Jelentés. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jelentés. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról"

Átírás

1 Előterjesztő: Dr. Kovács János főjegyző Készítette: Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály Jelentés a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról Tisztelt Közgyűlés! A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 69/2012. (XII. 20.) határozatával elfogadta a Közgyűlés évi munkatervét, amely a június havi közgyűlésre előírta a Közgyűlés lejárt határidejű határozatairól szóló jelentésadást. A Közgyűlés legutóbb december 20. napján megtartott ülésén tárgyalta meg a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentést és 70/2012. (XII. 20.) határozatával tudomásul vette az abban foglaltakat. Fenti kötelezettségnek eleget téve a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala belső szervezeti egységeinek közreműködésével megvizsgáltuk a Közgyűlés által hozott lejárt határidejű határozatok végrehajtását. A jelentésben a határozatoknál feltüntetett sorszámok az adott határozaton belüli sorszámot jelölik, amelyek egyes esetekben jelenthetnek csak egy-egy pontot, míg más esetben több pontot is (akár folyamatos sorszámozás nélkül), attól függően, hogy a határozattal kapcsolatban miről kell jelentést adni. Az előzőekre is figyelemmel a végrehajtás eredményéről területenként a következő jelentést adom: 1. Pénzügyi, gazdálkodási és ellenőrzési területen 177/2011. (XI. 17.) határozata Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervek és az Önkormányzat Hivatala évi belső ellenőrzési tervének elfogadása A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése elfogadta a évi belső ellenőrzési tervet.

2 2 15/2012. (V. 10.) határozata Tárgy: a megyei önkormányzati tartalék évi támogatására vonatkozó igény benyújtása A Közgyűlés a határozattal a megyei önkormányzati tartalék évi támogatására vonatkozó igény benyújtásáról döntött. A pályázat kedvező elbírálásban részesült, és december hónapban a pályázaton elnyert 48 millió forint átutalásra került a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat részére, amelyet a évi pénzmaradvány tartalmaz. 4/2013. (II. 14.) határozata Tárgy: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat évi költségvetésével kapcsolatos megállapítások A Közgyűlés az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 29. (3) bekezdésében előírt kötelezettségének eleget téve a szükséges megállapításokat megtette. 16/2013. (IV. 25.) határozata Tárgy: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat évi költségvetési koncepciója A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése elfogadta az Önkormányzat évi költségvetési koncepcióját. 2. Területfejlesztési területen 23/2012. (V. 10.) határozata Tárgy: Az Ifjúsági Ház kialakítása Farkaslyukon tárgyú projekttel kapcsolatos, TRFC/EM/t/ /2006 számú Támogatási szerződés módosítása 2. A támogatási szerződés módosítása elkészült, melyet mindkét fél aláírt. 27/2012. (V. 10.) határozata Tárgy: A TRFC/EM/ba/ /2008 szerződés számú, Üzemanyagtöltő állomás létesítése tárgyú projekt támogatási szerződésének módosítása 2. A támogatási szerződés 4. számú módosítása mindkét fél részéről aláírásra került. 28/2012. (V. 10.) határozata Tárgy: A L szerződés számú, Szentistvánbaksa polgármesteri hivatal felújítása tárgyú projekt támogatási szerződésének módosítása, az ügyben hozott bírósági döntés elfogadása, tudomásul vétele 3. A támogatási szerződés módosítása elkészült, melyet mindkét fél aláírt.

3 3 33/2012. (VI. 28.) határozata Tárgy: Bánréve Község Önkormányzata, mint támogatott Iskolai sportudvar és a hozzá tartozó aszfaltburkolatú sportpálya felújítása tárgyú, L számú támogatási szerződés módosítása 3. A támogatási szerződés módosítása elkészült, melyet mindkét fél aláírt. 34/2012. (VI. 28.) határozata Tárgy: Kazincbarcikai Összevont Óvodák Napsugár Tagóvoda konyha és kapcsolódó helyiségek felújítása tárgyú, D számú támogatási szerződés módosítása 2. A támogatási szerződés módosításához szükséges dokumentumok Magyar Államkincstár általi bekérése folyamatban van. 36/2012. (VI. 28.) határozata Tárgy: Selyeb Község Önkormányzata, mint támogatott Selyebi Mezőgazdasági Szakiskola és Speciális Szakiskola oktatási színvonalának fejlesztése tárgyú, L számú támogatási szerződés módosítása a műszaki tartalom módosítás tekintetében 2. Az ügyben felkértük a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.-t, hogy a jogi állásfoglalást is tartalmazó javaslatát készítse el. 37/2012. (VI. 28.) határozata Tárgy: Selyeb Község Önkormányzata, mint támogatott Selyebi Mezőgazdasági Szakiskola és Speciális Szakiskola oktatási színvonalának fejlesztése tárgyú, L számú támogatási szerződés módosítása a fenntartási, üzemeltetési, szolgáltatási és karbantartási kötelezettség tekintetében 2. Az ügyben felkértük a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.-t, hogy a jogi állásfoglalást is tartalmazó javaslatát készítse el. 38/2012. (VI. 28.) határozata Tárgy: Selyeb Község Önkormányzata, mint támogatott, Mezőgazdasági bemutatóház kialakítása Selyeb községben tárgyú, L számú támogatási szerződés módosítása 2. Az ügyben felkértük a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.-t, hogy a jogi állásfoglalást is tartalmazó javaslatát készítse el. 53/2012. (IX. 27.) határozata

4 4 Tárgy: Erdőbénye Község Önkormányzata, mint Támogatott D szerződés számú, Pinceveszély megelőzése a Kossuth utcában tárgyú projekt, támogatási szerződésének módosítása (Helye: 3932 Erdőbénye, Kossuth L. u. 29., hrsz.: 21.) 3. A támogatási szerződés módosítása elkészült, melyet mindkét fél aláírt. 55/2012. (IX. 27.) határozata Tárgy: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint támogatott, D szerződés számú, Mész úti tagóvoda fejlesztése, vizesblokk épületgépészeti felújítása és udvari játszóeszközök cseréje tárgyú projekt támogatási szerződésének módosítása 2. A támogatási szerződés módosítása elkészült, melyet mindkét fél aláírt. 56/2012. (IX. 27.) határozata Tárgy: Bódva-Coop Zrt., mint támogatott, TRFC/EM/ba/ /2008 szerződés számú, A Zádorfalvai üzlet felújítása tárgyú projekt támogatási szerződésnek módosítása 2. A támogatási szerződés módosítása mindkét fél részéről aláírásra került. 65/2012. (XI. 15.) határozata Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Területfejlesztési Koncepció Helyzetértékelés munkarészének elfogadása 2. A koncepcióval kapcsolatos egyeztetések a Tervezési Munkacsoporttal és a Tervezővel megtörténtek, a pontosítások és aktualizálások átvezetésre kerültek a dokumentumban. 72/2012. (XII. 20.) határozata Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Területfejlesztési Koncepció módosított Helyzetértékelés munkarészének elfogadása A véglegesített Helyzetértékelés beépítésre került a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Területfejlesztési Koncepció dokumentumba. 73/2012. (XII. 20.) határozata Tárgy: A Europe Direct hálózat információs központjait között befogadó szervezetek kiválasztása című pályázat benyújtása A Europe Direct hálózat információs központjait között befogadó szervezetek kiválasztása című pályázatunk az Európai Bizottsághoz benyújtásra került és pozitív elbírálásban részesült. A támogatási szerződés aláírását követően az információs iroda kialakítása a Hivatalban megtörtént és működését március 1. napjával megkezdte. 74/2012. (XII. 20.) határozata

5 5 Tárgy: Sárospataki Többcélú Kistérségi Társulás, mint támogatott, L szerződés számú, Bodrogolaszi-Sárospatak szennyvíz nyomóvezeték meghosszabbítása tárgyú projekt A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium állásfoglalására várunk. A NORDA Észak- Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. a 2013 júliusi közgyűlésre a tárgyban új előterjesztést nyújtott be a támogatott időközben beérkezett módosított kérelme miatt. 75/2012. (XII. 20.) határozata Tárgy: Sárospataki Többcélú Kistérségi Társulás, mint támogatott, L szerződés számú, Hercegkút és térsége szennyvízhálózat Bodrogolaszi átemelő szivattyúinak kapacitásbővítő cseréje tárgyú projekt ügye A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium állásfoglalására várunk. A NORDA Észak- Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. a 2013 júliusi közgyűlésre a tárgyban új előterjesztést nyújtott be a támogatott időközben beérkezett módosított kérelme miatt. 76/2012. (XII. 20.) határozata Tárgy: Bódva - Coop Zrt., mint támogatott, TRFC/EM/ba/ /2008 szerződés számú, a Zádorfalvai üzlet felújítása tárgyú projekt ügye A támogatási szerződés módosítása elkészült, amely mindkét fél részéről aláírásra került. 77/2012. (XII. 20.) határozata Tárgy: KVARTETT-M Sütő és Édesipari kereskedelmi és Szolgáltató Kft. mint támogatott, TRFC/EM/t/ /2005 szerződés számú, Sütő és cukrászipari tevékenység versenyképességének növelése új termékprofil bevezetésével tárgyú projekt ügye A Közgyűlés döntésével a támogatást visszavonta, ezért az ügy a Magyar Államkincstár követeléskezelésébe került. 78/2012. (XII. 20.) határozata Tárgy: Tállya Község Önkormányzata, mint támogatott, TRFC/EM/t/ /2005 szerződés számú, Tállya és térségének szennyvízközmű beruházása tárgyú projekt ügye A közgyűlési döntésről a Magyar Államkincstár tájékoztatásra került, szerződésmódosítást nem igényel. 79/2012. (XII. 20.) határozata

6 6 Tárgy: A 35/2011. (VII.7.) NFM rendelet alapján a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése (VTT) programhoz kapcsolódó Nagyrozvágy Község Önkormányzat támogatási szerződésének lezárása. A Hivatal december 21-én továbbította a Közgyűlés által elfogadott beszámolót a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium részére, melynek elfogadásáról a február 7. napján kelt levelükben tájékoztatták a Hivatalt, a szerződést ezzel lezártnak tekintik. 9/2013. (II. 14.) határozata Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Területfejlesztési Koncepció Javaslattételi szakasz munkarészének elfogadása A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Területfejlesztési Koncepció dokumentumba a Javaslattételi Szakasz munkarész beépítésre került. 10/2013. (II. 14.) határozata Tárgy: Ózd Város Környezetvédelmi Programjának véleményezése A közgyűlés határozata Ózd Város Önkormányzata részére megküldésre került. 11/2013. (II. 14.) határozata Tárgy: Az Országos Területrendezési Tervről szóló évi XXVI. törvény felülvizsgálatának, módosító javaslatának véleményezése A közgyűlés határozatba foglalt véleménye a Belügyminisztérium Területrendezési, Építésügyi és Örökségvédelmi Osztályára, Dr. Szaló Péter helyettes államtitkár részére megküldésre került. 17/2013. (IV. 25.) határozata Tárgy: Területfejlesztési tevékenység támogatása a konvergencia régiókban lévő megyei önkormányzatok számára megnevezésű pályázaton történő részvétel Az ÁROP /A-2013 kódszámú pályázati anyagot a Hivatal elkészítette, a pályázat és mellékletei aláírásra kerültek. A benyújtás eredeti határidejét május 30. napjáról a kiíró módosította június 29. napjára. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a meghirdetett kondíciók változása miatt június 17-i hatállyal felfüggesztette a pályázat benyújtásának lehetőségét. 21/2013. (IV. 25.) határozata Tárgy: Rakacaszend Község Önkormányzata, mint támogatott, L szerződés számú, Orvosi rendelő felújítása tárgyú projekt ügye A közgyűlési határozat a Norda Kft. részére továbbításra került, a támogatási szerződés módosításának elkészítése folyamatban van. 22/2013. (IV. 25.) határozata

7 7 Tárgy: Galvács Község Önkormányzata, mint támogatott, L szerződés számú, Szennyvíztisztító telep létesítése tárgyú projekt ügye A közgyűlési határozat a Norda Kft. részére továbbításra került, a támogatási szerződés módosításának elkészítése folyamatban van. 23/2013. (IV. 25.) határozata Tárgy: Ózd Város Önkormányzata, mint támogatott, L szerződés számú, Ózd, Brassói úti járda építése tárgyú projekt ügye A közgyűlési határozat a Norda Kft. részére továbbításra került, a támogatási szerződés módosításának elkészítése folyamatban van. 3. A nemzetközi és társadalmi kapcsolatok területén 44/2012. (VI. 28.) határozata Tárgy: Európai területi társulás (ETT) alapítása A Via Carpatia Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás megalapításához szükséges alapító dokumentumokat, így a Csoportosulás Alapszabályát és Egyezményét a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat képviseletében Dr. Mengyi Roland, a közgyűlés elnöke és a Kassa Megyei Önkormányzat képviseletében JUDr. Zdenko Trebula elnök úr írta alá Kassán január 9. napján. Az alapító dokumentumok magyar, szlovák és angol nyelven készültek. A Csoportosulás székhelye Kassa. A Csoportosulást május 31. napján jegyezte be a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala. Előzetes egyeztetések alapján a Csoportosulás első közgyűlésére július 10. napján, Kassán kerül sor. 50/2012. (IX. 27.) határozata Tárgy: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány támogatása 3. Dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés Elnöke és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány között október 05. napján kelt megállapodás értelmében az Alapítványnak az elnöki támogatás összegével november 15. napját követő 30 napon belül kellett elszámolni. Az Alapítvány az előírt határidőben, december 12. napján a megállapodásban foglaltak feltételeknek megfelelően elszámolt. 67/2012. (XII. 20.) határozata Tárgy: Beszámoló a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat évi nemzetközi kapcsolatainak helyzetéről, javaslat a fejlesztés irányaira A Közgyűlés a határozattal elfogadta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat évi nemzetközi kapcsolatainak helyzetéről szóló beszámolót és a fejlesztés irányaira vonatkozó javaslatokat, valamint jóváhagyta a évi külföldi kiutazási és beutazási tervet.

8 8 7/2013. (II. 14.) határozata Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei delegáció Kínai Népköztársaságban tett munkalátogatásáról szóló tájékoztató elfogadása, Jiangxi Tartomány (Kínai Népköztársaság) és Borsod-Abaúj-Zemplén megye (Magyarország) közötti Partneri kapcsolatok létesítéséről szóló Megállapodás, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat (Magyarország) és Jiangxi Tartomány Népi Kormányzat (Kínai Népköztársaság) közötti Gazdasági-kereskedelmi Együttműködési Megállapodás utólagos jóváhagyása A Közgyűlés a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei delegáció Kínai Népköztársaságban tett látogatásáról szóló tájékoztatót elfogadta, illetve köszönetét fejezte ki a látogatás előkészítésében és az annak során nyújtott segítségért. Ezen kívül a Közgyűlés a Jiangxi Tartomány és Borsod-Abaúj-Zemplén megye közötti Partneri kapcsolatok létesítéséről szóló Megállapodást, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és Jiangxi Tartomány Népi Kormányzat közötti Gazdaságikereskedelmi Együttműködési Megállapodást utólag jóváhagyta. 4. Szervezési és jogi területen 203/2011. (XII. 15.) határozata Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatalában foglalkoztatott köztisztviselők teljesítménykövetelményének alapját képező kiemelt célok A határozatban foglalt kiemelt célok figyelembevételével a megyei önkormányzat hivatala köztisztviselői részére megállapításra kerültek a évre vonatkozó teljesítménykövetelmények. A követelmények végrehajtása folyamatosan történt. A teljesítménykövetelmények a munkafolyamatba beépültek és értékelésük egységes teljesítményértékelő lapokon folyamatosan történt. 68/2012. (XII. 20.) határozata Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés bizottságainak évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadása A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése elfogadta a Közgyűlés bizottságainak évi tevékenységéről szóló beszámolót. 70/2012. (XII. 20.) határozata Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés lejárt határidejű határozatainak végrehajtása A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése megtárgyalta és tudomásul vette a Közgyűlés lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról szóló jelentést.

9 9 2/2013. (II. 14.) határozata Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Terület- és Vidékfejlesztési és Koordinációs Bizottsága új tagjának megválasztása A Közgyűlés a Pénzügyi, Terület- és Vidékfejlesztési és Koordinációs Bizottság tagjává Molnár Géza nem közgyűlési tag helyett megválasztotta Badány Lajos nem közgyűlési tagot. A megválasztott bizottsági tag a megválasztását követően a Közgyűlés előtt az esküt letette, illetve a határozat részére a Hivatal Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztálya által megküldésre került. 3/2013. (II. 14.) határozata Tárgy: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés aljegyzőjének kinevezése A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése március 1. napjától kinevezte Szombatiné dr. Sebők Emesét megyei aljegyzőnek. A vezetői kinevezéshez szükséges munkáltatói intézkedések megtörténtek. 5/2013. (II. 14.) határozata Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Alapító Okiratának módosítása A határozatról az érintettek értesültek. A gazdasági társaság ügyvezetője intézkedett az alapító okirat módosítások cégbírósághoz történő benyújtása iránt. A Miskolci Törvényszék Cégbírósága a január 1-jével és február 15-ével elfogadott Alapító Okirat módosításokat a cégjegyzéken átvezette, a változások bejegyzése megtörtént. A Kft. új ügyvezetőjével, Köteles Tibor úrral a megbízási szerződés megkötésre került. 6/2013. (II. 14.) határozata Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási tervének elfogadása A Közgyűlés a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 9.(1) bekezdése alapján elfogadta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási tervét, amely meghatározza a vagyongazdálkodás különböző területein szükséges intézkedések irányvonalát, valamint a jövőre nézve megfogalmazza a hatékony, felelős vagyongazdálkodás legfontosabb célkitűzéseit. 12/2013. (II. 14.) határozata Tárgy: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közbiztonságáért Díj adományozása A Közgyűlés a megye közrendjének, közbiztonságának szolgálatában végzett kiemelkedő, példamutató munkája elismeréseként évben Borsod-Abaúj- Zemplén Megye Közbiztonságáért Díj -at adományozott Kucsinka Tamás rendőr alezredes, és Soós Attila rendőr őrnagy részére. A kitüntető díjakat és az azzal járó

10 10 pénzjutalmakat a Közgyűlés Elnöke a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése április 25-ei ülésén ünnepélyes keretek között adta át. 13/2013. (II. 14.) határozata Tárgy: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Tűzbiztonságáért Díj adományozása A Közgyűlés a megye tűzvédelme, tűzbiztonságának megteremtése érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként évben Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Tűzbiztonságáért Díj -at adományozott Egyed János tű. alezredes (Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Miskolci Hivatásos Tűzoltóparancsnokság szolgálatparancsnoka), és Hornyák Péter (Komlóska Önkéntes Tűzoltó Egyesület volt parancsnoka) részére. A kitüntető díjak és az azzal járó pénzjutalmak átadására május 2-án a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Miskolcon megtartott ünnepi állománygyűlése keretében került sor. 15/2013. (IV. 25.) határozata Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Terület- és Vidékfejlesztési és Koordinációs Bizottsága, valamint Foglalkoztatási és Közrendvédelmi Bizottsága új tagjának megválasztása A Közgyűlés a Pénzügyi, Terület- és Vidékfejlesztési és Koordinációs Bizottság tagjává Dr. Szakály László István nem közgyűlési tag helyett megválasztotta Nagy Róbert nem közgyűlési tagot, valamint a Foglalkoztatási és Közrendvédelmi Bizottság tagjává Fazekas Zoltán nem közgyűlési tag helyett megválasztotta Obbágy Csaba nem közgyűlési tagot. A megválasztott bizottsági tagok a megválasztásukat követően a Közgyűlés előtt az esküt letették. A határozat az érintettek részére a Hivatal Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztálya által megküldésre került. 19/2013. (IV. 25.) határozata Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat évi közbeszerzési tervének elfogadása A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés a évi közbeszerzési tervet elfogadta, mely nem tartalmaz közbeszerzéseket. A közgyűlés által elfogadott évi közbeszerzési terv a honlapon közzétételre került, megfelelve ezzel a közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény 33. (1) bekezdésben foglaltaknak. 20/2013. (IV. 25.) határozata Tárgy: Az Alaptörvény napjáról történő megemlékezés A Közgyűlés április 25-én, az Alaptörvény napján megemlékezett Magyarország Alaptörvényéről. Ez alkalomból arról döntött, hogy a Közgyűlés tagjait és a Közgyűlés Elnöke által meghatározott személyeket a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése Magyarország Alaptörvénye díszkiadásának egy példányával ajándékozza meg.

11 11 Az Alaptörvény díszkiadásának megrendelése a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadótól megtörtént, és átadására a Közgyűlés július havi ülésén kerül sor. Tisztelt Közgyűlés! Kérem, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról szóló jelentést megtárgyalni, és a csatolt határozati javaslatot elfogadni szíveskedjenek. Miskolc, július

12 12 Határozati javaslat Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés lejárt határidejű határozatainak végrehajtása A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés megtárgyalta a Közgyűlés lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról szóló jelentést és azt tudomásul veszi. Felelős: Határidő: Dr. Kovács János főjegyző azonnal

Jelentés. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról

Jelentés. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról Előterjesztő: Dr. Kovács János főjegyző Készítette: Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály Jelentés a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról Tisztelt Közgyűlés!

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási tervére

a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási tervére Tisztelt Közgyűlés! Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály JAVASLAT a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási

Részletesebben

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése június 23. napján megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése június 23. napján megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlése 2016. június 23. napján megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlésének 38/2016. (VI. 23.) határozata Tárgy: 39 db támogatási

Részletesebben

Jelentés. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról

Jelentés. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról Előterjesztő: Dr. Kovács János főjegyző Készítette: Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály Jelentés a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról Miskolc, 2012.

Részletesebben

Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására

Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására Az államháztartásról

Részletesebben

Tárgy: Jelentés Kazincbarcika Városi Önkormányzat Képviselő-testülete lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról

Tárgy: Jelentés Kazincbarcika Városi Önkormányzat Képviselő-testülete lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Jaksa Zsoltné főelőadó Tárgy: Jelentés Kazincbarcika Városi Önkormányzat Képviselő-testülete lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról Tisztelt

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról

T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról Ózd, 2018. április 27. Előterjesztő: Készítette: Polgármester Képviselő-testületi Osztály 2/2018. (I.18.) az Ózd

Részletesebben

Javaslat. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzata módosításának jóváhagyására

Javaslat. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzata módosításának jóváhagyására Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési és Pénzügyi Osztály Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzata módosításának

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK NOVEMBER 23-AI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK NOVEMBER 23-AI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu III-1959-5/2016.

Részletesebben

2019. február 14. (Miskolc, Megyeháza Díszterme)

2019. február 14. (Miskolc, Megyeháza Díszterme) 2019. február 14. (Miskolc, Megyeháza Díszterme) 1. Javaslat Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közbiztonságáért Díj 2019. évi adományozására 2. Javaslat Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Tűzbiztonságáért Díj 2019. évi

Részletesebben

2016. február 11. (Miskolc, Megyeháza Díszterme)

2016. február 11. (Miskolc, Megyeháza Díszterme) 2016. február 11. (Miskolc, Megyeháza Díszterme) 1. Javaslat Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közbiztonságáért Díj adományozására 2. Javaslat Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Tűzbiztonságáért Díj adományozására 3.

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról

T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról Ózd, 2015. július 23. Előterjesztő: Polgármester Készítette: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály 2 10/2015.

Részletesebben

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE 57/2013.(XII. 19.) MÖK határozat melléklete A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE 2014. január.. (csütörtök) 1. A Veszprém megyei nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS ÉVI MUNKATERVE február 8.

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS ÉVI MUNKATERVE február 8. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2019. ÉVI MUNKATERVE 2019. február 8. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2019. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak megállapítására

Részletesebben

15/2012.(II. 14.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének évi Munkaterve

15/2012.(II. 14.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének évi Munkaterve 15/2012.(II. 14.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2012. évi Munkaterve 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2012. évi munkatervét a határozat melléklete szerint állapítja

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

A 2014. július 18-i közgyűlés rendelete és határozatai

A 2014. július 18-i közgyűlés rendelete és határozatai A 2014. július 18-i közgyűlés rendelete és határozatai Vas Megyei Közgyűlés 5/20104. (VII. 21.) önkormányzati rendelete egyes önkormányzati rendeletei hatályon kívül helyezéséről a jogalkotásról szóló

Részletesebben

Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi ülésterve. KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: február 24. NAPIREND

Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi ülésterve. KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: február 24. NAPIREND Heves Megyei Közgyűlés 2017. év I. félévi ülésterve KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: 2017. február 24. NAPIREND 1. Elnöki jelentés Jogi és Szervezési Osztály vezetője 2. Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat 2016.

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

2015. április 30-án (csütörtökön) órára

2015. április 30-án (csütörtökön) órára Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere M E G H Í V Ó Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlését a 2011. évi CLXXXIX. tv. 45. -ában foglalt jogkörömben eljárva a Városháza I. emeleti Dr. Förster Kálmán

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2014. évi munkaterve

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2014. évi munkaterve Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2014. évi munkaterve 2014. január 16. (Miskolc, Megyeháza Díszterme) 1. Beszámoló a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2013. évi nemzetközi kapcsolatainak helyzetéről,

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének évi munkaterve

A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének évi munkaterve A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. évi munkaterve A közgyűlés állandó/aktualitásuktól függően állandó napirendi pontjai: A 67/2015. (XII. 10.) Kgy. határozat melléklete - Beszámoló a lejárt

Részletesebben

Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi ülésterve

Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi ülésterve Melléklet a 78/2018. (XII. 14.) közgyűlési határozathoz Heves Megyei Közgyűlés 2019. év I. félévi ülésterve KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: 2019. január 25. 1. Tájékoztató Heves megye lakosságának egészségi állapotáról

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK FEBRUÁR 16-AI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK FEBRUÁR 16-AI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

Előterjesztő: Javaslat

Előterjesztő: Javaslat Előterjesztő: Készítette: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat kitüntetéseinek alapításáról és az adományozás rendjéről

Részletesebben

2. Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 4/2015. (II.16.) önkormányzati rendelet módosítására (szükség esetén)

2. Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 4/2015. (II.16.) önkormányzati rendelet módosítására (szükség esetén) Melléklet a 200/2015. (VI.26.) közgyűlési határozathoz Heves Megyei Közgyűlés 2015. év II. félévi ülésterve KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: 2015. szeptember 25. NAPIREND 1. Elnöki jelentés 2. Javaslat a Heves Megyei

Részletesebben

A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2015. évi munkaterve

A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2015. évi munkaterve A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2015. évi munkaterve A közgyűlés állandó/aktualitásuktól függően állandó napirendi pontjai: Az 57/2014. (XI. 27.) Kgy. határozat melléklete - Beszámoló a lejárt

Részletesebben

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE 80/2016. (XII. 15.) MÖK határozat melléklete A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2017. ÉVI MUNKATERVE 2017. február (csütörtök) 1. Döntés a Dr. Komjáthy László Díj 2017. évi adományozásáról (zárt

Részletesebben

J a v a s l a t. a területi nemzetiségi önkormányzatokkal kötött megállapodások felülvizsgálatára

J a v a s l a t. a területi nemzetiségi önkormányzatokkal kötött megállapodások felülvizsgálatára Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Kabinetiroda J a v a s l a t a területi nemzetiségi önkormányzatokkal kötött megállapodások felülvizsgálatára Tisztelt Közgyűlés! A 2011.

Részletesebben

33-22/2013. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS

33-22/2013. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 1. sz. napirendi pont 33-22/2013. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS az elmúlt közgyűlésen hozott határozatok végrehajtásáról,

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Gazdasági és Pénzügyi Bizottságának évi munkaterve

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Gazdasági és Pénzügyi Bizottságának évi munkaterve Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Gazdasági és Pénzügyi Bizottságának 2019. évi munkaterve Január 29. 1. A Mentálhigiénés Műhely beszámolója a 2018. évi tevékenységéről, 2019. évi támogatási

Részletesebben

Határidő: folyamatos, illetve december 31. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke

Határidő: folyamatos, illetve december 31. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke 75/2012. (XII. 20.) MÖK határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megyei közgyűlés 2013. évi munkatervét a mellékletben foglaltak szerint állapítja meg. Határidő: folyamatos, illetve 2013.

Részletesebben

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés március 26-ai ülésére

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés március 26-ai ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés Elnöke Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. március 26-ai ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. évi munkaterve Popovics György,

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 30-i ülése 9. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 30-i ülése 9. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2017. június 30-i ülése 9. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzat és a Tolna Megyei Fejlesztési Ügynökség Nkkft. közötti

Részletesebben

Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző

Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Bodorkós Ferenc polgármester Dr. Görög István jegyző Az előterjesztést figyelemmel Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Borsod-Abaúj-Zemplén megye ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA 2012. december 20. I. A megyei önkormányzat rendeletei TARTALOMJEGYZÉK Rendelet száma Tárgya Oldal 13/2012. (XII.

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 13-i ülése 1. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 13-i ülése 1. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 13-i ülése 1. számú napirendi pontja Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról Előadó: dr. Puskás Imre,

Részletesebben

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés március 7-ei ülésére

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés március 7-ei ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés E l n ö k e Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2014. március 7-ei ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása

Részletesebben

Jelentés a lejárt határidejű határozatok teljesítéséről

Jelentés a lejárt határidejű határozatok teljesítéséről VAS MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE Jelentés a lejárt határidejű határozatok teljesítéséről Határozat száma Tárgy Teljesítés 63/2014. (IX. 26.) A Vas Megyei Közgyűlés október 80/2014. (XII. 12.) A Vas Megyei Közgyűlésnek

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/1/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 28-i ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű határozatok

Részletesebben

Önkormányzatának Közlönye

Önkormányzatának Közlönye 2013. május 24. XXIII. évfolyam 4. szám HEVES MEGYE Önkormányzatának Közlönye I. Közgyűlési határozatok 2. 2 I. Közgyűlési határozatok 42/2013. (V.24.) közgyűlési határozat A Heves Megyei Közgyűlés a 2013.

Részletesebben

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés február 26-ai ülésére

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés február 26-ai ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés Elnöke Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. február 26-ai ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. évi munkatervének megállapítása

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől

Sárospatak Város Polgármesterétől Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testületnek - a Képviselő-testület 2015. I. félévi

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY 2016. évi 6. szám 2016. október KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY A KOMÁROM - ESZTERGOM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK Szám Tárgy Oldal A közgyűlés 2016. október 27-ei rendkívüli ülése

Részletesebben

Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére

Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére 1 Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. évi munkatervére Ózd, 2015. december 21. Előkészítő: Humánerőforrás és Képviselőtestületi Osztály 2 Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Város

Részletesebben

K I V O N A T a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés április 25-i ülése jegyzőkönyvéből

K I V O N A T a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés április 25-i ülése jegyzőkönyvéből BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2070-2/2014. K I V O N A T a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2014. április 25-i ülése jegyzőkönyvéből 16/2014. (IV.25.) Kgy. H a t á r o z a t A közgyűlés ülésének napirendje

Részletesebben

Melléklet a 253/2015. (XII.11.) közgyűlési határozathoz. Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi ülésterve. KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: február 26.

Melléklet a 253/2015. (XII.11.) közgyűlési határozathoz. Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi ülésterve. KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: február 26. 1. Elnöki jelentés Melléklet a 253/2015. (XII.11.) közgyűlési határozathoz Heves Megyei Közgyűlés 2016. év I. félévi ülésterve KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: 2016. február 26. NAPIREND Jogi és Szervezési Osztály

Részletesebben

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2015. év II. félévi üléstervére és a 2016. év I. félévi ülésterv-tervezetére

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2015. év II. félévi üléstervére és a 2016. év I. félévi ülésterv-tervezetére 78-3/2015/231 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2015. év II. félévi üléstervére és a 2016. év I. félévi ülésterv-tervezetére A Közgyűlés és Szervei Szervezeti

Részletesebben

1. szám Kecskemét január 20.

1. szám Kecskemét január 20. BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA 1. szám Kecskemét 2017. január 20. TARTALOMJEGYZÉK I. A MEGYEI KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI: 3/2017. (I.20.) Kgy. A Bács-Kiskun

Részletesebben

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi üléstervére és a év II. félévi ülésterv-tervezetére

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi üléstervére és a év II. félévi ülésterv-tervezetére 62-5/2017/231 Heves Megyei Közgyűlés Valamennyi Bizottsága Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Bizottság! Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2018. év I. félévi üléstervére és a 2018.

Részletesebben

Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek

Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek Január 27. péntek 16,00 óra (SZB. ülés időpontja: január 24. kedd 15.00 óra (PVB. ülés időpontja: január 24. kedd 16.00 óra Előterjesztések

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2011. I. félévi M U N K A T E R V E 2 2011. február 11. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak

Részletesebben

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE A 253/2011. (XII. 29.) MÖK határozat melléklete A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2012. ÉVI MUNKATERVE 2012. február 16. (csütörtök) 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési

Részletesebben

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, október 24., kedd. 6. szám

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, október 24., kedd. 6. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2017. október 24., kedd 6. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2017. október 24., kedd 6. szám

Részletesebben

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE 221/2007. (XII. 13.) MÖK határozat melléklete A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. ÉVI MUNKATERVE február 14. (csütörtök) 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat 2008. évi költségvetésének megállapítása

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL Iktatószám: III. 1959-10/2016. 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének évi MUNKATERVE

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének évi MUNKATERVE Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2017. évi MUNKATERVE Elfogadva a 234/2016. (XII. 8.) önkormányzati határozattal 1. oldal, összesen: 8 Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2017. évi munkaterve

Részletesebben

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének évi ülésterve

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének évi ülésterve A 122/2014. (XII. 18.) Kgy. határozat melléklete Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2015. évi ülésterve A közgyűlés minden rendes munkaülésén megtárgyalja: Első napirendi pontként az elmúlt közgyűlésen

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosításáról

ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosításáról SOMOGY MEGYEI FŐJEGYZŐ 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: voros@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/322-4/2014. ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról

T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról Ózd, 2018. július 13. Előterjesztő: Készítette: Polgármester Képviselő-testületi Osztály 32/2018. (III.23.) határozat

Részletesebben

37-30/2015. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József ELNÖKI JELENTÉS

37-30/2015. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József ELNÖKI JELENTÉS NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 2. sz. napirendi pont 37-30/2015. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József ELNÖKI JELENTÉS a két ülés között történt főbb eseményekről, átruházott

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. november 30-i ülése 1. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. november 30-i ülése 1. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. november 30-i ülése 1. számú napirendi pontja Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról Előadó: dr. Puskás Imre,

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK NOVEMBER 29-EI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK NOVEMBER 29-EI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu III-1901-2/2018.

Részletesebben

Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testület GAZDASÁGI B I Z O T T S Á G évi

Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testület GAZDASÁGI B I Z O T T S Á G évi Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testület GAZDASÁGI B I Z O T T S Á G 2018. évi A KÉPVISELŐ-TESTÜLET GAZDASÁGI BIZOTTSÁG ÜLÉSEINEK 2018. ÉVI NAPIRENDJE A Gazdasági Bizottság elnöke az ülések időpontját

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. február 25. E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. február

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület január 29-én tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület január 29-én tartandó ülésére Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. január 29-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2015. évi munkatervére Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné Antal Mária

Részletesebben

Ikt.sz.: 35790/2009., 33809/2009., 33245/2009., 34911/2009., 34913/2009., 35933/2009. Egyes nem önkormányzati szervezetek beszámolói

Ikt.sz.: 35790/2009., 33809/2009., 33245/2009., 34911/2009., 34913/2009., 35933/2009. Egyes nem önkormányzati szervezetek beszámolói Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Címzetes Főjegyzője Ikt.sz.: 35790/2009., 33809/2009., 33245/2009., 34911/2009., 34913/2009., 35933/2009. Tárgy: Egyes nem önkormányzati szervezetek beszámolói Melléklet:

Részletesebben

K I V O N A T a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptember 30-i ülése jegyzőkönyvéből

K I V O N A T a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptember 30-i ülése jegyzőkönyvéből 45/2016. (IX.30.) Kgy. H a t á r o z a t A közgyűlés ülésének napirendje 1. Tájékoztató két testületi ülés közötti ügyekről Előadó: Rideg László, a megyei közgyűlés e 2. Előterjesztés a Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év II. félévi üléstervére és a év I. félévi ülésterv-tervezetére

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év II. félévi üléstervére és a év I. félévi ülésterv-tervezetére 62-3/2017/231 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2017. év II. félévi üléstervére és a 2018. év I. félévi ülésterv-tervezetére A Közgyűlés és Szervei Szervezeti

Részletesebben

Csorvás Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkaterve

Csorvás Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkaterve Csorvás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. évi munkaterve Január: KÖZMEGHALLGATÁS (tervezet) Január: 1.) Csorvás Város Önkormányzata 2017. évi költségvetésének megalkotása. (I. forduló) 2.)

Részletesebben

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének évi ülésterve

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének évi ülésterve A 99/2016. (XII. 15.) Kgy. határozat melléklete Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2017. évi ülésterve A közgyűlés minden rendes munkaülésén megtárgyalja: Első napirendi pontként az elmúlt közgyűlésen

Részletesebben

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület február 7--i ülésére

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület február 7--i ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1 Szám: 1/205- /2013. Pékné dr. Csefkó Judit E L Ő T E R J E SZ T É S A Képviselő-testület 2013. február 7--i ülésére Tárgy:

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

1./ Előterjesztés az E.ON Energiatermelő Kft, az E.O.N Hungaria Zrt., az E.ON TITÁSZ Zrt.,

1./ Előterjesztés az E.ON Energiatermelő Kft, az E.O.N Hungaria Zrt., az E.ON TITÁSZ Zrt., NYíREGYHÁZA MEGYEI JOG Ú VÁROS KÖZGYŰlÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ETIKAI BIZOTTSÁGA ELNÖKÉTŐl MEGHívó MÓDOsíTOTT! Tisztelettel meghívom Önt a Jogi, Ügyrendi és Etikai Bizottság 2015. március 23-án, (hétfőn)

Részletesebben

A Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága 2015. évi munkaterve. Január

A Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága 2015. évi munkaterve. Január A Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága 2015. évi munkaterve Január 1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. évi előzetes beszerzési terve 2.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ülésére Városi Képviselő-testület Kistelek sz: 190-4/2016/ALJEGYZ ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016.12.07. ülésére Tárgy: A Képviselő-testület 2017. évi munkaterve Tisztelt Képviselő-testület! Kistelek Városi

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 12-ei ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 12-ei ülésére Tárgy: Békés Város Képviselő-testületének 2013. I. félévi munkaterve Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző Véleményező bizottság: Valamennyi bizottság Sorszám: III/9. Döntéshozatal módja: Egyszerű szótöbbség

Részletesebben

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. I. FÉLÉVI MUNKATERVE Képviselő-testületi ülés időpontja: 2015. január 29. Az előterjesztések elkészítésének határideje: 2015. január 19. 1)Javaslat

Részletesebben

JELENTÉS. A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

JELENTÉS. A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Előterjesztés száma: 95/2015. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2015. május 28-án 18 órakor megtartandó ülésére Tájékoztató a lejárt

Részletesebben

FELSŐZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

FELSŐZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE FELSŐZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. ÉVI MUNKATERVE I. TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJA ÉS NAPIRENDJE JANUÁR 17. 1. Beszámoló a Felsőzsolcai Polgárőr Egyesület 2017. évi tevékenységéről

Részletesebben

2011. évi MUNKATERVE

2011. évi MUNKATERVE T E R V E Z E T Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. évi MUNKATERVE A Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek: 1.) Január 21. péntek 1) Előterjesztés Rétság város gazdasági

Részletesebben

28-6/2017/231. Heves Megyei Közgyűlés. H e l y b e n. Elnöki jelentés. Tisztelt Közgyűlés!

28-6/2017/231. Heves Megyei Közgyűlés. H e l y b e n. Elnöki jelentés. Tisztelt Közgyűlés! 28-6/2017/231. Heves Megyei Közgyűlés H e l y b e n Elnöki jelentés Tisztelt Közgyűlés! A Közgyűlés és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 12/2014. (XII. 15.) önkormányzati rendelet 28.

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS. Békéscsaba, Szent István tér 7. NYIL V AN OS ÜLÉS napirendje. A döntéshozatal egyszerű többséget igényel!

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS. Békéscsaba, Szent István tér 7. NYIL V AN OS ÜLÉS napirendje. A döntéshozatal egyszerű többséget igényel! BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.:. 1. 990-2/2014. Előadó: Belanka Zsolt Mell. : Munkaterv Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-801 NYIL V AN

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2010. I. félévi M U N K A T E R V E 2 2010. február 5. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV 2015. január 28. (szerda) 1. Az önkormányzat 2015. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől

Sárospatak Város Polgármesterétől Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu BESZÁMOLÓ - a Képviselő-testületnek - a lejárt határidejű határozatok

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2013. ÉV 2013. január 30. (szerda) 1.1. Az önkormányzat 2013. évi költségvetése (első olvasat) 1.2. Önkormányzat intézményeinél biztosított gyermekétkeztetés

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS. Békéscsaba, Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS. Békéscsaba, Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66) 523-801 E-mail:papj@bekescsaba.hu Ikt. sz.: I. 220-9/2005 NYILVÁNOS

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület április 25-i ülésére a lejárt határidejű határozatokról

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület április 25-i ülésére a lejárt határidejű határozatokról Városi Önkormányzat Polgármesterétől, Jegyzőjétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/fax: (53) 360-010 Előterjesztés készítésében részt vett: Titkárság Településfejlesztési Osztály Gazdasági Osztály Hatósági

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének évi MUNKATERVE

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének évi MUNKATERVE Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2018. évi MUNKATERVE Elfogadva a 210/2017. (XII. 7.) önkormányzati határozattal 1. oldal, összesen: 8 Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2018. évi munkaterve

Részletesebben

B e s z á m o l ó a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás II. félévi működéséről

B e s z á m o l ó a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás II. félévi működéséről B e s z á m o l ó a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás 2013. II. félévi működéséről Ó z d, 2014. április 30. Előterjesztő: Polgármester Előkészítette: PH. Településfejl.

Részletesebben

51-80/2014. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS

51-80/2014. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 1. sz. napirendi pont 51-80/2014. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS az elmúlt közgyűlésen hozott határozatok végrehajtásáról,

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének évi MUNKATERVE

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének évi MUNKATERVE Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2019. évi MUNKATERVE Elfogadva a 189/2018. (XII. 6.) önkormányzati határozattal 1. oldal, összesen: 8 Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2019. évi munkaterve

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására Előadó: dr.

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról

T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról Ózd, 2015. október 29. Előterjesztő: Polgármester Készítette: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály 2 8/2015.

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Vargáné Fodor Rita megbízott jegyző A Képviselőtestület

Részletesebben