SZERETEK GONDOLKODNI I. forduló

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZERETEK GONDOLKODNI I. forduló"

Átírás

1 HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2009 SZERETEK GONDOLKODNI I. forduló NÉV: ISKOLA: OSZTÁLY: PONTSZÁM: /100 -címem*: *címem megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy a HM-versennyel kapcsolatos eredményekről és a HMG életével kapcsolatos eseményekről tájékoztassanak.

2 1. Olvasd el a cikket, majd oldd meg a feladatokat! Széchenyi-liget Széchenyi István 1846 nyár végén látogatott Szentesre, amikor a Tisza szabályozása ügyében fáradozva megpihent a városban. A szentesiek nem felejtették el, hogy a nagyszabású árvíz-mentesítési munkálatoknak köszönhetően csökkent az árvízveszély, jelentős termőterületet hódítottak el a Tiszától, megindult a gőzhajózás, és mindezek következtében élénkült a térség területeinek gyarapodása. Szentes Város Községi Választmánya maradandó emléket kívánt állítani a legnagyobb magyarnak ban az új polgármester, Oroszi Miklós megfontolás tárgyává tette a liget kialakítását. Az elnöklete alatt megbízott szakértői küldöttség elkészítette a Széchenyi-liget koncepcióját, amelynek célja tehát a szép és a hasznos egyesítése volt: a vecseri szigetnek dél felőli végéből 10 hold községi gyümölcsfa iskolaként, a többi része pedig az országút mellett két felől, sétakertként legyen hasznosítva tavaszától megkezdődtek a Széchenyi-liget sétakert munkálatai is. Mivel a város nem rendelkezett elegendő kiültetésre alkalmas facsemetével, sem szakképzett irányító kertésszel, a Kurca-sziget kisebbik felének befásításáról határozott a városi tanács. A fák elültetése és a fűmagvak elvetése áprilisban megtörtént. A régen várt fordulat 1868 őszén következik be, amikor az új városi tanács 3 tagú küldöttséget bízott meg a feladattal, hogy készítsen javaslatot a díszkert mielőbbi befásítására vonatkozóan. A mérnökök felvették a kapcsolatot a Földművelésügyi Minisztériummal annak érdekében, hogy díszfákat és díszcserjéket ingyenesen igényeljen a város, arra hivatkozva, hogy közpark születik. A minisztérium először elutasította a kérelmet, majd némi közbenjárással megérkezett az értékes adomány. Az igényelt jegyzék az alábbiakat tartalmazta: keleti platán, szivarfa, szilva, ónabóna, fehér- és vörös hárs, fehér nyír, császárfa, madárvagy veres berkenye, japánakác, fehér vadgesztenye, bokrétafa, tulipánfa, keskenylevelű ezüstfa vagy olajfűz, keleti és nyugati tuja Cserjék, bokrok: törpe mandula, sóska borbolya, vadszivarfa, borsófa, fehérsom, aranyeső, mályvacserje, gyöngyvirágcserje, közönséges fagyal, tatárlonc, alásfa, aranyribiszke, fürtösbodza, fehér vagy piros virágú bangita, díszgyöngyvessző, teltvirágú fehér és piros rózsalonc, pukkanó dudafürt, teltvirágú fehér és piros galagonya További adományok is érkeztek. Egy helybéli lakos 40 kocsira való facsemetét és cserjét jutányos áron szolgáltatott a liget kivitelezéséhez, Tóth István, mindszenti uradalmi igazgató pedig ezer magról kelt 1 éves juharfát ajánlott fel májusára elkészült a környéken párját ritkító díszkert. Húsz évvel a Széchenyi-liget kialakítása után a szakembereket foglalkoztatni kezdte a liget átalakításának gondolata. A liget rendezése 1894-ben kezdődött el, amikor a polgármester az igényeknek megfelelő, rendezett kertté akarta változtatni a ligetet. Az átalakításnak része volt az öreg fák kivágása, parkosítás, gyepesítés. A kivágott fák helyére 36 db különféle díszfát, valamint 295 db - 70 féle - cserjét ültetnek. A későbbiekben további faszállítmány érkezett Tiszaigarról. A kertrendezés eredményeként az addig megtalálható fafajták kiegészültek különféle fenyőkkel (sima-, douglas-, normann-, luc-, fekete- és vörösfenyőkkel), piramiseperrel, piramisszillel, mocsári ciprussal, szomorú kőrissel, tarka juharral stb. Elkészültek az ezer színben pompázó díszparkok és az új liget 2

3 utak. A ligetet a pusztítás elkerülése végett bekerítették, és valószínűleg ekkor állították fel a faragott díszes kaput, amely feltehetően Budai János helybeli ácsmester munkája. A liget középső része tehát botanikus kertté lett átalakítva. A következő jeles dátum, mely a liget fejlődését elismeri, 1953, amikor az Országos Természetvédelmi Tanács természetvédelmi területté nyilvánította. Fejtsd meg a titkosírással írt mondatokat. Azoknak az állításoknak a számához, melyeket igaznak gondolsz, írj IGAZ, a hibás állításokhoz HAMIS kifejezést a megoldási táblázatba! pont 3

4 2. Írd a megfelelő sorokba a meghatározásokhoz tartozó fogalmakat! 13 pont Ha a válaszok helyesek, akkor függőleges irányban, fentről lefelé összeolvasva a jelzett oszlop betűit, egy híres település nevét kapod meg. Ha megoldottad a rejtvényt, válaszolj a kérdésekre is! 1. A Börzsöny legmagasabb pontja 2. Város a Kisalföld peremén, de magas rangú papi méltóság is 3. Hazánk Dunától nyugatra elterülő része 4. Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelye 5. Ez a folyó a Balaton legfőbb táplálója 6. Város a Gerecse előterében, de tréfásan öreg bácsi is; híres a vára és a tava 7. Jellegzetes alakú tanúhegy a Balaton északi partján, híres borvidék központja 8. Fővárosunk Duna bal partján (a folyásirány szerint!) elterülő része 9. Hazánk leghosszabb folyója (de forrása és torkolata a határon túl van!) 10. Ausztriával közös tavunk 11. Duna-parti város, itt készülnek a Suzuki személygépkocsik a) Miről nevezetes a település? b) Ki festette az itt látható, a magyarok honfoglalását ábrázoló híres festményt? 4

5 3. Utazzunk külföldre! 7 pont Budapestről turistacsoportok indulnak a szomszédos országokba. Vajon melyik országokba utazhatnak az alábbi útvonalakon? 1. Budapest Tatabánya Győr Hegyeshalom: 2. Budapest Székesfehérvár Nagykanizsa Letenye: 3. Budapest Esztergom: 4. Budapest Szolnok Debrecen Nyíregyháza Záhony: 5. Budapest Kecskemét Szeged Makó Nagylak: 6. Budapest Székesfehérvár Nagykanizsa Lenti: 7. Budapest Kecskemét -Szeged Röszke: 4. Állítsd párba az egyes szennyezőanyagokat és a rájuk vonatkozó állításokat! (8 pont) A) olaj a) a Minamata-kór okozója B) kadmium b) elsősorban mosószerekből, vízlágyítókból származik C) cianid c) gátolja a víz és a levegő közötti gázcserét D) foszfátok d) a szervezetben felhalmozódva csontosodási rendellenességet okoz E) nitrát e) erőművek hűtővizei okozhatják F) higany f) 2000-ben hatalmas pusztítást okozott a Tisza élővilágában G) hőszennyezés g) az ilyen szennyezés különösen csecsemőkre veszélyes H) arzén h) az alföldi kutak vize gyakran veszélyes koncentrációban tartalmazza ezt a kis mennyiségben is veszélyes anyagot Betűpárok: 5

6 5. Az alábbi ábra az úgynevezett közműolló nyitottságának időbeli változását mutatja Magyarországon. Az ábra tanulmányozása után válaszolj az alábbi kérdésekre! a) Mit jelent a közműolló kifejezés? (2 pont) b) Az ivóvízellátás vagy a csatornázottság fejlődött gyorsabban? (1 pont)... c) A lakosság hány százaléka rendelkezett vezetékes ivóvízzel 1980-ban? (A lakosság létszáma kb. 10 millió fő volt.)(1 pont). d) között hány százalékkal nőtt a csatornázott területeken élők száma? (2 pont)... e) Az utóbbi években hogyan változott a közműolló nyitottsága? Mi lehet ennek az oka? (2 pont). 6. Egy csepegő csapból percenként 10 csepp víz távozik. 5 csepp térfogata 1 cm 3. Számold ki, hogy a csepegés naponta hány liter feleslegesen elpazarolt vizet jelent? (4 pont) 6

7 7. A következő feladatok bevezető mondatai után állításokat közlünk. Állapítsd meg hogy melyik a helyes és melyik a hamis állítás! Ha helyesnek ítéled meg az állítást, írj a mondat előtti pontozott vonalra I betűt, ha pedig hamisnak gondolod, akkor írj a pontsorra H betűt! Minden jó válasz egy pontot ér, így a hét kérdésre adott helyes válaszaiddal összesen 20 pontot szerezhetsz. a) Az autóbusz 20 perc alatt teszi meg a 18 km-es utat Szombathely és Kőszeg között. Ez azt jelenti, hogy.. az autóbusz 0,2 óra alatt teszi meg a 18 km-es utat.. az autóbusz átlagsebessége 54 km/h b) Karcsi vízszintes talajon görkorcsolyán állva, egy medicinlabdát dobott el. Meglepve tapasztalta, hogy közben ő maga is elmozdult arról a helyről, ahol előzőleg állt. Melyik test okozta Karcsi elmozdulását,.. ő maga.. a labda.. a talaj c) Az 1cm élű tömör kocka sűrűsége 6 g/cm 3. Mennyi a sűrűsége az ugyanilyen anyagból készült 2cm élhosszúságú kockának?. 3g/cm 3. 6g/cm 3. 12g/cm 3 d) Mekkora a 81 kg tömegű űrhajós súlya a Holdon? 810 N 135 N súlytalan e) Hogyan változik a 0 C-os víz szintjének a helyzete az edényben, ha a 0 C-os jég elolvad?. emelkedik. süllyed. nem változik f) A hőmérséklet emelkedésekor a folyadékok térfogata. mindig csökken. többnyire csökken. Nem változik g) Minősítsd az alábbi állításokat! Bármely test hőmérséklete kifejezhető Celsius-fokban ( C) és kelvinben is (K) Ha egy test Celsius-fokban mért hőmérséklete kétszeresére nő, akkor a kelvinben mért hőmérséklete is kétszeresére nő. Ha egy test hőmérséklete 2 C-kal nő, akkor a kelvin skálán mért hőmérséklete 2 kelvinnel nő 7

8 8. Fejtsd meg a keresztrejtvényt! Az ilyen eső tönkretesz sok mindent, például a mészkőszobrokat 2. Anyagokat lehet benne porítani 3. Ezzel a laboreszközzel folyadékot lehet áttölteni 4. Az ilyen lombiknak talpa van 5. Magas(abb) hőmérsékletű földalatti víz jelzője 6. A kémiaórák legizgalmasabb része 7. Hőtermelő folyamat jelzője 8. Szemmel látható fizikai tulajdonság 9. Ebből a fémből készül a laboratóriumi háromláb A megoldásként kapott szóval jelzett hulladékgyűjtésre négyféle edényzetet használnak. Ezek felirata (a gyűjtendő hulladékok szerint): A következőkben a megfelelő anyag kémiai nevével válaszolj! Ételeket sózunk vele: A szódavízben oldott gáz: Sárga, kristályos anyag, borászatban használjuk: A levegő létfontosságú alkotója: A levegő 78%-át alkotja: A legismertebb könnyűfém: Lufik töltésére használt nemesgáz: 20 pont 8

A következő keresztrejtvény minden helyes megoldása 1-1 pontot ér. A megfejtés + 1 pont. Így összesen 15 pontot szerezhetsz a megfejtésért.

