II. A győri káptalan levéltára A győri káptalan magánlevéltárának úgynevezett Törzsanyagát ( ) Ebenhöch Ferenc kanonok rendezte egy sajátos, ma már szokatlannak tűnő elv szerint: a legértékesebbnek vélt nagy méretű iratokat kibocsátójuk szerint sorba rakva nagyobb mappákba helyezte el (Cimeliotheca). Az emellett fontosabbnak vélt kisebb iratokat az eredeti rendet többé-kevésbé megtartva ún. Thecákba tette. A fennmaradó iratok csomók (fasciculus) formában őrződtek meg. A iratanyag nagyrészt a káptalan birtokaival és jövedelmeivel kapcsolatos, de megtalálhatók kanonoki hagyatékból származó iratok és országgyűlési követjelentések is. A Feudális kori gazdasági iratsorozatban ( ) a káptalan gazdálkodásáról és birtokkezeléséről alkothatunk teljes képet. Ebben található a levéltár egyik legféltettebb kincse, a káptalan középkori számadáskönyve, melyhez hasonló jelenleg csak egy ismert Magyarországon. A pápoci prépostság iratai ( ) és a Szentadalberti prépostság iratai ( ) nagyrészt a javadalmakkal és jövedelmekkel kapcsolatos jogbiztosító, peres és gazdasági iratokat őriznek. A levéltár emellett még számos kisebb sorozatot is őriz: Telek- és birtokkönyvek ( ), Úriszéki iratok ( sz.), Alapítványi iratok ( sz.), Árvaházak iratai ( sz.). Érdekes és ugyanakkor igen látványos sorozatot alkotnak a győri püspökök uralkodói kinevező iratai, melyek Zichy Ferenctől kezdve Zalka Jánosig itt őriztetnek. Itt található az I. Ferenc király által 1808-ban a győri káptalannak adományozott jelvény, az ún. Stella oklevele is. Több, század fordulóján élt kanonok személyes irathagyatéka (Balics Lajos, Ebenhöch Ferenc, Holdházy János, Mayrhofer József), is megmaradt, és kanonoki végrendeletekkel ( ) is találkozhatunk. Meg kell még említeni a székesegyház európai hírű kottatárát (Archivum Musicale Cathedralis), mely csaknem kétezer, nagyrészt századi kéziratos kottát rejt.

7 10 11 E páratlan zenei gyűjtemény a székesegyházi karnagyok különösen Istvánffy Benedek és Richter Antal tudását és szolgalmát, valamint a kultúra iránt elkötelezett győri püspökök, elsősorban Zichy Ferenc és Sztankovits János bőkezűségét igazolja. A magánlevéltártól élesen elkülönül a hiteleshelyi levéltár. A hiteleshely a közjegyzőséghez hasonló jogintézmény: a káptalan egyrészt személyek megkeresésére, másrészt hatósági megbízásra közhitelű okleveleket állított ki jogi ügyekről. Ebben a levéltárban tehát az Észak-Dunántúl lakosainak peres ügyeiről tájékozódhatunk. Az iratanyagot Ebenhöch Ferenc kanonok a magánlevéltárnál már említett módon rendezte: Cimeliothecákba és Thecákba válogatta az általa értékesnek vélt iratokat, a megmaradtakat pedig az ún. Ladulákban hagyta. A hiteleshelyi iratok mellett számos, a köztörténet kutatói számára is érdekes levél került elő, sőt a Naprághy Demeter erdélyi majd győri püspök irathagyatékát, valamint a káptalan által vásárolt régi okmányokat is ide osztották be. A hiteleshelyi levéltárban a szálas iratanyag mellett három, kötetekből álló sorozat található. A Felvallási jegyzőkönyvek ( ) a káptalan előtt megjelent személyek írásba foglaltatott jogi ügyleteit tartalmazza. A kanonokok által elvégzett birtokba iktatások ( ) külön másolati kötetekben is kutathatók, a Végrendeleti könyvekbe pedig ( ) a káptalannál zömmel győri polgárok által írásba foglaltatott végrendeleteket jegyezték be. III. A soproni társaskáptalan levéltára A levéltár Levelezések sorozatában a káptalan adminisztratív működését lehet megismerni. A Gazdasági iratok a káptalan birtokaival (főleg a rábasebesi uradalommal) és jövedelmeivel kapcsolatos ügyeket, számadásokat tartalmaznak. Külön egységet képeznek a káptalanhoz tartozó soproni Szent György-plébánia, valamint a soproni katolikus legényegylet és a Mária-kongregáció iratai. A Barco család levéltára Barco József kanonok révén kerültek ide, amelyben a napóleoni háborúkról találhatnak a kutatók értékes adatokat. IV. Intézmények Bár a győri Szemináriumot 1627-ben alapította Dallos Miklós győri püspök, a számadáskönyvek 1727-től, az anyakönyvek pedig csak 1790-től őrződtek meg. A főként gazdasági (főleg a papnevelde és a működésére létrehozott alapítványok számadásai) iratok szintén a 18. század végével kezdődnek. Emellett a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda, a soproni Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium és a Szent István Római Katolikus Általános Iskola 20. századi iratanyagait is őrizzük. V. Plébániai és espereskerületi levéltárak Levéltárunk több mint tíz éve az egyházmegye plébániáin szisztematikus iratbeszállítást végez, emiatt jelenleg több mint 120 plébánia és 14 espereskerületi levéltár iratanyaga letétként nálunk kutatható. A beszállítás nemcsak a kiemelkedő fontosságú anyakönyveket, hanem minden egyéb kötetes és szálas anyagot érint. A programot elsősorban állományvédelmi megfontolásokból indítottuk, de kiemelt cél volt a kutatók hatékonyabb kiszolgálása és a lelkipásztorok tehermentesítése is. Az anyakönyvek mellett a plébánia története szempontjából alapvető fontosságú historia domusok, egyházlátogatási jegyzőkönyvek, számadáskönyvek, lélekösszeírások, egyházközségi és iskolaszéki jegyzőkönyvek a helytörténet kutatói számára is nélkülözhetetlenek. VI. Gyűjtemények A levéltárban fennmaradt középkori okleveleket külön gyűjteményben kezeljük, jelenleg csaknem 600 Mohács előtti oklevelünk több mint 1200 szöveget őriz. Hasonlóképpen külön gyűjtjük az iratok közül kiemelt térképeket is, számuk már meghaladta az 500-at. Mindkét gyűjtemény a levéltárban zajló iratrendezések miatt folyamatosan gyarapszik. Pecsétgyűjteményünkben elsősorban a püspöki és a káptalani levéltárban fennmaradt pecsétnyomók, valamint

