BŐRDÍSZMŰVES. alapján készült.
|
|
|
- Klaudia Mezeiné
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról szóló, többször módosított évi CXXI. törvény, valamint a Kormány 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelete az Országos Képzési Jegyzékről ésaz Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendje, a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről, valamint a térségi integrált szakképző központ tanácsadó testületéről szóló 8/2006. (III. 23.) OM rendelet, az iskolai rendszerű szakképzésben részt vevő tanulók juttatásairól szóló 4/2002. (II. 26.) OM rendelet, a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló módosított 20/2007. (V. 21.) SZMM rendelet, a Bőrdíszműves szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért felelős miniszteri rendelet alapján készült. BŐRDÍSZMŰVES A tanítási-tanulási folyamat szervezése során figyelembe kell venni a szakképző intézményt fenntartó helyi rendelkezéseit, az iskolaszék állásfoglalásait, a gyakorlati képzés megszervezésében közreműködő gazdálkodó szervezet igényeit. A képzés megszervezéséhez a szakképzést folytató intézmény a jelen általános irányelvekben foglaltak, továbbá a központi programban a tananyagegységekre vonatkozóan leírtak alapján elkészíti a pedagógiai programjának részét alkotó szakmai programját és a meghatározott képzési időre vonatkozó megállapodást a gazdálkodó szervezettel. Ezen dokumentumokat a szakképző intézmény fenntartója hagyja jóvá. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai A szakképesítés azonosító száma: A szakképesítés megnevezése: Szakképesítések köre: Szakképesítés-elágazások: Bőrdíszműves nincsenek Hozzárendelt FEOR szám: 7333 Szakképzési évfolyamok száma: 2 Elmélet aránya: 30 % Gyakorlat aránya: 70 % (Az elmélet/gyakorlat arány az előrehozott szakképzés esetében a szakmai képzésre vonatkozik) Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): Időtartama (évben vagy félévben): van 1év 1
2 Szintvizsga (iskolai rendszerben): Ha szervezhető, mikor: szervezhető az utolsó szakképző évfolyamot megelőzően 3. A képzés szervezésének feltételei Személyi feltételek Az elméleti és gyakorlati képzést a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény 17. -ában szabályozott feltételekkel rendelkező pedagógus és egyéb szakember láthatja el. Tárgyi feltételek A szakmai elmélet oktatását és a szakképző iskolában folyó gyakorlati képzést a szakképző iskolának kell megszervezni, amelyhez az alábbiak biztosítása szükséges: tanterem anyagismeret szaktanterem technológia szaktanterem rajz szaktanterem számítógép-terem szaktanterem anyagvizsgáló laboratórium üzemlátogatás alapanyaggyártó üzemben termelő tanműhely anyagvizsgáló laboratórium tanműhely szabász tanműhely rajz szaktanterem A gazdálkodó szervezetnél folyó szakmai gyakorlati képzéshez szükséges eszközök és felszerelések jegyzékét a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményét kiadó rendelet tartalmazza. A tanulószerződés alapján végzett gyakorlati képzés tárgyi és személyi feltételeit a gazdálkodó szervezetnél az illetékes területi gazdasági kamara adott esetben a szakképző iskola bevonásával ellenőrzi. Az illetékes területi gazdasági kamara ellenőrzési joga kiterjed a szakképző iskola és a gazdálkodó szervezet közötti megállapodás alapján végzett gyakorlati képzés feltételeinek ellenőrzésére is. 2
3 4. A tanulók felvételének feltételei A képzés megkezdésének szükséges feltételei: Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit kiadó rendelet 3. számú mellékletében a könnyűipar szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában. E kompetenciák megszerezhetőek a szakképzést előkészítő évfolyam keretében is. Vagy Iskolai előképzettség: tizedik évfolyam elvégzésével tanúsított iskolai végzettség vagy a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény 27. (4) bekezdése szerint kizárólag szakképzési évfolyamon megszervezett szakiskolai nevelésben és oktatásban részt vevő tanulók esetében a nyolcadik évfolyam elvégzésével tanúsított alapfokú iskolai végzettség Szakmai előképzettség: Előírt gyakorlat: Elérhető kreditek mennyisége: Pályaalkalmassági követelmények: Szakmai alkalmassági követelmények: Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: nem szükségesek szükségesek szükséges 5. A szakképesítés munkaterülete A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás: A munkakör, foglalkozás FEOR száma FEOR megnevezése 7333 Bőrdíszműves, bőröndkészítő A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása: Üzleti kommunikációt folytat Gyártmányt tervez Előkészíti a gyártást Alkatrészeket szab, előkészít Alkatrészeket díszít Összeerősíti az alkatrészeket Elkészíti a terméket Javítási szolgáltatást végez A szakképesítéssel rokon szakképesítések azonosító száma megnevezése Cipész, cipőkészítő, cipőjavító 3
4 Szíjgyártó és nyerges 6. A képzés célja A szakképesítés munkaterületéhez tartozó legjellemzőbb munkakörök, foglalkozások betöltéséhez szükséges kompetenciák elsajátíttatása. A cél elérése érdekében el kell sajátíttatni a munkakörben elvégzendő feladatokat, ki kell alakítani az azokhoz szükséges tulajdonságokat (alkalmazott szakmai ismeretek, szakmai készségek, képességek, személyes, társas és módszerkompetenciák). 4
5 7. A szakképesítés követelménymoduljai A szakmai követelménymodulok felsorolása: A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Biztonságos és minőségi munkavégzés a könnyűiparban A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Ellenőrzi a biztonságtechnikai eszközök működőképességét Használja az egyéni és kollektív védőeszközöket Betartja a munkavégzésre vonatkozó előírásokat Biztonságosan használja a kéziszerszámokat Rendet és tisztaságot tart a munkaterületen Szelektíven gyűjti és tárolja a hulladékokat Betartja a vegyi anyagok tárolásának és alkalmazásának előírásait Működteti az elszívó- és klimatizáló berendezéseket Alapanyagot, terméket mozgat és tárol, a munkabiztonsági, környezetvédelmi és tűzvédelmi szabályok betartásával Jelenti a kompetenciájába nem tartozó hiányosságokat A technológiai előírásnak megfelelő anyagokat kiválaszt Ellenőrzi az alapanyag, félkész- és késztermék minőségét Keresi és megszünteti a gyártási hiba okát Azonosítóval látja el a terméket Adminisztrálja a termelt mennyiséget és minőséget Érvényesíti a minőségi visszacsatolásokat Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: C Munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások C Gépek biztonságtechnikája C Védőeszközök fajtái B Tűzoltó készülékek működése D Hulladékkezelési előírások D Vegyianyagok tárolási, alkalmazási szabályai E Légtechnikai berendezések fajtái, működése D Anyagmozgatás és tárolás előírásai D Alapanyagok fajtái, jellemzői C Félkész- és késztermékek minőségi követelményei C Minőségbiztosítás, minőségellenőrzés szerepe, jelentősége A szint megjelölésével a szakmai készségek: 3 Olvasott köznyelvi szöveg megértése 2 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése 4 Tűz- és balesetmegelőzési jelképek, színjelölések értelmezése 4 Tűzoltó készülékek használata 3 Elemi számolási készség 5 Védőeszközök használata 3 Íráskészség, nyomtatványok kitöltése 4 Egyszerű mérőeszközök használata 5
6 Személyes kompetenciák: Megbízhatóság Felelősségtudat Társas kompetenciák: Irányíthatóság Segítőkészség Módszerkompetenciák: Helyzetfelismerés Körültekintés, elővigyázatosság Ellenőrző képesség A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Üzletvitel a könnyűiparban A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Üdvözli a vendéget Hellyel és szaklappal kínálja a vendéget Konzultál a vendéggel Felméri a vendég igényeit Szín-, stílus- és divattanácsot ad a vendéghez és az alkalomhoz illő modellről Kiválasztja az anyagot, kellékeket Árkalkulációt készít, árat ajánl Számláz, pénztárt kezel Marketing munkát végez Vállalkozást üzemeltet Intézi a fogyasztói panaszokat Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: B Kommunikáció eszközei C Tárgyalástechnika alapjai C Marketing tevékenység jelentősége, eszközei C Ügyvitel technikai eszközök használata B Az öltözékek, öltözék kiegészítők fajtái B Az öltözékkel szemben támasztott követelmények B Öltözködési stílusok, színek hatása B A könnyűipari anyagok fajtái, használati tulajdonságai C Könnyűipari segéd- és kellékanyagok fajtái C Vállalkozások létrehozásának, működtetésének alapjai B Munkajogi ismeretek (alkalmazottak és munkáltatók) C Telephely, üzlethelyiség szabályszerű működtetésének követelményei B Költség kalkuláció részei B Értékesítéshez kapcsolódó okmányok tartalma C A fogyasztói jogorvoslati lehetőségek C A fogyasztóvédelmi intézményrendszer 6
7 C C A Vásárlók Könyve használatának és az abba történt bejegyzések elintézésének szabályai A fogyasztói reklamációk intézésének módjai A szint megjelölésével a szakmai készségek: 2 ECDL 1. m. IT alapismeretek 2 ECDL 2. m. Operációs rendszerek 2 ECDL 3. m. Szövegszerkesztés 2 ECDL 4. m. Táblázatkezelés 2 ECDL 7. m. Információ és kommunikáció 4 Olvasott szakmai szöveg megértése 3 Irodatechnikai és telekommunikációs eszközök használata Személyes kompetenciák: Önállóság Fejlődőképesség, önfejlesztés Szervezőkészség Társas kompetenciák: Kommunikációs rugalmasság Adekvát metakommunikáció Kapcsolatteremtő készség Udvariasság Segítőkészség Hatékony kérdezés készsége Kezdeményezőkészség Kapcsolatfenntartó készség Meggyőzőkészség Konszenzuskészség Fogalmazókészség Nyelvhelyesség Módszerkompetenciák: Nyitott hozzáállás Gyakorlatias feladatértelmezés Információgyűjtés A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Gyártáselőkészítés a bőrfeldolgozó iparban A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Anyagszükségletet meghatározza Alap-, kellék-, segédanyagokat ellenőrzi Technológiai paramétereket meghatározza A gyártáshoz szükséges gépeket, szerszámokat, berendezéseket beállítja és ellenőrzi 7
8 Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: C Bőrgyártás B Készbőrök C Műbőrök C Bőrfeldolgozó iparban alkalmazott textilanyagok C Bőrfeldolgozó iparban alkalmazott műanyagok C Bőrfeldolgozó iparban alkalmazott fémanyagok C Bőrfeldolgozó iparban alkalmazott papíranyagok C Bőrfeldolgozó iparban alkalmazott faanyagok C Bőrfeldolgozó iparban alkalmazott ragasztók, oldószerek C Bőrfeldolgozó iparban alkalmazott gumianyagok C Bőrfeldolgozó iparban alkalmazott anyagvizsgálati módszerek C Bőripari termék anyagelőirányzat meghatározása C Alkatrészek felületének meghatározása C Szabáskor keletkező hulladékok meghatározása C Paralelogramma területének meghatározása C Optimális manipuláció meghatározása C Bőrök anyagelőirányzatának meghatározása C Súlyáruk anyagelőirányzatának meghatározása C Műbőr, textil és táblásáruk anyagelőirányzatának meghatározása C Sorozatnormák meghatározása C A bőrfeldolgozó iparban alkalmazott gépek, berendezések fajtái C A bőrfeldolgozó iparban alkalmazott gépek, berendezések, eszközök A bőrfeldolgozó iparban alkalmazott, berendezések, eszközök működtetése, C alkalmazása C A bőrfeldolgozó ipari berendezések, eszközök technológiai jellemzői A szint megjelölésével a szakmai készségek: 3 Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3 Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3 Kézírás 3 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3 Köznyelvi beszédkészség 3 Elemi számolási készség Személyes kompetenciák: Látás Kézügyesség Stabil kéztartás Állóképesség Térlátás Pontosság Precizitás Önállóság Döntésképesség 8
9 Elhivatottság, elkötelezettség Megbízhatóság Türelmesség Társas kompetenciák: Kapcsolatteremtő készség Udvariasság Empatikus készség Tolerancia Tömör fogalmazás készsége Kommunikációs rugalmasság Közérthetőség Konfliktuskerülő készség Konfliktusmegoldó készség Kompromisszumkészség Meggyőzőkészség Módszerkompetenciák: Módszeres munkavégzés Gyakorlatias feladatértelmezés Figyelem-összpontosítás A környezet tisztán tartása Kreativitás, ötletgazdagság Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerezőképesség A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Bőrfeldolgozó ipari termékek alkatrészeinek szabása, előkészítése A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Alkatrészeket szab kézzel Alkatrészeket szab géppel A kiszabott alkatrészeket ellenőrzi Alkatrészeket teljes felületen vékonyít Alkatrészek szélét vékonyítja Alkatrészeken közkiemelést végez Alkatrészeket felületét kierősíti Alkatrészek felületét díszíti Alkatrészeken jelöléseket végez Alkatrészek szélein szélmegmunkálásokat végez Alkatrészek felületét csiszolja, borzolja, festi, ragasztja Elvégzi a szükséges jelöléseket Nyitott szélmegmunkálásokat végez Zárt szélmegmunkálásokat végez 9
10 Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: B Készbőrök C Műbőrök C Bőrfeldolgozó iparban alkalmazott textilanyagok C A bőr területi felosztása C Bőrhibák ismerete C Alkatrészekkel szemben támasztott követelmények C Szabásrendszerek C Hulladékfajták és keletkezése C Kézi szabás C Gépi szabás C Szabászgépek, kiegészítő berendezések, eszközök kezelése C Bőrfeldolgozó ipari termék-alkatrészek előkészítésének technológiái C Alkatrészek vékonyításának technológiai ismerete C Alkatrészek szélmegmunkálási technológiája C Alkatrészek felületi kierősítése C Díszítési technológiák C Vékonyítógépek, kiegészítő berendezések, eszközök C Vékonyítógépek, kiegészítő berendezések, eszközök kezelése C Vékonyítógépek, kiegészítő berendezések, eszközök technológiai jellemzői A szint megjelölésével a szakmai készségek: 3 Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3 Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3 Kézírás 3 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3 Köznyelvi beszédkészség Személyes kompetenciák: Látás, színfelismerés Kézügyesség Stabil kéztartás Állóképesség Térlátás Pontosság Precizitás Önállóság Döntésképesség Elhivatottság, elkötelezettség Megbízhatóság Türelmesség Társas kompetenciák: Kapcsolatteremtő készség Udvariasság Empatikus készség Tolerancia 10
11 Tömör fogalmazás készsége Kommunikációs rugalmasság Közérthetőség Konfliktuskerülő készség Konfliktusmegoldó készség Kompromisszumkészség Meggyőzőkészség Módszerkompetenciák: Módszeres munkavégzés Gyakorlatias feladatértelmezés Figyelem-összpontosítás A környezet tisztán tartása Kreativitás, ötletgazdagság Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerezőképesség A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Gyártámánytervezés a bőrdíszműiparban A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Modellrajzot készít Méretezi a modellt Elkészíti a szabás- és dolgozómintákat Kiválasztja a megfelelő anyagokat, kellékeket Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: C A műszaki ábrázolás alapjai C Szakmai ábrázolási módok B Modell ábrázolás, méretezés B Alapminta szerkesztés, mintavágás B Szabás- és dolgozóminták fajtái, alkalmazási területük C Bőrgyártás C Készbőrök D Műbőrök D Bőrfeldolgozó-iparban alkalmazott textilanyagok (kelmék, fonalak, cérnák) D Bőrfeldolgozó-iparban alkalmazott műanyagok D Bőrfeldolgozó-iparban alkalmazott fémanyagok D Bőrfeldolgozó-iparban alkalmazott papíranyagok D Bőrfeldolgozó-iparban alkalmazott faanyagok D Bőrfeldolgozó-iparban alkalmazott kellékek (csat, fűzőszem, szegecs, patent stb.) D Bőrfeldolgozó-iparban alkalmazott ragasztók, oldószerek C Bőrfeldolgozó-iparban alkalmazott anyagvizsgálatok A szint megjelölésével a szakmai készségek: 3 Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3 Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 11
12 3 Kézírás 3 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3 Köznyelvi beszédkészség Személyes kompetenciák: Szorgalom, igyekezet Türelmesség Precizitás Pontosság Stabil kéztartás Látás Kézügyesség Térlátás Társas kompetenciák: Kapcsolatteremtő készség Udvariasság Empatikus készség Tolerancia Tömör fogalmazás készsége Kommunikációs rugalmasság Közérthetőség Konfliktuskerülő készség Konfliktusmegoldó készség Kompromisszumkészség Meggyőző készség Módszerkompetenciák: Módszeres munkavégzés Gyakorlatias feladatértelmezés Figyelem-összpontosítás A környezet tisztántartása Kreativitás, ötletgazdagság Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerező képesség A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Alkatrészek díszítése, összeerősítése a bőrdíszműiparban A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Rátéttel díszít Domborítással díszít Egyéb díszítéseket végez Ragasztással összeerősíti az alkatrészeket Gépi varrással összeerősíti az alkatrészeket A technológiának megfelelően varrógépet, tűt, cérnát, öltésnagyságot választ 12
13 Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: C Díszítési módok C Díszítő anyagok, kellékek C A díszítés eszközei, anyagai C Összeerősítési módok B Összeerősítés varrással B Varrási műveletek B A varrás kézi és gépi eszközei, alkalmazási területük B Összeerősítés ragasztással B A ragasztás kézi és gépi eszközei, alkalmazási területük A szint megjelölésével a szakmai készségek: 3 Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3 Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3 Kézírás 3 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3 Köznyelvi beszédkészség Személyes kompetenciák: Szorgalom, igyekezet Türelmesség Precizitás Pontosság Stabil kéztartás Látás Kézügyesség Térlátás Társas kompetenciák: Kapcsolatteremtő készség Udvariasság Empatikus készség Tolerancia Tömör fogalmazás készsége Kommunikációs rugalmasság Közérthetőség Konfliktuskerülő készség Konfliktusmegoldó készség Kompromisszumkészség Meggyőző készség Módszerkompetenciák: Módszeres munkavégzés Gyakorlatias feladatértelmezés Figyelem-összpontosítás A környezet tisztántartása 13
14 Kreativitás, ötletgazdagság Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerező képesség A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Bőrdíszműipari termékek gyártása A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Elvégzi a termékgyártás általános és speciális műveleteit Különböző alaptechnológiát (vágott, behajtott, ellentétesen behajtott, varrásvédős, kanalas, formaalakító) alkalmaz Kivül varrott technológiát alkalmaz Belül varrott technológiát alkalmaz Ragasztott (formaalakító, kazetta) technológiát alkalmaz Különböző zárási módokat alkalmaz Húzózáras zárási módot alkalmaz Fűzőkarikás, nyitott zárási módot alkalmaz Különböző fedélmegoldásokat alkalmaz Különféle kereteket erősít fel Elkészíti a különböző béléseket, bélészsebeket, válaszfalakat Béleli a terméket. Körülvarrja a táskát, terméket. Elvégzi a befejező műveleteket Ellenőrzi a termék minőségét Formázza, kitömi a terméket Becsomagolja a terméket Apróárut készít: levéltárcák, erszények, tokok, tartók stb. (különböző technológiával) Női táskát készít (különböző technológiával) Aktatáskát készít (különböző technológiával) Utazótáskát készít (különböző technológiával) Bevásárlótáskát készít (különböző technológiával) Sporttáskát készít (különböző technológiával) Kazettát, bőröndöt készít (különböző technológiával) Speciális táskát készít (különböző technológiával) Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: B Alaptechnológiák C Zárási módok C Fedélmegoldások C Keretmegoldások C Húzózáras megoldások C Fűzőkarikás, nyitott zárási megoldások C Béléskészítés, zsebfajták, bélelési módok B Összeállítási módok C Befejező műveletek C Minőség-ellenőrzés 14
15 C B B B B B B B C Formázás, kitömés, csomagolás Apróáruk technológiája (levéltárcák, erszények, tokok, tartók stb.) Női táskák technológiája Aktatáskák technológiája Utazótáskák technológiája Bevásárlótáskák technológiája Sporttáskák technológiája Kazetták, bőröndök technológiája Speciális táskák technológiája A szint megjelölésével a szakmai készségek: 3 Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3 Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3 Kézírás 3 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3 Köznyelvi beszédkészség Személyes kompetenciák: Szorgalom, igyekezet Türelmesség Precizitás Pontosság Stabil kéztartás Látás Kézügyesség Térlátás Társas kompetenciák: Kapcsolatteremtő készség Udvariasság Empatikus készség Tolerancia Tömör fogalmazás készsége Kommunikációs rugalmasság Közérthetőség Konfliktuskerülő készség Konfliktusmegoldó készség Kompromisszumkészség Meggyőzőkészség Módszerkompetenciák: Módszeres munkavégzés Gyakorlatias feladatértelmezés Figyelem-összpontosítás A környezet tisztántartása Kreativitás, ötletgazdagság Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerező képesség 15
16 A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Javítási szolgáltatás végzése A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Megállapítja a javítandó bőrdíszműtermék hibáját Előkészíti az anyagot a javításhoz Technológiát választ, anyagösszetételhez Varratokat javít Bélést javít, cserél Alkatrészpótlásokat végez, javít, cserél Kelléket pótol (csat, fűzőszem, szegecs, patent stb.) Húzózárat javít, cserél Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: C Javítandó hibák ismerete C A javítás előkészítése C Javítási mód meghatározása C Varratok javítása C Bélés javítása, csere C Alkatrészpótlás, javítás, cserélés C Kellékek pótlása (csat, szegecs, patent stb.) C Húzózár javítás, csere A szint megjelölésével a szakmai készségek: 3 Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3 Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3 Kézírás 3 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3 Köznyelvi beszédkészség Személyes kompetenciák: Szorgalom, igyekezet Türelem Precizitás Pontosság Stabil kéztartás Látás Kézügyesség Térlátás Társas kompetenciák: Kapcsolatteremtő készség Udvariasság Empatikus készség Tolerancia Tömör fogalmazás készsége Kommunikációs rugalmasság 16
17 Közérthetőség Konfliktuskerülő készség Konfliktusmegoldó készség Kompromisszumkészség Meggyőző készség Módszerkompetenciák: Módszeres munkavégzés Gyakorlatias feladatértelmezés Figyelem-összpontosítás A környezet tisztántartása Kreativitás, ötletgazdagság Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerező képesség 17
18 A azonosító számú, Bőrdíszműves megnevezésű szakképesítés szakmai követelménymoduljainak azonosítója megnevezése Biztonságos és minőségi munkavégzés a könnyűiparban Üzletvitel a könnyűiparban Gyártáselőkészítés a bőrfeldolgozó iparban Bőrfeldolgozó ipari termékek alkatrészeinek szabása, előkészítése Gyártámánytervezés a bőrdíszműiparban Alkatrészek díszítése, összeerősítése a bőrdíszműiparban Bőrdíszműipari termékek gyártása Javítási szolgáltatás végzése 18
19 8/A. A képzés szerkezete A azonosító számú, Bőrdíszműves megnevezésű szakképesítés ajánlott időterve 2 szakképző évfolyam esetén 1/11. szakképzési évfolyam Heti maximális óraszám Hetek száma /1.0/ /1.0/ /3.0/ /2.0/ /3.0/ /5.0/ /4.0/ /1.0/ /2.0/ /1.0/ /1.0/ /2.0/ /2.0/ /1.0/ /2.0/ /4.0/ /3.0/ /2.0/ Nyári összefüggő szakmai gyakorlat: 160 óra A szakmai program készítésekor az időtervben feltüntetett szabad sávot kötelező kitölteni új tananyagegységekkel, és/vagy a központi programban szereplő kötelező tananyagegységek időkeretének növelésével. Az X-el jelölt sávok a heti két testnevelés és egy osztályfőnöki órát tartalmazzák. További új tananyagegységek a helyi igényeknek megfelelően is alkothatók. 19
20 2/12. szakképzési évfolyam Heti maximális óraszám Hetek száma /1.0/ /1.0/ /2.0/ /2.0/ /9.0/ /3.0/ /10.0/ /4.0/ /11.0/ /8.0/ /6.0/ A szakmai program készítésekor az időtervben feltüntetett szabad sávot kötelező kitölteni új tananyagegységekkel, és/vagy a központi programban szereplő kötelező tananyagegységek időkeretének növelésével. Az X-el jelölt sávok a heti két testnevelés és egy osztályfőnöki órát tartalmazzák. További új tananyagegységek a helyi igényeknek megfelelően is alkothatók. 20
21 8/B A képzés szerkezete A azonosító számú, Bőrdíszműves megnevezésű szakképesítés ajánlott időterve előrehozott szakképzés esetén (3 szakképző évfolyam ) 1/9. szakképzési évfolyam Heti maximális óraszám Hetek száma /1.0/ /2.0/ /1.0/ /1.0/ /1.0/ /2.0/ /2.0/ /3.0/ /5.0/ /4.0/ Nyári összefüggő szakmai gyakorlat: 80 óra A helyi szakmai program készítésekor a tananyagegységekkel le nem fedett időkeretet az iskola által meghatározott szakmai kompetenciák fejlesztésére szolgáló tananyagegységekkel, valamint az előrehozott szakiskolai szakképzéshez kiadott kerettantervben meghatározott tartalmakkal kell feltölteni. Az X-el jelölt sávok a heti két testnevelés és egy osztályfőnöki órát tartalmazzák. 21
22 2/10. szakképzési évfolyam Heti maximális óraszám Hetek száma /1.0/ /3.0/ /2.0/ /1.0/ /2.0/ /4.0/ /3.0/ /2.0/ /1.0/ Nyári összefüggő szakmai gyakorlat: 120 óra A helyi szakmai program készítésekor a tananyagegységekkel le nem fedett időkeretet az iskola által meghatározott szakmai kompetenciák fejlesztésére szolgáló tananyagegységekkel, valamint az előrehozott szakiskolai szakképzéshez kiadott kerettantervben meghatározott tartalmakkal kell feltölteni. Az X-el jelölt sávok a heti két testnevelés és egy osztályfőnöki órát tartalmazzák. 22
23 3/11. szakképzési évfolyam Heti maximális óraszám Hetek száma /1.0/ /1.0/ /2.0/ /2.0/ /9.0/ /3.0/ /10.0/ /4.0/ /11.0/ /8.0/ /6.0/ A helyi szakmai program készítésekor a tananyagegységekkel le nem fedett időkeretet az iskola által meghatározott szakmai kompetenciák fejlesztésére szolgáló tananyagegységekkel, valamint az előrehozott szakiskolai szakképzéshez kiadott kerettantervben meghatározott tartalmakkal kell feltölteni. Az X-el jelölt sávok a heti két testnevelés és egy osztályfőnöki órát tartalmazzák. 23
24 A azonosító számú, Bőrdíszműves megnevezésű szakképesítés szakmai követelménymoduljaihoz rendelt tananyagegységek 2 szakképző évfolyam esetén sorszáma azonosítója A tananyagegység megnevezése elméleti óraszáma elméletigényes gyakorlati gyakorlati összes 1 214/1.0/ Munka-, tűz- és környezetvédelem /2.0/ Minőségbiztosítás /1.0/ Marketing és kommunikáció /2.0/ Anyag- és áruismeret /3.0/ Vállalkozás pénzügyi tevékenysége /4.0/ Vállalkozás létesítése, üzemeltetése /5.0/ Fogyasztói panaszok intézése /1.0/ Anyagismeret /2.0/ Anyagelőirányzat meghatározása /3.0/ Bőrfeldolgozóipari gépek, technológiai paraméterek meghatározása /1.0/ Szabás /2.0/ Bőrfeldolgozó ipari termék alkatrészeinek előkészítése /1.0/ Modelltervezés /2.0/ Modelltervezés /1.0/ Varrás /2.0/ Díszítés /3.0/ Ragasztás /4.0/ Összeerősítés varrással /1.0/ Alaptechnológiák /2.0/ Összeállítási módok /3.0/ Zárási módok /4.0/ Bélelési módok /5.0/ Befejező műveletek /6.0/ Apróáruk /7.0/ Női táskák /8.0/ Aktatáskák /9.0/ Utazó-, bevásárló-, sporttáskák /10.0/ Kazetták, bőröndök /11.0/ Speciális táskák /1.0/ Javítás előkészítése /2.0/ Javítás Mindösszesen óra: Az elméletigényes gyakorlati órák a tanár szempontjából elméletnek, a tanuló szempontjából gyakorlatnak számítanak, tehát ezt az időt a képzési időből a gyakorlatra fordított időként kell figyelembe venni. 24
25 9. A szakképesítés vizsgáztatási követelményei A szakmai vizsgára bocsátás feltételei: Modulzáró vizsga eredményes letétele Iskolai rendszerű szakképzés esetén: Az utolsó szakképző évfolyam eredményes elvégzése, amely egyenértékű a modulzáró vizsga eredményes letételével Amennyiben a szintvizsgát a kamara megszervezte, úgy az iskolai rendszerű szakképzésben résztvevő vizsgára bocsátásának feltétele az eredményes szintvizsga 25
26 A szakmai vizsga részei: 1. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Biztonságos és minőségi munkavégzés a könnyűiparban A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Minőségbiztosítás, minőségellenőrzés feladatainak ismertetése, dokumentumainak bemutatása A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli Időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc) A hozzárendelt 2. vizsgafeladat: Munka-, környezet- és tűzvédelmi előírások ismertetése és alkalmazása a könnyűiparban A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli Időtartama: 60 perc A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 50% 2. feladat 50% 2. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Üzletvitel a könnyűiparban A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Kommunikációs ismeretek: választott termék marketingjének meghatározása, bemutatása A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlat Időtartama: 15 perc A hozzárendelt 2. vizsgafeladat: Öltözékek és anyagok a könnyűiparban: választott termék használati jellemzőinek ismertetése A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli Időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc) A hozzárendelt 3. vizsgafeladat: Gazdálkodási ismeretek: adott termékhez árajánlat, megrendelő, számla készítés A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli Időtartama: 30 perc 26
27 A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 30% 2. feladat 30% 3. feladat 40% 3. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Gyártáselőkészítés a bőrfeldolgozó iparban A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Bőrfeldolgozó iparban felhasznált anyagok gyártásának, jellemzőinek, alkalmazásának ismertetése A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc) A hozzárendelt 2. vizsgafeladat: Bőrfeldolgozó ipari anyagelőirányzatok meghatározása A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli Időtartama: 45 perc A hozzárendelt 3. vizsgafeladat: Bőrfeldolgozó iparban alkalmazott gépek, berendezések, eszközök jellemzőinek ismertetése A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc) A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 40% 2. feladat 20% 3. feladat 40% 4. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Bőrfeldolgozó ipari termékek alkatrészeinek szabása, előkészítése A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Szabászati, előkészítési díszítési és kierősítési technológiák, gépek, berendezések jellemzőinek ismertetése A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc) A hozzárendelt 2. vizsgafeladat: Bőrfeldolgozó ipari termék-alkatrészek szabása, vékonyítása, kierősítése kézzel és géppel A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati Időtartama: 60 perc 27
28 A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 50% 2. feladat 50% 5. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Gyártámánytervezés a bőrdíszműiparban A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Bőrdíszműtermék modellezése, minta készítése megadott adatok alapján A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli Időtartama: 120 perc A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 100% 6. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Alkatrészek díszítése, összeerősítése a bőrdíszműiparban A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Bőrdíszműiparban alkalmazott összeerősítési módok ismertetése A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc) A hozzárendelt 2. vizsgafeladat: Bőrdíszmű alkatrészek felületének díszítése A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlat Időtartama: 120 perc A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 40% 2. feladat 60% 7. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Bőrdíszműipari termékek gyártása A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Bőrdíszműipari termék készítése adott műszaki dokumentáció alapján A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati Időtartama: 240 perc 28
29 A hozzárendelt 2. vizsgafeladat: Bőrdíszműipari termék gyártástechnológiájának az alkalmazott gépek berendezések, eszközök ismertetése. A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli Időtartama: 120 perc A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 50% 2. feladat 50% 8. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Javítási szolgáltatás végzése A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Bőrdíszműipari technológiák, felhasznált anyagok, alkalmazott eszközök jellemzőinek ismertetése. A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc) A hozzárendelt 2. vizsgafeladat: Meghibásodott bőrdíszmű terméket javít. A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati Időtartama: 120 perc A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 40% 2. feladat 60% A szakmai vizsga értékelése %-osan A azonosító számú, Bőrdíszműves megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében 1. vizsgarész: 5 2. vizsgarész: 5 3. vizsgarész: vizsgarész: vizsgarész: vizsgarész: vizsgarész: vizsgarész: 10 A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei A szakképesítéshez rendelt vizsgarészek valamelyikének korábbi teljesítése 29
30 A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai Egyéb feltételek, információk, beszámítható előzetes tanulmányok A beszámítható előzetes tanulmányok meghatározásakor az Útmutató a Bőrdíszműves szakképesítés képzéséhez beszámítható előzetes tudás felméréséhez c. dokumentumban foglaltak szerint kell eljárni. 30
31 II. A központi program tananyagegységei A azonosító számú, Bőrdíszműves megnevezésű szakképesítés szakmai követelménymoduljaihoz rendelt tananyagegységek 1. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója 214/1.0/ megnevezése jellege azonosítója Munka-, tűz- és környezetvédelem elméleti elméletigényes gyakorlati gyakorlati szk 214/1.1/ szk 214/1.2/ szk 214/1.3/ szk 214/1.4/ szk 214/1.5/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés összes tananyagelem 214/1.1/ Munkavédelem Betartja a munkavégzésre vonatkozó előírásokat Jelenti a kompetenciájába nem tartozó hiányosságokat C típus Munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 2. szint Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése 4. szint Tűz- és balesetmegelőzési jelképek, színjelölések értelmezése Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 40% Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 40% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20% Tanterem 4 óra elmélet osztálykeretben 31
32 A munkavédelem célja, területei. Munkabaleset, elsősegélynyújtás. Foglalkozási ártalmak a könnyűiparban. Munkáltató munkavédelmi feladatai. Munkavállaló kötelmei és jogai. Munkavégzés tárgyi és személyi feltételei.a munkavédelmi képviselő szerepe. 2. tananyagelem 214/1.2/ Munkabiztonság Ellenőrzi a biztonságtechnikai eszközök működőképességét C típus Gépek biztonságtechnikája C típus Védőeszközök fajtái E típus Légtechnikai berendezések fajtái, működése D típus Anyagmozgatás és tárolás előírásai 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 2. szint Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 30% Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 30% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 10% Tanterem 4 óra elmélet osztálykeretben A könnyűipari munkahelyek kialakításának munkavédelmi követelményei. A munkahelyi világítás és szellőztetés előírásai. A könnyűiparban bevezetett kollektív- és egyéni védőeszközök. Könnyűipari gépek biztonságtechnikája. Gépek üzembe helyezése. Kockázatelemzés. Az üzemen belüli anyagmozgatás és tárolás szabályai. 32
33 3. tananyagelem 214/1.3/ Tűzmegelőzés Betartja a vegyi anyagok tárolásának és alkalmazásának előírásait Alapanyagot, terméket mozgat és tárol, a munkabiztonsági, környezetvédelmi és tűzvédelmi szabályok betartásával Rendet és tisztaságot tart a munkaterületen Jelenti a kompetenciájába nem tartozó hiányosságokat C típus Munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások B típus Tűzoltó készülékek működése D típus Vegyianyagok tárolási, alkalmazási szabályai 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 2. szint Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése 4. szint Tűz- és balesetmegelőzési jelképek, színjelölések értelmezése Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 30% Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 20% Tesztfeladat megoldása 20% Tanterem 4 óra elmélet osztálykeretben Az égés feltételei. Tűzveszélyes anyagok a könnyűipari üzemekben. Helyiségek tűzveszélyességi osztályba sorolása. Tűzvédelmi szabályzat, Tűzvédelmi utasítás, Tűzriadó terv. A tűzoltás módjai és eszközei. 4. tananyagelem 214/1.4/ Környezetvédelem Betartja a vegyi anyagok tárolásának és alkalmazásának előírásait Jelenti a kompetenciájába nem tartozó hiányosságokat 33
34 C típus Munka-, tűz- és környezetvédelmi előírások D típus Vegyianyagok tárolási, alkalmazási szabályai D típus Hulladékkezelési előírások E típus Légtechnikai berendezések fajtái, működése 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 2. szint Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 30% Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 20% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20% Tanterem 4 óra elmélet osztálykeretben A környezetvédelem alapelvei. A környezetet veszélyeztető tényezők. A környezetvédelem eszközei. A könnyűipar környezetet veszélyeztető tényezői: vibráció, zaj, hő. Hulladék-kezelési előírások. A por, műanyag és szennyvíz ártalmatlanítása. 5. tananyagelem 214/1.5/ Munka-, tűz- és környezetvédelem alkalmazása Ellenőrzi a biztonságtechnikai eszközök működőképességét Alapanyagot, terméket mozgat és tárol, a munkabiztonsági, környezetvédelmi és tűzvédelmi szabályok betartásával Biztonságosan használja a kéziszerszámokat Működteti az elszívó- és klimatizáló berendezéseket Rendet és tisztaságot tart a munkaterületen Szelektíven gyűjti és tárolja a hulladékokat Jelenti a kompetenciájába nem tartozó hiányosságokat Használja az egyéni és kollektív védőeszközöket C típus Gépek biztonságtechnikája C típus Védőeszközök fajtái B típus Tűzoltó készülékek működése D típus Vegyianyagok tárolási, alkalmazási szabályai 34
35 D típus Hulladékkezelési előírások 2. szint Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése 5. szint Védőeszközök használata 4. szint Tűzoltó készülékek használata 4. szint Tűz- és balesetmegelőzési jelképek, színjelölések értelmezése Helyzetfelismerés Körültekintés, elővigyázatosság Ellenőrző képesség Megbízhatóság Felelősségtudat Irányíthatóság Segítőkészség Csoportos helyzetgyakorlat 40% Műveletek gyakorlása 30% Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése 30% Termelő tanműhely 21 óra gyakorlat fős létszámú csoportban Magatartási szabályok a munkahelyen. A biztonságos munkavégzés feltételei. Védőeszközök ellenőrzése és használata. Teendők vészhelyzetben. Elsősegélynyújtás. Tüzoltó készülékek használata.vagyonvédelem. Munkahelyek rendje, tisztasága. Hulladék tárolás,szelektív hulladék gyűjtés. 35
36 2. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója megnevezése jellege azonosítója elméleti elméletigényes gyakorlati szk 214/2.1/ szk 214/2.2/ /2.0/ Minőségbiztosítás szk 214/2.3/ szk 214/2.4/ szk 214/2.5/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés gyakorlati összes 1. tananyagelem 214/2.1/ Szálasanyagok és textíliák minőségei A technológiai előírásnak megfelelő anyagokat kiválaszt Ellenőrzi az alapanyag, félkész- és késztermék minőségét D típus Alapanyagok fajtái, jellemzői 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 2. szint Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Információk feladattal vezetett rendszerezése 30% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20% Tesztfeladat megoldása 20% Anyagismeret szaktanterem 4 óra elmélet osztálykeretben Szálasanyagok jellemzői. Fonalak és cérnák fajtái. Szövetek, kötött kelmék és nemszőtt kelmék jellegzetességei.ruházati kellékek. 36
37 2. tananyagelem 214/2.2/ Bőrök és műbőrök minőségei A technológiai előírásnak megfelelő anyagokat kiválaszt Ellenőrzi az alapanyag, félkész- és késztermék minőségét D típus Alapanyagok fajtái, jellemzői 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 2. szint Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Információk feladattal vezetett rendszerezése 30% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20% Tesztfeladat megoldása 20% Anyagismeret szaktanterem 4 óra elmélet osztálykeretben Bőrfajták jellemzői. Műbőrök jellegzetességei. Ragasztók rendszerezése.kellékek, segédanyagok. 3. tananyagelem 214/2.3/ Minőség-ellenőrzés Ellenőrzi az alapanyag, félkész- és késztermék minőségét Keresi és megszünteti a gyártási hiba okát Érvényesíti a minőségi visszacsatolásokat C típus Félkész- és késztermékek minőségi követelményei C típus Minőségbiztosítás, minőségellenőrzés szerepe, jelentősége 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 2. szint Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése 3. szint Elemi számolási készség 37
38 - Felelősségtudat - Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 40% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 30% Tanterem 3 óra elmélet osztálykeretben A minőség-ellenőrzés és a minőségbiztosítás alapjai. Szabványosítás. Teljeskörű minőség szabályozás. Gyártásközi ellenőrzés és tömegcikk átvételi ellenőrzés a könnyűiparban. Minőségvizsgálati módszerek. Statisztikai-módszerek. 4. tananyagelem 214/2.4/ Minőségbiztosítási dokumentumok Azonosítóval látja el a terméket Adminisztrálja a termelt mennyiséget és minőséget C típus Minőségbiztosítás, minőségellenőrzés szerepe, jelentősége 2. szint Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése 3. szint Íráskészség, nyomtatványok kitöltése Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 80% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 20% Tanterem 3 óra elmélet osztálykeretben MSZ EN ISO 9001 szabvány. Minőségi kézikönyv. Utasítások. Feljegyzések, bizonylatok. 38
39 5. tananyagelem 214/2.5/ Mérés-értékelés Ellenőrzi az alapanyag, félkész- és késztermék minőségét Keresi és megszünteti a gyártási hiba okát Adminisztrálja a termelt mennyiséget és minőséget D típus Alapanyagok fajtái, jellemzői C típus Félkész- és késztermékek minőségi követelményei 2. szint Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése 4. szint Egyszerű mérőeszközök használata 3. szint Elemi számolási készség 3. szint Íráskészség, nyomtatványok kitöltése Ellenőrző képesség Körültekintés, elővigyázatosság Megbízhatóság Felelősségtudat Irányíthatóság Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 30% Technológiai minták elemzése 20% Anyagminták azonosítása 30% Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 20% Anyagvizsgáló laboratórium 21 óra gyakorlat fős létszámú csoportban Mintavételi eljárások. Alapanyagok,félkész- és késztermékek méret és fizikai jellemzőinek vizsgálata. Adatgyűjtés termelő-berendezésekről. Statisztikai mutatók kiszámítása. Adatok rögzítése, értékelése számítógépes programok segítségével. 39
40 3. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója 214/1.0/ megnevezése jellege azonosítója Marketing és kommunikáció elméleti elméletigényes gyakorlati gyakorlati szk 214/1.1/ szk 214/1.2/ szk 214/1.3/ szk 214/1.4/ szk 214/1.5/ szk 214/1.6/ szk 214/1.7/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés összes tananyagelem 214/1.1/ A kommunikáció eszközei Üdvözli a vendéget Hellyel és szaklappal kínálja a vendéget Konzultál a vendéggel B típus Kommunikáció eszközei 2. szint ECDL 7. m. Információ és kommunikáció Nyitott hozzáállás Információgyűjtés Önállóság Fejlődőképesség, önfejlesztés Szervezőkészség Kapcsolatteremtő készség Udvariasság Információk önálló rendszerezése 30% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 30% Információk rendszerezése mozaikfeladattal 20% Csoportos helyzetgyakorlat 20% Tanterem 40
41 3 óra elmélet osztálykeretben A sikeres kommunikáció feltételei. A szimbolikus (verbális,matematikai) jelek, a tevékenységben és a magatartásban megnyilvánuló kommunikáció képességei. Metakommunikációs eszközök (tekintet,gesztusok,testtartás, hanghordozás, a mozgástér stb.) 2. tananyagelem 214/1.2/ Tárgyalástechnika Konzultál a vendéggel Felméri a vendég igényeit Szín-, stílus- és divattanácsot ad a vendéghez és az alkalomhoz illő modellről C típus Tárgyalástechnika alapjai 4. szint Olvasott szakmai szöveg megértése 2. szint ECDL 7. m. Információ és kommunikáció Információgyűjtés Nyitott hozzáállás Szervezőkészség Önállóság Fejlődőképesség, önfejlesztés Nyelvhelyesség Adekvát metakommunikáció Hatékony kérdezés készsége Kommunikációs rugalmasság Információk önálló rendszerezése 30% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 30% Információk rendszerezése mozaikfeladattal 20% Csoportos helyzetgyakorlat 20% Tanterem 4 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban A nyelvi megformálás fontossága. A tárgyalás néhány fajtája, az üzleti tárgyalás és az informális tárgyalás.a meggyőzés (hangulatkeltés, érvek felvonultatása, érvek előadása). Gyakorlati megfontolások a tárgyalással kapcsolatosan 41
42 3. tananyagelem 214/1.3/ Marketing szerepe Marketing munkát végez C típus Marketing tevékenység jelentősége, eszközei 4. szint Olvasott szakmai szöveg megértése Információgyűjtés Szervezőkészség Nyelvhelyesség Leírás készítése 20% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20% elemzése készítése tapasztalatokról 20% Információk rendszerezése mozaikfeladattal 20% Kis csoportos szakmai munkavégzés irányítással 20% Tanterem 2 óra elmélet osztálykeretben Marketing szerepe az üzleti életben. A marketing fogalmi változásai (története,fejlődése). A marketing mint szemléletmód és tevékenység. Célkitűzések, vállalati filozófia, stratégia. Marketing eszközök.a marketing fő pillérei: 4P 4. tananyagelem 214/1.4/ A piac Marketing munkát végez C típus Marketing tevékenység jelentősége, eszközei 4. szint Olvasott szakmai szöveg megértése Információgyűjtés Szervezőkészség Nyelvhelyesség 42
43 Leírás készítése 20% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20% elemzése készítése tapasztalatokról 20% Információk rendszerezése mozaikfeladattal 20% Kis csoportos szakmai munkavégzés irányítással 20% Tanterem 5 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban A piac fogalma,szerkezete, versenyre gyakorolt hatása. A piacszegmentáció. A piackutatás ( fajtái, módszerei, folyamata) és az abból nyert adatok ellenőrzése, feldolgozása 5. tananyagelem 214/1.5/ A termék Marketing munkát végez C típus Marketing tevékenység jelentősége, eszközei 4. szint Olvasott szakmai szöveg megértése Információgyűjtés Szervezőkészség Nyelvhelyesség Leírás készítése 20% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20% elemzése készítése tapasztalatokról 20% Információk rendszerezése mozaikfeladattal 20% Kis csoportos szakmai munkavégzés irányítással 20% Tanterem 5 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban A termék fogalma, a termék-életgörbe, termékpolitika, szolgáltatás. A kollekció, a márka. Ruházati márkák 43
44 6. tananyagelem 214/1.6/ Értékesítés Marketing munkát végez C típus Marketing tevékenység jelentősége, eszközei 4. szint Olvasott szakmai szöveg megértése Információgyűjtés Szervezőkészség Nyelvhelyesség Leírás készítése 20% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20% elemzése készítése tapasztalatokról 20% Információk rendszerezése mozaikfeladattal 20% Kis csoportos szakmai munkavégzés irányítással 20% Tanterem 3 óra elmélet osztálykeretben Az ár szerepe a gazdasági döntésekben. Árpolitika, árstrtaégia, ártaktika. Árképzési módszerek. Az értékesítési csatorna főbb változatai 7. tananyagelem 214/1.7/ Marketingkommunikáció Marketing munkát végez C típus Marketing tevékenység jelentősége, eszközei 4. szint Olvasott szakmai szöveg megértése Információgyűjtés Szervezőkészség Nyelvhelyesség 44
45 Leírás készítése 20% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20% elemzése készítése tapasztalatokról 20% Információk rendszerezése mozaikfeladattal 20% Kis csoportos szakmai munkavégzés irányítással 20% Tanterem 5 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban A reklám. A személyes eladás. Eladáshelyi reklám (POS). Public Relation (PR). A ruházati szakma speciális promóciós eszköze: a divatbemutató. Web oldal 45
46 4. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója 214/2.0/ megnevezése jellege azonosítója Anyag- és áruismeret elméleti elméletigényes gyakorlati gyakorlati szk 214/2.1/ szk 214/2.2/ szk 214/2.3/ szk 214/2.4/ szk 214/2.5/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés összes tananyagelem 214/2.1/ Kelmék Kiválasztja az anyagot, kellékeket B típus A könnyűipari anyagok fajtái, használati tulajdonságai 4. szint Olvasott szakmai szöveg megértése Nyitott hozzáállás Gyakorlatias feladatértelmezés Információgyűjtés Önállóság Fejlődőképesség, önfejlesztés Segítőkészség Kezdeményezőkészség Meggyőzőkészség Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 40% Anyagminták azonosítása 30% Tárgyminták azonosítása 30% Tanterem 2 óra elmélet osztálykeretben A szövetek gyártása, a kötéstan alapjai, alap és levezetett kötések. Színes szövetek. Krepp szövetek. Szövetek három vagy több fonalrendszerrel. Pikészövetek 46
47 Kötött kelmék (csoportosítása, vetülék és láncrendszerű kötött kelmék). Különleges kelmék ( nemezek és nemszőtt kelmék, varrvahurkolt kelmék, áttört kelmék 2. tananyagelem 214/2.2/ Textilkikészítés Kiválasztja az anyagot, kellékeket B típus A könnyűipari anyagok fajtái, használati tulajdonságai 4. szint Olvasott szakmai szöveg megértése Nyitott hozzáállás Gyakorlatias feladatértelmezés Információgyűjtés Önállóság Fejlődőképesség, önfejlesztés Segítőkészség Kezdeményezőkészség Meggyőzőkészség Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 40% Anyagminták azonosítása 30% Tárgyminták azonosítása 30% Tanterem 3 óra elmélet osztálykeretben Alapismeretek. Előkezelés. Színezés (szinezés, színnyomás, szinező anyagok színtartóssága). Köztes és utókezelés. Appretálás (száraz, nedves). Rétegfelhordás és kassírozás 3. tananyagelem 214/2.3/ Ruhaipari áruismeret Kiválasztja az anyagot, kellékeket B típus A könnyűipari anyagok fajtái, használati tulajdonságai C típus Könnyűipari segéd- és kellékanyagok fajtái 47
48 4. szint Olvasott szakmai szöveg megértése Nyitott hozzáállás Gyakorlatias feladatértelmezés Információgyűjtés Önállóság Fejlődőképesség, önfejlesztés Segítőkészség Kezdeményezőkészség Meggyőzőkészség Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 40% Anyagminták azonosítása 30% Tárgyminták azonosítása 30% Ruhaipari szaktanterem Számítógép-terem Tanműhely 4 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban Kereskedelmi megnevezések. Kellékek (betétek és bélésanyagok;szalagok és passzományok; ruhazáró kellékek. Fonalak és cérnák (díszítő fonalak, varrófonalak és - cérnák) 4. tananyagelem 214/2.4/ Bőrök és szőrmék Kiválasztja az anyagot, kellékeket B típus A könnyűipari anyagok fajtái, használati tulajdonságai C típus Könnyűipari segéd- és kellékanyagok fajtái 4. szint Olvasott szakmai szöveg megértése Nyitott hozzáállás Gyakorlatias feladatértelmezés Információgyűjtés Önállóság Fejlődőképesség, önfejlesztés Segítőkészség 48
49 Kezdeményezőkészség Meggyőzőkészség Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 40% Anyagminták azonosítása 30% Tárgyminták azonosítása 30% Tanterem 8 óra elmélet osztálykeretben Bőrgyártás, bőrfajták, bőrfeldolgozás. A nyers szőrmétől a bundáig (szőrme elő- és kikészítése, szabásztechnikák, rámázás, egyenlítés, befejező munkálatok). Bőr és szőrmeruházati cikkek 5. tananyagelem 214/2.5/ Viselettörténet Szín-, stílus- és divattanácsot ad a vendéghez és az alkalomhoz illő modellről B típus Az öltözékek, öltözék kiegészítők fajtái B típus Az öltözékkel szemben támasztott követelmények B típus Öltözködési stílusok, színek hatása 2. szint ECDL 7. m. Információ és kommunikáció 4. szint Olvasott szakmai szöveg megértése Nyitott hozzáállás Gyakorlatias feladatértelmezés Információgyűjtés Önállóság Fejlődőképesség, önfejlesztés Kapcsolatfenntartó készség Meggyőzőkészség Kezdeményezőkészség Konszenzuskészség Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Információk feladattal vezetett rendszerezése 30% Csoportos helyzetgyakorlat 20% Információk önálló rendszerezése 20% Ruhaipari szaktanterem Tanterem 49
50 8 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban Korok ruhái. Szinek szerepe. Alap és kevert színek. Öltözködési trendek, divatstílusok. Jelmezkészítési gyakorlatok 50
51 5. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója 214/3.0/ megnevezése jellege azonosítója Vállalkozás pénzügyi tevékenysége elméleti elméletigényes gyakorlati gyakorlati szk 214/3.1/ szk 214/3.2/ szk 214/3.3/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés összes tananyagelem 214/3.1/ Az üzleti vállalkozás környezete Árkalkulációt készít, árat ajánl Számláz, pénztárt kezel C típus Ügyvitel technikai eszközök használata B típus Költség kalkuláció részei B típus Értékesítéshez kapcsolódó okmányok tartalma 3. szint Irodatechnikai és telekommunikációs eszközök használata 1. szint Elemi szintű számítógéphasználat 2. szint ECDL 1. m. IT alapismeretek 2. szint ECDL 2. m. Operációs rendszerek 2. szint ECDL 3. m. Szövegszerkesztés 2. szint ECDL 4. m. Táblázatkezelés Gyakorlatias feladatértelmezés Önállóság Fejlődőképesség, önfejlesztés Fogalmazókészség Nyelvhelyesség Információk önálló rendszerezése 20% Információk feladattal vezetett rendszerezése 80% Számítógép-terem Tanterem 4 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban 51
52 Környezeti elvárások. A közgazdasági környezet. A technikai,technológiai, műszaki környezet. A társadalmi (szociális) környezet. Az ökológiai környezet 2. tananyagelem 214/3.2/ Statégia és az üzletiterv Árkalkulációt készít, árat ajánl Számláz, pénztárt kezel C típus Ügyvitel technikai eszközök használata B típus Költség kalkuláció részei B típus Értékesítéshez kapcsolódó okmányok tartalma 3. szint Irodatechnikai és telekommunikációs eszközök használata 1. szint Elemi szintű számítógéphasználat 2. szint ECDL 1. m. IT alapismeretek 2. szint ECDL 2. m. Operációs rendszerek 2. szint ECDL 3. m. Szövegszerkesztés 2. szint ECDL 4. m. Táblázatkezelés Gyakorlatias feladatértelmezés Önállóság Fejlődőképesség, önfejlesztés Fogalmazókészség Nyelvhelyesség Írásos elemzéseek készítése 50% elemzése készítése tapasztalatokról 50% Számítógép-terem Tanterem 8 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban A stratégia. A stratégiai tervezés. Az üzleti terv. A vállalkozás tevékenységének reál-, pénz-, és információs folyamatai ( humán erőforrás-, anyag- és eszközgazdálkodás) 52
53 3. tananyagelem 214/3.3/ Költségvetési kötelezettség Árkalkulációt készít, árat ajánl Számláz, pénztárt kezel C típus Ügyvitel technikai eszközök használata B típus Költség kalkuláció részei B típus Értékesítéshez kapcsolódó okmányok tartalma 3. szint Irodatechnikai és telekommunikációs eszközök használata 1. szint Elemi szintű számítógéphasználat 2. szint ECDL 1. m. IT alapismeretek 2. szint ECDL 2. m. Operációs rendszerek 2. szint ECDL 3. m. Szövegszerkesztés 2. szint ECDL 4. m. Táblázatkezelés Gyakorlatias feladatértelmezés Önállóság Fejlődőképesség, önfejlesztés Fogalmazókészség Nyelvhelyesség Információk önálló rendszerezése 20% Információk feladattal vezetett rendszerezése 30% Írásos elemzéseek készítése 25% elemzése készítése tapasztalatokról 25% Számítógép-terem Tanterem 5 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban Adók és járulékok. Árképzés és árajánlat készítés. Számlaadási kötelezettség 53
54 6. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója 214/4.0/ megnevezése jellege azonosítója Vállalkozás létesítése, üzemeltetése elméleti elméletigényes gyakorlati gyakorlati szk 214/4.1/ szk 214/4.2/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés összes 8 1. tananyagelem 214/4.1/ Üzleti vállalkozás alapítása Vállalkozást üzemeltet C típus Vállalkozások létrehozásának, működtetésének alapjai B típus Munkajogi ismeretek (alkalmazottak és munkáltatók) C típus Telephely, üzlethelyiség szabályszerű működtetésének követelményei 4. szint Olvasott szakmai szöveg megértése Nyitott hozzáállás Fejlődőképesség, önfejlesztés Kapcsolatfenntartó készség Meggyőzőkészség Kezdeményezőkészség Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 40% Információk feladattal vezetett rendszerezése 30% Csoportos helyzetgyakorlat 30% Tanterem 4 óra elmélet osztálykeretben A gazdaság szereplői, a vállalkozás sajátosságai. Az üzleti vállalkozás alapítása. Vállalkozási formák Jogforrások érvényessége és hatályossága. A polgárijogi és munkajogi ismeretek. 54
55 2. tananyagelem 214/4.2/ A vállalkozások jogi háttere Vállalkozást üzemeltet C típus Vállalkozások létrehozásának, működtetésének alapjai B típus Munkajogi ismeretek (alkalmazottak és munkáltatók) C típus Telephely, üzlethelyiség szabályszerű működtetésének követelményei 4. szint Olvasott szakmai szöveg megértése Nyitott hozzáállás Fejlődőképesség, önfejlesztés Kapcsolatfenntartó készség Meggyőzőkészség Kezdeményezőkészség Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 40% Információk feladattal vezetett rendszerezése 30% Csoportos helyzetgyakorlat 30% Tanterem 4 óra elmélet osztálykeretben Munkaszerződés, Megbízási és vállalkozási szerződés. A munkavégzé törvényi keretei. 55
56 7. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója 214/5.0/ megnevezése jellege azonosítója Fogyasztói panaszok intézése elméleti elméletigényes gyakorlati gyakorlati szk 214/5.1/ szk 214/5.2/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés összes tananyagelem 214/5.1/ Fogyasztóvédelem intézményrendszere Intézi a fogyasztói panaszokat C típus A fogyasztóvédelmi intézményrendszer C típus A fogyasztói jogorvoslati lehetőségek 4. szint Olvasott szakmai szöveg megértése Információgyűjtés Önállóság Nyelvhelyesség Információk önálló rendszerezése 30% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 30% Információk rendszerezése mozaikfeladattal 20% Csoportos helyzetgyakorlat 20% Tanterem 5 óra elmélet osztálykeretben A fogyasztóvédelem elvei, szabályai. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és a felügyelőségek feladatai, hatáskörei, intézkedési lehetőségei. Az önkormányzatok és a civil szervezetek szerepe az állami fogyasztóvédelem intézményrendszerében. A fogyasztó jogok érvényesítése, a jogorvoslat szintjei a termék minőségével kapcsolatban felmerülő vita esetén. 56
57 2. tananyagelem 214/5.2/ Fogyasztói reklamációk intézése Intézi a fogyasztói panaszokat C típus A Vásárlók Könyve használatának és az abba történt bejegyzések elintézésének szabályai C típus A fogyasztói reklamációk intézésének módjai 3. szint Irodatechnikai és telekommunikációs eszközök használata Gyakorlatias feladatértelmezés Önállóság Konszenzuskészség Fogalmazókészség Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 40% Információk feladattal vezetett rendszerezése 30% Csoportos helyzetgyakorlat 30% Tanterem 8 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban Fogyasztói reklamáció tárgya, megjelenési formái. A fogyasztói reklamációról készült jegyzőkönyv szerepe és tartalma. A termékek címkézési előírásai Jogi szabályozású termékek (védőruházatok, textilből készült játékok, stb.) külön eljárás szerint; pl. a postás esőkabátja, téli ruházata védőruha Piaci szabályozású termékek ( minden lakossági ruházat, öltözék kiegészítő, háztartási- és lakás textil, dekorációs cikk, munkaruha, cipő stb.) 57
58 8. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója megnevezése jellege azonosítója elméleti elméletigényes gyakorlati szk 214/1.1/ szk 214/1.2/ /1.0/ Anyagismeret szk 214/1.3/ szk 214/1.4/ szk 214/1.5/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés gyakorlati összes 1. tananyagelem 214/1.1/ Bőrgyártás, készbőrismeret Alap-, kellék-, segédanyagokat ellenőrzi C típus Bőrgyártás B típus Készbőrök 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Ismeretek helyénvaló alkalmazása Döntésképesség Udvariasság Tömör fogalmazás készsége Közérthetőség Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 30% Utólagos szóbeli beszámoló 20% Anyagminták azonosítása 20% Anyagismeret szaktanterem 12 óra elmélet osztálykeretben 58
59 A bőrgyártás folyamata. A vizes műhely műveletei. A cserzés anyagai, folyamata. A cserzés utáni mechnaikai műveletek, a kikészítés műveletei. Különleges bőrök gyártása Készbőrök csoportosítása, készbőrhibák, készbőrök minősítése, osztálybasorolása. 2. tananyagelem 214/1.2/ Textilanyagok, műbőrök, műanyagok Alap-, kellék-, segédanyagokat ellenőrzi C típus Bőrfeldolgozó iparban alkalmazott textilanyagok C típus Műbőrök C típus Bőrfeldolgozó iparban alkalmazott műanyagok 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Kézírás Ismeretek helyénvaló alkalmazása Döntésképesség Empatikus készség Tömör fogalmazás készsége Közérthetőség Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 30% Utólagos szóbeli beszámoló 20% Anyagminták azonosítása 20% Anyagismeret szaktanterem 12 óra elmélet osztálykeretben A textilipari termékek alapanyagai. A szálasanyagok szerkezete, jellemzői. A fonal és a szövetképzés, nemszőtt kelmék A textilanyagokkal szemben támasztott minőségi követelmények. A bőrfeldolgozóiparban alkalmazott textilanyagok A műbőrök szerepe a bőrfeldolgozóiparban. A műbőrök szerkezete, rétegei A műbőrök alap és segédanyagai. A műbőrgyártás technológiai folyamata. A rostalapú műbőr gyártása. A bőrfeldolgozóiparban alkalmazott műbőrök fajtái, jellemzői. 59
60 3. tananyagelem 214/1.3/ Faanyagok, papíranyagok, fémanyagok Alap-, kellék-, segédanyagokat ellenőrzi C típus Bőrfeldolgozó iparban alkalmazott faanyagok C típus Bőrfeldolgozó iparban alkalmazott papíranyagok C típus Bőrfeldolgozó iparban alkalmazott fémanyagok 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése Ismeretek helyénvaló alkalmazása Döntésképesség Elhivatottság, elkötelezettség Kapcsolatteremtő készség Tömör fogalmazás készsége Közérthetőség Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 30% Utólagos szóbeli beszámoló 20% Anyagminták azonosítása 20% Anyagismeret szaktanterem 11 óra elmélet osztálykeretben A fa szerkezete, felhasznált fafajták. A bőrfeldolgozóiparban felhasznált fa alkatrészek. A papírgyártás anyagai, a papír gyártása. A bőrfeldolgozóiparban felhasznált papírok. A fémek szerkezete, tulajdonságai, alakíthatósága. A bőrfeldolgozóiparban felhasznált fémalkatrészek. 4. tananyagelem 214/1.4/ Ragasztók és oldószerek, gumianyagok Alap-, kellék-, segédanyagokat ellenőrzi C típus Bőrfeldolgozó iparban alkalmazott ragasztók, oldószerek 60
61 C típus Bőrfeldolgozó iparban alkalmazott gumianyagok 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban Ismeretek helyénvaló alkalmazása Döntésképesség Állóképesség Térlátás Kapcsolatteremtő készség Tömör fogalmazás készsége Közérthetőség Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 30% Utólagos szóbeli beszámoló 20% Anyagminták azonosítása 20% Anyagismeret szaktanterem 7 óra elmélet osztálykeretben A ragasztással kapcsolatos alapfogalmak. Ragasztófajták és oldószerek jellemzői, bőrfeldolgozóipari alkalmazásuk. A gumigyártás alap és segédanyagai. A bőrfeldolgozóiparban felhasznált gumianyagok. 5. tananyagelem 214/1.5/ Anyagvizsgálati módszerek Alap-, kellék-, segédanyagokat ellenőrzi C típus Bőrfeldolgozó iparban alkalmazott anyagvizsgálati módszerek 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Elemi számolási készség Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerezőképesség Módszeres munkavégzés Önállóság 61
62 Stabil kéztartás Megbízhatóság Kapcsolatteremtő készség Tömör fogalmazás készsége Közérthetőség Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 30% Utólagos szóbeli beszámoló 40% Anyagvizsgáló laboratórium 21 óra gyakorlat csoportbontásban Érzékszervi, fizikai és vegyi vizsgálatok. A bőrfeldogozóipari termékek vizsgálati módszerei Vizsgálati előírások, szabványok. 62
63 9. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója 214/2.0/ megnevezése jellege azonosítója Anyagelőirányzat meghatározása elméleti elméletigényes gyakorlati gyakorlati szk 214/2.1/ szk 214/2.2/ szk 214/2.3/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés összes tananyagelem 214/2.1/ Alkatrészek tiszta felülete, hulladékok Anyagszükségletet meghatározza C típus Alkatrészek felületének meghatározása C típus Szabáskor keletkező hulladékok meghatározása 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Elemi számolási készség Gyakorlatias feladatértelmezés Ismeretek helyénvaló alkalmazása Figyelem-összpontosítás Kézügyesség Türelmesség Precizitás Tolerancia Kommunikációs rugalmasság Konfliktuskerülő készség Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 30% Utólagos szóbeli beszámoló 40% Tanterem 35 óra gyakorlat csoportbontásban 63
64 Tiszta felület mérésének fajtái, kivitelezése. Tiszta felület meghatározása különböző módszerekkel. Hulladékfajták rendszerezése, keletkezésének okai. 2. tananyagelem 214/2.2/ Paralelogramma terület, optimális manipuláció meghatározása Anyagszükségletet meghatározza C típus Paralelogramma területének meghatározása C típus Optimális manipuláció meghatározása 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Elemi számolási készség Gyakorlatias feladatértelmezés A környezet tisztán tartása Figyelem-összpontosítás Pontosság Türelmesség Látás Meggyőzőkészség Tömör fogalmazás készsége Konfliktusmegoldó készség Műveletek gyakorlása 40% Önálló szakmai munkavégzés közvetlen írányítással 40% Paralelogramma rajz értelmezése 20% Tanterem 35 óra gyakorlat csoportbontásban Alkatrészek illesztései, paralelogramma ötös szabálya. Optimális manipuláció fogalma, meghatározása számítással. 64
65 3. tananyagelem 214/2.3/ Anyagnorma meghatározása Anyagszükségletet meghatározza C típus Bőripari termék anyagelőírányzat meghatározása C típus Alkatrészek felületének meghatározása C típus Műbőr, textil és táblásáruk anyagelőirányzatának meghatározása C típus Sorozatnormák meghatározása C típus Bőrök anyagelőirányzatának meghatározása C típus Súlyárúk anyagelőírányzatának meghatározása 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Elemi számolási készség Kreativitás, ötletgazdagság Ismeretek helyénvaló alkalmazása Figyelem-összpontosítás Pontosság Precizitás Kapcsolatteremtő készség Kompromisszumkészség Közérthetőség Műveletek gyakorlása 40% Önálló szakmai munkavégzés közvetlen írányítással 40% Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 20% Tanterem 35 óra gyakorlat csoportbontásban Felsőbőrök anyagnorma meghatározása. Súlyáruk anyagnorma meghatározása. Textil és táblásáruk anyagnorma meghatározása. 65
66 10. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója megnevezése jellege azonosítója elméleti elméletigényes gyakorlati gyakorlati összes 214/3.0/ Bőrfeldolgozóipari gépek, technológiai paraméterek meghatározása szk 214/3.1/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés 1. tananyagelem 214/3.1/ Technológiai paraméterek, gépek, berendezések beállítása A gyártáshoz szükséges gépeket, szerszámokat, berendezéseket beállítja és ellenőrzi Technológiai paramétereket meghatározza C típus A bőrfeldolgozó iparban alkalmazott gépek, berendezések fajtái C típus A bőrfeldolgozó iparban alkalmazott gépek, berendezések, eszközök C típus A bőrfeldolgozó iparban alkalmazott, berendezések, eszközök működtetése, alkalmazása C típus A bőrfeldolgozó ipari berendezések, eszközök technológiai jellemzői 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Elemi számolási készség Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerezőképesség - Kapcsolatteremtő készség Tömör fogalmazás készsége Közérthetőség Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 30% Tesztfeladat megoldása 20% Utólagos szóbeli beszámoló 20% 66
67 Tanterem 12 óra elmélet osztálykeretben Géptani alapismeretek: kötőgépelemek, forgó mozgást biztosító gépelemek, forgó mozgást közvetítő gépelemek, mozgást átalakító mechanizmusok, hidraulikus és pnrumatikus elemek. A bőrfeldolgozóiparban alkalmazott gépek, berendezések, eszközök rendszerezése. Bőrfeldolgozóiparban alkalmazott gépek, berendezések, eszközök technológiai jellemzőinek meghatározása 67
68 11. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója megnevezése jellege azonosítója elméleti elméletigényes gyakorlati szk 214/1.1/ szk 214/1.2/ /1.0/ Szabás 69 szk 214/1.3/ szk 214/1.4/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés gyakorlati összes 1. tananyagelem 214/1.1/ A kézi szabás elmélete Alkatrészeket szab kézzel A kiszabott alkatrészeket ellenőrzi B típus Készbőrök C típus Műbőrök C típus Bőrfeldolgozó iparban alkalmazott textílanyagok C típus A bőr területi felosztása C típus Alkatrészekkel szemben támasztott követelmények C típus Szabásrendszerek C típus Hulladékfajták és keletkezése C típus Kézi szabás 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3. szint Kézírás Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerezőképesség Figyelem-összpontosítás Térlátás Pontosság Kapcsolatteremtő készség Tömör fogalmazás készsége Közérthetőség 68
69 Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Rajz készítése szabásrendszerekről, hulladékfajtákról 30% Utólagos szóbeli beszámoló 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 20% Tanterem Technológia szaktanterem 7 óra elmélet osztálykeretben Kézi szabás szerszámainak, eszközeinek, berendezéseinek - szabászkések, vágólapok, sablonok, vonalzók, fenőkövek, anyag-, alkatrész- és hulladéktárolók -, ismerete. 2. tananyagelem 214/1.2/ A kézi szabás gyakorlata Alkatrészeket szab kézzel A kiszabott alkatrészeket ellenőrzi B típus Készbőrök C típus Műbőrök C típus Bőrfeldolgozó iparban alkalmazott textílanyagok C típus A bőr területi felosztása C típus Szabásrendszerek C típus Hulladékfajták és keletkezése C típus Kézi szabás 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Kreativitás, ötletgazdagság Figyelem-összpontosítás A környezet tisztán tartása Látás, színfelismerés Pontosság Stabil kéztartás Kompromisszumkészség Műveletek gyakorlása 60% Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 40% Szabász tanműhely 69
70 28 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban Kézi szabás szerszámainak, eszközeinek, berendezéseinek - szabászkések, vágólapok, sablonok, vonalzók, fenőkövek, anyag-, alkatrész- és hulladéktárolók -, használata. 3. tananyagelem 214/1.3/ A gépi szabás elmélete Alkatrészeket szab géppel C típus Gépi szabás C típus Szabászgépek, kiegészítő berendezések, eszközök kezelése C típus Bőrhibák ismerete C típus Alkatrészekkel szemben támasztott követelmények 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerezőképesség Figyelem-összpontosítás Térlátás Pontosság Elhivatottság, elkötelezettség Kapcsolatteremtő készség Tömör fogalmazás készsége Közérthetőség Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Rajz készítése szabásrendszerekről, hulladékfajtákról 30% Utólagos szóbeli beszámoló 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 20% Tanterem Technológia szaktanterem 6 óra elmélet osztálykeretben Kiütőgépes, terítékes, karton- és csíkszabás ismerete, gépei, eszközei, berendezései. Korszerű, automatizált (lézeres, vízsugaras, rezgőkéses) szabás ismerete. 70
71 4. tananyagelem 214/1.4/ A gépi szabás gyakorlata Alkatrészeket szab géppel A kiszabott alkatrészeket ellenőrzi C típus Gépi szabás C típus Szabászgépek, kiegészítő berendezések, eszközök kezelése C típus Bőrhibák ismerete C típus Alkatrészekkel szemben támasztott követelmények 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Módszeres munkavégzés Gyakorlatias feladatértelmezés Ismeretek helyénvaló alkalmazása Látás, színfelismerés Állóképesség Döntésképesség Kompromisszumkészség Műveletek gyakorlása 60% Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 40% Termelő tanműhely 28 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban Kiütőgépes, terítékes, karton- és csíkszabás gyakorlati alkalmazása, gépek, eszközök, berendezések ellenőrzése, beállítása. 71
72 12. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója 214/2.0/ megnevezése jellege azonosítója Bőrfeldolgozó ipari termék alkatrészeinek előkészítése elméleti elméletigényes gyakorlati gyakorlati szk 214/2.1/ szk 214/2.2/ szk 214/2.3/ szk 214/2.4/ szk 214/2.5/ szk 214/2.6/ szk 214/2.7/ szk 214/2.8/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés összes tananyagelem 214/2.1/ A vékonyítás elmélete Alkatrészeket teljes felületen vékonyít Alkatrészek szélét vékonyítja Alkatrészeken közkiemelést végez C típus Bőrfeldolgozó ipari termék-alkatrészek előkészítésének technológiái C típus Alkatrészek vékonyításának technológiai ismerete C típus Alkatrészek szélmegmunkálási technológiája C típus Alkatrészek felületi kierősítése C típus Vékonyítógépek, kiegészítő berendezések, eszközök technológiai jellemzői C típus Vékonyítógépek, kiegészítő berendezések, eszközök B típus Készbőrök 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerezőképesség Figyelem-összpontosítás Térlátás Pontosság Elhivatottság, elkötelezettség 72
73 Kapcsolatteremtő készség Tömör fogalmazás készsége Közérthetőség Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30% Rajz készítése vékonyítási metszetekről 30% Utólagos szóbeli beszámoló 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 20% Tanterem Technológia szaktanterem 6 óra elmélet osztálykeretben A kézi vékonyítás művelete, szerszámai, eszközei (vékonyító kés, fenőkő, munkakő). 2. tananyagelem 214/2.2/ A vékonyítás gyakorlata Alkatrészeket teljes felületen vékonyít Alkatrészek szélét vékonyítja Alkatrészeken közkiemelést végez C típus Bőrfeldolgozó ipari termék-alkatrészek előkészítésének technológiái C típus Alkatrészek vékonyításának technológiai ismerete C típus Alkatrészek szélmegmunkálási technológiája C típus Vékonyítógépek, kiegészítő berendezések, eszközök kezelése C típus Vékonyítógépek, kiegészítő berendezések, eszközök B típus Készbőrök 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Módszeres munkavégzés Figyelem-összpontosítás A környezet tisztán tartása Kézügyesség Pontosság Elhivatottság, elkötelezettség Kompromisszumkészség Kommunikációs rugalmasság 73
74 Műveletek gyakorlása 60% Önálló szakmai munkavégzés közvetlen írányítással 40% Termelő tanműhely 21 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban A kézi vékonyítás műveletének gyakorlása, szerszámok, eszközök alkalmazása (vékonyító kés, fenőkő, munkakő). 3. tananyagelem 214/2.3/ A kierősítés elmélete Akatrészeket felületét kierősíti C típus Alkatrészekkel szemben támasztott követelmények C típus Alkatrészek felületi kierősítése 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerezőképesség Figyelem-összpontosítás Térlátás Pontosság Elhivatottság, elkötelezettség Kapcsolatteremtő készség Tömör fogalmazás készsége Közérthetőség Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 20% Utólagos szóbeli beszámoló 30% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 20% Rajz készítése kierősítésekről 30% Tanterem Technológia szaktanterem 7 óra elmélet osztálykeretben 74
75 A kierősítés gépeinek, berendezéseinek ismerete (vasalóprések) 4. tananyagelem 214/2.4/ A kierősítés gyakorlata Akatrészeket felületét kierősíti C típus Alkatrészekkel szemben támasztott követelmények C típus Alkatrészek felületi kierősítése 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Ismeretek helyénvaló alkalmazása Módszeres munkavégzés Gyakorlatias feladatértelmezés Precizitás Önállóság Kézügyesség Kompromisszumkészség Kommunikációs rugalmasság Műveletek gyakorlása 50% Önálló szakmai munkavégzés közvetlen írányítással 50% Tanműhely 21 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban A kierősítés gépeinek, berendezéseinek alkalmazása (vasalóprések), beállítása 5. tananyagelem 214/2.5/ Jelölés, díszítés, elmélet Alkatrészeken jelöléseket végez Alkatrészek felületét díszíti C típus Alkatrészekkel szemben támasztott követelmények C típus Bőrfeldolgozó ipari termék-alkatrészek előkészítésének technológiái C típus Díszítési technológiák 75
76 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése Figyelem-összpontosítás Rendszerezőképesség Térlátás Pontosság Megbízhatóság Tolerancia Tömör fogalmazás készsége Kommunikációs rugalmasság Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 20% Utólagos szóbeli beszámoló 30% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 20% Rajz készítése díszítésekről 30% Tanterem Technológia szaktanterem 6 óra elmélet osztálykeretben A jelölés, díszítés eszközeinek (jelölőceruzák, kézi lyukasztók), gépeinek, berendezéseinek ismerete (jelölő, bélyegző-, márkázó-, matricázó gépek). 6. tananyagelem 214/2.6/ Jelölés, díszítés, gyakorlat Alkatrészeken jelöléseket végez Alkatrészek felületét díszíti Elvégzi a szükséges jelöléseket C típus Alkatrészekkel szemben támasztott követelmények C típus Bőrfeldolgozó ipari termék-alkatrészek előkészítésének technológiái C típus Díszítési technológiák 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Módszeres munkavégzés A környezet tisztán tartása Kreativitás, ötletgazdagság 76
77 Precizitás Önállóság Megbízhatóság Kapcsolatteremtő készség Udvariasság Empatikus készség Műveletek gyakorlása 50% Önálló szakmai munkavégzés közvetlen írányítással 50% Tanműhely 21 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban A jelölés, díszítés eszközeinek (jelölőceruzák, kézi lyukasztók), gépeinek, berendezéseinek alkalmazása (jelölő, bélyegző-, márkázó-, matricázó gépek). 7. tananyagelem 214/2.7/ Szélmegmunkálások, elmélet Alkatrészek szélein szélmegmunkálásokat végez Alkatrészek felületét csiszolja, borzolja, festi, ragasztja Nyitott szélmegmunkálásokat végez Zárt szélmegmunkálásokat végez C típus Bőrfeldolgozó ipari termék-alkatrészek előkészítésének technológiái C típus Alkatrészek szélmegmunkálási technológiája C típus Alkatrészekkel szemben támasztott követelmények 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban Figyelem-összpontosítás Kreativitás, ötletgazdagság Gyakorlatias feladatértelmezés Döntésképesség Önállóság Türelmesség Konfliktuskerülő készség Konfliktusmegoldó készség Tömör fogalmazás készsége 77
78 Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 20% Utólagos szóbeli beszámoló 30% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 20% Rajz készítése szélmegmunkálásokról 30% Tanterem Technológia szaktanterem 12 óra elmélet osztálykeretben A szélmegmunkálás gépeinek, berendezéseinek ismerete (csiszoló-, szélfestő-, ragasztóés behajtógépek berendezések) 8. tananyagelem 214/2.8/ Szélmegmunkálások, gyakorlat Alkatrészek szélein szélmegmunkálásokat végez Alkatrészek felületét csiszolja, borzolja, festi, ragasztja Nyitott szélmegmunkálásokat végez Zárt szélmegmunkálásokat végez C típus Bőrfeldolgozó ipari termék-alkatrészek előkészítésének technológiái C típus Alkatrészek szélmegmunkálási technológiája C típus Alkatrészekkel szemben támasztott követelmények 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Módszeres munkavégzés A környezet tisztán tartása Kreativitás, ötletgazdagság Precizitás Önállóság Megbízhatóság Meggyőzőkészség Udvariasság Empatikus készség Műveletek gyakorlása 50% Önálló szakmai munkavégzés közvetlen írányítással 50% Tanműhely 78
79 35 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban A szélmegmunkálás gépeinek, berendezéseinek alkalmazása, beállítása (csiszoló-, szélfest, ragasztó- és behajtógépek berendezések). 79
80 13. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója megnevezése jellege azonosítója elméleti elméletigényes gyakorlati szk 214/1.1/ szk 214/1.2/ /1.0/ Modelltervezés szk 214/1.3/ szk 214/1.4/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés gyakorlati összes 1. tananyagelem 214/1.1/ Modellrajz készítés, méretezés elmélete Modellrajzot készít Méretezi a modellt Kiválasztja a megfelelő anyagokat, kellékeket C típus A műszaki ábrázolás alapjai C típus Szakmai ábrázolási módok B típus Modell ábrázolás, méretezés C típus Készbőrök D típus Műbőrök D típus Bőrfeldolgozóiparban alkalmazott textilanyagok (kelmék, fonalak, cérnák) D típus Bőrfeldolgozóiparban alkalmazott kellékek (csat, fűzőszem, szegecs, patent stb.) 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3. szint Kézírás Kreativitás, ötletgazdagság Ismeretek helyénvaló alkalmazása Gyakorlatias feladatértelmezés Térlátás Kézügyesség Pontosság Meggyőző készség Közérthetőség Kapcsolatteremtő készség 80
81 Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 30% Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 30% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 20% Leírás készítése 20% Rajz szaktanterem Számítógép-terem 16 óra elmélet osztálykeretben Szakma- és divattörténet. Divatinformációk forrásainak megismerése. A felhasznált anyagok, a bőrdíszműipari termékek, és a termékek alkatrészeinek csoportosítása. Számítógépes modelltervezés ismerete. 2. tananyagelem 214/1.2/ Modellrajz készítés, méretezés gyakorlata Modellrajzot készít Méretezi a modellt Kiválasztja a megfelelő anyagokat, kellékeket C típus A műszaki ábrázolás alapjai C típus Szakmai ábrázolási módok B típus Modell ábrázolás, méretezés C típus Készbőrök D típus Műbőrök D típus Bőrfeldolgozóiparban alkalmazott textilanyagok (kelmék, fonalak, cérnák) D típus Bőrfeldolgozóiparban alkalmazott kellékek (csat, fűzőszem, szegecs, patent stb.) 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség 3. szint Kézírás Gyakorlatias feladatértelmezés Módszeres munkavégzés Rendszerező képesség Pontosság Stabil kéztartás Látás Közérthetőség Tömör fogalmazás készsége 81
82 Kompromisszumkészség 82
83 Információk feladattal vezetett rendszerezése 10% Alkatrészminta rajz készítés tárgyról 30% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 30% Műveletek gyakorlása 20% Technológiai minták elemzése 10% Rajz szaktanterem Számítógép-terem Tanműhely 28 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban Divatinformációk beszerzése (divatlapokból, vásárokon, Interneten). Számítógépes modelltervezés gyakorlati alkalmazása. 3. tananyagelem 214/1.3/ Mintakészítési ismeretek elmélete Elkészíti a szabás- és dolgozómintákat B típus Alapminta szerkesztés, mintavágás B típus Szabás- és dolgozóminták fajtái, alkalmazási területük D típus Bőrfeldolgozóiparban alkalmazott papíranyagok C típus Készbőrök D típus Műbőrök D típus Bőrfeldolgozóiparban alkalmazott textilanyagok (kelmék, fonalak, cérnák) D típus Bőrfeldolgozóiparban alkalmazott műanyagok D típus Bőrfeldolgozóiparban alkalmazott faanyagok 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség 3. szint Kézírás Ismeretek helyénvaló alkalmazása Figyelem-összpontosítás Gyakorlatias feladatértelmezés Pontosság Stabil kéztartás Látás Közérthetőség Tömör fogalmazás készsége Kompromisszumkészség 83
84 Információk feladattal vezetett rendszerezése 10% Alkatrészminta rajz készítés tárgyról 30% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 30% Műveletek gyakorlása 20% Technológiai minták elemzése 10% Rajz szaktanterem Számítógép-terem 20 óra elmélet csoportbontásban Számítógépes modelltervezés, mintaszerkesztés ismerete. 4. tananyagelem 214/1.4/ Mintakészítés gyakorlata Elkészíti a szabás- és dolgozómintákat B típus Alapminta szerkesztés, mintavágás B típus Szabás- és dolgozóminták fajtái, alkalmazási területük D típus Bőrfeldolgozóiparban alkalmazott papíranyagok C típus Készbőrök D típus Műbőrök D típus Bőrfeldolgozóiparban alkalmazott textilanyagok (kelmék, fonalak, cérnák) D típus Bőrfeldolgozóiparban alkalmazott műanyagok D típus Bőrfeldolgozóiparban alkalmazott faanyagok 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség 3. szint Kézírás Gyakorlatias feladatértelmezés Módszeres munkavégzés Rendszerező képesség Szorgalom, igyekezet Precizitás Türelmesség Konfliktuskerülő készség Empatikus készség Tolerancia 84
85 Technológiai próbák végzése 20% Geometriai mérési gyakorlat 20% Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 20% Műveletek gyakorlása 20% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 10% Alktrészrajz készítés tárgyról 10% Tanműhely Számítógép-terem 56 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban Számítógépes modelltervezés, mintaszerkesztés és mintavágás gyakorlata. 85
86 14. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója megnevezése jellege azonosítója elméleti elméletigényes gyakorlati szk 214/2.1/ szk 214/2.2/ /2.0/ Modelltervezés 2 60 szk 214/2.3/ szk 214/2.4/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés gyakorlati összes 1. tananyagelem 214/2.1/ Anyagok ismeretének elmélete Kiválasztja a megfelelő anyagokat, kellékeket C típus Bőrgyártás C típus Készbőrök D típus Műbőrök D típus Bőrfeldolgozóiparban alkalmazott textilanyagok (kelmék, fonalak, cérnák) D típus Bőrfeldolgozóiparban alkalmazott műanyagok D típus Bőrfeldolgozóiparban alkalmazott fémanyagok D típus Bőrfeldolgozóiparban alkalmazott papíranyagok C típus Bőrfeldolgozóiparban alkalmazott anyagvizsgálatok 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3. szint Kézírás 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Figyelem-összpontosítás Kreativitás, ötletgazdagság Rendszerező képesség Szorgalom, igyekezet Térlátás Pontosság Kommunikációs rugalmasság Konfliktusmegoldó készség 86
87 Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 10% Információk feladattal vezetett rendszerezése 20% Írásos elemzések készítése 30% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 20% Vegyészeti laboratóriumi alapmérések 20% Szaktanterem Anyagvizsgáló laboratórium Üzemlátogatás alapanyaggyártó üzemben 16 óra elmélet osztálykeretben Divatinformációk felhasználása. Különböző anyagok kombinálásának lehetőségei. 2. tananyagelem 214/2.2/ Anyagok kiválasztásának gyakorlata Kiválasztja a megfelelő anyagokat, kellékeket C típus Készbőrök D típus Műbőrök D típus Bőrfeldolgozóiparban alkalmazott textilanyagok (kelmék, fonalak, cérnák) D típus Bőrfeldolgozóiparban alkalmazott műanyagok D típus Bőrfeldolgozóiparban alkalmazott fémanyagok D típus Bőrfeldolgozóiparban alkalmazott papíranyagok C típus Bőrfeldolgozóiparban alkalmazott anyagvizsgálatok 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Gyakorlatias feladatértelmezés Rendszerező képesség A környezet tisztántartása Precizitás Látás Türelmesség Meggyőző készség Udvariasság Kompromisszumkészség Anyagminták azonosítása 30% Műveletek gyakorlása 20% 87
88 Csoportos helyzetgyakorlat 30% Elemzés készítése tapasztalatokról 20% Tanműhely Anyagvizsgáló laboratórium 14 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban Divatinformációk gyakorlati alkalmazása. Különböző anyagkombinációk kialakítása. 3. tananyagelem 214/2.3/ Kellékek, segédanyagok ismeretének elmélete Kiválasztja a megfelelő anyagokat, kellékeket D típus Bőrfeldolgozóiparban alkalmazott kellékek (csat, fűzőszem, szegecs, patent stb.) D típus Bőrfeldolgozóiparban alkalmazott ragasztók, oldószerek C típus Bőrfeldolgozóiparban alkalmazott anyagvizsgálatok 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3. szint Kézírás 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Figyelem-összpontosítás Kreativitás, ötletgazdagság Rendszerező képesség Szorgalom, igyekezet Térlátás Pontosság Kommunikációs rugalmasság Konfliktusmegoldó készség Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 10% Információk feladattal vezetett rendszerezése 20% Írásos elemzések készítése 30% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 20% Vegyészeti laboratóriumi alapmérések 20% Szaktanterem Anyagvizsgáló laboratórium Üzemlátogatás alapanyaggyártó üzemben 88
89 16 óra elmélet osztálykeretben A bőrfeldolgozóiparban alkalmazott kellékekkel (csat, fűzőszem, szegecs, patent stb.) szemben támasztott követelmények. A kellékekkel kapcsolatos divatinformációk beszerzése. 4. tananyagelem 214/2.4/ Kellékek, segédanyagok kiválasztásának gyakorlata Kiválasztja a megfelelő anyagokat, kellékeket D típus Bőrfeldolgozóiparban alkalmazott kellékek (csat, fűzőszem, szegecs, patent stb.) D típus Bőrfeldolgozóiparban alkalmazott ragasztók, oldószerek C típus Bőrfeldolgozóiparban alkalmazott anyagvizsgálatok 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Módszeres munkavégzés Rendszerező képesség A környezet tisztántartása Precizitás Látás Türelmesség Meggyőző készség Udvariasság Kompromisszumkészség Anyagminták azonosítása 30% Műveletek gyakorlása 20% Csoportos helyzetgyakorlat 30% Elemzés készítése tapasztalatokról 20% Tanműhely Anyagvizsgáló laboratórium 14 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban Divatos kellékek beszerzése,alkalmazása. A bőrfeldolgozóiparban alkalmazott kellékek (csat, fűzőszem, szegecs, patent stb.) rögzítésével szemben támasztott követelmények. 89
90 15. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója megnevezése jellege azonosítója elméleti elméletigényes gyakorlati szk 214/1.1/ /1.0/ Varrás 44 szk 214/1.2/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés gyakorlati összes 1. tananyagelem 214/1.1/ A varrás elmélete A technológiának megfelelően varrógépet, tűt, cérnát, öltésnagyságot választ B típus Varrási műveletek B típus A varrás kézi és gépi eszközei, alkalmazási területük 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3. szint Kézírás Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerező képesség Figyelem-összpontosítás Szorgalom, igyekezet Precizitás Térlátás Tömör fogalmazás készsége Kompromisszumkészség Közérthetőség Olvasott szöveg önálló feldolgozása 10% Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 20% Tesztfeladat megoldása 10% Varrással kapcsolatos rajz készítés tárgyról 30% Utólagos szóbeli beszámoló 10% Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás 20% 90
91 Technológia szaktanterem Tanterem 16 óra elmélet osztálykeretben A varrás követelményei. Textil és bőrvarró tűk. A tű és a cérna viszonya. Tűfinomsági szám, cérnaszükséglet számítás. 2. tananyagelem 214/1.2/ A varrás gyakorlata A technológiának megfelelően varrógépet, tűt, cérnát, öltésnagyságot választ B típus Varrási műveletek B típus A varrás kézi és gépi eszközei, alkalmazási területük 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Gyakorlatias feladatértelmezés Figyelem-összpontosítás A környezet tisztántartása Pontosság Türelmesség Stabil kéztartás Empatikus készség Konfliktusmegoldó készség Udvariasság Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 20% Műveletek gyakorlása 30% Technológiai próbák végzése 20% Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 30% Tanműhely 28 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban Varrógépek beállítása, balesetvédelme. 91
92 16. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója megnevezése jellege azonosítója elméleti elméletigényes gyakorlati szk 214/2.1/ /2.0/ Díszítés 44 szk 214/2.2/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés gyakorlati összes 1. tananyagelem 214/2.1/ A díszítés elmélete Rátéttel díszít Domborítással díszít Egyéb díszítésket végez C típus Díszítési módok C típus Díszítő anyagok, kellékek C típus A díszítés eszközei, anyagai B típus Varrási műveletek B típus A varrás kézi és gépi eszközei, alkalmazási területük 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3. szint Kézírás 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Kreativitás, ötletgazdagság Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerező képesség Szorgalom, igyekezet Pontosság Látás Kapcsolatteremtő készség Tolerancia Meggyőző készség Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 10% Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 20% 92
93 Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 20% Díszítés rajz készítés tárgyról 20% Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás 10% Technológia szaktanterem Tanterem 16 óra elmélet osztálykeretben A divat hatása a díszítésekre. Rakott, húzott ráncok. Lyukasztások, fonások, fűzések. Díszvarrások. A díszítés követelményei. 2. tananyagelem 214/2.2/ A díszítés gyakorlata Rátéttel díszít Domborítással díszít Egyéb díszítésket végez C típus Díszítési módok C típus Díszítő anyagok, kellékek C típus A díszítés eszközei, anyagai B típus Varrási műveletek B típus A varrás kézi és gépi eszközei, alkalmazási területük 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Gyakorlatias feladatértelmezés Módszeres munkavégzés Kreativitás, ötletgazdagság Precizitás Kézügyesség Térlátás Kommunikációs rugalmasság Konfliktuskerülő készség Udvariasság Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 20% Műveletek gyakorlása 30% Technológiai próbák végzése 20% Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 30% 93
94 Tanműhely 28 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban Rakott, húzott ráncok, lyukasztások, fonások, fűzések, díszvarrások gyakorlati kivitelezése. 94
95 17. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója megnevezése jellege azonosítója elméleti elméletigényes gyakorlati szk 214/3.1/ /3.0/ Ragasztás 30 szk 214/3.2/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés gyakorlati összes 1. tananyagelem 214/3.1/ A ragasztás elmélete Ragasztással összeerősíti az alkatrészeket C típus Összeerősítési módok B típus Összeerősítés ragasztással B típus A ragasztás kézi és gépi eszközei, alkalmazási területük 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3. szint Kézírás 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerező képesség Figyelem-összpontosítás Szorgalom, igyekezet Türelmesség Precizitás Tömör fogalmazás készsége Konfliktusmegoldó készség Meggyőző készség Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 10% Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 30% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 20% Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás 20% 95
96 Technológia szaktanterem Tanterem 16 óra elmélet osztálykeretben A ragasztók fajtái. Ragasztási módok (szélkenés, teljes felületű- és pontragasztás), szélkenőgépek, hengeres ragasztó-felhordógépek, szórópisztolyok). A ragasztás munka- és egészségvédelmi előírásai. 2. tananyagelem 214/3.2/ A ragasztás gyakorlata Ragasztással összeerősíti az alkatrészeket C típus Összeerősítési módok B típus Összeerősítés ragasztással B típus A ragasztás kézi és gépi eszközei, alkalmazási területük 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Gyakorlatias feladatértelmezés Módszeres munkavégzés A környezet tisztántartása Pontosság Stabil kéztartás Látás Kapcsolatteremtő készség Kompromisszumkészség Udvariasság Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 20% Műveletek gyakorlása 30% Technológiai próbák végzése 20% Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 30% Tanműhely 14 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban A ragasztás gyakorlati kivitelezése. Védőberendezések használata. 96
97 18. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója 214/4.0/ megnevezése jellege azonosítója Összeerősítés varrással elméleti elméletigényes gyakorlati gyakorlati szk 214/4.1/ szk 214/4.2/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés összes tananyagelem 214/4.1/ A varrásos összeerősítés elmélete Gépi varrással összeerősíti az alkatrészeket A technológiának megfelelően varrógépet, tűt, cérnát, öltésnagyságot választ C típus Összeerősítési módok B típus Összeerősítés varrással B típus Varrási műveletek B típus A varrás kézi és gépi eszközei, alkalmazási területük 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3. szint Kézírás 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerező képesség Figyelem-összpontosítás Szorgalom, igyekezet Türelmesség Pontosság Kapcsolatteremtő készség Tömör fogalmazás készsége Közérthetőség Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 10% Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 30% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20% Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 20% 97
98 Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás 20% Technológia szaktanterem Tanterem 20 óra elmélet osztálykeretben Egyéb összeerősítési módok (fűzés, szegecselés, nagyfrekvenciás hegesztés) elmélete. 2. tananyagelem 214/4.2/ A varrásos összeerősítés gyakorlata Gépi varrással összeerősíti az alkatrészeket A technológiának megfelelően varrógépet, tűt, cérnát, öltésnagyságot választ C típus Összeerősítési módok B típus Összeerősítés varrással B típus Varrási műveletek B típus A varrás kézi és gépi eszközei, alkalmazási területük 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Gyakorlatias feladatértelmezés Módszeres munkavégzés A környezet tisztántartása Precizitás Kézügyesség Látás Kompromisszumkészség Meggyőző készség Közérthetőség Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 20% Műveletek gyakorlása 30% Technológiai próbák végzése 20% Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 30% Tanműhely 42 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban 98
99 Egyéb összeerősítési módok (fűzés, szegecselés, nagyfrekvenciás hegesztés) gyakorlata. 99
100 19. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója megnevezése jellege azonosítója elméleti elméletigényes gyakorlati szk 214/1.1/ /1.0/ Alaptechnológiák 54 szk 214/1.2/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés gyakorlati összes 1. tananyagelem 214/1.1/ Alaptechnológiák elmélete Elvégzi a termékgyártás általános és speciális műveleteit B típus Alaptechnológiák B típus Összeállítási módok C típus Zárási módok C típus Befejező műveletek 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3. szint Kézírás 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Figyelem-összpontosítás Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerező képesség Szorgalom, igyekezet Pontosság Térlátás Tömör fogalmazás készsége Közérthetőség Konfliktuskerülő készség Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 10% Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 10% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20% Metszet-rajz készítés tárgyról 30% Utólagos szóbeli beszámoló 10% 100
101 Technológiai minták elemzése 20% Tanterem Technológia szaktanterem 12 óra elmélet osztálykeretben Betétezési módok (előre bedolgozott, utólag bedolgozott). Betétanyagok fajtái. A betétezés követelményei. Bélelési módok (előre bedolgozott, részlegesen bedolgozott, süllyesztett, és kazettabélés). Bélésanyagok fajtái. A bélelés követelményei. Alkatrészgyártás (fogók, fogótartók, díszek, pántok, zsebek, válaszfalak, bélések, keretbevonások stb.) ismeretei. 2. tananyagelem 214/1.2/ Alaptechnológiák gyakorlat Elvégzi a termékgyártás általános és speciális műveleteit B típus Alaptechnológiák B típus Összeállítási módok C típus Zárási módok C típus Befejező műveletek 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Gyakorlatias feladatértelmezés Módszeres munkavégzés A környezet tisztántartása Pontosság Kézügyesség Látás Kapcsolatteremtő készség Udvariasság Meggyőzőkészség Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 20% Műveletek gyakorlása 30% Technológiai próbák végzése 10% Tárgyminták azonosítása 20% Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 20% Tanműhely 101
102 42 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban Betétezési módok gyakorlati alkalmazása. Bélelési módok gyakorlati alkalmazása. Alkatrészgyártás (fogók, fogótartók, díszek, pántok, zsebek, válaszfalak, bélések, keretbevonások stb.) gyakorlata. 102
103 20. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója megnevezése jellege azonosítója elméleti elméletigényes gyakorlati szk 214/2.1/ szk 214/2.2/ /2.0/ Összeállítási módok 90 szk 214/2.3/ szk 214/2.4/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés gyakorlati összes 1. tananyagelem 214/2.1/ Összeállítási módok (kívül varrott), elmélet Különböző alaptechnológiát (vágott, behajtott, ellentétesen behajtott, varrásvédős, kanalas, formaalakító) alkalmaz Kivűl varrott technológiát alakalmaz B típus Összeállítási módok 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3. szint Kézírás 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerező képesség Kreativitás, ötletgazdagság Szorgalom, igyekezet Precizitás Térlátás Kompromisszumkészség Kommunikációs rugalmasság Tolerancia Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 10% Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 10% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20% Metszet-rajz készítés tárgyról 30% 103
104 Utólagos szóbeli beszámoló 10% Technológiai minták elemzése 20% Tanterem Technológia szaktanterem 8 óra elmélet osztálykeretben Az összeállítási módok alkalmazási lehetőségei, követelményei. Metszetrajzok készítése. 2. tananyagelem 214/2.2/ Összeállítási módok (belül varrott), elmélet Különböző alaptechnológiát (vágott, behajtott, ellentétesen behajtott, varrásvédős, kanalas, formaalakító) alkalmaz Belül varrott technológiát alkalmaz B típus Összeállítási módok 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3. szint Kézírás 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerező képesség Kreativitás, ötletgazdagság Szorgalom, igyekezet Precizitás Térlátás Kompromisszumkészség Kommunikációs rugalmasság Tolerancia Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 10% Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 10% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20% Metszet-rajz készítés tárgyról 30% Utólagos szóbeli beszámoló 10% Technológiai minták elemzése 20% Tanterem 104
105 Technológia szaktanterem 105
106 8 óra elmélet osztálykeretben Az összeállítási módok alkalmazási lehetőségei, követelményei. Metszetrajzok készítése. 3. tananyagelem 214/2.3/ Összeállítási módok (ragasztott), elmélet Különböző alaptechnológiát (vágott, behajtott, ellentétesen behajtott, varrásvédős, kanalas, formaalakító) alkalmaz Húzózáras zárási módot alkalmaz B típus Összeállítási módok 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3. szint Kézírás 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerező képesség Kreativitás, ötletgazdagság Szorgalom, igyekezet Precizitás Térlátás Kompromisszumkészség Kommunikációs rugalmasság Tolerancia Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 10% Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 10% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20% Metszet-rajz készítés tárgyról 30% Utólagos szóbeli beszámoló 10% Technológiai minták elemzése 20% Tanterem Technológia szaktanterem 4 óra elmélet osztálykeretben 106
107 Az összeállítási módok alkalmazási lehetőségei, követelményei. Metszetrajzok készítése. 4. tananyagelem 214/2.4/ Összeállítási módok, gyakorlat Különböző alaptechnológiát (vágott, behajtott, ellentétesen behajtott, varrásvédős, kanalas, formaalakító) alkalmaz Kivűl varrott technológiát alakalmaz Belül varrott technológiát alkalmaz Ragasztott (formaalakító, kazetta) technológiát alkalmaz B típus Összeállítási módok 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Gyakorlatias feladatértelmezés Módszeres munkavégzés A környezet tisztántartása Stabil kéztartás Pontosság Türelmesség Kapcsolatteremtő készség Empatikus készség Konfliktusmegoldó készség Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 20% Műveletek gyakorlása 30% Technológiai próbák végzése 10% Tárgyminták azonosítása 20% Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 20% Tanműhely 70 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban Az összeállítási módok alkalmazása, felismerése a gyakorlatban. 107
108 21. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója megnevezése jellege azonosítója elméleti elméletigényes gyakorlati szk 214/3.1/ /3.0/ Zárási módok szk 214/3.2/ szk 214/3.3/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés gyakorlati összes 1. tananyagelem 214/3.1/ Zárási módok, elmélet 1. Különböző zárási módokat alkalmaz Húzózáras zárási módot alkalmaz Különböző fedélmegoldásokat alkalmaz C típus Zárási módok C típus Fedélmegoldások C típus Húzózáras megoldások 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3. szint Kézírás 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerező képesség Kreativitás, ötletgazdagság Szorgalom, igyekezet Precizitás Türelmesség Tömör fogalmazás készsége Kompromisszumkészség Közérthetőség Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 10% Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 10% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20% 108
109 Metszet-rajz készítés tárgyról 30% Utólagos szóbeli beszámoló 10% Technológiai minták elemzése 20% Tanterem Technológia szaktanterem 12 óra elmélet osztálykeretben A zárási módok fajtái, kellékei, alkalmazási lehetőségük, követelményeik. 2. tananyagelem 214/3.2/ Zárási módok, elmélet 2. Különböző zárási módokat alkalmaz Fűzőkarikás, nyitott zárási módot alkalmaz Különféle kereteket erősít fel C típus Zárási módok C típus Keretmegoldások C típus Fűzőkarikás, nyitott zárási megoldások 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3. szint Kézírás 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerező képesség Kreativitás, ötletgazdagság Szorgalom, igyekezet Precizitás Türelmesség Tömör fogalmazás készsége Kompromisszumkészség Közérthetőség Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 10% Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 10% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20% Metszet-rajz készítés tárgyról 30% Utólagos szóbeli beszámoló 10% Technológiai minták elemzése 20% 109
110 Tanterem Technológia szaktanterem 8 óra elmélet osztálykeretben A zárási módok fajtái, kellékei, alkalmazási lehetőségük, követelményeik. 3. tananyagelem 214/3.3/ Zárási módok, gyakorlat Különböző zárási módokat alkalmaz Húzózáras zárási módot alkalmaz Fűzőkarikás, nyitott zárási módot alkalmaz Különböző fedélmegoldásokat alkalmaz Különféle kereteket erősít fel C típus Zárási módok C típus Fedélmegoldások C típus Keretmegoldások C típus Húzózáras megoldások C típus Fűzőkarikás, nyitott zárási megoldások 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Módszeres munkavégzés Gyakorlatias feladatértelmezés Kreativitás, ötletgazdagság Szorgalom, igyekezet Pontosság Kézügyesség Kapcsolatteremtő készség Meggyőzőkészség Konfliktuskerülő készség Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 20% Műveletek gyakorlása 30% Technológiai próbák végzése 10% Tárgyminták azonosítása 20% Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 20% Tanműhely 110
111 70 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban A zárási módok alkalmazása, felismerése a gyakorlatban. 111
112 22. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója megnevezése jellege azonosítója elméleti elméletigényes gyakorlati szk 214/4.1/ /4.0/ Bélelési módok 54 szk 214/4.2/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés gyakorlati összes 1. tananyagelem 214/4.1/ Bélelési módok, elmélet Elkészíti a különböző béléseket, bélészsebeket, válaszfalakat Béleli a terméket. Körülvarrja a táskát, terméket. C típus Béléskészítés, zsebfajták, bélelési módok 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3. szint Kézírás 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Ismeretek helyénvaló alkalmazása Figyelem-összpontosítás Rendszerező képesség Szorgalom, igyekezet Pontosság Látás Közérthetőség Meggyőzőkészség Tömör fogalmazás készsége Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 10% Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 20% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20% Bélészseb-rajz készítés tárgyról 30% Utólagos szóbeli beszámoló 20% 112
113 Tanterem Technológia szaktanterem 12 óra elmélet osztálykeretben Bélésanyagok csoportosítása. A bélelési módok alkalmazási lehetőségei, követelményei. 2. tananyagelem 214/4.2/ Bélelési módok, gyakorlat Elkészíti a különböző béléseket, bélészsebeket, válaszfalakat Béleli a terméket. Körülvarrja a táskát, terméket. C típus Béléskészítés, zsebfajták, bélelési módok 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Gyakorlatias feladatértelmezés Módszeres munkavégzés A környezet tisztántartása Kézügyesség Térlátás Precizitás Tolerancia Kommunikációs rugalmasság Konfliktusmegoldó készség Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 20% Műveletek gyakorlása 30% Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 30% Technológiai minták elemzése 20% Tanműhely 42 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban A bélelési módok felismerése, gyakorlati alkalmazása, követelményei. 113
114 23. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója megnevezése jellege azonosítója elméleti elméletigényes gyakorlati szk 214/5.1/ /5.0/ Befejező műveletek 14 szk 214/5.2/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés gyakorlati összes 1. tananyagelem 214/5.1/ Befejező műveletek, elmélet Elvégzi a befejező műveleteket Ellenőrzi a termék minőségét Formázza, kitömi a terméket Becsomagolja a terméket C típus Befejező műveletek C típus Minőség-ellenőrzés C típus Formázás, kitömés, csomagolás 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3. szint Kézírás 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Ismeretek helyénvaló alkalmazása Figyelem-összpontosítás Szorgalom, igyekezet Látás Pontosság Közérthetőség Tolerancia Kompromisszumkészség Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 10% Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 30% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20% Utólagos szóbeli beszámoló 20% 114
115 Esetleírás készítése 20% Tanterem Technológia szaktanterem 7 óra elmélet osztálykeretben Tisztító- és javítóanyagok fajtái. A tisztítás- és javítás műveletei, követelményei. Minősítési ismeretek, szabványok. Csomagolóanyagok, csomagolástechnikák. 2. tananyagelem 214/5.2/ Befejező műveletek, gyakorlat Elvégzi a befejező műveleteket Ellenőrzi a termék minőségét Formázza, kitömi a terméket Becsomagolja a terméket C típus Befejező műveletek C típus Minőség-ellenőrzés C típus Formázás, kitömés, csomagolás 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Gyakorlatias feladatértelmezés Módszeres munkavégzés A környezet tisztántartása Kézügyesség Precizitás Térlátás Meggyőzőkészség Konfliktuskerülő készség Udvariasság Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 20% Műveletek gyakorlása 30% Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 30% Technológiai minták elemzése 20% Tanműhely 7 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban 115
116 A tisztítás- és javítás gyakorlati kivitelezése. Minősítési ismeretek, szabványok gyakorlati alkalmazása. Csomagolóanyagok, csomagolástechnikák gyakorlati alkalmazása. 116
117 24. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója megnevezése jellege azonosítója elméleti elméletigényes gyakorlati szk 214/6.1/ /6.0/ Apróáruk 90 szk 214/6.2/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés gyakorlati összes 1. tananyagelem 214/6.1/ Apróáruk elmélet Apróárút készít: levéltárcák, erszények, tokok, tartók stb. (különböző technológiával) Elvégzi a termékgyártás általános és speciális műveleteit Elvégzi a befejező műveleteket B típus Apróáruk technológiája (levéltárcák, erszények, tokok, tartók stb.) B típus Alaptechnológiák C típus Zárási módok C típus Befejező műveletek 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3. szint Kézírás 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerező képesség Figyelem-összpontosítás Szorgalom, igyekezet Pontosság Látás Tömör fogalmazás készsége Közérthetőség Kompromisszumkészség Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 10% Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 30% 117
118 Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20% Tárgyminták azonosítása 20% Technológiai minták elemzése 20% Tanterem Technológia szaktanterem 20 óra elmélet osztálykeretben Apróáruk fajtái, jellemzésük, követelményeik. 2. tananyagelem 214/6.2/ Apróáruk készítése, gyakorlat Apróárút készít: levéltárcák, erszények, tokok, tartók stb. (különböző technológiával) Elvégzi a termékgyártás általános és speciális műveleteit Elvégzi a befejező műveleteket B típus Apróáruk technológiája (levéltárcák, erszények, tokok, tartók stb.) B típus Alaptechnológiák C típus Zárási módok C típus Befejező műveletek 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Gyakorlatias feladatértelmezés Módszeres munkavégzés Kreativitás, ötletgazdagság Precizitás Kézügyesség Térlátás Kapcsolatteremtő készség Meggyőzőkészség Udvariasság Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 20% Műveletek gyakorlása 30% Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 30% Tárgyminták azonosítása 20% Tanműhely Termelő tanműhely 118
119 70 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban Apróáruk felismerése a gyakorlatban. 119
120 25. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója megnevezése jellege azonosítója elméleti elméletigényes gyakorlati szk 214/7.1/ /7.0/ Női táskák 98 szk 214/7.2/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés gyakorlati összes 1. tananyagelem 214/7.1/ Női táskák, elmélet Női táskát készít (különböző technológiával) Elvégzi a termékgyártás általános és speciális műveleteit Elvégzi a befejező műveleteket B típus Női táskák technológiája B típus Alaptechnológiák C típus Zárási módok C típus Befejező műveletek 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3. szint Kézírás 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerező képesség Figyelem-összpontosítás Szorgalom, igyekezet Pontosság Látás Tömör fogalmazás készsége Közérthetőség Kompromisszumkészség Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 10% Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 30% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20% 120
121 Tárgyminták azonosítása 20% Technológiai minták elemzése 20% Tanterem Technológia szaktanterem 28 óra elmélet osztálykeretben Női táskák fajtái (utcai, alkalmi), jellemzésük, követelményeik. 2. tananyagelem 214/7.2/ Női táskák készítése, gyakorlat Női táskát készít (különböző technológiával) Elvégzi a termékgyártás általános és speciális műveleteit Elvégzi a befejező műveleteket B típus Női táskák technológiája B típus Alaptechnológiák C típus Zárási módok C típus Befejező műveletek 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Gyakorlatias feladatértelmezés Módszeres munkavégzés Kreativitás, ötletgazdagság Precizitás Kézügyesség Térlátás Kapcsolatteremtő készség Meggyőzőkészség Udvariasság Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 20% Műveletek gyakorlása 30% Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 30% Tárgyminták azonosítása 20% Tanműhely Termelő tanműhely 70 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban 121
122 Női táskák felismerése. 122
123 26. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója megnevezése jellege azonosítója elméleti elméletigényes gyakorlati szk 214/8.1/ /8.0/ Aktatáskák 72 szk 214/8.2/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés gyakorlati összes 1. tananyagelem 214/8.1/ Aktatáskák, elmélet Aktatáskát készít (különböző technológiával) Elvégzi a termékgyártás általános és speciális műveleteit Elvégzi a befejező műveleteket B típus Aktatáskák technológiája B típus Alaptechnológiák C típus Zárási módok C típus Befejező műveletek 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3. szint Kézírás 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerező képesség Figyelem-összpontosítás Szorgalom, igyekezet Pontosság Látás Tömör fogalmazás készsége Közérthetőség Kompromisszumkészség Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 10% Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 30% 123
124 Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20% Tárgyminták azonosítása 20% Technológiai minták elemzése 20% Tanterem Technológia szaktanterem 16 óra elmélet osztálykeretben Aktatáskák fajtái (iskola, irat, diplomata), jellemzésük, követelményeik. 2. tananyagelem 214/8.2/ Aktatáskák készítése, gyakorlat Aktatáskát készít (különböző technológiával) Elvégzi a termékgyártás általános és speciális műveleteit Elvégzi a befejező műveleteket B típus Aktatáskák technológiája B típus Alaptechnológiák C típus Zárási módok C típus Befejező műveletek 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Gyakorlatias feladatértelmezés Módszeres munkavégzés Kreativitás, ötletgazdagság Precizitás Kézügyesség Térlátás Kapcsolatteremtő készség Meggyőzőkészség Udvariasság Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 20% Műveletek gyakorlása 30% Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 30% Tárgyminták azonosítása 20% Tanműhely Termelő tanműhely 124
125 56 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban 125
126 Aktatáskák felismerése. 126
127 27. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója 214/9.0/ megnevezése jellege azonosítója Utazó-, bevásárló-, sporttáskák elméleti elméletigényes gyakorlati gyakorlati szk 214/9.1/ szk 214/9.2/ szk 214/9.3/ szk 214/9.4/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés összes tananyagelem 214/9.1/ Utazó-, bevásárló-, sporttáskák, elmélet 1. Utazótáskát készít (különböző technológiával) Elvégzi a termékgyártás általános és speciális műveleteit Elvégzi a befejező műveleteket B típus Utazótáskák technológiája B típus Alaptechnológiák C típus Zárási módok C típus Befejező műveletek 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3. szint Kézírás 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerező képesség Figyelem-összpontosítás Szorgalom, igyekezet Pontosság Látás Tömör fogalmazás készsége Közérthetőség Kompromisszumkészség Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 10% 127
128 Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 30% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20% Tárgyminták azonosítása 20% Technológiai minták elemzése 20% Tanterem Technológia szaktanterem 14 óra elmélet osztálykeretben Utazótáskák fajtái (női, férfi), jellemzésük, követelményeik. 2. tananyagelem 214/9.2/ Utazó-, bevásárló-, sporttáskák, elmélet 2. Bevásárlótáskát készít (különböző technológiával) Elvégzi a termékgyártás általános és speciális műveleteit Elvégzi a befejező műveleteket B típus Bevásárlótáskák technológiája B típus Alaptechnológiák C típus Zárási módok C típus Befejező műveletek 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3. szint Kézírás 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerező képesség Figyelem-összpontosítás Szorgalom, igyekezet Pontosság Látás Tömör fogalmazás készsége Közérthetőség Kompromisszumkészség Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 10% Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 30% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20% Tárgyminták azonosítása 20% 128
129 Technológiai minták elemzése 20% 129
130 Tanterem Technológia szaktanterem 14 óra elmélet osztálykeretben Bevásárlótáskák fajtái (általános használatú, speciális), jellemzésük, követelményeik. 3. tananyagelem 214/9.3/ Utazó-, bevásárló-, sporttáskák, elmélet 3. Sporttáskát készít (különböző technológiával) Elvégzi a termékgyártás általános és speciális műveleteit Elvégzi a befejező műveleteket B típus Sporttáskák technológiája B típus Alaptechnológiák C típus Zárási módok C típus Befejező műveletek 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3. szint Kézírás 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerező képesség Figyelem-összpontosítás Szorgalom, igyekezet Pontosság Látás Tömör fogalmazás készsége Közérthetőség Kompromisszumkészség Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 10% Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 30% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20% Tárgyminták azonosítása 20% Technológiai minták elemzése 20% Tanterem Technológia szaktanterem 130
131 14 óra elmélet osztálykeretben Sporttáskák fajtái (általános használatú, speciális), jellemzésük, követelményeik. 4. tananyagelem 214/9.4/ Utazó-, bevásárló-, sporttáskák készítése, gyakorlat Utazótáskát készít (különböző technológiával) Bevásárlótáskát készít (különböző technológiával) Sporttáskát készít (különböző technológiával) Elvégzi a termékgyártás általános és speciális műveleteit Elvégzi a befejező műveleteket B típus Utazótáskák technológiája B típus Bevásárlótáskák technológiája B típus Sporttáskák technológiája B típus Alaptechnológiák C típus Zárási módok C típus Befejező műveletek 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Gyakorlatias feladatértelmezés Módszeres munkavégzés Kreativitás, ötletgazdagság Precizitás Kézügyesség Térlátás Kapcsolatteremtő készség Meggyőzőkészség Udvariasság Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 20% Műveletek gyakorlása 30% Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 30% Tárgyminták azonosítása 20% Tanműhely Termelő tanműhely 28 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban 131
132 Utazótáskák felismerése. Bevásárlótáskák felismerése. Sporttáskák felismerése. 132
133 28. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója megnevezése jellege azonosítója elméleti elméletigényes gyakorlati szk 214/10.1/ /10.0/ Kazetták, bőröndök 56 szk 214/10.2/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés gyakorlati összes 1. tananyagelem 214/10.1/ Kazetták, bőröndök, elmélet Kazettát, bőröndöt készít (különböző technológiával) Elvégzi a termékgyártás általános és speciális műveleteit Elvégzi a befejező műveleteket B típus Kazetták, bőröndök technológiája B típus Alaptechnológiák C típus Zárási módok C típus Befejező műveletek 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3. szint Kézírás 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerező képesség Figyelem-összpontosítás Szorgalom, igyekezet Pontosság Látás Tömör fogalmazás készsége Közérthetőség Kompromisszumkészség Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 10% Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 30% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20% 133
134 Tárgyminták azonosítása 20% Technológiai minták elemzése 20% Tanterem Technológia szaktanterem 28 óra elmélet osztálykeretben Kazetták fajtái (női, férfi), jellemzésük, követelményeik. Bőröndök fajtái (puha-, kemény szerkezetű), jellemzésük, követelményeik. 2. tananyagelem 214/10.2/ Kazetták, bőröndök készítése, gyakorlat Kazettát, bőröndöt készít (különböző technológiával) Elvégzi a termékgyártás általános és speciális műveleteit Elvégzi a befejező műveleteket B típus Kazetták, bőröndök technológiája B típus Alaptechnológiák C típus Zárási módok C típus Befejező műveletek 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Gyakorlatias feladatértelmezés Módszeres munkavégzés Kreativitás, ötletgazdagság Precizitás Kézügyesség Térlátás Kapcsolatteremtő készség Meggyőzőkészség Udvariasság Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 20% Műveletek gyakorlása 30% Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 30% Tárgyminták azonosítása 20% Tanműhely Termelő tanműhely 134
135 28 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban 135
136 Kazetták felismerése. Bőröndök felismerése. 136
137 29. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója megnevezése jellege azonosítója elméleti elméletigényes gyakorlati szk 214/11.1/ /11.0/ Speciális táskák 42 szk 214/11.2/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés gyakorlati összes 1. tananyagelem 214/11.1/ Speciális táskák, elmélet Speciális táskát készít (különböző technológiával) Elvégzi a termékgyártás általános és speciális műveleteit Elvégzi a befejező műveleteket C típus Speciális táskák technológiája B típus Alaptechnológiák C típus Zárási módok C típus Befejező műveletek 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3. szint Kézírás 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerező képesség Figyelem-összpontosítás Szorgalom, igyekezet Pontosság Látás Tömör fogalmazás készsége Közérthetőség Kompromisszumkészség Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 10% Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 30% Szöveges előadás egyéni felkészüléssel 20% 137
138 Tárgyminták azonosítása 20% Technológiai minták elemzése 20% Tanterem Technológia szaktanterem 28 óra elmélet osztálykeretben Orvosi, postás, kalauz, pilóta, műszer táskák stb.jellemzése, követelményeik. 2. tananyagelem 214/11.2/ Speciális táskák készítése, gyakorlat Speciális táskát készít (különböző technológiával) Elvégzi a termékgyártás általános és speciális műveleteit Elvégzi a befejező műveleteket C típus Speciális táskák technológiája B típus Alaptechnológiák C típus Zárási módok C típus Befejező műveletek 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Gyakorlatias feladatértelmezés Módszeres munkavégzés Kreativitás, ötletgazdagság Precizitás Kézügyesség Térlátás Kapcsolatteremtő készség Meggyőzőkészség Udvariasság Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 20% Műveletek gyakorlása 30% Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 30% Tárgyminták azonosítása 20% Tanműhely Termelő tanműhely 14 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban 138
139 Orvosi, postás, kalauz, pilóta, műszer táskák stb. felismerése, speciális technológiáinak alkalmazása. 139
140 30. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója megnevezése jellege azonosítója elméleti elméletigényes gyakorlati szk 214/1.1/ szk 214/1.2/ /1.0/ Javítás előkészítése 28 szk 214/1.3/ szk 214/1.4/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés gyakorlati összes 1. tananyagelem 214/1.1/ A hiba megállapításának elmélete Megállapítja a javítandó bőrdíszműtermék hibáját C típus Javítandó hibák ismerete 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3. szint Kézírás 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Ismeretek helyénvaló alkalmazása Gyakorlatias feladatértelmezés Figyelem-összpontosítás Látás Türelem Precizitás Kapcsolatteremtő készség Empatikus készség Közérthetőség Információk feladattal vezetett rendszerezése 20% Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 20% Esetleírás készítése 20% Csoportos helyzetgyakorlat 20% Részvétel az ügyfélfogadáson, esetmegfigyelés 20% 140
141 Technológia szaktanterem 7 óra elmélet osztálykeretben Termékek, anyagok, technológiák ismerete. 2. tananyagelem 214/1.2/ A hiba megállapításának gyakorlata Megállapítja a javítandó bőrdíszműtermék hibáját C típus Javítandó hibák ismerete 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3. szint Kézírás Módszeres munkavégzés Gyakorlatias feladatértelmezés Kreativitás, ötletgazdagság Látás Pontosság Térlátás Tömör fogalmazás készsége Kompromisszumkészség Udvariasság Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 20% Munkamegfigyelés adott szempontok alapján 20% Műveletek gyakorlása 30% Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 30% Tanműhely Tanbolt 7 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban Termékek, anyagok, technológiák felismerése. 141
142 3. tananyagelem 214/1.3/ Anyagelőkészítés, technológia választás elmélete Előkészíti az anyagot a javításhoz Technológiát választ, anyagösszetételhez C típus A javítás előkészítése C típus Javítási mód meghatározása 3. szint Olvasott köznyelvi szöveg megértése 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3. szint Kézírás 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Gyakorlatias feladatértelmezés Ismeretek helyénvaló alkalmazása Rendszerező képesség Pontosság Látás Kommunikációs rugalmasság Közérthetőség Tömör fogalmazás készsége Információk feladattal vezetett rendszerezése 20% Esetleírás készítése 30% Csoportos helyzetgyakorlat 30% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Technológia szaktanterem 7 óra elmélet osztálykeretben Javítási ismeretek. Technológiák, gépek, szerszámok, eszközök ismerete 142
143 4. tananyagelem 214/1.4/ Anyagelőkészítés, technológia választás gyakorlata Előkészíti az anyagot a javításhoz Technológiát választ, anyagösszetételhez C típus A javítás előkészítése C típus Javítási mód meghatározása 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Gyakorlatias feladatértelmezés Kreativitás, ötletgazdagság Precizitás Térlátás Szorgalom, igyekezet Meggyőző készség Konfliktusmegoldó készség Tolerancia Információk feladattal vezetett rendszerezése 20% Technológiai próbák végzése 20% Műveletek gyakorlása 30% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 30% Tanműhely 7 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban Technológiák, gépek, szerszámok, eszközök kiválasztásának szempontjai. Technológiák, gépek, szerszámok, eszközök gyakorlati alkalmazása. 143
144 31. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója megnevezése jellege azonosítója elméleti elméletigényes gyakorlati szk 214/2.1/ szk 214/2.2/ /2.0/ Javítás 42 szk 214/2.3/ szk 214/2.4/ Megjegyzés: "szk" = szakmai képzés gyakorlati összes 1. tananyagelem 214/2.1/ Varrásos javítás elmélete Varratokat javít Bélést javít, cserél C típus Varratok javítása C típus Bélés javítása, csere 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3. szint Kézírás Ismeretek helyénvaló alkalmazása Gyakorlatias feladatértelmezés Kreativitás, ötletgazdagság Látás Szorgalom, igyekezet Pontosság Tömör fogalmazás készsége Kompromisszumkészség Közérthetőség Információk feladattal vezetett rendszerezése 20% Esetleírás készítése 30% Csoportos helyzetgyakorlat 30% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% 144
145 Technológia szaktanterem 7 óra elmélet osztálykeretben Technológiák, gépek, szerszámok, eszközök alkalmazásának elméleti ismeretei. 2. tananyagelem 214/2.2/ Varrásos javítás gyakorlata Varratokat javít Bélést javít, cserél C típus Varratok javítása C típus Bélés javítása, csere 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Ismeretek helyénvaló alkalmazása Módszeres munkavégzés A környezet tisztántartása Térlátás Kézügyesség Stabil kéztartás Konfliktuskerülő készség Udvariasság Információk feladattal vezetett rendszerezése 20% Technológiai próbák végzése 20% Műveletek gyakorlása 30% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 30% Tanműhely 14 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban Technológiák, gépek, szerszámok, eszközök alkalmazása. 145
146 3. tananyagelem 214/2.3/ Javítás elmélete Alkatrészpótlásokat végez, javít, cserél Kelléket pótol (csat, fűzőszem, szegecs, patent stb.) Húzózárat javít, cserél C típus Alkatrészpótlás, javítás, cserélés C típus Kellékek pótlása (csat, szegecs, patent stb.) C típus Húzózár javítás, csere 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség 3. szint Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3. szint Kézírás Ismeretek helyénvaló alkalmazása Gyakorlatias feladatértelmezés Kreativitás, ötletgazdagság Látás Szorgalom, igyekezet Pontosság Tömör fogalmazás készsége Kompromisszumkészség Közérthetőség Információk feladattal vezetett rendszerezése 20% Esetleírás készítése 30% Csoportos helyzetgyakorlat 30% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 20% Technológia szaktanterem 7 óra elmélet osztálykeretben Technológiák, gépek, szerszámok, eszközök ismerete. Alkatrészek, kellékek ismeretei, követelményei. 146
147 4. tananyagelem 214/2.4/ Javítás gyakorlata Alkatrészpótlásokat végez, javít, cserél Kelléket pótol (csat, fűzőszem, szegecs, patent stb.) Húzózárat javít, cserél C típus Alkatrészpótlás, javítás, cserélés C típus Kellékek pótlása (csat, szegecs, patent stb.) C típus Húzózár javítás, csere 3. szint Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 3. szint Köznyelvi beszédkészség Ismeretek helyénvaló alkalmazása Módszeres munkavégzés A környezet tisztántartása Térlátás Kézügyesség Stabil kéztartás Konfliktuskerülő készség Udvariasság Információk feladattal vezetett rendszerezése 20% Technológiai próbák végzése 20% Műveletek gyakorlása 30% Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 30% Tanműhely 14 óra gyakorlat gyakorlati képzési csoportban Technológiák, gépek, szerszámok, eszközök alkalmazása, beállítása. Alkatrészek, kellékek alkalmazása, követelményei. 147
BŐRDÍSZMŰVES SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
BŐRDÍSZMŰVES SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 33 542 01 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Bőrdíszműves
BŐRDÍSZMŰVES SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
BŐRDÍSZMŰVES SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 33 542 01 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Bőrdíszműves
BŐRDÍSZMŰVES. alapján készült.
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.
BŐRDÍSZMŰVES SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
BŐRDÍSZMŰVES SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 33 542 01 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Bőrdíszműves
SZÍJGYÁRTÓ ÉS NYERGES SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
SZÍJGYÁRTÓ ÉS NYERGES SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 542 02 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:
Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!
II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen
33 542 02 1000 00 00 Cipész, cipőkészítő, cipőjavító szakképesítés
516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 7200 Dombóvár, Népköztársaság u.21. 33 542 02 1000 00 00 Cipész, cipőkészítő, cipőjavító szakképesítés Helyi tanterve 2010 Készítette: Szalai Róbertné műszaki
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM CIPÉSZ, CIPŐKÉSZÍTŐ, CIPŐJAVÍTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKKÉPESÍTÉS ADAPTÁLT KÖZPONTI PROGRAM MOZGÁSKORLÁTOZOTT TANULÓK SZÁMÁRA 2008 1 Készült a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési
Villanyszerelő. A szakképzés azonosító száma: 33 522 04 1000 00 00. Szakképesítés-elágazások: Hozzárendelt FEOR szám: 7624
Villanyszerelő A szakképzés megnevezése: Villanyszerelő A szakképzés azonosító száma: 33 522 04 1000 00 00 Szakképesítés-elágazások: nincsenek Hozzárendelt FEOR szám: 7624 Szakképzési évfolyamok száma:
Az 8. sorszámú Bőrdíszműves megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
Az 8. sorszámú Bőrdíszműves megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 542 01 1.2. Szakképesítés
SZÖVŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
SZÖVŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 33 542 06 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Szövő 3. Szakképesítések
ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. 2. 3. 3.1 A szakképesítés azonosító száma: A szakképesítés megnevezése: Szakképesítések köre:
ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 522 05 2. A szakképesítés megnevezése: Energetikus 3. 3.1
KÁRPITOS. Elmélet aránya: 30 % Gyakorlat aránya: 70 % (Az elmélet/gyakorlat arány az előrehozott szakképzés esetében a szakmai képzésre vonatkozik)
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.
A 22. sorszámú Bőrdíszműves megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2.
A 22. sorszámú Bőrdíszműves megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 542 01 1.2. Szakképesítés
KÁRPITOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
KÁRPITOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ AATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 33 542 04 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Kárpitos 3.
ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 522 05 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Energetikus
FONÓ, KÖTŐ ÉS NEMSZŐTT-TERMÉK GYÁRTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
FONÓ, KÖTŐ ÉS NEMSZŐTTTERMÉK GYÁRTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 33 542 03 0000 00 00 2. A szakképesítés
CIPÉSZ, CIPŐKÉSZÍTŐ, CIPŐJAVÍTÓ
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program CIPÉSZ, CIPŐKÉSZÍTŐ, CIPŐJAVÍTÓ a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről
PEDAGÓGIAI PROGRAM ELŐREHOZOTT (ALTERNATÍV) SZAKMAI KÉPZÉS KÉTÉVES SZAKMAI KÉPZÉS GÉPÉSZETI SZAKMACSOPORT
ÉPÍTŐIPARI, FAIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 7400 Kaposvár, Cseri út 6. OM: 034173 PEDAGÓGIAI PROGRAM ELŐREHOZOTT (ALTERNATÍV) SZAKMAI KÉPZÉS KÉTÉVES SZAKMAI KÉPZÉS GÉPÉSZETI SZAKMACSOPORT Gázfogyasztó-berendezés
CIPÉSZ, CIPŐKÉSZÍTŐ, CIPŐJAVÍTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
CIPÉSZ, CIPŐKÉSZÍTŐ, CIPŐJAVÍTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 33 542 02 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:
KÁRPITOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
KÁRPITOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ AATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 33 542 04 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Kárpitos 3.
CIPÉSZ, CIPŐKÉSZÍTŐ, CIPŐJAVÍTÓ
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program CIPÉSZ, CIPŐKÉSZÍTŐ, CIPŐJAVÍTÓ a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI.
CIPÉSZ, CIPŐKÉSZÍTŐ, CIPŐJAVÍTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
CIPÉSZ, CIPŐKÉSZÍTŐ, CIPŐJAVÍTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 33 542 02 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:
ELLENŐRZÉSI ÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI MUNKATÁRS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
ELLENŐRZÉSI ÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI MUNKTÁRS SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 52 347 01 0000 00 00 2. szakképesítés
ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKAI SZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKAI SZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 582 22 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:
AUTÓTECHNIKUS. alapján készült.
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.
CUKRÁSZ. alapján készült.
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról
VÉSNÖK SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
VÉSNÖK SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 54 215 02 2. szakképesítés megnevezése: Vésnök 3. Szakképesítések köre: 3.1
Épületgépészeti csőhálózati-és berendezés-szerelő - Vízvezeték-és vízkészülék-szerelő
Épületgépészeti csőhálózati-és berendezés-szerelő - vízvezeték-és vízkészülék-szerelő A szakképzés megnevezése: Vízvezeték-és vízkészülék-szerelő A szakképzés azonosító száma: 311 582 09 0010 31 04 Hozzárendelt
LAKÁSTEXTIL-KÉSZÍTŐ, MUNKARUHA- ÉS VÉDŐRUHA-KÉSZÍTŐ RÉSZSZAKÉPESTÉS TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT TANULÓK SZÁMÁRA
LAKÁSTEXTIL-KÉSZÍTŐ, MUNKARUHA- ÉS VÉDŐRUHA-KÉSZÍTŐ RÉSZSZAKÉPESTÉS TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT TANULÓK SZÁMÁRA 2010. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere Az adaptált központi program
VASÚTI ÁRUFUVAROZÁSI TECHNOLÓGUS
VASÚTI ÁRUFUVAROZÁSI TECHNOLÓGUS I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről
Pénzügyminisztérium ÚTMUTATÓ Vállalkozási ügyintéző szakképesítés
Pénzügyminisztérium ÚTMUTATÓ 52 344 02 0000 00 00 Vállalkozási ügyintéző szakképesítés 1974-06 Üzleti terv készítése 5. vizsgarész 1. vizsgafeladatában meghatározott záródolgozat védéséhez Szóbeli vizsgatevékenység:
SZAKÁCS. Elmélet aránya: 30 % Gyakorlat aránya: 70 % (Az elmélet/gyakorlat arány az előrehozott szakképzés esetében a szakmai képzésre vonatkozik)
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.
SZABÓ. a Kormány 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelete az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendje,
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.
SZÍJGYÁRTÓ ÉS NYERGES
SZÍJGYÁRTÓ ÉS NYERGES I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény,
Elektronikai technikus SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAMJA
Elektronikai technikus SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAMJA A szakképzés megnevezése: Elektronikai technikus A szakképzés azonosító száma: 54 523 01 0000 00 00 Hozzárendelt FEOR szám: 3121 1. A szakképzés szervezésének
ÉDESIPARI TERMÉKGYÁRTÓ
ÉDESIPARI TERMÉKGYÁRTÓ I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény,
EGÉSZSÉGÜGYI GYAKORLATVEZETŐ 3 SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
EGÉSZSÉGÜGYI GYAKORLATVEZETŐ 3 SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. 2. A szakképesítés azonosító száma: 54 146 01 0000 00 00 A szakképesítés megnevezése:
8. AGRÁRMENEDZSER-ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI. I. Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
8. AGRÁRMENEDZSER-ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok 1. A szakképesítés azonosító száma: 55 621 01 2. A Szakképesítés megnevezése: Agrármenedzser-asszisztens
VÁGÓÁLLAT-MINŐSÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
VÁGÓÁLLATMINŐSÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 51 541 01 2. A szakképesítés megnevezése: Vágóállatminősítő
TEXTILSZÍNEZŐ, -KIKÉSZÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
TETILSZÍNEZŐ, -KIKÉSZÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 33 542 08 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:
I. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok. II. Egyéb adatok
VÁGÓÁLLAT-MINŐSÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok 1. A szakképesítés azonosító száma: 51 541 01 2. A szakképesítés megnevezése: Vágóállat-minősítő
Fémtömegcikkgyártó Fémipari megmunkálógépsor és berendezés-üzemeltető
A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
A 11. sorszámú Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
A 11. sorszámú Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma:
ENERGETIKUS. alapján készült.
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról
516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 7200 Dombóvár, Népköztársaság u.21. 33 542 05 0010 33 03 Női szabó szakképesítés Helyi tanterve 2008
516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 72 Dombóvár, Népköztársaság u.21. 33 542 5 1 33 3 Női szabó szakképesítés Helyi tanterve 28 Készítette: Márkusné Halmosi Zsuzsanna műszaki tanár 1 Női szabó
A 2. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 2. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 543 02 1.2. Szakképesítés megnevezése:
AZ 1. MELLÉKLET 44. SORSZÁMA ALATT KIADOTT RENDEZVÉNYTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
AZ 1. MELLÉKLET 44. SORSZÁMA ALATT KIADOTT RENDEZVÉNYTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 213 04
CUKRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
CUKRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 33 811 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Cukrász 3. 3.1
KÉMÉNYSEPRŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK II. EGYÉB ADATOK
KÉMÉNYSEPRŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 33 814 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Kéményseprő
FILMTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
FILMTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 213 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Filmtechnikus
HOSTESS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
HOSTESS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 812 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Hostess 3. Szakképesítések
KÁLYHÁS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
KÁLYHÁS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 582 13 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Kályhás 3. Szakképesítések
Bőrdíszműves 4 Bőrdíszműves Táskajavító Bőrdíszműves 4
145-06 Alkatrészek díszítése, összeerősítése a bőrdíszműiparban A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő
VEGYI- ÉS KALORIKUSGÉP SZERELŐ ÉS KARBANTARTÓ
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.
VÉSNÖK. alapján készült.
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.
AZ 1. MELLÉKLET 46. SORSZÁMA ALATT KIADOTT SEGÉDLEVÉLTÁROS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
AZ 1. MELLÉKLET 46. SORSZÁMA ALATT KIADOTT SEGÉDLEVÉLTÁROS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 322 02 0000
516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 7200 Dombóvár, Népköztársaság u.21.
516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 72 Dombóvár, Népköztársaság u.21. 54 542 1 1 54 2 Ruhaipari technikus szakképesítés Helyi tanterve 28 Készítette: Márkusné Halmosi Zsuzsanna műszaki tanár 1
RENDEZVÉNYTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
RENDEZVÉNYTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 213 04 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:
VÍZKÚTFÚRÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
VÍZKÚTFÚRÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 582 19 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Vízkútfúró
SEGÉDLEVÉLTÁROS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
SEGÉDLEVÉLTÁROS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 322 02 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Segédlevéltáros
SZABÓ. 2. Az elágazások OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 33 542 05. A szakképesítés megnevezése:
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról
KOZMETIKUS. alapján készült.
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról
SZÍNHÁZI MODERÁTOR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
SZÍNHÁZI MODERÁTOR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 55 213 02 2. A szakképesítés megnevezése: Moderátor 3.
AGRÁRMENEDZSER-ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI. 2. A szakképesítés megnevezése: Agrármenedzser-asszisztens
GRÁRMENEDZSER-SSZISZTENS SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 55 621 01 2. szakképesítés megnevezése: grármenedzser-asszisztens
SZERSZÁMKÉSZÍTŐ. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 33 521 08 0000 00 00
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.
SZÍJGYÁRTÓ ÉS NYERGES SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
SZÍJGYÁRTÓ ÉS NYERGES SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 542 02 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:
BÚTORASZTALOS. alapján készült.
BÚTORASZTALOS I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított
KÖNYVESBOLTI ELADÓ. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 52 341 06 0000 00 00. Szakképesítések köre:
KÖNYVESBOLTI ELADÓ I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször
395. A Tűzvédelmi előadó feladatai megnevezésű, azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:
395. A Tűzvédelmi előadó feladatai megnevezésű, 10396-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Vizsgálja, értékeli a létesítmények tűzvédelmi szempontból fontos paramétereit
A 107. sorszámú Vízügyi technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 107. sorszámú Vízügyi technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 853 01 1.2. Szakképesítés
EGÉSZSÉGÜGYI MENEDZSER SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
EGÉSZSÉGÜGYI MENEDZSER SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 345 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:
Fémnyomó Fémipari megmunkálógépsor és berendezés-üzemeltető
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
MŰSZAKICIKK-KERESKEDŐ
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról
KÖZMŰVELŐDÉSI SZAKEMBER II. SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
KÖZMŰVELŐDÉSI SZAKEMBER II. SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 345 02 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:
Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!
II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen
SEGÉDKÖNYVTÁROS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
SEGÉDKÖNYVTÁROS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 322 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Segédkönyvtáros
AZ 1. MELLÉKLET 45. SORSZÁMA ALATT KIADOTT SEGÉDKÖNYVTÁROS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
AZ 1. MELLÉKLET 45. SORSZÁMA ALATT KIADOTT SEGÉDKÖNYVTÁROS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 322 01 0000
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM BŐRTÁRGYKÉSZÍTŐ RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS ADAPTÁLT KÖZPONTI PROGRAM TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT TANULÓK SZÁMÁRA
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM BŐRTÁRGYKÉSZÍTŐ RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS ADAPTÁLT KÖZPONTI PROGRAM TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT TANULÓK SZÁMÁRA 2008 Készült a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet munkacsoportjában,
KERTÉSZ. 2. A szakképesítések, elágazások OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 31 622 01. A szakképesítés megnevezése:
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról
A 259. sorszámú Bútoripari gyártás-előkészítő, szervező megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1
A 259. sorszámú Bútoripari gyártás-előkészítő, szervező megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma:
ÜGYVITELI SZAKÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
ÜGYVITELI SZAKÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 55 346 02 2. A szakképesítés megnevezése: Ügyviteli
KÉMÉNYVIZSGÁLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
KÉMÉNYVIZSGÁLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 33 814 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Kéményvizsgáló
DOZIMETRIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
DOZIMETRIKUS SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 52 522 03 0000 00 00 2. szakképesítés megnevezése: Dozimetrikus 3. 3.1
Vonatkozó jogszabályok Általános érvényű szabályozók a szakképzésben Ágazati szabályozók
Vonatkozó jogszabályok Általános érvényű szabályozók a szakképzésben Ágazati szabályozók György Annamária Egészségügyi Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatóság 2013.05.27. Vonatkozó jogszabály 20/2007.
A 73. sorszámú Fröccsöntő megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 73. sorszámú Fröccsöntő megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 31 521 04 1.2. Részszakképesítés
A 46. sorszámú Húsipari termékgyártó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 46. sorszámú Húsipari termékgyártó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 541 03 1.2. Szakképesítés
PANZIÓS, FALUSI VENDÉGLÁTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
PANZIÓS, FALUSI VENDÉGLÁTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 812 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:
HŰTŐ- ÉS KLÍMABERENDEZÉS-SZERELŐ, KARBANTARTÓ
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.
VÍZKÚTFÚRÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
VÍZKÚTFÚRÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 582 20 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Vízkútfúró
PINCÉR. Elmélet aránya: 30 % Gyakorlat aránya: 70 % (Az elmélet/gyakorlat arány az előrehozott szakképzés esetében a szakmai képzésre vonatkozik)
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.
KÖZÉPFOKÚ SZAKMAI KÉPZÉS
KÖZÉPFOKÚ SZAKMAI KÉPZÉS ÁLTALÁNOS IRÁNYELVEK A képzés szabályozásának jogi háttere A Madách Musical Tánc- és Zeneművészeti iskola szakközépiskolai képzésének szakmai programja a a közoktatásról szóló,
ÉLELMEZÉSVEZETŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
ÉLELMEZÉSVEZETŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 811 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Élelmezésvezető
