GUNDEL KÁROLY VENDÉGLÁTÓIPARI ISKOLA 1097 BUDAPESTB ECSERI
|
|
- Szebasztián Juhász
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Tankönyvek újrafelhasználásával kapcsolatos tanulmány Budapest, Készítette: Theobald Klára
2 A visszaszolgáltatandó tankönyvek képzési formánként a következők: Középiskolásoknál 5 éves nyelvi előkészítős osztályoknál: 11. osztály után visszaadhatják azokat a tankönyveket, melyekre már nincs szükségük, vagyis nem érettségi tantárgy, és a tanuló nem kívánja azt választott fakultációként folytatni. Ezek lehetnek: Fizika Biológia Kémia Földrajz Informatika 13. osztályban érettségi után leadhatja az összes olyan tankönyvet, mely szakmai vagy érettségi tantárgyhoz kötődik: Irodalmi szöveggyűjtemények Irodalom tankönyvek Történekem tankönyvek Történelem atlasz Földrajzi atlasz Matematika tankönyvek Négyjegyű függvénytáblázat Idegenforgalmi tankönyvek Marketing tankönyvek Idegen nyelvű tankönyvek 2
3 4 éves középiskolás osztályoknál 10. osztály után visszaadhatják azokat a tankönyveket, melyekre már nincs szükségük, vagyis nem érettségi tantárgy, és a tanuló nem kívánja azt választott fakultációként folytatni. Ezek lehetnek: Fizika Biológia Kémia Földrajz Informatika 12. osztályban érettségi után leadhatja az összes olyan tankönyvet, mely szakmai vagy érettségi tantárgyhoz kötődik: Irodalmi szöveggyűjtemények Irodalom tankönyvek Történekem tankönyvek Történelem atlasz Földrajzi atlasz Matematika tankönyvek Négyjegyű függvénytáblázat Idegenforgalmi tankönyvek Marketing tankönyvek 3
4 A szakiskolásoknál: Azoknál az évfolyamoknál, melyeknél két éves alapozó képzés után két éves szakmai képzés következik a tankönyvek visszaszolgáltatása a következőképpen alakul: 10. osztály végén a tanulók visszaszolgáltatják az összes közismereti tárgyhoz tartozó tankönyvet, kivéve a nyelvkönyveket, és munkafüzeteket: Biológia tankönyv Fizika tankönyv Földrajz tankönyv Történelem tankönyvek Matematika tankönyvek Földrajzi atlasz Történelem atlasz Magyar nyelv és irodalom tankönyvek Magyar nyelv és irodalom szöveggyűjtemény A 12. osztály végén, a szakvizsga után a tanulók leadhatják a szakmai tankönyveiket, ezek attól függően változnak, hogy tanuló milyen szakmát tanul: Szakács: Ételkészítési ismeretek tankönyv Élelmiszerismeret tankönyvek Vendéglátás és gazdálkodás tankönyvek Cukrász: Cukrászati ismeretek tankönyv 4
5 Élelmiszer ismeret tankönyvek Vendéglátás és gazdálkodás tankönyvek Pincér: Felszolgáló ismeretek tankönyv Élelmiszer ismeret tankönyvek Vendéglátás és gazdálkodás tankönyvek Azoknak a tanulóknak, akik nem részesültek alapozó képzésben, vagyis más, nem vendéglátó ipari középiskolából jöttek 10. osztály elvégzése, vagy érettségi után, három éves képzésben kell részt venniük. Tankönyvállományuk megegyezik a szakiskolás tanulók szakmai tankönyveivel. 5
6 Tankönyvek újrafelhasználása A tankönyvek újrafelhasználására több lehetőség is van. Ezen lehetőségek kombinálásával alakíthatóak ki a legcélravezetőbb megoldások, melyek a kivitelezhetőséget, és a környezettudatosságra nevelést igyekeznek egyensúlyba hozni. Tankönyvek újrafelhasználásának lehetőségei: 1. Értékesítés: - Kézenfekvő lehetőség a könyvek értékesítése a diákok számára. Könyvenként egy jelképes összeg fejében, vagy akár ingyen is megkaphatják a jövő évi tankönyveiket. Az így befolyt összeget a könyvtár állományának bővítésére, kötelező és ajánlott irodalom beszerzésére lehet fordítani. - Egyes könyvtárak, könyvesboltok is vásárolnak használt tankönyveket. 2. Ajándékozás: - A többes példányokat, vagy a már nem oktatott a társiskolák, vagy egyéb oktatási intézmények számára fel lehet ajánlani. 3. Raktározás: - Tansegédlet raktár Budapest VIII., Baross u 76; Bármikor visszahívhatók innen a tankönyvek, bár a tankönyvek viszonylag hamar elévülnek, tehát ez esetben kevésbé célravezető. 4. Újrahasznosítás - Elszállítás újrahasznosítható hulladékként. 6
7 1. A tankönyvek értékesítése diákok számára: A tagiskolákban az alsóbb évfolyamos tanulók számára év végén, a jegyek lezárása után, egy könyvgyűjtő akció keretein belül lehetőséget adunk arra, hogy behozzák azokat a könyveket, melyekre már nincs szükségük, vagyis sem érettségi tantárgyhoz nem kötődnek, sem a szakmai vizsgákhoz nem lesz rájuk szükség. Az érettségiző diákoknak a szóbeli érettségi hetében lesz alkalmuk arra, hogy leadják tankönyveiket. A szakvizsgázó osztályokkal érdemes az osztályfőnökön keresztül felvenni a kapcsolatot, mert minden osztály vizsgája más időben zajlik, és az adott osztály tanulóit még időben tájékoztatni, és emlékeztetni kell az eseményre. Természetesen ezt az alkalmat már jó előre érdemes meghirdetni, néhány plakátot készíteni, és bemondatni az iskolai rádióban. Mivel behozott tankönyvek ügyében a diákok jóindulatára és környezettudatosságára hagyatkozhatunk, ezért a szülőket is érdemes róla valamilyen módon tájékoztatni, például a szülői értekezletek alkalmával, vagy az ellenőrzőbe írt tájékoztatóval, hogy ösztönözzék a gyermekeket arra, hogy behozzák könyveiket. Fel kell hívni a gyerekek, és a szülők figyelmét a környezettudatos gondolkodás fontosságára, hogy ezzel motiváljuk őket az akcióban való minél aktívabb részvételre. A könyvek begyűjtése után azok számba vétele következik, majd az új tanév kezdetén a tankönyvvásár alkalmával a diákok jelképes összegért mondjuk ,- Ft ért használtan megvásárolhatnák a tankönyveik egy részét. Ha listát készítünk azokról az alsóbb éves tanulókról, akik előző évben hoztak be tankönyveket, akkor őket előnyben részesíthetjük, vagy ingyen kapnak meg annyi tankönyvet, amennyit előző évben leadtak. Természetesen a használtak közül, a készlet erejéig. 7
8 Az iskolák befolyt összeget az iskolai könyvtár állományának bővítésére, új, jobb állapotban lévő kötelező és ajánlott irodalom beszerzésére használhatják fel. A diákok, főleg akik hátrányosabb anyagi helyzetben vannak, ennek ellenére mégsem jogosultak tartós tankönyv kölcsönzésére, az új tankönyvek árának töredékéért megkaphatják a szükséges tankönyveket, legalábbis azok egy részét. Az első év nyilván valóan egy próbaév lenne, mely után a diákok aktivitását figyelembe lehetne venni a tartóstankönyv rendelésnél is, így némileg csökkentve az iskola kiadásait. Feltételek: A folyamat elvégzéséhez szükség lesz végrehajtóra és koordinátorra, aki meghirdeti, és megszervezi a gyűjtést, számba veszi a tankönyveket, kiválogatja a kötészeti és elavult selejteket, elvégzi a szükséges adminisztrációt. Ezen kívül a tankönyvárusításnál szükség lesz egy gazdasági osztályon dolgozó munkatársra, aki a pénzt átveszi, és számlát ad a gyerekeknek. A könyvek nyári elraktározásához szükséges egy raktárhelyiség az iskolán belül, ahol a könyvek viszonylag védve vannak. Ez lehet használaton kívüli osztályterem, vagy öltöző is. Ha az iskola nem rendelkezik megfelelő helységgel, akkor erre az időszakra elszállítható a Baross utcában található tansegédlet raktárba, az itt történő raktározás díjtalan, és a könyvek innen bármikor visszahívhatók. 8
9 Tankönyvgyűjtés meghirdetése Május 17-től Végzős szakiskolások tankönyveinek begyűjtése Május 24 - június 9. Könyvek elraktározása az iskolában 1. Június Június A jegyek lezárása után a könyvek gyűjtése az alsóbb évfolyamoknál. Június Érettségi szóbeli vizsgák után a tankönyveket begyűjteni az érettségizettektől Június Könyvek elraktározása a Baross utcai raktárban 1. Június Június A tankönyvek eladása vagy továbbadása a diákoknak. Szeptember 1-3 Visszaszállítás a Baross utcából Augusztus
10 2. Értékesítés könyvesboltoknak: Ez esetben a begyűjtés folyamata azonos az előző pontban leírtakkal. Viszont a tankönyveket ezúttal nem a diákoknak, hanem tankönyv értékesítéssel foglalkozó üzleteknek, könyvesboltoknak ajánljuk fel megvásárlásra. Ebben az esetben olyan üzletekkel érdemes felvenni a kapcsolatot, akik használt tankönyv kereskedelemmel foglalkoznak: Tankönyvker Tankönyv Webáruház: Használt tankönyveket is értékesítenek, a használt tankönyvek árát levonják az új tankönyvek árából. Antikvarium.hu Szintén használt tankönyveket értékesítenek, és vásárolnak is. Antik Vár Bookline: Polc.hu könyváruház: 10
11 Feltételek: Ehhez a folyamat elvégzéséhez is lesz végrehajtóra és koordinátorra, aki meghirdeti, és megszervezi a gyűjtést, számba veszi a tankönyveket, kiválogatja a kötészeti és elavult selejteket, elvégzi a szükséges adminisztrációt. Ezen kívül fel kell vennie a kapcsolatot az üzletekkel, megbeszélni a részleteket, és megállapodni az árban. Ebben az esetben is szükség lesz a gazdasági osztály egy dolgozójára a ki a hivatalos pénzügyeket intézi a céggel. Tankönyvgyűjtés meghirdetése és Kapcsolat felvétele a tankönyv árusító helyekkel Május 17-től Végzős szakiskolások tankönyveinek begyűjtése Május 24-június 9. A jegyek lezárása után a könyvek gyűjtése az alsóbb évfolyamoknál. Június Érettségi szóbeli vizsgák után a tankönyveket begyűjteni az érettségizettektől Június Könyvek eladása a tankönyv felvásárlónak. 1. Június Június
12 Nem értékesíthető könyvek: Egyik esetben sem tudjuk értékesíteni azokat a könyveket, melyek: - kötészeti selejtnek minősülnek, vagyis fizikai állapotuk az értékesítést nem teszi lehetővé - elavult tankönyvek, tehát már nem tanítják őket, vagy a szerzőktől azóta új, átdolgozott kiadás jelent meg Ezeket a tankönyveket mindkét esetben újrahasznosítható hulladékként elszállíttatjuk. Az itt következő cégekkel lehet ez ügyben felvenni a kapcsolatot: Papírhulladék átvevő helyek: Feparec Kft.: Duparec Kft.: Összehasonlítás: A tankönyvek újrafelhasználásakor a használt tankönyvek begyűjtése a leg munka- és időigényesebb feladat. Mindazonáltal mindkét folyamat esetében, sőt bármely más módszert választunk, teljes mértékben kikerülhetetlen. 12
13 Az első eset nyilván valóan időigényesebb, és több humán erőforrást igényel. Kezdve az adakozókról történő névsor készítésénél, begyűjtött tankönyvek egész nyáron át való tárolásánál, tankönyvek szétosztásának koordinálásáig. Azonban ez a módszer a diákok számára is előnnyel bír, illetve az által hogy ők is profitálnak belőle, erősíti bennük a környezettudatos gondolkodást. A második módszer kevesebb energia befektetést követel a résztvevők részéről és nem kell a könyvek raktározását nyárra megoldani, viszont kevésbé vonja be a diákokat, és ez által az ezt követő években csökkenhet az akcióban résztvevők és érdeklődők száma. A diákokat ezen kívül érdemes tájékoztatni olyan internetes oldalakról, melyeken keresztül eladhatják használt tankönyveiket, és jóval olcsóbban beszerezhetik a számukra szükséges irodalmat. Néhány példa a fent említett oldalakra: Összefoglalva könyv újrafelhasználás lényege, hogy bármilyen módon, de a még jó állapotban lévő használt tankönyveket visszajuttassuk az oktatási intézmények tankönyvállományának vérkeringésébe. Budapest, Theobald Klára 13
Tankönyjegyzék 2015/16.tanéven 9k osztály
Tankönyjegyzék 2015/16.tanéven 9k osztály KR-90> A kereskedelmi egység működtetése, az áruforgalom lebonyolítása 3 950 Ft KP-2333> Áruismeret bolti eladóknak - Élelmiszerek és vegyi áruk 3 430 Ft KT-0902/2>
Tankönyjegyzék 2016/17. tanév, szakközépiskola 9k osztály Eladó
Tankönyjegyzék 2016/17. tanév, szakközépiskola 9k osztály Eladó KR-90 A kereskedelmi egység működtetése, az áruforgalom lebonyolítása 3 950 KP-2333 Áruismeret bolti eladóknak 3 430 KR-876 Kommunikation
Felvételi a GUNDEL-ben
Felvételi a GUNDEL-ben BVHSZC = Budapesti Vendéglátó és Humán Szakképzési Centrum (összesen 9 iskola) Közös (!) oktatási azonosító: 203078 Négy vendéglátó szakképző iskola Dobos C. József Szakképző Iskola,
TÉRÍTÉSMENTES ÉVFOLYAM (a listában kékkel jelölt könyvek kerülnek a tanulók saját tulajdonába, a többi könyvet könyvtári kölcsönzéssel kapják)
7.G TANKÖNYVLISTA TÉRÍTÉSMENTES ÉVFOLYAM (a listában kékkel jelölt könyvek kerülnek a tanulók saját tulajdonába, a többi könyvet könyvtári kölcsönzéssel kapják) raktári szám cím iskolai ár NT-11713/2 Irodalom
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2015-2016-os tanévre TANDÍJ NINCS! Szakközépiskola Összesen 6 osztály 204 tanuló, ebből 2 osztály turizmus szakirány érettségi
Beiskolázás a Gundel -ben
Beiskolázás a Gundel -ben BVHSZC = Budapesti Vendéglátó és Humán Szakképzési Centrum Oktatási azonosító: 203078 (közös!!!) Négy vendéglátó szakképző iskola Dobos C. J., Gundel K., G. Perlasca, Szamos M.
Egyetem Érettségi Főiskola Mester MA Egyetem Mester MA
1 71438049670 Egyetem 2 71464498535 Érettségi 3 71666736800 Főiskola 4 71960628789 Mester MA 5 71972621673 Egyetem 6 72311314223 Mester MA Okleveles német Felszolgáló Vendéglátó vállalkozó 7 72311314733
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015-es tanév
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015-es tanév Beosztás Végzettség Szakképzettségek Tantárgy 1. középiskolai tanár 2. középiskolai
Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév
Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu
8. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége
8. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége (a betöltött munkakörök alapján) A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakképző Iskolájának ai Sorszám Végzettség További szakképesítések
tanév. A tanév rendje
2014-15. tanév A tanév rendje A 2014/2015. tanévben : a tanítási év első tanítási napja 2014. szeptember 1. (hétfő) utolsó tanítási napja 2015. június 15. (hétfő). Az iskola utolsó, befejező évfolyamán
Gimnázium (2015/16 - )
Gimnázium (2015/16 - ) (emelt óraszámú angol, német, testnevelés, informatika) Tantárgy 9. 10. 11. 12. Magyar nyelv és irodalom 4 4 4 4+1 I. idegen nyelv (angol, német) 3+2 3+2 3+2 3+2 II. idegen nyelv
ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS
ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK 2018. MÁJUS-JÚNIUS OSZTÁLYOK ÉRETTSÉGI EREDMÉNYE I. százalék 12.A 12.B 12.C 12.D 12.E Emelt 66,28 72,29 70,62 75,88 78,04 Közép 73,97 81,51 73,81 82,53 83,55 Együtt 72,62 78,83 73,16
FI Természetismeret Mf 9 0 FI Természetismeret Mf 9 0 Vendéglátás és gazdálkodás szakisk. MK
TANKÖNYVEK A 2016/17. TANÉVRE osztály raktári szám cím ár NT-17142 Történelem 9 1000 CR-0082 Középiskolai történelmi atlasz 2600 NT-16125/1/NAT Matematika gyakorló fgy. 1 1650 NT-17133 Földrajz 9 1000
Í = írábeli vizsgatevékenység, SZ = szóbeli vizsgatevékenység, GY = gyakorlati vizsgatevékenység
Tanulmányok alatti vizsgák vizsgatevékenységei, illetve vizsgarészei 2014. szeptember 1-jétől Í = írábeli vizsgatevékenység, = szóbeli vizsgatevékenység, = gyakorlati vizsgatevékenység ort eladó 2+1 csopor
1, A pedagógus iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a tantárgyfelosztásához. Név Végzettség Név Tantárgy
1, A pedagógus iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a tantárgyfelosztásához Név Végzettség Név Tantárgy 1. 2. 3. 4. matematika, fizika, számítástechnika, történelem, orosz nyelv, német
TANTÁRGYFELOSZTÁS. e ábrázoló geometria e számítástechnika e közoktatási vezető. e matematika. matematika
1. 3. intézmény általános 2. intézményhelyettes 4. 5. szakképzési intézményhelyettes nevelési intézményhelyettes gyakorlati oktatás e informatika e ábrázoló geometria e számítástechnika e közoktatási e
Beiskolázási és felvételi tájékoztató a 2014/2015. tanévre 8. osztályt végzettek számára
VIK - Kreativitásod fejlesztése a szakmai sikered kulcsa Beiskolázási és felvételi tájékoztató a 2014/2015. tanévre 8. osztályt végzettek számára Iskolánk, a Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi
Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC HALLER JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA, SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Cím 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Telefon: 96/ 213-222 E-mail: haller.mosonvar@gmail.com Honlap:/ http//www.halleriskola.hu
Soproni Széchenyi István Gimnázium
Soproni Széchenyi István Gimnázium AZ ISKOLA EGYES ÉVFOLYAMAIN TANÍTOTT TANTÁRGYAK ÉS EZEK ÓRASZÁMAI A Soproni Széchenyi István Gimnázium Pedagógiai Programjának 5. sz. melléklete Elfogadta a Soproni Széchenyi
Különös közzétételi lista 2011/2012. tanév A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI. 24.) OKM rendelet alapján
Különös közzétételi lista 2011/2012. tanév A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI. 24.) OKM rendelet alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv
KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 2011. november 15.
KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 0. november 5. Új kép SZAKMACSOPORTOK ISKOLÁNKBAN Szakközépiskolai tagozat Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport
12. Az érettségi vizsgák és szakmai vizsgák átlageredményei. Érettségi vizsgák átlageredményei
12. Az érettségi vizsgák és vizsgák átlageredményei Érettségi vizsgák átlageredményei 2014 2015 2016 2017 2018 Átlag Tantárgy % Jegy % Jegy % Jegy % Jegy % Jegy % Jegy Magyar nyelv és irodalom 50,54 3,13
Győri Szolgáltatási SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15.
Intézményvezető: Némethné Fucsik Edit Pályaválasztási felelős: Bakos Bulcsú, Harangozóné Kovács Edina OM azonosító: 203038 TAGOZAKÓDOK: 7045 Turisztikai szervező, értékesítő 7040 Vendéglátó szervező vendéglős
igazgató szülő (gondviselő
9/MO. Név: Matematika NT-17112 Matematika 9. 1.390.-Ft Matematika NT-15129/NAT Négyjegyű függvénytáblázat 1.090.-Ft Fizika MX-713 Fizika 9. 1.550.-Ft Magyar irodalom NT-17545 Irodalmi szöveggy.9. 890.-Ft
TANKÖNYVJEGYZÉK. 9. osztály szakgimnázium
, gyermekének az alábbi Amelyik tankönyvet nem kívánja megvenni, azt áthúzással és a sor mellett aláírással jelezze. Különös tekintettel az idegen nyelv tankönyvre. A lap alján aláírásával a tankönyvek
Műszaki Könyvkiadó Kft. A 2014/15-ös tanév tankönyvjegyzékére kérvényezett közismereti tankönyvek listája
A 2014/15-ös tanév tankönyvjegyzékére kérvényezett közismereti tankönyvek listája Cikkszám Cím CA 0230 MATEMATIKA 2. TANKÖNYV, elsõ kötet CA 0231 MATEMATIKA 2. TANKÖNYV; második kötet CA 0501B-K MATEMATIKA
Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre
Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 3532 Miskolc, Herman Ottó utca 2. Tel: 46 / 508-252 www.ker-misk.sulinet.hu Felvételi tájékoztató
Tankönyvek a 2014/15. tanévre
Tankönyvek a 2014/15. tanévre 9/A MS-2370U Magyar nyelv 9. 1560 Angolos NT-17142 Történelem 9. 1390 NT-17133 Földrajz 9 1290 EK-Trav03uj Traveller Elementary SB 1985 EK-Trav04uj Traveller Elementary WB
Eseménynaptár tanév
Eseménynaptár 2017-2018. tanév Dátum Esemény Felelős Augusztus Tantárgyfelosztás, órarend elkészítése és e Aug. 22. Jelentkezés, munkafelvétel tantestület Aug. 23. 8 h Alakuló értekezlet tantestület Aug.
Tankönyvrendelés szabályai
Tankönyvrendelés szabályai 1. Az iskolában a tankönyvellátással kapcsolatos feladatokat az iskolatitkár intézi. (rendelés, kiosztás, elszámolás) 2. Az iskola a tankönyvrendeléskor a normatív kedvezményből
A 2016/2017. tanévben a tanítási év első tanítási napja szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja június 15.
A 2016/2017. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2016. szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja 2017. június 15. (csütörtök) A tanítási napok száma a nappali oktatás munkarendje szerint
TANTÁRGYFELOSZTÁS. e matematika. középiskolai tanár. középiskolai tanár
1. 2. igazgató általános intézményhelyettes TANTÁRGYFELOSZTÁS e matematika e ábrázoló geometria e számítástechnika e közoktatási e matematika e kémia e közoktatási f vendéglátó és szálloda szakos közgazdász
A 2015/16-os tanévben az előző évekhez képest változott a tankönyvek kiszállítási és fizetési rendje.
2015-2016 - A 2015/16-os tanévben az előző évekhez képest változott a tankönyvek kiszállítási és fizetési rendje. - A tankönyvek nem névre szólóan érkeznek. A tankönyvfelelős állítja össze a csomagokat
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu
Tanévnyitó szeptember 3. Felnőttoktatási tagozat
Tanévnyitó 2015. szeptember 3. Felnőttoktatási tagozat Budapest IX. Kerületi Leövey Klára Gimnázium és Szakközépiskola a második esély gimnáziuma 1 Felnőttoktatási Tagozat www.ktkt.suli.hu Osztályaink
AZ EKE OFI TANKÖNYVI KÍNÁLATA
EFOP-3.2.2-VEKOP-15-2016-00001 A köznevelés tartalmi szabályozóinak megfelelő tankönyvek, taneszközök fejlesztése és digitális tartalomfejlesztés AZ EKE OFI TANKÖNYVI KÍNÁLATA KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ ÚJGENERÁCIÓS
Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /008
Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 SZAKGIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK Ágazati képzés (9-12. évfolyam) Cím: 6723
TANTÁRGYFELOSZTÁS. e ábrázoló geometria e számítástechnika e közoktatási vezető. e matematika. matematika. e kémia e közoktatási vezető
e informatika 1. igazgató e ábrázoló geometria e számítástechnika e közoktatási 2. általános intézményhelyettes e e kémia e közoktatási 3. 4. szakképzési intézményhelyettes nevelési intézményhelyettes
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági
TANKÖNYVJEGYZÉK. 9. osztály szakgimnázium
, gyermekének az alábbi Amelyik tankönyvet nem kívánja megvenni, azt áthúzással és a sor mellett aláírással jelezze. Különös tekintettel az idegen nyelv tankönyvre. A lap alján aláírásával a tankönyvek
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2013-2014-es tanévre Szakközépiskola 01 KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉP (német) (1 osztály 34 fő) 02 NYELVI ELŐKÉSZÍTŐS
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA DEBRECENI TAGINTÉZMÉNY 1. Pedagógusok:
Igazgató Igazgató helyettesek Egyéb vezető Szakos tanítást végző Szakmai gyakorlati oktatást végző Összesen KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA DEBRECENI TAGINTÉZMÉNY 1. Pedagógusok: 40 fő pedagógusból: 37 fő egyetemi
2. egyetem matematika tantárgycsoport (matematika); fizika tantárgycsoport (fizika);
Ssz. Végzettség szintje Tantárgy 1. főiskola 18. Vendéglátás-turisztika szakmacsoport tantárgyai (ételkészítési ismeretek); 18. Vendéglátás-turisztika szakmacsoport tantárgyai (termelés elmélete); XXVII.
Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban
Képzési rend 2016-2017. tanév Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban 9. A humán tantervű osztály magyar nyelv és irodalom csoport (17 fő) Tagozatkód: 001 1. : angol nyelv, német
10. D (Pincér) Tanuló neve:.. 2014/2015. Szülő, gondviselő aláírása:..
10. D (Pincér) Tanuló neve:.. 2014/2015 MK-4164-3-K Matematika 10. Szakiskolák számára MK-4440-1-K Matematika 10. munkafüzet szakiskolásoknak KP-2279 Élelmiszer alapismeretek KP-2124 Táplálkozástan KP-2269
Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0801 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0802 nappali XXVIII. Turisztika 0803 nappali
Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám:
Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium
Tanulmányi terület kódja:21 való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok és a szakmai és vizsgakövetelmények teljesítése után tervezett
2.9 A tanulmányok alatti vizsgák és az alkalmassági vizsga szabályai, valamint középfokú iskola esetében a szóbeli felvételi vizsga követelményei
A tanév alatti vizsgák rendje a pedagógiai program alapján: 2.9 A tanulmányok alatti vizsgák és az alkalmassági vizsga szabályai, valamint középfokú iskola esetében a szóbeli felvételi vizsga követelményei
Németh László Gimnázium, Általános Iskola Hódmezővásárhely. 2018/2019-es tanév tankönyvei. 9. a osztály
9. a osztály norm. 20.000 Ft / tanuló NT-17112 Matematika 9. : az érthető matematika 1000 tartós NT-16125/NAT Matematika Gyak. és éretts. felk. fgy. I. (CD mell.-tel) 1650 tartós NT-16127/NAT Matematika
TANTÁRGYFELOSZTÁS 71 #HIV! megjelölése Osztály, csoport. óratervi órák száma Nkt. 6.sz. melléklete beosztása. e matematika informatika.
1 3 4 5 6 e informatika 1. igazgató e ábrázoló geometria e számítástechnika e közoktatási vezető 2. 3. 4. általános intézményvezető-helyettes gyakorlati-oktatásvezető nevelési intézményvezető-helyettes
HASZNÁLHATÓ SEGÉDESZKÖZÖK AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁN
HASZNÁLHATÓ SEGÉDESZKÖZÖK AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁN KÖZÉPSZINT EMELT SZINT TANTÁRGY írásbeli gyakorlati szóbeli írásbeli gyakorlati szóbeli A vizsgáztató intézmény A vizsgáztató biztosítja: vizsgacsoportonként
OKTATÁSUNK EREDMÉNYESSÉGE
OKTATÁSUNK EREDMÉNYESSÉGE 2016-2017 1 TARTALOM Kompetenciamérés 2016 Érettségik 2017 Továbbtanulás 2017 Versenyeredmények a 2016-2017. tanévben Iskolai átlagok a 2016-2017. tanévben 2 KOMPETENCIAMÉRÉS
Tájékoztató a 2015/2016-os tanévre megrendelt tankönyvekről
Tájékoztató a 2015/2016-os tanévre megrendelt tankönyvekről Tisztelt Szülők /Gondviselők! A következő táblázatok tételesen tartalmazzák az egyes évfolyamok megrendelt tankönyveket. A sárgával kiemelt sorokban
A tanév rendje 2016/2017
A tanév rendje 2015/2016 8:00 alakuló értekezlet Szakgimnázium (180 tanítási nap + 7 tanítás nélküli munkanap) Tanítási nap Szakközépiskola (181 tanítási nap + 6 tanítás nélküli munkanap) Tanítási nap
BETŐJEL TK.SZÁMA TANKÖNYV CÍME
9.-A.-B. /2012-2013.tanév/ MS 2309T Sokszínő matematika 9. 1580 NT 13135/1 Matematika feladatgyőjtemény I 1745 NT 15129 Négyjegyő függvénytáblázat 1200 MS 2615 Fizika 9. (Mozaik kiadó) 1490 NT 14130-230
munkahelyi egészség és biztonság 3 tanár főiskola általános isk. tanár magyar nyelv német nyelv
Beosztás Legmagasabb iskolai végz. Szak(ok) Oktatott tárgyak 1 tanár érettségi középfokú végzettségű ételkészítési gyakorlat szakács termelési és eladói gyak. ételkészítési alapgyak. előkészítési és ételkészítési
KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉRETTSÉGI 2013.
KECSKEMÉTI BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉRETTSÉGI 2013. végzős fő előrehozott fő előző években érettségizett összesen érettségiző 12.A vizsgabizottsága 17 27 2 46 12.B vizsgabizottsága 35 9 1 45 12.C vizsgabizottsága
Osztályonkénti ár statisztika
Osztályonkénti ár statisztika Osztályok Tantárgy Kiadói kód Tankönyv címe Ár 9. Ny angol haladó EK-Channel05_UJ Channel Your English Pre-Intermediate Student 1 798 Ft EK-Channel06_UJ Channel Your English
5.a 5.b 5.c 1. Testnevelés Történelem Természetismeret 2. Magyar
CSÜTÖRTÖK PÉNTEK "A" HÉT a b c 1. Testnevelés Történelem Természetismeret Inf.(F)/Tech.(L) Testnevelés Testnevelés Természetismeret Ének Tanulás mestersége 6. Német Hon- és népismeret 7. fakultáció 1.
Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: 2016. február 15.
Vizsgaidőszak adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: 2016. február 15. A jelentkezés helye Tanulói jogviszony alatt: - saját iskolájában jelentkezik a tanuló középés emelt szintre
Gourmand Vendéglátóipari, Idegenforgalmi, Kereskedelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Gimnázium
Kedves Szülők! Kedves Felvételizők! Tájékoztatjuk Önöket, a 2019-es középiskolai ideiglenes felvételi jegyzék összeállításának szempontjairól és néhány fontos időpontról a végleges jegyzék kialakításáig.
Hó/nap Esemény Helyszín
ok száma: 179 Tanítás nélküli munka: 6 Módosított Tanévtár 2013/2014. tanév 1 tanulmányi kirándulás: 2013. 09. 13. 1 Szalagavató (2013.12.27. helyetti munka): 2013. 11. 30 1 ról az IDB dönt (Kanizsay ):
Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények
HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása
A tanítási napok száma: szeptember 3. (hétfő) június 14. (péntek)
A tanítási napok száma: 180 2018. szeptember 3. (hétfő) 2019. június 14. (péntek) Tanítás nélküli munkanapok száma: 7 Felhasználásuk: 3 nap az írásbeli érettségi vizsgákra: 2019. május 6-7-8. h-k-sz. 2
5. számú melléklet. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai
5. számú melléklet Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai Óraterv a 006 szeptemberétől (7.A; 7.B; 9.C) induló reál és humán osztályok számára (hat-és négyosztályos), Utoljára
ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS
ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK 2017. MÁJUS-JÚNIUS OSZTÁLYOK ÉRETTSÉGI EREDMÉNYE 12.A 12.B 12.C 12.D 12.E Közép % 73,59 8,55 7,23 77,24 82,4 Emelt % 64,85 73,96 66,17 78,84 73,91 eltérés 8,74 6,59 4,6-1,6 8,49 Tanév
Az Nkt a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk.
Az Nkt. 81. -a alapján a középiskolák által küldött eredményeket feldolgoztuk. Volt tanítványaink a következő eredményeket érték el a középfokú intézményekben. 2012/13. tanévben a nyolcadik osztály létszáma:
szintválaszt a Magyar- Angol Tannyelvű
Tájékoztatóa szintválaszt lasztásról a Magyar- Angol Tannyelvű Gimnázium és s Kollégium 11. évfolyamának félévi f szülői értekezletén Miért? A 12.-13. 13. évfolyamon a tanulók k bizonyos tantárgyak esetében
Felvételi tájékoztató
Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti
2015/2016. tanév rendje
2. sz. melléklet: 2015/2016. tanév rendje 2015/2016. tanév rendje Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) SZEPTEMBER 8.00 Ünnepélyes tanévnyitó (szakközépiskola
Közzétételi lista. (a nemzeti köznevelési törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet a alapján)
Kaposvári SZC Nagyatádi Szakképző Iskolája 7500 Nagyatád, Baross G. u. 6. Tel: 82/553-410; Fax: 82/553-411 E-mail: iskola@liveedu.nagyatadi.hu; Honlap: www.naszi.sulinet.hu Közzétételi lista (a nemzeti
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Iskolánk vendéglátó-ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi szakképző iskola, ahol szakközép- és szakiskolai képzés keretében a nyolc általános iskolai osztályt végzett, illetve az
VÁLTOZÁS 2017/2018-AS TANÉVBEN A TANKÖNYVRENDELÉSBEN! Tisztelt Szülők!
VÁLTOZÁS 2017/2018-AS TANÉVBEN A TANKÖNYVRENDELÉSBEN! Tisztelt Szülők! Ezúton értesítjük Önöket, hogy a Kormány 1265/2017. (V. 29.) határozata szerint ingyenessé vált a tankönyvellátás 1-8. évfolyamokon.
ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK össz
ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK 1. Emelt szintű érettségik száma 2014 2015 2016 2017 2018 2019 össz Angol 13 5 7 11 10 Biológia 11 4 5 6 4 Fizika 9 4 1 1 Földrajz 6 1 3 1 Informatika 1 3 1 Kémia 8 4 4 2 Matematika
Érettségi statisztika május-június
Érettségi statisztika 2014. május-június Vizsgacsoportok összetétele vizsgajelentkezés típusai szerint (109 fő) 12.A 12.F 12.B Összesen Rendes érettségi tevő 24 9 31 64 Bukás miatt előrehozott érettségit
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Cím Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám 62/242 011 Fax 62/241 806 E-mail corvin@hiszk.hu Honlap www.corvin.hiszk.hu
Hó/nap Esemény Helyszín. Külön beosztás szerint Kanizsay, nagytanári II Sz V H Egész héten folyamatosan:
ok száma: 180 Tanítás nélküli munka: 6 Tanévtár 2014/2015. tanév 1 Szalagavató (2014.12.24. helyetti munka): 2014.11.22. 1 félévi osztályozó értekezlet: 2015.01.17. 1 ról az IDB dönt (Kanizsay ): 2015.03.13.
AZ ISKOLA ADATAI NYÍLT FÓRUMAINK. FONTOS DÁTUMOK Jelentkezés az iskolánkban a felvételi eljárást megelőző írásbeli
AZ ISKOLA ADATAI Postacímünk: Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája, 4029 Debrecen, Csengő u. 4. E-mail: titkarsag@kossuth-gimn.unideb.hu Web-oldal: www.kossuth-gimn.unideb.hu
200913 + 002. Alaprendelés 1 465 db 149 db 1 290 db 2 904 db
Tankönyv összesítő Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagiskolája + OM 200913 + 002 Rendelt darab CR-0082 - Középiskolai történelmi atlasz Szerző(k):
7. osztály. 8. osztály
Tisztelt Szülők és Diákok! A héten lesz lehetőség a 2017/2018-as tanévre vonatkozó tankönyvrendelést elkészíteni. Az alábbi listán látható, hogy melyik osztályban milyen könyvekre lesz szükség jövőre.
Szegedi Baptista Középiskola
Szegedi Baptista Középiskola OM azonosító száma: 200917 Cím: 6724 Szeged, Rigó u. 24/D Telefonszám: 20/478-4819, 62/246-062 E-mail: szeged@baptistaoktatas.hu Honlap: www.mffg.hu; szeged.baptistaoktatas.hu
9.C 4 évfolyamos képzés
9.C 4 évfolyamos képzés Raktári szám Cím Á r NT-17105 Fizika 9. középiskolák számára 1290,- FI-501010901 Kísérleti - Magyar nyelv 9. Tankönyv 350,- FI-501010902 Kísérleti - Magyar nyelv 9. Munkafüzet 250,-
Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola. 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431
Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431 Iskolánk 2008-ban elnyerte a Kereskedelmi,Vendéglátó és Idegenforgalmi Iskolák Országos Szövetsége
ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS
ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK 2016. MÁJUS-JÚNIUS OSZTÁLYOK ÉRETTSÉGI EREDMÉNYE 12.A 12.B 12.C 12.E Közép % 70,31 82,95 68,79 84,98 81.05 Emelt % 70,35 78,72 71,76 80,29 78,1 eltérés -0,04 4,23-2,97 4,69 2,95 Tanév
SZOLGÁLTATÁSI SZC. Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája ÓRATERVEK. Nappali
SZOLGÁLTATÁSI SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája ÓRATERVEK Nappali 2018/2019 Szolnoki Szolgáltatási SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája 2018/2019. tanév Osztály jelölése
Helyi tanterv melléklete
Helyi tanterv melléklete 1. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak, a kötelező és választható tanórai foglalkozások, óraszámaik, tananyag és követelmény 1.1. Az 1-4. évfolyamon tanított tantárgyak
TANKÖNYV MEGRENDELŐLAP A 2015/16-OS TANÉVRE. Tisztelt Szülő (Gondviselő)!
A megrendelőlapot kérjük 2015. júniu 25 -ig az iskolába visszajuttatni! Az idei évben a KELLO küld díjbekérőt. A számlát az iskolában, a tanév elején lehet majd tagozatkód: 10 - emelt szintű angol vagy
Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: február 15.
Vizsgaidőszak adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: 2018. február 1. A jelentkezés helye Tanulói jogviszony alatt: - saját iskolájában jelentkezik a tanuló közép- és emelt szintre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
N a p t á r i t e r v 2008/2009.
N a p t á r i t e r v 2008/2009. A szorgalmi idő első tanítási napja szeptember 1. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2009. június 15. (hétfő). A tanítási napok száma száznyolcvan nap. A szorgalmi idő első
Tankönyvárak felsı tagozatos tanulóknak a 2012/2013-as tanévre
Tankönyvárak felsı tagozatos tanulóknak a 2012/2013-as tanévre Tisztelt Szülık! Tájékoztatásul közlöm, hogy gyermeküknek a 2012/2013-as tanévben az 5. 6. 7. 8. évfolyamon milyen tankönyvekre, munkafüzetekre,
Az OFI kívül-belül megújult tankönyvei. Milyen tankönyveket kínál az OFI a 2016/2017. tanévre?
Az OFI kívül-belül megújult tankönyvei Milyen tankönyveket kínál az OFI a 2016/2017. tanévre? Az OFI mint tankönyvkiadó 2014. október 1-jén az OFI átvette a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó Zrt. és az Apáczai
3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje
3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje Vizsgák fajtái: Osztályozó vizsga Különbözeti vizsga Javító- pótvizsga Szaktantárgyi
A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje
A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje Ezt a szabályozást kell alkalmazni valamennyi, a Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskolában megtartott nem állami vizsga megszervezésekor. A tanulmányok alatti
A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója
A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300
INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK
INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK A 4 évfolyamos gimnáziumi osztályaink Emelt idegen nyelvi képzések Intézményünkben nagy hagyományai vannak az emelt szintű angol és német nyelvoktatásnak. A nyelvi tagozaton
Szegedi Szakképzési Centrum Hansági Ferenc Szakképző Iskolája OM azonosító száma:
Szegedi Szakképzési Centrum Hansági Ferenc Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052 Cím: 6725 Szeged, Kenyérgyári út 8. Telefonszám: 62/547-242 Fax: 62/547-242 E-mail: titkarsag@hansagi.sulinet.hu
1 könnyűip.mérnökruhaip.szakirány, műszaki-szakoktató- kereskedő, boltvezető, női szabó szakm.biz.
SZAKOS ELLÁTOTTSÁG 2016/2017. tanév Oktatott tantárgyak Létsz ám Iskolai végzettség Név Szakképesítés A marketing alapjai 1 műszaki-szakoktató, kereskedő Kovács Károlyné A működtetés szabályai 1 könnyűip.mérnökruhaip.,