Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Érkezett: 2015 MÁJ 2.6. Egységes iavaslat. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Érkezett: 2015 MÁJ 2.6. Egységes iavaslat. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére"

Átírás

1 (..)rgzlggyül~, 1~f' t.ii,, 1rOm őlys7ctt. `i-1/ ~I 1 /~ 1'f Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2015 MÁJ 2.6. Egységes iavaslat Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekr ől szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat (a továbbiakban: HHSZ) 46. (10) bekezdése alapján az el őterjesztő megküldte A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény módosításáról szóló, T/4476. számú törvényjavaslat és az összegz ő módosító javaslat egybeszerkesztett, ellenjegyzésével ellátot t szövegét (a továbbiakban : egységes javaslattervezet). Az egységes javaslattervezetet megvizsgálva megállapítottam, hogy az megfelel ően tartalmazza a törvényjavaslat és az összegz ő módosító javaslat egybeszerkesztett szövegét, ezért a HHSZ 46. (11) bekezdés a) pontja alapján azt egységes javaslatként benyújtom. Budapest, május 26. Tisztelettel : Dr. Gulyás Gergely elnök

2 Az Országgyűlé s Törvényalkotási bizottsága Elnök : EGYSÉGES JAVASLAT A nemzeti köznevelésr ől szóló évi CXC. törvény módosításáról szól ó T/4476. számú törvényjavaslat ZÁRÓSZAVAZÁSÁHOZ El őterjeszt ő : emberi erőforrások minisztere Budapest, május 26.

3 2015. évi...törvény Czunyiné Dr. Bertalan Judit a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény módosításáról 2015 MÁJ A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény (a továbbiakban : Nkt.) pontja helyébe a következő rendelkezés lép : (E törvény alkalmazásában) l. alapfeladat: a köznevelési intézmény alapító okiratában, szakmai alapdokumentumában foglalt köznevelési feladat, amel y a) óvodai nevelés, b) nemzetiséghez tartozók óvodai nevelése, c) általános iskolai nevelés-oktatás, d) nemzetiséghez tartozók általános iskolai nevelése-oktatása, e) kollégiumi ellátás, j) nemzetiségi kollégiumi ellátás, g) gimnáziumi nevelés-oktatás, h) szakgimnáziumi nevelés-oktatás, i) szakközépiskolai nevelés-oktatás, j) szakiskolai és készségfejleszt ő speciális szakiskolai nevelés-oktatás, k) nemzetiség gimnáziumi nevelés-oktatása, 1) nemzetiség szakgimnáziumi nevelés-oktatása, m) nemzetiség szakközépiskolai nevelés-oktatása, n) Köznevelési és Szakképzési Hídprogram keretében folyó nevelés-oktatás, o) felnőttoktatás, p) alapfokú művészetoktatás, q) fejlesztő nevelés-oktatás, r) pedagógiai szakszolgálati feladat, s) a többi gyermekkel, tanulóval együtt nevelhető, oktatható sajátos nevelési igény ű gyermekek, tanulók óvodai nevelése és iskolai nevelése-oktatása, t) azoknak a sajátos nevelési igényű gyermekeknek, tanulóknak az óvodai nevelése, iskola i nevelése-oktatása, kollégiumi ellátása, akik az e célra létrehozott gyógypedagógiai, konduktí v pedagógiai nevelési-oktatási intézményben, óvodai csoportban, iskolai osztályban, kollégiumi csoportban eredményesebben foglalkoztathatóak, u) a gyermekgyógyüdül őkben, egészségügyi intézményekben rehabilitációs intézményekben tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek tankötelezettségének teljesítéséhez szükséges oktatás, v) pedagógiai-szakmai szolgáltatás, w) utazó gyógypedagógusi, utazó konduktori hálózat m űködtetése lehet, 2. Az Nkt. 5. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : (1) A köznevelési intézményekben folyó pedagógiai munka szakaszai a következ ők :

4 a,) az óvodai nevelés szakasza, amely ii gyermek hámméves korában kezd ődik. és addig iiz időpontig tart. ameddig a gyermek a tankötelezettség teljesítését meg nem kezdi, b) az alapfokú nevelés-oktatás szakasza, amely az első évfolyiimon kezdődik. a nyolcadi k évíblymn végéig tart és két részre tagolódik : ha) az első évfolyamon kezd ődő és a negyedik évfolyam végéig tartó alsó, é s bb) az ötödik évfolyamon kezdődő és a nyolcadik évfolyam végéig tartó felső tagozat. e) a középfokú nevelés-oktatás szakasza, amely - hal és nyolc évfolyatnmal miík ő(lö gimnázium kivételével - a kilencedik évfolyamon kezd ődik és a tizenkettedik, szakközépiskol a esetében a tizenharmadik évlblyam végén fejez ődik be, d) az iskolai nevelés-oktatás szakképesítés megszerzésére felkészít ő szakasza, amely az alaplbkú newlés-oktatás szakasza után kezd ődik, és szakgimnáziumban a tizenharmadik vagy a tizennegyedik, szakközépiskolában a tizenegyedik, szakiskolában kerettantervbe n meghatározott évfolyamon fejeződik be, " Az Nkt. 6, -a a k ővetkező (2a) bekezdéssel egészíti ki :,(2a) Aki szakiskolában államilag elismert szakképesítést szerzett és a szakközépiskolába n érettségi vizsgát kíván tenni, annak a (2) bekezdés e) pontjában foglalt tantárgyból nem kel l számot adnia a tudásáról." 4. Az Nkt. 7. (I) bekezdése he a következő rendelkezés lép : (1) A köznevelési rendszer intézményei : a) óvoda, b) általános iskola, c) gimnázium, d) szakgimnázium, szikközépiskola la továbbiakban a e)-e) pont alattiak együtt: középiskola], fi szakiskola és készségfejlesztő speciális szakiskola la továbbiakban art) fi Pont alattiak együtt: szakképző iskola; a továbbiakban a a) -j) pont alattiak együtt : középfokú iskola], g) alapfokú m űvészeti iskola [ a továbbiakban a b)--g) pont alattiak együtt : iskola], h) gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmény, i) kollégium la továbbiakban az a)-i) pont alattiak együtt : nevelési-oktatási intézmény], j) pedagógiai szakszolgálati intézmény, k) pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézmény [a továbbiakban az a)- k) pont alattiak együtt: köznevelési intézmény]. Az Nkt. 9. (5) és (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek : 5- (5) A nyolcadik évfolyam sikeres elvégzéséről kiállított bizonyítvány - iskolatípustó l függetlenül -- alapfokú iskolai végzettséget ümúsít. Alapfokú iskolai végzettség a Szakképzés i I I idprogramban is szerezhető, 2

5 (6) A középiskola bt tc cz. í évfttly tttt ittak sikeres clvégr.esértil holt bizonyítvány, továbbá a szakközépiskolában iskolai rendszerű szakképzés kewtéhett szerzett.)rsz ígcts Képzés i Jegyzékben szerepl ő t:zakkéítesités megszerzését igazoló bírnrtyity ny kiizépíitktt vcc rc~ttsége t txtntísit." Az Nkt. 10. és 11. tltittte. Itclyébe a következő ttleintck lépnek, ezzel egyidej űleg az Nkt. a következő I I/A.. alehnmel egészül ki : :,10. x rtkkyirtrrtrrzrrrrt t 12. (1) A srakgittttt irítttttttak szakmai érettségi végzettséget adó érettségire és ehhez kapcsolódó szakképesí megszerzésére. szakirányú felsőfokú iskolai továbbtanulásra, szakirányú munkába állásra lelkészitti. valamint általános m űveltséget megalapozó négy középiskolai évfolyam cs t szakképzésröl szóló törvény alapján az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott számú szakképzési évfolyama van, ahol szakmai elméleti és gyakorlati oktatás is folyik. A szakgimnáziumban a tizenkettedik évfolyamot követően az, Országos Képzési Jegyzékbeat mcgltatározoítak szerint érettségi végrettse cg ez kötött, a szakmai érettségi vizsga ágazatához tartozó szakkéltcsités szwtknt ti vizsgájára történ ő felkészítés folyik. Szakgimnáziumnak min ősül az az intézmény is, amely a :vakképzésről szóló törvény szerin t kizárólag a szakmai érettségi vizsga ágazatához tartozó szakképesiíés szakmai vizsgájára készít fel. (2) A sz.tkgintttázitantban az Országos Képzési Jegyzékröl szóló ketrttt inyrenclelctbet t meghatározott ágazatokban az érettségi izsga keretében megszerezhető szzkképesítéshez kapcsolódóan tehető szakmai érettségi vizsga, továbbá az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott, a szakmai érettségi vizsga ágazatához tartozó szakképesítés szerezhet ő. (3) A kilencediktől a tizenkettedik évfolyamig az ágazathoz tartozó szakképesítések közös tartalmi elemeit. valamint az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesités tartalm i elemeit magában foglaló szakmai elméleti és gyakorlati oktatás folyik. az egységes kerettanter v szerinti közismereti képzés mellett. (4) A szakképesítés ágazata szerinti szakmai érettségi vizsgával nem rendelkező, érettség i végzettséget szerzett tanulók részére a srakittlnázttatttban az érettségi végzettséghez kötöt t szakképesítésre történő felkészítés keretében a szakképzési évfolyamok száma kett ő. Ebben az esetben a szakgimnázium a komplex szakmai vizsgára történ ő felkészitést a tixenharntadiktegycdik (els ő-második szakképzési) évfolyamon szervezi meg. a a művészeti szakgimnázium a tehetséggondozás keretében művészeti szakvizsgára készí t a szakképzés és ar alapfokú, továbbá a középfokú iskolai nevelés-oktatás szakasza ttéttycitaek teljesítése egymástól függetlenül is folyhat (a továbbiakban : párhuzamo s oktatás). (6) Párhuzamos oktatás esetén a tanuló az alapfokú, továbbá a középfokú iskolai nevelés-oktatá s szakasza és a szakképzés kővetelményeit ugyanabban az iskolában, eltérő évfolyainokon is teljesítheti, a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint a nevel ő és oktató munka az ötödik, hetedik vagy a kilencedik évfolyamon kezdődhet, a tanuló heti óraszáma legfeljebb negyven óra. L l. A szakközépiskola 13. { l) A srakközpiskolának öt évfolyama vart, amelyből ct} ltár tan, rtr adott szakképesítés megszerzéséhez szükséges közismereti képzést és szakma i elméleti és gyakorlati oktatást magában foglaló szakképzési évfolyam, valamint

6 t;) további kettő, érettségi vizsgára ttlkésrítt évtea (2) Szakközépiskolának taatnösiil az az inta zna :ray is, <araa~l} ft sratkk pzésröl szóló torvény szerin t kizárólag szakmai elméleti és gyakorlati oktatást folytat a szakképzési évfolyamokon. (3) A sratkktszépiskatlfíhan az Ursrígfrs Képzési Jegyzék ben meghatározott srfrkképe ;tittsek körében a szakképzési kerettanterv szerint t atyhaí szskképres, A klirísmereti oktatás a szakközépiskolában a srttkkétzépiskctl ;ti közismereti kerettanterv ttlal?járj folyik. A szztkktifélaiskolábaaa a szakmai vizsgára történ ő felkészítésre vonatkozó további rendelkezéseket a szukképzésről szóló tőrvény hattá r z at meg. A srakktsá iskcrlábtxtt. ha a m űvészeti szakma i vizsgtua készít fél, párhuzamos oktatás is folyhat. (4) A szakközépiskolában államilag elismert szakképesítést szerzett tanuló dönt farral, hogy tctvábltanttl-c az érettségi vizsgára felkészít ő további két CvSirlyttmon. (5) Alapfokú iskolai végnettség hiányában a srftkkiízélaiskolálxl történ ő felvétel féltctt~lc ; ti) a tizennegyedik életév betöltése, és igy} a szakközépiskolában szervezett Szakképzési l lídprogram szerinti tanév teljesítése. 11/A. Szakiskola és hészségf ejle. zt r'speciá!is `zakiskr /a 13fA. * (I) A sajátos nevelési igény ű tanulók iskolai nevelés-oktatása céljábó l f!) a szakiskola t3 többi ianatltival sajátos nevelési igénye rr~itatt egyíitthaladásrfi képtelen tanultaka t készíti fel szakmai vizsgára és nyújt részükre tt munkaba álláshoz és az életkezdéshez szükséges ismereteket, tt) ~t készségfejlesztő speciális szakiskola fa középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók részére biztosítja az életkezdéshez való félkésztelést, a munkába állást lehetővé tevő egyszer ű betanulást igényl ő munkafolyamatok elsajátítását. (2) A szakiskolában. készségfejleszt ő speciális szakiskolában az évfolyamok száma a spceifíli s kerettanterv szerint meghatározott." 7. * Az Nkt. 12. alcíme helyé a követketa aleím lép: Z< KvztreveIési és Szakkéj llidprognrmoá 19, (l) A Köznevelési és Szakképzési Hídprogramok segítséget nyújtanak a tanulónak a középfokú nevelés-oktatásba, szakképzésbe való bekapcsolódáshoz vagy a munkába álláshoz, valamint az önálla életkezdéshez szükséges ismeretek megszerzéséhez a komplex, tanulmányi, szociális, kulturális, képességbeli és személyiségfejlesztést támogató pedagógiai tevékenységgel. (2) A Köznevelési hídprogram kerettantervét az oktatásért felel ős miniszter rendeletben adja ki. A Szakképzési llfdprograna kerettantervét a szakképzésért és feln őttképzésért felel ős miniszter az oktatásért felelős miniszter egyetértésével és a társadalmai felzárkcizásért felel ős miniszter véleményének kikérésével rendeletben adja ki. (3) A Köznevelési Jlídprtagrarnlbftra közreműködő intézményeket az állami intézményfenntartó központ jelöli ki. A Szakképzési l-ltdprograrnba a közrem űködő intézményeket a szakképzésért é s felnőttképzésért felel ős miniszter, valamint az agrárpolitikáért felel ős miniszter -- az általu k fenntartott szakképző iskolák tekintetében -- az oktatásért felel ős miniszter véleményéne k kikérésével és a társadalmi felzárkózásért felel ős miniszter egyetértésével jelöli ki." 8. 4

7 Az Nkt. 20, (1 1 lekezelése helyébe a következő rendelkezés lép :.,(I 3 A többcélú intézmény lehe t cl) egységes óvoda-bölcs őde, h) óvoda-bölcs őde. e) egységes iskola vagy összetett iskola, d) közös igazgatású köznevelési intézmény, ej) általános művel ődési központ, /) egységes gyógypedagógiai, konduktív pedagó l ;(iym1), tttó lszertwin't in tény (a továbbiakban : a szakképzési törvény szerinti szakképzési centrum." Az Nkt. 41. (7) bekezdése a következő i) ponttal egészül ki : (< g),ytut xk, tlrr ulcí adatai kazal) 9. r`) ti szakképzésről szóló törvény 46. {la} bekezdésében itteghitácozott igazolás i~illiti tantilószerrő les megkötésének ekesegítése eé jábctl a szakkélxzésröl szóló törvény 117. ában irtcghat ir tzcttt adat a tcrttictilcg illetékes gazdiasági kamara részére (lf.n fihbítftflftj.) Az Nkt, 53. (2) bekezdés 1) és e) ontja helyébe kiivetkezó rendelkezések lépnek: (Megszűnik a tanulói jc gviszony) 10. d) szakgimnáziumi tanulmányok esetén az utolsó ki népiskolai évfolyam elvégzését k ővető els ő érettségi vizsgaid őszak utolsó napján, ha a tanuló a szakképzésben nem kíván továbbtanulni, vagy a továbbtanuláshoz szükséges feltételek hiányában nem tanulhat tovább, e) szakképző iskolában, h a ea) a tanuló jelentkezik szakmai vizsgára, az utolsó évfolyam elvégzését követ ő els ő szakmai vizsgaid őszak utolsó napján, eb) a tanuló nem jelentkezik szakmai vizsgára, az utolsó évfolyam elvégzését igazol ó ityítviiny kiállítása napján, -lismcrt szakképesítést szerzett, szakközépiskolában tanuló arról döntött, hogy tovisbbti ttul af érettségi vizsgára felkészítő tizenkettedik és tizenharmadik évfolyamon, a z utolsó évfolyam elvégzését követő első érettségi vizsgaidőszak utolsó napján, erlj a tanuló tanulmányainak folytatására egészségileg alkalmatlanná vált és az iskolába n nem folyik másik megfelelő szakképzés, vagy a tanuló nem kíván továbbtanulni, vagy a t ivabbtaniilásliaz szükséges feltételek hiányában nem tanulhat tovább, 5

8 e) a Smkkél zé:si I lídprogramban. ha a nem t<ntkc3teies tanuló a 1}r tgrarrtt kt}veteltt ényzi t teljesítette. vagy a ts rlulrttúnvait félbehagyta,' ' Az Nkt. 57. * (1) bekezdése helyébe a k ővetkező rendelkezés lép : ) A tanuló az iskola magasabb évfttlyai akkor léphet, ha az előírt tanulmány i követelményeket sikeresen teljesítette. Az iskrtltt ií;atrgaztcíjat a szülő kérésére legfeljebb egy alkalommal entcdélyezitcti az iskola első évií}lyatnrínatk tttegi nétlését, akkor is, ha a tanuló az előírt tanulmányi követelményeket sikeresen teljesítette. Ebben az esetbot csak a megismételt él l}lvatttrő1 kap bizonyítványt a tanuló. Középfokú iskolai tanulmányok fc}lytatása esetén u sikeresen teljesített kilencedik évfolyam megismétlését az iskola igazgatója a tanuló, kiskorú tanuló esetén a szül ő kérésére legfeljebb egy alkalommal akkor engedélyzezheti, ha arra a gimnáziumi nevelés-oktatást-m vagy az iskolai rendszer ű szakképzésbe történő bekapcsolódá s vagy másik szakképesítés megszerzésére irányuló tanulmányok folytatása vagy másik tanulmány i terület választása miatt van szükség," (I) Az Nkt. 60. a.kezdése helyébe at kővetkczc} rendelkezés lép:,.(2) 11 tanuló ttc}l au évt ől kezd ődően, amelyben a) nyolc évfolyamos általános iskola esetén tizenhetedik, b) gimnázium és szakképző iskola cetén huszonötődik életévét betölti, kizárólag feln őttoktatásban kezdhet új tatnévét." (2) Az. Nkt. Gti. (7) bekezdése helyébe a k ővetkező rc:ctdelkezés lép : 12.,.(7) A fclntittoktataísbatt az oktatás megszervezhető a nappali oktatás munkarendje, továbbá esti, levelező vagy más sajátos munkatrend szerint. Gimnáziumban a nappali oktatás munkarendje szerint azok részére szervezhető meg az oktatás, akik nem kizárólag fcln őttoktattaísi in vehetnek részt. Szakképzet iskolában a nappali oktatás munkarendje szerinti feln űttoktatás azok számára szervezhető meg, akik még nem rendelkeznek szakképesítéssel. A nappali oktatás munkarendje szerint folyó oktatás esetében a tanórák számának a kerettantervben a nappali rendszerű oktatás munkarendje szerinti kötelez ő tanórai foglalkozások let alább kilencven százalékát el kell érnie." Az buci. 76. (5) és (6) bekezdése helyébe a kővetkező rendelkezések lépnek: 13. (5) Az állami intézményfenntartó központ által fenntartott köznevelési intézmény és a szakképzési centrum feladatainak ellátását szolgáló, települési önkormányzati tulajdonú ingatla n és ingó vagyonra vonatkozóan az állami ttttézrttéttyfenntatrkí központot, a szakképzési centrum fenntartóját er) ingyenes vagyonkezel ői jog illeti meg, ha a k őznevelési intézményt telepillés i önkormányzat nem m űködteti, 6

9 b) ingyenes használiui jog illeti meg, ha a köznevelési intézményt teilepillés i önkormányzat niüköd i. mindaddig, amíg a köznevelési ktizlkladat állami intézniény fenntartó központ vagy a szakképzési centrum részér ől történő ellátása az adott inwdlanbim meg nem szűnik. (6) Az állami inlézményfenntartó központ, valamint a szakképzési centrum fenntartója ingyene s vagyonkezel ői vagy ingyenes használati jogának fennállása alatt a ktlznevelési intézmén y feladatainak ellátását szolgáló ingó és ingatlan vagyont a települési önkormányzat ne m idegenitheti cl, nem terhelheti meg, bérbe csak abban az esetben adhatja, ha a köznevelés i intézményt m űködteti, és a bérbeadás a köznevelési feladat ellátását nem veszélyezteti. A bérbeadás az érintett köznevelési intézményben folyó köznevelési feladatellátást akkor nem veszélyezteti, ha nem gátolja a pedagógiai programban, az SZMSZ-ben vagy a házirendben meghatározott feladatok végrehajtását." 14. Az Nkt, 99. -a a következő (15) bekezdéssel egészíti ki : (15) 2016, szeptember 1-jéfől szakközépiskolában a középfokú nevelés-oktatásban a évfolyarnon faiskolai szintű vég;zetlséggel és tanári szakképzettséggel is betölthet ő pedagógusmunkakör. feltéve, hogy a mesterfokozatú, a tantárgynak megfelel ő szakos tanári végzettséget és szakképzettséget szeptember 1-jéig megszerzi az érintett, Ezt a rendelkezést nem kel l alkalmazni és pedagógus-munkakörben a szakköz,épiskolában továbbra is alkalmazható, de az érettségi vizsgán vizsgáztató tanár nem lehet az, akinek a rá irányadó öregségi nyugdíjjogosultság eléréséhez szükséges korhatárig tíz évnél kevesebb ideje van hátra. Az Nkt, 54. alcíme a következő 99/D. -sal egészín ki : 15 =.,99111 (1) Az e törvény augusztus 31-éig hatályos rendelkezései szerint i szakközépiskolai, szakiskolai és speciális szakiskolai nevelés-oktatásban utoljára a 2015/2016. tanévben indítható kilencedik vagy nyelvi el őkészítő évfolyam. (2) Az e törvény augusztus 31-éig hatályos rendelkezései szerint i a) szakközépiskolai nevelés-oktatást szakgimnáziumban, h szakiskolai nevelés-oktatást szakközépiskolában. e) speciális és készségfejlesztő speciális szakiskolai nevelés-oktatást szakiskolába n kell szeptember 1-jétöl kifutó jelleggel megszervezni, (3) A (2) bekezdés szerint kell biztosítani augusztus 31-ét ől kifutó jelleggel a korább i szakiskolai nevelés-oktatást. 7

10 (A) A szak képzésé centrum iiz iíllmni in czm nyjft ;nntitrtti központtól átvett gimnázium i intéz:iilnyegy'si:geklsen 2015, szeptember 1-jét ől gimnáziumi alapfejutlattit is elláthat. Ahol t' törvény az önkormányzati nitiköfltc ői kötelezettséggel kapcsolatosan állami intézményfetmtartó központot chili, azon r: sritkkcjsresi centrum által ellátott ghnnáziumi alapfeladatho z kapcsolódóan a szakképzési ecntiumot is érteni kell. (5) KÖzópl'okií végzettséget tanúsít a szeptember l jót megel őzően megkezdett szak iskola i tanulmányok keretében szerzett államilag elismert szakképesílést igazoló bizonyítvány. (6) llií a szakközépiskolai vagy szakiskolai nevelési-oktatási alapfeladetot ellátó köznevelési intézmény, többeélú intézmény fenntartói jogának az állami intézményfenntartó központtól a szakképzésért és ír:lniittképzcsért felel ős miniszter számára július I-jével történő átadása miatt az állami intérméliyfcniltartó központ fenntartásában maradó köznevelési intézményt, többcélú intézményt át kell szervezni, tus sir átszervezés miatt vagy azért, mert a z inlézményvezet ői megbízás lejár, új intézményvezet ő megbízása válik szükségessé, az oktatásért felelős miniszter pályázat nélkül adhat legfeljebb egy évre szóló intézményvezet ői megbízást az e törvényben az intézményvezetői megbízásra el őírt feltételeknek megfelel ő személynek az állam i intézményfenntartó központ fenntartásában maradó, átszervezett köznevelési intémény, többeél ú intézmény vezetésére," (1 ) Az Nkt. 3. melléklete az I. melléklet szerint módosul. (2) Az Nkt. 4. melléklete a 2. melléklet szerint módosul. (3) Az Nkt. 8. melléklete a 3. melléklet szerint módosul, Az Nkt l. 2. (1 ) bekezdésében fiz az első szakképzettség szövegrész helyébe az a szakképzési-t) ) szóló törvényben meghatározott feltételek szerinti második szakképesítés, pontjában a szakközépiskola és a szakiskola szövegrész helyébe a szakképz ő iskola, * (3) bekezdésében a szikiskolában és a szakközépiskoláhan szövegrész helyébe a»szakképző iskolában", a fcslyjiat szövegrész helyébe a,folyik", (4) bekezdésében a szakiskolai szövegrész helyébe a szakközépiskolai, 5. G. (1) bekezdésében a»munkakör betöltésére képesít" szövegrész helyébe a szakképesítés megszerzését is magában foglalja, G. G. (2a) bekezdésében a szakiskolában szövegrész helyébe a szx kköz piskolában, 7, 9. (7) bekezdésében a szakközépiskolában szövegrész helyébe a szakgimnáziumbíln, t1 szakközépiskola szövegrész helyébe a szakgimnázium, (3) bekezdés i) pontjában a szakközépiskola szövegrész helyébe a szakgimnázium, 9. 21, ;; (9) bekezdésében az állami intézményfenntartó központnak szövegrész helyébe a z állami intézményfenntartó központnak, szakképző iskola esetében az állami szakképzési és felnőttképzési szervnek, * (1) bekezdésében az erkölcstan óra szövegrész helyébe az etika óra, valamint a 351A. -ában ar. erkölcstan óra szövegrészek helyébe az etika óra, I (1) bekezdésében a tevékenységi körének megállapítása szövegrész helyébe az alapfeladatának meghatározása,

11 (3) bekezdésében a,.szsikk(ízépiskola" szöve!rész helyébe tt szakginmáziusn. a szukiskolu szövegrész. helyébe a szakközépiskola (4) bekezdés a) pontjában a..szakkőzépiskola" szövegrész helyébe a,.azakgimnázium", a szakiskola- szövegrész helyébe a.szakközépiskola (9) bekezdésében orszás>s pedagógiai-szakmai ellenötzések, illetve a pedagóguso k nűnősítö vizsgáiának, minösítö ellámaánztk 1r:folytatása céljából a kormányhivatal szövegrész, helyébe az _országos pedagógiai-szakntai ellenörz6ek illetve a pedagógusok min ősítő vizsgájának, tninösít ő eljáráaának lelblytatása céljából a ltivatal" (7) bekezdésében a Köznevelési I lídpmgram szövegrész helyébe a.,k(iznevelési és Szakképzési llídprogram" (8) bekezdésében a,.szakiskola" szövegrész helyébe a,smkközépiskola", a.,szakközépiskola" szövegrész helyébe a szakgimnáziurn , * (5) bekezdés a) pontjában a (1) bekezdés b)-e) és g) pomjában felsorolt'. szövegrész helyébe a _7, (1) bekezdés b) 0 és h) pontjában felsorolt", 18.60, (6) bekezdésében a tizenhatshúsz szövegrész helyébe a Iizenhat-htttrzsmnégy, (5) bekezdésében a szakközépiskolábmt szövegrész helyébe a szakképz ő iskolában, (S) bekezdésében a szakközépiskola szövegrész helyébe a,szakgimnázium", (2) bekezdésében az _Az állami intézményfenntartó központ által fenntartott köznevelési intézmény kivételével az állami fenntartású köznevelési intézmény. továbbá az egyházi köznevelési intézmény és a magán köznevelési intézmény" szövegrész helyébe az,a z állami intézményfenntartó központ által fenntartott köznevelési intézmény, továbbá a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter által fenntartott szakképzési centru m kivételével az: állami fenntartású, az egyházi és magán köznevelési intézmény, valamint a többcélú intézmény', ) bekezdés nyitó szövegrészében az,,és az általános m űvelődési központban" szövegrész helyébe az,,, az általános m űvelődési központban és a szakképzési centrumban", (6) tsekez,dben a,ha az adatszolgáltatás nem vagy csak részben támasztja alá a m űködtetési képesség hiányát" szövegrész helyébe a..ha a működtetési képesség hiánya nem támasztható alá", /A. sában az A Központ szövegrész helyébe az,az állami intézményfenntarló központ, valamint a szakképzési centrum fenntartója", (2) bekezdés k) pontjában és 83. (2) bekezdés a) pontjában a tevékenységi körének szövegrész helyébe az alapfeladatának (4) bekezdés f) pontjában a.,szakközépiskola és szakiskola" szövegrész helyébe a,szakképz ő t iskola", (4) bekezdés nyitó szövegrészében a,xelhatalmazás" szövegrész helyébe a _Felhatalmazást", (6) bekezdésében az erkölcstan tantárgy szövegrész helyébe az,etika tantárgy", _erkölcs-tan oktatásához szltkséges" szövegrész helyébe az _etika oktatásához szükséges", (10) bekezdésében a szakiskolában szövegrész helyébe a,szakközépiskolában", mellékletének második aleimében az intézményegységvezet ő-helyettes szövegrész helyébe az intézményegységvezető-helyettes, gyakorlati oktmásvezet ő szöveg lép, 1 latályát veszti az Nkt. 18. a) 74. (4) bekezdésében az,,, az érintett köznevelési intézmény m űködtetésével kapcsolatos kiadásaira és a köznevelési intézmény működtetéséhez rendelkezésére álló bevételeire vonatkozó, jogszabályban meghatározott adatszolgáltatás mellett" szövegrész, 9

12 I>) 74. (5) bekezdésében és ezt az érintett köznevelési intézmény m űködtetési adataira és a atííkít(ltetésltez rentlelkezésére álló bevétel e ire vonatkozó adatszol gáltatússal igazolja. 1 la az adatszolgáltatás nem vagy csak részben támasztja alá a m űködtetési képesség meglétét, a települési önkortnányzat kérelme elutasításra kerít! szövegrész, e) 74. (6) bekezdésében az,,, ennek érdekében adatot szolgáltat az érintett köznevelés i intézmények m űködtetési aíkitairól, amelyek m űködtetését a települési Önkormányzat nem tudj a vállalni, továbbá a m űködtetéshez rendelkezésre álló bevételeiről" szövegrész, d) 74. (6) bekezdésében az Amennyiben a települési önkormányzat a mentesülés iránt i kérelem benyújtásakor az érintett k őznevelési intézményeknek nem m űködtetője, úgy az érintett intézmények m űködési adatairól az állami intézményfenntartó központ szolgáltat adatot, szövegrész, ellékletében foglalt táblázat 7. sora. 19. Nem lép hatályba a nemzeti köznevelésr ől szóló évi CXC. törvény módosításáról szól ó évi CV. törvény pontja. 20. (1) u törvény a (2)--<5) bekezdésben foglalt kivétellel a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba, (2) A július I-jén lép hatályba. (3) A január 1-jén lép hatályba. (4) Az I., a 2., a 4 7., a 14,, a 16. (I) 2) bekezdése, a , 10., 12., 13., , 20., 28, és 29. pontja, valamint az 1, és 2. melléklet 2016, szeptember I -.jén lép hatályba. (5) A szeptember 1-jén lép hatályba. 10

13 I. melléklet ts 2015, évi.. tórvényhe: I. Az Nkt. mellr'.khwben foglalt táblázat 6. sora helyébe a következő sor lép : ( _....,,névtilt";.tlktníi mímku szttku,vzaít tvi, vélésí. oktuni,í í íntézmémyá 6 ) 13, évfolyztnl k őlépiskoiábmllkhzépfokú.,_ téve [és-oktatá s.., _.,,,...,. Ptidiwtigus-munknkór. kő zépiskolai tanár Az itll,uhnoztishoz zítkt.éges,í k iz ég ) egyetemi szint ű vtigy mcsterfokozatú, a antárgynak megfelel ő smkos taná r 2, Az Nkt, 3. mellékletében foglalt táblázat 10. és 1 I. sora helyébe a kővetkez ő sorok lépnek : (A A liévt>li7okmlii nnmko _ pedtígóy,íai szuktnzaii A!tn,dési-okmtásí inté,zménrek Ptylagogtls-mtmknkőr,..., alkahnnzt'ishoz,s:iasées,ízííkképzén ég> 10 A 1;tpfi-ik ű tnűvész.eti iskola és művészeti szakközépiskola észt! i smkgimnázimu kmai tantárgyat tanító taná r szakmai tatitáruat tatiitó tanár Rt m űvészeti tárgynak rncgfttlel ő szakirányú tanár, m űvészeti tárgynak ncgfelelő m űvész t nálvéswi tárg,ynak meglélél ő vakirányú egyetemi szintű vagy nestcrfokozátű tanár, m űvészeti tárgynak megfelelő művész 11

14 2. rtrt,llt lelel tt év/...tő i-t~c~tti rltt,z I. Az Nkt. 4- mellékletében i~ =fiait táblázat 4. sora helyébe a következő sor lép : 2 (4 lttfe::jtte'it;'tt j rltjtoktttft Osztály- és e :sultrtrtle rtsztistrt 1#1 t Mi ti' tiyógypcelagó ;íaí óvodai csoport, iskola i )s:`íály, kollégiumi csoport 9 ki. 4. trt / kt he a foglalt táblázat 7. sora tat 'be a köveíkez sor lép * 'St7lkfrtlíő; únulk ~,... _ maximum GiftlEtltzittitl és tiinkgímnazhitil Az Nkt. 4. tttellc klek;b,i foglalt táblást és 10. sora helyébe tt következő sorok lépnek : s t 9 S7 kktixc;piskoia elméleti képzés 10 $rakgíntnázíttm, szakktirúpísknla gyttkctrlati~ k cpzés_ 1# Osztály- és e oprrrtftstswímrtik Ni maximum Be cetltr 1 C} ,. _ i 0 4. Az Nkt. 4. rrtelliklc n íb lalt táblázat 13. s 14. sora helyébe a következő sorok lépnek : t?s;.tfaát- és c;ctrlrurtlt tsrcittlr k Itt átlag) 14 tivlcsz í srakgitnnuiuttt közismereti űvészet szak irnnűriuttt szakmai ette

15 A:z Nkt. M. mellékletében foglail tablázai a Wvetkezö 9, sorra] cgész űl ki : 3, mc'llékliq a 2015, évi...türvényhez......,,yakorlati oktatás-vcmöi (4 hittek megnevrzése. ; /' dgek «ISO... 1'<itivk jtls o határ«),.. _, ) 13

4. Az Nkt. 7. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

4. Az Nkt. 7. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/4476) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság számára, a nemzeti köznevelésről szóló

Részletesebben

T/4476. számú törvényjavaslat. a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról

T/4476. számú törvényjavaslat. a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/4476. számú törvényjavaslat a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Előadó: Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere Budapest, 2015. április 2015. évi

Részletesebben

Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye

Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 5. (1) A köznevelési intézményekben folyó pedagógiai munka szakaszai a következők: d) az iskolai

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t Módosító javaslat Kövér László úrna k Az Országgyűlés elnöke G ay (o'- Helyben Érkezett: 2O11 NOV 2 3. Tisztelt Elnök Úr! A Házszabály 94. (1) bekezdése alapján a nemzeti köznevelésró7 szóló T/4856. számú

Részletesebben

A köznevelés aktuális feladatai a köznevelés-fejlesztési stratégia tükrében

A köznevelés aktuális feladatai a köznevelés-fejlesztési stratégia tükrében A köznevelés aktuális feladatai a köznevelés-fejlesztési stratégia tükrében Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárság

Részletesebben

BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM FELNŐTTOKTATÁS 2016. AUGUSZTUS 5. BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM FELNŐTTOKTATÁSI TÁJÉKOZTATÓ Iskolarendszerű felnőttoktatás (nem felsőfokú szakképzés!) A tanuló attól a tanévtől kezdve folytathatja

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Hevesy György Általános Iskola pedagógiai programjának módosítása

Részletesebben

17. NAPIREND Ügyiratszám: 1/286-1/2019. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 28-i nyilvános ülésére

17. NAPIREND Ügyiratszám: 1/286-1/2019. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 28-i nyilvános ülésére 17. NAPIREND Ügyiratszám: 1/286-1/2019 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2019. március 28-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: A Szász Márton Általános Iskola

Részletesebben

2011. ÉVI CXC. TÖRVÉNY A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL

2011. ÉVI CXC. TÖRVÉNY A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL 2011. ÉVI CXC. TÖRVÉNY A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL NÉMETHNÉ FÜLÖP TERÉZIA, A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL OKTATÁSI FŐOSZTÁLYÁNAK FŐOSZTÁLYVEZETŐJE 1 A KÖZNEVELÉS FELADATAI 74. (1) Az állam gondoskodik

Részletesebben

Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS

Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS Tudnivalók: DIÁKOKNAK A felnőttoktatásra vonatkozó külön rendelkezések Ha a tanuló a nyolc évfolyamos általános iskola elvégzése esetén 17., gimnázium

Részletesebben

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése A törvény 2012. szeptember 1-jén lép hatályba, de legtöbb intézkedése késleltetve, illetve fokozatosan kerül bevezetésre,

Részletesebben

módosító javaslato t

módosító javaslato t ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz - Magyar Polgári Szövetség "I O,S `~/ j~ V G 7 7'11 r ',1 L Módosító iavaslat Kövér László úrnak az Országgy űlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök úr! A Házszabály 94. (1)

Részletesebben

Tájékoztató a felnőttoktatás keretében szervezett képzésről

Tájékoztató a felnőttoktatás keretében szervezett képzésről -1- Tájékoztató a felnőttoktatás keretében szervezett képzésről Kiknek kínáljuk a képzéseinket? Két szakképesítés állami szakképzési rendszerben történő megszerzésének ingyenessé tétele elősegíti a felsőfokú

Részletesebben

13/2015. (III. 6.) EMMI rendelet Intézményvezetői segédanyag

13/2015. (III. 6.) EMMI rendelet Intézményvezetői segédanyag Az emberi erőforrások miniszterének 13/2015. (III. 6.) EMMI rendelete a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet

Részletesebben

b.) az iskolai oktatást kiegészítő pedagógiai szakszolgálatok igénybevétele

b.) az iskolai oktatást kiegészítő pedagógiai szakszolgálatok igénybevétele I. TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS A TANDÍJ 1. A térítésmentesen biztosított köznevelési feladatok a.) a kötelező alapfokú- és középfokú oktatás az érettségi megszerzéséig - a tanórai foglalkozás, a heti kötelező időkeret

Részletesebben

T/10729. számú törvényjavaslat. az oktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról

T/10729. számú törvényjavaslat. az oktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10729. számú törvényjavaslat az oktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról Előadó: Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere 2016. évi... törvény

Részletesebben

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012. 23.A közoktatás rendszere, a közoktatás igazgatása /Alkotmányos jogok/ Tanszabadság, tanítás szabadsága, tudomány/ tudományos kutatás szabadsága: X. cikk (1) Magyarország biztosítja a tudományos kutatás

Részletesebben

2011. évi CXC. törvény. a nemzeti köznevelésről. 1. A törvény célja és alapelvei

2011. évi CXC. törvény. a nemzeti köznevelésről. 1. A törvény célja és alapelvei 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről A nemzet felemelkedésének zálogaként a magyar oktatásügy nemes hagyományait a jelen kor elvárásaival és a jövő lehetőségeivel ötvözve, a felnövekvő nemzedékek

Részletesebben

A PMKH Oktatási Főosztálya által lefolytatott hatósági ellenőrzések tapasztalatairól, továbbá a 2012/2012-as tanév rendjéről

A PMKH Oktatási Főosztálya által lefolytatott hatósági ellenőrzések tapasztalatairól, továbbá a 2012/2012-as tanév rendjéről A PMKH Oktatási Főosztálya által lefolytatott hatósági ellenőrzések tapasztalatairól, továbbá a 2012/2012-as tanév rendjéről Szabó Diána Oktatási és Közművelődési Osztályvezető Hatósági ellenőrzések megállapításai

Részletesebben

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 1. oldal Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola alapító okirata 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

2011. évi CXC. törvény. a nemzeti köznevelésről A törvény célja és alapelvei

2011. évi CXC. törvény. a nemzeti köznevelésről A törvény célja és alapelvei Hatály: 2018.IX.1. - 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 1 A nemzet felemelkedésének zálogaként a magyar oktatásügy nemes hagyományait a jelen kor elvárásaival és a jövő lehetőségeivel ötvözve,

Részletesebben

FENNTARTÓ ÁLTAL TÖRTÉNŐ TÉRÍTÉSI DÍJ, TANDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, A SZOCIÁLIS ALAPON ADHATÓ KEDVEZMÉNYEK FELTÉTELEI

FENNTARTÓ ÁLTAL TÖRTÉNŐ TÉRÍTÉSI DÍJ, TANDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, A SZOCIÁLIS ALAPON ADHATÓ KEDVEZMÉNYEK FELTÉTELEI FENNTARTÓ ÁLTAL TÖRTÉNŐ TÉRÍTÉSI DÍJ, TANDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, A SZOCIÁLIS ALAPON ADHATÓ KEDVEZMÉNYEK FELTÉTELEI 2013 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.)

Részletesebben

2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről

2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 2017.01.02 2017.08.31 40 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről A nemzet felemelkedésének zálogaként a magyar oktatásügy nemes hagyományait a jelen

Részletesebben

A Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3.) református középiskola alapítását határozta el. A határozat száma: 12/a-2003.

A Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3.) református középiskola alapítását határozta el. A határozat száma: 12/a-2003. A Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola ALAPÍTÓ OKIRATA A Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3.) református középiskola alapítását határozta el. A határozat száma:

Részletesebben

2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 2014.09.01 2014.10.11 20 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről

2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 2014.09.01 2014.10.11 20 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 1 / 100 2014.09.24. 13:37 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 2014.09.01 2014.10.11 20 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről A nemzet felemelkedésének zálogaként a magyar oktatásügy

Részletesebben

1 / :51

1 / :51 1 / 50 2019. 02. 03. 15:51 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 2019.01.01 51 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről A nemzet felemelkedésének zálogaként a magyar oktatásügy nemes hagyományait

Részletesebben

2. Értelmező rendelkezések

2. Értelmező rendelkezések 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 2018.07.01 2018.08.31 48 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről A nemzet felemelkedésének zálogaként a magyar oktatásügy nemes hagyományait a jelen

Részletesebben

/ :11

/ :11 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 2018.01.01 2018.03.31 46 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről A nemzet felemelkedésének zálogaként a magyar oktatásügy nemes hagyományait a jelen

Részletesebben

2. oldal (2)1 Az állami, települési önkormányzati fenntartású intézményekben, továbbá az állami feladatellátásban részt vevő más fenntartású intézmény

2. oldal (2)1 Az állami, települési önkormányzati fenntartású intézményekben, továbbá az állami feladatellátásban részt vevő más fenntartású intézmény 1. oldal 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 1 A nemzet felemelkedésének zálogaként a magyar oktatásügy nemes hagyományait a jelen kor elvárásaival és a jövő lehetőségeivel ötvözve, a felnövekvő

Részletesebben

2. oldal (2)1 Az állami, települési önkormányzati fenntartású intézményekben, továbbá az állami feladatellátásban részt vevő más fenntartású intézmény

2. oldal (2)1 Az állami, települési önkormányzati fenntartású intézményekben, továbbá az állami feladatellátásban részt vevő más fenntartású intézmény 1. oldal 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 1 A nemzet felemelkedésének zálogaként a magyar oktatásügy nemes hagyományait a jelen kor elvárásaival és a jövő lehetőségeivel ötvözve, a felnövekvő

Részletesebben

ÚJ MUNKAKÖRÖK A SZAKKÉPZÉSBEN. Végh Attila

ÚJ MUNKAKÖRÖK A SZAKKÉPZÉSBEN. Végh Attila Végh Attila www.veghattila.hu vegh.attila@outlook.hu A köznevelési és a szakképzési törvény változásai közül a szakképzést érintő egyik módosítás a munkakörök megnevezésének és az alkalmazáshoz szükséges

Részletesebben

A törvényt az Országgyűlés a 2013. április 30-i ülésnapján fogadta el.

A törvényt az Országgyűlés a 2013. április 30-i ülésnapján fogadta el. CSANÁDI PEDAGÓGIAI INTÉZET OM 200346 1143 Budapest, Őrnagy u. 5-7. Telefon: 422-0274,422-1998 Fax:422-1999 E-mail: pedintezet@csanadiiskola.hu Honlap: www.csanadiiskola.hu/pedagógiai Intézet A törvényt

Részletesebben

2011. évi CXC. törvény. a nemzeti köznevelésről. 1. A törvény célja és alapelvei

2011. évi CXC. törvény. a nemzeti köznevelésről. 1. A törvény célja és alapelvei 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről A nemzet felemelkedésének zálogaként a magyar oktatásügy nemes hagyományait a jelen kor elvárásaival és a jövő lehetőségeivel ötvözve, a felnövekvő nemzedékek

Részletesebben

Örömhír Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZATA. Érvényes: szeptember 1-től

Örömhír Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZATA. Érvényes: szeptember 1-től Örömhír Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZATA 1 Érvényes: 2016. szeptember 1-től Általános rendelkezések A szabályzat hatálya kiterjed az Örömhír Általános iskola

Részletesebben

M A G YA R K Ö Z LÖ N Y 2013.évi 225.szám

M A G YA R K Ö Z LÖ N Y 2013.évi 225.szám A Kormány 562/2013. (XII. 31.) Korm. rendelete a 2014/2015-ös tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről és a 2014/2015-ös tanévben induló képzésekben szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakképesítésekről,

Részletesebben

A Kormány..../2015. ( ) Korm. rendelete

A Kormány..../2015. ( ) Korm. rendelete A Kormány.../2015. ( ) Korm. rendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet módosításáról A Kormány a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC.

Részletesebben

Pásztó Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 10/2006./II. 15./ rendelete

Pásztó Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 10/2006./II. 15./ rendelete Pásztó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10/2006./II. 15./ rendelete az önkormányzati fenntartású közoktatási intézményekben igénybe vett szolgáltatásokért fizetendő térítési díjak és tandíjak megállapításának

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Felnőttoktatási tájékoztató szeptember 04. péntek, 07:20 - Módosítás: február 03. péntek, 08:21

Felnőttoktatási tájékoztató szeptember 04. péntek, 07:20 - Módosítás: február 03. péntek, 08:21 Tájékoztató a felnőttoktatási képzésekhez Kiknek kínáljuk a képzéseinket? - Azoknak a tanulóknak, akik nem kívánnak felsőoktatási intézményben továbbtanulni, - vagy nem nyertek felvételt felsőoktatási

Részletesebben

TÉRÍTÉSI ÉS TANDÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZAT

TÉRÍTÉSI ÉS TANDÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZAT TÉRÍTÉSI ÉS TANDÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZAT 1 1. A SZABÁLYZAT JOGI HÁTTERE A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012 (VIII.28.)

Részletesebben

2011. évi CXC. törvény. 2014.01.01 2014.03.14 17 2011. évi CXC. törvény. a nemzeti köznevelésről 1

2011. évi CXC. törvény. 2014.01.01 2014.03.14 17 2011. évi CXC. törvény. a nemzeti köznevelésről 1 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 2014.01.01 2014.03.14 17 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 1 A nemzet felemelkedésének zálogaként a magyar oktatásügy nemes hagyományait a jelen

Részletesebben

A SZAKKÉPZÉSI RENDSZER VÁLTOZÁSAI TATABÁNYAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

A SZAKKÉPZÉSI RENDSZER VÁLTOZÁSAI TATABÁNYAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM A SZAKKÉPZÉSI RENDSZER VÁLTOZÁSAI TATABÁNYAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Berczellyné Nagy Marianna Tatabányai Szakképzési Centrum 2015. szeptember 29. MEGÚJULÓ SZAKKÉPZÉS-ÚJ LEHETŐSÉGEK A szakképzési rendszerrel

Részletesebben

Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály

Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály 1055 Budapest, Szalay utca 10-14. Postacím: 1363 Budapest, Pf. 19. Telefon: (+36-1) 374-2450 Telefax: (+36-1) 374-2474 Honlap: www.oktatas.hu E-mail:

Részletesebben

KISKUNHALASI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA

KISKUNHALASI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA Kiskunhalasi Szakképzési Centrum 6400 Kiskunhalas, Kazinczy u. 5. +36 77 738 837 titkarsag@kiskunhalasiszc.hu www.kiskunhalasiszc.hu OM: 203042 Fnysz.: E-001289/2015 Iktató szám: KSZC904/2018 KISKUNHALASI

Részletesebben

Iromán, : TI (-108 i 8. á k 2015 AP1 Z 1

Iromán, : TI (-108 i 8. á k 2015 AP1 Z 1 Országgyűlés Hivatala Iromán, : TI (-108 i 8 ~AH11n M 111 ~~ riní uu _ á k 2015 AP1 Z 1 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Egységes javaslat Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt

Részletesebben

A szakképzés és felnőttképzés intézményei és azok feladatai. Dr. Nyéki Lajos 2018

A szakképzés és felnőttképzés intézményei és azok feladatai. Dr. Nyéki Lajos 2018 A szakképzés és felnőttképzés intézményei és azok feladatai Dr. Nyéki Lajos 2018 Innovációs és Technológiai Minisztérium A hazai szak- és felnőttképzés szakmai irányítását a Tudás- és Innováció-menedzsmentért

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: IfPF/7//208. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 20. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 20. évi CXC. törvény 2.

Részletesebben

2. oldal (2)1 Az állami, települési önkormányzati fenntartású intézményekben, továbbá az állami feladatellátásban részt vevő más fenntartású intézmény

2. oldal (2)1 Az állami, települési önkormányzati fenntartású intézményekben, továbbá az állami feladatellátásban részt vevő más fenntartású intézmény 1. oldal 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 1 A nemzet felemelkedésének zálogaként a magyar oktatásügy nemes hagyományait a jelen kor elvárásaival és a jövő lehetőségeivel ötvözve, a felnövekvő

Részletesebben

2. oldal (2)1 Az állami, települési önkormányzati fenntartású intézményekben, továbbá az állami feladatellátásban részt vevő más fenntartású intézmény

2. oldal (2)1 Az állami, települési önkormányzati fenntartású intézményekben, továbbá az állami feladatellátásban részt vevő más fenntartású intézmény 1. oldal 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 1 A nemzet felemelkedésének zálogaként a magyar oktatásügy nemes hagyományait a jelen kor elvárásaival és a jövő lehetőségeivel ötvözve, a felnövekvő

Részletesebben

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény. Dr. Varga Andrea 2012. 03. 22.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény. Dr. Varga Andrea 2012. 03. 22. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény Dr. Varga Andrea 2012. 03. 22. HATÁLYBA LÉPÉS: - 2012. 09. 01. - 2013. 01. 01. - 2013. 09. 01. -2014. 09. 01. 2016. 01. 01. TANKÖTELEZETTSÉG az óvoda 3

Részletesebben

2011. évi CXC. törvény. a nemzeti köznevelésről A törvény célja és alapelvei

2011. évi CXC. törvény. a nemzeti köznevelésről A törvény célja és alapelvei Hatály: 2018.IX.1. - 2018.XII.31. 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 1 A nemzet felemelkedésének zálogaként a magyar oktatásügy nemes hagyományait a jelen kor elvárásaival és a jövő lehetőségeivel

Részletesebben

2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésrõl*

2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésrõl* 39622 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2011. évi 162. szám 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésrõl* A nemzet felemelkedésének zálogaként a magyar oktatásügy nemes hagyományait a jelen kor elvárásaival

Részletesebben

2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről egységes szerkezetbe foglalva az 1993. évi LXXIX. törvény hatályban maradó normaszövegével

2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről egységes szerkezetbe foglalva az 1993. évi LXXIX. törvény hatályban maradó normaszövegével 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről egységes szerkezetbe foglalva az 1993. évi LXXIX. törvény hatályban maradó normaszövegével Időállapot: 2013. január 1 2013. augusztus 31. Szerkesztette: Kozák

Részletesebben

A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL, A HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMRÓL

A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL, A HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMRÓL A NEMZETI, A HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMRÓL HUJBER ILDIKÓ YŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRZÉSI ÉS FELÜGYELETI FŐOSZTÁLYÁNAK VEZETŐ-FŐTANÁCSOSA kihirdetése XII. 29. hatálybalépése

Részletesebben

FENNTARTÓ ÁLTAL TÖRTÉNŐ TÉRÍTÉSI DÍJ, TANDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, A SZOCIÁLIS ALAPON ADHATÓ KEDVEZMÉNYEK FELTÉTELEI

FENNTARTÓ ÁLTAL TÖRTÉNŐ TÉRÍTÉSI DÍJ, TANDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, A SZOCIÁLIS ALAPON ADHATÓ KEDVEZMÉNYEK FELTÉTELEI Módosítva: 2014. október 13. FENNTARTÓ ÁLTAL TÖRTÉNŐ TÉRÍTÉSI DÍJ, TANDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, A SZOCIÁLIS ALAPON ADHATÓ KEDVEZMÉNYEK FELTÉTELEI A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény

Részletesebben

2011. évi CXC. törvény. a nemzeti köznevelésről. 1. A törvény célja és alapelvei

2011. évi CXC. törvény. a nemzeti köznevelésről. 1. A törvény célja és alapelvei Színkód: 2013. január 1. 2013. szeptember 1. 2014. szeptember 1. 2016. január 1. 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről A nemzet felemelkedésének zálogaként a magyar oktatásügy nemes hagyományait

Részletesebben

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/4856/440. számú EGYSÉGES JAVASLAT a nemzeti köznevelésről szóló T/4856. számú törvényjavaslat zárószavazásához Ellenjegyezte: Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter

Részletesebben

Törvények évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésrõl* 1. A törvény célja és alapelvei

Törvények évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésrõl* 1. A törvény célja és alapelvei 39622 MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 162. szám II. Törvények 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésrõl* A nemzet felemelkedésének zálogaként a magyar oktatásügy nemes hagyományait a jelen kor elvárásaival

Részletesebben

Törvények évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésrõl* 1. A törvény célja és alapelvei

Törvények évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésrõl* 1. A törvény célja és alapelvei 39622 MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 162. szám II. Törvények 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésrõl* A nemzet felemelkedésének zálogaként a magyar oktatásügy nemes hagyományait a jelen kor elvárásaival

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Magánalapítvány. Személy

ALAPÍTÓ OKIRAT. Magánalapítvány. Személy ALAPÍTÓ OKIRAT 1. INTÉZMÉNY HIVATALOS N EVE: SZEGEDI BAPTISTA KÖZÉPISKOLA 2. INTÉZMÉNY RÖVIDÍTETT NEVE: Baptista Középiskola 3. INTÉZMÉNY SZÉKHELYE: 6724 Szeged, Rigó u. 24/D. 4. INTÉZMÉNY TELEPHELYE:

Részletesebben

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától Hatály: 2014.IX.1. A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket

Részletesebben

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény. tematikus egységbe szerkesztve

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény. tematikus egységbe szerkesztve JOGMIX Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény tematikus egységbe szerkesztve a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 2012. szeptember 1. napján hatályos

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan. a REMÉNYHÍR SZAKKÖZÉPISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA számára

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan. a REMÉNYHÍR SZAKKÖZÉPISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA számára ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan a zeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21.. (3) bekezdése alapján a REMÉNYHÍR SZAKKÖZÉPISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA számára

Részletesebben

Törvények. 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésrõl* 1. A törvény célja és alapelvei

Törvények. 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésrõl* 1. A törvény célja és alapelvei 39622 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2011. évi 162. szám II. Törvények 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésrõl* A nemzet felemelkedésének zálogaként a magyar oktatásügy nemes hagyományait a jelen kor

Részletesebben

1. A törvény célja és alapelvei

1. A törvény célja és alapelvei 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 1 A nemzet felemelkedésének zálogaként a magyar oktatásügy nemes hagyományait a jelen kor elvárásaival és a jövő lehetőségeivel ötvözve, a felnövekvő nemzedékek

Részletesebben

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/4856. számú törvényjavaslat a nemzeti köznevelésről Előadó: Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter Budapest, 2011. november 2011. évi törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

I. FEJEZET: AZ OKTATÁS SZABÁLYOZÁSÁRA VONATKOZÓ TÖRVÉNYEK MÓDOSÍTÁSA

I. FEJEZET: AZ OKTATÁS SZABÁLYOZÁSÁRA VONATKOZÓ TÖRVÉNYEK MÓDOSÍTÁSA 2016. évi LXXX. törvény az oktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 90. szám A törvényt az Országgyűlés a 2016. június 13-i ülésnapján

Részletesebben

2011. évi CXC. törvény. a nemzeti köznevelésről. 1. A törvény célja és alapelvei

2011. évi CXC. törvény. a nemzeti köznevelésről. 1. A törvény célja és alapelvei Hatály: 2013.IX.2. A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről A nemzet felemelkedésének zálogaként

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Az intézmény alapítója: Gourmand Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakképzési Alapítvány.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Az intézmény alapítója: Gourmand Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakképzési Alapítvány. Iktatószám:7/2016 ALAPÍTÓ OKIRAT Az intézmény alapítója: Gourmand Kereskedelmi, i, Idegenforgalmi Szakképzési Alapítvány. Székhelye: 1053 Budapest, Veres Pálné utca 7. félemelet 1. Az intézmény fenntartója:

Részletesebben

Köznevelési törvény. A hatályba lépés fontosabb dátumai

Köznevelési törvény. A hatályba lépés fontosabb dátumai Köznevelési törvény A hatályba lépés fontosabb dátumai 2012. szeptember 1. Ekkor lép hatályba a nemzeti köznevelésről szóló törvény, de legtöbb intézkedése késleltetve, illetve fokozatosan kerül bevezetésre.

Részletesebben

A Viilaikvz.sfejiesztési bizottság jelentése

A Viilaikvz.sfejiesztési bizottság jelentése Országgyutás Mivatai < Irományszám : /k h Sl54. Érkezett: 2015 MÁJ 0 5. Az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési bizottsága A Viilaikvz.sfejiesztési bizottság jelentése Kapcsolódó bizottsá A szakképzésr

Részletesebben

2011. évi CXC. törvény. a nemzeti köznevelésről. 1. A törvény célja és alapelvei

2011. évi CXC. törvény. a nemzeti köznevelésről. 1. A törvény célja és alapelvei 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről A nemzet felemelkedésének zálogaként a magyar oktatásügy nemes hagyományait a jelen kor elvárásaival és a jövő lehetőségeivel ötvözve, a felnövekvő nemzedékek

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2012. (IX. 6.) önkormányzati rendelete

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2012. (IX. 6.) önkormányzati rendelete Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2012. (IX. 6.) önkormányzati rendelete a Paks Város Önkormányzata és a tagságával működő intézményfenntartó társulások által fenntartott nevelési-oktatási

Részletesebben

TARTALOM. IV. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM Ára: 2415 Ft 2012. FEBRUÁR 8. JOGSZABÁLYOK

TARTALOM. IV. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM Ára: 2415 Ft 2012. FEBRUÁR 8. JOGSZABÁLYOK IV. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM Ára: 2415 Ft 2012. FEBRUÁR 8. TARTALOM JOGSZABÁLYOK oldal 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésrõl... 146 2011. évi CCIV. törvény a nemzeti felsõoktatásról... 212 275/2011.

Részletesebben

Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály

Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály 1055 Budapest, Szalay utca 10-14. Postacím: 1363 Budapest, Pf. 19. Telefon: (+36-1) 374-2450 Telefax: (+36-1) 374-2474 Honlap: www.oktatas.hu E-mail:

Részletesebben

ERKÖLCSTAN / HIT-ÉS ERKÖLCSTAN TANTÁRGY TANÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOZÁS

ERKÖLCSTAN / HIT-ÉS ERKÖLCSTAN TANTÁRGY TANÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOZÁS ERKÖLCSTAN / HIT-ÉS ERKÖLCSTAN TANTÁRGY TANÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOZÁS A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL SZÓLÓ 2011. ÉVI CXC. TÖRVÉNY erkölcstan illetve hit- és erkölcstan oktatására vonatkozó rendelkezései

Részletesebben

Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály

Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály 1055 Budapest, Szalay utca 10-14. Postacím: 1363 Budapest, Pf. 19. Telefon: (+36-1) 374-2450 Telefax: (+36-1) 374-2474 Honlap: www.oktatas.hu E-mail:

Részletesebben

Térítési díjak és a tandíj fizetésének szabályozása

Térítési díjak és a tandíj fizetésének szabályozása Térítési díjak és a tandíj fizetésének szabályozása a KHT. által fenntartott intézmények iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli képzéseinél. 2008. szeptember 1-től érvényes Szeged, 2008. június 15.

Részletesebben

A MEZŐBERÉNYI PETŐFI SÁNDOR EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM. térítési díj és tandíjfizetési szabályzata

A MEZŐBERÉNYI PETŐFI SÁNDOR EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM. térítési díj és tandíjfizetési szabályzata A MEZŐBERÉNYI PETŐFI SÁNDOR EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM térítési díj és tandíjfizetési szabályzata Hatályos: 2016. év szeptember hó 1. napjától I. Törvényi háttér a térítési díj

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Témafelelős: Kovács Zsuzsa Ikt. szám: P-152/2012

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Témafelelős: Kovács Zsuzsa Ikt. szám: P-152/2012 Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Témafelelős: Kovács Zsuzsa Ikt. szám: P-152/2012 Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Helyben Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Köznevelési

Részletesebben

2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről

2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről 2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről XI. Fejezet A felnőttoktatásra vonatkozó külön rendelkezések 33. (1) Az iskolai rendszerű szakképzés felnőttoktatás keretében is folyhat. A felnőttoktatás keretében

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: IfPF/7//208. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 20. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 20. évi CXC. törvény 2.

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: IfPF/73/3/208. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 20. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 20. évi CXC. törvény 2.

Részletesebben

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A HERCEG BATTHYÁNY FÜLÖP GIMNÁZIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL 1. A költségvetési szerv neve: Herceg Batthyány

Részletesebben

Országgy űlés Hivatal a. Irományszám : l. Érkezett : 2015 JúN 2 2. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat

Országgy űlés Hivatal a. Irományszám : l. Érkezett : 2015 JúN 2 2. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat Országgy űlés Hivatal a Irományszám : l L1 $ 2. 111-1- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2015 JúN 2 2. Egységes javaslat Kövér László ár, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból Piacsek László Zoltán szakképzési tanácsadó Iparkamara A kamara feladatai, szerepe a szakképzésben 1. Gyakorlati képzőhelyek

Részletesebben

Szegedi SzC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Szegedi SzC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Jelen szabályzat kiadásának jogi alapja: nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban Nkt.) 83. (2) bekezdés c) pontjában foglaltak alapján a fenntartó határozza meg a köznevelési intézmény

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 162. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. december 29., csütörtök. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 162. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. december 29., csütörtök. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. december 29., csütörtök 162. szám Tartalomjegyzék 2011. évi CXC. törvény A nemzeti köznevelésrõl 39622 2011. évi CXCI. törvény A megváltozott munkaképességû

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 47. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről egységes szerkezetbe foglalva az 1993. évi LXXIX. törvény hatályos normaszövegével

2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről egységes szerkezetbe foglalva az 1993. évi LXXIX. törvény hatályos normaszövegével 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről egységes szerkezetbe foglalva az 1993. évi LXXIX. törvény hatályos normaszövegével 2012. évi CXX. törvénnyel beiktatott módosításokkal és a 2012. évi CXXIV.

Részletesebben

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz. 3. számú határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012.( ) Kgy sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta

Részletesebben

2011. évi CXC. törvény. a nemzeti köznevelésről. 1. A törvény célja és alapelvei

2011. évi CXC. törvény. a nemzeti köznevelésről. 1. A törvény célja és alapelvei 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről A nemzet felemelkedésének zálogaként a magyar oktatásügy nemes hagyományait a jelen kor elvárásaival és a jövő lehetőségeivel ötvözve, a felnövekvő nemzedékek

Részletesebben

VIII. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM AUGUSZTUS 12.

VIII. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM AUGUSZTUS 12. VIII. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM 2016. AUGUSZTUS 12. Az Oktatási és Kulturális Közlöny 2016. évi 15. számának tartalmából: a 2016/2017. tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet, az Eötvös Loránd Tudományegyetem

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE Készült: 2013. április 10-én ELŐTERJESZTÉS a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról 2 Ö S S Z E F O G L A L Ó A

Részletesebben

A Köznevelésért Felelős Helyettes Államtitkárság Tanévkezdő segédlete 2013/2014. tanév (2013.08.25.

A Köznevelésért Felelős Helyettes Államtitkárság Tanévkezdő segédlete 2013/2014. tanév (2013.08.25. A Köznevelésért Felelős Helyettes Államtitkárság Tanévkezdő segédlete 2013/2014. tanév (2013.08.25. I. A 2013/2014. tanév fontos időpontjait és a tanév rendjét a 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet határozza

Részletesebben

Köszöntjük vendégeinket!

Köszöntjük vendégeinket! Köszöntjük vendégeinket! Szakmai nap az integráció jegyében Mohács, 2013. október 24 TÁMOP 3.1.6-11/2 2011-003 Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének

Részletesebben

2011. évi CXC. törvény. a nemzeti köznevelésről 1

2011. évi CXC. törvény. a nemzeti köznevelésről 1 1. oldal 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 1 A nemzet felemelkedésének zálogaként a magyar oktatásügy nemes hagyományait a jelen kor elvárásaival és a jövő lehetőségeivel ötvözve, a felnövekvő

Részletesebben

A rendelet hatálya. A térítési díj mértéke, és a térítési díjfizetési kötelezettsége

A rendelet hatálya. A térítési díj mértéke, és a térítési díjfizetési kötelezettsége A Szarvasi Önkormányzat 22/2008. (VIII.29) rendeletével módosított 34/2006. (XI. 24.) rendelete a térítési díj- és tandíjfizetési kötelezettség szabályozásáról A közoktatásról szóló többször módosított

Részletesebben

12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről

12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 94. (1) bekezdés a), b), p) és r) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 12-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 12-i rendkívüli ülésére ELŐTERJESZTÉS Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 12-i rendkívüli ülésére Tárgy: Lakossági víz-és csatornaszolgáltatás támogatás igénylése Tisztelt Képviselő-testület! Az

Részletesebben