Nyelvhasználat az eljárásjogokban
|
|
- Amanda Ráczné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 dr. Gerencsér Balázs Szabolcs A doktori értekezés tézisei 1 Dr. Gerencsér Balázs Szabolcs Nyelvhasználat az eljárásjogokban A Kárpát medencei nemzetrészek anyanyelvű jogérvényesítése az eljárásokban különös tekintettel Szlovákiára, Ukrajnára, Romániára, Szerbiára, Horvátországra és Szlovéniára A doktori értekezés tézisei Budapest, 2007.
2 2 dr. Gerencsér Balázs Szabolcs A doktori értekezés tézisei 1. A kitűzött kutatási feladat rövid összefoglalása A kutatás célja a Magyarországot környező Kárpát medencei államokban az anyanyelvű jogérvényesítés lehetőségeinek, gyakorlatának és problémáinak feltárása azaz az eljárásjogok vizsgálata. A kisebbségek egyik legjellemzőbb vonása a nyelvük. Nem véletlen, hogy Francesco Capotorti híres kisebbség definíciójában is az etnikai és vallási jegy mellett harmadiknak a nyelvet veszi. A kisebbségek meghatározása mellett az antidiszkriminációs tételek is egyik első helyen említik a nyelvet, mint speciális jegyet, amely megkülönböztetheti az embereket, vagy állampolgárokat. A kisebbségek életében a nyelvhasználat a legváltozatosabb területeket érinti az állami szervektől a magánéletig. Így például anyanyelvi kérdéseket vet fel a parlamenti képviselet, az egyesülési jog, az önkormányzatiság. Az oktatás az egyik legérzékenyebb terület, illetve ilyen még a média (sajtószabadság). Mindezeken túl az anyanyelvhasználatot lehet a magánszférában (lásd: kötelmi jog, öröklés, cégjog, szellemi alkotások joga, stb.) is szabályozni. Ha egy kisebbségi polgár megtanulta a nyelvét az iskolában, van nyelvén rádió és televízió (műsor), sőt kisebbségi nyelven tud szerződéseket kötni még mindig csak a közösségen belüli elszigetelt jelenség a nyelvhasználat. Ezért olyan fontos, hogy egy állam adjon lehetőséget arra, hogy a kisebbség tagjai (individuális jogként) vagy maga a kisebbség (kollektív jogként) a hatóságok előtt való eljárásban is használhassa anyanyelvét. A nyelvhasználati jogok érvényesülését az alábbiak szerint vizsgálom. A hatályos jogszabályi rendelkezések áttekintése előtt azok történelmi gyökereit igyekszem feltárni és számba venni. A nyelvhasználati jogok kutatásának előrehaladtával ugyanis egyre inkább azt tapasztaltam, hogy egy egy intézmény sok szálon gyökerezik a két világháború közötti vagy a második világháború utáni korszak jogi szabályozásában. (Például Szlovákiában a nyelvtörvény szerepe, vagy Romániában a máig élő kettős telekkönyvezés vagy az érvényes és hatályos jogszabályok alkalmazásának hiányosságai, esetleg Szerbiában a vajdasági autonómia tradíciói és annak nyelvi hatásai, stb.) Mindezek feltárása szükségszerű akkor, ha vizsgálatunk eredményeként bemutatott normatív rendelkezéseket és azok jogi környezetét meg akarjuk érteni. A dolgozat második részében a hatályos szabályozást vizsgálom: a legkiemelkedőbb nemzetközi normákat, illetve a nyelvhasználatot közvetlenül érintő belső jogi normákat. Az előbbi kapcsán az Európa Tanács égisze alatt hozott kisebbségi keretegyezményt, valamint a nyelvi chartát, illetve az EBESZ által létrehozott nemzeti kisebbségek nyelvi jogairól szóló oslói ajánlások című
3 dr. Gerencsér Balázs Szabolcs A doktori értekezés tézisei 3 dokumentumot mutatom be röviden. A nemzetközi szerződések tekintetében kitérek azok végrehajtására is. A Kárpát medencei államok hatályos belső jogi szabályozását az alkotmányos szinttől vizsgálom az esetleges nyelvtörvényeken, kisebbségi törvényeken át az egyes eljárásjogi jogszabályokig. A bemutatott normatív rendelkezéseket pedig összevetem a napi gyakorlattal, tanulmányutamon szerzett ismeretek alapján. 2. A kutatás módszertana A Kárpát medencei államok eljárásjogaiban rejlő nyelvhasználatot összehasonlító vizsgálat nem szűkülhet csupán a jogszabályok nyelvtani összevetésére. Az interneten illetve közjogi intézményeknél beszerezhető jogszabályok megismerése mellett a könyvtárakban és szakgyűjteményekben fellelhető irodalom jelentette a megfelelő háttérbibliográfiát. A témakört érintő sajtóhíreket 1999 óta gyűjtöm, napi és hetilapokból vegyesen, amelyek tovább szélesítették a szakirodalomból nyerhető ismereteket. A jogszabályok többségéhez angol vagy német nyelven jutottam hozzá interneten, könyvtáron vagy diplomáciai kirendeltségen keresztül. Az eredeti nyelvű szövegek fordításában interjúalanyaim, valamint a PPKE jogi karán működő Flachbarth Ernő Kutatóműhely tagjai voltak segítségemre. A munka során az alapvető háttértanulmányok elkészítése és a Magyarországon fellelhető irodalmak áttanulmányozását követően tanulmányútra indultam, hogy a jogalkalmazás mindennapi gyakorlatát ismerő jogászokkal találkozzam május 14. és augusztus 15 e között megtett mintegy 5000 kilométer során célom volt, hogy a megismert jogszabályokat összevessem a tényleges gyakorlattal. Beszélgető partnereim elsősorban gyakorló jogászok: bírák, ügyészek, ügyvédek, jegyzők, főtanácsadók, jogtanácsosok voltak. Igyekeztem az eljárási szintek szerint is megkeresni alanyokat: helyi és megyei szinten egyaránt. Fontos szempont volt, hogy a tömbben és a szórványban élő magyar nemzeti közösséget érintő gyakorlatot is feltérképezzem. Ezt a különböző földrajzi területeken dolgozó jogászok megkeresésével szándékoztam elérni. A határon túli beszélgetések során korábbi elképzeléseimet messze meghaladóan vált nyilvánvalóvá számomra a hatályos szabályozás és a
4 4 dr. Gerencsér Balázs Szabolcs A doktori értekezés tézisei tényleges gyakorlat közötti különbség. Az egyes országokban élő nemzetiségek tisztában vannak saját helyzetükkel, azonban összehasonlító kutatások hiányában ezidáig még nem kerültek nyilvánosságra olyan problémák, amellyel minden, magyarok által lakott régió küzd és azok megoldása egységes fellépést igényel (lásd elsősorban a dolgozatban részletezett szaknyelv ismeret problematikáját). Már a mintegy 40 interjú készítése során az az öröm ért, hogy a régiók közötti kialakulóban lévő tapasztalat cserében részt vehettem (például azzal, hogy a Drávaszögben beszámolhattam a felvidéki jogász képzési tapasztalatokról, amelyet örömmel vettek interjú alanyaim). A hatályos eljárásjogi nyelvi szabályokat, valamint azok kialakulásához vezető történelmi utat összehasonlító módszerrel vizsgáltam. Eddigi tapasztalataim szerint ugyanis nagy szükség van jogi megalapozottságú összehasonlító vizsgálatra, amelyek mind a jogfejlesztésben, mind a kisebbség politikában felhasználhatóak. Az összehasonlítás alapjául szolgáló szempontokat az határozta meg, hogy a nyelvi jogok működését (vagy hiányának okát) szemléltetni tudjam. E szempontokat az elemző fejezetekben részletesen kifejtem. A hatályos módszerek összehasonlításának fő irányvonalát a tanulmányúton használt egységes kérdőív határozta meg, amelyet úgy próbáltam összeállítani, hogy minél részletesebben adjon lehetőséget a gyakorlat megismerésére és a problémák okainak feltárására. Ezért két témakör köré csoportosítottam kérdéseimet: az egyik jogi természetű és a jogszabályok végrehajtását célozta, a másik a magyar kisebbségi anyanyelvhasználat fő akadályának vélt szaknyelvismeret hiány kérdéskörét tartalmazta. (Ez utóbbi vélelmem a tanulmányút során megalapozást nyert.) 3. Tudományos eredmények összefoglalása, a további hasznosítás lehetőségei A) A tudományos eredmények összefoglalása A kutatás során levezetésre kerültek a vizsgált országokban az egyes hatályos eljárásjogi nyelvi intézmények történelmi előzményei amelyeknek célja az volt, hogy a vizsgálat tárgyát képező jogszabályi rendelkezéseket ne csupán nyelvtani összevetéssel tudjuk szemlélni, hanem történelmi megalapozottságú rendszerben értsük meg azok helyét az adott jogrendszerekben. A kutatás során továbbá megvizsgáltam, hogy a nyelvhasználat az eljárás mely szakaszaiban merülhet fel. Klasszikus elv, amelyet az 1868 as nemzetiségi