A következő keresztrejtvény minden helyes megoldása 1-1 pontot ér. A megfejtés + 1 pont. Így összesen 15 pontot szerezhetsz a megfejtésért. A következő keresztrejtvény minden helyes megoldása 1-1 pontot ér. A megfejtés + 1 pont. Így összesen 15 pontot szerezhetsz a megfejtésért. KERESZTREJTVÉNY 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11 12 13 14 1.

Részletesebben

A felszín ábrázolása a térképen

A felszín ábrázolása a térképen A felszín ábrázolása a térképen Rajzold le annak a három tájnak a felszínét, amelyről a tankönyvben olvastál! Írd a képek alá a felszínformák nevét! Színezd a téglalapokat a magassági számoknak megfelelően!

Részletesebben

1 m = 10 dm 1 dm 1 dm

1 m = 10 dm 1 dm 1 dm Ho szúságmérés Hosszúságot kilométerrel, méterrel, deciméterrel, centiméterrel és milliméterrel mérhetünk. A mérés eredménye egy mennyiség 3 cm mérôszám mértékegység m = 0 dm dm dm cm dm dm = 0 cm cm dm

Részletesebben

Versenyző iskola neve:. Település:... Csapat neve:... Csapattagok nevei:... Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő

Versenyző iskola neve:. Település:... Csapat neve:... Csapattagok nevei:... Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Versenyző

Részletesebben

ÖVEGES JÓZSEF FIZIKAVERSENY Iskolai forduló

ÖVEGES JÓZSEF FIZIKAVERSENY Iskolai forduló ÖVEGES JÓZSEF FIZIKAVERSENY Iskolai forduló Számításos feladatok km 1. Az egyik gyorsvonat ( rapid ) 98 átlagsebességgel teszi meg a Nyíregyháza és h Debrecen közötti 49 km hosszú utat. A Debrecen és Budapest

Részletesebben

Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest

Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest

Részletesebben

FIZIKA II. 2. ZÁRTHELYI DOLGOZAT A MŰSZAKI INFORMATIKA SZAK

FIZIKA II. 2. ZÁRTHELYI DOLGOZAT A MŰSZAKI INFORMATIKA SZAK FIZIKA II. 2. ZÁRTHELYI DOLGOZAT A MŰSZAKI INFORMATIKA SZAK 2007-2008-2fé EHA kód:.név:.. 1. Egy 5 cm átmérőjű vasgolyó 0,01 mm-rel nagyobb, mint a sárgaréz lemezen vágott lyuk, ha mindkettő 30 C-os. Mekkora

Részletesebben

7. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2004.

7. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2004. 7. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2004. Figyelem! A feladatokat ezen a feladatlapon oldd meg! Megoldásod olvasható és áttekinthető legyen! A feladatok megoldásában a gondolatmeneted követhető

Részletesebben

IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest

IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest

Részletesebben

Curie Környezetvédelmi Emlékverseny 2016/ évfolyam TERÜLETI DÖNTŐ

Curie Környezetvédelmi Emlékverseny 2016/ évfolyam TERÜLETI DÖNTŐ A feladatokat írta: Birikiné Nyéki Andrea, Tarnaörs Kódszám:... Lektorálta: Széchenyiné Lőrincz Ilona, Szolnok 2017. február 18. Curie Környezetvédelmi Emlékverseny 2016/2017. 7-8. évfolyam TERÜLETI DÖNTŐ

Részletesebben

T I T M T T. Hevesy György Kémiaverseny

T I T M T T. Hevesy György Kémiaverseny T I T M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 7. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...

Részletesebben

A rendelet célja. A rendelet hatálya

A rendelet célja. A rendelet hatálya Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2006. (V. 26.) számú rendelete a helyi jelentőségi faegyedek/facsoportok, fával borított területek védelméről Balatonfüred Város Önkormányzat

Részletesebben

4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév

4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév Iskola: 1 Csapatnév: 4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév 13 1. Fejtsétek meg a keresztrejtvényt!a megfejtés után megtudjátok, hogy a harmadik fordulónak mi a témája! 1. Itt adták át Közép-Európa

Részletesebben

Bor Pál Fizikaverseny 2013/2014-es tanév DÖNTŐ április évfolyam. Versenyző neve:...

Bor Pál Fizikaverseny 2013/2014-es tanév DÖNTŐ április évfolyam. Versenyző neve:... Bor Pál Fizikaverseny 2013/2014-es tanév DÖNTŐ 2014. április 26. 7. évfolyam Versenyző neve:... Figyelj arra, hogy ezen kívül még a további lapokon is fel kell írnod a neved! Iskola:... Felkészítő tanár

Részletesebben

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 7. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 7. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:... T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 7. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...

Részletesebben

Bor Pál Fizikaverseny 2016/17. tanév DÖNTŐ április évfolyam. Versenyző neve:...

Bor Pál Fizikaverseny 2016/17. tanév DÖNTŐ április évfolyam. Versenyző neve:... Bor Pál Fizikaverseny 2016/17. tanév DÖNTŐ 2017. április 22. 7. évfolyam Versenyző neve:... Figyelj arra, hogy ezen kívül még a további lapokon is fel kell írnod a neved! Iskola:... Felkészítő tanár neve:...

Részletesebben

ORSZÁGOS KÖZTERÜLETI PARKOLÁSI ZÓNAADATBÁZIS

ORSZÁGOS KÖZTERÜLETI PARKOLÁSI ZÓNAADATBÁZIS Város Zóna Szezon Üzemidő Üzemidő Üzemidő Hétfő - Péntek Szombat Vasárnap Max. parkolási idő Személygépkocsi díj Megjegyzés Budapest I. KERÜLET 3016 01.02-12.23 180 perc 440 Ft/óra Budapest I. KERÜLET

Részletesebben

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15.