8 13 középkori pecsétmásolatok találhatók. Külön gyűjteményt hoztunk létre Boldog Apor Vilmos püspökre vonatkozólag, amelyben személyes és családi hagyatékán kívül a boldoggá avatatás iratai, fényképek és kultuszával kapcsolatos írások, kiadványok kaptak helyet. Levéltárunk rendelkezik Mikrofilmgyűjteménnyel is, amelyben az egyházmegye területén lévő plébániák régi anyakönyveiről és a régió több levéltárának elsősorban egyházi vonatkozású iratanyagáról rendelkezünk mikrofilmtekercsekkel. VII. Hagyatékok, letétek A levéltár több püspöki, kanonoki és papi iratgyűjteményt és hagyatékot őriz. A győri főpapi irathagyatékok sajnálatos módon nagyrészt megsemmisültek, ez alól kivételt Fetser Antal és Papp Kálmán püspökök jelentenek. Ez utóbbi hagyatékában kivételesen izgalmasak 1943 és 1957 között vezetett naplói. Holdházy János kanonok különleges hagyatéka ( ) alig félszáz iratot tartalmaz, nagy részük az Erdélyi Fejedelemség idejéből. Balics Lajos, Bedy Vince, Mohl Adolf, Erőss István és Somogyi Antal hagyatékai elsősorban tudományos munkáik kéziratait és jegyzeteit tartalmazzák, de a Mohl-hagyaték számos, a kutatómunka során kiemelt eredeti iratot is rejtenek. A győri Szent Imre-templomot építtető Szelestey Béla terjedelmes visszaemlékezései nemcsak helytörténeti adatokat tartalmaznak, hanem a 20. századi magyar művészetet kutatók számára is érdekesek lehetnek. Továbbá letétként őrzi levéltárunk az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság térképeit ( ) is. Az Egyházmegyei Levéltár Kiadványai Segédletek Iskolai Levéltár Schularchiv. Szerk.: Horváth Richárd. Győr, A pápoci prépostság iratai Schriften der pápocer Propstei. Szerk.: Vajk Ádám. Győr, Feudáliskori gazdasági iratsorozat Wirtschaftsschriften aus dem feudalen Zeitalter. Szerk.: Horváth Richárd. Győr, Végrendeleti sorozatok Testamentarische Reihen. Szerk.: Vajk Ádám. Győr, A győri káptalani magánlevéltár törzsanyagának regesztái ( ). Szerk.: Nemes Gábor. Győr, Források, feldolgozások Horváth Richárd: Győr megye hatóságának oklevelei ( ). Győr, Dreska Gábor: A pannonhalmi konvent hiteleshelyi működésének oklevéltára I IV. ( ). Győr, In labore fructus. Jubileumi tanulmányok Győregyházmegye történetéből. Szerk: Nemes Gábor Vajk Ádám. Győr, Bedy Vince: Gyirmót története. Közreadja: Perger Gyula. Győr, Neumann Tibor: A Korlátköviek. Egy előkelő család története és politikai szereplése a században. Győr, Koltai András: Batthyány Ádám. Egy magyar főúr és udvara a XVII. század közepén. Győr, Fazekas István: A reform útján. A katolikus megújulás Nyugat-Magyarországon. Győr, Lukácsi Zoltán: Szószék és világosság. A magyar katolikus prédikáció a felvilágosodás korában. Győr, Soós Viktor Attila: Apor Vilmos naplói I. Győr, 2005.

9 14 15 Soós Viktor Attila: Apor Vilmos püspöki iratai. Győr, Nagy István: Győr vértanú püspöke, Apor Vilmos. Győr, Lukácsi Zoltán (közreadja): Apor Vilmos püspök beszédei. Győr, Nádasi Alfonz OSB: Hadinapló. Szerkesztette és közreadja: Lukácsi Zoltán. Győr, Nádasi Alfonz OSB: Hadifogolynapló. Közreadja: Lukácsi Zoltán. Győr, Perger Gyula: félelemmel és aggodalommal Plébániák jelentései a háborús károkról a Győri Egyházmegyéből Győr, Perger Gyula (közreadja): Oltalmad alá futunk. Mária-enciklopédia Győr, Mosonmagyaróvár Szerk.: Lukácsi Zoltán Vajk Ádám. Győr, Közérdekű információ Egyházmegyei Levéltár Cím: 9021 Győr, Káptalandomb 5/A Telefon: (+36) 96/ Fax: (+36) 96/ arch.dioc.gyor@gmail.com Honlap: Nyitvatartási rend szerda: csütörtök:

10 Képjegyzék A Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadványai m A G ya r o r s z á G levélt á r A i Magyar NeMzeti LevéLtár A sorozatban szereplő levéltárak 1. oldal A győri egyházmegye térképe. GyEL Térképgyűjtemény n oldal Ebenhöch Ferenc kanonok. GyKMLt Acta personalia canonici Francisci Ebenhöch 3. oldal A levéltár épülete 4. oldal Az Intimata iratsorozat Széchényi Miklós püspök idején kapott új deklijei Püspöki levéltár raktár, anyakönyvi másolatok és Iskolai Levéltár 6. oldal Levéltári raktár, plébániáról beszállított anyakönyvek és iratok A kiadványt támogatta: 7. oldal A mosoni főesperesség évi egyházlátogatási jegyzőkönyvének címlapja GyPL Egyházlátogatási jegyzőkönyvek, 6. kötet GyPL Szentszéki Levéltár, Szentszéki jegyzőkönyvek 8. oldal Levéltári raktár, plébániáról beszállított anyakönyvek és iratok 10. oldal Istvánffy Benedek: Messe de anno 1774 in pieno choro Sanctificabis annum quinquagesimum vel S. Dorothea. GyKMLt Archivum Musicale Cathedralis, I oldal GyPL Vegyes Egyházkormányzati iratok, Liber Ordinatorum G y ő r i egyházmegyei levélt á r 12. oldal Zichy Ferenc győri püspök ( ) pecsétnyomója, 1774 u. 13. oldal A levéltár néhány kiadványa 14. oldal GyKHhLt Felvallási jegyzőkönyvek 15. oldal A győri káptalan előtt Systrand fia János és fia, Péter győri birtokának felét eladja Hektor fia Jánosnak, GyKMLt Cth VIII. n Fotó: Szabó Béla (3., 4., 6., 8., 14. oldal) 9. oldal I. Ferenc magyar király a Sisák családnak címert adományoz, szeptember 26. GyKHhLt Írta Lad. Nemes Gábor Kiadja a Magyar Levéltárosok Egyesülete 74. nr Felelős kiadó Tyekvicska Árpád Tervezés, nyomdai előkészítés MNL VeML Készült 500 példányban a székesfehérvári Regia Rex Nyomdában Felelős vezető Kis Ferenc ISBN MNL Országos Levéltára MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltára MNL Baranya Megyei Levéltára MNL Békés Megyei Levéltára MNL Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltára MNL Csongrád Megyei Levéltára MNL Fejér Megyei Levéltára MNL Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára MNL Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltára MNL Heves Megyei Levéltára MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára MNL Komárom-Esztergom Megyei Levéltára MNL Nógrád Megyei Levéltára MNL Pest Megyei Levéltára MNL Somogy Megyei Levéltára MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára MNL Tolna Megyei Levéltára MNL Vas Megyei Levéltára MNL Veszprém Megyei Levéltára MNL Zala Megyei Levéltára Budapest Főváros Levéltára Győr Megyei Jogú Város Levéltára Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltára Vác Város Levéltára Hadtörténelmi Levéltár Környezetvédelmi és Vízügyi Levéltár Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség Győri Egyházmegyei Levéltár Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Levéltár Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár

11

Fondjegyzék. káptalanok és szerzetesrendek levéltárai. Szerk.: Nagy Lajos. Budapest, 1983. 2 Segédlete honlapunkon elérhetı.

Fondjegyzék. káptalanok és szerzetesrendek levéltárai. Szerk.: Nagy Lajos. Budapest, 1983. 2 Segédlete honlapunkon elérhetı. Fondjegyzék Végezetül az alábbiakban közreadjuk a Gyıri Egyházmegyei Levéltár fondjegyzékét egyszerősített, vázlatos formában. Ezzel a rendezési munkálatok pillanatnyi állása tükrében gyors áttekintést

Részletesebben

MAGYARORSZÁG LEVÉLTÁRAI. Szerkesztette: BLAZOVICH LÁSZLÓ MÜLLER VERONIKA

MAGYARORSZÁG LEVÉLTÁRAI. Szerkesztette: BLAZOVICH LÁSZLÓ MÜLLER VERONIKA MAGYARORSZÁG LEVÉLTÁRAI Szerkesztette: BLAZOVICH LÁSZLÓ MÜLLER VERONIKA Budapest - Szeged 1996 TARTALOM TARTALOM 5 Bevezető (Blazovich László Müller Veronika) 9 KÖZLEVÉLTÁRAK 27 ÁLTALÁNOS LEVÉLTÁRAK 27

Részletesebben

Ugodi plébánia levéltára

Ugodi plébánia levéltára Ugodi plébánia levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Ugodi plébánia levéltára (VÉL:Pl Ugod) Raktári egység száma: 15 doboz + 42 kötet Terjedelem: 3,425 ifm + 1

Részletesebben

Ugodi plébánia levéltára

Ugodi plébánia levéltára Ugodi plébánia levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Ugodi plébánia levéltára (VÉL VI.148.) Raktári egység száma: 15 doboz + 42 kötet Terjedelem: 3,6 ifm + 1 doboz

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia u. 4. Telefon / fax 209-93-38 / Fax 209-9339 e-mail isz.aso@bfkh.hu 13:00-18:00 13:00-16:00 8:30-13:00 8:30-12:30

Részletesebben

Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét)

Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét) Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét) Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (VÉL:PL Veszprém Szent Mihály) Raktári

Részletesebben

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 16., tel. 88/ , fax 88/

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 16., tel. 88/ , fax 88/ Csót plébánia levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Csót plébánia levéltára (VÉL VI.42.) Raktári egység száma: 12 doboz, 1 köteg Terjedelem: 2,14 ifm Évkör: 1779

