A Consort Zenei Alapítvány tevékenységének bemutatása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Consort Zenei Alapítvány tevékenységének bemutatása"

Átírás

1 CONSORT ZENEI ALAPÍTVÁNY P RO VERA ARTE 2600 Vác, Dombay u. 2. (30) consort@consort.hu A Consort Zenei Alapítvány tevékenységének bemutatása A váci székhelyű Consort Zenei Alapítvány 2003-ban jött létre elsősorban azzal a céllal, hogy kiemelkedő magyar zenei együttesek, művészek működését támogassa, hangversenyeket szervezzen, és hanglemezeket adjon ki. Az alapítvány tevékenységének fő profilját az ún. régizene területe (elsősorban a reneszánsz és barokk kor zenéje) alkotja. Az alapítvány elnöke Lachegyi Imre furulyaművész, a hazai régizenei élet jeles képviselője. Az alapítvány eddigi működése során mintegy 100 koncertet szervezett, valamint évről évre megrendezi a hazai kulturális élet egyik jelentős eseményének számító Börzsöny Barokk Napok régizenei fesztivált, amelynek jeles magyar művészek mellett olyan világhírű együttes is közreműködője volt, mint az angol Hilliard Ensemble és a London Baroque. A Consort Zenei Alapítvány Vác és környékének, a Dunakanyar és a Börzsöny térségének kulturális életében különösen aktív szerepet vállal, ebben a régióban szinte kizárólagosan képviseli a régizenét. Az alapítvány a modern zene területén is szerepet vállal: ezt bizonyítja a szintén évente megrendezésre kerülő ARBOS Jazz Estek sorozat, amely a kortárs improvizatív jazz legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit vonultatja fel. A Consort Zenei Alapítvány non-profit szervezet, működését kizárólag támogatásokból tudja biztosítani. Azért dolgozunk, hogy a valódi, magas művészi értékek újra a számukra méltó helyet foglalhassák el a kulturális életben. Eddigi rendezvényeink: június 8. Vác, Arcus Galéria A Sebastian Consort hangversenye július 26. Váci Világi Vigalom Vác, Irgalmas-kápolna A Sebastian Consort hangversenye, km. Anneke Boeke (Hollandia) augusztus 16. Pásztó, római katolikus templom A Sonora Hungarica Consort hangversenye október 5. Budapest, Budavári Szt. Mihály kápolna A Sebastian Consort hangversenye január 14. Budapest, Spinoza Ház A Sebastian Consort koncertje január 24. Budapest, Budavári Városháza Angol consortmuzsika a Sebastian Consort hangversenye, km. Jónás Krisztina (szoprán)

2 2004. január 25. Budapest, Budapesti Történeti Múzeum Itáliai barokk kamarazene a Sonora Hungarica Consort hangversenye, km. Károly Edit (szoprán) február 22. Vác, Bartók Béla Zeneiskola hangversenyterme A Sebastian Consort hangversenye, km. a Palestrina kórus március 7. Budapest, Nádor terem Angol reneszánsz consortmuzsika a Sonora Hungarica Consort hangversenye március 21. Budapest, Nádor-terem Orgonamuzsika blockflötékre német és angol szerzők művei - a Sebastian Consort és Jónás Krisztina hangversenye április 25. Budapest, Budapesti Történeti Múzeum Német és francia kamarazene a Sebastian Consort hangversenye május 30. Vác, Püspöki Palota Pünkösdi koncert km. a Sebastian Consort és a TeTraVersi Fuvolaquartet július 22. Váci Világi Vigalom Vác, Irgalmas-kápolna Bach és Vivaldi művei a Sebastian Consort hangversenye, km. Lachegyi Anna (cselló) Nógrádi Barokk Napok régizenei fesztivál 2004 Augusztus 11. Diósjenő, katolikus templom: a Sonora Hungarica Consort hangversenye Augusztus 12. Berkenye, katolikus templom: Szilvágyi Sándor gitárművész hangversenye Augusztus 13. Berkenye, katolikus templom: a Sebastian Consort hangversenye Augusztus 14. Nógrád, vár: Buda Ádám énekmondó estje Augusztus 15. Nógrád, katolikus templom: a Sonora Hungarica Consort hangversenye Barokk Hangversenyek a Dunakanyarban 2004 Szeptember 26. Nagymaros, katolikus templom: A Sebastian Consort hangversenye Október 26. Szentendre, Vujicsics Tihamér Zeneiskola: A Sebastian Consort hangversenye November 20. Vác, Bartók Béla Zeneiskola: A Sebastian Consort hangversenye, km. a Palestrina kórus Palota Koncertek Budapest, Károlyi Palota; Vác, Püspöki Palota, Közreműködött a Sonora Hungarica Consort és Károly Edit (szoprán) január 28. Magyarkanizsa (Szerbia), Művészetek Háza Angol reneszánsz és német barokk művek a Sebastian Consort hangversenye március 11. Budapest, Nádor Terem Német barokk művek a Sonora Hungarica Consort, km. Huszár Anita (alt) március 21. Vác, Bartók Béla Zeneiskola BACH 320 Ünnepi hangverseny Johann Sebastian Bach születésnapja tiszteletére április 16. Budapest, Budavári Városháza Bach und seine Zeit über alles a Sonora Hungarica Consort hangversenye Improvizációk és kompozíciók 2005 Vác, Bartók Béla Zeneiskola Április 21. Binder Károly (zongora) Improvizációk és kompozíciók Április 27. Szabados György (zongora)...valamivel, amiben nincsen halál 2