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. Budapest, Balassagyarmat, Cegléd, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza,

Részletesebben

ÖVEGES JÓZSEF FIZIKAVERSENY

ÖVEGES JÓZSEF FIZIKAVERSENY ÖVEGES JÓZSEF FZKAVERSENY skolai forduló Számításos feladatok Oldd meg az alábbi számításos feladatokat! ibátlan megoldás esetén a szöveg után látható kis táblázat jobb felső sarkában feltüntetett pontszámot

Részletesebben

4. osztályos feladatsor III. forduló 2017/2018. tanév

4. osztályos feladatsor III. forduló 2017/2018. tanév Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Iskola: Csapatnév: 4. osztályos

Részletesebben

Bor Pál Fizikaverseny tanév 8. évfolyam I. forduló Név: Név:... Iskola... Tanárod neve:...

Bor Pál Fizikaverseny tanév 8. évfolyam I. forduló Név: Név:... Iskola... Tanárod neve:... Név:... Iskola... Tanárod neve:... A megoldott feladatlapot 2019. január 8-ig küldd el a SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola (6722 Szeged, Szentháromság u. 2.) címére. A borítékra írd rá: Bor Pál

Részletesebben

Bor Pál Fizikaverseny, középdöntő 2012/2013. tanév, 8. osztály

Bor Pál Fizikaverseny, középdöntő 2012/2013. tanév, 8. osztály Bor Pál Fizikaverseny, középdöntő 2012/201. tanév, 8. osztály I. Igaz vagy hamis? (8 pont) Döntsd el a következő állítások mindegyikéről, hogy mindig igaz (I) vagy hamis (H)! Írd a sor utolsó cellájába

Részletesebben

SZERETEK GONDOLKODNI I. forduló

SZERETEK GONDOLKODNI I. forduló HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2011 SZERETEK GONDOLKODNI I. forduló NÉV: ISKOLA: OSZTÁLY: PONTSZÁM: /100 email-címem*: *címem megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy a HM-versennyel kapcsolatos eredményekről

Részletesebben

Hatvani István fizikaverseny Döntő. 1. kategória

Hatvani István fizikaverseny Döntő. 1. kategória 1. kategória 1.D.1. A villamosiparban a repülő drónok nagyon hasznosak, például üzemzavar esetén gyorsan és hatékonyan tudják felderíteni, hogy hol van probléma. Egy ilyen hibakereső drón felszállás után,

Részletesebben

TestLine - Fizika 7. évfolyam folyadékok, gázok nyomása Minta feladatsor

TestLine - Fizika 7. évfolyam folyadékok, gázok nyomása Minta feladatsor légnyomás függ... 1. 1:40 Normál egyiktől sem a tengerszint feletti magasságtól a levegő páratartalmától öntsd el melyik igaz vagy hamis. 2. 3:34 Normál E minden sorban pontosan egy helyes válasz van Hamis

Részletesebben

TestLine - Fizika 7. évfolyam folyadékok, gázok nyomása Minta feladatsor

TestLine - Fizika 7. évfolyam folyadékok, gázok nyomása Minta feladatsor Melyik állítás az igaz? (1 helyes válasz) 1. 2:09 Normál Zárt térben a gázok nyomása annál nagyobb, minél kevesebb részecske ütközik másodpercenként az edény falához. Zárt térben a gázok nyomása annál

Részletesebben

Aktuális pollenhelyzet

Aktuális pollenhelyzet Aktuális pollenhelyzet Budapest, 2016-02-04 Az átvonuló frontot kísérő esők csökkentették a levegőben lévő virágpor mennyiségét, ugyanakkor a csapadékos időszak elmúltával várhatóan ismét emelkedik a pollenkoncentráció.

Részletesebben

FÖL(D)PÖRGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZI CSAPATVERSENY 2015/ FORDULÓ Téma: Tűz 5 6. évfolyam

FÖL(D)PÖRGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZI CSAPATVERSENY 2015/ FORDULÓ Téma: Tűz 5 6. évfolyam FÖL(D)PÖRGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZI CSAPATVERSENY 2015/2016 3. FORDULÓ Téma: Tűz 5 6. évfolyam 1. feladat A kísérlet felnőtt felügyelet mellett hajtható végre!!! Gyújtsatok meg egy gyertyát és figyeljétek

Részletesebben

Bor Pál Fizikaverseny, középdöntő 2016/2017. tanév, 8. osztály

Bor Pál Fizikaverseny, középdöntő 2016/2017. tanév, 8. osztály Bor Pál Fizikaverseny, középdöntő 2016/2017. tanév, 8. osztály 1. Igaz-hamis Döntsd el az állításokról, hogy igazak, vagy hamisak! Válaszodat az állítás melletti cellába írhatod! (10 pont) Két különböző

Részletesebben

Kótai Lajos Emlékverseny 2017/2018. Komplex természettudományos csapat verseny 7-8.

Kótai Lajos Emlékverseny 2017/2018. Komplex természettudományos csapat verseny 7-8. Kótai Lajos Emlékverseny 2017/2018 Komplex természettudományos csapat verseny 7-8. 1. forduló Csapat neve: Iskola: Beküldési határidő: 2017. december 01. Postázási cím: Kótai Lajos Általános Iskola 7551

Részletesebben

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő 2014/2015. tanév. 5. osztály II. forduló (fizikai és földrajzi alapismeretek)

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő 2014/2015. tanév. 5. osztály II. forduló (fizikai és földrajzi alapismeretek) 1 Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

Belföldi vonatok közvetlen kocsijainak jegyzéke

Belföldi vonatok közvetlen kocsijainak jegyzéke Belföldi vonatok közvetlen kocsijainak jegyzéke Adott belföldi vonat jegyzékében megtalálható: a vonat típusa, száma, a vonat neve, a vonatra érvényes helyfoglalási előírás, amennyiben nincs jelezve, a

