DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának
|
|
|
- Imre Sipos
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E évi 13. szám július 15. T A R T A L O M J E G Y Z É K Szám Tárgy Oldal KÖZLEMÉNY DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA május 28-ai rendes, zárt ülésén hozott határozatáról 116/2009. (V. 28.) Ö.h. A Debrecen Város Kiváló Pedagógusa és Debrecen Város Közoktatásáért díjakról 2213 A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI 118/2009. (VI. 25.) Ö.h. Debrecen város helyi autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításra vonatkozó közszolgáltatási szerződés módosításáról 119/2009. (VI. 25.) Ö.h. Egészségügyi szakellátási kapacitással kapcsolatos hatáskör polgármesterre történő átruházásáról 120/2009. (VI. 25.) Ö.h. Közhasznúsági Megállapodás megkötéséről az Egészségügyi Járóbeteg Központ Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal
2 121/2009. (VII. 3.) Ö.h. Pályázat benyújtásáról és saját forrás biztosításáról a évi Észak Alföldi Operatív Program keretében oktatási-nevelési intézmények fejlesztéséhez kapcsolódó támogatás elnyerésére /2009. (VII. 3.) Ö.h. A Magyar Államkincstár költségvetési szervek törzskönyvi nyilvántartásával kapcsolatos hiánypótlásra felhívásáról szóló tájékoztatóról, valamint a Debreceni Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság és a TOURINFORM Debrecen Idegenforgalmi Információs Iroda alapító okiratának módosításáról 123/2009. (VII. 3.) Ö.h. EAOP Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) szervezet támogatása című pályázat benyújtásáról, valamint TDM szervezet létrehozásáról 124/2009. (VII. 3.) Ö.h. Pályázat benyújtásáról és saját forrás biztosításáról az EAOP /A. kódszámmal, Önkormányzati utak fejlesztése támogatására címmel kiírt pályázathoz kapcsolódó támogatás elnyerésére 125/2009. (VII. 3.) Ö.h. Az óvodai csoportok, iskolai osztályok, napközis, kollégiumi és alapfokú művészetoktatási csoportok számáról és a hozzájuk kapcsolódó közalkalmazotti létszám megállapításáról a 2009/2010. nevelésioktatási év feladatainak tükrében 126/2009. (VII. 3.) Ö.h. Az Áchim András Utcai Óvoda magasabb vezetőjének megbízásáról 127/2009. (VII. 3.) Ö.h. A Bányai Júlia Utcai - Angyalkert Óvoda magasabb vezetőjének megbízásáról 128/2009. (VII. 3.) Ö.h. A Gönczy Pál Utcai Óvoda magasabb vezetőjének megbízásáról 129/2009. (VII. 3.) Ö.h. A Hajó Utcai Óvoda magasabb vezetőjének megbízásáról 130/2009. (VII. 3.) Ö.h. A Kemény Zsigmond Utcai Óvoda magasabb vezetőjének megbízásáról 131/2009. (VII. 3.) Ö.h. A Közép Utcai Óvoda magasabb vezetőjének megbízásáról
3 132/2009. (VII. 3.) Ö.h. A Mesekert Óvoda magasabb vezetőjének megbízásáról /2009. (VII. 3.) Ö.h. A Nagyerdei Óvoda magasabb vezetőjének megbízásáról /2009. (VII. 3.) Ö.h. Az Ősz Utcai Óvoda magasabb vezetőjének megbízásáról /2009. (VII. 3.) Ö.h. A Pósa Utcai Óvoda magasabb vezetőjének megbízásáról /2009. (VII. 3.) Ö.h. A Sinay Miklós Utcai Óvoda magasabb vezetőjének megbízásáról /2009. (VII. 3.) Ö.h. A Tócoskerti Óvoda magasabb vezetőjének megbízásáról /2009. (VII. 3.) Ö.h. Az Árpád Vezér Általános Iskola magasabb vezetőjének megbízásáról /2009. (VII. 3.) Ö.h. A Benedek Elek Általános Iskola magasabb vezetőjének megbízásáról /2009. (VII. 3.) Ö.h. A Fazekas Mihály Általános Iskola magasabb vezetőjének megbízásáról /2009. (VII. 3.) Ö.h. A Hatvani István Általános Iskola magasabb vezetőjének megbízásáról /2009. (VII. 3.) Ö.h. Az Ibolya Utcai Általános Iskola magasabb vezetőjének megbízásáról /2009. (VII. 3.) Ö.h. A Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény magasabb vezetőjének megbízásáról /2009. (VII. 3.) Ö.h. A Kinizsi Pál Általános Iskola magasabb vezetői megbízására kiírt pályázati eljárás eredménytelenné nyilvánításáról /2009. (VII. 3.) Ö.h. A Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézmény magasabb vezetőjének megbízásáról /2009. (VII. 3.) Ö.h. A Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola magasabb vezetőjének megbízásáról 2246
4 147/2009. (VII. 3.) Ö.h. Fenntartói engedélyezésről és kérelem benyújtásáról átlag- illetve maximális létszámtól való csoport- és osztálylétszám eltérésre vonatkozóan a 2009/2010. nevelési/tanítási évben indítandó és működő csoportokra, osztályokra /2009. (VII. 3.) Ö.h. A szakképzésben résztvevő tanulók gyakorlati képzése során kötendő együttműködési megállapodások fenntartói jóváhagyása hatáskörének átruházásáról a polgármesterre /2009. (VII. 3.) Ö.h. Az Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt évi üzleti tervének véleményezéséről, továbbá az Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt. Igazgatósága elnökének a részvénytársaság évi számviteli törvény szerinti beszámolójában szereplő források felhasználásának célszerűségéről szóló beszámolójáról /2009. (VII. 3.) Ö.h. A Móricz Zsigmond Középiskolai Kollégium magasabb vezetőjének megbízásáról (kivonat) /2009. (VII. 3.) Ö.h. Debrecen Megyei Jogú Város településszerkezeti tervéről szóló 124/2001. (VI. 21.) Kh. határozat a Debrecen, Szávai u. tervezett külső gyűrű Pöltenberg utcai szakasza Monostorpályi út Alma u. Szeged utca által határolt területre vonatkozó rendelkezéseinek módosítására irányuló javaslat elutasításáról /2009. (VII. 3.) Ö.h. Debrecen Apafa, vasútvonal Vasútszél utca 52607/2-3, 52613/1 hrsz-ú ingatlan, Apáterdő utca, 02621/25-27 hrsz-ú ingatlanok által határolt területrészre vonatkozó településrendezési- és tervezési szerződés megkötéséről /2009. (VII. 3.) Ö.h. A évi közterület igénybevételi díjak övezetenként irányadó mértékének megállapításáról szóló 328/2008. (XII. 18.) Ö.h mellékletének módosításáról /2009. (VII. 3.) Ö.h. Az Épszer Innobau Kft. kérelméről az Apolló tömb beépítésének határidő módosítása tárgyában /2009. (VII. 3.) Ö.h. A Debrecen, Apafi u. 16. szám alatt található Váci Mihály Középiskolai Kollégium ingatlanának értékesítéséről 2332
5 156/2009. (VII. 3.) Ö.h. Debrecen, Varga u. 3. sz. alatti, 9719 hrsz-ú irodaház megnevezésű ingatlan árverés útján történő értékesítéséről /2009. (VII. 3.) Ö.h. Feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon átadásáról a Debreceni Csokonai Színház részére, valamint a költségvetési szerv alapító okiratának módosításáról /2009. (VII. 3.) Ö.h. Feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon átadásáról a Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala részére, valamint a költségvetési szerv alapító okiratának módosításáról /2009. (VII. 3.) Ö.h. A Debrecen, Petőfi tér 8. sz. alatti 9339 hrsz-ú Hatvani István Kollégium értékesítésével kapcsolatos pályázat kiírásáról /2009. (VII. 3.) Ö.h. A Debrecen, Simonyi út 23. sz. alatti hrsz-ú Kodály Zoltán Kollégium értékesítésével kapcsolatos pályázat kiírásáról /2009. (VII. 3.) Ö.h. A Debrecen, Sas u. 2. sz. alatti, 8510/A/2 hrsz-ú irodahelyiség ingyenes használatba adásáról a Hajdú- Bihar Megyei Polgárőr Szövetség részére ügyfélszolgálati iroda céljából /2009. (VII. 3.) Ö.h. A Debrecen, Derék utca Holló László sétány sarkán lévő 15855/156 hrsz-ú ingatlannak a Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye részére történő ingyenes használatba adásáról /2009. (VII. 3.) Ö.h. A Debreceni Közterület Felügyelet által fenntartott piacok és vásárok meghatározásáról /2009. (VII. 3.) Ö.h. Az Euro-Régió Ház Közhasznú Nonprofit Kft. társasági szerződésének módosításáról /2009. (VII. 3.) Ö.h. A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány évi tevékenységéről szóló beszámolóról /2009. (VII. 3.) Ö.h. A Debrecen Határok Nélkül Közalapítvány évi tevékenységéről szóló beszámolóról /2009. (VII. 3.) Ö.h. A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány évi tevékenységéről szóló beszámolóról /2009. (VII. 3.) Ö.h. A Tehetséges Debreceni Fiatalokért Közalapítvány évi tevékenységéről szóló beszámolóról 2389
6 169/2009. (VII. 3.) Ö.h. Az Őrváros Debrecen Szerepe Magyarország XX. századi Történelmében Közalapítvány évi tevékenységéről szóló beszámolóról /2009. (VII. 3.) Ö.h. Nonprofit szervezetek beszámolójáról árverés nélkül bérbe adott helyiségekben folytatott tevékenységükről /2009. (VII. 3.) Ö.h. Az Észak-alföldi Regionális Filmalap működtetésének előkészítéséről /2009. (VII. 3.) Ö.h. DMJV időtartamra vonatkozó Drogellenes Intézkedési tervének elfogadásáról /2009. (VII. 3.) Ö.h. Pátzay Pál Debreceni család c. szobrán elhelyezendő felirat elfogadásáról /2009. (VII. 3.) Ö.h. Kiss Ernő és Szalay Sándor emléktáblák elhelyezéséről /2009. (VII. 3.) Ö.h. A 83. számú háziorvosi körzet működtetőjének változásáról /2009. (VII. 3.) Ö.h. A 48. számú fogorvosi körzet működtetésére vonatkozó megállapodás módosításáról 2440 KÖZLEMÉNY DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA július 3-ai rendes, zárt ülésén hozott határozatáról 177/2009. (VII. 3.) Ö.h. Költségvetési intézmények magasabb vezetőinek cím adományozásáról 2442 A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI 178/2009. (VII. 3.) Ö.h. Állattartás korlátozásának előírása elleni fellebbezés elbírálásáról (kivonat) /2009. (VII. 3.) Ö.h. Szociális ellátásra irányuló fellebbezések elbírálásáról (kivonat) 2442 KÖZLEMÉNY A Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata által nyújtott támogatásokról és vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő szerződésekről 2444
7 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 116/2009. (V. 28.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az 53/1997. (XII. 20.) Kr. számú rendelet 8. -a, 12. (3) bekezdése és a 13. -a alapján 1./a. Debrecen Város Kiváló Pedagógusa díjat adományoz 1. Kaluha Sándor 2. Dr. Máté József 3. Szolnokiné Tóth Katalin és Tóth Zoltán Antalné (megosztva) részére. b. Debrecen Város Közoktatásáért díjat adományoz 1. Miklósvölgyi Miklósné 2. Szántó Sándor 3. Debreceni Egyetem Napközi Otthonos Óvoda nevelőtestülete és Kuruc Utcai Óvoda (megosztva) részére. 2./ A díjjal pénzjutalom jár, melynek mértéke egyének esetében Ft, közösségeknek adott díj esetében Ft. 3./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét, hogy a díjaknak a Közgyűlés június havi utolsó rendes ülésén történő ünnepélyes átadásához kapcsolódó előkészületeket tegye meg. Határidő: azonnal Felelős: a Humán Főosztály vezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 118/2009. (VI. 25.) határozata A Közgyűlés a Városfejlesztési Főosztály vezetőjének előterjesztésére az évi LXV. törvény 8. -a, 9. (3) bekezdése, a évi XXXIII. törvény 3. (1) bekezdése és 9. (5) bekezdése alapján, figyelemmel az évi I. törvény 8. (1) bekezdés d) pontjára és a 269/2008. (X. 2.) Ö.h-ra
8 1./ módosítja Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Cívisbusz Konzorcium (képviseli a DKV Debreceni Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság vezérigazgatója, Nagy Attila) között létrejött Közszolgáltatási Szerződést a melléklet szerint. 2./ Felhatalmazza a polgármestert a Közszolgáltatási Szerződés módosításának aláírására. Határidő: azonnal Felelős: a polgármester 3./ Hatályon kívül helyezi június 30. napjával a 170/2005. (VI. 30.) Kh. határozatot. 4./ A Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Cívisbusz Konzorcium között létrejött, a 269/2008. (X. 2.) Ö.h-val elfogadott Közszolgáltatási Szerződés mellékletét képező menetrend módosításának jogát átruházza a polgármesterre azzal, hogy ezen hatáskörben akkor járhat el, ha a menetrend módosítása nem jár a szolgáltatás tekintetében megállapított tarifa változásával, nem indukál az Önkormányzat felé támogatási igényt, továbbá nem alapoz meg veszteségkiegyenlítésre okot adó helyzetet. Határidő: azonnal Felelős: a polgármester 5./ Felkéri a Városfejlesztési Főosztály vezetőjét, hogy a DKV Zrt. bevonásával vizsgálja meg a 10 és 20 darabos tömbjegyek forgalomba helyezésével a gyűjtőjegyek, a csoportos és családi kedvezményes jegyek, illetve az időszakos bérletszelvények bevezetésének lehetőségét. Határidő: október 30. Felelős: a Városfejlesztési Főosztály vezetője 6./ Felkéri a Városfejlesztési Főosztály vezetőjét, hogy a Közgyűlés döntéséről a Cívisbusz Konzorciumot értesítse. Határidő: azonnal Felelős: a Városfejlesztési Főosztály vezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
9 Melléklet KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS módosítás amely egyrészről Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (4024 Debrecen, Piac u. 20. adószám: HU ), képviselő: Kósa Lajos polgármester, a továbbiakban: Ellátásért felelős, másrészről a CÍVISBUSZ Konzorcium (a DKV Debreceni Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Cím: 4025 Debrecen, Salétrom u. 3., adószám: , cégbírósági bejegyzés száma: Cg , és az INTER TAN-KER Zártkörűen Működő Részvénytársaság Cím: 1045 Budapest, Istvántelki út 8., adószám: , cégbírósági bejegyzés száma: Cg ), tagjai nevében képviseli: DKV Debreceni Közlekedési Zrt. vezérigazgatója, Nagy Attila (a továbbiakban: Szolgáltató) között jött létre az alulírott helyen és időben. Az Ellátásért felelős és a Szolgáltató az autóbusszal végzett, menetrend szerinti helyi személyszállítás, tömegközlekedési közszolgáltatás kizárólagos ellátásáról szóló, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 269/2008. (X. 2.) határozata alapján kötött Közszolgáltatási szerződést az alábbiak szerint módosítják: A Közszolgáltatási Szerződés mellékletét képező menetrend helyébe jelen szerződésmódosítás mellékletét képező menetrend lép. Egyebekben a Közszolgáltatás Szerződés rendelkezései nem változnak. A Szerződés-módosítás nyolc eredeti példányban kerül aláírásra, amelynek három példánya az Ellátásért Felelős Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának, 5 példánya a Szolgáltató CÍVISBUSZ Konzorcium példánya. Szerződő Felek egybehangzóan kijelentik, hogy jelen Szerződés-módosítást értelmezően elolvasták, megismerték, és azt, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírták. Debrecen, hó..nap Kósa Lajos polgármester DMJV Önkormányzata Nagy Attila DKV Zrt. vezérigazgató CÍVISBUSZ konzorcium tagjainak képviseletében
10 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 119/2009. (VI. 25.) határozata A Közgyűlés a Családvédelmi Osztály vezetőjének előterjesztésére az évi LXV. törvény 9. (3) bekezdése alapján, figyelemmel a évi CXXXII. törvény 7. -ára, valamint a 337/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet 8. (1) bekezdés a) pontjára, és a 14. (1) bekezdésére 1./ hatályon kívül helyezi a 70/2005. (III. 31.) Kh. határozatot. 2./ Átruházza a polgármesterre a járóbeteg szakellátási kapacitások átcsoportosítására vonatkozó kérelemhez az egészségügyi közszolgáltatásért felelős szerv részéről szükséges egyetértési jog gyakorlását. 3./ Átruházza a polgármesterre az egészségügyi szolgáltató többletkapacitás-befogadási pályázataihoz az egészségügyi közszolgáltatásért felelős szerv részéről szükséges ellenjegyzési hatáskört. Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 120/2009. (VI. 25.) határozata A Közgyűlés a Családvédelmi Osztály vezetőjének előterjesztésére az évi LXV. törvény 8. (1) és (4) bekezdései, az évi CLIV. törvény 152. (1) és (3) bekezdései, valamint az évi CLVI. törvény 26. c) pontja alapján, figyelemmel a évi IV. törvény 365. (3) bekezdésére 1./ elfogadja Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Egészségügyi Járóbeteg Központ Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság között létrejövő közhasznúsági megállapodást a melléklet szerint. 2./ Felhatalmazza a polgármestert a közhasznúsági megállapodás aláírására. Határidő: azonnal Felelős: a polgármester 3./ Felkéri az Egészségügyi Járóbeteg Központ Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetőjét, hogy a közhasznúsági megállapodást a Cégbíróság részére küldje meg. Határidő: azonnal Felelős: az Egészségügyi Járóbeteg Központ Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
11 KÖZHASZNÚSÁGI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhely: 4024 Debrecen, Piac u. 20., képviseli: Kósa Lajos polgármester, a továbbiakban: Önkormányzat), másrészről az EGÉSZSÉGÜGYI JÁRÓBETEG KÖZPONT Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 4026 Debrecen, Bethlen u ; képviseli: Dr. Tóth Tibor ügyvezető; a továbbiakban: Kft.), mint közhasznú szolgáltató szerződő fél között, az alulírott helyen és időben az alábbi feltételek szerint: 1.) A szerződő felek rögzítik, hogy az Önkormányzat a 205/2004. (VII. 8.) Kh. határozatával megalapította a Kft. jogelődjét, a VESZ Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Társaságot (továbbiakban:vesz Kht.) olyan közfeladatok ellátására, amelyekről a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 8. (1) bekezdése szerint a helyi önkormányzatnak kell gondoskodnia. A VESZ Kht. a közfeladatok végzése folytán, a közhasznú szervezetekről szóló évi CLVI. törvény (továbbiakban: Ksz.tv.) 5. -a értelmében kiemelkedően közhasznú jogállású szervezetnek minősült. A felek rögzítik továbbá, hogy a VESZ Kht. 100%-os szavazati jogot biztosító teljes üzletrésze január hó 1. napjával apportálásra került az Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt-be, amely társaság ezen időponttól kezdődően kizárólagosan gyakorolja a tagsági jogait. A jogelőd VESZ Kht. egyedüli tagja a gazdasági társaságokról szóló évi IV. törvény 365. (3) bekezdésében foglalt kötelező érvényű előírásra tekintettel akként határozott, hogy a társaság az alapító okirat módosításával kiemelkedően közhasznú nonprofit korlátolt felelősségű társaságként működik tovább, és erre tekintettel módosította az alapító okiratát. Ennek megfelelően a jelen szerződést közhasznú szolgáltatóként aláíró fél a VESZ Kht. jogutódja, a jelen megállapodás megkötésének célja pedig az, hogy a társasági formaváltás mellett, valamint az egyébként szükséges aktualizálásra is figyelemmel a közhasznúsági megállapodás a jelenleg hatályos állapotokat tükrözze. Mindezek keretében a szerződő felek fontosnak tartják hangsúlyozni azt is, hogy a közhasznúsági megállapodás jogfolytonosnak tekintendő, azaz a felek szándéka nem új jogviszony létrehozására irányult. 2.) A szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Kft. a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 8. (1) és (4) bekezdései, a közhasznú szervezetekről szóló évi CLVI. törvény 26. c) pontja valamint az egészségügyről szóló évi CLIV. törvény 152. (1) és (3) bekezdései alapján határozatlan időre vállalja az alábbi közhasznú tevékenységek folyamatos ellátását: a.) fogorvosi alapellátás b.) az alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátás c.) védőnői ellátás d.) iskola-egészségügyi ellátás e.) járóbeteg-szakellátás
12 A fenti feladatok ellátását az ide vonatkozó jogszabályi és szakmai előírások alapján a Kft. oly módon köteles ellátni, hogy a feladatellátáshoz biztosított vagyon karbantartásával kapcsolatos feladat is a Kft-t terheli. 3.) A jelen megállapodás 2.) pontjában részletezett közhasznú feladatok ellátása érdekében az Önkormányzat pénzbeli juttatás formájában támogatást nyújthat a Kft. részére. 4.) A felek megállapodnak abban, hogy a mindenkori éves önkormányzati támogatás mértékéről az 5.) pontban részletezettek szerint külön döntés születik, mely döntéshez figyelembe veszik a Kft. Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt. által elfogadott mindenkori éves üzleti tervét. Az üzleti terv bevételi oldalát az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral kötött finanszírozási szerződés alapján folyósított összeg, a Kft. saját bevétele, továbbá külön döntés alapján az esetleges önkormányzati támogatás képezi. Saját bevételnek számít a Kft. vállalkozási tevékenységéből származó jövedelme azzal, hogy a társaság vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végezhet. A finanszírozási szerződés megkötéséhez az Önkormányzat jelen megállapodás aláírásával hozzájárul. 5.) A felek megállapodnak abban, hogy a mindenkori önkormányzati támogatás összegéről Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata tárgyévi költségvetésében történik döntés, melyről legkésőbb a költségvetés elfogadását követő 15 napon belül értesíti a Kft-t. A támogatásról, annak mértékéről, folyósításáról, a folyósítás feltételeiről, továbbá az elszámolási kötelezettségekről külön támogatási szerződés kerül megkötésre évet illetően az Anyatejgyűjtő Állomás részére áll rendelkezésre támogatás. 6.) A felek rögzítik, hogy az Önkormányzati tulajdonban lévő ingó vagyon kezeléséről az Önkormányzat és a Kft., az ingatlan vagyon kezeléséről az Önkormányzat és a VESZ Vagyonkezelő Kft. külön megállapodásban rendelkeznek. 7.) A felek rögzítik, hogy amennyiben közöttük bármely kérdésben vita merül fel, úgy azt megkísérlik békés úton rendezni. Ennek érdekében bármelyik fél egyeztetést kezdeményezhet a jelen megállapodásban foglalt valamennyi igény érvényesítése végett. Amennyiben az egyeztetés 30 napon belül nem vezet eredményre, úgy a felek jogosultak igényüket polgári peres úton bíróság előtt érvényesíteni. 8.) A felek jogosultak a másik félhez intézett írásbeli nyilatkozattal hat hónapos határidővel a megállapodást felmondani. 9.) Az Önkormányzat jogosult a megállapodást azonnali hatállyal felmondani, ha a Kft. jelen megállapodás 3.) pontjában foglalt közhasznú feladatok folyamatos ellátását bármely okból nem teljesíti. 10.) A felek megállapodnak abban, hogy a jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a hatályos Ptk., a Ksz.tv. valamint az egyéb hatályos magyar jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni.
13 11.) A szerződő felek rögzítik, hogy Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a 120/2009. (VI. 25.) Ö.h-val döntött a jelen közhasznúsági megállapodás megkötéséről. A szerződő felek jelen okiratot elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben egyezőt jóváhagyólag, cégszerűen írták alá. D e b r e c e n, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében: Kósa Lajos polgármester. EGÉSZSÉGÜGYI JÁRÓBETEG KÖZPONT Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság képviseletében: Dr. Tóth Tibor ügyvezető
14 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 121/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a Humán Főosztály vezetőjének előterjesztésére, az évi LXV. törvény 80. (1) bekezdés alapján 1./ felhatalmazza a polgármestert, hogy az Észak - Alföldi Operatív Program keretében az oktatási-nevelési intézmények fejlesztéséhez kapcsolódóan várhatóan kiírásra kerülő pályázati eljárás keretében pályázatokat nyújtson be A/ a Fazekas Mihály Gimnázium felújítása, akadály-mentesítése céljából, a bruttó Ft összköltségre becsült beruházás legalább 85%-os támogatásának elnyerésére B/ az Ady Endre Gimnázium átalakítása, felújítása, akadály-mentesítése céljából, a bruttó Ft összköltségre becsült beruházás legalább 85%-os támogatásának elnyerésére C/ a Százszorszép Óvoda átalakítása, felújítása, akadály-mentesítése céljából, a bruttó Ft összköltségre becsült beruházás legalább 85%-os támogatásának elnyerésére. Határidő: a pályázat beadásának határideje Felelős: a pályázat aláírásáért és benyújtásáért: a polgármester 2./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét, hogy az 1./ pontban meghatározott pályázatok elkészítéséről, azok kiírását követően gondoskodjon. Határidő: a pályázat beadásának határideje Felelős: a Humán Főosztály vezetője 3./ Sikeres pályázat esetén az 1./ pont szerinti fejlesztés megvalósítása érdekében az ott meghatározott becsült összköltség legfeljebb 15%-ának megfelelő mértékű saját forrást biztosít Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata évi költségvetése terhére. 4./ Felkéri a Gazdálkodási Főosztály vezetőjét, hogy az 1./ pontban meghatározott fejlesztéshez szükséges saját forrást sikeres pályázat esetén az Önkormányzat évi költségvetésébe tervezze be. Határidő: évi költségvetés előterjesztésének időpontja Felelős: a Gazdálkodási Főosztály vezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 122/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az évi LXV. törvény 8. (1) bekezdése, a 9. (4) bekezdése, a évi CV. törvény 5. (2) bekezdése, az évi XXXVIII. törvény 18/J. (2) bekezdése, valamint a 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 10. (1) bekezdése alapján
15 1./ módosítja július 3. napjával 1.1. a Debreceni Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság 95/2009. (V. 28.) Ö.h-val E/1. sorszám alatt elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint: Az alapító okirat 9. pontja helyébe az alábbi 9. pont lép: 9. Ellátandó kiegészítő tevékenysége: A költségvetési szervek által végzett egyéb kiegészítő tevékenységek A Debreceni Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság a fenti szakfeladat szám szerint látja el a kiegészítő tevékenységét a tűzoltóságok által végezhető szolgáltatások köréről és szabályairól szóló 37/1997. (VI. 11.) BM rendelet mellékletében meghatározott, a tűzoltóságok által térítés ellenében végezhető alábbi szolgáltatások körében: 1. Légzőkészülékek, tűzoltó szakfelszerelések karbantartása, ellenőrzése; 2. Légzőpalackok töltése; 3. Kézi, hordozható tűzoltó készülékek ellenőrzése, javítása, töltése; 4. Tűzoltótömlők nyomáspróbázása; 5. Tűzcsapellenőrzés, karbantartás; 6. Vízeltávolítás, vízszivatás, vízszállítás; 7. Fakivágás; 8. Magasban végzett munka végrehajtása; 9. Épületek, építmények bontási munkálatai; 10. Daruzás; 11. Teherfuvarozás; 12. Rendezvények tűzvédelmi biztosítása; 13. Mozgásképtelen gépjárművek szállítása speciális autómentővel; 14. Tárgykiemelés; 15. Automatikus tűzjelzések fogadása speciális fogadóközpont létrehozásával; 16. A tűzoltóság ingatlanainak eseti bérbeadása; 17. Létesítményi tűzoltósági feladatok ellátása (a hivatásos tűzoltóság kivételével) a TOURINFORM Idegenforgalmi Információs Iroda 95/2009. (V. 28.) Ö.h-val E/4. sorszám alatt elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint: a) az alapító okirat 6. pontja helyébe az alábbi 6. pont lép: 6. Irányító szerv neve és székhelye: Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése 4024 Debrecen, Piac utca 20." b) az alapító okirat 13. pontja helyébe az alábbi 13. pont lép: 13. Vezetőjének kinevezési, megbízási, választási rendje: A magasabb vezető megbízásáról nyilvános pályázat alapján a Közgyűlés dönt. A megbízás határozott időre, 5 évre adható.
16 2./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét az alapító okiratok módosításával és a Magyar Államkincstár - költségvetési szervek törzskönyvi nyilvántartásával kapcsolatos - hiánypótlásra felhívását érintő intézkedések megtételére, és felhatalmazza a polgármestert az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok aláírására. Határidő: az előkészítésre: azonnal az alapító okiratok aláírására: július 8. az adatváltozások bejelentésére: július 10. Felelős: az előkészítésért, bejelentésért: a Humán Főosztály vezetője az aláírásért: a polgármester 3./ Felkéri a Polgármesteri Kabinet és a Városfejlesztési Főosztály vezetőit, hogy az 1./ pontban foglalt döntésről az érintett költségvetési szervek vezetőit értesítsék. Határidő: azonnal Felelős: a Polgármesteri Kabinet és a Városfejlesztési Főosztály vezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 123/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés az alpolgármester előterjesztésére az évi LXV törvény 80. (1) bekezdése és a 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 10. (1) bekezdése alapján 1./ elfogadja, hogy Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata tagként vesz részt a Debrecen Turizmusáért Egyesület ÉAOP/ kódszámmal kiírt, Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezetek támogatása elnevezésű pályázati kiírás feltételeinek megfelelő átalakításával létrehozandó helyi Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezetben (TDM). 2./ Kötelezettséget vállal arra, hogy csak egy TDM Szervezetnek lesz teljes jogú tagja. 3./ Pályázatot nyújt be vezető partnerként az 1./ pontban meghatározott pályázati felhívásra a Ft projektköltség 85%-os támogatásának elnyerésére. 4./ Sikeres pályázat esetén a 3./ pont szerinti fejlesztés megvalósítása érdekében az ott meghatározott összköltség 15%-ának megfelelő összegű, azaz Ft saját forrást biztosít Debrecen Megyei Jogú Város évi költségvetésének terhére. 5./ Felkéri a Gazdálkodási Főosztály vezetőjét, hogy a pályázati önerő 4./ pontban meghatározott összegét az Önkormányzat évi költségvetésébe tervezze be. Határidő: a évi költségvetés tervezése Felelős: a Gazdálkodási Főosztály vezetője
17 6./ Kinyilvánítja azon szándékát, hogy a helyi TDM Szervezetben résztvevő teljes jogú tag önkormányzatként a szervezet kiszámítható működésének érdekében a projekt megvalósítás időtartamára ( ) és a kötelező fenntartási időszakra, azaz a projekt befejezésétől számított 5 éven keresztül az állami hozzájárulással megnövelt mindenkori beszedett idegenforgalmi adó (IFA) minimum 20%-ának megfelelő mértékű támogatást, de évente minimum 20 millió Ft-ot biztosít a TDM munkaszervezet a TOURINFORM Iroda működési költségeit is tartalmazó - turisztikai fejlesztési és működési feladatainak ellátására. 7./ Kinyilvánítja azon szándékát, hogy a TDM Szervezet megfelelő működése esetén megszünteti a TOURINFORM Irodát, mint költségvetési szervet a TDM szervezettel megkötendő Támogatási Szerződés létrejöttétől számított 1 éven belül, és vállalja, hogy az információszolgáltatási feladatok átadásra kerülnek a TDM szervezetként működő Debrecen Turizmusáért Egyesülethez, valamint biztosítja annak működéséhez és fenntartásához szükséges forrásokat a 6./ pontban foglaltak szerint, valamint a működéshez szükséges infrastruktúrát. Határidő: Felelős: a Támogatási Szerződés megkötését követő 1 éven belül előkészítésért: a Humán Főosztály, a Polgármesteri Kabinet 8./ Vállalja, hogy amennyiben a TDM szervezet megszűnik, vagy működtetése ellehetetlenül, akkor DMJV Önkormányzata biztosítja és működteti a turisztikai információszolgáltatást a korábbi feltételeknek megfelelően. 9./ Felhatalmazza a polgármestert, hogy az Együttműködési Megállapodás kötelező tartalmi elemeit rögzítő Nyilatkozatot a melléklet szerinti tartalommal aláírja. Határidő: azonnal Felelős: a polgármester 10./ Felhatalmazza a polgármestert a TDM Szervezettel kötendő Középtávú Együttműködési Megállapodás aláírására, valamint kötelezettséget vállal arra, hogy az Együttműködési Megállapodás pályázati dokumentációban meghatározott kötelező tartalmi elemeit teljeskörűen teljesíti. Határidő: a TDM szervezet megalakulását követően: azonnal Felelős: a polgármester 11./ Felhívja a figyelmet arra, hogy a vonatkozó jogszabályok megalkotása során figyelmet kell fordítani a jogalkotásról szóló évi XI. törvény 18. (2) bekezdésében foglalt rendelkezésére, mely szerint a jogszabályokat a magyar nyelv szabályainak megfelelően, világosan, közérthetően kell megszövegezni. Felkéri a polgármestert, hogy a Közgyűlés döntéséről a Magyar Köztársaság Kormányát tájékoztassa. Határidő: azonnal Felelős: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
18 Melléklet Nyilatkozat Szükségessége: A helyi Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezet (TDM) megalakulásának egyik fontos célja a település turizmusának fejlesztéséhez történő hozzájárulás, a turisztikai piaci jelenlét erősítése. Ennek érdekében az érintett helyi önkormányzatok a megalakuló TDM tagjává válnak, és a TDM szervezettel középtávú együttműködési megállapodást kötnek. A turisztikai kompetenciák, együttműködési területek, önkormányzati kapcsolódások megállapítása a pályázati feltételnek megfelelően a felek szerződése, megállapodása alapján lehetséges. Tekintettel arra, hogy a Debrecen Turizmusáért Egyesület, mint TDM szervezet még nem alakult át, így a megállapodás a TDM-mel még nem köthető meg, szükséges a jelen nyilatkozat megtétele arra vonatkozóan, hogy a megkötendő együttműködési megállapodásban a nyilatkozattevő vállalja, hogy a megállapodásban a legfontosabb kötelező tartalmi elemek rendezésére sor kerül. Alulírott Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilatkozik, hogy a megalakuló TDM Szervezettel Középtávú Együttműködési Megállapodást köt, melyben rögzítik az alábbiakat: - a TDM működéséhez biztosítandó hozzájárulás módját, mértékét és nagyságát (önkormányzat rendszeres éves támogatása, természetbeni és egyéb hozzájárulása, elszámolás módja), - Együttműködés formáját, kompetenciák, jogok és kötelességek körét az Önkormányzat(ok) és a helyi TDM szervezet között. - a turisztikai információ-szolgáltatás (pl. Tourinform Iroda) szakmai irányítását és koordinációját a helyi TDM szervezet végzi; - egyes desztinációs szintű települési marketing feladatok esetén a helyi TDM szervezet kompetenciáinak meghatározását; - a TDM szervezet képviseletet és teljes jogú tagságot biztosít döntéshozó szervezetében, az elnökségben, választmányban az önkormányzat képviselőjének, - a TDM szervezet munkáját a Polgármesteri Hivatal turisztikai referensével és az Önkormányzat turizmusért felelős szakmai bizottságával együttműködve végzi. Kompetenciák megosztása. - az önkormányzati web-portál átlinkeléssel biztosítsa a desztinációs turisztikai TDM-IT rendszerhez való közvetlen hozzáférést. - a várost érintő turisztikai kérdésekkel kapcsolatban bevonja a TDM szervezetet az előkészítő munkálatokba és a döntések előtt kikéri annak szakmai véleményét, - a TDM szervezet által végzett tevékenység értékelésének módját, - a TDM szervezet tárgyévre vonatkozó részletes pénzügyi beszámolót készít, annak módja, határideje, - a TDM szervezet gondoskodik arról, hogy a turisztikai információs irodának az Önkormányzat által használatba átadandó helyiségei és eszközei kizárólag a turisztikai desztináció menedzsment feladatainak ellátására kerüljenek hasznosításra. A TDM szervezet viseli a helyiségek és az eszközök állagmegóvásának és karbantartásának terheit.
19 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 124/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a Városfejlesztés Főosztályvezető előterjesztésére, az évi LXV. törvény 80. (1) bekezdés alapján 1./ pályázatot nyújt be az Észak - Alföldi Regionális Fejlesztési Tanácshoz az ÉAOP /A. kódszámmal kiírt, Önkormányzati utak fejlesztése támogatására tárgyú pályázathoz kapcsolódóan: a Város közigazgatási területén építendő, kiemelkedő gazdasági súllyal rendelkező területek (ipari parkok, ipari területek) megközelíthetőségének javítása céljából, a bruttó 200 MFt, azaz kettőszáz-millió forint összköltségre becsült útépítési beruházás 80%-os, azaz egyszázhatvanmillió forint összegű támogatásának elnyerésére. 2./ Felkéri a Polgármesteri Kabinet és a Városfejlesztési Főosztály vezetőit a pályázat elkészítésére és benyújtására, valamint felhatalmazza a polgármestert a pályázat aláírására. Határidő: szeptember 30. Felelős: a pályázat elkészítéséért és benyújtásáért: a Polgármesteri Kabinet és a Városfejlesztési Főosztály vezetője a pályázat aláírásáért: a polgármester 3./ Felkéri a Gazdálkodási Főosztály és a Városfejlesztési Főosztály vezetőit, hogy az útépítéshez szükséges terület Önkormányzati tulajdonba kerüléséhez szükséges intézkedéseket tegyék meg. Határidő: a gazdálkodás I. féléves beszámolójának időpontja Felelős: a Gazdálkodási Főosztály és a Városfejlesztési Főosztály vezetője 4./ Felkéri az Építésügyi Főosztály vezetőjét, hogy a tervezett út nyomvonalát érintően a Debrecen Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 8/2003. (V. 23.) Kr. rendelet módosításához szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő: azonnal Felelős: az Építésügyi Főosztály vezetője 5./ Sikeres pályázat esetén az 1./ pont szerinti fejlesztés megvalósításához, az ott meghatározott összköltség 20%-nak megfelelő mértékű, összesen 40 MFt összegű saját forrást Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a Debreceni Egyetemmel megkötendő együttműködési megállapodás alapján, a Debreceni Egyetem által átadott pénzeszköz felhasználásával biztosítja.
20 6./ Felkéri a polgármestert az 5./ pontban meghatározott együttműködési megállapodás megkötéséhez szükséges tárgyalások lefolytatására, majd felhatalmazza az együttműködési megállapodás aláírására. Határidő: december 15. Felelős: az együttműködési megállapodás megkötéséhez szükséges tárgyalások lefolytatásáért és a szerződés aláírásáért: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 125/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a Humán Főosztály vezetőjének előterjesztésére az évi LXV. törvény 8. (1) bekezdésében foglalt hatáskörében, az évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 30. (1) bekezdés b) pontja, valamint az évi LXXIX. törvény 102. (2) bekezdése alapján 1./ megállapítja a 2009/2010. nevelési-oktatási évre Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő óvodai csoportok számát 1. számú melléklet, az általános iskolai osztályok, napközis csoportok, alapfokú művészetoktatási csoportok számát a 2. számú melléklet, továbbá a középfokú iskolai osztályok, kollégiumi csoportok számát a 3. számú melléklet szerint. 2./ július 31. napjával zárol a) a Tócóskerti Óvoda közalkalmazotti létszámából 1 álláshelyet, így az intézmény létszámkeretét 47 főről 46 főre csökkenti, b) a Benedek Elek Általános Iskola közalkalmazotti létszámából 3 álláshelyet, így az intézmény létszámkeretét 66,5 főről 63,5 főre csökkenti, c) a Nagysándor József Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola közalkalmazotti létszámából 3 álláshelyet, így az intézmény létszámkeretét 71 főről 68 főre csökkenti, d) a Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola közalkalmazotti létszámából 2,5 álláshelyet, így az intézmény létszámkeretét 95 főről 92,5 főre csökkenti. 3./ július 31. napjával létszámcsökkentést rendel el az alábbiak szerint: a) a Tócóskerti Óvoda közalkalmazotti létszámát 6 fővel, az intézmény létszámkeretét 46 főről 40 főre csökkenti, b) a Benedek Elek Általános Iskola közalkalmazotti létszámát 2 fővel, az intézmény létszámkeretét 63,5 főről 61,5 főre csökkenti, c) a Bocskai István Általános Iskola közalkalmazotti létszámát 2 fővel, az intézmény létszámkeretét 67 főről 65 főre csökkenti,
21 d) a Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény közalkalmazotti létszámát 4 fővel, az intézmény létszámkeretét 110,5 főről 106,5 főre csökkenti, e) a Csapókerti Általános Iskola közalkalmazotti létszámát 4 fővel, az intézmény létszámkeretét 46 főről 42 főre csökkenti, f) a Dózsa György Általános Iskola közalkalmazotti létszámát 5 fővel, az intézmény létszámkeretét 95 főről 90 főre csökkenti, g) az Eötvös Utcai Általános Iskola közalkalmazotti létszámát 1 fővel, az intézmény létszámkeretét 49 főről 48 főre csökkenti, h) a Fazekas Mihály Általános Iskola közalkalmazotti létszámát 1 fővel, az intézmény létszámkeretét 59,5 főről 58,5 főre csökkenti, i) a Gönczy Pál Általános Iskola közalkalmazotti létszámát 3 fővel, az intézmény létszámkeretét 58 főről 55 főre csökkenti, j) a Karácsony Sándor Általános Iskola közalkalmazotti létszámát 7 fővel, az intézmény létszámkeretét 61,750 főről 54,750 főre csökkenti, k) a Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola közalkalmazotti létszámát 1 fővel, az intézmény létszámkeretét 32 főről 31 főre csökkenti, l) a Nagysándor József Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola közalkalmazotti létszámát 3 fővel, az intézmény létszámkeretét 68 főről 65 főre csökkenti, m) a Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény közalkalmazotti létszámát 4 fővel, az intézmény létszámkeretét 90,5 főről 86,5 főre csökkenti, n) a Baross Gábor Szakképző Iskola és Kollégium közalkalmazotti létszámát 2 fővel, az intézmény létszámkeretét 139,5 főről 137,5 főre csökkenti, o) a Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola közalkalmazotti létszámát 2 fővel, az intézmény létszámkeretét 89 főről 87 főre csökkenti, p) a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium közalkalmazotti létszámát 3,5 fővel, az intézmény létszámkeretét 95,5 főről 92 főre csökkenti, q) az Irinyi János Gimnázium, Szakközép-és Szakiskola közalkalmazotti létszámát 3 fővel, az intézmény létszámkeretét 107 főről 104 főre csökkenti, r) a Könnyűipari Szakközép-és Szakiskola közalkalmazotti létszámát 1 fővel, az intézmény létszámkeretét 114,6 főről 113,6 főre csökkenti. 4./ augusztus 31. napjával csoportos létszámcsökkentést rendel el a) a Petőfi Sándor Általános Iskolában úgy, hogy az intézmény közalkalmazotti létszámát 11 fővel, az intézmény létszámkeretét 87,5 főről 76,5 főre csökkenti, b) a Deák Ferenc Középiskolai Kollégiumban úgy, hogy közalkalmazotti létszámát 20 fővel, az intézmény létszámkeretét 48 főről 28 főre csökkenti, c) a Gulyás Pál Középiskolai Kollégiumban úgy, hogy a közalkalmazotti létszámát 39,25 fővel, az intézmény létszámkeretét 84,025 főről 44,775 főre csökkenti. 5./ A 3./ és 4./ pontokban foglalt döntésnek megfelelően utasítja az érintett intézmények magasabb vezetőit, hogy a közalkalmazottak felmentéséhez szükséges intézkedéseket tegyék meg, különös figyelemmel a Kjt. 30/A-30/C. -aiban foglaltakra. Határidő: azonnal Felelős: az érintett intézmények magasabb vezetői
22 6./ Jóváhagyja szeptember 1. napjával a) az Eötvös Utcai Általános Iskola magasabb vezetője által kezdeményezett munkakör átcsoportosítást 1 fő tanító munkakör 1 fő fejlesztő pedagógus munkakörré minősítésével, b) a József Attila Általános Iskola magasabb vezetője által kezdeményezett munkakör átcsoportosítást 1 fő tanító munkakör 1 fő fejlesztő pedagógus munkakörré minősítésével, c) a Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola magasabb vezetője által kezdeményezett munkakör átcsoportosítást 1 fő tanár munkakör 1 fő rendszergazda munkakörré minősítésével. 7./ szeptember 1. napjával az intézményi csoportszám növekedés és/vagy feladatbővülés miatt a) a Mesekert Óvoda közalkalmazotti létszámát 1 fő fejlesztő pedagógus munkakörű közalkalmazottal, az intézmény létszámkeretét 33 főről 34 főre növeli, b) a Szivárvány Óvoda közalkalmazotti létszámát 1 fő fejlesztő pedagógus munkakörű közalkalmazottal, az intézmény létszámkeretét 28 főről 29 főre növeli, c) az Epreskerti Általános Iskola közalkalmazotti létszámát 0,5 fő felsőfokú végzettségű rendszergazda munkakörű közalkalmazottal, az intézmény létszámkeretét 40,5 főről 41 főre növeli, d) a Hatvani István Általános Iskola közalkalmazotti létszámát 1 fő tanár munkakörű közalkalmazottal, az intézmény létszámkeretét 60 főről 61 főre növeli, e) a Hunyadi János Általános Iskola közalkalmazotti létszámát 2 fő tanító munkakörű közalkalmazottal, az intézmény létszámkeretét 47 főről 49 főre növeli, f) a Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény közalkalmazotti létszámát 0,5 fő tanár munkakörű közalkalmazottal, az intézmény létszámkeretét 159 főről 159,5 főre növeli, g) a Szoboszlói Úti Általános Iskola közalkalmazotti létszámát 1 fő angol műveltségi területű tanító munkakörű közalkalmazottal, az intézmény létszámkeretét 51 főről 52 főre növeli, h) a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola közalkalmazotti létszámát 1 fő művésztanár munkakörű közalkalmazottal, az intézmény létszámkeretét 67,5 főről 68,5 főre növeli. i) a Povolny Ferenc Szakképző Iskola közalkalmazotti létszámát 1 fő gyógypedagógus és 0,25 fő mérnöktanár munkakörű közalkalmazottal, az intézmény létszámkeretét 120,45 főről 121,7 főre növeli. 8./ A 6./ és 7./ pontokban foglalt döntésnek megfelelően utasítja az érintett intézmények magasabb vezetőit, hogy a szükséges munkáltatói intézkedéseket tegyék meg. Határidő: azonnal Felelős: az érintett intézmények magasabb vezetői 9./ Felkéri a Gazdálkodási Főosztály vezetőjét, hogy a 2./ - 7./ pontokban meghatározott intézkedéseknek megfelelően, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata évi költségvetéséről szóló 6/2009. (III. 3.) rendelet módosítását készítse elő. Határidő: szeptember 30. Felelős: a Gazdálkodási Főosztály vezetője
23 10./ Felkéri a polgármestert, hogy az intézményi tényleges létszámcsökkentések alapján a létszámcsökkentéshez kapcsolódó munkáltatói intézkedések pénzügyi fedezetének biztosítása iránt pályázatot nyújtson be. Határidő: szeptember 28. Felelős: a polgármester az előkészítésért: a Humán Főosztály vezetője 11./ Felkéri az Oktatási Osztály vezetőjét, hogy az 1-6./ pontban foglalt közgyűlési döntésről értesítse az érintett intézmények vezetőit. Határidő: azonnal Felelős: az Oktatási Osztály vezetője az érintett intézmények magasabb vezetői Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
24 1. számú melléklet 2009/2010-es nevelési évben indítható óvodai csoportok száma Az óvoda Önkormányzati fenntartású intézmények neve: Csoportok száma 1. Achim András Utcai Óvoda 8 2. Alsójózsai Utcai Óvoda 5 3. Bajcsy-Zsilinszky-Szoboszlói Úti Óvoda 7 4. Bartók - Babits Utcai Óvoda 6 5. Bányai Júlia Utcai -"Angyalkert" Óvoda 9 6. Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és AMI 6 7. Faragó Utcai Óvoda 8 8. Gönczy Pál Utcai Óvoda 8 9. Görgey Utcai Óvoda Hajó Utcai Óvoda Hétszínvirág Óvoda Holló János Utcai Óvoda Ifjúság Utcai Óvoda Ispotály Utcai Óvoda Karácsony György Utcai Óvoda Kémény Zsigmond Utcai Óvoda Közép Utcai Óvoda Vénkerti Általános Iskola, Óvoda és AMI Kurucz Utcai Óvoda Lehel Utcai Óvoda Margit Téri Óvoda Nagyerdei Óvoda Ősz Utcai Óvoda Pósa Utcai Óvoda Mesekert Óvoda Simonyi Úti Óvoda Sinay Miklós Utcai Óvoda Sípos Utcai Óvoda Szabadságtelepi Óvoda Százszorszép Óvoda Hallássérültek Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézmény Óvodája Szivárvány Óvoda Táncsis Mihály Utcai Óvoda Tégláskerti Általános Iskola és Óvoda Thaly Kálmán Utcai Óvoda Tócóskerti Óvoda 10 ÖSSZESEN: 259
25 A 2009/2010. tanévben indítható általános iskolai osztályok, napközis csoportok, alapfokú művészetoktatási csoportok száma 2. számú melléklet Intézmény neve Osztályok száma Napközis csoportok száma Alapfokú művészetoktatási csoportok 1. Árpád Vezér Általános Iskola Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Benedek Elek Általános Iskola Bocskai István Általános Iskola Bolyai János Általános Iskola Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Csapókerti Általános Iskola Dózsa György Általános Iskola Eötvös Utcai Általános Iskola Epreskerti Általános Iskola Fazekas Mihály Általános Iskola Gönczy Pál Általános Iskola Hallássérültek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye Hatvani István Általános Iskola Hunyadi János Általános Iskola Ibolya Utcai Általános Iskola József Attila Általános Iskola Karácsony Sándor Általános Iskola Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kinizsi Pál Általános Iskola Lilla Téri Általános Iskola Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola Nagysándor József Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Petőfi Sándor Általános Iskola Rakovszky Dániel Általános Iskola Szoboszlói Úti Általános Iskola Tégláskerti Általános Iskola és Óvoda Vénkerti Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Összesen:
26 3. számú melléklet Középfokú intézményekben szervezett osztályok száma 2009/2010. tanév Ady Endre Gimnázium 21 Baross Gábor Szakképző Iskola és Kollégium 44 Beregszászi Pál Szakközépiskola és Szakiskola 31 Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 27 Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola 23 Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium 27 Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskola 22 Erdey-Grúz Tibor Vegyipari és Környezetvédelmi Szakközépiskola 31 Fazekas Mihály Gimnázium 24 Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium 11 Irinyi János Gimnázium, Szakközép- és Szakiskola 29 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola 39 Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Kollégium 6 Könnyűipari Szakközép- és Szakiskola 34 Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola 22 Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola 22 Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola 21 Povolny Ferenc Szakképző Iskola 33 Tóth Árpád Gimnázium 33 ÖSSZESEN 500 Kollégiumi csoportok száma 2009/2010. tanév Baross Gábor Szakképző Iskola és Kollégium 7 Deák Ferenc Középiskolai Kollégium 10 Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium 7 Gulyás Pál Középiskolai Kollégium 20 Középiskolai Sportkollégium 5 Móricz Zsigmond Középiskolai Kollégium 12 ÖSSZESEN 61
27 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 126/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, továbbá az évi LXXIX. törvény 18. -a, 102. (2) bekezdésének e) pontja, az évi XXXIII. törvény 20/A. (6) bekezdése, 23. (1) (2) bekezdései, ai és ai, a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 5. -a, 14/A. (2) bekezdésének a) pontja és (4) bekezdése, valamint a 14/C. (1) bekezdése alapján 1./ megbízza Molnárné Nagy Andreát (4028 Debrecen, Szigligeti u /7.), az Áchim András Utcai Óvoda határozatlan időre kinevezett óvodapedagógusát augusztus 1. napjától július 31. napjáig az intézmény magasabb vezetői beosztásának ellátásával. Garantált illetményét az F fizetési osztály 10. fizetési fokozatában Ft-ban, összesen kerekítve Ft-ban, magasabb vezetői pótlékát a mindenkori pótlékalap 230%-ában, azaz Ft-ban, havi illetményét összesen Ft-ban állapítja meg. 2./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét a magasabb vezetői megbízás előkészítésére és felhatalmazza a polgármestert a munkáltatói intézkedés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: az előkészítésért: a Humán Főosztály vezetője az aláírásért: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 127/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, továbbá az évi LXXIX. törvény 18. -a, 102. (2) bekezdésének e) pontja, az évi XXXIII. törvény 20/A. (6) bekezdése, 23. (1) (2) bekezdései, ai és ai, a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 5. -a, 14/A. (2) bekezdésének a) pontja és (4) bekezdése, valamint a 14/C. (1) bekezdése alapján 1./ megbízza Lipcseiné Szabó Ildikót (4029 Debrecen, Mata János u. 13. fsz. 2.), a Bányai Júlia Utcai - Angyalkert Óvoda határozatlan időre kinevezett óvodapedagógusát augusztus 1. napjától július 31. napjáig az intézmény magasabb vezetői beosztásának ellátásával.
28 Garantált illetményét a G fizetési osztály 10. fizetési fokozatában Ft-ban, további szakképesítésért járó illetménynövekedését Ft-ban, összesen kerekítve Ftban, magasabb vezetői pótlékát a mindenkori pótlékalap 230%-ában, azaz Ft-ban, havi illetményét összesen Ft-ban állapítja meg. 2./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét a magasabb vezetői megbízás előkészítésére és felhatalmazza a polgármestert a munkáltatói intézkedés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: az előkészítésért: a Humán Főosztály vezetője az aláírásért: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 128/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, továbbá az évi LXXIX. törvény 18. -a, 102. (2) bekezdésének e) pontja, az évi XXXIII. törvény 20/A. (6) bekezdése, 23. (1) (2) bekezdései, ai és ai, a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 5. -a, 14/A. (2) bekezdésének a) pontja és (4) bekezdése, valamint a 14/C. (1) bekezdése alapján 1./ megbízza Deák Józsefnét (4225 Debrecen, Felsőjózsai u. 21.), a Gönczy Pál Utcai Óvoda határozatlan időre kinevezett óvodapedagógusát augusztus 1. napjától július 31. napjáig az intézmény magasabb vezetői beosztásának ellátásával. Garantált illetményét a G fizetési osztály 12. fizetési fokozatában Ft-ban, további szakképesítésért járó illetménynövekedését Ft-ban, összesen kerekítve Ftban, magasabb vezetői pótlékát a mindenkori pótlékalap 230%-ában, azaz Ft-ban, havi illetményét összesen Ft-ban állapítja meg. 2./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét a magasabb vezetői megbízás előkészítésére és felhatalmazza a polgármestert a munkáltatói intézkedés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: az előkészítésért: a Humán Főosztály vezetője az aláírásért: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
29 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 129/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, továbbá az évi LXXIX. törvény 18. -a, 102. (2) bekezdésének e) pontja, az évi XXXIII. törvény 20/A. (6) bekezdése, 23. (1) (2) bekezdései, ai és ai, a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 5. -a, 14/A. (2) bekezdésének a) pontja és (4) bekezdése, valamint a 14/C. (1) bekezdése alapján 1./ megbízza Nagy Elemérnét (4032 Debrecen, Soó Rezső u. 36.), a Hajó Utcai Óvoda határozatlan időre kinevezett óvodapedagógusát augusztus 1. napjától július 31. napjáig az intézmény magasabb vezetői beosztásának ellátásával. Garantált illetményét a G fizetési osztály 12. fizetési fokozatában Ft-ban, további szakképesítésért járó illetménynövekedését Ft-ban, összesen kerekítve Ftban, magasabb vezetői pótlékát a mindenkori pótlékalap 230%-ában, azaz Ft-ban, havi illetményét összesen Ft-ban állapítja meg. 2./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét a magasabb vezetői megbízás előkészítésére és felhatalmazza a polgármestert a munkáltatói intézkedés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: az előkészítésért: a Humán Főosztály vezetője az aláírásért: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 130/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, továbbá az évi LXXIX. törvény 18. -a, 102. (2) bekezdésének e) pontja, az évi XXXIII. törvény 20/A. (6) bekezdése, 23. (1) (2) bekezdései, ai és ai, a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 5. -a, 14/A. (2) bekezdésének a) pontja és (4) bekezdése, valamint a 14/C. (1) bekezdése alapján 1./ megbízza Turek Ferencnét (4029 Debrecen, Csapó u /24.), a Kemény Zsigmond Utcai Óvoda határozatlan időre kinevezett óvodapedagógusát augusztus 1. napjától július 31. napjáig az intézmény magasabb vezetői beosztásának ellátásával.
30 Garantált illetményét a G fizetési osztály 11. fizetési fokozatában Ft-ban, további szakképesítésért járó illetménynövekedését Ft-ban, összesen kerekítve Ftban, magasabb vezetői pótlékát a mindenkori pótlékalap 230%-ában, azaz Ft-ban, havi illetményét összesen Ft-ban állapítja meg. 2./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét a magasabb vezetői megbízás előkészítésére és felhatalmazza a polgármestert a munkáltatói intézkedés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: az előkészítésért: a Humán Főosztály vezetője az aláírásért: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 131/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, továbbá az évi LXXIX. törvény 18. -a, 102. (2) bekezdésének e) pontja, az évi XXXIII. törvény 20/A. (6) bekezdése, 23. (1) (2) bekezdései, ai és ai, a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 5. -a, 14/A. (2) bekezdésének a) pontja és (4) bekezdése, valamint a 14/C. (1) bekezdése alapján 1./ megbízza Tóthné Tímár Katalint (4032 Debrecen, Szikes u. 8.), a Közép Utcai Óvoda határozatlan időre kinevezett óvodapedagógusát augusztus 1. napjától július 31. napjáig az intézmény magasabb vezetői beosztásának ellátásával. Garantált illetményét a G fizetési osztály 12. fizetési fokozatában Ft-ban, további szakképesítésért járó illetménynövekedését Ft-ban, összesen kerekítve Ftban, magasabb vezetői pótlékát a mindenkori pótlékalap 230%-ában, azaz Ft-ban, havi illetményét összesen Ft-ban állapítja meg. 2./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét a magasabb vezetői megbízás előkészítésére és felhatalmazza a polgármestert a munkáltatói intézkedés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: az előkészítésért: a Humán Főosztály vezetője az aláírásért: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
31 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 132/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, továbbá az évi LXXIX. törvény 18. -a, 102. (2) bekezdésének e) pontja, az évi XXXIII. törvény 20/A. (6) bekezdése, 23. (1) (2) bekezdései, ai és ai, a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 5. -a, 14/A. (2) bekezdésének a) pontja és (4) bekezdése, valamint a 14/C. (1) bekezdése alapján 1./ Megbízza Körtvélyessyné Fekete Valériát (4024 Debrecen, Wesselényi u. 13/2.), a Mesekert Óvoda határozatlan időre kinevezett óvodapedagógusát augusztus 1. napjától július 31. napjáig az intézmény magasabb vezetői beosztásának ellátásával. Garantált illetményét a G fizetési osztály 9. fizetési fokozatában Ft-ban, további szakképesítésért járó illetménynövekedését Ft-ban, összesen kerekítve Ftban, magasabb vezetői pótlékát a mindenkori pótlékalap 230%-ában, azaz Ft-ban, havi illetményét összesen Ft-ban állapítja meg. 2./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét a magasabb vezetői megbízás előkészítésére és felhatalmazza a polgármestert a munkáltatói intézkedés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: az előkészítésért: a Humán Főosztály vezetője az aláírásért: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 133/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, továbbá az évi LXXIX. törvény 18. -a, 102. (2) bekezdésének e) pontja, az évi XXXIII. törvény 20/A. (6) bekezdése, 23. (1) (2) bekezdései, ai és ai, a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 5. -a, 14/A. (2) bekezdésének a) pontja és (4) bekezdése, valamint a 14/C. (1) bekezdése alapján 1./ megbízza Dr. Balla Györgynét (4032 Debrecen, Poroszlay u. 39. I/4.), a Nagyerdei Óvoda határozatlan időre kinevezett óvodapedagógusát augusztus 1. napjától július 31. napjáig az intézmény magasabb vezetői beosztásának ellátásával.
32 Garantált illetményét a G fizetési osztály 13. fizetési fokozatában Ft-ban, további szakképesítésért járó illetménynövekedését Ft-ban, összesen kerekítve Ftban, magasabb vezetői pótlékát a mindenkori pótlékalap 230%-ában, azaz Ft-ban, havi illetményét összesen Ft-ban állapítja meg. 2./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét a magasabb vezetői megbízás előkészítésére és felhatalmazza a polgármestert a munkáltatói intézkedés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: az előkészítésért: a Humán Főosztály vezetője az aláírásért: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 134/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, továbbá az évi LXXIX. törvény 18. -a, 102. (2) bekezdésének e) pontja, az évi XXXIII. törvény 20/A. (6) bekezdése, 23. (1) (2) bekezdései, ai és ai, a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 5. -a, 14/A. (2) bekezdésének a) pontja és (4) bekezdése, valamint a 14/C. (1) bekezdése alapján 1./ megbízza Hernyákné Takács Juditot (4028 Debrecen, Hadházi út 37. 2/2.), az Ősz Utcai Óvoda határozatlan időre kinevezett óvodapedagógusát augusztus 1. napjától július 31. napjáig az intézmény magasabb vezetői beosztásának ellátásával. Garantált illetményét a G fizetési osztály 9. fizetési fokozatában Ft-ban, további szakképesítésért járó illetménynövekedését Ft-ban, összesen kerekítve Ft-ban, magasabb vezetői pótlékát a mindenkori pótlékalap 230%-ában, azaz Ft-ban, havi illetményét összesen Ft-ban állapítja meg. 2./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét a magasabb vezetői megbízás előkészítésére és felhatalmazza a polgármestert a munkáltatói intézkedés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: az előkészítésért: a Humán Főosztály vezetője az aláírásért: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
33 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 135/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, továbbá az évi LXXIX. törvény 18. -a, 102. (2) bekezdésének e) pontja, az évi XXXIII. törvény 20/A. (6) bekezdése, 23. (1) (2) bekezdései, ai és ai, a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 5. -a, 14/A. (2) bekezdésének a) pontja és (4) bekezdése, valamint a 14/C. (1) bekezdése alapján 1./ megbízza Kardosné Nagy Máriát (4031 Debrecen, Tegez u. 185.), a Pósa Utcai Óvoda határozatlan időre kinevezett óvodapedagógusát augusztus 1. napjától július 31. napjáig az intézmény magasabb vezetői beosztásának ellátásával. Garantált illetményét a G fizetési osztály 12. fizetési fokozatában Ft-ban, további szakképesítésért járó illetménynövekedését Ft-ban összesen kerekítve Ft-ban, magasabb vezetői pótlékát a mindenkori pótlékalap 230%-ában, azaz Ft-ban, havi illetményét összesen Ft-ban állapítja meg. 2./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét a magasabb vezetői megbízás előkészítésére és felhatalmazza a polgármestert a munkáltatói intézkedés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: az előkészítésért: a Humán Főosztály vezetője az aláírásért: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 136/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, továbbá az évi LXXIX. törvény 18. -a, 102. (2) bekezdésének e) pontja, az évi XXXIII. törvény 20/A. (6) bekezdése, 23. (1) (2) bekezdései, ai és ai, a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 5. -a, 14/A. (2) bekezdésének a) pontja és (4) bekezdése, valamint a 14/C. (1) bekezdése alapján 1./ megbízza Dr. Nagyné Harangi Ilonát (4026 Debrecen, Borz u. 22.), a Sinay Miklós Utcai Óvoda határozatlan időre kinevezett óvodapedagógusát augusztus 1. napjától július 31. napjáig az intézmény magasabb vezetői beosztásának ellátásával.
34 Garantált illetményét a G fizetési osztály 11. fizetési fokozatában Ft-ban, további szakképesítésért járó illetménynövekedését Ft-ban, összesen kerekítve Ftban, magasabb vezetői pótlékát a mindenkori pótlékalap 230%-ában, azaz Ft-ban, havi illetményét összesen Ft-ban állapítja meg. 2./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét a magasabb vezetői megbízás előkészítésére és felhatalmazza a polgármestert a munkáltatói intézkedés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: az előkészítésért: a Humán Főosztály vezetője az aláírásért: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 137/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, továbbá az évi LXXIX. törvény 18. -a, 102. (2) bekezdésének e) pontja, az évi XXXIII. törvény 20/A. (6) bekezdése, 23. (1) (2) bekezdései, ai és ai, a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 5. -a, 14/A. (2) bekezdésének a) pontja és (4) bekezdése, valamint a 14/C. (1) bekezdése alapján 1./ megbízza Báthory Csabánét (4031 Debrecen, Gyepűsor u. 3. 1/4.), a Tócóskerti Óvoda határozatlan időre kinevezett óvodapedagógusát augusztus 1. napjától július 31. napjáig az intézmény magasabb vezetői beosztásának ellátásával. Garantált illetményét a G fizetési osztály 8. fizetési fokozatában Ft-ban, további szakképesítésért járó illetménynövekedését Ft-ban, összesen kerekítve Ftban, magasabb vezetői pótlékát a mindenkori pótlékalap 230%-ában, azaz Ft-ban, havi illetményét összesen Ft-ban állapítja meg. 2./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét a magasabb vezetői megbízás előkészítésére és felhatalmazza a polgármestert a munkáltatói intézkedés aláírására. Határidő: Felelős: azonnal az előkészítésért: a Humán Főosztály vezetője az aláírásért: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
35 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 138/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, továbbá az évi LXXIX. törvény 18. -a, 102. (2) bekezdésének e) pontja, az évi XXXIII. törvény 20/A. (6) bekezdése, 23. (1) (2) bekezdései, ai és ai, a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 5. -a, 14/A. (2) bekezdésének a) pontja és (4) bekezdése, 14/C. (1) bekezdése alapján 1./ megbízza Nagyné Tóth Tündét (4031 Debrecen, Derék utca 133. III/7.), az Árpád Vezér Általános Iskola határozatlan időre kinevezett tanárát augusztus 1. napjától július 31. napjáig az intézmény magasabb vezetői beosztásának ellátásával. Garantált illetményét az F fizetési osztály 8. fizetési fokozatában Ft-ban, további szakképesítésért járó illetménynövekedését Ft-ban, összesen kerekítve Ftban, magasabb vezetői pótlékát a mindenkori pótlékalap 230%-ában, azaz Ft-ban, havi illetményét összesen Ft-ban állapítja meg. 2./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét a magasabb vezetői megbízás előkészítésére és felhatalmazza a polgármestert a munkáltatói intézkedés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: az előkészítésért: a Humán Főosztály vezetője az aláírásért: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 139/2009. (VII. 3.) Ö.h. A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, továbbá az évi LXXIX. törvény 18. -a, 102. (2) bekezdésének e) pontja, az évi XXXIII. törvény 20/A. (6) bekezdése, 23. (1) (2) bekezdései, ai és ai, a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 5. -a, 14/A. (2) bekezdésének a) pontja és (4) bekezdése, 14/C. (1) bekezdése alapján 1./ megbízza Hetei Józsefet (4031 Debrecen, Sesztina utca 2.), a Benedek Elek Általános Iskola határozatlan időre kinevezett tanárát augusztus 1. napjától július 31. napjáig az intézmény magasabb vezetői beosztásának ellátásával.
36 Garantált illetményét az I fizetési osztály 7. fizetési fokozatában Ft-ban, további szakképesítésért járó illetménynövekedését Ft-ban, összesen kerekítve Ftban, magasabb vezetői pótlékát a mindenkori pótlékalap 230%-ában, azaz Ft-ban, havi illetményét összesen Ft-ban állapítja meg. 2./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét a magasabb vezetői megbízás előkészítésére és felhatalmazza a polgármestert a munkáltatói intézkedés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: az előkészítésért: a Humán Főosztály vezetője az aláírásért: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 140/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, továbbá az évi LXXIX. törvény 18. -a, 102. (2) bekezdésének e) pontja, az évi XXXIII. törvény 20/A. (6) bekezdése, 23. (1) (2) bekezdései, ai és ai, a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 5. -a, 14/A. (2) bekezdésének a) pontja és (4) bekezdése, valamint a 14/C. (1) bekezdése alapján 1./ megbízza Petőné Horváth Máriát (4032 Debrecen, Tankó Béla utca 23/2.), a Fazekas Mihály Általános Iskola határozatlan időre kinevezett tanárát augusztus 1. napjától július 31. napjáig az intézmény magasabb vezetői beosztásának ellátásával. Garantált illetményét az I fizetési osztály 10. fizetési fokozatában Ft-ban, további szakképesítésért járó illetménynövekedését Ft-ban, összesen kerekítve Ftban, magasabb vezetői pótlékát a mindenkori pótlékalap 230%-ában, azaz Ft-ban, havi illetményét összesen Ft-ban állapítja meg. 2./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét a magasabb vezetői megbízás előkészítésére és felhatalmazza a polgármestert a munkáltatói intézkedés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: az előkészítésért: a Humán Főosztály vezetője az aláírásért: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
37 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 141/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, továbbá az évi LXXIX. törvény 18. -a, 102. (2) bekezdésének e) pontja, az évi XXXIII. törvény 20/A. (6) bekezdése, 23. (1) (2) bekezdései, ai és ai, a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 5. -a, 14/A. (2) bekezdésének a) pontja és (4) bekezdése, 14/C. (1) bekezdése alapján 1./ megbízza Bertók Krisztinát (4241 Bocskaikert, Fazekas Mihály u. 70.), a Hatvani István Általános Iskola határozatlan időre kinevezett tanárát augusztus 1. napjától július 31. napjáig az intézmény magasabb vezetői beosztásának ellátásával. Alapilletményét az I fizetési osztály 4. fizetési fokozatában Ft-ban, további szakképesítésért járó illetménynövekedését Ft-ban, összesen kerekítve Ftban, magasabb vezetői pótlékát a mindenkori pótlékalap 230%-ában, azaz Ft-ban, havi illetményét összesen Ft-ban állapítja meg. 2./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét a magasabb vezetői megbízás előkészítésére és felhatalmazza a polgármestert a munkáltatói intézkedés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: az előkészítésért: a Humán Főosztály vezetője az aláírásért: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 142/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, továbbá az évi LXXIX. törvény 18. -a, 102. (2) bekezdésének e) pontja, az évi XXXIII. törvény 20/A. (6) bekezdése, 23. (1) (2) bekezdései, ai és ai, a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 5. -a, 14/A. (2) bekezdésének a) pontja és (4) bekezdése, valamint a 14/C. (1) bekezdése alapján 1./ megbízza Kovács Józsefnét (4026 Debrecen, Honvéd utca 72. 2/5.), az Ibolya Utcai Általános Iskola határozatlan időre kinevezett tanítóját augusztus 1. napjától július 31. napjáig az intézmény magasabb vezetői beosztásának ellátásával.
38 Garantált illetményét a G fizetési osztály 12. fizetési fokozatában Ft-ban, további szakképesítésért járó illetménynövekedését Ft-ban, összesen kerekítve Ftban, magasabb vezetői pótlékát a mindenkori pótlékalap 230%-ában, azaz Ft-ban, havi illetményét összesen Ft-ban állapítja meg. 2./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét a magasabb vezetői megbízás előkészítésére és felhatalmazza a polgármestert a munkáltatói intézkedés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: az előkészítésért: a Humán Főosztály vezetője az aláírásért: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 143/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, továbbá az évi LXXIX. törvény 18. -a, 102. (2) bekezdésének e) pontja, az évi XXXIII. törvény 20/A. (6) bekezdése, 23. (1) (2) bekezdései, ai és ai, a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 5. -a, 14/A. (2) bekezdésének a) pontja és (4) bekezdése, valamint a 14/C. (1) bekezdése alapján 1./ megbízza Dobszai Jenőt (4032 Debrecen, Komlóssy u. 78. I/6.), a Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény határozatlan időre kinevezett tanárát augusztus 1. napjától július 31. napjáig az intézmény magasabb vezetői beosztásának ellátásával. Garantált illetményét az I fizetési osztály 13. fizetési fokozatában Ft-ban, további szakképesítésért járó illetménynövekedését Ft-ban, összesen kerekítve Ftban, magasabb vezetői pótlékát a mindenkori pótlékalap 250%-ában, azaz Ft-ban, havi illetményét összesen Ft-ban állapítja meg. 2./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét a magasabb vezetői megbízás előkészítésére és felhatalmazza a polgármestert a munkáltatói intézkedés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: az előkészítésért: a Humán Főosztály vezetője az aláírásért: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
39 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 144/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, továbbá az évi LXXIX. törvény 18. -a, 102. (2) bekezdésének e) pontja, az évi XXXIII. törvény 20/A. (6) bekezdése, 23. (1) (2) bekezdései, ai és ai, a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 5. -a, 14/A. (2) bekezdésének a) pontja és (4) bekezdése, valamint a 14/C. (1) bekezdése alapján 1./ eredménytelennek nyilvánítja a Kinizsi Pál Általános Iskola magasabb vezetői megbízására kiírt pályázati eljárást. 2./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét a magasabb vezetői pályázat ismételt kiírására. Határidő: a Közgyűlés soron következő ülése Felelős: a Humán Főosztály vezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 145/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, továbbá az évi LXXIX. törvény 18. -a, 102. (2) bekezdésének e) pontja, az évi XXXIII. törvény 20/A. (6) bekezdése, 23. (1) (2) bekezdései, ai és ai, a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 5. -a, 14/A. (2) bekezdésének a) pontja és (4) bekezdése, 14/C. (1) bekezdése, valamint a 15. (2) bekezdés d) pontja és (3) bekezdés c) pontja alapján 1./ megbízza Szabó Imrét (4024 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 2.), a Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény határozatlan időre kinevezett gyógypedagógusát augusztus 1. napjától július 31. napjáig az intézmény magasabb vezetői beosztásának ellátásával. Garantált illetményét a G fizetési osztály 14. fizetési fokozatában Ft-ban, további szakképesítésért járó illetménynövekedését Ft-ban, összesen kerekítve Ftban, gyógypedagógiai pótlékát a mindenkori pótlékalap 38%-ában, azaz Ft-ban magasabb vezetői pótlékát a mindenkori pótlékalap 250%-ában, azaz Ft-ban, havi illetményét összesen Ft-ban állapítja meg.
40 2./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét a magasabb vezetői megbízás előkészítésére és felhatalmazza a polgármestert a munkáltatói intézkedés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: az előkészítésért: a Humán Főosztály vezetője az aláírásért: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 146/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, továbbá az évi LXXIX. törvény 18. -a, 102. (2) bekezdésének e) pontja, az évi XXXIII. törvény 20/A. (6) bekezdése, 23. (1) (2) bekezdései, ai és ai, a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 5. -a, 14/A. (2) bekezdésének a) pontja és (4) bekezdése, valamint a 14/C. (1) bekezdése alapján 1./ megbízza Nagyné Pálinkás Anikót (4030 Debrecen, Boróka u. 16.), a Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola határozatlan időre kinevezett tanárát augusztus 1. napjától július 31. napjáig az intézmény magasabb vezetői beosztásának ellátásával. Garantált illetményét az I fizetési osztály 10. fizetési fokozatában Ft-ban, további szakképesítésért járó illetménynövekedését Ft-ban, összesen kerekítve Ftban, magasabb vezetői pótlékát a mindenkori pótlékalap 250%-ában, azaz Ft-ban, havi illetményét összesen Ft-ban állapítja meg. 2./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét a magasabb vezetői megbízás előkészítésére és felhatalmazza a polgármestert a munkáltatói intézkedés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: az előkészítésért: a Humán Főosztály vezetője az aláírásért: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
41 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 147/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés az Oktatási Osztály vezetőjének előterjesztésére az évi LXV. törvény 8. (1) bekezdése, az évi LXXIX. törvény 95/A. (11) bekezdése, valamint a 102. (2) bekezdésének c) pontja alapján 1./ kérelmet nyújt be az Oktatási Hivatal Észak-alföldi Regionális Igazgatóságához a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában lévő nevelési-oktatási intézmények maximális csoport- és osztálylétszám túllépésének engedélyezésére az 1., 2.a., 3.a. számú mellékletek szerint, egyidejűleg engedélyezi a maximális csoport- és osztálylétszám túllépést a 2.b. és a 3.b. mellékletek szerint. 2./ Engedélyezi a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő nevelési-oktatási intézményekben az átlaglétszámtól való eltérést a 4., 5., és a 6., számú mellékletek szerint. 3./ Felkéri az Oktatási Osztály vezetőjét az 1./ pontban meghatározott kérelem előkészítésére és benyújtására, és felhatalmazza a polgármestert a kérelem aláírására. Határidő: azonnal Felelős: előkészítésért és a benyújtásért: az Oktatási Osztály vezetője aláírásért: a polgármester 4./ Felkéri az Oktatási Osztály vezetőjét, hogy az Oktatási Hivatal Észak-alföldi Regionális Igazgatóság által kiadott engedélyekről értesítse az érintett nevelési-oktatási intézmények vezetőit. Határidő: az engedélyek megérkezését követően azonnal Felelős: az Oktatási Osztály vezetője 5./ Felkéri az Oktatási Osztály vezetőjét, hogy a Közgyűlés döntéséről értesítse az érintett intézmények vezetőit. Határidő: azonnal Felelős: az Oktatási Osztály vezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
42 1. számú melléklet Óvodai adatlap a 2009/2010. nevelési évre szóló maximális csoportlétszám átlépésének Oktatási Hivatali engedélyezéséhez Engedély kérése az Oktatási Hivataltól a maximális 2. Az óvoda csoportjának Az SNI gyermekek száma, A 3. oszlop tényleges létszáma szorzószámuk szorzószámainak létszám 1. Intézmény figyelembevételével átlépéséhez megnevezése b./ számított létszám b./ fő (fő) fő Áchim András Utcai Óvoda Alsójózsai Kerekerdő Óvoda Bajcsy-Szoboszlói úti Óvoda Bányai-Angyalkert Óvoda Bolyai János Ált. Isk., Óvoda és AMI Faragó Utcai Óvoda Gönczy Pál Utcai Óvodaa Görgey Utcai Óvoda Hétszínvirág Óvoda Holló János Utcai Óvoda Ifjúság Utcai Óvoda Kemény Zsigmond Utcai Óvoda Közép Utcai Óvoda a./ Csoport megnevezése a./ 2-es szorzóval számítandó, fő b./ 3-as szorzóval számítandó, fő 1. csoport csoport csoport csoport csoport csoport csoport csoport Méhecske Pillangó Hétszínvirág Süni Maci Maci Katica Alma Cseresznye Napraforgó Pillangó Katica Tulipán Mókus Napsugár Micimackó Nyuszi Margaréta Pillangó Katica Hóvirág Tulipán Pipacs Margaréta Ibolya Napraforgó Mókus Pillangó Százszorszép Tulipán Gyöngyvirág Margaréta sz. csoport sz. csoport sz. csoport sz. csopot csoport csoport Margaréta Napraforgó Pipacs Tulipán Nefelejcs Százszorszép es csoport es csoport as csoport es csoport ös csoport os csoport es csoport Maci Mókus Nyuszi Pillangó Alma C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2009\13szKozlony\147_2009_melleklet\1. számú 1. melléklet oldal Óvoda maximális
43 Kuruc Utcai Óvoda Lehel Utcai Óvoda Margit Téri Óvoda Nagyerdei Óvoda Mesekert Óvoda Ősz Utcai Óvoda Simonyi Úti Óvoda Sinay Miklós Utcai Óvoda Sipos Utcai Óvoda Szabadságtelepi Óvoda Százszorszép Óvoda Táncsics Mihály Utcai Óvoda Thaly Kálmán Utcai Óvoda Tócóskerti Óvoda Süni Csibe Cica csoport csoport csoport csoport csoport csoport Kakas Cica Kacsa Csiga-biga Maci Nyuszi Ibolya Margaréta Gyöngyvirág B/ B/ B/ B/ A/ A/ A/ A/ Mesekert 1. kiscsoport Mesekert 2. kiscsoport Mesekert középsőcsoport Mesekert nagycsoport Jánosi kiscsoport Jánosi középsőcsoport Jánosi nagycsoport Maci Pillangó Süni Katica Halacska Pillangó Napraforgó Csiribiri Bóbita Gézengúz Napsugár Rózsa Ibolya Szőlő Szamóca Százszorszép Pipacs es csoport es csoport ös csoport Cica Delfin Kutyus Pillangó Süni Mókus Cinege Maci Napocska Napraforgó Micimackó Csiga-biga Ficánka Mókus Cicó Búzavirág Margaréta Napraforgó Ibolya C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2009\13szKozlony\147_2009_melleklet\1. számú 2. melléklet oldal Óvoda maximális
44 27. Tócóskerti Óvoda Hóvirág Gyöngyvirág Nyuszi Kutya Összesen: C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2009\13szKozlony\147_2009_melleklet\1. számú 3. melléklet oldal Óvoda maximális
45 2. a számú melléklet A 2009/2010. tanévben induló és működő maximális csoport-, osztálylétszám átlépésének Oktatási Hivatali engedélyezéséhez Általános iskola Ssz. 1. a./ b./ a./ 2-es szorzóval számítandó, Osztály megnevezése fő fő fő Igen / Nem fő Igen / Nem fő 1.a Nem 0 Igen 1 1.b Nem 0 Igen 2 1.c Nem 0 Igen 4 2.a Nem 0 Igen 1 2.b Nem 0 Igen 4 2.c Nem 0 Igen 3 3.a Nem 0 Igen 4 3.b Nem 0 Igen 3 3.c Nem 0 Igen 2 4.b Nem 0 Igen 2 4.c Nem 0 Igen 1 2. Benedek Elek Általános Iskola 3.b Nem 0 Igen 1 3. Bocskai István Általános 2.a Nem 0 Igen 1 Iskola 1.b Nem 0 Igen 3 1.c Nem 0 Igen 1 4. Bolyai János Általános 4.a Nem 0 Igen 1 Iskola, Óvoda és AMI 4.c Nem 0 Igen 1 8.a Nem 0 Igen 2 5. Csapókerti Általános Iskola 3.a Igen 6 Igen 1 6. Eötvös Utcai Általános 2.a Nem 0 Igen 10 Iskola 3.a Igen 6 Igen 3 7. Hunyadi János Általános 2.b Nem 0 Igen 1 Iskola 2.c Nem 0 Igen 3 8. József Attila Ált. Isk. 1.o Igen 6 Igen 3 9. Karácsony Sándor Áltlános 2.a Nem 0 Igen 2 Iskola 2.b Nem 0 Igen 1 7.b Igen 6 Igen Kazinczy Ferenc Általános 2.b Nem 0 Igen 1 Iskola és AMI 2.e Nem 0 Igen 12 6.d Nem 0 Igen 3 6.e Nem 0 Igen 4 7.d Nem 0 Igen Lilla Téri Ált. Isk. 3.b Igen 6 Igen Intézmény megnevezése Árpád Vezér Általános Iskola Petőfi Sándor Általános Iskola és Óvoda Szoboszlói Úti Általános Iskola 2. Az intézményben működő osztályok tényleges létszáma 1.a Nem 0 Igen 3 1.b Nem 0 Igen 3 1.c Nem 0 Igen 4 3.d Nem 0 Igen 1 4.a Nem 0 Igen 1 4.c Nem 0 Igen 1 5.b Nem 0 Igen 1 2.a Nem 0 Igen 1 2.c Nem 0 Igen Vörösmarty Mihály Általános Iskola és AMI 7.b Nem 0 Igen 1 Összesen: Az SNI tanulók száma, szorzószámuk b./ 3-as szorzóval számítandó, 4. A 3. oszlop szorzószámainak figyelembevételével számított létszám (fő) 5. A fenntartó saját hatáskörben engedélyez-e létszámtúllépést, hány főre? a./ b./ 6. Az adott osztályban kérike az Oktatási Hivatal engedélyét, hány főre? a./ b./ C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2009\13szKozlony\147_2009_melleklet\2.a 1 melléklet maximális (Oktatási Hivatal) ált.isk
46 2.b számú melléklet A 2009/2010. tanévben induló és működő maximális csoport-, osztálylétszám átlépésének fenntartói engedélyezéséhez 1.Intézmény megnevezése Általános iskola Ssz. 2. Az intézményben működő osztályok tényleges létszáma a./ Osztály megnevezése b./ fő a./ 2-es szorzóval számítandó, fő 3. Az SNI tanulók száma, szorzószámuk b./ 3-as szorzóval számítandó, fő 1. Benedek Elek Általános Iskola 1.a Igen 2 Nem 0 1.b Igen 3 Nem 0 2. Bocskai I. Általános Iskola 3.a Igen 1 Nem 0 3.b Igen 3 Nem 0 4.b Igen 4 Nem 0 3. Bolyai János Ált. Isk. 1.a Igen 2 Nem 0 1.b Igen 4 Nem 0 2.a Igen 1 Nem 0 2.b Igen 2 Nem 0 6.a Igen 2 Nem 0 6.b Igen 2 Nem 0 4. Csapókerti Általános Iskola 2.a Igen 1 Nem 0 3.a Igen 6 Igen 1 5.a Igen 4 Nem 0 5. Dózsa György Általános Isk. 1.a Igen 3 Nem 0 1.b Igen 3 Nem 0 2.b Igen 1 Nem 0 3.a Igen 3 Nem 0 3.b Igen 3 Nem 0 6. Eötvös Utcai Általános 3.a Igen 6 Igen 3 Iskola 4.a Igen 3 Nem 0 7.b Igen 3 Nem 0 7. Fazekas Mihály Ált. Isk. 1.a Igen 2 Nem 0 2.a Igen 1 Nem 0 3.a Igen 4 Nem 0 8. Gönczy Pál Ált. Isk. 7.o Igen 2 Nem 0 9. Ibolya Utcai Általános 2.a Igen 4 Nem 0 Iskola 2.b Igen 4 Nem 0 3.a Igen 5 Nem 0 3.b Igen 4 Nem 0 4.a Igen 3 Nem 0 4.b Igen 3 Nem Hallássérültek EGYMI 1.a Igen 4 Nem Ibolya Utcai Ált. Isk. 1.a Igen 1 Nem 0 1.b Igen 1 Nem 0 2.a Igen 5 Nem 0 2.b Igen 4 Nem 0 3.a Igen 4 Nem 0 3.b Igen 4 Nem 0 4.a Igen 5 Nem 0 4.b Igen 5 Nem József Attila Ált. Isk. 1.o Igen 6 Igen Kazinczy Ferenc Ált. Isk o napközis csoport Igen 1 Nem 0 4. A 3. oszlop szorzószámainak figyelembevételével számított létszám (fő) 5. A fenntartó saját hatáskörben engedélyez-e létszámtúllépést, hány főre? a./ Igen / Nem b./ fő 6. Az adott osztályban kérik-e az Oktatási Hivatal engedélyét, hány főre? a./ Igen / Nem b./ fő C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2009\13szKozlony\147_2009_melleklet\2.b. 1 melléklet(fenntartói) maximális ált.isk. melléklet
47 14. Karácsony Sándor 1.a Igen 2 Nem 0 Ált.Iskola 1.b Igen 2 Nem 0 3.a Igen 1 Nem 0 3.b Igen 2 Nem 0 6.a Igen 1 Nem 0 6.b Igen 3 Nem 0 7.a Igen 5 Nem 0 7.b Igen 6 Igen Kinizsi Pál Ált. Isk. 2.a Igen 5 Nem 0 3.b Igen 1 Nem Lilla Téri Ált. Isk. 1.a Igen 3 Nem 0 1.b Igen 2 Nem 0 2.a Igen 3 Nem 0 2.b Igen 4 Nem 0 3.a Igen 6 Nem 0 3.b Igen 6 Igen Nagysándor József Ált. Isk. 9.a Igen 1 Nem 0 9.b Igen 1 Nem Szoboszlói Úti Ált. Isk. 3.a Igen 1 Nem 0 3.b Igen 1 Nem 0 4.b Igen 1 Nem Vörösmarty Mihály Ált. Isk. 2.a Igen 1 Nem 0 2.b Igen 3 Nem 0 3.a Igen 4 Nem 0 3.b Igen 4 Nem 0 6.a Igen 1 Nem 0 7.b Igen 1 Nem 0 Összesen: C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2009\13szKozlony\147_2009_melleklet\2.b. 2 melléklet(fenntartói) maximális ált.isk. melléklet
48 Ssz Beregszászi Pál SZKI 3. Bethlen Gábor Közgazdasági SZKI és SzK Intézmény megnevezése Ady Endre Gimnázium Baross Gábor Középiskola, SZKI 5. Brassai Sámuel Gimn. és Műszaki SZKI 7. 3.a. számú melléklet A 2009/2010. tanévben működő maximális csoport-, osztálylétszám átlépésének Oktatási Hivatali engedélyezéséhez fő 10.b Nem 0 Igen 5 10.d Nem 0 Igen 3 11.b Nem 0 Igen 6 11.c Nem 0 Igen 3 11.d Nem 0 Igen 1 12.a Nem 0 Igen 4 12.b Nem 0 Igen 4 12.d Nem 0 Igen 5 10.c Nem 0 Igen 3 2/ Nem 0 Igen 3 9.a Nem 0 Igen 3 9.b Nem 0 Igen 3 9.c Nem 0 Igen 3 9.d Nem 0 Igen 3 11.a Nem 0 Igen 5 11.b Nem 0 Igen 5 11.c Nem 0 Igen 6 11.d Nem 0 Igen 2 12.b Nem 0 Igen 2 12.c Nem 0 Igen 3 12.d Nem 0 Igen 3 9.b Nem 0 Igen 7 9.c Nem 0 Igen 7 9/ Nem 0 Igen 4 9/ Nem 0 Igen 4 9/ Nem 0 Igen 4 9/ Nem 0 Igen 4 I./11/ Nem 0 Igen 7 I/ Nem 0 Igen 7 I/11./ Nem 0 Igen 7 9.a Nem 0 Igen 4 9.b Nem 0 Igen 4 9.c Nem 0 Igen 4 9.d Nem 0 Igen 1 10.a Nem 0 Igen 2 10.b Nem 0 Igen 2 1/13.b Nem 0 Igen 7 1/14.d Nem 0 Igen 3 3/15.a Nem 0 Igen 1 9.g Nem 0 Igen 3 9.d Nem 0 Igen 1 10.b Nem 0 Igen 1 10.d Nem 0 Igen 1 10.f Nem 0 Igen 1 11.d Nem 0 Igen 1 12.e Nem 0 Igen 1 9.b Nem 0 Igen 2 9.c Nem 0 Igen 3 10.a Nem 0 Igen 1 Eü. SZKI. 8. Erdey -Grúz T.Vegyipari SZKI 12.d Nem 0 Igen 1 9. Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Dienes László Gimnázium és Fazekas Mihály Gimnázium 2. Az intézményben működő osztályok tényleges létszáma a./ Osztály megnevezése b./ fő Középiskola a./ 2-es szorzóval számítandó, 3. Az SNI tanulók száma, szorzószámuk b./ 3-as szorzóval számítandó, fő a./ b./ Igen / Nem fő 9.c Nem 0 Igen 2 9.e Nem 0 Igen 2 10.b Nem 0 Igen 2 10.d Nem 0 Igen 2 11.b Nem 0 Igen 8 11.c Nem 0 Igen 2 12.b Nem 0 Igen 5 12.d Nem 0 Igen 3 4. A 3. oszlop szorzószámainak figyelembevételével számított létszám (fő) 5. A fenntartó saját hatáskörben engedélyeze létszámtúllépést, hány főre? 6. Az adott osztályban kérike az Oktatási Hivatal engedélyét, hány főre? a./ b./ Igen / Nem fő C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2009\13szKozlony\147_2009_melleklet\3 1. oldal a. számú melléklet maximális (Oktatási Hivatal) középfok
49 Irinyi János Gimnázium és SZKI Kereskedelmi és Vendéglátóipari SZKI Könnyűipari Szakközép és Szakiskola 13.f Nem 0 Igen 1 9.a Nem 0 Igen 2 9.b Nem 0 Igen 2 9.c Nem 0 Igen 5 9.d Nem 0 Igen 3 11.e Nem 0 Igen 1 12.e Nem 0 Igen 2 9.a Nem 0 Igen 5 9.b Nem 0 Igen 5 9.c Nem 0 Igen 5 9.d Nem 0 Igen 5 10.b Nem 0 Igen 3 10.d Nem 0 Igen 2 12.a Nem 0 Igen 2 9/ Nem 0 Igen 3 9/ Nem 0 Igen 3 9/ Nem 0 Igen 3 9/ Nem 0 Igen 3 10/ Nem 0 Igen 2 11/ Nem 0 Igen Nem 0 Igen Nem 0 Igen 3 Mechwart 9.b Nem 0 Igen 2 András Gépipari 9.c Nem 0 Igen 2 és Informatikai 9.d Nem 0 Igen 1 SZKI 9.n Nem 0 Igen 2 10.d Nem 0 Igen 2 10.n Nem 0 Igen 3 11.d Nem 0 Igen 2 11.n Nem 0 Igen 2 12.b Nem 0 Igen 1 12.d Nem 0 Igen 1 Medgyessy 9.a Nem 0 Igen 5 Ferenc 9.b Nem 0 Igen 5 Gimnázium és 9.c Nem 0 Igen 5 Műv. 9.d Nem 0 Igen 6 Szakközépisk. 10.a Nem 0 Igen 5 10.b Nem 0 Igen 5 10.c Nem 0 Igen 5 10.d Nem 0 Igen 5 11.a Nem 0 Igen 5 11.b Nem 0 Igen 5 11.c Nem 0 Igen 5 11.d Nem 0 Igen 5 12.a Nem 0 Igen 5 12.b Nem 0 Igen 5 12.c Nem 0 Igen 6 12.d Nem 0 Igen 5 12.e Nem 0 Igen 5 Péchy Mihály 9.a Nem 0 Igen 3 Építőipari SZKI 9.b Nem 0 Igen 3 9.c Nem 0 Igen 3 9.d Nem 0 Igen 3 12.a Nem 0 Igen 1 Povolny Ferenc 13.SNI* Nem 0 Igen 1 SZKI 13.b Nem 0 Igen 1 Tóth Árpád 10.c Nem 0 Igen 2 Gimnázium 10.d Nem 0 Igen 1 11.b Nem 0 Igen 3 11.g Nem 0 Igen 2 12.b Nem 0 Igen 2 12.c Nem 0 Igen 5 12.d Nem 0 Igen 2 12.e Nem 0 Igen 1 12.f Nem 0 Igen 1 12.g Nem 0 Igen 4 Összesen: * Sajátos Nevelési Igényű C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2009\13szKozlony\147_2009_melleklet\3 2. oldal a. számú melléklet maximális (Oktatási Hivatal) középfok
50 3.b számú melléklet A 2009/2010. tanévben induló és működő maximális csoport-, osztálylétszám átlépésének fenntartói engedélyezéséhez Középiskola Ssz. 1.Intézmény megnevezése 2. Az intézményben működő osztályok tényleges létszáma a./ Osztály megnevezése b./ fő 3. Az SNI tanulók száma, szorzószámuk a./ 2-es szorzóval számítand b./ 3-as szorzóval számítand 1. Ady Endre Gimnázium 13.c Igen 5 Nem 0 2 Bethlen Gábor Közgazdasági SZKI Móricz Tagintézménye 9.a Igen 3 Nem 0 Összesen: A 3. oszlop szorzószámainak figyelembevételével számított létszám (fő) 5. A fenntartó saját hatáskörben engedélyez-e létszámtúllépést, hány főre? a./ Igen / Nem b./ fő 6. Az adott osztályban kérik-e az Oktatási Hivatal engedélyét, hány főre? a./ Igen / Nem b./ fő C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2009\13szKozlony\147_2009_melleklet\3. 1 b. maximális (fenntartói) középfok melléklet
51 4.számú melléklet Óvodai adatlap a 2009/2010. nevelési évben működő csoport átlaglétszámtól való lefelé történő eltérés fenntartói engedélyezéséhez Ssz. Óvoda megnevezése 2. Az intézményben működő csoportok, tényleges a./ lét Csoport á k megnevezése b./ fő a./ 2-es szorzóval számítandó, fő 3. Az SNI gyermekek száma, szorzószámuk b./ 3-as szorzóval számítandó, fő 4. A 3. oszlop szorzószámainak figyelembevételével számított létszám (fő) 5.Fenntartó által engedélyezett lefelé történő eltérés a csoportokban (fő) 1. Alsójózsai Kerekerdő Katica Óvoda 2. Bajcsy-Szoboszlói Úti Alma Óvoda 3. Ispotály Úti Óvoda Katica Hallássérültek EGYMI 1. csoport csoport Sipos Utcai Óvoda 1. csoport (Bánk) 6. Szivárvány Óvoda 7. csoport Összesen: C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2009\13szKozlony\147_2009_melleklet\4. számú melléklet Óvoda átlagtól lefelé ]
52 5.számú melléklet Iskolai adatlap a 2009/2010. tanévben működő osztálylétszám átlagtól "lefelé" történő eltérés fenntartói engedélyezéséhez Ssz Eötvös Utcai Ált. Isk Intézmény megnevezése Árpád Vezér Általános Iskola Bárczi Gusztáv EGYMI Benedek Elek Ált. Isk. Dózsa György Általános Isk. Epreskerti Ált. Isk. Fazekas Mihály Ált. Isk. Gönczy Pál Ált. Isk. 2.Az intézményben működő a./ Osztály Általános Iskola b./ 3. Az SNI tanulók száma, szorzószámuk a./ 2-es szorzóval számítandó, b./ 3-as szorzóval számítandó, 5. A fenntartó által engedélyezett, lefelé történő eltérés az osztályokban megnevezése fő fő fő fő 5.a c a b a b b a b a b b napközi c napközi c napközi b a b b b a b a b a b b b b c a b a b b A 3. oszlop szorzószámainak figyelembevételével számított létszám (fő) C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2009\13szKozlony\147_2009_melleklet\5. számú melléklet Általános Iskola átlagtól lefelé 1 1
53 9. 3.b a b a b a c a a a b a b c a b Karácsony Sándor Ált. Isk. 8.a Kazinczy Ferenc Ált. 1.e Isk. és AMI 4.e a c c Lorántffy Zsuzsanna Ált. Isk. 4.o Hallássérültek E.Gy.M.I. 10. Hunyadi János Ált. Isk. 11. Ibolya Utcai Ált. Isk. 12. József Attila Ált. Isk. Lilla Téri Ált. Isk. 17. Nagysándor József Ált. Isk. és E.Szki. 18. Petőfi Sándor Ált. Isk. 19. Rakovszky Dániel Ált. Isk. 20. Szoboszlói Úti Ált. Isk. 21. Tégláskerti Ált. Isk. 4.a a a b a alsós napközi felsős napközi o. napközi o o o o o a b a a a a a b a b o o o o o o C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2009\13szKozlony\147_2009_melleklet\5. számú melléklet Általános Iskola átlagtól lefelé 2 2
54 22. Vénkerti Ált. Isk. és AMI c c t o.(Kőrösi) o.(Kőrösi) o.(Kőrösi) o.(Kőrösi) o.(Kőrösi) o.(Kőrösi) o.(Kőrösi) o (Kőrösi) Vörösmarty Ált. Isk. és AMI 1.b Összesen: C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2009\13szKozlony\147_2009_melleklet\5. számú melléklet Általános Iskola átlagtól lefelé 3 3
55 6. számú melléklet Iskolai adatlap a 2009/2010. tanévben működő osztálylétszám átlagtól "lefelé" történő eltérés fenntartói engedélyezéséhez Középiskola Ssz Intézmény megnevezése Beregszászi Pál SZKI és Szakiskola 2.Az intézményben működő a./ Osztály b./ a./ 2-es szorzóval számítandó, 3. Az SNI tanulók száma, szorzószámuk b./ 3-as szorzóval számítandó, 5. A fenntartó által engedélyezett, lefelé történő eltérés az osztályokban megnevezése fő fő fő fő 11.b f c f f A 3. oszlop szorzószámainak figyelembevételével számított létszám (fő) 1/11. 2 számítógép szerelő Bethlen Gábor Közgazd. SZKI. Baross Gábor Szakképző Iskola és Kollégium 2/12.2 elektronikai technikus / /14.3 fogtechnikus /15.1 fogtechnikus /11 irodai asszisztens a / d a b c d a c d a II/12/3(gépi hegesztő) II/12/4(géplakatos) Brassai Sámuel Műszaki 2/14.c mechatronikai SZKI technikus Dienes László 12.a Gimnázium és Eü. SZKI 13.a e a Erdey-Grúz T. 13.a Gábor Dénes Elektronikai Műszaki SZKI. 2/14 elektronikai technikus c C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2009\13szKozlony\147_2009_melleklet\6szmelleklet 1 1
56 Irinyi János Gimnázium, SZKI és SZK Kereskedelmi és Vendéglátóipari SZKI. Kodály Zoltán Zeneművészeti SZKI. 10.a b e a c SH 2/ Lg2/ b / a a b a b / /13.zenész, énekes,egyház zenész /15.zenész,énekes,egyház zenész Könnyűipari SZKI 9.a b b c a b d a Mechwart András Gépipari és Informatikai SZKI 12. N Medgyessy Ferenc 14. képző Gimnázium 14. táncos Péchy Mihály Építőip. SZKI 14.b Povolny F. Szk. 9.a b c d a b c d d s s a b d e s C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2009\13szKozlony\147_2009_melleklet\6szmelleklet 2 2
57 12 S2 épületburkoló szakisk.oszt C asztalos szakisk.oszt e f /14 A faipari technikus oszt Összesen: C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2009\13szKozlony\147_2009_melleklet\6szmelleklet 3 3
58 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 148/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés az Oktatási Osztály vezetőjének előterjesztésére az évi LXV. törvény 9. (3) bekezdése alapján, figyelemmel az évi LXXVI. törvény 19. (2) bekezdésére 1./ átruházza a polgármesterre a szakképzésben résztvevő tanulók gyakorlati képzése során kötendő együttműködési megállapodások fenntartói jóváhagyásának hatáskörét. 2./ Felkéri az Oktatási Osztály vezetőjét, hogy a Közgyűlés döntéséről tájékoztassa a szakképző iskolák magasabb vezetőit. Határidő: azonnal Felelős: az Oktatási Osztály vezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 149/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az évi LXV. tv. 80. (1) bekezdése, az Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt. Alapszabályának pontja alapján, továbbá a 99/2009. (V. 28.) Ö.h. határozat 3./ pontja alapján 1./ elfogadásra javasolja az Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt évi üzleti tervét a Zrt. Közgyűlésének az 1. sz. melléklet szerint. 2./ Elfogadja az Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt. Igazgatósága Elnökének jelentését a 99/2009. (V. 28.) Ö.h. határozat 3./ pontjában foglaltak teljesítéséről a 2. sz. melléklet szerint. Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
59 A trttrqd l*s; -i]-.e uel4ktqt -;.1 44 It't{ Il l,] L t)\ lll l/r onk(]rrta:.rvz,\tl \ i /(t ) V Er;EszsF(;lrcYI \ ( y' ttrrt nt:,,,, r L-..., l ONKoRMANTZATT EGEszsf cttcl.r Hor,Dtr rc ZARTKORfEN MOKODO REszv6NrrARsasr{.c OZLEfl TERV 2009.
60 Az o.lobnofd E8sxcgugri Ho&.s ZE 2009.:ft dr.zfn iizrdj le z.1,4 edd rep,d oe.h,bd" trd 3z&!4i kar.!}rq;, 2009,obn t5 Lodk -.s. { rao;je HT*;*g "Y"a:,"'*"ibo rcei;edd 6.ir.Lk@ s -r.. *'.f"e"d.-t L 2 Onrom:nF.d Es{e6eqri za.asd.r.i o'lo@d Egd,t<sugl HoldrS z:rdorj4 Mitad6,1043 Deb@ Bd6t B6h nt zirilritrnd ba.6d6 ra*i:rydr6& H.jdn Bib{ Mlgr.i o*om;!fd 4024 D.h@ }jr!d s4 Kip*d5j.: It6E R6hd d!6k D.6Gd M.grciJos,i v@s o.i.o6;nf.b K:pii5.t6jc R6e l,i6 polgi@tu S.jitdLjd@ni!sd2'.dn.bL 6320t3 S.jir 6]rjddi, b&.lt iog4!,! birha&e, iizdd ds 7711t3 Szdi}ruaptiEdk6te6uas" lbd:3:p tot sdue.)b.r..fta tzbjrdfe) 6e20m s;@rli trddr!%s,toi rdd,-i."6i ;;;r_*d" UrLlltad' 7022t3 td.bibli,.gih vq4ei biisrdr, 1.Lpitr[ ilbr Lij.]6lt igrz4at6dg.iniikc Di Onodi,srns zoldn cied! 4032 D.b4@,{&&bia L 13., M.gbr,&. iit & id6@ sza4 kod6 id6ponq. 2oo?. iiliu 1. A 6r5s*.156, e 'Lpnd( tbr Lijdiirt ic,4a6rs!d!: Di Fstdi E il,d 4t26 D.bG.n, M66 u Di IsPi Zsot 4{27 D.brc.4 S6bld nt 14 Dr. T6t[ llhd 4023 D"bEen, Nrgrd.i kr. 2a,
61 r" *drtt. tisig igua1i6.igii*.ud#.. c6lfr, fdned6 bird64rt [del n ly ba qb6l ill A Clii$rl6 birdig GtnL&atri j&d St6ilith Tibor Dl Moldir Li!.16 Di Kir! Siildd Di?rpp Csbl Sindd Di 3.zr c,yiilgl A 6rsig.ls4 2 irpr6r abr kijdd! rihfixsridjr: Bi:lAudit Z4 cq.gziezid S:addy: a!26 D.hqd, Sr6c[6ti,it 11. Kdorwi2l3,r,5 sd;tr.ilt ad b l'il.lii! T6rt tiiinno abd kintfii4 6 Megblzis. f,.drsoq ttr &a id,5@ *61 z no@ Es!6zEEIw FB,l,'mi! rloulerremllozl$ 2. l.sztrvzzbf Af At tt trast - EoLD$tc srrunrha BArjttrA sa r' o'lomjntzd Egi$6eier t{oldi.g li'ahdle & Fof6sziod&' nnkinkds. r K.u6z, l('ihir K6... \'ESZ Kil lcgi drr,.l6d.g6d.gds.giigdjii i3 f6b*6 E cz&iel..lo,zq Dat',*.r<hary.l d 2 inl:zer. r E '-r,v6!: R d6.d$rgitsi druid lilnrl ir6lre. sinc. EIjd rokabd,i lp.lddot ar p!.ggzivid5i eiet r A Holdidgsbjdjra rj.l.ldd! Llpcii.s(rd6n.hid' & iginy, [og, a i.td].g fo!i[6 roiyrebl eion']izil*r n I fr.!6d!s!g d.ga:zs.giig'.tre bh&+, 'seaas. foloz6djdd. G! hogy. HoihFrdrhribr rlre6dda.s&*agnsr crjdli pf6lo[. li.tislbal q LIGsi{i eiiklislr,.! er B.miitt bii6!fun iti3tegld.ll!.i6eaj. r.lj6le& 162:Iei pro6lollor4 & iri!r.lv.!.c. fdbrllat6 flrsziozi* bizbsgr.rr a Nbk tt r6i.g4ig.!n tq. bt6! hulrareb.q o.gabdar, bdoi[!t6.l6mmeri ra&rd 6s tuip2i eint!.buniq$r 6ant t t6iz6ibrn I e.ggrrieiigi dokoz6li*. 'ndd.!djd.l r Kodilt a Rr:si6,,ue. 6qy.!' D.b4e' vi$.grr!6siirri
62 nz eeassag'itf.liris vrzolt, Jaii &r&r c{lri'y.i nellr a Hordrlg kial*i4{i.r! tiibb pozirt, einc.g&u hrd51 t plog.oszrizi[r6 szdddi n$i!id&i ot&]o'..s z.rcbh,: lilik. DIqr Onlominrz{:, a Hajd,i 3i[,J M.syei odl@n;'iz{ turqjddribo al6.siix4nsr rnt :bd}tk cir.;<lel6 :. s qnqjdongi Lonrol r holdi4 irnf6 l,.siga filer fog d$zponbsulnir. l6kiin r.3aesag*y pbfln dlll$ok.gf4.s edralt;, :etig@ irirtirie 6s a v&os &! n.g'. ca 1t.,lsrd;f,d i cqkldje.'6str.ni fogf De6led Vtft, Hajdn Mh{ nesyc a s rigi6 cs66esrgi volgilatisii.lk shlbihopiiturid&i! lef,c66qqet r'dc kt.ciris.k, iueh. f&&tok tboptusirrsin 2 qjrlh Mfl e6l kiizbrj. o$zeh.ngolt$u foc ailni 2 cc,:'!isnsi pf6ln li$sigdk $hmzin poritilij.j. kil*zdlgn *cliibrl d a{l'i!iebd! ar sbktbr;si kyakdf+l ki;zponrosidsih6l. olrr roiiel eabduh,l f.l. mdt k t,.gae4iisyi &ok:rodsol f.ilszr:5ae,! L4.pl6d6 htusruirij4 mdmlznd6/',.gy v6@rk ps & Gsn$6!c b*o.rsn [email protected] rodsa ett!;s. a Li2ilkitor rcfset Lheo6r6 rog. rm ;j*b a idy6bd c1d3llozni kivi.,t szdcubk t Kii:podti iinl'ft Eecd6st6r, feilesztai.. Kiizpodti t6,slri bj56 s4r(6r6i tuntci6t kiapnilc! K6zpodti czd2srci a5 hu*rucyi.dminiszdici6 larltirre! KoTpodtib6/@i., ruionar?d enil'nmed^bd. trg,llpdn. t KdTFoitt u@dts'; sap6dr. meledrtd- funkdol lcb Foz6r t ofos ez}tui fcjlcsgi koiepd6n,t 6.3f.td9tj.3asx6sicrt eru6 h{ekonibbi t rere i hsyrnzlbk Li;4mflodaieal, p&hddosisok hrlztunoliisiv4 su*tu s'in{g* kiirsznilisiv.t m.ge6sit6s.vd a'okjrbr5.ddcsiiis (rrftdjcinr. rd2earvfs, h*csft kdvd;s n.g,lipazie MvEr EuirktzERvEzts 8 tetecrjwrzzls L!^rtaoMBB ficztse r b.!.gfo4'lm kddasq iidl,lti6r z.slil lesbsabtubb Iobtut d csiscigiig/ emd! Er etcn Minda e*ddd6, ki:rbjz, Llirile is mbulncjr,n ritrtrs:l\ h%r 1 le8tuglebb ent[ soknleii$ nrnica bdcgd sjbre, s hid6 legopdhis.bb L6t6igettet. A beb8ubl m%y.i izidn szdr;* & cl4tuls. 6t leh.r6v; rz %;s*as,jgrr Li&L ncion;i! 3zerc;sa!. Iotozod clrtiszrfd& & 3 blrgel s:iszm itns nj,obon LijElaiq I bde8lb}
63 !rclsael{ hdi[odr tuncdzsn4d. birciria d.uid5 sddndt rdq forrmbsisr! clldiiifi.idva rd' s isodhtr, 6jldd.gc est prthumos.ii6ora! tos?nrl.d,,.u6i md&lr as badkodfbb gt63tszradn4'oiii{ 62 lchd&a n bflquur.:]r./;.t p/ r tud*gb/o&e a p,o.orou.jer k,frcdlszdillod! crtani.r : Prtre A aqrei eladse dts bztaontabb dqz#d elaart btd-k:. defnidv eritis ad.keben I trt6hc\ kiz ti rt p ds fckc;, jr6b.kg. i;5 c!6siri$,2 indokold$ul igi.y6c rcr E2srlbb szind cfidsok st ri'uk aijkrcdrqcr r LI6lilT bdess4& pr'bq as/msr ecrandd peetrciiiir eok l6,bp.s.z.kellirisi sru}birl klbrd6inrt kdddan:/e&q s geszs6gi*ti en dsol Lil6nbitz6 szirg.io r cokjledsk.r isinybc 9g6k b.fgnirim! sz.n.z.sq n,i').16i. elediq r drd epd?et bk,[pjrn e c#ysasrisr <Jr6, ncion ebb s 4e s&c i.hstabt ladokozi:. l pbglsszic bleselii:is bind.d s:idtjds.s.es.srjsri nokjled!ynj6 vdvdd* heli!i$xf%jsr'uk, sz.kn i bpgohbila4 esrijmikiid6s.n k nusa; I l't sig eee%igi abporirul &,z isi:n br ree *ohitbli$l biniileio* j.virii.; r fersz$dur6 fo'i5ok ised6,blici6j. u Iihd6 fctadabk kiqyeosilyozotr rol},lat6 hoszn dej.lid5a irdclibu. A K6!h2, il.s.? IroHilg bees!&yiii as!&ponti cmdleerczasi p!lgihjr!,} caj.. cntieks d.: ;szs6siiqrbo i.ledcs nn}jd6.ftle l$ i viszonlo* ibtddtist Eo,rt kdeien.. hi;i&ed. k6!.rts6 poblihit Ledase kinetr.. b.t c.k kn:dkrh66rc{& sd loii$ 2 cs656isi'g}1.lrrrr r.drdbo, r b.egos.l. I tirses Dcbr<@ vtos is H.jdn B$a hesre r.lcsiis.s!:*,!gfeita, si,ek. u.sls*ceii3'/bd rt.delka;sf illii rd;s,.rlokiciii jinrl er6sclis.?,i!o! q6fofti,ok rotblsh,rclmfbb Az iifoet bcsrd bdcsiliflyirisi r.odsud hcsvd6si6ir id.!;$cn r K6 iz cilr, lzoron klpcolr ltiii*itie 6s qyndnkiid& 2.L!.tri!i5 isznqitvct, s n srei egi*rsiigrr 'tkcurb6klrt 4.gyeGIm4 rz dt ds tiszr6ibm I L6l$;g ;s 'M6s;studlbssiis kirlkirrs4! b.ee.lulti ftgn!*oq,rbb ploereszivirisi ",j"en 6nin3 nlniiis, s bce8 uhk ncirn izius, optielizrlrs. n),ohon ki,rr&q $zeye! B vaaoy rettrnvtlk'dtst e!fidsecet< rckozae K6p@dy k.pcsor.t rn*}ljrre a K6!Mz ci!. I szakoesoktsl, artidorvosolkt, mesyci cll,lt iol'hery.tle! ho3t efi h6lq kafcsohkift cmel,trpiin oillt)dlcrd 5.
64 EgfiitarkiidZ: bbetdga fqndi e dtar.4&asl Trdnl.:@r I t+solt rsij3l ;toz[,n. t oo. ptuciod pmg@ol eey@dd-, dol 4,:Lnida rlpdt d!),d.rr.n!t d6 om.o}, &.dtel. pozd, hrds.rt l rd I,@b.Ep,,tclli.d.,Lr 1 fetqjbf,q.r/4 :ru" i-f-- ru?d4.r6di tipa r..., totos r-oa, p, gb ro_drs..4, vilct,.ohb pra f,b b,brrdr?.?:rtuut1.y. a mo:r obb4 ed b.g r tuomsot 1 Koi?, Kor[tbd l r,j tz.c]lau mdtrb.r 6 rn&/d.l A, bi.dlesl.ll s4rpd.grurl, Kqhr d.v r Hotdjs rtd6 ue b4) r h.ap.drrj",.it lak5.ed u t pebo q4:jb(.[tds qld4inrse6b.q nin6!;siba!i hat6kooy54qib.! ' b<b3idlyid5bu,. bercubt Lmrdinilft 4l bceg rd&dm dsiba. :rckildr;bkic nyhw;bl6q.l,lldisibd. af!6bdeg,crj6bun iibrb.a.jd.r.[i*dt#qibr.. a pqmdd5 pegrmol dld46rrcsa3ab.n t 1iod.u bnk6d&arck adialeli eha *i**ss rd.bk srnjd;abc4 j.tdd!!b@. AvtNlrin 611{,6.grbt.idtt 6t4a a< dtrbti tttul.tn tiv!, kturtiie t r{ap.l:d,bu dolco:'5 omso* lapzasin.k d6$sit6je. A Liriorvasot{ls] rz.crritun*dd& dioa hg*l$ szin6 tusrd6sidsi ruirkd.n bod.xj4.! ddr,osirir,, o on-lile el6jesr,'& Lij,ti&s I Lizilhsok*ll; o f6mok drii hi:iftsok 6zirj o s.bq.16j.&/zin lsds:d Lj!&]nds o Kipzask, sz.lei f60mot uwe6s. o At.pet tis rinogrdsa e.imi pddirt pilyt.rt fonftok elnydisibd 6,
65 EAlnhnAiiut bhet$s6 fonnta nzstei et Egionn& Urbdz,tAat, kin.ttn INEeni otus tt Eslttlsttdotuitti c.tud a A i:l'j cgr?1. i8yr vo{zrbj"ol dsdbb,7n{,il.ru. ird.kb"r "hff dd 6+pi. bo8t / r re!.i i,-g@itj. Kda,:t / <r!l.r [.d.. K,r4 K.r r i" _ b*-r;" Egr?r8ugr',-totdrS?orc\. -6,@uro.3}1:m,!!nd*4et,/ ltili\ r,.ksrh,.jh ". r!,rm blf,id oplnlt.lalrt os/.[,ns.t, Fnn"o laopn. oat.ratodb I t..m^ Ko,h- d oom&u r 6 "7\,qr4n i cd"o s. /.k!sr F[joL :oszlqe.ivj u.s r f.-lrrd6,8tue.$d vrdslt o v, tugsftbm : K6.Ft. ii. r. : olojg r[1 u.r,&bbrb. r... irdszn dyn, kfrdn 6' el6rcdqblr grndtuijd& *i,t tirri i tusyei as rsiodilis kiitbr:lhcl r D{brced onc.5 Eg!.^istudohi.yi c6emb4 ui z.sfb6li;d,j.!d,.(k. e[, ;gr & t,drj-{s' rorbs.lj.s o d.l._l,s".,-^..,, : g.-*bu8). oira;o.t i 6dr,;, n Imbn r o /3r, l1.er,b:f. ha4.s : lccrl szili&kllnl I.z.!tui Lioirrt is t bd.s* isiir.tn* ij$zb4gottlr, a diff4lci;r.,si.r*.s I sslmi ":,,r_"t,;.l6h ' t;!:ci.lri*t & behcniqirisi hodcr kiat kiiiis,, mi hsszd ravon beshd4,h.lj1 is s"4!rh"l"tudvs.gonotu'.."b -or4o..rb-rbrs!,3 /@4. 1_kjoilkcz6 rcjlcst6si _ lehetits4*llt es rcnddl.zase jj+rid ilt6 ei,trodsokklt d,rosd / \ryro i eh. r.s t-f. / rio.t. qa. *sug., Grlcri.,, qos-6ok cfde ors T svlc L...!rckbro.r.,3{b.L"d*L -;.d"r.b.i b,s}..ud, ftgflr&n inesilj. as bnlbdkse r reevrl&d! cft n.gklrrhoi t6v6, feils2n$kli,! kjk6n6e! el!:nliis csrltun}ndai tuitcrl Iidsr bodcn.l kuhirsr unbk! ki.likirre a kuntis f.jles'r&, tu@ici6,!ap:&, cs6,:6g6iesz r ser.zs. u.n. A [email protected] ush ilntai: orrtjsi r.v kcnfe qr.6zr&. Okbttti tuadn vkndi.gntunhats futratts Az inzbiayek.lprc636deke hosr. alpn %Lbjkbo k pertne! ofosotnt z F{ydcmek, inelrckh;,inyl.gsci k{srcr n{iir fd, <zdrd ertdiiryc 1 bj&re.lbrk k'atet j&;r,.qfs rtdgrckc!!d6 n-r};p/e. "/ /Lfp/..el kok.s ' "drpolols",j,j,se rme!,o dsil stutnai l.tn?dtus bd6aa, D$4ceni Esycrb, ilee i Kcrt4 K6r6rz L6z6hj ndge$bb szidtn egrritu6lddanc vrj rir.[ai! iszekiqr tbzi;s febd,brl eilsics Flld /"oi urjop.,, '$ i,k.ll l,rhzj gvdo. o khe,aec o /q, ar \ d{o,l,d...!, d., Dqbb.t-j/tr;. K+i,, p,o*dnah w.dk a Lr^.si,.gvnfrnl;hir!6.ga %4ara. r..6"?ragneouel,. lb.db pjden E h szabb.dto.j,adr o.r o r/h,o, o,,osoi tozd.!ra,b.kode. pq,tud 2r?taEuirisb,n Ezb46 orvosolier v,$ L,n.solar
66 2t u & p{v,ri.kb& 16 pafus6se 16r*T&., t6z6! ftjt*zcd set.gi. tdrllrffsa l4hya korc.pcidh cs?tuj.hah 6's&d"8oatu - I [i'tb.sis.!rs.sirs.si,gy1 b!n]lt::ols,l.3r rooq,bb lzarpr' ib.li ' u s pdqtlal.om.tnfr!.!t r@g'riior brl@e (dh,.,o'liq. A,.gar*nsr.thb il]nd1dl,otg,,,j Echml,'3i$ bfertuo.t a bit odb' g.l tusz. t du.ga.tr :r lrnri"ol d. :l]lf v.cbx usr e[id", A 'cueri6 b.e8,s..rt bd.e,,f.c byl&u d\hrtu& Erdrasr isanyel min& blhsid. m br naglrs* ui6s folraplb6l!:t&irhd6 tu6 A Keta K6rHz :fr djr*vlt, [os] fljl6dasei sri! a ber i.nr6-gd,-a,ri!"r pderlpc6or2rba lipi6 6ind!nnh@ a.il6*:!. lid ilnashrrfdus h.idrris Pdffite Ealakd,ie kiizij, f.tl.pls. tlkto..syni teiknti,ck pddndkzprokd bdziavt 8d6tudb,a tueaeb.,. r Erut o.llib bfa6r"r*.7ifu 6s^fag*! fomaln csn66kndise ni;reli a paiizb! 5it dsig@ek 6a1yat! hild z ud6 ardclc ij $br iu, ho8y r piihunos f.ils:t&"ka.lkern!., eddui prb6:se idrctt6 idtub4}t! ur'jarir d4i6. Lj ' &iilcti edibl kd,dtq rrh6lddift d5;n6zzii,,z.doft Eriild id '6sr.i [62bfr ' hrsirbb.ltiliii szitrrcdr] el6ce ardrlabo Kdzd' fejld& Fosrdnob ldaldtlr?s. jiiv6b.ri pdck kiizi's fdepa!. srnos pilynz,ri kocrulci6 6e&n szid rgiku L.rilsn jirh2r Az qeiitb*i;dca rdbb diildcd ff jdcihr k6z5s sz'i6pqtrdo\!ip.g&^a*igri p@sruol ude?iq rjssz.ldsdjt Ir rdnol6s, is aqblq'ki;zfr. fcilc,.! tdiirld!. l) s:g,ari. pl!e!s63 prcgnbo Kibiit etr6i?togrdno& tzflatk - -6 ^%r.i.s.e*gii# ht3zb.n.k f.in,i.swmflti. ocd'jrtor '.Byc pro$oolbrn rs6lbb.dn dami v.gl.jriuk rtr, Lo/o" rru+i e *Jerbb L.o-"s, c6apdolat h[d dlmi ince k6"iis src.! 6d;n { i,r&b.n),"1 -gobb *dt; pilrroa* pevm.65,326r:r pfg,mln szid rontuokr A nd:i;s ForIncL s:m; B'slb@ boartutn. r E.slo rkrmoy-rb.r Glldtnozor 1d_. E.go-r*", r*" ^ rrets q,b'di j h et n eiih E & pn s.ajaituk 6ss@ tds,.,*zt}.tcans2 A -tpegtedenglii hlhenyt$k ieu d & m6dsz-hi hid.rcn L blzbiris T{h6gi.Ii.& fot4{dnrt blriody"bhl *kie. rbp.lurlssr, qto.s}n6i}6d6_ Iql6zras. & koodincltur Alap.llttds bdrl ho nr Lo adia4 d e KrP.tolntok kjldlq a.ltatdsi brnta wls,tlt4ioiut,.2.8n d h,rohtoi. bete*.urb ' Lr@r Loar,kn mrr rd!*.bo ltohpr d-.l.srsr;", Loro" aiil! pftbkolol b*zd&e ' drd! Liildnrab -d-.r-n!6.-6;u s,ilnei s?idio. d.31,j-filod4b4 m sqto$16 1,4r m%ib trbsh\lh hrh?b"r pod.?nor Hdrdtun hai.srnftnrhiidleh tui! kijz& f.lp& ;5 fetdtisi pbsldok ti,l,liris a.1
67 Az elud.i eaalia opntultnuu. I bf.stu'lan,rcd G.,iJ"vsSitaD r b.rsb*rjoo. rdrbk firafr.bq!_:,.?"pa!! *:, dtuhn(k. E Enbpoa,. rl u J;tili thrriin opturlvil\4 reri.r.(q.t rgdeis: slaa6 uijtetitu&aln* h.nonizijin, Elwtase t) sz.tni.cynm&6dtu rororrn tuhtui?gy hnbda kh q rz-!rui_ s! mitnjdi, M5o4 fa!o@ Fr.,ij..gu 1bt:ro.3e/-.su { eds m3!\.bb 'jbj to tq,.dlr :rd.&bs, budvs,. Kqhi2! 1$. d. e/hrldodcd. rrr.v.i, et.xd o,ybjsbo pftd!*d s{ rd.fu \::h.fiibb.to&, _ tsy r -b, cs. hl-6b.rs.x.l,;h,b,*o Ld: r Lp.lBor I oe3l&,i i!b* ujon rr E.3ov*r q.g.r KnqiiLli tt htui Prddbpcsdibt t il,tids tdtatutztoh, ninatk, nodellh desituie a d,fc:;t, xdrtdz.n&ddldin bpdtutz@a d;&tij. koa?sj.ljirul *'-'"t "\nar%dir.rioe $J""i";5**'"e s'dslw,' c\ uy'3q,orroda. B.tesqzto tu d s fejb s n I e is to EravriNiaac1 bdtlglitutaat f.'raz re (pb6kn[ol. lcsjobt rrrloi.tolrrssub) "c..1ee1arrl* 1.9{.1i"..,," z. au, ouir$rd..q./ok o4. qohnrd, hr4 rtuo,!eis.tradrrr"_ i vrr_l. Kpor 'I-id,".:j"t p.","s,,.s_*",,tr,."r odbn64.s ous{ sr!ondi eohit4ds dfiby A nw bb aokal*o\,n /!rrar!,c. poa $h.o-dsu.:, rl]lha:rodq, tu?fd r..d/;5 Er,,dr kp: vbd)d T%lrr.'d.n k ru llrj,'le"a A/ Jiri e.obn / m,j]ddq np.,,dtu bg).tud? ie, LrLh,or z!r!, I o.sdi! n.s.d{bd etulry\ej,ur 3 i. A o.rdndrr.tzeri Esds'scgGr,t Hol'nq zn, b v rct.i sotu, a8y;na!rck.:003 -.d,df b,^k * L,_o,l*, t;,1 nfbh3"crs?r&gok r k\.$.s E: r odrni 3 kokrlelrl bevatcr i tu'fdr kip,i5 klziaid3q A rdsis,lbt - > cjreul'! koordinici6 > Flyi:3tudzmdti I.
68 > ij!6sigiriof&i > pmisr! ddyn!, hunt aus4 ba:zihret sl > nned{i- nz.ryieti, togadil"i > ilaojfubldszolgiladsk. r 2. A o.!ar&)zcd EsaE"cacn yi Hotdin zr tr6t6e.i ^b4tldck{'t{odii lokqcde.nr14&iij!'.esbhr sidarri icnq,j rmb!r6?.eet s'ee.m t kar drodjll&k 0E0i Edbq+4.cderq! Pi4:usn Fn,dd.r d6dd5n P.*nrn odv.lrk q!do6qy. s4kr.ol{ur lozsig!6ery AnraSkdtuag.ink Lyd dltryfrn 1 muimd.rchitd k rce[ ba vli@rross!.dlsje* di4 Is.nybd slkllbrr$k hdbrz.k rjbb.k \iiz6r - birddiser, -Llibok diiir. i- okbris, toeibbkipzas tdllsascit B.nybdd Liir56 szokildl;dl (cre!6ziq h,cedr!, *b l
69 Ardfo'di4iolLsnrs,obb[i!t?&t i d:rcnf sb6t d6d6m - r eqaty] jdl*d dto,injd{ tapezi. Ad,g6 sbrisarild L&:h 173,2 {6 r uoap jell l ;fordr&ok.bkulisit.li,!{td6 6btiz.t Dubi,i us Ijl?fi,fr@ 63L Eoi!t.6 *e.fn iqc MczrljE (20,kJo,if a Fu) Me*Fabebr6ddlutnd! 1;p&? [@,'tu kdd r/k) sr6.t64 bec. rqdddek 6 bad'!. A&-rab,,* tfr6k F-r! EF'4Airr]6adi 150f'6lb) Mdo6b4duqE6ddd %MeLntm^rt$roszEsN Mivel. Ti6*ismr. nikddai apszllb fdrpj6 Li.t kfti$k r, I hgzr.r:nk hcshedrc&i.*or r agullhoh6l bckin Mzjs adr6k iflddb. vaktevd eetrrirh r folym.rok! ;s 3Lldbe ki b{adei es LiilGasei!'qks.ra. A teakcoislsek is iei rcrdvi2sgardel d;rh*6v; villl< t reik,rns s,okedioek &i az dldlgoflr.d.bio&,{ zrt. hus:ilyos &lnlf 1 villarspolt I Tidllisi rd6,}i'nk hegl!@rle is m.sireas. IEyd.mel i *dnyetu a rraidirlsi h.j:d kisr,,,jtu.i6s;gr $k bi@rytsbnsigi iinrd6t btrrrryz. 4t
70 Az lgddrt b.gmle.ld r Trlrg3 fot6.libl betr ee isilrtq dd, r ld,ubn gtpool Tqe t@in v.hedryi Eedllrhd lltditiri.ser$tl A fory&ibrr UEI rdrso! Hr- -He,*! t@d lrgtri*. I 100 D'Ii,j 6ii!r A riuirbopd!i!di litvidd!.rl i bgdlllaor ii.d b bd E [email protected] t'r'] l)q8rerg' dy1mtud&e srtu Toibbi hiblt tdcadrt. Zti,6 tui o.r.s@:.au& bgerlrrrii Iri b r&i&d wttely.ed. dretd ou.r. 3ok.{, o.ar.rtuy{dffi rots hd! lyiitre A qvrrbr..otdct.srdi,.crsee lotr@tr Hd.lSdtlq r pi.d Ltulraa vrhorr..h gm, Gay!4 BCrUr. D.k.4 2m9. 6iEis 3r, (l ttr llr ' t2
71 TÖRZSKARI SZOLGÁLTATÁSOK 1. számú melléklet I. Vezérigazgatóság szintő vezetésirányítási szolgáltatás 1. Stratégiai irányítás: egységes irányelvek, keretek, szabályok kidolgozása, alkalmazása, betartatása, közös mőködésbıl eredı szinergiák kihasználása 2. Utasítás, ellenırzés, beszámoltatás 3. Tagvállalatok kizárólagos taggyőlési hatáskörébe tartozó feladatainak ellátása, beszámolók, üzleti tervek jóváhagyása II. Igazgatóság szintő vezetésirányítási szolgáltatás 1. Szervezeti egységek szakmai irányítása, vezetése, ellenırzése, minısítése 2. Munkaszervezés, ügyrend kiadása, éves felülvizsgálata 3. Szabályok, szabályzatok betartatása 4. Belsı és külsı tájékoztatási, egyéb kapcsolattartási kötelezettségek teljesítése III. Egyéb törzskari szolgáltatások 1. Belsı ellenırzés a) Belsı ellenırzési terv elıkészítése b) Kockázatelemzés, ellenırzési pontok meghatározása c) Belsı ellenırzési terv elkészítése, végrehajtása d) Belsı ellenırzési jelentés elkészítése, javaslattétel e) Éves ellenırzési jelentés elkészítése f) Ellenırzések nyilvántartása, teljes körő adminisztráció 2. Pályázatfigyelés, pályázatmenedzsment a) Pályázatfigyelés, illetve a pályázati megfelelıség monitoringja b) Forrásbevonási stratégia kidolgozásában való közremőködés, közép és rövid távú terv készítése, elırehaladás kontrollja c) Pályázatkészítés, illetve pályázatkészítés támogatása d) Partnerkeresés, partnerségi és konzorcium-menedzsment
72 e) Szerzıdéskötés elıkészítése, programindítás, részvétel a részletes projekttervezésben f) Idıközi- és záró beszámolók készítése, monitoring, ellenırzés, értékelés g) Pénzügyi elszámolás, szerzıdéskezelés h) Projektek felügyelete i) Kiemelt projektek irányítása 3. Minıségirányítás a) Minıségtervezés, minıségpolitika kialakítása (elvek, célok) b) Minıségirányítási rendszerek mőködtetése és kontrollja c) Minıségirányítási rendszerek és a mőködés dokumentációja, közzététele, iratkezelése d) Tanácsadás a vezetık számára minıségügyi kérdésekben e) Javaslattétel a beszállítók kiválasztásához szükséges minısítési szempontokra f) Jogszabály-figyelés, minıségirányítási dokumentumok aktualizása, auditok elıkészítése, támogatása, oktatások szervezése g) Belsı auditok koordinálása, végrehajtása 4. Stratégiai kontrolling a) Átfogó kontrolling rendszer kialakítása b) A tervezési, a költségszámítási és a beszámolási rendszer mőködtetése c) Vezetıi igényeket kiszolgáló további elemzések d) Hatékonyság-vizsgálatok készítése e) A kontrolling rendszer szakértıi támogatása 5. Humán erıforrás menedzsment a) Humánerıforrás-stratégia kialakítása b) Munkaerı- és kompetenciatervezés, munkakör-szabályozás c) Munkaerı biztosítása, utánpótlás koordinálása d) Teljesítményértékelı és fejlesztı rendszer kialakítása, mőködtetése e) Javadalmazási, ösztönzési rendszer kidolgozása, mőködtetése f) Szervezetfejlesztés
73 g) HR controlling h) Munkaügyi irányelvek kidolgozása 6. Munka- és egészségvédelem a) Munkavédelmi- és egészségvédelmi szabályzatok kidolgozása, karbantartása, a jogszabályi megfelelés folyamatos biztosítása b) Munka- és egészségvédelmi feladatok ellátása c) Auditra való felkészítés, külsı szolgáltatóval való együttmőködés d) Támogató közremőködés a hatósági ellenırzések során e) Rendszeres jelentés készítése, teljesítményértékelés, javaslattétel ÜZLETVITELI SZOLGÁLTATÁSOK I. Pénzügyi szolgáltatások 1. Pénzügyi menedzsment irányelvek és szabályozás kidolgozása 2. Cash-pool és befektetési-pool rendszer kialakítása, mőködtetése 3. Likviditási-menedzsment rendszer kialakítása, fejlesztése és irányítása 4. Pénzpiaci részvétel, banki szerzıdések kezelése 5. Pénzügyi erıforrások elosztása, támogatási rendszer mőködtetése 6. Kintlévıség-kezelés, illetve a tagvállalatok közös adósságállományának központi kezelése, koordinációja 7. Számlázás, házipénztár mőködtetése II. Számviteli szolgáltatások 1. Számviteli tevékenység koordinálása, megszervezése, irányítása és ellenırzése 2. Számviteli politika és a kapcsolódó, mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelı szabályzatok elkészítése 3. Bizonylati rend kialakítása és betartása 4. Gazdasági mőveletek teljes körő nyilvántartása és könyvelése. 5. Vállalatcsoport konszolidált beszámolójának elkészítése
74 6. Valamennyi, jogszabályban rögzített beszámolási, bevallási és adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése III. Munkaügyi és bérszámfejtési szolgáltatások 1. Álláshelyek-nyilvántartás, illetve a munkaköri leírások rendszere 2. A munkáltatói jogkör gyakorlójának kezdeményezésére elvégzi a dolgozói jogviszony létesítéséhez, módosításához valamint megszüntetéséhez kapcsolódó adminisztrációt 3. Szabadságok nyilvántartása 4. Munkaügyi adminisztrációhoz tartozó hivatalos kötelezı érvényő adatszolgáltatások 5. Dolgozók bérének számfejtése, valamennyi pótlék, természetbeni juttatás és levonás jogszabályok szerinti elszámolása 6. Társadalombiztosítási- és családtámogatási ellátások számfejtése, teljes körő adminisztrációja IV. Jogi szolgáltatások 1. Jogi képviselet ellátása polgári peres és nem peres eljárásokban, munkaügyi perekben az elnökvezérigazgató meghatalmazása alapján 2. Gazdasági és egyéb döntések, intézkedések, határozatok, pályázatkészítés és megvalósítás, orvosszakmai problémák megoldásának jogi támogatása 3. Közremőködés szerzıdések és megállapodások elkészítésében, megkötésében, véleményezésében, szerzıdéses igények érvényesítésében 4. Együttmőködés külsı jogi szakértıkkel, ügyvédekkel 5. Valamennyi szabályzat elkészítése, a gazdálkodással összefüggı szabályzatok kivételével 6. Kapcsolat az érdekképviseleti szervekkel, tulajdonossal, közremőködés a vállalatcsoportot érintı tulajdonosi határozatok végrehajtásában V. Kommunikációs és szervezési szolgáltatások 1. Részvétel új és meglévı egészségügyi szolgáltatások stratégia koncepciójának megalkotásában, kidolgozásában 2. Szolgáltatás-bevezetések támogatása, meglévı szolgáltatások reklámozása, átalakításuk, fejlesztésük, esetleg piacról való kivezetésük kommunikálása 3. Kampánystratégiák, kampányok, hírlevelek kidolgozása, külsı szolgáltatók versenyeztetése, kiválasztása, felügyelete, részvétel a promóciók megvalósulásának értékelésében 4. Közremőködés a kommunikációs stratégia kidolgozásában 5. Kapcsolattartás belsı és külsı érintett csoportokkal, szóvivıi feladatok ellátása
75 6. Szponzorációs politika kidolgozása, forrásszervezés támogatása 7. Szakterületi statisztikák, vezetıi jelentések, döntéstámogató anyagok készítése 8. Igazgatásszervezési feladatok ellátása, így iratkezelés és iktatás, belsı és külsı kézbesítés, valamint ügyviteli igazgatás VI. Finanszírozás menedzsmenti és szakmai kontrolling szolgáltatások 1. Finanszírozási adatszolgáltatások 2. Egészségügyi portfoliókezelés, irányítás és finanszírozási-menedzsment 3. Fejlesztési projektek szakmai kidolgozása, kontrollja 4. Felmerülı piaci lehetıségek, szabályozási változások értékelése 5. Szakmai felügyelet, irányítás 6. Szakorvosi értékelési rendszer kialakítása, teljesítményértékelési rendszer kidolgozása 7. Szakorvosok teljesítményének mérése, értékelése ÜZEMVITELI ÉS ELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK I. Mőszaki és üzemviteli szolgáltatások (ki nem szervezett tevékenység) 1. Közremőködés mőszaki fejlesztések, pályázatok, közbeszerzések elıkészítésében, megvalósításában 2. Ingatlan kataszter vezetése, beruházások aktiválásának mőszaki elıkészítése 3. Mőszaki tervek, dokumentációk kezelése 4. Átalakítási, kivitelezési, üzembe helyezési munkálatok szervezése, lebonyolítása 5. Szakterülethez összevont alleltár kezelése, és a dolgozók textíliával ellátása 6. Közremőködı szakmai csoportok: kazánház üzemvitel, mőszergazdálkodás, orvostechnológia, villamosipari üzemvitel, gépészeti üzemvitel, építı- és egyéb szakipar II. Mőszaki szolgáltatások (kiszervezett tevékenységek) Felügyeli, koordinálja, ellenırzi az alábbiakban felsorolt, kiszervezett szolgáltatásokat: 1. Kommunális és veszélyes hulladék kezelése, nyilvántartása 2. Mosatás 3. Takarítás
76 4. İrzés-védelem 5. Portaszolgálat 6. Rovar- és rágcsálóírás Szervezi és végzi az alábbiakban felsorolt tevékenységeket: 1. Utak, járdák, zöldterületek gondozása, síkosságmentesítése 2. Belsı anyagmozgatás, raktározás kapcsán felmerülı feladatokra, ezek koordinációja III. Logisztikai szolgáltatások 1. Piackutatás, beszerzés, szállítás, raktározás és elosztás koordinálása területi és idıbeni megtakarítások lehetıvé tételével 2. Közbeszerzések lefolytatásának támogatása 3. Készlet- és eszközgazdálkodás, annak teljes körő adminisztrációja 4. Leltározásban való részvétel, leltár ellenırzés, teljes körő leltározáshoz kapcsolódó adminisztráció 5. Elfekvı- és selejtezett eszközök, készletek kezelése nyilvántartása 6. Adatszolgáltatás a készletek felhasználásának elemzéséhez IV. Gépjármő-üzemeltetési szolgáltatások 1. Külsı- és belsı szállítási feladatok tervszerő, racionális, gazdaságos ellátása 2. Jármővek üzemeltetési rendjének meghatározása, szállítások összehangolása 3. A gépjármő-üzemeltetéshez kapcsolódó teljes körő nyilvántartási- és adatszolgáltatási feladatok ellátása V. Étkeztetés-ellátási szolgáltatások 1. Élelmezési feladatok teljes körő ellátása, szakmai irányítása, étlap tervezése, beszerzés, költségelszámolás 2. Élelmezési anyagok készlet-gazdálkodása 3. HACCP irányelveinek, szabályainak betartása 4. Kapcsolódó közbeszerzések támogatása 5. Az étkeztetési tevékenységhez kapcsolódó nyilvántartási, és adatszolgáltatási feladatok ellátása
77 INFORMATIKAI SZOLGÁLTATÁSOK 1. Kliens gépek, nyomtatók, fénymásolók, szerverek, LAN/WAN hálózatok üzemeltetése 2. Szakmai, ügyviteli és kiszolgáló alkalmazások rendszerfelügyelete 3. Kapcsolattartás felhasználókkal (problémakezelés, fejlesztési igények kezelése) 4. Felhasználói képzések szervezése, oktatási anyagok kezelése 5. Eszközgazdálkodás (szoftver, hardver elemekre), továbbá kellékek, valamint informatikai mőszaki és selejtanyagok kezelése, nyilvántartása 6. Rendezvények informatikai támogatása, eszközök idıleges vagy állandó áthelyezése 7. Telekommunikációs rendszerek üzemeltetése 8. Weboldal mőködtetésének informatikai támogatása
78 Az Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt évi tervezett bevételei 2. számú melléklet SZOLGÁLTATÁS MEGNEVEZÉSE Kenézy Kórház Kft. Megyei Vagyonkezelı Kft. Vesz Kht. Vesz Kft. SUM TAGVÁLLALATOK ÖSSZESEN (eft): I. Törzskari szolgáltatások Vezérigazgatóság szintő vezetésirányítási szolgáltatások Igazgatóság szintő vezetésirányítási szolgáltatások Egyéb törzskari szolgáltatások Belsı Ellenırzés Pályázatfigyelés, pályázatmenedzsment Minıségirányítás Stratégiai kontrolling Humán Erıforrás Menedzsment Munka- és egészségvédelem II. Üzletviteli szolgáltatások Pénzügyi szolgáltatás Számviteli szolgáltatás Munkaügyi és bérszámfejtési szolgáltatás Jogi szolgáltatás Kommunikációs és szervezési szolgáltatás Finanszírozás menedzsmenti és szakmai kontrolling szolgáltatás III. Informatikai szolgáltatás IV. Üzemviteli és ellátási szolgáltatások Mőszaki és üzemviteli szolgáltatás (ki nem szervezett tevékenység) Mőszaki és üzemviteli szolgáltatás (kiszervezett tevékenység) Logisztikai szolgáltatás Gépjármő-üzemeltetési szolgáltatás Étkeztetés-ellátási szolgáltatás
79 Összesített tábla A tagvállalatoktól az Egészségügyi Holding Zrt-be én jogutódlással átlépett munkavállalók 3. számú melléklet Kenézy Kórház Rendelôintézet Egészségügyi Szolgáltató Kft Fı Stat.létszám Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt Fı Stat.létszám Bérgazdálkodási csoport 6 6,00 Bérszámfejtési Csoport 6 6,00 Étkeztetés ellátási csoport 75 70,00 Étkeztetés - ellátási Csoport 75 70,00 Orvos-szakmai Vezérigazgatóság 1 1,00 Általános Vezérigazgatóság 1 1,00 Fıigazgatóság 3 3,00 Gazdasági Igazgatóság 1 1,00 Gépjármő üzemeltetési csoport 30 30,00 Gépjármő Üzemeltetési Csoport 30 30,00 Gazdasági Igazgatóság 2 2,00 Informatikai csoport 18 18,00 Informatikai Osztály 16 16,00 Jogi Osztály 1 1,00 Szolgáltatási Igazgatóság 4 4,00 Jogi Osztály 6 6,00 Vezérigazgatóság 1 1,00 Finanszírozási Osztály 6 6,00 'Kontrolling Csoport 7 7,00 Kontrolling Csoport 1 1,00 Logisztikai csoport 23 23,00 Logisztikai Csoport 23 23,00 Minıségirányítási Csoport 2 2,00 Minıségirányítási Osztály 2 2,00 Adminisztratív Igazgatóság 2 2,00 Jogi Osztály 1 1,00 Kommunikációs és Szervezési Osztály 1 1,00 'Munkaügyi csoport 9 7,00 Munkaügyi Csoport 5 3,00 'Mőszaki-üzemviteli csoport 87 86,00 Mőszaki-Üzemviteli Csoport 87 86,00 Jogi Osztály 1 1,00 Oktatási csoport 10 10,00 Kommunikációs és Szervezési Osztály 9 9,00 Gazdasági Igazgatóság 1 1,00 Pénzügyi Osztály 7 7,00 Pénzügyi Osztály 13 13,00 Számviteli Osztály 5 5,00 Szolgáltatási Csoport 27 27,00 Szolgáltatási Csoport 27 27,00 Általános Vezérigazgatóság 1 1,00 Kommunikációs és Szervezési Osztály 1 1,00 Titkárság 3 3,00 Orvos-szakmai Vezérigazgatóság 1 1,00 Új dolgozó 1 1,00 Orvos-szakmai Vezérigazgatóság 1 1,00 Új dolgozó 1 1,00 Vezérigazgatóság 1 1,00 Összesen ,00 321,00 313,00 VESZ Vagyonkezelı Kft. Fı Stat.létszám Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt Fı Stat.létszám Jogi Osztály 1 0,00 Jogi Osztály 1 0,00 Kontrolling 1 0,00 Kontrolling Csoport 1 0,00 Igazgatóság 1 1,00 Munkaügyi Csoport 1 1,00 Pénzügyi Osztály 1 1,00 Számviteli Osztály 1 1,00 Összesen 4 2,00 4 2,00 VESZ Egészségügyi Szolgáltató Kht. Fı Stat.létszám Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt Fı Stat.létszám Bérszámfejtési Csoport 4 3,00 Finanszírozási Osztály 3 3,00 Gazdasági Igazgatóság 1 0,00 Informatikai Osztály 3 3,00 Kontrolling Csoport 1 1 Logisztikai Csoport 5 5 Minıségirányítási Osztály 1 1 Számviteli Osztály 2 2 Szolgáltatási Csoport 1 1 Vezérigazgatóság 2 2 Gazdasági Szolgálat 23 21,00 Gépjármő csoport 8 8,00 Gépjármő Üzemeltetési Csoport 8 8,00 Minıségirányítási osztály 1 1,00 Minıségirányítási Osztály 1 1,00 Összesen 32 30,00 32,00 30,00 Mindösszesen ,00 357,00 345,00
80 4. számú melléklet Az Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt évi üzleti terv adatainak részletezése Ssz. Megnevezés évi terv (eft) 1. Szolgáltatás értékesítése I. Értékesítés nettó árbevétele II. Egyéb bevételek Szakmai anyagok Irodaszer Nyomtatvány Szakmai kiadványok 40 Textilanyag 104 Tisztítószerek, tisztálkodási szerek Egyéb készlet Gáz Villamosenergia Víz- és csatornadíj Anyagköltség Helyiségek bérleti díja Üzletviteli tanácsadás Könyvizsgálati díj 720 Közbeszerzéssel összefüggı szolg.díja Munka-, környezet-, tőzvédelem Jogi szolgáltatás Informatikai szolgáltatások, rendszer kiépítések Posta költségek Hírdetés, reklám, közvélemény kutatás Oktatás, továbbképzés Egyéb szakértıi díjak Hatósági, igazgatási szolg.díjak, illetékek Igénybevett szolgáltatások Egyéb szolgáltatások III. Anyagjellegő ráfordítások Teljes m.idıben fogl. rendszeres személyi jutt. (Alapill.+pótlék) Helyettesítési díj (50%) 509 Túlóra (200%) 621 Készenlét, ügyelet = Készenlét Mőszakpótlék (20,40,50,100%, Fix) Egyéb változó bér Munkavégzéshez kapcsolódó juttatás Bérköltségek Betegszabadság Táppénz hozzájárulás (táppénz 1/3-a) Foglalkoztatottak sajátos juttatásai Közlekedési költségtérítés Étkezési utalvány Cafeteria Cafeteria 13.bérre Személyhez kapcs. ktgtérítések és hozzájár
81 4. számú melléklet Az Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt évi üzleti terv adatainak részletezése Ssz. Megnevezés évi terv (eft) Szabadság megváltás 343 Állományba nem tartozók juttatásai Személyi jellegő egyéb kifizetések Társadalombiztosítási járulék (11%+18%=29%) Munkaadói járulék (3%) Egészségügyi hozzájárulás (1950 Ft/fı/hó) Munkaadókat terhelı egyéb járulékok Rehabilitációs hozzájárulás Bérjárulékok IV. Személyi jellegő ráfordítások V. Értékcsökkenési leírás VI. Egyéb ráfordítások A Üzemi tevékenység eredménye VII. Cash-poolon belül realizálódó kamat bevételek 120 VIII. Cash-poolon kívüli kamatráfordítások B Pénzügyi mőveletek eredménye C Szokásos vállalkozási eredmény D Rendkívüli eredmény E Adózás elıtti eredmény F Adózott eredmény G Mérleg szerinti eredmény 2 308
82 5. számú melléklet ÖNKORMÁNYZATI EGÉSZSÉGÜGYI HOLDING ZÁRTKÖRŐEN MŐKÖDİ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG TAGVÁLLALATAINAK ÜZLETI TERVEI Kivonat június 22. 1/14 oldal
83 Tartalomjegyzék KENÉZY KÓRHÁZ Rendelıintézet Egészségügyi Szolgáltató Kft. 3 Kórház szakmai tervének fı programpontjai 4 A Kórház fı feladatai a célok tükrében 4 A Társaság évre tervezett eredménye 5 VESZ Egészségügyi Szolgáltató Kht. 6 A VESZ Egészségügyi Szolgáltató Kht. pénzügyi terve 7 MEGYEI EGÉSZSÉGÜGYI Vagyonkezelı és Ingatlanhasznosító Kft. 8 A MEGYEI EGÉSZSÉGÜGYI Vagyonkezelı és Ingatlanhasznosító Kft. pénzügyi terve 9 VESZ Vagyonkezelı Kft. 10 Tervezett eredmény alakulása: 11 A TAGVÁLLALATOK EREDMÉNYTERVEI 12 Bevételek 12 Anyagjellegő ráfordítások 13 Személyi jellegő ráfordítások 13 Üzemi tevékenység eredménye 14 Mérleg szerinti eredmény 14 2/14 oldal
84 KENÉZY KÓRHÁZ Rendelıintézet Egészségügyi Szolgáltató Kft. A magyar egészségügy az elmúlt évtizedben alapvetıen megváltozott gazdasági, politikai környezetbe került. A gazdasági környezet átalakulása látványosan lehagyta az egészségügyet, szervezettsége sokkal magasabb fokú, mint az egészségügyi intézményeké. A kórházi szervezetek változási kényszerbe kerültek, rugalmasan kell alkalmazkodniuk a betegek szükségleteihez, a szakmai fejlıdés következményeihez, a finanszírozás tendenciáihoz és meg kell tartaniuk az összhangot a felhasználható erıforrásokkal. Hazánkban a teljesítmény elvő finanszírozás és a támogatások reálértékének csökkenése nehéz helyzetbe hozta az egészségügyi intézmény-hálózatot. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy csak az az intézmény reménykedhet tartós fennmaradásban, amelyik képes hatékonyan mőködtethetı struktúrát kialakítani, és azzal magas színvonalú költséghatékony szolgáltatást nyújtani. Az egészségügy gazdasági bizonytalansága mellett az egészségügyben dolgozók morális bizonytalansága is megfigyelhetı. Ennek hátterében többek között a jövıkép hiánya, az információhiány és az érdekeltség hiánya áll. A fentiek alapján az egyik legfontosabb tennivaló a megfelelı információs csatornák kialakítása, mely lehetıvé teszi, hogy mindenki munkájának illetve munkakörének megfelelıen hozzájuthasson a szükséges információkhoz, adatokhoz. Amennyiben a döntéshozók számára rendelkezésre állnak a megfelelı adatok, olyan hosszú távú fejlesztési stratégiát kell kialakítani, mely figyelembe veszi a szakmai igények mellett az intézmény gazdasági lehetıségeit is. A dolgozóknak látniuk kell munkájuk eredményét, az intézményben betöltött szerepét, súlyát ahhoz, hogy reális elvárásokat, terveket tudjanak megfogalmazni. Át kell tekinteni az intézmény létszám és bérgazdálkodás rendszerét és a kollektív szerzıdést, különösen a létszám- és bérgazdálkodás, valamint az érdekeltségre vonatkozó szabályok tekintetében. Az intézeti belsı érdekeltséget a szervezeti egységek valódi ösztönzésére kell kialakítani. Ha a kollektíva többet teljesít, több lesz a bevétel, ha racionálisabban gazdálkodik, akkor kevesebb lesz a kiadás. Ezért fokozottabban kell érvényesülni azon alapelvnek, hogy aki többet teljesít, a többletteljesítés arányában részesüljön nagyobb anyagi elismerésben is. Ugyanakkor, ha a gyógyító-megelızı munka megfelelı és elvárható színvonala mellett megtakarítás keletkezik, ez anyagi elismerésben és a gazdálkodási lehetıségek növelésében is jelentkezzen. Ezen elképzelés megvalósításának érdekében a már jelenleg is rendelkezésünkre álló szakmánkénti bevételi adatok mellett szükséges az egyes szakterületek gazdálkodásához kapcsolódó valós költségelemek ismerete. Hiszen a bevételek és költségek pontos ismeretében lehet a kórház gazdálkodásáról átfogó valid képet adni mind az intézmény, mind pedig a tulajdonos számára. A kórháznak mind szorosabb kapcsolatot kell kialakítani a megye más intézményeivel, a progresszív betegellátás különbözı szinten lévı szolgáltatóival. A fejlesztéseket nem öncélúan, hanem a betegellátás tényleges igényeihez kell igazítani, egyeztetve a megye többi egészségügyi szolgáltatóival. Különös hangsúlyt kell a már futó pályázatok eredményes befejezésére fektetni, illetve be kell kapcsolódni az országos és európai uniós pályázatokba. A kórház vezetésének törekedni kell arra, hogy az intézmény mőködése a minıségi betegellátás felé mozduljon el, amely együtt jár a betegelégedettség növekedésével, a dolgozók számára pedig biztonságos egzisztenciát jelent. 3/14 oldal
85 Kórház szakmai tervének fı programpontjai A KENÉZY KÓRHÁZ Hajdú-Bihar Megye lakosság közeli és helyi igényeken alapuló egészségügyi ellátását, a megyei ellátási célokat figyelembe vevı struktúra kialakítását célozza meg, mely elsıdlegesen a kapacitások hatékony kihasználásával, szükségletekhez igazodó teljesítmények kialakításával, telephelyek és nem fenntartható egységek megszüntetésével, párhuzamosságok felszámolásával, motivált munkatársakkal érhetı el; A Kórház célja, Hajdú Bihar megye egészségügyi ellátó intézményeinek együttmőködésére alapozva az intézmények közötti párhuzamosságok megszüntetésével és magasabb szintő együttmőködéssel egy hatékony megyei ellátás kialakítása a progresszivitás szinteknek megfelelıen; A humánerıforrás-stratégia, az eszközfejlesztés és beruházási koncepciók, illetve egyes diagnosztikus és terápiás ellátások területének összehangolása; Egyértelmő felelısségi viszonyokat és feladatköröket tartalmazó irányítási struktúra kialakítása, amely biztosítja a munkatársak közötti egyértelmő munka- és felelısségmegosztást, illetve zavartalan munkavégzést tesz lehetıvé; Az egészségügyi ellátás átszervezését megalapozó Holdingstruktúrának megfeleltethetı - szervezeti leképezés kialakítása; Tervezési és teljesítmény-elszámolási rendszer, egységes kontrolling-rendszer kialakítása, amely segíti az üzleti és éves tervezés hatékony végrehajtását, lehetıvé teszi az egyes tevékenységek, funkciók és szolgáltatások költségeinek és fedezetének meghatározását, így nyomon követhetıvé teszi a Kórház és a Holding szervezetén belüli értékteremtési folyamatokat, és gazdaságossági elemzések révén támogatja a helyes üzleti döntések meghozatalát; További minıségfejlesztési programok és tevékenységek definiálása, meglévı minıségügyi folyamatok további fejlesztése. Minıségirányítási rendszer kialakítása, amely biztosítja az alapés támogató folyamatok minıségi követelményekhez való maradéktalan illeszkedését, a minıségi auditoknak való megfelelését, a mőködéshez szükséges minısítések megszerzését. Fókuszált eszköz- és infrastruktúrafejlesztési, informatika fejlesztési stratégiai kialakítása. A Kórház fı feladatai a célok tükrében Hajdú-Bihar megye és vonzáskörzetének minél szélesebb körő aktív egészségügyi ellátásának folyamatos, magas színvonalú biztosítása; A megyei szintő progresszív betegellátás biztosítása; További megyei feladatok megszerzése, elismertetése, az ellátás biztosítása; Az egészségügyi ellátás területén a szükségleteknek megfelelı, egyenlı esélyő hozzáférés biztosítása; A betegelégedettség növelése, további minıségfejlesztési programok kidolgozása, egységes betegellátási protokollok kialakítása Szervezeti párhuzamosságok felszámolása, ellátás további racionalizálása Pályázati források széleskörő kiaknázása Egységes tervezési- és teljesítmény elszámolási rendszer és kontrolling kialakítása 4/14 oldal
86 A diagnosztikus és kezelési eljárások folyamatos fejlesztése a legújabb tudományos eredményekre, szakmai ajánlásokra, evidenciákra alapozva, Az ellátások hatékonyságának növelése az alacsonyabb költségő, de azonos hatékonyságú eljárások preferálásával, a gyógyító-megelızı tevékenység folyamatainak optimalizálásával, Folyamatos és aktív részvétel a képzésekben, továbbképzésekben, innovációs területeken Magasan kvalifikált emberi erıforrás koncentrálása, folyamatos továbbképzésük keretének megteremtése, A gyógyító-megelızı tevékenységet irányító-kiszolgáló adminisztratív apparátus mőködésének optimalizálása, A partner intézményekkel és szolgáltatókkal való szorosabb együttmőködéssel (háziorvosok, járóbeteg-szakrendelık, megyei és regionális kórházak, Klinika, ÁNTSZ, MEP, RET, OMSZ,) közös protokollok, eljárásrendek, adatkapcsolat, tudástranszfer kialakítása A Társaság évre tervezett eredménye Ssz. Megnevezés évi terv (eft) 1. Értékesítés bevétele Egészségügyi szolgáltatás értékesítése I. Értékesítés nettó árbevétele II. Egyéb bevételek (OEP) Anyagköltség Igénybevett szolgáltatások Egyéb szolgáltatások III. Anyagjellegő ráfordítások Bérköltségek Személyi jellegő egyéb kifizetések Bérjárulékok IV. Személyi jellegő ráfordítások V. Ért.csökkenési leírás VI. Egyéb ráfordítások A Üzemi tevékenység eredménye VII. Pénzügyi mőveletek bevételei 510 VIII. Pénzügyi mőveletek ráfordításai B Pénzügyi mőveletek eredménye C Szokásos vállalkozási eredmény D Rendkívüli eredmény E Adózás elıtti eredmény F Adózott eredmény G Mérleg szerinti eredmény /14 oldal
87 VESZ Egészségügyi Szolgáltató Kht. Jelen Üzleti Terv a VESZ Egészségügyi Szolgáltató Kht. közhasznú tevékenységének ellátásához kapcsolódó feladatok teljesítéséhez szükséges pénzügyi forrásokat, ezek tervezett felhasználását, a Társaság fejlesztési és szakmai terveit mutatja be. A Társaság vállalkozási tevékenységet csak a közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve folytathat, a gazdálkodásából származó bevétel nem osztható fel, azt az alapító okiratban foglalt közhasznú tevékenységre kell fordítani. A 2009-es üzleti év egyik legnagyobb feladata, hogy az Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt egyik tagvállalataként milyen módon tudjuk a lehetı legjobban kihasználni a Holding nyújtotta méretgazdaságosság, a szélesebb gazdasági-mőszaki bázis, a többi tagvállalattal való szorosabb együttmőködés (elsısorban orvos-szakmai területen) elınyeit. A 2008-as évhez képest jelentıs változás a Társaság szervezetében a törzskari feladatok jelentıs részének (minıségügy, finanszírozás, munka és környezetvédelem, belsı ellenırzés) és a Gazdasági Igazgatóság alá tartozó feladatoknak Feladatátadási megállapodás keretében az Önkormányzati Egészségügyi Holdingba január elsejével történı átadása. Az átadott feladatokat a Holding Zrt. mint Szolgáltató nyújtja Társaságunk részére, az egyes feladatokra kötött Szolgáltatási Szerzıdés alapján. Ennek eredményeképpen megvalósul Társaságunk teljes profiltisztítása. A Holdinggal való együttmőködéshez kapcsolódóan, a többi tagvállalattal összhangban 2009-ben be kívánjuk vezetni a KENÉZY KÓRHÁZ Kft-ben már bevált keretgazdálkodási rendszert. Kiemelt feladatunk, hogy a KENÉZY KÓRHÁZ Kft-vel történı szakmai együttmőködés kiszélesítéséhez szükséges szervezési feladatokat (Szakrendelıintézet, Szőrıcentrum), szervezeti változásokat a betegellátás hatékonyságának, színvonalának növelése érdekében megvalósítsuk. 6/14 oldal
88 A VESZ Egészségügyi Szolgáltató Kht. pénzügyi terve Ssz. Megnevezés évi terv (eft) 1. Egészségügyi szolgáltatás bevételei I. Értékesítés nettó árbevétele OEP finanszírozás bevételei Önkormányzati támogatás II. Egyéb bevételek Anyagköltség Igénybevett szolgáltatások Egyéb szolgáltatások III. Anyagjellegő ráfordítások Bérköltségek Személyi jellegő egyéb kifizetések Bérjárulékok IV. Személyi jellegő ráfordítások V. Ért.csökkenési leírás VI. Egyéb ráfordítások A Üzemi tevékenység eredménye VII. Pénzügyi mőveletek bevételei VIII. Pénzügyi mőveletek ráfordításai B Pénzügyi mőveletek eredménye C Szokásos vállalkozási eredmény D Rendkívüli eredmény 0 E Adózás elıtti eredmény /14 oldal
89 MEGYEI EGÉSZSÉGÜGYI Vagyonkezelı és Ingatlanhasznosító Kft. A MEGYEI EGÉSZSÉGÜGYI Vagyonkezelı és Ingatlanhasznosító Korlátolt Felelısségő Társaság (továbbiakban Vagyonkezelı Kft.) célja a KENÉZY KÓRHÁZ Kft. napi mőködésének biztosítása. A tulajdonos Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat az egészségügyi intézményhez kapcsolódó vagyont teljes terjedelmében, megosztás nélkül adta át vagyonkezelıi kezelésbe. A vagyonkezelıt ezáltal megilletik a tulajdonos jogai és terhelik kötelezettségei, a kezelt vagyont nem idegenítheti el, nem terhelheti meg. A vagyonkezelı mindezeken túl viseli a kezelt vagyonhoz kötıdı közterheket valamint teljesíti az államháztartás alrendszereivel szemben fennálló fizetési kötelezettségeit. A Vagyonkezelı Kft. célja a Kórház mőködtetése takarékos és eredményes gazdálkodás, valamint folyamatos fejlesztési tevékenység révén. A Vagyonkezelı szervezeti forma lehetıvé teszi az átlátható, a gazdaságos mőködéshez szükséges rugalmas gazdálkodást. A Vagyonkezelı Kft. tevékenysége az egészségügyi intézmény mőködıképességének biztosítására - az ingatlanok megfelelı mőködtetésén és hasznosításán keresztül -, az egészségügyi ellátás színvonalát emelı fejlesztések, beruházások elıkészítésére és megvalósítására valamint vagyonkezelıi feladatokra terjed ki. A közvetlen épületfenntartáshoz kapcsolódó tevékenységeken túl a Vagyonkezelı Kft feladata az egészségügyi intézmény ingatlanvagyonának folyamatos fejlesztése. Ez a tevékenység az intézmény vagyontárgyainak értékét növelı felújítások, építési és egészségügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódó beruházások elıkészítésére és koordinálására terjed ki. A KENÉZY KÓRHÁZ Kft fenntartásának és fejlesztésének gazdálkodási hátteréül szolgál a vagyonkezelıi tevékenység, amely az intézmény eredményes gazdálkodását biztosítja. A MEGYEI EGÉSZSÉGÜGYI Vagyonkezelı és Ingatlanhasznosító Korlátolt Felelısségő Társaság a vagyonkezelésbe vett vagyon értékének megırzésére, valamint a közszolgáltatás jellegéhez igazodóan a vagyon értékének növelésére törekszik. A Vagyonkezelı Kft. tevékenysége során szorosan együttmőködik az Önkormányzattal. Az együttmőködés részét képezik a rendszeres egyeztetések; a vagyonkezelésben az ingatlannal kapcsolatos, ingatlan-nyilvántartást érintı ügyekben a megyei önkormányzattól elızetes, írásbeli hozzájárulást kér a szervezet. 8/14 oldal
90 A MEGYEI EGÉSZSÉGÜGYI Vagyonkezelı és Ingatlanhasznosító Kft. pénzügyi terve A Társaság üzleti évre tervezett eredményét az alábbi táblázat mutatja be. Ssz. Megnevezés évi terv (eft) 1. Ingatlan bérbeadás bevételei Áru értékesítése Szolgáltatás értékesítése I. Értékesítés nettó árbevétele II. Egyéb bevételek 4. Anyagköltség Igénybevett szolgáltatások Egyéb szolgáltatások III. Anyagjellegő ráfordítások Bérköltségek Személyi jellegő egyéb kifizetések 9. Bérjárulékok IV. Személyi jellegő ráfordítások V. Ért.csökkenési leírás VI. Egyéb ráfordítások A Üzemi tevékenység eredménye VII. Pénzügyi mőveletek bevételei 10 VIII. Pénzügyi mőveletek ráfordításai B Pénzügyi mőveletek eredménye C Szokásos vállalkozási eredmény D Rendkívüli eredmény E Adózás elıtti eredmény F Adózott eredmény G Mérleg szerinti eredmény /14 oldal
91 VESZ Vagyonkezelı Kft. A VESZ Vagyonkezelı Kft. fı tevékenysége az önkormányzati ingatlanok vagyonkezelése, hasznosítása, bérbeadása. Emellett ben egy jelentıs, több mint 300 milliós, beruházást valósított meg, melynek keretein belül, egy új Egészségcentrumot hozott létre a Debrecen Józsa, Szentgyörgyfalvi út 9. szám alatt lévı Józsaparkban. A VESZ Vagyonkezelı Kft. önkormányzati tulajdonú ingatlanok forgalmazásával nem foglalkozik. A vagyonkezelésbe kapott ingatlanok hasznos alapterülete több mint négyzetméter. A Társaság fı tevékenysége továbbá a kezelésbe adott ingatlanokkal történı gazdálkodás oly módon, hogy annak állagát folyamatosan óvja, illetve Vagyonkezelési megállapodás szellemében a VESZ Vagyonkezelı Kft. feladatként ingatlan bérleti lehetıséget biztosítson a debreceni háziorvosok részére, az egészségügyi ellátás zökkenımentes biztosításának érdekében, szervesen közremőködve a D.M.J.V. Önkormányzat illetékes osztályaival. A Vagyonkezelési Megállapodás értelmében a Vagyontárgyak tulajdonjoga, az azokhoz rendkívüli javítások és helyreállítások címén kapcsolódó terhek valamint másra át nem hárítható károk viselésének kötelezettsége az Önkormányzatot terheli. A háziorvosok esetén csak az engedményezett üzemeltetési támogatás és bérleti díj erejéig finanszíroz társaságunk, az e felett felmerülı költségek a háziorvosok részére továbbszámlázásra kerülnek. A biztonságos mőködés feltételeinek megteremtését követıen, a gazdasági válság hatásait figyelembe véve, piackutatást kell végezni és az Egészségcentrumban lévı ingatlanok értékesítését, bérbe adását a piac igényeihez kell igazítani. 10/14 oldal
92 Tervezett eredmény alakulása: A Társaság évre tervezett eredményének levezetését az alábbi táblázat tartalmazza: Ssz. Megnevezés évi terv (eft) 1. Ingatlanhasznosítás, bérbeadás Házio. Tám. ( Ktg + Bérleti díj ) I. Értékesítés nettó árbevétele II. Egyéb bevételek 4. Anyagköltség Igénybevett szolgáltatások Egyéb szolgáltatások III. Anyagjellegő ráfordítások Bérköltségek Személyi jellegő egyéb kifizetések Bérjárulékok IV. Személyi jellegő ráfordítások V. Ért.csökkenési leírás VI. Egyéb ráfordítások 303 A Üzemi tevékenység eredménye VII. Pénzügyi mőveletek bevételei VIII. Pénzügyi mőveletek ráfordításai B Pénzügyi mőveletek eredménye C Szokásos vállalkozási eredmény 168 D Rendkívüli eredmény E Adózás elıtti eredmény 168 F Adózott eredmény 141 G Mérleg szerinti eredmény /14 oldal
93 A TAGVÁLLALATOK EREDMÉNYTERVEI S. Sz. Megnevezés ÖNKORMÁNYZATI EGÉSZSÉGÜGYI HOLDING ZRT. KENÉZY KÓRHÁZ RENDELİINTÉZET EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓ KFT. VESZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓ KHT. MEGYEI EGÉSZSÉGÜGYI VAGYONKEZELİ ÉS INGATLANHASZNOSÍ TÓ KFT. VESZ VAGYONKEZELİ KFT. I. Értékesítés nettó árbevétele II. Egyéb bevételek (OEP) Összes bevétel Anyagköltség Igénybevett szolgáltatások Egyéb szolgáltatások III. Anyagjellegő ráfordítások Bérköltségek Személyi jellegő egyéb kifizetések Bérjárulékok IV. Személyi jellegő ráfordítások V. Ért.csökkenési leírás VI. Egyéb ráfordítások A Üzemi tevékenység eredménye VII. Pénzügyi mőveletek bevételei VIII. Pénzügyi mőveletek ráfordításai B Pénzügyi mőveletek eredménye C Szokásos vállalkozási eredmény D Rendkívüli eredmény 0 E Adózás elıtti eredmény F Adózott eredmény G Mérleg szerinti eredmény Bevételek Bevételek ÖNKORMÁNYZATI EGÉSZSÉGÜGYI HOLDING ZRT. KENÉZY KÓRHÁZ RENDELİINTÉZET EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓ KFT VESZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓ KHT. eft MEGYEI EGÉSZSÉGÜGYI VAGYONKEZELİ ÉS INGATLANHASZNOSÍTÓ KFT VESZ VAGYONKEZELİ KFT. Értékesítés nettó árbevétele Egyéb bevételek (OEP) 12/14 oldal
94 Anyagjellegő ráfordítások Anyagjellegő ráfordítások ÖNKORMÁNYZATI EGÉSZSÉGÜGYI HOLDING ZRT. KENÉZY KÓRHÁZ RENDELİINTÉZET EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓ KFT. VESZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓ KHT. MEGYEI EGÉSZSÉGÜGYI VAGYONKEZELİ ÉS INGATLANHASZNOSÍTÓ KFT. VESZ VAGYONKEZELİ KFT. Anyagköltség Igénybevett szolgáltatások Egyéb szolgáltatások Személyi jellegő ráfordítások Személyi jellegő ráfordítások ÖNKORMÁNYZATI EGÉSZSÉGÜGYI HOLDING ZRT. KENÉZY KÓRHÁZ RENDELİINTÉZET EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓ KFT VESZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓ KHT MEGYEI EGÉSZSÉGÜGYI VAGYONKEZELİ ÉS INGATLANHASZNOSÍTÓ KFT VESZ VAGYONKEZELİ KFT. Bérköltségek Személyi jellegő egyéb kifizetések Bérjárulékok 13/14 oldal
95 Üzemi tevékenység eredménye Üzemi tevékenység eredménye ÖNKORMÁNYZATI EGÉSZSÉGÜGYI HOLDING ZRT. KENÉZY KÓRHÁZ RENDELİINTÉZET EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓ KFT VESZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓ KHT. MEGYEI EGÉSZSÉGÜGYI VAGYONKEZELİ ÉS INGATLANHASZNOSÍTÓ KFT. VESZ VAGYONKEZELİ KFT Üzemi tevékenység eredménye Mérleg szerinti eredmény Mérleg szerinti eredmény ÖNKORMÁNYZATI EGÉSZSÉGÜGYI HOLDING ZRT. KENÉZY KÓRHÁZ RENDELİINTÉZET EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓ KFT VESZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓ KHT. MEGYEI EGÉSZSÉGÜGYI VAGYONKEZELİ ÉS INGATLANHASZNOSÍTÓ KFT. 141 VESZ VAGYONKEZELİ KFT Mérleg szerinti eredmény 14/14 oldal
96 6. számú melléklet A VESZ Egészségügyi Szolgáltató Kht. alapadatai: A társaság neve, székhelye: VESZ Egészségügyi Szolgáltató Kht Debrecen, Bethlen utca A tevékenység megkezdésének idıpontja október 1. A Kht. alapítója: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Tevékenységi körei: Fı tevékenység (kiemelten közhasznú tevékenység) Járóbeteg ellátás 1. Egészség megırzés, betegségmegelızés, gyógyító, egészségügyi rehabilitációs tevékenység Egyéb humán-egészségügyi ellátás 1. Egészség megırzés, betegségmegelızés, gyógyító, egészségügyi rehabilitációs tevékenység A Társaság a közhasznú tevékenysége során olyan közfeladatot lát el, amelyrıl az évi LXV tv. rendelkezései szerint helyi önkormányzatnak kell gondoskodnia. A Társaság vállalkozási tevékenységet csak a közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve folytathat, a gazdálkodásából származó bevétel nem osztható fel, azt az alapító okiratban foglalt közhasznú tevékenységre kell fordítani. Szakmai és fejlesztési terv A 2009-es évben több párhozamosan futó orvos-szakmai terv indul el. Mint korábban is jeleztük, az idei év egyik célja a Holding és a tagvállalatokkal való együttmőködés szorosabbra főzése, fıként szakmai téren. Ennek jegyében indítjuk el a Kenézy Kórház Kft-vel közösen a szakrendelıintézet fejlesztését, a Jerikó utcán létrehozandó szőrıcentrumot, a Kenézy Kórház Bartók Béla úti telephelyén egy egynapos sebészeti mőtı kialakítását. Fenti projectek mellett más, orvos-szakmai célt is kitőzünk magunk elé. A Bethlen utcai szakrendelıintézet fejlesztése o Célja: a rendelıintézet épületének ésszerőbb kihasználása, az épület feltöltése óraszámmal, szakmákkal, kiegészítı szolgáltatásokkal oly módon, hogy a betegek, fekvıhátteret kímélı, definitív ellátásban részesülhessenek o Résztvevık: VESZ Kht., Kenézy Kórház Kft., VESZ Vagyonkezelı Kft., Megyei Vagyonkezelı Kft., Önk. Eü. Holding Zrt. o Idıtartam: 1 év o Várható befejezés: december 31. o Várható költség: a project beruházásként valósul meg a beruházás értéke várhatóan 30 millió Forint, várható költsége 10 millió Forint Szőrıcentrum létrehozása a Jerikó utcai telephelyen o Célja: a lakosság számára népegészségügyi szempontból elrendelt szőrések egy fizikai helyre történı csoportosítása a jobb elérés érdekében, késıbbiekben a különbözı szőrésekre (tüdı, mammographia) történı behívások összehangolása o Résztvevık: VESZ Kht., Kenézy Kórház Kft., VESZ Vagyonkezelı Kft., Megyei Vagyonkezelı Kft., Önk. Eü. Holding Zrt. o Várható befejezés: április 1. o Várható költség: 3 millió Forint Egynapos sebészeti mőtı kialakítása
97 o Célja: A VESZ Kht. és a Kenézy Kórház Kft. egynapos sebészeti beavatkozáson átesett betegeinek egymástól elkülönült kezelése, az egynapos sebészeti tevékenység teljesítményének növelése o Résztvevık: VESZ Kht., Kenézy Kórház Kft., Megyei Vagyonkezelı Kft., Önk. Eü. Holding Zrt. o Várható befejezés: május 30. o Várható költség: a project beruházásként valósul meg, a beruházás értéke 20 millió Forint A Bethlen utca 40. szám alatti Fogászati rendelık költöztetése a Szent Anna utca fogászatra o Célja: DMJV Önkormányzata eladásra bocsátja a Bethlen utca 40. szám alatti ingatlanát, ezért szükséges a fogászati rendelık költöztetése o Résztvevık: VESZ Kht., VESZ Vagyonkezelı Kft., Önk. Eü. Holding Zrt. o Várható befejezés: június 30. o Várható költség: a project beruházásként valósul meg, a beruházás értéke 20 millió Forint A Kenézy Kórház Kft-vel közösen használt Diszpécserpult és Betegelıjegyzési rendszer kialakítása o Célja: a megyei és városi betegek számára az ellátáshoz való hozzájutás várakozási idejének csökkentése, az ellátás folyamatának segítése, a rendelkezésre álló szakmai kapacitások ésszerőbb kihasználása o Résztvevık: VESZ Kht., Kenézy Kórház Kft., Megyei Vagyonkezelı Kft., Önk. Eü. Holding Zrt. o Várható befejezés: III. negyedév o Várható költség: 2 millió Forint A jelenlegi telephelyek számának további csökkentése a szakmacsoportok ésszerőbb elhelyezésével o Célja: a lakosság számára könnyebb elérhetıség o Résztvevık: VESZ Kht., Kenézy Kórház Kft., Megyei Vagyonkezelı Kft., Önk. Eü. Holding Zrt. o Várható befejezés: folyamatos A védınıi szolgálat helységeinek, a jogszabályokban leírt minimumkövetelményeknek való megfeleltetése, szoftver beszerzése o Várható költség: beruházás értéke 7 millió Forint, költsége 3 millió Forint Szakmai teljesítmények javítása, percátlagok és esetszámok országos átlaghoz való közelítése A Józsai Egészségügyi Centrumban további szakmák indítása Dolgozói ösztönzı-rendszer fenntartása További orvosi gép-mőszer beszerzés: diagnosztikai készülékek és sterilizátorok o Egy hasi ultrahang kardiológiai funkcióval való beszerzése, várhatóan 20 millió forint értékben Eset-management rendszer bevezetése Szakmai kontrolling fejlesztése Betegellátás minıség ellenırzı rendszerének kidolgozása és folyamatos mőködtetése
98 BESZAMOLO az OnkoM,inyzati EgaszsagngyiHolding Zd !i srrmvncli tiiaany szerinri besznmobjnban szerell6fof asok feinrszfl al]isamk c6lszeras A Llijdn D rzr Mcsyg onkonidp* r 101/2003 0\' 25.) MdK h.6'ozrilal, "da.u D.br...n Nfcgf.i Jog[ Viros OnLo,naqzah r {rv 2,1) O.l] rtrl negtrlxpirorr az O*onxinpa! Egaszi8rAri Holdn8 rrl\olncn lrnkiid6 Riszv6rrdnsigot (. todbbixklln: r\z EE6szsigngl, Holdiq zrt. l6tehoti.sk.ah ijbbck koz6ft ru rolt, hogl mind x Hxid; BJ \r'3 'Or.o,n.o ",.ruo, -.r,,,, f ts,t,8, \/o onto,r.r /i",t,3t,l.p"o cgisrsigngli fcll{lnoldl.ni6 g2dtrsigi risxsigoh (a$;xxlxt*l listirc lg}sigcscn as. lizd^igosigi st.npontok reljes kain Eg lcdbcrit le nenett szolgilh,rsokxr nr;jn,. G bctcgelliii* loszolgil6 fclid ok pl k6ntaelas, b!6zinaclras, nzcnrehetis *b ) ]\ Holding Zit ixnuir r jei h..iillfl kczd nca nnkodi+t. u8r^ r nen e!;sragug]i ( b.tegcllitist kiszolgiio felidatok emrisit ]\ (cnizr K,jrhiz ll.ndcl6dtizet Egaszsagng'i SzolAilrat; Kft., a VESZ EGESZSEGTJ(;Yi Idrt., vil.nint a VESZ Klt nenr cacszsagrjg)i lclxdr.t lllitrt G bctcg.htist krszolgiil6) szcfczen cgrsagcr ro\ibli hn[odtdis.aljil6l2009 iinuij 01..]fjirxl r iloijing Zn raszere A Holdbg Zn nu nkast! n.z. ri n.l, gx2d*tgi rcndi6ftk Lrilxkit i, i lolanl,iir{t tlvikcnrsib.lt c11iri:ihor krpcsolal6 follxmatol.ljtisok kidolgozasa ziy'oti rbm /\z.hpn6k clttt is snerctes rolr, hogt Ua$r.azrg..,q' icv;kcntsaget r*26 arzdxsigi d^rtg ncn nnkiidart. rizan a Jogszerii, bdonsi8os 6s erdrn;rrcs mnkddas h*kcrdi5;hcz knlli sn kid6 b(.nisifl kerult sor. r\ knls6 szak6r6 x lldreikeza fehdatokat lita cl A vc;6dislcn fogl lah szemt r sz.kdtlt team fcladah a Holding Zit rerdszereneh is trfnsrrknnilrxk ]izsgilae, \alatur mcghrri(rdl tcl"drok szelmti uzcnrcltetasanek szc^ezise, jndftar fthdrok dligra*i > x riaxtd aolvr tok fclnr Lisc, lcndtdl,c Lglxliisr, thsa > s7c.{ftli fchgrclctc. sziiksi8 szcut kon{]gulrlis, kijzpond admszd;c,6k elftgzae, > rdr$,izi5 rkgntis, Om.l.trdrtbizis haf,bous, > kul6nboz6 naonltikai e,dsz.rtk.$zohif,boliisa, ntc8r;lii lchet6sie k fetltlis1, kap.:ol,j,lisi f.ntoh k.r.s6se, fcllkaris esctan lrlrozei:is, fey'esrar kh{6sagek hrilt:ir lil,ozxtoh fcltiriv. ibs t$itcl, \IlJit om cgis^6gugi, O1g*r. oonlxiig)1' (]ovs\\ ihrat6 Lcnd:zlr, Quadr. brrc ilclnezar r.f,dszerek cgrntldkodtctis.. 5zcicrl.ns2oldihsi lebet6s6gek, r r ti,sas:igok ],.[xpc.lisi lcl]ct6sigeinck rt5gthh, nft sarktu'r feliil'.:ilif, gclnr.hildzrt fcln6r6se, t IrC hil,',ur r.lkszt6s lchet6sagck r.ln:s, ii*t.haneoli\r kahsieclcmzi55cl
99 r\zt koret6e4.hogt.a szaktrt6 tern vadd) e alapjid ' igzzfbsig d6nti$ hozott, hiszdnt, a KENEZY KORFI,{Z Katbcn h*rnilt intcgrilt grzd.sigi iendszer holding szioti bnezei6sevcl silcrcsc. negoldhrtf x szinvitli, rd6zi$, logisztikai fcl ain! sor [ rnt 1ploj.kt iiehezasare. > i bevczd6si prcjckt reszb&s lc@s. ntmb. k6szir6se, inditisi d6pont olii6b.r 1, r clikisznas.k lczirtsit k6vet6en > r mukrieak acldahinlk mghaiirozisx, bcbnitisi leldxtok ehegz;se, 2003 dovehb& 20'i hitim,pp,l > 6i b8.6gre ronatloz6an a h.gl&6 idxthizisok iittelinhs, ngrilisr dtftln6.6kasritisc, i ics2tcl6s teljes kor6 elvfuzisc, snnak megfelel6en, ho8r rz dles inddlis jxnuir 01. 6s jrnfij 31 e kbzdft mcatdftnh sen A hodllids n nk.i6k, el.tdsok ncglzlirozisn Ldii]iek, neltet x mel6klet r szletz. A fenti fel.drtok ellirisin. ya8tb a te*kcnysaa hcghczdaanch.ldtasritasde hasznilh ael.z lgrglt6s+ a r.ndellczas. rn6 forisokar jm r 01. mpjival vasrehajrot zdklenijhenrcs i;its, as 1r azib cltclr id6sz.k bronyirji, bogy r forisok fclhisznalisa.rab ilysz.rn is.glbm c;lszcri rolt. Debrecen, iirins 4. ",!^k"*;:*d,{,w
100 ll sz. mclloklet n kons7.lidil, rcdszcr mcdrdrozisi, i '.1" "7dnL.n rinrsztott tunk.1onal1s c1"i;5ot [nis., '. sziinertli 6rirFck hqr.lel > r,ik!n)l as ioaltkos viol;l vczdas > t6kbnid is xnaliri[utr l olii kas:iras( > id6soros kodfrlis bt'osnisx > p,:nd.!grhn roe.iinck sq;u srrjrtis > mpl6aorgrlnakkiouhiis > [dltsisck alakuhsirik rd]rbfele vcnpodt eclilt siitse > cednan, D&,:n ouiknzioork;ot, > mrbr & kilf.jldi Jclcoias k6klczdcag.k bi,osiriv (D&lcg, scdn t mrsr r f6l6lrrbcn ijgu iret I;cl.L ;n ihci6k Ei5 l.lentiskiszit6be is > lczdiii hlnhad,ik cilrira!ae? > I6kdDrr ( ftrngri nroreiili.l L.Tirase [o!:bh id6pootoke > Didcg as ordeilr[io(frs kaszirise cgr?dlsao) v.n ^ > ;F,{bcnnis kas2irasc,dd6szsitisckkavnlse.ddncoenkanr,eslsaecokad > szirhkis?itis r vigoll ';madis.ji vonr b'oriroka vomaoz6 eliiiisokflk n,egllcl6en > a!!ig1zn6 is.l6nri6 tu'kcink t czkdzijk egf,li is sopofts!)illinstis ' h{,ekok l]1rvjnhnnr > lrtj?ili ldr;dmnis xdirooek kee ac (irgidiiok, itdire\ gipek b4ndq.sck) > llrdaicnils javr[ is.i en e'k > artika.lrcnas rurom{iikus clr > idak.sd*e&s elviioolisilued\ii!&rak > c6[(akke.is dsiidolisr kcrfile kulcs ecqt. kiilddbbzdek kmuilhe > iltatcs.kkois(r ex.iir;se k6qdcokad. kdllligstohokili i..i; > siir,lr iiikcsn[lcdis kczclasc kh({{ot GddeulL > fiko$r s:h,a d$z-nark > dolsor;lkiunkudrisor 5ag. vodrlk;d segirasa'.1, \!D 6i (r:\nl arkaro,iisl
101 > kijlrsdcipsorkirtj 6$:csirark t!&rds uihlkus kinonrisok > szdz6dis.k szdni i5 ii!)rcec rclxsooli.i!i Liq,lkiou as kbltsigripnoksi ;; orzsird, hozan as kohsis Llaolord6lt '> tur6 a! dii{nunlik clcezac bortisbm > r. r,llkastnis a v o!] 'ieidn xh vo'r b'o'rhiol$ "onarkozb.l.tirisok!'k iu ' APEH >.l,iirisokdel 0csklcl6co > 'inh orsolitol rasznd* t ':Eliik i(!nx dku s grnsilrs i Eu okahp o 17, i'ilid6dtj tqik.llsqgopofokhoz >.s.poiros eiinlk k;znas. b.initis t? F! > Noi,ntus?iirnrkavita: m.gkdl.n vsz,idalc\ v;lliti,lelelck & $bbnok nipian > eiel;sklr a vc, 6 hnelkpssasilck.,sgilrs >?nnhlist-,ris foii,lhaa, de ribao, E13t t is/ugl ugol as/.a8r'nimfl 4.F.n ; r(om,nlius troll:n a if nildiris ; siiliralcelekkivniq kczllasr,kipdol'td6kivlchdzgisokseoenlisilel > lobl parh' rczclisilcli lehd6s g. t tilelrczdt pioiiak kezel&e, kapgolil l piizrin[ koz.] > bclac[ a ljdisi bi?on]roli!rcinris. > loslih vodr scejtig(d 1 Fnkon rolgal@ iipsok ruor' r". F". ft"7n" > d,ilxgos [oodoz:s cl]dldr;n hhd6sig > nxpl z;dsj ruok i rk hlinf/i6bblct kinuntisiral > el':eolii! d6lcg.l nih;nierrs > roglidenkci!, dolgou 6lkand knnuntrsok > ftll'irf?:s' joer.!5k fig?rise -, lidrrdjcg\z.kcr kdviftf > ir*sni! ddnzisclt Gikloop i 1l.si'8o]ki. nbl > kollsls, fcdccb n$rg.r.oz&cl - r r;giil, n ro!niq. htqd46 rililc r bnrkiri$
102 i4k udhgos D6Jo5nasin* l.h.rasag. > bcvczai rard.l Benclil,i$ 'ilii6, Eodclascl dipliil > h.iles.lr tlx#ru, rrlfo dv?qrt 1. clsztnob tis k&' d;nilnn > mcsharrlozor ri:?rabu orglobb tcltilirk iuloeidus l.lzas. > chdisok. rdhistnilisok, er;, tsocl&rj kirrdcr irgie! sht > Liidiii ra,.lekgcddl:sa!c'6 Eoddccknxpr,i > ksrd nilrakllas ctlcnkin n > $inr efin tuoli, hcllj, in csril.ersigtk tc[s6, [d!g, $]r.) vcnnd lrjrirt{'iis i ki'aal( m$nnsq1.gr s s vdrtj nt]llirhrtis m([d1 > kiszldluruh'ts. kiszld folgalod, solriii clcm76 rolsalft tbcsig.]\irc lelr,ltunkci jk r;dlgadsx. lelhra.lrirtl!o!ilk6d s{ibagst hhtkiill;k.li: rcccpifik ^l3prin kivrc@ikekrc Lilkuhd; kaviti!., kisramik di;lli amoeitiku5 kirl.( kixdisl iae[k gersilisa. b!1s6. "q. nesrendclirk.eldolslzni. rodnl nxbxd.'is?l{ek kez scnctlis bdsr.4r w6 oegreldcl&ckb6l. vd6dasckb6l..ri L1rokb61, DiDimuD Lis?ld ili Larcb.zgisok gcor:rii a Eoddis ;non:o,\bdl Di! 0i\ k&?ldvilrcli 6gEli:., el d.g.i tulaidonn kaslctk oliltokntux korvignn,i dr?pozi!6k&?irac adonxmus,bdllitotld6zitai5d voorl6d \E-Art irxlnu isa iinrilloh:i) rilltozisainik ldezncc r klil6.li1. roglimck qrnos:san kiglcn ilbzisl ro4rhi l.laldez&ck kilolfal( szdnpooior vqnr. kkr irij:inlai kaeitis, :q,idd rronhl;sa a relha?orl6 iltii Lrxl ro( lomin'rbxn v;lliti,i. lclnkkl kp(oliros wsz;dasck?ditaird L1lne1., mi'dositisr qcdcd lcz6das kipkeor!ni, drolrs:oak lchdarige lrtur cxer ElJes vs?6d& iuoeint knnum;n. letardsir perrqcrkill. &lf$r.! h,;!d6 nclirr v. ll,ro', bels6,v{6 Eoddasck a!,ln le, Dodo!hn gsal Godclklu,j Lll$zDirihoz rnddld6 kulo' rn!;hxgf, nsvi vohsll dgzig! L.h(asiec r,!ls,i Lgiortis.r, fodda:!li (n! roralrisl L.L(;.ie bvbsnisi (praeaqul(,r. rogriri5i tudkn6 inirodfo o wil{i1 ocgenddar(k g.rnl;t,,! ':l[,,j, u,lclasc], g.r!:l,inur Lc hog' kad
103 > s;rlil6i (!dcla*k gcndli5idak lchd,is c szilli6] ve',:dis.k,lapj:it > viinn,ii in hch6 x rclh?sz'ni, nd ronituhnxl m.glcl.l,ico i- x v,illiri,i erdc[$c bcalkd,a Lasz].r b{ircleasi lchdrsaec i r tovihbi kiszhrro'gxla idardeznis n.kil (i oc,dtf.sck Eig o,id6idriijk) hlvnko?:s!?l kisrd Lr^dis biztlsnas b{lb1 Laszlcttolgiroi.d{'dgznis nilknl (i qcnn}iis(k Efu n6dcirldnjk, sikies krc#vitist ncgthd6k) Ver,t szilit6 > kandozis,rl(tkis6bblid.jplntr'd > rolrc'ielrkvedisc > dt szikonlin d lcksdcz&ck t h nd6 adn krd6 6sasck silos! > cplcolegkdras,rrdiraclsz6lrisoli > idiok rncedlie r6k6!]r'bc > bcilke; sz,filil ikhis? > ddzx forgalon ki,oftl&c. tfo\re drfietrciil xu,omnkus elv;oolisa > nzrols"l'ni rosri@ck sz.ftti B nids >.ifa bcn]ln k.sznis., id,j6srsirkek kisznisc ad.nendftnq esrsqe*.nr > (gxlra lekardez!:t lchd6sigck. ltrlrillltk Pl > r6konrr i: rahtikus su;flilk ".:erase > rakdnrl i. ioahtik$ I onr kdvigr thzdlegs drea lx > iaplifolg.lnik LiDuhtn? ' > lolfisek rlakulisinik rdbbl > qcdnir,- oais( > '!i!rr a ki,lfdldi Fhnt&t kotlcats.s(k b,orrisa OrilLes. $ > '!.,9r{ l6kt'frdcn losznd ia, '!ii(s is.(dnlddf lturuhris [isziti!(.f cd igarf vstrt tr > v.sks koofdnj rad(kegz > Li,el.s losnoo '!tril( vonp.{t sr.nri Lcktdv$c, ligfiriisc. ta Dq(roirasc ( rdiddnli! dilrdni )
104 > tijbbfaq pmiiq.zhci6 nadcg, eedh;ry kinueta a ';h!ifli > bazinol6k kisrrae prm6@:ilroe n,.k,irpiin > r5l6nyri dnjid belin sriir6tt raicl.li ke.l&inck Lh.t6sq. > k6z6l css negkry*h.r6, Fnn&clehct6 tibliz*ok k6'idse 1 k6olvelt rdrtokb6l > kitlg&felosztis, knakcnk6nti ut6}3rrahci6 kazit sq ta4<g.5 6olrijlGagre helvesbitis > e ry;di.glsagokir4 in. Eunk"s2irorkiod Lrcd'niny il kdl6 g klertik nkq t( tanl > Lonrftozislnirdkhqc l,b > Ntl)mr c & n:ai zt6 a; ebn}1t6 Frlci6k
105 ! ',i' t \./ /,\z Onkoniryari Egis^isney Holdi'g zt szinvft! ttirinr vetrd xdiid.l risr.ra6 bemuhrisxl A Mdncg 72. sorrbr,,kiit lezec6gek' Gtlen sreepld &szcg : Ttrulnir GLinFe ebbeo l solbd szcrcfd I lloldiq zd ilhl2003!\.b.n befosrdor vimta dnuk A M rl.g 4{. sorinak, "Egyib k6 g ez.. rorjnt f.nti szilit6i sziolit, Fioznsl tclicsnast k.ve!6t!, vava4antelheti ilhlinos A Mad.g orin,k,,K6lt6gek, dlordlrasok p.szly id6b.li.lhai:bltur" sortn sz repl dsszeg: Trbrhir rlin&. qt 2003 I 21e.:! kelt, 200t.01 02i djesiresn, 60 ez* forinr nen6 d$zeg,i vrnji. A Lnli r'!r.lck cgcnla.k nr nu..th.!j ki a be z1eol6,,ercdmanykinubtdt',b,n, a 10. $6n 3zerp,6, A 87.2.r fdrint 6szeg{ Jg6nyb.rh szolgilr.i&dl;frlle"
106 KvoN^T Az rcazcat6slc HATARoZ^T,{R6L 5r/2me ^rr 05irg L{iszrl A, knglb!8r/r00r.0 05.) A: Es&zsae,i$ Holdrns zn lga:gz6$gi krpon adlmhizis ilipji,: n rs?zg?rcsjs u$rcndr;nel I pudrrbh I Feluhj4gil'a a onkoreidfa bevimoli,irba! v{epl6 rlqnok re {*!tn:!rt dlszrisisci as 'reg;lhpnjr, hos} i roriok telhmzdilis{ vib:lrvei ;s cllszerlvolt 2 F.lkd rz Orkon 'lzad Egis4iciet HoldrDe zr a?s{6sig;nrk.lnbkar, hog, az lgzertjsrg ddnt:sad DMlv OnkomiDrnrinxlt Ka?er'3l Gt di6koz t!'jdqitoft b$;md6 hegknldisav.r Fr1e16s: xz Ookonninrzrn EB;s^ignC' Holdirg 24 igxzgxtds4inx!.ha'kc Dr. onadi,sziics zordr sk A hrto:n Ljyoon iindenb.r negege6 r Iga?.gai'is;g 2009 Frtus 05 f,ipi ol&t6l kaszult regyz.jkdorr.beo 6szitdthfr@:ftal ^l. l, odkod,rnerj -dr-vl llt. l,l 68!sacrc),roidi,s zn u, 1-wnn,n lulj tubj tri Bjbr Brrid,.,r Adh'nB2rrnv,e,28?rc
107 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 150/2009. (VII. 3.) határozatának kivonata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, továbbá az évi LXXIX. törvény 18. -a, 102. (2) bekezdésének e) pontja, az évi XXXIII. törvény 20/A. (6) bekezdése, 23. (1) (2) bekezdései, ai és ai, a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 5. -a, 14/A. (2) bekezdésének a) pontja és (4) bekezdése, valamint a 14/C. (1) bekezdése alapján 1./ augusztus 1. napjával a Móricz Zsigmond Középiskolai Kollégium közalkalmazotti létszámát 1 fővel, az intézmény létszámkeretét 37 főről 38 főre növeli. 2./ Kinevezi Szabó Bélát (...) *, a Deák Ferenc Középiskolai Kollégium kollégiumi nevelőjét a mellékletben * foglaltak szerint történő áthelyezéssel augusztus 1. napjától határozatlan időre a Móricz Zsigmond Középiskolai Kollégium kollégiumi nevelőjévé, egyidejűleg megbízza július 31. napjáig az intézmény magasabb vezetői beosztásának ellátásával. * 3./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét a magasabb vezetői megbízás előkészítésére és felhatalmazza a polgármestert a munkáltatói intézkedés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: az előkészítésért: a Humán Főosztály vezetője az aláírásért: a polgármester 4./ Felkéri a Gazdálkodási Főosztály vezetőjét, hogy az 1./ pontban foglalt döntésre való tekintettel Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata évi költségvetéséről szóló 6/2009. (III. 3.) rendelet módosítását készítse elő. Határidő: szeptember 30. Felelős: a Gazdálkodási Főosztály vezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester * A Közgyűlés július 3-ai rendes, zárt ülésén hozott 150/2009. (VII. 3.) határozatának megjelölt részei személyes adatokat tartalmaznak.
108 melléklet ÁTHELYEZÉSI MEGÁLLAPODÁS E megállapodás a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 25. -ának (2) bekezdés b) 1. pontja és a 26. (1)-(3) bekezdése alapján - Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése (4024 Debrecen, Piac utca 20.) képviseletében: Kósa Lajos polgármester (a továbbiakban: új munkáltató), - Deák Ferenc Középiskolai Kollégium (4024 Debrecen, Tímár utca 1.) képviseletében: Posta László igazgató (a továbbiakban: munkáltató), - valamint Szabó Béla (4024 Debrecen, Szombathi I. u. 9. 2/8.) kollégiumi nevelő munkakörű közalkalmazott között az alulírott helyen és napon az alábbi feltételekkel jött létre: 1.) A munkáltató vállalja, hogy Szabó Béla, a Deák Ferenc Középiskolai Kollégium határozatlan időre kinevezett, kollégiumi nevelő munkakörű közalkalmazottja jogviszonyát július 31. napjával az új munkáltató kikérése alapján áthelyezéssel megszünteti. 2.) Az új munkáltató vállalja, hogy augusztus 1. napjával határozatlan időre kinevezi a közalkalmazottat a Móricz Zsigmond Középiskolai Kollégium kollégiumi nevelőjévé, egyidejűleg megbízza július 31. napjáig az intézmény magasabb vezetői beosztásának ellátásával. Illetményét a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény és a végrehajtásáról rendelkező 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet alapján ,-Ft-ban állapítja meg. 3.) A munkavégzés helye: Móricz Zsigmond Középiskolai Kollégium 4032 Debrecen, Egyetem sugárút ) A munkáltatójától még járó illetményét, egyéb járandóságait, valamint a jogszabályban meghatározott igazolásokat az utolsó munkában töltött napon kapja meg. Debrecen, Kósa Lajos polgármester új munkáltató. Posta László igazgató, munkáltató.... Szabó Béla közalkalmazott
109 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 151/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a főépítész előterjesztésére az évi LXXVIII. törvény 6. (3) bekezdés a) pontja és a 7. (3) bekezdés b) pontja alapján 1./ Debrecen Megyei Jogú város településszerkezeti tervének megállapításáról szóló 124/2001. (VI. 21.) Kh. határozatot a 70533/18, 70533/24, 70533/25, 70533/26, 70533/12, 70533/27 hrsz-ú területek, valamint a 70533/14, 70533/15, 70533/21 hrsz-ú védelmi erdő rendeltetésű területek tekintetében nem módosítja. Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 152/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a főépítész előterjesztésére az évi LXXVIII. törvény 16/A. -a és a 30/A. (1) bekezdése alapján 1./ településrendezési- és tervezési szerződést köt az Apafa - Kereskedőház Kft-vel, mint Célmegvalósítóval (székhely: 4028 Debrecen, Laktanya u. 21., képviseli Szabó Endre és Vincze Márton ügyvezetők), illetőleg a PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Bt-vel, mint Tervezővel (székhely: 4026 Debrecen, Bethlen u , képviseli: Palotás Lajosné üzletvezető), a Debrecen Apafa, vasútvonal - Vasútszél utca, 52607/2-3, 52613/1 hrsz-ú ingatlan - Apáterdő utca /25-27 hrsz-ú ingatlanok által határolt területre vonatkozóan a melléklet szerint. 2./ Felhatalmazza a polgármestert a településrendezési- és tervezési szerződés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
110 Amely létrejött TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ÉS TERVEZÉSI SZERZİDÉS egyrészrıl: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (4024 Debrecen, Piac u. 20.) Képviseli Kósa Lajos polgármester (a továbbiakban: Önkormányzat) másrészrıl: Cégnév: Apafa - Kereskedıház Kft. Székhely: 4028 Debrecen, Laktanya u. 21. Cégjegyzékszám: Adószám: Statisztikai számjele: Képviseli: Szabó Endre és Vincze Márton ügyvezetı (a továbbiakban: Célmegvalósító) harmadrészt: Cégnév: PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Bt. Székhely: 4026 Debrecen, Bethlen u Cégjegyzékszám: Adószám: Statisztikai számjele: Képviseli: Palotás Lajosné üzletvezetı (a továbbiakban: Tervezı) között az alulírott helyen és napon az alábbi feltételekkel: I. Elızmények 1./ Debrecen Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének megállapításáról szóló 124/2001. (VI.21.) Kh. határozatban az Önkormányzat a Debrecen Apafa, vasútvonal - Vasútszél utca 52607/2-3, 52613/1 hrsz-ú ingatlan, Apáterdı utca, 02621/25-27 hrsz-ú ingatlanok - által határolt - területen mezıgazdasági kertes, valamint egyéb ipari gazdasági zóna terület területfelhasználást irányoz elı. 2./ Célmegvalósító a városfejlesztés szempontjából jelentıs, területrendezéssel járó építési beruházást kíván végrehajtani, illetıleg a beruházás lehetıségét kívánja megteremteni. A Célmegvalósító kezdeményezése az Önkormányzat érdekeivel nem ellentétes. Ezen oknál fogva e szerzıdésben foglaltak végrehajtása során a felek együttmőködnek. 3./ Az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló évi LXXVIII. törvény (továbbiakban. Étv.) 30/A. -a alapján az Önkormányzat egyes, a településrendezési eszközökben rögzített célok megvalósítására településrendezési szerzıdést köthet az érintett ingatlanon beruházni szándékozóval, melynek keretében a szerzıdés tárgya lehet különösen: - a településrendezési tevékenység elıkészítése a cél megvalósítója által, saját költségére, - a telekviszonyok rendezése vagy megváltoztatása, a talaj megtisztítása, valamint a településrendezési tervek, helyi építési szabályzat - egyeztetett program alapján történı - kidolgozásának finanszírozása; - a településrendezési tervekben, helyi építési szabályzatban rögzített célok - a telek felhasználásának az ökológiai hálózat mőködıképességének fenntartása, szerkezetének
111 funkcionális és területi megırzése mellett történı támogatása és biztosítása, idıbeli korlátozás és feltétel esetén is; - azon egyéb költségeknek vagy egyéb ráfordításoknak a cél megvalósítója általi átvállalása, amelyek a cél megvalósításának elıfeltételei vagy következményei és az Önkormányzatot terhelik. 4./ Tekintettel arra, hogy az Étv. értelmében a településrendezés eszközt és annak módosításait az önkormányzat maga készíti el, vagy az arra jogosult településtervezıvel elkészítteti, továbbá figyelemmel arra, hogy az Étv. alapján a településszerkezeti terv, helyi építési szabályzat és szabályozási terv módosításának jóváhagyása elıtt az Önkormányzat köteles véleményezési eljárást lefolytatni a jogszabályban meghatározott államigazgatási és egyéb szervekkel, szervezetekkel, közvetlen kapcsolattartás szükséges az eljárás során az érintett területre elkészítendı szabályozási tervezet vonatkozásában a Tervezıvel. Figyelemmel továbbá arra, hogy az Étv. 16/A. (2) bekezdésének b) pontja értelmében szükséges a szerzıdésben rögzíteni azt, hogy a Tervezı mely esetekben és milyen módon vesz igénybe társtervezıt, illetıleg szakági tervezıt (altervezıt), szerzıdı felek háromoldalú megállapodást kötnek, melyben megállapításra kerülnek az Önkormányzat, a Célmegvalósító és a Tervezı egymás viszonylatában felmerülı jogok és kötelezettségek. 5./ Az elızıekben foglaltak alapján, illetve annak érdekében, hogy az érintett terület fejlesztését lehetıvé tevı szabályok (elıírások, követelmények) Debrecen Megyei Jogú Város településszerkezeti terve, valamint helyi építési szabályzat és szabályozási terv módosításába beépítésre kerülhessenek, szerzıdı felek egymással az alábbi szerzıdést kötik. II. A szerzıdés célja, tárgya 1./ A szerzıdés célja, hogy a szerzıdı felek jogaik érvényesítése és kötelezettségeik teljesítése útján a rendelkezésre álló településrendezési eszközök felhasználásával, a Debrecen Apafa, vasútvonal - Vasútszél utca 52607/2-3, 52613/1 hrsz-ú ingatlan, Apáterdı utca, 02621/25-27 hrsz-ú ingatlanok által határolt terület vonatkozásában az Önkormányzat ellássa településfejlesztési feladatait oly módon, hogy a városfejlesztési, beruházási tevékenységet (szükség szerint elızetesen) egyeztetett tanulmányterv alapján a fejlesztésben közvetlenül érdekelt saját költségén elvégzi azzal, hogy e cél megvalósításának azon elıfeltételeit, illetıleg következményeit is átvállalja, amelyek az Önkormányzatot terhelnék. 2./ A városrendezési terv módosításának konkrét célja az 1./ pontban meghatározott telektömb vonatkozásában a jelenleg mezıgazdasági kertes (Mke) és erdı (E) rendeltetéső részterületeknek egyéb ipari gazdasági zónaként (Ge) történı szabályozása (hasznosítása és beépítése). 3./ A szerzıdés tárgya a Célmegvalósító költségére a tényleges fejlesztési adatokra alapozottan a tervezési területen (továbbiakban: terület) - az Étv. 7. (1) bekezdésben megfogalmazott településrendezési tevékenység elıkészítése az általa készített, illetve készíttetett tanulmányterv alapján, továbbá az elızményekben vázolt, fejlesztést lehetıvé tevı szabályozási tervi elıírások kidolgozása, valamint a szabályozási terv megfelelı módosítását, illetve annak hatálybalépést követıen az egyébként megrendelıi feladatokat jelentı közmő-, és infrastruktúra fejlesztési feladatok tényleges elvégzése. A./ A Célmegvalósító III. Felek jogai és kötelezettségei 1./ Kötelezettséget vállal arra, hogy saját költségére a településrendezési terv (településszerkezeti terv, helyi építési szabályzat és szabályozási terv) felek által kölcsönösen egyeztetett program és szakmai tartalom alapján történı kidolgozását 2
112 finanszírozza. A programot és szakmai tartalmat az általa elızetesen és a jelen szerzıdésben rögzített, részletezett, a terület jövıbeli felhasználhatóságára és fejleszthetıségére vonatkozó tanulmányterv foglalja magában, mely ezen szerzıdés alapját képezi a melléklet szerint. 2./ Tudomásul veszi, hogy amennyiben az Önkormányzatnak, a Közgyőlés Városfejlesztési Bizottsága útján szakmai indokok alapján, a Célmegvalósító által elkészített tanulmánytervre, illetve a Tervezı által elkészített tervdokumentációra vonatkozóan olyan módosítási javaslata van, amely összhangban van a tanulmánytervben meghatározott céllal, úgy a tanulmánytervet, illetıleg a tervdokumentációt köteles a szakmai követelményeknek megfelelıen átdolgoztatni és az átdolgozott tervet, dokumentációt az Önkormányzat számára átadni. A terv véleményezésében érdekelt államigazgatási szervek elıírásait, módosítási vizsgálat készítési igényeit teljes mértékben saját költségén köteles teljesíteni. Tudomásul veszi, hogy a véleményezık részérıl felmerülı, jogszabály által alátámasztott észrevételek következtében esetlegesen szükségessé váló, a településrendezési eszközön végrehajtandó változtatási kötelezettségek az Étv. szerinti ismételt véleményeztetési eljárás lefolytatását vonhatják maguk után. 3./ Vállalja a településrendezési terv elkészítéséhez a külön jogszabály alapján szükséges, e szerzıdés tárgyát érintı területre vonatkozó környezeti hatásvizsgálat lefolytatásával indokolttá váló külön jogszabályban foglalt tervi dokumentumok, leírások, illetıleg valamennyi a környezeti hatásvizsgálat lefolytatásához szükséges egyéb irat megküldését - elızetes megkeresésre az Önkormányzat részére. Felmondási jog illeti meg arra az esetre, ha a környezeti hatásvizsgálat eredményének ismeretében már nem állna érdekében a szerzıdés további teljesítése. 4./ Kötelezettséget vállal továbbá arra is, hogy a szabályozási tervnek jelen szerzıdésben foglaltak szerinti tartalmú hatálybalépését követıen a.) a szabályozási tervben közterületként jelölt területen a teljes közlekedési infrastruktúrát, közmővesítést (út, járda, vízvezeték és szennyvízcsatorna, csapadékvíz elvezetés, gáz, villany), közvilágítás, telekommunikációs hálózat kiépítését saját beruházásként és saját költségként elvégzi; és az érintett szolgáltatóknak üzemeltetésre átadja; b.) a módosított szabályozási tervben jelöltek szerint kialakításra kerülı közterületeket rendeltetésszerő és biztonságos használatra, valamint üzemeltetésre alkalmas állapotban és minıségben történı kiépítés után, az Önkormányzat tulajdonába ellenérték nélkül adja át, amelyeket az Önkormányzat átvesz. Kötelezettséget vállal továbbá arra, hogy a közterületek átadása következtében esetlegesen felmerülı és az Önkormányzatot terhelı ÁFA-fizetési kötelezettséget teljes mértékben viseli. c.) kialakítja a szükséges nagyságú zöldterületeket a szabályozási tervben rögzítettek szerint; d.) biztosítja a beruházás által indukáltan megnövekvı tömegközlekedés feltételeinek megteremtését a szükséges, a szolgáltatást végzı társaságok által meghatározott mértékben. 5./ Vállalja, a beruházás megvalósítása során szükségessé váló ingatlanok, ingatlanrészek kártalanítás nélküli biztosítását, illetve kisajátítási és kártalanítási költségeinek a megtérítését, szükség szerint a szabályozással érintett külterületi ingatlanok belterületbe vonásával kapcsolatos mindennemő költség viselését. 6./ Tudomásul veszi, hogy az Önkormányzat a településrendezési- és tervezési szerzıdés megkötésével nem vállal kötelezettséget önkormányzati tulajdonú ingatlannak a Célmegvalósító részére történı értékesítésére vagy átadására. Önkormányzati tulajdonú ingatlan értékesítése Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének az önkormányzat vagyonával kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól szóló helyi rendelete, illetıleg a vonatkozó egyéb jogszabályok alapján kerülhet sor, az azokban meghatározott szabályok szerint. 7./ Kötelezettséget vállal vagylagosan az alábbiak teljesítésére: a) A beruházás és a terv megvalósításával szükségessé váló kisajátítási és/vagy korlátozási kártalanítási költségek biztosítása céljából szükséges pénzösszeget a szabályozási terv elfogadását megelızıen az Önkormányzat javára letétbe helyezi. A kisajátítási és korlátozási 3
113 kártalanítási eljárás befejezését követıen a Célmegvalósító és az Önkormányzat között kölcsönös elszámolásra kerül sor. Az elszámolás eredményeként a kisajátítási és korlátozási kártalanítási eljárás során szükségessé nem váló pénzösszeget az Önkormányzat visszafizeti Célmegvalósító részére, amennyiben pedig a Célmegvalósító által letétbe helyezett összeg a kisajátítási és korlátozási kártalanítási eljárás költségeit nem fedezi, a letéten felül szükségessé váló részt Célmegvalósító az Önkormányzat részére megfizeti. b) A tervezési területen lévı valamennyi ingatlannal (telkek, lakóépületek) rendelkezni jogosultnak (tulajdonos, haszonélvezeti joggal rendelkezı) a terv megvalósításával szükségessé váló, jogszabály alapján az Önkormányzatot terhelı kisajátítási és/vagy korlátozási kártalanításról való, teljes bizonyító erejő okiratba foglalt lemondó nyilatkozatát beszerzi és átadja az Önkormányzat részére a területre vonatkozó településszerkezeti terv, helyi építési szabályzat és szabályozási terv módosítását megelızıen. A lemondó nyilatkozatban a tulajdonosnak, haszonélvezeti jog jogosultjának kötelezettséget kell vállalnia a 9./ pontban foglaltak teljesítésére. 8./ Tudomásul veszi, hogy a tervezés területén a szabályozási terv teljes közmővesítési kötelezettséget ír elı a telek beépítésének feltételeként. 9./ Kötelezettséget vállal arra, hogy az 1./ pont szerinti tervezési területen a tulajdonában álló ingatlanok elidegenítése esetén a Ptk. szerinti tájékoztatási kötelezettsége részeként vevıt tájékoztatja ezen szerzıdésben foglaltak tartalmáról, és azt a megkötendı jogügylet részévé teszi, különös tekintettel az általa vállalt, még nem teljesített valamennyi kötelezettségre. 10./ Vállalja továbbá, hogy 4./ a.) és b.) pontok szerinti kötelezettségeinek olyan mértékben és ütemezésben való teljesítését, ahogyan azokat a terv szerinti megvalósításhoz szükséges hatósági engedélyekre vonatkozó jogszabályi elıírások megkövetelik. 11./ A Tervezınek a III.C./ 6./ pont szerinti tervezıi díjat megfizeti. B./ Az Önkormányzat 1./ Kijelenti, hogy a Célmegvalósító által tervezett városfejlesztési programot, - az I. 1./ pont szerinti területre vonatkozó egyéb ipari gazdasági célú zóna kialakítását nem tartja érdekeivel ellentétes hosszú-távú várospolitikai célkitőzésnek, ennek megfelelıen a településszerkezeti terv és a szabályozási terv módosításának eljárása során az elkészült tanulmánytervnek, illetve a Tervezı által elkészített tervdokumentáció tartalmának megfelelı módosítások beépítését javasolja a Közgyőlésnek elfogadásra, feltéve, hogy a Célmegvalósító a III. A/. 7./ pontban vállalt kötelezettségének eleget tesz. 2./ Kötelezettséget vállal arra, hogy a fenti pontban foglaltak érdekében a módosítási javaslatot a Debrecen Megyei Jogú Város Szerkezeti Terve, Helyi Építési Szabályzata és Szabályozási Terve évi módosítási eljárásába felveszi és a tervdokumentáció szakmai városrendezési tartalma alapján az Étv-ben, valamint az irányadó jogszabályokban rögzített település-rendezési eljárást a szerzıdés megkötését követı 1 hónapon belül megindítja. 3./ Közhatalmi feladatának ellátása során, mint jogalkotó, nem vállal(hat) kötelezettséget a Célmegvalósító által kezdeményezett program megvalósításának keretet biztosító településszerkezeti terv, valamint helyi építési szabályzat és szabályozási terv módosításának elfogadására. Ebbıl eredı kárért az Önkormányzatot kártérítési kötelezettség nem terheli. 4./ Tájékoztatja a Célmegvalósítót és a Tervezıt arról, hogy a véleményezési eljárás során, a véleményezésre jogosultak részérıl felmerülı, jogszabály által alátámasztott, továbbá a nyilvánossági szakaszban az érintettek részérıl érkezı észrevételek alapján szükségessé válhat a Célmegvalósító programjának esetleges módosítása is, mely együtt járhat a változtatás miatti esetleges véleményeztetési kötelezettséggel. Az ilyen okból bekövetkezı módosulás azonban az Önkormányzatnak nem felróható, így a módosulásból származó esetleges károkért felelısséggel sem tartozik. 5./ Kötelezettsége az Étv. 9. -ában elıírt elıkészítı és egyeztetı eljárás lefolytatása, melynek lezárását követıen a tervet a Közgyőlés elé terjeszti jóváhagyásra. 4
114 6./ A környezeti értékelés dokumentumait a véleményezési eljárás keretén belül határidıre átadja a Tervezı részére. 7./ Kijelenti, hogy a tárgyi tervezési munkára más tervezıvel tervezési szerzıdést nem kötött. 8./ Jogosult a tervet korlátozásmentesen használni, és azzal szabadon rendelkezni. C./ A Tervezı 1./ Elvállalja a Debrecen Apafa, vasútvonal - Vasútszél utca 52607/2-3, 52613/1 hrsz-ú ingatlan, Apáterdı utca, 02621/25-27 hrsz-ú ingatlanok által határolt területre vonatkozó településszerkezeti és szabályozási terv módosításának elkészítését a Célmegvalósító és az Önkormányzat által e szerzıdés keretében meghatározottak szerint. A munka törzsszáma: P6/ / A tervet a 124/2001. (VI.21.) Kh. határozattal elfogadott településszerkezeti terv és a 8/2003.(V.23.) Kr. számú rendelettel elfogadott Debrecen Építési Szabályzata (DÉSZ) elıírásaihoz és rajzi mellékleteihez illeszkedıen készíti el. 3./ Számla szerinti pénzkövetelésre jogosult, ha a Célmegvalósító és az Önkormányzat a szerzıdésben foglaltak maradéktalan teljesítését igazolta. A Célmegvalósító köteles a Tervezı számláját kiegyenlíteni. A számla késedelmes kiegyenlítése esetére a Tervezı késedelmi kamatként a mindenkori jegybanki alapkamat követelésére jogosult. A Tervezı késedelmes teljesítése esetén napi Ft kötbér terheli a Tervezıt, de legfeljebb a tervezési díj 5 százalékáig, ha ez neki felróható okból ered. 4./ Kijelenti, hogy az Önkormányzat a tervet jogosult korlátozásmentesen használni, és azzal szabadon rendelkezhet. 5./ Az Önkormányzat és a Célmegvalósító adatszolgáltatási kötelezettsége: a) Önkormányzat: aa) rendelkezésre álló digitális alaptérkép a terv területére és közvetlen környezetére dwg formátumban, ab) az államigazgatási szervek elıkészítı állásfoglalásának dokumentumai az Étv. 9. (2) bekezdésének b) pontja szerint, ac) a tervvel kapcsolatos elvárások. b) Célmegvalósító: az ab) pont szerinti szervek által nyújtott állásfoglalásokban jogszabály alapján elıírt tanulmányok, vizsgálatok, szakértıi anyagok elıkészítése és átadása a Tervezı részére július 10. napjáig. 6./ Tervezési díj: Ft, Ft (25% ÁFA) összesen Ft, azaz hatszázhuszonötezer Forint. 7./ Tervezési határidı: szeptember 7. napja, de nem késıbb, mint a szerzıdés létrejöttétıl, valamint a Célmegvalósítótól és az Önkormányzattól való adatszolgáltatás teljes körő megtörténtétıl, azaz a Tervezı általi kézhezvételtıl számított három hónap. A Tervezınek elıszállítási joga van. 8./ Fizetési mód és határidı: a.) A Célmegvalósító átutalja a tervezési díj aa) 90 %-át 15 napon belül, miután Tervezı, a településszerkezeti tervet és a szabályozási tervet véleményezési eljárás lefolytatása céljából az Önkormányzat részére átadja a szerzıdés 10./a-b.) pontja szerint, amennyiben azt az Önkormányzat a véleményezési eljárás megkezdésére (lefolytatására) alkalmasnak tartja, jóváhagyja, ab) 10%-át 15 napon belül, miután az Önkormányzat a 10./c.) pontban foglaltak maradéktalan teljesítését igazolta. b.) A Célmegvalósító számla ellenében, a PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési BT. Polgári Takarékszövetkezetnél vezetett számú számlájára utalja a tervezési díjat. 5
115 9./ Tervdokumentáció tartalma: a.) jóváhagyásra kerülı munkarészek: aa) településszerkezeti tervmódosítás az érintett területre M = 1:8000 ab) szabályozási terv M = 1:3000 (1:5000) ac) módosítással érintett zóna-tervlapok M = 1:12000 ad) helyi építési szabályzat (DÉSZ kiegészítése a sajátos építési elıírásokkal), b.) alátámasztó munkarészek: ba) beépítési és közlekedési javaslat M=1:3000 (1:5000) bb) közmő összesítı tervjavaslat(ok) M=1:3000 (1:5000) bc) környezetvédelmi javaslat 10./ Tervdokumentáció példányszáma: a.) településszerkezeti tervdokumentáció: aa) 4 pld. teljes tartalmú tervdokumentáció (terv és leírás), b.) szabályozási tervdokumentáció: ba) 4 pld. teljes tartalmú tervdokumentáció, bb) 60 pld. egyeztetési anyag (terv és tervjavaslat) c.) jóváhagyást követıen átvezetett záradékolt tervdokumentáció: ca) 5 pld. teljes tartalmú tervdokumentáció, cb) 60 pld. jogszabályban meghatározott, kötelezıen továbbítandó tervanyag, cc) 1 pld. számítástechnikai adathordozón, a DÉSZ adatformának megfelelı formátumban, mely lehetıvé teszi a módosítás digitális beillesztését a DÉSZ-be. 11./ Köteles a közgyőlési döntésnek megfelelıen átvezetett és záradékolt településszerkezeti tervet és szabályozási tervet az Önkormányzat rendelkezésére bocsátani. 12./ Társtervezıt és szakági tervezıt vehet igénybe az alábbiak szerint: a) közlekedésfejlesztési, illetıleg környezetvédelmi javaslat kidolgozásához az alátámasztó munkarészek elkészítése érdekében közlekedési tervezıt, illetıleg környezetvédelmi tervezıt b) a véleményezési eljárásban véleményezésre jogosult szervek által meghatározott szakmai állásfoglalások alapján haladéktalanul tájékoztatja a Cél megvalósítóját az egyéb társtervezı, illetıleg szakági tervezı tervezésbe bevonásának szükségességérıl. c) a társtervezı és szakági tervezı igénybevételére a Ptk. szerinti vállalkozási (tervezési) szerzıdésnek az alvállalkozó igénybevételére vonatkozó szabályok szerint kerülhet sor azzal, hogy az alvállalkozói szerzıdésben az e szerzıdésben foglalt jogok és kötelezettségek érvényre jutását köteles biztosítani. 13./ Szavatol azért, hogy e szerzıdés tárgyát képezı terv(ek)ben foglalt megoldásokra harmadik személynek nincs oly joga, amely a felhasználást akadályozná, vagy amelynek alapján harmadik személy díjazást vagy kártérítést követelhetne. 14./ Kijelenti, hogy az általa elkészített terveket (mint szellemi alkotást), az Önkormányzat részére biztosított teljes körő, szabad felhasználásra tekintettel, kizárólag belsı tevékenységéhez használja fel, illetıleg nyilvánosságra nem hozza. Belsı tevékenységnek a tervvel kapcsolatban szükségessé váló, az Önkormányzattal és Célmegvalósítóval egyeztetett módosítások és egyéb, a jelen szerzıdés céljának megvalósítása tekintetében szakmai szempontokból indokolt, a tervhez kötıdı tevékenységek minısülnek. IV. Felelısségi rendelkezések 1./ Szerzıdı felek a jelen szerzıdésben foglalt kötelezettségeik tekintetében azok jogszerő és szerzıdésszerő teljesítéséért szavatosságot vállalnak a Polgári Törvénykönyvnek a szavatosságra vonatkozó általános szabályai szerint. 2./ Amennyiben a Célmegvalósító és a Tervezı részérıl határidıben történı szerzıdésszerő teljesítés ellenére az Önkormányzat a tervdokumentáció anyagát nem építi be a DÉSZ 6
116 (településszerkezeti terv) elıterjesztésébe azaz a jogszabályok szerinti beterjeszthetıség napjától számított 4 hónapon belül nem terjeszti döntésre a Közgyőlés elé, úgy a Célmegvalósító követelheti az indokoltan felmerült költségeik megtérítését. V. Egyéb rendelkezések 1./ Jelen szerzıdés rendelkezései a külön jogszabály szerint érvényesek a felek mindenkori jogutódaira is. Amennyiben a szerzıdés egyes rendelkezései érvénytelenek lennének, úgy ez nem érinti a szerzıdés egyéb részeinek érvényességét. A felek az érvénytelen szerzıdési feltételeket, amennyiben az lehetséges, olyan új kikötéssekkel pótolják, amelyek az elérni kívánt célhoz a legközelebb állnak, kivéve, ha felek a szerzıdést az érvénytelen rész nélkül nem kötötték volna meg. 2./ Miután a jelen szerzıdésben részletezett tervdokumentáció szerzıi jogi védelem alatt áll, így a Tervezı már most hozzájárul ahhoz, hogy annak átadása után a tervdokumentációt az Önkormányzat díjfizetés és idıbeli korlát nélkül szabadon felhasználhatja. A szabad felhasználás kiterjed a harmadik személy számára történı rendelkezésre bocsátásra, mely rendelkezésre bocsátás elsısorban, de nem kizárólagosan a településrendezési tervek és a helyi építési szabályzat módosítása során a szakmai munkavégzést lebonyolító várostervezı köztisztviselı számára történı átadást jelenti. 3./ Amennyiben felek között olyan jogvita keletkezik, amelyet peren kívül nem tudnak rendezni, úgy a perre hatáskörrel rendelkezı debreceni székhelyő bíróság kizárólagos illetékességének vetik alá magukat. 4./ Szerzıdı felek jelen okiratban nem szabályozott kérdésekben a Ptk., továbbá az Étv. vonatkozó rendelkezéseit tekintik irányadónak. 5./ A szerzıdés végrehajtásával, illetve szerzıdésben rögzített feladatokkal összefüggésben kapcsolattartó és felelıs nyilatkozattételre jogosult személy: az Önkormányzat részérıl: Kováts Ákos fıosztályvezetı, fıépítész a Célmegvalósító részérıl: Szabó Endre és Vincze Márton ügyvezetık a Tervezı részérıl: Palotás Lajos vezetı településtervezı Szerzıdı felek jelen szerzıdést, mint akaratukkal mindenben megegyezıt a mai napon jóváhagyólag írták alá. Debrecen, Célmegvalósító Önkormányzat Tervezı 7
117 PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság Debrecen Bethlen u Telefon: (52) , Mobil: (30) Debrecen Apafa vasútvonal, Vasútszél utca, 52607/2-3, 52613/1 hrsz-ú ingatlan, Apáterdı utca, 02621/25-27 hrsz-ú ingatlan által határolt - területrész településrendezési terv módosítását megalapozó tanulmányterv Törzsszám: P6/2009 Felelıs tervezı Palotás Lajos Ybl és Hatvani díjas okl. építészmérnök vezetı településrendezı tervezı a Magyar Építész Kamara tagja TT /2006 Tartalomjegyzék Elızmények Javaslat a településszerkezeti terv módosítására Javaslat a szabályozási terv módosítására Tan. 1 Településszerkezeti terv módosítását megalapozó javaslat tanulmányterv - 1: 5000 Tan. 2 Telekalakítási és beépítési javaslat tanulmányterv - 1:2500 Tan. 3 Szabályozási terv módosítását megalapozó javaslat tanulmányterv - 1:
118 Elızmények Debrecen Apafa vasútvonal, Vasútszél utca, 52607/2-3, 52613/1 hrsz-ú ingatlan, Apáterdı utca, 02621/25-27 hrsz-ú ingatlan által határolt - területrészét érintı településrendezési terv módosítását megalapozó tanulmányterv az Apafa Kereskedıház Kft. megrendelése alapján készült. A tanulmányterv célja a településrendezési terv módosítására vonatkozó javaslat elkészítése. Debrecen településszerkezeti tervét Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a 124/2001. (VI. 21.) Kh. számú határozatával állapította meg. A településszerkezeti terv szerint a Debrecen Apafa vasútvonal, Vasútszél utca, 52607/2-3, 52613/1 hrsz-ú ingatlan, Apáterdı utca, 02621/25-27 hrsz-ú ingatlan által határolt - területrésze jelentıs részben beépítésre szánt egyéb ipari gazdasági terület, kis részben beépítésre nem szánt mezıgazdasági kertes terület és erdıterület. A településszerkezeti terv alapján elkészült helyi építési szabályzatot és szabályozási tervet Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a 8/2003. (V. 23.) Kr. számú rendelettel fogadta el. A szabályozási terv a területet érintıen a szerkezeti terv szerint rögzíti a sajátos használat szerinti egyéb ipari gazdasági, gazdasági rendeltetéső erdı és mezıgazdasági kertes rendeltetéső zónákat. Az állami alapadatok szerint a terület északi részén a zártkert terület jóval kisebb (mindössze négy db telek) és ez is használat szerint telephely bejegyzéső. A bıvítési terület nem zártkerti területrésze jelentıs részben telephely, kis részben szántó mőveléső. Az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló évi LXXVIII. törvény 30/A. (1) bekezdése szerint A települési önkormányzat egyes, a településrendezési eszközökben rögzített célok megvalósítására településrendezési szerzıdést köthet az érintett ingatlan tulajdonosával, illetve az ingatlanon beruházni szándékozóval (a továbbiakban együtt: a cél megvalósítója). (2) A szerzıdés tárgya lehet különösen: a) településrendezési tevékenység elıkészítése a cél megvalósítója által, saját költségére, a telekviszonyok rendezése, vagy megváltoztatása, a talaj megtisztítása, valamint a településrendezési tervek, helyi építési szabályzat kidolgozása; (3) A szerzıdés alapját a cél megvalósítója által készített tanulmányterv képezi. A településrendezési tervek: a településszerkezeti terv és a szabályozási terv. A tanulmányterv szerint a településszerkezeti tervet módosítani kell, továbbá a területre vonatkozóan el kell készíteni a szabályozási tervet és szükség szerint a DÉSZ kiegészítéseként a sajátos építési elıírásokat. Javaslat a településszerkezeti terv módosítására Az érvényben lévı településszerkezeti terv szerinti részletet, valamint a módosítás szerinti településszerkezeti terv-részletet a Tan. 1 rajzszámú terv tartalmazza. Az érvényben lévı településszerkezeti terv - a tervezési terület északi területrészén erdıterületet jelöl, ugyanakkor az állami alapadatokat tartalmazó térkép szerint e terület telephelyként nyilvántartott terület,
119 - ugyancsak a tervezési terület északi területrészén az erdıterületen kívüli területre mezıgazdasági kertes területet jelöl, ugyanakkor az állami alapadatokat tartalmazó térkép szerint e terület telephelyeket tartalmazó zártkertként és szántó területként nyilvántartott terület. A településszerkezeti tervmódosítás javaslata szerint - az 52605/3-4 és az 52606/1-2 hrsz-ú zártkerti területrész - mely jelenleg is 75%-ban telephely, továbbá a 02623/15-20 hrsz-ú területrész mely jelenleg telephely, valamint a 02623/3-5, /7-8, /11-12 hrsz-ú mezıgazdasági használatú terület mezıgazdasági kertes és erdıterületrıl egyéb ipari gazdasági terület felhasználásra változik. Területfelhasználás területi változása Sajátos használat megnevezése Területfelhasználás szerinti bruttó területnagyság érvényben lévı szerkezeti terv szerint szerkezeti terv módosítási javaslata szerint Egyéb ipari gazdasági terület 18,2 ha 22,6 ha Gazdasági rendeltet. erdıterület 1,6 ha - Mezıgazdasági kertes terület 2,8 ha - Összesen 22,6 ha 22,6 ha A módosítási javaslat szerint a tervezési terület északi területrészén az egyéb ipari gazdasági terület (43510 m²-rel) 4,4 hektárral növekszik. Javaslat a szabályozási terv módosítására A Tan. 2 rajzszámú telekalakítási és beépítési javaslat a készítendı szabályozási terv módosítását megalapozó, alátámasztó munkarészének döntés-elıkészítı javaslata. A javaslat tartalmazza - a területet érintı érvényben lévı szabályozási vonalaknak megfelelıen - a tervezett telekalakítást és a telken belüli (beépítési, közlekedési, zöldterületi) telekhasználatot. A tervezési terület nagysága m², melybıl - az építési telkek nettó területe m² 88,9 %, - a közlekedési terület m² 11,1 %,
120 A Tan. 3 rajzszámú szabályozási terv módosítását megalapozó javaslat tartalmazza a beépítésre szánt területet külterületen, továbbá a Ge , a Ge és a Ge jelő építési övezet alkalmazását. Az övezeti jelben: - a Ge betőjel az egyéb ipari gazdasági terület jele, - az elsı szám az építészeti karakter (6) egyéb, - a második szám (1) nem kialakult kategória, - a harmadik szám a beépítési mód (2) szabadonálló általános, - a negyedik szám a megengedett legkisebb építési telek nagysága (6) 900 m², (7) 1100 m², (8) 2500 m², - az ötödik szám a megengedett legnagyobb beépítettség mértéke (5) =< 40%), - a hatodik szám a megengedett legnagyobb építmény-magasság (3) =< 7,5 méter jele. Debrecen,
121
122
123
124 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 153/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a Városfejlesztési Főosztály vezetőjének előterjesztésére az évi LXV. tv. 8. (1) és a 80. (1) bekezdései alapján, figyelemmel a 46/1999. (XII. 23.) Kr. rendelet 11. (2) bekezdésére, valamint a 8/2000. (I. 13.) Kh. határozat 2. sz. mellékletére 1./ a évi közterület igénybevételi díjak övezetenként irányadó mértékének megállapításáról szóló 328/2008. (XII. 18.) Ö.h. mellékletének Reklámhordozók (hirdetési felület nagyság) megnevezésű 3./ pontjának c) és e) alpontjai július 15. napjától a melléklet szerint módosulnak. 2./ Felkéri a Debreceni Közterület Felügyelet vezetőjét, hogy a megkötött és az ezt követően megkötésre kerülő közterület igénybevételi szerződéseknél a megállapított új díjakat alkalmazza. Határidő: július 15. Felelős: a Debreceni Közterület Felügyelet vezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
125 Melléklet (nettó árak) Sorszám Egység övezet V. Közterület foglalás célja I. övezet II. övezet III. övezet IV. övezet év év év év év 3. Reklámhordozók (hirdetési felület nagyság) c.) Közterületen álló kandeláberen, villamos vezetéket és közvilágítási lámpatestet tartó oszlopokon reklám elhelyezése db-ig Ft/m 2 /hó db-ig Ft/m 2 /hó db fölött Ft/m 2 /hó e.) Átfeszítő kötelekkel oszlopok vagy falak között elhelyezett reklámok (molinó) Ft/m 2 /nap
126 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 154/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a Vagyonkezelési Osztály vezetőjének előterjesztésére a 25/1997. (VI. 20.) Kr. rendelet 13. (1) bekezdése, valamint a ai alapján, figyelemmel a 280/2007. (XII. 20.) Ö.h-ban foglaltakra 1./ egyetért azzal, hogy az Épszer Innobau Kft. (4025 Debrecen, Piac u. 61. sz. fszt. 5.) kérelmében foglalt indokot elfogadva, az Apolló tömb kivitelezése során felmerült technikai akadályok miatt a december 20-án létrejött adásvételi szerződés 4./ pontja módosításra kerüljön azzal, hogy Vevő vállalja a szerződés tárgyát képező Piac u. 63. és a Miklós u szám alatti ingatlanoknak a területre vonatkozó építési engedély jogerőre emelkedésének napjától számított 2 éven belül történő beépítését, valamint ezen idő alatt egy legalább 300 férőhelyes, a forgalom számára nyitott parkolóház létesítését. Amennyiben Vevő az általa vállalt beruházást nem valósítja meg az építési engedély jogerőre emelkedésének napjától számított 2 éven belül, úgy Eladó egyoldalú nyilatkozattal jogosult a szerződéstől elállni azzal, hogy a pályázati biztosíték összege az Eladót illeti meg. 2./ Felkéri a Vagyonkezelési Osztály vezetőjét az adásvételi szerződés módosításának előkészítésére, és felhatalmazza a polgármestert a szerződés módosításának aláírására. Határidő: azonnal Felelős: az adásvételi szerződés módosításának előkészítéséért: a Vagyonkezelési Osztály vezetője az adásvételi szerződés módosítás aláírásáért: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 155/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a Vagyonkezelési Osztály vezetőjének előterjesztésére a 25/1997. (VI. 20.) Kr. rendelet 13. (1) bekezdése, a 23. (1) bekezdés a) pontja és a 23. (2) bekezdés a) pontja, valamint a ai alapján 1./ a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képező hrsz-ú, 6320 m 2 területű, kollégium megnevezésű, a valóságban Debrecen, Apafi u. 16. szám alatt található Váci Mihály Középiskolai Kollégium ingatlanát értékesítésre kijelöli.