3 Május 13. Binder Károly Borbély Mihály duó 7 duets, hommage à Bartók Béla Nógrádi Barokk Napok régizenei fesztivál 2005 Augusztus 14. Nógrád, katolikus templom: a Sonora Hungarica Consort hangversenye Augusztus 16. Szendehely, katolikus templom: J. S. Bach: Jesu, meine Freude (motetta) Palestrina kórus Augusztus 18. Berkenye, katolikus templom: a Sonora Hungarica Consort hangversenye október 16. Szokolya, Református templom Egyházzenei hangverseny km. a Sebastian Consort február 19. Vác, Piarista Gimnázium Díszterme A Sebastian Consort hangversenye március 21. Vác, Bartók Béla Zeneiskola BACH 321 Ünnepi hangverseny Johann Sebastian Bach születésnapja tiszteletére Börzsöny Barokk Napok régizenei fesztivál 2006 Augusztus 12. Nógrád, katolikus templom: a Sonora Hungarica Consort hangversenye Augusztus 19. Szokolya, református templom: a Sonora Hungarica Consort hangversenye Augusztus 20. Berkenye, katolikus templom: a Sebastian Consort hangversenye október 6. Vác, Görög templom A Sebastian Consort koncertje október 29. Vác, Püspöki Palota díszterme Musica antiqua a Sebastian Consort hangversenye ARBOS Improvizatív Jazz Estek (Improvizációk és kompozíciók), 2006 Vác, Bartók Béla Zeneiskola November 8. Binder Károly (zongora) November 15. Szabados György (zongora) November 22. Dresch Mihály / Borbély Mihály Quartet (lemezbemutató koncert) december 1. Vác, Nagypréposti Palota Panis quem ego dabo a Sebastian Consort hangversenye február 14. Vác, Nagypréposti Palota Az ismeretlen Telemann a Sebastian Consort hangversenye február 17. Budapest, Kiscelli Múzeum Az ismeretlen Telemann a Sebastian Consort hangversenye március 21. Vác, Bartók Béla Zeneiskola BACH 322 Ünnepi hangverseny Johann Sebastian Bach születésnapja tiszteletére április 26. Vác, Nagypréposti Palota Kódexek zenéje a Sebastian Consort hangversenye május 19. Budapest, Kiscelli Múzeum Kódexek zenéje a Sebastian Consort hangversenye 3

4 IV. Börzsöny Barokk Napok régizenei fesztivál 2007 Augusztus 23. Szokolya, református templom: Sebastian Consort és Philipp György Augusztus 24. Nógrád, katolikus templom: Accord Quartet Augusztus 25. Szokolya, református templom: Sonora Hungarica Consort és Kiss Noémi Augusztus 26. Kismaros, ciszterci apátsági templom: Ábrahám Márta hegedűművész hangversenye Augusztus 27. Vác, Fehérek temploma: Zárókoncert The Hilliard Ensemble (Anglia) október 21. Nagymaros, katolikus templom Kódexek zenéje a Sebastian Consort hangversenye október 24. Vác, Nagypréposti Palota Vita nova, ars antiqua a Sebastian Consort hangversenye ARBOS Improvizatív Jazz Estek 2007 Vác, Bartók Béla Zeneiskola November 8. Új Dimenzió Műhely és Szabados György November 14. A XXI. század hangjai Aurora Borealis November 21. Binder-Borbéy duó November 28. Szabados György szólókoncert December 5. Vígh (FR)-Márkos-Mezei trió Advent a Kiscelli Múzeumban november 10. a Sebastian Consort hangversenye november 21. a Custos Consort hangversenye december 2. a Custos Viola da Gamba Consort hangversenye december 16. a Sonora Hungarica Consort hangversenye november 15. Vác, Bartók Béla Zeneiskola Zeneakadémisták koncertje december 14. Vác, Nagypréposti Palota Aliento Seráfico a Sonora Hungarica Consort hangversenye március 8. Vác, Nagypréposti Palota Musique de table a Sonora Hungarica Consort hangversenye március 17. Vác, Bartók Béla Zeneiskola BACH 323 Ünnepi hangverseny Johann Sebastian Bach születésnapja tiszteletére május 10. Vác, Nagypréposti Palota I Frutti dell Arte Barokk kamarazenei est V. Börzsöny Barokk Napok régizenei fesztivál 2008 Augusztus 26. Nógrád, katolikus templom: Accord Quartet és a Sonora Hungarica Consort Augusztus 27. Szokolya, református templom: Lachegyi Imre, Papp Dániel, Oláh Aino Augusztus 28. Berkenye, katolikus templom: Sebastian Consort Augusztus 29. Vác, Fehérek temploma: London Baroque (Anglia) november 21. Vác, Nagypréposti Palota Bergamasca régi és új korok muzsikája : Lachegyi Imre, Klenyán Csaba, Cs. Nagy Tamás, Lachegyi Anna 4

5 2009. január 30. Vác, Nagypréposti Palota Q & T J. C. Bach kvartettek, J. S. Bach triók: Papp Dániel, Lachegyi Imre, Cs. Nagy Tamás, Oláh Aino, Lachegyi Anna ARBOS Improvizatív Jazz Estek 2009 Vác, Bartók Béla Zeneiskola Március 3. Aurora Borealis Quartet Március 10. Binder Károly szólókoncert Március 17. Borbély Műhely: Hommage à Kodály lemezbemutató koncert március 16. Vác, Bartók Béla Zeneiskola BACH 324 Ünnepi hangverseny Johann Sebastian Bach születésnapja tiszteletére VI. Börzsöny Barokk Napok régizenei fesztivál 2009 Augusztus 24. Szokolya, református templom: Villő & Voces Æquales énekegyüttes Augusztus 25. Nagymaros, katolikus templom: Accord Quartet, Lachegyi Imre, Váczi Dániel Augusztus 26. Berkenye, katolikus templom: Sebastian Consort Augusztus 27. Vác, Piarista templom: Barokk mise tridenti rítusú szentmise keretében Kismaros, ciszterci apátsági templom: Ábrahám Márta & Ábrahám Consort Augusztus 28. Vác, Fehérek temploma: Szent Efrém Bizánci Férfikar Kísérőrendezvény: M. Győrffy Anikó ikonkiállítása ARBOS Jazz Estek 2009/II Vác, Bartók Béla Zeneiskola November 3. Oláh Kálmán Klenyán Csaba duó November 10. Lachegyi Máté szólókoncert November 12. Binder Károly Borbély Mihály duó November 17. Dresch Mihály Quartet december 4. Vác, Nagypréposti Palota Un viaggio barocco korabarokk és barokk kamarazenei est: Győri István, Lachegyi Imre, Szászvárosi Sándor március 18. Vác, Bartók Béla Zeneiskola BACH 325 Ünnepi hangverseny Johann Sebastian Bach születésnapja tiszteletére VII. Börzsöny Barokk Napok régizenei fesztivál 2010 Augusztus 24. Vác, Piarista templom: Barokk mise tridenti rítusú szentmise keretében Augusztus 25. Szokolya, református: Sebastian Consort Augusztus 26. Berkenye, katolikus templom: Sonora Hungarica Consort & Szigetvári Dávid Augusztus 27. Vác, Fehérek templom: Sonatores Pannoniæ barokk fúvósegyüttes december 11. Vác, Arcus Galéria Barokk MIX válogatás a Sonora Hungarica Consort lemezeiből (Sonora Hungarica Consort) március 21. Vác, Bartók Béla Zeneiskola BACH 326 Ünnepi hangverseny Juhann Sebastian Bach születésnapja tiszteletére Barokk kamarazenei estek (a Clubconcerttel közös rendezésben) Szentendre, Keresztelő Szent János plébániatemplom május 27. Angol, német és francia szerzők művei : Lachegyi Imre blockflöte, Győri István lant, Regős Júlia viola da gamba 5

6 2011. június 3. Itáliai és spanyol szerzők művei : Lachegyi Imre blockflöte, Dinyés Soma orgona, Szászvárosi Sándor viola da gamba június 10. Triók és triószonáták : Lachegyi Imre blockflöte, Papp Dániel hegedű, Oláh Aino csembaló VIII. Börzsöny Barokk Napok régizenei fesztivál 2011 Augusztus 23. Szokolya, református templom: Sebastian Consort Augusztus 24. Berkenye, katolikus templom: Lachegyi Imre, Papp Dániel, Oláh Aino Augusztus 25. Nógrád, katolikus templom: Voces Æquales Augusztus 26. Kismaros, ciszterci apátsági templom: Ábrahám Márta, Spányi Miklós, Scweigert György Augusztus 26. Magyarkút, Józsefvárosi Önkorm. Gyermeküdülő: Buda Ádám énekmondó Augusztus 27. Vác, Piarista templom: Barokk mise tridenti rítusú szentmise keretében Augusztus 27. Verőce, katolikus templom: Sonora Hungarica Consort ARBOS Jazz Estek 2011 In memoriam Szabados György Vác, Bartók Béla Zeneiskola November 22. Trio Afium November 29. Binder Károly szólókoncert (közreműködik: Lachegyi Máté) December 6. Voice & Bass duó (Lakatos Ágnes, Csuhaj-Barna Tibor) március 2. Szentendre, Vujicsics Tihamér Zeneiskola Georg Philipp Telemann: Triók lemezbemutató koncert (Lachegyi Imre, Papp Dániel, Oláh Aino, Szászvárosi Sándor) március 14. Vác, Credo-ház Georg Philipp Telemann: Triók lemezbemutató koncert (Lachegyi Imre, Papp Dániel, Oláh Aino, Szászvárosi Sándor) március 21. Vác, Bartók Béla Zeneiskola BACH 327 Ünnepi hangverseny Juhann Sebastian Bach születésnapja tiszteletére 6

A Consort Zenei Alapítvány közhasznúsági jelentése

A Consort Zenei Alapítvány közhasznúsági jelentése A Consort Zenei Alapítvány közhasznúsági jelentése 2011. évre CONSORT ZENEI ALAPÍTVÁNY 1. Az Alapítvány adatai Az alapítvány nyilvántartási száma: AM 2417 Az alapítvány neve: Consort Zenei Alapítvány Az

Részletesebben

Börzsöny barokk napok Hangversenyek hegyek között

Börzsöny barokk napok Hangversenyek hegyek között VII. 2010. augusztus 24-27. 7th Börzsöny Baroque Days early music festival for information in English visit: Börzsöny barokk napok Hangversenyek hegyek között VII. Börzsöny barokk napok Köszöntó Idén hetedik

Részletesebben

Börzsöny barokk napok Hangversenyek hegyek között

Börzsöny barokk napok Hangversenyek hegyek között V. 2008. augusztus 26-29. Programfüzet Programme guide to 5th Börzsöny Baroque Days Börzsöny barokk napok Hangversenyek hegyek között A fesztivál fo fellépoje: LONDON BAROQUE (ANGLIA) V. Börzsöny barokk

Részletesebben

Kelenföldi. Barokk Esték. 20. évad. J.S.Bach. Kelenföldi Református Templom Budapest Xl. kerület, Október 23. utca 5.

Kelenföldi. Barokk Esték. 20. évad. J.S.Bach. Kelenföldi Református Templom Budapest Xl. kerület, Október 23. utca 5. Kelenföldi Barokk Esték 20. évad 2019 Kelenföldi Református Templom Budapest Xl. kerület, Október 23. utca 5. J.S.Bach Balog Endre csellómûvész Ábrahám Márta hegedûmûvész Ábrahám Consort Ella István orgonamûvész

Részletesebben

Börzsöny barokk napok Hangversenyek hegyek között

Börzsöny barokk napok Hangversenyek hegyek között VI. 2009. augusztus 24-28. Programfüzet Programme guide to 6th Börzsöny Baroque Days Börzsöny barokk napok Hangversenyek hegyek között VI. Börzsöny barokk napok www.borzsonybarokk.hu A programok a Szent

Részletesebben

Csata István szakmai önéletrajz

Csata István szakmai önéletrajz Csata István szakmai önéletrajz Név: Csata István Életkor: 32 Foglalkozás: zenész Hangszer: viola da gamba Email cím: csata.istvan@gmail.com 1984 június 19- én születtem Csíkszeredában. A csíkszeredai

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 32. Régi Zenei Napokról

Szakmai beszámoló a 32. Régi Zenei Napokról Szakmai beszámoló a 32. Régi Zenei Napokról Magyarország legrégebben alapított historikus zenei fesztiválja 32. alkalommal került megrendezésre Fertőd-Eszterházán, 2016. június 25. és július 2. között,

Részletesebben

A L I E N T O S E R Á F I C O. Baroque Chamber Music from Italy & Spain

A L I E N T O S E R Á F I C O. Baroque Chamber Music from Italy & Spain A L I E N T O S E R Á F I C O Baroque Chamber Music from Italy & Spain 1 Előadók Sonora Hungarica Consort Lachegyi Imre blockflöte Eredics Salamon blockflöte Károly Edit szoprán Patay Péter - kontratenor

Részletesebben

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között

Részletesebben

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82.

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82. Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82. Tisztelt Kuratórium! Tárgy: A 7. Con Spirito Egyházzenei Fesztivál megrendezésére szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3707/12072 A Filharmónia

Részletesebben

RÉGI ZENE NAP A BARTÓK KONZIBAN. Johann Jacob FROBERGER ( ) emlékére, halálának 350. évfordulója. alkalmából

RÉGI ZENE NAP A BARTÓK KONZIBAN. Johann Jacob FROBERGER ( ) emlékére, halálának 350. évfordulója. alkalmából RÉGI ZENE NAP A BARTÓK KONZIBAN 2017. március 17-én, pénteken 10.00 és 16.00 óra között Johann Jacob FROBERGER (1616-1667) emlékére, halálának 350. évfordulója alkalmából a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium

Részletesebben

I. KORCSOPORT KECSKEMÉTI KODÁLY ZOLTÁN ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

I. KORCSOPORT KECSKEMÉTI KODÁLY ZOLTÁN ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA I. KORCSOPORT KECSKEMÉTI KODÁLY ZOLTÁN ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA GERHÁT DOMONKOS, MÓDRA ANDOR, SZABÓ ÁKOS SÁNDOR, UHLJÁR BALÁZS TANÁR: PALOTÁS

Részletesebben

A III. Országos Jazz-zenei Verseny eredményei december 8-9.

A III. Országos Jazz-zenei Verseny eredményei december 8-9. A III. Országos Jazz-zenei Verseny eredményei 2017. december 8-9. Kategória: Jazz hangszeres szólista Papp Márton (szaxofon) különdíj (előadói) Felkészítő tanár: Molnár Pál Kecskeméti M. Bodon Pál AMI

Részletesebben

SZÍNHÁZ RENDEZVÉNY KONCERT KÖNYV

SZÍNHÁZ RENDEZVÉNY KONCERT KÖNYV 2016. június-július Az önkormányzat havi programajánlója SZÍNHÁZ RENDEZVÉNY KONCERT KÖNYV Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház Kálmán Imre Kulturális Központ Siófok,

Részletesebben

Héttorony Fesztivál. Szabadka Városháza és Népkör november 6.

Héttorony Fesztivál. Szabadka Városháza és Népkör november 6. 2013. november 6. Szabadka Városháza és Népkör 16.00 Kiállítás megnyitó: Sevillai Magyar Pavilon / Népkör Galéria 16.30 Építészeti kerekasztal: Vajdasági magyar építészet kihívásai. Kerekasztalt vezeti:

Részletesebben

Bükki Művészeti Napok Barokk Fesztivál 2016

Bükki Művészeti Napok Barokk Fesztivál 2016 Bükki Művészeti Napok Barokk Fesztivál 2016 Ebben az évben harmadszor rendeztük meg ezt a fesztivált 2016. június 30. július 3. között, aminek programja kiválóan illeszkedik Egerhez, a szép barokk városhoz

Részletesebben

FOTOHÓNAP. MKKI, Pozsony. A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre, kiemelkedő művész meghívására) Sor - szá m

FOTOHÓNAP. MKKI, Pozsony. A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre, kiemelkedő művész meghívására) Sor - szá m MKKI, Pozsony Sor - szá m Dátum A program megnevezése A program jellege /típusa (pl. tudomány, képzőmű-vészet, zene, film) A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre,

Részletesebben

2015. évi rendezvénytervezet

2015. évi rendezvénytervezet 2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

SZENT GELLÉRT FESZTIVÁL SZEGED

SZENT GELLÉRT FESZTIVÁL SZEGED SZENT GELLÉRT FESZTIVÁL SZEGED 2015. szeptember 21 27. NEMZETKÖZI KOMOLYZENEI FESZTIVÁL www.szentgellertfesztival.hu 2015. SZEPTEMBER 21. (HÉTFŐ) ZENE ÉS TUDOMÁNY ELŐADÁSOK 17 00 Gál Ferenc Főiskola Klebelsberg

Részletesebben

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele 49. hét 2017. december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája Kultúrpart-advent Kárpát-medencei folklór és kortárs költészet sok-sok zenével minden

Részletesebben

Támogatási összeg (Ft)

Támogatási összeg (Ft) 1. Pécsi Férfikar Pécs Bartók Béla Férfikar részvétele az III. Isztambuli Nemzetközi Kórusversenyen és fesztiválon Isztambul 900 000 2. Budapesti Vonósok a Budapest XI.ker Budapesti Vonósok külföldi Olaszország/

Részletesebben

Kelenföldi Barokk Esték - 2015

Kelenföldi Barokk Esték - 2015 Kelenföldi Barokk Esték - 2015 1685-1750 1750 születésének 330. évében a Kelenföldi Református Templomban Budapest Xl.ker., Október huszonharmadika u. 5. Soós Gábor orgonamûvész Vadász Attila orgonamûvész

Részletesebben

Különös közzétételi lista- Alapfokú művészetoktatási Intézmények / 11/1994. 8 VI.8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet/

Különös közzétételi lista- Alapfokú művészetoktatási Intézmények / 11/1994. 8 VI.8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet/ Különös közzétételi lista- Alapfokú művészetoktatási Intézmények / 11/1994. 8 VI.8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet/ 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

jegykínálat április 27-től

jegykínálat április 27-től jegykínálat 2018. április 27-től 2018-as koncertek 2018.04.27. 19.00 Solti Terem In Medias Brass Quintet és Bazsinka Zsuzsanna 1 2018.05.04. 19.30 Nagyterem A táncház napja 1 600 Ft 2018.05.05. 10.00 I.

Részletesebben

Börzsöny Barokk napok

Börzsöny Barokk napok Börzsöny Barokk napok programismertetõ / programme guide börzsöny baroque days Hangversenyek hegyek között fõ fellépõ: Major performer: 2007. augusztus 23-27. Vác-Szokolya-Nógrád-Kismaros A természet és

Részletesebben

A 21. Budapesti Bach-hét részletes programja A 21. Budapesti Bach-hét eseménysorozatát hivatalosan június 7-én hétfőn 19 órakor nyitjuk meg.

A 21. Budapesti Bach-hét részletes programja A 21. Budapesti Bach-hét eseménysorozatát hivatalosan június 7-én hétfőn 19 órakor nyitjuk meg. A 21. Budapesti Bach-hét részletes programja A 21. Budapesti Bach-hét eseménysorozatát hivatalosan 2010. június 7-én hétfőn 19 órakor nyitjuk meg. 2010. június 6, vasárnap 19 óra Kórusmuzsika Chormusik

Részletesebben

IV. Kodály Zoltán Zongoraverseny I. korcsoport

IV. Kodály Zoltán Zongoraverseny I. korcsoport IV. Kodály Zoltán Zongoraverseny I. korcsoport Ssz. DÍJ NÉV TANÁR 1. DICSÉRET BORS LUCA ZENE NAGY ÉVA CECÍLIA 2. DICSÉRET DINYÉS MÁTÉ HUBAY JENŐ ZENE KAUTSKY RITA 3. DICSÉRET 4. DICSÉRET 5. DICSÉRET 6.

Részletesebben

I n t é z m é n y i m u n k a t e r v

I n t é z m é n y i m u n k a t e r v I n t é z m é n y i m u n k a t e r v 2009/2010. tanév Aug. 24-tıl Munkaszerzıdések elıkészítése, meghosszabbítása Tanügyi nyomtatványok elıkészítése Aug. 27. 9.00 Kerületi igazgatói értekezlet Aug. 28.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Költségvetési és Gazdasági Bizottság március 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Költségvetési és Gazdasági Bizottság március 16-i ülésére Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Költségvetési és Gazdasági Bizottsága Szám: 483-2/2205. ELŐTERJESZTÉS a Költségvetési és Gazdasági Bizottság 2005. március 16-i ülésére Tárgy: A Művészetek Háza önrész

Részletesebben

Adventi. 2011. november 26 2012. január 7.

Adventi. 2011. november 26 2012. január 7. Adventi programfüzet 2011. november 26 2012. január 7. Jégpálya, karácsonyi vásár, betlehem élő állatokkal, Mikulás a főtéren, Papp Rita, LOLA, Auth Csilla, hangversenyek, kiállítások, rockkarácsony, táncház,

Részletesebben

Minden nap reggel 6 órakor hajnali mise a Bazilikában utána agape (szeretetvendégség).

Minden nap reggel 6 órakor hajnali mise a Bazilikában utána agape (szeretetvendégség). Pécsi Advent Info Állandó programok a Pécsi Advent ideje alatt Minden nap reggel 6 órakor hajnali mise a Bazilikában utána agape (szeretetvendégség). Hétfõtõl szombatig este 6 órakor szentmise a Székesegyház

Részletesebben

Támogatás kedvezményezettjének neve Támogatás célja Támogatás összege (Ft) támogatása

Támogatás kedvezményezettjének neve Támogatás célja Támogatás összege (Ft) támogatása A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2003. évi XXIV. törvény 5.

Részletesebben

Sopron Régió Programok 2015. november

Sopron Régió Programok 2015. november Régió Programok 2015. november Eszterháza Kutató és Mester és művész Gráf Gyula Széchenyi István Fesztiválközpont asztalos és Nagy László fafaragó Október 2 nov. 15. Nagycenk Emlékmúzeum Tel.: 99/360-023

Részletesebben

NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail.

NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail. NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail.com Szakmai beszámoló Hang-Játék-Zene Ismeretterjesztő élménykoncertek

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 18-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 18-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-221/2016. ELŐTERJESZTÉS A Kulturális Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2016. május 18-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. Név: Dénes Anna-Júlia, született: Csép Anna-Júlia. Születtem: 1983 szeptember 25, Kolozsvár. Lakcím: Kolozsvár, Decebal u.

Szakmai önéletrajz. Név: Dénes Anna-Júlia, született: Csép Anna-Júlia. Születtem: 1983 szeptember 25, Kolozsvár. Lakcím: Kolozsvár, Decebal u. Szakmai önéletrajz Név: Dénes Anna-Júlia, született: Csép Anna-Júlia Születtem: 1983 szeptember 25, Kolozsvár Lakcím: Kolozsvár, Decebal u.72/3 Telefon: 0743405426 E-mail: annna83@yahoo.com Foglalkozásom:

Részletesebben

Akikre büszkék vagyunk - és leszünk

Akikre büszkék vagyunk - és leszünk A tudás elismerése A legjobb úgy kezdeni egy évet, hogy mérleget vonunk az előzőről, s aki gyengébb, jobb teljesítményre sarkalljuk, aki kiváló teljesítményt nyújtott, kitüntetjük. A kőbányai diákoknak

Részletesebben

A győri főiskolai évek mellett játszott a Kisfaludy Színház zenekarában, ill. a Győri Filharmonikus Zenekarban.

A győri főiskolai évek mellett játszott a Kisfaludy Színház zenekarában, ill. a Győri Filharmonikus Zenekarban. Bokor György Zenei tanulmányait Szentendrén (Zeneiskola), Budapesten (István Gimnázium Szimfonikus Zenekara), a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán,

Részletesebben

24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK

24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK CSAPAT EREDMÉNYEK: 24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG 2017. MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK I. korcsoport LÁNY: (4 csapat) 1. Szent Imre Kat. Ált. Iskola Kecskemét 2. Szent Imre Balassagyarmat

Részletesebben

VENDÉGSÉGBEN A FUGA-BAN

VENDÉGSÉGBEN A FUGA-BAN DITTRICHNÉ VAJTAI ZSUZSÁNNA VENDÉGSÉGBEN A FUGA-BAN Puskás Levente szaxofon és Váradi Judit zongora hangversenye magyar zeneszerzők műveiből A két művész több mint egy évtizede játszik együtt. 2015-ben

Részletesebben

A Gárdonyi Kórus 2012. évi megvalósított szakmai tevékenységének bemutatása

A Gárdonyi Kórus 2012. évi megvalósított szakmai tevékenységének bemutatása A Gárdonyi Kórus 2012. évi megvalósított szakmai tevékenységének bemutatása A Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes 1994-ben alakult. Az énekkart Nagytisztelető Lemle Zoltán Csokonai Vitéz Mihály

Részletesebben

Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő. Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI.

Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő. Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI. TERÜLETI TOLLASLABDA DIÁKOLIMPIA i Batthyány Sportiskolai 2015.02.07. Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI. korcsoport

Részletesebben

Kosza Ágnes és Lászlóffy Réka

Kosza Ágnes és Lászlóffy Réka Kosza Ágnes és Lászlóffy Réka Communitas Alkotói Ösztöndíj 2010-2011 Leckehangverseny-körút Időutazás a zene világában 2011 Bartók-év Ismerjük meg értékeinket Beszámoló A 2010-es év a nyertes pályázatunk

Részletesebben

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szeged Városi Kórusegyesület tisztelettel meghívja Önt Kodály Zoltán születésének 135. és halálának

Részletesebben

A Vujicsics Tihamér AMI programterve a 2014-'15-ös tanévre

A Vujicsics Tihamér AMI programterve a 2014-'15-ös tanévre szeptember augusztus A Vujicsics Tihamér AMI programterve a 2014-'15-ös tanévre hó nap óra téma helyszín felelős 25. hétfő 11.00 zongora tanszaki értekezlet Oltai terem 25. hétfő 14.00 rézfúvó-ütő tanszaki

Részletesebben

A Solti György Zeneiskola 2012/2013. tanév éves intézményi munkaterve

A Solti György Zeneiskola 2012/2013. tanév éves intézményi munkaterve A 2012/2013. tanév éves intézményi munkaterve Dátum Nap Óra Esemény Helyszín szeptember 5. szerda 10.00 Országos Konferencia Balassi Intézet szeptember 5-7 sze-p Órabeosztás és tanítás a tagozaton szeptember

Részletesebben

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14 KLAZZ koncert A hazai jazzélet sztárjai Babos Gyula, Borbély Mihály, Berki Tamás, Balázs Elemér, Barcza Horváth József, Dés László, Fekete-Kovács Kornél, Horváth Kornél, Kaltenecker Zsolt, Lantos Zoltán,

Részletesebben

21. K.I.D.S. KUPA FIÚ és LEÁNY TORNÁSZBAJNOKSÁG Budapest III-IV. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

21. K.I.D.S. KUPA FIÚ és LEÁNY TORNÁSZBAJNOKSÁG Budapest III-IV. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Szentendre Szent András Katolikus Általános Iskola "A" 45,800 1 46,300 1 47,350 1 139,450 2 Szentendre Szent András Katolikus Általános Iskola "B" 42,500 2 43,100 2 44,950 3 130,550

Részletesebben

2017. augusztus 25. péntek

2017. augusztus 25. péntek ARCUS TEMPORUM XIII PANNONHALMI MŰVÉSZETI FESZTIVÁL 2017. AUGUSZTUS 25 27. 2017. augusztus 25. péntek 01 IMÁDSÁG Vesperás Időpont: 18:40 19:25 02 ZENE Megdicsőült éj A Concerto Budapest és Rost Andrea

Részletesebben

A Kocsis Albert Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola 2016/2017 tanévének Munkaterve

A Kocsis Albert Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola 2016/2017 tanévének Munkaterve A Kocsis Albert Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola 2016/2017 tanévének Munkaterve Készítette: Hargitai Géza igazgató Tartalom 1. A tanév legfontosabb időpontjai... 2 2. Tanítási szünetek... 3 3. Telephelyeink:...

Részletesebben

Bartók Béla Zeneiskola AMI 2600 Vác, Konstantin tér 8. Tel./fax: 27/

Bartók Béla Zeneiskola AMI 2600 Vác, Konstantin tér 8. Tel./fax: 27/ A VIII. ORSZÁGOS BARTÓK BÉLA HEGEDŰ-DUÓ VERSENY EREDMÉNYEI I. korcsoport : A zsűri nem adott ki helyezést. Különdíjas: Kiss Imola Villő - Choi Yae Won - Farkas Ferenc Műv. Isk. Sárospatak Felkészítő tanár:

Részletesebben

Különös közzétételi lista (alapfokú művészetoktatási intézmények részére)

Különös közzétételi lista (alapfokú művészetoktatási intézmények részére) Különös közzétételi lista (alapfokú művészetoktatási intézmények részére) Jogszabályi háttér: 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. sz. melléklete Az intézmény neve: Frédéric Chopin Zeneiskola Címe: 2100

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET május 15-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET május 15-i ülésére Budapest Főváros I. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám:97/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. május 15-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A 2013. évi kulturális tevékenységek

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum NÉPSZERŰ ZENEI ESTÉK BÉRLET

Új Szöveges dokumentum NÉPSZERŰ ZENEI ESTÉK BÉRLET NÉPSZERŰ ZENEI ESTÉK BÉRLET 2007. október 15. 19.00 Mozart: Varázsfuvola-nyitány Mozart: A-dúr zongoraverseny K.488 Schumann: III. (Esz-dúr) Rajnai szimfónia Szegedi Szimfonikus Zenekar Zongora: Kassai

Részletesebben

2018/2019. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel

2018/2019. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel 2018/2019 Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel DEZ 2018/2019 KÜLÖNÖS NYILVÁNOS KÖZZÉTÉTEL 2018/2019 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT

A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT HELYSZÍN PROGRAM ÉRINTETTEK KÖRE FELELŐS AUGUSZTUS 27. hétfő 14.00 Tanszakvezetői értekezlet k 28. kedd 14.00 Alakuló

Részletesebben

Intézmény neve:liszt Ferenc Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM azonosítója: 039580

Intézmény neve:liszt Ferenc Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM azonosítója: 039580 Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

Felvételi vizsgarend a 2014/15-ös tanévre

Felvételi vizsgarend a 2014/15-ös tanévre 2014 Felvételi rend a 2014/15-ös tanévre A napja Időpontja Tanszék Szakirány Képzés Tantárgy A helyszíne Vizsgáztató Regisztráció ideje, helye Megjegyzés június 23 hétfő 9.00 Egyházzene Kóruskarnagy, Orgonaművész

Részletesebben

2014/2015. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel

2014/2015. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel 2014/2015 Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel DEZ 2014/2015 KÜLÖNÖS NYILVÁNOS KÖZZÉTÉTEL 2014/2015 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

TMÁMKhírlevél 2009/JANUÁR ÚJ ÉVBEN ÚJ HELYEN. A PÁRBESZÉD EREJÉVEL www.tmamk.hu III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM SZÍNEK NÉLKÜL RÖVIDEBBEN

TMÁMKhírlevél 2009/JANUÁR ÚJ ÉVBEN ÚJ HELYEN. A PÁRBESZÉD EREJÉVEL www.tmamk.hu III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM SZÍNEK NÉLKÜL RÖVIDEBBEN TMÁMKhírlevél A PÁRBESZÉD EREJÉVEL www.tmamk.hu III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Sütő Károly: Víziók III. (XX. Amator Artium Tolna Megyei Tárlat a TMÁMK különdíjasa) SZÍNEK NÉLKÜL RÖVIDEBBEN Mikorra Hírlevelünk idei

Részletesebben

Öt Templom A D V E N T 2015. 11. 27 12. 28. G y ô r - Ú j v á r o s

Öt Templom A D V E N T 2015. 11. 27 12. 28. G y ô r - Ú j v á r o s Öt Templom A D V E N T 2015. 11. 27 12. 28. G y ô r - Ú j v á r o s A zsidó - keresztény kultúra európai civilizációnk lényege, nélküle még az európai ateizmus sem létezne. E három őselem vívódása és elfogadása

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. május 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. május 14-i ülésére Iktató szám: Sz-245/2014. Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. május 14-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A 2014. évi kulturális

Részletesebben

XXXII. Kodály Mővészeti Fesztivál beszámoló (2012. 12. 08. és 2012. 12. 16.)

XXXII. Kodály Mővészeti Fesztivál beszámoló (2012. 12. 08. és 2012. 12. 16.) XXXII. Kodály Mővészeti Fesztivál beszámoló (2012. 12. 08. és 2012. 12. 16.) A 2012. évi Kodály Mővészeti Fesztivált Kodály Zoltán születésnapja (december 16.) köré szerveztük, a Mester születésének 130.

Részletesebben

A szeretettel hív és vár mindenkit 2010. október 2-i rendezvényére SZÜRETI FELVONULÁS és TÁNCDÉLUTÁN FELVONULÁS Gyülekezés: 13.45 Szent István tér Útvonal: Szent István tér - Dózsa György u. - Hősök tere

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

AUGUSZTUS. 08. 27. 15.00 Igazgatói tanévnyitó (kerületi) (Önkormányzat, Flamenco)

AUGUSZTUS. 08. 27. 15.00 Igazgatói tanévnyitó (kerületi) (Önkormányzat, Flamenco) 1 AUGUSZTUS 08. 25. 10.00 Vezetőségi értekezlet igazgató 08. 25. 9.00 Pótvizsgák - Közismeret írásbeli Oláh Erna igh. 08. 26. 10.00 Pótvizsgák - szolfézs, zeneelmélet, kötelező zongora 08. 27. 15.00 Igazgatói

Részletesebben

ÉLŐZENEI PRODUKCIÓK BESZÁMOLÓ BETÉTLAPJA

ÉLŐZENEI PRODUKCIÓK BESZÁMOLÓ BETÉTLAPJA NEMZETI KULTURÁLIS ALAP Zeneművészet Kollégiuma Pályázati azonosító: 3033/04465 ÉLŐZENEI PRODUKCIÓK BESZÁMOLÓ BETÉTLAPJA 1. A MEGVALÓSULT PROGRAM MEGNEVEZÉSE Komolyzenei hangversenysorozat az év egyházi

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Kovács Gábor, PhD

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Kovács Gábor, PhD SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Kovács Gábor, PhD Személyes adatok Tanulmányok Születési hely, idő: Pécs, 1966. szeptember. 10. Lakcím: 6791, Cseresznye u. 10. Tel +3662 449486; +3620 9592658 email: kovacsg@jgypk.u-szeged.hu

Részletesebben

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának KÉPZÉSI TERVE 1. A doktori képzés szerkezete

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának KÉPZÉSI TERVE 1. A doktori képzés szerkezete A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának KÉPZÉSI TERVE 1. A doktori képzés szerkezete A képzési terv az EDT által elfogadott kredithálók szerinti tantervi programra épül. A képzés a DLA

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 4. rész A Zeneiskola Helyi Tanterve

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 4. rész A Zeneiskola Helyi Tanterve Ádám Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Zeneiskola és Szakiskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 4. rész A Zeneiskola Helyi Tanterve Az Ádám Jenő Zeneiskola és Szakiskola Helyi Tantervét a nevelőtestület és

Részletesebben

Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb. Váci Szimfonikus Zenekar közös műsora

Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb. Váci Szimfonikus Zenekar közös műsora Polgármesteri Iroda Támogatási szerződések nyilvánosságra hozatala Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb Csekovszky Árpád Művészeti Közalapítvány Erdős Renée Ház Muzeális

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 Bejutók a döntőbe A döntő helyszínének címei és a bejutás ponthatárai a dokumentum végén láthatóak. Város Iskolanév Osztály Kategória Név Helyszín Bagamér

Részletesebben

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények- [11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet]

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények- [11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet] Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények- [11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

Órabeosztás és szülői értekezlet

Órabeosztás és szülői értekezlet Órabeosztás és szülői értekezlet Antal Gábor (Rézfúvós) Bartók Béla AMI Borst terem szept. 01. (csütörtök) 16.00-18.00 Szülői értekezlet Ádám Mariann (hegedű) Diadal úti Ált. Isk. 212. szept. 01. (csütörtök)

Részletesebben

XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, 2014. november 21-23.

XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, 2014. november 21-23. XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, 2014. november 21-23. Díjazottak: I. korcsoport I.díj: Jeong Jin Seok Prehoffer Júlia Szombathelyi Bartók Béla Zenei AMI tanára: Pálköviné Békefi Cecília

Részletesebben

OM Szám Tanszak Tanár

OM Szám Tanszak Tanár OM Szám Tanszak Tanár 72072667301 brácsa Ludmány Emil 73000204236 cselló Balla Ferenc 72915406983 cselló Héráné Kis Andrea 72996093096 cselló Héráné Kis Andrea 73062220820 cselló Héráné Kis Andrea 72898417118

Részletesebben

INGYENES KÜLÖNSZÁM. parton! Érdi Tamás

INGYENES KÜLÖNSZÁM. parton! Érdi Tamás 2017. 10. www.papageno.hu INGYENES KÜLÖNSZÁM parton! Érdi Tamás Ha valaki sétált már nyárestéken a Balaton partján, vagy üldö Impresszum A TEHETSÉG BENNED VAN! MOL TEHETSÉGTÁMOGATÓ TÓ PROGRAM Az Új Európa

Részletesebben

WEINER NYILT NAPOK- WEINER SZÓLAMAI: 2014. NOVEMBER 10-11. Helyszín: Neszmélyi út 30. (a részletes program már letölthető a honlapunkról)

WEINER NYILT NAPOK- WEINER SZÓLAMAI: 2014. NOVEMBER 10-11. Helyszín: Neszmélyi út 30. (a részletes program már letölthető a honlapunkról) Szakközépiskolai felvételi tájékoztató a 2015/2016-ös tanévre A WEINER LEÓ ZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA AZ ORSZÁG EGYETLEN PRÍMA PRIMISSIMA DÍJAS ISKOLÁJA! 2011. december

Részletesebben

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények- [11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet]

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények- [11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet] Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények- [11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet] 1. A ok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához,

Részletesebben

&%# ' --- " # %( + www.ar tcraft.hu

&%# ' ---  # %( + www.ar tcraft.hu www.artcraft.hu Honlap: www.kelenref.hu A.D. 2012 Orgonamûvészek:, Ella István, Hock Bertalan, Méhes Balázs, Pálúr János, Ruppert István, Sepsy Károly, Sirák Péter, Szabó Imre (Slo), Trajtler Gábor, Ursula

Részletesebben

VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018

VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018 VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018 Vívó (jelen, struktúrált sorrendben - 20 vívó) rh. vezetéknév keresztnév egyesület 999 Boncza Zoltán Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium 24

Részletesebben

Kaposvári Advent Karácsonyi Ünnepi Hetek november 28 december 21

Kaposvári Advent Karácsonyi Ünnepi Hetek november 28 december 21 Kaposvári Advent Karácsonyi Ünnepi Hetek 2010. november 28 december 21 November 28. (vasárnap) 17.00 óra S a szívedbe Uram, adjál szeretetet Ünnepélyes programnyitó Közreműködik: Kodály Zoltán Központi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület Humánszolgáltatási Bizottság JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült: A Humánszolgáltatási Bizottság 2012. február 29-én (szerdán) 15,00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat

Részletesebben

ORFŰMAD TRIATLON FESZTIVÁL 2016 RÖVIDTÁV ÉS KÖZÉPTÁVÚ AMATŐR KUPA

ORFŰMAD TRIATLON FESZTIVÁL 2016 RÖVIDTÁV ÉS KÖZÉPTÁVÚ AMATŐR KUPA Triatlon rövid férfi -29 (7) 1 120 Molnár Máté 90 2:00:24 0:00 2 163 Mészáros Ádám 88 2:05:56 +5:31 3 131 Péter Balázs 91 2:10:18 +9:53 4 105 Kresz Péter Pál 0 2:35:43 +35:18 5 156 Czibolya Csaba 88 2:57:05

Részletesebben

VIII. ORSZÁGOS RÁCZ ALADÁR CIMBALOMVERSENY ÉS V. ORSZÁGOS CSEMBALÓVERSENY

VIII. ORSZÁGOS RÁCZ ALADÁR CIMBALOMVERSENY ÉS V. ORSZÁGOS CSEMBALÓVERSENY VIII. ORSZÁGOS RÁCZ ALADÁR CIMBALOMVERSENY ÉS V. ORSZÁGOS CSEMBALÓVERSENY A verseny időpontja: 2015. március 12. Rendező: Budapest XVI. Kerületi Rácz Aladár Zene-, Tánc-, Képző- és Iparművészeti Alapfokú

Részletesebben

Különös közzétételi lista (alapfokú művészetoktatási intézmények részére)

Különös közzétételi lista (alapfokú művészetoktatási intézmények részére) Különös közzétételi lista (alapfokú művészetoktatási intézmények részére) Jogszabályi háttér: 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról Az intézmény neve:

Részletesebben

A tehetséges fiatalok felkészítését végző, kiváló programmal dolgozó alapfokú művészetoktatási intézmények támogatása

A tehetséges fiatalok felkészítését végző, kiváló programmal dolgozó alapfokú művészetoktatási intézmények támogatása 1. NTP-AMI-12-0001 Rábaköz Öröksége Kapuvár Győr-Moson- Sopron Rábaköz Öröksége Műhely és Tehetségnap 2013 2. NTP-AMI-12-0003 3. NTP-AMI-12-0004 4. NTP-AMI-12-0005 Teleki-Wattay Művészeti Fund Cigány Siklósi

Részletesebben

Felelősséggel. szellemi kincseinkért. az E.ON vállalati mecenatúrája kulturális és oktatási területen

Felelősséggel. szellemi kincseinkért. az E.ON vállalati mecenatúrája kulturális és oktatási területen Felelősséggel szellemi kincseinkért az E.ON vállalati mecenatúrája kulturális és oktatási területen A magyarországi E.ON vállalatcsoport elkötelezetten támogat kulturális eseményeket, oktatási és kulturális

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 2019. évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati a Budapest Főváros XVIII. kerületi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat: Bolgár gyermeknapi rendezvény.

Részletesebben

II. Veszprémi Regionális Szűcs József Fafúvós Verseny FURULYA. Veszprém, február 5.

II. Veszprémi Regionális Szűcs József Fafúvós Verseny FURULYA. Veszprém, február 5. M Ű S O R F Ü Z E T II. Veszprémi Regionális Szűcs József Fafúvós Verseny FURULYA Veszprém, 2019. február 5. A V E R S E N Y Z S Ű R I J E Bánfi Balázs zsűrielnök a budapesti Járdányi Pál Zeneiskola AMI

Részletesebben

A LAUTITIA KÓRUSOK OLIMPIA RIGÁBAN PROGRAMJÁNAK BEMUTATATÁSA

A LAUTITIA KÓRUSOK OLIMPIA RIGÁBAN PROGRAMJÁNAK BEMUTATATÁSA A LAUTITIA KÓRUSOK OLIMPIA RIGÁBAN PROGRAMJÁNAK BEMUTATATÁSA Tartalom Bemutatkozás... 2 A rigai Kórusolimpia... 3 A költségek... 4 Eredmények... 5 Felvételek... 8 Egyesületünk adatai, elérhetőségei...

Részletesebben

I. korcsoport. Versenyző neve Nevező intézmény Felkészítő tanár neve

I. korcsoport. Versenyző neve Nevező intézmény Felkészítő tanár neve Helyezett, azott, zott versenyzők: Kategória: Duó I. korcsoport Versenyző Nevező intézmény Felkészítő tanár Baráti Lili Petruska Lujza Johanna Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

MMX PANNONHALMI FŐIAPV ÁTSÁG

MMX PANNONHALMI FŐIAPV ÁTSÁG PANNONHALMI MMXIV Programok 2014 FŐAPÁTSÁG 2014. március 21-től november 11-ig Időszaki kiállítás Ikon és ereklye: Képtisztelet Keleten és Nyugaton Kiállítások az Apátsági Major Látogatóközpontban 2014.

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁK Tóth Aladár Zeneiskola AMI 2015-2016. tanév

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁK Tóth Aladár Zeneiskola AMI 2015-2016. tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁK 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Zeneművészeti ág Feladatkör Iskolai végzettség

Részletesebben

Ünnepi szertartás- és miserend Veszprémben Szent Mih{ly Főpléb{nia

Ünnepi szertartás- és miserend Veszprémben Szent Mih{ly Főpléb{nia Ünnepi szertartás- és miserend Veszprémben Szent Mih{ly Főpléb{nia Szent Mihály Bazilika: 16.00:pásztorjáték, 24.00 éjféli érseki szentmise Károly templom: 24.00 éjféli szentmise Ferences templom: 21.00

Részletesebben

4 korcsoport fiú egyéni párbajtor diákolimpia

4 korcsoport fiú egyéni párbajtor diákolimpia Document Engarde 2011.05.30. 14:20:52 Végeredmény (sorszám szerint), oldal 1/2 rang vezetéknév utónév egyesület 1 VÁCI UTCAI ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA BUDAPEST 2 SZENT ISTVÁN GIMNÁZIUM BUDAPEST 3 BAKOS

Részletesebben

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 2017. évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati a Budapest Főváros XVIII. kerületi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat: 1. Bolgár gyermeknapi rendezvény.

Részletesebben

GAZDAGRÉT-CSÍKIHEGYEK ÁLTALÁNOS ISKOLA 1118 BP. CSÍKI-HEGYEK U.13-15. TANÁR TANSZAK NYÍLT ÓRÁK IDŐPONTJAI

GAZDAGRÉT-CSÍKIHEGYEK ÁLTALÁNOS ISKOLA 1118 BP. CSÍKI-HEGYEK U.13-15. TANÁR TANSZAK NYÍLT ÓRÁK IDŐPONTJAI Tagiskolák szerinti csoportosításban 2014/2015-ös tanév 1112 BP. NESZMÉLYI ÚT 30. Kasza Roland ütő ápr. 13. 14. 15. 17. délután Kerényi Judit oboa ápr. 13. hétfő 15.00-16.00 ápr. 14. kedd 15.00-16.00 Kis

Részletesebben