Tisztelt Olvasó! tatására is az érintettekkel. tetése is.
|
|
- Norbert Kocsis
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Tisztelt Olvasó! SZEPTEMBER Örömmel nyújtjuk át az Interreg IVC program keretében, Projekt ülés, Stockholm Tallinn 1 európai együttműködésben megvalósuló GEO.POWER projekt Projekt ülés, Budapest 4 magyar nyelvű hírlevelének harmadik számát. Geotermikus energia - Hajdúszoboszlón 6 Beruházások a tiszafüredi kistérségben 6 TRANSENERGY projekt 7 tatására is az érintettekkel. KÖZOP-KEOP átcsoportosítás 9 Elkezdődött az Akció Tervek kidolgozása, szakmai egyez- Partnerség 10 A második hírlevél megjelenése óta eltelt időben nem csupán szakmai projekt találkozókra került sor, de számos alkalommal nyílt lehetőség az eddigi eredmények megosztására, megvi- tetése is. GEO.POWER projekt ülés - Stockholm/Tallinn május 2-4 között rendezték meg a GeoPower projekt 2. és 3. D-Lab találkozóját, valamint a 4. Operatív Bizottsági ülést. A találkozó az egyik jó gyakorlat látogatásával kezdődött, a stockholmi Arlanda reptér bemutatásával. A résztvevőknek alkalma volt betekintést nyerni olyan helyekre, melyek az utasok elől zárva vannak. Elsőként a reptér hűtő központját mutatták be, mely egy föld alatti víztömeg segítségével valósítja meg a hangárok, a terminálok és egyéb épületek hűtését, fűtését. Télen a víz felmelegítéséhez bioüzemanyagot használnak fel. Végül részletes ismertetés közben a Halmsjön tó-nál foglalták össze a látottakat. A tóhoz kapcsolódó hűtő-fűtő rendszert 2000-ben építették ki, hogy kevesebb áramot használjanak fel, hagyományos energiahordozókból. Stockholm Arlanda reptér
2 A második D-Lab találkozóra a stockholmi egyetemen került sor, melynek témája az épületek energetikai jellemzőinek javítását ösztönző szakpolitikák és a hőszivattyú piac fejlesztése és a környezeti előnyök és a fenntarthatóság, svéd példákra fókuszálva. A találkozót Jonas Tolf nyitotta meg, Stockholm városának képviseletében. Előadásában bemutatta a város klíma és energia akciótervét, mely igen ambiciózus, tekintve, hogy 2050-re a város mentes lesz a fosszilis energiahordozóktól. Az Európai Hőszivattyú Szövetségtől a szintén svéd Martin Forsén előadásában arról beszélt, hogy fejlődött Svédországban a kisebb teljesítményű hőszivattyúk piaca. Svédországban a 2000-es évek elejétől jelentősen megnőtt a hőszivattyúk eladása, aminek következtében a fűtőolaj felhasználás nagymértékben csökkent, ill. a biomassza kazánok eladása is visszaesett, valamint a CO2 kibocsátás is kb. a harmadára csökkent. A hőszivattyú felhasználás annak ellenére terjedt el ilyen mértékben, hogy a piacon nincs semmilyen különösebb támogatási rendszer. A siker többek között a magas energiaáraknak, az energiaszolgáltató cégek támogatásának és az iparban meglévő infrastruktúrának köszönhető. A nagyobb teljesítményű hőszivattyúk piaci penetrációját Lennart Rolfsman mutatta be. A nagy teljesítményű hőszivattyúkat már több mint 20 éve használják az iparban, kezdetben víztisztításra, és kisebb mértékben fűtésre. Napjainkban azonban már általánosan elterjedt a fűtésre való hasznosításuk. Leggyakoribb típusuk a levegő-víz, de jelentős a víz-víz típusú hőszivattyú használata. Johnny Andersson ( Ramböll ) az épületek energetikai jellemzőinek javítását ösztönző szakpolitikákat ismertette. A svéd épületenergetikára vonatkozó törvények igazodnak az EUs jogszabályokhoz, pl. a 2010/31/EG PM I ( Energy Declarations) and PM II ( Near-Zero Energy Buildings ). A honosítást a Svéd Parlament érvényesíti. Svédországban nem csak vertikális kapcsolat van a szabályozásban, hanem létezik egyfajta horizontális kapcsolat a kivitelező és a szerződő fél között, ami akkor lép életbe, ahogy megkötötték a szerződést. Ezt az ún. AMA, azaz az Általános anyag és kivitelezési szabályzat követeli meg, mely biztosítja a minőségi kivitelezést a legjobb áron. A nap utolsó szakmai előadása Semida Silveira, az energia és klímatudományok professzorának előadása volt, mely a hőszivattyúk alkalmazásának környezetvédelmi előnyeiről és a fenntarthatóság kérdéséről szólt, hogy hogyan segíti a Stockholmi egyetem Energia és Klíma Osztálya interdiszciplináris kutatásaival Svédország energetikai átmenetét egy fenntartható jövő felé, különös tekintettel a hőszivattyú piacra. A délután első felében egy kerekasztal beszélgetésre került sor a hőszivattyú piac kihívásairól és a még benne rejlő lehetőségekről. A beszélgetést a Hőszivattyú és Hővisszanyerés Bizottságának elnöke vezette, szakértőként részt vett az Európai Hőszivattyú Szövetség, egy hőszivattyúgyártó cég és az egyik energiaszolgáltató cég képviselője. A nap Stockholmban a Ropsten Erőmű látogatásával zárult, mely a város egy részének központi fűtését hűtését látja el, megújuló energiák alkalmazásának segítségével. Az erőmű egy harmadik generációs erőmű, mely 600 épületet fűt-hűt, és több mint 200 km csővezeték tartozik hozzá. A központi hűtésben felhasználják a hőszivattyúk h ulladék hűtését. Stockholmban 6 nagyobb egység működik, ezek közül a Ropsten erőmű 1-2-t látogattuk meg, ahol egy 150 MW-os hőszivattyú segítségével fűtenek, egyedül ezt az erőművet nem használják központi hűtésre. A Ropsten erőműnél
3 Az erőmű látogatása után felszálltunk a Stockholm-Tallin útvonalon közlekedő kompra, ahol az este folyamán sor került a 4. operatív bizottsági ülésre, ahol a projekt eddigi eredményeiről számoltak be a partnerek, valamint a következő lépéseket ismertették, ami azért is jelentős, mert a projekt zárása idén decemberben lesz. A következő találkozót Budapesten rendezik, július én. Miután a komp reggel megérkezett Tallinnba, rögtön a Tallinni Tengerészeti Múzeumba vitt minket a busz, ahol megnézhettük, az egy héttel a nyitás előtt álló múzeum hőszivattyús rendszerének működését, melyben a tengervíznek is szerepe van. A 4. Operatív Biztottsági ülésen a Baltic Queen fedélzetén A Tallinni Tengerészeti Múzeum A 3. D-Lab találkozót Tallinnban a Környezetvédelmi Minisztériumban rendezték. A környezetvédelmi miniszter tartott nyitó beszédet, ezt követően az észt szakértők előadásaiban megismerhettük ennek a kis balti országnak a geotermikus adottságait, a hőszivattyúk alkalmazásának jogi kereteit. Az Észt Parlament 2009-ben fogadta el a nemzeti energiastratégiát, melyben a hosszú távú cél, 2020-ra többek között a 25%-os megújuló energia arány elérése a teljes energiafelhasználáson belül. Az energiaellátásban jelentős szerep jut az olajpalának, mely 2010-ben a legnagyobb arányú primer energiaforrás volt. Az állam támogatja a megújulókból termelt elektromos áramot, ahogy a hőt is. A hőszivattyúk nagyobb arányú felhasználása is célja az országnak, mivel ezáltal könnyen teljesíthetők az épületek energetika jellemzőire vonatkozó előírások. A hőszivattyúk alkalmazásának jogszabályi hátterét Argo Jõeleht, a tartui egyetem kutatója mutatta be. A GeoPower találkozó zárásaként a partnerek ismertették, hogy mely jó gyakorlatokat kívánják átvenni, ill. hogy a projekt végére elkészítendő cselekvési terv elkészítésében hol tartanak.