127 2./ Az 1./ pontban meghatározott ingatlan tekintetében az értékesítés módjaként nyilvános pályázati eljárást határoz meg a mellékelt pályázati felhívás szerint. 3./ Az 1./ pontban meghatározott ingatlan vételárának alsó határát nem határozza meg azzal, hogy a pályázó köteles 50 M Ft összegű pályázati biztosítékot nyújtani. 4./ A nyertes pályázó által felajánlott teljes vételárat az adásvételi szerződés megkötését követő 30 napon belül, de legkésőbb december 20. napjáig kell megfizetni az Önkormányzat számára. 5./ Felkéri a Vagyonkezelési Osztály vezetőjét, hogy a pályázati eljárás lebonyolításával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg. Határidő: azonnal Felelős: a Vagyonkezelési Osztály vezetője 6./ A pályázatra benyújtott ajánlatok véleményezésére bíráló bizottságként kijelöli a Tulajdonosi Bizottságot. 7./ Felkéri a Vagyonkezelési Osztály vezetőjét, hogy a pályázatok véleményezését követően az ajánlatokat a bíráló bizottság indokolással ellátott javaslatával együtt terjessze a Közgyűlés elé. Határidő: szeptember 30. Felelős: a Vagyonkezelési Osztály vezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
128 Melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályázatot hirdet a Debrecen, Apafi u. 16. szám alatt található Váci Mihály Középiskolai Kollégium ingatlanának értékesítésére 1. Pályázat kiíró szerv neve, címe: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, 4024 Debrecen, Piac u Az ingatlanra vonatkozó információk: Az ingatlanon egy magas földszint (1125 m 2 ) + VII emelet (I. emelet 367 m 2, II-VII. emelet 326 m 2 /emelet) szintszámú, részben alápincézett kollégiumként funkcionáló épület található. 3. A pályázat célja: A pályázat célja a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonát képező hrsz-ú, 6320 m 2 területű, kollégium megnevezésű, a valóságban Debrecen, Apafi u. 16. szám alatt található ingatlan értékesítése. 4. A pályázati biztosíték kikötése, a vételár megfizetésének feltételei: A pályázónak 50 M Ft összeget pályázati biztosítékként be kell fizetnie, és a befizetést bizonylattal igazolnia kell az Önkormányzat felé a pályázati anyag részeként. A pályázaton nem nyert pályázó részére a pályázati biztosíték összegét az Önkormányzat a közgyűlési döntést követő 8 napon belül visszafizeti. A nyertes pályázó által befizetett 50 MFt összegű pályázati biztosíték vételár előleggé alakul át. A nyertes pályázó vállalja, hogy az adásvételi szerződés megkötését követő 30 napon belül, de legkésőbb december 20-án a teljes vételárat megfizeti. 5. A pályázat jellege: A pályázat nyilvános, egyfordulós. 6. A Részletes pályázati dokumentáció tartalmazza: A pályázathoz kötelezően csatolandó mellékletek felsorolását, az értékesítésre szánt ingatlan ismertetését (nyilvántartási adatok térképmásolatok, szabályozási terv kivonat stb.) az értékesítéssel kapcsolatos feltételeket, kikötéseket. 7. A Részletes pályázati dokumentáció kiváltása: A részletes pályázati dokumentáció megvásárolható a Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály Debrecen, Piac u. 20. I/69. számú szobájában, Ft + Áfa adatszolgáltatási díj ellenében, a pályázati hirdetmény megjelenését követő 7. nap óráig. 8. A pályázat benyújtásának helye, módja, határideje: Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály Debrecen, Piac u. 20. I/69. szoba A Debrecen, Apafi u. 16. szám alatti ingatlan értékesítése feliratú zárt borítékban a pályázati hirdetmény megjelenését követő 28. nap óráig személyesen, vagy meghatalmazott útján a pályázó nevének megjelölésével.
129 9. A pályázatnak tartalmaznia kell: az ajánlattevő hasznosításai, fejlesztési elképzeléseit, az ajánlattevő részletes és jogilag kötelező erejű nyilatkozatát: - a pályázati felhívásban foglalt feltételek elfogadására, - az általa vállalt kötelezettségek teljesítésére, - az ellenszolgáltatás teljesítésére, - az ajánlati kötöttségre vonatkozóan. 10. Borítékbontás kezdete, helye: A pályázat megjelenését követő 28. nap órakor, Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály, Debrecen, Piac u. 20. I/69. szoba 11. A pályázatra vonatkozó további kérdések benyújtása DMJV Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztályán (4024 Debrecen, Piac u. 20.) történhet a pályázati hirdetmény megjelenését követő 14. nap 9.00 óráig. A pályázók írásban feltett kérdéseire a kiíró minden érintettnek a kérdésfeltevésben igénye szerint megadott elektronikus, vagy postai címre a válaszokat a pályázati hirdetmény megjelenését követő 21. nap óráig megadja. 12. Ajánlati kötöttség időtartama: A pályázat benyújtását követő 150 nap. 13. A pályázat eredményéről Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése dönt, mely döntést követő 8 napon belül a kiíró a pályázókat írásban értesíti, várhatóan a pályázati hirdetmény megjelenését követő 90 napon belül. Kiíró egyben fenntartja a jogát, hogy a pályázat során ajánlatot tett egyik ajánlattevővel se kössön szerződést és ily módon akár indoklás nélkül is a pályázatot eredménytelennek minősítse.
130 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 156/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a Vagyonkezelési Osztály vezetőjének előterjesztésére a 25/1997. (VI. 20.) Kr. számú rendelet 13. (1) bekezdése, 23. (1) bekezdésének a) pontja és (2) bekezdésének a) pontja, valamint 27. -a alapján 1./ a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonát képező, a debreceni ingatlannyilvántartásban 9719 hrsz alatt felvett, a valóságban Debrecen, Varga u. 3. szám alatti, 714 m 2 teleknagyságú, irodaház megnevezésű, helyi egyedi védelem alatt álló ingatlant értékesítésre kijelöli. 2./ Az 1./ pontban meghatározott ingatlan tekintetében az értékesítés módjaként árverést határoz meg azzal, hogy vevőnek kijelöli az árverésen legmagasabb vételárat megajánló árverési vevőt. 3./ Az 1./ pontban meghatározott ingatlan induló árát Ft összegben határozza meg azzal, hogy a vevő köteles a vételárat az árverést követő 60 napon belül az induló ár 10%-ának megfelelő letéti díj beszámításával az Önkormányzat részére egyösszegben megfizetni. 4./ Felkéri a Vagyonkezelési Osztály vezetőjét az árverés lebonyolítására, az adásvételi szerződés előkészítésére, és felhatalmazza a polgármestert az adásvételi szerződés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: az árverés lebonyolításáért és az adásvételi szerződés előkészítéséért: a Vagyonkezelési Osztály vezetője az adásvételi szerződés aláírásáért: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 157/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a Vagyonkezelési Osztály vezetőjének előterjesztésére, az évi LXV. törvény 80. (1) bekezdése, valamint a 25/1997. (VI. 10.) Kr. rendelet 7. (2) bekezdése, 11. (1) bekezdés b) pontja alapján, figyelemmel a 7/2001. (III. 6.) Kr. rendelet 11. (1) bekezdésére
131 1./ használatba adja július 15. napjával a Debreceni Csokonai Színháznak feladatai ellátásához (szolgálati lakás céljára) a DMJV Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képező, Debrecen, Várad u. 35. sz. alatt található, lakóház, udvar megjelölésű belterületi ingatlant és a hozzá tartozó, debreceni 12175/3 hrsz-on szereplő, 10 m 2 térmértékű, saját használatú út megjelölésű belterületi ingatlant. 2./ Az 1./ pontban foglalt döntésre tekintettel módosítja július 15. napjával a Debreceni Csokonai Színház 95/2009. (V. 28.) Ö.h-val C/2. sorszám alatt elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint: Az alapító okirat 17. a) pontja az alábbi 17.3 és pontokkal egészül ki, egyidejűleg a 17.3 és pontok számozása 17.5-re és 17.6-ra módosul: /2 hrsz-ú, Debrecen, Várad u. 35. sz. alatti, 1027 m 2 telekterületű lakóingatlan /3 hrsz-ú, Debrecen, Várad u. 35. sz. alatti, 10 m 2 térmértékű saját használatú út. 3./ Javasolja a polgármesternek, hogy az 1./ pontban megjelölt ingatlant szolgálati lakásként - kinevezésének időtartamára - adja bérbe a Debreceni Csokonai Színház magasabb vezetőjének. 4./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét, hogy a 2./ pontban foglalt döntésnek megfelelően az alapító okirat módosításával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg, és felhatalmazza a polgármestert a módosított alapító okirat aláírására. Határidő: azonnal Felelős: az előkészítésért: a Humán Főosztály vezetője az aláírásért: a polgármester 5./ Felkéri a Vagyonkezelési Osztály vezetőjét, hogy az 1./ pontban megjelölt ingatlan átadásával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg, és a Közgyűlés döntéséről értesítse a Debreceni Csokonai Színház magasabb vezetőjét. Határidő: az értesítésre: azonnal az átadásra: július 30. Felelős: az átadásért, értesítésért: a Vagyonkezelési Osztály vezetője az átvételért: a Debreceni Csokonai Színház magasabb vezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
132 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 158/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a Vagyonkezelési Osztály vezetőjének előterjesztésére, az évi LXV. törvény 80. (1) bekezdése, valamint a 25/1997. (VI. 10.) Kr. rendelet 7. (2) bekezdése, 11. (1) bekezdés b) pontja alapján, figyelemmel a 7/2001. (III. 6.) Kr. rendelet 11. (1) bekezdésére 1./ használatba adja július 15. napjával Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának feladatai ellátásához (szolgálati lakás céljára) a DMJV Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képező, a debreceni ingatlan-nyilvántartásban 8256/A/1 hrsz alatt felvett, a valóságban Debrecen, Hatvan u. 23. sz. alatti, műemléki védelem alatt álló, vegyes tulajdonú társasházban lévő, forgalomképes, 60 m 2 alapterületű, 2 szobás lakásingatlant. 2./ Az 1./ pontban foglalt döntésre tekintettel módosítja július 15. napjával Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 95/2009. (V. 28.) Ö.h-val E/3. sorszám alatt elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint: a) Az alapító okirat 7. pontjában foglalt szakágazat számok közül törlésre kerül a Települési és területi helyi kisebbségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége szakágazat szám. b) Az alapító okirat 7. pontjának alpontja törlésre kerül, egyidejűleg a alpontok számozása re módosul. c) Az alapító okirat 16. pontja helyébe az alábbi 16. pont lép: 16. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon: a) Az alapító tulajdonában lévő, használatra átadott, feladatellátást szolgáló vagyon: hrsz-ú, 4024 Debrecen, Piac u. 20. sz. alatti, 4368 m 2 telekterületű ingatlan hrsz-ú, 4024 Debrecen, Sas u. 2. sz. alatti, 2297 m 2 telekterületű ingatlan /4/A/3 hrsz-ú, 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. sz. alatti, VII. emeleti 647 m 2 nagyságú ingatlan /3/A/4 hrsz-ú, 4024 Debrecen, Vár u sz. alatti, 282 m 2 nagyságú alagsori ingatlan /14/A/1 hrsz-ú, 4225 Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9. sz. alatti, 1017 m 2 nagyságú ingatlanból 64,09 m 2 nagyságú ingatlanrész /A/4 hrsz-ú, 4024 Debrecen, Iparkamara u sz. alatti, 866 m 2 nagyságú ingatlan hrsz-ú, 4024 Debrecen, Péterfia u. 31. sz. alatti, 549 m 2 telekterületű ingatlan /A/1 hrsz-ú, valamint a 8256/A/5 14 hrsz-ú, 4025 Debrecen, Hatvan u. 23. sz. alatti, összesen 647 m 2 nagyságú ingatlanok, valamint 2107 m 2 telekterületű ingatlanrész hrsz-ú, 8623 Balatonföldvár, Budapesti u. 38., 1088 m 2 telekterületű ingatlan hrsz-ú, 4450 Tiszalök, Aranypatak u. 24. sz. alatti, 1199 m 2 telekterületű ingatlan
133 /1 hrsz-ú, 4032 Debrecen, Oláh G. u. 5. sz. alatti ingatlanból, 128 m 2 nagyságú ingatlanrész b) Nem az alapító tulajdonában álló, feladatellátást szolgáló vagyon: /4/A/1-2 hrsz-ú, 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. sz. alatti, összesen 8082 m 2 nagyságú ingatlanok /A/4 hrsz-ú, 4024 Debrecen, Iparkamara u sz. alatti ingatlanból 188 m 2 nagyságú ingatlanrész. 3./ Javasolja a jegyzőnek, hogy az 1./ pontban megjelölt ingatlant szolgálati lakásként - kinevezésének időtartamára - adja bérbe Takács Sándornak (4031 Debrecen, Derék u. 44. X/30.) Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala gépkocsivezetőjének. 4./ Felkéri a Szervezési és Jogi Főosztály vezetőjét, hogy a 2./ pontban foglalt döntésnek megfelelően az alapító okirat módosításával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg, és felhatalmazza a polgármestert a módosított alapító okirat aláírására. Határidő: azonnal Felelős: az előkészítésért: a Szervezési és Jogi Főosztály vezetője az aláírásért: a polgármester 5./ Felkéri a Vagyonkezelési Osztály vezetőjét, hogy az 1./ pontban megjelölt ingatlan átadásával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg, és a Közgyűlés döntéséről értesítse az érintettet. Határidő: az értesítésre: azonnal az átadásra: július 30. Felelős: az átadásért, értesítésért: a Vagyonkezelési Osztály vezetője az átvételért: Takács Sándor, Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala gépkocsivezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 159/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a Vagyonkezelési Osztály vezetőjének előterjesztésére a 25/1997. (VI. 20.) Kr. rendelet 13. (1) bekezdése, a 23. (1) bekezdés a) pontja, a 23. (2) bekezdés a) pontja és a ai alapján 1./ a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képező 9339 hrsz-ú, 1590 m 2 nagyságú, kollégium megnevezésű, a valóságban Debrecen Petőfi tér 8. sz. alatt található Hatvani István Kollégium ingatlanát értékesítésre kijelöli.
134 2./ Az 1./ pontban meghatározott ingatlan tekintetében az értékesítés módjaként nyilvános pályázati eljárást határoz meg, a mellékelt pályázati felhívás szerint. 3./ Az 1./ pontban meghatározott ingatlan vételárának alsó határát nem határozza meg azzal, hogy a pályázó köteles 30 M Ft összegű pályázati biztosítékot nyújtani. 4./ A nyertes pályázó által felajánlott teljes vételárat az adásvételi szerződés aláírását követő 30 napon belül, de legkésőbb december 20-ig kell megfizetni az Önkormányzat számára. 5./ Felkéri a Vagyonkezelési Osztály vezetőjét, hogy a pályázati eljárás lebonyolításával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg. Határidő: azonnal Felelős: a Vagyonkezelési Osztály vezetője 6./ A pályázatra benyújtott ajánlatok véleményezésére bíráló bizottságként kijelöli a Tulajdonosi Bizottságot. 7./ Felkéri a Vagyonkezelési Osztály vezetőjét, hogy a pályázatok véleményezését követően az ajánlatokat a bíráló bizottság indokolással ellátott javaslatával együtt terjessze a Közgyűlés elé. Határidő: szeptember 30. Felelős: a Vagyonkezelési Osztály vezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
135 Melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályázatot hirdet a debreceni 9339 hrsz-ú Debrecen, Petőfi tér 8. sz. alatt található Hatvani István Kollégium ingatlanának értékesítésére Pályázat kiíró szerv neve, címe: Debrecen Megyei Jogú város Önkormányzata, 4024 Debrecen Piac u. 20. A pályázat célja A pályázat célja a Debrecen, Petőfi tér 8. sz. alatti 9339 hrsz-ú kollégium megnevezésű ingatlan értékesítése azzal, hogy az ingatlan Debrecen belvárosához illő színvonalon kerüljön hasznosításra. A pályázat jellege: A pályázat nyilvános, egyfordulós, név megjelölésével lehet pályázni. Az ingatlan megjelölése, az ingatlanra vonatkozó információk: A Debrecen, Petőfi tér 8. sz. alatti 9339 hrsz-ú kollégium ingatlan a valóságban megfelel a 696 m 2 beépített alapterületű, 4 szintes (Pince + Fsz + 2 emelet) összesen 2312 m 2 szintterületű kollégium épületnek, valamint az ingatlanhoz tartozó, összesen 1590 m 2 nagyságú telek területének. Birtokbaadás időpontja: A teljes vételár megfizetését követő 5 napon belül. A pályázati biztosíték kikötése, a vételár megfizetésének feltételei: A pályázónak 30 M Ft összeget pályázati biztosítékként be kell fizetnie, és a befizetést bizonylattal igazolnia kell az Önkormányzat felé a pályázati anyag részeként. A pályázaton nem nyert pályázó részére a pályázati biztosíték összegét az Önkormányzat a közgyűlési döntést követő 8 napon belül visszafizeti. A nyertes pályázó által befizetett 30 MFt összegű pályázati biztosíték a teljes vételár megfizetésének időpontjában beszámításra kerül a vételárba. A nyertes pályázónak vállalnia kell, hogy az általa felajánlott vételár teljes összegét az adásvételi szerződés megkötését követő 30 napon belül, de legkésőbb december 20-án megfizeti az Önkormányzat számára. A pályázaton való részvétel feltétele: A pályázaton csak azok vehetnek részt, akik a pályázati biztosítékot a pályázat benyújtására vonatkozó határidő lejártáig megfizették az Önkormányzat számlájára. Ajánlati kötöttség időtartama: A pályázat benyújtását követő 150 nap.
136 A részletes pályázati dokumentáció kiváltása: A részletes pályázati dokumentáció megvásárolható a Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály Debrecen, Piac u. 20. I/69. számú szobájában, Ft + Áfa adatszolgáltatási díj ellenében, a pályázati hirdetmény megjelenését követő 7. nap óráig. Egyéb kikötések: - A pályázónak a pályázatában ki kell fejtenie a hasznosítással kapcsolatos elképzeléseit, tájékoztatnia kell az Önkormányzatot a megvalósítás várható befejezésének időpontjáról. A pályázat benyújtásának helye, módja, határideje: Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály Debrecen, Piac u. 20. sz. I/69. szoba Debrecen, Petőfi tér 8. sz. alatt található Hatvani István Kollégium ingatlanának értékesítése feliratú zárt borítékban a pályázati felhívás megjelenését követő 21. nap óráig személyesen, vagy meghatalmazott útján a pályázó nevének megjelölésével. Borítékbontás kezdete, helye: A pályázati felhívás megjelenését követő 21. nap órakor, DMJV Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztályán Debrecen Piac u. 20. I/69. szoba Pályázatra vonatkozó kérdések feltevése: A pályázattal kapcsolatos kérdéseket DMJV Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztályán (Debrecen Piac u. 20.) lehet írásban benyújtani a pályázati felhívás megjelenését követő 12. nap 9.00 óráig. A pályázók kérdéseire a válaszokat a kiíró minden érintettnek a kérdésfeltevésben megadott - igénye szerinti - elektronikus, vagy postai címre a pályázati felhívás megjelenését követő 14. nap órájáig megadja. Részletes pályázati dokumentáció tartalmazza: A pályázathoz kötelezően csatolandó mellékletek felsorolását, az értékesítésre szánt ingatlan ismertetését, (nyilvántartási adatok, térképmásolat, szabályozási terv kivonat stb.), az ingatlannal kapcsolatos további információkat, az értékesítéssel kapcsolatos feltételeket, kikötéseket. A pályázat eredményéről Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése előreláthatóan szeptember végén dönt, mely döntést követő 8 napon belül a kiíró a pályázókat írásban értesíti. Kiíró egyben fenntartja jogát, hogy a pályázat során ajánlatot tett egyik ajánlattevővel se kössön szerződést, és ily módon akár indoklás nélkül is a pályázatot eredménytelennek minősítse.
137 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 160/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a Vagyonkezelési Osztály vezetőjének előterjesztésére a 25/1997. (VI. 20.) Kr. rendelet 13. (1) bekezdése, a 23. (1) bekezdés a) pontja, a 23. (2) bekezdés a) pontja és a ai alapján 1./ a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képező hrsz-ú, 2119 m 2 nagyságú, kollégium megnevezésű, a valóságban Debrecen, Simonyi út 23. sz. alatt található Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolai Kollégium ingatlanát értékesítésre kijelöli. 2./ Az 1./ pontban meghatározott ingatlan tekintetében az értékesítés módjaként nyilvános pályázati eljárást határoz meg, a mellékelt pályázati felhívás szerint. 3./ Az 1./ pontban meghatározott ingatlan vételárának alsó határát nem határozza meg azzal, hogy a pályázó köteles 30 M Ft összegű pályázati biztosítékot nyújtani. 4./ A nyertes pályázó által felajánlott teljes vételárat az adásvételi szerződés aláírását követő 30 napon belül, de legkésőbb december 20-ig kell megfizetni az Önkormányzat számára. 5./ Felkéri a Vagyonkezelési Osztály vezetőjét, hogy a pályázati eljárás lebonyolításával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg. Határidő: azonnal Felelős: a Vagyonkezelési Osztály vezetője 6./ A pályázatra benyújtott ajánlatok véleményezésére bíráló bizottságként kijelöli a Tulajdonosi Bizottságot. 7./ Felkéri a Vagyonkezelési Osztály vezetőjét, hogy a pályázatok véleményezését követően az ajánlatokat a bíráló bizottság indokolással ellátott javaslatával együtt terjessze a Közgyűlés elé. Határidő: szeptember 30. Felelős: a Vagyonkezelési Osztály vezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
138 Melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályázatot hirdet a debreceni hrsz-ú Debrecen, Simonyi út. 23. sz. alatt található Kodály Zoltán Szakközépiskolai Kollégium ingatlanának értékesítésére Pályázat kiíró szerv neve, címe: Debrecen Megyei Jogú város Önkormányzata, 4024 Debrecen, Piac u. 20. A pályázat célja A pályázat célja a Debrecen, Simonyi út 23. sz. alatti, hrsz-ú kollégium megnevezésű ingatlan értékesítése azzal, hogy az ingatlan Debrecen nagyerdei környezetéhez illő színvonalon kerüljön hasznosításra. A pályázat jellege: A pályázat nyilvános, egyfordulós, név megjelölésével lehet pályázni. Az ingatlan megjelölése, az ingatlanra vonatkozó információk: A Debrecen, Simonyi út 23. sz. alatti hrsz-ú ingatlan a valóságban megfelel az 1091 m 2 felülépítménnyel m 2 pincével beépített, 4 szintes (Pince + Fsz + 2 emelet + tetőtér) kollégium épületnek, valamint az ingatlanhoz tartozó, összesen 2119 m 2 nagyságú telek területének. Birtokbaadás időpontja: A teljes vételár megfizetését követő 5 napon belül. A pályázati biztosíték kikötése, a vételár megfizetésének feltételei: A pályázónak 30 M Ft összeget pályázati biztosítékként be kell fizetnie, és a befizetést bizonylattal igazolnia kell az Önkormányzat felé a pályázati anyag részeként. A pályázaton nem nyert pályázó részére a pályázati biztosíték összegét az Önkormányzat a közgyűlési döntést követő 8 napon belül visszafizeti. A nyertes pályázó által befizetett 30 MFt összegű pályázati biztosíték a teljes vételár megfizetésének időpontjában beszámításra kerül a vételárba. A nyertes pályázónak vállalnia kell, hogy az általa felajánlott vételár teljes összegét az adásvételi szerződés megkötését követő 30 napon belül, de legkésőbb december 20-án megfizeti az Önkormányzat számára. A pályázaton való részvétel feltétele: A pályázaton csak azok vehetnek részt, akik a pályázati biztosítékot a pályázat benyújtására vonatkozó határidő lejártáig megfizették az Önkormányzat számlájára. Ajánlati kötöttség időtartama: A pályázat benyújtását követő 150 nap.
139 A részletes pályázati dokumentáció kiváltása: A részletes pályázati dokumentáció megvásárolható a Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály Debrecen, Piac u. 20. I/69. számú szobájában, Ft + Áfa adatszolgáltatási díj ellenében, a pályázati hirdetmény megjelenését követő 7. nap óráig. Egyéb kikötések: - A pályázónak a pályázatában ki kell fejtenie a hasznosítással kapcsolatos elképzeléseit, tájékoztatnia kell az Önkormányzatot a megvalósítás várható befejezésének időpontjáról. A pályázat benyújtásának helye, módja, határideje: Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály Debrecen, Piac u. 20. sz. I/69. szoba Debrecen, Simonyi út 23. sz. alatt található Kodály Zoltán Szakközépiskolai Kollégium ingatlanának értékesítése feliratú zárt borítékban a pályázati felhívás megjelenését követő 21. nap óráig személyesen, vagy meghatalmazott útján a pályázó nevének megjelölésével. Borítékbontás kezdete, helye: A pályázati felhívás megjelenését követő 21. nap órakor, DMJV Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztályán Debrecen, Piac u. 20. I/69. szoba Pályázatra vonatkozó kérdések feltevése: A pályázattal kapcsolatos kérdéseket DMJV Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztályán (Debrecen Piac u. 20.) lehet írásban benyújtani a pályázati felhívás megjelenését követő 12. nap 9.00 óráig. A pályázók kérdéseire a válaszokat a kiíró minden érintettnek a kérdésfeltevésben megadott - igénye szerinti - elektronikus, vagy postai címre a pályázati felhívás megjelenését követő 14. nap órájáig megadja. Részletes pályázati dokumentáció tartalmazza: A pályázathoz kötelezően csatolandó mellékletek felsorolását, az értékesítésre szánt ingatlan ismertetését, (nyilvántartási adatok, térképmásolat, szabályozási terv kivonat stb.), az ingatlannal kapcsolatos további információkat, az értékesítéssel kapcsolatos feltételeket, kikötéseket. A pályázat eredményéről Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése előreláthatóan szeptember végén dönt, mely döntést követő 8 napon belül a kiíró a pályázókat írásban értesíti. Kiíró egyben fenntartja jogát, hogy a pályázat során ajánlatot tett egyik ajánlattevővel se kössön szerződést, és ily módon akár indoklás nélkül is a pályázatot eredménytelennek minősítse.
140 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 161/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a Vagyonkezelési Osztály vezetőjének előterjesztésére az évi LXV. törvény 8. (1) bekezdése valamint a 25/1997. (VI. 20.) Kr. rendelet 11. (1) bekezdésének b) pontja alapján 1./ ingyenesen használatba adja a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képező, Debrecen, Sas u. 2. szám alatt található 8510/A/2 hrsz-ú, 29 m 2 nagyságú iroda helyiséget közfeladat ellátása céljából a Hajdú-Bihar Megyei Polgárőr Szövetség (4024 Debrecen, Piac u. 54. sz.) részére határozatlan időre azzal, hogy a megállapodás felmondása esetén cserehelyiséget nem biztosít és a helyiség használatba vételének és fenntartásának minden költsége a jogosultat terheli, valamint köteles az ingatlan piaci bérleti díjának 51%-ára vetített ÁFA fizetési kötelezettséget viselni. 2./ A megállapodásban kerüljön rögzítésre, hogy amennyiben a jogosult a helyiséget nem az általa vállalt közfeladatok céljára használja, úgy a megállapodás a felek között megszűnik. 3./ Felkéri a Vagyonkezelési Osztály vezetőjét az 1./ pontban meghatározott megállapodás előkészítésére és felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Határidő: azonnal Felelős: a megállapodás előkészítéséért: a Vagyonkezelési Osztály vezetője a megállapodás aláírásáért: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 162/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az évi LXV. törvény 8. (1) bekezdése valamint a 25/1997. (VI. 20.) Kr. rendelet 11. (1) bekezdésének b) pontja alapján 1./ ingyenesen használatba adja a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képező Debrecen, Derék utca-holló László sétány sarkán található 15855/156 hrsz-ú, 2804 m 2 nagyságú beépítetlen ingatlant - templom, paróchia és közösségi ház építése - közfeladatok ellátása céljából a Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye (Nyíregyháza, Bethlen G. u. 5. sz.) részére 99 év időtartamra azzal, hogy a jogosult köteles az ingatlanon saját költségén a hatályos Szabályozási Terv előírásai szerint templomot építeni, valamint az ingatlan piaci bérleti díjának 51%-ára vetített ÁFA fizetési kötelezettséget viselni. 2./ A megállapodásban kerüljön rögzítésre, hogy amennyiben a megkötésétől számított 5 éven belül az Egyházmegye az 1./ pontban meghatározott építési munkákat nem végzi el, valamint az ingatlant nem az általa vállalt közfeladatok céljára használja, úgy a megállapodás a felek között megszűnik.
141 3./ Felkéri a Vagyonkezelési Osztály vezetőjét az 1./ pontban meghatározott megállapodás előkészítésére és felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Határidő: azonnal Felelős: a megállapodás előkészítéséért: a Vagyonkezelési Osztály vezetője a megállapodás aláírásáért: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 163/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a Hatósági Főosztály vezetőjének előterjesztésére az évi LXV. törvény 80. (1) bekezdése alapján, a évi CLXIV. törvény 2. m) és s) pontjaira és az 55/2009. (III. 13.) Korm. rendelet 10. (4) bekezdésére tekintettel 1./ a 72/2005. (III. 31.) Kh. határozatát a) az alábbi b) és c) pontokba foglaltak kivételével, július 10. napjával, b) a Tócóskert téri kirakodóvásárra vonatkozó határozati részt december 31. napjával, c) a Karácsonyi Aranycsengő Vásárra vonatkozó határozati részt az önkormányzatnak a közterületek polgári jogi hasznosításáról szóló rendelete hatályba lépése napjával hatályon kívül helyezi. 2./ Egyidejűleg a melléklet szerint felsorolt módon elfogadja az 1./a) pont szerinti döntéssel érintett piacok és vásárok helyének, szakjellegének és működése, illetve rendezése időszakának meghatározását. 3./ Felkéri a Debreceni Közterület Felügyelet vezetőjét, hogy a) a melléklet, valamint az 1./b) pont szerinti piacokra és vásárokra vonatkozó, a hatósági nyilvántartáshoz szükséges bejelentéseket tegye meg. Határidő: július 11., illetve folyamatos Felelős: a Debreceni Közterület Felügyelet vezetője b) felkéri továbbá, hogy egyidejűleg intézkedjen a kirakodó vásárok rendezésére, egységes városképi megjelenésére, közterületi környezetének megóvására vonatkozó szabályozás kialakítására és az ebben foglaltak következetes érvényesítésére. Határidő: a szabályozás kialakítására: augusztus 15. a kialakított szabályok érvényesítésére: folyamatos Felelős: a Debreceni Közterület Felügyelet vezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
142 a Debreceni Közterület Felügyelet által fenntartott piacok és rendezett vásárok meghatározásáról I. A piacok alapadatai 1.) A piac elnevezése: Nagypiac helye: Debrecen, Vár u. 3. szám, ingatlanának helyrajzi száma: 8439/2. működési időszaka és szakjellege: állandó napi élelmiszer- és napi cikk piac 2.) A piac elnevezése: Malomparki Kispiac helye: Debrecen, Füredi u. 27. szám, ingatlanának helyrajzi száma: működési időszaka és szakjellege:állandó napi élelmiszer- és napi cikk piac II. A vásárok alapadatai 1.) A vásár elnevezése: Debreceni Zsibvásár helye: Debrecen, Vágóhíd u szám, területének helyrajzi számai: , rendezési időszaka és szakjellege: helyi jellegű napi kirakodóvásár 2.) A vásár elnevezése: Virágvásár helye: Debrecen, Csapó u és számok közötti utcaszakasz, területének helyrajzi száma: rendezési időszaka és szakjellege: helyi jellegű napi kirakodó virágvásár Melléklet 3.) A vásár elnevezései: Debreceni Tavaszi Országos Kirakodóvásár Debreceni Őszi Országos Kirakodóvásár helye: Debrecen, Böszörményi út Füredi út-doberdó utca közötti szakasza, a Bólyai utca Böszörményi út-thomas Mann utca közötti szakasza, az Akadémia utca Böszörményi út-kertváros utca közötti szakasza területének helyrajzi számai: /7, , rendezési időszaka és szakjellege: időszaki országos kirakodóvásár 4.) A vásár ideiglenes elnevezése: Dobozikerti Kirakodóvásár helye: Debrecen, Víztorony utca 13. szám területének helyrajzi száma: 6183 rendezési időszaka és ideiglenes szakjellege: helyi jellegű napi kirakodóvásár 5.) A vásár ideiglenes elnevezése: Tócóskerti Kirakodóvásár helye: Debrecen, Holló László sétány területének helyrajzi száma: /110. rendezési időszaka és ideiglenes szakjellege: helyi jellegű napi kirakodóvásár 6.) A vásár elnevezései: Nagyerdei Majális Kirakodóvásár Nagyerdei Gyermeknapi Kirakodóvásár Nagyerdei Szent István napi Kirakodóvásár helye: Debrecen, Ady E. sgt., és a Pallagi útnak a Nagyerdei körút felé eső szakasza területének helyrajzi számai: , rendezési időszaka és szakjellege: helyi jellegű alkalmi kirakodóvásár.
143 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 164/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a Gazdálkodási Főosztály vezetőjének előterjesztésére a évi IV. törvény 141. (2) bekezdés h) és r) pontjai, valamint a 25/1997. (VI. 20.) Kr. rendelet 21. (2) bekezdés a) pontjának ah) és ar) alpontjai alapján 1./ javasolja az Euro-Régió Ház Közhasznú Nonprofit Kft. taggyűlésének, hogy a Debreceni Egyetem Euro-Régió Ház Közhasznú Nonprofit Kft-ben lévő összesen Ft névértékű üzletrészének egy darab Ft névértékű üzletrésze és egy darab Ft névértékű üzletrésze felosztásához járuljon hozzá. 2./ Elfogadásra javasolja az Euro-Régió Ház Közhasznú Nonprofit Kft. taggyűlésének a társasági szerződés módosítását a melléklet szerint. 3./ Felhatalmazza a polgármestert, hogy az Euro-Régió Ház Közhasznú Nonprofit Kft. taggyűlésén képviselje Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatát az 1./ és 2./ pont szerint, és a társasági szerződést írja alá. Határidő: az Euro-Régió Ház Közhasznú Nonprofit Kft. soron következő taggyűlése Felelős: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
144 Melléklet Társasági szerződést módosító okirat amellyel az Euro-Régió Ház Közhasznú Nonprofit Kft. tagjai módosítják Társasági szerződésüket: A Társasági szerződés preambuluma az alábbiak szerint módosul: Előzmények: Az Euro-Régió Ház Közhasznú Társaságot - amelyet a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. tv ai, valamint a Gazdasági társaságokról szóló évi IV. törvénynek a Ptk. 57. (2) bekezdésében megjelölt szabályai, és a Közhasznú Szervezetekről szóló évi CLVI. tv. közhasznú társaságokra vonatkozó rendelkezései alapján Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Cívis Ház Zrt., a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Debreceni Egyetem az február 19-én megkötött és november 20., illetve december 12., december 17., február 27. és március 23. napján módosított társasági szerződésük alapján hoztak létre -, május 12. napjáig közhasznú társaságként működött, de ezen naptól a tagok módosították és egységes szerkezetbe foglalták a Társasági szerződést annak érdekében, hogy ezen naptól e társaság közhasznú nonprofit korlátolt felelősségű társaságként működjön. A mai napon pedig a dőlt betűvel szedett szöveg szerint módosítják Társasági szerződésüket. A Társasági szerződésben a közhasznú tevékenységek felsorolása az alábbiak szerint módosul: A társaság évi CLVI. tv. szerinti közhasznú tevékenységei: 1. Tudományos tevékenység, kutatás. 2. Nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés. 3. Kulturális tevékenység. 4. Természetvédelem, állatvédelem. 5. Környezetvédelem. 6. Euro-atlanti integráció elősegítése. 7. Közhasznú szervezetek számára biztosított - csak közhasznú szervezetek által igénybe vehető - szolgáltatások. 8. Munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése - ideértve a munkaerő-kölcsönzést is - és a kapcsolódó szolgáltatások. A Társasági szerződés 8. pontjának alábbi részeiben a dőlt betűs módosításokat rögzítik a tagok: A taggyűlés 3/4-es szótöbbséggel dönt: a./ a társasági szerződés módosításáról, b./ a társaság jogutód nélküli megszűnésének, átalakulásának elhatározásáról, c./ az ügyvezető megválasztásáról és visszahívásáról, d./ üzletrész kívülálló személyre történő átruházásánál a beleegyezés megadásáról,
145 e./ az elismert vállalatcsoport létrehozásának előkészítéséről és az uralmi szerződés tervezetének tartalmáról való döntés, az uralmi szerződés tervezetének jóváhagyása, A taggyűlés egyszerű szótöbbséggel dönt: a./ a számviteli törvény szerinti beszámoló jóváhagyásáról, ideértve az adózott eredmény felhasználására vonatkozó döntést, b./ pótbefizetés elrendeléséről és visszatérítéséről, c./ üzletrész felosztásához való hozzájárulásról és az üzletrész bevonásának elrendeléséről, d./ a tag kizárásának kezdeményezéséről, e./ az ügyvezető díjazásának, egyéb juttatásának megállapításáról, valamint, ha az ügyvezető a társasággal munkaviszonyban is áll a munkáltatói jogok gyakorlásáról, f./ a felügyelő bizottság tagjainak megválasztásáról és visszahívásáról, díjazásának megállapításáról, g./ a könyvvizsgáló megválasztásáról és visszahívásáról, díjazásának megállapításáról, h./ olyan szerződés megkötésének a jóváhagyásáról, melyet a társaság saját tagjával, ügyvezetőjével, vagy azok közeli hozzátartozójával /Ptk b) pont/ köt, i./ a tagok, az ügyvezető, a felügyelő bizottsági tagok, illetve a könyvvizsgáló elleni követelések érvényesítéséről, j./ elővásárlási jog gyakorlásáról a társaság által, k./ az elővásárlásra jogosult személy kijelöléséről, l./ eredménytelen árverés esetén döntés az üzletrészről, m./ a törzstőke felemelésének és leszállításának elhatározásáról, n./ törzstőkeemelés esetén a tagok elsőbbségi jogának kizárásáról, o./ a törzstőkeemelés során az elsőbbségi jog gyakorlására jogosultak kijelöléséről, p./ törzstőke felemelésekor, illetve az elsőbbségi jog gyakorlása esetén a törzsbetétek arányától való eltérés megállapításáról, q./ törzstőke leszállításakor a törzsbetétek arányától való eltérés megállapításáról, r./ a Gt. 63. (1) bekezdése b) pontjában meghatározott kérdésről, s./ a Gt (1) bekezdésében meghatározott kérdésről, t./ a Gt (2) bekezdésében meghatározott kérdésről, u./ mindazon ügyekről, amelyeket törvény vagy a társasági szerződés a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe utal. A Társasági szerződés 6. pontjának alábbi részeiben a dőlt betűs módosításokat rögzítik a tagok: 6. Az egyes tagok törzsbetétei, rendelkezésre bocsátásnak módja, ideje: Az egyes tagok törzsbetétei a következők: Debrecen Megyei Jogú Város tag törzsbetétje Ft, az Ötmillió-egyszázezer forint, amely pénzbeli betétből áll. Cívis Ház Zrt. tag törzsbetétje Ft, azaz Egymillió-egyszázezer forint, amely pénzbeli betétből áll.
146 Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tag törzsbetétje Ft, azaz Kettőmillió-négyszázezer forint, amely pénzbeli betétből áll. Debreceni Egyetem tag törzsbetétje Ft, azaz Egymillió-négyszázezer forint, amely pénzbeli betétből áll. Egyebekben a Társasági szerződés nem módosul. Debrecen, DMJV. Önkormányzata Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi tag és Iparkamara tag Cívis Ház Zrt. tag Debreceni Egyetem tag Készítettem és ellenjegyzem: Debrecen, 2009.
147 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 165/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a Kulturális Osztály vezetője előterjesztésére az évi LXV. törvény 8. (1) bekezdése alapján, figyelemmel az évi CLVI. törvény 19. -ára és a 195/2008. (VI. 26.) Ö.h-ra 1./ elfogadja a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány Kuratóriumának az Alapítvány évi tevékenységéről szóló beszámolóját és a mellékelt közhasznúsági jelentést. 2./ Felkéri a Kulturális Osztály vezetőjét, hogy az Alapítvány évi tevékenységéről szóló beszámolót terjessze a Közgyűlés elé. Határidő: június 30. Felelős: a Kulturális Osztály vezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
148 Melléklet
149
150
151
152
153
154
155 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 166/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a Kulturális Osztály vezetőjének előterjesztésére a évi LXV. törvény 1. (2) bekezdés e) pontja alapján, figyelemmel az évi CLVI. törvény 19. -ára és a 193/2008. (VI. 26.) Ö.h-ra 1./ elfogadja a Debrecen Határok Nélkül Közalapítvány Kuratóriumának a Közalapítvány évi tevékenységéről szóló beszámolóját és a mellékelt közhasznúsági jelentést. 2./ Felkéri a Kulturális Osztály vezetőjét, hogy a Közalapítvány évi tevékenységéről szóló beszámolót terjessze a Közgyűlés elé. Határidő: június 30. Felelős: a Kulturális Osztály vezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
156 melléklet
157
158
159
160
161
162
163
164
165
166
167
168
169
170
171
172 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 167/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a Kulturális Osztály vezetőjének előterjesztésére a évi LXV. törvény 1. (2) bekezdés e) pontja alapján, figyelemmel az évi CLVI. törvény 19. -ára és a 191/2008. (VI. 28.) Ö.h-ra 1./ elfogadja A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány Kuratóriumának a Közalapítvány évi tevékenységéről szóló beszámolóját és a mellékelt közhasznúsági jelentést. 2./ Felkéri a Kulturális Osztály vezetőjét, hogy a Közalapítvány évi tevékenységéről szóló beszámolót terjessze a Közgyűlés elé. Határidő: június 30. Felelős: a Kulturális Osztály vezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
173 melléklet
174 I. Számviteli beszámoló Általános rész A MUNKÁCSY-TRILÓGIÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY tevékenységét 2001-ben kezdte meg. A közalapítvány célja kulturális tevékenység, a kulturális örökség megóvása, ezen belül a Munkácsy Mihály által alkotott Ecce Homo, Krisztus Pilátus előtt, Golgota című képek Magyarországon történő folyamatos bemutatásában közreműködés, a Golgota című kép magyar tulajdonjogának megszerzésében a képek állagának megóvásában, lehelyezésük és bemutatásuk biztosításában történő részvétel A szervezet kiemelten közhasznú közalapítványként működik, az induló tőke nagysága eft. A mérlegkészítés időpontja május 19. Számviteli politika Az alapítvány számviteli politikájának összeállításakor figyelembe vette a számviteli törvény alapelveit. Ez biztosítja azt, hogy az alapítvány beszámolója reálisan mutatja jelenlegi vagyoni és pénzügyi helyzetét. Mérlegét a külön kormányrendeletben előírtak szerint készíti el. A könyveket a kettős könyvvitel rendszerében vezeti. A könyvelésre kiadott számlacsoportokat, számlákat, al- és részletező számlákat, azok számjeleit és megnevezését a számlatükörbe fogja össze. A számlatükör és a szöveges számlarend együtt teszi lehetővé, hogy a könyveit a számviteli törvény előírásai szerint vezesse. A felmerült költségeket elsődlegesen az 5. számlaosztályban tartja nyilván. Az 5. számlaosztály megfelelő tagolásával biztosítja, hogy mind a külső, mind a belső információk rendelkezésre álljanak. A 6-7 számlaosztályokat nem nyitotta meg. Rendkívüli tételnek számít az, amelynek összege a mérleg főösszeg 2 %-át, vagy a nettó árbevétel 10 %-át meghaladja. Az alapítvány a beszámoló összeállításánál az alábbi értékelési eljárásokat alkalmazta: Az immateriális javak beszerzési értékét beszerzési áron az amortizációval csökkenve mutatja ki. A tárgyi eszközöket beszerzési áron az amortizációval csökkenve mutatja ki. Az értékcsökkenés tervezésekor az alapítvány az eszközök elhasználódásának ideje függvényében lineáris leírást alkalmazott.
175 A Ft alatti egyedi beszerzési értékű tárgyi eszközök a használatbavételükkel egyidejűleg értékcsökkenési leírásként elszámolásra kerülnek. Az alapítvány az immateriális javakról és tárgyi eszközökről folyamatos mennyiségi analitikát vezet, a főkönyvvel való egyeztetés december 31-én történik. Ha az alapítvány szempontjából meghatározó jelentőségű tárgyi eszközöknél az évenként elszámolásra kerülő értékcsökkenés megállapításakor (megtervezésekor) figyelembe vett körülményekben (az adott eszköz használatának időtartamában, az adott eszköz értékében vagy a várható maradványértékben) lényeges változás következett be, terven felüli értékcsökkenést kell elszámolni. Terven felüli értékcsökkenést kell az immateriális jószágnál, a tárgyi eszközöknél elszámolni akkor is, ha - az immateriális jószág, a tárgyi eszköz könyv szerinti értéke tartósan és jelentősen magasabb, mint ezen eszköz piaci értéke; - a szellemi termék, a tárgyi eszköz értéke tartósan lecsökken, mert a szellemi termék, a tárgyi eszköz a tevékenység változása miatt feleslegessé vált, vagy megrongálódás, megsemmisülés illetve hiány következtében rendeltetésének megfelelően nem használható, illetve használhatatlan; - a vagyoni értékű jog a szerződés módosulása miatt csak korlátozottan vagy egyáltalán nem érvényesíthető; A terven felüli értékcsökkenést olyan mértékig kell végrehajtani, hogy az immateriális jószág, a tárgyi eszköz, a beruházás használhatóságának megfelelő, a mérlegkészítéskor érvényes (ismert) piaci értéken szerepeljen a mérlegben. Amennyiben az immateriális jószág, a tárgyi eszköz, a beruházás rendeltetésének megfelelően nem használható, illetve használhatatlan, megsemmisült, vagy hiányzik, az immateriális javak, a tárgyi eszközök, a beruházások közül - terven felüli értékcsökkenés elszámolása után - ki kell vezetni. Nem számolható el terv szerinti, illetve terven felüli értékcsökkenés a már leírt, illetve a tervezett maradványértéket elért immateriális jószágnál, tárgyi eszköznél. A készletek értékelése FIFO módszerrel (tényleges beszerzési áron) történik. Az értékelési eljárások az előző évihez képest nem változtak. Az előző évi mérlegkészítésnél alkalmazott értékelési elvek nem változtak. Analitikus nyilvántartást vezet az alapítvány a vevői követelésekről és a szállítói tartozásokról. A két vagy több évet érintő gazdasági események eredményre gyakorolt hatásának kiszűrésére aktív és passzív időbeli elhatárolás számlát alkalmaz Mérleghez kapcsolódó kiegészítések
176 Befektetett pénzügyi eszközök az OPTIMA értékpapírokat mutatja ki az alapítvány. Az értékpapírok piaci értéke a mérleg fodulónapján e Ft. Készletek értékelése kapcsán elszámolt értékvesztés nincs. A befektetett eszközök között kimutatott értékpapírok értékelése kapcsán elszámolt értékvesztés nincs. Az alapítványnak mérlegben megjelenő pénzügyi kötelezettsége nincs. Az alapítvány a mérleg fordulónapon kötelezettségekkel rendelkezett. Nincs olyan pénzügyi kötelezettség, ami a pénzügyi helyzet értékelése szempontjából jelentősséggel bír, de a mérlegben nem jelenik meg. Vevők, szállítók A mérleg fordulónapján kimutatott vevői követelés nincs. A mérleg fordulónapján kimutatott szállítói tartozás 70 e Ft. Eredmény-kimutatáshoz kapcsolódó kiegészítések Bevételei között a kapott támogatásokat szerepelnek. A támogatásokat magánszemélyektől, vállalkozásoktól és egyéb szervezetektől kapta. II. Költségvetési támogatás felhasználása A közalapítvány évben a költségvetésből támogatást nem kapott. III. Vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás
177 Megnevezés Előző év 2007 Tárgy év 2007 Változás Ft-ban Változás %-ban Saját tőke ,58 Induló tőke Előző évek tőkeváltozása ,83 Tárgyévi eredmény ,82 Kötelezettségek Források összesen IV. Cél szerinti juttatás A közalapítvány évben cél szerinti juttatást nem nyújtott. V. Kimutatás a kapott támogatásokról Támogató megnevezése Összeg e Ft. Magánszemélyektől 0 SZJA 1 % 5 Egyéb szervezetektől 0 Összesen 5 VI. Kimutatás a vezető tisztségviselőknek nyújtott juttatásokról A közalapítvány a vezető tisztségviselői évben juttatásban nem részesültek.
178
179
180
181
182
183 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 168/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a Kulturális Osztály vezetőjének előterjesztésére a évi LXV. törvény 1. (2) bekezdés e) pontja alapján, figyelemmel az évi CLVI. törvény 19. -ára és a 192/2008. (VI. 26.) Ö.h-ra 1./ elfogadja a Tehetséges Debreceni Fiatalokért Közalapítvány Kuratóriumának a Közalapítvány évi tevékenységéről szóló beszámolóját és a mellékelt közhasznúsági jelentést. 2./ Felkéri a Kulturális Osztály vezetőjét, hogy a Közalapítvány évi tevékenységéről szóló beszámolót terjessze a Közgyűlés elé. Határidő: június 30. Felelős: a Kulturális Osztály vezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
184 melléklet
185
186
187
188
189
190
191 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 169/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a Kulturális Osztály vezetője előterjesztésére a évi LXV. törvény 1. (2) bekezdés e) pontja alapján, figyelemmel az évi CLVI. törvény 19. -ára és a 194/2008. (VI. 26.) Ö.h-ra 1./ elfogadja az Őrváros Debrecen Szerepe Magyarország XX. századi Történelmében Közalapítvány Kuratóriumának a Közalapítvány évi tevékenységéről szóló beszámolóját és a mellékelt közhasznúsági jelentést. 2./ Felkéri a Kulturális Osztály vezetőjét, hogy a Közalapítvány évi tevékenységéről szóló beszámolót terjessze a Közgyűlés elé. Határidő: június 30. Felelős: a Kulturális Osztály vezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
192 melléklet
193
194
195
196
197
198
199
200
201
202
203 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 170/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a Kulturális Osztály vezetőjének előterjesztésére az évi LXV. törvény 8. (1) bekezdése alapján, figyelemmel a 13/2001. (IV. 27.) Kr. rendeletre 1./ elfogadja az Autista Gyermekeink Mosolyáért Közhasznú Alapítvány (4024 Debrecen, Kandia u. 1.), a Debreceni Jóga Egyesület (4024 Debrecen, Kossuth u. 3.) a Debreceni Nyugdíjas Polgári Egyesület (4029 Debrecen, Károlyi M. u. 13.), a Debreceni Súlyemelő és Fitness Club (4030 Debrecen, Monti ezredes u. 3.), a DHSE-PMD Vívó Klub (4034 Debrecen, Kolónia utca 1282 hrsz-ú), az Eu-Roma Országos Egyesület (4024 Debrecen, Csap u ), a Fény Felé Alapítvány (4031 Debrecen, Kishegyesi u. 42. sz.), a Forrás Lelki Segítők Egyesülete (4031 Debrecen, Kishegyesi út 36.), a Kelet-Magyarországi Környezetvédelmi Egyesület (4024 Debrecen, Darabos u. 4.), a Kortársak az Egészséges Fiatalokért Egyesület (4029 Debrecen, Víztorony u. 19.), a Köz-Ért Egyesület (4026 Debrecen, Víztorony u ), a Kristály Sport és Természetvédelmi Egyesület (4026 Debrecen, Darabos u. 4.), a Látássérültek Észak-Alföldi Regionális Egyesülete (4024 Debrecen, Rákóczi u. 7.), a Loki Szurkolók Egyesülete (4024 Debrecen, Monti ezredes u. 3.), a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Debreceni Szociális Központja (4024 Debrecen, Simonffy u. 32., 4029 Debrecen, Víztorony u , 4024 Debrecen, Rákóczi u. 7.), a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete (4025 Debrecen, Hatvan u. 37.), a Más- Mozaik Szabadidős és Kulturális Egyesület (4024 Debrecen, Piac u. 28/b.), a FSZH-Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Észak-alföldi Regionális Ifjúsági és Szolgáltató Iroda (4026 Debrecen, Piac u. 26/a.) a Modern Tánc-Játék Stúdió Alapítvány (4031 Debrecen, Szoboszlói u. 47.) az Ondód Jövőjéért Egyesület (4002 Debrecen, Kádárdűlő 61/c.) a Szeredás Hagyományőrző Egyesület (4034 Debrecen, Sípos u. 6.), a Valcer Táncstúdió (4029 Debrecen, Monti ezredes u. 3.) beszámolóját az általuk bérelt ingatlanban folytatott tevékenységükről. 2./ Felkéri az 1./ pontban megjelölt, a bérleményre a továbbiakban is igényt tartó nonprofit szervezetek vezetőit, hogy a bérleti szerződés fennállásának időtartama alatt a Közgyűlést minden év június 30. napjáig tájékoztassák tevékenységükről, számoljanak be a helyiség hasznosításáról, továbbá felkéri a Kulturális Osztály vezetőjét, hogy a beszámolót terjessze a Közgyűlés elé. Határidő: június 30. Felelős: az elkészítésért: a nonprofit szervezetek vezetői az előterjesztésért: a Kulturális Osztály vezetője
204 3./ Javasolja a Cívis Ház Zrt. vezérigazgatójának, hogy a) a tulajdonában lévő Debrecen, Tócóskert tér 6. sz. alatti 15855/23/A/91. hrsz-ú ingatlanról szóló helyiségbérleti szerződést a Városi Diákönkormányzatért Egyesülettel, b) a tulajdonában lévő Debrecen, Tócóskert tér 5-6. sz. alatti 15855/23/A/93. hrsz-ú ingatlanról szóló helyiségbérleti szerződést a Tékozló Fiút Segítő Alapítvánnyal, c) az Önkormányzat tulajdonában és a Cívis Ház Zrt. vagyonkezelésében lévő Debrecen, Tócóskert tér 6. sz. alatti 15855/23/A/92. hrsz-ú ingatlanról szóló helyiségbérleti szerződést a Regionális Kékkereszt Alapítvánnyal mondja fel. Határidő: azonnal Felelős: a Cívis Ház Zrt. vezérigazgatója 4./ Felkéri a Kulturális Osztály vezetőjét, hogy a Közgyűlés döntéséről tájékoztassa az érintetteket. Határidő: azonnal Felelős: a Kulturális Osztály vezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 171/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés Halász János alpolgármester előterjesztésére az évi LXV. törvény 8. (1) és 80. (1) bekezdései alapján egyetért azzal, hogy a Főnix Rendezvényszervező Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. (székhelye: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3.) és a Városok, Falvak Szövetsége (székhelye: 4024 Debrecen, Piac u. 20.) előkészítse az Észak-alföldi Regionális Filmalap működtetését. Határidő: azonnal Felelős: a működtetés előkészítéséért a Főnix Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
205 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 172/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a Kulturális Osztály vezetőjének előterjesztésére az évi LXV. törvény 8. (1) és (2) bekezdései alapján, figyelemmel a 73/2003. (V. 22.) Kh. határozatra 1./ elfogadja a Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum által kidolgozott Debrecen Megyei Jogú Város Drogellenes Intézkedési Tervét a Drogprobléma Kezelésére időtartamra vonatkozóan a melléklet szerint. 2./ Felkéri a Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnökét, hogy 2014-ben vizsgálja felül az 1./ pont szerinti Intézkedési Tervet és felkéri a Kulturális Osztály vezetőjét, hogy az erről szóló előterjesztést terjessze a Közgyűlés elé. Határidő: június 30. Felelős: a felülvizsgálatért: a Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke az előterjesztés elkészítéséért: a Kulturális Osztály vezetője 3./ Felkéri a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnökét, hogy a időszakra vonatkozó drogellenes intézkedési terv végrehajtásáról évente számoljon be. Határidő: első alkalommal június 30., majd évente a tárgyév június 30. napjáig Felelős: a beszámoló elkészítéséért: a Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke az előterjesztés elkészítéséért: a Kulturális Osztály vezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
206 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS Melléklet DROGELLENES INTÉZKEDÉSEINEK TERVE A DROGPROBLÉMA KEZELÉSÉRE Készítette: Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Debrecen Megye Jogú Város Közgyűlése./2009. Ö.h. határozatával hagyta jóvá.
207 Bevezetés A helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 8. (1)-(4) bekezdése előírja a települési önkormányzatok részére a közbiztonság helyi feladatairól történő gondoskodást, köteles gondoskodni az egészségügyi és szociális alapellátásokról, feladata, hogy kiépítse és működtesse a helyi ellátó rendszert. A kábítószerhez kapcsolódó minden mozzanat (termeszt, előállít, megszerez tart, átad) - ha hatósági engedély nélkül történik bűncselekménynek minősül és így a kábítószer használattal közvetlenül összefüggő egyéb büntetendő cselekményekkel együtt jelentős negatív hatást gyakorol a helyi környezet (település) közbiztonságára. A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról szóló 115/2003. (X. 28.) Országgyűlési határozat helyi feladatainak megoldását a Kormány irányító és finanszírozó támogatása mellett, az önkormányzatok hatáskörébe utalja. A december 11-én, a 96/2000. (XII. 11.) OGY határozattal elfogadott, a kábítószerprobléma visszaszorítása érdekében készített, jelenleg is érvényben lévő Nemzeti Stratégia alkotja a magyarországi drogpolitika alapját. A Jelentés a magyarországi kábítószerhelyzetről 2004 című szakmai kiadványban megjelent kutatás szerint, a kábítószer fogyasztók képezik a legkevésbé tolerált társadalmi csoportot Magyarországon. Fentiek figyelembevételével Debrecen város drogstratégiája a közösségi megközelítést helyezi előtérbe. Ennek elsődleges oka az, hogy a probléma is a közösségben alakult ki, a közösségre jelent veszélyt, tehát a kezelése is ott kell, hogy történjen. Az önkormányzatnak, ha meg akar felelni a drogprobléma kihívásainak, szüksége van egy integráló (és a végrehajtást koordináló) drogstratégiára, amely garantálja, hogy az érintett szakemberek és a tágabb helyi közösség is bevonódjon a döntésekbe, illetve a feladatok végrehajtásába, hiszen a drogprobléma csökkentése csak széles helyi társadalmi összefogással valósulhat meg. 2
208 A stratégia alapelvei A drogstratégia elengedhetetlen része a meglévő tapasztalatok, kutatási eredmények rendszerezését és a feladatok meghatározását segítő alapelvek meghatározása. - A város drogstratégia és annak feladatai összhangban állnak a nemzeti és a nemzetközi (Európai Uniós) drogstratégiával. - A városi drogstratégia a tágan értelmezett drogproblémával foglalkozik, mely kiterjed a legális és illegális szerhasználatra is. - A drogstratégiában alapvető fontosságú az együttműködés és partnerség a drogügyben érintett és a drogproblémával foglalkozó intézmények, szervezetek, civil közösségek között. - A stratégia reális mértéket határoz meg a feladatok vállalásában. - Kiemelt feladat a finanszírozás biztosítása, a városi drogprobléma mérséklését célzó feladatokhoz rendelt forrásteremtés. A drogstratégia általános céljai A városi drogstratégia célja, hogy a jelen állapotának, igényeinek és lehetőségeinek tudatában az önkormányzat és a drogügyekben érintett helyi intézmények, szerveztek szándékait meghatározza egy-egy terület ellátandó feladat funkcióinak és formáninak fenntartására, vagy ha hiányzik megteremtésére. A stratégia a szükségletek, a feladatok, a megoldási módozatok számbavétele, továbbá olyan döntéshozatali elvek, irányok meghatározása, amely megvalósulása során a meglévő erősségek megőrizhetők, a hiányosságok pótolhatók és a felnövekvő korosztályok számára az egészséges fejlődési lehetőségek biztosíthatók. Ennek érdekében általános célként megfogalmazódik: - A kábítószer fogyasztás elterjedtségének visszaszorítása, valamint a fogyasztást kísérő ártalmak csökkentése - A drogokkal kapcsolatba kerülő és a drogproblémákkal küzdő egyének, családok, veszélyeztetett csoportok felkutatása, kezelésbe vonása - A kezelés elindulásával párhuzamosan a rehabilitáció eszközeit alkalmazva a társadalmi reintegráció biztosítása 3
209 - A prevenció, terápia és a rehabilitáció egységes szemléletének kialakítása, a különböző területeken dolgozó szakemberek munkájának összehangolása - Helyi KEF működtetése, a drogprobléma és az erőforrások folyamatos monitorozása, ezek alapján irányelvek megfogalmazása - A drogprobléma komplex kezeléséhez szükséges személyi és infrastrukturális fejlesztések biztosítása: hiányzó intézmények létrehozása, a meglévő intézmények és ellátási kapacitásuk fejlesztése - A drogokhoz való hozzáférés lehetőségének csökkentése - A helyi közösségek érzékennyé tétele a drogprobléma iránt, aktivitásuk megnyerése a probléma kezelésére, a média hatékony bevonása - Az államigazgatás különböző szintjeinek tevőleges hozzájárulása a KEF munkájához, és a drogprobléma kezeléséhez - A mindenkori politikai élet szereplőinek folyamatos tájékoztatása a drogprobléma aktuális helyzetéről és a kezelés irányelveiről, támogatásuk megnyerése - Folyamatos együttműködés az országos és nemzetközi szakirányú intézményekkel, szervezetekkel A Drogstratégia megvalósítását koordináló Kábítószerügyi Egyeztető Fórum általános feladatai a helyi közösségben - feltárja az adatokat, - helyzetértékelést végez, - feltérképezi a szükséges feladatokat, - biztosítja az információáramlást, - javaslatokat fogalmaz meg a helyi közigazgatás számára, - segít a helyi erőforrások mozgósításában, - összehangolja a helyi szereplők tevékenységét, - kiszűri a párhuzamosságokat és maximalizálja a szolgáltatók hatékonyságát, - kapcsolódik az országos programokhoz, - visszacsatol a helyi és országos szintekhez. I. Közösség és együttműködés 4
210 A kábítószer probléma sohasem elszigetelt jelenség, összefügg az egyéni és közösségi, lelki és szociális tényezőkkel. A Nemzeti Stratégia eredményességének legfontosabb letéteményese a helyi közösség. A helyi közösség drogpolitikájának megvalósítója a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF), mely összehangolja a helyi intézkedéseket és kezdeményezéseket, valamint fórumot teremt az országos célokkal párhuzamosan a helyi közösség területén működő intézmények számára. A KEF az a fontos láncszem, mely biztosítja a stratégiai gondolatok valósággá válását. A drogproblémák nem izoláltan, jelennek meg, egy-egy szűk csoportot, egyént érintve, hanem kiterjednek a családra, az iskolai/munkahelyi életre, lakóközösségre, helyi közösségre, önkormányzatra. Ezek a közösségi színterek nagyon fontos szerepet játszanak a drogprobléma kialakulásában, de a kezelésében is az alábbiaknak megfelelően: A drogprobléma kialakulásában: Családi kockázati tényezők - Szülők droghasználata (nikotin, alkohol, nyugtatók, stb.),vagy az ezzel kapcsolatos megengedő, közömbös hozzáállása - Speciális családszerkezet (válás, egyszülős családok, stb.) - Szülői nevelési szokások (következetlen, szélsőségesen megengedő vagy tiltó nevelési stílus) - Családon belüli erőszak (lelki, testi, szexuális) - Gyermekkorban átélt lelki traumák Kortárs hatások - A kortárscsoport droghasználata, illetve a droghasználatról alkotott véleménye - A kortársak segítsége a droghasználat elkerülésébe - A kortársak nyomása a droghasználat felé Kulturális hatások - A társadalom viszonya az alkohol-, és a droghasználathoz, illetve a dohányzáshoz 5
211 - A reklám és a tömegkommunikáció hatásai (fogyasztói minta) - Törvényi és jogi szabályozás - Az iskolai beilleszkedési problémák és az iskola reakciója ezekre a problémákra - A helyi közösség mintája a szabadidő eltöltésére, rekreációra, teljes életre - Milyen perspektívát nyújt a társadalom a fiataloknak az általa értékesnek mutatott életcélok eléréséhez? - Hogyan kezeli a társadalom a szociális problémákat, hogyan készíti fel a fiatalokat a társadalmi változásokra és egyenlőtlenségekre? - Új szolgáltatások létrejötte, megjelenése (pl. közösségi szenvedélybeteg ellátás, ártalomcsökkentés, stb.) A drogprobléma kezelése A drogprobléma alapvetően az egyének, családok és helyi közösségek problémája. Itt keletkezik, és itt válik először felismerhetővé. A felismerés, és a kezelés a következő tényezőkön múlik: - Milyen a helyi közösség szemléleti megközelítése. Erkölcsi problémának, kezelendő betegségnek, az élet velejárójának, a hozzátartozók szégyenének, kudarcának, stb. gondolják a drogproblémát? - Hol húzza meg a határt az adott közösség a szerfogyasztás mértékében (pl. milyen gyakran és mennyit illik inni, dohányozni, stb.) - Milyen elképzelései vannak a kezelés lehetőségeiről, mennyire ismeri a helyi kezelőintézményeket? - Mennyi áldozatot hoz a drogprobléma kezeléséhez szükséges intézményi háttér megteremtéséhez? - Hogyan viszonyul a helyi társadalom a gyógyult szenvedélybetegekhez? Alapvető cél a közösségi színterek érzékennyé tétele a drogprobléma iránt. A közösség aktivitásának a megnyerése a probléma kezelése számára, valamint a drogprobléma kezelésének 6
212 koordinálása. Ennek eszköze a drogprobléma elterjedtségének és a kezelés erőforrásainak a felmérése, a tények és szakmai következtetések korrekt ismertetése. Rövidtávú stratégia Célok - A városban már működő Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) munkájának támogatása, az ehhez szükséges anyagi és személyi feltételek tartós biztosítása. - Kapcsolatfelvétel az egyes közösségi színterekkel, kölcsönös együttműködés kialakítása, a KEF mindenkori tevékenységének széles körű ismertetése. - A helyi közösség tájékoztatása a drogproblémát érintő, eddig készült felmérésekről és következtetésekről. Eszközök Anyagi feltételek Debrecen város költségvetésében önálló tételként jelenjen meg a drogprobléma kezelésére szánt összeg Személyi feltételek Munkatárs kijelölése a Polgármesteri Hivatalban a drogprobléma összehangolt kezeléséért. Bizottsági szinten a KEF szakembereinek bevonása a döntés előkészítő munkába. A lehetséges közösségi színterek és azok képviselőinek számbavétele, felkutatása Szülőket, diákokat, fiatalokat, munkavállalókat, munkanélkülieket, nagycsaládosokat, fogyatékosokat, kisebbségeket, nyugdíjasokat, stb. képviselő állami vagy civil szervezetek Kapcsolatfelvétel, kölcsönös tájékoztatás, a Csomópont Drogprevenciós Iroda által. A közösség tájékoztatása 7
213 A KEF munkájáról, a drogprobléma helyzetéről lakossági fórumokon, kiadványokban, a média aktív közreműködésével. Középtávú stratégia Célok - A döntéshozó testület folyamatos, tevőleges részvétele a drogprobléma kezelésében - A droghelyzet és a kezelés erőforrásainak folyamatos monitorozása, az ehhez szükséges anyagi forrás biztosítása. - A helyi közösségek folyamatos tájékoztatása, együttműködésük megnyerése - Az ártalomcsökkentő szolgáltatások terén megvalósult eredmények fenntartása, új kezdeményezések megvalósítása - Regionális, országos és nemzetközi kapcsolatok kialakítása a drogprobléma megoldása terén - Az Európai Unió ide vonatkozó ajánlásainak, rendelkezéseinek megismerése, adaptálása Eszközök - Az Egyeztető Fórum munkacsoportot hoz létre a drogprobléma kezelésének koordinálásra, hiszen ez a terület több drogproblémában érintett hivatali osztály munkáját és érinti, elengedhetetlen tehát összehangolásuk. - A droghelyzet folyamatos feltérképezése. A kutatások anyagi és szakmai hátterének biztosítása. - A helyi közösség folyamatos tájékoztatása a "rövid távú stratégiában" vázoltaknak megfelelően. - Kapcsolatfelvétel döntéshozói és szakmai szinteken más városok Kábítószer Egyeztető Fórumaival, különös tekintettel az Észak-Alföldi Régióra, az országos intézményekkel, valamint nemzetközi kapcsolatok kiépítése egyrészt testvérvárosi szinten, másrészt nemzetközi pályázatok segítségével. - Az Európai Uniós egyezmények, normák, kutatási eredmények figyelemmel kísérése, összegyűjtése, áttekintése, lehetőség szerint a tagszervezetek tájékoztatása. Hosszútávú stratégia 8
214 Célok - A helyzetértékelés és a közösség tájékoztatása továbbra is jelentős szerepet játszik a közösség aktivitásának megtartásában - Visszacsatolás az eddig elért eredmények alapján, a szükséges módosítások indikálása - A civil társadalom erősítése, az érdekvédelem, önsegítés támogatása - Az együttműködés javítása a döntéshozás és a civil társadalom között - A szabadidő egészséges eltöltésére alkalmas kulturális, és sportrendezvények mennyiségi és minőségi fejlesztése Eszközök - A droghelyzet és a rendelkezésre álló erőforrások felmérésére, valamint a közösség tájékoztatására szánt összeg folyamatos biztosítása, növelése, források kutatása - Az elkészült városi drogstratégia aktualizálása az első öt év tapasztalatainak, valamint az addig lezajlott társadalmi változásoknak a felhasználásával - Civil szervezetek, érdekvédelmi egyesületek, önsegítő csoportok létrehozásának támogatása szakmai, anyagi és infrastrukturális támogatása - A döntéshozás és a civil társadalom közötti rendszeres együttműködés formáinak kidolgozása, majd alkalmazása - Öntevékeny körök, kulturális csoportok, tömegsportmozgalmak szakmai, anyagi és infrastrukturális támogatása II. Megelőzés (prevenció) 9
215 A megelőzés célja a droghasználat (legitim és illegitim) előfordulási arányának csökkentése. A droghasználat kialakulásában genetikai-biológiai faktorok (pl. nemi különbségek), személyiségjellemzők (pl. temperamentum, karakter, gyermekkori magatartászavarok, stb.) valamint pszicho-szociális tényezők játszanak szerepet. Egy részük hajlamosító, kockázati tényező, másik részük pedig a droghasználat kialakulásával szemben védő, protektív tényező. Ezek ismerete és felhasználása elengedhetetlen a hatékony megelőző tevékenység tervezésében, végrehajtásában. Megelőző tevékenységet többféle szemléleti keretben végezhetünk. A szemléleti keret meghatározza az alkalmazott módszereket. A szakirodalom és a tapasztalat szerint az integrált megközelítés a leghatékonyabb. A prevenciós programok hatékonyságát vizsgálva figyelembe kell vennünk az interaktivitást. Nem interaktív módszernek tekintjük a szokásos frontális előadást, ahol a diákok hallgatóságként vesznek részt. Az interaktív módszerek a diákokat bevonják gyakorlatok, szerepjátékok csoportos beszélgetések formájában. A szakirodalom szerint a nem interaktív módszerek gyakorlatilag hatástalanok, míg az interaktív módszerek jelentős hatással bírnak. A megelőzés különböző színtereken történhet. Legfontosabb színterek a család, iskola, munkahely, szabadidő, egyházak, média, információs társadalom, honvédség, a gyermekvédelem intézményrendszere, a rendőrségi bűnmegelőzés, a kockázati csoportok, valamint a kisebbségi programok. A megelőzés tehát akkor igazán hatékony, ha a kockázati és védő tényezőkre alapozva, az integrált megközelítést alkalmazza a prevenció valamennyi színterén. Alapvető célunk, hogy csökkenjen a drogokat kipróbálók aránya, az első kipróbálás időpontja minél későbbi életkorban következzen be. Az egészséges, drogmentes életstílus váljon vonzóvá, ezzel párhuzamosan a fiatalok számára ne legyen kulturálisan elfogadott a droghasználat. Célok 10
216 - Adatgyűjtés az egyes célcsoportok jellemző droghasználati szokásairól, a használat elterjedtségéről, a problematikus droghasználat kialakulásában közrejátszó tényezőkről, a célcsoport ismereteiről a droghasználat kockázatait illetően. A megszerzett adatok összegzése, értékelése. A közösség és az egyes célcsoportok prevenciós igényeinek megismerése. - A megszerzett információk elérhetővé tétele a prevenciót végző szakemberek számára. Rövidtávú stratégia - A jelenleg rendelkezésre álló prevenciós programok számbavétele, hatékonyságuk vizsgálata. - Színes - a város droghelyzetének megfelelő - prevenciós paletta összeállítása, egységes minőségbiztosítási rendszer kidolgozása és alkalmazása mellett. - Hatékonyan működő szakmai kapcsolat kiépítése az egyes prevenciós színterek képviselővel. - A prevenciós célcsoportok folyamatos tájékoztatása az elérhető prevenciós kínálatról. - Az egyes színtereken dolgozó prevenciót végző szakemberek segítése munkájuk hatékonyabbá tételében. - A prevenció szakmai presztízsének növelése, egységes támogatási, finanszírozási elvek kidolgozása. - A megelőzés terén szerzett országos és nemzetközi tapasztalatok összegyűjtése, hozzáférhetővé tétele. - Kiemelt téma az iskolai drog-prevenció. Az iskolák hatékony segítése drogstratégiájuk kialakításában, javításában, megvalósításában. Az iskolai drogügyi koordinátorok szakmai támogatása. Eszközök - A megszerzett adatok tükrében az eddig alkalmazott módszerek áttekintése, a hiányzó programok meghatározása. - A folyamatos kapcsolattartás módszertanának és az egyes prevenciós színterek prevenciós stratégiájának kidolgozása a területen dolgozó szakemberek bevonásával - Módszertani levelek, ajánlások kidolgozása a különböző prevenciós színtereken dolgozó szakemberek számára a megelőzés terén szerzett legújabb országos és nemzetközi tapasztalatok 11
217 felhasználásával. - Folyamatos konzultáció, segédanyagok biztosítása a prevenciós szakembereknek és célcsoportoknak. - Könyvtár, médiatár létrehozása, fejlesztése, adatbázis szerkesztése, közzététele az elérhető szakirodalomról - A prevenciós munka finanszírozását szolgáló állandó és alkalmi anyagi források felkutatása, célszerű felhasználása. - Mint speciális terület a megelőző-felvilágosító szolgáltatás elterelés folyamatos biztosítása a városban. Az iskolai drog-prevenció területén - Az iskolai drogügyi koordinátorok, ifjúságvédelmi felelősök és a prevencióval foglalkozó szakmai szervezetek munkájának összehangolása - A szakirodalom és módszertani ajánlások alapján módszertani levél kidolgozása az iskolai drogstratégiát illetően, folyamatos szaktanácsadás, konzultáció biztosítása az iskolák számára - Akkreditált képzések, továbbképzések szervezése - Az iskolai prevenció módszertanával foglalkozó szakirodalom összegyűjtése, elérhetővé tétele. - Akkreditált prevenciós programok kidolgozása, már ismert programok adaptálása - Minőségbiztosítási rendszer kidolgozása, bevezetése - A prevenciós munka financiális hátterének megteremtése Középtávú stratégia Célok - A drogprobléma elterjedtségének, a drogfogyasztással kapcsolatos attitűdöknek, ismereteknek, a problematikus droghasználat kialakulásában közrejátszó tényezők aktuális érvényességének évenkénti vizsgálata - A városban folyó megelőző tevékenység folyamatos minőségellenőrzése, az éves vizsgálat 12
218 eredményei alapján a prevenciós kínálat módosítása - A prevenciót végző szakemberek egyre nagyobb hányada váljon képzett szakemberré (akkreditált prevenciós képzések) - A drog-prevenció egyre inkább az integrált megközelítés szemléleti keretében történjen, azaz a cél az egészséges élet legyen (egészség promóció) - A média és információs társadalom nyújtotta lehetőségek kihasználása a megelőzés érdekében - A város lakóinak lehetőséget biztosítani a drog alternatívák elérésére - Kiemelt cél a kockázati csoportok elérése prevenciós programokkal Eszközök - Az Egyeztető Fórum munkacsoportot hoz létre a drogprobléma kezelésének koordinálásra, hiszen ez a terület több drogproblémában érintett hivatali osztály munkáját és érinti, elengedhetetlen tehát összehangolásuk. - A droghelyzet folyamatos feltérképezése. A kutatások anyagi és szakmai hátterének biztosítása. - A helyi közösség folyamatos tájékoztatása a "rövid távú stratégiában" vázoltaknak megfelelően. - Kapcsolatfelvétel döntéshozói és szakmai szinteken más városok Kábítószer Egyeztető Fórumaival, különös tekintettel az Észak- Alföldi Régióra, az országos intézményekkel, valamint nemzetközi kapcsolatok kiépítése egyrészt testvérvárosi szinten, másrészt nemzetközi pályázatok segítségével. - Az Európai Uniós egyezmények, normák, kutatási eredmények figyelemmel kísérése, összegyűjtése, áttekintése, lehetőség szerint a tagszervezetek tájékoztatása. - Akkreditált képzések elérhetősége nő a prevenciót végző szakemberek számára (a kínált programok száma, anyagi háttér biztosítottsága) - A Biztonságosabb Iskolákért Hálózat Magyarországi Egyesületének egyre több, a városban működő iskola a tagja - A média felhasználása az egészséges életmód reklámozására, korrekt információk közlésére, széles tömegek elérésére. Multimédiás anyagok készítése, terjesztése, az Internet adta lehetőségek kihasználása - Drogmentes kulturális, sport és szabadidős rendezvények számának és elérhetőségének 13
219 növelése - A kockázati csoportokkal dolgozó szakemberekkel együtt kidolgozni a rájuk vonatkozó speciális prevenciós stratégiát. Módszertani ajánlások, szakirodalom, segédeszközök, képzések, továbbképzések illetve konkrét prevenciós programok helyszínre juttatásával segíteni a munkájukat. Hosszútávú stratégia Célok - A droghelyzet, az attitűdök és informáltság folyamatos monitorozása - A városban folyó megelőző tevékenység folyamatos minőségellenőrzése, az éves vizsgálat eredményei alapján a prevenciós kínálat módosítása - Információs kiadványok, szórólapok, plakátok megjelentetése, folyamatos elérhetősége - A magyar és nemzetközi szakirodalom folyamatos megismerése, új módszerek adaptálása - Kapcsolattartás az országos és nemzetközi szervezetekkel - A munkahelyi prevenció, ennek a lehetőségének feltérképezése Eszközök - Az adatgyűjtés és elemzés, valamint a prevenciós munka minőségellenőrzése a korábban leírt módon történik 14
220 III. Terápia, ártalomcsökkentés, rehabilitáció A kezelés és rehabilitáció célja a drogokkal már kapcsolatba került és drogproblémákkal küzdő egyének és családok segítése e problémák leküzdésében, a társadalmi be/visszailleszkedésben. A kezelés célja lehet: Az absztinencia (drogmentesség) iránti motiváció felkeltése és fokozása Drogmentes életstílus kialakításának támogatása A visszaesés megelőzése A droghasználat okozta ártalmak csökkentése Krízisintervenció Alapvető cél a segítő kapcsolatban résztvevő droghasználók számának növelése. Az ellátó rendszer elemeinek teljes kiépülése, valamint az egyes elemek, intézmények kapacitásának, hatékonyságának fejlesztése. A kliens igényeken alapuló ellátás megszervezése és a kiemelt kockázati csoportokra differenciáltan reagáló intézményi háttér megteremtése. A különböző intézményeket megvizsgálva, az utógondozás, utánkövetés, a kliens elégedettség monitorozása egyelőre hiányterületként jelentkezik. Ezért kiemelten fontosnak tartjuk a közösségi alapú önsegítő csoportok támogatását, utógondozó, absztinencia megtartó szerepük erősítését. Rövidtávú stratégia Célok - Az ellátó rendszer jelenleg működő elemeinek és azok kapacitásának számbavétele, a hiányosságok megállapítása - A kezelési lánc intézményei közötti együttműködés javítása - A szűrő intézmények (orvosi rendelők, szociális intézmények, családsegítő szolgálatok) munkatársainak érzékenyítése, felkészítése a drogprobléma felismerésére és kapcsolatfelvételre a 15
221 drogfogyasztóval - A kezelőintézmények munkatársainak szakmai fejlődésének támogatása - Középtávú rehabilitációs intézmény működési feltételeinek stabilitásának megteremtése - Hosszúterápiás intézmény létrehozása - Ártalomcsökkentő programok fenntartása, újak beindítása - A kezelésre és rehabilitációra vonatkozó Európai Uniós normák megismerése Eszközök - Közös adatbázis létrehozása egységes adatgyűjtési rendszer kidolgozása alapján. Az adatbázis a mindenkori terápiás kínálatot is tartalmazza - Kapcsolatfelvétel szűrő intézmények (orvosi rendelők, szociális intézmények, családsegítő szolgálatok) munkatársaival és az együttműködés rendszerének kidolgozása. - Addiktológiai témájú akkreditált továbbképzések szervezése, illetve képzési kínálat összegyűjtése és ismertetése - Továbbképzési program kidolgozása, megvalósítása a kezelésben és rehabilitációban dolgozó szakemberek számára.. - Ártalomcsökkentő programok létrehozását célzó kezdeményezések anyagi és szakmai támogatása - A kezelésre és rehabilitációra vonatkozó Európai Uniós normák összegyűjtése Középtávú stratégia Célok - A kezelési és rehabilitációs adatok folyamatos monitorozása - A meglévő terápiás kapacitás fejlesztése - Speciális csoportok kezelését szolgáló intézmények, programok létrehozása - Ártalomcsökkentő programok létrehozása - Országos, nemzetközi szakirodalom figyelemmel kísérése, helyi kutatások kezdeményezése az 16
222 ellátás javítása céljából - Uniós normák adaptálása - Akkreditált képzések, továbbképzések fejlesztése az érintett szakembereknek (pl. orvosoknak, egészségügyi- és szociális területen dolgozóknak.) Eszközök - A létrehozott adatbázis fenntartása, folyamatos adatgyűjtés, elemzés, következtetések levonása - A meglévő kezelő intézmények fejlesztése, szükség esetén új intézmények létrehozása - A rehabilitációs intézményrendszer csaknem teljesen hiányzó elemeinek létrehozása (védett szállás, félúti ház, védett munkahely, védő munkahely, munka rehabilitációt segítő mentori hálózat) - Ártalomcsökkentő programok és alacsonyküszöbű szolgáltatások beindítása (megkereső programok, utcai munka, anonimitást biztosító szolgáltatások, tűcsere program, party szervizbuli segély szolgáltatás ) - A megismert Uniós normák alapján a szükséges működési, szervezeti változtatások indikálása Hossz távú stratégia Célok - A kezelési és a rehabilitációs adatok további folyamatos monitorozása - Egységes minőségbiztosítási rendszer, hatékonyságvizsgálat kidolgozása és bevezetése - Amennyiben a droghelyzet változása szükségessé teszi, további intézményi fejlesztés - Folyamatos kapcsolattartás, együttműködés az egyes intézmények, programok között. - Országos és nemzetközi kapcsolatok építése, bővítése, együttműködések kezdeményezése Eszközök: 17
223 - A monitorozás a korábban említett módon valósul meg. - Konszenzus-konferenciák a hatékonyság vizsgálat kidolgozására, kapcsolattartásra, az aktuálisan felmerülő problémák kezelésére - Országos és nemzetközi konferenciákon részvétel, találkozók szervezése - Képzések, kutatások fejlesztése, anyagi források biztosítása, közös pályázati lehetőségek kiaknázása IV. Kínálatcsökkentés Rövidtávú stratégia A kínálatcsökkentés azokat a stratégiákat jelenti, melyek a kábítószerhez való hozzáférés csökkentését célozzák meg a termelők, az importőrök és a kereskedők elleni fellépés segítségével. A kínálatcsökkentés érinti a jogi szabályozást, a bűnüldözés területét, a Rendőrség, Vám- és Pénzügyőrség felderítő tevékenységét, a büntetés végrehajtás területén a szükséges terápiás, illetve ellenőrzési funkciók működtetését. Ezen túlmenően a nemzetközi szinten összehangolt vagy fedett nyomozást, pénzmosás és korrupció elleni fellépést, a nyomozati szervek közötti együttműködés többoldalú, regionális és nemzetközi megvalósulását. Célok Csökkenjen az illegitim és visszaélésre alkalmas anyagokhoz való hozzáférés, azok országon belüli előállítása termesztése,, az országhatáron keresztüli illegális kereskedelme. Csökkenjen a drogfertőzött színterek száma, és a drogkereskedelem színterei. Mindezen célok eléréséhez jórészt országos, állalmi, törvényhozási, kormányzati eszközök szükségesek. Helyi szinten az alábbi célok elérése tűnik megvalósíthatónak. - A kínálatcsökkentés területén tevékenykedő szervezetek összehangolt működése 18
224 - A kínálatcsökkentés intézményei és a keresletcsökkentés oldalán tevékenykedő szervezetek tevékenységének összehangolása - A fiatalok által látogatott szórakozóhelyeken ártalomcsökkentő programok ajánlásainak ismertetése az illetékes hatóságokkal, a program érvényességéhez szükséges helyi határozatok kialakítása Eszközök - A kínálatcsökkentés területén tevékenykedő intézmények részvétele a KEF-ben. - Kínálatcsökkentő munkacsoport megalakulása. - Országosan elismert szakemberek által összeállított ártalomcsökkentő program ajánlását megismertetni az illetékes szakemberekkel. A helyi határozatok módosításának, új határozatok meghozatalának előkészítése. Középtávú stratégia Célok - A kábítószerhelyzet változásai alapján az emberi és tárgyi erőforrás bővítése - A rendvédelmi szakemberek és a pártfogók kábítószerekkel kapcsolatos ismereteinek bővítése - A keresleti oldalon tevékenykedő szakemberek jogi és jogértelmezési ismereteinek bővítése - Az e területre vonatkozó Európai Uniós normák megismerése és adaptálása Eszközök - Adatgyűjtés a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeket, a lefoglalásokat, a tisztaság alakaulását, a piaci ár alakulását illetően. - Képzések, továbbképzések szervezése a rendvédelmi szakemberek és pártfogók részére kábítószerekkel kapcsolatos ismereteik bővítése - Képzések, továbbképzések szervezése a keresletcsökkentés oldalán tevékenykedő 19
225 szakembereknek az aktuális jogszabályok és azok értelmezése tekintetében - Az Európai Uniós normák összegyűjtése, tanulmányozása, ajánlások megfogalmazása az adaptálásra Hosszútávú stratégia Célok - Az adatgyűjtés folyamatossá tétele, az eredmények megismertetése a helyi szakemberekkel - Regionális, országos és nemzetközi kapcsolattartás - Képzések, továbbképzések folyamatos frissítése Eszközök - Növekszik az adatgyűjtésre szánt összeg, valamint a módszertan finomítása. - Az eredmények közzététele, konferenciák, szakmai programok szervezése - A kínálatcsökkentés technikai és személyi feltételei javulnak - A kapcsolattartás módszertana kialakul és folyamatossá válik - A képzésekre, továbbképzésekre fordított összeg nő. 20
226 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 173/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a Kulturális Osztály vezetőjének előterjesztésére az évi LXV. törvény 10. (1) bekezdés h) pontjában, valamint az évi XX. törvény 109. (1) bekezdésében biztosított hatáskörében eljárva, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus szakértői véleményére figyelemmel 1./ elfogadja Pátzay Pál szobrászművész Piac u. 16. számú épület előtt álló szobrának talapzatán az alábbi szöveg elhelyezését: PÁTZAY PÁL. 2./ Felkéri a Kulturális Osztály, valamint a Városüzemeltetési Osztály vezetőjét az 1./ pont szerinti felirat elhelyezésével kapcsolatos intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: a Kulturális Osztály vezetője, a Városüzemeltetési Osztály vezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 174/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a Kulturális Osztály vezetőjének előterjesztésére az évi LXV. törvény 10. (1) bekezdésének h) pontjában, valamint az évi XX. törvény 109. (1) és (3) bekezdésében biztosított hatáskörében eljárva, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus szakértői véleményére figyelemmel 1./ emléktáblát helyez el a Kossuth Lajos Tudományegyetem Baráti Köre Egyesülettel közösen a Kiss Ernő utca 30. számú épület kőkerítésén, az alábbi szöveggel: KISS ERNŐ ( ) ARADI VÉRTANÚ, AZ 1848/49-ES SZABADSÁGHARC HONVÉD ALTÁBORNAGYA EMLÉKEZETÉRE ÉS TISZTELETÉRE SZÜLETÉSÉNEK 210. ÉVFORDULÓJÁN ÁLLÍTOTTA EZT A TÁBLÁT DEBRECEN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉS A KOSSUTH LAJOS TUDOMÁNYEGYETEM BARÁTI KÖRE 2009
