ESZIRAT október

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ESZIRAT 2004. október"

Átírás

1 ESZIRAT október Energetikai Szakközépiskola és Kollégium folyóirata ESZI-GÓLYABÁL OKTÓBER 15. Nemrég került megrendezésre iskolánkban az ez évi gólyabál. Ami meglátásom szerint jóra sikeredett, bár erről mindenkinek más a véleménye. Ezért megkérdeztünk néhány diákot és tanárt, hogy mondják el, mi jut eszükbe egy mondatban arról a szóról: GÓLYABÁL. Zsolt: Rossz volt az egész, úgy ahogy volt. Feri: Hét vezér volt, én Álmos voltam.,, Norbi: Rosszak voltak az osztályok, az együttesek még rosszabbak. Erik: Bevittem a kukát, ettem egy sült krumplit, aztán hazamentem. Bianka: Semmi. Kószó Krisztina tanárnő: Nem voltam Zoli: Fantasztikus volt. Szabi: Én nem mondok semmit... ott, de a műsorok jók voltak. Nos a megfogalmazások eléggé különbözőek, és lehet, hogy van, akinek teljesen más a véleménye, mint a fentiek. Akármit is mondtak a többiek, szerintem kár lett volna kihagyni. Bár lehet, hogy ezt azért írom, mert én is gólya vagyok. Suplicz Anita 9. A

2 Gólyatábor augusztus A Gólyatáborról tömören: Az elsősök érkezése és távozása között nagyrészt megvalósultak a tervezett programok, persze csak amiket az eső nem tudott elmosni. Ismerkedés, bemutatkozó versike a Duna parton, kommunikációs játékok, egy kis pancsolás a városi strandon, este villanyoltás utáni kiscsoportos rohangálások a kollégium folyosóján, ablakból kilógós műsor, amint a lányok az utca fiaival társalognak, fagyi helyett pizza-party a hidegre való tekintettel, a foci meccsek elúsztak az eső miatt, a várost sem nagyon fedezték fel a Gólyák csak egy-két bőrig ázott próbálkozó. Utolsó este a tábortűz körüli vidám műsorzárás a kollégium klubtermébe szorult, megint a víz miatt. Az utolsó nap az eső miatt el is maradhatott volna. Levontuk a tanulságokat: jövőre nem veletek és nem ugyanitt. Krémer M. Egy kísérő a gólyákról A tábor elején (még a beiratkozás óráiban) sok gólya a szeméből ki lehetett olvasni az elveszettséget, mert idegen környezetbe csöppentek. Én is éreztem hasonlókat tavaly. Jó érzés volt viszont végignézni azt, ahogyan pár nap alatt ezek a gólyák kezdtek összehaverkodni egymással, és az idegenkedés megszűnt létezni! Ez a gólyatábor lényege: ismerkedés, ökörködés, csajozás, pasizás (éjjeli fogkrémezés - Hajjaj, ha tudnátok, mennyi fogkrém fogyott idén a táborban...!). Így töltötték el szabadidejüket a gólyák. Hozzá kell tennem, a kötelező programok is egészen szórakoztatóak voltak: strandoltunk, sportoltunk, a suliban lévő foglalkozások is kifejezetten érdekesek és tanulságosak voltak, bár amikor nekem a tavalyi gólyatáborban korán reggel az osztályteremben babszemeket kellett számolgatnom, 30 gyerek. a kimenők lehettek volna hosszabbak... talán lehetne több a diákok kimenője.. Brigivel jó a tábor... túl korai takarodó.. nem lehetett átmenni a csajokhoz éjjel... nem kellett volna kikapcsolni az áramot... több áram este.. lámpaoltás utáni jó buli.. jó hűtő, jó kaja... jó és fárasztó volt... új biliárd dákó kéne... azt hittem rosszabb lesz... a kollégium tök szupi, csak kicsit korán kellett lefeküdni.. a vezető srácok jó fejek... kevés volt a zuhanyzó, azért jó volt a tábor... úgy érzem, barátokra leltem... korán volt ébresztő, takarodó.. a segítők aranyosak voltak.. nevét meg kellett jegyeznem, és X ország sorsáról kellett döntenem egy pihent szerepjátékban, akkor kicsit meg volt rombolva az arcom! Szerintem sok elsős hasonló véleménnyel van ez ügyben. (Kávé nélkül nem lehetett kibírni! Ott és ezért is szoktam rá a kávéra, azóta koffeinfüggő vagyok!) De ezért nem lehet a tábor szervezőit hibáztatni, hiszen én tehetek arról, hogy nem aludtam ki magam rendesen. Na úgy tűnik, nagyon elkalandoztam (már megint, szokásomhoz híven). A lényeg: a gólyatábor jó buli! Aki eddig valamilyen oknál fogva még nem volt, és továbbtanul, az ne hagyja ki, és legközelebb menjen el! Aki meg volt már, az tudja jól, hogy mennie kell! Szemelvények a gólyák véleményéből.. a végére egész jó lett Simon Balázs (Sicó) 10 / B

3 FADD DOMBORI TÁBOR augusztus A t á b o r ö t l e t é t d r. V ö r ö s s E n d r é n é n e k, ( n a r k o l ó g u s ) L ő r i n c z N o r b e r t n e k, v a l a m i n t t a n á r u n k n a k, K o z m a G y ő z ő n e k k ö s z ö n h e t t ü k, a m i a u g. 25- t ő l k e z d ő d ö t t. M i n t e g y k o r t á r s t o v á b b k é p z é s r e. t o v á b b i t u d á s a n y a g g a l. A t á b o r c é l j a e l s ő s o r b a n a z e d d i g m e g s z e r z e t t t u d á s a d r o g o k r ó l é s a z é l v e z e t i s z e r e k r ő l, m a j d a z t k i b ő v í t e n i g y a k o r l a t i, é s g o n d o l k o d t a t ó f e l a d a t o k k a l. E z e n f e l a d a t o k t ö l t ö t t é k k i a n a p j a i n k a t, ( n a p i 3-4 ó r a, d é l e l ő t t é s d é l u t á n i s ). M á s i s k o l á k b ó l i s j e l e n t k e z t e k k o r t á r s s e g í t ő k n e k, m i n d p é l d á u l a V a k B o t t y á n G i m n á z i u m b ó l, v a l a m i n t a z I. I s t v á n S z a k m u n k á s k é p z ő I s k o l á b ó l. É r k e z é s ü n k u t á n 3 ó r á s t á j é k o z t a t á s v e t t e k e z d e t é t a m á s n a p i p r o g r a m r ó l, m a j d e r r e a n a p r a s z a b a d e l f o g l a l t s á g o t l e h e t e t t t e r v e z n i m i n d e n k i n e k. A l e h e t s é g e s s p o r t o k : k a j a k, f o c i, p i n g p o n g, k o s á r l a b d a, r ö p l a b d a, ú s z á s. M i a r ö p l a b d á b a n j e l e s k e d t ü n k, é s s z e r e n c s é n k r e o l y a n n a g y s z e r ű d o l o g b a n v o l t r é s z ü n k, h o g y m e g i s m e r h e t t ü n k r o m á n i a i - j a v a r é s z t v e l ü n k e g y i d ő s f i a t a l o k a t, a k i k s z i n t é n s z a k k ö z é p i s k o l á b ó l j ö t t e k : G e o r g h é t, S i c á t, A d y t, A l e x a n d r á t, A n á t é s A n k á t. A b e s z é l g e t é s, v a l a m i n t a k o m m u n i k á c i ó n e m v o l t e g y s z e r ű, h i s z e n c s a k a n g o l u l t u d t u k e g y m á s t m e g é r t e n i. M i n d e n e s t é n k ú g y t e l t e l, h o g y m e g h í v t a k m i n k e t a h á z i b u l i j a i k r a. P e r s z e a z é r t v o l t a k n a p o k, a m e l y e k n e m v o l t a k é p p e n k e l l e m e s e k, m i v e l a z i d ő l e h ű l t é s a z é g b o r u l t v o l t. K e d v ü n k i s e l m e n t a s p o r t o k n é m e l y i k é t ő l, d e e z e k e t a p r o b l é m á k a t m e g o l d o t t u k a z e g y é n i l e g k i s z a b o t t f e l a d a t o k k a l. S z o r o s b a r á t s á g o k s z ö v ő d t e k p á r n a p a l a t t, é s t a r t ó s k a p c s o l a t o k i s a f i ú k k a l é s a l á n y o k k a l ( R E M É L E M ). E l v é g r e a z é r t j ö t t e k ő k i d e, h o g y m e g i s m e r j é k M a g y a r o r s z á g o t, m i p e d i g m á s e m b e r e k n e k v a l ó t a n á c s a d á s b a n s e g í t h e t ü n k e z z e l a z e l ő k é s z í t é s s e l. E l v á l á s u n k n e m v o l t k ö n n y ű a r o m á n i a i f i a t a l o k t ó l, e z t a c s o p o r t k é p i s m u t a t j a. P a p p T í m e a, H a n o l R i t a ÉLJ TISZTÁN,SZERTELENÜL! Az idei nyár júliusa a paksi középiskolások számára tartogatott egy tartalmasnak ígérkező programot.a cím tartalma természetesen a kábítószer használat elleni küzdelemre célzott és akik a Fadd Domboriban szervezett közel egy hetes összejövetelre érkeztek tudták, hogy mi vár rájuk. A tizenéves kortárssegítő diákok iskoláikban már dolgozgattak a mozgalomban, de ez a nyári képzés nem volt haszontalan azoknak a számára sem akik általános iskolás koruk óta végeznek prevenciós tevékenységet. Dr.Vöröss Endréné városi egészségnevelő tartalmas tréninget szervezett. Az időjárással nem voltunk túl szerencsések, mert esett is meg fújt is, de a mieink feltalálták magukat. Ebben partnerekre leltek Romániából érkezett diákokban, akik igazán belevaló társaknak bizonyultak. Néhányan csak angolul tudtak szót érteni egymással, de volt mutogatás, pantomím harsány kacagással kísérve. A képünk bizonysága szerint jó kis csapat jött össze, a végére barátságok szövődtek. A képzés után diákjaink iskoláikban tovább folytatják a munkát, hogy a tábor szlogenje, célja a mindennapokban is megvalósuljon: ÉLJ TISZTÁN: SZERTELENÜL! Kozi

