ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 17-ei rendes, nyílt ülésére

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 17-ei rendes, nyílt ülésére"

Átírás

1 Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., 24/ , 24/ , Fax: 24/ ELŐTERJESZTÉS Önkormányzata Képviselő-testületének november 17-ei rendes, nyílt ülésére Hiv. szám: 3124/2015. Tárgy: Javaslat Önkormányzatának évi Közbeszerzési Tervének módosítására Tisztelt Képviselő-testület! A Dunavarsányi Közös Önkormányzati Hivatal a közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény 33. (1) bekezdése szerint elkészítette a évi közbeszerzési tervet, mely a 25/2015. (II. 10.) számú Kt. határozattal elfogadásra került az alábbi tartalommal: Végrehajtott Közbeszerzési ok: útburkolat és járdafelújítás autóbuszvárók felújítása rend (Kbt. rend (Kbt. A február 10-én elfogadott Közbeszerzési terv hatályba lépése után július hónapban Önkormányzata a 120/2015. (VII. 14.) Kt. határozatban elfogadottak szerint megindítását kezdeményezte Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése című pályázat keretében KEOP Önkormányzat épületeinek energetikai fejlesztése tárgyában, valamint 119/2015 (VII. 14.) Kt. határozatban elfogadottak szerint Árpád Fejedelem Általános Iskola épületének gázkazán korszerűsítése és fűtőtest felújítása tárgyában, valamint október hónapban a 150/2015. (IX. 22.) Kt. határozatban elfogadottak szerint megindítását kezdeményezte Dunavarsányi Közös Önkormányzati Hivatal új épületének megépítése - pótmunkák tárgyában. A fentiekre tekintettel a Közbeszerzési tervet módosítani kell, ezért kérem a határozati javaslat elfogadását. Határozati javaslat: Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja Önkormányzata évi Közbeszerzési tervének módosítását a Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése című pályázat keretében KEOP Dunavarsány Város Önkormányzat épületeinek energetikai fejlesztése tárgyú, a Árpád Fejedelem Általános Iskola épületének gázkazán korszerűsítése és fűtőtest felújítása, valamint a Dunavarsányi Közös Önkormányzati Hivatal új épületének megépítése-pótmunkák tárgyakban. 1

2 Határidő: Felelős: azonnal és folyamatos Polgármester A határozati javaslat elfogadása egyszerű többséget igényel. Az előterjesztést tárgyalta: Az előterjesztést készítette: Pénzügyi, Jogi és Ügyrendi Bizottság Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság Vella Zoltán beruházási és műszaki osztályvezető Dunavarsány, november 6. Gergőné Varga Tünde polgármester Az előterjesztés törvényes: dr. Szilágyi Ákos jegyző 2

3 Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi Közbeszerzési Szabályzat felhatalmazása alapján az alábbiak szerint módosítja a évi Közbeszerzési Tervét: A közbeszerzés tárgya 3 Irányadó rend Önkormányzat 1 [2015. évi közbeszerzési terve 2 ] (Elfogadva: sz. Kt. határozat) Tervezet i típus az megindításának, illetve a közbeszerzés megvalósításának tervezett időpontja Időbeli ütemezés szerződés teljesítésének várható időpontja vagy a szerződés várható időtartama Sor kerül-e vagy sor került-e az adott közbeszerzéssel összefüggésben előzetes összesített tájékoztató közzétételére I. Árubeszerzés II. Építési beruházás útburkolat és járdafelújítás Kbt. 122/A. pont május 3 hónap Nem autóbuszvárók felújítása Önkormányzata részére Középületek kiemelt Kbt. 122/A. pont Kbt tárgyalásos május 2 hónap Nem július 2 hónap Nem

4 jelentőségű épületenergetikai fejlesztése című pályázat keretében KEOP Dunavarsány város önkormányzat épületeinek energetikai fejlesztése Önkormányzata részére Árpád Fejedelem Általános Iskola épületének gázkazán korszerűsítése és fűtőtest felújítása Dunavarsányi Közös Önkormányzati Hivatal új épületének megépítése - pótmunkák Kbt tárgyalásos Kbt. 94. (3) bekezdés b) pontja szerint indított tárgyalásos július 1 hónap Nem október 30 nap Nem III. Szolgáltatásmegrendelés új Önkormányzati Hivatal épület kiviteli terveinek elkészítése Árpád Fejedelem Általános Iskola 3db mobiltanterem bérlése IV. Építési koncesszió Kbt. 122/A. Kbt. 122/A február 3,5 hónap Nem április 2 év Nem

5 V. Szolgáltatási koncesszió Dunavarsány, november Az ajánlatkérő megjelölése. Közbeszerzési terv-készítési kötelezettség a Kbt ának (1) bekezdésében meghatározott ajánlatkérőket terheli. 2 A közbeszerzési tervet a költségvetési év elején, lehetőleg március 31-éig kell elkészíteni, és év közben a bekövetkező változásokra tekintettel szükség szerint aktualizálni kell. A közbeszerzési terv nyilvános. A Közbeszerzési Terv a Kbt. 42. (3) bekezdése alapján év közben a módosítás indokát megadva módosítható. 3 Az ajánlatkérőknek közbeszerzéseiket, tehát a legalább az irányadó nemzeti rendben lévő közbeszerzési értékhatárt elérő értékű beszerzéseket szükséges feltüntetni.

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 9-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 9-ei rendes, nyílt ülésére Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 17-ei, rendkívüli, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 17-ei, rendkívüli, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 14-ei rendkívüli, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 14-ei rendkívüli, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18.,titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 9-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 9-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i ülésére

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i ülésére Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i ülésére 6. Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata 2014. évi közbeszerzési tervének módosítása Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 14-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 14-i ülésére 7965-2/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 14-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzat 2010.évi és értékhatár alatti beszerzési

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 25-i ülésére 15951/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S A Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. március 25i ülésére Tárgy: Önkormányzat és Intézményeinek 2015. évi közbeszerzési és közbeszerzési értékhatár alatti beszerzési

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 30-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 30-i ülésére Ikt.szám: 56741/2016 E L Ő T E R J E S Z T É S A Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. március 30i ülésére Tárgy: Önkormányzat és Intézményeinek 2016. évi közbeszerzési és közbeszerzési értékhatár alatti

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 19-ei rendkívüli, nyílt ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 19-ei rendkívüli, nyílt ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

16. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 25-i ülésére

16. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 25-i ülésére Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-i ülésére 16. Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata 2014. évi közbeszerzési tervének módosítása Az előterjesztést

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/4/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 23-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat 2016.

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 18-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 18-i rendes ülésére 34. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 18-i rendes ülésére Tárgy: Az Önkormányzat 2014. évi Közbeszerzési Tervének módosítása

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 27-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 27-i rendes ülésére 20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27-i rendes ülésére Tárgy: Az Önkormányzat 2014. évi Közbeszerzési Tervének elfogadása

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 17-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 17-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Kunhegyes Város Jegyzőjétől

Kunhegyes Város Jegyzőjétől Kunhegyes Város Jegyzőjétől ELŐTERJESZTÉS Kunhegyes Város Önkormányzatának 2009. évi közbeszerzési tervének módosításáról Tisztelt Képviselőtestület! Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. március 26-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat 2015. évi közbeszerzési terve Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat 2016. évi közbeszerzési terve Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

Nemzeti Sportközpontok 1 2011. évi közbeszerzési terve 2. Tervezett eljárási típus. gyorsított meghívásos eljárás. meghívásos eljárás

Nemzeti Sportközpontok 1 2011. évi közbeszerzési terve 2. Tervezett eljárási típus. gyorsított meghívásos eljárás. meghívásos eljárás Sportközpontok 2. évi közbeszerzési terve 2 A közbeszerzés tárgya és CPV kód Irányadó mennyisége rend I. Árubeszerzés Tervezett i típus az megindításának, illetve a közbeszerzés megvalósításának tervezett

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 17-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 17-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 12-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 12-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 28-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 28-i ülésére 2960-1/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 28-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2012. évi közbeszerzési és közbeszerzési

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 17-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 17-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Tárgy: Javaslat az önkormányzat évi közbeszerzési tervére.

Tárgy: Javaslat az önkormányzat évi közbeszerzési tervére. ELŐTERJESZTÉS VADNA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. MÁRCIUS 22-EI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1025-5/2016./V. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB I V. NA PIREND Tárgy: Javaslat az

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 28-ai rendkívüli, nyílt ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 28-ai rendkívüli, nyílt ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18.,titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város

Részletesebben

KIVONAT. A Képviselő-testület 2013. október 31-én megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből.

KIVONAT. A Képviselő-testület 2013. október 31-én megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből. KIVONAT A Képviselő-testület 2013. október 31-én megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből. 294/2013. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzatának 2013. évi közbeszerzési tervének módosítása H a t á r o z

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 17-ei rendkívüli, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 17-ei rendkívüli, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 8-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 8-i ülésére Előterjesztés 5. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. március 8-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzatának 2018. évi közbeszerzési terve Az előterjesztést készítette: Szilágyi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 17-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 17-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 187/2013. (XI. 27.) számú. h a t á r o z a t a

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 187/2013. (XI. 27.) számú. h a t á r o z a t a ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 9-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 9-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., polgarmester@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-051, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 16-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 16-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzat 2008.évi közbeszerzési tervének módosítása Az előterjesztést

Részletesebben

Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2014. augusztus 4. napján, Halmaj Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2014. augusztus 4. napján, Halmaj Községi Önkormányzat Képviselőtestületének Halmaj Község Képviselő-testülete NYÍLT Szám: 7-11/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: 2014. augusztus 4. napján, Halmaj Községi Önkormányzat Képviselőtestületének rendkívüli üléséről. Petőfi

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. február 16-án tartandó ülésére A 2017. évi összesített közbeszerzési terv elfogadásáról, valamint az Önkormányzat beszerzési szabályzatának módosításáról Előterjesztést

Részletesebben

A költségvetési rendelet alapján évre az önkormányzat beruházásai közül a Kbt. hatálya alá tartozó építési beruházás, nyertes pályázat esetén:

A költségvetési rendelet alapján évre az önkormányzat beruházásai közül a Kbt. hatálya alá tartozó építési beruházás, nyertes pályázat esetén: Iktatószám: 456/2017/U1. Tárgy: 2017. évi közbeszerzési terv Melléklet: 1db Község Képviselő-testületének S z a t y m a z Tisztelt Képviselő-testület! A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény

Részletesebben

Nyugat magyarországi Egyetem évi közbeszerzési terve 2. Tervezett eljárási típus. nemzeti központosított I-IV. név

Nyugat magyarországi Egyetem évi közbeszerzési terve 2. Tervezett eljárási típus. nemzeti központosított I-IV. név Nyugat magyarországi Egyetem 1 2011. évi közbeszerzési terve 2 A közbeszerzés tárgya és CPV kód Irányadó eljárásrend mennyisége 3 I. Árubeszerzés Asztali számítógép 180db 30213300-8 Tervezett eljárási

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 19-ei rendkívüli, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 19-ei rendkívüli, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Előterjesztés. Dévaványa Város Önkormányzat március 27 - én tartandó Képviselőtestületi

Előterjesztés. Dévaványa Város Önkormányzat március 27 - én tartandó Képviselőtestületi Előterjesztés Dévaványa Város Önkormányzat 2014. március 27 - én tartandó Képviselőtestületi ülésére Tárgy: Dévaványa Város Önkormányzat 2014. évi közbeszerzési tervének tárgyalása, elfogadása Tisztelt

Részletesebben

Időbeli ütemezés. az eljárás megindításának, illetve a közbeszerzés megvalósításának tervezett időpontja. A közbeszerzés tárgya és mennyisége

Időbeli ütemezés. az eljárás megindításának, illetve a közbeszerzés megvalósításának tervezett időpontja. A közbeszerzés tárgya és mennyisége MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 8700 MARCALI, RÁKÓCZI U. 11. TEL.: 85/501-001, FAX: 85/501-055 Hatályos: 2015. április MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 1 2015. ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVE A tárgya és I. Árubeszerzés

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS éves összesített közbeszerzési terv

ELŐ TERJESZTÉS éves összesített közbeszerzési terv 8. Napirend éves összesített közbeszerzési terv 8. Napirend ELŐ TERJESZTÉS éves összesített közbeszerzési terv Tisztelt Képviselő-testület! A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TABDI KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 15/2014. sz. ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tabdi Község Képviselő-testülete 2014. szeptember 1-én a Tabdi Közös Önkormányzati Hivatal hivatali helyiségében megtartott

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 27-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 27-i rendes ülésére Új napirendi pont 28. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 27-i rendes ülésére Tárgy: Közbeszerzési eljárás indítása a Teleki

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. szeptember 18-ai ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. szeptember 18-ai ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. Fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-ei rendes, nyílt ülésére. elbírálására

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-ei rendes, nyílt ülésére. elbírálására Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 26-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 26-i rendes ülésére 14. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 26-i rendes ülésére Tárgy: Közvilágítás korszerűsítése Előterjesztő: Szabó Loránd

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 12-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 12-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület február 22-i nyilvános ülésére. Tapolca Város Önkormányzata évi közbeszerzési tervének módosítása

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület február 22-i nyilvános ülésére. Tapolca Város Önkormányzata évi közbeszerzési tervének módosítása 12. NAPIREND Ügyiratszám: 14/ 287 /2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. február 22-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata 2012. évi közbeszerzési

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-051, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

- Képviselő-testülethez

- Képviselő-testülethez DOMBRÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL -------------------------------------------------------------4492 Dombrád, Rákóczi út 36. Tel/fax: (45) 465-001, 565-002 Száma:../2015. ELŐTERJESZTÉS - Képviselő-testülethez

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület november 23-i nyilvános ülésére. Tapolca Város Önkormányzata évi közbeszerzési tervének módosítása

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület november 23-i nyilvános ülésére. Tapolca Város Önkormányzata évi közbeszerzési tervének módosítása 9. NAPIREND Ügyiratszám: 14/520-8/2012. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2012. november 23-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata 2012. évi közbeszerzési

Részletesebben

POROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVE

POROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVE POROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2012. ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVE Poroszló Község Önkormányzata a Közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII törvény, 6.. (1) bekezdésének b) pontjában ajánlatkérőnek minősülő, a

Részletesebben

2.) Csanytelek Község Önkormányzata évi közbeszerzési terve

2.) Csanytelek Község Önkormányzata évi közbeszerzési terve 2.) Csanytelek Község Önkormányzata 2015. évi közbeszerzési terve Kivonat Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. március 27. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 16/2015. (III.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 12-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 12-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere Dunavarsány, Kossuth Lajos u, titkarsag@dunavarsanyhu /, /, Fax: / wwwdunavarsanyhu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselőtestületének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 9-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 9-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Tárgy: Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzat évi közbeszerzési tervének módosítására

Tárgy: Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzat évi közbeszerzési tervének módosítására Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Lizák János pályázati koordinátor Tárgy: Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzat 2013. évi közbeszerzési tervének módosítására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 12-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 12-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata

Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK SZEPTEMBER 15-I ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK SZEPTEMBER 15-I ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu III-1883-10/2016

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 8 -ai rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 8 -ai rendes ülésére 18. Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

ÉVES KÖZBESZERZÉSI TERV

ÉVES KÖZBESZERZÉSI TERV ÉVES KÖZBESZERZÉSI TERV 2011. Módosításokkal egységes szerkezetben A közbeszerzés tárgya és mennyisége I. Árubeszerzés Szállítási Tündérkert Bölcsőde berendezési-, és felszerelési eszközök beszerzésére

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának április 7-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának április 7-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., polgarmester@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Tárgy: Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzat évi közbeszerzési tervének aktualizálására

Tárgy: Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzat évi közbeszerzési tervének aktualizálására Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Lizák János pályázati koordinátor Tárgy: Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzat 2014. évi közbeszerzési tervének aktualizálására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERVE 2017.

JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERVE 2017. JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERVE 2017. AZ ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERVET JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 129/2017. (III. 8.) határozatával fogadta el.

Részletesebben

NYÚL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI TERVE 2015

NYÚL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI TERVE 2015 NYÚL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI TERVE 2015 A 2015. január 1-től hatályba lépő közbeszerzési eljárásokra vonatkozó szabályrendszert a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény és annak

Részletesebben

Dunavarsány Város Önkormányzatának. Polgármester

Dunavarsány Város Önkormányzatának. Polgármester Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

E LŐTERJESZ T É S éves összesített közbeszerzési terv

E LŐTERJESZ T É S éves összesített közbeszerzési terv 2. N a p i r e n d E LŐTERJESZ T É S éves összesített közbeszerzési terv Tisztelt Képviselő-testület! A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 42. -a a következő rendelkezést

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/1-14/2009. Tárgy: jkv-i kivonat

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/1-14/2009. Tárgy: jkv-i kivonat Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/1-14/2009. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. április 30-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 15-én tartandó rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 15-én tartandó rendkívüli ülésére ELŐTERJESZTÉS Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 15-én tartandó rendkívüli ülésére Az előterjesztés tárgya: KEOP-2015-5.7.0. Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai

Részletesebben

Kérem, az előterjesztés megtárgyalását és az alábbi határozati javaslat elfogadását:

Kérem, az előterjesztés megtárgyalását és az alábbi határozati javaslat elfogadását: Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Előterjesztés elkészítésében részt vett: Településfejlesztési osztály Kár-Mentor Bt. Az előterjesztést megtárgyalja:

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés 1

Az éves statisztikai összegezés 1 Az éves statisztikai összegezés 1 21. melléklet a 2/2006. (I. 13.) IM rendelethez Statisztikai összegezés az éves ekről a Kbt. IV., VI. fejezete, valamint negyedik része szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Részletesebben

Szeghalom Város Önkormányzata 1 2009*. évi közbeszerzési terve 2. Tervezett eljárási típus

Szeghalom Város Önkormányzata 1 2009*. évi közbeszerzési terve 2. Tervezett eljárási típus Szeghalom Város Önkormányzata 1 2009*. évi közbeszerzési terve 2 Jóváhagyva: 41/2009. (04.10.) Ökt.sz.határozattal A közbeszerzés tárgya és mennyisége 3 CPV kód I. Árubeszerzés II. Építési beruházás Kossuth

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés 1

Az éves statisztikai összegezés 1 21. melléklet a 2/2006. (I. 13.) IM rendelethez Az éves statisztikai összegezés 1 Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV., VI. fejezete, valamint negyedik része szerinti ajánlatkérők

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Alsózsolca Város képviselő-testülete, a közpénzek ésszerű és hatékony felhasználása és nyilvános ellenőrizhetőségének megteremtése, továbbá a közbeszerzések során a verseny tisztaságának

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1 TELEFON +36 84 504100 FAX:+36 84 504 103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2018. március 7... Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Előterjesztés. Biatorbágy Város Önkormányzata évi közbeszerzési tervéről

Előterjesztés. Biatorbágy Város Önkormányzata évi közbeszerzési tervéről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. március 21-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. március 21-i ülésére Elıterjesztés 7. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. március 21-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzatának 2013. évi közbeszerzési terve Az elıterjesztést készítette: Szilágyi

Részletesebben

BÓLY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVE. Megállapította a /2013. (III..) számú Képviselő-testületi Határozat

BÓLY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVE. Megállapította a /2013. (III..) számú Képviselő-testületi Határozat BÓLY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2013. ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVE Megállapította a /2013. (III..) számú Képviselő-testületi Határozat Bóly Város Önkormányzata a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a

Részletesebben

Előterjesztés. Biatorbágy Város Önkormányzata évi közbeszerzési tervéről és közbeszerzési szabályzatának módosításáról

Előterjesztés. Biatorbágy Város Önkormányzata évi közbeszerzési tervéről és közbeszerzési szabályzatának módosításáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 9-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 9-ei rendes, nyílt ülésére ának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18.,titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Határozat tárgya: Határozat száma: Old.

Jegyzőkönyv. Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 21-én megtartott soron kívüli üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Képviselő-testület 2014.

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének május 31-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének május 31-i ülésére Elıterjesztés 13. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. május 31-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata 2012. évi közbeszerzési tervének módosítása Az elıterjesztést készítette:

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2014. február 27-ei rendes közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 20. napirendi pont: Előterjesztés Sopron Megyei

Részletesebben

Jegyzőkönyv 3/2013. Napirend 1.) Ágasegyháza Község Önkormányzat évi közbeszerzési terve Előadó: Polgármester. I.

Jegyzőkönyv 3/2013. Napirend 1.) Ágasegyháza Község Önkormányzat évi közbeszerzési terve Előadó: Polgármester. I. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 3/2013. Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

1. A TÁRGYALANDÓ TÉMAKÖR TÁRGYILAGOS ÉS TÉNYSZERŰ BEMUTA- TÁSA

1. A TÁRGYALANDÓ TÉMAKÖR TÁRGYILAGOS ÉS TÉNYSZERŰ BEMUTA- TÁSA RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20 Telefon: 35/550-100 wwwretsaghu Email: hivatal@retsaghu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Mezőfi Zoltán polgármester

Részletesebben

Tolna Megyei Önkormányzat éves statisztikai összegezése 2008

Tolna Megyei Önkormányzat éves statisztikai összegezése 2008 Tolna Megyei Önkormányzat éves statisztikai összegezése 2008 21. melléklet a 2/2006. (I. 13.) IM rendelethez Az éves statisztikai összegezés 1 Statisztikai összegezés az éves ekről a Kbt. IV., VI. fejezete,

Részletesebben

CSEPREG VÁROS ÖNKORMÁNYZAT VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA június 16-án megtartott rendkívüli ülésének JEGYZŐKÖNYVE

CSEPREG VÁROS ÖNKORMÁNYZAT VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA június 16-án megtartott rendkívüli ülésének JEGYZŐKÖNYVE CSEPREG VÁROS ÖNKORMÁNYZAT VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 2015. június 16-án megtartott rendkívüli ülésének JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 99/2015. (06.16.) számú határozat Jegyzőkönyv hitelesítő elfogadása

Részletesebben

az eljárás Irányadó Tervezett megindításának, illetve a eljárásrend eljárási típus közbeszerzés 4 teljesítésének várható időpontja vagy a

az eljárás Irányadó Tervezett megindításának, illetve a eljárásrend eljárási típus közbeszerzés 4 teljesítésének várható időpontja vagy a Emberi Erőforrások Minisztériuma Debreceni Javítóintézete 202. évi közbeszerzési terve I. Árubeszerzés II. Építési beruházás III. Szolgáltatásmegrendelés Társadalmi Infrastruktúra -202-000. kódjelű 7240000-2

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2014. február 27-ei rendes közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 19. napirendi pont: Előterjesztés a 292/2013.

Részletesebben

Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző évi közbeszerzési terv

Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző évi közbeszerzési terv Gencsapáti Község Önkormányzata 2016. évi közbeszerzési terve Bodorkós Ferenc polgármester Dr. Görög István jegyző 2016. évi közbeszerzési terv Az előterjesztést figyelemmel Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés. a 2017 évi közbeszerzési statisztika elfogadásáról

Város Polgármestere. Előterjesztés. a 2017 évi közbeszerzési statisztika elfogadásáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/260 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a 2017 évi közbeszerzési

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés 1

Az éves statisztikai összegezés 1 21. melléklet a 2/2006. (I. 13.) IM rendelethez Az éves statisztikai összegezés 1 Statisztikai összegezés az éves ekről a Kbt. IV., VI. fejezete, valamint negyedik része szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Részletesebben

Előterjesztés. Dévaványa Város Önkormányzat március 26 - én tartandó Képviselőtestületi

Előterjesztés. Dévaványa Város Önkormányzat március 26 - én tartandó Képviselőtestületi Előterjesztés Dévaványa Város Önkormányzat 2015. március 26 - én tartandó Képviselőtestületi ülésére Tárgy: Dévaványa Város Önkormányzat 2015. évi közbeszerzési tervének tárgyalása, elfogadása Tisztelt

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Önkormányzata Képviselő-testületének július 26-ai rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Önkormányzata Képviselő-testületének július 26-ai rendkívüli ülésére Dunavarsány Város Önkormányzat Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-051, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Önkormányzata

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 11-ei rendes ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 11-ei rendes ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! Polgármestere 2336 Dunavarsány Kossuth L. u. 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

NÓGRÁDMEGYER KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 10/2010. (III. 18.) határozatával elfogadott

NÓGRÁDMEGYER KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 10/2010. (III. 18.) határozatával elfogadott NÓGRÁDMEGYER KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 10/2010. (III. 18.) határozatával elfogadott éves összesített közbeszerzési terve 2010. év Nógrádmegyer Község Önkormányzata, mint Ajánlatkérő közbeszerzési szabályzatára

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/ , Fax: 06/ ,

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/ , Fax: 06/ , Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben