A Nyíregyházi Cantemus Kórus munkaterve a 2009-es évre

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Nyíregyházi Cantemus Kórus munkaterve a 2009-es évre"

Átírás

1 A Nyíregyházi Cantemus Kórus munkaterve a 2009-es évre

2 A Nyíregyházi Cantemus Kórus munkaterve a 2009-as évre A Nyíregyházi Cantemus Kórus munkatervének elkészítésénél figyelembe vettük a korábbi években kialakult munkarendet. Folytatni kívánjuk a naptári éveket átívelı rendezvénysorozatokat, állandó és folyamatos munka mellett felkészülünk az évekre elıre leszerzıdött hazai és nemzetközi feladatokra, és folyamatosan teljesítjük, teszünk eleget az elıre nem tervezett különbözı felkéréseknek. Igyekszünk nemzetközi kapcsolatainkat bıvíteni, ezen belül mennél több külföldi vendéget Nyíregyházára hozni. Kiemelt nemzetközi rendezvényeinken szoros együttmőködésben együtt dolgozunk a Kodály Zoltán Általános Iskolával. Az évi több mint 100 fellépést az intézmény keretei között mőködı énekkarok (,, Cantemus Gyermekkar) közösen teljesítik. Jelen terv szintő program lista tapasztalataink alapján, az év során folyamatosan változik, az évközi felkérések beérkezésével akár a duplájára is nıhet. Január 8. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 10. próba, 15. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 17. próba, 17. Hajdú Gabona zártkörő koncertje Debrecen, Arany Bika Szálló 18. Magyar Kultúra Napja - Kölcsey Díj átadása Szabó Dénesnek Szatmárcseke 18. koncert a Magyar Kultúra napja alkalmából Szatmárnémeti 22. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 24. próba, 24. Az "Évszakok" bérletsorozat "Tél" koncertje Nyíregyháza, Kodály -terem 29. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 31. próba, Február 5. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 2

3 7. próba, 8. Kocsár Miklós szerzıi est a 75 éves mester tiszteletére Budapest, Iparmővészeti Múzeum 12. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 14. próba, 19. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 21. próba, 26. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 28. próba, Március 5. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 7. próba, 12. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 14. próba, 19. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 21. próba, 21. Az "Évszakok" bérletsorozat "Tavasz" koncertje Nyíregyháza, Kodály -terem 26. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 28. próba, 3

4 Április 2. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 3. Népek zenéje koncert a Bárdos Szimpóziumon Debrecen, Zenemővészeti Fıiskola 4. próba, 9. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 11. próba, 13. Haydn: Orgelmesse - Budapest, MÜPA 16. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 18. próba, Nyílt hétvége a Cantemus mőhelyében Nemzetközi szakmai konferencia az Európa Cantat társszervezésében Nyíregyháza Cantemus Gyermekkar próba, próba, 25. próba, 30. Vezetıségi értekezlet 30. Május 1. Benkó Dixiland Band koncertje Papp László Sportaréna, Budapest 1. Cantemus Gyermekkar próba, próba, 2. próba, Kórusfesztivál - Németország, Halle Cantemus Gyermekkar próba, 9. próba, 14. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 4

5 16. próba, 21. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 23. próba, 23. Az "Évszakok" bérletsorozat "Nyár" koncertje - Nyíregyháza, Kodály terem 27 június 5. Kórusfesztivál - Svédország, Stockholm 28. Stockholm koncert közösen az Adolf Fredrik kórussal 29. Stockholm koncert közösen a Adolf Fredrik Musik Gymnasium kórusával, A svéd királynı védnökségével és részvételével 31. Örebro vidéki koncert Verseny Európa Nagydíjáért Franciaország, Tours Június 4. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 6. próba, 7. Jótékonysági hangverseny, Nyíregyháza 11. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 13. próba, 18. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 20. próba, 25. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 27. próba, 27. Évadzáró hangverseny - Nyíregyháza, Kodály terem 28. Koncert Kótaj Július 1. aug. 1. Japán hangversenykörút Pro Musica leánykar 3. Sendai koncert 5

6 5. Kumamoto koncert 9. Yamaguchi koncert 11. Matsue koncert 12. Kawanishi koncert 13. Niihama (Shikoku) koncert 14. Kobe ( Matsukata Hall ) koncert Osaka ( Izumi Hall ) 2 db koncert 18. Yokohama (Art Museum) koncert 19. Yokohama Fesztivál próba 20. Yokohama (Minato Mirai Hall) koncert 23. Sagamihara (Mori No Hall) koncert 24. Tokorozawa (Muse Arc Hall) koncert 26. Chiba Narashino koncert 28. Sakata koncert 30. Tokyo Opera City koncert 2. Vezetıségi értekezlet Vezetıségi értekezlet Augusztus Kórustábor és Szeptember Barcelona, San Cugat Kodály szeminárium 3. Vezetıségi értekezlet Megyei hangverseny Eurotreff, Rastatt Cantemus Gyemekkar Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 19. próba, 6

7 19. Megyei hangverseny 24. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 26. próba, 26. Cantemus Bérlet 2009/ elıadás Nyíregyháza 27. Városmisszió koncert, Budapest Pro Musica Október 1. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, Fesztivál, Nagykapos Szlovákia 5. Egyházzenei Fesztivál hangverseny Budapest 8. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 10. próba, 10. Megyei hangverseny 15. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 17. próba, 17. Megyei hangverseny 22. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 24. próba, 24. Megyei hangverseny 29. Vezetıségi értekezlet Koncert Debrecen, Nagytemplom Pro Musica 30. Cantemus Gyermekkar próba, próba, 31. próba, 7

8 November 5. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 7. próba, 7. Megyei hangverseny 12. Vezetıségi értekezlet Németország, Altensteig Koncert 19. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 21. próba, 21. Gyöngyösi Levente szimfóniájának bemutatója Budapest 26. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 28. próba, 28. Cantemus Bérlet 2009/ elıadás Nyíregyháza December karácsonyi koncert a megye területén Benkó Dixiland: Karácsonyi mise elıadások Szervezés alatt 3. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 5. próba, 10. Vezetıségi értekezlet Cantemus Gyermekkar próba, próba, 12. próba, 17. Vezetıségi értekezlet Városi karácsonyi hangverseny 8

9 KÜLFÖLDI HANGVERSENYEK 2009 Május Kórusfesztivál - Németország, Halle Cantemus Gyermekkar 27 június 5. Kórusfesztivál - Svédország, Stockholm 28. Stockholm koncert közösen az Adolf Fredrik kórussal 29. Stockholm koncert közösen a Adolf Fredrik Musik Gymnasium kórusával, A svéd királynı védnökségével és részvételével 31. Örebro vidéki koncert Verseny Európa Nagydíjáért Franciaország, Tours Július 1. aug. 1. Japán hangversenykörút Pro Musica leánykar 3. Sendai koncert 5. Kumamoto koncert 9. Yamaguchi koncert 11. Matsue koncert 12. Kawanishi koncert 13. Niihama (Shikoku) koncert 14. Kobe ( Matsukata Hall ) koncert Osaka ( Izumi Hall ) koncert 18. Yokohama (Art Museum) koncert 19. Yokohama Fesztivál próba 20. Yokohama (Minato Mirai Hall) koncert 23. Sagamihara (Mori No Hall) koncert 24. Tokorozawa (Muse Arc Hall) koncert 26. Chiba Narashino koncert 28. Sakata koncert 30. Tokyo Opera City koncert Szeptember Barcelona, San Cugat Kodály szeminárium Eurotreff, Rastatt Cantemus Gyemekkar Október 3. Fesztivál, Nagykapos Szlovákia November Németország, Altensteig Koncert 9

10 BELFÖLDI HANGVERSENYEK Január 17. Hajdú Gabona zártkörő koncertje Debrecen, Arany Bika Szálló 18. Magyar Kultúra Napja - Kölcsey Díj átadása Szabó Dénesnek Szatmárcseke 18. koncert a Magyar Kultúra napja alkalmából Szatmárnémeti Február 8. Kocsár Miklós szerzıi est a 75 éves mester tiszteletére Budapest, Iparmővészeti Múzeum 21. Az "Évszakok" bérletsorozat "Tavasz" koncertje Nyíregyháza, Kodály -terem Április 3. Népek zenéje koncert a Bárdos Szimpóziumon Debrecen, Zenemővészeti Fıiskola 13. Haydn: Orgelmesse - Budapest, MÜPA Nyílt hétvége a Cantemus mőhelyében Nemzetközi szakmai konferencia az Európa Cantat társszervezésében Nyíregyháza Május 1. Benkó Dixiland Band koncertje Papp László Sportaréna, Budapest Június 7. Jótékonysági hangverseny, Nyíregyháza 27. Évadzáró hangverseny - Nyíregyháza, Kodály terem 28. Koncert Kótaj Szeptember 5. Megyei hangverseny 19. Megyei hangverseny 27. Városmisszió koncert, Budapest Pro Musica Október 5. Egyházzenei Fesztivál hangverseny Budapest 10. Megyei hangverseny 17. Megyei hangverseny 24. Megyei hangverseny 29. Koncert Debrecen, Nagytemplom Pro Musica November 7. Megyei hangverseny 21. Gyöngyösi Levente szimfóniájának bemutatója Budapest Nyíregyháza December karácsonyi koncert a megye területén Szervezés alatt Benkó Dixiland: Karácsonyi mise elıadások 18. Városi karácsonyi hangverseny 10

11 BÉRLETES HANGVERSENYEK Január 24. Az "Évszakok" bérletsorozat "Tél" koncertje Nyíregyháza, Kodály -terem Március 21. Az "Évszakok" bérletsorozat "Tavasz" koncertje Nyíregyháza, Kodály -terem Május 23. Az "Évszakok" bérletsorozat "Nyár" koncertje - Nyíregyháza, Kodály terem Szeptember 26. Cantemus Bérlet 2009/ elıadás Nyíregyháza November 28. Cantemus Bérlet 2009/ elıadás Nyíregyháza 2010 Február 13. Cantemus Bérlet 2009/ elıadás Nyíregyháza Április 10. Cantemus Bérlet 2009/ elıadás Nyíregyháza Május 29. Cantemus Bérlet 2009/ elıadás Nyíregyháza Szabó Dénes Igazgató Nyíregyháza, március

A Nyíregyházi Cantemus Kórus munkaterve a 2010-es évre

A Nyíregyházi Cantemus Kórus munkaterve a 2010-es évre A Nyíregyházi Kórus munkaterve a 2010-es évre A Nyíregyházi Kórus munkaterve a 2010-es évre A Nyíregyházi Kórus munkatervének elkészítésénél figyelembe vettük a korábbi években kialakult munkarendet. Folytatni

Részletesebben

Beszámoló a Nyíregyházi Cantemus Kórus 2009-es évben folytatott tevékenységéről

Beszámoló a Nyíregyházi Cantemus Kórus 2009-es évben folytatott tevékenységéről Beszámoló a Nyíregyházi Cantemus Kórus 2009-es évben folytatott tevékenységéről A Nyíregyházi Cantemus Kórus együttesei a 2009-as évben 77 koncertet adtak itthon és külföldön. A Cantemus Közhasznú Alapítvány

Részletesebben

Cantemus. IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével.

Cantemus. IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével. Cantemus IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Nyíregyháza Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével 2012. augusztus 15-22. Nyíregyháza A Fesztivál A Nyíregyházi Cantemus

Részletesebben

MELÓDIA KAMARAKÓRUS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET NAGYTÁLYA-MAKLÁR MELÓDIA KAMARAKÓRUS MUNKATERVE A 2015 ÖS ÉVRE

MELÓDIA KAMARAKÓRUS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET NAGYTÁLYA-MAKLÁR MELÓDIA KAMARAKÓRUS MUNKATERVE A 2015 ÖS ÉVRE MELÓDIA KAMARAKÓRUS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET NAGYTÁLYA-MAKLÁR MELÓDIA KAMARAKÓRUS MUNKATERVE A 2015 ÖS ÉVRE 2015 Tartalom Tartalomjegyzék 1. A kórus felépítése... 4 1. 1. Vezetőségi tagok... 4 1.2. Kórus tagok...

