TARJÁNYI PÉTER-DOSEK RITA. A Balkán Angyalai. Lama Plus

Átírás

1 TARJÁNYI PÉTER-DOSEK RITA A Balkán Angyalai Lama Plus 1

2 Az itt leírt történet egyes részei megtörtént eseményeken alapulnak, de a regényben szereplő nevek, helyszínek, időpontok és a cselekmény egésze a fantázia szülötte, bármilyen egyezésük a valósággal csak a véletlen műve. 2

3 Tarjányi Péter (Budapest, 1969) Pályakezdőként először a Rendőri Ezredben szolgált. Innen került át 1991-ben a Rendőrség Különleges Szolgálatához, ahol több parancsnoki beosztásban dolgozott, majd a Műveleti Osztályt, később pedig a Speciális Osztályt vezette. Tudásának és szakmai tapasztalatainak birtokában leszerelését követően az FBI Akadémia Nemzetközi Oktatási Központjában több háborús övezetbe induló katonai és rendőri misszió felkészítésében vett részt től az üzleti világban informatikával, pénzügyi tanácsadással, ingatlanfejlesztéssel foglalkozó cégek vezetőjeként, tulajdonosaként tűnt fel. A médiából biztonságpolitikai szakértőként ismerhetik. 3

4 2010 Tarjányi Péter, Dosek Rita 2010 Lama Plus Kft., Budapest Szakmailag lektorálta Horváth Sándor és Kiss László A szöveget gondozta Kevi Zsófia A borítót tervezte Bereczky Péter Műszaki szerkesztő Kuha Zulejka Tipográfia és tördelés: Alinea Kft. 4

5 Varga Bence emlékére Köszönetnyilvánítás Köszönjük, hogy a Madarász utcai Gyermekkórház kisbetegeinek érdekében munkájukkal hozzájárultak könyvünk megjelenéséhez: Békési Anitának (Park Kiadó) a marketing szervezésért, Berecky Péternek a csodás borítótervért, Kevi Zsófiának a szöveg gondozásáért, Koncz Ernőnek (Trigránit Zrt.) a szervező munkájáért, Kuha Zulejkának (Park Kiadó a könyv megjelenéséhez adott műszaki szerkesztői munkájáért, Laky Barbarának (Absentées Média Bt.) a promotálás szervezéséért, Nyúl Sándornak (Trigránit Zrt.) a könyv kampányához nyújtott segítségért, Polgárné Szűcs Gabriellának (Alinea Kft.) az első lépésekben nyújtott segítségért, Sas Tamásnak (Symbol Étterem) a promócióban tett támogatásért, Szilágyi Ákosnak (Interpress Kft.) a legjobb nyomda kiválasztásáért, az AAM Zrt-nek a megjelenéshez nyújtott támogatásért, a Tesco Global Zrt-nek a kiemelt helyekért, a Westend City Centernek és a Pólus Centernek a kampánytámogatásért és a felületekért. Köszönet barátainknak és családtagjainknak a bíztatásért, próbaolvasásért és Zsuzsinak, mert egy csapat vagyunk! 5

6 I. rész BOSZNIA, TREBNICÁTÓL DÉLRE JÚLIUS :07 Tom és Lévai a következő rejtekhely felé gyalogolt a meredek erdei úton. A bicikliket a szirt tövénél hagyták. A sziklák peremétől másfél méterre futó ösvényen haladtak felfelé, fák és bokrok takarásában. Öltözetük beleolvadt a tájba, a leveleken átszűrődő fények és árnyak játéka teljesen elrejtette a hasonló mintázatú katonai gyakorlóruhákat. Ennek ellenére óvatosan mozogtak, hiszen az ördög soha nem alszik. Mindketten húszas éveiket taposták, zöldfülű kinézetük dacára már rengeteg akcióban vettek részt együtt. A magyar Különleges Szolgálat tisztjeiként felderítő munkát végeztek a területen, emellett harmadmagukkal ellátták a kiküldött diplomaták védelmét is. Tom, azaz Erkel Tamás ment elől. A középmagas, izmos, barna szemű, rövidre vágott barna hajú, kölyökképű férfi bárhová gyorsan be tudott épülni. Éles esze és rátermettsége gyorsan vitte fölfelé a ranglétrán. Arcára még nem rajzoltak történelmet a korral járó barázdák, tekintetéből sugárzott a fiatalos tűz, a tenni vágyás heve. A kiküldetés szinte új korszakot nyitott életében. A harci csoportban ő volt az irányító, mivel ő rendelkezett a legmagasabb beosztással is, alig pár hete kapta meg századosi kinevezését. Külföldi misszió, az én parancsnokságom alatt! Szabad kezet kaptam! gondolta magában. Lelki szemei hirtelen megidézték édesapja elismerő pillantását, amikor 6

7 megmutatta neki a kinevezést. Ez az, fiam! mondta és megveregette a vállát. Mindössze 26 évesen ilyen magas rendfokozatba lépni nem kis teljesítmény. Nagyon büszke vagyok rád! Tom boldogan hallgatta apja méltató szavait, hiszen keményen megdolgozott az elismerésért, és az öreg soha nem szórta két kézzel a dicséretet. Ahogy visszagondolt, talán ez volt az első alkalom ilyen komoly dicséretre. Szerette volna elmondani, hogy önálló missziót fog vezetni a Balkánon, de nem tehette. Majd ha hazamegyünk, mindent elmesélek! gondolta, és fürgébben szedte a lábát. Lévai Ernő kicsit lemaradva baktatott mögötte. Társánál magasabb, szikárabb termetű, fiatal srác volt. Világosbarna, középhosszú, hátrafésült haja és okos kék szeme inkább keltette egyetemista benyomását, mintsem harcedzett kommandósét. Pontosan ezért szerették őket beépülési munkákra küldeni, mert mindennek kinéztek, csak harcosoknak nem. Lévai 25 éves volt, ennek ellenére már korán belecsöppent az élet sűrűjébe. Amióta az eszét tudta, rendőr akart lenni, és különleges feladatokat teljesíteni. Kiváló adottságai és rendkívüli szorgalma gyorsan bejuttatta a főiskolára, ahonnan a diploma megszerzése után már egyenes út vezetett a Különleges Szolgálathoz. Mindketten átestek már a tűzkeresztségen, hiszen nap mint nap hívták őket fegyveres rablók vagy drogcsempészek lefüleléséhez és nem egyszer találták magukat szembe ellenséges fellépéssel. Ez a kiküldetés azonban valami más volt, sokkal több annál, amit eddig csináltak. Kiugrási lehetőség! Legalábbis ezt remélték. Még kora reggel volt, de a madarak már rákezdtek hajnali koncertjükre, beharsogva a tájat. A sziklás hegyek 7

8 közt elnyúló völgyben apró házakból álló kis falu bújt meg. A hegy lába alatt kanyargós út vezetett a nagyváros felé. Ilyen korán általában kerékpárforgalom jellemezte a falut. Az asszonyok a nyereg két oldalára felakasztott tejeskannákkal kerekeztek a város felé, s ott árulták a házi készítésű termékeket. Egy-egy szekér is felbukkant itt-ott, és nem volt szokatlan az sem, ha néhány teherautó haladt el az ösvény alatt vezető főúton. Tom és társai korábban jó pár rejtekhelyet kialakítottak a környéken, az eldugott kis odúk fegyverek és kommunikációs eszközök raktárhelyéül is szolgáltak. A hegyen kialakított lerakatok helyét általában úgy választották ki, hogy jól be lehessen látni a környéket, és számukra könnyen megközelíthető, mégis feltűnésmentes legyen a helyszín. Odanézz! fogta meg hirtelen Tom vállát Lévai és a földre húzta társát. Az úton nagy, zöld, katonai teherautó konvoj kanyarodott a falu irányába. Alig hogy elfordultak, újabb reszelős motorzaj hallatszott a távolból. További teherautók érkeztek és ezek most a város irányába tartottak. A csapatszállítók között Tom és Lévai egy fekete, luxusterepjáróra lett figyelmes. Ki lehet az? kérdezte Lévai. Nem látom, le van sötétítve válaszolta Tom. Gyere, mindjárt ott vagyunk. Majd a SIG-gel megnézzük! Óvatosan tovább indultak, figyelve arra, hogy még véletlenül se hívják fel magukra a figyelmet. A rejtekhely már nem volt távolabb 50 méternél. Amint odaértek, Lévai elővette a SIG 2000-es távcsöves puskát egy preparált fatönk mellől, és a sziklára helyezte a háromlábú állványt, amely a puskacsövet tartotta. Majd 8

9 mögé feküdt, tüzelésre készen. A puska már be volt tárazva, és ahogy elővette, automatikusan csőre töltötte, habár nem volt szándékában lőni. A távcsővel egészen közel tudta hozni a fekete autót. Tom egy speciális videoeszközért nyúlt, amit kábel kötött össze a puskán elhelyezett optikával, így ugyanazt látta, mint Lévai. A terepjáró a kereszteződésnél az út szélére hajtott és megállt, elengedve a konvojt maga mellett. A hátsó ülésről középkorú, őszes hajú férfi szállt ki a legelő oldalán. Kis ideig kutatott a zakója zsebében, majd szivart vett elő és a szájába tette. Aztán meggondolta magát, kicsit dühös mozdulattal eltette a dohányt, és egy szem cukorkát kotort elő a zsebéből. Kipödörte a csomagolásból, és finnyás arckifejezéssel bekapta. Tom látta, ahogy megfeszülnek az arcizmai, amikor kettéharapta a mentoltöltelékes cukorkát. A puska optikája olyan kifinomult volt, hogy pár pillanattal korábban akár még a cukorka márkáját is el tudta volna olvasni, ha akarja. Lévai állított a zoomon és egy kattintással feljebb állította az optikát, hogy a teljes alakot lássa. A férfi elegáns szövetű zakót, alatta finom inget viselt, szürke szemei végtelen hűvösséget árasztottak. A szája körüli jellegzetes, mély barázdák, a karvaly orr és az oldalra fésült frizura, az ápolt, borotvált arc és a hosszúkás fejforma egy életre belevésődtek a két barát emlékezetébe. Itt ez a szemét! tört ki Lévai. Gondolhattuk volna! Végre kinyírhatjuk! mondta nem titkolt örömmel a hangjában, és pár pillanat múlva Tom szeme előtt felvillant a piros fény a precíziós puska ikeroptikáján. Az ikon számára is jelezte, hogy a 9

10 mesterlövész készen áll, a cél tiszta, csak tűzparancsra vár. Az egész helyzet váratlan és hihetetlen volt, többek között azért, mert már hetek óta vadásztak erre az emberre. Álmában sem gondolta, hogy egyszer csak a puskacsövük elé sétál, és szinte felkínálja magát célpontként. Tom fejében számos gondolat suhant végig a másodperc tört része alatt. Mennyire egyszerű volna, csak egy lövés és kész. Eltűnik a föld színéről ez a mocsok. Visszaemlékezett rá, amint pár nappal korábban, előttük gyilkolt le hidegvérrel két embert, mintha csak bábuk lettek volna. Akkor megfogadta, hogy egyszer elkapja. És tessék, itt van! És itt vannak mellette az autóban a fegyverrel állig felszerelt testőrök is, na meg több száz katona. Egy lövés és vége. A többi szemét viszont elbújik és újabb ötven évig sem találunk rájuk. Nem, nekünk mind kell, egyszerre! Viaskodott magában észérvek és ellenérvek kereszttüzében. Csak egy lövés és vége! hallotta szinte sajátjaként Lévai hangját. Meg nekünk is! válaszolta Tom. Nézd ezt a rengeteg katonát! Egy egész hadsereg! Mi a fenére készülnek ezek? Nem tudom. De szerintem valami balhé lesz. Érzem! Tom újra a nézőkébe pislantott, a piros jel még mindig világított. Tudta, hogy Lévai ujja az elsütő billentyűn van készenlétben. Talán már hátra is húzta a holtpontig, hogy egy utolsó, finom mozdulattal útjára indítsa a 308-as lőszert, egyenesen Marco Drakulic kormánybiztos fejébe. Azt is tudta, hogy a döntés az ő kezében van. 10

11 Hagyd! mondta végül. Nincs rá parancsunk! Kapjuk fel a cuccot, ami kell, aztán húzzunk innen! Ha baj van, ki kell hoznunk a többieket! Lévai kelletlenül visszaengedte az elsütő billentyűt, és szélsebesen elkezdte kiásni a felszerelést. A korábban elkészített itinert a sziklára támasztotta, hogy a papíron lévő vázlat alapján megtudja, hova rejtették el a fegyvereket, a rádiót, a kötszert és a helyzetjelző rakétákat. Valami azt súgta neki, hogy többet nem jönnek ide vissza, ezért megpróbált mindent elcsomagolni, amit fontosnak talált, és bele tudott tenni a biciklitáskába. Siessünk! mondta Tom, miközben ő is elkezdte kiforgatni a pár hónapja gondosan visszahelyezett földtéglákat. Mostanra az időjárás már teljesen összeegyengette korábbi művüket, laikus ember nem is gondolta volna, milyen fegyverarzenálon áll, ha nem tudja, hol kell keresnie. Lévai először a puskát kereste ki. A sziklától 20 cm-re, balra, északi irány, 45 -os szög, puska ismételte magában a skiccelt kis térkép adatait. Kimérte egy arasznyira a sziklától a kezdőpontot, majd ujjával a földre rajzolta a fegyver elhelyezkedését, végül nekilátott ásni. A felszerelést nem rejtették mélyre, csupán cm-re a felszín alá. Az újramegkezdett földtéglákat aztán már könnyű volt kibillenteni a helyükről. Lehámozta a nejlonba csomagolt puskatáskáról a tyúkhálót, amit a visszahelyezett föld súlyeloszlása miatt tettek be, így biztosítva, hogy a talaj ne süllyedjen meg, ha valaki rálép. Levette a zacskót, és ellenőrzésképp kinyitotta a benne lévő táskát. A Cover mesterlövészpuska érintetlenül, szétszerelve feküdt a helyén. Gyorsan behelyezte a biciklitáskába, majd a rádió 11

12 keresésére indult. Tom közben kiásta a jelzőrakétákat és a kötszert, ám félszemmel mindig az utat figyelte. Nem tudtak mindent összeszedni, csak amennyi feltűnés nélkül elfért a táskákban. Aztán gondosan visszahelyezték a tyúkhálót és a földlabdákat, a természet majd úgyis elvégzi a finom elegyengetést. Szükség lehet még a többi felszerelésre, akár évek múlva is. Vállukra vették a megrakott táskákat és sietősen visszaindultak. Lefelé gyorsabban haladtak, tíz perc múlva már a bicikliknél voltak. Gyorsan levették a tarka mintás álcaruhát, átöltöztek és visszaindultak a hegyről. Mielőtt az útra értek, még egy pillanatra megtorpantak. Kirángatták ingük alól az újságíró igazolványt, aztán nyugodt tempóval kerekeztek újra a város felé. Most Lévai ment elöl, Tom csak követte. Az előtte rázkódó sárhányót nézte, de szeme sarkából figyelte a környezetet. Tudták, hogy nem szabad nagyon feltűnően nézelődni, mert valakinek még szembeötlenek. Nem jönne jól most egy ruházat átvizsgálás, több fegyver volt náluk, mint amit ki lehetett volna magyarázni. Egyszerű ruhát viseltek, régi kerékpárokat választottak, így egyáltalán nem voltak feltűnőek. Ha mégis megállítja őket valaki, akkor ott az újságíró igazolvány, a kérdés csak az, hogy itt mennyire tartják be a nemzetközi jogszabályokat. Az út elég rossz minőségű volt, a hirtelen megélénkült katonai forgalom miatt a padka melletti kitaposott ösvényre kényszerültek, így bő fél órát tartott, amíg újra elérték a városhatárt. Lévai lelassított, Tom az utolsó pillanatban tudott csak fékezni, hogy neki ne menjen társának. Mi a fenét csinálsz? kérdezte. 12

13 Nézd! biccentett fejével Lévai. Tom ekkor vette észre a városkapu előtt keresztbe álló teherautókat. Ez nem jó jel! Nagyon rossz érzéseim vannak! válaszolt Tom komor hangon. Próbálta kiűzni fejéből a borús gondolatokat, de képtelen volt rá. Mit csináljunk? kérdezte Lévai. Tom körbenézett. Az elágazó utak végén is látszottak a hatalmas, zöld teherautók, és a hátuk mögül szüntelenül újabbak érkeztek. Vissza kell mennünk a Rezidensért és Kistehénért! döntött Tom. Kistehén még elboldogul, de a Rezidens kizárt, hogy kijusson, ha forró lesz a lába alatt a talaj. Lévai bólintott, aztán továbbhajtott a teherautók felé. Egymás között Rezidensnek hívták a hírszerzés és a külügy megbízásából nem hivatalosan a területen tevékenykedő felderítő tisztet, Balsay Ferencet, aki inkább kém volt, mint felderítő. Rengeteg kapcsolatra tett szert az elmúlt évek során, és hasznos információkkal látta el a hazai rendőrség, valamint az Információs Hivatal különböző osztályait. Tom, Lévai és Kistehén kapta feladatul Balsay védelmét. Mindenhová el kellett kísérniük: különböző fedésekkel, épp amilyenre szükség volt ahhoz, hogy a Rezidens végezhesse munkáját. Alapvetően újságírói fedéssel dolgoztak, így született meg Tom Cutter, a nemzetközi hírek tudósítója, Georg Lévai fotós, és Kristian Hoff riporter, alias Kistehén. Utóbbi jelenleg a bázissal szemközti épület padlásán csücsült, szemmel tartotta az utcát és a lakást, ahol a Rezidens tartózkodott. Kistehén volt a csapat precíziós lövője. Rendes nevén már rég nem szólította senki. Becenevét akkor kapta, amikor egy Mehemed nevű, 13

14 török pénzhamisítót fülelt le. Volt egy török, Mehemed, sosem látott tehenet ugratták több hónapon át a bajtársai, míg végül a rajzfilmben boldogan hintázgató Kistehén neve rajta ragadt. A magas, barna hajú, sportos külsejű, jó kedélyű srácot mindenki kedvelte: hamar barátkozott és nagy szíve volt. Jól beszélte a szláv nyelveket, kiválóan bánt mindenfajta lőfegyverrel, de a küzdősportokban is jeleskedett. Főleg szerb és arab munkákra használták. Gyorsan a bűnözők közelébe tudott férkőzni, de szükség esetén elvolt kedvenc PKM könnyű géppuskájával egy ház tetején akár hetekig is, mindig tudva, hogy hova és mikor lőjön. Éppen ezért osztotta rá Tom a precíziós lövő szerepét. A biciklizők már egész közel kerültek a kordonhoz, ahol a katonák még mindig a teherautók platóin ültek és parancsra vártak. A sofőr és a parancsnok az autók mellett dohányzott. Jókedvűen beszélgettek, mellkasuk előtt pedig ott lógott a csőre töltött AK-47-es. Lévai lassított, de tudomást sem vettek róla. A kifelé tartó nénikét azonban megállították és visszaküldték. Lévai fél füllel hallgatta a beszélgetést. Most nem mehet el, menjen vissza a házába! mondta az egyik katona, tiszteletlenül az öregasszony arcába fújva a füstöt. Mi történt? kérdezte meglepetten az idős nő. Vonatszerencsétlenség. Valami fertőző anyagot szállítottak, lehet, hogy ki kell üríteni a várost. Lévai pár méter után Tomhoz fordult. Hallottad? Itt valami bűzlik! felelte fejcsóválva Tom. Ja, ha veszélyben van a város, akkor miért nem mehetnek el? 14

15 Nem is az. De hol láttál te errefelé vonatot? Lévaiba belehasított a felismerés. Már vagy egy fél éve járták ezt a vidéket, a legközelebbi vasútvonal több tíz kilométerre volt. Őt is elfogta az aggodalom. Miért kell egy baleset miatt a város határait és csomópontjait lezárni? A főtérre érve látták, hogy egyelőre minden nyugodt, valami azonban azt súgta ösztöneiknek, hogy ez vihar előtti csend. Végre megérkeztek a bázisra. A főtér egy távoli sarkában állt a ház, amelynek második emeletén rendezték be a főhadiszállást. A Rezidens itt várta kapcsolatai felbukkanását. Bár ő volt a rangidős, közel járt a negyvenhez, és parancsnoknak is ő volt kijelölve, biztonsági kérdésekben mindaddig Tomra hallgatott, amíg ez nem korlátozta munkájában. Ezért nem sétálgatott egymaga a városban, és váratlanul sem lépett le soha. A találkozók helyszínét mindig pontosan egyeztette a csapattal, hogy fel tudjanak készülni védelmére, és néha bevette őket a munkába, hogy hitelesebb legyen a legendája. Balsay magas rangú tiszt volt, szolgálataiért nem egyszer kitüntették már. Remekül eligazodott a kémek világában, jól tárgyalt és könnyen tudott félrevezető képet mutatni magáról. Több nyelvet beszélt, jól ismerte a bűnözők észjárását. Egy valamihez azonban nem értett. Nem volt gyakorlata a fizikai összecsapásokban, nem tudott bánni a fegyverrel, és testnevelésből is mindig felmentették. Ő az eszével került be a harcosok világába, nem fizikai rátermettségével. Lévai és Tom kettesével szedték felfelé a lépcsőfokokat. Az ajtón a jól ismert kopogással jeleztek. Kisvártatva kinyílt az ajtó, a Rezidens állt mögötte álmos 15

16 tekintettel. Rövid, barna haja kócosan, összevissza állt. Tom nem várta meg, hogy odébb lépjen, kivágta az ajtót és beviharzott a szobába. Mennünk kell! tért könyörtelenül a lényegre. Lévai még utoljára kilesett, aztán óvatosan becsukta az ajtót, majd szinte megszokásból ellépett a nyílászárók vonalából. Mi van? Hová? kérdezte unottan a Rezidens. El innen! Le kell lépnünk! magyarázta Tom, miközben elkezdte összecsomagolni a legfontosabb holmikat. Balsay szeméből egy pillanat alatt kirepült az álmosság. Miről beszélsz?! csattant fel. Nekem ma délután találkozóm lesz. Közel két hónapja ezt szervezem. Nem mehetünk sehová! mondta, és Tom elé állt. Lezárják a várost! felelte Tom. Gáz van, itt valami nagyon rossz készülődik! El kell mennünk, amíg lehet? A Rezidens Lévaira nézett, aki helyeslően bólogatott, megerősítve társa szavait. Balsay az ablakhoz lépett, Tom ösztönösen utánaugrott és elhúzta a tűzvonalból. Nyugi! nézett rá méltatlankodva a Rezidens. Csak ellenőrzöm az infókat de nem lépett újra az ablakhoz, csak oldalról sandított ki. A nap néhány bárányfelhő társaságában ragyogott az égen. A macskaköves utcákon gyerekek kergetőztek. A főtéren álló díszes szökőkút angyalszárnyai alól megszokott hangján csobogott elő a keringetett víz. Balra tőle, az öreg Mirtic kávézójában jókedvű emberek olvasták a napi újságot a frissen sült péksütemény és a reggeli kávé mellé. A szemközti hentesboltban is a megszokott ütemben zajlott a munka, és a főnök 16

17 kedélyesen beszélgetett a vevőkkel. Az idős Mirtic néni a szökőkút melletti kispadon ült, szokása szerint galambokat etetett. Nézz körbe! Nincs itt semmiféle megszállás vagy lezárás! Nem megyünk sehová! Tom bosszúsan nyúlt a rádióért. Tehén, itt vagy? kérdezte. Igen főnök, jelentkezem? szólt be a derűs hangú Kistehén a rádióba. Tedd be a fülecset, azt akarom, hogy mindent hallj! utasította. Látsz katonai mozgást a városban? Kistehén a Tomékkal szemközti, legmagasabb ház padlásterében rendezte be rezidenciáját. Az ablakból könnyen szemmel tarthatta az egész környéket. A városon belül minden nyugodt, nem látok katonákat. Na, látod! jegyezte meg cinikusan a Rezidens. És hol látsz? erőltette tovább Tom. A stratégiai pontokon jött a lehangoló válasz. Minden kivezető utat teherautókkal zártak le. Mozgás még nincs, valószínűleg a platón ülnek az emberek. Tom felvonta szemöldökét, amolyan én megmondtam! jelleggel. Szerinted mire készülnek? kérdezte újfent a Rezidens. Azt csak utólag tudjuk meg majd a híradóból, jó pár száz kilométerre innen! nézett Tom a Rezidensre, de látta, hogy ez nem elég jó válasz. Neked magyarázzam? Te tudod a legjobban, hogy puskaporos hordón ülünk. A muzulmánok és az ortodoxok ölre mennek. Nem ez lenne első összecsapásuk a világtörténelemben. Nem szerencsés manapság erre bosnyáknak lenni! 17

18 De mi nem vagyunk azok. Nyugi, újságírókhoz nem érhetnek hozzá! Az egész azért van, mert féltik a gazdaságukat, és fosnak attól, hogy távoli, arab rokonok nyomulnak be, és ők fölözik le az üzleti profitot. Nem mi vagyunk az ellenségeik! De a barátaik sem! Te is tudod, hogy ez nem így megy! Ha itt elszabadul a káosz, akkor senki nem fogja nézni, milyen vallású vagy! Ezt megmutatták az elmúlt évek is. Azt hiszem, erről rengetegen, a horvát, a szerb és még ki tudja milyen nációk tagjai, hosszasan tudnának beszélni. Nem győztél meg! erősködött a Rezidens. Az én feladatom a te védelmed ellátása! És ha azt mondom, menni kell, akkor menni kell! Na, álljon meg a menet! bőszült fel az imént még oly álmatag hírszerző. Ha jól tudom, én vagyok itt a rangidős tiszt! Te csak tanácsokat adhatsz, a döntés az enyém! Nem fogod kéthavi munkámat tönkretenni, csak azért, mert ilyen beszari vagy! Az életedről van szó! Az életünkről! szállt be a vitába Lévai is Tom oldalán. A Rezidens nyugodtabb hangon folytatta tovább érvelését. Ez az informátor csak ma fog idejönni három órakor. Ha nem leszek ott, akkor megpróbálja holnap reggel nyolckor. Ha akkor sem talál, akkor több hónapra biztosan eltűnik! magyarázta. Nem hívhatom fel egy hét múlva, hogy bocs', de beteg voltam. Érted? Pontosan tudjátok, hogy megy az ilyesmi! Ha nem vagy ott, azt gondolják, hogy vagy elkaptak, vagy valami gond van veled. Nem veszik fel többé a kapcsolatot. Temérdek időbe telt, hogy eljussak ehhez az emberhez. Egy megérzésre alapozva nem kockáztathatom, hogy otthon 18

19 ne értesüljenek időben az új kábítószer útvonalról! Tom tudta, hogy a hírszerző igazat mond, talán még át is érezte a terhét, de a vészjelző ott csilingelt a fülében. Lépj le, amíg lehet! Én pedig nem kockáztathatom az életedet! ragaszkodott álláspontjához. Akkor hozz nekem kézzel fogható bizonyítékot! Mit akarsz, egy fejet, vagy egy ellopott parancsot? Miről beszélsz? kérdezte Tom újra feltámadó dühvel a hangjában. Menjünk le és kérdezzük meg! Mi van? Újságírók vagyunk, vagy nem? Minket nem bánthatnak. Csak érdeklődünk, mire ez a nagy megmozdulás! Ez őrültség! Tálcán kínáljuk fel magunkat! Jó, akkor maradunk! Tom szinte felrobbant a tehetetlenségtől. Két kezét ökölbe szorítva ismét az ablakhoz közelített, de csak oldalról, hogy ne legyen könnyű célpont. Látta, ahogy két teherautó fordul be a tér másik oldalán az utcára. Az alattuk lévő utcát pedig katonai terepjárón négy katona figyelte. Érezte, hogy szorul a hurok, megy az idő. Jó! döntött végül, Lévai és Kistehén nem kis meglepetésére. Készítsd össze a legfontosabb dolgaidat. Ha baj van, állj készen az indulásra! igazította el a csatát nyert hírszerzőt. De te nem jössz le velünk. Lévai és én megyünk oda! Vetted, Tehén? Vettem készítette be a 150 lőszert tartalmazó rakaszokat a PKM géppuska mellé. A PKM igazi káoszgerjesztő és területfogó fegyver, ezért szerette és dédelgette Kistehén. Ugyan nem kimondottan precíziós 19

20 lövőknek fejlesztették ki, de itt nem is egészen ez volt a feladat. Tudta, hogy neki kell felülről védelmet biztosítania társainak, ami rengeteg lőszert kívánt. Oly híres nyugalma teljesen eltűnt. Tom veszélyes lépésre szánta el magát azzal, hogy nyíltan besétál egy olyan helyzetbe, amiben a katonák oldaláról jó esetben az elfogásuk, rosszabb esetben a fegyveres összecsapás lehetősége rejlett. Neki is minden érzéke riadót fújt a városban zajló események láttán, de hallgatott, mert bízott Tomban. Lassan elcsendesítette tudatát és 3-4 mély lélegzetvétellel felkészült a harcra. Marco Drakulic az autó mellett állva figyelte, ahogy a zöld teherautók, mint méhkasból a méhek, egyetlen utasítására kirajzottak a kaptárból. A sofőrök fegyelmezetten kikerülték az út szélére húzódott fekete terepjárót, és amint észrevették, ki álldogál mellette, röviden tisztelegtek a kormánybiztosnak. Ő volt a Szerbiát uraló elnök, Drazen Gojkovic első embere. Miért álltunk meg itt? kérdezte félszegen az első ülésen ülő fiatal katona, Jaroslav Obradkovic. Úgy tekintett magára, mint Drakulic jobb kezére. Rendkívül tisztelte a kormánybiztost, mentorának tartotta, és az volt élete legszebb napja, amikor Drakulic felkérte személyi testőrének. A kormánybiztosnak nem volt igazán szüksége védelemre, csak a rangjával járó kellemetlenségnek tartotta az egész testőrösdit, de a szabály az szabály, így 20

21 maga mellé választotta az első kiskatonát, akit meglátott, hogy eleget tegyen Gojkovic elnök parancsának. Marco, fontos szerepet töltesz be Szerbia életében. Úgy illik, hogy megfelelő védelemmel vedd körül magad mondta egy napon az elnök. Drazen, meg tudom magam védeni. Van elég emberem a házamnál, és ha baj van, akkor tudom, kit hívjak. Nincs szükségem arra, hogy valaki állandóan a nyakamban lihegjen válaszolta legyintve Drakulic. Nem csak azért kell valaki, hogy megvédjen, hanem hogy a tekintélyedet emelje! A családod fontos befolyással bír mindenütt! célzott Gojkovic a Drakulic család kiterjedt kapcsolataira. Bátyja hadseregparancsnok volt, sógornője az építőipart uralta, az unokatestvérek klánja pedig a gyógyszeripar és az ingatlanüzlet fölött bírtak komoly befolyással. A háború egyre gazdagabbá tette őket. Nem véletlen, hogy Gojkovic elnök éppen őt nevezte ki különleges kormánybiztossá. Erre a kényes feladatra nem akármilyen kapcsolatokat ápoló, megbízható emberre volt szüksége. Így lett Drakulic feladata az elfoglalt területeken folyó rekvirálások felügyelete, műkincsek és egyéb értékek beforgatása, értékesítése és az államkasszába ömlő pénz tisztára mosása. Gojkovicnak nem kellett csalódnia, a kormánybiztos mindig pontosan tudta honnan, hova és mennyit kell fordítania, és honnan, hova, mennyit kell elvenni, hogy a szerb nemzetért vívott háború teljes győzelemmel végződhessen. Nem szeretném, ha valami bajod esne! Drakulic jobbnak látta, ha ilyen jelentéktelen apróságokon nem száll vitába a hirtelen haragú elnökkel, 21

22 ezért az ajtón kilépve rámutatott a legzöldfülűbb fiatal tisztre, aki szembejött vele. Ez volt Jaroslav Obradkovic, aki úgy érezte, mintha ezen a napon a szerencsecsillaga hullott volna az ölébe. Alig végezte el a katonai főiskolát, máris ilyen fontos pozícióba került. A kormánybiztos valószínűleg olvasta az aktáját, és megakadhatott a szeme a nagyapja nevén, aki fontos tisztséget töltött be a Drinai hadtestnél gondolta. Obradkovic nagyon büszke volt felmenőire, és hihetetlen szorgalommal tanult, hogy méltó lehessen nevükre. Huszonkét éves volt, pelyhedző állú, barna hajú, barna szemű kamasz. Ha lehetett, mindig Drakulic mellett volt, bár a kormánybiztos többnyire csak akkor tartott rá igényt, ha valahová utazott. Mit kérdeztél? szólt vissza Drakulic. A teherautók zajától a saját hangját is alig hallotta. Hogy miért álltunk meg? ismételte el a kérdést Obradkovic. Mindig jó, ha saját magad ellenőrzöd, rendesen végrehajtják-e az utasításaidat válaszolta oktatóan a kormánybiztos. Nem tudta eredeti szakmáját levetkőzni, civilben tanárember volt, és ha tehette, mindig ellátta jó tanácsokkal Obradkovicot. Nem azért, mert annyira a szívéhez nőtt, inkább csak hogy fenntartsa a látszatot. Menjünk vissza a főhadiszállásra! utasította sofőrjét, visszaszállva a kocsiba. Obradkovic a visszapillantóból nézte Drakulicot. Néha nagyon bosszantotta, hogy védence nem engedi kiszállni a kocsiból vagy fittyet hány a biztonsági szabályokra. Szerette volna jól végezni munkáját, de Drakulic ezt sokszor ellehetetlenítette számára. 22

23 Fel kéne vennie a mellényt! próbálkozott újra, a golyóálló mellényre utalva. Ugyan már, nem kell ide más mondta Drakulic és elővette hónaljtokjából a csontmarkolatú, ezüst vésetekkel cizellált Beretta 92-esét. Reméljük, arra nem lesz szükség markolt rá lába között lefelé fordított Kalasnyikovjára a fiú. Pontosan ezért vagy itt velem tette el a pisztolyt Drakulic. Egy testőr nem testőr válaszolt alig hallhatóan Obradkovic, és az utat fürkészte. Jó katona volt, a legjobb kiképzőktől tanult, de csodát ő sem tudott tenni. Tisztában volt vele, hogy Drakulic muszájból cipeli őt mindenhová, mégis hálás volt a sorsnak, hogy rá esett a választás. Mit dünnyögsz, fiam? kérdezte szúrós tekintettel Drakulic. Semmit, csak, hogy nem veszi igazán hasznomat válaszolta a fiú. Majd kerítünk neked valami testhezálló feladatot mondta a kormánybiztos ridegen, amiből biztosan tanulni fogsz. Egy életre! gondolta hozzá a mondat végét magában. A főhadiszállás a várostól pár tíz kilométerre, Gojkovic elnök egyik rezidenciájában volt berendezve, mivel az elnök részt akart venni a fontos döntésekben. A tárgyalóteremben Milorad Vukovic tábornok és az elnök már várta Drakulic érkezését. Mi a helyzet odakint? kérdezte Gojkovic a belépő kormánybiztost. Elfoglalják a stratégiailag fontos helyeket válaszolta Drakulic, noha ő maga nem volt katona, de 23

24 Gojkovic minden militáris kérdésben kikérte véleményét, mert rendkívül jó stratégának tartotta. Nem katonai szempontból, hanem a haszonhúzás szempontjából. A házak? Mindent egyeztettem válaszolt ismét a kérdezett, nem ejtenek kárt bennük. Gojkovic elégedetten hátradőlt az ovális asztal végénél. Magyarázza meg a katonáknak, hogy miért tesszük? szívott cigarettájába az elnök. Értettem! húzta ki magát Vukovic tábornok. A kormánybiztos szórakozottan harapott rá harmadik cukorkájára. A falakat díszítő festményeket nézte. Az üveges szekrényekben kegytárgyak sorakoztak, a másik falon fegyverek. Drazen Gojkovic személyesen adott parancsot Vukovic tábornoknak a város elfoglalására. A kormánybiztos elégedetten vette tudomásul az eredményt. Nem is várt mást! Gyorsan meggyőzte az elnököt arról, miért kell mihamarabb megkezdeni a kitelepítést. A kézzelfogható és pénzzé tehető értékek megszerzése nemzeti ideológiával és indulattal átitatva valóban evidenssé tették a döntést. Most végre visszaütünk! bólintott az elnök. Megkezdjük a zárást az első tiszta pillanatban. Az oroszok informáltak. A területről nem készül kémműhold felvétel! húzta össze mindentudóan Gojkovic elnök a szemét, majd felállt és a szemközti falra erősített térképhez sétált. A sajtót csalják el valahogy. És minimum kettős zárás kell! Hármas zárás! nyomatékosított a tábornok. Ha megengedi, azonnal sajtótájékoztatót fogunk tartani. A megbeszélt vasúti szerencsétlenségről 24

25 Marco Drakulic a két tárgyaló férfit figyelve arra gondolt, hogy nincs jobb, mint irányítani, és háttérben maradni. A vasúti szerencsétlenség fedőakciót ő sugallta. Ismerte a várost, mint a tenyerét. Tudta, hogy lesz megerősítve, hol kezdődik a kitelepítés, hol lesznek a gyűjtőközpontok, honnan jönnek és hova mennek a buszok, melyik alakulatot mozgósítják majd a piszkos munka elvégzéséhez. Néhány nap. Nem lesz több néhány napnál. Drakulic emberei a békefenntartókkal vacakoltak a legkevesebbet. Oda semmi más nem kellett, mint jó nők, drog, pia és bulik. A katonák ennek fejében elfordították a fejüket. A nemzeti hadsereg akár a hátán is áthozhatta a fegyvereket. A droggal megrakott kamionok úgy közlekedtek, mintha tejet, kenyeret szállítottak volna. A békefenntartók azt hitték, nagyon távol vannak a való világtól, hazájuktól, és ha a háborúnak vége lesz, mindent, ami a misszióban történt, elnyeli a felejtés. Tévedtek! Marco Drakulic keze messzire elért és nem zavarták a nyugati határok sem. Előzetes információk? kérdezte az elnök, bár már megbizonyosodott róla, hogy emberei a kitelepítést fedő, stratégiai célokról szóló, megtévesztő híreket már régen kiszivárogtatták. Bosnyák támadástól tartottunk mondta fel a leckét a tábornok. Nincs szükségünk kollaboránsokra. A várost erőddé kellett alakítanunk! Komoly ütközetre kellett felkészülnünk. Emellett egy baleset miatt, ami a várostól 23 kilométerre történt még inkább indokolt a katonai jelenlét! A kormánybiztos kedvtelve figyelte a hősök színjátékát. A felelősséget mindig az ostobák, az 25

26 okoskodók, a mártírok vagy a hősök viselik. Drakulic tudta, hogy a háborúnak vége lesz egyszer, és a hősök célpontokká válnak. Vedd át az irányítást! A tisztek folytassák az előkészítést! fordult az elnök az eddig némán figyelő kormánybiztoshoz, ezzel lezárva a megbeszélést. Marco Drakulic biccentett, hogy értette. Élvezettel gondolt arra, hogy ilyen pozícióval, az elnöki parancs mögé bújva, olyan hatalomra tesz szert, ami igazán jövedelmező lesz a háború után. Ő nem egyszerűen túl akart élni, hanem a lehető legjobban élni. Drakulic megértette a háborúban rejlő lehetőségeket. Valódi üzletember lett! A háború nem csak a fegyverkereskedelmet, a fosztogatásokból gyümölcsöző műkereskedelmet, az emberkereskedelmet és az orvostudomány fejlődését szolgálja. Hosszú távon meg lehet alapozni az ingatlan és telekspekulációt is, csak jó helyen, jó időben kell elvégezni a népirtást. Gojkovic elnök távozott, Drakulic és a tábornok az irányítóteremben maradtak. Vukovicnak folyamatosan jelentettek a műveleti törzsek tisztjei. A kormánybiztosnak semmi más dolga sem volt már, mint éberen figyelni, hogy a váratlan eseményekre megfelelő reakció szülessen, és hogy pontosan az történjen, aminek történnie kell. Az első egység nyolc kilométeres körzetben, hermetikusan körülzárta a várost. Kilenc átengedő pontunk van. Kik akadtak fenn? Összesen tizenkét személy várakozik. A város felé engedjék őket tovább! Átfésültük az erdőt folytatta a törzstiszt a jelentést. Semmi! Korán reggel van. 26

27 A rádióforgalmazás híreit követve, Drakulic piros filctollal körberajzolta a várost a második és a harmadik gyűrű mentén is. Gyorsak voltak, remélem, nem követtek el hibát mondta félhangosan. A tábornok sértődötten fordult hátra. Az embereim tudják, hogy nem követhetnek el hibát. Drakulic érezte a hangsúlyból Vukovic kegyetlenségét. Tudta, hogy szigorú büntetést szab ki annak, aki nem hajtja végre tökéletesen a parancsot. Nem tartotta sokra Vukovicot, de nem is botránkozott meg. Ilyen vezetőkre volt szüksége, akik nem bánnak kesztyűs kézzel az emberekkel. És a lakosság? kérdezte meglehetős éllel a hangjában. Tökéletesen gyanútlan. Minden megy a megszokott kerékvágásban. Hamarosan semmi más nem lesz itt dünnyögte Drakulic, de a mondatot nem fejezte be; a legbelső, vörös gyűrűbe szorított várost hibajavítóval fehérre satírozta a térképen, olyan precízen, mintha csak arra kéne figyelnie, hogy túl ne szaladjon egy kifestőkönyv vonalain. A mappán a város helyén fehér folt éktelenkedett, kifelé terjedő piros peremmel. Egy lőtt seb negatívja. Mintha a semmi vérezne! 27

28 A 17 éves Ivan Radics éppen a szomszéd faluból, a barátaitól jött vissza a városba, és hamarosan be is engedték. Otthon elmesélte Mirának, hogy a katonák nagyon szakszerűen teszik a dolgukat, semmi fennakadás nincs és korrekt a tájékoztatás is. Akkor biztonságban vagyunk! mondta Mira, és magához húzta a fiút, hogy forró csókot leheljen az ajkára. Élete nagy szerelme volt a jókötésű, ártatlan tekintetű Ivan. Mira úgy érezte, nála jobb embert nem is találhatott volna. Elhatározták, hogy összeházasodnak, ha betöltik a tizennyolcat. Egyelőre titokban találkozgattak csak, a szülők nem vették volna jó néven a szerelmesek nyilvános turbékolását. Ivan átölelte szerelmét és az ágyra döntötte. Kezével végigsimította fényes, fekete haját. A lány gyönyörű volt, ahogy ott feküdt előtte. Hófehér bőre, melegtüzű, barna szemei, duzzadó keblei felkeltették benne a vágyat. Mira magához húzta. Érezte, hogy ő is akarja. Ivan szíve egyre hevesebben kezdett dobogni. Újra megcsókolta. Lassan a melleire csúsztatta kezét. Ne itt! suttogta Mira a fiú vértől zakatoló fülébe. Várj meg Mirtic kávézójában. Húsz perc múlva ott leszek. Mutatok egy gyönyörű helyet! Az utolsó mondatokat már buja tekintettel, Ivan szemébe mondta. A fiú úgy érezte, övé a mennyország. Megfékezve vágyait megigazította magán a ruhát, majd egy utolsó csókot dobva a lány felé, elindult a kávézóba... 28

29 Tom bosszúsan pakolta össze felszerelését, hogy együtt legyen minden szükséges, ha menekülni kell. Legszívesebben behúzott volna egyet a Rezidensnek, de nem volt kedve hetven kilóval a hátán, háztetőkön, sikátorokban és bozótban menekülni. Csinált már ilyet, nem bizonyult valami kényelmesnek. Márpedig Tom feladata az volt, hogy minden áron megvédje a Rezidenst. Akár önmagától is! Még mindig esélyesebbnek látta a menekülést a Rezidens javasolta kísérlettel megbolondítva, mint úgy, hogy egy ájult, megbilincselt embert kelljen menekítenie. Akkor te itt maradsz, ugrásra készen! akasztotta a Rezidens vállára az összekészített csomagot, ami nem volt nagyobb egy aktatáskánál. És nem kíváncsiskodsz, nem dumálsz bele a rádióforgalmazásunkba, legfeljebb hallgatod! Itt a fülecs! tette kezébe a testszínű, picike hangszórót, amely közvetlenül a hallójáratba vezette a hangot, így észrevétlen kapcsolatban lehettek egymással. Abban az egy esetben szólhatsz, ha életveszélyben vagy! Megértetted? kérdezte Tom, mérgesen a szemébe nézve. Balsay jobbnak látta, ha mostantól együttműködik. Amit akart, azt elérte! Tom kipróbálta a kommunikációs rendszert, még mielőtt elindultak volna. A csuklója belső oldalára helyezett adóvevő gombját testéhez szorította és elkezdett beszélni, majd engedett a szorításból, hogy hallja a többieket. Kistehén visszajelzett, hogy mindent hall, Lévai is belépett a rendszerbe egy pillanat erejéig. Aztán megigazították nyakukban a sajtóigazolványt, hogy feltűnő legyen, és pisztolyukat a csípőtokba rejtették, amit a kigombolt ing szárnyával takartak el. Legszívesebben gépkarabéllyal a nyakban indultak volna 29

30 lefelé, de azt nehéz lett volna elrejteni, ezért a második fegyveres taktikával dolgoztak. Így nevezték, ha egyedül csak pisztoly volt náluk. Indulunk! tudatta Tom a lépcsőházba lépve Kistehénnel, aki már átszellemülten csüngött a PKM irányzékán és a teret vizslatta. Két katonai UAZ a tér közepén hallotta Tom a nyugtalanító helyzetjelentést. A kis utcába megyünk, a dzsiphez válaszolta. Vettem! mondta Tehén, miközben áthelyezte a célt. Lévai és Tom beszélgetősre vették a figurát, ahogy kiléptek az utcára. A legnehezebb mindig az volt az álcázásban, hogy testük ne árulja el kilétüket. Egy harcedzett férfi mindig másképp mozog, mint egy irodista újságíró. Lévai kicsit lóbálta a kezét, Tom gesztikulált. A francba, elkezdődött! jött az újabb hír a fülecsen. Benyomultak Mirtic kávézójába. A cigarettázó katonák villámgyorsan eldobták a csikkeket, és berontottak Mirtic kávézójába. Egy sarokkal arrébb már vonultak az emberek, de a körzetekben egymástól függetlenül haladt a munka. Mirtic kávézójának ajtaját nem kellett berúgni, mindig nyitva állt mindenki előtt. Az első katona irányba tartott, a második ellentétesen, a többiek a harmadik oldalt 30

31 biztosították. Nyolcan voltak. Mirticnél friss kávéillat keveredett a reggeli cigaretták könnyű füstjével, a rádióból zene szólt. Mirtic a pult mögött szöszmötölt. A felesége mosogatott. Ivan Radic az ablaknál álló asztalkánál újságot olvasott. Egy csapat fiatalember a pult mellett kártyázott. Egy 15 éves forma fiú éppen Mirtic asszony szendvicseiből válogatott. A katonák betörésekor mintha jeges szél csapott volna a kellemesen duruzsoló helyiségbe. Rémület fagyott az arcokra. Akárha egy csapásra meghaltak volna a testek. Csak a katonákéból sütött az agresszív erő. Ordítottak. Mindenki maradjon a helyén! Senki ne mozduljon! Tudták, nem az az érdekes, mit mondanak, hanem, hogy miként. Ismerték a civilek reakcióit. Most nem volt szabad megállni. Meglepetés, sebesség, erőszak! Azonnal meg kell törniük valakit, hogy megtartsák az áldozatok bénultságából fakadó előnyüket. Mindegy, kivel kezdik, mindig van valaki, aki az első kérdést felteszi! A célpont az első ébredő, vagyis az, akinek leggyorsabban jár az agya, aki még képes cselekedni, azon kell majd példát statuálni. Mi történt? emelkedett fel székéből Ivan. Abban a pillanatban a hozzá közelebb álló katona puskatussal teljes erőből lökte vissza, hogy Ivan a széket felborítva terült el a földön. A jelenet gyorsan zajlott, nem volt idő gondolkodni, de még érezni sem. Az első fegyveres már nyomult is befelé, a többiek biztosították, és kétoldalt lezárták a teret. Pillanatok alatt átvizsgálták a kávézót és a mögötte fekvő helyiségeket is. Kihozták Mirtic fiát, két kislányát és hálóruhában Mirtic idős édesanyját. Nincs időnk, hogy elmagyarázzuk önöknek! Mindent hagyjanak itt, kifelé! 31

32 Ivan vérző tarkóját tapogatta. Mirtic lassan elindult a pult mögül. Kislányaihoz lépett és a nagyobbiknak meg akarta fogni a kezét. Lányát azonban elrántották tőle. A katonák különválasztották a nőket a férfiaktól. A kislányok anyjukhoz simultak és Mirticet ez valamelyest megnyugtatta. Most azonnal biztonságos helyre kell önöket szállítanunk! Én várok valakit! erősködött Ivan, nem tanulva a korábbiakból. Neki is biztonságos helyre kell mennie! Ha megjön, Önök után megyünk! Erre most nincs időnk! Önök rossz helyen vannak! Ne féljen, a társainknak mindenkire gondjuk lesz! Gyerünk! Gyorsan! Indulás! Ivan nem ellenkezett tovább. Akit kergetnek, nem tud gondolkodni. A katonák nem estek ki a ritmusból. Az emberek valóban szedni kezdték a lábukat, kapkodtak, már nem az első percek lassított felvétel módjára mozdultak. De gondolkodni, mérlegelni, kérdezni egyre kevésbé voltak képesek. Mirtic élt a gyanúperrel, hogy a katonák hazudnak. Ezek mindig hazudnak! villant át a fején, de tovább nem jutott, mint hogy engedelmeskedjen. A katonák kiabáltak és taszigálták őket kifelé. Riadt tekintetek keresték egymást. Mirticnek volt annyi lélekjelenléte, hogy megnyugtató pillantást vessen kétségbeesett kislányai felé. Mirtic anyja halkan nyöszörgött, de szánalmasan vékonyka hangját túlüvöltötték a katonák. A férfiakat terelték ki először az épület elé. Odakanyarodott az első busz és felszállították őket. Mirtic kávézójában két katona maradt hátra. Az egyik magába tömte a fiú otthagyott szendvicsét és belekortyolt 32

33 egy csésze kávéba. A másik elvágta a telefonzsinórt, lerúgta a tévét, és a poharakkal együtt lesöpörte a rádiót. A csörömpölést csend követte. A katonák a lakásba siettek, hogy összeszedjék az értékes, könnyen mozdítható holmikat. Tom fél szemmel a dzsipre sandított és látta, ahogy leugrálnak a katonák, hogy elkezdjék a zárást. A lehető legrosszabb pillanatban léptek ki. Már nem tudtak visszafordulni. Az nagyobb hiba lett volna, mint odamenni. A fegyvereket figyelte, miközben látszólag vadul magyarázott Lévainak. A katonák nyakában lógó AK-47-esek ki voltak biztosítva, pedig ezek a katonák nem voltak profik, akik megengedhetik maguknak, hogy kibiztosított fegyverekkel ugráljanak. Az AK hibája ugyanis, hogy ha lőnek vele, akkor könnyen jobbra, felfelé elhúzza a sorozat, nehéz megtartani, ezért ki tudja, hova mennek a lövések. Ez baj. Kivéve, ha mindegy, hogy hányan lesznek az áldozatok! Az ittenihez hasonló helyzetben még a profi katonák is egyes lövésre állítják fegyvereiket, de most láthatóan nem ez volt a cél. Tomban felharsant a vészjelző. Közeledésüket látva a katonák félkörívbe rendeződtek, egyértelműen támadó alakzatot vettek fel. A sajtó munkatársai vagyunk szólalt meg angolul, felgyorsítva az eseményeket. Az egyik katona rájuk emelte fegyverét. Tom és Lévai abban a pillanatban két 33

34 oldalra szétugrott, teret adva Kistehén lövéseinek. Egy rántással elővették pisztolyukat és a kapu felé hátrálva, szemből lőni kezdték a szerb fegyvereseket. A négy katonának esélye sem volt. Kistehén olyan szögből lőtte őket, amelyből képtelenség volt gyorsan elmenekülni. A Tom és Lévai által leadott lövések csak biztosítékként szolgáltak. A baj nem is ezzel volt, hanem a téren gyülekező, temérdek katonával, akik a lövések hangjára megindultak feléjük. 180! kiáltotta Tom. Lévai behúzta a fegyvert és megfordult, tudta, hogy vissza kell menniük a Rezidensért. Hallotta maga mögött a PKM kerepelését és érezte, hogy Kistehén, mint egy őrangyal, a magasból vigyáz rájuk. A tér és a kis utca szöge még egy ideig fedezéket nyújtott a meginduló katonák elől. Azt is tudták, hogy elsődlegesen a lövések irányába fognak mozdulni, az pedig felülről jött, úgyhogy maradt néhány másodpercük elmenekülni. Lévai berúgta az ajtót Tom előtt, és egymás után rohantak fel az emeletre. Tom úgy érezte magát, mint gyerekkorában, amikor fölfelé futott a lefelé közlekedő mozgólépcsőn. Gyűlölte, mégis számtalanszor át akarta érezni, ahogyan leáll az idő körülötte, minden lelassul, ő pedig küzd, de mintha semmi lendület nem volna benne, aztán mégis fölér. Föl kellett érni, hogy kimenekítsék a harmadik embert, és még Kistehénre is gondolniuk kellett. Tom nem szerette a páratlan számú csoportokat. Csak a magyarok dolgoztak így, az izraeliek és az amerikaiak mindig páros csapatokat alkottak, ennek oka egyszerű volt: nem akarták, hogy valaki, akinek nincs párja, bajba kerüljön. 34

35 DEKO! DEKO! DEKO! kiabálta Tom az ajtóhoz közeledve a Rezidenshez címzett szavait. Minden tizedmásodperc számított. Remélte, hogy Balsay nem blokkol le, és tudja, mi a dolga dekonspiráció esetén. Nem szerette volna, ha bepánikol, mint egy előző akcióban az a védett diplomata, aki magára zárta az ajtót, és Tom hosszú percekig próbált a lelkére beszélni, mert nem volt más választása. A zárakat ők maguk erősítették meg, semmi értelme sem lett volna az ajtó berúgásával próbálkozni. Mire felértek a másodikra, megkönnyebbülten látták, hogy a Rezidens a két táskát vállán átvetve már a nyitott ajtónál áll. Tom és Lévai berobbantak a lakásba, hogy egy pillanat alatt még körbenézzenek. Magukra kapták az előkészített, ruházat alatt rejtve hordható taktikai mellényeket, amelyek tele voltak lőszerrel és fegyverrel. Amit nem tudtak magukra venni, azt a túlélő táskákba csomagolták, ezek már ott lógtak a holtsápadt Balsay vállán; bennük kötszer, víz, élelem, kommunikációs tartalékrendszer, 4 rádió, 4 rejtett kezelő, tartalék akkumulátorok, maradék lőszer, valamint tartalék fegyver is. Tom végigsimította az ágyat, benézett mindenhová, hogy meg van-e minden, ami kell, majd kifordult a lépcsőházba, hogy biztosítsa az alulról jövő ágat arra az esetre, ha a katonák elérték már a bejáratot. Kintről hallotta a gépkarabélyok hangját és tudta, hogy Kistehén tűzfészke már célponttá vált. Minél hamarabb el kell innen tűnniük, hogy őrangyaluk is elhagyhassa helyét. Nem maradhatott hátra semmi rájuk utaló nyom, Lévai a lakásban elfordította a bekészített detonátor kapcsolóját, majd rohant ki a lépcsőházba, ezúttal a felfelé vezető 35

36 irányba. Tom elkapta a sután az ajtóban álló Rezidenst és társa után tolta. A Kistehén előtti óra kijelzőjén másfél percről indultak visszafelé a számok. Akkor ütött rá a startgombra, miután Lévaiék eltűntek a szemközti ház gyomrában. Pontosan tudta, hogy nem tart sokáig felrohanni a lépcsőn, és elfordítani a detonátor kapcsolóját. Ez lesz az ő menekülésének kulcsa. Addig ki kell tartania! Figyelte a teret, az odasereglett katonákat, és módszeresen lőtte sorozatait, minél nagyobb területet lefogva. Már napokkal ezelőtt felmérte a terepet, jól tudta, hol vannak azok a helyek, ahol lövései után a katonák el tudnak rejtőzni. Előnyére volt, hogy a lövedékek a házak közötti szűk téren, zárt közegben pattogtak, ezért a hangokból nem lehetett egyértelműen következtetni az orvlövész elhelyezkedésére. Mindenki fedezéket keresett, a katonák ész nélkül kezdtek lövöldözni, még inkább, a végletekig fokozva a káoszt. Kistehén abban reménykedett, hogy mire rájönnek, melyik épületre kell rámozogniuk, addigra felrobban a szemközti bomba. Fő célpontja a parancsnoki kocsi volt és szinte a földhöz szegezte a mögötte elbúvó tiszteket. Fostok, mi?! gondolta. Addig se tudtok irányítani! Tudta, ha a tűzfészket kereső katonák a ház bejáratánál a falhoz simulnak, akkor csak a gellert kapott lövedékek jelentenek veszélyt számukra, hiszen azt a 36

37 szöget nem tudja támadni, csak akkor, ha kihajol az ablakon, az pedig nyilván öngyilkosság lenne. Még 45 másodperc pillantott az óra kijelzőjére. Mindjárt jövök, fiúk! Tom tüdeje szinte sípolt, mire a lépcsőfordulóba értek, minden lélegzetvételnél úgy égett, mintha szét akarna robbanni. Fülei bedugultak, csak a szíve dobogását hallotta őrjítő hangosan. A külső zajok úgy szűrődtek be valahonnan távolról, akárha egy dunsztos üvegbe lett volna bezárva. Nem blokkolhatott le, egyetlen dologra összpontosíthatott csak, hogy kimeneküljenek. Maga előtt tolta a Rezidenst, akinek semmifajta kommandós kiképzése nem volt. Csak remélni tudta, hogy nem esik össze előtte, és nem kell cipelni, mert az meghiúsítja az egész menekítési akciót, és akkor végük. A padlásra vezető lépcsők most úgy tornyosultak előttük, mintha a Mount Everest megmászására készültek volna. Ne add fel! Gyerünk! kiáltott az előtte éppen összeesni készülő emberre. Ki kell innen jutnunk! ehhez azonban rengeteg dolognak össze kellett jönnie. A menekülési útvonalat előkészítették, hiszen nem tudhatták, mikor lesz rá szükség. Második emeleti bázisukról a legkézenfekvőbb menekülőút a tetőn át vezetett. Az ellenség látott minket, tudják, hogy itt vagyunk, mindjárt betörik a kaput a katonák. Suhantak át a gondolatok Tom fejében. 90 másodperc és robban, 37

38 csak Lévai találjon bele addig a kulcslyukba! Aggódott a padlásteret lezáró ajtó kinyitása miatt. Elöl rohanó társa már a kezében tartotta a kulcsot, de Tom tudta, hogy ha akció van, és felmegy az adrenalinszint, akkor az ember könnyen elveszíti finom mozgásait. Tud lőni, futni, verekedni, de nem talál bele egy rohadt kulcslyukba. Nyitva kellett volna hagyni! Bosszankodott, de közben jól tudta, hogy ha valamelyik lakó arra keveredik, akkor nagyon gyorsan megbukhatnak, így hát inkább zárva tartották az ajtót. Tovább! üvöltötte a csetlő-botló Rezidensnek, aki elesett a heves futásban. Szíjánál fogva ismét felrángatta, majd egy buldózer erejével tolta felfelé. Lévait figyelte, és a dunsztosüvegen túl, a külső zajokat. Még mindig hallotta a PKM-ből származó géppuskaropogást. Kistehén még él! Tom biztos volt benne, hogy mindent megtesz, hogy ne érjék utol őket. Lévai az ajtóhoz ért, elsőre betalált a kulccsal, az ajtó kicsapódott, ahogyan a kulcsfordítással együtt jó nagyot rúgott bele. Ugyanazzal a lendülettel a tetőt támasztó deszkákra vetette magát, amiket korábban ők állítottak be, hogy helyükön tartsák a cserepeket. Mivel nem volt kijárat a tetőre, ezért csinálni kellett egyet. Egy tátongó lyuk a ház tetején viszont feltűnő lett volna, ezért a cserepeket óvatosan deszkákkal támasztották meg. Lévai az ugrástól a deszkáknak esett, majd összehúzva magát tovább gurult, hogy a leomló cserepek minél kevesebb helyen érjék. Automatikusan megcserélődött a sorrend, Tom kimászott a lyukon, és maga után húzta a Rezidenst. Lévai is feltápászkodott és ment utánuk. Háttal a nyeregtetőnek támaszkodva, óvatosan araszoltak az ereszcsatornán lépkedve, a következő ház felé. Az 38

39 épületek szinte összeértek, a hátulsó ház terasza kicsit több mint másfél méterre volt alattuk. Korábban már kifigyelték a lakókat, egy idős házaspár élt abban a lakásban, tőlük nem kellett tartaniuk. Tom leugrott, Lévai utánalökte a habozó Rezidenst, aki a leérkezésnél elveszítette az egyensúlyát, de nem sérült meg, bár elesett. A teraszon lévő vasasztallal Tom bevágta az erkélyajtó üvegét, és már rohant is át a lakáson. Lévai utánatolta a talpra rántott diplomatát. A konyha ablakában figyelő házaspárról tudomást sem vettek, csak egy elnyúlt, meghökkent arc villant át egy pillanatra Tom előtt, de ő csakis a bejárati ajtóra fókuszált. Letépte a biztonsági láncot, és felrántotta az ajtót. Lévai megállás nélkül tolta ki a Rezidenst, aki egy pillanatra megtorpant, de abban a pillanatban óriási taszítást érzett a hátában. Szinte homorított a lökéstől, ahogy kivágódott a lépcsőházba, és már érezte is a hátulról jövő késztetést, hogy a lépcsőn lefelé rohanjon. Tom utánuk futott. Kettesével szedte lefelé a lépcsőfokokat. A hirtelen megterhelés és az adrenalin szinte elmerevítette lábát. Combizmai pattanásig feszültek, normális körülmények között már rég felbukott volna, de most menni kellett. A Rezidens mintha átesett volna a holtponton, már magától futott lefelé, és a lépcsőfordulókon a vaskorlátba kapaszkodva használta ki a centrifugális erőt, hogy gyorsabban beforduljon. Lévai utánaszáguldott, tudta, hogy a hírszerző tisztnél beállt a csőlátás, fogalma sincs, mit cselekszik, csak fut az áhított biztonságba, nem törődve a rá leselkedő veszélyekkel. A földszinten végre utolérte, épp az utolsó pillanatban, mielőtt kiléphetett volna az utcára. Elkapta a gallérjánál fogva, és a 39

40 lendülettől a falnak vágta. Tom elrobogott mellettük, Lévai a fejével intett, hogy menjen tovább, így ő futott egyenesen a kijárathoz. Aztán, mintha elvágták volna a filmet, hirtelen megállt és erőltetett nyugalommal lépett az utcára. Az épület bejárata a másik oldalról nyílt, a tértől távolabb, egy csendes utcára vezetett. Gyorsan körülnézett, nem látott senkit, majd a szemközti oldalon a 72-es házszámot nézte, oda akartak eljutni. Az épület alig 15 méterre volt, mégis, mintha kilométereket kellett volna megtenni. Tiszta! szólt hátra, és újra rohanni kezdett, ezúttal a ház felé, a Rezidenssel és Lévaival a nyomában. Az utca közepén járhattak, amikor hatalmas robbanás rázta meg a környéket. Levegőbe repült a bázisnak használt lakás. Gyerünk, Tehén, te jössz! jutott eszébe társa. A robbanás elterelésként is szolgált, hogy a mesterlövész szintén kereket oldhasson. Elérték a házat, a kapu szerencsére nyitva volt, a pince felé vették az irányt. Korábban már többször jártak itt, amikor a lehetséges menekülési útvonalakat mérték fel. A házak alatt hosszú pincék húzódtak. A 72-es házszámot azért választották, mert a pincében takácsműhely volt, hatalmas fémkádakban festették a ruhát a mesteremberek, ezért valószínűsítették, hogy a bejárat mindig nyitva áll. Miközben rohantak lefelé, Tom már elővette a pisztolyát, és rátekerte a hangtompítót. Fegyvere mindig csőre volt töltve, ezért a szán hátrahúzásával már nem kellett időt pazarolnia, még akkor sem, ha az a másodperc tört része alatt megvan. Ez néha életet menthetett. Gyorsan szedte a lábát, a pinceajtót figyelte, közben bal kezével automatikusan hátrahúzta a kakast. Nem nézett oda, csak hallotta a kattanást, és tudta, 40

41 pisztolya tüzelésre kész. Azon imádkozott, hogy ne legyen lent senki, nem akarta, hogy fölöslegesen feltartsák. A kádakhoz érve csodálkozva vette észre, hogy egy lélek sincs bent. Rohadt nagy gáz van! gondolta magában, miközben a pince végén lévő ablakhoz rohantak. Jól tudta, hogy a katonai teherautók összeszednek mindenkit a városban, ezek szerint ezt a házat már kiürítették. A pinceablakon kipréselődve egy még távolabbi utcára jutott, ahol a falnak támasztva, a bozótos takarásában, három bicikli várta őket. Tom hátrafordult, kirántotta a Rezidenst az alacsony nyílásból, majd odalökte neki az egyik biciklit. Egy pillanat múlva már mindhárman kerékpáron ültek. Minden erejükkel a városból kifelé igyekeztek, Tom ment elöl. Füle zúgott, kapkodta a levegőt. Hátranézett, jönnek-e a többiek. A Rezidens mögötte hajtott. Szemei kidülledtek, arca holtsápadt volt, zihált, alig kapott levegőt, csak tekert. Lévai sem nézett ki túl jól, de tudta a dolgát. Tom taktikai mellényébe helyezte a pisztolyt. Csak most ne találkozzunk járőrrel! fohászkodott. Amint kiértek a nyílt területre, egyre gyorsabban nyomták a pedált. A cél nem volt messze, a városból kivezető livodához, azaz csatornához igyekeztek. Tom már látta a hidat, az első találkozási pontot. Itt várják be Kistehenet. Tehénnek igyekeznie kell, mert csak négy percet fognak rá várni. Ennyi idő alatt meg kell tennie a távot, ha kijut. Ha nem ér ide, akkor már nem él! Ebbe bele sem akart gondolni. A hídhoz érve Tom egyenesen belehajtott a két és fél méter mély csatorna árkába, a többiek utána. Átbucskáztak a biciklin, jó néhány horzsolást is összeszedtek, de kit érdekelt, a lényeg, hogy minél gyorsabban eltűnjenek szem elől. 41

42 Fölpattantak, és behúzódtak a híd alá, maguk után rántva a levegőért kapkodó Rezidenst. A bicikliket a hídfőhöz támasztották, hogy felülről azokat se lehessen észrevenni. Stopper indul! adta ki a parancsot Tom. Lévai tudta, hogy a leghosszabb négy perc következik. Obradkovic izgatottan utazott a szabotázskülönítménnyel, ahova Drakulic irányította. Azt ígérte, valami fontos feladatot kap. Boldog volt, hogy végre hasznát veszik, és megmutathatja, milyen jó katona. Arról ábrándozott, hogy valamilyen különleges küldetésben lehet része, talán még hős is lesz belőle. Igaz, eddig senki sem adott számára felvilágosítást, mit is kell tulajdonképpen csinálniuk, de abban biztos volt, hogy valami fontos feladatot róttak ki rájuk. Obradkovicot a körletből a különítménnyel együtt egy elhagyatott gyárépülethez szállították. Kezdeti izgalmát kicsit elnyomta a várakozás. Utálta a semmittevést. Míg katonatársai elnyújtóztak a magas fűben, addig ő fel-alá mászkált és cigarettázott. Mi a feladatunk? próbált kérdezősködni a többiektől, de azok csak a vállukat vonogatták. A különítmény katonáinak nagy része három-négy éve szolgált a seregben. Megszokták a háborút. Gyakorlatilag nem vettek részt ütközetben, többnyire aknákat telepítettek az ellenséges területre. 42

43 Gyere pajtás, igyál egy kortyot! kínálta meg egyikük pálinkával. De Obradkovic nem kért. Egyetlen dolog keltette fel most az érdeklődését, az, hogy nagyon sok lőszert és fegyvert hoztak magukkal. Biztosan valami különleges védelmi feladatot kapnak, amit csak az utolsó pillanatban fognak parancsba adni. Romantikus alkat volt és nagy álmodozó. Már harmadik cigarettáját szívta, amikor a távolban fehérlő porfellegre lett figyelmes. Egy öreg busz kanyarodott ki a hőségben remegve kéklő dombok közül, és feléjük közeledett. A katonák feltápászkodtak. Obradkovic nézte a közeledő buszt és próbálta kibetűzni a feliratot, de a buszon nem volt semmi különös, éppen olyan rozoga volt, mint a többi helyközi járat, csak ez most az elhagyatott gyárépület felé vette útját. Prüszkölve és dohogva fékezett a szikkadt fűben. A katonák egykedvűen bámészkodtak. A busz ajtaja kinyílt és egy bekötött szemű, hátrakötött kezű, koros férfi szállt le róla bizonytalan léptekkel. Obradkovicot szíven ütötte a látvány. Hirtelen nem is tudta, mit gondoljon, mint aki valami tévedés áldozata. Nézte a férfit, és úgy rémlett neki, Mirtic, a kávézó tulajdonosa az, de az átizzadt rongy, amit a férfi szemére kötöttek, felismerhetetlenné tette az idős ember arcát. Csaknem odaköszönt neki, de aztán felfogta, hogy az öreg mögött egy egész csapat bekötött szemű férfi áll. A csoportot egy katona a mezőre vezette, miközben a szakaszparancsnok maga köré gyűjtötte katonáit. Ezek itt muzulmán foglyok. Megadták magukat. Az egységünk fogja kivégezni őket. Obradkovicban föltolult 43

44 a felháborodás. Még hogy ő egy kivégzőosztag katonája legyen! Ez csak valami tévedés lehet, engem különleges akcióra vezényelt ki Drakulic kormánybiztos személyesen mondta fölényesen az osztagparancsnoknak. Ez pontosan az! válaszolt a férfi, mit sem törődve a kis mitugrásszal. Obradkovic első fölindulása után hirtelen magába roskadt. Rájött, hogy nem számít különlegesnek, mint Drakulic testőre, rájött, hogy észre sem veszik. Ő is csak olyan katona, mint a többi. Ebben a pillanatban Drakulicba vetett minden hitét elvesztette. Eddig úgy nézett rá, mint az apjára, most pedig elárulták. Obradkovic soha életében nem ellenkezett, még az anyjával sem. Ki nem állhatta a parancsmegtagadókat! Most mégis úgy érezte, betelt a pohár. A harc, az más. Az becsületes, férfimunka. De ez? Körülnézett. Csupa kelletlen arcot látott maga körül, de legnagyobb megdöbbenésére senki nem tiltakozott. A foglyokat felsorakoztatták, háttal a katonáknak. Ő pedig, mintha alva járna, a parancsnok elé lépett. Én ezt nem csinálom. Nem tudom megtenni! mondta remegő hangon. A parancsnok elképedt. Megőrült, katona? A többiek gúnyosan néztek rá. Egyikük mintha hangosan ki is nevette volna. Obradkovic arcába szökött a vér. Nem csinálom! ismételte meg. Akkor álljon közéjük! A fiú csak bámult, mint aki nem érti. Ne szórakozzon itt velem! Adja ide a fegyvert, és álljon közéjük! üvöltötte kivörösödve a parancsnok. 44

45 Na, mi lesz? nézett rá vigyorogva a katona, aki pálinkával kínálta, és ráemelte a csőre töltött gépkarabélyt. Az árulókkal kezdjük! Obradkovic lába megremegett, ahogy közvetlen közelről belenézett az AK-47-es csövébe. Tudta, hogy a katona nem viccel, ha tovább ácsorog, akkor elsüti a fegyvert. Mintha a félelem mozgatta volna lefagyott testét. Innentől nem igen tudta, mi történik vele. Elhangzott a tűzparancs. Első áldozata az öreg Mirtic volt. Ott és akkor mintha mindent kikapcsoltak volna benne, csak néha szivárogtak apró benyomások a tudatáig. Mirtic furcsa tekintete az elcsúszott kendő alól. Mintha köszönni szeretett volna neki. A 15 éves fiú hangja, akinek még a szemét sem kötötték be, és ahogyan az első lövések után eléterülő halottakra néz, az édesanyját hívja, aztán közvetlen közelről mered rá, sötét, csillogó szemével. A foglyok olyan engedelmesen álltak előttük, mint a vágómarhák. Szerette volna, ha inkább elfutnak, hiszen nem volt veszteni valójuk. De nem tették. Feltörte a kezét a fegyver, alig érezte a vállát. Kiállt a sorból pihenni. Valaki pálinkásüveget tolt az orra alá. Nagyot húzott belőle. Kicsit könnyebb volt így. Nem bántotta annyira a vér szaga. Felállt, és egy fiatal fiúhoz lépett. A fiú az öccsére emlékeztette. Teljesen értelmetlennek tűnt, de meg akarta hosszabbítani az életét. Tenni akart valamit. Megkínálta cigarettával. A fiú elfogadta. Ivan Radic vagyok mondta, és Obradkovic tudta, hogy sosem fogja elfelejteni ezt a nevet. Ő maga nem mutatkozott be. Nem volt többé méltó a nevére. A mellette ülő fiú sokkal élőbb volt nála, és ő egész 45

46 egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy az Ivan Radic nevű fiatalembert hamarosan kivégzik. Ivan nyugodtnak tűnt, mint aki tudja, mi vár rá. Ceruzát és papírt kért tőle és gyorsan ráfirkantott valamit. Ezt rád bízom! mondta. Obradkovic a zubbonya zsebébe gyűrte a papírt. Egy katona lépett hozzájuk, karon ragadta Ivant. Obradkovic tiltakozni próbált, ráüvöltöttek, elhallgatott. A kivégzőosztag felé vonszolt Ivan nadrágjára meredt, amin hátul nedves folt sötétlett. Igen, a szagot sem fogja elfelejteni. Legszívesebben sírva fakadt volna tehetetlenségében, aztán valaki a tehetetlen elkeseredést is lehalkította benne. Visszaállt a katonák közé. Célzott. Lőtt. Célzott. Lőtt. Célzott. Lőtt. Lévai fegyverét tüzelésre készen maga előtt tartotta és a földön fekvő diplomata lábaihoz guggolva biztosította a hátsó irányt. Tom a ziháló test másik végénél az ellenkező irányt figyelte. Felváltva pillantott az órájára és a horizontra. Megpróbálta lehalkítani légzését amennyire csak tudta, hogy a külső zajokra figyelhessen. 3:04 Figyelte a visszafelé pergő másodperceket. Mellkasán szorítást érzett. Tudta jól, hogy nem a levegő utáni szomj, vagy sebesen zakatoló szíve jelzett. A féltés lett úrrá rajta, a társa miatti aggódás. 2:42 Gyere már! Legszívesebben behunyta volna a szemét, hogy jobban összpontosíthasson a külső hangokra, de figyelnie kellett az árokpartot is. 2:09 Az árokban egy szó sem hangzott 46

47 el, a Rezidens zihálása volt az egyetlen, monoton nesz, a távoli teherautók és puskaropogás zaja mellett. Lévai ugyanolyan feszülten figyelt, az ő óráján is peregtek a másodpercek. Tom azon gondolkodott, hogy a legkézenfekvőbb az lett volna, ha valamelyik védett, ENSZ-zóna felé igyekeznek. De nem akart oda menni. Nem akarta felfedni magát, egész nemzetbiztonsági tevékenységüket leleplezni, semmivé tenni hónapok munkáját. Pedig hihetetlenül egyszerű lett volna. Mindegyiküknek volt egy kártyája, amit ha bármelyik ENSZ-parancsnoknak átadnak, az a kártyán levő számon keresztül kapcsolatba lép az adott területre azonosítási pontként kijelölt ügyelettel. Ott végigfuttatják a rendszeren az alapinformációkat, és néhány órán belül visszaigazolják Tom, Kistehén, Lévai és a Rezidens kilétét. Ez az ügyelet volt minden, diplomáciai tevékenységet végző nemzetbiztonsági szakember valóságos énjének őrzője. Ha a békefenntartók védelmét kéri bármelyik amerikai, orosz, olasz egység, vagy ők mint eddig a sajtó fedésében dolgozó diplomaták, akkor néhány órán belül mindannyiukat kimentik az országból. Este már Budapesten ihattak volna egymás egészségére. Ő azonban a legkevésbé éppen a békefenntartókban bízott. Jó oka volt rá. A területen végzett titkos tevékenysége folytán nyomon követte és látta, hogyan vesztegeti meg a békefenntartókat mindkét, egyébként egymással szembenálló hadsereg. Miként manipulálják őket szép szóval, és ha kell, erőszakkal. Hogyan adják el a misszióba érkező katonák a lelküket azért, hogy minél könnyebb dolguk legyen, és minél kisebb veszteséggel megússzák az egészet. A békefenntartók nem is 47

48 érzékelték azt a lassú lelki és erkölcsi eróziót, ami pusztított bennük, és amit a háború után majd nem lehet meg nem történtté tenni. Tom fejében újraaktiválódott az elmúlt hét egyik döbbenetes élménye. A békefenntartók egysége a nemzeti hadsereg baráti támogatásával átmulatott éjszaka után, másnaposan indult a tengerpartra, de az övezetet veszélyesnek találták, úgy vélték, aknáktól kell tartaniuk. A környéken sok háborús árva kallódott, a katonák körül lebzseltek, koldultak és bármit megtettek egy falat kenyérért. A csoki volt a legnagyobb kincs, olyannyira, hogy a katonák sem tudtak betelni a hatással, amit egyegy édesség kiváltott a gyerekekből. A békefenntartók már nem éreztek szánalmat irántuk, megszokták őket, és a vadóc kölyköket apránként saját maguk szórakoztatására kezdték használni. Ki kér csokit? mutatott fel az egyik ENSZ katona hirtelen egy marék, csábító papírba csomagolt bonbont. A kölykök tülekedni kezdtek. A katona erre eléjük hajította, be az aknásított zónára a csokoládét. A gyerekek, mint az őrültek vetették magukat a csoki után. Tom kitépte a maradék édességet a katona kezéből és üvölteni kezdett: Hé, itt is van, nesztek! és az ellenkező irányba, biztonságos területre kezdte marokszám dobálni a csokit, mert időközben a tartalékra is rávetette magát. A kölykök észlelték, hogy a másik oldalon sokkal több a préda, azonnal átrohantak, és most már az ártalmatlan területen folytatták a veszett dulakodást. A küzdelem véres volt, de sokkal kevésbé véres, mint amilyen az aknamezőn lehetett volna. 48

49 Tom egy pillanatra kihúzta magát, mintha sárhányó zajára lett volna figyelmes. Aztán elhessegette a gondolatokat, már annyira kívánta, hogy Kistehén befusson, hogy elképzelte, ahogyan közeledik. Igyekezett kiverni a hamis hangokat a fejéből, de nem sikerült. Sőt, egyre hangosabban hallotta a bicikli zörgését. Jön! Hallotta Lévai hangját, és végre ő is hitt a fülének. Mintha újabb adag adrenalin injekciót kapott volna, teljesen felvillanyozódott. Pár másodperc múlva Kistehén bucskázott le a meredek árokfalon, egyenesen bele a bozót közepébe. Lévai eltette a fegyvert, és boldogan az árokfalnak nyomta társát. Végigtapogatta csontjait, megvizsgálta bőrét, nem kapott-e találatot, nincs-e súlyos sérülése. Ezt a rituálét már rutinszerűen végezték, ha tűzharcba keveredtek. Az adrenalin ugyanis elnyomja a fájdalmat és összehúzza az ereket, így a súlyos sérülések rejtve maradhatnak, amíg tart a felfokozott állapot. Aztán, ha az ember megnyugszik, szépen kivérzik, ha nem látják el időben. A viszontlátás örömteli, de néma volt és nem tartott sokáig, mert tovább kellett menniük. Csendben, feltűnés nélkül, de most már együtt! Felfelé indultak a livoda medrében, kezükben tüzelésre kész pisztollyal. A csatornapartot magasan ellepte a gaz és a szemét, elburjánzott, ágas-bogas bokrok, méteres gyomnövények adtak jótékony árnyat a négy bajtárs fölé. A városhoz közel még csak bokáig jártak a csatorna vizében, de tudták, hogy feljebb már térdig vagy derékig érhet a szenny. Mivel az elmúlt napokban nem volt esőzés, ezért reménykedtek, hogy kevesebbel megússzák, de igazából ez volt a legkisebb gondjuk. Egészen lassan haladtak, hogy ne keltsenek túl nagy zajt. Közben 49

50 rezzenéstelenül figyelték a külső hangokat. Lévai vezette a csapatot, mögötte a Rezidens és Tom osont, Kistehén pedig hátrafelé biztosított. Már jó húsz perce gázoltak a vízben, amikor beszélgetésre lettek figyelmesek. Lévai feltartotta az öklét, jelezvén, hogy Állj! Szinte egyszerre dermedtek meg mindannyian, visszatartva lélegzetüket. Füleltek. Tom úgy érezte, mindjárt szétrobban a tüdeje, de nem vehetett levegőt. Látta Lévai kidagadó ereit a nyakánál és a halántékán, tudta, hogy ő is hasonló problémákkal küzd. A hangok egyre közelebbről hallatszottak. A beszélgetésből rájöttek, hogy a csatornát ellenőrző járőrök sétálnak a livoda két partján, a mélybe szegezett gépkarabélyokkal. Négyen vannak! mutatta Kistehén Kettő-kettő oldalanként. Dönteni kellett: harcolni vagy megbújni. Semmire nem volt garancia. Az ágas-bogas növényzet ugyan jó rejtekhelyül szolgált, de nem volt fedezékük. Ráadásul a szintkülönbség miatt a katonák máris előnyben voltak, és ami még rosszabb, az árok lejtése tölcsérként vezette volna meg a lövéseket. Ha észreveszik őket, akkor végük. Elég egy pisszenés vagy egy kilátszó ruhadarab. Semmi nem indokolja, hogy ellenőrizzék, mi van odalenn, egyszerűen csak sorozattüzet nyitnak arra a szakaszra. Tom rámarkolt a Rezidens gallérjára, maga felé fordította társát, és lassan artikulálva, gyilkos tekintettel a következőket formázta ajkával: KUSS!, majd lenyomta az iszapba. Másik kezének mozdulatával pedig jelzett a többieknek, hogy támadni fognak. Felvették a támadási pozíciót. Hárman voltak, ezért kézenfekvő volt, hogy az egyik oldallal hamarabb végeznek. Mivel mindegyikük jobbkezes volt, ezért a jobb oldalra álltak fel ketten, 50

51 Kistehén és Tom. Lévai a bal oldalt kapta. Tudta, ha társai végeztek, Tom a segítségére lesz, ezért úgy kellett elhelyezkednie, hogy ne kerüljön a tűzvonalba, amikor társa átfordul balra. A felállás, a mozdulatok, a jelzések, még a pillantások is rengeteg információt sugároztak egymás felé. Már régen együtt dolgoztak, ezért nem kellett megszólalniuk ahhoz, hogy mindenki értse a feladatát. Még mindig visszatartott lélegzettel, pattanásig feszült idegekkel vártak, ugrásra készen. A hangok egyre közeledtek. Tom várt. A katonák még közelebb értek. Tom várt. Szíve szerint már kiugrott volna, de tudta, hogy nem szabad indítási parancsot adnia. Tovább várt. A hangok már Kistehén vonalából hallatszottak. Tom minden porcikája támadni akart, de uralkodott magán. Tudta, hogy csak egy esélyük van, és akkor lesz tökéletes a rajtaütés, ha csak egy méterre lesznek tőlük. Gyorsaság és meglepetés, ez az ő adu ászuk. Kistehén és Lévai fegyelmezetten vártak az utasításra, miközben bennük is ugyanaz a késztetés tombolt. Már szinte látták a katonák alakját a növényekre vetődő árnyakban. Most kéne indulni! jelzett Tom tudata Nem, még egy pillanat! Így a tökéletes! Most! mondta halkan. A lövések egyszerre zúdultak a meglepett katonákra. A jobb oldalt leterítették, mindenki dupla lövést kapott. Tom átfordult balra, Lévai az első duplázás után balra hátralépett, hogy Tom teret kapjon, de már lőtte is a hátul álló katonát. Tom már csak összeeső alakokat látott a baloldalon, de biztosra kellett mennie, ezért ő is lőtt. Aztán hirtelen újra csend lett. A hangtompítók miatt a közel harminc lövés nem keltett nagy zajt. Tom visszasüllyedt a védett személyhez, és újra engedte lélegezni. Lévai és Kistehén pedig 51

52 megindult felfelé a majd két és fél méteres árokból, hogy ellenőrizzék a holttesteket és a környéket. A parthoz közeledve újra összehúzták magukat, hogy minél kisebbek és észrevétlenebbek maradjanak. A felszínhez érve, csak a fejük látszott ki, de a hullák takarásában maradtak. Távolról újabb beszélgetést hallottak, ezért gyorsan lerántották a testeket az árokba. A ziháló Rezidens szinte sokkot kapott, amikor a vízből kiemelve fejét végre levegőt vehetett, erre kisvártatva négy holttest gurult mellé felülről. Ahhoz sem volt ereje, hogy rendesen lélegezzen, nem hogy megszólaljon vagy kiáltson. Kistehén és Lévai is visszatértek, ellenőrizték a katonákat, hogy biztosan nem élnek, aztán Lévai biccentett a fejével, hogy induljanak tovább. Lassan közeledtek a vízgyűjtő területéhez, a csatornában egyre magasabb volt a vízszint. Felettük összezárt az elvadult táj, néhol egy rozoga babakocsi, kidobott rongyok, konzervdobozok rontották tovább a képet. A központi ciszternához vezető cső bejáratánál már combig merültek az iszapos, zavaros csatornavízben. Eddig felállva tudtak gyalogolni, most térdre kellett ereszkedniük, hogy beférjenek a domb alá vezető, mintegy 90 cm magas csatornajáratba. Lévai mászott be elsőként. Noha a cső csak félig volt vízzel, bármikor érkezhetett egy nagyobb vízmennyiség, hogy elárassza a csatorna teljes átmérőjét. Tudta, hogy nem esett az eső, és erre nem kell számítani, de mégis rossz érzés fogta el, ahogy a föld alá kellett bekúszniuk ezen a szűk kis járaton. Sötét volt és büdös. Keze belesüppedt a csatorna alján lerakódott csúszós, nyálkás tapintású iszapba. Olykor felismerhetetlen tárgyak úsztak 52

53 el mellette, éppúgy lehettek döglött patkányok, mint régi, lyukas cipők. Igyekezett nem odafigyelni. Jobban zavarta, hogy bármennyire próbálkozott, nem bírt halkabban mozogni. A csatornafalak és a víz visszaverték a legkisebb zajt is. Sztereóban hallotta a társai és a saját lihegését, és minden egyes lépés csobbanását. Jól tudta, hogy mélyen a földfelszín alatt járnak, mégis félt, hogy meghallhatják őket méterekkel a cél előtt. Szeme hozzászokott a sötétséghez, és már nem érdekelte az sem, hogy könyékig gázolnak a szarban, csak ki akart jutni innen. A csatorna elkanyarodott és a másik oldalon szürke derengés törte meg a vastag sötétséget. Már csak pár méter! bíztatta saját magát. Végre elérte a ciszternát, kibújt a csőből, és segített az utána érkező társainak. A víz derékig ért, de a ciszterna mennyezete a dombtetőig magasodott. Kétoldalt vaskapaszkodókon lehetett fölmászni a felső csatornanyílásig, ahonnan a hegyekből lefolyó víz zubogott vagy csordogált a ciszternába, az időjárástól függően. Amint ott álltak, újra áttapogatták egymást, hogy meggyőződjenek róla, valóban nem sérült meg egyikük sem, aztán az odakészített deszkákat a vaslétrára helyezve ülőhelyet csináltak maguknak, hogy ne kelljen a derékig érő szennyvízben állniuk. Kihalászták a kapaszkodókra madzaggal odaerősített, vízhatlan mentőcsomagokat, amiket vész esetére már korábban odarejtettek. Volt náluk élelem és kommunikációs eszköz, kötszer, gyógyszerek, és néhány száraz felső. Kistehén felmászott a ciszterna tetejére, hogy kilessen a résen. Mit látsz? kérdezte Lévai. 53

54 Fákat, rétet, madarak csiripelnek. Sehol egy lélek mászott lefelé a létrán, majd a maradék helyen befészkelte magát a deszkán ülve a vaskapaszkodónak támaszkodva, a Rezidens mellett, Lévaival és Tommal szemben. A nyolc szempár egymást kémlelte. Az arcok kezdtek kisimulni, a szemek megnyugodtak. Lévai csak némán bólogatott, végül Tom szólalt meg. Megúsztuk! Obradkovicot visszaszállították a különítménnyel együtt a városba. Ahogy bekanyarodtak a főtérre, látta, hogy újabb buszok állnak a szökőkútnál, utasokra várva. Az egyik mellékutcából a katonák tömegesen terelték oda az asszonyokat és a gyerekeket. Újra hányinger fogta el, ahogy végiggondolta, mi lesz ezeknek az embereknek a sorsa. Egyetlen reménysége az volt, hogy talán nem őt vezénylik ki újra. A távolból puskaropogás hallatszott. Tudta, hogy a sorozattűz hangja a kivégzések irányából jön. Csak nézett maga elé, a lába közt lefelé fordított Kalasnyikovra, amit apjától kapott. Az eddig oly becsben tartott fegyver most idegenként rázkódott a térdének támasztva. Nem ártatlan emberek életét akarta kioltani vele. Undorodott magától, a gondolataitól, a tetteitől. A busz nagyot huppant, ahogy a padkára hajtva megállt, teret adva az indulni készülő járatoknak. A rázkódástól Obradkovic térdére hullott az Ivántól kapott levél. Lassan kezébe vette és elolvasta a címzést: Mira Dukic részére. 54

55 Obradkovic el akarta dobni a levelet, de valami nem engedte. Végül kihajtogatta és elolvasta. Egyetlen szerelmem! Sajnos nem tudtalak megvárni a kávézóban, mert a katonák kiürítették a helyiséget. Valószínűleg hozzád is eljutnak. Kérlek, ne félj, minden rendben lesz! Nemsokára találkozunk! Örökké szeretni foglak! Ivan Obradkovic sírni akart, de már azt sem tudott. Aztán hirtelen gondolt egyet, felugrott a helyéről, gyorsan leszállt és az utasokat szállító buszokhoz rohant. Mira! Mira Dukic! ordibálta a buszok mellett elhaladva. A busz már zsúfolásig tele volt, de mozgolódás tört ki, mindenki látni akarta, mi történik odalent. Mira az első buszon állt, édesanyja és testvérei fogták közre. Fejét lehorgasztotta és rettenetesen félt. Anyja és húgai takarni próbálták, nem tudták, mit akar az őrült katona, aki Mira nevét ordibálja. A körülöttük álló asszonyok jól ismerték Mirát, mégsem tettek semmit. Csak álltak és nézték, mi történik. Obradkovic odafutott a deportálást felügyelő katonához. Ezen a buszon van Mira Dukic? kérdezte, majd látva a katona rosszalló tekintetét, gyorsan hozzátette Drakulic kormánybiztos úr azonnal látni szeretné. Az a feladatom, hogy odavigyem Drakulic neve hatásos volt, mert a katona elkezdte végigböngészni a listát, meg is találta Mira nevét. Az első buszon van mondta. Hosszú fekete hajú lány. A kormánybiztosnak jó ízlése van! tette hozzá gúnyosan. Obradkovic nem törődött vele. Felmászott a buszba, és lerángatta az ellenkező Mirát a térre. A lány kapálózott, és vissza akart menni családjához, de a katona olyan erősen fogta a csuklóját, hogy megsajdult a keze. A szétvert kávézóba cipelte, majd amikor már nem 55

56 látta őket senki, egy székre ültette és átadta a levelet. Mira mohón olvasta Ivan szavait, aztán Obradkovicra nézett. Hol van Ivan? kérdezte. Obradkovic csak állt és nem tudott mit mondani. Nem is gondolta végig, mit csinál, csak tette, amit hirtelen helyesnek érzett. Hallgatása beszédesebb volt a szavaknál. Mira feje zsongott az elmúlt órák eseményeitől. Fogalma sem volt, mi történik vele. Obradkovic egyre idegesebb lett. Körbenézett, hogy hová rejthetné el a lányt, amíg lecsillapodnak a kedélyek. Talán a hátsó szoba ablakából a kis utcán át elmenekülhetnénk talán kint már el is felejtették, hogy bejöttünk ide, elég csak kivárni a végét bíztatta magát. A következő pillanat azonban szertezúzott minden reménykedő gondolatot Obradkovicban. Egy nyálasképű kiskatona lépett be Drakulic társaságában. Itt van, uram, ide ültettük le a hölgyet, hogy biztonságban legyen, amíg ön megérkezik Obradkovic arca holtsápadt lett, amikor meglátta főnökét az ajtóban. Úgy érezte, ott helyben megsemmisül, hogy ilyen gyorsan hazugságon kapták. A nyálasképű katonában felismerni vélte a deportálást felügyelő fiút, aki most ott legyeskedett Drakulic körül, mint hiéna az oroszlán körül, hogy döghúst kapjon. Drakulic mélyen Obradkovic szemébe nézett és hihetetlenül hideg, üres volt a tekintete. Obradkovic szeretett volna valamit mondani, de csak hebegés jött ki a száján. Lábai mintha a földbe gyökereztek volna, úgy érezte, most ő áll a kivégzőosztag előtt. 56

57 Azt hiszem, félreismertelek, fiam szólalt meg Drakulic. Obradkovic szíve a torkában dobogott. Mira csak pillogott egyik férfiről a másikra, nem értett semmit. Ő volt a legszebb lány a buszon! biztosította Drakulicot a nyálasképű. Ahogy a kolléga elmondta, miről van szó, én azonnal intézkedtem Kuss! szólta le Drakulic ingerülten, anélkül, hogy ránézett volna. Takarodjon innen! A nyálasképű meghökkenten elhallgatott, és sietősen kihátrált a kávézóból. Hárman maradtak. Uram kezdte Obradkovic félszegen. Úgy gondoltam mondta kezeit tördelve, de semmi értelmes nem jutott az eszébe. hogy meglepsz egy ajándékkal fejezte be helyette a mondatot Drakulic. A seggnyaló barátod elmondta, hogy számomra szedted le a buszról ezt a virágszálat nézett a megszeppent lány arcára. Nem is tudod, mennyire megleptél ezzel mosolyodott el. Azt hiszem, sokkal eszesebb vagy, mint azt valaha is gondoltam! Obradkovic nagyokat nyelt és próbálta leplezni meglepődöttségét. Egyetlen dolog járt az eszében, hogy nehogy valami butaságot mondjon. Hagyta inkább a főnököt beszélni. Szinte szédítő volt, ahogyan a helyzet pillanatról-pillanatra változott körülötte. Drakulic a vállára tette kezét, és mosolyogva megveregette. Ráadásul nagy szívességet is tettél nekem. Az elnök nagyon fog örülni az ajándékomnak! Elengedte a mozdulatlanná dermedt Obradkovicot, majd a lány felé fordult. Jöjjön kedvesem, keresünk magának valami tiszta holmit! 57

58 Mira félszegen a megnyerő modorú férfival ment. Úgy érezte, bízhat benne, ő volt az egyetlen, akin nem volt egyenruha. Talán nem is tartozik közéjük gondolta. Obradkovic keserűn nézett utánuk. Gyűlölte Drakulicot, de legjobban saját magát. Nem tudta, mi történik majd Mirával, azt viszont igen, hogy a lány nem számíthat semmi jóra. Ostorozta magát, hogy miért nem talált ki valami menekülést a számára, de olyan gyorsan történt minden. Tehetetlen volt. Drakulic elvitte a lányt, és még meg is dicsérte őt a különleges ajándékért. Odaadta azoknak, akiktől meg akarta menteni. Ott állt megsemmisülten a káosz közepén, és ha nem hagyta volna Kalasnyikovját a buszon, most biztosan főbe lövi magát. BOSZNIA, TREBNICÁTÓL 20 KM-RE SZERB BEVETÉSI KÖZPONT JÚLIUS :14 Gojkovic elnök a kormánybiztostól kért részletes tájékoztatást az elmúlt két nap eseményeiről. A városra mérgező felhőként borult a vér és az oszlásnak indult tetemek émelyítő szaga. A kitelepítés rendben folyik. Leszámítva néhány incidenst, gyakorlatilag minden a tervek szerint halad. Mire vége, nyoma sem lesz semminek mondta kimérten Drakulic. A foglyok? kérdezte az elnök. Azonnal kivégezzük őket. Az elnök és a kormánybiztos egymás közt is a hazugság forgatókönyve szerint diskurált. Éppen úgy, 58

59 ahogyan mindenki más is. A horvátok honvédő háborút vívtak. A szerbek a betolakodó amerikai tőke és a boszniai meg a koszovói terrorizmus ellen harcoltak. Elhallgatták a mészárlást, a borzalmakat. Hallgattak az eltűnt barátokról. A megkínzott felnőttekről és gyerekekről. A megerőszakolt nőkről. A népirtásról. Mindezek a háborúhoz tartoztak, a szükséges rosszhoz, aminek mindenki részese, az áldozatok csakúgy, mint az agresszorok, és az asszisztáló, manipuláló vagy passzívan kukkoló világ is. Drakulic természetesen nem részletezte, milyen problémák merültek fel. Emberei igyekeztek kideríteni, hogy fennakadtak-e valamelyik záráson a sajtó gyanús munkatársai, akik miatt lövöldözés tört ki az egyik téren a lakosság evakuálása közben. A titkosszolgálat átadta a városban megfordult stábokról az információkat. A katonák szemtanúkat kerestek, még a fölrobbantott épület valamikori lakói közül is elrángattak egyet a kivégzőosztag elől, de hiába vallatták, semmivel sem jutottak előrébb. Drakulic nem is nagyon tulajdonított jelentőséget az ügynek. Látta, hogy az elnök legszívesebben az eseményeket követően kérne újabb tájékoztatást, és hogy szíve szerint visszarepülne a családjához. Drakulic tartogatott számára még egy, gesztusnak szánt meglepetést. Úgy tudom, szükséged van egy megbízható titkárnőre. Ha megengeded, rendelkezésedre bocsátok egy ifjú hölgyet. Egy fogolyszállító buszról szedte le az egyik katonám. Örökké hálás lesz, amiért megmentjük az életét. Mira Dukic végszóra lépett a helyiségbe. Sápadt volt és gyönyörű. Hosszú, sötét, vastag haja kibontva. 59

60 Megtépázott ruhájában igazán megejtő látvány volt. Az elnök nyájasan elmosolyodott. Jöjjön közelebb, angyalom! hajolt a lány felé. Mira Dukic tanácstalanul pillantott Drakulicra, aki most biztatóan biccentett felé. A lány az elnökhöz lépett, nyújtotta a kezét, hogy bemutatkozzon. Az elnök hosszan tartotta tenyerében a hideg kezecskét és leplezetlen érdeklődéssel fürkészte a lány arcát. Mira lesütötte a szemét. Legszívesebben kirohant volna. Attól félt, hogy sírva fakad. Ivan levele adott erőt neki. A katonát, aki lerángatta a buszról, nem látta többé. Csak annyit tudott, anélkül, hogy elmagyarázták volna neki, hogy az elnöknek kell dolgoznia, különben felrakják valamelyik teherautóra, idegen asszonyok közé, mert az övéi már elmentek Miféle háború ez, elnök úr? kérdezte remegő hangon. Nyugodjon meg, kisasszony, most már biztonságban van! mondta az elnök, miközben libabőrös lett az előtte álló lány szépségétől. Most már minden jóra fordul. Elhiheti nekem! BOSZNIA, TREBNICÁTÓL DÉLRE VÍZGYŰJTŐ, JÚLIUS :23 Az első éjszaka megnyugvással telt a csatorna bűze és a nyomasztó sötétség ellenére. Ebben a helyzetben ezek a kellemetlen körülmények jelentették a biztonságot. Tom nem azért szerette az ilyen típusú helyeket, mert szívesen álldogált térdig érő, poshadt vízben, hanem mert tudta, 60

61 hogy az ilyesmit mások sem szeretik. Remélte, hogy bűzös rejtekhelyüket a katonák még nem fedezték föl, és nem szerveztek rá őrséget. De a terep másnap reggel is tisztának bizonyult, már ami az ellenséges katonai jelenlétet illeti. Este első dolguk az volt, hogy felül száraz, meleg ruhába öltözzenek, majd fertőtlenítették sebeiket. Reggelre végre hozzászoktak annyira a félhomályhoz és a szaghoz, hogy egyenek valamit a zsákban talált szendvicsekből és csokoládéból. Kistehén és Lévai pedig ülőkét eszkábált a kémlelőnyíláshoz, hogy felváltva tudjanak őrködni. A látóteret korlátozó növényzetet amennyire tudták belülről átalakították, hogy mindent jól belássanak, de arra ügyeltek, hogy ne hagyjanak nagy és feltűnő csupasz területet a bozót közepén. Centiméterről centiméterre rendezték át az indákat, óvatosan, hogy egyetlen levél, vagy ág se sérüljön meg. A berendezkedés négy órát vett igénybe. Tom és társai fölkészültek arra, hogy hosszabb időt kell majd ott tölteniük, mire kimentik őket. Tomot ismét elfogta a jó érzés, hogy épségben kijutottak. Kis túlzással, mintha otthon lett volna. De nem akarta jól érezni magát. Nem akarta elfelejteni, hogy órákkal ezelőtt még az életéért futott. Miközben a városban folyt a gyilkolás, körülöttük minden hihetetlenül békés volt. A szakadatlan lövésekből arra kellett következtetnie, hogy odakint sok százan halnak meg. Sejtelme sem volt, hova gyűjtik a lakosságot. Hogy mi állt valóban a hazugságsorozat mögött, azt még legrosszabb rémálmaiban sem gondolta volna! Az éjszaka folyamán a szabadba merészkedve elküldték az elektromos sikolyt, a bajbajutottak és 61

62 mentésre várók rádiójelét, aztán az előírásoknak megfelelően, várakozni kezdtek. Baj esetén az volt a szabály, hogy adjanak mihamarabb vészhívást, majd egy nap elteltével várjanak a visszaigazoló kommunikációs jelre. Világos volt, hogy a város veszélyes zóna, tudták, egy darabig sem a hazai, sem a nemzetközi erők nem fognak miattuk kockáztatni. Délelőtt Tom ült a megfigyelőhelyen, amikor motorzúgásra lett figyelmes. Kicsit meg is lepődött, hogy talán ilyen hamar értük jöttek, de pár perc elteltével három teherautót látott a méterre fekvő tisztásra bekanyarodni. Intett a többieknek, hogy maradjanak csöndben, ne keltsenek semmiféle zajt. Szíve újra magasabb tempóra kapcsolt. Készenlétben tartotta a kezében lévő hangtompítós pisztolyt és figyelt. Az egyik teherautón katonák utaztak, Tom úgy számolta, körülbelül egy szakasznyian, úgy an voltak. Valamilyen műszaki különítményre vagy rendfenntartó csapatra tippelt. A másik két teherautó asszonyokat, lányokat és gyerekeket szállított. A nők nagyon rossz állapotban voltak. Lekászálódtak a kocsiról. A katonák tábort vertek, főzéshez alkalmas eszközöket adtak néhány nő kezébe. Miközben a katonák berendezkedtek, az egyik autó platóját lehajtották, a civilek közül egyet-egyet odavittek, majd mint az állatok, megerőszakolták őket. Volt, hogy egyet többen is. Tom nem hitt a szemének. Visszamászott a derítő aljába és egy szót sem szólt. De nem is kellett. A hangokból pontosan lehetett tudni, mi történik odakint. Egyikőjük sem akarta páholyból nézni ezt a felháborító és megalázó gyalázatot. Kicsivel később, amikor az 62

63 italtól és a fűtől a katonák hangulata tetőfokára hágott, szórakozni kezdtek szerencsétlen áldozataikkal. Amikor Tom újra kinézett, hogy megbizonyosodjon róla, nem fedezték-e fel őket, látta, hogy a gyerekek élelmet koldulnak, miközben anyjukat és lánytestvéreiket csoportosan és brutális módon megerőszakolják. Néhány nő váratlanul sírni kezdett, majd elhallgatott. Lehorgasztott fejjel ültek, vagy tették, amit parancsoltak nekik. Már nem tiltakoztak. Képtelenek voltak rá. Fájt mindenük, undorodtak, összetörtek. A katonák gúnyolódtak. Bíztatták egymást. Mulattak! Nagyon, nagyon jól mulattak! Örülj, hogy csak ennyit kapsz, sokkal rosszabbul is járhatsz még! röhögött egyikük az alatta vergődő, tizenkét év körüli gyereklányon. A Rezidens komolyan fontolóra vette, hogy kitörjenek. Tom, Kistehén és Lévai tudta, hogy fölösleges. De egyre elviselhetetlenebbé vált a tömény szenvedés, aminek kénytelen és tehetetlen tanúi lettek. Eddig az életükért futottak, most pedig az életüket féltve nem avatkoztak be. Egyikük sem mondta ki, talán még magában sem. Nem voltak hősök. Hősök nincsenek. Emberek vannak. A katonák, akik odakint kegyetlenkedtek, ugyanolyan hétköznapi emberek voltak, mint bárki. Pedig Tom szerette volna azt hinni, hogy a hétköznapi emberek képtelenek volnának mindezt megtenni, amit ezek a szörnyetegek. Ám látnia kellett, hogy a katonák nem voltak semmivel sem rosszabbak, vagy másabbak, mint a világ hadseregeinek bármelyik katonája. Egyszer elképzelte őket veteránként, ahogy a háborút követően a nyomtalanul eltűnt Mirtic kávézójában ücsörögnek, iszogatnak, háborús hőstetteket mesélnek, és tisztelet, illetve félelem övezi őket. Ha 63

64 véletlenül meglátnak egy nőt, akit megerőszakoltak, ujjal mutogatnak rá, és röhögnek. Jól megérdemelte! Meghiszem azt, jó buli volt, mi? Tom azonban nem is gondolta, hogy ennél sokkal szörnyűbb dolgok is megtörténhetnek. Délután egy tiszt érkezett. A szakasz szedelőzködni kezdett. Tom fölmászott és kikémlelt a tisztás felé. Furcsállotta, hogy a nők nem készülődnek. A katonák nem törődtek velük. Amikor az egyik asszony, akinek karon ülő kicsije volt, megpróbált fölkapaszkodni a teherautóra, amivel ideszállították őket, kapott egy ütést puskatussal az arcába. Sikoltva leszédült a kocsiról, az arca vérbeborult. Kiejtette kezéből kisgyermekét, aki nagyon megüthette magát, mert torka szakadtából sírni kezdett. Látszott, hogy a nők nem értik, mi történik, de Tom rosszat sejtett. A két teherautó, katonákkal a platóján, elhajtott. Egy maradt ott, éppen az, amelyiket a nők kínzására használtak. Négy katona fordult ki róla és már lőttek is. Senki sem tudott volna elmenekülni, de nem is próbáltak. Kivéve egy kisfiút. Nem érte el a bozótot. Miután a sorozatokkal végeztek a katonák, minden egyes holttestbe közelről belelőttek egyet-egyet. Nem akartak szemtanúkat hagyni. Aztán átvizsgálták a zsebeket, kifosztották a halottakat, majd visszaültek a teherkocsira és elmentek. Az utánuk maradt csend elviselhetetlen volt. Tom gyomra folyamatosan kavargott, hihetetlen undor fogta el attól, amit látott, de saját magától is. Tartotta magát, mert vezetőként nem mutathatta, mennyire megrendült. Ránézett társaira, ám ők úgyszintén dermedten, tompán lefagyva ültek. Hosszú órákon át nem szóltak 64

65 egymáshoz. Se most, se később, soha nem beszéltek erről a napról, sem egymással, sem senkivel. Csak másnap reggel érkezett szerb katonai egyenruhában az a motorkerékpáros összekötő, akit a mentésükre vezényeltek. Közeledését kommunikációs eszközük egyre erősebb fényvillanásokkal jelezte. Az egyenruhás a csatorna kivezető nyílásától pár száz méterre várta a megfáradt csapatot. A találkozási hely felé haladva Toméknak a tisztás mellett kellett elhaladniuk. Biztonsági okokból nem siethettek. Lassan lopakodtak a kivégzett nők és gyerekek hullái mellett, és Tom nem tudta levenni róluk a tekintetét. Leginkább a testeken tátongó, lőtt sebek látványát volt képtelen felfogni. Ha Kalasnyikovval lőnek le egy embert, akkor elöl kicsi, hátul tenyérnyi a testben szétnyíló lövedék tépte lyuk. Húsz percbe telt, amíg megtették ezt az ötven métert és Tom nem tudott mást nézni, csak a felnőtt- és gyerek testeken lévő sebeket. Nem értett semmit! Ezt az egészet nem akarta elfogadni. Nem lehet, hogy ilyen megtörténhessen! Védekezésképpen azt sulykolta magába, hogy ezek nem emberi életekét kioltó lövedékek ütötte sebek, hanem csak lyukak. Lyukak. Lyukak. Lyukak. Segítőjük terepmotorját a sűrű bozótba rejtette az avatatlan szemek elől, majd a várostól néhány kilométerre, egy szakadt dzsiphez vezette őket. Mivel ismerte a felállított ellenőrzőpontok pontos helyét, a dzsip felé gyaloglás közben senkivel nem találkoztak. A kocsinál átöltöztek, és a szerb összekötő is a kocsiba ült. A francia övezetbe irányította őket. Mielőtt odaértek volna, megálltak és árulkodó felszerelésüket elrejtették az 65

66 erdőben. A franciákhoz, ahol sok újságíró stáb várakozott már, kollégákként érkeztek, és gyorsan el is vegyültek a hullámzó, izgatottan vitatkozó tömegben. Hát titeket honnan szalajtottak? kérdezte egy német riporter. Eltévedtünk. Szerencsétek volt, állítólag hihetetlen nagy baleset történt. Ezért nem engednek bennünket a terület közelébe sem. Ja, szerencsénk válaszolta Kistehén, letörölve homlokáról a hideg verítéket. Ha tudnád, min mentünk keresztül, nem villogtatnád a fölényes mosolyodat. Tom, Lévai és a Rezidens még csak oda sem fordultak, alvajáróként botorkáltak. Segítőjük a táborba lépést követően mintha láthatatlanná vált volna. Egyik pillanatról a másikra eltűnt mellőlük. Soha többé nem látták. A megfelelő útvonalengedélyek elintézése már a megszokott ritmusban zajlott. Igazán a Rezidens intézett villámgyorsan és rengetegszer ilyen ügyeket stábjának. A szakadt dzsippel tankoltak, majd először lassan, később egyre gyorsabban haladva, elhagyták Észak- Boszniát. Tizennégy órával később átlépték a magyar határt. Ahogy a biztonságos hazai földre értek, megálltak egy benzinkútnál. Ki-ki kért egy kávét vagy egy üdítőt, aztán kisétáltak a késői napsütésre, és leültek a dzsip mellé, a padkára. Hosszú ideig csak némán meredtek maguk elé. Az, ami eddig űzte őket a mocsokból, most távol tartotta őket az otthontól. Nem tudtak mit kezdeni a történtekkel, össze akarták szedni gondolataikat, hogy ne összetört emberként lépjenek be otthonukba. De ez akkor és ott, lehetetlennek látszott. 66

67 Tom tűnődve nézett körül és figyelte a benzinkútnál fizető embereket. Mintha egy másik világba érkezett volna. Tizennégy órával ezelőtt még kegyetlenül lemészárolt, ártatlan nők és gyerekek feküdtek a földön pár lépésre tőle, most pedig vidám kislányok nyalókát szopogatnak az anyjuk szoknyája mellett. A lelke mintha kettéhasadt volna. Zavarta ez a nyugalom. A világnak ordítania kéne a fájdalomtól, de itt béke volt és vidámság, senki sem tudott semmit az odaát zajló vérengzésről. Azt érezte, hogy senkinek nem hiányoznak a határ másik oldalán megölt emberek. A gonosz megmutatta félelmetes valóját. Nem abban, hogy brutálisan meghaltak emberek, hanem azon keresztül, hogy a világ nem tudott a történésekről semmit. Abba bele sem mert gondolni, hogy mi lesz, ha Budapestre érnek. Mit fog mondani, leírni, hogyan kell reagálni. Végül ő törte meg a csendet. Mit írjunk holnap a jelentésbe? Semmit! válaszolt a Rezidens, miközben odébb rúgott egy kavicsot, és szemével követte, ahogy megpattan a betonon. Mármint ezt, hogy érted? kérdezte Lévai és letette kezéből a forró kávétól összeolvadni készülő műanyag poharat. Kistehén is közelebb húzódott. Úgy, ahogy mondtam. Semmit! Ez a jelentés nem születhet meg! nézett először rá a Rezidens, majd Tomra és Kistehénre. Mindenhonnan ugyanaz a meglepett tekintet nézett vissza rá. Sajnos ez a helyzet bólogatott. Hülye egy világban élünk! Mi hivatalosan sosem voltunk ott, ahol voltunk, és sosem láttuk azt, amit láttunk sóhajtotta. Ez így szokott menni. 67

68 Úgy érted, az életedet kockáztatod azzal, hogy az államnak kémkedsz, és még csak nem is dokumentálják az eredményeidet? kérdezte Kistehén. Az információk fontosak. Nem számít, hogy dokumentálják-e, csak az, hogy használják! És ha valamelyikünk megsérül? tette fel a legkézenfekvőbb kérdést Lévai. Tom a térdére támasztotta kezét és ráhajtotta a fejét. Pontosan tudta, hogy mi lesz a válasz. Szerencsések vagyunk, hogy nem maradt ott egyikünk sem. Azzal az emberrel nem tudnának elszámolni, se a család, se a hivatal felé! mondta el a szomorú igazságot Balsay. Kistehénnek felfordult a gyomra a hallottaktól. Egyszerre elkezdte gyűlölni a rendszert, amiben él. Miért, mi történne, ha kitudódna, hogy ott jártunk? Néhány fejes elveszítené a pozícióját? Ennél ez sokkal bonyolultabb! csitította a Rezidens nyugodt hangon. Míg odaát megemelte kalapját a mellé kirendelt védők szakértelme előtt, ezen a területen ő volt jobban képben. Magyarország nem áll háborúban Szerbiával, tehát nincs rá semmi ok, hogy mit keresnének ott magyar rendőrök. Pontosan úgy, ahogy Ausztria, Franciaország vagy Hollandia titkos ügynökei és rendőrei sem lehetnek ott. Akkor a táborban ők sem tudósítók voltak? Nem tudom! Ez elég naiv kérdés volt, baszd meg! Biztosan nem mind azok voltak. De megtanultam, hogy ne akarjam tudni! Persze ezzel a szerbek is tisztában vannak emelte fel fejét újra Tom, miután összerakta a keserű képet. Pontosan tudják, hogy ha az útjukba kerülsz és kinyírnak, 68

69 senki nem fog keresni, mert senki nem akar nemzetközi ügyet csinálni. Miért lőtted le? Mit keresett itt? Ezek lennének a legkínosabb kérdések. Így mindenki hallgat. Undorító! Ez van! bólintott a Rezidens. Megértettem mondta halkan Tom. De az ezredesemnek jelentenem kell! Nálunk ez szabály. Rendben! mondta a hírszerző. De higgy nekem, meg fogsz lepődni a parancsnokod reagálásán! Lassan összeszedelődzködtek, és újra útnak indultak Budapest felé. Tom fejében kavarogtak a gondolatok, nem tudta, hogyan kezelje a helyzetet. Először szembesült azzal, hogy ilyen dolgokat meg lehet úszni, és neki csöndben kell maradnia, mert hivatalosan sosem volt ott, és nem látott semmit. Hogyan lehetne az ember fölkészülve ilyesmire. Azt gondolnánk, hogy az ilyen borzalmaknak vannak előjelei, meg lehet érezni, lehet ellene tenni valamit, de nem. Úgy jön, mint egy hurrikán. Hirtelenül, pusztítóan, és épp oly gyorsan el is megy, hátrahagyva a rombolást, amit végzett. Jó rendőr volt, sikeres akciókat vezetett, és nem értette, miért kellett neki idejutnia. Ki akarta, hogy ezt végigcsinálja? Az ablaknak dőlve nézte az elsuhanó fákat, és emlékeiben azt kutatta, mi volt az a fordulópont, ami ebbe a furcsa száműzetésbe sodorta. Lelki szemei előtt egy korai reggel sejlett föl, távol innen, Budapest utcáin. 69

70 HÁROM ÉVVEL KORÁBBAN MAGYARORSZÁG, BUDAPEST MÁRCIUS :38 Erkel Tamás hadnagy a 2-es villamoson zötyögött a pesti rakparton. A város álmosan ébredt. A jótékony hajnali köd épp felszállni készült a hűvösen kanyargó folyó fölött, a kora reggeli nap perzselő sugarainak parancsára. Tom nem szeretett korán kelni, de az ébredő város látványa mindig kárpótolta a hirtelen félbeszakadt álmokért. Már elhagyták a Nagyvásárcsarnok Pecz Samu tervezte épületét, és szemközt, a folyó másik partján körvonalazódott a Gellérthegy is. A foltokban felszakadozó köd néha látni engedte a hegyoldalba épített vízesés fölött keresztet emelő Szent Gellért szobrát. Tom összébb húzta magán kabátját, megborzongott, ahogy a megállóban az összes ajtó beengedte a kinti hűvös levegőt. Kezeit az arca elé emelte és forró leheletével próbált valami melegséget átadni elgémberedett ujjainak. Csak a testét járta át a fagy, a szíve vidám volt a hajnali Budapest láttán. Alig várta, hogy megpillanthassa a várost büszkén vigyázó Budai Vár hosszan elnyúló alakját. A palota ablakai visszatükrözték a felkelő nap sugarait, arany színt kölcsönözve ezzel az egész épületegyüttesnek. A Lánchidat elhagyva a villamos a Parlament elé kanyarodott. Tom sosem látott még hozzá fogható épületet. Hatalmas kupolája, aprólékosan kidolgozott kőcsipkéi és a méltóságteljes lépcsősor mögött emelkedő, gyönyörűen díszített falak miatt is joggal kiérdemelte az Országháza elnevezést. A férfi órájára pillantott. Késésben volt, így gyorsan átszállt a Kossuth téren a 70

71 metróra, hogy elbúcsúzva a város üde képétől, minél hamarabb a Készenléti Rendőrséghez érjen. Mire a Népstadionhoz ért, a felszínen már autósok hada lepte el az utakat, türelmetlen sofőrök, szürkén pöfögő kipufogók tengere várta. Végignézve a dugón, jobbnak látta gyalogosan megtenni az utolsó pár száz métert. A pirosban ragadt autókat kerülgetve átverekedte magát a zebrán, aztán futólépésben tette meg az előtte álló távot. A Rendőrség Különleges Szolgálatának épületegyütteséhez érve felmutatta rendőrigazolványát az ügyeletes őrnek, aki szinte rá sem hederített a kis könyvecskére, csak intett, hiszen jól ismerte a hadnagyot. Tom zsebre dugott kezeivel megpróbálta összetartani magán a dzsekit, ahogy átvágott az udvaron, nem volt kedve felhúzni a cipzárt. A megállótól az irodáig alig tíz perc volt az út. Az épületbe lépve lekapta sapkáját, a nyakába tekert sálat és kettesével szedte a lépcsőfokokat felfelé. Már előre örült Margit néni finom kávéjának. Az irodában azonban kávé helyett üzenet várta: Azonnal menjen az ezredeshez! Az üzenetet elolvasva rögtön kirepült a maradék álmosság is a szeméből. Gyorsan letette holmiját, megigazította magán az inget, és izgatottan rohant fel Erdősi Ferenc ezredes második emeleti titkárságára. Hivatott, uram? nyitott be az irodába. Jöjjön csak, Erkel hadnagy, már vártam! tessékelte beljebb az ezredes. Hadd mutassam be a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálattól Kis János őrnagyot! Tom kezet rázott az őrnaggyal, és jóleső érzés fogta el. Újabb feladat! 71

72 Az őrnagy a segítségünket kéri egy hamis pénz- és drogcsempész csapat elleni akcióhoz vágott a közepébe az ezredes, aki nem szerette felesleges beszéddel húzni az időt. Téged és a csapatodat jelöltelek ki a feladatra. A részleteket közösen beszéljétek meg, én pedig, ha megbocsát fordult a külsős kolléga felé, megyek a dolgomra. Tom jól ismerte az öreget, tudta, hogy mostantól övé a terep. Az akciótervet természetesen majd jóvá kell hagyatnia vele, de biztosan nem telepszik rájuk, hogy minden percben érzékeltesse, ő a főnök. Ha kivitelezhető az akció, az öreg biztosan rábólint. Az SZBSZ-es kollégát áttessékelte saját irodájába, ahol elmerültek a részletekben. Az őrnagy az asztalra tette vaskos mappáit, leült Tommal szemben és belefogott a mondandójába. A délszláv háború kapcsán a Balkánon kormányzati szintre emelkedett a kábítószer-kereskedelem, mivel embargót vezettek be Szerbia ellen. A drogbevételekből tudnak fegyvert, lőszert és egyéb hadianyagokat vásárolni. Sajnos ez hihetetlen módon előmozdította a szervezett bűnözői csoportok megerősödését. Jelenleg szerb és albán csoportok akarnak Magyarországra és rajtunk át drogot csempészni kezdett bele a szomorú tények ismertetésébe. A legnagyobb gond az, hogy piacot akarnak építeni, és elkezdték a party drogokat és a nyalogatós bélyegeket beetetni a tizenévesek körében. Termékbevezetés! dünnyögött Tom. Pontosan. Először ingyen osztogatják, aztán mintha csak egy üveg üdítőt vennél. Később meg rámegy az életed. Ismerős bólogatott Tom. 72

73 Az afgán kábítószer-szállítmányok Törökországon és a Balkánon keresztül érkeznek, így most a vallási ellentétek miatt a szerbek kicsit visszaszorultak az aranyvályútól. Ja, nem kedvelik a muzulmánokat bólintott ismét Tom, jelezve, hogy követi az őrnagy gondolatait. Kinyírtak már pár ezret! Igen, én is erre gondoltam. Tehát a nagyobb drogszállítmányokat az albánok és a bosnyákok kapják meg. Értem. Ezzel még nincs vége! A szerbek most az oroszok felé nyitottak, hogy a Kaukázuson keresztül nyerjenek új beszerzési útvonalakat. Természetesen ezt az albánok nem nézik jó szemmel, szeretnék maguknak megtartani a piacot. Úgyhogy ők is elkezdtek tárgyalni az oroszokkal! Aha bólintott ismét Tom, hogy mutassa, pontosan követi a beszélgetést, és tovább lendítse az őrnagyot, hogy végre előálljon a farbával. Úgy gondoltuk, hogy itt van a rendszer gyenge pontja ahol beléphetünk hajolt közelebb az őrnagy Tomhoz, talán csak megszokásból lehalkítva hangját, holott jó őrzött objektumban volt, ahol biztosan nem hallgatják le a beszélgetéseket. Van egy emberünk, akit sikerült beépítenünk. A neve Ergál azzal kivett egy fényképet a dossziéból, és Tom elé csúsztatta. A képen egy elegánsan felöltözött, inget és zakót viselő, nyakkendő helyett a torkánál finom kendőt hordó, világos hajú férfi volt. Haja és szemöldöke szökés vöröses, tekintete rókához hasonlított. Tomnak nem volt szimpatikus a férfi, de tény és való volt, hogy 73

74 megtévesztésig orosz külseje biztosan előnyére vált az akciónak. Anyanyelvi szinten beszél oroszul, kint házasodott, és sikerült egy volt KGB-s lányát elvennie. Tom felhúzott szemöldökkel nézett az őrnagyra, aki egy fejrázással reagált a gyanított negatív gondolatokra, jelezvén, hogy Ergál az ő emberük. Jó srác, majd megismerkednek. A különös háttér épp kapóra jött, ily módon nem is kellett belenyúlnunk a múltjába, magáért beszél minden. Kárpátaljai srácnak adja ki magát és sikerült felvennie a kapcsolatot az albánokkal. És mi lenne a mi feladatunk? kulcsolta össze kezét az asztalon Tom, és nézett mélyen az őrnagy szemébe. Úgy tudom, hogy Ön is beszél oroszul és szerbül Tom bólintott. Ergál egyedül van! Nincs több emberünk, aki beleillene a legendájába. Egy fecske viszont nem csinál nyarat. Nem mehet egyedül a tárgyalásokra! Azt akarja, hogy testőröket játszunk? Nem kifejezetten, de természetesen a védelem lenne az egyik feladatuk. Ezen kívül önökre bíznám az akció kidolgozását, hogy lefülelhessük az albánokat a következő szállításnál! Alattomos fickók ezek. Az osztrák kollégák már nagyon közel jártak hozzájuk, végül egyszerűen kirabolták őket. Ott is árulják a drogot? Nem, ott hamis pénz miatt szálltak rájuk. Kiválóan hamisítják ugyanis a német márkát, fent vannak a nemzetközi körözések top-tízes listáján. Már a célegyenesben voltak a kollégák, aztán az átadásátvételnél egyszerűen kifosztották őket. Nesze neked, 74

75 fedett akció, már a betyárbecsületben sem lehet bízni! vigyorgott kesernyésen. Tehát hány csoport van? terelte vissza a szót Tom az előttük álló feladatra. Három klán kotorászott az őrnagy a dossziék között. A szerbekkel szemben hihetetlenül egységesen lépnek fel, de egymással konkurálnak Egy nagy, barna borítékot bányászott elő, majd az asztalra szórta a tartalmát* Tele volt bandatagok fényképeivel. Elég nagy darabok vizsgálgatta Tom a képeket. Fiatalok, kigyúrtak, gazdagok. Családi alapon szerveződnek. Mit kíván most tőlem? tette le a képeket Tom. Tanulmányozza át ezeket a dossziékat húzta oda a közel fél méteres vastagságú pakkot. Aztán álljon elő egy tervvel. A főnöke azt mondta, önök a legjobbak. Számítok magukra! mondta az őrnagy és felállt. Tom is felemelkedett az asztaltól és búcsúzóul kezét nyújtotta. Majd jelentkezem! Ahogy az őrnagy kilépett az ajtón, Tom elkezdte beleásni magát az iratokba. Számtalan megfigyelési jegyzőkönyvet olvasott át, és alaposan szemügyre vette a fényképeket. Íróasztalán már egy tenyérnyi terület sem maradt, mindent beborítottak a papírok. Megpróbálta csoportosítani a személyeket és a jegyzőkönyveket, és szinte kirakta maga előtt a droghálózat felépítését, mintha csak egy stratégiai térképet vázolt volna. Öt és fél óra múlva már zsongott a feje a sok információtól. Hátradőlt a széken, és feje fölött hátrahúzta a kezeit, kiroppantva elgémberedett gerincét. Aztán gondolt egyet, felkapta 75

76 kabátját és kiviharzott a lőtérre, hogy kicsit kiszellőztesse a fejét. A felügyelő tisztnek bemutatta fegyverét, és a gyakorlásra szánt lőszermennyiséggel kibaktatott a 25 méteres pályákhoz. A hangokból ítélve sokan gyakoroltak aznap délután. A pályán három ismerős arcot pillantott meg, mindhárman az ő csoportjából voltak. Jó érzés volt tudni, hogy kollégái nem csak a kötelező lövészetek alkalmával gyakorolnak. A szélső, üres lőálláshoz lépett és lassan kirakta felszerelését az odakészített asztalra. A nap már délutánra járt, így hátulról világította meg a lőlapokat. Legalább nem világít a szemembe gondolta. Kicsit lejjebb kell helyeznem a célt. A mellettük lévő lőpályától elválasztó fal árnyéka hosszúra nyúlt, de nem lógott bele a képbe. Jól tudta, hogy a cél megvilágítása, illetve térbeli elhelyezkedése befolyásolja a célzást. Szerette a szabadtéri lőpályát, főleg ilyen szép időben. Bár általában nem az időjárás határozta meg, hogy hol tartja a kiképzéseket. A legnagyobb hidegben vagy akár éjszaka is kivezényelte csapatát a lőtérre, hiszen soha nem lehet tudni, milyen körülmények között kell majd helytállni. A céltábla mintha elfeledtetett volna vele mindent. Amint a fülére helyezte a fülvédő tokot és tengelybe emelte a pisztolyát, nem létezett számára semmi más, csak a szeme és a tízes közepe közötti egyenes. Élvezte, ahogy a pisztoly irányzéka beúszott ebbe a vonalba, majd ujja automatikusan elsütötte a fegyvert. Mintha csak zsinóron húzták volna a lövedékeket, egyenesen a tábla közepébe. Jó másfél óra után a hangos dörrenéseknek vége szakadt. A kollégák levették a fülvédőket és üdvözölték Tomot. 76

77 Későn jöttél rázott kezet vele Kistehén, van valami új meló? Ami azt illeti, van válaszolt Tom. Erre a másik két srác is közelebb húzódott, abbahagyva a gyakorlást. Tom röviden elmondta, mi történt délelőtt. Mindenki feszülten figyelte, ugyanolyan fiatal, tettre kész, kalandvágyó srácok voltak, mint ő, akik alig várták, hogy feladatot kapjanak. Ezek a férgek elárasztják az iskolákat droggal morogta dühösen Kistehén. Tom nagyot sóhajtott. Fiatal kora ellenére már két gyerekkel és egy félresikerült házassággal büszkélkedhetett. Habár nem tudott annyi időt tölteni a kicsikkel, mint szerette volna, bármit megtett volna értük. Hogy védjük meg így a gyerekeket? vette át a szót Lévai Nem állhatunk minden pillanatban mögöttük! Már az iskolában sincsenek biztonságban? Csapjunk le valamelyik bandára, amilyen gyorsan csak lehet javasolta Kistehén, legalább annyival kevesebben garázdálkodnak odakint. Idővel aztán elkapjuk mindet! Az idő nem csak nekünk dolgozik mondta ki hangosan Wolfi azt, amire Tom is gondolt. Wolfi még új volt a csapatban. Kisebb és vékonyabb volt a többieknél, de tekintete eltökéltségről árulkodott. Rövid, szőkés-barna haja, barna szeme, pelyhedző álla bohókás külsőt kölcsönzött neki, ennek ellenére nagyon megfontolt és gyakorlatias ember volt. Olyasvalaki, aki szerette a kihívást, de nem rontott fejjel a falnak. Tom őket kedvelte a legjobban a 14 tagú csapatából. Fanyar humoruk, ugyanakkor odaadó csapatszellemük és tenni akarásuk igazán összekovácsolta őket, egyfajta családias 77

78 kötődés alakult ki köztük, ami nagyon jól jött akciók alkalmával. A többiek tanulnak pórul járt társaik hibáiból mondta Tom. Meg fognak erősödni és Budapestet elárasztja a drog. Egyszerre kell elsöpörnünk őket! A gondolatot később terv követte. Éjt nappallá téve dolgoztak a lehetséges variációkon, mérlegelték a veszélyeket és a várható eredményeket. Tom végül a drogvásárlás jól bevált taktikáját választotta ki, amihez gondosan elő kellett készíteni a terepet. Kezdeti ellenállása után Erdősi ezredes is belátta, hogy a terv megvalósítható. Tom kiváló képességei nem csak annyiból álltak, hogy hosszútávon tudott gondolkodni, hanem hogy jól meg tudta jósolni az ellenfél oldalának lehetséges reakcióit is. Ha mindhárom albán maffiacsoportot egyszerre akarjuk kivonni a forgalomból, akkor keltsünk viszályt köztük, és a szerbek között, aztán hagyjuk, hogy ők számoljanak le egymással! javasolta, és látta, hogy terve első hallásra igen komoly ellenérzéseket váltott ki az ezredesből. A kis halakat nem nehéz elkapni igyekezett Tom meggyőzni őt, de csak idő kérdése és a vezetők újra szervezik soraikat, ezért nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy beérjük azzal, amit ma meg tudunk csinálni. Gyökerestől kell kiirtani a gazt! Azt akarja mondani, vagy így, vagy sehogy? kérdezte Erdősi Tom arcát vizsgálva, mert többet szeretett volna kiolvasni belőle, mint ami szavakkal elmondható. A dolog lényege kezdte Tom vázolni a terv részleteit, hogy a rajtaütést nem magyar rendőrként, hanem szerb maffiaként visszük véghez. Olyan 78

79 emberekkel, akik tökéletesen beszélik és játsszák a szerb maffiózót. Az ezredes tisztában volt vele, hogy a dolog egyáltalán nem lehetetlen, de ugyanakkor nem is veszélytelen. Tom és Lévai beszéltek szerbül, Kistehén és Wolfi jól elboldogul oroszul is, sőt színészi adottságaikkal sem volt semmi gond, de ennek engedélyezése elég kockázatos lépés lett volna tőle. Ha az ellenfél teljesen megbizonyosodik kilétünkről folytatta Tom, akkor csak el kell terjednie a rendszerben, hogy kik támadtak rájuk, és az már vérbosszút kíván. Tegyük fel, hogy az egyik albán fickót a szerbek rabolják el az embereivel együtt. Az emberei véletlenül már aznap el tudnak menekülni, főnökük pedig pár napra rá, csodálatos módon kiszabadul. A többit csak rájuk kell bízni! Az emberi természet teszi a dolgát. A bűnbandák egymással fognak leszámolni, úgy, hogy nekünk az ujjunkat sem kell mozdítani, és karosszékből nézhetjük végig az egészet! Erdősi felhúzta a szemöldökét, és Tom tekintetét figyelte, pontosan úgy, mint egy sokat tapasztalt apuka, akit a csemetéi éppen kijátszani készülnek mindent beígérős taktikájukkal. Túl szép, ahogy elmondtad, fiam! Tom kissé visszavett lelkesedéséből. Érezte kicsit, hogy túl egyszerűnek állította be a dolgot, de nagyon meg akarta csinálni az akciót. Az ezredes jól ismerte beosztottját, és tudta, az iménti könnyedség csak a meggyőzésének szólt, a tervet precízen kidolgozva, és alaposan átgondolva fogják végrehajtani. 79

80 Ha valakinek baja esik, én úgy fenéken billentelek mondta fejcsóválva. Tom széles mosollyal az arcán vágta vigyázzba magát. Köszönöm, uram. Számíthat ránk! Tom mégsem számította el magát, az ezredest fel lehetett lelkesíteni. Persze a tervhez mindennek passzolnia kellett, és tisztában volt vele, ha hiba csúszik a számításba, akkor a rendőrség távolabbról indul, mint amikor az egész munkát elkezdte. Tom mindenesetre szokatlan módon, rendőrként éppen emberrablást tervezett, és most érezte igazán minden porcikájában, hogy valóban, csak egy hajszál választja el a bűnözőt a bűnüldözőtől. Tom, Lévai, Wolfi és Kistehén két héten át dolgoztak a három maffiaklánt egyszerre felszámoló akció részletein. Mostanra már készen álltak arra, hogy az SZBSZ-t is beavassák a részletekbe. Az első találkozót Erdősi ezredes szervezte meg, a rendőrség berkeitől távol, a gödöllői reptéren. A rendőri szakmában az egyik legszebb az, hogy valami furcsa paranoia keríti hatalmába mindazokat, akik a rendőrség kötelékeibe lépnek. Senki nem bízik senkiben, különösen, ha társszervekkel kell együttdolgozni. Az SZBSZ-es oldal ezért nem is lepődött meg a távoli helyszín megjelölése miatt. Tom csapata előtt nem volt ismeretlen a reptér, hiszen főnökük sokszor vitte őket oda futni. Aznap este az SZBSZ-es kollégák értek oda elsőként, és telefonon értesítették az ezredest, hogy tiszta a terep, jöhetnek. Tom emberei biztosították a hangárt. A hosszú, egyenes sík terep jól belátható volt, így könnyen szemmel tudták 80

81 tartani az összes irányt. Az üres hangárba csak Tom és az ezredes lépett be. Gál Erik nyújtotta kezét a Kis János őrnagy mellett álló fickó. De mindenki Ergálnak szólít. Tom meglepődött, hogy külseje az életben még jobban beleillik a bűnözők felé kitalált legendába. Ergál legalább egy fejjel magasabb volt nála, vékony, mégis vállas fickó, aki nagyon elegáns szövetből készült zakót viselt, amolyan orosz maffiózó típusút, kis olasz divatú beütéssel. Ingén a gallér hanyagul fel volt hajtva. Vörösesbe forduló szőke haja és szemöldöke, kerek arca arra engedett következtetni, hogy nem csak felesége révén van rokoni kapcsolata oroszokkal. Ha jól tudom, ez a fedőneved is rázott kezet vele Tom. Legalább nem kúrom el! biccentett könnyedén Ergál. Erkel Tamás, Tom. Erdősi ezredessel már találkoztatok. Igen, úgy van! rázott kezet mindenki mindenkivel. Olvastam az anyagot, és kidolgoztunk egy tervet a srácokkal kezdett bele Tom, de előbb mondd el, mire jutottál az albánokkal. Ergál részletesen összefoglalta az utolsó kapcsolatfelvétel alkalmával történteket. Tomnak kezdett összeállni a kép. Leendő társuk összekötőként jelentkezett be az albán Joszi klánhoz. Mivel a szerbek immár kisajátították a Kaukázus felől jövő kábítószerforgalmat ezért az albánoknak kapóra jönne a plusz útvonal és az ezen keresztül biztosítható többletprofit. Ergál úgy állította be magát, mintha egy másik orosz maffiacsoportnak dolgozna, és anyagot akarna eladni. 81

82 Eddig még csak egyszer találkozott az albánok összekötőjével, csupán megnézték egymást és kiderült, hogy a Joszi klán hihetetlenül jó minőségű, hamis német márkával rendelkezik. Készen áll tehát minden egy tipikusan jó, kelet-európai maffia bizniszre. Mivel ki akarják szorítani a szerbeket a balkáni drogpiacról, ezért az albánoknak drog kell. Az áloroszok viszont a jó minőségű hamis pénz segítségével zsíros üzletekhez juthatnának Németországban. Oké. A lényeg vette át a szót az összefoglaló végén Tom, hogy mindhárom kábítószeres albán bandát egyszerre akarjuk kiiktatni. Látta, hogy Ergál első hallásra nem hisz egy efféle, tripla vagy semmi akcióban, de udvariasan hallgatott, kíváncsi volt a részletekre. Tom, az ezredes első reagálásából tanulva, ezúttal jóval precízebben adta elő a részleteket, hogy érzékeltesse, a dolog nem lehetetlen, de arra is rámutatott, hogy rendkívül kockázatos a feladat. Mire terve bemutatását befejezte, már az SZBSZ-esek sem tartották elképzelhetetlennek a sikert. Mindenesetre, elég szokatlan terv! kommentálta a hallottakat az őrnagy. Gondolom, valami egyszerűbbet várt vette fel a kesztyűt Erdősi. Valami kevésbé rizikósat nézett rá Kis. De meg kell hagyni, ha beüt, akkor nagyot fog szólni! Ehhez az kéne, hogy az albán klánvezért el tudjuk rabolni, és emberei azt higgyék, szerbek csinálták bocsátotta vitára a terv további részleteit Tom. Véget akart vetni a két főnök közötti rivalizálásnak. Aztán véletlenül engedjük megszökni, és majd ők leszámolnak a szerb bandával. 82

83 Akik visszaütnek az albán csoportokon, mert fogalmuk sincs, mi történt! fejezte be a gondolatot Ergál. Pontosan! Oszd meg és uralkodj, csak kicsit kifordítva fordult hozzá Tom. Viszont akkor az albán nagykutyát kéne kicsalogatni valahogy. Ami nem lesz egyszerű, még csak az összekötőig jutottam! Be kell ígérni valami nagy szállítmányt. Ez lesz a belépőd a főnökhöz! A mennyiségre már biztosan ugranak. Akkor be is kell mutatni valamit bólogatott Ergál. Az nem lesz gond, lefoglaltunk már egy csomó szállítmányt, ígérj be kg heroint, kg kokaint, meg vagy 1,5 millió tabletta extasyt. A rendőrség majd biztosítja a mintát nézett kihívóan Tom a felettesekre, akik néma fintorral reagáltak. A jó ügy érdekében mosolyodott el Ergál is a főnökére pillantva. Kezdett felvillanyozódni a terv hallatán, hiszen az számára is kiugrási lehetőségnek tűnt. Megszervezem a következő találkozót A találkozóra két hét múlva került sor az albán Joszi klán összekötőjével, egy belvárosi, félreeső kis szórakozóhelyen. Ergál testőreit Tom és Kistehén alakította, mert ők beszélték legjobban az oroszt és a szerbet. Lévai és Wolfi terepszemlét tartottak. Wolfi az utcát figyelte, míg Lévai odabent nézett körül, mielőtt társai megérkeztek. Farmerban és pólóra vett, kigombolt ingben, fejére tolt napszemüveggel érkezett a dübörgő zenétől hangos bárba. A falak mellett, L-alakban kis fülkékben beülős asztalok voltak felállítva. A bejárat 83

84 mellett jobbra volt a bárpult, vele átellenben a másik sarokban az aktuális DJ a diszkógömbök vibráló fényeiben keverte a zenét. Bár hétköznap volt, a szórakozóhely mégis szinte megtelt táncolni és ismerkedni vágyó fiatalokkal, de nem a könyvmolyfajtából. Ahogy Lévai leért a lépcsőn, vastag füstfal fogadta. Kellett pár perc, amíg hozzászokott a szeme és a tüdeje. Alaposan körbenézett, majd a bárpultnál kifigyelt magának egy csinos kis barnát, aki egyedül ült a bárszéken, valami lehetetlen színű koktélt kortyolva. Hello, egyedül vagy? ült a lány mellé, háttal a pultnak, hogy beláthassa a területet. Már nem! felelte huncut mosollyal a lány, és csábosán hátradobta kezével hosszú barna haját. Lévai mosolygott, tudta, hogy célegyenesben van. Mi a neved? Lilla. Szép név mondta a megszokott kliséket. Mit csinál egy ilyen csinos, húsz éves lány ebben a lebujban ilyenkor? Vár egy jóképű harmincasra Lévainak tetszett a lány rátermettsége és elkezdte sajnálni, hogy épp akcióban van. Ne haragudjon, önt hívják Balázsnak? lépett oda a pultos. Igen, miért? kérdezett vissza Lévai. A barátja telefonon keresi tette fel a pultra a készüléket és adta át a kagylót Lévainak. Halló, Balázs vagyok a vonal másik végén Kistehén szólt a telefonba. Ja, sokan vannak kezdte a helyzetjelentést Lévai. Itt ülök a DJ-vel szemközti sarokban. Persze, gyertek ahogy nézem, van még egy 84

85 pár üres asztal, talán kettő a jobbomon. De kipaterolhatjuk azt a két tagbaszakadt barmot az ajtó melletti fülkéből, az a legjobb hely, ha agyon nem csapnak nevetett. Lévai addig beszélt, amíg a vonal másik végén Kistehén már azt is megtudta, milyen tetkó van a mixerfiú kezére tetoválva. Akár csukott szemmel is bemehetett volna. Lerakta a kagylót. Lévai még tovább imitálta a beszélgetést. Van valami jobb ötleted? Aha, a Citadella, az jó. Jó a felhozatal. Lehet, hogy hozok magammal valakit. Oké, kint várlak aztán lerakta a búgó hangú telefont. A haverom eljön értünk, átmegyünk a Citadellába, ott jobb a buli, meg a kilátás is szuper. Gyere, várjuk meg kint, amíg megérkezik! mondta a lánynak, és kézen fogva kivezette a bárból. A lány vonakodás nélkül elindult utána. Már volt benne jó pár pohárka, és a Citadella Disco számított a legmenőbb helynek a városban. A hűvös utcára érve Lévai az ajtó melletti falnak támaszkodott, elfoglalva állópontos figyelőhelyét és magához húzta a lányt. Simogatta a hátát, apró badarságokat suttogott a fülébe, de közben figyelte az utcát, és hogy ki megy be a lokálba. Egyelőre semmi gyanúsat nem látott, csupán annyit, hogy az albánoktól is kijött egy ember az utcafrontra. Pár perc múlva megérkeztek Ergálék. Egy pillantást sem vetettek az ajtóban flörtölő Lévaira, nehogy feltűnjön valakinek. Ahogy beértek a bárba, Tom jól megnézte magának a Lévai leírása szerint, az ajtó melletti fülkében ülő két albán testőrt. Aztán a jobb oldali sorban úgy helyezkedett el, háttal a falnak, hogy belássa a teret, elsősorban az albán összekötőhöz leülő, tőle egy asztallal előrébb helyet foglaló Ergált, valamint a baloldalon, a 85

86 helyiség másik végében figyelő Kistehenet. Így hárman átlátták az egész kócerájt. Ergál elég jól adta a gazdag orosz maffiózót. Nem csak beszédével nem volt hiba, hanem mozdulataival és viselkedésével sem. Elég nagy tételt ajánlok kezdte lassan az összekötőnek, majd elegánsan elővett egy cigarettát, és meggyújtotta, de ez nem a TE szinted hangsúlyozta nyomatékosan. A főnökkel akarok üzletelni! mondta a cigarettával a szájában, miközben visszapattintotta arany öngyújtójának kupakját, ami elfojtotta a hatalmas lángot. Az albán akár fenyegetésnek is vehette volna a mozdulatot. Az attól függ, mekkora mennyiségről van szó válaszolta az összekötő. Ergál egy gépelt kis papírt vett elő zakója felső zsebéből és férfi elé csúsztatta. Az albán elolvasta a papírt, szemei talán egy villanásra kikerekedtek a tételek láttán, de uralkodott magán, összehajtotta és eltette az ajánlatot. Nem ígérhetek semmit! Majd jelentkezem! mondta, aztán felállt és elment a testőreivel együtt. Ergál még várt pár percet, és csak utána indult el kifelé. Lévai már alig várta, hogy vége legyen az akciónak. Kezei egyre lejjebb csúsztak a lány bájain. Izmos, kerek feneke tiltott vágyakat ébresztett benne. Ahogy egyre behatóbban simogatta, érezte, hogy csak egy vékony pántú tanga van a feszülő nadrág alatt. A francba, mindig meló közben akadok ilyenre bosszankodott. Csak most menjenek el simán Tomék, csak most az egyszer! fohászkodott magában. Akkor itt maradok túlórázni 86

87 Kistehén kiállt az autóval, Tom és Ergál beszállt, és elindultak. Ebben a pillanatban az utcán álló albán átment az autó mögött a másik oldalra, bal hüvelykujjával egy villanásra az autóra mutatva. Bassza meg! omlottak össze az édes tervek Lévaiban. A szemközti oldalon fényszórók villantak föl, és egy sötét, kombi Mercedes állt ki, Ergálék autója után indulva az egyirányú utcában. Egy pillanattal később Wolfi fékezett le az enyelgő pár előtt, szúrós szemekkel jelezve Lévainak, hogy siessen. Itt a haverom! mondta Lévai kibontakozva a lány öleléséből, és átügetett az anyósülés felőli oldalra. A lány a bal hátsó ajtó felé indult, hogy beüljön. Sajnálom, édes, nem elég kemény a segged, hogy velünk jöhess! vetette oda félvállról Lévai, hogy minél előbb szabaduljon. Rohadt bunkó! üvöltött a már távolodó autó után a vérig sértett lány. Igaza van helyeselt Wolfi. Fogd be! torkollta le Lévai nagyot sóhajtva. Fel kell hívni Tomékat! vette elő a lába mellé készített, akkumulátoros mobiltelefont. Mi a helyzet? kérdezte Tom a vonal másik végén. Elindult utánatok egy autó, de lehet, hogy több is van. Ne menjetek vissza a bázisra! adta le a drótot Lévai. Előkészítjük a terepet. Rendben nyugtázta az információt Tom. Követnek bennünket fordult Ergálhoz és Kistehénhez. Hosszú éjszakánk lesz! Kicsit autókázni fogunk. Kistehén bólintott, már jól ismerte az ilyen helyzetekre alkalmazott forgatókönyvet. A visszapillantóból hamar kiszúrta a sötét Mercedest. Az autópálya felé vette az irányt, komótosan vezetett, 87

88 egyrészt, hogy elaltassa követőit, másrészt, hogy időt adjon Wolfiék-nak. Már a BAH csomópontnál járhattak, amikor Lévaiék végre megelőzték őket. Akció indul! mormolta magában Kistehén. Mit akartok csinálni? kérdezte Ergál. Jobb, ha nem tudod válaszolta Tehén. Csak kapaszkodj! Ergált némi rossz érzés fogta el. Még soha nem tett ilyet, de bekapcsolta hátul a biztonsági övet. Kicsit később, amikor kiértek a pályára, kissé kínosan érezte magát, mert Kistehén tartotta a 100 km/órás sebességet, mintha csak a nagymamája vezetett volna. Most mi van, szórakoztok velem? kérdezte újra idegesen. Tom csak elmosolyodott. Nyugi! Wolfi közben tövig nyomta a gázt, hogy elég idejük legyen előkészíteni a terepet. A késő esti időpont a kezükre játszott, csak néhány teherautó vánszorgott az autópályán. Elhagyták a Zsámbék utáni bukkanót, majd a 36-os km környékén a leállósávba húzódtak. Ez az! Siess! Lévai kiugrott a kocsiból, körbenézett, hogy megbizonyosodjon róla, nem jön senki, aztán átrohant a pályaközépre, leakasztotta a kilencvenes évek elejére jellemző két pályát elválasztó láncokat, amiket terelések alkalmával szoktak megnyitni, majd gyorsan visszasietett az autóba. Csikorgó kerekekkel hagyták el a leálló sávot, és padlógázzal hajtottak tovább a bicskei lejáróig. Valld be, hogy élvezed! jegyezte meg Lévai, miután végre visszanyerte egyensúlyát. Wolfi csak egy fél mosollyal reagált, mert koncentrálnia kellett, nehogy kicsússzanak a kanyarban. A lejáró félkörívében is a 88

89 maximumot akarta kihozni az autóból. Egy pillanattal később már a Budapest felé haladó pályán voltak. Most már visszavehette a sebességet. Várniuk kellett, amíg Tomék odaérnek a 180 -os fordulási lehetőségig. Kistehén a kilométertáblákat figyelte, már elhagyták a 33-ast. Felkaptattak a dombra. Még elengedte a nagy sebességgel érkező motorost, majd a belső sávba húzódott. Nem véletlenül választották ezt a területet, a két dombtetőről be lehetett látni mindkét irányt, de még így is nagyon kockázatos volt a manőver. Lévai és Wolfi az ellenkező oldali lejtőn araszoltak lefelé, amikor szemben feltűnt Kistehén autójának jellegzetes lámpája, a belső sávba soroltak, hogy lassítsák saját oldalukon a forgalmat. Kistehén a tükörbe pillantott, a Mercedes még mindig ott volt mögötte. Felment az adrenalinszintje, ahogy a fordulóhoz közelített. Ergál ekkor vette észre a lógó láncokat a lejtő aljánál. Ugye nem azt akarod csinálni, amire gondolok? tört ki belőle. Ez őrültség! Meghalunk! már kiabált. Embeeer! JÖNNEK SZEMBE! Nem látod? Ergál behunyta a szemét és kitámasztotta magát. Összeszorította az állkapcsát. Kistehén nem foglalkozott vele. Az átjáró mellé érve kattanásig tekerte a kormányt, fékezett, visszakapcsolt, gázt adott. Az autó kifarolt, kicsit túlpördült. Aztán újra talajt fogott. Füstöltek a gumik, ahogy csúcsra járatta a motort. Az eddig lomhának látszó autó most megtáltosodott. Ergál izmai lassan kiengedtek, ahogy a várt csattanás elmaradt. Hátranézett, hogy lássa, mi történt a szembejövő autóval. Gondolataiban már a feje tetején 89

90 álló, pörgő kerekű roncsot képzelt el, de tévedett. Az autó szorosan mögöttük jött, és Ergál felismerte Wolfit és Lévait a szélvédő mögött. Baszd meg! Beavathattatok volna! fújta ki magát. Abban nem lett volna ennyi élvezet! válaszolta kissé gúnyosan Tom. Az igazság az volt, hogy látni akarta, miként reagál az új fiú éles helyzetben. Kistehén az első lejáróig száguldott, aztán gyorsan elhagyta az autópályát, eltűnt a mellékutakon. A tanácstalan albánoknak a következő kijáróig kellett autózniuk. Ha vissza is tudtak volna fordulni, bottal üthették a nyomukat. Tomék ettől függetlenül, a biztonság kedvéért az alsóbbrendű utakon körbeautózták fél Magyarországot, és végül 4 órával később, kelet felől közelítették meg a bázist, amikorra már biztosak lehettek benne, hogy nem követi őket senki. Másnap a központban dolgozták ki az akció további részleteit. A nagy ablakos iroda kellően sok fényt juttatott be az íróasztalokhoz, és ez volt minden, ami modernnek volt mondható. A májsárga linóleum, a puritán neonlámpák, korábbról kiselejtezett faasztalok és székek nem voltak túl vonzó környezet. Persze a célnak tökéletesen megfelelt, ki lehetett teríteni egy nagy térképet, és körbe lehetett ülni, de az embernek nem volt az a benyomása, hogy mindent megtenne egy ilyen munkáért. Ergál elég furcsán mutatott ebben a környezetben elegáns, világosszürke zakójában és öltönynadrágjában. Nyakában finom, hanyagul megkötött, mélybordó selyemsál volt a mellkasáig kigombolt fehér ing alatt, pontosan úgy, ahogy a nők 90

91 szeretik. Az egyik széken hintázott, és közben arany öngyújtójával játszott. Tom kénytelen volt megbízni benne, nem volt ideje alaposan utánanézni vagy ráállítani valakit. Ergál rendőr volt, és a beépüléshez szüksége volt a finom holmira, jó autóra, sok pénzre, és elegáns helyekre, ahova járhat, hogy a maffia megtalálja. Mégis, mindenkiben felmerült, vajon mi motiválja. Ha elfogja azt a szemét bandát, egy ehhez hasonló szakadt iroda várja. Tom ilyen pillanatokban értette meg, hogy a rendőri szakma bizony elhivatottság kérdése. Magáról tudta, hogy melyik oldalon áll, társairól is tudta, de nem szeretett külsősökkel dolgozni. A Novotelbe kell hoznod őket! mondta Ergálnak. Oda dolgoztuk ki az akció részleteit. Nincs mód helyszínváltásra! Értem bólintott Ergál. Megpróbálom! Nem, csak egy esélyünk van! Csináld meg! a rókaképű bólintott. Érezte Tom feszültségét, és nem akart felesleges vitát. Tom arra apellált, hogy a déli népek a szélsőségeket kedvelik. Vagy valami csillogó-villogó, elit helyet kellett találniuk, vagy egy teljesen kihalt, lepusztult, elhagyatott zugot. Mivel az utóbbiban nehézkes lett volna a rendőröket feltűnés nélkül elhelyezni, maradt a fényűzés. A Novotel ideális helyszín volt a rajtaütéshez, annál is inkább, mert a szállodákban mindig két világ létezik egyszerre. Az egyikben a fény, a pompa uralkodik és a vendégek körül forog minden, míg a luxus árnyékában, láthatatlanul takarítók, karbantartók, konyhások végzik hétköznapi munkájukat. 91

92 Ezt a két, lényegében különböző világot a gyakorlatban mindössze néhány ajtó választja el egymástól. A szállodát már alaposan feltérképezték, minden liftet, ételhordót, lépcsőházat, zeg-zugot bejártak, videofelvételeket készítettek. A személyzet és a többi vendég mit sem sejtett a háttérben zajló rendőri munkáról. A központban aztán egyre tökéletesebbre csiszolták a tervet. Helyszínrajzot készítettek, kielemezték a felvételeket, összeírták a műszakokat és a váltásokat. A könyékig tervekben dolgozó kommandósokat végül telefoncsörgés zavarta meg. Mindenki felkapta a fejét. Az Ergálnak szóló számot hívták. Ergál abbahagyta a hintázást, eltette az öngyújtót, és a készülékhez lépett. Novotel! nézett rá még utoljára Tom, mielőtt felemelhette volna a kagylót. Nyugi! válaszolta Ergál immár oroszul, majd megemelte a kagylót, néma hallgatásra ítélve ezzel a társaságot. Ergál! Rendben van hangzott a vonal túlsó végén az albán összekötő hangja. A főnök hajlandó veletek találkozni! Gondoltam válaszolt kimért fölénnyel Ergál, mint az orosz banda jobb keze. Tomnak el kellett ismernie, hogy piszok jól játssza szerepét. Négy nap múlva, valami forgalmas helyen. Majd jelentkezünk! zárta rövidre mondandóját az albán. A nagy szart! vágta rá Ergál. Megpróbáltatok követni! Nagyon gyenge próbálkozás volt! a vonal túlsó végén meglepett csend honolt. Nem bízom bennetek! Ha kell az áru, a találkozó a Novotelben lesz, vagy nincs üzlet! Tomban egy pillanatra megállt az ütő. 92

93 Talán túl kemény volt, nem egészen így gondolta. Inkább más legyen a helyszín, minthogy egyáltalán ne legyen találkozó. Nem szólhatott, csak némán várta a fejleményeket. Kaptok egy szobakulcsot, és ott lesz az áru! Ellenőrizhetitek. Ti pedig egy autóban hagyjátok nekem pénzt. ott leszünk, négy nap múlva a vonal megszakadt. Doszvidanyja tette le Ergál elegánsan a telefont és Tomra nézett. Tied a pálya! Jó voltál! ismerte el végül Tom is. Gyere, beszéljük újra végig, hogyan állunk fel. Tom jó előre megrendeltetett négy szobát a Novotelben, amelyek egy emeleten, a tűzlépcső szomszédságában helyezkedtek el. A lépcsőház az áruszállítók parkolójához vezetett, innen tervezték feltűnés nélkül elvinni a rakományt. A kommandósok úgy tanulmányozták a szálloda felépítését, hogy tornatermükben szalagokkal és dobozokkal elkészítették a szobák és a lépcsőházak modelljét, majd elkezdték szimulálni a rajtaütést. Addig gyakoroltak, amíg a kívánt idő alatt meg tudták csinálni a lerohanást és az emberrablást. Az akció sikeréhez fontos volt a gyorsaság, és a feltűnés elkerülése. A cél eléréséhez nem csak a főnök elfogása, de a megtévesztése is elengedhetetlen volt. A főnököt itt, az emeleten fogjuk el magyarázta Tom Ergálnak. Innentől már csak szerbül beszélhetünk! Neked eddig tart a szereped, aztán csatlakozol a megfigyelőkhöz. Nagyon fontos, hogy a vezér feljöjjön a szobába! Ez azért eléggé kétesélyes töprengett Ergál. 93

94 Nem mondtam, hogy egyszerű lesz bólogatott Tom, de ekkora árut nem hagy az embereire. Ennyi pénzért már maga akarja kézbe venni a dolgokat. Legalábbis reméljük! Az emberi mohóságra mindig számíthatsz próbálta Tom lelkesíteni az SZBSZ-est. De igazad van, ez a tervem gyenge pontja! Folytasd! A teherliften keresztül levisszük a parkolóba. Ott Kistehén fog várni ránk egy kisbusszal, és jöhet a következő felvonás. Ő nagyon jól beszél szerbül, a buszban majd meggyőzzük az albánt, hogy szerbek rabolták el. Aztán elvisszük a rejtekhelyre, ahonnan majd csodával határos módon kiszabadul. Oké, onnantól már ismerem a forgatókönyvet. Csak addig jussunk el! helyeselt Ergál. A találkozó csütörtök délelőtt 10 órára volt megbeszélve. Tom emberei két nappal korábban beköltöztek. A megbeszélt időpontban Ergál Tommal és Lévaival együtt a hall melletti kávézóban várakozott. Az albánok kellő erőt felmutatva, a vezérrel együtt heten érkeztek, pontosan tíz órakor. Tomnak feltűnt, hogy annak ellenére, hogy bejött hét, talpig kigyúrt, idegenajkú férfi, a személyzetnek szeme sem rebbent. A londinerek és liftes fiúk rutinos természetességgel tartották távol az átlagvendégeket a csoporttól. Senkit nem engedtek a maffiózók közelébe, nehogy balhé legyen. A csendes honfoglalás pillanatai súgta Lévainak. Leültek a bárban. Az albán főnök testőrei és Lévai Tommal kicsit távolabb helyezkedtek el, amikor Ergál az 94

95 albán vezérrel megkezdte a tárgyalást. A főnök menyétképű, középtermetű, hátrafésült, zsíros barna hajú férfi volt, és bemutatkozásnál a Doran nevet mondta. Kezén sebhelyek éktelenkedtek. A hegek éppúgy lehettek kínzások nyomai, mint egy civilben ügyetlen ember balesetei. Mindenesetre az elcsúfított kéz nem volt éppen szívderítő látvány. Az egyik emberem fölmegy és megvizsgálja, tiszta-e a terep szögezte le a Menyétképű. Ergál előhúzta zsebéből a szobakulcsot, és maga előtt lengette. Az albán érte nyúlt, Ergál elhúzta a kezét. Csak lassan! Hol a kocsikulcs? A Menyétképű kelletlenül csettintett testőrének, mire az ledobta az asztalra a slusszkulcsot. Rendben! vette el a kulcsot Ergál, és a szobakulcsot a testőrnek adta. Ellenőrizzen csak mindent, amit akar! Tom és Lévai felálltak, hogy felkísérjék az egyik nagydarab albán testőrt. King-Kong megindult velük fölfelé. Két fejjel volt magasabb Tomnál. Mi tagadás, illett rá a légből kapott becenév, nem volt kifejezetten az a szószátyár típus, inkább olyan, aki előbb üt kettőt, minthogy egyszer megszólaljon. Tom a folyosón maradt, Lévai és King-Kong bementek a szobába. A testőr ellenőrizte az árut, amit Erdősi ezredes jóvoltából a rendőrség raktáraiból hozattak oda két nappal ezelőtt. King-Kongnak tetszett a minőség, nem is csoda, hiszen a legnagyobb drog-hálózatok lefülelésekor foglalták le pár hónappal korábban. Miután az albán mindent rendben talált, jelzett társainak. Közben Wolfi megnézte a parkoló autóba rejtett hamis pénzt. Az albánok nem akarták átejteni őket, minden darab 95

96 megvolt, az utolsó szálig. Tom és Lévai a szobánál maradt, hogy megvárja a vezért. A testőr nem értetlenkedett, tudta, hogy csak a főnöknek adják oda az árut. A rejtőzve várakozó, magukat később szerbnek kiadó rendőrök a szomszédos szobákban megkapták a felkészülési jelet, amit Tom az ingzsebébe csúsztatott toll megnyomásával kibocsátott rádiószignállal adott le. Sokkolókkal felszerelkezve, ütésre készen álltak az ajtóhoz. Tom úgy helyezkedett el a folyosón, hogy az albán főnök és emberei a két szoba által bezárt vonalig jussanak el, ahol optimális helyen állnak majd a támadáshoz, és hogy ő Lévainak aki még mindig King- Konggal szemezett a szobában segítséget tudjon nyújtani, ha elkezdődik az akció. A lift alig hallható kattanással állt meg, a puha szőnyegre elsőként az albán vezér egyik testőre lépett. Aztán kiszállt a másik testőr, akit a Menyétképű követett, oldalán és maga mögött a maradék gárdával. Tom figyelte őket. Beszélgettek. Ez megnyugtatta, mert nem látta jelét különösebb izgatottságnak, vagy idegességnek. Nem gyanakodnak futott át az agyán. Arcára erőltetett nyugalommal, és pattanásig feszült idegekkel, a jelzőtollal a kezében várta, hogy a hat férfi végre elérje az akció vonalát. Néhány lépéssel eléjük sietett és bekapcsolódott a beszélgetésbe, de amint áthaladtak a kritikus ponton, leadta a második jelzést is. A két szobából egyszerre zúdultak ki az emberei. Az egész pár másodperc alatt zajlott le. Megragadták és lefogták a maffiózókat. Gumikesztyűt viseltek, hogy a sokkolókkal az albánok nyakára mért áramütés rájuk ne hasson. Lévai a leadott jelzés pillanatában a falhoz kente 96

97 a hatalmas testőrt, aki a meglepetéstől elfelejtett védekezni. A falról lecsúszó hústoronynak gyorsan hátracsavarta a kezét, és a nyomban odarohanó Tom pedig a nála lévő sokkolóval elkábította, mielőtt felocsúdhatott volna. Ez rázós volt! vigyorgott saját szójátékán Lévai és rátette King-Kongra a szíjbilincset. Jó kis találmány ez nézett a sokkolóra Tom. A szállodában senki nem vett észre semmit. Egyetlen pisztolylövés nélkül terítettek le hét, tagbaszakadt embert. A testőröket villámgyorsan eltüntették a szobákban, a Menyétképűt pedig a teherliften keresztül tüstént egy lesötétített ablakú kisbuszba vitték. A hátsó ülések helyén a csupasz üléstartó konzolok meredeztek, az albán kezét és lábát ezekhez bilincselték, fejére csuklyát húztak. Mozdulni sem tudott. A pénz, az anyag, és a nagyfőnök is nálunk van! állapította meg Kistehén szerbül, majd hangosan rázárta az ajtót a rémült vezérre és gyorsan elhajtott. Az 51-es úton, egy elhagyott kis ház felé közeledtek. Útközben Lévai meg sem szólalt. Érezte, hogy adrenalinszintje fölment, és még az anyanyelvén is hülyeségeket beszélt volna. A Menyétképű a csuklya alatt csak fülelni tudott. Kistehén és Tom igyekezett minél meggyőzőbben használni szerb tudását. A romos, öreg parasztház az utcafrontra keskenyebbik oldalával nézett, hátrafelé azonban hosszan elnyúlt a kert mögötti kaszáló irányába. Hátul az udvaron, úgy 15 méterre a háztól, állt egy régi borospince, amit az útról nem lehetett látni. Ide hurcolták le az albánt. Lévai levette róla a csuklyát. Az ijedt férfi öt, feketébe öltözött fegyverest látott maga körül az udvarról beszűrődő 97

98 halvány fényben. A fegyverekben felismerte a szerbek által kedvtelt típusokat. Tom, Lévai és Kistehén fején is a szemüknél kivágott maszk volt, hogy ne ismerje fel őket. Korábban nem beszéltek vele, így a hangjukat nem kellett elváltoztatniuk. A nagyfőnök akar veled találkozni mondta Kistehén, amíg nem jön, addig itt tartunk. Azzal Lévaival együtt kimentek, és intettek a kollégáknak is, hogy hagyják magára a túszt. Tom maradt néhány percet, meg akart róla bizonyosodni, hogy a főnök elhitte és megértette a színjátékot. A Menyétképű csak most tudott feltápászkodni. Már közel sem látszott olyan rettenthetetlen maffiavezérnek, mint amilyennek a hotelban mutatta magát. Iszonyú félelem ült ki az arcára. Hogy megkönnyebbülne gondolta Tom, ha most megtudná, hogy zsaru vagyok Látszott, hogy az albán a legrosszabbtól fél, és az nem a börtön volt. A konkurens csoportok nem szokták életben hagyni a foglyokat Tom megvárta, amíg besötétedik. Nem foglalkoztak a tússzal, csak figyelték. A saját gondolatai úgyis sokkal félelmetesebbek voltak, mint ahogyan azt ők eljátszhattak volna. Az ember mindig hajlamos előbb legyőzni saját magát. Második felvonás! adta ki a rádión az utasítást. A terv csúcsjelenete következett. Eljátszották, hogy rajtaütnek saját magukon, azaz a magyar rendőrség elfogja a szerb maffiózókat. Épp őrségváltás volt a pincénél. Lévai egy üveg vizet adott a fogolynak, amikor a semmiből hirtelen szirénázó rendőrautók lepték el a tanyát. Az őrködő férfi fegyveréhez kapott és kirohant. Lövöldözés, szerb és magyar kiabálás hallatszott be a pincébe, amit Lévai 98

99 véletlenül nyitva hagyott. Tom és csapata úgy alakította a tervet, hogy a pince mélyén az albán maffiavezér a rendőrök és a szerb bűnözők összecsapását egyre távolabbról hallhatta. A Menyétképű számára egyértelművé kellett váljon, hogy a pincébe senkinek sem jutott eszébe benézni, és ha minden igaz megmenekült. Az eseményeket követően és néhány kilométerrel arrébb, Tom bekopogtatott az Iveco teherautóba, ahol mobil megfigyelő bázisuk parkolt. Ergál biccentett Tomnak köszönésképpen, majd ismét a monitorokra tapadt. A parasztház és környéke be volt kamerázva, innen tartották szemmel az albánt. Mit csinál? kérdezte Tom, és elhelyezkedett Ergál mögött. Mozdulatlanul ül a falnál. Teljesen lefagyott! mondta idegesen Ergál. Főnök, ez jól érzi magát itt, mit csináljunk? hallotta Tom a fülecsében Lévai hangját. Nyugi, mindjárt magához tér válaszolt Tom. Gyerünk már, mozdulj, menj! biztatta magában a tanácstalan Menyétképűt. Ez annyira berosált, hogy mozdulni sem mer! nyugtalankodott Ergál. Csak felméri a helyzetet. Kemény gyerekek ezek a déliek. Figyeld csak! jegyezte meg Tom, mikor az albán végre elindult az ajtó felé, egész lassan, lopakodva. A másik kamera már a pinceajtó mögül kisandító fejét mutatta. A környék tökéletesen kihalt volt. A Menyétképű tüzetesen körbekémlelt, látta a sárban az autók nyomát, hallotta az éjjeli baglyokat, de nem mozdult semmi. 99

100 Kicsit nézelődött még, aztán olyan gyorsan nekiiramodott az út felé, hogy Lévaiék alig tudták követni. Tom még aznap megkapta a jelentést: az albán elhagyta az országot. Néhány héttel később Belgrádban és más, érintett városokban is utcai lövöldözésekről, felrobbant, kiégett autókról számolt be a híradó. Tom terve bevált. A szemet-szemért effektus végigtarolta a szerb és az albán oldalt, Budapest pedig egy időre megtisztult a hamis pénztől és a drogoktól. MAGYARORSZÁG, BUDAPEST RENDŐRSÉGI BÁZIS ÁPRILIS :17 Volt benne néhány buktató! jegyezte meg Tom, amikor Wolfival, Lévaival és Kistehénnel részletesen kielemezték az akciót. De sikerült! Ez az Ergál gyerek jól dolgozott ismerte el Lévai. Pedig nagyon féltem tőle jegyezte meg Tom. Nyertünk három évet csatolta az aktához jelentésüket. Mind a négyen föl voltak villanyozódva. Különféle változatokat dolgoztak ki az országon átmenő drogszállítmányok lekapcsolására. Terveiket ezredesük elé vitték, hogy szerezzen engedélyeket a belügyminisztertől ahhoz, hogy együtt dolgozhassanak a titkosszolgálatokkal. Elsősorban az Információs Hivatallal Törökországban, Görögországban és Szerbiában. 100

101 Félháromra kaptunk időpontot a belügyminisztertől jelentette be az ezredes. Nem fűzök az egészhez túl sok reményt, de mondjon el neki mindent, sohasem lehet tudni. Én maga mellett állok Tom, ezt tudnia kell! Tom elmosolyodott. Nem is azon, amit az ezredes mondott, bár jólesett a főnöke bajtársiassága és bizalma, inkább azon, hogy a Különleges Szolgálat emberei sohasem kaptak ebéd előtt időpontot a Belügyminisztériumtól, nehogy a történeteik megfeküdjék a miniszter úr gyomrát. Délután kettőkor Tom és Wolfi a minisztérium kapujában várakozott, amíg az őrség ellenőrizte kilétüket, és hogy valóban hivatalosak-e miniszteri meghallgatásra. Fekete egyenruhájuk feltűnést keltett a ki-be közlekedő tisztviselők között. Nem voltak hozzászokva a kommandósokhoz. Olyan rendszerben nőttek fel, ahol a kemény fiúk és az erőszak csak hollywoodi filmeken létezett. Nem voltak tisztában azzal, hogy a szervezett bűnözés a rendszerváltás óta ugyanúgy létezik Kelet- Európában is, ahogyan nyugaton. Az átlagemberek, és ebben meglepő módon nem különböztek a Belügyminisztérium hivatalnokaitól, még mindig úgy vélték, Magyarországon csupán kisstílű tolvajok tevékenykednek és ezeket az ügyeket a rendőrség megfelelően kezeli. A drogkereskedők, maffiák, fegyver- és embercsempészek, az elfogásukra irányuló akciók nem kerültek a média terítékére. Fogalmuk sem volt, milyen nagyszabású rajtaütések és felszámolások történtek a háttérben azért, hogy nekik nyugodt éjszakáik legyenek. A politikának még mindig az volt a stratégiája, hogy jobb az embereket tudatlanságban tartani. A vezetők úgy gondolták, nem 101

102 kell a dolgokat nagydobra verni, máskülönben hiba esetén a felelősökön előbb-utóbb számon fogják kérni az állampolgárok, vajon megtettek-e mindent, amit lehet, a bűnözés visszaszorítása érdekében. Tom gondolataiba merült. A minisztériumok többnyire öreg és monumentális épületekben kaptak helyet és Tomnak olyan érzése volt, mintha templomba lépne be. Méltóságteljesek és áhítatot parancsolók a lépcsők, az oszlopok, az óriási belső terek. Minden éppen olyan hatalmas, hogy az ember jelentéktelen porszemnek érezze magát. A kommandósok érzékelése viszont merőben másként működött, ha beléptek egy épületbe. Automatikusan információt gyűjtöttek: felmérték a lehetséges behatolási pontokat, a menekülőutakat, a kamerák elhelyezkedését, a biztonsági rendszer gyenge pontjait, és rögtönzött variációkat gyártottak arra az esetre, ha történetesen támadniuk vagy menekíteniük kellene. Hogy ez áldás volt-e vagy átok, Tom nem tudta, de agya, mint egy beépített programot, mindig lefuttatta a különféle verziókat, és ezzel nem volt egyedül. Egy pillanatra Wolfira nézett, aki a fémdetektor másik oldalán álldogáló, a recepcióssal beszélgető biztonsági őrön mosolygott. A fémdetektor ugyan észleli a fegyvert, de a felkészületlen, cseverésző biztonsági őrtől öt másodpercen belül lehetett volna újat szerezni. Tom az őr hangjára tért vissza a jelenbe. Rendben. Uraim, Havas miniszter úr várja önöket, mehetnek! Fehér inges asszisztens kísérte fel őket az emeletre. A miniszteri iroda berendezése antik hatást keltett. Ám az összeszáradt parkettát jobb napokat is megélt perzsaszőnyeg-utánzat takarta. Az ablakkal szemben 102

103 elegáns, sötét, tömörfából készült íróasztal állt üresen, mögötte kényelmes bőrkarosszék, ahonnan lélegzetelállító látvány tárulhatott az ott ülő szeme elé a hatalmas ívű ablakokon át. Buda panorámája bonyolult és üde volt, villódzó vonalakkal, akár egy finom rézkarc. A Duna kékezüstje és a napsütésaranyozta épületek harmóniája a köztisztviselők irodájából nézve sohasem volt igazán hű a valósághoz. Bár kétségtelenül létezett egy ilyen elegáns és nyugodt Budapest is, de valahol a kommandósok kihívásokkal teli, vaskosan valódi Budapestje fölött helyezkedett el, akár egy hazug délibáb. A titkárnő egy kis asztalnál kínálta hellyel őket. A dohányzóasztal azonban a négy kényelmes bőrfotellel inkább whiskyzés közben fölelevenített vadászélmények megtárgyalására tűnt alkalmasnak, mintsem komoly stratégiai megbeszélésekre, vagy a szervezett bűnözés elleni fellépés eredményeinek felidézésére. Kisvártatva az ezredes is csatlakozott fiatal kollégáihoz. A miniszter úr tüstént megérkezik, addig is: kávét, vizet, teát? sorolta a titkárnő, és gépiesen mosolygott hozzá. A vendégek nem kértek semmit, mire a titkárnő megkönnyebbülten visszatért munkájához. Wolfi és az ezredes leültek, Tom azonban fel-alá járkált az irodában. A titkárnő az előtérben egyre hevesebben kattogtatta a klaviatúrát. Néha a nyitott ajtó előtt elsétáló Tomra pillantott, végül nem állta meg, hogy meg ne jegyezze: Egy kis türelmüket kérjük, miniszter úr hamarosan visszaérkezik! Tom szórakozott mosolyt villantott felé, és folytatta a sétát. Havas János belügyminiszter húsz perces késéssel 103

104 érkezett. Nyájasan mosolygott és kézfogással üdvözölte az ezredest, aki bemutatta védenceit. A miniszter, érkezése előtt pár perccel átfutotta látogatói anyagát, és az üdvözlés protokollját követően megnyerő modorban, hosszasan méltatta a szerb- és albán maffia felszámolására indított akció sikerességét. Megértésüket kérem mentegetőzött végül, de ezeket a csodálatraméltó eredményeket sajnos mégsem lehet a médiában kommunikálni. Havas összekulcsolta kezét, könyökét a szék karfáján pihentette. Tudják, nem akarunk pánikot. A bűnszervezetek felbukkanása nem lehet publikus! Az önök munkáját is sokkal kedvezőbben befolyásolja, ha nem övezi hisztéria, és ha nem szivárognak ki információk! Tom számára többet értek a belügyminiszter dicsérő szavai, mint a hírnév, és egyre inkább bízott abban, hogy a miniszter támogatni fogja tervezett akcióikat. Ha megengedi, miniszter úr kezdte az ezredes a lényegre terelni a szót, kollégáim konkrét tervekkel jöttek, hogy elnyerjék az ön támogatását. Akcióterveink javarészt fegyver- és drogcsempészhálózatok elfogására irányulnak ragadta magához a szót Tom. A rendszerváltás után vagyunk. A gengszterek pénzügyi tanácsadók, konszolidált üzletemberek, és most erre a csapatra kell rászállnunk. Az csak egy dolog, hogy jól összeugrasztottuk őket. Ott voltunk, láttuk, megszagoltuk, teljesen normális, hogy odavágtunk nekik, de ez csak a kezdet Előadása egynegyedénél azonban a miniszter arcára pillantva látta, ahogy arról az előbbi érdeklődő, méltató kifejezés lassan felszívódik. Üveges szempár meredt a semmibe. Valóban, akár a halak nemi életéről is 104

105 beszélhetett volna, a miniszter ugyanolyan udvariasan végighallgatja őt, anélkül, hogy egy szó is érdekelné abból, amiről beszél. Tom akkor jött rá, hogy az a férfi, akit megpróbál meggyőzni, nem közülük való! Az ő pozíciójából nézve tökéletesen érthetetlen mindaz, ami egy bűnszervezet véres valósága. A miniszternek olyan ügyekre lett volna szüksége, amelyeket jól tud kommunikálni a lakosság számára, bankrablók lefülelése, vagy villamost csúfító vandálok elfogása. Hiába törpültek el ezek a bűncselekmények a kábítószer-kereskedelem felszámolása mellett, a médiában csak erről lehetett kockázat nélkül beszélni. Tom tervei pedig nem ilyenek voltak. Olyan szervezeteket készültek felszámolni, amelyek létezésével a miniszter sem akart szembenézni. Havas struccpolitikája szerint ezek a szervezetek nem léteztek. Ez háború! folytatta mindennek ellenére Tom. Ők most vesztettek, abban viszont senki nem kételkedhet, hogy vissza akarnak jönni. Föl kell készülnünk a folytatásra! A miniszter szeme mintha érdeklődéssel csillant volna fel, valójában azonban szerette volna lezárni a meghallgatást. Tökéletesen igaza van! bólintott jelentőségteljesen. Tom megértette, hogy ideje lezárni a beszámolóját. Elismerésem, uraim! méltatta munkájukat ismét Havas. Nagyszerű, hogy önök ilyen fiatalon ennyire agilisak és elkötelezettek! mondta, és ezzel le is zárta a megbeszélést. Tom! fogta vissza az ezredes a miniszter intésére az ajtóban fiatal kollégáját, miután Wolfi kilépett. 105

106 Ha nem tévedek, ön jól beszél oroszul mondta a miniszter. Igen, uram, benne van a személyi anyagomban is válaszolta Tom. És az ön felesége szerb, igaz? Már elváltunk, ő csak a volt feleségem, és csak félig szerb, de ha kérdése arra vonatkozik, beszélem-e a nyelvet, akkor igen, beszélek szerbül is. Akkor már értem, miért ért ezekhez a területekhez bólogatott Havas. A nyelvtudás csak egy töredék része volt akciónk sikerének. A beépülést az SZBSZ-es kolléga háttere tette lehetővé. Igen, igen mondta szórakozottan a miniszter. Köszönöm, elmehet! intett végül. Tom meghajtotta a fejét és Wolfi után indult, aki odakint kérdőn nézett rá. Tom érezte, hogy a történet más irányt vett és elmesélte, mi zajlott bent, de egyikük sem tudta mire vélni a furcsa kérdéseket. Amint Tom kilépett az ajtón, Havas arcáról eltűnt a joviális arckifejezés, vonásai megkeményedtek, ahogyan az ezredeshez fordult. Nem szeretem, ha játszanak az időmmel! Elegem van ezekből a fiatal, tejfelesszájú, lelkes tisztekből, akik a fellegekben érzik magukat azért, mert egy-egy ügyben fel tudnak mutatni kimagasló eredményeket, amiket egyébként nem kommunikálhatunk! rázta mutatóujját Erdősi felé És ezt maga is jól tudja! Nem derülhet ki, hogy a Balkánról dől be hozzánk a drog! A délszláv válság kapcsán rengeteg problémája van az országnak! Erre idehozza nekem ezeket a szakbarbár karrieristákat!? 106

107 A címlapokon akarják látni magukat, erre megy ki az egész! Uram, ezt vissza kell utasítanom! emberelte meg magát Erdősi a hirtelen rázúdított, igazságtalan szavaktól meghökkenve. Ez nem szakbarbárság vagy karrierizmus! Csak a mostani akció kapcsán járulékos sikerként könyvelhettük el, hogy hatmilliónyi hamis német márkát kivontunk a nemzetközi pénzpiacról! Nem is beszélve a négy drogkereskedő klán összeugrasztásáról, amelyek egyszerre tűntek el Magyarország területéről. Egy időre megtisztítottuk a kábítószertől az utcákat! Iskoláskorú gyerekek a célpontok! mondta széttárt karokkal az ezredes. A tények annyira magukért beszéltek, nem is értette a miniszter felindultságát. Lehet, hogy a fiaim karrieristák folytatta, de a saját szakmájukban! Nem az újságok címlapjára akarnak kerülni, hanem eredményeket akarnak elérni! És erre van szüksége az országnak! Tudja, hogy mire van szüksége ennek az országnak? vette vissza a szót a miniszter ugyanolyan vehemenciával, mint korábban. Nyugalomra! Az embereknek elegük van! Ledőlt itt a vasfüggöny, végre vége van a kommunizmusnak! Élvezni akarják az új rendszer, a köztársaság biztosította nyugalmat! De mindenhol kell rend! Persze, és úgy gondolja, most rend van? Nézze meg az újságokat! mutatott Havas az íróasztalára. Csak a mai napon három interpellációt kaptam a parlamentben az ellenzéktől, mert nem tudunk az utcákon közbiztonságot teremteni! Erdősi a miniszteri asztalon lévő lapokra pillantott. A főcímek mindenhol a 107

108 fővárosban garázdálkodó vandálokról szóltak. Az éjszaka graffitisek összefestették Budapest szimbólumát, a Lánchidat. A rendőrség tehetetlen!, Ismeretlen tettesek mára virradóra összefirkálták a Szabadságszobrot, Az újonnan átadott emlékművet festékszóróval csúfították el a hajnali órákban ordítottak a nagybetűs feliratok az első oldalakról. Ne haragudjon, de azt gondolom, ezek megoldása nem a kommandó feladata, miniszter úr! jegyezte meg szarkasztikusan az ezredes. Miért? fordult oda vérig sértetten a miniszter. Maguk nem rendőrök? Erdősi érezte, hogy ezt a csatát nem nyerheti meg. Az előtte álló ember jóval nagyobb hatalommal bírt, mintsem hogy józan ésszel hathasson rá. Megadóan széttárta a karját. Uram, ha ön úgy gondolja, hogy a terrorista-ellenes kommandónak kell a graffitis gimnazistákat üldözni, akkor mi végre fogjuk hajtani a feladatot, csak adja parancsba! Csuklyával vagy csuklya nélkül kívánja? A miniszter agyáig eljutott a célzás, nem volt buta ember, csak rendkívül hiú és egysíkú. Megállt az ablak előtt, és végignézett a lába elé terülő fővároson. Erdősinek az a benyomása támadt, mintha csak a saját birtokát mustrálná. Nehogy azt higgye, hogy nem értem, amit mond? fordult vissza hozzá Havas. Azt is értem, hogy miről beszélnek a fiai. Látom, hogy kreatívak és dolgozni akarnak. De nekem, mint politikusnak nem azokkal a problémákkal kell foglalkoznom, amik nem látszanak, hanem azokkal, amiket az emberek nap, mint nap észrevesznek! 108

109 De uram, ez struccpolitika! Néhány év múlva a drogkérdés Magyarországon nagyon is aktuális lesz, ha most nem teszünk semmit! csapott az asztalra az ezredes, aztán hátralépett érezte, hogy túl messzire ment. Ezzel ráérünk majd akkor foglalkozni! szögezte le a miniszter sértett hangon. Egyelőre még én vezetem ezt a minisztériumot, ha jól tudom! mondta egyre vörösebb arccal, belelovallva magát a sértődöttségbe. Egyébként nagyot csalódtam önben, ezredes! Erdősi érezte, hogy ezt a csatát már nem nyerheti meg, mivel hibázott, és a beszélgetés átment személyeskedésbe. Nem értem, hogyan engedhette ezeket a suhancokat a közelembe! Mégis mit képzelnek magukról! A seggükön a tojáshéj és nekem akarnak dirigálni? Nehogy már a farok csóválja a kutyát! ordította. Huszonéves sihederek! Honnan veszik a bátorságot, hogy elém álljanak és kioktassanak? Miniszter úr! kezdte nyugodt hangon Erdősi. Ne szóljon közbe! Nem fejeztem még be! fojtotta belé a szót Havas. Ahogy az asztalon csapkodott, a keze ügyébe került egy feljegyzés, amit a Külügyminisztérium küldött számára. A borítóra nézve hirtelen ötlete támadt. Tudja mit? Ha maga nem tudja visszafogni a beosztottjait, majd én megteszem! Megkapják, amit akarnak! mosolyodott el gúnyosan. Kiélhetik az összes kreativitásukat! Erdősi kezdett rosszat sejteni a hallottak alapján. Kiküldőm őket a Balkánra! Ott aztán tervezgethetnek akciókat! dobta az ezredes elé a mappát. De uram, ott háborús helyzet van! 109

110 Annál jobb, titkos megbízatás lesz! Az ifjoncai örülni fognak a különleges megbízatás hallatán! mosolygott továbbra is a miniszter. Arcára kiült a dölyfös emberek elégedettsége. Megsértették és ő visszavágott, nem lesz többet ilyen megalázó helyzetben és a mindent tudó ezredes is rendet tanul. Uram, ezt nem teheti! próbálkozott valami értelmeset mondani Erdősi, de a meglepetéstől alig találta a szavakat. Tessék? Nem tehetem? Úgy értem uram, kérem, ne küldje el az embereimet a hazájukból. Nézze, ön is azt mondta, hogy agilis, tettrekész emberei vannak. Engem meg a külügy már hónapok óta piszkál, hogy a délszláv válság miatt a hírszerzőink bajban vannak külföldön. Azt hiszem, egy kiküldetés a súlycsoportjuknak megfelelő megbízatás lenne a maga fiainak. Mindenki boldog, nem igaz? szögezte le a miniszter ellentmondást nem tűrő hangon. Itt van ez az anyag, tanulmányozza át. Adja át a csillagokat a nevemben a hadnagynak. Aztán jelöljön ki még két embert Erkel mellé. Most végre kiélhetik kreatív hajlamaikat! Ezek nem kreatív hajlamok, uram! A munkájukat végzik, amibe bele is halhatnak! állt ki embereiért Erdősi, miközben átvette a papírokat. Ezért fizetjük őket! Elmehet! Azt a havi nyolcvanezer forintot tette hozzá kifelé menet halkan. Indulatokkal telve lépett ki a miniszter előszobájába, ahol két érdeklődő szempár leste kijövetelét. Az épületben nem akarta részletezni az elhangzottakat. 110

111 Visszaúton pedig belemerült a kapott anyagok áttanulmányozásába, így Tom és Wolfi rengeteg megválaszolatlan kérdéssel fejében, némán utazta végig a minisztériumtól a Szolgálatig vezető utat. Tomban villámként cikáztak a gondolatok, jók, rosszak egyaránt. Próbálta csitítani őket, a sok gondolkodás úgysem vezet sehová járt az agyában, de nem tudta abbahagyni. Eszébe jutott az is, amit az ezredes kiképzésük elején mondott neki: Jól gondolja meg, mit csinál, ha a Különleges Szolgálatnál szeretne dolgozni. Nem árt, ha tudja, hogy ez a szakma csúcsa, innen nincs magasabb szint. Ugye, marha jól hangzik? De az egésznek éppen ez a hátulütője is. A Különleges Szolgálat felől nézve a külvilág értetlen és unalmas, normális emberekből áll, akiknek fogalmuk sincs a harcról. Csak azért mondom ezt magának, mert húszévesen mindenkinek álmokkal és téveszmékkel van tele a feje, főleg, ha a kommandóra gondol! Tom kezdettől fogva tisztelte az ezredest, sokat tanult tőle, sokat köszönhetett neki. Amikor úgy döntött, rálép arra az útra, amiről legeslegbelül érezte, hogy a sajátja, kitartó tanulás és rengeteg gyakorlás után jutott az utolsó vizsgáig, hogy utána végre bekerülhessen az ezredes különleges egységéhez, a kiválasztottak közé. Akkor, húszévesen, fizikai teljesítménye csúcsán volt, de csak most szembesült vele, miután végigjárta a rendszer összes szintjét, hány évet is kellett végigdolgoznia, hogy a valóságos kezdetig eljuthasson. Tudni nem tudhatta, mi vár még rá. Nem tudta, hogy a szomszédos háború majd olyan kihívások elé állítja, amelyek tükrében mindezeket újra át kell gondolnia. 111

112 A Szolgálathoz visszatérve Wolfi a körletébe ment, Tom pedig az ezredes irodájába. Jöjjön közelebb! intett félig vigyorogva, félig inkább bánatosan az ezredes azzal a sajátos arckifejezéssel, ami miatt Tom sosem tudta megjósolni, mi is következik. Gratulálok, Tom, ezennel főhadnaggyá avanzsált! nyújtotta a kezét és egy díszdobozt, amiben új csillagjai voltak. A miniszter aláírásával nem sok tiszt dicsekedhet. Látja, még a tinta is alig száradt meg rajta! Köszönöm, uram. De ez még nem minden, igaz? Úgy veszem észre, magát nem lehet megtéveszteni. Az akciót a legfelsőbb szintekig elismerik, gratulálok a csapatának is! További terveik azonban nem nyerték el a miniszter tetszését, túlságosan veszélyesnek tartja és nem magukat félti! az ezredes hátratett kézzel sétálgatni kezdett az íróasztal mögött, mintha ő szégyellné magát a miniszter szavai miatt. Sajnálom Tom, ez az én hibám. Nem lett volna szabad elvinnem önöket a miniszter úrhoz, tudnom kellett volna, hogy a terveik süket fülekre találnak. Nem is értem. Annyira bezsongattak, hogy egy kis ideig én is elhittem, hogy lehet belőle valami. Mégsem kellett volna hagynom, hogy rábeszéljenek ostorozta önmagát az ezredes. Köszönöm, hogy megpróbálta! mondta udvariasan Tom. Ez sajnos nem ilyen egyszerű. Felhívtuk Havas miniszter úr figyelmét valami olyan dologra, amivel nem akar foglalkozni. A droghálózatok felszámolása nem hozza meg számára azt az ismertséget és elismerést, amin keresztül megszilárdíthatja a pozícióját. És ha valami 112

113 balul sül el, akkor neki vége! kicsit megköszörülte a torkát. Tom érezte, hogy most értek el a legkínosabb részhez. Jelenleg a falfirkász vandálok felszámolása a legnagyobb kihívás a miniszter úr számára. Azzal vannak tele az újságok! Ha olyan sikereket ér el, amiket nem tud kommunikálni, az számára nem eredmény. A droghálózatok a közönség számára nem léteznek. A falfirkászok viszont igen! Úgy érti, dobjam sutba az akcióterveket, és a csapatommal álljunk lesben szerencsétlen graffitiseket megfigyelni? Mégis, milyen fegyverrel menjek nekik? Vízipisztollyal? Nem erre képeztek ki! Ne húzza fel magát, Tom, a politika már rég nem a rendcsinálásról szól, és ehhez mi kis halak vagyunk. Tom dühöngött legbelül, de tudta, semmi értelme a felháborodását az ezredesre zúdítani. Inkább nem mondok semmit! Erdősi megértően bólintott. Tom, a kis közjátékunk sajnos súlyos terheket von maga után. A miniszternek nem tetszett a maguk agilitása, és legfőképp a fiatal koruk. Személyes sértésnek vette mai látogatásunkat, és ennek megfelelően vágott vissza. Nem értem! Magát és még két kollégáját át fogják vezényelni a külügyhöz és velük együttműködve fognak végrehajtani olyan akciókat, amelyek nagyobb része külföldön zajlik majd. A Balkánon, ahol kiélheti kreatív hajlamait! Az írásbeli parancs hamarosan megérkezik. Addig pedig azt javaslom, hagyja a nagyszabású terveit, csak bajt hoznak magára. 113

114 Tehát száműzetésbe vonulok? Tulajdonképpen igen abba! Talán jobb lenne, ha titkos küldetésként fogná fel! Ott leginkább majd saját magára kell hagyatkoznia sóhajtott Erdősi. Értettem. Köszönöm mondta fegyelmezetten Tom. Érezte, hogy az ezredes nagyon bánja, hogy félresiklott a megbeszélés. Nem akarta tovább zavarni jelenlétével a felettesét. Leléphet! Tom vegyes érzelmekkel szívében hagyta el a helyiséget. Egyrészt örült a kitüntetésnek. 23 évesen főhadnagy lett. Bosszantotta viszont, hogy átvezénylik külföldre, és hogy az itteni vezetés nem képes a sarkára állni. Aztán azzal vigasztalta magát, hogy a Balkánon végre igazi harci feladata lesz, és ott valóban nagy dolgokat vihet majd véghez. De ebben óriásit tévedett. MAGYARORSZÁG, BUDAPEST KÜLÜGYMINISZTÉRIUM JANUÁR :13 Az újdonsült főhadnagy már a Külügyminisztériumban kapta a következő eligazítást. Tájékoztatták, hogy Tom Cutter fedőnéven fog beépülni. Parancsnoksága alatt csapata a diplomáciai munkát hivatott segíteni a háborús övezetben. Szerbiában, Boszniában és Horvátországban az alapinformációk gyűjtésében kellett együttműködnie a hírszerzési műveletek irányítójával. Egyrészt a nem hivatalos hírszerzésben fog dolgozni. Ha kell, beépül a bűnbandákba és teszi dolgát, ahogyan itthon. Elsődleges 114

115 feladata volt védeni és segíteni a területért felelős, kiemelt hírszerzőt. Támogatni a hivatalos diplomáciai tárgyalásokat a megfelelő kapcsolatok kiépítésével, valamint a tárgyalásokban ütőkártyaként fölhasználható, titkos információk megszerzésével. Tom Lévait és Kistehenet vihette magával a küldetésekre. Először csak pár hetes megbízásokat osztottak rájuk, egy-egy hírszerző biztonságáért voltak felelősek, aztán idővel mindig komolyabb feladatokat láttak el. Amikor odakint az első olyan hírszerzővel találkoztak, aki számára védelmet biztosítottak, meglepte őket, hogy a férfi úgy néz rájuk, mint a megváltókra. Aztán gyorsan megértették a megkönnyebbülés okát. A lebukott hírszerzőket a szerbek hosszú kínzások után hagyták meghalni vagy börtönben sínylődni. Lassan megismerték a szomszédos, déli országok gondolkodásmódját, szokásait, a háborús helyzetet, és egészen jól kezdtek mozogni az idegen területen. Tom, Lévai és Kistehén nyitott fedésük szerint újságírók voltak, ez tette lehetővé számukra, hogy többszöri beutazásuk ne szúrjon szemet senkinek. Egy-egy feladat végrehajtásához pedig másik, belső fedést kaptak, amit a célszemélyek és környezetük megtévesztésére találtak ki, így alakultak át időről időre orvosokká, szakértő csoporttá vagy épp műkincskereskedővé. Volt felesége révén ismeri a Balkánt, az életformát, beszél szerbül, oroszul. És ami a legfontosabb, nem látszik zsarunak! kezdte Tom főhadnagyot a részletekbe is beavatni a Külügyminisztérium tisztje a következő feladatra. A terepen dolgozó diplomaták már jól beleásták magukat a sűrűjébe folytatta. Egyre több 115

116 olyan információnk van, amiből az derül ki, hogy szomszédaink hogyan akarják behúzni a magyar nemzetiséget a háborújukba. Feladatuk arra irányul majd, hogy megtudják, horvát oldalról kik működnek együtt a szerbekkel! Ezek az információk egy katonai objektum páncélszéfjében vannak elrejtve, ide kell bejutniuk, a körülményekhez képest békésen, hiszen az egész szerb hadsereg áll majd önökkel szemben. Így, első hangzásra elég képtelen ötletnek tűnik, hogy feltűnés nélkül be tudnánk jutni egy jól őrzött katonai támaszpontra! jegyezte meg kissé kétkedve Tom. Várja ki a végét! intette le az összekötő, majd tovább folytatta. A megbízatást Jakabfy János hadnaggyal fogják végrehajtani, aki segít önöknek a katonai vezetők közelébe jutni. Jakabfy az egyik legkiválóbb hírszerzőnk, és az álcázás mestere. A feladat végrehajtásához műkincskereskedők bőrébe kell bújniuk. Tessék? köhögött a meglepettségtől Tom. Ne haragudjon, uram, de nem értem, hogy műkincskereskedőként mit keresnénk mi egy laktanyában! A Balkánon dúló háborúk miatt rengeteg műkincs maradt felügyelet nélkül vagy gazdátlanul az elhagyott lakásokban, múzeumokban, templomokban magyarázta kissé hadarva a tiszt. Voltak olyan ütközetek is, amelyeket kizárólag műkincsekben gazdag területek elfoglalásáért vívtak a hadurak. Gondolom, nem mondok újat önnek azzal, hogy a háborút irányító vezetők előszeretettel értékesítik a kifosztott lakásokból rekvirált műtárgyakat saját vagyonuk gyarapítására. 116

117 Kezdem kapiskálni bólogatott Tom. De semmilyen gyakorlatunk nincs a műkincsek terén! vetett fel egy újabb megoldandó kérdést. Majd megtanulják! mondta természetes egyszerűséggel a tiszt. Van rá egy hónapjuk. Tom, ha akart sem tudott volna olyan szakmát választani, ami annyira távol állt érdeklődésétől, egész személyiségétől, mint a műkincsekkel való bíbelődés. A következő napok nagy része nem fizikai tréninggel, vagy lőgyakorlattal telt, hanem művészettörténet órákkal, és restaurátor gyakorlattal. Hihetetlen önuralomra tett szert, amíg megtanulta azt a vajmi keveset, amivel egy hozzá nem értővel elhitethette, hogy milyen jó szakértője az épp szétporladni készülő, középkori fazettás képkeretek megmentésének és egyéb fortélyoknak, amelyekhez sebészi precizitásra és birkatürelemre volt szükség, az arcon csodálattal és a beleélés jeleivel. A műkincs-kereskedelem világába persze nem lehetett csak egyszerűen belecsöppenni. Tom csapatának nem csak megfelelő szakértelmet kellett felmutatni, hanem bejáratott és szerteágazó kapcsolatokkal kellett rendelkezniük ahhoz, hogy ismeretlenként is kinyíljanak előttük az ajtók. Beépülésükhöz szükségük volt alvilági összeköttetésre, hogy mielőbb a cél közelébe juthassanak. A megszerzendő információkra tervezett akció más szervezeteket is érdekelt, ezért tevékenységüket széles körben támogatták. A Wiesenthal Központ és az Interpol segítségével a nemzetközi erők vádalkut tudtak kötni egy lefülelt belga műkincskereskedővel, aki jól ismerte a területi viszonyokat. A feljegyzések szerint a háború előszelét 117

118 megérezve többedmagával végigjárta a Balkánt, és felkutatta a műkincsekben gazdag házakat. Barátként jelentkezett be és élvezte a házigazdák vendégszeretetét, majd listát készített az értékekről. A szaktanácsadással gyors jövedelmet szerzett, amit a házigazdáktól kért annak fejében, hogy elmondta, hova rejtsék kincseiket a háborús fosztogatók elől. Természetesen a rejtekhelyeket később ő ürítette ki. Kisebb vagyonokért cserébe megszervezte a megrettent családok menekülését a háborús övezetből. A jóhiszemű emberek aztán soha nem értek célba. Többnyire már a kikötőben elvették tőlük értékeiket, és ott helyben kivégezték őket vagy a tenger hullámaiban lelték halálukat. Ez az üzlet azonban csak a kisebb műtárgyak, ékszerek elorzására volt alkalmas. A Becsüs néven hírhedtté vált kereskedő festményekből is pénzt akart kovácsolni magának. Mivel azokat nem tudta volna feltűnés nélkül kicsempészni az egykori Jugoszlávia különböző területeiről, információit értékesíteni kezdte a szerb és a horvát hadseregnek is. Nem csak a festmények helyéről és értékéről adott teljes körű leírást, hanem azt is előkészítette, hogy rajta keresztül történjen az értékesítés Nyugat-Európába. Mivel az üzlet nagyon is jövedelmezőnek bizonyult, gyorsan a háborús vezetők bizalmába férkőzött. Hányingert kapok ettől a belgától, amikor olvasom az aktáját! jelentette ki Tom a Külügyminisztérium egyik tárgyalótermében, ahol a hírszerzőre vártak, és az asztalra dobta a dossziét. Kistehén felmarkolta a vaskos dokumentumot. Rohadt kis dögevők. Ők nem piszkítják be a kezüket, csak megvárják, míg a nagyvadak elfogják a prédát, aztán szépen jóllaknak belőle! 118

119 Hogy a fenébe kapták el? kérdezte Kistehén, belebele olvasva az oldalakba. Németországban élő zsidó családok jelentették fel a Wiesenthal Központban magyarázta Lévai, aki már részletesen áttanulmányozta az egész anyagot. Nem érkeztek meg a családtagjaik, akik a Becsüstől várták megmenekülésüket. A feketepiacon pedig felismerni vélték az ellopott családi vagyon egyes tárgyait. Aztán az Interpol felgöngyölítette a szálakat. A Wiesenthal Központnál? Szóval háborús bűnökért jelentették fel, mi meg vádalkut kötünk? rázta a fejét Kistehén. Nem mi, a külügy, a hírszerzés és a nemzetközösség, ez az ő bulijuk. Nekem sem tetszik, de úgy látszik, valami nagyobba csöppentünk bele húzta fel vállát Lévai. Különben nem mentek volna bele az alkuba. Csak az orgazdaság állt meg ellene szólalt meg újra Tom. Ennek ellenére egy mocskos kis patkány, aki emberek életéért felel! A beszélgetésnek ekkor vége lett, mert a külügyes összekötő bevezette a hírszerzőt, hogy összeismertesse őket és részletezzék a feladatot. Jakabfy harmincas éveiben járt, elsőre kicsit tudálékos benyomást keltett. Precízen oldalra fésült, ritkás barna haja, vastag keretes szemüvege, szikár alkata nem éppen kémet mutatott. Rövid bemutatkozása, és a küldetés részletezése után Tom megértette, hogy a maga szakmájában profi emberrel áll szemben, aki teljes mértékben felkészült az eljátszandó szerepre. Kiválóan beszélt franciául, angolul, és értett valamicskét hollandul is. Jártas volt a szépművészetben, teológiában, liturgiában, és a belga 119

120 által átadott információkat már kívülről fújta, mintha csak maga járt volna a területen. A feladat megbeszélése nyomán Tom megértette, miért van szükségük a Becsüsre. Ő volt a kulcs Vukovic tábornokhoz. Milorad Vukovic tábornok volt annak a laktanyának a főparancsnoka, ahonnan Toméknak meg kellett szerezniük a kollaboránsok jegyzékét. Vukovic tábornok azon háborús vezetők közé tartozott, akik nagyon szerették a pénzt, és ahol lehetett, hasznot húztak a háború járulékos hozadékaiból. A házak fosztogatása a kiskatonák kiváltsága volt, de a műkincseket mindig le kellett adniuk felettesük részére. A külügy taktikája szerint Tom és társai restaurátorokként léptek fel, Geert van Claus a hírszerző mellett, akik brit és holland műgyűjtőknek vásárolták meg a ritka portékákat. Nem kellett konkurenciától tartaniuk. A helyi maffia cigarettában, fegyverekben, embercsempészetben utazott, így nem jelentettek veszélyt köreikre. A tábornokok nem értettek igazán a műkincsekhez, csak a pénzt akarták látni. Hírszerzőjük a Becsüs jobb kezének adta ki magát, amit a vádalku szerint a belga meg is erősített. Rég híre ment az óvatosságának, szerb és horvát berkeken belül is, így nem volt kérdés, miért küld maga helyett mást az üzlet lebonyolítására. A jó ajánlóval minden ajtó megnyílt előttük, sokkal könnyebben, mint ahogyan azt Tom remélni merte. Fedésük mesterien volt kitalálva, hiszen mindenki katonai vezetők, korrupt politikusok részesedni akart a vérontással szerzett értékekből. 120

121 GORICZE, HORVÁT-SZERB HÁBORÚS ÖVEZET, MÁJUS 4. 17:05 Tom, Lévai és Kistehén a villát figyelték, ahová Milorad Vukovic tábornok emberei rendelték őket. A város földúlása előtt ez az épület volt a környék ékköve. Az elegáns parkot kőkerítés és kovácsoltvas kapu választotta el az úttól. Tom Cuttert és Karl Lévait, valamint asszisztensüket, Bob Kowalskyt, alias Kistehenet, és a neves szakértőt Geert van Claust, a tábornok katonái vezették beljebb, miután átestek a szükséges ellenőrzésen. A hírek szerint nagy értékekre bukkantak, amiket Vukovic minél előbb értékesíteni akart nyugati műkincskereskedőknek. A csapat előretolt szakértőkként érkezett, hogy a műkincsek valódiságát ellenőrizze, a sérüléseket felmérje, és biztosítsa a szakszerű szállítást, hogy végül védett helyen, megfelelőképpen restaurálhassák azokat. Látom, szépen berendezkedtek nézett körül Milorad Vukovic tábornok, aki néhány nappal Tomék érkezése után személyesen ment el a tárgyalásra. A csapat már jól ismerte a képét és az előéletét. Véreskezű gyilkosnak tartották. Könyörtelen volt az embereivel és senkinek sem kegyelmezett. A két hátsó terem tele volt ezekkel a gyönyörű festményekkel mutatott körbe Boban laktanyaparancsnok, Vukovic jobb keze. És hátul találtunk egy raktárt meglehetősen zavaros körülmények között kerülhettek ide a képek. 121

122 Nem becsületes úton szerezték! biggyesztette le ajkát a tábornok. Tom Cutter és Boban parancsnok vezetésével végigjárta a helyiségeket, tüzetesen megvizsgált mindent. A villa épülete, bútorai, de még az ablakok többsége is épségben maradt. Nyilvánvaló volt, hogy a szerb hadsereg tudta, hol vannak vigyázni való értékek. A tábornok elégedettnek látszott. Tom a kezébe adta azt a katalógust, amit bő egy nap alatt készítettek, s amit a belga már elküldött műkincses kapcsolatainak. A főtiszt annyira mohó volt, hogy jelen akart lenni a liciten és a döntő tárgyaláson, amelyet követően végre svájci bankszámláján tudhatta azt a tizenkétmillió dollárt, amit a kincsekért elsőre kínáltak neki. Gyors pillantást vetett a listára, majd a kiterített festményekre és a restaurátor kellékekre is. A patinásan berendezett szalonban a földön és az asztalokon ecsetek, ládák, festékes tubusok és vegyszeres tégelyek sorakoztak. Kistehén és Lévai a szerszámok között pakolásztak. Elnézést a rendetlenségért követte Vukovic tekintetét Tom. Társai néhány mentegetőző fordulatot dünnyögve bemutatkoztak, és úgy tűnt, szívesen folytatnák a munkát. Dolgozzanak csak. Minél előbb végeznek, annál jobb! mondta a tábornok, azzal a Tom mögött álló, régi vágású úriemberhez lépett. Ha nem tévedek, ön Geert van Claus. Úgy van mondta a hírszerző franciás akcentussal és kezet nyújtott, olyan természetességgel, hogy még Tom is elhitte, műkincskereskedővel áll szemben. A további beszélgetést már az étkezőasztal mellett folytatták, amit a magas rangú vendég tiszteletére 122

123 rogyásig raktak hideg ételekkel és italokkal. Amíg Tom belga italkülönlegességet töltött, addig Geert van Claus szivarral kínálta vendéglátóját, ám a hangulat a kötetlen látszat ellenére is feszült maradt. Tom kajánul vette tudomásul, hogy eddigi kapcsolattartóik, a tábornok szárnysegédje és Boban laktanya parancsnok, az ajtó előtt kénytelenek várakozni. Úgy érezte, akár ihat is erre az apró diplomáciai sikerre, bár a tárgyalás, amin az akció további menete múlott, még előttük állt. Úgy látszott, Vukovic nem gyanakszik, legalábbis arra nem, amire kellett volna neki. Tomnak igazán kapóra jött, hogy a tiszt kapzsiságát annyira felcsigázták a lefoglalt műkincsek, hogy képes volt Belgrádból a villába látogatni. Van egy kis probléma, tábornok úr vágott a közepébe a hírszerző, mint azt nyilván tudja, engem a maguk háborúja nem érdekel. Az az érdekcsoport, Antwerpentől Brüsszelen és Párizson át Londonig, amelynek a Balkán érthető módon egészen más szempontból, mint önnek, de szívügye, már régóta érdeklődik a villa műkincsei iránt kis szünetet tartott, amíg bekapta a következő falatot, és ivott rá egy korty bort. Tom élvezte előadását. Látta, hogy francia eleganciával kevert, kimért stílusa bosszantja Vukovicot. Emez csak egyszerű katonaember volt, nem foglalkoztatták olyan kérdések, mint kultúra, stílus, műkincsek, csakis a saját megélhetését tartotta szem előtt. Aki kellett neki, életben hagyta, aki irritálta, azon átgázolt, de most szüksége volt van Geert segítségére, és ezért igyekezett a kedvében járni. Ön jól tudja, uram folytatta Jakabfy, hogy amíg ez a villa a horvát hadsereg megszállása alatt állt, addig a 123

124 horvát katonákkal tárgyaltam. Most azonban ön a megbízóm. Jó hírem fenntartása érdekében szeretném, ha ez az üzlet minél hamarabb lebonyolódna, és külföldi vevőimnek nem kellene a szükségesnél hosszabb ideig várni a műkincsekre. Nem szeretném, hogyha az önök háborúja újra keresztülhúzná számításaimat! újabb falatot készített elő olyan aprólékosan, mintha egy műalkotáson dolgozna. Az egyforma kockákra vágott ízeket megfelelő sorrendben, egyenként tűzdelte fel villája hegyére, egészen extra kompozíciót alkotva. Tom tudta, hogy ez is a szerepjátszáshoz tartozik, hiszen nemegyszer uzsonnáztak együtt egy karéj kenyér, és egy szál, kézben tartott, harapni való kolbász társaságában. Értesüléseim szerint a horvát szabadcsapatok foga is fáj a képekre, ezért, mielőtt így vagy úgy megszereznék őket, az üzlet lebonyolításáig védett helyre kellene szállítani az értékeket!. A tábornok arcán a horvátok említésekor ideges rángás futott végig. A csúcspont közeledtével Tom is közelebb hajolt, hogy beszállhasson a színjátékba. Kirendelek őrséget maguk mellé! válaszolta Vukovic kelletlenül. Uram, úgy érzem, nem tudja, milyen értékek hevernek itt szerteszéjjel fordította komolyabbra hangját van Claus. Ezek a képek veszélyben vannak. Könnyelműség lenne egy pár kiskatonára bízni a védelmüket! A Louvreban külön biztonsági egység áll rendelkezésre a tűzbiztos páncélterem és a lézerfényes riasztó mellett. Én azt mondom, tábornok úr ragadta a szót magához szenvedélyesen Tom, ha horvát volnék, nem engedném át ezeket a vagyonokat a szerbeknek. Ha nem 124

125 tudnám visszaszerezni, akkor ráöntenék egy palack benzint, begyújtanám, aztán senkié sem lesz! A tábornok nem tudta leplezni idegességét. A hírek ilyen töménysége hallatán úgy fölizgatta magát, hogy még a szivarját sem volt kedve végigszívni. Tom töltött neki egy korty italt. Nem hülyeség, amit beszél, fiam! dicsérte meg Vukovic és megemelte felé a poharat. Én nem vagyok katona. Ön jobban tudja, mit kell ilyenkor tenni előzékenykedett Tom. Ha jól értem, veszély fenyegeti a munkájukat! foglalta össze a tábornok. Elsősorban a kincseket pontosított Tom. Mennyi időre van még szükségük, hogy befejezzék? Az állagmegóvás két napnál nem vesz többet igénybe, és még két nap a megfelelő csomagolás számolt van Claus. Szóval azt mondják, nem elég a katonai őrség. Jobb félni, mint megijedni válaszolta Tom. Ha a festményeknek valami bajuk esik ami, lássuk be, ilyen régi alkotásoknál csak a levegő páratartalmának hirtelen megváltozásával is előfordulhat akkor búcsút inthet az üzletnek. A pénz szóba hozatala megtette hatását. A tábornok komolyan gondolkodóba esett. Monsieur szólt közbe van Claus nyomatékosan az órájára pillantva., lekéssük a licitet. A konferenciavonalunk készen áll! intett, és Kistehén betárcsázta a kihangosított telefonon a hívásokat. A belga az alkunak megfelelően rendesen megszervezte a színjátékot. A tábornok semmit nem vett észre a csalásból, csak kapkodta a fejét az összegek hallatán. A 125

126 telefonban két műkereskedő közt dőlt el a küzdelem, a londoni befektető javára. Innentől az ön döntése, mit tesz. Mi teljesítjük, amit vállaltunk! tárta szét kezét a hírszerző. A tábornokba villámként hasított a félsz. Megvan a vevő, a milliók gond nélkül megjelennek a bankszámláján és azokéin, akiknek tartozott. A képek azonban veszélyben vannak. Én nem bízom ebben a megerősítésben találta ki Tom a tábornok gondolatait. Nem lehetne átköltöztetni a képeket a laktanyába? kérdezte végül van Claus. Tom gyomra összeugrott, ez volt az est kulcsmondata. Minden a tábornok reakciójától függött. A szerb hadsereg nem rabol műkincseket! méltatlankodott Vukovic hirtelen támadt erkölcsi kétellyel. Tom először nem is értette a megjegyzést, hiszen a katonái emberéletet nem kímélve, fegyveresen és jogtalanul foglalták el a házat. Aztán a következő kérdés mindent megmagyarázott. Tele van a város újságírókkal, maguk szerint mit fognak gondolni? Nem kell az orrukra kötni válaszolt egyszerűen Tom. Miért nem viszik azonnal külföldre a képeket? kérdezte gyanakodva a tábornok. A laktanyáig még kibírnák valahogy, nagyobb sérülés nélkül, de amilyen állapotban a képek vannak, hamu és por maradna belőlük Londonig vágta rá van Claus. A tábornok határtalan bírvágya végül legyőzte megfontoltságát. 126

127 Pakoljanak! Holnap itt lesz minden segítség, amit a biztonságos szállításhoz kérnek. Katonák, teherautók, minden! emelte áldomásra poharát Vukovic. Amikor a tábornok és kísérete elhagyta a villát, Tom fölemelte az asztalról, és biztonságos helyre rejtette azt a tollat, amiben a kis felvevő-készülék a terhelő bizonyítékokat tartalmazó beszélgetés minden szavát rögzítette. GORICZE, HORVÁT-SZERB HÁBORÚS ÖVEZET, LAKTANYA MÁJUS 5. 15:23 Két teherautóval és egy szakasz katona kíséretében költöztek át az egyik kaszárnyába a villából. Tom a tornatermet találta a kincsek konzerválásához és szakszerű csomagolásához legmegfelelőbb helyiségnek. Kistehén és Lévai kipakolták a ládákat, előkészítették a vegyszeres kádakat, kikeverték az oldatokat. A katonák becipelték az eszközöket és a festményeket. Boban laktanyaparancsnok és a tábornok szárnysegédje, akikkel a csapat a nagy izgalomban és barátkozásban időközben összetegeződött, egész délelőtt Tom és a segédei körül lábatlankodott. Tom azonban még korántsem érte el eredeti célját. Már bejutottak a laktanyába, de még nem tudták, merre keressék a széfet, amiért az egész színjátékot kiagyalták. Tom és Lévai még a villában elrejtett jó néhány, liturgikus célokra használatos régi ékszert az egyik festmény üreges keretében, és ezzel előkészítették a hamarosan megkezdődő második felvonást. 127

128 A konzerválási idő legalább két napot fog igénybe venni. A műalkotások szubsztanciáját a mi munkánk nem érinti engedett el néhány bonyolult kifejezést Lévai. Látta, hogy a parancsnok és a szárnysegéd nem értenek semmit, de annál inkább fölcsigázza őket a kincsrablás, és már azon törik a fejüket, hogy a következő rekvirálásnál mire tegyék rá a kezüket. Ezek a képek hamarosan restaurátorok műhelyeibe kerülnek magyarázta Tom, valamivel érthetőbb nyelven. Akkor meg mire ez a hókuszpókusz? kérdezte a szárnysegéd. Csupán a klimatikus befolyások elleni védőintézkedés válaszolta Kistehén. Illetve a már bekövetkezett károsodási jelenségek továbbfejlődésének megakadályozása egészítette ki tudálékosan a vásznak körüli pepecselésbe mélyedő Lévai. Ha már egyszer bemagolta a tananyagot, szerette volna használni. A kiskatonák kielégíthetetlen tudásvágya nagyon is kapóra jött a fiúknak. Lévai, a bizalmas viszony kialakításának érdekében, ha kellett, fáradhatatlanul magyarázott bármiről, amit a fedőtevékenység gyakorlása során elsajátított. Például a vászonfestmények utánfeszítésének fontosságáról. Ez abban az esetben érdekes, ha az ékek nincsenek túl mélyen beverve és elég mozgási tér van a képkeret hornyában mondta és meg is mutatta, hogy a nagyobb formátumoknál nem is egyetlen lépésben kell csinálnia, hanem csak óvatosan és fokozatosan, amikor is a korábban fogóval kihúzott feszítőszögeket félig veri be, addig, amíg el nem dől, hogy lehet-e még a vásznat tovább feszíteni, vagy sem. 128

129 A katonák egy kis szünetet javasoltak és megosztották elemózsiájukat a vendégekkel. Tom azonban nem engedélyezett maguknak túl hosszú időt a táplálkozásra. Lévai elővette végre a villában nagy műgonddal, előzőleg preparált képet. Figyeld csak! tapintotta meg a kép felületét óvatosan Tom. Ennek a festménynek a szövete nem kereskedelemben kapható vászonvégből van levágva, hanem a festő egyedi darabként, a rámán alapozta. Vigyázni fogok vele! nyugtatta meg Lévai úgy, hogy a közjáték ne kerülje el Boban és a szárnysegéd figyelmét. Kérlek, írjátok hozzá a katalógusban utasította Tom Kistehenet, hogy utánfeszítésnél a szögeket nem verhetik közvetlenül a régi lyuk elé! Egy kukkot sem értek nyugtalankodott Boban parancsnok. Ne aggódjon lépett mellé Lévai, és lecsúsztatta álszemüvegét az orrnyergére, úgy nézett ki fölötte, ha a restaurátor ugyanoda veri a szöget, ahol volt, akkor az nem kívánatos diagonális feszítést jelenthet a vászonban és az alapban, ami pedig a festékrétegben repedésképződéshez vezethet, sőt súlyosabb esetben le is pereghet a festékréteg. Vagy úgy! bólogatott arcára mosolyt erőltetve a parancsnok, és fogalma sem volt, miről beszélnek. A legutolsó, XIX. századi festmény láthatóan jól megdolgoztatta Lévait és Tomot. Legalább fél órán keresztül igyekeztek óvatosan kibontani keretéből, amikor is váratlanul csodálkozó kiáltás hagyta el mindkettőjük száját. A katonák, akik a folyosón 129

130 kávézgattak vagy lődörögtek, azonnal besiettek a terembe. A parancsnok és a szárnysegéd éppen a Bijelo Dugme híres slágerét próbálták felidézni. Már a refrénig jutottak: utazz, Selma, és kérlek, ne hajolj ki az ablakon, amikor a festmény jókora, üreges keretéből ametisztköves főpapi aranygyűrűk, elefántcsont rózsafüzérek, aranyláncos, hegyikristály mellkeresztek, borostyán függők és más, barokk és XIX. századi remekművek, az ötvösművészet apró, ám magas színvonalú, liturgikus tárgyai hullottak az asztalra. Van Claus igyekezett a szárnysegéd izgatott kérdéseire válaszolni, megsaccolni a tárgyak korát és főleg értékét. Aztán az egész halom kincset darabonként lefényképezték, és azonnal továbbították az információkat az ál-brüsszeli kapcsolatnak, akikkel korábban a licitet bonyolították. Becslésük szerint amennyiben a tárgyak eladók további kétmillió dollár ütheti a tábornok markát. A szárnysegéd azonnal Vukovicért küldetett. Figyelj ide, Boban barátom kezdte Tom a parancsnokhoz fordulva. Ezeket most valami biztonságos helyre kell eldugni. Egy széfbe, vagy nem tudom hova. Egy helyiség kellene, ami közel van a parancsnoki épülethez, amit amúgy is őriztek, ami úgy van kiképezve, érted Az ügyeletes tiszthez, a kommunikációs eszközökhöz közel, védett tűzvédelmi szempontból, lehetőleg oltórendszerrel ellátva morfondírozott a parancsnok. 130

131 Úgy van, azt hiszem helyeselt Tom. Nem vagyok katona, ezekhez nem értek, csak azt tudom, hogy itt újabb milliókról van szó. Értem mondta Boban, megvárjuk a tábornok urat, erről neki kell döntenie. Tom kivárta, amíg a tábornok végignézi a kincseket, és meghallgatja a van Claus által begyűjtött ajánlatokat. Boban parancsnok, a szárnysegéd és az őrzésükre kirendelt négy kiskatona, mind körülöttük serénykedett, csak hogy egy pillantást vethessenek a gyűrűkre. Gyerekes izgatottság lett úrrá mindannyiukon, a tábornok pedig felsrófolta az árakat. A színjáték kedvéért várniuk kellett a kereskedők válaszára. A bizonytalanságot és fölbolydulást kihasználva, Tom félrehívta Vukovicot. Tábornok úr, távol álljon tőlem a bizalmatlanság, de óvatosnak kellene lennünk. Ezeket az apró tárgyakat felelőtlenség volna itt hagyni. Ha egy is kézen-közön eltűnik én elismerem, hogy a kiskatonái egytől-egyig becsületesek, de fő az éberség Igaza van, fiam! mondta kegyesen Vukovic tábornok, ám szemében gyanakvás villant. Végül arra utasította Boban parancsnokot, hogy a tárgyakat rejtsék a parancsnoki épület adatszobájának széfjébe. Ennél jobb helyet nem is találhatott volna a kincsek őrzésére. A tábornok személyesen kísérte föl Tomot a helyiségbe, éppen abba, ahol Lévai információi szerint a szerbek az ő másodlagos műkincsakciójuk valódi célját, a széfet őrizték a titkos dokumentumokkal. Megfelelőnek látszik bólintott Tom. Az igazság az, hogy a legjobb volna, ha ebbe az irodába Tom úgy tett, mintha kicsit elbizonytalanodna, vajon helyesen használja-e a kifejezést, szóval ide, ezekre a polcokra 131

132 betennénk a tálakat, amíg a képek megszívják magukat. Szóval érdemes volna a festményeket is ide rejteni. Vagy ide az emeletre valahova, nem is tudom Simán elférnének, és akkor nincs több gond! A tábornok ebbe is beleegyezett. Tom, Lévai és Kistehén le-föl jártak megrakodva a tornaterem és az iroda között, de egyikük sem vetett egyetlen árulkodó pillantást sem a széfet őrző szekrényre. Annál inkább felmérték, hogy az informátoroktól megszerzett adatok: a laktanya térképe, a zárak minősége, a védelmi berendezések, az őrök elhelyezkedése, mennyire pontosak. A felderítők tökéletes munkát végeztek, csakúgy, mint az ékszereket a helyszínre juttató műveleti irányítók. Most már csak az volt hátra, hogy Tom ellenőrizze, valóban a szekrényben van-e a széf, és nyitható-e azzal az elektromos zárfésűvel, amivel rendelkeztek. Mivel a parancsnoki épület a laktanya központjában volt, a katonaság nem tulajdonított jelentőséget a kor modern elektronikus biztonsági rendszereinek beépítésére. Nem volt se kamera, se riasztó, hiszen egy egész hadsereggel kellett volna megvívnia annak, aki idáig el akart jutni. A széf egy egyszerű, mechanikai záras, fali trezor volt az adatszobában. Ez némileg megnyugvással töltött el őket. Csak azt mondja meg, tábornok úr, hogy ezeket hova tegyük? fordult tanácstalanul Vukovichoz Tom, aki úgy tett, mintha nem vette volna észre a széfet. Mit gondol, ez mi? nézett föl a megszólított. Éppen a széf zárkombinációjával bajlódott. Tom többnyire eredményesen tettette hülyének magát, és most 132

133 még arra is ügyelt, hogy ne figyelje a tábornok kezét, aki testével igyekezett fedezni a zár körüli matatást. Akkor ezeket el kellene oda dugni mondta Tom és átnyújtotta a közönséges nejlonzacskóban felhozott ékszereket. Annyira jól játszotta a suta civilt, hogy a zacskó kicsusszant a kezéből, és mielőtt a tábornok utána kaphatott volna, nagyot csattant a földön. A francba, micsoda barom vagyok! hajolt le Tom, gyorsan fölkapta a zacskót és belenézett. Remélem, a hegyikristály nem csorbult! A tábornok most már leplezetlen bosszúsággal rántotta ki Tom kezéből a pakkot. Tartalmát óvatosan az asztalra borította, aztán egyenként átvizsgálta a kincseket. Semmi sérülést nem vett észre rajtuk. Ez a kis incidens viszont tökéletesen elaltatta benne a katona óvatosságát. Minden körültekintés nélkül zárta vissza a szekrényt és a széfet a kotnyeles restaurátorok előtt, akik egészen biztosan nem műkincstolvajok. Ebben nem is tévedett. Az ékszerek és a képek biztonságos helyre kerültek, és a szárnysegéd megszervezte az iroda őrzését. Ha jól sejtem, tábornok úr fordult Vukovichoz Tom, mi félig-meddig foglyok vagyunk A tábornok nem értette, miért kell mindent a civilek szájába rágni, de türelmet erőltetett magára: Amint számlámon a pénz, maguk sértetlenül mehetnek oda, ahova akarnak. Így legalább a maguk érdeke is a szállítmány sértetlensége! Tom kapva kapott az alkalmon és éppen erre a közös érdekre hivatkozva kérte, hogy éjjel ők is fennmaradhassanak. A tábornok nem találta furcsának, hogy a bizalmatlanság elővigyázatosságot szült a másik félben, és nem akadékoskodott. Tagadhatatlanul imponált 133

134 neki a csapat fürgesége és hozzáértése. A munkának pedig még korántsem volt vége. Van Claus egy távolabbi épületben külön szobát kapott, mint az egy úriembernek kijárt. Intézkedett, hogy a talált tárgyakat Brüsszelben azonosítsák, és eljuttatott Tornákhoz egy katalógust, amiben a találtaknál nagyobb, de azonos gyűjteményből való kegytárgyak sorakoztak, köztük a hiányzó ékszerekkel. Továbbá a katalógusban külön jelölték azokat a kincseket, amelyek szintén fölkutatásra vártak, és rejtekhelyüket valahol a Balkánon sejtették. Ilyen volt többek között egy ovális hegyikristály a IX. századból, egy bizánci ünnepi ikon, egy német fali gyertyatartó a XVII. századból, egy itáliai, XVI. századi talpas kereszt, és egy XVII. századi augsburgi, valamint egy bécsi misekancsó, továbbá néhány arany keresztelőtál. Tom és Lévai egész éjjel a festményeken dolgozott, miközben Mario és Igor, a melléjük beosztott két kiskatona, ugyancsak egész éjjel őrködött. Az adatszobából elvezető hosszú folyosó a két restaurátor rendelkezésére állt. Mivel az adatszobában üresek voltak a polcok, és csak néhány poros térkép lógott le itt-ott, amikre nem kellett különösebben vigyázni, azt kérték, ne zárják be az ajtót, hogy rálássanak a széfre. Kistehén a már becsomagolt képekkel a raktárban maradt néhány kiskatona társaságában. Tom és Lévai hamarosan összemelegedtek Igorral és Marióval. Késő estére megitták az áldomást is. Tom akkor elővette a katalógust. Elképesztő, hogy mennyi kincs szabad préda még odakint mondta, és vizsgálgatni kezdte a műtárgyak fotóit. 134

135 Lévai a festmények katalógusát is kihajtogatta. Hogy jobban áttekinthető legyen az összes kép, Tom fölállt, és nekilátott kiválogatni azokat, amik még nem kerültek elő. A folyosó puszta kövére kezdte kiteríteni a képeket. Taktikája az volt, hogy felkeltve a kiskatonák érdeklődését, anélkül mozgassa őket bármerre, hogy azok valamit is észlelnének a manipulációból. Tom tudta, ha valaki kíváncsi a másikra, ösztönösen együtt mozog vele. Most is így történt. Tom azt is kihasználta, hogy a szűk helyen csak egymás mellé, a folyosó hosszában tudta kiteregetni a képeket. Ezzel lépésről lépésre eltávolodtak az adatszoba ajtajától, mert a katonák a fotókat nézegetve elindultak mellette. Közben arról álmodoztak, hogy mit csinálnának annyi pénzzel, amennyit ezekért a műkincsekért kapnának. Igor és Mario is igyekeztek az emlékezetükbe vésni a látottakat. Rágyújtottak, beszélgettek, tervezgettek. Tom a rengeteg kincsről beszélt és a kiéhezett kereskedőkről, a katonák pedig arról, hogyan fosztották ki a házakat, de az sohasem jutott eszükbe, hogy ilyesféle műtárgyakat keressenek. Eddig csak a pénz és az arany érdekelte őket. Lévai az adatszoba közelében maradt. Az ábrándozó fecsegés közben a fotók nézegetésével Tom feltűnés nélkül egészen a folyosó végéig csalta a katonákat. Amikor úgy ítélte, elég távol vannak ahhoz, hogy Lévai belopózzon az adatszobába, kirakosgatta a legértékesebb tárgyak fotóit. Jól vizsgáljátok meg ezt a két kelyhet, fiúk! hajolt Tom a fényképek fölé. Igor és Mario követték a mozdulatát. Tom a szeme sarkából látta, hogy Lévai értette, mit miért tesz, és eltűnik az adatszobában, hogy 135

136 kinyissa a széfet. Gyorsan, nyom nélkül kellett dolgoznia. Itt, ezeket az apró írásjeleket jegyezzétek meg. Mert amelyiken ezek nincsenek, fabatkát sem érnek húzta az időt Tom. Igor és Mario elmerültek a kép tüzetes vizsgálatában és az írásjelek memorizálásában. Igor föl is jegyezte a karjára őket. Okos vagy, testvér nevetett Mario és ő is fölhúzta az inge ujját. Lévainak két perc alatt kellett kinyitnia a széfet, megtalálnia és lefényképeznie a szerbekkel kollaboráló horvát politikusok jegyzékét. Ez a két perc Tom számára óráknak tűnt, és bár a gyomra merő görcs volt, csak beszélt, beszélt a fegyveres őröknek, és gondolni sem mert arra, mi történne, ha felfedeznék Lévait. Lévai azonban egy gepárd gyorsaságával végezte munkáját, hideg fejjel, hangtalanul és precízen. Mikor visszajött, a katonák még mindig az írást elemezgették, fel sem tűnt nekik, hogy valaki hiányzik. Lévai jelezte, hogy elvégezte a feladatot, és Tomnak nagy kő esett le a szívéről. Reggelre az összes festmény szakszerűen becsomagolva ott sorakozott a teherautókon a szállításhoz. A gyűrűket a tábornok magánál tartotta a határig. Egy szakasz felfegyverzett katona tartott velük. A határ előtt kapta meg a hírt Vukovic, hogy a pénz megérkezett a számlájára, így sértetlenül, ahogy ígérte elengedte Tom csapatát. Mindenki elégedett volt, ki-ki elérte célját, még ha az egyik fél egyáltalán nem is sejtette, miféle bonyolult összjáték áldozata lett. Tom sem tartott tőle, hogy hátba támadják őket, sok pénzt hoztak a tábornok kasszájába és biztos volt benne, hogy 136

137 Vukovic akar még üzletelni velük. Nem tévedett. Bár több mint egy évnek kellett még eltelnie, de a tábornokon keresztül eljutottak a Balkán egyik legveszélyesebb emberéhez, Marco Drakulic kormánybiztoshoz. JUGOSZLÁV SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, VISTUVEC, MARCO DRAKULIC KORMÁNYBIZTOS REZIDENCIÁJA JÚLIUS 3. 15:57 Sütött a nap. A birtok kapujához vezető utat szegélyező platánok koronáját selymes szél ringatta. Az elvirágzó nyári orgona bokrai közt verébcsapat zsivajgott. Négy óra volt, és a nap lángszórója a horizont felhőit perzselte rézvörösre. A fülledtség már enyhült. Szellőrohamok csiklandozták a növényeket. Tom lassan hajtott a vaskapuhoz vezető, fehér köves úton. Lehúzta az ablakot. Szerette hallgatni, ahogy a murva sustorog a kerekek alatt. Csak pár pillanatra engedte érzékeit eltelni a természet apró csodáival, aztán visszatért információkat elemző énje. A kutyaugatásból próbálta megbecsülni, hány véreb őrizheti a területet, de nem tudott rájönni, amíg a bejárathoz értek. A kinyíló vaskapu mögül két őr bukkant elő felfegyverkezve, egyenruhában, de rendfokozatok nélkül, ahogy azoknál a veszélyes alakulatoknál vált szokássá, amelyeket nem véletlenül lehetetlen beazonosítani. Senki sem tudhatta, melyik katonai egységtől, honnan jöttek, kit szolgálnak és kinek az érdekében ölnek. 137

138 Tom terepjárója ráhajtott az épület felé vezető belső útra. Egy őrbódé mögül újabb négy katona lépett eléjük. Egyikük a vezetőülés melletti ablakon hajolt be, nem szólt egy szót sem, csak körülnézett. Keserű dohányszaga megcsapta Tom orrát. A katonának egy M16-os volt a kezében, ahogy a másik kettőnek is. Aki balról biztosított, az viszont egy 40 milliméteres gránátvetőt tartott, ami egy tizedmásodperc alatt képes levegőbe küldeni egy terepjárót. Tom szinte tapintotta a Kistehénből és Lévaiból áradó feszültséget. Feltűnés nélkül körülkémlelt. Most már felfedezte a kenneleket, de a kutyák számát sehogyan sem tudta megbecsülni. Bemérte az épület távolságát a kaputól, próbálta feltérképezni a lehetséges fedezékeket. A villa azonban egy kis domb tetején állt, körülötte gondozott pázsittal a magas kőkerítésekig. A jól átlátható terep semmi eséllyel sem kecsegtette a menekülni kényszerülőt, ez a tény kissé nyomasztotta, és még nem tudta, mi vár rájuk odabent. Meglehetősen váratlanul jött a hír, hogy Vukovic tábornok ajánlására Marco Drakulic kormánybiztos találkozni akar a műkincskereskedő csapattal. Mivel a budapesti központ nem tudott kellő háttér-információkkal felkészülni erre a találkozóra, ám elszalasztani sem kívánták a lehetőséget, ezért csak a kommandósokat küldték az oroszlánbarlangba. Két katona végezte az átvizsgálást, kettő biztosított. Körbejárták az autót, tükörrel alánéztek, szalámiszeletenként haladtak, alaposan, a legkörültekintőbb előírások szerint. Toméknál egy-egy G36-os géppisztoly, valamint egy tartalék fegyver lapult. Nem rejtették el, tudták, hogy a szűrőn úgysem vihetik 138

139 át, ám addig is, ha tűzharcba keverednek, még mindig gyorsabb fegyvert váltani, mint új tárat cserélni. Nyissa ki a csomagtartót! vakkantotta az egyik katona, miközben rátette a tenyerét a kinyíló ajtóra. Profik! dünnyögte Tom, miközben meghúzta a vezetőülés melletti kart. A katona nem engedte a csomagtartót azonnal felnyílni, öngyilkos robbanószerkezettől tartott vagy elrejtett fegyverestől. Ezek kamikázénak néznek? horkant fel Kistehén. Csak óvatosak! Érthető! Lévai nem szerette, ha alábecsülik az ellenséget. A katona rendben talált mindent. Csak ezután foglalkozott az utasokkal. Elkérte okmányaikat és telefonált: Tom Cutter, barna, rövid haj, barna szem, 175 cm, vékony testalkatú, Karl Lévai, szőke, kék szemű, szemüveges, 180 cm, Bob Kowalsky, fekete haj, barna szem, 178 cm, erős testalkatú Minden bizonnyal őket várták, mert a kapuőrök hamarosan továbbengedték a terepjárót az épület felé. Az épület lépcsőjéről, a harmadik ellenőrző pontból szemmel kísérték a közeledőket. Elvették a fegyvereiket, a telefonokat, és átvizsgálták a ruházatukat. Odabent, a negyedik ellenőrző pontnál az átvizsgálást és azonosítást ismét elvégezték. Ki a csodához jöttünk? A pápához? kérdezte az orra alatt Kistehén. Vagy legalábbis valaki vele egyenrangúhoz. Szerintük! mondta Tom. Tom remélte, hogy így van, nem szerette volna, ha a központ által elvégzett, bonyolult tehetséganalízisben csalódnia kell. Az a hipotézis, hogy Marco Drakulic 139

140 kormánybiztos az elkövetkező időkben fényes pályát fut be, elég valószínűnek látszott. A háborús övezetben illegálisan ügyködő magyar hírszerzésnek ahhoz, hogy a háború ne terjedjen át a határon, komoly munkát kellett fektetnie a szálak összekuszálásába és az egymással harcoló felek irányított összeugrasztásába. Az alvilági módszerek tökéletesen átitatták a háborús politikát, a közeg kellőképpen zavaros volt ahhoz, hogy megfelelő titkosszolgálati tevékenységgel kiválóan manipulálható legyen. A titkosszolgálat emberei azokon akarták rajta tartani a kezüket, akik kapcsolatrendszerük, hatáskörük és pénzbeli motivációik miatt központi szerepekhez juthatnak Gojkovic elnök közelében. Marco Drakulic kormánybiztos ilyen kiemelt célszemély volt, csak nem voltak rá felkészülve, hogy ilyen módon jutnak el hozzá. Egy óriási belmagasságú, tágas nappaliba vezették őket. Szemközt nyerskő kandalló tűztere ásított hűvösen. Oldalt, hosszú bárpult mögött egy katona töltötte ki a kért frissítőket. Középen legalább húsz személyes tölgyfaasztal állt, ahol nem a nagycsalád, hanem a kormánybiztos katonái, a különleges alakulat étkezett. A jobb oldali ajtó mögött Tom a konyhát sejtette, és az épület jobb szárnyában kialakított személyzeti helyiségeket. S mivel szaglását a harcban tökélyre fejlesztette, a vizes tisztaságillatból megérezte, hogy a fürdőszobák, a vizesblokkok és a hálószobák a baloldalon nyíló folyosón helyezkednek el. Kistehénnek viszont savanyú félelemszaga volt és Tom ezt meglehetősen rossz néven vette. Itt nagyon észnél kellett lenniük, egész további küldetésük, de eddig felépített munkájuk is összeomlik, ha most valamit elhibáznak. 140

141 A nappali falának mennyezetig magasodó üvegajtaja el volt húzva. Kiláttak a hangulatos teraszra, ahol, akár egy kiskocsmában, asztalok álltak, épp csak a piros-fehér kockás abrosz hiányzott róluk, ahogy lelógó sarkaikat fellebbenti a szél. A katonák a tárgyalófeleket ide ültették, és ők, mint egy színház nézőteréről jól beláthatták a kertet, és mindazt, ami néhány méterre előttük zajlott. Marco Drakulic kormánybiztos hallótávolságon belül, nekik háttal, egy fakerítés előtt állt. A kerítés a csípőjéig ért, talán a kutyák elől zárta el a díszkertet és a zabolátlanul illatozó fűszernövényeket. A kerítés mögött két katona vágta vigyázzba magát, miközben Drakulic előrehajolva üvöltött az arcukba. A jelenet nem tartott néhány pillanatnál tovább, mert Drakulic pisztolyt rántott és közvetlen közelről lelőtte őket. A feszültség másodpercnyi csendje üvegburaként terítette be a rezidenciát. A kormánybiztos visszacsúsztatta tokjába ezüstmarkolatú Berettáját, és mint aki jól végezte dolgát, vendégei felé indult. Mögötte a katonák azonnal eltakarították a hullákat. Tom érzékelte, hogy társaiban ugyanaz játszódik le, mint benne. Fölfogták, hogy a véres színjáték nekik szól, mégis megbénultak a rettegéstől. Gennyláda csúszott ki Kistehén száján, és Tom megértette, hogy Kistehén az, aki elsőként képes magához térni a sokkból. Tomnak ilyenkor egy korábbi tapasztalat felidézése segített kizökkenni a passzív rémületből. Amerikában történt az eset, amikor precíziós lövőik kilőni készültek egy túszejtőt, aki előtt nyolc turista térdelt. A mesterlövész nem választott megfelelő fegyvert, mire a lövedék úgy robbantotta szét az üveget, 141

142 hogy a golyók megpattantak és nem találták el a megcélzott terroristát. Fölfoghatatlanul lassúnak tűnt, ahogy a terrorista egyenként kezdte lelőni a túszokat, míg az áldozatjelöltek megdermedve, mint a moziban, végignézték a többiek kivégzését, és végül mindegyikükre sor került. Csupán egyetlen ugrott fel közülük, hogy futva megtegye azt a nem több mint másfél métert, az épület bejáratáig, ahol már biztonságban volt. Ez az egyetlen élte túl az esetet, és Tom tudta, ha most nincs résen, ha most ő is moziban érzi magát, nem fogja sem az esetleges veszélyt érzékelni, sem azt, hogyha hirtelen cselekedni kell. Mire a kormánybiztos az asztalukhoz ért, már úgy köszöntötték, mint akiknek mi sem természetesebb annál, hogy ha valaki hibázik, megkapja méltó büntetését, de ügyeltek arra is, hogy a félelem látszódjon az arcukon. Igazság szerint ezt nem is nagyon kellett eljátszaniuk. Marco Drakulic tisztában volt vele, hogy tárgyalópartnerei újságíró fedéssel dolgoznak a területen, csak azt nem tudta, hogy a műkincs kereskedelem sem az eredeti szakmájuk. Mint mondtam kezdte a kormánybiztos, az első, telefonos kapcsolatfelvételükre utalva, nagy mennyiségű kegytárgyra és festményekre bukkantunk egy bizonyos helyen. Tom bólintott és várta a folytatást. Természetesen tisztában volt azzal, hogy Drakulic valami nagy üzletet kíván lebonyolítani. A tárgyak egy horvát templom alagsorában vannak, a szerb-horvát határon. Vukovic tábornok elmondása szerint önök először katalogizálják a műtárgyakat, ezért minden egyes darabról készíttettem fényképeket intett, 142

143 és két katona több dossziét hozott be az asztalra. Tom elképedt a fényképek mennyisége láttán. Első becslésre kétmúzeumnyi anyag képe hevert az orra előtt. Némi időbe telik, amíg beazonosítjuk őket szólalt meg végül. A kormánybiztos elégedetten folytatta. Fölértékelik, árajánlatot tesznek és összekapcsolnak a vevőkkel! Elnézést, de nálunk más a munkamódszer próbálta Tom átvenni a vezetést, amennyire csak lehetett. Nem akart újra aranykalitkába zárt fogollyá válni. Odamegyünk, beazonosítjuk a tárgyakat, levezényeljük a licitet, azzal a különbséggel, hogy a vevők felé kizárólag mi közvetítünk. A kormánybiztos félmosolyra húzta a száját. Szeretem a pontos, hatékony munkát mondta, azzal fölállt és elbúcsúzott vendégeitől. Fél órával később, már a villától távol beszélték meg a történteket. Ez egy gennyláda! ismételte meg Kistehén, amit korábban mondott. Láttátok, milyen hidegvérrel ölte meg az embereit? Még csak nem is ellenségek voltak! Láttuk nyugtatta Tom. És örülök, hogy kijöttünk onnan. Most kijöttünk, de mit kezdjünk ezzel a rengeteg festménnyel célzott Lévai a dossziékra és arra, hogy valószínűleg vissza kell még menniük. Ez a kérdés a többieket is nyomasztotta. Először is felvesszük a kapcsolatot a külügyes összekötővel, aztán megmondják, hogy mi legyen. Ha engem kérdezel lapozott bele az egyik dossziéba, ennyi pénze összesen nincs a hírszerzésnek meg a külügynek, hogy ezeket a tárgyakat kivásárolják, mint a 143

144 múltkor. Vukovic kishal volt a rendszerben, az a tizenötmillió dollár, amit kapott, semmi ahhoz képest, amit Drakulic akar. Így ránézésre alaphangon kétszáz millió, amit oda összeraboltak jegyezte meg Lévai, aki hármuk közül a legjobban ásta bele magát a műkincsek világába. Kistehén hatalmasra nyitotta a szemét, Tomot is váratlanul érte az összeg nagysága. Akkor csak remélni tudom, hogy nem kell visszamennünk. Mert onnan biztos, hogy nem hoznak ki minket ennyi pénzért! Tom jóslata bevált. A külügy még a külföldi társszervezetekkel együtt sem vállalta el az újabb akciót. Azért, hogy embereiket kimentsék a kellemetlen helyzetből, a Tom által megadott adatok alapján hírszerzőiken keresztül megsúgták a horvát hadseregnek, nemzeti kincseiket hol rejthették el a szerbek, így a horvátok pár nappal később egy gyors hadművelettel visszaszereztek mindent. Ezután nem volt miről tárgyalni Drakuliccsal és további kapcsolatfelvétel sem történt. MAGYARORSZÁG, ÚTON BUDAPEST FELÉ JÚLIUS :32 Tom még mindig az ablaknak dőlve nézte az elsuhanó fákat, ahogy gondolatai lassan visszatértek a jelenbe. Már Budapest határában voltak, amikor rádöbbent, hogy miért is vívják ezt a háborút. Emlékeire alapozva felismerte az összes mozgatórugót. Ismerte az irányítókat, a végrehajtókat és az áldozatokat. Tudta, mi motiválja az 144

145 egész népirtást. Semmi más, csak az üzlet! Egyes vezetők gazdasági érdeke. Ott volt, látta a drogkereskedelmet, a műkincs-bizniszt, és nem utolsó sorban az ezüstbányákat, amelyek ott terültek el a kiszemelt város mellett. Köztudott volt, hogy nagy készletek vannak még az ércből a föld alatt, csak a kitermelés akadozott. A munkaerő és a szakemberek betelepítése azonban kudarcot vallott, mert a helyi lakosság nem fogadta el a más vallású idegenek letelepedését. Az önkormányzat és a helyi szintű döntéshozók minden lehetséges módon ellenálltak. Nem járultak hozzá semmihez, ezért őket ki kellett onnan söpörni. A palesztinoknál az izraeliek dózerral oldották meg ezt a helyzetet, itt pedig a szerbek golyóval. A hadsereg minden szinten hasznot húzott a háborúból. A kiskatonák kifosztották a házakat és nőket erőszakoltak meg, a vezetői szint pedig az értékes ingóságokra és ingatlanokra tette rá a kezét. Ahogy végiggondolta az egészet, a káosz mögött egy hideg logikával összeállított terv bontakozott ki. Beleborzongott a felismerésbe. Az igazság olyan mérhetetlenül fájt, amit szinte képtelen volt elviselni. Egyszerre látta maga előtt a mezőn vérbe fagyott arcokat, és a meggazdagodott vezetők gőgös tekintetét. Gyűlölet töltötte el a szívét. Azonnal tenni akart valamit, elmondani, tervet szőni, lerohanni az álnokokat, de még mindig a kis terepjáró fogságában volt. Hirtelen szűk lett a hely, és végtelenül lassú az út. Alig várta, hogy megérkezzenek, hogy elmondhassa, hogy jelenthesse, hogy tehessen bármit azokért az emberekért. Az utolsó métereket már alig bírta kivárni. Ahogy bekanyarodtak a szolgálathoz, kivágta az ajtót, és 145

146 holmijával együtt az ezredes irodájába sietett. Aztán rájött, hogy már régen más a vezetés, Erdősi ezredest a parlamenti választások után áthelyezték. A mostani főnöke pedig nem tartotta fontosnak, hogy megvárja kiküldetésről hazatérő fiait. Csak az ügyeletes tiszt várta egy üzenettel. Menjenek haza! Holnap szabadnapot kapnak. Tom, holnapután jelentkezzen Kőrösi ezredesnél! Elbúcsúzott társaitól, aztán kiballagott a szemközti villamosmegállóba. Késő volt. Hirtelen szakadt rá a mögötte álló hosszú út kimerültsége. Megborzongott, ahogyan testét átjárta a hideg. Összébb húzta nyakán a kabátot. Sokáig kellett várnia, ilyenkor ritkábban jártak a villamosok. Ez a pár kilométer már nem fért bele a rendőrség költségvetésébe gondolta vagy azt akarják, hogy kiszellőzzön a fejem Jó negyven perc múlva ért haza. Tom két álmatlan éjszakán volt túl. Napjai feszültségben teltek. Hazajött a borzalmakból, de az igazi megpróbáltatások csak ekkor kezdődtek. Meglátogatta gyerekeit, édesanyját, de nem tudott mit kezdeni a nyugodt világgal. Kísérteni kezdte a tükörvilág valósága. Lelkében harcok dúltak, kívülről pedig egy közönyös világ vette körbe. Alig várta, hogy kiadhassa magából a történteket. Az ezredes irodájába lépve azonnal belekezdett mondandójába. Önmagán is meglepődött, ahogy ömleni kezdett belőle a szó. Azon pedig végképp, hogy egyetlen mondatot sem tudott befejezni. Összefüggéstelenül hadart, aztán meg hebegett-habogott, mint aki elfelejtett beszélni. Képtelen volt szavakat találni. Mivel arra, amit átélt, nem voltak szavak. 146

147 Ezt azonnal fejezze be! koppintott az asztalra az ezredes és arcán vörös foltok jelentek meg a dühtől. Uram? Tom úgy nézett rá, mint aki álmából ébredt. Maga soha nem járt a Balkánon! kezdte szigorúan tagolva a mondatokat Kőrösi. Soha nem volt háborús övezetben. Soha nem látta azt, amit elmondani készült. Ennek a jelentésnek nem lehet írásos nyoma. Soha, soha, soha! Magyarország nem kíván belekeveredni a balkáni háborúba! Ugye ezt ön sem akarja? Uram? ismételte magát a meglepetéstől Tom. Ön magyar rendőrként nem léphetett volna háborús övezetbe, ezt akár hadüzenetnek is vehetik. Nemzetközi botrányt kavarna. És nem hiányzik ennek az országnak egy újabb háború. Értve vagyok? Tom fülében felcsendültek Balsay szavai. Nem születhet meg ez a jelentés. Ne nézzen így rám! folytatta az ezredes idegesen. Ne higgye, hogy ön az egyetlen, akire ilyen teher nehezül. A Farkasréti temető tele van olyan katonák és rendőrök sírjaival, akik titkos akciókban lelték halálukat. A vietnami háborúban, vagy az Asszuáni-gát építésénél elesett honfitársaink küldetéseiről a mai napig nem tudnak a családjaik. Ez van! Ez az ország nem beszél a hőseiről! Maguk legalább hazajöttek. Szerencsések vagyunk, hogy nem maradtunk ott. Nem tudnának velünk elszámolni értette meg a Rezidens üzenetét Tom. Menjen innen és pihenje ki magát. Bulizzon vagy piáljon, mit bánom én! Aztán jövő héten újra szolgálatba áll. 147

148 Igen, uram válaszolta Tom. Hangjában fáradtság és keserűség bujkált. Sarkon fordult és kiballagott az irodából. Először szembesült azzal, hogy csöndben kell maradnia. Úgy érezte, ez kibírhatatlan. Értelmetlenül menekült meg, ha nem tehet semmit. Megértette, hogy hivatalosan nem volt ott, és nem látott semmit. Hogy mostantól a tükörvilág valósága állandósul, és fogva tartja őt. Kettős életet kell élnie. Kísérteni kezdték emlékei, amelyeket senkivel sem oszthatott meg. A mindennapok szürkeségébe menekült, elnyomva a feltörő képeket. Az elnémított lélek ellenkezése pedig végtelennek tűnő, rémisztő játékot kezdett játszani vele. És ennek veszélyét csak jóval később ismerte föl. JUGOSZLÁV SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, MAKOVCI GOJKOVIC-VILLA JANUÁR 6. 08:51 (ORTODOX KARÁCSONY) A gyönyörű fehér épület a dombtető éke volt. Gojkovic szerette a nagyratörő épületeket. Minden egyes villáját a környék legmagasabb pontjára terveztette, épp úgy, ahogyan ezt is. A kétszárnyú épület szimmetriáját a bejáratnál félköríves kiugró tette impozánssá, ahonnan hat fehér márványoszlop magasodott tekintélyt parancsolóan a bebocsátást várók fölé. A birtok minden részletéből áradt a felsőbbrendűség. A hatalmas kertet most érintetlen hótakaró díszítette, rajta az éjjeli holdfény kékezüsten csillogó játékát a korai nap aranysárga 148

149 sugarai váltották fel. A birtok szélét vigyázó tölgyfák ágai fenséges koronát alkottak, büszkén várva a tavaszt, amikor újra lombpalástot ölthetnek. Az épület csak kívülről látszott ilyen érintetlennek. A ház minden zugában óriási személyzet hada tüsténkedett a karácsonyi előkészületek hevében. A konyhában hatalmas volt a sürgés-forgás. A szakács készülődött az ünnepi vacsorához, a pincérek pedig a késői reggeli maradékait takarították el. Mira az ablakban állt és a hóban élelmet kereső verebeket figyelte. A házvezetőnő épp az előbb rázta ki a reggeli abroszt a terasz ablakából, és az élelmes madárkák rögtön rávetették magukat a megmaradt morzsákra. Apró lábaik vékony barázdákat hagytak a vastag hótakarón. Mira vágyakozva nézett a most már játszadozó verebek után, akik egy szemvillanás alatt elröppentek, ahogy a házvezetőnő ismét megjelent az ablakban. Bárcsak ő is ilyen egyszerűen megszökhetne innen! Szeme előtt újra felsejlettek új életének első pillanatai. Emlékezett rá, ahogy ott ül reszketve Mirtic kávézójában, és a kellemes külsejű, barátságos férfi magával viszi. Sokáig azt hitte, neki fog majd dolgozni, de Drakulic ajándékba szánta őt az elnöknek. Most is a hideg futkosott a hátán, ha a Gojkoviccsal történt első találkozására gondolt. Tehetetlennek érezte magát. Undorodott a férfitól. A nézésétől, a szagától. Az elnök parancsára egy szobába zárták. Kisvártatva egy hideg tekintetű nő érkezett, aki tiszta ruhát hozott neki, és mivel sokkos állapotban volt, segített neki alaposan megmosakodni. Aztán két hétig ki sem engedték a szobafogságból. Senki mással nem találkozott, csak a 149

150 nővel, akit magában elnevezett komornának. Ő volt az első, de nem az utolsó, aki azt tanácsolta, legyen kedves az elnökkel, mert nagy szerencséje van, hogy őt választotta. Mira nem értette, miről beszél a nő. Aztán egyszer nyitva felejtették az ajtót és látta, ahogyan az őrök egy magafajta, tizenéves lánnyal erőszakoskodnak a folyosó végén lévő kisteremben. Rálátott a szoba közepén álló ágyra és dermedten nézte az egy szál zokniban mászkáló, roppantul jókedvű katonákat. Kiverte a víz. Nagyon félt. A szoba magányában üldögélt és tudta, hogy nem kerülheti el sorsát. Nem más fogja megerőszakolni, mint az elnök, és ezt környezete folyamatosan úgy kommunikálta felé, mintha valami kitüntetésben részesülne. Hihetetlenül hiányzott a családja, az édesanyja és szerelme Ivan. Aztán egy napon megérkezett Gojkovic. Mirát egy hatalmas, faltól-falig ággyal berendezett szobába vezették. A félelem egyre erősebben eluralkodott rajta. Kérem, ne bántson! mondta vékonyka hangján a falhoz simulva, amikor a termetes ember becsukta maga mögött az ajtót. Fogd be a szád, kis kurva! üvöltötte Gojkovic. Megragadta a karját, és az ágyhoz penderítette. Ne érjen hozzám! üvöltött Mira, de senki nem érkezett a segítségére. Mondtam, hogy kussolj! vágta arcon az elnök, olyan erővel, hogy a lány a padlóra esett. Lassan felemelte magát, és az arcához szorította a kezét. Orrából vér csordogált. Ekkor a férfi megragadta a vállánál fogva és újra az ágyra lökte. Letépte róla a ruhát. Mira már nem mert szólni, próbálta takarni magát, és közben folytak a 150

151 könnyei. Hiába ellenkezett, a férfi sokkal erősebb volt nála. Szétfeszítette kapálódzó lábait és kezével belenyúlt, aztán lassan rámászott és másik tenyerét Mira szájára tapasztotta. Mirán rettenetes undor lett úrrá. Undorodott a férfitől, és most már magától is. Olyan érzése volt, mintha egy kis fülkébe zárták volna. Ki akart szabadulni a testéből, levenni a bőrét és elmenni onnan jó messzire, de be volt zárva, a saját börtönébe. Összeszorította a szemét, nem akart látni semmit. Taszította minden érintés. Alig kapott levegőt. Érezte a férfi dohányszagú tenyerét. Szájában a sós könny és a vér íze keveredett. Érezte, ahogy beléerőszakolja magát. Hihetetlen feszültség áradt szét a testében, azt hitte, mindjárt fölrobban. Aztán hirtelen kikapcsolt az agya. Megszűnt minden érzése. Ott feküdt kiterülve, mint egy leterített vad. Feladta a harcot. Csak azt várta, hogy a rajta vonagló férfi végre befejezze a dolgát. Nem kellett soká várnia. Az elnök lázban égett, ha ellenkeztek vele az ágyban. Nem véletlenül kerítettek neki fiatal lányokat. Amikor végzett, beletörölte Mira orrától véres kezét a lány élettelenül fekvő testébe, majd otthagyta. Mira csak pár perccel később tért magához. Sajgott mindene, az arca, a keze az ütésektől, a lábai az ellenkezéstől. Magára csavarta a lepedőt és addig sírdogált, amíg a komorna érte nem jött. Mindez rendszeresen megismétlődött, amikor az elnök a villában járt. Mira egész héten attól a naptól félt, amikor hazajön Gojkovic, gyűlölte, ha csak meglátta a szobát. De amikor az ágyra kényszerítették, mindig kikapcsoltak az érzékei, talán így tudott védekezni a mindenséggel szemben. Nem érzett semmit. Se rosszat, 151

152 se jót. Fogalma sem volt róla, hogy a testi érintkezés gyönyörrel is párosulhat. A komorna már pedzegette neki, hogy vigyázzon, mert az elnök kezd ráunni, és akkor vége a szép életnek. Vagy a katonák játékszere lesz, vagy a kutyák eledele. Mira reménykedett benne, hogy inkább ez utóbbi. Három héttel később aztán szédüléssel ébredt és egész álló nap hányt. Annyira rosszul volt, hogy már arra gondolt, most fogják kitenni a szűrét. De a kiérkező orvos megállapította, hogy gyermeket vár, és attól a naptól fogva megváltozott az élete. Külön szobát kapott, saját fürdővel. A nappaliba járhatott le étkezni, és addig utálatos testőr-komornája minden óhaját leste. Gojkovic szép ruhákkal és drága ékszerekkel halmozta el. Hetente meglátogatta, de egy ujjal sem ért hozzá. Kedves szavakkal illette, és embereinek kiadta, hogy minden kívánságát teljesítsék. A villa területét nem hagyhatta el, de határozottan szebbek lettek a mindennapjai. Mira számtalanszor hálát adott a sorsnak, hogy ha furcsa módon is, de őrangyalai mindig vigyáznak rá. Sosem gondolta volna, hogy élete legrosszabb élménye egyben életben maradásának záloga is lesz. Ha nem fogant volna meg gyermeke a legelső alkalommal, amikor az elnök rámászott, már rég eldobták volna, mint egy elhasznált cipőt. Aztán eljött a tavalyi tél. Pontosan így nézelődött az ablakból, amikor éles fájdalom nyilallt testébe. Végigsimította gömbölyded hasát, hátha elmúlik, de csak erősebben jöttek a fájások. Megmarkolta a vastag esésű bársonyfüggönyt, hogy talpon tudjon maradni, de elveszítette egyensúlyát, és a súlyos függöny a karnissal együtt maga alá temette. Amikor magához tért, 152

153 kórházban volt, császármetszéssel vették ki koraszülött gyermekét. Gojkovic akkor volt utoljára kedves hozzá. Amint megtudta, hogy kislánya született, már rá sem hederített. Azóta csak robotként élt mellette. Háromhetente felbukkant, eltöltött egy estét Mirával, aztán továbbállt. Kislányára, Nevanára dadák vigyáztak. Csak néhány órára engedték közelébe az anyát. Mirának az volt a nap fénypontja, ha gyermekével lehetett. Borzasztó érzés volt egyszerre szeretni és gyűlölni őt. Jól van, asszonyom? kérdezte egy arra járó inas, kizökkentve a tavalyi emlékképekből. Persze bólintott Mira mosolyt erőltetve az arcára és tovább sétált a villa nyugati szárnyában. A puha, vörös szőnyeg elnyelte léptei zaját. A szolgák csak sürögtekforogtak körötte, nem vettek tudomást róla, kivéve egyet, aki mindig a nyomában volt. Mira nem fordult hátra. Szerette volna azt képzelni, hogy egyedül van. A melléje kirendelt komorna minden kérését leste, ugyanakkor pontosan tudta, hogy részletes jelentést ad az elnöknek a mindennapjairól. A hónalja alatt domboruló pisztolytok arra figyelmeztette Mirát, hogy ne akarjon a számára tiltott területekre beosonni. Mira nem mehetett ki az épületből, csak megannyi testőr kíséretében. A keleti szárny pedig számára tabu volt. A szobája, és a nappali közötti folyosó jelentette a szabadságot számára. A nyugati szárny a hálószobák, a terasz, és a vizesblokkok oldala volt. Gojkovic a keleti szárnyban rendeztette be dolgozószobáját és tárgyalóhelyiségeit. A személyzet nagy része is ebben a részben kapott helyet, távol Gojkovic irodájától. Mira még a bejárat mögötti, magas 153

154 aulába sem léphetett be. Hatalmas testű, kigyúrt testőrök álltak a nap minden órájában az odavezető ajtók előtt. Rossz érzés járta át, valahányszor megpillantotta őket. Igyekezett távol tartani magát a védett zónától, hogy ne keveredjen összeütközésbe az elnökkel. Kíváncsisága mégis sokszor bajba sodorta. Még most is égett arca a pofonoktól, amiket azért kapott, mert megpróbált kisurranni az épületből. Azóta fegyveres őrök álltak minden ajtó előtt. Visszament a szobájába. Ez volt az egyetlen hely, ahol testőre is békén hagyta. Mira sejtette, hogy a szoba be van kamerázva, de nem törődött vele. Inkább gondolataiba merült. Képzeletben messzi tájakon járt szerelmével, Ivánnal, és azt képzelte, Nevana az ő gyereke. A mai nap azonban más volt. Nem tudott elszakadni a valóságtól. Körbenézett a szobájában. Baldachinos ágya mesébe illő volt, selyem hálóinge finoman simogatta bőrét. A szemközti falnál álló fésülködőasztalán megannyi ékszer csillogott. Szekrényében szebbnél szebb ruhák sorakoztak. Gazdagabb volt, mint bárki, akit valaha ismert, mégis rettentő boldogtalannak érezte magát. Nem értette, miért történik mindez vele. Napjai egyformán teltek. Mégis, hol hálát adott az égnek, hogy életben van, hol pedig azt kívánta, bárcsak ő is fent maradt volna akkor azon a buszon. Talán akkor már Ivánnal lehetne. Számtalanszor pergette már le maga előtt azt a délutánt, de sehogyan sem tudott rájönni, miért őt szállította le az az őrült katona annyi széplány közül. Annyi kérdés volt még a fejében, amire soha nem kapott választ. Hova tűntek a szülei, hol van Ivan, miért nem 154

155 láthatja Nevanát? A gondolatok szinte felperzselték a vérét. Elhatározta, hogy ma végére jár a dolgoknak. Ma karácsony van. Ma megtudhatok mindent! határozta el magát. Legszebb ruháját választotta ki az ünnepi vacsorához, egy hófehér kisestélyit, mélyen kivágott dekoltázzsal. Nyakára súlyos gyémánt nyakéket tett, amelyet korábban kapott az elnöktől. Ébenfekete haját két oldalt felcsavarta, összekötötte, majd hosszú hajfonatát a bal válla felől előre engedte. Homlokára ékköves hajdíszt tett, úgy nézett ki, mint egy királynő. Hamvas fehér bőre, gyönyörű barna szemei igézően hatottak az elnökre és Mira ezt nagyon jól tudta. Hat óra felé járt, amikor komornája eljött érte, hogy a vacsorához kísérje. Mira fenségesen vonult végig a folyosókon. Egy pillanatra megállt Nevana szobája előtt, de a komorna tovább tessékelte. A következő hálószoba ajtaja félig nyitva állt. Mira önkéntelenül is belesett a nyíláson. Látta, hogy a szolgák frissen húzzák az ágyat. A hideg járta át testét. Gyűlölte ezt a szobát. Ha az elnök hazajött, mindig itt kellett együtt lennie vele. Arra gondolt, bárcsak újra állapotos lenne, akkor egy ideig nem nyúlna hozzá senki. A hatalmas asztal roskadásig volt rakva finom ételekkel. Noha csak ketten vacsoráztak, a szakácsok egy egész hadsereget elláthattak volna a sok finomsággal. Az asztal közepén egy egész sült bárány foglalta a helyet, körben pirított zöldséggel, gyümölccsel. Mellette a legkülönfélébb saláták sorakoztak, és néhány tortának és egyéb süteménynek is akadt még hely bőven. Gojkovic már az asztalfőn terpeszkedett, alig várta, hogy nekiláthasson a vacsorának. Amikor meglátta Mirát, 155

156 leesett az álla a csodálkozástól, annyira elbűvölte a lány szépsége. Na végre, benő a fejed lágya, és rájössz, mivel kedveskedhetsz nekem! köszöntötte szokásos lenéző modorával a lányt. Mira nem figyelt rá. Csak arra tudott gondolni, hogy ma végre megtudja, mi lett a családjával. Úgy gondolta, előbb hagyja, hadd lakjon jól az elnök, aztán előhozakodik kérdéseivel. Gojkovic két kézzel tépte szét a tányéron fekvő combot, és gusztustalanul szopogatta le a csontokról a húscafatokat. Mira elborzadt, ahogy a szaft végigcsurgott az elnök húsos állán. Későbbi kötelességére gondolt, és alig bírt lenyelni pár falatot. Izgatott volt. Kétségek gyötörték, talán rosszul teszi, ha faggatózik, de újra és újra meggyőzte magát. Valamiért még életben vagyok! Valamiért fontos vagyok a számára! Ideje végre a sarkamra állnom! Szeretném kezdte félszegen Mira, amikor Gojkovic egy nagy pohár bort gurított le a kiadós báránysült után. Szeretném tudni, mi történt a családommal? Hagyjuk ezt a témát! Ne rontsuk el ezt a szép estét! Olyan gyönyörű vagy! intette le az elnök. Mira nem hagyta annyiban. De kérlek, karácsony van! Jogom van megtudni az igazat! Jogod van csöndben maradni, és a kedvemben járni! torkollta le Gojkovic most már kicsit komolyabb hangon. A lány nem érezte a mondatok súlyát, kifakadt. Nem szórakozhatsz velem kedvedre! Miért nem mész akkor a feleségedhez?! üvöltötte. Tudni akarom, mit csináltál a családommal!? 156

157 Az elnök nem volt híres a türelméről. Arca elvörösödött, felállt és akkora pofont kevert le Mirának, hogy a lány lebucskázott a székről. Mit képzelsz, ki vagy te?! ordította a földön fekvő lánynak, és belerúgott egyet a gyomrába. Mira összegörnyedt. Hálátlan kis bosnyák kurva! Azt sem tudod, jó dolgodban mitévő légy! felrángatta a földről a lányt, hogy egyenesen az arcába ordíthasson. Csak nyűg vagy nekem! Még egy fiút sem tudtál szülni, mihaszna kis ribanc! Ne nyúlj hozzám! zokogta Mira alig érthetően. Gojkovic megelégelte a szájalást. A hajánál fogva rángatta Mirát a folyosón végig, a hálószoba felé. Az ajtóban álló őrök és pincérek rezzenéstelen arccal meredtek a távolba, mintha semmi sem történt volna. Mira kétségbeesetten nyúlt az egyik inas felé, de az elfordította a tekintetét. Akkor megértette, hogy ő egyáltalán nem számít. Az ajtóban még megpróbált ellenkezni, de az elnök hatalmasat taszított rajta. Mira elvesztette egyensúlyát és ráesett az éjjeliszekrényre, fejét beverte a porcelán talpú olvasólámpába, ami hatalmas csörömpöléssel széttörött a padlón. Minden ereje elszállt. Pár perc múlva már a jól ismert ágyon találta magát. Zokogott és kiabált, de hiába. Gojkovic kiélte magát, ahogy mindig, ha ott járt. Akarod tudni, mi történt a szüleiddel? kérdezte hajánál fogva hátrafeszítve a lány fejét. Kivégeztettem őket, ahogy mindenkit a városban! mondta egész közel hajolva Mira arcához. A kéj és a hatalom sütött a lényéből, élvezte, hogy megalázhatja a lányt. Vége a jó életnek! Elegem van belőled! lökte vissza az ágyra. Örülhetsz, hogy eddig csak én játszadoztam veled! 157

158 Holnaptól nem élvezed a védelmemet, és a lányodtól is búcsút vehetsz, mert elvitetem. Ne! kérlelte Mira. Könyörgöm, ne vedd el Nevanát! Bármit megteszek, amit kérsz! szorította magához Gojkovic karját, aki durván kitépte magát a lány szorításából. Szánalmas vagy! Soha többé nem láthatod! mondta lenézően, és kifordult a szobából. Mira összecsuklott az ágyon a zokogástól. Maga előtt szorította a lepedőt, és csak hangtalanul rázkódott a teste. Csak egy fél óra múlva nyugodott meg. Az ablakhoz sántikált, látta Gojkovic autóját kihajtani a kapun. Kibotorkált a fürdőszobába. A mosdó fölötti tükörben egy megtépázott lány nézett vissza rá. Szemei vörösek voltak a sírástól, és hatalmas, sötét karikák éktelenkedtek arcán az elmosódott festéktől. Gyönyörű ruhája szétszaggatva lógott rajta, haja ziláltan állt mindenfelé. Testén égő, piros foltok lüktettek Gojkovic keze nyomán. Csak nézte a képet. Már nem tudott sírni. Valami túlvilági nyugalom szállta meg. Egyszerre érezte, ahogyan megkönnyebbül. Szemei csillogni kezdtek, arcára mosoly került. Kezében tartotta a porcelán lámpa egy darabját. Jövök, Ivan! mondta halkan. A tükörben még felvillanni látta maga előtt Nevana arcát. Remegő kézzel 158

159 nyúlt utána, de csak a hideg üveget érintették ujjai. Ég veled, kicsim! Boldog karácsonyt! Elnök úr! szólította meg Drakulic másnap óvatosan Gojkovicot a telefonban. Boldog karácsonyt önnek is! előzte meg a vélt mondanivalót az elnök. Sajnálom, de nem ezért hívom próbálta a lehető legnyugodtabb hangon közölni vele a kormánybiztos a rossz hírt. Mondja, barátom, mi a baj? Mira az éjjel öngyilkos lett A vonal végén hideg csend ült. Az elnök csak kisvártatva szólalt meg. Mi, mi történt? A komorna a fürdőszobában talált rá. Felvágta az ereit. Sajnálom! Mira nagyon labi az elnök felszisszent, Drakulic inkább félbehagyta a mondatot. Erről senki nem tudhat! Legfőképp a feleségem nem! utasította végül egy hideg, gépies hang Drakulicot. Igenis elnök úr, már intézkedtem. Mi legyen a gyerekkel? Vigye biztonságos helyre! Rendben, uram. Majd jelentkezem fejezte be a beszélgetést a kormánybiztos. Marco! szólt még bele a kagylóba az elnök. Azt akarom, legyen meg mindene, ami csak lehet! Jó embereket adjon mellé! mondta halkan, aztán megszakította a vonalat. Drakulic tudta, hogy az elnök igazi, a világ felé is felvállalt felesége nem tud gyermeket szülni, így valószínűleg Nevana lesz Gojkovic egyetlen utóda. 159

160 Két nappal később az elnök a fehér villába utazott. A folyosón néma gyász fogadta. Senki nem mert hozzá szólni, a tekintetek ugyanolyan rezzenéstelenül meredtek a semmibe, mint amikor Mira még élt. A személyzet megtanulta, hogy nem kommentálhat semmit. Sem szóval, sem arckifejezéssel. Gojkovic felsietett a lépcsőn, egyenesen a hálószobába ment. Parancsára a személyzet érintetlenül hagyott mindent. A lepedő és az ágy ugyanolyan volt, ahogyan akkor éjjel otthagyták. A lámpa darabjai még mindig szétszóródva hevertek a földön. Fájó szívvel lépett be a fürdőszobába. Mira ruhája még a padlón feküdt, összegyűrve, véresen. Gojkovic a tükörbe nézett. Észrevette a véres kéznyomokat az üvegen. Felé nyúlt. Felsejleni látta maga előtt Mira hófehér arcát. Lassan megérintette a képet Soha többé nem engedek ennyire közel magamhoz senkit! ígérte a szellemképnek, de a varázs egy szempillantás alatt szertefoszlott. Egyre fojtogatóbb érzés fogta el, ahogy megpróbálta visszanyelni könnyeit, végül nem bírta tovább. Összerogyott a padlón. Magához szorította Mira ruháját és magzati pózba gömbölyödve zokogni kezdett, hogy még utoljára, e furcsa módon összeolvadjon a lánnyal, akit a maga módján szeretett és gyűlölt is egyszerre. Tíz perc múlva felállt, megtörölte az arcát, és mint egy uralkodó, kivonult a folyosóra. Soha többé nem lépett be ebbe a villájába. Egy év múlva már senki nem lakott ott és a következő karácsonykor a helyiek, először ugyan félve, de később egyre nagyobb bátorsággal nekiláttak széthordani a kert, majd az épület elhagyott értékeit. Senki nem bántotta őket. 160

161 MAGYARORSZÁG, BUDAPEST LŐTÉR JANUÁR 6. 10:03 Amikor az ember már azt gondolja, hogy tisztában van magával és a világgal, akkor az élet mindig jól helyrerakja! merült gondolataiba Tom. Nem véletlenül állt a győztes római hadvezérek mögött diadalmenetükön egy rabszolga, aki azt ismételgette neki, Nézz hátra is, és ne feledd, hogy ember vagy! De az ember sosem tanul az ókori bölcseletekből, csakis a saját tapasztalatából rázta fejét némán Tom, miközben újra betárazott. A lőtér magányában próbált felejteni. A lelkét gyötrő gondolatokról és képekről senkinek sem mert beszélni. Csak őrlődött és munkával vagy gyakorlással próbálta elterelni figyelmét. Amikor kommandósnak állt, meg volt győződve róla, hogy nagyon erős ember. Nem csupán fizikailag, hanem szellemileg is. Tisztában volt vele, hogy a mentális erő sokkal többet ér, mint a fizikai. Valójában akkor még nem tudta, mi az, amit ki kell bírnia. Honnan is tudhatta volna? Senki sem tudja, amíg meg nem éli. Hosszú idő telt el kiküldetésük óta és senkit nem érdekelt, mi történt velük abban kisváros melletti csatornában. A kollégák nem tudták, a felettesek nem akarták tudni. Lévaival vagy Kistehénnel pedig sohasem hozták többé szóba. Önvédelemből struccpolitikát folytattak mindannyian: ha nem beszélnek róla, nincs is baj, gondolták és tették tovább a dolgukat. Élték a kommandósok hétköznapi életét: bankrablókat fogtak, elmebetegeket rángattak vissza toronyházak ablakából, 161

162 drogdílereket füleltek le, ment minden, mintha mi sem történt volna. Az emberi agy azonban ennél bonyolultabb szerkezet. Tom szinte megszállottan járt le lőni, de teljesítménye érthetetlen módon egyre romlott. Ez még jobban frusztrálta és mindenáron saját maga fölébe akart kerekedni. Minden nap gyakorolt, ha épp nem volt akció. Különféle lőlapokra dolgozott: háromszínű anatómiai lőlapra, amelyen az ember érzékenyebb részeit piros színnel tüntetik fel, aztán olimpiai lőlapokra, a fekete célkereszttel, illetve fehér alapú, légpuska lőlapokra. A lőlapokat általában egy falécre szögelt táblára ragasztották, és igyekeztek különböző távolságokból, állásból és mozgásból eltalálni. Szórásokat is lőttek ez esetben a lövések nagyobb részének közel egy pontban kellett a táblába fúródnia, így a lőlapokon előbb-utóbb hatalmas lyuk tátongott, a táblatartó léc pedig szétforgácsolódott. Tom azt vette észre, hogy harminc-negyven lövés után széttart a szórása, a cél közepétől számítva egyre távolabb talál bele a táblába. Könnyebb volt arra gondolnia, hogy elfáradt, vagy nem koncentrál rendesen, mint valami komolyabb dologra, ezért nap mint nap kényszerítette magát plusz lőgyakorlatokra. A tendencia azonban nem változott, a gyakorlás elején, vagy szűz tábla esetén tökéletes szórást lőtt, aztán elkezdtek a középponttól távolodni a találatai, különösen a fekete alapú céltábláknál. Annyira bosszantotta a dolog, hogy gyakran munkaidő után, hosszú órákig, egyedül is lejárt lőni. Most is előkészítette a gyakorlótáblákat, újra betárazott, és elkezdett az alapoktól iskolázni: 162

163 Kikapcsolom az agyam bumm, semmire nem gondolok bumm-bumm, csak a céltábla közepére bumm. Egészen lassan tolta ki a pisztolyt, és csak a cél közepét figyelte. A keze nem remegett meg az elsütés pillanatában. A mozdulat tökéletes volt. A lövedékek egyenesen a 10-es közepébe találtak. Tom minden apró mozdulatára figyelt. Időt hagyott, hogy rájöjjön, mit csinál rosszul, de az elején tökéletesen ment a célzás és a mozgása, légzése pontos volt. Lassan elérkezett a kritikus mennyiséghez. Én vagyok a lövedék bumm, teszem a dolgom bumm, abba a lyukba kell beugranom koncentrált erősen a minden lövéssel egyre nagyobbá váló résre. Abba a sötét lyukba bumm, csak a lyukat látom bumm. És akkor hirtelen minden összeállt egy vakító, gondolati villanásban. Lassan visszahúzta a pisztolyt, de tekintete még mindig a tátongó lyukat figyelte. A fekete lőlap közepe teljesen átszakadt, a világos fenyőléc szétforgácsolódott, és a föltépett szálkák kitüremkedtek a lövedék ütötte résen, épp úgy, ahogy a kivégzett emberek testén a szétlőtt, fehér csontok a vértől fekete, golyó ütötte lyukakon. Csak őket látta maga előtt. Képtelen volta újra belelőni a lyukakba. Eltette a fegyvert. Kiment és letépte az összes lőlapot, amin gyakorolt. Nem tudott sírni, sem üvölteni, sem törni-zúzni, de legfőképpen nem tudott beszélni róla. Lassan összegyűrte a papírlapokat, és homlokát ráncolva elindult a lőtér kijárata felé. Másnap eligazítást tartott a lőtéren a csoportjának. A táblákat ne középen, hanem kétoldalt rögzítsétek, ha középen van, túl gyorsan tönkremennek a tartólécek! Oké, főnök! válaszolták beosztottjai mit sem sejtve. 163

164 És fehér lőlapra lövünk! tette hozzá Tom. Azt hitte, ezekkel az óvintézkedésekkel kijátszhatja nem kívánatos gondolatait, de ekkor még nem tudta, hogy nem tud ilyen könnyen kifogni saját agyán. MAGYARORSZÁG, REZÉTI DUNA HOLTÁG JÚLIUS 8. 18:49 Válása után Tom sokáig csak a munkájára összpontosított, de mint minden férfinak, neki is biztos háttérre és meleg otthonra volt szüksége. Ezt szokásos pragmatikusságával oldotta meg. A kommandónál ismerkedett meg Gabival, aki egy másik egységben szolgált. Kapcsolatuk munka és érdeklődési körük azonossága miatt viharos gyorsasággal bontakozott ki. Nem volt csoda, hogy szabadságukat is együtt vették ki és ha lehetett a hegyekbe vagy valami vízparti helyre mentek. Így volt ez most is. Mintha üveggolyókat gurítanának, úgy surrogtak a vízen a kenuk. Tom a torkolat felé evezve nézelődött, élvezte, hogy végre kimozdulnak a nagyváros forgatagából. Gabi a kenu végében ült, serényen evezett. Szerette volna utolérni barátaikat, akik már jó harminc méterre megelőzték őket. Tom nem sietett, inkább gyönyörködött a vad cikkanásokkal légyre vadászó partifecskékben, a kiáltva magasba vágó vadludak röptében és a méltósággal sikló vadkacsa klánokban, ahogy egymás után buknak a felszín alá, megcsipkedni a vízinövényeket. A part menti löszfal fészeklyukaiban nyüzsgő családi életet éltek a madarak. A fiókák tátogatták csőrüket, a szülők pedig szorgalmasan hordták nekik a finom falatokat. 164

165 Másodpercenként röppent ki egy-egy fecske valamelyik lyukból. Ekkor ismét rátört a lőtér kiváltotta szörnyű, kínzó érzés. Az evező megállt a kezében. Megrázta a fejét, maga sem akart hinni a szemének. A löszfal fészkei és a kiröppenő madarak helyett hullák testén tátongó lyukakat, és a lyukakból előtekergő férgeket látott. Érezte, ahogy homlokát elönti a verejték, keze önkéntelenül ökölbe szorult, szíve pedig úgy dobogott, hogy szinte hallotta, amint fülsiketítő robaja szétzúzza a környék csendjét. Kicsit lazítani próbált testtartásán, de szívét satuba szorította a fájdalom. Nem tudta, mi történik és ettől páni félelem fogta el. Most már egész testét kiverte a hideg veríték és levegő után kapkodott. Próbálta legyűrni a belülről feltörő reszketést, de képtelen volt uralkodni a testén. Gabi a kenu végében még semmit sem vett észre. Tom igyekezett titokban tartani kényszerképzeteit és a rohamot. Fogalma sem volt, mi történik vele. Csak azt érezte, hogy végtagjai kezdenek zsibbadni és kihűlni. Ordítani szeretett volna. Ha így folytatódik, nem bírja tovább. Halálfélelem ragadta el, mint az örvény, rántotta egyre mélyebbre az ijedtség. Mi van veled? eszmélt fel végre Gabi. Tom nem tudott törődni vele, mintha nem is maga mögül, hanem valahonnan nagyon messziről hallaná a hangját. Hogy enyhítse fájdalmát, a vízbe vetette magát. Rúgkapált és csapkodott, fuldokolni kezdett. Azt hitte, most végleg magába szippantja a mély. Gabi ugrott utána. Tom arra eszmélt, hogy száraz ruhában ül a parton, a sátruk előtt. Didereg a rekkenő hőségben, összegörnyed, zihál. Gabi átölelte a vállát és beszélt hozzá. 165

166 Mi van veled? Úristen, mondj már valamit! Csak nagy nehezen tudott megszólalni, Gabinak úgy tűnt, órákat kell várnia. Nem tudom suttogta. Gabiban tehetetlen düh lobbant. Fölpattant, berontott a sátrukba. Kihajigálta és átkutatta Tom holmiját, közben üvöltött: Te szúrod magad, baszd meg! kiabálta. Barátaik döbbenten figyelték a jelenetet. Tomban mintha olvadni kezdett volna a szorongás. Te hülye vagy! vigyorodott el. Úgy érezte, visszatér belé az élet. Gabi azonban, látva derültségét, még idegesebb lett. Feküdj le! parancsolt rá. Engedelmeskedett. Gabi, aki vérbeli kommandós volt, szakszerűen átvizsgálta ruháját. Testüreg átvizsgálás? A lány legszívesebben felpofozta volna. Tom csak zavartan nevetett, próbált úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Tom a part felé indult. Egy mohalepte, magányos kődarab állt a vízben tekergő gyökerek között, arra ült. Lábát egy óriáskígyó-forma ágnak támasztotta. Egy béka pottyant róla a mélybe, mint akit álmából ébresztettek, kapkodva evickélt a felszínre, aztán kidugott fejjel lebegett, nézte a magányos embert. A férfi nagy levegőt vett, aztán lassan kifújta. Hiába. A szomorúság és a félelem szétfeszítette mellkasát. Tekintete a túloldalra tévedt. Hallotta, ahogy Gabi megáll mögötte. 166

167 Ne maradjunk itt, menjünk tovább! mondta Tom, hátra sem fordulva. De már szétpakoltunk mindent, és sötétedik is! aggályoskodott a nő. Nem baj, továbbmegyünk! De Továbbmegyünk!!! kiáltotta Tom, lezárva a vitát. Gabi sértődötten elvonult. A férfi figyelte a szemközti magas part homokfalában a madarak költőhelyeit. Az árnyékok puhán hullottak a homokra és bizonytalanná tették a körvonalakat. A lyukakra rézsút esett a lemenő nap pirosa, és a lösz betegsárgás árnyalatot kapott. A lyukak pereme májbarna színben égett, tátongó sötétjében, mint kövér férgek, mocorogtak és tollászkodtak a fiókák. A lyukak körül, ahogy a roncsolt testekről oszló hús, lehullott az élénk fény maradéka is. Arcok, halottak arcai körvonalazódtak, gyerekek és nők hullái bomlottak ki a homokból, golyó ütötte, üszkös lyukak tátongtak rajtuk. Nem lehet úrrá rajtam, itt maradok és nézem, amíg el nem múlik hajtogatta magában Tom kétségbeesve. Ez nincs. Nem történt meg. Madarakat és löszfalat látok, nincsenek lyukak. Nincsenek hullák, nincs itt semmi. De az emlékek kéretlenül törtek fel benne. Jöttek a hullák, a csontok, a bogarak, a bűz Madarak, fiókák, kék ég, zöld fű, homok és víz, semmi más nincs itt! mondogatta magának, aztán végleg úrrá lett rajta a pánik: Ezek néznek, engem néznek. Millió szempár, mozognak, élnek, engem akarnak. Ahogy próbálta leküzdeni ismeretlen és beteg énjét, egyre rosszabbul lett. A kilátástalan küzdelemből Gabi hangja térítette vissza. Jó ég, mi van veled? kérdezte szörnyülködve. 167

168 Semmi, hagyjál! intette le dühösen. A többiek továbbmentek, gyere, segíts összepakolni? kérlelte Gabi. Mindjárt. Kezdd el, majd megyek én is. Hogy nézel ki? Te tiszta verejték vagy! Mi a baj? lépett közelebb a lány. Mondom, hogy hagyjál békén! Semmi bajom sincs! Menjél pakolni! förmedt rá újra. Gabi szó nélkül hátat fordított és visszament a sátorhoz. Tom nem tudta legyőzni a fecskéket. Felkapott egy követ és dühében hozzávágta a falhoz. Egyszerre ezernyi megriadt madár röppent ki az odúkból. Egy szar lettem, egy rakás szar lettem jajgatott legbelül, mert tudta, hogy nagy bajban van, és azt is, hogy nem kérhet segítséget, mert akkor el kell mondania, amit nem szabad. Amikor a kommandós életet választotta, elméletben megtanították neki, hogyan és miért is kell hallgatni. Sőt poligráfos vizsgálaton is gyakoroltatták vele, hogyan lehet a kihallgatókat megtéveszteni. Most itt volt az idő, hogy ezt a tudást alkalmazza. Ha valakit emberölésre képeznek ki, arra tanítják meg legelőször, hogy ezt minden körülmények között titkolnia kell. Ne beszélj senkinek erről, még a legközelebb állóknak sem. Soha nem árulhatod el, sem anyádnak, sem szeretődnek, sem gyerekeidnek, mert meggyűlölnek! szólt az első törvény. Téged csak a harcostársaid értenek meg és fogadnak el. Ezt jól jegyezd meg! emlékezett kiképzőjének szavaira. A második törvény viszont úgy szólt, hogy a harcostársak akkor is értenek, ha hallgatsz. Mert nekik 168

169 semmit nem kell mondanod, olyannak fogadnak el, amilyen vagy. Parancsnokként azonban nem lehetsz gyenge és tanácstalan. Mindig tudnod kell higgadtan, objektíven dönteni. Tom mindössze három dolgot kért az embereitől a harcban. Az első a technikai tudás volt. Ismerd az egységed minden harci módszerét, fegyverét. A második a tökéletes alkalmazás, amiből következik a gyorsaság és a harmónia, a gondolkodás nélküli harc öröme, a tökéletes jelenlét, a pillanat teljességének tudata. Az első kettő könnyű a harmadikhoz képest. Fogadd el, hogy bármikor meghalhatsz, és ezzel mégse törődj, ahogyan a győzelemmel és a túléléssel sem. Ha megtapasztalod, hogy a harc önfeledtsége és öröme a harc esszenciája, akkor mindent tudsz. Ez a hármas egység adja a harcos belső erejét. Így szóltak ezek a törvények és leckék, amelyek most nem segítettek. Tom kihullott a nehezen megszerzett rendből, és nem tudta, visszajut-e valaha. Úgy érezte, mintha álarcban élne, és az állandó belső kontroll lassan felemésztette. Ott maradt a háborúban, azon az elátkozott tisztáson, a hevenyészve kialakított bunker mélyén, ahonnan a tábort verő katonákat figyelték. Emlékeiben kristálytisztán fel tudta idézni a rettegést, amikor rejtekhelyük a tábor részévé vált. Bal felől két katona őrködött, közel az átfolyóból kialakított álcahelyükhöz, és a két szerb onnan tartotta szemmel az erdőt. Bármikor fölfedezhették volna csoportjukat járőrözés közben, vagy ha valamelyiknek éppen vizelhetnékje támad, és erre megfelelő bokrot keres. Tőlük jobbra a táborban az altisztek éppen az újoncokra osztották a munkát, akik a gyerekeket és az asszonyokat hajtották fát gyűjteni. Csak ne fedezzen fel 169

170 bennünket egy kölyök vagy egy nő, ezért imádkozott annak idején Tom. Emlékezett a nyugalomra, ami akkor szállta meg csoportját, amikor a rögtönzött táborban is rendeződni látszott az élet. A gyerekek játszottak, a nők főztek, a katonák a fegyvereikkel foglalatoskodtak, kiosztották a hálózsákokat, versenyre keltek a jobb fekvőhelyekért. Az egyik altiszt egy kisgyereknek magyarázta, hogy néz ki a Kalasnyikov. A kölyök elkérte, szerette volna közelebbről megvizsgálni, megtapogatni, de leginkább kipróbálni, lőni vele. Tom megkönnyebbült, mert a katonának esze ágába sem jutott a fegyvert a gyerek kezébe adni. Barátságosan és vigasztalón megborzolta a kisfiú haját, aztán játszani küldte. Vajon ez a katona már akkor is tisztában volt azzal, hogy a hátrahagyott csapat másnap ezt a gyereket is kivégzi a többiekkel együtt? A katonák mindent elrendeztek. A bográcsokban rotyogott az étel, gőze otthoni ízek emlékével melengetett. A gyerekek türelmetlenek voltak az éhségtől, kenyeret koldultak a katonáktól, s amelyik szerzett egy szeletet, jó messzire elszaladt vele, hogy a többiek minél később kunyeráljanak belőle. A katonák pálinkás üvegeket adtak körbe, vastag jointokat sodortak. Viccelődtek, és nagyokat nevettek. Egyikük gitározni kezdett, mire egy nő dalra fakadt. Lévai halkan, hogy a hang el ne árulja rejtekhelyüket, megjegyezte: Na, itt kanmuri lesz. Legalább páholyból nézzük. Egyáltalán nem gondoltak semmi komolyra vagy rosszra. Egyedül az aggasztotta őket, hogy ezt a páholyt bármikor felfedezhetik és akkor nekik végük. Csak jóval később értették meg, hogy valójában mi is történik odakint. Tapasztalatból azt is előre kellett volna 170

171 látniuk, hogy mindazok után, amit a katonák megtettek, nem lehet tanúkat hagyni. Mégis, az események minden pillanata váratlanul csapott le rájuk, talán a félelem tette ilyen kiszolgáltatottá és jóhiszeművé őket, talán az, hogy vannak dolgok, amik tökéletesen hihetetlenek, még akkor is, ha közvetlenül az orrunk előtt történnek meg. Egyszerűen nem férnek bele a világról alkotott elképzeléseinkbe. Ha gyanakodtak is, mindig volt valami kapaszkodó, ami elaltatta bennük a gyanút. Ilyen megnyugtató, sőt izgalmas pillanatok voltak, amikor a nagymellű és harsány nő, akit Inesnek szólítottak, kacérkodni kezdett a katonákkal. Meghúzta a pálinkás üveget és jó nagyokat szippantott a jointból. Kiválasztotta magának a gitáros fiút és hozzásimult. A fiú a melléhez nyúlt, Ines pedig kéjesen kacarászott. Tomban fölgerjedt a vágy. Most, amikor erre a vágyra visszaemlékezett, belerúgott a Duna medrének mohás kövébe, olyan erővel, hogy megfájdult tőle a lába. Mekkora egy állat a férfi, dühöngött. Mert azonnal eszébe jutott, hogy valósággal belepirult a szégyenbe, amikor a tábortűztől távolabb néhány katona egy tizenkét éves-forma, farmerszoknyás kislányt rángatott fel a játékból, körülfogták és benyúlkáltak a szoknyája alá. Na, szőrösödsz már odalent, kiscsillag? röhögtek, miközben kézről kézre penderítették, hogy lerángatva az alsóneműjét, ellenőrizzék a serdülés jeleit, közben jól megszorongatták kerek kis mellét is. Az anyja hiába vetette közéjük magát, hogy megmentse csapdába esett, sírva védekező kislányát. Az egyik katona elgáncsolta, a másik földre döntötte, és röhögve birkózott vele. 171

172 Akkor egy szenvelgő baka, aki mindvégig a tábor szélén ücsörgött egymagában cigarettázva, odalépett és leállította társait. Azok ugyan leszálltak a kislányról, ezzel szemben bárgyúképű társukat vették célba, akinek valószínűleg hatalmas energiákat kellett mozgósítania, hogy legyőzve félelmét, beavatkozzon. A következményekkel láthatóan mégis számolt. Megadóan hagyta, hogy társai szórakozzanak vele. Inest tolták elé, aki azonnal tudta, mi a dolga. Dörgölőzni kezdett a fiúhoz, kigombolta a sliccét és elé térdelt. A katonák kórusban biztatták. A szórakozás vad hangjai és a fájdalom sikolyai azonban innentől kezdve szétválaszthatatlanul összekeveredtek, és nem lehetett elhallgattatni őket. Most a békés, Duna parti fák között is kísértették Tomot, pedig csak az este hűvösére ébredő békák kezdtek szívszaggató dalukba. A szemközti löszfal lyukai miatt előjött rohama újult erővel, ismét lecsapott a szenvedő férfira. Hiába próbálta becsukni a szemét, a képek vad dühvel ostromolták, és nem tehetett mást, mint emlékezett. Volt ott egy kisfiú. Hatéves lehetett. Ő jelent meg emlékeiben, és Tom akaratlanul a túlpartra nézett. Látta maga előtt a fiút, ahogy kezébe temetett arccal ült mozdulatlanul, mindvégig, amíg a katonák körülötte kegyetlenkedtek a nővérével, az anyjával és a többi nővel. Akkor sem emelte fel fejét, amikor később anyja üvöltését hallotta, mert talán fel sem ismerte, be sem tudta azonosítani azt az állati hangot, ami az anyjából kiszakadt. Tom úgy érezte, visszafordíthatatlan irányt vesz az éjszaka. Ez a mostani csakúgy, mint megmenekülésük éjszakája. 172

173 A Dunára pillantott és látta, ahogy a halak egy-egy nagy ugrással menekülnek a rájuk vadászó rablóhalak elől. A táj békéje kimondhatatlan ellentétben állt zaklatott gondolataival, amelyek szemei előtt újra, kikerülhetetlenül megjelentek. Ismét maga előtt látta, ahogyan az egyik teherautó platójára pattant egy altiszt, hogy átvegye az események fölött az irányítást. Sunyi mosollyal arcán vette észre a katona a magára hagyott kisfiú anyját. Fiatal, feltűnően szép, büszke nő volt. Tom egy pillanatra látta leshelyéről a nő tekintetét. Ám ez a szempár az olyan ostoba, de tekintélyt parancsoló férfit, mint amilyen a szerb altiszt volt, a velejéig feltüzelt. A puszta, dacos női tekintet megtorlást érdemelt. De a férfi először meg akarta alázni, meg akarta törni, és csak azután végleg eltiporni a nőt, aki így merészelt nézni rá. Az asszonyt Mariának hívták, de a többiek hiába szólongatták, amikor megsejtették, micsoda veszélybe sodorja igazsággal szembesítő tekintete. A nők valahogy megérezték, hogy Marián fog példát statuálni, és könyörögtek neki, húzódjon közéjük a háttérbe, gondoljon a fiára. Rá gondolok mondta Maria kurtán. Az altisztnek több se kellett, leugrott a platóról, súlyos léptekkel Maria felé indult, akinek pillája sem rezdült. A nő elé állt és félreérthetetlen mozdulattal magához húzta. Maria ellökte. A férfi erre ököllel húzott be neki, pontosan az arca közepébe. A nő a földre zuhant. A férfi terpeszállásban állt fölé és üvöltött. Na, most megkapod a magadét, kurva! Azt hiszed, a férjed nem ugyanezt csinálja a mi feleségeinkkel? Most tudni fogod, milyen vesztesnek lenni! 173

174 Maria felemelte a fejét. Ahelyett, hogy lehajtotta volna, fölnézett. Tom nem értette ezt a makacsságot. Magában a nőt hibáztatta, mert annak meg sem fordult a fejében, hogy az erőszakoskodó csak ürügyet keres. Az altiszt bakancsos lábával rúgta vállon a nőt, aztán ráugrott és megpróbálta lerángatni a ruháját, de Maria védekezett, ezért sehogyan sem bírt vele, már-már nevetségessé vált, amikor ráripakodott a társaira. Fogjátok már le, baszd meg! ordította. Akkor az egyik katona a már jól bevált módszerhez folyamodott. A tapasztaltabb katonák ugyanis megtanították az újoncoknak, mit célszerű ilyenkor csinálni. A katona éppen úgy tett, ahogy a megerőszakolásokban jártasak tanították neki. A nő fejéhez ült, fejét az ölébe szorította, a vállain áttette a lábát és lefogta a karjait. Oldalt két másik katona feszítette szét Maria lábait, míg a tiszt könyökkel az arcába vágott. Maria orra betört, arcát elöntötte a vér, üvöltött és zokogott a fájdalomtól, de a fogásból moccanni sem tudott. A tiszt letépte róla a ruhát. Izmos, meghökkentően arányos női test vergődött alatta kínjában. A férfi terpeszállásban állt ismét fölé, és befejezte, amit a teherautó platóján elkezdett. Amikor a nőbe élvezett, belerúgott, és intett a következő katonának. Maria a második megerőszakolója után olyan állapotba került, hogy a többi katona inkább békén hagyta. Aztán, mint egy zsákot, úgy dobták félre a bokrok közé. Néhány asszony a segítségére sietetett. Délutánra erősen lehűlt a levegő, és Mariát rázta a hideg, ahogy megpróbálták felöltöztetni. Törölgették arcáról a vért, és az egyik fiatalasszony felsikoltott, amikor 174

175 meglátta a felismerhetetlenségig eltorzult vonásokat. Maria, mint egy állat, néha összerándult és felnyüszített. Egyszer a kisfiát szólította. De a fiú csak ült, kezébe temetett arccal. Minden gördült előre a maga útján, egyre gyorsulva és sűrűsödve ugyan, de mégis megállíthatatlanul. Előkerült egy magnó. Maria esete után a nőket mintha kicserélték volna. Némán engedelmeskedtek, mintha már semmit sem éreznének. Megparancsolták nekik, hogy táncoljanak és dörgölőzzenek egymáshoz meg a katonákhoz. Hozzátok ide a lányaitokat! parancsolták. Az asszonyok könyörögtek. Mindent megtesznek, ígérték, csak a gyerekeket hagyják békén. Na, ne féljetek, ha azt akarjátok, hogy megússzák, hozzátok ide őket! kiabáltak a férfiak. Az anyák összeterelték kislányaikat, többnyire sírtak, ám a katonák azonnal közbeléptek, hancúrozni kezdtek, viccelődtek a lányokkal, majd ledöntötték, lefogták és mindegyiket többször és többen megerőszakolták. A Rezidens sápadtan nézett föl a megfigyelőposztot elfoglaló Tomra. Valamit csinálni kéne! mondta. Megmondanád, mit? kérdezte suttogva Tom. Az a te hatásköröd válaszolta elgyötört hangon a Rezidens. Ezerszer végiggondoltam. Nem lehet! sziszegte Tom, és gyűlölte magát. Legszívesebben elbújt volna valahová, ahol sohasem találják meg. Nem akart tudomást venni saját érzéseiről. Most szembesült először ilyesmivel. Most látta, milyen a háború. Azt, hogy nincsenek hősök, csak később, egyes történetírók teszik azzá némelyik résztvevőt, valami híresnek vagy éppen 175

176 hírhedtnek mondott cselekedetéért. Kimenni oda? Nem, ez fel sem merült benne. Talán egyet vagy kettőt megölhetne, mielőtt szitává lövik, mit ér el vele, csak néggyel több hulla lesz, mert akkor már a társait is felfedezik. Rosszabb esetben még ki sem ér a tisztásra, már egy gránáttal vagy benzines palackkal felrobbantják, vagy felgyújtják őket és sosem térnek haza. Hősiesség? Ugyan! Túlélés. Ez az egyetlen emberi ösztön, és ebben a kilátástalan helyzetben csak ez számított. Kimegyek mondta váratlanul a Rezidens. Tom leugrott rá a megfigyelő állásból. Tudta, ha a Rezidens elindul valamelyik átfolyón, már nem tudja megállítani, és akkor mind meghalnak. A csőben kúszva egyetlen ember fért el. Kést rántott és szemgolyójához nyomta a pengét. Megöllek, mielőtt kimégy! mondta és leszorította az indulni készülő férfit. Nincs esélyünk! Ha kimegyünk, velünk is végeznek! Emlékeiből egy éles madárhang térítette vissza a jelenbe, ahogy a part ezüstösen derengő fényei közt egy szomorúfűz ágaiba kapaszkodott, és a múltbéli események rohamszerű felidéződése nyomán öklendezni kezdett. Nem jött föl belőle semmi, hiába rángatózott a gyomra. Az átélt borzalmak fölborították a világról való elképzeléseit. Végignézte, hogyan válik a hatalom rabszolgájává bárki egy megátkozott perc alatt. Végignézte, ahogyan az anyák büszke nőből gyermekük molesztálása láttán a legjobb szeretővé válnak kényszerből, és saját kezüket is levágnák, csak hogy gyerekeiket mentsék. S ez nem volt túlzás! 176

177 Tom több év távlatából is meg volt róla győződve, hogy ezek az anyák a háború hősei, nem a fegyveres katonák. Azok ott, nem harcosok voltak gondolta. Akik harcolnak, azoknak nincs idejük orgiázni, mert állandó készenlétben vannak, vagy kihasználják az időt és alszanak, vagy a következő bevetésre készülnek és boldogok, ha túlélik. De annak a csordának fogalma sem volt arról, mi a küzdelem, a csata, a stratégia, a cél. Felruházták őket fegyverekkel és onnantól fogva hatalmat kaptak a kezükbe, amit senki nem ellenőrzött. Körbevették, kiürítették és lemészárolták egy város fegyvertelen lakóit. Feletteseik még buzdították is őket az asszonyok megbecstelenítésére, hiszen jól tudták, ezek után nem akad már olyan férfi a bosnyákok között, aki egy mással hált nőhöz valaha is hozzáérne. Tom látta a hatalom élvezetét a katonák szemében, a kéjt, hogy mindenki engedelmeskedik nekik, arra számítva, hogy ha együttműködnek a katonákkal, akkor túlélhetik a megpróbáltatásokat. Pedig nem maradhattak szemtanúk. Az asszonyok talán valóban nem tudták, talán csak reménykedtek. Talán máshogy alakult volna, ha időben felismerik végzetüket. Talán páran elmenekülhettek volna. Talán, talán, talán gondolkodott. Most, hogy mindent újra átélt, továbbra sem értette, hogyan történhetett mindez olyan normálisnak tűnő egymásutániságban, hogy aztán, mire a katonák kimerültek, már ők is csak fásultan és némán gubbasztottak búvóhelyükön, a pöcegödörben, ami az életüket jelentette. 177

178 Amikor egyszerűen és lassacskán, amilyen természetesen kezdődött, és zajlott vége lett az orgiának, egyszer csak felmerült Tomban, hogy mégis ki kellene menni. Kinyírni a katonákat, mind egy szálig. De nem merte megtenni. Másnap egész nap, és még harmadnap is nézhették döntése következményeit. Nézniük kellett az agyonlőtt nőket és gyerekeket. Ahogyan hangyák mászkálnak a hullák között a fűben. Ahogyan férgek költöznek a golyó ütötte lyukakba. A kisfiú arca nyugodt volt. A mellkasán lévő tenyérnyi lyukból már nem szivárgott vér. A természet átlépett a gyerek halálán is, a Föld forgott tovább. És a gyilkosságért senki nem fog megfizetni, mert a világon semmi sem változtat, legkevésbé egy ember halála. Heves lelkiismeret-furdalás fogta el ismét, amint akkori énjére gondolt. Megszűnt harcosnak lenni, vagy csak ott hagyta el az Isten? Mi lett volna, ha? Az esze, a logikája már akkor is elszámolt azzal, hogy miért nem sikerült volna a ha. Százalékokkal számolt, ahogy most is. De a szégyennel nem lehet százalékokban elszámolni. A hallgatás és a szégyen betegítette meg. Kényszerítette magát, hogy a lámpafénnyel vetekedő holdfényben ismét szembenézzen a folyót övező homokparttal. A lyukak körül kirajzolódtak a testek, és összeállt a tisztás képe a halottakkal. És összeállt egy másik kép is. Rájött, hogy a lőgyakorlatokon tapasztalt teljesítmény-gyengülése, az álmatlan éjszakák, a lyukaktól való rettegés mind összefügg, és ezzel tennie kell valamit. Még a végén teljesen lefagyok, ha meglátok 178

179 egy lyukat nyilallt belé. Egy kommandós lyukfóbiája még viccnek is rossz döntötte el, mintha az elhatározás, hogy szétválasztja rossz gondolatait a munkától és privát életétől, sikerrel járhatott volna. Ebben is csalódnia kellett. Egyetlen dolgot ért el, egyre inkább kiégett és eldurvult a lelke, hogy a belső őrlődést kibírja valahogy. Ziláltan, halálra várt arccal tért vissza a sátorhoz. Idő közben Gabi majdnem mindent összepakolt. Tom látta, hogy haragszik, és hogy nem érti, mi van vele, hogy kicsit talán meg is van ijedve, de már nem mer többet kérdezni. S ez így van rendjén gondolta. Tudta, hogy valamilyen új fejezet kezdődött el. De hogy ez a fejezet hogyan fog végződni, az kiszámíthatatlan volt. MAGYARORSZÁG, BUDAPEST SZEPTEMBER-NOVEMBER Tom kerülte az embereket, különösen rokonait és ismerőseit, mintha fertőző beteg lett volna. Aki ismerte, azonnal észrevette rajta a változást. A lárvaszerű arckifejezést, a megtört fényű szemet, a karcos hangot, az indulatos kiszámíthatatlanságot. Mi van, kisfiam? ijedt meg az anyja, amikor a nyikorogva dolgozó, öreg húsdarálóról fölpillantott Tom sápadt arcába. Valami rosszat mondtam? Nem is válaszolt neki, csak sarkon fordult és elrohant. Hiába tudta, hogy édesanyja a könnyeit törölgeti kötényével, nem mondhatta el neki, hogy a daráló lyukaiból kitekeredő húscafatok üszkös sebekké, 179

180 kukacok ette emberhússá, halott kisgyerekek oszló hulláivá folynak össze a szeme előtt, és hogy akkor már hónapok óta hiába próbálkozott az öngyógyítással, kudarcot vallott. Ismét rátört a halálfélelem. Legszívesebben azonnal bement volna a főnökéhez, hogy kitálaljon neki, de tisztában volt vele, hogy ha betegnek tekintik, és pszichológushoz küldik, akkor a mindennapi munkától is távol tartják egy darabig. Esetleg végleg megkérdőjelezik alkalmasságát, és abba biztosan beleőrült volna. Gabinak sem mondott a dunai eset óta semmit, pedig kétségbeejtővé vált a kapcsolatuk. Úgy érezte magát, mint a mesebeli kisfiú, akinek a jégkirálynő megérintette a szívét, és belül mindene jéggé fagyott. Nem érzett semmit. Félt. Önmagától is. A saját őrült érzéketlenségétől, ami mögül önmaga egyre fogyó árnyéka dörömbölt és kiáltozott a szabadulásért. Azt is csak az eszével tudta, hogy imádja a gyerekeit. Hat hónapja nem látta a volt feleségét és a kicsiket. Kislánya az ágyban szuszogott, kisfia egy képeskönyvet nézegetett a sarokban, amikor meglátogatta őket. A gyerekszobában jó illat volt és béke. Úgy érezte, most gyógyul a lelke, talán fel is olvad. Arra riadt, hogy kisfia egy képeskönyvet nyújt felé. Nézd, apa! mutatott ragyogó arccal egy képre. Nem érdekel! ordított rá Tom, és maga is megrémült a saját hangjától, ahogy a gyereke arcába üvöltött. Kisfia sírva menekült ki a szobából. Tom felpattant, kirohant és bevágta maga után az ajtót. Nem szabad erre a világra gyerekeket, nem szabad hajtogatta, és gyűlölte magát. 180

181 Mióta látott gyerekeket meghalni, nem értette a sajátjai nyavalygását egy-egy apró vágás, vagy esés után. Ahelyett, hogy megnyugtatta volna őket, minduntalan rájuk kiabált, hogy hagyják abba a sírást, és hogy tessék keményebbnek lenni! Egy ideje az is szokásává vált, hogy órákra bezárkózott a fürdőbe. Hiába eresztette a vizet, dörzsölte bőrét véresre, sohasem érezte tisztának magát. Gabi beereszkedett mellé a kádba. Karját kilógatta, csúnya égési seb éktelenkedett rajta, nem érhette víz. Figyelj, Gabika, nem való neked a motorozás jegyezte meg Tom. Te szemét, ki mondta el? csattant fel Gabi. Én vagyok a csoportparancsnok, vagy nem? A parancsnok mindent tud. Hogy csináltad? Megkérdeztem, ki volt az, aki ezt tette veled. Mentegetőztek, hogy nem ők voltak, hanem az egyik bevetésen a csóka, akit elkaptál, rálökött a motorra, akkor égtél meg. És veled mi van? terelte a szót Gabi arra, ami nagyon érdekelte. Állandóan az járt a fejében, mi történhetett a férfival, ami így megváltoztatta. Hideggé és erőszakossá vált. Mindenáron segíteni szeretett volna. Legszívesebben minden bevetésen őt védte volna. Mióta Tom vergődött, Gabi egyre jobban szerette. Annyira, hogy gondolkodás nélkül az életét adta volna érte. És ez egy harcosnál nem romantikus képzelgés. Nap mint nap adódtak éles helyzetek, amelyekben Gabi bizonyíthatott, de önfeláldozására szerencsére nem volt szükség. Párja rettenetesen féltette Gabit, soha nem tudta volna 181

182 megbocsátani magának, ha a lánnyal miatta történik valami. Csak éppen képtelen volt mindezt kifejezni. Nagy baj történt és rájöttem valamire ennél többet nem mondhatott. Azt sem, hogy 1993 és 1995 között számtalan küldetést teljesített a délszláv háborúban. A népirtásról, és a tisztáson történt mészárlásról végképp nem beszélhetett. Majdnem meghaltam. De vedd már észre, hogy élsz! ölelte át Gabi, simogatni kezdte a száját, a szemöldökét csókolta, egész testével rásiklott, kígyózó mozgással masszírozni kezdte, a mellével, a hasával, mindenével, odaadóan és kéjesen, mint egy gésa. Csak miattam vesztél el suttogta, a hangja is izgató volt. Vigyázz a sebedre Nem érdekel. Tom beindult, zihált és magára húzta a lányt. A nyakát harapta és csókolta. Segíts, kérlek, segíts! Meséld el, beszélj lehelte forrón a fülébe. De a férfi továbbra sem mondott semmit. Megváltozott a munkához való hozzáállása is. Az akciókban nem ismert középutat. Vagy sikerült valami, vagy nem. Nem volt alku vagy helyzeti előny. Látta, hogy a háborúban hogyan ölnek meg embereket minden szó nélkül, biztos volt benne, hogy ez nem csak ott történhet meg, hanem bárhol, bármilyen bevetésen. Mivel a mindennapokban Budapesten ugyanúgy a bőrét vitte vásárra, eldöntötte, hogy vele ez nem fordulhat elő. Nem halhat meg ilyen könnyen. A harcban győzni kell, bármi áron. Kegyetlenebb lett, megfagytak az érzései. 182

183 Gabi sokszor látta munka közben és gyötörte őt, hogy szerelmese ennyire átalakult. Állandóan veszekedtek, kapcsolatuk kezdett végképp tönkremenni. A lány faggatta, azonban nem kapott választ, ezért magát okolta a változások miatt. Tom tudta, hogy hiábavaló volt minden. Hiába a megacélozott lélek, hiába a döntés, amivel a rossz gondolatok elszigetelhetők a mindennapoktól. A lyukak szakadatlanul tovább kísértették. Hol álmában üldözték véres látomások, hol ébren, amikor az utcán járt. Ha nem figyelt eléggé, bekúsztak a gondolataiba. Saját lelke őrölte fel, saját, zabolázhatatlanul támadó víziói kergették az őrület felé. Végső kétségbeesésében azt remélte, még visszarendelik a Balkánra. Rögeszméjévé vált, hogy ha közreműködhetnek háborús bűnösök elfogásában, akkor helyre állna benne a rend. Gabinak azért sem beszélt, mert tartott tőle, végül kihajtja magának, hogy vele tarthasson egy ilyen bevetésre, és akkor egyikük sem tudott volna a munkára koncentrálni. Gabi a fiú életéért felülírta volna a szabályokat. Tom azonban tudta, hogy veszélyhelyzetben tenné a kötelességét, akár a lányt feláldozva is. Nem hagyta volna, hogy a bűnösök újra megússzák. Megváltozott, ez volt a helyzet! 183

184 MAGYARORSZÁG, BUDAPEST VÁROSI KÓRHÁZ NOVEMBER :22 Tom a kórház ablakában állt. Nézte a városra ereszkedő éjszakát. Szerette a sötétet. Korai akcióira emlékeztette, amikor órákig vártak valakire, akit el kellett fogniuk. A sötétség mélységeit megismerve képes volt elkülöníteni a homály tartományának eltérő árnyalatú fekete színeit. Ha sokáig kellett várni, szinte feloldódott a mindent magába ölelő feketeségben, ha kicsit előremozdította az arcát, mintha vízből bukkanna föl, újra megérezte saját teste körvonalait, aztán ismét visszamerült a jótékony árnyak közé, amelyek megvédték. Itt nem kellett félnie, hogy lelepleződik. Valaki hirtelen felkapcsolta a villanyt, véget vetve Tom furcsa árnyjátékának. Hátrafordult. Volt felesége jött be hozzá. Van valami? kérdezte türelmetlenül Tom. A nő megrázta a fejét. Lányukat alig egy órája vitték be kivizsgálni megmagyarázhatatlan hasi fájdalmakkal, és még mindig semmi hírt sem kaptak. Tom látta, hogy könny szökik a szemébe, mégsem közelített. Ő is ideges volt. Rendbe jön minden! mondta gépiesen, amit úgy gondolt, hogy ilyenkor közölni kell, de hangján érezhető volt a félelem és a bizonytalanság. Az orvos végzett a vizsgálattal, és bement a szülőkhöz a várószobába. Nincsenek jó híreim kezdte lassan, zongoraversenyt játszva Tom idegein, a lányukat speciális kórházba kell vinni. 184

185 Mit jelent az, hogy speciális kórház? kérdezte értetlenül Tom. Sajnos nagyon ritka betegségben szenved, amit itt nem tudunk ellátni. Ehhez speciális eszközökre van szükség. És hol van ilyen kórház? kérdezte az asszony. Külföldön. A válasz szinte tőrként hasított Tom szívébe. Rendbe fog jönni? Eredményesen tudják kezelni a betegséget, de jobb, ha tudják, sok pénzbe fog kerülni. Intézze el, hogy fogadjanak! utasította Tom sértetten az orvost. Gyűlölte, ha lenézik. Rendben, önök tudják mondta az orvos és magára hagyta a párt. Volt felesége rémült szemekkel nézett Tomra. Honnan szedünk össze annyi pénzt? kérdezte kétségbeesetten. Egy gyerek gyógyulása nem lehet pénzkérdés válaszolta bosszúsan Tom. Valahogy meglesz rá a pénz. Tom hajnalig virrasztott a kórteremben. Látta kislánya arcán a szenvedést. Látta, hogy fájdalmai vannak, és ő, az apja nem tehet semmit. Emiatt egyre dühösebb lett. Ott állt a fehér kórházi ágyánál és tehetetlen volt. Próbált kemény lenni, mint mindig és rászólt Annára, hogy ő is legyen az. Szegény kicsi igyekezett megfelelni az apjának, de sehogy sem ment, mert iszonyú görcsei voltak. Ha ilyen vagy, menj el és vissza se gyere többet! lépett be ekkor volt felesége a kórterembe. Tom elszégyellte magát és elment. 185

186 Eljött a karácsony és az újév. Anna betegsége egyre komolyabbnak bizonyult, és sok pénzbe került a külföldi gyógykezelés. Tom érezte a nyomást a vállán. Egyedül sétált a garzonjához vezető havas úton. Nem sietett. Nem akart többet Gabihoz visszamenni. Amikor hazaért, csak az üres lakás fogadta, megfáradt árnyaival együtt. Elfáradt, nem akart több harcot estére. Sem magával, sem másokkal. Teleeresztette a kádat forró vízzel, és nagy adag fürdőhabot tett bele. Elmerült a habokban, hogy lazítsa testének fáradalmait, ám a lelke tovább dolgozott. Át akart gondolni mindent. Nyugodtan, véglegesen. Tovább akart lépni. Kapcsolata Gabival már romokban hevert. Nem volt már kedve újabb vitákhoz. Kényszerképzetei egyre gyakrabban bántották, és nem tudta őket kordában tartani. Munkája csak megnehezítette a felejtést. Ahányszor fegyvert fogott, vagy belenézett egy bűnöző szemébe, indulatok fogták el. Mindig a tisztáson gyilkoló katonák jutottak eszébe, és nagyon nehezére esett igazságosztó helyett az igazság szolgájának maradnia. Legjobban talán mégis a pénztelenség nyomasztotta. Havi nyolcvanezerből nem sok gyógykezelésre futotta Annának, mostani munkájáért azonban nem nézett ki nagyobb jutalom. Zsigereiben már régen érezte, hogy váltania kell, de nehezére esett szembenézni a ténnyel. Imádta a kommandót, ám tudta, hogy éppen az, amit a legjobban szeret, őrli fel nap-nap után. Végül döntést hozott: leszerel! Szerencsét próbál a civil világban. Voltak kapcsolatai, hiszen munkája révén sok gazdag emberen segített. Kinek a gyerekét szabadította ki emberrablók kezéből, kit bérgyilkosoktól védett meg. Tudta, ha nehéz is lesz az elején, meg fogja állni a helyét. 186

187 A döntés nem volt könnyű, de amilyen hosszú vajúdás után hozta meg, olyan gyorsan szabadította fel lelkét terhei egy része alól. Újra belemerült a vízbe és kislányára, Annára gondolt. Átmelegedett a szíve. Órákig ült még ott, tenyerében egyszer-egyszer habot fújva, mint ahogyan Annával játszottak fürdetés közben, évekkel ezelőtt. Megkönnyebbült. Fegyverével együtt talán szögre akaszthatja az árnyakat is. Reggel első dolga volt, hogy felhívja Gabit. Hol voltál!? Miért nem jöttél haza? csattant fel a vonal másik végén a lány. Talán van valakid!? Nem erről van szó! kezdte lassan magyarázni. Hát akkor hol aludtál, mert nálam nem, az biztos! mondta sértett hangon Gabi. Otthon voltam. Kivel? Na, állítsd le magad! Ebből elég volt! förmedt rá Tom, aztán gyorsan megnyugtatta magát. Mikor jössz haza? hallatszott a megszeppent kérdés. Nem megyek! És este? Nem értesz, Gabi. Nem megyek többé. Elég volt. Már nem szeretlek. Nem akarok tovább veled élni! De, mi történt? Gyere át, beszéljük meg! mondta keserűen a lány. Ég veled! tette le Tom a kagylót. A következő állomás a leszerelés volt. Korán érkezett a szolgálathoz, nem akart kíváncsiskodó arcokat látni. Elég erőt érzett már magában, hogy lediktálja döntése 187

188 dokumentumát, és ezzel lezárjon egy korszakot. Csak lepakolt az irodájában és máris ment a titkárnőhöz, aki mivel az új főnök nagyon szerette a friss kávét már jóval korábban a helyén volt. Kérelmet szeretnék írni, Margitka! szólította meg kedvesen az idősödő asszonyt. Gyere, Tomikám hívta be mosolyogva a titkárnő, aki amolyan tyúkanyóféle volt az ezredes mellett. Erkel Tamás, a speciális osztály vezetője, azzal a kéréssel fordulok önhöz diktálta, hogy rendfokozatom megtartásával szolgálati viszonyomat azonnali hatállyal megszüntetni szíveskedjék. Margit néni ujjai alatt hirtelen megszűnt a hangos kopácsolás. Mi van veled, kisfiam? Hosszú lenne elmagyarázni. Legyen szíves berakni az ezredes úr postájába. Margit néni befejezte a gépelést, és miután a tiszt aláírta a szöveget, azonnal berontott Kőrösi irodájába. Kisvártatva mindketten Tom előtt álltak. Mi ez a levél? kérdezte Körösi. A leszerelési kérelmem, uram válaszolta Tom. Ennyi? Ne szórakozz! Valami magyarázattal azért szolgálhatnál! A kilépéshez szükséges megindokolnom, hogy miért mondok fel? Hivatalosan nem. Akkor ennyi! Te tudod vont vállat a felettese, nem faggatózott. Jól emlékezett két évvel ezelőtti beszélgetésükre, akkor ő nem akart hallani semmit, most Tom nem akar beszélni. Inkább sértettségnek fogta fel, mintsem problémának. 188

189 Meg volt győződve róla, hogy beosztottja túltette magát a balkáni eseten, mivel tesztjei mindig rendben voltak. A kommandósokat rendszeresen alávetették pszichológiai és fizikai teszteknek, hogy idejében észrevegyék, ha valami gond van. Csak tökéletes eredménnyel mehettek akcióba, hiszen a saját és a társaik élete volt a kezükben. Tom kiváló tulajdonságainak egyike éppen ebben állt. Nehezen volt bemérhető. Elindítjuk a papírokat, ez egy kis idő, amíg minden halad a maga útján, aztán búcsú buli. Jól meggondoltad? kérdezett vissza még egyszer Kőrösi, nem mintha túlságosan is ragaszkodott volna hozzá. Tom bólintott. Akkor menj, ne is lássalak! húzta össze szemöldökét dühösen. Csoportja már kevésbé tudta ilyen egyszerűen és gyorsan megemészteni a hírt. Meg voltak róla győződve, hogy Tom titkos bevetésre indul és az egész leszerelősdi csak színjáték. Aztán összeesküvés-elméleteket gyártottak a háttérben. Biztosan kapott valami zsíros állást! vélték. Vagy, hogy valaki miatt kell elmennie: Főnök, ki volt az? Ellátjuk mi a baját! Ki szólt be? Na! hívták félre bizalmasan. Tudták, hogy a lánya beteg, de azt is tudták, hogy csak ezért nem szerelne le. Állandóan megkörnyékezték, különböző kérdéseket tettek fel és közben élő hazugságvizsgálóként lestek a szemét. Főnökük azonban ragaszkodott elhatározásához, úgyhogy végül eljött a búcsúztató napja. Mindenki ott volt, még az ezredes is. Felelevenítették jó pár veszélyes és vicces élményüket, együtt nevettek és talán belül együtt sírtak. 189

190 Ne mondj semmit, haver veregette meg Lévai a vállát, tuti, hogy munka, de nem mondj semmit! Tom megpróbálta lezárni kommandós élete hét súlyos évét. Tudta, hogy borzasztóan fog hiányozni minden. Aztán egyszerűen kisétált a szolgálat ajtaján. A kijáratig csupán kétszáz métert kellett megtennie, mégis élete leghosszabb útjának érezte ezt a távot. Soha nem térek vissza! gondolta. Tévedett. JUGOSZLÁV SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, ORSOVICA ÁPRILIS :52 Milos Stroganovic egy jól irányzott lendítéssel vágta az előtte lógó marha hátszínének végébe a bárdot. A kivágott húst ezután becsomagolta és a sarokban álló székre hajította, köpenyébe törölte vértől mocskos kezét, aztán az ajtó üvegében még egy utolsó pillantást vetett borostás arcára. Bevizezte a kezét és néhány rutinos mozdulattal lesimította rendezetlen haját. Bezárta a hentesüzlet ajtaját, kitette a zatvoreno azaz zárva táblát és lehúzta a hangosan nyikorgó rácsot. Stroganovic azok közé a hétköznapinak tűnő emberek közé tartozott, akik a volt elnök, Drazen Gojkovic embereinek dolgoztak. Az elmúlt esztendőkben Európa szerte nagy változás állt be a trebnicai vérengzéssel kapcsolatosan. A világ elítélte az ott történt eseményeket, és az abban résztvevőket. Szerbia új elnököt választott és látszólag megváltozott államformája és értékrendje is. A valóság azonban másképp festett. Az emberek nagy része hűséges 190

191 maradt az immár menekülni kényszerülő Gojkovic elnökhöz, és az országban egyfajta kettős uralom alakult ki. A nemzetközi sajtó arról számolt be, hogy Gojkovic volt elnök saját hazájában bujkál, ugyanakkor népe előtt ő maradt a nemzeti hős. Erőskezű uralkodót láttak benne, aki elhozhatja az ország felvirágzását. Parancsait továbbra is végrehajtották és még mindig ő tartotta a kezében a katonaságot. Ezzel együtt a pénz és a hatalom is a kezében volt. Bujkálnia a nemzetközi rendfenntartó erők elől kellett, amelyek a hágai Nemzetközi Bíróság elé akarták állítani emberiség ellen elkövetett bűneiért. Gojkovic testőrgárdájával együtt már több hónapja beköltözött a város határán álló villájába, ahol sokszoros védelemmel vette magát körül. A villa megközelíthetetlenebb volt, mint egy földalatti bunker. Az egyszerű járókelő tekintete elől magas téglafal mögött megbúvó, borostyánnal és vadsóskával befuttatott épület megtévesztőén elhagyatottnak látszott. Előkertjében zabolátlan bozót tenyészett, a belső udvart és a villa falait tökéletesen eltakarva. Ez az álca volt a villa természetes védvonala, amely mögött szakadatlan járőröző, kutyás őrök, mozgásérzékelők és kamerák figyelték a belső területet. A főbejárathoz három úton lehetett eljutni, ezek mindegyikét fegyveres őrök ellenőrizték. A földig üvegezett, kétszárnyú ajtó félfáiba rejtett, fémdetektoros szkennelő készülékek csendes riasztással jeleztek a központban illetéktelen behatolás, vagy fegyverviselés esetén. A bejáratot őrző, állig fölfegyverzett személyzet a látogatókat külön is átvizsgálta. Az épület belseje ugyanolyan fényűző volt, mint Gojkovic korábbi villái. Szokásához híven a nyugati 191

192 szárnyban alakíttatta ki a magánszférához tartozó helyiségeket, míg a keleti szárny rejtette a dolgozószobát és a tárgyalótermeket. Az áruszállításokról és a taktikai döntésekről mindig a hangszigetelt süketszobában tanácskoztak, ahol a tömör beton kialakítással és a különböző elektronikai eszközök segítségével az összes rádióhullámot le tudták zavarni, ily módon kívülről képtelenség volt belehallgatni a beszélgetésekbe. Arra is figyeltek, hogy a szobában az ülőalkalmatosságok és az asztal átlátszó műanyagból legyenek, hogy ne lehessen elrejteni semmilyen hangrögzítő készüléket, ha valamilyen csoda folytán valakinek sikerült volna bejuttatni egyet. A műanyag asztal ugyan nem sugározta azt a méltóságot, amit Gojkovic egyébként elvárt lakberendezőitől, de biztonsági szakemberei meggyőzték, hogy egy üvegasztalon a hang olyan rezgéseket kelthet, amelyet nagyon bonyolult szerkezetekkel, de mégiscsak lehetséges érzékelni és rögzíteni. Időigényes és költséges eljárással ezek a rezgések visszafejthetők beszédhangokká. Ezzel szemben a műanyag elnyeli a titkokat. Gojkovic ezért engedélyezte a puritánabb megjelenést. Marco Drakulic már régóta várakozott a titkárságon, unalmában belelapozgatott az asztalon sorakozó jelentésekbe. Látom, alakul az elnök úr távollétének ütemezése dünnyögte. A kubaiak rendesen dolgoznak jegyezte meg Zoran Djundic, Gojkovic titkára. Ami igaz, az igaz ismerte el Drakulic. 192

193 A jelentések a kubai titkosszolgálat tájékoztatásait tartalmazták a terület felett elhaladó amerikai és Natoműholdakról. Ezekben az időszakokban a házat ki kellett üríteni, hogy a műholdak véletlenül se tudják azonosítani odabent a körözött személyeket. Az óvintézkedés több mint szükséges volt, hiszen a modern technikával felszerelt űrkémek alkalmasak voltak arra, hogy több száz kilométer magasból is azonosítsák a keresett személyek arcát. Csodálatra méltó ez a modern technika fonta karba kezét a kormánybiztos, miközben szemét a belső védelmi zónán legeltette. Kifinomult ember lévén zavarta a védelmi rendszer monitorainak és a rokokó csillár porcelán figuráinak kontrasztja. A kormánybiztos az aranyszállal hímzett fotelek egyikébe süppedt. Résen vagyunk, uram bólintott Zoran. Igazán jó ötlet volt szövetkezni a kubai beszállítókkal az orosz, kínai és amerikai kémműholdakról szerzett információk továbbadásáról hízelgett nem túl burkoltan Drakulic ötletének. Tanár létére Drakulic rendkívül jó érzékkel szervezte meg a védelemhez szükséges berendezések felállítását, valamint a taktikai egységek és szövetségesek összehozatalát. Szerette maga ellenőrizni a kialakított zónákat. Többnyire nem kellett csalódnia. A háromszoros védelem tökéletesen működött. Az elnök mindent és mindenkit hatalmi befolyása alá vont. Az országot védő határőrség alkotta a legtávolabbi zónát. Ők jelentettek az összes diplomatáról, újságíróról és egyéb okból az országba beutazó, gyanús idegenekről. Mindenkiről precíz, fényképes akta érkezett a határ 193

194 átlépése után. A repülőtereket is figyelték. Arról is információt kaptak, hogy a beérkező diplomata kivel találkozott megérkezése után és főképpen, hogy miért. A középső védelmi zóna járási szintű volt. A gyanú kellemetlen árnyéka vetült minden halandóra, aki Gojkovicról kérdezősködött. A jóérzésű hazafiak máris hívták azt a különleges számot, amin hőstettként jelenthették megfigyeléseiket. Aztán a megfelelő osztagok megjelentek, kivizsgálni az ügyet. Nem válogattak a módszerek között. Akadt önbíráskodó nacionalista is elég, akik maguk tettek pontot bizonyos ügyek végére. Így az elnökre állított titkos ügynökök közül sokan végezték életüket dicstelenül, több száz kilométerre a célponttól. A harmadik zóna a falu volt. Gojkovic a helyi emberek szemében maga volt a király. Nem csak nemzeti hősként tisztelték, mivel az egész környéknek munkát adott, vagy kegyeket osztogatva biztosította megélhetésüket. Hiteleivel minden vállalkozásra rátette a kezét. Ahogy ez lenni szokott, az emberek mindezt jószívű segítségnyújtásként értékelték. Cserébe Gojkovic nem követelt uzsorakamatot és túl nagy részesedést sem. Csupán információkat, egy kis engedelmességet és odaadást. Így az egész falu figyelte az idegeneket, és minden, a megszokottól való eltérésről azonnal tájékoztatták az elnök titkárát, a titkár pedig Drakulicot, aki továbbra is Gojkovic legbelső emberének számított. A falu ezzel a néma és megkérdőjelezhetetlen összetartással képes volt feltartóztatni a betolakodókat. Lehetetlen volt idegenként az elnök közelébe jutni. Mindenki megkapta a maga fizetségét az éber munkáért, 194

195 ki a helyi kocsmában, fröccsben mérve, ki pedig az üzletéhez áruban vagy pénzben. Az utóbbiakhoz tartozott a hűséges és ügyes Milos mészáros, aki most papírcsomagot szorongatva hóna alatt, közeledett a villa impozáns bejáratához. Fájós lábát kissé húzva bicegett, és magához szorította a tasakot, amelyből piros cseppek hullottak a hófehér murvára. Milos megpillantotta sokszorosan visszatükröződő arcát a bejárat ablakaiban és szabad kezével önkéntelenül lesimítani igyekezett a koponyájáról rakoncátlanul fölágaskodó tincseket. A kapunál álló géppuskás őrök nem tudták megállni, hogy ne mosolyogják meg a mészárost. Fogalmuk sem volt róla, valójában kivel állnak szemben. Hova, hova Milos? A titkár úrhoz jöttem, jelentenivalóm van. Mutasd, mit hoztál magaddal! mondta az őr, miközben végighúzta a fémdetektort Milos karjain és a lábánál. A főnöknek hoztam, friss hátszín, a legjobb árumból van a katonákat az sem lepte volna meg, ha egy levágott kezet visz ajándékba. Akadt rá példa. Annyit tudtak a mészárosról, hogy a megfigyeléseken túl olykor kisebb szívességeket is megtett Gojkovicnak. Helyet biztosított a hűtőjében, vagy kölcsönözte az akasztóit, esetleg sebészi pontossággal vetekedő, szabdaló képességeinek vették hasznát. Szolgálatai valójában ezen jóval túlmutattak, de ezt nem kellett tudnia minden jöttmentnek, így nem is foglalkozott vele, mit gondolnak róla. Jó is az, hagyd itt, majd átadjuk a konyhásoknak. Most bemehetsz, a titkár úr tud fogadni. 195

196 Köszönöm, fiúk azzal Milos a jól ismert úton a keleti szárnyba ballagott, és egy kis irodában várakozott. A helyiségben épp csak egy asztal és két szék volt. A titkár nem hagyta sokáig várni. Drakulic arra intette, hogy mindig legyen udvarias és pontos, ha az öreggel találkozik. Zoran ugyan nem értette, miért kell egy hentessel úgy bánni, mint egy kiskirállyal, de nem esett nehezére, hogy kedves maradjon. Magának sem tudta megmagyarázni, de valamiért tisztelte az öreget. Mi újság, kedves barátom, hogy megy az üzlet mostanság? lépett nyájasan mosolyogva és kézfogásra nyújtott kézzel a szobába. Köszönöm, megyeget, nem panaszkodhatom. A gyerek most jött meg a városból és hallott ott ezt-azt, gondoltam érdekes lehet kezdte a lényeggel Milos, és a vállveregetés után visszaült a helyére. Hadd halljam ült le vele szembe a titkár. A főutcától balra van egy kis ház, tudja, Drojkovic bácsi háza. Az öreg eltűnt a háborúban, az meg sokáig üresen állt. Elég eldugott helyen van, nemigen jár arra senki. A segédem azt mondja, most mozgást látott az ablakból, és autókat a hátsókertben. Többet is. Beszélt a helyiekkel, akik azt mondják, valami diplomata hozta oda a pereputtyát, de furcsa nekik is, hogy annyi autójuk van. Mind jó nagy terepjáró, vagy mi. Ez valóban érdekes lehet, utánanézünk. Hoztam egy kis ajándékot, a fiúk azt mondták, odaadják a konyhásoknak szólt befejezésül Milos és felállt. Soha nem maradt tovább, mint amennyit muszáj volt. A titkár nagyon kedvelte ezt a tulajdonságát. Köszönöm, Milos, majd elmondom a főnöknek, hogy a mai vacsora tőled van. Ja, míg el nem felejtem 196

197 szólt az ajtón már kifelé tartó mészárosnak, itt vannak a kulcsok a sportmotorhoz, amit kértél. Ha jól emlékszem, kék az unokád kedvenc színe. A kapunál megtalálod a járgányt dobta kezébe az apró kulcsot. Milos elmosolyodott, ahogy a titkár kiejtette az unokád szót a száján. Talán nem is volt más, ami felvidította az életben, legalábbis Zoran még sosem látta mosolyogni. Mindig csak tette a dolgát, pontosan annyit, amennyi kell, érzelmek nélkül. Milos jelentését gyors intézkedés követte. Zoran továbbította az információkat Drakulicnak, majd a kormánybiztos utasításait követve telefonált a gyorscsoportnak, nézzenek utána, miféle készülődés folyik a városban, az öreg Drojkovic házában. JUGOSZLÁV SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, SVOBODA DROJKOVIC-HÁZ MÁJUS 7. 11:43 A tizennégy MI6 katona az eligazító körletnek kinevezett nappaliban ült. Hallották, hogy a terepjárók motorja felzúg és az autók csikorgó kerekekkel hagyják el a kertet. Az ablakok mind csukva voltak. Az erős penészszagból sejteni lehetett, hogy régóta nem lakják a házat. A valamikori hálószobába a hírszerző személyzet vette be magát. Szorgos tevékenységük nyomán a nappaliba is beszivárgott a rádióadások zümmögésemormogása. A mostoha körülményekhez képest klinikai hatékonyságot sugárzott minden, akár egy professzionálisan felszerelt légitámaszponton. 197

198 A nappali közepén összetolt asztalokon menekülési útvonalakat jelző térképek, navigációs eszközök és jeladók sorakoztak. A kertből becipelt asztalokon és egy összeroskadt polcon kívül viszont semmi nem volt a szobában, úgyhogy a katonák a falnak vetett háttal ültek a földön. Az eligazítás még nem kezdődött el, a hírszerzők pedig kénytelen-kelletlen a nappalin át jártak be a raktárhelyiségnek kialakított konyhába. Papír- és arcszesz szaguk volt, szorgalmasan csukogatták maguk mögött az ajtókat. Az eredetileg tengerészgyalogos, alig százhatvan magas Morris odaszólt egyiküknek, amikor az újabb térképet tett az eligazító tiszt elé. Ebből nincs még pár darab? kérdezte. Meg ebből? bökött a jeladók felé. Morris kitartásáról és erejéről szokatlanul sok legenda keringett a katonák között, de arról még több, milyen leleményesen használ föl minden kacatot. Megáll az eszem, nem is fénylik, mégis kellene vigyorgott a hírszerző. Kell bizony, spionkám vágta rá Bob, aki jól ismerte a minden jó lehet még valamire tipikus katonai mentalitását. Tűnés, mert békává változtatlak szólt vissza a hírszerző és egy világító fényrúddal felé intett. Bob és a katonák felröhögtek. Csipkelődtek még egymással egy kicsit, de arra is volt idejük, hogy meghallgassák Morris meséjét, hogyan fűzött meg egy nála, szokás szerint idősebb és legalább fejjel magasabb helyi lányt. Ki sem tehettük ebből a koszfészekből a lábunkat! röhögött Bob. 198

199 A kiejtéseddel nem volt probléma? kontráztak a fiúk. Összefutottam Gojkoviccsal, vagy hogy a fenébe hívják, de neki sem tűnt fel az akcentusom vágta rá Morris. A bázis negyven kilométerre volt az elnök villájától, akár össze is futhattak volna. Még sose jutottunk észrevétlenül ilyen közel kezdte az eligazítást Daniel. Cigi lógott a szájából, és az asztal sarkára telepedett, a térképek mellé. A fiúk elcsendesedtek. A tiszt tömören és világosan beszélt. A helikopterek pontosan holnap este, május 8-án 18:00 órakor szállnak fel az Aviano reptérről. Az országhatáron lesüllyednek a radar hatótávolsága alá, és onnantól megszűnik a rádióforgalmazás. Mi 17:00 órakor indulunk el a célpont felé, és a megindulási ponton fogunk várakozni, amíg jelt nem kapunk a támadásra. A helikopterek a városhatártól kísérnek bennünket. A legutóbbi támadási kísérletnél csak légi erőket vetettek be, de mielőtt a célpont fölé értek volna, a célszemélyt kimenekítették, és nem sikerült a támadás. Nekünk az a feladatunk, hogy amíg támadó egységeink behatolnak, a többi egység biztosítsa a villából kivezető menekülő utakat, hogy ne történhessen meg az, ami egy évvel ezelőtt, amikor is a célszemély a hegyekbe menekült. Jó kis blamázs volt, mi? Bénák ezek, most nem lesz semmi esélyük! Most a vérprofik vannak itt hallatszottak mindenfelől a hozzászólások. Majd az akció után ünnepeltesd magad, addig inkább a feladatra koncentrálj! hűtötte le őket Morris. 199

200 JUGOSZLÁV SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, ORSOVICA GOJKOVIC II. SZÁMÚ REZIDENCIA MÁJUS 7. 19:37 A fémes hatású függönyök rozsdaszínűre szűrték az alkonyattal korán eltűnő fényt. Az elnök dolgozószobájában égett az asztali lámpa. Fényköre éles kontúrral metszette ki a telegépelt papírlapok téglalapját. Gojkovic a jelentések fölé hajolt, szemüvegét szórakozottan tologatva orrán, elmélyülten olvasott. Arra eszmélt, hogy Drakulic kettéroppant egy holland cukorkát a fogai között. A kettéharapott keménycukor hangja a méla csendben felért egy puskalövéssel. Élvezet olvasni a titkár úr jelentéseit eresztette le a lapokat az elnök. Főleg, ha ilyen sikeres akciókról számolhat be tette hozzá a kormánybiztos. Megetettük a NATO-t, megetetjük egész Európát. Még koránt sincs vége intett óvatosságra Drakulic. Kávét? kérdezte az elnök és egy kancsóból sűrű kávét folyatott csészéjébe. Köszönöm, nem válaszolta Drakulic és elhelyezkedett az íróasztallal szemközti fotelban. Alakja beleveszett a szobára ereszkedő homályba. Keresztbe tette a lábát és rágyújtott egy cigarettára. Nem tudnak semmit. Nem értették meg, hogy a műholdjaikkal nem látnak bele a fejünkbe burkolózott füstfelhőbe a kormánybiztos. Nem tesszük meg nekik azt a szívességet, hogy áldozatként várjuk be őket helyeselt az elnök. 200

201 Csak rajtad múlik, lesz-e fegyveres összecsapás. De sokkal gyorsabbak vagyunk, mint ők. Ha nekiindulnak a konvojaikkal, már csak a rotyogó fazekakat találják az üres konyhában mosolyodott el a kormánybiztos. Vagy? Vagy kilőjük őket, mielőtt még elhagynák a rejtekhelyüket fújt kövér füstöt a szájából Drakulic. Ha jól értem a titkár úr beszámolóját, akkor egy egész rajtaütő taktikai egység foglalta el Drojkovic házát. Igen, el vannak ájulva, milyen közel jutottak hozzánk. Fogalmuk sincs róla, hogy lehallgatjuk őket. Hogy találtatok rájuk? kérdezte szemöldökét felhúzva az elnök, és kissé előrebiccentette a fejét, hogy az olvasószemüveg felett élesen lássa a távolabb ülő kormánybiztos arcát. Az öreg Milos jelentett. Elképesztő az öreg partizán! Az emberei hihetetlen munkát végeznek. Gojkovic a távolba meredt, régi gondolatok jutottak eszébe Milos neve hallatán. Mióta is dolgozik nekünk az öreg? kérdezte végül. Már kissrác koromban legenda volt. Sajnos a mai fiatalok nem tisztelik bólogatott Drakulic, csak egy kótyagos vénembert látnak benne. Tegnap is kinevették az őrök az ajtóban. Pedig ha tudnák Jobb is, hogy nem ismerik. Nem árt, ha van egy titkos fegyverünk. Nem is akármilyen! helyeselt Drakulic. Amióta az eszemet tudom, Milos kiszolgálta a rendszert. Igazi patrióta, aki a hazájáért mindent megtesz. És most mi jelentjük a hazát tette hozzá elégedetten. 201

202 Most épp milyen fedőtevékenységet folytat? dőlt hátra az elnök a karfás székben. Mészáros. Küldött is neked egy szép hátszínt. Gojkovic elmosolyodott. Szerette az öreg humorát. Nos, mi legyen az angolokkal a Drojkovic-házban? Te döntesz. Rád vadásznak. A két férfi tökéletes nyugalomban beszélgetett arról, mit tegyenek az elnök elfogására küldött rajtaütő egységgel. A kétség szikrája sem merült fel bennük, hogy nem jutnak el hozzájuk. Az elnök láthatóan meg volt elégedve az emberei által produkált teljesítménnyel. Biggyesztette az ajkát és bólintott. Likvidáljuk őket! Rendben nyugtázta a feladatot a kormánybiztos. Ha megengeded, azt javaslom, ne a házban lepjük meg őket. Ha jól értem, már van egy terved. Ami azt illeti, igen. Arra gondoltam, hogy bevárhatnánk egy 15 kilométerre fekvő falu főutcáján őket. Aztán elálljuk az útjukat, az első és az utolsó autót vállról indítható rakétával kilőjük rögtönzött a tintatartókból és a levélnehezékből apró bemutatót az íróasztalon Drakulic. Ezzel elzárjuk a menekülés útját, hiszen kétoldalt egymást érik a házak, arra nem tudnak elmenni. Aztán oldalról telibe kaphatjuk a bent ragadt katonákat. De az öreg Milos csapatát is küldhetjük! Miért nem a házban, az egyszerűbbnek látszik kérdezte az elnök. Hátha még használni akarják később is. Könnyebb lesz őket megtalálnunk. 202

203 Legyen. Mindig is csodáltam az agyadat, kár hogy nem vagy katona mosolygott elégedetten az elnök. Biztos, hogy nem kérsz egy kis kávét? Rábeszéltél adta meg magát Drakulic. Hozatok neked egy csészét. Az elnök csengetett, egy asszony lépett be az ajtón. Az új csésze megérkezéséig megakadt a beszélgetés. Legutóbb mi volt? Kilencvenhatban? Akkor a hegyek között legyintettük meg a menetoszlopot, de nem nyírtuk ki őket elevenítette fel Drakulic. Bent ragadtak, segítséget kértek. Meg is érkeztek a helikopterek. Próbálták a mesterlövészeinket levadászni a sziklák között. Nem ismerik a terepet, gőzük sincs a partizánösvényekről, mi? okoskodott az elnök. Profi katonák ismerte el a kormánybiztos, de csak akkor, ha minden az ő elképzelésük szerint megy. Itt azonban mi irányítunk. Miért nem szedtük le őket? Nem akartunk összetűzésbe kerülni a nyugattal. És most? Egyszer el kell kezdeni. Különben sosem fognak békén hagyni. Az első célpontok között vagy a körözési listán. Nem árt, ha egy kicsit megfélemlítjük őket kortyolt bele az időközben kitöltött keserű kávéba Drakulic. Rövid csend következett, mindketten gondolataikba merültek. Ha így folytatják, nem tudnak nekünk nagy meglepetést okozni szólalt meg végül Gojkovic. Ezért környékezzük meg a műveletirányítóikat. Beépülési szempontból magasabb szintre helyeztük a beszervezési irányokat. Előbb-utóbb lesz egy áruló 203

204 közöttük, és nekünk éppen erre van szükségünk. Álmukban sem gondolják majd, hogy ilyen messzire merészkedünk. Kiváló! egyenesítette ki hátát az elnök. Még a lábát is kinyújtotta a kellemes hír hallatán. EGYESÜLT KIRÁLYSÁG, LONDON MI6 KÖZPONT MÁJUS :26 Az ügyeletes taktikai központ londoni operátora döbbenten nézett a számítógépén megjelent üzenetre. Szerbiában, Berlovác falu közelében a Gojkovic elnök felkutatására kiküldött 16 fős egység eltűnt. Utolsó bejelentkezésükkor segítséget kértek. A rádióforgalmazás alatt fegyveres összecsapás hangjait lehetett észlelni a háttérben. A NATO-nak a régióban állomásozó, ügyeletes taktikai irányítója feltételezi, hogy a csoport helyzete súlyos. Azonnali mentést javasol! OLASZORSZÁG, AVIANO AVIANO-REPTÉR AUGUSZTUS :59 Jeremy Bootster parancsnok szállodai szobájában az eligazításra készülődött. Átnézte a térképeket, terveket, újra egyeztette magában az időpontokat, és elindulás előtt még egyszer átfutotta a korábbi akciók jegyzőkönyveit március 13. a légi támadás sikertelensége a célszemély idő előtti tájékozottságából fakadt. Mire a 204

205 helikopterek elérték a célobjektumot, a célszemélyt már a közeli hegyekbe menekítették május 8. a szárazföldi csapat megindulási pontja túl messze volt az objektumtól. Az elnök fegyveres biztonsági csoportjait a helyszínen tartózkodó, rejtett szerb figyelők valószínűleg már a megindulás előtti összekészülődésről is tájékoztatták. A brit konvoj a megindulási ponttól mintegy 12 kilométerre, Nisa faluban fegyveres rajtaütés áldozata lett. A speciális egység behajtott a faluba, ahol vállról indítható páncéltörő rakétával kilőtték első és utolsó gépjárművüket. A csoportnak nem volt elég helye a visszafordulási manőverhez L-alakú támadótüzet kaptak, senki nem maradt életben Bootster az órájára pillantott. Egy perc múlva hét, mennem kell állapította meg magában, azzal begombolta mandzsettáját, felöltötte az egyenruhát és elindult a taktikai szobába, amit a bázis konferenciatermében rendeztek be. A magas, vékony arcú, vastag szájú, feltűnően szép férfit meglehetősen visszahúzódó természetűnek tartották. A nők titokzatosnak találták hallgatagságát, pedig semmi különös nem volt ebben, megközelíthetetlenségével csak a csalódásoktól igyekezett védeni magát. Amennyire vakmerő és fölkészült volt parancsnokként, aki nem hátrál semmi elől és a legveszélyesebb helyzetekben is lehet számítani biztos tudására, emberi kapcsolataiban éppen annyira menekült a visszautasítás kudarca elől. Külső megjelenése, kalandos foglalkozása, valamint szótlan, visszafogott viselkedése arra késztette az embereket, elsősorban a nőket, hogy mindenfélét 205

206 belelássanak, többnyire izgalmas és vonzó dolgokat. Bootster nem véletlenül érezte úgy, hogy nem önmagáért szeretik. Az emberei már fegyelmezetten sorakoztak. A folyosón két őr vigyázott, hogy illetéktelenek ne kerülhessenek a taktikai megbeszélés közelébe. A puha szőnyegek elnyelték a lépések zaját, a bázis katonai étteremé felől tompa evőeszköz-csörgés, tányérok koccanása, halk beszédmoraj szűrődött ki. Az őrök beleszimatoltak a levegőbe, és egészen közelről érezhették az eligazítás témájához kevésbé illő nehéz ételek illatát. A konyha lengőajtajának egyre szaporább surrogása is idehallatszott. Amikor a hadnagy megjelent a folyosó végén, az őrök feszes vigyázzba vágták magukat. Mikor a tiszt eléjük ért, szalutáltak, és mindaddig mozdulatlanságba dermedtek, amíg a hadnagy mögött be nem csukódott az ajtó. A konferenciateremben álló, hosszú asztalon élethű makettek modellezték aprólékos körültekintéssel a Gojkovic elnök búvóhelyéül szolgáló villát és közvetlen környékét. Ott volt minden fa, bokor, pad és ösvény. A makett mellett kinagyított légi felvételek sorakoztak. A felvételeken piros körök jelezték a kamerákat, piros pöttyök pedig a mozgásérzékelős riasztóberendezéseket. A körökből és pontokból kiinduló különböző szaggatott vonalak jelölték a biztonsági berendezések, hatósugarak irányát és a lefedettség területét. Kék vonalakkal a lehetséges menekülési útvonalakat rajzolták be. Zöld körök jelölték a kutyás és géppuskás őrök posztját, ezeket nem lehetett fixen ábrázolni a képeken. A terem jobb oldali falán az épület oldalnézeteiről készült fényképek és grafikák lógtak, amelyeken a 206

207 valóságos adatokat a valószínűsíthető berendezésekkel együtt ábrázolták. A bal oldalon a berepüléshez kapcsolódó térképek, ütemtervek sorakoztak, amelyeken precízen feltüntették az indulási- és belépési pontot, a repülési magasságot, és az akció-időket. Kifüggesztették a bevetésen használandó fegyverarzenál listáját, a helikopterek és a rajok beosztását, továbbá név szerint azt, hogy ki melyik egységgel, milyen felszereléssel indul útnak. Az asztal mögött, az ajtóval szemben a projektor fehér fénye vibrált, arra várva, hogy megkezdődjön az eligazítás. Háromrajnyi fekete egyenruhás katona és a pilóták sorakoztak az asztal körül. Két precíziós lövő, két géppuskás, két felcser, egy robbantási szakértő és huszonegy vagyis háromszor hét taktikai operátor. Jó estét uraim, Jeremy Bootster hadnagy vagyok, hívónevem Gekkó. Én irányítom a háborús bűnös Drazen Gojkovic elfogására irányuló nyolcadik bevetést. Ha velem bármi történne, bemutatom helyettesemet, John Mitchell törzszászlóst. Mai akciónkban a légi támogatást Martin Lewinsky kapitány, az egyesített NATO-erők légiszállítási-és támogatási osztályának vezetője, valamint katonái adják. Mitchell törzszászlós és Lewinsky kapitány Jeremy Bootster hadnagy mellett álltak. Biccentettek, aztán ismét a háttérbe húzódtak. Feladatunk folytatta a lényegre szorítkozva a hadnagy Drazen Gojkovic volt elnök elfogása. Az elmúlt tizennégy napban szisztematikusan készültünk fel az akcióra, amelynek során be fogunk hatolunk az elnök búvóhelyéül szolgáló villába. Az eljárás lényege: megkeressük a célszemélyt, és kihozzuk az épületből. A 207

208 célszemélyt már jól ismeritek, de megmutatom a fényképeket. A tizedes Bootster kezébe adta a távirányítót. Amit Gojkovicról tudni kell folytatta a hadnagy, 47 éves, erős testalkatú, körülbelül 178 cm magas férfi. Rendszeresen változtatja külsejét, ahogyan a fényképeken is látjátok, hol bajuszt és szakállt visel, hol csak az egyiket vagy egyiket sem. Kizárólag őrá fókuszálunk. A katonák jól megnézték maguknak az elnököt. Megjegyzéseket tettek a külsejére, viccelődtek, de valójában minden apró részletet alaposan az eszükbe véstek. Az összes többi személy nézett körbe emberein rezzenéstelen arccal Bootster, még akkor is, ha a körözési listán szerepel, nem olyan prioritású, hogy most el kellene fognunk. Kérdés ezzel kapcsolatban? Fegyverhasználat? szólalt meg Mickey az Alphaegységtől. A hadnaggyal együtt megjárta Kuvaitot, volt két kisgyereke, akárcsak felettesének és legalább olyan keménykötésű katona volt, mint az. Felületes szemlélő számára termetük és színeik hasonlósága alapján testvérek is lehettek volna. Mickey kicsit bátrabban kérdezett, mint a többiek, akik inkább figyeltek és egyelőre nem volt kérdésük. Az akció során fegyver használata csak abban az esetben engedélyezett, ha ránk lőnek, viszont az első lövés után a teljes csapatnak engedélyezett a fegyverhasználat az épületben és az épületen kívül is. Bootster kis szünetet tartott, de a katonáknak továbbra sem volt kérdésük. 208

209 Az akció menete a következő folytatta, és falra függesztett listák és térképek elé lépett. Az eligazítás után a felszerelésekkel a helikopterekhez vonultok, pontos leosztás itt van a hátam mögött. Láthatjátok, ki melyik helikopterben helyezkedik el. Különösebb nehézfegyverzetet nem viszünk a két géppuskán kívül, mert a helikopterek biztosítanak bennünket a levegőből. A készenlét ideje bepakolás után harminc perccel van, ezt követően a helikopterekben várakoztok, hogy megkapjuk a felszállási engedélyt. Én, a kapitány, illetve a helyettesem vagyunk kapcsolatban a műveletirányító központtal, ahol információval rendelkeznek arról, hogy a célszemély bent tartózkodik-e az épületben vagy sem. Ennek biztosítására egy állandó figyelő robotrepülő van a levegőben, amelyen keresztül folyamatosan nyomon követjük azt, hogy a célszemély hol tartózkodik, illetve milyen ellenállás várható. Az igazán kritikus helyzetet folytatta mondanivalóját a felszállást követően a berepülési zóna meghatározása és a zónában való tartózkodás jelenti. Az ellenfél ugyanis rendelkezik légvédelemmel, bár abban a magasságban, ahol mi repülünk, tudomásunk szerint nincs olyan légvédelmi eszköze, amivel bármilyenfajta csapást tudna ránk mérni. A kapitány ezt majd részletesen ismerteti veletek. Lewinsky, a pilóták kapitánya alig látható fejmozdulattal jelezte, hogy hamarosan átveszi a szót. A tizedes időjárás-jelentést adott a kezébe. A pilóta összehúzott szemöldöke alatt, hosszasan olvasta a sorokat, aztán súgva adott utasítást, majd ismét a hadnagy eligazítására koncentrált. 209

210 A hadnagy a makettvilla fölé hajolt és megigazította a körben elhelyezett légifelvételeket: A repülési idő mintegy hatvanöt perc. Azt követően, mint ahogy látható a képeken mutatott a lézertollal az asztalon lévő felvételekre, a villát körülvevő hegyek miatt ebben a völgyrészben tudunk berepülni ezen a magasságon. A három helikopter az épület három oldalán száll le, itt, itt és itt. Vezetésem alatt az Alpha csoport az épület homlokzati részén, a Bravó csoport az épület hálószobái felől hatol be, a Charlie csoport pedig a konyha felől közelít. Az elsődleges csapást az Alpha méri. Mi a dolgozószoba felől hatolunk be. Előzetes információk alapján úgy tudjuk, hogy a célszemély abban az időszakban, azaz 21:00 és 21:30 között általában a dolgozószobájában, illetve a hallban tartózkodik. A behatolást követően az épületben megközelítőleg fegyveresre számítunk, ezek közül öt magasan képzett testőr, akik több külföldi kurzuson is részt vettek, illetve az elmúlt hat évben a célszemély biztosítását látták el, tehát eléggé komolyan összeszokott csoport. Elsősorban katonai fegyverekkel dolgoznak. Információink szerint az épület tetejére és oldalára semmifajta olyan támadó fegyver nincs rögzítve, amely veszélyeztetné behatolásunkat. Ahogy mondtam, mi vagyunk az elsődleges csoport, mi mutatott a dolgozószoba folyosójára ebben az irányban vonulunk. A másik két csoport ezeket az irányokat biztosítja világította be a hadnagy a villa két szárnyépületének helyiségeit és arra van felkészülve, hogy ha esetleg menekítési kísérlet indul, akkor az elsősorban a Charlie csoport irányába történjék, vagyis a menekítés a konyha-garázs vonal felé várható. 210

211 Ebben az esetben nekik kell feltartóztatniuk a célszemélyt védő csoportot. Lényeges, hogy a célszemélyt lehetőleg élve, sértetlenül kell elfogni. Ezért ismételten felhívom a figyelmet a gyorsaságra. Egy pillanatra sem állhatunk meg, minél nagyobb sebességgel el kell jutnunk a célszemélyt védő testőrgyűrűhöz. Amennyiben a célszemély nincs az épületben, biztosítjuk azt, és tételesen átkutatunk mindent. Ekkor nagyobb feladat hárul a helikopterekre, hiszen amint megtámadtuk az épületet, a városból ellentámadásra számíthatunk. Egy helikopter vár minket közvetlenül a háznál, ez az én helikopterem lesz, a kapitány parancsnoklatával. A másik kettő közben egy tágabb körgyűrűben köröz az épület felett. Amennyiben bármilyen útvonalról fegyveres erőt észlelnek, akkor tűzparancsuk van, és önállóan megsemmisíthetik ezeket az erőket. Minden áron meg kell akadályozni, hogy a mi munkánkat külső támadó erő akadályozza, vagy hogy bekerítsenek. Ha a célszemély megvan, akkor azonnal el kell hagyni az épületet. Az ő menekítését a vezérhelikopter végzi. Ezután a másik két helikopter is leszáll, felvesz titeket és elhagyjuk a helyszínt. Ha a célszemély nincs meg, akkor legföljebb 8 percünk van a helyiségek átkutatására, ezt követően ugyancsak elhagyjuk a helyszínt. Rádióforgalmazás a hátam mögötti papíron látható, meghatározott frekvencián történik, minden egyes kiscsoport parancsnokánál legyen beállítva tartalék frekvenciaként a helikoptereké is, arra az esetre, ha valamiféle kommunikációs hiba lépne fel, vagy helyettesemmel meghalnánk az akció során. 211

212 Bootster egy lélegzetvételnyi szünetet sem tartott. Az akció szárazföldi csapattevékenységeinek részletezésével folytatta. A légi megközelítéssel egyidőben egy szárazföldi csoportot is a város közelébe vezényeltek. Emlékeztette katonáit, hogy az eddigi akciók során több kudarc is érte erőiket, ami az elemzések szerint elsősorban arra volt visszavezethető, hogy a célszemély elfogását nem sikerült jól koordináltan, egyszerre végrehajtani, ezért a célszemélynek maradt ideje a védett objektumot elhagyni és elmenekülni. Szeretném azonban leszögezni folytatta a hadnagy egy határozott kézmozdulattal nyomatékot adva következő szavainak, hogy eddig egyetlenegyszer, tehát az elmúlt időszak hét akciójából csak a legutóbbinál volt fegyveres ellenállás az ellenfél oldaláról, amely a szárazföldi csoportot érte a várostól 40 km-re. Ezért hozta azt az utasítást a parancsnokság, hogy az elsődleges csapás a levegőből érkezik és a mi biztosításunkat a földi erő hajtja végre. Emiatt is hagytunk bőven időt erre a 24 km-re, mert a helikopter rádióján keresztül fölvesszük a kapcsolatot a földi erőkkel. Ők több útvonalon, rejtetten közelítik meg a várost. Abban a pillanatban, amikor a mi akciónk elkezdődik, akkor indulnak meg a város széle irányába, és ezeken, a térképen jól látható mellékútvonalakon, három irányból hatolnak be a város szívébe. Bootster nem akart a kiindulási ponton maradni addig, amíg a szárazföldi csapatok meg nem érkeznek, ugyanis tanult szomáliai tapasztalatából, ahol, nem számolva a helyiek fegyveres ellenállásával, a szárazföldi csapatok értelmetlen és nagy veszteséggel járó tűzharcba bonyolódtak az ellenséggel. 212

213 Ha az eset megismétlődik, és erre tekintve az elnök népszerűségét és az iránta érzett feltétlen elkötelezettséget volt esély, úgy fegyveres ellenállásba ütköznek a város utcáin. Akkor azonban nagyon valószínű, hogy nem tudnának olyan gyorsan az adott helyszínhez érni, csak ha a szárazföldi egység az adottnál jóval nagyobb erővel bírna. Viszont az is könnyen belátható volt, hogy ha nagyobb erővel vonulnának föl a város szélére, biztosan észrevennék őket és ezzel a légi akciót sodornák veszélybe. Ez a kritikus pont, ez a mintegy három perces időintervallum, amikor magunkra vagyunk hagyva folytatta a hadnagy, ezért van, hogy a helikopterek nem elsősorban szállítási kapacitással rendelkeznek, hanem mindenfajta fegyverzettel el vannak látva, ha kimentek, majd látni fogjátok. Közvetlen harci biztosításunkat a helikopterek látják el. Nagyon jól tudjátok, ez elegendő arra, hogy azt a három percet kibírjuk. Az akció sikere a gyorsaságban rejlik, ha a célszemélyt az akció kezdetekor sikerül elfogni, akkor nincs értelme tovább maradni a helyszínen, villámgyorsan el tudunk onnan tűnni. Ebben az esetben értesítjük a szárazföldi erőket és ők sem lépnek be a városba. Az egész akció egyetlen egy emberre irányul, őt kell elfogni ismételte meg Bootster a feladatot, nem szerette, ha emberei hősködésre adják a fejüket. Átadom a szót a pilóták kapitányának, aki röviden összefoglalja a repüléssel kapcsolatos tudnivalókat zárta a maga részét a hadnagy, és valóban hátralépett, hogy Lewinsky a maga sokkal csendesebb, de határozott modorában folytathassa az eligazítást. 213

214 Köszönöm, hadnagy úr! Az előzőekben elmondottakhoz annyit fűzök hozzá, hogy a ti jelzésetekre kérjük meg a felszállási parancsot, amit a műveleti törzs ad ki. Ezek után normál katonai magasságra emelkedünk és járőrözési útvonalat használva jutunk el az Adriai-tenger fölé, ahol járőrözési pozíciót foglalunk el. Ez körülbelül 15 percig tart majd. A part közelébe érve a radar hatósugara alá süllyedünk és a tengerparttól 24 km-re álló objektumhoz repülünk. Az átlagos repülési magasság 8-12 méter közé esik, nem kell beszarni, ebben a tevékenységben a robotpilóta vigyázza manőverezésünket. Akik nem ismerték a kapitányt, talán meghökkentek a pontosság és lazaság e keveredése hallatán, de akikkel régóta együtt szolgált, azok tisztában voltak vele, hogy a kapitánynak az utóbbi inkább esik nehezére. Semmifajta veszély nem fenyeget, hogy a sötétben a hegynek ütközünk. A repülési idő ebben a magasságban úgy 5-7 perc lesz, majd a célobjektumhoz érkezve, ahogyan a hadnagy úr is elmondta, a völgy felőli oldalról rácsapunk az épületre, és minél gyorsabb sebességgel végrehajtjuk a deszantot. A csoportokat nem leszállva, hanem vastag kötélzet segítségével rakjuk le. A kötelet utána leoldjuk, ezért minél hamarabb hagyjátok el a helikopter alatti területet, nehogy valakit fejbe vágjon a kötél a maga a huszonöt kilójával. Lewinsky ezután a hadnagy felé fordult: Megértettük a feladatot, hadnagy úr, járőrözni fogunk az épület körül, és amint azt a jelzést kapjuk, hogy leszállhatunk, felveszünk benneteket. Addig, amíg ez meg nem történik, folytatjuk a biztosító tevékenységet. 214

215 A felszállást követően ugyancsak kis magasságon hagyjuk el a területet, és a tenger fölé érve ismételten járőrözési magasságra emelkedve térünk vissza Avianóba. Van valakinek kérdése? Senki nem moccant. Jól van, akkor kezdjük meg a bepakolást! adta ki a parancsot Bootster hadnagy. A katonák megtekintették helikopter-beosztásukat és elkezdték összerakni a felszerelésüket. Mindenki felvette a gondosan összekészített golyóálló mellényt, fölé pedig a taktikai mellényt. A combtokokba csúsztatták másodlagos fegyverüket, a derékövekben még három póttárat helyeztek el a pisztolyoknak, aztán fölvették az elsődleges fegyvereket, ebben az esetben a G36 és M16 Colt Commandereket. Az elsődleges fegyverek póttárai a taktikai mellényen erre a célra kialakított, hat tártartó zsebbe kerültek. Ezen kívül egy póttár a fegyverben lévő másik tárra volt fordítva felrögzítve, táranként 30 lőszerrel. A felcserek is összeállították elsősegély zsákjukat és 20 percen belül mindenki megindult a helikopterek felé. A reptéren három éjfekete Black Hawk sorakozott. Csodálatos madarak állt meg egy pillanatra gyönyörködni bennük Mickey. Lewinsky nevetve hátbavágta. Ezzel a felspécizett cuccal különösen, mi? biccentett a kapitány a fegyverzetre utalva a gépek felé. A bevetés fontossága miatt valóban felszerelték őket a 7.62 mm-es M60 géppuska mellé még egy-egy 30 mm-es gépágyúval. Ráadásul a fegyverkészletet 2,75 colos rakétákkal is megtoldották. 215

216 A pilóták már indulásra készen várakoztak a helyükön. A fiúk megkezdték a bepakolást. Kényelmesen elfértek a helikoptereken, hiszen a személyzeten kívül 14 férőhely volt, de ők gépenként a 10 főt sem érték el. A bepakolás és az elhelyezkedés után egészséges izgalommal a felszállásra vártak. Nemsokára felhördültek a gázturbinák és a három helikopter kecsesen az égbe emelkedett. A bevetés komolyságához képest a csoportokban jókedv uralkodott. A katonák átlagéletkora nem lehetett több 26 évnél. A beöltözött katonák lefelé fordított gépkarabélyaikra támaszkodva beszélgettek. Hé, mennyivel megy a kicsike? érdeklődött a kapitánytól egy sima arcú, kölyökképű rohamcsoportos. A vége 375 km/óra, de most a láthatatlanság lesz a feladat előzte meg a pilótát Mickey, a fiaim kedvence tette hozzá. Akinek nincs infra szeme, az nemigen láthat bennünket ebben a koromsötétben jegyezte meg a kölyökképű. Nincs ezeknek a balkániaknak ilyen, még egy normális reptérre sincs pénzük. Nem az a lényeg, hogy mennyit ér a cucc, a fegyver is csak annyit ér, amennyit a kezelője mondta Lewinsky, és megjegyzésével egy pillanatra a kérdező arcára fagyasztotta a vigyort. Úgy legyen! vágta rá Mickey, egyrészt a balkáni technikára és a felkészültség hiányosságaira célozva, de ugyanazzal a fordulattal saját profizmusukra is utalva. Bootster a legjobb, ne aggódj hajolt a sima arcúhoz egy mindig jókedvű bajtársa, és igyekezett úgy beszélni, hogy a hadnagy ne hallja. Már Kolumbiát is 216

217 megjárta. Van pár plecsnije, csak nem szokta kiaggatni őket. Igen, én is hallottam róla, valami nemzet hőse kitüntetést gyűjtött be legutóbb. Ez csak rutin feladat fordult feléjük Jeremy. Kihozzuk a csókát, és két órán belül már a bázison vagyunk. OLASZORSZÁG, AVIANO, TÁRSASHÁZ A REPTÉRREL SZEMBEN AUGUSZTUS :45 Te, nézd már, Gorin, ezek nem harci helikopterek? Valószínűleg azok, mert katonai repteret figyelünk mondta gúnyosan a nyugdíjazott szerb repülőpilóta és unalmában tovább dobálta a labdát a falhoz. Már három hónapja volt összezárva a fiatal Dusánnal, és állandóan egymás agyára mentek. Gorin sem volt öreg, de mivel a háborúban az összes szerb repülőt szétbombázták vagy lelőtték a NATO pilótái, nem volt más választása, mint kényszernyugdíjba menni. Hogy valami pénzt összeszedjen, elvállalta az Aviano katonai reptér figyelését, amiről naponta kellett jelentést adniuk. Számítógépeik nem csak a szuperérzékeny távcsövekkel, de a szerb légierő hálózatával is rejtett kommunikációs összeköttetésben álltak. Ha bármikor jelzést küldtek a központnak, a szerb légvédelem komputerein azonnal megjelentek az információk, és a gépek előtt ülő operátorok már a felszálláskor képet kaptak a NATO katonai repülő 217

218 eszközeinek mozgásáról. A hálózat egyszerű volt és rendkívül hatékony. A szerb radarok a nemzetközi megfigyelők tudta nélkül Görögországtól Szicíliáig, az összes ország légterét folyamatosan, a nap 24 órájában figyelték. Dusán még mindig a számítógépnél babrált. A billentyűk segítségével állított a számítógéppel összekötött spektív távcső által adott kép élességén. A háromlábú állványra szerelt távcsövet az ablaknál, a függöny takarásában állították fel a katonai reptér le- és felszálló pályájának megfigyelésére. Amikor végre kivehető volt a helikopter alakja, újra nyúzni kezdte társát. De ezeket még nem láttam itt! Az időpont is szokatlan! Nézd, itt a lista nézett a kézzel írt feljegyzésekre. 18:45-kor mennek az F-15-ösök járőrözni. 19:25-kor felszáll a B-117-es. 20:15-kor megy a két Cobra. Most 19:45 van. Lehet, hogy előrehozták a Cobrát? De ezek sokkal nagyobbak! Mutasd! mordult rá Gorin, és hagyta elpattogni a gumilabdát, ami az egyik szófa alatt talált megnyugvásra. Eltolta társát a monitorok elől. Az anyját, ez Black Hawk! ámult el az expilóta. Nem is egy, hanem három. Ilyet még nem láttam közelről! De gyönyörűek! aztán hirtelen észbe kapott. Azt hiszem, gond van, látod ott azt a gombaszerű radart a rotor felett? Ezek a különleges erő gépei. Vajon mit keresnek itt? Ne értesítsük Zorant? kérdezte félénken a fiatal. Dehogynem, te ütődött, különben mi a francnak küldtek volna ide minket, ha nem azért, hogy figyeljük a repteret és jelentsük, ha valami harci mozgolódás van!? 218

219 Komolyan, néha azt hiszem, egy lepkének is több esze van, mint neked! Jól van, fogd már be! Kicseng és egyik kezével letakarta a titkos katonai telefon mikrofonját. Hogy néznek ki a gépek? kérdezte pár perc elteltével a vonal másik végén Zoran Djundic. Három fekete Black Hawk, uram, felszerelve rakétákkal és gépágyúkkal. Legalább 30 embert számoltunk. Most kezdik meg a felszállást, uram mondta szinte vigyázzba állva Dusán. Azonnal hívom a szerb légvédelmi központot. Köszönöm az információt szakította meg a vonalat a titkár. Látod, Gorin, nem hiába vagyunk itt! tette le a kagylót elégedett képpel a fiatal figyelő, és az öregnek komoly erőfeszítésre volt szüksége, hogy ne húzzon be a lelkes újoncnak egyet. Ha nem vagyok itt, te még a felszálláskor is gyönyörködtél volna morogta, és nekiállt kipiszkálni a labdát a heverő alól. JUGOSZLÁV SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, ORSOVICA, GOJKOVIC II. REZIDENCIA AUGUSZTUS :09 Zoran Djundic feszülten nézte asszisztensét. Hívja fel nekem a légvédelmi központot, azonnal! Az asszisztens érezte a feszült légkört és nem késlekedett. Uram, a kettesen kapcsolom a központot! 219

220 Halló, itt Zoran Djundic vette át a kagylót a titkár. Jelzést kaptam a hírszerzéstől, hogy három, speciális műveletekre felszerelt Black Hawk harci helikopter szállt fel 20:00 órakor az Aviano légitámaszpontról. Ellenőrizzék a radaron! Máris, uram Igen, látjuk őket erősítette meg az információt a lokátoros tiszt. Mi az irányuk? ugrott össze Zoran gyomra. Dél-délkelet, uram. A tenger felett vannak. Zoran a szobája falán felfüggesztett térképre pillantott. Képzeletbeli egyenest húzott a reptértől a megadott irányba. Sejtése csak megerősödni látszott Ha felénk jönnek, mennyi időbe telik nekik ide eljutni? kérdezte végül, és nagyon figyelt rá, hogy hangja kemény és határozott legyen. Úgy perc, uram. De függ a sebességüktől és a szél irányától is. Rendben, akkor szóljon, ha elérték a partot kicsit gondolkozott. Vagy ha eltűnnek a radarról. Ha mi vagyunk a célpontjuk, akkor a völgyszurdokok felé fognak kanyarodni, csak onnan tudnak berepülni a hegyek miatt. Ha bármi változás van, azonnal tájékoztasson! Értem, uram, rendben van. Zoran letette a telefont, és nagyot sóhajtott, mintha erőt gyűjtene. Most hívja nekem az elnököt, és hagyjon magamra fordult ismét az asszisztens felé. Zoran megtörölte gyöngyöző homlokát, és megigazította fémkeretes szemüvegét. Olyasféle izgatottságot érzett, mint az ember fellépés vagy vizsgák előtt. Nyilvánvaló volt a helyzet, és az, hogy micsoda 220

221 előnnyel indulnak, hiszen ők fognak meglepetést okozni az ellenségnek, nem pedig fordítva. Lelki szemei előtt lefutott a győztes film verziója, de hogy az a valóságban is lejátszódjon az ő lékjelenlétén és együttműködési képességén túl, jó néhány dologra volt szükség. Elnök úr, elnézést, hogy ilyen későn zavarom. Az Aviano-reptérről jelzést kaptunk, hogy három speciális harci helikopter 20:00 órakor felszállt tájékoztatta az elnököt a lehető leghatározottabb hangján. Tájékoztattam a légvédelmet is. Látjuk a helikopterek mozgását. Amennyiben a partokhoz érnek, azonnali tájékoztatást kapok. Kérek engedélyt az új technikai eszköz bevonására! mondta ki egy-szuszra. Mit tervez, Zoran? kérdezte az elnök megdöbbentően nyugodt hangon. Zoran kissé elbizonytalanodott saját fontoskodásán. Ő egyáltalán nem volt nyugodt, és úgy érezte most valami nagy dolgot visz véghez. Amennyiben a völgyszurdokok felé kanyarodnak, lelövetem őket, uram. Rendben van, megkapja az engedélyt. Mutassa meg, ki a főnök! Elnök úr, esetleg tanácsos lenne a búvóhelyre átköltözni, amíg a veszély el nem hárul. Nem megyek sehová, Zoran. Azt mondta, lelöveti őket. Nem bízik a technikánkban? Dehogynem, uram, de az Ön biztonsága mindennél fontosabb nekem. Akkor tegyen meg minden szükséges intézkedést, hogy itt ne érjen semmi baj! Tájékoztasson, ha vége! Igen, uram mondta végül a titkár, és feszülten figyelte a telefonokat, hogy mikor kap újabb információt. 221

222 Nem akart hibázni. Tudta, egy tévedés az ő életébe is kerülhet. Az elnök komor arccal nézett Drakulic kormánybiztosra. Ezek nem nyugszanak. Úgy látszik, a Nyugat ejtette ki gúnyos nyomatékkal a szót a kormánybiztos még mindig nem érti, kivel áll szemben! Az elnök legyintett, mintha csak az engedetlen kölykeiről volna szó. Vukovic tábornokra gondolt és azokra a felvételekre, amelyeket július 11-én a katonái készítettek. A nemzetközi erők álmukban sem merték volna gondolni, hogy az ENSZ-védelem alatt álló várost egyszerűen elfoglalják. A gondolataiba merülő elnök a vérengzés és harmincezer nő, gyerek és férfi kitelepítése fölött elegánsan elsiklott. Sokkal szívesebben emlékezett arra, ahogy Vukovic tábornok az ENSZ ezredesével tárgyalt. Az ezredes vonásai merevek voltak a félelemtől. Vukovic cigarettával és sörrel kínálta a külföldi katonát. Fölényes és agresszív volt, mint mindig. A holland izzadó arcába hajolt és megvetően vakkantotta felé a szavakat. Ön négyszázötven emberével a foglyom adta az ezredes tudtára. És biztosíthatom, hogy a város elfoglalása nem a muzulmán lakosság ellen irányul. Az elnököt mindig lenyűgözte az a férfias magabiztosság, ahogy Vukovic hazudott. A nyugat nem volt hozzászokva a szerb hadviselés törvényeihez. A tárgyaló felek a politikusok és katonák minden szavát készpénznek vették, ezzel Gojkovic elnök meglehetősen nagy helyzeti előnyre tette szert. 222

223 Amikor a város lakosaiért már elindultak a buszok és fölálltak a kivégző osztagok, Vukovic tábornok szemrebbenés nélkül állította, hogy mindazok életét, akik leteszik a fegyvert, megkíméli. Erre, mint katona, és mint tábornok, a szavamat adom! hazudta a város egyik muzulmán képviselőjének, akinek Vukovic puszta látványától elakadt a szava. A kivégzések megkezdéséig akkor már mindössze másfél óra volt hátra. A tábornok katonai zseninek tartotta magát, és ezt a véleményt az elnök is osztotta. Vukovic brutális volt és nem félt az ellenségtől, sem attól, hogy a tűzvonalba kell mennie. Gojkovic kedvelte a tábornok patetikus gesztusait is, beszédeiben szívesen idézte fordulatait. Ajándékként adom át népemnek ezt a várost Szent Vid napján mondta ő. Vukovic tábornok népünk arkangyalaként igazságot szolgáltatott méltatta nemzeti hőssé vált tábornokát az elnök. A kormánybiztos gondolatai anélkül, hogy egyetlen szót váltott volna Gojkoviccsal hasonló irányban kalandoztak. A dolgozószoba íróasztalán álló lámpa fénye öltönyére és fekete nyakkendőjére esett. Arca árnyékban maradt. Csak a cukorkát összeroppantó áll mozgását lehetett érzékelni, és Drakulic most úgy festett, mintha maga az ördög látogatta volna meg az elnököt. Maradunk? fordult hozzá az elnök. Nincs miért aggódnunk válaszolta a kormánybiztos. 223

224 VALAHOL AZ ADRIA FELETT AUGUSZTUS :42 Az Alpha egység helikoptere vezette a formációt. A tengerrel eggyé olvadó sötétségben csak a négy másodpercenként felvillanó helyzetjelzőt látták. Bootster kicsit meglazította arcán az állszíjat, és hátrébb billentette a sisakját, hogy jobban lássa a hullámokat, amiket inkább csak sejteni lehetett a gépek alatt. Ő volt a legidősebb a csapatban a maga 37 évével. Megjárta Kuvaitot, Szomáliát és a kolumbiai dzsungelt. Több bevetést is vezetett, mentő- és támadó akciókban egyaránt. A mai feladat nem ígérkezett különösebben nehéznek, az összes lehetséges információt begyűjtötte, a lehető legjobban felkészült az akcióra, és emberei is értették a dolgukat. Ha valami balul sülne el, akkor pedig itt van ez a három jól felszerelt helikopter, aminek aligha lehet ellenfele bárki egy váratlan akció során. A bal oldali ajtónál ült, szeretett repülni, imádta ezt a leírhatatlan érzést. A szeme már jó húsz perce hozzászokott a fényviszonyokhoz, látta a távoli hegyek körvonalát, a partok városainak fényét. A táj gyönyörű volt, még ebben a mély sötétségben is. Elértük a járőrözési zóna határát, leereszkedünk! Rendben szólt vissza a pilótának. Srácok, közeledünk, nyissuk ki az ajtókat, hogy a deszanttal ne legyen gond! Még 10 perc! Vettem. Értesítsétek a földi egységeket is. A nyitott ajtónál a hadnagyot valósággal mellbe vágta a píneák hegyekből lezúduló illatával keveredő sós, 224

225 tengeri pára erőteljessége. Nézte a tenger hullámainak fehér fodrait, amelyek szinte karnyújtásnyira voltak tőle, hallgatta a rotor kellemesen zúgó hangját. Jeremy ebben a pillanatban hihetetlenül elégedett és boldog volt. Csak pár perc választotta el az akciótól, mégis tökéletesen nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak érezte magát. Most senki nem állhat az útjába, és a nemzetközi erők becsületén esett csorbákat végre kiköszörülheti. A robotrepülőtől továbbított információk szerint a célszemély nagy valószínűséggel az objektumban tartózkodott. Erre utaltak a ház körül mozgó katonák biztonsági intézkedései. Már zsebében érezte előléptetését. Jeremy Bootster lesz az, aki a sok sikertelen akció után végül elfogja az egyik legkeresettebb háborús bűnöst. Lassan kiértek a szárazföld fölé és a robotpilóta valóban precízen kerülte ki a domborzati akadályokat. Néhol olyan közel repültek a hegyoldalhoz, hogy Bootster úgy érezte, kinyújtott kézzel megérinthetné a fák ágait. Még 4 perc jelezte a pilóta. Vettem, mindenki készüljön fel a deszantra utasította katonáit a hadnagy. Hármas, te indulsz elsőként és biztosítod a többieket, amíg földet nem érnek. Az összes helikopterből egyszerre történik a deszantolás. A fegyvereket helyezzétek tüzelő pozícióba! Pilóta a deszant megkezdésekor jelezzen a földi egységeknek, hogy megindulhatnak a városhatárról. Mindenki helyezze készenlétbe elsődleges fegyverét és a rádiót! A földre érve azonnal vegyétek fel a behatoláshoz a pozíciótokat! Alfa csoport, egyes, kettes, ti lesztek az élbiztosítók, hármas, te leszel a végbiztosító. Dinamikus előremozgást 225

226 kérek a kertben és az épületben, nem állunk le harcolni, elsődleges feladatunk a célszemély minél gyorsabban történő kihozása. Biztosításunkat a másik két csoport végzi. Uram szakította félbe az utolsó eligazítást a pilóta, jelez a védelmi rendszer! Mi van? kérdezett vissza Bootster értetlenül. Bemértek! a pilóta hangja az értetlenségből átváltott páni félelembe. Rakéták! Légvédelmi rakéták a hegyről, egy óra irányában! Nincs idő kitérni! A völgy bejáratánál felkészült légvédelmi elhárító egységek már várták a három fekete helikoptert. Amikor megkapták a jelzést, hogy a helikopterek eltűntek a radarképről, beélesítették a fegyverrendszert és a biztonság kedvéért hat rakétát aktiváltak. A hegyek közötti szűk területen, a helikopterek rejtekhelye, a katlan, csapdává változott. Esélyük sem volt kikerülni a hőkövető rakétákat. Hirtelen földöntúli világosság borult a kopár hegyoldalra és három hatalmas robbanás rázta meg a földet. A lezuhanó helikopterek roncsai szanaszét repültek a járhatatlan sziklákon. Az SFOR földi erőket irányító tisztje a megindulási ponton várakozott. A távolban fellobbanó fényhatások után a rádióért kapott, jelentette a robbanást, aztán, mint egy lassított felvétel, maga mellé tette a készüléket. Hirtelen meg sem tudott szólalni, csak nézte a távolban hatalmasodó tüzet. Csak most kezdte felfogni, mi történt. 226

227 Arra koncentrált, hogy valaki szóljon már bele a rádióba, hogy megindulhassanak. De nem kaptak jelet. Az éter némasága egyértelmű üzenet volt. Kisvártatva a központ jelentkezett be. Azonnal kutassák át a területet túlélők után! A várostól északnyugati irányban, 5 km-es körzetben. A robotrepülőgép képei szerint nincs életjel. Alaposan nézzenek meg mindent! Képtelenség lesz bejárni a területet és összeszedni a roncsokat, ha egyáltalán maradt még utánuk valami. Remélem, minket nem támadnak meg! futott át az irányító agyán a szomorú valóság. Értettem, azonnal indulunk! válaszolta és rögtön kiadta az utasításokat a várakozó SFOR-katonáknak. Borzalmas látvány tárult eléjük a helyszínen, s ez már nem csak egy bevetésről szólt. A gyűlölet és a kétségbeesés egyszerre tört föl az irányító tiszt szívében, és először életében megfordult a fejében, hogy most talán mégsem jó helyen van, jó időben. Hazavágyott. Ez nem emberi, ami itt megy. Nincsenek határok. Elszabadult a pokol mondogatta magában, és érezte, amint nyirkossá válik a tenyere. OLASZORSZÁG, AVIANO TÁRSASHÁZ A REPTÉRREL SZEMBEN AUGUSZTUS 16.21:29 Gorin a karosszékében ült és folytatta a labdadobálást, amivel megőrjítette Dusánt. Az újonc megpróbálta megtalálni a helyét. Leült, aztán felállt, aztán megint 227

228 leült. Végül járkálni kezdett fel-alá a szűk helyiségben. Szerette volna megtudni, hová tartottak a gépek. A groteszk idillt a katonai telefon csörgése zavarta meg. Halló, Gorin beszél jelentkezett be kollégája. Gorin, itt Zoran. Jó volt a megérzésük, ide jöttek a gépek. Szép munka volt, gratulálok. Szerbia örök! Köszönöm. Szerbia örök! vágta rá Gorin, és letette a telefont. Ki volt az, mit akart? Mondd már! türelmetlenkedett Dusan. Zoran Djundic. Jól csináltad, fiú! Még a végén nemzeti hős lesz belőled! A fiatal fiú arcán fülig ért a mosoly. Gorin most az egyszer tényleg nem gúnyolódott. Elégedetten felállt, kezébe vette a gumilabdát, és kérlelhetetlenül folytatta az idegtépő pattogtatást. Igen gondolta, Szerbia valóban örök! És ez mindig így volt és így lesz! JUGOSZLÁV SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, ORSOVICA GOJKOVIC II. REZIDENCIA AUGUSZTUS :34 Zoran Djundic 34 éves volt. Magas, vékony testalkatú, de erős, atlétikus termetű. Kerek, fémszínű szemüveget viselt. Mindig jólöltözött és kimért volt. Elnök úr, a támadást elhárítottuk. A három helikoptert lelőttük lépett be az elnök dolgozószobájába. 228

229 Gojkovic, aki a dohányzás minden formáját kedvelte, most éppen a pipájába szippantott egy mélyet. Arca feszült volt és idegességről árulkodott. Zoran Djundic csak most vette észre az Íróasztal melletti fotelben üldögélő kormánybiztos körvonalait. És a földi egység? kérdezte az elnök. Őket kívánsága szerint, hagytuk elmenni, uram. Valakinek el kell mesélnie, hogy mire számíthatnak, ha idejönnek megint jegyezte meg Drakulic. Ezek után már biztosan nem jönnek, uram. Ne legyen idióta, Zoran. Egyre többen fognak jönni, egyre nagyobb erőkkel mérgelődött tovább Gojkovic. A múltkori után is ezt mondta, és igaza lett, elnök úr. Nem volt elég nekik a lecke! Mit kíván, mit tegyünk? A szárazföldi erők már visszavonultak, őket már nem tudjuk megsemmisíteni. Nem is kell! legyintett bosszúsan. Ha szabad megjegyeznem, elkészült az ön harmadik villája, átköltözhetünk akár azonnal oda. Állandóan költözöm, menekülök, bujkálok! tört ki az elnökből a felgyülemlett feszültség. Elég volt ebből, elvégre itthon vagyok! dühösen a hamutartóba dobta pipáját, amely a lendülettől kibucskázott az asztalra, kiborítva a parázsló dohányt a bőrbevonatra. Uram, ön nem bujkál próbálta nyugtatni a titkár. A nép csodálja önt! Még mindig ön a legnagyobb példaképük! És az nem bujkálás, hogyha jön egy műhold, akkor nem mehetek ki a házamból?! És hogy hatszáz emberem figyeli a környező országok reptereit, és az államhatárt, hogy mikor támadnak rám megint?! Gojkovic 229

230 hatalmasat csapott az íróasztalra, majd felállt és az ablakhoz ment. Elég volt ebből! Uram, megértem, hogy feldúlt, de ez is azt mutatja, milyen jól működik a hírszerző és elhárító rendszerünk mentette a menthetőt Zoran. Nem feldúlt vagyok, hanem dühös mondta Gojkovic, most egész halkan. Kerítse elő nekem azt a személyt, aki mindezért felelős! Pardon? kérdezett vissza a titkár értetlenül. Igaza van, Zoran fordult hirtelen Djundic felé az elnök, jól működik a rendszerünk. Használjuk most másra! Tudja meg, ki az, aki ezeket az akciókat ellenem kiterveli és ölje meg a saját hazájában! Nem érdekel, hogyan csinálja, de értesse meg velük, hogy nem kéne piszkálni az oroszlánt, mert a végén fölbosszantják! Tudják meg, hogy bárhová elér a kezem, és mindenkit utolérek! Akkor majd talán megértik, hogy hagyjanak végre békén! Uram, mégis hogyan képzeli? Jaj, ne értetlenkedjen itt nekem! Teljes hatalmat adok önnek! Csinálja, ahogy akarja, nem akarok tudni róla, eredményeket akarok! Igen, uram adta fel Zoran a próbálkozást. Most hagyjon magunkra! Jó éjt, uram hátrált kifelé, és Drakulic felé is odabiccentett. Zoran! kiáltott Gojkovic még a titkár után. Ha elcseszi, önt is megtalálom! Igyekszem, uram válaszolta Zoran, igyekezett nyugodtnak és megfontoltnak látszani, mint mindig. Valójában erre a fordulatra egyáltalán nem számított. Jobban szeretett volna a sikeres akció után hátradőlni, és 230

231 egy kis lazítást engedélyezve magának, várni a megérdemelt jutalmat. De a jutalom és a pihenés még váratott magára. EGYESÜLT KIRÁLYSÁG, LONDON MI6 KÖZPONT NOVEMBER :02 Christopher Skiansky, az MI6 balkáni területekért felelős brit hírszerzője az irodájában üldögélve, íróasztalának háttal hintázott a székén, miközben ihatatlan kávét szürcsölgetett. Mivel emigráns lengyel családban nevelkedett, még mindig nehezen szokta meg az angol kávé ízét. Híg löttynek tartotta, ahogy az apja is. Ennek ellenére olyan ragaszkodással ivott meg belőle napi öt-hat adagot, mintha a rossz szokások szenvedélyes rabja és egyben gyűjtője is volna. Lábát az ablak alatt tornyosuló, átláthatatlanul egymásra hányt irathalomra tette, amiből hol kincsek, hol használhatatlan, ősrégi akták kerültek elő, a hosszú és ideges keresések közben. Skiansky a lehetetlennel határos módon mindig mindent megtalált, amit keresett. Szobája ablakában a redőny félig leeresztve állt. Kedvelte a félhomályt, akárcsak a híg kávéktól, jobban tudott tőle gondolkodni. A lehúzott redőny ellenére az ablak felé fordult, mintha átlátna a sötétítésen és infraszemüvege elé szépséges táj tárulna. Ám Skianskynak sem infraszemüvege, sem különleges képességei nem voltak. Többnyire ilyen pózt vett föl, ha valamin nagyon törte a fejét. Az asztalán jó pár akta volt 231

232 kiterítve, amelyek egytől egyig a háborús bűnös Gojkoviccsal foglalkoztak. Chris édesapja, Josef Skiansky a második világháborúban pilótaként szolgált. A háború után újrakezdte életét Angliában segédpilótaként, és mivel nem ismert senkit, estéit egy bárban töltötte. Itt szövődött románc közte és a középszerű bárénekesnő között, aki a lengyel férfinak maga volt a díva. Két év után össze is házasodtak és gyermeküket az égi hajósok védőszentjéről, Kristófról nevezték el. Chris iskoláit kitűnően végezve jó és alapos hírszerző tiszt lett. Kezdőként Görögországban, majd Cipruson szolgált. Keze alá tartozott Bulgária, és az akkori Jugoszlávia elleni hírszerzés is. A balkáni területeket a '90-es évek elején kapta. A felső vezetés félig lengyel származása miatt testálta rá a régiót, és az az apróság, hogy Lengyelország meg a Balkán nem csak földrajzilag, de politikai mentalitásban is rettentő messze áll egymástól, senkit sem érdekelt. Ettől függetlenül a vezetés jó lóra tett Skiansky személyében, hiszen nem csak szorgalmával tűnt ki társai közül, hanem azzal is, hogy hihetetlen jól beletanult a balkáni viszonyokba, és nem csak az ottani belügyekben lett járatos, de meg tudta jósolni, milyen külföldi lépésekre és összefonódásokra lehet a területen számítani. A kelet-európai régióról édesapja mesélt neki rengeteget, még a fiú gyermekkorában. Azt az egyet jól tanuld meg, édes fiam hajtogatta az apja, hogy nálunk valójában nincs olyan ország, amelyikben ne lennének nemzetiségi nézeteltérések. A lengyeleknek az oroszokkal meg a litvánokkal, a 232

233 románoknak a moldáviaiakkal, a magyaroknak meg mindenkivel. Skiansky egyre jobban megszerette a munkáját. Sikeres és elismert hírszerző lett. A '90-es évek váltása, és a darabokra hullott Szovjetunió nem érte őt nagy meglepetésként. Értesüléseit nem csak megérzéseinek, hanem a volt jugoszláv vezetés felé kialakított, kiváló kapcsolatainak is köszönhette. Naprakész információkat szolgáltattak az oroszok mozgásáról, eltűnéséről, és az orosz érdekzónák megszűnéséről a Balkánon. Idővel azonban a műveleti munka kezdett egyre veszélyesebbé válni. A lebukott hírszerzőket kegyetlen módon példát statuálva végezték ki, ezért miután későbbi feleségével megismerkedett átkérette magát a központba, irodai munkára. Így került a Balkánt értékelőelemző csoporthoz, ahol egyrészt a terepmunkából adódó jártassága, másrészt megbízható előrejelzései miatt jó hasznát vették. Megjósolta a horvátok és a szerbek, illetve a szlovénok és a szerbek közötti háborút, és azt is előre sejtette, hogy Szlovénia nagy valószínűséggel ki tud majd egyezni Szerbiával. Mivel a hírszerzésben az a legnagyobb érték, ha valaki pontosan előre tud jelezni valamit, pályája szépen ívelt felfelé. Végül ő lett a Balkánért felelős műveleti részleg parancsnoka től elsődleges feladata a balkáni háborús bűnösök elfogására irányuló akciók koordinálása és vezetése volt. Ez a feladat azonban túlnőtt mindenkit, sorra kudarcba fulladtak az akciók, és ez Skiansky számára is nagy falatnak ígérkezett. Hitt abban, hogy ha a megfelelő hírszerzési információk után, a sebészi pontosságú műveletek végrehajtására specializálódott 233

234 egységek amelyekkel csak az USA és az Egyesült Királyság rendelkezett megjelennek a Balkánon, annak meg lesz az eredménye, és a szétesett, törzsi szövetség, ami a Balkánt ekkor jellemezte, nem tud megfelelően védekezni. Ennek ellenére csak sikertelenségről tudtak beszámolni, és ez kétségbe ejtette. Rájött, hogy a balkáni műveletek egész irányítását újfajta stratégiával kell kidolgozni, csak még azt nem tudta, hogyan. A legutóbbi akció elemzése során világossá vált számára, hogy az orosz érdekkör visszatért a Balkánra. Különösen az támasztotta alá ezt a nézetet, hogy a hat hőkövető rakétával lelőtt Black Hawk helikopter megfelelő elektronikus védelmi berendezésekkel is el volt látva, amelyek a másodperc tört része alatt hárítják el a rakétatámadást. A vizsgálatok alapján kiderült, hogy ezek a rendszerek nem léptek működésbe. Az információk arra utaltak, hogy a szerbek jóval modernebb rakétatechnológiával rendelkeznek, és nagy valószínűséggel orosz csúcsfegyverekről van szó. Bár az elmúlt napok kudarcain rágódott, belevetette magát a munkába, és minden nap rohant. Annyira megterhelték a feladatai, hogy családjára sem szakított annyi időt, amennyit megérdemeltek volna. Sietve köszönt el feleségétől, Sheilától, és úton az iskola felé alig szólt a gyerekekhez, annyira belefeledkezett a Black Hawkok történetébe, hogy nem tudott kikapcsolni egy percre sem. Gondolatait néha megszakították a kocsiban hátul civódó gyerekei, de csak a visszapillantóból nézett rájuk, hogy meggyőződjön róla, még mindketten épségben vannak. Ron már 11 éves volt, Cyra még csak 8, de annál nagyobb volt a szája. Állandóan cukkolta 234

235 bátyját, aki a haját húzva próbálta jobb belátásra bírni húgocskáját. Alapvetően jó gyerekek voltak csak éppen testvérek Ron tiszta anyja, Cyra meg az apja szemeit örökölte. Melegséggel töltötte el ez a kép a visszapillantóban. A kis kitérő után gondolatai gyorsan visszatértek munkájához. Egy másik esemény is nyomasztotta. A napokban egymástól függetlenül két informátora is jelezte, hogy olyan személy érkezett Londonba, aki a legbelsőbb körökből hozhat információt arról, kik látják el a szerbeket fegyverrel. Sőt talán azt is kiszedhetnék belőle, milyen belső hatalmi harcok vannak Szerbiában és Horvátországban. Mindkét informátor régi, megbízható embere volt, nem egy akcióban kipróbálta már őket, nem volt oka kételkedni a hír hitelességében. Mégis, szerette volna, ha egy további forrás is megerősíti a hírt. Valami azt súgta neki, ebben a váratlan fordulatban akkor higgyen, ha megvan a klasszikus hármas, azaz, ha három független hírszerző is megerősíti az értesülést: rés keletkezett Gojkovic elnök védelmi pajzsán. Skiansky biztosra akart menni, annál is inkább, mert a hírek szerint az informátorok személyesen vele kívánták felvenni a kapcsolatot. Akkor is ezen törte a fejét, amikor reggel behajtott a szolgálat mélygarázsába. Volt bőven ideje, hiszen három ellenőrző ponton is várta a szokásos biztonsági procedúra: fényképes igazolvány, hangazonosítás, a kocsi végigvizsgálása nincs-e bomba elrejtve valahol a csomagtartóban, utastérben, vagy az alvázon. Chris nem ismert ennél biztonságosabb épületet és mivel a biztonság volt életében az egyik legfontosabb elem, egyáltalán nem 235

236 idegeskedett a reggelenkénti hosszadalmas bejutások miatt. A garázsból kódolt, mágneskártyás lift vitte fel a hetedik emeletre, ez volt a Balkánnal foglalkozó értékelő-elemzők irodaszintje. Belépve az ajtón nagy neonfényes terembe jutott. A számítógépek monitorát figyelő, aktákat böngésző munkatársak hadán kellett áthaladnia, hogy eljusson az irodájáig. Útközben odabiccentett a kollégák felé, afféle jó reggelt! kívánva, majd nyomába szegődött az asszisztense. Felsorolta a napi egyeztetések időpontjait, átadta a Gojkovic elnökről bekért aktákat és az elmaradhatatlan, mosogatólé-ízű angol kávét, majd távozott. Chris ledobta kabátját egy karosszékbe, lehuppant az íróasztala mögé és gondolataiba temetkezett. Telefoncsengetésre riadt és forró nedvességet érzett a mellkasán. A kávéja löttyent ki, amikor székét újra függőleges helyzetbe lendítette. A 9. ről hívták, a Kelet- Európai Műveleti Hírszerzés feje gyors tájékoztatást várt. Felpattant és magára vette a zakóját, hogy eltakarja a kávéfoltot. Mielőtt elindult, még elolvasta az jeit. A független források ellenőrzésével megbízott mindkét belső embere visszaigazolta, hogy az informátoroktól kapott hírek pontosak. A Heathrow vámőrsége megerősítette, hogy ténylegesen regisztráltak két, Bécsből érkezett személyt, akinek az előélete egyezett a megadott nevekkel. A korábbi nyilvántartással történt egyeztetés során a két szerb férfit, Zoran Djundicot és Jaroslav Rozgonicot, azonosították, mint akik erősen köthetők Gojkovic, volt szerb elnökhöz és Drakulic, volt államtitkárhoz. Chris gyorsan kinyomtatta a két üzenetet, majd sietős léptekkel elindult főnökéhez. 236

237 A tágas és napfényes vezetői irodába érve Skiansky szemét bántották az erős sugarak, hunyorognia kellett. Főnöke, James Broman, lompos öltözetű, testes férfi volt. Szürke szemei távolságtartást parancsoló szigorúsággal tekintettek a világba. Jól ismerték egymást, az utóbbi hat évben minden ügyön közösen dolgoztak. Christopher, gyere, ülj le! Megkaptam tegnap az e- mailedet. Komolyan mondod, hogy eljöttek hozzánk a szerbek, és Gojkovicról hoznak híreket? Igen bólogatott Chris, és Broman elé tolta az e- maileket. Tegnap még azon voltam, hogy megerősítsék az információkat, és most itt a két jelentés, amelyekben mind a határőrség, mind a bevándorlási hivatal megerősíti, hogy ezek a személyek beléptek az országba. Pillanatnyilag nem tudjuk, pontosan hol tartózkodnak, de igazából még nem is indultunk rájuk. Először az információk megerősítését vártam kis szünetet tartott, hogy a főnök végigolvashassa a leveleket, aztán folytatta. Az biztos, hogy velem akarnak találkozni, ma este. Itt van az informátorok jelentése nyújtott át egy újabb papírt. Megbízható embereink előzte meg Broman kérdését. A találkozó 21:30 és 22:00 óra között lenne a White Eagle Pubban. Még nem tudjuk, hogy pontosan mit akarnak, de azt gondolom, fontos információkkal szolgálhatnak arról, mi történik most Szerbiában. Abból, hogy itt feltűntek, arra következtetek, hogy talán ki akarnak szállni, és az információkért cserébe védelmet nyújthatunk nekik. A főnök még egyszer átfutotta a jelentéseket és közben töprengett a hallottakon. Erre vonatkozóan nincs pontos infód, ugye? kérdezett vissza. 237

238 Igazából nincs, ez csak megérzés válaszolta Skiansky kis csalódottsággal a hangjában. Broman érezte a lehangoltságot és folytatta. Christopher, egyszer a lottószámokat éreznéd meg, barátom, a megérzéseidre az életemet is rátenném mondta megnyugtatóan. Akkor elmégy? Biztos, hogy jó ötlet ez? Már régen voltál terepen! adott mégis finoman hangot kételyeinek. Ez igaz, de most nem is igazán terepmunkáról van szó, James próbálta Chris meggyőzni főnökét. Rengeteg ilyen találkozót végigcsináltam már, egy próbálkozást mindenképp megér! Egy kicsit amúgy is elakadtunk az akciókat illetően. Azért vigyél magaddal valakit! egyezett bele Broman. Természetesen, szerintem egy négyfős csapat elég lesz a szokásos technikával és fegyverekkel. Ha lehet, akkor a holnap reggeli értekezletet tegyük át hétvégére, hogy a találkozó anyagait fel tudjuk dolgozni. Majd ezek alapján szeretném előterjeszteni stratégiai javaslatomat a hétvégi megbeszélésre. Semmi akadálya Kiket akarsz vinni? Nem hiszem, hogy túl nagy erők kellenének, az csak elijeszti őket. Négy ügynök kell, három megfigyelő, meg egy, aki bejön velem. Smithszel, Sugerttel és Downeyval már többször dolgoztam együtt. Remélem, ráérnek. Aztán a találkozó alapján majd eldöntjük, hogy nyomon kísérjük-e a szerbeket, vagy egyfajta bizalmat mutatva engedjük el őket. Bromant szinte lenyűgözte kollégája munkavágya. Döntsd el saját hatáskörben, viszont az utóbbi időszakban elég komolyan mozgolódnak az írek, 238

239 úgyhogy a helyi megfigyelőknek nincs túl nagy szabad kapacitása. Smithéket nem tudom garantálni, hiszen ők a legjobbak, de ne aggódj, meglesz a négy fő estére, garantálom. Remek! Akkor lemegyek, értesítem a Speciális osztályt, hogy a délutáni órákban üljünk össze egyeztetni a találkozóval kapcsolatban. Christopher, a találkozó után mindenképp csörögj rám! Természetesen, uram! mondta elmosolyodva Chris, és kilépett az ajtón. Ugyanúgy pezsgett a vére, mint régen, amikor még terepen dolgozott. Miután visszatért az irodájába, felhívta a Speciális osztály vezetőjét, aki már tudott az esti találkozóról. Skiansky rendelkezésére bocsátotta négy emberét, azzal a megkötéssel, hogy most épp pihenőben vannak, ezért délután 13:30-kor kerüljön sor az egyeztetésre, a harmadik emeleti eligazítóban. Chris elégedetten tért vissza a napi rutinfeladatokhoz. Letudta az elmúlt napok adminisztrációs kötelezettségeit, majd elkezdte kidolgozni az esti találkozó menetét, hogy milyen kérdésekre számítson, és milyen kérdéseket fog ő feltenni. Átgondolta a trükköket, csapdák lehetőségét, majd órájára pillantott és úgy döntött, az egyeztetés előtt még leszalad a kantinba bekapni valamit. 13:30-kor már várt rá a négy ügynök, három férfi és egy nő a harmadik emeleti eligazítóban. Egyiküket sem ismerte, de tökéletesnek látszottak, szürkék voltak, egyszerűek, akik mellett bárki elmegy az utcán, tipikus angolok. 239

240 Jó napot, a nevem Tyler Benson, én vagyok a műveletirányító. A kollégáim Jamie Sinclair, Bill Lubowsky és Robert Simon mutatott a mellette állókra, akik nevük hallatán biccentettek. Chris kezet fogott mindannyiukkal. Christopher Skiansky vagyok. Ha megengedik, rögtön a lényegre térek. Este 21:30 és 22:00 óra között ezzel a két szerb férfivel kell egy találkozót lebonyolítanom adta át azokat a fotókat, amiket a bevándorlási hivataltól küldtek át egy órája. Ezek a személyek a volt szerb elnökkel, Drazen Gojkoviccsal közeli kapcsolatban állnak. Információkat szeretnék tőlük szerezni Gojkovic exelnökről, és hogy jelenleg milyen a helyzet Szerbiában. A találkozó témáját tekintve magas prioritású, biztonsági szempontból nagy kockázatot nem jelent, hiszen megerősített információink szerint ezek a férfiak azért érkeztek Nagy-Britanniába, hogy tárgyalásokat kezdeményezzenek velünk. A konkrét okot nem tudjuk, ez az esti órákban fog kiderülni. Fő feladatuk a ma esti találkozóval kapcsolatosan a találkozó dokumentálása, illetve az én személyem biztosítása. Ha jól tudom, önök is megkapták már az előzetes információkat. Van már valami elképzelésük, hogy milyen eszközökkel jönnének ki? Igen válaszolta a csoportparancsnok. Egy furgonnal érkezünk a helyszínre, a kolléganő és én maradunk az autóban. Egy ember marad az utcán, és egy ember megy be önnel a pubba. A kabátja hajtókájára elhelyezünk egy mikrofont. A hozzá kapcsolódó adóvevő berendezéssel a kocsma környezetében egy méteres sugarú körben teljes egészében rögzíteni tudunk mindent, ha ez így önnek is megfelel. 240

241 Teljesen rendben van. Szeretném, ha nem riasztanák el a célszemélyeket a helyszínről. Aki velem jön, azt kérem, legyen már előttem bent a pubban, és amint jelzi, hogy tiszta a terep, akkor én is bemegyek. Ő pedig maradjon megfigyelőként. Ez megoldható. Ezeket a fegyvereket visszük magunkkal mutatott a parancsnok az asztalon kiterített kisebb arzenálra, és lesz rajtunk golyóálló mellény, ezekből egyet most önnek is átadnék Chris elmosolyodott, amikor átvette a kettes fokozatú golyóálló mellényt. Ha egy hírszerző tisztnek golyóálló mellényt kell felvennie London legforgalmasabb kocsmájában, akkor már régen gond van, de természetesen ismerem a szabályzatot, és fel fogom venni. Az eligazítás hátralévő részében a kapcsolattartás rendjét, a lehetséges forgatókönyv variációkat beszélték meg. Mit tesznek akkor, ha késik a tárgyaló fél, vagy ha másik helyszínre kívánják áthelyezni a találkozót. Miután minden részletet egyeztettek, 15:15-kor elváltak egymástól, hogy mindenki felkészülhessen. Az esti találkozót 19:00 órára beszélték meg, a mínusz 2. szinti parkolóba. Skiansky visszatért az irodájába. Újra átnézte jegyzeteit, majd felhívta feleségét, hogy ne várjon rá, mert sokáig fog dolgozni. Nem érte el Sheilát, így üzenetet hagyott. Aztán átöltözött és lement a fitneszterembe, letudni napi edzését. Az ügynökök a megbeszéltek szerint, pontosan 19:00 órakor találkoztak a parkolóban. Mindenkin hétköznapi öltözet volt, hiszen kerülniük kellett a feltűnést. 241

242 Chris sokáig szenvedett a golyóálló mellénnyel, hogy tökéletesen beállítsa. Mindig tartott azonban egy pamut pólót az irodájában, amit a mellény alá tudott venni, máskülönben rettentő kényelmetlen lett volna, ha a csupasz bőrével érintkezik. A kiütéseken kívül még vakarózó rohamot is kapott volna, ami elég kellemetlen egy komoly tárgyalás közepette. Arra is ügyelt, hogy a felszerelés ne legyen túl szoros, legalább kétujjnyi rést hagyott a mellény és a hasa között, hogy kényelmesen le tudjon ülni benne, ne szorítsa el a vérkeringését. Ha látta volna valaki, biztosan különcnek nézi, de mivel már rég elszokott a viselésétől, és pontosan tudta, milyen fontos, hogy a felszerelés észrevétlenül legyen rajta, nem szerette volna, ha bármi is feszélyezi. A feladatra akart koncentrálni. A többi ügynök már rutinszerűen igazította el magán a kényelmetlen, ám annál hatékonyabb védőeszközt. Miután ellenőrizték egymást, Benson szivaccsal bélelt kis dobozkát nyújtott át Skianskynak, amiben egy tűhegy nagyságú mikrofon és adó-vevő készülék volt. Segítenének?! kérte Chris. Már régen volt dolgom efféle finom szerkezettel. Jamie Sinclair lépett oda, neki volt a legfinomabb keze. Óvatosan felragasztotta Chris ingének hajtókájára a mikrofont. így jó lesz mondta. Legyen szíves, tegyen egy kört a parkolóban és beszéljen hozzánk, hogy kipróbálhassuk a vevőkészüléket! Skiansky tudta, hogy az ilyen próbáknak a mélygarázsok a legideálisabb helyszínei. Ha a készülék a 242

243 földalatti betonfalak között is működik, akkor kint sem lesz vele probléma. Ez rendben van nyugtázta Benson, amikor visszaért. Állandóan figyelni fogjuk a beszélgetést, ha bármi gond van, azonnal közbelépünk! Köszönöm, de azt hiszem, erre nem lesz szükség. Még csak az első kapcsolatfelvételnél tartunk utalt Chris a korábbi tapasztalataira. Reméljük, így lesz! Nos, ezzel a furgonnal fogunk önre kint várni mutatott Benson a kék Transitra. Chris belül is megnézte az autót, és elképedt, milyen modern rádiós készülékekkel van felszerelve a lesötétített rakodótér. Ez tökéletes jegyezte meg. Ha nincsen több kérdése, azt javaslom, induljunk el, hogy legyen elég időnk meggyőződni róla, nem követike. Rendben, menjünk! egyezett bele Chris, és 19:45- kor kilépett az MI6 épületéből, hogy hosszas városnézésre induljon. Erre azért volt szükség, hogy kollégái meggyőződhessenek róla, követik-e, és ha igen, akkor kik és hányan, így Chris az összes létező nyilvános közlekedési eszközt igénybe véve 21:00 órára elért a White Eagle Pub utcájába, az aznapi újságokat babrálva megállt egy újságosnál. Arra várt, hogy Simon, aki már a bárban ült, SMS-ben tájékoztassa, tárgyalópartnerei megérkeztek-e és tiszta-e a terep. 21:13-kor megkapta a várt üzenetet. Mivel az újságos már ferde szemmel nézett rá, gyorsan megvásárolta a Daily Mirror aznapi számát. Az SMS szerint a két tárgyaló fél megérkezett és bal oldalon hátul foglaltak helyet, az asztaloknál. Két emberüket az utcán látták, 243

244 egyelőre több mozgást nem észleltek. Mindenki a helyén volt. Indulhatott az akció. Chris elindult a pub felé, útközben még kihajította az alig két perce vásárolt újságot az első kukába, megigazította kabátját, teleszívta tüdejét, aztán belépett a zenétől hangos szórakozóhelyre. A lokál zsúfolásig tele volt, alig bírta átverekedni magát a tömegen. Látta Robert Simont a pultnál, aki a tévén bámulta a Manchester United meccset. A képernyőre pillantva Chris megértette, hogy a visszatükröződő felületről a kolléga feltűnés nélkül tudja figyelni a lokál hátsó részét, ahol a tárgyaló felek ültek. Ez jó érzéssel töltötte el. Igyekezett nem mutatni, de korábban kicsit csalódott volt, hogy nem a jól összeszokott csapatát kapja. Aztán úgy vélte, fölösleges aggódnia, hiszen az eszközök ellenőrzése és a terep megfigyelése precíz hozzáértésről árulkodott, ráadásul többen is kísérték a szokásosnál. Lehámozta magáról a kabátot, és közben a hátsó asztalok felé haladt. A sarokban felismerte a két szerbet, hiszen rengeteg fotót látott róluk a nap folyamán. Jaroslav felállva invitálta az asztalukhoz. Ez egy pillanatra meghökkentette Christ. Úgy látszik, ők is pontosan tudják, kit kell keresni gondolta, aztán végül nem tulajdonított túl nagy jelentőséget neki. Mielőtt leült volna, még gyorsan elhadarta a pincérlánynak a rendelést, majd teljes figyelmét a két férfira fordította. A beszélgetést Zoran kezdte. Mr. Skiansky, örülök és köszönöm, hogy tegnapi érkezésünkhöz képest ilyen gyorsan szakított időt erre a találkozóra. Tudom, hogy nem ez a klasszikus angol etikett, ami szerint el szoktak járni egy beszélgetésen, de 244

245 én azt szeretem, ha egy beszélgetés minél rövidebb és minél célratörőbb, úgyhogy rögtön a tárgyra is térek. Mielőtt azonban a tárgyra térne próbálta átvenni az irányítást Chris. Nézze fojtotta bele a szót Zoran, találkozónknak csupán egyetlenegy kérdése van. Ha erre a kérdésre megfelelő választ kapunk, akkor reményeink szerint együttműködésünk igen hosszú távú és gyümölcsöző lesz. Amennyiben nem, akkor nagyon rövidre zárjuk. Skiansky kénytelen volt engedni. Bosszantotta, hogy nem tudja átvenni a kezdeményezést. Azt is sejteni vélte, hogy nem fogja tudni kiszedni belőlük mindazt az információt, amire oly aprólékosan felkészült a délelőtt folyamán. Miről lenne szó? egyezett bele nyugodtságot színlelve a szerb kezdeményezésbe. Az utóbbi időben nagyon sok támadás érte Gojkovic elnök urat, mint ahogy ezt ön is nagyon jól tudja folytatta Zoran kimérten. Az, hogy az önök akciói kudarccal végződtek, azt mutatja, nem vették komolyan sem biztonsági felkészültségünket, sem eszközeinket. Az önök elszántsága nyilván abból fakad, hogy mindenáron szeretnének eredményeket felmutatni a nagyvilág és a média számára. Ez viszont nekünk nagyon nem tetszik! nézett keményen Chris szemébe, kis szünetet tartva. Az üzenet lényege nagyon rövid lesz és tömör: hagyjanak békén bennünket! Hogyan? ráncolta össze a homlokát Chris. Ne szakítson félbe! utasította egy kézmozdulattal a titkár. A kérdésem az, hogy ön, mint az elfogó hadműveletek legfőbb irányítója és kitervelője, hajlandóe együttműködni velünk? 245

246 Skiansky nem hitt a fülének. Ezt mégis, hogy gondolják? kérdezte megbotránkozva. Eljönnek az én hazámba, és ultimátumokkal játszanak? Mégis, mit gondoltak, amikor idejöttek? Hogy majd vígan együttműködöm? dőlt hátra, hogy oldja a feszültséget, amit a képtelen helyzet okozott. És elvárják, hogy futni hagyjam magukat? Egy szavamba kerül, és magukat máris elfogják! tette karba a kezét maga előtt, ezzel is demonstrálva ellenállását. Nem, Mr. Skiansky, rosszul látja a helyzetet. Mi vagyunk azok, akik önt futni hagyták volna, ha megfelelően válaszol folytatta fölényesen a monológot Zoran. Igazából pontosan erre a reakcióra számítottunk, csak gondoltam, azért kap egy esélyt. Téved, ha azt hiszi, hogy el tud fogni minket görbe ujjával a csapos pult felé mutatott. Ha hátranéz, láthatja, hogy kollégája a pultra fekve alszik. Vagy legalábbis a körülötte ülők ezt gondolják, mert senki nem foglalkozik vele belekortyolt a sörébe, mintha egy baráti beszélgetést folytatnának. A kék furgonban ülő kollégái már nem hallják magát, sőt már senkit nem hallanak és nem is látnak soha többé. Aki az utcán járőrözött, már akkor eltűnt, amikor ön belépett az ajtón. Chris hátrafordult. Látta, ahogy Simon a pultra dőlve, mozdulatlanul ül. Körülötte hangosan énekel és táncol egy baráti társaság, meg-meglökve az ügynököt, akinek élettelen keze a lökésektől az öléből a lába mellé hullik, és céltalanul imbolyog. Az ajtón nem rontott be eddig egyetlen rendőr sem, pedig a beszélgetés első gyanús mondatára a furgonban lévő kollégái már rég riasztották volna az illetékeseket. Chris érezte, hogy elönti a forróság, és izzadni kezd a tenyere. Életében először 246

247 igazi halálfélelem fogta el. Szeme sarkából látta, hogy újabb emberek csatlakoztak a szerbekhez, tehát nem ketten jöttek, és az egyik közvetlenül mögötte állt meg. Hiába tudta, hogy rengeteg ember veszi körül, észre sem vennék, ha most itt elvágnák a torkát. Lassan visszafordult, próbált uralkodni magán. Azt gondolom dadogta, hagyjuk még nyitva ezt a kérdést próbált időt nyerni. Amennyiben hagynak elmenni, biztosítom, hogy nem fogják követni magukat. Zoran és Jaroslav felkacagtak. Ugyan, Christopher, így sem fog követni bennünket senki! Ön is jól tudja! Christ egyre jobban elöntötte a félelem. A mögötte álló nagydarab szerb rátette hatalmas kezét a vállára és Chris apró szúrást érzett. Nem értette, mi történik vele. A zsibbadás a jobb vállából lassan elárasztotta az egész testét. Nem tudott megmozdulni, sem megszólalni. Ekkor ketten mellé léptek, karjait a nyakukba akasztva felsegítették és elkezdték kitámogatni a kocsmából. Kissé dülöngéltek és hatalmasakat nevettek, mintha maguk is részegek lennének. Senkinek sem tűnt fel a komédia. Skiansky kérlelőn nézett az érkező pincérnőre, ennél többet képtelen volt tenni. Hallotta, ahogy Jaroslav kedélyesen fizet és elújságolja, hogy berúgott a barátjuk, akit most hazavisznek. A pincérnő megvetően nézett rá, biztos minden nap akadt dolga lerészegedett, kekeckedő vendégekkel. Itt a vég! gondolta Chris. Amikor kiértek az utcára, arcát hideg, esős pára csapta meg. Jó pár fokkal hidegebb lehetett, mint odabent, de nem érezte a különbséget. A két ember az ismerős kék 247

248 furgonhoz cipelte. Amikor elhúzták az ajtót Chris felakadt szemmel vette észre, hogy két holttest fekszik ott, Sinclairé és Bensoné. Ezek tényleg vérprofik gondolta magában. Semmi kapkodás, minden meg volt szervezve tudatosult benne a szörnyű felismerés. Élő halottként ült a hátsó ülésen, fizikailag nem érzett semmit, belül viszont egyre erősödött benne a halálfélelem. Az utat saját gondolatai tették még borzasztóbbá. A reménykedés és a reménytelenség hirtelen egymásutánja őrült játékot űzött a lelkével. Amikor a bárból kitámogatták, valami távoli reménysugár villant át gondolatain. Már rég megöltek volna, ha ez lenne a céljuk. Valószínűleg valami fontosabb küldetés vár rám. Túl fogom élni ezt az egészet, és újra láthatom a családom. Egyre csak pergette le magában az eseményeket. Fel sem tűnt senkinek a négy holttest. A forgalmat figyelő utcai kamerákon semmi gyanús mozgás Senki nem fog értem jönni, azt sem tudják, hogy bajban vagyok. Megpróbálta megmozdítani a kezét, de csak a gondolatig jutott, végtagjai nem engedelmeskedtek. Saját teste volt a börtöne és nem tudott elszökni, csak egyenesen nézett, ennél többet nem tehetett. Ismerte az útvonalat, amerre mentek. Áthajtottak a Temzén, majd egy kikötő irányába fordultak. Sejtette, hogy valami elhagyott dokkba hurcolják. Ott akár egy kamiont is elrejthetnének, soha, senki nem fog rámtalálni. Ahogy egyre közeledtek a kikötőhöz úgy nőtt benne a feszültség, és a felismerés váratlanul nyilallt belé: Nincs rajtam csuklya! Látta a tettesek arcát, az útvonalat, hogy hová viszik, ismeri a nevüket. Soha nem fogják elengedni. 248

249 Ezek az utolsó órái. Könyörgött volna, ha tud, de nem tudott moccanni sem. A kikötő fényeit, a hatalmas teherszállító hajókat, a konténertornyokat és a hatalmas hangárt látva, legszívesebben elmosolyodott volna saját naivitásán. Kamion? Ebben akár egy repülőt is szét lehetne kapni feltűnés nélkül gondolta. A furgon behajtott a hangárba. Chris érezte, ahogyan szíve a torkában ver. Ez volt az egyetlen dolog, amit érzékelt a testéből. A két szerb gorilla kirángatta a kocsiból, majd a földön odébb rugdosták, hogy be tudják csukni az ajtót. Újra bepattantak a kocsiba és elhajtottak. A hangok alapján másik két jármű is érkezett velük egy időben. Mást nem látott, csak a koszos földet az orra előtt. Nemsokára ismerős hang törte meg a csendet, Zoran parancsolta meg az embereinek, hogy ültessék egy székre. Vele szemben a titkár foglalt helyet. Christopher, gondolom, nem erre számított, amikor ma reggel felkelt kérdezte ugyanolyan kimérten, mint korábban. Hmm. Nem is tudja, milyen az, minden percben résen lenni, hogy mikor akarják megtámadni, igaz? Ez egy nyugodt ország mutatott körbe a kezével a nagy semmibe. Nyugodt emberekkel. Itt csak azért kell aggódnia, nehogy elfoglalják a parkolóhelyét nevetett. Szép élet, egyszer én is kipróbálnám. Tulajdonképpen ezért jöttem, hogy figyelmeztessem magukat felállt és egész közel hajolt Chris arcához, úgy üvöltötte szálljanak le rólunk! Zoran visszaült, és újra nyugodt lett a hangja. Társai lassan odaérnek essexi húsfeldolgozó üzemünkbe. Soha senki nem talál rájuk, néhány házi kedvenc majd jóllakik velük Chris legszívesebben arcon köpte volna a 249

250 tenyérbemászó képét, már úgyis mindegy volt, de még ezt a kis élményt sem hagyták meg neki. Muszáj volt végighallgatnia, mit akarnak. Maga kiváltságos helyzetben van, Christopher! Ön viszi az üzenetet! Ne aggódjon, a családja még látni fogja! a titkár felállt és kiment Chris látóteréből. Jaroslav, kezdj hozzá! Chrisben újra megcsillant a remény, ha csak néhány másodpercre is. Hallotta, amint Jaroslav a háta mögé lép, és valami fémes tárgyat szorít a fejéhez. Aztán elsötétült minden. Jaroslav átlagos, bármelyik barkácsboltban kapható szögbelövőt szorított Chris fejéhez. A százas szög egy golyó sebességével fúródott a kisagyba. Az áldozat rögtön meghalt. Jaroslav kihúzta a szöget és a csatornába dobta. Szerette ezt a módszert, tiszta volt, gyors és nem hagyott nyomot. A pisztolyt mindig le tudták nyomozni vagy a hüvelyen talált ütőszeg nyomáról, vagy a roncsolódásról, esetleg a kézen maradt lőporról, de itt semmi ilyesmitől nem kellett tartani. A szögbelövőket ugyanis a pisztolyoktól eltérően sehol nem tartják nyilván, és egy százas szög sem ad semmilyen felvilágosítást, ráadásul könnyű beszerezni. Miután elvégezte a piszkos munkát, betuszkolta a hullát a kocsi csomagtartójába, és újra a város felé vette az irányt. 250

251 EGYESÜLT KIRÁLYSÁG, LONDON ALFORD ST, SKIANSKY HÁZ NOVEMBER :14 Sheila Skiansky fáradtan ébredt, borzasztó rémálmok gyötörték éjjel. Megrökönyödve tudatosult benne, hogy férje még mindig nem jött haza. Gyorsan magára kapta a köpenyét és lesietett a konyhába. Mikor leért a lépcsőn, megkönnyebbült, az ajtónak háttal ott ült Chris. Mikor értél haza, drágám, nem is hallottam, amikor bejöttél. Úgy aggódtam érted! hadarta. Kérsz egy teát? és meg sem várva a választ, a mosogatóhoz ment, hogy megtöltse a vízforralót. De Chris még akkor sem válaszolt. Sheila a vízsugár alá tartotta a kannát és félszemmel a férjére pillantott, aki furcsán, mozdulatlanul ült, talpig felöltözve, felcsapott inggallérral, makacs némaságba burkolózva, a gallérján és a zakója hátán nagy sötét folt éktelenkedett. Sheila, mielőtt bármit is átgondolt volna, kicsit lejjebb hajolt, hogy kilessen az ablakon, esett-e odakint az éjjel, de a járda száraz volt. Chrissy, drágám, mi a baj, tiszta víz vagy! a férfi most sem mozdult, és Sheila szíve most már a torkában dobogott. Érezte, hogy elveszíti józan ítélőképességét, és mint egy rossz álomban, úrrá lesz rajta a bizonytalanság. Drágám, kérlek, mondj valamit! kérte, és mintha húznia kellene az időt, elzárta a csapot, megtörölte köpenyébe a kezét. Csak ezek után fordult meg. A férje mozdulatlansága rémisztő volt. Sheila szíve egyre gyorsabban és hangosabban kalapált. Megindult a férje felé, de mintha ólomból lettek volna a lábai. Valami azt súgta neki, jobb, ha nem megy oda, de nem állt meg. 251

252 Rátette a kezét Chris vállára. Ekkor vette észre az asztalon kiterített véres zsebkendőt, amin két levágott fül, és két emberi szem meredt rá. Felordított. Chris arcára nézett és öklendezni kezdett. Egyszerre rátört a zokogás, ordított és hányt, majd összeesett. Amikor dél környékén elmentek a hullaszállítók, a helyszínelőkkel még tele volt a ház. James Broman Sheilához lépett. A gyerekek? Anyámnál vannak szipogta az asszony. Nem tudom, mit mondjak nekik. Ron hívta fel a mentőket. Szegény kicsikém csuklott el Sheila hangja, ő talált meg engem és az apját a konyhában! James megfogta a kezét, a nő felnézett. Próbált beszélni, kérdezni, de csak értelmetlen szófoszlányok szakadtak ki belőle, úgy zokogott. A férfi szorosan átölelte, és addig állt vele szótlanul, amíg a törékeny nő sírástól rázkódó válla végre megnyugodott. Jaj, James, mit tegyek most? Hogy lehet valaki ilyen kegyetlen? kérdezte szüntelenül, a szemét törölgetve. Tudjuk, kik tették mondta James, mintha érezte volna Sheila gondolatait. A nő eltolta magától a férfit, hogy a szemébe nézhessen. De miért csinálták ezt? Miért éppen vele? Nem ártott senkinek! Ő olyan jó ember volt! Tudom bólogatott Broman. És a gyerekek? Veszélyben vannak a gyermekeim? Nem hiszem, de elintézem, hogy kapjatok védőőrizetet. Kérlek, most menj! Kórházba kell menned egy darabig, ott biztos segítenek, hogy fel tudd dolgozni 252

253 ezt a rémséget szorította meg Sheila vállát még utoljára a férfi. Asszonyom! lépett oda egy mentőtiszt Jöjjön velem, kérem mondta, miközben a mentő felé vezette Sheilát. Ugye, elkapjátok?! Ugye, megbosszuljátok?! kérte könyörgő szemmel Jamesre nézve a nő, majd hagyta, hogy a mentők elvigyék. A férfi lesújtva nézett utána. Egyre az járt a fejében, hogy nem szabadott volna jóváhagynia ezt a találkozót. Mr. Broman! a nemzetbiztonsági hivatal helyszínelője kereste. Igen, itt vagyok! eszmélt fel önostorozó gondolataiból James. Uram, az elnöki irodából keresik, titkosított vonalon, Ted Hanson, a nemzetbiztonsági főtanácsadó az, önnel akar beszélni! Adja ide a telefont, köszönöm! vette ki a férfi kezéből a mobilt. Itt Broman. Ted Hanson. Mi a fészkes fene történik ott maguknál? Itt vannak előttem a holnapi főcímek! A bulvársajtó valami nemzetközi leszámolásról beszél! Saját lakásában végeztek ki egy hírszerző tisztet Broman eltartotta magától a telefont, hogy a nemzetbiztonsági főtanácsadó nyugodtan kiordibálhassa magát. Bosszú egy ügynök ellen, senki sincs biztonságban! A vezetés tehetetlenül ül a rejtélyes gyilkosság felett! Mi akar ez lenni? Ezt nem közölhetik le! Ki szivárogtatott ki ilyen baromságot?! Sajnos el kell szomorítanom, uram, a sajtó igazat ír mondta nyugodt hangon Broman. Christopher 253

254 Skiansky ügynököt, a Balkánért felelős értékelő-elemző csoport parancsnokát az éjjel brutálisan kivégezték. Ez nagyon sajnálatos, de honnan veszik a bosszút, mit nyilatkoztak az emberei? kérdezte egy árnyalattal halkabbra véve hangját az elnök embere. Tőlünk senki nem nyilatkozott, teljes hírzárlatot rendeltem el. Akkor meg mi ez? A holttestet a saját konyhájában találta meg reggel a család, levágott fülekkel és kivájt szemekkel, amelyeket az asztalon hagytak. Talán innen vette a sajtó a főcímeket válaszolt türelmetlenül Broman. A vonal túlsó végén kis szünet következett. A tanácsadó hangvétele teljesen megváltozott. Uram Isten, ez borzalmas. Hogy van a család? A feleség sokkot kapott, amikor meglátta a férjét, és elájult. A szülőket a 11 éves kisfiú fedezte fel később a konyhában, ő riasztotta a mentőket. Az asszonyt kórházba vitték, a pszichiátriára, a gyerekek a nagymamánál vannak, de gondolom, őket is felkeresi egy pszichológus. Tudják már, hogy ki tette? kezdett a fontosabb dolgokra fókuszálni Hanson. Igen, uram, egy bizonyos Zoran Djundjic nevű férfi és a társa, Jarislav Rozgonic. Valószínűleg többen is voltak. Elfogták már őket? Mr. Hanson, ez sokkal bonyolultabb annál, hogy csak úgy elfogjuk őket. Már nincsenek az országban. Ezen kívül három éve próbáljuk elfogni őket, eredménytelenül James nagyot sóhajtott, majd elkezdte összefoglalni az eseményeket. Azt hiszem, azért 254

255 szemelték ki Skiansky ügynököt célpontjuknak, mert ő volt a Balkánért felelős műveleti irányító az ellenük indított akciókban. Már három éve dolgozunk Gojkovic, volt szerb elnök, és mellesleg háborús bűnös elfogásán, de egyetlen akció sem járt sikerrel. A két férfi Gojkovic belső emberei közé tartozik. Megkeresték Skiansky ügynököt, és találkozóra hívták. Mivel úgy gondoltuk, a találkozó kapcsán közelebb kerülhetünk a célunkhoz, ezért beleegyeztünk. Úgy tűnt, a két férfi ki akar szállni, és információt hoztak nekünk. Nem szokták egyébként elhagyni hazájukat, teljesen új fordulat, hogy idejöttek mondandóját befejezve, önkéntelenül olyan szorosra zárta az állkapcsát, hogy megcsikordultak a fogai. Úgy gondolja, ezért ölték meg Skianskyt? Igen, és még ki tudja, kiket. A tegnapi csoportból egy emberünket sem találjuk. Mind eltűntek, pedig nekik semmi közük nem volt Szerbiához. Azt mondja, több áldozat is lehet még? Azt gondolom, ez figyelmeztetés volt. Az, hogy hozzánk eljutottak, azt jelenti, hihetetlenül széles a hírszerző körük. Christopher, azaz Skiansky ügynök nem az egyetlen, aki ezen az ügyön dolgozott. Mindenki veszélyben van, aki számításba jöhet. Azt hiszem, el akarják érni, hogy hagyjuk abba a szerbiai akciókat. És őszintén szólva, uram, talán tényleg ez a legokosabb, mindannyiunk érdekében. Broman nem szívesen mondta, amit mondott, de valóban úgy érezte, Gojkovic üzenetének lényege, hogy ezt a csatát végleg elvesztették. 255

256 HOLLANDIA, HÁGA NEMZETKÖZI BÍRÓSÁG MÁRCIUS :58 Obradkovicot, Drakulic kormánybiztos hű katonáját tanúként hallgatták ki Vukovic tábornokok perében. A termet golyóálló üvegfal választotta ketté. Egyik felén közönséges kék műanyag székek sorakoztak az érdeklődők és az újságírók számára. A sarokban tévékészülékeken lehetett követni a tárgyalás menetét. Az üvegfal másik felén, a bírók emelvénye előtt a vádlottak és a tanúk álltak, oldalukon unatkozó rendőrökkel. Obradkovicot eredetileg tíz évre ítélték emberiség elleni bűntettek elkövetéséért, de négy évre csökkentették büntetését, mert megbánásának és lelkifurdalásának hangot adva elmondta, hogyan kényszerítették a kivégzésekre. Szabadlábra helyezése előtt utoljára kellett tanúskodnia. Vukovic tábornoknak népirtásért, Jesic parancsnoknak kínzásért, rabszolgatartásért, emberi méltóság megsértéséért, nemi erőszakért és az emberiség ellen elkövetett bűnökért kellett felelnie. Obradkovic, a kormánybiztos egykori katonája mára önmaga árnyékává lett. Világoskék inget viselt, világosbarna bőrkabáttal, bordó szövetnadrággal. Szánalmasan lógtak rajta az össze nem illő ruhadarabok, haja megszürkülve és csapzottan tapadt a fejéhez. Szemében már rég nem csillogott a harci elszántság, szája szögletében két mély ránc húzódott, ez keserűvé és markánssá tette az arcát. Még így, borostásan és csüggedten is megnyerő férfi volt, de már nem az az ártatlan kölyökképű, mint valamikor. Előredőlt, úgy 256

257 hallgatta a bírókat, néha felsóhajtott. Úgy látszott, bizonyos dolgok még most is felkavarják, pedig többnyire unalmas tárgyalásokat kellett végighallgatnia, ahol a vallomások apró részleteinek bizonyítása folyt. Milyen színű lehetett a pajta ajtaja? Mekkora volt a rácsok mérete? Teherautóval, vagy busszal hozták az áldozatokat? Vukovic tábornok azonban mit sem változott. Kicsit mintha pocakot és tokát is eresztett volna, de bikanyaka még mindig erőt sugárzott. Naphosszat sakkozott, jókat evett és beszélgetett. Nehezen viselte az elszigeteltséget. Mit ér a hős szerep, ha az ember nem gyakorolhatja alattvalói között nap mint nap. Ha lánya halálára gondolt, lángba borult az arca és bosszút esküdött a gyilkosa ellen. Még mindig nem akarta elhinni, hogy lánya öngyilkosságot követett el, az pedig végképp felfoghatatlan lett volna számára, hogy éppen őmiatta. Türelmetlenül dobogott a lábával. Az egész bírósági tárgyalást buta színjátéknak, összesküvésnek fogta fel. Meg volt róla győződve, hogy ő áll az igazság oldalán. Tette a dolgát akkor, és tette volna most is. Azt, hogy több mint harmincezer embert telepített ki és tízezret lövetett agyon, a háború törvényszerűségei közé sorolta. A győztes joga megtörni, és ha kell, megsemmisíteni ellenfelét. Obradkovic vallomása meglehetősen súlyos bizonyítékokkal erősítette a Vukovic elleni vádat. A fiatal katona majdnem minden helyzetben Drakulic oldalán állva hallgathatta végig a parancsokat. Amikor a tábornokot negyvenhét év börtönbüntetésre ítélték népirtásért, látszott, hogy Vukovic el sem hiszi, amit hall. Megvetően húzta gúnyos félmosolyra száját. 257