4 Lido di Jesolóóó in két verzióban Réges-régen (sajnos) egy messzi-messzi országban Pár diák úgy gondolta, hogy elhagyják hazájukat, és pár tanár kíséretében nekivágnak egy hosszú és nagyon viszontagságos útnak, hogy eljussanak egy olyan helyre, ahol az élet csupa móka és kacagás, ahol mindig süt a nap, sosem esik az Másnap viszont hatalmas meglepetés ért minket: nem találtunk semmi zavaró okot, ami arra késztetett volna minket, hogy ne aludjunk. Bármenyire is elképesztő volt számunkra, ez a kirándulás nem a múzeumok látogatásáról szólt. Fel is voltunk háborodva Egész nap csak a semmittevés, meg mindenki azt csinál amit akar. Nem is tudtuk mit szóljunk Ezért elmentünk csúzda-parkba, ami nagyjából ilyen, mint ahogy látjátok, itt balra Bármennyire is szerettük volna, nem volt meleg, nem sütött a nap, csak eső és sötétség! És ami nagyon mélyen érintette a társaságot, az az volt hogy nem volt lehetőség Bungee-Jumpingra (bándzsiiidzsámpingra), amit nagyon sokan ki szerettek volna próbálni. De attól még el tudtuk viselni a teljes szabadságot, függetlenséget, gondtalan életet. (persze nagyon nehezen) A hülyeségben verhetetlen társulat mindig talált szórakozást, legyen az bármennyire is reménytelen helyzet, mint amikor elfogyott a folyékony kenyér (sör). A helyzet kilátástalanná vált. Nem tudtuk mit tegyünk. Szereztünk bringákat (mert ugye az iskola hozott 4 db-ot pár száz ember részére, nem is rossz arány, ugye?) Keresztül kasul átjártuk a gyönyörű Jesolót, és mikor már minden remény elveszett, a világ egy sötét alagútnak tűnt, amiből nincs kiút, megjelent a fény az alagút végén! Egy nagy smile-t ami egy nagyon nagy lelki nyomortól óvott meg minket a héten, hisz ott minden megvolt, ami nekünk kellett. Szíverősítő, rostos üdítők mint hígító eszköz, és persze erjedt szőlőlé, és még sok más vitaminokban gazdag innivaló, meg persze eső, és nagyon sok a szép autóóó! - (ennyi előzmény után, akár bele is kezdhetünk ) Az úgy volt Egy nagyon embertelen időpontban látott a társaság útnak. Persze késéssel mert anélkül lehetetlen elindulni valahova. Nagy nehezen túl lettünk rajta (ezzel nem is akarock fárasztani senkit) Ott vagyunk Jesolóban. Hihetetlen, de oda értünk. Első dolgunk a tenger vizsgálata volt kicsit közelebbről, mert azt a tévhírt kaptuk, hogy sós, és nem akartuk elhinni. A hidegre való tekintettel maradtunk a szíverősítőknél és az alvásnál. ennivaló is. Persze a tengert is meglátogattuk, jó párszor. Gondoljatok bele! Bársonyos homok, puha, és szinte édes, nem az a durva amit itthon megismertetek, nem beszélve a kristálytiszta tengerről, és a gyönyörű látványról, a hatalmas hullámokról, meseszép kagylókról, aranyos kis rákokról, kényelmes napozóágyak (mert persze

5 volt mikor kisütött a napocska) Egyszerűen visszataszító volt!!! Nem bírtuk elviselni nem ehhez szoktunk nem is jártunk tengerpartra sokat Volt amikor nem volt kedvünk sétálni 200 métert (mert ennyire messze volt a tengerpart) akkor csak a saját külön bejáratú medencénkben fürödtünk. Mint látható, kis hülyegyerek jöttek velünk, akik hülyeségben verhetetlenek. Sajnos persze eljött a vég, életünk egy szakaszának vége, amivel egy új vette kezdetét, és ez az iskolát jelentette (nem mintha nem szeretnénk imádott iskolánkat, csak a körülmények, és a morál is jobb volt odakint) De szívünk hazahúzott, így hát visszatértünk Gyönyörű hazánkba. Így telt a mi utunk 2004-ben, Olaszországban. (a kihagyott részekért elnézést kérünk, de a tanári kar tűréshatárát sértette volna, és ez a cikk most nem lenne itt ) Köszönet a 13.c osztálynak a képekért és a kimerítő történetért.. Gogolák Norbert, 13.C /és külön köszönet az újságot szerkesztő tanárnőnek, akinek köszönhetően ez a cikk most itt lehet! Köszönjük!/ Röpke emlékképek Eljött a várva-várt nap, szeptember 11. Az iskolával kapcsolatos gondokat egy időre elfelejthettük. Hajnali 4-kor már mindenki izgatottan várta az indulást, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy az osztályfőnökünk kapott egy telefonhívást. Az egyik osztálytársunk azt mondta, hogy elaludt. Végül, háromnegyed 5-kor csak elindultunk. Hát evvel megkezdődött az élet Az út a kelleténél hosszabb ideig tartott. Nem győztünk, hogy feküdni a buszon. Bár látni való az most is akadt, a hófödte hegycsúcsok most még, zöldelltek. Olaszország határát átlépve még nem volt semmi extra. Jesolo felé haladtunk, amikor már egyre csinosabb üdülő házacskákat láttunk. Nem volt hiány a szállodákból és a boltokból sem. Kellemesen csalódtam már a megérkezéskor, mert a látvány kárpótolt. Nagyon szép kilátás nyílt a tengerre, amelyet naplemente kísért. Hatalmas bőröndök, utazótáskák hevertek a földön. Majd mindenki elindult megkeresni a szállását. Az apartmanok tiszták, kényelmesek, felszereltek és otthonosak voltak. De erről, nem mindenki így vélekedett. Holtfáradtan lepakoltuk a csomagjainkat, majd egy hosszabb lélegzetű sétára indultunk, hogy megismerkedhessünk a város egy részével. Igazi mediterrán hangulat volt jellemző azon az estén, mert a pezsgés, a jó hangulat, a zene, a szüreti karnevál tette még izgalmasabbá az élményeket. Számomra ez egy időutazás volt szeptemberből-július közepére. Másnap az Aqvapark élményeivel lettünk gazdagabbak. Sajnos, aznap nagyon rossz időt fogtunk ki, esett az eső és fújt a szél, ennek ellenére mindenki jól érezte magát. A szállásra visszatérve, az utcán az éttermekből kiáradó, finom pizza és spagetti illatát éreztük. Hétfőn már, másképp láttunk mindent, a napsütötte tengerpartot, a telepített pálmákat, a hullámok sodrását és a part mentén lévő kagylók heverését. A kellemes homokban mezítláb sétáltunk. Kedden napsütéses reggelre ébredtünk, amikor is Velencébe hajóztunk. A Szent Márk téren zenészek szórakoztatták a turistákat. A szűk kis utcákban egymást érték a suvenieres boltok, amelyek néhol méregdrágának bizonyultak. A hidak alatt gondolák csalogatták az arra járókat. Délután nagyon fülledt idő volt, eleredt majd zuhogni kezdett az eső. Aztán visszahajóztunk a buszokhoz. Otthon megszáradtunk és kezdődött természetesen a késő éjszakába torkolló bulizás. Mindenki a számára legszimpatikusabb szállodába vegyült. Sajnos, nem tudtunk elutazni Burano és Muranoba, mert aznap szakadt az eső és hideg volt. A maradék időt a tengerparton töltöttük el és élveztük a még hátralévő napokat. Szombaton már a busz korán leparkolt, hogy hazafelé repítsen minket. Azt hiszem, mindnyájunkat szép emlékek fűzik majd ehhez a pár naphoz. Ez a kirándulás sok barátságot és ismeretséget hozott mindenki számára. Kakas Társia 12. D

