EMC. Az energia és jelátvitel "klasszikus" zavarvédelmei. irányítástechn. méréstechn. nagyfesz.- techn. rádiótechn.
|
|
- Antal Jónás
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az EMC kialakulása A elektromágneses összeférhetőség tudományának meghatározó bázisát az információ- és az energiaátvitellel kapcsolatban (tehát az egymástól legalábbis részben eltávolodott gyenge- és erősáramú területeken) kialakult zavarvédelmek együttesen képezik. Az utóbbi évtizedek sokasodó, sokszor szokatlan, új műszaki problémái, valamint másoldalról országok és világrészek gazdasági összefonódása szükségessé tették egységes szemléletű, részben megújult fogalomkörrel rendelkező tudományág létrejöttét. Ennek kell kezelnie a kor egyik technikai kihívását, amelyet az elektromágneses összeférhetőség megteremtéseként tűztek ki, és amely bizonyos értelemben túlmutat a hagyományos zavarvédelmeken. Érdekes megfigyelni, hogy a régi szakemberek inkább ragaszkodnak a megszokott, a számukra egyértelműbb zavarvédelem kifejezéséhez. Az összeférhetőség kifejezése számukra idegenül cseng, talán még inkább, mint az eredeti kompatibilitás. Itt nemcsak egy korábban nem használt, szokatlan fogalom elfogadásáról van szó, hanem sokkal inkább az elnevezés mögötti szemléletmód újszerűségének megismeréséről és elfogadásáról. A rádiófrekvenciás zavarvédelem és a túlfeszültségek elleni védelem (ez részben átfedi a villámvédelmet és viszont) mintegy 100 éves múltjával klasszikus tudományágak. Az zavarvédelem újabb ágai többnyire új eszköz, illetve berendezés elterjedéséhez kapcsolódnak. A tirisztor és a tranzisztor (erősáramú) alkalmazása váltotta ki a hálózati felharmonikus problémák kezelésének fokozott szükségét. Az IC-es áramköri egységek terjedésével a zavarvédelem szerves része lesz az ECAD-nak is. Az informatikai, irányítástechnikai rendszerek hardver védelme illetve adatvédelme pedig ugyancsak sajátos, már-már történelmi múltúnak tekinthető zavarvédelem. Utolsó példaként említjük, hogy az energetikai hálózatok, a háztartási villamos berendezések szaporodása és legutóbb a mobil telefónia térhódítása miatt előtérbe került az elektromágneses zavarvédelem biológiai vonatkozása is. A fent említett és más, többé-kevésbé önálló zavarvédelmeket művelő szakemberek sajátos gyakorlati ismeretekkel rendelkeznek, ezért tudásuk jelentős része a különféle területek között jellemzően nem "csereszabatos". Ugyanakkor a berendezésekben egyre szorosabban és egyre vegyesebben kerülnek egymás mellé a legkülönfélébb típusú alkatrészek és ezek komplex zavarvédelmi problémái. (A termékek a halmozott zavaró hatások között "nem válogathatnak" a zavarvédelem résztudományaiban.) Pl. számítógépünk kapcsoló üzemű tápegységének működése felharmónikusokkal szennyezi a hálózatot, és rádiófrekvenciás zavart okozhat szűkebb környezetében. Számítógépünket tönkre teheti a hálózati túlfeszültség, de tönkre tehető egy jól
2 irányzott elektrosztatikus kisüléssel is. Féltjük egészségünket (oktalanul) a monitor különféle sugárzásától és óvnunk kell (jogosan) a monitort hálózati frekvenciás mágneses tértől, a hangszóró permanens mágnesének terétől, vagy egy másik monitor közvetlen szomszédságától. Ha az EMC jelenleg is egyre bővülő "folyamának" kialakulását ábrával érzékeltetjük ( ábra), akkor a klasszikusnak tekinthető zavarvédelmek, mint alapvető "források" mellett további, kétoldalú "táplálást" láthatunk. Az egyik oldalon a szükségszerűséget képviselő, viszonylag új technikákra és az un. EMC rés záródására hivatkozunk. (Lásd még a továbbiakban.) A másik oldalon az EMC létrejöttének új fogalmi, egységes szemléleti és jogi feltételrendszerére utalunk. Az EMC szükségszerű létrejöttét a továbbiakban még sokoldalúan bizonyítjuk. Nemzetközi szabványok, előírások EMC Az összeférhetőségi rés záródása Egységes szemlélet, fogalomrendszer, jogi feltételek Nemzeti törvények, rendeletek EU direktívák Az energia és jelátvitel "klasszikus" zavarvédelmei rádiótechn. méréstechn. nagyfesz.- techn. félvezetőtechn. irányítástechn. Technikai motivációk újabb technikák: jármű elektronizáció épület informatika mobil telefónia otthoni intelligens gépek orvosi elektronizáció számítógépes termelési folyamat ábra Az EMC tudományának kialakulása A technika fejlődésével sajátos tendenciájú helyzet alakult ki. A mikroelektronika oldalán a tipikusan zavar érzékeny, zavarvevő egységek oldalán néhány évtized alatt egyre parányibb, egyúttal egyre érzékenyebb alkatrészek tűntek fel. Míg az elektroncső akár Ws nagyságrendű zavarenergiát
3 elvisel, addig ez a kritikus immunitási érték az újabb integrált áramköri egységekben nws felé közelít. A viszony szeres! A másik oldalon, a tipikusan zavaradók oldalán a világ 1990-es villamos energia termelése (és szállítása, fogyasztása) 2020-ra várhatóan megduplázódik. Európában a rádió, TV adók összességében 2000 MW-ot meghaladó teljesítménnyel szórják a műsorokat. A mobiltelefonok piaca még nem telítődött, de így is hazánkban 2003 elején mintegy 5 millió előfizetőt tartanak nyilván. A tipikus zavarvevők csökkenő immunitása (zavarokkal szembeni ellenálló képessége) és a zavaradók növekvő emissziója (zavarok kibocsátása) együtt eredményezi az elektromágneses összeférhetőség résének ( EMC gap ) szűkülését illetve záródását. Az EMC résének ábrájában ( ábra) a függőleges tengelyen a zavartűrési illetve kibocsátási szint nagyságát érzékeltetjük. A technikai újdonságok történeti egymás mellé helyezésével utalunk az összeférhetőség résének folyamatos szűkülésére. (Ezt erősíti az adókvevők térbeli közeledése.) Az itt bemutatott tény önmagában is jelentős motiváció az EMC tudományágának kifejlődésében, az EMC direktíva létrehozásában. Zavar szint rádiócsövek tranzisztorok IC-k µp-k csökkenő immunitás növekvő emisszió radar kompatibilitási rés tirisztorok mobiltelefonok EMC direktíva nanotechnológia? tovább fokozódó energiaigény idő ábra A kompatibilitási rés (EMC gap) záródása Korunk újszerű szemléletű, integrált zavarvédelmének szükségességét, összetettségét az előzőben vázolt sajátos összeférhetőségi rés záródásán túl további okokkal, példákkal szemléltetjük: 1. Egységnyi területen vagy térfogatban olyan jelentős mennyiségű egység, berendezés halmozódik fel, amelyek egyidejű, egymáshoz közeli működése jelentősen növeli a zavarás esélyét.