Részletesebben

Tapolcai Plébánia Levéltára

Tapolcai Plébánia Levéltára Tapolcai Plébánia Levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Tapolcai Plébánia Levéltára (VÉL VI.141.) Raktári egység száma: 7 köteg, 7 doboz Terjedelem: 3,62 ifm Évkör:

Részletesebben

MEGÚJULÓ GYŰJTEMÉNYEK PÁLYÁZAT EREDMÉNYE

MEGÚJULÓ GYŰJTEMÉNYEK PÁLYÁZAT EREDMÉNYE 1 MEGÚJULÓ GYŰJTEMÉNYEK PÁLYÁZAT EREDMÉNYE KÖNYVTÁRAK 15.századi kódex, két ősnyomtatvány teljes restaurálása, A Patachich-, és az ősnyomtatvány gyűjtemény állományvédelme 2 400 000 Kecskeméti Református

Részletesebben

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088 Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088 TÁJÉKOZTATÓ 2015. augusztus 26-án Veszprémben, Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán megrendezésre kerülő

Részletesebben

E-kutatás az egyházi levéltárakban

E-kutatás az egyházi levéltárakban E-kutatás az egyházi levéltárakban Előadás-vázlat, Jövőnk kulcsa a múlt II. országos családtörténeti konferencia Szolnok, 2017.október 12. Aba-Novák Agóra Kulturális Központ, Hild János tér 1. Lakatos

Részletesebben

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ Cím 1117 Budapest, Prielle Kornélia utca

Részletesebben

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság... 4

Részletesebben

XV. 37. Digitális másolatok levéltári gyűjteménye. b) Más gyűjtemények anyagáról készült másolatok 2003 2009 (1229 2005)

XV. 37. Digitális másolatok levéltári gyűjteménye. b) Más gyűjtemények anyagáról készült másolatok 2003 2009 (1229 2005) XV. 37 Digitális másolatok levéltári gyűjteménye 2002 b) Más gyűjtemények anyagáról készült másolatok 2003 2009 (1229 2005) Terjedelem: 0,48 fm (+0,29 fm másolat), 48 tok (+29 tok másolat), 48 raktári

Részletesebben

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése A TÁMOP-3.4.2.B Sajátos nevelési igényű gyermekek integrációja (ok fejlesztése) kiemelt projekt keretében beszerzett és a pedagógiai szakszolgálatok számára átadott informatikai eszközök Átadásra került

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István

Részletesebben

A Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Levéltára

A Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Levéltára Könyvtári szakmai nap Győr, 2014. 03. 25 Kisalföldi Könyvtárak és Könyvtárosok Egyesülete A Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Levéltára Szemerey Tamásné Dr. levéltárvezető Dr. Sági Éva levéltáros Egyetemi

Részletesebben

,11 ifm. Fancsal filiájára vonatkozó adatokat találunk az egyháztanácsi jegyzőkönyvekben is. Pénztárnaplóját külön fondba soroltuk.

,11 ifm. Fancsal filiájára vonatkozó adatokat találunk az egyháztanácsi jegyzőkönyvekben is. Pénztárnaplóját külön fondba soroltuk. 1720-1995 2,11 ifm Székelyszentkirály első okleveles említése 1566-ban történt, azonban első szent királyunkról nevezett településeink alapítása még a 12-13. századra tehető. Ma is álló templomát 1796-1799

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,

Részletesebben

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/ , fax: 88/

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/ , fax: 88/ Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/426-088, fax: 88/426-287 e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár

Részletesebben

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN Lajtmann József Győri Nemzetközi Kereskedelmi Központ 2014. január 14. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK SZÁMA MAGYARORSZÁGON ORSZÁGOS

Részletesebben

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása F.3. számú függelék Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása Hatályos: 2015.07.07. 1/5. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. 1. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Fogyasztóvédelemi

Részletesebben

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM LEVÉLTÁRÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM LEVÉLTÁRÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM LEVÉLTÁRÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 BUDAPEST, 2006 1 Hatályon kívül helyezte az ELTE SzMSz I. kötet 4.d) számú melléklete, az Egyetemi Könyvtár és Levéltár

Részletesebben

1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, 2006. Az intézmény fenntartója. Összesen. Terület

1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, 2006. Az intézmény fenntartója. Összesen. Terület 1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, 2006 1. Gyermekjóléti alapellátások Az intézmény fenntartója önkormányzat a) egyház, egyházi intézmény alapítvány, közalapítvány egyesület egyéni

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Levéltár alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

A Magyar Nemzeti Levéltár alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2012. évi 46. szám 8087 A Magyar Nemzeti Levéltár alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Bevezetés A Szervezeti és Működési Szabályzat a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200 Sürgősségi fogamzásgátlási ambulanciák Bács-Kiskun megye: Bajai Városi Kórház Cím: 6500 Baja, Rókus u. 10. Tel.: (79) 422-233, (79) 422-328, (79) 423-373, (79) 425-575, (79) 428-452 Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

3 kötet. 6 nagy doboz (14 cm), 94 doboz, 91 kötet, 6 csomó. 5 nagy doboz (14 cm), 67 doboz, 60 kötet

3 kötet. 6 nagy doboz (14 cm), 94 doboz, 91 kötet, 6 csomó. 5 nagy doboz (14 cm), 67 doboz, 60 kötet Levéltári jelzet Iratfajta Évkör Iratmennyiség Doboz, kötet, iratcsomó 1 nagy doboz (36 cm), 4 nagy doboz (31 cm ), 2 nagy doboz (26 cm), 1 nagy doboz Egyházközség Könyvtára (19 cm), 3 nagy doboz (17 és

Részletesebben

Új lehetőségek digitalizálás a Veszprémi Főegyházmegyei Levéltárban

Új lehetőségek digitalizálás a Veszprémi Főegyházmegyei Levéltárban Új lehetőségek digitalizálás a Veszprémi Főegyházmegyei Levéltárban A veszprémi főegyházmegye kis levéltára immár tizenhárom éves kapcsolatban áll az ICARUS nemzetközi levéltári szervezettel a Monasterium

