Engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam a rövidesen induló. EU pályázatírói képzés - EU referens szakmai képzés
|
|
- Elemér Lakatos
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam a rövidesen induló EU pályázatírói képzés - EU referens szakmai képzés Budapest IX. ker., Haller u.40. című tanfolyamunkat. Ezt a programot többek között már november-decemberben az Ifjúsági Családügyi Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium Élhetőbb Faluért programja keretében is többen elvégeztek és nagyon jó véleményeket kaptunk tőlük. Ebből néhányat mellékelek a levelemhez. A többi hasonló képzéstől talán annyiban különbözik, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt fektetünk a humán erőforrás fejlesztési és szociális projektekre, illetve a projektek megvalósításával kapcsolatos kérdéseket is sokkal részletesebben tárgyaljuk. Ha Ön a 2. mellékletben szereplő pályázati célcsoporthoz tartozik, akkor lehetősége van arra, hogy a ROP 312 programja finanszírozásában vegyen részt a képzésen. Ha felkeltettük az érdeklődését, kérjük, az alábbi regisztrációs lapot küldje vissza -en az eufalu@perfektpower.hu címre vagy faxon a (06-1) számra. Kollégánk, Óvári Adrián a képzés koordinátora felveszi Önnel a kapcsolatot a ROP programba történő jelentkezés támogatására. Kérjük, mihamarabb jelezzen vissza, mert a tanfolyamra a jelentkezéseket a regisztráció sorrendjében tudjuk elfogadni. A maximális csoportlétszámon felül nem fogadhatunk jelentkezéseket. Üdvözlettel: Szalai Piroska Perfekt-Power Kft. ügyvezetője REGISZTRÁCIÓS LAP EU pályázatírói képzés - EU referens szakmai képzés Tisza-tó NÉV: BEOSZTÁS: SZERVEZET: POSTACÍM: TELEFON: FAX: ANYJA NEVE* : SZÜLETÉSI HELY ÉS IDŐ*: LAKCÍM*: * Képzési szerződéshez szükséges adatok 1. melléklet
2 Tanfolyami ismertető: EU pályázatírói képzés - EU referens szakmai képzése A program célja, hogy a képzésben résztvevők Sajátítsák el az EU-s pályázatírás és projectmenedzsment alapjait, hogy a későbbiekben tanácsadó tevékenységet folytathassanak helyi szinten. Ismerjék meg a projekt tervezés és készítés alapjait. Legyenek képesek pályázati tanácsadásra, projekt pozicionálásra, munkacsoport és networking koordinálásra, pályázat előkészítésre, elkészítésre, lebonyolításra és értékelésre A program célcsoportja: Civil szervezetek, vállalkozások, önkormányzatok pályázatírásban és végrehajtásban érintett személyei. A EU referens szakmai képzése c. tanfolyam felépítése: 1. modul: EU források szakpolitikai menedzsment 2. modul: Stratégiai tervezés és programkészítés, Pályázati projektmenedzsment 3. modul: A strukturális alapok hazai támogatási és pályáztatási rendszere 4. modul: Pályázatkészítés, projektűrlap kitöltés Tanfolyamdíj: ft /fő A képzésre a ROP program költségtérítést biztosít az 2.mellékletben szereplők számára. Költségtérítés kizárólag a képzés megkezdése előtt megkötött költségtérítési megállapodás alapján biztosítható. A képzés tervezett időpontja: A képzés helyszíne: A jelentkezés módja: A képzésre regisztrálni a Perfekt-Power Kft-nél kell. A regisztráció után felvesszük önnel személyesen a kapcsolatot. Ezután egyénenként kell folyamodni a támogatásra. A támogatásra történő jelentkezés dokumentációját legkésőbb a képzés megkezdése előtt 30 nappal kell benyújtani a munkavégzés helyszíne szerint illetékes Regionális Fejlesztési Ügynökséghez (a továbbiakban: RFÜ). Benyújtási határidő: A dokumentáció összeállításához segítséget nyújtunk. Kérjük legkésőbb... küldjék vissza számunkra ezt a regisztrációs lapot, mert kb. 1 hét kell a jelentkezéshez. Eddigi hallgatóink önkormányzatok és kistérségi önkormányzati társulások EU referensei, alapítványok, iskolák pályázatírásban érdekelt munkatársai illetve döntéshozói voltak, akik a stratégiai tervezési munkájuk támogatására mélyebb tudáshoz, háttérinformációkhoz kívántak jutni. (lásd referenciák 2. Számú melléklet) A képzés 6 nap alatt - semmilyen előzetes ismeretet nem feltételezve - az alapoktól indítva eljuttatja a hallgatókat oda, hogy tisztában lesznek az EU támogatási rendszerével, a Strukturális Alapok logikájával, a magyar NFT illetve a folyamatos aktualizálások következtében a NFT2 pályázati struktúrájával és az egyes pályázatok jellemzőivel. Emellett komoly ismereteket szerezhetnek a projektmenedzsment témájában is. Az EU pályázatok által megkövetelt módszertanokat gyakorlati példákon keresztül tanulhatják meg a hallgatók. Más projektmenedzsment módszertanok is bemutatásra kerülnek, hisz nemcsak a pályázat beadásáig kell egy projekttel foglalkozni a referensnek. A pénzügyi részt egy konkrét példán vezetjük végig. A tanfolyam a következő munkakörök betöltésénél biztosít jól használható szakmai tudást: pályázati referens, EU referens, projektmenedzser, projektasszisztens 2. melléklet
3 A ROP felhívás célcsoportjai: Budapest IX. ker., Haller u.40. A felhívásra az alábbi célcsoportokba tartozó magánszemélyek jelentkezhetnek: 1. Önkormányzati képviselők, választott tisztségviselők: helyi önkormányzatok választott testületeinek tagjai (képviselő testület illetve bizottságok) kisebbségi települési önkormányzatok választott képviselői közvetett módon létrejövő helyi kisebbségi önkormányzatok képviselői közvetlen módon létrejövő helyi kisebbségi önkormányzatok választott képviselői 2. Terület-, térség- és településfejlesztési intézmények alkalmazottai: regionális Fejlesztési Ügynökségek alkalmazottai megyei vagy Térségi- Területfejlesztési Tanácsok munkaszervezeteinek alkalmazottai kistérségi (vidékfejlesztési) menedzserek, társulások munkaszervezeteinek alkalmazottai,megbízottak 3. Önkormányzati szervezetek alkalmazottai: kerület- és településfejlesztéssel foglalkozó önkormányzati tulajdonú közhasznú társaságok és közalapítványok alkalmazottai önkormányzati intézmények állami (költségvetési) intézmények vezető beosztású közalkalmazottai, továbbá az irányításuk alá tartozó közalkalmazottak, hivatásos állományú alkalmazottak helyi önkormányzat által létrehozott közalapítvány munkatársai 4. Vállalkozókat támogató szervezetek alkalmazottai: kereskedelmi és Iparkamarák alkalmazottai vállalkozásfejlesztési alapítványok munkatársai 5. Civil szervezetek munkatársai: közhasznú vagy kiemelten közhasznú civil szervezetek, valamint közhasznú társaságok munkatársai A felhívásra nem jelentkezhetnek: Köztisztviselők, akkor sem, ha a jelentkezők a fenti csoportok valamelyikébe tartoznak, tekintettel arra, hogy ők a ROP es komponens kizárólagos kedvezményezettjei. A VÁTI Kht. alkalmazottai, akkor sem, ha a jelentkezők a fenti csoportok valamelyikébe tartoznak A képzési listán szereplő intézmények alkalmazottai, munkatársai, oktatói nem finanszírozhatók az intézményük által szervezett képzéseken akkor sem, ha a fenti csoportok valamelyikébe tartoznak. Olyan személyek, akik az adott képzésen való részvételre egyéb állami vagy uniós forrásból támogatásban részesülnek. Olyan személyek, akik bármilyen egyéb állami vagy uniós forrásból támogatásban részesültek korábban, és saját hibájukból, a vállalt kötelezettségeiknek nem tettek eleget.
4 Olyan személyek, akikkel a VÁTI Kht korábban költségtérítési megállapodást kötött, és a megállapodásban vállalt kötelezettségeiknek még nem tettek eleget, vagy a megállapodásban vállalt kötelezettségeiket számukra felróható okból nem teljesítették, és ezért kizárásra kerültek. Azok, akik regisztrált munkanélküliek, nem rendelkeznek munkaviszonnyal vagy megbízási jogviszonnyal, köztisztviselők, nem választott tisztségviselők illetve nem tagjai vagy képviselői ezen felhívás 1. célcsoportjában meghatározott testületeknek sem. A jelentkezőknek minden esetben igazolniuk kell a célcsoporthoz való tartozásukat a ROP képzési felhívás IX. pontjában részletezett dokumentumok benyújtásával.
5 3. melléklet Az ICSSZEM megbízásából november-decemberben az Élhetőbb Faluért programban részt vevő települések pályázatokkal foglalkozó szakembereinek tartott Európai uniós pályázatíró képzés - EU-s referensek szakmai képzése című tanfolyamunk visszhangjaiból: Értékes, szükséges ismeretanyag A szokottnál jóval magasabb minőségű előadók Jó hangulatú, profi módszerekkel megvalósított csapatmunkára ösztönzés Kreativitásra ösztönzés fantasztikus Egészében az átlagosat magasan felülmúló képzés, Csák Krisztina Nagyon hasznosnak tartom ezt a tréninget és örülök, hogy lehetőségem nyílt részt venni. Különösen a projektmenedzsment előadás tetszett: az előadó magával ragadó magyarázata, remek példák, egy átfogó, tiszta, érthető képet adott az egész projekt ciklus menedzsment gondolkodásról. Sok olyan információt kaptam, melyeket fel tudok használni pályázatírás és megvalósítás során, kistérségi projektjeink megvalósításában. Sajnálom, hogy az idő rövidsége miatt nem nyílt arra lehetőség, hogy még részletesebben tudjuk az egyes ciklusokat kiemelni. A hely választás kiváló, a tréningen részt vevő csapat motivált. Sztachó Éva ADRA Hungary Alapítvány A képzés során sok ismerős dologról is hallottam, ám több olyan anyag is szóba került más aspektusból megközelítve, ami a mindennapi munkám során használható. Az előadók kvalitása lehetővé tette az amúgy is zsúfolt és tömör anyag érthető és gyakorlati tapasztalatokkal alátámasztott érdekfeszítő leadását. A képzés során többször is alkalmunk volt interaktív véleménnyilvánításra és véleménycserére, amely a szakmai tapasztalatokat bővítette. A későbbiek során remélem, lehetőség nyílik a hátrányos helyzetű kistérségek pályázatíró embereinek hasonló kvalitású előadók segítségével történő képzésére, amely a hálózatépítést és a partnerséget is szolgálja. Sebestyén Zoltán Sárbogárdi vidékfejlesztési menedzser A képzés során sikerült az eddigi ismereteket rendszerezni, átláthatóbbá és ez által a felhasználói gyakorlatban hasznosíthatóvá tenni. A megtanultakat, különösen a projekt ciklus menedzsment keretében tanultakat tudom a további munkám során pályázatok készítésében hasznosítani. A képzés során nagy tudású, kiváló előadó készségű szakembereket hallgattunk meg, a megbeszéléseken egyedi gyakorlati kérdéseinkre is kimerítő válaszokat kaptunk. A képzés szervezése, forgatókönyve logikus, jól felépített volt. Igazán örömömre szolgált részt venni a Perfekt-Power menedzserképző velencei képzésén. Juhos Ferenc Csenger
CIVIL HÍRVIVŐ. 5. szám
Hálózat az Integrációért Alapítvány 8792 Zalavég, Petőfi S. u. 32. CIVIL HÍRVIVŐ 5. szám Kedves Barátunk! A Nemzeti Civil Alapprogram Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma támogatásával
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar TELEPÜLÉS- ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MENEDZSMENT szakirányú továbbképzési szak A 21. században a település- és területfejlesztés fontossága várhatóan tovább növekszik.
MÓDOSÍTOTT JELENTKEZÉSI FELHÍVÁS
VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú Társaság (VÁTI KHT) MÓDOSÍTOTT JELENTKEZÉSI FELHÍVÁS a területfejlesztésben érintett intézmények és civil szervezetek munkatársai részére képzési
Az NFT I. ROP képzési programjai és a területfejlesztés aktuális feladatai
Az NFT I. ROP képzési programjai és a területfejlesztés aktuális feladatai Sára János főosztályvezető Területfejlesztési Főosztály 2008. április 3. Az NFT I. Regionális Operatív Programjának két képzési
A projektzáró tájékoztató rendezvény június 23.
A projektzáró tájékoztató rendezvény 2010. június 23. A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési kapacitásainak megerősítése ÁROP-1.1.5/C A Tokaji kistérség fejlesztési és együttműködési
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar EU PROJEKTMENEDZSER. szakirányú továbbképzési szak
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar EU PROJEKTMENEDZSER szakirányú továbbképzési szak Az EU projektmenedzser képzés a projektek sikeres előkészítésével, menedzselésével, végrehajtásával, és
Projekt-és pályázatmenedzsment képzés programja
Projekt-és pályázatmenedzsment képzés programja 1. A program célja A képzésben résztvevők megismerjék a Projekt Ciklus Menedzsment módszertan jellemzőit, képessé váljanak projektek generálására, tervezése,
KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu
KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu Közhasznúsági jelentés 2009. Tartalom a) A számviteli beszámoló 2 b) A költségvetési
Az MNVH céljai, feladata és felépítése
Az MNVH céljai, feladata és felépítése Tóth Márta MNVH Bács-Kiskun megyei referens Szarvas, 2013. április 29. MNVH megalakulása, jogszabályi háttér 1698/2005 EK rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési
Szám: 04/367-1/2006. Helyi Önkormányzat Jegyzője/Körjegyzője. Székhelyén. Tisztelt Jegyző/Körjegyző Asszony/Úr!
Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal Vezetője 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9. Tel: 22/316-321 Fax: 22/310-391 e-mail: kozigazgatasi.hivatal@fejer.b-m.hu Szám: 04/367-1/2006. Helyi Önkormányzat Jegyzője/Körjegyzője
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként
2010. Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért 2010.02.17.
2010. Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért 2010.02.17. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati
Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001
Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) 1990- ben alakult azzal a céllal, hogy szakmai és pénzügyi támogatása révén elősegítse
Magyar joganyagok - 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás - a Széchenyi Progra 2. oldal c) ellátja a Korm. rendeletben, a Társaság alapító okira
Magyar joganyagok - 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás - a Széchenyi Progra 1. oldal 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás a Széchenyi Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Gazdasági vezető. Nemzetközi projektmenedzser. Pénzügyi menedzser. Projektasszisztens
A Regionális Innovációs Ügynökségként működő, innovációs fejlesztésekkel és projektek menedzsmentjével foglalkozó Pannon Novum Nonprofit Kft. pályázatot hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: Gazdasági
ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK AUGUSZTUS 31-EI ÜLÉSÉRE
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám: III-1778-3/2017. ELŐTERJESZTÉS
a szerkesztők =================
A Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány kéthetenként megjelenő, 9000 címre eljutó hírlevelének 266. számát böngészheti a Tisztelt Olvasó. Reméljük, talál benne hasznosíthatót. A www.nonprofit.hu
Előterjesztés a közösségi szinten irányított városi helyi fejlesztések (CLLD) program megvalósításáról
Előterjesztés a közösségi szinten irányított városi helyi fejlesztések (CLLD) program megvalósításáról 1. előterjesztés száma: 249/2016 2. előterjesztést készítő személy neve: Fábián Róbert 3. előterjesztést
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2006. október 30-i ülésére Tárgy: Döntés Zirc város részvételéről a Szociális és Munkaügyi Minisztérium helyi önkormányzatok gyermek
Javaslat támogatási kérelem benyújtására az EFOP kódszámú, Integrált térségi gyermekprogramok című felhívásra Ózd, június 24.
Javaslat támogatási kérelem benyújtására az EFOP-1.4.2-16 kódszámú, Integrált térségi gyermekprogramok című felhívásra Ózd, 2016. június 24. Előterjesztő: Társulás Elnöke Előkészítő: Munkaszervezet Hatósági
Projektnyitó rendezvény: LHH programok eljárásrendje és megvalósítása
Projektnyitó rendezvény: LHH programok eljárásrendje és megvalósítása A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési kapacitásainak megerősítése ÁROP-1.1.5/C Bátor Nyírbátor Térségfejlesztési
KÉPZŐI FELHÍVÁS. Roma fiatalokkal foglalkozó szervezeteknek szóló képzés levezetése
KÉPZŐI FELHÍVÁS Tárgy Roma fiatalokkal foglalkozó szervezeteknek szóló képzés levezetése Kiíró NCSSZI Fiatalok Lendületben Programiroda és a Konszenzus Alapítvány Budapesti Szervezete Határidő 2013. február
FEB 93 Ifjúsági Oktatási Alapítvány. Közhasznúsági jelentés FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2016 1 1. Számviteli beszámoló 2. A költségvetési támogatás felhasználása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Cél szerinti juttatások
Közbeszerzési szakértő képzés az új közbeszerzési törvény megjelent változásai alapján
Rendelkezik közbeszerzési végzettséggel és fontos Önnek a szakmai fejlődés? Csak az aktualitások érdeklik, és nem szeretne az általánosságokkal foglalkozni? Nincs ideje elméleti előadásokat hallgatni,
Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Kht.
Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Kht. 2006. évi Közhasznúsági Jelentés Ózd, 2007. május 17.. Dr. Török Béla ügyvezető PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSÚ KOMPLEX MUNKAERŐPIACI PROGRAMOK 1. Borsod-Gömör-Abaúj Újra Dolgozom+
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 28-i ülésére. Az előterjesztést készítette: jegyző
8649-1/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. április 28-i ülésére Tárgy: Készségfejlesztés az önkormányzatoknál (ÁROP-2.2.11/2010) c. normatív pályázat
Országos KID Egyesület
Országos KID Egyesület ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Debrecen, 2012. szeptember 27. Az első KID-ek 2002-2005 A KID-típusú programok módszertanát az Országos Foglalkoztatási Közalapítvánnyal (OFA)
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. június 23-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Erzsébet Kórház- rendelőintézet igazgatói állására beérkezett pályázat elbírálása Előadó
GINOP Gyakornoki program - támogató szolgáltatások. ismertető
GINOP-5.2.5-16 Gyakornoki program - támogató szolgáltatások ismertető A GINOP-5.2.5-16 Gyakornoki program - támogató szolgáltatások projekt A projekt célja: A GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők
Berkecz Balázs, DDRFÜ regionális hálózati igazgató. A válság és a régió
Berkecz Balázs, DDRFÜ regionális hálózati igazgató A válság és a régió Szakmai berkekben köztudott, hogy a gazdaságfejlesztéshez és pályázatokhoz kapcsolódó intézményrendszer meglehetısen sokszereplıs
Stengl Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Stengl Kereskedelmi és Székhely: 7632 Pécs, Júlia u. 13. IV. em. 13. Tel: 06 30 758 75 16 Fax: 06 72 520 263 Tisztelt leendő Partnerünk! Kérem, engedje meg, hogy röviden bemutassuk cégünket. A Stengl Kereskedelmi
A TIOP 3.1.1 PÁLYÁZAT ÖNRÉSZÉNEK BIZTOSÍTÁSÁRÓL ÉS A PROJEKTMENEDZSMENT PÁLYÁZTATÁSÁRÓL
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszá m: 61727/2008. CÍM: ELŐTERJESZTÉS A TIOP 3.1.1 PÁLYÁZAT ÖNRÉSZÉNEK BIZTOSÍTÁSÁRÓL ÉS A PROJEKTMENEDZSMENT PÁLYÁZTATÁSÁRÓL Előterjeszt
Pályázati adatlap. 2. Számú Melléklet
2. Számú Melléklet Pályázati adatlap A sikeres pályázat érdekében minél részletesebben töltsd ki az adatlapot. A megadott információkkal minél precízebben próbáld megfogalmazni gondolataidat, szándékodat.
Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái.
Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái. Szalka Anita 2011. November 15. 2011.12.02. 1 A közösségi
ÜZLETI KONCEPCIÓ ÍRÓ VERSENY, 2014
ÜZLETI KONCEPCIÓ ÍRÓ VERSENY, 2014 VERSENYFELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Szeged, 2014. Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesület a B-Innovative - Entrepreneurship for Better Business in Europe
36/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala Gazdasági Szervezete Ügyrendjének módosítása
36/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala Gazdasági Szervezete Ügyrendjének módosítása A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Hivatal Gazdasági Szervezete Ügyrendjének
A Megyei Önkormányzat fejlesztéspolitikai feladatai visszatekintve a 2007-2013 közötti időszakra
A Megyei Önkormányzat fejlesztéspolitikai feladatai visszatekintve a 2007-2013 közötti időszakra Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A megyei önkormányzat feladatai
Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Együttműködési Ajánlata. címmel meghirdetett pályázati felhíváshoz
Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Együttműködési Ajánlata Kulturális szakemberek továbbképzése a szolgáltatásfejlesztés érdekében címmel meghirdetett pályázati felhíváshoz Kódszám: TÁMOP-3.2.12.
Asesor Consulting Kft. Cégbemutató
Asesor Consulting Kft. Cégbemutató 1/7 Tartalom Bemutatkozás... 4 Fő tevékenységi köreink... 5 Pályázati tevékenységek, tanácsadás... 5 Projektmenedzsment, pénzügyi menedzsment... 5 Közbeszerzési tanácsadás,
TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Pályázatírás
Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment
FELHÍVÁS PÁLYÁZATI ÉRTÉKELŐ SZAKEMBEREK RÉSZÉRE
FELHÍVÁS PÁLYÁZATI ÉRTÉKELŐ SZAKEMBEREK RÉSZÉRE A Tempus Közalapítvány pályázatot hirdet a közalapítvány által kezelt pályázatok bírálatában való részvételre köznevelés, felsőoktatás, felnőtt tanulás,
Csenger Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és folyamatvizsgálata
Csenger Város Önkormányzatt Pollgármestterii Hiivattalla Csenger Város Önkormányzat az Új Magyarország Fejlesztési Terv Államreform Operatív Program, keretén belül, A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Magyar Terület-és Regionális Fejlesztési Hivatal. Regionális Fejlesztés Operatív Program Irányító Hatóság. Pályázati Felhívás
Magyar Terület-és Regionális Fejlesztési Hivatal Regionális Fejlesztés Operatív Program Irányító Hatóság Pályázati Felhívás Óvodák és alapfokú nevelési-oktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése
LEADER felhívások ismertetése 5. felhívás VÉRCSE Civis Akadémia. Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség
LEADER felhívások ismertetése 5. felhívás VÉRCSE Civis Akadémia Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség A tervezett fejlesztések háttere Tervezett keretösszeg (Ft) 8 384 994 Támogatás minimum összege
Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában
Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában Batta Zsófia Család- és Ifjúságpolitikai Stratégiai és Koordinációs Főosztály Budapest, 2017. március Fiatalokat érintő, közösségfejlesztést szolgáló
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2006 Kecskeméti Térségi Integrált Szakképző Központ Közhasznú Társaság székhely: 6000 Kecskemét, Szolnoki út 31. adószám: 22157382-2-03 cégjegyzék száma: 03-14-000079 Kecskemét,
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2002. év
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2002. év A közhasznúsági jelentés tartalmazza: 1, a számviteli beszámolót 2, költségvetési támogatás felhasználását 3, a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást, 4, a cél
Vállalkozz Magyarország! Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a Közép-Dunántúl régióban GINOP A projekt bemutatása
Vállalkozz Magyarország! Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a Közép-Dunántúl régióban GINOP-5.2.2-14-2015-00028 A projekt bemutatása A program megvalósítói a Közép-Dunántúl régióban Széchenyi Programiroda
Nemzeti Fejlesztési Terv A területfejlesztésben érintett intézmények, valamint a civil szereplõk kapacitásépítése
Nemzeti Fejlesztési Terv A területfejlesztésben érintett intézmények, valamint a civil szereplõk kapacitásépítése ROP 3.1.2 2 Kiadta: A Váti Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kfht. megbízásából
A köznevelési intézmények projektjei a megvalósításhoz kapcsolódó feladatok és tapasztalatok a fenntartóváltást követően
A köznevelési intézmények projektjei a megvalósításhoz kapcsolódó feladatok és tapasztalatok a fenntartóváltást követően Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Klebelsberg
PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2013. JÚNIUS 20-I ÜLÉSÉRE NÉPJÓLÉTI ÉS SPORT BIZOTTSÁG
IKTATÓSZÁM: 07-7/12-10/2013. TÁRGY: AZ EGYESÍTETT EGÉSZSÉG- ÜGYI INTÉZMÉNYEK IGAZGA- TÓSÁGA TÁMOP 6.1.2-13/1. PÁLYÁZATON VALÓ RÉSZVÉ- TELE MELLÉKLET: 1 DB E LŐTERJESZT É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
FELHÍVÁS A PALLAS ATHÉNÉ GEOPOLITIKAI ALAPÍTVÁNY MUNKAKÖREINEK BETÖLTÉSÉRE
FELHÍVÁS A PALLAS ATHÉNÉ GEOPOLITIKAI ALAPÍTVÁNY MUNKAKÖREINEK BETÖLTÉSÉRE A Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány pályázatot hirdet az Alapítvány munkaszervezete személyi állományának feltöltésére. Az
JNSZ TISZK TÁMOP-2.2.3 NYITÓKONFERENCIA 2008. 12. 05. Szolnok
JNSZ TISZK TÁMOP-2.2.3 NYITÓKONFERENCIA 2008. 12. 05. Szolnok Előadásvázlat Tények a JNSZ TISZK-ről Kiemelt céljaink a projektidőszakban A projektidőszak utáni fenntarthatóság feltételei Csak együtt sikerülhet
2008. évi közhasznúsági jelentés
Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. 2008. évi közhasznúsági jelentés Ózd, 2009. május 19.. Dr. Török Béla ügyvezető PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSÚ KOMPLEX MUNKAERŐPIACI PROGRAMOK 1. Borsod-Gömör-Abaúj
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.6-17 Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma 13 040 millió Ft 260-4346 db Támogatás összege minimum
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Jelen pályázati kiírás részét képezi a Pályázati Adatlap, amely letölthető www.velence.hu oldalon, vagy átvehető
Együttműködési felhívás
Együttműködési felhívás Tisztelt Rektor Asszony/Úr! Tisztelt Doktori Iskola Vezető! A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) stratégiai együttműködést alakított ki a Doktoranduszok Országos Szövetségével.
KÉPZŐI FELHÍVÁS. I. A felhívás célja:
KÉPZŐI FELHÍVÁS Tárgy: EVS (Európai Önkéntes Szolgálat) önkéntesek nem-formális tanulási folyamatát támogató képzések, találkozók: - Megérkezés utáni képzés (2 alkalom) - Félidős értékelő találkozó (2
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
10/2006. (XI. 3.) MeHVM-SZMM-FVM-GKM-KvVM-PM együttes rendelet
10/2006. (XI. 3.) MeHVM-SZMM-FVM-GKM-KvVM-PM együttes rendelet az Európai Unió strukturális alapjaiból, valamint Kohéziós Alapjából származó támogatásokhoz kapcsolódó költségvetési előirányzatok felhasználásának
ÉMOP 1. prioritás Versenyképes hely gazdaság megteremtése. Akcióterv
ÉMOP 1. prioritás Versenyképes hely gazdaság megteremtése Akcióterv 2009-2010 Prioritás tartalma A prioritás támogatást nyújt: az üzleti környezet fejlesztéséhez, ipari parkok, ipari területek, inkubátorházak,
FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA
FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA A FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESÍTÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI MILYEN LESZ AZ EURÓPAI FELSŐOKTATÁS 2020 UTÁN? KITEKINTÉSSEL A KÖZÉP-EURÓPAI TÉRSÉGRE Budapest, 2019. június 5. A Tempus
KÉPZÉSI TEMATIKA ÉS TANANYAG
KÉPZÉSI TEMATIKA ÉS TANANYAG I. A KÉPZÉSI PROGRAMOT MEGVALÓSÍTÓ ADATAI I. 1. A képzési programot megvalósító adatai: Név: KONSZENZUS ALAPÍTVÁNY BUDAPESTI SZERVEZETE Helység: BUDAPEST Irányítószám: 1 0
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 22. szám 2013. október 28. Hallgatók számára
Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 22. szám 2013. október 28. Hallgatók számára Tisztelt Olvasó! A Pályázati Hírlevél célja, hogy heti rendszerességgel összegyűjtse a Magyarországon és nemzetközi viszonylatokban
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP 1.) A pályázat teljes címe: Vállalati trénerképző, tréner továbbképző tanfolyam: Képzők képzése»train the trainer program«2.) A pályázat kiírója és a képzési program
PROGRAM. III. Regionális Konferenciasorozat rendezvényeire
PROGRAM az Önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérése című, ÁROP-1.1.20-2012-2012-0001 azonosítószámú kiemelt projekt keretében megrendezésre kerülő III. Regionális Konferenciasorozat rendezvényeire
Társadalmi befogadás elősegítése a szociális és munkaügyi szolgáltatások együttműködési modelljének kidolgozásával
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program és EQUAL Közösségi Kezdeményezés Irányító Hatóság Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program és
Jean Monnet tevékenységek
Jean Monnet tevékenységek Nemzetközi pályázati lehetőségek a felsőoktatás fejlesztésében Európán belül és a világban 2014. november 3. Koós-Herold Zsuzsa A Jean Monnet tevékenységek fő célja az oktatás
Sárospatak Város Polgármesterétől
Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testületnek - az INNOVO-PATAK Sárospataki Városfejlesztő
20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT ELSŐ ÁLLOMÁS
20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT ELSŐ ÁLLOMÁS XIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó 2013. június 14. 20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP 111 milliárd forint támogatás a kultúrának
VP A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás. Az első értékelési szakasz záró dátuma:
VP2-6.1.1-16 A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás 1 Pályázat benyújtása A támogatási kérelmek benyújtása lehetséges. Az első értékelési szakasz záró dátuma: 2017. március 31.
A TDM modell A TDM modell kialakítása a Balaton régióban
A modell A modell kialakítása a Balaton régióban A Balaton turizmusának intézményi-, szervezeti rendszerének megreformálása Szakály Szabolcs Heller Farkas Főiskola MATUR Balatoni vendégéjszaka forgalom
EFOP
Javaslat az EFOP-3.9.2-16-2017-00020 azonosítószámú, Humán kapacitások fejlesztése az Ózdi járásban című nyertes pályázattal kapcsolatos támogatási szerződés aláírásának jóváhagyására Ózd, 2018. április
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2005
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2005 SZÖVETSÉG a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért Egyesület 4025 DEBRECEN, Török Bálint u. 4. KÖZHASZNÚSÁGI JELENÉS 2005 Tartalom I. A szervezet általános adatai, szervezet céljának
A Regionális Szociális Forrásközpont Nonprofit Kft. Szombathely és Kistérsége Integrált Támogató Szolgálata
A Regionális Szociális Forrásközpont Nonprofit Kft. Szombathely és Kistérsége Integrált Támogató Szolgálata referencia intézményi tevékenységének bemutatása Budapest, 2011. január 27. Szombathely és Kistérsége
Közhasznúsági jelentés a 2009. évi működésről
Közhasznúsági jelentés a 2009. évi működésről Budapest, 2010. május 31. A Közigazgatásfejlesztési Társaság Közhasznúsági jelentése a 2009-es évről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Közigazgatásfejlesztési Társaság
2004-2006 Millió Forint, 255Ft/EUR árfolyamon Európai Szociális Alap 8,46 2157,43 Központi költségvetési forrás 2,82 719,14 Összesen 11,28 2876,57
Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal Regionális Fejlesztés Operatív Program Irányító Hatósága Pályázati felhívás A felsőoktatási intézmények és a helyi szereplők együttműködésének erősítése
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A pályázat címe: Irodavezetői/Titkárságvezetői továbbképző tanfolyam a vezetők munkáját támogató munkatársak számára (komplex kompetencia-fejlesztő képzési program)
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP 1.) A pályázat teljes címe: Trénerképző, tréner továbbképző tanfolyam: Képzők képzése»train the trainer program«2.) A pályázat kiírója és a képzési program jogtulajdonosa:
szakpolitikai kérdései V. Németh Zsolt Vidékfejlesztésért felelős államtitkár
A vidékfejlesztés aktuális közpolitikai és szakpolitikai kérdései V. Németh Zsolt Vidékfejlesztésért felelős államtitkár Paradigmaváltás Vidékfejlesztési Minisztérium: - Agrárium - Vidékfejlesztés - Környezetvédelem
Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal. Regionális Fejlesztés Operatív Program Irányító Hatóság. Pályázati Felhívás
Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal Regionális Fejlesztés Operatív Program Irányító Hatóság Pályázati Felhívás Turisztikai vonzerők fejlesztése 1/2004/ROP1.1 2004. február A REGIONÁLIS FEJLESZTÉS
A FOGLALKOZTATÁSBŐVÍTÉS ÚJ DIMENZIÓI PROJEKTVÁSÁR ÉS SZAKMAI RENDEZVÉNY SZOCIÁLIS SZÖVETKEZETEK SZÁMÁRA 2011.szeptember 29 30.
A FOGLALKOZTATÁSBŐVÍTÉS ÚJ DIMENZIÓI PROJEKTVÁSÁR ÉS SZAKMAI RENDEZVÉNY SZOCIÁLIS SZÖVETKEZETEK SZÁMÁRA 2011.szeptember 29 30. KoopeRáció kiemelt projekt eredményei KoopeRáció kiemelt projekt célja A TÁMOP
Projekt Koordinációs Értekezlet
Interdiszciplináris kutatói teamek létrehozása és felkészítése a nemzetközi programokban való részvételre a Miskolci Egyetem stratégiai kutatási területein TÁMOP-4.2.2.D-15/1/KONV-2015-0017 Projekt Koordinációs
J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására
J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd, 2017. október 26. Ózd
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program A szakképzés és felnıttképzés infrastruktúrájának átalakítása konstrukció keretében
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program A szakképzés és felnıttképzés infrastruktúrájának átalakítása konstrukció keretében a TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések
MEGHÍVÓ. I. regionális konferencia-sorozat rendezvényeire
MEGHÍVÓ az Önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérése című, ÁROP-1.1.20-2012-2012-0001 azonító számú kiemelt projekt keretében megrendezésre kerülő I. regionális konferencia-sorozat rendezvényeire
TÁJÉKOZTATÓ. OBDK ADATVÉDELMI FELELŐSÖK TOVÁBBKÉPZÉSE / Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ által minősített képzés/ SE-TK/2015.I.
TÁJÉKOZTATÓ OBDK ADATVÉDELMI FELELŐSÖK TOVÁBBKÉPZÉSE / Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ által minősített képzés/ SE-TK/2015.I./00371 2015. május 16. BUDAPEST Jelentkezési határidő: 2015. május
A Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. a következő állásokat hirdeti meg:
A Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. a következő állásokat hirdeti meg: Marketing menedzser Projekt munkatárs Műszaki munkatárs Pozíciókat érintő háttérinformációk 1 oldal 2 oldal 3 oldal 4-5 oldal Marketing
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Helyi és határon átnyúló foglalkoztatási megállapodások c. pályázati felhívásához Kódszám: TÁMOP 1.4.4-08/1 A projektek az Európai Unió
ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 23-AI ÜLÉSÉRE
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2016. 15. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesi Szociális
Közvetlen brüsszeli pályázati lehetőségek
Közvetlen brüsszeli pályázati lehetőségek Közel a segítség Országos konferenciasorozat, Balmazújváros Előadó: Pajna Zoltán, Elnök Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közvetlen brüsszeli források A közvetlen
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára c.
TÁJÉKOZTATÓ Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára c. pályázati felhíváshoz Kódszám: GINOP-6.1.5-16 2017. február 22. A PÁLYÁZAT CÉLJA: A munkavállalói csoportok nem egyforma
TÁMOP-TIOP szak- és felnőttképzési projektjei ben dr. Tóthné Schléger Mária HEP IH szakterületi koordinátor Nyíregyháza
TÁMOP-TIOP szak- és felnőttképzési projektjei 2009-2010-ben dr. Tóthné Schléger Mária HEP IH szakterületi koordinátor Nyíregyháza 2007-2008. évi AT TÁMOP 2-TIOP 3. TISZK TÁMOP 2.2.3 6 régió 31 pályázó,
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. Lenti és Vidéke Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Társaság
Adószám: 2234026-1-20 Cégjegyzék szám: 20-14-000060 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Lenti és Vidéke Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Társaság 2008.01.01. 2008.12.31. -1- Tartalomjegyzék: 1. Egyszerűsített éves beszámoló
Zselic Vidékfejlesztő Közhasznú Egyesület
Zselic Vidékfejlesztő Közhasznú Egyesület Képzési Program Somogy megyei civil szervezetek fejlesztése Zselic Vidékfejlesztő Közhasznú Egyesület 7477 Szenna Kossuth Lajos u. 14. Adószám: 18783236-1-14 Tartalom
Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. Az RFH csoport tagja
Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. Az RFH csoport tagja Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. Szeretjük a kihívásokat! TANÁCSADÁS FEJLESZTÉS FINANSZÍROZÁS KÖZVETÍTÉS PÁLYÁZATÍRÁS PROJEKTMENEDZSMENT
Önéletrajz 30/235-0816. kotreb1106@t-online.hu
Önéletrajz dr. BERTÓK SÁNDOR CÍM 29 JÓZSEF ATTILA, MAGYARORSZÁG, 8315 GYENESDIÁS, TELEFON 83/311-832 30/235-0816 FAX 83/311-832 E-MAIL kotreb@freemail.hu kotreb1106@t-online.hu ÁLLAMPOLGÁRSÁG: magyar SZÜLETÉSI