258 Aki saját lányát nem értette, hogyan is sejthette volna, hogy a kormánybiztos a kitelepítési műveletekkor csakúgy, mint a kivégzéseknél, egyszerű eszközt látott benne. Egy hiú, tekintélyelvű, páváskodó katonát, akin csak meg kell nyomni a megfelelő gombot és cselekszik. Drakulicnak fel kellett áldoznia valakit a keresett személyek közül, hogy önmagát és az elnököt megvédje. Nem volt véletlen, hogy a nemzetközi elfogatások egyetlen sikeres akciója Vukovic tábornok rejtekhelyének fölszámolása, és a tábornok foglyulejtése volt. De az sem, hogy Obradkovic tanúskodni mert a tábornok ellen. Jesic megtévesztően szelíd arcú férfi volt, olyan, akiben az emberek első látásra és feltétel nélkül megbíznak. Inas, dolgos kezeivel lágyan gesztikulált, nagy, bánatos szemével mindig a másik szemébe nézett. A haláltól mentette meg azokat a kislányokat, akiket magánál tartott, mondta, hiszen a nőket máshol elhurcolták, megerőszakolták és kivégezték. Azt persze elhallgatta, hogy egy ilyen kivégzéshez ő is adott parancsot azon a bizonyos tisztáson, ahol pihenésképpen nők megerőszakolásának engedélyezésével jutalmazta katonáit. A fogvatartott kislányokkal közölte, hogy sokkal rosszabbul is járhattak volna, és ő csak azért nem szigorúbb velük, mert neki is ugyanennyi idős lányai vannak. Jesic őszintén bízott benne, hogy mindezt a bírónő is megérti. Az asszonyra, aki ellene tanúskodott, és akit szembeültettek vele, bánatosan emelte tekintetét, mintha egy szánandó elmeháborodottal kellene kezdenie valamit. Az asszony képtelen volt megszólalni. Kinyitotta száját, de inkább mintha levegő után kapkodna, valahonnan a 258

259 gyomrából szakad ki az a hátborzongató vonyítás, ami percekig betöltötte a termet és összeszorult tőle a hallgatóság torka. Az asszony tizenkét éves kislányát Jesic tartotta fogva. Többször megerőszakolta, megalázó dolgokra kényszerítette, majd eladta egy katonának. A lánynak nyoma veszett a háborúban. A gyerek, aki a háború előtt még tornacipős, meseolvasó, copfos, törékeny kislány volt, anyja féltve szeretett kincse. Egy a sok iskolás közül, akiket a háborúban a fegyvert ragadott és mindenhatóságuk tudatától megmámorosodott, mondvacsinált katonák használtak kényükre-kedvükre. Jesic érzéketlen maradt az asszony kínjai láttán. Nem érezte bűnösnek magát. Egyáltalán nem értette, hogy mit cirkuszolnak itt ezek a nők, jönnek sorra, és a bíróság még meg is hallgatja őket. Jesic otthon nem egyszer lekevert az asszonynak egy nyaklevest, ha az megérdemelte. Márpedig, ha ellenkezett vagy felidegesítette őt, akkor megérdemelte! Ezeknek a nőknek a férjeik az ő szerb asszonyaikat erőszakolták halomra. Ezt egyetlen férfi sem hagyhatja megtorlás nélkül. Ráadásul Jesic és cimborái még meg is kímélték a legtöbb nőt azzal, hogy nem ölték meg őket. Hogy lehet ekkora ügyet csinálni az egészből, ez semmiképpen nem fért a fejükbe. Amikor lefordították az ítéletet, Jesic hitetlenkedve tárta szét a karját. Huszonhét évet kapott. Obradkovicnak felajánlották, hogy védelme érdekében költözzön külföldre és változtassa meg személyazonosságát. A nemzetközi bíróság pontosan 259

260 tudta, mekkora veszélyt jelent, ha valaki tanúskodik. A tanú azonban visszautasította az ajánlatot. Hazavágyott. Alig ismert Belgrádra. Bolyongott az utcákon, mintha keresne valamit vagy valakit. Egy rokonánál szállt meg, ahol este üzenet és egy katonai autó várta. Az autó Drakulic új házába vitte. A kormánybiztos látni kívánta. Gyönyörű bútorokkal, hatalmas, nehéz bársonyfüggönyökkel díszített tágas nappaliba vezették. Obradkovicot hidegen hagyta az elegancia e kifinomult, pazar hatása. Már régen átértékelődött benne minden. Obradkovic! De rég láttalak! köszöntötte nagy hanggal a belépő kormánybiztos. Marco Drakulic jegyezte meg közömbösen Obradkovic, amit akár köszönésnek is lehetett venni. A kormánybiztos vidám volt vagy annak tettette magát. Hellyel kínálta Obradkovicot, aztán a bárhoz lépett és valami alkalomhoz illő italt keresett. Hallottad, mi történt a ránk küldött NATO-sokkal? kérdezte. Fogalmam sincs válaszolta Obradkovic. Tegnap érkeztem tette hozzá magyarázatképpen, igaz, fölöslegesen. Valószínűleg nem véletlenül küldték éppen ma érte az autót. Az elnök begorombult, és a levegőbe repítette az összes csapatot, amit ráküldtek. Azóta békén hagynak. Most már téged sem fognak piszkálni, nálunk biztonságban vagy! gondolt az országra, mint saját felségterületére. Egy üveg bort vett elő és kinyitotta. Arra, hogy ismét itthon vagy! emelte fel poharát. Az asztali lámpa fénye oldalról sütött át a bor rubintvörösén. Obradkovic gépiesen engedett az etikettnek. 260

261 Tulajdonképpen miért vagyok itt? kérdezte bizonytalanul Obradkovic. A kormánybiztos gúnyosan nevetett egy rövidet. Nehéz dolog a börtön. Nem szeretném, ha elkallódnál. Segítek talpra állni! ajánlotta nyájasan. Obradkovic érezte, ahogy az undor elönti lelkét. A börtön évei alatt csak azon gondolkodott, hogyan fogja visszafizetni Drakulicnak mindazt, amit vele tett. Mielőtt azonban megszólalhatott volna Drakulic folytatta. Szeretném, ha biztonsági főnök lennél egy nagyon kényes ügyben. Nem hinném, hogy én vagyok erre a legmegfelelőbb próbálta minél gyorsabban lezárni a témát. Belekóstolt a borba. Aztán fölhörpintette az egészet. A kormánybiztos azonnal újratöltötte a poharát. Pedig csak benned bízom. Obradkovic egyenesen Drakulic szemébe nézett élettelen, szürke szemeivel. Egy kislányra kellene vigyáznod, az elnök lányára. A neve Nevana. Miért éppen én? kérdezte a fiatal veterán. Meg sem lepődött a hallottakon. Az ügy, mint mondtam, elég kényes. Senki nem tudhat róla, hogy ki is tulajdonképpen Nevana. Mivel te most jöttél haza, jót tenne neked is valami fontos munka. Újra egyenesbe hozná az életedet. És mivel nem jártam itthon már vagy hét éve, nem is ismerek senkit, akinek elmondhatnám ezt a kényes információt. Vág az eszed, barátom! veregette hátba Drakulic. Köszönöm a lehetőséget, de magamnak kell talpra állnom. 261

262 Ez még nem zárja ki, hogy nekem dolgozz! Obradkovic maga elé bámult. Gyűlölt itt lenni. Gyűlölte, hogy semmit nem tesz. De nem érzett magában erőt. Sem arra, hogy nekitámadjon a kormánybiztosnak, sem arra, hogy szájaljon. Csak el akart innen menni. Nem lehet felállt és az ajtó felé indult. Jelentkezz, ha meggondolnád magad! szólt utána Drakulic. Miért nem vigyáz rá az anyja? mormolta halkan, hátra sem fordulva. Mira meghalt, öngyilkos lett öt évvel ezelőtt hangzott a válasz. Obradkovic megállt, mintha földbe gyökerezett volna a lába. A mellkasába, mint tőrdöfés nyilait a fájdalom. Szörnyű sejtés kerítette hatalmába. Mira Dukic? Ő az anyja? kérdezte megdöbbenve. Igen, ha jól emlékszem, a te ajándékod volt magyarázta Drakulic jó kedélyűen. Talán egy másik kurvát kellett volna lerángatnod a buszról, aki erősebb jellem, de most már mindegy viccelődött. Mégis elvállalom hangzott halkan a válasz. Örülök! Holnap már indulhatunk is. Szedd össze a holmid, oda kell költöznöd. Hová? A villába, ahol Nevanát nevelik. Nem az elnökkel van? Dehogy! Csak ritkán látogatja meg, de mindent meg kell adnunk a kis fattyúnak, ő az egyetlen gyereke. Obradkovic nem szólt többet, bólintott és kilépett az ajtón. Ha gondolod, szívesen hazavitetlek! ajánlotta fel Drakulic, de Obradkovic már nem fordult hátra. Inkább 262

263 sétálni szeretett volna. Csak menni, minél messzebb innét és hagyni, hogy kiszakadjon belőle a keserűség. EGYESÜLT KIRÁLYSÁG, LONDON, MI6 KÖZPONT, NATO-SFOR KONFERENCIA MÁJUS :13 Az elmúlt években hat, jól előkészített akciót indítottunk a balkáni háborúban emberiség ellen elkövetett bűneiért elítélt Drazen Gojkovic volt elnök és jobb keze, Marco Drakulic kormánybiztos ellen kezdte beszámolóját James Broman, az Ml6 Kelet-Európai Műveleti Hírszerzés parancsnoka. A tízemeletes irodaépület konferenciatermében a kinti nyirkos levegővel szemben kellemes hőmérséklet uralkodott, Broman homlokán mégis gyöngyözve ütött ki a víz, amit időnként kénytelen volt elegáns textilzsebkendőjével felitatni. Broman már szeretett volna túl lenni a megbeszélés nyomasztó részén. Kénytelen volt azonban összefoglalni, aztán főnökeinek talán túlzottan is körülményes módon megindokolni az elmúlt évek sikertelenségeit, és ezzel fölidézni egyik legjobb embere, Christopher Skiansky ügynök elveszítését. A brutális gyilkosság Gojkovic embereinek első felbukkanását jelezte Nyugat-Európában, amit hasonló esetek követtek Hollandiában és Dél-Franciaországban. A vezetők úgy döntöttek, hogy a műholdas megfigyelés és a hírszerzés fenntartása mellett egy időre le kell állítani a balkáni akciókat. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Gojkovic emberei hatékonyan gyűjtik be az 263

264 információkat a műveleti irányítók által kidolgozott stratégiákról és a háborús bűnösök elfogásáért felelős döntéseket hozó ügynökökről. A háborús bűnösök elfogásában új lehetőségeket teremtett az Európai Unió terjeszkedésének kihasználhatósága. A nemzetközi politikai erők a balkáni államok belépésének egyik feltételeként a háborús bűnösök kiadatását szabták meg. Broman röviden vázolta az erre fölépített taktikát. A műveleti hírszerzés igyekezett kihasználni, hogy a balkáni, feltörekvő politikai erők megszabadulnának a régi garnitúrától. Az elgondolás fél sikerrel járt. A belső széthúzás eredményeképpen kisebb halak ugyan a horgukra akadtak, de a nagyvadakat továbbra sem sikerült elfogniuk. Kikerülhetetlenné teszi a beavatkozást, hogy Nyugat-Európában aggasztó méreteket öltött a kábítószer-kereskedelem tért végre a tárgyra Broman. Hollandia kábítószerpiacának 70%-át, Nagy Britanniában 40%-ot, Franciaországban pedig a piac közel 20%-át balkáni maffiózó csoportok tartják kézben. Az elmúlt négy évben történt visszavonulásunk sajnos ennek kedvezett, és a Balkán elárasztott bennünket drogokkal. Gordon Wallace, az MI6 külföldi katonai műveletekért felelős vezetője szórakozottan bámult kifelé az ablakon. A szitáló esőben az épületek előtti téren fölállított, égetett agyag dézsákban rododendron és hibiszkusz bokrok virágai pompáztak. A környéket fegyveres őrök tartották szemmel. A háromlépcsős ellenőrzésen egy hajszálat nem lehetett volna észrevétlenül becsempészni. Fémdetektorok, 264

265 bombakereső kutyák és hiperérzékeny kamerák figyeltek mindenfelé. A hatodik emeleti konferenciateremben három katonai és hírszerzési szervezet legmagasabb rangú tisztjei gyűltek össze megvitatni a balkáni helyzetet. A terem hangszigetelt falakkal és mobil jelzavarókkal volt felszerelve, az elhangzottak szigorúan a tizenkét tiszt között maradtak. Ezzel azt állítja, hogy újra fel kell vennünk a nyílt harcot Gojkovic és csoportja ellen? kérdezte Benjamin Richmond, a NATO Balkánért felelős bevetési igazgatója. Igen, véleményem szerint kénytelenek vagyunk visszatérni korábbi stratégiánkhoz válaszolta Broman. Akkor tehát elvesztegettünk négy évet állapította meg Richmond. Ezt azért nem mondanám, hiszen nyugodt életet biztosíthattunk ügynökeinknek és családjainknak engedett meg magának egy gyenge érvet Broman. Legszívesebben azonnal vissza is szívta volna, de már késő volt. Miközben beszivárgott a drogmaffia, és majd a gyerekeinket pusztítják. Ez nem megoldás! fejtette ki határozottan véleményét Martin van Dien, az SFOR-erők parancsnoka. Azt hiszem, ezzel egyet kell értenem bólintott Broman. Sajnos azt is el kell mondanom, hogy az elmúlt évek folyamán végzett hírszerzési munkánk kudarcainak vizsgálata alapján biztosan állíthatom, hogy beépültek közénk is. Ezzel mit akar mondani? kapta fel fejét Wallace. 265

266 Azt kell feltételeznünk, hogy tégla van a rendszerünkben. Drogellenes akcióinkat is mindig meghiúsították, a felszámoló csoportok egyszerűen nem találtak a helyszínen semmit. Ez arra utal, hogy jó előre tudtak az akcióinkról válaszolta Broman. Úgy gondolja, hogy a '90-es évek végén a Balkánon folyó akcióinkat is úgy tudták megúszni, hogy valaki a központból jelentett nekik? kapcsolódott a vitába Damien Fontain tábornok, a NATO vezérkar parancsnoka. Ezt nem állíthatom biztosan, de nincs kizárva fogalmazott óvatosabban Broman. Az ég szerelmére, több mint ötven jól képzett katonát vesztettünk, ne mondja nekem, hogy a mi köreinkből került ki az áruló, aki kimondta társaink halálos ítéletét! csapott az asztalra a parancsnok. Valódi hitetlenkedés ült ki az arcára. Látszott, hogy bosszantja Broman gyanakvása. Mint mondtam, erre jelenleg nincsenek bizonyítékaim Broman lehalkította a hangját, mintha attól tartana, hogy szavai avatatlan fülekbe jutnak. Azt biztosan állíthatom, hogy a balkáni hírszerzés mind technikailag, mind személyi állományban nagyon fejlett. Ehhez még hozzájárul az is, hogy a legújabb orosz harci technológiával rendelkeznek. Azaz? kérdezte élesen Wallace. Azaz valószínűleg beépített embertől jövő információk nélkül is elég felkészültek voltak ahhoz, hogy meghiúsítsák akcióinkat. Akkor nem értem, mire alapozza a gyanúját állt fel az asztaltól Fontain, a NATO parancsnok, és az ablakhoz ment, mintha valami dolga akadt volna, pedig csak a 266

267 vérmérsékletének nem kedvezett a hosszas konferenciázgatás. A tettek embere volt. Abban viszont biztosak vagyunk, hogy saját ügynökünket itt, Angliában nem tudták volna belső támogatás nélkül meggyilkolni úgy, hogy utána nyomtalanul eltűnnek az országból védte sejtéseit Broman és a parancsnokot láthatóan meggyőzte a válasza. Koncentráljunk a mostani helyzetre! javasolta Wallace. Minél előbb össze kell állítani egy stratégiai csoportot a következő akciósorozat kidolgozására. A tervet mindenki támogatta, és tőle várták a konkrétumokat, ezért azonnal lépett is. Broman, ön vezeti ezt a csoportot, és ön választja ki az embereit, megfelelő gondossággal fordult a Műveleti Hírszerzés parancsnokához. Ha a tégla köztünk van, ön a legmegfelelőbb személy arra, hogy kiszűrje és semlegesítse. A csoportja teljes diszkrécióban fog működni, létezéséről a teremben tartózkodókon kívül senki nem tudhat. Ez titkos megbízatás. Ön kizárólag nekem jelent, és én leszek a kapcsolat önök felé, uraim nézett körbe a teremben ülőkön Wallace. Köszönöm, uram, magam is valami hasonlót javasoltam volna mondta Broman, és remélte, hogy ezzel nem saját halálos ítéletét írja alá. Bromant felvillanyozta a feladat. Négy éve vágyott barátja gyilkosainak nyomára bukkanni. Képtelen volt kitörölni emlékezetéből Skiansky feleségének tekintetét, tudta, hogy el kell kapnia az árulót, különben élete végéig kísérteni fogja a borzalmas élmény. 267

268 Kedvelte Gordon Wallacet, aki most közvetlen főnöke lett. Közel egykorúak voltak, és Broman szeretett intelligens, stratégiában gondolkodó, racionális emberekkel együtt dolgozni, így, hogy csak neki tartozott jelentéssel, valójában szabad kezet kapott a csoport kiválasztásában és irányításában. Biztos volt benne, hogy Wallace nem fogja megkérdőjelezni döntéseit vagy áthúzni számításait. Jobb felettest nem is kívánhatott volna magának. Négy nappal később James Broman elégedetten hátradőlve ült Wallace irodájában, és leplezetlen kíváncsisággal leste, papírokba burkolózó főnöke mit szól majd új stratégiájához. Az elmúlt hetet azzal töltötte, hogy tüzetesen átnézte a Balkánról készült jelentéseket, a legaprólékosabb részletekre is kitért. Most az általa kidolgozott vázlattervekbe merült el főnöke. Nagyon jó, James, nagyon jó dünnyögte az magában, anélkül, hogy felnézett volna. Broman úgy tervezte, hogy nem közvetlen kollégái közül, hanem a kelet-európai társterületekért felelős biztonsági szervezetektől szedi össze embereit. Elsősorban azért jutott erre az elhatározásra, mert hírszerzői szimata azt súgta, hogy az információk valószínűleg valamelyik londoni kollégájától kerülhettek az ellenséghez. Úgy gondolta, sokkal könnyebb lesz kiszűrni, ki az áruló, ha független csoporttal dolgozik. Azzal is tisztában volt, hogy a kelet-európai régió szakemberei sokkal tájékozottabbak a balkáni helyzetet illetően, és ami nem mindegy, közvetlen helyismeretük is biztosabb, mint a szigetországi hírszerzés embereié. 268

269 Broman arra is fogadott volna, hogy a délszláv országok konkurens bűnözői csoportjait fel lehet bujtani, hogy az eddigi status quót áldozzák fel saját gazdasági terjeszkedésük érdekében. Ezzel egyidőben a terv kitért arra is, hogy szükség lesz a hágai Nemzetközi Törvényszéken keresztül koncentráltabb nyomást gyakorolni a Balkánra, a háborús bűnösök kiadatása érdekében. Ebben hangsúlyos szerepet szánt a médiának, azért, hogy a balkáni politikusok maguk akarják kiadni az országuk gazdasági fejlődését és az uniós csatlakozást gátló hadurakat. Egyszerre három oldalról támadná a célpontot bólogatott elégedetten Wallace. Tetszik a stratégiája, James nézett föl végül a papírokból. Gondolom, még részletezi. Ez egyelőre elnagyolt, de indulásnak nem rossz. Konkrétan felvette már valakivel a kapcsolatot odaát? Nem, uram, először önnel akartam megbeszélni a dolgot, de van elképzelésem, hogy kit keressek meg válaszolta Broman és megtörölte gyöngyöző homlokát. Csupa fül vagyok. A német SEK-nél, tudja, a Sonder Einsatz Kommandónál dolgozott egy profi tiszt, vele több nemzetközi projektben is találkoztam, mindig megbízhatóan végezte a munkáját, és eredményes volt. Talán még mindig ott van, nem tudom, utána kell néznem. Nagyon agilis és rendszerben gondolkodó stratéga. Német? Nem, osztrák. Az ugyanaz! 269

270 Ne haragudjon, de előtte ezt ki ne mondja. Habár nem olyan élesek az ellentétek, mindkét nép rendkívül büszke a hovatartozására, és külön sértésnek veszik, ha összekeverik őket. És hogy hívják az osztrákját? Fritz Maier vezérőrnagy. Ha kívánja, lekérem az adatait. Nézze, önök fognak együtt dolgozni, ezért ezen a téren szabad kezet adok, csak mindenről jelentést kérek. Ez természetes. Köszönöm a bizalmat. És mégis, hogy gondolja, most a kontinensre költözik? Azt hiszem, az első időben ott kell töltenem pár hónapot, amíg össze nem áll a csapat, ki nem alakul a stratégia és meg nem kezdődik a felkészülés. Aztán már mindenki tudni fogja a dolgát. Van Meyer tábornokon kívül más jelöltje is? Maier, uram, tudja, osztrák Wallace legyintett. És igen, van válaszolt a kérdésre Broman, de elsődlegesen őt keresném meg. AUSZTRIA, BÉCS SACHER KÁVÉHÁZ JÚNIUS :37 A kávéházban a tejszín és babkávé illata egészen andalítóan lebegett az asztalok fölött. James Broman épp süteménye végére ért, amikor Fritz Maier megérkezett a megbeszélt időpontra. 270

271 Grüß Dich, drága barátom, hogy vagy? köszöntötte Broman és őszinte örömmel rázott kezet vele. Ezer éve nem láttalak, nagyon komolynak tűntél a telefonban ült le mellé Maier. Kávét rendelt, aztán érdeklődve fordult kollégájához. Igen, tulajdonképpen nem átutazóban vagyok, hanem egy munka miatt jöttem hozzád. Akkor azt nem itt kéne megbeszélnünk mondta Maier cinkos kis mosollyal a szája szögletében. Teljesen igazad van, de nem bírtam ellenállni a bécsi finomságoknak tolta el maga elől a tányért Broman és bocsánatkérően hasára tette kezét. Ráadásul így arról is meggyőződhettél, hogy egyedül jöttem, nem követett senki leplezte le Maier. Csak a rossz szokás, tudod, hogy van ez mentegetőzött Broman fölöslegesen. Maier legalább annyira óvatos volt, mint kollégája. Talán nem is olyan rossz szokás jegyezte meg, egy hajtásra megitta a kávéját, fürgén fizetett és felajánlotta, hogy a beszélgetést folytassák az irodájában. Maier irodája a Filharmonikusok utca egyik régi bérházában volt. A monarchiabeli berendezés hangulata az akkori titkosszolgálatok korát idézte. A tölgyből faragott, oroszlánlábú íróasztal mellett régimódi bútorok sorakoztak. Ejha, nem erre számítottam csodálkozott Broman, amint belépett az irodába. Nem kedvelem a modern belsőket magyarázta Maier. Ezeknek a bútoroknak történetei vannak. Mesélnek, miközben az ember leül és elszív egy pipát. 271

272 Ezek szerint nem vagy már állományban ült le egy biedermeier karosszékre Broman. Ezt most úgy kérdezed, mintha nem ellenőriztél volna vigyorgott Maier 3 éve szereltem le. És most magánnyomozó lettél? Sok mindennel foglalkozom rejtélyeskedett Fritz. Miért jöttél, James? Rendben tért a tárgyra Broman. Van egy munka, amiben segítened kéne. Broman elővett három dossziét a táskájából és Maier kezébe adta. Igyekezett szóban is vázolni a feladatot. Jó háromnegyed óra múlva Maier feje már zsongott a rázúdított információ mennyiségétől. Hallottam Skianskyról, részvétem tette le a papírokat Maier. Tudom, hogy jó barátod volt. Igen, az volt állt fel a fotelből Broman, lépett egyet-kettőt, aztán visszaült. Miatta fogtál bele ebbe az őrültségbe? Miatta is bólintott elgondolkodva. Meg magam miatt is. Meg a gyerekeim miatt is. Valakinek meg kell állítania őket. Milyen státuszban akarsz engem bevenni, ha már nem dolgozom az államnak? Majd ideiglenesen újra állományba vesznek, ezen ne gondolkodj. A céged természetesen az akció végén több nagyvállalattól is komoly pénzügyi lehetőséget kap, aminek köszönhetően életed végéig nyugodtan és gazdagon élhetsz. Tudod, hogy nálam nem a pénz az elsődleges, de értem, mit akartál mondani húzta össze szigorúan szemöldökét Fritz és kaján vigyorral nézte a zavartan 272

273 fészkelődő Bromant. Átnézem az aktákat, amiket hoztál, és két nap múlva választ adok zárta le a beszélgetést Maier. Broman tudta, hogy volt kollégája alapos ember, és pontosan ilyen válaszra számított. Azt is érezte, hogy a végső válasz igen lesz. Maier nemet azonnal tudott mondani. Broman megerősítve érezte döntését abban, hogy a megfelelő emberhez jött. Kétség nem férhetett hozzá, hogy a legjobb embert szemelte ki a műveletek irányítására. MAGYARORSZÁG, BUDAPEST TOM IRODAHÁZA JÚLIUS 4. 18:52 Mióta kilépett a rendőrségtől, Tom megpróbált a saját lábára állni. A millenniumi évforduló a számítógépes rendszerek forradalma volt, és Tom, felismerve a piaci szükségleteket, számítástechnikai üzletbe vágott. Habár fogalma sem volt a bonyolult informatikai eszközök működéséről, cége mégis sikeres vállalat lett, alig öt éven belül. Olyan emberek vették körül, akik kiismerték magukat az informatika bonyolult világában, ő pedig az üzleteket hozta össze és a vállalat irányítását végezte. Sikereinek titka egy egyszerű képlet alkalmazásában állt, ugyanúgy kell hatékonysági szempontból a belső rendszereket felépíteni, mint a kommandónál, és a cégnél mindenkinek maximálisan kell teljesítenie. Tom úgy vélte, mindazt a tudást, amit stratégaként felhalmozott, a civil életben is képes lesz hasznosítani. Kimondva egyszerűnek látszott, de az alkalmazás kissé nehezebb 273

274 volt, mint régi életében. Ennek ellenére, hamarosan beigazolódott az a feltételezése, hogy bizonyos alapvető emberi működési mechanizmusok az élet majd minden területén azonosak. Az ember az ember, bármit is tesz. mondogatta, és munkáját ugyanúgy végezte, mint korábban, teljes odaadással és maximalizmussal. Csakis a teljes cél elérésekor volt elégedett. Most nem bűnözőket tanulmányozott, figyelt meg és próbált becserkészni, hanem az üzleti élet nagy halait. Akcióinak célja nem a célszemély megsemmisítése, hanem az üzlet elérése volt. Ehhez akárcsak egy bevetésen közel kellett férkőznie a kiszemelt áldozathoz. A manőver végeredménye azonban különbözött korábbi feladataitól, mert ebben az esetben a célszemély is profitált a találkozásból. Fárasztó hete volt, de Tom aznap is jóval a megszokott munkaidőn túl maradt az irodájában. A cég cash flow táblázatait tanulmányozta, és a következő beruházáson törte a fejét, amikor titkárnője váratlan hívással zavarta meg. Főnök! Egy bizonyos Wolfberg János alezredes keresi önt telefonon, bekapcsolhatom? Ki?! Persze, kapcsolja be, köszönöm! válaszolta kissé zavart meglepettségében Tom. No mifene, tudják, hogy élek? jegyezte meg magában, majd felvette a kagylót. Szia, Wolfi! Ez ám a meglepetés! szaladt ki a száján az alezredes beceneve, mintha csak tegnap beszéltek volna utoljára. Hogy s mint? Hello, Tom! hangzott egy jó kedélyű hang a vonal másik végén. Kösz, megvagyok. És te? Hogy bírod a mordály nélkül? Nehezen nevetett Tom. Behorpad a zakód nélküle, mi?! 274

275 Azóta szabót váltottam tették meg vidáman a szokásos, csipkelődés köröket. Találkoznunk kéne! váltott komoly hangra Wolfi. Szívesen! Gyere be hozzám, tudod a címet! javasolta Tom. Mondjuk, holnap 14 óra? Mondjuk ma, két óra múlva? kérdezte az alezredes, és semmi kétség nem fért hozzá, hogy a lehető legkomolyabban beszél. Ez elég sürgősnek hangzik. Várlak! jegyezte meg Tom és egyre kíváncsibbá tette az alezredes jelentkezése. Ahogy letette a kagylót, ismerős, régi érzések kerítették hatalmába. Szerencsére korántsem a lyukfóbiája, sokkal inkább a bevetések előtti izgalom, és ettől most különös boldogság járta át a szívét. Munka! Megint mehetek akcióba! ízlelgette magában a lehetőséget, és rájött, hogy mióta leszerelt, tulajdonképpen nem volt nap, hogy ne gondolt volna egykori életére: a puskapor égett illatára, a lövészeti foglalkozásokra, a társaira. Mert ez volt valójában ő. Harcos, aki a küzdelmet várja. Az üzleti életben is megvívta saját csatáit, igaz, nem pisztollyal, hanem tollal és szóval, de ez mégsem volt ugyanaz. Amíg várakozott, számtalan kellemes emlék jutott eszébe, noha hihetetlenül lassan telt el a következő két óra. Az alezredes tiszthez illően, pontosan érkezett. Sem korábban sem később, mintha másodpercre kimérte volna a pillanatot, amikor a csengőt megnyomja. Tomban azonnal kellemes emlékek jöttek elő, ahogy meglátta az ismerős kék szempárt, a mosolygós kerek arcot, a széles vállakat. Mióta Tom nem látta, csak a haja ritkult egykori társának, és talán pocakosodon egy kicsit. Úgy látszik, lazultak a követelmények a speciális erőknél futott át az 275

276 agyán, miután összeölelkeztek, ahogy a kommandósok szoktak, kifejezve ezzel azt a bajtársiasságot, amiben minden átélt közös emlék benne volt. Az is, hogy nemegyszer egymás életét mentették meg. Mi van veled, Wolfi? Hallottam hírét az előléptetésednek, gratulálok! Ja, átvettem a külföldi missziók felkészítésének irányítását. A régi főnök külföldi misszióit teljesíti, így rám maradtak az adminisztrációs gondok. Ne tudd meg, mennyi papírt kell ahhoz kitölteni, hogy tíz palack vizet rendelj a tornateremhez, aztán meg el kell számolni az üres üvegekkel. Egy akcióterv elkészítése kevesebb energiát igényel. De hát ez a bürokrácia. Nem véletlenül képeztek ki. Most gyakorlom a türelmet az alezredesből dőlt a szó és Tom mosolyogva figyelte a viccessé tett történeteket. Wolfinak megvolt az a jó szokása, hogy bármit elő tudott adni humorosan, mégis lazán, és ezzel órákig tudta szórakoztatni társaságát. Régi és új anekdotákat meséltek egymásnak, és megbeszélték, hogy az elmúlt évek alatt mi történt a régi bajtársakkal. Mire feleszméltek, már eltelt egy bő óra. Ideje volt a lényegre térni. Menjünk ki, sétáljunk egyet! ajánlotta Wolfi az órájára pillantva. Megőrültél, szakad az eső odakint! adta a naivat Tom. Kinyitom az ablakot, ha meleged van Hagyd már a hülyeséget türelmetlenkedett az alezredes, szedd szét a telefonod, tedd le, és menjünk pár kört a ház körül! Tom természetesen jól tudta, mire kéri egykori társa. Teljes titokban kellett megbeszélniük valamit, ehhez minden elektronikus eszközt ki kellett iktatni, és az 276

277 állandó helyváltoztatással kikerülhették az esetleges beépített poloskák hatókörét. Mivel megértette, hogy a dolog komoly lehet, ha az alezredes nem veszi a viccet, Tom engedelmesen szétkapta mobilját és a fiók mélyére csúsztatta. Mehetünk intett az ajtó felé és kilépve még odaszólt a titkárnőjének. Katika, végeztünk, nyugodtan hazamehet. Már a harmadik kört rótták, de még egy nyikkanás sem hagyta el az alezredes torkát. Wolf! elégelte meg végül Tom a cirkálást Nincs nálunk semmi, már egy órája körözünk, nem követnek, de az holtbiztos, hogy az összes öreglány felfigyelt már arra a két idiótára, aki ilyen időben kint csámborog. Az Isten szerelmére, nyögd már ki, hogy mit akarsz, vagy rabolj el, két utcával arrébb láttam egy furgont Jól van, csak biztos akartam lenni, hogy nem követnek. Öregem, te üldözési mániás lettél. Benne vagyok egy szupertitkos, nemzetközi melóban és kell még egy ember tért a lényegre az alezredes. Ha nemzetközi, akkor hogy lehet szupertitkos? tréfálkozott Tom, bár valójában alig várta, hogy még többet megtudjon a dologról, és főleg arról, miként került ő a képbe. Fogd be! horkantotta Wolfi. Tehát ki kell képeznünk egy csapatot, aminek a Balkánon kell majd egy akciót végrehajtani. A Balkán szó hallatán Tom arcáról lefagyott a mosoly. És hogy jövök én ehhez? Van egy csomó embered. 277

278 Igen, de az akadémián nem tudják, hogy én benne vagyok, és a megbízóim nem is kívánják, hogy ez kiderüljön, ugyanis azt gyanítják, tégla van a rendszerben. Ezért is jöttem hozzád, már rég leszereltél, rád nem gondolna senki. Ráadásul te voltál az egyik legjobb harci kiképző. Na várjunk csak egy kicsit! Kiképző? Nem ember kell a csapatba? ráncolta a homlokát Tom. Kiképző kell, aki a csapatot felkészíti. Ha végighallgatsz, gyorsan elmondok mindent. Az alezredes, amilyen lényegre törően csak tudta, összefoglalta az ügyet, és végül abba is beavatta volt kollégáját, hogy személyesen Fritz Maier, a SEK egykori vezérőrnagya kereste meg, hogy felkérje az együttműködésre. A te kezedbe adta a csapatok felkészítését? kérdezte Tom. Ez nem kis megtiszteltetés bólintott elismerően, olvastam a csókáról annak idején, szép pályát futott be. Annyi a plecsnije, hogy el sem fér a zubbonyán. Kiváló szakember. A lényeg pedig az, hogy mindennek a kiképzési központon kívül kell történnie, vagy ha a falakon belül folyik a munka, akkor valami jó fedésre lesz szükség. Azt hiszem, ez a része nem lesz gond. Mi a határidő? Egy éved van az embereket felkészíteni. És te? Természetesen besegítek, de nekem továbbra is el kell látnom az általános teendőimet. Bent nem vehetnek észre semmit. A felkészítést minden hivatalos csatornán, a legfelsőbb szinteken is jóváhagyták. 278

279 Aha morfondírozott Tom. Nézd, értem, hogy ezt még át kell gondolnod, nem sürgetlek, de Tom közbevágott. Nem, nem, nem. Rendben. Alig várom, hogy kezdjük. Megvannak már a srácok? Lányok helyesbített az alezredes, és faarccal várta a hatást. Tom megdöbbenése látványos volt, köhögni kezdett, mint aki félrenyelt. Mi van? Na jó, hagyjuk! nevetett kényszeredetten. Hol a kandi kamera? Tudhattam volna, hogy ez az egész cécó a körözéssel egy jó nagy blöff. Jól behúztál a csőbe! Srácok, előjöhettek! Röhögjetek nyugodtan! kiáltotta, de a környék nem mozdult, hiába nézett körbe. Mindössze az eső dobolt az ereszcsatornákon. Mire tekintete visszatért az alezredes rezzenéstelen arcára, Tom csak állt, mint akit leforráztak. Hirtelen megértette, hogy ha nem valamiféle tréfa áldozata, akkor amit az imént hallott, bármilyen hihetetlennek hangzik is, véresen komoly. Amit még nem mondtam el az, hogy lányokat kell kiképezned erősítette meg az alezredes Wolfi, ez nem tréfa. A Balkán veszélyes. Nem kislányoknak való! Tudom. Pontosan ez a lényeg. Már annyiszor megpróbálták elfogni azt a szemétládát; egy szokványos, férfiakból álló gyorscsoportot több száz kilométerről kiszúrnak. Ezért kellenek most lányok. Akik nem feltűnőek. Akik közel tudnak férkőzni. Ez az egyetlen értelmes stratégia jelen pillanatban. Természetesen párhuzamosan egy szokványos férfi csapatot is felkészítünk. A két csoport egymást fogja segíteni. 279

280 Ez őrültség. Azt mondtad, tégla van a rendszerben. Azokat a lányokat a biztos halálba fogod küldeni váltott komoly hangnemre Tom. Egyelőre az a feladat, hogy felkészítsük őket. Az akcióra egy év múlva kerül sor. Addig még sok minden változhat. Az akciót kidolgozzuk, finomítjuk. Meg lehet csinálni. Ez az egyetlen lehetőségünk. A fiúkat ki kapja? Más. Miért nem én? Mert nem tudhatnak egymásról. Ártottam neked valamit? Tom valóban mintha elkeseredett volna. Mit kezdjek én nőkkel? A fiúkat vállalom. Tom, ők a leggyengébb láncszem. Nem bízhatom őket akárkire. És megvannak már a lányok? kérdezte keserűen Tom. Te fogod kiválasztani őket. Mégis, honnan akasszak le három GI Janet? Ha vállalod, kapsz tőlem egy rakás titkos aktát, amit a Nemzetbiztonsági Hivatalból szereztem be. Persze ők nem tudják pontosan, miért kértem be ennyi háttéranyagot. A haza érdekei mindenek felett bólintott Tom. És nekem kell bevonnom őket? Azt bízd csak rám. Te kiválasztod őket, én a többit intézem. Egyébként, akire vadásztok, elég nagyvad és az érte kapható 12 millió dolláros vérdíj elég jó motiváció, még akkor is, ha tucatnyian lesztek rá. Úgyhogy nem hiszem, hogy sokáig kell majd győzködni őket. 280

281 A pénz nem minden! Ezt te is jól tudod, nekem meg főleg nem! Na jó, menjünk vissza, ronggyá áztam mondta Tom és nem éppen lelkesen elindult irodája felé. Már éjfél is elmúlt, de még mindig az irodájában ült. Nézte az ablakon át a fákat. A viharos szélben egészen meghajoltak, hogy aztán egy következő szélroham vigyázzba rántsa őket. Kataton mozgásuk alá kitartó eső verte a ritmust. Tom gondolatai éppen úgy száguldoztak, ahogy a szél süvített és csapott a lombok alá, vagy szaladt az épületek falainak, s pörgetett meg egy-egy ázott plakátot az aszfalton. Odabent félhomály volt és az esőcseppektől fölhólyagosodott ablakok visszatükrözték Tom alakját, ahogy egy fából készült karddal néhányat a levegőbe suhint a képzeletbeli ellenfél irányába. Olyan erővel csapott le a láthatatlan lényre, hogy hangosan surrogott a levegő. Az ablakok Tom mozdulatait töretlenül könnyednek mutatták, mintha egy különös rítust tükröznének, amelyben a harc inkább tánc, s mely mintha a kinti vihar zabolátlan energiáit összpontosította volna erejévé. Aztán Tom megállt, az ablak felé fordult, és hanyagul keresztbe vetette a kardot a vállán. Egyetlen egy gondolat volt már csak a fejében, legbensőbb titkos vágyként: talán ez az utolsó lehetősége, hogy végre elszámolhasson a lelkiismeretével és kegyetlen árnyaival. Nagyot sóhajtva megnyomta telefonja gyorshívóját. Az alezredes álmos hangja válaszolt a vonal túlsó végén. Csak nem aludtál? Gondoltam, én is megviccellek, a régi szép emlékek kedvéért szólalt meg Tom és 281

282 hangja nem árulta el, hogy döntését milyen hosszú tépelődés előzte meg. Agyalágyult tette le a kagylót az alezredes,. A hívásban elhangzó rejtett üzenet ugyanis igent jelentett. MAGYARORSZÁG, SOPRON JÚLIUS :01 Este hét óra volt, és a lemenni készülő nap utolsó erejéből még bearanyozta az egész környéket. Két edzőruhás férfi fordult rá a Borostyán útra a Lővéreknél. Az erdő nyugodtságot árasztott magából, bár éjjeli, nyüzsgő és titokzatos életére készült. Az alezredes és Tom elfutott az I. világháborús emlékmű előtt. Jól ismerték a terepet, rengetegszer jártak itt, ideális volt titkos találkozók lebonyolításához. Hova kell mennünk? kérdezte Tom. A lőtérre. Az még 3 km. Húzzunk bele! A két férfi, mint egykor a közös edzéseken, spontán versenybe kezdett, és hol az egyik, hol a másik vette át az orr-hossznyi vezetést. Fej fej mellett haladtak, betartva a beléjük égett szabályt, hogy a csapatnak mindig együtt kell haladnia. Sohasem hagyták le igazán egymást, de egyre gyorsabb tempót diktáltak a másiknak. Mire az elhagyott határőr kiképzőpályához értek, teljesen kifulladtak. Az akadálypálya a lőtérrel szemben, alig száz méterre volt, nagyra nőtt bokrok és fák takarásában. Álljunk meg egy kicsit, Tom! tette kezét Tom vállára az alezredes, és összegörnyedt, hogy könnyebben tudjon levegőt venni. 282

283 Jó időt futottunk, 11,51 perc nézett az órájára Tom. Nem is rossz edzés nélkül, három km-re. De mielőtt odamegyünk, álljon vissza a légzésünk, nem akarok lihegni Maier előtt mondta az alezredes. Még van négy percünk, nyugi. Innen csak száz méterre van a lőtér. Milyen kihalt most, hogy már nem használják a határőrök nézett a kert irányába Tom. Te miért nem lihegsz? érdeklődött Wolfi. Mert én még szoktam edzeni, barátocskám! vigyorgott Tom. Akkor így nem ér egyenesedett fel kollégája, vett még néhány mély levegőt, kilazította izmait, és újra futni kezdtek a megbeszélt helyszín felé, de már sokkal lassúbb, nyugodtabb tempóban. A lőtér hatalmas, elhagyatott mező volt, egy jobb napokat is megélt kis házzal és egy tehervagonnal megtoldva, ami a pálya végén állt. A kis háznál, bakancsos túraruhában Fritz Maier várta őket. Herr Maier! nyújtotta kezét az alezredes, aztán angolul folytatta. Hadd mutassam be Erkel Tamás őrnagyot. Üdvözlöm, Tamás, Fritz Maier. A kollégája már sokat mesélt önről, örülök, hogy megismerhetem. Nekem megtiszteltetés! Szólítson Tomnak, kérem. Akkor talán tegeződhetünk is, úgy mindenkinek egyszerűbb. Bele is vágnék a közepébe, nincs sok időm vetett egy pillantást órájára a tábornok. Az elmúlt két hétben tüzetesen átvizsgáltam minden jelentést és dokumentumot. Mindebből egy dolgot biztosan állíthatok, a tégla nem a végrehajtók szintjén van, hanem a felső vezetőknél. A műveletirányítók mindegyikét 283

284 megölték. Akik bevetésen voltak, azokat is likvidálták, egyszóval nem lesz leányálom ez a munka. Szép hasonlat, ennek ellenére mégis leányokat kívánsz bevonni jegyezte meg Tom. Ha megtesszük a megfelelő előkészületeket, akkor nem esik bajuk. Pontosan erről akartam beszélni. De mindenekelőtt tudnom kell, hogy ezzel a veszélyeztetettséggel is vállaljátok-e a küldetést. Nem csak ti, családjaitok is potenciális célponttá válhatnak. Ezzel tisztában vagyunk. Mi is olvastuk a jelentéseket mondta Tom. Jól van. A lényeg az, hogy teljes titokban kell végeznünk a munkánkat. A közeljövőben meg fogtok ismerkedni a további vezetőkkel is, de ők sem tudhatnak pontosan róla, hogy mi folyik nálunk. A terv az, hogy két csapatot fogunk kiképezni. Igen, egy férfi és egy női csapatot szólt közbe türelmetlenül Tom, nem akart elveszni a részletekben. Wolf már elmondta. Nos emelte meg hangját Maier és nyomatékosan Tomra nézett, hogy fogja be a száját. Mivel az életünkről van szó, ezért hazudni fogok a feletteseimnek a munkánkról. Természetesen kiképezzük a férfiakból álló csapatot és a felettem lévő vezetők mindig pontos tájékoztatást kapnak a kiképzés menetéről. A lányokat teljes titokban fogjuk felkészíteni. Róluk nem tudhat rajtunk kívül senki. Ők fogják a másik csapatot, a fiúkat ugyancsak szigorúan titokban segíteni. Az a tervem, hogy minden szinten egy picit más információt fogunk elszórni, hogy a kiképzés során elkaphassuk az árulót is. 284

285 Eddig értem, de mire kellenek a lányok. Miért nem képzünk ki még egy, férfiakból álló csoportot titokban? tette fel a legkézenfekvőbb kérdést Tom. A lányok feltűnés nélkül a célpont közelébe juttathatók. A férfi ügynökökről egy ilyen környezetben lerí, hogy ügynökök. Ha nem, akkor azért gyanúsak. Mindenképpen bukta. Egy nő viszont feltűnés nélkül az elnök közelébe tud férkőzni. Mint kurva? kérdezett ismét nyíltan és egyenesen Tom. Akár. De ezer másféle arcot is ölthetnek, a szituáció adja majd magát válaszolta Maier. Ismerve a szerbek habitusát, sok mást nem tudok elképzelni. Nem hiszem, hogy ilyen feladatra én lennék a megfelelő kiképző. A feladatod az, hogy minden lehetőségre felkészítsd őket. Az egész beépülés nem lesz gyors folyamat, de ebben hiszek. Muszáj nőket alkalmaznunk, mert nem tudunk olyan férfiakat összeszedni, akik konyítanak valamit a harchoz és még nincsenek fent a balkániak megfigyelő listáján. Nem is kockáztatnám. Nehogy azt hidd, hogy a te, vagy az én nevem nincs ott valamelyik ügynöküknél. Megvan már, hogy kik a kiválasztottak? lépett túl aggályain Tom. Igen, meg. De lesz elég időd megismerni őket. Tom bólintott. Most vissza kell mennem nézett Maier az órájára. A kommunikáció a szokásos módon fog köztünk történni. Uraim, nagyon örültem. Viszlát, Maier kiáltott a távolodó osztrák után az alezredes. 285

286 Ez átjár hozzánk gyalogolni? kérdezte Tom. Mit vársz egy osztráktól, ha előttük egy hegy, akkor valami késztetést éreznek, hogy megmásszák, pedig sokkal egyszerűbb megkerülni. Ne keress benne logikát. Éhes vagyok nézett az órájára Wolfi, gyere, meghívlak a Lővér Hotelba, csodás a konyhájuk, aztán elbeszélgetünk! Visszafelé már ráérősen kocogtak. Tom a Fritz Maier által elmondottakon gondolkodott és az előtte álló kihíváson. MAGYARORSZÁG, BUDAPEST KIKÉPZŐBÁZIS JÚLIUS :12 Tom négy napja dolgozott megszállottan az akadémia alagsori irodájában. Bezárkózott és jószerével egész nap ki sem dugta az orrát. Általában késő éjjel indult haza, gondosan bezárva maga mögött az ajtót, hogy senki ne férjen hozzá a papírjaihoz. Nem csak azért, mert fennállt a veszélye, hogy valami titok kitudódik, de az odabent kialakult kaotikus rendszert egy idegen kéz szemvillanás alatt romba dönthette volna. A kényelmesen és jó ízléssel berendezett iroda, ahol máskor pedáns rend uralkodott, az elmúlt napokban csatatérré változott. Az elegáns cseresznyefa íróasztal ki sem látszott az iratok tömege alól. Dossziék, fényképek, jelentések hevertek a dohányzóasztalon, az ülőgarnitúrán és a földön is. A papírháború kirobbantója Wolfi volt, aki négy nappal korábban 23 szóba jöhető lány aktáját hozta le Tomnak, amelyekből neki kellett a legmegfelelőbb 286

287 hármat kiválasztania. A dossziék hivatalos és nem hivatalos jelentéseket, titkosszolgálati feljegyzéseket, lehallgatási naplókat és felvételeket, valamint fényképeket tartalmaztak. Tom a saját logikája szerint csoportosította az adatokat és a jelentkezőket. A kiválasztásnál a fizikai és pszichikai adottságokon kívül elsősorban az érzelmi motiválhatóságra, és a megbízhatóságra figyelt. Tudta, nagyon nehéz terepre kell vinnie diákjait és aki érzelmi alapon motiválható, az a 100%-nál is többet teljesít. Tisztában volt persze azzal is, hogy akármilyen szép kifejezés a motiválás, csak egy hajszál választja el a manipulálástól. Tomnak három és fél napja ment rá, hogy az összes betűn átrágja magát, az összes felvételt meghallgassa, és az anyagokat kielemezze. A negyedik nap délutánján is az íróasztalánál ült és egy, a fogason talált vállfával babrált szórakozottan. Reggel óta a feladatra legjobbnak tartott három lány dossziéját tanulmányozta át, sokadszorra. Olykor fölállt, és tett néhány lépést a papírok közti vezércsapáson. Erőteljeset suhintott a vállfával, aztán odébb hajította. Lazításképpen csinált néhány fekvőtámaszt, hogy felfrissítse elgémberedett izmait, és ütött párat ököllel a levegőbe, vagy egy karate formagyakorlat, egy kata befejező mozdulatait hajtotta végre. A kis kitérők után mindig elégedett arckifejezéssel ült vissza az íróasztalon fölhalmozott papírhegyek mögé. Ilyenkor újra tudott koncentrálni. Ezen a napon már a nyolcadik szünet után foglalt újra helyet. Arcán elégedett mosoly tükröződött. Megvan! 287

288 mondta félig hangosan, és kényelmesen hátradőlve újra kezébe vette a kiválasztottak anyagait. Rita hivatalos adatlapján a következők álltak: 26 éves, szőke, kék szemű, középmagas, sportos testalkatú, egyedülálló nő. Vallási beállítottsága: katolikus. Végzettsége: diplomás mérnök. Beszélt nyelvek: angol, német, orosz től dolgozik Brüsszelben, az EU előcsatlakozási stratégiai menedzsment csoportjának irányítójaként, majd hazájába visszatérve, szabadúszóként, külső konzultánsi feladatokat lát el. Saját területén az elsők között tartják számon. Kommunikatív, segítőkész. Szeret hegyet és sziklát mászni, vitorlázni, szereti a téli sportokat. Nehezen megközelíthető, kedveli a társaságot, de inkább zárkózott típus. Olvasta a hivatalos életrajzot, de Tomot sokkal jobban érdekelték a nem hivatalos jelentések. A lányokat már hosszú ideje megfigyelés alatt tartották, beférkőztek köreikbe, begyűjtöttek róluk minden fontos és jelentéktelennek tűnő információt. Ezekből következtetett arra például, hogy Ritát az apján keresztül tudja majd megfogni és inspirálni. A lány két teljesen különböző családból származó szülő gyermeke. A főnemesi származású apa családját a második világháborút követően megfosztották minden vagyonától. Mi a fene, morfondírozott Tom, és további mappák után kutatott a papírtenger alatt. Végül megtalálta, amit keresett. Rita dédnagyapja I. Ferenc József alatt szolgált ezredesként. A vagyonos, ősi családot a második világháború után a Szlovákiához csatolt területekről kitelepítették. Minden birtokukat 288

289 elkobozták. A csatolt képeken büszke, harmonikus család ülte körül a fehér damaszttal megterített asztalt. A tiszta, jólfésült gyerekek ölükbe tett kézzel várták, amíg anyjuk kiosztja a levest. Tom tovább kutatott. Egy vidám hangulatú fényképet is talált a többi között, ahol több mint húszan viháncoltak a vasárnapi asztal körül. Rengeteg gyerek volt a fotón, és mintha mindenki egyszerre beszélt volna, az egész kép elevenséget sugárzott. Ha nincsen ott egy-két világosabb hajú a csoportban, akár tipikus olasz famíliának is nézhette volna őket. A nagyapa az asztalfőn várta az ebédet, a nagymama épp az asztalra tette a húslevest, a gyerekek meg már könyékig a tésztában matattak, némelyikük szájából kilógott a cérnametélt. Az édesanya albumából kerülhetett ide ez a fénykép. Egymás mellé téve a két képet, Tom elmosolyodott: az ellentétek vonzzák egymást. A két család gyermekei a főiskolán ismerkedtek meg és első látásra egymásba szerettek. Aztán viharos gyorsasággal teltek az évek. A szülők kapcsolatára egy idő után rányomta bélyegét a neveltetésbeli különbség, és a családot a kimondatlan elégedetlenségek feszült légköre mérgezte. Rita rajongott szüleiért, de egyfajta kettősség jellemezte fiatal éveit. Anyja jelentette számára az életet, a kalandot. Mindenhová magával hurcolta a lányát, aki nagyon élvezte a kirándulásokat, legyen az vásárlás, vagy csak nekiindulás a nagyvilágnak. Ezzel párhuzamosan az apa testesítette meg a kislány számára a kiszámíthatóságot, a nyugalmat és a biztos pontot életében. Nagy szakállával és kimért stílusával, higgadt természetével sziklaszilárd támaszt adott a kis 289

290 kamasznak. Rita tudta, hogy rá mindig számíthat, bármi is történjék vele. Apja volt az egyetlen ember életében, akit megingathatatlannak és tisztának ismert. A szülők között egyre fokozódott a feszültség. Az apa, békeszerető, tisztességes ember lévén, nem akarta kenyértörésre vinni a dolgot. Tengerésznek állt, így menekült el a kibírhatatlan légkörből, de a távolból biztosította családja megélhetését. A lány a szülők szeme fénye volt, mindent megadtak neki, amit csak lehetett. A külföldi taníttatástól kezdődően az extrém sportokig, Rita mindenbe beletanult. Míg anyja szívvel lélekkel, hús-vér valóságként állandóan jelen volt Rita életében, addig az apát távolléte misztikus fénnyel övezte, és kislánya csodálattal gondolt rá. A kilencvenes években váratlan és szomorú fordulat történt. Rita apját a budvai kikötőből elhurcolták a rendőrök, mert embereit drogcsempészeten kapták. Rita apja, mint mindig, kiállt legénységéért, ezért ő is börtönbe került. A háború okozta válság miatt nem nyomoztak az után, hogy konkrétan kik állnak a csempészet mögött, egyszerűen becsuktak mindenkit. Kommunikálni sem tudtak szeretteikkel. Rita mindent megmozgatott apja felkutatására, de süket fülekre talált. Nem is tudta pontosan, mi történt vele, mert annyiféle információ jutott a fülébe. Baleset érte, új életet kezdett, drogot csempészett, de a lány egyiket sem hitte el. Senki más nem tudta jobban nála, hogy az apjánál rendesebb ember kevés akad a Földön. A balkáni börtön kegyetlen volt, főleg a külhoniak számára. A nemzetiségi ellentétek, amelyek az országban 290

291 robbanásig fokozódtak, a rabok körében is megnyilvánultak. A legalantasabb munkákat a magyarokkal végeztették, közben állandóan megalázták őket. De Rita apja a börtönben is kiállt legénységéért, így ő kapta a legtöbb verést és munkát. Jó néhány év elteltével a foglyokat elengedték. Visszatérhettek családjukhoz, azonban már nem ugyanazok az emberek voltak. Rita apja lefogyott, eltűnt a csillogás a szeméből, távolságtartóvá vált. Jó katolikus neveltetése ellenére a lányban azóta is forrt a düh. Nemhogy megbocsátani nem tudott, de bosszúra vágyott azért, amit édesapjával tettek. Brüsszelbe kifejezetten azzal a szándékkal jelentkezett, hogy onnan befolyást szerezhessen a balkáni országok felett, de nem kapott olyan irányítói hatalmat, amilyet szeretett volna. Hiába mondták neki ezerszer, ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel!, Rita nem hallgatott és nem is akart hallgatni senkire. Ez jó érzelmi manipulációs pont lesz lapozgatta Tom a dossziét. A fényképekről a szőke, vállig érő hullámos hajú, csillogó kék szemű Rita kislányos huncutsággal nézett vissza rá. Tom is elmosolyodott. Kedvtelve fedezte fel Rita tekintetében a kimért precízség és az állandó kalandvágy keveredését. Karakán kis nőci, jól egybe van, faros, csöcsös, nem lesz nehéz bejuttatni valami hivatalos szervezethez gondolta ráadásul top-fitt, sportolási lajstroma hosszabb, mint a bevásárló listám, nyelveket beszél, mérnökként robbantási szakértő is, irányított embereket, és még jól is néz ki. Csak a vallási korlátait tudjuk legyőzni valahogy A jó lelkét meg kell edzenünk 291

292 A lány szemét nézte. Úgy érezte, belelát a lelkébe, és egy pillanatra elszorult a szíve, hogy ezt a tiszta tekintetet kell majd a kiképzés során a feladatra való felkészítés miatt összetörnie. Tom második kiválasztottja Judy volt. A hivatalos dokumentumokban ez állt róla: 29 éves, magas, rövid barna hajú, barna szemű, egyedülálló nő. Végzettsége rendőrtiszt, számos külföldi misszióban részt vett. Beszélt nyelvek: angol, spanyol, orosz. Szereti a küzdősportokat, szeret utazni. Nyitott, barátkozó típus. Csodás gondolta Tom ebből pont nem tudunk meg semmit azzal félrehajítva az aktát, a piros fedeles kötegért nyúlt, ami a nem hivatalos jelentéseket tartalmazta. Leginkább a lány családi háttere érdekelte. Tom szeretett vájkálni ezekben az információkban, mert így tudhatta meg a legtöbbet az emberéről. A család ugyanis mindenkinél a legérzékenyebb pont. Ott lehet fogást találni, legyen szó rosszfiú elkapásáról, vagy jófiúk lányok kiképzéséről. Ami Tom számára a legfontosabb volt, a hozott viselkedésmintákat nagy valószínűséggel le lehetett szűrni a szülők személyiségéből és a családi háttérből. Judy meglehetősen nagyhangú famíliából származott, és egy olyan kisvárosból, ahol még számított, mit mondanak és gondolnak az emberről. A család sok mindennel foglalatoskodott az évek során. Igazi kereskedőkként az élelmiszerbolttól az autóeladásig mindent kipróbáltak. Judy apja nagydumás gavallérként vált közismertté, aki színes történeteivel 292

293 szórakoztatja az egész várost. Ismertsége jól jött az üzletnek is. Tom figyelmét azonban nem kerülték el a problematikus apróságok. Judy nagyapját 1957-ben árulónak bélyegezték és a rendőrök koholt vádakkal elhurcolták. Három hét múlva találták meg az egyik kórház intenzív osztályán, összeverve, eltört medencecsonttal. Életben maradt, de élete hátralévő részét nyomorékként kellett leélnie, így fiára Judy apjára nehéz gyerekkor várt. Míg társai nyáron táborba mentek és élvezték a szabadságot, Judy apja besegített otthon édesanyjának, munkát vállalt, hogy meg tudjanak élni. A fiú mindenáron ki akart törni a rá váró nyomasztó sorsból, nagy lábon akart élni, de az apja miatt a szocializmusban mindenhol megbélyegezték. Amikor besorozták katonának, sofőrnek jelentkezett és fuvarozhatta egy darabig a tiszteket, majd amikor kiderült az apjával történt ügy, pillanatok alatt megbízhatatlannak minősítették és áthelyezték a hadsereg egy poros pusztában lévő bázisára, villanyszerelőnek. Mindezek után sem adta fel vágyait és tovább szorgoskodott a független életért. Judy meg akarta valósítani apja álmait, és meg akarta mutatni, hogy bármi lehetséges, ha valaki nagyon akarja, így nőként rendőrtiszti főiskolára jelentkezett, amit könnyedén el is végzett. Küzdősportokat tanult, karatéban elérte a feketeöves szintet. Külföldi missziókat vállalt, hogy igazi helyzetekben mutathassa meg, mit is tud, de a missziók nem hozták meg a várva várt elismerést. Nagyon magabiztos nő volt, aki alig várta, hogy észrevegyék. 293

294 Tom sokáig nézegette a fényképét. Judy, annak ellenére, hogy erős vállakkal, háttal, bicepsszel volt megáldva és tekintetében férfias elszántság tükröződött, vonzó nő volt. Gömbölyded formái ellensúlyozták az edzett izmokat és arcáról csintalan báj sugárzott. Rövid, tépett tincsei csak fokozták az izgalmas összképet. Kíváncsi vagyok, valóban ilyen profi vagy-e, mint amennyire mutatod tette odébb a mappát elégedetten Tom. Mónikán elég sokáig morfondírozott. Ő volt az egyetlen kiválasztott, aki túlzottan is belekóstolt abba a bűnös világba, amely ellen most harcba kellett szállniuk. Szíve szerint rögtön odébbtette volna a lány aktáit, de Mónika volt az egyetlen a huszonhárom nő közül, akinek volt helyismerete, beszélt szerbül és ez most nagyon sokat nyomott a latban. Siklósi születésű volt, és a határmenti városban szinte mindenki két nyelven beszélve nőtt fel. Ő volt a legidősebb, 38 éves, sötétbarna hajú, magas, testes, egy gyermeket nevelő, egyedülálló nő. Szabadúszó. Mindent megcsinált, amiből pénzt szerezhetett. Kései gyerekként született, egyszerű családból. Anyja és apja korán elváltak. A válás után Móni csak őrlődött a két szülő között. Imádta katona apját, mindig felnézett rá, akár egy parancsnokra. Anyja azonban soha nem engedte, hogy kettesben maradhasson vele. Mikor Móni számára kiderült, hogy apját azért szerelték le a határőrségtől, mert gyorsan eljárt a keze a laktanyában és otthon is, elmenekült tőle. Ekkor értette meg, hogy anyja 294

295 miért neveli arra, hogy ne tisztelje a férfiakat, féljen tőlük, és ha lehet, használja ki őket. Ebben az időben ismerkedett meg élettársával, Robival. Ügyeskedésből próbáltak megélni, amire a háború jó lehetőséget biztosított. Szerbia komoly embargó alá esett, ezért a csempészet remek megélhetésnek bizonyult. Első lépésben benzinnel üzleteltek, kicsiben, cigarettáért, italért cserébe. Aztán lassan egyre nagyobb tételekkel és egyre különbözőbb árukkal bővült a készletük. Mónika hamarosan terhes lett, ami nagyon jól jött a határátkeléseknél, mert mindig más elbírálás alá esett a nagy pocakjával. Móni különben is minden lehetőséget kihasznált, amit csak lehetett. Egy flörtölős mosoly, a kivillantott combok, a délvidéki férfiaknál egyenes belépőt jelentett akárhová. Ezen a vidéken kedvelték a nagyobb termetű nőket, így széles csípője, asszonyos termete legtöbbször megtette hatását. Néha még ennél is tovább merészkedett. Kihasználta a férfiakat, és ahogy anyja tanította, fölhasználta nőiességét, miközben negédes mosolya mögött hideg és számító volt. Tulajdonképpen élvezte ezt az életet, úgy érezte, hatalma van mindenki felett, imádta manipulálni az embereket. Aztán véget ért a gondtalan élet, mert Robi szeretett volna nagyobbat szakítani az egyik szállítmány kapcsán. Akkor már könnyebb drogokat is csempésztek. Robi beszállítója egyik napról a másikra eltűnt, az áru pedig nála maradt. Robi úgy gondolta, hogy ezzel a szállítmánnyal már nem kell elszámolnia, mindent eladott és saját hasznára nagyot kaszált belőle. Amikor később, néhány hét múlva megbízói kérdőre vonták, ráfogta az áru eltűnését a beszállítóra. Elengedték, és ő azt hitte, 295

296 ezzel megúszta az ügyet. A legközelebbi fuvarnál azonban a mindaddig elnéző vámosok átkutatták az autóját és megtalálták a tiltott árut. Azonnal őrizetbe vették. Hiába, a szerb maffia keze mindenhova elért. Szerb börtönbe került a szerb állam elleni bűntett vádjával. Ez az egyik legsúlyosabb büntetést vonhatta maga után. Magyar állampolgársága miatt nem végeztethették ki, de minden nap megdolgozták a börtönben, embertelenül bántak vele. Jogvédelemre, tisztességes bánásmódra semmi esélye sem volt. Mónika szerb ismerőseitől tudta meg, mi történt, de sokat tenni nem tudott, élte tovább vidéki életét. A faluban sajnálták, hogy egyedül maradt a gyerekkel és segítettek neki. Egy napon aztán hazaengedték Robit és ezzel minden megváltozott. Más ember tért vissza. Móni érezte, hogy valami nincs rendben. Robi továbbra is nagyhangú, nagyzolóan vidám volt, de mégsem ugyanaz a férfi. Móni nem is értette, hogyan engedhették ki egyik napról a másikra, ez nem volt jellemző a szerbekre. Tudni akarta, milyen árat fizetett azért, hogy hazaengedjék, Robi viszont kerülte a témát. A veszekedések állandóvá váltak köztük. Mivel Robi otthon sem talált békére, egyre inkább kimaradozott és örömlányoknál keresett megnyugvást. A családi fészekből tűzfészek lett. Mónika minden alkalmat kihasznált, hogy nekiessen Robinak. Tom egy másik mappát vett elő, amelyben titkosszolgálati anyagok voltak Robiról. Ugyanis nem csak Mónikának szúrt szemet, hogy Robit egyik napról a másikra elengedték, hanem a magyar hivatalos szerveknek is, és 1995 közepétől megfigyelés alá vonták, Magyarország elleni kémkedés gyanújával. A vastag 296

297 aktában egy sárga borítékban lehallgatási jegyzőkönyveket és magnófelvételeket is talált. Kivette a '95. szeptember 6. feliratút és belehallgatott. Egy családi vita kellős közepébe csöppent: A rohadt életbe, már megint a kurváknál jártál? hallotta Mónika hisztérikus hangját. Bűzlik az inged! Mi a fene történt veled? Tudod, hogy min megyek én keresztül? Semmi közöd hozzá! förmedt rá Robi. Már hogy a fenébe ne lenne! Móni úgy üvöltött, hogy Tomnak lejjebb kellett vennie a hangerőt. Mi a fasz történt veled? Nem ilyen voltál! Rólunk beszél az egész falu! Úgysem tudod fölfogni azzal a csökött agyaddal, hogy min mentem át. Hagyjál nekem békét! Én hagyjak? Családod van, gyereked van! Szedd már össze magad! Én is itt vagyok! Hazajöttem. Szereztem pénzt. Bármit megvehetsz magatoknak. Mit akarsz még tőlem? Honnan van a pénz, mi? Hogy jöttél ki? hatalmas csattanás követte a mondatot, valószínűleg egy váza vagy pohár végezte a falon. Mit tettél? Gondoltál egyáltalán arra, hogy én mit érzek eközben? Igen, csak rád és a gyerekre gondoltam. Arra, nehogy megtaláljanak benneteket! És te gondoltál bármire is magadon kívül? Hogy neked milyen sanyarú sorsod van, mert a szájára vesz a falu? Fogalmad sincs, mit éltem ott át! Odaát nem üdülni voltam, baszd meg! Lekapcsoltak a drog miatt, amit épp te is vihettél volna aznap! Ez még eszedbe sem jutott, igaz?! Tudod te, milyen az, amikor hatodik napja nem hagynak aludni? 297

298 Amikor minden nap megbilincselve összevernek és megrugdosnak? Amikor meztelenre vetkőztetnek, és az udvaron megaláznak? Gőzöd sincs, miről papolsz! Örülj, hogy hazajöttem! Hogy élek! székcsikorgás és egy koppanás hallatszott a felvételről. Ha ilyen megalázó volt, akkor miért engedték el ilyen könnyen? kontrázott egy kis szünet után Móni. Könnyen? Az ég szerelmére, te nem tudod, mit beszélsz! Amikor már nyolcvanadjára tapossák ki a beledet és vezetnek beléd áramot, te is mindent megtennél, hogy elengedjenek! Mit tettél meg, hogy elengedtek? A szentségit, mondd már meg! rikoltozta Mónika egyre elviselhetetlenebbül. Robi megelégelte. Információkat szállítok nekik a mieinkről mondta megtörve, halkan. De ha bárkinek is elmondod, kitekerem a nyakadat! Micsoda? Elárultad a sajátjaidat? ordibált tovább Mónika. Mi vagy te? Dögkeselyű? Inkább döglöttél volna meg ott! Hogy tehetted ezt? Te egy olyan buta liba vagy, amilyet még nem hordott a hátán a Föld! Azt hiszed, nem látom, hogy teszed-veszed magad, hogy elérd a céljaid? Te mit tettél, hogy én visszajöjjek, mi? Egy dolog fontos neked, a saját jóléted! Egy család vagyunk? Hát amióta hazajöttem, nem úgy viselkedsz! Te egy szemét áruló vagy, látni sem akarlak többé! a hangok alapján még egy pohárral kevesebb maradt a családi leltárban. Ezt a szívességet megteszem neked, de ebben nem lesz köszönet! hatalmas ajtócsapódás zárta a vitát és a felvétel megállt. 298

299 Tom visszatért a másik mappához. Az iratok szerint 1996 januárjában Robi elhagyta az országot. Házukat kirámolta, mindent elvitt, ami mozdítható volt és működött. Móninak csak a rossz tévét és a konyhabútort hagyta hátra. Utolsó szavait Móni világító, ciklámen színű rúzsával a tévé képernyőjére írta: Ez már nem az én hazám, nem az én családom. Ég veletek. Tom letette a fotót, ami a tévét ábrázolta a felirattal. Móni megtörve, megkeseredetten Budapestre ment dolgozni. Tom jól tudta, hogy nagyon labilis nővel van dolga, aki minden áron vissza akar vágni az őt ért sérelmek miatt. Azt is érezte, hogy a fényképen a mosoly és a buja tekintet mögött pénzéhes, számító nő áll, akit nagyon gyorsan megfordíthatnak a szerbek. Egy dologban Mónika tagadhatatlanul verhetetlen volt, ismerte a helyszínt és ismerte az ottani emberek gondolkodását. Tom arra gondolt, ha elég rövid pórázon tartja, akkor nem lehet nagy baj. Ráadásul volt egy lánya, akin keresztül kordában lehetett tartani, ha elfajulnának a dolgok. Így ő lett a harmadik kiválasztott. MAGYARORSZÁG, BUDAPEST KIKÉPZŐBÁZIS JÚLIUS :47 Tom már 6:30-kor ott állt a kiképző központ C épületének lépcsőjén. Kimondhatatlan nyugalom járta át. Egyszerű és egyértelmű érzés volt. Szeretett itt lenni. Bár az akadémia bejárata a város egyik forgalmas útjáról nyílt, a kerítés mintha észrevétlenül kiszakította 299

300 volna az objektumot a nyüzsgő, hétköznapi életből. Beszűrődött ugyan a járművek zaja és a közeli iskola udvarán játszó gyerekzsivaj is áthallatszott, de éppen csak annyira, mintha a békés álom szövetén átszűrődne egy pillanatra a valóság. A nap magasan tündökölt, és néha a kósza szellő megcirógatta a fák ágait. A pincék mélyén zajló lövészeti foglalkozásról idefent semmit sem lehetett észlelni. A kerítés és az épületek falai, mint az anya óvó karjai, körülölelték ezt a kis szigetet a nagyváros forgataga ellen. Tom érezte, ahogy a napsugarak csiklandozzák az arcát. Egy pillanatra behunyta a szemét, és átadta magát a kellemes érzésnek. Itt mindig süt a nap gondolta. A meghitt percet a fölemelkedő sorompó zaja törte meg. Az udvarra egy sötét színű autó fordult. Elhajtott Tom mellett és megállt a szemközti D blokk előtt. Magas, barna hajú nő szállt ki belőle. Érkeznek a lányok konstatálta Tom, és valóban, már be is fordult a következő autó, amelynek hátsó ülésén azonnal felismerte Judy ült. Ő is eltűnt a D épület bejáratánál. Tom úgy döntött, nem mozdul, amíg mindannyian meg nem érkeznek. Az utolsó autó Ritát hozta. Ahogy kiszállt, hátrasimította vállig érő, szőke haját, majd egy könnyed mozdulattal feltette táskáját a vállára. Elköszönt a sofőrtől, aki tovább hajtott. De Rita nem ment be, ahogy a többiek tették. Az órájára pillantott. Volt még pár perce hétig. Arcát a nap felé fordította és lehunyt szemmel mélyet szippantott a még csípős levegőből. Sütkérezett és látszott, hogy az utolsó cseppig kiélvezi a pillanatot. Aztán kinyitotta a szemét és megakadt a tekintete az 300

301 udvar túloldalon álldogáló férfin. Pár pillanatig farkasszemet néztek. Rita elmosolyodott és Tomot valami furcsa érzés járta át. Eszébe jutott, hogy mire is készülnek, és hogy a lányoknak fogalmuk sincs, milyen veszélyes küldetésbe fogtak bele. Rita ismét az órájára pillantott és belépett az épületbe. Tom számára ezzel a tegnap még papírokból és fényképekből álló személyek hús-vér emberekké váltak. Érzésekkel, reményekkel, indulatokkal, vágyakkal. Látta maga előtt a kék szempárt, és tudta jól, hogy a kiképzés után soha többé nem néz rá ilyen töretlen tisztasággal. Mély levegőt vett és kiverte fejéből a csüggesztő gondolatokat. Az ember vagy csinál valamit, vagy nem. Nem gyűlölök, nem szeretek, nem érzek semmit, csak teszem a dolgom mondta félig hangosan és eltökélt léptekkel elindult a D épület felé. Mire átért az udvaron, már nyoma sem maradt benne a kétségeknek. Mintha testében, lelkében elfordítottak volna egy kapcsolót. A civil üzletemberből ismét harcos lett. Mint egy gépezet, amelyet felélesztenek s nyújtózkodva bár, de egyre gyorsabb léptekkel halad a rá váró feladatok felé. Érezte a pillanat fontosságát, újból belépett egy éles kontrasztokkal kirajzolódó, erőszakos, elfelejtett világba. Hazatért. 301

302 MAGYARORSZÁG, BUDAPEST KIKÉPZŐBÁZIS, LÉGÓPINCE AUGUSZTUS-SZEPTEMBER A francba! nyögte Rita mérgesen, de azonmód fel is pattant és már futott is tovább az akadálypályának kialakított légópincében. Tom ugyanis nem a szokványos gyakorlópályán futtatta diákjaival a köröket, számára lényeges volt az is, hogy életszerű helyzetekben edzze kiszemeltjeit. Ehhez az akadémia légópincéje kínálta a legjobb terepet, nem beszélve arról, hogy a lányok így senkinek nem szúrtak szemet gyakorlás közben. A felszín alatt vadregényes labirintus várta az odaérkezőt. A pince legalább másfél km hosszan futott az U-alakban elrendezett épületek alatt. A főfolyosóról jobbra és balra is kisebb-nagyobb helyiségek nyíltak, amelyek helyenként egymással is összeköttetésben álltak. A régi építők sok helyen eleve így alakították ki őket, egy ajtóval elválasztva, vagy az idők során áttörték a téglafalakat, de akadt olyan is, ahol beázás miatt mállott szét és keletkezett egy-egy nagyobb nyílás. Az egész helyszín megdöbbentő keveréket alkotott. Az arra járó néha régi várak tömlöceiben érezhette magát, de egy kanyarral arrébb már horrorfilmek elhagyatott folyosóit képzelhette maga elé. Ily módon gyakorlás céljára a felkészítést végzők többféle helyszínt és útvonalat is ki tudtak jelölni, illetve berendezni. Tom, Kistehén és Lévai újra egy csapatot alkottak, és úgy nézett ki, a lányok rémálmait hivatottak megvalósítani. A zegzugos pince szinte vonzotta Tom kiképzői kreativitását. Harmadmagával újabb és újabb akadálypályákat eszelt ki, hogy minél változatosabbá és kiszámíthatatlanabbá 302

303 tegye diákjai számára a feladatokat. Persze a lányok mostanra már jól ismerték az útvonalakat, faláttöréseket, leágazásokat, zsákutcákat, de feladatukat minden alkalommal nehezítették a váratlanul elhelyezett akadályokkal. Rita most pontosan egy ilyenen csúszott el. Ahogy lendületesen átsiklott a falon tátongó, amőba alakú lyukon a héten már századszor, elcsúszott a másik oldalon kilocsolt gépolajon, és amikor egyensúlyvesztését meg akarta akadályozni, könyökét jól bevágta az alsó téglasorba. A karja sajgott, a ruhája teljesen olajos lett, és bűzlött, de nem ért rá ezzel foglalkozni. Gondolhattam volna a szagból ostorozta magát. Eddigi kiképzésük nagy hangsúlyt fektetett az összes érzékszerv használatára, hogy mielőbb felfedezzék a veszélyt. Ezt biztosan Kistehén találta ki, ő a legádázabb gondolta magában Rita, miközben a szemben álló ajtóhoz rohant. Nem állhatott meg. A pálya teljesítése mindig időre történt, és ha valaki túllépte az alapidőt, büntetőfeladatokat kapott. Kezét előrenyújtva támadta meg az ajtót, nem akart időt veszíteni, csak lendületből átmenni. A hatalmas puffanás hangját valószínűleg a starthelyről is hallani lehetett, mert halk nevetést hallott a távolból. Most van az utolsó szobában! hallotta Kistehén vidám hangját. Bezártam az ajtót! Rita agyát elöntötte a düh, szinte csak karnyújtásnyira volt a céltól. Vonakodva előkapta elemlámpáját, mostanra már megszokta a sötétet, és egész jól látott. Az újabb fényhatástól ismét inaktívvá válnak szemében a pálcikasejtek, és tudta, legalább további húsz percre lesz szüksége, hogy szeme megint hozzászokjon a sötéthez. A francba! gondolta. Vagy elemlámpával megy tovább, 303

304 ami lassítja a mászásban és a mozgásban, mert csak annyit fog látni, ami előtte van, vagy jó darabig vakon tapogatózik maga előtt. Most már mindegy volt, döntött. Elővette a Tom által felrajzolt útvonaltérképet és áttanulmányozta. Eddig pontosan haladt. A főfolyosóról letért balra az első szobába, a nyíl szerint. Átkúszott a hordók alatt, és begyűjtötte a kis jeladót, ami bizonyítja, hogy ott járt. A szemközti falnak támasztott létrán felmászott a fal tetején tátongó lyukhoz és leugrott a túlsó szobába. Innen ismét kiment a főfolyosóra és az U-alak első kanyarja után jobbra, bement a kazánházba. Tom szerette ezt a helyiséget betenni a feladatba, mert a rengeteg vastag csövön ügyesen kellett felmászni, hogy a gépek mögötti régi széntároló ajtajáig eljussanak. Ehhez megfelelő erőnlét kellett és pontosság, nehogy valaki leessen az egymást keresztező csövekről. A szenespince kicsit mélyebben feküdt, mint a többi helyiség, ezért magasabb is volt az oldalfala. Itt már régen lehámlott a vakolat, és a csálén rakott téglák megfelelő mászófalul szolgáltak. A mennyezetről lelógó kampóról kellett leakasztani az odakészített kis hátizsákot, aztán a fellógatott kötélen leereszkedni. Innen nem volt tovább út, vissza kellett menni a kazánházon keresztül a folyosóra és a kanyar után a bal oldali első helyiségben folytatódott a kaland. Felfordított sörösrekeszeken átegyensúlyozva, a szemközti falnál felállított asztalról el kellett hozni egy másik jeladót. Viszont ez volt az első helyiség, ahol teljesen sötét volt. Meg kellett várni, amíg hozzászokik a szeme a vaksághoz, vagy bekapcsolni az elemlámpát. Rita a hozzászokást választotta, az eddig sokkal jobban bevált. Az asztal mögötti faláttörésen átugorva eljutott az 304

305 utolsó szobába, itt esett el a kilocsolt gépolajon. Az útvonalra jól emlékezett, az ajtón keresztül vissza kell térnie a főfolyosóra és visszarohanni a kiindulóponthoz. De az ajtó zárva volt. Közelebb emelte az olajtól ázott papírfecnit a szeméhez. Most vett észre egy kis kulcs formájú jelet az átellenes sarokban. Odavilágított. A homokban lábnyomokat látott. Valahol ott rejthették el. Eltette a térképet, a szájába vette az elemlámpát, és ujjaival vadul elkezdte átgereblyézni a homok felszínét, hátha megérzi a kulcsot. A terület túl nagy volt. Egyre dühösebb lett, hogy nem jut tovább. Levette a hátizsákot és valami segédeszköz után kutatott. Nemsokára talált egy erős mágnest. Újra mosolygott, az egész kiképzés eddigi menetére jellemző volt, hogy gondolkodva mindig meg lehetett oldani a feladatokat. A kulcsot most már hamar megtalálta, visszament az ajtóhoz és kinyitotta, majd újabb rohanásba kezdett, ahogy csak a lába bírta, vissza az első szobába. 2:47 mondta Tom, amikor Rita zihálva visszaért a kiindulóponthoz. Nem rossz, de a jótól még nagyon messze van. Hol hibáztál? Az olajnál. Megszokásból mentem, nem használtam az orrom, mielőtt átugrottam a falon. Pedig éreztem az olajszagot válaszolta még mindig levegőért kapkodva Rita. Megint időre mentél, te akartál a leggyorsabb lenni. De ha megsérülsz, vagy nem tájékozódsz, akkor lelassulsz és ahelyett, hogy segítenél, csak teher leszel a társaidnak Tom tudta jól, hogy iménti szavaival Rita lelkébe gázol, és ez is volt a célja. Nem csak a testüket, a lelküket is meg kellett edzenie. 305

306 Tom azért szerette az akadálypályát, mert itt mindenfajta tudást lemérhetett. A nyugodt gondolkozásra éppúgy szükség volt, mint az erőnlétre. A logikai feladatokkal fűszerezett kalandtúrák az első hetekben játékosan teltek, mindenki élvezte. Aztán idővel Tom egyre szigorúbb időket és hibalehetőségeket szabott. Azt akarta elérni, hogy diákjai komolyan vegyék a feladatot, és ha hibáznak, az megfelelő büntetéssel járjon. Alapvetően minden egyes kör után hetven fekvőtámaszt kellett nyomni a folyosón, lépcsőre feltett lábakkal, majd tízszer felhúzódzkodni a csöveken és jöhetett az újabb kör, vagy az újabb feladat. Ezen felül további fekvőtámaszokkal büntette a visszapofázást, az elfelejtett felszerelést és minden másodperc időtúllépést. Később bevezette az egy mindenkiért, mindenki egyért elvet. Ha valaki hibázott, a többinek is kijárt a büntetés, ha Mónika pofázott, a többiek is nyomták a fekvőtámaszt, ha Rita elkésett, mindenki húzódzkodhatott, és ha Judy otthon hagyta felszerelésének valamilyen darabját, akkor is együtt tudták le a büntető köröket. Pár hét alatt egészen átalakult a testük, és egy kis időre összetört a lelkük. Az akadálypálya csak a jéghegy csúcsa volt a feladatoknak. Emellett napi két órát edzettek konditeremben, vagy mentek futni, esetleg autót tolni, vagy ásni, fát vágni. Pszichológiai teszteket töltettek ki velük rendszeresen, és elkezdték a nyelvleckéket, illetve a lövészetre a szárazgyakorlást. Mindez olyan hirtelen nehezedett a lányok vállára, hogy esténként már hullafáradtan dőltek be az ágyba. Lévai és Kistehén élvezték ezt a munkát, kis változatosság volt a szürke hétköznapokhoz képest. 306

307 Rengeteget nevettek, amíg előkészítették a kiszúrósnál kiszúrósabb feladatokat, és nekik is jólesett az állandó testmozgás. Tom úgy érezte, ők nem veszik annyira komolyan a kiképzést, mint ő, de ezért nem neheztelt rájuk, hiszen fogalmuk sem volt az igazi okról. Tom azt mondta, hogy ez az egész kiképzés egy összehasonlító felmérés része, amelynek az a lényege, hogy három különböző életkorú, fakanáltól elhozott háziasszony mennyit képes fejlődni egy év alatt. Év végén majd összehasonlítják őket a hivatásosokkal, és ebből fontos statisztikákat készítenek. Lelkükre kötötte, hogy az év végi felmérés tisztasága érdekében ne szivárogtassanak ki semmit, nehogy a hivatásos rendőrtisztek meglessék őket, és extra gyakorlással rontsák a statisztika eredményét. Hitték is meg nem is a történetet, de nem ez volt a fontos, ha bajtársuk megkérte őket, hogy segítsenek a kiképzésben, akkor jöttek. A kommandónál nem volt szokás kérdéseket föltenni. Ez persze még nem volt igaz a lányokra. Azt hamar megtanulták, hogy a gyakorlatok alatt befogják a szájukat, mert már annyira fáradtak voltak, hogy nem kívánták a büntető köröket. De pihenőidejükben azért sok kérdés felmerült bennük, és ezeket összeesküvéselméleteket gyártva jobb híján egymás között beszélték meg, ami természetesen nem vezetett sehová, csak még jobban elfáradtak. A második hét végével azonban már szólni sem volt kedvük, megtanulták, hogy minden perc ajándék, amit pihenéssel tölthetnek. A pince egyik helyisége volt berendezve pihenőül. Mónika nagyon megrémült, amikor az első megbeszélés után lehozták őket ide. A helyiség berendezése három ágyból és három szekrényből állt, ahol mindenki 307

308 megtalálta a saját méretére kikészített felszerelést. Volt ott gyakorlóruha, térd- és könyökvédő, maszkok, bakancsok, a fegyvereknek combtok, hónaljtok, taktikai mellény, fülvédő és szemüveg. Te jó ég, már haza sem mehetünk? kérdezte elhűlten Mónika. Itt kell aludnunk a kiképzés végéig? Itt még egy mosdó sincs! És borzasztó ez az áporodott szag! Ez a pihenőhelyetek mondta komoly arccal Tom. Esténként hazamehettek, ha még tudtok. Először is tanuljátok meg, hogyan kell felvenni a felszereléseteket, állítsátok be magatokon kényelmesre a szíjakat, öveket. Most van rá időtök. Segítek. Kösz, de még fel tudok öltözni egyedül is vágta rá flegmán Judy. Rendben, akkor csak a többieknek segítek. De vésd az eszedbe, hogy ha később tör, vagy dörzsöl valami, akkor már nem állunk meg miattad. Nem is tudod, milyen zavaró tud lenni egy lötyögő mellény, vagy begyűrt öv a hatodik óra végén. Én szóltam. A felszerelés beállítására Tom igazán sok időt szánt. Mindegyiküknél ellenőrizte, hogy minden pontosan passzoljon, a combtokot és a csípőtokot a saját, SIG típusú pisztolyára állíttatta be a lányokkal, mondván, majd ők is ilyennel fognak dolgozni. Fontos, hogy passzentos legyen a beállítás. Ha lötyög a tokban a fegyver, nem fogsz tudni helyesen ráfogni. Ha feszül, akkor nem tudod bekapcsolni a rögzítő pántot és elveszíted magyarázta Tom. Mi az, hogy ráfogni? kérdezte Rita. Tom nagyot sóhajtott, és magában a pokolba kívánta Wolfit. Gyűlölt civilekkel dolgozni. 308

309 Amikor szükséged van a pisztolyra kezdte lassan, akkor úgy kell elővenned, hogy nem is nézel oda. Ahhoz, hogy a mozdulat gyors legyen és folyamatos, úgy kell rátenned a kezed a markolatra azaz, úgy kell ráfognod, hogy egyben a hüvelykujjaddal lenyomd a biztosító pánt patentját, hogy ki tudd venni a tokból a fegyvert miközben magyarázott, mutatta a mozdulatot a saját combtokjában lévő pisztolyán. Továbbá a ráfogásnál úgy kell megmarkolnod a pisztolyt, hogy az elővétel pillanatában már helyesen álljon a kezedben. Az egész tenyeredben érezd a markolatot, az összes ujjad fonódjon rá, ne ejtsd el, és ne álljon csálén, ha szembefordítod a támadóddal. Tom lassan előhúzta, és még a csípője mellett a szemközti falra fordította a pisztoly csövét. A cső tökéletesen vízszintes vonalat írt le. Látjátok, ha baj van, akár már innen rálőhetek a támadómra, ha az első pillanattól kezdve megfelelően tartom a kezemben a fegyvert. Aha szólt elhűlten Rita. Ne aggódjatok, rengetegszer fogjuk gyakorolni. Már-már azt hitték, hogy minden ilyen lassan és szájbarágósán fog történni, főleg Judy unta magát. Szuper, két ilyen kezdővel zártak össze, kezdünk mindent az alapoktól morogta magában. Tom látta az elégedetlenkedő arcot, és csak befelé mosolygott, tudta, hogy ez az önhitt álarc nagyon gyorsan le fog hullani. Tulajdonképpen csak az első nap volt ilyen könnyed. Végigvették a szabályokat, a teendőket, majd Tom több órás elméleti foglalkozást tartott, amit a kisdiákoknak le kellett körmölniük a felszerelésként kapott 309

310 jegyzetfüzetekbe. Hihetetlen mennyiségű információ volt Tom fejében és ezt szorgalmasan írni kellett. A tananyag a Balkánon megtalálható összes létező maroklőfegyver megismerésétől kezdődött, majd a lövedékek röppályájának kiszámításán át tartott egészen a különböző segédeszközök, mint például az optikai irányzék vagy az éjjellátó felhasználásának szerepéig. A hatalmas anyagot ezek után ismertnek tekintette a kíméletlen tanár, és ha a későbbiekben bárki bármit is elvétett, azért büntetés járt. A második naptól elérkeztek a pokol első bugyrába. Ebben az volt a szép, hogy a kiképzés elején a lányok mindig azt hitték, hogy az éppen átélt megpróbáltatásnál rosszabb már nem jöhet. Noha mind egészséges, edzett, fiatal nők voltak, a számtalan guggolás, mászás, fekvőtámasz, húzódzkodás, futás a végén bizony mindegyikükön kifogott. Hiába voltak a saját sportterületükön kiválóak, minden egyes gyakorlat másmás izomcsoportot mozgatott, és mindre nem lehettek felkészülve. Judy futásban és fekvenyomásban jeleskedett, statikus gyakorlatoknál viszont elillant az ereje, Mónika hihetetlen súlyokat tudott megmozgatni, viszont lomha volt, Rita mászásban és karizom gyakorlatokban tűnt ki, kicsi és mozgékony volt, a rúgásokkal viszont meggyűlt a baja. Miután testük minden porcikáját végigedzették, kis pihenő után jöhettek a száraz gyakorlatok fegyverrel. A nap második felére a könnyű sportpisztoly is ólomnehéznek tűnt. A fegyverelővétel, a pisztoly testtengelybe hozása, majd a kiszúrás és végül a helyes célra tartás gyakorlása volt Tom vesszőparipája. Naponta több százszor kellett végigcsinálniuk. 310

311 Nem jó! torkollta le Mónit. Amikor elővetted a tokból a pisztolyt és vízszintesbe fordítottad, először be kell hoznod a hasad elé, hogy a bal kezeddel is megfoghasd. Nem a vadnyugaton vagyunk, hogy egy kézzel lövöldözz. A pisztoly a legérzékenyebb fegyver, mert csak egy ponton tartod. Csináljuk legalább azt két kézzel! Tom tovább lépett a Móni mellett álló Judyhoz. Csak lassan, kikockázva gyakorolj. A lényeg az, hogy olyan automatizmussá váljon a fegyverelővétel és célra tartás, mint az autóvezetésnél a sebváltó használata. A hasad elől egy felfelé mutató, ferde vonalon told ki a fegyvert, úgy, hogy a csöve végig vízszintesen álljon, és a végső ponton egy vonalba kerüljön a szemed és a célpont között elképzelt egyenes vonallal. Ez a helyes kiszúrás. Ha ezt jól csinálod, később már nem is kell céloznod. Csak testtengelyben kiszúrod, és oda fogsz lőni, ahova nézel. Mikor lesz az? kérdezte fáradtan Judy. Úgy ezer lövés után hangzott a lehangoló válasz. A száraz gyakorlást Tom a végletekig sulykolta. Álló helyzetben, mozgásban, fekvésből, forgásból. A tárcsere, a fegyvercsere, a fegyver szétszedése és tisztítása már a pihentető gyakorlatok közé tartozott. A kiképzés negyedik hetében Tom egy elhagyott orosz laktanyába vitte a kis csapatot. Ideális helyszín városi környezethez gyakorolni! magyarázta. Tom soha nem a katonai kiképzőpályára vitte tanoncait, szerinte ugyanis a mászókák nem élethűen edzik az embert. 311

312 Ha valaki fel tud mászni ezerszer egy kötélen, az nagyon szép! De mit sem segít, amikor egy málló épületfalon kell feljutni a város szívében. 10 perc múlva a három lány már az egyik épület falán csimpaszkodott. Atyám, olyan, mintha eddig remeteéletet éltünk volna, rettenetesen zavar a nap mondta Judy mászás közben. A vámpírokat zavarja a nap, nem a remetéket! nevetett Rita. Most mit szívózol velem? A pince után neked nem furcsa itt kint gyakorlatozni? Én speciel élvezem a friss levegőt. Bár ez fal sokkal magasabb, mint amit a pincében kellett megmászni. Nekem nem bírja a karom, kicsit megállok lihegte Mónika alulról. Ne állj meg, együtt kell a célba érnünk, szedd össze egy kicsit magad! szólt rá Judy. Mindjárt odaérünk az ablaknyíláshoz, ott átmegyünk az épületen és a másik oldalon leereszkedünk. Aztán futás a medencéhez. A túlsó oldalon van az a kiégett kocsi, odáig kell eljutnunk. Kivesszük a tartalék lőszert és visszarohanunk vele. Ennyi a feladat bátorította Rita. Legalább a maszkot hadd vegyem le egy kicsit, alig kapok levegőt. Minek kell gázmaszkutánzatban mászni? Megőrültél, én nem fogok miattad napestig fekvőtámaszt nyomni! torkollta le ismét Judy. Ahogy ezt kimondta, máris süvítettek el mellettük a Simunition, azaz gyakorló lövedékek, amelyek belsejében ólom helyett folyékony, színes szappan van, hogy nyomon lehessen követni, kit hol találtak el. Ezek a lövedékek nem voltak életveszélyesek, de a csupasz 312

313 bőrön azért csúnya kék foltot tudott hagyni a becsapódástól szétrepedő műanyag mag. Kistehénék ilyen lőszerekkel kezdtek el lövöldözni rájuk. Nem véletlenül kellett a lányoknak felvenniük a védőmaszkot és így végrehajtani a gyakorlatot. A fájdalmas találatok miatt már Móni is összekapta magát, és elkezdett gyorsabban mászni. Az épület másik oldalán a tanult technikával leereszkedtek, majd, mint akiket ágyúból lőttek ki, futottak a medencéhez. A lövések egy időre abbamaradtak, amíg a srácok helyet változtattak. Gyakorlóban, bakancsban úszni, ez nagyon durva adott hangot nehézségeinek Rita. Mire mindhárman a partra evickéltek, újra golyózápor alá vették őket. Judy kirántotta a kocsi ajtaját és elkezdte keresgélni a dobozt, amiben a tartalék tárak lehettek. Egy lövedék a csupasz kézfejét találta el, azonnal szétfolyt kezén a rózsaszín szappan, és elzsibbadt a kézfeje. Basszus, és ezek még csak nem is igazi lőszerek. Nem tudok fogni az ujjaimmal! Gyere, megvan a doboz, most már úgyis csak futni kell fogta meg a karját Rita. Most már legalább értem, mire van a maszk, gondolom, ha egy ilyen eltalálja az arcodat, annak maradandó nyoma lesz rázta még mindig az elzsibbadt végtagot Judy, hogy visszatérjen belé az élet. Az autó mögötti épületek közé vetették magukat a lövések elől. Az egyik épület mögött megálltak megnézni a Tom által skiccelt térképet, hogy hova is kell menniük. Mutasd a kezed! szólt Móni. Hát ez frankón belilult. Bekössem, úgyis van nálunk egy elsősegélydoboz? 313

314 Megy az idő, inkább azt mondd, hova kell menni! válaszolta a sérült. A rajz alapján ide, a víztoronyhoz nézett körül Rita. Nézzétek, ott van! Ez még legalább egy kilométer! hüledezett Móni. Nincs annyi, gyere! szólt hátra Judy és már ki is ugrott, Rita után rohanva. Futottak, ahogy a lábuk bírta, és ahogy a felszerelésük engedte. Csuromvíz volt mindenük. Elsőnek Judy ért célba, de Tom még nem állította le az órát, Rita kicsivel utána, s végül Mónika is utolérte őket. Ezt az időt jegyezte fel Tom. Majd mindenkinek odaadta a hátizsákját, amiben váltóruha volt. Az időtök 12:34. Öltözzetek át száraz ruhába, aztán figyeljetek. Megmutatjuk a srácokkal, hogyan kellett volna a feladatot végrehajtanotok. Lőhetünk is rátok? incselkedett Móni. Nem, de az ötven fekvőtámaszt már nyomhatjátok is. Jaj Móni, fogd már be! szólt Rita dühösen. Hatvanat! javította magát Tom. Még valami hozzáfűzni való? Rita megvető tekintetét nem lehetett félreérteni, de nem szólt egy szót sem többet. A büntetők végeztével, immár száraz ruhában sorakoztak a lányok. Judy, te fogsz mérni adta át az órát Tom. A feladat ugyanaz lesz nekünk is. Tessék, itt ez a doboz Cola, jó hideg, szorítsd a kézfejedre. Ne aggódj, hamar elmúlik, csak csúnya lesz egy ideig. Szólj, ha indulhatunk! Mehet! kiáltotta Judy. Szerintem egyébként tök gyorsak voltunk mondta most már halkabban a 314

315 lányoknak. Nem hiszem, hogy sokkal gyorsabbak lennének. Nézzétek, még csak nem is teljes erőből futnak. A fiúk valóban lazán mentek egy kupacban. Léptük mégis olyan volt, mint a vadászatra induló párducé, óvatos és ruganyos. Együtt mentek, és közben mindenfelé figyeltek, noha jól tudták, nem fog rájuk támadni senki. Kistehén a jobb oldalt fogta, Lévai a balt, Tom vezette őket. A falhoz érve Tom nekivetette hátát a falnak és bakot tartott. Lévai már lépett is bele a tenyerébe, majd a vállára, és felhúzta magát az első ablakpárkányra. Kistehén is ugyanígy tett. Majd fél kézzel megkapaszkodva, a másikkal segítséget nyújtott Tomnak. Lévai addig figyelte a terepet, majd előre indult, a következő párkányhoz. Cipőjének támaszt nyújtottak a fiúk, míg meg nem kapaszkodott, ezután visszahajolva segített társainak feljutni. A másik oldalon szinte hangtalanul ereszkedtek le. A medencéig ugyanúgy, együtt futottak. Egymás után, libasorban lépdeltek át a medencén, így az elsőnek volt a legnagyobb ellenállása, fegyvereiket eközben a fejük fölé tartották. Az autónál kettő figyelt, míg a harmadik kibányászta a tartalék lőszert tartalmazó dobozt, aztán ő indult előre, amíg a másik kettő figyelte a két oldalt. Mozgásuk tökéletes egységben történt. Nem kapkodtak, nem fújtattak, mintha keringőt járnának, olyan könnyedén hajtották végre a feladatot. Egyszerre értek a lányokhoz. Óra állj! mondta Tom. Mennyi volt az időnk? 8:54 mondta megsemmisült arccal Judy. Látjátok, nem az a gyors, ami gyors, hanem az, ami folyamatos! Már egy párszor elmondtam nektek mondta elégedett arccal Tom. Az a hibátok, hogy nem 315

316 tudtok csapatban gondolkodni. Itt mindegyikőtök a saját harcát vívja, ahelyett, hogy együttműködnétek. Mindegyikőtök másban ügyes. Ha segítetek egymásnak, nemcsak gyorsabbak, de hatékonyabbak is lesztek. Sokat kell még ezen dolgozni sóhajtotta. A lányok szótlanul álltak. Nem tudtak felhozni semmit saját védelmükben, és már nem is akartak. Akkor kezdjük az erőnléti edzést. Forgószínpadszerűen fogunk dolgozni. Aki itt kezdi a korlátnál, az nyolcszor húzódzkodik. Utána az óramutató járásának megfelelően megy át a következő helyre. Aki itt áll, annak negyven fekvőtámasz, mert már egy kicsit elfáradtatok. A következő 90 fokos szögig behajlítja a lábát, hátát a falnak támasztja, és két percig tartja, közben medicinlabdát dobálgat velem. A váltások között egy perc szünet. Eddig nem is olyan gáz súgta oda Móni Ritának. 15 kör lesz, kezdhetjük? Visszaszívtam helyesbített Móni. A jó háromnegyed órás intenzív gyakorlat után Tom húszperces szünetet tartott, mindenki ihatott egy kis üdítőt, ehetett némi csokit, hogy pótolja az elhasznált energiát. A rövid szünet után három órás lövészeti foglalkozás következett, szárazon. Egy fegyverkatát, azaz egy fegyver formagyakorlatot tanított meg a lányoknak. Az avatatlan szemnek ez morbidnak hathatott, olyan volt, mintha pisztollyal táncolnának. A gyakorlat azonban a fegyverelővétel, a célratartás, a fegyverrel való mozgásés forgás elemeit tartalmazta. Tomnak az volt a célja, hogy ezek a mozdulatok úgy beégjenek a lányok tudatába, hogy már gondolkozni se kelljen rajta. Ő már 316

317 jól tudta, hogy a helyes fegyvertartás és fegyverrel való mozgás a legfontosabb dolog a későbbi, éles lőszerrel való foglalkozásokhoz. Addig nem engedett pihenőt tanoncainak, amíg tökéletesen egyszerre nem mozogtak. A visszaút az akadémiára szótlanul telt. Mindenki elfáradt, és még nem volt vége a napnak. A motor egyhangú zúgása szinte altatódal volt, Rita az ablaknak támasztotta fejét és csak bámulta a tovatűnő útszéli fákat. Eszébe jutott, hogy kislányként mennyire szeretett a szüleivel utazni, ilyenkor mindenféle hőstörténetet talált ki magának, az autó mintha egy másik világ lett volna. Most nem volt ereje gondolkodni, azt kívánta, bárcsak távolabb lenne az akadémia a laktanyától, annyival is többet pihenhetne. Visszaérve Tom mindenki kezébe nyomott egy CDlejátszót. Most lementek a pihenőbe és relaxációs szerb nyelvleckét fogtok hallgatni. Nagyon fontos, hogy mihamarabb elsajátítsátok a nyelvet! Holnaptól intenzív nyelvtanfolyam kezdődik, ami napi plusz három óra foglalkozást jelent itt kis hatásszünetet tartott, hogy megfigyelje, mer-e valaki ellenkezni vele A lemez 60 perces. A holnapi nyelvórán ezt az anyagot kérdezni fogják, nem szeretném, ha szégyent hoznátok rám. Judy és Rita már rég a saját priccsükön feküdtek, fejükön a fülhallgatóval. Tom magára hagyta őket. Ez kész emberkínzás. Már két hete nap, mint nap húzzuk az igát, napi 6-8 órát edzünk, és utána még ilyen hülyeségeket is hallgatnunk kell. Ráadásul be vagyunk zárva ide a pincébe, itt kosz van, meg pára, majd megfulladunk. És rohadt sötét. Én meg már beszélek szerbül. 317

318 A monológot Judy horkolása szakította félbe. Móni körbenézett és látta, hogy senkit nem érdekel a pufogása, így hát nem volt mit tenni, ő is csatlakozott hozzájuk. Tom, miről tudsz beszámolni? kérdezte a telefonban Fritz. Egyelőre még azt puhatolom, bírni fogják-e agyilag a kiképzést, vagy egyszer elszakad a cérna és feladják. Ha az első hat hetet kibírják, akkor nem lesz gond. Eddigi meglátások? Egyelőre még be kell törni őket. A visszapofázásoknak már vége. Ahogy elnézem, már tűrőképességük határán vannak. Minden második nap pszichológiai tesztekkel zárják a napot. Majd csak a harmadszori hatodik hét után szeretném kiértékeltetni. Most még nem számít, mi az eredmény, a lényeg, hogy ők sem tudják, és ez elbizonytalanítja mindegyiküket. El akarom érni, hogy úgy dolgozzanak, hogy már ne érdekeljék őket a nem releváns dolgok, ne emésszék magukat ostobaságok miatt. Gondolod, hogy ezt el tudod érni hat hét alatt? Dehogy, ez csak egy testi-lelki terror, próbálgatom a határaikat. Három hét után csupán azt tudom meg, hogy érdemes-e foglalkozni velük. Akkor nem túráztatlak, úgysem mondasz semmi kézzelfoghatót. Jövő héten kereslek. Várj, a srácokkal mi a helyzet? Ők nagyon jól haladnak. Valóban azt kell mondjam, hogy kiváló embereket szedtünk össze. Két hónap múlva lesz az első vizsgájuk, nézd meg őket magad. Rendben tette le a telefont Tom és Wolfira nézett. Tényleg olyan jók? 318

319 Aha. De te nem vagy könnyű eset! Ezért kértél fel engem, vagy tévedek? Te soha adta meg magát Wolfi. Most komolyan, hogy haladsz velük? Judy már csinált hasonlókat, jó az erőnléte, viszont túl nagy az önbizalma. Nem tudom, mennyire számíthatok rá, ha egyszer igazi szituációba kerül. Rita igyekszik, a mászásból adódóan bizonyos területeken nagyon jó az erőnléte, neki a közelharccal lesznek gondjai, meg a szűzies lelkével. Őt egy kicsit meg kell rontani, érted, hogy gondolom. Rettentő nagy a lelke, ez jó is lehet egy éles szituációban, de vissza is üthet. Móni a leggyengébb láncszem. Fizikailag nem gond, hiszen azt fejleszthetjük, viszont vannak lelki kirohanásai. De ha megtalálom a kapcsolót nála, akkor fejleszthető. És neki van helyismerete. Még kereshetünk mást. Nem. Nem venné ki jól ki magát csapatépítés szempontjából sem. Vagy mindenki megy, vagy mindenki marad. Szokjanak össze! Most mit csinálnak? Gondolom, már alszanak. Relaxációs nyelvleckét kaptak egy nyolc órás fizikai tréninges nap után. Ha valamelyik nem alszik, azzal valami gond van. Miért nem engeded haza őket? Hogy szokják egymást. Gondolod, az alfahullámokon összehangolódnak? engedett el egy fanyar humort Wolfi. Nem, a közös ellenszenv hozza őket össze. Na jól van, én lelépek. Viszlát holnap. Azért estére engedd el őket! Szükségünk van még rájuk. Tudom, mit csinálok. 319

320 Másnap reggel a lányok pszichológiai teszttel kezdték a napjukat, mint kétnaponta általában. Az akadémia D épületének második emeletére baktattak fel. A lépcsők mumusként álltak előttük, hiszen rengeteg fekvőtámaszt nyomtak már a lépcsőkre feltett lábakkal a hideg folyosó kövén. Judy, te már csináltál ilyen teszteket, mit akarnak megtudni ebből a sok kérdésből? kérdezte Rita a pszichológus irodája felé menet. Hogy nem vagy-e pszichopata. nevetett Judy. De most komolyan. Már három hete írjuk őket, gondolják, hogy valami változik? Őszintén szólva, fogalmam sincs. Gondolom, azt nézik, hogy az előző napi izzasztás után még működik-e a szürkeállományod, vagy már azt is elégetted a zsírokon kívül. Te nem vagy kíváncsi az eredményedre? Szerintem kiemelkedőt írtunk, különben már nem lennénk itt. Vagy még ők sem tudják, mert nem értékelték ki. Naponta 300 kérdésre kell válaszolni, kirakósdit játszani, térben látni! Szerintem nekik sincs idejük ezt kielemezni. Elmélkedésüket a pszichológus szakította félbe. Hölgyeim, jöjjenek! Ne húzzuk az időt! Egy óra múlva már nyelvoktatáson kell lenniük. Mit is tanulnak? Angolt vágta rá Rita. A lányok csak bólogattak. A pszichológus ugyanis mit sem tudott kiképzésükről. Mire túljutottak a 300 kérdésen épp csak annyi idejük maradt, hogy átrohanjanak a másik épületbe, az órára. Én teljesen elfáradtam adott hangot nyúzottságának Judy Ezt a sok hülyeséget! Ami a kéz a kesztyű számára, az a fej a sapka számára blablabla. 320

321 És most ezt megspékeljük egy három órás szerb leckével. Komolyan, szinte már feloldozás lesz utána fekvőtámaszokat nyomni! Majd emlékeztetlek rá este, amikor már alig érzed a kezed kontrázott Mónika. Ti ne ugraziti! vágott vissza Judy. Ezt még csiszolnod kell! Azt mondtad: te nem megfenyeget! Ezzel nem fogsz elvegyülni gúnyolódott Móni. Most még! Akkor hogy kell helyesen mondani? Figyelj az órán! Ez az egy, amiben jelenleg jobb vagyok, nem adom ki a kezemből ezt az aduászt. Persze, ha elárulsz egy kifejezést, akkor már föléd is kerekedem. Nincs neked kisebbségi komplexusod? Kössünk üzletet, ti segítetek nekem a fizikai felkészülésben, én meg nektek a nyelvben és a szokásokban! Azt hiszem, ennek eredetileg is így kellett volna lennie válaszolta Judy. Ja, csak kár, hogy mindezt üzleti alapokra helyezed Móni, nem a túlélési esélyünk növelésére! kapcsolódott be a beszélgetésbe Rita is. Tök mindegy, a cél ugyanaz, kinek miért, az nem számít válaszolta nyersen Móni. Nem tudom, ha egy ipse éppen le akarna puffantani engem a puskájával és te meg tudnál menteni, de ő többet fizet, hogy ne tedd, akkor azért nekem ez annyira nem tök mindegy! Bakker! Ne szórakozz velem! Jaj, ne veszekedjetek. Rita, te túlzásba viszed a filozofálgatást, mi lesz akkor, ha Inkább tegyük a dolgunk. A többit meg úgyis együtt kell csinálnunk, úgyhogy áll az üzlet torkolta le Judy mindkettőt. 321

322 Ritát nem nyugtatta meg a beszélgetés lezárása, de abban igazat adott Judynak, hogy most még korai ezt boncolgatni. Móni boldog mosollyal lépett be a terembe. Neki most három óra pihenő következett. Tom a tornateremben várta a lányokat teljes felszerelésben, ami azt jelentette, hogy gyakorlóruhában, térd- és könyökvédővel, combtokkal, taktikai mellényben, üres pisztolyokkal. A teremben nagy, hűtős kartondobozokból egy kisebb város volt felállítva, keskeny sikátorokat, alacsony ablakokat imitálva. A pálya sarkainál céltáblák álltak. Ma egy kicsit a csapatmozgást fogjuk gyakorolni. Az egyes mozdulatokat már elsajátítottátok, de nem tudtok együtt mozogni. Ezen a pályán kell sokszor végigmennetek a mai napon. A szőnyegen kúsznotok kell, a zsámolyokon átlépkednetek, a másik oldalon futnotok. A lényeg, hogy együtt menjen a csapat. Az első irányít, kommunikáljatok egymással, az indulást a vállon történő szorítással jelezzétek, hogy ne legyen összekeverhető, azzal, ha valamelyikőtök megbotlik. A fegyvereket tartsátok készenlétben magatok előtt, 45 fokos szögben a földre szegezve, így nem takarjátok el a kilátást az arcotok előtt, mint a hollywoodi szuperhősök. A másik oldalon felhelyezett céltáblákra szúrjátok ki a pisztolyt és imitáljátok a lövést. Gyerünk, óra indul! Kistehén és Lévai lépett be a terembe, mindkettőjükön piros szivacsruha, úgynevezett redman volt. Az ilyen ruhákon szokás gyakorolni a támadásokat, ebben viselője nem érzi annyira a rúgások és ütések erejét. Judy, ne rohanj előre, ne hagyd ott a társaid, együtt kell mennetek! ordította Tom. Állj! Változtatunk a 322

323 feladaton, úgy látom, nem volt elég világos, mit akarok. Ha céltáblához értek, mindig csak az első ember lő a célpontra, mintegy biztosítva ezzel társait. Ezután megvárja, míg a többiek elhaladnak, és ő lesz a harmadik. Így mindenki minden pozícióban remekelhet. Na gyerünk, óra indul! Egész ügyesek mondta Lévai halkan Tomnak. Még nem eléggé válaszolt komor arccal Tom. Ugyan már, a bíráknak így is le fog esni az álluk. Valami versenyre készíted őket, nem? Igen, arra. Kistehénnek feltűnt Tom komolysága. Ismerte társát, tudta, hogy hajlamos mindent túl komolyan venni, de most valami másról volt szó, csak azt nem tudta, miről. Valahol a zsigereiben mégis érezte, hogy valami nincs rendjén. Szimata azt súgta, Tom titkol valamit. Oké, állj, ez a kör sokkal jobb volt hívta oda magához Tom a gyakorlatozókat. Vegyétek fel a védőmaszkokat! Lányok, készüljetek, támadás jön! mondta Mónika. És miért öltöztek Michelin gumibabának a fiúk? Itt valami más is lesz, nem csak golyózápor jegyezte meg Rita. Végre harcolhatunk! örvendezett Judy. Ne örülj, mi nem kaptunk lőszert hűtötte le Móni. Tom közelebb lépett. A feladat ugyanaz, viszont lőhetnek rátok. Akit életfontosságú testrészen eltalálnak, úgymint fej, szív, comb, legalább háromszor a hasi részen, az elesik, ott, 323

324 ahol van, a többiek folytatják. A dobozok a fedezékek, mögéjük elbújhattok. Ha rátok támadnak, védekeznetek kell. A fiúk jól be vannak bugyolálva, úgyhogy a közelharc órán tanultakat be lehet vetni. Értve vagyok? És kommunikáljatok egymással! Mutogassatok, beszéljetek! Ha valamit Móni lát, azt közli a többiekkel, támadó 9 óránál vagy akármi, az a lényeg, hogy értsétek egymást. Na, indulás! Lévai és Kistehén elrejtőztek a dobozok mögé, hogy váratlanul tudjanak támadni. Ők ugyan nem támadhattak ököllel a lányokra, de testi fölényükkel rájuk ronthattak, leteríthették, elfoghatták őket, és távolabbról, ha tudtak, lőhettek is rájuk. A lányok most jóval lassabban indultak el. Kissé darabosak voltak ugyan, de felvették azt a formát, amit a laktanyában a fiúktól láttak, azaz figyelték maguk körül a teljes területet. Judy ment elől, jobb oldalon Rita, a bal oldalt Móni fogta. Szinte összeért a hátuk, egyszerre mozogtak. Aztán megindultak a támadások. Judyt elől egyből maszkon lőtték, lerogyott. Rita majdnem átesett rajta, megpróbálta kikerülni. Állj! ordította Tom és belefújt a sípba, ami a mozzanat állj -t jelentette, ilyenkor senki nem lőhetett és levehették a maszkot. Judy, ezer éve tanítom a tojógalamb-járást! Lehet, hogy hülyén néz ki, de rogyasztott térdekkel lejjebb esik a súlypontod és stabilabb a járásod. Mivel kicsit előre dőlsz, ezért előre esel el, ha lelőnek. És az miért jó? Mert, ha most éppen egy ajtónyíláson akartatok volna bemenni, amikor téged elől lelőnek, és hátrafelé 324

325 esel, a társaidra, akkor ők nem tudnak továbbmenni. Elesnek és beragadnak az ajtónyílásba. A támadók pedig lelövik őket is. Ha előrefelé esel, akkor a következő átmegy rajtad, mert szabad a nyílás. Lelövi a támadóidat, és biztosítja a terepet, miközben a hátul lévő társad kihúz, érted? Fogjuk rá! mondta Judy, de a szemén zavartság tükröződött. Te meg, Rita, ha előtted valaki elesik, akkor átmégy rajta! Nem kikerülöd, meg bukdácsolsz, hanem szemed a céion tartod és rálépsz a hátára. Mindegyikőtök visel mellvédőt, taktikai mellényt! Judy kibír téged, ne lelkizz! Rendben. Maszkot fel! Indulás! A következő körnél Móni oldaláról támadtak, ő összerogyott, aztán egy redmanes rosszfiú támadt Judyra, aki a meglepetéstől elfelejtett védekezni. A hatalmas test ráfeküdt, Judy még levegőt is alig kapott. Rita imitált pár lövést a támadóra, de mivel nem volt nála lőszer, nem voltak érvényesek a lövései. Végül őt is lelőtték. Jött a következő kör és egyre több és különböző helyzet. Estére már egészen jól tudtak idejében reagálni. Redman ruha ide vagy oda, a fiúkon is esett egy-két kék folt. A lányok jó néhányszor átgyalogoltak egymáson, ütöttek, rúgtak, szaladtak, beszéltek, de a legfontosabb, hogy most már együtt tették mindezt. Az edzés végeztével az akadémia büféjében üldögéltek mindannyian. A két srác vicces történeteket mesélt, a többiek meg szende mosollyal hallgatták. Élvezték, hogy nem kell megmozdulniuk, sem megszólalniuk. Elfáradtak. 325

326 Tom otthagyta a társaságot, odébbment telefonálni. Mindig kínosan ügyelt arra, hogy senki ne hallhassa beszélgetéseit. Fritz! Szia, én vagyok! Mi a helyzet? Azt hiszem, megvan a csapatunk. Örömmel hallom. Mikor láthatom őket? Ahhoz még korán van. Majd szólok! fejezte be a beszélgetést Tom. A hatodik hét vége felé közeledtek, és Tom most először ment haza elégedetten mosolyogva. Jól tudta, hogy még nagyon a kiképzés elején járnak, de most először látott reményt és fantáziát kis csapatában. Holnaptól elkezdjük az éles lövészetet gondolta miközben beszállt autójába. MAGYARORSZÁG, BUDAPEST KIKÉPZŐBÁZIS OKTÓBER-NOVEMBER A párás pince legrosszabb termében három elnyűtt arcú lány állt teljes felszerelésben, parancsra várva. Várták a szokásos gyakorlatokat. Vegyük át még egyszer szárazon a fegyverelővételt és a célzást, mostanra már álomból felébresztve is tudnotok kell a mozdulatokat. Egy, ráfogok a fegyverre, kettő, kiveszem a tokból, három, a testtengelyembe hozom és megfogom a gyengébbik kezemmel is a magyarázat közben Tom a lányokkal együtt lassan végezte a mozdulatokat négy, kitolom előre, egyenesen, úgy, hogy a cső vízszintesen a célra néz, amit 326

327 nézek. Addig hozom felfelé, amíg az irányzék és a célgömb nem úszik a szemem és a célpont közé húzott képzeletbeli egyenesbe. Eközben finoman feszítem az elsütő billentyűt. Öt, elhúzom az elsütő billentyűt. Ez az! Most forgásból! Balra át! A csapat legalább egy órát gyakorolta álló helyzetből, forgásból, mozgásból, fekvésből a fegyver célra emelését, majd Tom rövid szünetet tartott. Kis idő múlva nyolc doboz Simunition lőszert hozott be a pincébe. A lányok arca láthatóan felvidult, már el sem tudták képzelni, mennyi ideig fogják üres fegyverekkel imitálni a lövéseket. Gyertek tárazni! hangzott a parancs. Először mindenki egy tárat és tíz lőszert kap. A nagy céltáblát el lehet felejteni, erre az öt cm-es doboztető körvonalra lőttök majd, öt méterről. Felrajzolom a célpontokat. Álljatok be egymás mellé. Tom a könnyebb célzás érdekében a körök középpontjára tett egy pöttyöt is. A lányok közben betáraztak, majd egymás mellé felálltak, mindenki a saját céltáblája elé. Bár már ezerszer gyakorolták a mozdulatokat, most mégis mindannyian izgatottak voltak. Fegyvert tölts! hallatszott a vezényszó, amire mindenki behelyezte a tárat a markolatba, és a szán hátrahúzásával csőre töltötte a pisztolyt. Fegyvert rejts! Tokból fogunk lőni így mindenki visszatette csövön lévő pisztolyát a combtokjába. Az up vezényszóra mindenki önállóan előveszi a fegyvert, lő, majd visszahúzza hármas pozícióba, körbenéz és elteszi. Készen vagytok? Up! 327

328 Judy és Rita szinte egyszerre sütötték el a fegyvert, Móni sokáig célozgatott, és végül a közepébe talált, viszont összerezzent a dörejtől. Judy elsütési hibát vétett, belerántott, amikor meghúzta az elsütő billentyűt, így a találat lefelé ment, Ritáé pedig balra lent fúródott bele a táblába, de még a körön belül. Ezek a lőszerek kevesebb lőport tartalmaznak, mint az éles lőszerek, ezért jóval halkabbak is. Mónika, neked már ettől is dörejiszonyod van. Ne aggódj, ez a sok gyakorlással szépen lassan eltűnik. Mire igazi lőszerrel gyakorolunk, addigra kordában tudod majd tartani a reakcióidat, ez biztos. Most betehetitek a füldugót, de később anélkül fogunk gyakorolni, hiszen éles helyzetben sem lesz nálatok ilyesmi. A védőszemüveg viselése az összes gyakorlaton kötelező. Két szemmel célozzatok. Na gyerünk, up! Az első ötven lövés leadása után Tom kiértékelte a teljesítményeket. Judy, te egészen jól lősz tengelyben. Az mit jelent? Azt, hogy a találataid a középpontból húzott függőleges vonalon helyezkednek el mutatott a lőlapra, viszont sokszor belerántasz a fegyverbe az elsütés pillanatában, ezért nem találsz a közepébe, hanem a középponttól nézve találataid felfelé és lefelé mennek el. Judy bólogatott, jelezvén, hogy érti a hibáját. Móni, te nagyon pontosan lősz elemezte ki a lőlapot Tom. Mónika kidüllesztett mellkassal feszített, élvezte, hogy dicsérik. Viszont borzasztóan lassú vagy. Annyi idő alatt, amíg egyszer elsütöd a fegyvert, már háromszor beléd lő az ellenség. Ha gyorsabban kell dolgoznod, akkor viszont összevissza mennek a 328

329 találataid. Ezen még sokat kell javítanod! lohasztotta le az öntelt mosolyt. Rita, neked nagyon jó a szórásod. A mim? kérdezte összeráncolt homlokkal Rita. A találataid közel egy pontba mennek, ez a jó szórás. Ha valakinek rossz vagy nagy a szórása, az összevissza talál bele a lőlapba, mint Móni, ha gyorsan kell lőnie. Neked nagyon szépen, egy pontra összpontosulnak a találataid, csak sajnos nem a középpontba. Nézd! adta át a lőlapot Ritának. Notóriusán balra, lefelé lősz. Rita bólogatott. Mivel én is lőttem ezzel a fegyverrel folytatta Tom, tudom, hogy nem a fegyver hibája, valószínűleg a látásoddal van probléma. Gyere ide, megpróbáljuk egy új táblára! A lány nagy levegőt vett és elhatározta, sokkal jobban fog koncentrálni. Most lőj, ahogyan szoktál! Látod, balra ment, most csukd be a jobb szemed! Majdnem ugyanoda ment. Most a balt! Aha, most középre ment, neked szemtengely dominancia zavarod van, ha itt lenne, egy szemorvos már dörzsölné is a tenyerét. És az gyógyítható? kérdezte megszeppenve Rita, mert már látta is magát egy orvosi rendelőben. Ettől még nem vagy beteg. Az agyad inkább a bal szemedre fókuszál, valószínűleg az az erősebb, de a jobb szemeddel látod helyükön a dolgokat. Eddig észre sem vettem. Nem szoktam a pohár mellé nyúlni vagy Ezt a mindennapi életben nem lehet észrevenni. Ne izgulj, ezen segíthetünk. Meg kell erősíteni a jobb 329

330 szemedet. Ragaszd le szigszalaggal a szemüveged bal oldalát. Ezentúl így kell gyakorlatra jönnöd. A lányok a háttérben halálra röhögték magukat, amikor Rita odaállt a foltos gyakorlóruhában, és a félig leragasztott szemüvegben. Olyan volt, mint egy kis óvodás, a fülére kanyarított szemüvegben. Aztán az első sorozat után nem röhögtek tovább, mert a találatok mind jó helyre mentek. Tom a következő ötven lőszerrel való gyakorlást, most már rendes, nagy céltáblára lövette, amelynek csak a tízes köre volt legalább öt centiméter. Ahogy mentek előre a gyakorlattal, egyre nagyobb szórásokat lőttek a lányok. Maguk is elcsodálkoztak. Kis cél, kis hiba! Amíg a pontot kellett eltalálni, sokkal jobban fókuszáltatok. Most, hogy nagyobb a terület, amibe bele kell találni, sokkal hanyagabbul céloztok. Nézzetek ki magatoknak a körön belül egy pontot, amit el akartok találni, akkor kisebb lesz a szórásotok. Mondjuk, a számjegy nulláját. Gyerünk! A nap végére a céltáblák teljesen szétmentek, újabb kartondobozokat kellett beszerezniük a gyakorláshoz. A lányok, habár négy órán keresztül a lövészetet gyakorolták, mégis nagyon izgatottak voltak még a nap végén is. Valami újat kellett csinálniuk, és ezt nagyon élvezték. Rákaptak az ízére! mondta Kistehén Tomnak, amíg a csapat átöltözött a fizikai tréningre Mintha kicserélték volna őket! 330

331 Csak várjuk ki a végét, lesz ez még így se! csillapította saját magát Tom, pedig ő is ugyanazt érezte, mint egykori társa. Sokat kell még tanulniuk. Rengeteg monoton foglalkozás várt még a lányokra. A fizikai tréningen az ismétlésszámokat, és a súlyokat növelték, lövészeten is unalomig ismételték ugyanazokat a gyakorlatokat. A pszichológiai tesztek már elmaradoztak, de helyükre jöttek az egyre intenzívebb nyelvleckék. Tom minden héten becsempészett valami újat az óráiba, de rengetegszer gyakoroltatta a már elsajátított mozdulatokat is. Mindezek ellenére a lányok kezdték élvezni a kiképzést. A kezdeti holtponton átestek, megerősödtek, jobban bírták a strapát, és főleg a szellemi áttörés volt jelentős. A kényelmetlenségeket már észre sem vették. A korábban klausztrofóbiás Mónika úgy durmolt a dohos pincében a relaxációs nyelvleckék alatt, mint egy kiscica. Judy már nem akadt ki a sok szerb nyelvű körmölni valón, és Rita lelke is megedződött, már nem fogta vissza magát a közelharcedzéseken, csak azért, mert sajnálta, ha valakit meg kellett ütnie vagy rúgnia. Az akadémia többi tanulója, mint a fehér hollókra, úgy néztek a három gráciára, amikor azok megjelentek a tornateremben. Nem csak kihívó, izmos, gömbölyűen nőies formájukkal, hanem az elvégzett gyakorlatok nehézségével is kivívták a figyelmet. A végzős srácok rendszeresen kivonultak a teremből, mert képtelenek voltak elviselni, hogy adott esetben egy nő jobban teljesít, vagy nagyobb súlyokkal gyakorol. Ekkorra már 80 kilós súlyokat is kinyomtak fekve, vagy lógó ablaktörlővel edzették hasizmukat, ami azt jelentette, hogy a húzódzkodó eszközön hasizomból kiindulva emelték fel az orruk elé a lábukat, és jobbra-balra 331

332 engedték le, mint egy megtestesült ablaktörlőt. A fekvőtámaszok sorozatának látványától már az idősebb oktatók közül is kiment néhány a teremből. A futással nem hergelték a fiúkat, általában a város melletti erdőkbe mentek, és Tom mind szűkebb szintidőt követelt meg tőlük. Mónika lassabb volt, mint a két fiatalabb lány, ezért őt felváltva tolták, hogy megkönnyítsék számára az erőkifejtést. Idővel egészen jól meg tanultak együtt futni. Futás közben már beszélgettek és fél szavakból is megértették egymást. A szerb házi feladatokat Mónika segített két társának megoldani, így mindegyikőjük nyert némi szabadidőt. A kis csapat kezdett összekovácsolódni. Bemutatom Wolfberg János alezredest kezdte egyik reggel Tom az órát. Holnap rövidebb lesz a tréning, utána Wolfberg alezredes kivisz titeket egy kicsit feltöltődni közölte a jó hírt. Mivel a holnapi nap nekem emiatt kiesik, ezért ma ráteszünk plusz két órát a lövészetre. Wolfi, mondd el a lányoknak, hogy mit kell tudniuk, addig gyorsan elintézek valamit. Köszönöm, a régiek Wolfinak szoktak szólítani. Kérem, jöjjenek kényelmes utcai ruhában, fegyver és védőeszközök nélkül. Egy kicsit kimozdulunk innen, elvegyülünk a normális emberek között. 14 órakor indulunk innen az akadémiáról és úgy 17 órára vissza is érünk. Azt gondolom, többet nem kell most tudniuk, holnap jobban megismerjük egymást. Jó munkát! Viszlát! fogta rövidre mondandóját az alezredes és már ki is viharzott az ajtón. Hát ez gyors volt tűnődött Móni. Mindegy, a lényeg az, hogy végre kimozdulunk örvendezett Judy. 332

333 Nem tudom, én ebben valami turpisságot sejtek vetette fel Rita. Te minden mögött összeesküvés elméleteket feltételezel mondta gúnyosan Móni. Nem érdekel, akárhogy is lesz, de kimozdulunk innen és végre normális cuccot húzhatunk, már alig várom! Szerintetek Tom mikor jön vissza? Addig itt téblábolunk? kérdezte Judy. Tudsz jobbat, ami nem von párszáz büntető fekvőtámaszt maga után? vonta meg a vállát Rita. Igazad van, akkor inkább álljunk itt, mint a cövek mondta Móni és váll széles terpeszállásban, fejét lazán felszegve, várakozó pozícióba helyezkedett. A másik két lány teljesen természetesen követte Mónikát és szintén felvette a katonai alapállást. Tom mosolyogva nézte őket egy emeleti ablak függönye mögül, mivel látta, hogy a három lány ügyet sem vet a mellettük elgyalogló emberekre. Alakulnak! gondolta és öt perc múlva csatlakozott védenceihez, folytatva a kiképzést. Másnap az utazás első része csendben telt. Bár Wolfi jó beszélőkéjéről volt híres, most mégsem tartotta szóval a lányokat. Udvariasságból kérdezgethette volna őket, de végül is mindent tudott róluk, majdnem olyan jól, mint Tom. Azon egy kicsit meglepődött, hogy őt sem faggatják. Le merte volna fogadni, hogy Tomról fognak kérdezősködni, milyen ember, miért ilyen kemény, van-e családja, de láthatóan senki nem volt kíváncsi pletykákra. Ezek szerint Tom vagy nagyon elkapta a grabancukat a felesleges pofázásért, vagy már tudnak mindent. Ez utóbbira adott kisebb esélyt. Azt a lehetőséget, hogy nem 333

334 kíváncsiak, már hamvában elvetette, hiszen nőből voltak mind a hárman, méghozzá nem is akármilyen nőből. Átküzdvén magukat a Moszkva téri dugón, Wolfi a Margit hidat célozta meg. Igazi vénasszonyok nyara volt, kellemes őszi napfény, színes lombú fákkal, a Duna vizén szél keltette lágy fodrokkal. A hídon már kisebb volt a forgalom, a járdán egy-egy futó kocogott rövid ujjú pólóban és sortban. Páran kutyát sétáltattak és kerékpároztak. Wolfi a visszapillantóból látta, hogy hátul Judy és Rita, mindketten a saját oldalukon az ablaknak döntve fejüket kifelé bámulnak az autóból. Móni is nézelődött az anyósülésről. Ne kapcsoljak zenét? törte meg a csendet. Köszi, de jó így válaszolta Móni. Tulajdonképpen hova megyünk? Majd meglátjátok mosolygott vissza Wolfi, majd újra némaság borult a társaságra. Rita még mindig azon tűnődött, vajon miért is van ez a kis kiruccanás. Ő volt az, aki a legnehezebben fogadta el, hogy bizonyos dolgok csak úgy történnek és semmi jelentőségük nincs. Például, ha egy edzésen nem látta Lévait és Kistehént, akkor már számított rá, hogy valami nehézséggel kell számolnia, mert vagy éppen trükkös akadályokat készítenek nekik, vagy lesből támadnak majd rájuk. Most éppen Tom tegnapi szavaira gondolt. Legyetek szívesek, viselkedjetek a kiképzéshez méltóan, Wolfi az akadémia igazgatója, nem szeretnék negatív visszajelzést hallani rólatok. És legyetek résen, holnap ugyanolyan munkanap lesz, mint mindig, ne engedjetek le teljesen. 334

335 Az autó lekanyarodott balra a Nyugati pályaudvar előtt. Aztán a WestEnd mögött áthajtottak a Ferdinánd hídon és a Dózsa György út felé vették az irányt. Móni fejében megfordult, hogy kikezd Wolfberggel, hátha többet tudhat meg a kiképzés menetéről, vagy a saját helyzetükről. Éppen ezért rövid farmerszoknyát vett föl, kivágott blúzzal, és teleaggatta magát aranyszínű bizsukkal, fülében két hatalmas karika lógott, szája élénkvörös rúzzsal volt kifestve. Mivel a beszélgetéskezdeményezés kudarcba fulladt, nem akart túl rámenős lenni, és inkább ő is az utat figyelte. Azt észrevette, hogy Wolfi is nagyon koncentrál. Elég lassan hajtott és sokfelé nézelődött. Judyt nem foglalkoztatták a történések. Magasról tett rá, hova mennek, ha valamit csinálni kell, majd úgyis szólnak. Az ablakon mászkáló muslicát figyelte, ahogy az minduntalan, de hasztalanul nekiszállt az üvegnek, nem fogta föl, hogy nem tud innen kitörni. A Dózsa György úton aztán Judy elkapta fejét az ablaktól és átnézett a másik oldalra, hogy láthassa a Hősök terét. Ugyan már ezerszer látta, de mindig megbabonázta ez a történelmi helyszín. Amint az Ajtósi Dürer sorra kanyarodtak Wolfi telefonja csörögni kezdett. A beszélgetés igen szűkszavúra sikeredett, így nem tudhattak meg belőle jóformán semmit. Szia. Igen? Háromkor? Biztos? Ok. Köszi! Wolfi az órájára pillantott, 14:43 volt. Ezután a Stefánia útról a Keleti felé kanyarodott. A Rákóczi úton kicsit felgyorsított, úgy látszott, valahová oda kellett érniük háromra. Aztán kis mellékutcákon, afféle rejtekutakon kacskaringózva kiértek a Kossuth térre. A Parlament 335

336 gyönyörű volt, még a felállványozott, felújításra váró részek ellenére is. A tér parkolójában több zászlót láttak felvonva, és 4-5 kék lámpás, sötét színű autó kanyarodott ki a térre. Pontosan három óra volt. Wolfi mégsem állt meg, a Lánchidat megcélozva visszatért Budára, majd negyed óra múlva egy budai bevásárlóközpont parkolójába kanyarodott. Gyertek, eszünk valamit, és kaptok fél órát, hogy körbenézzetek, gondolom már régen tudtatok elmenni emberi időben vásárolni. Már nem is emlékszem, mikor próbáltam fel utoljára női ruhát kapott az alkalmon Mónika. Esetleg segíthetne valamit kinézni! Nekem lesz itt egy találkozóm, úgyhogy fél órára szabadidőt kaptok, aztán visszamegyünk az akadémiára. A lányokra hihetetlen hatással voltak a színes kirakatok, mintha egy másik világban éltek volna az elmúlt időszakban, és tulajdonképpen ez így is volt. Akartok venni valamit? kérdezte Móni. Minek, úgysem vehetjük fel még legalább fél évig, vagy van itt military bolt is? kérdezett vissza Rita. Van fél óránk, van kedvetek egy kicsit lazulni? próbálta feldobni a társaságot Judy. Mire gondolsz? vizslatta arcát Móni. Gyertek velem! azzal bevetették magukat a ruhák közé. Szerinted hogy állna nekem ez a pöttyös rózsaszín? kérdezte vihogva Rita. Próbáld föl! Pontosan erre gondoltam! fordult felé Judy, idétlen hupilila kalapban, hatalmas lencséjű napszemüvegben és neonzöld csizmában. 336

337 Speciel nekem a csizma tetszik jegyezte meg Móni, miközben élénkpiros boát tekert a nyaka köré egy tigrismintás zakóhoz, hogy kivegye részét a rögtönzött paródiában. Ezen a délutánon történt először, hogy felszabadulva, együtt nevettek. A bolti alkalmazottak ugyan rossz szemmel néztek rájuk, de szólni nem szóltak, így a lányok a legképtelenebb ruhakombinációkat válogatták össze és könnyesre nevették magukat. A fél óra hamar elszállt és három mosolygós arcú nő várta Wolfit a kocsinál. Wolfi úgy tett, mintha nem tudná, miről van szó, holott végig figyelte őket. Amikor bekanyarodtak az akadémia parkolójába, hirtelen komolyra váltott arckifejezéssel közölte velük, hogy a C épület egyes termébe kell menniük tesztírásra. Most megvizsgálják a vásárlás hatását a női intelligenciára? kérdezte Rita, amikor hárman maradtak. Nekem egy szép cipő tényleg el tudja venni az eszemet kacarászott Judy. Ezt én is csak megerősíteni tudom! nevetett Mónika is. Az ajtón Tom lépett be, három paksaméta papír volt nála. Egyet-egyet letett mindegyikük elé, írással lefelé. Hatvan percetek van, 60 kérdés megválaszolására, azaz vagy tudjátok a választ, vagy nem. Nincs túl sok idő gondolkodni. Gondolom, rájöttetek, hogy a mai utazás nem szabadnap volt, hanem megfigyelési gyakorlat. A tesztkérdések azt próbálják feltérképezni, mennyire jó a megfigyelőképességetek, és mennyire figyeltek meg egy adott bevetés szempontjából később fontos dolgokat. 337

338 Fordítsátok meg a papírokat, kezdhettek dolgozni. Nincs duma! Figyelek! emelte fel mutatóujját Tom. Egy óra múlva az épület lépcsőjén arra vártak, hogy Tom kiértékelje a tesztet. Nagyon gáz kérdések voltak! támasztotta fejét két tenyerébe Rita. Az biztos, hogy a felét sem tudtam. Az útirányt még le tudtam írni, mert ismerem a várost, de a többi kérdés Milyen követség előtt hajtottunk el? Állt-e biztonsági őr előtte? Milyen ruhában volt? Volt nála fegyver? Milyen plakát volt kitéve az állatkertnél? Indult-e miniszterelnöki konvoj a parlament elől? Mikor, hány autó volt a konvojban, milyen autók voltak? Melyik cég takarítja a bevásárlóközpontot? Milyen az egyenruhájuk? Van-e bank az épületben? Van-e biztonsági őr, milyen fegyvere volt? tépelődött Rita. Azt bezzeg nem kérdezték meg, hogy mennyibe került az a kis tigrises blézer, azt tudtam volna mondta gondterhelten Móni. Vagy, hogy milyen színű csízmát viselt Judy. Nekem sem lett túl jó szomorkodott Judy. Jól átvágtak minket! Tudtuk, hogy nem csak szabadnapra megyünk. Azt viszont nem, hogy mit kell majd csinálnunk, én másra számítottam vallotta be Rita. A beszélgetésnek Tom vetett véget. Elkészült az értékeléssel. Siralmas kezdte mindegyikőtök 20% alatt teljesített, azaz kevesebb, mint 12 kérdést találtatok el fejenként a hatvanból. Az, hogy ki mennyit, lényegtelen, mert, ahogy elnéztem a lapokat, ez inkább szerencse kérdése volt, mintsem a tudásé. Meg kell tanulnotok nem csak az órákon teljesíteni, hanem harcosként 338

339 gondolkodni. Harcossá válni! magyarázta. Attól még nem vagytok jók, ha a 3000 métert 12 percen belül futjátok, vagy ha beletaláltok a céltábla közepébe. A tudást, amit itt kaptok, használni is tudni kell. Az egész munka, amibe belevágtunk, más mentalitást követel. Gondolkodjatok el ezen! Most hazamehettek. Na, hogy sikerült? kérdezte Wolfi később Tomot. Ahogy vártam. 20% alatt. Ez teljesen normális elsőre. Egyébként nagyon fegyelmezettek voltak. Egy árva kérdés nem hangzott el rólad. Próbálkoztak? Móni kétszer, de nem volt vészes. A másik kettő csak figyelt. Nem figyeltek elég jól. Nem tudták, mi a feladat. Tudom. Viszont egy kérdésre mindenki jó választ adott, arra, hogy mikor indult a konvoj a Parlament elől. Figyeltem, Ritán kívül senkin nem volt óra. Honnan tudták? Ja, kihallgattak. Sváb Jani felhívott, hogy mikor indulnak, és akkorra akartam odaérni, nehogy lekéssük. Hallották, amikor 15 órát mondtam a telefonban, aztán persze rá kellett lépnem a gázra. Ezért köthették össze az eseményeket. Ez jó, akkor téged figyeltek. Nem tudták, mi a feladat, de lefogadom a te ruházatodat, vagy mondataidat egytől egyig le tudnák írni. Ezek szerint figyelnek ők, csak még nem tudják, mire kellene figyelniük. Ez jó hír! Akkor csak jó irányba kell terelgetni őket. Inkább hajtani! Ostorral! Nincs sok időnk. 339

340 Tudom. Ezért is kaptál szabad kezet. Azt hittem, most állandóan megfigyelési gyakorlatot fogunk végezni. dohogott Mónika. A hét elteltével Tomék még mindig nem beszéltek a 20% alatti eredményt hozó megfigyelési tesztről; mintha meg sem történt volna, és ez nagyon zavarta Mónit. Ha még egyszer megcsinálhatnánk, akkor sokkal jobbak lennénk! gondolta és mérgesen húzkodta derékszíja csatjait. Több kilót fogyott már és emiatt rendszeresen utána kellett igazítania felszerelését. Nyilván, és pontosan ezért nem csináljuk válaszolt neki Rita. Tudod, én úgy értettem, hogy ez nem egy gyakorlat, amit meg kell tanulni, és ha kérik, akkor debütálni, hanem hátralévő életünk minden percében figyelnünk kell a környezetünket. Saját magunk miatt, hogy felismerjük a veszélyt vagy a lehetőségeket. Azaz nekünk kell megváltozni. Szerintem ezt külön nem fogjuk gyakorolni, hanem minden, amit tanulunk, az közelebb visz ahhoz, hogy rájöjjünk, mit kell figyelni. Megfigyelési gyakorlatot biztosan fogunk még csinálni kapcsolódott Judy a beszélgetésbe, de az egy kicsit mást jelent. Akkor megmutatják, kit kell figyelni, és akkor mindenhol a nyomába kell erednünk a célszemélynek, ami külön technika. Amiről ti beszéltek az valóban az, hogy mostantól állandóan résen kell lennünk. Az nagyon fárasztó lenne, és mégis, hogyan akarja Tom ezt ellenőrizni? Még mindig nem érted, Mónika. Ilyenné kell válnunk. Szinte észre sem veszed, és mindent figyelni fogsz, ami fontos lehet. Ezt magad miatt fogod tenni, és 340

341 senki nem akarja majd ellenőrizni. Most is figyelsz bizonyos dolgokat, amik érdekelnek, mindenféle megterhelés nélkül. Azt biztosan tudod, hogy a szomszéd ribanc mikor húzott új cipőt, mert szereted a cipőket és utálod a nőt, ergo ezek a dolgok szembetűnnek. Később így leszel a biztonsági őrökkel, az épületekkel, menekülési útvonalakkal stb. magyarázta Judy kimerítően. Aha, most már értem. Köszi a ribancos hasonlatot, honnan tudtad? Állandóan azt a csajszit szapulod, és a múltkor megjegyezted, hogy milyen drága cipője volt. Ezek szerint te engem figyelsz? Nem, csak össze vagyunk zárva egész nap és ugyanúgy hallom azt is, amit nem szeretnék. Mielőtt vitába csapott volna át a beszélgetés, Tom és Lévai megjelent a teremben. Sziasztok, ma elkezdjük a tárgyalástechnika tanulását. Ez nagyon fontos lesz majd később számotokra. Mielőtt azonban hozzá kezdenénk, egy gyors memóriatesztet szeretnék veletek végigcsinálni, amit majd váratlan alkalmakkor megismételtetek. Lekapta a kabátját, az egyik asztalra terítette, majd a zsebéből előkotort néhány holmit, amit eltakart a tenyerével és gyorsan becsúsztatta a kabát alá. Na, most elveszem a kabátot pontosan három másodpercre, és utána emlékezetből meg kell mondanotok, mi volt alatta és hol. Kész? Mehet! 21, 22, 23 az utolsó szám kimondása után visszatakarta a tárgyakat. Judy! Jobb oldal felül síp, középen üveggolyó, balra névjegykártya. 341

342 Rita, hozzáfűzni való? A sorrend helyes volt, a síp régi úttörősíp, az üveggolyó kék-sárga-piros színű, a névjegykártyán Kárász Eszter ügyvéd neve állt. Remek. Most változtatok ezt-azt. Kész? 21, 22, 23 Móni! Balra az úttörősíp, mellette a névjegykártya az előbbi névvel, aztán az üveggolyó és egy pénzcsipesszel egészült ki a sor a jobb oldalon. Ezüstszínű. Oké, kezdjük el az órát! mosolygott Tom. Lévai bevezette a lányokat az alapfogalmak ismeretébe. Először a személyiség-lélektannal foglalkoztak, a személyiség felépítésével, működésével, fejlődésével, s azzal, hogy mi alapján tehetnek különbséget egyes emberek között. Munkájuk során tudniuk kell, milyen típusokba sorolhatják őket, milyen tulajdonságokkal rendelkeznek, hogyan ismerhetik fel gyenge pontjaikat első ránézésre. Egészen Hippokratészig ment vissza, akitől az első, négytípusos személyiség meghatározás származik, majd Raymond Cattellen keresztül egészen David Riesmanig jutottak el. Tom megköszönte kollégája készséges előadását, majd átvette az óra irányítását, Lévai pedig elment. Láttam, elálmosodtatok a sok száraz anyag hallatán, megjelent a szürke köd a szemetekben. Szeretném, ha nem engednétek le, mert minden egyes perc, amit veletek töltünk, a ti biztonságotokat és az akció sikerességét szolgálja. A tárgyalástechnika a fedésetek betanulásához nagyon fontos! magyarázta komoly hangon Tom. Lényeges, hogy hogyan tudjátok úgy elsajátítani kitalált személyiségeteket, hogy ne bukjatok le sehol. Ez egyébként a védekezési tárgyalási technika. Ez nem csak 342

343 abból áll, hogy bemagoljátok a neveteket, meg az élettörténeteteket, hanem bizonyos viselkedési formákat is meg kell hozzá tanulnotok, egy párat pedig el kell hagynotok. Az talán még nehezebb. mormolta maga elé Rita. A kérdezők nagyon okosak és türelmesek, nem is gondolnátok, milyen egyszerűen le lehet bukni apróságokkal folytatta Tom. Például azt hazudod, hogy undorodsz a pókoktól, de küldetésed hatodik évében ez teljesen kimegy a fejedből, és vígan lecsapsz egy, az asztalon átügető nyolclábút, holott szereped szerint kétméteres környezetében sem tudnál megmaradni. De erre ezer példát tudnék még felhozni. A következő napokban elkészítünk mindegyikőtöknek egy állegendát, amit aprólékosan végigveszünk, mindazt beleértve, hogy hol vannak a buktatók. Aztán majd ezzel kapcsolatosan lesz egy kis vizsgátok, amit profi kérdezők fognak végezni, olyanok, akik már ezerszámra csináltak ilyen kihallgatásokat. Ha lebuknátok a vizsgán, ők tudni fogják, hogy lehet a hibákat kijavítani. Jól van, mára ennyi szócséplés elég, öltözzetek át közelharc edzéshez, a tornateremben találkozunk 10 perc múlva. A közelharc edzések a 10. hét végére már eléggé összetett gyakorlatokat tartalmaztak. Az óra elején általában jól átmelegítették minden ízületüket, hogy véletlenül se sérüljön meg senki. Aztán ütés és rúgáskombinációkkal melegítettek be, általában 2-2 percet végeztek minden variációból, ezzel el is ment az első háromnegyed óra. Tom előszeretettel használta a gumikötelet a kitöréses technikák gyakorlásánál. A lányoknak az övükhöz és a bordásfalhoz erősített 343