5 dr. Gerencsér Balázs Szabolcs A doktori értekezés tézisei 5 törvény alkalmazott, hogy a kérelem nyelvén kell döntést hozni. Bár ez az elv a ma hatályos eljárásjogokban nem érvényesül, mégis a kérelem/kereset nyelve az első, ahol előfordulhat a hivatalostól eltérő nyelv. A kisebbségi nyelven fogalmazott beadványokat a vizsgált országok nagy része egyáltalán nem fogadja el. Az eljárási cselekmények kiemelkedő részét a tényállás tisztázása teszi ki. Ezen belül a tárgyalás, tanú meghallgatása és a nyilatkozattételi jog, illetőleg az ezekről készült jegyzőkönyv a legfőbb területek, ahol kisebbségi nyelv megjelenhet. Ma a vizsgált országokban a volt dél szláv államközösség kivételével a jogszabályok szerint nem lehet a fenti cselekményeket az államnyelvtől eltérő nyelven végezni. Ahol kisebbségi nyelvhasználatot (például tárgyaláson) tapasztaltam, az törvény által nem szabályozott módon történt. Nem túlzás azonban azt mondani, hogy jegyzőkönyvet kisebbségi nyelven sehol nem vezetnek. (A délszláv államokban van rá lehetőség, de nem alkalmazzák, mert a fordítása csak többletmunkát eredményezne az így is leterhelt jogalkalmazóknak; Szlovákiában, Ukrajnában és Romániában az eljárási jog azonban konkrétan kizárja a kisebbségi nyelvű jegyzőkönyvezést.) A bizonyítási szakasz legtöbb cselekményére értesítést vagy idézést kell kibocsátani, amely szintén felveti a kisebbségi nyelvhasználat kérdését. Tanulmányutam során csak a csíkszeredai bíróságon tapasztaltam, hogy két nyelven adták ki az idézést és az értesítést. A tényállás tisztázását követően a döntés meghozatala következik, amelynek a nemzetiségek nyelvén való közlése szintén csak délszláv államokban lehetséges. A már EU tagország Szlovákiában, valamint Ukrajnában és Romániában erre törvényes keretek között nincs lehetőség. Nem ritka eset, hogy az állam többségi nyelvén nem értő ügyfél nem érti a hatóság által kiadott döntést. A jogorvoslati rendelkezések már más jellegű kérdéseket vetnek fel. A másodfokú hatóságok nyelve elsősorban azok regionális jellege miatt az államnyelv. Ezt alkalmazta az 1868 as magyar szabályozás is. Ez viszont fordítási és egy egyéb szervezési kérdést és többletkiadást vet fel, mint azt a dolgozat összefoglaló fejezetében kifejtettem. Végül pedig az eljáró hatóságok ügyviteli nyelve kapcsán merül fel a kisebbségi nyelvhasználat, amelyre ma csak Horvátországban, Szlovéniában és Szerbiában van jogszabályok által biztosított lehetőség. A kutatás további eredménye, hogy az eddig hiányzó Kárpát medencei összehasonlításban felszínre hozott olyan problémákat, amelyekkel minden magyarok által lakott Kárpát medencei régió küzd. Ezek a nehézségek nem (csak) elsősorban jogalkotási jellegűek, hanem a hatályos jogi környezet minél teljesebb alkalmazására vonatkoznak. Ilyen a dolgozatban részletesen kifejtett jogi szakképzések fejlesztése, a magyar
6 6 dr. Gerencsér Balázs Szabolcs A doktori értekezés tézisei jogi szaknyelv megfelelő oktatása, szakmai kapcsolattartás fejlesztése, a lakosság megfelelő tájékoztatása azokról a lehetőségekről, amelyekkel élhet, valamint a régiók közötti tapasztalatcsere. B) A további hasznosítás lehetőségei a) A határon túli kutatások és a terepen végzett adatgyűjtés szerepe Ahogy arra az előzőekben is utaltam, tanulmányutam egyik kiemelkedő tapasztalata szerint szükség van a magyar nemzetrészeket (is) érintő Kárpátmedencei összehasonlító (kisebbség ) kutatásokra. Jelen munka csak a nyelvhasználati lehetőségeket vizsgálja, de a kisebbségi életnek ez csak egy szűk területe. Interjú alanyaim is több olyan témát jeleztek, amelyek kidolgozása mai napig várat magára, illetve jómagam is több olyan kutatási területre lettem figyelmes, amelyeket összehasonlító jogi módszerrel feltárva tovább hasznosítható adatokat nyerünk. A teljesség igénye nélkül a határon túli jogászok javaslatára, illetve a saját tanulmányaim alapján az alábbi területek merülnek fel újabb, önálló kutatások alapjául: a regionalizmus szerepe, a határon átnyúló együttműködések; az önkormányzatiság szerepe és jövőképe; a kisebbségek szerepe a kormányzati struktúrákban; választójogi rendszerek összevetése kisebbségi jogi szempontból; az oktatási jogok (az oktatás különböző szintjeinek egybevetése, például az oktatáshoz való hozzáférés és az oktatás struktúrájának tükrében); az egyes alapjogok érvényesülése (különösen: egyesülési jog és véleménynyilvánítás szabadsága). A fentieken túl azt is tapasztaltam, hogy az összehasonlító kutatások eredményességéhez szükséges a helyszínen (terepen) végzett kutatás is. A fenti lehetséges kutatási területeket csakúgy, mint jelen dolgozat témáját nem lehet kellő alapossággal csupán monográfiákból és cikkekből feltárni. A jogszabályi keretek gyakorlatban való megvalósulása az adott országban mérhető le, amelyhez az ott élők tudnak megfelelő információkat adni. b) A nyelvi jogok a nemzetközi érdekérvényesítésben A dolgozatban bemutattam, hogy a kisebbségvédelem nemcsak egy országon belüli vagy az anyaország és a többségi ország közötti tényező, hanem annak lehet nemzetközi vetülete is. Figyelemre méltó, hogy hazánk a kisebbségvédelmet mindig hangsúlyozza a nemzetközi kodifikáció során és a
7 dr. Gerencsér Balázs Szabolcs A doktori értekezés tézisei 7 több/kétoldalú kapcsolattartásban (lásd például az EU alkotmányszerződés szövegének kidolgozása kapcsán a magyar szerepvállalást). Az is azonban észrevehető, hogy sokszor ellenállásba ütközik emiatt a magyar diplomácia. A dolgozat nyomán felmerül a lehetősége azonban annak, hogy a kisebbségvédelem hajóján az általános nyelvhasználati jog legyen a zászló. Ez a fogalom ugyanis itt Közép Európában is jobban bevett/bevehető, és talán kevesebb ellenérzést is szül. Mindezt természetesen annak tudatában javaslom, hogy a kisebbségvédelem jóval több területet ölel fel, mint a nyelvhasználat önmagában. c) A nemzetrészekkel való kapcsolattartás szükségessége A kutatás során nyilvánvalóvá vált számomra mint azt a dolgozatban több helyen is jelzem a magyar nyelvű jogászság (és általában: az értelmiség) támogatása elengedhetetlen a magyar nyelv határon túli megmaradása érdekében. A kapcsolattartást különböző fórumok között és különböző szinteken kell megvalósítani és ösztönözni. A kutatás eredményeként tehát az alábbi területeken indokolt mind az intézményes, mind az informális együttműködés: állami, önkormányzati intézmények között, továbbá a bírósági vagy az ügyészségi szervezetek között; jogászi szakmai (civil) szervezetek között; egyetemek, valamint tudományos intézmények között. Ez utóbbiaknak különösen jelentős szerepük van az anyanyelvű jogalkalmazást gyakorolni képes következő jogász generációk kinevelésében. d) Az anyanyelvű jogérvényesítés fejlesztésének eszközei A dolgozat utolsó fejezetében összefoglaló jelleggel próbáltam bemutatni azon eszközöket, amelyek az anyanyelvű jogalkalmazást segítik. Mivel ezek megvalósítása összetett feladat és sokszor a többségi érdekekkel ellentétes irányba hat, az anyaország segítsége is nélkülözhetetlen. Az alábbi főbb csomópontokat emelném ki a kutatás során feltárt és a további hasznosíthatóság szempontjából releváns eszközök közül:
8 8 dr. Gerencsér Balázs Szabolcs A doktori értekezés tézisei jogász képzés segítése, a Kárpát medencei magyar tudományos élet fellendítése; szakmai továbbképzések és együttműködések kialakítása; szakmai érdek képviseletek létrehozásának ösztönzése; szakmai szótárak kiadása. 4. A munka témakörében készült publikációk jegyzéke A kisebbségvédelem megvalósulása a nemzetközi szervezetekben in: Magyar Kisebbség 2002/1. szám, Kolozsvár (Szerzőtárs: Juhász Albin) A nemzeti kisebbségek és anyaországuk kapcsolata Flachbarth emlékkönyv. Szerk.: Dr. Szabó Marcel (Budapest, 2003.) Kisebbségpolitikai rendszerváltozás Magyarországon Gondolatok Győri Szabó Róbert írása kapcsán Magyar Kisebbség 2003/1. szám, Kolozsvár Alkotmányjogi kutatások a határon túl Doktori Iskola Prelegálások III., PPKE, Budapest, Nyelvhasználati változások a délvidéki magyarság történetében In honorem magistrorum Botos Gábor; Neolife, Budapest, 2005 Nyelvi jogok törvények I. (Az évi csehszlovák nyelvtörvény) Magyar Kisebbség 2004/4, Kolozsvár Nyelvi jogok törvények II. (Nemzetközi egyezmények az első világháborút követően) Magyar Kisebbség 2005/1 2, Kolozsvár Nyelvi jogok törvények III. (Az 1868 as nemzetiségi törvény és Magyarország nyelvjogi szabályozása) Magyar Kisebbség 2006/1 2, Kolozsvár A kisebbségi törvény és az anyanyelvhasználat hozzászólás a romániai kisebbségi törvénytervezet vitájához Magyar Kisebbség 2005/1 2, Kolozsvár A nyelvhasználati jog kiteljesedett formája: a kisebbségi autonómia
