SIKERES... ROST ANDREA A ZENE SZÍV ÉS LÉLEK, GONDOLAT ÉS ÉLMÉNYEK. 26 Sikeres Nők 2011/október

Átírás

1 ROST ANDREA A ZENE SZÍV ÉS LÉLEK, GONDOLAT ÉS ÉLMÉNYEK 26 Sikeres Nők 2011/október

2 ROST ANDREA A világ legnagyobb operaszínpadainak ünnepelt dívája, Rost Andrea a napokban újra fellép Budapesten. Daphne címszerepét énekli Richard Strauss művében. A karácsonyi ünnepekre gondolva is tartogat meglepetést azonban rajongói számára: decemberben exkluzív albummal és koncerttel ajándékozza meg publikumát nyarán a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon első ízben énekelte Daphne szerepét Rost Andrea, aki bár korábban már életre keltett Strauss-nőalakokat (a Staatsoper tagjaként A rózsalovag előadásaiban láthatta Bécs zeneértő publikuma, a Salzburgi Ünnepi Játékokon pedig Az árny nélküli asszony Sólyom szerepében debütált, Sir Solti György karmesteri vezetésével), választásával mégis sokak csodálatát és meglepetését kiváltotta. Kocsis Zoltán, aki a karmester volt, megkérdezte, hogy milyen Strauss-művet szeretnék énekelni. Amikor azt mondtam, hogy a Daphne-t, persze elcsodálkozott. De utána ugyanúgy imádta a darabot, mint én. Fantasztikusan izgalmas ez a nőalak, hangilag is igen nagy próbatétel. Általában meglehetősen magas hangfekvésben mozog, de azért lejön néha középső fekvésbe, miközben megköveteli az énekesnőtől, hogy a hangja átvigyen egy hatalmas zenekart. Az őszi budapesti produkció valódi kuriózum: a zenemű hét évtized után először kerül színre a fővárosban. Strauss bukolikus tragédiájának hősnője az operairodalom egyik legnehezebb szerepe - ezért is adják elő oly ritkán ezt a darabot. Az énekesnő elmondása szerint az előadás pályájának egyik legnagyobb erőpróbája. - Október 5-én a Művészetek Palotájában lesz a bemutató a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral, Kocsis Zoltán vezényletével. Izgalmasnak ígérkezik az előadás, nagyon várom. A legnagyobb kihívás mindig a következő fellépés, a premier: a próbák ideje alatt szinte együtt élek a szereppel. Szeptemberben László Ervin professzor kezdeményezésére a Club of Budapest tiszteletbeli tagjai közé választották Rost Andreát, olyan kiváló pályatársak közé, mint Marton Éva, Liv Ullmann, Solti György, Kobayashi Ken-Ichiro. A kölni Zene- és Táncművészeti Főiskola felkérése pedig a fiatal énekes, hegedűs és zongorista tehetségeknek meghirdetett Nemzetközi Verseny zsűrijébe invitálta a művésznőt, aki nagy izgalommal várta ezt a feladatot. A verseny háromévenként kerül megrendezésre, s a Fédération Mondiale des Concours Internationaux de Musique tagja. Amellett, hogy virtuóz előadókat díjaz, azon tehetségek karrierjének indulását is egyengetni kívánja, akik egyéni művészi hangot képesek felmutatni. A hazai fiatalokat tehetségesnek látom és céltudatosnak. Annak is kell lenniük, hiszen ez másképp ma már nem megy, kollégáktól hallom, milyen nehéz a helyzetük: egyik pillanatról a másikra élnek, nincs igazán lehetőségük bizonyítani. Régen más volt ez a világ, az énekesekkel törődött a társulat, a vezetőség. A XXI. század félelmetes irányt vett, minden valahogy embertelenebb. Pedig nem lenne szabad az embert ennyire magára hagyni. Nekem a pályám elején könnyebb volt a dolgom, nem volt ez a rettenetes bizonytalanság, mint ma. A mostani pályakezdőknek nemcsak énekelniük kell tudni, hanem saját menedzserüknek is kell lenniük, s ez óriási elvárás. A legkegyetlenebb szerepajánlatról nemrég mesélt nekem egy fiatal énekesnő: felajánlották neki Amneris és Aida szerepét egy darabon belül, mégpedig úgy, hogy az egyik este Aidát, a másik este Amnerist kell énekelnie. Az egyik egy szoprán, a másik egy mezzoszoprán szerep. Hogyan lehet ezt megtenni egy hanggal? Rost Andrea mindig rendkívül előrelátóan és megfontoltan építette pályáját. Az utóbbi időben mégis számos új alak tűnt fel immár harminc szerepet felsorakoztató repertoárján. Megéreztem, hogy az utam máshova is vezet. Az éneklésben nincs megállás. Mindig új ajtókat lehet kinyitni. Néhány megszokott régi szerep mellett, amelyeket a játék öröme miatt még énekelek, a mai hangi és lelki érettségemet tükröző figurák léptek az életembe: Liú, Mimi, Desdemona. A következő tíz évben még szeretnék legalább tíz új szerepet, például Madame Butterfly-t, Normát szívesen elénekelném. Sikeres Nők 2011/október 27

3 Haydn Orpheuszában Eurüdiké szerepe is merőben más volt, mint amit addig Rost Andreától hallhattunk. Kíváncsi lettem a határaimra, arra, hogyan tudom ugyanazzal a torokkal elénekelni Violettát, a Grófnőt és Eurüdikét. Ez a szerep már drámai koloratúr igényeket támaszt, de nem attól kopik a hang, ha használják, hanem ha rosszul használják. A színpadi játék terén is különleges igényeknek kellett megfelelnie ebben a Zsótér Sándorféle megvalósításban. Én nem vagyok ellene a modern rendezéseknek, mert kíváncsi vagyok, mit lehet kihozni egy érdekes elgondolásból. Izgalmasnak találtam, amikor az áriámat a fiúk hátán végiggörgetve kellett elénekelni. Elképzeltem, milyen hatása lehet kívülről, és igyekeztem ezt a rendkívüli helyzetet jól megoldani. Az utóbbi időben megváltozott a viszonyom a zenéhez, tartalmasabb, mélyebb lett. Ide el kell érkezni. A mai világ nem kedvez ennek a felfogásnak, az állandó szenzációhajhászásban mindig új tehetségeket kell produkálni. Ez veszélyes a mi szakmánkban. De nem lehet megspórolni azt a tudást és tapasztalatot, ami több mint húsz év alatt gyűlik össze. Pályám elején még komoly ellenérzéseim voltak a darabokat sokszor meghamisító modern rendezésekkel szemben. Mostanra a rendezői uralom kezd lecsengeni. A német operaházakban már nem is beszélhetünk ilyesmiről. Legalábbis abban a mennyiségben és intenzitásban nem, mint évekkel ezelőtt. Ha a rendező nem önkényesen nyúl a darabhoz, és az önmegvalósítás nem szorítja háttérbe magát a művet, a kompromisszumkészségem határtalan. A Salzburgi Ünnepi Játékokon azonban megtörtént, hogy emberileg nem tudtam kijönni a rendezővel, mert pusztán megvilágítandó felületnek képzelte az énekeseket. Hát nem én viszem a vásárra a bőrömet? De hallottam olyanról is, hogy az első próbára egy cd kísérőszövegével a kezében érkezett a rendező, akiről kiderült, hogy nem is olvasta a librettót, ezért a próbák másról sem szóltak, mint hogy ismerkedett a darabbal... Ez súlyos tiszteletlenség. Hozzáteszem, vannak operarendezők, akik még a kottát sem ismerik. Kompromisszumokat kell kötni a partnerekkel, a rendezővel, ám mikor fent állok a színpadon, ott már azt teszem, amit szeretnék. Ha nem tudom pontosan megtenni, amit a rendező kért, egy kicsit változatok rajta. 28 Sikeres Nők 2011/október

4 Mindez számomra a szabadságot is jelenti, hiszen szabadon lehet kezelni az irányokat, lehet beszélni a rendezővel a saját szempontjainkról, javaslatainkról. Nagyon elvetemült rendezőnek kell lenni ahhoz, hogy ne kérdezze meg az énekestől: neked jó ez így, kényelmes így, meg tudod így csinálni? Hiszen ez egy közös alkotó folyamat, a közös munkából születik meg a rendezés. A próbaidőszak alatt két-három órát énekelünk naponta, beszélgetünk a rendezővel a szerepről, a darabról, és persze memorizálunk. Az éneklés kemény fizikai munka, amihez megfelelő izmokra van szükség - magamtól is a megfelelő erőnlétet várom el, hiszen csak úgy vagyok képes az énektechnikát helyesen alkalmazni, megfelelően támasztani. A rutin annyiban számít, hogy ha kihagyok egy hetet vagy hónapot, nem okoz problémát, hogy visszazökkenjek a próbafolyamatba. Ám a szerepre változatlan maximalizmussal kell készülni. Miközben azt is bele kell kalkulálni, hogy mire vagyok képes aznap az előadáson. Jön otthonról egy rossz hír, és az embernek le kell gyűrnie a torkát fojtogató sírást és ki kell állnia a színpadra, ami nagy önuralmat kíván. A premier előtti felkészülés időszakában sok mindentől megfosztja magát az ember, de sokat is kap egy-egy előadástól. Nekem a zene nyugalmat ad. Az a pihenés, kikapcsolódás számomra, ha kimehetek a színpadra. Ott már csak énekelnem kell, nem kell vitatkoznom, alkalmazkodnom, kompromisszumokat kötnöm. A színpadon teljesítenem kell a feladatot, és át kell magam adni a zenének. Publikum nélkül persze egy színház sem lehet életképes, és az operáé egyesek szerint elöregedni látszik. Ami a tradicionális zenés színház jövőjét illeti: bármerre járok a világban, azt tapasztalom, nincs válságban az operajátszás, és korai lenne temetni a műfajt, sőt hatalmas az érdeklődés iránta. A világhírű művésznő úgy véli, hogy az embereknek szüksége van az operára, amelyet szerelem, halál, féltékenység, tehát igazi nagy érzelmek hatnak át. Az opera- és a színházi előadások végén - a hétköznapokból kiszakadva emelkedett lelkiállapotba kerülve- valódi katarzist élhet át a néző. A nagy operaházak azzal próbálkoznak, hogy kiviszik az előadásokat a moziba, s így néhány euróért bárki nézője lehet a világszínvonalú produkcióiknak. Filmpárti vagyok. Lehet, hogy ez az igazi út. Nyitni kell például a fiatalok felé. De nem biztos, hogy ifjúsági előadásokat rendeznék. Azt kellene inkább megmutatni, hogy itt nem gombócszerű énekesek rohangálnak a színpadon. De amíg az iskolákban nincsenek megfelelő pedagógusok, nincs énektanítás, és zenei oktatás is csak kevés helyen folyik, addig nem érdemes. Miközben az Andrássy úti számomra a legfontosabb operaház a világon, azt mondom, nemcsak az Opera, de Magyarország sorsa is ott dőlhet el, hogy a gyerekek mit kapnak az iskolában, mire tanítjuk meg őket. Ha nem tanítjuk meg a gyerekeket zenére, a zene örömére - ugyanúgy, mint a matematikára vagy a nyelvtanra-, akkor torz, hiányos lelkű felnőttek lesznek belőlük. Ha gyerekkorban nem készítjük fel az egyes generációkat a művészetek, a tudomány élvezetére, a sikerre, az örömre, akkor maradnak az ostoba nyomkodós videojátékok, a kiszolgáltatott emberek. Nehezen viseljük a megpróbáltatásokat, és sokszor inkább várjuk a jó szerencsét, mintsem tennénk érte. Nem egyszer kaptam meg, hogy ja, neked könnyű volt. Tényleg olyan nagyon könnyű volt? A gyerekeimet kellett itthon hagyni hosszú időkre, meg kellett három nyelvet tanulnom a gyerekek mellett, a háztartás mellett - már amit persze meg tudtam belőle csinálni. ROST ANDREA Semmi nem hullott az ölembe. Ennek tudatában nézek előre. És mindig fontos, hogy elmondhassam: el akarok valahová jutni. Tény, hogy Rost Andreához hasonló ambiciózussággal kevesen igyekeznek népszerűsíteni az operát. Grandiózus vállalkozása lehet, ha sikerült keresztülvinnie a Human Voice (Emberi hang) műhely, amelynek keretében a bel canto énektechnikát vetné egybe több ezer éves éneklésmódokkal, az indiaival és a kínaival. Izgatnak az emberi hang lehetőségei. Hogy ugyanazzal a gégével miként énekel egy kínai, indiai vagy mongol énekes. De nem érintenénk sem a könnyűzenében, sem a dzsesszben vagy a népzenében fellelhető különbségeket, csak a klasszikus énektechnikával foglalkoznánk. Szeretnék énekversenyt is indítani, de a legnagyobb álmom egy zenei magánegyetem, ahol kizárólag az énekléssel foglalkoznánk. Évek óta Berlin és Budapest közt osztja meg életét Rost Andrea, változatlanul szívén viseli azonban a hazai komolyzene sorsát. A publikum folyamatosan érezheti a világjáró énekesnő itthoni jelenlétét, ez, mint elmondta, rendkívül fontos számára. Pannon Dalok címmel Pécs és Kecskemét után a Dohány utcai Zsinagógában szülőföldje dalait adta elő - magyar, cigány és zsidó dallamokat szólaltatva meg. Az ötlet abból a belső indíttatásból született, hogy újra megfogalmazzam a pannon térség zeneiségét, de ezúttal nem az opera nyelvén, hanem három népcsoport különböző karakterén átszűrve. S milyen az élet, amint ez a vágy megfogalmazódott bennem, találkoztam azokkal az emberekkel, akik a maguk zenei világában a legjobbat és a legmagasabb színvonalat képviselik. Megismertem Bolya Mátyást, aki a népi pengető hangszerek, és Szokolay Dongó Balázst, aki a népi fúvós hangszerek mesteri megszólaltatója, s Nagy László menedzsert, aki a zenei estet tető alá hozta. Különös, de hogy megtaláljam ezeket az embereket, egyvalakit kellett megtalálnom, és ez Jávori Ferenc volt, azaz Fegya, a Budapest Klezmer Band vezetője. Megnéztem a Menyasszonytánc című előadásukat, elmondhatatlanul szép volt, olyan hatást tett rám, hogy azt mondtam Fegyának, ki akarom próbálni, csináljunk együtt valamit. Egy koncertjükön közreműködőként azután néhány zsidó dalt énekeltem, s éreztem, közel áll ez a zene a lelkemhez. Láttam a Purim című táncjátékukat is, gyönyörűségesen szép volt. Sikeres Nők 2011/október 29

5 Éreztem, ehhez közöm van, a klezmer az én zeném. A zene univerzális kincs, független attól, hogy aki zenél és énekel, milyen nemzetiségű, milyen vallású. A zene szív és lélek, gondolat és élmények, mindannyian ebből vagyunk összegyúrva mi, emberek. Blokkonként követik egymást a három nép dalai, de a hangszerek keverednek. A magyar zenébe beleszól a klezmerhez tartozó harmonika, s viszont: a klezmerdalokba belejátszik a magyar muzsikában otthonos cimbalom, citera, duda vagy furulya. Azt hittük eddig, ezek idegenek egymástól, s gyönyörűségesen bebizonyosodott, hogy milyen szépen szólnak együtt. A dalokat a saját nyelvükön énekeltem, a magyaron kívül lovári és jiddis nyelven. Nagyon nagy élményt jelent ez a produkció, nagy élmény e zenészekkel együtt dolgozni. Azt a fajta improvizációt és szabadságot, ami a népzene, a népdal sajátja, e koncerteken átélhettem, s ez hatott például az én operai felfogásomra is, hogy jobban elengedem a fantáziámat, hogy még többet lehet. És ez jó. Megtanultam még jobban felszabadítani az érzelmeimet. Éppen a magyar népdalokhoz Sebő Ferenc segített nekem abban, hogy megtaláljam az ezeknek megfelelő hangomat. Az az operai vibrato, az a volumen, amire nekem szükségem van a színpadon ahhoz, hogy a legutolsó sorban is hallják és értsék a pianómat is, a népdalokhoz nem illik. Ezt levetni, lehántani, s mint egy virág szirmait szétnyitva, a közepéhez eljutni - ezt kellett végigvinnem. Szinte a dúdoláshoz hasonló, nagyon egyszerű, ugyanakkor nagyon érthető énekhangomat kell megtalálnom hozzá. Érdekes viszont, hogy a cigány dalokat - Sebő Feri kifejezésével- zsigerből érzem, s a lovári nyelv is könnyen adta meg magát nekem. Éppen amiatt, hogy a magyar népdalokat kicsit más hangon kell énekelnem, szerkesztettük blokkokba a műsort. Ez a közös munka még most is annyira új és képlékeny, hogy minden előadás egy újabb meglepetés, minden koncert után összenézünk: most volt a legjobb. A Pannon Dalok legközelebbi koncertjére decemberben 14-én kerül sor a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A tervek szerint pedig CD-lemez és DVD is megjelenik az exkluzív programból. Rost Andrea legutóbbi, Hungarian Songs címmel napvilágot látott szólóalbumán magyar zeneszerzők dalai - Bartók Béla, Kodály Zoltán és Ligeti György művei csendülnek fel. Gyermekkorom óta szívügyem a népzene, amely Bartók Béla és Kodály Zoltán munkásságát erősen meghatározta. Eleinte csak kettejük műveiből válogattam, majd elolvastam a Ligeti Györggyel készült interjúkötetet, és ettől inspirálva fordultam az ő dalaihoz is. Rengeteg minden köti össze őket, túl azon, hogy mindhárman ezer szállal kötődtek Erdélyhez. Növendékként mindegyikük fellépett, majd tanárként tanított is a Zeneakadémián, amelynek dísztermében a lemezem felvétele is készült. Az ő zenéjük a 20. század elejétől a század közepéig hatalmas zeneirodalmi ívet ír le. Abban, hogy ez a lemezem úgy sikerült, mint amilyennek megálmodtam, nagy szerepe van Várjon Dénes zongoraművész feleségének, Simon Izabellának, aki nem csak zongorán kísért, hatalmas tudásával rengeteget segített is a munkámban. A daléneklés az elmúlt években vált igazán fontossá Rost Andrea számára, aki szerint meg kell győzni az embereket arról, milyen remekműveket tartogat a dal műfaja. A dal hasznos az éneklés szempontjából, technikailag és kifejezésben sokszor olyan váratlan feladatok elé állít, amit az operában még nem tapasztaltam. Az, hogy ott állok egyedül egy zongoristával a színpadon, jelmez, díszlet nélkül, szinte meztelenül, és el kell vinnem a közönséget egy másik lelkiállapotba - hatalmas feladat. Persze az operaszínpadon is kivételes pillanat, ha átlépünk egy másik szférába. Ha egyszer csak azt veszem észre, már nem is én vagyok, hanem a figura viselkedik, érez, cselekszik. Ez az igazi átlényegülés. Kondor Csaba Norbert Fotó: Tombor Zoltán andrearost.com