Részletesebben

ELŐTE RJ ESZTÉS. -a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz-

ELŐTE RJ ESZTÉS. -a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz- NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA KULTURÁLIS OSZTÁLY 4400 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TElEFON:+36 42 524-524/535 E-MAil: KUlTURAlI5@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: KULT- 45-1/2015.

Részletesebben

Támogatási összeg (Ft)

Támogatási összeg (Ft) 1. Pécsi Férfikar Pécs Bartók Béla Férfikar részvétele az III. Isztambuli Nemzetközi Kórusversenyen és fesztiválon Isztambul 900 000 2. Budapesti Vonósok a Budapest XI.ker Budapesti Vonósok külföldi Olaszország/

Részletesebben

A LAUTITIA KÓRUSOK OLIMPIA RIGÁBAN PROGRAMJÁNAK BEMUTATATÁSA

A LAUTITIA KÓRUSOK OLIMPIA RIGÁBAN PROGRAMJÁNAK BEMUTATATÁSA A LAUTITIA KÓRUSOK OLIMPIA RIGÁBAN PROGRAMJÁNAK BEMUTATATÁSA Tartalom Bemutatkozás... 2 A rigai Kórusolimpia... 3 A költségek... 4 Eredmények... 5 Felvételek... 8 Egyesületünk adatai, elérhetőségei...

Részletesebben

Munkaterv a évre. Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok

Munkaterv a évre. Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára Általános adatok Szervezet neve: Budaörsi Pro Musica Kórusalapítvány Címe: 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Levelezési cím: 2040 Budaörs, Víg u.63.

Részletesebben

KÖZÉPPONTBAN A BIZÁNCI RÍTUSÚ ZENE CON SPIRITO EGYHÁZZENEI FESZTIVÁL. Nemzeti Kulturális Alap

KÖZÉPPONTBAN A BIZÁNCI RÍTUSÚ ZENE CON SPIRITO EGYHÁZZENEI FESZTIVÁL. Nemzeti Kulturális Alap KÖZÉPPONTBAN A BIZÁNCI RÍTUSÚ ZENE CON SPIRITO EGYHÁZZENEI FESZTIVÁL NYÍREGYHÁZA DEBRECEN PÉCS SOPRON Nemzeti Kulturális Alap A Con Spirito Egyházzenei Fesztivál évente ismétlõdõ esemény, amelyen a nagy

Részletesebben

I n t é z m é n y i m u n k a t e r v

I n t é z m é n y i m u n k a t e r v I n t é z m é n y i m u n k a t e r v 2009/2010. tanév Aug. 24-tıl Munkaszerzıdések elıkészítése, meghosszabbítása Tanügyi nyomtatványok elıkészítése Aug. 27. 9.00 Kerületi igazgatói értekezlet Aug. 28.

Részletesebben

Cantemus. VIII. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál. 2010. augusztus 16-21. Nyíregyháza. Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével

Cantemus. VIII. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál. 2010. augusztus 16-21. Nyíregyháza. Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével Cantemus VIII. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2010. augusztus 16-21. Nyíregyháza Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével 2010. augusztus 15-22. Nyíregyháza A Fesztivál A Nyíregyházi Cantemus

Részletesebben

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szeged Városi Kórusegyesület tisztelettel meghívja Önt Kodály Zoltán születésének 135. és halálának

Részletesebben

PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÉS FELADATTERV

PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÉS FELADATTERV SZEKSZÁRD MJV POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZOKTATÁSI,MŰVELŐDÉSI ÉS SPORT OSZTÁLY 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÉS FELADATTERV Szekszárd, 2012.febr.01. Dr. Palkóné Tucsi Katalin

Részletesebben

SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység

SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység OM azonosítója: 033665 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI

Részletesebben

A zenekarnak köztartozása nincs, pályázataival elszámol. Köszönettel és Tisztelettel: Kovács Zsolt karnagy. Szekszárd, 2011. január 30.

A zenekarnak köztartozása nincs, pályázataival elszámol. Köszönettel és Tisztelettel: Kovács Zsolt karnagy. Szekszárd, 2011. január 30. SZ M J V Önkormányzata Mővelıdési Osztály 7100 Szekszárd, Béla tér 8. Majnay Gábor Osztályvezetı Úr részére Tisztelt Osztályvezetı Úr! Bemutatás: A zenekar 1988-ban alakult az akkori Liszt Ferenc Zeneiskola

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2010/2011-es tanév. 11/1994 (VI.8.) MKM és 32/2008 (XI.24.) OKM rendelethez

Különös közzétételi lista 2010/2011-es tanév. 11/1994 (VI.8.) MKM és 32/2008 (XI.24.) OKM rendelethez Különös közzétételi lista 2010/2011-es tanév 11/1994 (VI.8.) MKM és 32/2008 (XI.24.) OKM rendelethez 1. A ok iskolai végzettsége és szakképzettsége: Név Végzettség, Tantárgy szakképzettség 1. Bíró Csaba,

Részletesebben

jászberényi Valotásy János Szövetkezeti Vegyeskar

jászberényi Valotásy János Szövetkezeti Vegyeskar jászberényi Valotásy János Szövetkezeti Vegyeskar A kórust 1862-ben alapította iparosokból, zenekedvelő polgárokból Palotásy János. A Jász Múzeumban található dokumentumok, díszes serlegek tanúskodnak

Részletesebben

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82.

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82. Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82. Tisztelt Kuratórium! Tárgy: A 7. Con Spirito Egyházzenei Fesztivál megrendezésére szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3707/12072 A Filharmónia

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsághoz. egyes önkormányzati fenntartású kulturális intézmények 2011. évi.

ELŐTERJESZTÉS. - az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsághoz. egyes önkormányzati fenntartású kulturális intézmények 2011. évi. NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTER HVATALA HUMÁN FÓOSZTÁLY OKTATÁS, KULTURÁLS ÉS SPORT OSZTÁLY 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-565 E-mail:nyhhuman@nyíregyhaza.hu Űgyiratszám:

Részletesebben

A találkozó két részből állt: a) a német partnerkórus városában tartott helyi rendezvényekből és b) egy központi fesztivál-programból

A találkozó két részből állt: a) a német partnerkórus városában tartott helyi rendezvényekből és b) egy központi fesztivál-programból Néha a mesék is valósággá válnak. Néha viszont a valóság nemesedik mítosszá. A Lovassy László Gimnázium Bel Canto Kamarakórusának tagjai álomszerű, csodálatos élményként élték meg az 1996 nyarán Németországban

Részletesebben

A MOATSZ 2012. évi versenynaptára VÉGLEGES

A MOATSZ 2012. évi versenynaptára VÉGLEGES január 1. vasárnap 2. hétfő 3. kedd 4. szerda 5. csütörtök 6. péntek 7. szombat 8. vasárnap 9. hétfő 10. kedd 11. szerda 12. csütörtök 13. péntek 14. szombat 15. vasárnap 16. hétfő 17. kedd 18. szerda

Részletesebben

BESZÁMOLÓ AZ ARS MUSICA ZENEBARÁTOK EGYESÜLETE ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

BESZÁMOLÓ AZ ARS MUSICA ZENEBARÁTOK EGYESÜLETE ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL BESZÁMOLÓ AZ ARS MUSICA ZENEBARÁTOK EGYESÜLETE 2016. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A 2013 februárjában alakult egyesület a 2016-os évben is folytatta több kultúraterületre kiterjedő zenei és ismeretterjesztő tevékenységét.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A 2011-2012 ROTARY ÉVRŐL

BESZÁMOLÓ A 2011-2012 ROTARY ÉVRŐL BESZÁMOLÓ A 2011-2012 ROTARY ÉVRŐL Elnökség átadása 2011.06.29. Várszínház és Mővészetek Háza Füzér 2011.07.02. Átadó-ünnepség, szülinap. Szeged-Sopron-Kisvárda Hármas-találkozó -I. Telkibánya 2011.07.03.

Részletesebben

A Gárdonyi Kórus 2012. évi megvalósított szakmai tevékenységének bemutatása

A Gárdonyi Kórus 2012. évi megvalósított szakmai tevékenységének bemutatása A Gárdonyi Kórus 2012. évi megvalósított szakmai tevékenységének bemutatása A Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes 1994-ben alakult. Az énekkart Nagytisztelető Lemle Zoltán Csokonai Vitéz Mihály

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 233/2007. (XI. 12.) számú. h a t á r o z a t a. a 2008. évi nagyrendezvények programjainak ütemezéséről

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 233/2007. (XI. 12.) számú. h a t á r o z a t a. a 2008. évi nagyrendezvények programjainak ütemezéséről NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 233/2007. (XI. 12.) számú h a t á r o z a t a a 2008. évi nagyrendezvények programjainak ütemezéséről A Közgyűlés 1.) az előterjesztést megtárgyalta és elfogadja.

Részletesebben

Nyíregyházi Cantemus Kórus. Szervezeti és Mőködési Szabályzat

Nyíregyházi Cantemus Kórus. Szervezeti és Mőködési Szabályzat Nyíregyházi Cantemus Kórus Szervezeti és Mőködési Szabályzat TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 4-5. oldal 1. A Szervezeti és Mőködési Szabályzat célja és hatálya 2. Az intézmény legfontosabb adatai

Részletesebben

Study tour: Europa Cantat Junior Bergen 2014

Study tour: Europa Cantat Junior Bergen 2014 Study tour: Europa Cantat Junior Bergen 2014 Idén június 30.-a és augusztus 6.-a között rendezték meg az Europa Cantat Junior 2014 Kórusfesztivált a norvégiai Bergen városában. A fesztiválon 800 énekes

Részletesebben

Az élő zene közösségformáló ereje

Az élő zene közösségformáló ereje Az élő zene közösségformáló ereje KULTÚRHÁZAK ÉJJEL-NAPPAL AZ ÉLŐ ZENE BŰVÖLETÉBEN SZAKMAI KONFERENCIA Polyák Albert, főigazgató 2016. március 1. Jelszavaink valának: haza és haladás Kölcsey Ferenc Fő

Részletesebben

30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, március 4. - Budapest, február 12. )

30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, március 4. - Budapest, február 12. ) 30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, 1928. március 4. - Budapest, 1989. február 12. ) Pászti Miklós I. Az évforduló alkalmából emlékezik a Pászti Miklós Vegyes Kórus alapító

Részletesebben

SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység

SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység OM azonosítója: 033665 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI

Részletesebben

Tao-támogatás a kultúráért TÁMOGASSA A MIRACULUM-AURIN KÓRUSCSALÁDOT, HOGY CÉGE ADÓKEDVEZMÉNYHEZ JUSSON! Befogadó szervezet:

Tao-támogatás a kultúráért TÁMOGASSA A MIRACULUM-AURIN KÓRUSCSALÁDOT, HOGY CÉGE ADÓKEDVEZMÉNYHEZ JUSSON! Befogadó szervezet: Tao-támogatás a kultúráért TÁMOGASSA A MIRACULUM-AURIN KÓRUSCSALÁDOT, HOGY CÉGE ADÓKEDVEZMÉNYHEZ JUSSON! Befogadó szervezet: Aurin és Miraculum Alapítvány Az alapítvány 2018. 08. 01-től közhasznú besorolást

Részletesebben

A MINŐSÍTÉSSEL NEM RENDELKEZŐ ZENEKAROK, ÉNEKKAROK ÉVI EMTV. SZERINTI MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSA

A MINŐSÍTÉSSEL NEM RENDELKEZŐ ZENEKAROK, ÉNEKKAROK ÉVI EMTV. SZERINTI MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSA 1 3415-01-0001/18 2 3415-01-0002/18 Osztrák-Magyar Haydn Zenekar Dunakeszi Szimfonikus Zenekar, Magyarország Göd Dunakeszi Az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar Emtv. szerinti 2018. évi működési A Dunakeszi

Részletesebben

Gödöllıi Szimfonikus Zenekar Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2008. ÉVRİL

Gödöllıi Szimfonikus Zenekar Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2008. ÉVRİL Gödöllıi Szimfonikus Zenekar Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2008. ÉVRİL A Gödöllıi Szimfonikus Zenekar Alapítványt a Pest Megyei Bíróság 12.Pk.60.255/2003/4. számú, 2003. aug. 21-én jogerıre emelkedett