Részletesebben

SZÁMÍTÁSOS FELADATOK

SZÁMÍTÁSOS FELADATOK 2015 SZÁMÍTÁSOS FELADATOK A következő négy feladatot tetszőleges sorrendben oldhatod meg, de minden feladat megoldását külön lapra írd! Csak a kiosztott, számozott lapokon dolgozhatsz. Az eredmény puszta

Részletesebben

Versenyző sorszáma: TESZTFELADATOK

Versenyző sorszáma: TESZTFELADATOK TESZTFELADATOK Versenyző sorszáma: A következő feladatok bevezető mondatai után három-három állítást közlünk. Állapítsd meg, hogy melyik az igaz és melyik a hamis állítás. Ha igaznak (helyesnek) ítéled

Részletesebben

Frissítve: augusztus :28 Netjogtár Hatály: 2008.XII Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányz

Frissítve: augusztus :28 Netjogtár Hatály: 2008.XII Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányz Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányzat 1. oldal 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet a hivatásos önkormányzati tűzoltóságot fenntartó helyi önkormányzatok egyszeri

Részletesebben

III. KERÜLETI FIZIKA VERSENY MÁRCIUS 22. SZÁMÍTÁSOS FELADATOK

III. KERÜLETI FIZIKA VERSENY MÁRCIUS 22. SZÁMÍTÁSOS FELADATOK III. KERÜLETI FIZIKA VERSENY 2018. MÁRCIUS 22. SZÁMÍTÁSOS FELADATOK A következő négy feladatot tetszőleges sorrendben oldhatod meg, de minden feladat megoldását külön lapra írd! Csak a kiosztott, számozott

Részletesebben

DÖNTŐ 2013. április 20. 7. évfolyam

DÖNTŐ 2013. április 20. 7. évfolyam Bor Pál Fizikaverseny 2012/2013-as tanév DÖNTŐ 2013. április 20. 7. évfolyam Versenyző neve:.. Figyelj arra, hogy ezen kívül még két helyen (a belső lapokon erre kijelölt téglalapokban) fel kell írnod

Részletesebben

Belföldi vonatok közvetlen kocsijainak jegyzéke

Belföldi vonatok közvetlen kocsijainak jegyzéke Belföldi vonatok közvetlen kocsijainak jegyzéke Adott belföldi vonat jegyzékében megtalálható: a vonat típusa, száma, a vonat neve, a vonatra érvényes helyfoglalási előírás, amennyiben nincs jelezve, a

Részletesebben

- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.)

- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.) A Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) 2011-től új szervezetben működik - A NAV vámszervei - Nettó BÉRKALK A Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) 2011-től új szervezetben működik - Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal,

Részletesebben

Fizika vetélkedő 7.o 2013

Fizika vetélkedő 7.o 2013 Fizika vetélkedő 7.o 2013 Osztályz«grade» Tárgy:«subject» at: Dátum:«date» 1 Hány Celsius fokot mutat a hőmérő? 2 Melyik állítás hamis? A Ez egy termikus kölcsönhatás. B A hőmérsékletek egy pár perc múlva

Részletesebben

Gyorsjelentés a hajléktalan emberek február 3-i kérdőíves adatfelvételéről

Gyorsjelentés a hajléktalan emberek február 3-i kérdőíves adatfelvételéről Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2009. február 3-i kérdőíves adatfelvételéről Összefoglaló: Győri Péter Válaszadó hajléktalanok száma 2009. február 3-án Település Szállón Utcán Együtt Budapest 2326

Részletesebben

A magyar vasút fejlődési irányai

A magyar vasút fejlődési irányai 3.2.6. A magyar vasút fejlődési irányai A Pán-európai vasúti folyosók A Páneurópai folyosók magyar szakaszai (2000. augusztus) A TINA vasúti folyosók Magyarországon Magyarországot érintő Helsinki folyosók

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. január kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:... T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...

Részletesebben

Mivel foglalkozik a hőtan?

Mivel foglalkozik a hőtan? Hőtan Gáztörvények Mivel foglalkozik a hőtan? A hőtan a rendszerek hőmérsékletével, munkavégzésével, és energiájával foglalkozik. A rendszerek stabilitása áll a fókuszpontjában. Képes megválaszolni a kérdést:

Részletesebben

A vitálkapacitás. 1. Miért nem folyik ki az összes víz az edényből azonnal az ábrán látható helyzetben?

A vitálkapacitás. 1. Miért nem folyik ki az összes víz az edényből azonnal az ábrán látható helyzetben? 1 A vitálkapacitás Követelmény: Ismertesse a vitálkapacitás fogalmát. Hasonlítsa össze aktív sportoló és nem sportoló fiúk és lányok vitálkapacitását bemutató táblázat értékeit. Adjon magyarázatot az eltérésekre.

Részletesebben

Bor Pál Fizikaverseny 2013/2014-es tanév DÖNTŐ április évfolyam. Versenyző neve:...

Bor Pál Fizikaverseny 2013/2014-es tanév DÖNTŐ április évfolyam. Versenyző neve:... Bor Pál Fizikaverseny 2013/2014-es tanév DÖNTŐ 2014. április 26. 8. évfolyam Versenyző neve:... Figyelj arra, hogy ezen kívül még a további lapokon is fel kell írnod a neved! Iskola:... Felkészítő tanár

Részletesebben

számológép, körző, vonalzók (léptékvonalzó, derékszögű

számológép, körző, vonalzók (léptékvonalzó, derékszögű A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013. (III. 28.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 543 02 Asztalos Tájékoztató

Részletesebben

Közútfejlesztés ig.