4 GEO.POWER projekt találkozó, Budapest A Geopower projekt 6. találkozóját ezúttal Budapesten rendezték meg július én. Szerda reggel 9 órakor indultunk a tanulmányút első színhelyére, a törökbálinti Telenor Székházhoz. A túra során körbevezettek minket az épület innovatív kialakítású belső részében, ill. megtekintettük a hőszivattyús rendszereket és a 168 m2 napkollektoros rendszert. A Telenor központ az egyik leginkább környezetbarát vállalati központ. A fűtést a száz méter mélyre fúrt hőszivattyús rendszerek biztosítják, a dolgozók melegvíz-igényének nagy részét a napkollektoros rendszer biztosítja. Az épületben intelligens vezérlés működik, melynek segítségével teszik még energiahatékonyabbá és biztonságosabbá az épületet. Ezen felül a Telenor Házban nagy hangsúlyt fektetnek a mobilitásra, az együttműködésre, az egész székház kialakítása egyfajta skandináv munkakultúrát tükröz, ami nyílt kommunikációt, demokratikus, partneri együttműködést tesz lehetővé. A Telenor a környezetvédelemre is odafigyel, több intézkedés is a CO2 kibocsátásuk csökkentésére irányul, többek közt csökkentik a hálózat és a gépkocsipark energiafelhasználását, szolgáltatások igénybevételénél odafigyelnek a környezeti hatásokra, szelektíven gyűjtik a hulladékot stb. A lenyűgöző Telenor Ház után a második utunk Újszilvásra vezetett, ebbe a 2800 főt számláló innovatív kis településre, mely Budapesttől 70 km-re, DK-re található. Újszilvás A község gazdag termőfölddel rendelkezik, így az itt élők nagy részének a fő megélhetési forrása a mezőgazdasághoz kapcsolódik. A szőlő- és gyümölcsültetvények mellett itt termesztik az országban szinte egyedülálló módon a sörgyártásban, a gyógyszer- és szépségiparban használható komlót. A település az elmúlt 10 évben igen sikeres fejlődése/fejlesztésen ment keresztül, köszönhetően, a főként az önkormányzat által, benyújtott pályázatoknak. Igen figyelemre méltó tény, hogy a települést érintő tervezésbe, döntésekbe bevonják a lakosságot, a különböző civil és érdekvédelmi szervezeteket is. A fejlesztések eredményeként, melyek a település elfogadott stratégája mentén történnek, nem csak a település infrastruktúráját fejlesztették, hanem célul tűzték ki az energiafüggetlenséget, melyet megújuló energiaforrásokra alapoznak. Ennek első lépéseként már kiépítették a geotermikus fűtési rendszert, mely a település közintézményeit látja el hővel. A kutakból 33 C-os víz tör fel, melyet a fűtésen kívül melegvízellátásra is felhasználnak novemberében adták át az ország legnagyobb napkövető rendszerű naperőművét, amely képes biztosítani az önkormányzat összes intézményének és a község közvilágításának ellátását. A 68 forgatórendszerre szerelt 1632 db napelem évente mintegy kwh villamos energiát biztosít.
5 Elsőként a település polgármestere, Dr. Petrányi Csaba mutatta be a községet, ill. az eddig elért jelentős eredményeket. A délután többi előadásában a Hőszivattyú Szövetség egy képviselője ismertette a hazai hőszivattyú helyzetet, ill. a lehetőségeket, melyek még nagymértékben kiaknázatlanok hazánkban. A megújuló energetikai beruházások látogatása előtt a kiépített hőszivattyús rendszer részletes bemutatására is sor került, Dr. Szép István előadásában, melyből megtudtuk, hogy a beruházás során két szolgáltatás került összekapcsolásra: a hálózati ivóvíz-szolgáltatás, mely 445 m mély kútból történik, ill. a közintézmények fűtésének megoldása. A közintézmények fűtését a 445 m mélyről felhozott víz hőenergiájának elvonásával valósítják meg, mely végül a Vízműbe kerül, közüzemi vízellátás céljából, a felesleges mennyiséget pedig visszasajtolják. A találkozó második napján az 5. Steering Committe meeting került megrendezésre az Energia Központban. A nyitó előadásban Marco Meggiolaro ( Province of Ferrara ), összefoglalta a projekt eddigi eredményeit, a 3 komponens jelenlegi helyzetét, valamint a teljesítendő feladatok határidőit. Ezt követően került sor a partnerek által kidolgozott Action Plan-ek állapotának bemutatására. A projekt egyik célja, hogy olyan megoldásokat keressünk, melynek segítségével az EU Strukturális Alapjainak segítségével, ill. azok hatékonyabb felhasználásával elősegítsük a hőszivattyúk széleskörű elterjedését a partnerországokban. Ehhez nyújt segítséget az Action Plan, melyet minden résztvevő régiónak ki kell dolgoznia. Az Action Plan-ek jelenlegi kidolgozottsági fázisában választ kellett adni többek között arra, hogy mennyire élvez prioritást a geotermikus energia az adott országok Strukturális Alapjaiban jelenleg, a közötti időszakban, ill. előreláthatóan prioritás lesze a közötti periódusban. Továbbá, milyen célértékeket határoztak meg a hőszivattyú fejlesztésekben, ill. egyáltalán van-e ilyen célérték, milyen támogatási források, ösztönzők léteznek a régiókban; valamint hogy tudják az Irányító Hatóságot meggyőzni a hőszivattyú beruházások fontosságáról; ezekre akcióterv javaslatokat is bemutattak a partnerek. A meetingen a JTS ( Joint Technical Secretariat) képviseletében, Zornitsa Tsoneva az Action Plan-ek jelentőségéről beszélt, valamint arról, hogyan lehet sikeres akcióterveket készíteni, ennek alátámasztására már megvalósított projekteket mutatott be, ilyen volt pl. az EU2020 Going Local c. projekt. Luca Angelino, a European Geothermal Energy Council tagjaként az EU Strukturális és Kohéziós Alapjainak közötti helyzetét mutatta be, valamint azt, hogy mennyit használtak fel megújulós beruházásokra, főként geotermikus energia felhasználásra. Ismertette a Kohéziós Alapok közötti prioritásait, ahol 11 tematikus területet határozott meg az EU, ezek közül 3 olyan, mely a geotermikus fejlesztésekre is felhasználható: A lacsony-széndioxid kibocsátású gazdaság megvalósítása, Kutatás & Innováció és KKV-k versenyképessége. Több részletről, pl. a pénzügyi feltételekről még tárgyalások folynak az Európai Parlamentben, és vélhetőleg 2012 őszére a végleges változat is kiadásra kerül.