Részletesebben

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Bevezetés A Muzsika Hídja Fesztivál Szervezőbizottsága 2015-ben is megrendezi a Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivált Budapesten 2015. július 25-26-án, első

Részletesebben

Intézmény neve:liszt Ferenc Zenei Alapfokú Mővészeti Iskola OM azonosítója: 039580

Intézmény neve:liszt Ferenc Zenei Alapfokú Mővészeti Iskola OM azonosítója: 039580 Különös közzétételi lista - Alapfokú mővészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 340/2001. (XII.17.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 340/2001. (XII.17.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 340/2001. (XII.17.) számú h a t á r o z a t a a 2002. évben Nyíregyházán megrendezésre kerülő jelentősebb rendezvények támogatásáról A Közgyűlés 1.) az 1. számú

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Vegyeskara és karnagya Vinczeffy Adrienne, A magyar zenéért, a magyar kultúráért

Berzsenyi Dániel Vegyeskara és karnagya Vinczeffy Adrienne, A magyar zenéért, a magyar kultúráért Berzsenyi Dániel Vegyeskara és karnagya Vinczeffy Adrienne, A magyar zenéért, a magyar kultúráért a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központja Zenei Tanszékének HangMűhelye és a JADA Kiadó

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Nyíregyházi Cantemus Kórus évi beszámolójának

ELŐTERJESZTÉS. A Nyíregyházi Cantemus Kórus évi beszámolójának NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA KULTURÁLIS OSZTÁLY 4400 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +3642524-524/535 E MAIL: KULTURAlIS@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: KULT- 36/2016.

Részletesebben

A Solti György Zeneiskola 2012/2013. tanév éves intézményi munkaterve

A Solti György Zeneiskola 2012/2013. tanév éves intézményi munkaterve A 2012/2013. tanév éves intézményi munkaterve Dátum Nap Óra Esemény Helyszín szeptember 5. szerda 10.00 Országos Konferencia Balassi Intézet szeptember 5-7 sze-p Órabeosztás és tanítás a tagozaton szeptember

Részletesebben

KOVÁSZNA MEGYE TANÁCSA KÜLKAPCSOLATOK TEVÉKENYSÉGI BESZÁMOLÓ 2011

KOVÁSZNA MEGYE TANÁCSA KÜLKAPCSOLATOK TEVÉKENYSÉGI BESZÁMOLÓ 2011 KOVÁSZNA MEGYE TANÁCSA KÜLKAPCSOLATOK TEVÉKENYSÉGI BESZÁMOLÓ 2011 KAPCSOLATAINK Magyarország Baranya Békés Heves Veszprém Zala Jász-Nagykun-Szolnok Csongrád Franciaország Svédország Maine-et-Loire Värmland

Részletesebben

Tisztelt Képviselı Testület!

Tisztelt Képviselı Testület! Csengey Gusztáv Általános Iskola 2170 Aszód, Csengey út 30. Ü.szám: /2009. Aszód Város Képviselı Testülete részére 2170 Aszód, Szabadság tér 9. Tisztelt Képviselı Testület! Az Aszódi Csengey Gusztáv Általános

Részletesebben

ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE

ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium - 2015/2016-os tanév ütemterve 1 ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE 1 Szo 2 V 3 H 4 K 5 Sz 6 Cs 7 P 8 Szo 9 V 10 H 11 K 12 Sz 13 Cs 14 P 15 Szo 16 V 17 H 18

Részletesebben

A rendezvény neve, jellege. szervezıje. Egyesülete Püspökladányi Határok nélkül Egyesület

A rendezvény neve, jellege. szervezıje. Egyesülete Püspökladányi Határok nélkül Egyesület A rendezvény ideje A rendezvény neve, jellege A rendezvény szervezıje A rendezvény helyszíne 2011. február 9. 90 éves a Vöröskereszt ifjúsági szervezete 2011. február 11. Látássérültek farsangi rendezvénye,

Részletesebben

Csata István szakmai önéletrajz

Csata István szakmai önéletrajz Csata István szakmai önéletrajz Név: Csata István Életkor: 32 Foglalkozás: zenész Hangszer: viola da gamba Email cím: csata.istvan@gmail.com 1984 június 19- én születtem Csíkszeredában. A csíkszeredai

Részletesebben

NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail.

NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail. NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail.com Szakmai beszámoló Hang-Játék-Zene Ismeretterjesztő élménykoncertek

Részletesebben

2016. augusztus. Havi bontásban intézményi munkaterv. Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium /2017-es tanév ütemterve 1 1 H 2 K.

2016. augusztus. Havi bontásban intézményi munkaterv. Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium /2017-es tanév ütemterve 1 1 H 2 K. Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium - 2016/2017-es tanév ütemterve 1 Havi bontásban intézményi munkaterv 1 H 2 K 3 Sz 4 Cs 5 P 6 Szo 7 V 8 H 9 K 10 Sz 11 Cs 12 P 13 Szo 14 V 15 H 16 K 17 Sz

Részletesebben

ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE

ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE 2015/2016. Helyi országos 1 Szo 2 V 3 H 4 K 5 Sz 6 Cs 7 P 8 Szo 9 V 10 H 11 K 12 Sz 13 Cs 14 P 15 Szo 16 V 17 H 18 K 19 Sz 20 Cs Ünnep 21 P 22 Szo 2015. augusztus 23 V 24

Részletesebben

DÉVAVÁNYA VÁROS RENDEZVÉNYTERVE 2016. DÉVAVÁNYA VÁROS 2016. ÉVI RENDEZVÉNYTERVE

DÉVAVÁNYA VÁROS RENDEZVÉNYTERVE 2016. DÉVAVÁNYA VÁROS 2016. ÉVI RENDEZVÉNYTERVE DÉVAVÁNYA VÁROS 2016. ÉVI RENDEZVÉNYTERVE 1 VÁROSI TÁRSADALMI ÜNNEPSÉGEK, MEGEMLÉKEZÉSEK IDŐPONT HELYSZÍN ÜNNEP JELLEGE KÖZREMŰKÖDŐK, FELELŐSÖK MÁRCIUS 15. 16 óra JÚNIUS 4. AUGUSZTUS 20. 15 óra OKTÓBER

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. -a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz-

ELŐTERJESZTÉS. -a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz- NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA KULTURÁLIS OSZTÁLY 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON:

Részletesebben

A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható.