Közútfejlesztés ig. Közutak fejlődése Közútfejlesztés 1970-2015-ig. A gyorsforgalmi úthálózat 1970-ben Tornyosnémeti UA A Győr Duna SK Tatabánya M1 BUDAPEST ác Miskolc Emőd Eger Füzesabony Tisza Nyíregyháza Polgár Debrecen

Részletesebben

polgármester A rendelet kihirdetése a mai napon a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal hirdetőtábláján való kifüggesztéssel megtörtént.

polgármester A rendelet kihirdetése a mai napon a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal hirdetőtábláján való kifüggesztéssel megtörtént. Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (III.31.) önkormányzati rendelete az egyes helyi jelentőségű természeti emlékek védetté nyilvánításáról szóló 17/2015. (VI.26.) önkormányzati

Részletesebben

Bor Pál Fizikaverseny 2016/17. tanév DÖNTŐ április évfolyam. Versenyző neve:...

Bor Pál Fizikaverseny 2016/17. tanév DÖNTŐ április évfolyam. Versenyző neve:... Bor Pál Fizikaverseny 2016/17. tanév DÖNTŐ 2017. április 22. 8. évfolya Versenyző neve:... Figyelj arra, hogy ezen kívül ég a további lapokon is fel kell írnod a neved! Iskola:... Felkészítő tanár neve:...

Részletesebben

KÖZÚTI ÉS LÉGI KÖZLEKEDÉSI, SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK

KÖZÚTI ÉS LÉGI KÖZLEKEDÉSI, SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK KÖZÚTI ÉS LÉGI KÖZLEKEDÉSI, SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK 1. feladat 3 pont (Szöveg kiegészítése) Egészítse ki a mondatokat a helyes kifejezésekkel!

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Equipment Distribution List

Equipment Distribution List Customs office Workstation Server Equipment purchased in 1997 Sum total: 699 120 1385 Planned: 699 120 Number of customs offices involved in the distribution: 138 National Headquarters 10 Hungarian Customs

Részletesebben

MATEMATIKA VERSENY

MATEMATIKA VERSENY Eötvös Károly Közös Fenntartású Óvoda, Általános Iskola 2012. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 8314 Vonyarcvashegy, Fő u. 84/1. 2. osztály MATEMATIKA VERSENY -------------------- név Olvasd el figyelmesen,

Részletesebben

Tájékoztató. Használható segédeszköz: rajzeszközök, számológép

Tájékoztató. Használható segédeszköz: rajzeszközök, számológép A 12/2013. (III. 28.) NGM rendelet és 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet által módosított szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosítószáma és megnevezése

Részletesebben

Hidrometeorológiai értékelés Készült 2012. január 27.

Hidrometeorológiai értékelés Készült 2012. január 27. Hidrometeorológiai értékelés Készült 2012. január 27. 2011. év hidrometeorológiai jellemzése A 2010. év kiemelkedően sok csapadékával szemben a 2011-es év az egyik legszárazabb esztendő volt az Alföldön.

Részletesebben

Curie Kémia Emlékverseny 2018/2019. Országos Döntő 7. évfolyam

Curie Kémia Emlékverseny 2018/2019. Országos Döntő 7. évfolyam A feladatokat írta: Kódszám: Harkai Jánosné, Szeged... Lektorálta: Kovács Lászlóné, Szolnok 2019. május 11. Curie Kémia Emlékverseny 2018/2019. Országos Döntő 7. évfolyam A feladatok megoldásához csak

Részletesebben

Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda

Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Iskola neve: Csapatnév: Csapattagok

Részletesebben

Versenyző adatlap. Név: Osztály: Születési hely, idő: Általános iskola neve, címe: A versenyző otthoni címe: Telefonszáma: e-mail címe:

Versenyző adatlap. Név: Osztály: Születési hely, idő: Általános iskola neve, címe: A versenyző otthoni címe: Telefonszáma: e-mail címe: Versenyző adatlap Név: Osztály: Születési hely, idő: Általános iskola neve, címe: A versenyző otthoni címe: Telefonszáma: e-mail címe: Vizeink védelme I. forduló 1, Az alábbi keresztrejtvény egy, a vízgazdálkodásban

Részletesebben

1. Á L P P I Ó C 6. R A K A S Z 2. L Á K A S N Y A R A 7. Ö L T Ő S Ü V 3. K Ó S B A R E G E N I C 8. G Y A N E L E P

1. Á L P P I Ó C 6. R A K A S Z 2. L Á K A S N Y A R A 7. Ö L T Ő S Ü V 3. K Ó S B A R E G E N I C 8. G Y A N E L E P 1. forduló 7 8. osztály Iskola neve: Csapattagok neve: Beküldési határidő: 2014. február 14. Hétvezér Általános Iskola A 2. fordulóba bejutott csapatok nevét honlapunkon nézhetik meg 03.04-től. Elérhető

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 13. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Kompetenciaalapú mérés 2009/2010. M A T E M A T I K A 9. é v f o l y a m A változat

Kompetenciaalapú mérés 2009/2010. M A T E M A T I K A 9. é v f o l y a m A változat Az iskola Az osztály neme: Kompetenciaalapú mérés 2009/2010. M A T E M A T I K A 9. é v f o l y a m A változat Az iskola bélyegzője: Az MFFPPTI nem járul hozzá a feladatok részben vagy egészben történő

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200 Sürgősségi fogamzásgátlási ambulanciák Bács-Kiskun megye: Bajai Városi Kórház Cím: 6500 Baja, Rókus u. 10. Tel.: (79) 422-233, (79) 422-328, (79) 423-373, (79) 425-575, (79) 428-452 Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

Próbaérettségi feladatsor_b NÉV: osztály Elért pont:

Próbaérettségi feladatsor_b NÉV: osztály Elért pont: Próbaérettségi feladatsor_b NÉV: osztály Elért pont: I. rész A feladatsor 12 példából áll, a megoldásokkal maimum 30 pont szerezhető. A kidolgozásra 45 perc fordítható. 1. feladat Egy derékszögű háromszög

Részletesebben

I. Nobel-díjasok (kb. 20 perc)

I. Nobel-díjasok (kb. 20 perc) OM 037757 NÉV: VIII. Tollforgató 2016.0.02. Monorierdei Fekete István Általános Iskola : 2213 Monorierdő, Szabadság út 3. : 06 29 / 19-113 : titkarsag@fekete-merdo.sulinet.hu : http://www.fekete-merdo.sulinet.hu

Részletesebben

Országos Környezeti Kármentesítési Program Jelentés 2008. évről. MÁV Vasúti Alprogram. adatok ezer Ft-ban. Kármentesítési feladat 2008.

