Kunhegyes Város Jegyzőjétől
|
|
- Tibor Halász
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kunhegyes Város Jegyzőjétől ELŐTERJESZTÉS Kunhegyes Város Önkormányzatának évi közbeszerzési tervének módosításáról Tisztelt Képviselőtestület! Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete /2009.(III.) Kt. Határozatában elfogadta Kunhegyes Város Önkormányzatának évi közbeszerzési tervét. A közbeszerzésekről szóló évi CXXIX törvény (továbbiakban Kbt.) 5. (4) bekezdése szerint amennyiben az évben előre nem látható beszerzési igény merül fel, a közbeszerzési tervet módosítani kell. Kunhegyes Város Önkormányzata nyertes pályázatot nyújtott be a Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben című TÁMOP /2 azonosító számú pályázaton, melynek keretében pedagógus továbbképzésekre és szaktanácsadók alkalmazására kerülhet sor. A szolgáltatás becsült értéke meghaladja a közbeszerzési értékhatárt, a tárgyban közbeszerzési eljárás kiírása szükséges, ezért módosítani kell a közbeszerzési tervet is. A évi közbeszerzési terv módosítását, amely Közbeszerzések Tanács ajánlása alapján készült, az előterjesztés mellékletében helyeztük el. Kérem a Tisztelt Képviselőtestület véleményét az adott kérdésben!../2009.(vi. ) Kt. határozat Kunhegyes Város Önkormányzata évi közbeszerzési tervének módosításáról Kunhegyes Város Önkormányzata Képviselőtestülete a közbeszerzésekről szóló évi CXXIX. Törvény 5. (1) bekezdése alapján készült évi közbeszerzési terv módosítását elfogadja Erről értesülnek: 1./ Szabó András polgármester 2./ Dr. Pénzes Tímea jegyző 3./ Barta Ferenc aljegyző 4./ Képviselőtestület tagjai 5./ Szoboszlai Hajnalka gazdasági osztályvezető
2 Kunhegyes Város Jegyzőjétől 6./ Lódi Tünde vagyongazdálkodási csoportvezető 7./ Mészáros Sándorné csoportvezető 8./ Csehné Köteles Rozália belső ellenőr Kunhegyes, június 15. Dr. Pénzes Tímea jegyző Készítette:... Jóváhagyta:...
3 Kunhegyes Város Önkormányzata évi közbeszerzési terve A közbeszerzés tárgya és mennyisége CPV kód Irányadó eljárásrend Tervezett eljárási típus az eljárás megindításának, illetve a közbeszerzés megvalósításának tervezett időpontja Időbeli ütemezés szerződés teljesítésének várható időpontja vagy a szerződés időtartama Sor kerül-e vagy sor került-e az adott közbeszerzéssel összefüggésben előzetes összesített tájékoztató közzétételére? I. Árubeszerzés Élelmiszer alapanyagok és tisztítószerek beszerzése Tárgyalás nélküli III. negyedév 12 hónap nem Az ÉAOP F pályázat keretében megvalósuló fejlesztésekhez kapcsolódó eszközbeszerzés (Kbt. 4. része szerint) Egyszerű eljárás I. negyedév III. negyedév nem Irodaszerek, nyomtatványok beszerzése Tárgyalás nélküli III. negyedév 12 hónap nem
4 II. Építési beruházás Az ÉAOP F pályázat keretében megvalósuló fejlesztésekhez kapcsolódó kivitelezési munkálatok Kunhegyesi piactér korszerűsítési munkálatai Utólagos akadálymentesítés a Kunhegyesi Általános Iskola Tiszaroffi Tagintézményében Szabadság tér revitalizációja Kunhegyes Város Úthálózatának, és az ahhoz kapcsolódó közműhálózatának karbantartására, javítására, és belvízcsatorna hálózatának fenntartására, karbantartására, javítására előre tervezett és nem tervezett építési feladatok ellátása Közösségi eljárásrend Tárgyalásos II. negyedév 2010 IV. negyedév nem Egyszerű eljárás I negyedév II. negyedév nem Tárgyalás nélküli II. negyedév III. negyedév nem Egyszerű eljárás I. negyedév III. negyedév nem Nyílt eljárás II. negyedév 48 hónap nem III. Szolgáltatás megrendelése Kunhegyes Város Önkormányzatának fenntartásában működő oktatási Tárgyalás nélküli III. negyedév III. negyedév nem
5 nevelési intézmények részére a TÁMOP / program keretében képzési és szaktanácsadói feladatok ellátása
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. szeptember 30-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/278/65/2014. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 30-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 20. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat
KIVONAT. A Képviselő-testület 2013. október 31-én megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből.
KIVONAT A Képviselő-testület 2013. október 31-én megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből. 294/2013. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának 2013. évi közbeszerzési tervének módosítása H a t á r o z
Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i ülésére
Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i ülésére 6. Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata 2014. évi közbeszerzési tervének módosítása Az előterjesztést készítette:
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 18-i rendes ülésére
34. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 18-i rendes ülésére Tárgy: Az Önkormányzat 2014. évi Közbeszerzési Tervének módosítása
E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 25-i ülésére
15951/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S A Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. március 25i ülésére Tárgy: Önkormányzat és Intézményeinek 2015. évi közbeszerzési és közbeszerzési értékhatár alatti beszerzési
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 27-i rendes ülésére
20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27-i rendes ülésére Tárgy: Az Önkormányzat 2014. évi Közbeszerzési Tervének elfogadása
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 14-i ülésére
7965-2/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 14-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzat 2010.évi és értékhatár alatti beszerzési
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 17-ei rendes, nyílt ülésére
Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Önkormányzata Képviselő-testületének
E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 28-i ülésére
2960-1/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 28-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2012. évi közbeszerzési és közbeszerzési
E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 30-i ülésére
Ikt.szám: 56741/2016 E L Ő T E R J E S Z T É S A Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. március 30i ülésére Tárgy: Önkormányzat és Intézményeinek 2016. évi közbeszerzési és közbeszerzési értékhatár alatti
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 16-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzat 2008.évi közbeszerzési tervének módosítása Az előterjesztést
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Cím) 1195 Budapest, Városház tér ) évi közbeszerzési terve
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Cím) 1195 Budapest, Városház tér 18-20.) 2010. évi közbeszerzési terve A közbeszerzés tárgya és mennyisége I. Árubeszerzés Polgármesteri Hivatal részére
16. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 25-i ülésére
Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-i ülésére 16. Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata 2014. évi közbeszerzési tervének módosítása Az előterjesztést
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. március 18-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/278/22/2014. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. március 18-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 6. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 187/2013. (XI. 27.) számú. h a t á r o z a t a
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Cím) 1195 Budapest, Városház tér 18-20.) 2010. évi közbeszerzési terv I. sz.
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Cím) 1195 Budapest, Városház tér 18-20.) 2010. évi közbeszerzési terv I. sz. módosítás A közbeszerzés tárgya és mennyisége CPV kód Irányadó eljárásrend
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/413/76/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. december 5-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 24. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/4/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 23-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat 2016.
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. január 17-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2009. május 6-án megtartott nyilvános üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2009. május 6-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK szeptember 28-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 196-73/2016/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. szeptember 28-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 16. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/413/61/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. október 9-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 20. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/413/36/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. május 16-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 11. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2009.március 6-án megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2009.március 6-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester
Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. szeptember 5-én megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. szeptember 5-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester
2.) Csanytelek Község Önkormányzata évi közbeszerzési terve
2.) Csanytelek Község Önkormányzata 2015. évi közbeszerzési terve Kivonat Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. március 27. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 16/2015. (III.
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK november 30-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 196-89/2016/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. november 30-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 20. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 27-i rendes ülésére
Új napirendi pont 28. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 27-i rendes ülésére Tárgy: Közbeszerzési eljárás indítása a Teleki
A költségvetési rendelet alapján évre az önkormányzat beruházásai közül a Kbt. hatálya alá tartozó építési beruházás, nyertes pályázat esetén:
Iktatószám: 456/2017/U1. Tárgy: 2017. évi közbeszerzési terv Melléklet: 1db Község Képviselő-testületének S z a t y m a z Tisztelt Képviselő-testület! A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK szeptember 18-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/278/63/2014. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 18-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 19. Rendelet száma Rendelet tárgya
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület november 23-i nyilvános ülésére. Tapolca Város Önkormányzata évi közbeszerzési tervének módosítása
9. NAPIREND Ügyiratszám: 14/520-8/2012. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2012. november 23-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata 2012. évi közbeszerzési
Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete március 20-án megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2012. március 20-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Vincze László alpolgármester
Kazincbarcika Város Önkormányzat évi közbeszerzési terve. tervezett. eljárási típus. Hirdetmény közététele
Kazincbarcika Város Önkormányzat 2013. évi közbeszerzési terve A 13/2014 (I. 16.) Ökt. határozat melléklete A közbeszerzés tárgya és mennyisége Svájci- Magyar együttműködés projekt keretében rendezvény
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/413/1/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. január 10-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 1. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK november 10-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 196-80/2016/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. november 10-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 18. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. március 05-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/278/192014. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. március 05-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 5. Rendelet száma Rendelet tárgya Kódszám
Tárgy: Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzat évi közbeszerzési tervének aktualizálására
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Lizák János pályázati koordinátor Tárgy: Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzat 2014. évi közbeszerzési tervének aktualizálására Tisztelt Képviselő-testület!
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 26-i rendes ülésére
14. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 26-i rendes ülésére Tárgy: Közvilágítás korszerűsítése Előterjesztő: Szabó Loránd
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata évi közbeszerzési terve
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata 2015. évi közbeszerzési terve A közbeszerzés tárgya és mennyisége I. Árubeszerzés CPV kód Irányadó eljárásrend Tervezett eljárási típus Időbeli ütemezés
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata évi közbeszerzési terve
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 2013. évi terve A közbeszerzés tárgya és mennyisége I. Árubeszerzés Elektromos tömegközlekedés kisprojekt - 3 db új, alacsonypadlós villamos jármű beszerzése,,az
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2015. augusztus 04-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 29-61/2015/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2015. augusztus 04-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 11. Rendelet száma Rendelet tárgya Kódszám
POROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVE
POROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2012. ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVE Poroszló Község Önkormányzata a Közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII törvény, 6.. (1) bekezdésének b) pontjában ajánlatkérőnek minősülő, a
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata 2015. évi közbeszerzési terve
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata 2015. évi közbeszerzési terve A közbeszerzés tárgya és mennyisége I. Árubeszerzés CPV kód Irányadó rend Tervezett i típus Időbeli ütemezés az megindításának,
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK április 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 196-27/2016/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. április 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 6. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
CPV (Common Procurement Vocabulary ) jelentése: Közös Közbeszerzési Szószedet, melyet az Európai Bizottság 2151/2003/EK rendelete tartalmaz.
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2009. ÉVI MÓDOSÍTOTT ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERVE 2009. április 1-től Sorszám kategória 1, CPV kód 2, csoport 3 ) típus a i 1. CPV kód: 44.21 23.21-5 Autóbusz váróhelyek
E l ő t e r j e s z t é s
E l ő t e r j e s z t é s Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. március 26-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat 2015. évi közbeszerzési terve Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK október 07-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/278/67/2014. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. október 07-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 21. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/413/60/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. szeptember 26-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 19. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat
Nyugat magyarországi Egyetem évi közbeszerzési terve 2. Tervezett eljárási típus. nemzeti központosított I-IV. név
Nyugat magyarországi Egyetem 1 2011. évi közbeszerzési terve 2 A közbeszerzés tárgya és CPV kód Irányadó eljárásrend mennyisége 3 I. Árubeszerzés Asztali számítógép 180db 30213300-8 Tervezett eljárási
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/413/17/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. március 11-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 5. RENDELETEK MUTATÓJA Rendelet száma
Tárgy: Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzat évi közbeszerzési tervének módosítására
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Lizák János pályázati koordinátor Tárgy: Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzat 2013. évi közbeszerzési tervének módosítására Tisztelt Képviselő-testület!
ÉVES KÖZBESZERZÉSI TERV I. számú eleme. Intézmény: Jánoshalma Város Önkormányzata 6440 Jánoshalma Béke tér 1. szolgáltatás
ÉVES KÖZBESZERZÉSI TERV I. számú eleme Intézmény: Jánoshalma Város Önkormányzata 6440 Jánoshalma Béke tér 1. Érintett költségvetési év: 2009. 1. A tervezett közbeszerzés tárgya, mennyisége: Közbeszerzés
-1i0. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere -1i0. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 2013. évi közbeszerzési
Tárgy: Javaslat az önkormányzat évi közbeszerzési tervére.
ELŐTERJESZTÉS VADNA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. MÁRCIUS 22-EI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1025-5/2016./V. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB I V. NA PIREND Tárgy: Javaslat az
Előterjesztés. Dévaványa Város Önkormányzat március 27 - én tartandó Képviselőtestületi
Előterjesztés Dévaványa Város Önkormányzat 2014. március 27 - én tartandó Képviselőtestületi ülésére Tárgy: Dévaványa Város Önkormányzat 2014. évi közbeszerzési tervének tárgyalása, elfogadása Tisztelt
Időbeli ütemezés. az eljárás megindításának, illetve a közbeszerzés megvalósításának tervezett időpontja. A közbeszerzés tárgya és mennyisége
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 8700 MARCALI, RÁKÓCZI U. 11. TEL.: 85/501-001, FAX: 85/501-055 Hatályos: 2015. április MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 1 2015. ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVE A tárgya és I. Árubeszerzés
Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata
Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,
Jegyzőkönyv ELSŐ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés közbeszerzési ügyek tárgyában
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2008. július 8-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Cím) 1195 Budapest, Városház tér ) évi közbeszerzési terve
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Cím) 1195 Budapest, Városház tér 18-20.) 2009. évi terve A közbeszerzés tárgya és mennyisége CPV kód Irányadó eljárásrend Tervezett eljárási típus Időbeli
Szeghalom Város Önkormányzata 1 2009*. évi közbeszerzési terve 2. Tervezett eljárási típus
Szeghalom Város Önkormányzata 1 2009*. évi közbeszerzési terve 2 Jóváhagyva: 41/2009. (04.10.) Ökt.sz.határozattal A közbeszerzés tárgya és mennyisége 3 CPV kód I. Árubeszerzés II. Építési beruházás Kossuth
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
TABDI KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 15/2014. sz. ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tabdi Község Képviselő-testülete 2014. szeptember 1-én a Tabdi Közös Önkormányzati Hivatal hivatali helyiségében megtartott
Jegyzőkönyvi kivonat
Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2014. február 27-ei rendes közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 19. napirendi pont: Előterjesztés a 292/2013.
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. május 8-án megtartott nyilvános ülésének
Iktatószám: KVÖ/278/33/2014. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. május 8-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 10. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata évi közbeszerzési terve nemzeti eljárásrend központosított folyamatos folyamatos
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata 2012. évi közbeszerzési terve A közbeszerzés tárgya és mennyisége I. Árubeszerzés CPV kód Irányadó eljárásrend Tervezett eljárási típus az eljárás megindításának,
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főosztály
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főosztály Budapest,
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata 2014. évi közbeszerzési terve. 3016310-0 nemzeti eljárásrend központosított folyamatos folyamatos
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata 2014. évi közbeszerzési terve A közbeszerzés tárgya és mennyisége I. Árubeszerzés CPV kód Irányadó eljárásrend Tervezett eljárási típus az eljárás megindításának,
Szerződésben megjelölt fizikai megvalósulásának tervezett napjától számított 30 nap, de legkésőbb a projekt teljes pénzügyi lezárása.
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. február 21-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 09-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 29-96/2015/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. december 09-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 19. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Cím) 1195 Budapest, Városház tér ) évi közbeszerzési tervének II.
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Cím) 1195 Budapest, Városház tér 18-20.) 2008. évi i tervének II. módosítása A tárgya és mennyisége CPV kód Irányadó eljárásrend Tervezett eljárási típus
Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 8-i ülésére
Előterjesztés 5. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. március 8-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzatának 2018. évi közbeszerzési terve Az előterjesztést készítette: Szilágyi
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület február 22-i nyilvános ülésére. Tapolca Város Önkormányzata évi közbeszerzési tervének módosítása
12. NAPIREND Ügyiratszám: 14/ 287 /2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. február 22-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata 2012. évi közbeszerzési
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. április 11-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén jelenlévőkről. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen
Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2014. augusztus 4. napján, Halmaj Községi Önkormányzat Képviselőtestületének
Halmaj Község Képviselő-testülete NYÍLT Szám: 7-11/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: 2014. augusztus 4. napján, Halmaj Községi Önkormányzat Képviselőtestületének rendkívüli üléséről. Petőfi
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK június 27-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 196-52/2016/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. június 27-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 11. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. augusztus 25-én 15 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről- Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme. Jelen vannak:
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. június 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/278/40/2014. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. június 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 12. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK január 05-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 59-3/2017/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 05-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 1. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének május 31-i ülésére
Elıterjesztés 13. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. május 31-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata 2012. évi közbeszerzési tervének módosítása Az elıterjesztést készítette:
SH+. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere SH+. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 2015. évi közbeszerzési
JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERVE 2017.
JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERVE 2017. AZ ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERVET JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 129/2017. (III. 8.) határozatával fogadta el.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/413/14/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. február 26-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 4. RENDELETEK MUTATÓJA Rendelet száma
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK január 17-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 59-8/2017/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 17-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 2. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság évi közbeszerzési terv II. számú módosítás. Tervezett eljárási típus
A közbeszerzés tárgya és mennyisége Védett területek megközelítéséhez szükséges környezetbarát elektromos meghajtású mobil eszközök beszerzése GINOP-7.1.5-16 Mezőgazdasági eszközbeszerzés Jármű beszerzés
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK augusztus 25-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 196-64/2016/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. augusztus 25-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 14. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/413/43/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. június 13-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 13. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/413/59/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. szeptember 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 18. RENDELETEK MUTATÓJA Rendelet száma
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/413/49/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. július 9-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 15. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
ELŐTERJESZTÉS a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés március 31-i ülésére
7281/2006. ELŐTERJESZTÉS a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. március 31-i ülésére Tárgy: a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 2006. évre vonatkozó közbeszerzési terve Az előterjesztést készítette: dr. Laczkó
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. február 16-án tartandó ülésére A 2017. évi összesített közbeszerzési terv elfogadásáról, valamint az Önkormányzat beszerzési szabályzatának módosításáról Előterjesztést
Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete július 12-én megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. július 12-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester
ÉVES KÖZBESZERZÉSI TERV
ÉVES KÖZBESZERZÉSI TERV Intézmény/költségvetési szerv megnevezése: Dunaföldvár Város Önkormányzata Érintett költségvetési év: 2010 1. A tervezett közbeszerzés tárgya, : Dunaföldvár, Bölcske, Madocsa településeken
2 kapcsolatban a határidő miatt meg kell hozni döntést, különösen a mikrotérségi projekttel, illetve a TÁMOP pályázattal kapcsolatban. Javasolja, hogy
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2010. június 15-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester
Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete április 17-én megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2012. április 17-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester
Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. március 21-i ülésére
Elıterjesztés 7. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. március 21-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzatának 2013. évi közbeszerzési terve Az elıterjesztést készítette: Szilágyi
Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2010. január 18-án megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2010. január 18-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 9-ei rendes, nyílt ülésére
Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Önkormányzata Képviselő-testületének
Kérem, az előterjesztés megtárgyalását és az alábbi határozati javaslat elfogadását:
Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Előterjesztés elkészítésében részt vett: Településfejlesztési osztály Kár-Mentor Bt. Az előterjesztést megtárgyalja:
Állami Számvevőszék évi közbeszerzési tervének 1. sz. módosítása
Állami Számvevőszék 2017. évi közbeszerzési tervének 1. sz. módosítása Időbeli ütemezés A közbeszerzés tárgya és mennyisége 1 CPV kód Irányadó rend Tervezett i típus az megindításának, illetve a közbeszerzés
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK július 16-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 29-57/2015/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2015. július 16-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 10. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2013. november 22-i nyilvános ülésére. Tapolca Város Önkormányzata 2013. évi közbeszerzési tervének módosítása
8. NAPIREND Ügyiratszám: 14/ 427-2 /2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. november 22-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata 2013. évi közbeszerzési