A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Kodály Zoltán Mikor 1975-ben Nyíregyházán, a Kodály Zoltán Általános Iskolában kollégáimmal megkezdtük kórusnevelő munkánkat Kodály Zoltán szellemében,

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁS. 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁS. 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, OM azonosítója: 039985 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁS 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet 1. A pedagógusok iskolai végzettsége

Részletesebben

A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest.

A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest. A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest. Bevezetés III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivált a III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál Szervezőbizottság rendezi meg

Részletesebben

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti Iskola. [229/2012. (VIII.28.)Korm. rendelet,23 (1) bekezdés]

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti Iskola. [229/2012. (VIII.28.)Korm. rendelet,23 (1) bekezdés] Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti Iskola [229/2012. (VIII.28.)Korm. rendelet,23 (1) bekezdés] 1. a) Felvételi lehetőségről szóló tájékoztató Az iskola felvételit, tehetségvizsgálatot nem tart.

Részletesebben

Tarnóczy tanár úr tanítványa voltam. Kotschy András fizikus-akusztikus

Tarnóczy tanár úr tanítványa voltam. Kotschy András fizikus-akusztikus Tarnóczy tanár úr tanítványa voltam Kotschy András fizikus-akusztikus Kezdetek Kezdetek Baross Gábor és az ELTE Művészeti Együttese Benjamin Britten köszöntése Jelentkezés Tarnóczy Tamásnál, az MTA Akusztikai

Részletesebben

I F J Ú S Á G I F Ú V Ó S Z E N E K A R I A L A P Í T V Á N Y

I F J Ú S Á G I F Ú V Ó S Z E N E K A R I A L A P Í T V Á N Y SZ M J V Önkormányzata Mővelıdési Osztály 7100 Szekszárd, Béla tér 8. Majnay Gábor Osztályvezetı Úr részére Tisztelt Osztályvezetı Úr! Bemutatás: A zenekar 1988-ban alakult az akkori Liszt Ferenc Zeneiskola

Részletesebben

A MINŐSÍTÉSSEL NEM RENDELKEZŐ ZENEKAROK, ÉNEKKAROK ÉVI EMTV. SZERINTI MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSA

A MINŐSÍTÉSSEL NEM RENDELKEZŐ ZENEKAROK, ÉNEKKAROK ÉVI EMTV. SZERINTI MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSA A MINŐSÍTÉSSEL NEM RENDELKEZŐ ZENEKAROK, ÉNEKKAROK 2017. ÉVI EMTV. SZERINTI MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSA Sorszám 154.000.000 ) 1 3415-01-0001/17 Pécsi Férfikar Pécs A Pécsi Férfikar 2017. évi Emtv. szerinti működési

Részletesebben

A zene mindenkié! Koncertek 2011/2012 évad. Kodály Filharmónia évadnyitó hangverseny a Zene Világnapján 2011. október 1., 19.

A zene mindenkié! Koncertek 2011/2012 évad. Kodály Filharmónia évadnyitó hangverseny a Zene Világnapján 2011. október 1., 19. Somogyi-Tóth Dániel Kodály Filharmónia évadnyitó hangverseny a Zene Világnapján 2011. október 1., 19.30 Bartók terem W. A. Mozart: G-dúr vonósnégyes K.156 vonószenekari változat F. Schubert: 5 Menüett

Részletesebben

A Jászság Népi Együttes fellépései

A Jászság Népi Együttes fellépései Idıpont Helyszín Elıadás Belépı 2011. Február 26. /Szo./ 10.00 óra és 14.00 óra Országos Néptáncantológia Január 16. /Vas./ 16.00 Jászberény, Bercsényi út 11. Belvárosi Általános Iskola Sportcsarnok 2010.

Részletesebben

Igazgató művészeti vezető: Somogyi-Tóth Dániel. 2012/2013 évad BÉRLETI TÁJÉKOZTATÓ

Igazgató művészeti vezető: Somogyi-Tóth Dániel. 2012/2013 évad BÉRLETI TÁJÉKOZTATÓ Somogyi-Tóth Dániel Bényi Tibor Pad Zoltán Igazgató művészeti vezető: Somogyi-Tóth Dániel 2012/2013 évad logó I kodály filharmonikusok I vip communications BÉRLETI TÁJÉKOZTATÓ logó I kodály kórus I vip

Részletesebben

2015. évi rendezvénytervezet

2015. évi rendezvénytervezet 2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

K o n t r a s z t o k A. M. I. M u n k a t e r v e 2010-2011.

K o n t r a s z t o k A. M. I. M u n k a t e r v e 2010-2011. K o n t r a s z t o k A. M. I. M u n k a t e r v e 2010-2011. Megyei, regionális, és országos rendezvények és tanulmányi versenyek XIII. Országos Koncz János hegedűverseny Kovács Dénes emlékére A verseny

Részletesebben

Liszt Ferenc Pedagógus Kórus S z e k s z á r d Szent István tér 10. Tárgy: 2012.évi szakmai és pü. beszámoló. 2013.évi szakmai és pü. terv.

Liszt Ferenc Pedagógus Kórus S z e k s z á r d Szent István tér 10. Tárgy: 2012.évi szakmai és pü. beszámoló. 2013.évi szakmai és pü. terv. Liszt Ferenc Pedagógus Kórus S z e k s z á r d Szent István tér 10. Tárgy: 2012.évi szakmai és pü. beszámoló. 2013.évi szakmai és pü. terv. Majnay Gábor Mővelıdési és Sport Osztály Osztályvezetı úr részére

Részletesebben

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Dátum Feladat I. félév Szeptember 1. Első tanítási nap (1-6. 4 of. óra, 7-12. 5. óra szaktárgyi)

Részletesebben

REVIVE SZEGEDIN! ÚJHODJ MEG SZEGED! MUSICBRIDGE A ZENE HÍDJA

REVIVE SZEGEDIN! ÚJHODJ MEG SZEGED! MUSICBRIDGE A ZENE HÍDJA Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg REVIVE SZEGEDIN! ÚJHODJ MEG SZEGED! MUSICBRIDGE A ZENE HÍDJA Hangversenyek A