6 A számítástechnika történetét bemutató kiállítás nyílt az ESZI-ben Neumann János életéről a számítástecnika történetéről nyílt kiállítás, melyet Kovács Győző nyitott meg, a Neumann Társaság alapítója, aki a 40-es évek óta közreműködője a számítástechnikai életnek. használni tulajdonképpen Kovács Győző villamosmérnök-számítástechnikus Pályafutása: A Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karának gyengeáramú tagozatán diplomázik. majd az MTA Kibernetikai Kutatócsoportjának tudományos munkatársa lesz. Az első hazai elektronikus számítógépeket fejlesztő csoport műszaki vezetője és az első hazai számítóközpont vezetője. Az első magyarországi PC-gyár, az SZKI alapította Sci-L igazgatója. Ő hozta létre Könyves Tóth Pállal az első számítástechnikai képes diák-havilap, a Mikroszámítógép Magazint és a Garay számítástechnika diákversenyeket A Társadalom Informatizálása program francia-magyar kormánybizottságának magyar elnöke. Nyugdíjas éveiben is aktív: számítástechnikai újságok szerkesztője, tudományos tanácsadó, a Magyar Teleház Szövetség elnöke, számítástechnikai műsorok munkatársa. Riport a tudóssal: Kovács Győzőt a TV Basic műsorból és még számos magyar informatikai lapból ismerhetjük. A nagy világot megjárt és Neumannt népszerűsítő szakember Szekszárdon érettségizett és esze ágába sem volt informatikusnak menni. Mindenképp rádió vagy televíziós mérnök akartam lenni. A számítástechnika egyáltalán nem érdekelt. Az évfolyamunknak legjobb négy tanulóját behívták az akadémiára és azt mondták, hogy mi fogjuk megcsinálni az első elektronikus számítógépet, bár egyikőnk se tudta, mi az. Tizenöt hónap múlva elkészült az M3. Ez tulajdonképpen egy Neumann elvú gép volt. Ahogyan Kovács Győző visszaemlékszik, sörtársaságként alakult meg valamikor a 60-as években a Naumann János Tudományos Társaság. A tanárúrnak akit Neumann-harcosnak is tartanak vitája akadt főleg az ameriakkal, hogy elfogadtassa a magyar tudós elégülhetetlen emlékét. A Neumann elvű gépek architekturálisan nem nagyon tértek el a mai PC-ktől. Azt a gépet, amit már lehetett Neumann János találta ki, melyet IAS-nek hívnak. A főiskolán tartott előadásából kiderül, hogy ő az egyetlen aki a sakkpartiban a számítógépnek szurkol. Ugyanis mint mondja, az is az ember, azaz a programozó ellen folyik. Azt hiszem, hogy körülbelül 10 éven belül a mai PC akkora lesz, mint egy telefon. Nem lesz billentyűje, hanem beszéddel tudunk majd vele kommunikálni. A nők hátrányba lesznek, mert nincs szivarzsebjük, pedig ez nagyon fontos lesz a ruhán, hiszen ebben fogjuk magunkkal hordani a számítógépet. Ez a számítógép képes lesz parancsokat, műveleteket végrehajatni a telekommunikásiós funkciók mellett. Meglátjuk. Eddig minden jóslata teljesült, csak egy kicsit előbb mint ahogy azt hitte. Az általa megnyitott és az ESZI-ben látható 31 tablóból álló kiállítás bemutatja Neumann János életét és munkásságát, valamint a magyar számítástechnika történetét. A rendszerváltás idején, ifjú matadorok elkezdték pocskondiázni azokat a dolgokat, amiről nem is tudták, hogy mik. Mindig visszavágtunk és magasabb szinten folytattuk azt amit elkezdtünk, ezeket a visszavágásokat mutatja ez a kiállítás is. Kerekes András, Molnár Dóra 10. B.

7 ESZI- GALÉRIA Makó András kiállítása október 11-én De van, aki lát közöttük, és szurokba hempereg és meggyújtja magát, hogy azok is lássanak: kétségbeesett világosság, eleven fáklya! /Weöres Sándor: XX. századi freskó, részlet/ Várakozás Az átalakulás és az életben vetett hit megragadására tettem kísérletet. Az élénken sugárzó háttér előtt a formák dinamikus mozgásban átalakulásban vannak. -foglalta össze a Makó András alkotói törekvéseit. Duna parti látomás A kép a bűn és a megtisztulás jelképe. A Duna-kanyart ábrázoltam, mely Paks egyik legszebb része - mondta a képről a szerző. A meleg tónusok, a sárgák a napfényre utalnak. Az alkotások a szürrealista stílus jegyeit mutatják. A szürrealizmus szó jelentése: valóságfelettiség; lényege, hogy az alkotók az értelem minden ellenőrzése nélkül állítanak egymás mellé össze nem illő dolgokat, mint egy álom vagy irracionális látomás kivetítéseit. A tudatalatti világ tartalmait akarják kifejezni, akárcsak a pszichoanalízis: nem véletlen, hogy a mozgalom atyja, André Bretoneredetileg pszichiáter volt, Freud tanítványa. Sigmund Freud, bécsi pszichológus azzal a tanításával forradalmasította az ember önmagáról való gondolkodását, hogy rávilágított: személyiségünk tudatos szférája alatt egy sokkal hatalmasabb és meghatározóbb mélyvilág működik, s ennek tényezői az ösztönök, a gyerekkori emlékek, biológiai adottságok határozzák meg igazából életünket. A szürrealisták időnként alkalmazott alkotómódszere is a freudista pszichoanalízisre emlékeztet: a művész teljesen ötletszerűen, minden racionális megfontolástól mentesen (félálomban vagy delíriumban) azt veti papírra, ami éppen eszébe jut. Az 1924-ben Anrdé Breton megfogalmazásában közzétett szürrealista kiáltvány is az álom fontosságát hangsúlyozza: Eljön az idő, mikor az álom és a valóság, ez a két, látszatra oly nagyon ellentétes állapot összeolvad valamilyen tökéletes valóságfelettiben, szuperrealitásban. Keresztes Nagy Zsófia, Klein Brigitta 10.B