4 Itt "elemi" példa az elektronikai integráció fokának növekedése. Más példák: informatikai eszközök halmozódása riporterek közvetítő fülkéjében vagy katonai akció területén; különféle villamos háztartási eszközök szaporodása; villamos orvosi eszközök és kiszolgáló berendezések halmozódása a műtőben; személygépkocsik intenzív elektronizációja, számítógépesítése. 2. Új típusú, spontán zavaradó, vagy zavaradóként, illetve vevőként is funkcionáló készülékek, részegységek hirtelen és tömeges megjelenése. Például: triac-os vezérlésű vagy távirányítós háztartási készülékek, kapcsoló üzemű tápegységek, monitorok, mobiltelefonok elterjedése. 3. Sokféle helyen használt, sokféle műanyag. Nő az elektrosztatikus feltöltődés és kisülés veszélye. Például: műanyagburkoló és csomagoló anyagok, szigetelések, alkatrészek tömeges használata. 4. A vezeték nélküli távközlés fejlődése, első sorban a nagyteljesítményű TV, rádióadók szaporodása miatt az eredő rádiófrekvenciás térerősség alapszintje néhány évtized alatt százszorosára nőtt. Emiatt bizonyos berendezések meglepetésszerűen nem eredeti funkciójuknak megfelelően TV vagy rádióadást vehetnek. Például: kórházi EKG berendezés TV adást vesz; magnó segítségével CBrádiók beszélgetését lehet fogni, nyúlásmérő bélyegekkel működő erőmérő rádióvevőként is működik. 5. A berendezések működési frekvenciája felfelé tolódik, e mellett a különféle egységek együtt, igen széles frekvencia tartományban működhetnek. Például: a legújabb CPU-k órafrekvenciája a GHz-es tartományban van; és megjelent a híre az 5 GHz-es LAN hálózatnak is; az inverteres ívhegesztő áramforrások működési frekvenciája (energetikai vivő frekvencia) 20 khz-ről 100 khz-re módosult. A modern repülőgép komplett navigációja, kommunikációja több mint 10 frekvencia sávon a 10 GHz-ig terjedő tartományban zajlik. 6. Energetikai és informatikai egységek, zavaradók- és vevők szoros fizikai és térbeli kapcsolatban működnek egymás mellett. Ötvöződik a gyenge- és erős áramú problémákkal egyidejű foglalkozás szükségessége. Például: villamos hajtások irányító, energia átalakító és motor egységei; robotok érzékelő, jelfeldolgozó és technológiai egységei; villamos energia állomások informatikai rendszerei. 7. Esetenként meglepő, szokatlan zavaradó, - vevő, együttesek létre jötte, működése. Például: villamos ívhegesztés automatizálása, pozícionálása optikai szenzorok alkalmazásával az ív közelében; pacemakeres egyén mobiltelefon használata; egyes optocsatolásos egértípusok működése direkt napfényben; nagy frekvenciás nagy feszültséggel működő sebészkés és az infúzióadagoló automatika közelsége; számítógép
5 monitorok transzformátor helyiség feletti irodában; repülőgép monitor működési feltételeinek változása a Föld helyileg változó mágneses terében. 8. A legtöbb villamossággal működő berendezés zavarérzékeny, a védelmek hatékonysága pedig sokszor véges. Extrém példák: optikai kábeles adattovábbító rendszerben is fellépnek EMC témát képező zavarjelenségek. Megfelelő nukleáris töltet robbantásával földrészekre kiterjedő, csak különleges intézkedésekkel védhető elektromágneses zavarhullám hozható létre (NEMP hatás). 9. Az információ egyre értékesebbé, fontosabbá válik. Lehallgatása vagy éppen elnémítása akár erőszakos cselekmények árán is előtérbe kerülhet. Példa: egyes rendszerek biztonságos működése az információ zavartalan áramlásán is múlik: néhány napos szünet már országos bankrendszerek teljes összeomlását okozza. Védelmek hiányában különleges vevőkkel lehallgathatók az ATM-eknél végzett műveletek. Kisméretű "E-bombák"- kal tönkre tehetőek informatikai berendezések. 10. Megjelentek zavarvédelmi témák, melyeket már eleve az EMC "fogad be". Például: hálózati frekvenciás, szórt mágneses terek intenzitásának csökkentése; új típusú háztartási készülékek hálózati visszahatása; információtechnikai adatvédelem erősítése; NEMP elleni védelem, stb. 11. Egyéb társadalmi okok szerepe: az utóbbi évtizedekben erősödő környezetvédelmi szemlélet, és az elektromágneses tér biológiai hatásának előtérbe kerülése a napi sajtó szintjén is. Felsoroltak alapján igazolva látszik, hogy az EMC-ben nemcsak a különféle zavarvédelmi területek összekapcsolására volt szükség, hanem egy új zavarvédelmi stratégiára is. Ennek lényeges eleme, hogy széles nemzetközi együttműködéssel nemcsak a zavaremissziót kell korlátozni, hanem az immunitást is megfelelő szinten kell tartani. A klasszikus zavarvédelmek inkább elkülönítve, egyes zavarhatás csoportokkal foglalkoznak. Közös jellemző a védelemcentrikus, a defenzív gondolkodás. Az EMC-ben a természetes és mesterséges környezet legszélesebb körű, komplex és kölcsönös elektromágneses kapcsolataira egyidejűleg kell figyelni. A kompatibilitás szónak nemcsak az összeférhetőség, hanem az együttműködési képesség jelentése is fontos. A problémamegoldásban az előrelátó, az offenzív magatartásnak kell uralkodnia. A zavarokat csökkentjük vagy megszüntetjük, az elektromágneses környezetet pedig harmonizáljuk, azaz összhangot teremtünk benne. Az EMC
6 tevékenység stratégiáját fentiekben vázolt megújulásnak kell jellemeznie. Ebben több, mint a zavarvédelmek egyesítése, integrálása. Egyetlen szakterület gondolkodásmódjának megújítása sem egyszerűen elintézhető feladat. Saját példánk az 1.3. fejezetben olvasható, problémakezelő minta-műveletsora is még a hagyományos zavarvédelem befolyását mutatja. Nem a bevált dolgok eldobása a cél, hanem a technikai haladás követelményeihez igazodva ezek kiegészítése, megreformálása. A klasszikus zavarvédelmek továbbélésére és önálló fejlődésére szükség van. Ma már viszont aligha lehet művelni specifikus zavarvédelmet általános kompatibilitási ismeretek nélkül, mint ahogy az EMC is csak konkrét alkalmazástechnikai példák sokaságán keresztül sajátítható el. Nem várható el, hogy egy EMC szakember mindenféle zavarvédelem tudományágát egyformán uralja, de azt el kell várnunk, hogy a zavarvédelemmel foglalkozók megismerjék az EMC alapfogalmait, szemléletmódját és legfontosabb előírásait. Végül újból összegezzük a zavarvédelem és az EMC viszonyát. Hangsúlyozzuk, hogy ez az összegzés az MSZ IEC alapszabvány meghatározását az elektromágneses összeférhetőségről nem helyettesíti, de azt figyelembe veszi. Az EMC a hagyományos zavarvédelmek eredményeit is felhasználó új tudományág, amely sajátos, környezettudatos szemlélettel, a legújabb technikai eredmények felhasználásával, nemzetközi előírások figyelembe vételével igyekszik megteremteni a legkülönfélébb villamossággal működő egységek, eszközök, berendezések és ezek rendszereinek működőképesség romlásmentes egymás mellett működését és az ember védelmét. Az EMC tárgya a teljes elektromágneses környezet, ezért az elektromágneses összeférhetőség a zavarkibocsátás és zavartűrés összhangjának létrehozásán alapuló elektromágneses környezetvédelemnek is tekinthető. Az elektromágneses összeférhetőség biztosítására létrejövő műszakigazdasági-jogi-szervezési-oktatási háttér ma már sajátos együttest képez. Ezt az ábrában is igyekszünk érzékeltetni.
7 célműszerek mérőlaborok akkreditációk árnyékoló anyagok abszorbensek kábelek szűrők antennák zavar generátorok szabványok mérési adatgyűjtők árnyékolt kabinok Az EMC infrastruktúrája: Termék, szolgáltatások, előírások az EMC támogatására Az EMC biztosításának technikája árnyékolás szűrések zavarmentesített földelések potenciálelválasztás potenciálkiegyenlítés száloptikás jelátvitel A környezet zavarjelenségei (EMI) LFI RFI SEMP továbbképzések környezettudatos tervezés térbeli elrendezések szervezési intézkedések hurokfelület csökkentések antisztatizálás áramjel átvitel hálózatkép átalakítás speciális kábelezés LEMP ellenőrző mérések belső villámvédelem többlépcsős túlfeszültség védelem NEMP ESD zavarforrás üzemének korlátozása működési frekvencia módosítása Az EMC alapfeladata a zavarkibocsátás és -tűrés összhangjának megteremtése konferenciák szakkönyvek folyóiratok szoftverek mérnöki szolgáltatások (tanácsadás, tervezés, analizálás, ellenőrzés irányelvek előírások jogi intézkedések nemzetközi együttműködés szervezetek felvilágosító tevékenység ábra Az elektromágneses összeférhetőség biztosítása és ennek kiszolgáló háttere
VILODENT-98 Mérnöki Szolgáltató Kft. UPS. kontra ELEKTROMÁGNESES ZAVARVÉDELEM. KELL vagy NEM?! Dr. Fodor István
UPS VILODENT-98 Mérnöki Szolgáltató Kft. kontra ELEKTROMÁGNESES ZAVARVÉDELEM KELL vagy NEM?! Dr. Fodor István EMC EMÖ RFI EMP EMI ESD EMC?? My neighbour has had a new heart pacemaker fitted. Every time
Programozható vezérlő rendszerek. Elektromágneses kompatibilitás
Elektromágneses kompatibilitás EMC - a legtöbb alkalmazásban több elektromos készüléknek kell együttműködni - minél kisebb az elektromos alkatrészek méretet annál közelebb kerülnek egymáshoz nő az interferencia
Az EMC direktíva. Zsákai Zoltán osztályvezető
Az EMC direktíva Zsákai Zoltán osztályvezető 1 Az EMC filozófiája: Ne zavarj másokat, ahogyan te sem akarod, hogy mások zavarjanak téged! 2 EMC jelentősége Egy öntödei munkás meghalt egy balesetben, amikor
Az EMC védelem aktuális kérései az EU szabványok tükrében
Az EMC védelem aktuális kérései az EU szabványok tükrében Fehér Antal PROT-EL Műszaki és Kereskedelmi KFT. 1026 Budapest Pasaréti u. 25.Tel./Fax: 326-1072 www.prot-el.hu e-mail: fehera@protel.t-online.hu
Programozható vezérlő rendszerek. Elektromágneses kompatibilitás II.
Elektromágneses kompatibilitás II. EMC érintkező védelem - az érintkezők nyitása és zárása során ún. átívelések jönnek létre - ezek csökkentik az érintkezők élettartamát - és nagyfrekvenciás EM sugárzások
Az EMC védelem aktuális kérései az EU szabványok tükrében
Az EMC védelem aktuális kérései az EU szabványok tükrében MAGYAR REGULA 2010 FEHÉR ANTAL PROT-EL Műszaki és Kereskedelmi KFT. 1026 Budapest Pasaréti u. 25.Tel./Fax: 326-1072 www.prot-el.hu e-mail: protel@t-online.hu
VT - MMK Elektrotechnikai tagozat 2015.02.02. Villámvédelem. #1. Szabvány és jogszabályi környezet változása, dokumentálás.
Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Kötelező szakmai továbbképzés 2014 2015. február 2. #1. Szabvány és jogszabályi környezet változása, dokumentálás Tartalom, tervezői jogosultságok A tervezés
ÓBUDAI EGYETEM KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI KAR. Villamosmérnök szak
2016/2017. tanév 1. félév 1. Matematika I. 42439/1. Vektorgeometria és lineáris algebra 2.900,- 42440 Analízis 3.900,- 1190 Matematika feladatok 3.220,- 2. Informatika I. 1186/I. Számítástechnika I. 2.200,-
Tipikus hatásfok (3) Max. kimeneti teljesítmény. Működési terület. Teljesítőképességnek megfelelő működési terület
EDC075S105SV000x 75Wos, állandó áramú, IP67 védettségű meghajtó Jellemzõ tulajdonságok Leírás Alacsony, max. 10%os teljes harmonikus torzítás 240VACig Nagy (max. 90,5%os) hatásfok Bemeneti túlfeszültségvédelem:
Hol vagyunk? A laboratórium megújulása 2012. Kik vagyunk? Milyen eszközeink vannak? Mivel foglalkozunk?
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamos Energetika Tanszék BME Nagyfeszültségű Laboratórium és a Megújulás Németh Bálint BME VET Nagyfeszültségű Laboratórium Hol vagyunk? A laboratórium
Intelligens biztonsági megoldások. Távfelügyelet
Intelligens biztonsági megoldások A riasztást fogadó távfelügyeleti központok felelősek a felügyelt helyszínekről érkező információ hatékony feldolgozásáért, és a bejövő eseményekhez tartozó azonnali intézkedésekért.
A feszültség alatti munkavégzés (FAM) élettani hatásai
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nagyfeszültségű Laboratórium A feszültség alatti munkavégzés (FAM) élettani hatásai Göcsei Gábor Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamos Energetika
a NAT /2008 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-0967/2008 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A MAVIR ZRt. OVRAM SZO Relévédelmi Laboratórium (1031 Budapest, Anikó u. 4.) 1 akkreditált
Zaj-rezgés és elektromos mágneses védelem. 2011/12 2. félév BMEVIVEA021
Zaj-rezgés és elektromos mágneses védelem 2011/12 2. félév BMEVIVEA021 EMC Túlfeszültségvédelem dr. Szedenik Norbert Zavarok és zavartűrés Elektromágneses összeférhetőség (EMC) Zavar oka: SEMP ESD NEMP
Egy viharos nap margójára VII. MNNSZ Szolár Konf., április 25., Bugyi. Varga Zsolt
Egy viharos nap margójára VII. MNNSZ Szolár Konf., 2018. április 25., Bugyi Varga Zsolt Hatékony védelmi kör Antenna Adatok, telekommunikáció PLC Mérés-, vezérlés-, szabályozástechnika Tápellátás Villámsűrűség
Prof. Dr. Krómer István. Óbudai Egyetem
Környezetbarát energia technológiák fejlődési kilátásai Óbudai Egyetem 1 Bevezetés Az emberiség hosszú távú kihívásaira a környezetbarát technológiák fejlődése adhat megoldást: A CO 2 kibocsátás csökkentésével,
Védelem automatika készülékek vizsgálati szabványainak változása. Hanti Jenő OVRAM
Védelem automatika készülékek vizsgálati szabványainak változása Hanti Jenő OVRAM A szabványokról röviden A szabvány: leírt követelményrendszer A szabványosítást is szabványosítják! (SL melléklet) Kötelező
Indukáló hatások és kezelésük
Indukáló hatások és kezelésük Magyar Telekom Janklovics.zoltan@telekom.hu Cél: általános áttekintés Tartalom: EM indukálással kapcsolatos fogalmak; Szabályozás; Menedzsment feszültségek; Figyelembe veendő
Szójegyzék/műszaki lexikon
Tartalom Szójegyzék/műszaki lexikon Szójegyzék/műszaki lexikon Tápegységek Áttekintés.2 Szabványok és tanúsítványok.4 Szójegyzék.6.1 Tápegységek áttekintés Tápegységek - áttekintés A hálózati tápegységek
Épületvillamosság. Robbanásbiztos villamos gyártmányok. Gyújtószikramentes védelem "i" MSZ EN 50020:2003
Épületvillamosság Robbanásbiztos villamos gyártmányok. I-es alkalmazási csoport. Gyújtószikramentes rendszerek. 1. rész: Szerkezet és vizsgálatok MSZ EN 50394-1:2004* Villamos gyártmányok robbanóképes
Az Internet jövője Internet of Things
Az Internet jövője Dr. Bakonyi Péter c. docens 2011.01.24. 2 2011.01.24. 3 2011.01.24. 4 2011.01.24. 5 2011.01.24. 6 1 Az ( IoT ) egy világméretű számítógéphálózaton ( Internet ) szabványos protokollok
T N ... EMC VIZSGALATI JEGYzéKéNYV EMC /1. Hivatkozési szém: Megrendelé: Pados Kéroly T: Kapcsolat tarté személy:
EMC VIZSGALATI JEGYzéKéNYV Hivatkozési szém: Megrendelé: Kapcsolat tarté személy: Vlzsgélt termék: EMC-181025/1 Signoid Kft. 1033 Budapest, Miklés utca 5./X. 56. Pados Kéroly T: 06-20-3443670 USB/UART
SZABVÁNYOK. 2009-tõl hatályban lévõ szabványok jegyzéke (forrás MSZT)
SZABVÁNYOK 2009-tõl hatályban lévõ szabványok jegyzéke (forrás MSZT) Sorszám Hivatkozási szám Szabványcím 1 MSZ 1:2002 Szabványos villamos feszültségek 2 MSZ 10900:1970 Az 1000 V-nál nem nagyobb feszültségû
X. ANALÓG JELEK ILLESZTÉSE DIGITÁLIS ESZKÖZÖKHÖZ
X. ANALÓG JELEK ILLESZTÉSE DIGITÁLIS ESZKÖZÖKHÖZ Ma az analóg jelek feldolgozása (is) mindinkább digitális eszközökkel és módszerekkel történik. A feldolgozás előtt az analóg jeleket digitalizálni kell.
