a Pénzügyi, Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság január 15-én megtartott nyilvános üléséről
|
|
- Jázmin Bognárné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi, Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság január 15-én megtartott nyilvános üléséről Tartalmazza: 1-3/2014.(I.15.) számú határozatokat
2 JEGYZŐKÖNYV Készült: a Pénzügyi, Településfejlesztési és Környezetvédelmi (PTK) Bizottság január 15-én megtartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Művelődési Ház, 2135 Csörög, Arany J. u. 53. Jelen vannak: Dr. Bonyhády Elemér elnök Gergely László bizottsági tag Kovácsné Hidasnémeti Enikő bizottsági tag Viszus István bizottsági tag Tanácskozási joggal: Dr. Császár Károlyné polgármester Dugántsi Ildikó alpolgármester Balázsné Szilvási Zsuzsanna jegyző Dr. Bonyhády Elemér elnök köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az ülés határozatképes, a Bizottság 4 tagja az ülésen jelen van. Kurucz Attiláné képviselő jelezte, hogy késni fog. Javasolja, hogy a Bizottság a tervezett napirendi pontokat egészítse ki és tárgyalja meg a PTK évi munkájáról szóló beszámolót is. Az ily módon kiegészített napirendi pontok elfogadását kéri. Ezt követően a Bizottság az alábbi napirendi pontokat 4 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta. Jóváhagyott napirendi pontok: 1. Pénzügyi, Településfejlesztési és Környezetvédelmi (PTK) Bizottság évi munkájáról szóló beszámoló Előterjesztő: bizottsági elnök 2. Pénzügyi, Településfejlesztési és Környezetvédelmi (PTK) Bizottság évi munkaterve Előterjesztő: bizottsági elnök évi rövid távú fejlesztésekre, beruházásokra vonatkozó javaslatok Előterjesztő: polgármester 4. Egyebek 1. Pénzügyi, Településfejlesztési és Környezetvédelmi (PTK) Bizottság évi munkájáról szóló beszámoló Dr. Bonyhády Elemér elnök az előterjesztést nem kívánja kiegészíteni. Kéri a kérdéseket és hozzászólásokat. Az elhangzottakkal kapcsolatban kérdés és hozzászólás nincs, a Bizottság az alábbi szavazatarányokkal meghozza a következő határozatot. Szavazatarányok: 2
3 4 igen, egyhangúlag 1/2014.(I.15.) PTK bizottsági határozat A Pénzügyi, Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elfogadja a Bizottság évi munkájáról szóló beszámolót és felkéri a Bizottság Elnökét, hogy terjessze a Képviselő-testület elé. Felelős: elnök Határidő: azonnal 2. A Pénzügyi, Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság évi munkaterve Dr. Bonyhády Elemér elnök annyiban egészíti ki az előterjesztést, hogy igyekezett azt úgy elkészíteni, hogy a Képviselő-testület évi munkatervéhez kapcsolódjon. Ezért azokban a hónapokban, amikor nem talált olyan témát a Képviselő-testület munkatervében, amely igényelné, hogy a Bizottság megtárgyalja, oda nem tervezett ülést. Elmondja, hogy a mai ülés végén még foglalkozni kellene a Bizottságnak a képviselői vagyonnyilatkozatokkal is, mivel ezzel kapcsolatban vannak feladatok. Kéri, hogy ha van hozzászólás azt tegyék meg. Balázsné Szilvási Zsuzsanna jegyző elmondja, hogy a költségvetés tervezési határidők módosultak, ezért várhatóan a februári és márciusi testületi ülések tervezett időpontjai változni fognak, mely a bizottsági ülések időpontját is befolyásolja. Elmondja még, hogy előkészítette a képviselői vagyonnyilatkozat nyomtatványokat a megfelelő példányszámban és hozzá egy rövid tájékoztatót is, melyeket elhozott az ülésre, és amennyiben erre lehetőség lesz, az ülés végén kiosztásra kerülhet. Az előző évekhez hasonlóan a képviselőknek és a polgármesternek legkésőbb január 31-ig kell leadniuk a vagyonnyilatkozatot a PTK Bizottság elnökénél. Dr. Bonyhády Elemér elnök javasolja, hogy január 28-ig mindenki juttassa el hozzá a vagyonnyilatkozatát, telefonon előre egyeztessenek, hogy pontosan mikor. Ezt követően a Bizottság az alábbi szavazatarányokkal meghozza a következő határozatot. Szavazatarányok: 4 igen, egyhangúlag 2/2014.(I.15.) PTK bizottsági határozat A Pénzügyi, Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság jóváhagyja a Bizottság évi munkatervét. Felelős: elnök Határidő: azonnal évi rövid távú fejlesztésekre, beruházásokra vonatkozó javaslatok Dr. Bonyhády Elemér elnök felkéri dr. Császár Károlyné polgármestert, hogy ismertesse a napirendhez tartozó előterjesztést. 3
4 Dr. Császár Károlyné polgármester a következő felvetésekkel egészíti ki az előterjesztést: - Az utakat járhatóvá kell tenni a faluban, minden utat le kell gréderezni tavasszal június 30-ig érvényes a vízjogi engedély Kecskerágó ivóvízellátására vonatkozóan. Meghosszabbítani nem lehet, mert már kétszer meg lett hosszabbítva. Véleménye szerint árajánlatokat kell kérni arra, hogy a vasút alatti átfúrás mennyibe kerülne, hogy a Kecskerágóban lévő önkormányzati telkekre is biztosítva legyen az ivóvíz, és a meglévő terveket ezzel módosítani kellene, a tervmódosítás kb ezer forintba kerülne. - A Tanodát működtető szakemberek véleménye az, hogy Csörögben nem kell iskolát építeni, mert az úgy is csak kisebbségi iskola lenne, ami sem a gyerekeknek, sem a falunak nem jó. - A Kastély már 25 millió forintért eladó, meg kellene fontolni, hogy nincs-e mód a megmentésére. Dr. Bonyhády Elemér elnök emlékeztet, hogy annak idején az Óvoda ellen is ez volt az érv, és nem igazolódott be. Dugántsi Ildikó alpolgármester egyet ért Bonyhády Elemér elnökkel, és az a véleménye, hogy egy ekkora faluba igen is kell iskola, legalább alsó tagozat. Nem gondolja, hogy a kastélyból kellene iskolát csinálni, mivel annak hatalmas összegbe kerülne az alkalmassá tétele, hanem egy új épületben. Kérni kell rá pénzt, hiszen állami feladat. Viszus István képviselő véleménye, hogy a kastélyt meg kell venni! Hasznosítani lehetne sokféleképpen, például még Polgármesteri Hivatalnak is jó lenne. Akár el lehetne adni a mostani hivatali épületet, és máris bejönne a pénz egy része. Dr. Bonyhády Elemér elnök véleménye, hogy az ár még lejjebb is vihető, hiszen csak költség a követelésbehajtó cégnek pillanatnyilag. Dugántsi Ildikó alpolgármester szerint is le lehetne alkudni már most 15 millió forintra, és azután pályázni kellene közösségi tér címén kiírt pályázatokra. Állandóan helyhiánnyal küzdenek az intézmények és a falu. Kicsi a Művelődési Ház, nincs hely a rendezvényekre, szűkös a Polgármesteri Hivatal. A fejlesztési tervekhez visszatérve: emlékeztet, hogy a tavalyi évben elmaradt az óvodába tervezett kútfúrás, a Tölgyfa utca Vörösmarty utca sarkán a vízelvezető árok rácsa nem készült el. Véleménye, hogy a MÁV felé egy igen erélyes hangú határozatot hozzon a testület, hogy építsenek várót, hangosbemondó legyen, hiszen még évekig húzódik a vasútfelújítás, és minden eddiginél nagyobb szükség van mindkettőre, mivel a felújítás miatt a vonatok hektikusan közlekednek. El kell dönteni, hogy az útépítés, vagy a kastély megvásárlása a fontosabb, hiszen ha idén sem lesz pályázat útépítésre, akkor mindkettőre nem futja, emlékeztet, hogy csak 40 millió forint hitelt kapnánk. Gergely László képviselő azt mondja, hogy a Komáromi Kisfaludy u. aszfaltozását kellene elvégezni, mert az lenne a legfontosabb. Kovácsné Hidasnémeti Enikő képviselő szerint megfontolandó, hogy a Komáromi utat megcsináljuk, hiszen a MÁV a felújítás során fel fogja újítani a felső részét. Dr. Császár Károlyné polgármester emlékeztet, hogy január végére engedélyes tervek lesznek az útépítéshez. 4
5 Viszus István képviselő felhívja a figyelmet, hogy ha a Kecskerágóba átvezetendő vízvezetéket meg akarjuk csinálni, azt még a Kisfaludy utca leaszfaltozása előtt kell megtenni. Dugántsi Ildikó alpolgármester megfontolandónak tartja, hogy először csak az útalapot készítsék el, mart aszfalttal és a kopóréteget, a végleges aszfaltot esetleg később rárakatni, mivel az a legdrágább. Akkor hosszabb útszakaszt lehetne ugyanannyi pénzből elkészíteni. El kellene gondolkodni azon, hogyan lehetne az óvodában bölcsődei csoportot kialakítani, ami anyagilag sokat számítana. Gergely László képviselő egyetért a javaslattal, hogy ne készüljön azonnal kopóréteg az új útra. Felveti még, hogy az Alkotmány utcában a vízelvezető árkot meg kellene csinálni, úgy hogy az árok ki is legyen betonozva. Szívesen vállalja, hogy a munkákat irányítja, szerinte kb. 800 ezer forintból kijönne, de pontos kalkulációt készít. Kovácsné Hidasnémeti Enikő képviselő szerint azért az előre gyártott elemből való elkészítést sem kellene eleve elvetni. Dr. Császár Károlyné polgármester megjegyzi, hogy április 30-ig tart a téli közfoglalkoztatás. Jelenleg az látszik