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum, 2017. október 15. Magasugrás fiú 11:00 Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 1.7750

Részletesebben

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Békés Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Az Ebergényi levéltár 16-17. századi egyedi dokumentumainak restaurálása A Smidt Múzeum Közérdekű Muzeális Gyűjteményben

Az Ebergényi levéltár 16-17. századi egyedi dokumentumainak restaurálása A Smidt Múzeum Közérdekű Muzeális Gyűjteményben A Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiumának pályázata Pályázati azonosító: 3511/03849 Az Ebergényi levéltár 16-17. századi egyedi dokumentumainak restaurálása A Smidt Múzeum Közérdekű Muzeális

Részletesebben

Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36. Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Fax: 06-72-507-152 Fax: 06-76-501-538

Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36. Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Fax: 06-72-507-152 Fax: 06-76-501-538 Vevői reklamációk kezelése Amennyiben bármely áruházunkkal vagy az ott forgalmazott termékeinkkel kapcsolatosan panasszal kíván élni, úgy azt az alábbi elérhetőségeken teheti meg : Élésker Kereskedelmi

Részletesebben

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek 1. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara: 1.1. Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. bkmkik@mail.datanet.hu Tel.: 76/501-500 www.iparkamara.hu

Részletesebben

Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben

Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben 1. sz. táblázat Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben Ügyészségek A nyomozás elrendelésétől számított A nyomozás elrendelésétől a jogerős bírósági 1

Részletesebben

Dr. Wencz Balázs: Családtörténetre vonatkozó források az MNL KEM Levéltárában. Leányvár, június 24.

Dr. Wencz Balázs: Családtörténetre vonatkozó források az MNL KEM Levéltárában. Leányvár, június 24. Dr. Wencz Balázs: Családtörténetre vonatkozó források az MNL KEM Levéltárában Leányvár, 2017. június 24. Az MNL KEM Levéltára Esztergom vármegye és Esztergom szabad királyi megyei jogú város levéltárainak

Részletesebben

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01.

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. 1 RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Baranya 2 Bács-Kiskun Pécsi

Részletesebben

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata

A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Díjbeszedő Faktorház Zrt. Budapest A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2011. augusztus 22. A Díjbeszedő Faktorház Zrt. panaszkezelési szabályzata A Díjbeszedő Faktorház Zrt.

Részletesebben

FODISZ - Labdarúg Országos Bajnokság június 3. - Gödöllő 1. pálya A csoport

FODISZ - Labdarúg Országos Bajnokság június 3. - Gödöllő 1. pálya A csoport 2016. június 3. - Gödöllő 1. pálya A csoport 1. 2. 3. 4. 5. Paks Bp. XXI. Alsózsolca Gyömrő Homok D csoport Paks Bp. XXI. Alsózsolca Gyömrő Homok Gy D V Pontszám Gólarány Helyezés Paks 6:2 3:2 3:4 6:0

Részletesebben

XIII.10. 1752-1884. 1 doboz 0,13 fm /864 fólió/ Raktári hely: 22/402/8. Iratjegyzék

XIII.10. 1752-1884. 1 doboz 0,13 fm /864 fólió/ Raktári hely: 22/402/8. Iratjegyzék MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.10. MONYORÓKERÉKI GRÓF ERDİDY CSALÁD IRATAI 1752-1884 1 doboz 0,13 fm /864 fólió/ Raktári hely: 22/402/8 Iratjegyzék 1. doboz 1.

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI KÖZPONT Cím: 1024 Bp. Margit krt. 85. Postacím: 1399 Budapest 62. Pf. 639. Telefon: 06-1-346-9400 Fax: 06-1-346-9415 E-mail: titkarsag@ommf.gov.hu

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI

Részletesebben

A M a g y a r N e M z e t i L e v é Ltá r. Pest Megyei LevéLtára

A M a g y a r N e M z e t i L e v é Ltá r. Pest Megyei LevéLtára P A M a g y a r N e M z e t i L e v é Ltá r Pest Megyei LevéLtára A Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadványai M A g ya r o r s z á g levélt á r A i A MAg ya r nemzeti levélt á r p e s t Megyei levélt á

Részletesebben

I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21.

I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. Felhasznált irodalom: I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. II. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat2szabadbattyan.jpg

Részletesebben

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO 1 Tesco Veszprém Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. 2 Tesco Bács-Kiskun Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. 3 Tesco Nógrád Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán u.

Részletesebben

J E L E N T É S évben A Magyar Cirkusz és Varieté Kht. tevékenységéről

J E L E N T É S évben A Magyar Cirkusz és Varieté Kht. tevékenységéről Az adatszolgáltatás a 300/2007.(XI.9.) Korm. rendelet alapján kötelező! Nyilvántartási szám: 1452/08. Az adatszolgáltatás statisztikai célra történik. Az adatszolgáltatás megtagadása, valótlan adatok közlése,

Részletesebben

Beszámoló a XVII. Gyıri és III. Kisalföldi Levéltári Napról

Beszámoló a XVII. Gyıri és III. Kisalföldi Levéltári Napról Beszámoló a XVII. Gyıri és III. Kisalföldi Levéltári Napról A Magyar Nemzeti Levéltár Gyır-Moson-Sopron Megye Gyıri Levéltára, a Magyar Nemzeti Levéltár Gyır-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára, a MOKK

Részletesebben

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy

Részletesebben

1261-1950 4 1,58 fm. 1. Mohács eló'tti oklevelek és pápai bullák 1261-1526 0,80 fm

