XXII. év fo lyam 2. szám február IN GYE NES. Tavaszvárók a Kis-Dunán

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "XXII. év fo lyam 2. szám 2011. február IN GYE NES. Tavaszvárók a Kis-Dunán"

Átírás

1 XXII. év fo lyam 2. szám február IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - f.hu Tavaszvárók a Kis-Dunán

2 Ötven éve történt hazánkban A termelőszövetkezetek megalakulása falunkban Vannak évfordulók életünkben amikre nem szívesen emlékezünk, de mégis megtörténtek az események, melyeknek részesei voltunk. Ilyenek voltak a Rákosi-rendszer beszolgáltatásai, a kitelepítések, vagy az ötven évvel ezelőtti TSZ szervezésések is. Ám Szigetszentmiklóson okosan döntöttek a gazdák, hogy TSZ elnököknek helybeli köztiszteletben álló személyeket választottak. Már a Tanács rendszer beindulása után végén sejteni lehetett, hogy az egypárt-rendszer romlásba viszi az országot. Megindult hát a lavina. Az első termelőszövetkezetek ben alakultak országszerte, hatalmi erővel. Szigetszentmiklóson is három tsz csoport. alakult. A faluban a Kossuth TSZ., Felsőtagban a Rózsa Ferenc TSZ., Lakihegyen az Alkotmány TSZ. Közösen próbáltak gazdálkodni végéig kevés sikerrel. A második TSZ. alakulási hullám ben volt országszerte. Az agitálásba besegítettek a Csepel Autógyárból kiküldött elvtársak. A Csepel-sziget minden települését végigjárva agitáltak, amíg mindenütt TSZ Közgyûlés a moziban. (1978) A képen Borsos Imre és Szabó József a két termelõszövetkezet elnökei megalakult valamilyen tszcs. Szentmiklóson is segítették rábeszélni a gazdákat. Még a tanácsházi nődolgozók is rész vettek a szervezésbe. Egy fő után 100 Ft-ot kaptak. Látva az erőszakot, beléptek földjükkel és szerszámaikkal a gazdák. Hivatalosan január 16-án alakult meg a Petőfi TSZ. csoport 1856 kh. földdel és 367 taggal. Az elnök Szabó József lett. A Csepel-sziget TSZ. csoport 2059 kh. földdel és 348 taggal, jött létre és elnöke Méh Gyula, majd Borsos Imre lett. Szentmiklóson általában a nőket léptették be a közösbe, míg a férfiak bemenekültek a gyárakba, üzemekbe. Így legalább a családban egy fő pénzt keresett és járt az SZTK orvosi támogatás is. Vidéken elvették a föld mellett a gazdák állatait, és gazdasági szerszámait is. Szigetszentmiklóson okosan döntöttek a gazdák, hogy elnököknek helybeli köztiszteletben álló személyeket választottak. A közös gazdaságok minden településen mások voltak. Ez sok mindentől függött, főleg a határ elterülésétől. A tszcsben háromféle fokozat volt. Nálunk az I-es működött. Itt csak a földet művelték nagyüzemi módon. Kertészet, állathízlalás nem volt. A helyi TSZ-ek sóderbányát nyitottak, melléküzemeket működtettek. A sóderbányák legalább 600 hold föld elvesztését jelentették, viszont szentmiklósi sóderből épült meg fél Budapest. Számos bányató őrzi a hajdani kavicsbányászat emlékeit. Jórészük a horgászok kedvelt pecázóhelye lett. Ötven éve lezárult a hagyományos paraszti gazdálkodás. A régi gazdálkodás emlékeit a múzeum őrzi. A szürke évforduló kapcsán tisztelettel emlékezünk TSZ. elnökeinkre, akik a nehéz évtizedekben a lakosság javát igyekeztek képviselni. Vöő Imre 2 MIKLÓSI ÚJSÁG február

3 BUCKA-CSATORNAÉPÍTÉS VÁROSRÉSZ FEJLESZTÉS Nem csupán csatornaépítés, hanem további infrastrukturális fejlesztések is várhatók a Bucka Városrészben. A csatornaépítés csak a fejlesztések alapja lesz. Ezt követően kezdődhet az utak bevonása szilárd burkolattal valamint járdák építése, hiszen most a gyalogosfogalmat segítő utak száma még egy kézen is megszámolható. Ez pedig az ott élő több mint 8000 emberhez mérten rendkívül kevés. Most még nem lehet számszerűsíteni, de a buckabeli ingatlanok értéke minden bizonnyal emelkedik majd a csatorna kiépülésével, különösen akkor, ha a tervezett távlati fejlesztések is megvalósulnak. Ám jelenleg az ott élőknek nem ez az elődleges szempontjuk, hanem otthonaik komfortosabbá tétele, lakókörnyezetük felvirágoztatása. A munkálatok várhatóan 2012 tavaszán kezdődnek el, azonban a Szigetszentmiklós Bucka Városrész Csatornamű Vízi-közmű Társulat azon fog dolgozni, hogy ezt előrehozhassák 2011 végére, a munkálatokat pedig 2014-ben akarják befejezni. Ez azonban attól is függ, hogy milyen tél lesz, valamint a közbeszerzéseket és a kivitelezést, hogyan tudják lebonyolítani. A következő lépés az, hogy az Európai Unio pozitívan bírálja el a Bucka Városrész második fordulós pályázatát. Támogatást nyert az RSD Parti Sáv Pályázat! CSATORNÁZÁS A KIS-DUNA PARTJÁN az üdülőterületeken mindössze 29%-os lakossági önrésszel! ARáckevei-Soroksári Dunaág (RSD) vízgazdálkodásának és vízminőségének javítására a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság egy Európai Uniós támogatásra számot tartó projektet indított 2007-ben. A projekt 4 elemből áll, melyből a Szennyező anyagok kivezetése a parti sávból elnevezésű projektelem (üdülőterületek csatornázása) elsőként nyerte el az unió támogatását! Az Ft nettó össz - beruházású csatornázás megvalósításához nettó forintot a Kohéziós Alap és a Magyar Köztársaság költségvetése társfinanszírozásban biztosít. A fennmaradó részt az RSD mentén fekvő 14 település mintegy 8500 érintett ingatlantulajdonosa érdekeltségi hozzájárulás formájában fizeti meg. Az üdülőtulajdonosok most a beruházási költség kevesebb, mint 30%-át fizetik meg, míg a fennmaradó részt, több mint 70%-ot, ajándékba kapják. A hagyományos szennyvíz fejlesztések pályázati kiírása, csak belterületi fejlesztéseket támogat. Ez az első eset, hogy üdülőterületen Európai Uniós, illetve állami támogatás felhasználásával valósulhat meg csatornaépítés! A Támogatási Szerződés aláírásának előfeltétele a Vízi-közmű Társulat megalakulása. A Társulat az érintett ingatlantulajdonosok összefogásával létrejövő lakossági szervezet, mely az érdekeltségi hozzájárulások befizetéseit kezeli, és a nem fizető tulajdonosoktól a hozzájárulást szükség szerint behajtás útján a helyi önkormányzat jegyzőjének segítségével beszedi. Közös érdekünk, hogy a Víziközmű Társulat megalakuljon, mert ez a projekt további előrehaladásának előfeltétele. (Támogatás kiutalása, közbeszerzés elindítása, kivitelező kiválasztása, csatornázás megkezdése stb.). A megalakulásra rendelkezésre álló idő mindösszesen 60 nap, ezért kérjük, hogy együttműködésével segítse, hogy a Társulat megalakuljon és az elnyert Uniós támogatást igénybe tudjuk venni. Friss hírekért látogassa rendszeresen a honlapot! Kapcsolat: Szigetszentmikllós, Tóth Pál 06-24/ , info@rsdpartisav.hu Kitûntetések a Magyar Kultúra napján Haszon Gyuláné Devecsai János Kölcsey Ferenc, a Himnusz megírásának évfordulóján a város közösségi életében nagy szerepet játszó személyek kitüntetésére került sor. Városunkban a Magyar Kultúra Napja alkal - mából Köz mû ve lõ dé si Díjat kapott Haszon Gyuláné. A Testnevelési és Sport Díjat Devecsai Jánosnak ítélte oda a képviselõ testület. A díjakat Szabó József Szigetszentmiklós polgármestere adta át. Gratulálunk! Csak akkor van jövőnk, ha megbecsüljük a múltunkat. e gondolat jegyében nyitotta meg Sipos Gyöngyi igazgatónő a Bíró Lajos Általános Iskola félévértékelő iskolagyűlését. Elmondta, hogy 2011-ben 320 éves iskolatörténeti múltat tudhat maga mögött Szigetszentmiklós város, melyben komoly része volt a Bíró Lajos nevét viselő, korábban 1. számú Általános Iskolának. Az első félévi tanulmányi munka értékelésekor elismerően szólt a dicséretes szorgalmú, kitűnő eredményű tanulókról. Kiemelte, hogy szaktárgyi, sport- és különböző témájú házi- és területi versenyen magas létszámban, jó eredményekkel szerepeltek az iskola diákjai. Az értékelés zárásaként a második félév fő feladatául az eredmények további javítását jelölte meg. A rendezvényen került sor az iskola logójával ellátott, egységesen bordó színű sálak és nyakkendők ünnepélyes átadására. A hagyományokat gazdagítva, a közösséghez tartozás kifejezéseként, ünnepi alkalmakkor, jeles napokon viselik e kiegészítőket az iskola diákjai és tanárai. (szerző) február MIKLÓSI ÚJSÁG 3

4 Hatvanhat éve történt február 11. Becsület Napja Mint ismeretes, 1945 februárjára a szovjetek bekerítették Budapestet, csak a budai Vár maradt még európai kézen. A vörös horda által ostromlott Várban mintegy negyvenezer katona úgy döntött, hogy semmiféle módon nem adják meg magukat az istentelen rablóknak, és a kitörést választották. A második világháború egyik legtragikusabb, ugyanakkor hősiességből, kitartásból és bajtársiasságból máig is példát mutató eseménye vette ezzel kezdetét. Az iszonyatos túlerővel szemben, a megadás gondolatával nem foglalkozva, a német és magyar katonák megpróbálták áttörni a kommunista ostromgyűrűt, és a budai hegyeken keresztül elérni a német vonalakat. A negyvenezerből alig pár százan élték túl. Erre emlékezünk minden év februárjában, miközben a Katonák. Magyarok és németek. Bajtársak. Harcban, hóban, fagyban és vérben. Felesküdött katonák. Nem akartak hősök lenni, csak ellenállni. Ellenállni a gonosznak, az erőszaknak. A fosztogatásnak, az elhurcolásnak. Ellenállni az orosz dúvadnak, a gulági rabsorsnak. Hazát védeni parancsba kapott katonák. Nem akartak hősök lenni, csak védelmezni. Védelmezni az aggastyánt, a nemzetet. Az anyát, és minden gyermeket. Megvédeni a népet, az egyetemes magyar szépet. Védeni mindent, ami ezeréves, mindent, ami mindig szép lesz. Katonák. Bátor katonák. Kínok közt várták a kitörés kínját. Ki lassítja a tomboló tébolyt? Ki gyorsítja a közelgő halált? Európát védték, házhoz jött az árulás. Katonák. Szomorú szemű, hős katonák. Mellükben égett a tűz, a szívük lángolt. Egy golyó a csőben, ölt a golyózápor. Esély csak egy volt. Kitörni, menni, lőni és halni. Katonák. Magyarok és németek. Bajtársak. Harcban, hóban, fagyban és vérben. Lelketek nyugodjék békében kommunista erőszaknak és rombolásnak ma is áll a Szabadság téri emlékműve. Az Európát védő hősök tisztelete üldöztetésre ítéltetett. Egyúttal üzenet számunkra, hogy agyonglobalizált, válságban heverő világunk problémáira van megoldás. Katonák, szomorú szemű, dicső katonák Veress Gábor vádbeszéd Elhangzott, a Magyar Parlamentben, február 25-én. A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján Megilletődve állok a Magyar Országházban, ahol történelmünk kimagasló személyiségei a magyar nép javára alkottak törvényeket, mint Tisza István, Klébensberg Kunó, Hóman Bálint, de itt alkottak törvényeket egy hamis eszme nevében is, mely egy jobb sorsra érdemes nemzet elvesztésén munkálkodott. Ma, a kommunizmus áldozatainak emléknapján megidézem az áldozatokat élőket és holtakat, hogy együtt vádoljuk a szocialista köntösbe bújt hóhérainkat. Vádoljuk őket, mert a lenini utat nagy igyekezettel honfitársaink csontjaival kövezték ki. A világ legdrágább, legfájdalmasabb útja ez, s a továbbhaladásunk tétje milliónyi emberélet volt. Vádoljuk őket, mert a nemzetünk kiváló polgárait küldték bitófára és gyalázták meg holtukban is. Vádoljuk őket a Gulágon embertelen körülmények között elpusztult honfitársaink nevében. Vádoljuk őket az otthonuktól megfosztott és kitelepített polgárok nevében, kiknek kiszemelt otthonukba betelepedtek, elrabolva egy élet munkáját. Vádoljuk őket a recski haláltáborban meg kínzott, megalázott emberek nevében. Vádoljuk őket a munkaszolgálatosok nevében. Vádoljuk őket a 298-as parcella halottai nevében, az ÁVH mint erőszakszervezetük által fogva tartott megkínzott és agyonvert emberek nevében. Vádoljuk őket a 6 millió meg nem született magyar gyermek nevében. Vádoljuk őket a legdrágább kincs, a gyermek nevében, akitől elvették az apát, az anyát, az otthon melegét. Vádoljuk őket a legfőbb érték, az ember nevében, akit egy tollvonással küldtek bitóra, vagy zártak börtönbe hosszú évekre. Vádoljuk őket a megalázott, megkínzott honfitársaim nevében. Vádoljuk őket a sortüzek áldozatai nevében. Vádoljuk őket, mert kiölték az emberekből a hitet, a reményt, a morált, egy emberibb, tisztább élet reményét. Vádoljuk őket Mindszenty bíborosért. Az Istenhez hü papokért, akiket börtönbe zártak hitükért, mert erkölcsre, hazaszeretetre nevelték népünket. Vádoljuk őket, mert kifosztották az országot, hogy a dolgos Magyar Nép munkájából elveiket megtagadva lettek vörös kapitalisták. Vádoljuk őket a magyar parasztok nevében, akiket megfosztottak földjeiktől, életterüktől, így téve kiszolgáltatottá őket. Vádolom a nyugdíjasok nevében, akiktől elrabolták a hosszú dolgos élet gyümölcsét, bizonytalanná téve biztos nyugdíjas éveiket. Vádoljuk őket történelmünk meghamisításáért. Vádolnak az élők és vádolnak a holtak. És vádoljuk őket, mert hitünkben megcsaltak, megloptak. Ezért megállapítom az áldozatok nevében, soha nem lesznek képesek arra, hogy magyar politikusként egy Nemzet felemelkedése érdekében cselekedjenek. Itt teszem fel a kérdést: milyen morál alapján ülnek egy magyar parlamentben még most is és alkotnak törvényeket egy általuk tönkretett, kifosztott, megalázott nemzet számára? Ezért a Szent Korona tana és a magyar nemzet nevében erkölcsi hullává nyilvánítom őket február 25. Wittner Mária 56-os elítélt Kedves Wittner Mária! A megalázott, meggyalázott magyar nép nevében kérünk, mondd el újra és újra! Legyél korbács Krisztus kezében, hogy végre megtisztuljon Nemzetünk Temploma. 4 MIKLÓSI ÚJSÁG február

5 A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja Miért is nem? 1945-ben, nemzetünk hányatott történelmének világszerte egyedülálló sajátosságaként, az un. fasiszta vészkorszak után, nyakunkba kaptuk a nyugat által régóta tudott, de általuk is elismerten, ténylegesen Kelet-Európára szabott, mai szóhasználattal élve valóságshow-ként aposztrofált, a szovjet-bolsevik diktatúra által megtestesített felszabadítást. Mi is volt ez? Erőszak. Rablás. Csonkítás. Kifosztás. Vér. Rabszolgaság, robot és Gulág. Elhurcolás. ÁVH. Börtön. Kulákság, Recsk és Hortobágy. Besúgás. Köröm letépés. Kínzás és szenvedés. Megaláztatás és lelki megsemmisítés. Ez nem valami fantazmagória, ez maga volt a valóság! A rendszerváltás óta tíz évnek (!) kellett eltelnie ahhoz, hogy 2000-ben egy kisgazda politikus indítványára parlamentünk szavazzon e törté- Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit. Irgalmazz nekünk! Isten Báránya, Te elveszed a kommunizmus bűneit? Irgalmazz nekik! Nehéz beszélni, nehéz írni a kommunizmus bűneiről anélkül, hogy ne fogalmazódjanak meg vitát kiváltó megfogalmazások. A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján, február 25-én nem is cél a mértékletesség, a visszafogottság és a politikai korrektség. Tisztelet a halottaknak, miközben nincs tisztelet a másként gondolkodóknak. nelmileg fontos, emlékezéseinket megerősítő indítványról, a Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapjáról, amely mára kötelező megemlékezés lett középfokú intézményeink falain belül. És az egyéb intézmények? Az országos hang? A többi néma csend. Pedig globális világunkban se szeri, se száma az un. humán-barát megemlékezéseknek. Lett légyen szó zsidókról, négerekről avagy indiánokról. Igen. Tiszta, történelmileg elismert, ősi fajok kiirtásáról volt szó, de valamilyen humán felismerésből következően később eme tettekre példát mutató demokráciák épültek fel. Ma példát mutat demokráciából Amerika, Spanyolország, Portugália, Belgium, Anglia, Franciaország, a többiekről nem is beszélve. Hogy is van ez? A sors furcsa fintora, hogy miközben a nyugat kritikája egy nyugati diktatúra fajelméletén fintorgott és fintorog, addig ennek keleti változata teljes mértékben ellavírozott és a mai napig ellavíroz az osztályidegen néven bevett címke deszkáján. Pedig a kulákok, arisztokraták, nemesek, bárók, vitézek, bomlasztók, kémek és nemzetárulók egy színtiszta fajt alkottak a szovjet-hatalmasságok szemében. Az osztályidegenek faját. Minden halandó, nemre, fajra, felekezetre és bőrszínre való tekintet nélkül osztályellenségnek bizonyult, ha valamilyen nagy tudású fő-fő-főnök úgy találta mondani. Mert nem tetszett, hogy értelmiségi, mert nem tetszett, hogy doktor, mert nem tetszett, hogy pap, mert nem tetszett, hogy tudós, mert nem tetszett, hogy tiszt, mert nem tetszett, hogy gazdag, mert nem tetszett, hogy nagy és szép a háza. Mert nem tetszett, hogy nem tetszett. Ez utóbbi nyomott főleg a latba. Meg nem sértve más emberfiát, de kis hazánkban a mai napig éves-havi-napi ritmusban zajlanak a megemlékezések a borzalom tárgyában. Holokauszt-nap, kongresszus, tárlat, filmhét, szimpózium, emlékmúzeum-avatás, életmenete, mozgó-vasúti kiállítás stb. A történelmileg jól adaptált, bibliai üldözött-sors ország-világ szerte elismert áldozat lett, a kommunizmus áldozatainak pedig a mai napig meg kell küzdeniük saját áldozataikért. Hogy miért? Mert a mai napig nincs kellőképpen kibeszélve az agyonhallgatott kitelepítések időszaka! Mert a mai napig nem történt meg a gyilkosok és brigantik elszámoltatása! Mert, miközben a mai napig bizonyos emberekre ünnepség és megemlékezés vár évről évre, addig mások csendességben és szegénységben várják a múló, tengő hétköznapokat, kényszeredetten elhallgatva ama szégyenteljes napokat. Mert, miközben a világégés üldözötteinek nem kell kérnie semmiféle bizonyítási eljárást, addig a vörös-rémuralom elszenvedőinek el kell szenvednie azt, hogy a tettesek utódaikkal ma is - itt vannak - köztünk élnek - nyilatkoznak - javakat vesznek el, miközben javakat osztanak - kiemelt nyugdíjban részesülnek - vagyonokat privatizálnak - parlamenti döntéseket hoznak - választanak és választhatóak - semmiben el nem marasztalhatóak Honfitársaim! Ma csak csendesen, holnap hangosabban emlékezzünk! Mert az igazságot nem kell keresni, az igazság köztünk lakozik. Veress Gábor február MIKLÓSI ÚJSÁG 5

6 ANYA KÖNY VI HÍ REK Akik január hónapban kötöttek házasságot Kókai Zsuzsanna Király Gizella Ferenczi Andrea Káposzta Antal László Elõd Mátyus Zsolt Sok boldogságot kívánunk! MINDEN, AMI ESKÜVÔ meghívók, fotók, videó, szertartás szer vezés. Esküvôszer vezés A Z-ig Szigetszentmiklós, Árpád u. 45. Tel.: vezok.hu Akiktől búcsút vettünk január hónapban Gulyás Jánosné 62 Koncsek Tibor 84 Bagócs János 90 Becz Imre 81 Miskolci Ferenc 70 Miskolci Ferencné 70 Galambos György 56 Nyu god ja nak bé ké ben! Somodi László 58 Kozma Józsefné 76 Dornbach Zsuzsanna 44 Czakó Balázsné 75 Hetényi Józsefné 83 Kórizs Imre 62 Birkózó krónika Január 15. Évnyitó meghívásos nemzetközi szabadfogású és kötöttfogású gyermek, diák, serdülő, ifi korcsoportú birkózó verseny helyszíne volt Érd városa. Eredmények gyermek szabadfogásban, 2002, 2003-ban születettek között: 26 kg-ban Cseperkáló Márkó 3, 28 kg-ban Rúsz Gergely 5. helyezett lett. Serdülő szabadfogású korcsoportban 1996, 1997-ben születettek eredményei: +85 kg-ban Nagy Mihály 2. ezüstérmes, 58 kg-ban Marcinkó Dávid 5. helyezést ért el. Ifi, kadet kötöttfogású korcsoportban 1994, 1995-ben születettek eredményei: 63 kg-ban Gergely László 3., bronzérmes, 76 kg-ban Bak Rodarik szintén a harmadik helyen végzett. Az edzők Rúsz Gergely és Csiszár János voltak. Január Bogácson edzőtáborozott a Sziget SC. Birkózó Szakosztálya. A táborozást Zsigmod Sándor szponzor támogatta, akinek ezúton köszönjük a támogatását. Az edzőtáborban Tomin Márton, Kúti Gergely, Dorogi Gyula, Jónás Péter, Szabó Patrik, Bozsányi Gergely, Érvényes: február Gergely László, Kungli Richárd, Vígh Péter és Nagy Mihály sportolók vettek részt. Az edző Rúsz Gergely a táborvezető Joszkin János voltak. Január 29. Budapesten az FTC. birkózó csarnokában rendezték meg a évi serdülő szabadfogású csapatbajnokságot, mely egyben dr. Papp László emlékverseny is volt. A versenyen 20 csapat indult. A Sziget SC. serdülő csapata a 10. helyen végzett így 50 olimpiai pontot szereztek a klubnak. Eredmények: I. forduló: UTE. Sziget SC re kikaptunk II. forduló: Sziget SC. Túrkeve SE re győztünk III. forduló: Csepel BC. Sziget SC re kikaptunk IV. forduló: SMTK. FTC. Sziget SC ra kikaptunk A csapat összeállítása a következő volt: 42 kg Tóth Ádám, 46 kg Vígh Péter, 54 kg Csirmaz Attila, 58 kg Marcinkó Nikolesz, 63 kg Tatár Dávid, 76 kg Kungli Richárd, +76 kg Nagy Mihály. Joszkin János SZÍNVONALAS POLGÁRI BÚCSÚZTATÁS Nagy Ferenc Szigetszentmiklós, Árpád út. 45. Tel.: 06-30/ , 06-24/ MIKLÓSI ÚJSÁG február

7 Szi get szent mik lós, Szent Mik lós út 5/A. Nyitva tartás: hétfő , kedd - péntek 9-12 és , szombat 8-12 óráig Telefon: KÕ MÛ VES MES TER Vál lal ja: kül sõ és bel sõ épí tõ mes te ri mun kák el vég zé sét. Te l.: Foto - videó felvételkészítés Bárhol, bármit, bármikor Telefon: I N G AT l A N - K ö Z v E T í T Ő é r T é K b E c S l Ő I r o d A 2310 Szi getszent mik lós, Szent Mik lós u. 12/2. Ügy in té zés: 7-20 órá ig Tel./fax: 7-16h- ig (24) h-ig: (30) (szom bat, va sár nap is!) Iro da ve ze tő: KE RE KES IST VÁN CHEVROLET MAJOSHÁZA 2339 Majosháza, 51-es út 31. km Tel.: 24/ CO2-kibocsátás: Cruze: g/km; Aveo: g/km; Spark: g/km; átlagos fogyasztás: Cruze: 5,6-7,8l/100 km; Aveo: 5,5-6,4l/100km; Spark: 5,2-5,7l/100km vegyes fogyasztás-változattól és forgalmi viszonyoktól függően. A feltüntetett árak ajánlott fogyasztói árak. Az akciós modellek kedvezményei és az akció egyéb részletei a oldalon vagy a Chevrolet infovonalon találhatók. Konkrét árajánlatok az akcióban részt vevő Chevrolet-forgalmazóinknál. Az akciós modellek a készlet erejéig, limitált darabszámban érhetők el. A Chevrolet Southeast Europe Kft. és az akcióban részt vevő Chevrolet forgalmazók fenntartják a jogot az akció módosítására illetve megszüntetésére. A kép illusztráci. A nyomdai hibákért felelőséget nem vállalunk. Ügy fe le ink meg bí zá sá ból el adás ra kí ná lunk - meg vé tel re ke re sünk: csa lá di há za kat, hét vé gi há za kat, vál lal ko zók ré szé re te lep he lye ket, épí té si tel ke ket, la ká so kat, iro dá kat, egyéb in gat la no kat (pl: szán tó föld). AdáS-vé TEl, cse re, bér be AdáS tel jeskörű ügy in té zés sel! ér TéK becs lés MIK LÓ SI ÚJ SÁG Kon zer va tív Pol gá ri Lap www. duna men tifo rum.hu f.hu Fõ szer kesz tõ: Nagy Fe renc Nyom dai elõ ké szí tés: West-Graph Kft. Ki ad ja: Csa lá di Ren dez vény szer ve zõ Iro da Szi get szent mik lós, Ár pád u mik lo siu jsag@vnet.hu Tel.: 24/ és 30/ ISSN

8 IGAZOLVÁNYKÉP Négyet fizet, nyolcat kap! Sok éves szakmai tapasztalatunkkal, eszközökkel, felkészült Színes és fekete-fehér FÉNYMÁSOLÁS szkennelés, fax küldés ESKÜVôSZERVEZô IRODA Szigetszentmiklós, Árpád u. 45. Tel.: KIADÓ HELYISÉGEK VÁLLALKOZÓKNAK Szent Miklós úti lakótelep tövében. Tel.: fô be fo ga dá sá ra al kal mas ren dez vény ház zá ki ala kí tott épü let rész, 100 m²-es pin ce he lyi ség gel, kony há val, férfi-nôi vi zes blok kal, 80 m²-es szerkezetkész tetôtérrel, KIADÓ, il let ve ELADÓ. Edzõteremnek, klub nak egye sü let nek, valamint telephely nek, üz le thelyiségnek is al kal mas. Rak tár nak, mû hely nek, te lep hely nek al kal mas 3x 100 m²-es szu te rén föld szint, te tôtér helyi ségek bôl ál ló épü let rész gép ko csi be ál lá si le he tô ség gel KI ADÓ vagy EL ADÓ. MENTSE MEG EMLÉKEIT! régi VHS, Hi8 stb. videó felvételek, fotók digitalizálása DVD-re, CD-re másolása! ES Kü võ SzEr ve zõ Iro da Szigetszentmiklós, Ár pád u. 45. Tel.: hangos hirdetés gépkocsival Megrendelhető: Gyors, megbízható, hatékony Halásztelken egyszobás, igényes lakás teremgarázzsal kiadó: Ft/hó,

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 3. szám 2012. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 3. szám 2012. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 3. szám 2012. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Az 1848-as szabadságharcra emlékezve Petőfi és Kardos István

Részletesebben

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 1. szám 2012. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 1. szám 2012. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 1. szám 2012. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Az elmúlt esztendő eseményei Az év múlásával az átlagember

Részletesebben

XXII. év fo lyam 1. szám 2011. január IN GYE NES. A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.

XXII. év fo lyam 1. szám 2011. január IN GYE NES. A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f. XXII. év fo lyam 1. szám 2011. január IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu Összefogás nélkül nincs fejlődés Huszonöt éve város Szigetszentmiklós

Részletesebben

XXIII. évfolyam 11. szám 2012. november INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

XXIII. évfolyam 11. szám 2012. november INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 11. szám 2012. november INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu ELBÚCSÚZTUNK Linde László plébánostól Nyugodjon békében!

Részletesebben

XXI. év fo lyam 10. szám 2010. október IN GYE NES. A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.

XXI. év fo lyam 10. szám 2010. október IN GYE NES. A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f. XXI. év fo lyam 10. szám 2010. október IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu VÁLASZTOTTUNK 1.vk. Becz Péter 3.vk. Papp István Szabó József polgármester,

Részletesebben

A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu

A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Konzervatív Polgári lap XXII. évfolyam 7. szám 2011. július INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Fotó: Gere-Szabó Ágnes Kilencven éve született Emlékezés Molnár

Részletesebben

XXII. év fo lyam 3. szám 2011. március IN GYE NES

XXII. év fo lyam 3. szám 2011. március IN GYE NES XXII. év fo lyam 3. szám 2011. március IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu 1848 2011 Hagyományőrzés és emlékezés Szigetszentmiklósiak az 1848-as

Részletesebben

XXII. év fo lyam 4. szám 2011. április IN GYE NES. Húsvét, a feltámadás ünnepe

XXII. év fo lyam 4. szám 2011. április IN GYE NES. Húsvét, a feltámadás ünnepe XXII. év fo lyam 4. szám 2011. április IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu Húsvét, a feltámadás ünnepe Betegségek a régi anyakönyvekben Beszélnek

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat!

Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat! XXI. év fo lyam 5. szám 2010. május IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat! Köszönöm Istenem az édesanyámat!

Részletesebben

XXI. év fo lyam 6. szám 2010. június IN GYE NES. Máig tartó holokausztunk TRIANON. 1920. június 4.

XXI. év fo lyam 6. szám 2010. június IN GYE NES. Máig tartó holokausztunk TRIANON. 1920. június 4. XXI. év fo lyam 6. szám 2010. június IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu Máig tartó holokausztunk TRIANON 1920. június 4. Hetvenöt éves a Sporthorgász

Részletesebben

MESEBÁL 3.A hõs kisegér Huszti Zoltán

MESEBÁL 3.A hõs kisegér Huszti Zoltán MSBÁL. hõs kisegér Huszti Zoltán nek 12 Marsch lt egy - szerélt a kam - ra sar - ka mé - lyén, Laczó Zoltán Vince lt egy - szerélt egy órus ora hõs kis - e-gér. Hosz - szú far - ka volt és büsz - ke nagy

Részletesebben

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 2. szám 2012. február INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 2. szám 2012. február INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 2. szám 2012. február INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Tíz évenként szoktak népszámlálást tartani A népszámlálások

Részletesebben

75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal

75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek 75. szám Ára: 2478, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: LXI. tv. A cég nyil vá nos ság ról, a bí ró sá gi cég el já rás ról és a vég el szá

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft

33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ 33. szám Ára: 3887, Ft TARTALOMJEGYZÉK 62/2006. (III. 27.) Korm. r. Az egyes pénzbeli szociális ellátások elszámolásának szabályairól...

Részletesebben

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI 2 A MA GYAR TÖR TÉ NEL MI TÁR SU LAT KI AD VÁ NYAI A kö tet írá sai zöm mel a hu sza dik szá zad idõ sza ká ról szól nak, más részt pe dig át té te le sen ér vel

Részletesebben

XXVI. évfolyam 1. szám 2013. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu

XXVI. évfolyam 1. szám 2013. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 1. szám 2013. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu BÚÉK 2013 Visszatekintő Gazdagodott városunk 2012-ben is Már

Részletesebben

Ked ves Ta ní tók! Ked ves Szü lôk!

Ked ves Ta ní tók! Ked ves Szü lôk! Ked ves Ta ní tók! Ked ves Szü lôk! A tech ni ka ro ha mos fej lô dé se szük sé ges sé te szi, hogy már egé szen ki csi kor ban in for - ma ti kai és szá mí tó gép-fel hasz ná lói is me re tek kel bô vít

Részletesebben

XXI. év fo lyam 7. szám 2010. július IN GYE NES

XXI. év fo lyam 7. szám 2010. július IN GYE NES XXI. év fo lyam 7. szám 2010. július IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu Fotó: Nagy Ferenc Nem véletlen, hogy várossá lettünk Régészeti emlékek

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ. 44. szám. Ára: 250, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ. 44. szám. Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám TARTALOMJEGYZÉK 2008:

Részletesebben

LVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 874 Ft 2006. ja nu ár 27.

LVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 874 Ft 2006. ja nu ár 27. LVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 874 Ft 2006. ja nu ár 27. T A R T A L O M Szám Tárgy O l d a l Törvények 2006: X. tv. A szövetkezetekrõl --------------------------------------- 370 2006: XI. tv. Az ál lat

Részletesebben

136 Con Dolore. Tenor 1. Tenor 2. Bariton. Bass. Trumpet in Bb 2. Trombone. Organ. Tube bell. Percussions

136 Con Dolore. Tenor 1. Tenor 2. Bariton. Bass. Trumpet in Bb 2. Trombone. Organ. Tube bell. Percussions Tenor 1 Tenor 2 Bariton Bass Trumpet in Bb 1 Trumpet in Bb 2 Trombone Percussions Organ 136 Con Dolore Tube bell X. Nikodémus: Mer - re vagy, Jé - zus, hol ta - lál - lak? Mu-tass u - tat az út - ta- lan

Részletesebben

XXII. év fo lyam 5. szám 2011. május IN GYE NES

XXII. év fo lyam 5. szám 2011. május IN GYE NES XXII. év fo lyam 5. szám 2011. május IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu Anyáknapi köszönő! Tőled kaptam e földi létet, hordtál méhedben boldogan.

Részletesebben

79. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1472, Ft. Oldal

79. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1472, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd 79. szám TARTALOMJEGYZÉK 2005: XLVI. tv. A ma gyar ál lam pol gár ság ról szóló 1993. évi LV. tör vény és a kül föl di ek be uta

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2004. no vem ber 15., hétfõ 169. szám TARTALOMJEGYZÉK 2004: CI. tv. Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekrõl szóló tör vé nyek mó do

Részletesebben

KOCSÁR MIKLÓS. Dalok magyar költ k verseire

KOCSÁR MIKLÓS. Dalok magyar költ k verseire KOCSÁR MIKLÓS Dalok magyar költk verseire Énekhangra és zongorára 2. Gyurkovics Tibor versei ÖLELJ MEG ENGEM, ISTEN 1. Fönn 2. Antifóna 3. Figura 4. Istenem LÁTJÁTOK FELEIM KÉRÉS EGYHELYBEN POR-DAL Kontrapunkt

Részletesebben

2007/9. szám TURISZTIKAI ÉRTESÍTÕ 401 AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS ÉRTESÍTÕJE

2007/9. szám TURISZTIKAI ÉRTESÍTÕ 401 AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS ÉRTESÍTÕJE XIII. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2007. SZEPTEMBER 30. 2007/9. szám TURISZTIKAI ÉRTESÍTÕ 401 AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS ÉRTESÍTÕJE A Turisz ti kai Ér te sí tõ Szer kesz tõ sé ge

Részletesebben

Bu da pest, 2006. au gusz tus 25. Ára: 1386 Ft 10. szám TARTALOMJEGYZÉK

Bu da pest, 2006. au gusz tus 25. Ára: 1386 Ft 10. szám TARTALOMJEGYZÉK Bu da pest, 2006. au gusz tus 25. Ára: 1386 Ft 10. szám 2002. december TARTALOMJEGYZÉK TÖRVÉNYEK 2006. évi LIX. tv. Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról... 224 2006. évi LX. tv.

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. áp ri lis 19., szerda 46. szám I. kötet Ára: 1679, Ft TARTALOMJEGYZÉK 20/2006. (IV. 19.) BM r. A belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek, valamint

Részletesebben

2008. évi CVIII. tör vény. 2008/187. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 24697

2008. évi CVIII. tör vény. 2008/187. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 24697 2008/187. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 24697 III. Tár sa dal mi szem pon tok: 1. Az épí tett 3-x szo bás la ká sok ará nya az idõ szak végi la kás ál lo mány ból, % 2. A személygépkocsik kor szerint

Részletesebben

Hull az elsárgult levél Szentmiklósi ősz 2011. november

Hull az elsárgult levél Szentmiklósi ősz 2011. november Konzervatív Polgári lap XXII. évfolyam 11. szám INGYENES A Mik lós i Ú j s á g in t ern et es h on lap j a : w w w.d u n am en t if o ru m. h u - w w w. d m f.h u Hull az elsárgult levél Szentmiklósi ősz

Részletesebben

TRIANON. XXVI. évfolyam 6. szám 2013. június INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu. 1920. június 4.

TRIANON. XXVI. évfolyam 6. szám 2013. június INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu. 1920. június 4. Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 6. szám 2013. június INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu TRIANON 1920. június 4. Közös a gyász, közös a fájdalom. Ötven

Részletesebben

Garay János: Viszontlátás Szegszárdon. kk s s. kz k k t. Kö - szönt-ve, szü-lı - föl-dem szép ha - tá-ra, Kö - szönt-ve tı-lem any-nyi év u-

Garay János: Viszontlátás Szegszárdon. kk s s. kz k k t. Kö - szönt-ve, szü-lı - föl-dem szép ha - tá-ra, Kö - szönt-ve tı-lem any-nyi év u- aray János: Viszonláás Szegszáron iola Péer, 2012.=60 a 6 s s s s s so s s s 8 o nz nz nz nz nzn Ob. Blf. a 68 s C s s s s am s s n s s s s s s a s s s s s o am am C a a nz nz nz nz nz nznz nz nz nz nz

Részletesebben

34. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, már ci us 28., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1495, Ft. Oldal

34. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, már ci us 28., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1495, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. már ci us 28., kedd 34. szám Ára: 1495, Ft TARTALOMJEGYZÉK 68/2006. (III. 28.) Korm. r. A Fel sõ ok ta tá si és Tu do má nyos Ta nács ról... 2906 69/2006.

Részletesebben

155. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. ok tó ber 31., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1110, Ft. Oldal

155. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. ok tó ber 31., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1110, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. ok tó ber 31., péntek 155. szám Ára: 1110, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2008: LXI. tv. A köz al kal ma zot tak jog ál lá sá ról szóló 1992. évi XXXIII. tör -

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. március 8. Meg je le nik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/10. szám Ára: 345 Ft T A R T A L O M I. FÕRÉSZ: Személyi és szer ve ze ti hírek Sze mély ügyi hírek...

Részletesebben

Gábeli Ádám és felesége, Gábeli Teréz gyerekeikkel az 1900-as években

Gábeli Ádám és felesége, Gábeli Teréz gyerekeikkel az 1900-as években A falu lakói A fa lu ban az 1800-as évek vé gé ig szin te csak a né met nem - ze ti sé gû õs la ko sok éltek. Az 1890-es évek vé gé tõl azon ban a bánya nyi tás ha tá sá ra na gyon sok bá nyász ér ke zett,

Részletesebben

148. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. de cem ber 5., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1701, Ft. Oldal

148. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. de cem ber 5., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1701, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. de cem ber 5., kedd 148. szám Ára: 1701, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2006: C. t v. A kül föl di bi zo nyít vá nyok és ok le ve lek el is me ré sé rõl szóló 2001.

Részletesebben

121. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, szep tem ber 17., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2100, Ft. Oldal

121. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, szep tem ber 17., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2100, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. szep tem ber 17., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK 2007: CVI. tv. Az ál la mi va gyon ról... 9082 2007: CVII. tv. A te le pü lé si ön kor mány za tok több cé lú

Részletesebben

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom VI. ÉVFOLYAM 9. szám 2008. szep tem ber 25. A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA Munkaügyi Közlöny Szerkesztõsége 1054 Budapest,

Részletesebben

XXII. évfolyam 12. szám 2011. december INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu

XXII. évfolyam 12. szám 2011. december INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Konzervatív Polgári lap XXII. évfolyam 12. szám 2011. december INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát

Részletesebben

150. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, no vem ber 15., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1633, Ft. Oldal

150. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, no vem ber 15., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1633, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. no vem ber 15., kedd 150. szám TARTALOMJEGYZÉK 2005: CXIX. tv. Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekrõl szóló tör vények mó do

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI ÉRTESÍTÕ

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI ÉRTESÍTÕ III. év fo lyam 7. szám 28 Ft 2006. jú li us 0. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI ÉRTESÍTÕ A KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÚJ HELYEN A KÖZLÖNYBOLT! 2006. jú li us 3-tól a Köz löny

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS Miklosi_Ujsag_2010-08_Miklosi_Ujsag_2010-08 2010.08.18. 8:07 Page 1 XXI. évfolyam 8. szám INGYENES A M i k l ó s i Ú j s á g i n t e r n e t e s h o n l a p j a : w w w. d u n a m e n t i f o r u m. h

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. jú li us 11., szerda 93. szám Ára: 588, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: CIII. tv. A pénz mo sás meg elõ zé sé rõl és meg aka dá lyo zá sá ról szó ló 2003.

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat!

Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat! Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 5. szám 2012. május INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat! Harminc éve távozott

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE TARTALOM

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE TARTALOM A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. szeptember 20. Megjelenik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/38. szám Ára: 315 Ft TARTALOM Álláspályázatok I. FÕRÉSZ: Személyi és szervezeti hírek A Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

(Margitszigeti sétány, 1940 körül; MNM) Copyright Márai Sándor jogutódai L. C. Gaal (Toronto)

(Margitszigeti sétány, 1940 körül; MNM) Copyright Márai Sándor jogutódai L. C. Gaal (Toronto) A borítóillusztráció Gruber Ferenc fotójának felhasználásával készült (Margitszigeti sétány, 1940 körül; MNM) A borító Kiss László munkája. Copyright Márai Sándor jogutódai L. C. Gaal (Toronto) Kiadja

Részletesebben

6. szám. 2006/6. szám HATÁROZATOK TÁRA 51. Budapest, 2006. feb ru ár 13., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 414, Ft. Oldal

6. szám. 2006/6. szám HATÁROZATOK TÁRA 51. Budapest, 2006. feb ru ár 13., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 414, Ft. Oldal 2006/6. HATÁROZATOK TÁRA 51 Budapest, 2006. feb ru ár 13., hétfõ 6. TARTALOMJEGYZÉK 2019/2006. (II. 13.) Korm. h. Az Or szá gos Tu do má nyos Ku ta tá si Alap prog ra mok 2006. évi több - lettámogatához

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. október 4. Meg je le nik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/40. szám Ára: 315 Ft T A R T A L O M Álláspályázatok I. FÕRÉSZ: Személyi és szer ve ze ti hírek Apc

Részletesebben

III. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Ára: 715 Ft JANUÁR 17.

III. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Ára: 715 Ft JANUÁR 17. III. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Ára: 715 Ft 2011. JANUÁR 17. F E L H Í V Á S! Fel hív juk tisz telt Elõ fi ze tõ ink fi gyel mét a köz löny utol só ol da lán köz zé tett tá jé koz ta tó ra és a 2011. évi elõ fi

Részletesebben

123. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. szep tem ber 21., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1155, Ft

123. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. szep tem ber 21., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1155, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. szep tem ber 21., péntek 123. szám TARTALOMJEGYZÉK 241/2007. (IX. 21.) Korm. r. A köz al kal ma zot tak jog ál lá sá ról szó ló 1992. évi XXXIII. tör

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. júni us 21. Meg je le nik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/25. szám Ára: 345 Ft ÚJ HELYEN A KÖZLÖNYBOLT! 2006. jú li us 3-tól a Köz löny bolt új hely re, a

Részletesebben

A HELYI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA

A HELYI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XX. évfolyam 1. szám www.domsod.hu A HELYI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA 2010. január Ára: 150.- Ft Új esztendõ új jót hozzon, régi jótól meg ne fosszon, S ha már több jót nem is hozhat, vigye el a régi rosszat.

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2009. jú li us 8., szerda TARTALOMJEGYZÉK Oldal 95. szám 2009. évi LXXVII. tör vény A köz te her vi se lés rend sze ré nek át ala kí tá sát cél zó tör - vénymódosításokról...

Részletesebben

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelete

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelete 26734 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2008/193. szám A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelete a környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról

Részletesebben

LIX. ÉVFOLYAM ÁRA: 1365 Ft 4. SZÁM TARTALOM MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYE. Ma gyar or szág Alap tör vé nye (2011. áp ri lis 25.)...

LIX. ÉVFOLYAM ÁRA: 1365 Ft 4. SZÁM TARTALOM MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYE. Ma gyar or szág Alap tör vé nye (2011. áp ri lis 25.)... LIX. ÉVFOLYAM ÁRA: 1365 Ft 4. SZÁM A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA BUDAPEST, 2011. áp ri lis 30. TARTALOM MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYE Ma gyar or szág Alap tör vé nye (2011. áp ri lis 25.)... Oldal Melléklet

Részletesebben

1. Bevezetés. Szent-Györgyi Albert: Psalmus Humanus. œ œ. A-nyám? œ œ œ Œ Ó. Te al - kot - tál en-gem, vagyté-ged. œ Ó. meg-osz-szam?

1. Bevezetés. Szent-Györgyi Albert: Psalmus Humanus. œ œ. A-nyám? œ œ œ Œ Ó. Te al - kot - tál en-gem, vagyté-ged. œ Ó. meg-osz-szam? eat 1 evezetés b 4 Œ Œ Œ Œ Œ Œ U-r, ki vagy? U-r, ki vagy? 5 b 8 b Heavy 11 is b Szi-go-rú -tyám len-nél, vagy sze-re-tő Œ ség meg-szü-le-tett? gm -nyám? 7 Te len-nél # # -vagy a Tör-vény, mely u-ral-ko-dik

Részletesebben

A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA. BUDAPEST, 2006. szeptember 30. LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 525 Ft 9. SZÁM TARTALOM UTASÍTÁSOK KÖZLEMÉNYEK SZEMÉLYI HÍREK

A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA. BUDAPEST, 2006. szeptember 30. LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 525 Ft 9. SZÁM TARTALOM UTASÍTÁSOK KÖZLEMÉNYEK SZEMÉLYI HÍREK LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 525 Ft 9. SZÁM A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA BUDAPEST, 2006. szeptember 30. TARTALOM UTASÍTÁSOK 20/2006. (ÜK. 9.) LÜ utasítás a vádelõkészítéssel, a nyomozás törvényessége feletti

Részletesebben

145. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. ok tó ber 26., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1344, Ft. Oldal

145. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. ok tó ber 26., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1344, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. ok tó ber 26., péntek 145. szám Ára: 1344, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: CXVII. tv. A fog lal koz ta tói nyug díj ról és in téz mé nye i rõl... 10192 282/2007.

Részletesebben

Nagykőrös Város önkormányzata Pályázati felhívás

Nagykőrös Város önkormányzata Pályázati felhívás Nagykőrös Város önkormányzata Pályázati felhívás Félremagyarázott és elhallgatott igazság! Egy aljas kor aljas titka. Az 1950-es évek kuláküldözése. Ferenczi Kornél 12.D osztályos tanuló Vak Bottyán János

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. 2007: CXXVI. tv. Egyes adótör vények mó do sí tás áról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. 2007: CXXVI. tv. Egyes adótör vények mó do sí tás áról A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. no vem ber 16., péntek TARTALOMJEGYZÉK 2007: CXXVI. tv. Egyes adótör vények mó do sí tás áról... 10754 Oldal 2007: CXXVII. tv. Az ál ta lá nos for gal

Részletesebben

85. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, jú li us 1., vasárnap TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 210, Ft. Oldal

85. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, jú li us 1., vasárnap TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 210, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. jú li us 1., vasárnap 85. szám TARTALOMJEGYZÉK 176/2007. (VII. 1.) Korm. r. A Mi nisz ter el nö ki Hi va tal ról, valamint a Mi nisz ter el nö ki Hi

Részletesebben

A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA. BUDAPEST, 2006. áp ri lis 28. LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 575 Ft 4. SZÁM TARTALOM TÖRVÉNYEK SZEMÉLYI HÍREK UTASÍTÁSOK

A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA. BUDAPEST, 2006. áp ri lis 28. LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 575 Ft 4. SZÁM TARTALOM TÖRVÉNYEK SZEMÉLYI HÍREK UTASÍTÁSOK LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 575 Ft 4. SZÁM A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA BUDAPEST, 2006. áp ri lis 28. TARTALOM TÖRVÉNYEK Oldal Oldal SZEMÉLYI HÍREK 2006. évi LI. tör vény a bün te tõ el já rás ról szó ló

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. jú li us 5., kedd 92. szám TARTALOMJEGYZÉK 2005: LXX. tv. A fog lal koz ta tás elõ se gí té sé rõl és a mun ka nél kü li ek el lá tá sá ról szóló 1991.

Részletesebben

95. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, jú li us 31., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 693, Ft. Oldal

95. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, jú li us 31., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 693, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. jú li us 31., hétfõ 95. szám Ára: 693, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2006: LXIX. tv. Az európai szövetkezetrõl... 7792 2006: LXX. tv. Az éle tük tõl és a sza bad

Részletesebben

TARTALOM. III. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM Ára: 1700 Ft JÚLIUS 15. oldal oldal. A köz tár sa sá gi el nök 101/2011. (V. 20.) KE ha tá ro za ta

TARTALOM. III. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM Ára: 1700 Ft JÚLIUS 15. oldal oldal. A köz tár sa sá gi el nök 101/2011. (V. 20.) KE ha tá ro za ta III. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM Ára: 1700 Ft 2011. JÚLIUS 15. TARTALOM oldal oldal JOGSZABÁLYOK A nem ze ti erõ for rás mi nisz ter 24/2011. (V. 18.) NEFMI ren de le te az egyes sa já tos köz ok ta tá si fel ada

Részletesebben

VII. Az Al kot m ny b r s g el n k nek v g z se

VII. Az Al kot m ny b r s g el n k nek v g z se VII. Az Al kot m ny b r s g el n k nek v g z se 711/I/2003. AB eln ki v gz s 1779 711/I/2003. AB eln ki v gz s Az Al kot m ny b r s g el n ke jog sza b ly alkot m ny elle ness g nek ut la gos vizs g la

Részletesebben

TRIANON. 1920. június 4. 92 év megcsonkítottság. Ez a magyar nép holokausztja. Nekünk ez a Nemzeti Gyásznapunk. Konzervatív Polgári lap

TRIANON. 1920. június 4. 92 év megcsonkítottság. Ez a magyar nép holokausztja. Nekünk ez a Nemzeti Gyásznapunk. Konzervatív Polgári lap Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 6. szám 2012. június INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu TRIANON 1920. június 4. 92 év megcsonkítottság. Ez a magyar

Részletesebben

2007. évi CXXIX. tör vény

2007. évi CXXIX. tör vény 11156 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2007/156. szám 2007. évi CXXIX. tör vény a termõföld védelmérõl* I. Fejezet BEVEZETÕ RENDELKEZÉSEK A tör vény hatálya 1. (1) A tör vény ha tá lya ki ter jed a ter mõ föld

Részletesebben

12. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. február 3., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1311, Ft. Oldal

12. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. február 3., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1311, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. február 3., péntek 12. szám Ára: 1311, Ft TARTALOMJEGYZÉK 22/2006. (II. 3.) Korm. r. A fiatalok lakáskölcsönéhez kapcsolódó állami kezesség vállalásá

Részletesebben

GONDOLATOK AZ ISKOLASZÖVETKEZETEK JOGI SZABÁLYOZÁSÁRÓL

GONDOLATOK AZ ISKOLASZÖVETKEZETEK JOGI SZABÁLYOZÁSÁRÓL 182 SZÖVETKEZÉS XXXIII. évfolyam, 2012/1 2. szám Dr. Kár olyi Géza 1 GONDOLATOK AZ ISKOLASZÖVETKEZETEK JOGI SZABÁLYOZÁSÁRÓL Cselekvési változatok A szö vet ke zet a ha tá lyos meg fo gal ma zás 2 sze rint:

Részletesebben

37. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, április 4., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 575, Ft. Oldal

37. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, április 4., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 575, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. április 4., kedd 37. szám Ára: 575, Ft TARTALOMJEGYZÉK 77/2006. (IV. 4.) Korm. r. Az Út ra va ló Ösz tön díj prog ram ról szóló 152/2005. (VIII. 2.)

Részletesebben

115. szám 1. kö tet* A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. au gusz tus 31., péntek TARTALOMJEGYZÉK. 1 2. kö tet ára: 5124, Ft

115. szám 1. kö tet* A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. au gusz tus 31., péntek TARTALOMJEGYZÉK. 1 2. kö tet ára: 5124, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. au gusz tus 31., péntek 115. szám 1. kö tet* 1 2. kö tet ára: 5124, Ft TARTALOMJEGYZÉK 1. kö tet: 224/2007. (VIII. 31.) Korm. r. A köz al kal ma zot

Részletesebben

28. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, már ci us 10., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1863, Ft. Oldal

28. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, már ci us 10., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1863, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. már ci us 10., péntek 28. szám TARTALOMJEGYZÉK 49/2006. (III. 10.) Korm. r. A föld gáz el lá tás ról szóló 2003. évi XLII. tör vény egyes ren del ke

Részletesebben

21. szám. Budapest, má jus 14., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 525, Ft. Oldal

21. szám. Budapest, má jus 14., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 525, Ft. Oldal Budapest, 2008. má jus 14., szerda TARTALOMJEGYZÉK Oldal 2057/2008. (V. 14.) Kor m. h. A Miniszterelnöki Hivatalban, a minisztériumokban, az igazgatási és az igazgatás jellegû tevékenységet ellátó központi

Részletesebben

93. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, jú li us 6., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 667, Ft. Oldal

93. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, jú li us 6., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 667, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. jú li us 6., szerda 93. szám TARTALOMJEGYZÉK 2005: LXXIX. tv. A vil la mos ener gi á ról szóló 2001. évi CX. tör vény mó do sí tá sá ról 4904 64/2005.

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. 2007: CXXIV. tv. A ter mõ föld rõl szó ló évi LV. tör vény mó do sí tá sá ról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. 2007: CXXIV. tv. A ter mõ föld rõl szó ló évi LV. tör vény mó do sí tá sá ról A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. no vem ber 14., szerda 153. szám TARTALOMJEGYZÉK 2007: CXXIV. tv. A ter mõ föld rõl szó ló 1994. évi LV. tör vény mó do sí tá sá ról... 10671 2007:

Részletesebben

Ajánlat. Gyertyaláng III. Érvényes: 2015. január 1-től

Ajánlat. Gyertyaláng III. Érvényes: 2015. január 1-től Ajánlat Gyertyaláng III. Érvényes: 2015. január 1-től UNIQA Biztosító Zrt. 1134 Budapest, Károly krt. 70 74. Tel.: +36 1 5445-555 Fax: +36 1 2386-060 Gyertyaláng III. Temetési biztosítás Ajánlatszám: Ajánlat

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. már ci us 31., péntek 35. szám I. kö tet Ára: 943, Ft TARTALOMJEGYZÉK 24/2006. (III. 31.) FVM r. Az Európai Mezõgazdasági Orientációs és Garancia Alap

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. au gusz tus 31., vasárnap. 128. szám. Ára: 250, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. au gusz tus 31., vasárnap. 128. szám. Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. au gusz tus 31., vasárnap 128. szám Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. au gusz tus 31., vasárnap TARTALOMJEGYZÉK 24/2008.

Részletesebben

A NEMZETI SPORTHIVATAL HIVATALOS LAPJA

A NEMZETI SPORTHIVATAL HIVATALOS LAPJA XXI. ÉVFOLYAM 3 4 5. SZÁM ÁRA: 1449 Ft 2006. má jus 26. A NEMZETI SPORTHIVATAL HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK A Kormány tagjainak rendeletei A bel ügy mi nisz ter 9/2006. (III. 10.) BM ren de le te az

Részletesebben

T A R T A L O M A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM feb ru ár 3. Ha tá ro zat

T A R T A L O M A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM feb ru ár 3. Ha tá ro zat CXXXVIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2011. feb ru ár 3. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M Szám Tárgy Oldal Ha tá ro zat 1006/2011. (I. 14.) Korm. ha tá ro zat A Hon vé del mi Mi nisz té ri

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. no vem ber 7., szerda TARTALOMJEGYZÉK 2007: CXXI. tv. Egyes szo ciá lis tár gyú tör vé nyek mó do sí tá sá ról... 10456 2007: CXXII. tv. A szol gá la

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. feb ru ár 8., péntek 20. szám I. kö tet Ára: 895, Ft TARTALOMJEGYZÉK 1/2008. (II. 8.) GKM r. Az egyes ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi tevékenységek

Részletesebben

96. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2009. jú li us 10., TARTALOMJEGYZÉK. péntek. Ára: 3825 Ft

96. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2009. jú li us 10., TARTALOMJEGYZÉK. péntek. Ára: 3825 Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2009. jú li us 10., TARTALOMJEGYZÉK Oldal péntek 96. szám Ára: 3825 Ft 2009. évi LXXX. tör vény A Bün te tõ Tör vény könyv rõl szóló 1978. évi IV. tör vény

Részletesebben

73. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, má jus 28., TARTALOMJEGYZÉK. csütörtök. Ára: 1395, Ft. Oldal

73. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, má jus 28., TARTALOMJEGYZÉK. csütörtök. Ára: 1395, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2009. má jus 28., TARTALOMJEGYZÉK Oldal csütörtök 73. szám 2009. évi XXXVIII. tör vény A ren de zett mun ka ügyi kap cso la tok kö ve tel mé nyét érin - tõ

Részletesebben

XXIII. évfolyam 9. szám 2012. szeptember INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Szeptemberi vigasságok

XXIII. évfolyam 9. szám 2012. szeptember INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Szeptemberi vigasságok Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 9. szám 2012. szeptember INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Szeptemberi vigasságok Városunk első díszpolgára lett 1892-ben

Részletesebben

III. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM Ára: 610 Ft JANUÁR 31.

III. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM Ára: 610 Ft JANUÁR 31. III. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM Ára: 610 Ft 2011. JANUÁR 31. F E L H Í V Á S! Fel hív juk tisz telt Elõ fi ze tõ ink fi gyel mét a köz löny utol só ol da lán köz zé tett tá jé koz ta tó ra és a 2011. évi elõ fi

Részletesebben

1920. június 4. 16 óra 32 perc a nemzet szétszakításának napja

1920. június 4. 16 óra 32 perc a nemzet szétszakításának napja Konzervatív Polgári lap XXII. év fo lyam 6. szám 2011. június IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu 1920. június 4. 16 óra 32 perc a nemzet szétszakításának

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS!

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS! LVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1-120. OLDAL 2007. január 9. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 1113 FT FELHÍVÁS! Fel hív juk tisz telt Ol va só ink fi gyel mét a köz löny utol só ol da lán köz zé

Részletesebben

II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány rendeletei. A Kormány 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelete. 9372 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2004/102.

II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány rendeletei. A Kormány 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelete. 9372 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2004/102. 9372 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2004/102. szám II. rész JOGSZABÁLYOK A Kormány rendeletei A Kormány 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelete a felszín alatti vizek védelmérõl A Kor mány a kör nye zet vé del

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2004. de cem ber 2., csütörtök 182. szám TARTALOMJEGYZÉK 2004: CXV. tv. A lakásszövetkezetekrõl... 13806 32/2004. (XII. 2.) OM r. A szakképzési hozzájárulásról

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI ÉRTESÍTÕ

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI ÉRTESÍTÕ III. év fo lyam 5. szám 1334 Ft 2006. má jus 31. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI ÉRTESÍTÕ A KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Oldal Törvények 1978. évi IV. tör vény A Bün te

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. 2006: CXXVII. tv. A Ma gyar Köz tár sa ság 2007. évi költ ség ve té sé rõl... 12730

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. 2006: CXXVII. tv. A Ma gyar Köz tár sa ság 2007. évi költ ség ve té sé rõl... 12730 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. de cem ber 22., péntek TARTALOMJEGYZÉK 1. kö tet 2006: CXXVII. tv. A Ma gyar Köz tár sa ság 2007. évi költ ség ve té sé rõl... 12730 Oldal 2. kö tet

Részletesebben

XII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 598 Ft febru ár 1. TARTALOM. II. rész

XII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 598 Ft febru ár 1. TARTALOM. II. rész XII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 598 Ft 2006. febru ár 1. TARTALOM II. rész 2005: CXXXII. tv. A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII.

Részletesebben

A Kormány rendeletei

A Kormány rendeletei 2007/39. M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2547 A Kormány rendeletei A Kormány 57/2007. (III. 31.) Korm. rendelete a közúti árufuvarozáshoz és személyszállításhoz kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. má jus 29., csütörtök. 80. szám. Ára: 1755, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. má jus 29., csütörtök. 80. szám. Ára: 1755, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. má jus 29., csütörtök 80. szám Ára: 1755, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. május 29., csütörtök 80. szám Ára: 1755, Ft TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. szep tem ber 12., péntek. 133. szám. Ára: 465, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. szep tem ber 12., péntek. 133. szám. Ára: 465, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. szep tem ber 12., péntek 133. szám Ára: 465, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. szep tem ber 12., péntek 133. szám TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Részvétel a 2016. évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai igazgató Az előterjesztést az MBSZ Elnöksége 2016. július 6-i ülésén 30/2016. számú határozatával elfogadta. 1 A

Részletesebben