Országos Környezeti Kármentesítési Program Jelentés 2008. évről. MÁV Vasúti Alprogram. adatok ezer Ft-ban. Kármentesítési feladat 2008. Országos Környezeti Kári Program Jelentés. évről 9. sz. melléklet A programrész megnevezése A progra m rész kezdő éve Költségráfordítás 2007.ig bezárólag MÁV Vasúti Alprogram adatok ezer Ftban Kári feladat.ben*.

Részletesebben

a) A dobogó aljának (a földdel érintkező részének) a területe 108 dm 2. Hány dm élhosszúságú volt egy kocka?...

a) A dobogó aljának (a földdel érintkező részének) a területe 108 dm 2. Hány dm élhosszúságú volt egy kocka?... Térgeometria 2004_01/8 A szabályos dobókockák szemközti lapjain lévő számok összege mindig 7. Amelyik hálóból nem készíthető szabályos dobókocka, az alá írj N betűt, amelyikből készíthető, az alá írj I

Részletesebben

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 7. osztály. A versenyz jeligéje:... Megye:...

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 7. osztály. A versenyz jeligéje:... Megye:... T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 7. osztály A versenyz jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...

Részletesebben

Orosháza jelentősebb zöldterületei

Orosháza jelentősebb zöldterületei Orosháza jelentősebb zöldterületei Helyszín Szabadság Modern fa-fém padok, hulladékgyűjtők találhatóak a teljes területén és környezetében. Központi elemként egy üveg plasztika díszíti a teret. A A kertészeti

Részletesebben

TestLine - Fizika 7. osztály Hőtan Témazáró Minta feladatsor

TestLine - Fizika 7. osztály Hőtan Témazáró Minta feladatsor 1. 2:24 Normál Magasabb hőmérsékleten a részecskék nagyobb tágassággal rezegnek, s így távolabb kerülnek egymástól. Magasabb hőmérsékleten a részecskék kisebb tágassággal rezegnek, s így távolabb kerülnek

Részletesebben

Feladatlap X. osztály

Feladatlap X. osztály Feladatlap X. osztály 1. feladat Válaszd ki a helyes választ. Két test fajhője közt a következő összefüggés áll fenn: c 1 > c 2, ha: 1. ugyanabból az anyagból vannak és a tömegük közti összefüggés m 1

Részletesebben

Nyári menetrendi módosítások

Nyári menetrendi módosítások Nyári menetrendi módosítások Változások Budapest elővárosában 80 sz. Budapest Miskolc vasútvonal Kínálatbővítésként az 5108-as gyorsvonat megáll Pécel, Isaszeg és Tura állomásokon. Ezáltal az esti órákban

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2009. május 14. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2009. május 14. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 14. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 14. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Bor Pál Fizikaverseny tanév 7. évfolyam I. forduló Név: Név:... Iskola... Tanárod neve:...

Bor Pál Fizikaverseny tanév 7. évfolyam I. forduló Név: Név:... Iskola... Tanárod neve:... Név:... Iskola... Tanárod neve:... A megoldott feladatlapot 2019. január 8-ig küldd el a SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola (6722 Szeged, Szentháromság u. 2.) címére. A borítékra írd rá: Bor Pál

Részletesebben

Neved: Iskolád neve: Iskolád címe:

Neved: Iskolád neve: Iskolád címe: 1. lap 1. feladat 2 dl 30 C-os ásványvízbe hány darab 15 cm 3 -es 0 C-os jégkockát kell dobni, hogy a víz hőmérséklete 14 C és 18 C közötti legyen? Hány fokos lesz ekkor a víz? g kj kj (A jég sűrűsége

Részletesebben

Hőtágulás - szilárd és folyékony anyagoknál

Hőtágulás - szilárd és folyékony anyagoknál Hőtágulás - szilárd és folyékony anyagoknál Celsius hőmérsékleti skála: 0 ºC pontja a víz fagyáspontja 100 ºC pontja a víz forráspontja Kelvin hőmérsékleti skála: A beosztása 273-al van elcsúsztatva a

Részletesebben

4. osztályos feladatsor II. forduló 2016/2017. tanév

4. osztályos feladatsor II. forduló 2016/2017. tanév Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 4. osztályos feladatsor II.

Részletesebben

Az egyes állomásokon mért pollenterhelés alakulása szeptember 16. október 2. között:

Az egyes állomásokon mért pollenterhelés alakulása szeptember 16. október 2. között: Aktuális pollenhelyzet Budapest, 2016-10-06 A parlagfű pollenkoncentrációja országszerte minimálisra csökkent, az időjárásnak köszönhetően a tüneteket okozó szintet várhatóan a hét hátralevő részében sem

Részletesebben

Miért építünk autópályákat?

Miért építünk autópályákat? Miért építünk autópályákat? Uniós források magyar történetek Konferencia a Széchenyi István Szakkollégium szervezésében, 2008. november 19. Németh Nándor, MTA KTI 2003. évi CXXVIII. törvény pán-európai

Részletesebben

Folyadékok és gázok áramlása

Folyadékok és gázok áramlása Folyadékok és gázok áramlása Gázok és folyadékok áramlása A meleg fűtőtest vagy rezsó felett a levegő felmelegszik és kitágul, sűrűsége kisebb lesz, mint a környezetéé, ezért felmelegedik. A folyadékok

Részletesebben

START Klub Kártya átvevő helyek

START Klub Kártya átvevő helyek START Klub Kártya átvevő helyek Balassagyarmat, vasútállomás: 2660 Balassagyarmat, Benczúr Gyula u. u. 1/a Kunszentmiklós-Tass, vasútállomás: 6090 Kunszentmiklós-Tass, Vasút u. 9. H-V: 00:00-24:00 H-V:

Részletesebben

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:... T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...

Részletesebben

szépen ragyogjatok! Dr. Csillag István miniszter Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Budapest, 2003. november 18.

szépen ragyogjatok! Dr. Csillag István miniszter Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Budapest, 2003. november 18. szépen ragyogjatok! Dr. Csillag István miniszter Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Budapest, 2003. november 18. A hazai növekedés külső feltételei nem javultak, míg a lassuló növekedési dinamika a

Részletesebben

Tehát az A, C, D szabályosan közlekedik, a B nem szabályosan.

Tehát az A, C, D szabályosan közlekedik, a B nem szabályosan. Jedlik korcsoport Jedlik Ányos Fizikaverseny. (regionális) forduló 7. o. 017. március 01. 1. A következő sebességkorlátozó táblával találkoztunk. Az alábbi járművek közül melyik közlekedik szabályosan?

Részletesebben

TestLine - Fizika 7. osztály Hőtan Témazáró Minta feladatsor

TestLine - Fizika 7. osztály Hőtan Témazáró Minta feladatsor 1. 2:29 Normál párolgás olyan halmazállapot-változás, amelynek során a folyadék légneművé válik. párolgás a folyadék felszínén megy végbe. forrás olyan halmazállapot-változás, amelynek során nemcsak a

Részletesebben

V É R Z K A S A Y E N P

V É R Z K A S A Y E N P Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló 2012. február 14. 7. évfolyam 1. feladat (1) Írd be a felsorolt anyagok sorszámát a táblázat megfelelő helyére! fémek anyagok kémiailag tiszta anyagok

Részletesebben

Természetes vizek, keverékek mindig tartalmaznak oldott anyagokat! Írd le milyen természetes vizeket ismersz!

Természetes vizek, keverékek mindig tartalmaznak oldott anyagokat! Írd le milyen természetes vizeket ismersz! Összefoglalás Víz Természetes víz. Melyik anyagcsoportba tartozik? Sorolj fel természetes vizeket. Mitől kemény, mitől lágy a víz? Milyen okokból kell a vizet tisztítani? Kémiailag tiszta víz a... Sorold

Részletesebben

ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET AEROBIOLÓGIAI MONITOROZÁSI OSZTÁLY

ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET AEROBIOLÓGIAI MONITOROZÁSI OSZTÁLY 26. hét Budapest, 2014-06-24 A meteorológiai előrejelzés alapján, az elkövetkező napokban várhatóan mérséklődik a levegőben lévő virágpor mennyisége. A pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas,

Részletesebben

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 7. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 7. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:... T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 7. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...

Részletesebben

III. Igaz vagy hamis? Döntsd el az állításokról, hogy igazak / I / vagy hamisak / H /. Írd a megfelelő betűjelet az állítások utáni négyzetbe!

III. Igaz vagy hamis? Döntsd el az állításokról, hogy igazak / I / vagy hamisak / H /. Írd a megfelelő betűjelet az állítások utáni négyzetbe! A feladatokat készítette: A csapat kódszáma: Birkiné Nyéki Andrea, Tarnaőrs Tarjányi Györgyné, Szolnok Lektorálta:... Tölgyesné Kovács Katalin, Zalaegerszeg 2010. április 24. Curie Környezetvédelmi Emlékverseny

Részletesebben

Hatvani István fizikaverseny forduló megoldások. 1. kategória

Hatvani István fizikaverseny forduló megoldások. 1. kategória . kategória.... Téli időben az állóvizekben a +4 -os vízréteg helyezkedik el a legmélyebben. I. év = 3,536 0 6 s I 3. nyolcad tonna fél kg negyed dkg = 5 55 g H 4. Az ezüst sűrűsége 0,5 g/cm 3, azaz m

Részletesebben

térképet, és válaszolj a kérdésekre római számokkal!

térképet, és válaszolj a kérdésekre római számokkal! A római számok 1. Budapesten a kerületeket római számokkal jelölik. Vizsgáld meg a térképet, és válaszolj a kérdésekre római számokkal! Hányadik kerületben található a Parlament épülete? Melyik kerületbe

Részletesebben

ORSZÁGOS KÖZTERÜLETI PARKOLÁSI ZÓNAADATBÁZIS

ORSZÁGOS KÖZTERÜLETI PARKOLÁSI ZÓNAADATBÁZIS Budapest I.KERÜLET 3011 01.02-12.23 180 perc 440 Ft/óra Budapest I.KERÜLET 3012 01.02-12.23 180 perc 350 Ft/óra Budapest I.KERÜLET 3013 01.01-12.31 00:00-23:59 00:00-23:59 00:00-23:59 525 Ft/óra Budapest

Részletesebben

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:... T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...

Részletesebben

FÖL(D)PÖRGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZI CSAPATVERSENY 2015/ FORDULÓ Téma: Tűz 7 8. évfolyam

FÖL(D)PÖRGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZI CSAPATVERSENY 2015/ FORDULÓ Téma: Tűz 7 8. évfolyam FÖL(D)PÖRGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZI CSAPATVERSENY 2015/2016 3. FORDULÓ Téma: Tűz 7 8. évfolyam 1. feladat Az életet mentő tűz: Kirándulni mentek, elázik a gyufa, hogyan gyújtanál tüzet? Gyűjts minél

Részletesebben

JAVÍTÓKULCS 6. osztályosok számára B-2 feladatlap

JAVÍTÓKULCS 6. osztályosok számára B-2 feladatlap JAVÍTÓKULCS 6. osztályosok számára B-2 feladatlap 2001. február 7. 1. A jéghegyeknek csak 1/9 része van a vízfelszín felett. Hány tonnás az a jéghegy, amelynek víz alatti része 96 tonna tömegű? A válasz:

Részletesebben