biztosnak, hogy addig lesznek dolgozók, akikkel el lehet végezni a munkát. Dr. Bonyhády Elemér elnök észrevételei a következők: - Egyetért az alpolgármesterrel abban, hogy szükség van iskolára. - A kastély megvétele iránti szándékot jelezni kell a jelenlegi tulajdonosnak, aki véleménye szerint szívesen megszabadulna az ingatlantól, egyre lejjebb fog menni az árral. - A Komáromi út elkészítése a legfontosabb. - A képviselő-testület hozzon határozatot, hogy kulturáltan utazhassanak a csörögi lakosok, ne kérjünk, hanem követeljünk. Esetleg az országgyűlési képviselőnek is el lehetne a levelet küldeni, kérve a támogatását úgy az iskola, mint a MÁV ügyében.. Dr. Császár Károlyné polgármester úgy gondolja, hogy iskolaügyben ismét nyilatkoztatni kell a szülőket, a köznevelési törvényre hivatkozva, ha minimum 8 szülő kéri, akkor iskolát kell építeni. Kurucz Attiláné képviselő, bizottsági tag megérkezik az ülésterembe, ezáltal a Bizottság jelen lévő tagjainak száma 5 főre változik, az ülés továbbra is határozatképes. Dugántsi Ildikó alpolgármester felveti még a kastély megvásárlását esetleg részletre is meg lehetne próbálni, ezt a lehetőséget is fontolóra kell venni. Ezt követően a Bizottság az alábbi szavazatarányokkal meghozza a következő határozatot. Szavazatarányok: 5 igen, egyhangúlag 3/2014.(I.15.) PTK bizottsági határozat A Pénzügyi, Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság a évi rövid távú fejlesztésekre, beruházásokra vonatkozóan a Képviselő-testület részére javasolja: - tárgyalások megkezdését az OTP Fedezetingatlan Kft-vel a Kastély tulajdonjogának megszerzése érdekében, 5
6 - a településen a 2014/2015. tanévtől alsó tagozatos általános iskola beindítása érdekében a szülők, az illetékes állami szervek (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, Pest Megyei Kormányhivatal) és az országgyűlési képviselő megkeresését, - a MÁV Zrt. illetékeseinek megkeresését a vasútállomáson utasok tájékoztatására szolgáló hangosbemondó és megfelelő utasváró kialakítása érdekében, továbbá tájékoztatást a MÁV Zrt. jogszabály által meghatározott ezirányú kötelezettségeiről, - árajánlatok bekérését o a Kisfaludy u. Komáromi utcáig terjedő szakaszának aszfaltozására, o az összes utca gréderezésére, o Hársfa és Vörösmarty utca valamint Tölgyfa és Vörösmarty utca sarkán lévő csapadékvíz-elvezető árok rácsozására o Kecskerágóban lévő önkormányzati telkek ivóvízellátásához tervek készítésére, o Alkotmány utcában árok kialakítására. Felelős: elnök Határidő: soron következő képviselő-testületi ülés 4. Egyebek Dr. Bonyhády Elemér elnök kérdése, van-e valakinek-e napirendhez hozzászólása. Dr. Bonyhády Elemér elnök megállapítja, hogy további napirend, kérdés és hozzászólás nincs. A jelenlévőknek megköszöni a részvételt és bezárja az ülést. Kmft. Dr. Bonyhády Elemér elnök Gergely László bizottsági tag 6
a Pénzügyi, Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság október 16-án megtartott nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi, Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2013. október 16-án megtartott nyilvános üléséről Tartalmazza: 40-42/2013.(X. 16.) számú határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: a
Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén
Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen
JEGYZŐKÖNYV. a Képviselő-testület augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről. Tartalmazza: /2013.(VIII.07.) számú határozatokat
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről Tartalmazza: 183-186/2013.(VIII.07.) számú határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének
a Pénzügyi, Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság február 19-én megtartott nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi, Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2014. február 19-én megtartott nyilvános üléséről Tartalmazza: 4-5/2014.(II.19.) számú határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: a Pénzügyi,
JEGYZŐKÖNYV. a Képviselő-testület augusztus 14-én megtartott rendkívüli üléséről. Tartalmazza: /2013.(VIII.14.) számú határozatokat
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. augusztus 14-én megtartott rendkívüli üléséről Tartalmazza: 187-192/2013.(VIII.14.) számú határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.
JEGYZŐKÖNYV. a Képviselő-testület 2013. december 4-én megtartott nyilvános üléséről. Tartalmazza: 263-266/2013.(XII.4.) számú határozatokat
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. december 4-én megtartott nyilvános üléséről Tartalmazza: 263-266/2013.(XII.4.) számú határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Jegyzőkönyv. a Képviselő-testület január 11-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Tartalmazza: 1/2017. (I.11.) számú határozatot
Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2017. január 11-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Tartalmazza: 1/2017. (I.11.) számú határozatot Jegyzőkönyv Készült: Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 5//2017. Oldal: 1/6. 5.sz. Jegyzőkönyv
Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 5//2017. Oldal: 1/6 5.sz. Jegyzőkönyv Készült: Csörögi Község Önkormányzat (2135 Csörög, Akácfa utca 30.) hivatalos helyiségében 2017. április
Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről
Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)
Jegyzőkönyv. a Képviselő-testület július 25.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Tartalmazza: 73-75/2016.(VII.25.) számú határozatokat
Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2016. július 25.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Tartalmazza: 73-75/2016.(VII.25.) számú határozatokat Jegyzőkönyv Készült: Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének
a Pénzügyi, Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság október 2-án megtartott nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi, Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2014. október 2-án megtartott nyilvános üléséről Tartalmazza: 35-41/2014.(X.02.) számú határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: a Pénzügyi,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült 2011. augusztus 16. napján 18 00 órakor, Sződ Község Faluházában megtartott Sződ Község Képviselő-testületének, Keszeg Község Képviselő-testületének és Csörög Község
8.sz. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK:
Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 8/2018. 8.sz. Jegyzőkönyv Készült: Csörögi Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében (2135 Csörög, Akácfa utca 30.) szám alatti épületben
a Képviselő-testület 2014. április 16-án megtartott nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2014. április 16-án megtartott nyilvános üléséről Tartalmazza: 44-55/2014.(IV.16.) számú határozatokat 4-5/2014.(IV.16) rendeleteket JEGYZŐKÖNYV Készült: Csörög Község
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
5/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. április 27-én megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Várbalog Község Önkormányzata
a Képviselő-testület augusztus 27-én megtartott nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2014. augusztus 27-én megtartott nyilvános üléséről Tartalmazza: 87-101/2014.(VIII. 27.) számú határozatokat 6/2014.(VIII. 29.) rendeletet JEGYZŐKÖNYV Készült: Csörög Község
JEGYZŐKÖNYV. a Szociális Bizottság június 20-án megtartott rendes nyílt üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Szociális Bizottság 2017. június 20-án megtartott rendes nyílt üléséről Tartalmazza: 30-34/2017. (VI.20.) számú Szociális Bizottsági határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: a Szociális Bizottság
Jegyzőkönyv a Képviselő-testület november 5-én megtartott rendes nyilvános üléséről
4. Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2018. november 5-én megtartott rendes nyilvános üléséről Tartalmazza: 10-12/2018.(XI.05.) számú határozatokat 1 Jegyzőkönyv Készült: Csörög Települési Roma Nemzetiségi
A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti
Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-10/2010./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. október 11-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 24-n megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 24-n megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 97-99 /2012. (XI. 24.) számú határozatok.
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én megtartott rendkívüli üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 27-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 67/2016. (V.27.) Pályázat óvoda fejlesztésére, felújítására
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott
Jegyzőkönyv. Mogyorósbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének február 29-én órai kezdettel megtartott ülésén.
Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Jelen vannak Mogyorósbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. február 29-én 13.00 órai kezdettel megtartott ülésén. Polgármesteri Hivatal Mogyorósbánya,
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. október 31.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. október 31-én 15.00 órakor megtartott
Határozatok: - 41/2013. (IV. 4.) számú határozat: Simon János és Czibere József kérelme a művelődési ház bérlésére vonatkozóan
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.április 4.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. könyve c. határozatok:41/2013. (IV. 4.) számú határozat d. rendeletek:
Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án megtartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi
Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 11/ sz. Jegyzőkönyv
Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 11/2017. 11.sz. Jegyzőkönyv Készült: Csörög Község Polgármesteri Hivatal (2135 Csörög, Akácfa utca 30.) hivatalos helyiségében 2017. szeptember
Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.
Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi
8/2013. Kishartyán Községi Önkormányzat május 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyve
8/2013. Kishartyán Községi Önkormányzat 2013. május 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyve 1 Jegyzőkönyv Készült: Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 31-én 16.30 órakor megtartott
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 4-8/2015. (II. 16.) számú határozatok. d. rendeletek:-
Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről.
1 Jegyzőkönyv rendkívüli, nyilvános üléséről. Időpont: 2011. november 14. Helyszín: Polgármesteri Hivatal, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u. 39. Jelen vannak: Szavazati joggal meghívottak: Bajkai János polgármester
Jegyzőkönyv. Győrfiné Papp Judit polgármester szavasára teszi az 1. napirendi pont levételét a testületi ülésről.
- 244 - Jegyzőkönyv Készült: Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 2-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Jármi Község Önkormányzata képviselő-testületének hivatali
Jegyzőkönyv. a Képviselő-testület november 10.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről
Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2016. november 10.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Tartalmazza: 93-98. /2016.(XI.10.) számú határozatokat Jegyzőkönyv Készült: Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 77-83/2016. (VII. 14.) számú határozatok.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács, Rum, Rábatöttös és Zsennye Községek Képviselő-testületeinek 2018. február 12-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny
Jegyzőkönyv. Készült: A Ludányhalászi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata képviselő-testületének február 09-én megtartott üléséről
Jegyzőkönyv Készült: A Ludányhalászi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata képviselő-testületének 2012. február 09-én megtartott üléséről Jelen vannak: Oláh Petra elnökhelyettes Ruszóné Gazsi Alexandra
1. Döntés Kőszeg Város és Térsége Társulása megszüntetéséről Előterjesztő: Szél Józsefné polgármester
Szám: V/94-15/2017. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. június 23-án 7,45 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános testületi
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-5/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi
a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2017. december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 116.- 120. (XII.19.) számú határozatokat 12/2017. (XII.19.) számú rendelet 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2018. JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1/2018. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
a Képviselő-testület 2013. július 17-én megtartott üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. július 17-én megtartott üléséről Tartalmazza: 172-180/2013.(VII.17.) számú határozatokat 15-16/2013.(VII.22.) önkormányzati rendeleteket JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2013.