344 gumikötél ellenállását legyőzve kellett előrefelé három kitörő lépést és az ütő-rúgó kombinációt elvégezniük. Ezzel robbanékonyságukat fejlesztették. A bemelegítést és a gyakorlásokat követően Kistehén és Lévai segítségével páros küzdelmeket vívtak, amelyek a sportszabályoknak megfelelően három percesek voltak. Mostanra már fejenként hat menetet végigküzdöttek, és amíg társuk a ringben volt, addig zsákolniuk kellett a bokszzsákon. Ezek a küzdelmek nem csak az izmokra és a tüdőre hatottak fárasztón, hanem a figyelemre is, hiszen már egyik ellenfél sem finomkodott a lányokkal és a legváratlanabb technikáikat is bevetették, ezért nagyon kellett összpontosítani, hogy tudjanak védekezni, illetve jó időben visszatámadni. Azért a három kommandós jelöltet sem kellett félteni. Tom az elmúlt, intenzív hónapok alatt megfigyelte, melyik diákjának milyen támadó- és védekező mozdulatkombinációk fekszenek, és mindegyikőjükkel ezeket a technikákat gyakoroltatta. Magas termetét kihasználva Mónika általában fejre támadott. A támadó haját vagy nyakát kapta el és lerántotta, hogy az beleszaladjon fellendülő térdébe. Judy majd minden technikában jeleskedett, volt néhány év és egy fekete övnyi mestervizsga előnye társaival szemben; ő legjobban a váratlan kéz- és könyökütéseket kedvelte. Nemcsak azért, mert ezekbe tudta legjobban belevinni az erejét, hanem mert versenyzői tapasztalatából tudta, hogyha lerohanja ellenfelét, akkor már nem kell különösebb ellenállással számolnia. Legkisebb lévén, Rita a lágy testrészekre, és gyakran torokra támadott. Szerette volna, ha csupán egy, jól irányzott mozdulattal befejezhette volna a küzdelmeket, de Tom soha nem 344

345 hagyta a küzdőket védőfelszerelés nélkül küzdeni, tehát a gégevédő sem maradhatott el soha. Rita így gyorsaságával tudott kifogni ellenfelein. Egy valamit azonban mindhárman kiválóan elsajátítottak, és nem is restelltek használni: az alapvető utcai harc technikáját, a kingerit, azaz a lágyékrúgást. Ezt olyannyira kitanulták, hogy Tom és a fiúk már dupla ágyékvédőben álltak föl ellenük. A lányok ereje egyre fókuszáltabb és nagyobb lett. Tom nem véletlenül csináltatott velük több száz apró fekvőtámaszt, és ebből a kiindulásból jobbra-balra történő súlyáthelyezéseket, amit ugyancsak ablaktörlőnek nevezett el. Ezek a kis mozgások állandóan tónusban tartották az izmokat, és biztosították a verekedéshez a megfelelő kiinduló erőt. Fekvenyomásban is azért tudták elérni a 80 kg-os csúcsterhet, mert a kitoláshoz való indító mozdulathoz meg volt bennük a kellő erő. Tom, és reményei szerint a lányok is jól tudták, hogy mindezek ellenére a női alkati adottságok miatt, éles szituációs közelharcban egy 100 kilós pasi valószínűleg már termetéből adódóan is legyűrné őket. Az edzések vészhelyzet esetére kellettek, hiszen a meglepetés ereje még segíthet egy ilyen esetben, de aztán muszáj futni, vagy más harci eszközt találni. Éppen ezért már késes technikákat is elkezdtek belevenni az órák anyagába, és a küzdelmek után az erre felállított bábun gyakorolták a vágások és szúrások mikéntjét. Tom egyelőre a test legkritikusabb pontjait mutatta meg, ahol a felszín közelében vénák és artériák futnak, mint például a belső comb, vagy a hónalj, a nyak, majd a lányoknak ezeket a pontokat kellett a fakéssel több százszor átvágni vagy megszúrni. Az edzés végét, legyen szó lövészetről, 345

346 futásról, vagy közelharcról, mindig fekvőtámasszal, húzódzkodással és guggolással zárták. Negyed óra múlva kezdődik a szerb. Igyekezzetek, csajok! szólt Móni zuhanyzóban álldogáló társainak. Csak még egy kicsit! Nem bírok kijönni a zuhany alól, olyan jól esik a meleg víz! mondta kérlelőn Judy. Tőlem aztán bugyiban is jöhettek, csak ne késsünk el. Elég volt mára a fekvőtámaszokból. Nem igaz, tiszta kék-zöld vagyok nézett végig a karján Judy. Aha, a Simunitionoktól, rohadt nagyot ütnek válaszolta Rita. Most már nagyon várom, hogy olyan gyakorlat legyen, ahol nem csak minket lőnek, hanem vissza is lőhetünk. bólogatott Móni. Ne álmodozz! Ezt a foltot a fenekeden hogy szerezted? kérdezte Rita. A múltkori pincés pályán, tudod, amikor csapatban mentünk és üdítős dobozokat kellett eltalálni. A srácok akkor is lőttek ránk válaszolta Móni, egy fintorral az arcán. Ja, tudom, amikor hatalmasat estél a sötétben kitett kartondobozokon. De akkor előreestél, ahogy tanultuk, nem fenékre, még át is mentünk rajtad emlékezett vissza Rita. Ahogy tanultuk nézett gúnyosan a sebesült Szerintem esés közben szedtem össze ezt a találatot, már nem emlékszem rá, annyi találatot kaptunk, az egész testem tele van foltokkal. Ahogy elnézem, ti sem néztek ki különbül. 346

347 Elég fájdalmas lehet ráülni! nevetett Judy, miközben megtörölközött. Egyébként olvastam, hogy a medencecsont, vagy bármilyen kemény csont mondjuk, a szemgödör, megvezeti a lövedéket a testedben, sokkal nagyobb sérüléseket okozva. Úgyhogy nem olyan vicces fenékbe golyót kapni! oktatta ki társait Móni. Sehová sem! helyeselt Rita, miközben bekötötte a cipőjét. Mikor olvasol ilyesmit? Pihenésképpen, ha hazamész? Na jó, valami hülye tényfeltáró sorozatban láttam, az egyik okos csatornán. Menjünk már! Miközben a lányok a szerb órán ültek, Fritz Maier autója gördült be az akadémia bejáratán. Miután megtörtént a jármű aprólékos átvizsgálása, ami az alváz tükörrel való megtekintését és a csomagtartó felnyitását jelentette Maier behajtott a parkolóba. Mit keres itt Maier? kérdezte Tom Wolfit. A felsőbb vezetők unszolására személyesen kell ellenőriznie a kiképzés hatékonyságát. Természetesen ez hivatalosan a srácokra vonatkozik Bécsben, de szerintem a lányokra is kíváncsi lett. Megvannak a korábbi felvételek, és holnap lejöhet a lövészetre, csak találjatok valami jó kis mesét, hogy ne fogjanak gyanút az itteniek. Nálatok is lehet tégla intette óvatosságra Tom Wolfit. Lehet, de nem valószínű. Egyébként a fiúk épp most csinálták meg az első felmérőt Ausztriában. Mindjárt kezdődik a második felmérésük. Gyere velem a taktikai házba, te is megnézheted őket a kivetítőn. Ott olyan videokonferencia rendszer van, hogy az Ausztriában 347

348 zajló taktikai vizsga minden részletét láthatod valós időben. Oké. Akkor ott találkozunk. A taktikai ház a tornateremmel szemben helyezkedett el. Tom bement és döbbenten látta, hogy az egész falat monitorok villogó fénye tölti be. Úgy látott mindent, mintha a kinti taktikai vizsga épülete nem is Bécsben, hanem a szomszéd szobában lenne. Látta, hogy Ausztriában több helyiség volt szituációs gyakorlatokhoz berendezve az egyszerű lakószobától kezdve, a bankon keresztül az éttermi bisztróig. Az épület magas légterű volt, és a helyiségek fölött egy kis függőfolyosó helyezkedett el, hogy a szituáció irányítója, mindent láthasson felülről. Ennek nem csak a teljesítmények kielemzésekor volt szerepe, hanem ha valaki nem tartotta be a biztonsági előírásokat, vagy megsérült, akkor az oktató azonnal le tudta fújni az akciót. A helyiségeket több irányból nagy sebességű kamerák vették folyamatosan, így az akció végén ugyanúgy, mint Budapesten a videoszobában, pontosan ki lehetett értékelni minden egyes mozdulatot, illetve a csapatmunkát is. Az akcióban résztvevők pulzusmérőkkel voltak ellátva, amelyek egy számítógépnek továbbította az adatokat, így a képkockákhoz hozzá lehetett rendelni az egyes személyek pulzusának változását, és ebből nemcsak fizikai, de pszichés következtetéseket is le lehetett vonni. A porondmester egy osztrák tanár volt, aki miután megkapta a jelzést, hogy virtuálisan Magyarországról is jelen vannak a nézők, elindította a vizsgát. A férfi egység feladata csak annyi volt, hogy végig kell menniük egy bizonyos útvonalon, és elhozni egy ládát a legutolsó 348

349 helyiségből, mindezt úgy, hogy ne lőjék le őket, és épségben kijussanak. A helyiségekben három, ellenfelet játszó osztrák kommandós bújt el, akik jóval nagyobb helyismerettel rendelkeztek. A kis csapatot a legszűkebb sikátorba engedték be, majd tüzet nyitottak rájuk. Az első vizsgázó azonnal meghalt, mivel legalább 8-10 lövés érte Simunition lőszerrel. A megmaradtak azonnal visszatámadtak, és fedezéket kerestek. A kommandósoknak sikerült szétszakítaniuk őket, ugyanis mindenki a saját feje után indulva keresett menedéket. Egyikük a fürdőszobában bújt el és várta a harc folytatását. Taktikailag ez nagyon rossz választás volt, hiszen zsákutcába került, csak abban bízhatott, hogy támadójánál pontosabban és gyorsabban céloz. A második előremenekült, miután kiürítette a tárat az első támadóra, akinek a szabályzat szerint három találat után le kellett feküdnie. A csapat harmadik tagja pedig visszament arra, ahonnan indultak. Macska egér játék vette kezdetét. Míg a talpon maradt két kommandós szemkontaktusban maradt és tudott egymással kommunikálni, a másik három harcos teljesen magára maradt. Az első, a legagilisabb elérte a ládát és elindult visszafelé. Közben tűzharcba keveredett, amiben számos találat érte, igaz nem életfontosságú szervein. A kiindulóponthoz visszatérve megszólalt a végét jelző sípszó. Na, mit gondolsz? kérdezte Wolfi, aki ugyancsak végignézte a titkos csatornán Budapestre eljutott vizsgaanyagot. Jól mozognak, pontosan céloznak. Viszont nem dolgoznak csapatban, mindegyiknek a saját épsége és az egyéni elismerése a cél. Különösen az elsőnek, aki kilőtte 349

350 a tárat az egyik kommandósra mutatott Tom a férfira. Az ő pszichológiai tesztjét azért megnézném, tény, hogy a feladatot elvégezte. Egy túszmentéses történetbe viszont nem tenném be. A fürdőszobába bújás teljes csőd volt, ő csak azért úszta meg, mert lefújták az akciót. A harmadik visszament a kiinduló ponthoz és lesben várt, igazán nem tett hozzá semmit a sikerhez. Mivel a ládát kihozták, mégis sikeresnek vélik ezt az akciót Tom nagyot sóhajtott. Elhiszem, hogy a fizikai tesztek jól sikerültek, és biztos vagyok benne, hogy kiváló lövészek, de nem tudnak csapatban gondolkodni és mozogni. Ezen még dolgozunk Fritz-cel, de szerintem jó harcosokat sikerült kiválasztani védte a csapat becsületét Wolfi. Persze, alakíthatók, viszont a pasiknak nehezebb leküzdeni saját büszkeségüket, hogy egyéni harcosból falkává váljanak, ahol mindenki ugyanolyan fontos. Időközben a női lélek szakértője lettél? viccelődött az alezredes. Ne is mondd, velük egész más miatt nehéz legyintett Tom. Hangulatingadozással járó teljesítményingadozás. Viszont most már összedolgoznak. Kösz a páholyt! Megyek vissza dolgozni. Nem nézed meg a többi szituációt? Nem, azt hiszem már mindent láttam. 350

351 SZERBIA-MONTENEGRÓ, ORSOVICA GOJKOVIC REZIDENCIA NOVEMBER 5. 13:41 Zoran Djundic halkan lépett be Gojkovic elnök dolgozószobájába, megvárta, amíg az befejezi a telefonálást. Az elnök kissé féloldalasan lecsúszva, bal lábát a térdén keresztbe vetve, a széket enyhén hátradöntve ült, íróasztalának háttal. Bal kezében a telefont tartotta, jobbjával erősen gesztikulált, íróasztalán a hamutartóban egy meggyújtott szivar füstölgött. Valószínűleg jó hírt kaphatott, mert kedélyesen fogadta titkárát, miután letette a kagylót. Jöjjön, Zoran, milyen híreket hozott? kérdezte vigyorgó arccal, székéből felállva. Uram, londoni összekötőnk jelentkezett. Úgy fest, hogy Ausztriában egy különleges egységet készítenek fel az ön elfogására. Négy férfi fényképét küldték át, óhajtja látni? az utolsó kérdés Gojkovic elnök hangulatváltozásának szólt. Zoran ugyanis nem akarta felidegesíteni a volt elnököt, mert az sosem jelentett jót. Gojkovic arca valóban elkomorodott, megkerülte asztalát, majd a titkárral szemben leült, kissé hátratolva a levélnehezéket és a dísznek szánt tintatartót. Adja ide, kérem Zoran engedelmeskedett és átadta a négy férfiről készült feljegyzéseket. Négy embert készítenek fel? kérdezte sértetten az elnök, miután belelapozott a papírokba. Ez szinte megalázó! Ellenem, aki egy egész országot hatalmamban tartok? Mik ezek, földönkívüliek? Mit képzelnek magukról? paprikázta fel magát egyre jobban. Zoran, tegye meg a szükséges intézkedéseket! 351

352 Uram, ha megengedi, most nem jönne jól egy diplomáciai botrány. Valóban csak négy emberről van szó, akiket megfigyelhetünk, azt javasolom, hagyjuk őket idejönni, és a saját területünkön tanítsuk móresre őket. Nevetséges! Tegyen, amit akar! De eredményeket akarok! nézett hideg tekintettel titkárára az elnök. Ezzel magam is tisztában vagyok mondta a titkár egészen halkan, nehogy vezére meghallja a gúnyos mondatot, majd kihátrált az irodából. MAGYARORSZÁG, ESZTERGOMTÓL NYUGATRA NOVEMBER :08 Móni kétségbeesetten ugrott az ablakhoz, amikor meghallotta a felbőgő autó motorját. Éppen ekkor lépett be a szállodaszobába, de már senkit sem talált ott. A cuccok szétszórva hevertek mindenütt, mintha társai hirtelen kaptak volna valami göncöt magukra indulás előtt. A mobilok az asztalon feküdtek. A francba! Elkéstem! csak lopva lesett ki az ablakon, nehogy meglássák. Még nem tudta, mit mondjon Tomnak, hogy az utasítás ellenére miért ment haza éjszaka a lányához. Az egész tárgyalástechnikai gyakorlatot hülyeségnek tartotta, vagy legalábbis azt, hogy emiatt elutaztak Esztergomba. Úgy gondolta, az akadémián is át tudták volna venni a zsarolási és egyéb, támadó tárgyalási technikákat. Nem számított az estébe nyúló éttermi szituációra, ahol neki kellett különböző rejtett megjegyzésekkel kibillenteni nyugalmából a célszemélyt, hogy a férfi 352

353 rájöjjön, Móni tud piszkos kis ügyeiről. A többiek eközben betanított legendájukat gyakorolhatták az asztaltársaság többi férfitagjával folytatott bájolgás keretében. Igaz, Tom most legalább jóképű játszópajtásokat talált nekik, így nem volt nehéz elhúzni a gyakorlatot. Móni viszont nem akarta velük tölteni az egész éjszakát, különben is túl fiatalok voltak a számára. Amikor látta, hogy Judy diszkóba megy, Rita meg édes álomba zuhant, lelépett és hazament Budapestre. Azt tervezte, hogy reggel hat órára visszaér, és senki sem veszi észre, hogy eltűnt. A jelek szerint mégsem így történt. Ahogy a függöny mögé osont, és óvatosan kilesett, két férfi éppen Ritát próbálta betuszkolni a kocsi hátsó ülésére, ám ő kitámasztotta lábát az autó karosszériájához, hogy eltartsa magát. Kezei hátra voltak bilincselve. A harmadik férfi bal kezével éppen lecsukta a csomagtartót, jobbjával egy Skorpió géppisztolyt tartott. Odalépett társaihoz, térdével gyomron rúgta a lányt, aki összegörnyedt, és így már könnyű volt őt belökni a hátsó ülésre. Az egyik férfi beszállt mellé, a két másik előre ült és sietősen elhajtottak. Móni fejében ezer gondolat fordult meg, nem tudta, hirtelen mit tegyen, hova menjen, hol éri utol őket. Abban már biztos volt, hogy a hazamenetellel megbukott, és ezt már Tom is tudja. Így valószínűleg kirúgják. Elesik egy csomó pénztől, és az egész eddigi cécó hiába volt. Körbenézett a szobában, kis keresgélés után megtalálta, amit keresett. Judy mindig a széfbe tette a pénzt, amit maguknál hordtak, és általában mindig ugyanazt a kódot ütötte be, hogy a lányok is hozzáférhessenek. Tom két hete nagy mennyiségű készpénzt adott nekik, egészen pontosan eurót, azért, hogy hozzászokjanak, 353

354 hogy sok pénzzel járnak. Ez is hozzá tartozott a Tom-féle kiképzéshez. Azt mondta, aki nincs hozzászokva, hogy sok pénzt visz, az egész másképp viselkedik, ha hirtelen több millió van nála, rögtön ki lehet szúrni. Ebben teljesen igaza volt, mert az első napokban kivétel nélkül mindegyikük úgy szorította a kistáskáját magához, mintha a világ csak rablókból állna, még a járásuk is megváltozott. Futásra készen álltak minden percben. Aztán néhány nap múlva szépen lassan hozzászoktak a nagy lóvéhoz. A következő ilyen gyakorlat az éles fegyver lesz! - emlékezett Móni Tom szavaira, miközben a faliszéf gombjait nyomogatta. Most sem csalódott Judyban, a páncélajtó rögtön kinyílt az ismerős számkombináció beütése után. A pénz hiánytalanul ott volt, egy kis fekete táskában. Ha már kirúgnak, legalább kiveszem a részem! morfondírozott, miközben visszazárta az ajtót és a lifthez indult. A takarítók épp a mellettük lévő szobánál tartottak, Móni mosolygósan biccentett fejével a felé intézett Jó reggelt, asszonyomra, majd beszállt a liftbe. Mialatt a földszintre ért, valami nem hagyta nyugodni. A férfiak nem hasonlítottak a tegnapi srácokra, nem látta Tomot, sem Kistehenet vagy Lévait. Eddig soha nem látott ilyen drága személyautót az akadémián, és ha jól emlékszik, nem is magyar rendszáma volt. Rita nagyon ellenkezett, amikor be akarták ültetni, és miért rakták Judyt a csomagtartóba? Nem állt össze a kép, valami nem volt rendben. Érezte, hogy ezek nem rendőrök voltak, még csak nem is civilek. Ilyen patkányképe csak balkániaknak lehet. Látott ő már elég balkáni bűnözőt, üzletelt is velük, kilométerről is felismerte őket. Ekkor hasított a felismerés Móniba. Ez nem gyakorlat, valaki 354

355 lebuktatta őket, és a lányok veszélyben vannak. A földszinten nem szállt ki a liftből, hanem visszament a szobába és telefonált. Tom, itt Móni. Baj van Miután letette a telefont, újra a széfhez lépett és visszatette a pénzt. Várt, míg érte jön valaki. Judy kapkodva lélegzett, meg sem mert szólalni. Kellett pár másodperc, amíg összeszedi a gondolatait. Fogalma sem volt, hol van, és miért. Semmit nem látott a fejére húzott csuklyától, a kezei hátra voltak kötözve, és valami nagyon szűk helyre volt beszorítva. Zötykölődött és motorzúgást hallott, amiből rájött, hogy valószínűleg egy autó csomagtartójában van. Mivel a fején kívül nem fájt semmije, megpróbált megnyugodni és fülelni. A kocsiban ülők beszélgettek. Megmondtam már, hogy nem tudok semmit! Fogalmam sincs, ki ez a nő! Tőlem aztán maga a pápa is lehetne, akkor sem ismerném fel mondta egy ismerős női hang. Nemsokára kiderül, mi az igazság válaszolt egy férfi. Judy feje majd szétrepedt a belehasító fájdalomtól, mintha másnapos lett volna. Nagyon szeretett volna emlékezni rá, mi történt vele az elmúlt éjjel, de semmi nem jutott eszébe. Halványan derengeni kezdett egy korábbi beszélgetés. Nagyon fontos, hogy elsajátítsátok saját legendátokat! Nem bukhattok le, és nem buktathatjátok le a társatokat sem. Az valaki életébe kerülhet hallotta valahol mélyen az emlékeiben Tom hangját. Lesznek olyan helyzetek, ahol nem ismerhetitek egymást. Meg 355

356 kell egyeznetek saját kódszavakban, hogy szükség esetén feltűnés nélkül tudjatok kommunikálni egymással. Nyilván nem tudunk minden mondandót előrekódolni. Mik a leglényegesebb dolgok? hallotta emlékeiben ugyanazt az ismerős női hangot. Például kényszer alatt állsz, mert mondjuk, pisztolyt tartanak a fejedhez. Ha van erre egy kódotok, akkor a másik tudni fogja, hogy kényszer alatt mondod, amit kell, és megfelelően tud reagálni rá. De ez csak egy példa volt. Történhet olyan is, hogy elfognak titeket, és külön szobában hallgatnak ki benneteket. Ilyenkor jó volna tudni, hogy a társad megtört és elmondott mindent, vagy ragaszkodott a legendához. Ha szerencsétek van és találkoztok, ezt is jelezhetitek egymásnak egy kóddal, hogy ugyanazt a sztorit mondjátok. Van erre valami séma? Nem. Ti csak egymásban bízhattok, senki másban, épp ezért csak számotokra lehet ismert a kód jelentése. Viszont olyan szavakat válasszatok, amiket nagyon ritkán mondotok ki, nehogy véletlenül mondjátok. Legyen például Isten. Ugyan Móni, azt bármelyikünk használhatja. Miért, nem vagytok ti olyan vallásosak! De olyan jól neveltek sem. Te is elkáromkodod magad olykor, és egy ilyen helyzetben biztosan a rosszfiú anyukáját, meg a jó Istent vennéd a szádra. Aha, mondasz valamit. Legyen pápa, ha már a vallásnál tartunk. Ne poénkodj már Rita, hogy tudnál szorult szituációban a pápáról beszélni? 356

357 Nem tudom, még sosem voltam ilyen helyzetben. Jó, legyen a pápa, ha nem árultuk el a másikat, és legyen ördög, ha igen. Oké, Judy, legalább könnyű megjegyezni, melyik a negatív. És ha kényszerítenek valamire? Nem is tudom, sport jut eszembe, vagy a sakk, a sakk-matt helyzet az elég kényszeredett, legyen sakk a kód. Jól van. Judy emlékei egyre jobban előtörtek, de még eléggé zavaros képek keretében. Hogy is volt az elmúlt egy nap? A gyakorlatok, a vizsga, a legenda? Lehet, hogy most nem is én vagyok én. Hogy is volt? próbált visszaemlékezni, miközben lüktetett az agya. Kovalcsik Zsuzsanna, banki dolgozó, egykori úszónő. Számos versenyen részt vettem. Külföldre is eljutottam. Aztán letelepedtem Spanyolországban, mert beleszerettem egy ottani úszósrácba. Elvégeztem a közgazdaságit, majd négy év múlva hazajöttem. Judy kitámasztotta magát, és megpróbálta ledörzsölni fejéről a csuklyát. Lehet, hogy ez egy gyakorlat csupán, akkor nem is kell izgulni. Vagy már rég végeztünk és éles a szitu? töprengett. Tök mindegy, ugyanazt kell csinálni. Egyelőre a legjobb, ha kiszabadítom a kezem, a ragasztót átvágom a farzsebemben lévő érmével, remélem menni fog! Az út egyre rázósabbá vált, az autó lelassult. Belsejéből újra hallotta a beszélgetést. Hova visztek minket? kérdezte a nő. Pofa be, kisanyám, mert kitépem a szőke fürtjeidet! Rita hasított a felismerés Judyba. De jó, nem vagyok egyedül! valami hamis megnyugvás töltötte el, aztán hamar rájött, hogy a neheze még csak most jön. Sikerült 357

358 előkaparnia a fémpénzt a zsebéből és megpróbálta elnyiszálni a ragasztót. Amikor sikerült egy kis bevágást ejtenie szétfeszítette a kezét, és a ragasztó tovább hasadt. Végre kiszabadult. Kezével kitapogatta a csomagtartó vezetékeit majd, letépte és összeérintette a két zsineget, a csomagtér lámpája kigyulladt. Farmer és kék felső volt rajta, sportcipővel, bár nem emlékezett, mikor vette föl. Megszagolta magán a ruhát, az enyhe izzadságszagról arra következtetett, hogy már legalább fél napja ezt viseli, ha nem régebb óta. Soha nem hordott órát, ez most rettenetesen bosszantotta. Meg akart győződni róla, hogy minden tagja ép, addig kecmergett, míg belerúgott a csomagtartó fedelébe, hirtelen lemerevedett, és fülelt. Az utastérből hirtelen köhögést hallott. Kár a gőzért, akkor sem állunk meg korábban, ha megfulladsz itt nekünk. Nem fogsz elmenekülni. Találj ki mást! bömbölte a férfi mély reszelős hangon. És tulajdonképpen kihez autózunk így, édes négyesben, ezen az irdatlan hosszú töltésen? kezdett el beszélni Rita. A várost már fél órája elhagytuk. A főnökötök valami megszállott horgász, vagy csak szeret a folyóparton sétálni? Nincs már messze, addig kussolj! Csak gondoltam, Esztergomban megállhattunk volna valamit inni. Most már fogd be! Judy ütés, majd rövid dulakodás hangjait hallotta, aztán nyögéseket, Rita végül csöndben maradt. Rita meghallott, ezért kezdett el köhögni, meg pofázni. Szóval tudja, hogy én vagyok itt, meg hogy élek összegezte Judy magában az információkat Még nem törték meg, erre utalt korábban a pápa kifejezés. Tehát 358

359 a legenda szerint kell viselkednem tisztázta magában. Esztergomtól félórányira vagyunk, valahol a Dunaparton. Három kretén ül elöl, és fogva tartja Ritát. Bezzeg őt nem a csomagtartóba zárták, a kis szerencsés! zsörtölődött és a zsebében kutatott. Nincsen nálam telefon, a franc egye meg! Mit tudok csinálni, kirágjam magam? hatalmasodott el rajta a düh. Nem volt mit tennie, ki kellett várnia, míg az autó megáll. MAGYARORSZÁG, ESZTERGOM A DUNA FOLYÓTÓL 8 KILOMÉTERRE, KELETRE NOVEMBER :27 Kistehén Tomtól 10 méterre ült és társát figyelte. Több száz akciót lehúztak már együtt, rengetegszer voltak hetekig összezárva, érezte minden rezdülését, és testének árulkodó jeleiből érezte, hogy valami gond van. Mónika telefonja hihetetlenül kiakasztotta mindkettejüket. Látta, ahogy Tom arcán kirajzolódnak a düh jelei. Ilyenkor olyannyira összeharapta álkapcsát, hogy vészjóslóan kirajzolódtak az álkapcsot mozgató izmok. Néha azt gondolta, most szét fognak robbanni a fogai, persze tudta, hogy ez lehetetlen, hiszen a szervezet ilyenkor kellemetlen ingereket küld, de Tomról olykor még ezt is el tudta volna képzelni. Kistehén tekintete ekkor lejjebb vándorolt, Tom kezére, ami újra és újra ökölbe szorult. Tom akcióban soha nem engedte ki mások előtt a dühét, a feszültség egyre nőtt benne. Kistehén tudta, most nem jó vitát kezdeni vele, pedig már jó ideje készült rá, és erre előbb- 359

360 utóbb sort fog keríteni, ezt már több napja elhatározta. A vészcsengő már a kiképzés elején megszólalt benne, de fegyelmezett maradt és nem szólt egy szót sem, most viszont úgy látta kezdenek elfajulni a dolgok. Jól tudta, hogy nem három háziasszonyt oktatnak, némi versenyeredmény kedvéért, és Tom módszereit nézve azt is tudta, hogy valami sokkal nagyobb dologra készül, amivel legbelül nagyon nem értett egyet. Mivel most a helyzet cselekvést igényelt, csöndben maradt és a megoldásra koncentrált. Tom közben felhívta Lévait. Menj el Mónikáért a szállóba, és vidd a megbeszélt helyre utasította kurtán, majd letette a telefont. Kistehénre nézett és feltette költői kérdését, hiszen nem várt választ rá. De miért nem nyomják meg azt a kurva jeladót? A zötykölődésnek egyszer csak vége szakadt, Judy már alig érezte a tagjait a sok rázkódástól. Ahogy kinyílt a csomagtartó éles fájdalom hasított ismét a szemébe, nem volt felkészülve a hirtelen beáradó fényre. Egy pokrócba csavart kéz alakja körvonalazódott lassan ki előtte, ahogyan pupillái összehúzódtak. A kéz durván megragadta vállán a pólót és felrángatta fekvő helyzetéből. Judy kirántotta vállát a férfi kezéből, majd engedelmesen kimászott, nem látta értelmét az ellentámadásnak, amíg nem mérte fel a terepet. Mondtam, te hülye, hogy bilincseld meg! Nézd má', kirágta magát lépett hozzá az egyik nagydarab fickó, akinek nem sok értelmet látott a szemében. Mégis, hogy ért a szájával a fenekéhez, te agyalágyult? esett neki a másik tagbaszakadt. 360

361 Fogjátok be! üvöltött a két hústoronyra a vezér. Ő is sportos alkatú volt, de nem annyira kigyúrt, viszont értelmesebb arcot vágott. Hozz a sátorból kötelet. Kösd hátra a kezét! Oda, az oszlophoz! Judy oldalra nézett, hogy láthassa Ritát, aki ugyanúgy hátrakötött kézzel állt, copfja szétzilálva lebegett a szélben, arcán piros folt éktelenkedett, látszott, nagy pofont kaphatott. Judy körbefordult, hátha felismeri, hol vannak. Egy kisebb erdő közepén lehettek, a folyótól kicsit beljebb, hallotta a víz sodrását, a hullámok zaját, ahogy meg-megtörnek a part menti köveken. A sátor arról árulkodott, hogy közel s távol egy lakott épület sincs, bármi történik, senki nem fog tudni róla. A nap állásából arra következtetett, hogy reggeli 6-7 óra lehet, de fogalma sem volt, hogy milyen nap. Miután Judyt is megkötözték, a főnök odalépett hozzá. Ekkor láthatta először igazán közelről az arcát. A szájából egy átnedvesedett fogpiszkáló lógott ki, a férfi olyan közel hajolt, hogy a fogpiszkáló szinte súrolta a szemét. Judyban undort keltett a lenyalt, zsíros hajú, hatalmas és görbe orrú fickó. Olyan volt, mint egy csatornapatkány, bűzlött a cigitől. Fényképet tartott az arca mellé. Aztán eltette és egy másikkal odament Ritához, őt is megnézte magának. Ők azok, semmi kétség mondta, és kiköpte a szájából a már órák óta rágcsált fogpiszkálót. Ez nem kiképzés! ordította Rita s megdöbbent szavait tulajdonképpen sajátmagához és nem Judyhoz intézte. Maga elé meredt. A földön kiterített takarófólia, láncok, súlyok és táskák voltak előkészítve. Persze, hogy nem az, kisanyám! mondta a csatornapatkány, majd előkapta hónaljtokba rejtett 361

362 fegyverét és a szemben álló nyárfa törzsébe lőtt. Hatalmas dörrenés zavarta meg a környék csendjét, a madarak vijjogva rebbentek fel az ágakról. Judy ereiben megfagyott a vér a hang hallatán, sokkal erősebb dörej volt ez, mint a szituációs gyakorlatokon használt fegyvereké. Tudta, ez igazi lőszer volt. A csatornapatkány elégedetten megfordult és szinte kéjelgett a két, halálra vált tekintetű nő látványában. Nyilvánvaló volt, nem először csinálja ezt. Judy nem értette az eseményeket, egyszerűen lefagyott és kívül helyezte magát a történteken, mintha egy filmet nézett volna, azt sem tudta eldönteni, ébren van-e vagy álmodik. A patkányképű ekkor odalépett Ritához, aki gyűlölködve nézett rá. Ritának a kiképzés első napja óta borzasztó nagy hibája volt, hogy nem tudta palástolni érzelmeit. Tekintete szinte perzselt és ez provokálta fogva tartóját. Mit nézel, te büdös kurva?! üvöltött az arcába. Majd egy jól irányzott rúgással térdre kényszerítette prédáját. Judy feléjük fordult, de a patkányképű neki háttal állt, így kitakarta előle Rita arcát. Judy, ez nem kiképzés! mondta Rita megint. Judy próbált kihajolni, hogy jobban lássa társát. Ekkor a Rita fölé hatalmasodó alak felemelte a fegyvert tartó kezét és Rita feje felé célzott. Újabb hatalmas dörrenés hasított a levegőbe. Judy becsukott szemmel, kétségbeesetten elfordult. 362

363 MAGYARORSZÁG, BUDAPEST KÉT NAPPAL KORÁBBAN Fritz, Tom és Wolfi az irodában ültek, Tom épp befejezte a videóval fűszerezett beszámolót a lányok fejlődéséről. Tom, minden elismerésem, tényleg hihetetlen nagy lépést tettek előre a kiképzésben. Sőt, nagyon tetszik, hogy a hangsúlyt a csapatmunkára teszed dicsérte meg Fritz. A fizikai indexük kiváló, habár nem lehet összehasonlítani a férfiakéval, de valóban a női eredmények legjobbjait meghazudtoló sikereket produkálnak szinte minden helyzetben nyilatkozott elismeréssel a látottakról. Köszönöm. Őszintén szólva egy kicsit ez a bajom. Már nem tudok nekik olyan feladatot adni itt az akadémián, ami sokat javítana a fejlődésükön. Ki akarok menni velük más környezetbe. Tudod jól, hogy az ő titkosságuk az egyetlen aduászunk. Nem kockáztathatjuk a lelepleződésüket. Tudom, de hogy előre mozdulhassunk, ahhoz szükségem lesz pár kolléga bevonására, hogy tesztelhessük őket. Pontosan mire gondolsz? szólt közbe Wolfi. Szeretném elvinni őket Esztergomba, egy szállodába. Ott az lesz a feladatuk, hogy egy csapat ismeretlen üzletemberrel vacsorázzanak. Ritának és Judynak elő kell adniuk a legendájukat, a felvett személyiségükkel. Természetesen erre specializálódott kollégákkal lesz a találkozó, akik a legkisebb hibát is észreveszik. Móni feladata pedig az lesz, hogy finoman megzsarolja az egyiket, akiről kompromittáló képeket készítettünk egy 363

364 táncosnővel, Velencében. Az illető nős és két gyereke van. A lényeg, hogy eljusson odáig, hogy a férfi félrevonuljon vele, és Móni átadjon a fotókból néhányat. Természetesen a képek sosem kerülnek az asszony kezébe, de így élethűbb a szituáció magyarázta Tom. Elég szokatlanok a módszereid mondta meglepett mosollyal Fritz. Gondolom, mindezt már meg is szervezted. Van még más is? Terveztem, hogy az éjszaka folyamán kis rablótámadás éri a csapatot. Van náluk egy csomó euró, amire vigyázniuk kéne. Megpróbálják kirabolni őket, és kíváncsi leszek, hogyan reagálnak. A kiképzés alapján vagy elbánnak velük, vagy rögtön segítséget hívnak; mindannyian kaptak titkos jeladót. Nocsak. És az nem feltűnő? Nem hiszem. Móni a bokaláncába kérte, Judy a gyűrűjébe, Rita az órájába. Folytasd! A szállodában a mi embereink lesznek. Figyelemmel kísérik az eseményeket. Ennyi. Ez nagyon kockázatos mondta kis töprengés után Wolfi. Ha balul sül el, akkor akár hátat is fordíthatnak nekünk a lányok. Az egész pár percig fog tartani, legalább kiderül, hogy reagálnak váratlan szituációban. Inkább itt süljön el balul, mint odakint tette hozzá nyomatékosan Tom. Tudod, van egy olyan érzésem, hogy akkor is végigcsinálod, ha nemet mondok sóhajtott Wolfi. Szabad kezet adtál, emlékszel? Nagyon remélem, jól végiggondoltad, mit csinálsz, és ismered az embereidet! 364

365 Rendben van Tom, csináljátok! adta áldását a kiképző akcióra Fritz. De körültekintően! Nincs már idő egy másik csapat felkészítésére. MAGYARORSZÁG, ESZTERGOM EGY NAPPAL KORÁBBAN Móni, nagyon profin incselkedtél azzal a bájgúnárral nevetett Rita. Mialatt a városközpontból a szállodába sétáltak vissza, igen jó kedvük lett, élvezték, hogy végre nők lehettek egy szituációban és nem a dohos pincében gyakorolnak. Járt már Velencében? Nekem az a kedvenc városom. Szereti a táncos bárokat? Ismerek egy nagyon felkapott helyet nem messze a Dózsepalotától. Nekem inkább az tetszett, amikor azt mondta, hogy A pasik általában olyan ostobák, a farkuk irányítja őket, aztán összefekszenek valami kis táncosnővel, utána meg egy életen át próbálják leplezni a kis titkukat, de ugye drágám, ön nem ilyen! Vagy tévedek? vette át a szót Judy. Hozzá ez a tudálékos hanglejtés. A pasi olyan vörös lett, mint a rák. Aztán jól eltűntetek hátul a kertben. Olyan meleg van itt, egy kis friss levegőre vágyom! Mit mondtál neki? kérdezte Rita. Nem sokat, csak adtam neki egy beszédes fényképet és biztosítottam róla, hogy van még belőle jó sok adta a szerényt mosolyogva Mónika. Arra is céloztam, hogy lehet, megkérem majd egy kis szívességre, erre megadta a privát számát, hogy azon keressem. Itt van a zsebemben Azzal előkapta farzsebéből a könnyen jött kapcsolatot. A pasi elég magas beosztásban van, úgyhogy nem 365

366 biztos, hogy a tilosban parkolási bírságokat kéne vele elintéztetni nevettek. Van kedvetek még csörögni egyet valahol? Zsuzsi, Dóri? szólította inkognitójukon a lányokat. Én fizetek. A hotelban valami rendezvény van, láttam a kiírást, ott még ihatnánk egy koktélt mondta Judy. Valami szülinapi bulit szerveztek ide, szerintem nem lesz gond bejutni. A szállóhoz érve valóban hangos zene hallatszott a konferenciateremből. Gyorsan felszaladtak átöltözni, levették meleg ruháikat, átöltöztek és visszamentek a partira. A terem zsúfolásig megtelt emberekkel, többségük főiskolás korú lehetet. A színpadon élő zenekar gondoskodott a hangulatról, a tömeg egyszerre mozgott, és a füsteffektus teljesen ködbe borította a táncparkettet. Mindannyian rendeltek egy koktélt, és beálltak a jókedvű fiatalok közé lazítani. A csajokat vidám férfisereg vette körbe, próbálták mindegyiküket megtáncoltatni. Egy óra körül Rita feladta a küzdelmet az álmossággal szemben. Csajok, én lefekszem aludni. Jöttök ti is? Ne hülyéskedj, ki tudja, mikor lazíthatunk legközelebb? mondta Judy. Részemről ki tudja, mikor aludhatunk legközelebb, én megyek. Judy, itt a második kulcs. Móni te is maradsz? Én inkább lelépek, megnézem a lányomat. Ne csináld, azt mondták, itt kell aludnunk. Mire felébredtek én már kávéval várlak benneteket! Holnap biztosan kemény napunk lesz, inkább pihend ki magad, ne menj haza! 366

367 Itt úgysem tudnék aludni, minél előbb indulok, annál többet tudok pihenni, jó bulit, csajok! Rita arra ébredt, hogy kattan a zár. Felpillantott, látta, hogy Judy nincs az ágyában, biztosan ő jött haza. Az ablakon még az éjszaka fényei szűrődtek be. Hagyta, hogy szemeit visszazárja az álomtündér, csak félvállról jegyezte meg: Hány óra van? Te aztán jól kirúgtál a hámból. Hirtelen sötét lett és alig kapott levegőt, egy párnát nyomtak az arcába. Rúgkapálni kezdett, de erős kezek fogták le lábát és kezét is, egy férfi a torkára tenyerelt, majd elvette a párnát. Száját letapasztották, kezét kicsavarták. Öltözz fel! mondta egy kemény hang a háta mögül, és lába elé dobták a farmerjét. Lopva az asztalra nézett, ott volt a mobilja, és az órája is. Valahogy el kéne érni. Belerúgott a székbe, hogy leessenek az asztalról. A háta mögött álló feljebb tolta a kezét, szúró fájdalom nyilallt a karjába. Vedd fel a nadrágod! Egy kézzel is tudod! Ne próbálkozz! hallotta újra a hangot. Esetlenül megpróbálta a bal kezével magára ügyeskedni a farmert, közben felsandított az ajtóban álló fickóra. Valami nehezet cipelt, egy embert. Judy tehetetlenül lógott a fickó vállán átvetve, feje és karjai élettelenül csüngtek a pasi háta mögött. Rita egy pillanatra megdermedt a felismeréstől. Mozdulj, kifelé! érezte megint a szúrást a karjában. Ne izgulj, nem halt meg, csak elájult a szertől, amit megivott. Parti drognak hívják, és csodákat művel. 367

368 A barátnőd semmire sem fog emlékezni. Ha jól viselkedsz, ez lesz az összes baja. Gyerünk a parkolóba! Tom Kistehénnel ült az autójában, Esztergomtól nyolc kilométerre. Rádión kapta folyamatosan a jelentéseket. Nem akart jelen lenni a gyakorlatnál, kíváncsi volt, hogyan szerepelnek tanítványai. Az este jól indult, büszkeség töltötte el, amikor megkapta az üzenetet: Mónika átadta a fotót. Tudta, hogy soha nem fognak találkozni a megzsarolt férfivel, sőt a fényképeket is megkapja, visszaadják neki a negatívokkal együtt, most mégis valami kaján vigyor ült ki az arcára. A két lány álcájának elemzését csak a jövő hétre várta, de elégedett volt. Kistehén kávét hozott, aztán régi történeteket elevenítettek fel a várakozás közben. Most nem kellett senkit figyelni, csak a rádió jelzéseit. Hozzászoktak már a hosszú várakozásokhoz, épp ezért mindig gondosan a legkényelmesebb autókat választották ki az ilyen jellegű akciókhoz. Egy óra körül aztán nyugtalanító híreket kaptak. Mónika elvitte az autót, Rita a szobájába ment, Judy még bulizott. Tomot nyugtalanító érzés járta át. Kistehénre nézett, aki tudta, mi jár kollégája fejében. Ha nincsenek együtt, kudarcot vallanak a rablótámadásos akciónál. Nemsokára visszamennek, ne aggódj, kicsit lazítanak próbálta feldobni Tomot, hasztalan. Társában ezerrel szirénázott a vészcsengő, noha jól tudta, az akció egyszerű, a rablók elviszik a pénzt, és utána átadják Tomnak. Mégis gyűlölte, ha fegyelmezetlenség miatt veszítenie kell. Reggel öt óráig teljes csend honolt a rádióban, ez még jobban idegesítette. Ekkor egy rekedt hang szólalt meg az autó kihangosítóján: Elvitték őket! 368

369 Nem értettem tisztán, ismételje meg! üvöltött a rádióba Tom. A támadók két megkötözött embert vittek magukkal. Az egyiket a csomagtartóba tették, ájultnak nézett ki, a másik még ellenkezett, őt hasba rúgták és a hátsó ülésre tuszkolták. Elhajtottak. A harmadikat a liftnél láttuk egy táskával. Ez nem volt benne a tervben! üvöltött Tom, most már inkább csak saját magának. Felült, kidobta az ablakon a hideg kávét, és azonnal indított. Hova megyünk? kérdezte Kistehén. A szállodához már nem volt értelme menniük. Ismerem őket, tudom, hová mennek! válaszolt az utat nézve Tom, s nem fordult társa felé. Kistehén gyomra összeszorult, kiabálni tudott volna, de nem tette. Az utat nézte. Egy töltésen haladtak, a szikkadt talaj szétszáradt gödrei kirázták a lelket is belőle, mire Tom végre félreállt egy kis, telepített erdőben. Leállította a motort, lekapcsolta a lámpát. Kiszálltak. Jó 40 métert haladtak előre a fák között, amikor egy sátort pillantottak meg. Itt Tom fedezékbe húzódott és intett társának is, hogy kövesse példáját. Negyed óra megszólalt Tom telefonja. Mónika volt az, 17 perccel a rádiós jelentkezése után. Judy megdöbbenve állt az oszlophoz kötözve. Az iménti dörej visszhangzott a fülében. Ordítani szeretett volna, de megszólalni sem tudott. Ismét társa felé fordult, aki ugyanúgy, hátra kötött kézzel, lehajtott fejjel térdelt a patkány előtt. Ekkor sípszó szakította meg a borzalmas cselekménysorozatot. A sátor felől Tom lépett elő. Elég! ordította. Mégis mit képzelsz, meddig akarsz még elmenni! vonta kérdőre a patkányképű 369

370 gengsztert. Oldozzátok el őket, és segítsétek be a sátorba! Mindjárt megyek. Oleg! kapta el az irányító gallérját Nem egészen ez volt a terv! Arról volt szó, hogy a pénzt viszitek, nem a lányokat! Kíváncsi voltál, milyenek éles helyzetben, gondoltam csak kihozom belőlük mosolygott csálé fogait kivillantva az emberrabló. Tom ellökte magától. A harmadikat egyébként nem találtuk ott. Ne izgulj, egy karcolás sincs rajtuk. Kívül nincs. Mi történt hajnalban? vonta kérdőre Tom. Oleg összefoglalta, hogy társaival a diszkóban megfigyelte a lányokat, aztán amikor Judy egyedül maradt, lefizetett egy főiskolást, hogy kínálja meg pezsgővel, amit ő már előkészített. A többi gyerekjáték volt, elmesélte, hogy fogták le ketten a hiába próbálkozó szőkét a szobájában, és az úton folytatott beszélgetéseket. A többit már Tom is láthatta. Itt a pénzed és tűnés! vetett véget Tom a rövid beszámolónak, és a többiek után indult. Idő közben befutott Lévai Mónikával. Ők is a sátorba mentek. A két lány már egy padon ült a műanyag sörösasztal mögött. Kistehén teát és kekszet adott nekik, és próbált beszélgetni velük, hogy újra beindítsa az agyukat. Ha a beszédközpont működik, akkor nem fagy le az ember nehéz szituációkban, nem lesz kívülálló nézője a történéseknek, és tud cselekedni. El akarta meséltetni mindegyikükkel, hogy mire emlékeznek, de Tom félbeszakította az atyáskodást. Beszélni akarok velük, kérlek, menjetek ki egy kicsit! nézett két kollégájára, akik engedelmesen elhagyták a sátort. Tom most nem üvöltött, egész halkan beszélt. Dühös volt. Nagyon, nagyon dühös! 370

371 Csúnyán cserbenhagytatok engem, és ami rosszabb, egymást is! Mindannyian csődöt mondtatok! Most átéltétek, mi történhetett volna veletek, ha ez a valóban a Balkánon játszódik le! Ezek az emberek valódi bűnözők voltak! Itt az anyaguk három dossziét dobott az asztalra a lányok elé, aztán folytatta a fel-alá járkálást. Drogcsempészek, lánykereskedők, kisstílű szélhámosok, és mégis simán legyőztek benneteket! elégedetlenül rázta a fejét. A szentségit! Ahova megyünk, az ezerszer kegyetlenebb ennél! Nem 300 kilométerre kezdődik a harc, jelen van a mindennapokban! Bármikor rátok törhet! emelte fel most már a hangját. A két elrabolt lány ledöbbenten hallgatta Tom szavait. Nem tértek még magukhoz az elmúlt órák eseményeiből. Móni a sarokban állt, nem akart közelebb menni, nem mert egy pisszenést sem szólni. Tudta, hogy nagyon elrontotta a dolgokat. Kezdem veled, Rita kisasszony! szavai húsba vágóan gúnyosak voltak. Te mi a szent szarért nem mondtad ki a támadást megindító kódszót?! hajolt egész közel hozzá. Rita próbálta állni a tekintetét, de a torkában lévő gombóc egyre nagyobb lett, ahogy visszafogta a sírhatnékját. Te mondod állandóan, hogy a gondolkodás a tett halála! Amikor kirángattak a kocsiból és megláttad az előkészített nejlon zsákokat, láncokat, fül nélküli táskát, már leesett, hogy nem természetjáráson vagy, nem!? Mit tanultunk, mikor csinálnak ilyet a gengszterek? Ha szét akarják darabolni a hullákat és a tagjaikat. Külön-külön becsomagolják, vízbe dobják vagy elássák mondta halk, monoton hangon Rita a megtanult leckét. Minek kell habozni ilyenkor? Ha kinyitod a szádat, talán a kollégádnak is leesik, hogy baj van! 371

372 Nem tudom mondta halkan Rita. Ha meg már benne vagy a szarban, akkor miért provokálod a kivégződet!? csapott az asztalra Tom. Mit képzelsz te magadról, mi? Az erkölcsösségedet legfeljebb melléd temethetik! Hányszor elmondtam már a gyakorlatokon Tom ekkor áthajolt az asztalon, egész közel Rita arcához és felemelte hangját, URALKODJÁL MAGADON! Talán így már megérted végre! Rita sem mozdulni, sem szólni nem mert többet. Millió gondolat keringett benne, egyszerre küzdött a dühével és a könnyeivel. Ráadásul a bal fülére nem hallott semmit a feje mellett elsütött fegyver hangjától. Tom újra járkálni kezdett. Ha lehajtod a fejedet és nem közvetítesz semmit belső gondolataidból, akkor rád sem hederít. Mit gondolsz, miért téged akart kinyírni? kis hatásszünetet tartott, Rita tudta, hogy nem vár választ, csak ráemelte nagy szomorú kék szemeit. A gyilkosok mind uralkodni akarnak! A hatalmukat fitogtatni! Ha gyűlölettel nézel, akkor meg akarnak törni, és addig kínoznak, amíg nem könyörögsz az életedért! Úgyhogy ne hősködjél, mert szart sem ér, amit csinálsz! Senkinek nem segíthetsz holtan, sőt bajban hagyod a társaidat, mert ha kidől egyikőtök, akkor meggyengül az egység, és nincs esélye a többieknek sem! újra várt egy kicsit, talán csak hogy lehűtse indulatait, majd folytatta. Nem csak magadat nyírod ki, hanem őket is! Az istenit, én nem tankönyvekből tanultam a szakmát, én már LÁTTAM EZT! Mit kellett volna mondanod? Mi volt a kódszó? Az, hogy ez nem gyakorlat, Judy ez nem gyakorlat? Ha jól emlékszem, sakk -ot beszéltetek meg! 372

373 Nem, az a kényszert jelenti, sas volt a támadás szólalt meg újra Rita. Egy erdőben nagyon nehéz lett volna sasról beszélni, mi? kérdezte nem titkolt gúnnyal hangjában Tom. Talán, ha nem habozol, akkor a másik jómadár nézett itt Judyra kiszedi a csomagtartóból az emelő kulcsát, és amikor az az üresfejű bűnöző kinyitja a csomagtartót, jól fejbe veri. Máris egyel kevesebb! Mit gondolsz, miért volt pokrócba csomagolva a keze? De neked eszedbe sem jutott, hogy magadhoz vegyél valamit! Addig jutottál, hogy kiszabadítsd magad. Azt sem tudod, mit csináltál tegnap éjjel? most Judyn volt a sor. A többiek némán figyeltek. A magabiztos, harcos nő, aki már megjárt megannyi kiküldetést, simán megissza a helyi szépfiú koktéljával a partidrogot! Szép, mondhatom! Judy gyűlölte, hogy Tomnak igaza van. Veled, kisanyám bármit csinálhattak volna! Ezt már elemiben tanítják, hogy diszkóban ne fogadjatok el italt, és ne igyatok bele a másikéba. Elég egyszerű szabály, nem? Felkeveri a pasi a saját italában a szert, megvárja, míg leül a hab, aztán megkínál. Hány éves is vagy? Tizenöt? tiporta egyre mélyebb sárba Judy önbecsülését is Tom. Időközben dereng már valami, vagy még báránykákat kergetsz? Mikor tértél magadhoz? Emlékszel egyáltalán valamire? Emlékszem mondta Judy nem túl meggyőzően. A kocsiban zötykölődve tértem magamhoz. Nem tudtam, hogy kerültem oda. Hallottam Rita hangját, ez megnyugtatott. Hallotta, hogy mocorgom, ezért elkezdett beszélni. Megtudtam, hogy négyen vannak összesen, és Esztergomtól félórányira vagyunk, meg leadta a pápa kódszót, vagyis, hogy nem köpött még be. Azt hittem, ez 373

374 is a vizsgához tartozik, és a legendánkat kell védenünk, ezért vártam, amíg megáll a kocsi, s ezért nem tudtam onnan mit csinálni. A fene nagy büszkeségedben csak cselekedni felejtettél el! Pisszenés nélkül végignézted, ahogy kinyírják a társadat mutatott Tom Ritára. Lefagytál, nem itt voltál! Nem gondoltam, hogy ez lesz a vége. Hát persze, hogy nem! A saját kis filmedet nézted, te kényelmesen eldöntötted, hogy mi fog történni. De nem úgy történt! Az élet nem így működik! És a következő TE LETTÉL VOLNA! Tom a tenyerébe csapott dühében, nem tudta hogyan mondja még el, hogy megértsék, itt életről-halálról van szó. Hol van a jeladód? Miért nem nyomta meg egyikőtök sem? Nem tudom felelték mindketten. Arról nem is beszélve, hogy egyedül nem megyünk el tivornyázni, pláne, ha feladatotok van. Azt mondtam, maradjatok együtt! Tom ekkor a sarok felé fordult, Móni közelebb lépett. Móni, hozzád legszívesebben nem is szólnék! mondta, undorral a tekintetében. Ha nem lépsz le, és együtt marad a csapat, akkor nem vittek volna el senkit sem. A diszkóban figyelhettél volna Judyra, ha meg is issza azt a löttyöt, akkor te kíséred fel, és nem egy idegen! számolta ujjain Móni hibáit Tom. Ha a szobában vagy, akkor te hátba támadhattad volna őket, megoszlott volna az erejük. Együtt legyőzhettétek volna őket. Ritának egyedül esélye sem volt. Te mindenkit elárultál! Nagyon sajnálom! mondta könnyes szemmel Móni. Nem tudom, mit hittem, csak haza akartam menni a lányomhoz. 374

375 Nem érdekel, miért mentél el! A társaid mostanra halottak! És fogalmad sincs, ismétlem, FOGALMAD SINCS, hogy ők min mentek most át, csak azt tudod, hogy TE megúsztad! Majd kidühöngöm magam, és minden megy tovább, igaz? állt meg Mónival szemben. Nem. Azt gondoltam, hogy ki fogsz rúgni válaszolt Móni szipogva. Akkor az ő munkájukat is tönkretenném! Ezért szemét dolog, amit csináltál! Nem tudok ilyen rövid idő alatt új embert behozni. Vagy mindenki marad, vagy mindenki megy! Soha többé nem csin Tom tekintetére Móni félbehagyta a mondatot. Ezt ne! Ne ígérgess! vágta rá egészen mély hangon Tom. Akkor beszélt így, ha nagyon mérges volt. Majd a társaid eldöntik, mit akarnak. Ez most fordulópont nézett rá a többiekre Gondoljátok végig, részt akartok-e még venni a munkában! Ha igen, akkor változtatnotok kell a hozzáállásotokon! Így nem viszlek benneteket sehová! Már-már azt hitték, vége a fejmosásnak, mert Tom a sátor bejárata felé közeledett, ám hirtelen visszafordult, és tovább folytatta. Ti hiszitek magatokat jónak, mert villoghattok a tornateremben a srácok előtt!? Tudjátok jól, hogy az elnök elleni összes akció azért fulladt kudarcba, mert mind azt hitték a kommandóknál, hogy ők a legjobbak! Együtt vettük át az anyagokat! Mit mond a szabály: Az ellenséged soha nem olyan jó, mint amilyennek feltételezed, DE TE SEM VAGY AZ! Nem elég jónak lenni! Hidegnek, számítónak és kegyetlennek kell lennetek! A harcban nincs szabály, győzni kell bármi 375

376 áron! Tom elcsendesedett. Menjetek haza, jövő héten találkozunk. Addig gondolkodhattok. A lányok csendben felálltak és az autóhoz indultak. Móni, te maradj még egy kicsit! utasította Tom. Megvárta, amíg a többiek hallótávolságon kívül érnek. Móni bűnbánó arckifejezésével sem tudta Tomot rászedni. Hihetetlenül jó színésznő volt, Tom nem véletlenül rá osztotta ki a zsarolós feladatot, tudta, hogy Mónika a feladat minden percét élvezi. Eléggé ismerte már, hogy tudja, olyan arcot vesz fel egy pillanat alatt, ami éppen kell a célja eléréséhez. Most a csapatban maradása függött a beszélgetéstől. Nem akarsz mondani nekem valamit? kérdezte Tom. De igen. Bocsánat. Nagyon sajnálom mondta sírásra biggyedő szájjal Móni, de könnyek nem szöktek a szemébe. Mit sajnálsz? Hogy az utasítás ellenére elmentem, és a lányok miattam kerültek ilyen helyzetbe. Most már értem, miért fontos betartanunk a szabályokat, mert bárkivel történhet valami. mondta monoton hangon. Szóval ezért? Semmi mást nem akartál mondani? húzta fel a szemöldökét Tom. Tudod, gyűlölöm a hazugságot! Nem tudom, mire gondolsz! mondta Móni nagyra tárt szemekkel, és leült a padra. Tom az előtte lévő asztalra ült féloldalasan, az egyik lábával kitámasztva magát. Tekintete hűvös volt és kegyetlen. Szemei szinte keresztüldöfték az árulót. Móni, gondolod, hogy megfigyelés nélkül hagytalak benneteket a szállodában? Azt hiszed, hogy egy percre is 376

377 kicsúsztak a kezemből a szálak? Ti máshogy reagáltatok, mint amit vártam, de a gépezet nagyon jól dolgozott hangja idegtépőén nyugodt és gonosz volt, mintha éles kést mártogatna élvezettel ellenfelében. Móni gyomra görcsbe rándult, még mindig nyugalmat erőltetett az arcára, de a szíve egyre hevesebben zakatolt. 17 perccel a telefonod előtt jelentették nekem, hogy a pénzes táskával a lift felé indultál. Emlékszel a takarítónőre, aki rád köszönt? Ő egy elég magas beosztású felderítő tiszt, hihetetlenül sok arca van. Több mint neked! Nem tudtam, hogy figyeltetsz mondta Móni lehajtott fejjel, nem bírta tovább állni Tom tekintetét. Rossz válasz! Miután végignézted az ablakból, ahogy a társaidat elrabolják, ahelyett, hogy azonnal vészjelet adtál volna, vagy felhívsz telefonon, te kivetted a széfből a eurót, és le akartál lépni?! Azt hittem, gyakorlatra mennek, és mivel látni fogod, hogy én nem voltam ott, akkor ki fogsz rúgni, és szükségem van a pénzre, hogy eltarthassam a lányomat. Féltem a haragodtól! Azt hittem, eddigi munkám hiába volt Móni most már könnyeket is varázsolt a szemébe, tudta, hogy a férfiak nem tudnak mit kezdeni a síró nőkkel, s ez minden helyzetben biztos menekülőútnak számított. Tomot viszont más fából faragták, őt felbőszítette ez a színjáték. Nem sok tartotta vissza attól, hogy lekeverjen a nőnek egy hatalmas pofont. Csak az, hogy tudta, ezzel maga ellen fordítaná Mónit. Hagyd abba ezt a jelenetet, mert esküszöm, teszek róla, hogy igazi könnyeket hullass! hangja még halkabb és hidegebb volt, mint eddig, Móni érezte, hogy a férfi komolyan gondolja, amit mond. Miért mentél vissza? 377

378 Beláttam, hogy hibát követtem el és visszamentem, jóvá akartam tenni! próbálta keresni a megfelelő szavakat Móni. Undorító, amit itt előadsz! Legszívesebben páros lábbal rúgnálak ki az ajtón! Tom felállt az asztaltól és újra fel-alá kezdett járkálni. Patt helyzetben vagyok, nem dobhatom kútba az eddigi munkámat, nincs idő újabb embereket kiképezni. Ha nem tudjuk megcsinálni az akciót, sokan fognak meghalni. Újra a nőhöz fordult, bal kezével elkapta az arcát és olyan erősen szorította, hogy Móninak megfájdult az állkapcsa. Nem fitneszbérletet kaptál csillagom, hanem kőkemény munkát! Ha cserbenhagyod a többieket, te sem jössz ki onnan élve! Esküszöm neked, ha még egyszer, csak a gyanú felmerül bennem, hogy elárulod a társaidat, vagy nem hajtod végre a feladatodat, akkor a lányod fogja bánni! Remélem, érthetően beszéltem! elengedte Mónit, aki az állkapcsát kezdte simogatni. És nehogy azt hidd, hogy el tudsz előlem bújni! Bárhol megtalállak, megtalálom őt is! utalt ismét a lányára. Kár lenne azért a kis nyuszis pizsamájáért, amit tegnap este adtál rá! hagyta ott Mónit és egy megvető pillantással odébb vonult. Tom beváltotta ígéretét. A nő arcát igazi könnyek lepték el. Lehajtott fejjel zokogott, a vállai rázkódtak. Rita és Judy anyja most pontosan így zokognának, ha a mai nem gyakorlat lett volna! vetette oda az árnyékból Tom. Megértettem állt fel kis idő múlva Móni. Most hazamennék. Hajrá! válaszolta Tom, anélkül, hogy felnézett volna rá. 378

379 Móni kiment a sátorból, és megjátszott, nyugodt hangon odaszólt Lévainak és a lányoknak. Indulhatunk! Ennyit a támadó kommunikációs technikáról mondta tulajdonképpen magának Tom, és visszaballagott az erdőben hagyott autójához. MAGYARORSZÁG, BUDAPEST KIKÉPZŐBÁZIS NOVEMBER :17 Tom, beszélnünk kell mondta komoly tekintettel Kistehén. Jó, mondjad válaszolt Tom félvállról véve a közeledést. Nem itt mutatott Kistehén a C épület folyosójának közelségére. Elindult a hátsó parkoló felé, Tom követte. Te megőrültél? fordult felé hideg dühvel és villogó szemmel Kistehén. Tessék? kérdezett vissza értetlenül Tom. Mire volt jó ez az egész? Régóta tudom, hogy nem holmi főzőkanálcicák kiképzését végzed. Te vissza akarsz menni! Látva Tom közömbös tekintetét Kistehén tehetetlennek érezte magát, felindultságában erőteljes hangnemre váltott. Tom, a halottakat már nem támaszthatod fel! Csak bajt hozol ezekre a lányokra! Zárd le a múltat! Te lezártad? Hogyan tudná azt bárki is lezárni? vágott vissza. Az istenit, csak ne kísértsd legalább! Mit akarsz elérni? Láttad te is, hogy odaát mire képesek! Igen, pontosan ezért kell tennem valamit! 379

380 Három lánnyal? Ez őrültség! A halálba vezeted őket! És akkor hogyan számolsz el magaddal? Még egy csapatot kiképzel, hogy megbosszuld őket? Soha nem lesz vége! Vedd már észre! fogta most már kérlelőre a hangját Kistehén, hogy meggyőzze társát. Én hiszek abban, amit csinálok! Te meg visszamentél hozzájuk tanárnak! Megtanítod, hogyan bánjanak a fegyverrel. célzott arra, hogy Kistehén az elmúlt években vendégoktatóként dolgozott a szerb rendőrségnél. Én erkölcsre tanítom őket! Az erőszak csak erőszakot szül. Én abban hiszek, hogy ha megtanítjuk nekik, mi a helyes, akkor nem fordul elő többet az a szörnyűség! Szerintem a gonosz az mindig is gonosz marad, és ha nincs senki, aki fellép ellene, akkor bárkit eltipor, megaláz, megkínoz, amiben éppen kedvét leli, és a hatalma végtelenné válik. lovalta bele magát Tom az indoklásba. El kell pusztítani, ez az egyetlen megoldás! Nem vagyok hülye, nem hiszem azt, hogy mi négyen meg tudjuk változtatni a világot! De abban igenis hiszek, hogy ezeknek az embereknek, akiket te is láttál a háborúban, meg kell fizetniük a tetteikért magyarázott egyre jobban gesztikulálva. Nézd meg, mi történt! Egy évtized eltelt, és akikre vadászom, háborítatlanul folytatják az üzelmeiket! Nem szabad, hogy azt higgyék, a világ ezt elfelejti! Igenis tudniuk kell, hogy előbb vagy utóbb számot kell adniuk a tetteikért! Igenis kellenek emberek, akik nem felejtenek. Akik nem bocsátanak meg! És tévedsz, ha azt gondolod, hogy ez személyes bosszú! Te is nagyon jól tudod, vannak olyan bűnök, mint a népirtás, az emberiség elleni bűnök, amiknek nem 380

381 szabad, nem lehet elévülniük nézett őszinte barna szemeivel Kistehénre, aki csak rázta a fejét. Én csak ezért küzdök! Ez az egyetlen biztos pont most az életemben. A legnagyobb célom. Ebbe kapaszkodom már régóta. Ez védett meg a tébolytól és segített talpra állni Tom tudta, hogy Kistehén érti, amit mond. Valójában fogalma sem volt, bajtársa hogyan dolgozta föl a múltat, hiszen sosem beszéltek róla. Csak sejtései voltak. Mindegyikünk másként élte túl. Te a családoddal, a kislányoddal, én ezzel a hittel és a munkámmal. Egy egész ország és egy hadsereg áll mögöttük! magyarázta Kistehén a tényeket, hogy visszarántsa Tomot a vágyakból a realitásba. Ti meg itt vagytok négyen. Ezek a lányok tartoznak valakihez, vannak szüleik, vannak családjaik, vannak álmaik. Ne vedd el mindezt tőlük! Úgy beszélsz, mintha már elvesztettük volna a csatát. Régen nem ilyen voltál! Régen tapasztalatlanabb voltam, azóta láttam eztazt, veled együtt! Kistehén hangja újra elhalkult. Látod, ez a különbség köztünk, hogy én ennek ellenére nem adtam fel! Nem, téged, éppen ez villanyoz fel. mondta Kistehén kiábrándultan, tudta, hogy nem győzheti meg egykori társát. Akkor kiszállsz? kérdezte Tom, mintegy választóvízként. Azt sem tudom, miben vagyok benne tárta szét karjait Kistehén. És gondolom, nem is fogom megtudni! Tehát? 381

382 Nélkülem is végigcsinálod, ez nem kérdés. Őszintén mondom, elég rosszul esik, hogy nem avattál be, de biztosan meg van rá az okod. Ha már megállítani nem tudlak, akkor az a minimum, hogy segítek! De mielőtt nekivágsz, azért gondold át, amit mondtam! Át fogom zárta le a beszélgetést Tom, és Kistehént a parkolóban hagyva, visszaballagott az épülethez. MAGYARORSZÁG, BUDAPEST BEVÁSÁRLÓKÖZPONT, FITNESZTEREM FEBRUÁR :04 165! A piros lámpa világítani kezdett Mónika terembiciklijén a hirtelen megemelkedett pulzusszám miatt. Móni nem lassított, ugyanis pontosan tudta, hogy nem a megterheléstől ugrott fel hirtelen a pulzusa, hanem mert meglátta a célszemélyt. Ahogy ez a gondolat végigsuhant a fején, a figyelmeztető jelzés ki is aludt a terembiciklin és a számok visszatértek a megszokott határok közé. Móni már két hete járt le a bevásárlóközpont alagsorában kialakított edzőterembe, hogy megfigyelje a következő vizsgára kiszemelt áldozatot. Az elmúlt hónapokban óriási változásokon ment át a csapat. Az esztergomi gyakorlat mindegyikük életét megváltoztatta. Habár Wolfi azt jósolta, ezek után visszatáncolnak, a lányok még nagyobb vehemenciával vetették bele magukat a számukra kijelölt feladatokba. Rita kőkemény lett a közelharcok során. Már nem gondolkozott, kit hol talál el, és az milyen fájdalmat okoz. Kisakkozta, milyen technikákkal tud ellenségén 382

383 felülkerekedni, és ezeket minden pillanatban gyakorolta. Miután végigélte a halál közelségét, a váratlan hasba rúgást, arcba öklelést, soha többé nem volt számára kérdéses, hogy az edzőteremben hidegen és számítón üsse vagy rúgja meg gyakorló társát. Judy nem kalandozott el többé az órákon, és nem vette félvállról a fizikai edzéseket. Ha volt is helyzeti előnye társaival szemben a kiképzés elején, tudta, ez mostanra kiegyenlítődött, vagy inkább kiegészítődött. Mindenki másban volt jó, és a saját specialitását kellett tökélyre fejlesztenie, hogy soha többé ne élhesse át, ahogyan társát a szeme láttára lövik agyon. Móni minden parancsszót precízen betartott, soha nem ment el előbb, vagy ért oda későn. Kétszer annyit edzett, hogy behozza társait, és mindenben segítségükre volt, amiben csak lehetett. Tom egy napon egy negyvenes férfi fényképével állított be. Azt mondta, ő lesz az egyik vizsgafeladat. Kiderítették, hogy a közeli konditerembe jár edzeni, így egyiküknek állandó bérletet kellett váltania, hogy kifigyelhesse férfi szokásait. Legfőképpen az időbeosztását, hogy a rajtaütést a ideálisan tervezhessék meg. Móni szinte könyörgött ezért a feladatért, mert már nem bírta elviselni Tom felügyeletét. Az esztergomi beszélgetés óta, ha csak tudta, kerülte, nehogy összeütközésbe kerüljenek egymással A legenda szerint ez az ember bérgyilkos, vagyis ezzel mi az üzenet számotokra? vizsgáztatta Tom diákjait. Az, hogy minden eshetőségre fel kell készülnünk vágták rá szinte már kicsit unottan, egyszerre a lányok. 383

384 Móni, te jelentkeztél a férfi megfigyelésére. Ez nem azt jelenti, hogy verbálisan is be kell vágódnod nála, csak szemkontaktus, oké? Értem. Csak megfigyelem és leadom a drótot. Nem sejthet meg semmit! Hidd el, nagyon felkészült! Rendben. Amikor már eleget tudunk az időbeosztásáról, rajtaütünk. A rajtaütést nektek kell kidolgoznotok fordult a másik két lány felé Tom természetesen megbeszéljük és csiszolunk rajta, ha kell. Lévaival és Kistehénnel is számolhattok, de magát az elfogást ti hajtjátok végre! a két lány bólintott. A következő napokban, ha lehet, még több időt töltöttek együtt. Mónika minden apró részletről beszámolt. Rita és Judy bejárták a helyszíneket, a megfelelő rajtaütési pontot keresték. A feladatot nehezítette, hogy senki nem vehetett észre semmit az előkészületekből, és magából az akcióból sem. Ez azért elég nehéz egy bevásárlóközpontnál mondta Rita, miközben a megszerzett tervrajzok fölé hajolt, és ceruzával jelölgette be azokat a helyszíneket, amelyek biztosan kiesnek, majd a ceruzát a füle mögé dugta. A copfja szétzilálódott, szőke tincsei pedig minduntalan a szemébe hullottak. Judy vele szemben ült, ugyancsak az asztal fölé görnyedve, szintén ceruzával a kezében. Az ő arca is nyúzott volt. Az edzésekből nem akartak visszavenni, így az éjszakákat használták ki, hogy megtervezzék a rajtaütést. Ezúttal nem akartak hibázni. Szóval azt mondod, hogy mindig hétfőn, szerdán és pénteken jár edzeni, általában fél hatra érkezik és hét, fél 384

385 nyolc között távozik? kérdezte Judy Mónit, aki a szobatükör előtt igazgatta a haját. Igen. Általában sportcuccban jön, csak bedobja a táskát az öltözőbe. Az elmúlt két hétben négyszer jött utcai ruhában, viszont sohasem zuhanyozik, vagy öltözik vissza. Csak bemegy a holmijáért, és már húz is el. Körülbelül hány percet van ilyenkor az öltözőben? Legföljebb 2-3 percet. Néha telefonál egyet, aztán lelép. Ezzel a fekete Alfával jár, és mindig a második szinten parkol tette rá a tervrajzokra a célszemély éppen autóajtót záró fényképeit Judy. Az a szerencsénk, hogy a konditeremnek külön lépcsőháza van, így a vendégek nem a bevásárlóközpont felől érkeznek. Vagyis általában itt parkol mutatott Judy a mínusz második szinti parkolóra. Igen, és szerencsére a parkolók elég távol vannak a központ bejáratától, ezért itt általában csak a kondiba érkezők és a felső irodában dolgozók parkolnak tette hozzá Rita. így nem kell túl sok szemtanúval számolnunk karikázta be a terveken a szóban forgó parkolókat. Ha mondjuk, lezárjuk ezt a területet lépett oda Móni, és ujjával a távolabbi karikára mutatott, teszem azt, felbontjuk, akkor biztosan ide, a közelebbi részhez parkol. Itt elég sötét van, és elkaphatjuk. Kiscsillag, ha teszem azt, felbontjuk, akkor a központ vezetése két percen belül a nyakunkon van, hogy mi a frászt csinálunk ott! Ez nem meríti ki a feltűnés nélkül fogalmát. kontrázott Judy. Jó, csak egy ötlet volt. 385

386 Nem kell felbontás, elég, ha leparkoljuk az összes helyet itt, persze az elég költséges szólt közbe Rita Viszont a parkoló tele van kamerákkal. Egyelőre a lépcsőház látszik a legjobb helyszínnek. Ott is van kamera mondta Judy. Tudom. Azt valahogyan ki kell iktatnunk töprengett Rita. EGYESÜLT KIRÁLYSÁG, LONDON TOWER KÁVÉZÓ FEBRUÁR :14 A zsúfolt belvárosi kávézóban James Broman alig tudta átküzdeni magát a tömegen, hogy odajusson a sarokban ülő barátjához. Hello, Fritz! James! Mit iszol? kérdezte az újságból feltekintő Fritz Maier egykori kollégáját. Egy teát, köszönöm vetette oda a pincérnőnek Broman, majd megpróbált annyi területet kikönyökölni magának, hogy levehesse a kabátját. Jól utaztál? Csodásan válaszolt kurtán Fritz. Miért itt találkozunk? foglalt végre helyet az MI6 tisztje. Mert, ha jól tudom, áruló van köztetek. Ezért kerestél meg Bécsben Fritz szeretett rövid, tömör mondatokban válaszolni, amivel sokszor kiborította beszélgetőpartnereit. Mennyivel biztonságosabb egy kocsma, mint az MI6 épülete? forszírozta a kérdést tovább Broman. Sok itt a turista, nagy a zaj. 386

387 Elhoztad a legújabb jelentésed a felkészítésről? váltott témát James. Igen, itt van az embereim összes aktája. Megtalálsz benne mindent: felvételeket, kimutatásokat, eredményeket, és véleményeket Fritz az aktatáskájába nyúlt, és egy fekete dossziét vett elő. Nagyon jó eredményeket fogsz látni. Sikerült négy rendkívül jó tisztet kiválasztanunk mondta komoly tekintettel Fritz. Van még mit tanulniuk, de eredményeik alapján nagyon ígéretesek. Ez jó hír, megkaphatom az aktát? nyúlt Broman izgatottan a dosszié után. Természetesen, de van még valami, amiről akarok veled beszélni fordította komolyra a szót Fritz. Az elmúlt hónapokban áttanulmányoztam az összes létező jelentést a Balkánra küldött akciókkal, és barátoddal, Skiansky ügynökkel kapcsolatban. És mire jöttél rá? kérdezte feszülten Broman, mivel tudta, társa nem a levegőbe beszél. Pontosan ismerte Fritz alaposságát, és ha ő átnézte az aktákat, akkor biztos volt benne, hogy egyetlen szó sem kerülte el a figyelmét. Egyrészt arra, hogy Gojkovicnak hihetetlenül kiterjedt információs hálózata van. Másrészt, hogy az összes akcióban, ami kudarcot vallott, végül is négy vezető volt közös. Az összes többit vagy leváltották, vagy áthelyezték, csak négy ember van, aki a csapatok mozgásáról mindig, mindent tudott Fritz kisebb szünetet tartott, homloka gondterhelté vált, tudta, hogy nemsokára meg kell mondania a neveket. Sajnos azt kell mondjam, közülük valaki áruló! 387

388 Kikre gondolsz? Kérdezte egyre izgatottabban Broman. Fritz nagyot sóhajtott, majd elkezdte sorolni. Damien Fontain, Martin van Dien, Gordon Wallace és Ben Richmond bökte ki végül, majd nyílegyenesen kollégája hitetlenkedő tekintetébe bámult. Remélem, tudod, hogy most az MI6 és az SFOR legmagasabb rangú vezetői közül neveztél meg négyet. adott hangot kétségének az angol. Igen, tudom. Pontosan ez aggaszt! Rajtuk kívül más is hozzáférhetett az információkhoz kezdte a védőbeszédet Broman. Ki? Például a személyes asszisztensek, vagy közvetlen beosztottjaik. Oké, ez lehetséges, őket nyilván nem említik meg a jelentésekben. Azt sem, aki gépelte adott igazat Fritz a további lehetséges személyekre. És van még egy ember mondta szúrósan Broman. Kicsoda? ÉN! vágta rá sértődötten, hiszen tudta, hogy az ő neve sem kerülte el barátja figyelmét. Igen, James, te is fent vagy a listán! bólintott Fritz és szemei kedvesen, de mégis távolságtartóan meredtek barátjára. MAGYARORSZÁG, BUDAPEST BEVÁSÁRLÓKÖZPONT, FITNESZTEREM FEBRUÁR :47 Móni egyre nagyobb vehemenciával tekerte a terembiciklit. Tőle jobbra egy férfi éppen a súlyokat rakta 388

389 fel a fekve-nyomópad rúdjára. A kigyúrt, barna bőrű, negyvenkét éves férfi volt a célszemély. Olyan, aki a napi betevő mellé még lenyom ugyanannyi proteinkapszulát, és egyéb izomtömeg-növelő szereket. Zselézett haját hátrafésülve hordta, nyakában vaskos aranykereszt lógott. Szoláriumbarna alkarját és vádliját tetoválás borította. Szódával elmegy gondolta Móni. Már több hete figyelte, így ismerte szokásait, nem véletlenül választotta a legszélső biciklit, innen ugyanis szemmel követhette, sőt olykor nyíltan szemezett vele. Móni alakja a többhónapos kiképzéstől egyre izmosabb lett, mégsem vesztett asszonyos bájaiból, és ez nagyon inspirálta önbecsülését. Ez a feladat kifejezetten tetszett neki, hiszen bedobhatta nőiességét, és ujja köré csavarhatott bárkit, akitől infót akart szerezni. Ebben igazán jó volt, szerette használni az embereket. Most testhezálló, ujjatlan, lila felsőt viselt, és egy vádliközépig érő, fekete cicanadrágot. Azért még a derekára kötött egy fekete pulóvert is, mivel a fenekével még nem volt kibékülve. Göndör haját lófarokba kötötte. Már 18:45 is elmúlt, tudta, hogy nemsokára végez a célszemély, és nem akart lemaradni. Ha túl hamar száll le a bicikliről az feltűnő, így nem maradt más választása, egyre nagyobb tempót diktált magának, hogy izzadni kezdjen. Hét előtt öt perccel aztán megállt, szuszogott párat és kezébe vette törülközőjét. Míg az arcát törölte, kisandított a pasira. Az már 130 kg-nál járt a súlyok emelésénél, és Móni tudta, valószínűleg néhány másodperc múlva befejezi az edzést. Összeszedelődzködött tehát és a büfépulthoz ment, zsákjából előkereste mobiltelefonját és rendelt egy ásványvizet. Kisvártatva a célszemély is megjelent. Móni 389

390 tárcsázott, és a lányával kezdett beszélgetésbe. A vonal túloldalán azonban Lévaival csevegett, aki továbbította az adást a többieknek. Már mindenki elfoglalta helyét az akcióhoz. Kistehén az irodaszinten várt, hogy az ottani ajtókat kis faékekkel kiékelje, mire elindul a célszemély. Amint ezt megtette, le kellett rohannia a konditerem ajtaját is kiékelni, így a lányokat nem érhette felülről meglepetés. A parkolóban Tom várt. Az ajtóhoz eső legközelebbi parkolóhelyet már kora délelőtt lefoglalták egy fehér Suzukival, amit estére kicserélt egy kisfurgonra. Mivel a férfi elég agyafúrt volt, egy furgon biztosan szemet szúrt volna neki. Rita és Judy a lépcsőház aljában várakozott. Az ajtó elé Tom adott jelzésre üzemzavar-elhárítás svédfalat állít fel, ami elzárja a parkolóból történő bejutást a lépcsőházba. A kamerák figyelő szeme elől a furgon jó takarást biztosított. Hogy az álca teljes legyen, a kék kisfurgon oldalára a felvonócég lógóját ragasztotta fel, a legendához illő, sötétkék pantallós munkaruhát és baseballsapkát viselt. A lépcsőházi kamera gondját már kora reggel letudták a lányok. A bejárások alkalmával Rita rengeteg felvételt készített közvetlenül a kamera mögül, hogy feltérképezze, mit is lát az. Aztán a legjobb szögben sikerült felvételeket egy kis memóriával rendelkező adóra tette, amit a kamera hátuljából induló vezetékhez kötött, miközben Judy a biztonsági őrök figyelmét vonta el egy kis beszélgetéssel. Így egy pillantással ellenőrizhette is az eredményt a monitorokon. Félórányi lépcsőházi anyag volt elmentve a memórián, ami a jeladó beindításával azonnal átvette a kamera szerepét. 390

391 Szia, kicsim! Minden rendben? Hogy ment a suli? kérdezte nyájasan a telefonon Móni. Szia, anyu! Még nem írtam meg a házimat válaszolta Lévai viccesen. Mónika nem vett tudomást a humorizáló munkatársról. Nemsokára megyek érted folytatta a helyzetjelentést Móni, miközben a büfé tükréből végig követte a célszemélyt az öltözőig. Majd belekortyolt a vizébe, hogy addig se kelljen fenntartania a nem létező beszélgetést. A célszemély kijött az öltözőből. Máris kezdte Móni, aztán gyorsan elhallgatott, mert a férfi nem az ajtó felé indult, hanem odaült mellé a büfébe és rendelt egy turmixot. eszem egy csokit, aztán összeszedem magam, kell egy kis kalória, annyit még tudsz várni kavarodott ki valahogy az indítást jelző kódból. A lányok a lépcsőházban feszülten követték a fülükbe rejtett adóvevőn az eseményeket. Már csak az indulok szóra vártak. Mindketten sportosan, de hétköznapian öltöztek, hogy ne keltsenek feltűnést, mégis könnyen tudjanak mozogni. Farmerban és laza pólóban voltak. Ritánál egy nagyobb, modern és divatos, hosszú, derékig érő, merev füles női bőrtáska volt, ami színében illett az öltözetéhez, és a női holmik mellett a sportcucc is könnyen elfért volna benne. Feszülten figyelték Móni osztályfőnökről és intőbejegyzésekről szóló monológját, tudták, hogy az időt próbálja húzni, amíg a célszemély végre távozik. Meg ne tudjam, hogy még egyszer elkésel az óráról! szidta Lévait Mónika a telefonban. Annyira felidegesítettél, mindjárt leadom a szekrénykulcsot, át sem öltözők és megyek A férfi épp az öltözőkulcsot 391

392 adta le a pultos nőnek, majd rákacsintott Mónikára és az ajtó felé indult Máris indulok! tette le ingerült hangon a telefont Móni. A gépezet beindult. Kistehén kiékelte az egy emelettel feljebb lévő iroda lépcsőházba vezető ajtaját, majd sietett le a konditeremhez. Eközben Rita, miután leadta a jelet a kamera adójának, megindult a garázs szintjéről a lépcsőn felfelé. Judy öt méterrel lemaradva utána. Mónika az ajtóhoz sietvén kiborította sporttáskája tartalmát a fitneszterem bejáratánál, és hogy még nagyobb legyen a káosz, rátérdelt a samponjára, ami szétfolyt az ajtó előtt. Az éppen távozni készülők készségesen segíteni kezdtek neki. A cél pontosan ez volt, hogy ne vegyék észre a lezárt ajtót. Dörömbölésükkel még idő előtt felhívhatták volna a célszemély figyelmét a támadásra. A kamera előtti lépcsőfordulóban Rita szembe találkozott a férfival. Egy hadart jó napot odavetésével elsiklott mellette, majd alighogy föléje ért, megfordult és a válláról lekapott táska füleit átlendítette a pasas fején, majd a nyakánál fogva hátrarántotta. A férfit váratlanul érte a támadás, elvesztve egyensúlyát hanyatt esett, feje hatalmasat koppant a lépcsőkön. Rita meg sem rezzent a kellemetlen hang hallatán. Judy is odaért, testével rávetődött a férfi lábaira, összekulcsolta őket, Rita eközben a célszemély mögé ült, lábaival leszorította a kezeit. Mindez csak két másodpercet vett igénybe. Ekkor érkezett Kistehén a felső emeletről. Azzal a lendülettel, amivel jött, bele is térdelt a kifeszített fickó gyomrába, majd jobb kezét elkapva a baljával már csatolta is rá a bilincset. Fordítsátok! adta ki a határozott utasítást, ami mindenkinek egyet jelentett, háromra a testet negyed 392

393 fordulattal balra kellett fordítani. Így Kistehén hátra tudta bilincselni a férfi kezeit. A letaglózott férfi nem ellenkezett, nem rángatózott, a meglepetés ereje valószínűleg összejátszott azzal az agyrázkódással, amit a hátrarántáskor szenvedett el. Szólni, ha akart volna sem tudott, hiszen Rita még mindig szorította a nyakát a táska fülével. Kistehén tudhatta, mi jár Rita fejében, mert egy vastag szikszalagot húzott elő hátsó zsebéből, és kétszer is körbetekerte az áldozat fején és száján. Háromra! hangzott el a következő vezényszó Kistehén szájából. A parancsok rövidek és tömörek voltak, a lányok mégis pontosan tudták, mi a dolguk, bármi több csak szócséplés lett volna. A mozdulatok olyan egyszerre történtek, mintha már évek óta dolgoznának együtt. Háromra az oldalára fordított testet felemelték, mint egy deszkalapot, és a hónuk alá csapva lesiettek vele a parkolóhoz. Tom a parkoló ajtaját kitámasztva várta kis csapatát. A paraván tökéletesen eltakart minden mozgást. Betették a testet a furgon hátuljába, majd Kistehén visszaigyekezett az iroda ajtajához. A férfi ekkor kezdett el vergődni. Judy késlekedés nélkül beleöklözött az ágyékába, amitől az áldozat összegörnyedt. A lány nem kockáztatta meg, hogy újra próbálkozzon, a földön heverő férfi bokáira csatolt szíjak segítségével szétfeszítette a lábait, és a kiemelt üléssorok rögzítőjéül szolgáló vasrudakhoz szíjazta. Ilyen szétfeszített pózban már nem tudott kárt vagy feltűnést okozni. Lévai a kormány mögött ült, beindította az autót. Tom az összecsukott paravánt rádobta az elfogott fickóra, majd beült Lévai mellé. Rita és Judy eközben felsiettek a konditeremhez, és kivették az éket az ajtó alól. Kistehén ugyanezt tette az irodáknál. 393

394 Ahogy beléptek a konditerembe Mónika még mindig a kiöntött sampont törölgette, kisebb tömeg gyűlt köré segíteni. Összenézett társaival, Judy jelezte, hogy minden rendben, aztán tovább ment a szekrényekhez. Az egész akció nem tartott tovább két percnél, Judynak mégis az volt az érzése, hogy órák teltek el. Magára erőltetett nyugalommal átöltözött és a futógéphez ment. Másnap Wolfi vezetésével a taktikai ház elemző termében ült össze a kis csapat. Szép volt, fiúk, lányok! mondta elismerően Wolfi. Mérte valaki az időt? A riasztástól számítva 1:40 perc telt el a furgon indulásáig. Nem rossz idő összegezte Tom. Üljetek le, nem véletlenül mostanra hívtalak össze benneteket mosolygott sejtelmesen Wolfi., öt perc múlva tizenkettő. Az ajtóban támaszkodó, futóruhás lányok, most engedelmesen bevonultak a hátsó sorba és helyet foglaltak. Lévai és Kistehén azonban nem mozdultak az ajtóból. Tom a tanári asztalon ült. Wolfi a tévével bíbelődött. Miért lényeges az időpont? kérdezte Mónika, de Tom szúrós tekintetére rögtön elhallgatott. Mert mindjárt kezdődnek a hírek válaszolta hátra sem fordulva Wolfi. Na, ejnye már, egy USP pisztolyt három másodperc alatt szétkapok, de behangolni egy csatornát egy emberöltőnek tűnik mormogott magának. Meg is van! A hírolvasó már bele is kezdett a vezető hírekbe: Budapesten találták meg és tartóztatták le a nemzetközi körözés alatt álló Ramov M-et. A rendkívül 394

395 veszélyesnek tartott, bűnözői berkekben Buldog néven elhíresült bérgyilkost tegnap az esti órákban, egy budai bevásárlóközpont parkolójában fogta el a rendőrség különleges szolgálata. Az egykori idegenlégiósra a három hónapja elkövetett gyilkosság helyszínen talált DNSminta alapján terelődött a gyanú. A rendőrség hetek óta figyelte a gyanúsítottat, a rajtaütést gondosan kidolgozták és zökkenőmentesen zajlott le, nyilatkozta riporterünknek a rendőrség szóvivője, tűzharcra nem került sor, a bevásárlóközpont vendégei semmit sem vettek észre az akcióból. Wolfi lekapcsolta a tévét és a társaság felé fordult, a lányok meglepett tekintete nézett vissza rá. Azt hiszem, nem kell ecsetelnem, hogy mindenki jó munkát végzett, a hír magáért beszélt mondta végül mosolygósan. Lévai, Kistehén, gyertek, menjünk át a büfébe! Tomnak és a hölgyeknek van még egy kis megbeszélnivalójuk. A két kommandós kérdés nélkül hátat fordított és kiment az ajtón. A teremre fagyos csend nehezedett. Tessék, most beszélhettek, vagy kérdezhettek. Csak az elszúrt akciók után szedem le a fejeteket mondta ironikusan Tom, hogy megtörje a csendet. Tényleg elfogtunk egy igazi bérgyilkost? Ez király! mondta végül Rita, és fülig ért a szája Nem tudom felfogni. mondta lelkesen Judy. Te meghibbantál? Király? Akár meg is ölhetett volna bennünket mondta felháborodottan Mónika. Főleg téged a konditeremben jegyezte meg gúnyosan Judy. Részemről az utolsó gyakorlatnál jobban be voltam tojva! Ja, bocs, te ott sem voltál, édes! 395

396 Most komolyan, ha ezt tudom, akkor sokkal óvatosabb lettem volna! mondta komoly hangon Móni. Éppen ezért nem kellett tudnotok vetett véget a vitának Tom. A tervetek jó volt, amit lehetett, leegyszerűsítettünk, de az alapkoncepció tetszett. Lévainál, Kistehénnél és nálam volt fegyver, ha váratlan fordulat következett volna be, és volt egy menekítő tervünk is, de szerencsére nem kellett használni. Akkor sem volt fair, hogy egy bérgyilkossal kellett flörtölnöm, és azt sem tudtam, ki az valójában mondta rémült tekintettel Móni. Miért, mit csináltál volna másképp? kérdezte Rita. Értsd meg, látta az arcomat! Bármikor bosszút állhat rajtam vagy a lányomon! Fogalma sincsen róla, hogy te benne voltál a buliban kezdte nyugodt hangon Tom. Másrészt nem véletlenül mondtam, hogy csak szemkontaktus! Remélem, betartottad! Móni gyűlölködő pillantással reagált Tom megjegyzésére. Feszélyezettek lettetek volna folytatta a férfi, ha tudjátok az igazat, pedig akkor is ugyanezt kellett volna tennetek. Se többet se kevesebbet! Tom körbenézett tanítványain és őt is jó érzéssel töltötték el az elégedett pillantások. Egy a lényeg, hogy tegyétek a dolgotokat! Nincsen jó, vagy rossz, veszélyes, vagy biztonságos, csak a gondolkodás teszi azzá! Ha a múltkor is ilyen tisztán a feladatra koncentráltok, akkor nem visznek el benneteket. Akkor sokkal jobban izgultatok, pedig abszolút nem voltatok veszélyben, mégis leblokkolt az agyatok. Most fel sem merült bennetek, hogy hezitáljatok, és ez így volt jó! 396

397 Nem gondolok semmit, csak teszem a dolgom idézett félig hangosan Rita az első órán átvett tízparancsolatból. Pontosan! helyeselt Tom. Örülök, hogy így a kiképzés végére értelmet nyertek ezek a szabályok! a lányok bólogattak. Na, elég volt az ünneplésből, nyomás dolgozni. Azt hiszem, felkészültetek a vizsgára! EGYESÜLT KIRÁLYSÁG, LONDON MI6 KÖZPONT FEBRUÁR :14 James Broman főnöke irodájában állt, kezében a Kelet-Európából jött jelentésekkel. Amíg várt, odasétált az ablakhoz és vágyakozva nézte az eléje táruló kilátást. A kilencedik emelet már jóval a lakóházak fölé ért, innen ellátott egészen a Towerig. Az ő negyedik emeleti irodájából csak a szomszédos házak falai nyújtottak unalmas látképet. Sokszor azt gondolta, szándékosan osztották ki így az irodákat, nehogy elmerengjenek a beosztottak a gyönyörű látványban. James, elnézést, hogy megvárakoztattam, tudja, a NATO lépett be Gordon Wallace az irodába, hosszú, szürke ballonkabátja nedves volt a szemerkélő esőtől. Azt hittem, a NATO konferenciát az épületben tartják, uram válaszolta Broman, majd gyorsan tovább folytatta, látva főnöke meglepett arcát. A kabátjára célzok, uram. 397

398 Maga rendkívüli megfigyelő, erről az oldaláról nem is ismertem. Valóban az épületben folyt a tárgyalás, csak ki kellett ugranom a kocsiba az aktatáskámért Nos, miről tud beszámolni nekem? Itt vannak a jelentések uram, egyenesen Fritz Maiertől. A kiválasztott kommandósok eredményei, fényképei és a hó közi vizsgabeszámolók mind a dossziéban vannak. A vizsgaidőpontot június hónapra tűzték ki. A jelentés szerint nagyon jól haladunk. Mutassa! A, igen, látom, jeleskednek minden téren örvendezett Wallace. Azonban ne felejtsük el, hogy az összes egységünk jeleskedett teszteredmények terén, akit a területre küldtünk, mégsem tértek haza sokan közülük. Csak ez a négy fickó van? Igen, uram, több száz jelentkezőből választották ki őket. A júniusi vizsga majd meggyőzi önt is, uram. Mr. Maierről és a módszereiről csak a legjobbakat tudom elmondani. Rendben, hagyja itt az anyagokat, majd átfutom őket, és tájékoztatom a kollégákat. AUSZTRIA, BAD RADKERSBURG FOGADÓ ÁPRILIS :57 Fritz Maier egy kis fogadóban, úgynevezett Buschenschankban üldögélt, Bad Radkersburgtól pár kilométerre. Jól ismerte a fogadóst, rengetegszer járt már a határszéli kisvárosban. Az idő kifejezetten meleg volt a tavasz e korai napján, így a kerti asztalnál fogalt helyet, és elővett egy drága, kubai szivart. A fogadós már 398

399 elkészítette a házi sonkával és szalonnával megrakott rozskenyér szendvicset, és a ház legjobb borát szolgálta fel régi barátjának. Rég láttalak már, Fritz! Mi szél hozott erre? Valami nagyvadra vadászol? Úgy is mondhatjuk válaszolt vissza mosolyogva, ám semmitmondóan Maier, hiszen jól tudta, errefelé a vadászidény ősszel kezdődik. Udvariasságból megkérdezte, hogy megy sora a gazdának, hiszen a Buschenschankok sajátossága volt Ausztriában, hogy a magángazdaságok tulajdonosai a házuk mellett kis fogadót nyitnak. Ezek javarészt saját készítésű gasztronómiai különlegességekkel csábították magukhoz a vendégeket. A húskészítmények mellett a bor és a tehéntej is saját termékként került az asztalra, csakúgy, mint a gyümölcslevek, vagy a savanyúságok. A kis farmok általában egy-egy család tulajdonában állnak, a fogadókban többnyire a családtagok dolgoznak, ezért a hangulat nagyon szívélyes és családias volt. A határvárosok közelében általában kevés lelket számláló falvacskák vannak, lehetetlen elkerülni a feltűnést. Éppen ez volt, amiért Fritz szeretett mindig ugyanoda visszatérni, ahol már jól ismerték, így némiképp beleolvadt a helység körforgásába, és már nem számított idegennek. Ez fontos volt számára, hiszen a pletykákból rengeteg információt tudott meg az átutazókról. Szinte jobban működött ez a megfigyelési rendszer, mint a határőröké. A vidéki emberek mindig jól szemügyre vették a szokatlan dolgokat, és jó sok szabadidejük lévén, szerettek is beszélni róluk. Radkersburg tökéletes helyszín volt az akció végrehajtásához, hiszen fürdőiről ismert hely lévén 399

400 rengeteg turistát vonzott, a nagy szállodák forgatagában el is lehetett vegyülni, ám a helyiek mégis megjegyezték a nagyobb autókat, furcsa népeket, vagy azokat, akik nem a fürdők szállodáiban szálltak meg. Fritz így különösebb erőfeszítés nélkül, naponta aktuális híreket kapott a Radkersburgban és a környező falvakban történő mozgásokról. A fogadó kerti asztalától tökéletes kilátás nyílt a határ túloldalán magasodó egykori szlovén végvárra és a két országot elválasztó Mura folyóra. Szükség esetén egy kisebb csónakkal akár sietve el is lehetne hagyni ezt a területet, megfelelő figyelmet szentelve természetesen a két országot összekötő hídon tevékenykedő határőrökre. A szlovén várral átellenben, kissé rézsútosan a fák takarásában, egy dombon állt a vadászház. Fritz tulajdonképpen ezt az épületet szemelte ki az akció helyszínéül. Megfelelően távol esett a város központjától, ám ha akarta, mégis szemmel tudta tartani megfelelő távcsövek és berendezések segítségével. Embereit csak másnapra várta, addig megpróbálta kiélvezni az akció előtti, szokásos drága kubai szivarját. Ez egyfajta rítussá vált nála az évek során. Habár nagyszerű élményt jelentett számára vacsora után átadni magát a szivar nyújtotta élvezetnek, csak akkor gyújtott rá, ha fontos küldetésre készült. Ez volt civil lényének utolsó fellángolása, mielőtt minden porcikája utolsó agysejtjével egyetemben átkapcsolt volna harci üzemmódra. 400

401 ÚTON AUSZTRIA FELÉ ÁPRILIS :38 A csapat már négy órája zötykölődött a kisbuszban, amelynek oldala most egy kitalált túraszövetség logóját és elérhetőségét viselte. Kistehén vezetett, Lévai a navigációt vállalta magára. Tom látszólag az elsuhanó fákat nézte, a lányok felváltva olvastak, vagy zenét hallgattak hátul. Hihetetlen, csak háromszáz km, de már négy órája jövünk. Messze van még? kérdezte Lévait Móni. Még egy óra körülbelül. A határtól még 50 km válaszolta a kérdezett. Mennyivel egyszerűbb volna, ha lenne erre autópálya ábrándozott újfent Mónika. Akkor viszont nem láthatnál ennyi csodás tájat mondta Kistehén, aztán újra csendbe burkolózott a társaság. Az osztrák határt átlépve már Mónikának is akadt miben gyönyörködnie. Rengeteg virágtermesztő vállalkozás mellett vitt el a kanyargós út, és a földeket beborították a tavasz hírnökei. Piros, sárga, lila szirmú virágok lepték el az út melletti területeket. Most már értem, mire gondoltál szólalt meg Judy, Kistehén korábbi mondatára utalva. Elképesztő, hogy mennyivel rendezettebbek itt a falvak! Hol találkozunk? kérdezte Kistehén Tomot, aki a kérdésre előbányászott zsebéből egy cetlit és odanyújtotta a navigátornak. Ezen a helyen. Valami Bukszenkank. Bu-sen-sank javította ki hátulról Rita. A kis családi fogadókat szokták 401

402 Tök mindegy, mindig mondtam, hogy ezek a osztrákok nem normálisak válaszolta félvállról Tom. Állítólag itt szokott megszállni Fritz, biztos hely. Aztán együtt megyünk az akció színhelyére, ott elmondja, mi az elképzelése, és otthagy minket. Oké, csak találjunk oda. A városról nincs térképünk mondta Lévai az útvonalat tanulmányozva. Hogy bírják ezeket a kacifántos neveket kimondani, mire elolvasom, a helységnév táblát már öt kilométerrel odébb vagyunk. Borzasztó, pedig beszélek három nyelven, de a német nincs köztük. Akkor cseréljetek Ritával, ő megbirkózik ezzel a krádenfájdennel mondta Tom és hátraadta a térképet. Ők sem tudnák az Agyagosszergény szót egy villanás alatt kibetűzni kelt megszokásból a sógorok védelmére Rita, aztán belemerült a térképbe. Fél óra múlva már ott álltak a fogadó előtt. Fritz tárt karokkal és nagy hangon üdvözölte őket, mintha régi cimborák lennének. A csapatból senki nem lepődött meg, tudták, hogy a helyiek kedvéért kell ez a színjáték, ezért összeölelkeztek az osztrákkal, majd Tom előretolta Ritát, beszélgessen egy kicsit az időjárásról a háziak megnyugtatására. A fogadós úgy tudta, több napos túrára indulnak Fritz barátja vezetésével, és ennek a történetnek megfelelően a csapat turista felszerelésben, bakancsban, teleszkópos botokkal és kényelmes túraruhában jelent meg. Ráadásul a nemek aránya is tökéletes volt, így minden kétséget eloszlattak. Fritz sem akarta sokáig húzni az időt, tíz perc múlva a vadászházhoz tartottak, és már a mindannyiuk számára érthető angol nyelven beszéltek. 402

403 A terület tetszett Tomnak. A főútról egy kis fákkal és bokrokkal benőtt földút kanyarodott a vadászházhoz. Aki nem ismerte a környéket, az észre sem vette. Jó tíz perces, vesét rázó út után egy rendezett kis tisztásra értek, amit körülölelt az erdő. Itt kezdődött a kerítés, baloldalon, sorompó mellett egy kis őrbódé állt. Kettős zsilipelés? kérdezte Tom Fritzet a kerítés és a sorompó közötti egy autónyi területre nézve. Pontosan válaszolta a kérdezett. Az őrbódé golyóálló üveggel és 42 centi vastagságú betonfallal épült. Tulajdonképpen csak magára kell zárnia az ajtót annak, aki bent van, és egy atomrobbanást is túlélne. Érdekes kialakítás itt, a semleges Ausztriában jegyezte meg szúrósan Tom. A terület a Sonnen Erik Kammerer vadásztársaság tulajdona, rövidítése, SEK biztosan mond valamit válaszolta sokat sejtetően Fritz, és a válasz után Tom nem is kérdezett többet a furcsaságokról; a német különleges szolgálat rövidített nevét a világon minden valamirevaló rendőr ismerte. A sorompótól murvás út vezetett a mintegy 150 méterre álló, régies stílusú, patinás vadászházhoz. A főbejárat két oldalán kissé kiugrottak a síkból az oldalszárnyak, amelyeken hatalmas ablakok engedték be a lenyugvó nap sugarait. A ház inkább szélesebb, mint hosszú volt, tengelye kelet-nyugati tájolású, így a homlokzati részt kora délelőttől napnyugtáig besütötte a nap. A kétemeletes épületet a környéken jellemző, csonka, kontyolt tető díszítette. A bejárathoz kőből faragott, félkörívű lépcső vezetett. Előtte jobb és baloldalon murvával borított 403

404 parkolóhelyeket alakítottak ki. A helyszín mesébe illő volt, már csak a fák közül kilépő Hófehérke hiányzott. Tomot cinikus gondolatai ellenére nagyon megfogta a hely varázsa, gyerekkora óta szerette az erdőt. Eszébe jutott erdész nagyapja, akivel rengetegszer bebarangolták a Bakonyt. Ő tanította nyomolvasásra és túlélésre az erdőben. A kis Tomi mindig tágra nyílt szemekkel kereste a bozótban megbúvó nyuszikat, vagy követte az őzek nyomát az ivóvízig. Ha eljött az ősz, sokszor hallgatták az éj leple alatt a szarvasok bőgését, és nemegyszer a bikák viadalának is szemtanúi lehettek. Tom valószínűleg nagyapjától örökölte kalandvágyát és a fegyverek iránti vonzalmat. Az öreg rengetegszer az ölébe ültette unokáját, amikor vadászpuskáját tisztogatta, és aprólékosan elmagyarázta a fegyvertartás apró trükkjeit. Ne feledd, mindig pucold meg a fegyveredet használat után, és ne hagyd, hogy kiszáradjon, de mégse tocsogjon az olajban. Épp csak leheletvékonyán kend át a csúszó részeket. Ha így teszel, nem fog soha cserbenhagyni, amikor szükséged lesz rá jutott eszébe Tomnak egy régi emlék, szinte látta maga előtt a nagyapa térdén ülő kisfiút, aki legszívesebben kezébe fogná az áhított eszközt. A fegyver társ, de soha ne nevezd el, mert csábítani fog, hogy használd. Mindig legyen meg benned a kellő tisztelet a fegyverek iránt, akkor nem történhet baj! mondta neki az öreg, ügyesen kicselezve a kis kezek matatását. Nagypapa! Mikor lőhetek a puskáddal én is? kérdezte cincogó hangon az alig öt éves fiúcska. Majd, ha akkora leszel, mint a puskám! mondta az öreg. Attól kezdve a kis Tomi minden nap odaállt a fegyverszekrény elé és szorgosan berajzolta ceruzával az oldalára, hogy mennyit nőtt aznap. 404

405 Kész vagyunk! szakította félbe Tom merengését Lévai, és az autóból kipakolt holmikra mutatott. Rendben, menjünk be! Hozzátok a felszerelést! utasította a csapatot. A ház belülről is hatalmas volt. A belépőket tágas előtér köszöntötte, hátsó falán kandallóval, előtte két karosszékkel és egy dohányzóasztallal. A falakat preparált szarvasfejek díszítették. Ez nem volt ínyére Tomnak, nem szerette a halott állatokat, de a vadászházhoz hozzátartozott, ehhez semmi kétség nem fért. Összesen nyolc trófeát számolt, valaha szép példányok lehettek. Beépített kamerák mondta Fritz, látva Tom állatokon ragadt tekintetét. A folyosókon is vannak. Tom bólintással nyugtázta az információt, majd továbbment Fritz után. Csapata szótlanul követte a főnököt. A keleti szárnyat fogjuk használni, ezt mutatom meg először. A nyugati szárny felépítésre hasonlít a keletire, ott vannak a kiszolgáló egységek, úgymint konyha, személyzeti szobák. Lesz idejük bejárni. Most jöjjenek utánam, és tanulmányozzák az épület kiosztott tervrajzát hadarta Fritz az utasításokat. A homlokzati résszel párhuzamos, szűk folyosó hatalmas trófeaterembe vezetett, középen hosszú, masszív tölgyfa asztal állt, 24, fából faragott székkel körülvéve. A terem két oldalán körívben falépcső vezetett föl a galériára. Fritz a bal oldali feljárat felé indult, közben szorgalmasan magyarázott. Itt lesz a találkozó, amit a négy kiválasztott kommandósnak kell majd biztosítania. A legenda szerint, 405

406 ami többé-kevésbé igaz is, itt mutatjuk be az elmúlt egy év felkészülésének eredményét a titkos akció legfelsőbb vezetőinek. A vezetők itt ismerkedhetnek meg a kiválasztott négy emberrel, és megbeszéljük az elnök elleni támadás részleteit is. Eddig ez teljesen fedi a valóságot magyarázta Fritz. A szimatom azt súgja, hogy a vezetők, vagy közvetlen beosztottjaik között kell keresni az árulót, ezért a vezetőket külön-külön hívtam meg. Természetesen mindegyik hozza a saját sleppjét, így biztos vagyok benne, hogy az áruló valamelyik napon itt lesz a házban. Időközben felértek a galériára, ami egy légterű volt a trófeateremmel, és a lépcsőkkel szemben mennyezetig érő, fából készült könyvespolc szegélyezte, rajta katonásan sorrendbe állított könyvekkel. A polcok előtt kis dohányzóasztal állt két karosszékkel, hasonló, mint a hallban. Az épület szimmetriája innen megtört, mert csak a baloldalon vezetett két kisebb folyosó tovább, egyik északi, a másik keleti irányban. Fritz a keletin ment tovább, de előtte kézmozdulattal jelezte a többieknek, hogy tegyék le a holmijukat a lépcső tetején. A védett vezetők számára kialakítottunk egy pánikszobát, ami egy gombnyomással elzárható a ház többi részétől. Ezt akarom most megmutatni önöknek mutatott előre, miközben egy kis távirányító segítségével kinyitotta a folyosó végén álló biztonsági ajtót. A megerősített zárak hatalmas kattanással engedelmeskedtek az őket mozgató mechanikának. A helyiség nem volt túl tágas, valószínűleg a megerősített falak vették el a teret. A szobába hátsó bal sarkában, az 406

407 ajtótól legtávolabb, ruhásszekrény nagyságú, elkülönített rész állt, golyóálló acéllemezekből felépítve. Ez a védett vezetők biztonsági helye mutatta Fritz, majd a falon egy szabad szemmel nem látható nyomógombra mutatott, ami a falba volt süllyesztve, és a fal színével egyezően le volt festve. Ez pedig az én vészgombom, ami jelez, ha bajban vagyunk Fritz ezután a szemközti falra szerelt monitorok felé fordult, és a távirányító segítségével bekapcsolta azokat. A megosztott képernyőn 16 különböző kameraállás képei jelentek meg: az épület négy oldaláról, egy a bejáratról, tíz az épület folyosóiról, és szobáiról, egy pedig közvetlenül a pánikszoba ajtaja fölé elhelyezett kameráról adott képet. Amint a pánikszoba ajtaja bezáródik, aktiválódik egy külön áramkör, így ha lekapcsolják az áramot, akkor is kapunk képet a kameráktól. Na, most kezdem elveszíteni a fonalat dünnyögte a szája sarkából Kistehén, Fritz azonban nem vette sértésnek, és azonnal reagált a kommentárra. Mint mondtam, a vezetőket külön napokra hívtam meg. Arra számítok, hogy az áruló már régen leadta a drótot balkáni összekötőjének, hogy mikor lesz az utolsó egyeztetés. Azt viszont egyik sem tudja, hol lesz a bemutató. Ha ők is az én logikám szerint gondolkoznak, akkor ez lesz az ideális alkalom, hogy minden résztvevővel egyszerre végezzenek. Tehát az egyeztetés alkalmával kell lecsapniuk ránk. Amelyik napon támadás ér bennünket, az a topvezető, vagy munkatársai adták le a drótot. Nem mondhatják egy másik napra a támadást? érvelt Kistehén. 407

408 Nem, mivel nem tudják, hogy nem egyszerre lesznek jelen, tehát mindenki azt hiszi, hogy az A MEGBESZÉLÉS napja, amikor idejönnek. A helyszínt pedig csak a legutolsó pillanatban tudják meg a sofőrök, így a rossz fiúk nem tudnak felkészülni ránk, ebből adódóan mindenképpen késleltetett támadásra számítok. Nem beszélhetnek egymással előtte? kérdezősködött tovább Kistehén. Nézze, minden akcióban van kockázat. Nem mintha magára tartozna, de 99%-ot adok rá, hogy négy, különböző nemzetiségű NATO-s és SFOR-os vezető a titkos kódolással kapott, négyes szintű akcióhoz kapcsolódó titkos üzenetet nem beszéli meg tengerentúli kollégájával telefonon. Sőt azt sem, hogy milyen jópofa dolog lenne együtt utazni! nézett rá szúrós szemmel Fritz. Kistehén felettébb rosszul érezte magát Fritz érvelése után, hiszen ő és Lévai nem voltak ilyen szinten beavatva a történésekbe, és talán Tom sem. A balkáni viszonyokról mindketten tudtak, de a titkos felkészülés hátterét egyiküknek sem kötötték az orrára. Azzal, hogy ilyen magas szinten lehet áruló a rendszerben, tulajdonképpen csak most szembesültek. Végül úgy döntött, befogja a száját, és teszi a dolgát. Nem biztos, hogy mindig jó, ha tudjuk a dolgok miértjét gondolta. A lépcső mellett láttam egy szűk folyosót vette át a kezdeményezést Rita, hogy terelje a témát. Az hova vezet? Mielőtt még a pánikszobát kiépítették, ez egy nagy, L alakú helyiség volt magyarázta készséggel Fritz. A falak megerősítése azonban bonyolult lett volna, tekintettel az ételhordó lift és a kazánház közelségére. Biztonságtechnikailag mindkettő gyenge pontnak 408

409 számított, így végül e terület leválasztására került sor mutatott körbe a szobán. Ami megmaradt a másik részből, azt az elmúlt években leginkább raktárnak használták; elég kicsi helyiség, még ablaka sincs, de szívesen megmutatom, jöjjenek utánam intett Fritz és elindult az északi folyosó felé, elővéve elemlámpáját. A folyosó elég szűk volt, alig fért el rajta egy ember, és csupán kétméternyit mentek a sötétben előrefelé. Olyan érzésem van, mintha lementünk volna a térképről mondta Judy. Így is van, kisasszony, ezt a változtatást nem vezették át a tervrajzokon mondta Fritz, egy négyszer három méteres kis helyiségbe érve. A helyiség tiszta, de nagyon sötét volt, jobb sarkában, leválasztva egy apró mosdóhelyiséget és WC-t alakítottak ki. Most a kazánház fölött, az ételhordó lift mögött vagyunk mondta Fritz. Lakályos súgta Móni Judynak kis iróniával a hangjában. Jöjjenek, megmutatom a nyugati szárnyat is terelte ki Fritz az embereket. A nyugati szárny alaprajz szempontjából valóban szimmetrikus volt a korábban látottakkal, azzal a különbséggel, hogy trófeaterem helyett ebben egy nagyobb, jól felszerelt konyha volt alul, modern, rozsdamentes acélból készült berendezésekkel. A beépített galéria mellett három kisebb, kétágyas szoba volt előkészítve a vadászoknak. Ezen az oldalon megmaradt a hátramenő, L alakú szoba, ami itt is körbevette az ételhordó liftet. A világos szobában hatalmas íróasztal állt az ablak előtt. Vele szemben páncélszekrények sorakoztak a vadászpuskák tárolására. 409

410 És hol leszünk mi? kérdezte Tom a tárlatvezetés végeztével. Kapnak tőlem egy forgatókönyvet, hogy tudják, mi mikor fog lezajlani mondta Fritz a csapat felé fordulva. Ki kell dolgozniuk, hogy hol rejtőznek el Tomra nézett. Ez a te csapatod, te ismered az embereidet, ezért ezt a részt nektek kell kidolgoznotok. Az, hogy az épületen kívül, vagy itt bent rejtőztök el, az számomra lényegtelen. A fontos az, hogy ha jelzek, akkor hozzatok ki bennünket a pánikszobából. Tom érezte, hogy Fritz komoly akcióra számít, és azt is, feltétel nélkül megbízik benne. A tábornok újra a csapathoz fordult és folytatta az eligazítást. A fogadóbizottság, vagyis a kiválasztott négy kommandós, nevezzük A csapatnak, 22-én érkezik. Önöknek így majdnem teljes három nap áll rendelkezésükre, hogy kidolgozzák, miként maradnak öt napig észrevétlenek. Legrosszabb esetben öt napig!? kérdezte Lévai. Igen, Mr. Lévai, az embereimnek kell egy nap, hogy felkészüljenek és négy különböző, magas rangú vezetőt hívtam meg ide. Mi van, ha nincs támadás? szegte meg iménti fogadalmát Kistehén. Nézze, személyesen nem ismerjük egymást, gondolom ön is csak az aktámat olvasta, így nem veszem rossz néven a bizalmatlanságát. Ez tart minket életben. Viszont ezt az akciót én irányítom. Tom megkapta a szükséges információkat, az ő dolga, hogy mit és hogyan továbbít a csapatának. Legyen elég annyi, hogy elmúlt egy évemet az áruló felkutatásának szenteltem, és a lehetséges árulók kilétét leszűkítettem erre a négy 410

411 emberre, illetve legközelebbi környezetükre, így összesen 12-en jöhetnek számításba. Ez a tizenkét ember a következő négy napban meg fog fordulni ebben a házban Fritz nem volt lekezelő, de szerette volna minél gyorsabban elhagyni a terepet, hogy távolléte ne tűnjön fel a faluban. Az önök feladata az lesz, hogyha az A csoport bajba kerül, segítségükre siessenek. A lányok létezéséről csupán három ember tud önökön kívül. Tom, Wolfi és én. Nem volt terveim között, hogy önök is részt vesznek ebben az akcióban, de Tom úgy vélte, négyen kevesen lennének, és ragaszkodott magukhoz. Szóval szabad kezet kapunk? kérdezett vissza Tom. Ez számotokra is vizsga, méghozzá éles! mondta Fritz nyomatékot adva az utolsó szavaknak. A fészerben találtok egy régi Ford Transportert. Ütöttkopott, de működik, fel van töltve benzinnel, ha el kell mennetek, azt használhatjátok. A kocsi papírjai rendben vannak, rendszáma steiermarki, egy magánszemély nevére van bejelentve, de azért ne keltsetek feltűnést, és csak a németül tudó ifjú hölgy kommunikáljon Fritz itt kisebb szünetet tartott, majd Tomhoz fordult, ezzel is súlyt adva szavainak. A fiúk sem tudhatnak rólatok! Ne találjanak meg benneteket! Tom megkapta a szükséges dokumentumokat a házról, és a fogadásról, hogy fel tudjanak készülni, majd Fritz a kisbusszal visszatért a fogadóba. Akkor ma este szalonnát sütünk? kérdezte nevetve Lévai, Fritz távozása után. Amint kitaláltuk, hogyan ne vegyenek észre, gondolkodhatunk a vacsorán is válaszolta Tom. 411

412 Először is nézzük át a házat és a kertet jó alaposan. Közben várom az ötleteket. A csapat következő két órája azzal telt, hogy szisztematikusan végigjártak minden zugot, minden apróságot berajzoltak a tervekre, a kertről pedig skicceket készítettek. Hat óra van, együnk valamit, közben is tudunk gondolkodni! javasolta Lévai két órával később. Jól van adta meg magát Tom. Akkor most élvezzük ki, hogy a csapat fele női tagokból áll, és lássuk, a konyhában is olyan jól forgatják-e a kést, mint az edzőteremben. Judy és Rita fintorral az arcán indult a konyha felé, Mónit feldobta az ötlet, hogy készíthet valami finomat a csapatnak. Amíg a lányok a konyhában tüsténkedtek, Tom kihasználta az alkalmat és elmondott minden apró részletet két társának, hogyan szervezték be őt magát, mi alapján történt a lányok kiválasztása, ki is Fritz a rendszerben, és ki az a négy férfi, akinek védelméért ide kellett jönniük. Lévaiban meg volt az a jó szokás, hogy a dolgokat úgy vegye, ahogy vannak, nem tulajdonított az információknak sem többet sem kevesebbet, mint amiről szóltak. Tom igazán sosem tudta, mi zajlik éppen Lévai gondolataiban, de abban biztos volt, hogy számíthat rá, és neki nem is kellett több igazán. Kistehén eléggé felhúzta magát, bár inkább azon, hogy korábban nem lett beavatva, mintsem azon, mibe keveredett, hiszen már sejtette, hogy nem lesz sétagalopp ez a kirándulás. Aztán végül belátta, egyet tehet, csak a feladatra koncentrál. 412

413 A lányok lassan visszaértek a konyhából. Úgy gondolták, a vacsorát a hátsó teraszon tálalják, hogy egy kicsit nekik is jusson valami ebből a gyönyörű környezetből. Vacsora közben az akció részleteit tárgyalgatták. Ha a srácok is olyan jók, mint mondod kezdte Lévai. Olyan jók, láttam őket szakította félbe Tom. szóval, ha olyan jók, akkor minden nap át fogják vizsgálni az épületet. Arra az időre valahogy láthatatlanná kell válnunk. Ahogy mondod. Elhoztad a varázsköpenyed? kérdezett vissza Kistehén. Nem járkálhatunk ki-be az épületben, annál nem is tudok feltűnőbbet elképzelni folytatta Lévai, ügyet sem vetve társa vicces megjegyzésére. Rejtőzzünk el kint. Nem jó, túl messze lennénk, ha közbe kell avatkozni, és biztosan itt is lesz őrszem. Az első gyanús mozdulatra tüzet nyitnak ránk válaszolt Tom. Miért ne járkálhatnánk ki-be? reagált Kistehén Lévai ötletére. Nem kell teljesen láthatatlannak lenni, csak ne fedezzenek föl bennünket. A lányok lehetnének felszolgálónők, csak szereznünk kell nekik valami ruhát. Ez lehet egy megoldás kezdte lassan Lévai. De nekünk is a közelben kell lennünk, mik legyünk mi, sofőrök? Négy napig? 413

414 Öt napig, és nem jó a felszolgálónői szerep. Akkor állandóan a konyha és a trófeaterem körül kell sertepertélniük. Ez egy idő után feltűnő vázolta fel az ötlet gyenge pontjait Tom. És így szétszakadna a csapat! Együtt kell maradnunk, csak úgy vagyunk erősek ebben mindenki egyetértett, így méla hallgatás következett. Legyünk felszolgálónők és szakácsok. Akkor együtt maradhatunk vette magához a szót ismét Lévai. Azt hiszem, nem kell ecsetelnem a terv buktatóját torkolta le Kistehén. Én még vajas kenyeret sem kenek, nálam az már főzésnek számít. Ráadásul a személyzetet nyírják ki először tett pontot a vita végére Tom. Minden attól függ, mennyire alaposan vizsgálják át az épületet kapcsolódott be az eszmecserébe Rita. Körbe fogják szkennelni a falakat, hogy nincs-e bent valamilyen adókészülék válaszolt Tom, minden zugba benéznek, minden rezgést keltő forrást kiszűrnek, legyen az kamera, adóvevő, vagy ha csak egy légy elszellenti magát. Az a szoba nincs a tervrajzon. Lehet, hogy kihagyják mondta Judy. A lehet az nagyon kevés, nekünk biztosra kell mennünk törte tovább a fejét Tom. Rengeteg ötlet hangzott el a továbbiakban, de Tom egyiket sem találta megfelelőnek. Végül úgy döntöttek összepakolnak, kezdett hűvösre fordulni az éjszaka. A fiúk segítettek visszavinni a konyhai eszközöket, amit a lányok elmosogattak, és éppen ugyanúgy tették a helyükre, ahogyan előtte voltak. Nem tudhatták, a szakács helybéli lesz-e. Minden apróságra ügyelni kellett. 414

415 Hm, engem meggyőztetek késforgatásból szólt elismerően Kistehén telt pocakját simogatva, nem is reméltem, hogy emberi kaját fogunk ma még enni. Ki varázsolta ezt a csodás szendvicset? Mónika mondta Judy átadva a kitüntetés örömét társának, az ő területe a boszorkánykonyha. Még jó, hogy nem a középkorban vagyunk, mert már rég megégették, vagy befalazták volna reagált viccesen Kistehén. Mit mondtál? kérdezett vissza Tom. Semmit, csak a boszorkányaidat dicsértem, és hogy középkorban megégették, vagy befalazták volna őket. Ez az! Öregem, óriási vagy! ujjongott Tom. Be kell falaznunk magunkat! SZERBIA, VALAHOL ZLATIBORBAN GOLFPÁLYA, ÁPRILIS :47 Elnök úr! szólította meg a titkár Gojkovic elnököt, aki épp a tizenharmadik ütéshez készülődött. A golfpályát egy hegyi tisztáson alakították ki. A magas sziklák lefogták a felhőket, ezért a nap szinte kiégette a zsenge füvet, s a pálya inkább sárgás, mint élénkzöld színű takaróra emlékeztetett. Gojkovic pár hónapja gyalultatta le ezt a területet, hogy legújabb szenvedélyének hódolhasson. A pálya körül 16 fegyveres katona őrizte nyugalmát, személyzete pedig szakadatlanul hordta számára a frissítőket, és tartotta feje fölé a napernyőt. 415

416 Megőrült, Zoran, nem a villában vagyunk, ne hívjon elnöknek. Az amerikaiak mindent hallanak, lehet, hogy már ránk állítottak egy műholdat Gojkovic hangja inkább szarkasztikus, mintsem komoly volt. Arról már tudnánk, uram reagált Zoran, és megkönnyebbült, amikor elnöke arcára mosolyt csalt válasza. Uram, hírt kaptam a csapatról, amit ön ellen készítenek fel. Már megint a földönkívüliekkel jön? Azt hittem, rég intézkedett ez ügyben mondta Gojkovic, ismét a lyukra koncentrálva. Uram, örülök, hogy ilyen jó kedve van. Az informátorom szerint a héten az akció részleteinek egyeztetésére összegyűlik a vezetőség, a kiképzők és a csapat. Véleményem szerint ez lenne az ideális időpont a teljes testület likvidálására. Akkor miért van még itt? Nem tudja az időpontot? kérdezte az elnök, majd egy hatalmas suhintással elütötte a golflabdát. Az időpont ismert, a helyszínt viszont az utolsó pillanatban adják meg. Ezért nem tudunk előre egy egységet küldeni magyarázta a titkár és egy kissé összeszorult a gyomra, mert az elnök elvétette a lyukat. És azt mikor tudja meg? kíváncsiskodott tovább az elnök. Zoran is megnyugodott, mert a hibás ütés nem hozta ki sodrából a főnökét. Az informátorom is jelen lesz ezen a találkozón. A helyszínről fog jelezni. Valószínűsíthető, hogy a helyszín Ausztriában van, de a pontos helyet nem tudhatjuk, így a határhoz küldök egy egységet, hogy a lehető leghamarabb akcióba tudjanak lépni, ha megkapjuk a jelzést. 416

417 Értem. Van még valami? Ha megengedi, uram, én is mennék. Magam vezetném az akciót. Rendben. De aztán siessen vissza! Szükségem van magára! fejezte be a beszélgetést az elnök, majd beült az elektromos kisautóba, és a labda után iramodott. AUSZTRIA, BAD RADKERSBURG, VADÁSZHÁZ ÁPRILIS :14 Nagy a sürgés-forgás a vadászházban kapta az infót Fritz a jól értesült fogadóstól. Igen, hallottam róla, valami nagy fogadást rendeznek válaszolta, és az órájára nézett. Már elmúlt délután négy, itt volt az ideje felmenni és megnézni, milyen munkát végeztek a hajnalban érkezett A csapat tagjai. Összehajtotta a reggeli újságot, elpakolta az asztalról a könyveit, odabiccentett a fogadósnak, majd autóba szállt és elindult a házhoz. Két fegyveres őr már elfoglalta az őrbódét. Megvárták, amíg az autó bejön a kapun és megáll a sorompó előtt. A kapuk bezáródása után jött csak ki az egyik őr a biztonságos házikóból és lépett oda a sofőrhöz. Maier parancsnok! vágta vigyázzba magát az autó előtt. Elnézését kérem, de a szabály az ön autójára is vonatkozik. Kérem, tegye lehetővé, hogy kinyithassam a csomagtartót. 417

418 Csinálja, fiam! szólt ki nyugodt hangon a parancsnok, és türelmesen megvárta, míg átkutatják az autó alvázát egy átvizsgáló tükörrel, illetve óvatosan kinyitják a csomagtartó fedelét, megelőzőleg gyorsan, de szakszerűen kitapogatva, hogy nincs-e a fedélhez gyújtózsinór erősítve. Miközben az autón matattak, Fritz körbehordozta tekintetét a házhoz vezető úton, és a kerten. Valóban nagy volt a sürgés-forgás. Négy bombakereső kutyás tűzszerész vizsgálta a terepet a nyugati oldalon. A ház mögött nyolc méter szélességben botlóhálót terítettek ki közvetlenül a kerítés mellett. Négy ember segédkezett, ketten a göngyöleget tekerték le, a másik kettő az aljnövényzetet egyengette ki, majd az apró bokrokat állította ismét föl, ahol a háló lenyomta azokat. A nap végére teljesen láthatatlanná vált a háló, pedig 10 centivel a föld felett feszült, körbe a kerítés mellett mindenütt. Képtelenség lett volna esések nélkül átfutni ezen a területen. Távolabb, a fák között Fritz kiszúrt néhány fegyveres őrszemet, és megelégedéssel nyugtázta, hogy srácai a külső védelmi zónák minden apróságára odafigyeltek. Tiszta hallatszott a csomagtartó felől az őr hangja. Készen vagyunk, uram, azonnal tovább mehet. A tisztelgést követően az őr visszatért az őrbódéba, majd felemelte a sorompót. Ezt követően valószínűleg rádión értesítette a házban lévő csapatot, mert Fritz embere már a bejáratnál várta főnökét. Jó napot, uram! emelte tisztelgésre kezét Georg Dahl, a négytagú csapat parancsnoka. Hogy állunk? viszonozta a tisztelgést Fritz. Az őrbódéban két tiszt teljesít szolgálatot, a kertet négy ponton fegyveres őrszemek figyelik. A tűzszerészek 418

419 már átvizsgálták a házat és a kertet, botlóhálót terítettünk le, körben a kerítés körül. A kerítésre kamerákat és mozgásérzékelős lámpákat szereltünk fel. Jelenleg a ház átvizsgálása folyik. Találtak valamit? kérdezte Fritz. Eddig nem találtunk semmi rendellenességre utaló jelet. A ház tiszta, nincsenek poloskák. Az előbb azt mondta, még folyik az átvizsgálás. Igen, uram, a keleti szárnyat már teljesen átvizsgáltuk rádiószkennerrel, aktív poloskát nem találtunk. Még folyik a passzív poloskák keresése, különböző frekvenciákon bocsátunk ki rádiójeleket, és mérjük, hogy a hanghatásra beindul-e egy adó-vevő valahol az épületben. De eddig nem találtunk semmit, és már a felső frekvenciáknál tartunk. Magam is körülnézek, ha nem bánja mondta Fritz és belépett az épületbe. Fülhallgatóval a fején három ember pásztázta egy kis szerkezettel a falakat. Egyetlen apró bemélyedést sem hagytak figyelmen kívül. Első ránézésre nagyon alaposan végezték munkájukat. A tábornok megindult a trófeaterem felé. Georg mindenhová követte. A pánikszobát is átvizsgálták? kérdezte Fritz. Természetesen, uram, ott is mindent rendben találtunk. Ellenőriztük a kamerákat is. Minden működik. Fritz a jobb oldali lépcsőn elindult a galériára. Ahogy az emeletre ért, szinte földbegyökerezett a lába. A másik lépcsősor felé tekintve eltűnt a kis folyosó, csak érintetlen falfelületet látott. Jobbra, uram. Jobbra van a pánikszoba terelte Georg a megfelelő irányba. 419

420 Itt is átvizsgálták a szkennerrel a falat? kérdezte Fritz. Természetesen uram. A készülék nem mutatott aktív rezgéshullámokat, biztosak vagyunk benne, hogy semmilyen adóvevő vagy zajkeltő eszköz nincs itt fent sem. És az étellift? Tiszta, uram, csakúgy, mint a kazánház. A tervrajzok alapján minden apró helyiséget átkutattunk hadarta Georg. Zseniális mondta Fritz a befalazott nyíláson hagyva tekintetét, majd Georg felé fordult, aki önelégült mosollyal nyugtázta a főnök dicséretét, nem tudván, hogy nem neki szólt. Menjen előre, Dahl hadnagy tessékelte tovább Fritz a nyomában kajtató tisztet, és megpróbálta röntgenszemmel átvizsgálni a falat, valami apró jel után kutatva. Ettől a pillanattól kezdődően csupán egy kérdés foglalkoztatta: hogyan ment át a falon az utolsó ember Tom csapatából?! Kisebb megnyugvással töltötte el a Tomékat, hogy a fal szkennelésén minden további nélkül átmentek, jóllehet háromsornyi téglát raktak fel, hogy még véletlenül se vegyék észre a szkennerek a bent lévőket. Mielőtt téglát szereztek, mindenhol felmérték a falvastagságot, és annál egy sorral több téglát vettek a közeli kisváros barkács üzletében. 420

421 Lévai elmagyarázta, hogy a szkennereket egy bizonyos falvastagságra állítják be, és csak abban a mélységben fogják vizsgálni a falat. Ennél nem fogják nagyobbra állítani az érzékenységet, mert akkor a hatósugár már a külső falon is átmenne, és a szabadban felállított kamerákra is bejelezne. Ettől függetlenül a szkennelés idejére Tom minden fajta hangkeltést, vagy mozgást megtiltott embereinek. A beszűrődő hangokból biztosra vették, hogy kint nagyon alaposan átkutatták az épületet, és abból kellett kiindulniuk, hogy az elkövetkező napokon nem fogják újra szkennelni a falakat, mert semmi értelme nem lenne ennek a pepecselős munkának, ha egyszer már a biztonsági csapat saját ellenőrzése alatt van a ház. Csak ebben bízhattak, mivel a befalazottaknak ki kellett bontaniuk a téglafal nagy részét, hogy a kellő időben kitörhessenek, ha támadás indul, ami három sor téglafalon át elég nehézkes lett volna. A kinti A csapat és kirendeltjeik reggel hat órakor érkeztek meg, és azóta dolgoztak az épület biztonságán, kívül és belül egyaránt. Erre az időre Tom csoportjának teljes csendben kellett várakoznia, hogy elkerüljék a lebukást. Lévai a felállított mini monitorok előtt ült és az előkészített kábeleket nézte. Mivel a hátsó fal közös volt a pánikszobával, nem volt bonyolult hátulról bemérni a kábelkonzolt, lyukat fúrni és rákapcsolódni a kamerákra. Tom utasítására a kábeleket még nem kötötte össze, nehogy valami kósza áram felhívja rájuk a figyelmet. Most már biztosan befejezték mondta Rita a forgatókönyvre pillantva. 12 órájuk volt a szkennelésre, biztosan nem egy ember csinálta. 421

422 Még várunk egy kicsit mondta Tom suttogva. Ebben a pillanatban hangokat hallottak kívülről, Fritz és egy idegen tiszt hangját, amit az ételhordó lift aknája furcsa módon felerősített. Tom mozzanat állj jelet adott a kezével, szinte feleslegesen, mert mindenki jéggé dermedve állt és fülelt. A hangok a pánikszoba felé távolodtak. Tom tudta, hogy onnan vissza is kell jönniük, így továbbra is rezzenéstelenül álltak. Pár perccel később a hangok ismét elhaladtak a befalazott folyosó előtt. Most már összekötheted a monitorokat! mondta Tom Lévainak, aki azon nyomban nekilátott a pár perces munkának. Tudod ellenőrizni, hogy működik-e? Nem, Fritz szerint az áramkör csak akkor aktiválódik, ha a pánikszoba ajtaja bezárul magyarázta Lévai. Valószínűleg a zárakon megy végig a kábelezés. Hülye egy rendszer! Sajnálom! Tom tudomásul vette a hallottakat és már a következő feladatot adta ki Kistehénnek, hogy kezdje el kivájni a frissen felrakott téglafalat. Nincs több időnk, még ma készre kell csinálnunk a kijáratot, különben vagy lebukunk, vagy elkésünk! Kistehén biccentéssel nyugtázta, hogy érti a feladatot. A korábban vásárolt holmikból elővett egy matracszivacsot, amit a folyosó szélességében kivágott, majd a fal elé, a földre terített. Aztán zsebéből előkerült egy kis véső is, amivel óvatosan elkezdte kikaparni a maltert a téglák körül. A lehulló darabkák a szivacsra estek, így nem keltettek zajt. Egyszerre csak egy ember fért a bejárathoz, hisz a folyosó alig volt 80 centi széles, így felváltva csinálták a feladatot. Olyan csendesen és óvatosan végezték ezt a munkát, mint a régészek, amikor új fáraósírt fedeznek fel. 422

423 Mennyit kell még kiszedni? kérdezte halkan Mónika Ritát. Ezek 38-as téglák, a folyosón kettő került minden sorban egymás mellé, a többi habarcs, a nyílás 2 méter magas, úgyhogy Rita gyorsan osztott-szorzott, ha a hátsó két réteget kell kibontanunk, akkor 32 téglát kell síri csöndben kiszednünk. Legalább lesz mire ülnünk mondta szórakozottan Móni, és már ment is a célszerszámmal téglát farigcsálni. Mit nem adnék most egy hangtalan ütve fúróért! Három órás alapos munka után már csak az utolsó téglasor választotta el őket a galériától. Tom intett társának, hogy jöhet a befejezés. Lévai nagy tekercs piros robbanózsinórt vett elő, majd háromszor körberagasztotta az utolsó téglasort, és a biztonság kedvéért cikk-cakk alakban, a fal síkjára is felhelyezett három réteget. Ezután visszament a szobába, és jéggel töltött, hatalmas zacskókat vett ki a sporttáskából, amelyek tartalmának a fele már felolvadt. Megütötted magad? suttogta Judy a homloklámpa fényénél. Mire kell ez a rengeteg hűtőzselé? Nem ütöttem meg magam harapta el Lévai a mondat végét. Majd amikor legyűrte nevethetnékjét, folytatta. A zacskókban valóban fagyasztott víz van, ami nemsokára felolvad, így lényegtelen, hogy fagyasztott, de csak ezt kaptam tegnapelőtt a boltban. Ezzel most lefedem a robbanózsinórt, így tudom irányítani a robbanás erejének irányát Judy nagyra nyitott szemei arról árulkodtak, hogy még nem áll össze a kép. A folyadékok ugyanis összenyomhatatlanok, így a robbanás, és a törmelék, meg a repeszek csak kifelé 423

424 tudnak repülni. Hátrafelé, ahol majd mi állunk, csak vízpermet fog szállni. Így a robbantás után azonnal kitörhetünk, nem kell attól tartanunk, hogy mi is megsérülünk. Segítsek? próbált Judy kifarolni a kellemetlen szituációból. Kösz, de nem férünk el ketten mondta Lévai, és visszatért a falhoz, ahol ragasztószalaggal, mintegy függönyként felerősítette a vízzel teli zacskókat. A HORVÁT-SZLOVÉN HATÁR MENTÉN ÁPRILIS :22 A horvát-szlovén határ közelében egy kieső földúton hat autóból álló konvoj várakozott. Öt fekete, sötétített üvegű terepjáró és egy kotró-toló elemmel ellátott teherautó. Zoran Djundic az első autó mellett álldogált és a sárga virágba borult repceföldeket nézte. Három órája vártak ezen a helyen. Emberei az utolsó autó mögött dohányoztak és beszélgettek, néha öblös férfinevetést hordott előre a szél. Mindegyikük csípőtokjában ott lapult a marokfegyvere, a kocsik pedig nagyteljesítményű fegyvereket, robbanószereket, gránátokat, vállról indítható rakétát és géppisztolyokat rejtettek. Zoran utolsót szívott cigarettájába, majd hanyagul eldobta, és földbe taposta a csikket. Alighogy kialudt a cigaretta végén a parázs, megszólalt telefonján az üzenetjelző hang. Bekapcsolták a jeladót nyugtázta magában. Mellényzsebéből elővette a GPS vevő egységet, elfordította rajta a kapcsolót. Megvárta, míg megjelennek 424

425 a jeladó koordinátái, majd intett embereinek, hogy szálljanak be, és maga is beszállt az anyósülésre. Hova megyünk? érdeklődött a sofőr. Bad Radkersburgba hangzott a rövid válasz, és a konvoj megindult az osztrák határ irányába. AUSZTRIA, BAD RADKERSBURG VADÁSZHÁZ ÁPRILIS 25. HARMADIK NAP 09:47 Georg Dahl hadnagy negyedszer is végigment az épületen, mielőtt a következő vendég megérkezett volna. Nagyon unta az állandó járőrözést, és egyáltalán nem értette, mi szükség volt a vezetőséget négy különböző napra hívni. Már régen túl lennének az egészen, és végre az igazi feladatra, Gojkovic elnök elfogására koncentrálhatnának. Ennek ellenére befogta a száját, és teljesítette a parancsot. Zsörtölődését csak három társával osztotta meg esténként, a nyugati szárnyban. Fritz az épület előtt várta a vendégek érkezését. Georg mellé lépett. Minden rendben, Dahl hadnagy? kérdezte Fritz. Igen, uram, társaimmal újra átvizsgáltuk az épületet és a kertet. Az előző napokhoz képest semmilyen változást nem tapasztaltunk. Az őrszemek a helyükön vannak. A kapuőrök szintúgy. Felkészültünk a fogadásra. Rendben van, köszönöm. 425

426 Uram, ha meg nem sértem, megmondaná, miért szervezte négy külön napra az egyeztetéseket? Ha jól tudom, a vezérkari főnököknek együttesen kell jóváhagyni az akciót. Mindent a maga idejében válaszolta kimérten Fritz, és ezzel le is zárta a beszélgetést. Szíve legmélyén sajnálta, hogy nem oszthatta meg tervét egyik legjobb kiszemeltjével. Tudta jól milyen érzés az, amikor bizonytalanságban hagyják az embert. Most azonban nagy halat készült elfogni, és nem kockáztathatta, hogy emberei mozgásáról kiderüljön, valamiről már tudnak. Tudta egy harcos megérzi a másik harcoson, hogyha az valamire készül. Épp elég volt saját mozdulatait kordában tartania. Alighogy befejezték a rövid beszélgetést, a kaputól rádión jött a jelzés, hogy a vendégek megérkeztek. Rövidesen hatalmas fekete limuzin gördült a bejárat elé, James Broman, Gordon Wallace és az utóbbi személyes asszisztense, Laura Lancaster szállt ki az autóból. Előírásszerűn köszöntötték egymást, Fritz az előző napok forgatókönyvét követve bemutatta Dahl hadnagyot, mint a különleges csoport parancsnokát, és betessékelte vendégeit a trófeaterembe. Mr. Maier, a többiek mikor érkeznek? kérdezte Broman udvariasan vendéglátójukat. Már mindenki itt van válaszolt Fritz kurtán és mutatta az utat a trófeateremhez. A teremben az A csoport további három tisztje várta a vendégeket. A galéria alatt hatalmas vetítővászon volt kifeszítve, az asztalon a bekapcsolt projektor berregett. Az asztal közepén üdítőitalok és poharak sorakoztak. 426

427 Fritz bemutatta a három kollégát és megkérte az egybegyűlteket, foglaljanak helyet. Sajnálatos módon az imént kaptam a hírt, hogy Fontain tábornok, Richmond, és van Dien ezredes egy váratlan esemény miatt nem tudnak jelen lenni a mai egyeztetésen. Az okokat nem részletezték, nyilván olyan nemzetközi incidens támadt, amely azonnali cselekvést igényel lódította könnyedén. Örömömre szolgál viszont, hogy önöket nem szólította el a kötelesség, és reményeim szerint előreléphetünk a Gojkovic elnök elleni akció részleteivel. Georg rezzenéstelen arccal hallgatta végig harmadszor is ezt a rengeteg sületlenséget. Nagyon remélte, hogy nem kell ez ügyben megszólalnia. A rövid bevezetőt a szokásos bemutatkozás követte, majd besötétítették az ablakokat és elkezdték a prezentációt a tervezett akcióról. Álmából felkeltve is tudta az akció részleteit, az elmúlt napokban ugyanis többször előadta már. Tom szigorúan fogta embereit. Teljes harci felszerelésben kellett várakozniuk, vécére is csak szigorú időbeosztás szerint mehettek, amikor a Fritz által adott forgatókönyv szerint a vendégek, és a kinti csapat a legtávolabb eső helyiségben tartózkodott. Enni csak a szükséges mennyiséget ették, inkább a folyadékbevitelre és a cukorfelvételre tették a hangsúlyt. Egyszerre csak két embert hagyott pihenni, ami annyit tett, hogy a sarokban 427

428 leülhettek, és a falnak támaszkodhattak. Egy ember középen, vagy a falnál guggoló, vagy egyéb izommetrikus gyakorlatokat végzett, hogy elejét vegye a bezártságból eredő feszültségnek, és ne gémberedjenek el az izmai. Elektronikus eszközeiket kikapcsoltatta, se telefont, se egyéb energiaforrást nem fedezhettek föl a kintiek. A nap nagy részét szótlanul töltötték a megtört fényrudak hűvös fénye mellett. Csak kevés zaj szűrődött be a kinti mozgásokból. Tom kissé tartott tőle, hogy a lányok kiborulnak a sok várakozástól, hiszen ők még nem voltak olyan éles szituációban, ahol napokig készenlétben kellett állni, úgy, hogy esetleg bármelyik másodpercben ki kell törni rejtekhelyükről, és harcolniuk kell. Annak ellenére, hogy a legtöbb akció általában várakozással telik, nagyon sok kommandónál ezt a részt gyakorolják a legkevesebbet. Pedig idegtépő tud lenni, ha valaki nincsen rá felkészülve. Egyelőre jól bírták a gyűrődést, és már túl voltak a második napon. Rita és Lévai voltak pihenőben. Mindketten a behordott téglákból kialakított priccsen ültek és maguk elé bámultak. Lévai AR-15-sét babrálta, megnézte, megfelelően illeszkedik-e a tár, majd végigsimította kezével a fegyvercsövet, mint egy kabalát. Kegyetlen fegyver volt ez az épületben, Lévai nem szerette használni, mert a lövedék könnyedén áthatolt a falakon is, de Tom érvelése meggyőzte őt, miszerint saját embereik úgyis a pánikszobában lesznek, ott nem eshet bajuk, az ellenség pedig valószínűleg hatalmas emberfölényben lesz. Ezért tette le voksát a katonai gépkarabély mellett. 428

429 Rita csak szótlanul ücsörgött, és próbálta fékezni izgága énjét. Már gyűlölte a bezártságot, és a mosdatlanságot. A kis mosdó csak arra volt elég, hogy vécéhasználat után kezet mossanak, vagy felfrissítsék az arcukat, azt is csak akkor, ha engedélyt kaptak rá, nehogy meghallja valaki a házból a víz csobogását. Legszívesebben lekapott volna magáról mindent, hogy egy hatalmas hegyi tóba vesse magát. Szerette volna kinyújtóztatni, átmozgatni elgémberedett tagjait, és a frissítő vízben lemosni a többnapos izzadtság szagát. Ehelyett néhány fekvőtámasszal próbálta kordában tartani izmait és a belső feszültséget levezetni. Nem akarta, hogy indulatai átragadjanak a többiekre, így jobbára gondolatban kalandozott messzi vizekre, és jobbnak látta, ha egy szót sem szól. Nem csak neki volt tele a hócipője a várakozással, Mónin és Judyn is észrevette a jeleket, de mindenki próbált uralkodni magán valahogyan. Móni olykor beszélgetést kezdeményezett. Számára a legrosszabb az volt, ha nem szóltak hozzá. Rettentő rosszul tűrte a némaságot. Először csak saját cselekedeteit kommentálta, majd kérdezősködni kezdett, amíg végül Tom egyetlen pillantásával beléfagyasztotta a szót. Judy követte Rita példáját, most rajta volt a sor, fekvőtámaszokat nyomott. Először kicsit esetlennek hatott bakancsban, gyakorlóruhában, katonai golyóálló mellény fölé felvett taktikai mellényben és csőre töltött, bebiztosított fegyverrel a hátán, de Tom hagyta, mert ez volt a felgyülemlett feszültség levezetésének legcsendesebb módja. A három férfi profi volt e téren is, állapította meg Rita, ahogy elmerengett a történteken. Mindegyikből 429

430 kiváló pókerjátékos válna, ebben biztos volt. Érdekes hatos fogat volt az övéké. Ha éppen nem volt tétje annak, amit csináltak, egészen jól elszórakoztak, akár nevetni is tudtak együtt, mégis valami furcsa távolságtartás jellemezte a férfiakat velük szemben. Ennek ellenére Rita biztos volt abban, hogy bármelyikükre számíthat, ha baj van. Gondolatait Lévai hirtelen felugrása szakította meg. A fiúk, mintha valami különleges külső erő mozgatná őket, egymásra néztek. Elkezdődött! mondta egészen mély hangon Tom, Kistehén és Lévai bólintott. Rita értetlenül nézett körbe, és látta, hogy a lányok is csodálkozva figyelnek. Mielőtt megkérdezhették volna, hogy mi kezdődött el, óriási robaj törte meg a csendet, majd géppuskák sorozatának hangja hallatszott a távolból. Rita szívverése hirtelen felgyorsult és kellett néhány másodperc, hogy újra megnyugodjon. Nagyon szégyellte magát emiatt, de végignézve társain, rájött, ők is hasonlókat éltek át ezekben a pillanatokban. Tom intett, hogy vegyék fel a pozíciójukat, mire felsorakoztak a kijárat felé. Elől Kistehén állt ugrásra készen, mögötte Tom, Mónika, Rita és Judy folytatták a sort, Lévai pedig a robbantáshoz készülődött. A lányok a tanultaknak megfelelően ellenőrizték, hogy minden felszerelésük megvan-e. Kibiztosították fegyverüket, felvették a csuklyát és a védőszemüveget majd, az előttük lévő vállának megütésével, illetve megszorításával jelezték, hogy készen vannak. 430

431 Kistehén izmai megfeszültek, az ő dolga jelen pillanatban semmi más nem volt, csak a megfelelő jelre elindulni. Tudta, hogy ő adja a tempót a csapatnak, és a megfelelő időzítés a legfontosabb a meglepetéses támadásoknál. Tom a monitorokat figyelte, de még nem kapott képet. Lévai pedig Tom kezét, az ő jelére kellett ugyanis robbantania. A kis csapat pattanásig feszült, a levegőt harapni lehetett volna ezekben a pillanatokban. Nyugi! mondta bátorítóan Tom. Tudta, hogy egy elhamarkodott lépés végzetes is lehet tűzkeresztségre készülő lányainál. Ejha! Nagy fogadás lehet a vadászházban, ha ilyen drága autókkal jönnek! gondolta magában a fogadós, miközben az elhaladó öt terepjárót figyelte. A konvoj nem lassított a falutáblát elérve, egyenesen továbbmentek a vadászház felé. Az élen a tolólapos teherautó hajtott. Letértek a földútra, mintha ismernék a járást. Ezek az autók szinte meg sem érezték a tavaszi eső által kimosott gödröket, ugyanolyan sebességgel száguldottak tovább, tökéletes összhangban. Az őrbódéban várakozó őrök nem számítottak további látogatókra, teljes meglepetésként érte őket, ahogy a tolólapos, 60 km/órával áttörte a bezárt kaput, és egyenesen a sorompónak hajtott. Iszonyatos dörrenés 431

432 rázta meg a környéket; alighogy felocsúdtak az első meglepetésből, már golyózápor érte a kis házikót. Szerencsére gyorsan visszanyerték lélekjelenlétüket, és azonnal lezárták az őrbódét. Amíg nem mennek ki, vagy a támadók nem jönnek be, addig biztonságban vannak, hiszen az épület vastag betonból és golyóálló üvegből épült. A vezető tisztségben lévő őr azonnal a rádióért nyúlt. Kapu hívja a házat! Támadás ért bennünket! Vörös kód! Vörös kód! üvöltötte a készülékbe. A trófeateremben a robajt követően hirtelen síri csend lett. Georgot a rádió recsegése mozdította ki a lefagyott pillanatból. Itt a ház. Mi történt? kérdezte az őröket. A puskaropogás hangja azonban egyértelmű volt számára is. Megtámadtak bennünket! válaszolt a recsegős hang az éterből. Hat autó törte át a zárást. Az egyik elakadt a félig kidőlt sorompóban, azonban a másik ötnek utat nyitott. Az első két autó kereszttűz alá vette az őrbódét. A többi négy a ház felé haladt tovább. Látta, hány támadó van? Nem láttam, lesötétített üvegű, golyóálló terepjárókkal jöttek hadarta az őr. Ránk négy-hat fő lő. Maradjanak bent! Hangzott az utasítás Georg szájából, majd a vendégek felé fordult. Azonnal fel kell kísérjem önöket a pánikszobába! Megtámadtak bennünket. 432

433 Hol vagytok? kérdezte egy másik frekvencián Zoran a második autóban ülő kollégáit. Leragadtunk az őrháznál válaszolta a vezető A teherautó tropa lett, a sofőrnek semmi baja, átjött hozzánk. Az épület viszont teljesen golyóálló. Rakéta kellene ide. Most nem kaphattok rakétát, nincs idő visszamenni vágta rá Zoran. A fák közül is jönnek az őrök, bekerítenek bennünket. Kereszttűzben vagyunk, visszaülünk a kocsiba, és lőjük mindkét irányt. Maradjatok ott! Húzzátok magatokra a falnál lévő őröket. Mi folytatjuk az akciót! hangzott az utasítás a harmadik autóból. Lőjétek a fákat is. mondta a mellette ülőknek Zoran, miközben a ház felé tartottak. A terepjárók négy irányba szétválva, de ennek ellenére összehangoltan folytatták útjukat a ház irányába, 340 fokban zárótűz alá véve a területet. Épp csak maguk elé nem lőttek. Az épülethez érve kézifékes fordulóval úgy álltak meg a ház négy oldalánál, hogy az autók jobb oldala legyen az épület felé. A kocsikból hárman ugrottak ki, és szinte egymás takarásában siettek az első és a hátsó bejáratokhoz. Az autók bal oldalánál a sofőrök leborították az autók oldalán lévő páncéllemezt és a bekészített állványra felhelyezték a könnyű géppuskát, amivel biztosítani tudták a külső irányokat, így szinte teljes tűzgyűrű alá vették a vadászház környékét, folyamatosan lőve a kertben ellenálló védőket. 433

434 Bejönnek! mondta Georg, már a pánikszoba monitorait nézve. Kérem, foglalják el helyüket a páncélozott részen! Nincs ok az aggodalomra, ez a szoba teljesen biztonságos mondta nyugtatóan, a vendégek felé fordulva, és magában azon imádkozott, hogy ez csak gyakorlat legyen. Három társát félkörívben állította fel a védett vezetők köré, miután mindenkinek kiosztotta az USA különleges egységeinek kifejlesztett, 45-ös kaliberű MP5-öst, és meggyőződött róla, hogy minden embere viseli a négyes fokozatú golyóálló mellényt. A vendégekre már korábban ráerőszakolta a mellényeket; ez benne volt az előírásban. Ezután a monitoron figyelte tovább az eseményeket. Ezeknek ugyanolyan fegyvereik vannak, mint nekünk csodálkozott, de egyelőre nem látott földön fekvő embereket ezért úgy vélte, valóban csak gyakorlat van és szinte felvillanyozta a gondolat, hogy most bizonyíthat. Röpke jókedve a kamerák kilövésével szállt füstbe. Az utolsó képen, amit látott, a pánikszoba előtti folyosón álltak fel a támadók és ketten egy faládát cipeltek előre, amiből sárgásbarna csomagok kerültek elő. Irányított töltetek hasított a felismerés a hadnagyba. Aztán az élelmes, jobb első fickó kilőtte az utolsó kapcsolatot is a külvilággal. Húzódjatok hátra! utasította társait. Most bajban vagyunk, felrobbantják az ajtót adta meg magát Georg és érezte, ahogy az izzadság elönti a tenyerét. 434

435 Ne adja fel olyan könnyen, barátom! vette át a vezetést Fritz, és jól irányzott ütéssel rácsapott a vészjelzőre. Az épületben fülsüketítő zajjal megszólaltak a szirénák. A két hatos behatoló osztag külön-külön átkutatta a nyugati és a keleti szárnyat. Zoran a trófeateremben maradt, és miután a nyugati szárnyat tisztának jelentették, rádión utasította a második osztagot, hogy jöjjenek át a keleti szárnyba. A pánikszobában vannak mondta az élbiztosítónak, és a galéria felé mutatott. A csapat harmadik embere zsákjából előhúzott egy fordított esernyőhöz hasonló készüléket, kinyitotta és bekapcsolta, ezzel lezavarva az épületben és környékén történő összes rádióforgalmazást, beleértve a sajátjukét és a mobiltelefonokét is. Ezek után már csak kézjelekkel kommunikáltak. Az első osztag hat embere már felállt a pánikszoba felé vezető folyosó két oldalán. Ketten az irányított töltetekkel teli ládát vitték sietősen az emeletre. Kívülről nem kellett ellencsapásra számítaniuk, hiszen az autókban társaik könnyű géppuskáikkal folyamatosan lőve a kertet, biztosították a terepet, hátramaradt egységük pedig még mindig a kapunál harcolt. Mindannyian az emeletre mentek, és a galéria hosszában, félkörívben álltak fel, háttal a pánikszobának, biztosítva 435

436 ezzel a két lépcsőfeljárót. Zoran az embereit nézte, ahogyan az irányított tölteteket kicsomagolják. Nincs semmi esélyük mosolygott magában, majd utasította a jobb első embert, hogy lője ki a kamerát. Négy másodperc múlva megszólaltak a szirénák. Tom csapata indulásra készen állt. Olyan feszültséggel vártak, mint a versenylovak a startgépben. Kistehén behunyta a szemét, megpróbálta kiüríteni az agyát, hogy csak a feladatára tudjon koncentrálni. Hold és víz, hold és víz ismételgette magában már bevált módszerét. Valami teljesen nyugodt képet varázsolt maga elé, hogy lenyugtassa a felesleges impulzusokat, és csakis a megfelelő időben cselekedjen. Itt nem fújják vissza a rajtot, ha bennragad valaki, vagy épp előbb indul meg, mint ahogy eldördül a startpisztoly. Tom a monitort figyelte, jobb kezét pedig kissé eltartotta a combja mellett, hogy a megfelelő időpontban jelt adjon a robbantásra. A lányok fegyelmezetten álltak a helyükön, bár szívük a torkukban dobogott. Lévai a robbanópult előtt guggolt és feszülten figyelte Tom kezét. Nagy robajjal bezárult a pánikszoba ajtaja, abban pillanatban felvillantak a monitor képei. Hat autó, ebből kettő a sorompónál! Harcolnak! közvetítette a leglényegesebb dolgokat Tom. Két hatos csoport jön be, a kocsiban maradtak védik a négy oldalt! Tűzgyűrű a kert felé! a rövid mondatokból Kistehén és 436

437 Lévai pontosan el tudták képzelni, mi zajlik odakint. A lányok még rutintalanok voltak ezen a téren. Négyes fokozatú golyóálló mellény. Maszk. 45-ös MP5 kézben, két pisztoly a mellényben. Tökéletesen mozognak. Lövik ki a kamerákat! Tom kicsit meglepődött a képsorokat nézve. A csoportok tökéletes összhangban dolgoztak. Kommunikációs zavaró az ebédlőben. Hatan balra a folyosón. Négyen a lépcsőknél. Irányított töltetek. Ezek profik! hadarta az információkat, míg a folyosói kamera képe is kihunyt. Vakon kell kimennünk zárta le a közvetítést Tom, most már nyugodt, mély hangon. Kistehén tudta, hogy a vezető fölkészült, innen már csak egy irány van: előre. Most már bármelyik pillanatban indulnia kell; hirtelen elnehezültek a karjai, majd túláradó nyugalom vette hatalmába, készen állt ő is. Három monitor villódzott még, egy üres lépcsőfordulót és a bejáratot mutatva. Egyszercsak megszólalt a riasztó. Tom kézmozdulata úgy hatott Lévaira, mint az elsuhanó sasmadár szárnycsapása, szinte érezte a fuvallatot, amit kavart. Lévai megnyomta a gombot. A téglafal hatalmas robbanással omlott össze, a detonáció kirepítette a tégladarabokat a galéria felé. Kistehén késlekedés nélkül indult meg a kijárat vízpermetes, poros füstben úszó foltja irányába. A robbanás szelét még érezte a mellkasán, ahogy kifordult a folyosóra. A gépkarabélyt azonnal felhozta lővonalba és szakadatlanul tüzelt kifelé menet. A galérián biztosító őröket lőtte, akiket a robbanás elsodort magával. Kistehén nem fordult a folyosó felé, hiszen az ő feladata az általa választott irány biztosítása volt. Tom közvetlenül mögötte tört ki a 437

438 kirobbantott folyosóról, és ellenkező irányba fordult, a pánikszoba előtt összeeső katonákat lőtte. A robbanás nagyobb darab falat szakított ki, mint amekkorára számítottak, így majdnem az egész, kint álló társaságot magával sodorta. A lányok megindult ménesként követték a vezéreket, és a gyakoroltaknak megfelelően nyitottak, mindig az előttük mozgóval ellentétes irányban. Így Rita Kistehén felé indult, Judy Tomot követte, Móni Ritáékhoz csatlakozott, és Lévai zárta a sort. Ahogy kizúdultak a folyosóról, szinte szabályos ökörszarv-formációt vettek föl, és lőttek mindenre, ami mozgott. Az egész akció csupán négy másodpercig tartott. Végül megszűnt a fegyverropogás, de mindenki tüzelésre készen a helyén maradt és figyelte saját területét. Parancsra vártak. A fegyvereket! hangzott el az egyértelmű utasítás Tom szájából. A lányok elhúzkodták a földön fekvő testek mellől a fegyverként használható összes tárgyat, eközben a fiúk továbbra is a leterített alakokra tartották az AR-15-öket. A legkisebb mozdulatra is készek voltak lőni. Két ember itt marad! Biztosítják az emeletet! adta ki a következő feladatot Tom. Rita és Móni egymásnak vetett háttal beálltak a galéria azon részére, ahonnan még tökéletesen beláthatták a pánikszoba felé vezető folyosót, és a teljes galériát is. Fegyverüket készenlétben tartották maguk előtt. Eközben a többiek két kettes csapatra váltak, és a két oldalon lévő lépcsőhöz mentek. Judy Lévaival a bal oldali lejáratot biztosította, míg Tom és Kistehén a jobb oldalin indult lefelé, mint egy harci 438

439 gombolyag. Ahogy Tom meglátta a trófeaterem asztalán felállított eszközöket, azonnal tüzet nyitott és ripityára lőtte a katonai zavarót és mindent, ami az asztalon volt. A lövéseket követően felhördülő motorzajra lettek figyelmesek. Tom intett, hogy Lévaiék menjenek a főbejárathoz, míg ő Kistehénnel a teraszhoz igyekezett. Mire kiértek, a négy távolodó autó hatalmas porfelhőt kavart a ház körül. Mindkét csapat sorozattűz alá vette a menekülő terepjárókat. A megzavart sofőrök tövig nyomták a gázt, az út viszont túl szűknek bizonyult, ezért az egyik autó kipördült és egy fának ütközött. A másik három nem állt meg segíteni, továbbhajtottak. Csatlakozott hozzájuk az őrbódénál harcoló kocsi is. A motorzaj hamar elült, lassacskán a porfelhő is feloszlott, már csak a sorompóba gabalyodott teherautó és a felborult terepjáró forgó kerekei árulkodtak a pár perccel azelőtt dúló tűzharcról. A pánikszobában tartózkodók értetlenül álltak a kintről beszűrődő hangok kavarodásában. Georg feszülten markolta MP5-ösét, fel sem tudta fogni, mi történik odakint. Annyit biztosan tudott, hogy az ajtónak már rég fel kellett volna robbannia. Robbanást ugyan hallott, de az ajtó meg sem mozdult. Valaki a segítségükre sietett, de hogy honnan, az rejtély volt számára. Hetük közül egyedül Fritz látszott a körülményekhez képest nyugodtnak. 439

440 Pár percre elült a puskaropogás. Georg újra vállához szorította a válltámaszt, könyökével pedig rögzítette az MP-5-ös irányát. Arra várt, hogy valaki belép az ajtón. Ekkor újra lövések hangzottak fel, majd életre kelt a rádió recsegése. Kapu, jelentkezz! ugrott oda a feléledt készülékhez Itt Georg Dahl hadnagy! Hall valaki? Azonnal jelentkezzen! Kapu jelentkezik a háznak. A támadók elmentek. Ismétlem, elmentek érkezett a válasz. Kik mentek el? Jelentem, négy autó hajtott ki nagy sebességgel a főút irányába. Egy autó menekülés közben a fának ütközött és felborult, egy pedig a sorompón akadt fenn. A többi négy elhajtott. Milyen mozgást lát a területen? kérdezett vissza Georg. Jelentem, nem látok mozgást. Ekkor Fritz mobiltelefonja kezdett el csörögni. Tom volt az. Az épületben lévő támadókat likvidáltuk. Négy autó elmenekült. Valószínűsíthetően nyolc-kilenc ember ült bennük. Az épület tiszta hadarta Tom a helyzetjelentést angolul. Épületbeli egységünk elintézte a támadókat. Az épület tiszta tájékoztatta Fritz németül a körülötte állókat. Georgék furcsállták, hogy felettesük a telefonban viszont angolul kommunikál. Két emberem az ajtó előtt biztosít! Két ember az ajtó előtt biztosít ismételte Fritz a hallottakat. 440

441 Csak nálunk lehet fegyver! utasította Tom az osztrák tisztet. Jöjjenek ki feltartott kezekkel! Rendben. Utasítsa kinti embereit, hogy álljanak biztosító körgyűrűbe a ház körül! folytatta Tom. És szóljon nekik, hogy nem léphetnek be az épületbe! Meglesz mondta nyugodt hangon Fritz, majd letette a telefont. Szóljon a kintieknek, hogy álljanak körgyűrűbe a ház körül! És maradjanak kint! adta tovább az utasítást most már Georgnak, aki azonnal eleget tett a felszólításnak. Tegyék le a fegyvereket! parancsolta Fritz négy, készültségben álló emberének. Elmúlt a veszély. Nyissa ki az ajtót és menjünk ki feltartott kézzel. Ez őrültség! szorította továbbra is magához Georg a géppisztolyt. Nem az mondta ellenkezést nem tűrő hangon Fritz. Ők nem ismernek benneteket, épp úgy, ahogy ti sem őket. Bárkire tüzet nyitnak, aki fegyvert fog rájuk. Ezt pedig nem szeretnénk. Tegyétek le a fegyvert! Ez parancs! És innentől hivatalosan, angolul kommunikálunk! Fritz és társai vonakodva bebiztosították és levették az MP-5-öket, és a pisztolyukat. Majd kinyitották az ajtót és lassan, rézsútosan felemelt kézzel elindultak kifelé. Az ajtó előtt törmeléket és egymás hegyén-hátán fekvő holttesteket láttak. A folyosó melletti falon, ahol korábban egybefüggő vakolat volt, most óriási lyuk tátongott. Georg felemelte a fejét és egy AR-15-ös csöve nézett vele farkasszemet. Mozdulatlanná dermedt. 441

442 Rita a zár kattanására tüzelésre készen felhozta lővonalba a gépkarabélyt. Móni továbbra is saját terét figyelte. Tom és Kistehén ekkor érkezett fel a lépcsőn. Nyugi szólt az ismerős hang Ritának, aki továbbra sem engedte le a fegyvert. Fritz előrefurakodott a szűk folyosón és Tomhoz lépett. Rendben van. Nincs náluk semmi mondta Tomnak. Vizsgálják át az elesetteket kérte Tom. Addig még biztosítunk. Fritz intett az embereinek, akik elhúzkodták és átkutatták a földön fekvőket. Egy-egy nyögés hallatszott a földről, Móni rögtön célba vette a hangforrást, de várt. Két sebesült, a többi halott. Nincs náluk fegyver jelentett Georg. Hívjon orvost. És nézzék meg a kintieket is! válaszolt Fritz, majd, hogy megállítsa tettre kész katonáját, rátette kezét annak mellkasára és Tomra nézett. Előbb küldje el az embereit! Tom Kistehénhez fordult és magyarul adta ki az utasítást. Kutassátok át még egyszer az épületet! És vidd őket a konyhába biccentett fejével a lányok felé. Georg értetlenül hallgatta a furcsa nyelvet, fogalma sem volt, milyen nyelven beszéltek megmentői. Várt, amíg az ismeretlen magával parancsolja a biztosítókat, majd miután főnöke levette róla a kezét, kint felsorakozott embereihez sietett. Nemsokára egy orvos és egy felcser vette kezelésbe a sebesülteket, a többiek pedig elkezdték a tisztogatást. 442

443 Fritz fél órával később vendégeivel együtt a trófeateremben várta Tomot, Lévait, és Georgot. A tábornokban tetőfokára hágott az izgatottság. Fel-alá járkált, míg mindenki meg nem érkezett. Wallace, Broman és Lancaster kisasszony megviselten ült az asztal körül. Tom és Lévai érkezett elsőként, Lévai az ajtóban maradt, Tom pedig a szétlőtt katonai zavaró előtt állt meg karba tett kézzel, a falnál álló asztalnak dőlve, így a vendégekkel és a fel-alá járkáló Fritz-cel is szemben volt. Tökéletesen belátta a teret. Végül Georg is megérkezett, egy kis fekete csomagot adott át Fritznek. Veszteségek? kérdezte a megtorpanó férfi. A kertiek közül két könnyű, egy súlyos sérült és egy halott válaszolt Georg. Fritz arca elkomorult, és a düh elöntötte arcát, de uralkodott magán. Vigyék őket kórházba! Már intézkedtem, uram nyugtatta meg a hadnagy, majd Lévaihoz hasonlóan a másik ajtó közelében helyezkedett el. Fritz nagy levegőt vett, körülnézett a teremben, majd a vendégei felé fordult és belekezdett mondandójába. Hazudtam önöknek! Nincsen semmiféle közel-keleti incidens, ami miatt a többiek lemondták volna a megbeszélést. A mai napra meg sem hívtam őket Fritz újra járkálni kezdett. Fontain tábornok és csapata tegnap járt itt, Ben Richmond pedig tegnapelőtt. Van Dien úrnak pedig holnap már el sem kell jönnie. 443

444 Broman szeme fölött összeráncolódtak a vonások, nem igazán értette, mire akar barátja kilyukadni. Mint tudják folytatta Fritz, áruló van a rendszerben, és éppen ezért kértek föl engem titkos lépésekre. Én azonban nem szeretem a fiaimat árulók kezére adni, mi értelme lett volna a rengeteg munkának, ha őket is megölik nézett fürkészőn a jelenlévők szemébe. Éppen ezért az elmúlt hónapokban mélyreható kutatásokat végeztem, hogy kiderítsem, ki az áruló. Miss Lancester egyre dühösebb lett, blúzának ujját gyűrögette. Tizenkét emberre szűkült a kör, és itt elakadtam. Ezért ki kellett tervelnem egy álmegbeszélést, ahol a Gojkovic elleni szövetkezés egész vezérkara és végrehajtói jelen vannak, hogy mindenképpen érdemes legyen támadást indítani ellenük. Ez már több a soknál tört ki nyüszítő hangon Laura Lancester. Mégis, mit képzel magáról!? csapott az asztalra, miközben felállt. Hogy meri az MI6 legfelsőbb vezetőjének és munkatársainak életét kockáztatni kisded játékai miatt? Ezért még nagyon meg fogják hurcolni, erről kezeskedem! ordította hisztérikusan, majd ki akart menni az ajtón, de Lévai elébe állt. Kérem, üljön vissza, és hallgasson jött ki a sodrából Fritz, majd karon fogta, és helyére vezette a nőt. Mr. Maier! avatkozott közbe Wallace. A hölgynek igaza van, kérem, viselkedjen! asszisztense felé fordult, hogy meggyőződjön róla, jól van-e, majd újra Fritzre nézett. Ez a beszélgetés számomra is rendkívül furcsa és bosszantó! Bökje ki végre, mit akar! 444

445 Épp azon vagyok, uram zökkent vissza Fritz az előadásba. Az, hogy a támadás a mai napon történt, arra utal, hogy az áruló itt van köztünk. Gordon Wallace olyan mérges lett, hogy megint felugrott az asztaltól. Ezt a badarságot mire alapozza? Mivel nem volt megadva az úti cél, ezért nem tudtak előre felkészülni ránk válaszolt készségesen Fritz. A koordinátákat innen kellett leadnia valakinek önök közül! Ez baromság! tört ki Wallace. Épp az előbb mondta, hogy a többiek már jártak itt. Távozása után bárki leadhatta a pontos helyet. Nem hiszem vágott vissza Fritz. Ők még abban a hitben vannak, hogy a többiek nem tudtak eljönni. De Fritz! Ezt magad sem gondolhatod komolyan! ugrott föl Broman is a hallottak után. Te tudod a legjobban, hogy komolyan gondolom! nézett vele farkasszemet Fritz. Talán nem is rázott meg annyira a barátod halála! provokálta az angolt. Broman ökölbe szorította kezét, de félszemmel látta, hogy az ajtóban álló katona újra kibiztosítja a nyakában lógó AR- 15-ösét. Ezt nem vártam volna éppen tőled! vágott vissza, majd bosszúsan visszaült a helyére. Wallace az iménti incidensen felháborodva felállt, és Fritzhez lépett. Amit ön ma itt művel, az katonai törvényeink megsértése mondta komor arccal. Majd a hadbíróság előtt előadhatja feltételezéseit! Ennek a beszélgetésnek itt van vége! Üljön vissza, Gordon! folytatta nyugodt hangon Fritz. Dahl hadnagy az imént arról tájékoztatott, hogy az egyik sebesültnél egy GPS-vevőt találtak, ami még 445

446 működött. Ahogy ide-oda járkáltak a házban, hol sűrűbben, hol ritkábban villogott, ezért biztos vagyok benne, hogy valamelyiküknél még most is ott van a jeladó. Ahogy elhangzott a mondat, Tom és Lévai egy emberként emelték fel kibiztosított fegyverüket, a három vendégre célozva. Ha kérhetem, álljanak ide elém, egymástól kicsit távolabb folytatta Fritz nyájasan, a gépkarabélyok jelenlétének biztonságában. Dahl hadnagy! Georg odalépett és újból átvette a kis fekete GPSvevőt, majd Lancester kisasszonyhoz lépett, és mint egy fémdetektorral, végighúzta ruhája előtt az apró készüléket. A vevő gyorsabban villogott ugyan, de nem jelzett egyértelműen. Ezután Wallace-t vette sorra. Ahogyan a zakója zsebéhez közelített, a villogás folyamatos világításba csapott át. A hadnagy gondolkodás nélkül hasba rúgta az előtte álló tisztet, aki a váratlan erőtől hátravágódott. Ezután a földön fekvőhöz lépett, oldalra fordította, és hátracsavarta a kezét. Miss Lancester zokogásban tört ki, Broman pedig holtsápadtan rogyott le a legközelebbi székre. Fritz diadalittas tekintettel odatérdelt az áruló elé, és kikereste a zakója zsebébe rejtett jeladót. Mr. Wallace, azt hiszem, mi még nagyon sokáig fogunk beszélgetni! 446

447 Miután Georg intézkedett a fogoly elszállításáról és a ház rendbetételéről, Fritz útnak indította az embereit hazafelé. Tom, Lévai, Kistehén és a lányok még mindig a konyhában várakoztak. Mivel nem kaptak ellenkező utasítást, most is teljes harci felszerelésben ücsörögtek az asztalon és a kredenc szélén. Tom, az akciónak vége közölte az ajtón belépő Fritz. Mindenki elment, maguk is menjenek haza. Felhozattam az autójukat. Rendben van, lányok, nekiállhattok pakolni! nézett a meggyötört arcokra Tom. A csapat lassan összekászálódott és elindult a kirobbantott odú felé. Köszönöm nyújtotta kezét kézfogásra Fritz. Büszke lehetsz a csapatodra! Tom jóleső érzéssel rázta meg régi példaképe kezét. Majd kézbe vette gépkarabélyát és az ajtó felé indult. Várj! kiáltott utána Fritz. Tom megfordult. Egy dologra nem tudok rájönni, hogy ment be az utolsó embered, miután befalaztátok a folyosót? Tom elmosolyodott, és eljátszott a gondolattal, hogy megválaszolatlanul hagyja a kérdést, élvezte, hogy valamiben ő tud többet. Az ételhordó liften keresztül. gondolta meg magát mégis. Az ember nem játszik a feletteseivel. Először rést bontottunk a lift mögött, amit Lévai meghekkelt, hogy kicsit feljebb álljon meg. Így nem látszódott a bontás, ezután kicsavaroztuk a hátulját. Rita a legkisebb, ő elfért benne. A többit már el tudod képzelni. Zseniális nevetett Fritz. Majd útjára engedte Erkel Tamás őrnagyot. 447

448 SZERBIA-MONTENEGRÓ, ORSOVICA GOJKOVIC REZIDENCIA ÁPRILIS :39 Gojkovic elnök dolgozószobája ablakánál álldogált, és a kertben nyíló virágait nézte. Drakulic kormánybiztos lépett be a szobába. Nézze, Drakulic, milyen szépek az orgonák! És nekem még azt mondták, ezen az éghajlaton nem fognak virágozni. Ki is rúgattam a kertészt, ne jöjjön nekem ilyen sületlenséggel fordult széles mosollyal a kormánybiztos felé. És lám, megint nekem lett igazam. Gyönyörű ez a tavasz. Ilyenkor úgy érzem, senki nem tud megállítani! Elnök úr, rossz hírt hoztam. Ne mondja, ma nem ronthatja el semmi a kedvemet! Majd Zoran elintézi, beszélje meg vele! Éppen ez az Elnök úr! Zoran nem tért vissza az akcióból. Csapda volt. Mindössze kilencen jöttek meg. Az elnök szóhoz sem jutott a megdöbbenéstől. Négy fickó, Drakulic, mindössze négyen voltak! Ne mondja már nekem, hogy több mint húsz, magas fokúan kiképzett katonám nem képes négy kis fingi-lingi kommandóst leteríteni! Sajnos nem tudjuk a részleteket. Akik az épületbe mentek, azok közül egy sem jött vissza. Csak a sofőrök és a kint ragadtak élték túl a támadást. Az ő elmondásuk szerint négynél jóval többen voltak a védők, de igazából senki nem tudja, mi történt odabent Drakulic kisebb szünetet tartott mielőtt, felhozta volna a kényesebb témát. Uram, azt hiszem, jobb lenne egy időre helyet változtatni. 448

449 Az Istenit, megint kezdődik a bujkálás? csapott öklével a párkányra az elnök. Hogy történhetett ez? a szoba másik oldala felé fordult, hogy a kormánybiztos ne lássa az arcát. Áruló van köztünk! Nem hiszem, uram mondta őszintén Drakulic. Imádkozzon Drakulic, hogy áruló legyen! mondta Gojkovic dühös, mély hangon Mert ha nem, akkor új fejezet kezdődött a háborúnkban. AUSZTRIA, BAD RADKERSBURG, VADÁSZHÁZ, ÁPRILIS :51 A lányok némán pakolták össze a faltörmelékekkel borított táskákat. Kihúzkodták a felszerelést a lépcső tetejére, hogy onnan majd könnyebben tudják lecipelni a holmikat. A pár órával korábban történt eseményekről már csak a romos falak, a vértől foltos padló, és a töltényhüvelyek százai árulkodtak. Két takarító dolgozott csendben az emeleten. Valószínűleg ők is a Fritz által kirendelt tisztogató egységek tagjai voltak, mert a kommandósokhoz hasonló fekete overallt viseltek, és különösebb berzenkedés nélkül súrolták a vértől mocskos padlót. Rita még megpróbálta bepréselni taktikai mellényét táskájába, de a cipzár komoly ellenfélnek bizonyult, sehogyan sem tudta behúzni, végül a csomag tetejére térdelve, bal kézzel összetartva leküzdötte az engedetlen felszerelést. A komolytalan harcban többször a padlóhoz ért a könyöke és a véres felmosóvíz megfestette frissen áthúzott, hosszú ujjú pólóját. A ruhadarabot nézve undor fogta el. Tudta, hogy nem az ő 449

450 vére. Leült, háttal a korlátnak támaszkodott és a padlót bámulta, ahol a takarító a vértől átitatott felmosóronggyal maszatolta szét az árulkodó nyomokat. A pusztítás nyomait. A lány tekintete egy pontra ragadt. Felsejlett előtte a pár órája ott fekvő hulla merev arca, és golyók által szétmarcangolt húsa. Újra érezte orrában azt a szagot, a puskapor és az égett hús szagát. Az akció minden egyes pillanata lassított felvételként égett az agyába, kitörölhetetlen lenyomatot képezve. Ismét hallotta a fülsiketítő robbanást, látta, ahogy egyszercsak fény ömlött be a folyosót lezáró fal helyén. Vállán érezte a szorítást, hogy indulnia kell. A robbanás hangjának erejétől bedugult a füle. Innentől már minden emlék úgy hallatszott fejében, mintha dunsztos üvegben lett volna. A puskaropogás zaja távolinak tűnt, pedig látta az előtte kirontó Kistehén és Tom fegyverének csövéből áradó torkolattüzet, alig két méterre maga előtt. Tom egyszer csak eltűnt a baloldalon, neki Kistehént kellett követnie. Igyekezett, hogy utolérje. Kistehén folyamatosan lőtt, ekkor Rita is balra nézett és meglátta azokat az embereket, akik ott várakoztak. Riadtak voltak, mert nem számítottak rájuk. Hárman már a földön hevertek. Egy közülük felé fordult és rászegezte a fegyvert. Rita látta a torkolattüzet. Végigfutott rajta a gondolat, hogy most meg fog halni! Újra érezte, ahogyan arcára tapad a csuklya, hallotta a saját lélegzetvételét, érezte, ahogy szájánál nedvesedik az anyag a kifújt levegőből lecsapódó pára miatt. Felsejlett gyomrában lüktető szívének dobbanása. Karja mintha külső parancsot kapott volna, a felé forduló katonára emelte a fegyvert, és ujja könyörtelenül belecsimpaszkodott saját fegyverének elsütő billentyűjébe. Nem emlékezett rá, 450

451 hogy ezt végiggondolta volna, teste csak a tanultak alapján reagált, hogy megvédje magát a külső támadástól. Addig lőtte a nekitámadó embert, amíg az mozgott. Az AR-15-ös karabély volt abban a pillanatban egyetlen szövetségese. Ő maga egy másodpercig sem gondolkozott, csak szórta a halált osztó lövedékeket. Tudta, hogy ő lőtte le, ő végezte ki azt az embert. Ezután mindenre lőtt, ami nem a társának nézett ki. A felmosóvíz egyre rózsaszínűbbé vált a vödörben. Már soha nem lesz tiszta ez a padló, bármeddig súrolják gondolta. A tetteket nem lehet csak úgy felmosni. A hangok, a szagok, a képek belevésődnek a tudatalattiba. Több ember életét is kioltotta, és ezen soha többet nem változtathat. Olyan útra lépett, ahonnan már nem tud visszafordulni. Móni és Judy a kirobbantott fal mellett álltak, ugyanúgy a padlót bámulták. Talán ugyanazok a gondolatok jártak a fejükben, talán egész mások. Egyikük sem szólt. Tom a konyha felől érkezett, a lépcső aljából meglátta a néma kompániát, és a vészcsengő azonnal megszólalt a fejében. Menjetek ki az erdőbe, és ott öltözzetek át! parancsolta. A csomagokat majd mi levisszük senki sem mozdult. MOST! Induljatok! üvöltötte sürgetően, hogy kibillentse diákjait a hasztalan gondolatok fogságából. Az erdőbe? kérdezett vissza Móni értetlenül. Igen, oda, ahonnan nem látjátok a házat. Nem akarom, hogy bárki meglásson benneteket hazudta Tom, miközben csak minél messzebb akarta tudni a lányokat a harc színhelyétől. 451

452 Végül mindannyian fogták saját hátizsákjukat és engedelmesen elvonultak az erdőbe, maguk mögött hagyva a házat. Tom jó háromnegyed óra múlva ment utánuk. A háztól úgy 500 méterre egy hatalmas szikla mögött talált rájuk. A lányok már átöltözve, farmerban, sportcipőben és színes pólóban ültek a zsákjukon. Mónika kipirult arccal farigcsált egy botot éles harci késével, közben egy népdalt dúdolgatott. Judy hátával egy fának támaszkodott, és a derekára kötött melegítő felső zsinórjával babrált, tekintete a távolba meredt. Rita a fák lombját nézte, de látszott az arcán, hogy gondolatban egészen máshol jár. Keze olykor ökölbe szorult. Tom nézte a lány égkék szemét, ám már nem ugyanaz a csintalan, kalandvágyó, tiszta szempár nézett vissza rá, mint azon a legelső napon. Tudta, hogy már soha többet nem láthatja azt a lányt. Az első igazi harc után megváltozik az egyén. Kicsit aggasztotta a tudat, hogy Mónika dudorászik, egyelőre azonban azzal akart foglalkozni, hogy két magába fordult társát segítse ki a bezárkózásból. Megköszörülte torkát és közelebb lépett. Ma átestetek a tűzkeresztségen kezdte lassan. Erre nem tudtalak benneteket felkészíteni, erre senki nem tud előre felkészülni. A gyakorlatok, a feladatok, a megerőltető edzések csak arra jók, hogy éles helyzetben tudjatok cselekedni, ne blokkoljatok le, és ne ti maradjatok ott Tom látszólag süket fülekre talált, de legbelül tudta, szavai eljutnak a lányok tudatába, és azt is tudta, hogy erről most beszélnie kell. Az első alakalom mindig megmarad emlékeitekben, de rajtatok múlik, miként dolgozzátok fel. Tudom, hogy megmaradnak a 452

453 képek, a hangok, a szagok. Hogy elgondolkoztok azon, hogy az a másik is éppen ugyanolyan ember volt, mint bármelyikünk. Szülőkkel, családdal, talán gyerekekkel, feleséggel, egy nagy bernáthegyi kutyával De ezen merengeni helytelen. Ti nem katonák vagytok, akik parancsra bárkit meg kell öljenek. Nálunk nincsenek vétlen áldozatok. Azok, akikkel mi állunk szemben, bűnözők, méghozzá a legalattomosabb fajtából. Ezrek haláláért felelnek, és fordított helyzetben szemrebbenés nélkül legyilkoltak volna benneteket. Nem gondolkodnának azon, voltak-e gyerekeitek, akik most hiába várnak benneteket haza. Aki egy életet megment, a világot menti meg mondta csendben Rita. Pontosan. Ti most több életet mentettetek meg válaszolt Tom. Én úgy láttam, csak gyilkoltunk válaszolt hangjában megvetéssel a lány. Mindaz, amire neveltek, a hit, a vallás, a szeretet most egy csapásra köddé vált. Mindaz, amiben éltem, most már nem igaz. Gyilkos vagyok, erre nincs mentség. Harcos vagy, nem gyilkos! Olyan, aki a bűnözők ellen küzd. És igen, ez néha azzal jár, hogy ölni kell, hogy megvédd a rendet, a társadat, vagy magadat! Én inkább elfogni szeretném a bűnözőket, de ebben a helyzetben nem volt más választásunk. Vagy mi, vagy ők. És mi élünk! Akik a támadók közül túlélték az akciót, azokat kórházba viszik. Mert mi nem vagyunk gyilkosok! Rita nem válaszolt, csak tovább merengett. Tudjátok, lefogadom folytatta Tom-, hogy ezek, akik ma itt voltak, nem is szerbek, hanem mindenféle 453

454 nemzetiségűek. Zsoldosok, akik valóban pénzért gyilkolnak. Ez igaz, csak most olyan nehéz ezt elfogadni. Nehéz saját magunkat elfogadni mondta Judy. De majd megbirkózunk vele, ne aggódj! sóhajtotta. Tudom, de nem kell egyedül feldolgoznotok. Nem kérem, hogy fojtsátok magatokba, annál rosszabbat el sem tudok képzelni. Akkor soha nem szabadultok a saját magatok alkotta árnyaktól! Beszéljetek róla! Pszichológushoz járó kommandósok, akik nem tudják feldolgozni, ha lepuffantanak valakit? Még viccnek is rossz. Ez olyan, mintha a buszvezető félne a lámpáktól ellenkezett Judy. Beszéljetek velem, vagy a srácokkal folytatta Tom. Ne csak egymással! Mi már megtanultuk ezt kezelni. Gyertek, induljunk. Haza akartok menni? Kizárt! Szerintem meg kéne ünnepelnünk a győzelmet vágta rá Móni, Tom nem kis meglepetésére. Szerintem is jobb, ha nem rögtön haza megyünk. Szedelődzködjetek, a srácok várnak bennünket. Lévai és Kistehén járó motorral várták őket a kisbuszban. Már rég átöltöztek, farmert és pólót viseltek ők is, ahogyan a csapat többi tagjai. Pontosan tudták, miért küldte Tom az erdőbe a lányokat, és miért tart olyan sokáig, amíg kihozza onnan őket, így hát egy szót sem szóltak a várakozás miatt. Egy közeli fogadóba vitték a társaságot, ahol finom vacsorát kaptak. Az étterem szinte kihalt volt, így csak magukénak tudhatták az egész termet. A vendéglő középkori stílusban volt berendezve, a falakról fáklyatartókba ültetett gyertyák nyújtottak kellemes félhomályt. A nagy faasztalok roskadásig teltek finom 454

455 ételekkel. A személyzet korhű ruhákban szolgálta fel az ennivalót, az itókát pedig agyagból készült korsókba csapolták. Hogy oldják a hangulatot, dupla pálinkát rendeltek. Az első kör még könnyen lecsusszant, a második már valóban fokozta a vidámságot. A harmadik kör mindig azoké, akik már nem lehetnek itt velünk emelte poharát Kistehén. Kiről beszélsz? kérdezte kissé spiccesen Judy. Mind itt vagyunk, csak a rosszfiúk hullottak el. Sajnos nem így van válaszolt Kistehén. Két társunk meghalt az akció során. Nem ismertétek őket, de attól még a mi oldalunkon harcoltak. Ők is a csapat tagjai voltak. Erről mi miért nem tudtunk? kérdezte Judy. Most már tudjátok válaszolt Tom. Ez a munka súlyos áldozatokkal jár, de ennek ellenére el kell végezni! Azt akarom, hogy megértsétek, mi a rendért harcolunk. Azért, hogy a káosznak ne legyenek ártatlan áldozatai. Azokkal küzdünk, akik felborítják a rendet, elveszik mások vagyonát, életét. Hódítóknak képzelik magukat, de nem mások, mint a káosz gyermekei. És én hiszek abban, hogy ezeket az embereket meg kell állítani. Észrevehettetek, hogy a fiúkkal együtt mindig távolságtartással viszonyultunk hozzátok. Egyszerűen azért, mert igazán a harcban válik el az, hogy amit a kiképzésen tanultatok, azt a valós helyzetekben tudjátoke alkalmazni. Ami pedig a leglényegesebb: akarjátok-e alkalmazni? felemelte a poharát Most már igazán üdvözöllek benneteket a csapatban! Az összekoccanó kupák mély kongással pecsételték meg a csapat egységét. Éjféltájban aztán a lányok felmentek a szobájukba. Tom, Lévai és Kistehén még 455

456 maradtak egy kicsit. A vendéglős nem akarta zavarni a megbeszélést, a ház ajándékaként felszolgált még egy üveg bort a három jó barátnak, aztán jó éjszakát kívánt, bezárta a konyhát és előzékenyen magukra hagyta vendégeit. Hogy viselték? kérdezte Kistehén Tomot, miután már csak hárman maradtak. Judy és Rita normálisan. Vajúdnak, de majd túlteszik magukat rajta. Kemény csajok. Felajánlottam, hogy bármelyikünkhöz fordulhatnak, ha beszélgetni szeretnének erről Lévai és Kistehén egy-egy bólintással jelezte, hogy megértették, és részükről rendben van. Móni viszont nagyon aggaszt. Őt szinte feltüzelte az akció. Vidám volt, dudorászott. Mintha semmi sem történt volna. Vagy nagyon gonosz ez a nő, vagy nagyon beteg. Bár a kettő nem zárja ki egymást. Az feltűnt volna a pszichológiai tesztjében vetette fel Lévai, és nagyot kortyolt az ingyen borba. Éppen ez az! Azt a tesztet soha nem értékelte ki pszichológus, és sajnos én sem vallotta be Tom. mindig éreztem, hogy vigyáznom kell ezzel a nővel, de szükségem volt rá a helyismerete miatt. Ha nem lett volna alkalmas a harcra, azt az elmúlt egy évben kiszűrtük volna. Aki meg ilyen melóra adja a fejét, az egy sem normális, így hát semmi értelmét nem láttam a mélyenszántó kiértékelésnek. Arra jó volt, hogy őket idegesítette a kiképzés közben, és nyomás alá kerültek miatta. Meg akartak felelni, és ez inspirálta őket! Nem lesz gond, majd odafigyelünk rá nyugtatta Kistehén. Ne aggódj, barátom, együtt megoldjuk ezt is! 456

457 Már csak a gyertya pislákolt az asztalon megvilágítva a zöld üvegben a vérvörös nedűt, és hosszan elnyújtva a kupák árnyékát a falon. A kezek felváltva emelték a szomjas ajkakhoz a poharakat. Egy távolabb álló szemlélőnek úgy tűnt volna, hogy kedélyes beszélgetés folyik. A hangulat valóban jó volt. Ennyi együtt töltött év után azonban már nem volt szükség szavakra. A három jó barát együtt hallgatott. Hajnalban kopogtatásra keltek az elgyötört arcú lányok. Tom állt az ajtóban, frissen megfürödve, indulásra készen. Ez nem lehet igaz, még ilyenkor is futni akar zsörtölődött Mónika. Hány óra van? Négy óra húsz válaszolt a nem szívesen látott vendég. Öltözzetek, mutatni akarok valamit. Lassan mindenki kimászott az ágyból, és magára húzott valami göncöt, hogy Tom színe elé járulhasson. Tíz perc múlva, kicsit rendezettebb külsőt színlelve, de még mindig álmosan, a recepció előtt várakoztak. Tom nem késlekedett. Gyertek velem! hívta őket mosolygós arccal, és előrement, hogy mutassa az utat. A fogadó mögötti erdőbe vezette a kis csapatot. Pár száz méter után az erdő egy sziklás szakadékban végződött. Tom felmászott a legmagasabb kőtömb tetejére és maga mellett elsimította a talajt, mutatva, hogy a többiek is kövessék. A friss reggeli levegő kicsípte az álmos arcokat, és kikergette a fáradt szemekből az éjszaka nyomait. 457

458 Látjátok, arra van kelet mutatott egyenesen előre. Pár perc múlva csodát láthattok, mindennapi csodát. A lányok engedelmesen leültek és figyeltek. Kis idő elteltével egy rózsaszínű, izzó korong felső pereme bukkant elő a távoli hegyek mögül, mintha csak óvatosan körülnézni indulna, jó helyen jár-e. Majd szépen lassan, egyre dagadóbban emelkedett ki a hegycsúcsok mögött. A levegő vibrált a nap színe előtt, elmosta a határokat. Az erdőben madarak hada köszöntötte énekével a felkelő napot. Úgy daloltak, mintha az újjászületés csodája ihlette volna őket. Ahogy a rózsaszín gömb egyre nagyobb teret nyert magának az égen, úgy festette meg a tájat a bíborlilától a narancssárga minden árnyalatára. Végül már csak egy hajszál kötötte a napot a földhöz. A hegycsúcsok mintha azért nyújtózkodtak volna, hogy még egy pillanatig fogva tarthassák a csodát. Egy pillanattal később azonban a nap önálló útra kelt, immár narancssárgán izzó köpenyében. Az első sugarak végigsimítottak a rácsodálkozó, pirosló arcokon. Tom végignézett tanítványain, mint osztályfőnök az első dolgozatírás után. A kis diákok meghatott arca jóleső érzéssel töltötte el. Ne felejtsétek el, mi élünk! És sok dolgunk van még együtt! mondta örömmel és kissé talán meghatottan. Most már mehetünk haza! 458

459 II. rész EGYESÜLT KIRÁLYSÁG, LONDON MI6 SZÉKHÁZ ÁPRILIS :07 James Broman szomorúan nézett a városra a kilencedik emeleti iroda ablakából. Jól emlékezett arra a napra, amikor legutóbb állt itt. Akkor azt tervezte, keményen fog dolgozni, hogy egyszer majd itt kaphasson irodát, Gordon mellett. Mostanra ezeket a vágyait elfújta a szél. Egy világ omlott össze benne, amikor közvetlen felettese és egyben példaképe lelepleződött. Ő felelt a társai és legfőképp Skiansky haláláért. Most is felidézte barátja feleségének, Sheilának az arcát. Ugye, elkapjátok. Hát elkaptuk James! hallotta háta mögül az ismerős hangot. Fritz Maier lépett be az irodába. Itt vagyok fordult meg Broman, és megvárta, amíg dobozokat kerülgető kollégája közelebb ér. Az irodában nagy volt a sürgés-forgás. Legalább tíz ember vizsgálta át az irodát. Benéztek a szőnyeg alá, végignézték a bútorokat, eldugott jeladót vagy titkos anyagokat kerestek. Átszkennelték a falakat, hátha lehallgató készüléket találnak valahol. Wallace iratait és személyes dolgait két női kolléga pakolta be kartondobozokba, Átvizsgálásra felirattal lezárva azokat. Egy férfi pedig a számítógépről szedett le adatokat. Mindegyiküknek MI6-es belépőkártya lógott a nyakában. 459

460 Szép iroda! mondta Fritz körülnézve a hatalmas, nagyablakos szobán. Remélem, most majd valaki olyan kapja, aki megérdemli! Én legszívesebben lezáratnám mondta szomorú hangon Broman. Még most sem tudom felfogni rázta meg a fejét. Komolyan mondom, ha nem lettem volna ott személyesen, nem hinném el, hogy ő volt az áruló. El tudom képzelni, min mégy most át bólintott Fritz. Honnan tudtad? jött a váratlan kérdés. Nem tudtam válaszolta komolyan, csak kisakkoztam a lépéseket. És őszintén örülök, hogy nem téged kellett onnan bilincsben elkísérnünk. Broman meghökkent. Te el tudtad volna képzelni rólam, hogy a saját kollégám haláláért felelek? kérdezte sértetten. Reméltem, hogy nem. Valószínűleg ugyanilyen hitetlenül állnék most a te irodádban. A mi szakmánkban senkiben sem szabad megbízni! Valakiben muszáj! nézett Broman mélyen Fritz szemébe, annyira őszintén, hogy az osztrák tiszt el is szégyellte kicsit magát. Különben sosem jutnánk előrébb. Erről jut eszembe köszörülte meg a torkát Maier, és örült, hogy témát válthat. egyelőre csak a téglát iktattuk ki. Gojkovic elfogása azonban továbbra is ránk vár. 460

461 Gondolom, ha kihallgatjátok Gordont, akkor közelebb juttok a célhoz mondta Broman hivatalos hangra váltva. Damien Fontain tábornok parancsára az egyik úszó börtönükbe vitték. Gondolom, őket is megrendítette a hír, mert nem ez a szokásos eljárás egy ilyen magas rangú tiszttel szemben. Talán, mert általában nem ilyen kihágásokért szoktak magas rangú tiszteket őrizetbe venni jegyezte meg Fritz. A csapatomnak szüksége lenne némi támogatásra folytatta. A csapataidnak nézett rá ismét szúrós szemmel Broman. Ebbe sem avattál be. Különben nem sikerült volna az akció, azt hiszem, ezt most már te is beláthatod. Kötelességed lett volna jelenteni Gordonnak. Oké, megértettem, hagyjuk mondta inkább sajátmagának az angol, és megpróbálta félretenni sértettségét. Milyen támogatásra gondoltál? Ami azt illeti, így is kevesen vagyunk, és eszközhiányunk is van. Szükségünk lenne műholdképekre, szállítóeszközökre, robotrepülőkre, kommunikációs eszközökre sorolta Fritz. Ami egy ilyen nagyszabású feladathoz kell. Neked magyarázzam? Nem kell, tökéletesen értem a felvetést helyeselt Broman, már beszéltem is erről Fontain tábornokkal nézett kollégájára, aki nagyon meglepődött a hír hallatán. Ne nézz így, Gojkovic elfogása az én szívügyem is. És még mindig én vagyok az irányító, még akkor is, ha szabad kezet adtam! Fritz elismerően bólintott. 461

462 Egyébként a vadászházas akciód nagy visszhangot kapott a felső vezetők körében is, úgyhogy biztosítanak számodra egy műholdat, két felderítő robotrepülőt, és a szükséges kommunikációs eszközöket nézett diadalittasan Broman. Két műhold kéne. És még néhány ember. Egy műhold, és kezelőszemélyzet. Nem küldik oda még egyszer a saját embereiket. Túl kockázatos. Szerintük mi mit csinálunk? bosszankodott Maier. Ezt tudtam elintézni. Egyébként a legmodernebb technikát bocsátják rendelkezésünkre, egy szavunk sem lehet. Csak nem érhetünk hozzá, nem jótékonyságból küldenek saját kezelőket. Ez érthető. Na, mi legyen? Rendezzék be a robotrepülők központját Bécsben. Magam akarom felügyelni a kezelőket. Máris intézkedem mondta mérgelődő kollégáján mosolyogva Broman. Fritz úgy érezte, már semmi keresnivalója nincs az irodában. Karjába vette kabátját és elindult az ajtó felé. Most hova mész? kiáltott utána Broman. Hajókázni. Van néhány kérdésem a volt főnöködnek. Rendben bólintott James, és Fritz! Mostantól nyílt kártyákkal játszunk! Mindenről jelentést kérek! Igenis, uram! emelte tisztelgésre kezét viccesen Maier, és elhagyta az irodát. 462

463 OLASZORSZÁG, TOSZKÁNA ÁPRILIS :41 A délelőtti nap fénye bearanyozta Toszkána dombjait. Az Appennin-hegység csipkéi óvón körülölelték az Arno folyó felső völgyét, benne Casentinót, mintha el akarná rejteni a világ elől ezt a féltve őrzött kincset, a természet apró csodáját. A nap perzselő fényét csak egy-egy elvonuló felhő árnyjátéka zavarta meg néhol, bohókás formákat rajzolva a tájra. A földek hol zöld, hol sárga színnel tarkították a környéket, mint megannyi kiterített perzsaszőnyeg, amelyek szélét kanyargós motívumként futó utak szegélyezik, peckesen álló ciprusfák társaságában. A táj tökéletes nyugalmát a dombokon átbukdácsoló terepjárók motorzúgása zavarta meg, de madártávlatból a két hatalmas fekete dzsip is csak sietősen szaladgáló hangyáknak tűnt. Gyorsabban! kiáltotta Tom idegesen Lévainak, aki tövig nyomta a gázt. Hiába, mert nem tudott gyorsabban haladni a bukkanókkal teli, kanyargós utakon. A térkép szerint már csak hat kilométerre voltak a célként kijelölt villától. Tom az ajtónak támaszkodva, féloldalasan ült a vezető melletti ülésen. A térképet Pratovecchióhoz hajtogatva a bal térdére terítette, és a bal kezében lévő iránytűvel szorította le, hogy a rázkódásban nehogy leessen. Jobb lábával és kezével kitámasztotta magát, hogy minden felszerelés stabilan maradjon. Az övet soha nem kapcsolta be, még akción kívül sem, mert nem tudhatta, mikor kell azonnal cselekednie egy váratlan helyzetben, és az öv csak gátolta volna a kiszállásban. Az AR-15-ös gépkarabély az ölében pihent, csőre töltve, bebiztosítva. Taktikai mellényében ugyanígy ott lapult 9 463

464 mm-es USP-je is. Tom a térképre meredt, és onnan navigálta Lévait. Noha fel voltak szerelve a legmodernebb GPS-berendezésekkel, Tom jobban bízott saját ösztöneiben, és saját iránytűjében. A templom után balra! adta ki a következő parancsot. Mindjárt odaérünk. Siess már! Tom tudta, hogy ennél gyorsabban lehetetlen ezeken az utakon menni, de mégis úgy érezte, elkésnek, és semmi egyebet nem tudott tenni, mint hogy a sofőrt irányította. Lévai fegyelmezett katona volt és nem szólt vissza, kizárólag adott feladatára koncentrált. Ha majd ki kell szállni és harcolni kell, akkor más lesz a prioritás, addig azonban műszaki precizitással számította ki a kanyarokban lehetséges, legnagyobb sebességet, hogy még éppen ne boruljanak fel, vagy pördüljenek ki, mert akkor soha nem érik el céljukat. Georg Dahl a hátsó ülésen ült némán, csak néha szólt bele az adó-vevő készülékbe, hogy tájékoztassa a mögöttük száguldó autót az úti célról. A második autóban Gerhard Steiner Gerry ült a volánnál, Markus Wally és Matthias Braun társaságában. A kommandós tisztek a vadászházban történt akció óta feltétlenül bíztak Tom döntéseiben, és szívesen megismerkedtek volna a felmentő csapat összes tagjával, de Fritz erre eddig nem hagyott lehetőséget. Alig egy hét elteltével a nagyszabású akció után már egy ismeretlen irányító parancsait követték fegyelmezetten, és lassacskán megismerték Tom gondolkodását. A csapat a feladatokban még jobban összekovácsolódott, és már nem kellett túl sok beszéd ahhoz, hogy mindenki tudja a dolgát, és a hierarchiában betöltött helyét. Az út egyre kanyargósabb lett, a kerekek csikorgását felváltó motorbőgés kívülről ijesztőnek hallatszott, de az 464

465 utasoknak meg sem fordult a fejében, hogy valami baleset érheti őket. A gépkarabélyokat maguk előtt tartották készenlétbe helyezve, másik kezükkel pedig kapaszkodtak, de nem csak a karizmaik feszültek pattanásig ezekben a pillanatokban. A következő domb mögött már látnunk kell! Nem megy gyorsabban ez a tragacs?! türelmetlenkedett tovább Tom. A tehetetlenség volt az egyetlen dolog, ami minden helyzetben kihozta a sodrából. Az autó élesen kifarolt, amikor Lévai letért a főútról, hogy a házhoz vezető, fehér murvával végigszórt földútra kanyarodjon. Gyorsan ellenkormányzott, majd ismét tövig nyomta a gázt, sűrű fehér porfelhőt kavarva maguk mögött. Gerry szinte vakon hajtott az előtte kanyarodó autó után, de ez egy percre sem bizonytalanította el, leginkább ösztöneire és az elmúlt év kiképzésének tapasztalataira hagyatkozott. Ott van! kiáltotta Tom, amikor megpillantotta az épületet. A vidéki ház akár egy kastéllyal is felért volna. A kőből készült, lapos tetős, mediterrán épület büszkén állt a ciprusokkal szegélyezett fehér út végén, a domboldalban. Hatalmas terület tartozott hozzá, a völgy felé, amíg a szem ellátott, nem is állt más építmény. Nyugatra tőle, kissé lejjebb égszínkék vizű medence feszítette tükrét. Háta mögött gyümölcsfák és szőlőtőkék sorakoztak. Lévai sportfokozatra váltott, és csúcsteljesítményt követelt a terepjárótól, ami felbőgő motorral engedelmeskedett a parancsnak. Gerry szorosan követte. Készüljetek! szólt hátra Tom, kibiztosította mindkét fegyverét, majd úgy helyezkedett, hogy az ajtónyitással egy ütemben azonnal ki tudjon ugrani az 465

466 autóból. Jobb kezébe fogta a gépkarabélyt, bal kezét az ajtónyitó kallantyúra helyezte, jobb lábát pedig az ajtónak feszítette, hogy nyitásra az ajtót azonnal kirúghassa. Georg leadta a parancsot a követő autónak is, majd ő is készenlétbe helyezkedett. Lévai egy balfordulattal lefékezett az épület előtt, mögötte ugyanezt tette Gerry is, az ajtók szinte késlekedés nélkül vágódtak ki és mindkét autóból két-két kommandós ugrott ki. Ebben a pillanatban azonban hatalmas robbanás rázta meg a környéket. Tomot és a három rohamosztagost elsodorta a detonáció szele. A két sofőr a kormányra bukott, hogy megvédjék arcukat az esetleges üvegszilánkoktól. Kőtörmelék zúdult rájuk, több helyen behorpasztva a karosszériát. Amikor Tom pár másodperc múlva magához tért, már minden lángokban állt. A büszke vidéki villa helyén csak romhalmaz roskadozott. A robbanás szétrepítette az égő tárgyakat. A tűz egyre nagyobb étvággyal terjedt szét a területen, a lángok több méter magasra csaptak. Tom első reakciója az volt, hogy megnézi, vannak-e túlélők, de alig pár métert tudott tenni a ház irányába, amikor a forróság áthatolhatatlan falába ütközött. Noha volt még jó néhány méter a lángtengerig, képtelen volt tovább menni, perzselte a forró levegő. Arca elé tette kezét, de a levegővétel szinte felszántotta légcsövét. Georg húzta el, látva Tom hiábavaló próbálkozásait. Hagyd! mondta lemondóan. Elkéstünk. Tom kirántotta karját a fiatal tiszt kezei közül, majd az autóhoz ment. Bassza meg, megint elkéstünk! ordította és dühében belerúgott az előtte fekvő, füstölgő roncsdarabba. Hívjátok fel Fritzet! mondta 466

467 kisvártatva. Mondjátok meg, hogy megint kudarcot vallottunk. Majd a tetőre könyökölve kezei közé temette arcát. Ő volt a hatodik Gojkovic besúgói közül. Mind halottak. Nincs több kapcsolódási pontunk! törődött bele helyzetébe. Tom, mennünk kell! Mindjárt jönnek a tűzoltók, nem találhatnak itt bennünket mondta végül Georg, és egy mozdulattal betessékelte társait az ütött-kopott dzsipekbe. Tom is engedelmesen beszállt. A hazaút szótlanul telt. Lévai sokkal nyugodtabban vezetett, már nem voltak készenlétben. Tom az ablaknak támasztotta fejét, és az elsuhanó fákat nézte. Azon gondolkodott, mi az, amit eddig nem vettek észre. Gondolatban visszapörgette az előző két akciót, és megpróbálta aprólékosan felidézni a történteket, amelyek idáig vezettek. KÉT NAPPAL KORÁBBAN, ATLANTI-ÓCEÁN, NEMZETKÖZI VIZEKEN ÁPRILIS :13 Mondott valamit, doki? tette fel türelmetlenül a kérdést Fritz, a kihallgató tisztnek. Uram, Mr. Wallace az egyik legmagasabb rangú tiszt. Nem vallathatja ugyanazokkal a módszerekkel, mint a többi bűnözőt. Fritz hirtelen haragú ember volt, és nem tűrte, ha a beosztottjai kioktatták. Jobbjával hátracsavarta a doktor kezét, majd az olajszállító folyosójának falához vágta a meglepett embert. A folyosó nem volt bekamerázva, és egy lélek sem járt arra, Fritz tehát ösztönszerűen 467

468 cselekedhetett. Bal kezével elkapta a doki nyakát, éppen úgy, hogy csak egy finom mozdulat kellett ahhoz, hogy összeroppantsa a gégeporcot. Ezt a doki pontosan ilyen jól tudta, ezért behunyta a szemét és várt. Fritz egész közel hajolt hozzá. Ez az ember pont olyan söpredék, mint bármelyik ezen a hajón. Megölette saját társait. Hazájába vitte az ellenséget. Teret adott a drog elterjesztésének Európában az iskolás gyerekek között. Sokévi munkába fog telni, míg mindazt a mocskot eltakarítjuk, amit itt hagyott, úgyhogy ne jöjjön nekem a rangjával, mert köpök rá! mondta fenyegető hangon, egy szuszra. Ha kell, egyenként vágom le az ujjait, hogy elárulja a többi tégla nevét! Megértette? Ühm próbált kicsikarni magából valami értelmes hangot a vallató orvos. Amikor elvállalta ezt az állást, tudta jól, hogy bűnözők kínzását kell elvégeznie, korra, nemre, rangra tekintet nélkül! Mennyi ideje is szolgál ezen a hajón? Három éve szorítkozott a legrövidebb mondatokra a cingár, szemüveges orvostiszt. Megpróbált nyelni, de iszonyatos fájdalmat érzett, ha meg akarta mozdítani a gégéjét. Akkor ne most kezdjen el prédikálni, hanem végezze a dolgát! Kellenek a nevek! Fritz egy mozdulattal elengedte az orvost, aki háttal a falnak támaszkodva lecsúszott a padlóra és heves köhögésben tört ki. Ilyen az, amikor akasztják a hóhért motyogta Fritz. Pár perc múlva jobban lesz. Tudja, ennél sokkal rosszabbul érezhette magát Skiansky ügynök, amikor egy százas szöget küldtek a kisagyába, majd kivájták a szemeit! Vagy a tizenegy éves fia, amikor megtalálta. Azt a 468

469 támadást is Wallace biztosította próbált sajátos módon újra lelket önteni a fiatal tisztbe. Akik itt vannak, nem véletlenül kerültek ide. Ne kérdőjelezze meg a felettesei parancsát! Ezek az emberek a maga ellenségei, nem mi, akik elfogjuk őket A kezét nyújtotta, hogy talpra segítse az orvost. Tudom, hogy kegyetlen munkát végez, de ezt is a hazájáért és annak nyugalmáért teszi. Sok szemetet kell még elfognunk, úgyhogy szedje össze magát! Igenis, uram próbált erősnek tűnni az orvos, de a hangja még remegett. Ha megengedi, folytatom a munkámat, uram. Magával tartok, a tükörszobában leszek, végig akarom nézni, amit csinál. Minden elejtett mondat fontos lehet! A kollégáim indulásra készen várják az információkat. A doktor engedelmesen megfordult, és Wallace szobája felé ment. A szürke, rideg folyosókon alig volt a két ember számára hely. A hajó keresztgerendáinál a keresztmetszet még jobban leszűkült, és itt magas küszöbű, ovális lyukakon kellett átlépni. Bizonyos távolságokra vastag biztonsági ajtókat rendszeresítettek, véletlen baleset esetére, ha víz- és légmentesen le kellene zárni egy-egy szakaszt. Az embernek nem volt éppen luxushajó benyomása a tanker mélyén, de nem is ezt a célt szolgálta a berendezés. Az úszó börtön rég nem szállított már kőolajat, csak a látszat kedvéért maradt meg a külső. A kalózok jól ismerték a NATO és az USA úszó erődjeit, és jó messzire elkerülték őket, hiszen ezek a hajók akár egy kisebb háború megvívására is fel voltak készülve. Fegyverarzenáljuk páratlan volt, és kiképzett őreik nem 469

470 bízták a véletlenre egy esetleges támadás elhárítását. A hajó egyik felében rendes börtön üzemelt, a másik fele pedig kihallgató szobákkal volt felszerelve. Nem volt túl sok berendezés ezekben: dönthető, leszíjazható ágy, orvosi pult, szék és lámpa mindez maximálisan megfelelt a célnak. A kihallgatásokat elektronikusan rögzítették, a bent zajló történéseket az úgynevezett tükörszobából lehetett figyelemmel kísérni. Wallace egy ugyanilyen puritán ágyon feküdt leszíjazva. Arca fáradt és nyúzott volt, mivel már egy hete nem hagyták aludni. Mielőtt bement, a doktor megigazította a ruháját és a haját, megemberelte tekintetét, majd erélyesen benyitott a szobába. Wallace az ajtó felé fordította fejét. A szemét takaró, vastag szemüvegből az ágy melletti kis gépezetbe vezető kábelek lógtak. Kérem, ne. Hagyja abba! Már mindent elmondtam, amit tudtam! mondta kimerült hangon. Az kevés, uram válaszolt érzelmektől mentesen a megedződött lelkű doktor. Jobb, ha megerőlteti az agyát, mert addig nem engedem innen el, amíg nem mond nekem használható neveket! Ahogy az utolsó szó elhagyta a száját, megnyomta a készüléken a gombot. A szobában semmi nem változott, Wallace szeme előtt viszont villódzó fények, kusza ábrák vibráltak, amik akkor is kísértették, ha behunyta a szemét. Fülében húsba vájó csikorgások váltották egymást szüntelenül, amelyektől egész teste megborzongott. A kellemetlen érzéseket injekciók beadásával tették még elviselhetetlenebbé. Habár a külső szemlélő számára ez a módszer rendkívül humánusnak tűnhetett, a több héten keresztül folytatott eljárástól az emberi agy teljes 470

471 leépülésnek indult, mert nem bírta feldolgozni a kívülről érkező folyamatos információözönt. Mivel érzékszervei állandóan a bejutó adatok feldolgozásán fáradoztak, Wallace szervezete nem tudott regenerálódni, lassan zombivá változott. A kínzási módszerek között a letépett körmök, az áram és a víz, vagy a csontok eltörése sem bizonyult ennél hatásosabbnak. A sors iróniája, hogy ugyanezt a módszert a világban rengeteg helyen tanításra is használták. A relaxációs nyelvleckék alatt a delikvens nyugtató zenét, és nyelvgyakorlatokat hall, persze korlátozott ideig. A civil életben szerzett tapasztalatokat a hadsereg saját hasznára fordította, és kidolgozta ezt az úgynevezett fehér kesztyűs vallatást. PORTUGÁLIA, AZORI SZIGETEK, ÁPRILIS Miért kellett titokban iderepülnöm? kérdezte Tom Fritzt az autóban, a Sao Miguel sziget repülőteréről Ponta Delgadaba utazva. Nem titokban utaztál ide, a te neved van a repülőjegyen mondta semmitmondóan Fritz. Mit keresünk mi itt? faggatta tovább Tom. Szeretem ezt a helyet. Olyan nyugodt. Az emberek kedvesek, a táj gyönyörű, az időjárás kifogástalan. Most nyaralni hívtál? Bocs, de egy szőkével jobban élvezném. Magadra ne vedd, de nem vagy az esetem ironizált Tom. Ha csak a hajam a probléma, azon segíthetünk vette fel a viccet a másik. Gyönyörködj a tájban, amíg 471

472 teheted. A szállodában mutatni szeretnék valamit Tom megfogadta a tanácsot, hiszen tudta, hogy egy szót sem húzhat ki az osztrákból, ha ő nem akarja. Inkább belemerült az út menti hatalmas, kék virágok bolondító illatába. A város csupán néhány kilométerre volt a reptértől, de Fritz kerülő utat választott, hogy kicsit megmutassa a környéket társának. A kanyargós hegyi utak, szinte mintha újak lettek volna. Csodálatos kilátás nyílt a vulkáni hegyről az Atlanti-óceánra. Az út melletti parkolók tökéletesen tiszták és kedélyesek voltak, fából faragott padokat, grillsütő helyeket alakítottak ki mindenhol. Majdnem minden kiugróban álltak autók, és kis baráti körök piknikeztek a kilátást élvezve. A vulkán peremére felérve Tom elé csodálatos látvány tárult. Az egyik oldalon az óceán semmibe vesző messzesége ejtette rabul tekintetét, a másik oldalon pedig, a kialudt kráterben létrejött vulkáni tavak csábították a városi rendőr szabadságra vágyó szívét. Az út mellett két oldalon szédítő meredekséggel vesztette magasságát a táj, a lejtőkön mégis hasig érő füvű, élénkzöld legelők terültek el, amelyeken elégedett, a gravitációval nem törődő marhák legelésztek. Az egyik tó mellett kis település bújt meg, hófehér házak sorakoztak egymás mellett, fakerítésekkel elválasztva. A tavon hosszú, 18 lyukú híd ívelt a következő vulkáni csúcsra vezető útig. A távolban vészjósló sötét felhők gyülekeztek, viharossá téve az óceán kékjét, nyugaton viszont zavartalanul sütött még a nap, megvilágítva a sötét háttér előtti zöld réteket. A fényhatások egészen egyedi színt kölcsönöztek a tájnak. Tom úgy érezte, két ismeretlen világ közti peremen áll, pőrén, a maga egyszerű valójában, és hagyja, hogy az egyik majd beszippantsa, mert ő nem tud 472

473 e két szépség között dönteni. Mérhetetlenül kicsinek és lényegtelennek érezte magát a természettel szemben, mégis e percben hatalmas erő áramlott végig az ereiben. Az ellentétek e különös egybeolvadása végtelen boldogsággal telítette meg a szívét; ha csak néhány pillanatra is, valami olyan részese lehetett, amit még soha nem látott. Fritz egy kört téve, ismét a városka irányába vette az utat. Újra a tengerszintre érve megsokasodtak a mediterrán házak. Ponta Delgada nem volt nagyváros, csak egy kis kikötője és egy régi erődje volt. A macskaköves utcák szürke, vulkáni kőzetből voltak kirakva, világító fehér felfestésekkel az eligazodás érdekében. A főút a part mellett vezetett, mindkét oldalán sűrűn parkoltak az autók. Innen szűk utcácskák indultak felfelé, alig egy járműnek helyet hagyva. A házak szinte egymásra, egymás fölé épültek, az utcákon emberek sokasága hömpölygött, árusok, turisták, halászok kavarodtak állandó színváltozást adva a városnak. Fritz a kikötő melletti parkolóban állt meg. Az út túloldalán hatalmas, az óceánra néző hotel magasodott. Megérkeztünk. Hozd a cuccodat sürgette Tomot társa, majd előre ment, felvenni a kulcsokat. A szállodai szobák egyszerű szabványméretűek voltak, franciaággyal, dohányzóasztallal és tévével. Tom csak ledobta holmiját az ágyra, és késlekedés nélkül átment Fritzhez. Megtudom végre, hogy miért vagyok itt? kérdezte türelmetlenül a tábornokot. Ülj le mutatott az egyik fotelra, és egy lemezt készült betenni laptopjába. Tom hátradőlt, kíváncsian várta a műsort, azonban rögtön közelebb húzódott, amint 473

474 meghallotta Gordon Wallace elgyötört hangját. Fritz azt a vallatási felvételt játszotta le neki, amin az áruló feladta Gojkovic hat beépített emberét. Hol van most Wallace? kérdezte a film végén Tom. Úgy hétszáz kilométerre innét. Talán ezerhétszázra, közelebb nincsen semmi érvelt Tom, de a mondat végét elharapta, miközben Fritz bólogatását figyelte. Szóval az óceánon van, egy hajón. Te nem láttad ezt a felvételt, és nem tudod, hol van, maradjunk ennyiben. Inkább azt tervezzük meg, hogyan kapjuk el a többi árulót. Oké, gondolom, azzal kezdjük, aki itt van a szigeten kezdte Tom összerakni a képet. Koncentráljunk utána a két olaszra, Róma és Toszkána. Az a kettő, aki Horvátországban tartózkodik, túl közel van a tűzhöz, Gojkovic már valószínűleg küldetett értük. Én is úgy gondoltam, hogy őket már kiiktatták helyeselt a tábornok. A ciprusi ember nehéz ügy. Az angolok kérhetnék a kiadatását, de ahhoz bíróság és jogerős ítéletek kellenek, legalább egy hónap mire végigrágjuk magunkat az adminisztrációs útvesztőkön. Ha titokban dolgozunk, az elég kockázatos, mert ha jól tudom, ez a város a török részhez van közel. Arrafelé mindenki fegyverrel jár, könnyen beleszaladhatunk valami helyi csetepatéba. Oda jól fel kell készülnünk, tanulmányozni a helyszínt, feltárni a helyi viszonyokat, és még úgy is nagyon necces. Szerintem őt hanyagolhatjuk. A ciprusi személyt illetően megkezdem az angolokkal a tárgyalást a kiadatási eljárás megindításáról folytatta Fritz. Attól tartok, hogy Gojkovicnak még 474

475 így is elég embere van a hivatalokban, hogy időben értesüljön a tervünkről, de jelenleg nem látok más lehetőséget. Mit tudunk az itteniről? szűkítette a kört Tom. Nem messze a szállodától van egy kis háza. Már ráálltunk, figyeljük. Hogy akarod csinálni? Csak ketten leszünk? Nem, a srácok már itt nyaralnak egy hete. Most kint vannak megfigyelésen. Azt akarom, hogy te vezesd az akciót. Össze kell szoknotok. Jobban szerettem volna, ha hozhatok saját embert is jegyezte meg Tom. Öten kevesen vagyunk. Hatan vagyunk! vágott vissza Fritz. Be akarsz állni? Már rég benne vagyok egy dossziét vett elő és fényképeket szórt ki belőle az asztalra. Ezt az embert figyeljük. Az év nagy részét itt tölti, csak télen utazik haza. A helyiek jól ismerik. Reggel 8 óra és 8:15 között lép ki az ajtón, addigra kiszállítják az újságot, a tejet, kenyeret, meg amit megrendelt előző nap. Beveszi a kosarakat és legközelebb 9 óra körül jelenik meg ismét. Fritz közben folyamatosan a mondandójának megfelelő képeket helyezte Tom orra elé. Ez az ezüstszürke Saab az övé, elég feltűnő itt a szigeten. Napközben átautózik a sziget másik oldalán lévő sport klubba, általában ott tölti napjait, hacsak nem repül Lisszabonba. Úgy látom, már jól beleástátok magatokat. Nincs sok időnk. Szeretném, ha mihamarabb elfognánk, és rajta keresztül eljutnánk Gojkovicig. Jól van sóhajtott nagyot Tom. Kell egy lesötétített furgon, a szokásos fegyverek, két figyelő. Egy ember a tetőre, mert az a legkézenfekvőbb menekülési 475

476 irány, az utcák rettenetesen szűkek, könnyű lezárni, én biztos a tető felé mennék. Kell legalább egy sofőr, de jobban örülnék két külön autónak, és persze két ember, aki végrehajtja az elfogást. Mindennek nagyon gyorsan és precízen kell mennie, ha nem akarunk feltűnést. A felszerelés miatt ne aggódj. Mikor akarod csinálni? Még meg kell ismernem a terepet. Beszélnem kell a srácokkal. Meg kell szervezni a fogoly elszállítását. Van egy csomó meló, hogy előkészüljünk sorolta Tom, kissé aggályosan. A szállítást bízd csak rám, azzal ne foglalkozz. Este hétkor megbeszélést tartunk, mindenki itt lesz, addig járd be a környéket hadarta Fritz. Estére jó lenne, ha születne valami terved. Nem számolunk ellenállással, csak egy pasi és kész. Aki egy volt szerb katona! Soha ne becsüld le az ellenfeled! helyesbített Tom. Jól van, itt találkozunk, körülnézek. Este zsúfolásig telt Fritz szobája. Gerry már csak az ajtóban kapott helyet. Georg, Matt és Max az ágyon ültek. A tábornok és Tom a tévé előtt állva magyarázott. Az utca valóban nagyon szűk, a furgon alig fér el rajta, ha szembejövő forgalom van, vagy akár egy gyalogos elállja az utat, nem tudunk elég gyorsan lelépni magyarázott Tom. Gerry, te vagy a legmagasabb közülünk, és a szőke hajaddal amúgy is elég feltűnő lennél az utcán, így te mész fel a tetőre, ha arra menekülne a célszemély. Vegyél sapkát, nem szeretném, ha kiszúrnának Gerry bólintott, és tovább figyelt. Max és Georg, ti lesztek az utcai megfigyelők. Ti jobban 476

477 el tudtok vegyülni a helyiek között Max kifejezetten kreol bőrű, szőkésbarna hajú, megnyerő mosolyú, sportos testalkatú srác volt, olyan, akiért bolondultak a nők. Georg hűvösebb természet volt társánál, nagyon megfontolt gondolkodású és a vonásai is ezt tükrözték. Sötétbarna haja, vastag szemöldöke, rövidtávfutó alkata magabiztosságot sugárzott. Matt volt a legvidámabb fickó az összes közül, vagánysága mindenkit lenyűgözött, számos sportágban kipróbálta magát, és szerette vásárra vinni a bőrét. Barna haja, huncut szemei mindig a balhét keresték, ugyanakkor akcióban nagyon megbízhatóan teljesített. Tom rá a furgon vezetését bízta, jól tudta, hogy a leglehetetlenebb helyzetből is kivágja magát. Elfoglaljátok a helyeteket, itt és itt mutatott a skicceit helyszínrajzra. Holnap megvárjuk, amíg kijön a kosarakért, ezek után Fritz és én lejövünk a szállodából és elfoglaljuk a szemközti ház kapujában a helyünket, Matt pedig a furgont a megbeszélt helyre viszi. Azért nem szabad korábban felállnunk, mert túl feltűnők lennénk a helyiek számára. Kicsi ez a város. Az elfogás akkor kezdődik, amikor a célszemély másodjára lép ki a házból. Elmondásotok szerint ez kilenc órára tehető. Nagyon gyorsnak kell lennünk. Ha Matt jelet kap, nyitott oldalajtóval behajt az utcába, és szinte megállás nélkül elhalad mellettünk, mi Fritz-cel közben megközelítjük, elfogjuk, sokkolóval elkábítjuk és belökjük a célszemélyt a furgonba, aztán továbbsietünk a másik autóhoz. Ezalatt Max és Georg biztosítják, hogy senki ne jöjjön erre az utcarészre. A reptéren találkozunk ismét, ahonnan Rómába repülünk, a következő személyt megkeresni. Ott csatlakozik hozzánk az én emberem, Lévai főhadnagy, 477

478 akivel a vadászházban már találkoztatok, Fritz pedig a fogollyal tart majd. Az est folyamán végigvették még a lehetséges variációkat, hogy minden eshetőségre felkészüljenek, majd lefeküdtek aludni. Másnap már minden elő volt készítve. Tom nyolc óra előtt a szálloda ablakából figyelte a járőrözőket. Tökéletesen rálátott a célszemély házára. Georg egy újságos bódé melletti talpalós büfénél álldogált a helyi lapokat mustrálva, lógó cigivel a szájában. Tomnak tetszett a fiú játéka, ugyanis nagyon élethűen adta elő a lapok böngészgetését, holott jól tudta róla, egy kukkot sem beszél portugálul. Néha rosszallóan csóválta a fejét és kézfejével rácsapott egy-egy sportcikkre. Max az utca másik végében egy ház lépcsőjén ücsörgött, egy skiccfüzet társaságában és az utcából nyíló teret próbálta lerajzolni, miközben tekintete a célszemély háza előtti forgalmat vizslatta. Gerryt sehol nem látta a tetőn, de ez jó érzést keltett benne, mert akkor valószínűleg más sem látja a figyelő kommandóst. Tom megnyugodott, hogy mindenki felkészülten végzi feladatát és a gardróbszekrényhez lépett, hogy elvégezze az utolsó simításokat. Már éppen indult volna, amikor robbanásfélét halott az utcáról, olyan volt, mintha egy háztető leszakadt volna. Azonnal az ablakhoz sietett, ezzel egy időben megszólalt a telefonja. A kilátást sűrű fekete füst takarta el. A telefonon Georg jelentkezett be. Akció lefújva. A célszemély felrobbant. Micsoda? kérdezte Tom. Hogy történt? 478

479 Amikor kilépett a házból, az odakészített két kosár a levegőbe repült mellette. Kizárt, hogy túlélte. Láttatok valakit? A helyi öregek sertepertéltek csak a környéken, semmi gyanús nem történt. Azonnal induljatok a reptérre. Rómában találkozunk hangzott el Tom utasítása, akibe most nyilallt a felismerés, hogy Gojkovic megelőzte őket. Átrohant Fritz szobájába, aki éppen ezekben a percekben kapta meg a tájékoztatást telefonon. Honnan az ördögből tudhatta, hogy itt vagyunk? kérdezte Tom dühösen. Nem tudta válaszolt kimérten Fritz. Amint megkapta a hírt, hogy elfogtuk Wallace-t elkezdte felszámolni a hálózatát; azokkal kezdi, akik veszélyesek lehetnek rá. A srácokkal máris indulunk Rómába. Remélem, gyorsabban odaérünk, mint ők. OLASZORSZÁG RÓMA, FIUMICINO REPTÉR ÁPRILIS :26 Bő 18 órával később Lévai köszöntötte az utazástól elgyötört csapatot a Fiumicino reptér csomagkiadója előtt. Rossz hírem van köszöntötte Lévai Tomot, rögtön a tárgyra térve. A célszemély ma reggel meghalt. Kitalálom, robbantás kontrázott Tom. Nem, hivatalosan szívrohamot kapott, de szerintem lelőtték válaszolta Lévai. 479

480 Hogyan tudják összekeverni a kettőt? Lefizetik a patológust. De én láttam a hullát, kizárt, hogy a fején lévő sérülést az esésekor szerezte. Mi történt? Tegnap találtam egy szállodát a Via Marco Aurelión, közel a célszemély lakásához. Felállítottam egy számítógéphez kötött megfigyelő egységet, és egész nap őt figyeltem. Teljesen jó bőrben volt. A sarki kávézóban sakkozott a helyi öregekkel, etette a galambokat és hazament, nem volt semmi különös a viselkedésében, sem azokban, akikkel találkozott. Aztán este az erkélyen vacsorázott, és egyszer csak ráborult az asztalra. Valahonnan a szomszédos erkélyek egyikéről lőhettek le hangtompítóssal. Semmit sem lehetett hallani, amúgy is akkora a zaj az utcán. Leszaladtam, körbenéztem, hogy látok-e valakit, aki gyanús lehet, de a helyi öregembereken kívül senkit nem láttam kijönni a házakból. Mire visszaértem, már a mentőbe tették a fickót. A kórházba siettem, és némi kenőpénz ellenében beengedtek a bácsikámhoz. A lányok? Kistehén és ők külön feladatot kaptak Fritztől. A francba, akkor senki nincs Toszkánában, mit keresünk mi még itt? Megvan, hogy hova kell menni? Persze, itt vannak a műhold felvételek is a villáról. Nincs nagy mozgolódás arrafelé. Csak egy ember lakja a házat. Az autók? Hátul vannak a taxis konvoj mögött. Két fekete Jeep. Itt vannak a kulcsok. Gyerünk, ez az utolsó esélyünk! 480

481 OLASZORSZÁG, ÚTON TOSZKÁNÁBÓL VISSZAFELÉ ÁPRILIS :16 Tom az ablaknak támasztott fejjel, némán nézte az elsuhanó fákat. Csuklóját forgatta, hogy kiálljon belőle a zsibbadás. Sajgott a jobb karja, hiszen teljes erőből arra esett, amikor a robbanás elsodorta. Hatalmas szerencséjére a nagyobb kőtörmelékek elkerülték, csak kisebb horzsolások keletkeztek a testén, és a ruhája szakadt el itt-ott. Ügyet sem vetett rá. A lelke annál jobban kínozta. Egyszerűen nem bírta elviselni, hogy nem tudja összerakni az elmúlt időszak eseményeinek mozaikjait. Már minden apró részletet végiggondolt, de nem volt tiszta számára, mit nem vettek észre. Miért nem látták Gojkovic embereit. Fel kellett volna ismerniük őket. Egy kommandós egy másik kommandóst már a mozgásáról is felismer, ruhája körvonalából meglátja rejtett fegyvereit, eszközeit. A megtorlás módjából tudja, merre kell keresnie a másikat, de eddig sem Ponta Delgadában, sem Rómában, sem Toszkánában nem láttak semmilyen, az elkövetőre mutató nyomot. Ráadásul a titkosszolgálatok figyelték a területet. Ha bármiféle mobiltelefon hívás, vagy utalt volna az akciókra, már rég a kezükben lennének az elkövetők. Az összes terület felett műholdas megfigyelést tartottak Fritz utasítására, legalább egy hete. A keresett személyeket azonnal kiszúrták volna. Azokat is, akik illetéktelenül hatoltak be a felrobbantott házba. Tom ugyan nem volt benne a megfigyelésekben, de semmi oka nem volt arra, 481

482 hogy ne bízzon meg társai és a titkosszolgálatok tapasztalatában, vagy a megfigyelés teljességében. A római esetről ugyan vajmi keveset tudott, de Lévaiban ezer százalékig megbízott. Szinte már az ősidőktől fogva ismerte, tudta, ha ő nem látott Rómában semmi gyanúsat, akkor bizony más sem. Ismerte az ösztöneit, a gondolkodását, annyi akcióban voltak együtt, hogy már szinte azt is tudta mikor vesz levegőt, vagy hogyan dobban a szíve. A műholdas megfigyelőknél is jobban bízott társa ítéletében. Itt valami más lesz a megoldás gondolta. Nem hibáztak az embereink, valamit nem veszünk észre! NEMZETKÖZI VIZEKEN MÁJUS 1. 11:09 Tom élvezte, ahogy a motorok szinte a víz felett repítik a kis jet-hajót. Sebességük megközelítette a 130 km/órát. A menetszél még a napszemüveg ellenére is könnyeket csalt Tom szemébe. Baseball sapkáját már az első pár kilométer után elvesztette, nem gondolta, hogy ez a kishajó ilyen tempóra képes. Az áramvonalas hajótest első látásra is megpendített valamit a férfiúi szívekben, arról nem is beszélve, hogy az üvegszálas technika ma már milyen csodálatos dolgokra képes. A szélkamrában kialakított forma több száz tervező keze munkáját dicsérte. Biztos, hogy ilyen csodát csak férfi tervezhet, hiszen a hajó idomai egy gyönyörű nő vonalaival vetekedtek. A kecses, elnyújtott alak büszkeséget sugárzott, ugyanakkor rendkívül masszív volt. Tom akkor veszett el teljesen a részletekben, amikor 482

483 a kapitány beindította a két, 16 hengeres turbómotort. A mélyen duruzsoló alapjárat rezonanciája csontig hatoló élmény volt. Néhány percre szinte el is feledtette Tommal, hogy hova is indult. Fritz a börtönhajó fedélzetére várta Lévaival együtt. Már egy órája szelték a hullámokat, amikor a távolban megpillantották a hatalmas tankhajó körvonalait. Ahogy közeledtek, úgy érezték egyre kisebbnek magukat a Black Thunder fedélzetén. Tizenöt perc elteltével már a tankhajó mellé lavíroztak, ahol kötélhágcsó segítségével kellett Tomnak és Lévainak a hajóra jutnia. A tankhajó monumentálisnak hatott a 33 lábas jet mellett, mintha a Himalája úszott volna melléjük. Tom hirtelen támadt tériszonyát legyőzve, kettesével vette a hágcsó fokait. Fent két katona várta, hogy besegítse a fedélzetre. Miután Lévai is felküzdötte magát a fedélzetre, a katonák a tükörszobába vezették a vendégeket, ahol Fritz várta őket. Mik a fejlemények? kérdezte Tom, miután végignézett a szobában. A monitorokon egy lekötözött rabot látott a valószínűleg intenzív szobának berendezett helyiségben, ahol rengeteg műszer, és infúzióval felszerelt eszköz vette körbe az ágyon fekvő alakot. A vadászházas akció támadóit azonosítottuk kezdte Fritz. Nagyrészük zsoldosként dolgozott, négy a franciáknál volt nyilvántartva, három holland, egy belga, a többi horvát vagy szerb származású. Pénzért dolgoztak. Ez lényegtelen a további nyomozás szempontjából, annál is inkább, mert mind meghaltak. Belőlük már nem szedünk ki semmit. 483

484 És mi a jó hír? kérdezte Lévai. A jó hír az, hogy volt köztük egy fontos láncszem is. Az az ember, akit a monitorokon láttok, maga Zoran Djundic, Gojkovic elnök titkára. Fritz itt hatásszünetet tartott, megvárta a reakciókat. Ő vezette az angliai támadást, ami Skiansky ügynök brutális meggyilkolásához vezetett. Kómában van? kérdezte Tom, azonnal rácsapva az információra. Igen, mesterséges kómában válaszolta. Életveszélyes sérüléseket szenvedett. Két golyó a tüdejébe fúródott, és a lépe is roncsolódott. Orvosaink eltávolították a lövedékeket, és a lépet. Pár nap még kell, hogy túl legyen az életveszélyen, aztán felébresztjük. Nem fog mondani semmit. A szerbeket kemény fából faragták. Inkább meghal, minthogy beszéljen Tom fel-alá kezdett járkálni a szobában. Lévai a sarokból figyelte. Ne becsüld túl őket mondta a vezérlőasztalnál ülő Fritz, aki épp a kameraállásokat próbálta pontosítani a kezelőgombok segítségével. Ezt nem pozitívumként mondtam. Harcos népek ezek, azért is ilyen kemények. Nincsenek finom dolgokhoz szokva mondta Tom hideg tárgyilagossággal hangjában. Lévai csak bólintott. Tudta, társa miről beszél. Akkor kifinomult módszerekkel szerezzük meg az információt. Azt biztosan nem bírja majd fordult hátra az irodai székkel Fritz, békén hagyva a pultot. Tízféleképpen meg tudott volna ölni egy embert puszta kézzel, de az elektronikához nem értett. 484

485 Ha már úgyis kényszerpihenőn vagyunk kezdte lassan Lévai, aki eddig nem akart bekapcsolódni a vitába, akkor talán készüljünk föl abból, hogy mit kérdezünk. Nem hiszem, hogy túl sok időnk lesz. Jó lenne egy, esetleg két dologra koncentrálni. A mostani merényletekről valószínűleg nem tud semmit, hiszen átaludta az egészet. Talán mégis vette át a szót Tom. Mi van a mobilhálózatok lehallgatásával? Találtatok ott valamit, ami egy kicsit is utalhat a történtekre? Nem, semmit válaszolt Fritz. Minden hanganyagot leellenőriztettem. Olyan, mintha nem is beszéltek volna telefonon. Az internetet is figyeltük, ott sincs semmi nyom. Rómában is ugyan ez volt a helyzet bólogatott Lévai. Egyetlen nem odaillő személy sem fordult meg a környéken. A boltosok ott mindenkit ismernek, de sem a pék, sem a cukrászdások, sem a kávéházi pincérek nem tudtak idegenekről beszámolni az elmúlt napokban. Ha feltűnik valaki új, annak rögtön hírértéke van, hiszen nem sok minden történik velük. Én voltam ott az egyetlen külsős. Rólam biztosan hírt adtak. Fritz, kérjünk be minden felvételt, filmet, videót, fényképet, ahol bárkinek is látszik az arca, aki a merényletek helyszínén járt. Hátha felismerünk valakit. Összekészíttetem az anyagot állt fel Fritz. Gyertek velem, megmutatom a kabinotokat. 485

486 MAGYARORSZÁG, BUDAPEST KIKÉPZŐBÁZIS MÁJUS 2. 07:18 Májushoz képest hűvös reggel fogadta Kistehént a kiképző központban. Hogy felmelegedjen, megivott egy csésze kávét a büfében, majd átballagott a taktikai házhoz, ahol a lányok már lövészethez öltözve vártak rá tarka katonazubbonyban, hozzá tartozó nadrággal, taktikai mellényben, combtokkal felszerelkezve. A maszkot és a gégevédőt egyelőre kezükben fogták, várták a parancsot. Kistehén megpróbált mindent megtenni, hogy a lehető legjobban lássa el feladatát. Fritz rábízta a lányokat, amíg ők a foglyok kihallgatását végzik. Remélte, hogy a néhány napos pihenő alatt fel tudták annyira dolgozni első akciójuk eseményeit, hogy újult erővel és még nagyobb elszántsággal álljanak majd munkába. Míg a lányok szabadságukat töltötték, Kistehén megtisztította és karbantartotta az akcióhoz használt eszközöket, fegyvereket. Mindet előkészítette egy esetleges újabb bevetéshez. Sokéves tapasztalatból tudta, annál nagyobb segítség nincsen, mint ha összerakva áll a felszerelés, amikor hirtelen indulni kell. És bizony az elmúlt évek alatt sokszor előfordult az ilyesmi. Másodlagos feladataként átgondolta, milyen gyakorlatokat fog végeztetni a lányokkal, és a biztonság kedvéért kidolgozott egy heti tervet, bár úgy érezte, vagy Tom tér vissza jóval előbb, vagy nekik kell ugrásra készen indulniuk valamilyen ismeretlen célpont felé. Sziasztok! Kipihentétek magatokat? kérdezte mosolyt erőltetve arcára. 486

487 Már rég aludtam ilyen jól válaszolta Mónika. A többiek hallgattak, számukra megváltás volt, hogy nem kellett beszélni, tudták, Móni helyettük is válaszol. Judy és Rita nehéz szívvel állt újra hadba, a szabadság alatt sokat töprengtek a történteken. Mindketten arra jutottak, hogy nem fordulhatnak vissza. Motiváltságuk azonban csökkent, már nem puszta ügyességi gyakorlatnak vették a lövészeti feladatokat. Rita számára a bábuk hús-vér embereket jelöltek, és sokkal nagyobb volt a tét már, mint azt valaha is gondolta. Hol egy túsz élete, hol a társaié, esetleg a sajátja. A legrosszabb az volt, hogy neki kell dönteni, ha arra kerül a sor. Eddig azt hitte, ez csak Isten vagy az ókori császárok kiváltsága volt. Úgy érezte, most nőtt fel igazán, eddigi döntései nem vontak igazi felelősséget maguk után. Egy fél életen át azért küzdött, hogy felnőjön, most, hogy megtörtént, visszavágyott gyereknek lenni. Judy is visszafogottabbá vált. Azt hitte, már rengeteg helyzetben kipróbálta magát, és szilárd meggyőződése volt, hogy jó rendőr, jó rendfenntartó. Viszont soha nem kellett igazi akcióban részt vennie, és soha nem volt még veszélyben az élete. Most értette csak meg, mit jelent a tűzkeresztség, amit nem könyvből tanul meg az ember. Amikor saját bőrét viszi a vásárra. Itt, ha elront valamit, az nem rossz jegyet jelent a bizonyítványában, hanem egy olyan terhet, amit egy egész életen át cipelhet. Ilyen gondolatok keringtek a két lány fejében, és éppen ezért jobbnak látták, ha nem mondanak semmit, csak teszik a dolgukat. Mónira azonban egész máshogy hatottak az események. Számára kinyílt egy új ajtó. Erősnek és magabiztosnak érezte magát, úgy gondolta, nagyobb 487

488 hatalom van a kezében, mint bármikor. Már nem csak nőiességével tudta manipulálni az embereket, érezte, hogy képes megtenni bármit, saját céljainak elérésére. Gyertek velem tért át a napi feladatokra Kistehén. Ma a pisztolyokkal fogunk dolgozni ezzel megfordult és a taktikai ház szertárából kiadott hat SIG 226 Simunition fegyvert. A lányok automatikusan ellenőrizték, hogy a fegyver üres, nem maradt-e benne egy kósza lőszer, ami balesetet okozhatna, majd egyet a combtokba, egyet a taktikai mellénybe helyeztek. Kistehéntől kaptak mindannyian Simunition lőszert, amit betáraztak, és további utasításig az övükön lévő tártartóba helyeztek. Az övön legalább nyolc tárnak volt hely, de a gyakorlatokat általában két pisztollyal, két tárral hajtották végre. Amikor mindannyian végeztek, közösen visszanézték a felvett anyagot és kielemezték a hibáikat, majd újra végrehajtották az egészet. Mindezt addig ismételték, amíg a kiképző maradéktalanul el nem fogadta teljesítményüket. Kistehén azért is tartotta fontosnak, hogy újra az alapvető gyakorlatokon menjenek végig, mert tudni szerette volna, hogy a vadászházban történtek mennyire befolyásolják a lányok teljesítményét. Szétesnek, vagy éppen jobban koncentrálnak. Pályafutása alatt találkozott már olyan kommandós jelölttel is, aki fegyveres akció után képtelen volt rálőni a gonoszra a gyakorlópályán. Most egyesével fogtok végigmenni a pályán adta ki az aktuális feladatot Kistehén. A helyiségekben több bábut állítottam fel, vannak közötte vétlenek és gonoszok is. Figyeljetek, hogy nem mindig feltűnő helyeken kell keresni az ellenséget. Bár a feladat egyszerű, és nem fognak visszalőni rátok, szeretném, ha életszerűen 488

489 csinálnátok, azaz mozogjatok el a tűzvonalból, illetve az ajtó- és ablak vonalából. A gyakorlatot rögzítjük, mint mindig, éppen ezért kérem, vegyétek komolyan a harci mozgást, hiszen nemcsak azt értékeljük ki, hogy eltaláltátok-e az ellenséget, vagy sem, hanem a helyiségek megközelítését is figyeljük. Mielőtt beléptek, mutatok nektek egy fényképet. Azt, és csakis azt a bábut lőjétek le, amelyiken az a fotó van. Ha eltévesztitek, akkor vétlenek haltak meg. Fentről figyellek benneteket. A feladat végét sípszó jelzi. Van kérdés? Nincs hangzott kórusszerűen a válasz, majd Judy felállt, hogy elsőként teljesítse a feladatot. Kistehén megnyugodott, amikor látta, hogy Judy pontosan olyan átgondoltan és óvatosan közelíti meg a helyiségeket, mint a korábbi gyakorlatokon. Ugyanakkor a lehetőségekhez képest megpróbált flottul és folyamatosan végigmenni a pályán. Mielőtt belépett egy helyiségbe először gyors pillantással benézett, hányan és hol helyezkednek el, illetve hol van a célszemély. Ez a pillantás valóban csak a másodperc töredékéig tartott, már rengetegszer gyakorolták. Épp csak annyira hajolt be a szobába, hogy az egyik szemével körbenézhessen. És már vissza is húzta a fejét, hogy az ellenségnek ne legyen ideje célozni és lőni. Korábban ezt úgy gyakorolták, hogy egy vagy több segítő állt a szobában és kezével számokat mutatott. A gyakorlatot végzőnek pedig pontosan el kellett tudni mondani, ki hol állt, milyen ruhát viselt és hányat mutatott. A gyors pillantás után Judy a tanultakhoz méltóan pozíciót változtatott, ha fent nézett be, akkor leguggolt, és fordítva. Ez azért volt fontos, mert ha esetleg meglátták, akkor az ellenfél automatikusan oda lő, ahol a felbukkanó fejet észlelte, márpedig így 489

490 könnyedén bele lehet szaladni egy kósza lövedékbe. Judy ügyesen vette az akadályokat. Pontosan célzott, és mindig a gonoszt találta el. Mielőtt továbbment, nem felejtett el benézni az ajtó mögé, és a mellékhelyiségekbe sem. Mindent egybevéve jó eredményt mutatott, habár kicsit lassú volt, és a találatok nem mindig létfontosságú szervet értek, ezzel esélyt adott az életben maradt gonoszoknak, hogy hátbalőjék. Rita hasonló eredményeket produkált, látszott, hogy ugyanazt az iskolát járták. Kistehén megdicsérte őket, de hangsúlyozta, hogy a cél kiválasztása a legfontosabb, azaz győződjenek meg róla, ki vétlen, és ki ellenség. Ezt mindketten jól végezték. Az ellenséget azonban le kell teríteni, különben hátba támadhat. Ha már le kell lőni valakit, akkor menjenek biztosra, és inkább dupla lövéseket adjanak le, mintsem egy bosszúszomjas sebzett ellenfelet hagyjanak hátra. Mónika ezek után meglepte társait. A helyiségbe való belépéskor több célzott lövést is leadott. Kistehén ekkor még azt gondolta, hogy az iménti intés miatt ennyire túlbuzgó. De Móni olyan sokat lőtt egy-egy banditára, hogy a végére a két fegyverben lévő lőszer sem volt elég, hogy az utolsó gonosszal leszámoljon. Így az utolsó figurát megpróbálta puszta kézzel leteríteni. Nekitámadott a babának és ütötte, rúgta, ahol érte. Annyira belemelegedett az imitált küzdelembe, hogy csak a sípszó tudta visszatéríteni a valóságba. Arcán látszódott, hogy nagyon élvezte a feladatot. Kistehén méltatta a lövések pontosságát, viszont jelezte Móninak, hogy nem volt kellően körültekintő. Hiszen éles helyzetben a lőszer gurulatot kaphat a falakon vagy a padlón, így vétlen túszok is megsérülhetnek. Elegendő 490

491 lett volna két-három jól irányzott lövéssel leteríteni az ellenséget, nem kell rögtön a fél tárat beleüríteni a szembejövőbe. A jó harcos mérlegel, és hideg fejjel cselekszik, nem használ több energiát, mint amennyit muszáj, és jobban koncentrál a feladatára mondta, de Móni diadalittas arcát látva Kistehén aggódni kezdett. A következő napok gyakorlatain mutatott viselkedése pedig csak fokozta aggodalmát. ATLANTI-ÓCEÁN, NEMZETKÖZI VIZEKEN MÁJUS 3. 10:02 Zoran Djundic, ha nem tévedek kezdte Fritz a kihallgatást. Jól tudom, hogy kiválóan beszél angolul, tehát hagyjuk a tolmácsot! A fekvő alak csak a vállát rándította meg, de nem válaszolt. Lévai és Tom a fal mellől figyelte mozdulatait. Tudja, hogy hol van? Zoran megpróbálta körbefordítani a fejét. Gondolom, egy katonai börtönkórházban adta fel a legkisebb helyváltoztatásra tett kísérleteit, hiszen egész testét fájdalom gyötörte. Távol a kontinensek partjaitól, egy hajón tartózkodik. Gondolom, nem kell ecsetelnem a helyszín adta lehetőségeimet Zoran csak egy fintorral válaszolt, pontosan tudta, hogy bármit tehetnek vele. Mégis ironikusnak találta, hogy míg ő betegágyán lábadozik és ágyba kapja az ebédet, addig fogvatartói az ágya mellett álldogálnak, mintha csak beteglátogatók lennének. Ön nemzetközi körözés alatt áll, több országban vérdíjat tűztek ki a fejére. Az angolok, a franciák és a 491

492 hollandok mielőbb lámpavasra húznák. Találomra is választhatnék, melyik országnak adjam ki, vagy milyen sorrendben. Akkor mindenhol leülhetné az önre kiszabott büntetést. De ne ámítsa magát, magam is nagyon szívesen kitekerném a nyakát. Ebben az esetben nem mentett volna meg mosolyodott el lenéző arckifejezéssel a lábadozó Zoran, bökje, ki mit akar! Gojkovicot akarom! nézett egyenesen a szemébe Fritz. Őt soha nem kapja el! vágott vissza az ágyon fekvő rab. Ezért kár volt megmentenie. Alkut ajánlok vágta rá Fritz. Tom a sarokban mély levegőt vett, és visszafogta indulatait. Tudta, ez az egyetlen mód, hogy kiszedjenek valamit a titkárból. A kínzást biztosan jól tűrné, hiszen már így is iszonyú fájdalmai lehettek. Azt viszont Tomnak nehéz volt szó nélkül hagynia, hogy ennek a szemétnek, aki több kiváló kollégája megöléséért felelős, éppen a szabadságot készülnek felajánlani. Miféle alkut? Önnek olyan hosszú és súlyos a bűnlajstroma, hogy bárhol életfogytiglani fegyházbüntetést kapna. Egy börtönben fog megrohadni. Eddig jó szólt vissza szemtelenül a beteg. Közbenjárok, hogy maximum 3-4 éves büntetést kapjon. És kiválaszthatja, hogy melyik börtönben akarja letölteni. Igazán méltányos ajánlat kezdte Zoran, de ez nekem kevés. 492

493 Mit szeretne? kérdezte Fritz kimért nyugalommal, de belül valójában gyűlölte magát, hogy felteszi ezt a kérdést egy gyilkosnak. Nem hiszem, hogy módjában áll ajánlani bármit, ami megváltoztatná a véleményemet. De ha biztosítja a szabadságomat, akkor tárgyalhatunk Tom intett Fritznek, hogy menjenek ki a folyosóra, négyszemközt akart vele beszélni. Lévai addig a szobában maradt, hogy figyelje a rabot. Hívom a dokit, hogy kezdje el megdolgozni mondta Fritz a folyosón. Várj még! nyugtatta Tom, és hátát az ajtó melletti falnak támasztotta. Mondtam, hogy nem lesz egyszerű. Az orvosaid hihetetlen munkát végeztek. Pár napja ébredt fel a kómából, és rendkívül koncentrált, teljesen tudatánál van. Telenyomták gyógyszerekkel. Meg kell félemlítenünk valahogy. Én is épp ezt akartam az előbb, de leállítottál! Igazán mit akarsz tőle megkérdezni? Hogy hol van Gojkovic? Azt úgyis tudjuk. Vagy azt, hogy hogyan lehet megközelíteni? Azt ő sem tudja. Szuper, akkor egy gonddal kevesebb, bemegyek és megfojtom! Emelte fel bal kezét Fritz az ajtóra mutatva, és végig is futott agyán, hogy megteszi. Szerintem Gojkovictól jobban fél, mint attól, hogy mi megkínozzuk kezdte Tom felvezetni éppen kialakulóban lévő tervét. Egyelőre senki nem tudja, hogy ő életben maradt, így nem is jelenthet veszélyt az elnökre. De ha kitudódik, hogy megmenekült, akkor hajtóvadászatot indítanak ellene. 493

494 Pontosan úgy, mint a többiekre, akiket alig pár nap leforgása alatt, épp előttünk sikerült likvidálniuk folytatta a gondolatot Fritz. A börtönben is megtalálják vetette fel Tom. Ugye, nem azt akarod mondani, hogy szabadon engedjük és még tanúvédelmet is biztosítunk neki!? Szerintem ez az egyetlen adu a kezünkben. Nem kérheted tőlem, hogy ilyet ígérjek ennek a mocsoknak! Fritz hangja halk és tiszta volt, benne volt minden szomorúság, amit elhunyt kollégái iránt érzett, azzal a felismeréssel keverve, hogy nincs más választása. Fritz! A mi célpontunk Gojkovic Tom hangja is lehalkult, szavai azonban már nem ötletelést, hanem az egyértelmű döntést sugalltak. Ő az, akit minden áron el kell fognunk. Ő mozgatja a szálakat. Ő mozgatta Zoran Djundicot is. Ha Djundic börtönbe kerül, akkor más lép a helyére. A szervezet fejét kell elkapnunk. Tudom mondta halkan Fritz. De képtelen vagyok rá. Attól, mert ezt megígéred, még nem kell őt szem elől tévesztenünk. Ha elvégeztük a feladatunkat gondunk lesz rá is Tom mélyen Fritz szemébe nézett. Ebben a pillanatban a két férfi szövetséget kötött. Nem kellett hozzá vérszerződés, sem tinta és papír, sem tanúk, még szavak sem. Mindkettőjük lelkében be nem gyógyult sebek táplálták tennivágyásukat, elvesztett kollégák, legyilkolt gyerekek emlékei. Egyikük sem tudta, hogy képesek lesznek-e valaha is elfelejteni őket, de biztosak voltak benne, nem nyughatnak addig, amíg meg nem semmisítik ezt a fertőző gócot. Újra visszatértek a szobába. Tom ismét megállt az ajtó és Lévai mellett a falnál, hogy csupán megfigyelője 494

495 legyen az eseményeknek. Itt csak egy ember játszhatta a főnököt, és az Fritz volt. Az imént beszéltem az akció vezetőivel lódított könnyedén Fritz. Felhatalmaztak rá, hogy értékes információkért cserébe olyan ajánlatot tegyek, amilyet jónak látok Zoran arcán pár pillanatig zavartság tükröződött, aztán valahogyan sikerült kontrollálnia érzelmeit. Ez a kijelentés valóban meglepte. Nos, az elmúlt héten Gojkovic hat saját emberét végeztette ki Rómában, Ponta Delgadában, Cipruson, Toszkánában, és kettőt Horvátországban Tom látta, hogy Zoran egyre kényelmetlenebbül érzi magát a hallottak után. Fészkelődni kezdett és szeme a távolba meredt. Jelenleg a világ még úgy tudja, hogy a NATO az Europollal közösen sikeres akciót hajtott végre Bad Radkersburgban, mely akció során az ellenségesen fellépő terroristákat teljes mértékben felszámolták. Amennyiben nem segít nekünk, úgy nyilvánosságra hozzuk, hogy önt sikerült megmentenünk, él és virul, és annak a büntető intézetnek a nevét is kiszivárogtatjuk, ahová önt élete végéig be kívánjuk záratni. Ha Gojkovic tudomást szerez róla, hogy ön él, akkor ez a bezártság nem is fog olyan sokáig tartani Fritz kezdte élvezni előadását. Úgy érezte, Tom terve beválhat, hangja magabiztos és felsőbbrendű volt. Az elnököm tudja, hogy belőlem nem szednek ki semmilyen információt próbálkozott Zoran. Én azért nem lennék ennyire biztos ebben. Ha segítek, akkor életem végéig bujkálnom kell. Ha nem segít, akkor is. De a börtönben ez nehezebb lesz! Új személyazonosságot, és tanúvédelmet kérek! 495

496 Ha olyan információt ad, aminek segítségével elkaphatjuk Gojkovicot, akkor megkapja. Szavamat adom rá. Nekem írásban kell! Felismer valakit ezeken a fotókon? lépett oda Tom a rab ágyához, és az etetőasztalra sorban kirakta a bekért képeket. Zoran összehúzott szemöldökkel vizsgálgatta a képeket, a helyszínek nagyjából ismerősnek tűntek neki. Aztán az egyik képre rácsapott, és közelebb emelte, hogy jobban megvizsgálhassa. A toszkánai ház kertésze volt rajta, akiről egészen jó műholdfelvételt sikerült készíteniük a technikusoknak. Ismeri? türelmetlenkedett Tom. Zoran szája mosolyra húzódott, majd Tomra nézett. Azt ajánlom, minél előbb találják ki, milyen biztosítékot kapok arra, hogy szabadon engednek! Nem bánják meg! Tom arca elé emelte a kertész fényképét. Előjöttek a partizánok! Hihetetlenül jó húzás volt részükről az öregeket újra harcba küldeni. merengett Tom hangosan, a tükörszoba íróasztalánál ülve pár órával később. Fritz mellette állt és a képeket nézegette, hátha most más szemmel nézve talál valamit, amin elindulhatnak. Ezért nem kellett nekik mobiltelefon, mert minden nap találkoztak folytatta Tom az elméletét. Eddig mobilt, t, rádiójeleket kerestünk, műholdak segítségével figyeltük meg őket. De ha most az öreg partizánok lendültek munkába, akkor ők a saját korukban tanult metódusokat alkalmazzák! Krétajelek, mozdulatok. Egy hajsimítás, orrvakarás. Lefogadom, hogy valami régi fajta robbanószerkezetet használtak! 496

497 Igen, II. világháborús TNT-t adott igazat Fritz kollégájának, fel sem nézve a papírokból. Már mindenkit lefuttattunk az arcfelismerő szoftveren, aki a közelben járt az elmúlt hetekben, de semmit sem találtunk. Remélem, Lévai szerencsével jár. Ő most a papíralapú dokumentációkkal veti össze a képeket. Azokat szedte elő, akik jóval a 92-es háború előtt tevékenykedtek. A neve Milos Stroganovic rakta le a beérkező Lévai a kertészről összegyűjtött adatokat az íróasztalra. Jelenleg nyugdíjas hentes. Bejelentett lakcíme véletlenül Gojkovic egyik villájának körzetében van. Egy hentes? kérdezett vissza Tom. Jelenleg, igen. Az apja szerb vámos volt. A II. világháború idején bujkálniuk kellett, mert nem működtek együtt a megszálló magyar és német erőkkel, így az akkor 15 éves fiával együtt a hegyekbe menekült. Itt találkozott velük egy bizonyos, John Morrison nevű kiképzőtiszt, aki Churchill parancsára Szerbiában deszantolt, hogy helyi erőket képezzen ki. Lévai társaira tekintett, hogy meggyőződjön, a többiek tudják követni. Csak a lényeges információkat akarta összefoglalni. Tudjátok, akkoriban úgy szerveztek ellenállást az angolok, hogy ejtőernyős kiképzőket vezényeltek a területre, helyi katonák kiképzésére. Train the trainer jegyezte meg Fritz. Igen folytatta Lévai. Az apa átadta a gyereket Morrisonnak, aki megtanította mindenre, amit tudott. Stroganovic még angolul, olaszul és franciául is kiválóan beszél. A jegyzetekből az derült ki, hogy a fiú kisebb csapatokat verbuvált a helyi fiatalokból, akik hasonló kiképzésben vettek részt, és a világháborúban az 497

498 angoloknak kémkedtek. Hol információkat hoztak a német katonákról, hol skalpokat. Ezt hogy érted? kérdezte Tom. Bocs' a megfogalmazásért. Itt azt írja Morrison a jelentésében, hogy a fiú őstehetség és szeret egyedül dolgozni. Ha olyan helyzetbe került, akkor nem tétovázott megölni a megszálló német tiszteket. Mi van még? A háború után Tito Jugoszláviájának dolgozott. Nyelvtudása és tehetsége miatt külföldi követségekre juttatták be. Ő volt Tito tisztogatója. A es években, a görög polgárháború idején Albánia függetlenségéért is Tito mellett harcolt. És most jön a lényeg! egyenesedett ki Lévai, hogy hatásosabban tudja elmondani, amit kiderített. Először egyedül dolgozott, majd összeszedett egy nyolcfős brigádot, amelynek tagjait maga képezte ki, és ők voltak Tito különleges csoportja. Most úgy évesek lehetnek. Nem mondod komolyan, hogy éves vén tatákat nem tudtunk utolérni! hitetlenkedett Fritz. De bizony, Fritz válaszolt Lévai helyett Tom, csakhogy ők nem együtt dolgoztak most nyolcan, hanem szépen szétosztották egymás között a terepet. Valószínűleg minden helyszínen legföljebb ha ketten voltak. Körülbelül egyszerre tervezhették a merényleteket. Hm Tom elmosolyodott, ahogy kezdett kikristályosodni előtte a partizánok stratégiája. A mosoly leginkább fájó elismerés volt az öregek tiszteletére. Ezért nem tudtuk megelőzni őket, mert már rég ott voltak, csak senki nem vette őket észre! Az hogy lehet? 498

499 Ezek az emberek még a saját korukban élnek magyarázta Tom. Ha mi is partizánok lennénk és harcoltunk volna a világháborúban, valószínűleg rég felismertük volna őket. De mi csak azokat a harcosokat, kommandósokat, kémeket ismerjük fel, akik ugyanazt az iskolát járták, mint mi felemelte a kertész fényképét és emlékezetébe véste a képről visszatekintő, markáns arcot. A postát nem ellenőriztétek! A régmúlt rosszfiúi a modern technika számára láthatatlanok! Találtunk valami belépési pontot? kérdezte Tom Lévait egy fél nappal később a büfénél. Nem sokat. Viszont ennek a Stroganovicnak van egy unokája. A tengerparton él, és a körzet állítólag hozzá tartozik magyarázta Lévai, miközben beleharapott szendvicsébe. Tom türelmetlenül kivárta, amíg lenyeli a falatot és visszakérdezett. Mármint? Ő az úr a terepen. Folytatja, amit a nagypapi elkezdett, csak kicsiben Lévai újra enni kezdett volna, de Tom megfogta a karját, mielőtt befejezhette volna a mozdulatot, és felhúzott szemöldökkel társára nézett, jelezve, hogy több információt szeretne. Lévai letette az ennivalót, megtörölte a száját, sóhajtott és tovább folytatta a beszámolót. Figyeli az idegenforgalmat. Minden mozgásról tud a területén. Az éttermek, árusok neki fizetnek, és neki jelentenek. Kezében van az egész üdülőövezet, ami jövedelmező üzlet, hiszen onnan érkezik a legtöbb információ, és a boltok is többet tejelnek vissza, mint az elzárt területeken. Kapcsolatban van Gojkoviccsal? Eddig a titkárral állt kapcsolatban. 499

500 Honnan való ez az információ? A fogolytól. Visszaellenőrizted? Kaptam adatokat a fickóról, és a műholdkép is hamarosan meglesz. Hogy valóban ő-e a helyi vezér, azt csak a helyszínen tudjuk meg Lévai várt egy kicsit, hogy mi lesz Tom reakciója, és amikor látta, hogy a főnök elgondolkodik, gyorsan meghúzta a kólásüveget. Gondolod, hogy rajta keresztül eljutunk Gojkovichoz? kérdezte Tom kisvártatva. Gojkovichoz, vagy a partizánokhoz, valakihez biztosan válaszolta Lévai, miközben újra nekilátott a sonkás szendvicsnek. Hogyan tudunk oda beépülni? Elmegyünk nyaralni? faggatta tovább a főnök. Mi? Sehogy. Majd a macák! vonta meg vállát Lévai, és az utolsó falattal feltörölte a tányérra kicsöppent ketchupot, majd jóízűen megette. Tessék? Nézd, ne vedd sértésnek, de én is jobban gerjednék egy feszes, tangás női popsira, mint a te szőrös seggedre. Gondolom, a kis Stroganovic sem ratyi. Ráadásul a tetkód a válladon elárulja, hogy fegyveres erőket szolgálsz. Úgyhogy itt az ideje, hogy bevesd a lányokat. Ezért képezted ki őket, nem? 500

501 SZERBIA-MONTENEGRÓ, BUDVA TENGERPART MÁJUS 5. 11:23 Móni, Judy és Rita nagyon örültek a tengerparti megbízásnak. Noha jól tudták, nem kifejezetten nyaralni mennek, mégis jó érzés volt, hogy nem nyakig begombolt gyakorlóban, fegyverekkel megrakott taktikai mellénnyel kell munkájukat végezniük. A sziklás tengerparton napoztak, egymás mellé terített színes törölközőkön, napszemüvegben, kevés bőrt takaró bikiniben. Az elmúlt év kemény kiképzése egészen átformálta a lányok alakját, így sok éhes férfiszempár akadt meg az izmos domborulatokon. Noha május eleje volt, az előszezon kedvelői már süttették magukat a strandon, a vízbe viszont csak a bátrabbak merészkedtek be, a többség beérte néha egy-egy hűsítő zuhannyal. Ezt a munkabeosztást meg tudnám szokni vetette föl Rita, miközben elkezdte bekenni magát napkrémmel. Aha mondta az újságot böngésző Móni, aki igazából a strandon látható férfi-felhozatalt figyelte. Tulajdonképpen kivel kell kikezdenünk, még nem láttam a pasit a strandon. De láttam néhány nagyon helyes fazont. Elvileg ez az ő strandja, előbb utóbb fel fog tűnni mondta Judy, és tovább olvasta a könyvet. Nem ő az ott, három óránál? kérdezte Rita. Nem látom innen válaszolt Judy. Akkor kelj fel és nézd meg, nekem a legrosszabb a szemem vette ki társa kezéből a könyvet Rita. Nem állhatok fel, hogy bámuljam! 501

502 Akkor kend be a hátam, majd arra fordulok! Judy kénytelenül feltápászkodott, és körülnézett, hogy valóban a célszemélyt vették-e észre. Nagyon úgy néz ki, hogy megvan az ember, már csak be kell cserkészni. Akkor hívjuk fel magunkra a figyelmet mondta Mónika immár szerbül, és fejével a strandröplabda pálya felé biccentett. A két lány nagyon megörült az ötletnek, amúgy sem szerettek henyélni a napon. Bevizezték baseball sapkájukat, hogy ne kapjanak napszúrást, és megindultak a pálya felé. Majd csak beáll még valaki mondta félhangosan Mónika, és a büfénél táborozó fiatal srácokra nézett. De nem flörtölt túl sokáig, nehogy feltűnő legyen a viselkedése. A pályához érve kicsit bemelegítettek, majd elkezdtek egymásnak passzolgatni, és valóban felkeltették a strandon punnyadók figyelmét. Ki a játék kedvéért nézte a lányokat, ki a lányok miatt nézte a játékot. Végül Móni elérte célját, mert a büfénél álldogáló négy srác valóban kedvet kapott a játékhoz. Beállhatunk? kérdezték, és már vették is le pólójukat. Naná! válaszolt rögtön Móni, és szemét hosszan legeltette az izmos, fiatal férfitesteken. Judy észrevette, hogy társa igencsak elkalandozik, és fejbe dobta a röplabdával, hogy visszarántsa a valóságba. Bocs, azt hittem, figyelsz mondta ártatlanul, de Móni értette a célzást. így viszont kevesen leszünk. Kéne még valaki. Ő is veletek van? kérdezte Móni a célszemély felé intve fejével. 502

503 Nem, de biztos beáll hozzátok, ha kérjük válaszolt az egyik srác, és máris elügetett, hogy felkérje az ifjabb Stroganovicot, álljon be röplabdázni. A lányok szinte észrevétlenül összekacsintottak, jobban nem is alakulhatott volna a helyzet, de a neheze még hátra volt. A többi sráchoz hasonlóan ő is levette pólóját, és Móni őt is alaposan megvizslatta. Az öreg Milos unokája ugyanolyan keménykötésű férfi volt, mint a nagyapja, de nyálas kiadásban. Izmos felsőtestéről árulkodott, hogy félhomályos edzőtermek mélyén, tömegnövelő szerek segítségével duzzasztotta tökélyre bicepszét és mellizmát. Az évszakhoz képest természetellenesen barna bőrszínét szoláriumban érlelte. Nyakában vastag aranylánc lógott, rövid haját csillogó zselé rögzítette mozdulatot nem tűrően az ég felé. Micsoda pojáca gondolta Rita, aztán félretéve előítéleteit, feladta az első szervát. Mi a tét? kérdezte az ellenfél csapatvezetője. A vesztes fizet mindenkinek egy italt, ha nyertek, akkor meghívhattok vágta rá Móni vigyorogva, és ezzel fel is oldotta a kezdeti feszült hangulatot. A meccs jó szórakozásnak bizonyult. Még a távolságtartó Stroganovic is megfeledkezett magáról pár órára. Ugyan túl sokat nem beszélgettek, a passzold ide, csapd le, szép volt variációin kívül, de már ez is több volt annál, mint amit Tomék az első kapcsolatfelvételtől reméltek. A játék a lányokat is magával ragadta egy időre. A sors iróniája volt, hogy épp azért, mert a meccs alatt önmagukat adták küzdöttek, bosszankodtak, örültek, összejátszottak egyfajta szövetség alakult ki köztük a célszeméllyel. 503

504 Szép meccs volt! csaptak össze a tenyerek a negyedik menet végén. Gyertek, menjünk el enni valamit! csábították az ellenfelek a gyengébbik nem képviselőit. Kedves tőletek, de nem válaszolták szinte egyként a lányok. Talán, ha tisztán nyertek legközelebb nevetett Judy. Kösz, hogy beálltál fogott kezet Móni Stroganovic-csal. Jó meccs volt válaszolta a férfi, miközben felvette a pólóját. Szívesen meghívnám a csapatot egy italra a büfében. Talán legközelebb intett Judy, és a törölközők felé terelte társait. A strand az enyém, a meghívás áll kiáltott utánuk a szerb. Ha megszomjaztok, csak hivatkozzatok rám, tudni fognak rólatok. Valóban tiéd a strand? fordult vissza Móni. Többek között, igen. Többek között? Elég sok minden az enyém a városban. Mire vagytok kíváncsiak? Hogy hol lehet egy jót táncolni. A parti diszkómban jó zene van, és sok a fiatal. Holnap este én is ott leszek. Talán összefutunk mondta búcsúzóul Judy, és most már ellenkezést nem tűrően tolta előre a két lányt. Úgy néz, ki táncolni megyünk! vigyorgott Móni, miközben törölközőjével lesöpörte magáról a homokot. Higgadj már le! próbálta ráncba szedni Judy. Ne nyomulj annyira, mert még gyanúsak leszünk. 504

505 Ugyan már, ugyanolyan férfi, mint a többi legyintett Móni. Legfeljebb azt hiszi, hogy könnyű préda vagyok. Előbb az ágyában leszek, mint gondolnátok. Épp ez az, nekünk az agyában kell lennünk, nem az ágyában magyarázta Judy. Mónika elvesztette a türelmét. Nem lefeküdni akarok vele, hanem leteríteni, és egy stukkert nyomni a fejéhez mondta, miközben elkezdte bedobálni holmiját a strandtáskába. Menjünk, együnk valamit! A két lány csak állt, megkövülten. Nem ezt a reakciót várták Mónitól. Gyere, menjünk utána! szólt Rita Judynak. Talán, ha tele a hasa, majd lenyugszik. Biztos megvan neki. Szerintem nincs meg neki tűnődött Judy mind a négy kereke. Miután az egyik talpalós büfében rántott halat ettek és hozzá jó hideg sört ittak, Mónikának valóban jobb kedve lett. Kicsit szemezett a pultos fiúval, és újra mosolygósan tervezgette az estét. Az agyamra megy az állandó flörtöléssel. Már mindenhol úgy ismernek minket, mintha mi is idevalósiak lennénk morgott Judy, amíg Móni visszavitte az üres poharakat. Olyan, mintha otthon lenne, nem? Élvezi, hogy jól beszél szerbül, és hogy mindenki rá figyel találgatott Rita. Azt hiszem, tulajdonképpen azt élvezi, hogy nincs itt Tom, aki ráncba szedné. Azt mi is élvezhetnénk, de mégsem fordultunk ki önmagunkból. 505

506 Tudom. De most nem húzhatunk szét nézett Rita komolyan Judy szemébe. Feladatunk van, és ha nem bízunk egymásban, gyengék vagyunk. Jó, de azért tartsuk nyitva a szemünket! Miért tartsuk nyitva a szemünket? kérdezte visszatérve Móni. Hogy holnap este egyedül lesz-e Stroganovic. Nem szeretnénk meglepetést válaszolta Rita. Ó, persze helyeselt Móni. A diszkóban miénk lesz az irányítás. Vehetnénk pár szexi cuccot Judy rosszalló arckifejezésére gyorsan továbbfolytatta. Csak az álca kedvéért. Ha ilyen mogorva arcot vágsz ott is, G.I. Jane, le fogunk bukni! Rita bokán rúgta Judyt. Jól van, vegyünk valamit mondta Judy és Rita felé fordult, aki széles vigyorral az arcán kívánta jelezni neki, hogy mosolyogjon, és ne essen ki a szerepéből. Másnap délután a lányok az esti bulira készülődtek. Móni legnagyobb örömére beszereztek pár dögös holmit. Az ágyon kikészítve hevertek a vásárolt ruhák és cipők, a kistáskák, a kések, a fülbe rejthető mini adó-vevő készülékek és a pisztolyok. A három lány a fürdőszoba és a szobai tükör előtt sündörgött. Rita a szeme színéhez illő kék, testhez simuló öltözetet választott, térd fölé érő szoknyával, vadítóan magas sarkú cipővel. Dekoltázsa szinte a köldökéig nyúlt, és hátát is teljesen fedetlenül hagyta. A ruha titka az volt, hogy egy kis bőrragasztóval rögzíteni lehetett a melleket takaró részt, így csak a tudatlan bámészkodó gondolta, hogy minden pillanatban feltárulhat a nőiesség csodája. Izmos, mégis nőies alakját minden szempontból kihangsúlyozta a ruha. Napbarnított arcbőrén szinte vakított a világoskék szemfesték, 506

507 érzékien fénylő, rózsaszín rúzsos ajkai, mintha mindig nedvesek lettek volna. Melegbarna szemét Judy hasonló színű szemfestékkel emelte ki, enyhe, világos kontrasztcsíkot húzva a szemhéj vonalára. Rövid haját középen felzselézte, fülében hosszú fülbevaló himbálózott, végül ajkai természetes árnyalatú, rózsaszínű ajakfényével tette ellenállhatatlanná magát. A testhezálló, fekete felsőrész hátul a nyaka körül zárult, izmos hátát szabadon hagyta, és a ruhadarabot csak a derekánál körbefutó, vékony pántok tartották féken. Mély dekoltázsát apró strasszok díszítették, éppen csak annyira, hogy a lila fények hatására kiemelje hatalmas kebleinek formáját. Apró láncok fogták össze a kivágást, ami minden fantáziát megmozgatott, mégis az el a kezekkel üzenetet sugallta. Judy nem kedvelte a szoknyát, ezért elegáns hosszú nadrágot vett, strasszokkal kirakott, vastag övvel. Hozzá egy kényelmesebb magas sarkú szandált vásárolt. Mónika egy párducmintás ruhába szeretett bele, amely ferde szabásával tette érdekessé viselőjét. Egyik ujja hosszú volt, míg másik oldalon a melle fölött véget ért a ruhadarab. Húzott varrása buggyossá tette a ruhát a hasánál és a bal lába fölött. A másik oldalon viszont szemérmetlenül magasra futó slicce kivillantotta viselője hosszú lábát. Móni kibontotta vörösre festett, göndör haját, szemeit pedig egészen sötét festékkel ékítette. Nyakában hosszú, köves nyaklánc lógott egészen a köldökéig. Mivel ő amúgy is magas volt, nem húzott kényelmetlen, magas sarkú cipőt, helyette csúcsos orrú, kis sarkú, kígyóbőr cipőt választott, amely színében illett a ruhájához. 507

508 Mit csinálsz azzal a pisztollyal? kérdezte Judy Mónit, amikor látta, hogy társa a bal combjára próbálja erősíteni a tokot. Mit gondolsz, nem azért választottam féloldalas ruhát, hogy eltakarja a stukkert? Szerinted hol fog először letapizni? Az első bedöntésnél a combodon húzza végig a kezét. Majd szólsz, hogy legyen szíves inkább a másik lábadat fogdosni? Most miért velem vacakolsz, szerinted Rita hova teszi a pisztolyt, abban a semmi kis ruhában? A táskámba válaszolta Rita, miközben szempilláját húzta ki. Nem is rossz ötlet. Bár elég hülyén fog dudorodni ez a kis esti szütyő Judy a fejét rázta, és odadobta Móninak a sajátját. Tessék, vidd az enyémet. Én kettőt is vettem, pontosan ezért. Hol fogunk találkozni a fiúkkal? kérdezte Móni. Sehol válaszolt Rita. Tom és Lévai már Stroganovic lakásánál fognak rejtőzködni. Kistehén eljön a diszkóba. Ha Móni ráveszi a pasit, hogy felvigye magához, akkor indul az akció. Mi adjuk a jelet. Kistehén biztosít minket, aztán ha elindultok, kicsit késve utánatok megyünk. Móni, a te dolgod, hogy Stroganovicot a lakásában ártalmatlanná tedd. Aztán jelzel nekünk, és bemegyünk. Rajtad a világ szeme! El ne rontsd! Nem fogom. Ebben nagyon jó vagyok, csak figyeljetek! Efelől nincsenek kétségeim zárta le a beszélgetést Judy. 508

509 A diszkóból szűrődő zenét már egy kilométerről hallani lehetett, de ahogy a lányok beléptek az ajtón, dobhártyájuk szinte kiszakadt a helyéről, olyan erővel sugározták a hangfalak a technót. A bevezető szűk folyosón gomolygó füst, és a félhomály nem volt túl vonzó egyikük számára sem. A kiszélesedő teremben a tömeg szinte egyetlen masszaként ugrált föl-le a dobok ritmusára, mintha valami kábító, ősi rituálé kelne életre éppen az áldozat bemutatása előtt. A bejáratot két tagbaszakadt kidobóember felügyelte, és a teremben is akadt jó pár ebből a fajtából. Szerintem menjünk át a pulthoz! üvöltötte Judy Rita fülébe, aki épphogy hallott valamit, inkább heves bólogatással felelt, majd megbökte Mónit, hogy mutassa az irányt a bárpult felé. Nagy nehezen átverekedték magukat az emberek rengetegén. A diszkógömbről visszaverődő lila fényben groteszkül világított az emberek foga, mintha mindenki lenyelt volna egy maroknyi szentjánosbogarat. Judy strasszai szinte felhívásként világítottak a mellein, a derekán és a fülében. Te leszel a biztos pont mondta neki Rita a bárszékre ülve. Haha nyugtázta Judy. Három Coronitát kérünk! Üvegből jó lesz! adta le a rendelést és végig követte a kiszolgáló lány mozdulatait. Jó választás! Miért pont azt? kérdezte Rita. Mert üvegben adják, és a tetején citrom van. Így ha odafigyelünk, nem önthet bele senki semmit. Judy nem akarta, hogy még egyszer bekövetkezzen az esztergomi eset. 509

510 A lányok jó negyedóráig üldögéltek a bárnál, nézegették a vonagló tömeget. Bárhogy figyeltek, nem találták sem a célszemélyt, sem Kistehént. Ne aggódj, ő már rég kiszúrt minket, ebben biztos vagyok mondta Rita Judynak. Nem vagyunk egyedül. A zene egyszer csak elhalkult, a DJ elköszönt, és bejelentette következő társát. Mónika megkérdezte a felszolgálólányt, hogy mi történik, az pedig készségesen elmondta, hogy három DJ dolgozik egymást váltva, mindenki másfél órát van szolgálatban és mindegyik másféle stílusirányt visz. Így minden vendég megkaphatja saját zenei ízlését, és a lemezlovasok is kipihenhetik magukat kicsit. Nem is rossz elgondolás mormolta Mónika, és egyre izgatottabban nyújtogatta nyakát, hogy kiszúrja a tulajt. A következő másfél órában a 90-es évek diszkózenéit hallhatták. A legfiatalabbak levonultak a táncparkettről, helyet adva a frissen táncba lendülőknek. Akik leálltak, ilyenkor rendszerint kiültek a partra kiszellőztetni az agyukat, vagy megszabadulni felkavarodott ebédjüktől. A zene most már a lányok számára is elfogadhatóbb volt, ezért ők is bevetették magukat a táncolók sűrűjébe. Először hárman táncoltak együtt, tekerték a csípőjüket, ugráltak, élvezték a zenét, aztán mindig akadt egy ideiglenes táncpartner, akit a tömeg eléjük vetett. Egyszer csak megpillantották a főnököt, aki western csizmában, farmerban, és hawaii-mintás, kigombolt ingben táncolt egy ciklámenszínűre festett hajú nővel. Te jó ég! szörnyülködött Rita a pasi külsején. Nekem bejön mondta Móni, és szemérmetlenül a férfi táncpartnere mögé állt, hogy csábító csípőmozdulatokkal magára vonja a figyelmet. 510

511 Stroganovic már nem látszott túl józannak, és tetszett neki Móni kihívó viselkedése. Otthagyta partnerét, elkapta Móni derekát, és magához húzta a könnyűnek vélt prédát, majd a másik kezével végigsimította a lány fenekét és combját. Még jó, hogy nincs nála a stukker mondta Judy Ritának. Szép kis balhé lenne. A gondolatot már nem tudta befejezni, mert a röplabdás srácok is feltűntek a színen, és táncba húzták Judyt. Rita hátát is megérintette egy kéz, mire visszafordulva könyökből ütni akart, de amikor hátranézett, látta, hogy Kistehén áll mögötte. Ne üss le, inkább táncoljunk! Bocs, nem láttam, hogy te vagy. Jól kicsíptétek magatokat próbált visszafogottan bókolni Kistehén a maga suta módján. Tudta jól, hogy van egy határ, amit még véletlenül sem léphet át. Te sem vagy éppen egyenruhában viszonozta Rita mosolyogva a bókot, magában állati röhejesnek tartva, hogy egyik kiképzője hátrazselézett hajjal, felhajtott inggallérral, köldökig kigombolva táncol vele, egy akció kellős közepén. Kistehén teljesen beleilleszkedett a helyi divatba, Rita csak remélni merte, hogy nem a saját stílusát tükrözi az öltözék. Western csizmája, szegecselt, szakadt farmerja még elment volna, de hozzá a virágmintás ing, már neki is sok volt. Kistehén hirtelen elkapta a karját, és magához húzta. Rita állati kényelmetlenül érezte magát ebben a helyzetben, de nem mert egy szót sem szólni, csak követte partnerét. Régóta nem volt buliban, és jó ideje nem engedett közel magához senkit. Zavarta a derekát átölelő meleg kéz, és a férfi ajka a füle mellett hallotta, ahogyan lélegzik. 511

512 Most megfordulunk, figyeld azt a két férfit a pultnál. Le sem veszik a szemüket a főnökről mondta Kistehén. Rita megnyugodott, újabb feladatot kapott, amire figyelhetett, és nagyon elszégyellte magát iménti feszengéséért. Remélte, hogy Kistehén mindebből nem vett észre semmit. Látom őket. Amikor bejöttünk, akkor is a teremben voltak. A strandon is ott voltak? kérdezte Kistehén. Nem. Legalábbis a közvetlen közelben nem. Úgy tűnt, mintha oda egyedül jött volna Újabb fordulat következett. Mónika nagyon ügyesen végzi a munkáját jegyezte meg Kistehén, miközben Móni kacéran simult új partneréhez. Így is lehet mondani csúszott ki a lány száján. Volt köztetek valami probléma? Rita gyomra kissé összeszorult, a kérdés hallatán, mintha Kistehén belelátna a gondolataiba. Kis gondolkozás után azonban nemleges választ adott. Nem adhatja ki a társát akció közben. Mindennek eljön az ideje, gondolta. Tánc közben Kistehénnel végigelemezték a diszkóban elhelyezett kamerák helyét, a biztonsági személyzet létszámát, és a lehetséges menekülési útvonalakat. Kiszúrták azt is, hogy Judy lerázta a röpis fiúkat, és visszaült a bárpulthoz, hogy szemmel tartsa a terepet. Elmennek! mondta váratlanul Kistehén, és kipörgette Ritát, hogy ő is meggyőződhessen a történtekről, Móni és Stroganovic valóban lelépni készültek. A hátsó kijáraton. A két gorilla megy utánuk. Két perc múlva utánuk megyünk Kicsit furcsa volt, hogy Kistehén mindent elmond, amit a lány is lát. 512

513 Most is hallanak? kérdezte Rita. Minden szavunkat hallották célzott Kistehén a hajában elbújtatott mikrofonra, és a fülébe elhelyezett fülecsre. Hátul van a női vécé. Onnan menjetek ki. Én elölről megyek, hogy ne legyek feltűnő Kistehén egy mozdulattal megköszönte a táncot, Rita pedig visszatért barátnőjéhez. Indulunk, hátul a mosdón át mondta Judynak, és karonfogva támolyogtak a vécé felé. A mosdókon túl egy csapóajtó valóban a parti útra nyílott. A lányok feltűnés nélkül ki tudtak menni, mások is ültek kint a hűsítő tengeri szélben a lépcsőkön és a földön. Judy és Rita karonfogva sétáltak el, kissé dülöngélősen és nevetgélve. Az ajtóban álló gorilla tudomást sem vett róluk. Az ifjú Stroganovic lakása jó negyedórányi sétára volt a diszkótól. A társasház inkább módosabb lakókkal büszkélkedhetett. A négyemeletes épület nyolc lakást foglalt magába. Mindegyik száz négyzetméter feletti lakóterületű volt, a hatalmas ablakok a tengerre néztek. A házat csak egy irányból lehetett megközelíteni, mert tenger felőli oldalánál jó száz méter mély, sziklás szakadék képezte a part szélét, ezzel az adottságával egyedi kilátást biztosítva a luxuslakások tulajdonosainak. Mónit szinte elvarázsolta a látvány, ahogy belépett a legénylakásba. Kérsz egy italt? kérdezte a pasi hátulról belebúgva a fülébe. Móni szinte libabőrös lett a férfi érintésétől. Igen, kérek suttogta. Addig helyezd kényelembe magad eközben Stroganovic a többfunkciós távirányítóval hangulatfényt 513

514 és lassú zenét varázsolt a kiszemelt áldozat elbűvöléséhez. Móni nem tudott betelni a tengeren visszatükröződő éjszaka fényeivel, és a luxuslakás atmoszférájával. A hajópadlós nappali legalább 60 négyzetméteres volt, a falon hatalmas átmérőjű tévé díszelgett. A kényelmes franciaágynak is beillő kanapén és néhány ülőalkalmatosságon kívül más nem is akadt a szobában. Mint egy hatalmas játszótér. Akár fogócskázni is lehetett volna benne. Móninak eszébe jutott az otthoni, bútorokkal és egyéb holmikkal teli, szűk szoba, ettől még jobban vonzotta a tágas tér. Féloldalasan elnyúlt az ágyon. A férfi két pohárral a kezében tért vissza a konyhából. Az egyik poharat Móni kezébe adta, de mielőtt a lány belekortyolhatott volna a bódító nedűbe, falánkan csókolni kezdte az ajkait. Móni visszacsókolt. A poharak a padlón végezték. Stroganovic letépte válláról a ruhát, simogatni és csókolni kezdte a nyakát, és finoman egyre lejjebb haladt. Móni behunyta a szemét és hangosan mélyeket sóhajtott, amivel még jobban felizgatta partnerét. Egy pillanatig talán ő maga sem tudta, mit akar. Ellenállva a kísértésnek, végül átfordította a férfit a hátára, aki könnyedén hagyta, hogy a nő azt csináljon vele, amit akar. Lovaglóülésben telepedett az ágyékára, és most ő kezdte csókolni a férfi felsőtestét, miközben csípőjével előre-hátra ingott. Móni érezte, hogy most már az ő kezében van az irányítás. Felegyenesedett, miközben rakoncátlan tincsei az arcába hullottak, szeme szenvedélyt sugárzott. Stroganovic szinte megbénult a rajta ringatózó nő látványától, nadrágjának sliccén a gombok pattanásig feszültek. Ez az, bébi, csináld! kérlelte zihálva. Móni hátrahajolt, kidomborítva mellkasát. A férfi megmarkolta 514

515 kibuggyanó melleit és masszírozni kezdte. Móni egyre hátrébb hajolt, kezeit hátraeresztette. Csak egy kicsit hátrébb gondolta magában, és végre megtalálta a földre dobott táskáját. Ujjai gyorsan kutattak valami után, végül megérezte a hideg fém kulcstartót a markában. A férfi ekkor felült, hogy ajkaival kényeztesse tovább. Móni teljes erejéből visszalendült, és halántékon ütötte a súlyos szállodakulccsal. Stroganovic azonnal elájult. Móni hátralökte, majd gyorsan kivette táskájából a szíjbilincseket, és a nyakában lévő nyakláncba épített jeladóval leadta a jelzést a többieknek. Legörgette az ágyról az alélt áldozatot és kezeit hátrabilincselte. A férfi még mindig nem tért magához. Visszafordította a hátára, majd megsimogatta az arcát. A furcsa idillt Tom zavarta meg, aki Lévaival együtt a szobába érkezett, miután a zárfésűvel kinyitották a lakás ajtaját. Jól vagy? kérdezte Mónit. Persze kapta össze magát a kérdezett. Mi a helyzet odakint? kérdezte Tom ezúttal Lévait. Kistehén elintézte az őröket. A lányok az utca két végén figyelnek. Rendben. Kistehén hozza a furgont, te menj a folyosóra őrködni, mi összeszedjük a pasit Mónival Lévai továbbadta az utasításokat és elfoglalta helyét a folyosón. Emeljük meg! Én fogom a lábát mondta Tom Móninak és lehajolt, hogy felemelje a testet. A férfi abban a pillanatban hatalmasat rúgott Tom hasába, aki a meglepetéstől és az rúgás erejétől hanyatt esett. Stroganovic villámgyorsan felpattant és benyúlt egy az ágy alatt eldugott fegyverért. Tom szabad préda volt, ilyen közelről még a golyóálló mellény sem védett túl 515

516 sokat. Stroganovic csőre töltötte a fegyvert. Móni eközben kiszakította az ágy mellett álló olvasólámpát a falból, a kábelt a férfi nyakára dobta, majd mögé fordult és a fiatal Stroganovicot átdobta a válla felett. A zsinór által rögzített nyakcsigolyái nem bírták a dobás erejét és a férfi súlyát így hangos reccsenéssel darabokra törtek. A férfi keze még reflexszerűen megrándult elsütve a kezében lévő pisztolyt. Az eldördülő lövés nyomán a lövedék a falba fúródott. Stroganovic ismét mozdulatlanul feküdt a földön. Nem volt benne élet. Mi történt? viharzott be Lévai az ajtón. Meglátta a földön fekvő embert nyakán a kábellel. Rögtön odament, hogy ellenőrizze a pulzusát. Majd Tomra nézett és ingatta a fejét. Pucoljunk innen! kiabálta Tom. Gyerünk! megfogta Móni kezét és húzta ki az ajtón. Lévai utánuk ment ki. A folyosón nem volt senki, így észrevétlenül lejuthattak az utcán álló furgonig. Kistehén már beindította a motort, a lámpákat azonban sötéten hagyta. Ahogy három társa beugrott az autóba, azonnal gázt adott. A következő kanyarnál egy pillanatra lefékezett, hogy felvegye a két lányt, majd tövig nyomta a pedált és meg sem állt a határig. Mi a fene történt odabent? kérdezte útközben Lévai Tomot. Nem ájult el, csak megjátszotta válaszolt Tom. Rám támadt. Gyorsan kellett cselekedni mondta, de igazán még nem tudta összerakni a képet, nem értette, hogyan szabadulhatott ki az áldozat a bilincsből. De nem kellett volna rögtön eltörni a nyakát! folytatta Lévai. így kútba esett az egész akció. Ráadásul 516

517 a lányokat mindenki látta vele. Elvesztettük a titkos aduászunkat. Tűnjünk el, ez most a legfontosabb. Aztán kitaláljuk, hogyan tovább. A következő négy óra szótlanul telt. A határon átlépve eljutottak az előre lefoglalt szállodához. A lányok némán vették ki a kocsiból zsákjukat, és felmentek szobájukba. Kistehén elhajtott, hogy egy mellékutcában lecserélje a rendszámot. Lévai egyedül maradt Tommal a szálloda előtt. Mi történt odabent? kérdezte Lévai ismét. Őszintén? Fogalmam sincs. Egyszerűen nem tudom összerakni a kockákat. Hol siklott ki? Amikor a pasi nekem támadt. Nem bilincseltétek meg? Már rajta volt a bilincs, láttam! Nem tudom, hogy került le róla. Nem láttam még embert, aki szétfeszített egy szíjbilincset mondta fejét rázva Tom. Lehet, hogy Móni nem húzta meg elég erősen. Viccelsz, láttad volna, hogy törte el a nyakát! felelte Tom a távolba meredve, mintha újra felidézné a képsorokat. Gyere, menjünk, ezt most úgysem tudjuk megoldani tette barátja vállára bal kezét, miközben jobbjával a nadrágzsebébe rejtett szíjbilincset babrálta. Ahogy végighúzta rajta az ujját egy éles bevágást érzett. Lehet, hogy valamibe beleakadt Móni táskájában próbálta megmagyarázni saját magának, de igazából nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy a bilincsen a sérülés nem véletlen, hanem szándékosan vágták be. 517

518 Jobb lesz odafigyelnem Mónikára gondolta Tom és az arcán tükröződő érzelmei rideg maszkká gyűrték szabályos vonásait. ATLANTI-ÓCEÁN, NEMZETKÖZI VIZEKEN MÁJUS 8. 17:48 Miután a legutóbbi akció is kútba esett, Tom hazaküldte a csapatot, ő maga pedig Fritz után ment az úszó börtönbe, hogy személyesen is beszámoljon a történtekről. Fritz továbbra is Zoran Djundic kihallgatásán fáradozott, hátha megtudnak tőle valami használható információt. Tulajdonképpen ő volt az egyetlen értékes sakkfigura a kezükben, hiszen az elnök emberei minden szálat elvágtak, amelyen keresztül hozzá eljuthattak volna. Patthelyzet alakult ki. Nem jó irányba indultunk, csak követtük a történéseket, és mellékvágányra futottunk nézett fel Tom a szobába lépő Fritzre. Tom a hátán feküdt a pihenő díványán, kezeit a feje alá tette és a plafont bámulva gondolkodott a sötétben. Elkezdtük felgöngyölíteni a vén partizánok csapatát, de mire megyünk vele? Likvidálunk néhány 80 éves tatát, de tőlük nem jutunk közelebb Gojkovichoz. Valóban nem válaszolta Fritz az ajtófélfának támaszkodva. Az ajtót résnyire nyitva hagyta, hogy lásson valamit a sötétben, a beszűrődő fény megvilágította az arcát. Viszont ezt Djundic is tudja, és most éppen minden emlékét megpróbálja összeszedni, hogy valahogy megérje nekünk őt életben tartani. 518

519 Mit mondtál neki? Hogy láthatja a családját. A feleségét és a lányát, ha közelebb juttat minket az elnökhöz. És? Összevissza dumált, de volt egy érdekes dolog az anekdotáiban. Gojkovic minden második hónapban elutazik egy napra. Teljes titokban. Senki nem tudja, hogy hova megy. Mindig ugyanabban az időpontban útra kel a biztonsági konvojjal. Aztán egy óra után autókat cserélnek és új konvojjal, új sofőrökkel megy tovább. És ő ezt honnan tudja? kételkedett Tom. Állítólag egyszer utána ment, mert majd megölte a kíváncsiság. Te hiszel neki? kérdezte Tom. Ha Gojkovic észrevette volna, ő ölte volna meg, nem a kíváncsiság. Szerintem csak kitalálta az egészet, hogy valahogy mentse a bőrét. Nyilván nem tudja elmondani, hogy hova mentek, de meg tudja mutatni. Ergo, ki kell engedned, hogy segítsen nekünk. Ha meg már kint van, akkor el is tud szökni. Én nem dőlök be ilyen homályos történeteknek. Igen, erre én is gondoltam bólintott Fritz. De sajnos olyan kevés az információnk, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy bármit is figyelmen kívül hagyjunk. Mit akarsz tenni? A legokosabb az lenne, ha ráállítanék néhány műholdat és pár megfigyelő csapatot az elnökre, hogy valóban elhagyja-e a villáját. De nincs kedvem két hónapot várni. Tehát? Menjenek a lányok. 519

520 Megint? Mindenki látta őket Stroganoviccsal. Nem hiszem, hogy összekötnék a két esetet, te magad mondtad, hogy ez abszolút mellékvágány volt. Elég kockázatos. Ha sor kerül rá, az akciót együtt csináljátok, de küldd ki őket felderíteni. Nem jó, ha sokat gondolkodnak a történteken. SZERBIA, SABAC MÁJUS :11 Judy szeméből folyt a könny, ahogy az öreg templom poros falépcsőin ment felfelé. Nagyokat tüsszentett, sokszor egymás után négyet is, ami nála teljesen normális volt. Ezt a tulajdonságát utálta Tom, és mindig azzal dorgálta, hogy nehogy akció közben tüsszentse el magát, mert még a végén ez árulja el őket, és ebbe halnak bele. Ezért Judy most örült, hogy fotóriporteri fedésben dolgozik. És a fotósoknak, mint tudjuk vigyorgott nem tilos tüsszögni. A templomtorony falain és a lépcsőkön is vastagon állt a por, az ablakokban régen elhagyott madárfészket szőttek be a pókok. Mióta elektromos szerkezetek húzzák a harangot, már senki nem jár errefelé. Csoda, hogy a lelkész megtalálta a lakatkulcsot. Bár annyi pénzért, amennyit Judy adott neki, hogy felmehessen a toronyba, a föld alól is előkerítette volna. Az utolsó szakaszon régi, rozzant falétra vezetett fel. Judy egy pillanatra megállt, hogy alaposabban szemügyre vehesse, mielőtt teljes súlyával rááll. Még utoljára megtörölte a szemét, majd begyűrte a zsebkendőt 520

521 nadrágja zsebébe. Levette a vállán átvetett kötelet és felfelé nézett, hogy hová tudná beakasztani. Semmi kedve nem volt a 30 fokos melegben még egy három kilós kötelet is magával cipelni, de Mónika addig mondogatta neki, hogy inkább a vállára akasztotta, csak hogy befogja a kolléganő száját. Most azonban örült, a ráerőltetett kötélnek, mert a harang melletti nyílásoknál semmibe sem tudott kapaszkodni. Mivel kampó nem volt a kötélen furán is nézett volna ki egy fotós teljes rabló felszerelésben ezért csak a nyakában lógó fényképezőgépet dobta a hátára, hogy ne zavarja mászás közben, majd a kötelet ismét a nyakán és a vállán vetette át, mint egy oldaltáskát. Az egyik végét az övéhez kötötte. Még egy utolsót fújt a zsebkendőbe, és nekiállt megmászni a majd tíz méteres, korhadozó létrát. Bármennyire is tartott tőle, hogy összetörik szerencséjére a létra kitartott. Miután felért, éppen hogy elfért a harang mellett. Azon imádkozott, nehogy elkezdjenek harangozni, mert azon kívül, hogy megsüketül, még ki is esik a toronyból. Óvatosan megtámaszkodott a mázsás réztesten, és megpróbálta átdobni a kötelet a harang tartórúdján. Pontosan dobott, nem akart túl sokszor próbálkozni. Ahogy elvetette a kötelet, a harang kissé megmozdult, Judynak a torkába ugrott a szíve, ugyanakkor teljesen lemerevedett, hogy ne keltsen még nagyobb mozgást. Egyik lábával a párkányon állt, testsúlya nagy részét azonban a harangnak támasztotta, ami lassan, de biztosan távolodott az ablaktól. A kötél a másik oldalon, jó fél méterre tőle hullott le, bárhogy is nyújtózkodott, nem érte el, csak még jobban eltolta magát a párkánytól, kibillentve magát egyensúlyából. 521

522 Judy mindkét kezével átölelte a harangot, talán azt gondolta, hogy majd Pókemberként rátapad a sima felületre. A hátul lévő lábával már éppen hogy csak érintette a párkányt, a sportcipő orrát ékként szorította az ablaknyíláshoz, hogy a súrlódással megállítsa a kilengést. Végül az eltolódás egy lehetetlen pozícióban megállt. Judy, mint egy kiterült béka, ölelkezett a haranggal, lassan elfordította a fejét, hogy lenézzen a létrára, és az alatta lévő 10 méteres mélységre, ami tovább erősítette kibontakozni készülő tériszonyát. Maga sem tudta miért, de hirtelen nevethetnék) e támadt. Becsukta a szemét és megpróbált megnyugodni. Ahogy elcsendesítette szívét, hallotta, ahogy Mónika a bejárat előtt beszélget a pappal, és a keresztlevelekről érdeklődik. Hányan születtek a faluban, hol vezetik a nyilvántartást. Kérte az atyát hadd nézhesse meg a papírokat, mert szereti a régi típusú családfákat. Judy elcsépelt ötletnek tartotta, de ezt csak akkor tudta volna megmondani, ha elengedi, és itt hagyja a harangot. Egyetlen esélyének azt látta, ha egy jól irányzott ugrással elkapja a tőle fél méterre lehullott kötelet, aztán valahogy visszamászik a párkányra. Miután összeszedte minden lélekjelenlétét, egy gyors mozdulattal feltápászkodott, és elrúgta magát a párkánytól, amennyire csak tudta. A harang újra meglódult, de Judy gyorsabb volt. Erőtlen lépést tett a harangon lévő lábával, hogy egy picit magasabbra ugorjon, ettől elvesztette támaszát, viszont sikerült elkapnia a kötél másik végét, és most már biztonságosan kapaszkodott. Kifogott halként lógott a harang mellett, de most már nem félt. Addig vergődött, míg a harangnak háttal nem fordult, aztán felállt rá mindkét lábbal, és átlépett a párkányra. A kötél vele 522

523 együtt csúszott a harangtartó rúdon, s így nem húzta vissza középre. Miután rögzítette magát, megfordult, hogy végre a feladatával tudjon foglalkozni. Előrevette a fényképezőgépet, és elkezdte pásztázni a terepet. Csinált néhány tájfotót, ha netán valaki meg akarná nézni a toronyból készült képeket, de tulajdonképpen csak összevissza kattintgatott, mígnem szeme rátalált a távoli villára. Már több napja próbálták megközelíteni valahogy az objektumot, de eddig semmit sem láttak belőle. A magas téglakerítés és a drótháló áthatolhatatlannak bizonyult, főleg úgy, hogy nem is tudták, mi van mögötte. Kistehén és a lányok arra kaptak parancsot, hogy kutassák fel ezt a villát, figyeljék meg, és minden apró részletről számoljanak be. A felkutatással semmi baj nem volt, de ahogy a faluba értek, elakadtak. Egyrészt feltűnő volt a három lány egy pasi felállás, ezért valami hihető fedést kellett kigondolniuk. Kistehén a bázist a horvát határ közelsége miatt a határon túlra tette, és mindig csak két embert engedett megfigyelésre. Elhíresztelték, hogy egy neves, nyugati utazási lapnak készítenek felvételeket és cikket a távol eső, turistáktól mentes területekről. A helyiek előtt az egekig magasztalták a gyönyörű és érintetlen természetet, a község hagyományőrző házairól nem is beszélve. Valójában nem álltak messze a valóságtól, hiszen az idő mintha megállt volna a kis faluban, a civilizáció legújabb vívmányai elkerülték ezt az Isten háta mögötti kis települést. Míg két ember dolgozott, a másik kettő a helyiek közül bérelt idegenvezető segítségével az állatvilágot, és a különleges növényeket fotózta. Közben próbáltak minél többet megtudni a település történetéről a helybéli emberekről. 523

524 Ezen a napon Judy és Móni volt beosztva megfigyelésre, és mivel már több napja csak a villát körülvevő falakat tudták lefotózni, úgy gondolták, valami magas pontot kell keresniük, ahonnan rálátást nyernek a kerítésen belüli világra. A kis falu inkább egy magasan fekvő alföldön feküdt, így a legmagasabb pontnak a falu templomtornya ígérkezett. A két lány baseball sapkában, hosszúnadrágban, ingben, egy hátizsák és megannyi fotóskellék társaságában érkezett templomhoz. A pap a helybéli emberekhez hasonlóan, gyanakvással szemlélte a két idegent, és nem állt egyhamar kötélnek. Judy angolul próbált a lelkére hatni, hogy ne essen ki szerepéből, Móni pedig a lap által fizetett tolmácsot játszotta. Jó félórás beszélgetés és bájolgás után Judy elővillantott száz dollárt, hogy felmehessen a toronyba. Isten szolgájának hozzáállása érdekes módon rögtön megváltozott. Elmondta, hogy milyen jól jön majd a pénz a templom felújításához, de amikor Judy a pénzgyűjtő perselybe akarta dobni a százast, a pap gyorsan elvette, és a zsebébe dugta, mondván, hogy ott nagyobb biztonságban van. Miután Judy megkapta a kulcsot, Móninak már csak el kellett terelnie a pap figyelmét. A fiatal felderítő izgatottan tekergette a teleobjektíven a zoomot. Végül a homályos foltok összeálltak, és olyan élesen rajzolódtak ki a kert körvonalai, mintha csak egy karnyújtásnyira lettek volna tőle. Judy alaposan körbenézett. A kert végében kis halastó vize kéklett, melyből csapzott nád kandikált ki foltokban. Kicsit távolabb, a homokozóban otthagyott, színes játékszerszámok feküdtek szerteszét. Mellette a hinta ülőkéjét lebbentette meg a szél. Néhány gyümölcsfa és élénkzöld, rendezett gyep uralta a kert többi részét. A 524

525 sarokban két kutyaházat is felfedezni vélt. Judy szorgosan kattintgatott, jóllehet több fényképet is készített egy-egy momentumról. A gyerekholmikon kívül a ház elektronikus őrszemeit is lefényképezte. A kert egyszerű téglalap alakzatú volt, így a négy kamera az egész területet befogta. A kerítés aljában ultrahangos mozgásérzékelők segítették az őrszemek munkáját. Miután a kerttel végzett, Judy a házat próbálta minél alaposabban megfigyelni. A ház is téglalap alakzatú volt, de az ablakok és a teraszajtó körül végigfutó gipszminta emelte a villa eleganciáját. A falak kissé szürkésfehér vakolatához elegánsan illett a mélybordó kontytető. A hatalmas fehér ablakkeretek felső része boltíves volt. A meleg miatt majdnem mindegyik nyitva állt, néhol a kereszthuzat hosszan kilebbentette a fehér függönyöket. Judy próbált még jobban ráközelíteni a nyílásokra, hátha meglát valakit a szobákban, de a villa mintha teljesen üresen állt volna. Így egy óra tájban valószínűleg a konyhában vannak, gondolta. Annyit fényképezett, hogy szinte már fel is tudták volna építeni gondolatban a ház tökéletes mását. Egy dolog zavarta még, az, hogy fogalma sem volt róla, mit keressen. Egyszercsak tízéves forma kislány szaladt ki a teraszon át az udvarra. Mögötte két nagytermetű kutya csaholt. A kislány a kezében tartott kislabdát elhajította a halastó irányába, a kutyák pedig örömmel indultak utána. Judy ráközelített a kislány arcára. Pofija kicsit szeplős volt. Szeme ellentmondást nem tűrően követte alattvalóit. Hosszú barna haja két copfba volt fonva, fehér trikóján az ebéd néhány foltja is megjelent. Pár perccel később fekete ruhába öltözött, fehér kötényes asszony szaladt ki a teraszra a kicsi után és kezét feltartva kiabálhatott 525

526 valamit. Judy csak a gesztikulációból tudott következtetni, miről folyhat a vita. A kislány valószínűleg engedély nélkül hagyta ott az asztalt, mert amint utolérte, a nő kötényével megtörölte a kicsi arcát és kezét. Feltartott mutatóujjal magyarázott neki valamit. A kislány nem látszott ijedtnek, vagy szégyenkezőnek. Végül az asszony otthagyta, és bement a házba, a lány pedig köveket kezdett hajigálni a vízbe. Judyt Móni hívó hangja térítette vissza a bámészkodásból, és jobbnak látta, ha visszamászik. Gyorsan csinált még pár képet a környékről, majd nekiállt lehámozni magát az ablakpárkányról. Szóval nem láttatok semmi egyebet, csak egy kislányt, meg egy bejárónőt? kérdezte este a szálláshelyen Kistehén, miután végignézte a képeket. Talán csak este jön haza a ház ura gondolkodott hangosan Móni. Kizárt, már három napja figyeljük a villát. Semmi mozgás nem volt se este, se napközben válaszolt Kistehén. Ha összefoglalom, van egy villánk, amit annyi testőr őriz, hogy egy nagyobb banknak is elég lenne. Körbe van véve kétméteres téglakerítéssel, kamerákkal, mozgásérzékelőkkel, de soha nem jön oda senki! Lakik benne egy kislány, meg egy szolgáló és két kutya Hát ez pompás! Kistehén elég zaklatott volt. Utálta, ha valami nem akart összejönni, és ráadásul nem is értette az eseményeket. Tom holnap jön utánunk, és mondjam azt neki, hogy láttatok egy gyereket, meg egy szolgálólányt? Mondhatod, hogy láttuk a Drina felduzzasztott tavait, és egy gyönyörű cseppkőbarlangot is, de szerintem 526

527 ettől csak idegesebb lesz vágott vissza Rita nem titkolva, hogy rettentő idegesítő Kistehén ingerültsége. Lehet, hogy őriznek valamit a házban, ami kell az elnöknek találgatott Judy. Biztos, hogy őriznek valamit a házban, de nem tudjuk, mit. És azt sem tudjuk, mikor jön az elnök. Nem tudjuk, jó-e ez az információ, vagy csak felültettek bennünket morgott Kistehén. Lehet, hogy az a szemét titkár, csak elhintett egy fals információt, hogy megossza erőinket, Gojkovic meg közben szépen kicsúszik a kezünk közül. Szerintem jó helyen vagyunk próbálta nyugtatni Rita. Csak még nem tudjuk, mit keressünk. Különben miért lenne ott az a sok őr? Na jó, mi az ott lakó család neve? váltott taktikát Kistehén. Lucic olvasta fel Mónika a beszerzett dokumentumokból. Akkor találjátok ki, mi az összefüggés a Lucic és a Djundic, vagy a Gojkovic családdal. Holnapig elő kell rukkolni valamivel! HORVÁTORSZÁG, BIJELJINA MÁJUS 11.21:51 Tom, Kistehén, Judy és Rita a kis panzió szobájában gyűltek össze, hogy megbeszéljék a történteket. Tom Lévait küldte aznap este Mónival őrségbe a szerbiai villa megfigyelésére. Kistehén beszámolt minden apró momentumról, amit felkutattak, hátha Tom valamilyen apróságból is ötletet meríthet a továbblépéshez. 527

528 Elmondta, hogy a villában semmi különös nem történt, azon kívül, hogy valószínűsíthetően a Lucic család él ott, és hogy a mindennapi bevásárláson kívül nagyobb mozgolódást tegnap sem láttak. Van egy gyerekük, két kutyájuk és két komornyikjuk, meg egy jól bebiztosított házuk. Mivel a Lucic család és a Gojkovic-vonal között semmilyen összefüggést nem fedeztek fel, így csak Zoran Djundic vallomására támaszkodhattak, és saját ösztöneikre, amelyek azt súgták, nem járnak rossz helyen. Bár semmi okuk nem volt feltételezni, hogy a szerb katona igazat mondott, valami mégis azt súgta Tomnak, nem szabad elmenni innen. Az viszont zavarta, hogy még semmi konkrétumot nem derítettek ki. Attól tartott, hogy ha valamit elnéznek, Gojkovicék megint kicsúszhatnak a kezük közül. Hogy felfrissítse az elméjét, Tom kiballagott az erkélyre, hátrahagyva a halkan zümmögve ötletelő társaságot. A férfi szeretett a természethez menekülni, ha úgy érezte, elakadt. Ilyenkor semmi nem adott olyan erőt számára, mint az erdő szélben zúgó fáinak hangja. Most jobb híján megelégedett a fennsík messze nyújtózó alakján játszó éjszakai fényekkel. Tom a csillagokat nézte és közben hatalmasakat szippantott a frissítően hűvös levegőből. A forró nap után szinte feloldozás volt a feltámadó nyugati szél, ami kisöpörte a katlanban megülepedett párás levegőt. Sem a Nagy Kutya, sem a Göncölszekér csillagkép alakzatai nem kínáltak új megoldásokat, így Tom helyettük inkább a sötétbe vesző horizontot bámulta. Váratlanul kopogtattak az ajtón, mire síri csönd lett a szobában. Egyetlen halk kattanás hallatszott csak, ahogy Kistehén elővette csőre töltött pisztolyát és hátrahúzta a 528

529 kakast. Tom beviharzott az erkélyről és Kistehénre nézett, némán tudakolva, vajon számított-e vendégre. Társa pillantásából azonban megbizonyosodott, hogy Kistehénnek fogalma sincs, ki lehet az, így Judyra nézett, és az ajtó felé biccentett fejével. Bár csak alig egy éve dolgoztak együtt, de mostanra már a lányoknak sem kellett értelmező szótár Tom és a fiúk néma testbeszédének megfejtéséhez. Mivel a szobát Judy álnevén foglalták le, neki kellett kinyitnia az ajtót. A lány az ajtó melletti falhoz suhant, majd angolul megkérdezte, ki az, mire a panzió portása válaszolt. Judy résnyire kinyitotta az ajtót, hogy a portás ne lásson senkit. Miben segíthetek? kérdezte bájologva. Elnézést, madám, egy úr ezt a borítékot küldte önöknek. És azt üzente, a bejáratnál várja. Milyen úr? kérdezte Judy meglepődését leplezve, és a portás kezében lévő kék borítékot nézte. Az úr, madám, a kocsiban. Megkért, hogy ezt adjam oda, és várja mister Tomot a kocsiban. mondta tört angolsággal a küldönc. Nem tudja a nevét? Egyedül van? Vedd el! És csukd be az ajtót! hallotta Tom hangját a háta mögül, így megköszönte a borítékot és elküldte a portást. Miután becsukta az ajtót, átadta Tomnak a küldeményt. A párbeszédet mindenki hallotta, így nem kellett semmit hozzáfűznie. A boríték kissé vastag volt, valószínűleg nem levelet rejtett. Tom tartott tőle, hogy bombát tart a kezében. Fejében gyorsan végigfutott mit is tanultak annak idején a levélbombákról, egyenlőtlen súlyeloszlás, túlzott csomagolás, zsírfoltok a borítékon, látható vezetékek, vagy vékony fólia forgatta óvatosan a lámpa felé tartva 529

530 , marcipán vagy mandula szag emelte az orrához, de semmi gyanúsat nem észlelt. Úgy gondolta, nem lehet túl veszélyes, tehát felbontotta. Fél másodperc múlva két tucat fénykép hullott az asztalra. Tom felemelte a képeket és ereiben megfagyott a vér. Egész pályafutása alatt nem érezte magát ennyire megsemmisülten. Több tucatszor volt már életveszélyben, lehetetlen helyzetekben, de amit most érzett, az mindennél borzasztóbb volt. Az összes fényképet róluk készítették. Rajta volt Kistehén és Rita, amint a tavon csónakáznak az idegenvezetővel. Éppen vadul fényképeztek. Voltak képek Mónikáról, ahogy a pappal beszélget, vagy arról, ahogy Judy épp a haranggal birkózik a templom tornyán. A legmegdöbbentőbb mégis az volt, hogy Lévait és Tomot is lencsevégre kapták, ahogy megérkeztek a panzióba. A képek sokkoló hatással voltak mindenkire. Megbuktunk! mondta hangosan Tom, és érezte, ahogy a szíve egyre hangosabban ver. Mintha elfordítottak volna egy kapcsolót, szervezete magasabb fokozatra kapcsolt. Azonnal értesítenünk kell a többieket! Hívd fel Lévait! utasította Ritát. Mondd, hogy dekonspiráció van! Azonnal jöjjenek vissza. Várj! szólt közbe Kistehén. És ha figyelik a mobilokat? Éppen ezzel buknak meg! Valahogy figyelmeztetnünk kell őket, és már úgyis lebuktak! dobta az asztalra a fényképeket Tom. Hívd Lévait! fordult Rita felé. Csak annyit mondj: DEKO!, és azonnal tedd le! Hogy juthatunk ki innen? kérdezte Tom megint Kistehenet, miközben Rita eleget tett a parancsnak. 530

531 A fürdőszoba ablaka hátulra néz, onnan kötélen leereszkedhetünk, a folyosó másik végén meg egy tűzlétrát használhatunk fel. De egyelőre nem tudjuk, hányan vannak és körbevették-e az épületet folytatta tanácstalan érvelését Kistehén. Ha ránk pályáznak, akkor akár a főbejáraton is kimehetünk, úgyis kiszúrnak bennünket. Talán ott várnak a legkevésbé. Judy és Rita a deko szó elhangzása után azonnal elkezdték összerakni a cuccokat és előkészítették a menekülést. Rita a mindig összekészített táskából előkapta a robbanótölteteket, a szállodai szoba tartófalaira helyezte és élesítette a detonátorokat. Judy kikereste a fülecseket, és kipróbálta, mindegyik működik-e, fogják-e majd hallani egymást, ezután kiosztotta őket társainak. Tom egy székre támaszkodva állt az asztal mögött. Bár tekintete a képeket fixírozta, igazából nem látott belőlük semmit. Belső feszültségét próbálta megfékezni, gondolatok ezrei cikáztak a fejében. Arcára kirajzolódtak az erek, állkapcsa izmai megfeszültek. Olyan erősen szorította a szék támláját, hogy az sem lett volna csoda, ha markában kettétörik a masszív fa. A jelenetet látva Judy jobbnak látta csendben tenni tovább a dolgát, odakészítette Tomnak is a fülecset, majd kicsit hátrébb lépett, felvette felszerelését, csőre töltötte fegyvereit, és készenlétbe helyezte magát. Gyűlölte a bizonytalanságot, ezért lecsendesítette saját gondolatait. Felkészült rá, hogy a főnök bármelyik pillanatban kimond egy parancsot, és azt azonnal teljesítenie kell, mert most ismét az életük a tét. Tom egy kitörni készülő vulkánra emlékeztette. Kívül minden mozdulatlan, de belül hatalmas energiák tomboltak. Kistehénre pillantott, hátha belőle erőt meríthet, de 531

532 Kistehénben is hasonló folyamatok zajlottak. A fagyos csend, csupán pár másodpercig tartott, mégis óráknak tűnt. Tomnak végül sikerült úrrá lennie első érzésein, beszélni kezdett, hogy újra beinduljon az agya. Szavait Kistehénhez intézte, a lányok csöndben figyelték őket, indulásra készen, beélesített detonátorokkal, felépített kommunikációs rendszerrel. Tom elővette telefonját, és egy darabig nézte, azon morfondírozott, hogy talán felhívja Fritzet, de épp annyi érv szólt e terv mellett, mint amennyi ellene. Szerinted? Fogalmam sincs válaszolt Kistehén. Nem tudom, kik ezek. Nem tudom, mióta figyelnek. A boy szerint egyedül vár valaki az utcán egy autóban. De nem tudjuk, hogy a szálloda mögött is várnak-e ránk. Nem tudjuk, hányan vannak, és azt sem, ki küldte őket foglalta össze Tom. Ha ez Gojkovic embere, akkor nem értem, miért vagyunk még életben próbálta összeszedni gondolatait Kistehén. Tom ellökte a széket és járkálni kezdett fel és alá, de arra figyelt, hogy ne menjen az ablak elé. Itt vagyunk egy rejtekhelyen, és az ellenség udvariasan bekopog, hogy hahó, én tudom ám, hogy itt vagy, most te vagy a hunyó! Állati hülye egy helyzet! Tom folytatta a járkálást, Kistehén pedig a szokásos módon háttal a falnak támaszkodott, és figyelt. Jól van, lemegyek hozott végül döntést Tom. Te megőrültél! Velem akarnak beszélni, én vagyok mister Tom, hacsak nem ez a te álneved magyarázta Tom. Lemegyek, és megkérdezem, mit akar. 532

533 Akkor várd meg, míg lemegyünk, és biztosítunk. Aztán indulhatsz. Rita, add neki oda a detonátort, az lesz a figyelemelterelés, ha valami balul ütne ki. Kistehén és a lányok elhagyták a szobát. Rita a fürdőszoba ablakán ereszkedett le, Judyék pedig a tűzlépcsőn másztak le, az épület másik oldalán. Miután csendben körülnéztek, mindkét oldalról előreosontak, hogy szükség esetén kereszttűzbe vehessék a várakozó autót. Indulhatsz! hallotta a Tom a fülecsén keresztül. Az ő felszerelését a többiek vitték le, csak golyóálló mellény volt rajta, egy rejtett pisztoly és egy rejtett kés társaságában. Felvette zakóját, és a távirányítós detonátorral kezében leballagott a szálloda bejáratához. Mielőtt kilépett volna, ő is körülkémlelt. A kijáratnál egy járó motorú, nagy teljesítményű személyautó várta. A sötétben valóban csak egy alak rajzolódott ki a volán mögött. Nem látta a többieket, de érezte közelségüket, a fülecsen pedig mindenről tájékoztatást kapott, ami a szálloda körül történt. Végül zsebre csúsztatott kézzel kiment az ajtón, hátulról megkerülte az autót, hogy legyen ideje bepillantani a hátsó ülésekre is, majd az anyósülés felől beszállt az idegen mellé. Sokáig töprengett! mondta a harmincas éveiben járó férfi. Markáns arcvonásai, őszes halántéka, mélybarna szemei ismerősnek tűntek Tom számára, de nem tudta megfejteni honnan. Egy biztos, nem Gojkovic ült mellette. Ki maga? A nevem Jaroslav Obradkovic, az önök által megfigyelt Lucic-villa biztonsági főnöke vagyok. Tom érezte, hogy újra megfagy ereiben a vér. Most már 533

534 emlékezett rá, honnan volt ismerős a férfi arca, pár éve figyelemmel követte a tévében a szerb háborús bűnösök perét. Ezt az embert az emberiség ellen elkövetett bűneiért a Hágai Nemzetközi Bíróság elé állították és elítélték, de a Vukovic tábornok ellen tett vallomásáért cserébe négy év után kiengedték. Ahogy Tom agyában előtörtek az információk, egyre kevésbé tudta, vajon mit akarhat tőle Gojkovic katonája. Szorosabban markolta a detonátort, és ugrásra készen ült a kocsiban. Mint láthatja, egyedül jöttem, és nem akarom bántani. Gondolom, arra ön is rájött, hogy ha ilyen szándék vezérelt volna, már régen eltehettem volna láb alól önt és társait. Akkor mit akar? kérdezte Tom barátságtalanul, szerette volna elfelejteni az emlékeiben feltoluló háborús képeket. Mind a ketten tudjuk, hogy az ön célpontja Gojkovic elnök. Ezért van itt mondta nyugodt lassúsággal Obradkovic. Ezek szerint Djundic túlélte a vadászházban történteket Tom kezdte érdeklődéssel hallgatni a beszélgetést, keze eresztett a távkapcsoló szorításán. Egyelőre nem kezdeményezett, mert nem akarta, hogy kiderüljön, jószerivel semmit sem tud. Már vártam magukat. Csak blöfföl, honnan tudhatta volna, hogy jövünk? Egy éve rajtakaptam Zoran Djundicot ugyanúgy, mint magukat, ahogy az elnök után szimatol. Nem jelentettem sehova, csak megtartottam magamnak a felvételeket. Ő sem tudott róla, hogy megfigyeltem Obradkovic átadott Tomnak egy régebbi fényképet, amelyen valóban a titkár volt látható ugyanabban a templomtoronyban, amelyikben Judyt is lefényképezték. 534

535 Az elnök precízen tünteti el a nyomait, három különböző konvojjal jön ide, többször vált autót, nagy kerülőket tesz. Zoran előtt senkinek sem sikerült végig követnie. Ez után az eset után mutatott a képre jobban felkészültem a látogatókra, de nem jött senki. Kicsi ez a város, és én minden rezdülését ismerem, higgye el, ha itt valami készülőben van, akkor azt én mindig megtudom. Badarság mondta Tom keményen, bár eddig a titkár minden információja helyes volt. Két hete hallottam az Ausztriában kudarcba fulladt akcióról. Az ilyen hírek gyorsan terjednek a rendszerben. Azt mondták, mindenki ott maradt kicsit hitetlenül nevetett egyet, éreztetvén, hogy soha nem hitt ezeknek a pletykáknak. Én azt gondoltam, nem olyan hülyék a nyugatiak, hogy épp akkor vágjanak el minden, Gojkovichoz vezető szálat, amikor éppen az EUcsatlakozás előkészítése zajlik. És lám, a legértékesebb ember valahogy mégis életben maradt Obradkovic visszavette Zoran képét Tomtól. Gondolom, Gojkovic már elkezdett tisztogatni. Mindenkit kinyírat, akinek bármi köze volt hozzá. Zorannak nem volt más esélye életben maradni, mint hogy kitálalt maguknak, így majd tanúvédelemben részesül, és elbújhat az elnök elől. Hát ezért gondoltam, hogy előbb-utóbb felbukkan itt valaki fejezte be mondanivalóját és Tomra nézett. Még mindig nem tudom, hogy mit akar szögezte le Tom hűvösen. Semleges maradt az információáradattal szemben. Tudta jól, hogy a fele csak következtetés, és Obradkovic nem lehet biztos abban, jól rakta-e össze a képet. Ezért Tom kordában tartotta mimikáját és hangját, hogy testbeszéde ne árulja el, mennyire meglepte a volt katona éleselméjűsége. 535

536 Azt, amit maguk, az elnököt! Ez nekem kevés! Miért adjak egy háborús bűnös szavára? Honnan tudjam, hogy nem csak csapdába akar csalni!? Hagyatkozzon az ösztöneire, én is mindig azt teszem. Én le akarok számolni a múltammal, ki akarok lépni ebből az életből! mondta Obradkovic meglepő őszinteséggel a hangjában. Tom undorodott a tudattól, hogy hinni akar ennek az embernek. Maga ártatlan embereket mészárolt le. Soha nem fog leszámolni a múltjával! De megpróbálhatom. Én megtettem az első lépést. Adjon egy esélyt! Nem maradhatok most itt tovább, itt mindenki mindenkit figyel! Ha engem is kiiktatnak, soha nem kerül az elnök közelébe. Találkozzunk holnap, egy semleges területen! Tom gyorsan döntött. Nem bízott a mellette ülő szerb katonában, tulajdonképpen egy szerbben sem bízott, de nem hagyhatta elmenni ezt az esélyt. Várni fogja egy autó a főúton, a 38-as kilométerkőnél, délután öt órakor. Beszáll, felveszi a csuklyát, és az embereim majd elhozzák oda, ahol várni fogom. Rendben válaszolt Obradkovic és egyesbe tette a váltót, jelezvén, hogy mennie kell. Tom úgy szállt ki, háttal a kocsiból, hogy közben még szemmel tarthassa a különös látogatót. A hátát a társai figyelték. Mielőtt becsukta volna az ajtót, még visszakérdezett. Mi van a villában, ami olyan fontos az elnöknek? A lánya hangzott a meglepő válasz a felbőgő motor zajába bújtatva. 536

537 Mi történt, miért ezen a számon hívsz? kérdezte ideges hangon Fritz, fél órával a furcsa találkozó után. Azt mondtad, ez a telefon nem köthető hozzád, és ha gond van, ezen hívjalak kezdte Tom lehető legnyugodtabb hangján. És, szóval, lebuktunk. Azonnal küldöm a helikoptert! Kihozunk benneteket! Sérültek vannak? sorolta Fritz, és másik kezével már nyúlt is a vészhelyzetekre rendszeresített készülékért. Ne, várj, nem kell kihozni minket, hallgass meg, és tedd le a másik telefont! kérte ellenkezést nem tűrő hangon Tom. Fritz karja a levegőben megállt. Kissé meglepte a válasz. És az is, hogy Tom pontosan tudta, már kezében van a másik mobil. Az ügynökökre jellemző paranoiával nézett körbe a szobában, hogy vajon valami rejtett kamera figyeli-e, de aztán gyorsan elhessegette a furcsa gondolatot. Figyelek! Csak óvatosságból hívlak ezen a számon, ha netán lekövetnék a hívást. Alig egy órája egy borítékot küldtek a szobámba. Tele volt rólunk készített fényképekkel. Még rólam is csináltak fotót, pedig csak ma érkeztem. Nekem is az volt az első gondolatom, hogy azonnal elhagyjuk az objektumot, de nem hagyott nyugodni a gondolat, miért kapunk sorozattűz helyett képeket, ezért hát lementem beszélgetni a férfival, aki a borítékot küldte. Egyedül volt? szakította félbe Fritz. Igen, de hadd mondjam végig folytatta Tom. A Lucic-villa biztonsági főnökével találkoztam személyesen, aki maga készítette rólunk a képeket. Csavaros eszű fickónak tűnik. Elmondása szerint egyelőre csak ő tud az ittlétünkről, és szövetkezni kíván 537

538 velünk. Tudott a vadászházról, és arról is, hogy Zoran Djundic életben van. Mi a fene? Ezek szerint még mindig van egy tégla a rendszerben! Nem hiszem, szerintem csak kikövetkeztette. Mutatott egy képet Zoranról, amikor az itt ólálkodott annakidején. Őt is kiszúrta, de nem mondta el senkinek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a titkár még él. Aztán, amikor hallott a vadászházas leszámolásról, felkészült rá, hogy a mieink ideküldenek valakit. Természetesen nem mondtam neki semmi használhatót, de a következtetései helytállók voltak. És most segíteni akar nekünk, elkapni az elnököt. Szerintem ez túl kockázatos, inkább azonnal gyertek haza! mondta Fritz. Skiansky is azt hitte, szövetkezni próbálnak velünk az elnök ellen, aztán láthattad, mi lett a sorsa. Még nem tudsz mindent! vágott bele a szavába Tom. Az emberünket Jaroslav Obradkovicnak hívják. Akit felmentettek Hágában? Bizony, és vajon mit őriz a villában? Bizonyára az elnök titkát, különben már rég kinyírták volna. Gojkovic törvénytelen lányát. Így már kezd összeállni a kép gondolkodott el Fritz a hallottakon. Mit akarsz tenni? Találkozni vele újra, hátha többet megtudunk. Tom, ez veszélyes játék! Tudom. Na jó, add meg a koordinátákat, és az időpontot. Szeretnék jelen lenni ezen a találkozón! Ezért ne utazz ide. 538

539 Nem is terveztem. Csak madártávlatból figyelnék. Küldök fölétek egy Predatort. HORVÁTORSZÁG, EGY HATÁR MELLETTI ERDŐ MÁJUS :13 Tom egy nagy sziklán állva figyelte a távoli főutat, amely az erdőtől lejjebb haladt el a szántóföldek között. Az erdő a tájék legmagasabb pontján helyezkedett el, így egy-egy ritkásabb részen keresztül ragyogóan szemmel lehetett tartani a környék útjait. A fülében lévő vevőegységgel pontos tájékoztatást kapott, hogy mikor érkezett meg a vendég, és hogy autóját a közeli, kihalt tanyán lévő csűrben rejtették el. Tudta, éppen merre mennek, hogy kiszúrják az esetleges figyelőket, hogy mikor váltanak autót, és azt is tudta, körülbelül mikor érkeznek. A jelzés után meg is látta az autókat a főúton közeledni. Pár perc múlva Kistehén és Lévai egy fekete csuklyát viselő férfit vezettek elé. A lányok közben őrséget álltak az erdő három pontján. Miután társai átadták a vendéget, ők is elfoglalták figyelő pozícióikat. Tom levette a csuklyát a hátrakötött kezű Obradkovicról, és eloldozta a kezét. Obradkovic egy darabig hunyorgott, amíg szeme hozzá nem szokott a fényhez. A fákkal sűrűn körülvett kis tisztás valóban láthatatlan volt az úton közlekedők számára. A férfi csak annyira nézett körül, hogy megbizonyosodjon a helyszín biztonságáról. Jól tudta, Tom emberei bármelyik gyanús mozdulatára tüzet nyitnak rá. Tom egy fatörzsből kialakított asztalhoz 539

540 ültette, ő maga szemben vele az asztalra ült, lábát a szerb mellett tette föl a padra. Nehéz elhinnem, hogy egyedül jött kezdte Tom. Biztosítani akartam róla, hogy közösek az érdekeink. Nem tudom, milyen közös érdekem lehet egy népirtásért elítélt gyilkossal. Ön jól tájékozott, valóban elítéltek emberiség ellen elkövetett bűnökért Hágában próbálta megőrizni nyugodt hangját Obradkovic. De mindig felizgatta magát, ha a háborúról kellett beszélnie. Ha megnézte az aktáimat, akkor láthatta, hogy együttműködtem a bírósággal, és segítettem a többi bűnös felkutatásában. Ezért elengedtek! Ettől még gyilkos marad! válaszolta hidegen Tom. Borzalmas dolgokat követett el! Borzalmas dolgok történtek akkor! emelte meg kissé a hangját Obradkovic, aki nem bírta türtőztetni belső indulatait. Könnyű elítélni úgy egy embert, ha nem tudjuk, mi történt ott valójában! Elszabadult a pokol, nem tehettem semmit! Semmit! Magának fogalma sincs, milyen, amikor a fejéhez nyomnak egy pisztolyt és kényszerítik, hogy öljön! Nem volt ott! Nem látta, amit én láttam! Talán mégis mondta Tom megvetéssel a hangjában. Obradkovic felemelte tekintetét az asztalon ülő Tomra. Szemei megtörtséget sugároztak. Maga ott volt! tört fel a felismerés a szerbből. Ezért jött vissza, igaz? Tom nem válaszolt, csak hideg szemmel nézte a megtört embert. Mit tehettem volna? Vagy ők, vagy én, csak a saját életemet védtem! Maga talán inkább meghalt volna? a kérdés utáni csendben szinte hasítani lehetett a levegőt. Tomot szíven találta ez 540

541 a mondat. Hiszen jól tudta, hogy akkor, ott, sok évvel ezelőtt, ő sem ment ki a tisztásra. Kistehén a távolból figyelte társát, tudta jól, hogy legbelül ugyanazokkal a megválaszolhatatlan kérdésekkel küzd, mint ő: Mi lett volna, ha? Ezért van itt, ugye?! szólalt meg újra Obradkovic. Meg akarja változtatni a múltat! A múltat nem lehet megváltoztatni felelt végül Tom. De a felelősöket el kell kapni! Nem élhetnek büntetlenül azok, akik ezt tették. Én is ezért vagyok itt. Az igazi bűnösök még odakint vannak! Tudja, számomra elégé érthetetlen, hogy Gojkovic elfogására buzdít, miközben a lányát védi. Mi okom volna azt feltételezni, hogy ön egy megtért szent?! Nem vagyok az! És hosszú lenne elmondani az egész történetet. Személyes okok játszanak közre abban, hogy megvédjem ezt a kislányt! Időnk, az van. Türelmünk már kevesebb! Kezdjen bele a történetbe, ha azt akarja, hogy visszaengedjük állt fel Tom az asztaltól. Jól van. Úgy látom, nincs más választásom! ben azon a borzasztó napon, amikor a többi katonával betereltük az embereket a buszokba Obradkovic megborzongott, ahogy visszagondolt a történtekre, egy fiú nyújtotta nekem a kezét és bemutatkozott. Ivan Radicsnak hívták. Soha nem fog kimenni a neve a fejemből. Nyugodt volt és a tekintete tiszta. Nem úgy nézett rám akkor, mint egy halálosztóra, írt egy levelet, és arra kért, adjam át Mira Dukic-nak. Aztán elhurcolták, és kivégezték a többi fiúval együtt Kicsit elhallgatott, hogy vissza tudja tartani könnyeit, és megemberelje elcsuklani készülő hangját. Miután ott végeztünk, 541

542 őrültként rohantam a buszokhoz, hogy megtaláljam a lányt. Nem tudom, miért volt nekem annyira fontos, úgy éreztem, meg kell találnom! Obradkovic ökölbe szorította a kezét. Már fent volt egy buszon, együtt a többi asszonnyal és lánnyal. Én rángattam le onnan, és adtam át neki a fiú levelét. Mira gyönyörű lány volt! Hosszú fekete hajú, fehér bőrű, hamvas szépség. Nem bírtam visszaengedni a buszra, így hát a kormánybiztos elé cibáltam. Ellenkezett. Félt, kiabált, vissza akart menni a szüleihez, de én nem engedtem! Obradkovic beleharapott az öklébe, hogy csillapítsa feltörő lelki fájdalmát. Akkor azt hittem, ezzel megmentem. Azt hittem, lesz egy lélek, aki nekem köszönheti az életét, hogy a sok rossz között valami jót is tettem! Könyökét az asztalra támasztva két kezébe temette arcát. De Mira élőhalott lett! Talán boldogabban végzi, ha akkor hagyom elmenni a többiekkel. Mi történt vele? kérdezte érdeklődéssel Tom. A kormánybiztos az elnöknek adta őt. Gojkovic az ágyasává tette. Érzésektől mentes lény lett, aki parancsszóra széttette a lábát, ha kell. Soha nem járhatott ki egyedül sehová. Mindig figyelték minden lépését, nehogy kínos helyzetbe hozza az elnököt. Aztán megszülte Nevanát, és a kislányt nevelőszülők gondozták. Mira viszont öngyilkos lett. Az ő lánya van itt a villában. Igen. Az elnök törvénytelen gyereke. Ezért akart itt dolgozni, tovább az elnöknek, hogy a kislány mellett lehessen. Igen, úgy éreztem, felelős vagyok a sorsáért. De nem tudom, mit tegyek! Ő ugyanolyan börtönben van itt, 542

543 mint az édesanyja volt. Tudja, néha gyűlölök ránézni, annyira hasonlít az anyjára! Az őrületbe kerget, hogy mindig Mira néz vissza rám. Minden nap minden percében rám olvassa a tetteimet! Mit akar csinálni? Meg akarom szöktetni. Az apja egy hóhér. Szereti, de nem tud vele mit kezdeni! Ide jön kéthavonta, és csak ordít vele. A régi szeretőjét látja felnőni. A kislány szakasztott az anyja, de ezt már mondtam. Még a makacssága is. Többet érdemelne. Egy szerető családot, akiknél szabadon élhetne, nem 24 órás megfigyelés alatt! Legutóbb már annyira összekaptak az elnökkel, hogy azt hittem, bántani fogja. Pedig még nincs tíz éves sem! Ha jól értem, már van terve is mondta Tom és felvonta a szemöldökét, jelezve, hogy valóban érdekli, mit eszelt ki a szerb katona. Nagyjából van Obradkovic kissé felengedett, és a hangja is megnyugodott. Engem is ugyanúgy figyelnek a villában, így nem hozhatom el egyedül Nevanát. Kellene valami gyógyszer, amitől ideiglenesen rosszul lesz. Akkor fel kell hívnom a háziorvost, aki beutalja kórházba. Nem lesz feltűnő, mert régen nagyon sok baj volt a fogával, sokszor be kellett vinni kezelésre. És az úton elraboljuk a kislányt. Pontosan. Ez a legjobb módja, ha Gojkovicot akarják, így elérik, hogy kimozduljon a vackáról, nem önöknek kell bemenni az oroszlán barlangjába próbálta a szerb meggyőzni Tomot. Ha megvárják a szokásos látogatást, akkor annyi katona lesz mellette, hogy nem tudnak még a közelébe se férkőzni. De ha Nevanával valami baj történik, akkor az apja biztosan utána megy! Gondolom, akkor is jönnek vele a katonái. 543

544 Igen, de akkor mi vagyunk lépéselőnyben. Nem tudnak ránk felkészülni. Végül is van benne valami töprengett Tom. Lelke mélyén valami azt súgta neki, hogy ez a legjobb, amit tehet. Ki lesz a lánnyal? kérdezte kisvártatva. Én és a két komornyik, akik egyébként testőrök. Gondolom, jobban bánnak a fegyverrel, mint a porszívóval. Úgy valahogy. Ha baj van, ön hívja az elnököt? Nem. A rendszer eléggé szabályozott. Én csak egy kijelölt kapcsolattartót hívhatok, aki a megadott szabályok szerint, akár több áttételen keresztül is, értesíti az elnököt magyarázta Obradkovic. Ezzel a módszerrel próbálja kivédeni, hogy ha netán engem figyelnek, akkor se jussanak el hozzá. Ki van ez találva, higgye el nekem! Ebben nem kételkedem Tom intett Kistehénnek és Lévainak, hogy jöjjenek, s ez egyben a beszélgetés végét is jelezte. Mindezt még át kell gondolnom szögezte le végül. De most a kollégáim visszaviszik az autójához, mielőtt feltűnne a hiánya. Több adatra lesz szükségünk, hogy megszervezzük az akciót Obradkovic felkelt az asztaltól, Tom közelebb lépett hozzá és mélyen a szemébe nézett. Nyilván nem önszorgalomból akar segíteni nekünk, mi jár a fejében? Mit akar cserébe? Új személyazonosságot, új arcot, új életet, valahol távol innen nézett körbe a szerb. Tom nem akarta további kérdésekkel húzni az időt. Úgy gondolom, ezt el tudom intézni, de garantálnia kell nekem az elnököt, különben nem engedem el! 544

545 Nekem is csak egy dobásom van mondta Obradkovic, miközben felvette az asztalon heverő csuklyát, és hátratette a kezét, hogy jelezze, pontosan tudja a szabályokat. Ha ez rosszul sül el, nekem végem! Várni fog önre egy autó két nap múlva, a 17-es kilométernél. Legyen ott! mondta Tom, miközben Lévai hátrakötözte a vendég kezét. Tom mondatára csak egy fekete csuklyás fejbólintás volt a válasz, majd Kistehén és Lévai elvezették a megtért katonát. Tetszik a terved mondta Fritz a telefonba, pár nappal az Obradkoviccsal történt találkozók után. Elkészült az elemzés? kérdezte Tom, utalva arra a hajszálmintára, amit a szerb katona hozott neki. Tom biztosra akart menni, hogy valóban az elnök lányát szabadítják ki. Igen. A DNS-elemzés egyértelműen kimutatta a rokoni kapcsolatot Gojkoviccsal. Akkor nincs más hátra, már csak a helyszínt kell megadnom Obradkovicnak. A fiolát a baktériumokkal már megkapta. Bízol benne? kérdezett vissza kissé cinikusan Fritz. Természetesen nem! De ez nem változtat az elképzeléseinken. Ha baj van, te még mindig figyelsz minket a Predator segítségével. Ha úgy érzed, ne késlekedj beavatkozni! 545

546 HORVÁTORSZÁG IDEIGLENES BÁZIS MÁJUS :41 Én ebben nem veszek részt! fakadt ki Mónika egyik délután, amikor Lévai és Tom bejárták az akcióra kiszemelt területek helyszínét. Kistehén és a lányok a szállodában rendezgették a felszerelést. Elég volt! Olyan embereket kellett megölnünk, akiket nem is ismerünk, de ezzel nem volt bajom, mivel le akartak vadászni minket! De nem fogok segédkezni egy gyerek elrablásában! Kistehén letette az éppen tisztogatott AR-15-öst, felállt, elsétált az üvöltöző Mónika mellett és becsukta az ajtót. Judy és Rita kikerekedett szemekkel nézték az eseményeket. Egyelőre nem mertek szólni, tovább próbálgatták a fülecseket, cserélték az elemeket és összerendezték a technikai eszközöket. Közben azonban nagyon is füleltek, mi hangzik el. Éppen ideje volt már ennek a beszélgetésnek kezdte nyugodt, de ellenkezést nem tűrő hangon Kistehén, miközben visszament a székéhez. Nem ült le, csak úgy helyezkedett, hogy szemben álljon mindenkivel, szavait azonban Mónikához intézte. Először is, soha nem kellett ismeretlen embereket parancsra megölnöd, ahogy egyikünknek sem. A fegyvert kizárólag akkor használjuk, ha életveszélyben vagyunk, és legutóbb sajnos ez történt. A célpontokat minden esetben elfogjuk. Mi nem kivégzésre szakosodtunk, hanem a rendfenntartásra! Ezért lettünk rendőrök és nem katonák. Szeretném, ha ezt jól az eszedbe vésnéd! kis szünetet tartott, hogy meggyőződjön róla, Móni valóban rá figyel, 546

547 majd folytatta. Másodszor, pontosan tudod, mire vállalkoztál. Mi egy csapat vagyunk, aminek te is része vagy, ekként felelős a többiekért is. Amikor ezt az egészet elkezdted, elfogadtad, hogy parancsokat fogsz kapni, amiket teljesítened kell. Mivel nem te vagy a főnök, ezért nem kérdőjelezheted meg a döntéseket! Bíznod és hinned kell abban, amit nálad jóval magasabb szinten eldöntenek. Emellett tudnod azt, hogy nagyobb ügyet szolgálsz, amit te néha nem is tudsz érzékelni! Badarság, ez az egész egy bosszúhadjáratról szól! tartotta továbbra is fenn Mónika az ellenséges hangulatot. Éppen erről beszélek folytatta Kistehén. Rita meglepődött, milyen nyugodt továbbra is a hangja. A férfi sokkal türelmesebb volt Tomnál, és vette a fáradtságot, hogy beszélgessen velük. Persze már a kiképzésen valószínűleg így osztották el egymás közt a feladatokat. Van a főnök, aki nem játszhatja el a tekintélyét. És van a két pótmama, akikhez apró-cseprő gondjaikkal fordulhatnak. Például, hogy miért kell elrabolni egy tízéves kislányt. Rita gyorsan kiverte fejéből elemezgető gondolatait, és tovább figyelt Kistehénre. Fogalmad sincs, miért vagy itt, csak összerakod a képet annak alapján, amiket hallasz. Pedig hozzád csak morzsák jutnak el, ezért torz képet raksz ki a hiányos információkból. Gojkovic borzalmas dolgokat követett el a múltban, amiért igenis büntetés jár. Példát statuálva mindenkinek, aki akár a gondolatával is eljátszik annak, hogy újabb népirtást szervezzen! Ez azonban csak egy része a dolognak, hiszen jelenleg is hatalmas hadsereget tart a kezében, rettegésben tartva a balkáni falvak nagy részét. 547

548 Ez az ő háborújuk, nem a miénk válaszolt Mónika most már higgadtabban, és visszavonulást színlelve leült az íróasztalra. Judynak tetszett Kistehén taktikája. A nélkül szerelte le Mónit, hogy egy hangos szó elhangzott volna. Nem bírta társa kirohanásait, legszívesebben felpofozta, vagy bezárta volna egy sötét szobába ilyenkor, de azzal csak olajat öntött volna a tűzre. A kiképző ezzel szemben figyelmet szentelt neki, és lassan átvette az irányítást. Tulajdonképpen ez volt Móni célja. Ha úgy érezte, nem körülötte forog a világ, rögtön csinált valami zűrzavart, hogy vele foglalkozzanak. Judy utálta ezt a tulajdonságát, de rá kellett jönnie, előbb szabadulnak, ha fél percre eljátsszák, hogy figyelnek rá. Csak Tom tudta igazán kordában tartani Mónit, amiért a nő gyűlölte is őt. De most Tom nem volt itt, úgyhogy sajnos végig kellett ülniük a terápiás foglalkozást. Ez struccpolitika folytatta Kistehén. Nem mehetsz el a gonoszság mellett, csak mert nem téged érint. Kire számíthatsz akkor majd te, ha bajban leszel?! Ehhez az egészhez semmi köze nincs egy gyereknek! vágott vissza megint Móni. Motiváció kell? csillant fel Kistehén szeme. Akkor pakoljatok össze és gyertek velem! Három perc múlva már az autóban ültek. Az összes felszerelést magukkal vitték, nem akartak semmit a szállodaszobában hagyni. Kistehén kanyargós és regényes kis utakon vezette a kocsit, és közben a nap is szépen sütött. A dombos táj, a bárányfelhők, a réteken legelésző állatok igazán megszépítették a tájat. Bár mindhármukban megfogalmazódott a kérdés, hogy vajon hova tartanak, feleslegesnek találták kérdésekkel bombázni a sofőrt. Tudták, nem kapnának egyenes 548

549 választ. Ki-ki az ablaknak dőlve, magába fordulva gondolkodott. Kistehén biztos volt benne, hogy mindegyiküket furdalja a kíváncsiság, és elismeréssel nyugtázta, hogy a lányok megtanultak uralkodni magukon. Tom bizonytalansági tréningje elérte hatását. A férfi tudta, hogy nincs túl sok vesztegetni való idejük, mégis úgy gondolta, ez a lecke megéri a hosszú utat. Már egy órája utaztak. A korábbi idill fokozatosan kezdett eltűnni. Hiába sütött ugyanúgy a nap, és kergetőztek a bárányfelhők az égen, a táj már nem ugyanazt a képet mutatta. Egy faluhoz közeledtek. Az út mellett összedőlt viskók, leszakadt tetők, golyó ütötte, romos házfalak várták az újjászületést. Évek óta hiába. Kistehén bekanyarodott az egyik mellékútra, és leállította az autót. A lányok megszeppenten szálltak ki és körbenéztek. A falu teljesen kihalt volt, csupán mementó, az emberi pusztítás jelképe. A természet újra hatalmába vette a tőle egykor elbitorolt területet. A mellig érő gaz körbefonta az épületekből megmaradt törmeléket. A bokrok beköltöztek az egykori nappalikba, s gyíkok sütkéreztek a kiforgatott, napmelegítette köveken. Ritát eltérő érzések kerítették hatalmukba. Mélységesen elítélte az emberek pusztító hajlamát. A fajt, amely minduntalan a sajátja ellen fordul, és megvetette azért is, hogy egyszerűen hátrahagyja a pusztítás okozta romokat. De nem tudott sokáig elmélkedni a benne dúló indulatokon, mert Kistehén tovább terelte őket. Gyertek, innen gyalog megyünk! A félig megmaradt templomtorony irányába indultak. Judy neheztelt Mónira, amiért most itt kell lennie. Bárcsak mégis bezárta volna abba bizonyos szobába! Így is elég nehéz feladatokat kaptak, nem volt szüksége arra, 549

550 hogy még a lelkét is megterheljék. Habár jómaga sem értette mindig Tom döntéseit, mégis elfogadta, hogy követnie kell azokat, és ehhez nem kellenek kérdések. E percben mindennél jobban vágyott arra, hogy végre hazamenjenek. Móni érezte a többiek ellenszenvét, és szégyellte magát, hogy miatta kellett ide eljönniük. Ez a hely nyomasztó volt. Nem kapott válaszokat. Azon viszont tényleg elgondolkodott, hogy legközelebb nem teszi fel a kérdéseit, úgysem lesz semmivel sem jobb, ha tudja a választ. Elérték a templom romjait. Kistehén megpróbálta megemelni és betolni a templomkert félig leszakadt kapuját. A súlyos szerkezet végül nyikorogva engedelmeskedett. Kistehén ekkor megállt. A templom mögött sírok keresztfái düledeztek. Itt sem volt más a helyzet, helyenként kiégett fű, elburjánzott akác és gaz uralták a terepet. A kabócák szinte fülsüketítően ciripeltek a nyomasztó csendben. A lányok először nem értették, mit keresnek éppen itt, aztán mivel nem kaptak más utasítást, elkezdték jobban szemügyre venni a feliratokat. J.B. 8 éves, elhunyt a nép elleni háborúban. Itt nyugszik K.L., élt 3 évet. R. E , sosem felejtünk. O.D., a délszláv háború kis hőse, élt 7 évet. Móni szemébe könny szökött, ahogy nézegette az apró sírokat. A kővel körberakott sírhelyek olyan kicsikék voltak, és bármerre nézett, csak kisgyermekek fejfáit látta. Némelyiken elsárgult fénykép is volt. Tiszta tekintetű, mosolygós kisfiúk, kislányok néztek vissza rá. Ahogy felnézett, szinte erdőnek látta a sok keresztet, mindenhonnan hasonló dátumok néztek vissza. A délszláv háború időpontjai. 550

551 Kistehén a templomfalnál állt, és ő is csaknem a könnyeivel küszködött. Borzalmas emlékképek villantak fel szeme előtt, és minden erejére szüksége volt, hogy elnyomja magában a feltörni készülő érzéseket. Az elmúlt évek alatt már megtanulta kordában tartani magát, ez a hely azonban ereje végleteit feszegette. Amikor észrevette, hogy három szempár rá figyel, kicsit megköszörülte a torkát és elkezdett beszélni. Most biztosan nagyon kegyetlennek tartotok, hogy elhoztalak ide benneteket. Ez már történelmi helyszín, és kérdéseitekre a válaszokat a múltból tudhatjátok meg kis szünetet tartott, megvárta, amíg mindhárman közelebb jönnek hozzá. Ebben a pár másodpercben megpróbálta összeszedni magát. Amikor újra megszólalt, a hangja semleges, szabályozott volt. Nem akarta, hogy bármilyen érzelmi töltés keveredjen mondandójába. Mint láthattátok, ez a falu egy hármas útkereszteződés felett helyezkedik el. Soha nem volt gazdaságilag számottevő helység, de taktikailag nagyon fontos helyszín, ugyanis minden átmenő forgalom ezen a csomóponton keresztül zajlik mutatott Kistehén az alig egy kilométerre lévő kereszteződésre. Az úton most is nagy volt a teherforgalom, az autók zaja felhallatszott a templomhoz is. A horvátok bevették magukat feljebb a domboldalon egy megfigyelőállásba, és onnan tartották szemmel a határvidékről érkező autókat. Ha ellenséges mozgást észleltek, könnyedén ki tudták iktatni az ellenséges gépjárműveket A lányok egyelőre zavartan nézték, nem nagyon értették, hova akar kilyukadni Kistehén. A megfigyelő pont bevehetetlennek bizonyult, mert a szerbek sehogyan sem tudták megszerezni. Még a közelébe sem jutottak, hiszen innen jól belátni az egész 551

552 vidéket, és a horvátok azonnal tudtak reagálni az esetleges támadásokra Kistehén egy pillanatra megállt, erőt gyűjtött, majd tovább beszélt. Mivel a szerbeknek szükségük volt erre a pontra, Gojkovic elrendelte, hogy a katonák zavarják ki a nőket és a gyerekeket a házakból, és tereljék őket élő pajzsként maguk előtt a tűzfészekig tekintete újra a sírokra tévedt. A terv bevált, mert a horvát katonák nem lőttek a gyerekekre. Nem tudták, mitévők legyenek. Aztán, amikor már túl közel engedték magukhoz a szerbeket, tüzet nyitottak mindenkire. Akkor azonban már késő volt. Az asszonyok és a gyerekek két tűz közé kerültek. A szerb katonák pedig elfoglalták a megfigyelő pontot és megölték a katonákat is. Nem sokan maradtak életben a faluból, amikor kiterelték őket a katonák. Később ők temették el társaikat Kistehén újra a lányokra nézett, akik megdöbbenten hallgatták a történetet. Ezért néz ki így ez a falu. Senki nem akar visszatérni a borzalmak színhelyére! A magyarázatot néma csend fogadta. Judy egy kislány képét nézegette, és letörölt néhány porszemet a keresztről. Rita a fejfába vésett angyalt figyelte, és ujjával megpróbálta végigkövetni a vésés vonalát. Mindegyik fejfában van egy angyal? mondta inkább kérdésként Rita, de nem nézett hátra. Igen válaszolta Kistehén. Náluk így szokás, ha eltemetnek egy gyermeket. Egy angyalnak ajánlják fel, hogy ne érje őket több szenvedés. Az angyal aztán velük marad és vigyáz rájuk. Akkor erre az országra most már jó idők fognak járni, mert rengeteg angyal vigyáz rá! jegyezte meg Rita szomorúsággal a hangjában. 552

553 Igen, ők a Balkán angyalai tűnődött kiábrándultan Kistehén. Választ kaptál a kérdéseidre? fordult végül Mónihoz. Hangja szenvtelen volt, nem akarta még jobban lenyomni a hangulatot. Érted már, hogy miért van szükség megbüntetni az ilyen embereket? Igen válaszolta elcsukló hangon Móni. Ezeknek a gyerekeknek semmi közük nem volt a háborúhoz mutatott a sírokra. Mi azért küzdünk, hogy ez ne történhessen meg még egyszer! Értem. Akkor menjünk vissza! Az autóhoz vezető utat mintha fénysebességgel tették volna meg. Kistehén visszafelé jobban rálépett a gázra. Sem a hely nem tartóztatta már, sem idejük nem volt efféle kitérőkre. A szállodába visszaérve mindenki szótlanul tette a dolgát. Semmit nem kérdeztek, semmit nem mondtak. Nem fricskázták egymást, nem nevetgéltek, nem álmodoztak, csak csinálták a feladatukat. Amikor Tom és Lévai visszaért, Kistehén elment kupaktanácsot ülni velük, a lányok meg a szobában maradtak. Még egy ilyen túra, és kitekerem a nyakadat kezdte Judy Mónit korholni. Én meg biztosítom az alibit hozzá szállt be Rita is a beszélgetésbe. Oké, tartozom egy bocsánatkéréssel kezdte Móni bűnbánóan. Nem gondoltam, hogy idáig fajulnak az események. Mi olyan történt, amit eddig nem tudtál? kérdezte Judy. 553

554 Tudtam, hogy sok gyerek meghalt a háborúban, de ez idáig csak egy újságcikk volt. Most, hogy ott jártunk, olyan, mintha én is érintett lennék. Mert érintett is vagy! Mindenki érintett abban, ha valahol gyerekeket gyilkolnak! Az a baj, hogy sokan úgy gondolják, mint te, ez csak egy hír, néhány betű az újságban. Pedig mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy ez ne történhessen meg újra! magyarázta Judy. Talán mindenkinek meg kellene mutatni azt, amit ma láttunk válaszolta Móni. Turista látványosságot csinálnál egy temetőből?! kérdezte Rita. Ha attól más lesz valami, akkor azt. Ők már angyalok, nem zavarná őket! Angyalok, akik megváltoztatják országuk jövőjét mosolyodott el szomorúan Rita. Mindenesetre én most megígérem nektek, lányok, mindent megtesztek azért, hogy az akciónk sikerrel járjon! És nem kételkedem többé! tett fogadalmat Móni. Kezet rá! nyújtotta jobbját Judy. Móni örömmel viszonozta a közeledést. Hogy megpecsételjék a nem hivatalos fogadalmat, Rita is rátette kezét a többiekére. És most igyuk ki a kupát nevettek újra együtt. Tom a másik szobában elpakolta az asztalra terített térképeket és Kistehénre nézett, aki beszámolt a délután történtekről. Hmm, elvitted őket az Angyalok Kertjébe?! tűnődött, és gondolatai egy pillanatra nagyon messze jártak, egy régi tisztáson. A Balkán angyalai! dünnyögte. Nem lehetett könnyű oda visszamenni! 554

555 Nem volt az csúsztatta az arcára a tenyerét Kistehén. De elérte a célját. Bár nem szeretem a külön utakat, ezt jól csináltad! csapott társa vállára Tom. Már sokszor aggódtam Mónika miatt, hogy elszúrja az akciónkat, de ezek után megint tudok hinni benne, hogy velünk van dőlt hátra Lévai. Szerintem mára már eleget dolgoztunk. Amúgy is kell még néhány napot Obradkovicra várnunk szögezte le Tom. Azt hiszem, lazíthatunk egy kicsit! mondta és felállt, hogy elmenjen a fogmosó poharakért, miközben Lévai kirámolta a minibár tartalmát az asztalra. SZERBIA-MONTENEGRÓ, SABAC GOJKOVIC TITKOS VILLÁJA MÁJUS :43 Obradkovic óvatosan felvitte a lépcsőn Nevana teáját. Az ajtó mellett álló őr kinyitotta előtte a szobaajtót, hogy ne kelljen a kilincshez nyúlnia. Obradkovic egy erőtlen félmosollyal biccentett egy köszönömöt, majd megvárta, amíg becsukódik mögötte az ajtó. Nevana éppen a mackóit rendezte sorba az ágy fal melletti részén, gondosan betakarta őket. A megannyi plüss állat térfoglalása miatt Nevana az ágy külső szélére szorult. A mackókhoz azonban senki nem nyúlhatott, mert akkor éktelen patáliát csapott a kislány, és nem utolsósorban beárulta az apjának azt a gálád bitangot, aki megsértette felségterületét. Mivel az elnök haragjától mindenki tartott, Nevana inkább időnként nagyobb ágyat kapott, hogy mindenki kényelmesen elférjen benne. Obradkovic 555

556 megállt az ajtóban, hogy figyelje kis védencét. Félig halott szívét ez a kislány tartotta életben. Most is mosolyogva nézte az ő kis angyalát, ahogy lefekvéshez készülődik. Miután Nevana elrendezte az állatsereget, felállt az ágyán, hogy felrázza takaróját. Kis fehér hálóinge hosszú fekete hajával egy ütemben libbent ideoda. Obradkovic szívét nehéz fájdalom öntötte el. Nevana olyan volt, mintha saját gyermeke lenne. Szerette a kislányt és tudta, hogy nemsokára elszakad tőle. Fájó szívvel tette le a baktériummal teli teáscsészét az éjjeliszekrényre. Három cseppet tett a teába a Tomtól kapott üvegcséből. Tudta, Nevanának nagy fájdalmai lesznek. Soha nem gondolta volna, hogy egyszer képes lesz megbetegíteni azt, akit ennyire szeret. Ő, aki ölni is tudna, ha valaki ártani akarna a gyereknek. Gyűlölte, amit tesz, de tudta, ez az egyetlen módja, hogy Nevanának segítsen, és kiszabadítsa az általa rárótt fogságból. Az volt a küldetése, hogy olyan életet biztosítson a lány számára, amilyent az anyja élt volna, ha nem jön a háború. Jaroslav bácsi! kiáltott fel boldogan a kislány. Már nagyon vártalak! mondta, és átölelte a hozzá hajoló embert. Ugye mesélsz nekem?! Obradkovic az ágy szélére ült, és magához vette az éjjeliszekrényen fekvő mesekönyvet. Mesélek, de előbb idd meg a teádat a gyerek szó nélkül teljesítette a kérést. Obradkovic megvárta, amíg az utolsó korty is elfogyott a pohárból, nagyot sóhajtott, tudta, most már nincs visszaút. El kell vinnie a kislányt a megbeszélt helyre, hogy megkapja az ellenszérumot. Feltette olvasószemüvegét és belekezdett Holle anyó történetébe. Egy fél órával később Nevana már mélyen 556

557 aludt. Obradkovic letette a könyvet. Betakargatta a kislány vállát, egy jó éjt puszit, vagy inkább búcsúcsókot lehelt a lány homlokára, majd elvette a teáscsészét, és kiballagott a szobából. Az őrök jóéjszakát kívántak a távozó biztonsági főnöknek, aki a konyhába ment a fertőzött bögrével és alaposan elmosta azt, eltüntetve a bűnjelet. Aztán órájára nézett. A szer három órán belül hat, gondolta, ezért ő is hálószobájába ballagott, hogy váratlanul érhesse a gyerek rosszullétének híre. Két és fél órával később Obradkovic mászkálásra lett figyelmes a folyosón. Egy szemhunyást sem tudott aludni, felkészült az akcióra. Hogy elrejtse ingét és nadrágját, egy köpenyt húzott utcai ruhájára, kissé összeborzolta amúgy sem sok haját, és kisietett a folyosóra. Mi történik itt? kérdezte a lázmérővel rohangáló szobaasszonyt. Nevana rosszul van! jött a gyors válasz. Obradkovic is felsietett a kislány szobájához. Ahogy meglátta a beteget, összeugrott a gyomra. A kislány arcszíne szinte zöld volt. Összegörnyedve feküdt az ágyon. A plüss mackók a földön hevertek, ahogy a kislány a fájdalomtól lerugdosta őket. A szobaasszony frissen cserélt hánytatótálat tartott Nevana elé. Mi történet veled, csillagom? ugrott oda védence ágyához. Nagyon fáj a hasam mondta cincogó kis hangján Nevana, és kezével belecsimpaszkodott a köpenyébe. Obradkovic gyorsan összébb húzta mellkasán a köpenyt, nehogy a lány lebuktassa utcai ruháját. 557

558 Kicsim, forró a fejed mondta mély hangon, majd a testőrökre nézett, akik az ajtóban várták az utasításokat. Azonnal hívják az orvosát! adta ki a parancsot. Amíg a doktor megérkezett, nem mozdult az ágy mellől. Szörnyű volt látnia tette következményét, de tudta, hogy nemsokára véget vet a kislány fájdalmának. Az orvos pár perc alatt a házhoz ért, Nevana ugyanis kiemelt fontosságú páciens volt. Valószínűleg vakbél mondta a doktor, miután megvizsgálta a kislányt. Ilyen fiatalon? kérdezett vissza a szobaasszony, akit Obradkovic korábban egy mondvacsinált paranccsal kiküldött a szobából. Valóban különös válaszolt kicsit megkésve a doktor, de előfordul. Mit tudunk csinálni? Mi semmit! Kórházba kell vinnünk, méghozzá gyorsan, mielőtt perforál jött a várt válasz. Fiatal még, hamar elfelejti a műtétet, a sebek pedig gyorsan begyógyulnak. Tudna adni valami fájdalomcsillapítót neki addig is? kérte Obradkovic. Nem lenne helyénvaló, csak egy kicsit kell még szenvednie a kórházig, ott aztán azonnal elkezdik a beavatkozást. Ha fájdalomcsillapítót adok, az befolyásolja a tüneteket. Valamit félrediagnosztizálhatnak. Adja be neki! csattant fel a biztonsági főnök ellenkezést nem tűrő hangon, mire az orvos készségesen eleget tett a parancsnak. Értesítem a kórházat mondta a doktor. 558

559 Nem kell, bízza rám az ügyet. Én felelek a kislányért. Az ön munkája itt véget ért, hazamehet! utasította újra az orvost. Mivel a falubeliek megszokták a biztonsági főnök nyers modorát, és egyáltalán, a Lucicház körüli titokzatosságot, nem tettek fel fölösleges kérdéseket. Obradkovic nem késlekedett az indulással, a szobaasszony felöltöztette a kislányt, ő maga pedig gyorsan a szobájába ment, hogy összeszedje holmiját, cipőt és zakót vegyen. A két őr már az ajtó előtt várta őket a járó motorú kocsiban. Obradkovic a karjaiban vitte ki Nevanát, aki a fájdalomcsillapító hatására kábán pislogott felé. Beültek a hátsó ülésre, és elindultak a kórházba. Pontosan azon az útvonalon mentek, amit Obradkovic pár nappal korábban megadott Tomnak. Fél óra múlva megpillantotta a helyszínt, ahová az akciót tervezték. Az út kivilágítatlan és sötét volt, csak a fényszórók tompa fénye világította be az autó előtti út kis szeletét. Senki nem járt arra a késői órán. Most értek az utolsó kanyarba halottá Tom Fritz hangját a fülecsen keresztül. Úgy tíz perc és odaérnek Tom a kis képernyőn szemmel tudta követni mindazt, amit a pilóta nélküli felderítőgép közvetített a magasból. A Predator szerint még tíz perc! adta tovább az információt a bokorban lapító kollégáknak. Milyen béna neve van, Predator méltatlankodott Rita. Aztán kiszáll belőle Schwarzenegger? Hülye, az a Terminátor! világosította fel Judy. Van még mit behoznod a fantasztikus filmek terén. Akkor inkább mondjuk azt, hogy RQ-1A repülőgép. Így egyértelmű. Na persze, a mérnököknek. 559

560 Kuss legyen, és figyeljetek! Nemsokára ideérnek intette le őket Lévai. Fritz, add be az infra- és a termoképet hallatszott ismét Tom hangja a fülecsekben. Szeretnék meggyőződni róla, hogy nincs a környéken senki! Fritz a több száz kilométerre lévő irányítószobából kommunikált a csapattal. A Predator távpilótái Fritz előtt ültek egy repülőszimulációs játékhoz hasonló szerkezetben, amelynek hatalmas képernyőjén az a látvány tárult eléjük, amit a Tomék fölött ezeregyszáz méterre köröző felderítőgép kamerái közvetítettek. A repülő infravörös- és termokamerával is el volt látva, valamint radarokkal és lézertávmérő eszközökkel, nem utolsósorban azonban két Hellfire rakétával is, ha lent elszabadulna a pokol. Máris küldöm mondta Fritz és embere egy gombnyomással átváltott a termokamerára. Az általatok elrejtett autókon kívül semmilyen hőforrást nem látok három kilométeres környezetben. Néhány állat hőképe rajzolódik ki a távoli tanyákban, ez minden. Látom, kösz nyugtázta Tom saját monitorát figyelve. Most kiszállok. Vétel vége. Tom utolsó találkozójukon minden információt megkapott Obradkovictól. Ezek alapján dolgozta ki az akciót. Tudta, hogy egy autó érkezik majd, azt is, milyen útvonalon. Úgy egyeztek meg, hogy a két testőr elöl fog ülni, és Obradkovic hátul lesz majd a kislánnyal. Tom többször bejárta az útvonalat embereivel. Azt a helyet választotta ki a kórházba vezető úton, ami a legtávolabb esett a lakott településektől, és nem volt közvilágítás, sem forgalom. Nagyon meglepődött volna, ha a késői órán más autó is arra téved, de mindenre felkészültek. A 560

561 buszmegállóhoz hasonlító kis lehajtó, és az előtte húzódó füves sziget mutatkozott a legideálisabb helynek az akcióhoz, ezért ezt a helyszínt adta meg a szerb katonának. Csapatát 3-3 fős bontásban szétválasztotta. Lévai, Judy és Rita a sziget behajtáshoz közelebb eső végén bújt meg a bokrok és kukák mögött. Tom, Kistehén és Móni az ellenkező oldalon lapult. A csoport mintegy ökörszarvat alkotva helyezkedett el. Fritz a levegőből, helyesebben a távolból figyelte az akció minden egyes mozzanatát. Ő volt a hátvéd. Mladko szólt előre a sofőrnek Obradkovic, itt a pihenőnél húzódj le egy kicsit! Tűzforró a gyerek feje, és úgy látom, megint hányni fog. Egy kis friss levegő talán rendbe hozza a gyomrát. A sofőr szó nélkül lehúzódott a parkoló kis szigetéhez, ahol a bokrok takarásában Tomék már várták az autót. Segíts, nem bírom egyedül, nyisd ki az ajtót! szólt Obradkovic az anyósülésen ülő testőrnek, aki készségesen kiszállt, hogy kinyissa az ajtót. Kéne valami törlőkendő is a táskájából, tiszta veríték az arca! hazudott megint a biztonsági főnök, és megvárta, amíg a sofőr a csomagtartóhoz lép. Tudta, hogy Tom emberei erre a jelre figyelnek. Magához szorította a kislányt és várta, hogy elinduljon a támadás. Amint a csomagtartó fedele kinyílik, kezdhetitek! mondta Tom az adó-vevőbe. Móni és Judy az ökörszarv két szélén helyezkedett el, egy-egy felcsavart műanyag szőnyeggel a kezében. A szőnyeg belsejéből szögek álltak ki. Az ő feladatuk volt az autó mozgásának megakadályozása. Azt is tudták, hogy a többiek velük együtt indulnak meg, így lehetőleg egyszerre és gyorsan 561

562 kellett végrehajtaniuk a kívülről egyébként egyszerűnek tűnő feladatot. Fontos volt, hogy az autó még véletlenül se hagyhassa el a területet. Ahogy a csomagtartó fedele kipattant, egyikük sem késlekedett. Kiugrottak rejtekhelyükről, az autó elé és mögé gurították a defektszőnyeget. Kistehén és Lévai ugyancsak megindult a bokrok mögül, őket követte kissé hátrébb Tom és Rita, akik főleg társaikat biztosították. Lévai a hátsó embert vette célba, előrántotta a hátára erősített, átalakított 12-es sörétest és hátba lőtte a csomagtartónál álló testőrt, aki az egymást követő két lövéstől térdre esett. Obradkovic tenyerét a kislány fülére helyezve próbálta ringatni a gyereket, hogy az a lehető legkevesebbet vegyen észre a támadásból. Végül ő maga lepődött meg a legjobban, amikor lövések helyett tompa puffanásokat hallott. Ahogy lenézett az ajtaja előtt összeeső őrre, látta, hogy Tomék lőszer helyett 12-es kaliberbe tölthető, sokkot előidéző homokpárnás lövedékkel támadnak. Nagyon humánus! szólt félhangosan, de senki nem hallotta, mert kint mindenki tette a dolgát. Bilincseljétek meg! utasította Tom Kistehént és Lévait egyszerre. Hisz tudta, a grammos homoklövedék valójában olyan erővel üt, hogy pár másodpercre elkábul az áldozat. Azután viszont sértetlenül feláll, és támadni fog. Ezt nem várhatták meg. Ő és Rita még mindig a testőrökre fogták a spéci 12-est, hogy ha valamelyikük ellenkezni próbálna, azonnal közbeléphessenek. Móni és Judy az út mellől tették ugyanezt. Gyorsan kellett cselekedni. Kistehén egy jól irányzott ütéssel nyakszirten vágta áldozatát, hogy ne érje meglepetés, majd a gallérjánál fogva a földön 562

563 megfordította, hogy előkészítse a bilincseléshez. Egy mozdulattal eltette a sörétest, és előkapta a bilincset. Rátérdelt az eszméletlen ember hátracsavart kezére, és rászorította a szíjbilincset, ezt követően a lábait is szorosan összehurkolta. Mindezt olyan gyorsan végezte, hogy már csak a földön fekvő jogait kellett volna felolvasnia, és már mehetett is volna a hűvösre a férfi. Lévai ugyanilyen rutinnal tette ártalmatlanná a másik testőrt. Kész! kapta Tom az információkat mindkét oldalról. Tapasszátok le a szájukat és gurítsátok őket a bokrok takarásába! adta ki a következő utasítást. A foglyok szájába pingpong labdához hasonló, de puha labdát dugtak, és azt szikszalagozták rá az arcukra. Így biztosítva volt, hogy hörgésen kívül más hangot nem tudnak majd kiadni, ha magukhoz térnek, de levegőt kapnak a labdák melletti résen. Obradkovic a visszapillantó tükörben figyelte Tom embereit, és elismeréssel nyugtázta, milyen gyorsan és összehangoltan végzik a munkát. Az akció indítása óta alig ötven másodperc telt el, és testőrei már mozgásképtelenül, ám sértetlenül feküdtek az árokban. A távolból Fritz is elismerően bólogatott és utasította az előtte ülő pilótát, hogy ereszkedjen kicsit lejjebb a felderítőgéppel. Adja ki a gyereket! szólt Tom Obradkovicnak, aki óvatosan az ajtó felé nyújtotta a forró homlokú Nevanát. Gyere kincsem, ne félj! Mindjárt jobban leszel! próbálta Tom nyugtatgatni a beteg kislányt szerbül. Közben a biztonsági főnök is kiszállt az autóból. Hol az ellenszer? 563

564 Máris beadom. lépett közelebb Lévai, aki az imént szívta fel az üvegfiola tartalmát a fecskendőbe. Miközben Tom és Lévai a kislánnyal volt elfoglalva, a lányok eltakarították a nyomokat. A defektszőnyegeket az árokba hajították, kicsit feljebb annál, mint ahol a két magatehetetlen őr feküdt. Összeszedték a lehullott hüvelyeket, majd elmentek a kétszáz méterrel távolabb, egy mellékút bokrai mögé rejtett autókért. Amikor visszaértek, a férfiak még mindig körbeállták a kislányt, mintha valami törékeny kincsre leltek volna. Aztán Tom kivált a körből. Indulunk! hangzott az újabb parancs. Móni és Judy mögé beült Obradkovic, Tom a gyerekkel és Lévai. A szerb autót a korábbi rejtekhelyig Kistehén vezette, majd átült Ritához a harmadik kocsiba, aztán gyorsan elhagyták a helyszínt és elindultak a határ felé. Fritz utasítására a Predator pilótái még egy kört tettek a kisgéppel az akció helyszíne felett, hogy megbizonyosodjanak, senkit nem keltettek fel. Mivel semmi feltűnő mozgást nem észleltek, a pilóták a parancs szerint újra az autó fölé irányították a gépet, Fritz pedig kapcsolatain keresztül odaszólt a határőrségre, hogy ezt a két autót fennakadások nélkül engedjék át. Ez igazán figyelemreméltó akció volt kezdte megtörni a csendet Obradkovic az autóban azt hittem, vér fog folyni. Nem szeretem a fölösleges vérfürdőt válaszolta Tom nyomatékosan. Egyébként a gyerek miatt semmiképp sem használtunk volna éles lőszert nézett hátra a lábadozó kislányra. Egy kósza lövedék rémálommá változtathatja a mentőakciót. És ha a testőreim kezdenek el lövöldözni? 564

565 A terv lényege a meglepetés és a gyorsaság volt fejtette ki Tom. Olyan gyorsan történt minden, hogy még észbe sem kaptak, és már a földön hevertek. Persze más lett volna az ábra, ha felkészülnek ránk. Tom tudatni kívánta a szerbbel, hogy nem igazán bízott meg benne. Arra is fel volt készülve? kérdezett vissza a biztonsági főnök. Isten szeme mindig velünk van válaszolta sokat sejtetően Tom. Gondolom, Isten ökle is bólintott Obradkovic, miközben ujjaival repülőt formázott. A kis konvoj késő éjjel elérte a biztonsági körletet, ami a változatosság kedvéért ismét egy kis panzió volt, messze a határtól. Obradkovicnak, és a kislánynak is külön szobát biztosítottak. A férfi azonban nem akart lefeküdni, inkább Nevana ágyánál virrasztott. Mivel potenciális veszélyt jelentett, így valaki mindig őrködött mellettük, hogy a kislányt nehogy megszöktesse. Éjfél és két óra között Lévai állt őrt az ajtónál, és figyelte, ahogyan a biztonsági főnök az íróasztalnál körmöl. Amikor befejezte az írást, szépen összehajtotta a levelet és becsúsztatta a hotel borítékjába, majd nagy betűkkel ráírta Nevana nevét. Aztán odalépett kis védencéhez, kedvesen megsimogatta arcát, és egy csókot lehelt a homlokára. Egy összegyűrt plüssmackót halászott ki zakója zsebéből, és Nevana mellé fektette, majd az éjjeliszekrényre helyezte a borítékot és odaballagott őrzőjéhez. 565

566 Szeretném, ha ezt odaadnák neki, amikor felébred mutatott a levélre. Így is meg fog riadni maguktól, talán ez egy kicsit megnyugtatja. Nem értem, mit akar ezzel indult Lévai az éjjeliszekrény felé hiszen ön is itt lesz de nem tudta befejezni a mondatot, csak egy súlyos ütést érzett a tarkóján. Rögtön elájult. Obradkovic letette a rézből készült levélnehezéket. Még egy fél pillantást vetett Nevanára, aztán átkutatta áldozata zsebeit. Magához vette az egyik autó kulcsát, és kisietett az épületből. Tom a felbőgő motor zajára ébredt és rögtön az ablakhoz sietett, de már csak a terepjáró által felkavart port látta gomolyogni a kis panzióhoz vezető földúton. Felkeltette Kistehént, és átsietett a kislány szobájába. Lévai éppen akkor tért magához. Mi történt? Leütött és ellopta az autót. fogta a tarkóját Lévai. És előtte? Körmölt egy levelet a kislánynak, odatette az éjjeliszekrényre. Aztán elvonta a figyelmemet és leütött. Nem látszik túl súlyosnak, ne izgulj mondta Tom hátra sem nézve, csak a borítékot kezdte el babrálni. Nevana a kapott altatók hatására mélyen aludt, semmit nem észlelt a körülötte folyó eseményekből. Tehén már utánament? Nem, még nem. Küldd utána Fritz repülőjét! Már árkon-bokron túl van! És ha közben autót váltott?! nézett Lévai kissé csodálkozva társára. Nem értette Tom nyugodtságát. A levél megvár, menjünk utána! Lévai várt, de nem volt reakció az ötletére. Nem is a lánynak szól, igaz? kérdezte. Neked írt valamit. 566

567 Remélem kezdte lassan Tom, miközben óvatosan kinyitotta a borítékot és kibontogatta a szépen belehajtogatott leveleket. Nem bíztam benne egy percig sem, így amikor kipakoltunk, Rita a gallérja alá csúsztatott egy jeladót. A kabátját magával vitte, ugye? Igen. Akkor Fritzék tudják venni a jelet, és utána küldik a Predatort. Na, itt is van mondta Tom, miközben Nevanáé mellett megtalálta a neki címzett levelet. Olvasni kezdte. Mr. Tom, köszönöm az együttműködést. Az Ön által kínált szabadságot sajnos nem fogadhatom el. Nem tudnék másvalaki bőrében tovább élni. Nekem még dolgom van itt. Gojkovic az Önöké. Nekem azonban az igazi gonoszt kell elkapnom. Kérem, vigyázzon a kislányra, és keressen neki egy szerető családot. Köszönöm! J. Obradkovic Tom elgondolkodva ült a lány ágya mellett, leengedett kezében a levéllel. Ránézett a kislányra, aki békésen aludt az összegyűrt mackóval. Kicsit feljebb húzta a takarót a gyerek vállán, nehogy megfázzon, aztán megvizsgálta a mackót, de semmi különöset nem talált benne. Lévai csörtetett be újra az ajtón. Megvan! Fritzék ráálltak. Na, mit találtál? Lehet, hogy félreismertük ezt az embert nyújtotta át a levelet Tom. Azt hittem, azért lép le, hogy a bőrét mentse, de visszament. Az igazi gonoszt? De hát miért nem írja le a nevét!? kérdezte Lévai, miután elolvasta az üzenetet. Mert a saját árnyaival neki kell leszámolnia. Mit akarsz csinálni? Egyelőre semmit. Folytatjuk saját tervünket. Elegem van már a zsákutcákból! Kapjuk el Gojkovicot! 567

568 SZERBIA-MONTENEGRÓ MÁJUS :54 Miután Obradkovic elköszönt Nevanától és ellopta az autót, először saját lakásához hajtott. Remélte, hogy senkibe nem botlik bele útközben, hiszen már hajnalodott, és valószínűleg hamarosan kiderül, hogy éjjel nem érkeztek meg a kórházba. Nem volt hát sok ideje. Kicsit rendbe szedte magát. Megmosakodott, tiszta inget és friss nadrágot öltött. Aztán úgy gondolta pár perce talán még maradt, feltett hát egy kávét, és még egyszer körbenézett a lakásban. Nem volt túl nagy, hiszen ideje jórészét a Lucic-házban töltötte. Ez amolyan egérlyuk volt, ahova visszahúzódhatott. Egy szoba, konyha és fürdő bőségesen kielégítette igényeit. A függönyöket behúzva hagyta, ne tűnjön fel, hogy itt járt. Épp ezért a szobai villanyt sem kapcsolta fel. A függönyök közti résen beszűrődött az utcalámpák fénye, groteszkül elnyújtva az árnyékokat a szobában. A lakás nem kötődött a szívéhez túlságosan, hiszen soha nem töltött itt több napot egymás után. A bútorok viszont annál inkább kedvesek voltak számára. Családi örökség volt mind, még nagymamájától maradt rá az öreg diófa szekrény és a hozzátartozó fiókos íróasztal. Egy dohányzóasztal két karosszékkel és a dívánnyal együtt. A vízforraló szörcsögése jelezte, hogy ideje elkészíteni a frissítő nedűt. Obradkovic a legszebb rézcsészéjébe tett pár mokkáskanál kávét, majd ráöntötte a gőzölgő forró vizet. Bement a szobába, és kényelmesen leült karosszékébe, hogy elkortyolja a zamatos kávét. A finom illat és a rézcsésze gondosan megmunkált karcmintái egy pillanatra újra a nagymama nappalijába varázsolták. 568

569 Emlékképeiben megfiatalodtak az őt körülvevő roskatag bútorok és látni vélte saját magát, ahogy a dohányzóasztal alatt a famozdonnyal játszik. A kellemes pillanat azonban gyorsan elszállt, és Obradkovic újra a jelenben ült a sötét szobában. Körbenézett és látta, hogy az idő foga, bizony nem csak rajta végzett kíméletlen munkát. Az öreg parkettán árválkodó, mintás szőnyeg valaha jobb napokat élt meg. A fal melletti, fiókos íróasztal és a szék is rozoga lábakon állt, egykori fényük már megkopott. Mellettük az ósdi ruhásszekrény őrizte azt a kevés holmit, amit Obradkovic néhanapján felöltött. Ilyen volt a templomba járós, ünnepi barna zakó is, amit most kikészített a szemközti fal melletti fakó díványra. Tulajdonképpen a bútorokon kívül más tárgyi emlék nem is maradt, ami Obradkovicot rokonaihoz kötötte. A börtön után nem tudott visszamenni a családjához. Nem is a bent töltött évek törték meg az egykor energikus, vidám fiatalembert, hanem a korábban elkövetett bűnök súlya, amit a hosszú évek alatt sem tudott feldolgozni magában. Élete egyetlen értelmét Nevana védelme jelentette, és a tudat, hogy egyszer elszámol azzal, aki ezt tette vele. Miután megitta kávéját, a csészét is szépen elmosogatta és elrakta. Aztán íróasztalához ment, és egy régen megírt levelet húzott elő az egyik fiókból, és az asztalra helyezte. Órájára pillantott, amit valaha édesapjától kapott. Érezte, hogy nem maradhat tovább. Egy másik fiókból egy késnek látszó tárgyat keresett ki, amit még a börtönben farigcsált titokban műanyagból, hogy meg tudja védeni magát, és a zsebébe csúsztatta. Felöltötte a zakót, és szokásos ballonkabátját, kezébe vette kalapját, még utoljára körbenézett, aztán bezárta maga mögött az ajtót. Nem akart a feltűnő terepjáróval 569

570 továbbmenni, ezért beparkolt vele az épület melletti garázsba, és a saját, rég nem használt autójával vágott neki a hosszú útnak. Már kivilágosodott, amikor Obradkovic elérte a házat, ahova igyekezett. Leállította az autót, de még egy percig ülve maradt a volánnál. Maga felé fordította a visszapillantó tükröt és belenézett. Elfáradt szempár, ráncos, meggyötört arc nézett vissza rá. Nem lepte meg a látvány, arcképe pontosan azt tükrözte, ahogyan érezte magát. Ez az utolsó harcod mondta magának, majd karjára öltötte kabátját és a bejárati ajtóhoz lépett. A kétemeletes családi ház az utca végén állt, két út találkozásánál. Mellette sűrűn beépítve, hasonló méretű házak sorakoztak. A többivel egyetemben, ehhez sem tartozott túl nagy kert, de annál gazdagabb volt egzotikus növényekben. A kerítés kovácsoltvasból készült, mögötte a rendezetten vágott tuják alatt lila színű virágok kandikáltak ki az utcafront felé. A kert végében hatalmas szomorúfűz bontotta földig érő lombjait. A bejárati ajtóhoz térkő burkolat vezetett, noha igazából csak pár lépésnyire volt a kertkaputól. Obradkovic megnyomta a kapucsengőt, ami hosszú bimbamolással jelezte a vendég érkeztét. Elegánsan öltözött, idősebb komornyik lépett ki az ajtón, és neve felől érdeklődött. Majd beengedte az előszobába, ami egy újabb nehéz ajtóval volt leválasztva a ház többi részétől, egyfajta zsilipként funkcionálva. Szinte azonnal átvizsgálta egy fémdetektorral a vendéget. Drakulic és az idősebbik Stroganovic a nappaliban beszélgetett. Drakulic hanyagul elnyúlt biedermeier díványán, és a mögötte lévő asztalkáról elvett egy mentolos cukorkát. Stroganovic vele szemközt állt a 570

571 mennyezetig érő könyvespolcok előtt és az ezüstkeretes fényképeket nézegette, amelyeken a Drakulic család különböző eseményeit örökítették meg. Sajnálom, ami az unokáddal történt! mondta Drakulic, miközben szétroppantotta a foga alatt a keménycukorból készült mázat, hogy kiszopogassa a mentolos tölteléket. Tudom. De el fogom kapni azt a gazfickót, aki ezt tette vele! mondta hátra fordulva, jeges tekintettel az öreg partizán. Megkeresem és megölöm! Ez csak természetes, öreg barátom állt fel Drakulic, hogy hellyel kínálja hű katonáját, ezzel is biztosítva őt barátságáról. Gyere, ülj le. Kérsz egy szivart? mondta, és kezébe nyomta az eredeti kubai feliratú dobozt. Majd az ablakhoz lépett és elhúzta a súlyos bársonyfüggönyöket, hogy beengedje a korai nap sugarait. Nem, köszönöm! huppant bele az egyik cifrán faragott karosszékbe az álhentes, és visszatette az asztalra a szivarokat. Nem élek vele. Csak azért jöttem, hogy személyesen számoljak be róla, hogy a feladatot elvégeztük. Mind a hat lebukott ügynökünket likvidáltuk, ahogy kérted. Nem jelentenek többé veszélyt az elnökre. Értesültem róla a világsajtóból magyarázta Drakulic, miközben visszaült a díványra, a partizánnal szemben. A híred mindig megelőz. Még mindig nem kedveled a mobiltelefont, igaz? A modern technika nem nekem való. Jobb szeretem személyesen intézni a dolgaimat! Tudom, barátom A kormánybiztos elmosolyodott az iménti szavakon, hiszen tudta, hogy Stroganovic a kétkezi munkát szereti. Mindig pontos és kegyetlen. 571

572 Szüksége volt egy ilyen láthatatlan szövetségesre, és a legkevésbé sem szerette volna, hogy egyszer ez az ember ellene forduljon. Drakulic senkiben sem bízott, így minden érkező vendégét fémdetektorral vizsgáltatta át, mielőtt a házába léphettek volna, hogy kiszűrje az esetleges fegyvereket. De látogatói között szép számmal akadtak olyanok, akik a puszta kezükkel veszélyesebbek voltak, mint lőfegyverrel. Ezek közé tartozott Stroganovic is. Tehetek érted valamit? Tulajdonképpen igen. Stroganovic kicsit várt, mert nem szeretett szívességet kérni. Munkáját elsősorban a hazájába vetett hit motiválta, és jól tudta, ha rendesen elvégzi a rá bízott feladatot, a megérdemelt jutalom nem marad el. De soha nem ő kért! Csak elfogadta a neki szánt fizetséget. Eléggé kuszák az unokám halála körüli információk. Nem tudom, merre induljak a gyilkos felkutatásával kicsit habozott. Nem tudom, esetleg ezek a modern számítógépek, műholdak, meg videofonos ketyerék ki tudnak-e mutatni valami használható adatot, amin elindulhatok? Szeretném, ha segítene a technikai csapat! Értem vágott közbe Drakulic. Meglátom, mit tehetek. A két férfi beszélgetését a csengő hangja zavarta meg. Drakulic értetlenül nézett órájára, hiszen nem várt vendéget és az idő is elég szokatlan volt, hogy bárki váratlanul beállítson. Pár pillanattal később a komornyik kopogtatott és Jaroslav Obradkovic érkezését jelentette be. Drakulicot furcsa érzések fogták el, de intett, hogy vezessék be, majd Miloshoz fordult. 572

573 Nem tudom, mit akar Obradkovic, arra kérlek, hallgasd végig a beszélgetésünket. Lehet, hogy valami baj történt. Stroganovic egy pillanat alatt felmérte a helyiséget, és a nehéz bársonyfüggöny mögé húzódott, hogy észrevétlen maradjon. Mire a függönyök hullámzása megnyugodott, már Obradkovic is megérkezett a szobába. Megvárta, amíg a komornyik becsukja a hangszigetelt ajtókat, majd Drakulichoz fordult. Micsoda meglepetés! üdvözölte szívélyesen Drakulic a vendéget. Mi szél hozott? Csak nincs valami baj? Obradkovic szemében gyűlölet tükröződött. De van, már régóta van és ellökte Drakulic üdvözlésre nyújtott kezét. Tönkretetted az életemet! A családomét! Miráét! Megölettél egy csomó embert! A saját diákjaidat! tört ki Obradkovicból a tízéves feszültség. Gyilkost csináltál belőlem! A hatalomért! Pénzért! Egy bábut, aki úgy ugrál, ahogy te fütyülsz! Nyugodj meg, miről beszélsz!? próbálta Drakulic nyugtatni. Pontosan tudod, hogy miről beszélek! üvöltötte Obradkovic. Te megőrültél! mondta csodálkozva Drakulic. Igen megőrültem! Beleőrültem abba, amire kényszerítettél! Minden éjjel látom azoknak az arcát, akiknek én vettem el az életét! Obradkovic arcát ellepte a könny. Te bezzeg nyugodtan alszol! Neked nem tapad vér a kezedhez! Te csak parancsokat adsz, ugye? Na, várjunk csak, Gojkovic adta a parancsokat, én csak teljesítettem azokat! mentegetőzött Drakulic. 573

574 Ugyan már, mindketten tudjuk, hogy Gojkovic csak egy báb! A te bábod! Csak azért volt rá szükséged, hogy elbújhass! Őt tolod magad elé, hogy láthatatlan maradj! Obradkovic bal kezével letörölte nedves arcát. Az egész világ őt akarja elfogni, miközben te nyugodtan folytatod tovább a kis üzelmeidet! Mikor adott Gojkovic utoljára közvetlenül parancsot bárkinek is!? Hm!? Mindent te közvetítesz a saját belátásod szerint, igaz!? Mindent te irányítasz! Nyugodj meg, Obradkovic! Ülj le és beszéljük meg! Hozatok neked egy kávét próbálkozott Drakulic. Majd megnyugszom, ha téged megöltelek! mondta Obradkovic és elővette zsebéből a műanyag kést. Ellökte Drakulicot, aki a karosszékbe esett, majd felé ugrott, hogy nyakon szúrja. Ebben a pillanatban a függöny mögül előugrott a rejtőzködő Milos. Elkapta a kést tartó kezet, miközben a támadó katona térdhajlatába taposott, ezzel egy időben saját súlypontja körül elfordulva megfeszítette Obradkovic csuklóját, aki a földre zuhant. Milos nem engedte el a kezét, betörte a csuklóját, ami nagy reccsenéssel engedett a feszítésnek. A kés kihullott az elernyedt kézfejből. Milos azonban még nem hagyta annyiban, mindig alapos munkát végzett. Beletérdelt Obradkovic mellkasába, és a gége melletti, az agy vérellátásáért felelős idegponton ütötte a földön fekvő támadót. Mindez olyan gyorsan történt, hogy Obradkovic még ordítani sem tudott a fájdalomtól, mielőtt elvesztette az eszméletét. Milos szabad kezével felkapta a műanyag kést, és már szúrni készült, amikor Drakulic elkapta a karját. Várj! állította meg a vén partizán rituáléját. Még szükségünk lehet rá! és kivette a kést a kezéből. 574

575 Te tudod! mondta hideg tekintettel Stroganovic. Köszönöm! nézett rá Drakulic. Nincs mit. Szerbia örök! Szerbia örök! válaszolta automatikusan Drakulic és hátrébb lépett az élettelennek tűnő testtől. Nem maradhat itt! El kell takarítanod! az öreg bólintott. Drakulic a könyvespolcnak támaszkodott, hogy összeszedje gondolatait. Ha ő itt van, akkor valami baj történhetett a Lucic-házban. kezdett hangosan gondolkodni. Soha nem veszélyeztetné Nevanát, már pedig tudja, hogy nekem semmit nem jelent a kislány Milos nem is figyelt, kihúzta tartójából a függönyzsineget, és szakszerűen hátrakötözte az áldozattá vált támadó végtagjait. Valami azt súgja, hogy az elnök nemsokára látogatókat kap. Remélem, nem felejted el az unokámat mondta felegyenesedve Stroganovic és a vállára emelte a csomagot. A világért sem tette a vállára kezét Drakulic. Addig is gondoskodj a vendégünkről, szeretném minél előbb szóra bírni. SZERBIA-MONTENEGRÓ, SABAC LUCIC-HÁZ MÁJUS :19 Központi kórház? Igen asszonyom, miben segíthetek? Csak érdeklődni szeretnék a tegnap éjjel bevitt kislány hogyléte felől. Kérhetek egy nevet? 575

576 Nevana, Nevana Lucic hangzott kisebb habozás után a telefonban. Utánanézek, de tegnap éjjel nem fogadtunk beteget. Várjon egy pillanatra, azonnal visszajövök némi sercegés után a vonal kis időre elnémult. A Lucic-villa házvezetőnője kissé félve szorította a kagylót. Tudta, ha nem muszáj, nem beszélhet Nevanáról a nyilvánosság előtt, és nem viheti ki a házból. De hát ez most vészhelyzet volt, és nyugtatni próbálta magát, hogy semmi rosszat nem tesz azzal, ha felhívja a kórházat. Obradkovicnak már rég jelentkeznie kellett volna. Biztos valami nagy baj lehet, szorult össze a szíve, és várakozóan fülelt a kagylóba. A vonal túlsó végén a hang újra beleszólt a telefonba. Igen, asszonyom, jól emlékeztem, nincsen Nevana keresztnevű betegünk A nő gyomra kissé összeugrott. Lehet, hogy más néven vitték be Nevanát? gondolta. A tegnap éjjel bevitt kislány állapota felől szeretnék érdeklődni, lehet, hogy még nem jegyezték fel a nevét, vagy a sürgés-forgásban elkeveredett. Utánanézne, kérem! Már utánanéztem, itt van az ügyeleti napló előttem mondta az ügyeletes nővér türelmetlenül. Tegnap éjjel egyetlen gyermekbeteget sem hoztak be hozzánk. Nem lehet, hogy csak elfelejtették beírni? Nézze, a kórházban szigorú szabályok vannak, ha sürgős eset érkezik, azt több helyen is dokumentáljuk. Kizárt, hogy egy esetnek ne legyen nyoma! Jaj, Istenem! csúszott ki véletlenül a házvezetőnő száján. Asszonyom jól van? Olyan furcsa a hangja! 576

577 Persze, persze, jól vagyok. Nyilván én tévedtem, talán egy másik kórházba vitték. Tegnap csak mi voltunk ügyeletben a járásban. Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni. Köszönöm, viszonthallásra tette le sietősen a kagylót a házvezetőnő, de nem engedte el a telefont. Valami nincs rendben gondolta. De az is lehet, hogy Obradkovic megváltoztatta a naplóbeírásokat, nem egyszer történt már ilyen. Újra tárcsázott. Doktor úr! Üdvözlöm, a Lucic-házból hívom. Csak érdeklődni szeretnék, mi lett végül Nevanával? Jó reggelt, asszonyom. Én is éppen ezt akartam kérdezni öntől. Tegnap hazaküldtek, nem tudtam végigkövetni a kislány állapotát. Önnek jó kapcsolatai vannak a kórházban, tegye meg nekem, hogy utánaérdeklődik, sajnos nekem nem mondanak semmit. Természetesen, máris intézkedem. Nevana kiemelt fontosságú páciens, lehetséges, hogy nem adhatnak ki róla információt, máris visszahívom mondta készségesen a doktor, és letette a telefont. A házvezetőnő a folyosón álló telefonasztalka melletti székbe huppant, egy tapodtat sem mozdult a készülék mellől. A percek mintha csigalassúsággal vánszorogtak volna. A nő lelkében egyre csak nőtt a feszültség, amíg várakozott. Az újabb telefoncsörgésre úgy összerezzent, mintha áramütés érte volna. Azonnal a kagyló után kapott. Halló! Valami baj történhetett, mert a kórházban senki sem tud Nevanáról mondta idegesen a doktor a vonal végén. Azonnal hívom a rendőrséget és a tűzoltókat, hátha valami baleset történt útközben. 577

578 Nem! üvöltötte a házvezetőnő, és maga is meglepődött a hangsúlytól, ami akaratlanul kitört belőle. Nem, köszönöm, a többit majd mi elintézzük mondta higgadtabb hangot erőltetve magára. Biztos vagyok benne, hogy minden a legnagyobb rendben, csak elkerültek engem az információk. Kérem, bízza rám az ügy intézését, felesleges lenne ezzel zaklatni a rendőrséget meg sem várta az orvos válaszát, csak lecsapta a kagylót. Istenem! nyilallt belé a felismerés. Értesíteni kell az elnököt. A telefonasztal fiókjából előkereste a vész esetére odatett borítékot, amiben két titkos telefonszám papírcetlije lapult. AUSZTRIA, BÉCS MŰVELETI BÁZIS MÁJUS :57 Fritz Maier reggeli kávéját szürcsölgette a közvetítőszobában, és közben le sem vette a tekintetét a Predator által továbbított felvételekről. Két napos borostája és nadrágjából kitűrt inge arról árulkodott, hogy le sem hunyta a szemét az elmúlt két éjszaka. Noha jómaga fizikailag nem vett részt az akcióban, egész idő alatt a kivetítőn követte az eseményeket, hogy szükség esetén bármikor segítséget tudjon nyújtani csapatának. Most is utasításokat osztott az előtte ülő és a gépet kezelő két pilótának, hogy milyen szögben, hány méterről, hogyan közelítsenek rá a célobjektumra. A látottak alapján folyamatosan információkat kért be, címekről, rendszámokról, személyekről. Ennek ellenére még mindig nem kristályosodott ki előtte, hogy hova tartott 578

579 Obradkovic. Az órájára nézett, majd elővette titkos mobilját és felhívta Tomot. Merre vagytok? Már elindultunk hozzátok. Visszük a csomagot. Úgy három és fél, négy óra múlva érünk oda szorítkozott Tom a legfontosabbakra. Rendben, már vár benneteket egy orvoscsapat és két nővér, ha valami komplikáció lépne fel Tom a hallottakra hátrafordult az autóban, hogy megnézze a hátsó ülésen fekvő kislány állapotát. Nem lesz gond válaszolta, miközben Nevana homlokára tette a kezét, hogy ellenőrizze a hőmérsékletét. Mi van a madárral? utalt Tom a megfigyelő repülőre, amit Obradkovic után küldtek. Miután tőletek elindult, visszament a határon és egyenesen haza hajtott. Tudtad, hogy van egy lakása a villától pár kilométerre? Most már tudom mondta Tom, és feltette lábát a kesztyűtartóra, hogy kitámassza magát, féloldalasan a térdére könyökölt, hogy ha kell, szemkontaktust tudjon folytatni Kistehénnel, aki a volánnál ült. A telefon elég hangosra volt állítva, hogy ő is hallja a beszélgetést. Ott eltöltött egy fél órát, aztán autót cserélt és tovább hajtott számolt be Fritz. Majdnem elvesztettük, amíg lement a garázsba. Gratulálok. Még mindig úton van? Nem Fritz felállt, és elvette az asszisztens által behozott papírt, amin a kért adatok szerepeltek, majd az asztal tetejére ült. Egy 280 kilométerre fekvő faluba ment, a neve Mucina. Mondd ez neked valamit? Egyelőre semmit. Fogalmam sincs, mi lehet ott töprengett Tom. Talán valami családi szál. 579

580 Lehet. Ott bement egy családi házba. Megvan, egy kimondhatatlan nevű utca és cím adta fel a betűk összeolvasását Fritz, most néznek utána, hogy ki lakik ott. Jól van. Még rajta vagytok? Persze. Nem szeretnénk megint szem elől téveszteni, de azóta nem jött ki onnan. A házban a jelek szerint elég nagy lett a mozgolódás. Jött pár autó. Lehet, hogy ünnepelnek. Ja, Obradkovic meg az igazi gonosz. Ki tudja, mit jelent neki az igazi gonosz. Lehet, hogy egy italt. Úgy látom, most nem megyek veled sokra. Gyertek ide, aztán kielemezzük együtt a felvételeket. Rendben tette le Tom a telefont, és a mosolygó Kistehénre nézett. Mi van? Rád férne egy kis pihenés! Gondolom, nem vagyok egyedül ezzel mondta és a fejtámlának támaszkodott. SZERBIA-MONTENEGRÓ, NOVIJ OSERA GOJKOVIC III. VILLA MÁJUS :20 Egy szikár, szemüveges, öltönyös ember kopogtatott az elnöki terasz ablakán, tulajdonképpen kibocsátást kérve a teraszon reggeliző elnökhöz. Gojkovic kényelmes vászonnadrágban és lenge ingben fogyasztotta villásreggelijét, és a friss újságokat böngészte közben. 580

581 Khm, khm köszörülte meg a titkár a torkát, hogy felhívja magára a figyelmet. Elnézést kérek, hogy reggeli közben zavarom Mit akar, Djundic? nézett felé az elnök. Ozorev. Tessék? A nevem Ozorev mondta bátortalan hangon az új titkár. Zoran Djundic már nem dolgozik önnek, uram. Teljesen mindegy. Mit akar? Fontos üzenetet hoztam, elnök úr a titkár a hóna alatt lévő fekete mappát előhúzva kivett belőle egy papírt, hogy az adatokat pontosan adja át. Hívás érkezett a különleges számról, a Lucic-házból, hogy egy bizonyos Nevana kisasszony eltűnt A név hallatára az elnök torkán akadt a falat, amitől köhögni kezdett. Micsoda? kérdezte haraggal és meglepetéssel vegyes hangon, miután megszabadult a fullasztó ételmaradéktól. Ha megengedi, furcsa dolgokat észleltem lépett közelebb félénken a titkár. Gojkovic megtörölte a száját, odébb lökte tányérját az asztalon és felállt. A jelentés szerint Nevana kisasszony tegnap a késői órákban rosszul lett, és kórházba kellett szállítani nézte feljegyzéseit a titkár. Mikor? Éjjel fél 11-kor, uram. A protokoll szerint ilyen esetben a biztonsági főnöknek azonnal értesítenie kellett volna önt, de ez nem történt meg. Akkor ki jelentkezett most? A házvezetőnő, elnök úr. Bevallom, nem nagyon értettem, honnan ismeri ezt a számot. Igazából Nevana kisasszony kiléte is homályos számomra, de mivel a 581

582 különleges számon érkezett a hívás, ezért úgy gondoltam, tudnia kell róla. Maga ne gondolkodjon, csak kövesse az utasításokat! förmedt rá az elnök. Tud még mást is? Igen, azonnal kiküldték a helyi rendőrséget az eltűnt személyek felkutatására, jelenleg is tart a vizsgálódás. Személyek? Ki tűnt el még? A kisasszony, a biztonsági főnök, és két testőr. Azonnal értesítsen, ha valamit találtak! Értve vagyok? Természetesen, uram, úgy lesz, uram. Most tűnjön a szemem elől, és senki ne zavarjon! El kell intéznem néhány hívást! Igenis hajbókolt hátrálva a titkár, majd szélsebesen eltűnt az ajtó mögött. Gojkovic tárcsázott. A különleges szám közvetlenül Drakulicnál csörgött ki. Elnök úr! szólt bele nyájasan a kormánybiztos. Nevana eltűnt mellőzött minden udvariassági formát a vezér. Tudom, én is megkaptam az értesítést a házvezetőnőtől. Mit csináljak most? Először is derítsük ki, hogy mi történt. Nagy valószínűséggel elrabolták. Ezek a szemét nyugatiak, már semmi sem szent nekik! Ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket. Lehetséges, hogy az észt és a litván maffia volt, a drogszállítmányok miatt. Kinyírom mindegyiket! Vezényeljen oda egy egységet, és rombolják porig a bázisokat. 582

583 Rendben, de előbb tudjuk meg, kik állnak a háttérben nyugtatta Drakulic az elnököt. Kézbe venném az ügyet. A kapcsolataimon keresztül rövid időn belül megtudom, kinek állt érdekében ez a támadás. Vissza akarom kapni Nevanát! Mindent megteszünk! Nemsokára jelentkezem. Drakulic! Igen! Nem tudódhat ki, hogy ki is ő valójában! Ez csak természetes. SZERBIA-MONTENEGRÓ, MUCINA DRAKULIC-HÁZ MÁJUS :35 Milos Stroganovic becsukta maga mögött a pinceajtót, és magára öltötte henteskötényét. Kezéből a bárdot egy kisasztalra tette a többi vágóeszköz mellé, majd a kötény zsebéből előhalászott egy kovakövet, és elkezdte megfenni az éleket. A pince hideg, betonszürke falait, a plafonból kiálló vezetékeken himbálódzó 40 Wattos izzó világította csak meg. Obradkovic a lámpa alatt ült meztelenre vetkőztetve, és a padlóba csavarozott székhez kötözve. Teste reszketett, ahogy a hideg fémváz hozzáért csupasz bőréhez. Arcát és kezét kék foltok és felszakított sebek, megszáradt vérfoltok fedték, amiket a lekötözés ellen tett erőfeszítéseikor szerzett. Ahogy ott ült ádámkosztümben, megalázva, rájött, hogy minden eddigi ellenkezése felesleges erőpocsékolás volt. Stroganovic még hozzá sem kezdett a vallatáshoz. Nézte a neki háttal álló álhentest, ahogyan az a késeket élezte, és élete 583

584 legfájdalmasabb élményére készült fel. Ismerte az öreg módszereit, és nem jutott eszébe túl sok ember neve, akik élve kerültek ki a kezei közül. Ezt megérdemlem! ostorozta magát a székben ülve. Nem baj, Nevana már biztonságban van! Ő az egyetlen, aki számított, most már nincs mit veszítenem? próbálta felkészíteni magát a borzalmas végre. Egyetlen gondolat bántotta csak. Nem sikerült Drakulicot megölnie! Pedig megfogadta magának, hogy addig nem halhat meg, amíg az a szemét életben van. Ez a kívánsága azonban most szertefoszlani látszott. A széken középen kivágott lyuk pereme már mélyen belevágódott a bőrébe, annyi ereje sem volt, hogy egy kicsit arrébb húzza magát. Pontosan tudta, hogy a kínzószék kivágása arra szolgál, hogy a páciens ne üljön a saját mocskába, amikor a fájdalomtól maga alá csinál, mert azon megcsúszhat, és tönkreteheti az éppen alkalmazott beavatkozást. Lehetetlen helyzetét végiggondolva a sírás kerülgette. Tudod, nagyon elegem van már a magadfajta fiatal lázadókból mondta az öreg, hátra sem fordulva. Rengeteg ifjú titánt láttam már elvérezni ilyen székeken. Persze nem itt, hanem szerte a világban Abbahagyta az élezést és egy másik kistáskát vett elő, amiből különböző kínzószereket tett egymás mellé lassú, megfontolt mozdulatokkal az asztalra. Obradkovic szíve egyre hevesebben vert, gyűlölte magát. Gyűlölte, mert így beugrik ennek az egész színháznak, hiszen jól tudta, hogy már ez is a kínzás része. Először lelkileg készítik ki teljesen. A kések és egyéb eszközök látványa olyan brutális gondolatokat ébreszt a delikvensben, amitől már pszichésen felőrli magát, mielőtt egyáltalán belekezdenének a kínzásba. 584

585 Nincs bennetek tisztelet! folytatta Milos a monológot. Hol van már a régi, fegyelmezett iskola! Ti azt képzelitek, bármit megtehettek! Egyre morcosabb lett, ahogy beszélt. Csak egyet nem értetek meg, hogy ennek a népnek vezető kell! A Balkán nem képes demokráciában élni, az itt csak fejetlenséget szül! Erőskezű vezető kell ide, olyan, mint Drakulic, aki kézben tartja a dolgokat megfordult Nagyon nagy hibát követtél el, hogy az életére törtél! Ő az új kor Titója, és te meg akartad fosztani saját népedet egy erőskezű vezetőtől. Az ilyenek miatt, mint TE, vagyunk gyengék! Kivégeztetett több tízezer embert! mondta gyűlölködve Obradkovic. Pszichopata, nem vezér! Milos közelebb lépett, és iszonyatos erővel lekevert egy pofont a kikötözött embernek. Obradkovic feje oldalra csuklott és orrából eleredt vér. Tanulj tiszteletet! mondta kioktatóan az öregember. Nem kell a hegyi beszéd, ölj már meg! Előbb mindent elmondasz Nevanáról. Soha! nézett résnyire zárt, gyűlölködő szemekkel Obradkovic. Milos gúnyosan elnevette magát. Tapasztalatból mondom, beszélni fogsz! és Obradkovic tudta, hogy az öreg komolyan beszél. Milos hátralépett az asztalhoz és egy barna fecskendőtartót göngyölt ki az asztalon. Ezzel kezdünk! Drakulic a nappaliban olvasta a friss újságokat, amikor a komornyik bejelentette, hogy Milos Stroganovic kér tőle öt percet. Drakulic az újság lehajló vége fölött a faliórára sandított, és összehúzott 585

586 szemöldökkel adta jelét, hogy nem nagyon érti, mit keres ott máris a kínzóművész. Alig másfél óra telt el, mióta Obradkovic rátámadt. Küldje be! intett, miközben összehajtotta a napilapot. Stroganovic ugyanabban az elnyűtt, szürke zakóban lépett a szobába, ami már reggel is rajta volt, semmi nyoma nem látszott a pincében történteknek állapította meg magában Drakulic. Mi történt? kérdezte az arcát fürkészve. Az öreg partizán arcvonásai azonban soha nem árulták, el mit forgat a fejében, ahhoz már túl régóta volt a szakmában, hogy efféle hibát kövessen el. Semmi. Gondoltam kíváncsi az információkra, amiket kiszedtem belőle. Nem hittem, hogy ilyen gyorsan végzel vele ámult Drakulic. Az igazságszérumok csodákra képesek. Halljuk, mit tudtál meg? Nevana elrablását ő tervelte ki. A nyugatiak kezére játszotta. A kislányt valahol Európában tartják fogva. Együttműködéséért szabadságot ígértek neki, de ő visszajött, hogy végezzen veled. Röviden ennyi Drakulic felhúzta a szemöldökét a tömény információcsomag hallatán. És hosszabban? Egy, a NATO és más nemzetközi erők összefogásából létrejött csapat dolgozik az elnökre. Valószínűleg a vadászházban is ők ütöttek rajta az embereinken tette hozzá Stroganovic saját következtetéseit a beszámolóhoz. Valahogy eljutottak az Obradkovic által védett házhoz, és megfigyelés alatt tartották. Obradkovic viszont kiszúrta őket, és ahelyett, 586

587 hogy likvidálta volna a hat fős csapatot, alkut ajánlott nekik. Micsoda? Ő ment hozzájuk? Igen. Úgy gondolja, így Nevanát biztonságba helyezheti. De mi volt ezzel a célja? Elégtétel! Bosszú! Reváns! Ami az embereket általában hajtja. Mindezt egyetlen injekció hatására mondta el, önként és dalolva? értetlenkedett Drakulic. Hozzá sem értél? vonta össze hitetlenkedve szemöldökét a kormánybiztos. Még nem igazán. Ha Obradkovicnak valami szent, az Nevana! Azt hittem, ő az utolsó, akit elárulna mondta Drakulic. Valószínűleg így is van. Viszont a kislány szerinte most már biztonságban van Milos látta a hitetlenséget Drakulic arcán, és nem volt hozzászokva, hogy megkérdőjelezzék a munkáját. A békesség kedvéért jobbnak látta, ha elmagyarázza az igazságszérum mechanizmusát. Ez az injekció furcsa hatással van az emberekre. Ha valaki emocionálisan felfokozott állapotban van, annál sokkal gyorsabban lerombolja a gátakat. Emocionálisan? Mi van? Mondd úgy, hogy én is értsem! Olyan, mint amikor valaki nagyon lerészegedik, és összevissza beszél. Ilyenkor fecsegnek ki titkokat, vagy ismételgetik azt, ami nagyon foglalkoztatja őket. Mondjuk, amit, hosszú évek során sem tudnak lezárni a fejükben. Amikor neked támadt, akkor rengeteg dolgot vágott a fejedhez magyarázta Milos a tapasztalt öreg 587

588 lassú módján. Abból tudtam, hogy amit tesz, arra valami nagy belső feszültség készteti. Olyasvalami, amit már tíz éve hordoz magában. Ezért tudtam, hogy könnyen célt érek nála az injekcióval. A szer segít lerombolni a falakat. Ha viszont részleteket is meg akarunk tudni, akkor már a gorombább módszerekhez kell nyúlnunk, hiszen azok nem olyan dolgok, amik mindenáron kikívánkoznak belőle. Komolyan mondom, Milos, még sohasem hallottalak így beszélni! mondta döbbent hangon a kormánybiztos. Mert sohasem kérdeztél! válaszolta a partizán. Drakulic kicsit elszégyellte magát, hiszen tudta, hogy az öreg kiválóan beszél több nyelvet is, és számtalan országban dolgozott már követségeken, Tito titkos ügynökeként. Ők viszont csakis a piszkos munkákat végeztették vele. Könyörtelen volt, precíz és soha nem kérdezett, vagy beszélt többet, mint ami szükséges volt. Igazi patrióta, aki a hazájáért bármit megtesz. Drakulic tudta, hogy mellette is azért áll ki, mert a haza hősét látja benne, és érezte, ez csak addig jó neki, amíg Milos így is gondolja. Legalább tudjuk, ki az ellenfél. Az elnök örülni fog, hogy ilyen hatékonyak voltunk veregette meg az öreg vállát. Kellenek a részletek is. Az már hosszabb menet lesz. Nem garantálom, hogy életben marad! Egyelőre ne öld meg! Szükségünk van még rá! Stroganovic bólintott, majd megfordult és ment a dolgára. Drakulic hosszan nézett utána, majd a titkosított műholdas telefonhoz lépett és tárcsázott. A vonal végén azonnal Gojkovic elnök hangja szólalt meg. 588

589 Igazad volt, a nyugatiak azok fogta rövidre a beszélgetést Drakulic, noha jól tudta, a tudomány jelenlegi állása szerint telefonja lekövethetetlen. Végighallgatta az elnökből kitörő szitkozódásokat, majd folytatta. Bízd rám a dolgot! Találkozzunk személyesen! Holnap odautazom. Addig még begyűjtők néhány információt Rendben, szép napot, elnök úr! Tom és a csapata délidőre elérték a Balkánon folyó különleges műveletek bécsi bázisát, ahol az udvaron már várt rájuk egy orvosokból és dadákból álló kis csoport. A fehér köpenyes emberek még a kocsiban megvizsgálták a gyermek életfunkcióit, majd amikor látták, hogy a kábaságon kívül nincsen nagyobb baja, gondjaikba vették. A kislánynak adott altatók biztosították, hogy Nevana semmit ne vegyen észre elrablásából és a hosszú útból. Tom még utoljára megsimogatta a kicsi kerekded arcát, majd átadta az egyik nővérnek a Nevanának címzett levelet és a plüssmackót. Hova viszik most? kérdezte Tom a hozzá közelebb álló, kedves arcú, barna hajú ápolónőtől. Egy szigorúan őrzött, katonai kórházba kerül mondta a nő, látva Tom aggódó arckifejezését, majd az ölébe vette Nevanát. Sajnálom, de nem adhatok több felvilágosítást. Nem is az érdekel, hogy pontosan hova kerül, hanem hogy milyen környezetbe magyarázta Tom. 589

590 Maier úr már mindent elintézett folytatta a nő. Ne aggódjon, szakemberek veszik majd körül a kislányt. Ebben nem kételkedtem, csak hát ő még egy gyerek! hebegett Tom. Tudom, ez nehéz helyzet sóhajtott a nővér. Egyelőre orvosi és pszichológiai megfigyelés alatt tartjuk a kislányt. Nevanát vágott közbe Tom. A neve Nevana, és nagyon szereti a plüssmackókat. Játékból nem lesz hiány mosolyodott el a nő. Külön kórtermet rendeztünk be neki. A falak színes mesefigurákkal vannak tele, és rengeteg játék veszi majd körül. Egyelőre, mint mondtam, megfigyeljük, és szakemberek fogják átsegíteni ezen a traumán látta, hogy amit mond, nem nyugtatja meg a férfit. Nézze, az ön munkája itt véget ért. Hagyjon mostantól minket dolgozni! Tom nagyot sóhajtott. Vigyázzanak rá nagyon! mondta búcsúzóul, majd aláírta az átadásról szóló papírt, és intett, hogy indulhatnak. Mi lesz vele? kérdezte Rita, amikor utolérték Tomot, aki sietős léptekkel haladt az irányítóközpont bejárata felé. Valószínűleg egy ideig még elhitetik vele, hogy nagyon beteg és kórházban kell maradnia, míg teljesen meg nem gyógyul válaszolta Tom anélkül, hogy hátra nézett volna. Az igazság az volt, hogy nagyon is zavarta, ami történt. A kislányt kiszakították a saját világából. Még akkor is, ha tudta, hogy az a hely, ahol volt, tulajdonképpen börtön volt számára. Ezt egy gyermek nem fogja fel. Voltak ott emberek, akikhez kötődött, és 590

591 most idegenek veszik körül. Talán már soha nem tudják ezeket a sebeket begyógyítani. És utána? faggatózott tovább Rita aggódva. Tom érezte, hogy őt is ugyanezek a gondolatok foglalkoztatják. Nem tudom! Talán örökbe adják egy szerető családnak válaszolta Tom érzelmektől mentes hangon. Elérték az épület főbejáratát. Tom hirtelen megállt és megfordult. Rita majdnem nekiütközött, olyan hirtelen torpant meg előtte az addig ütemes tempóban masírozó férfi. Nekünk most további feladatunk van! Verjetek ki a fejetekből minden olyan gondolatot, ami nem a jelenlegi feladatunkkal kapcsolatos! Világos? a megszeppent hallgatás beleegyezést sugallt, így Tom belépett az épületbe, és saját gondolatait is ráncba szedte, Fritz-cel való találkozása előtt. Az épületnek ugyanolyan hideg lépcsőháza és régi vaskorlátja volt, mint a budapesti akadémiának. Kistehén eltűnődött, hogy mennyire hasonló a két ország építkezési stílusa. Jóllehet, történelmük sokáig közös volt, mégis valami másra számított. Valami modernebbre, valami melegebbre. De úgy tűnt, a hivatali épületeket mindenhol egy kaptafára rendezték be. A régi építészeti stílus közel állt a szívéhez, szerette a lekerekített formákat, és a diszkrét díszítéseket. A kívülről méltóságteljes épületegyüttesek mindig valami tiszteletet vívtak ki benne, de a belső puritánság lelombozta. A lépcsők szürke gránitja és a folyosókat határoló, egyszínű zöld csempe spórolásról árulkodott. Fritz a második emeleten várta őket. Az elmúlt két órában átadta az ügyeletet, maradt tehát ideje 591

592 megborotválkozni és lezuhanyozni, még egy tiszta inget is kerített valahonnan. Nem akart az emberei előtt leharcoltnak mutatkozni. A kapuőrség már jelezte érkezésüket, így nem érte váratlanul a hatfős csapat megjelenése. Szervusztok! nyújtotta kezét üdvözlésre a folyosón állva. Ha szeretnétek kicsit felfrissíteni magatokat, rendelkezésetekre bocsátottam a folyosóvégi pihenőt. Van zuhany, rendeltem szendvicseket és üdítőt is. Köszönjük jegyezte meg az illem kedvéért Tom, bár szinte oda sem figyelt a bevezetőre. Mi van Obradkovic-csal? Még nem jött ki a házból válaszolta Fritz. Megvannak az elmúlt órák felvételei. Ha rendbe szedtétek magatokat, átnézzük együtt mindet Tom végignézett a fáradt csapaton. Jól van, ti menjetek! intett a lányokra nézve. Zuhanyozzatok le, egyetek, és alhattok is egyet. Ti is mehettek! mondta a srácoknak is. Én szeretném megnézni azokat a felvételeket Fritz Tom tekintetét vizslatta, és jobbnak látta számára nem erőltetni a pihenőt. Megvárta, amíg a csapat szó nélkül elvonul, majd behívta Tomot a vezérlőbe. Te tudod! De ez fárasztó lesz mondta Fritz félig a bajsza alatt. Nem tudnék most aludni. Túl sok a kérdés a fejemben magyarázta Tom. És jobb is, ha nem tolongunk itt ennyien. A lesötétített szobában a Predator két irányítója ült a teljes falnagyságú kivetítő előtt, amin még mindig a családi ház képei mutatkoztak. Kicsit hátrébb asztalok, és több monitor volt. Fritz leültette az egyik elé és megkérte 592

593 egyik beosztottját, hogy adja be az elmúlt órák felvételeit, illetve legyen segítségükre a következőkben. Ezután hosszú órák elemzése következett. Tom végignézte a felvételeket attól a pillanattól, hogy Obradkovic ellopta az autójukat. A legtöbb helyen gyorsítva kérte a rögzített anyagot, csak néhol állította meg a képet, ahol valami támpontot remélt felfedezni. De a szökés oka még mindig nem állt össze a fejében. Újra meg újra lejátszatta azokat a részeket, ahol Obradkovic belép a házba, és a következő két óra anyagát is. Látta, hogy több autó érkezik, és az épületben feltűnően nagy mozgolódás tapasztalható. Emberek mentek ki-be a kapun, terep járok, teherautók érkeztek és indultak. Tekerje vissza! szólt századszor Tom. Itt jó lesz! a film újraindult. Látod, ott valami antenna jön ki a tetőből! Igen, valamilyen parabolaantennának néz ki helyeselt Fritz. Ez valami műholdas kommunikációs, katonai antenna. Biztosan nem a sarki boltban vették. Elég pazar kis cuccnak látszik! Ezek szerint titkos telefonbeszélgetéseket is lehet folytatni onnan. Be tudjuk mérni? kérdezte a beosztottat, aki feje ingatásával jelezte, hogy innen lehetetlen. Minden arcról nagyítást kérek, aki ki- és bemozgott az épületben! utasította Tom a kezelőt, aki megerősítésért Fritzre nézett. Fritz némán bólintott, a kezelő felállt és átült egy másik géphez. Szerinted elkapták? kérdezte Fritz Tom mögött, az asztalon ülve. Tom tarkójára tette kezeit és Fritz felé fordult a görgős székkel. 593

594 Biztos, hogy elkapták. A kérdés az, hogy él-e még. Nem láttam szőnyeget, vagy szemeteszsákok kihordását. Fel is darabolhatták, és odaadják a disznóknak. Ez nem bizonyít semmit! Biztosan megkínozták töprengett Fritz. Ezek feltételezések, amik rossz irányba vihetnek dőlt hátra Tom. De igen, a legrosszabbat kell feltételeznünk! Akkor abból kell kiindulnunk, hogy mindent tudnak rólunk. Csak rólam, és a csapatról helyesbített Tom. Rólad semmit nem tudnak. Túl kevés az információ. Hol vannak már azok a képek!? fordult a beosztott felé Fritz. A kezelő pár perc múlva jött vissza a nagyításokkal. Tizenkét képet nyomott Fritz kezébe. Tom a fejét rázta, miközben egyenként, alaposan szemügyre vette mindet. Lefuttatjuk az arcfelismerő szoftveren! nyugtatta Fritz. Aztán Tom szeme megakadt az egyik képen. Ezt ismerem fordította az arcot Fritz felé. Marco Drakulic, Gojkovic kormánybiztosa. A népirtásért felelős, kormányzati összekötő tiszt. Akkoriban ő rendelte el a kivégzéseket Szeme egyszerre volt gyűlölettel teli és diadalittas. Fritz meglepődött a hallottakon. Erezte, hogy Tom sokkal mélyebben érintett ebben az akcióban, mint ahogyan azt korábban gondolta róla. Elvette a képet és behívatta az asszisztensét. Utasította, hogy minden arcot futtassanak végig a rendszeren, és minden fellelhető információt bekért Drakulicról. Tom eközben kiment a folyosóra, hogy kinyújtóztassa elgémberedett végtagjait, és kicsit 594

595 kiszellőztesse a fejét. A folyosó csendes volt és világos. A délutáni nap fénye elnyújtva vetítette az ablakok alakját a szürke járólapokra. A kép Tomot egykori iskolájára emlékeztette, olyannyira, hogy szinte várta, mikor csöngetnek be. Vágyott visszamenni az időben oda, amikor még minden olyan tiszta és békés volt. Az ablakpárkányra támaszkodott és felejteni akart. De agya, mint egy kérlelhetetlen számítógép hívta le az adatokat Marco Drakulicról. Újra látta maga előtt, amikor a hegyoldalból figyelte. Ahogyan pöffeszkedve ült a fekete dzsipben. Felsejlettek benne akkori gondolatai, csak egy szavába került volna és Lévai egyetlen lövéssel leszedi a későbbi népirtót. Tízezrek életét menthették volna meg! Vagy csak egy másik gonoszt segítettek volna a posztjához? Már sosem tudja meg! Már besötétedett, amikor a komornyik újra bejelentette, hogy Stroganovic meghallgatást kér. Óvatosan kopogott a hálószoba ajtaján, nem szerette gazdáját ilyen kései órán zavarni. Drakulic azonban még nem készült lefekvéshez, a hálószobából nyíló teraszon ücsörgött kedvenc hintaszékén, egy pohár jó bor és egy izgalmas könyv társaságában. Jöjjön, csak jöjjön! intett kedélyesen, és felállt, hogy összébb húzza magán elegáns, mélybordó selyemköntösét. Stroganovic belépett a hálószobába, és újfent megállapította, hogy Drakulicnak milyen 595

596 kifinomult érzéke van a műkincsek iránt. Hálóhoz képest a helyiség kivételesen nagy volt. A barokk stílusú ágy és éjjeliszekrény-együttessel szemben egy stílusában hozzáillő, régimódi fiókos íróasztal állt, hozzávaló karosszékkel. Felette, körben a falakon három értékes, aranykeretes festmény díszítette a szobát. Stroganovic egy fél pillanatra eltöprengett. Soha nem tudta, hogy Monet vagy Manet, de mindegy is volt, hiszen a ház bármelyik képe milliókat ért. Alapvetően nem kedvelte az efféle drága dolgokat. A háborúban nem egy stílus nélküli újgazdagot látott, akik csak összelopkodták a drága portékát, giccsesen földíszítve vele házukat, hogy az minél hivalkodóbb legyen. Drakulicnál azonban más volt a helyzet. A tapéta minősége, a függönyök, a csillár, a bútorok, a festmények mind szakértő szemről és kivételes ízlésről árulkodtak. Stroganovic mindig nagyon figyelt a részletekre, és Drakulic iránt érzett tiszteletét minden újabb információ csak mélyítette. Ő az igazi gondolta magában erőskezű, elszánt, intelligens vezető. Ő kell a népnek! Gyere, ülj le hozzám, igyál meg velem egy pohár bort! invitálta Drakulic, majd intett az ajtóban álló komornyiknak, hogy hozzon még egy poharat a vendégének. Stroganovic megtiszteltetésnek érezte a kései vendégszeretetet, és nem habozott elfogadni a kellemes meghívást. Megvárta, amíg a komornyik eleget tesz feladatának, és elhagyja a szobát, aztán helyet foglalt Drakulic mellett, a teraszon álló asztalka másik oldalán as Vranac mondta Drakulic, miközben közelebb tolta a vén partizánhoz az öblös poharat. Köszönöm forgatta meg a bíborvörös nedűt szeme előtt Stroganovic és nézte, ahogy a zamatos illatú bor 596

597 olajos foltot hagy a pohár oldalán, a nehéz italok jellemzőjeként. Mielőtt megízlelte volna az első kortyot, magába szívta a borritkaság illatát, és elismerő fejbiccentéssel jelezte, hogy igazán különleges ital került a kezébe. Drakulic értékelte a vendég szakszerű, ám kurta dicséretét és mindent latba vetett, hogy elkápráztassa az öreg katonát, hiszen nagy szüksége volt rá a következőkben. Stroganovic hosszan tartotta az első kortyot a szájában, hogy kiélvezhesse a bor minden apró titkát, majd letette a poharat és visszatért a munkához. Egy hat fős csapat végezte Nevana kiemelését kezdte a beszámolót. A főnöküket Tomnak hívják. Ő intézett mindent. Vele állt kapcsolatban Obradkovic. Nem használtak éles fegyvert az akcióban. A két őrt homokpárnás lövedékekkel terítették le. Megkötözték, és az árokba gurították őket. Valószínűleg még élnek! Hogyhogy nem használtak éles fegyvert? Talán a gyerek miatt. Ez kiemelés volt elsősorban, nem támadás. Mit tudtál meg még? Semmi olyat, amit korábban ne mondott volna el. Ennyi, amit ki tudtam szedni belőle. Tom merült el gondolataiban Drakulic, miközben rágyújtott egy szivarra. Szerinted tud még valamit? Talán, de most nem bír ki több kínzást! Döntsd el, hogy életben akarod-e hagyni, vagy az információ kell. Egyelőre életben kell hagyni! szögezte le Drakulic. Terveim vannak vele. Pihentessük egy kicsit, aztán újra kezelésbe veheted. 597

598 Rendben, de az hosszú lesz. Először fel kell gyógyítanunk az öreg újra belekortyolt az italába, mintha a világ legtermészetesebb dolgáról beszélgetnének. És kell egy orvos is, az már nem az én asztalom Drakulic alig látható mosollyal az arcán nézett Stroganovicra. Pontosan tudta, hogy az öreg miről beszél, és azt is tudta, hogy nem akar lemenni a pincébe, megnézni eddig végzett munkáját. Megkapsz mindent, ami kell. De itt senki nem tudhatja meg, ki az az ember váltott komolyabb hangnemre Drakulic. Stroganovic bólintott. Az elnök sem tudhat róla, hogy Obradkovic nálunk van! Az utasítást újabb néma bólintás nyugtázta. Stroganovic pontosan tudta, hogy Marco Drakulic forgat valamit a fejében, és az a valami jóval túlmutat egy kislány előkerítésén. AUSZTRIA, BÉCS MŰVELETI BÁZIS MÁJUS :12 A pihenőben finom bécsi kávé és ropogós császárzsemle illata keveredett. A kis csapat szinte újjászületett a többórás pihenés és a finom reggeli után. Egyedül Tom arca tűnt még mindig nyúzottnak és gondterheltnek, bár pár órát ő is szundított, de tudatalattija egy percre sem kapcsolt ki. Gondolatai csakis az előző napon kapott információk körül forogtak. Végignézett a vidám társaságon, és irigyelte, hogy ők el tudják felejteni a gondokat. Sajnos ő maga máshogyan volt összerakva. Amíg nem talált megoldást, addig 598

599 képtelen volt igazán pihenni. A srácok már jól ismerték ezt az énjét, ezért meg sem próbálták rábeszélni, hogy hagyja egy kicsit a dolgokat. Tudták, teljesen felesleges lett volna. Egyelőre csak körvonalazódtak benne a gondolatok, de még nem találta ki, hogyan is kezdjen neki a következő lépésnek. Náluk volt Gojkovic lánya, csak épp azt nem tudta, miként vegyék fel az elnökkel a kapcsolatot, hogy célt is érjenek vele. Mindenképpen el akarták kerülni a véres összecsapást, habár a Balkánon egy családtag elrablása vérbosszút kívánt. Ennek csak az szabhatott némi gátat, hogy Nevana az elnök törvénytelen gyereke volt, és nem sokan tudtak létezéséről. No és azt a tényt sem lehetett elfelejteni, hogy Gojkovic bujkáló elnök, akit csupán a hozzá hű emberek ismertek el. Szerbia hivatalos elnöke nem vett tudomást róla, vagy csak úgy tett. Hivatalosan üldözöttnek számított, bár ennek ellenére ő mozgatta a hadsereget és a titkosszolgálatot. Tom helyzete tehát elég bonyolult volt, mert nem hívhatta fel egyszerűen a követséget, hogy kapcsolják Gojkovicot. Korábban úgy tervezte, hogy Obradkovicon keresztül intézi mindezt, de most hiányzott ez a láncszem. Efféle gondolatok kavarogtak a fejében, mikor arra lett figyelmes, hogy a szobában minden szem rá szegeződik. Valószínűleg utasítást vártak tőle, mivel azonban még nem volt épkézláb ötlete, a lányokat szabadnapra engedte, a fiúkat pedig futni invitálta. Jól esett a testmozgás, a friss levegő kiszellőztette a fejüket. Egy órával később Fritz-cel találkoztak a Predator irányító központjának kinevezett szobában, hogy megbeszéljék a továbbiakat. 599

600 Tom vázolta a továbblépéssel kapcsolatos kételyeit és várta az ötleteket. Zoran még mindig a felügyeletünk alatt van, kérdezzük ki őt vetette föl Kistehén. Rendben, efelől intézkedem válaszolta Fritz. De legyen egy forgatókönyvünk arra az esetre is, ha ő nem tudna ebben segíteni. Mély hallgatás következett, mindannyian végigvették a belépési pontokat, de egyik lehetőség sem volt meggyőző. Szerintem az lehetne a legjobb megoldás kezdte Lévai, ha visszamegyünk a tengerparti kis faluba, ahol a Stroganovic unoka volt a góré. Nem hiszem, hogy ott szívesen látnak bennünket válaszolta Kistehén. Nem mintha bárki is tudná, kik vagyunk torkollta le finoman Lévai. A lányok természetesen ebből kimaradnak, őket biztosan megjegyezték. Ott már ismerjük a terepet, és tudjuk, kik voltak a helyi kisfőnök befolyása alatt. Nyilván már átvette valaki a helyét. Csak meg kell találnunk az új embert és rajta keresztül bejutnunk a rendszerbe. És mégis, hogy gondolod? Hello, te vagy az elnök kihelyezett ügynöke? Akkor légy szíves, add át neki, hogy elraboltuk a törvénytelen gyerekét! méltatlankodott tovább Kistehén. Ha nem lőnek ott helyben agyon, akkor előbb megkóstoltatják a heréidet a cápákkal, amíg el nem köpsz mindent, amit tudsz, és csak utána etetnek meg velük. Szóval neked nem tetszik az ötlet? kérdezett vissza gúnyosan Lévai. Várj, hadd gondolkozzam. NEM!!! 600

601 Pedig egyikünk sem tud jobbat kitalálni kapcsolódott be Tom. Olyan embert kell leküldeni, aki nem tud semmi másról, és csak az üzenetet viszi. Ha esetleg megkínozzák, akkor ne tudjon bennünket elárulni? akadt ki Kistehén. Ez hazárdjáték egy ember életével. Ha közülünk megy valaki, akkor sokkal többek életét teszed kockára. Ne hidd, hogy nem tudnak kiszedni belőlünk semmit! Az ötletet heves vita követte, érvek és ellenérvek felsorakoztatása, érzelmek, tények és adatok szembeállítása, de senkinek sem támadt elfogadható javaslata. Nem hiszem el, hogy itt ragadtunk le, a célegyenesben! mérgelődött Tom. Akkor hagytuk volna inkább ott a kislányt! Elindultunk ezen az úton, és végig is fogunk menni rajta. Éreztük, hogy az elnök gyenge pontjára találtunk és azonnal beavatkoztunk. Helyes és fontos lépés volt! szögezte le Fritz. Gondolatmenetét kopogtatás szakította meg. Mindannyian elcsendesültek. Judy lépett be az ajtón. Elnézést a zavarásért! kezdte kissé félszegen. Tom, épp a felszereléseket pakoltuk ki odalent, és az egyik zsákban folyamatosan csörög az egyik mobiltelefon. Sajnos tegnap nem töröltettük le őket, így még élnek a számok Judy kis szünetet tartott, hogy megvárja a reakciókat, aztán folytatta. Gondoltam, felhozom, mert a tiéd cseng állandóan. kivette a zsebéből a most is villogó mobilt és átadta. Gyorsan elköszönt és sietve elhagyta a szobát. Kicsit tartott tőle, mi lesz, ha megtudják, hogy még nem írták újra a SIM 601

602 kártyát. Hiszen mindig ez volt az egyik legfontosabb utómunkálat az akció után. Megsemmisíteni az ott használt azonosítókat, például a telefon adatait, hogy még véletlenül se találhassanak rájuk. Ezekben a modern kütyükben ez egy villanás alatt megvolt, az ügyeletes csak átkódolta a SIM kártyát és adott egy új telefont. Tom háklis volt rá, hogy ezeket az apróságnak tűnő dolgokat ne bagatellizálják el, mert egy ilyen hiba után kellemetlen dolgoknak nézhettek elébe a következő akción. Most azonban, Judy legnagyobb megdöbbenésére, nem kapott leszúrást a dolog miatt. Persze, nem véletlenül kopogtatott be akkor, amikor a főnök nagyon el volt foglalva, de könnyen megúszta. A lányokkal mindig kő-papír-ollóval döntötték el, ki legyen a rossz hír vivője. Lépteit sietősebbre vette, hogy minél előbb befejezhessék a pakolást, és élvezhessék a szabadnapot. Tom hatalmas szemeket meresztett, mert másodlagos telefonját tartotta a kezében, azt, amelyiket az akcióban használt. A vibráló kijelzőn a titkos szám jelzés villogott. Kezdeti megdöbbenését legyűrve intett társainak, hogy hallgassanak, és fogadta a hívást. Halló! Tom? szólt bele egy érdes hang. Ki akarja tudni? kérdezett vissza Tom angolul. Marco Drakulic vagyok. Van valami önnél, ami az én elnököm tulajdona Tom gyomra összeszorult a meglepetéstől. Kollégái kérdőn néztek rá, mire ő Drakulic fényképére mutatott az asztalon. Honnan tudja ezt a számot? kérdezte Tom, hogy húzza az időt, közben a Predator kivetítőjére nézett, és 602

603 látta a háztetőn időközben megjelent, katonai parabolaantennát, ahonnan a hívást intézték. Az legyen az én titkom folytatta a hang. Tom elmosolyodott. Azt hiszem találkoznunk, kéne folytatta a szerb. Ön hiszi, vagy az elnök utasította? folytatta a kérdezősködést Tom. Így próbálta elkerülni, hogy bármilyen konkrét információt kiszedhessenek belőle. Az elnök még semmit nem tud magáról. Vérbosszút forral a lánya elrablói ellen. Valószínűleg nemzeti hőst csinál belőlem, ha ma délután információkat adok át neki kis szünet következett. De egyelőre nem látom okát, hogy beszámoljak erről a beszélgetésről. Még keresni fogom! halk kattanás jelezte a hívás végét. Tom a monitort figyelte. Az antennát ismét elnyelte a háztető. Ezek szerint nem hívta azonnal az elnököt. jegyezte meg magában. Obradkovic ott van, és megkínozták vonta le Tom a következtetéseket, miután beszámolt a hívás részleteiről a társaságnak. És beszélt rólunk. Ez már nem kérdéses! Mintha megnyugodtál volna jegyezte meg Lévai. Igen bólintott Tom. Ami eddig feltételezés volt, arról most tudjuk, hogy tény. Ezzel már lehet dolgozni. Megzavartuk az állóvizet mosolyodott el ismét. Mit jelent az, hogy még nem számolt be erről a beszélgetésről az elnöknek? tanakodott Kistehén. Valószínűleg azt, hogy ő is forral valamit találgatott Fritz. Lehet, hogy az elnök már nem szerepel jövőbeni terveiben. 603

604 Az igazi gonosz ízlelgette Obradkovic utolsó üzenetének szavait Tom. Kezdte összerakni a képet Drakulicról. Mindaz, amit hallott és látott, egy nagyravágyó, hiú és kegyetlen embert festett le számára. És ez jó hír volt! Mert az ilyen ember könnyen megfordítható. Mi van, ha ez csapda? tette fel a régi kérdést Lévai. Ha csak azért hívott fel, hogy bemérjen téged, és már küldik is a csapatokat, hogy kiszabadítsák Nevanát. Nem szállhatnak nyíltan szembe egy európai állammal. Egy titkos csapat rajtaütése pedig felkészülést igényel. Egyet pedig kifelejtesz a számításból nézett rá felvillanyozott tekintettel Tom ő nem tudja, hogy mi fentről figyeljük őt! Minden lépéséről tudni fogunk! A rejtélyes telefonhívás újra felvillanyozta a csapatot. Fritz úgy döntött, azonnali riadókészültséget rendel el, és telefonon Bécsbe rendelte a másik egységet is, amelyik még mindig a börtönhajón végezte a fogoly kihallgatását. A Predatort irányító két amerikai tisztet még a felderítő kisrepülő üzemidején belül lecseréltette, friss fejű embereket akart minden posztra, és elrendelte, hogy a váltásrepülőt azonnal indítsák a helyszínre. Noha jól tudta, a kisgép bevetési ideje legalább 12 óra, és csak ezután kell visszamenni velük a bázisra üzemanyag feltöltésért, most mégis úgy érezte, a legkisebb gikszer is végzetes hibát okozhat. Jobbnak látta ezt megelőzni, hogy később csakis a legfontosabbra kelljen koncentrálniuk. Tom visszahívta a lányokat a központba, és készültségbe helyezte őket a pihenőszobában. A szabadnap reményei teljesen szertefoszlottak számukra, 604

605 de már megtanulták jól kezelni az efféle hirtelen változásokat. A pihenő félhomályos szobájában üldögéltek ugrásra készen, az alig pár órája összerakott felszerelés társaságában. Miután mindenki ellenőrizte, hogy a kiadott parancsnak megfelelően megtörténtek az intézkedések, Kistehén, Lévai, Tom és Fritz újra a kezelőteremben találkoztak, hogy tovább egyeztessenek. Mindenki felkészült jelentette Tom Fritznek, noha még fogalma sem volt róla, hogy hova menjenek, és pontosan mit csináljanak. Lassan a testtel nyugtatta Fritz. Még rengeteg átgondolni valónk van. A megfigyelők minden mozgást jeleznek a Drakulic-házban. Addig ki kell találnunk, mit mondunk, ha újra csörög a telefon. És van egy másik égető kérdés is vetette fel Kistehén, mi legyen Obradkoviccsal. Tom arca forró lett, tudta, hogy ezzel a kérdéssel nem várhat már sokáig. Jó ideje foglalkoztatta a tudat, hogy nem hagyhatnak elvarratlan szálakat maguk mögött. Obradkovic elfogása felbecsülhetetlen veszélybe sodorta csapatát. A megtért katona mindenkit látott, és nagyjából tudta a neveket, tudta, milyen nyelven beszéltek egymás között, hogy hányan vannak, és azt is, milyen fegyverekkel dolgoznak. Tom vegyes érzelmekkel állt ehhez a kérdéshez, de elsődleges feladata saját embereinek védelme volt. Obradkoviccsal kapcsolatosan csak két lehetőségünk van szögezte le végül. Vagy megöljük, vagy kiszabadítjuk. Mindenképpen el kell mennünk érte. Lehet, hogy már rég halott, és csak feleslegesen vállalunk kockázatot vetette fel Fritz. Ez lenne a legegyszerűbb megoldás, de ebben nem lehetünk biztosak válaszolta Lévai. 605

606 Hogyan tudhatnánk meg anélkül, hogy odamegyünk? folytatta Fritz a gondolatmenetet, mert mindenképpen el akarta kerülni egy akciócsapat kiküldését. Gyorsan mérlegelte magában a helyszínt és a lehetőségeket, és arra jutott, hogy szinte biztosan megsemmisülnének az odaküldött csapatok. Ő sem akart emberéletet kockáztatni. Azzal viszont egyetértett, hogy a helyzet nem maradhat így. Sehogy. A Predator kamerái nem képesek áthatolni ennyi betonon nézett Kistehén a képekre. Márpedig ez az épület, csak kívülről látszik családiasnak. Egy légópince ehhez képest papírház. Ezzel egyet kell értenem húzott elő egy jelentést az asztalról Fritz. Az amerikaiak rendelkezésünkre bocsátottak minden eszközt és segítséget. Kértem, hogy minden lehetséges módon próbálják bemérni és lehallgatni ezt a körzetet, de jelentésük szerint a ház két kilométeres körzete elektronikai feketelyuk. Eddig azért nem tűnt föl, mert azt hitték, a környező hegyek árnyékolják le a vételt, de mostanra kiderült, hogy speciális zavarókkal dolgoznak. Nem véletlenül kommunikálnak katonai műholdas antennán keresztül. Akkor nem marad más, mint a lerohanás vonta le a következtetést Tom. Valóban ez néz ki a legegyszerűbbnek, de kivitelezhetetlen szögezte le Fritz. A Predator beleereszti az épületbe a két rakétáját, amit mindig magával visz, és megoldódott minden gondunk javasolta Lévai. Én nem így látom fordult felé Fritz. Először is nem indíthatsz bomba-, vagy rakétatámadást egy önálló állam lakosa ellen, ez felérne egy hadüzenettel. Nem 606

607 feladatunk kirobbantani egy új háborút. Másodszor, ezzel elintéznénk azt az egyetlen kapcsolatunkat Gojkovichoz, aki épp az imént ajánlotta fel magát tálcán. Elég nagy baklövés lenne! Nem tudjuk kikerülni, oda kell mennünk állt fel az asztaltól Tom. Nem! állította meg Fritz. Épp most jöttetek vissza egy fárasztó akcióból. A legkezdőbb irányító sem küldi ki ugyanazt a csapatot kétszer egymás után, hacsak nem a világvégéről van szó! Nekem kell odamenni nézett mélyen a szemébe Tom. Miért kéne? Te sem ismered jobban a terepet vagy az épületet, a biztonsági rendszereket, mint mi, akik már veled együtt madártávlatból nézzük órák óta a házat. Ez nem személyes ügy, ez a mi feladatunk, amire egy jóval magasabb szintű szervezet adott utasítást. És engem neveztek ki operatív irányítónak. Úgyhogy ülj le! Egyelőre senki nem megy oda! utasította farkasszemet nézve vele Fritz. Tom jól tudta, hogy az osztráknak igaza van, csak buzgott benne a tettvágy. Gyűlölt tétlenül ücsörögni, mégis engedelmesen leült, és egy időre befogta a száját. Fritz körbenézett és látta, hogy mindenki lehiggadt. Tulajdonképpen nagyra becsülte az embereit, mert pontosan tudta, mi zajlik le bennük, és jó volt olyanokkal dolgozni, akik szó szerint élnek-halnak a munkájukért. Az ő feladata viszont az volt, hogy inkább éljenek, mint haljanak. Végül lassan összefoglalta a tervét. 607

608 Először is megvárjuk a következő hívást. Tudom, hogy ez kiszámíthatatlan időpontban fog történni, de ez a parancs: várunk és figyelünk! rövid szünetet tartott, hogy megbizonyosodhasson Tom reakcióiról, aztán folytatta. Amennyiben Drakulic komolyan gondolja a találkozót, biztosítson róla, hogy Obradkovic életben van, és cserét ajánlunk neki. Tom, ez a te feladatod, hogy kiszedd belőle ezt az információt! Így megtudhatjuk, mi a helyzet. Ha a hívással mégsem jutunk előrébb, behatolunk az épületbe, de titkos küldetésként, és nem ti mentek. Erre viszont fel kell készülnie a másik csapatnak. Senkit nem akarok a halálba küldeni! Tom kénytelen volt elfogadni a patthelyzetet. Pontosan tudta, hogy mennyire veszélyes odamenni, hiszen az összes akció aktáját olvasta, amiket az elmúlt években a bujkáló elnök ellen indítottak. Mindegyik kudarccal járt. Semmi oka nem volt azt feltételezni, hogy ezúttal másképpen végződne a dolog. A széken hintázott és közben a kivetített képet figyelte. A ház bevehetetlennek látszott. Jól tudta, hogy az utakat és a légteret állandóan legalább fegyveres figyeli, nagy teljesítményű fegyverekkel. Ahhoz, hogy sikeresen eljussanak a célig, légi támogatásra és több csapatra lenne szükség, és még így sem lenne biztos az akció sikeressége. Arról nem beszélve, hogy egy ilyen támadás, még ha csak Obradkovic kiszabadítására, vagy megölésére irányulna is, ellehetetlenítené a kapcsolatfelvételt Drakuliccsal, hiszen ő személyes támadásnak venné a behatolást, és megszakítana minden kommunikációt. Így hát nem volt más választása, várnia kellett. 608

609 Drakulic a nappaliban állt, hátratett kezekkel, derekát kitámasztva és az udvarra néző ablakon bámult kifelé. Szeme megpihent a vízzel teli virágcserépben fürdő madarak játékán, gondolatai viszont egészen máshol jártak. Az elmúlt napok eseményei gyors reakcióra késztették, és egyáltalán nem volt biztos benne, hogy valóban jól döntött. Kiváló pókerjátékos lévén úgy próbálta keverni a lapokat, hogy ő mindenképpen jól járjon, ám volt néhány buktató ebben a játszmában. Obradkovic pálfordulása, és Nevana elrablása egyértelműen azt jelezte számára, hogy Gojkovic elnök ideje lejárt. Itt volt a lehetőség, hogy átvegye a hatalmat, de ehhez még nagyon sok jó lapnak kellett bejönnie. Megpróbálta úgy intézni a dolgokat, hogy ha terve mégsem jár sikerrel, akkor ne veszítsen el mindent, amit eddig felépített. Úgy kell irányítania az eseményeket, hogy ha nem sikerül a nyugattal megegyeznie, akkor ő legyen a hős, aki megtalálta Nevanát. Ehhez azonban szüksége volt egy szövetségesre. Ezzel terve legkockázatosabb pontjához érkezett. Szeretett kockáztatni, és veszélyesen játszani, de az asztalnál legföljebb csak egy tekintélyes összeget veszthetett el. Most viszont nem anyagi javak, hanem az élete volt a tét. Amíg ezen elmélkedett, a komornyik bevezette Stroganovicot, és további utasításra várt. 609

610 Elmehet! intett Drakulic. És küldje el az őröket! Az inas kifejezéstelen arccal meghajolt, majd magukra hagyta az urakat. Az idők során megtanulta már, hogy bármilyen furcsa dolgok is történnek a házban, ő nem kérdezősködhet, és idővel bele is törődött, vagy inkább belefásult szerepébe. Drakulic nem volt éppen a legszívélyesebb házigazda, de mindig precízen kifizette a bérét, és ez ritkaságnak számított abban a világban. Megpróbálta hát érzelmektől mentesen végezni a munkáját, és láthatatlan maradni. Az öreg Milos szinte észre sem vehető módon felvonta szemöldökét. Nem igazán értette, miért kell az őröket elküldeni, hiszen az egész szoba hangszigetelt volt. Mivel azonban ő sem volt szószátyár típus, hagyta, hadd derüljenek ki maguktól a dolgok. Drakulic hellyel kínálta, majd lassan fel-alá kezdett járkálni, és hosszas monológba kezdett. Nagy előadásra készült, hiszen első játszmája itt dőlt el. Ha az öreg mellé áll, akkor nyert ügye van. Ha nem, akkor Milos az elnök hű szolgájaként itt helyben megöli őt. Nyilván ő sem jutna ki élve az épületből, de az Drakulic számára már édes mindegy lenne. Hiába is fürkészte volna Milos reakcióit, jól tudta, hogy semmit sem fog leszűrni belőle, ezért megpróbálta olyan formába önteni a mondandóját, hogy biztosan megfogja az öreg hiúságát. Tudod, Milos, rengeteget gondolkoztam, és nincs jól ez így! Itt vagy te, végigküzdötted az életed a hazádért és mi lett belőle? Életed vége felé széthullani látszik minden, amit felépítettél. Az ilyen emberek munkája nélkül elképzelhetetlennek tartottam volna, hogy annak idején szerbek, horvátok, bosnyákok egységes Jugoszláviát alkossanak. Soha nem volt ez az ország igazán egységes, de Tito vaskeze alatt, a ti 610

611 segítségetekkel ez mégis valósággá vált. És most mi a helyzet? Darabokra hullik nemzetünk. Egy gyenge elnök és egy bujkáló vezér osztja meg az országot kis szünetet tartott, mert beszéde legérzékenyebb pontjához ért, aztán erőt vett magán és tovább folytatta. A nyugat mást akar, egy egységes államot. Nem lehet felvirágoztatni gazdaságunkat, ha az országhatáron falakba ütközünk. Rá kellett jönnöm, hogy Gojkoviccsal lehetetlen újra egyesíteni a népünket. A népirtást, a bűnöket az elnök az egész világ szeme, és a sajtó előtt követte el. Túl nyilvánvaló a bűnössége! A világ megváltozott, elégtételt akar. És őt egynek tekintik Szerbiával. Így soha nem lesz Szerbia örök, soha nem lesz egységes, amíg ezek, a nyugat szemében bűnös emberek léteznek. Eddig tartott az elnök szerencséje! Lenézhetjük a nyugatot, de soha nem fognak békén hagyni minket. Nézd meg, ilyen közel még soha nem kerültek hozzá! Elejét kell vennünk a dolgoknak, fel kell készülnünk, hogy az elnököt elmozdítják, és elő kell készítenünk a hatalomátvételt, hogy végre megvalósíthassuk az álmainkat, és eggyé forrasszuk darabokra hullott nemzetünket. Gojkovic elvakultan csak a saját érdekei szerint él! Nem tud irányítani, nem tud összekovácsolni! Embereit bábuként kezeli. Eljárt felette az idő! Én meg tudom valósítani mindazt, amiről álmodtál, amiről álmodtunk. De ehhez segítség kell! Értsd meg, KELL! Szükségem van rád, és a társaidra. Drakulic megállt a fel-alá járkálásból, és mélyen az öreg szemébe nézett. Bizalmam jeléül elküldtem az őröket. Szeretném, ha szabad akaratodból döntenél, hogy mellém állsz, vagy kitartasz Gojkovic mellett! 611

612 Milos nem volt lassú észjárású ember. Már jóval korábban észrevette, hogy Drakulic nagy dobásra készül. Azt is tudta, hogy a férfi felkészült erre a beszédre, hiszen a legérzékenyebb pontjára tapintott, a hazaszeretetére. Tudta azt is, hogy ez a poszt kiváltsággal jár, mert az új elnök mellett töltene be irányító szerepet, de a karrier és ranglétra már régen nem érdekelték. Annál jóval tapasztaltabb volt. Nem volt mit vesztenie, vagy várnia az élettől. Azt viszont biztosan tudta, hogy Szerbia nem jó irányba halad. Volt annyira hazafi, hogy ha lehetősége adódik jobbá tenni az országát, akkor azt megtegye, bármi legyen is az ára. Ezek szerint az elnöknek mennie kell mondta egyhangúan. Igen, az elnöknek mennie kell! Drakulic szívéről nagy kő esett le. Tudta, hogy az öreg nem fog visszakozni. Ha egyszer eldöntött valamit, akkor az úgy is lesz. Ezért beavatta a nyugatiakkal folytatott beszélgetésbe és a terveibe. A megbeszélés végeztével diadalittas hangulatba került. Hívd a veteránokat! mondta, és úgy érezte, semmi nem tudja megállítani többé. Tom már tűkön ült a várakozástól. A kivetítővel szemben, az íróasztal mögött hintázott a széken, és közben az asztalon fekvő telefont szuggerálta. Lévai a korábban kinagyított fényképeket nézte az adatbázisban, 612

613 és tanulmányozta mindazt az információt, amit kapott róluk. Kistehén a gondolataiba merülve ült a falnál, és ő is percenként a telefonra sandított. Fritz folyamatosan utasításokat osztogatott. Jelenleg rá hárult a legtöbb munka, ugyanis egyszerre koordinálta a Predator kezelőit, kért le újabb és újabb adatokat az amerikai központtól, tartotta kapcsolatot a bázisra tartó másik csapattal, és jelentett folyamatosan a londoni központban Broman ügynöknek, akit a felgyorsult események éppen annyira foglalkoztattak, mint a jelenlévőket. Hirtelen tekintélyes mennyiségű ember és eszközállomány állt Fritz rendelkezésre. A háborús bűnös Gojkovic elfogása már nem csak az érintett országok, de a tengerentúli különleges egységeknél is kiemelt fontosságú üggyé vált. Nem is tudott olyan ügyet mondani, ami ekkora figyelmet kapott volna aktív szolgálata idején. Miután leszerelt, álmában sem gondolta volna, hogy egyszer még ilyen fontos feladatot láthat el. A várakozás persze őt is elkezdte felőrölni, hiszen további információk hiányában nem tudott értelmes parancsot kiadni. Azon túl, hogy rendszeresen idő előtt váltotta a felderítő repülőket és kezelőit, tulajdonképpen nem történt előrelépés. A nap már régen a horizont alá bukott, a kivetítőn a gépek infrakamerái által adott képek váltották egymást. A házból több telefonhívást bonyolítottak, mert a parabolaantenna folyamatosan emelkedett ki és tűnt el a háztető árnyékában. A belső feszültség már mindenkiben tetőfokára hágott, mégsem lehetett egyetlen pisszenést sem hallani. Csapatot toboroz törte meg végül a csendet Kistehén. 613

614 Vagy csak a szextelefonon ül mondta a számítógép mögül Lévai, aki fel sem nézett munkájából. Nem szerette a feltételezéseket. Újabb hosszú, néma percek következtek. Miért nem tudjuk őket lehallgatni? kérdezte újra Kistehén. Mert mindent zavarnak. Elektronikus feketelyuk, hallottad. Nem hülyék a szerbek válaszolta ismét Lévai. Ha nem lenne ott a Predator, ennyit sem tudnánk. Némafilmet nézünk, ahol nem történik semmi. Akár Oscart is kaphatnánk érte morgott tovább Kistehén. Mi van a csajokkal? tette fel a kérdést Tom. Szerintem már bebábozódtak Tom nem torkollta le Kistehén morcos megjegyzéseit, tudta, hogy ugyanolyan feszült, mint ő. Hirtelen bekövetkezett a csoda, az asztalon lévő telefon vad berregésbe kezdett, és a saját maga által keltett vibrálástól az asztal széléhez közelített, rajta a villogó, titkos szám kijelzéssel. Tom olyan gyorsan állt fel, hogy mögötte hangos csattanással borult fel a szék, amin hintázott. A kivetítőre pillantott, a parabolaantenna jól látszott a háztetőn. A készülékért nyúlt, még egy pillantást vetett a többiekre, majd fogadta a hívást. Tom? hangzott az ismerős hang. Drakulic? Hagyjuk a formaságokat. Van egy közös problémánk kezdte sejtelmes hangon Drakulic. Gojkovic elnök. Csupa fül vagyok adta tudomására Tom. Azt hiszem, közösen dűlőre tudnánk jutni, de ehhez találkoznunk kell. 614

615 Egyelőre nem tudom, mit akar, és azt sem, miért bízhatnék önben. Ez nekem kevés! Nézze, az én segítségem nélkül kizárt, hogy elkapják az elnököt. Az önök segítsége nélkül kizárt, hogy simán átvehessem a hatalmat. Szerintem meg tudunk egyezni! Azt hittem, Nevana kimentésén dolgozik válaszolta őszinte meglepetéssel Tom. Arra is sor kerülhet még, ha nem tudunk közös nevezőre jutni, de azt gondolom, az mindkét fél számára fájdalmasan végződne. Mi van Obradkoviccsal? a vonal végén mintha a megdöbbenés rövid szünete állt volna be, majd Drakulic tovább folytatta. Ezek szerint rájött, honnan tudom a számát. Ügyes! Mi van Obradkoviccsal? kérdezte újra Tom. Nem gondoltam volna, hogy hiányzik maguknak egy háborús bűnös. Még életben van, ha ez érdekli. Akkor beszélni akarok vele! mondta Tom. Azt nem mondtam, hogy beszélőképes, csak azt, hogy életben van válaszolta cinikus nyugalommal Drakulic. Akkor hozza helyre, mert ő lesz a biztosíték a találkozón. Ha élve átadja, akkor tárgyalhatunk. Nézze, itt én diktálok! közölte Drakulic higgadt, de komoly hangon. De ez megoldható! A találkozó helyszíne Semleges helyet akarok vágott közbe Tom, többek között, hogy érzékeltesse, nem csak Drakulic diktál távol az ön házától. 615

616 Pedig azt már úgyis bemérték, ha jól sejtem. Túl sokat beszéltem telefonon az elmúlt órákban Tom tudta, hogy Drakulic nem ma kezdte a pályát és jó lesz elővigyázatosnak lenni vele. Legyen a tengeren, meg tudja szervezni? kérdezte a kormánybiztos. Nincs akadálya válaszolta Tom, de közben ránézett Fritzre aki jóváhagyólag bólintott. És hozza el a főnökét. Valaki olyat akarok, akinek a szava nagyobb súllyal bír!! Értve vagyok? Maga csak gondoskodjon Obradkovicról! Holnapután a Kotori-öbölnél! Reggel nyolc és délután tizenöt óra között hívom. A vektorokat majd megadom. Holnapután tette le a telefont Tom. Ahogy Tom letette a telefont, Lévai a monitorok képernyőjén már be is hívta a Kotori-öböl műholdképét, az időjárás-jelentést, és lekérdezte, hol találhatók arrafelé hadi bázisok, figyelőpontok. Taktikai szempontból nem igazán tetszett egyiküknek sem a helyszínválasztás, hiszen Európa legdélibb fjordja igencsak szűk, és a környező hegységekből könnyen figyelhetik is. Ha baj történne, onnan nem lehet gyorsan elhajózni. Tom nyugodt volt, mert tudta, hogy Drakulicnak épp olyan fontos ez a találkozó, mint nekik, és ő is pontosan tudja, hogy nem fognak bemenni abba a vízi katlanba. Nyilván majd az öböl előtt, valami nyíltvízi irányt fognak választani, különben nem lesz egyezkedés. Tom és társai elkezdték kidolgozni a találkozó részleteit, és a lehetséges buktatókat. Mindenre fel akartak készülni. Estére várták a másik csapat érkezését, ezért abban egyeztek meg, hogy a lányokat kihagyják az akcióból a feladat veszélyessége miatt. Amíg a srácok a találkozó 616

617 részleteit dolgozták ki, Fritz jelentett az angliai és az amerikai felettes szerveknek. Az akció órája ketyegni kezdett. SZERBIA-MONTENEGRÓ, KOTORI-ÖBÖL KIKÖTŐ MÁJUS :34 A hajnali utazás kicsit meggyötörte az amúgy is álmos arcokat. Tivati kikötőjébe érve azonban a csípős reggeli szél fölébresztette a nyolc főből álló csapatot. Leparkoltak a két terepjáróval, és kirámolták a felszerelést. Fritz és Tom elindultak körülnézni. A többiek az autóknál vártak. Kistehén forró kávét töltött a termoszból, majd belekortyolt a serkentő italba. Körülnézett, és nagyon tetszett neki a kis öbölt körülvevő, zölddel benőtt sziklafalak és az apró, mediterrán típusú házak sokasága. A kikötő a tenger ívének megfelelően, félkörívben helyezkedett el. A hajókat az öböl belseje felé nyúló mólók mellé kötötték ki, jobban kihasználva így a területet. Középen a kisebb hajóknak volt hely, a kikötő két szélén pedig a tekintélyesebb méretű jachtok ringatóztak. A felhozatalból ítélve sok gazdag ember élhetett errefelé. Az öböl védett volt, épp csak a szél keltette hullámok billegtették a kecsesen ringó vitorlásokat. Az árbocok hol közeledtek, hol távolodtak egymástól, mintha megannyi keljfeljancsi mozgott volna egymás mellett. A nap egyre magasabbra merészkedett a felhőtlen kék égen, és sugarai szinte már perzselték az imént még szélcsípte arcokat. Kistehén szerette a 617

618 hajnalokat, ilyenkor még olyan ártatlan volt minden. Az éjszaka vadászait általában elűzte a hajnali fény. Reggel fél hatra járt, és a város már életre kelt. Halászhajók tucatja ingázott ki-be a kikötőben, a hajnalban fogott zsákmányt már a piacra szállították az árusok. A kiürült hajók pedig újabb fogásért indultak. Azért egész jó munkahelyünk van, nem? mondta Lévainak, miközben átadta a forró műanyag csészét. Az egyszer biztos, hogy jobban néz ki, mint a VIII. kerület sikátorai hörpölt bele ő is a kávéba. Az egyenruha is kényelmesebb! mondta, és összébb húzta magán a dzsekijét. Mivel nem tudták, milyen hajóra szállnak, mindenki kényelmes, nyárias civil ruhát vett magára. A titánlappal feljavított 3-as fokozatú golyóálló mellények ezek alatt is feltűnés nélkül elfértek, a fegyverek és egyéb eszközök pedig a sporttáskáknak álcázott, taktikai táskákban pihentek. Georg, Max, Gerry és Matt jobban örültek volna, ha egy ideig nem látnak hajót, de néhány humoros megjegyzésen túl nem volt gondjuk azzal, hogy újra elhagyják a szárazföldet. Remélem, most nem leszünk bezárva a kabinba, ha csak rágondolok, felfordul a gyomrom panaszkodott Max. Nekem már hiányzott az imbolygás! nevetett Matt. Komolyan, a szilárd talajon úgy éreztem, mintha állandóan részeg lennék magyarázta, és eljátszotta, ahogy dülöngél. Talán, mert állandóan részeg voltál! szólt vissza Max gúnyosan. Bárcsak úgy lenne! De mikor vettem volna magamhoz alkoholt? Amíg Bécsbe repültünk és aludni 618

619 készültem, vagy amíg ide autóztunk és felébredni próbáltam? A kettő között felkészülés volt, még a kávéskannát is csak engedéllyel láthattam! a fiatalok viccelődésén még Lévai és Kistehén is el-elmosolyodott. Hol a hajó? kérdezte végül Georg, és ledobta válláról a nehéz táskát. A többiek végre csöndben maradtak és ők is körbenéztek. Majd kiszúrták Fritzet, aki a jobb szélső mólón állva integetett, hogy mindenki csatlakozzon hozzá. A srácok elképedtek, amikor megpillantották a főnök mögött álló, 180 lábas, hófehér, kétszintes jachtot. A hajó ugyan nem tűnt ki a többi közül, de mégsem erre számítottak. A jacht olyan tiszta volt, mintha éppen akkor tették volna vízre. A króm korlátok, a nemes fából készült, elegáns bútorok, kényelmes, puha ülőgarnitúrák, a fedélzet alá süllyedő plazmatévé a hátsó fedélzeten, minden igazán kellemes utazást ígért. Az irányítófülke a második szinten helyezkedett el. Tetején és az orrban két radar forgott lassan, a műholdvevők és egyéb antennák társaságában. Tom biztosra vette, hogy amit kívülről látnak, az csak a jéghegy csúcsa. Egy velük egykorú, napbarnított, izmos férfi lépett hozzájuk, hófehér trikóban és hozzá való nadrágban és cipőben. A kapitány vagyok. Jöjjenek, megmutatom a hajót invitálta őket, és leakasztotta a lépcsőfeljáró korlátjára kiakasztott, Privát jacht feliratú táblát. És még fizetnek is érte, hogy ezzel utazzunk lökte Max könyökével oldalba Gerryt, aki ugyanolyan döbbenten állt, mint társai. A fedélzetre lépve még két amerikai tiszt csatlakozott hozzájuk, akik ugyanolyan fehér civil ruhát viseltek, mint a főnökük. Rövid bemutatkozás után a két fiatal tiszt a 619

620 fedélzetre ment, és a szakértő szemek számára egyértelműen, figyelő pozíciót vettek fel. A kapitány betessékelte a csapatot a hajó belsejébe. Üdvözlöm önöket az Elektrán, a US Navy egyik legkülönlegesebb hadihajóján. Csupán három ilyen hajózik a világ vizein, ezért valószínűnek tartom, hogy rendkívül kényes küldetésben vesznek részt kezdte a bemutatót. Erre találják a mosdókat és a konyhát mutatott a diófából készült, lakkozott, jobb- és bal oldali ajtókra a kapitány. De gondolom, nem ez érdekli önöket, ez még a megtévesztés része magyarázta a luxus eleganciát tükröző fabetétek, kilincsek és króm díszítőelemek mellett elmenőben. A szemközti ajtó, ami felé haladtak, pontosan ugyanolyan elegáns kivitelű volt, akár csak a többi. Áthaladva rajta egy apró előszobaféleségbe értek, mint kiderült, ez volt az utolsó zsilip a hajó igazi énjéhez. Az előszoba másik oldalán fotocellás csúszóajtó állta útjukat. A kapitány az ajtó jobb oldalán elhelyezkedő, tejüvegből készült posztmodern képhez lépett és rátette a tenyerét. A képen ekkor világító zöld fénycsík jelent meg, ami leszkennelte a tenyérlenyomatot és az ajtó kinyílt. Ezekre a biztonsági zárakra csak a kikötőben van szükség, ha valaki valamilyen módon felkeveredne a hajóra, az ne juthasson el a belsejéig hangzott a magyarázat. A nyílt vízen, akcióban természetesen nem korlátozzuk a hajón történő mozgást. A fotocellás ajtó valóban egy másik világ kapuja volt. Az ajtótól egy lépcső vezetett a hajó gyomrába, illetve a felső szintre. A kapitány felfelé indult a lépcsőn, ami egy hatalmas teremhez vezetett. Rengeteg számítógép volt 620

621 felállítva körös-körül, az asztaloknál három kezelő dolgozott az adatok begyűjtésén. A hajón három fegyverrendszer van kezdte magyarázni a kapitány. Az elektronikai hadviseléshez szükséges eszközök, amivel kilométeres környezetben tudjuk zavarni az ellenfél kommunikációját, ha szükséges. Ezen túl különböző olyan kommunikációs harcirendszerek vannak itt, amelyekkel információt tudunk gyűjteni. Ezt láthatják itt, bal oldalon mutatott a jelenleg is műholdképeket sugárzó monitorok felé. Kérésükre a terület felett folyamatosan Predatoros megfigyelés működik, hat órás váltásban. Ezeknek a képeit most is itt láthatják. Adott esetben közvetlenül tudunk utasítást adni, hogy csapást mérjenek, ezért van itt a kezelőszemélyzet, akik szintén váltva dolgoznak. A kettes számú fegyverrendszer első sorban védelmi jellegű. Mindezek automatizáltan működnek. Itt van a fegyverkezelő konzol a terem végébe ballagott, és egy több monitorból álló kezelőasztalra mutatott. A monitorokon különböző ikonok voltak, amelyek a középen ábrázolt hajó egyes pontjait jelezték. A kapitány rábökött a gépágyú ikonjára, mire a hajó ábráján körben pontok kezdtek villogni, különböző adatok társaságában. Az egyiket megérintve a rajz kinagyítódott, és a 30 mmes gépágyú adatai a képernyő jobb oldalán listázódtak. Mint láthatják, 360 -ban állnak rendelkezésre kézi fegyverek tekerő mozdulatot végzett a hajó ábráján, és a rajz 3D-s ábrázolásban körbe fordult, a villogó pontokkal és az adatokkal együtt. Ezek a fedélzet alá vannak süllyesztve. Aktiválásukkor egy fedőlap elcsúszik, és a fegyverek a fedélzetre emelkednek. 621

622 Pontosan milyen fegyverekről van szó? Az orrban és a tat részen egy-egy 30 mm-es gépágyú van, ami 180 -ban képes elfordulni. Oldalsó irányban pedig 12,7 mm-es géppuskákkal vagyunk felszerelve. Irányításuk számítógépen keresztül történik, amelyet a fegyverkezelő személyzet használ, a tűzvezetési rendszer irányítójától kapott utasításoknak megfelelően hadarta a kapitány, közben a két kezelőre és az irányítóra mutatva. A hajóban a harci helikopterekével megegyező támadó és védelmi rendszer van beépítve. Olyan, mintha egy Apache helikoptert kereszteznénk egy torpedónaszáddal. Ez nekem még elég kevésnek tűnik. Mi van, ha több hajóval jönnek kérdezte Kistehén. Ezek még csak a védelmi rendszer fegyverei voltak, most sorolom a támadórendszerhez tartozó fegyvereket nézett rá a kapitány nyomatékosan. Kistehén gyorsan csöndben maradt, mert az igazat megvallva, már az is lenyűgözte, amit eddig hallott, csak szeretett kötözködni. Ugyancsak rejtetten, a hajó két oldalán van két-két hajó-levegő rakétavető, és egy-egy hajó-hajó rakétavető fegyverzet ezzel egy másik monitorhoz lépett, amin ugyancsak a hajó 3D-s rajza volt látható és rábökött a szóban forgó fegyverre. A kinagyított kép magáért beszélt. A vetőcsövek kettő-egyes leosztásban, mint egy drilling puska voltak összeállítva, és teljesen körbe tudtak fordulni. Az elmondottakból ítélve, a hajón minden négyzetcentimétert maximálisan kihasználtak. A kívülről luxus kivitelben csillogó hófehér hajótest egy kisebb háborút is képes volt egymagában megvívni. Természetesen rendelkezünk teljesen automatikus üzemmóddal is, vagyis a hajó képes megvédeni saját 622

623 magát, de ezt a rendszert még soha nem használtuk, hiszen ártatlan légi vagy vízijárművek is áldozatul eshetnek. Így mindent a kezelőszemélyzet irányít, ezért is vagyunk elég nagy létszámmal a hajón. A számítógépek csupán a riasztást küldik a kezelőknek, tűzparancsot csak a rangidős tiszt adhat ki. Aki jelen esetben ön, vezérőrnagy úr nézett az amerikai Fritzre. Hirtelen minden szempár felé fordult, Fritz kissé kényelmetlenül érezte magát, már régen nem szólították a rendfokozatán. A kapitány természetesen a protokollnak megfelelően adott meg minden tiszteletet. A csapat csak most ébredt rá, hogy el is felejtették, milyen magas beosztású tiszttel van dolguk, hiszen Fritz mindig közvetlenül kezelte embereit, és fáradhatatlanul részt vett akár csak távoli irányítóként akcióikban is. Kapott eligazítást a feladatot illetően? kérdezett vissza Fritz, hogy visszaterelje a szót. Természetesen kaptam, uram, de jó lenne, ha konkrétan megbeszélnénk, mit várnak tőlünk. Tom! intett Fritz, hogy ő beszéljen. Egy vagy több ellenséges hajóval találkozunk majd a nyílt vízen, amelyek egyes utasaival tárgyalásokat kell folytatnunk. Telefonon fogunk irányvektort kapni, ami kijelöli a találkozó színhelyét. A tárgyalás a másik fél érdeke is, de nem zárhatjuk ki a támadás lehetőségét. Természetesen a legfontosabb a legénység és a saját biztonságunk foglalta össze Tom. Értem. Mi az utasítás? Először is hajózzunk ki a nyílt vízre vette vissza a szót Fritz., és mutasson egy helyiséget, ahol embereim átöltözhetnek, és előkészülhetnek. 623

624 A kapitány utasította egyik beosztottját, hogy kalauzolja el a bevetési csoport tagjait az öltözőbe és mutassa meg nekik, hol tartózkodhatnak az akció kezdetéig. Azt semmi esetre sem akarta, hogy járkáljanak AR-15-ökkel felszerelve, talpig harci felszerelésben a luxusjacht fedélzetén. Miután mindenki előkészült, az amerikai tisztek a kommandósokat teljes felszerelésben négyes fokozatú golyóálló mellényben, gépkarabéllyal a kézben, csőre töltött, rejtett pisztolyokkal felszerelkezve, rádió adóvevővel a fülükben a legalsó szinten a hajó tat részébe vezényelték. Ez olyan volt, mint egy kisebb hangár. Két Zodiac típusú rohamcsónak várakozott benne száguldásra készen, a lenyitható rámpa mögött. A rohamosztagnak itt kellett kivárnia az akció kezdetét. Gerry a csónakokat járta körbe, miközben a többiek hátukat a falnak vetve, gépkarabélyaik csövét lefelé fordítva guggoltak. Mindig is lenyűgöztek a gyors járművek, és ezen a kettőn rendkívül nagyteljesítményű motorok vannak lelkesedett Gerry. Az orr-részben lévő géppuskaállvány is elég komoly darab. Srácok, ha ezekkel megyünk ki, én vezetek! szólt oda a többieknek. Ugyan már, itt maximum csak utasok lehetünk. Gondolod, hogy odaadják? szólt vissza Max. Majd a tábornok úr utasítja őket! Hogyne, éppen erre lesz gondja! Fritz, Tom és Lévai az irányítófülkében csatlakoztak a kapitányhoz, és folyamatosan kémlelték a tengert. Miután kihajóztak az öböl elé a nyílt vízre, nem volt más feladatuk, mint várni a telefon csörgését. Az időjárás ideális volt, viharnak jelét sem lehetett látni, és a tengeri szél sem fodrozta a habokat. Kivételesen nem kellett 624

625 sokat várni, fél órával az indulás után Drakulic jelentkezett be egy rövid telefonhívással és csupán vektor adatokat közölt. Fritz távcsővel pásztázta a vidéket, és minden vízi eszközt jól megnézett magának. A kapitány a megadott irányba fordította a hajót, Lévai pedig a radar mögött állt, figyelte a környező járművek mozgását, hogy kiszúrja, melyik halad velük azonos cél felé. Tom Fritz mellett állt az irányítófülkében, és próbálta a látottak és hallottak alapján előre kitalálni Drakulic gondolatait. Ott vannak! mutatott a megadott vektorok irányába Fritz. Két fehér jacht, egymás mögött. Fegyveres őrök állnak a taton és az orrban. Drakulic? kérdezte Tom. Nem látom a fedélzeten állította az élességet a távcsövön Fritz. Valószínűleg a kabinban őrzik. A találkozóig nem fog mutatkozni gondolkodott hangosan Tom. Kérem, menjünk gyorsabban fordult a kapitányhoz, aki az utasításnak megfelelően, teljes sebességre állította a gázkart. Remélem, nem versenyezni akar velük, mert ezekkel nem vehetjük föl a versenyt mondta a két tuningolt sportjachtot figyelve. Gyorsaságban talán nem, de tűzerőben mindenképp válaszolta Tom, látta, ahogy a kormányos ajkai mosolyra húzódnak. Hová tartunk? kérdezte Tom. Ha jól látom, egy sziget van előttünk. Talán oda mondta Lévai a radarképernyőt vizslatva. Egyelőre ők is feltérképeznek bennünket szólalt meg Tom. Ha látják, hogy egyedül vagyunk és nem követ senki, majd megmondják, hol akarnak találkozni. 625

626 Húsz perces sétahajókázás következett. Fritz bekért minden adatot, légi- és műholdas felvételeket a szigetről. Milyen ott a légi forgalom? kérdezte Fritz a kezelőt. Katonai tevékenységet nem észleltünk. Négy civil gép van a levegőben. Egy kisgép repül 14 óránál méter fölött pedig három utasszállító. A járatszámok szerint kettő Dubrovnik irányába, egy pedig Genovába tart, uram válaszolt kimerítően a kérdezett. Tom telefonja húsz perc elteltével újra csörgött, és valóban a sziget koordinátáit adták meg a találka helyszínéül. Hívja fel az akciócsoportot a számítógépterembe? utasította Lévait Fritz. Eligazítás lesz. Lévai azonnal eltűnt a lépcsőn. Mire visszaértek, a terem közepén álló, érintőképes monitor-asztalon már a sziget kinagyított partszakasza, és egyéb információk sorakoztak. Amikor mind körbeállták a képet, a kapitány adatokat sorolt. Jelenleg itt vagyunk mutatott a térképen egy tengeri pontra, további mintegy huszonöt perc, mire elérjük a szigetet. Valószínűleg ezen a homokos szakaszon tudnak partra szállni, mert a sziget másik oldala meredek sziklafal. A sziget körül elég sekély a víz, nem tudunk egészen a partig hajózni magyarázta a mélységadatokat nézve. Biztonságos távolságban tartjuk a hajót, önök pedig a Zodiacokkal kimehetnek a partra. Sajnos így kis időre szabad prédák lesznek, de a hajóról biztosítjuk önöket. A motorcsónakok is fel vannak szerelve állványokkal, és a rájuk szerelhető, jó öreg M60-as géppuskákkal, így azért mégsem lesznek teljesen védtelenek. 626

627 Én még meztelenül sem vagyok teljesen védtelen súgta társainak Max. Köszönöm vette át a szót Tom. Két csónakkal fogunk a parthoz hajózni. Fritz a tárgyalónk és egyben a védett vezető is. A legfontosabb az ő élete. Tehát öten gyémánt alakzatban fogjuk körülvenni. Elsődlegesen Lévai és Georg lesz a személyi biztosító. Azaz, ha gubanc van, ti nem ragadtok fegyvert, hanem menekítitek a tábornokot. Vigyetek golyóálló paplanokat. Ha tüzet nyitnak ránk, azonnal borítsátok be vele a védett személyt, és menekítsétek a helyszínről A megnevezettek néma bólintással vették tudomásul a feladatot. A parton két, jó fedezéket nyújtó sziklacsoport található, ez lesz a cél, ha partot értünk mutatta Tom a monitoron. Természetesen függ attól, hogy Drakulicék hova húzódnak be, de ha profik és ők érnek oda előbb, akkor én ezt a részt választanám mutatott a bal oldali sziklacsoportra. Tőlük tisztes távolban szeretnék partot érni, minél közelebb a fedezékhez. Ketten-ketten a csónakban maradtok, járó motorral őrködni, hogyha bármi van, azonnal el tudjuk hagyni a szigetet. Jó, de hogyan fogunk velük tárgyalni? kérdezett közbe Kistehén. Jogos a kérdés adott igazat neki Tom. Valószínűleg nem fog állandóan a mobilomon hívni, fél, hogy bemérik. Szeretném, ha személyesen tudnánk beszélni, de mindenképp kell egy tárgyalói telefon, hogy elsődlegesen felvehessük velük a kapcsolatot! a kapitány intett segédjének, aki két készüléket adott át Tomnak. 627

628 Ezek csak egymással tudnak kommunikálni. Víz- és törésálló mindkettő. Ezzel pedig hozott újabb fülecset a segéd mindent le tudnak hallgatni, ami a telefonok kéthárom méteres körében zajlik. A lényeg, hogy ne legyenek egymástól ötven méternél messzebb, de ez jelen esetben nem áll fenn. Köszönöm vette át Tom, és Lévai kezébe nyomta a készülékeket. Te leszel értük a felelős! Lévai áttanulmányozta a két telefont, megnézte, hogy fel vannak-e töltve az akkumulátorok, és hogy működnek-e, majd újra teljes figyelmét az eligazításnak szentelte. Az akció célja a kapcsolatfelvétel és a tárgyalás. Nem célunk a tűzharc, és foglyok ejtése. Amennyiben megtámadnak minket, az legfontosabb, hogy minél előbb épségben hagyjuk el a szigetet! szögezte le Fritz, hogy elejét vegye a felesleges hősködésnek. Sajnos már jó pár fiatal tisztet látott értelmetlenül meghalni. Így van. Ezért is szükséges, hogy aki a csónakban marad, az biztosítsa a víz felőli irányt! folytatta Tom. A többiek pedig a helyszín adottságainak megfelelően, 360 -ban figyelik a területet, és minden gyanús mozzanatot jelentenek. Összeköttetésben leszünk a hajóval, így a Predator és a műhold információit késlekedés nélkül megkapjuk. Harcra fel! Köszönöm. A fiúk elhagyták a helyiséget, Fritz és Tom újra felment a hídra, hogy figyelemmel követhessék az eseményeket. Ahogy Tom megjósolta Drakulicék korábban értek a szigethez. Ők sem tudtak a partig hajózni, így motorcsónakkal igyekeztek földet érni. Fritz távcsővel figyelte őket végig, bár szabad szemmel is jól láthatták, ahogy az egyik hajóból Drakulic, Obradkovic és öt 628

629 fegyveres száll át egy kis motorcsónakba. Fritz a fegyveresekben felismerni vélte Milos Stroganovicot, és a többi ember arcvonásaiból életkorukra is következtetett, eszerint ismét a volt partizánok lendültek akcióba. A másik jachtból nem szállt ki senki. A hajó méretéből ítélve hat-nyolc személy tartózkodhatott rajta. A parton a Predatorok képei alapján Drakulicékon kívül egy lelket sem lehetett fölfedezni. A luxushadihajó a szigettől jó nyolcszáz méterre állította le a hajócsavart. Az automata pilóta a távolság megadásával megpróbálta a lehetőségekhez képeset egy helyben tartani a hajót, ami a vízen még a számítógépeknek sem volt egyszerű feladat. Horgonyvetésről szó sem eshetett, hogy mielőbb mozgásba tudjanak lendülni, ha szükséges. Tom telefonja újra csörgött, már várta Drakulic hívását! Küldjék ki Obradkovicot látható helyre utasította Tom, anélkül, hogy hagyta volna szóhoz jutni a hívót Szeretnék megbizonyosodni róla, hogy életben van! Pár másodperc múlva az egyik lábára sántító, baseball-sapkás alak elkülönült a sziklák mögött megbúvó emberektől, és a tenger felé közelített, majd megállt. Fritz ellenőrizte a távcsővel. Valóban Obradkovic volt az. Tegye fel a kezét, és integessen a baseballsapkával! utasította Tom a telefonon. Az alak kis fáziskéséssel eleget tett kérésének. Kétségkívül életben van szólt hátra Tom. Persze, ő volt a biztosíték a találkozóra hallotta Tom Lévai hangját a fülecsben, hiszen már felépült a kommunikációs rendszer. Úgyis tudják, hogy vagy ők, vagy mi, de valaki ki fogja nyírni. Minek bíbelődjenek vele! 629

630 Az még odébb van mormolta Tom maga elé, aztán ismét beleszólt a telefonba. Rendben van, kimegyünk tette le a telefont, és Fritz-cel együtt a rámpához sietett. A kapitány utasítására a tengerészek már leengedték a rámpát, vízre helyezték a Zodiac csónakokat, amelyek gumiból készült hajótestük ellenére meglepően stabilak voltak, és kifejezetten harciasan néztek ki az állványos géppuskával felszerelve. A csónakokba való átszállást a hajó azon oldalán hajtották végre, ahonnan a szigetről nem láthatták őket. A jachton a kapitány és a kezelőszemélyzet maradt, két tiszt híján, akiket a Zodiacok vezetésére kivezényelt. Az amerikaiak nagyon előzékenyek voltak Fritz-cel szemben, de saját eszközeiket szerették saját embereikre bízni, ezért nem is volt ellenvetés az amerikai tisztek jelenléte miatt. Fritz beugrott a csónakba, és fél lábon térdelve, két oldalt kapaszkodva próbálta megtartani egyensúlyát. A csónakban ugyanis nem volt ülőke, csak kapaszkodók. Tom, Lévai, Kistehén, Matt és Georg Fritz körül helyezkedtek el, az úgynevezett gyémánt formációban, hogy 360 -ban figyelhessenek mindent. Max a géppuskához térdelt. Mögöttük, mintegy biztosításképpen ment a másik Zodiac, Gerryvel, Martinnal és az amerikaival. Gerry kiélhette rejtett vágyait, ha a kormányhoz nem is, a géppuska mögé odaengedték. Fritz már újra kezdte élvezni az aktív feladatot, amikor Tom lenyomta fejét a csónak aljába, Lévai ráterítette a golyóálló paplant, és ráhajolt, hogy ne állhasson fel. Bocs, főnök, de te vagy a védett vezető mondta Tom kis mosollyal. Szar utazás lesz! 630

631 Úgy érzem magam, mint egy rögbijátékos a hústorony alatt hallatszott egy méltatlankodó hang a paplan alól. A tábornok nem volt kényes ember, de a hason töltött hajóút, a teljes sötétségben még az ő gyomrát is felkavarta. Drakulicék csónakjától úgy negyven méterre, egy homokosabb részen óvatosan kifuttatták a hajókat, majd Fritzet továbbra is gyémánt alakban körülvéve, közelítettek a sziklák felé. Az eligazításnak megfelelően Max, Gerry és a két amerikai a csónakoknál maradt. Gerry a géppuska mögül a sziget dombjait kémlelte, Max pedig Drakulicék másik hajójára irányította az automata fegyver csövét. Az amerikaiak az üresben járó motor mellett ugyancsak fegyvert fogtak, és a tenger irányába figyeltek. Drakulicék motorcsónakjában egy ember maradt hátra. Max kissé meglepődött, hogy nem lát rajta harci felszerelést. Kényelmes ruhában, kis sapkában, ölében egy Kalasnyikovval ücsörgött a kormánynál. A víz bugyogásából ítélve, ő is járatta a motort. A két csoport hallótávolságra egymástól, egy-egy sziklacsoport mögött megbújva várakozott. Tom a szikla Drakulicékhoz közelebb eső felén félig guggolós, féltérdes pozícióban figyelt, de térdét nem tette le a földre. Ez az ugrásra kész állás már évtizedek óta beleivódott, csakúgy, mint társaiba. Ez nem csak azért volt ideális, mert gyorsan el tudott belőle indulni, hanem mert a két láb takarásában védve volt a combi artéria is egy eltévedt, gurulatot kapott lövedékkel szemben. Tüzetesen körülnézett. Fritz mögötte kuporgott a gyémántgyűrű közepében. Szorosan mellette, a golyóálló paplannal felszerelkezve Lévai figyelt. Georg Fritz másik oldalán tette ugyanezt, hasonlóan lehúzódva. Kistehén 631

632 egy távolabbi szikla mögött talált fedezéket. Mivel ismét rá jutott a területet biztosító precízióslövő szerepe, PKMjét a sziklán gondosan felhelyezte a villás támaszokra. Azért választotta ezt a pozíciót, mert innen jól beláthatta szinte az egész partot, a csónakokat, és Drakulicék hajóit is. Matt mellette guggolt gépkarabélyával kezében, és az ellenkező irányt figyelte. Miután Tom megbizonyosodott róla, hogy emberei a lehető legmegfelelőbb pozíciót vették fel, körülkémlelt a szikla árnyékából. Zavarta a távolabbi jachtban megbúvó hat fegyveres, de egyelőre nyugodtnak látszott a helyzet. A parton nem látott nagy mozgást, csupán saját embereit és Drakulic katonáját a csónakoknál, illetve Obradkovicot, aki tökéletes célpontként álldogált a parton, tengerre szegezett tekintettel. Tom jól tudta, hogy menni is alig tud, semmi esélye sem lett volna elmenekülni. Mivel a szituációhoz képest mindent rendben talált, jöhetett a következő lépés. Átdobunk egy telefont! üvöltötte a sziklák mögül a másik csapat irányába, majd hatalmasat hajított a tárgyalókészülékkel és intett Lévainak, hogy figyeljen. Drakulicék kisvártatva jelentkeztek. Adja a rangidős tisztet! utasította Drakulic Tomot, aki kihangosította a telefont, így Fritz bejelentkezhetett. Négyszemközt kell beszélnünk, jöjjön át hozzám. Egyedül! Nem esik baja, ezt garantálom! Arról szó sem lehet! vette vissza a szót Tom Ha négyszemközt akar beszélni, akkor maga jön át, és én biztosítom a sértetlenségét! a vonal túloldalán felindult hangok váltogatták egymást. Így nem fogunk dűlőre jutni! Gondolják át még egyszer! A harcosok mindkét oldalon védték a vezetőt, és nem engedték őket továbbmenni. Arról persze szó sem 632

633 lehetett, hogy a két csapat összetalálkozzon. Egy rossz mozdulat félreértést okozhat, és az események shakespeari fordulatot vehetnek, azaz a végén mindenki meghal. Ezzel valamennyien tisztában voltak. A testőrökben dolgozott az adrenalin, figyeltek mindenfelé, pattanásig feszült idegekkel. Hiába voltak Milosék harcedzett, tapasztalt öreg rókák, ők is kevesen voltak, hogy adott esetben ki tudják menekíteni Drakulicot, Fritz kísérete ugyancsak ilyen gondokkal küzdött. Telefonhívás történik a másik jachtról! hallotta fülében Tom. Mérjék be! utasította saját hajójuk legénységét., és legyenek tűzkészültségben a Predatorok tette hozzá. Zsigereiben érezte, hogy nem lesz egyszerű ez a találkozó. A feszültségre Fritz tette fel a pontot. Elunta a várakozást, arrébb tolta Tomot, felállt és elindult Drakulic irányába. Megőrültél, hova mégy? ugrott utána Tom. Ha már idáig eljutottunk, nem fog ezen elúszni az egyezség mondta visszafordulva Fritz. Valakinek meg kell tenni az első lépést. Maradjatok itt, és biztosítsatok! Bízom bennetek! szép szavak voltak, de Tom gyűlölte az önállóskodó védett vezetőket, mert sokszor tudtak olyan galibát okozni, amiből képtelenség volt kihúzni őket. Tudta, hogy ezúttal más a helyzet, hiszen Fritz tökéletesen tudatában van annak, hogy ha elhagyja a formációt, akkor legföljebb már csak megbosszulhatják, ha valami történik vele, de megvédeni sehogy sem tudják. Kézjellel mutatta a mögötte lévőknek, hogy maradjanak a helyükön, és figyeljenek minden irányt. 633

634 Ahogy Fritz kilépett a fedezékből, a másik oldalról is mozgolódás látszott. Lévai szerint ugyanaz a vita zajlott le ott is, minden egyes szót követett a telefonba épített lehallgató készüléken keresztül. Kisvártatva Drakulic szintén elhagyta az őt biztosító gyűrűt. Alig tettek a vezetők pár lépést egymás felé, három dörrenés törte meg a csendet. Tom, Lévai és Georg szinte kirobbantak a szikla védelme mögül, és Fritz után ugrottak. Támadás, két sérült a csónakoknál! hallotta Tom Kistehén hangját a távolban. Fritz a lövések hallatán a földre guggolt. Egy pillanattal később a golyóálló paplan zuhant le előtte, és érezte, ahogy lassan ránehezedik a testére. Valaki elkapta hátulról taktikai mellényét, és a sziklák felé kezdte húzni. Tudta, hogy az emberei jöttek érte, és nem ellenkezett, hagyta, hogy kimentsék. Így volt a leggyorsabb. A paplan mindent eltakart, csupán lábakat látott maga mellett. Aztán a földre fektették és kicsomagolták. Megint a szikla menedékében volt. Ismerős arcok hajoltak fölé. Vizsgáld át! hallotta Tom hangját. Nyomást érzett a vállán, a bordáin, a kezein, és lassan minden végtagján. Emberei végigvizsgálták, törött csontok, vérző sebek után kutatva. Szakasztott, mint a nagykönyvben! gondolta magában elégedetten. Rendben! hallotta a kielégítő diagnózist, és végre megengedték neki, hogy felkeljen. Az egész nem tartott két-három másodpercnél tovább. Támadás! üvöltött Tom, és Drakulicék felé fordulva, testtengelybe emelte a gépkarabélyt. Várj! szólt rá Fritz. Tom egy pillanatra megtorpant és hátranézett. Nem ők voltak! Nézd! mutatott Fritz a motorcsónakjuk irányába. Tom megdöbbenve látta, hogy Drakulic embere is holtan fekszik a partra bucskázva, 634

635 pirosló folttal a mellkasán. Állj -t intett a kezével, és újra a szikla mögé guggolt. A fegyvert készenlétben tartva kémleltek ki a sziklák közti réseken. A kormánynál ülő amerikai szinte megdermedt, amikor lefordulni látta kollégáját a géppuskától. Ordítani kezdett a másik csónakban álló társának. Gyere át a géppuskához! majd hátrafordult, és rükvercbe tette a motort. A másik amerikai tengerész, mint akit puskából lőttek ki, máris kiugrott a csónakból, és odafutott. Alig tette át az egyik lábát a csónak oldalán egy újabb dörrenés hangzott fel. Már nem érte el a fegyvert. A gumicsónakot ripityára lőtték. Kistehén késlekedés nélkül ráfordult Drakulic másik hajójára, és leadott egy sorozatot. A válasz nem maradt el. Alig tíz centire tőle csapódott be két lövedék, a szikla szinte kirobbant a találatok helyén. Kistehén bevetődött a szikla mögé, és két kezével lehúzta a fejét. Erezte, ahogy az éles, apró szilánkok a nyakába peregnek. Megpróbálta kisöpörni kezével, de csak belevájta a bőrébe az apró pengéket. A francba! ordította az égető fájdalomtól. Odébbkúszott és PKM-jét feltette egy másik pozícióba. Nem kockáztatta meg, hogy ugyanott bukkanjon fel, akkor biztosan telibe kapják. A hajóból lőnek, de nem tudom, hogy honnan! szólt bele a rádióba. Lőjétek szét szisztematikusan az ablakokat! hallotta Lévai hangját, a többes szám Mattre vonatkozott. Tehén, kezdj el rajzolni! A lényeg, hogy ne hagyd abba! Tartsd tűz alatt őket! szólt bele a rádióba Tom. Akkor én leszek Zorro! mormolta maga elé Kistehén, és a géppuskával Z-alakot kezdett lőni az 635

636 ablaknyílásokra, ami 250 méterről nem kis teljesítmény volt. Nem ők azok! erősítette meg Lévai is Fritz sejtését. Menj a francba! Hány emberünket nyírják még ki, hogy elhiggyétek? kérdezett vissza Tom, aki újra Drakulic irányába akart támadni. Itt dumálnak a fülemben emelte fel a telefon párját, jelezve, hogy a lehallgató készülék még mindig működik. Ők ugyanúgy meglepődtek! Odaát is nagy a zűrzavar Tom elvette Lévaitól a fülecset és belehallgatott. Hirtelen valami furcsa, suhogó zajra lettek figyelmesek. Mintha megállítottak volna egy filmkockát, olyan mozdulatlanná fagyott mindenki. A suhogó csapások egyre közelebbről hallatszottak, Tom felnézett. Helikopterek! kiáltotta. A következő pillanatban két KA-29-es katonai gép csapott le a sziget dombjai mögül a hajók irányába. Ahogy átrepültek a fejük fölött, már a motorzúgás fülsüketítő zaja is hallatszott. Egy ívet leírva visszakanyarodtak a part felé. A földre! kiabálta Tom, és lerántotta a mellette guggoló Fritzet. Ahogy ezt kimondta, előttük a homokon lövések tucatja csapódott be. Tom a szikla mellett kilesve látta, ahogy a lövedékek kirobbantják maguk alól a homokot, felszántva az egész partot. Obradkovic elvágódott a parton. Bassza meg! szitkozódott Tom. Az egyik helikopter távolabb, a víz felett megállt. Kinyíltak az oldalsó ajtók, és tereptarka ruhás kommandósok ereszkedtek le kötélen a bokáig érő vízbe. Kik ezek? kérdezte Fritz. 636

637 Szerb fegyveres erők. Legalábbis a helikopter jelzéséről és a ruhákból ítélve válaszolta Tom, és egy nagyobb szikla mögé húzta Fritzet, látva, hogy a másik helikopter egy nyolcast leírva visszakanyarodik, hogy újra megsorozza a partot. 30mm-es gépágyúval lőnek! közölte Lévai a sorozattűz elültével. Valószínűleg élve kellünk nekik. A visszavonulásunk útját zárják el mutatott a szitává lőtt csónakokra. Vissza kell támadnunk! mondta Tom, és alig hogy felemelte gépkarabélyát, meglátta, hogy valaki már megelőzte őket. A másik szikla fedezék mögül a Drakulicra vigyázó öreg testőrök lőttek folyamatosan. Egyre zűrzavarosabb volt a helyzet. Tom körülnézett, és megdöbbenve látta, ahogyan a helikopterekből ereszkedő kommandósok holtan esnek a vízbe. Piszok jól lőnek ezek a vén taták! gondolta magában. A szétlőtt gumicsónakokban fekvő testek nem mozdultak. Tom gyomra összeszorult. Mindeközben a Drakulicra vigyázó csapat kereszttűztől tartva távolabbi fedezéket keresett. Míg az egyik öreg egy csípődobással vállára vette a legalább 90 kilós Drakulicot, a többiek nyíltan szembeszálltak a helikopterekkel. Tom már attól is elképedt, hogy egy hetvenes éveihez közelítő férfi milyen könnyedén kapja fel a védett vezetőt, de teljes elismerését az ellentámadást végzők vívták ki. Felváltva elő-elő merészkedtek a fedezékből, és látszólag teljes nyugodtsággal lőtték a helikoptereket. Kényelmes ruhában, mintha csak vadkacsa vadászaton lennének. Sörétes helyett azonban olyan, átalakított Kalasnyikovokkal vették célba a vasmadarakat, amelyek puskagránát kilövésére is alkalmasak voltak. 637

638 A másik oldal is reagált az ellentámadásra. Drakulic második hajója taktikát váltott és célzott lövések helyett most már sorozatokat adtak le a sziklák irányába. Drakulic és Fritz csapatai így két tűz közé kerültek. Lőjék szét a hajóimat! Lőjék szét a hajóimat! hallotta Tom Drakulic ordibálását. Lévaira nézett. Mi van? A telefonon is ezt hallom, lőjük szét a hajóit válaszolta Lévai. Na, ebből elegem van guggolt fel Fritz, és az elejtett rádióért nyúlt. Várj! fogta le a kezét Tom. Előbb a helikoptereket! Fritz kirántotta a kezét, és rádiózni kezdett. Kapitány, az Isten szerelmére, mi folyik itt? kérdezte az Elektra parancsnokát. Két szerb felségjelű KA-29-es harci helikopter támadást indított a tárgyalópartnerük ellen, uram. De miért nem jelezték!!!?? Radar alatt szálltak, uram, és valami új zavaró berendezésük is lehet. A Predator sem vette őket észre. Ezekkel a kékesszürke színekkel beleolvadnak a tájba és az elektronikai felderítőeszközeink sem észlelték őket. A jó ég szerelmére, minek kell magának radar, szabad szemmel nem látja?! torkollta le Fritz. De igen, uram, látom őket. Akkor szedje le őket! Nem tehetem uram, mi amerikai zászló alatt hajózunk. Ha szerb területen tüzet nyitunk szerb felségjelű katonai helikopterekre, az egyértelműen hadüzenetnek minősül. Amerika pedig nem kíván egy kelet-európai háborút kirobbantani. A hajónkat eddig 638

639 nem érte támadás, nincs indokom tűzerővel közbelépni, uram! Fritz azt hitte, álmodik. Körülötte golyók repkedtek, a saját hangját is alig hallotta a fegyverropogás, és a helikopterzúgás közepette. A szinte karnyújtásnyira lévő hadihajón pedig egy amerikai tengerésztiszt kiselőadást tart neki az ellencsapás negatív politikai lehetőségeinek kimeneteléről. Lelőtték az embereit, kapitány! Holtan fekszenek a szétlőtt csónakjaiban! Ez nem elég indok, hogy közbeavatkozzon?!!!! üvöltötte a rádióba. De igen, uram, az! válaszolt döbbent hangon a kapitány. Kiadja a tűzparancsot? Igen, lőjék szét a helikoptereket! válaszolta türelmetlenül Fritz. Csak az egyiket ölték meg mondta Tom, miután Fritz elengedte a rádió gombját. Még! rázta Fritz a fejét. Majd Tomra nézett. Ennyit én is lódíthatok nem igaz? Kistehén egy biztosabb helyet találva kíméletlenül tüzelni kezdte Drakulic másik hajóját. A Zodiac életben maradt kormányosa átmászott a géppuskához. Visszafordította a fegyvert a tenger felé, és elkezdte sorozattűz alá venni hol az egyik, hol a másik helikoptert. Rendkívül védtelen helyzetében csak a csodában bízhatott. Ekkor éles, süvítő hang nyilallt a dobhártyájába. Füléhez kapta a kezét és lebukott. A feje felett elsuhanó rakéta nagy robbanással a visszakanyarodó helikopterbe csapódott. Tom a szikla résein figyelte, ahogy a helikopter égő darabjai a vízbe hullanak. Ekkor vette észre, hogy az egyik öreg a fedezéket elhagyva a másik KA-29-est veszi célba. A 40mm-es puskagránát nyílegyenesen berepült a 639

640 helikopter deszantolásra használt ajtónyílásán. Régen látott már ennyire pontos lövést. Egy pillanat múlva újabb robbanás rázta meg a levegőt. Na, most jöhetnek a hajók! szólt hátra Tom. Fritz nyakán kidagadtak az erek, olyan hangosan adta ki ismételt tűzparancsát a Predatoroknak. Pár másodperc múlva két rakéta hasította fülsüketítően magas hangon a levegőt. Az ellenséges hajók szinte egyszerre repültek a levegőbe. Hatalmas lángok csaptak fel, mintha egy tűzliliom nyílt volna szét az égen. A hajók darabjai beterítették a sziget öblét. Tom és Lévai Fritzre hajolva feküdtek a földön. Hirtelen néma csönd lett, csak a hőtől pattogó műanyag alkatrészek sercegése hallatszott. A partot sűrű füst lepte el. A két csapat még fedezékben maradt és fülelt. Láttok még valamit? kérdezte Tom a hajó legénységét. Nincs mozgás jött kis késéssel a válasz. Tom intett Kistehénnek, Georgnak és Mattnek, hogy nézzenek körül a parton, addig ők Fritz-cel fedezékben maradtak. Matt volt a csapat felcsere. Georggal együtt a motorcsónakoknál megsérült kollégákhoz igyekezett. Kistehén Obradkovic keresésére indult. Mi a helyzet? kérdezte rádión pár perc múlva Tom. Max, Gerry és az egyik tengerész meghalt! Csak az amerikai kormányos maradt életben! hangzott a válasz. Néhány másodpercig elnémultak a rádió mindkét oldalán. Tom mérges volt és szomorú, de tudta, még koránt-sincs vége az akciónak. Gyűlölte, ha bárkit elveszített. 640

641 Különösen, ha fiatal kollégák lelték halálukat az értelmetlen harcban. Obradkovic? kérdezte Kistehént Tom. Kis szünet következett. Tom látta a füstben, ahogy egy alak a part közepéhez igyekszik. Amikor Kistehén odaért Obradkovichoz, azt hitte, nem élte túl az eseményeket. A hátán feküdt, szinte vigyázz állásban, és a közeledtére sem reagált. Ahogy jobban megvizsgálta, látta, hogy egy karcolás sincs rajta. Amikor elkezdődött a tűzharc, egyszerűen hanyatt vágta magát és várta, hogy a sorsa beteljesedjen. Senki nem foglalkozott vele és a gondviselésnek köszönhetően egy kósza lövedéknek sem tévedt az útjába. Életben van! rádiózott ismét Kistehén. Ahogy Obradkovic fölé hajolt, hirtelen emberek alakját vette észre a füstben. Lassan közeledtek, és fegyvert tartottak maguk elé. Az árnyékokból úgy tűnt, egymást biztosítják. Egyszer csak szétoszlott előtte a füst, és egy Kalasnyikov csöve emelkedett rá. Kistehén mozdulatlanul nézett az öregember szemébe, aki a fegyver túlvégén állt. Le tudta volna lőni, hiszen az ő kezében is ott volt kedvenc géppuskája, de nem volt mögötte biztosító. Pár pillanatig farkasszemet néztek, aztán az öreg továbbhaladt a tenger felé, a biztosítójával együtt. A deszantolt katonákat keresték. Kistehén hallotta, ahogy a vízhez érve több lövés dördül. Partizánszokás szerint lelőtték a túlélőket. Eltüntették a tanúkat. A kommandós felsegítette Obradkovicot, és odatámogatta a sziklájukhoz. Fritz a telefonért nyúlt Kéne beszélnünk, uram! mondta nyomatékosan, amint Drakulic bejelentkezett. Megyek hangzott az egyszerű válasz. Ismét elindultak egymás felé, de most harmadmagukkal. A sors 641

642 iróniája volt, hogy Tom, Lévai és Drakulic biztosítói is felfelé és kifelé nézegettek, nem egymásra. A közös ellenség mindig összekovácsolja a harcosokat. Legalábbis egy ideig. Tom, intézkedj, hogy jöjjön a hajóról csónak és orvos a sebesültekhez! fordult hátra Fritz. Maguknak vannak sebesültjeik? kérdezte Drakulichoz fordulva. Egy halottunk mondta dühösen Drakulic. Nálunk három válaszolta szúrósan Fritz. Mesterlövész puskákkal dolgoztak. És eléggé jól lőttek! Sajnos. Magát meg elárulták! Igen. De, ha rájövök ki volt az Ez nem lesz nehéz, mert befogtuk a hívást. Közvetlenül azelőtt, hogy elhagytuk a fedezéket, az ön hajójáról egy telefonhívást bonyolítottak. Valaki utasítást adhatott a támadásra Drakulic mérges tekintettel állt, nem volt hozzászokva, hogy elárulják. Annál sokkal jobban féltek tőle. Lehet, de rossz volt az időzítésük szólalt meg Milos. Ha az első lövésekkel egyszerre érkeznek a helikopterek, nem lett volna túl sok esélyünk Tomban szinte megfagyott az ütő, ahogy átgondolta, amit az öreg mondott. El kellett ismernie, hogy egy zseni áll előtte. Egy gonosz zseni. Azt hiszem, nincs túl sok választása. Velünk kell jönnie! tért újra a lényegre Fritz. Aztán gyorsan továbbfolytatta, mert látta, hogy Drakulic feldühödik. Újabb helikopterek fognak jönni. A hajói pedig megsemmisültek! Drakulic körbenézett, és nagyon nem volt ínyére a kialakult helyzet. Általában ő szokott ilyen gesztust tenni. 642

643 Azt hiszem, most már az önök számára is egyértelmű, melyik oldalon állok. kezdte lassan, gondolkodva. Azért az nem mindegy, hogy a helyzet kényszeríti ki ezt az átállást, vagy önszántából teszi meg szólt közbe Tom. A végeredmény szempontjából mindegy válaszolt Drakulic. Hallhatnám azt a felvételt? Adjátok be a rögzített telefonhívást! szólt Fritz a rádióba. Pár másodperc múlva két férfi hangját lehetett hallani, ahogy szerbül beszélgetnek. Az egyik a sziget koordinátáit adta meg és a motorcsónakok pozícióját, valamint, hogy hol tartózkodik Drakulic. A másik megköszönte az információt és letette a telefont. Felismert valakit? kérdezte Fritz. Ozorev bólogatott Drakulic. Jakob Ozorev. Az elnök új titkára. A másik lényegtelen, felrobbant a hajómmal együtt Kicsit elgondolkodott a hallottakon, majd folytatta. Nem mehetek magukkal! Ha helikopterek jönnek, akkor egyértelmű lesz, hogy felszálltam egy amerikai hajóra. Ez egyenlő lenne az öngyilkossággal. Visszamenni is az válaszolta Fritz. Most már tudják, hogy ön szövetkezett velünk. Nem egészen vágott bele a mondatába Drakulic. Azt tudják, hogy Nevana után nyomozok, és a mai napon találkozom az informátorommal, akitől megtudom, hogy ki segített a lány elrablásában. A szigetet egyetlen túlélő sem hagyta el folytatta a gondolatot Milos. Legfeljebb azt tudják, hogy két katonai helikoptert lelőttek. És azok lehettek maguk is. 643

644 Szép kis nemzetközi bonyodalmat okoztak nekünk reagált Fritz. Nem így terveztem! Sürget az idő. El kell hagynunk a szigetet! siettette a megbeszélést Tom. Nézze, még nincs veszve semmi fordult Fritz felé Drakulic. Ha most, szándékaik szerint elvisznek innen, akkor soha nem kapják el az elnököt. Ha elengednek, akkor viszont sikerülhet. Én vagyok a kulcs hozzá. Bízik bennem! És el tudom sikálni ezt az incidenst, de ahhoz szükségem van a segítségükre. Nem igazán értem! Abban kell a segítségük, hogy a titkárra terelhessem a gyanút. Meg tudják csinálni, hogy ennek a telefonnak a híváslistájában az elmúlt hetekben, hónapokban, és legfőképp az elmúlt napokban külföldi hívások jelenjenek meg? Azt hiszem, ezzel nem lesz gond! válaszolta Fritz. A távolból helikopterzúgás hallatszott. A többit pedig majd elmondom. Erre két órán belül szükségem van! közölte Drakulic. Ennyi? És kellene egy telefon, hogy el tudjak menni innen. Fritz, indulnunk kell fogta meg a vállát Tom. Fritz a kabátja zsebéből elővett egy telefont és Drakulicnak dobta. Ha átver, megtalálom! mondta búcsúzóul, majd megfordult és Lévai után ment, Tom zárta a sort. A parton már készenlétben állt egy tengerésztiszt a mentőcsónakkal. A halottakat, Obradkovicot, és a csapat többi tagját már a hajóra szállították. Tom a csónakból még Drakulic után nézett, aki testőreivel együtt a sziklák 644

645 felé igyekezett. Gyűlölte, hogy futni hagyják, de jól tudta, nem ez az utolsó alkalom, hogy találkoztak. Pár órával később Drakulic helikoptere a Gojkovicvilla zöld füvére ereszkedett le. A közelgő járművet fegyveres őrök fogadták, csakúgy, mint máskor. Ahogy ereszkedtek, Drakulic elővette a nyakában lógó aranykeresztet, az öklébe szorította, megcsókolta, majd visszaengedte mellkasára. Milosra nézett, aki éppen olyan nyugalommal ült, mint mindig. Drakulic szinte megborzongott a gondolattól, hogy mennyire érzelmektől mentes gyilkológép ül vele szemben. Ugyanakkor hálás volt a sorsnak, hogy ott van vele. Ezek a törtető kis fiatalok csak bajt hoznak ránk. Éppen ideje, hogy kiiktassuk az új titkárt! mondta Drakulic, miközben az imént még zsebkendőnyinek kinéző birtokot figyelte. Ezen a találkozón múlik minden. Most jól kell szerepelnünk! szólt, mielőtt a gép letette a futóművét. A válasz csupán egy néma bólintás volt. Drakulic nem is várt többet. Az öreg kész rejtély volt számára. Visszaemlékezett, milyen szakszerűen ízlelgette a bort a teraszán nem is olyan rég, és mint kiderült, Milos nem csak tapasztalt vén róka, hanem tájékozott, és intelligens is egyben. Most meg egy átkozott szót sem szól, csak végzi a feladatát, mint egy robot. Tulajdonképpen ennek örülnie kéne. Az egyik fegyveres a géphez szaladt és kinyitotta az ajtót. Amikor 645

646 felismerte Drakulicot, mély fejbólintással üdvözölte, és lesegítette a földre. Az elnök úr?! kérdezte Drakulic kiabálva, mert a rotor zajától még a saját hangját is alig hallotta. A dolgozószobában van kapta a választ. Lehúzott fejjel az épület felé indult, Milossal a sarkában. Társai a gépen maradtak, hiszen nem állíthatott be az elnökhöz egy egész hadsereggel. Sajnos! Drakulic azon kevesek közé tartozott, akinek nem kellett végigvárnia az elnökhöz való bejutás ceremóniáját, ezért rögtön a dolgozószobához igyekezett. Amikor benyitott, az elnök szokásához híven az ablakból bámult kifelé, ahol most a helikopter landolását nézte végig, gondolataiba merülve. Az ajtónyitásra hátrafordult. Marco! Na végre! Megtudtál valamit? Mi a fene volt ez a lövöldözés a Kotori öbölnél? kérdezte feldúltan Gojkovic. Drakulic egy pillanatra elbizonytalanodott, arra számított, hogy az elnök még semmit nem tud a szigetnél történtekről. Aztán rájött, hogy a katonai incidenseket mindig közvetlenül jelentik neki, így még nem volt veszve minden. Onnan jövök. Mint mondtam, Nevana után nyomoztam az elnök ekkor Milosra emelte a tekintetét. Ő mindenről tud vette elejét a kérdésnek Drakulic. Valakit be kellett avatnom, hogy segítsen, nem maradhattam védelem nélkül. Gojkovic vonásai újra ellágyultak, ha lehet egyáltalán bármit lágynak nevezni, ami az elnököt jellemezte. Jól ismerte Milos Stroganovicot, és kifejezetten örült, hogy Drakulic őt vette maga mellé. Tőle biztosan nem fog kikerülni az információ, és felesleges kérdésekre sem kell válaszolnia. 646

647 Már eddig is rengeteget köszönhetett az öreg Milosnak, így nem is foglalkozott ezzel a témával a továbbiakban. Szóval? ült az íróasztal mögé Gojkovic. A barokk stílusú, hatalmas asztal tekintélyt parancsolónak tüntette fel azt, aki mögé ült, és Gojkovic előszeretettel használta arra, hogy fitogtassa erőfölényét. Említettem neked, hogy van egy informátorom a másik oldalon kezdte Drakulic. Vele kellett találkoznom a szigetnél, hogy megtudjam, hol van Nevana, és ki segédkezett az elrablásában. Igen, emlékszem. Hol van a lányom? Azt sajnos még nem tudom, de nagyon közel járok hozzá. Viszont az áruló itt van a közeledben. Ki az? Jakob Ozorev. A titkárod. Gojkovic szemöldöke összeráncolódott, nagyon meglepte a hír. Ugyan már, ez az Ozorev Nevana létezéséről sem tudott. Hogy szervezhette volna meg az elrablását? Pedig valahogyan megtudta. Lehetséges, hogy követett téged, amikor meglátogattad Nevanát. Ez butaság! Nem az! A tag, akivel találkoztam, ott volt Nevana elrablásánál. Bizonyítékként elhozta és átadta a félholt állapotban lévő Obradkovicot. Mielőtt azonban megtudhattam volna Nevana rejtekhelyét, Ozorev ránk küldte a légierőt. Félt, hogy megtudjuk a titkát. Hol van most Obradkovic? Meghalt a szigeten. Az embereimmel együtt Drakulic nagyot nyelt. Ha nem hiszed, kérd le a híváslistáját! Valami nyoma kell, hogy legyen, hogy külföldiekkel szövetkezett. Gojkovic felkapta az asztalon álló telefont és bekérte a híváslistákat. Majd 647

648 letette, és még a kagylón tartotta a kezét. Gondolkozott. Újra felvette, és a légierőt kérte. Az irányító tiszt jelentkezett be. Gojkovic elnök úr, miben lehetek a segítségére? A mai napon kiküldtek két KA-29-est egy akcióra! Igen uram, így van. Ki rendelte el az akciót? a vonal végén meghökkent szünet következett, majd kissé idegesen újra megszólalt a hang. Uram, az utasítás az ön házából jött, mint az ön parancsa. De kivel beszélt? kérdezte ingerülten Gojkovic. Ozorev titkár úrral, uram! Gojkovic lecsapta a kagylót. Drakulic jól ismerte ezt az arckifejezést. Gojkovicot feldühítették. Ilyenkor akár egy századot is kirendelt volna egy falu elpusztítására. Hol van már az a híváslista!? csapott az asztalra. Pár perc múlva kopogtattak az ajtón. Maga a titkár állt ott, belépést kérve. Uram, a titkárságról szóltak, hogy hozzam be önnek ezeket a papírokat kezdte kimért udvariassággal Ozorev, majd belépett és az íróasztal felé indult. Pár lépés után észrevette Drakulic és Milos jelenlétét. A hátán a hideg futkosott. Uram, mit keresnek ők itt? kérdezte felháborodottan, megfeledkezve az udvariasság minden szabályáról. Kötelességemnek érzem értesíteni, hogy ezek az emberek aláássák az ön tekintélyét, és a nyugattal szövetkeznek! Fogja be! lépett mögé Milos, és oldalról berúgta a titkár térdét, ami nagy reccsenéssel eltörött. A titkár hangos ordítás közepette a földre rogyott. Milos felvette a földről a kezéből kihullott papírokat és átnyújtotta az 648

649 elnöknek. Drakulic zsebre tett kézzel állt. Arcizmai megfeszültek. Keze a zsebében ökölbe szorult. Csak remélni tudta, hogy Fritzék elég gyorsak voltak. Már nem volt alkalma leellenőrizni a kérését. Az elnök kidagadt verőérrel a nyakán lapozgatta a papírokat. Egyszer csak megakadt a szeme valamin. Éktelen haragra gerjedt. Hol a lányom? üvöltötte. Elraboltad Nevanát! Elárultál, te mocsok! A lánya? Én nem, uram hebegett immár könnyek közt a titkár. Uram, én nem tettem semmit. Ezek voltak! Hallgass, te féreg! rúgott bele Drakulic. Nem én voltam! Nem én voltam! kiabálta kétségbeesetten a titkár. Ők voltak! Ők segítettek! Gojkovic az arcába vágta a papírokat. Itt a híváslistád! Már három hónapja egyeztetsz velük, te szemétláda! Ozorev szinte fulladozott a meghökkenéstől híváslistáját meglátva. Egy amerikai szám tűnt fel újra és újra a lapokon. Nem én! ordította mindig ugyanazt magatehetetlenül. Nem én voltam! HOL A LÁNYOM?! üvöltötte Gojkovic és rálépett a törött térdére. A titkár sírt és ordított a fájdalomtól és a kétségbeeséstől. Nem tudom, hol van! Nem én voltam! Majd Milos kezelésbe veszi! szólt Drakulic, és odébbhúzta az elnököt. Vidd ki innen! szólt Stroganovicnak, aki némán tette a dolgát. Összekapta a szőnyegen tekergőző embert és kivitte a szobából. Ez a mocsok. Kígyót melengettem a keblemen! puffogott tovább Gojkovic. Elpuhultam, nem tanulnak ezek tiszteletet! Hazaszeretetet. Elárulja a saját elnökét 649

650 Nyugodj meg, minden rendbe jön! Milos kiszedi belőle, hol van Nevana. Megtaláljuk! Nem bízhatok már senkiben. Csak te maradtál, Marco! Megteszek minden tőlem telhetőt. Visszakapod a lányodat! nyugtatta Drakulic és sejtelmes mosolyra húzódott a szája. AUSZTRIA, BÉCS MŰVELETI BÁZIS MÁJUS :17 Valami hír? kérdezte Rita a telefonban. Legyen szíves ránk csörögni, ha megtud valamit! Köszönöm csalódottan letette a kagylót, és visszahuppant az ágyára. Ne aggódj már annyit! szólt oda Móni anélkül, hogy letette volna a női lapot, amit felpolcolt lábakkal, a hátán fekve olvasott. Nem mondták, hogy ma jönnek vissza. Lehet, hogy megszállnak valahol. Amúgy kivel beszéltél? Az ügyeletessel. Na, tőle aztán hiába vársz bármit is! Ő tud meg a legkésőbb mindent. Tudom. De nem csörtethetek be az akciószobába egy küldetés idején, hogy bocs' a zavarásért, csak azt szeretném tudni, minden rendben van-e. Különben is, Tom leszedné a fejemet, ha megtudná, hogy nem bírtam uralkodni magamon, és kérdezősködtem. Na látod, inkább maradj veszteg lapozott tovább Mónika. 650

651 Én nem bírom ezt a várakozást! Nem tudok egy helyben ülni! pattant fel Rita. És ha valami baj történt?! Akkor úgysem tudsz mit csinálni. Velük mehettünk volna. Miért kellett egyáltalán itt maradnunk? Gondolom, nem akartak minket pesztrálni. Maradj nyugton, és olvass valamit. Élvezd a szabadságot. Fene nagy szabadság! ült vissza bánatos képpel Rita az ágyra. Akármit csinálhatunk, de mire visszajönnek, legyünk itt. Csak éppen azt nem tudjuk, mikor érnek vissza. Délutántól itt kell dekkolnunk, és minden perccel egyre idegesebb leszek, hogy hol vannak már Móni nem válaszolt, Rita ezért kelletlenül elővette a már rongyosra olvasott Hemingwayt, és kinyitotta a kedvenc részénél. Ekkor lépett a szobába Judy. Sziasztok, van már valami hír? Na ne, ez nem igaz! nézett fel fintorogva Móni, miközben mellkasára ejtette az újságot, és vadul gesztikulált Ti tesók vagytok, vagy mi? Rita eddig ezzel traktált, hogy mikor jönnek már vissza a srácok. Mert biztos valami baj történt. Ami azt illeti, már itt kéne lenniük szólt vissza Judy, és elkezdett átöltözni civilből bentlakó ruhára. Ja, mert te aztán ki tudod számolni egy akció idejét a rendelkezésedre álló nulla információ alapján. Mi vagy te, jósnő? Egy találkozóra mentek, nem is olyan rettentően messze. Ma haza kell érniük, és már elmúlt 19 óra. Lehet, hogy buliznak. A kocsiban, a fegyverekkel? Kizárt! 651

652 Na, jól van, most már én is elkezdtem aggódni, örültök? ült fel Móni mérgesen az ágyon. Újra csörgött a telefon. Rita felpattant, és már nyúlt is a kagylóért. Itt vannak? Köszönöm! tette le fülig érő szájjal. Az ügyeletes volt mosolygott gúnyosan Mónikára. Megjöttek! Gyertek, menjünk eléjük! Amikor a két fekete terepjáró begördült a Balkánon folyó különleges műveletek bécsi bázisának udvarára, a lányok izgatottan siettek a többiek elé. Mire leértek az épületből és átmentek az udvaron, Kistehén már jó nagy adag kipakolt felszerelés közepén állt. Az utolsó csomagokat szedte ki a kocsiból. Fritz és Tom egy kicsit arrébb értekeztek egymással. Lévai és Georg a másik autóból pakoltak ki. Matt a kormánynál ült és telefonon beszélt valakivel. Segíthetünk? kérdezte Judy Kistehént. Persze. Kezdhetitek behordani és szortírozni a holmikat. Aztán megtisztítjuk a felszerelést. A szokásos! Rita és Móni már kezdték is felmarkolni, amit csak értek. Hogy sikerült? faggatózott tovább Judy. Volt már jobb is válaszolta oda sem figyelve Kistehén. Obradkoviccsal végül mi lett? Kórházban van. Élvezte a szerb vendégszeretetet. Hol van Max és Gerry? nézett körül Mónika. Meghaltak válaszolta Kistehén, majd hátára dobta a táskáját és megindult az épület felé. A lányok a cuccokkal hátrahagyva, dermedten álltak. Kistehén nem volt abban a hangulatban, hogy kimerítő válaszokat tudjon adni. És igazából beszélni sem volt kedve. Csak ment és alig várta, hogy vége legyen a napnak. 652

653 Biztosan szórakozik velünk vetette fel Móni, egyszerűen képtelen volt elhinni, amit hallott. A nap sütött, a madarak csiripeltek. Nem halhatott meg senki! Nem válaszolta Judy. Nem szoktak a halállal viccelődni Körbenézett, és látta, hogy Lévai és Georg is némán, szó nélkül pakolnak. Judy Mattra nézett. Már nem telefonált. A kormánynak dőlt a homlokával és szinte a háta vonalából is sütött, hogy semmi kedve a világgal foglalkozni. Judy sem tudta még felfogni, amit hallott, de érezte, hogy valami nagyon rossz dolog történt. Tom lépett oda hozzájuk. Ti mit kerestek itt? Jöttünk segíteni hangzott a válasz. Azt jól teszitek. Elkel néhány gondos kéz, hadd menjenek a fiúk pihenni. Igaz, amit Kistehén mondott? kérdezte Judy Tomot is. Mit mondott? Hogy Gerry és Max meghalt Tom nagyot sóhajtott, és lehajtotta a fejét. Igen. De mi történt? Hátba támadtak bennünket zárta rövidre Tom. Nézzétek, nem véletlenül hagytalak ki benneteket ebből az akcióból. Ha segíteni akartok, vigyétek be a holmit, tisztítsátok meg a fegyvereket, és rendezzétek össze a következő akcióhoz a szokásos felszerelést. Hagyjátok most békén a többieket. Ne kérdezősködjetek! Az akció részletei amúgy is titkosak. Ők ott maradtak? kérdezte Rita. Tom dühös lett, utálta, ha kíváncsiskodnak. 653

654 Nem. Repülővel hozzák haza őket, de nem fogok többet mondani. Tűnés fegyvert tisztítani, most ezzel tudtok igazán segíteni! A vidám és gúnyos tréfálkozásoknak egy csapásra vége szakadt. A lányok a raktárszobában pakolták szét a felszerelést. A raktárból ugyan nem kellett nekik semmi, de itt volt kialakítva a fegyvertisztításhoz szükséges hely. A szoba egyik oldalán a tisztításra váró fegyvereket szortírozták, a másik oldalon pedig az új akcióhoz rakták sorba a földön a felszereléseket. Aztán lassan nekiálltak szétszerelni az AR-15-ősöket és átkenni fegyver olajjal a szükséges alkatrészeket. Kistehén lépett be a szobába. Mindannyian felkapták fejüket az ajtónyitásra, aztán szótlanul továbbdolgoztak. Kistehén is megtorpant egy pillanatra, nem számított rá, hogy tele lesz a helyiség, aztán rájött, hogy ez volt az utasítás. Az asztal szabad végén foglalt helyet és nekiállt szétszedni PKM-jét. Ezt a fegyvert sosem bízta másra. Szerette saját maga rendben tartani. Így mindig tudta, mire számíthat. Olyan volt ez nála, mint az ejtőernyősöknél a hajtogatás. Abban bízhatsz igazán, amit magad csinálsz. Négyen voltak a helyiségben, de egy szó sem hangzott el. A feszültséget szinte tapintani lehetett a levegőben. Hiába nem beszéltek, Kistehén tudta, hogy sok megválaszolatlan kérdés foglalkoztatja a lányokat. Abban is biztos volt, hogy Tom néhány keresetlen szóval leállította őket, különben már rég kérdésekkel bombáznák. Aztán arra gondolt, hogy nem igazságos szó nélkül hagyni a lányokat, hiszen ők is ugyanúgy benne vannak ebben az egész feladatban, és ha most valaki azt mondja nekik, hogy indulni kell, akkor szó nélkül elindulnak, anélkül, hogy értenék az összefüggéseket. 654

655 Saját magában vívott vitáját végül elvesztette, nagyot sóhajtott és megtörte a csendet. Közelebb kerültünk az elnökhöz kezdte lassan. Az akció sikeres volt, csak túl sok áldozatot követelt tudta, hogy kiengedte a szellemet a palackból, és most ezernyi kérdéssel fogják traktálni, de legnagyobb meglepetésére egy szó sem hangzott el. Hat szempár figyelt rá, várva a következő mondatot. Letette a puskát, és elkezdett mesélni, csak annyit, amennyit lehetett, és amennyi kikívánkozott belőle. És ilyenkor mi történik? kérdezte Rita a történet végén. Ha különleges műveleteknél meghal valaki, különösen akkor, ha olyan helyen van, ahol nem szabadna lennie, akkor legtöbbször kiképzési balesetről, vagy légi szerencsétlenségről tájékoztatják a hozzátartozókat. Így nem sérül a művelet, és a többiek kiléte is homályban marad magyarázta Kistehén. Gerry és Max szüleit is erről fogják tájékoztatni. Természetesen kijár nekik a katonai temetés, hiszen a német hadsereg kötelékében szolgáltak. Micsoda gesztus! buggyant ki Mónikából lenézően. Hogy oda ne rohanjanak! Judy és Rita annyira megütközött társuk megnyilvánulásán, hogy szóhoz sem jutott. Tessék? kérdezett vissza Kistehén. Kit érdekel a katonai temetés, akkor már úgyis mindegy! Azért, hogy ezt a szart takarítjuk lökte odébb a kezében lévő fegyvert, és úgy is végezzük, talán egy kicsit több is kijárna. 655

656 Lehet, hogy te szarnak érzed magad, de ők nem voltak azok! Ne minősítsd mások munkáját! Főleg akkor ne, ha fogalmad sincs, miről beszélsz! Azért, mert néhány dolgot megtanultál, még nem ismered a szakmát! állt fel dühösen Kistehén és kiment a szobából, a lányokra csapva az ajtót. Tom a folyosóról nézte az ablakon beszűrődő holdfényt. Az ég szinte felhőtlen volt, és a hold bevilágította az egész udvart. A fák és a lámpaoszlopok árnyéka hosszan elnyúlva rajzolt furcsa alakokat a parkoló betonjára. A kapunál éppen őrségváltás volt, a szolgálatot leadó tiszt lassan ballagott át az udvaron, szájában vörösen izzó cigarettával. Tom gondolatai messze a szigeten maradtak. A végkifejlet alapján százszor is átgondolta, hogyan állította volna fel a védelmi vonalat, de mindig arra a következtetésre jutott, valójában csak a szerencsén múlott, hogy ők megúszták. Még a fülében csengett Milos Stroganovic megjegyzése: ha egyszerre támadnak a mesterlövészek és a helikopterek, akkor nem lett volna esélyük. A folyosó másik végében ismerős alak tűnt fel. Arcát nem látta, de járásából hamar rájött, hogy Fritz az. Nem tudsz aludni? kérdezte, amikor karnyújtásnyi távolságra ért. Pörög az agyam válaszolta Tom. Sehogy nem tudtad volna megmenteni őket mondta Fritz, szinte a veséjébe látva. Tom meg sem lepődött, tudta, hogy főnöke legalább annyiszor végiggondolta a történteket, mint ő. Csak, ha nem megyünk oda. 656

657 Valakinek oda kellett mennie. Parancsod volt! Feladatod van! Tudom. Amikor leszereltem, azt hittem, nem kell már ilyesmiért aggódnom. És mégis! Azt hiszem, egy cipőben járunk válaszolta Fritz, miközben barátian vállára tette a kezét. Rég megfonták már a sorsunk fonalát idézett Tom egy régi viking közmondást. Fritz elmosolyodott. Neked pontosan itt kell most lenned, ahogyan nekem is. Harcosnak születtél, hiába próbáltad elfelejteni. Se vele, se nélküle! Olyan ez a szakma, mint egy rossz szerető mindketten nevetni kezdtek. A beszélgetést Tom telefonjának berregése törte meg. Tom kihalászta a nadrágján lévő oldalzsebből a bűnöst, és a villogó számra nézett. A sors fintora. Épp Drakulic hív. Halló! Adja Maiert! Tom átadta a telefont. Az incidens elsikálva. Titkár kiiktatva. Gojkovic már csak bennem bízik. Mi a terv? Átadom Tomnak. Ő a műveletirányító. Drakulic újra a saját nappalijában tervezgette a közeli és a távolabbi jövőt. Milos most is ott ült a kényelmes karosszékben. Drakulic jobbnak látta, ha mindig ott van a közelében. Nála jobb személyi testőrt el sem tudott volna képzelni. 657

658 Mit gondolsz erről a Tomról? kérdezte az öreget a telefonbeszélgetés után. Azt, hogy oda kell figyelni rá. A terve nagyon jó Milos előredőlt és könyökét a térdére támasztotta. Azt kell, mondjam, átkozottul jó. Túl jól ismernek bennünket, a reakcióinkat, a motivációnkat. Tudják, mire ugrunk! Drakulic nem örült a válasznak, de maga is ugyanezt gondolta. Még ránk is veszélyes lehet. Valahonnan ismerem ezt az embert, csak azt nem tudom, honnan mormolta magában. De egyelőre nem vagyunk veszélyben fordult az öreg felé. Megerősítést akart meríteni a tekintetéből. Az elnök kell nekik. A saját diplomáciai mentességünket pedig előbb elintéztetem velük, ebben nem lesz hiba! A papírokkal nem is lesz gond felelte Milos. Inkább a személyes motivációkkal. Azokban nem létezik diplomácia, csak a szemet-szemért törvénye! Másnap a csapat minden tagja az akciószobában gyűlt össze, újabb feladattervet készíteni. A több órás pihenő, zuhany és tiszta ruha ellenére is nyúzott arcokkal találta szemben magát Fritz, ez alól csak a lányok voltak kivételek. Mivel a két nappal korábbi akció érthető módon mindenkit megviselt, nem tette szóvá a lelkesedés hiányát. 658

659 Tom, kérlek, foglald össze, hogy állunk! kérte a jobbján álló tisztet. Tom megköszörülte a torkát és belekezdett. A két nappal ezelőtti kapcsolatfelvétel sikeres volt. Marco Drakulic egyértelműen a mi oldalunkra állt, és aktívan együttműködik az elnök elmozdítása érdekében. A tegnapi nap folyamán bejelentkezett és egyeztettük az akció részleteit. Nagyon remélem, hogy feladatunkat hamarosan eredményesen lezárhatjuk, és az ügy nem kíván több áldozatot! a kommandósok nem reagáltak, csak figyeltek a következő feladatra. Tom egy térképet tett az asztalra. Fritz-cel végigegyeztettük a lehetséges helyszíneket, és az Azori-szigetek tűnt a legideálisabbnak. Egyrészt, mert kellően távol van Szerbiától. Feltételezzük, hogy ilyen messze már nincs kiépített kapcsolata az elnöknek. Tudomásunk szerint az utolsót maguk végezték ki. Másrészt pedig, mert a közelmúltban lefolytattunk ott egy akciót, ezért a helyszín mindenki számára ismert. Továbbá Fritznek és vadászházas akciónknak köszönhetően, nagyon jó kapcsolatot ápolunk az amerikai- és NATO-erőkkel, ezért minden eszközünk meg lesz az akció teljes körű ellenőrzésére; légi felvételek, teljes kommunikációs lefedettség. Nem lephetnek meg bennünket szerb katonai helikopterek célzott a korábbi fiaskóra. Jelen pillanatban kollégáink olyan álnyomokat helyeznek el Drakulic számára a szerb határ melletti szállodában, ahol a kislánnyal megszálltunk, a határon, és a benzinkútnál, amelyek arról tanúskodnak, hogy Nevanát az Azoriszigeteken őrizzük. Drakulic feladata a bizonyítékok segítségével meggyőzni Gojkovicot, hogy személyesen is jelen legyen a lány visszaszerzésénél. Amennyiben 659

660 Drakulic maradék nélkül együttműködik, és igazából nincsen más választása, akkor nem lesz gond és terveim szerint az elnök elfogása tűzharc nélkül zajlik majd le. Természetesen az akció nagyban támaszkodik Drakulic előkészítő munkájára, ezért mindenre fel kell készülnünk. Kikre lesz szükséged? kérdezte Fritz. A szokásos csapatra kezdte Tom. És két támogató egységre, meg persze azokra, akik figyelik a területet. Azt javaslom, a lányokat hagyjuk ki ebből! szólt közbe Kistehén. Tom körülnézett, senki nem szólt. Úgy látom, nincs ellenvetés. Akkor szabadnapot kaptok. Hagyjátok el a szobát! Rita és Judy neheztelve nézett Mónira, aki sértődötten megfordult és látványosan kimasírozott a szobából. Mi volt ez? kérdezte Tom Kistehént. Hagyjuk, nem érdekes mondta az és igyekezett letörölni a megvetést az arcáról, amivel Móni után nézett. Jó, akkor ismertetem a felállást Egy légi felvételt tett az asztalra. Az elnök ottani idő szerint 14 óra 00- kor érkezik ebbe a vendéglőbe. A várost korábban kiürítjük és körbevesszük. A saját módszerükkel fogjuk átejteni őket. A lakosok és a vendéglő dolgozói is mind a mi embereinkből fognak állni. Mesterlövészek lesznek a környező épületek tetején, itt, itt és itt mutatta a szomszédos házakat Tom. Mivel Drakulic embereiből fog állni az elnök kísérete, ezért nem kell ellenállásra számítanunk, de az ördög soha nem alszik, ezért elég nagy tűzerővel felfegyverkezett egységeket rendelek ki ide és ide rajzolt egy karikát ujjával a vendéglővel szomszédos terekre. Ha nem megy szép szóval, akkor a levegőbe repítjük az egész kócerájt, az elnökkel együtt. 660

661 Természetesen erről a másik oldal nem tud! A hegyen lévő klinikába már elhelyeztünk egy kislányt, aki hasonlít Nevanára. Jelenleg is fegyveres őrök védik, így ha bármikor műholdas képeket, vagy egyéb felvételeket készítenek róla, nem lesz kétséges, hogy Nevana ott van. A terv szerint Nevanát az elnök emberei szabadítják ki, ő pedig a vendéglőből irányítja csapatait. Tulajdonképpen a hiúságára hatottunk, hogy személyesen nézze végig a bosszúhadjáratot. Azt fogja hinni, hogy a vendéglő a saját embereivel van tele. Aztán amikor személyi testőreit is lecseréltük, akkor gond nélkül elfogjuk. PORTUGÁLIA, AZORI-SZIGETEK MÁJUS :54 Gojkovic Ponta Delgada felé tartott magánrepülőjén, és az ablakon kinézve bámulta a felhőket. Kezében szorongatta a felvételt, Nevana képét, amelyet egy műholdas felvétel rögzített alig egy napja, az Azoriszigetek felett. Az átkozottak! gondolta magában. Azt hiszik, felnőttek a feladathoz. Nem tudják, hogy aki szelet vet, vihart arat? morfondírozott magában. Ahogy a képet forgatta kezében egy régi, gyerekkori emlék jutott eszébe. Gondolatai visszavándoroltak messze időben és térben, egy apró halászfaluba a Crnojevica partján. Gojkovic apja ebből a kis halászfaluból származott. Amikor feleségével gyermekáldás elé néztek, Belgrádba költöztek, hogy a kis Drazen majd városi iskolába járhasson. A nyári szüneteket azonban a kisfiú mindig nagyapjánál töltötte, Rijeka Crnojevicában. Szeretett ott 661

662 lenni. Az öreg hurcolta mindenhova, megtanította halászni és nyulat fogni, és azt is, hogy tisztítsa meg az elejtett vadat, és hogyan készíthet belőle finom ebédet. Ha a nagypapa alkalmi munkát kapott a faluban, Drazent kiküldte játszani a falubeli gyerekekkel. A helyi nagyfiúk azonban mindig csúfolták elegáns ruhái és városi kiejtése miatt. Itt az úrifiú! mondták a háta mögött, és kezüket pipiskedőn tartva kigúnyolták a mozgását és a beszédét. Soha nem engedték beállni a labdajátékokba Nehogy piszkos legyen a ruhája! és ha mentek is valahová, csak a sor végén kulloghatott. Csupán azért nem zavarták el a többiek, mert így volt kin köszörülni a torkukat. Gojkovic borzasztó rosszul érezte magát, hogy állandóan ő volt a kényes városi gyerek, és elhatározta, megmutatja, milyen fából is faragták őt igazán. Akkoriban volt egy legenda a faluban egy óriási halról. A szóbeszéd szerint már legalább száz éve élt a folyóban egy hatalmas harcsa, ami magányos halászokat és kisfiúkat támadott meg a borongós, ködös reggeleken. Ha valakinek nyoma veszett, rögtön szárnyra kaptak a harcsa körüli mendemondák. Gojkovic úgy 13 éves lehetett, amikor egy napon, nagyapja munkába indulta után, ellopta az öreg legerősebb horgászbotját, és egymaga beevezett a folyó egyik eldugott szakaszára, elhatározva, hogy addig nem megy ki, amíg meg nem fogja a hírhedt halat. A sors fintora, vagy a gondolat teremtő ereje volt, hogy aznap valóban a horgára akadt egy hatalmas harcsa. Ahogy csévélte felfelé a damilt, a hal annyira próbált a szájába akadt horoggal elmenekülni, hogy szinte berántotta a gyereket a vízbe, a fiú azonban nem adta fel. Drazen felállt, hogy meg tudja tartani a hatalmas állatot, és egyre erősebben húzta a botot. A hajó billegett, ő pedig szinte 662

663 az életéért küzdött. Meg sem fordult a fejében, hogy elengedje a zsákmányt. Az összes rémtörténet ellenére nem félt a haltól, csak egy dolog hajtotta, hogy mindenkinek megmutathassa, ki is ő valójában. A hal közel negyven kilós volt, így nem tudta beemelni a hajóba, de egy erős zsineggel az evező tartóvillájához kötötte a horgon vergődő harcsát, és kievezett a partra. Amikor kifuttatta a csónakot a homokra, megpróbálta a halat is kihúzni, de az túl nehéznek bizonyult. Ekkor a bokrok mögül elé ugrott egy 16 évesforma helybéli srác. A fiú magas volt, és sokkal izmosabb, mint Gojkovic. Hát te mit csinálsz itt? kérdezte a kisfiút. Gojkovic kihúzta magát, és büszkén mondta: Kifogtam a harcsát! A fiú gúnyosan nevetett. Ugyan már, butaságokat beszélsz, az csak egy monda! válaszolta, és legyintett. Ott van, nézd meg! erősködött Gojkovic. Csak nem bírom kihúzni! mutogatta a zsákmányt. A fiú szeme elkerekedett a hatalmas hal láttán. Hátra lökte a kis Gojkovicot, és elkezdte kihúzni a halat a partra. Ez most már az enyém! mondta gőgösen, és mit sem törődött tovább a kis mitugrásszal. Gojkovic olyan éktelen haragra gerjedt, hogy hátulról nekiugrott a nagyfiúnak, de az újra ellökte. Ekkor előkapta a nagypapa bicskáját, és megvágta a fiú arcát. A sértett az arcához kapott. Gojkovic újra ráugrott, leterítette a földre, majd a mellkasára térdelt és a fiú szemének szegezte a kését. Akarsz egy örök mosolyt? kérdezte dühtől zihálva. Ekkor valaki hátulról megragadta és megemelte a grabancánál fogva. Mit művelsz te itt?! rázta meg a nagyapja, aki éppen a folyó melletti úton igyekezett hazafelé a munkából. Kétkezi munkás lévén, nagyon erős volt az öreg, Drazen félt is a haragjától. Sírva fakadt. Ő 663

664 volt, nagypapa, nézd meg, el akarta venni! Ő kezdte! mutogatott a fiú felé. Mit akart elvenni? A halamat! Kifogtam a folyó legnagyobb harcsáját! Nézd meg a zsinórt! hüppögött a kicsi. Nagyapja elengedte a gyereket és a csónakhoz ballagott. Kijjebb húzta a kötelet, és bizony a lélegzete is elállt, amikor meglátta a kopoltyún átvezetett zsinór végén ficánkoló hatalmas harcsát. Ki fogta ezt a halat? kérdezte most a nagyfiút, aki úgy megrettent a történtektől, hogy hazudni is elfelejtett. Ő vallotta be szemlesütve. Az öreg megmérgesedett, hogy az unokájára támadtak. Lekevert egy hatalmas pofont a fiúnak, de akkorát, hogy az majdnem orra bukott a porban. Tünés innen! Meg ne lássalak még egyszer! kiabált az iszkoló fiú után. Aztán odament az unokájához és leguggolt hozzá. Ami a tiéd, azt meg kell tartanod! Nagyon helyesen tetted, hogy megvédted a zsákmányodat. Megdolgoztál érte, ezt meg kell ünnepelnünk! a kis Gojkovic szívét a diadal mámora fogta el. Estére a falu minden lakója tudta már, hogy ő fogta ki a nagy halat. Nagyapja körbehordozta, mint valami győzelmi zászlót. Minden portára betértek, mindenhol dicsérő szavak fogadták, mindenhol őt ünnepelték. Most már férfiként köszöntötték, így szokás szerint mindenütt meg kellett igyon egy kupica pálinkát az egészségére. Drazen aznap este végighányta az éjszakát, de ez sem vette el a kedvét. A nagyfiún ejtett sebesülésnek is legalább olyan gyorsan híre ment, mint a különleges fogásnak. Senki nem mert többé ellenére tenni. Ezután akármikor a faluba ment nyáron, már nem csúfolták a gyerekek, sőt ő lett a vezér. Ő mondta meg, mit játszanak, és kik játszhatnak. Attól a naptól kezdve nagyon boldog volt, ha a nagyapjához mehetett. Később, 664

665 a sors furcsa fintoraként a nagyfiú érte halt meg ben, a horvátokkal történt egyik fegyveres konfliktusban, és hiába erőltette a memóriáját, már a nevére sem emlékezett. Gojkovic gondolatai visszatértek a jelenbe, a repülőgépre. A kezében tartott kép már egészen összegyűrődött. Vissza kell szereznem, ami az enyém dünnyögte magában. Meg kell mutatnom a világnak, hogy ki is vagyok én! Drakulic rézsút, az elnök mögött ült a gépen, ugyanolyan kényelmes, forgatható ülésben, mint ő. Kezében egy pohárnyi száraz vörösbort lögybölt és Gojkovicot figyelte. Látta rajta a belső feszültséget, a kitörni készülő dühöt. Érezte, hogy már a győzelem mámorát ízlelgeti. Tudta, hogy majd elégtételt vesz Nevana elrablóin. Kicsit meglepődött, hogy Tomnak mennyire igaza volt az elnök könnyű behálózásának lelki okait illetően. Valóban ilyenek lennénk, mi, szerb férfiak? tette föl magának a költői kérdést, de nem mert válaszolni rá, mert kénytelen lett volna szembenézni a saját nemzetének gyengeségével. Hiúságból pusztítani, ez volt Tom egyszerű, de kiváló taktikája. Alighogy elhintette Gojkovicnak, hogy legyen jelen, amikor elfogják a gyerekrablókat, példát statuálva így a nyugatnak, hogy nem fél nyíltan szembeszállni velük, az elnököt mintha kicserélték volna. A nyilvános megtorlás lehetősége, és személyének felemelkedése szinte felszította hiúságát. Drakulic órákon át magyarázta neki a csapatok elhelyezkedését, és a támadás részleteit, megmutatta térképen a bázist, a hegy aljában elhelyezkedő kis vendéglőt. Biztosította az elnököt, hogy a támadást egy 665

666 monitoron végigkövetheti, és a gyerekrablókat élve viszik majd elé. Az egész akciót Milos vezényli le. Milos neve volt a kulcsszó ebben a történetben. Az elnök ezek után elképzelhetetlennek tartotta a bukás esélyét. Drakulic újra a kereszttel babrált a nyakában. Tudta, csak egy dobása van, és annak sikerülnie kell. Nagyon nagy volt a tét, a karrierje és egyben az élete is. Vagy mindent elveszít, vagy mindent megnyer, más lehetőség nem állt előtte. Ponta Delgadába érve a repülőtéren a magángépet külön hangár várta. Tomék a hegyről figyelték a gép érkezését. Ügyes! mormolta Tom. Külön hangárba viszik. Gondolom, egy rakás fegyveres várja. Drakulic még nem jelzett vissza mondta a távcsőre tapadva Lévainak. Biztosan nem volt még rá alkalma nyugtatta Lévai. A gép lassan kanyarodott a hangár elé, végül megállt. Tom szíve szinte a torkában dobogott. Remélem, nem vert át az a szemét adott ismét hangot kételyeinek. Nyugi! Most már itt vagyunk mondta higgadt hangon Lévai. Végigcsináljuk, akármi is lesz! A hajtóművek leálltak, a gép ajtaja kinyílt. Fókuszálj rá! szólt Lévai, elárulva magáról, hogy bizony ő is ideges. 666

667 Megvan! kiáltott Tom, ahogy megpillantotta Gojkovicot a lépcső tetején. Ott van, most száll le! ez a pillanat szinte megmámorosította. Egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy eddig eljutottak. Itt van az elnök, akit már évek óta nem tudtak kimozdítani az odújából. Tomban mintha egy tartalék generátor indult volna el, annyira felvillanyozódott a tettvágytól. A rádióért nyúlt és Fritzet hívta. A célszemély megérkezett. Akció indul! Vettem hangzott a rádióból a nyugtázás. Tom ismét a távcsőbe nézett. Bemennek mondta, és hirtelen déjà vu-érzés fogta el. Olyan volt, mint kilenc éve, Szerbiában. Csak akkor Drakulicot figyelték éppen így, egy hegyoldalban megbújva, Lévaival. Csak egy mondatába kerülne és Lévai a levegőbe küldené az egész hangárt Gojkovicostól, Drakulicostól, partizánostól. Ez az egyet fizet, sokat kap esete lett volna. A célszemély eltűnt a hangárban. Tom Lévaira nézett, és az arcára volt írva, mit gondol. Lévai vidám mosollyal válaszolt. Nehéz megállni, mi? kérdezte. Tom bólintott. A járulékos károk! Rengeteg ártatlan ember a közelben, a repülőtérnek annyi próbált Lévai valami magyarázatot adni, tulajdonképpen inkább saját magának. Olykor nagyon nehéz volt betartani a tervet és a felsőbb parancsot. Nincs olyan közel a terminál. És csak magángépek sérülnének válaszolta Tom logikusan. Lévai kicsit megingott. De nem csinálunk belőle mártírt! Bíróság előtt kell felelnie a tetteiért. És a médián keresztül kell elvesztenie az imázsát, hogy leigázott emberei rájöjjenek, csak egy senki! 667

668 Igazad van, ez sokkal jobb érv egyezett bele Lévai, és tovább követték az eseményeket. Most indulnak szólt bele Tom újra a rádióba, amikor megpillantotta a hangárból, maga előtt két motoros biztosítóval kikanyarodó fekete limuzint. Menjünk! Drakulic vonakodva ült be az elnökkel szembe a limuzinba. Eredetileg külön járművel akart menni, de Gojkovic ragaszkodott hozzá, hogy együtt utazzanak, csakúgy, mint Milossal. Csak remélni tudta, hogy nem lövik ki az autójukat, amíg ő is ott ül a célszemély mellett. Bár pontosan ismerte Tom tervét, mégsem merte volna rá a fejét tenni, hogy nem próbálkoznak korábban valami mással. Jól megszervezted az utat, Marco! törte meg a csendet Gojkovic. Köszönöm! Remélem, ezek után már nem kell több példát statuálnom, és végre békén hagynak saját országomban. Biztos vagyok benne jegyezte meg Drakulic, csupán Milos számára kétértelműén. Mi a terved Nevanával? kérdezte, hogy fenntartsa a beszélgetést. Semmi! válaszolta az elnök. Egyre jobban hasonlít az anyjára. Az idegeimre megy! Vissza kell kapnom! Aztán majd nagyobb őrizetet adok mellé, egy új rejtekhelyen Gojkovic hallgatott kicsit. Mikor támadunk? 668

669 Egy étteremben rendeztük be a főhadiszállásodat. Onnan egy monitoron végigkísérheted az eseményeket. Amint megérkeztünk, indítom az akciót. Az embereid készen állnak hazudta Gojkovicnak. Az autó a biztonsági előírásoknak megfelelően a vendéglő hátsó ajtajához hajtott. Milos szállt ki először és körbenézett, kollégái már az épületnél vártak. Körülvették a kocsit, és amikor tisztának látták a terepet, kinyitották az ajtót az elnöknek. Gojkovic kiszállt és testőrei körgyűrűjében lépett be az étterembe. Egy külön terembe vezették. A terem előtt két fiatal katona állt, Gojkovic végignézett rajtuk, de nem tűntek ismerősnek. A fegyveresek vigyázzba vágták magukat. Az elnök belépett. Kik ezek? kérdezte hátra nézve. Újoncok válaszolta Drakulic. Szükségünk van utánpótlásra. A tavalyi bevételből kiképzésre is elkülönítettünk Gojkovic megértően bólintott, és leült a számára előkészített asztalhoz. Milos és társai elfoglalták helyüket, mint személyi testőrök. Gojkovic minden kérdése elpárolgott, amint meglátta Milos csapatát. Egy pincér lépett hozzá és kívánsága felől érdeklődött. Drakulic a helyi specialitást ajánlotta, véres hurkát káposztával és ananásszal, hozzá helyi vörösbort. Gojkovic kezdte jól érezni magát. Milos egy monitort helyezett az asztalra, ami négy kameraállást közvetített. Ezen végigkövetheted az eseményeket magyarázta Drakulic, majd felállt. Hová mész barátom? Nem nézed végig velem az előadást? De, testközelből. Én vezényelem le az akciót mondta, és megfordult. 669

670 Személyesen hozd elém az árulókat! szólt utána Gojkovic. Azt szeretném, ha az egész világ látná, mivel jár, ha velem packáznak! Úgy lesz! válaszolta Drakulic, majd Milosra nézett, és bólintott. A finom étel nem váratott sokáig magára, és egy nagy kancsó vörösbor is érkezett mellé. A monitor képei megindultak. Az egyik kockán autók érkezése látszott. Lefékeztek, majd fekete ruhás harcosok szálltak ki belőle, gázmaszkkal az arcukon. A másik képeken füst gomolygott. Néhol fel-felvillant egy harcos, ahogyan előrenyomul egy kórháznak látszó épületben. Gojkovic hozzálátott az első fogáshoz. A képen újabb robbanás volt látható. Teliszájal mosolygott, majd Milosra nézett. Jól dolgoznak az újoncok, mi? kérdezte. Megjárja válaszolta kimérten az öreg. Gojkovic elgondolkodott rajta, hogy Milosék generációja lassan leteszi a lantot, és már nem lesznek ennyire jó katonái. Ivott egy korty bort és megtörölte a száját. Nem tudják ezek a maiak, mi mindent tanulhatnának tőletek! fordult hátra ismét. Az egyszer biztos! válaszolta Milos. Kimegyek, körülnézek. Szüksége van még valamire? Nem Milos, jól vagyok. Menj csak! mondta, és újra átadta magát az élvezeteknek. Az elnöknek nagyon tetszett az előadás, és annyira belemerült a finom ízekbe, hogy észre sem vette, amint eltűnik mellőle a testőrség. Milosék a konyhán keresztül hagyták el az éttermet, helyüket más fegyveresek vették át. Az elnök jókedvét a helyiség ajtaján belépő Fritz Maier és James Broman szakították félbe. Gojkovic először tudomást sem vett róluk, éppen felállt, hogy egy újabb kancsó borért 670

671 menjen. Kezében tartotta a félig leharapott véres hurkát, szája még tele volt. Talán azt hitte, hogy beosztottjai jöttek jelenteni. Aztán egyszerre csak megállt, és rájuk nézett. Maszatos arcán kidudorodott egy falat. Egyre komorabbá vált az arckifejezése, ahogyan a két férfi némán megállt előtte. Drazen Gojkovic, letartóztatom emberiség ellen elkövetett bűnök vádjával! Broman szinte megkönnyebbült, ahogy kimondta ezt a mondatot. Vádolom népirtással, kínzással, drog, fegyver és emberkereskedelemmel! Kérem, tegye hátra a kezét! Ne tanúsítson ellenállást, az épületet körbevettük! Milos! kiáltott hátra Gojkovic, miután leküzdötte a szájában rekedt ennivalót, de senki nem ugrott a név hallatán. Hátranézett és nem látta sehol az öreget. Fogjátok el őket! utasította a háta mögött állókat, de senki nem reagált a parancsra. Körbenézett. Talpig felfegyverzett, fiatal katonák vették körbe, és egyikük arca sem volt ismerős. Egyre hevesebben kezdett verni a szíve, levegőért kapkodott. El akart indulni, de a lábai nem engedelmeskedtek. Mintha ólomból lettek volna a végtagjai. Fejét forróság öntötte el, verejtékezni kezdett. Nem értett semmit. A monitoron még mindig ment a színjáték. Állítsátok le szólt Fritz a kezében tartott rádióadóba. A kép megszakadt. Gojkovic megsemmisülten nézett rájuk. Önt elárulták. A hazája váltani akar! Elég volt az önkényuralmából! közölte vele Broman. Most velünk kell jönnie! Intett a fejével, és két fegyveres lépett Gojkovic mellé. Egyik kezét hátracsavarták, a megkezdett hurka a földre esett. Az asztalra döntötték és 671

672 megbilincselték. Gojkovic nem ellenkezett. Csak lassan értette meg, mi is történik körülötte. Újra felegyenesedett és Fritz szemébe nézett. Fritz állta a tekintetét, mindaddig, amíg a fiatal tiszt el nem vezette. Köszönet, Fritz! nyújtotta kezét Broman. Mindenért! Fritz megrázta a felé nyúló kezet. Nem csak az én érdemem válaszolta. Remélem, lesz alkalmam megköszönni a csapatodnak is. Nagyon jó munkát végeztek! Az nem kifejezés bólogatott Fritz. Nekem most mennem kell a fogollyal búcsúzott Broman. Nemsokára hivatalosan is megkereslek! intett és kilépett az ajtón. Fritz egy biztosító tiszt társaságában, másodmagával maradt a helyiségben. Lassan körbenézett, még maga sem tudta felfogni az imént történteket. Ahogy fordult, a puha bársonyszőnyeg besüppedt a lába alatt. A falakat sötétbarna lambéria fedte, amelyet elegáns keretekben tengerészcsomók díszítettek. A bútorok mélybarna, nehéz, fából készült egyedi darabok voltak, visszafogott eleganciát kölcsönözve a helyiségnek. Az asztalokon bordó terítő díszelgett. Fritz szeme végül megakadt valamin. Odalépett az ablak alatt elhelyezett finom faragású fadobozhoz, és felnyitotta a fedelét. A legjobb minőségű szivarok sorakoztak benne, felkínálva magukat a felfedezőjüknek. Fritz kivett kettőt, és visszatette a dobozt. Még egyszer körbenézett. Az emlékezetébe akart vésni mindent, ami erre a tökéletes napra emlékezteti. Színeket, szagokat, illatokat, érzéseket, egyszerűen mindent. Aztán megfordult és kiment az épületből. Az utcán rendőrautók tömege állta el a vendéglőhöz vezető kis utcákat, villogó kék fényük visszatükröződött a 672

673 házfalakon. Fritz odalépett ahhoz, amelyikkel ő érkezett. A nyitott ablakon keresztül lepattintotta a kesztyűtartó fedelét, és kivette szolgálati telefonját. Megnyomta az utolsó számot. Tom jelentkezett be. Végeztünk, barátom! mondta hangjában is hallható mosollyal. Van egy meglepetésem számodra, egyenesen Gojkovictól mondta sejtelmesen, és mélyen beszippantotta a drága kubai szivar illatát. AUSZTRIA, BÉCS MŰVELETI BÁZIS JÚNIUS 1. 07:21 Lesötétített ablakú, fekete autó állt meg a Sacher kávéház előtt, az autóból barna öltönyös, középkorú férfi szállt ki. Tom bentről figyelte. Mozdulatai lassúak és megfontoltak voltak, mintha kicsit tartana attól, mi történik körülötte. A bejárat felé fordult, és kissé bicegő járással benyitott a reggeli kávé illatában úszó helyiségbe. Az ajtóban megállt és körbenézett. Talán egy pillanatra elbizonytalanította a fekete ruhás, fehér kötényes pincérnők sürgésforgása. Az asztaloknál a korai óra ellenére rengetegen ültek, reggelijük mellé a friss újságokat olvasgatva. A férfi tüzetesen körülnézett, aztán végre meglátta Tomot, és határozottan elindult felé. Nem hittem volna, hogy újra találkozunk állt meg a szemközti szék mögött. Foglaljon helyet, Mr. Obradkovic! kínálta hellyel Tom. Obradkovic mintegy köszönésképpen biccentett a fejével, és óvatosan letette magát. Tom biztos volt, benne, hogy a pár napos kórházi kezelés nem volt 673

674 elegendő és Obradkovicnak még jó darabig fájdalmai lesznek. Nem volt alkalmunk elbúcsúzni jegyezte meg. A vendég kissé lesütötte a szemét. Nem volt szégyenlős ember, de jól tudta, hogy életét Tomnak köszönheti. Más terveim voltak. Ha elárulom, mire készülök, biztosan megakadályozott volna. kezdte magyarázni. Lehet! Obradkovic kicsit kényelmetlenül érezte magát, még nem tudott mit kezdeni a helyzettel, de azt tudta, hogy tartozik annak az embernek, aki vele szemben ül. Köszönöm, hogy utánam jöttek! mondta, és mélyen Tom szemébe nézett. És azt is, hogy nem öltek meg! Taktikailag az lett volna a legkézenfekvőbb, hogy ne adhassam ki magukat. Az őrangyalának köszönje, a szigeten nem tudtam volna magáért mit csinálni. Kész csoda, hogy túlélte! mondta Tom mosolyogva, majd az érkező pincérnőnek leadta a rendelést. Tudja, ott a szigeten, amikor elkezdődött a tűzharc, és a sziklák rejtekéből láttam magát elvágódni a parton, beugrott egy kép. Egy nagyon régi emlék. Én láttam már önt, 9 évvel ezelőtt. Obradkovic szemei kikerekedtek, közelebb húzódott és érdeklődve hallgatta Tomot, miközben maga is az emlékeiben kutatott. A kávéházi találkozó hangulata kezdett lassan feloldódni. Drakulicot figyeltük már jó néhány napja. Azon a hajnalon ott ült mellette, egy terepjáróban. Nagyon kölyökképű volt még, ezért is nem ismertem fel rögtön. A háború önre is rányomta bélyegét jegyezte meg Tom tényként, inkább együttérzésnek, mintsem sértésnek szánva a mondottakat. Úgy nézett 674

675 Drakulicra, mint a mesterére és egy Kalasnyikovot szorongatott a kezében. Obradkovic szája halványan mosolyra húzódott, szeme pedig felfelé tekintett, ahogy tudata mélyén keresgélte a régi emlékképeket. Apám Kalasnyikovja volt. Rám hagyta. Az volt az egyetlen emlékem tőle bólogatott. Mikor volt ez pontosan? július 11-én. Az utolsó hajnalon! mondta Tom keserűséggel a hangjában. A pontos dátumból következtetni lehetett, hogy rossz emlékek fűzik ahhoz a naphoz. Akkor kezdődött minden bólintott Obradkovic. Akkor még hittem Drakulicban, és hittem, hogy azt, amit teszek, a hazámért teszem! Aztán egy csapásra megváltozott minden lassan törtek fel benne is az emlékek. A hallottakkal összekombinálva Obradkovic számára sok minden kezdett világossá válni Tom viselkedésére nézve. Az erdőben, amikor ott találkoztunk, akkor ezért volt olyan ellenséges. Éreztem, hogy részt vett a háborúban, de nem gondoltam volna, hogy ilyen közel volt mondta meglepetéssel a hangjában. Közelebb, mint gondolja mormolta Tom, alig hallhatóan, majd elnémultak, amíg a pincérnő eléjük tette a frissen készített kávét, ropogós croissant, lekvár, vaj és egyéb finomságok társaságában. Obradkovic végignézett a gazdagon terített asztalon, és az iménti fájó emlékek tükrében nem igazán értette, mit keres ő itt. Miért hívott ide? Nem hiszem, hogy kiérdemeltem ezt a vendégszeretet. 675

676 Maga nélkül nem jutottunk volna Gojkovic közelébe. Mindenkinek jár még egy esély, én ezt tanultam meg újra az elmúlt hetekben! kezdte Tom, és megvajazta a fenséges illatú péksüteményt. És ezt én mondom, aki életcéljának tűzte ki, hogy azok, akik részt vettek a népirtásban, megkapják méltó büntetésüket! Erre nincs bocsánat, és nem mentegetőzni akarok. Fogalmam sem volt, mire készülnek. Egészen addig a bizonyos pillanatig azt hittem, a hazámat szolgálom! Elhiszem. És tudom, hogy nem szabad egy népet kikiáltani bűnösnek. Akkor, ott, mások is elkövettek emberiség elleni bűnöket, éppen hogy a szerbek ellen. Vegyük csak az albán szervkereskedelmet, vagy azokat, akik iszlám szélsőségesekre hivatkozva, ártatlan embereket fejeztek le. Őket ugyanúgy keresi a Hágai Nemzetközi Bíróság, ne higgye, hogy én ezt nem tudom! Ez az egész azért kapott ekkora figyelmet, mert a többi esetben nem állami szinten, nem állami irányítással folytak a bűntények. Pontosan ez a problémám. Hogy érti? Nyilvánvalóan Drakulic is kapott valamit az önökkel való együttműködésért cserébe. Ugyanúgy, mint maga. Igen, én bekerültem az Europol tanúvédelmi programjába. Új személyazonossággal, új helyen, biztos anyagi háttérrel új életet kezdhetek. Valahol kinyitják a térképet Litvánia és Írország között, és mindezt elintézik nekem magyarázta erősen gesztikulálva Obradkovic. Egészen belemelegedett a beszélgetésbe. Minderre azért van szükség, mert Drakulic valószínűleg kegyelmet kapott! 676

677 Hova lett a 9 évvel ezelőtti Drakulicot istenítő kölyök-képe? kérdezte némi gúnyos felhanggal Tom. Túl gyorsan felnőtt engedte el a füle mellett Obradkovic a provokációt. Önök elfelejtik, hogy amíg én életem végéig a háborúban elkövetett bűneimet fogom bánni, addig a kormánybiztos ül majd a babérjain, annak ellenére, hogy ő volt az egész kitervelője, és irányítója is egyben. Ahhoz, hogy az ember legyőzhesse a gonoszt, néha egy másik ördöggel kell cimborálni. Lehet! De néha a látszat csal, nem mindig az igazi gonoszt veszik célba. Nézze, én nem akarok elégedetlennek vagy hálátlannak tűnni. De higgye el, én ismerem Marco Drakulicot! Végtelenül gonosz ember. És soha nem felejti el azt, aki egyszer az útjába állt! Jelenleg azon mesterkedik, hogy átvegye a hatalmat, és ehhez közvetve mi biztosítottunk számára lehetőséget. Nem hiszem, hogy az útjába álltunk volna! Hosszú évekig dolgoztam mellette. Ne becsülje le a rafináltságát, és az eszét! A legapróbb részletekig odafigyelve őrizte a háttérben maradó szürke eminenciás szerepét. Mindent ő irányított, de sehol nem volt látható. Ennek köszönheti, hogy nem volt ellene nemzetközi elfogató parancs. Eddig! Ezután sem lesz, hiszen kegyelmet kapott harapott bele Tom a croissant-ba. Gondolom, most ki fogják hallgatni Gojkovicot. Nem csak kihallgatják, de darabokra szedik. Minden ügyletén végigmennek. Az elmúlt év pénzmozgásaitól kezdve a bűnözői kapcsolatokig, mindent felgöngyölítenek. Előbb vagy utóbb eljutnak Drakulichoz, és ő ezt tudja! hadonászott Obradkovic 677

678 kezében a késsel, két falat között. Csakhogy neki van egy óriási előnye: az idő. Míg önöknek évekbe telik, hogy egyáltalán megismerjék a gaztetteit, addig ő fel tud készülni. Kezében lesz a hadsereg, a nép, Gojkovic korábbi bűnözői kapcsolatai. Ő nem csak védekezni fog, az nem az ő stílusa! Előbb indít támadást, mint hogy megtalálják, erre a fejemet teszem. Megtalálja azokat, akik árthatnak neki. Én ismerem! Tom elgondolkodott azon, amit Obradkovic mondott. Érezte, hogy ez az ember nem a levegőbe beszél. Oda fogunk figyelni rá mondta végül. És maga? terelte más mederbe a beszélgetést Obradkovic. Ez jó kérdés sóhajtott Tom. Ez a munka nekem is segített kicsit háttérbe szorítani az árnyaimat, sőt egykettőt talán le is tudtam győzni kezdte elgondolkodva. Számomra az a legnagyobb tanulság, hogy az embernek meg kell tudnia bocsátani önmagának is. Sokszor az a legnagyobb gond, hogy saját magunknak nem adunk még egy esélyt Tom elmosolyodott, a hirtelen őszinteségből kimondott szavak emlékeztették rá, miért is jött valójában. Letette az evőeszközt, a tányér felett összedörzsölte tenyerét, hogy megszabaduljon a morzsáktól, aztán a mellette fekvő irattartóért nyúlt. Erről jut eszembe, hoztam önnek egy ajándékot Obradkovic kíváncsian figyelt, és nagyot kortyolt a porcelán kávéscsésze tartalmából, mialatt Tom a papírokkal bíbelődött. Tudtam róla, hogy az Europol tanúvédelmi programjába került. Hogy hová megy, és milyen néven, azt természetesen nem tudom, és nem is akarom tudni. Viszont amíg kórházban volt, főnökömet, Fritz Maier tábornokot folyamatosan tájékoztatták az ön 678

679 állapotáról, és arról is, hogy állandóan Nevana felől érdeklődött. Obradkovic kezdett izgatottá válni. Remélte, hogy talán egy fényképet kap Nevanáról. Ön jól tudja, hogy ez a munka általában egy másik ember életébe való belépésről, annak manipulálásáról szól, és nagyon ritka alkalom, amikor az ember ezzel valami jót tehet a másiknak Tom végre megtalálta, amit keresett, óvatosan kihúzta a papírokat a dossziéból, nehogy összepiszkolja őket. Búcsúlevelében arra kért, hogy találjak szerető családot a kislánynak. Azt hiszem, megtaláltam. Ha úgy gondolja, és maga is akarja, akkor Fritz Maier tábornok úr közbenjárására itt vannak a papírok, hogy a gyereknek ön lehessen a nevelőapja! Obradkovicot, mintha villámcsapás érte volna. Kezei elkezdtek remegni, nagy csattanással tette le a kávéscsészét a kistányérra, nem volt képes uralkodni finommozgásain, annyira felizgatta a váratlan hír. Átvette és áttanulmányozta a papírokat. A dokumentum hivatalosan kinevezte Nevana gyámjának, csupán az aláírása hiányzott a végéről. Vállalja? kérdezte Tom. Igen igen, igen! mondta Obradkovic, még mindig levegő után kapkodva. Holnaptól eltűnnek Fritz, az én és mindenki szeme elől, hiszen a tanúvédelmi csoport átveszi az ön életének irányítását legalábbis egy időre Tom az órájára nézett. Jobb, ha indul, Nevana már a szállásán fogja várni. Felálltak. Tom a kezét nyújtotta. Remélem, többet nem találkozunk! mosolygott Tom. Obradkovic tudta, hogy ez a kívánság a 679

680 tanúvédelmi program sikerességére vonatkozott, mosolyogva rázott kezet. Éljenek boldogan! Köszönöm! mondta Obradkovic és hirtelen magához ölelte a vele szemben álló férfit, majd háromszor arcon csókolta, ahogy ez náluk szokás. Tomot váratlanul érte a gesztus, először nem tudta, mit tegyen, aztán viszonozta a balkáni virtust. Örülök, hogy nem vagyunk ellenségek! Mi sosem voltunk ellenségek! mondta Tom, amikor újra szemtől szemben álltak. Az oldalaink voltak azok! Obradkovic újra hálásan megrázta Tom kezét, majd megfordult és az ajtó felé indult. Tom az ablakhoz lépett, és zsebre tett kézzel figyelte, ahogy a barna öltönyös férfi beszáll az elsötétített ablakú autóba. Hosszan nézett még az autó után, egészen addig, míg a sarkon befordulva el nem nyelték a zsúfolt utcák. Szívét önzetlen öröm vette birtokába, szokatlan volt ez az érzés, de nagyon boldog volt. Az embernek tudnia kell megbocsátani. És adni kell egy esélyt saját magunknak is ízlelgette saját, korábbi gondolatait. Megint tanultam valamit! Fritz és Tom az intézmény tetején ült a kijárat melletti lépcsőn, a korlátnak támaszkodva. A megszokottól eltérően mindketten világos színű inget, nyakkendőt és elegáns zakót viseltek. A helyszín szokatlan volt, de a városra nyíló panoráma páratlan élményt nyújtott. 680

681 Igazad volt mondta Tom, miközben az ajándék szivart sodorgatta ujjai között valóban gyönyörű a kilátás idefentről Fritz, szájában a szivar párjával, elmosolyodott, és farzsebéből öngyújtót vett elő, hogy tüzet adjon Tomnak. Az elnöktől. Ő küldte? Mondjuk inkább úgy, hogy lefoglaltam nevetett Fritz. Mit nem adtam volna érte, ha láthatom az arcát, amikor megbilincselik! Igazán sokat vesztettél, hurkával a kezében elég komikus volt nevettek. És Drakulic? Egyezségünknek megfelelően Bromantól teljes kegyelmet kapott ő és négy társa, Milos Stroganovicot is beleértve. De azt hiszem, ez volt az egyetlen lehetőség, hogy Gojkovicot elkapjuk. Remélem nem túl nagy ár érte! jegyezte meg Tom. Ezt hogy érted? Úgy, hogy nem tudom, nem engedtük-e szabadjára a nagyobb gonoszt! Ugyan, most ne ezen törd a fejed! Lazítsunk végre! csapott a térdére Fritz. Már nem is emlékeztem rá, milyen felemelő érzés egy ügy végére pontot tenni mondta és füstkarikákat eregetett a levegőbe. Kemény meló volt ismerte el Tom. Most mihez fogsz kezdeni? Nem tudom, ezen még nem gondolkoztam. Ma nem akarok a jövőre gondolni, hadd élvezzem egy kicsit a győzelem mámorát! 681

682 Rendben! váltott témát Tom. Akkor egészségünkre! vette fel a lépcsőre állított pezsgőspoharat és koccintásra emelte. Gyere, menjünk vissza a többiekhez! felálltak, és a pár méterre álló, fehér terítős, pezsgős asztalokhoz ballagtak. Szivarral a szájukban olyanok voltak, mint két, másmás korosztályból való, megnyerő gavallér. Az asztal körül együtt volt a csapat, mindenki elegánsan felöltözött a Fritz szervezte, spontán tetőpartira. A tábornok ismerte a dörgést, tudta, hogy a hivatalos elismerések kinyilvánításáig még hetek vagy hónapok fognak eltelni, ám ezek az emberek megérdemelték az ünneplést. Visszaérve ezért pezsgőt és hidegtálakat rendelt, egy belső cateringes csapattal fehér damasztabroszos asztalokat vitetett fel, hozzá némi zenét, és még pár girlandot is, hogy kicsit hangulatosabbá tegyék a kopár tetőt. Jó érzéssel nézett végig csapatán. A lányok mind magas sarkú cipőt és hosszú ruhát öltöttek, végre nőiesen néztek ki, nem csúfította combtok és fegyver a csípőjüket, sem tarka gyakorló nadrág nem fedte csinos lábukat. Kistehén és Lévai a többiekhez hasonlóan zakót, inget és farmert viselt, Matt és Georg pedig a vicc kedvéért még cowboy kalappal is feldobta fizimiskáját. A mai nap csak az ünneplésről szólt. A harmadik kört szokás szerint az elvesztett kollégákra itták, majd a tisztelettel lerótt kegyelet után mindenki elengedte magát, végre lazíthattak. Mosolyogtak, beszélgettek és még táncra is perdültek Bécs háztetői fölött. Jóval éjfél után lett vége az ünneplésnek. Fritz már korábban elköszönt, vezetőként nem akart kidőlésig inni csapatával, még akkor sem, ha jól esett volna. Bizonyos 682

683 távolságtartást mindig be kellett tartani parancsnok és beosztottak között. A parti végeztével a fiúk elkezdték lecipelni az asztalokat, a székeket, és a nehezebb holmikat; akkorra már rendesen felöntöttek a garatra, zengett a folyosó a jókedvüktől. A lányok a terítőket hajtogatták össze, majd ők is elkezdtek pakolni. Mónika a girlandokat próbálta leszedni. Végül csak ő és Tom maradt a tetőn. Nekünk még van mit megbeszélnünk mondta Tom, amikor meggyőződött róla, hogy mindenki más elment. Móni lassan felé fordult, és érezte, hogy a férfi röntgenszemekkel figyeli arcát. Egy pillanatig némán álltak egymással szemben. Móni kezdte kellemetlenül érezni magát, sosem bírta, ha Tom farkasszemet néz vele. Tekintete lejjebb vándorolt, és észrevette, hogy a férfi játszik valamivel a kezében. Kicsit közelebb lépett, hogy megnézze mi az. A felismerés jeges villámként futott át a testén, gyomra összeszorult, szemei riadtan kerestek kiutat. Tudta, hogy a férfi erre a visszajelzésre várt. Tom a tengerparti akciónál elrakott szíjbilincset forgatta a kezében, amin egy éles tárgy bevágásának nyoma jól látható volt. Most már összeállt a kép, kis barátom! jegyezte meg Tom Mónika egyértelmű arckifejezésére. Ez volt az egyetlen dolog, ami nem hagyta nyugodni az ifjabb Stroganovic elfogására indított akció balsikere óta. Nagyot hibáztam, amikor beválasztottalak! szögezte le dühösen. Fizess ki és már itt sem vagyok! nyújtotta a kezét Mónika. Elárultad volna a társaidat?! húzta össze szúrósan szemeit a férfi. 683

684 Őket nem. Csak Téged! Tőled akár rajta is veszthettünk volna! Nem véletlenül kaptatok más feladatot! Ja, megszólalt a lelkiismereted, mi? Azt hiszed, te más vagy mint ők? Miről beszélsz? A másik oldalról! Ugyanúgy ölsz, ha kell, gyereket rabolsz, manipulálsz, átversz, és kényszerítesz! Én más vagyok, mint ők! fakadt ki Tom is. Azt hiszem, ezt egyszer már tisztáztuk. Azokat az embereket, akik képesek lennének kiirtani egy egész népet, de akár csak egy maroknyi embert is üzleti haszonért, meg kell állítani. Es ha ehhez manipulálni és átverni kell őket, akkor ez a módja! A gyereket megmentettük Gojkovic börtönéből, és egy szerető ember gondjaira bíztuk, akit szinte születésétől fogva ismer. Új életet kezdhet! Ha ezt nem tudod felfogni a lepkényi agyaddal, akkor nem vagy méltó erre a munkára. Itt az a bűnös, aki nem tesz semmit ellenük! Tudod, az az igazság, hogy ha nekik nincs elegük az elnökükből, akkor te még most is bottal üthetnéd a nyomát. Te és Fritz, a nagy csapat! Röhögnöm kell! Nem vagytok ti annyira jók, mint gondoljátok! Tomban felforrt a düh a nőt hallgatva. Ebből ELÉG! Az akciót befejeztük. A csapat egysége többet jelent nekem. Meg fogod kapni a pénzed, de egyet ígérhetek! Nem lesz nyugodt éjszakád tőlem, ha ellenem, vagy a csapatom ellen teszel! És ha kell, a lányoddal tartalak sakkban továbbra is! Hiszen, mint ahogy mondtad én nem vagyok jó ember húzta cinikus mosolyra a száját Tom. 684

685 Gyűlöllek! fakadt ki Mónika, és földhöz vágta a kezében lévő papírdíszeket, és az ajtó felé rohant. Szánalmas vagy! kiáltotta utána Tom. Már nem kapott választ. Móni a lépcsőházhoz rohant és bevágta maga után a tetőkijáró vasajtaját. Ki ez a nő? kérdezte Milost Drakulic a négyszáz méterrel odébb álló, szemközti ház legfelső emeletének egyik szobájában. A távcső most üresen állt az ablaknál, a puskamikrofonnal együtt. Milos a számítógépnél ülő operátor és tolmács mellett állt, azt figyelte, hogyan próbálja egyikük kinagyítani a fotókat, amit a partiról készítettek. Még nem láttam, utána járok válaszolta az öreg, és jobban szemügyre vette a monitoron kinagyított képeken Mónika arcát. Mindenesetre nagyon dühösnek és elszántnak látszik! Drakulic mellé lépett, és a fényképet nézegette. Igen, és megvehető. A legjobb kombináció! Kell nekem! Milos bólintott, pontosan tudta, mik Drakulic szándékai. Mert ő sohasem felejt, sohasem bocsát meg! A saját emberüket fogjuk a csapat ellen fordítani- gondolta magában. A legtöbbet így tudhatjuk meg róluk. Talán még az unokám gyilkosáig is eljuthatunk. Hadd ünnepeljenek, élvezzék csak a győzelmüket! mondta Drakulic, de a háború ott és akkor fog véget érni, amikor mi akarjuk! Mert Szerbia mindig volt és 685

686 mindig lesz! Mert Szerbia örök! és talán épp mondatai súlyától a szemei körül megjelenő hideg gyűlölet ráncai ragadozó formát kölcsönöztek arcának. Szépen lassan visszafizetünk mindent mondta és letett egy papírt Milos mellé, amin James Broman, Fritz Maier és Tom neve szerepelt, a partin résztvevő többi ember fényképével együtt. A történet Az ördögi kötelék című könyvben folytatódik 686

687 E könyv írói bevételét a Madarász utcai Kórház Gyermekkor Alapítványa részére ajánljuk fel. Segítse Ön is a beteg gyermekek gyógyítását adója 1%-ával vagy adományával! Gyermekkor Alapítvány adószáma: számlaszáma Printed in Hungary 687

688 Dosek Rita (Budapest, 1978) 1998-ban ösztöndíjjal került az osztrák FH Technikum Kärnten főiskolára Karintiába, ahol okleveles építőmérnökként diplomázott. Majd később a privát szférában helyezkedett el és saját céget alapított. Több nagy építőipari beruházáson dolgozott Magyarországon és külföldön egyaránt. 688

689 689