9 dr. Gerencsér Balázs Szabolcs A doktori értekezés tézisei 9 A Közjogi Államtudományi Kutatócsoport Publikációi I II; Rejtjel, Budapest, Kisebbségi kutatások és a Flachbarth Ernő Kutatóműhely Flachbarth Füzetek, 1. kötet, Bibliotheca Facultatis Iuris Universitatis Catholicae de Petro Pazmany Nominatae, Budapest Összehasonlító kutatások jogfejlesztő céllal Formatori Iuris Publici, Ünnepi kötet Kilényi Géza Professzor hetvenedik születésnapjára; Szent István Társulat, Budapest, Az alkotmányos kisebbségvédelem összehasonlító vizsgálata Doktori Iskola Prelegálások (PPKE JÁK) V. szám, Nyelvi jogok történeti áttekintése Romániában Romániai Jogtudományi Közlöny 2005/2.
10 10 dr. Gerencsér Balázs Szabolcs A doktori értekezés tézisei
11 dr. Gerencsér Balázs Szabolcs A doktori értekezés tézisei 11 Balázs Szabolcs GERENCSÉR Linguistic rights in the Laws of Procedure The usage of the mother tongue in legal procedures of the Hungarian communities living in the Carpathian Basin especially in Slovakia, Ukraine, Romania, Serbia, Croatia and Slovenia Summary of the doctoral thesis Budapest, 2006.
12 12 dr. Gerencsér Balázs Szabolcs A doktori értekezés tézisei 1. Summary of the research objectives The aim of the research is to find out the possibilities, practice and problems of the use of language in legal procedures of the states of the Carpathian basin in which over two and a half millions of Hungarian live as a minority. Language is one of the main characteristics of the minorities. Hence, Francesco Capotorti in his famous definition of minorities marks the language on the third place after the ethnic and religious character. Besides definitions in the scientific literature, the principles of anti discrimination mention the language as a special feature that distinct people. In minority life the use of language covers a great many areas, such as parliamentalism, the right to associate or to self government. Two of the most sensible areas are education and the media (freedom of the press). Beside all these the use of language may be regulated in the civil sphere as well (for example in contract law, succession, commercial law, intellectual property law, etc.). If a citizen belonging to a particular minority community may learn his mother tongue in the school, has access to mass media in that language and may sign contracts written in her own language, that language would still be used among the members of the closed community. That is the reason why the states should guarantee the right to use minority language at the authorities either as personal or collective rights. First in this work I examine the historical background of contemporary legal provisions. During the examination of the different acts in force, I realised that the legal institutions based on these acts have their roots in historical antecedents. (For example, the role of the language acts in Slovakia, the doubled land registration and the deficit of the enforcement of the legal provisions in Romania, the traditions of autonomy and its effect to the linguistic rights in Serbia, etc.) All this historical background should be open up if we are interested in understanding the norms that are presented as the results of the research is this paper. In the second part of the paper I examine the operating legal regulations concerning linguistic rights of the minorities in the Carpathian region: the main international documents and the domestic law. Among these international regulations I analyse the Council of Europe's European Charter on Regional or Minority Languages, the Framework Convention for Protection of National Minorities and the OSCE's Oslo Recommendations on the Linguistic Rights of National Minorities. Concerning the treaties, I present their enforcement as well. The domestic law of the states of the Carpathianbasin is examined from the constitution through the language act (if there is
13 dr. Gerencsér Balázs Szabolcs A doktori értekezés tézisei 13 any) and to the acts of procedures (both administrative, civil and criminal procedures). In the end, I compare the presented regulations to daily practice, witch I earned on the study tour in the examined region. 2. Methodology The norms of the use of language in the examined procedures should not be compared only grammatically. The bibliography for this work was gained in libraries, special collections, through the Internet and public institutions (such as ministries and embassies). I have been collecting the articles of the daily and weekly press in this topic since I obtained most of the examined laws in English or German through libraries and embassies. I received some help in the translation of original documents from my interviewees and the members of the Flachbarth Ernő Minority Research Group established in the Pázmány Péter Catholic University Faculty of Law and Political Sciences. After having finished the basic studies of the topic and collecting the bibliography I left for a research tour to the examined states to gather information about the daily practice. The tour endured from 14 May 2005 to 15 August 2005, almost 5000 kilometres in length. My interviewees were judges, prosecutors, solicitors, notaries, legal advisers, and counsellors. I tried to differentiate between people by the level of procedure (first instance and appeal level, local and regional level), furthermore, I tried to earn information on the block and scattered Hungarian minority as well. During the interviews I got to know the enormous difference between the laws and the practice that was even wider than I imagined. In each region the minority is aware of its situation but up to now there was no comparative research that could bring the existing problems to the surface in all examined regions. For these problems to be solved, a unified action is needed (first of all the knowledge of the legal terminology that is detailed in the thesis). I had the honour and the pleasure while making the approximately 40 interviews that I could take part in the newly shaped professional information flow between the regions of the Hungarian minority. The thesis has comparative approach while examining the historical and present regulations of linguistic rights. According to my observations it is necessary to publish more comparative law studies that may help to
14 14 dr. Gerencsér Balázs Szabolcs A doktori értekezés tézisei develop the legal regulations (de lege ferenda) and may be used in the minority policy. The aspects of comparison, that are detailed in the analysing chapters, are defined whether they are able to represent the functioning or even the lack of linguistic rights. Comparison of the legal regulations in force is based on a questionnaire that was used during the study tour. It was complied to be able to get to know the use of language and the problems in detail. To achieve this aim, I sorted the questions around two topics: one was on the implementation of the legal regulations, the other was on the lack of legal terminology, witch was a presumption of mine that earned verification by the end of the tour. 3. Results and applicability of research A) Summary of the results of the research The thesis presents the historical background of the procedure laws in force. This historical review aims to get the reader to be able to understand the role and place of these regulations in the examined law systems in a historical context. Furthermore, the research examines the possibilities of use of minority language in the procedures. The principle that was set in the Hungarian 1968 Nationality Act that the language of the decision follows the language of the petition is not relevant nowadays in the examined countries. Even so the first possibility to use a language different from the official state language is the petition/action. Most of the examined states do not accept a petition written in minority language. The main part of the proceeding is the evidentiary procedure. Minority language may be used at the trial, questioning of a witness, making a statement and the minutes that is written on all these action. Nowadays in the examined countries, except in the case of the former Yugoslav states, there is no possibility to use minority languages in the abovementioned actions according to the laws in force. If I experienced (Hungarian) minority language in the procedure did not happen in legally regulated way. We may set that it is not possible to take the minutes in minority language in the examined procedure laws. (There is a legal possibility in the former Yugoslav states, but it is not used in the practice because the translation doubles the work of the already overladen judges. The rules of procedure of Slovakia, Ukraine and Romania are prohibiting taking bilingual minutes.) Most of the actions of the evidentiary procedure assumes summons or notification that calls the minority question as well. In my research I found bilingual summons only in Transsylvania, in Csíkszereda/Miercurea Ciuc (Romania). After the clarification of the matters of fact the next step is the
