BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN középszintű érettségi előkészítő
|
|
- Ágoston Szőke
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN középszintű érettségi előkészítő A gimnáziumban az alap óraszámban megszerzett ismeretek kiegészítése, az elsajátított ismeretek gyakorlati vonatkozásainak kiemelése, valamint a sikeres emelt szintű érettségi vizsgához szükséges készségek megszerzése a fő feladata az előkészítő foglalkozásnak. A középszintű érettségi vizsga szóbeli vizsgarészének A altétele gyakorlati megközelítésbe helyezi az adott biológiai problémát. Az előkészítő foglalkozásnak fontos feladata ezen kísérletekre, problémafeladatokra való felkészítés. A felkészítő foglalkozás tematikája Az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.) OM rendelet alapján készült. Az egyik legfontosabb nevelési cél, hogy a biológia tantárgyat érettségi tantárgyként választó tanulók érzékenyek legyenek környezetük, szervezetük változásaira, lássák sérülékenységét és az emberi felelőtlenség, egészségtelen életvitel következményeit. Alakuljon ki bennük környezetük és egészségük védelmének igénye. A tanulók az élővilág rendkívüli változatosságát és a természeti törvényeket megismerve megérthetik, hogy az ember mint a természet része csak a törvények betartásával, a természettel egységben maradhat fenn. A fennmaradásához meg kell tanulnia a természeti erőforrások takarékos, felelősségteljes használatát, azok megújulási képességére való tekintettel. Egy olyan viselkedésforma elsajátítása válik elengedhetetlenné, amely környezet- és értékvédő. A gimnáziumban az általános műveltséget megalapozó, valamint érettségi vizsgára és felsőfokú tanulmányok megkezdésére felkészítő nevelés-oktatás folyik. Fejlesztő célú képzési tartalmakkal, problémakezelési módokkal, hatékony tanítási-tanulási módszerekkel készíti fel a tanulókat arra, hogy a tudás az állandó értékek mellett mindig tartalmaz átalakuló, változó, bővülő elemeket is, így átfogó céljaival összhangban kialakítja a tanulókban az élethosszig tartó tanulás igényét és az erre való készséget, képességet. A tanulókkal meg kell ismertetni a tantárgy tanulási módszereit,az érettségi írásbeli vizsgarész fő feladattípusainak gyakorlásával, a legeredményesebben érettségizzenek a tantárgyból.. A megfigyelési szempontok, a megfigyelések rögzítési lehetőségeinek megadása, a logikai lépések mintája, a jegyzetelés és lényegkiemelés gyakoroltatása, a csoportmunka előnyeinek megtapasztaltatása, a folyamatos tanári visszajelzés, értékelés mind azt segítik elő, hogy a tanulók egyre önállóbban, saját adottságaiknak megfelelően sajátíthassák el a tananyagot, és alkalmazni is tudják az ismereteket. A biológia tanulásában fontosak a vizuális információk, és a motiváció érdekében sikerrel lehet alkalmazni korunk ismerethordozóit (DVD, internet). Az előkészítő foglalkozás lehetővé teszi a tanulói kísérletek, gyakorlatok és terepgyakorlatok gyakoribb alkalmazását, aminek segítségével az elméleti ismeretek rögzítése, valamint a jelenségek és folyamatok közötti összefüggések megértése hatékonyabban valósulhat meg. A környezethez való viszonyunk megismerése, az életközösségekben létező bonyolult hálózatok észlelése, az emberi szervezet és a benne zajló folyamatok egységes és mégis egyénenként változó megismerése lehetővé teszi az önismeret fejlesztését, ami pedig segíti a kulturált közösségi viselkedés kialakítását. Az élőlények kapcsolatrendszerének megismerése során világossá válik, hogy az emberi kapcsolatok hálózatának alapszövete a család. A tantárgy tanulása során alkalmazott sokszínű tevékenységek (kísérletek, megfigyelések, terepen történő vizsgálódások, a megfigyelések rajzos és digitális feldolgozása, értékelése, felmérések készítése, az alapvető elsősegélynyújtás elsajátítása, gyakorlása, tudósok életének megismerése, kutatása) során a tanulók kipróbálhatják képességeiket, elmélyülhetnek az érdeklődésüknek megfelelő területeken, megtalálhatják hivatásukat. 1 / 34
2 A tanulói teljesítmények ellenőrzésének módszerei illeszkedjenek az ismeretszerzés és a képességfejlesztés sokszínű eljárásaihoz. A hagyományos értékelési eljárások (tanórai és a tanórán kívüli tevékenységek folyamatos figyelemmel kísérése, szóbeli feleltetés, elbeszélgetés és írásbeli ellenőrzés) mellett fontos pl. a gyakorlati feladatok megoldásának, az önálló kutatómunkának, a versenyeken és a pályázatokon való részvételnek az értékelése is. Tematikai egység/ Fejlesztési cél Órakeret 18 óra Kötelező Szabad Összesen 1. Bevezetés a biológiába. A biológia tárgya és módszerei Az egyed szerveződési szintje. Nem sejtes rendszerek: vírusok, szubvirális rendszerek A prokarióták és az alacsonyabb rendű eukarióták általános jellemzői A növényvilág és a gombák főbb rendsztertani csoportjai A növények testfelépítése és életjelenségei Az állati sejt és a főbb szövettípusok jellemzői Az állatvilág főbb rendszertani csoportjai, az állati szervrendszerek törzsfejlődése Az állatok viselkedése Összesen: Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A tematikai egység nevelésifejlesztési céljai 1. Bevezetés a biológiába. A biológia tárgya és módszerei Fénymikroszkóp használata. Kísérletek tervezése, elemzése. Tudománytörténeti kutatásokra késztetés. Órakeret A legfontosabb biológiai vizsgálati módszerek megismerése, alkalmazása az iskola lehetőségeihez mérten. A mai kutatási eszközök használati területekhez rendelése, jelentőségük megértése. 1 óra Kötelező Szabad 0 óra 1 óra Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Az ismert tudományágak és Fizika: fénytan, néhány biológiához tartozó mértékegységek. társtudomány vizsgálati területeinek ismerete. Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások Mivel foglalkozik a növénytan (botanika), az állattan (zoológia), az embertan (antropológia) tudománya? Ismeretek Tudományágak, társtudományok (pl. anatómia, élettan, lélektan, etológia, ökológia, genetika, rendszertan, őslénytan; orvostudomány). A biológiai kutatási módszerek alkalmazása iskolai keretek között. A fénymikroszkóp használata. Elektronmikroszkópi és különböző kromatográfiai Matematika: mértékegységek, számítások. Kémia: kísérletezés, kísérleti eszközök. 2 / 34
3 A biológiai kutatás főbb módszerei: a megfigyelés, leírás, összehasonlítás, kísérlet, modellkészítés, szimuláció és ezek feldolgozására szolgáló értelmezés, elemzés, kiértékelés. Az orvostudományban és a biológia más társtudományában ma is használatos vizsgálati eszközök, módszerek. A fénymikroszkóp szerkezete. Értelmezzen biológiai kísérletet, ismertesse a szempontokat, ismerje föl a kísérleti változót. Értelmezze működő rendszerként az élő szervezeteket. Fogalmazza meg az élő rendszerek általános tulajdonságait: anyagcsere, homeosztázis, ingerlékenység, mozgás, alkalmazkodás, szaporodás, öröklődés és öröklődő változékonyság, evolúció, halandóság. Az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.) OM rendelet, középszintű követelményeinek megfelelő ismeretek. vizsgálatok menete, jelentősége, alkalmazási területei. Az élővilággal kapcsolatos méret- és időskála elemzése. Természeti jelenségek, folyamatok időbeli lefolyásának leírása függvényekkel; grafikonok elemzése, értelmezése. Kulcsfogalmak/ fogalmak Botanika, zoológia, antropológia, etológia, pszichológia, szisztematika, paleontológia in vivo, in vitro, röntgensugár, ultrahang, kromatográfia, komputertomográf (CT), fénymikroszkóp, elektronmikroszkóp, anyagcsere, homeosztázis, evolúció, ingerlékenység. Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A tematikai egység nevelésifejlesztési céljai 2. Az egyed szerveződési szintje. Nem sejtes rendszerek: vírusok, szubvirális rendszerek Vírusok általános jellemzése, az általuk okozott emberi betegségek. Órakeret A rendszeres egészségügyi és szűrővizsgálatoknak, valamint az önvizsgálatoknak a betegségek megelőzésében játszott szerepének felismerése. Az élő szervezetek működő rendszerként való értelmezése. Informatikai és a biológiai vírusok összehasonlítása. A vírusok élő és élettelen határán álló helyzetének felismerése. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Önálló internetes vizsgálódás: Matematika: geometria, a legfontosabb magyarországi poliéderek, mennyiségi előfordulású ismertebb összehasonlítás, emberi vírusbetegségek neve, mértékegységek. jellemző adatai. Ismeretek Az egyed szerveződési szintjei: nem sejtes rendszerek, önálló sejtek, többsejtű rendszerek. A vírusok jellemzése, csoportosítása, a bakteriofágok és jelentőségük. Csoportosítás a fertőzött élőlények szerint: A növényeket, illetve az állatokat fertőző legismertebb vírusok. Alapvető járványtani fogalmak ismerete. A helyi és világjárvány fogalma, a megelőzés és elhárítás Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: a járványok történeti jelentősége. 1 óra Kötelező Szabad 0 óra 1 óra 3 / 34
4 Az embereket fertőző vírusok. A nukleinsav alapján: DNS-, RNSvírusok. Alak szerinti csoportosítás: helikális, kubikális, binális. A vírusok és szubvirális kórokozók (prion, viroid) felépítése, kórokozása. Fertőzés, higiénia (személyi és környezeti), járvány. Védőoltások, megelőzés Ismertesse a vírusok biológiai, egészségügyi jelentőségét. Ismertesse a vírusok felépítését és a vírusfertőzés folyamatát. Hozzon példát vírus által okozott emberi megbetegedésekre. Legyen tisztában alapvető járványtani fogalmakkal (fertőzés, járvány, higiénia). Az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.) OM rendelet, középszintű követelményeinek megfelelő ismeretek. lehetőségei. A háziállatok és növények vírusbetegségeinek azonnali jelentése a közegészségügyi szerveknél. Magyar nyelv és irodalom: járványok irodalmi ábrázolása. Kulcsfogalmak/ fogalmak Hhelikális, kubikális, binális vírus,retrovírus, prion, viroid. Bakteriofág. Sejtes és nem sejtes szerveződés, fertőzés, járvány, védőoltás, immunmemória. Tematikai egység/ Fejlesztési cél 3. A prokarióták és az alacsonyabb rendű eukarióták általános jellemzői Órakeret 1 óra Kötelező Szabad 0 óra 1 óra Előzetes tudás A baktériumok általános jellemzése, a fénymikroszkóp használata. Egysejtű eukarióták jellemzése A tematikai egység nevelésifejlesztési céljai A baktériumok környezeti jelentőségének felismerése. A baktériumsejt felépítése és működése közötti ok-okozati összefüggés felismerése. A földi élet kezdete és a földön kívüli lét tudományos felvetése, internetes kutatás során a kritikai gondolkodás fejlesztése. Az energiatípusok (kémiai, nap, elektromos) egymásba alakítását jelentő folyamatok megismerése. Az energiával kapcsolatos mennyiségi szemlélet fejlesztése. A természeti körfolyamatok felismerése, megfigyelése. A fontosabb biogeokémiai körforgalmak (szén, oxigén, nitrogén) elemzése egy szabályozott rendszer részeként. Az egysejtű eukarióta szervezetek jelentősége az evolúció folyamatában, egészségügyi és ökológiai szerepük. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A baktériumok Fizika: mértékegységek, anyagcseretípusok szerinti energia, a fénymikroszkóp csoportosítása. optikai rendszere. Ismeretek Kitekintés az ősbaktériumokra, a 3,5 milliárd évvel ezelőtti megjelenésükre. A valódi baktériumsejt (mérete, alakja, sejtfelépítése). Állandó és járulékos sejtalkotók. Aktív és passzív mozgásuk. Csoportosításuk anyagcseréjük és energiahasznosításuk szerint: A prokarióta sejt felépítésének mikroszkópos vizsgálata, megfigyelése, rajza. Kutatás az interneten (tanári Kémia: oxidáció-redukció, ionok, levegő, szén-dioxid, oxigén, szerves, szervetlen, fertőtlenítőszerek. Földrajz: a földi légkör 4 / 34
5 autotróf, foto- és kemoszintetizáló (aerob és anaerob), heterotróf - paraziták, szimbionták, szaprofiták, szaporodásuk. Ismertesse a baktériumok környezeti, evolúciós, ipari, mezőgazdasági és egészségügyi jelentőségét; lássa ezek kapcsolatát változatos anyagcseréjükkel. Az emberi és állati szervezetben élő szimbionták gyakorlati haszna. Az emberi szervezet parazita baktériumai, kórokozásuk. Baktériumok által okozott betegségek. Védekezés, megelőzés. Ajánlott és kötelező védőoltások. Hasonlítsa össze a baktérium és az eukarióta sejt szerveződését. Ismertesse a baktériumok DNSének jellemzőjét, és a baktériumok ivaros jellegű folyamatait. Magyarázza, hogy a felelőtlen antibiotikum szedés miért vezet a kórokozók ellenálló formáinak elterjedéséhez. Hozzon példát baktérium által okozott emberi megbetegedésekre. Ismertesse ezek megelőzését és a védekezés lehetőségét. Ismertessen fertőtlenítési, sterilizálási eljárásokat. Egysejtű eukarióták Az alábbi fajokon mutassa be az egysejtű élőlények változatos testszerveződését és felépítő anyagcseréjét: amőba, a papucsállatka, a zöld szemes ostoros és élesztőgomba faj. Ismerje fel ezeket az élőlényeket fénymikroszkóppal, és figyelje meg mozgásukat. Elemezzen az egysejtűek életmódjával összefüggő kísérleteket. Az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.) OM rendelet, középszintű követelményeinek megfelelő ismeretek. irányítással, otthoni feladat): A prokarióták jelentősége: a földi anyagforgalomban betöltött szerepük, hasznosításuk az élelmiszeriparban, gyógyszeriparban, mezőgazdaságban. kialakulása, összetétele. Kulcsfogalmak/ fogalmak Prokariota, autotróf, heterotróf, kemoszintézis, bakteriospóra, antibiotikum, kozmopolita faj, plankton, coccus, bacillus, spirillum, vibrió, reprodukció, konjugáció, endoszimbionta elmélet. 5 / 34
6 Tematikai egység/ Fejlesztési cél 4. A növényvilág és a gombák főbb rendsztertani csoportjai Órakeret 4 óra Kötelező Szabad 0 óra 4 óra Előzetes tudás A tematikai egység nevelésifejlesztési céljai A biológiai szerveződés szintjei. Ehető és mérgező gombák. Mohák, harasztok, nyitvatermők, zárvatermők fajismerete. A többsejtűség felé vezető út egyes állomásainak megismerése az élőlények világában. Energiatípusok egymásba alakítását jelentő folyamatok megismerése során az energiával kapcsolatos mennyiségi szemlélet fejlesztése. A környezeti állapot és az ember egészsége közötti összefüggés felismerése. Növényi és állati sajátságok felismerése a gombák testfelépítésében és életműködésében. Egészségtudatosságra nevelés. Szerkezet és működés közötti kapcsolat bemutatása. Az élőlény és környezete közötti kapcsolat bemutatása. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A fonalas testfelépítésű gombák Filozófia: logika és kategó- nagyobb csoportjainak riák. megismerése határozókönyvek segítségével:[rajzóspórás Matematika: halmazba gombák (pl. rendezés, csoportosítás. a burgonyarák kórokozója), járomspórás gombák (pl. fejespenész), tömlősgombák (pl. ehető kucsmagomba, redős papsapkagomba {mérgező}, nyári szarvasgomba), egysejtű tömlősgombák (a sarjadzással szaporodó élesztők, anyarozs, kenyérpenész, lisztharmat), bazidiumos gombák (pl. korallgomba, rókagomba, laskagomba, ízletes vargánya, farkastinórú {mérgező}, pereszke, csiperke, tintagomba, gyilkos galóca {mérgező}, nagy őzlábgom-ba, susulyka {mérgező})]. Hazánk védett és gyakoribb edényes növényeinek felismerése, élőhelyük jellemzése. A gombák sajátos testfelépítése és életműködése. A heterotróf gombák életmód szerinti megkülönböztetése, biológiai jelentősége: szaprofiták az anyagok körforgása; paraziták növény, állat, ember gombás fertőzései; szimbionták mindkét élőlény számára előnyös együttélés, pl. zuzmók. Az együtt élő két egyed előnye a zuzmó telepben. Magyarázza, hogy a testszerveződés és az anyagcserefolyamatok alapján miért alkotnak külön országot az élőlények természetes rendszerében a növények, a gombák és az állatok. Indokolja, hogy a sejtek működésbeli különbsége miért jár differenciálódással. A zöldmoszatok példáján mutassa be az egysejtű szerveződés és a többsejtű szerveződés típusait (sejttársulás, sejtfonal, teleptest). Sejtfonalak Ismertesse a gombák fonalas testfelépítését, spórás szaporodását. Vizsgáljon fénymikroszkóppal penészgombát és fonalas zöldmoszatokat, rajzolja és jellemezze a mikroszkópban látottakat. Teleptest és álszövet Tudja, hogy ez a szerveződés jellemző a vörös- és barnamoszatok többségére, a zöldmoszatok egy részére (pl. csillárkamoszat), a kalapos gombákra és a mohákra. A gombák táplálkozásélettani szerepének, a gombaszedés és tárolás szabályainak megismerése. A zuzmótelep testfelépítése és életfolyamatai közötti öszszefüggés felismerése. A fényért, vízért való ver-seny, a szárazabb élőhelyeken való szaporodás lehetőségének összefüggésbe hozása a 6 / 34
7 Rajzolt ábrán tudja értelmezni a mohák kétszakaszos egyedfejlődésének lépéseit. Különböztesse meg a legismertebb ehető, és mérgező kalapos gombákat. Ismertesse a gombafogyasztás szabályait, tudja, hogy a gyilkos galóca halálosan mérgező. Ismertesse a peronoszpóra, a fejespenész, az ecsetpenész, a farontó gombák, az emberi megbetegedéseket okozó gombák és a sütőélesztő gyakorlati jelentőségét. Tudja, hogy a zuzmók a levegőszennyezés indikátorai. Vizsgáljon kézinagyítóval és mikroszkóppal lombosmohákat, zuzmókat. Ismertesse a differenciálódás, sejttársulás (harmonikamoszatok, fogaskerékmoszatok, gömbmoszatok), telepes (álszövetes), szövet, egyirányú osztódás: fonalas testfelépítés (békanyálmoszatok), két irányban: lemez (tengeri saláta), több irány: teleptest (csillárkamoszat). Ismertesse a harasztoknál megjelenő evolúciós újításokat (szövetek, szervek), hozza ezeket összefüggésbe a szárazföldi élethez való hatékony alkalmazkodással. Hozza összefüggésbe a mohák testfelépítését és társulásokban elfoglalt helyét. Ismerje a harasztok evolúciós jelentőségét. Ismertesse a nyitvatermőknél megjelenő evolúciós újításokat (virág, mag, víztől független szaporodás), hozza ezeket összefüggésbe a szárazföldi élethez való hatékonyabb alkalmazkodással. Rajzolt ábrán tudja értelmezni a harasztok és a zárvatermők kétszakaszos egyedfejlődésében az ivaros és az ivartalan szakaszok arányát, és ennek fejlődéstörténeti jelentőségét. Ismertesse a zárvatermőknél megjelenő evolúciós újításokat (takarólevelek, bibe, zárt magház, termés, szállítócsövek, gyökérszőrök) hozza ezeket összefüggésbe a szárazföldi élethez való hatékonyabb alkalmazkodással. növényi szervek megjelenésével, felépítésével. Szerkezet és működés kapcsolatának bemutatása a növényi szövetek példáján. A különböző törzseknél megjelenő evolúciós újítások összefüggésbe hozása a szárazföldi élethez való hatékony alkalmazkodással. 7 / 34
8 Ismertesse a termés biológiai szerepét és a magterjesztés stratégiáit. Ismertesse és ábrán ismerje föl a kettős megtermékenyítés folyamatát. Tudja használni a növényismeret könyvet a környezetében élő növények megismeréséhez, és élőhelyének, ökológiai igényeinek jellemzéséhez. Az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.) OM rendelet, középszintű követelményeinek megfelelő ismeretek. Kulcsfogalmak/ fogalmak Tematikai egység/ Fejlesztési cél Moha, spóra, ivarsejt, kétszakaszos egyedfejlődés, haraszt, kemotaxis, hajtásos növény, nyitvatermő, zárvatermő, hajtás, virág, termés, kettős megtermékenyítés, nemzedékváltakozás. 5. A növények testfelépítése és életjelenségei Órakeret 3 óra Kötelező Szabad 0 óra 3 óra Előzetes tudás A tematikai egység nevelésifejlesztési céljai Növények szervei, szövetei. Fotoszintézis A növények testfelépítésének, életmódjának sajátosságai, és azok alkalmazkodása a növény környezetéhez. A növények jelentősége a bioszférában (producens szervezetek) Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Növényi szövetpreparátum Fizika: adhézió, kohézió, vizsgálata fénymikroszkóppal, diffúzió. a látottak értelmezése. A folyadékszállítás hajtóerőinek Földrajz: a földrajzi öveze- összefüggésbe hozása a tesség szervek felépítésével. A gyökér hossz- és keresztmetszetének, Kémia: etén, ozmózis. a fás szár és a kétszikű levél keresztmetszetének ismertetése sematikus rajz alapján, a látottak magyarázata. A fás szár kialakulásának és az évgyűrűk keletkezésének magyarázata. Ismertesse, hogy milyenműködésekre specializálódtak a következő szövetek: osztódó szövet és állandósult szövetek: bőrszövet, táplálékkészítő alapszövet és szállítószövet. Vizsgáljon fénymikroszkóppal növényi szövet preparátumot, készítsen bőrszövet nyúzatot (pl. hagyma allevél). Vizsgáljon sejtüreget és kristályzárványt. Értelmezze a látottakat. Ismertesse a gyökér, a szár és a levél alapfunkcióit. Jellemezze a gyökér, a szár, a levélfelépítését és működését, módosulásait. Mondjon példát módosult szervekre. Ismerje fel egyszerű, sematikus rajzon agyökér hossz- és keresztmetszetét, a kétszikű A víz útjának megfigyelése festett vízbe állított fehér virágú növényeken. Az ivaros és az ivartalan szaporodás/szaporítás összehasonlítása, előnyeik és hátrányaik összevetése. 8 / 34
9 és egyszikű lágyszár keresztmetszetét, a fásszár keresztmetszetét, a kétszikű levélkeresztmetszetét, tudja magyarázni a látottakat. Kövesse egy talajból felvett vízmolekula atomjainak sorsát a növényben. Magyarázza a fás szár kialakulását, az évgyűrűk keletkezését. Ismertesse a folyadékszállítás kémiai és fizikai hajtóerőit, hozza összefüggésbe a gyökér, szár és levél felépítésével. Vizsgáljon mikroszkópban gázcserenyílást és értelmezze a látottakat. Figyelje meg a víz útját színes tintába mártott fehér virágú növényen. Értelmezze, hogy a gázgázcserenyílások működése hogyan függ össze a zárósejtek felépítésével, turgorával és az ozmózis jelenségével. Kövesse a gázcserenyíláson át felvett széndioxid-molekula sorsát a növényben. Értelmezzen növényi anyagszállítással kapcsolatos kísérletet. Virág, termés. Ismertesse a virág biológiai szerepét és részeit. Ismertesse az egyivarú és a kétivarú virág, az egylaki és a kétlaki növény fogalmát. Hozza összefüggésbe a nappalhosszúság virágképzésben betöltött szerepét az eredeti élőhely, illetve a megváltoztatott élőhely (pl.honosítás) nappalhosszúságával. Tudjon kapcsolatos teremteni a virág és a termés részei között. Ismertesse a virágos növények fajfenntartó működéseit (mag-, illetve termésképzés, vegetatív szervekkel történő szaporodás). Ismertesse az ivaros és az ivartalan szaporítás előnyeit és hátrányait. Ismertesse a növények főbb ivartalan szaporítási módjait (tőosztás, dugványozás, oltás, szemzés, klónozás). Ismertesse a hormonok szerepét a növények életében, értelmezzen az auxin hatására vonatkozó kísérleteket (Paál Árpád). Ismertesse a csírázás külső és belső feltételeit egy csírázási kísérlet kapcsán. Példák a virágzás és a nappalok-éjszakák hosszának öszszefüggésére. 9 / 34
10 Ismertessen hormonális hatásra bekövetkező növényi életműködéseket (gyümölcsérés). Az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.) OM rendelet, középszintű követelményeinek megfelelő ismeretek. Kulcsfogalmak/ fogalmak Tematikai egység/ Fejlesztési cél Gyökérszőr, diffúzió, ozmózis, passzív és aktív transzport, gyökérnyomás, egylaki növény, kétlaki növény, ivartalan szaporodás, regeneráció, kétszakaszos egyedfejlődés, növényi hormon, vízszállítás, párologtatás, csírázás, ivartalan szaporodás és szaporítás, taxis, nasztia, tropizmus. 6. Az állati sejt és a főbb szövettípusok jellemzői Órakeret 3 óra Kötelező Szabad 0 óra 3 óra Előzetes tudás Állati és növényi egysejtűek, moszatok mohák mikroszkópi vizsgálata. Fonalas, telepes, álszövetes szerveződés. A tematikai egység nevelésifejlesztési céljai Szövetmetszetek fénymikroszkópos vizsgálata, megfigyelése során a felépítés és a működés összekapcsolása. A különböző sejttípusok méretkülönbségeinek megítélése. Összehasonlítás: az állati egysejtű és a többsejtű egyetlen sejtje. Az álszövet és a szövet definiálása. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Az állati sejtalkotók Fizika: az felismerése, megnevezése elektronmikroszkóp. elektronmikroszkópos felvételen és modellen. Ismeretek Az állati sejt sejtalkotói: sejtmag (maghártya, örökítőanyag), Golgikészülék, endoplazmatikus hálózat, mitokondrium, sejtközpont, lizoszóma, sejtplazma, sejthártya. A sejtszervecskék feladata. A főbb szövettípusok: hámszövetek, kötő- és támasztószövetek, izomszövetek, az idegszövet felépítése, jellemzése, előfordulása, működési sajátosságai a szervekben, szervrendszerekben. Az idegsejtek típusai, a sejt alakja, a nyúlványok elrendeződése a sejt működése alapján. A gliasejt. Magyarázza, hogy milyen működésekre specializálódtak a következő szövetek: hámszövet (működés és felépítés szerint is) izomszövet, kötőszövet és idegszövet, és ez hogyan tükröződik a felépítésükben. Ismerje fel fénymikroszkópi fényképen a következő szöveteket: többrétegű Mikroszkópi metszetek és ábrák, mikroszkópos felvételek vizsgálata. Összehasonlítás: a simaizom, vázizom és szívizom szerkezeti és funkcionális összefüggéseinek elemzése, előfordulása és működési jellemzői a szervekben. Rajzos ábra készítése a soknyúlványú idegsejtről. Az idegsejt (neuron) részeinek megnevezése. Vizuális kultúra: arányok megállapítása az ábrakészítéshez. Informatika: szöveg- és képszerkesztés. 10 / 34
11 elszarusodott laphám, csillós hám, vázizom, csontszövet, üvegporc, emberi vér. Szövet- és szervátültetés (transzplantáció); beültetés (implantáció). Az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.) OM rendelet, középszintű követelményeinek megfelelő ismeretek. Kulcsfogalmak/ fogalmak Organellum, transzplantáció, implantáció, inger, ingerület, sejttest, dendrit, axon, gliasejt, végfácska, velőshüvely. Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A tematikai egység nevelésifejlesztési céljai 7. Az állatvilág főbb rendszertani csoportjai, az állati szervrendszerek törzsfejlődése Órakeret Álszövet, szövet, medúzák, hidrák, férgek, kagylók, csigák, fejlábúak és ízeltlábúak főbb jellemzői. A gerincesek nagyobb csoportjai, a háziállatok. Az állat fogalom értelmezése. Az álszövetes és szövetes szerveződés összehasonlítása. A törzsfejlődés során kialakult állatcsoportok jellemző képviselőinek tanulmányozása. A testfelépítés, testalkat és az életmód kapcsolatának megértése. Az állatcsoportok szervezeti differenciálódásának megismerése. A mindenkori környezet változásaihoz való alkalmazkodás szerepének megértése az állatcsoportok jellemző tulajdonságainak kialakulásában. Az állatok törzsfája oldalági képviselőjének (tüskésbőrűek) összehasonlítása a gerincesek egyenesági elődeivel és a gerincesek nagyobb csoportjaival. Az állatvédelmi törvény megismerése. Önálló kísérletezés, megfigyelés során a természettudományi megismerési módszerek gyakorlása. A gerincesek evolúciós újításai, azon belül a belső váz jelentőségének megértése az életterek tartós meghódításában Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A sejtek működésbeli elkülönülésének, a szövetetek kialakulásának eredménye a különböző állatcsoportoknál. Ismeretek Szivacsok Álszövetes szerveződés. testfelépítése. Csalánozók testfelépítése. A testfal jellemző sejtjei: csalánsejtek, a diffúz idegrendszert alkotó idegsejtek, a hámizomsejtek, valamint a belső réteg emésztőnedveket termelő mirigysejtjei. Önfenntartás, önreprodukció, önszabályozás. A férgek nagyobb csoportjai (fonálférgek, laposférgek, gyűrűsférgek), testszerveződése, önfenntartó, önreprodukáló és önszabályozó működése, életmódja. A puhatestűek nagyobb csoportjai (kagylók, csigák, fejlábúak) testszerveződése, külső, belső szimmetriája, önfenntartó, önreprodukáló, önszabályozó működése. Az élőhely, életmód és az életfolyamatok összefüggései. Főbb képviselők az egyes Ábraelemzés: a csalánozók testfalának felépítése, a sejtcsoportok funkciói. A csalánozók megismerése határozókönyvek és internetes böngészés segítségével. A szaprofita férgek biogeográfiai, gazdasági hasznának, a parazita férgek egészségügyi szerepének tanulmányozása állatok és az ember vonatkozásában. Tanulói vizsgálódás: a gyűrűsférgek mozgása és belső szervei. Tablókészítés elhalt állatok Kémia: felületi feszültség, a mészváz összetétele, a kitin, diffúzió, ozmózis, hemoglobin, tenge-rek és édesvizek sókoncentrációja. Fizika: rakétaelv, emelőelv, a lebegés feltétele, nyomás, hőmérsék-let, hidraulika, optika, hang, ultrahang Földrajz: Korallzátonyok (atollok), a mészkő, a kőolaj és a földgáz képződése; földtörténeti korok. A tenger mint táplálékforrás, a kontinensek élővilága, övezetesség 3 óra Kötelező Szabad 0 óra 3 óra 11 / 34
12 csoportokban: éti-, kerti és ligeti csiga; tavi és folyami kagyló; tintahalak, nyolclábú polip. Az ízeltlábúak csoportjaira jellemző testfelépítés, önfenntartó, önreprodukciós és önszabályozó működés. Származási bizonyíték a szelvényezett test. A törzsfejlődés során kialakult evolúciós újdonságok (valódi külső váz kitinből, ízelt lábak kiegyénült harántcsíkolt izmokkal). Emberi, állati, növényi kórokozó férgek, ízeltlábúak és az általuk okozott betegségek, tünetek ismerete. A gerincesek általános jellemzői, evolúciós újításai (porcos, majd csontos belső váz). A kültakaró többrétegű hám, amely bőrré alakul, csoportonként elkülöníthető függelékekkel. A tápcsatorna tagozódásai és az emésztést elősegítő mirigyek. A légzőszerv előbél eredetű kopoltyú vagy tüdő. A keringési rendszer zárt központja a szív. Az erekben vér (plazma és alakos elemek) kering. Kiválasztó szervük a vese, a vérből szűr és kiválaszt. Ivarszervei a váltivarúságnak megfelelőek. Többnyire jellemző az ivari kétalakúság és a közvetlen fejlődés. A neuroendokrin rendszer szabályozza a működéseket (melynek idegrendszeri központja az agy). Az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.) OM rendelet, középszintű követelményeinek megfelelő ismeretek. külső vázaiból. A fajok beazonosítása határozók segítségével. Kiállítás a gyűjteményekből. A tengeri/édesvízi puhatestűek és ízeltlábúak szerepe az egészséges táplálkozásban. Receptverseny és önálló kiselőadások. A csáprágósok, ill. pókszabásúak fontosabb csoportjai: skorpiók, atkák és pókok. A rovarok legfontosabb hazánkban is nagy fajszámmal előforduló rendjei. A rendekben élő példafajok keresése a természetben, állatkertben, múzeumokban stb. Védekezés/megelőzés a kórokozókat terjesztő ízeltlábúak ellen. A tüskésbőrűeknek a gerinchúrosokkal és gerincesekkel való összehasonlítása szakkönyvek, ismeretterjesztő könyvek, segítségével. Gyakorlati feladat: az evolúció során kialakult gerinces szervek, szervrendszerek életfolyamatbeli (kültakaró, mozgás, táplálkozás, légzés, keringés, kiválasztás, szaporodás, hormonális és idegrendszeri szabályozás) eltéréseinek leírása a gerincesek alábbi nagyobb csoportjaiban: Halak: pl. tükörponty, csuka. Kétéltűek: pl. zöld levelibéka, kecskebéka. Hüllők: pl. zöld gyík, erdei sikló. Madarak: pl. házi galamb, házi tyúk. Emlősök: pl. házi nyúl. Fajismeret bővítése különös tekintettel a védett gerincesekre határozókönyvek, falitáblák, internet segítségével. 12 / 34
13 Kulcsfogalmak/ fogalmak Sugaras és kétoldali szimmetria; béledényrendszer és háromszakaszos bélcsatorna; sejten belüli, sejten és testen kívüli emésztés; diffúz légzés, kültakaró eredetű légzőszerv, zárt és nyílt keringés, kiválasztás sejtenként, vesécske típusú kiválasztószerv; diffúz és központosult dúcidegrendszer; hámizomsejt, bőrizomtömlő, átváltozás, kifejlés, teljes átalakulás, vedlés, hormonális/kémiai szabályozás. Újszájú, gerinchúr, csőidegrendszer, kopoltyúbél, hüllő- és madártojás, magzatburok, porcos és csontos hal, kopoltyú, ikra, haltej, ötujjú végtag, tolóláb, ugróláb, járóláb, madár- és denevérszárny; kettős légzés, változó és állandó testhőmérséklet, fészeklakó, fészekhagyó. Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A tematikai egység nevelésifejlesztési céljai 9. Az állatok viselkedése Órakeret Állatismeret, az állatok idegrendszere és érzékszerveik, szaporodásuk. Saját megfigyelések, tapasztalatok felhasználásával az állati viselkedés alapjainak megismerése. Az állati viselkedés mint alkalmazkodási folyamat bemutatása. Azonosságok és különbségek keresése az állati és emberi viselkedés között. Az érvelés, a vitakultúra fejlesztése. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Különböző magatartásformák Magyar nyelv és irodalom: megfigyelése, azonosítása és verbális és nem verbális elemzése filmeken (pl. Az kommunikáció. élet erőpróbái; A magatartáskutatás története). Történelem, társadalmi és Példák alapján ismertesse az állampolgári ismeretek: a önfenntartással csoportos agresszió példái. kapcsolatos viselkedéseket (tájékozódás, Fizika: hang, ultrahang. komfortmozgás, táplálkozási magatartás, menekülés). Példák alapján ismertesse a fajfenntartással kapcsolatos viselkedéseket (a partner felkeresése, udvarlás-nász, párzás, ivadékgondozás, önzetlenség, agresszió). Jellemezze az alábbi magatartásformákat: reflex, irányított mozgás, mozgásmintázat, társítások, belátásos tanulás. Tudjon ezekre példát hozni, illetve példákból ismerje fel ezeket. Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások Miben különböznek az öröklött és tanult viselkedési elemek? Melyek a legfontosabb magatartásforma-csoportok? Melyek az állatok kommunikációjának fajtái? Ismeretek A magatartáskutatás története: Darwin, Pavlov, Watson, Lorenz, Tinbergen, von Frisch, Csányi (a kutatók módszerei, tapasztalatai, magyarázatai). Öröklött magatartásformák (feltétlen reflex, irányított mozgás, mozgásmintázatok). Tanult magatartásformák (bevésődés, érzékenyítés, megszokás, feltételes reflex, operáns tanulás, belátásos tanulás). Önfenntartással kapcsolatos viselkedések (tájékozódás, komfortmozgások, táplálkozási magatartás, zsákmányszerzés). Fajfenntartással kapcsolatos viselkedések (udvarlás, párzás, ivadékgondozás). A társas viselkedés; a társas kapcsolatok típusai (időleges tömörülés, család, kolónia). 2 óra Kötelező Szabad 0 óra 2 óra 13 / 34
14 A háziállatok viselkedése. Az emberi természet. A tanulás és a gének szerepe az emberi viselkedésben. Az emberi viselkedési komplexum, az ember és a legfejlettebb állatok viselkedése közötti különbségek, személyes és csoportos agresszió, az emberi közösség, rangsor, szabálykövetés, az emberi nyelv kialakulása, az emberi hiedelmek, az ember konstrukciós és szinkronizációs képességének megnyilvánulása a társadalomban. A gyermek fejlődése és szocializációja a családi közösségben. Az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.) OM rendelet, középszintű követelményeinek megfelelő ismeretek. Kulcsfogalmak/ fogalmak Viselkedés (magatartás), kulcsinger, motiváció, ösztön, reflex, társítás, tanulás és memória, agresszió, altruizmus, szocializáció, kommunikáció, tanulás, adaptáció, magatartáselem, magatartásegység. A fejlesztés várt eredményei az évfolyam végén A továbbhaladás feltételei a 11. évfolyam végén A tanuló tudja használni a fénymikroszkóp különböző fajtáit, ahhoz előkészíteni a vizsgálati anyagokat. Vizsgálatainak eredményeit rajzban/fényképekkel és írásban rögzíti. Ismeri a vírusok, baktériumok biológiai egészségügyi jelentőségét, az általuk okozott emberi betegségek megelőzésének lehetőségeit, a védekezés formáit. Ismeri a féregfertőzéseket és azok megelőzési feltételeit, a kullancscsípés megelőzését, a csípés esetleges következményeit. Képes a biológiai szerveződési szinteknek megfelelő sorrendben tanult nagyobb élőlénycsoportok (mikroba, növény,állat, gomba ) elhelyezésére a törzsfán. Képes ok-okozati összefüggések felismerésére az élőlények testfelépítése, életműködése, életmódja között. Ismeri az életmód és a környezet kölcsönhatásait. Ismeri, illetve példákból felismeri az állatok különböző magatartásformáit. Az elsajátított ismereteket értőn alkalmazza érettségi feladatok megoldásakor. A tanulók ismerjék az élővilág rendszerezésének és szerveződésének alapvető szabályszerűségeit. Ismerjék az élőlények legfontosabb csoportjaira jellemző testszerveződési formákat. Legyenek képesek a különféle élőlények életműködéseinek lényegét kiemelni és röviden megfogalmazni. Ismerjék fel, hogy ugyanazt az életműködést többféle testfelépítés is eredményezheti. Legyenek képesek az élőlényeket testszerveződésük és életműködéseik alapján összehasonlítani, csoportosítani. 14 / 34
15 Legyenek képesek elkülöníteni az élõlények önfenntartó és fajfenntartó mûködését. Ismerjék az embrió fejlõdésének és a különbözõ átalakulásos fejlõdési módoknak a fõbb szakaszait. Ismerjenek néhány példát az ivadékgondozás különféle formáira. Értsék a viselkedés biológiai alapjait. A testszerveződés és az anyagcsere-folyamatok alapján értsék, hogy a növények, a gombák és az állatok miért alkotnak külön országot az élőlények természetes rendszerében. Értsék az autotróf és heterotróf anyagcsere lényegét. Értsék meg, hogy a fotoszintézis folyamata miért alapvető a földi élővilág számára. Ismerjék a gombák legfontosabb jellemzőit. Legyenek képesek fiktív kísérleteket elvégezni, a változásokat észlelni és értelmezni. Ismerjék a sejtek és szövetek legfontosabb jellemzőit. Tudjanak példákat mondani arra, hogy a szövetes növények a különféle életműködéseiket milyen testszerveződési formákkal valósítják meg. Ismerjék a zárvatermők szaporodásának, mag- és termésképzésének főbb szakaszait. Szerezzenek gyakorlatot a mikroszkóp kezelésében és a látómezőben észlelt kép értelmezésében. A középszintű érettségi vizsga írásbeli vizsgarészének feladattípusati ismerje, és értse. Ismerje és tudja az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.) OM rendeletben megfogalmazott elvárásokat. 15 / 34
16 12. évfolyam Tematikai egység/ Fejlesztési cél Órakeret 15 óra Kötelező Szabad Összesen 1. Ökológia. Az élőlények környezete, életközösségek, ökoszisztéma Sejtbiológia: a sejtek kémiai felépítése, elektronmikroszkópos szerkezete és anyagcseréje Az ember önfenntartó működése és ennek szabályozása. Az ember táplálkozása, légzése és kiválasztása, a vér és a vérkeringés, z immunválasz alapjai 4. Az ember önfenntartó működése és ennek szabályozása. Kültakaró és mozgás Az emberi szervezet szabályozó működése. Hormonális és idegi szabályozás Az ember önfenntartó működése és ennek szabályozása. Szaporodás, egyedfejlődés és növekedés Genetika: az öröklődés molekuláris alapjai Genetika: az öröklődés Evolúció. Biológiai evolúció Tematikai egység/ Fejlesztési cél 1. Ökológia. Az élőlények környezete, életközösségek, ökoszisztéma Órakeret 2 óra Kötelező Szabad 0 óra 2 óra Előzetes tudás Biomok, éghajlat, csapadék, talaj. Életközösségek. Indikátorok. Tápláléklánc, termelők és fogyasztók, szénhidrogén- és kőszénképződés, lebontó szervezetek, foszfátüledék, populációs kölcsönhatások. A tematikai egység nevelésifejlesztési céljai A környezet fogalmának, időbeli és térbeli változásának megismerése. Annak megértése, hogy az egyénnek felelőssége van a közösség fenntartásában és a normakövetésben. Annak felismerése, hogy környezetünk is hatással van egészségünkre. Annak megértése, hogy hogyan vezet(ett) az ember tevékenysége környezeti problémák kialakulásához. Az ökológiai egyensúly értelmezése. Egyes globális problémák és a lokális cselekvések közötti kapcsolat fokozatos megértése és értelmezése. A lokális és globális megközelítési módok megismerése és összekapcsolása, a környezettudatosság fejlesztése. A mintázat és szintezettség kialakulásának és az életközösségek időbeli változásának értelmezése. Magyarország gazdag élővilágának, természeti csodáinak tudatosítása (nagyvadak, madárvilág, ritka növények, Gemenci erdő, Őrség, Kis-Balaton, Hortobágy, Tiszahát, Tisza-tó). 16 / 34
17 Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A társulások életében Matematika: normál bekövetkező változások eloszlás, grafikonos természetes és ember által ábrázolás. befolyásolt folyamatának értelmezése. Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások Mi a környezet? Milyen módon hathat egymásra két populáció? Mi az összefüggés a testtömeg, a testhossz és a testfelület között? Miért nem nő korlátlanul a populációk létszáma az idő függvényében? Milyenek az ökoszisztéma energiaviszonyai? Mi hajtja az anyag körforgását az ökoszisztémában? Ökológiai alapon magyarázzuk meg, miért drágább a hús, mint a liszt? Miért és hogyan változtak a Kárpát-medence jellegzetes életközösségei a magyarság 1000 éves történelme során? Milyen fás és fátlan társulások jellemzőek Magyarországon? Milyen ezeknek a növény- és állatvilága? Hol találunk természeteshez közeli társulásokat? Milyen következményekkel jár az emberi tevékenység? Mi jellemzi a közvetlen környezetem élővilágát? Mit védjünk? A társulások szintezettsége és mintázata, kialakulásának okai. A legfontosabb hazai klímazonális és intrazonális fás társulások (tatárjuharoslösztölgyes, cseres-tölgyes, gyertyános-tölgyes, bükkös; ligeterdők, karsztbokorerdő). A legfontosabb hazai fátlan társulások (sziklagyepek, szikes puszták, gyomtársulások). A homoki és a sziklai szukcesszió folyamata. Magyarország nemzeti parkjai. Néhány jellemző hazai társulás (táj, életközösség) és állapotuk. A Kárpát-medence természeti képének, tájainak néhány fontos átalakulása az emberi gazdálkodás következtében. Tartósan fenntartható gazdálkodás és pusztító beavatkozások hazai példái. A természetvédelem hazai lehetőségei, a biodiverzitás fenntartásának módjai. Az emberi tevékenység életközösségekre gyakorolt hatása, a veszélyeztetettség formái és a védelem lehetőségei. Egy tó feltöltődésének folyamatán keresztül az életközösségek előrehaladó változásainak bemutatása. A Kárpát-medence egykori és mai élővilágának összehasonlítása. Terepgyakorlat: egynapos kirándulások a lakóhelyi környezet tipikus társulásainak megismerésére és a fajismeret bővítésére (növényhatározás és TWRértékek használata). Terepen vagy épített környezetben végzett ökológiai vizsgálat során az életközösségek állapotának leírására szolgáló adatok gyűjtése, rögzítése, a fajismeret bővítése. Egy helyi környezeti probléma felismerése és tanulmányozása: okok feltárása, megoldási lehetőségek keresése. A lokális és globális megközelítési módok alkalmazása egy hazai ökológiai rendszer tanulmányozása során. Informatika: prezentációkészítés, internethasználat. Földrajz: korfa, demográfiai mutatók. Kémia: indikátor. műtrágyák, növényvédőszerek. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: a Kárpát-medence történeti ökológiája (pl. fokos gazdálkodás, lecsapolás, vízrendezés, szikesek, erdőirtás és -telepítés, bányászat, nagyüzemi gazdálkodás). 17 / 34
18 Ismeretek Egyed feletti szerveződési szintek. Élettelen környezeti tényezők. Az élőlények alkalmazkodása az élettelen környezeti tényezőkhöz; generalista, specialista, indikátor fajok. Az élőlények tűrőképessége. A populációk szerkezete, jellemzői. A populációk változása (populációdinamika): szaporodóképesség, termékenység, korlátolt és korlátlan növekedés. Az élő ökológiai tényezők populációs kölcsönhatások. Környezetszennyezés, környezetvédelem. Az ökoszisztéma fogalma, az életközösség ökoszisztémaként való értelmezése. Anyagforgalom: termelők, fogyasztók és lebontók szerepe, táplálkozási lánc és hálózat különbsége. A szén, az oxigén, a víz és a nitrogén körforgása az élőlények szerepe e folyamatokban. Az anyagforgalom és az energiaáramlás összefüggése, mennyiségi viszonyai az életközösségekben. Biológiai sokféleség a faj (faj/egyed diverzitás) és az ökoszisztéma szintjén (pl. élőhelyek sokfélesége, a tápláléklánc szintjeinek száma). Az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.) OM rendelet, középszintű követelményeinek megfelelő ismeretek. Kulcsfogalmak/ fogalmak Populáció, környék, miliő, környezet, tűrőképesség, rövidnappalos és hosszúnappalos növény, indikátorfaj, Gauze-elv, szimbiózis, kompetíció, kommenzalizmus, antibiózis, parazitizmus, predáció. Tápláléklánc, termelő (producens), fogyasztó (konzumens), lebontó (reducens), csúcsragadozó, táplálékhálózat, biogeokémiai ciklus, biológiai produkció, biomassza. Biotóp,társulás, mintázat, szintezettség, diverzitás, aszpektus, szukcesszió, pionír társulás, zárótársulás, degradáció, klímazonális társulás, intrazonális társulás, invazív faj. 18 / 34
19 Tematikai egység/ Fejlesztési cél 2. Sejtbiológia: a sejtek kémiai felépítése, elektronmikroszkópos szerkezete és anyagcseréje Órakeret 2 óra Kötelező Szabad 0 óra 2 óra Előzetes tudás A tematikai egység nevelésifejlesztési céljai Ozmózis. Az állati és növényi a sejt fénymikroszkópos szerkezete. A szerves kémiában tanultak alkalmazása és kiterjesztése a molekulák biológiai szerepére. A molekulák szerkezete, kölcsönhatásaik és a biológiai funkcióik közötti kapcsolat megértése. A pro- és eukarióta sejt összehasonlítása. A növény, és az állati sejt szerkezete közötti különbségek megértése. Annak belátása, hogy az élő rendszer egy kémiai folyamatok sorát felhasználó gép, melynek motorja és hajtóanyaga is ugyanazon molekulákból épül fel. Szent-Györgyi Albert munkásságának megismerése által a nemzettudat erősítése. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A szerkezet és a biológiai funkció kapcsolatának bemutatása az élő szervezet szerves molekuláinak példáján. Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások Miért mondható el, hogy az élet és a víz elválaszthatatlan? Miért nem pusztulnak el a halak a befagyott Balatonban? Milyen változások történnek a zselatin tartalmú puding főzésekor? Mi tartalmaz több koleszterint: egységnyi vaj, disznózsír vagy margarin? Milyen változáson mennek át a tej fehérjéi forraláskor és a tej megalvadásakor? Miért nem helyes a fontoskevésbé fontos megjelölés használata az élő szervezetben előforduló elemeknél? Mennyivel mutat összetettebb szerkezetet az elektronmikroszkópos kép a fénymikroszkóposénál? A szilikózis nevű tüdőbetegség kialakulásában milyen szerepük van a sejtek utcaseprőinek, a lizoszómáknak? Az erjedés az energianyerés szempontjából kevésbé hatékony folyamat, mint a biológiai oxidáció. Miért él vele mégis az emberi szervezet? Miért érzed édesnek a kenyeret, ha sokáig rágod? Melyek a fotoszintézis és a biológiai oxidáció közös jellemzői? Ismeretek Az élő szervezetben előforduló A sejtalkotók felismerése vázlatrajzon és elektronmikroszkópos képen. A sejtről és a sejtalkotókról készült mikroszkópos képek, modellek keresése a neten, a képek szerkesztése és bemutatása digitális előadásokon. A felépítő és lebontó folyamatok összehasonlítása (kiindulási anyagok, végtermékek, a kémiai reakció típusa, energiaviszonyok). Kémia: Fémek, nemfémek, kötéstípusok, szervetlen és szerves anyagok, oldatok, kolloid rendszerek, delokalizált elektronrendszer, kondenzáció, hidrolízis, zsírok és olajok, szénhidrátok, fehérjék és nukleinsavak. Oxidáció, redukció, standardpotenciál, aktiválási energia, katalizátor. Fizika: Hőmozgás, hidrosztatikai nyomás. Fénymikroszkóp és elektronmikroszkóp hullámhossz, színek és energia. Informatika: táblázat készítése, képszerkesztés. Vizuális kultúra: térbeli szerkezetek, hossz- és keresztmetszeti ábrák. 19 / 34
20 legfontosabb biogén elemek, szervetlen és szerves molekulák (a lipidek, a szénhidrátok, a fehérjék és a nukleinsavak). A sejt szerkezete és alkotói, az egyes sejtalkotók szerepe a sejt életében. Anyagszállítás a membránon keresztül. A sejtosztódás típusai és folyamatai, programozott és nem programozott sejthalál. A sejtek osztódó képessége, őssejt kutatás. Az anyagcsere sajátosságai és típusai energiaforrás és szénforrás alapján. Az enzimek felépítése és működése. szénhidrátok lebontása a sejtben. A szénhidrátok felépítő folyamata, a fotoszintézis. Szent-Györgyi Albert munkássága. Az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.) OM rendelet, középszintű követelményeinek megfelelő ismeretek. Kulcsfogalmak/ fogalmak Biogén elem, kolloid rendszer, lipid, mono-, di- és poliszaharid, aminosav, peptidkötés, egyszerű fehérje, összetett fehérje, ATP, NAD+, NADP+, koenzim-a, DNS, RNS. Citoplazma, sejtváz, membrán, endoplazmatikus hálózat, riboszóma, Golgikészülék, lizoszóma, mitokondrium, színtest, sejtmag, kromoszóma, mitózis, meiózis. Enzim, glikolízis, citrátkör, terminális oxidáció, erjedés, biológiai oxidáció, fotoszintézis, fotolízis, elektronszállító rendszer. Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A tematikai egység nevelésifejlesztési céljai 3. Az ember önfenntartó működése és ennek szabályozása. Az ember táplálkozása, légzése és kiválasztása, a vér és a vérkeringés, az immunválasz alapjai Az anyagcsere főbb folyamatai és egészségvédelme, szövettani ismeretek. Órakeret A szervrendszerek összehangolt működésének megértése a sejt, a szerv és a szervezet szintjén. A tematikai egységhez kapcsolódó civilizációs betegségek és kockázati tényezőik megismerése. Az egészséges életmód és a tudatos táplálkozás fontosságának felismerése, az egészségkárosító szokások egyéni és társadalmi hátrányainak belátása. Az immunválasz alapjainak, szemléletmódjának, az egészségügyre, a betegségek gyors felismerésére, a megelőzésére és a társadalom higiéniai kultúrájára való hatásának a megismerése. A védőoltás és az egészségügyi politika kapcsolatának megértése. Az immunrendszer és a gyógyszerhasználat (pl. antibiotikumok) kapcsolatának 3 óra Kötelező Szabad 0 óra 3 óra 20 / 34
21 megértése. Szakmai ismereteken alapuló véleményalkotás és vitakészség fejlesztése. Annak felismerése, hogy az immunológia eredményeinek, alkalmazásának milyen szerepe van a társadalmi, gazdasági és környezeti folyamatok, jelenségek formálódásában. Annak megértése, hogy hogyan vezetett az emberiség tevékenysége környezeti problémák (pl. fertőzések, járványok, higiéniai problémák) kialakulásához, ezek kockázatának és az ezzel kapcsolatos felelősség belátása. Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A tápcsatorna reflexes Fizika: nyomás, folyamatainak és az gáztörvények. éhségérzet kialakulásának magyarázata. Ének-zene: hangképzés. A szervrendszerek egészséges állapotát jelző adatok Kémia: kémiai számítások, elemzése. ph, szerves kémia, savbázis A szén-monoxid és a széndioxid reakciók, okozta mérgezés makromolekulák tüneteinek felismerése és a hidrolízise, karbamid. tennivalók ismerete. Problémák, jelenségek, gyakorlati alkalmazások Hogyan emésztődik meg a szalonnás tojásrántotta a szervezetünkben? Mi a bélbaktériumok élettani működése? Hogyan függ össze a testsúly megőrzése a helyes táplálkozással? Változik-e a be- és kilégzés az űrkabinban, ha a levegő összetétele és nyomása megegyezik a tengerszinti légkörével? Miért alkalmas a kilélegzett levegő mesterséges lélegeztetésre? Milyen környezeti hatások és káros szokások veszélyeztetik légzőszervrendszerünk egészségét? Miért lehet a cukorbetegek vizeletében jelentős mennyiségű cukor és leheletükben aceton? Hogyan változik a vizelet mennyisége és összetétele, ha sok vizet iszunk, vagy erősen sós ételt fogyasztunk? Mi a vérdopping? Milyen káros következményekkel jár a vér albumin tartalmának a csökkenése, és ez mikor fordulhat elő? Hogyan hat a vérnyomásra az erek összkeresztmetszetének szűkülése, illetve tágulása? Hogyan változik a keringési perctérfogat az edzetlen és a rendszeresen sportoló ember szervezetében? Hogyan módosulhat a légzés és a vérkeringés feleléskor? Melyek a leggyakoribb szív- és érrendszeri betegségek, és ezek hogyan előzhetők meg? Miért duzzadnak meg fertőzések hatására a nyirokcsomók? Milyen kapcsolat van az Érvek gyűjtése a szűrővizsgálatok fontosságáról. A szervrendszerekhez kapcsolódó civilizációs betegségek kockázati tényezőinek elemzése. Pulzus- és vérnyomásmérés. Az IKT lehetőségeinek felhasználása gyakorlati problémák megoldásában. Az immunrendszer azon képességének bemutatása, amely nemcsak a saját nem saját, hanem a veszélyes nem veszélyes között is különbséget tud tenni, A veleszületett és az egyedi élet során szerzett immunválasz kapcsolatának elemzése. Példák gyűjtése a higiénia, a gyógyszer- és táplálkozási allergiák első tüneteiről. A fertőzések és az életmód szerepének magyarázata az immunválaszban. Az elmúlt időben jelentkezett influenzajárványok tapasztalatainak elemzése. A vérátömlesztés és a szervátültetés során fellépő immunproblémák elemzése. Vizuális kultúra: metszetek. 21 / 34
11. évfolyam esti, levelező
11. évfolyam esti, levelező I. AZ EMBER ÉLETMŰKÖDÉSEI II. ÖNSZABÁLYOZÁS, ÖNREPRODUKCIÓ 1. A szabályozás információelméleti vonatkozásai és a sejtszintű folyamatok (szabályozás és vezérlés, az idegsejt
Biológia-egészségtan a gimnáziumok 9 12. évfolyama számára. B változat. Célok, fejlesztési követelmények
Biológia-egészségtan a gimnáziumok 9 12. évfolyama számára B változat Célok, fejlesztési követelmények A biológia tudományának szinte minden részterülete redukált formában ugyan, de része a tantárgynak
TARTALOM. Előszó 9 BEVEZETÉS A BIOLÓGIÁBA
Előszó 9 BEVEZETÉS A BIOLÓGIÁBA A biológia tudománya, az élőlények rendszerezése 11 Vizsgálati módszerek, vizsgálati eszközök 12 Az élet jellemzői, az élő rendszerek 13 Szerveződési szintek 14 EGYED ALATTI
9-12. OSZTÁLY BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat
9-1 OSZTÁLY BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat A gimnáziumban megvalósuló biológiatanítás célja, hogy az általános iskola 7 8. évfolyamán megszerzett ismeretekre, készségekre és képességekre építve a tanulókkal
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat A gimnáziumban megvalósuló biológiatanítás célja, hogy az általános iskola 7 8. évfolyamán megszerzett re, készségekre és képességekre építve a tanulókkal megismertesse
Biológia 7. évfolyam osztályozó- és javítóvizsga követelményei
Biológia 7. évfolyam osztályozó- és javítóvizsga követelményei 1. Forró éghajlati övezet: növényzeti övei, az övek éghajlata, talaja esőerdő, trópusi lombhullató erdőszerkezete, szavanna, sivatagok jellemzése
Tartalom. Előszó... 3
4 TARTALOM Tartalom Előszó... 3 1. Bevezetés a biológiába... 9 1.1. A biológia tudománya... 9 Vizsgálati szempontok az élőlények rendszere... 10 Evolúciós fejlődés... 11 Vizsgáló módszerek... 12 1.2. Az
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN 1+4 ÉVFOLYAMOS TAGOZAT 10. ÉVFOLYAM Időkeret: Évi óraszám: 72 Heti óraszám: 2 óra Javasolt óraterv Összes óra Gyakorlati óra Összefoglaló óra Ellenőrző óra Alapfogalmak, vírusok, 9
6 OSZTÁLYOS KÉPZÉS BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat
6 OSZTÁLYOS KÉPZÉS BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat A hat évfolyamos gimnáziumokban megvalósuló biológiatanítás célja, hogy az általános iskola 1 6. évfolyamán megszerzett ismeretekre, készségekre és képességekre
I. Útmutató a tankönyvcsalád használatához
I. Útmutató a tankönyvcsalád használatához A gimnáziumi biológia tankönyvek átdolgozott kiadása, felépítésében a kerettanterv előírásait követi. Ennek megfelelően: a 10. osztályos tankönyvben Az élővilág
Biológia fakultáció a 10 12. évfolyam számára
Biológia fakultáció a 10 12. évfolyam számára Mottó: Gondolják csak el! Egy bolygón, de könnyen meglehet, hogy az egész világegyetemben egyetlen bolygón azok a molekulák, amelyekből normális esetben egy
MINIMUM KÖVETELMÉNYEK BIOLÓGIÁBÓL Felnőtt oktatás nappali rendszerű képzése 10. ÉVFOLYAM
MINIMUM KÖVETELMÉNYEK BIOLÓGIÁBÓL Felnőtt oktatás nappali rendszerű képzése 10. ÉVFOLYAM I. félév Az élőlények rendszerezése A vírusok Az egysejtűek Baktériumok Az eukariota egysejtűek A gombák A zuzmók
Felkészülés: Berger Józsefné Az ember című tankönyvből és Dr. Lénárd Gábor Biologia II tankönyvből.
Minimum követelmények biológiából Szakkközépiskola és a rendes esti gimnázium számára 10. Évfolyam I. félév Mendel I, II törvényei Domináns-recesszív öröklődés Kodomináns öröklődés Intermedier öröklődés
7. évfolyam. Továbbhaladás feltételei:
7. évfolyam I. Az élőlények változatossága Csapadékhoz igazodó élet a forró éghajlati övben Az élővilág alkalmazkodása a négy évszakhoz, a mérsékelt övezet és a magashegységek környezeti jellemzői és élővilága.
Biológia egészségtan Általános iskola 7. osztály
Általános iskola 7. osztály A tanuló értse az éghajlati övezetek kialakulásának okait és a biomok összetételének összefüggéseit az adott térségre jellemző környezeti tényezőkkel. Ismerje a globális környezetkárosítás
JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI BIOLÓGÁBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam
JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI BIOLÓGÁBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM 7. évfolyam Nem sejtes rendszerek: vírusok. Önálló sejtek: baktériumok; egysejtűek. Fonalas, telepes élőlények. Zöldmoszatok,
I. kategória II. kategória III. kategória 1. Jellemezd a sejtmag nélküli szervezeteket, a baktériumokat. Mutasd be az emberi betegségeket okozó
Szóbeli tételek I. kategória II. kategória III. kategória 1. Jellemezd a sejtmag nélküli szervezeteket, a baktériumokat. Mutasd be az emberi betegségeket okozó baktériumokat és a védőoltásokat! 2. Jellemezd
Tanmenet a Mándics-Molnár: Biológia 9. Emelt szintű tankönyvhöz
Tanmenet a Mándics-Molnár: Biológia 9. Emelt szintű tankönyvhöz Óraszám Cím 1. Áttekintés Megjegyzés 2. Az élet természete rendezettség, szerveződés szintek 3. Az élet természete anyagcsere, szaporodás,
Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Ál tal án os Isk ola
Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Ál tal án os Isk ola 1047 Budapest, Langlet Valdemár utca 3-5. www.brody-bp.sulinet.hu e-mail: titkar@big.sulinet.hu Telefon: (1) 369 4917 OM: 034866 10. évfolyam Osztályozóvizsga
BIOLÓGIA OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK (2016)
BIOLÓGIA OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK (2016) 1 Biológia tantárgyból mindhárom évfolyamon (10.-11.-12.) írásbeli és szóbeli vizsga van. A vizsga részei írásbeli szóbeli Írásbeli Szóbeli
12. évfolyam esti, levelező
12. évfolyam esti, levelező I. ÖKOLÓGIA EGYED FELETTI SZERVEZŐDÉSI SZINTEK 1. A populációk jellemzése, növekedése 2. A populációk környezete, tűrőképesség 3. Az élettelen környezeti tényezők: fény hőmérséklet,
Biológia tagozat. biológia- egészségtan 9 12. évfolyam
Biológia tagozat biológia- egészségtan 9 12. évfolyam Célok, fejlesztési követelmények Talán egyetlen más természettudományos tantárgynak sincs olyan széles vizsgálódási területe, mint a biológiának: nagyságrendileg
1. Az élőlények rendszerezése, a prokarióták országa, az egysejtű eukarióták országa, a
Tantárgy neve Biológiai alapismeretek Tantárgyi kód BIB 1101 Meghirdetés féléve 1 Kreditpont 2 Összóraszám (elm.+gyak.) 2+0 Számonkérés módja kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelő neve
Biológia-egészségtan Négy évfolyamos gimnázium
Évfolyam Biológia-egészségtan Négy évfolyamos gimnázium 10. kötelező 10. választ -ható 11. 12. Heti óraszám 2 2 2 2 Éves óraszám 72 72 72 62 Érettségi felkészítés heti óraszáma 2 2 Érettségi felkészítés
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN középszintű érettségi előkészítő
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN középszintű érettségi előkészítő A gimnáziumban az alap óraszámban megszerzett ismeretek kiegészítése, az elsajátított ismeretek gyakorlati vonatkozásainak kiemelése, valamint a sikeres
Fogalmak: fejlődéstörténeti rendszer, prokarióták, egysejtű eukarióták, növények, gombák, állatok országa Csomópontok:
Végtelen változatosság-a rendszerezés szükségessége Fogalmak: fejlődéstörténeti rendszer, prokarióták, egysejtű eukarióták, növények, gombák, állatok országa a legfontosabb rendszertani kategóriák az élővilág
BIOLÓGIA osztályozó vizsga követelményei 10.-12. évfolyam
BIOLÓGIA osztályozó vizsga követelményei 10.-12. évfolyam 10. évfolyam TÉMAKÖRÖK TARTALMAK Az élőlények testfelépítésének és életműködéseinek változatossága A vírusok, a prokarióták és az eukarióta egysejtűek
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN középszintű érettségi előkészítő
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN középszintű érettségi előkészítő A gimnáziumban az alap óraszámban megszerzett ismeretek kiegészítése, az elsajátított ismeretek gyakorlati vonatkozásainak kiemelése, valamint a sikeres
Biológia 11-12. évfolyam emelt szintű érettségi előkészítő
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN emelt szintű érettségi előkészítő A gimnáziumban az alap óraszámban megszerzett ismeretek kiegészítése, az elsajátított ismeretek gyakorlati vonatkozásainak kiemelése, valamint a sikeres
Biológiai feladatbank 10. évfolyam
Biológiai feladatbank 10. évfolyam A pedagógus Pap Gyula neve: A pedagógus Biológia szakja: Az iskola neve: Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium Műveltségi Ember és természet terület:
Biológia 11-12. középszintű érettségi előkészítő
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN középszintű érettségi előkészítő A gimnáziumban az alap óraszámban megszerzett ismeretek kiegészítése, az elsajátított ismeretek gyakorlati vonatkozásainak kiemelése, valamint a sikeres
Tartalom. Javítóvizsga követelmények BIOLÓGIA...2 BIOLÓGIA FAKULTÁCIÓ...5 SPORTEGÉSZSÉGTAN évfolyam évfolyam évfolyam...
Tartalom BIOLÓGIA...2 10. évfolyam...2 11. évfolyam...3 12. évfolyam...4 BIOLÓGIA FAKULTÁCIÓ...5 11. évfolyam...5 12. évfolyam...6 SPORTEGÉSZSÉGTAN...7 1 BIOLÓGIA 10. évfolyam Nappali tagozat Azírásbeli
BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM Célok Tanulói teljesítmények növelése Tanulási motiváció kialakítása tevékenység, megfigyelés,
Biológia 10. évfolyam - tagozat-
Biológia 10. évfolyam - tagozat- Heti 3 óra egységek áttekintő táblázata 10. évfolyam Össz Tanó Számo Összes e- ra n-kérés óra foglalás Az állati sejt és a főbb szövettípusok jellemzői 8 1 1 10 Szerkezet
BIOLÓGIA 9. évfolyam 1001
BIOLÓGIA 9. évfolyam 1001 BIOLÓGIA 9. évfolyam Heti óraszám:1 Évi óraszám: 37 óra Célok és feladatok Szakközépiskolában a biológiatanítás célja az elméleti ismeretátadás, a gyakorlati készségfejlesztés
Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Szabadon választható tantárgy: biológia 11-12. évfolyam
1 Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Szabadon választható tantárgy: biológia 11-12. évfolyam 2 Tantárgyi struktúra és óraszámok A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 11. évfolyam
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN emelt szintű érettségi előkészítő
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN emelt szintű érettségi előkészítő A gimnáziumban az alap óraszámban megszerzett ismeretek kiegészítése, az elsajátított ismeretek gyakorlati vonatkozásainak kiemelése, valamint a sikeres
Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Témakörök Biológia Osztályozó vizsgákhoz 2012/2013 9. Természettudományos Osztálya-kémia tagozat A növények életműködései Légzés és kiválasztás Gázcserenylások működése Növényi párologtatás vizsgálata
3. Általános egészségügyi ismeretek az egyes témákhoz kapcsolódóan
11. évfolyam BIOLÓGIA 1. Az emberi test szabályozása Idegi szabályozás Hormonális szabályozás 2. Az érzékelés Szaglás, tapintás, látás, íz érzéklés, 3. Általános egészségügyi ismeretek az egyes témákhoz
Az élet minden területén kialakítani a környezettudatos magatartást.
BIOLÓGIA A biológia tantárgy tanításának céljai és feladatai Az ember és természet műveltségterület és ezen belül a biológia tantárgy középpontjában a természet és az azt megismerni igyekvő ember áll.
TOKAJI FERENC GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
TOKAJI FERENC GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Biológia tantárgyi program A bevezetés tanéve: A bevezetés évfolyama: Alkalmazott osztálytípusok: 2013/2014-es tanévben, felmenő rendszerben 9. évfolyam
Padányi Katolikus Gyakorlóiskola 1
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN A középiskolai biológiatanítás célja, hogy a tanulók ismereteikre, tapasztalataikra, valamint készségeikre és képességeikre építve elmélyüljenek az élő természet belső rendjének, a
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 3.2.07.
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 3.2.07.2 (B) változatához Biológia-egészségtan a gimnáziumok 9 12. évfolyama számára
Biológia 9. évfolyam - tagozat-
Heti 2 óra egységek áttekintő táblázata Biológia 9. évfolyam - tagozat- 9. évfolyam Tanóra Összes óra Bevezetés a biológiába. A biológia tárgya és módszerei 4 0 0 4 Az egyed szerveződési szintje. Nem sejtes
Reál osztály. Biológia-egészségtan 9 12. évfolyama számára. B változat. Célok, fejlesztési követelmények
Reál osztály Biológia-egészségtan 9 12. évfolyama számára B változat Célok, fejlesztési követelmények A biológia tudományának szinte minden részterülete redukált formában ugyan, de része a tantárgynak
Biológia 11. évfolyam - általános tanterv
Biológia 11. évfolyam - általános tanterv A tematikai egységek áttekintő táblázata anyagcseréje Genetika: az öröklődés molekuláris alapjai 7 1 1 9 Genetika: az öröklődés 13 1 1 15 Év végi összefoglalás,
TANMENET BIOLÓGIA X. ÉVFOLYAM 2012/2013
MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM TANMENET BIOLÓGIA X. ÉVFOLYAM 2012/2013 Készítette: ZÁRDAI-CSINTALAN ANITA 1. óra Év eleji ismétlés 2. óra Az élőlények rendszerezése 3. óra A vírusok A prokarióta és eukarióta
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN A gimnáziumban megvalósuló biológiatanítás ja, hogy az általános iskola 7 8. évfolyamán megszerzett ismeretekre, készségekre és képességekre építve a tanulókkal megismertesse az élő
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 3.2.07.
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 3.2.07.2 (B) változatához Biológia-egészségtan a gimnáziumok 9 12. évfolyama számára
4100 Berettyóújfalu, Kossuth L. u. 35.
BERETTYÓÚJFALUI SZC ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMA, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA 4100 Berettyóújfalu, Kossuth L. u. 35. Telefon/fax: 54/402-250 Intézményvezető: Mihucz Sándorné OM azonosító: 203030
4100 Berettyóújfalu, Kossuth L. u. 35.
BERETTYÓÚJFALUI SZC ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMA, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA 4100 Berettyóújfalu, Kossuth L. u. 35. Telefon/fax: 54/402-250 Intézményvezető: Mihucz Sándorné OM azonosító: 203030
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 3.2.07.
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 3.2.07.2 (B) változatához Biológia-egészségtan a gimnáziumok 9 12. évfolyama számára
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTA N. B változat
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTA N B változat A gimnáziumban megvalósuló biológiatanítás célja, hogy az általános iskola 7 8. évfolyamán megszerzett re, készségekre és képességekre építve a tanulókkal megismertesse
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN 10. évfolyam
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN 10. évfolyam Az osztályozóvizsga követelményei: Az osztályozóvizsga írásbeli feladatlap. Az osztályozó vizsgán az osztályzás a munkaközösség által elfogadott egységes követelményrendszer
BIOLÓGIA TANMENET. X. évfolyam 2013/2014
MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM BIOLÓGIA TANMENET X. évfolyam 2013/2014 A 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet és az 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet alapján készítette Zárdai-Csintalan Anita 1. óra Év eleji
BIOLÓGIA 12. évfolyam érettségi fakultáció 1001
BIOLÓGIA 12. évfolyam érettségi fakultáció 1001 BIOLÓGIA 12. évfolyam érettségi fakultáció Heti óraszám: 2 Évi óraszám: 66 Célok és feladatok Szakközépiskolában a biológiatanítás célja az elméleti ismeretátadás,
2013/2014.tanév TANMENET. a 9-10 osztály esti gimnázium biológia tantárgyának tanításához.
2013/2014.tanév TANMENET a 9-10 osztály esti gimnázium biológia tantárgyának tanításához. Összeállította: Ellenőrizte: Jóváhagyta:..... munkaközösség vezető igazgató Sopron, 2013. szeptember 01. Heti 1
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN az általános tantervű és az emelt szintű matematika tantervű osztályok számára
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN az általános tantervű és az emelt szintű matematika tantervű osztályok számára Célok és feladatok A gimnáziumban megvalósuló biológiatanítás célja, hogy az általános iskola 7 8. évfolyamán
A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve
A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Négy évfolyamos gimnázium Biológia - egészségtan Készítette: a gimnázium természettudományos szakmai munkaközössége 2015. Tartalomjegyzék 1. Alap szintű helyi
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 3.2.07.2 (B) változatához Biológia-egészségtan a gimnáziumok 9 12. évfolyama számára
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 3.2.07.2 (B) változatához Biológia-egészségtan a gimnáziumok 9 12. évfolyama számára
BIOLÓGIA EGÉSZSÉGTAN HELYI TANTERVE
Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola A Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola BIOLÓGIA EGÉSZSÉGTAN HELYI TANTERVE a 10-12. évfolyamok számára közgazdaság
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat A gimnáziumban megvalósuló biológiatanítás célja, hogy az általános iskola 7 8. évfolyamán megszerzett re, készségekre és képességekre építve a tanulókkal megismertesse
Helyi tanterv. Középfokú nevelés-oktatás szakasza szakiskolát végzettek középiskolája számára évfolyam. Választható érettségi tantárgy
Helyi tanterv Középfokú nevelés-oktatás szakasza szakiskolát végzettek középiskolája számára 11-12. évfolyam Választható érettségi tantárgy BIOLÓGIA Tantárgyi struktúra és óraszámok a 2014/2015-ös tanévtől:
BIOLÓGIA HELYI TANTERV
BIOLÓGIA HELYI TANTERV Készítette: II. Természettudományos munkaközösség BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN ÁLTALÁNOS TANTERVŰ OSZTÁLYOK Célok és feladatok A biológiatanítás célja, hogy a tanulók az élő természettel
tehetik illetve a stb.). feladatokat.
AZ ÚJ ÉRETTSÉGI KÖVETELMÉNYRENDSZERR BIOLÓGIA TANULÓKÁRTYÁKKAL FELDOLGOZHATÓ TÉMAKÖREI Kiadványunk nemcsak ismeretterjesztésre és szórakoztató társasjátékra alkalmas, de könnyenn bevonható az általános
2. forduló megoldások
BIOLÓGIA 7. évfolyamos tanulók számára 2. forduló megoldások 1, Egészítsd ki a táblázat hiányzó részeit! A táblázat utáni feladatok által felkínált lehetőségek közül válassz! A kiválasztott betűt jelöld
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN (208 órás, három évfolyamos B változat)
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN (208 órás, három évfolyamos B változat) A szakgimnáziumban megvalósuló biológiatanítás célja, hogy az általános iskola 7 8. évfolyamán megszerzett ismeretekre, készségekre és képességekre
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN Emelt helyi tanterv
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN Emelt helyi tanterv Ez a helyi tanterv az 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI rendelet mellékletben szereplő, az OFI és az MTA együttműködésében létrejött Emelt biológia-egészségtan (3.3.3_emelt_biologia_9-12)
Tanmenet. Csoport életkor (év): 14 Nagyné Horváth Emília: Biológia 13-14 éveseknek Kitöltés dátuma (év.hó.nap): 2004. 09. 10.
Tanmenet Iskola neve: IV. Béla Általános Iskola Iskola címe: 3664 Járdánháza IV: Béla út 131. Tantárgy: Biológia Tanár neve: Tóth László Csoport életkor (év): 14 Tankönyv Nagyné Horváth Emília: Biológia
TÉTELEK A BIOLÓGIA VIZSGÁHOZ
TÉTELEK A BIOLÓGIA VIZSGÁHOZ Figyelem! Aki valamelyik tételéből elégtelenre felel, annak a teljes vizsgája elégtelennek minősül, vagyis mindkét témakörből újra kell vizsgáznia. A. Tételek. Az élővilág
Reál osztály. Biológia-egészségtan évfolyama számára. B változat. Célok, fejlesztési követelmények
Reál osztály Biológia-egészségtan 9 12. évfolyama számára B változat Célok, fejlesztési követelmények A biológia tudományának szinte minden részterülete redukált formában ugyan, de része a tantárgynak
A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve
A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Négy évfolyamos gimnázium Biológia - egészségtan Készítette: a gimnázium természettudományos szakmai munkaközössége 2018. Tartalomjegyzék 1. Alap szintű helyi
Rendszertan. biol_7_rendszertan.notebook. April 23, 2013. Osztályzat: «grade» Tárgy: Biológia Dátum:«date» ápr. 23 12:28. ápr. 23 12:51. ápr.
Rendszertan Osztályzat: «grade» Tárgy: Biológia Dátum:«date» ápr. 23 12:28 1 A rendszerezés alapegysége: A csoport B halmaz C faj D törzs E osztály F ország ápr. 23 12:51 2 A faj jellemzői: A A faj egyedei
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN TANTERV
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN TANTERV 10., 11., 12. évfolyam A hat évfolyamos gimnáziumokban megvalósuló biológiatanítás célja, hogy az általános iskola 1 6. évfolyamán megszerzett ismeretekre, készségekre és képességekre
Biológia - Egészségtan helyi tanterv
Biológia - Egészségtan helyi tanterv I. Célok és feladatok A középiskolai biológiatanítás célja, hogy a tanulók ismereteikre, tapasztalataikra, valamint készségeikre és képességeikre építve elmélyüljenek
Biológia - Egészségtanból
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapesti XI. Tankerülete Újbudai József Attila Gimnázium 1117 Budapest, Váli u. 1. 209-1686, fax: 361-4427, web: www.jagbp.hu, e-mail: titkarsag@jagbp.sulinet.hu,
Biológia - Egészségtanból
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapesti XI. Tankerülete Újbudai József Attila Gimnázium 1117 Budapest, Váli u. 1. 209-1686, fax: 361-4427, web: www.jagbp.hu, e-mail: titkarsag@jagbp.sulinet.hu,
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 3.3.3
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 3.3.3 EMELT biológia-egészségtan a gimnáziumok 9 12. évfolyama számára Célok, fejlesztési
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN
Időkeret: Évi óraszám: 72 Heti óraszám: 2 óra BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN NYOLCÉVFOLYAMOS TAGOZAT 7. ÉVFOLYAM A tematikai egységek áttekintő táblázata Tematikai egység címe A forró éghajlati övezet élővilága
TERMÉSZETTUDOMÁNYOS VIZSGA. Biológia
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium 3529 Miskolc, Fényi Gyula tér 2-12. Tel.: (+36-46) 560-458, 560-459, 560-583, Fax: (+36-46) 560-582 E-mail: fenyi@jezsuita.hu Honlap: www.jezsu.hu A JECSE Jesuit
Biológia. Biológia 9/29/2010
Biológia Bevezetés a biológiába élettelen és élő állapot; az élőlények jellemzői: egyediség, biostruktúra, szervezettség, kémiai tulajdonság; anyag-és energiacsere, ingerlékenység, mozgásjelenségek, szaporodás,
BIOLÓGIA EGÉSZSÉGTAN A GIMNÁZIUM ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA REÁL TAGOZAT (MATEMATIKA FIZIKA INFORMATIKA)
BIOLÓGIA EGÉSZSÉGTAN A GIMNÁZIUM 10-12. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA REÁL TAGOZAT (MATEMATIKA FIZIKA INFORMATIKA) A biológia tanításának céljai... 1 Fejlesztési feladatok... 2 A tankönyv- és taneszközválasztás speciális
HELYI TANTERV BIOLÓGIA EGÉSZSÉGTAN (B VÁLTOZAT) Tantárgy
Energetikai Szakgimnázium és Kollégium 7030 Paks, Dózsa György út 95. OM 036396 75/519-300 75/414-282 HELYI TANTERV BIOLÓGIA EGÉSZSÉGTAN (B VÁLTOZAT) Tantárgy 0-2 - 2-2 óraszámokra Készítette: Csanádi-Fodor
BIOLÓGIA EGÉSZSÉGTAN TANTERV A GIMNÁZIUM ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA REÁL TAGOZAT (BIOLÓGIA KÉMIA)
BIOLÓGIA EGÉSZSÉGTAN TANTERV A GIMNÁZIUM 10-12. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA REÁL TAGOZAT (BIOLÓGIA KÉMIA) A biológia tanításának céljai... 1 Fejlesztési feladatok... 2 A tankönyvválasztás speciális szempontjai...
Biológia tantárgy vizsgaszabályai 7-12 osztály
Biológia tantárgy követelményei osztályozó- és javító vizsgához 7. évfolyam TÉMAKÖR TARTALOM Tájak és életközösségek A földi élővilág általános jellemzése A forró övezet élővilága A mérsékelt övezet élővilága
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat alapján HELYI TANTERV NÉGYOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat alapján HELYI TANTERV NÉGYOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM A gimnáziumban megvalósuló biológiatanítás célja, hogy az általános iskola 7 8. évfolyamán megszerzett re, készségekre és képességekre
HELYI TANTERV. Energetikai Szakgimnázium és Kollégium KÖRNYEZETVÉDELEM ÁGAZATHOZ TARTOZÓ BIOLÓGIA TANTÁRGY (B VÁLTOZAT)
Energetikai Szakgimnázium és Kollégium 036396 HELYI TANTERV KÖRNYEZETVÉDELEM ÁGAZATHOZ TARTOZÓ BIOLÓGIA TANTÁRGY (B VÁLTOZAT) 2-2 - 2-0 óraszámokra Készítette: Csanádi-Fodor Melinda szaktanár Ellenőrizték:
TANMENETJAVASLAT Kropog Erzsébet: Biológia 10. (r. sz.:17456) 1. Láthatatlan élővilág 11 óra 1. óra Élet a Marson Fogalmak: Csomópontok:
TANMENETJAVASLAT Kropog Erzsébet: Biológia 10. (r. sz.:17456) 1. Láthatatlan élővilág 11 óra 1. óra Élet a Marson Fogalmak: életfeltételek, életjelenségek, autotróf és heterotróf anyagcsere, mozgás, szabályozás,
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 3.3.3
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 3.3.3 EMELT biológia-egészségtan a gimnáziumok 9 12. évfolyama számára Célok, fejlesztési
BIOLÓGIA. A sikeres írásbeli vizsga elérése érdekében ajánljuk az alábbi témakörökben való jártasságot! I. A sejt felépítése és működése
BIOLÓGIA Kedves felvételizők! A sikeres írásbeli vizsga elérése érdekében ajánljuk az alábbi témakörökben való jártasságot! Jó tanulást és eredményes vizsgát kívánunk: a BI biológia tanárai Témakörök I.
Budakeszi Nagy Sándor József Gimnázium Helyi Tanterv BIOLÓGIA B változat
Budakeszi Nagy Sándor József Gimnázium Helyi Tanterv BIOLÓGIA B változat A gimnáziumban megvalósuló biológiatanítás célja, hogy az általános iskola 7 8. évfolyamán megszerzett re, készségekre és képességekre
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN 1+4 ÉVFOLYAMOS TAGOZAT 11. ÉVFOLYAM Időkeret: Évi óraszám: 72 Heti óraszám: 2 óra Tananyag A bőr és a mozgás (24 óra) A bőr felépítése. A bőr részvétele a szervezet hőháztartásában.
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat
BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat A gimnáziumban megvalósuló biológiatanítás célja, hogy az általános iskola 7 8. évfolyamán megszerzett re, készségekre és képességekre építve a tanulókkal megismertesse
Biológia 7. Éves óraszám: 55,5 óra Részei. Óraszám 55,5 óra Témakörök
1 Biológia 7. Éves óraszám: 55,5 óra Részei Ismétlés A távoli tájak élővilága Az életközösségek általános jellemzői Az élőlények rendszerezése Óraszám 55,5 óra Témakörök 3,5 óra 25 óra 11 óra 16 óra Ismétlés:
Biológia tantárgy követelményei osztályozó- és javító vizsgához
Biológia tantárgy követelményei osztályozó- és javító vizsgához 7. évfolyam Tájak és életközösségek A földi élővilág általános jellemzése Az életközösségek jellemzői, az ökológiai környezet, az élő és
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 3.3.3
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 3.3.3 EMELT biológia-egészségtan a gimnáziumok 9 12. évfolyama számára Célok, fejlesztési
Osztályozóvizsga követelményei
Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: Nyolcosztályos gimnázium Biológia Évfolyam: 7 Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport Vizsga típusa: Írásbeli, szóbeli Követelmények, témakörök:
Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola
Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája Biológia tantárgy 7. osztály T A N M E N E T Lisztes Jánosné - szaktanár Tankönyv: Biológia egészségtan tankönyv Oktatáskutató és
A TAPOLCAI BATSÁNYI GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM HELYI TANTERVE BIOLÓGIA
A TAPOLCAI BATSÁNYI GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM HELYI TANTERVE BIOLÓGIA 2013. Tartalomjegyzék 10. ÉVFOLYAM... 3 11 12. ÉVFOLYAM... 17 12. ÉVFOLYAM... 30 2 1 10. évfolyam A biológia tantárgy tanításának a 10.