8 A savas eső Nem újdonság, hogy az eső savas kémhatású. A földre hulló csapadék természetes savtartalma az előre haladott környezetszennyezés több mint ezer szeresére nőtt és környezetrombolóvá vált. A savas esők kialakulásának okai: Háromszáz millió évvel ezelőtt a Föld nagy részét trópusi eső erdők borították a hatalmas fák pusztulásuk után lassacskán szénné és olajjá alakultak át. Ezen ásványi anyagokat (fosszilis energiahordozók) nagy mennyiségben használjuk elektromos áram termelésére, illetve lakásaink és gyáraink fűtésére. Sajnos a fosszilis tüzelőanyagok nagy mennyiségű káros anyagot bocsátanak a légtérbe, amit a magas kémények elosztanak a térségben. kevésbé észlelhető, de jóval nagyobb területen okoz károkat a világban. Norvégiában, Svédországban, Skóciában, Kanadában és az USA keleti részén halak ezrei pusztultak el. Többségük alumínium-mérgezésben múlt ki. Az alumíniumot a savas eső oldotta ki a talajból, így került a folyókba. A halevő madarak közvetlen veszélynek vannak kitéve. Valószínűleg a ritka állatfajok (pl.: vidra) állománygyarapodása is megtorpant. A magas alumíniumszenezés a gerinctelen állatokat is sújtotta. Sok észak wales-i folyó partjáról eltűnt például a vízirigó, mert a táplálékául szolgáló rovarlárvák kipusztultak. Mit nevezünk savas esőnek? A szén és az olaj eltüzelésekor kén-dioxid és nitrogén-dioxid gázok szabadulnak fel. A kipufogógázzal még nagyobb mennyiségű gázok távoznak. Ezek a vegyületek a legfőbb károsító anyagok. A napsugárzás hatására a nitrogénoxidból további veszélyes anyagok keletkeznek, mint például az ózon. A felszálló légáramlatból kicsapódó mikroszkopikus vízcseppekben kén és nitrogén tartalmú savak keletkeznek. Mérgezett állatok Mielőtt az 50-es években megépítették volna a magas gyárkéményeket, és bevezették volna a füstmentes benzint, a környezetszennyezés csak az ipari központok környékén lévő zuzmókat és növényeket érintette. Manapság a szennyezés Erdőpusztulás Az európai erdőkben sok millió hektárt érint a savas esők hatása. Sok fa pusztulását a kén-dioxid okozza. Az autók kipufogógáza szintén megsemmisítő hatással van a beteg, ellenálló képességüket vesztett fákra. A felnőtt fákra is végzetes következményekkel járhat, hogy akár a legkisebb szennyeződés is képes megingatni a fagytűrő, valamit gombákkal és betegségekkel szembeni ellenálló képességüket. Mit tegyünk? Az USA-ban a káros anyagok határértéke egynegyede a Nagy-Britanniában érvényesnek. Az autókat olyan katalizátorokkal gyártják, amik a kipufogó gázokban lévő szénmonoxid és szénhidrogénnek 95%-át ártalmatlanítják. Svédországban és Németországban meszezni kezdték a tavakat és az erdőket, hogy a savtartalmukat semlegesítsék. Az olajipa milliárdokat áldozott arra, hogy az olajfinomítóit ólommentes benzin termelésre állítsa át. Ezek az eljárások alkalmasnak bizonyultak a probléma megoldására Müller József 11.A

9 Az ESZI DSE amatőr kosárlabdacsapata 2003/2004 Diákolimpiai csapatunk névsora: Ambach Bence Ede Boros Ádám Csapó István Hammer Tamás Kriszt Antal Lacza Zsolt Sitkei Gábor Szüsz Viktor Wolf István Wolner Péter A csapat edzője : Máté István A csoport taglétszáma az év elején biztatónak tűnt. 17 fő jelent meg az első szeptemberi edzéseken ez a létszám 22 főre felment. A tömeg alapján bizakodóan készültünk a diákolimpiára és a városi bajnokságra. December végére a létszám főre lecsökken. Voltak, akik tanulmányi eredményükre hivatkozva vagy sérülés miatt abbahagyták. Az amatőr diákolimpia döntőjére kevés csapat nevezett így, mint rendezők sikerült bejutnunk. A városi bajnokságban minden ki szerepelt, itt a játéklehetőség volt a lényeg nem az eredmény. Jövőre már ismerjük a körülményeket és a résztvevőket, több sikerrel szerepelhetünk. A 12 indulóból a 11. helyet értük el. Az amatőr kosárlabda diákolimpia döntőjét március között sikeresen rendeztük meg. Pozitív visszajelzéseket kaptunk a csapatok és a vezetők, jól érezték magukat. Az iskola és a DSE hírnevét országosan megnövelte ez a rendezvény. A teremdíjra kapott támogatást az alapítvány visszajutatta a DSE- nek. A 18 csapatból elért 12. hely az előző évi eredménynek felel meg. Szívesen rendezünk hasonló versenyeket csak a létszám 450 fő elszállásolása okozott nehézségeket. Paks, szeptember 29. Az év vége felé a létszám 6-8 főre csökkent. A vizsgák közeledte, a jó idő és lustaság lemorzsolta a létszámot. Szerencsére mérkőzésre mindig ki tudtunk állni, nem úgy, mint az ellenfeleink. Terveink: A nyár végén augusztus utolsó hetében edzőtábort hirdettünk a leendő elsősök között is. Várjuk az érdeklődőket. Indulunk a szekszárdi városi bajnokságban, melyre Ft nyertünk pályázat útján. Az amatőr diákolimpián szeretnénk hasonlóan szerepelni, és ha lehet, megrendezzük a döntőt. Az augusztusi edzőtáborozás eredményes volt. 12 fővel napi két edzéssel próbáltuk ledolgozni a nyáron felszedett kilókat. A társaság zömmel kezdőkből állt. Második nap után némi izomlázzal bajlódtak a fiúk, de ezt hősiesen elviselték. Szeptemberi tanévkezdéskor az edzések időpontjának meghatározása a múlt évek hagyományát követe. A bejáró tanulókat is figyelembe véve hétfő és szerda délután órától kezdődnek edzéseink, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk. Mérkőzéseink időpontjai a sportfaliújságon megtalálhatók Máté István ESZI DSE ügyvezető elnök

10 Érettségi örökzöldek Kosztolányi Boldog, szomorú dal /verselemzés/ A Boldog, szomorú dal az első világháború előtt íródott, de ekkor már kialakulóban volt. Az otthont a van egyszer, "jó takaróm fejezi ki és a telefon és az úti bőrönd már a távlat felé invitál. Ezen a ponton van a de fordulatszó, és itt következik egy mesterien megfogalmazott feleszmélés képe. Az ellentétes érzelmek végigkísérik, először csak halkan majd egyre hangosabban, végül egyeduralkodóként a műben kifejtett gondolatait. Újabb meglepő fordulat következik, mely a rémálmából felébredő költőt mutatja. Leírást kapunk magáról a rémálomról is, melyben Kosztolányi a háza padlóját kaparja. Kosztolányi élete folyamán elhanyagolta lelkének pallérozását, melyet aztán átvihetett volna a túlvilágra. Számomra az utolsó két sor egy szikrányi vallásosságot csen a műbe. A vége felé, mikor a költő keresi a hiányzó láncszemet az életéből, jól látszik a bizonytalansága. Ezzel nyomatékosít, és mintha megpróbálná magát győzködni, hogy van ezem, van még ezem is. De az éremnek mindig két oldala van, és neki valami hiányzik. Ebben az időben a fasizmus szeretett volna uralomra törni. Kosztolányi Dezsőnek az ételen és a szereteten kívül még vagyona is volt. A kert méretétől egészen a mák nagyságáig elmegy Kosztolányi. Mikszáth Bede Anna tartozása /novellaelemzés/ A Bede Anna tartozása című költemény egy novella. Kiküldik az előbbi bűnügy személyzetét, akik a tanúkból és vádlottakból állnak. Ennek a kislány ( Bede Erzsi) nagyon örült, hazament, miután elvégezte dolgát. Az író elég részletesen mutatja be a lányt, főleg a külsejét: Takarékos egy teremtés, délceg, arányos termet. Ez mind nagyon jó, ebből adódóan szoborhoz hasonlítja. Majd a bírák szinte sírva az érzelmek feltörése miatt hazaengedték Erzsit, Anna bűneit pedig eltörölték. Nem csak az ablakra fagyott jég árszt hideget, hanem az elnök szürke szemei és a hangja is hidegen hangzik. Itt kezd kibontakozni a problémahelyzet, ami a végzés maga. Az igazi probléma a galibából ered, amikor a lány megjelent a nővére helyett. Érezni lehet, miközben olvassuk, hogy pontosan meg van szerkesztve, és minden szereplő azt teszi, ami a dolga. Mikszáth Kálmán munkássága a szegény kispolgárok sorsára hegyeződött ki. Az első világháború előtti egyre növekvő feszültség már-már ki akart törni. Csak idő kérdése volt, hogy mikor pattan el az akkori rendszer lüktető ere. Az akkori média ha lehet így fogalmazni korántsem volt olyan közlékeny, mint napjainkban. Mikszáth Kálmán tudta, hogy az embereknek támaszra van szükségük, ezért hatalmánál és bátorságánál fogva papírra vetette nyugtató szavait, prózai formában. A Bede Anna tartozása című novellája tökéletes példa arra, hogy egy ártatlan leány miként éli meg a viszontagságos idők lassú perceit. Bő tájleírással, novellákra jellemzően in medias res alapú kezdése a helyszín bemutatásával folytatódik, ami tökéletes általánosítása az akkor elfogadott rideg normáknak. Az egész novella egy pár pillanatról szól néhány mozdulat és reakció kíséretében. Ahogy az ember olvassa, lassított, nagyon élesen részletező, rövid történetsorozat csorog végig. Szereplők és a helyzet bő jellemzése lassítja le a történés folyamatát. Ez a lassítás a dramaturgiát élesíti ki. Petőfi versei alapján a költészet feladata A költészetet nem lehet abbahagyni, hiszen egy életre szól, mit nem tanítanak az iskolában, a költők a vérükben rendelkeznek a hitvallással. Az Egy gondolat bánt engemet c. művében Petőfi ismét úgy jelenik meg, mint egy nyughatatlan hős, ezért ismét példaképpé növi ki magát. Az első szakaszban az ágyon való elhalálozás képét tárja elénk. Ez a halál számára túl lassú, és úgy érzi, hogy úgysem állna mellette senki, ezért más halált kér istentől. Szeretne ott lenni abban a csatában, amikor a zsarnokság utoljára csap össze a szabadsággal, és csak ezen a számára szent helyen szeretne meghalni. Amit ebben a műben leírt Petőfi, az bizony ember szájából nagy szavak. Ugyan elismeri, hogy el szokott követni hibákat, de ettől még nem kellene mindjárt nekiesni. A költőnek vannak érzelmei. Ezek az érzelmek nem csak a puszták, hanem a nők felé is vonzották a költőt. Leírja, hogy a költők fegyvere a toll és a nép. Erre Petőfi visszavág, hiszen ő látja, hogy nagyon hosszú út áll előttük, és majd csak akkor állhatnak meg, ha mindenki egyenjogú lesz, és mindenki akár egy asztalnál ehet. Verse arra hivatott, hogy elgondolkodtassa az olvasót azon, hogy minek van több értelme, ágyban párnák közt halni meg, vagy ott essem el én a zsarnokság ellen. Valamint meghatározzák, hogy a mű témája nem lehet akármi. Az immár formailag felvilágosult írókat felszólítja: Előre hát mind, aki költő! Gyűjtötte: GyO