15 dr. Gerencsér Balázs Szabolcs A doktori értekezés tézisei 15 decision making that is related to the minority protection, in which only the southern former Yugoslav states permit the use of the mother tongue. In Slovakia, despite the fact that it is an EU member state, and in Ukraine and Romania there is no legal possibility for that. According to my observations it is quite frequent that the client does not understand the decision written in the official language. The matters of the second instant need a bit different approach. The official language of the authorities of the second instant is the state language, according their regional character, which regulation was used in the 1868 Hungarian National Act as well. On this base there are further questions that are detailed in the thesis' concluding chapter such as extra expenses and other organizational tasks. In the end the use of minority language appears in the management of the authorities that is only permitted by law in Serbia, Croatia and Slovenia. Further result of this comparative research is that it brings such problems to light that are similar in all the regions that are inhabited by the Hungarian minorities and have not been realised yet. These difficulties are not (only) to criticise the legislation but to help in the better practising of the given legal environment. Such problem is the development of the professional qualification, the appropriate education of the Hungarian legal terminology, the improvement of the professional affiliation, the proper informing of the members of the minority about the rights they have, and the change of experience between the regions. B) Applicability of the results of the research a) The role of research on Hungarian minority and the collection of facts on the spot As I mentioned above, one of the experience of my study tour is that there is a great necessity of comparative research on the Hungarians (and other minorities) living in Central Europe. This paper only examines the right to use a minority language but that is just one important aspect of minority rights. Other topics that are waiting to be published were both suggested by my interviewees and found out during the research. Without giving a full and detailed list of the further possible topics that might be examined with a comparative approach, such issues came to light during my research: the role of regionalism, cross border cooperation, the role and future of self government,
16 16 dr. Gerencsér Balázs Szabolcs A doktori értekezés tézisei the role of national minorities in governmental structures comparison of the electionsystems that correlate to national minorities right to education (comparison of the levels of education, for example, correlate to admittance to the education or the structure of education) enforcement of human rights (such as freedom of association, and freedom of speech). Furthermore, I experienced that comparative research may lead to applicable result if the collection of facts was elaborated by an on the spot visit. All of these abovementioned topics may not be fully investigated only by reading books and articles. The professionals living in the examined region may give the most useful information according to the enforcement of the legal environment. All these information together may give a well tint picture of the examined area. b) Linguistic rights in the international representation The thesis explains the scenes of minority representation of interests: the representation in the homestate, connection with the kin state and third, the representation at international level. Noteworthy, Hungary highlights the minority protection in its bi and multilateral international relations and at the international level (see Hungary's role in the drafting of the EU Constitution). It is also noticeable that the interest of minority protection provokes heavy opposition in international relations. According to the results of the thesis, it may be suggested to the diplomacy that the notion of linguistic rights might be more acceptable in Central Europe than minority protection. It may be the highlight of the aims of Hungarian diplomacy in minority affairs being aware of that the linguistic rights are only a small piece of the widespread minority protection. c) The necessity of the good relations with the Hungarian Diaspora As the thesis concludes, it is necessary to support the lawyers (and each whitecollar worker) of the Hungarian communities in the Carpathian Basin to be able to preserve the Hungarian language outside the borders. This connection with the minority may be developed in various types and levels. As a result of the research the following areas call for development of relationships, both formal and informal: among state and self governmental bodies; institutions of jurisdiction (ie. courts, public prosecutor's office);
17 dr. Gerencsér Balázs Szabolcs A doktori értekezés tézisei 17 among lawyers' professional civil organisation; among universities and scientific institutions. Latter have a very important role in the education of the next generation of lawyers bearing the minority language. d) Equipment of improvement of the usage of the mother tongue in legal procedures In the last chapter, the thesis summarizes the equipment that may help in developing the judicature in minority language. Because of their multiple structures and their direction that is against the majority interest, the help of the kin state is necessary. The following intersections are highlighted in the thesis among those that are occurred during the research and are considered highly important: the development of the education of lawyers; reviving the Hungarian scientific life in the Carpathian Basin; shaping professional trainings and cooperation; encouraging professional representation; publishing professional legal dictionaries of terminology.
18 18 dr. Gerencsér Balázs Szabolcs A doktori értekezés tézisei 4. List of publication and studies elaborated in relation to the topic of the thesis Minority protection in international organizations in: Magyar Kisebbség 2002/1. szám, Kolozsvár (Szerzőtárs: Juhász Albin) National minorities and connection with their kin state Flachbarth emlékkönyv. Ed.: Dr. Szabó Marcel (Budapest, 2003.) System changing in minority policy in Hungary review Magyar Kisebbség 2003/1. szám, Kolozsvár Constitutional law research beyond the borders Doktori Iskola Prelegálások III., PPKE, Budapest, Variation of use of language in the history of the Southern land In honorem magistrorum Botos Gábor; Neolife, Budapest, 2005 Linguistic rights acts I.: The 1920 language act, Czechoslovakia Magyar Kisebbség 2004/4, Kolozsvár Linguistic rights acts II.: International treaties after the first world war Magyar Kisebbség 2005/1 2, Kolozsvár Linguistic rights acts III.: The 1868 Nationality Act and Hungary s regulations on linguistic rights Magyar Kisebbség 2006/1 2, Kolozsvár The minority act and the use of language debate Magyar Kisebbség 2005/1 2, Kolozsvár A complete linguistic right: the minority autonomy A Közjogi Államtudományi Kutatócsoport Publikációi I II; Rejtjel, Budapest, Minority research and the Flachbarth Ernő Research Group Flachbarth Füzetek, 1. kötet, Bibliotheca Facultatis Iuris Universitatis Catholicae de Petro Pazmany Nominatae, Budapest Comparative studies aiming law development Formatori Iuris Publici, Ünnepi kötet Kilényi Géza Professzor hetvenedik születésnapjára; Szent István Társulat, Budapest, 2006.
19 dr. Gerencsér Balázs Szabolcs A doktori értekezés tézisei 19 Comparative examination of constitutional minority protection Doktori Iskola Prelegálások (PPKE JÁK) V. szám, Historical review of the linguistic rights in Romania Romániai Jogtudományi Közlöny 2005/2.
Nyelvhasználat az eljárásjogokban
dr. Gerencsér Balázs Szabolcs A doktori értekezés tézisei 1 Dr. Gerencsér Balázs Szabolcs Nyelvhasználat az eljárásjogokban A Kárpát medencei nemzetrészek anyanyelvű jogérvényesítése az eljárásokban különös
Angol Középfokú Nyelvvizsgázók Bibliája: Nyelvtani összefoglalás, 30 kidolgozott szóbeli tétel, esszé és minta levelek + rendhagyó igék jelentéssel
Angol Középfokú Nyelvvizsgázók Bibliája: Nyelvtani összefoglalás, 30 kidolgozott szóbeli tétel, esszé és minta levelek + rendhagyó igék jelentéssel Timea Farkas Click here if your download doesn"t start
UNIVERSITY OF PUBLIC SERVICE Doctoral School of Military Sciences. AUTHOR S SUMMARY (Thesis) Balázs Laufer
DOI azonosító: 10.17625/NKE.2013.021 UNIVERSITY OF PUBLIC SERVICE Doctoral School of Military Sciences AUTHOR S SUMMARY (Thesis) Balázs Laufer LAW ENFORCEMENT AND NATIONAL SECURITY CHALLENGES POSED BY
STUDENT LOGBOOK. 1 week general practice course for the 6 th year medical students SEMMELWEIS EGYETEM. Name of the student:
STUDENT LOGBOOK 1 week general practice course for the 6 th year medical students Name of the student: Dates of the practice course: Name of the tutor: Address of the family practice: Tel: Please read
EN United in diversity EN A8-0206/445. Amendment
21.3.2019 A8-0206/445 445 Title Proposal for a DIRECTIVE OF THE EUROPEAN PARLIAMENT AND OF THE COUNCIL amending Directive 2006/22/EC as regards enforcement requirements and laying down specific rules with
ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY
ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részbol áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a
ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY
ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részből áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a
ó Ú ő ó ó ó ö ó ó ő ö ó ö ö ő ö ó ö ö ö ö ó ó ó ó ó ö ó ó ó ó Ú ö ö ó ó Ú ú ó ó ö ó Ű ő ó ó ó ő ó ó ó ó ö ó ó ó ö ő ö ó ó ó Ú ó ó ö ó ö ó ö ő ó ó ó ó Ú ö ö ő ő ó ó ö ö ó ö ó ó ó ö ö ő ö Ú ó ó ó ü ú ú ű
EN United in diversity EN A8-0206/419. Amendment
22.3.2019 A8-0206/419 419 Article 2 paragraph 4 point a point i (i) the identity of the road transport operator; (i) the identity of the road transport operator by means of its intra-community tax identification
This document has been provided by the International Center for Not-for-Profit Law (ICNL).
This document has been provided by the International Center for Not-for-Profit Law (ICNL). ICNL is the leading source for information on the legal environment for civil society and public participation.
VI. Nemzetközi Ügyészi Szeminárium
VI. Nemzetközi Ügyészi Szeminárium A konferencia címe: Az ügyész és a bíró képzése és továbbképzése felkészítés az etikai kihívásokra. Hazai és nemzetközi tapasztalatok Időpontja: 2014. november 17. A
EN United in diversity EN A8-0206/473. Amendment
21.3.2019 A8-0206/473 473 Recital 12 d (new) (12d) Since there is no sufficient link of a driver with a territory of a Member State of transit, transit operations should not be considered as posting situations.
Skills Development at the National University of Public Service
Skills Development at the National University of Public Service Presented by Ágnes Jenei National University of Public Service Faculty of Public Administration Public Ethics and Communication 13. 12. 2013
Emelt szint SZÓBELI VIZSGA VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY VIZSGÁZTATÓI. (A részfeladat tanulmányozására a vizsgázónak fél perc áll a rendelkezésére.
Emelt szint SZÓBELI VIZSGA VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részből áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy vita feladatban vesz részt a
NOTE Hungarian delegation Delegations Decisions of Supreme Courts and Constitutional Courts concerning the European Arrest Warrant
COUNCIL OF THE EUROPEAN UNION Brussels, 25 August 2005 11519/05 COPEN 117 EJN 39 EUROJUST 43 NOTE from : to : Subject : Hungarian delegation Delegations Decisions of Supreme Courts and Constitutional Courts
KELET-ÁZSIAI DUPLANÁDAS HANGSZEREK ÉS A HICHIRIKI HASZNÁLATA A 20. SZÁZADI ÉS A KORTÁRS ZENÉBEN
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet- és művelődéstörténeti tudományok besorolású doktori iskola KELET-ÁZSIAI DUPLANÁDAS HANGSZEREK ÉS A HICHIRIKI HASZNÁLATA A 20. SZÁZADI ÉS A KORTÁRS
Néhány folyóiratkereső rendszer felsorolása és példa segítségével vázlatos bemutatása Sasvári Péter
Néhány folyóiratkereső rendszer felsorolása és példa segítségével vázlatos bemutatása Sasvári Péter DOI: http://doi.org/10.13140/rg.2.2.28994.22721 A tudományos közlemények írása minden szakma művelésének
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 201. MELLÉKLET : 1 db TÁRGY: Partnervárosi együttmőködés aláírása E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2013. június 27-i ÜLÉSÉRE
History. Barcelona 11 June 2013 HLASA 1
History 1893 National Ornithological Centre (Ottó Herman) New ways of breeding and use of laboratory animals (Dr.Kállai László A laboratoriumiállat-tenyésztés és felhasználás új útjai. In: A biológia aktuális
E U R O P E A N PERSONAL INFORMATION DR. ADRIENNE KOMANOVICS. adrienne@ajk.pte.hu WORK EXPERIENCE EDUCATION AND TRAINING
E U R O P E A N C U R R I C U L U M V I T A E F O R M A T PERSONAL INFORMATION Name DR. ADRIENNE Telephone (72) 501599 Ext. 3297 Fax (72) 501599 Ext. 3237 E-mail adrienne@ajk.pte.hu Nationality Hungarian
ENROLLMENT FORM / BEIRATKOZÁSI ADATLAP
ENROLLMENT FORM / BEIRATKOZÁSI ADATLAP CHILD S DATA / GYERMEK ADATAI PLEASE FILL IN THIS INFORMATION WITH DATA BASED ON OFFICIAL DOCUMENTS / KÉRJÜK, TÖLTSE KI A HIVATALOS DOKUMENTUMOKBAN SZEREPLŐ ADATOK
A JUHTARTÁS HELYE ÉS SZEREPE A KÖRNYEZETBARÁT ÁLLATTARTÁSBAN ÉSZAK-MAGYARORSZÁGON
Bevezetés A JUHTARTÁS HELYE ÉS SZEREPE A KÖRNYEZETBARÁT ÁLLATTARTÁSBAN ÉSZAK-MAGYARORSZÁGON Abayné Hamar Enikő Marselek Sándor GATE Mezőgazdasági Főiskolai Kar, Gyöngyös A Magyarországon zajló társadalmi-gazdasági
Az Open Data jogi háttere. Dr. Telek Eszter
Az Open Data jogi háttere Dr. Telek Eszter Egy kis ismétlés Open Data/Open Access/Open Knowledge gyökerei Open Source Software FLOSS (Free Libre Open Source Software) Szoftver esetében egyszerű alapok:
Professional competence, autonomy and their effects
ENIRDELM 2014, Vantaa Professional competence, autonomy and their effects Mária Szabó szabo.maria@ofi.hu www.of.hu The aim and the planned activities at this workshop Aim: To take a European survey on
24th October, 2005 Budapest, Hungary. With Equal Opportunities on the Labour Market
24th October, 2005 Budapest, Hungary Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok With Equal Opportunities on the Labour Market Equal Opportunities for the Roma Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok The government
- Bevándoroltak részére kiadott személyazonosító igazolvány
HUNGARY - Bevándoroltak részére kiadott személyazonosító igazolvány (Blue booklet form or card format issued for permanent residents - from 1 January 2000 a new card format has been introduced and issued)
FORGÁCS ANNA 1 LISÁNYI ENDRÉNÉ BEKE JUDIT 2
FORGÁCS ANNA 1 LISÁNYI ENDRÉNÉ BEKE JUDIT 2 Hátrányos-e az új tagállamok számára a KAP támogatások disztribúciója? Can the CAP fund distribution system be considered unfair to the new Member States? A
A jövedelem alakulásának vizsgálata az észak-alföldi régióban az 1997-99. évi adatok alapján
A jövedelem alakulásának vizsgálata az észak-alföldi régióban az 1997-99. évi adatok alapján Rózsa Attila Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Intézet, Számviteli
Sebastián Sáez Senior Trade Economist INTERNATIONAL TRADE DEPARTMENT WORLD BANK
Sebastián Sáez Senior Trade Economist INTERNATIONAL TRADE DEPARTMENT WORLD BANK Despite enormous challenges many developing countries are service exporters Besides traditional activities such as tourism;
EEA, Eionet and Country visits. Bernt Röndell - SES
EEA, Eionet and Country visits Bernt Röndell - SES Európai Környezetvédelmi Ügynökség Küldetésünk Annak elősegítése, hogy az EU és a tagállamok a szükséges információk alapján hozhassák meg a környezet
T/1657. számú törvényjavaslat
MAGYARORSZÁG KORM ÁNYA T/1657. számú törvényjavaslat a Magyarország és a Thaiföldi Királyság között a Mahachulalongkornrajavidyalaya Egyetemnek a Tan Kapuja Buddhista Főiskolával Együttműködésben való
Vállalati kockázatkezelés jelentősége
www.pwc.com/hu Vállalati kockázatkezelés jelentősége Fedor Péter 2013. szeptember 19. Miről lesz szó 1. Mi is az az ERM? 2. Miért fontos? 3. Gyakorlati sajátosságok PwC Magyarország Mi is az az ERM? PwC
The Hungarian National Bibliography. Peter Dippold National Széchényi Library
The Hungarian National Bibliography Peter Dippold National Széchényi Library Historical overview 1711 David Czvittinger: Specimen Hungariae literatae 1803 István Sándor: Magyar Könyvesház = Hungarian Bibliography
EN United in diversity EN A8-0206/482. Amendment
21.3.2019 A8-0206/482 482 Recital 13 g (new) (13g) In recognition of the need for specific treatment for the transport sector, in which movement is the very essence of the work undertaken by drivers, the
FAMILY STRUCTURES THROUGH THE LIFE CYCLE
FAMILY STRUCTURES THROUGH THE LIFE CYCLE István Harcsa Judit Monostori A magyar társadalom 2012-ben: trendek és perspektívák EU összehasonlításban Budapest, 2012 november 22-23 Introduction Factors which
CXVI. ÉVFOLYAM ÁRA: 1680 Ft 5. SZÁM
CXVI. ÉVFOLYAM ÁRA: 1680 Ft 5. SZÁM AZ IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA BUDAPEST, 2008. MÁJUS 31. TARTALOM A KORMÁNY RENDELETE Oldal 85/2008. (IV. 11.) Korm. r. a Magyar Köztársaság
USER MANUAL Guest user
USER MANUAL Guest user 1 Welcome in Kutatótér (Researchroom) Top menu 1. Click on it and the left side menu will pop up 2. With the slider you can make left side menu visible 3. Font side: enlarging font
www.pwc.com Aktuális adózási és szabályozási kérdések a turizmusban 2012-es adóváltozások Személyi jövedelemadó
www.pwc.com Aktuális adózási és szabályozási kérdések a turizmusban 2012-es adóváltozások Személyi jövedelemadó SZJA változások Tartalom Személyi jövedelemadó Összevonás alá eső juttatások Béren kívüli
A controlling és az értékelemzés összekapcsolása, különös tekintettel a felsőoktatási és a gyakorlati alkalmazhatóságra
A controlling és az értékelemzés összekapcsolása, különös tekintettel a felsőoktatási és a gyakorlati alkalmazhatóságra Dr. Szóka Károly Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Egyetemi docens
István Micsinai Csaba Molnár: Analysing Parliamentary Data in Hungarian
István Micsinai Csaba Molnár: Analysing Parliamentary Data in Hungarian The Hungarian Comparative Agendas Project Participant of international Comparative Agendas Project Datasets on: Laws (1949-2014)
Tudományos önéletrajz. József Attila Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Szeged Ideje 1985-1990 Diploma. Jogász
Tudományos önéletrajz 1. Név: Dr. Szente Zoltán Zsolt 2. Születési idő: 1966. március 16. 3. Állampolgárság: magyar 4. Családi állapot: nős 5. Felsőfokú végzettség: Intézmény József Attila Tudományegyetem,
Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK. (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY
Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY FELTÉTELES MONDATOK 1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL I. A) Egészítsd ki a mondatokat!
DF HELYETTESÍTŐ NYELVVIZSGA 1. (Angol nyelv) 2014. február 21. Név:. Neptunkód: 1. feladat 1... 2... 3... 4... 5... 6... 7... 8... 9... 10...
Név:. Neptunkód: MEGOLDÓLAP 1. feladat 1.... 2.... 3.... 4.... 5.... 6.... 7.... 8.... 9.... 10.... Elért pontszám:. 2. feladat 1. 6. 11. 2. 7. 12. 3. 8. 13. 4. 9. 14. 5. 10. 15. Elért pontszám:. 3. feladat
11. 02. 2008. A városi logisztika aktuális kérdései Magyarországon. Közlekedési Múzeum Városligeti krt. 11. Budapest
Summary BESTUFS II national seminar in Hungary 11. 02. 2008. A városi logisztika aktuális kérdései Magyarországon Közlekedési Múzeum Városligeti krt. 11. Budapest At the seminar were 42 participants from
Irodalomjegyzék. Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (angolul) elérhető: http://www.un.org/en/documents/udhr/ a letöltés napja: {2009.11.30.
Irodalomjegyzék ENSZ (hivatalos) dokumentumok Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (angolul) elérhető: http://www.un.org/en/documents/udhr/ a letöltés napja: {2009.11.30.} Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya
2. Local communities involved in landscape architecture in Óbuda
Év Tájépítésze pályázat - Wallner Krisztina 2. Közösségi tervezés Óbudán Óbuda jelmondata: Közösséget építünk, ennek megfelelően a formálódó helyi közösségeket bevonva fejlesztik a közterületeket. Békásmegyer-Ófaluban
ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT
ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a fogalmazási feladatra szánnod. Megoldásaid a válaszlapra írd! 1.
Európai szakszervezet fordul a miniszterelnökhöz
Magyarországon sérülnek a szakszervezeti jogok - állítja az UFE http://nol.hu/belfold/magyarorszagon_serulnek_a_szakszervezeti_jogok_-_allitja_az_ufe (UFE) a magyarországi szakszervezeti jogok sérülése
A világ néhány jelentős migrációs útvonala napjainkban Bevezetés a migrációs politikába
A világ néhány jelentős migrációs útvonala napjainkban Bevezetés a migrációs politikába 2015. szeptember 15. Dr. Tarrósy István Alapkérdések Mit takar a fogalom? Milyen egyéb fogalmakkal tudjuk összekötni?
Cashback 2015 Deposit Promotion teljes szabályzat
Cashback 2015 Deposit Promotion teljes szabályzat 1. Definitions 1. Definíciók: a) Account Client s trading account or any other accounts and/or registers maintained for Számla Az ügyfél kereskedési számlája
***I JELENTÉSTERVEZET
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Jogi Bizottság 9.10.2014 2014/0166(COD) ***I JELENTÉSTERVEZET on the proposal for a regulation of the European Parliament and of the Council on common rules for imports (codified
Felnőttképzés Európában
Felnőttképzés Európában Nincs szükség annyi diplomásra, amennyit képeznek Helyettük szakképzett emberekre lenne kereslet Az itthon OKJ-s képzés európai hagyományában két vonal érvényesül: - dán - német
Új fenomén a magyar biztosítási jogban: a biztosítottak közvetlen perlési joga a viszontbiztosítóval szemben a direkt biztosító csődje esetén
Új fenomén a magyar biztosítási jogban: a biztosítottak közvetlen perlési joga a viszontbiztosítóval szemben a direkt biztosító csődje esetén Dr. Molnár István ügyvéd Berke & Molnár Ügyvédi Iroda Istvan.molnar@berkemolnarlawfirm.hu
Ister-Granum EGTC. Istvan FERENCSIK Project manager. The Local Action Plans to improve project partners crossborder
Expertising Governance for Transfrontier Conurbations Ister-Granum EGTC Istvan FERENCSIK Project manager The Local Action Plans to improve project partners crossborder governance «EGTC» URBACT Final conference
Minta ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA II. Minta VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY
ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA II. A feladatsor három részből áll VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a
Dr. Sasvári Péter Egyetemi docens
A KKV-k Informatikai Infrastruktúrájának vizsgálata a Visegrádi országokban The Analysis Of The IT Infrastructure Among SMEs In The Visegrád Group Of Countries Dr. Sasvári Péter Egyetemi docens MultiScience
A KERESKEDELMI VÁLASZTOTTBÍRÓSÁGRÓL SZERKESZTETTE: DR. BODZÁSI BALÁZS COLLECTION OF ESSAYS OF THE COMMERCIAL ARBITRAL COURT
TANULMÁNYKÖTET A KERESKEDELMI VÁLASZTOTTBÍRÓSÁGRÓL SZERKESZTETTE: DR. BODZÁSI BALÁZS COLLECTION OF ESSAYS OF THE COMMERCIAL ARBITRAL COURT EDITED BY DR. BALÁZS BODZÁSI 9 Előszó Az Országgyűlés 2017. május
KELER KSZF Zrt. bankgarancia-befogadási kondíciói. Hatályos: 2014. július 8.
KELER KSZF Zrt. bankgarancia-befogadási kondíciói Hatályos: 2014. július 8. A KELER KSZF a nem-pénzügyi klíringtagjaitól, és az energiapiaci alklíringtagjaitól a KELER KSZF Általános Üzletszabályzata szerinti
Utolsó frissítés / Last update: február Szerkesztő / Editor: Csatlós Árpádné
Utolsó frissítés / Last update: 2016. február Szerkesztő / Editor: Csatlós Árpádné TARTALOM / Contents BEVEZETŐ / Introduction... 2 FELNŐTT TAGBÉLYEGEK / Adult membership stamps... 3 IFJÚSÁGI TAGBÉLYEGEK
Sex: Male Date of Birth: 02 August 1947 Citizenship: Hungarian
PERSONAL INFORMATION Dr. János Szlávik 3300 Eger, Tompa Mihály u. 8. +36-36-520-400/3082 +36-30-4365-541 szlavik@ektf.hu www.gti.ektf.hu Sex: Male Date of Birth: 02 August 1947 Citizenship: Hungarian WORK
JAVÍTÓ VIZSGA ANGOL NYELV 2015/2016
JAVÍTÓ VIZSGA ANGOL NYELV 2015/2016 9. osztály Könyv + Munkafüzet: Real Life Elementary (zöld) Leckék: Unit 1-8 A létige kifejezése (Starter Unit) Névmások: birtokos névmások, személyes névmások, mutató
Can/be able to. Using Can in Present, Past, and Future. A Can jelen, múlt és jövő idejű használata
Can/ Can is one of the most commonly used modal verbs in English. It be used to express ability or opportunity, to request or offer permission, and to show possibility or impossibility. A az egyik leggyakrabban
ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT. on of for from in by with up to at
ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Sok sikert! 1. Válaszd ki a helyes
c) a kisebbség nyelvének és kultúrájának kiegészítõ, fakultatív jellegû oktatása.
Egyezmény a Magyar Köztársaság és a Horvát Köztársaság között a Magyar Köztársaságban élõ horvát kisebbség és a Horvát Köztársaságban élõ magyar kisebbség jogainak védelmérõl A Magyar Köztársaság és a
Unit 10: In Context 55. In Context. What's the Exam Task? Mediation Task B 2: Translation of an informal letter from Hungarian to English.
Unit 10: In Context 55 UNIT 10 Mediation Task B 2 Hungarian into English In Context OVERVIEW 1. Hungarian and English in Context 2. Step By Step Exam Techniques Real World Link Students who have studied
Sectio Juridica et Politico, Miskolc, Tomus XXVII/2. (2009), pp. 573-579 A FOGVA TARTOTTAK MUNKAVÉGZÉSÉRŐL RÁCZ ZOLTÁN *-RÁCZ ORSOLYA"
Sectio Juridica et Politico, Miskolc, Tomus XXVII/2. (2009), pp. 573-579 A FOGVA TARTOTTAK MUNKAVÉGZÉSÉRŐL RÁCZ ZOLTÁN *-RÁCZ ORSOLYA" Bevezetés Kutatásunkat a témában azért kezdtük meg, mert ez egy speciális
SZAKDOLGOZATI TÉMÁK Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék 2011-től
DR. BESENYEI LAJOS professor emeritus: SZAKDOLGOZATI TÉMÁK Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék 2011-től 1. Öröklési jogunk aktuális kérdései 2. A lakásbérleti szerződés 3. A szerződés érvénytelensége
Könnyen bevezethető ITIL alapú megoldások a Novell ZENworks segítségével. Hargitai Zsolt Sales Support Manager Novell Hungary
Könnyen bevezethető ITIL alapú megoldások a Novell ZENworks segítségével Hargitai Zsolt Sales Support Manager Novell Hungary Napirend ITIL rövid áttekintés ITIL komponensek megvalósítása ZENworks segítségével
SAJTÓKÖZLEMÉNY Budapest 2011. július 13.
SAJTÓKÖZLEMÉNY Budapest 2011. július 13. A MinDig TV a legdinamikusabban bıvülı televíziós szolgáltatás Magyarországon 2011 elsı öt hónapjában - A MinDig TV Extra a vezeték nélküli digitális televíziós
Szükség van-e az Szt és az ESZE további harmonizálására?
Szükség van-e az Szt és az ESZE további harmonizálására? Dr. Pethő Árpád, a MIE ügyvezető elnöke 1/10 SZTNH Felhasználói Fórum, 2014.04.23. ESZE 64. cikk Az európai szabadalmi oltalom tartalma (1) Az európai
(Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy
(Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) SEGÉDIGÉKKEL Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy A fenti felsorolásban a magabiztosság/félénkség
FIATAL MŰSZAKIAK TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAKA
FIATAL ŰSZAKIAK TUDOÁNYOS ÜLÉSSZAKA Kolozsvár, 1999. március 19-20. Zsákolt áruk palettázását végző rendszer szimulációs kapacitásvizsgálata Kádár Tamás Abstract This essay is based on a research work
A modern e-learning lehetőségei a tűzoltók oktatásának fejlesztésében. Dicse Jenő üzletfejlesztési igazgató
A modern e-learning lehetőségei a tűzoltók oktatásának fejlesztésében Dicse Jenő üzletfejlesztési igazgató How to apply modern e-learning to improve the training of firefighters Jenő Dicse Director of
T/3402. számú. törvényjavaslat
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/3402. számú törvényjavaslat a Magyarország Kormánya és a Koreai Köztársaság Kormánya között a vezetői engedélyek kölcsönös elismeréséről és cseréjéről szóló megállapodás kihirdetéséről
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola Kutatói együttműködések Web 2.0-es PhD kutatói közösség Doktori értekezés tézisei Készítette: Szontágh Krisztina
Intézményi IKI Gazdasági Nyelvi Vizsga
Intézményi IKI Gazdasági Nyelvi Vizsga Név:... Születési hely:... Születési dátum (év/hó/nap):... Nyelv: Angol Fok: Alapfok 1. Feladat: Olvasáskészséget mérő feladat 20 pont Olvassa el a szöveget és válaszoljon
MEGJEGYZÉSEK A VÍZGAZDÁLKODÁSI TÁRSULATOK SZABÁLYOZÁSÁNAK FEJLŐDÉSÉHEZ ÉS ÚJ SZABÁLYOZÁSÁHOZ SZILÁGYI JÁNOS EDE
Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXVIII. (2010). pp. 491-502 MEGJEGYZÉSEK A VÍZGAZDÁLKODÁSI TÁRSULATOK SZABÁLYOZÁSÁNAK FEJLŐDÉSÉHEZ ÉS ÚJ SZABÁLYOZÁSÁHOZ SZILÁGYI JÁNOS EDE Napjaink környezeti
Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
Sample letter number 5. International Culture Festival PO Box 34467 Harrogate HG 45 67F Sonnenbergstraße 11a CH-6005 Luzern Re: Festival May 19, 2009 Dear Ms Atkinson, We are two students from Switzerland
Using the CW-Net in a user defined IP network
Using the CW-Net in a user defined IP network Data transmission and device control through IP platform CW-Net Basically, CableWorld's CW-Net operates in the 10.123.13.xxx IP address range. User Defined
Correlation & Linear Regression in SPSS
Petra Petrovics Correlation & Linear Regression in SPSS 4 th seminar Types of dependence association between two nominal data mixed between a nominal and a ratio data correlation among ratio data Correlation
Gyakorlati tudnivalók nyertes pályázó és bíráló szemszögéből Prof. Dr. Dinnyés András,
Gyakorlati tudnivalók nyertes pályázó és bíráló szemszögéből Prof. Dr. Dinnyés András, BioTalentum Kft, Gödöllő; www.biotalentum.hu Szent István Egyetem, Gödöllő Projektre való előkészületek Kiváló tudományos
Angol érettségi témakörök 12.KL, 13.KM, 12.F
Angol érettségi témakörök 12.KL, 13.KM, 12.F TÉMÁK VIZSGASZINTEK Középszint 1. Személyes vonatkozások, család - A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) - Családi élet,
Széchenyi István Egyetem www.sze.hu/~herno
Oldal: 1/6 A feladat során megismerkedünk a C# és a LabVIEW összekapcsolásának egy lehetőségével, pontosabban nagyon egyszerű C#- ban írt kódból fordítunk DLL-t, amit meghívunk LabVIEW-ból. Az eljárás
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE ---------------------------------------------------------------------------- SZABÓ-ZSOLDOS
OLYMPICS! SUMMER CAMP
OLYMPICS! SUMMER CAMP YOUNG BUSINESS CAMP 3D DESIGN CAMP OLYMPICS SUMMER CAMP 20 24 JUNE AND 27 JUNE 1 JULY AGE: 6-14 Our ESB native-speaking teachers will provide a strong English learning content throughout
Longman Exams Dictionary egynyelvű angol szótár nyelvvizsgára készülőknek
Longman Exams Dictionary egynyelvű angol szótár nyelvvizsgára készülőknek Egynyelvű angol nagyszótár haladó nyelvtanulóknak és nyelvvizsgázóknak 212,000 szócikkel A szótárban minden definíció egyszerű
Szent László TISZK (SZLTISZK) Kocsis Ibolya
Tolna Megyei Önkormányzat Szent László Szakképző Iskolája és Kollégiuma (TISZK) Szent László TISZK (SZLTISZK) Kocsis Ibolya deputy general director Leonardo Partnerships S.O.S. project coordinator Leonardo
Cloud computing. Cloud computing. Dr. Bakonyi Péter.
Cloud computing Cloud computing Dr. Bakonyi Péter. 1/24/2011 1/24/2011 Cloud computing 2 Cloud definició A cloud vagy felhő egy platform vagy infrastruktúra Az alkalmazások és szolgáltatások végrehajtására
COOPERATION IN THE CEREAL SECTOR OF THE SOUTH PLAINS REGIONS STRÉN, BERTALAN. Keywords: cooperation, competitiveness, cereal sector, region, market.
COOPERATION IN THE CEREAL SECTOR OF THE SOUTH PLAINS REGIONS STRÉN, BERTALAN Keywords: cooperation, competitiveness, cereal sector, region, market. Using a questionnaire, we determined the nature and strength
Hazánkban hozzávetõleg 30-40 ezer hallássérült ember használ anyanyelvként
Dialektusok a siketek jelnyelvében A Szociális és Munkaügyi Minisztérium által elõterjesztett, a magyar jelnyelvrõl és a magyar jelnyelv használatáról szóló törvényben az EU tagországai közül Finnország
Az egészségügyi munkaerő toborzása és megtartása Európában
Az egészségügyi munkaerő toborzása és megtartása Európában Vezetői összefoglaló Európai Egészségügyi Menedzsment Társaság. április Fogyasztó-, Egészség-, Élelmiszerügyi és Mezőgazdasági Végrehajtó Ügynökség
This document has been provided by the International Center for Not-for-Profit Law (ICNL).
This document has been provided by the International Center for Not-for-Profit Law (ICNL). ICNL is the leading source for information on the legal environment for civil society and public participation.
egovernment policy in Hungary
egovernment policy in Hungary Main achievements after the OECD s review OECD-India 3-4/Dec/2009. Strenghtening leadership and organisation for egovernment Status report - Prime Minister s Office State
DR. BOROMISZA ZSOMBOR. A Velencei-tóhoz kapcsolódó tájvédelmi szakértői tevékenység
DR. BOROMISZA ZSOMBOR A Velencei-tóhoz kapcsolódó tájvédelmi szakértői tevékenység A Velencei-tavi tájhoz kapcsolódó személyes kötődésem diplomaterv, tdk dolgozat, majd doktori disszertáció formájában
THE RELATIONSHIP BETWEEN THE STATE OF EDUCATION AND THE LABOUR MARKET IN HUNGARY CSEHNÉ PAPP, IMOLA
THE RELATIONSHIP BETWEEN THE STATE OF EDUCATION AND THE LABOUR MARKET IN HUNGARY CSEHNÉ PAPP, IMOLA Keywords: unemployment, employment policy, education system. The most dramatic socio-economic change
BKI13ATEX0030/1 EK-Típus Vizsgálati Tanúsítvány/ EC-Type Examination Certificate 1. kiegészítés / Amendment 1 MSZ EN 60079-31:2014
(1) EK-TípusVizsgálati Tanúsítvány (2) A potenciálisan robbanásveszélyes környezetben történő alkalmazásra szánt berendezések, védelmi rendszerek 94/9/EK Direktíva / Equipment or Protective Systems Intended
HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE
HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE EVALUATION OF STUDENT QUESTIONNAIRE AND TEST Daragó László, Dinyáné Szabó Marianna, Sára Zoltán, Jávor András Semmelweis Egyetem, Egészségügyi Informatikai Fejlesztő
Európai Jogi és Nemzetközi Jogi Kutatóműhely 2014/15. tanév beszámolója
Európai Jogi és Nemzetközi Jogi Kutatóműhely 2014/15. tanév beszámolója Osztovits András publikációs tevékenysége Osztovits András (2014): 6:1. - 6:57. -ok magyarázata In: Osztovits András (szerk.) A Polgári
BÍRÁLATOK ÉS KONFERENCIÁK
BÍRÁLATOK ÉS KONFERENCIÁK Sass Bálint sass.balint@itk.ppke.hu témavezető: dr. Prószéky Gábor Doktoranduszi szeminárium 2008. november 7. 1 BÍRÁLATOK 2 KONFERENCIÁK 3 CFP DB 1 BÍRÁLATOK 2 KONFERENCIÁK 3
8. Regionális nemzetközi szervezetek II.: Az Arab Liga, az Iszlám Konferencia Szervezete és az ASEAN
8. Regionális nemzetközi szervezetek II.: Az Arab Liga, az Iszlám Konferencia Szervezete és az ASEAN Nemzetközi szervezetek joga 2010. október 28. 1. Az Arab Liga Vázlat 2. Az Iszlám Konferencia Szervezete