6 Intelligens, megújuló energiával működő irodaépületet épít, egyúttal új munkahelyeket is teremt Hajdúszoboszlón az AguaGenerál Kft.; az uniós támogatással megvalósuló, 197,7 millió forintos beruházás alapkövét szombaton helyezték el. Intelligens, megújuló energiával működő irodaépületet épít Hajdúszoboszlón, és új munkahelyeket teremt az Agua- Generál Kft.; az uniós támogatással megvalósuló, 197,7 millió forintos beruházás alapkövét szombaton helyezte el Márton Attila, a fürdőváros országgyűlési képviselője és a hajdúszoboszlói cég vezetője. Katona Imre cégvezető elmondta: 2011-ben az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács telephely-fejlesztési pályázatán nyertek 98 millió forintot a beruházáshoz, az összesen 650 négyzetméteres épület teljes energiaigényét geotermikus, illetve napenergiával biztosítják majd. A decemberre megvalósuló beruházás hét új munkahelyet hoz létre a főként szennyvíz-, mezőgazdasági és környezetvédelmi beruházásokkal foglalkozó hajdúszoboszlói cégnél - fűzte hozzá. Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere, aki a beruházási támogatás megítélésekor az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke volt, példaértékűnek nevezte a beruházást. A megújuló energiáról sokat beszélnek, de kevesen valósítják meg - jelezte a politikus hozzátéve, kíváncsiak lesznek az új beruházás első éves energiamérlegére. Elmondta azt is, hogy a régióban az egyik legnépszerűbb pályázati konstrukció volt az ipar- és telephely-fejlesztési program, amelyre 2011 és 2013 között 11 milliárd forint áll rendelkezésre. Márton Attila, Hajdúszoboszló országgyűlési képviselője szerint Magyarországon azoknak a vállalkozásoknak van jövője akik "dolgozni és foglalkoztatni akarnak". Kiemelte, hogy az Aqua-Generál Kft. újabb fejlesztési és pályázati projektekkel további foglalkoztatás-bővítést tervez a városban. Abádszalókon a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat új épületét szerelik fel napelemekkel és hőszivattyúval, Kunhegyesen az idősek gondozási központja kap napkollektoros rendszert. Jász-Nagykun-Szolnok megyében a tiszafüredi kistérség három településének szociális intézménye költözhet új, illetve felújított épületbe az európai uniós támogatású kistérségi projekt keretében. Az idén nyáron befejeződő projekt az észak-alföldi operatív programból 103,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A projekt három várost érint: Abádszalókon új épületet kap a családsegítő központ és a gyermekjóléti szolgálat, Kunhegyesen új épületbe költözik az idősek nappali ellátását biztosító gondozási központ, Tiszafüreden egy felújított épületbe helyezik át a szociális alapszolgáltató intézményt, a nyugdíjas klubot. Abádszalókon a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat jelenleg a városházán működik szűkös körülmények között. A 161 négyzetméteres új épületben három irodát, csoportszobát, várótermet, adománygyűjtő helyet, konyhát, illetve vizesblokkokat alakítanak ki. A létesítményt a megújuló energiák hasznosításaként napelemekkel, illetve hőszivattyú rendszerrel szerelik fel. A projekt kunhegyesi elemeként az idősek nappali ellátására, az étkeztetés és házi segítségnyújtás biztosítására szolgáló, 187 négyzetméteres új gondozási központ helyiségeinek kialakítására, illetve napkollektorok felszerelésére közel 40 millió forintot fordítanak. Tiszafüreden egy jelenleg nem üzemelő, kihasználatlan panziót hasznosítanak majd az idősek nappali gondozására. Geotermikus és napenergiával üzemelő irodaépületet építenek Hajdúszoboszlón Szociális intézmények megújuló energiával a tiszafüredi kistérségben
7 TRANSENERGY projekt - jó gyakorlat bemutatása A Közép-Európai Program ( Central Europe ) keretében finanszírozott TRANSENERGY projekt szakmai konferenciájára és az azt követő tanulmányútra szeptember én került sor. A Magyar Földtani és Geofizikai Intézet ( MFGI ) vezetésével a projektben Szlovákia, Ausztria és Szlovénia földtani szolgálatai vesznek részt; céljuk a Nyugat-Pannon-medence határokkal osztott geotermikus erőforrásainak felmérése, és földtudományi alapokon nyugvó fenntartható használatának előmozdítása. A projekt átfogó célja a vizsgált régiókra egy felhasználóbarát web-es felület kialakítása, amely a projekt célcsoportjai ( kormányzati döntéshozók, vízügyi és bányászati szak hatóságok, felhasználók, jelenlegi és potenciális befektetők, szakmai szervezetek, stb. ) számára közvetlenül felhasználható módon közvetíti a térségre vonatkozó geotermikus hasznosítással kapcsolatos vizsgálati eredményeket, információkat. A web-es felület elérhető a projekt honlapjáról, vagy a következő linkről: webmap=f82fe0f a354f4209ea7448a&extent= , , , A projekt területén öt olyan határ menti régió került kijelölésre ahol speciális geotermikus adottságok, illetve már jelenlévő határon átnyúló hasznosítási problémák ismertek. A szlovák-osztrák-magyar hármashatár térségében található a Bad Radkensburg-Hodos mintaterület, amely a kedvező geotermikus adottságokkal rendelkező Stájermedence és a Mura-Zala-medence területére esik. A térségben a geotermikus hasznosítás meglehetősen elterjedt, bináris rendszerű erőműben elektromos áram termelés is folyik. Az osztrák-magyar határ menti régióban található Lutzmannsburg-zsirai mintaterület a híres büki és sárvári termálfürdőket foglalja magában. Itt a határon átnyúló termálvíz hasznosítás, azon belül is az egyik országban történő termelés másik országban jelentkező negatív hatásait vizsgálja a projekt. Az osztrák és szlovák területrészeket magába foglaló Bécsi-medence északi része Közép-Európa szénhidrogén termelési egyik körzete, legjelentősebb míg a déli medencerészben a termálvizeket balneológiai céllal hasznosítják. A területen az egyik legjelentősebb potenciális konfliktust a szénhidrogén-bányászat és a geotermikus hasznosítás összehangolásának hiánya
8 jelenti, mivel mindkét iparág ugyanazon mélységi tárolókban található olaj gáz forró víz elegyéből álló fluidumok kitermelésére összpontosít. A Duna-medence, annak ellenére, hogy a geotermikus adottságai nem kiemelkedők, jelentős termálvízadó rétegeket foglal magában a mélységben, amelyet mind a szlovák, mind a magyar oldalon intenzíven termelnek. A hasznosítások bővülésével a nem összehangolt hévíz- és geotermikus energia felhasználási stratégia itt is potenciális feszültségforrást jelenthet a jövőben. A Komárom-párkányi mintaterület a Dunántúliközéphegység északkeleti peremén helyezkedik el. Ebben a tér ségben a bányászattal kapcsolatos vízkitermelések komoly vízszintsüllyedéseket eredményeztek, ami a termálkarszt rendszer egészére nézve éreztette hatását. helyszíneire kalauzolta el az érdeklődőket. A TRANSENERGY projekt egyik fő nyilvános fóruma volt a konferencia, ahol az érintettek ( az országos és regionális szintű hatóságok döntéshozói, a jelenlegi és jövőbeli hasznosítók, befektetők, érdeklődő szakmai- és nagyközönség ) az Európai Unió, ezen belül is kiemelten a közép-európai régió megújuló energia- és vízgazdálkodási stratégiájának keretében megismerkedhettek a projekt eredményeivel, megvitathatták azokat. A tanácskozást egynapos kirándulás követte, amely a Komárom-Párkány-i mintaterület legérdekesebb magyar és szlovák A szakmai napon nevesítésre került a geotermia szerepe a magyar és EU-s energiapolitikában, majd bemutatásra került a régió geotermikus potenciálja, a hasznosítással kapcsolatos konfliktusforrások, valamint a projektben eddig elért eredmények kerültek bemutatásra. A napot egy kerekasztal beszélgetés vitafórum zárta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Vidékfejlesztési Minisztérium, Nemzeti Környezetügyi Intézet, Környezetvédelmi-, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségek, Magyar Bányászati és Földtani Hivatal és hazai befektetők ( pl. MOL Nyrt., Cege Zrt., PannErgy, Mannvit Kft. ) meghívott képviselőivel. A projekt tevékenységeknek közvetlenül ugyan a sekély geotermikus rendszerek nem képezik részét, a vitafórumon mégis hangot adtak maguknak a földhő-szivattyúzás pártolói is.
9 A projektről bővebben a weboldalon tájékozódhat, ahol mind a szakmai konferencia előadásai, mind a projektben elért eddigi eredmények hozzáférhetőek és letölthetőek. Koncesszió A Transenergy projekt szakmai konferenciáján hosszas vitát váltott ki a régóta húzódó koncessziós pályázatok meghirdetésének kérdése, amelyekkel kapcsolatban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium képviselői úgy nyilatkoztak, hogy még 2012-ben meghirdetésre kerülnek. A Bányászatról szóló évi XLVIII. törvény ( Bányatörvény ) év elejei módosítása alapján z árt területnek minősül a meghatározott ásványi nyersanyag így a szénhidrogén kutatása, feltárása, kitermelése céljából lehatárolt, koncessziós pályázatra kijelölhető terület. A Bányatörvény értelmében a zárt területeken a rendelkezésre álló földtani adatok, valamint a vállalkozói kezdeményezések alapján a nemzeti fejlesztési miniszter koncessziós pályázatot hirdethet meg azokon a területrészeken, ahol a külön jogszabály szerinti érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálatok figyelembevételével, az ásványi nyersanyag bányászata, illetve a geotermikus energia kinyerése energetikai célra kedvezőnek ígérkezik. A komplex érzékenységi terhelhetőségi vizsgálatokat jelenleg a 103/2011. ( VI. 29. ) Korm. rendelet ( R endelet ) szabályozza. Ez a vizsgálat a bányászati koncesszió céljára történő kijelölés érdekében végzett környezet-, táj- és természetvédelmi, vízgazdálkodási és vízvédelmi, kulturális örökségvédelmi, talaj- és földvédelmi, közegészségügyi és egészségvédelmi, nemzetvédelmi, területfejlesztési és ásványvagyongazdálkodási szempontokat figyelembevevő vizsgálatokat jelenti. A Rendelet alapján komplex érzékenységi terhelhetőségi vizsgálatot a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal ( M BFH ), a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet ( M FGI ), a Nemzeti Környezetügyi Intézet ( NeKI ) végzik. A koncesszióval kapcsolatos folyamatosan frissülő információk az MBFH honlapjáról érhetőek el: KÖZOP KEOP átcsoportosítás A Kormány 1331/2012. ( IX.7. ) Korm. határozata szerint megkezdődött a Környezet és Energia Operatív Program ( KEOP ) évekre szóló akcióterv 4. és az 5. prioritásban meghirdethető pályázati felhívások előkészítése. A Korm. határozat megállapítja az Új Széchenyi Terv környezetfejlesztési céljainak megvalósítása érdekében a KEOP évekre szóló akcióterv 4., 5. és 8. prioritásainak forrásmegosztását és elrendeli a kapcsolódó energiahatékonyság és megújuló energiaforrás növelésre vonatkozó pályázati felhívások előkészítését.
10 PARTNERSÉG Province of Ferrara - LEAD PARTNER Centre for Renewable Energy Sources and Saving (CRES ), Greece Ministry of Regional Development and Public Works Institute of Geology at Tallinn University of Nemzeti i Környezetvédelmi és Energia ENEREA Észak- Alföldi Regionális Technology, Estonia Központ Nonprofit Kft., Magyarország Energia Ügynökség Nonprofit Kft., Magyarország VITO Flemish Institute for Technological Research Department of Energy Technology, Royal Institute of Science (KTH ), Sweden SP Technical Research Institute of Sweden Geological Survey of Slovenia Harmadik szám, szeptember ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség Nonprofit Kft., Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Kft.
Geopower projekt találkozó Budapest 2012. július 18-19.
Geopower projekt találkozó Budapest 2012. július 18-19. A Geopower projekt 6. találkozóját ezúttal Budapesten rendezték meg 2012. július 18-19- én. Szerda reggel 9 órakor indultunk a tanulmányút első színhelyére,
www.geopower-i4c.hu Tisztelt Olvasó!
Tisztelt Olvasó! 2011. JÚNIUS Örömmel nyújtjuk át az Interreg IVC program keretében, Nyitóülés, Ferrara 2 1. Deep Delegation Workshop, Reading 2 2. Deep Delegation Workshop, Szófia 3 célkitűzése az alacsony
A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon. 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató
A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató Energia Központ Nonprofit Kft. bemutatása Megnevezés : Energia Központ
HÓDOSI JÓZSEF osztályvezető Pécsi Bányakapitányság. Merre tovább Geotermia?
HÓDOSI JÓZSEF osztályvezető Pécsi Bányakapitányság Merre tovább Geotermia? Az utóbbi években a primer energiatermelésben végbemenő változások hatására folyamatosan előtérbe kerültek Magyarországon a geotermikus
Önkormányzatok megújuló energia használatának lehetőségei. Vámosi Gábor igazgató
Önkormányzatok megújuló energia használatának lehetőségei Vámosi Gábor igazgató Energiaügynökségek Európában Energia Ügynökség Magyarországon Észak-Alföldi Régió Megyék (települések száma): - Szabolcs-Szatmár-Bereg
Megújuló energetikai ágazat területfejlesztési lehetőségei Csongrád megyében
Megújuló energetikai ágazat területfejlesztési lehetőségei Csongrád megyében Ágazat nemzetközi megatrendjei EU országai 5 fő energiapiaci trenddel és folyamattal számolnak levegőszennyezés és a bekövetkező
CENTRAL EUROPE Program TRANSENERGY: Termálvizek az Alpok és a Kárpátok ölelésében. TRANSENERGY Konferencia Budapest, szeptember 13.
CENTRAL EUROPE Program 2007-2013 TRANSENERGY Konferencia Budapest, 2012. szeptember 13. TRANSENERGY: Termálvizek az Alpok és a Kárpátok ölelésében Lubor Jusko JTS CENTRAL EUROPE PROGRAMME CENTRAL EUROPE
Környezet és Energia Operatív Program Várható energetikai fejlesztési lehetőségek 2012-ben Nyíregyháza, 2012.11.29
Környezet és Energia Operatív Program Várható energetikai fejlesztési lehetőségek 2012-ben Nyíregyháza, 2012.11.29 Mi várható 2012-ben? 1331/2012. (IX. 7.) Kormányhatározat alapján Operatív programok közötti
Megnyitó. Markó Csaba. KvVM Környezetgazdasági Főosztály
Megnyitó Markó Csaba KvVM Környezetgazdasági Főosztály Biogáz szerves trágyából és települési szilárd hulladékból IMSYS 2007. szeptember 5. Budapest Biogáz - megújuló energia Mi kell ahhoz, hogy a megújuló
ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség bemutatása. Vámosi Gábor igazgató
ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség bemutatása Vámosi Gábor igazgató 1 Megalakulás Az intézmény az Intelligens Energia Európa Program támogatásával alakult meg 2009. március 6-án Tulajdonosok:
Aktuális KEOP pályázatok, várható kiírások ismertetése. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001
Aktuális KEOP pályázatok, várható kiírások ismertetése Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 1331/2012.(IX.07.) Korm. Határozat melléklete 1331/2012.(IX.07.) Korm. Határozat
A bányászat szerepe az energetikában és a nemzetgazdaságban
A bányászat szerepe az energetikában és a nemzetgazdaságban Kovács Pál energiaügyért felelős államtitkár Országos Bányászati Konferencia, 2013. november 7-8., Egerszalók Tartalom 1. Globális folyamatok
Jó gyakorlatok az energetikában
ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség Nonprofit Kft. Jó gyakorlatok az energetikában Vámosi Gábor Ügyvezető Jó gyakorlatok bemutatásának jelentősége Az ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia
A TRANSENERGY projekt (Szlovénia, Ausztria, Magyarország és Szlovákia határokkal osztott geotermikus erőforrásai) kihívásai és feladatai
A TRANSENERGY projekt (Szlovénia, Ausztria, Magyarország és Szlovákia határokkal osztott geotermikus erőforrásai) kihívásai és feladatai Nádor Annamária Termálvizek az Alpok és a Kárpátok ölelésében -
Magyar Mérnöki Kamara Szilárdásvány Bányászati Tagozat Geotermikus Szakosztály tevékenysége 2010-2012
Magyar Mérnöki Kamara Szilárdásvány Bányászati Tagozat Geotermikus Szakosztály tevékenysége 2010-2012 Dr. Tóth Anikó ME Kőolaj és Földgáz Intézet Budapest, 2012. december 12. Geotermikus Szakosztály alakulás
Zöldenergia Konferencia. Dr. Lenner Áron Márk Nemzetgazdasági Minisztérium Iparstratégiai Főosztály főosztályvezető Budapest, 2012.
Zöldenergia Konferencia Dr. Lenner Áron Márk Nemzetgazdasági Minisztérium Iparstratégiai Főosztály főosztályvezető Budapest, 2012. június 14 A zöldenergia szerepe a hazai energiatermelés és felhasználás
Energiahatékonysági és energetikai beruházások EU-s forrásból történı támogatása
Energiahatékonysági és energetikai beruházások EU-s forrásból történı támogatása Az NFÜ KEOP-IH helye a Támogatási Intézményrendszerben Szaktárcák -> a feladatkörben érintett miniszterrel egyeztetve Nemzeti
A kohéziós politika és az energiaügy kihívásai: az Európai Unió régiói eredményeinek ösztönzése
IP/08/267 Brüsszel, 2008. február 20. A kohéziós politika és az energiaügy kihívásai: az Európai Unió régiói eredményeinek ösztönzése Danuta Hübner, a regionális politikáért felelős európai biztos ma bemutatta,
A strukturális alapok szerepe a megújuló energetikai beruházások finanszírozásában Magyarországon
A strukturális alapok szerepe a megújuló energetikai beruházások finanszírozásában Magyarországon Dr. BALOGH Zoltán Ph.D. nemzetközi ügyek csoport vezetője Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség
A NAPENERGIA FELHASZNÁLÁS ÚJ MOTORJA: A ZÖLDHŐ
A NAPENERGIA FELHASZNÁLÁS ÚJ MOTORJA: A ZÖLDHŐ HORÁNSZKY BEÁTA egyetemi tanársegéd ME GÁZMÉRNÖKI TANSZÉK OTKA Workshop, 2006. készült a OTKA T-046224 kutatási projekt keretében AZ EURÓPAI UNIÓ CÉLKITŰZÉSE...a
Energetikai pályázatok 2012/13
Energetikai pályázatok 2012/13 Összefoglaló A Környezet és Energia Operatív Program keretében 2012/13-ban 8 új pályázat konstrukció jelenik meg. A pályázatok célja az energiahatékonyság és az energiatakarékosság
Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A megújuló energiák alkalmazásának szerepe és eszközei a vidék fejlesztésében, a Vidékfejlesztési Program 2014-20 energetikai vonatkozásai Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági
AZ ENERGIAUNIÓRA VONATKOZÓ CSOMAG MELLÉKLET AZ ENERGIAUNIÓ ÜTEMTERVE. a következőhöz:
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.2.25. COM(2015) 80 final ANNEX 1 AZ ENERGIAUNIÓRA VONATKOZÓ CSOMAG MELLÉKLET AZ ENERGIAUNIÓ ÜTEMTERVE a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A
MAGYARORSZÁGON KERÜLT MEGRENDEZÉSRE AZ AQUA-ADD PROJEKT ZÁRÓ RENDEZVÉNYE
SAJTÓANYAG 8. SZÁM - 2014. szeptember MAGYARORSZÁGON KERÜLT MEGRENDEZÉSRE AZ AQUA-ADD PROJEKT ZÁRÓ RENDEZVÉNYE Közeledve az Aqua-add projekt megvalósításának utolsó hónapjaihoz, 2014. szeptember 23-26
www.regions4greengrowth.eu Mátrai Melinda Projektmenedzser, ÉARFÜ Nonprofit Kft. Nyíregyháza, 2013. június 6.
www.regions4greengrowth.eu Mátrai Melinda Projektmenedzser, ÉARFÜ Nonprofit Kft. Nyíregyháza, 2013. június 6. A projekt A megújuló energiaforrásokat alkalmazó technológiák ösztönzése és finanszírozási
ÖNKORMÁNYZATOK ÉS KKV-K SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÁTTEKINTÉSE A TRANSZNACIONÁLIS ÉS INTERREGIONÁLIS PROGRAMOKBAN
ÖNKORMÁNYZATOK ÉS KKV-K SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÁTTEKINTÉSE A TRANSZNACIONÁLIS ÉS INTERREGIONÁLIS PROGRAMOKBAN Miben különböznek a nemzetközi programok? 1. Idegen nyelv használata 2. Konzorciumépítés
Havasi Patrícia Energia Központ. Szolnok, 2011. április 14.
Az Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programjához kapcsolódó megújuló energiaforrást támogató pályázati lehetőségek Havasi Patrícia Energia Központ Szolnok, 2011. április 14. Zöldgazdaság-fejlesztési
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 26-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: TOP-3.2.2-15 Napelemes kiserőmű létesítése Komlón című pályázat támogatása
Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programjához kapcsolódó megújuló energia forrást támogató pályázati lehetőségek az Észak-Alföldi régióban
Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programjához kapcsolódó megújuló energia forrást támogató pályázati lehetőségek az Észak-Alföldi régióban Kiss Balázs Energia Központ Debrecen, 2011. április
A decentralizált megújuló energia Magyarországon
A decentralizált megújuló energia Magyarországon Közpolitikai gondolatok Őri István Green Capital Zrt. Bevált portugál gyakorlatok konferencia Nyíregyháza 2010. június 4. Miről fogok beszélni? A portugál-magyar
A geotermikus energia szerepe a magyar energiapolitikában. Bencsik János Klíma- és Energiaügyért felelős államtitkár 2011. Május 3.
A geotermikus energia szerepe a magyar energiapolitikában Bencsik János Klíma- és Energiaügyért felelős államtitkár 2011. Május 3. Magyarország energetikai helyzetképe Energiafüggőségünk meghaladja a 62%-ot
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2011. évi munkaterve Elfogadta: A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a 2011. február 17-i ülésén 1 Jelen dokumentum a Nyugat-dunántúli Regionális
Hogyan bányásszunk megújuló (geotermikus) energiát?
ORSZÁGOS BÁNYÁSZATI KONFERENCIA Egerszalók, 2016. november 24-25. avagy mennyire illik a geotermikus energia a bányatörvénybe? SZITA Gábor elnök Magyar Geotermális Egyesület 1. Hogyan bányásszuk az ásványi
Megújuló energiaforrásokra alapozott energiaellátás növelése a fenntartható fejlődés érdekében
Megújuló energiaforrásokra alapozott energiaellátás növelése a fenntartható fejlődés érdekében Dr. Csoknyai Istvánné Vezető főtanácsos Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Budapest, 2007. november
Vállalkozások számára elérhető energiahatékonysági programok és források a GINOP-ban
Vállalkozások számára elérhető energiahatékonysági programok és források a GINOP-ban Döbrönte Katalin Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság Gazdaságtervezési Főosztály Budapest,
INTERREG EUROPE EUROPEAN REGIONAL DEVELOPMENT FUND INTERREG EUROPE. Kelenné Török Lívia Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal
INTERREG EUROPE EUROPEAN REGIONAL DEVELOPMENT FUND INTERREG EUROPE Kelenné Török Lívia Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Smart Event Europe, date, 2014.12.09. place Debrecen 2. A program előkészítéstől
A megújuló energiaforrások környezeti hatásai
A megújuló energiaforrások környezeti hatásai Dr. Nemes Csaba Főosztályvezető Környezetmegőrzési és Fejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium Budapest, 2011. május 10.. Az energiapolitikai alappillérek
A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001
A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM Fejlesztési
MEGÚJULÓ ENERGIAPOLITIKA BEMUTATÁSA
MEGÚJULÓ ENERGIAPOLITIKA BEMUTATÁSA Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fenntartható gazdaság szempontjai
A magyar energiapolitika prioritásai és célkitűzései
A magyar energiapolitika prioritásai és célkitűzései Kádár Andrea Beatrix energetikáért felelős helyettes államtitkár Külgazdasági értekezlet, 2015. június 23. Nemzeti Energiastratégia A Nemzeti Energiastratégia
A geotermikus energiahasznosítás jogszabályi engedélyeztetési környezete a Transenergy országokban
A geotermikus energiahasznosítás jogszabályi engedélyeztetési környezete a Transenergy országokban Nádor Annamária Joerg Prestor (), Radovan Cernak (), Julia Weibolt () Termálvizek az Alpok és a Kárpátok
Villamos hálózati csatlakozás lehetőségei itthon, és az EU-ban
Villamos hálózati csatlakozás lehetőségei itthon, és az EU-ban Molnár Ágnes Mannvit Budapest Regionális Workshop Climate Action and renewable package Az Európai Parlament 2009-ben elfogadta a megújuló
A GeoDH projekt célkitűzési és eredményei
A GeoDH projekt célkitűzési és eredményei Nádor Annamária Nádor Annamária Magyar Földtani és Geofizikai Intézet Földhő alapú település fűtés hazánkban és Európában Budapest, 2014, november 5. GeoDH: A
A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001
A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A Fejlesztési program eszközrendszere: Energiahatékonyság Zöldenergia megújuló energiaforrások
GEO.POWER nemzeti szintű akcióterv ismertetése, javaslatok a 2014-2020-as programozási időszakra
GEO.POWER nemzeti szintű akcióterv ismertetése, javaslatok a 2014-2020-as programozási időszakra Dibáczi Zita Osztályvezető Helyi Fórum Nyíregyháza, 2012. december 10. 1 EUROPEAN REGIONAL DEVELOPMENT FUND
Települési energetikai beruházások támogatása a 2014-2020 közötti operatív programokban. Lunk Tamás Szentgotthárd, 2014. augusztus 28.
Települési energetikai beruházások támogatása a 2014-2020 közötti operatív programokban Lunk Tamás Szentgotthárd, 2014. augusztus 28. EU 2020 célok: Európa (2020) Intelligens ( smart ) Fenntartható ( sustainable
Zöld stratégia a területfejlesztésben A ZÖLD megye
Zöld stratégia a területfejlesztésben A ZÖLD megye Seszták Oszkár A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés Elnöke Nyíregyháza, 2012. június 19. Vázlat I. Változások II. Múlt III. Stratégiai céljaink IV.
A geotermia új lehetősége Magyarországon: helyzetkép az EGS projektről
Dr. Kovács Imre EU FIRE Kft. A geotermia új lehetősége Magyarországon: helyzetkép az EGS projektről KUTATÁS ÉS INNOVÁCIÓ A GEOTERMIÁBAN II. Magyar Mérnöki Kamara Geotermikus Szakosztály XI. Szakmai Napja
Geotermikus kutatások az MFGI-ben. Tóth György, Merényi László MFGI
Geotermikus kutatások az MFGI-ben Tóth György, Merényi László MFGI Tartalom Jogszabályi háttérből eredő kötelezettségek Nemzetközi együttműködések komplex érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálatok (É&T)
Klímapolitika és a megújuló energia használata Magyarországon
Klímapolitika és a megújuló energia használata Magyarországon Dióssy László Szakállamtitkár, c. egyetemi docens Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Enterprise Europe Network Nemzetközi Üzletember
Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló
Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Prioritás A prioritás vonatkozó specifikus céljai: A prioritáshoz kapcsolódó
Megújuló energiaforrások hasznosításának növelése a fenntartható fejlődés biztosítása érdekében
Megújuló energiaforrások hasznosításának növelése a fenntartható fejlődés biztosítása érdekében Dr. Csoknyai Istvánné Vezető főtanácsos Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2008. február 26-i Geotermia
Az ENERGIA. FMKIK Energia Klub: Az élhető holnapért. Mi a közeljövő legnagyobb kihívása? Nagy István klub elnöke istvan.nagy@adaptiv.
FMKIK Energia Klub: Az élhető holnapért Mi a közeljövő legnagyobb kihívása? Az ENERGIA 2011. április 14. Nagy István klub elnöke istvan.nagy@adaptiv.eu Tartalom: 1. Miért alakult? 2. Kik a tagjai? 3. Hogyan
A GUTS Projekt. Fenntartható Városi Közlekedési Rendszerek. Győr, Mobilis, 2013. junius.28.
A GUTS Projekt Fenntartható Városi Közlekedési Rendszerek Győr, Mobilis, 2013. junius.28. 1 Az Integrált Városfejlesztési Stratégia megállapításai A közlekedésből származó káros anyag kibocsátás folyamatosan
Intézményrendszernek végzett munkák
Boza Pál HDI Consulting Kft. 2013. október 29. Budapest HDI Consulting Kft. Intézményrendszernek végzett munkák KEOP IH számára pályázati konstrukciók előkészítése pl. KEOP 4.3.1 Norvég Alap energiahatékonysági
2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK
2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK Róka László területfejlesztési szakértő Téglás, 2014.09.24. www.megakom.hu Európai Uniós keretek EU 2020 stratégia: intelligens, fenntartható és befogadó növekedés feltételeinek
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S a 2009. október 29.-i képviselő-testületi ülés 13-as számú - A saját naperőmű létrehozására pályázat beadásáról tárgyú - napirendi pontjához. Előadó: Gömze Sándor polgármester
Turisztikai pályázati lehetőségek a 2014-2020-as időszakban
Turisztikai pályázati lehetőségek a 2014-2020-as időszakban MSZÉSZ XLI. Közgyűlés Kujbus Krisztián, tanácsadó, OTP Hungaro- Projekt Kft. 2014. november12. 1 A 2014-2020-as fejlesztési időszak uniós forrásainak
Téli energia csomag, a zöldenergia fejlesztés jövőbeli lehetőségei
Téli energia csomag, a zöldenergia fejlesztés jövőbeli lehetőségei Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Támogatási lehetőségek, pályázati források
Támogatási lehetőségek, pályázati források Dibáczi Zita Osztályvezető Nemzetközi Projektek Iroda Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Kft. 2012. december 3. Nemzeti Környezetvédelmi és
Tervezzük együtt a jövőt!
Tervezzük együtt a jövőt! gondolkodj globálisan - cselekedj lokálisan CÉLOK jövedelemforrások, munkahelyek biztosítása az egymásra épülő zöld gazdaság hálózati keretein belül, megújuló energiaforrásokra
Települési hőellátás helyi energiával című konferencia ÁLLÁSFOGLALÁSA
A Magyar Tudományos Akadémia (Környezettudományi Elnöki Bizottsága és Energetikai Tudományos Bizottsága), a Magyar Mérnöki Kamara, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége és a Magyar Termálenergia
Aktuális pályázati konstrukciók a KEOP-on belül. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001
Aktuális pályázati konstrukciók a KEOP-on belül Zöldgazdaság-fejlesztési program 1. prioritás: Egészséges, tiszta települések 2. prioritás: Vizeink jó kezelése 3. prioritás: Természeti értékeink jó kezelése
Regulation (EC) No. 1080/2006
Irányító Hatóság Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 27-213 Európai kohéziós politika 27 és 213 között A. Stratégiai megközelítés: a kohéziós politika összekapcsolása a fenntartható
BUILD UP Skills Hungary zárókonferencia 2013. május 13. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
BUILD UP Skills Hungary zárókonferencia 2013. május 13. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hujber Dorottya Projektmenedzser, BUSH koordinátor ÉMI Nonprofit Kft. Tartalom ÉMI Nonprofit Kft.
A napenergia szektor hazai helyzete, kihívásai és tervei, a METÁR-KÁT szerepe
A napenergia szektor hazai helyzete, kihívásai és tervei, a METÁR-KÁT szerepe Előadó: Kiss Ernő MNNSZ elnök MTVSZ ENERGIAÁTMENET országos fórum FUGA - Budapesti Építészeti Központ, Budapest 2018.11.29.
FENNTARTHATÓ ENERGIA PRIORITÁSI TERÜLET (PA2) Árvay Szilárd
Duna Régió Stratégia Projektfinanszírozási Konferencia Budapest, 2015. március 26. FENNTARTHATÓ ENERGIA PRIORITÁSI TERÜLET (PA2) Árvay Szilárd Főtanácsadó Külgazdasági és Külügyminisztérium A prioritási
Határmenti programok. Határmenti programok. Tartalom. Magyarország részvétele az Európai Területi Együttműködési programokban 2007-2013 között
Tartalom Magyarország részvétele az Európai Területi Együttműködési programokban 2007-2013 között Határmenti programok Transznacionális programok Interregionális program 2009 Nov Hegyesi Béla, VÁTI Kht
Magyar Innováció és Hatékonyság (Mi6) Nonprofit Kft. Virtuális Erőmű Program TM
Workshop - KEHOP-1.2.0 kiemelt projekt Magyar Innováció és Hatékonyság (Mi6) Nonprofit Kft. Virtuális Erőmű Program TM Gyurkó Dániel Tamás 2018. január 30. Intézetünket kiterjedt szakmai és társadalmi
Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium épületenergetikai fejlesztése
Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium épületenergetikai fejlesztése A projekt a Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium épületeinek energetikai korszerűsítését
SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban
SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban III. Észak-Alföldi Önkormányzati Energia Nap Nyíregyháza, 2012. június 19. Szabados Krisztián gazdasági
TRANSENERGY: SZLOVÉNIA, AUSZTRIA, MAGYARORSZÁG ÉS SZLOVÁKIA HATÁROKKAL OSZTOTT GEOTERMIKUS ERŐFORRÁSAI
Duna Régió Stratégia Projektfinanszírozási Konferencia Külgazdasági és Külügyminisztérium Budapest, 2015. március 26. TRANSENERGY: SZLOVÉNIA, AUSZTRIA, MAGYARORSZÁG ÉS SZLOVÁKIA HATÁROKKAL OSZTOTT GEOTERMIKUS
V-Educa információs nap Pécs, 2015.03.27
V-Educa információs nap Pécs, 2015.03.27 DDRFÜ Nkft regionális fejlesztési ügynökség, alapítva: 1998 Tulajdonosok: Baranya Megyei Önkormányzat, Somogy Megyei Önkormányzat, Tolna Megyei Önkormányzat Profil:
Települések hőellátása helyi energiával
MTA KÖTEB Jövőnk a Földön Albizottság MTA Energetikai Bizottság, Hőellátás Albizottság, a MMK, MATÁSZSZ és MTT közreműködésével szervezett konferencia Települések hőellátása helyi energiával A konferencia
Hatékony energiafelhasználás Vállalkozási és önkormányzati projektek Kohéziós Alap támogatás Költségvetés kb. 42 md Ft
Környezetvédelemi és Energetikai fejlesztések támogatási lehetőségei 2007-13 KEOP Energia prioritások Megújuló energiaforrás felhasználás Vállalkozási és önkormányzati projektek ERFA alapú támogatás KMR
FLEAT Flottamenedzsment Konferencia 2009. január r 29, Budapest
FLEAT Flottamenedzsment Konferencia 2009. január r 29, Budapest Kapcsolat: Hartyányi Roland, Európa Média Kht. Tel.: (+36-1) 453-3801, Fax: (+36-1) 436-9038 info@europamedia.org, www.europamedia.org INFO@EUROPAMEDIA.HU
PROF. DR. FÖLDESI PÉTER
A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció
0. Nem technikai összefoglaló. Bevezetés
0. Nem technikai összefoglaló Bevezetés A KÖZÉP-EURÓPA 2020 (OP CE 2020) egy európai területi együttműködési program. Az EU/2001/42 SEA irányelv értelmében az OP CE 2020 programozási folyamat részeként
Mi várható a következő KE(H)OP időszakban?
Mi várható a következő KE(H)OP időszakban? Kasza György főosztályvezető-helyettes Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Környezetvédelmi Operatív Programok Irányító Hatósága IX. Geotermikus Konferencia, 2013.
NAPOS BERUHÁZÁSOK A VÁLLALKOZÁSOK ÉS AZ ÖNKORMÁNYZATOK SZEMSZÖGÉBôL
NAPOS BERUHÁZÁSOK A VÁLLALKOZÁSOK ÉS AZ ÖNKORMÁNYZATOK SZEMSZÖGÉBôL elôadó: Csanaky Lilla SUNNY DAY KONFERENCIA Budapest, 2012. április 11. 2 RÓLUNK 1990 óta Célunk: új szemléletmód Eszközeink: kutatás,
Az Energia[Forradalom] Magyarországon
Az Energia[Forradalom] Magyarországon Stoll É. Barbara Klíma és energia kampányfelelős Magyarország barbara.stoll@greenpeace.hu Láncreakció, Pécs, 2011. november 25. Áttekintés: Pár szó a Greenpeace-ről
Szakmai hozzáértés, hatékony megoldás, forrásszervezés és projektmenedzsment az ötlettől a megvalósulásig.
Szakmai hozzáértés, hatékony megoldás, forrásszervezés és projektmenedzsment az ötlettől a megvalósulásig. Társaságunk 1996 nyarán alakult német szakmai tulajdonosi háttérrel, elsősorban az Önkormányzatok
2010. MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS 2010.02.17.
2010. MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS 2010.02.17. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati anyag illeszkedik az Önök
A fenntartható fejlődés megjelenése az ÚMFT végrehajtása során Tóth Tamás Koordinációs Irányító Hatóság Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2009. szeptember 30. Fenntartható fejlődés A fenntarthatóság célja
Finanszírozási lehetőségek közvetlen brüsszeli források
Finanszírozási lehetőségek közvetlen brüsszeli források Energiahatékonyság finanszírozása műhelyfoglalkozás I. Miskolc, 2019. április 16. Tisza Orsolya vezető projektmenedzser BEVEZETÉS Uniós finanszírozás
Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia
Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Államreform Operatív Program ÁROP-1.1.19 Amiről szó lesz. Az ÁROP-1.1.19 pályázati
RURENER. Energia-semlegességet célzó kis vidéki közösségek hálózata www.rurener.eu info@rurener.eu
RURENER Energia-semlegességet célzó kis vidéki közösségek hálózata www.rurener.eu info@rurener.eu A jelen kiadvány tartalmáért a felelősség kizárólag a szerzőket terheli. Nem feltétlenül tükrözi az Európai
ACCESS. Napenergia hasznosító és kisméretű biomassza tüzelésű kombinált fűtésű rendszerek gyors elterjesztése
Napenergia hasznosító és kisméretű biomassza tüzelésű kombinált fűtésű rendszerek gyors elterjesztése A kiadványt készítette: Fráter Miklós Innoterm Kft. Cím: 1071 Budapest, Városligeti fasor 47-49 Tel.
Aktuális, önkormányzatokat és a gazdaságot érintő általános helyzet és a várható változások, hosszú távú kormányzati elképzelések
Aktuális, önkormányzatokat és a gazdaságot érintő általános helyzet és a várható változások, hosszú távú kormányzati elképzelések dr. Szöllősi László helyettes államtitkár 2011. október 26. Stratégiák,
Geotermikus energiahasznosítás engedélyezési eljárásai Magyarországon
Geotermikus energiahasznosítás engedélyezési eljárásai Magyarországon Gyöpös Péter Mannvit Kft. Budapest, 2013.11.15. 2013. November 15. Regionális Engedélyezési eljárások A magyar jogi szabályozásban
Energiahatékonyság, megújuló energiaforrások, célkitűzések és szabályozási rendszer Varga Tamás Zöldgazdaság-fejlesztési Főosztály
Energiahatékonyság, megújuló energiaforrások, célkitűzések és szabályozási rendszer Varga Tamás Zöldgazdaság-fejlesztési Főosztály Build Up Skills Hungary I. projekt konferencia Budapest, Ramada Resort
Biogáztelep hulladék CO 2 -jének, -szennyvizének, és -hőjének zárt ciklusú újrahasznosítása biomasszával
Biogáztelep hulladék CO 2 -jének, -szennyvizének, és -hőjének zárt ciklusú újrahasznosítása biomasszával Projekt bemutatása ELSŐ MAGYAR ENERGIATÁROLÁSI KLASZTER NONPROFIT KFT. V e z e t ő p a r t n e r
Megújuló energiaforrások jövője Magyarországon. Budapest, 2008. május 28. Erőművekkel a klímakatasztrófa megelőzéséért. Budapest, 2008. május 28.
Megújuló energiaforrások jövője Magyarországon Bohoczky Ferenc ny. vezető főtanácsos az MTA Megújuló Albizottság tagja Budapest, 2008. május 28. Budapest, 2008. május 28. Erőművekkel a klímakatasztrófa
Németország környezetvédelme. Készítették: Bede Gréta, Horváth Regina, Mazzone Claudia, Szabó Eszter Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
Németország környezetvédelme Készítették: Bede Gréta, Horváth Regina, Mazzone Claudia, Szabó Eszter Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola Törvényi háttér 2004-ben felváltotta elődjét a megújuló energia
A Széchenyi Programiroda tevékenységei. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001
A Széchenyi Programiroda tevékenységei Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 EU-s forrásfelhasználás növelése Aktuális pályázati kiírások megismertetése, pályázók körének
A Nemzeti Energiastratégia keretében készülő Távhőfejlesztési Cselekvési Terv bemutatása
A Nemzeti Energiastratégia keretében készülő Távhőfejlesztési Cselekvési Terv bemutatása Dr. Toldi Ottó főosztályvezető helyettes Klímaügyi-, és Energiapolitikai Államtitkárság Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan
Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan TÁMOP 4.2.1C-14/1/Konv-2015-0012 Völgyiné Nadabán Márta Miskolc MJV Önkormányzata, partner szintű
Nemzetközi Geotermikus Konferencia. A pályázati támogatás tapasztalatai
Nemzetközi Geotermikus Konferencia A pályázati támogatás tapasztalatai Bús László, Energia Központ Nonprofit Kft. KEOP 2010. évi energetikai pályázati lehetőségek, tapasztalatok, Budapest, eredmények 2010.
as uniós költségvetés: lehetőség előtt a lakásügy? Dr. Pásztor Zsolt ügyvezető
2014-2020-as uniós költségvetés: lehetőség előtt a lakásügy? Dr. Pásztor Zsolt ügyvezető Kb. 8000 milliárd Ft 2007-2013 Lakásberuházás korlátozott lehetőségek Forrás nagysága: operatív programnak nyújtott
INFORMÁCIÓS NAP Budaörs 2007. április 26. A geotermális és s geotermikus hőszivattyh szivattyús energiahasznosítás s lehetőségei a mezőgazdas gazdaságbangban Szabó Zoltán gépészmérnök, projektvezető A