Részletesebben

2011/2012. Munkaszerződések előkészítése, meghosszabbítása Tanügyi nyomtatványok előkészítése. Aug Fővárosi zeneiskola igazgatói értekezlet

2011/2012. Munkaszerződések előkészítése, meghosszabbítása Tanügyi nyomtatványok előkészítése. Aug Fővárosi zeneiskola igazgatói értekezlet I n t é z m é n y i m u n k a t e r v 2011/2012 Aug. 22-tól Munkaszerződések előkészítése, meghosszabbítása Tanügyi nyomtatványok előkészítése Aug. 25. 9.00 Kerületi igazgatói értekezlet Aug. 29. 14.00

Részletesebben

Iskolai programterv ( as tanév) Szeptember

Iskolai programterv ( as tanév) Szeptember Iskolai programterv (2017-18-as tanév) Szeptember 1. péntek 8.00 Tanévnyitó ünnepség, osztályfőnöki órák 17.00 Szülői értekezlet 1.a és 1.z osztálynak 4. hétfő 16.00 Összevont szülői értekezlet 5. osztályoknak

Részletesebben

Majnay Gábor Osztályvezető úr részére Tárgy: Szakmai beszámoló 2015.évről

Majnay Gábor Osztályvezető úr részére Tárgy: Szakmai beszámoló 2015.évről SZEKSZÁRD MEGYE JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA Szekszárd Béla tér Tárgy: Szakmai beszámoló 2015.évről Kérésére az alábbiakban beszámolok a Liszt Ferenc Pedagógus Kórus Kiemelkedő Művészeti Együttes

Részletesebben

A Consort Zenei Alapítvány tevékenységének bemutatása

A Consort Zenei Alapítvány tevékenységének bemutatása CONSORT ZENEI ALAPÍTVÁNY P RO VERA ARTE 2600 Vác, Dombay u. 2. (30) 452 6579 consort@consort.hu www.consort.hu A Consort Zenei Alapítvány tevékenységének bemutatása A váci székhelyű Consort Zenei Alapítvány

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

Hagyomány az ünnepekben

Hagyomány az ünnepekben Balázs Gáspár-Emil Beszámoló a Bel Canto Művelődési Egyesület 2010-2011 es évi tevékenységéről Hagyomány az ünnepekben A Bel Canto Művelődési Egyesület együttesei a 2010-es év során a következő tevékenységeket

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 106/2004. (IV.21.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 106/2004. (IV.21.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 106/2004. (IV.21.) számú h a t á r o z a t a támogatási szerződések - közművelődési megállapodások megkötéséről A Közgyűlés - az 1-9. sz. mellékletben szereplő

Részletesebben

Egész nap TANÁRI ÉS OSZTÁLYFŐNÖKI FELKÉSZÜLÉS A TANÉVRE. Egész nap TANÁRI ÉS OSZTÁLYFŐNÖKI FELKÉSZÜLÉS A TANÉVRE

Egész nap TANÁRI ÉS OSZTÁLYFŐNÖKI FELKÉSZÜLÉS A TANÉVRE. Egész nap TANÁRI ÉS OSZTÁLYFŐNÖKI FELKÉSZÜLÉS A TANÉVRE 2017.-2018. ÉVES PROGRAM ÉS MUNKAREND 2017.08.21. h Egész nap TANÁRI ÉS OSZTÁLYFŐNÖKI FELKÉSZÜLÉS A TANÉVRE Egész nap VEZETŐI TERVEZÉS 2017.08.22. k Egész nap TANÁRI ÉS OSZTÁLYFŐNÖKI FELKÉSZÜLÉS A TANÉVRE

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

A Tanév rendje: Első tanítási nap: szeptember 01. csütörtök Utolsó tanítási nap: június 15. csütörtök Szünetek:

A Tanév rendje: Első tanítási nap: szeptember 01. csütörtök Utolsó tanítási nap: június 15. csütörtök Szünetek: A Tanév rendje: Első tanítási nap: szeptember 01. csütörtök Az 1. félév utolsó napja 2016. január 20. péntek Félévi értesítők kiadása: január 27. A második félév: február 1. szerda Utolsó tanítási nap:

Részletesebben

Diszkográfia. Szakmai előadások. Előadás Helyszín Időpont

Diszkográfia. Szakmai előadások. Előadás Helyszín Időpont Diszkográfia Kiadvány neve Megjelenés helye Év Zenetörténeti oktatási hangzóanyag CD: A köznevelési és felsőoktatási intézmények együttműködésének bővítése, összehangolása. Világok virága/ Flower of worlds.

Részletesebben

Anyakönyvek, munkatervek, tanmenetek, of.-i feladattervek leadása

Anyakönyvek, munkatervek, tanmenetek, of.-i feladattervek leadása augusztus 29. K 30. Sze 31. Cs szeptember 21 nap 1. 1. P 1-5. óra of.; szülői értekezlet 2.a 2.c 2.d 2. Szo 500. dicséret 3. V Templomnyitogató, Nyitott templom 5-8. évf. szülői ért., 16.15 kórus szülői

Részletesebben

Különös közzétételi listája

Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

Döntés - a évi kiemelt művészeti célok támogatására minősítéssel nem rendelkező zenekarok és énekkarok részére kiírt pályázat

Döntés - a évi kiemelt művészeti célok támogatására minősítéssel nem rendelkező zenekarok és énekkarok részére kiírt pályázat Döntés - a 2018. évi kiemelt művészeti célok támogatására minősítéssel nem rendelkező zenekarok és énekkarok részére kiírt pályázat Sorszám Pályázatszám, iktatószám Pályázó neve Székhely irányítószám,

Részletesebben

Döntés - a évi kiemelt művészeti célok támogatására minősítéssel nem rendelkező zenekarok és énekkarok részére kiírt pályázat

Döntés - a évi kiemelt művészeti célok támogatására minősítéssel nem rendelkező zenekarok és énekkarok részére kiírt pályázat Döntés - a 2018. évi kiemelt művészeti célok támogatására minősítéssel nem rendelkező zenekarok és énekkarok részére kiírt pályázat Sorszám Pályázatszám, iktatószám Pályázó neve Székhely irányítószám,

Részletesebben

Kérésére az alábbiakban beszámolok a Szekszárdi Liszt Ferenc Pedagógus Kórus 2014-ben végzett szakmai munkájáról.

Kérésére az alábbiakban beszámolok a Szekszárdi Liszt Ferenc Pedagógus Kórus 2014-ben végzett szakmai munkájáról. SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA Humán Osztály Majnay Gábor Osztályvezető úr részére Tárgy: Szakmai beszámoló 2014. évről Tisztelt Osztályvezető úr! Kérésére az alábbiakban beszámolok

Részletesebben

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai Az óvoda nyitva tartása: Az óvoda öt napos munkarenddel

Részletesebben

CALENDAR - Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium

CALENDAR - Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium augusztus 2017 2017.aug.29 09:00 Tanévnyitó nevelőtestületi értekezlet, utána osztályfőnöki értek 2017.aug.30 10:00 Tanári rekollekció. Közös Ebéd. 2017.aug.30 10:00 dr. Kovács András, a soproni katolikus

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez -

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE 4401 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-520; FAX: +36 42 524-521 E-MAIL: KULTALPOLG@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: KULT-17-1/2018. Ügyintéző

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2007. június 25-i ülésére Tárgy: Tájékoztató Zirc Város költségvetésében szereplő önkormányzati civil pályázati önerőalap 2007. évi

Részletesebben

Időpont Utazás helye Utazás célja Utazási mód. Költségek

Időpont Utazás helye Utazás célja Utazási mód. Költségek Időpont Utazás helye Utazás célja Utazási mód Költségek 2009. június 21-24. Poitiers/ részvétel a SESAME Regionális Fővárosok éves közgyűlésén 2009. július 9. Tuzla/Bosznia- Hercegovina részvétel Tuzla

Részletesebben

Szigetvári Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola

Szigetvári Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola Különös közzétételi lista [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 2016/17-es tanév 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához,

Részletesebben

116 ezer nézője volt a Kodály Filharmóniának

116 ezer nézője volt a Kodály Filharmóniának 116 ezer nézője volt a Kodály Filharmóniának Műfaji nyitottság, több fiataloknak szóló koncert és az előző évhez képest több bérletes jellemezte a Kodály Filharmónia együtteseinek 2014/15-ös évadát. Bár

Részletesebben

A közös éneklés varázsa Szabó Dénes karnaggyal Marik Sándor beszélget

A közös éneklés varázsa Szabó Dénes karnaggyal Marik Sándor beszélget A közös éneklés varázsa Szabó Dénes karnaggyal Marik Sándor beszélget Amikor beléptem a Kodály Zoltán Zenei Általános Iskola aulájába és körülnéztem, kis híján elállt a lélegzetem. Húsznál több nagyméretû

Részletesebben

Beszámoló a 2012/2013 Rotary évről. Rotary Club Kisvárda Elnök: Ragányné Poncsák Pálma

Beszámoló a 2012/2013 Rotary évről. Rotary Club Kisvárda Elnök: Ragányné Poncsák Pálma Beszámoló a 2012/2013 Rotary évről Rotary Club Kisvárda Elnök: Ragányné Poncsák Pálma Elnöki átadó 2012.06.21. kihelyezett ülés Színházi fesztiválon a régi és új Rotary kormányzókkal 2012. július Rövid

Részletesebben

Sopron Régió Programok 2016. május

Sopron Régió Programok 2016. május Régió Programok 2016. május i Múzeum Február 25 május 31. Törvényes törvénytelenség A Tel.: 99/311-327 Lábasház kommunista diktatúra sopronimuzeum@gmail.com Orsolya tér 5. Magyarországon című kiállítás

Részletesebben

2014/2015 tanév. Jelenleg a Dunaföldvári Alapfokú Művészeti Iskolában 8 pedagógus végzi a munkáját:

2014/2015 tanév. Jelenleg a Dunaföldvári Alapfokú Művészeti Iskolában 8 pedagógus végzi a munkáját: Dunaföldvári Bölcskei Madocsai Általános Iskola, Gimnázium és Szakiskola Dunaföldvári Alapfokú Művészeti Iskola 7020 Dunaföldvár, Templom u. 9. 75/541-247, Tel /Fax: 75/541-013 OM 201167 2014/2015 tanév

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2009. augusztus 27-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2009. augusztus 27-i ülésére Tárgy: Beszámoló a XXXIII. Békés-tarhosi Zenei Napok rendezvényeirıl Elıkészítette: Koszecz Sándor igazgató Békés Városi Kulturális Központ Véleményezı Kulturális és Sport bizottság bizottság: Sorszám:

Részletesebben

A Szekszárdi Waldorf Óvoda, általános Iskola és AMI Munkaterve 2015-2016. tanév

A Szekszárdi Waldorf Óvoda, általános Iskola és AMI Munkaterve 2015-2016. tanév A Szekszárdi Waldorf Óvoda, általános Iskola és AMI Munkaterve 2015-2016. tanév Dátum Tan. nap 2015.08.24 hétfő Tanévnyitó konferencia Intézményi Konferencia 2015.08.25. kedd Tanári Konferencia 2015.08.26.

Részletesebben

HAGYOMÁNYOK HÁZA BARÁTI KÖRE EGYESÜLET. 1011 Budapest, Corvin tér 8. 2011. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

HAGYOMÁNYOK HÁZA BARÁTI KÖRE EGYESÜLET. 1011 Budapest, Corvin tér 8. 2011. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE HAGYOMÁNYOK HÁZA BARÁTI KÖRE EGYESÜLET 1011 Budapest, Corvin tér 8. 2011. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Budapest, 2012. március 8. Dr. Halmos Béla elnök 1 A Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület közhasznúsági

Részletesebben

KÖZÉP-DUNÁNTÚL IDEGENFORGALMA január - december

KÖZÉP-DUNÁNTÚL IDEGENFORGALMA január - december Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága KÖZÉP-DUNÁNTÚL IDEGENFORGALMA 2007. január - december Veszprém, 2008. február Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatóság, 2008 Igazgató: Szemes

Részletesebben

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) év

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) év KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2008. év A tevékenység meghatározása 2008 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben