Jegyzőkönyv ELSŐ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés közbeszerzési ügyek tárgyában
|
|
- Donát Vincze
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete július 8-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester elnökletével: Csoma János, Emődi Imre, Dr.Horváth Lajos, Dr.Kiss István, Kun Istvánné, Metzinger Ferenc, Nagy Kálmán, Szabó Zoltán, Szathmári Istvánné és Vincze László önkormányzati képviselő. Jelen vannak továbbá: Rentzné dr.bezdán Edit jegyző, Barta Ferenc aljegyző, Ágoston Lívia vagyongazdálkodási csoportvezető, Lódi Tünde közbeszerzési ügyintéző tanácskozási joggal meghívottak, valamint Páliné Házi Judit jegyzőkönyvvezető. Szabó András polgármester köszönti az ülésen megjelent önkormányzati képviselőket, meghívott jelenlévőket. Megállapítja, hogy a képviselőtestület tagjai közül tizenegy fő jelen van, bejelentéssel maradt távol: Madarasi Imre, távolmaradását nem jelezte: Dienes Attila és Szász Gábor önkormányzati képviselő. Az ülés határozatképes, azt 15 órakor megnyitja. Elmondja, közbeszerzés kiírása miatt vált szükségessé a soron kívüli ülés összehívására. Javasolja, hogy a képviselőtestület az írásban megküldött meghívóban feltüntetett napirendi pontokat tárgyalja meg. Kéri a napirendi javaslat elfogadását. A képviselőtestület jelenlévő tizenegy tagja a napirendi javaslatot egyhangúlag, tizenegy igenlő szavazattal elfogadja. ELSŐ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés közbeszerzési ügyek tárgyában ( írásban csatolva )
2 2 1/1. alatti: Szabó András polgármester elmondja, három út aszfaltozására adott be az önkormányzat pályázatot, ugyanakkor folyamatos karbantartásra is szükség lenne, ezért hivatalos keretszerződést kellene kötni egy céggel. Akkor az eljárás, a problémák megoldása sokkal gyorsabb lenne, ha ez a keretszerződés rendelkezésükre áll. 80 millió Ft-ot biztosítanának az úthálózat karbantartására. Miután az előterjesztéssel kapcsolatban kérdés, vélemény nem volt, kéri a képviselőtestület tagjait, hogy a határozati javaslatot fogadják el. A képviselőtestület jelenlévő tizenegy tagja a javaslatot egyhangúlag, tizenegy igenlő szavazattal elfogadja a következő határozatával: 206/2008. (VII.08.) Kt. h a t á r o z a t, Kunhegyes Város Önkormányzatának Kunhegyes város úthálózatának karbantartása tárgyában keretmegállapodás megkötésére irányuló, nyílt közbeszerzési eljárás kiírásáról. Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Közbeszerzésekről szóló évi CXXIX. törvény (továbbiakban: Kbt.) alapján megalkotott Közbeszerzési Szabályzat IV. fejezete 1. pontja alapján Kunhegyes város úthálózatának karbantartása tárgyában a Kbt. IV. fejezete szerinti nyílt közbeszerzési eljárást indít. Az eljárás lefolytatásának biztosításával a Képviselőtestület Szabó András polgármestert bízza meg. Erről értesülnek: 1. Szabó András polgármester 2. Rentzné dr.bezdán Edit jegyző 3. Barta Ferenc aljegyző 4. Bíráló bizottság elnöke 5. Bíráló bizottság tagjai 6. Imre Péter a Kunhegyes Városért Közalapítvány kuratóriumának elnöke 7. Ágoston Lívia vagyongazdálkodási csoportvezető 8. Lódi Tünde közbeszerzési ügyintéző Szabó András polgármester elmondja az eljárás lefolytatására bíráló bizottság létrehozására is szükség van, amelyre vonatkozó személyi javaslatot az előterjesztés tartalmazza. Kéri a képviselőtestület tagjait, miután más javaslat nem érkezett, hogy a határozati javaslatban foglaltak alapján a bíráló bizottság összetételét fogadják el. Aki a javaslattal egyetért, az kézfelnyújtással szavazzon.
3 3 A képviselőtestület jelenlévő tizenegy tagja a javaslatot egyhangúlag, tizenegy igenlő szavazattal elfogadja a következő határozatával: 207/2008. (VII.08.) Kt. h a t á r o z a t, Kunhegyes Város Önkormányzatának Kunhegyes város úthálózatának karbantartása tárgyban kiírt közbeszerzési eljáráshoz bíráló bizottság létrehozásáról. Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Közbeszerzésekről szóló évi CXXIX. törvény alapján megalkotott Közbeszerzési Szabályzat IV. fejezete 2. pontja alapján Kunhegyes város úthálózatának karbantartása tárgyban kiírt közbeszerzési eljárás lefolytatása során érkezett ajánlatok elbírálására 5 (öt) tagú bíráló bizottságot hoz létre az alábbiak szerint: Elnök: Dr.K.Tóth András kuratórium tagja Tagjai: Nagy András kuratórium tagja Rózsa Lajos kuratórium tagja Barta Jenő Városi Építési Hivatal vezetője Ágoston Lívia vagyongazdálkodási csoportvezető Erről értesülnek: 1. Szabó András polgármester 2. Rentzné dr.bezdán Edit jegyző 3. Barta Ferenc aljegyző 4. Dr.K.Tóth András a Bíráló Bizottság elnöke 5. Bíráló bizottság tagjai 6. Imre Péter a Kunhegyes Városért Közalapítvány kuratóriuma elnöke 7. Ágoston Lívia vagyongazdálkodási csoportvezető 8. Lódi Tünde közbeszerzési ügyintéző ½. alatti: Szabó András polgármester elmondja, egy közbeszerzési tanácsadó megbízásából szól az előterjesztés, amelyben már benne szerepel nemcsak az úthálózat, hanem a közműhálózat fenntartása, karbantartása, valamint a szennyvíz, ivóvíz, belvízcsatorna fejlesztése. Ha minden igaz, a szennyvízcsatornázást a város összes utcájára vonatkozóan nyújtották be és ha a pályázatot megnyerik, akkor itt is elkezdődnek a munkálatok. Akkor már megvan ez a keretszerződés és ez alapján el tudják kezdeni a közbeszerzést. Mivel nagyobb összegről van szó, három ajánlatot kértek be. Csoma János megkérdezi, hogy időtartamra vonatkozóan a szerződés mit fog magában foglalni. Rentzné dr.bezdán Edit jegyző válasza, hogy a megbízás a közbeszerzési eljárás lebonyolításához kapcsolódik. Amire kiírják a közbeszerzést, az keretmegállapodás és
4 4 annak a mértéke miatt kell alkalmazni hivatásos közbeszerzési tanácsadót, ez viszont egyszeri megbízás. Viszont amire kiírják, az keretmegállapodás. Nagy Kálmán megkérdezi, hogy tanácsadás és bonyolítás is egyben. Rentzné dr.bezdán Edit jegyző válasza, hogy igen, és teljes felelősségvállalással együtt. Kun Istvánné megkérdezi, hogy ezek az összegek a 80 millió Ft és a tanácsadó díja mennyiben fogják megterheli a város költségvetését, miből lesznek fizetve. Szabó András polgármester válasza, attól függ, hogy az önkormányzat a pályázatot hogyan nyeri meg, mennyi önerőt kell hozzátennie. Nagy Kálmán kérdése: Ezek közül a tanácsadó cégek közül ami ajánlatot tettek, ez egyszeri megbízás és nincs semmiféle sikerdíj, stb. Ha a szennyvíz beruházás megvalósul, az milliós, milliárdos tétel és ennek a szerződésnek a díja, az elenyésző összeg, ha a mostani sikerdíjakat tekintik. Ha valóban nincs semmi sikerdíj és a bonyolítást is elvégzik, akkor ezt az összeget optimálisnak tartja. Szabó András polgármester válasza, hogy nincs sikerdíj. Miután további kérdés, vélemény nem volt, javasolja, hogy a megkedvezőbb ajánlatot tevő céget bízzák meg a tanácsadói feladatokkal. Ez a Mátrix Audit Kft., amely egymillió Ft plusz ÁFA vállalási díjra tett ajánlatot. Aki egyetért a javaslattal, az kézfelnyújtással szavazzon. A képviselőtestület jelenlévő tizenegy tagja a javaslatot egyhangúlag, tizenegy igenlő szavazattal elfogadja a következő határozatával: 208/2008. (VII.08.) Kt. h a t á r o z a t, hivatalos közbeszerzési tanácsadó megbízásáról. Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Közbeszerzésekről szóló évi CXXIX. törvény alapján megalkotott Közbeszerzési Szabályzat IV. fejezete 1. pontjában biztosított jogkörében eljárva Kunhegyes város úthálózatának és közműhálózatának fenntartására, karbantartására, javítására, fejlesztésére és ivóvíz, szennyvíz és belvízcsatorna hálózatának fenntartására, karbantartására, javítására, fejlesztésére keret-megállapodásos közbeszerzési eljárás teljes körű lebonyolítására teljes körű felelősségvállalás mellett Matrix Audit Beruházásszervező és Pénzügyi Tanácsadó Kft Debrecen, Kürtgyarmat u. 27. (képviseli: Tóth Csaba ügyvezető, adószáma: , cégjegyzék száma: ) hivatalos közbeszerzési tanácsadót bízza meg. A megbízási díj összege: Ft + ÁFA = Ft.
5 5 Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete felhatalmazza Szabó András polgármestert a szerződés megkötésére. Erről értesülnek: 1. Szabó András polgármester 2. Rentzné dr.bezdán Edit jegyző 3. Barta Ferenc aljegyző 4. Matrix Audit Kft Debrecen, Kürtgyarmat u Szoboszlai Hajnalka gazdasági osztályvezető 6. Ágoston Lívia vagyongazdálkodási csoportvezető MÁSODIK NAPIRENDI PONT. Javaslat időszerű feladatok megoldására ( írásban csatolva ) Szabó András polgármester elmondja, a Kunság Népe Zrt. vezetője juttatott el hozzá egy kérelmet, amely alapján egy vízelvezető csatorna vízelzáró szerkezetét szeretnék felújítani. A felújításra pályázatot nyújtanak be és mivel a csatorna önkormányzati tulajdon, így a tulajdonos, vagyis az önkormányzat hozzájáruló nyilatkozatát is be kell csatolni. Metzinger Ferenc megkérdezi, hogy az ilyen jellegű műtárgyakat meddig érdemes önkormányzati tulajdonban hagyni, valamint az egész csatornarendszert. Rentzné dr.bezdán Edit jegyző válasza, annak idején 1990-ben kimondták, hogy ezek önkormányzati tulajdonba kerülnek. Általában az önkormányzatok ki is adják kezelésbe annak, akinek érdeke is az, hogy az működjön. Metzinger Ferenc megkérdezi, nem volna-e érdemes ezeket eladnia az önkormányzatnak. A földtulajdonosnak is jobb, ha saját maga gazdálkodik vele. Rentzné dr.bezdán Edit jegyző válasza, hogy eladhatóak, a képviselőtestület döntése. Át kell gondolni. Szabó András polgármester miután további kérdés nem volt, kéri a képviselőtestület tagjait, hogy a határozati javaslatot fogadják el. A képviselőtestület jelenlévő tizenegy tagja a javaslatot egyhangúlag, tizenegy igenlő szavazattal elfogadja a következő határozatával:
6 6 209/2008. (VII.08.) Kt. h a t á r o z a t, tulajdonosi hozzájáruló nyilatkozat kiadásáról. Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete - a helyi önkormányzatokról szóló, többszörösen módosított évi LXV. törvény 80. -ában biztosított jogkörében eljárva hozzájárul ahhoz, hogy az önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő Kunhegyes 0163/5 hrsz-ú külterületi ingatlan (csatorna) vonatkozásában a Kunság Népe Mezőgazdasági Zrt. (5340 Kunhegyes, Kossuth u. 42.) mezőgazdasági üzemi öntözésfejlesztés keretében a beépített vízelzáró szerkezet felújítására pályázatot nyújtson be, illetve a kivitelezési, későbbiekben a fenntartási munkákat elvégezze és azt az üzemeltetési kötelezettség lejártáig használja. A képviselőtestület felhatalmazza Szabó András polgármestert a hozzájáruló nyilatkozat aláírására. Erről értesülnek: 1. Szabó András polgármester 2. Rentzné dr.bezdán Edit jegyző 3. Barta Ferenc aljegyző 4. Kunság Népe Mezőgazdasági Zrt Kunhegyes, Kossuth u Ágoston Lívia vagyongazdálkodási csoportvezető Nagy Kálmán napirenden kívül kérdezni szeretne, a Remondissal kapcsolatban van kérdése. Az első negyedévben nem számlázott, hanem a második negyedévben kettő számlát is küldött, amit záros határidőn belül kellett kiegyenlíteni. Bizony, akiknek nagyon szűkös a családi költségvetésük, azok ezt nehezen tudják megtenni. Ez olyan eljárási hiba, amire mindenképpen fel kellene hívni a figyelmet. Másik dolog, mindenkinek tudomására jutott, hogy a korábbiakkal ellentétben hetente két nap viszik majd a szemetet. Ez a háztartásokban nem okoz gondot, hogy más napra tevődik át a szemétszállítás napja. Azonban vannak közületek, ahol ez komoly problémát jelent. Szerda és péntek lett a két szállítási nap. Az egészségügyi intézményekről beszélve szerdától péntekig egy nagy kuka megtelik, esetleg félig üres lesz, de péntektől szerdáig viszont sok hulladék gyűlik össze és nem elegendő a kuka, ha viszont zsákokba teszik, azt nem viszik el. Korábban megtették azt, hogy hétfőn és csütörtökön elvitték, ezzel normálisan működött. Most viszont szerdától péntekig üres lesz a kuka, péntektől szerdáig viszont nem elegendő. Ez nemcsak a Sareptának a problémája, több intézménynek is van hasonló problémája. Kérdezi, hogy ezen lehet-e módosítani. Vincze László a számlázással kapcsolatban javasolja, hogy küldjék ki negyedévente a levelet, de tegyenek bele három csekket, hogy had tudják havonta fizetni a díjat. Így könnyebb lenne a lakosságnak.
7 7 Szabó András polgármester ígéretet tesz arra vonatkozóan, hogy a felvetett problémákkal kapcsolatban a Remondisznak megírják a levelet. Miután további felvetés nem volt, megköszöni képviselőtársainak, hogy a soron kívüli ülésre rendelkezésre álltak és eredményes munkát tudtak végezni. A képviselőtestület soron kívüli ülését 15 óra 15 perckor bezárja. Kmf. S z a b ó András polgármester Rentzné dr.bezdán Edit jegyző
8 8 Iktatószám: KVÖ/1209/19/2008. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE július 8-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő KÖ N Y V E Sorszám: 10. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma Határozat címe Kódszám 206/2008. Kunhegyes Város Önkormányzatának Kunhegyes város D 5 úthálózatának karbantartása tárgyában keretmegállapodás megkötésére irányuló, nyílt közbeszerzési eljárás kiírásáról 207/2008. Kunhegyes Város Önkormányzatának Kunhegyes város D 5 úthálózatának karbantartása tárgyban kiírt közbeszerzési eljáráshoz bíráló bizottság létrehozásáról 208/2008. hivatalos közbeszerzési tanácsadó megbízásáról D 5 209/2008. tulajdonosi hozzájáruló nyilatkozat kiadásáról D 7
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2009. május 6-án megtartott nyilvános üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2009. május 6-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester
Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete április 3-án megtartott soron kívüli nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2007. április 3-án megtartott soron kívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. szeptember 30-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/278/65/2014. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 30-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 20. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat
Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Kunhegyes, Városháza nagy tanácskozó terme
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes város, Tiszagyenda és Tiszaroff Községek Önkormányzata Képviselőtestületeinek 2006. december 14-én megtartott együttes üléséről. Az ülés helye: Kunhegyes, Városháza nagy
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/413/1/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. január 10-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 1. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2015. augusztus 04-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 29-61/2015/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2015. augusztus 04-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 11. Rendelet száma Rendelet tárgya Kódszám
Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2009.március 6-án megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2009.március 6-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. március 18-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/278/22/2014. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. március 18-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 6. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/413/14/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. február 26-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 4. RENDELETEK MUTATÓJA Rendelet száma
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK
JEGYZŐKÖNYV Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2009. július 20-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 09-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 29-96/2015/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. december 09-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 19. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK november 10-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 196-80/2016/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. november 10-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 18. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK szeptember 28-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 196-73/2016/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. szeptember 28-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 16. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK április 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 196-27/2016/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. április 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 6. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete március 20-án megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2012. március 20-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Vincze László alpolgármester
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/413/43/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. június 13-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 13. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK június 24-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/278/45/2014. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. június 24-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 13. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK november 30-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 196-89/2016/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. november 30-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 20. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/413/59/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. szeptember 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 18. RENDELETEK MUTATÓJA Rendelet száma
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/413/36/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. május 16-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 11. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK január 05-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 59-3/2017/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 05-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 1. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK június 27-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 196-52/2016/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. június 27-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 11. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2007. április 12-én megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2007. április 12-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/413/61/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. október 9-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 20. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete július 12-én megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. július 12-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. január 17-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK augusztus 25-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 196-64/2016/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. augusztus 25-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 14. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. május 8-án megtartott nyilvános ülésének
Iktatószám: KVÖ/278/33/2014. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. május 8-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 10. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK augusztus 28-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/278/55/2014. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. augusztus 28-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 17. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/413/76/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. december 5-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 24. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK július 14-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 196-54/2016/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. július 14-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 12. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2009. szeptember 28-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. június 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/278/40/2014. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. június 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 12. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. szeptember 5-én megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. szeptember 5-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/413/49/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. július 9-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 15. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
Kunhegyes Város Jegyzőjétől
Kunhegyes Város Jegyzőjétől ELŐTERJESZTÉS Kunhegyes Város Önkormányzatának 2009. évi közbeszerzési tervének módosításáról Tisztelt Képviselőtestület! Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK július 25-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 59-53/2017/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. július 25-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 11. Rendelet száma Rendelet tárgya Kódszám
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK október 07-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/278/67/2014. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. október 07-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 21. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK szeptember 18-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/278/63/2014. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 18-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 19. Rendelet száma Rendelet tárgya
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. március 24.- én 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.
1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. március 24.- én 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pergõ Margit Nyírõ István Punk József Gerõfi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/413/17/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. március 11-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 5. RENDELETEK MUTATÓJA Rendelet száma
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK július 13-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 59-47/2017/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. július 13-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 10. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK július 16-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 29-57/2015/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2015. július 16-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 10. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/413/60/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. szeptember 26-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 19. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kunhegyes Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2007. október 1-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András
Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2008. február 28-án megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2008. február 28-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester
2014. évi. 28. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült
2014. évi 28. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y ZŐ K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet száma
Jegyzőkönyv ELSŐ NAPIRENDI PONT:
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2008. június 9-én megtartott soron kívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK augusztus 04-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 196-58/2016/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. augusztus 04-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 13. Rendelet száma Rendelet tárgya
2014. évi. 24. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. szeptember 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült
2014. évi 24. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y ZŐ K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről
14 / 2007. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/413/69/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. november 14-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 22. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete április 17-én megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2012. április 17-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester
JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 25.-én, 12.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 25.-én, 12.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pergõ Margit Nyírõ István Fülöp Attila Gerõfi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. január 16-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak: Drávucz Katalin polgármester levezetése mellett, Bagi Zsolt, Dr.
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2009. április 16-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester
A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 9 fő képviselő jelen van.
252 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2010. szeptember 7. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Molnár István
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 6/2012. (IV. 13.) A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások
1.) ponthoz: 2.)ponthoz:
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2010. november 23-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester
Jegyzőkönyv. Határozat tárgya: Határozat száma: Old.
Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 21-én megtartott soron kívüli üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Képviselő-testület 2014.
Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. november 15-én megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. november 15-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 20.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 20.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 16-17 /2012. (II. 20.) számú határozatok.
JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 9.- én, 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 9.- én, 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Távol maradt: Pergõ Margit Nyírõ István Punk
Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT
Tornyospálca Községi Önkormányzat 2012. szeptember 26-ai nyilvános ülésének a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ i: 451-454/2012. d./ rendelete: -- TÁRGYSOROZAT Megnyitó és napirendi pontok tárgyalására
Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2008. december 9-én megtartott soron kívüli nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2008. december 9-én megtartott soron kívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. szeptember 28. napján 7 30 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba elnök, Krausz Csaba bizottsági
SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 12. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem
15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 6-án 14.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2015. december 29-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 29-108/2015/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. december 29-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 21. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete április 29-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza n
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2010. április 29-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. február 1-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester
Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2014. augusztus 4. napján, Halmaj Községi Önkormányzat Képviselőtestületének
Halmaj Község Képviselő-testülete NYÍLT Szám: 7-11/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: 2014. augusztus 4. napján, Halmaj Községi Önkormányzat Képviselőtestületének rendkívüli üléséről. Petőfi
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről
J e g y z ő k ö n y v Készült: Balkány Város Önkormányzata rendkívüli nyílt üléséről Az ülés ideje: 2015. augusztus 03. Az ülés helye: Balkányi Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme (4233 Balkány, Rákóczi
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK június 08-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 196-44/2016/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. június 08-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 9. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-én 16,30 órai kezdettel megtartott
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 21/2015.(III.12.) önkormányzati határozat 22/2015.(III.12.) önkormányzati
NAPIRENDI PONTOK: 2. Napelemes rendszer kialakítása pályázati konstrukcióra pályázatírási szerződés megkötése (szóbeli előterjesztés)
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:1-3/2013. (I. 18.) számú határozatok d. rendeletek:
Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv
Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma Tárgy
ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA
XVI. Iktatószám: 280-10/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA 2016. július 12-i n y í l t, s o r o n k í vü l i üléséről.
Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2014/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 10 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. augusztus 11-én 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt
Jegyzőkönyv. Készült: április 5-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános ülésén.
Iktatószám: 139-18/2018. Jegyzőkönyv Készült: 2018. április 5-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános ülésén. Jelen vannak: Meghívottak: Kálozi Sándor polgármester Varga Attila
2014. évi. 10. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről készült
2014. évi 10. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma
JEGYZŐKÖNYV. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal díszterme.
JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 22-én 8,00 órai kezdettel tartott soron kívüli, nyilvános ülésén. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal
JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója
JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója 24/2013. (III. 25.) sz. határozat: Napirendi javaslat elfogadásáról. 25/2013. (III. 25.) sz.
14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének december 14-én megtartott soron kívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2011. december 14-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,
Mátészalka Város Képviselő-testület 2011. november 25. napján 8.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) rendkívüli ülésének
Mátészalka Város Képviselő-testület 2011. november 25. napján 8.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) rendkívüli ülésének a./ tárgysorozata, b./ jegyzőkönyve, c./ rendelete:, d./ határozata: 186-187,
Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2010. január 18-án megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2010. január 18-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester
JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének. 2012. augusztus 16-án tartott soron kívüli üléséről. Határozatok mutatója
JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2012. augusztus 16-án tartott soron kívüli üléséről Határozatok mutatója 64/2012. (VIII. 16.) sz. határozat: Napirendi javaslat elfogadásáról. 65/2012.
JEGYZŐKÖNYV. Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános üléséről. 2015. február 23.
Ügyszám: 16-22/2015. JEGYZŐKÖNYV nyilvános üléséről 2015. február 23. Szőc 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános üléséről Szőci Művelődési Ház Szőc, Kossuth L. u. 41. Az ülés időpontja:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
306 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2010. október 21. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Héri Viktor Nádasdi Frida Palsics
Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel:
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/30/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 10. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. június 12. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E HATÁROZAT száma 130/2013. (VI.12.) önkormányzati határozat 131/2013.
BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZEPTEMBER 20-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 20-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 174/2013. (IX. 20.) BVKt 175/2013. (IX. 20.) BVKt 176/2013. (IX. 20.)
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről
J e g y z ő k ö n y v Készült: Balkány Város Önkormányzata rendkívüli nyílt üléséről Az ülés ideje: 2015. augusztus 03. Az ülés helye: Balkányi Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme (4233 Balkány, Rákóczi
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2017. DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 16/2017. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata
Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa ülését:
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-13/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 15. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
9/2014. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 18-án megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő Község