11 2001/2002 I. 2001/2002. II. 2002/2003/ I. 2003/2004 I. 2003/2004 II. A tanulmányi eredmény és létszám/100 A TANULMÁNYI HELYZETRŐL / TANÉV Az iskola tanév végi tanulmányi átlaga 3,7, ez a tavalyi év végéhez viszonyítva 0,02 romlást jelent. Az osztályok közül csak a 9. C ért el 3 egész alatti eredményt. Gyenge teljesítményt értek el tanulóink földünk és környezetünk tantárgyból (9. C), biológiából, 2,73 (10. D). A felsőbb évfolyamosok közül a leggyengébb teljesítményt a 13. H osztály nyújtotta fémipari technológia tantárgyból. A legjobb osztály a 13. F, melynek átlaga 4,90. A tanulmányi versenyeken sokan indultak, azonban kiemelkedő eredményt tanulóink a szakmai versenyeken értek el, melynek következtében az alábbi tanulók felvételt nyertek szakirányú főiskolára, egyetemre, illetve mentesültek a szakmai vizsgák letétele alól: Széles László 13. H, Juhász Sándor 13. C, Kasléder Albert13. C. A közismereti tantárgyakból ebben a tanévben kiemelkedő versenyeredmény nem született. A legjobb eredmények: Juhász Éva 12. F osztályos tanuló az országos helyesírási versenyen 20. helyezést, Nemes Lajos 10. B az Irinyi Kémia versenyen 9. helyezést ért el. Több tantárgyból tanítványaink bejutottak az OKTV II. fordulójába, illetve egyes tanulmányi versenyek döntősei lettek. A nyelvvizsgák száma örvendetesen emelkedett, a 2003/2004. tanév során angol nyelvből 35-en tettek középfokú C típusú nyelvvizsgát, német nyelvből 11 fő ért el hasonló eredményt, egy tanuló, Bohnert Orsolya felsőfokú nyelvvizsgát tett. A létszám és a tanulmányi eredmény kapcsolata az elmúlt 6 félévben: Tanév: Létszám: Iskolai tanulmányi átlag: 2001/2002 I. félév 393 3, /2002 tanév vége 378 3, /2003 I. félév 466 3, /2003 tanév vége 467 3, /2004 I. félév 503 3, /2004 tanév vége 499 3,70 6 A tanulmányi eredmény és a tanulói létszám kapcsolat 5 Létszám 4 3 Tanulmányi átlag Létszám Átlag Tanévek 2002/2003/ II.

12 AZ OSZTÁLYOK TANULMÁNYI RANGSORA A ES TANÉV ÉV VÉGI STATISZTIKAI ADATAI ALAPJÁN Beíratkozott: Kimaradt: Tan. átlag: Sorsz. Osztály OKJ. Szak megnevezése: Összesen: Ebből Összesen: Ebből leány: leány: 1 13.F Menedzserasszisztens , F Menedzserasszisztens , B Műsz orientáció (11) , D Gazd. orientáció (15,16) , G Környezetvédelmi techn , B Informatika , C Ipari elektronikai techn , B Műsz orientáció (11) , D Elektrotechnikai techn , D Közgazd / ügyvitel , C Ipari elektronikai techn , B Számítástechnikai progr , C Műsz orientáció (12) , A környezetvédelmi techn , D Gazd. orientáció (15,16) , B Számítástechnikai progr , A Műsz orientáció (14,13) , H Fémipari minőségbizt , A Műsz orientáció (14) , C Műsz orientáció (12,13) , C Elektronika / gépész ,89 Összesen: Átlag: 3,70

13 ADVENTI SZAVALÓVERSENY Felhívás! Az adventi ünnepi készülődés idejére ismét szavalóversenyt hirdetünk iskolánk tanulói részére. A verseny időpontja: december 9. (csütörtök) du. Helye: iskolánk könyvtára A versenyen induló tanulók (9-12. évfolyam) két verssel nevezhetnek az egyik mű: költőknek költőkről, művészekről írott verse legyen, a másik szabadon választott alkotás lehet. Itt mellékelünk egy korántsem teljes listát a választás megkönnyítésére A versenyre magyartanáraitoknál jelentkezhettek, a mű kiválasztásában is tőlük kaptok segítséget. Költők költőkről Ady: Puskin Paul Verlaine álma Csokonai Vitéz Mihály Ilosvai Selymes Péter Arany: Válasz Petőfinek Episztola petőfihez Levél Jókaihoz Babits: Arany Jánoshoz Ady Endréhez Petőfi koszorúi Dante József A.: Ady emlékezete Ady Endre helyett mondom Illyés Gyulának Juhász Gyulához Juhász gyuláról való nóta Kosztolányi Petőfi tüze Thomas Mann üdvözlése Weöres S.: Füst Milán Juhász Gyula: Shakespeare estéje Madách Hamlet Petőfi-kép Válasz Ady Endrének Bujdosó Balassi Episztula Dutka Ákosnak Boccaccio énekel Liszt Ferenc emlékezete Ének Arany Jánosról Beethovenhez An. Banoclaire Gulácsy Lajosnak Petőfi szelleméhez Ének Jókairól Hódolat Jókainak Krúdy Gyulának Móricz Zsigmondnak Michelangeló Kosztolányi: Arany alapra arannyal Ének virág Benedekről Nagy László: Csontváry József Attila Búcsú Tamási Árontól Nemes Nagy ágnes: Mint Thomas Mann, ha múltba kémlel Kormos István: Irkalap Sinka füzetéből Jékely Párizsban Ilyés: Babits visszhangján Bernáth Aurél egy képe alá Bevezetés egy Kodályhangversenyhez Kányádi Sándor: Illyés Gyula In memoriam Szilágyi Domokos Baka István: Petőfi Vörösmarty Zrínyi Ady Endre vonatán Liszt Ferenc éjszakája Hal téri házban Kányádi Sándor: Arany János kalapja Weöres Sándor Szabó Lőrinc Kós Károly arcképe alá Kodály Weöres Sándor: Kassák Lajosnak Kodály Z. 70. Születésnapja Petőfi hangja Scholz Erik képeire Tolsztoj Vers Babits Mihályról Vihar Bélának Babits-embléma Bartók Béla Dsida Jenő emlékének Egry József Füst Milán emlékére Goethe Illyés Gyulának Jékely Zoltán: Ráfogások Ovidiusra Schubert-inoskáció Ágh Istvánnak Kormos.. kérdezem Ovidius álma Pilinszky János: In memoriam F.M. Dosztojevszkij József Attila Van Gogh imája Áprily Lajos: Beeth9ven halála Amerre Dante járt Mint Shelley Milton Jékely Zoltán: Nizsinszkihez Weöres Sándornak Chaplin-óda Petőfi utolsó dala Krúdy Gyula igézése