227 2./ Portrédomborműves emléktáblát helyez el a Kossuth Lajos Tudományegyetem Baráti Köre Egyesülettel és a Paksi Atomerőművel közösen a Szalay Sándor utca 1. számú épület előtt, a járda és az úttest közötti közterületen, az alábbi szöveggel: SZALAY SÁNDOR FIZIKUS ( ) KOSSUTH- ÉS ÁLLAMI DÍJAS AKADÉMIKUS, EGYETEMI TANÁR, A DEBRECENI MAGFIZIKAI ISKOLA ÉS AZ ATOMKI MEGALAPÍTÓJA, A MARIA SKŁODOWSKA-CURIE EGYETEM ÉS A KOSSUTH LAJOS TUDOMÁNYEGYETEM DÍSZDOKTORA EZT A TÁBLÁT SZÜLETÉSÉNEK CENTENÁRIUMÁN TANÍTVÁNYAI, DEBRECEN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA, A PAKSI ATOMERŐMŰ ÉS A KOSSUTH LAJOS TUDOMÁNYEGYETEM BARÁTI KÖRE ÁLLÍTOTTÁK / Az 1./ és 2./ pontban megjelölt emléktáblák elhelyezéséhez összesen Ft-ot biztosít Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata évi költségvetéséről szóló 6/2009. (III. 3.) rendelet 5/VII. Közművelődési feladatok cím 4. Kiadványok támogatása sora terhére. 4./ Felkéri a Kulturális és a Városépítési Osztály vezetőit az emléktáblák elhelyezésével kapcsolatos intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: a Kulturális Osztály vezetője, a Városépítési Osztály vezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 175/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a Családvédelmi Osztály vezetőjének előterjesztésére, az évi LXV. törvény 8. (4) bekezdése és az évi CLIV. törvény 152. (1) bekezdésének a) pontja, valamint a évi II. törvény alapján
228 1./ közös megegyezéssel augusztus 31. napjával megszünteti a dr. Tisza József háziorvossal június 1. napján megkötött, a 83. számú háziorvosi körzet területi ellátási kötelezettséggel történő működtetésére vonatkozó megállapodást. 2./ Megbízza a Fonendoszkóp Egészségügyi Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhely: 4032 Debrecen, Poroszlay u. 77. II/5., képviseli: dr. Ress Zsuzsa) szeptember 1. napjától a 83. számú területi ellátási kötelezettséggel működő háziorvosi körzet működtetésével és az ellátásban személyesen közreműködő háziorvosként dr. Ress Zsuzsát jelöli ki a mellékletben foglalt megállapodás szerint. Határidő: azonnal Felelős: a Családvédelmi Osztály vezetője 3./ Felhatalmazza a polgármestert a 2./ pont szerinti megállapodás aláírására. Határidő: azonnal Felelős: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
229 MEGÁLLAPODÁS Háziorvosi feladatok ellátására Melléklet mely létrejött egyrészről Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (képviseli: Kósa Lajos polgármester, 4024 Debrecen, Piac u. 20.), mint az egészségügyi közszolgáltatásért felelős szerv (a továbbiakban: Önkormányzat), másrészről Fonendoszkóp Egészségügyi Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 4032 Debrecen, Poroszlay u. 77. II/5.), mint egészségügyi szolgáltató (a továbbiakban: Egészségügyi szolgáltató) között a mai napon az alábbi feltételek szerint: 1) Az Önkormányzat az évi LXV. törvény 8. (4) bekezdésében és az évi CLIV. törvény 152. (1) bekezdés a) pontjában meghatározott kötelező feladatának ellátása érdekében, a évi II. törvény, a 18/2000. (II. 25.) Korm. rendelet, továbbá a 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet, valamint a 43/1999. (III. 3.) Korm. rendeletben foglaltaknak megfelelően megbízza, az Egészségügyi szolgáltató pedig elvállalja a 83. számú háziorvosi körzet felnőtt lakosainak gyógyító-megelőző alapellátását a hivatkozott jogszabályoknak megfelelő folyamatos területi ellátási kötelezettséggel. Jelen szerződés mellékletét képezi a területi ellátási kötelezettség pontos megjelölése. 2) Jelen szerződés szeptember 1. napján lép hatályba, és határozatlan időtartamra szól. 3) Az Egészségügyi szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy az Önkormányzat ellátási kötelezettségébe tartozó közszolgáltatások közül a jelen szerződésben meghatározott szolgáltatásokat folyamatosan, a jogszabályokban és az egészségügyi szakmai szabályokban előírt szakmai színvonalon, területi ellátási kötelezettséggel nyújtja. 4.1.) Az Egészségügyi szolgáltató köteles az ellátási területén lakó felnőtt korú biztosítottak kártyáját elfogadni, az ellátási területén kívül lakó biztosítottak kártyáját pedig a szabad orvosválasztás elvét figyelembe véve elfogadhatja. Az Egészségügyi szolgáltató a lakosság gyógyító-megelőző alapellátását végzi. Feladatkörébe tartozik különösen az egészséges lakosság részére nyújtott tanácsadás és szűrés, a beteg vizsgálata, gyógykezelése, egészségi állapotának ellenőrzése, orvosi rehabilitációja, illetve szükség esetén szakorvosi vagy fekvőbeteg-gyógyintézeti vizsgálatra, gyógykezelésre való utalása. 4.2.) Az Egészségügyi szolgáltató feladatkörébe tartozik továbbá: a) a terhesgondozásban való közreműködés, b) a közegészségügyi-járványügyi feladatok ellátása a 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet 5. -a alapján, melynek keretében minden olyan közegészségügyi, járványügyi intézkedést megtesz, amely a lakosság egészségének megóvása érdekében szükséges: - védőoltás és azzal kapcsolatos tennivaló, - fertőző betegségek és fertőző betegségekre gyanús személyekkel kapcsolatos tevékenységek, - kórokozó- hordozókkal kapcsolatos tennivalók, - ételmérgezések esetén szükséges teendők. Az Egészségügyi szolgáltató az észlelt közegészségügyi, járványügyi és egészségügyi hiányosságokról és az általa megtett intézkedésről értesíti az ÁNTSZ Debreceni Kistérségi Intézetét. c) az egészségnevelésben és az egészségügyi felvilágosításban való részvétel, d) az életkorhoz kötött szűrővizsgálatok elvégzése, e) az ügyeleti szolgálatban való részvétel, f) külön engedély alapján a kézi gyógyszertár kezelése,
230 g) külön jogszabályban meghatározott orvosi, orvosszakértői feladatok, h) külön jogszabályban foglaltak szerinti halottvizsgálat ellátása. 4.3.) Az Egészségügyi szolgáltató a folyamatos ellátást a 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 7. (2) bekezdésében foglaltak szerint végzi. Folyamatos az ellátás, ha a) a háziorvosi szolgálat orvosa a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendeletben meghatározott rendelési időben rendelőjében háziorvosi tevékenységet végez; b) munkanaponként a háziorvosi szolgálat orvosa 8 órában az őt választó biztosítottak számára rendelkezésre áll, ide nem értve a keresőképtelenség, a hivatalos távollét, illetve a szabadság miatt szükségessé váló helyettesítés eseteit; A háziorvosok folyamatos ellátási kötelezettsége óráig, illetve óráig tart (4 óra törzsidő a rendelőben + 4 óra rendelkezésre állás). c) munkanaponként a háziorvosi szolgálat által alkalmazott ápoló (gyermekápoló, asszisztens) 8 órában a biztosítottak számára rendelkezésre áll, ide nem értve a keresőképtelenség, a hivatalos távollét, illetve a szabadság miatt szükségessé váló helyettesítés eseteit. 5) Az Egészségügyi szolgáltató az Önkormányzat által módosított körzethatárral összefüggő változásokat köteles a szolgáltatást igénybevevőkkel külön-külön megismertetni. 6) Az Egészségügyi szolgáltató a jelen szerződésben foglalt háziorvosi alapellátást a 4032 Debrecen, Füredi u. 42. szám alatti rendelőben köteles biztosítani, saját tulajdonú eszközeivel. Az eszközök működőképes rendelkezésre állásáról saját felelősségi körében gondoskodik. A minőségi háziorvosi alapellátás folyamatos biztosítása érdekében gondoskodik a gép-, műszer, valamint egyéb állóeszközök fenntartásáról, felújításáról. DMJV Önkormányzata vállalja, hogy ha a szerződés fennállása alatt az önkormányzati tulajdonú háziorvosi rendelőül szolgáló ingatlant értékesíteni kívánja, úgy azt felajánlja megvételre az Egészségügyi szolgáltatónak azzal, hogy amennyiben az Önkormányzat vagyonáról szóló 25/1997. (VI. 20.) Kr. rendelet értelmében nem állnak fenn a vevőkijelöléssel történő értékesítés feltételei, akkor a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény a szerinti elővásárlási jogot biztosít számára. 7) Az Egészségügyi szolgáltató a használatában lévő rendelő és helyiségei fenntartásával járó költségeket saját maga viseli. 8) Az Egészségügyi szolgáltató az 1) pontban részletezett feladatok ellátásához szükséges fedezetet az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral kötött finanszírozási szerződés alapján folyósított összegből biztosítja. A finanszírozási szerződés megkötéséhez az Önkormányzat jelen szerződés aláírásával hozzájárul azzal, hogy a megbízás teljesítése másra át nem ruházható, az Egészségügyi szolgáltatót személyes szolgáltatás-nyújtási kötelezettség terheli. A praxisban személyesen közreműködő háziorvos adatai: Név: Dr. Ress Zsuzsa Háziorvosi szakgyakorlat folytatására jogosító bizonyítvány száma: 2367/62417/2008/01 Diplomájának száma: /2002. DEÁOK
231 Orvosok működési nyilvántartási száma: Működtetési jog engedélyének száma, kelte: / ) Az Egészségügyi szolgáltató helyett a helyettesítés esetét kivéve más, csak az Önkormányzat előzetes írásbeli hozzájárulásával láthatja el az alapellátás feladatait. Hozzájárulás nélkül az Egészségügyi szolgáltató személyének változása felmondásra okot adó magatartás. A háziorvos távolléte idejére megfelelő szakmai helyettesítésről saját költségére köteles gondoskodni. Az Egészségügyi szolgáltató ellátási zavar esetén haladéktalanul, legkésőbb 24 órán belül köteles írásban tájékoztatni az Egészségügyi közszolgáltatásról gondoskodó szerv képviselőjét (DMJV Polgármesteri Hivatal Családvédelmi Osztály vezetőjét). Az előre nem tervezhető eseményeket, azok észlelését követő 5 munkanapon belül kell írásban bejelenteni. 10) Az Egészségügyi szolgáltató köteles az ellátásban részesített személyekről és a nyújtott ellátásról a hatályos jogszabályokban foglaltaknak megfelelő orvosi dokumentációt, valamint nyilvántartást vezetni, és arról az arra jogosultaknak felvilágosítást adni. Az Egészségügyi szolgáltató személyének változása esetén a praxisban nyilvántartott minden beteg dokumentációját köteles az új Egészségügyi szolgáltató számára átadni. 11) Amennyiben az Egészségügyi szolgáltató akkreditált rezidensképzésben vesz részt, úgy köteles az Önkormányzatnak azt bejelenteni. Ez esetben köteles mindenkor biztosítani a rezidens háziorvos személyes, folyamatos szakorvosi felügyeletét. 12) Az Egészségügyi szolgáltató területi ellátási kötelezettségét az általa foglalkoztatott személy/ek közreműködésével látja el - a hatályos munkajogi jogszabályoknak megfelelően. 13) Az Egészségügyi szolgáltató az ÁNTSZ által kiadott működési engedélyben meghatározott időrendben köteles rendelni, és azt a szolgáltatást igénybevevőkkel, valamint az Önkormányzattal köteles közölni. A rendelési időt és az elérhetőséget (telefonszám) a rendelőhelyiség bejáratára közérthetően és jól látható helyen ki kell függeszteni. 14) Az Önkormányzat ellenőrzi a jelen szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítését: Ennek keretében az Egészségügyi szolgáltató rendelkezésre bocsátja az ellenőrzéshez szükséges adatokat, információkat, biztosítja az iratokba való betekintést. 15) Debrecen város felnőtt korú lakosságának ügyeleti ellátásában az Egészségügyi szolgáltató köteles részt venni, kivéve, ha az ügyelet ellátásával megbízott Egészségügyi Járóbeteg Központ Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság a feladat ellátásáról más módon gondoskodik. Amennyiben az Egészségügyi Járóbeteg Központ Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság által biztosított ügyeleti ellátás megszűnik, a háziorvos köteles azonnal rendelkezésre állni az ügyelet ellátásának céljából. 16) A szerződő felek az 1.) pontban meghatározott feladatok színvonalát mérő mutatóknak tekintik az egészségügyről szóló évi CLIV. törvény V. fejezetében foglaltakat, különösen a szakmai követelmények betartását és a belső minőségügyi rendszer kiépítését. A cél elérése érdekében a belső minőségügyi rendszer magában foglalja a minőségi követelmények meghatározását, ezek teljesítésének ellenőrzését, értékelését, szükség szerint tanúsítását és a folyamatos minőségfejlesztést. A megfelelőség tanúsítás az Egészségügyi szolgáltató belső minőségügyi rendszerének, valamint ezáltal az Egészségügyi szolgáltató által nyújtott ellátások minőségügyi rendszerének felülvizsgálata és elismerése. Az Egészségügyi szolgáltatók a megfelelőség tanúsítást az általa önkéntesen teljesített, az ellátás színvonalát emelő és szakmai tartalmát bővítő szolgáltatás minősége megfelelőségének elismerése érdekében kezdeményezheti.
232 17) Felek jelen szerződést a másik félhez írásban intézett felmondással megszüntethetik. Az Önkormányzat jelen szerződést felmondhatja, ha - saját ellenőrzése, az egészségügyi hatóság, a betegjogi képviselő vagy a betegek érdekképviseleti szerveinek jelzése alapján megállapítható, hogy az egészségügyi szolgáltatás szakmai színvonala csökkent, és e szakmai színvonal csökkenést az egészségügyi hatóságnak az Önkormányzat felkérésére lefolytatott célellenőrzése is igazolja, - az Egészségügyi szolgáltató a területi ellátási kötelezettségét folytonosan, súlyosan megszegi, - a MEP jelzése alapján az Egészségügyi szolgáltató súlyosan megszegte a közszolgáltatás finanszírozására vonatkozó szerződést, és emiatt fennáll a finanszírozási szerződés azonnali hatályú felmondásának veszélye. Jelen szerződés csak olyan határidővel mondható fel, amely alatt biztosítható az ellátás folyamatossága. A felmondási idő alatt az Egészségügyi szolgáltató köteles a szerződésben vállalt közszolgáltatást folyamatosan teljesíteni, melyet az Önkormányzat ellenőre útján ellenőrizhet. 18) Az Önkormányzat jelen szerződést azonnali hatállyal felmondja, ha - az Egészségügyi szolgáltató működési engedélyét, illetőleg az egyéni egészségügyi vállalkozó vállalkozói igazolványát visszavonták, - az Egészségügyi szolgáltató súlyosan megszegte a közszolgáltatás finanszírozására vonatkozó szerződést, és emiatt a finanszírozási szerződést felmondták, - a háziorvostan szakorvosi szakképesítést a személyesen közreműködő háziorvos augusztus 31-ig nem szerzi meg. 19) A működéssel kapcsolatosan az Egészségügyi szolgáltató felel az általa harmadik személynek okozott kárért, az Önkormányzat ezzel kapcsolatos felelősségét kizárja. 20) Az Egészségügyi szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy az 1.) pontban leírt feladatokat a mindenkori szakmai követelményeknek megfelelő működési engedély és kötelező felelősség biztosítás birtokában látja el. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendeletben foglaltakat, valamint a Ptk. és az egészségügyi ellátásra irányadó hatályos jogszabályok rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. A szerződő felek a szerződést elolvasták, s mint akaratukkal mindenben megegyezőt helybenhagyólag aláírják. D e b r e c e n, DMJV Önkormányzata Egészségügyi közszolgáltatásért felelős szerv képviseli: Kósa Lajos polgármester Fonendoszkóp Kft. Egészségügyi Szolgáltató képviseli: Dr. Ress Zsuzsa
233 Körzetleíró lista DEBRECEN körzet NYOLCVANHÁROM Tól Ig PIR Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum 4027 ABIGÉL UTCA Teljes 4028 BEM JÓZSEF UTCA Teljes 4027 FÜREDI ÚT /B Páratlan 4032 FÜREDI ÚT /A /A Páratlan 4032 FÜREDI ÚT 00073/B 00075/A Páratlan 4032 FÜREDI ÚT /B /B Páratlan 4026 HORTOBÁGY UTCA Páratlan 4028 KÉTMALOM UTCA Teljes 4027 ÓKÚT UTCA Teljes 4027 ŐSZIRÓZSA KÖZ Teljes 4027 SERHÁZ UTCA Teljes
234 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 176/2009. (VII. 3.) határozata A Közgyűlés a Családvédelmi Osztály vezetőjének előterjesztésére, az évi LXV. törvény 8. (4) bekezdése és az évi CLIV. törvény 88. (1) bekezdése alapján 1./ módosítja a 48. számú területi ellátási kötelezettséggel működő vegyes fogászati körzet működtetésére dr. Becsky Áron László egyéni vállalkozó fogszakorvossal (székhely: 4032 Debrecen, Izsó u. 32.) május 31-én kötött Megállapodást július 13. napjától a mellékletben foglaltak szerint. 2./ Felkéri a Családvédelmi Osztály vezetőjét a módosítás előkészítésére és felhatalmazza a polgármestert a melléklet szerinti Megállapodás módosítás aláírására. Határidő: azonnal Felelős : az előkészítésért: a Családvédelmi Osztály vezetője az aláírásért: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester
235 Melléklet MEGÁLLAPODÁS MÓDOSÍTÁSA Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (képviseli: Kósa Lajos polgármester, 4024 Debrecen, Piac u. 20. szám), mint egészségügyi közszolgáltatásért felelős szerv (a továbbiakban: Önkormányzat), és dr. Becsky Áron László (székhely: 4032 Debrecen, Izsó u. 32.), mint egészségügyi szolgáltató (a továbbiakban: Egészségügyi szolgáltató) között május 31-én létrejött fogorvosi feladatok ellátására vonatkozó Megállapodást a felek július 13-i hatállyal az alábbiak szerint módosítják: 1.) A Megállapodás 18. pontja az alábbiak szerint módosul: Az Egészségügyi szolgáltató a jelen szerződésben foglalt fogorvosi alapellátást a 4034 Debrecen, Veres Péter u. 40. sz. alatti saját tulajdonú helyiségében köteles biztosítani, saját tulajdonú kezelőegységeivel. Az Egészségügyi szolgáltató a gép- műszer és egyéb állóeszközök fenntartását, felújítását köteles biztosítani a minőségi fogászati alapellátás folyamatos biztosítása érdekében. Az eszközök működőképes rendelkezésre állásáról saját felelősségi körében gondoskodik. A Megállapodás egyéb pontjai változatlanul hatályban maradnak. A szerződő felek a jelen módosítást elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írják alá. D e b r e c e n, DMJV Önkormányzata Egészségügyi közszolgáltatásért felelős szerv képviseli: Kósa Lajos polgármester Dr. Becsky Áron László Egészségügyi szolgáltató fogszakorvos
236 KÖZLEMÉNY DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA július 3-ai rendes, zárt ülésén hozott határozatáról Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése 177/2009. (VII. 3.) határozatával főtanácsosi címet adományozott két fő részére, tanácsosi címet adományozott egy fő részére és címzetes igazgatói/címzetes óvodavezetői címet adományozott három fő részére. A Közgyűlés DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 178/2009. (VII. 3.) határozatának kivonata a Környezetvédelmi Bizottság előterjesztésére az évi LXV. törvény 11. (2) bekezdése, valamint a évi CXL. törvény 104. és ai alapján 1./ az állattartás korlátozására előírt határozat ellen benyújtott fellebbezést a mellékletben * foglalt indokok alapján elutasítja, és a Környezetvédelmi Bizottság 17/2009. (III. 26.) KVB határozata alapján elfogadott 63773/4/2009. iktatószámú határozatát helybenhagyja. 2./ Felkéri a Hatósági Főosztály vezetőjét, hogy az 1./ pont szerinti döntésről az érintetteket értesítse. Határidő: azonnal Felelős: a Hatósági Főosztály vezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 179/2009. (VII. 3.) határozatának kivonata A Közgyűlés a polgármester és a Szociális Bizottság előterjesztésére, az évi LXV. törvény 11. (2) bekezdése alapján, figyelemmel a évi CXL. törvény aira 1./ a háztartási szilárd hulladék kezelési díj támogatás tárgyában benyújtott fellebbezést az 1. számú mellékletben ** szereplő személy esetében az ott feltüntetett indokok alapján elutasítja és a Szociális Bizottság 58/2009. (IV. 7.) Sz.B. határozata alapján elfogadott /3/2008. határozatát helybenhagyja. * A Közgyűlés július 3-ai rendes, zárt ülésen hozott 178/2009. (VII. 3.) határozatának melléklete személyes adatotokat tartalmaz. ** A Közgyűlés július 3-ai rendes, zárt ülésen hozott 179/2009. (VII. 3.) határozatának mellékletei személyes adatotokat tartalmaznak.
237 2./ A lakásfenntartási támogatás tárgyában benyújtott fellebbezéseket a 2. számú mellékletben * szereplő személyek esetében az ott feltüntetett indokok alapján elutasítja, és a Szociális Bizottság 49/2009. (III. 27.) Sz.B. határozata alapján elfogadott 61515/2009. iktatószámú, az 58/2009. (IV. 7.) Sz.B. határozata alapján elfogadott 50358/2009. és 70659/2009. iktatószámú, a 74/2009. (IV. 28.) Sz.B. határozata alapján elfogadott 71341/2009. és 86852/2009. iktatószámú határozatait helybenhagyja. 3./ A pénzbeli rendkívüli átmeneti segély tárgyában benyújtott fellebbezést a 3. számú mellékletben * szereplő személy esetében az ott feltüntetett indokok alapján elutasítja, és a polgármester 406/2009. (III. 26.) PM határozata alapján elfogadott 44027/2009. iktatószámú határozatát helybenhagyja. 4./ A rendkívüli gyermekvédelmi támogatás tárgyában benyújtott fellebbezést a 4. számú mellékletben * szereplő személy esetében az ott feltüntetett indokok alapján elutasítja és a polgármester 813/2009. (V. 11.) PM határozata alapján elfogadott /2009. iktatószámú határozatát helybenhagyja. 5./ A szociális intézményben fizetendő személyi térítési díj tárgyában benyújtott fellebbezést az 5. számú mellékletben * szereplő személy esetében az ott feltüntetett indokok alapján elutasítja és a polgármester 673/2009. (IV. 29.) PM határozata alapján elfogadott 88255/2009. iktatószámú határozatát helybenhagyja. 6./ A temetési segély tárgyában benyújtott fellebbezést a 6. számú mellékletben * szereplő személy esetében az ott feltüntetett indokok alapján elutasítja és a polgármester 760/2009. (V. 4.) PM határozata alapján elfogadott 97072/2009. iktatószámú határozatát helybenhagyja. 7./ Felkéri a Szociális Osztály vezetőjét, hogy az 1-6./ pontokban foglalt döntésekről az érintetteket értesítse. Határidő: azonnal Felelős: a Szociális Osztály vezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző Kósa Lajos sk. polgármester * A Közgyűlés július 3-ai rendes, zárt ülésen hozott 179/2009. (VII. 3.) határozatának mellékletei személyes adatotokat tartalmaznak.
238 KÖZLEMÉNY A Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata által nyújtott támogatásokról és vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő szerződésekről Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási Osztály Szerződés megnevezése (típusa): Támogatási megállapodás Szerződés tárgya: Támogatás évre a Támogatott közhasznú tevékenységeinek folyamatos ellátásához, a közszolgáltatási kötelezettséggel összefüggő működési célra Szerződést kötő felek neve: Támogató: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (4024 Debrecen, Piac u. 20.) Támogatott szervezet neve: ALFÖLD SZAKKÉPZŐ Szakképzés-szervezési Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság (4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A.) A támogatás összege: Ft vissza nem térítendő támogatás A támogatás időtartama: év Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási Osztály Szerződés megnevezése (típusa): Támogatási megállapodás Szerződés tárgya: Támogatás évre a Támogatott közszolgáltatási kötelezettségével összefüggő működési célra Szerződést kötő felek neve: Támogató: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (4024 Debrecen, Piac u. 20.) Támogatott szervezet neve:debrecen TISZK Térségi Integrált Szakképző Központ és Oktatási Szolgáltató Közhasznú Társaság (4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A.) A támogatás összege: Ft vissza nem térítendő támogatás A támogatás időtartama: év
239 Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szakszervezeti Bizottságának nyújtott támogatás Támogató A támogatott intézmény, szervezet neve A támogatás célja A támogatás összege (Ft) Megvalósulás helye Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szakszervezeti Bizottsága Szakszervezeti Bizottság működésének támogatása Debrecen Egyedi támogatási kérelem alapján folyósított támogatás A támogatott intézmény, szervezet neve Vörösmarty Mihály Általános Iskola és AMI A támogatás célja Hátrányos helyzetű és /vagy tehetséges gyermekek nyári üdültetése (szállás és étkezési költség) A támogatás összege (Ft) A program megvalósításának helye Körösszakál Kulturális Alap terhére folyósított támogatások Pályázó neve, képviselője Pályázat témája Cívis Táncegyesület Halász Edit Debrecen Városi Televízió Kft. Széles Tamás Debrecen Városi Televízió Kft., Széles Tamás Gyermekeink Művelődéséért, Kulturált Jövőnkért Alapítvány Dr. Szabó József Hajdúság-Partium Értékmentő Egyesület Filep Mária Medgyessy F. Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Fekete József Debrecentrum Kft. Papp Gyula Debreceni Zsidó Hitközség Horovitz Tamás Medgyessy F. Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Fekete József Accordia Kiadó és Szolgáltató Kft. Dr. Balázs Tibor Barankovics István Izraelita Műhely Egyesület Veisz Péter Felsőmagyarországi Művészeti Alapítvány Serfőző Simon Gálaműsor rendezése a Tánc Világnapja alkalmából Debrecen Bibliafordítók Debrecenben címmel film készítés költségei Debrecen Színképek kulturális magazinműsor készítésének költsége Debrecen Színpadi előadások "Csak érted élünk, szép hazánk" címmel a nemzettudat erősítése céljából Falurombolástól a falrombolásig konferencia a 20 évvel ezelőtti eseményekről, valamint "Közép-európai változások" című dokumentum kiállítás Interregionális rajzverseny: Szabó Magda munkássága, a kálvinista Róma iránti elkötelezettsége kapcsán XI. Debreceni Simonyi Napok rendezvénysorozat programjának megszervezése Debrecen és határon túli testvérhitközségeinek X. Nemzetközi Konferenciája Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Lille városban megrendezésre kerülő XXL fesztiválon történő részvétel Debrecen- Lille Ozsváth Sándor: Látjátok feleim c. könyvének kiadása Dalmi Sándor: Debrecen, alcím Egy város és egy gyütt-ment család arcai Székelyhidi Ágoston: Értékek és esélyek című kötet megjelentetése Debrecen Debrecen Debrecen
240 Hajdúság-Partium Értékmentő Egyesület Ismeretterjesztő kiadvány az első határnyitásról és ahhoz vezető Filep Mária eseményekről - romániai falurombolás - menekült táborok Debrecenben. Történelem képekben - emlék képeslapok kiadása HBm. Múzeumok Igazgatósága Déri Múzeum Lakner Lajos Jelenkor Kiadó Csordás Gábor Kortárs Könyvkiadó Kft. Horváth Bence Magyar Napló Kiadó Kft. Oláh János Motolla Egyesület-Debrecen Gyöngy Péter Nap Kiadó Kft. Sebestyén Ilona Ráció Kiadó Bartuczné Szabó Edit Tiszántúli Ref.Egyházkerület és Debreceni Ref. Kollégium Múzeuma Dr. Bölcskei Gusztáv Tóth Könyvkereskedés Ált. és Középisk. Könyvellátó és Könyvkiadó Kft. Tóth Csaba Az 1848/49. forradalom és szabadságharc 160. évfordulója tiszteletére katalógus megjelentetés Dr. Aczél Géza (kontra)galopp c. verseskötetének kiadása Bálint Péter: Tanúságot tenni önmagunkról című kötetének megjelentetése Pósa Zoltán: Az ifjúság maradéka regény megjelentetése Bárdos Ildikó: Kis-Küküllő gyönge vize című népzenei lemezének megjelentetése Görömbei András: Nagy Gáspár c. könyvének kiadása Színház a határon színháztörténeti áttekintés B. Orosz István: A kálvinista Róma c. kötetének megjelentetése Tóth Pál: Debrecen - a találkozások városa c. könyv újból történő megjelentetése Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen "Városrészi rendezvények" keret terhére folyósított támogatások Kedvezményzett neve: Támogatás célja: Támogatás összege: Támogatás felhasználásának helye: Debreceni Művelődési Központ városrészi rendezvények Debrecen Vasutas Egyetértés Művelődési Központ városrészi rendezvények Debrecen Nagyerdei Kultúrpark Kht. városrészi rendezvények Debrecen Csapókerti Közösségi Ház városrészi rendezvények Csapókerti Közösségi Ház városrészi rendezvények Debreceni Városi városrészi Könyvtár rendezvények Debreceni Városi Könyvtár városrészi rendezvények Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen
241 Kiadja: Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Kiadásért felelős: Lukácsné dr. Pócsi Ildikó S z e r k e s z t i : Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Szervezési és Jogi Főosztálya Szerkesztésért felelős: Dr. Veres Tünde K é s z ü l t : a Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Ellátási Osztályának Nyomdájában Felelős: Derzsy Kálmán ISSN Készült: 230 példányban Ára: Ft + ÁFA
körzetszám Óvoda megnevezése, címe Debrecen
1. melléklet a.../2014.(...) önkormányzati rendelethez A.) Óvodák5. melléklet a 23/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelethez körzetszám Óvoda megnevezése, címe Debrecen 1. Mesekert Óvoda, Körtefa u. 3.
DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának
n DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E 2009. évi 21. szám 2009. december 15. I. kötet T A R T A L O M J E G Y Z É K Szám Tárgy Oldal A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI 256/2009. (XI. 26.) Ö.h.
DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának
DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E 2008. évi 14. szám 2008. július 17. I. kötet T A R T A L O M J E G Y Z É K Szám Tárgy Oldal A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI 139/2008. (VI. 26.) Ö.h.
K I V O N A T. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007... tartott ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T
K I V O N A T Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007.... tartott ülésének jegyzőkönyvéből.../2007. (...) KGY. sz. H A T Á R O Z A T Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megvitatta az Oktatási, Kulturális
Szám: IV.57-7/ A Közgyűlés felkéri és felhatalmazza a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. ügyvezetőjét a szerződés megszűnésével egyidejűleg a
Szám: IV.57-7/2015. 164/2015.(VIII.18.) határozata Szekszárd városi távfűtő rendszer folyamatos üzemeltetésére, karbantartására és fejlesztésére létrejött vállalkozási szerződés azonnali hatállyal történő
TÁRGY: Javaslat gyermekétkeztetéshez kapcsolódó szerződés megszüntetésére E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 194. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat gyermekétkeztetéshez kapcsolódó szerződés megszüntetésére E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere
Szám: 9275-4/2013 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat Somoskőújfalu Község Önkormányzat iskolaépületére vonatkozó használati szerződés megszüntetésére, és az ingatlan Hibó Tamás Művészeti
ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens
ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. június 25-i ülésére Tárgy:Fejlesztő pedagógus alkalmazása Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens Előterjesztő: dr. Kelemen
1/2010. (I. 07.) Képviselő-testületi Határozat
K i v o n a t a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. január 7-én csütörtökön de. 7,30 órai kezdettel megtartott r e n d k í v ü l i üléséről készült jegyzőkönyvéből: 1/2010. (I.
Megyei Jogú Város Önkormányzatának. 2012. évi 14. szám 2012. június 28. T A R T A L O M J E G Y Z É K. Szám Tárgy Oldal
DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E 2012. évi 14. szám 2012. június 28. I. kötet T A R T A L O M J E G Y Z É K Szám Tárgy Oldal DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK
a Pécsi Nemzeti Színház és a Bóbita Bábszínház nonprofit korlátolt felelősségű társasággá alakításáról
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 310/2011. (06. 23.) számú határozata a Pécsi Nemzeti Színház és a Bóbita Bábszínház nonprofit korlátolt felelősségű társasággá alakításáról 1. Pécs Megyei
Lekérdező szerv Lapszám: 1 HXDAR - Debrecen Készült: :08:43 dr Hernyák Marcell SZAVAZÓKÖRÖK (T15)
Lekérdező szerv Lapszám: 1 HXDAR - Debrecen Készült: 2014.02.11 14:08:43 Paraméterek: Megye/Főváros: HAJDÚ-BIHAR megye állapota: Összes állapot 09-018-001-0 Lakóhelyi Mezőgazdász utca 2. (Balásházy Szakközépiskola)
E l ő t e r j e s z t é s. a Megyei Közgyűlés 2006.február 17-i ülésére
Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Alelnöke 6211/2006. E l ő t e r j e s z t é s a Megyei Közgyűlés 2006.február 17-i ülésére Tárgy: Megállapodás a Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulással egyes kötelező megyei
DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának
DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E 2009. évi 8. szám 2009. április 30. T A R T A L O M J E G Y Z É K Szám Tárgy Oldal A KÖZGYŰLÉS RENDELETEI 14/2009. (IV. 30.) Ö.r. Az önkormányzat
41/2007. (IV. 19.) Kgy. határozat
41/2007. (IV. 19.) Kgy. határozat A dr. Marek József Szakközépiskola (Mohács) és a Petőfi Sándor Középiskolai Kollégium (Mohács) feladatellátásának átadás-átvétele 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése
DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának
DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E 2008. évi 8. szám 2008. április 30. T A R T A L O M J E G Y Z É K Szám Tárgy Oldal A KÖZGYŰLÉS RENDELETEI 17/2008. (IV. 30.) Ö.r. Az önkormányzat
FIZETŐ VÁRAKOZÓHELYEK ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉSE Egységes szerkezetbe foglalva.
FIZETŐ VÁRAKOZÓHELYEK ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉSE Egységes szerkezetbe foglalva. amely létrejött egyrészről Debrecen Megyei Város Önkormányzata (4024 Debrecen, Piac u. 20. képviseletében: Kósa Lajos polgármester),
K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:
99/2015.(V.22.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta, és úgy határozott, hogy az előterjesztés mellékletét képező Hajdúhadház Város Integrált
INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA
51. sz. melléklet a 86/2011. (V.31..) számú határozathoz INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az
DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának
DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E 2007. évi 15. szám 2007. július 16. T A R T A L O M J E G Y Z É K Szám Tárgy Oldal A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI 165/2007. (VII. 5.) Ö.h. A Debrecen
Salgótarján Megyei Jogú Város
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Szám: 29.731/2012. Javaslat közoktatási intézmények intézményvezetői megbízásra kiírt pályázatok elbírálására, valamint közoktatási intézmények magasabb vezetői
Kivonat! Szám: IV/B/20-11/2016.
Kivonat! Szám: IV/B/20-11/2016. 219/2016. (VIII.17.) határozata a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. szétválása útján létrejött Szekszárdi Távhőszolgáltató Nonprofit Kft. működésével kapcsolatos alapító-tulajdonosi
a Közoktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata alapító okiratának módosítására
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Ikt.sz: 35180/2010 J a v a s l a t a Közoktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata alapító okiratának módosítására Tisztelt Közgyűlés! A Közgyűlés 21/2000. (II.28.)
110/2012. (VII. 27.) önkormányzati határozat. Fenntartói jog átadása FENNTARTÓI JOG ÁTADÁSÁRÓL SZÓLÓ MEGÁLLAPODÁS
110/2012. (VII. 27.) önkormányzati határozat Fenntartói jog átadása Heves Város Önkormányzat Képviselő-testülete a fenntartásában működő Eötvös József Középiskola, Szakiskola és Kollégiumra vonatkozó fenntartói
KIVONAT. Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
KIVONAT Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 296/2014.(XII.18.) sz. határozat: Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/5/2012. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 16-án megtartott
E L Ő T E R J E S Z T É S. Dr. Szekeres Antal -/2012. Baloghné Kass Mária
E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Tárgy: Iktatószám: Ügyintéző: Dr. Szekeres Antal Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról -/2012 Baloghné Kass Mária Feladatot jelent: Véleményező
2. K I E G É S Z Í T É S A 12. N A P I R E N D I P O N T H O Z
2. K I E G É S Z Í T É S A 12. N A P I R E N D I P O N T H O Z Szeged város foglalkoztatási helyzete, valamint a közfoglalkoztatásról szóló együttműködési megállapodások és egyes ellátási szerződések módosítása
Javaslat a Salgótarján, Petőfi út 85. (hrsz.: 923) szám alatti volt általános iskola sportpályájának ingyenes használatba adására
14253287 Salgó Vagyon Kft. Salgótarján SV/4.121-2/2015. Javaslat a Salgótarján, Petőfi út 85. (hrsz.: 923) szám alatti volt általános iskola sportpályájának ingyenes használatba adására Tisztelt Közgyűlés!
ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben
ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA Egységes szerkezetben Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. február 13. A 2/2012. (II. 13.) számú
8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. február 14. Dr. Pavlek Tünde
E L Ő T E R J E S Z T É S
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. május 29. Dr. Pavlek Tünde jegyző
ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT Benedek Elek Óvoda
Benedek Elek Óvoda 1. sz. Melléklet Az intézmény Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének. számú a.) Az Alapító okirat 1-4. pontja változatlan marad. b.) Az Alapító Okirat 5. pontja az
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTER
l ^ l l O i j BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTER Tárgy: XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata alapító okiratának módosítása Tisztelt Képviselő-testület! A dr. Tóvári István
KIVONAT. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2005 május 27. napján tartott rendes ülése jegyzőkönyvéből. HATÁROZAT
könyvéből. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a Városfejlesztési Al 1. A Közgyűlés tudomásul veszi a Polgármester tájékoztatóját, hogy az Önkormányzat költségvetésének végrehajtásáról szóló
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J A VA S L A T az önkormányzat tulajdonában lévő Csalános úti sporttelep használatba adására
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Iktatószám: 2025/2014. J A VA S L A T az önkormányzat tulajdonában lévő Csalános úti sporttelep használatba adására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei
DUNAHARASZTI HUMÁN SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA
Dunaharaszti Város Önkormányzata DUNAHARASZTI HUMÁN SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert felhatalmazás
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat
Szám: 50.362/2010. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat a Létesítmény és Sport Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezető igazgatójának megválasztására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján
1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:
1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA Alapító okirata OM azonosító: 031202 Sorszám: B/76. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv neve: Medgyessy Ferenc Gimnázium és
ALAPÍTÓ OKIRAT. 4. Irányító szerv neve, székhelye: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 4024 Debrecen, Piac u. 20. sz.
Sorszám: A/1. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv neve: Debrecen Megyei Jogú Város Családsegítő és Gyermekjóléti Központja 1.1. Székhelye: 4026 Debrecen, Mester u. 1. sz. 1.2. Telephelyei: 1.2.1. 4029
ELŐTERJESZTÉS A Dr. Vass Miklós Alapítvány a Megváltozott Fejlődésmenetű Gyermekek Fejlesztéséért szervezettel kötendő együttműködési megállapodásról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: [email protected] www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Dr. Vass Miklós Alapítvány
./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá
./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Előterjesztés a Gazdasági Bizottság részére a Budapest X. kerület, Liget u. 1/c I. 16. szám alatti ingatlan értékesítéséről
Budapest Főváros X. kerület Alpolgármestere j(; t. Előterjesztés a Gazdasági Bizottság részére a Budapest X. kerület, Liget u. 1/c I. 16. szám alatti ingatlan értékesítéséről I. Tartalmi összefoglaló Budapest
Tárgy: Az Eperjes és Nagytőke Község Önkormányzataival kötendő óvodai feladatellátási
Szentes Város Jegyzőjétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: P-1570/2013 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Az Eperjes
FIT-jelentés :: 2013 Fenntartói jelentés 10. évfolyam KLIK Debreceni Tankerülete
FIT-jelentés :: 2013 KLIK Debreceni Tankerülete 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. Fenntartói azonosító: 39011654-082000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A
Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300
Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Témafelelős: Czirokné Tárgy: Helyi közösségi közlekedés támogatása Melléklet: 1. sz.: TISZA VOLÁN Zrt. előterjesztése
K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Kastélykerti Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Tura Város
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 27-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 27-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: 143/2011. (VII. 28.) Kt. számú határozat módosítása Iktatószám: 7277/2011.
DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának
DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E 2007. évi 22. szám 2007. november 23. T A R T A L O M J E G Y Z É K Szám Tárgy Oldal A KÖZGYŰLÉS RENDELETEI 49/2007. (XI. 23.) Ö.r. Debrecen
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. szeptember 20-i ülése 6. számú napirendi pontja
1 Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. szeptember 20-i ülése 6. számú napirendi pontja Javaslat haszonélvezeti jog alapításáról szóló szerződés jóváhagyására Előadó: dr. Puskás
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 28-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat az Üllői
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 30-i ülése 9. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2017. június 30-i ülése 9. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzat és a Tolna Megyei Fejlesztési Ügynökség Nkkft. közötti
ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Oktatási és Közművelődési Főosztály kmiíet Kőbányai i ifi- :-testüiet ülése A$j 945"/ 5^/tooe. Tárgy: Javaslat közoktatási intézményvezetői
SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL
SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11. 62/564-364 Iktatószám: 23924-49//2016. Előadó: dr. Antal Anikó 564-223 Tárgy:
16. NAPIREND Ügyiratszám: 2/2449/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. november 23-i nyilvános ülésére
16. NAPIREND Ügyiratszám: 2/2449/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. november 23-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: A háziorvosokkal
4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: * Fax.: : * Internet:
TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK P O L G Á R M E S T E R E 4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: 52 588-400 * Fax.: 52 588-405 email.: [email protected] * Internet: http://www.tiszacsege.hu/ MEGHÍVÓ
E L Ő T E R J E S Z T É S
Városi Önkormányzat Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. 2549/2010/HUM. : (53) 360-017 : (53) 360-010 Az előterjesztést készítette: Humán Közszolgáltatások és Munkaügyi Osztály Az előterjesztést megtárgyalta:
Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 08-8/08. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 0. évi CXC. törvény. () bekezdése
J A V A S L A T. az Ózdi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására
J A V A S L A T az Ózdi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Jegyző Jogtanácsos Ó z d, 2016. július 21. Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Kistérség
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: [email protected]. a Képviselő-testülethez
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: [email protected] Iktatószám: /2012. 12. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Községi Sport
TÁRGY: Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás üzletrészének megvásárlása
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 44. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás üzletrészének megvásárlása E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. november 22-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK
KIEGÉSZÍTÉS. 11. napirendi pontjához
KIEGÉSZÍTÉS a Közgyűlés 2006. május 12-én tartandó ülésének 11. napirendi pontjához a Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései című előterjesztéshez Tisztelt Közgyűlés! I.) Tájékoztatás Szeged Megyei
DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának
DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E A Polgármesteri Hivatal lapja 2005. évi 4. szám 2005. február 2. T A R T A L O M J E G Y Z É K Szám Tárgy Oldal A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI 1/2005.
az Újhegyi Uszoda és Strandfürdő alapító okirata az alábbiak szerint módosuljon:
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Oktatási és Közművelődési Főosztály Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest,, 20(19 UK
.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere.f lrg. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Gépmadár Óvoda intézményvezetői álláshelyének pályáztatásáról
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. április 10-i ülésére
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: [email protected] E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. szeptember 10. Dr. Pavlek Tünde
K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 12-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
218/2012.(XI.12.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbiak szerint fogadja el a 2012. november 12-ei rendkívüli ülésének napirendjét: 1. Javaslat a Gyáli Vagyonkezelő Kft.
J a v a s l a t. családi bölcsődék fenntartójával megkötött ellátási szerződés átruházására
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Ikt.szám: 13200-1/2019. J a v a s l a t családi bölcsődék fenntartójával megkötött ellátási szerződés átruházására Tisztelt Közgyűlés! A gyermekek védelméről
ELŐTERJESZTÉS. a Közgyűléshez
Ügyiratszám: 53.591/2011.v111. Ügyintéző: File János NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: Telefon: (42) 524-510 Fax: (42) 524-501 E-maii: [email protected]
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt
K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kinyilvánítja. 2011. szeptember 29-i ülésének jegyzőkönyvéből
93/2011. (IX. 29.) önkormányzati testületi határozat kinyilvánítja azon szándékát, hogy 2012. január 1. napjától az 1. számú melléklet szerinti együttműködési megállapodást köt a Napfényes Támogató Szociális
Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. június 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai
Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. június 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai A Képviselő-testület 7 igen, 0 nem, 0 tartózkodással hozta meg alábbi határozatát. 84/2012. (VI.
MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4. GLOBÁLPED Kft.
218/2012. (VIII.31.) sz. Ökt. határozat 1. sz. melléklete MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS Megbízó megnevezése és címe: Megbízott adatai: Kazincbarcika Város Önkormányzata Szitka Péter polgármester Cég megnevezése:
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló
'f Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Mászóka Óvoda és a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2016. október 5-i ülésére! Készítette: Balya András önkormányzati referens JELENTÉS az Önkormányzat Képviselő-testülete
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 27-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Megállapodás a BM-EGYMI tanulóival szemben fennálló étkezési térítési