1261-1950 4 1,58 fm. 1. Mohács eló'tti oklevelek és pápai bullák 1261-1526 0,80 fm A FE RE N C ES _ L E V y ÁR = P N D J EG Y Z jk j 1261-1950 4 1,58 fm A T A R T O M Á N Y F Ő N Ö K S É G E K IRATAI 1. Mohács eló'tti oklevelek és pápai bullák 1261-1526 0,80 fm 2. A szalvatoriánus ferences

Részletesebben

Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest

Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 3 Pest 1870 Budapest 13 Pest 1870 Budapest 8 Pest 1871 Budapest 19 Pest 1871 Budapest 21 Pest 1871 Budapest 11 Pest 1871 Budapest 22 Pest

Részletesebben

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY R ö v i d í t v e : K o r s z e r ű T e c h n i k a A l a p í t v á n y ( K T A ) A MEOSZ akadálymentesítési, közlekedési és technikai

Részletesebben

XIII.56. A SAÁGHY CSALÁD IRATAI 1279-1889. 1 doboz 0,12 fm /199 folió + 2 db fénykép/ Raktári hely: 22/403/19

XIII.56. A SAÁGHY CSALÁD IRATAI 1279-1889. 1 doboz 0,12 fm /199 folió + 2 db fénykép/ Raktári hely: 22/403/19 MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.56. A SAÁGHY CSALÁD IRATAI 1279-1889 1 doboz 0,12 fm /199 folió + 2 db fénykép/ Raktári hely: 22/403/19 1. Leszármazási táblázat

Részletesebben

XIII.54. A nagyrákosi Fölnagy család iratai 1362-1939. 1 doboz (0,12) = 0,12 ifm Raktári hely:

XIII.54. A nagyrákosi Fölnagy család iratai 1362-1939. 1 doboz (0,12) = 0,12 ifm Raktári hely: MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.54. A nagyrákosi Fölnagy család iratai 1362-1939 1 doboz (0,12) = 0,12 ifm Raktári hely: Az iratok 1992-ben vétel útján kerültek

Részletesebben

A Fogyasztóvédelmi Hatóság Területi Felügyelőségei

A Fogyasztóvédelmi Hatóság Területi Felügyelőségei Általános Szerződési Feltételek 2015. október 30.-ai módosításai A szerződés 18 menüpontja a következőképp változik: 18. A felügyeleti szerv címe, telefonszáma A Fogyasztóvédelmi Hatóság Területi Felügyelőségei

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a jogerősen kiszabott bírságok, valamint a hozzájárulások befizetésével, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatban

TÁJÉKOZTATÓ. a jogerősen kiszabott bírságok, valamint a hozzájárulások befizetésével, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatban TÁJÉKOZTATÓ a jogerősen kiszabott bírságok, valamint a hozzájárulások befizetésével, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatban B Í R S Á G A hivatásos katasztrófavédelmi szerv által

Részletesebben

- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.)

- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.) A Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) 2011-től új szervezetben működik - A NAV vámszervei - Nettó BÉRKALK A Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) 2011-től új szervezetben működik - Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal,

Részletesebben

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK 5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye Iskola Település Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és 1. Baranya Pécs Szakközépiskolája 2. Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza 3.

Részletesebben

9. sz. melléklet Kimutatás a Nógrád Megyei Levéltár dolgozóinak 2004. évi tudományos tevékenységéről

9. sz. melléklet Kimutatás a Nógrád Megyei Levéltár dolgozóinak 2004. évi tudományos tevékenységéről 9. sz. melléklet Kimutatás a Nógrád Megyei Levéltár dolgozóinak 2004. évi tudományos tevékenységéről Tanulmányok, recenziók, cikkek, kéziratok, kiadványszerkesztés Barthó Zsuzsanna 1. A salgótarjáni házicselédek

Részletesebben

Kimutatás. a 2012. augusztus 27-én tartott kommunikációs gyakorlatról

Kimutatás. a 2012. augusztus 27-én tartott kommunikációs gyakorlatról 1 Kimutatás a 2012. augusztus 27-én tartott ról 36522 9:30:24 9:30:54 0 nap, 0 ó. 0 p. 29 mp. 36522 9:30:24 9:31:25 0 nap, 0 ó. 1 p. 1 mp. 36522 9:30:24 9:30:57 0 nap, 0 ó. 0 p. 32 mp. 36522 9:30:24 9:48:12

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA 017/018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA Helyszín: Budapest, Ikarus BSE Atlétikai Centrum Időpont: 017. október 15. A Versenybíróság elnöke: Szöllösné Patinszki Andrea

Részletesebben

Magyar Levéltárosok Egyesülete 2008. évi vándorgyűlése

Magyar Levéltárosok Egyesülete 2008. évi vándorgyűlése Magyar Levéltárosok Egyesülete 2008. évi vándorgyűlése Zalaegerszeg 2008. augusztus 26-28. A vándorgyűlés támogatói: Oktatási és Kulturális Minisztérium Nemzeti Kulturális Alapprogram Zala Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Panaszkezelési tájékoztató

Panaszkezelési tájékoztató Panaszkezelési tájékoztató Tájékoztatjuk a Tisztelt Fogyasztókat, hogy a Russmedia Kft. panaszkezeléssel kapcsolatos információi az alábbiak: 1. Russmedia Kft. székhelye: 4031 Debrecen, Balmazújvárosi

Részletesebben

Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára

Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése Gödöllő, 2013. július 3. Kissné Bognár Krisztina főlevéltáros, levéltárvezető Szent István Egyetem Kosáry Domokos

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZ-LÁTOGATÁSI JEGYZŐKÖNYVEK. 16 17. század

KATOLIKUS EGYHÁZ-LÁTOGATÁSI JEGYZŐKÖNYVEK. 16 17. század KATOLIKUS EGYHÁZ-LÁTOGATÁSI JEGYZŐKÖNYVEK 16 17. század Osiris Kiadó Budapest, 2002 TARTALOM ELOSZO JEGYZETEK AZ ELŐSZÓHOZ n 25 SZEPETNEKI GÁSPÁR MESTER, VESZPRÉMI ORKANONOK ÖSSZEÍRÁSA (1554) Szepetneki

Részletesebben

Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról

Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról A Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár pályázatot (3509/01184) nyújtott be az NKA Közgyűjtemények Kollégiumához a körmendi Gergő

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10.

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. 1 ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. (kedd),

Részletesebben

A Magyar Levéltári Portál új fejlesztéseinek bemutatása

A Magyar Levéltári Portál új fejlesztéseinek bemutatása A Magyar Levéltári Portál új fejlesztéseinek bemutatása Kenyeres István Budapest Főváros Levéltára MLE Szakmai Nap 2010. március 3. Magyar Levéltári Portál rövid története Közös fejlesztés a Szolgáltató

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS

2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS 2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS I. Korcsoport Leány 1 Borsod-AZ Szent Imre Római Katolikus Általános és Óvoda Miskolc 2 Pest Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Érd 3 Budapest Budapest XIII.

Részletesebben

Az almatermesztés időjárási

Az almatermesztés időjárási Az almatermesztés időjárási vonatkozásai Tőkei László, Sepsi Panna Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar Talajtan és Vízgazdálkodás Tanszék 1118 Budapest, Villányi út 29-43. K épület, 3. emelet

Részletesebben

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban 2011. év felmer. obj. ok együtt új határnap napolt Főváros 30527 8293-69 238 4451 96 308 4 395 7 195 70 217 657 1586 311 5501

Részletesebben

A bankkártyás adófizetés szabályai

A bankkártyás adófizetés szabályai Tájékoztató a bankkártyás adófizetésről: így fizethet adót bankkártyával! A berkalkulato r.net oldalán összegyűjtöttük azokat a NAV által közétettbankkártyával történő adófizetéshez szükségesek 2011-ben.

Részletesebben

GyMJV. Győr MeGyei JoGú Város

GyMJV. Győr MeGyei JoGú Város GyMJV Győr MeGyei JoGú Város LeVéLtára A Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadványai M A G ya r o r s z á G levélt á r A i G y ő r MeGyei JoGú váro s levélt á r A A kiadványt támogatta: Írta Lengyel Eszter

Részletesebben

Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról

Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról (a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 62/A. (1) bekezdése szerint)

Részletesebben

A FERENCES LEVÉLTÁRAK SORSA 1948 UTÁN

A FERENCES LEVÉLTÁRAK SORSA 1948 UTÁN Bo r s o d i C saba A FERENCES LEVÉLTÁRAK SORSA 1948 UTÁN Takács J. Ince és Pfeiffer János a veszprémi egyházmegye ferenceseinek történetéről írott munkáját 1948-ban zárta le. Ekkor Magyarországon két

Részletesebben

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN Nagy Károly és Görögh Zoltán Felső-Tisza Alapítvány Nyíregyháza, 2014.03.05. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK SZÁMA MAGYARORSZÁGON

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Nyilvános sorsolás 2015. március 25. 1 V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS 2015. március 25. (szerda) 10.15 óra RÉSZTVEVŐK - LEÁNYOK Ssz.

Részletesebben

FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter TELEFON: 72/ FAX: 72/

FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter TELEFON: 72/ FAX: 72/ MEGYE Pártfogó Felügyelet Baranya Megye 7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.) Patai Péter Bács-Kiskun Megye FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter TELEFON:

Részletesebben

Minden, amit a 9. Országos Sípmester Fesztivál résztvevőinek tudni érdemes

Minden, amit a 9. Országos Sípmester Fesztivál résztvevőinek tudni érdemes Minden, amit a 9. Országos Sípmester Fesztivál résztvevőinek tudni érdemes A rendezvény időpontja: 2014. január 11 12., szombat és vasárnap A rendezvény helyszínei: Pest megye Budakalász és Szentendre

Részletesebben

Felekezetek közreműködése az egyházi anyakönyvek levéltári mikrofilmezésében a mormon akció idején Reisz T. Csaba

Felekezetek közreműködése az egyházi anyakönyvek levéltári mikrofilmezésében a mormon akció idején Reisz T. Csaba Felekezetek közreműködése az egyházi anyakönyvek levéltári mikrofilmezésében a mormon akció idején Reisz T. Csaba 50 éve történt. A Kádár-rendszer megszilárdulásának levéltári forrásai Magyar Országos

Részletesebben

MAGYARORSZÁG LEVÉLTÁRAI

MAGYARORSZÁG LEVÉLTÁRAI MAGYARORSZÁG LEVÉLTÁRAI 2014 2014 MAGYARORSZÁG LEVÉLTÁRAI ISBN 978-615-80186-7-8 A kiadványt támogatta: TarTalomjegyzék Köszöntő...5 a magyar NemzTei levéltár (Hermann István)...10 a magyar NemzeTi levéltár

Részletesebben

Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont költségvetési alapokmánya

Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont költségvetési alapokmánya Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont költségvetési alapokmánya 1. Fejezet száma, megnevezése: XX. Oktatási Minisztérium 2. Költségvetési szerv a) azonosító adatai törzskönyvi nyilvántartási

Részletesebben

166/2004. (V. 21.) Korm. rendelet. az állami sportinformációs rendszerről

166/2004. (V. 21.) Korm. rendelet. az állami sportinformációs rendszerről 166/2004. (V. 21.) Korm. rendelet az állami sportinformációs rendszerről A Kormány a sportról szóló 2004. évi I. törvény 79. (1) bekezdés h) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli

Részletesebben

Szlovák Nemzeti Levéltár

Szlovák Nemzeti Levéltár Szlovák Nemzeti Levéltár Csoportunkat az intézmény vezetőhelyettese fogadta. Először általános tájékoztatást kaptunk, majd megtekinthettük a levéltár legérdekesebb kincseit, dokumentumait. A Szlovák Nemzeti

Részletesebben

Vizes katasztrófák Restaurátor szakmai nap

Vizes katasztrófák Restaurátor szakmai nap Vizes katasztrófák Restaurátor szakmai nap 2015/12/14 2015/12/07 A magyarországi műtárgyak állapotát a változó időjárás és a raktárak műszaki állapotának romlása miatt egyre több vízkár éri. A december

Részletesebben

A kiművelt emberfők térszerkezetének alakulása Magyarországon: diplomások a térben

A kiművelt emberfők térszerkezetének alakulása Magyarországon: diplomások a térben Területi változatosság és hálózatok Szeged, 2016.szeptember 28. A kiművelt emberfők térszerkezetének alakulása Magyarországon: diplomások a térben Dövényi Zoltán Németh Ádám Pécsi Tudományegyetem Földrajzi

Részletesebben

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján 1. sz. melléklet Fellebbezési arányok a 2010. év során a helyi bíróságokon befejezett, és a 2011. évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján Büntető peres Gazdasági ebből Szabálysértési

Részletesebben

Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések többségéért.

Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések többségéért. Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2016. 6. hét Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések

Részletesebben

MTA KIK Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztály. A hazai tudományos kibocsátás regionális megoszlása az MTMT alapján (2007-2013)

MTA KIK Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztály. A hazai tudományos kibocsátás regionális megoszlása az MTMT alapján (2007-2013) MTA KIK Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztály A hazai tudományos kibocsátás regionális megoszlása az MTMT alapján (2007-2013) Projektszám: TÁMOP-4.2.5.A-11/1-2012-0001 A Magyar Tudományos Művek

Részletesebben

Elérte hazánkat az influenzajárvány

Elérte hazánkat az influenzajárvány Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 3. hét Elérte hazánkat az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései

Részletesebben

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét Országosan nem változott az influenzaaktivitás A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok

Részletesebben

2017. október 5. Konferencia helyszíne: Korona Hotel (4400 Nyíregyháza, Dózsa György út 1.) 11.00 13.00 Érkezés, regisztráció, szállás elfoglalása 12.30 14.00 Ebéd 14.00 15.00 A Vándorgyűlés megnyitója

Részletesebben

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fogyasztóvédelmi szervek [1] Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája VEKOP-1.2.3-16 kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája Közép-Magyarország Budapest 1015 Budapest Hattyú utca

Részletesebben

A Pénzügyi Békéltető Testület első 100 napjának eredményei

A Pénzügyi Békéltető Testület első 100 napjának eredményei A Pénzügyi Békéltető Testület első 100 napjának eredményei A korábbi (2011. július 1-jét) megelőző helyzet Kettősség: 1. A kamarák mellett működő békéltető testületek jellemzői - jó szándék - speciális

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: szerv NAV Repülőtéri NAV 1. számú Repülőtéri NAV 2. számú Repülőtéri K, Cs:

Részletesebben

I. A Soproni Evangélikus Egyházközség Levéltára 1. Gyülekezeti iratok

I. A Soproni Evangélikus Egyházközség Levéltára 1. Gyülekezeti iratok I. A Soproni Evangélikus Egyházközség Levéltára 1. Gyülekezeti iratok évkör Terjedelem a. Vallásgyakorlat (I.jelzet) 1575-1872 1,01 ifm b. Tanügy (II.jelzet) 1648-1872 1,26 ifm c. Alapítványi iratok (III.jelzet)

Részletesebben

XIII.21. GÉRCEI KUTASSY-KARTORY CSALÁD IRATAI 1408-1796. 1 doboz 0,13 fm /187 fólió/ Raktári hely: 22/402/17. Iratjegyzék

XIII.21. GÉRCEI KUTASSY-KARTORY CSALÁD IRATAI 1408-1796. 1 doboz 0,13 fm /187 fólió/ Raktári hely: 22/402/17. Iratjegyzék MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.21. GÉRCEI KUTASSY-KARTORY CSALÁD IRATAI 1408-1796 1 doboz 0,13 fm /187 fólió/ Raktári hely: 22/402/17 Iratjegyzék 1. d. I. sorozat

Részletesebben

Áldozatsegítő Szolgálat

Áldozatsegítő Szolgálat MEGYE Baranya Megye 7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.) Patai Péter 72/512-776 FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter TELEFON: 72/512-770 FAX: 72/512-771

Részletesebben

A nyugalom szigetei(?) Múzeumi könyvtárak Győr-Moson-Sopron megyében

A nyugalom szigetei(?) Múzeumi könyvtárak Győr-Moson-Sopron megyében A nyugalom szigetei(?) Múzeumi könyvtárak Győr-Moson-Sopron megyében Stabilitás Innováció Inspiráció Magyar Könyvtárosok Egyesülete 44. vándorgyűlése Múzeumi és mezőgazdasági szekció Győr, 2012. június

Részletesebben

Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára IV. B

Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára IV. B Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára IV. B. 1426. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROS FELEKEZETI ANYAKÖNYVI MÁSODPÉLDÁNYAINAK LEVÉLTÁRI GYŰJTEMÉNYE 1827 1895 1,62 ifm (12 nagydoboz, 1 doboz) 1,19 kfm

Részletesebben