14 Mindenszentek és halottak napja, november 1. és 2., a halottakra való emlékezés ünnepe Az ünneplés és a gyász napjai ezek, amikor a néma könnyektől a hangos zokogásig utat törhet magának az emlékezés, a fájdalom. A novemberi hideg csendben mintha csak megelevenednének Ady Endre fájóan szép sorai: Ó hányszor kell a sírra néznünk, Hogy vigasztaljuk önmagunk, Dobjuk el a tettető álcát: Ma ünnep van, ma sírhatunk. /Ady: Halottak napján / A november elsején megtartott Mindenszentek napját, a másodikán (vagy ha ez vasánapra esik, akkor harmadikán) megült Halottak napját csak a 9. és 10. század óta ünnepli meg az egyház, volt. A korai kereszténységben az egyházi életért, a hitért vértanúságot szenvedettek számára lassan kifogyott a naptár. Egy napot kellett választani a "kimaradtaknak", ez lett Mindenszentek napja, ami Rómában rögzült. A középkorban a halottak napja annyiban volt más minden halott tisztelethez képest, hogy a személyes halottakra való emlékezés ünnepét egy naphoz kötötték. A november elsejei Mindszentet Krisztus után 835 óta, a másodikán tartott Halottak napját pedig 998 óta tartja meg az egyház. Az egész magyar nyelvterületen szokás volt ekkor a sírok megtisztítása, virággal díszítése. A római katolikusok a halottak lelki üdvéért régóta gyertyát gyújtottak a sírokon. Mindkét napot a néphagyományban számos hiedelem övezi. Néprajztudósok szerint nálunk a földművelő nép gazdasági esztendejét is a mindenszentek és a halottak napja zárta. Országszerte az élők szokása volt, hogy ekkor kalácsot sütöttek, amit a koldusok között osztottak szét imádságuk fejében. Eléggé általános hiedelem volt az is, hogy a halottak ezen a napon fölkelnek sírjukból és hazajárnak. Ezért aztán éjszakára több helyen megterítették az asztalt, hogy a látogató ne maradjon éhen, s ne bosszulja meg magát az élőkön. Göcsejben például egész nap sütöttek, főztek, nagy lakomát csaptak, s éjfélig a kísértetek órájáig szólt a muzsika. Mindenesetre a halottak ünnepén a halottak nyugalma végett nem illett nagyobb házimunkát végezni, mosni, varrni, takarítani. A harang szól Sokfelé úgy tartották, hogy mindenszentek és halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban. Erre a hétre munkatilalom is vonatkozott. Nem volt szabad mosni, meszelni, a földeken dolgozni, mert mindez bajt hozhat a ház népére. E hiedelmek ma már kiveszőben vannak, de mindkét nap városon és falun ma is egyaránt a halottakra való emlékezés ünnepe. Ilyenkor benépesülnek a temetők, s a virággal borított hantokat körülállják a távolra szakadt hozzátartozók is, hazahívja őket a szülőföld, az ősök, a családtagok sírja. Az elmúlás, a halál gondolata beleillik a novemberi növényvilág, a pihenni térő természet hangulatába. Ilyenkor főképpen a krizantém az, amely mint a múló év utolsó virága szeretteink sírjára költözik. A gyertyagyújtás Gyertyát gyújtunk, hogy a hiedelem szerint a szegény fázós lelkek ennek fényénél melengessék magukat, másrészt, hogy a fénynél visszataláljanak sírjaikba, s ne háborgassák tovább az élőket. Gyertyát gyújt mindenki felekezeti hovatartozás nélkül, hogy az emlékláng pislákoló fénye, az elhunyt kedves alakja köré vonja gondolatainkat. A gyertyák a halottakért égtek, a tűz megtisztulást hoz. Mindenszentek ünnepén, a halottak napja előestéjén a sírok néhány órára fénybe öltöznek. A katolikus hit az üdvözültek, a szentek emlékének szenteli november 1- jét, s november 2-át mindazoknak, akik már eltávoztak a földi világból. A gyertyaláng Krisztus jelképe is, aki meghalt az emberekért, hogy elhozza a megváltás fényét. A mindenszentek napja az összes szent ünnepe A tél rámutató napja november elseje. Délután megtisztítják, estére pedig gyertyákkal kivilágítják a sírokat. Odahaza annyi gyertyát gyújtanak, ahány halottja van a családnak. A szokás szerint éjjelre kenyeret és bort, vagy más, jelképes ennivalót tettek az asztalra, mert ilyenkor a hagyomány szerint a holtak hazalátogatnak. A halottak napja, vagyis másodika a tisztítótűzben szenvedő lelkek ünnepe. Ez a nap a lelkek emlékezete. A két napra vonatkozó szokások az idők során összekeveredtek. A napra vonatkozó tiltások egész hétre érvényesek. Lti

15 In memoriam Kiss Józsefné ( ) E m e s e e l m e n t V a l a h o g y a l e g h i h e t e t l e n e b b d o l g o k t ö r t é n n e k m e g a l e g v á r a t l a n a b b u l. H i s z e n k é t h e t e s i n c s, h o g y a k é t s z i n t ű é r e t t s é g i r ő l f é l d é l u t á n o n á t b e s z é l g e t t ü n k. M ú l t p é n t e k e n m é g k i s u n o k á d d a l k é z e n f o g v a m e n t é l k i s z e r e t e t t i s k o l á d b ó l, a z E S Z I - b ő l. K e l l e m e s h é t v é g é t k í v á n t a m a k k o r N e k e d. M o s t k i d e r ü l t, h o g y uto l j á r a. A d ö b b e n e t t a r t f o g v a b e n n ü n k e t, k o l l é g á i d a t, a z ó t a i s k é r d e z z ü k e g y m á s t : E n n e k v a l ó b a n í g y k e l l e t t t ö r t é n n i e? É s n i n c s v á l a s z a s o k - s o k m i é r t r e. C s a k a m e g m á s í t h a t a t l a n, m e g f e l l e b b e z h e t e t l e n t é n y t é r z é k e l j ü k : N e m l e s z e l t ö b b é k ö z t ü n k. N e m h a l l j u k t ö b b é h a l k, k e d v e s s z a v a d, b a r á t s á g o s, m o s o l y g ó t e k i n t e t e d. I s k o l á n k, a z E S Z I a l a p í t ó t a g j a i k ö z é t a r t o z t á l. S o s e m f e l e d j ü k, h o g y m e n n y i t s e g í t e t t é l n e k ü n k, a k é s ő b b é r k e z ő k n e k. I g a z k o l l e g i a l i t á s t é s s z a k m a i m i n ő s é g e t i s t a n u l t u n k T ő l e d. F e l ü l m ú l h a t a t l a n v o l t á l a l á n y o s z t á l y o k m a t e m a t i k a t a n í t á s á b a n. K i t a r t ó, s z í v ó s m u n k á v a l é s k e d v e s s é g e d d e l, s z i n t e a n y a i s z e r e t e t e d d e l m i n d i g s i k e r ü l t a l e h e t ő l e g t ö b b e t k i h o z n o d t a n í t v á n y a i d b ó l. A z ő h á l á j u k é s s z e r e t e t ü k m á r ö r ö k r e V e l e d m a r a d. T ö b b b e l s ő é s k ü l s ő e l i s m e r é s n e k i s r é s z e s e v o l t á l. E z e k k ö z ü l t a l á n a l e g n a g y o b b a m é g P A R t - o s k o r u n k b a n k a p o t t c é g g y ű r ű k i t ü n t e t é s v o l t, a m i v e l a z a k k o r i c é g v e z e t é s i s e l i s m e r t e m u n k á d s z í n v o n a l á t, m i n ő s é g é t. M i k o l l é g á i d e g y i g a z b a r á t o t i s e l v e s z t e t t ü n k B e n n e d, é s t a l á n e z a l e g f á j ó b b. M i n d i g s z a v a t a r t ó, s e g í t ő k é s z v o l t á l, o l y a n e m b e r, a k i v e l s z e m é l y e s d o l g o k a t i s m e g l e h e t e t t b e s z é l n i. S z i n t e m é g é s z r e s e m v e t t ü k, h o g y n y u g d í j b a m e n t é l. A z ó t a i s á l t a l á b a n m a g a s ó r a s z á m b a n s e g í t e t t e d m u n k á n k a t. M o s t i s n a g y o n n a g y s z ü k s é g ü n k l e n n e m é g R á d. H i á n y o d n a g y o n n e h e z e n l e s z p ó t o l h a t ó. M i, k o l l é g á i d, m e g í g é r j ü k, h o g y s z e l l e m i s é g e d e t t o v á b b v i s s z ü k. E m l é k e d e t k e g y e l e t t e l ő r i z z ü k. K e d v e s K o l l é g á n k, B a r á t u n k n y u g o d j b é k é b e n! Á. T.