NAPIRENDI PONTOK: 2. Napelemes rendszer kialakítása pályázati konstrukcióra pályázatírási szerződés megkötése (szóbeli előterjesztés)
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:1-3/2013. (I. 18.) számú határozatok d. rendeletek:
1.sz. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK:
Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 79-1/2019. 1.sz. Jegyzőkönyv Készült: Csörögi Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében (2135 Csörög, Akácfa utca 30.) szám alatti épületben
J e g y z ő k ö n y v
Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,
Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testülete 6 igen szavazattal a javaslatot elfogadta.
Készült: 2012. január 6-án, 14.00 15.00 óráig megtartott, Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testületének rövid úton összehívott, n y í l t ülésén, a Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatal dísztermében
JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Juhász József polgármester. Nyeste József képviselő Pogány Sándor képviselő Szakmári Attila képviselő
JEGYZŐKÖNYV Készült: Berente Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. március 12.-én a Polgármesteri Hivatal tárgyalójában megtartott rendkívüli nyilvános ülésén, melynek kezdési időpontja 14,30 óra.
A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 19.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.
a Képviselő-testület június 19-én megtartott üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. június 19-én megtartott üléséről Tartalmazza: 153-168/2013.(VI.19.) számú határozatokat 10-14/2013 (VI.27.) önkormányzati rendeletek JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2013.
Jegyzőkönyv. a Képviselő-testület július 4.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Tartalmazza: /2016.(VII.4.) számú határozatokat
Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2016. július 4.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Tartalmazza: 68-72./2016.(VII.4.) számú határozatokat Jegyzőkönyv Készült: Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének
7.sz. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK:
Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 7/2018. 7.sz. Jegyzőkönyv Készült: Csörögi Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében (2135 Csörög, Akácfa utca 30.) szám alatti épületben
JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 8-án megtartott üléséről. Határozat száma: 1/2015.(I.08.) 2/2015.(I.08.) 3/2015.(I.08.) Tárgya: Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási
BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc 2/A MEGHÍVÓ
BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u 2/A MEGHÍVÓ Bögöt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2017. szeptember 4-én (hétfőn) 10:00 órai kezdettel a Bögöt Község Önkormányzata
T Á R G Y S O R O Z A T A
NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2012. január 12-én megtartott rendkívüli testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) előterjesztése c.) határozata d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kisebbségi Önkormányzat 2010. december 06-án megtartott üléséről. Csikós Árpád, Bancsók Elemér képviselők.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisebbségi Önkormányzat 2010. december 06-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Csikós Árpádné elnök, Csikós Árpád, Bancsók Elemér képviselők. Tanácskozási joggal meghívott:
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2016. augusztus 30. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2016. augusztus 30 -án 15.00 órakor
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének április 11-én megtartott rendkívüli üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április 11-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 45/2018. (IV.10.) Projektmenedzsmenti feladatok ellátása
Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.
Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
11/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2017. november 27. napján 13:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13. számú nyílt ülési J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Kisbágyon Község Önkormányzata
Palotás Község Önkormányzata 13. számú nyílt ülési Kisbágyon Község Önkormányzata 7. számú nyílt ülési Szarvasgede Község Önkormányzata 8. számú nyílt ülési Készült: Palotás, Kisbágyon és Szarvasgede Községek
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2009. augusztus 13-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: l./ Tóth Ferencné polgármester 2./ dr. Berecz Botond alpolgármester 3./
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének április 13-án megtartott rendkívüli üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. április 13-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 34/2017.(IV.13.) Önkormányzati feladatellátást szolgáló
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 1. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 1.-én 16.00 órakor
Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2010/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés helye:
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel)
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Községi Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének
A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület 4 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 12.-én, a Községházán 13.00 órai kezdettel megtartott, telefon útján összehívott soron kívüli nyilvános üléséről.
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének én megtartott rendkívüli üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. 05.09-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 44/2019.(V.09.) 45/2019.(V.09.) 46/2019.(V.09.) 47/2019.(V.09.)
J e g y z ő k ö n y v
Szám:D-17-16 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 5-én 18 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásról. Ülés helye: Művelődési Ház Doba, Kossuth u.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. mely készült Makád község Képviselő-testületének Szigetbecse Község Képviselőtestületével
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Makád község Képviselő-testületének Szigetbecse Község Képviselőtestületével közösen 2011. április 27.-én megtartott üléséről a Petőfi Sándor Művelődési Házban - Szigetbecsén
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott
b./ Tanácskozási joggal résztvevők:
Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 32-2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. február 12-én 18,00 órai kezdettel
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
7/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2018. május 30-án megtartott nyilvános üléséről Hozott döntések: 5/2018. (V.31.) önkormányzati rendelet Vasszécseny Község Önkormányzata
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 12-én (csütörtök), 17.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál, Bocskayné Tóth Katalin,
Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. augusztus 29-én megtartott nyilvános
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. október 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. október 29-én 15.00 órakor megtartott
J E G Y ZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság március 22.-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről
J E G Y ZŐKÖNYV a Pénzügyi Bizottság 2016. március 22.-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza: 10-14/2016.(III.22.) számú PÜB határozatokat J E G Y ZŐKÖNYV Készült: a Pénzügyi Bizottság 2016.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
7/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács, Rum, Rábatöttös és Zsennye Községek Képviselő-testületeinek 2016. május 12-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny
Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek
Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek együttes üléséről készült 16/2012. számú Jegyzőkönyve
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd és Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2016. február 27-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny Tanakajd Csempeszkopács
JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem
JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. október 29-i együttes üléséről Helye: Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó
J e g y z ő k ö n y v
Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 145/4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 20-án délután
a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 68-74/2014. (XI. 6.) számú határozat. d. rendeletek: - Ügyiratszám:.
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 6.-án megtartott (helye: 4275 Monostorpályi, Bajcsy Zs. utca 1/C., Művelődési Ház terme) rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 22-én 9.00 órakor megtartott nyilvános üléséről
1 ÓBUDAVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8272 Óbudavár, Fő u. 18/I. Szám: OB/71-2/2018. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. május 22-én 9.00 órakor
J e g y z ő k ö n y v
Sokorópátka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9112 Sokorópátka, Öreg utca 1. Tel. (96) 488-046, Fax: (96) 549-044, Mobil: (20) 440 3049 E-mail: polg.hiv@sokoropatka.hu Honlap: www.sokoropatka.hu
Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3/2013./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés
NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről
NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2013. sz. jegyzőkönyve a 2013. február 21-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február
Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2014/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 10 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Hivatalának Tanácskozóterme, Maglóca
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-8/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. december 1-jén tartott nyilvános üléséről, közmeghallgatásáról. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE GYULAKESZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLTETE RAPOSKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE GYULAKESZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLTETE RAPOSKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 1/22-5/2017. 18/5-5/2017. 19/5-7/2017.
Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax:
Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Mártírok u. 64.)
J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. augusztus 25-i rendkívüli testületi üléséről
Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2014. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. augusztus 25-i rendkívüli testületi üléséről 2 Hosszúhetény
Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-6/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi ülés
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének február 11-én órakor tartott ülésén.
TAPOLCAFŐI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/22-2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének 2015. február 11-én 17.00 órakor tartott ülésén. Jelen vannak:, Patyi
JEGYZŐKÖNYV BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2015. (IV. 02.) HATÁROZATA
KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 1038-3 /2015. JEGYZŐKÖNYV Készlüt: Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 02-án 15:00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye:
J e g y z ő k ö n y v
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-27/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös
JEGYZŐKÖNYV. a Pénzügyi Bizottság május 24-én megtartott rendes nyílt üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi Bizottság 2017. május 24-én megtartott rendes nyílt üléséről Tartalmazza: 19-24/2017. (V.24.) számú PÜB határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: a Pénzügyi Bizottság 2017. május 24-án