Wi-Fi technológia a műtőben
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Számítógéppel Integrált Sebészet mini-szimpózium Műszaki és biológiai rendszerek elmélete Wi-Fi technológia a műtőben
E3S-CT11 E3S-CT61 E3S-CR11 E3S-CR61 E3S-CD11 E3S-CD61 E3S-CD12 E3S-CD62
OMRON FOTOELEKTROMOS KAPCSOLÓK E3S-C E3S-C Olaj- és vízálló fotokapcsoló fémtokozásban, nagy érzékelési távolsággal Megfelel a következõ szabványoknak: IP67, NEMA 6P, IP67G (olajálló) PNP vagy NPN kimenet
Növelt energiaminőség az épületüzemeltetésben
Növelt energiaminőség az épületüzemeltetésben A show folytatódik köszönhetően az ECOsine Active szűrőnek Egy olyan különleges, nemzetközi elismertségnek örvendő koncertterem esetében, mint a luzerni KKL,
Colin Hargis Elektromágneses összeférhetõség - útmutató erõsáramú mérnökök részére
Colin Hargis Elektromágneses összeférhetõség - útmutató erõsáramú mérnökök részére A Control Techniques Plc, mint a hajtástechnika vezetõ világcége fontosnak tartja, hogy a legkorszerûbb technológia felhasználásával
Kommunikáció az EuroProt-IED multifunkcionális készülékekkel
Kommunikáció az EuroProt-IED multifunkcionális készülékekkel A Protecta intelligens EuroProt készülékei a védelem-technika és a mikroprocesszoros technológia fejlődésével párhuzamosan követik a kommunikációs
Elektromosság, áram, feszültség
Elektromosság, áram, feszültség Elektromos alapjelenségek Egymással szorosan érintkező ( pl. megdörzsölt) felületű anyagok a szétválás után elektromos állapotba kerülnek. Azonos elektromos állapotú anyagok
Kezelési útmutató AS 100 kapuvezérlés
Bevizsgálva a következő szabvány alapján: EN 12453 1 / 5 oldal 06 javítás Kezelési útmutató Az AS 100 vezérlést Totmann-üzemű, háromfázisú kapunyitó berendezésekkel történő használatra tervezték. A kapu
AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM TECHNOLÓGIAI TÁVLATAI. Detrekői Ákos a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnöke Székesfehérvár,
AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM TECHNOLÓGIAI TÁVLATAI Detrekői Ákos a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnöke Székesfehérvár, 2010.03.17. TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés 2. Az Információs Társadalom Technológiai
MECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
MECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: mechatronikai mérnöki 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
1. Irányítástechnika. Készítette: Fecser Nikolett. 2. Ipari elektronika. Készítette: Horváth Lászó
A mechatronikai technikus képzés átvilágítására és fejlesztésére irányuló projekt eredményeképp az egyes tantárgyakhoz új, disszeminációra alakalmas tanmeneteket dolgoztunk ki. 1. Irányítástechnika. Készítette:
Intelligens gépek elemei Bevezetés
Intelligens gépek elemei Bevezetés A gépészet fejlődése, a mechatronika kialakulása Mi jellemezte az 1900 előtti időket? Tisztán mechanikus rendszerek Gőzgép (1769) Dinamók, egyenáramú motor (1870) Forgó
TARTALOMJEGYZÉK. Előszó 9
TARTALOMJEGYZÉK 3 Előszó 9 1. Villamos alapfogalmak 11 1.1. A villamosság elő for d u lá s a é s je le n t ősége 12 1.1.1. Történeti áttekintés 12 1.1.2. A vil la mos ság tech ni kai, tár sa dal mi ha
Aktuális kutatási trendek a villamos energetikában
Aktuális kutatási trendek a villamos energetikában Prof. Dr. Krómer István 1 Tartalom - Bevezető megjegyzések - Általános tendenciák - Fő fejlesztési területek villamos energia termelés megújuló energiaforrások
Hogyan lehet otthonunk Smart Home?
VII. Energetikai Konferencia 2012 Budapest, 2012. november 13. Hogyan lehet otthonunk Smart Home? Haddad Richárd Prolan Smart Energy haddad.richard@prolan.hu 1. Bevezetés Egy ország fejlettségi szintje
Informatika a valós világban: a számítógépek és környezetünk kapcsolódási lehetőségei
Informatika a valós világban: a számítógépek és környezetünk kapcsolódási lehetőségei Dr. Gingl Zoltán SZTE, Kísérleti Fizikai Tanszék Szeged, 2000 Február e-mail : gingl@physx.u-szeged.hu 1 Az ember kapcsolata
Motorok és vezérlések redőnyökhöz. Minden, amire Önnek az automatizáláshoz szüksége van
Motorok és vezérlések redőnyökhöz Minden, amire Önnek az automatizáláshoz szüksége van Rádiós technológia PRF csőmotor integrált rádióvevővel PR+ Sorozat Nem szükséges redőnyütköző Halk, csendes működés
ikerfém kapcsoló Eloadás Iváncsy Tamás termisztor â Közvetett védelem: áramvédelem
â Közvetlen motorvédelem: hovédelem ikerfém kapcsoló kis teljesítményen: közvetlenül kapcsolja a motort nagy teljesítményen: kivezetéssel muködteti a 3 fázisú kapcsolót Iváncsy Tamás termisztor â Közvetett
DT1112 xx xx xx. Kettős kimenetű galvanikus leválasztó / tápegységek. Kezelési útmutató
Kettős kimenetű galvanikus leválasztó / tápegységek Kezelési útmutató Tartalomjegyzék 1. Kezelési útmutató...4 1.1. Rendeltetése... 4 1.2. Célcsoport... 4 1.3. Az alkalmazott szimbólumok... 4 2. Biztonsági
DOCSIS és MOBIL békés egymás mellett élése Putz József Kábel Konvergencia Konferencia 2018.
DOCSIS és MOBIL békés egymás mellett élése Putz József Kábel Konvergencia Konferencia 2018. Tartalomjegyzék Digitális átállás a földi műsorszórásban LTE 800 rendszer tapasztalatai Mérés LTE800 rendszeren
Szabályozás és ösztönzés a magyar információs társadalom építésében
Szabályozás és ösztönzés a magyar információs társadalom építésében Mátrai Gábor hírközlési elnökhelyettes Információs társadalom és tartalomfogyasztás 2012. június 14. Globális trendek európai és nemzeti
1. Generáció( ):
Generációk: 1. Generáció(1943-1958): Az elektroncsövet 1904-ben találták fel. Felfedezték azt is, hogy nemcsak erősítőként, hanem kapcsolóként is alkalmazható. A csövek drágák, megbízhatatlanok és rövid
Elektromos áram, áramkör, kapcsolások
Elektromos áram, áramkör, kapcsolások Áram Az elektromos töltések egyirányú, rendezett mozgását, áramlását, elektromos áramnak nevezzük. (A fémekben az elektronok áramlanak, folyadékokban, oldatokban az
BEA 810 / 840 / 850. Üzemeltetési utasítás HU Bosch-Emisszió-Analízis
BEA 810 / 840 / 850 Üzemeltetési utasítás HU Bosch-Emisszió-Analízis 2 HU BEA 810 / 840 / 850 A Tartalomjegyzék 1. Fontos tanácsok 3 1.1 Tanácsok a felhasználó részére 3 1.2 Biztonsági tanácsok 3 1.3 Elektromágneses
A TERRORISTÁK LÁTHATATLAN FEGYVEREI
Kovács Tibor DSc (Miskolci Egyetem) A TERRORISTÁK LÁTHATATLAN FEGYVEREI Ahhoz, hogy ki tudjam fejteni azt, hogy mit és miért nevezek láthatatlan fegyvereknek először egy rövid történelmi és egy rövid műszaki
Kisfeszültségi direktíva
Kisfeszültségi direktíva 2006/95/EC (73/23/EEC) Zsákai Zoltán osztályvezető 1 A direktíva EU bevezetése 73/23/EEC (1973.02.19) tanácsi irányelv a meghatározott feszültségtartományon belüli használatra
AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM INFORMÁCIÓ- BIZTONSÁGA
Dr. Haig Zsolt mk. alezredes egyetemi docens ZMNE BJKMK Információs Műveletek és Elektronikai Hadviselés Tanszék haig.zsolt@zmne.hu AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM INFORMÁCIÓ- BIZTONSÁGA Az előadás az MTA Bolyai
MIKROELEKTRONIKAI ÉS TECHNOLÓGIAI INTÉZET
MIKROELEKTRONIKAI ÉS TECHNOLÓGIAI INTÉZET Szenzor és minőség Világítás és környezet MIKROELEKTRONIKA ÉS TECHNOLÓGIA SPECIALIZÁCIÓ TÁRGYCSOPORTJAI Mikroelektronika I. Mikroelektronika II. Szenzorok és beavatkozók
Kutatás célja HMKE Hálózati csatlakozás Hálózat Biztonság? Védelmek? Sziget üzem? Saját sziget üzem? Elszámolás (mérés, tarifa, kommunikáció)
Háztartási méretű kiserőművek csatlakoztatási problémái Dr. Dán András, témavezető és a MEE munkabizottság tagjai BME Villamos Energetika Tanszék, Magyar Elektrotechnikai Egyesület dan.andras@ vet.bme.hu;
NEPTUN-kód: KHTIA21TNC
Kredit: 5 Informatika II. KHTIA21TNC Programozás II. oratórium nappali: 2 ea+ 0 gy+ 0 KMAPR22TNC Dr. Beinschróth József Az aláírás megszerzésnek feltétele: a félév folyamán 2db. ZH mindegyikének legalább
RF zavarkibocsátás és zavarérzékenység méréshez
MÉRÉSI SEGÉDLET RF zavarkibocsátás és zavarérzékenység méréshez (EMC 1., 2.) V2 épület VII.emelet 721. Antenna Labor BUDAPESTI MŰSZAKI és GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VILLAMOSMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR Szélessávú
MÉRÉSI JEGYZŐKÖNYV T: +36703394791. Típus: HS-71-H No: HS-0010596/14
MÉRÉSI JEGYZŐKÖNYV Hivatkozási szám: Megrendelő: Kapcsolat tartó személy: Vizsgált termék: Vizsgálati körülmények: EMC-140702/2 Víztisztító Szervíz Kft. H1138. Budapest, Váci út 108.. Panker Teodóra T:
10.1. ANALÓG JELEK ILLESZTÉSE DIGITÁLIS ESZKÖZÖKHÖZ
101 ANALÓG JELEK ILLESZTÉSE DIGITÁLIS ESZKÖZÖKHÖZ Ma az analóg jelek feldolgozása (is) mindinkább digitális eszközökkel történik A feldolgozás előtt az analóg jeleket digitalizálni kell Rendszerint az
MFZ. A ZM-SKS B áramkör kezelési útmutatója. A ZM-SKS B áramkör / Rev. 1.1 1
A ZMSKS B áramkör kezelési útmutatója H A ZMSKS B áramkör / Rev. 1.1 1 1. Tartalom 3. Általános biztonsági utasítások 1. Tartalom 2 2. Szimbólumok magyarázata 2 3. Általános biztonsági utasítások 2 4.
Kábeltelevíziós és mobil hálózatok békés egymás mellett élése. Előadó: Putz József
Kábeltelevíziós és mobil hálózatok békés egymás mellett élése Előadó: Putz József Tartalomjegyzék Analóg lekapcsolás a földi műsorszóró hálózatban LTE 800 rendszer tapasztalatai Mérés LTE800 rendszeren
Miért válaszd az E-business menedzsment szakirányt?
Miért válaszd az E-business menedzsment szakirányt? Az e-business menedzsment több, mint egy újabb oktatás az elektronikus kereskedelemr l. Ha meg akarunk felelni az elektronikus üzletvitel kihívásainak,
Programozható Vezérlő Rendszerek. Hardver
Programozható Vezérlő Rendszerek Hardver Hardver-bemeneti kártyák 12-24 Vdc 100-120 Vac 10-60 Vdc 12-24 Vac/dc 5 Vdc (TTL) 200-240 Vac 48 Vdc 24 Vac Belül 5V DC!! 2 Hardver-bemeneti kártyák Potenciál ingadozások
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 35 52 01 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának
DOP 02. Kezelési és karbantartási útmutató OPTIKAI KIOLVASÓ. Dok. No. DOP-070809-000-01-1M 2007/8
DOP 02 OPTIKAI KIOLVASÓ Kezelési és karbantartási útmutató Dok. No. DOP-070809-000-01-1M 2007/8 TARTALOMJEGYZÉK DOP 02... 1 Általános tudnivalók, biztonság... 2 Műszaki leírás... 3 Felépítése... 3 Műszaki
Tomka Péter NMHH, Mérésügyi főosztályvezető tomka@nmhh.hu
omka Péter NMHH, Mérésügyi főosztályvezető tomka@nmhh.hu 2 A KIINDULÁSI KÉRDÉSEK DIGIAL DIIDEND / DIGIÁLIS HOZADÉK 69 862 MHz 68 858 MHz 67 850 MHz EuroDOCSIS 3.0 frekvenciák 66 MOZGÓ 64 842 MHz 63 834
ÓBUDAI EGYETEM KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI KAR. Villamosmérnök szak
2016/2017. tanév 2. félév 1. Matematika II. 42440 Analízis 3.900,- 1190 Matematika feladatok 3.220,- 2. Informatika I. labor Nincs kötelezően előírt jegyzet 3. Villamosipari anyagismeret labor Nincs kötelezően
- MSZ EN 50110-1:2005 Villamos berendezések üzemeltetése. - MSZ 447:1998+1M:2002 Közcélú kisfeszültségű hálózatra kapcsolás
Az alábbiakban összefoglaltuk a fontosabb szabványokat, amelyek szükségesek lehetnek a mindennapi munkáink során. Igyekszünk minden változást naprakészen vezetni ezen az oldalon. Minden ezzel kapcsolatos
Az 50001-es szabvánnyal, illetve a törvényi elvárásokkal kapcsolatos felmérési, tervezési tevékenység
Az 50001-es szabvánnyal, illetve a törvényi elvárásokkal kapcsolatos felmérési, tervezési tevékenység Qualidat Kft. Együttműködésben az ÉMI TÜV SÜD-del Tartalomjegyzék Bevezetés A feladatok Projektmenedzsment
Új kompakt X20 vezérlő integrált I/O pontokkal
Új kompakt X20 vezérlő integrált I/O pontokkal Integrált flash 4GB belső 16 kb nem felejtő RAM B&R tovább bővíti a nagy sikerű X20 vezérlő családot, egy kompakt vezérlővel, mely integrált be és kimeneti
Útmutatás és a gyártó nyilatkozata Elektromágneses kibocsátás és zavartűrés
Útmutatás és a gyártó nyilatkozata Elektromágneses kibocsátás és zavartűrés Magyar Oldal AirMini 1-2 Air10 -as sorozat Lumis -as sorozat 3-5 S9 -as sorozat 6-8 Stellar 9-11 S8 & S8 -as sorozat II VPAP
Nagyépületek nagy megbízhatóságú villamos energiaellátása
Nagyépületek nagy megbízhatóságú villamos energiaellátása Dr. Szandtner Károly BME Villamos Energetika Tanszék Novotel 2010. november 10. Előadás vázlat: Megbízhatósági igény villamos energiaellátó rendszerekben
Aktuátorok korszerű anyagai. Készítette: Tomozi György
Aktuátorok korszerű anyagai Készítette: Tomozi György Technológiai fejlődés iránya Mikro nanotechnológia egyre kisebb aktuátorok egyre gyorsabb aktuátorok nem feltétlenül villamos, hanem egyéb csatolás
OKM ISKOLAI EREDMÉNYEK
OKM ISKOLAI EREDMÉNYEK Statisztikai alapfogalmak Item Statisztikai alapfogalmak Átlag Leggyakrabban: számtani átlag Egyetlen számadat jól jellemzi az eredményeket Óvatosan: elfed Statisztikai alapfogalmak
Új szabványok 2014. szeptember
Új szabványok 204. szeptember A kihirdetett munkabiztonságot, tűzvédelmet is érintő szabványok MAGYARUL Az idegen nyelvű szabvány magyar nyelvű változata nem egyszerűen a forrásszabvány fordítása, hanem
A kecskeméti. autógyár nagyfeszültségű villamosenergia ellátása
Infoplan Kft. Továbbképzési program A kecskeméti autógyár nagyfeszültségű villamosenergia ellátása Kecskemét Autógyár 132/22 kv állomás Mercedes-Benz gyár Kecskeméten 2008 nyár: bejelentés a gyár építéséről
Megbízhatóság Felhasználóbarát megoldások Környezetbarát kivitel. EL-ngn A fény motorja. P e o p l e I n n o v a t i o n s S o l u t i o n s
Megbízhatóság Felhasználóbarát megoldások Környezetbarát kivitel EL-ngn A fény motorja P e o p l e I n n o v a t i o n s S o l u t i o n s Next GeNeration A világítás energiahatékonyságát célzó piaci elvárások
Szakképesítés: 54 523 01 Automatikai technikus Szóbeli vizsgatevékenység A vizsgafeladat megnevezése: Irányítástechnikai alapok, gyártórendszerek
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a IV. Szakmai követelmények fejezetben megadott 10003-12 Irányítástechnikai alapok és a 10002-12 Ipari
Mérés korszerűsítés okosan
de a témához illusztráció, négyzetes kivágással. Árnyék a beállítás szerint. A diák előtűnés effekttel képernyőre! Lépésről lépésre Mérés korszerűsítés okosan Előadó: addad Richárd Témák Bevezető Prolan
VILODENT-98. Mérnöki Szolgáltató Kft. feltöltődés
Mérnöki Szolgáltató Kft. ELEKTROSZTATIKUS feltöltődés robbanás veszélyes térben ESC- ESD Dr. Fodor István EOS E M ESC C ESD ESC AKTÍV PASSZÍV Anyag Tűz- és Reprográfia Mechanikai szeparálás robbanásveszély
Villámvédelem. #1. Az MSZ EN 62305 szabványkiadások közötti fontosabb eltérések MSZ EN 62305-1:2011 Fogalmi változások
Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Szakmai segédlet 2015 Villámvédelem #1. Az MSZ EN 62305 szabványkiadások közötti fontosabb eltérések MSZ EN 62305-1:2011 Fogalmi változások Villámvédelem
DT1005 I4. Ellenállás / potenciométer távadó. Kezelési útmutató
Ellenállás / potenciométer távadó Kezelési útmutató Tartalomjegyzék 1. Kezelési útmutató...4 1.1. Rendeltetése... 4 1.2. Célcsoport... 4 1.3. Az alkalmazott szimbólumok... 4 2. Biztonsági útmutató...5
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2014 nyilvántartási számú (2) akkreditált státuszhoz
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1108/2014 nyilvántartási számú (2) akkreditált státuszhoz A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala, Infokommunikációs
KÖRNYEZET, TECHNIKA Ökotechnológia? Dr. Géczi Gábor
KÖRNYEZET, TECHNIKA Ökotechnológia? Dr. Géczi Gábor A környezetkárosítás egyik jelentős forrása az emberi tevékenység, amelynek mértéke a technikai eszközök használatával megsokszorozódott. A XIX. század
Irányítástechnikai alapok. Zalotay Péter főiskolai docens KKMF
Irányítástechnikai alapok Zalotay Péter főiskolai docens KKMF Az irányítás feladatai és fajtái: Alapfogalmak Irányítás: Műszaki berendezések ( gépek, gyártó sorok, szállító eszközök, vegyi-, hő-technikai
Gáz- és hőtermelő berendezésszerelő
63-11 Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/10. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás,
Ssz. Végzettség Tanított tantárgyak 1.
Ssz. Végzettség Tanított tantárgyak 1. és, szakos középiskolai tanár, közoktatási vezető, pedagógus szakvizsga szakos tanár; magyar - szakos 2. általános iskolai tanár; közoktatási vezető és pedagógus
Az irányítástechnika alapfogalmai. 2008.02.15. Irányítástechnika MI BSc 1
Az irányítástechnika alapfogalmai 2008.02.15. 1 Irányítás fogalma irányítástechnika: önműködő irányítás törvényeivel és gyakorlati megvalósításával foglakozó műszaki tudomány irányítás: olyan művelet,
A biztosítóberendezési áramellátás feladata
Áramellátás A biztosítóberendezési áramellátás feladata a villamos energia előállítása, átalakítása és továbbítása a biztosítóberendezési fogyasztók (számítógépek és egyéb vezérlő egységek, fényjelzők,
Uef UAF. 2-1. ábra (2.1) A gyakorlatban fennálló nagyságrendi viszonyokat (r,rh igen kicsi, Rbe igen nagy) figyelembe véve azt kapjuk, hogy.
Az alábbiakban néhány példát mutatunk a CMR számítására. A példák egyrészt tanulságosak, mert a zavarelhárítással kapcsolatban fontos, általános következtetések vonhatók le belőlük, másrészt útmutatásul
Karbantartási és diagnosztikai adatmenedzselő rendszer (KarMen)
Karbantartási és diagnosztikai adatmenedzselő rendszer (KarMen) Görgey Péter, Németh Bálint Siófok, 2009. október 15. I. Peremfeltételek (1) Zöldmezős beruházások, felújítások beszűkülése, válság OVIT
Wi-Fi alapok. Speciális hálózati technológiák. Date
Wi-Fi alapok Speciális hálózati technológiák Date 1 Technológia Vezeték nélküli rádióhullámokkal kommunikáló technológia Wireless Fidelity (802.11-es szabványcsalád) ISM-sáv (Instrumentation, Scientific,
Csúcstechnológia és hatékonyság infokommunikációs eszközök a mezőn és az istállóban. Dr. Milics Gábor Dr. Pajor Gábor
Csúcstechnológia és hatékonyság infokommunikációs eszközök a mezőn és az istállóban Dr. Milics Gábor Dr. Pajor Gábor Definíció, fejlődés Az IKT olyan - eszközök, - technológiák, - szervezési tevékenységek,
ÓBUDAI EGYETEM KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI KAR. Villamosmérnök szak
2018/2019. tanév 2. félév 1. Matematika II. 42438 Valószínűség számítás és Mat. statisztika 2.500,- 2. Informatika labor I. Nincs kötelezően előírt jegyzet 3. Villamosipari Nincs kötelezően előírt jegyzet
DT1100 E I4 xx TS (PS) Galvanikus leválasztó / tápegységek. Kezelési útmutató
Galvanikus leválasztó / tápegységek Kezelési útmutató Tartalomjegyzék 1. Kezelési útmutató...4 1.1. Rendeltetése... 4 1.2. Célcsoport... 4 1.3. Az alkalmazott szimbólumok... 4 2. Biztonsági útmutató...5
Analóg elektronika - laboratóriumi gyakorlatok
Analóg elektronika - laboratóriumi gyakorlatok. Mûveleti erõsítõk váltakozó-áramú alkalmazásai. Elmélet Az integrált mûveleti erõsítõk váltakozó áramú viselkedését a. fejezetben (jegyzet és prezentáció)
Automatikai műszerész Automatikai műszerész
A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
bizalom építőkövei Kiberbiztonság és a Magyarország, június 7.
Kiberbiztonság és a bizalom építőkövei Magyarország, 2018. június 7. Mika Lauhde Kiberbiztonságért és globális személyi adatbiztonságért felelős alelnök A digitális technológiák és a társadalmunk A digitális
Háztartási Méretű KisErőművek
Pásztohy Tamás. @hensel.hu Napelemes rendszerek érintés-, villám-, és s túlfeszt lfeszültségvédelme Háztartási Méretű KisErőművek Hálózatra visszatápláló (ON-GRID) rendszerek Napelemek Inverter Elszámolási
Villamos fogyasztók által keltett felharmonikus áramok és azok hálózati visszahatása. Schulcz Gábor LIGHTRONIC Kft. www.lightronic.
Villamos fogyasztók által keltett felharmonikus áramok és azok hálózati visszahatása Schulcz Gábor LIGHTRONIC Kft. www.lightronic.hu Felharmonikus fogalma Felharmonikus áramok keletkezése Felharmonikus
egyenfeszültség középértékének kifejezése... 19
Villamos hajtások I. Villamos hajtások kinetikája... 3 1. Redukálás közös tengelyre... 3 2. Pozitív irányok, mozgásegyenlet, működési negyedek... 3 3. A hajtás stabilitásának feltétele... 4 4. w(t) időfüggvények
Jármőipari EMC mérések
Jármőipari EMC mérések (EMC-jelő mérés) Készítette : Szőcs László 2008 A mérés a Robert Bosch Kft. támogatásával jött létre. 1. A mérés célja A mérés célja az EMC méréstechnika gépjármő iparban használatos
Orvosi jelfeldolgozás. Információ. Információtartalom. Jelek osztályozása De, mi az a jel?
Orvosi jelfeldolgozás Információ De, mi az a jel? Jel: Információt szolgáltat (információ: új ismeretanyag, amely csökkenti a bizonytalanságot).. Megjelent.. Panasza? információ:. Egy beteg.. Fáj a fogam.