16 Átadták a tanirodát Az iskolán belüli átadás után október 7-én délután az iskola külső partnerei előtt is megnyitották az ESZI tanirodáját a 3. emeleten. A terem korszerű számítógépekkel, nyomtatóval, fénymásolóval, lamináló géppel, telefonnal és belső vonallal, faxszal és sok egyéb felszereléssel rendelkezik, ami csak kell egy irodában. A közgazdasági és ügyviteli szakmacsoport tanulói virtuális cégeket alapítanak és ott valós körülmények között láthatják, hogy mi vár rájuk a nagybetűs életben és kitűnően felkészülhetnek rá: szerződéseket kötnek, különböző A taniroda Sokaknak dicsekedtem vele, mind ESZI-s tanulóknak, mind otthoni barátaimnak, hogy milyen szuper termet kaptunk! A fogadtatás igen sokszínű volt. Kezdeti lelkesedésem azonban kénytelen volt lelohadni, mikor kedves évfolyamtársaim közölték, hogy ők nem is tudták, hogy ilyen van az iskolájukban. Volt, aki lenéző arckifejezését nem leplezve csak annyit mondott, hogy nálatok még csak most csinálták meg? De hivatalos iratokat töltenek ki, terveznek, kiviteleznek. A tanirodát természetesen osztályfőnöki órákon más osztályok tanulói is megtekinthetik, érdemes. Végül egy kis költői szárnypróbálgatás: Taniroda Háromszáznégy kettévágva, Diákok tanirodája Lett a terem egyik része, Irodák közt szépek szépe. Kütyük, ketyerék mindenhol, Minden csakis a legjobból. Másol, nyom és laminál is, Kávé is van, kiskanál is. Forog a szék, fel-le mozog, Sajtkukac alatt sem nyikorog. Faliújság überall, Szárazlevél jól dukál. Tancsinéni nagyon figyel, Tőlünk bizony sosem megy el. Cég profitál, még sincs pénze, Virtuális minden része, Azt mondom, hogy Te is nézd meg! Izéke mikor válaszként meglepődöttséget és ámulatot láttam az arcokon úgy éreztem, hogy joggal érezhetem magamat büszkének, hogy ide járhatok. Ekkor jöttem rá, hogy nemhiába vettem ki részem a taniroda megnyitójából, és nemhiába öltek annyi munkát tanáraim és pénzt az iskola vezetősége ebbe az irodába. Mert hiszen sokórányi munkába és sok millió forintba került az az iroda, mely 304-es hodály tantermet felváltotta. Ez úton is szeretném megköszönni mindazoknak, akik eme csodálatos iroda létrejöttét lehetővé tették és segítették. És, hogy valójában miért is olyan csodálatos ez a terem? Vegyük sorra azon tárgyi eszközöket, melyek hozzásegítik a kedves tanulni vágyókat a hőn áhított tudás megszerzéséhez: 23 db számítógép hogy ne felejts el gépelni, szerkeszteni, na meg persze levelezni se:) - számos belső telefon sajnos külső vonalra nem lehet telefonálni - fax gép - nehogy meglepetést okozzon majd a munkahelyeden - nyomtató és másológép senki ne merje magán célra használni!!!!!!!!! - iratmegsemmisítő - azoknak a papíroknak, amikre nem vagy büszke lamináló gép - azoknak a papíroknak, amikre büszke vagy -. Persze nem csak munkából áll az élet Ha vendéged jön, mit teszel? Megkínálod kávéval, teával aztán tálald stílusosan. A tanirodában ezt is megteheted, hiszen kávé és teafőző egyaránt van, valamint pohár- és étkészlethiány sincs. Ha már étkészlet, akkor evés nem tudtad megenni a szendvicsed teljesen a 10 perces szünetben, amiből 7,5 percet a büfé sorában állva töltöttél? Semmi gond, hiszen beteheted a hűtőbe is akár, ha nem késik a tanár, és ez által nem tudod megenni a terem előtt. Ugyanis a gépek érdekében NEM LEHET BENT ENNI, SE INNI! De persze nem panaszkodom, ezért azt sem mondom el, hogy szünetekben ki kell jönni a teremből, és kint a folyosón lovak módjára kell elfogyasztani tízórainkat. Ups Elszóltam magam Persze mindez az elővigyázatosság jogos, hiszen védeni kell a milliókat. Még egyszer köszönök szépen mindent mindenkinek. Magunknak (osztályomnak) is köszönöm, hogy hozzátettünk a taniroda sikeréhez, még akkor is, ha mi már csak egy évig élvezhetjük a pénz eme megjelenési formáját. Saárossy Kata 13. F Impresszum/ a október havi számban közreműködtek: Felelős kiadó: Ronczyk Tibor Szerkesztők: Diákok: Domonkos Csaba, Hum László, Kanczler Enikő; Tanár: Leimsziderné Tóth Ildikó Lektor: Leimsziderné Tóth Ildikó Szerzők: Árokszállási Tibor, Gogolák Norbert, Gyöngyösi Olga, Hanol Rita, Keresztes Nagy Zsófia, Klein Brigitta, Kozma Győző, Kakas Társia, Leimsziederné Tóth Ildikó, Kerekes András, Krémer Mária, Máté István, Molnár Dóra, Müller József Németh Szabolcs, Papp Tímea, Ronczyk Tibor, Saárossy Kata, Simon Balázs, Suplitz Anita

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

A mi fánk. Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és

Részletesebben

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens Egy hónap Hollandiában Nagy Nikolett Fogászati asszisztens A kezdetek Úgy érzem, duplán is szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült kijutnom Hollandiába.Egyrészt, mert hatalmas élményt jelentett számomra

Részletesebben

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek

IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek Benei Hírmondó IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa Önkormányzati hírek Az önkormányzat képviselő-testülete 2011. február 14-én testületi ülést

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az első "o" betűnél még ő

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Jézus vére, ments meg minket!

Jézus vére, ments meg minket! ÜZENET A CSÉPAI, SZELEVÉNYI, TISZAUGI ÉS TISZASASI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEK TÁJÉKOZTATÓJA V. évfolyam, 6. szám, 2007. július HÍREK, INFORMÁCIÓK, LELKISÉG, GYERMEKSAROK Jézus vére, ments meg minket!

Részletesebben

Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM

Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM Az osztályozó vizsga követelményei Szakközépiskola IRODALOM Az irodalom tantárgy osztályozó vizsgáján az osztályzat kialakítása az egységes követelmények szerint történik (40%-tól elégséges). Írásbeli

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel. Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez

Részletesebben

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné

HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné HONISMERETI SZAKKÖR Készítette: Rémai Lászlóné Foglalkozás száma: 1-2 A foglalkozás anyaga: Alakuló foglalkozás. A szakkör célja, feladata, kapcsolódás a történelem tantárgyhoz. Anyag és eszközhasználat

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

Szóbeli tételek. Irodalom. 9.évfolyam. I. félév. 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma.

Szóbeli tételek. Irodalom. 9.évfolyam. I. félév. 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma. 9.évfolyam 1. Mi a Biblia? Két fő része? Ismertessen egy-egy történetet részletesen! 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma. 3. Homéroszi eposzok:

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János.

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János. Debrecen Poétái Ady Endre Csokonai Vitéz Mihály Kölcsey Ferenc Arany János Tóth Árpád I.évfolyam 1.szám 2010 november Készítette: 11.D Szerkesztők: Rabb Franciska, Nádró Veronika, Zámbó Gabriella, Olexa

Részletesebben

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZLEPÁK BÁLINT A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZEMLE Összefoglalás Tanulmányom témája az általános fogászati ellátásban résztvevő fogorvosok

Részletesebben

Szerintem vannak csodák

Szerintem vannak csodák Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy

Részletesebben

A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink:

A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink: A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink: A MESEMONDÓ VERSENYEN, Pakson 2014. október 20-án STINGLI JÓZSEF 3. helyezést ért el! A BOLYAY ANYANYELVI

Részletesebben

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Megmérettetések 65 Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Országos középiskolai tanulmányi verseny Biológia Tallós Zsófia 12. C 27. hely tanára: Babay-Bognár Krisztina Szép magyar beszéd

Részletesebben

EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.)

EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) Egy csodálatos helyen, fantasztikus környezetben, nagyszerű emberek között, négy hétig. Először is ott kezdeném, hogy Velence leírhatatlanul szép.

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Húsvét a Bruderhofban

Húsvét a Bruderhofban Húsvét a Bruderhofban 1998 augusztusában Gyurka bácsi bíztatására az akkor 6 fős családunk elrepült az angliai Beech Grove nevű protestáns eredetű, megújult hutteri gyökerű családközösségbe. Erről a 6

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

Fotó és művészetterápiás tábor

Fotó és művészetterápiás tábor Fotó és művészetterápiás tábor Második alkalommal rendeztük meg Fotó és művészetterápiás kurzusunk lezáró eseményét egy hetes táborozás formájában. A hét elején hétfőtől szerdáig a felnőtt résztvevőkkel,

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

Az 1 Krón 1,1-ben is említik valamint a: Jób 31,33; Lk 3,38; Róm 5,14; 1 Kor 15,22, 45; 1 Tim 2,13, 14.

Az 1 Krón 1,1-ben is említik valamint a: Jób 31,33; Lk 3,38; Róm 5,14; 1 Kor 15,22, 45; 1 Tim 2,13, 14. Alig tudjuk elképzelni, hogy milyen lehetett az, amikor Ádám volt az első és egyetlen ember a Földön. Biztosan magányos volt egyedül. Ádám számára ez természetes volt, még soha nem ismert egy másik embert.

Részletesebben

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy

Részletesebben

Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról

Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról PAPP ZSOLT Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról Összefoglalás A nehéz sorsú, hajléktalanszállón lakó, AIDS betegségének állandó fenyegetettségében élő szerző a halálról, félelmeiről,

Részletesebben

Karácsony máshol, máshogyan

Karácsony máshol, máshogyan Karácsony máshol, máshogyan A karácsonyt sokféleképpen lehet ünnepelni, s mivel a téma nem is oly régen még aktuális volt, gondoltam, pár újonnan szerzett információt közölnék iskolánk szorgalmas diákjaival:

Részletesebben

Mondjam vagy mutassam?

Mondjam vagy mutassam? I évfolyam 1.szám 2011 szeptember-október-november A Montágh Imre Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és EGYMI lapja MONDJAM VAGY MUTASSAM Iskolánk névadója, Montágh

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör

Részletesebben

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok 2005/6 Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek,

Részletesebben

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak *

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak * EVALUÁCIÓ MÁJUSI CSEREPROGRAM 1. Milyen volt a tíznapos októberi csereprogram szervezettsége? - jó volt ****** - érdekes programok voltak ******** - jól szervezett volt ******** jó volt a programok aránya

Részletesebben

A szenvede ly hatalma

A szenvede ly hatalma Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2017/2018.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2018. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 45. hely 90,4%

Részletesebben

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki válaszolt: Mika Ági néni 1. Mikor járt a sulinkba? 1976-tól 1984-ig. 2. Melyik teremben volt az osztálya? Az info. 3.

Részletesebben

Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n

Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n Előkészületek 2008. február 29-én jöttem Németországba, Wilhelmshaven-be a kötelező gyakorlatom eltöltésére, mely 3

Részletesebben

Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)

Részletesebben

K S É Z S Í Z TE T T E TE T : E : NG N U G Y U E Y NN N É N CS. E R E I R K I A

K S É Z S Í Z TE T T E TE T : E : NG N U G Y U E Y NN N É N CS. E R E I R K I A 2015. október 16. OLVASÁS ÉJSZAKÁJA KÉSZÍTETTE: NGUYENNÉ CS. ERIKA Olvasás éjszakája Ideje: 2015. október 16. éjszaka (20.00 órától másnap reggel 8.00 óráig) Célja: Az olvasás népszerűsítése, az olvasni

Részletesebben

Halottas szokások a székesfehérvári Felsıvároson és Sárkeresztesen

Halottas szokások a székesfehérvári Felsıvároson és Sárkeresztesen IGARI ERZSÉBET Halottas szokások a székesfehérvári Felsıvároson és Sárkeresztesen ADATTÁR Összefoglalás A halál mindig is az élet része volt, és ezt a tényt a korábbi generációk természetes módon kezelték.

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

Visszatekintés... Egészség- és sportnap. Szent Lőrinc Diákújság. kellemesen elfáradva várta az eredményhirdetést. ezeket kipróbálhatták,

Visszatekintés... Egészség- és sportnap. Szent Lőrinc Diákújság. kellemesen elfáradva várta az eredményhirdetést. ezeket kipróbálhatták, Szent Lőrinc Diákújság I. évfolyam, 1. szám A hírlevél Visszatekintés... Egészség- és sportnap A tartalomból: Egészség-és sportnap 1 Az Egészség-és sportnap megrendezésére 2015.május 20 -án került sor

Részletesebben

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,

Részletesebben

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE IV. évfolyam 1. szám 2011. január Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Őszinte téli fák Bódás János Hazug a nyár

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

A pillangófa. Olvasószint: B. Mester Györgyi meséje nyomán. Angelov Kati képei. Megoldások: A pillangófa. Magyar ábécéposzter Olvass magyarul!

A pillangófa. Olvasószint: B. Mester Györgyi meséje nyomán. Angelov Kati képei. Megoldások: A pillangófa. Magyar ábécéposzter Olvass magyarul! Az Olvass magyarul! kiskönyvsorozat azoknak a tengeren túl élő magyar gyerekeknek készül, akik az angol mellett magyarul is tanulnak írni és olvasni. Természetesen a világ bármely részén élő magyar gyermekeknek

Részletesebben

MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI?

MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI? MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI? az ifjúság nevelése egy olyan országban, mely létéhez és szabadságához ragaszkodik, tekintettel minden honpolgárnak hazája iránti kötelességére, tökéletes kell, hogy legyen (Széchenyi

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő

ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő (Előzetesen írtam!) Ezt a színházat megelőlegezem magunknak, mert csak hétfőn kerül rá sor. Én azonban nagyon rosszul vagyok, még

Részletesebben

Aki nélkül nem lehetne Karácsony

Aki nélkül nem lehetne Karácsony III. évf. 4. szám 2014. december A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség időszakos kiadványa Aki nélkül nem lehetne Karácsony Bármikor, bárhol végbemehet egy ilyen kérdezz-felelek: - Mi kell a Karácsonyhoz?

Részletesebben

Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium

Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Beiskolázási nyílt nap Szülői értekezlet 2018. szeptember 12. Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Sok szeretettel köszöntjük a kedves Szülőket, Hozzátartozókat, Érdeklődőket!

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV. MEGNYITÓ MŰSOR: Köszöntő: (Földi Erika)

FORGATÓKÖNYV. MEGNYITÓ MŰSOR: Köszöntő: (Földi Erika) FORGATÓKÖNYV Esemény: Madarak és fák napja Időpont: 2014. május 12. (hétfő) A program szervezői: Földi Erika, Török Éva, Vinnai Krisztina, Helyszín: PARK, Művelődési ház előtti terület, Iskolai ebédlő

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola Iskolánk harmadikos és hatodikos tanulói szeptember végén idén is erdei iskola projekt keretében természet közelben tanultak öt-öt napig.

Részletesebben

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap s z e p t e m b e r aug 26 aug 27 aug 28 aug 29 aug 30 aug 31 1 10.00 alakuló munka és balesetvédelmi oktatás 9.00 osztályozó vizsgák, mukaközösségi ek 9.00 e napló napja, munkaközösségi ek gólyatábor

Részletesebben

A MATEMATIKA FIZIKA INFORMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE A TANÉVRE

A MATEMATIKA FIZIKA INFORMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE A TANÉVRE A MATEMATIKA FIZIKA INFORMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE A 2012 2013. TANÉVRE A személyi feltételekben fontos változás, hogy Kissné Szucsich Éva tanárnő nyugdíjba vonulása után az iskola nem alkalmazott

Részletesebben

Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem!

Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! 2015-02-15 12:00:00 Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán!

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

A Szent Mór Iskolaközpont negyedikes diákjai és tanítói sok szeretettel várják a nagycsoportos óvodások szüleit november 11-én, kedden nyílt napjukra.

A Szent Mór Iskolaközpont negyedikes diákjai és tanítói sok szeretettel várják a nagycsoportos óvodások szüleit november 11-én, kedden nyílt napjukra. A Szent Mór Iskolaközpont negyedikes diákjai és tanítói sok szeretettel várják a nagycsoportos óvodások szüleit november 11-én, kedden nyílt napjukra. A vendégek érkezését megelőző készülődés része, hogy

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész 2014 december 26. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna az ünnephez kapcsolódó

Részletesebben

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13. 11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben