a Képviselő-testület február 19-én megtartott nyilvános üléséről
|
|
- Norbert Barna
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület február 19-én megtartott nyilvános üléséről Tartalmazza: 13-22/2014.(II.19.) számú határozatokat 2/2014.(II.19.) rendeletet
2 JEGYZŐKÖNYV Készült: Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 19-én megtartott ülésén. Az ülés helye: Művelődési ház, 2135 Csörög, Arany J. u. 53. Jelen vannak: Dr. Császár Károlyné polgármester Dugántsi Ildikó alpolgármester Dr. Bonyhády Elemér képviselő Kovácsné Hidasnémeti Enikő képviselő Kurucz Attiláné képviselő Viszus István képviselő Tanácskozási joggal jelen lévő: Balázsné Szilvási Zsuzsanna jegyző Virág József Nemzetiségi Önkormányzat elnök További jelen lévők: Osikóczki Csabáné óvodavezető Molnárné Hanczár Ibolya jegyzőkönyvvezető Dr. Császár Károlyné polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a képviselőtestület 6 tagja jelen van, az ülés határozatképes. Gergely László képviselő előre jelezte távolmaradását, betegség miatt. A jegyzőkönyv hitelesítésére Dugántsi Ildikó alpolgármestert javasolja. Ismerteti a meghívó szerinti, tervezett napirendi pontokat. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, egyhangúlag megválasztja jegyzőkönyv hitelesítőnek Dugántsi Ildikó alpolgármestert. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal egyhangúlag jóváhagyja az alábbi napirendet: Jóváhagyott napirendi pontok: 1. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról 2. Tájékoztató a két ülés között tett intézkedésekről 3. Csörög Község Önkormányzatának évi költségvetése, PTK Bizottság elnöke 4. Veresegyházi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulás társulási megállapodás módosítás jóváhagyása 5. Veresegyház Kistérség Esély Szociális Alapellátási Központ és Csörög Község Önkormányzata közötti feladat ellátási szerződés (szóbeli előterjesztés) 6. A hulladékgazdálkodásról szóló 20/2013. (X.21.) önkormányzati rendelet módosítása 7. Pest Megyei Területfejlesztési Program véleményezése 8. Szavazatszámláló Bizottságok tagjainak megválasztása Előterjesztő: jegyző 9. Szennyvízcsatorna beruházás települési projektfelelősök díjazása 10. Egyebek 11. Beszámoló az átruházott hatáskörök gyakorlásáról 2
3 12. Segélykérelmek 1. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Dr. Császár Károlyné polgármester az írásbeli előterjesztést a következőkkel egészíti ki. A képviselő-testület azzal bízta meg, hogy érdeklődjön, mennyiért lehetne megvásárolni a kastélyt. A követeléskezelő azt a választ adta, hogy 21,8 millió forint alá nem megy az ár, a két épületre külön-külön értve. A MÁV-val kapcsolatban az írásbeli tájékoztatóból is látható kötelező lenne az utasok megfelelő tájékoztatása. Levélben követelte a MÁV-tól, hogy biztosítsa a törvényben előírt feltételeket a csörögi utasoknak. lag 13/2014.(II.19.) Képviselő-testületi határozat: Csörög Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a lejárt határidejű határozatokról szóló beszámolót elfogadja. A határozat végrehajtást nem igényel. 2. Tájékoztató a két ülés között tett intézkedésről Dr. Császár Károlyné polgármester az előterjesztést a következőkkel egészíti ki. A Postával a bérleti szerződés megkötése folyamatban van. Az Önkormányzat ügyvédje ellenőrizte, kiegészítette, és visszaküldte a Postának, várja a végleges szöveget. Kurucz Attiláné képviselő kérdése, miért csak április 01-től fizet bérleti díjat a Posta, ha már február 17-től birtokba veszi az épületet? A tűzoltó készülékek, elektromos vezetékek és a fűtés karbantartása miért a mi feladatunk? Kovácsné Hidasnémeti Enikő képviselő kérdése, hogy ez azt jelenti, hogy az ügyvéd általi javaslatok beépítésre kerültek maradéktalanul a szerződésbe? Dr. Császár Károlyné polgármester elmondja, hogy 10 év után végre lesz rendes postája a településnek, véleménye, hogy már ezen a másfél hónapon ne vitatkozzanak. A szerződésbe természetesen beépítették az ügyvéd javaslatait. A berendezések karbantartása pedig természetesen a tulajdonos feladatát képezik. A szerződés aláírására kér felhatalmazást. Dr. Bonyhády Elemér képviselő javasolja, hogy hatalmazza fel a képviselő-testület a polgármestert, hogy írja alá a szerződést, hiszen ha a jogász megfelelőnek találja, akkor az biztosan az önkormányzat érdekét messzemenően szolgálja. lag 14/2014.(II.19.) Képviselő-testületi határozat Csörög Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza dr. Császár Károlyné polgármestert, hogy a Magyar Posta Zrt-vel a Kisfaludy u. 40. alatti 3
4 épületben lévő helyiség bérletére vonatkozóan előterjesztett bérleti szerződést aláírja. Határidő: március 31. Dr. Császár Károlyné polgármester elmondja, hogy a gyógyszertár be fog zárni, amint az ÁNTSZ-től engedélyt kap rá. Viszus István képviselő kérdése, hogy amíg az új gyógyszerész megkapja az engedélyeket nem lehetne-e, hogy mozgó gyógyszertár üzemeljen? Dr. Császár Károlyné polgármester válasza, hogy a mozgó gyógyszertárhoz ugyan úgy engedély kell. Az írásbeli előterjesztést a továbbiakkal egészíti ki: A közbiztonsági helyzettel kapcsolatban, elmondja, hogy az új családgondozótól Győri Gábornétól jelentést kért, hogy ő hogyan látja a helyzetet, mivel új személy, aki jobb rálátással rendelkezik a problémákra. Ezt a jelentést továbbította a Váci Rendőrkapitánynak, mert a családgondozó azt tapasztalta, hogy Csörögben a kábítószer minden formájában, olyan nagymértékben van jelen, ami sürgős intézkedést igényel. A levelet aláírta az intézményvezető is. A családgondozó szeretett volna bemutatkozni a képviselő-testületnek, de mivel nagyon sok napirendi pont vár ma megtárgyalásra, kérte tőle, hogy későbbre halassza a bemutatkozást. A Kecskerágóba átvezetendő ivóvízvezeték ügyében Kormos Ágnes kecskerágói lakos, dr. Nyitrai Judit ügyvéd, a jegyző, és a polgármester részvételével egyeztetést tartottak. A DMRV-től árajánlatot kért, amit ezelőtt pár órával kapott meg. Az árajánlat 30 napig érvényes. Az ajánlat nem tartalmazza az engedélyeztetési eljárás költségeit. A tervező szerint meg lehet hosszabbítani a vízjogi engedélyt. Kovácsné Hidasnémeti Enikő képviselő az ipari területen kell, hogy legyen víz, mert ez lehet Csörög jövője. Véleménye, hogy a tervezés legalább 2 millió forintba fog kerülni. Dr. Bonyhády Elemér képviselő úgy gondolja, hogy több helyről is kellene ajánlatot kérni. A képviselők elfogadják a tájékoztatást, és mivel nincs további észrevétel és hozzászólás, a Képviselő-testület az alábbi szavazatarányokkal meghozza a következő határozatát lag 15/2014.(II.19.) Képviselő-testületi határozat Csörög Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a tájékoztatót a két ülés között tett intézkedésekről. A határozat végrehajtást nem igényel. 3. Csörög Község Önkormányzatának évi költségvetése Dr. Császár Károlyné polgármester átadja a szót Dr. Bonyhády Elemér bizottsági elnöknek. 4
5 Dr. Bonyhády Elemér PTK bizottság elnöke elmondja, hogy a költségvetést a bizottság megtárgyalta, és elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek az ott elfogadott módosításokkal. A képviselők elfogadják a tájékoztatást, és mivel nincs további észrevétel és hozzászólás, a Képviselő-testület az alábbi szavazatarányokkal meghozza a következő határozatát 5 igen, 1 nem 16/2014.(II.19.) Képviselő-testületi határozat: Csörög Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat évi költségvetés tervezetét az alábbi módosításokkal elfogadja: BEVÉTELEK: A tervezett bevételi előirányzatokon belül a Rendkívüli támogatás önkormányzat működőképességének megőrzéséhez előirányzatát 881 eft-tal növelni kell. KIADÁSOK: Önkormányzat Zöldterület-kezelés építmények vásárlására, létesítésére tervezett előirányzatát eft-tal csökkenteni kell, Közutak, hidak üzemeltetése tervezett előirányzatát útépítés céljára eft-tal növelni kell, Zöldterület-kezelés tervezett előirányzatain belül a vízelvezető árokra tervezett előirányzatot 200 eft-tal csökkenteni és a kutyabefogásra tervezett előirányzatot 200 eft-tal növelni kell, Család- és nővédelem egészségügyi gondozás dologi kiadásainak előirányzatain belül 10 eft-ot át kell csoportosítani a védőnői felelősségbiztosításra, Házi segítségnyújtás tervezett előirányzatát 881 eft-tal növelni kell. Polgármesteri Hivatal Önkormányzat és önkormányzati hivatalok jogalkotói ás általános igazgatási tevékenysége tervezett előirányzatain belül a karbantartás, kisjavításra tervezett előirányzatot 200 eft-tal csökkenteni és a kisértékű tárgyi eszközök és szellemi termék beszerzésére tervezett előirányzatot 200 eft-tal növelni kell. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a fentiek alapján elkészített költségvetési rendelet tervezetet a soron következő ülésen jóváhagyásra előterjeszteni szíveskedjen. Határidő: március Veresegyházi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulás társulási megállapodás módosítás jóváhagyása Dr. Császár Károlyné polgármester átadja a szót Dr. Bonyhády Elemér PTK bizottság elnökének. 5
6 Dr. Bonyhády Elemér bizottsági elnök elmondja, hogy a bizottság tárgyalta a napirendi pontot, javasolja a képviselő-testületnek, hogy hatalmazza fel a polgármestert a társulási megállapodás módosításának aláírására. Kurucz Attiláné képviselő kérdése melyik az a két falu, amelyik most csatlakozik? Dr. Császár Károlyné polgármester válasza, Váchartyán és Csörög. Vácdukának még tavaly sikerült csatlakoznia. Mivel nincs további észrevétel és hozzászólás, a Képviselő-testület az alábbi szavazatarányokkal meghozza a következő határozatát. 17/2014.(II.19.) Képviselő-testületi határozat: Csörög Község Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja a Veresegyházi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása június 1-től hatályos módosított társulási megállapodását. Határidő: azonnal 5. Veresegyház Kistérség Esély Szociális Alapellátási Központ és Csörög Község Önkormányzata közötti feladat ellátási szerződés (szóbeli előterjesztés) Dr. Császár Károlyné polgármester átadja a szót Dr. Bonyhády Elemér PTK bizottság elnökének. Dr. Bonyhády Elemér bizottsági elnök elmondja, hogy a bizottság tárgyalta a napirendi pontot, javasolja a képviselő-testületnek, hogy az Esély Szociális Alapellátási Központtal a szakmai feladatok ellátása tekintetében és a Veresegyházi Polgármesteri Hivatallal a pénzügyi feladatok tekintetében az ellátási szerződés megkötésére hatalmazza fel a polgármestert. 18/2014.(II.19.) Képviselő-testületi határozat: a) Csörög Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a gyermekjóléti szolgáltatás, családsegítés, házi segítségnyújtás és szociális étkeztetés feladatok ellátására az alábbi feltételekkel ellátási szerződést köt Veresegyház Kistérség ESÉLY Szociális Alapellátási Központtal. Az ellátási szerződés időtartama: január 1-től május 31-ig terjedő határozott idő. A szerződés keretében Csörög Község Önkormányzatát terhelő összes fizetési kötelezettség: ,- Ft, mely tartalmazza a feladatellátásra Csörög Község 6
7 Önkormányzatának járó állami támogatást és a fizetendő önkormányzati hozzájárulás összegét is. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az ellátási szerződés aláírására. Határidő: azonnal b) Csörög Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a gyermekjóléti szolgáltatás, családsegítés, házi segítségnyújtás és szociális étkeztetési feladatok pénzügyiszámviteli feladatainak ellátására szerződést köt a Veresegyházi Polgármesteri Hivatallal. A szerződés időtartama: január 1-től május 31-ig terjedő határozott idő. A szerződés keretében Csörög Község Önkormányzatát terhelő összes fizetési kötelezettség: Ft. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az ellátási szerződés aláírására. Határidő: azonnal 6. A hulladékgazdálkodásról szóló 20/2013. (X.21.) önkormányzati rendelet módosítása Dr. Császár Károlyné polgármester ismerteti, hogy meglévő rendeletet csak annyiban kell módosítani, hogy szerepeljen benne az időpont az üdülő tulajdonosokra vonatkozóan. Javasolja, hogy április 15. és október 15. között jelöljék meg az üdülőszezont. Viszus István képviselő elmondja, hogy a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban lakossági jelzés érkezett, hogy ha két zsák szemetet visznek el, akkor is csak egy zsákot tesznek be helyette. Dr. Császár Károlyné polgármester válaszában tájékoztat, hogy a Beugró nevű helyi boltban lehet kérni zsákot, de jelezni fogja a kérést a Zöld Híd Régió Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft. felé is. A napirenddel kapcsolatban nincs több kérdés és hozzászólás, a Képviselő-testület az alábbi szavazatarányokkal jóváhagyja az alábbi rendeletet. lag Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014.(II.24.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodásról szóló 20/2013. (X.21.) önkormányzati rendelet módosításáról A rendelet tervezet és a jóváhagyott rendelet szövege megegyezik, melyek a jegyzőkönyv a mellékletét képezik. 7. Pest Megyei Területfejlesztési Program véleményezése Dr. Császár Károlyné polgármester elmondja, hogy a teljes anyag 260 oldalt tesz ki, ezért úgy döntött, hogy Kovácsné Hidasnémeti Enikő képviselőnek 1 példányban átadja az anyagot, és 7
8 megkérte őt, hogy olvassa el, mert ő szakember. A képviselőknek ben szívesen elküldi annak, aki kéri. Kovácsné Hidasnémeti Enikő képviselő emlékezteti a képviselőket, hogy tavaly már ebben a témában hoztak határozatot. Akkor a testület véleményezte a tervezetet, hogy Budapest miatt Pest megyébe semmilyen EU-s támogatás, fejlesztés nem érkezik, mivel az EU-s átlaghoz képest Budapest és Pestmegye együtt 104 %-os fejlettségi szinten van. Pedig ha külön nézzük, akkor 56%-os szinten van Pest megye. Egyre jobban lemarad ez a térség. Akkor javasolta a képviselőtestület a szétválást. De ez most nem erről szól ig egész biztosan nem tud Pest megye és Budapest szétválni. Dr. Bonyhády Elemér képviselő úgy gondolja, hogy azért véleményünkben kifejthetjük, hogy fejleszteni kellene ezt a régiót, mert végleg lemarad. Balázsné Szilvási Zsuzsanna jegyző véleménye, hogy azt írják le, hogy korábban már tárgyalta a testület a programot, és jelezte, hogy Csörög és környéke egyáltalán nem szerepel benne, melyet továbbra is észrevételez a Képviselő-testület. Kurucz Attiláné képviselő javasolja, hogy jelezzék, hogy az emberek életminősége romlik, nem hogy javulna. Az elhangzottak alapján a Képviselő-testület az alábbi szavazatarányokkal meghozza a következő határozatát 19/2014.(II.19.) Képviselő-testületi határozat: Csörög Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Pest Megyei Területfejlesztési Program egyeztetési anyagával kapcsolatban észrevételezi, hogy a Program csak a megye kiemelt térségeire vonatkozó fejlesztési terveket tartalmazza, nem foglalkozik a kistelepülések problémáival és nem tartalmaz konkrét elképzeléseket a kistelepülések fejlesztési irányaira vonatkozóan. Javasolja, hogy a Program térjen ki a Vác melletti térség, ezen belül Csörög Község, problémáira és fejlesztési irányaira is. Határidő: azonnal 8. Szavazatszámláló Bizottságok tagjainak megválasztása Dr. Császár Károlyné polgármester felkéri Balázsné Szilvási Zsuzsanna jegyzőt, hogy ismertesse az előterjesztést. Balázsné Szilvási Zsuzsanna jegyző annyiban egészíti ki az előterjesztést, hogy a póttagokat az előterjesztésben szereplőtől eltérően nem szavazókörönként, hanem települési szinten kell megválasztani. Az előterjesztéssel kapcsolatban nincs kérdés és hozzászólás, a Képviselő-testület az alábbi szavazatarányokkal meghozza a következő határozatát. 8
9 20/2014.(II.19.) Képviselő-testületi határozat: Csörög Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a választási eljárásról szóló évi XXXVI. törvény 24. (1) bekezdése alapján az alábbi személyeket megválasztja szavazatszámláló bizottságok tagjává és póttagjává: 1. számú szavazókör Arany J. u. 53. Művelődési Ház Dian Mihályné Csörög, Akácfa u. 14. tag Kendrovszkiné Lakatos Zsuzsanna Csörög, Kisfaludy u. 72. tag Oláh Károlyné Csörög, Vörösmarty u. 24. tag 2. számú szavazókör Kossuth L. u. 21. Óvoda Heltai Zsófia Csörög, Vörösmarty u. 6. tag Kurucz Istvánné Csörög, Kossuth u. 7. tag Roskovics Lászlóné Csörög, Kossuth u. 36. tag Póttagok: Csöge Józsefné Csörög, Kossuth 22/A. póttag Hencz Hedvig Csörög, Szabadság u. 21. póttag Kelemen Péter Csörög, Arany János u. 30. póttag Tolnai Lászlóné Csörög, Fecske u. 2. póttag Felelős: jegyző Határidő: azonnal 9. Szennyvízcsatorna beruházás települési projektfelelősök díjazása Dr. Császár Károlyné polgármester átadja a szót Dr. Bonyhády Elemér PTK bizottság elnökének. Dr. Bonyhády Elemér bizottsági elnök elmondja, hogy a bizottság tárgyalta a napirendi pontot, javasolja a képviselő-testületnek, hogy olyan döntést hozzanak, mely szerint nem javasolják a projektfelelősök támogatását. 21/2014.(II.19.) Képviselő-testületi határozat: Csörög Község Önkormányzatának Képviselő-testülete nem támogatja Vácrátót Község Önkormányzatának a szennyvízcsatorna beruházás települési projektfelelőseinek díjazására irányuló kezdeményezését. Határidő: március 6. 9
10 10. Egyebek Dr. Császár Károlyné polgármester átadja a szót a megbízott óvodavezetőnek Óvodavezető tájékoztatója Osikóczki Csabáné mb. óvodavezető elmondja, hogy felvette az új óvónőt, aki Gödről érkezett. Huszár Erikának hívják. Eddig egy gödi óvodában dolgozott, és ott is él. Jól képzett, a középsős csoportba van beosztva. Szülői értekezleten is bemutatkozott. Jól beilleszkedett, a gyerekek is elfogadják. Továbbá tájékoztatja a jelenlévőket az óvoda aktuális programjairól: - megtartották a farsangot, a programra, a kiscsoportot kivéve a szülők is bemehettek, jól sikerült a program. - Nevelőtestületi ülést tartottak, ahol megállapították, hogy 14 gyermek van, akik biztosan elkezdik a nagycsoportosok közül szeptemberben az iskolát. Így az óvodában 47 gyerek marad. A kiscsoportba a 3 és 2,5 évesek beiratkozása is meg kell, hogy kezdődjön. Kéri a képviselő-testületet, hogy döntsön a beiratkozás időpontjáról. Úgy tervezik, hogy ha a döntés megszületik, akkor személyes hangú levélben fogják értesíteni a beiratkozásról a gyerekeket. - Júniusban nyílt napot is terveznek, ezzel is szeretnének minél több gyereket az óvodába csábítani. - Szintén az óvoda megkedveltetését célozzák meg azzal, hogy szeretnék beindítani az ovifocit amihez Oláh Tamás szülő felajánlotta segítségét. Az óvodai tánctanítást is szeretnék beindítani, sőt felmerült a zenei képzés elindítása is, zeneovi néven. Az óvónők képzettsége meg van ezekhez a foglalkozásokhoz. - A Bozsik program továbbra is működik. - Műsorral készülnek a március 15-i ünnepre. Dr. Császár Károlyné polgármester kérdése, hogy mi a beiratkozás időpontjára a javaslata az óvodavezetőnek? Osikóczki Csabáné mb. óvodavezető a beiratkozás időpontjára az április ét javasolja, első nap délelőtt, második nap délután. 22/2014.(II.19.) Képviselő-testületi határozat: Csörög Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint a Csiri-Biri Napközi Otthonos Óvoda fenntartója az óvodai beiratkozás időpontját az alábbiak szerint határozza meg: április 23. szerda 7,00 14, április 24. csütörtök 14,00 17,00. Felkéri az óvodavezetőt, hogy a beiratkozás időpontjáról a helyben szokásos módon, illetve a honlapon tájékoztassa a szülőket. Felelős: óvodavezető Határidő: április
11 10.2. Képviselői kérdések, bejelentések Kovácsné Hidasnémeti Enikő képviselő szeretné a Családsegítő hölgy levelét elolvasni a kábítószer probléma felvetéséről. Dr. Császár Károlyné polgármester válasza, hogy természetesen megküldi a levelet. Kovácsné Hidasnémeti Enikő képviselő másik kérése a jegyző asszony felé szól. Kéri, hogy az Arany J. és Liliom u. sarkán folyó építkezést nézze meg, és írjon az építésfelügyeletnek, hogy engedély nélküli építkezés folyik. Balázsné Szilvási Zsuzsanna jegyző elmondja, hogy megteszi az ügyben a szükséges intézkedést. Dr. Császár Károlyné polgármester a nyilvános ülést bezárja és a további napirendek tárgyalásához zárt ülést rendel el. K.m.f. Dr. Császár Károlyné polgármester Balázsné Szilvási Zsuzsanna jegyző A jegyzőkönyvet hitelesítem: Dugántsi Ildikó alpolgármester 11
a Pénzügyi, Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság február 19-én megtartott nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi, Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2014. február 19-én megtartott nyilvános üléséről Tartalmazza: 4-5/2014.(II.19.) számú határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: a Pénzügyi,
Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén
Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen
a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2017. december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 116.- 120. (XII.19.) számú határozatokat 12/2017. (XII.19.) számú rendelet 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:
Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről
Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)
J E G Y ZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság március 22.-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről
J E G Y ZŐKÖNYV a Pénzügyi Bizottság 2016. március 22.-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza: 10-14/2016.(III.22.) számú PÜB határozatokat J E G Y ZŐKÖNYV Készült: a Pénzügyi Bizottság 2016.
a Képviselő-testület 2014. április 16-án megtartott nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2014. április 16-án megtartott nyilvános üléséről Tartalmazza: 44-55/2014.(IV.16.) számú határozatokat 4-5/2014.(IV.16) rendeleteket JEGYZŐKÖNYV Készült: Csörög Község
JEGYZŐKÖNYV. a Képviselő-testület 2013. december 4-én megtartott nyilvános üléséről. Tartalmazza: 263-266/2013.(XII.4.) számú határozatokat
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. december 4-én megtartott nyilvános üléséről Tartalmazza: 263-266/2013.(XII.4.) számú határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi
á p r i l i s én. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G
A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e
A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Porva Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 13-án 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésén.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Porva Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 13-án 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Porva Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. október 31.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. október 31-én 15.00 órakor megtartott
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 11-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 19-én megtartott üléséről. 2
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 15. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 15- én 16.00 órakor
NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről
NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2013. sz. jegyzőkönyve a 2013. február 21-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február
Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L
Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv
2/2018. évi. testületi ülésről készült jegyzőkönyve
Nógrádszakál Község Önkormányzat 2/2018. évi testületi ülésről készült jegyzőkönyve Rendeletek: 1/2018.(II.15.) önkormányzati rendelet Határozatok: 6/2018.(II.14.) határozat 7/2018.(II.14.) határozat 8/2018.(II.14.)
JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem
JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. október 29-i együttes üléséről Helye: Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2016 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült 2011. augusztus 16. napján 18 00 órakor, Sződ Község Faluházában megtartott Sződ Község Képviselő-testületének, Keszeg Község Képviselő-testületének és Csörög Község
a Képviselő-testület június 19-én megtartott üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. június 19-én megtartott üléséről Tartalmazza: 153-168/2013.(VI.19.) számú határozatokat 10-14/2013 (VI.27.) önkormányzati rendeletek JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2013.
Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án megtartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi
Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 11/ sz. Jegyzőkönyv
Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 11/2017. 11.sz. Jegyzőkönyv Készült: Csörög Község Polgármesteri Hivatal (2135 Csörög, Akácfa utca 30.) hivatalos helyiségében 2017. szeptember
Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testülete 6 igen szavazattal a javaslatot elfogadta.
Készült: 2012. január 6-án, 14.00 15.00 óráig megtartott, Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testületének rövid úton összehívott, n y í l t ülésén, a Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatal dísztermében
2. Tájékoztató a település lakosságának szociális helyzetéről, Zarudnaja Krisztina a munkanélküliség alakulásáról
Készült: Jegyzőkönyv Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 28-ai soron következő üléséről Jelen vannak: jelenléti ív szerint: Pollák Tibor polgármester, Baksay Endre, Csörögi
a Pénzügyi, Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság október 16-án megtartott nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi, Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2013. október 16-án megtartott nyilvános üléséről Tartalmazza: 40-42/2013.(X. 16.) számú határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: a
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 12-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről
Képviselő-testülete 8066 Pusztavám, Kossuth Lajos u. 64-66. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2016. május 12-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal házasságkötő terme
Jegyzőkönyv. Napirend:
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 05-én 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Csernik
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2008/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14.00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2013/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. május 9-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 4-8/2015. (II. 16.) számú határozatok. d. rendeletek:-
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
5/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. április 27-én megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Várbalog Község Önkormányzata
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 13-án megtartott nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 13-án megtartott nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 88-92/2013. (IX. 13.) számú határozat. d. rendeletek:
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. szeptember 12.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. szeptember 12-én 15.00 órakor
Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 12-én tartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-5/2013./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. szeptember 12-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. március 28-án tartott rendkívüli ülésén.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. március 28-án tartott rendkívüli ülésén. AZ ÜLÉS HELYE: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme Bihartorda, Kossuth
a Pénzügyi, Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság január 15-én megtartott nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi, Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2014. január 15-én megtartott nyilvános üléséről Tartalmazza: 1-3/2014.(I.15.) számú határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: a Pénzügyi,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. június 12. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E HATÁROZAT száma 130/2013. (VI.12.) önkormányzati határozat 131/2013.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselő-testület ülésén.
Ebergőc község Önkormányzata E B E R G Ő C Kossuth L. u. 16. 9451. (Tel.: 99/380-016) 1-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
7/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2018. május 30-án megtartott nyilvános üléséről Hozott döntések: 5/2018. (V.31.) önkormányzati rendelet Vasszécseny Község Önkormányzata
Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről.
Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-5/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi
Szám: 310-3/2017. N é m e t b á n y a
Szám: 310-3/2017. N é m e t b á n y a Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. február 9. napján 8 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv
Jegyzőkönyv. Napirend:
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 16-án 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Majkut
8.sz. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK:
Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 8/2018. 8.sz. Jegyzőkönyv Készült: Csörögi Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében (2135 Csörög, Akácfa utca 30.) szám alatti épületben
Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2010/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés helye:
Jegyzőkönyv a Képviselő-testület november 5-én megtartott rendes nyilvános üléséről
4. Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2018. november 5-én megtartott rendes nyilvános üléséről Tartalmazza: 10-12/2018.(XI.05.) számú határozatokat 1 Jegyzőkönyv Készült: Csörög Települési Roma Nemzetiségi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: 80-8/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. május 29-én
JEGYZŐKÖNYV. a Szociális Bizottság június 20-án megtartott rendes nyílt üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Szociális Bizottság 2017. június 20-án megtartott rendes nyílt üléséről Tartalmazza: 30-34/2017. (VI.20.) számú Szociális Bizottsági határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: a Szociális Bizottság
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-5/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi
Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L
Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 18. napján 17 óra 40 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Adásztevel
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2017. november 14. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2017. november 14 -én 15.00 órakor
Jegyzőkönyv. a Képviselő-testület július 4.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Tartalmazza: /2016.(VII.4.) számú határozatokat
Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2016. július 4.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Tartalmazza: 68-72./2016.(VII.4.) számú határozatokat Jegyzőkönyv Készült: Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének
JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT NAPIRENDI JAVASLAT. 1.) Javaslat a évi nyári gyermekétkeztetési pályázat benyújtására
JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 6-án 9 óra 15 perces kezdettel a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről.
Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L
Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 24. napján 7 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 1 Nagytevel
b./ Tanácskozási joggal résztvevők:
Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 32-2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. február 12-én 18,00 órai kezdettel
JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Juhász József polgármester. Nyeste József képviselő Pogány Sándor képviselő Szakmári Attila képviselő
JEGYZŐKÖNYV Készült: Berente Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. március 12.-én a Polgármesteri Hivatal tárgyalójában megtartott rendkívüli nyilvános ülésén, melynek kezdési időpontja 14,30 óra.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8478 Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: 214-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. április 23-án
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Képviselő-testület október 16-án megtartott alakuló nyílt testületi üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Képviselő-testület 2014. október 16-án megtartott alakuló nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 104. 114. (X. 16.) számú határozatokat 9. számú rendelet 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Határozatok: - 41/2013. (IV. 4.) számú határozat: Simon János és Czibere József kérelme a művelődési ház bérlésére vonatkozóan
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.április 4.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. könyve c. határozatok:41/2013. (IV. 4.) számú határozat d. rendeletek:
JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Készült Győrújbarát Község Önkormányzata képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban
8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete
Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 182-4/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete,
Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte.
1 BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 290-61/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 20-án 18,30 órakor kezdődött rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés
Görög László polgármester
NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2011. május 06-án megtartott rendkívüli testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 22-én 9.00 órakor megtartott nyilvános üléséről
1 ÓBUDAVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8272 Óbudavár, Fő u. 18/I. Szám: OB/71-2/2018. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. május 22-én 9.00 órakor
Jegyzőkönyv. Napirend
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30-án 16 órakor megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt, Csernik József,
JEGYZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság május 24-én megtartott rendes nyílt üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi Bizottság 2017. május 24-én megtartott rendes nyílt üléséről Tartalmazza: 19-24/2017. (V.24.) számú PÜB határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: a Pénzügyi Bizottság 2017. május 24-án
Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2014/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 10 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND
1 ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek NAPIREND Napirendek:
Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3/2013./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel)
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Községi Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA
VII. Iktatószám: 278-4/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 2018. február 28-án megtartott, nyílt,soros üléséről
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Egészségügyi Bizottsága 2008. szeptember 15-án 14 30 órakor megtartott nyílt ülésén. A bizottsági ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme. Jelen van: Pőcze Levente,
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 93-96/2013. (IX. 17.) számú határozat.
J e g y z ő k ö n y v
Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 145/4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 20-án délután
Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014.
Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 5-én 19 órakor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.
Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi
Szám: 8-7/2014. N é m e t b á n y a
Szám: 8-7/2014. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 13. napján 9 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv - 2 - Németbánya
Jegyzőkönyv Kecskéd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. február 12.-én 17 óra 45 perctől megtartott üléséről
1 Kecskéd Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2852. Kecskéd, Vasút u. 105. Jegyzőkönyv Kecskéd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. február 12.-én 17 óra 45 perctől megtartott üléséről
JEGYZŐKÖNYV. a Képviselő-testület augusztus 14-én megtartott rendkívüli üléséről. Tartalmazza: /2013.(VIII.14.) számú határozatokat
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. augusztus 14-én megtartott rendkívüli üléséről Tartalmazza: 187-192/2013.(VIII.14.) számú határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének
a Képviselő-testület november 22-én megtartott rendkívüli testületi üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Képviselő-testület 2012. november 22-én megtartott rendkívüli testületi üléséről Tartalmazza: 183-190/2012. (XI. 22.) számú határozatokat 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a 2012.
Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. február 26.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat 2015. február 26-án 18.00 órakor megtartott üléséről.
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. július 31.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. július 31-én 11.00 órakor megtartott
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. október 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. október 29-én 15.00 órakor megtartott
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-8/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen
Jegyzőkönyv. a Képviselő-testület november 10.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről
Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2016. november 10.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Tartalmazza: 93-98. /2016.(XI.10.) számú határozatokat Jegyzőkönyv Készült: Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Egészségügyi Bizottsága 2010. augusztus 30-án 13 30 órakor megtartott nyílt ülésén. A bizottsági ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme Jelen van: Tóth István elnök,
JEGYZŐKÖNYV. a Képviselő-testület augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről. Tartalmazza: /2013.(VIII.07.) számú határozatokat
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről Tartalmazza: 183-186/2013.(VIII.07.) számú határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének
2/2014. Kishartyán Községi Önkormányzat február 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyve
2/2014. Kishartyán Községi Önkormányzat 2014. február 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyve 1 Jegyzőkönyv Készült: Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 19-én 15.00 órakor
a Képviselő-testület 2013. július 17-én megtartott üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. július 17-én megtartott üléséről Tartalmazza: 172-180/2013.(VII.17.) számú határozatokat 15-16/2013.(VII.22.) önkormányzati rendeleteket JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2013.
JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott üléséről. Rendeletek és Határozatok mutatója
JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott üléséről Rendeletek és Határozatok mutatója 11/2013. (IX: 27.) önkormányzati rendelet A lakások és helyiségek bérletéről,
Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről.
Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-3/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi
Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 5//2017. Oldal: 1/6. 5.sz. Jegyzőkönyv
Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 5//2017. Oldal: 1/6 5.sz. Jegyzőkönyv Készült: Csörögi Község Önkormányzat (2135 Csörög, Akácfa utca 30.) hivatalos helyiségében 2017. április
Jegyzőkönyv. Mogyorósbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének február 29-én órai kezdettel megtartott ülésén.
Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Jelen vannak Mogyorósbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. február 29-én 13.00 órai kezdettel megtartott ülésén. Polgármesteri Hivatal Mogyorósbánya,
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 20.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 20.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 16-17 /2012. (II. 20.) számú határozatok.
JEGYZŐKÖNYV. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 42/2017.(III.27.) HATÁROZATA
Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-6/2017.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. március 27-én, 17