Pályázati kiírás 2013 E.on

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pályázati kiírás 2013 E.on"

Átírás

1 Pályázati kiírás 2013 E.on Rendelkezésre álló forrás: Az E.-on Energiaszolgáltató Kft. 10 millió Ft összeget biztosított részünkre 2013-ban villamos energia- és földgáz szolgáltatási területen lakossági fogyasztók részére. A keret felhasználása a védendő fogyasztói státuszú lakossági fogyasztók támogatására történik: - kikapcsolt fogyasztók (hátralékkal rendelkeznek, egy éven belül kerültek kikapcsolásra) - késedelmes, de még nem kikapcsolt fogyasztók (60 nappal nem régebbi tartozással) - előrefizetős mérőórával rendelkezők, akik szintén hátralékkal rendelkeznek A pályázati adatlapot kitöltve, az 1. számú melléklettel és a nyilatkozattal együtt postai úton meg kell küldeni a Héra Alapítványnak a pályázatot indoklással együtt, aláírva és hivatalos bélyegzővel ellátva. Általános elbírálási szempontok: - háztartás fogyasztási egységre vetített nettó jövedelme (rászorultság) - kiskorú gyermekek száma - pályázó település szerinti rászorultsága A pályázat elbírálását követően a pályázó adatai egyeztetésre kerülnek az E.on Energiaszolgáltató Kft-vel, a védendői fogyasztói státusz fennállásának ellenőrzése céljából. Az alapítvány a megítélt támogatások esetében feltétel, hogy a támogató szervezetektől, magánszemélyektől, cégektől, önkormányzatoktól a megítélt támogatási összeg 25%-a befizetésre kerüljön önkéntes jótékony adományként. Ezt az önkéntes jótékony adományt a Héra Alapítvány bankszámlájára fizethetik be. Raiffeisen Bank Ezen összegek biztosítják a jövőben is a támogatások folyósítását. Amennyiben a megítélt támogatás arányában a 25% önkéntes jótékony adomány beérkezik, akkor az alapítvány átutalja a kuratórium által megítélt támogatási összeget az energiaszolgáltatónak. A támogatási keret teljes felhasználásával a pályázatok befogadása november 1. előtt is lezárásra kerülhet. Pályázati jogosultságot korlátozó tényezők Az alapítvány által 2013-ban folyósított támogatásban részesülők nem pályázhatnak.

2 Pályázati adatlap A pályázó adatai: Pályázó intézmény, szervezet neve:... Postacím:... Kapcsolattartó munkatárs neve:... Telefonszáma: címe:... Az igénylő adatai: Családi és utóneve:. Lakcíme:. Pályázó családjának lakás típusa:. Életvitelszerűen élnek-e a fogyasztói helyen? igen/nem A megfelelő aláhúzandó. Villany-szolgáltatásra vagy gázszolgáltatásra kéri a támogatást: Villany Gáz A megfelelő aláhúzandó.

3 2 A villamos energia vagy földgáz felhasználásának helye:.. Számlán szereplő felhasználó neve: Szerződéses folyószámla szám: (Az szfsz a számla felső harmadában, a jobb oldali részen, a számla kelte feletti 3. sorban szerepel): Az ön mérőórája előrefizetős? igen/nem A megfelelő aláhúzandó A csekken szereplő bankszámlaszám: A megfelelő helyre X-et tegyenek Juttatások A felhasználó/pályázó védendő fogyasztónak minősül-e? igen/nem A megfelelő aláhúzandó Az alábbi szociális juttatások közül melyikben részesül? Időskorúak járadékában részesül Aktívkorúak ellátására jogosult Lakásfenntartási támogatásban részesül Ápolási díjban részesül Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül

4 Otthonteremtési támogatásban részesült (a támogatás megállapítástól számított 3 éven keresztül) Nevelőszülő/hivatásos nevelőszülő (aki saját háztartásában neveli a gondozásba helyezett vagy tartós nevelésbe vett gyermeket) A villamosenergia-vagy gáz-szolgálatásból való kikapcsolás vagy a villamosenergiaszolgáltatás megszakadása a lakossági fogyasztó vagy a vele közös háztartásban élő személy életét vagy egészségét közvetlenül veszélyezteti Fogyatékossági támogatásban részesül Vakok személyi járadékában részesül A megfelelő helyre X-et tegyenek. Egy főre vetített nettó jövedelem összege havonta Ft-ban:.. A háztartásban összesen hány ember él? Ebből hány eltartott kiskorú gyermek?. Havi összes kiadása a családnak: 0 Ft Havi törlesztő részlet nagysága: 0 Ft Havi megélhetésre fordítható összeg: 0 Ft 4. Kikapcsolás időpontja: év/..hónap/. nap Aktuálisan, a pályázat beadásáig felhalmozott hátralék összege? Ft

5 Indoklás:, ph. Aláírás

6 NYILATKOZAT Alulírott (.) jelen nyilatkozatomban hozzájárulok ahhoz, hogy a HÉRA Alapítvány (székhelye: 1122 Budapest, Széll Kálmán tér 16., Adószáma: ) különleges személyes adataimat kezelje (név, lakcím, védendő státusz, van-e fennálló tartozása (igen/nem) stb.) és ezekkel kapcsolatban az E.ON Energiaszolgáltató Kft.-vel (1051 Budapest, Széchenyi István tér 7-8., cégjegyzékszáma: , adószáma: ) egyeztessen. Budapest, Védendő fogyasztó aláírása

7 1. számú melléklet A pályázó és vele egy háztartásban élők jövedelmi adatai * Átlag havi nettó jövedelme az elmúlt 6 hónapban Név rokonsági fok a születési idő státusz jövedelem típusa, pontos havi Ft pályázóhoz (férj, (foglalkoztatott, vállalkozó, megnevezése feleség, élettárs; tanuló, nyugdíjas, aktív korú (munkavégzésből származó előbbiek inaktív munkanélküli, jövedelem; gyermek valamelyikének gyermeknevelési díjban neveléséhez, gondozásához szülője, testvére, részesülő, ápolási díjban kapcsolódó ellátások; nagyszülője; pályázó részesülő, főállású szülő, nyugellátás, egyéb menye, veje, eltartott) nyugdíjszerű rendszeres nagyszülője; szociális ellátás; gyermek: 18 év önkormányzat, munkaügyi alatti/ feletti; Unoka: központ által folyósított 18 év feletti/ alatti ellátások; családi pótlék; egyéb jövedelem; nem rendelkezik jövedelemmel

8 ., Aláírás, pecsét

Pályázati kiírás 2014

Pályázati kiírás 2014 Pályázati kiírás 2014 Az alapítványhoz az alábbi szervezetek jogosultak benyújtani pályázatot: - A szociális törvény végrehajtási rendelete értelmében Családsegítő Szolgálat, - Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

MINTA PÁLYÁZATI ŰRLAP

MINTA PÁLYÁZATI ŰRLAP HÁLÓZAT A KÖZÖSSÉGÉRT MINTA PÁLYÁZATI ŰRLAP (Az internetes felületen 2012.02.15-ét követően, az itt látható szerkezetű űrlapot kell a pályázóknak kitölteniük. Jelen űrlap kizárólag előzetes tájékoztatásul

Részletesebben

ADATLAP AZ E-ON TERÜLETÉN FOGYASZTÁSI HELLYEL RENDELKEZİ RÁSZORULÓ FOGYASZTÓK

ADATLAP AZ E-ON TERÜLETÉN FOGYASZTÁSI HELLYEL RENDELKEZİ RÁSZORULÓ FOGYASZTÓK ADATLAP AZ E-ON TERÜLETÉN FOGYASZTÁSI HELLYEL RENDELKEZİ RÁSZORULÓ FOGYASZTÓK TÁMOGATÁSA 1. KÖR I. JOGOSULTSÁGI KATEGÓRIA: (Jelölje x-szel) A kategória A szolgáltatásból 2009. március 31. elıtt kikapcsoltak

Részletesebben

KÉRELEM ÉTKEZÉSI TÁMOGATÁSHOZ

KÉRELEM ÉTKEZÉSI TÁMOGATÁSHOZ Bp. II. ker. Önkormányzat KÉRELEM ÉTKEZÉSI TÁMOGATÁSHOZ 2015 / 2016 TANÉV Alulírott kérem, hogy kiskorú gyermekek (gyermekeim) nevelésének elősegítéséhez szíveskedjék részünkre kedvezményes étkezési térítési

Részletesebben

KÉRELEM ÉTKEZÉSI TÁMOGATÁSHOZ

KÉRELEM ÉTKEZÉSI TÁMOGATÁSHOZ Budapest II. Kerületi Önkormányzat KÉRELEM ÉTKEZÉSI TÁMOGATÁSHOZ 20./20. TANÉV Alulírott kérem, hogy kiskorú gyermekem (gyermekeim) részére étkezési támogatást szíveskedjék megállapítani. Kérelmező neve:.

Részletesebben

Kérelem védendő felhasználók részére

Kérelem védendő felhasználók részére 21. számú melléklet: Kérelem védendő felhasználók részére Kérelem fogyatékkal élő személyként a védendő felhasználók nyilvántartásába történő felvétel/nyilvántartás meghosszabbítása iránt A.) FELHASZNÁLÓ

Részletesebben

A) A FOGYASZTÓ TÖLTI KI

A) A FOGYASZTÓ TÖLTI KI /IDEIGLENES/ Kérelem fogyatékkal élő személyként a védendő fogyasztók nyilvántartásába történő felvétel / nyilvántartásába vétel meghosszabbítása iránt A) A FOGYASZTÓ TÖLTI KI 1. A víziközmű szolgáltató

Részletesebben

KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására. 1. Személyi adatok

KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására. 1. Személyi adatok 1.1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: 12. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. Rendelethez KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására 1. Személyi adatok 1.1.1. Neve:...

Részletesebben

2.. 3.. Az Ör 1. számú melléklete helyébe jelen rendelet 1. számú melléklete lép:

2.. 3.. Az Ör 1. számú melléklete helyébe jelen rendelet 1. számú melléklete lép: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 20/2006.(06.15.) számú rendelete az adósságkezelési szolgáltatásról szóló 38/2003. (10.03.) számú rendelet módosításáról Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése,

Részletesebben

Időskorúak járadéka Jegyző PH. Ügyfélszolgálati Osztály Szociális Irodája Jászberény Illetékmentes

Időskorúak járadéka Jegyző PH. Ügyfélszolgálati Osztály Szociális Irodája Jászberény Illetékmentes Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető eljárási szabályok (jogszabályok) Eljárás megindító

Részletesebben

KÉRELEM. Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében Kérjük nyomtatott nagybetűkkel, olvashatóan kitölteni

KÉRELEM. Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében Kérjük nyomtatott nagybetűkkel, olvashatóan kitölteni KÉRELEM Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében Kérjük nyomtatott nagybetűkkel, olvashatóan kitölteni Név:... Születéskori név:... TAJ szám:... Anyja neve:... Születési hely,

Részletesebben

KÉRELEM. egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság szociális rászorultsági alapon való megállapítására

KÉRELEM. egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság szociális rászorultsági alapon való megállapítására Városi Polgármesteri Hivatal Intézményirányítási és Szociális Osztály Levélcím: 3060 Pásztó, Kölcsey F. út 35. : (32) 460-155 A Hivatal tölti ki! ÁTVETTEM Dátum: Aláírás: Melléklet: KÉRELEM egészségügyi

Részletesebben

Tisztelt Szülők! Záhony Város Önkormányzata

Tisztelt Szülők! Záhony Város Önkormányzata Tisztelt Szülők! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban Gyvt.) 2015. szeptember 1- jétől hatályos rendelkezései, az ott

Részletesebben

A D A T L A P. a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatához. 1./ Pályázó családi és utóneve... Anyja neve:... Lakóhely:...

A D A T L A P. a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatához. 1./ Pályázó családi és utóneve... Anyja neve:... Lakóhely:... A D A T L A P a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatához A., Személyi adatok 1./ Pályázó családi és utóneve...... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:... Tel.

Részletesebben

KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY TEMETÉSI KÖLTSÉGEKHEZ VALÓ HOZZÁJÁRULÁS céljára történő megállapítására

KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY TEMETÉSI KÖLTSÉGEKHEZ VALÓ HOZZÁJÁRULÁS céljára történő megállapítására I. SZEMÉLYI ADATOK KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY TEMETÉSI KÖLTSÉGEKHEZ VALÓ HOZZÁJÁRULÁS céljára történő megállapítására Megnevezés kérelmező házastárs (élettárs) Neve (születési név is) Anyja neve Születési

Részletesebben

KÉRELEM az időskorúak járadékának megállapítására. Lakóhely:

KÉRELEM az időskorúak járadékának megállapítására. Lakóhely: KÉRELEM az időskorúak járadékának megállapítására I. Személyi adatok 1.A kérelmező személyre vonatkozó személyi adatok: Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, év, hó, nap: Lakóhely: Tartózkodási

Részletesebben

Kérelem fogyatékkal élő személyként a védendő felhasználók nyilvántartásába történő felvétel / nyilvántartás meghosszabbítása iránt

Kérelem fogyatékkal élő személyként a védendő felhasználók nyilvántartásába történő felvétel / nyilvántartás meghosszabbítása iránt Kérelem fogyatékkal élő személyként a védendő felhasználók nyilvántartásába történő felvétel / nyilvántartás meghosszabbítása iránt A) A FELHASZNÁLÓ TÖLTI KI A víziközmű-szolgáltató által kiállított számlán

Részletesebben

6. melléklet a 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelethez

6. melléklet a 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelethez 6. melléklet a 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelethez NYILATKOZAT a Gyvt. 21/B. (1) bekezdés a) pontja szerinti ingyenes bölcsődei, mini bölcsödei és óvodai gyermekétkeztetés igénybevételéhez 1. Alulírott...

Részletesebben

Igényllap a távh- vagy gázártámogatás megállapításához

Igényllap a távh- vagy gázártámogatás megállapításához I. Alapadatok 1. számú melléklet a 138/2006. (VI. 29.) Korm. rendelethez Igényllap a távh- vagy gázártámogatás megállapításához 1. A kérelmez személyre vonatkozó személyi adatok: Neve:... Születési neve:...

Részletesebben

NYILATKOZAT. a Gyvt. 21/B. (1) bekezdés a) pontja szerinti ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés igénybevételéhez²

NYILATKOZAT. a Gyvt. 21/B. (1) bekezdés a) pontja szerinti ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés igénybevételéhez² NYILATKOZAT a Gyvt. 21/B. (1) bekezdés a) pontja szerinti ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés igénybevételéhez² 1. Alulírott (születési név:, születési hely, idő,... anyja neve: ) szám alatti

Részletesebben

KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására

KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására MB 08 12/E I. Személyi adatok KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására 1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születés helye, ideje:...

Részletesebben

N Y I L A T K O Z A T

N Y I L A T K O Z A T N Y I L A T K O Z A T gyermekétkeztetés normatív kedvezményének igénybevételéhez bölcsődei ellátás és óvodai nevelés esetén 1. Alulírott:... Születési neve:... Születési hely, idő:... Anyja neve:... Lakcíme:...,

Részletesebben

KÉRELEM TELEPÜLÉSI ÉS RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ

KÉRELEM TELEPÜLÉSI ÉS RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ KÉRELEM TELEPÜLÉSI ÉS RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ 1. A kérelmező neve: Születési helye, ideje: Anyja neve: Családi állapota: Lakcíme:.. Tartózkodási helye:. TAJ száma:. Bankszámlaszám:.

Részletesebben

KÉRELEM. szociális célú tűzifa juttatás megállapítása iránt. I. Kérelmező adatai Név:. Születési név:. Anyja neve:.. Születési hely, idő:

KÉRELEM. szociális célú tűzifa juttatás megállapítása iránt. I. Kérelmező adatai Név:. Születési név:. Anyja neve:.. Születési hely, idő: A kérelem benyújtható: 2018.11.30-ig. KÉRELEM szociális célú tűzifa juttatás megállapítása iránt I. Kérelmező adatai Név:. Születési név:. Anyja neve:.. Születési hely, idő: TAJ szám: Lakóhely:.. Tartózkodási

Részletesebben

A) A FOGYASZTÓ TÖLTI KI

A) A FOGYASZTÓ TÖLTI KI 23/b. számú melléklet a 273/2007. (X. 19.) Korm. rendelethez Kérelem fogyatékkal él ő személyként a védend ő fogyasztók nyilvántartásába történ ő felvétel / nyilvántartásába vétel meghosszabbítása iránt

Részletesebben

MÉLTÁNYOSSÁGI KÉRELEM. Egyéni vállalkozó

MÉLTÁNYOSSÁGI KÉRELEM. Egyéni vállalkozó 1 Eljárási illeték: 3.000,-, melyet csekken kell leróni Költségmentesség: lásd 5. oldal Érkezett: 20. hó nap Átvette: MÉLTÁNYOSSÁGI KÉRELEM Egyéni vállalkozó fizetési könnyítés,mérséklés valamint költségmentesség

Részletesebben

FORMANYOMTATVÁNY. Energiatámogatás megállapításához. Alulírott kérem, hogy részemre energiatámogatást megállapítani szíveskedjenek.

FORMANYOMTATVÁNY. Energiatámogatás megállapításához. Alulírott kérem, hogy részemre energiatámogatást megállapítani szíveskedjenek. 1. melléklet a 4./2015. (II.16.) önkormányzati rendelethez FORMANYOMTATVÁNY Energiatámogatás megállapításához Alulírott kérem, hogy részemre energiatámogatást megállapítani szíveskedjenek. I) Személyi

Részletesebben

MÉLTÁNYOSSÁGI KÉRELEM. Egyéni vállalkozó

MÉLTÁNYOSSÁGI KÉRELEM. Egyéni vállalkozó MÉLTÁNYOSSÁGI KÉRELEM Egyéni vállalkozó Érkezett: 20. hó nap Átvette: fizetési könnyítés,mérséklés valamint költségmentesség igénylő adatlap 1. Adózó azonosító adatai: a) neve:.. b) adószáma: nyilvántartási

Részletesebben

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA. Az időskorúak járadéka a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére nyújtott támogatás.

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA. Az időskorúak járadéka a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére nyújtott támogatás. IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA Az időskorúak járadéka a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére nyújtott támogatás. Időskorúak járadékára jogosult az a személy, aki: a reá irányadó

Részletesebben

KÉRELEM TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS LAKHATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ RENDSZERES KIADÁSOK VISELÉSÉHEZ NYÚJTOTT TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁSHOZ

KÉRELEM TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS LAKHATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ RENDSZERES KIADÁSOK VISELÉSÉHEZ NYÚJTOTT TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁSHOZ Kozármisleny Város Önkormányzat Szociális, Kulturális és Oktatási Bizottsága 7761 Kozármisleny, Pécsi út 124. : 72/570-918; KÉRELEM TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS LAKHATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ RENDSZERES KIADÁSOK VISELÉSÉHEZ

Részletesebben

KÉRELEM Önkormányzati bérlakás igényléséhez

KÉRELEM Önkormányzati bérlakás igényléséhez KÉRELEM Önkormányzati bérlakás igényléséhez Az igényelt lakás jellege: szociális, átmeneti, garzon, szolgálati Kérelem jellege: új kérelem meghosszabbítás Kérelmező adatai: Név: Leánykori név:... Szül.hely,

Részletesebben

KÉRELEM FOGYATÉKKAL ÉLŐ SZEMÉLYKÉNT A VÉDENDŐ FELHASZNÁLÓK NYILVÁNTARTÁ- SÁBA TÖRTÉNŐ FELVÉTEL / NYILVÁNTARTÁS MEGHOSSZABBÍTÁSA IRÁNT

KÉRELEM FOGYATÉKKAL ÉLŐ SZEMÉLYKÉNT A VÉDENDŐ FELHASZNÁLÓK NYILVÁNTARTÁ- SÁBA TÖRTÉNŐ FELVÉTEL / NYILVÁNTARTÁS MEGHOSSZABBÍTÁSA IRÁNT A FELHASZNÁLÓ TÖLTI KI ( A RÉSZ) A víziközmű-szolgáltató által kiállított számlán megjelölt felhasználási hely a) egyértelmű meghatározására alkalmas, a víziközmű-szolgáltatónál nyilvántartott azonosító:

Részletesebben

KÉRELEM. A súlyos mozgáskorlátozott személy közlekedési kedvezményeihez /a kérelem benyújtásának határideje: április 30./

KÉRELEM. A súlyos mozgáskorlátozott személy közlekedési kedvezményeihez /a kérelem benyújtásának határideje: április 30./ KÉRELEM A súlyos mozgáskorlátozott személy közlekedési kedvezményeihez /a kérelem benyújtásának határideje: április 30./ Név:.. Leánykori neve: Anyja neve:.. Szül. hely, év, hó, nap:. Lakcím: TAJ szám:

Részletesebben

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA III. törvény 32/B valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendel

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA III. törvény 32/B valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendel EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSRA JOGOSÍTÓ HATÓSÁGI BIZONYÍTVÁNY III. törvény 54. valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet 50. Jegyzői hatáskör

Részletesebben

LAKÁSFENNTARTÁSI TÁMOGATÁST IGÉNYLŐ ADATLAP

LAKÁSFENNTARTÁSI TÁMOGATÁST IGÉNYLŐ ADATLAP LAKÁSFENNTARTÁSI TÁMOGATÁST IGÉNYLŐ ADATLAP 1/ Kérelmező neve /születési név is / /Nyomtatott betűkkel kérjük kitölteni!/ Társadalombiztosítási Azonosító Jel /TAJ szám/: Születési helye: Anyja neve: Születési

Részletesebben

101. számú függelék ADATLAP FIZETÉSI KÖNNYÍTÉS IRÁNTI KÉRELEMHEZ

101. számú függelék ADATLAP FIZETÉSI KÖNNYÍTÉS IRÁNTI KÉRELEMHEZ 101. számú függelék ADATLAP FIZETÉSI KÖNNYÍTÉS IRÁNTI KÉRELEMHEZ 1. Kérelmező adatai: Kérelmező neve:... Adóazonosító jele:... Lakcíme:... Telefonszáma:.mobil száma*:.. E-mail címe*:... Értesítési címe

Részletesebben

JÖVEDELEMNYILATKOZAT

JÖVEDELEMNYILATKOZAT JÖVEDELEMNYILATKOZAT A Személyi adatok 1. Az ellátást igénylő neve: (Leánykori név: 2. Az ellátást igénylő bejelentett lakóhelyének címe: 3. Az ellátást igénylő tartózkodási helyének címe: 4. Ha az ellátást

Részletesebben

K é r e l e m ENERGIATÁMOGATÁS megállapítására. Megnevezés kérelmező házastárs (élettárs)

K é r e l e m ENERGIATÁMOGATÁS megállapítására. Megnevezés kérelmező házastárs (élettárs) 5. melléklet a 3/2015.(II.13.) önkormányzati rendelethez K é r e l e m ENERGIATÁMOGATÁS megállapítására I. SZEMÉLYI ADATOK Megnevezés kérelmező házastárs (élettárs) Név (születési név is) Anyja neve Születési

Részletesebben

KÉRELEM. Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében Makó Város Jegyzőjének. Név Születéskori név. Születési hely: Idő:.

KÉRELEM. Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében Makó Város Jegyzőjének. Név Születéskori név. Születési hely: Idő:. (Átvétel:... Szignó... ) Makó Város Polgármesteri Hivatal Makó, Széchenyi tér 22. Tel.:511-800 KÉRELEM Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei ügyében Makó Város Jegyzőjének Név Születéskori

Részletesebben

A NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA

A NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA A NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ SZABÁLYZATA OM 201172 Készítette: Jóváhagyta: Reményi Ferencné intézményvezető Nevelőtestület 2017. január 9. 1 1. Általános rendelkezések

Részletesebben

ADATLAP Magánszemély (egyéni vállalkozó) méltányosságra irányuló kérelmének elbírálásához

ADATLAP Magánszemély (egyéni vállalkozó) méltányosságra irányuló kérelmének elbírálásához Törökbálinti Polgármesteri Hivatal Adóiroda 2045. Törökbálint, Kinizsi u. 29. GL Outlet Levelezési cím: 2045 Törökbálint, Munkácsy Mihály u. 79. Tel.: 06-23-335-021 Fax: 06-23-336-039 e-mail: ado@torokbalint.hu

Részletesebben

Enyingi Szirombontogató Óvoda

Enyingi Szirombontogató Óvoda Enyingi Szirombontogató Óvoda H-8130 Enying, Vas Gereben u. 1. OM 029915 Tel.: (+36-22) 572-132, Tel/fax.: (+36-22) 372-062 e-mail: vasgovi@t-online.hu Tisztelt Szülők! Értesítjük Önöket, hogy a gyermekek

Részletesebben

1.Személyi adatok: 2. A kérelmező családi állapota: egyedülálló házastársával/élettársával él együtt

1.Személyi adatok: 2. A kérelmező családi állapota: egyedülálló házastársával/élettársával él együtt 63/2006.(III.27.) kormányrendelet alapján készült minta Kérelem egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság vagy járulékfizetés alapjául szolgáló hatósági bizonyítvány kiállításához 1.Személyi adatok:

Részletesebben

Pályázati adatlap. a Vakok Lakásgondjainak Megoldását Támogató Alapítvány. 2015. évi pályázatához. 1. Név:... 2. Születési név:... 3. Anyja neve:...

Pályázati adatlap. a Vakok Lakásgondjainak Megoldását Támogató Alapítvány. 2015. évi pályázatához. 1. Név:... 2. Születési név:... 3. Anyja neve:... Pályázati adatlap a Vakok Lakásgondjainak Megoldását Támogató Alapítvány 2015. évi pályázatához 1. Név:... 2. Születési név:... 3. Anyja neve:... 4. Születési hely.. 5. Születési idő:... 6. Állandó lakcím:...

Részletesebben

a, Neve:... b, Adószáma:... Adóazonosító jele:... c, Lakcíme:... d, Telefonszáma:... e, Foglalkozása:... f, Munkahely megnevezése és címe:...

a, Neve:... b, Adószáma:... Adóazonosító jele:... c, Lakcíme:... d, Telefonszáma:... e, Foglalkozása:... f, Munkahely megnevezése és címe:... ADATLAP Magánszemély (egyéni vállalkozó) fizetési könnyítésre és/vagy mérséklésre irányuló kérelmének elbírálásához 1.Adózó azonosító adatai: a, Neve:... b, Adószáma:... Adóazonosító jele:... c, Lakcíme:...

Részletesebben

KÉRELEM LAKÁSFENNTARTÁSI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁRA

KÉRELEM LAKÁSFENNTARTÁSI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁRA 2. melléklet a 2/2009. (II.13.) önkormányzati rendelethez KÉRELEM LAKÁSFENNTARTÁSI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁRA I. Személyi adatok 1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: Neve:... Születési

Részletesebben

KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ

KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ 5. sz. függelék KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ (Villány Város Önkormányzatának a szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2009. (V.08.) rendelete 30. (1) bekezdés a)- b) pontja

Részletesebben

K É R E L E M Az időskorúak járadékának megállapításához. I. Személyes adatok. 1. A kérelmező személyre vonatkozó személyes adatok:

K É R E L E M Az időskorúak járadékának megállapításához. I. Személyes adatok. 1. A kérelmező személyre vonatkozó személyes adatok: I. Személyes adatok K É R E L E M Az időskorúak járadékának megállapításához 1. A kérelmező személyre vonatkozó személyes adatok: Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely,, hó, nap: Lakóhely: Tartózkodási

Részletesebben

Kérelem fogyatékkal élő személyként a védendő felhasználók nyilvántartásába történő felvétel / nyilvántartás meghosszabbítása iránt

Kérelem fogyatékkal élő személyként a védendő felhasználók nyilvántartásába történő felvétel / nyilvántartás meghosszabbítása iránt E.R.Ö.V. EGYESÜLT A) A FELHASZNÁLÓ TÖLTI KI A víziközmű-szolgáltató által kiállított számlán megjelölt felhasználási hely a) a) egyértelmű meghatározására alkalmas, a víziközmű-szolgáltatónál nyilvántartott

Részletesebben

KÉRELEM időskorúak járadékának megállapítására

KÉRELEM időskorúak járadékának megállapítására A Hivatal tölti ki! Átvettem Dátum: Aláírás: KÉRELEM időskorúak járadékának megállapítására Az időskorúak járadékának megállapítás iránti kérelemhez csatolni kell: a) Jövedelmek valódiságának igazolására

Részletesebben

LAKÁSPÁLYÁZATI ADATLAP (Szociális alapú)

LAKÁSPÁLYÁZATI ADATLAP (Szociális alapú) 1/12/ LAKÁSPÁLYÁZATI ADATLAP (Szociális alapú) (KÉRJÜK NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL, TOLLAL, OLVASHATÓAN KITÖLTENI!) 1) A MEGPÁLYÁZOTT LAKÁS CÍME: XV. kerület....... utca... sz.. emelet.. ajtó XV. kerület.......

Részletesebben

A D A T L A P. b, Adószáma:

A D A T L A P. b, Adószáma: A D A T L A P M a g á n s z e m é l y f i z e t é s i k ö n n y í t é s r e é s / v a g y m é r s é k l é s r e / t ö r l é s r e i r á n y u l ó k é r e l m é n e k e l b í r á l á s á h o z 1.Adózó azonosító

Részletesebben

K É R E L E M (A lap) Név:... Születési név:... Születési hely, idő:... Anyja neve:... TAJ szám:... Hajléktalanoknál postázási cím:...

K É R E L E M (A lap) Név:... Születési név:... Születési hely, idő:... Anyja neve:... TAJ szám:... Hajléktalanoknál postázási cím:... 1. melléklet az 1/2015. ( II. 27.) önkormányzati rendelethez Alulírott K É R E L E M (A lap) Név:... Születési név:... Születési hely, idő:... Anyja neve:...... Hajléktalanoknál postázási cím:... Állandó

Részletesebben

Személyi lap. a Vakok Lakásgondjainak Megoldását Támogató Alapítvány. 2013. évi pályázatához. 1. Név:... 2. Születési név:... 3. Anyja neve:...

Személyi lap. a Vakok Lakásgondjainak Megoldását Támogató Alapítvány. 2013. évi pályázatához. 1. Név:... 2. Születési név:... 3. Anyja neve:... Személyi lap a Vakok Lakásgondjainak Megoldását Támogató Alapítvány 2013. évi pályázatához 1. Név:... 2. Születési név:... 3. Anyja neve:... 4. Születési hely, idő:... 5. Állandó lakcím:... 6. Budapesti

Részletesebben

Hálózat a közösségért 2014-2015

Hálózat a közösségért 2014-2015 Hálózat a közösségért 2014-2015 áramdíj fizetést segítő program Az EDF DÉMÁSZ és Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2014. május 21-én újra támogatási pályázatot hirdet az áramdíj megfizetésével küzdő háztartások

Részletesebben

Kérelem a lakásfenntartási települési támogatás megállapítására

Kérelem a lakásfenntartási települési támogatás megállapítására A hatóság tölti ki! Kérelem a lakásfenntartási települési támogatás megállapítására 1.melléklet Beérkezés ------------------------------------------ Postára adás az átvevő 1. Személyi adatok 1.1. A kérelmező

Részletesebben

Lakásban élő, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek:

Lakásban élő, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek: K É R E L E M lakásfenntartási támogatás megállapítása iránt Kérjük, a zökkenőmentes ügyintézés érdekében a nyomtatvány pontos és egyértelmű kitöltését, az igazolások hiánytalan csatolását. Kérelmező adatai:

Részletesebben

Szociális Támogatás kitöltési útmutató

Szociális Támogatás kitöltési útmutató Szociális Támogatás kitöltési útmutató A letölthető adatlapot az http://www.skk.nyme.hu/index.php?id=19320&l=1 oldalon találod Ezt kinyomtatva, kézzel kitöltve, aláírva, a csatolt igazolásokkal együtt

Részletesebben

Rétság Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel: 35/ 550-100 E-mail: hivatal@retsag.hu

Rétság Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel: 35/ 550-100 E-mail: hivatal@retsag.hu Rétság Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel: 35/ 550-100 E-mail: hivatal@retsag.hu 12. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez KÉRELEM a normatív lakásfenntartási

Részletesebben

A) A FELHASZNÁLÓ TÖLTI KI. ... A víziközmű-szolgáltató által kiállított számlán felhasználóként megjelölt személy. a) családi és utóneve:...

A) A FELHASZNÁLÓ TÖLTI KI. ... A víziközmű-szolgáltató által kiállított számlán felhasználóként megjelölt személy. a) családi és utóneve:... E.R.Ö.V. EGYESÜLT REGIONÁLIS ÖNKORMÁNYZATI VÍZIKÖZMŰ ZRT. E.R.Ö.V. EGYESÜLT REGIONÁLIS ÖNKORMÁNYZATI H-7100 Szekszárd, Epreskert u. 9. Tel.: (74) 999-150 fax: (74) 529-262 honlap: www.erovzrt.hu e-mail:

Részletesebben

Csolnoki Közös Önkormányzati Hivatal

Csolnoki Közös Önkormányzati Hivatal Csolnoki Közös Önkormányzati Hivatal 2521 Csolnok, Rákóczi tér 1. Tel/fax: 33/478-626 e-mail: titkarsag@csolnok.hu 2529 Annavölgy, Községháza köz 2. Tel/fax: 33/508-510 e-mail: annavolgy@invitel.hu KÉRELEM

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP TARTALÉK INGATLANOK BÉRLÉSÉRE

PÁLYÁZATI ADATLAP TARTALÉK INGATLANOK BÉRLÉSÉRE 2. számú melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP TARTALÉK INGATLANOK BÉRLÉSÉRE I. A MEGPÁLYÁZOTT INGATLAN CÍME (Csak a pályázati felhívásban megjelölt ingatlanokra lehet pályázni. Legalább egy ingatlan címét kötelező

Részletesebben

(2) A jelen rendeletben használt család, egyedül élő és háztartás fogalmára a Szt-ben meghatározottakat kell érteni.

(2) A jelen rendeletben használt család, egyedül élő és háztartás fogalmára a Szt-ben meghatározottakat kell érteni. Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2016. (XII.08.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

K é r e l e m GYÓGYSZERTÁMOGATÁS megállapítására. Megnevezés kérelmező házastárs (élettárs)

K é r e l e m GYÓGYSZERTÁMOGATÁS megállapítására. Megnevezés kérelmező házastárs (élettárs) 4. melléklet a 3/2015.(II.13.) önkormányzati rendelethez K é r e l e m GYÓGYSZERTÁMOGATÁS megállapítására I. SZEMÉLYI ADATOK Megnevezés kérelmező házastárs (élettárs) Név (születési név is) Anyja neve

Részletesebben

K é r e l e m szociális tűzifa juttatásra való jogosultság megállapításához

K é r e l e m szociális tűzifa juttatásra való jogosultság megállapításához Melléklet a 3/2013.(XI.30.) sz. rendelethez K é r e l e m szociális tűzifa juttatásra való jogosultság megállapításához A kérelmező személyes adatai Neve:. Születési neve:. Anyja neve: Születési hely,

Részletesebben

Prügy Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Prügy Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Prügy Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Prügy Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

Biri, 2011...hó...nap... kérelmező aláírása a mozgáskorlátozott, vagy törvényes képviselője - 1 -

Biri, 2011...hó...nap... kérelmező aláírása a mozgáskorlátozott, vagy törvényes képviselője - 1 - KÉRELEM A SÚLYOS MOZGÁSKORLÁTOZOTT SZEMÉLYEK KÖZLEKEDÉSI KEDVEZMÉNYEIHEZ A mozgáskorlátozott személy adatai: Név: Születéskori név: Születési hely: Idő: Anyja neve: Családi állapota: TAJ száma ( társadalombiztosítási

Részletesebben

KÉRELEM lakásfenntartási támogatás megállapítására. neve:. születési neve:... születési helye és ideje:... anyja neve: bejelentett lakóhelye:

KÉRELEM lakásfenntartási támogatás megállapítására. neve:. születési neve:... születési helye és ideje:... anyja neve: bejelentett lakóhelye: 1. melléklet 23 KÉRELEM lakásfenntartási támogatás megállapítására Kérelmező neve:. születési neve:... születési helye és ideje:... anyja neve: bejelentett lakóhelye: tartózkodási helye:. telefonszám:..

Részletesebben

Tájékoztató. Tisztelt Felhasználó! Szociálisan rászoruló és fogyatékkal élő felhasználók védendő fogyasztói nyilvántartásba felvételének lehetőségéről

Tájékoztató. Tisztelt Felhasználó! Szociálisan rászoruló és fogyatékkal élő felhasználók védendő fogyasztói nyilvántartásba felvételének lehetőségéről Tájékoztató Szociálisan rászoruló és fogyatékkal élő felhasználók védendő fogyasztói nyilvántartásba felvételének lehetőségéről Tisztelt Felhasználó! A KAVÍZ Kft. az elmúlt években is kiemelten kezelte,

Részletesebben

GYÖMRŐ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL 2230 Gyömrő, Szabadság tér 1-4. Tel: , ; Fax:

GYÖMRŐ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL 2230 Gyömrő, Szabadság tér 1-4. Tel: , ; Fax: GYÖMRŐ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL 2230 Gyömrő, Szabadság tér 1-4. Tel: 29-330-011, 29-330-012; Fax: 29-330-078 pmhiv@gyomro.hu I. Személyes adatok 2. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez

Részletesebben

Adóazonosító jele:... fizetési halasztás részletfizetés mérséklés törlés. a, Halasztani kért összeg(ek): 1/5.oldal. 1. Adózó azonosító adatai:

Adóazonosító jele:... fizetési halasztás részletfizetés mérséklés törlés. a, Halasztani kért összeg(ek): 1/5.oldal. 1. Adózó azonosító adatai: A D A T L A P M a g á n s z e m é l y f i z e t é s i k ö n n y í t é s r e é s / v a g y m é r s é k l é s r e / t ö r l é s r e i r á n y u l ó k é r e l m é n e k e l b í r á l á s á h o z (Az illetékekről

Részletesebben

B Ü K K A R A N Y O S K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É R E L E M. Települési lakásfenntartási támogatás megállapítására

B Ü K K A R A N Y O S K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É R E L E M. Települési lakásfenntartási támogatás megállapítására B Ü K K A R A N Y O S K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A 3554 BÜKKARANYOS, PETŐFI S ÚT 100.. TELEFON : 06 46 / 476-352 /FAX: 06 46 / 576-263 K É R E L E M Települési lakásfenntartási támogatás megállapítására

Részletesebben

Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Úrkút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

Tiszacsege Város Önkormányzata 23/2013.(XI. 25.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa-támogatásról

Tiszacsege Város Önkormányzata 23/2013.(XI. 25.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa-támogatásról Tiszacsege Város Önkormányzata 23/2013.(XI. 25.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa-támogatásról Tiszacsege Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

KÉRELEM Önkormányzati segély benyújtásához

KÉRELEM Önkormányzati segély benyújtásához Kozármisleny Város Polgármesteri Hivatala 7761 Kozármisleny, Pécsi u. 124. Tel.: 06-72/570-910 Fax: 06-72/570-916 KÉRELEM Önkormányzati segély benyújtásához 1. A kérelmező személyre vonatkozó személyi

Részletesebben

Kérelem a települési támogatás (lakhatási támogatás) megállapításához

Kérelem a települési támogatás (lakhatási támogatás) megállapításához I. Személyi adatok 2.számú melléklet a 12/2013.(XII.28.)önkormányzati rendelethez Kérelem a települési támogatás (lakhatási támogatás) megállapításához 1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: A támogatást

Részletesebben

KÉRELEM lakásfenntartási települési támogatás megállapítására

KÉRELEM lakásfenntartási települési támogatás megállapítására 1. melléklet a 4/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelethez KÉRELEM lakásfenntartási települési támogatás megállapítására 1. Személyi adatok 1.1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: 1.1.1.Neve:... 1.1.2.

Részletesebben

KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására

KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására 12. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez 201 KÉRELEM a normatív lakásfenntartási támogatás megállapítására I. Személyi adatok 1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: Neve:... Születési

Részletesebben

Polgárdi Város Önkormányzata 8154 Polgárdi, Batthyány u. 132.

Polgárdi Város Önkormányzata 8154 Polgárdi, Batthyány u. 132. Polgárdi Város Önkormányzata 8154 Polgárdi, Batthyány u. 132. Tel/fax: (22) 576-230 E-mail: onkormanyzat@polgardi.hu www.polgardi.hu 1. melléklet 19/2013. (XII. 23.) önkormányzati rendelethez ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP TARTALÉK INGATLANOK BÉRLÉSÉRE

PÁLYÁZATI ADATLAP TARTALÉK INGATLANOK BÉRLÉSÉRE 2. számú melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP TARTALÉK INGATLANOK BÉRLÉSÉRE I. A MEGPÁLYÁZOTT INGATLAN CÍME (Csak a pályázati felhívásban megjelölt ingatlanokra lehet pályázni. Legalább egy ingatlan címét kötelező

Részletesebben

KÉRELEM TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS- ápolási támogatás. megállapítására

KÉRELEM TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS- ápolási támogatás. megállapítására KÉRELEM TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS- ápolási támogatás megállapítására I. A kérelmező személyre vonatkozó adatok 1. Személyes adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:...

Részletesebben

KÉRELEM. Helyi gyermeknevelési támogatás megállapítása iránt. NYILATKOZAT A) Személyi adatok

KÉRELEM. Helyi gyermeknevelési támogatás megállapítása iránt. NYILATKOZAT A) Személyi adatok KÉRELEM Helyi gyermeknevelési támogatás megállapítása iránt lulírott kérem gyermeke(i)m részére a helyi gyermeknevelési támogatásra való jogosultság megállapítását. Kérelem indokolása:........ NYILTKOZT

Részletesebben

KÉRELEM AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS SZOCIÁLIS RÁSZORULTSÁGI ALAPON HATÓSÁGI BIZONYÍTVÁNY KIÁLLÍTÁSÁHOZ

KÉRELEM AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS SZOCIÁLIS RÁSZORULTSÁGI ALAPON HATÓSÁGI BIZONYÍTVÁNY KIÁLLÍTÁSÁHOZ MB 07 10-37/B Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szociális Támogatások Osztálya KÉRELEM AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS SZOCIÁLIS RÁSZORULTSÁGI ALAPON TÖRTÉNŐ IGÉNYBEVÉTELÉNEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRA

Részletesebben

Bakonyszücs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2016. (IX.15) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

Bakonyszücs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2016. (IX.15) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Bakonyszücs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2016. (IX.15) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Bakonyszücs Község Önkormányzat Képviselő-testülete az 1993.

Részletesebben

EFOP

EFOP EFOP-1.5.3-16-2017-00028 jelű projekt Maradj Helyben! Települési ösztöndíj fiatalok részére Célja: Az esélyegyenlőség növelése, felsőoktatásban tanuló fiatalok tanulmányainak segítése ösztöndíj támogatással,

Részletesebben

Pályázati űrlap a Tehetséges Dobósokért Alapítvány

Pályázati űrlap a Tehetséges Dobósokért Alapítvány Pályázati űrlap a Tehetséges Dobósokért Alapítvány a./ - tanulmányi ösztöndíjára* Pályázhat: - akinek a tanulmányi eredménye: 4,7 felett van - az egy főre eső nettó jövedelem maximum 57.000,- Ft b./ -

Részletesebben

MÉLTÁNYOSSÁGI KÉRELEM

MÉLTÁNYOSSÁGI KÉRELEM Érkezett: 20. hó nap Átvette: MÉLTÁNYOSSÁGI KÉRELEM Magánszemély Mérséklés, valamint költségmentesség igénylı adatlap 1. Adózó azonosító adatai: a) neve:... b) születési helye és ideje:... anyja neve:...

Részletesebben

SZOCIÁLIS TÜZIFA IRÁNTI KÉRELEM

SZOCIÁLIS TÜZIFA IRÁNTI KÉRELEM A kérelmező adatai: SZOCIÁLIS TÜZIFA IRÁNTI KÉRELEM a) Neve: b) Születési neve: c) Születési hely, idő: d) Anyja neve: e) Bejelentett lakóhelye: (érvényes személyi igazolvány, lakcím kártya szerinti lakcím)

Részletesebben

TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS KÉRELEM - Beteggondozási támogatás megállapításához-

TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS KÉRELEM - Beteggondozási támogatás megállapításához- TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS KÉRELEM - Beteggondozási támogatás megállapításához- I. A gondozást végző személyre vonatkozó adatok Neve: Születési neve:. Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:. TAJ szám:..

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP A KÖLTSÉGELVŰ BÉRLAKÁS PÁLYÁZATON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE. a pályázó neve:...

JELENTKEZÉSI LAP A KÖLTSÉGELVŰ BÉRLAKÁS PÁLYÁZATON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE. a pályázó neve:... JELENTKEZÉSI LAP A KÖLTSÉGELVŰ BÉRLAKÁS PÁLYÁZATON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A megpályázott lakások sorszámai, rangsor szerint:............. 1. Lakásbérleti szerződés megkötésére a pályázó neve:... a bérlőtárs

Részletesebben

EFOP számú, Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben Észak-Somogyban című projekt

EFOP számú, Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben Észak-Somogyban című projekt Ösztöndíj pályázat általános iskolások részére Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata tanulmányi ösztöndíj pályázatot ír ki a 114/2018. (VII.5.) sz. képviselő-testületi határozata alapján a 2018/2019 tanévre

Részletesebben

K É R E L E M Átmeneti, rendkívüli segély megállapításához

K É R E L E M Átmeneti, rendkívüli segély megállapításához K É R E L E M Átmeneti, rendkívüli segély megállapításához Személyi adatok: Név:. Születési név:.. Anyja neve: Szül.hely, idő:. Állandó lakcím:... Nevezettel közös háztartásban élők adatai: Név rokoni

Részletesebben

15/2014. (XI.17.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tüzifa juttatásról /Egységes szerkezetben/

15/2014. (XI.17.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tüzifa juttatásról /Egységes szerkezetben/ TISZASZENTIMRE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2014. (XI.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzifa juttatásról /Egységes szerkezetben/ Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

PÁLYÁZAT KOLLÉGIUMI ELHELYEZÉSRE

PÁLYÁZAT KOLLÉGIUMI ELHELYEZÉSRE Kerpely Antal Kollégium Dunaújváros, Pf. 417, Dózsa György út 33., Hungary, H-2401 Tel.: +36 (25) 551-237 Fax: +36 (25) 410-434 E-mail: kerpely@makacs.duf.hu Internet: www.kac.duf.hu/kollegium PÁLYÁZAT

Részletesebben

- - Baracska Község Önkormányzata 2471 Baracska, Kossuth u. 29. Tel.: 22/ , Fax: 22/

- - Baracska Község Önkormányzata 2471 Baracska, Kossuth u. 29. Tel.: 22/ , Fax: 22/ Baracska Község Önkormányzata 2471 Baracska, Kossuth u. 29. Tel.: 22/454-050, Fax: 22/454-052 1. melléklet a 2/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelethez KÉRELEM a 18. életévét betöltött tartósan beteg

Részletesebben

K É R E L E M (A lap) Név:... Születési név:... Születési hely, idő:... Anyja neve:... TAJ szám:... Hajléktalanoknál postázási cím:...

K É R E L E M (A lap) Név:... Születési név:... Születési hely, idő:... Anyja neve:... TAJ szám:... Hajléktalanoknál postázási cím:... 1. melléklet az 1/2015. ( II. 27.) önkormányzati rendelethez Alulírott K É R E L E M (A lap) Név:... Születési név:... Születési hely, idő:... Anyja neve:...... Hajléktalanoknál postázási cím:... Állandó

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2013.(XI..) önkormányzati rendelete

Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2013.(XI..) önkormányzati rendelete Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013.(XI..) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifavásárláshoz kapcsolódó kiegészítő támogatás felhasználásának helyi szabályairól TERVEZET Balajt

Részletesebben

JÖVEDELEMNYILATKOZAT. 1. A pályázó neve: Születési név: 2. A pályázó bejelentett lakóhelyének címe: 3. A pályázó tartózkodási helyének címe:

JÖVEDELEMNYILATKOZAT. 1. A pályázó neve: Születési név: 2. A pályázó bejelentett lakóhelyének címe: 3. A pályázó tartózkodási helyének címe: 1. számú melléklet a 15/2011.(IX.29.) önkormányzati rendelethez JÖVEDELEMNYILATKOZAT A) Személyi adatok 1. A pályázó neve: Születési név: 2. A pályázó bejelentett lakóhelyének címe: 3. A pályázó tartózkodási

Részletesebben

Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (XI. 1.) önkormányzati rendelete. a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (XI. 1.) önkormányzati rendelete. a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (XI. 1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Vámosszabadi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete,

Részletesebben

Baj Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Baj Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Baj Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Baj Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról

Részletesebben