Jegyzőkönyv. Tonnássi Géza: A határozat-tervezet utolsó pontjának számát szükségesnek tartja helyesbíteni 4

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jegyzőkönyv. Tonnássi Géza: A határozat-tervezet utolsó pontjának számát szükségesnek tartja helyesbíteni 4"

Átírás

1 Jegyzőkönyv a Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottság április 24-i üléséről. Jelen vannak: a jelenléti íven felsoroltak. A bizottság 5 igen szavazattai elfogadta a napirendet. Első napirendi pontként tárgyalja a bizottság a Nyíregyháza MJV településszerkezeti tervének, szabályozási tervének és helyi építési szabályzatának jóváhagyásáról szóló (VI.12.) Ör. rendelet módosítására vonatkozó előterjesztést. Tonnássi Géza: A Kígyó utca - Debreceni utca közötti tömb esetében a módosítással az önkormányzat számára nem áll fenn vétel kényszer a tulajdonosok irányában. Az építési tilalom érvényben marad? Veres István: A két utca csatlakozásánál található négy telek esetében érvényben marad. Ezeknek nagy részét megvásárolta a város. A telekhatárok módosításával a visszamaradó telekrész is beépíthetővé válik. Elegendő hely lesz az útcsatlakozás átépítésére és zöldfelület is marad. A Kígyó utca szabályozási szélessége egyúttallecsökkenne 18 méterről 16-ra, mert a valóságban még ettől is keskenyebb. Tonnássi Géza: A határozat-tervezet utolsó pontjának számát szükségesnek tartja helyesbíteni 4 ről 3-ra. Veres István: Előtetjesztőként elfogadja. A bizottság 5 igen szavazattai az alábbi határozatot hozta: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottsága 33/2012. (IV. 24.) számú határozata a Nyíregyháza MJV telepüjésszerkezeti tervének, szabályozási tervének és helyi építési szabályzatának jóváhagyásáról szóló (VI.12.) Ör. rendelet módosítására. A Bizottság a Közgyűlés bizottságai és hatáskörei megállapításáról szóló O.(XI.12.) önkonnányzati rendelet 15. (3) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva az alábbi határozatot hozta: l. - településszerkezeti terve - szabályozási terve - valamint helyi építési szabályzata módosításának elkészítéséhez hozzájárul.

2 2. A módosítás az alábbi területeket érinti: A 4874 hsz.-ú ingatlant magába foglaló zöldterület határvonalának módosítása a jogi telekhatárra A 2263/86 hrsz.-ú ingatlant magába foglaló zóna beépítési százalékának növelése 30%-ról 50%-ra Vk ~ Vk A Bizottság utasítja a városi fóépítészt, hogyatelepülésrendezési tervek módosításának elkészítéséről intézkedjen, és az Étv. 9. -ában meghatározott véleményezési eljárás lebonyolítása után a terv módosítását Közgyűlésre terjessze elő. Felelős: Veres István városi fóépítész Nyíregyháza, április 24. A határozatot kapják: 1./ Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottság tagjai 2./ Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármestere 3./ Nyíregyháza Megyei Jogú Város címzetes főjegyzője 4./ Városi Főépítész 5./ Vagyongazdálkodási Osztály Második napirendi pontként tárgyalja a bizottság a Civil Alap keretéből történő pénzügyi támogatás iránti pályázati felhívás jóváhagyására vonatkozó előterjesztést. LukovÍcsné Varga Erika: Szóban röviden ismertette az előterjesztést. A bizottság 5 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése V árosstratégiai és Környezetvédelmi Bizottsága 34/2012. (IV. 24.) számú határozata a Civil Alap keretéből történő pénzügyi támogatás iránti pályázati felhívás jóváhagyására. A Bizottság ]. A javaslatot megtárgyaita és elfogadta. 2. Az ]. sz. melléklet szerinti pályázati felhívás tervezetét megtárgyalta és jóváhagyta. 3. Megbízza a Polgármesteri Kabinet civil referensét a pályázat felhívás megjelentetésével. Nyíregyháza, április 24. A határozatot kapják: 2

3 1.1 A Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottság tagjai 2.1 Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgánnestere 3.1 Nyíregyháza Megyei Jogú Város címzetes fojegyzője 4.1 Polgármesteri Kabinet 5.1 Jegyzői Kabinet 6.1 Vagyongazdálkodási Osztály Harmadik napirendi pontként tárgyalja a bizottság a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Alap keretéből történő pénzügyi támogatás iránti pályázati felhívás jóváhagyására vonatkozó előterjesztést. Szilvási István: Véleménye szerint ez a pályázati kiírás sokkal összeszedettebb, mint az előző. Lukovicsné Varga Erika: A pályázati kiírások egységes szerkezetűek, az adatlapok is azonosak. A célok és a támogatások leírása különbözik. A bizottság 5 igen szavazattai az alábbi határozatot hozta: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottsága 35/2012. (IV. 24.) számú határozata a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Alap keretéből történő pénzügyi támogatás iránti pályázati felhívás jóváhagyására. A Bizottság 1. A javaslatot megtárgyalta és elfogadta. 2. Az 1. sz. melléklet szerinti pályázati felhívás tervezetét megtárgyalta és jóváhagyta. 3. Megbízza a Városfejlesztési Osztály környezetvédelmi referensét a pályázat felhívás megjelentetésével. Nyíregyháza, április 24. A határozatot kapják: 1.1 A Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottság tagjai 2.1 Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgánnestere 3.1 Nyíregyháza Megyei Jogú Város címzetes főjegyzője 4.1 Polgármesteri Kabinet 5.1 Jegyzői Kabinet 6.1 Vagyongazdálkodási Osztály 3

4 Negyedik napirendi pontként tárgyalja a bizottság a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Környezetvédelmi Alap Célfeladatok évi beszámolójáról és a évi terv elfogadására vonatkozó előterjesztést. Bongár Viktória: A Közterület Felügyelet kérésére módosítás történt az előterjesztésben, írásban kiosztottunk a Bizottság részére és feltesszük az internetre is. melyet Tormássi Géza: Kéri, hogy a civil szervezetek által benyújtott környezetvédelmi pályázatok kerüljenek ellenőrzésre, mert tavaly formai és tartalmi oko k miatt többet el kellett utasítani. Ezért kevés volt a ki osztható támogatási összeg. Pató István: Elmondta, hogy több olyan dolog kikerült a kiírásból, ami hibákra adott lehetőséget és segítik a pályázókat, hogy ezeket elkerüljék. A bizottság 5 igen szavazattai az alábbi határozatot hozta: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottsága 36/2012. (IV. 24.) számú határozata a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Környezetvédelmi Alap Célfeladatok évi beszámolójáról és a évi terv elfogadására. A Bizottság Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Környezetvédelmi Alap Célfeladatok évi beszámolóját elfogadja és a évi tervet jóváhagyja. Nyíregyháza, április 24. A határozatot kapják: 1./ A Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottság tagjai 2./ Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármestere 3./ Nyíregyháza Megyei Jogú Város címzetes főjegyzője 4./ Polgármesteri Kabinet 5./ Jegyzői Kabinet 6.1 Vagyongazdálkodási Osztály Ötödik napirendi pontként tárgyalja a bizottság a távhőszolgáltatásról szóló évi XVIII. törvény, valamint a 157/2005.(VII 1.15.) sz. Korm. rendelet egyes rendelkezései nek Nyíregyháza város területén történő végrehajtásáról szóló (X.27.) és a távhőszolgáltatás díjainak megállapításáról és alkalmazásáról szóló 42/2005.(X.27.) önkormányzati rendelet módosítására vonatkozó előterjesztést. 4

5 Tormássi Géza kérésére Arday Balázs, anyírtá VHO Kft. ügyvezetője bemutatkozott a bizottságnak. Tormássi Géza: Megállapítja, hogy a módosítások technikai jellegűek, de felteszi a kérdést, hogy szóbeli kiegészítés van-e? Mikula Mónika: Elmondta, hogy hatósági áras lett a távhőszolgáitatás termelői ára és a távhőszolgáltatási díjak is. Ezért az önkormányzati rendeletből ki kell venni a lakossági díjakra vonatkozó rendelkezéseket. A díjak szerkezetét a jogszabályok nem változtatták meg, ezért a rendeletnek az a része, amely ezt tartalmazza, hatályban marad. Amikor új koncepció alapján módosul a hatósági ár, ismét módosítani kell a rendeletet. Tormássi Géza: Két rendeletnek, a (X.27.) és a 42/2005.(X.27.) önkormányzati rendelet módosításáról kell szavazni. A bizottság 6 igen szavaz attai az alábbi határozatot hozta: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottsága 37/2012. (IV. 24.) számú határozata a távhőszolgáltatásról szóló évi XVIII. törvény, valamint a 157/2005.(VII1.15.) sz. Korm. rendelet egyes rendelkezéseinek Nyíregyháza város területén történő végrehajtásáról szóló 41/2005.(X.27.) és a távhőszolgáltatás díjainak megállapításáról és alkalmazásáról szóló 42/2005.(X.27.) önkormányzati rendelet módosítására. A Bizottság - a (X.27.) önkormányzati rendelet módosításával egyetért. - a 42/2005.(X.27.) önkormányzati rendelet módosításával egyetért. Hatodik napirendi pontként tárgyalja a bizottság a Nyíregyháza Megyei Jogú Város évi környezetvédelmi-környezetgazdálkodási tervében szereplő feladatok teljesítéséről és a évre vonatkozó terv jóváhagyására vonatkozó előterjesztést. Bongár Viktória: A Közterület Felügyelet kérésére módosítás történt az előterjesztésben, írásban kiosztottunk a Bizottság részére és feltesszük az internetre is. melyet Tormássi Géza: Kérdése, hogy az előterjesztésben szereplő fapótlás konkrétan hol történik a városban, valamint a Nyíregyháza-Nagykálló kerékpárút építéséhez szükséges területszerzésre vonatkozó tárgyalások a tulajdonosokkal miért nem kezdődtek meg? A Nyíregyháza-Nyírszőlős kerékpárút építésével kapcsolatban problémák merültek fel, ezért annak átadása felftiggesztésre került. Történt-e ebben előrelépés? 5

6 Pató István: Válaszában elmondta, hogya Nyíregyháza-Nyírszőlős kerékpárút építésével kapcsolatban tavaly egy tájékoztató került a Közgyűlés elé a felmerült problémákról. Ezek elsősorban tulajdonszerzési és E.ON hálózatépítéssel kapcsolatos problémák voltak. Szükség van egy híd bővítésére is, amely a kerékpárút nyomvonalába esik. Ezt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. végzi, mely a várostól ftiggetlen. A beruházás csúszik és részben ennek eredménye a kerékpárút forgalomba helyezésének csúszása. A gyakorlatban ez nem jelent problémát, a lakosság használja a kerékpárutat, hiszen a forgalom elől nincs elzárva, de a hídnak véglegesen el kellene készülni. Problémát jelent a terület vízelvezetése. Amint elkészülnek ennek tervei, egyeztetésre kerül sor az Állami Közútkezelő Kht.-val és a NyírVV Kft.-vel, hogy ez a probléma is minél hamarabb megoldódjon. A Nyíregyháza-Nagykálló kerékpárút pályázatának Nagykálló a gesztora. Az elkészült tervek olyan nyomvonalat jelöltek ki, amely Nyíregyháza belvárosában nagyon sok magánterületet érint. Ez nem csak a nagy költség miatt jelent problémát, hanem a nagyszámú tulajdonossal való tárgyalás lebonyolítása is technikai nehézségekkel jár. Alpolgármester Asszony és Nagykálló polgármestere között egyeztetés történt, melynek alapján a terv átdolgozása folyamatban van. Amikor elkészül, lehetőség lesz ezzel a szakasszal is pályázni. Csák Józsefné: Fapótlásra Sóstó-Gyógyftirdő területén és a Csillag Csemege előtti területen került sor. Az IVS kapcsán nem került beültetésre II db túlkoros fa, melyek megfelelő elültetésére keressük a helyet. Kósa Tímea: Tájékoztatta a bizottságot, hogy a Nagykálló gesztorságával készült pályázat lezárult, elszámolásra került. Ebbe nem került bele a Nyíregyháza belterületén haladó kerékpárút szakasz, így nem is lett kifizetve. Nem lett volna jó, ha olyan terv készül el, amely megvalósíthatatlan, mert annyira magasak a fajlagos költségei, melyet pályázati finanszírozásban nem lehet app Iikálni. Ez azért fontos, mert a későbbiekben bármilyen kerékpárút fejlesztési pályázat esetében kettős pályázati finanszírozást tervezésre vonatkozóan nem fog elfogadni semmilyen kiíró. Olyan végleges tervre van szükség, amely használható és a megvalósítása valamilyen projektbe illeszthető legyen. Kérdése, hogy az IVS programból valóban maradtak meg fák? Csák Józsefué: Igen, oda voltak tervezve. Kósa Tímea: Felhívja a figyelmet, hogy ezek kizárólag az akcióterületen használhatók fel, és egyeztetést kér ebben az ügyben. Csák Józsefné: A Tulipa Kft jelezte, hogy nem ültethetők el oda, ahová tervezve voltak. Kósa Tímea: Elszámolási kötelezettség áll fenn a fák vonatkozásában is. Tormássi Géza: A pályázat acsapadékvíz elvezetési koncepció végrehajtására amalomkert városrészre vonatkozóan nem nyert támogatást. Mivel rendkívüli fontosságú kérdésről van szó, kérdése, hogy van-e lehetőség ebben a kérdésben előrelépésre? Pató István: A Gazdasági és Tulajdonosi Bizottság holnapi ülésére kerül be egy előtetjesztés arról a közbeszerzési pályázatról, melynek alapján kiválasztásra kerül a tervező. Az eljárási rend alapján tegnap zajlott le a tárgyalás, melynek eredményeként elkészült a javaslat a bizottság és a döntéshozók felé. A döntés után megkezdődik a tervezési munka. 6

7 Tormássi Géza: Ebben az előterjesztésben megfogalmazásra került, ami a törvényi előírásoknak megfelelő és évek óta a bizottság elé kerül. Elfogadásra javasolja az előterjesztést. A bizottság 6 igen szavazattai az alábbi határozatot hozta: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottsága 38/2012. (IV. 24.) számú határozata a Nyíregyháza Megyei Jogú Város évi környezetvédelmi-környezetgazdálkodási tervében szereplő feladatok teljesítéséről és a évre vonatkozó terv jóváhagyására. A Bizottság a határozat-tervezetet elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek. kmft. MárkiJános bizottság titkára ~91 TOrmá~GéZa bizottság elnöke 7

8 Jelenléti ív a V' aross t ra t" egial. es, K" ornyeze tv'd e e l ml. B' lzo tt s á g ~...r.-:-., 901f'...-1 APRILIS..;c4. U Hl' esero, "l., 1.1 TOlmássi Géza képviselő 2./ Szilvási István képviselő 3./ Mussó László képviselő 4.1 Dr. Moskovits Károly képviselő 5./ Vass Zoltán Géza képviselő 6./ Szuhóczky Gábor 7./ Éberhardt Gábor 8./ Makai Tamás 9./ Hegedüs László...~~.~... ::... ~.~fjt.~:~ ~~.:.~_::_ ~;~.. ;~~1;...~ l~~ dK.: : ~ ~...~q...'a...."fjj[(dfii... ~..:...I ~... Meghívottak: aláírás: 1./ Dr. Kovács Ferenc polgármester 2./ Kósa Tímea alpolgármester 3./ Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző 4./ Dr. Kása Brigitta gazd. főosztályvezető 5./ Bornemisza Andrea... oo / J)X.,~9.::0:.~...9. ~.::::~... ~ r 7./.. ;W.f~~.{!!.!... ~Lt.~1D.ItY.i.v /.~.C~.?:.. J~f.':-?5~.~... 9./..:;.~K.O.01.~~.~~...V-6~.G.f)..~J~~t.t: / ~~:}::1~~. ~...~.p':i..~.s?~.~~... :~:; ::::']:~:r.~y:::::6] ~!ff~:::::: 13./.1>.~;H.\.~~~.~...~~~&.!.-r.f.: /7.Ql9..~2:'....C t ;):J.l /...9.~\-..~:1~.~t~ /... ~~.~0.:~...]\~.~~ /.GA~.M.R9.$... SrJ.I\R?~ /... A~... t.)..~f..!!.:j I:!...~......(r /.. 0..:::.~~.0.~:t... J.A~. f::~.l...v~.. '). {. r:róc s; ill 7~I f- tv t=; s...f!}~::.7\... \.... ~J r Th. ~QLCl.cLv G(;j){P.. ::::::::~~::::i~.:::::::::::::::::::.../.~... J.~~.I. {)~ v ~ ~~ :c ~\\... ""... ~..:......\... " ~.v.~j3...+y~ "... ~ t ~... ~:... ( - / r 'I, {I_...,... ~\.t-.~ c..'v\.~, Gh..~'-". --=~isg;;.s;;;:.~ ~ :::::::::~~.:::.::::::::C1.:.:::.:::::.:::::.::::::::::::::... ~.. :.+.,...\..... IA+-0L... ~...v.."...\f ~~.... \T~

9 Q+ I Q(j/JCc..J~(' D A- l\h ( G/0/0 G-r (.t~, itlíl\ ka

10 1. számú melléklet a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottsága (IV. 24.) számú határozatához Pályázati Felhívás Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottsága Pályázatot hirdet a Civil Alapra Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottsága a civil szervezetek által megrendezésre kerülő programok, programsorozatok, rendezvények megvalósításának segítése, támogatása érdekében, a Közgyűlésnek a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről szóló 24/2008. (IV.29.) számú rendelete (továbbiakban: Önk. rendelet) alapján, az Önkormányzat Civil Alapjában rendelkezésre álló támogatási keret terhére pályázatot hirdet, vissza nem térítendő támogatás elnyerésére. A pályázat célja: Nyíregyházán december 31-ig civil szervezetek által megrendezésre kerülő programok, programsorozatok, rendezvények megval ósí tásának segí tése. A pályázaton nyíregyházi székhelyű és Nyíregyházán működő civil szervezetek vehetnek részt Pályázhatnak: l. Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló évi CLXXV. tőrvény (továbbiakban Civil törvény) alapján létrejőtt jogi személyiséggel rendelkező egyesület, szövetség (kivéve: párt, szakszervezet) 2. A Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV törvény alapján létrejött, jogi személyiséggel bíró alapítvány (ide nem értve a közalapítványt) A pályázattal kapcsolatos főbb információk: Az önkormányzat az önszerveződő közösségek részére a támogatást az önkormányzat évi köitségvetéséből biztosított civil pénzügyi alapból (Civil Alap) finanszírozza. a.) Pályázati keretlehetőség: Ft b.) A pályázat keretében kizárólag a december 31-ig megvalósuló programok kerülnek elbírálásra. c.) Nem részesíthető támogatásban négy naptári év időtartamban az az önszerveződő közösség:

11 -2 -amely az előző évben kapott pénzügyi támogatással nem számolt el, -az előző évben kapott támogatást a jóváhagyott céltól eltérően használta fel. d.) Az őnszerveződő közösségek pénzügyi támogatása iránti pályázatokat I eredeti és 1 másolati példányban, a vagy a honlapon letölthető "Pályázati adatlap"című formanyomtatványon a V árosstratégiai és Környezetvédelmi Bizottsághoz (Nyíregyháza, Kossuth tér 1.108/ A. szoba) május 31 napjáig lehet benyújtani. e.) A pályázattal kapcsolatos bővebb felvilágosítást a Polgármesteri Kabinet civil referensétől és a társadalmi kapcsolatokért felelős munkatárstól (Lukovicsné Varga Erika, tel: vagy Dóró Erika, tel: ) kérhető. A pályázathoz csatolni kell: a) Az őnszerveződő kőzösség működésének igazolására: az önszerveződő közősség székhelye szerinti megyei (fővárosi) tőrvényszék (bíróság) által az őnszerveződő közösség hatályos adatairól kiállított 30 napnál nem régebbi kivonatát és az önszerveződő közősség -képviselője által hitelesített alapszabályát vagy működésének egyéb alapdokumentumát; b) Az ön szerveződő közősség tárgyévi pénzügyi támogatásra irányuló kéreimét, amely részletes tájékoztatást tartalmaz kmönösen az alábbiakról: -Az önszerveződő közösség tárgyévi tervezett céljai, feladatai. -Az őnszerveződő közösség tárgyévi tervezett céljaihoz, feladataihoz kapcsolódó tagdíj, önrész vállalásának tervezett mértéke. -Az önszerveződő közösség tárgyévi tervezett céljaihoz, feladataihoz kapcsolódó, más pályázati források, lehetőségek bemutatása, kiemelése, más pályázati alapokból tervezett igénylés mértéke. -Az önszerveződő közösség által pályázott összeg tervezett időbeni felhasználásáról, az Önkormányzattól kért támogatásra alapított várható költségeket -főbb jogcímenként részletezve. -Nem az Önkormányzat által meghirdetett pályázat esetén, a pályázat rövid ismertetését valamint annak eredményessége esetén a város tekintetében várható haszon valószínűsítését tartalmazó leírás. c) Az önszerveződő kőzösség tárgyévet megelőző évi tevékenységéről szóló tájékoztatót, különös tekintettel a végzett feladatokra, elért eredményekre, valamint az önszerveződő közösség tárgyévet megelőző -amennyiben ez nem áll rendelkezésre, az azt megelőző -üzleti évről szóló számviteli beszámoló egyszerű másolatát, a pályázat benyújtását megelőző évről szóló, a Civil törvény 30. (l) bekezdése szerinti beszámolót, a közhasznúsági mellékletet, valamint a beszámoló letétbe helyezéséről szóló igazolást.

12 -3 A beérkezett pályázatokról, a támogatás odaítéléséről valamint annak összegéről a bizottsági véleményezés és javaslattétel után a Közgyűlés hoz döntést. A támogatásban részesülő önszerveződő közösség a kapott támogatást csak a Közgyűlés által meghatározott célra használhatja fel. A pályázó tudomásul veszi, hogy valótlan vagy hiányos adatok megadása esetén, pályázata érvénytelen.

13 1. számú melléklet a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottsága 35/2012. (IV. 24.) számú határozatához PÁLVÁZATIFELHÍVÁS Városfejlesztési és Környezetvédelmi Alapra Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottsága a város természeti és épített környezetének megőrzése, a városszépítés, a környezetállapot javítását szolgáló kezdeményezések elősegítése és a környezettudatos életmódra nevelés támogatása érdekében, a Közgyűlésnek a helyi ön szerveződő közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről szóló 24/2008. (IV. 29.) számú rendelete alapján, az Önkormányzat Városfejlesztési és Környezetvédelmi Alapjában rendelkezésre álló támogatási keret terhére, pályázatot hirdet vissza nem térítendő támogatás elnyerésére. Pályázhat (pályázók köre): A pályázaton nyíregyházi székhelyű és Nyíregyházán működő civil szervezetek vehetnek részt. Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló évi CLXXV. törvény alapján létrejött jogi személyiséggel rendelkező egyesület, szövetség (kivéve: párt, szakszervezet). A polgári törvénykönyvről szóló évi IV. törvény alapján létrejött, jogi személyiséggel bíró alapítvány (ide nem értve a közalapítványt). A pályázat tartalmi és formai követelményei: -A szervezet rövid bemutatása, hogyan jelenik meg a környezetvédelem a szervezet tevékenységében (max. 2 oldal). -A választott terület pontos leírása, (program, akció,jeles nap, esemény, tevékenység) bemutatása, beszerzendő eszközök szükségességének indoklás a (max. 4 oldal). -A pályázathoz kapcsolódó pályázati adatlap kitöltése. Továbbá a pályázathoz csatolni kell: l. Az ön szerveződő közösség működésének igazolására: az ön szerveződő közösség székhelye szerinti megyei (fővárosi) törvényszék által az ön szerveződő közösség hatályos adatairól kiállított 30 napnál nem régebbi kivonatát és az ön szerveződő közösség -képviselője által hitelesített -alapszabályát vagy működésének egyéb alapdokumentumát. 2. Az ön szerveződő közösség tárgyévi pénzügyi támogatásra irányuló kéreimét, amely részletes tájékoztatást tartalmaz különösen az alábbiakról: -az ön szerveződő közösség tárgyévi tervezett céljai, feladatai. -az ön szerveződő közösség tárgyévi tervezett céljaihoz, feladataihoz kapcsolódó tagdíj, önrész vállalás ának tervezett mértéke. -az ön szerveződő közösség tárgyévi tervezett céljaihoz, feladataihoz kapcsolódó, más pályázati források, lehetőségek bemutatása, kiemelése, más pályázati alapokból tervezett igénylés mértéke. -az ön szerveződő közösség által pályázott összeg tervezett időbeni felhasználásáról, az Önkormányzattól kért támogatásra alapított várható költségeket -főbb jogcímenként részletezve. -nem az Önkormányzat által meghirdetett pályázat esetén, a pályázat rövid ismertetését, valamint annak eredményessége esetén a város tekintetében várható haszon valószínüsítését tartalmazó leírás.

14 3. Az önszerveződő közösség tárgyévet megelőző évi tevékenységéről szóló tájékoztatót, különös tekintettel a végzett feladatokra, elért eredményekre, valamint az önszerveződő közösség tárgyévet megelőző -amennyiben ez nem áll rendelkezésre, az azt megelőző üzleti évről szóló számviteli beszámoló egyszeru másolatát, a pályázat benyújtását megelőző évről szóló a Civil törvény 30. (l) bekezdése szerinti beszámolót, a közhasznúsági mellékletet, valamint a beszámoló letétbe helyezéséről szóló igazolást. A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Alap keretéből támogatható területek: l. A környezet állapotának javítását elősegítő tevékenység, esemény támogatása. 2. A környezettudatos életmód népszerusítésének támogatása. Pályázat feltételei: Kiíró tájékoztatja a pályázókat, hogy a pályázati kiírásnak nem megfelelő módon, a hiányosan, a határidőn túl benyújtott, fonnailag hibás pályázatot eredménytelennek nyilvánítja. A Kiíró a hiánypótlásra nem köteles lehetőséget biztosítani. A pályázat keretében kizárólag a december 31-ig megvalósuló programok kerülnek elbírálásra. Nem részesíthető támogatásban négy naptári év időtartamban az az ön szerveződő közösség: -amely az előző évben kapott pénzügyi támogatás sal nem számolt el, -az előző évben kapott támogatást a jóváhagyott céltól eltérően hasmálta fel. A pályázat elbírálásánál érvényesítésre kerül az az elv is, hogy egy Intézményhez kapcsolódó, illetve érdekkörébe tartozó Alapítvány esetében, csak egy Alapítvány kaphat támogatást. A pályázat benyújtásának módja, helye, pontos címe: Az ön szerveződő közösségek pénzügyi támogatása iránti pályázatokat l eredeti és l másolati példányban, írásban, valamint l példány CD-n elektronikusan a vagy a \vv.w.nvire2.vhaza.hu honlapon letölthető "Pályázati adatlap"című formanyomtatványon a Város stratégiai és Környezetvédelmi Bizottsághoz (Nyíregyháza, Kossuth tér l szoba) lehet benyújtani. A postai úton küldött munkákat kérjük, hogy lehetőség szerint gyűrődésmentesen, hajtások nélkül postázzák. A postán (tértivevénnyel) feladott pályázatok benyújtásának határideje a postai bélyegző dátuma. A borítékon fel kell tüntetni "Városfejlesztési és Környezetvédelmi Alap pályázat" megnevezést. A pályázattal kapcsolatos bővebb információ kérhető telefonon: 42/ l 04-es melléken. Kapcsolattartó: Bongár Viktória, e-maii cím:bongar.viktoria@nyiregyhaza.hu Pálvázat határideje: A pályázat benyújtásának határideje május 31. A támogatott pályázat elszámolási határideje: március 31. A beérkezett pályázatokat szaki nai zsűri értékeli, majd a Bizottság véleményezése és javaslata után a támogatás odaítélésére, valamint annak összegére a Közgyűlés hoz döntést. Pályázati támogatás összege: V árosfejlesztési és Környezetvédelmi Alapjában rendelkezésre álló támogatási keret l 500 OOO Ft.

15 2. számú melléklet a 24/2008. (IV.29.) KGY rendelethez Pályázati Adatlap Ön szerveződő közösségek pénzügyi támogatása iránt Az önszerveződő közösség neve: Az önszerveződő közösség címe: Az önszerveződő közösség számlaszáma: A szervezet jogállása: Képviselőjének neve, címe, telefonszáma, e-maii címe: A megyei törvényszék (megyei bírósági) nyilvántartásba vételéről szóló jogerős végzés száma, kelte: A nyilvántartott tagok létszáma: Kért-e az előző évben pénzügyi támogatást? Az előző évben kapott támogatás összege: Ajelen pályázatban kért támogatás összege: A kért összeg tervezett felhasználása (célja): Felsorolás konkrét meghatározott összeg (tevékenységenként) : A tervezett cél megvaiósításának egyéb (meglevő) forrásai:

ELŐTERJESZTÉS. - a Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottsághoz

ELŐTERJESZTÉS. - a Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottsághoz NvíREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA VÁROS FEJLESZTÉSI ÉS VÁROSÜZEMELTETÉSI OSZTÁLV 4400 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-550; FAX: +36 42310-647 E-MAIl: VAROSFEJLESZTES@NYIREGYHAZA.HU

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsághoz

ELŐTERJESZTÉS. - az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsághoz Ügyintéző: Béda Zsuzsa Ügyiratszám: 31.899/2012.IX NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA HUMÁN FŐOSZTÁLY OKTATÁSI KULTURÁLIS ÉS SPORT 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Telefon: (42) 524-565

Részletesebben

Előterjesztés. - a Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági Bizottsághoz

Előterjesztés. - a Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági Bizottsághoz NyíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. E-MAil: NYHSZOC@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: SZOC-9438-118/2014. Ügyintéző: dr. Krizsai Anita Előterjesztés - a Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági

Részletesebben

Előterjesztés. - a Közgyűléshez

Előterjesztés. - a Közgyűléshez NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATJ\LA KULTURÁLIS OSZTÁLY 4400 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-524/535 E-MAIL: KULTURAlIS@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: KULT- 40-1/2015.

Részletesebben

Pályázati kiírás. A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45.

Pályázati kiírás. A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45. Pályázati kiírás A pályázat címe: Civil pályázat A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45. A pályázat célja: isaszegi székhelyű, bejegyzésű civil szervezetek,egyesületek,

Részletesebben

1. A pályázó civil szervezet adatai

1. A pályázó civil szervezet adatai PÁLYÁZATI ŰRLAP 2014. A pályázat sorszáma (az Önkormányzat tölti ki): 1. A pályázó civil szervezet adatai A szervezet megnevezése: A szervezet bírósági bejegyzésének száma: A szervezet nyilvántartási száma:

Részletesebben

\ -- _./ \_ /NYÍREGYHÁZA ,~} NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE. Dr ~ lrifj-;;,ila. - a Kö zgyűléshez -

\ -- _./ \_ /NYÍREGYHÁZA ,~} NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE. Dr ~ lrifj-;;,ila. - a Kö zgyűléshez - NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 NYÍREGYHÁZA. KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: + 36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyirat szám: KULT- 128-1/2018. Ügy

Részletesebben

a Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottság 2012. július 26-i üléséről. Jelen vannak: a jelenléti íven felsoroltak.

a Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottság 2012. július 26-i üléséről. Jelen vannak: a jelenléti íven felsoroltak. Jegyzőkönyy a Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottság 2012. július 26-i üléséről. Jelen vannak: a jelenléti íven felsoroltak. Tormássi Géza: Javasolja, hogy vegye fel napirendjére a bizottság a LEGO

Részletesebben

Kivonat. Isaszeg Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 08. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyvből

Kivonat. Isaszeg Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 08. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyvből Isaszeg Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Kivonat Isaszeg Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 08. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyvből 184/2013.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján Melléklet a 70/2015. (IV. 14.) önkormányzati határozathoz PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján 2015.

Részletesebben

Öttömös Község Önkormányzata Képviselő-testülete 18/2004. (XII.23.) rendelete a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről

Öttömös Község Önkormányzata Képviselő-testülete 18/2004. (XII.23.) rendelete a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről Öttömös Község Önkormányzata Képviselő-testülete 18/2004. (XII.23.) rendelete a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről Öttömös Község Önkormányzata Képviselő-testülete élve a Magyar

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Bogács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (II. 21. ) önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről Bogács Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat,. sueuese Képviselő-testülete *> / A^SLI QÖ ZOX<Q Sport, Ifjúsági, Civil és Kisebbségi Bizottság

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat,. sueuese Képviselő-testülete *> / A^SLI QÖ ZOX<Q Sport, Ifjúsági, Civil és Kisebbségi Bizottság C?o- " ; ' -.,.''. n!.-f Kőbányai Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat,. sueuese Képviselő-testülete *> / A^SLI QÖ ZOX

Részletesebben

SZOCIÁLIS és KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY ELŐTERJESZTÉS. a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz

SZOCIÁLIS és KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY ELŐTERJESZTÉS. a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz NYíREGYHÁZA MEGYEI JOG Ú VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA TELEFON: +36 42 524-585; FAX: +36 42 524-586 E-MAIL: NYHSZOC@NYIREGVHAZA_HU Ügyiratszám:4554/2016.05 Ügyintéző: Kertész Sné ELŐTERJESZTÉS a Köznevelési,

Részletesebben

Maglód Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének. a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről

Maglód Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének. a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről Egységes szerkezetbe foglalva az (1/2005.(I.31.)Kt. rendelettel Maglód Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2003.(II.14.)Kt. rendelete a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatásának

Részletesebben

5./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a február 15-ei képviselő-testületi ülésre

5./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a február 15-ei képviselő-testületi ülésre Jánossomorja Város Önkormányzata Jegyzőjétől 5./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2017. február 15-ei képviselő-testületi ülésre Tárgy: Előterjesztő: Pályázati felhívás dr. Péntek Tímea jegyző 1 Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Nyirád A hirdetőtáblára kifüggesztve: március 9. Levétel napja: március 25. Hatályos: március 10.

Nyirád A hirdetőtáblára kifüggesztve: március 9. Levétel napja: március 25. Hatályos: március 10. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (III.9.) önkormányzati rendelete a civil szervezeteknek nyújtható önkormányzati támogatásokról Hatályos: 2016. március 10. Nyirád 2016 A hirdetőtáblára

Részletesebben

Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a civil szervezetek 2015. évi támogatásáról szóló pályázati felhívásról

Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a civil szervezetek 2015. évi támogatásáról szóló pályázati felhívásról {(é{;. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a civil szervezetek 2015. évi támogatásáról szóló pályázati

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. civil szervezetek (egyesületek, alapítványok)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. civil szervezetek (egyesületek, alapítványok) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS S Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata pályázatot hirdet Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete alapján

Részletesebben

K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság 2012. április 17-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság 2012. április 17-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság 2012. április 17-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

A helyi civil szervezetek alapítványok, egyházak pénzügyi támogatásáról szóló rendelet megalkotása

A helyi civil szervezetek alapítványok, egyházak pénzügyi támogatásáról szóló rendelet megalkotása Az előterjesztés száma: 42/2013. A határozati javaslat elfogadásához minősített többség szükséges! Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2013. március 27-én, 18 órakor megtartandó ülésére A helyi civil

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A évi felosztható támogatási alap összege: E Ft.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A évi felosztható támogatási alap összege: E Ft. Kiíró: Felsőcsatár Község Önkormányzata PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pályázat címe: Helyi civil szervezetek támogatása Pályázhatnak: Helyi tevékenységet folytató egyesületek A fenti körbe nem tartozó szervezetek

Részletesebben

a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók

a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók 1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS szociális és egészségügyi keretre Hatvan Város Önkormányzata pályázatot hirdet a hatvani civil szervezetek támogatásáról szóló 15/2011. (IV. 1.) önkormányzati rendelet alapján, a Hatvan

Részletesebben

Kerepes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Kerepes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Kerepes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2007. (III. 29.) rendelete a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről egységes szerkezetben a 25/2009. (X. 29.) rendelettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottságának 2016. január 20án 10. 00 órai kezdési idővel meghirdetett és 10. 00

Részletesebben

Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3/2013. (I.31.) önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről

Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3/2013. (I.31.) önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3/2013. (I.31.) önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

C1J N Y. lit p---- Dr. Kovács Ferenc. rr ~\ ~ REGYHÁZA. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

C1J N Y. lit p---- Dr. Kovács Ferenc. rr ~\ ~ REGYHÁZA. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: KULT-50-1 /2015. Ügyintéző : Doka Diána ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez Képzőművészeti Ösztöndíjak meghirdetésére lit p---- Dr. Kovács Ferenc polgármester alpolgármester /" 2 ---:>~~_"L.~ ----~.>--

Részletesebben

Szatymaz Község Önkormányzata Képviselő-testülete 22/2009. (XI.26.) rendelete a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről

Szatymaz Község Önkormányzata Képviselő-testülete 22/2009. (XI.26.) rendelete a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről Szatymaz Község Önkormányzata Képviselő-testülete 22/2009. (XI.26.) rendelete a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről (Egységes szerkezetben a módosításáról szóló 28/2009. (XII.17.)

Részletesebben

Sárhida Község Önkormányzata

Sárhida Község Önkormányzata Sárhida Község Önkormányzata H-8944 Sárhida, Béke utca 26. Telefon/Telefax: +36-92-461-042, +36-92-693-964 e-mail: polgarmester@sarhida.hu, www.sarhida.hu PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sárhida Község Önkormányzatának

Részletesebben

Tárgy: Javaslat a civil szervezetek pályázati úton történő évi támogatásáról

Tárgy: Javaslat a civil szervezetek pályázati úton történő évi támogatásáról Előterjesztő: Készítette: Szitka Péter polgármester Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos Tárgy: Javaslat a civil szervezetek pályázati úton történő 2015. évi támogatásáról Tisztelt Képviselő-testület! Kazincbarcika

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Jelen pályázati kiírás részét képezi a Pályázati Adatlap, amely letölthető www.velence.hu oldalon, vagy átvehető

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere ' if~ h _._1 számú előterjesztés Előterjesztés a Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság részére a kőbányai székhelyű civil szervezetek,

Részletesebben

Záró rendelkezések. Dr. Rónaszéki László jegyző

Záró rendelkezések. Dr. Rónaszéki László jegyző Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. ker. Önkormányzatának 36/2007. (X. 19.) sz. rendelete az egyházak, a társadalmi és civil szervezetek, valamint alapítványok támogatására elkülönített előirányzat

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezet magasabb vezetői

Részletesebben

C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete. a helyi civil szervezetek támogatásáról

C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete. a helyi civil szervezetek támogatásáról C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Záradék: Kihirdetés ideje: 2015. február 25. 15. óra 40.

Részletesebben

A pályázaton nem vehetnek részt:

A pályázaton nem vehetnek részt: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS T Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata pályázatot hirdet Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete alapján

Részletesebben

2. E rendelet alkalmazásában civil szervezet - továbbiakban pályázó - a évi CLXX. törvény pontjában meghatározott civil szervezet.

2. E rendelet alkalmazásában civil szervezet - továbbiakban pályázó - a évi CLXX. törvény pontjában meghatározott civil szervezet. Csévharaszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2012. (II.17.), 5/2013. (III.22.) és a 3/2016. (II.19.) önkormányzati rendelettel módosított 4/2011. (III.25.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek

Részletesebben

I. Pályázat Sport támogatásra

I. Pályázat Sport támogatásra RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu I. Pályázat Sport támogatásra Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására F E L H Í V Á S Gencsapáti székhelyű civil szervezetek 2015. évi támogatására Gencsapáti Község Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Önkormányzat költségvetésében civil szervezetek számára

Részletesebben

Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról

Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Vácduka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Orgovány Nagyközség Önkormányzati Képviselőtestületének 11/2013.(IX.16.) önkormányzati rendelete

Orgovány Nagyközség Önkormányzati Képviselőtestületének 11/2013.(IX.16.) önkormányzati rendelete Orgovány Nagyközség Önkormányzati Képviselőtestületének 11/2013.(IX.16.) önkormányzati rendelete A helyi civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről Orgovány Nagyközség Önkormányzati Képviselőtestülete

Részletesebben

Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának Képviselőtestülete. 5/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete

Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának Képviselőtestülete. 5/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete A civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről szóló 55/2004.

Részletesebben

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező.

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező. Pályázati felhívás Nemti Község Önkormányzata tájékoztatja a helyi civil szervezeteket, alapítványokat, hogy Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi civil szervezetek, alapítványok, pénzügyi

Részletesebben

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatásának rendjéről Hegykő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatni kívánja a település területén működő civil szervezeteket

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a civil szervezetek és egyházak támogatásáról szóló. 26/2011. (XI. 30.) sz.

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a civil szervezetek és egyházak támogatásáról szóló. 26/2011. (XI. 30.) sz. 0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a civil szervezetek és egyházak támogatásáról szóló 26/20. (XI. 30.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: a 5/202. (III.

Részletesebben

- az egyesületben sportolók létszámát, az egyesület tagjainak számát, az előző évben elért eredményeket és a szakmai munkáról szóló beszámolót

- az egyesületben sportolók létszámát, az egyesület tagjainak számát, az előző évben elért eredményeket és a szakmai munkáról szóló beszámolót A Képviselő-testület 2019. évi költségvetésébe tervezett sporttámogatási keretösszeg terhére az alább meghatározott feltételekkel pályázatot ír ki a rétsági sportszervezetek támogatására. Pályázati feltételek:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Városgondnokság magasabb vezetői álláshelyére

Részletesebben

Téglás Város Képviselő-testületének 6/2013. (II.15.) Önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről

Téglás Város Képviselő-testületének 6/2013. (II.15.) Önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről Téglás Város Képviselő-testületének 6/2013. (II.15.) Önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről Téglás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének 32.

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,

Részletesebben

az önszerveződő közösségek pénzügyi támogatása iránt

az önszerveződő közösségek pénzügyi támogatása iránt PÁLYÁZATI ADATLAP az önszerveződő közösségek pénzügyi támogatása iránt 1. sz. melléklet 1 Az önszerveződő közösség neve: Az önszerveződő közösség címe: A szervezet jogállása: A szervezet telefon-, faxszám,

Részletesebben

A pályázatok benyújtásának határideje: március 17. A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani.

A pályázatok benyújtásának határideje: március 17. A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani. Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2017-ban is támogatni kívánja a településen működő civil szervezeteket és közösségeket, ezért az Önkormányzat 2017. évi költségvetésébe tervezett támogatási

Részletesebben

Véleményezési határidő: 2013. 02. 26. 16.00 óra Véleményezési cím: ifjusag@ujpest.hu

Véleményezési határidő: 2013. 02. 26. 16.00 óra Véleményezési cím: ifjusag@ujpest.hu Véleményezési határidő: 2013. 02. 26. 16.00 óra Véleményezési cím: ifjusag@ujpest.hu Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (...) önkormányzati rendelete az újpesti

Részletesebben

A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani.

A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani. A Képviselő-testület 2017. évi költségvetésébe tervezett sporttámogatási keretösszeg terhére az alább meghatározott feltételekkel pályázatot ír ki a rétsági sportszervezetek támogatására. Pályázati feltételek:

Részletesebben

(/I,. (2 ELŐTERJESZTÉS. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

(/I,. (2 ELŐTERJESZTÉS. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 20037-8/2012/05. Ügyintéző: dr. Krizsai Anita NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 E-maii: polgbrmester@nyiregvhbzb.hu

Részletesebben

2016. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS KEREPESI CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE. A pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele

2016. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS KEREPESI CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE. A pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele 2016. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS KEREPESI CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE A pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele Az alábbi témakörökben lehet pályázni: A.) Település környezet-

Részletesebben

Inárcs Község Önkormányzata 22/2007. (XII. 20.) rendelete a helyi szervezetek támogatásáról

Inárcs Község Önkormányzata 22/2007. (XII. 20.) rendelete a helyi szervezetek támogatásáról Inárcs Község Önkormányzata 22/2007. (XII. 20.) rendelete a helyi szervezetek támogatásáról (Egységes szerkezetben a 18/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelettel.) Inárcs Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja: Hajléktalan, fogyatékos, időskorú személyek valamint gyermekek programpályázat útján történő támogatása.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja: Hajléktalan, fogyatékos, időskorú személyek valamint gyermekek programpályázat útján történő támogatása. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális Bizottsága pályázatot hirdet debreceni székhelyű non-profit szervezetek programjainak támogatására A pályázók köre: Pályázatot nyújthatnak

Részletesebben

Ügyiratszám: JKAB/74-4/2015. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését

Ügyiratszám: JKAB/74-4/2015. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/74-4/2015. Ügyintéző:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére 8. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a 2014. évi civil keretre Előterjesztő:

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015. (III. 25.) önkormányzati rendelete a társadalmi szervezeteknek, alapítványoknak és közalapítványoknak nyújtható önkormányzati támogatásokról

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 23-AI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 23-AI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

2012. évi pályázati kiírás

2012. évi pályázati kiírás 2012. évi pályázati kiírás a létavértesi civil szervezetek részére 1. Pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele Az alábbi témakörökben lehet pályázni: A.) Település

Részletesebben

Darnózseli Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2008. (IV.3.) rendelete a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről

Darnózseli Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2008. (IV.3.) rendelete a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről Darnózseli Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2008. (IV.3.) rendelete a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről Darnózseli Község Önkormányzata Képviselő-testülete élve a Magyar Köztársaság

Részletesebben

Ügyiratszám: JKAB/60-11/2016. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését

Ügyiratszám: JKAB/60-11/2016. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/60-11/2016. Ügyintéző:

Részletesebben

L51 számú előterjesztés

L51 számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere L51 számú előterjesztés I. Tartalmi összefoglaló Előterjeszt és a Humánszolgáltatási Bizottság részére a Kőbánya kolturális életének 2015.

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja, hatálya

I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja, hatálya Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról szóló 2/2015. (II. 18.) önkormányzati rendelete Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez

ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez POLGÁRMESTE~I HIVATALA TELEFON: +36 42 524-553; FAX; +36 42 311-041 SZOCIÁLIS ÉS KŐZNEV E LÉS I OSZTALY TELEFON: +36 42 524''585i FAX: '3642524-586 E-MAIL: NYHSZOC@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: PKAB/S/2014

Részletesebben

Pályázati felhívás. Gyomaendrőd Város Önkormányzata pályázatot hirdet a évi Környezetvédelmi Alap felhasználására

Pályázati felhívás. Gyomaendrőd Város Önkormányzata pályázatot hirdet a évi Környezetvédelmi Alap felhasználására Pályázati felhívás Gyomaendrőd Város Önkormányzata pályázatot hirdet a 2011. évi Környezetvédelmi Alap felhasználására A rendelkezésre álló keret összege: 4.885.000.-Ft A Környezetvédelmi Alap rendeltetése:

Részletesebben

2. A támogatás feltételei

2. A támogatás feltételei Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2012.(I.31.) önkormányzati rendelete a társadalmi szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről Kápolnásnyék Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

civil és sportszervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására

civil és sportszervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására Pásztó Város Polgármestere 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/13 Fax: (06-32) 460-918 Szám :1-21/2016 A javaslat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT civil és

Részletesebben

Beszámoló a Soroksár Sportjáért Közalapítvány évi működéséről, javaslat közhasznúsági melléklet elfogadására

Beszámoló a Soroksár Sportjáért Közalapítvány évi működéséről, javaslat közhasznúsági melléklet elfogadására Soroksár Sportjáért Közalapítvány Kuratóriuma 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a Soroksár Sportjáért Közalapítvány 2016. évi működéséről, javaslat közhasznúsági

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2011. október 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015. (II.

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015. (II. BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2015. (II. 04.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e a civil szervezetek költségvetési támogatásának rendjéről Békés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 14-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 14-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 14-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: József Attila Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény magasabb vezetői

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér l. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-50 l Ügyiratszám: 355-9/2012.x1l1 Ügyintéző: Faragóné/Sné PONTOsITOTI! MEGHívó

Részletesebben

Dömötörné Holeczky Judit alpolgármester előterjesztése

Dömötörné Holeczky Judit alpolgármester előterjesztése ..napirendi pont Dömötörné Holeczky Judit alpolgármester előterjesztése GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZABÁLYZATA A KISVÁLLALKOZÁSOK FEJLESZTÉSI ÉS FELÚJÍTÁSI TÁMOGATÁSÁRÓL Tisztelt Közgyűlés!

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A támogatási keretként meghatározott költségvetési összeg felhasználására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A támogatási keretként meghatározott költségvetési összeg felhasználására PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A támogatási keretként meghatározott költségvetési összeg felhasználására Biharkeresztes Város Önkormányzata pályázatot hirdet a 2010. évi költségvetési rendeletében elkülönített támogatási

Részletesebben

1. A rendelet célja és hatálya. 2. A civil szervezetek támogatásának módja

1. A rendelet célja és hatálya. 2. A civil szervezetek támogatásának módja Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012. (VII. 12.) önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek pénzügyi támogatásának és elszámolásának rendjéről Hegymagas Község Önkormányzatának

Részletesebben

Ügyiratszám: JKAB/74-11/2015. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését

Ügyiratszám: JKAB/74-11/2015. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/74-11/2015. Ügyintéző:

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására 1. A pályázat célja A pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 14/2015.(V.27.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Módosított

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. A PÁLYÁZÓ SZERVEZET KÉPVISELŐJÉNEK Neve: Postacíme: Telefonszáma: Fax-száma

PÁLYÁZATI ADATLAP. A PÁLYÁZÓ SZERVEZET KÉPVISELŐJÉNEK Neve: Postacíme: Telefonszáma: Fax-száma PÁLYÁZATI ADATLAP AZ ÖNSZERVEZŐDŐ KÖZÖSSÉG Neve: Címe: A szervezet telefon-, faxszáma, e-mail címe, A szervezet formája: Egyesület, alapítvány, egyházi szervezet, közhasznú szervezet, egyéb (éspedig).

Részletesebben

KULTURÁLIS-CIVIL PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018

KULTURÁLIS-CIVIL PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018 1.sz. melléklet Balatonalmádi Város Önkormányzata pályázatot hirdet a nem sporttevékenységet végző civil szervezetek, egyesületek, alapítványok és magánszemélyek kulturális programjainak és működésének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 27-én tartandó rendkívüli ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 27-én tartandó rendkívüli ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. október 27-én tartandó rendkívüli ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Városgondnokság magasabb vezetői

Részletesebben

...alpo.lgfo.;t~ Ífh.~.0... Kósa Tímea. ~ ~~f~ ~ ... ~... Dr. Kovács Ferenc polgármester. sz~ NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

...alpo.lgfo.;t~ Ífh.~.0... Kósa Tímea. ~ ~~f~ ~ ... ~... Dr. Kovács Ferenc polgármester. sz~ NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 E-mail: polgarmester(qj.nvirhalo.hu Iktatószám: 8238-24/2012.x. Ügyintéző:

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését június 21-én (csütörtökön) órára

M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését június 21-én (csütörtökön) órára NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/65-6/2018. Ügyintéző:

Részletesebben

Pályázati felhívás. Támogatás igényelhető: (2014-ben megvalósított/megvalósítandó célokra)

Pályázati felhívás. Támogatás igényelhető: (2014-ben megvalósított/megvalósítandó célokra) 1. sz. melléklet Pályázati felhívás Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet pályázati úton támogatott sportszervezetek (kiemelt és nem kiemelt sportágak), valamint utánpótlást-nevelés fejlesztést

Részletesebben

A pályázat benyújtásának határideje: március óra.

A pályázat benyújtásának határideje: március óra. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról szóló 21/2015.(VIII.27.) számú önkormányzati rendelete alapján pályázatot ír ki a helyi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 4-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 4-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 4-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Nem költségvetési szervek támogatására pályázat Iktatószám 981/2014.

Részletesebben

42/ ( I I ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK. támogatása Litér, Álmos u. 37.

42/ ( I I ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK. támogatása Litér, Álmos u. 37. 42/ 2 0 1 6. ( I I. 1 7. ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S A Civil szervezetek programjainak támogatása 2016. L I T É R K Ö Z S

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének január 15-én (kedden) órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének január 15-én (kedden) órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Szám: 1/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 15-én (kedden) 18.00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Jelen lévő képviselők: dr. Illés György

Részletesebben

Támogatási felhívás. 1. melléklet az 1/2015. (I. 29.) önkormányzati rendelethez

Támogatási felhívás. 1. melléklet az 1/2015. (I. 29.) önkormányzati rendelethez 1. melléklet az 1/2015. (I. 29.) önkormányzati rendelethez Támogatási felhívás Magyarszék Önkormányzata tájékoztatja a helyi civil szervezeteket, alapítványokat, egyházakat, hogy Magyarszék Önkormányzatának

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Magyarszék Község Önkormányzat Képviselőtestületének 1/2015.(I. 29.) önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek, alapítványok, egyházak pénzügyi támogatásáról Magyarszék Község Önkormányzata Képviselőtestülete

Részletesebben

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71.

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71. Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71. ELŐTERJESZTÉS a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.

Részletesebben

4400 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez -

4400 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS CíMZETES FÖJEGYZÖJE 4400 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. Ügyiratszám: JKAB 156-2/2014. Ügyintéző: Faragóné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 28-AI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 28-AI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 1-2., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Pályázat kiírása falugondnoki munkakör

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 324-2/2017. Sorszám: 11. ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. február 15. napján tartandó ülésére Tárgy:

Részletesebben