Éves beszámoló

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Éves beszámoló"

Átírás

1 Éves beszámoló

2 2 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló TARTALOM Napló 5 Szervezeti élet 23 Megvalósult rendezvények 59 Diaszpóra- és Szórványprogram 80 Diákutaztatási utaztatási Program 83 Kárpátaljai Pályázat 95 Beiratkozási Program 97 Az Érthető Dél-Szlovákiáért Program 105 Támogatók 108 Impresszum A Rákóczi Szövetség évi beszámolója Kiadja a Rákóczi Szövetség Postacím 1255 Budapest, Pf. 23. Telefon , Fax Honlap info@rakocziszovetseg.hu Felelős kiadó Dr. Halzl József Szerkesztő Központi Iroda Tördelés, grafika, arculat Hertelendy Anna facebook.com/rakocziszovetseg Megjelenik 1000 példányban Bankszámlaszám

3 4 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló rész Január 15. A balassagyarmati Mikszáth Kálmán Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola immár 26. alkalommal rendezte meg a Madách Imre-Mikszáth Kálmán vers- és prózamondó versenyt. A verseny zsűrijébe a többéves hagyományokat követve ismét meghívást kapott Kun Ferencz. A zsűri másik két tagja Illés Ivett, a verseny egykori felfedezettje és Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke volt. A rendezvényt a Rákóczi Szövetség értékes könyvadománnyal és forinttal támogatta. A Szövetség elérhetőségei: Székhely: H-1027 Budapest, Szász Károly u. 1. Tel: , Fax: Bankszámlaszámunk: OTP Budapest, V. ker Adószámunk: címünk: info@rakocziszovetseg.hu Honlapunk: A Szövetség Elnökségének tagjai: Elnök: Alelnökök: Főtitkár: Pénzügyi titkár: További elnökségi tagok: Felügyelő bizottság: Dr. Halzl József Martényi Árpád, Dr. Ugron Gáspár Gábor Csáky Csongor Dr. Ősi Barnabás Biró Albert Makláry-Szalontai Csaba Németh Zsolt Őry Péter Dr. Ambrus Sándor (elnök) Gabri Rudolf Nagy Csaba Szajkó Gábor Tóth Tibor Napló Január 5. A Rákóczi Szövetség központjában megbeszélést folytatott Csáky Csongor a Kráter Kiadó ügyvezetőjével, Szútor Ágnessel a Szövetég éves programjairól és az éves együttműködésről. Ugyanezen a napon Takaró Mihály irodalomtörténész a Szövetség elnökével és főtitkárával áttekintették az éves programokat és a lehetséges együttműködést. Január 6. Csenger Tibor zselízi vállalkozó az iskolaválasztási kampány decemberi végrehajtásáról számolt be a Szövetség vezetőinek. Január 11. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Jókai Tibor látogatást tett a Rákóczi Szövetség központjában, ahol áttekintették a felvidéki iskolaválasztás és a magyar oktatás aktuális kérdéseit. Január 14. Lados Balázs, a Szent Margit Gimnázium tanára, a Rákóczi Szövetség túravezetője a Szövetség központjában egyeztette azokat a programokat, ahol az év során szükséges a közreműködése. Január 18. Látogatást tett a Rákóczi Szövetség központjában Orosz Örs, a Felvidéki Fiatal Függetlenek TÁRSADALMI- ÉS MÉDIAKAPCSOLATOK csoportjának vezetője, aki az aktuális felvidéki helyzetről tájékoztatta a Szövetséget. Január 19. A Rákóczi Szövetség képviseletében Csáky Csongor és Nagy Domonkos Somorjára utazott, ahol Őry Péterrel, a Pro Civis Polgári Társulás elnökével áttekintették az iskolaválasztási kampány témáit. Január 20. Megbeszélésre került sor a Szövetség központjában a Rákóczi Szövetség adatbáziskezelő programjáról, valamint a tagnyilvántartás fejlesztéséről. Január 21. Csáky Csongor és Katona Csilla megbeszélést folytatott a Rákóczi Szövetség támogatási ügyeiről Lakatos Mihállyal, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetőjével. Január 22. Az ungvári Dayka Gábor Iskola igazgatójának, Keszler Stella meghívásának eleget téve a Rákóczi Szövetség képviseletében Csáky Csongor főtitkár és Nagy Domonkos részt vett a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett Himnuszmondó versenyen. A versenyen 20 ungvári felső tagozatos és középiskolás diák mérettetett meg. A zsűriben a Szövetség képviselői mellett az ungvári egyetem oktatói és Buhajla József ungvári magyar főkonzul foglalt helyet. A Rákóczi Szövetség a Himnuszmondó verseny valamennyi helyezettjének könyvjutalmat, a 6 díjazottnak ezer forint ösztöndíjat adományozott. Január 22. Hajdúnánás Művelődési Központjában a magyar

4 6 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló kultúra napi ünnepség keretében Hajdúnánás város képviseletében Csiszár Imre alpolgármester, a Rákóczi Szövetség képviseletében Csáky Csongor főtitkár együttműködési megállapodást írt alá. Az aláírást megelőzően a Szövetség főtitkára bemutatta a szervezet tevékenységét és céljait, valamint köszönetet mondott a városnak a Beiratkozási Program támogatásáért. Január 22. A Rákóczi Szövetség képviseletében Pálinkás Barnabás munkatárs látogatást tett Terebessy L. Föld képzőművésznél Tisztviselőtelepi műtermében. A látogatás apropóját az jelentette, hogy Terebessy a Szövetségnek ajándékozta a birtokában lévő 4 db szignózott és sorszámozott Vasváry József rézkarcot, mely kuruc kori témákat ábrázol. Terebessy L. Föld a 4 db szignózott és sorszámozott rézkarcon kívül a birtokában lévő nyomódúcokat is felajánlotta, melyekkel önköltségi áron további rézkarcokat készíttethet, melyeket szabadon használhat fel céljaira a Szövetség. Terebessy L. Föld a Független Magyar Művészek Országos Szövetségének tisztségviselője és ilyen tisztségében együttműködést is ajánlott, melynek részleteivel a későbbiekben keresi meg a Szövetséget. Január 26. Csáky Csongor, a Szövetség főtitkára megbeszélést folytatott Benedek Fülöppel, az OTP bank ügyvezető igazgatójával és Szász Jenővel, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökével a évi programokról és a lehetséges együttműködésről. Január 28. Halzl József és Csáky Csongor megbeszélést folytatott Csizmadia Lászlóval, a Civil Összefogás Fórum elnökével a évi együttműködésről. Ugyanezen a napon Csáky Csongor és Pálinkás Barnabás megbeszélést folytatott a budapesti Rubin Hotel illetékes vezetőjével a Rákóczi Szövetség évi együttműködéseiről. Ugyanezen a napon Kalmár Ferenc Külügyminisztérium miniszteri biztosa tárgyalt Halzl József elnökkel és Csáky Csongor főtitkárral a határontúli magyarság témáiról. Február 2. Méry Gábor, a Méry Ratio Kiadó ügyvezetője megbeszélést folytatott Csáky Csongor főtitkárral a kiadó és a Szövetség együttműködéséről. Február 3. Dr. Seres Zsuzsannával, a budavári Magyarság Háza főosztályvezetőjével találkozott Csáky Csongor főtitkár és Ruszkai Zsófia munkatárs. Seres Zsuzsanna elmondta, hogy idén is szívesen együttműködik a Magyarság Háza a Rákóczi Szövetséggel. A Szövetség rendezvényeihez térítésmentesen rendelkezésünkre bocsátják az épület termeit. Felajánlotta, hogy a Magyarság Háza állandó kiállítását: Mi magyarok térítésmentesen megtekinthetik a Rákóczi Szövetség rendezvényeinek vendégei. Abban maradtak, hogy az április 12-i Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja ügyében folytatják az egyeztetéseket. Február 3. A Rákóczi Klub havi összejövetelén Rákóczi emlékek a Kárpát-medencében címmel Dr. Messik Miklós, a Magyar Emlékek a Világban Egyesület elnöke tartott vetítettképes előadást, melynek keretében bemutatta a két civil szervezet együttműködésének eredményeit is. Február 4. Csáky Csongor és Pálinkás Barnabás Udvardra látogatott, ahol az ottani helyi szervezet vezetőjével előkészítő megbeszélést folytatott az udvardi kitelepítési megemlékezésről. Nagy Domonkos István és Petrovay László Prágába utaztak, hogy Esterházy Jánosról szóló könyveket adjanak át Coexistencia Civil Szervezet számára, valamint találkozzanak az Ady Endre Diákkör alelnökével. Február 9. A magyarkanizsai helyi szervezet vezetői: Kósa Károly, Kállai Szabolcs és Szindis László a Szövetség központjába látogattak, ahol tájékoztatást adtak a helyi szervezet aktuális ügyeiről. Fülöp Attila, az EMMI helyettes államtitkára hivatalában fogadta Csáky Csongor főtitkárt, akivel áttekintették a Rákóczi Szövetség évi programjait, előkészítve a Minisztérium és a Rákóczi Szövetség együttműködési megállapodását. Február 10. A Rákóczi Szövetség békéscsabai Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnáziumban működő helyi szervezete megtartotta félévindító taggyűlését. Az eseményre meghívást kaptak a Szövetség központi irodájának képviselői is, hogy a folyamatosan megújuló középiskolás tagság számára a Szövetség tevékenységéről és a helyi szervezetek számára elérhető lehetőségekről beszéljenek. Budapestről Pálinkás Barnabás és Nagy Domonkos István utaztak a helyszínre, ahol Köveskúti Péter, valamint a helyi szervezetet irányító tanárok, Kovács Nóra és Sándor-Kerestély Ferenc fogadták őket. Február 10. A felvidéki megismételt beiratkozási kampány érdekében Csáky Csongor főtitkár Zselízen találkozott Csenger Tibor vállalkozóval a kampány februári végrehajtása érdekében. Február 11. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, Ugron Gáspár alelnök és Csáky Csongor főtitkár munkaebéd keretében tekintette át a Rákóczi Szövetség aktuális ügyeit. Február 15. Páva Péter pécsi oktatási vezető megbeszélést folytatott a Rákóczi Szövetség központjában a Baranya megyei nyári együttműködés ügyében. Február 24. Soltész Miklós államtitkár és Fülöp Attila helyettes államtitkár látogatott a Rákóczi Szövetség központjába, ahol Ugron Gáspár alelnök és Csáky Csongor főtitkár jelenlétében aláírták a minisztérium és a Szövetség együttműködését. Ugyanezen a napon Csáky Csongor Dr. Kisida Elek sebészprofesszornál járt, akit felkért, hogy előadásokat tartson a Szövetség tavaszi főbb rendezvényein. Február 27. A csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény 70. évfordulója alkalmából Udvardon tartott megemlékezést a Rákóczi Szövetség és a Csemadok udvardi szervezete. A résztvevők a római katolikus templomban emlékeztek a hét évtizede történtekre, ezt követően a településen található Kitelepítettek és meghurcoltak emlékművénél helyezték el koszorúikat. Beszédet mondott Martényi Árpád, a Rákóczi Szövetség alelnöke és Őry Péter, a Magyar Közösség Pártjának alelnöke. Március 2. A Rákóczi Klub márciusi klubnapján Borbély-Bartis Juliával, a Budapest utcaneveiben mesélő történelem című könyv társszerzőjével beszélgetett Cservenka Judit szerkesztő-riporter. Március 2. A Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium idén 26. alkalommal rendezte meg a Batthyány Kázmér Tudományos Napokat, amelyre évek óta meghívják a Rákóczi Szövetség képviselőit is. Idén ez alkalomból Kun Ferencz és Nagy Domonkos István látogatott el az iskolába, ahol Kiss Jolán, a helyi szervezet vezetője fogadta őket. Kun Ferencz az március 15-i eseményekről szóló előadását követően kötetlen beszélgetés alakult ki a diákokkal. Az iskola egyik fiatal és a téma iránt érdeklődő tanára, Szép Zsolt a helyi szervezet lehetőségeiről, jövőbeli terveiről egyeztetett a Szövetség képviselőivel. Március 2. Halzl József elnök és Csáky Csongor főtitkár látogatást tett Vargha Tamás honvédelmi államtitkárnál, akivel a nemzeti ünnepek és emléknapok együttműködési lehetőségeit tekintették át. Ugyanezen a napon a Miniszterelnökség Kommunikációs Hivatalának vezetőjével folytatott megbeszélést Halzl József elnök és Csáky Csongor főtitkár. Csáky Csongor főtitkár és Halzl József elnök látogatást tett Szentesen, és megbeszélést folytatott Szirbik Imre polgármesterrel a Beiratkozási Program támogatásáról, illetve a helyi gimnázium igazgatójával, Horváth Tamással is folytattak megbeszélést.

5 8 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló Március 10. A debreceni polgármester, Papp László hivatalában fogadta a Rákóczi Szövetség képviseletében Pálinkás Barnabást és Csáky Csongort. A megbeszélésen a Szövetség képviselői tájékoztatást adtak a szervezet tevékenységéről, különös tekintettel a Beiratkozási Programra. A város vezetője arról biztosította a Rákóczi Szövetséget, hogy a magyar iskolaválasztást segítő programjukat jelentős összeggel támogatni fogja. Március 12. Kun Ferencz Kálnán, a Református Imateremben megrendezett március 15-i emlékünnepségen vett részt, melynek szónoka volt. Március 13. Kun Ferencz a zalabai Református Iskola diákjai által szervezett ünnepi műsoron vett részt, melyen emlékbeszédet is tartott. A Rákóczi Szövetség részéről Balázs György, Himmler György, Kiss Péter, Kun Ferencz és Lukács Ferenc voltak jelen. Március 15. Kun Ferencz a március 15-i megemlékezés ünnepi szónokaként vett részt Kétyen. Március 16. Grezsa István Kárpátaljáért felelős kormánybiztossal folytatott megbeszélést Halzl József elnök és Csáky Csongor főtitkár a kárpátaljai turizmus fellendítését szolgáló magyarországi nyugdíjas és egyházi közösségek utaztatási programjáról. A Rákóczi Szövetség képviseletében Csáky Csongor a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács vezetőivel folytatott megbeszélést az INFOPROG Kárpát-medencei középiskolai verseny finanszírozásáról. Március 17. Nagy Domonkos és Csáky Csongor a délvidéki iskolaválasztási kampány keretében ellátogatott Temerinbe és Szenttamásra, ahol az iskolaválasztás előtt álló óvódás gyermekekkel, illetve szüleikkel találkoztak, átadva nekik a szövetség ajándékcsomagját és a szülőknek szóló üzenetet. Március 19. Nemzeti ünnepünk alkalmából a balogiványi református templomban magyar zászlót avattak. Az ünnepséget a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezete, a Balogiványi Református Egyházközség és Balogiványi Község Önkormányzata szervezte. A Rákóczi Szövetség központi irodáját Kun Ferencz és Petrovay László képviselte az ünnepségen. A zászlóavatás előtt látogatást tettek több gömöri településen: Lőkösházán, Felsőráson, ahol a települések polgármesterei fogadták a küldötteket. Nemesradnóton a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezetének vezetőivel, Homoly Erzsébettel és Pósa Dénessel találkoztak. A zászlóavatásra ünnepi műsor és istentisztelet keretében került sor. A vendégeket Agócsné Galgóczy Tímea helyi lelkész köszöntötte az Apostoli Üdvözlettel, majd igehirdetésre felkérte Nagy Ákos Róbertet, a Gömöri Református Egyházmegye esperesét. Az istentisztelet után Kun Ferencz előadást tartott az 1848/49-es szabadságharcról, majd a helyi diákok szavalata és a Csillagvirág zenekar fellépését követően felvonták a magyar nemzeti lobogót. Március 20. Kun Ferencz a Csemadok meghívására előadást tartott Léván A felvidéki szellemi értékek címmel. A Szövetség részéről Kun Ferencz és Lukács Ferenc voltak jelen. Március 21. A szécsényi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola meghívására Szécsényre utazott Martényi Árpád, a Rákóczi Szövetség alelnöke és Petrovay László munkatárs. A Rákóczis Napok rendezvénysorozat megnyitó ünnepségén Martényi Árpád a Szövetség Rákóczi kultuszban betöltött szerepéről és a Fejedelem nagyságáról beszélt. Március 21. A délerdélyi Fehér megyére is kiterjesztette Beiratkozási Programját a Rákóczi Szövetség, és ennek keretében Pálinkás Barnabás és Nagy Domonkos több mint 70 magyarul beszélő iskolakezdés előtt álló gyermeknek vitte el a Szövetség ajándékát és a szüleiknek szóló bátorító gondolatokat. Március 22. A Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervezési Hivatalának főigazgatójával, Ivády Nórával folytatott megbeszélést Csáky Csongor és Pálinkás Barnabás. Áttekintették az idei együttműködési lehetőségeket, amiből az látszik, hogy a 2015-ös programok tovább vihetők június 4., Nándorfehérvári diadal emléknapja, október 23. A Gloria Victis vetélkedővel kapcsolatban elhangzott, hogy idén a 60. évfordulóra való tekintettel nagyobb szabású programot szeretnének. Jelentős forrásokkal rendelkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatónője, akit célszerű lenne megkeresni az ügyben. Katona Csilla és Csáky Csongor a pécsi tankerület vezetőjével, Páva Péterrel tartott megbeszélést Pécsett, melynek keretében áttekintették a pécsi és Baranya megyei szervezeteket és azok tevékenységeit, és megbeszélést folytattak a Babarcszőlősön megvalósuló nyári hagyományőrző táborról. Március 23. Halzl József elnök és Csáky Csongor főtitkár Gulyás Gergellyel, az Országgyűlés alelnökével folytatott megbeszélést a Rákóczi Szövetség aktuális tevékenységeiről. Március 29. A székesfehérvári Terepjáró Egyesület képviselői felkeresték a Rákóczi Szövetséget azzal kapcsolatban, hogy a nyitranagykéri alapiskola diákjainak székesfehérvári kirándulásához járuljon hozzá. A két szervezet megállapodott a program támogatásáról, különös tekintettel a nyitranagykéri magyar iskola helyzetére. Március 29. Erdélyi Claudia televíziós és rádiós műsorvezető munkaebéd keretében beszélt Csáky Csongor főtitkárral az április 12-i Felvidékről kitelepített magyarok emléknapi rendezvény forgatókönyvéről. Március 29. április 1. A Rákóczi Szövetség munkatársai: Szenyó Diana, Nagy Domonkos István és Petrovay László március 29-e és április 1-je között Kárpátaljára utaztak. A hét folyamán összesen tizenhét intézménybe jutottak el szervezetlátogatás, illetve szervezetalapítás céljából. Összesen három korábban létrejött szervezetet látogattak meg, valamint tizennégy új szervezetet alapítottak, melyek közül tizenkettő ifjúsági, azaz középiskolai, kettő pedig helyi, egyetemi szervezet. Április 2. Kun Ferencz Dunamocson felvidéki nótaesten vett részt, melyen Komárom, Gúta, Léva, Ebed, Nagykér és Kocs neves nótaénekesei léptek fel. Kun Ferencz rövid előadását követően Polhammer Lászlóval közös tárgyi adományt adtak a helyi múzeumnak. A rendezvényen négy polgármester is jelen volt. Április 5. Ugron Gáspár alelnök és Csáky Csongor főtitkár Hegyi László egyházi és civil kapcsolatok helyettes államtitkárral folytatott megbeszélést. Április 6. Halzl József és Csáky Csongor a Magyar Fejlesztési Bank épületében megkötötte a évre vonatkozó támogatási szerződést. Április 6. A Rákóczi Klub áprilisi klubnapján a felvidéki magyarságot kiemelten érintő szlovákiai választások eredményét értékelte Tokár Géza politológus, újságíró, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője. Április 8. II. Rákóczi Ferenc halálának évfordulóján az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár kiállítótermében Rákóczi emlékhelyeket bemutató kiállítás megnyitójára került sor a házigazda intézmény, illetve a helyi Rákóczi Szövetség szervezésében. A megjelenteket többek között Lazók Zoltán polgármestert - Takács Tímea igazgató köszöntötte, majd Martényi Árpád, a Rákóczi Szövetség alelnöke megnyitotta a kiál-

6 10 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló lítást. A megnyitó részeként Messik Miklós, a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület elnöke vetítéssel egybekötött előadást tartott. Elmondta, hogy a 2003-ra készült kiállítás anyaga azóta is folyamatosan bővül, most 64 táblaképből áll, és bemutatja mindazokat a helyeket, ahol Rákóczi és kuruc emlékek találhatók. Külön felhívta a figyelmet az Oroszlány-Majk-i táblaképre, és utalt Rákóczi és a kamalduli rend kapcsolatára. A látogatók meggyőződhettek arról, hogy Rákóczi történelmi nagyságát emléktárgyak, táblák, szobrok, épületek hirdetik és őrzik örök időkig a magyar nemzet lelkében és hagyományaiban. Április 11. Halzl József elnök találkozott Havasi Péterrel, a Kassai Figyelő főszerkesztőjével, aki egyben a Kassa és Vidéke Célalap vezetője is. Havasi Péter megbeszélésük során beszámolt a kassai magyarok helyzetéről és a Kassai Figyelő aktuális állapotáról. Április 13. Halzl József elnök Ambrovics Dénessel, a Csepel I. Erőmű ügyvezető igazgatójával munkaebéd keretében tekintette át a Rákóczi Szövetség évi tevékenységének támogatási lehetőségeit. Április 14. Haraszti Attilával, a Nemzetpolitikáért Feleős Államtitkárság felvidéki kapcsolattartójával találkozott Csáky Csongor főtitkár. A megbeszélésen a felvidéki magyarság aktuális ügyei és a Szövetség tevékenysége került szóba. Április 17. Kun Ferencz Emlékező ünnepségeken vett részt Nagysallóban és Léván, immár 28. alkalommal. Jelen volt még: Rákóczi Szövetség - Oroszlány, Rákóczi Szövetség Sellye János Egyetem - Komárom, Európa Klub - Bécs, Klauzál Gábor Társaság - XXII. kerület, Nagykövetség Pozsony Április 19. Csáky Csongor megbeszélést folytatott Gordos Árpáddal, Kalmár Ferenc külügyi miniszteri biztos munkatársával a Rákóczi Szövetség tevékenységeiről. Halzl József és Csáky Csongor megbeszélést folytatott Csizmadia Lászlóval, a Civil Összefogás Fórum elnökével a határontúli magyarságot érintő együttműködésekről. Április 20. Az Erzsébet Program programigazgatójával, Deutch-Für Ágnessel folytatott megbeszélést Csáky Csongor főtitkár az Ivói és a Zánkai Erzsébet Táborok együttműködéséről. Az idei létszámkeret növelésének köszönhetően a zánkai táborban közel száz felvidéki alsó tagozatos, a székelyföldi ivói táborban 150 felvidéki középiskolás üdülhet. A Rákóczi Szövetség központi irodájának munkatársai Katona Csilla, Pálinkás Barnabás és Csáky Csongor egyeztetést folytattak a Hungaroconsulting cég képviselőivel egy lehetséges uniós pályázat előkészítéséről. Április 21. Szajkó Gábor, a sátoraljaújhelyi szervezet vezetője, látogatást tett a sátoraljaújhelyi középiskolás tábor előkészületei kapcsán. Április 25. Vasas Joachim, az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium igazgatója felkereste a Rákóczi Szövetség központi irodáját, ahol kiértékelték a tavaszi közös rendezvényeket és áttekintették a nyári rendezvények előkészületeit. Április 26. Kun Szabó István vezérőrnagy tábornok fogadta Csáky Csongor főtitkárt, akivel áttekintették a Honvédelmi Minisztérium és a Rákóczi Szövetség együttműködéseit. Április 27. Csáky Csongor megbeszélést tartott a Magyarság Háza vezetőjével a Rákóczi Szövetség éves programjait illető együttműködésekről. Április 27. Szegeden a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában Varga Róbert szegedi vállalkozó szervezésében a Rákóczi Szövetség ifjúsági szervezete ünnepélyesen zászlót bontott, az eseményen Halzl József és Csáky Csongor vett részt. Csáky Csongor megbeszélést folytatott Tóth Tiborral, a Felügyelőbizottság tagjával, akit tájékoztatott a szövetség aktuális pénzügyi helyzetéről. Április 27. A Bodrogközi Magyar Közösség Háza konferenciatermében, az Emberi Méltóság és Szabadság Napja című programsorozat keretében Esterházy Jánosról tartott előadást Martényi Árpád, a Rákóczi Szövetség alelnöke és Jeszenszky Géza, egykori külügyminiszter. Martényi Árpád Esterházy János egy előrelátó politikus című előadásában a mártír politikus pályáját mutatta be a hallgatóságnak, majd Jeszenszky Géza Esterházy nyomában kísérlet a trianoni trauma orvoslására címmel beszélt a szlovák-magyar együttélés megrázkódtatásairól. Mindkét előadó kifejtette, hogy a két nemzet megbékélésének kulcsa Esterházy János rehabilitálása, illetve kitértek az autonómia kérdésére is, és rámutattak arra, hogy a két világháború közti Csehszlovákiában a szlovák önállóság egyik legnagyobb támogatója épp a magyar gróf volt. A beszélgető estet Pásztor István, a Lorántffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztésért Társulás elnöke szervezte. Április 29. Megbeszélést folytatott a Rákóczi Szövetség aktuális ügyeiről Ugron Gáspár alelnök és Csáky Csongor főtitkár. Május 3. Csáky Csongor megbeszélést folytatott Gordos Árpáddal, Kalmár Ferenc külügyi miniszteri biztos munkatársával a Rákóczi Szövetség tevékenységeiről. Május 4. Életének 94. évében, május 4-én elhunyt Hábel György, a Rákóczi Szövetség alapító tagja, rubin diplomás erdőmérnök, ny. MÁV-főmérnök, közíró. Május 4. A Rákóczi Klub májusi klubnapján a Budapesten tanuló határon túli diákok Kaszás Attila Diákköre mutatkozott be. Leszkó Dóra elnök és Katona Flóra alelnök vetítettképes előadás keretében beszéltek a kör mindennapjairól, a fős tagság összefogásáról és kulturális programjaikról. Elmondták, hogy a legnagyobb segítséget a Rákóczi Szövetségtől kapják, amit ők azzal viszonoznak, hogy a Szövetség ifjúsági rendezvényein rendezőként segítenek. Május 6. Csáky Csongor és Nagy Domonkos részt vett a szegedi helyiszervezet újjáalakuló közgyűlésén a szegedi Partium Szállodában. Az eseményen a szervet korábbi vezetője, Haág István Zalán átadta elnöki pozícióját Varga Róbert szegedi vállalkozónak, akit az eseményen megjelent mintegy 30 fős tagág egyhangúan megszavazott. Május 10. A komáromi helyi szervezet képviseletében Nemesné Zsuzsanna felkereste a Rákóczi Szövetség központi irodáját, és a évi Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja méltó megünneplésének előkészületeiről folytatott egyeztetést. Május 11. Czibulya Gábor, a piliscsabai helyi szervezet vezetője a néptánctábor támogatása ügyében megkereste a szövetség vezetőit. Csáky Csongor és Pálinkás Barnabás a Magyar Televízió reggeli hírműsorában tájékoztatást adott a nyugdíjas és egyházi közösségek részére meghirdetett Kárpátaljai Utaztatási Program pályázatáról. Gordos Árpád a Külgazdasági és Külügyminisztérium szakmai főtanácsadója megbeszélést folytatott Csáky Csongorral a Rákóczi Szövetség tevékenységének segítéséről. Csizmadia Lászlóval, a CÖF-CÖKA elnökével folytatott megbeszélést Halzl József elnök és Csáky Csongor főtitkár a két szervezet közötti együttműködésről. Május 14. Kun Ferencz Határközi borversenyre látogatott Süttőre, ahol a hazai borászok mellett dunamocsi,

7 12 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló kéméndi és ebedi résztvevők is voltak Felvidékről. Egy évtizede, hogy a Rákóczi Szövetség mindig jelen van ezen a rendezvényen. Május 16. A Szövetség képviseletében Csáky Csongor a június 4-i program felhívását ismertette a Magyar Televízióban. Május 17. Ökrös Mariann, a Feszty Körkép Alapítvány elnöke látogatást tett Csáky Csongor főtitkárnál, akivel a két szervezet közötti együttműködés lehetőségeiről tárgyaltak. Megállapodtak abban, hogy a Rákóczi Szövetség nyári rendezvényeihez programokat, előadókat ajánl az Alapítvány, illetve kölcsönösen segítik egymás munkáját. Május 18. Takaró Mihály és Csáky Csongor áttekintették a szövetség nyári rendezvényeit és az azokon való együttműködés lehetőségeit. Május 19. Kun Szilárd, a babarcszőlősi lovastábor házigazdája egyeztetést folytatott a Rákóczi Szövetség központi irodájában. Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke fogadta hivatalában Halzl József elnököt és Csáky Csongor főtitkárt. A megbeszélésen áttekintették a Rákóczi Szövetség tevékenységét és aktuális ügyeit. Gulyás Gergely ígéretet tett a Szövetség ügyeinek támogatására, illetve részvételét ígérte a sátoraljaújhelyi középiskolás táborban. Május 20. Csáky Csongor és Pálinkás Barnabás látogatást tett Királyhelmecen a királyhelmeci célalap és oktatási helyzet áttekintése, illetve az újjászervezése érdekében. Szabó Ferdinánd iskolaigazgatóval és a város vezetőjével folytattak megbeszélést, majd Sártoraljaújhelyen a középiskolás tábor érdekében folytattak előkészítő tárgyalást, onnét pedig a kárpátaljai Csapra utaztak, ahol átadták a helyi magyarul beszélő óvódásoknak azt az ajándékcsomagot és a szülőkhöz szóló levelet, mely a magyar iskolaválasztás ügyét szolgálja. Május 23. Benedek Fülöp, az OTP Bank ügyvezető igazgatója fogadta Halzl József elnököt és Csáky Csongor főtitkárt. A találkozó keretében áttekintették az aktuális együttműködési lehetőségeket, illetve az OTP Bank támogatási lehetőségeit. Benedek Fülöp ígéretet tett a Rákóczi Szövetség kárpátaljai tevékenységének kiemelt támogatására. Május 23. Shanda Tamás család és ifjúsági ügyekért felelős államtitkár szervezésében előkészítő megbeszélésre került sor a Rákóczi Szövetség európai uniós pályázati támogatásáról. Május 24. Morvay Levente civil pályázati szakértő tájékoztatta a szövetséget arról a diaszpóra programról, amely meghiúsulni látszott a Nemzeti Cserkészalapítvány szervezésében. Felhívta a főtitkár figyelmét arra a lehetőségre, hogy a Rákóczi Szövetség vállaljon szerepet a program kivitelezésében. Május 25. A budavári Magyarság Házában tartotta éves rendes közgyűlését a Rákóczi Szövetség. Dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke nyitó beszédében köszöntötte az 54 megjelent tagot. Ezt követően Dr. Ambrus Sándor Csaba felügyelőbizottsági jelentését hallhatta a résztvevő közönség, majd Csáky Csongor főtitkár és Dr. Ősi Barnabás Bence számoltak be a Rákóczi Szövetség évi tevékenységéről és gazdálkodásáról. A évi programterv és költségvetés megtárgyalását követően, Dr. Ugron Gáspár ismertette a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapszabályt. A hivatalos beszámolók után Martényi Árpád tájékoztatta a közgyűlést Hábel György, a Rákóczi Szövetség egyik alapítójának haláláról, illetve méltatta a Szövetség tevékenységét. A közgyűlésen az alábbi érdemi határozatok születtek: 3/2016 (2016.május 25.) sz. Közgyűlési Határozat A Rákóczi Szövetség Közgyűlése a Felügyelőbizottság által a Rákóczi Szövetség évi működéséről készített beszámolót egyhangúlag elfogadja. 4/2016 (2016.május 25.) sz. Közgyűlési Határozat A Rákóczi Szövetség Közgyűlése a Szövetség évi tevékenységének beszámolóját egyhangúlag elfogadja. 5/2016 (2016.május 25.) sz. Közgyűlési Határozat A Rákóczi Szövetség Közgyűlése a Szövetség évi számviteli beszámolóját és annak közhasznúsági mellékletét egyhangúlag elfogadja. 6/2016 (2016. május 25.) sz. Közgyűlési Határozat A Rákóczi Szövetség Közgyűlése a Szövetség évi programtervét és költségvetési tervét egyhangúlag elfogadja. 7/2016 (2016. május 25.) sz. Közgyűlési Határozat A Rákóczi Szövetség Közgyűlése egyhangúlag elfogadja a Rákóczi Szövetség Alapszabályának módosítását. Május 26. Vízi József, a felvidéki Óvár település polgármestere látogatott a Rákóczi Szövetség központjába. A település magyar kisiskolájával kapcsolatban folytatott megbeszélést a szövetség támogatását kérve. Május 26. Tamássyné Bíró Magda a zuglói helyi szervezet vezetője a zuglói nyári ifjúsági programok kapcsán felkereste a Rákóczi Szövetség központját, a támogatási lehetőségek megismeréséről érdeklődött. Május 28. Kun Ferencz részt vett a 18. Göndöcs László Emléktúrán Garamkövesden, ahol 50-en jöttek össze. A kirándulásra jó néhány korábbi tag is elment (Balász György, Mezei András, Kiss Péter). A szervezésben Himmler György segített. Agócs Gergely nagyszerű előadást tartott a magyar zene ősiségéről. Bajta polgármestere köszöntötte a túrázókat és a Rákóczi Szövetséget. Május 30. Harrach Péter, a KDNP frakció vezetője fogadta hivatalában Halzl József elnököt és Csáky Csongor főtitkárt. A Szövetség képviselői beszámoltak a szervezet tevékenységéről, eredményeiről. Harrach Péter ígéretet tett a KDNP frakció tagjainak támogatására a Beiratkozási Programot illetően, és közbenjárást ígért a vállalati támogatások ügyében. Június 1. Halzl József elnök és Csáky Csongor főtitkár Szili Katalin miniszterelnöki megbízottal találkozott hivatalában. A megbeszélésen áttekintették egymás tevékenységét, az együttműködési lehetőségeket. Abban maradtak, hogy Szili Katalin ellátogat a Rákóczi Szövetség valamely nyári rendezvényére, és felkeresi a Szövetség Központi Irodáját is. Június 3. Csizmadia Lászlóval, a CÖF-CÖKA elnökével folytatott megbeszélést Csáky Csongor. Csáky Csongor a Magyar Televízió hírműsorában tájékoztatást adott a Rákóczi Szövetség Nemzeti Összetartozás Napi programjairól. Június 4-5. A Rákóczi Szövetség a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatalának együttműködésével közel 200 felvidéki diák számára szervezett programot Budapesten a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából június 4-5. között. Június 6. A Rákóczik Szövetség irodájában találkozott Halzl József elnök és Csáky Csongor főtitkár Szabó Vilmossal, az MSZP nemzetközi titkárjával. A megbeszélésen áttekintették a határon túli magyarság aktuális ügyeit, helyzetét. Halzl József kérésére Szabó Vilmos megígérte, hogy a Beiratkozási Program támogatásával megszólítja az MSZP frakció tagjait. Június 7. Grezsa István Kárpátaljáért felelős kormánybiztos fogadta hivatalában Halzl József elnököt és Csáky Csongor főtitkárt. A megbeszélésen kiértékelték a Kárpátaljai Utaztatási Pályázatot, és megbeszélték annak finanszírozását. Június 8. Csenger Tibor, a zselízi Mira Office Kft. részéről megbeszélést tartott a Rákóczi Szövetség központjában az iskolaválasztási kampány óvodás csomagjai kapcsán.

8 14 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló Június 9. A Farkasréti Temetőben örök nyugalomra helyezték Hábel Györgyöt, a Rákóczi Szövetség egyik alapítóját. A búcsúztatón a Rákóczi Szövetség központját Csáky Csongor és Pálinkás Barnabás képviselte. Június 13. A Rákóczi Szövetség nyári rendezvényén résztvevő diákok balesetbiztosításáról folytatott megbeszélést Katona Csilla és Csáky Csongor több biztosító képviselőjével. Június 14. Csáky Csongor és Pálinkás Barnabás Királyhelmecre látogatott, ahol a helyi magyar alapiskola és a város vezetőjével folytatott megbeszélést a magyar iskolaválasztás előmozdításáról. Június 15. Ősi Barnabás pénzügyi titkár és Csáky Csongor főtitkár megbeszélést folytatott a Bergmann Könyvelőiroda vezetőjével a Rákóczi Szövetség könyvelésének lehetséges átvételéről. Ugyanezen a napon Halzl József és Csáky Csongor megbeszélést folytatott Szili Katalin miniszterelnöki megbízottal. Június 16. A Magyar Közösség Pártjának újonnan megválasztott elnöke, Menyhárt József a párt országos tanácsának elnökével, Őry Péterrel látogatást tett a Rákóczi Szövetség központjában, ahol Halzl József elnökkel és Csáky Csongor főtitkárral találkozott. Június 20. A Feszty-körkép alapítvány elnöke, Ökrös Mariann a Rákóczi Szövetség központjába látogatott, ahol a nyári programokon történő együttműködés részleteit egyeztette a Szövetség főtitkárjával. Június 25. Kun Ferencz előadást tartott a Borlovagrend ünnepe alkalmából Esztergomban. A Vár Lovagtermében megrendezett ünnepségen jelen voltak Esztergom és Párkány alpolgármesterei valamint Muzsla és Kőhídgyarmat polgármesterei. Június 27. A Rákóczi Szövetség könyvelőváltásával összefüggésben Halzl József elnök, Csáky Csongor főtitkár és Ősi Barnabás pénzügyi titkár megbeszélést folytatott Koltay Tünde könyvvizsgálóval. Június 28. Csáky Csongor találkozott Pató Mariannával, a Nemzetpolitikai Államtitkárság újonnan előléptetett felvidéki referensével. Június 30. Kassán átadásra került a Kassai Szakkay József Szakközépiskola kiváló előmenetelű diákjainak a Rákóczi-díj, amelyet minden évben a Rákóczi Szövetség biztosít. A díjakat Csáky Csongor főtitkár adta át. Július 4. A sátoraljaújhelyi középiskolás tábor megnyitójára került sor, amelyet Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke nyitott meg. Az eseményen a Szövetség képviseletében jelen volt mások mellett, Szajkó Gábor, a felügyelőbizottság tagja, Lukács Ferenc, a Rákóczi Szövetség Alapítványának felügyelőbizottsági tagja és Csáky Csongor. Július 5. Pirityiné Szabó Judit, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője találkozott Csáky Csongorral, akivel a Diaszpóra- és Szórványprogram részleteiről egyeztetett. Július 8. Az Emberi Erőforrások Minisztériumában megbeszélésre került sor a Diaszpóra- és Szórványprogram lehetséges megvalósításáról. Az eseményen az Rákóczi Szövetséget Csáky Csongor képviselte. Július 11. Az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő igazgatója, Bene Dániel megbeszélést folytatott Ugron Gáspár alelnökkel és Csáky Csongor főtitkárral a Diaszpóra- és Szórványprogram megvalósításának részleteiről. Július 14. Pálinkás Barnabás és Csáky Csongor Komáromba látogattak, ahol a helyi szervezet képviselőjével, Nemes Zsuzsával egyeztettek a évi felvidékről kitelepítettek emléknapi ünnepségről. Július 15. Takaró Mihály összehívta a Rákóczi Szövetség központjában a Kárpát-medencei Magyar Tanárok Kulturális Egyesületének közgyűlését. Július 18. Gyöngyösön a Kárpát-medencei történelem tanár tábor megnyitóján részt vett Martonyi János korábbi külügyminiszter és Halzl József elnök. Július 20. A Diaszpóra- és Szórványprogram előkészületeiről megbeszélést folytatott Katona Csilla és Csáky Csongor Bagdi Emese közbeszerzési szakjogásszal, valamint Morvai Levente pályázati tanácsadóval. Július 21. Csáky Csongor és Pálinkás Barnabás a Rákóczi Szövetség képviseletében látogatást tettek a Tusnádfürdői Nyári Egyetemen. A Szövetség főtitkára egy ifjúsági panelbeszélgetésbe kapcsolódott be. Július 25. Az egri városháza dísztermében sor került a Kárpát-medencei irodalom szakos tanárok konferenciájának megnyitójára. Augusztus 2. Halzl József elnököt és Csáky Csongor főtitkárt hivatalában fogadta Böröcz László, V. kerület alpolgármestere a Szövetség beiratkozási programjának támogatása kapcsán. Augusztus 4. Megbeszélésre került sor az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő részéről a Diaszpóra- és Szórványprogram megvalósításáról, illetve a támogatási szerződés aláírásáról. Az eseményen részt vett Bene Dániel főigazgató, Kovács Péter főosztályvezető, Halzl József elnök és Csáky Csongor főtitkár. Ugyanezen a napon Őry Péter az MKP országos tanácsának elnöke Csáky Csongor főtitkárral látogatást tett az OTP Bank ügyvezető igazgatójánál, Benedek Fülöpnél. Augusztus 5. A Magyar Turizmus Zrt. munkatársaival folytattak megbeszélést a Szövetség munkatársai a Diaszpóraés Szórványprogram lehetséges programjairól. Ugyanezen a napon Ugron Gáspár alelnök látogatást tett a Szövetség központjában, ahol a munkatársakkal megosztotta gondolatait a Diaszpóraés Szórványprogram kapcsán. Augusztus 18. Csizmadia Lászlót, a CÖF elnökét felkereste Csáky Csongor, a Szövetség főtitkára. Megbeszélést folytattak, melyen a két szervezet közötti lehetséges együttműködésről egyeztettek. Augusztus 19. A Magyarság Házában Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes díjakat adott át a határon túli magyarság képviselőinek. A díjátadón Ugron Gáspár Gábor és Csáky Csongor vett részt. A díjátadó ünnepség utáni fogadáson a Diaszpóra- és Szórványprogram több képviselőjével egyeztettek Augusztus 26. Csáky Csongor, Pálinkás Barnabás, Dunai Márk Bence részt vettek a Kőrösi Csoma Sándor Program és a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasainak felkészítésében, ahol előadásaikban tájékoztatást adtak a Diaszpóra- és Szórványprogram részleteiről. Augusztus 26. Csáky Csongor az OTP Bank főtanácsadójával, Benedek Lászlóval a Szövetség támogatási ügyeiről egyeztetett. Augusztus 30. Pirityiné Szabó Judit, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője és Csáky Csongor főtitkár a Diaszpóra- és Szórványprogram lehetséges megszólító köréről egyeztetett. Szeptember 5. Szalóczy Pál, a Kossuth Rádió bemondója fel-

9 16 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló kereste a Szövetség főtitkárát, és felajánlotta 1956-os darabját, - ami Németh László naplójának feldolgozásán alapszik a Szövetség rendezvényei és helyi szervezetei számára. A beszélgetésen felvetődött annak a lehetősége, hogy a két éve kiadott Szalóczy Pál által felmondott Magyar Népmese CD-t újra kiadnák az Óvodai Program keretében. Szeptember 5. A Szövetség képviseletében Csáky Csongor megbeszélést folytatott Grezsa Istvánnal Kárpátaljáért felelős Kormánybiztossal. A megbeszélés során áttekintették a nyugdíjakra vonatkozó Kárpátaljai utazás aktuális helyzetét. Grezsa István, aki egyben a Kőrösi Csoma Sándor Program és Petőfi Sándor Program kormányzati felelőse, a főtitkár kérésére ígéretet tett arra, hogy a mintegy 150 ösztöndíjast bevonja a Diaszpóra- és Szórványprogram megvalósításába. Szeptember 5. A Rákóczi Szövetség Alapítványának nem hivatalos kuratóriumi megbeszélésére került sor a Szász Károly utcai irodában, ahol az Alapítvány lehetséges közreműködéseit tárgyalták meg. Az összejövetelen Jeszenszky Géza, Kun Ferencz, Czenthe Miklós és Gabri Rudolf, valamint Halzl József és Csáky Csongor vett részt. Szeptember 6. Halzl József elnök, Ugron Gáspár Gábor alelnök és Csáky Csongor főtitkár közös munkaebéden vettek részt, ahol áttekintették a Szövetség aktuális ügyeit. Csáky Csongor Kőrösi Koppánnyal, a Hungaroconsulting Kft. tulajdonosával találkozott, akivel a Szövetség és a tanácsadócég lehetséges együttműködéséről egyeztettek. Csáky Csongor a Szövetség képviseletében az OTP bank elnöki főtanácsadójával, Benedek Fülöppel és helyettesével, Balogh Tamással találkozott, akikkel a Szövetség befektetéseit, és azok lehetséges jövőbeli módosítását beszélték meg. Szeptember 7. Ugron Gáspár Gábor és Csáky Csongor az Országgyűlés elnökének titkárságvezetőjével, Virág Andrással és kabinetfőnökével, Veress Lászlóval folytatott megbeszélést a Diaszpóra- és Szórványprogramról és a Szövetség támogatási ügyeiről. Halzl József és Csáky Csongor részt vett a Kassai Beiratkozási Ösztöndíjon, ahol 20 iskolakezdőnek adtak át támogatást. Ezzel egyidőben az iskolakezdők szüleinek elismerésként átadták a Tokaji Patricius Borház egy-egy üveg borát. Az ösztöndíjátadást követően a Kassai Célalap megújításával kapcsolatban folytattak megbeszélést Havasi Péterrel, Hanesz Zoltánnal és a KIKELET képviselőjével. Ugyanitt Csáky Csongor Gabri Rudolffal a Rákóczi Szövetség Alapítványának ügyeiről folytatott megbeszélést. Szeptember 9. Csáky Csongor a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökével, Szász Jenővel találkozott, akivel egy lezáratlan adminisztratív kérdés lezárásában állapodtak meg. Ambrus Sándor, a Rákóczi Szövetség Felügyelő Bizottságának elnöke és Csáky Csongor főtitkár munkaebéden vett részt, ahol áttekintették a Szövetség aktuális pénzügyi tevékenységét. A Szövetség központi irodájában a Diaszpóraés Szórványprogram ügyében szakmai megbeszélésre került sor. Ősi Barnabás pénzügyi titkár, Katona Csilla pénzügyi vezető, Csáky Csongor főtitkár és Bagdy Emese közbeszerzési szakjogász közreműködésével a Diaszpóra- és Szórványprogram pénzügyi lebonyolításában egyeztek meg. Szeptember 10. A Rákóczi Szövetség nevében Halzl József elnök és Csáky Csongor főtitkár szeptember 10-én részt vettek a Polgári Magyarország meghívására a kötcsei találkozón, ahol több kiemelt kormányzati és közéleti vezetővel megbeszéléseket folytattak a Rákóczi Szövetség ügyeiben. Szeptember 12. Pálinkás Barnabás és Csáky Csongor a Magyarság Háza főosztályvezetőjével, Seres Zsuzsannával folytatott megbeszélést a közeljövőben esedékes közös tevékenységekről. A Magyarság Háza október 21-én lehetőséget biztosít a Rákóczi Szövetség irodalmi vetélkedőjének eredményhirdetésére. Az utazásról és a Budapesten való tartózkodásról a Magyarság Háza gondoskodik, valamint a résztvevők megtekinthetik a Mi Magyarok Kiállítást. Október 23-án lehetőség szerint a Diaszpóra Programra érkező fiataloknak biztosítanak álló fogadást, a kiállítás megtekintését, egy1956-ról szóló előadást, valamint Potápi Árpád János államtitkárral és az államtitkárság vezetőivel való találkozót. Szeptember 12. Nagy Péter érsekújvári városi képviselő kereste fel a Szövetség irodájában Csáky Csongor főtitkárt azzal a céllal, hogy tájékoztassa a Szövetséget a városban élő magyarság aktuális ügyeiről. Nagy Péter vállalkozott arra, hogy szerepet vállal az ősz folyamán az Érsekújvári Célalap megújításában. A Szövetség segítségét kérte abban, hogy az Érsekújvári Alapiskola két bajnok versenytáncos szponzorálásában működjön közre. Szeptember 13. Budai László, a Misszió Tours ügyvezető igazgatója, Katona Csilla és Csáky Csongor megbeszélést folytattak a Diaszpóra- és Szórványprogram lebonyolításáról. A beszélgetéshez csatlakozott Bagdy Emese közbeszerzési szakjogász is. Szórád Gábor, a Magyar Cserkészszövetség egyik vezetőjével folytatott megbeszélést Pálinkás Barnabás és Csáky Csongor a Diaszpóra Program lebonyolításáról. Dr. Ambrus Sándor, a felügyelőbizottság elnöke, Koltay Tünde, a Szövetség könyvelője és Csáky Csongor főtitkár folytattak megbeszélést; a Rákóczi Szövetség gazdasági, könyvelési ügyeit tekintették át. Csáky Csongor főtitkár, Ősi Barnabás pénzügyi titkár és Pálinkás Barnabás főmunkatárs megbeszélést folytatott Németh Zsolttal, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnökével. A tanácskozáson a Rákóczi Szövetség aktuális ügyeit beszélték át. Szeptember 13. A Rákóczi Szövetség elnöki ülésére került sor az alábbi napirendi pontok mellett: 1. A Rákóczi Szövetség nyári rendezvényeinek értékelése 2. A Rákóczi Szövetség őszi rendezvényeinek és Beiratkozási Programjának megvitatása 3. A Diaszpóra- és Szórványprogram megvitatása 4. A Rákóczi Szövetség egy ifjúság- és közösségfejlesztés témakörében megjelenő Európai Uniós pályázaton való részvételének megvitatása 5. A helyi és ifjúsági szervezetek belső pályázatainak elbírálása 6. A Rákóczi Szövetség Belső szabályzatának szakmai iránymutatással elvégzett formai-technikai módosításának elfogadása Szeptember 14. Vasas Joachim, az Egri Szakképzési Centrum igazgatója kereste fel irodájában Csáky Csongort, akivel november a között megvalósuló Kárpát-medencei történelem és irodalom szakos tanárok konferenciája megvalósításának részleteivel egyeztetett. Kunckelné Fényes Ildikó, a venezuelai magyarok képviselője kereste fel irodájában Csáky Csongort, akivel a Diaszpóra Program részleteiről egyeztetett. Morvai Levente a Diaszpóra- és Szórvány Programmal kapcsolatban folytatott egyeztetést Csáky Csongorral Szeptember 15. Ugron Gáspár Gábor alelnök és Csáky Csongor főtitkár megbeszélést folytatott a Rákóczi Szövetség aktuális ügyeiről. Csáky Csongort megkereste Grezsa Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda munkatársa és Pellér Péter, a kárpátaljai kormánybiztos főosztályvezetője. A megbeszélésen négyszáz hódmezővásárhelyi középiskolás erdélyi utazásának megszervezéséről és finanszírozásáról egyeztettek. Szeptember 16. Nagy Ágnessel, a Hungarofest munkatársával operatív megbeszélésre került sor a Szövetség irodájában, az október 22-i Budapesti Műszaki Egyetemen megrendezésre kerülő ünnepségsorozattal, fáklyás felvonulással és a Bem téri koszorúzással kapcsolatban.

10 18 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló Szeptember 16. Halzl József, Csáky Csongor, Katona Csilla az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő Akadémia utcai központi épületében Bene Dániel főigazgató és Losonc Krisztina főosztályvezető jelenlétében aláírták a Diaszpóra- és Szórványprogram támogatási szerződését. Szeptember 16. Csáky Csongor Takaró Mihállyal találkozott, akivel a Szövetség őszi rendezvényeit tekintették át. Megbeszélték az irodalomtörténész bekapcsolódását az október 22-i Gloria Victis emlékünnepség programjába. Csáky Csongor az OTP Bank elnöki főtanácsadójával, Benedek Fülöppel találkozott a Rákóczi Szövetség őszi programjainak támogatása ügyében. Szeptember 19. Halzl József elnök és Csáky Csongor főtitkár az Országgyűlés alelnökével, Gulyás Gergellyel áttekintették a Rákóczi Szövetség aktuális ügyeit és az őszi programjait. Gulyás Gergely vállalta, hogy részt vesz és előadást tart október 22-én a Budapesti Műszaki Egyetemen, a Gloria Victis emlékünnepségen, és novemberben bekapcsolódik a Beiratkozási Program ösztöndíjátadásába, Párkányban. Gulyás Gergely egyet értett azzal, hogy a Rákóczi Szövetség tagságát mozgósítsa az október 2-i népszavazáson, és segítséget ígért a jövő évi Felvidékről kitelepített magyarok 70. évfordulójára vonatkozó ügyek előkészítésében, valamint a Szövetség támogatást szerző tevékenységében. Szeptember 19. Halzl József elnök és Csáky Csongor főtitkár az 5. kerületi Polgármesteri Hivatalban felkeresték Nagy Kornélia aljegyzőt, akinek jelenlétében a Szövetség elnöke aláírta a beiratkozási program Ft értékű támogatását. Szeptember 20. Halzl József elnök és Csáky Csongor főtitkár a Terror Háza múzeum igazgatójánál, Dr. Schmidt Máriánál járt, akivel áttekintették a Rákóczi Szövetség 56-os rendezvényeivel kapcsolatos támogatásokat és programokat. A részletek egyeztetését Békés Márton, a Terror Háza szakmai igazgatója és Csáky Csongor későbbi megbeszéléseik során folytatni fogják. A Rákóczi Szövetség központi irodájában megbeszélést folytatott Csáky Csongor és Dunai Márk Bence az Argentin Magyarok Szervezetének vezetőjével, Arcagni Ines-zel a Diaszóraprogram megvalósításáról. Szeptember 21. Katona Csilla és Csáky Csongor részt vett a Pozsonyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola ösztöndíjátadásán Őry Péterrel együtt. A látogatás keretében az iskola igazgatónőjével, Morvay Katalinnal megbeszélést folytattak az iskola diákjainak bekapcsolódásáról a Szövetség rendezvényeibe. Szeptember 22. Pálinkás Barnabás és Csáky Csongor a Rubin Hotel értékesítési igazgatójával tárgyalt a Diaszpóra és Szórványprogram vendégeinek lehetséges elszállásolásáról. Csáky Csongor látogatást tett az MTVA határon túli műsorokért felelős szerkesztőségnél, Moszkovits János főszerkesztőnél. A főtitkár tájékoztatást adott a Szövetség őszi programjairól. A közmédia vezetői odafigyelésükről és támogatásukról tájékoztatták a Szövetség főtitkárát. Nánay Mihály, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnöke látogatást tett a Rákóczi Szövetség irodájában, és megbeszélést folytatott Csáky Csongorral a két szervezett közötti lehetséges együttműködésről, különös tekintettel a tanulmányi versenyekre és konferenciákra. Szeptember 23. Csáky Csongor a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatójánál tett látogatást, akivel áttekintették a Múzeum és a Szövetség együttműködését, különös tekintettel a Diaszpóra- és Szórványprogram október 23-i programjaira. Szeptember 24. Csáky Csongor Varga Róberttel, a Szegedi Helyi Szervezet elnökével együtt részt vett a Fidelitas és a Vajdasági Magyar Szövetség Óbecsén megtartott konferenciáján, ahol Csáky Csongor főtitkár tájékoztatást adott a Rákóczi Szövetség délvidéki tevékenységeiről. Szeptember 30. Kandikó József, a Collegium Talentum elnöke megbeszélést folytatott Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség főtitkárával az Alapítvány doktoranduszainak bekapcsolódásáról a Gloria Victis emlékünnepségsorozatába. Október 2. Halzl József, Csáky Csongor, Ugron Gáspár Gábor részt vettek az október 2-i népszavazás eredményváróján a Bálna Rendezvényközpontban. Október 5. Halzl József és Csáky Csongor munkaebéden vett részt Dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárral, ahol áttekintették a Rákóczi Szövetség tevékenységeit. Október 6. Halzl József, Csáky Csongor Csizmadia Lászlóval, a CÖF elnökévek megbeszélést folytatott a két szervezet közös együttműködéséről. Lendvai Lintner Imre, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség elnöke látogatást tett a Rákóczi Szövetség irodájában Virág Andrással együtt, és megbeszélést folytatott a Rákóczi Szövetség vezetőivel, Halzl Józseffel, Csáky Csongorral, Ugron Gáspár Gáborral az Észak-amerikai fiatalok Diaszpóra- és Szórványprogramban való részvételéről. Csáky Csongor és Halzl József részt vettek az Oroszlányi Helyi Szervezet által rendezett koszorúzási emlékünnepségen az aradi vértanúk tiszteletére. Október 10. A Rákóczi Szövetség felügyelő bizottságának elnöke, Ambrus Sándor és Csáky Csongor főtitkár áttekintették a Szövetség pénzügyeit és tevékenységeit. Október 13. Halzl József, Csáky Csongor és Petrovay László részt vettek a tardoskeddi, érsekújvári, szímői ösztöndíjátadáson. Tardoskedden és Érsekújváron a Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára, Dr. Araczky András is tiszteletét tette. Október 17. Csáky Csongor a Szövetség főtitkára Morvay Leventével együtt megbeszélést folytatott a Magyar Cserkésszövetség vezetőjével, Solymosi Balázzsal a két szövetség lehetséges együttműködéséről. Október 18. Csáky Csongor a Magyar Televízió ma reggel című műsorában tájékoztatást adott a Szövetség Felvidéki séta nevezetű rendezvényéről, illetve ismertette az október között megvalósuló Gloria Victis rendezvény programját az október 23-i diákutaztatási programmal együtt. Október 20. A Rákóczi Szövetség Tótkomlósi Helyi Szervezetének szervezésében 1956-os emlékművet avattak, ahol ünnepi beszédet mondott Kubatov Gábor országgyűlési képviselő mellett Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke is. Október 25. Halzl József és Csáky Csongor látogatást tett Nagy Domonkossal Szencen, a Szenczi Molnár Albert Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Szakközépiskolában. Itt Halzl József 1956-os élményeiről mesélt a diákoknak. A Szövetség munkatársai pedig az ifjúsági tevékenységeket népszerűsítették. Ugyanezen a napon a szenci Művelődési Központban átadták a régió iskolakezdőinek beiratkozási ösztöndíjait. Dunaszerdahelyen megbeszélést folytatott Halzl József, Csáky Csongor és Nagy Domonkos az MKP elnökével, Menyhárt Józseffel a Szövetség felvidéki tevékenységeiről. Október 26. Pálinkás Barnabás és Csáky Csongor látogatást tett Királyhelmecen, ahol találkoztak a város polgármesterével, Pataky Károllyal és a Városi Hivatal vezetőjével, Balogh Csabával, valamint

11 20 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló a helyi iskola igazgatójával, Szabó Ferdinánddal. A találkozón részt vett Gabri Rudolf, a Szülőföldem Magyarul Társulás elnöke is. A megbeszélés témája a királyhelmeci magyar iskolaválasztás helyzetének javítása volt. Arról született megállapodás, hogy a Rákóczi Szövetség decemberben megszólítja a város és a régió minden magyarul beszélő óvodását és szüleit az iskolák és a város vezetőinek együttműködésével. A Szövetség képviselői Királyhelmecről Beregszászra utaztak, ahol átadták a kárpátaljai magyar egyetemisták vezetőinek a magyar közösségekben megrendezésre kerülő gólyatáborhoz szükséges támogatást, és egyéb ajándékokat. Beregszászról Nagymegyerre érkeztek a Szövetség képviselői, ahol a helyi magyarság képviselőivel folytattak megbeszélést a Beiratkozási Program kiterjesztésének lehetőségeiről, illetve az iskolaválasztás helyzetéről. Október 27. Csáky Csongor és Pálinkás Barnabás Désen és a dési régióban átadták a magyar iskolakezdők ösztöndíjait a Beiratkozási Program keretében. Désen a helyi magyarság vezetőivel Varga Lóránttal és Pávai Erikával kiértékelték a 2014 óta zajló Beiratkozási Programot és megvitatták a folytatás lehetőségeit. November 3. Pirityiné Szabó Judit fogadta hivatalában Csáky Csongort, akivel a Diaszpóra- és Szórványprogram résztvevői körét tekintették át. November 4. Gulyás Gergely irodájában fogadta Halzl Józsefet és Csáky Csongort, ahol áttekintették a Szövetség aktuális ügyeit. November 8. A Kossuth rádió Határok nélkül című műsorában Csáky Csongor és Pálinkás Barnabás a délvidéki eseményekről tájékoztatta a hallgatókat. November 15. Csáky Csongor és Katona Csilla az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő vezetőjével, Kovács Péterrel folytatott megbeszélést a Diaszpóra-és Szórványprogram aktuális helyzetéről, programjairól és finanszírozásáról. Csáky Csongor részt vett a Duna TV szórványnapi műsorában, ahol Böjte Csaba ferences szerzetessel beszélgetett a Rákóczi Szövetség szórványt érintő tevékenységeiről. November 16. Pálinkás Barnabás és Csáky Csongor az EMMET főigazgatóhelyettesével, Nobilis Mártonnal folytatott megbeszélést a Szövetség és a Támogatáskezelő kapcsolatairól. November 18. A pesti srácok internetes hírportál újságírója kereste fel a Rákóczi Szövetséget a Szerencsejáték Zrt. megbízásából, aki egy hosszabb riportot készített a Rákóczi Szövetség tevékenységeiről, kiemelten a Beiratkozási Programról. November 19. Halzl József, Csáky Csongor és Tőkés László európai parlamenti képviselő látogatást tett Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetemen megrendezett 1956-os konferencián, ahol bemutatásra került Halzl József 1956-os naplója, illetve a Szövetség 1956-tal kapcsolatos tevékenysége. Ugyanezen a napon a Szövetség vezetői látogatást tettek Egerben, a magyar irodalom és történelemszakos tanárok számára rendezett 1956-os konferencián, ahol az esti díszvacsora keretében köszöntötték a tanácskozás résztvevőit. November 21. Az OTP bank elnöki főtanácsadójával, Benedek Fülöppel találkozott Halzl Jószef elnök és Csáky Csongor főtitkár. A munkaebéden áttekintették a bank és a szövetség együttműködéseit, illetve azokat a lehetőségeket, hogy a december 11-i romániai választáson miként tudják megvalósítani a magyar érdekképviselet sikereit. November 22. Halzl József és Csáky Csongor a Szövetség képviseletében Pánczél Károllyal, az országgyűlés képviselőjével találkozott a parlamentben. Átbeszélték a Szövetség Nemzetpolitikai tevékenységét, kitérve a Beiratkozási Programra. Pánczél Károly megígérte, hogy segít a Szövetség tevékenységeiben. Takaró Mihály irodalomtörténésszel találkozott Csáky Csongor, akivel a évi lehetséges együttműködéseket tekintették át. November 28. Pathó Mariannával, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetőjével találkozott Csáky Csongor, akivel a felvidéki aktuális témákat tekintették át, különös tekintettel az óvodai támogatási programokra és a Rákóczi Szövetség felvidéki tevékenységére. Csáky Csongor Sebők Levente ügyvéddel találkozott, akivel a Szövetség újra megvásárolt ingatlanának jelzálogbejegyzéséről, illetve a szövetség anyagi természetű ügyeiről egyeztettek. Lados Balázzsal, a Szent Margit Gimnázium tanárával egyeztetett Csáky Csongor, akivel a 2017 évi diákutaztatási programok idegenvezetési feladatait tekintették át. Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke irodájában fogadta Halzl Józsefet, Csáky Csongort és Pálinkás Barnabást, akikkel áttekintette a Szövetség aktuális témáit. November 29. Halzl József és Csáky Csongor Buday Lászlóval, a Misszió Tours ügyvezetőjével munkaebédet folytatott. A Diaszpóra- és Szórványprogram lebonyolításáról tárgyaltak. Ambrus Sándor, a Felügyelőbizottság Elnöke felkereste a Szövetség főtitkárát, akivel a Felügyelő Bizottság aktuális feladatait tekintették át. A Mandragóra Étteremben az Esterházy János Emlékbizottság tagjai Halzl Józseffel, Németh Zsolttal, Csáky Csongorral kiegészülve köszöntötték Molnár Imrét. November 30. Halzl József és Csáky Csongor részt vettek a Magyar Diaszpóra Tanács ülésén, ahol a Szövetség főtitkára rövid előadás keretében bemutatta a Diaszpóra- és Szórványprogram eddigi eredményeit és várható programjait. Számos diaszpórában élő vezetővel megbeszélést folytattak a Szövetség vezetői a programok lebonyolításáról. December 1. Csáky Csongor és Halzl József részt vettek a MÁÉRT ülésén, ahol számos külhoni és Magyarországi közéleti személlyel egyeztettek. Többek között Menyhárt Józseffel, az MKP elnökével és Kelemen Hunorral, az RMDSZ vezetőjével. Kelemen Hunorral átbeszélték a Szövetség romániai parlamenti választás részvételére buzdító akcióját. December 2. Halzl József, Csáky Csongor és Petrovay László részt vettek az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola fennállásának 70. évfordulójára rendezett ünnepségen. December 7. Pálinkás Barnabás és Csáky Csongor Nagyváradra utazott, ahol közel tízezer romániai család részére postázták a Szövetség levelét, amely választási részvételre bíztatta azokat a szülőket, akik korábban beiratkozási ösztöndíjat kaptak a Rákóczi Szövetségtől. Pálinkás Barnabás és Csáky Csongor Nagyváradról Királyhelmecre utazott, ahol bekapcsolódtak a város óvodásainak küldött ajándékcsomagok átadási ünnepségébe. Ezután a város és a helyi iskola vezetőivel értékelték a magyar iskolaválasztási kampányt, és a további cselekvésről egyeztettek. December 8. Csáky Csongor és Pálinkás Barnabás látogatást tett a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkáránál, Szakáli István Lorándnál, akit tájékoztattak a Szövetség aktuális programjáról, főleg a Diaszpóra- és Szórványprogramról. Arra kérték, hogy főleg a hungarikumok révén kapcsolódjon be a programba. December 9. A Rákóczi Szövetség Felügyelő Bizottsága megtartotta soron következő ülését. A tanácskozáson részt vett Dr. Ambrus Sándor, Szajkó Gábor, Gabri Rudolf, Nagy Csaba elnökségi tagok. Tóth Tibor egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott megjelenni az eseményen.

12 22 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló December 12. Katona Csilla és Csáky Csongor Nagybányára utazott Szalóczi Pál színművésszel, ahol részt vettek a nagybányai magyar óvodások által rendezett karácsonyi ünnepségen. A gyerekeknek és szüleiknek ajándékcsomagot, illetve a Szövetség magyar iskolaválasztásra buzdító üzenetét adták át. Az ünnepséget követően a nagybányai helyi magyar oktatási és kulturális egyesület vezetőivel folytattak megbeszélést a nagybányai magyar oktatás ügyeiről. December 13. A Szövetség Nagybányára utazott képviselői meglátogatták Kapnikbánya és Felsőbánya óvodáit, ahol személyesen adták át az ajándékokat. A többi településre a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasai juttatták el a csomagokat Csáky Csongor főtitkár Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral találkozott, akinek röviden vázolta a Rákóczi Szövetség 2017-re vonatkozó támogatási igényét. December 14. Ambrus Sándor, a Felügyelő Bizottság elnöke, Halzl József elnök és Csáky Csongor főtitkár Sebők Levente ügyvéddel munkaebédet folytatott, ahol a Szövetség jogi természetű ügyeiről egyeztettek. December 16. Halzl József és Csáky Csongor a BGA Zrt újonnan kinevezett vezérigazgatójával, Erdélyi Rudolf Zalánnal találkozott, akivel megbeszélték az Alapkezelő és a Szövetség együttműködését. December 16. Halzl József és Csáky Csongor részt vett a Pro Minoritate Alapítvány karácsonyi fogadásán a Bálnában. December 19. A Rákóczi Szövetség elnöksége megtartotta évi utolsó ülését. Az alábbi napirendi pontokat tekintették át: A Rákóczi Szövetség évi őszi rendezvényeinek megtárgyalása, értékelése. A Rákóczi Szövetség Beiratkozási Ösztöndíj Programjának és az Óvodai Programjának megtárgyalása, értékelése A Diaszpóra és Szórványprogram megtárgyalása, értékelése évi program-és költségterv megvitatása A Rákóczi Szövetség Alapítványának beszámolója A SPES Hátrányos Helyzetűeket Segítő Alapítvány kuratóriumának megválasztása és az alapító okirat elfogadása A Rákóczi Szövetség ingatlanvásárlásaival kapcsolatos ügyek áttekintése Felügyelőbizottság beszámolója A Rákóczi Szövetség Szabályzatainak áttekintése Belső pályázatok elbírálása Egyebek 2. rész Szervezeti élet A Rákóczi Szövetség Kárpát-medence szerte egyre szélesebb körű jelenlétre és a magyar-magyar kapcsolatok mind hatékonyabb építésére törekedett az elmúlt évtizedekben és törekszik ma is. E munka során a Szövetség tagságára, és az azt tömörítő helyi és iskolai szervezetekre támaszkodva tevékenykedik. A korábbi tendenciának megfelelően a Rákóczi Szövetség tagsága a 2016-os évben is bővült. E növekedés kísérő jelensége a tagság fiatalodása is, ami arról ad tanúbizonyságot, hogy a célkitűzéseknek megfelelően a szervezet üzenetei egyre több fiatalhoz jutnak el. Így lehet, hogy a Rákóczi Szövetség tagsága december 31-én meghaladta a 15 ezer főt, melyhez az év során személy csatlakozott. A tavaly újonnan belépők életkorának átlaga 21,86 év, így a teljes tagság életkorának átlaga 2016 végén: 31,19 év volt. A Rákóczi Szövetség helyi és ifjúsági szervezeteinek sora 2016-ban összesen 27 újonnan megalakított szervezettel bővült, melyek közül 17 iskolai, 7 helyi és 3 egyetemen működő helyi szervezet kezdte meg munkáját. A helyi és iskolai szervezetek száma ennek értelmében december 31-én 485 volt.

13 24 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló Helyi Szervezetek éves beszámolói Bábolnai Helyi Szervezet Március 13-án a felvidéki Köbölkúton jártunk, ahol a CSEMADOK helyi szervezete kopjafát állított az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseinek, és bemutatták Csáky Pál Hit és hűség című színpadi játékát is. Az Összetartozás Emlékművénél június 4-én megtartottuk az állami ünneppé nyilvánított Összetartozás Napját. Idei évben a Cseperedők Néptánccsoport és az Anonym Drámacsoport adott színvonalas műsort, valamint dr. Faragó István elnök tartott ünnepi beszédet a koszorúzást megelőzően. Június 26-án Zoboralján jártunk, a Gímesi Alapiskola évzáróján. Legsikeresebbnek mondható programunk volt ebben az évben a kárpátaljai kirándulás, mely közel negyven bábolnainak - köztük a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat fiataljainak - nyújtott lehetőséget ezt a csodálatos régiót, valamint magát a Rákóczi Szövetséget és a helyi szervezetünket megismerni. Immár hetedik alkalommal rendeztük meg október 16-án a Dunán innen - Dunán túl hagyományőrző találkozót, amelynek keretében átadtuk az idei Égig érő fa díjat is. A Cseperedők Néptánccsoport fellépése nyitotta a műsort mezőföldi táncokkal, amit az idei határon túli vendég, Écsi Gyöngyi, felvidéki református lelkész, előadóművész fellépése követett Teremtésmesék felföldi énekekkel címmel, majd táncosok zártak Egy délután Gömörben c. produkciójukkal. Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium Ifjúsági Szervezet Március én egy kisebb körutazáson vehettünk részt, amelynek során Nagyvárad, Kolozsvár, Torda, Gyulafehérvár, Déva útvonalon haladva, mintegy 1100 kilométert megtéve fedezhettük fel Partium és Erdély történelmi, művészeti és természeti szépségeit. Az utazáson bajmoki és bezdáni tanulók és tanárok is velünk tartottak, így mind a gyerekek, mind a felnőttek számára jó alkalom nyílott az ismerkedésre, barátkozásra. Április 22. és 24. között egy délvidéki kiránduláson vehettünk részt a Rákóczi Szövetség szervezésében. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról Rákóczi-napi rendezvényekkel emlékeztünk meg. A Bácsalmási Kulturális Központ színháztermében délelőtt 10 órai kezdettel Csáky Pál: Hit és Hűség című színpadi művének bemutatására került sor. A színdarabot Boráros Imre Kossuth-díjas szlovákiai magyar színművész, a Komáromi Jókai Színház örökös tagja főszereplésével, valamint Petrécs Anna és Tarics Péter színművészek közreműködésével adták elő. A bemutatón 280-an vettek részt, a bácsalmási gimnázium tanulói és tanárai mellett a délvidéki Bezdánból és Bajmokról, a magyarországi környékbeli iskolák közül Csikériáról, Kunbajáról, Tataházáról érkeztek vendégek. Az előadást megtekintették még a településen élő Felvidékről kitelepítettek is. A színdarab megtekintése után került sor a gimnázium magyar-történelem munkaközössége által meghirdetett történelmi vetélkedő megrendezésére. Mikszáth Kálmán Szakközépiskola Balassagyarmat Ifjúsági Szervezet február Rákóczi Akadémia keretében a Valentin-naphoz kapcsolódóan olyan témával igyekeztünk megszólítani iskolánk diákságát, amely egész életükben elkíséri őket. Aranyos Zsolt párterapeuta logikusan felépített előadásában több oldalról is körbejárta a pártalálás kérdését. Ebben a tanévben is rendhagyó történelem-és irodalomórára vártuk iskolánk és a Szakképzési Centrum 10. és 11. évfolyamos diákjait, hogy méltóképpen emlékezhessünk. Az esemény vendége és előadója az ipolysági születésű Csáky Pál, az Európai Parlament képviselője volt, aki elmondta: máig balassagyarmatinak érzi magát. Iskolánk több éve él a diákutaztatás lehetőségével, nem volt ez másként ezen esztendőben sem. Több iskolát is megkerestünk, még végül Kiss Beáta igazgató asszony, a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium vezetője pozitívan jelzett vissza megkeresésünkre október Ezúttal iskolánk csapata kiegészült a Szent Imre Gimnázium diákjaival és tanárával, hogy széleskörűen tudjunk méltón megemlékezni a magyar történelem ezen fontos eseményéről. Úti célunk Fülek, azon belül pedig a Füleki Gimnázium volt. Balatonfüredi Szent Benedek Gimnázium, Szakképzőiskola és Kollégium Balatonfüredi Széchényi Ferenc Tagintézménye Ifjúsági Szervezet A 2016-os év szerény teljesítményű volt a balatonfüredi középiskolás tagszervezet részéről. A februári vezetőképzőn 2 tanuló vett részt, kísérő nélkül. Ősszel részt vettünk a Felvidéki Séták rendezvényen 5 tanulóval. Az iskolai október 23-i megemlékezésen részt vettünk, osztályszinten. Balogvölgyi Helyi Szervezete (Felvidék) Kiemelt rendezvényeik közé tartozott a március 19-i balogiványi magyar zászlóavatás, az április 12-én Balogtamásiban elhelyezett kitelepítettek emlékkövének az avatása, az október 1-jén Nemesradnóton megalapított Balogvölgyi Tájegységi Értéktárbizottság munkájának a beindítása. Hagyományosan megszervezik Nemesradnóton az anyák napját (május 1.), s ehhez kapcsolódva ápolják Pósa Lajos, az eredeti gyermekirodalom megteremtőjének az emlékét. Idén Miskolcon, a Könyvhét alkalmából (június 6-án) tartottak előadást a költőről és munkásságáról. Évzárót tartott a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezete december 13-án. Nem véletlenül, Luca-napján gyűltek össze, hiszen a tagok elültették a lucabúzát is, s karácsonyi hangulatban - ajándékozással, jubilánsok köszöntésével, éves program értékelésével, tervezéssel töltötték el a szép délutánt. A helyszín kiválasztása ezúttal Balogújfalura esett. A szervezet 15, a Balog-folyó partján elterülő települést ölel fel, rendezvényeiket igyekeznek mindig más-más településen megtartani. A balogvölgyi Rákóczi Szövetség jövőre március idusán lesz tizenöt éves, akkor székhelyén, Uzapanyiton emlékeznek majd meg az alapításról. Békéscsabai Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium Ifjúsági Szervezet időpont Szeptember Október November December esemény Alakuló ülés Csapatépítő szalonnasütés Kirándulás Erdélyben 56-os városi kiállítás közös megtekintése Garabonciás városi diákrendezvény Kolbászfesztivál Vezetőképző Segesvári testvériskola diákjainak és tanárainak vendégül látása a szalagavatói bálon Csatlakozás a Cipősdoboz akcióhoz Rákóczi Mikulás Iskolai adományok kiszállítása Nagyszalontára Rákóczi Karácsony Beregszászi 3. számú Zrínyi Ilona Középiskola Ifjúsági Szervezet (Kárpátalja) Április 1-én iskolánkban, a Beregszászi 3. Számú Zrínyi Ilona Középiskolában megalakult hivatalosan is a Rákóczi Szövetség Helyi Ifjúsági Szervezete. A szervezet létrehozásáról 12 diák (akik alapító tagok), 3 tanár, ill. a szervezet budapesti képviselõi jelenlétében döntöttünk. A szervezet létrehozását követő hétvégén a Rákóczi Szövetség Kárpátaljai képviselői egy konferencián vehettek részt Makkosjánosiban május 6-8 között az elsőként megrendezett Kárpátaljai Kirándulásra kaptunk meghívást június 3-5 között a Kárpátaljai Vezetőképzőre utaztunk el Viskre. A nyári vakáció idején eltöltöttünk egy csodálatos hetet Sátoraljaújhelyen szeptember között újra a Kárpátaljai Vezetőképzőn vehettünk részt. Bótrágyi Helyi Szevezet (Kárpátalja) március 15. A helyi református templomban tartott megemlékezésünk a helyi KMKSZ alapszervezettel együtt került megszervezésre. A rendezvényen képviselte magát a Beregszászi Magyar Konzulátus, és fellépett a bótrágyi református egyház énekkara július 17. Helyi szervezetünk tagjai részt vettek a Rákóczi-szabadságharc első győztes csatájának emléket állító turulmadaras emlékműnél megtartandó ünnepségen Tiszaújlak és Tiszabö-

14 26 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló kény határában, illetve az aznap megrendezett Kuruc Feszten július 30. A belső pályázatnak köszönhetően honismereti kirándulást szerveztünk a tagok, illetve a bótrágyi lakosok számára, amelyen 43 felnőtt és 10 gyerek vett részt november 19. A bótrágyi KMKSZ-alapszervezettel közösen november 19-én megemlékeztünk a málenkij robot áldozatairól. A megemlékezést a bótrágyi református gyülekezet énekkarának szolgálata, valamint a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Főiskola színtársulatának műsora zárta. Bögellői Helyi Szervezet (Felvidék) II.6. részvétel a Felvidéki Huszár és Hagyományőrző Bálon, tombola felajánlás II.13. részvétel az alistáli alapiskola szülői bálján, tombola felajánlás II. részvétel a bögellői sportszervezet által rendezett kártyaversenyen II. részvétel a bögellői óvoda által szervezett bálon, tombola felajánlás (felvidéki zászló) III.15. részvétel a bögellői megemlékezésen VI.4. Nemzeti Összetartozás Napja - helyi szerveztünk által szervezett halászléfőző verseny, megemlékezés a trianoni békadiktátumról VI.25. részvétel a Felvidéki Vágtán Dunaszerdahelyen VIII. 13. részvétel a bögellői falunap szervezésében VIII. 20. halászléfőző verseny és ünnepi megemlékezés X. 22. részvétel a bögellői Vöröskereszt által szervezett bálon, tombola felajánlás X. 23. megemlékezés az évi forradalomról Budapesti Ady Endre Gimnázium Vágtató Hippók Ifjúsági Szervezet Az iskolai szervezet tagjai 2016-ban több alkalommal is eljuthattak Felvidékre, Partiumba és Erdélybe Rozsnyón és Szatmárnémetiben testvériskoláikkal, a Šafárik Gimnáziummal és a Kölcsey Ferenc Főgimnáziummal szerveztek közös programokat. Tavasszal a diákok Rozsnyóra látogattak és fogadták a szatmáriak csapatát, majd maguk is viszonozták a látogatást Szatmárnémetiben. A látogatások ősszel folytatódtak, az év további programjait a Rákóczi Szövetség október 22-i fáklyás felvonulásán tett közös séta foglalta keretbe. Budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Ifjúsági Szervezet Gimnáziumunkban immár negyedik alkalommal emlékeztünk meg az 1945 és 1948 közötti szenvedésekkel teli időszakban jogfosztottá vált felvidéki magyarokról. Az ünnepségen minden osztályt kétkét tanuló képviselt. A Rákóczi Szövetség által szervezett őszi Felvidéki Sétán tagszervezetünk öt diákja és vezetőtanára vett részt. A Szent László Társulat és a Rákóczi Szövetség fővédnökségével meghirdetett ajándékgyűjtéshez iskolánk az idén negyedik alkalommal csatlakozott. Budapesti Kaszás Attila Diákkör Ifjúsági Szervezet Kaszás Attila Diákkör: A legkiemelkedőbb eseményünk az 5 éves születésnapi rendezvénysorozat volt. Az év folyamán előadást tartott nekünk (kronológiai sorrendben): Szeleczki Mónika- népmese mondó, Gazdag József- újságíró, író, futballfüggő, Czáboczky Szabolcs: költő kötet bemutatója, Ifj. Bott Frigyes- borász, Gergely István- kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó. A szemeszternyitó, ill. a szemeszterzáró eseményeinken felvidéki zenekarok léptek fel. A programjainkat igyekeztünk sokszínűvé és változatossá tenni, ezért vitaesteket, filmklubokat, túrát és gulyásfőzést is szerveztünk. A nyár folyamán diákkörünk képviseltette magát a Gombaszögi Nyári Táborban, ahol Bud Spencer filmestet tartottunk hagymás babbal feldobva. Részt vettünk a Kárpát- medencei Nyári Egyetem megszervezésében is, ahol a mi feladatunk a csapatépítő programok lebonyolítása volt. Alkalmunk nyílt a Szentendrei Főiskolás Táborban is részt venni. Szeptember elejével a Rákóczi Szövetségnek köszönhetően eljuthattunk Kárpátaljára, ahol négy csodálatos napot tölthettünk el. Találkoztunk mind az Ungváron, mind a Beregszászon működő diákszervezetekkel, akik készségesen körbevezettek bennünket városaikban megmutatva azok nevezetességeit. Októberben a Gloria Victis lebonyolításában segédkeztünk. Az évet egy újítással zártuk, melyből hagyományt szeretnénk teremteni. Jótékonysági szemeszterzáró bált sikerült megvalósítanunk a Baross Gábor Kollégium Dísztermében. A belépőkből befolyt összeget a berzétei árvaháznak adtuk, hiszen ott is támogatásra szorulnak a magyar gyermekek. Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kozma Lajos Faipari Szakközépiskolája Ifjúsági Szervezet A március 15-i utazás keretein belül tekintettük meg Nagysalló és Léva nevezetességeit, több mint 40 tanuló és 3 tanár jelenlétében. A 2016-os év második kirándulásán Ipolyságra illetve Selmecbányára és Körmöcbányára utazhattunk. Szerencsére ezen a kiránduláson is kiemelkedően nagy létszámban tudtunk jelen lenni. A 2 hónapos nyári szünet ideje alatt alapvetően a tevékenység is szünetelt, de a hagyományőrző csapatunk továbbra is oszlopos tagként jelent meg a visegrádi lovagi játékokon, illetve egyéb kisebb rendezvényen is bemutatkozott. Budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ifjúsági Szervezet 2016 izgalmas, eseményekkel teli és tartalmas év volt szervezetünk életében. Havi rendszerességgel tartottunk üléseket, ahol állandó témaként került megtárgyalásra az éves programterv alakítása és a programok szervezése. Március 15-én, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc nemzeti ünnepén a szervezet 3 tagjával részt vettem a Várkert Bazár Déli Palotájában megszervezett A Duna fővárosai. Bécs Budapest fotókiállításon, ahol 300 korabeli fotót felvonultató tárlaton került bemutatásra az ikervárosok urbanisztikai fejlődése szeptemberétől 2016 márciusáig 3 tagunk csapatban képviselte szervezetünket az NKE által megszervezett, II. Rákóczi Ferenc emlékét idéző levelezős versenyen, mely során havonta egy-egy feladatsort meg kellett oldaniuk, illetve egy esszét is kellett írniuk. Az ünnepélyes eredményhirdetés 2016 márciusában a Ludovika Főépületben került sor. Április 7-én 9:00-tól 13:00-ig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Főépületében megrendezésre kerülő Az alkotmányos felkelés. Konferencia a Rákóczi-szabadságharcról című rendezvényen két tagunk jelenlétével képviselte szervezetünket. Április 17-ig regisztráltunk a Kolozsvári Magyar Diáknapokra, melyen május 4-8. között vettünk részt két csapattal az NKE- Rákóczi Szövetséget képviselve. A Kolozsváron megrendezésre kerülő, többnapos eseménysorozat alkalmával lehetőségünk nyílt betekintést nyerni a romániai magyarok mindennapjaiba, megismerkedhettünk a Kolozsvári Magyar Diákszövetség tagjaival. December 5. és 16. között az NKE ÁKK Hallgatói Önkormányzata karácsonyi adománygyűjtést szervezett a Reményt a gyermekekért Alapítvány számára, melyben a kar szakkollégiumai mellett az NKE - Rákóczi Szövetség is részt vett, hogy közösen segíthessünk a rászoruló gyermekeknek. Egy tagunk Nyíregyházára is elutazott a szervezőkkel, hogy átadják a gyermeknek az ajándékokat. Az elmúlt évekhez hasonlóan Egyetemünk ebben az évben is teljesítette a Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó csíkszentsimoni gyermekotthon lakóinak kívánságát, melyet a gyermekek levélbe foglalva küldtek el az angyaluknak abban a reményben, hogy ő valóra váltja a kívánságukat. Idén az NKE - Rákóczi Szövetség szervezete ebben a karácsonyi jótékonykodásban is részt vett és közös erővel válthattuk valóra egy kislány kívánságát. Budapesti Veres Pálné Gimnázium Ifjúsági Szervezete Szeptemberben újból megrendeztük a Hozz Te is egy füzetet! elnevezésű gyűjtésünket, amellyel az Erdélyi Magyarokért Alapítvány Iskolatáska Erdélybe című akciójához csatlakoztunk. Itt szeretném jelezni, hogy tagságunk az éves hozzájárulást idén is ezen gyűjtés keretében fizette be: tanárkollégák és diákok egyaránt írószereket hoztak a gyűjtőládákba. Az ősz folyamán mintegy 10 doboznyi könyvtári könyvet gyűjtöttünk össze a szamosújvári iskolaközpont diákjainak. Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Ifjúsági Szervezet 2 diákkal és 1 tanárral részt vettünk a budapesti XX. Középiskolás Vezetőképzőn. Az iskola énekkara hagyományosan Csíkszeredába utazik, és ott ünnepli március 15-ét a Diákutaztatási Program jóvoltából. A Nagy István Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola régi partnere az énekkarnak, a látogatást viszo-

15 28 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló nozni szokták, gyakorlatilag cserekapcsolatként működik. 2 diákkal és 1 tanárral részt vettünk a debreceni XXII. Középiskolás Vezetőképzőn. 1 végzett diákkal és 1 tanárral rész vettünk a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján a Parlamentben. 5 diákkal és l tanárral részt vettünk a Kárpátaljai Sétákon. Végre egy újabb kolléga, Cserháti Tamás is kirándult, nem én képviseltem az iskolánkat. A Diákutaztatási Program jóvoltából 40 diákkal és 2 tanárral Tornaljaára és Kassára kirándultunk. Vincze Norbertet és iskoláját látogattuk meg. Szintén nem én képviseltem iskolánkat, hanem Tábori László és Hajdu István Zoltánné. 4 diákkal és 1 tanárral részt vettünk a sátoraljaújhelyi diáktáborban. A Diákutaztatási Program jóvoltából 40 diákkal és 2 tanárral Tornaljaára és Rimaszombatra, Fülekre kirándultunk. Vincze Norbertet és iskoláját látogattuk meg. Az útért Tábori László kollégám felelős. Az aradi vértanúkról az ifjúsági szervezet megemlékezést tartott. Nagyobb diákcsoporttal (29 diák és 2 tanár) a budapesti Terror Háza múzeumot látogattuk meg. november Vágó Sándor tagunk ebben az évben is megszervezte immár hagyományosnak mondható iskolai versmondó versenyét, most a magyar hősök, magyar hősiességről szóló versekkel lehetett pályázni. 1 diákkal és 1 tanárral részt vettünk a tatabányai XXVI. Középiskolás Vezetőképzőn. 1 tanárral részt vettünk az egri magyar és történelem szakos tanárok találkozóján. Czibolya Gábor-féle karácsonyi ajándékgyűjtésen segédkeztünk, pakolni, szortírozni. Halzl József elnök úr a védnöke az ajándékgyűjtésnek, szervezője a Szent László Társulat és a Kapcsolat 2007 Kulturális Egyesület. Nem annyira a gyűjtésben, mint inkább az összejött adományok rendezésében, dobozolásában szoktunk segíteni. Főként kárpátaljai és délvidéki árvaházakba, óvodákba, iskolákba jutnak el csomagok, Összetartozásunk ajándékai néven. Az iskolai könyvtárunk pár száz középiskolás irodalom és történelem tankönyvet adományozott beregszászi magyar főiskola könyvtárának, melyet Véber Ferenc és Volter Eteleka kollégánk jutatott el Beregszászra (Czibolya Gábor kapcsolataival). Budapesti Rákos Mezeje Helyi Szervezet A 2016-os ében szervezetünk igen élénk tevékenységet folytatott; akcióink és kulturális rendezvényeink melyek többségét a Zuglói Örmény Önkormányzattal közösen szerveztünk - sikeresek voltak. Nagyszülők és unokák a történelem nyomában elnevezésű sorozatunkban ezúttal a Kárpátaljára utaztunk 40 fővel. A körutazást a gyergyószentmiklósi Batthyány Ignác Technikai Szakközépiskola Rákóczi szervezetével közösen szerveztük, részükről 7 fő volt velünk. A Rákóczi Szövetséggel közös október 23-i irodalmi-történelmi pályázatot ebben az évben tizedik alkalommal szerveztük meg. A lebonyolítást a Szövetség munkatársai, a zsűrizést mi végeztük. A díjátadásra ünnepélyes keretek között a Magyarság Házában került sor. Ebben az évben is Ötvennégyen küldtek be pályázatot. A díjakat a Rákóczi Szövetség biztosította. Kirándulás és ünnepség a Nemzeti Összetartozás napja alkalmából június 18-án találkoztunk Fóton. Délelőtt megkoszorúztuk az 1. világháborús emlékművet, majd Károlyi gróf és grófné vendégei voltunk a fóti kastélyban. Trianon hatásáról életünkben címmel a fiatalok interjút készítettek a Felvidékről Dráfiékkal arról, hogyan élnek magyarként a Felvidéken, továbbá Kiss Sándort és Kisida Eleket kérdezhették/ a magyarok és nem-magyarok együttéléséről a Kárpát-medencében. Az érdekes megszólalások és problémafelvetések minden jelenlévőnek tanulságosak voltak, és a kellemes környezetben töltött délután bizonyára emlékezetes marad a résztvevők számára. Október hónapban autóbuszos kirándulást tettünk Tatára, ahol vezető közreműködésével megismerkedtünk a tatai Eszterházy várral. Az egész év során havi rendszerességgel szerveztünk tagságunk és a zuglói közönség számára kulturális összejöveteleket. Ezeknek többségét a Zuglói Örmény Önkormányzattal közösen rendezzük, mert velük együttműködési szerződést kötöttünk még 2013-ban. Helyszínül a Zuglói Civil Ház szolgál, ahol szívesen látnak minket és igazán nívós vendéglátásra nyílik lehetőség. Csapi 2. Számú Széchenyi István Középiskola Ifjúsági Szervezet (Kárpátalja) Iskolánkba március 29-én látogatott el a Rákóczi Szövetség, és ezen a napon csatlakoztunk a szövetséghez. Április hónap folyamán Csap település történelmi, kulturális és természeti látnivalóit kerestük fel. A kutatás folyamán adatokat gyűjtöttünk, fotókat készítettünk a látnivalókról. Április között vezetőképzőre kaptunk meghívást Debrecenbe. Itt első alkalommal nyílt lehetőségünk találkozni a Kárpát-medence számos másik ifjúsági szervezetével április 22-én A Föld napja alkalmából Te mi tennél a természet érdekében címmel rajzpályázatot hirdettünk. Az iskola tanárai és diákjai interaktív órákon mutatták be a természet védelmének fontosságát április 26-án A Csernobili Atomkatasztrófa áldozatainak 30 éves évfordulójára emlékeztük meg. Május 6-8-a között a Kárpátaljai kiránduláson vettünk részt, ahol a vidék történelmi nevezetességeit kerestük fel május én a zeneiskola együttműködésével hagyományőrző napot rendeztünk. Itt a városunk ifjú tehetségeinek népdal, népzene és néptánc előadásait tekinthettük meg. Májusban az Iskolai Beiratkozási program első körét bonyolítottuk le a Csapi Mese Óvoda Napsugár magyar csoportjában. Június 3-5-én Visken vendégeskedtünk a kárpátaljai vezetőképzőn. Június én a Diákutaztatási Program keretén belül szövetségünk tagjai a nagyváradi barátainkat látogatták meg a Nemzeti Összetartás Napja alkalmából. Június 4-10 között a Sátoraljahelyi Vezetőképzőn vettünk részt szeptember 7-én tanévnyitó közgyűlést tartottuk meg, ahol megválasztottuk az elnökség tagjait szeptember 21. Széchenyi István születésnapját ünnepeltük. Az iskolákban ünnepi műsort tartottunk. Az iskola falán lévő emléktáblára koszorút helyeztünk október Budapesten Glória Victis-re kaptunk meghívást október a Beiratkozási Program második részét szerveztük november 19 A csapi temetőben felállított, a málenkij robot áldozataira emlékező kegyhelyen koszorúztunk. Csiliznyáradi Helyi Szervezet (Felvidék) Mozgalamas éven van túl a Rákóczi Szövetség Csiliznyáradi Helyi Szervezete. A már hagyományosnak mondható március 15-ei ünnepségen szervezetünk elhelyezte a kegyelet és megemlékezés koszorúját Szini Sebő Alajos honvédalezredes sírjánál. Április 11-én József Attila költőnkre emlékeztünk a II. Versünnep rendezvényünkkel. Versfelolvasással, előadással, megzenésített versekkel ünnepeltük jeles költőnk születésnapját. Csiliznyárad község önkormányzatával közösen megszerveztük a Csiliznyáradi Majálist. A rendezvényre kb. 250 látogató jött el. Július 10 és 15 között rendeztük meg a II. Rákóczi Tábort a csiliznyáradi iskola épületében. 62 gyermek vett részt a táborban és remélhetőleg gazdagodott minél több felejthetetlen élménnyel. Július 24-én községünkbe látogatott a magyar Szent Korona hivatalos másolata. A szent ereklye érkezésének tiszteletére emléktáblát emelt a község önkormányzata, s az emléktábla megkoszorúzásában szervezetünk is részt vett. Szent István ünnepén egy hálaadó misével ünnepeltünk, valamint a szertartás után a szervezetünk tagjaiból és amatőr színészekből álló lelkes csapat a színpadra állította a Honfoglalás című rock operát. Az előadás után Nédó Olga művésznő koncertje következett. Október közepén sikerült megszerveznünk az I. Csiliznyáradi Táncházat gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. A talpalávalót a Pósfa Zenekar húzta. A táncháznak nagy sikere volt vendégeink körében. Idén immár a hagyományosnak mondható szilveszteri batyus bállal búcsúztattuk az óévet, hetven barátunk, támogatónk körében. Csókai Ifjúsági Szervezet (Vajdaság) Nándorfehérvári Diadal Emléknapja: Az ünnepi programon Csókáról 20 diák és 2 kísérőtanár (Mészáros Kiss Tibor és Mészáros Attila) vett részt. Ópusztaszer Baksi Anyanyelvi Tábor: A csókai diákok nagyon élvezték a táborozás minden napját. Legtöbbjük először vett részt ilyen jellegű programon. A tábor helyszíne a baksi Krónikás Park

16 30 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló Fogadó nagyon szép, rendezett szálláshely kedves személyzettel Reméljük az anyanyelvi tábor következő évben is megrendezésre kerül. Debreceni Helyi Szervezet Kovács Csaba tanár úr nagy sikerrel tartotta meg a Lengyel - magyar történelmi kapcsolatok című előadását, amely az óév novemberi témájának a folytatása és egyben befejezése volt január 27-én. A nyugdíjas tagjaink részére januárban és márciusban szerveztünk alapfokú számítógépes tanfolyamot a Benedek Elek Könyvtár munkatársai segítségével. Debreceni képeslapokat mutatott be Dr. Nagy Attila orvos, közíró tagtársunk február 16-án a Benedek Elek Könyvtárban. A Főnix Irodalmi Kör által szervezett Wass Albert felolvasó maratón -on vettünk részt az Újkerti Közösségi Házban február 26-án. Március 2-án a Nézőpont, az egyszemélyes folyóirat szerkesztője dr. Vitéz Ferenc főiskolai docens író, költő volt a vendégünk. A beszélgetést az alapítóval Kántor Béla vezette le. Ekkor adtuk át a Rákóczi Szövetség központjának oklevelét és egy, a Nagyságos Fejedelem arcképével díszített érmet Kántor Béla könyvtárvezetőnek, a debreceni szervezetünkben végzett munkájának elismeréseként. Az Idegenvezetők Világnapja alkalmából március 6-án vasárnap a Debreceni Déri Múzeum új kiállításait Tóth Pál idegenvezető-tagtársunk mutatta be. A Hortobágyi Halastó madárvilágáról tartott előadást dr. Trón Lajosné tagtársunk március 23-án a Benedek Elek Könyvtárban. Tebenned bíztunk, eleitől fogva... A 80 éves Tóth-Máthé Miklós író volt a vendégünk április 6 án. Rákóczi alakja a szépirodalom tükrében címmel tartott emlékezést II. Rákóczi Ferenc születésének 340. évfordulójára Tóth Pál tagtársunk április 7-én. Debrecenben tartotta a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei középiskolás vezetőképzőjét ápr között. A diáksereg és tanáraik a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és Hazánkból érkeztek. A Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja alkalmából a Déri Múzeum és a Debreceni Irodalom Háza szervezésében április 20-án találkoztunk. Juha Richárd Attila szobrászművész vetít et t ké p e s előa d á sát élvez het t ék a meg jele nt ek április 26-án a Benedek Elek Könyvtárban. Május 4-én vendégeink voltak a Stádium országos kulturális folyóirat szerkesztői: Petrőczi Éva: József Attila díjas költő, Fazekas István: Váczi Mihály díjas költő és Arany Lajos: Holló László díjas művészeti író, újságíró. A Nemzeti Egység Napján, Trianonra emlékezve - (a) debreceni szervezetünk nevében - június 4-én órakor a Bem téri Fájdalom szobránál koszorúzott a Dr. Lovas Márton Levente és Böszörményi Bernadett a városi rendezvény keretein belül. Kántor Béla beszélgetést vezetett Döbrentei Kornéllal és Petrás Mária költő-énekessel mintegy száz fős érdeklődő közönség előtt a Benedek Elek Könyvtárban június 1-én. Június 3-án részt vettünk a Rákóczi Szövetség ifjúsági szervezetének megalakításán a Szent József Gimnáziumban. Érdekességként lehet megemlíteni, hogy a Rákóczi Szövetség Debreceni Szervezetének 100. belépő tagját éppen Rákóczinak (Zoltán) hívják! Bacskai Adrienn tagtársunk a Mosolyvirág Nagycsaládosok Egyesülete (Debrecen) által kiírt II. Kárpát-medencei Életmese felolvasó pályázaton vett részt, ahol bronzminősítést szerzett. Az 56-os Forradalom és Szabadságharc 60. évfordulója alkalmából Földváryné Kiss Réka a Nemzeti Emlékezet Bizottságának Elnöke, Zinner Tibor a Veritas Történetkutató Intézet és Archívum főigazgató helyettese, M.Kiss Sándor a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet Archívum főigazgató helyettese tartott előadást. Az Ezeréves magyar-görög kapcsolatok -ról tartott konferencián két fővel vettünk részt az Országházban ugyancsak 19-én. Október 23-án a városi megemlékezés keretén belül koszorúztak az elnök és titkár az Egyetem téren Melocco Miklós szobornál. Dr. Pécskay Zoltán az MTA ATOMKI tudományos tanácsadója tartott nagysikerű vetítettképes előadást Etiópiáról a Benedek Elek könyvtárban november 2-án. Versek az Adventről. Dr Ötvös László lelkész, bibliakutató előadása december 7-én. December 08. Emberi sorsok Debrecenben 1956 tükrében. A Nagy Imre Társaság Debreceni Szervezetének könyvbemutatója. Vezette: Erdélyi Márta a társaság helyi elnöke Sesztina Jenő díjas előadó. December 09. Szófia és a rilai kolostor. Előadó Tóth Pál idegenvezető, a Széchenyi Casinó elnöke. A Trianoni Szemle Évkönyve 2016 bemutatójára került sor december 13-án. Kolczonay Katalin szerkesztőasszony mutatta be az évkönyv történetét. Valós élményt adó adventi hangulatban volt azoknak része, akik elfogadták a Vörösmarty Mihály Általános és Művészeti Iskola adventi hangversenyére szóló meghívót. Végezetül: Hutzler Vilmos erdélyi származású tanár tagtársunk a sajtóban rendszeresen publikáló közéleti író munkáit rendszeresen bemutattuk. Három kárpátaljai település (Szalóka, Técső és Szőlősgyula) közösségét igyekeztünk lehetőségeink szerint támogatni: tartós élelmiszer, könyv adományokkal. Dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Szakközépiskola Ifjúsági Szervezet (Felvidék) március 15 alkalmával ünnepi megemlékezésre került sor. Iskolánk diákjai a városi művelődési központban tartották az ünnepi műsort, melynek címe: 1848-A népek tavasza volt. A műsorban volt néptánc, ének, gitár, zongora, valamint szavalatok hangzottak el. Az ünnepség koszorúzással folytatódott a Vámbéry téren lévő 1848-as emlékműnél. Június 30-án a diákok rendhagyó tanévzáró keretében ünnepeltek. Az iskola diákjai és a helyi szervezet tagjai egy jótékonysági koncertet adtak elő melynek bevételét Csernyánszky Lilike, 11 éves naszvadi kislány kezelési költségeinek fedezésére ajánlották fel. A koncerten ismert dallamok hangzottak el, melyek mosolyt csaltak Lilike arcára. Az iskola már több éve próbál segíteni a rászoruló fiatalokon, bevonva az iskola diákjait is ebbe a karitatív tevékenységbe. Október 23-án az ünnepségre az iskola aulájában került sor. December 22-én, az utolsó tanítási napon, az előző évekhez hasonlóan, a diákok együtt készültek a szeretet ünnepére, karácsonyra. Az iskola diákjai koncerttel kedveskedtek tanáraiknak, diáktársaiknak. A műsorban ismert karácsonyi dallamok hangoztak el, versek, vidám jelenetek, hegedűmuzsika színesítette a programot. A koncert bevételét a gyerekbénulásban szenvedő 15 éves csallóközkürti Vajda Tibike gyógykezelésének támogatására ajánlottuk Jót tenni jó címmel. Dunaszerdahelyi cégek, magánvállalkozók, az iskola volt diákjai, jelenlegi diákjai, tanárai és sok egyéb jóérzésű ember ajánlotta fel segítségét. A pénzbeli adományokat gyűjtve összejött az összeg, amire a családnak szüksége volt a következő kezeléshez. Tibikének átadta a koncert szervezője és az iskola tanára Klőr Levente a szeptembertől összegyűjtött több zsák műanyag kupakot is, valamint a diákok által felajánlott ajándékokat. Egri Erdélyi Magyarok Kulturális, Hagyományőrző, Szabadidő Baráti Egyesülete Helyi Szervezet Az Egri Berva-völgyi Egyesülettel közösen, megrendeztük az Első Bervai Gyermeknapot Egerben, a környékbeli gyerekeknek. Reformátosságunk nyomában Gidófalván címmel utazást szerveztünk között zajlott a IX Marosvásárhelyiek Világtalálkozója Felsőtárkányban. Egyesületünk felkérést kapott, hogy bemutassa az erdélyi népviseletet, táncot és az Erdélyi konyhát a Nemzetek konyhája a Norma Alapítvány rendezvényén Egerben. Egri SZC Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Ifjúsági Szervezet Az egri Szent Lőrinces csapat hagyományaikhoz híven 2016-ban is számos központi rendezvényen vett részt, sikeresen pályázott a Diákutaztatási Program mindhárom pályázati kiírása során és sok egyéb saját programot, kirándulást szervezett. Februárban a budapesti Vezetőképzőn képviselték Eger városát, március 27-re Rákóczi emléknapi koszorúzást szerveztek, a Gloria Victis Történelmi Vetélkedő középdöntőjébe jutva csapatuk az októberi

17 32 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló ünnepségen is részt vett. Emellett az év során ellátogattak Nagykaposra, Kassára, Rozsnyóra, Rimaszombatba, Fülekre, Ipolyságra, Lévára és Nagyváradra is. Érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium Ifjúsági Szervezet (Felvidék) Az érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziumban hetedik éve működik helyi alapszervezet, amelyik az előző tanévben újult meg a jelenlegi másodikosok és harmadikosok belépésével. Hasonlóan a korábbi évekhez, 2016-ban is igyekeztünk a lehetőségeinkhez mérten bekapcsolódni a Rákóczi Szövetség által szervezett akciókba, együttműködni a magyarországi partneriskolákkal februárjában részt vettünk a vezetőképzőn, a cél az elsős diákok bevonása a szervezet munkájába, kapcsolatok építése volt. Áprilisban a Határtalanul projekt keretén belül a lenti Gönczi Ferenc Gimnázium diákjai és tanárai látogattak el hozzánk, a pályázat célja volt a két iskola diákjainak ismerkedése, máig meglévő baráti kapcsolatok kiépítése, ill. történelmi emlékhelyek Selmecbánya, Zólyom, komáromi erődrendszer, garamszentbenedeki apátsági épületek megtekintése, a nagysallói csata emlékművének megkoszorúzása. Diákjaink közös szervezésű csapatépítő akciókon is részt vettek, a lenti diákok helyi magyar nemzetiségű idősebb lakosokkal készítettek interjúkat a kisebbségi lét kérdéseiről. A pályázati kiírás értelmében a két iskola diákjai kölcsönös látogatást tesznek, az érsekújvári diákok június 6-a és 9-e között keresték fel a magyarországi partneriskolát, akik gazdag és érdekes programmal vártak bennünket: a környék kulturális és természeti örökségével ismerkedtünk, egy játékos és vicces feladatokat tartalmazó diákolimpián vettünk részt. A nemzeti összetartozás napja alkalmából a tatabányai Mikes Kelemen Szakközépiskolát kerestük fel, velük a tavaszi vezetőképzőn vettük fel a kapcsolatot, diákjaink részt vettek egy általuk a Rákóczi Szövetség támogatásával szervezett irodalmi vetélkedőn is. A közös program részeként megkoszorúztuk az 56-os és a trianoni emlékművet, a város fölé magasodó Turul-szobrot, majd felkerestük a közeli majki remeteséget és a tatai várat is. Iskolánk két csapata is bekapcsolódott a 2016-os Gloria Victis történelmi vetélkedőbe, melynek témája az 56-os forradalom volt, ebből az egyik tovább is jutott a budapesti középdöntőbe. Október 6-án a százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium diákjaival közösen emlékeztünk meg a szabadságharc mártírjairól, látogatásukat az október 23-ai Diákutaztatási Program során viszonoztuk, melynek során közösen emlékeztünk meg az 56-os forradalomról, ill. tanulmányi kiránduláson vettünk részt a Terror Háza Múzeumban. A már meglévő partneriskolai kapcsolatokat az idei évben is ápolni szeretnénk, diákjaink találkozóival, közös megemlékezésekkel a nemzeti ünnepeink alkalmából. Esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium Ifjúsági Szervezet Lassan 10 éve van a Rákóczi Szövetségnek ifjúsági szervezete a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban. Rendszeresen visszük osztályainkat a környező országokba, pedagógiai programunk is tartalmazza, hogy diákjainkkal szeretnénk megismertetni a Kárpát-medencét és a Történelmi Magyarország kincseit. Három éve testvériskolai megállapodást kötöttünk a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Szászvárosi Szent Erzsébet Gyermekotthonával. Három éve évi 2-3 alkalommal viszünk ki egy busznyi diákot Szászvárosba, hogy ismerkedjenek meg az ottani gyerekekkel, kapcsolódjanak be a nevelők munkájába. Felsődobszai Helyi Szervezet A év első rendezvénye, melyen a helyi szervezetünk részt vett és koszorúzott, a Felsődobsza községben megtartott március 15-ei megemlékezés. Augusztus napja között Felsődobszáról 20 fős csoport vett részt kiránduláson Munkácson. Szervezetünk tagsága az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek és eszméinek tisztelegve részt vett az önkormányzat által szervezett megemlékező ünnepségen, és az ünnepséget követően a felújított települési emlékműnél elhelyezésre kerültek a megemlékezés virágai, koszorúi. Felsőzsolcai Helyi Szervezete Immár hagyományos Költészet napi versmondó ünnepünket ismét meghirdettük a város általános iskolái számára. Felhívásunkra 29 versmondó jelentkezett. A résztvevők száma 28 fő volt, akik könyvjutalomban részesültek. Kiemelt teljesítményükért 6 főt külön is díjaztunk. Ők a városi szintű költészet napi programban is szerepelhettek, és tavaszi kiránduláson térítésmentesen vehettek részt. Együttműködő partnereink voltak: Szent István Általános Iskola, Kazinczy Általános Iskola, a Városi Könyvtár és Közművelődési Intézet. Diákutaztatási program keretében a Zempléni-hegységbe utaztunk: Boldogkőváralja Vizsoly Füzér útvonalon. A résztvevők száma 31 fő. Tartalmas és szép kiránduláson vehettünk részt. Őszi kirándulásunkat a Felvidékre, a Szepességbe szerveztük. Résztvevők száma: 47 fő, utazás. Kézsmárk Lőcse Szepeskáptalan Szepes vára látnivalóit csodáltuk meg. Év közben nemzeti ünnepeinken, megemlékezéseken koszorúzásokon vettünk részt összesen 6 alkalommal. március 15-én, június 24-én (zsolcai csata), Összetartozás Napja (Trianon), elhurcoltak emlékére (November19.), Körömi Rákóczi Napok május 28.) Aradi 13. október 6., és október 23-án a Köztársaság Napján. Ápoltuk kapcsolatainkat egyéb civil szervezetekkel, részt vettünk rendezvényeiken. Az ifjúsági tagozat munkáját segítettük. Részese voltunk a határon túli magyar-magyar testvértelepülési kapcsolatok ápolásának. Nyikómalomfalva-Felsőzsolca 25 éves kapcsolatának jubileumi rendezvényén mi is ott voltunk, az ifjúsági tagozat a zenekarral közreműködött a rendezvényen. Felsőzsolcán, a település-szintű rendezvényeken is méltón képviseltük a Rákóczi Szövetséget. Felsőzsolcai Csomasz Brass Band Ifjúsági Szervezet A Csomasz Brass Band Felsőzsolca a Felsőzsolcai ifjúsági szervezet nevében lassan 4. éve tagja a Rákóczi Szövetségnek. Városi zenekarként a 2016-os évben is részt vettünk nemzeti ünnepeink megemlékezésein, valamint a város kulturális életét is színesítettük. Ilyen rendezvények voltak a már hagyományossá vált Sütőtök és Krumpli Fesztivál, valamint a Szüreti Felvonulás. Miskolcon többször meneteléssel nyitottunk meg rendezvényt, felvonulásaink alkalmával a Felsőzsolcai-, vagy a Miskolci Mazsorettekkel együtt léptünk fel. A felvonulásunkkal nyitottuk meg többek között a Miskolci Kocsonyafarsangot, a Miskolci Városnap rendezvénysorozatát, valamint az Adventi (v) Vásárt is szintén Miskolcon. Felléptünk amerikai futball meccsen is, ahol táncosokkal együtt szórakoztattuk a szurkolókat. Miskolcon felléptünk a Belvárosi Családi Nap alkalmából. A közeli településekre is többször ellátogatott a zenekar. Az arnóti falunapon a nyári forróság ellenére felvonulással és koncerttel is szórakoztattuk a helyi lakosokat, de a Borsodi Vágtán (Hernádkak) is részt vettünk. Ellátogattunk a sárospataki Mazsorett és Fúvószenekari Találkozóra is, ahol több zenekarral együtt felvonultunk, majd koncertet adtunk, valamint nézőként a többi előadót is megtekinthettük. A 2016-os év legmeghatározóbb fellépése az 50. Debreceni Virágkarneválon történő felvonulás volt. Igen komoly zenészekkel, mazsorettekkel, táncosokkal együtt vonultunk a város utcáin, több helyszínen is megállva, külön műsort adva. Több ezer embert szórakoztathattunk, de nem egyedül, mivel erre a rendezvényre a Lesz DANCE Tánc és Sportegyesület hívott meg minket. A közös munkának köszönhetően a jövőben nem csak mazsorettekkel, hanem más táncosokkal is lesz lehetőségünk további fellépésekre. Az évente megrendezésre kerülő Rákóczi Fesztiválra ismét volt alkalmunk eljutni, amelyet Köröm településen rendeznek meg. Ez a rendezvény a Szövetséghez való tartozásunknak köszönhetően mindig emlékezetes esemény a sok koncert között. A felvonuló tömeg vezetése után a fesztivál színvonalas megnyitója következett. A belföldi programok mellett többször is volt alkalmunk határon túl is fellépni. Az egyik külföldi település, ahol szerepeltünk Királyhelmec volt, ami Felsőzsolca város testvértelepülése. Nem először voltunk fellépni Királyhelmecen, azonban a programok minden évet külön emlékezetessé tesznek. Mind meneteléssel, mind pedig koncerttel hozzájárultunk a kulturális élethez. Ebben az évben a Bodrogközi Kulturális Napok alkalmából voltunk mi is jelen a

18 34 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló településen. A város minden évben kitesz magáért, hogy minél színvonalasabb produkciókkal szórakoztassa a közönséget. A Rákóczi Szövetség nagylelkű támogatásának köszönhetően (Június 4-i Diákutaztatási Pályázat) eljutottunk ismét Felsőzsolca város testvértelepülésére, Nyikómalomfalvára. Az ottani falunapok idejére tettük az utazásunkat, hogy a település rendezvényein mi is részt vehessünk. Az egyik napon koncertet adtunk a közönségnek, a másik napon pedig zenés ébresztővel jártuk végig a települést. A helyiek vendégszeretetükkel, jobbnál jobb programokkal fogadtak minket, kiváló hangulatban teltek az ott eltöltött napjaink. Ismét gyönyörű helyszíneket, csodás kultúrákat ismerhettünk meg ban a zenekar harmadszorra is elutazhatott Lengyelországba. Ebben az évben Września-ba látogattunk el. Koncertutunkra a Miskolci Mazsorettekkel együtt mentünk, így a legtöbb helyszínen színvonalas, közös produkcióval képviseltük Magyarországot. Fúvószenekari versenyen vettünk részt, amelyen így és így szerepeltünk. Alkalmunk nyílt a rendezvényt lezáró gála esten a többi zenekarral közösen zenélni, amely közös zenélések rengeteg pozitív emlékkel gazdagították a zenészeket Az év utolsó fellépése 2016-ban is a zeneiskolai Adventi Koncert volt. A meghitt estét karácsonyi dalokkal zártuk. Egyéb információk és rengeteg kép, videó megtekinthető az alábbi linken a fúvószenekarról: Gödöllői Norbertinum Premontrei Kollégium Ifjúsági Szervezet Február 16: a szervezet tisztújítása; Március 15: megemlékezés az 1848/49-es forradalom és szabadságharcról; Április 12: bekapcsolódás az országos emléknap-sorozatba, közös ünneplés a gimnáziummal; Szeptember 16: helyi szervezeti közgyűlés, tagság áttekintése, új tagok megszólítása; Szeptember 24: zarándoklat Pannonhalmára; Október 6: megemlékezés az aradi vértanúkról; December 18: karácsonyozás, év végi összefoglalás. Gútai Nagyboldogasszony Egyházi Alapiskola és Gimnázium Ifjúsági Szervezet (Felvidék) március 2-án iskolánk diákjai részt vettek a csallóközi DAC Dunaszerdahely Szakolca élvonalbeli labdarúgó-mérkőzésen. Az alapszervezet tagjai aktívan szerepet vállaltak a program megszervezésében és lebonyolításában is március 15-én az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékezve a Rákóczi Szövetség iskolánkban működő alapszervezete szervezésében a helyi magyar iskolák diákjaival együtt tartalmas és meghitt megemlékezést tartottunk a városi Szent Rozália parkban. Az alapszervezet tagjai aktívan szerepet vállaltak a programok megszervezésében és lebonyolításában is március 19-én bekapcsolódtunk a húsvétváró kézműves foglalkozás megrendezésébe, amelynek keretén belül helyi kézműves-hagyományőrzők vezetésével diákjaink kézműves foglalkozáson vettek részt március 21-én iskolánkban húsvéti lelki nap zajlott. Az alapszervezet tagjai segítettek a program megszervezésében május 15-én iskolánk diákjai is részt vettek a pünkösd vasárnapi hagyományos sortáncjáráson a CSEMADOK helyi alapszervezete szervezésében augusztus 15 és 19 között megrendezésre került az ötödik hittanos tábor iskolánkban. A szervezésbe aktívan bekapcsolódtunk október 21-én iskolánk diákjai a tanárokkal egyetemben részt vettek a helyi Városi Művelődési Központban a város által szervezett emlékünnepségen. Az iskolában emlékszobát rendeztünk be, ahol rendhagyó történelemórák zajlottak november 16-án Cseppek a tudomány tengeréből címmel az iskola vezetőségével karöltve tudományos napot rendeztünk, melyen négy előadást hallgathattak meg diákjaink, valamint további 24 szlovákiai és magyarországi iskola meghívott tanulói november 16-án Heuréka! VI. Magyar Tudománytörténeti Vetélkedő címmel hatodik alkalommal rendeztünk meg iskolánkban egy nemzetközi tudománytörténeti vetélkedőt magyarországi és szlovákiai középiskolások részvételével. Az idei téma a magyar felfedezőkre, egzotikus tájakon kutató, s e tájakat népszerűsítő magyar tudósokra fókuszált Világjáró magyarok címmel november 21-én diáknapot rendeztünk a VIII.A tanulóinak vezetésével november 25-én az advent első vasárnapja előtti péntek hagyományosan az adventi koszorú készítésével telt iskolánkban. Szülők, pedagógusok és diákok együtt készítették el az adventi koszorúkat az osztályok és háztartások számára november Nyilas Misi Karácsonya címmel iskolánk gyűjtést szervezett csángó gyerekek részére november 30-án iskolánk diákjai a felújított DAC Arénában megtekintették a Slovnaft Cup nyolcaddöntőjét, amelyen a dunaszerdahelyi DAC csapata a nagy rivális Spartak Trnava alakulatát látta vendégül. A mérkőzés előtt felcsendült a Nélküled című szám, melyet mi is lelkesen énekeltünk - felemelő érzés volt mindannyiunk számára. Az alapszervezet tagjai aktívan szerepet vállaltak a program megszervezésében és lebonyolításában is. Gyergyószentmiklósi Helyi Szervezet (Erdély) 2016 február 13-án részt vettünk a Dálnokon szervezett találkozón, amit az erdélyi szervezetek részére tartottak. A 2016-os év Széchenyi emlékév volt, ezért egy kis megemlékezést rendeztünk a városban. A rendezvénynek az örmény plébánia adott helyet. Május 6-8 között a Hunyad megyei RMDSZ meghívta a gyergyói szervezetet, hogy vegyünk részt a Hunyad megyei magyar napokon. A rendezvényen fellépett egy kitűnő hangú énekesünk és alkalmunk nyílt megismerkedni a szórvány terület magyarságának hétköznapjaival, problémáival. Június 4-én videóüzenetet küldtünk Hevesre, arról, hogy mit is jelent nekünk Székelyföldön élőknek a Kárpát haza az Összetartozás napja, Trianon. Ugyanekkor a temetői megemlékezésen koszorút helyeztünk el a világháborús hősök emlékművénél. Augusztus 24 és 29 között részt vettünk azon a Kárpátaljára szervezett kiránduláson, amit a Rákóczi Szövetség támogatott. A tagságból 8-an voltunk, akik Budapesten csatlakoztunk a Zuglói Szervezet tagjaihoz és a kirándulás során csodás élményben volt részünk. Szeptember 7. A szervezet öt tagja Székesfehérvárra utazott a városvezetésének meghívására, hogy részt vegyünk az ottani megemlékezésen, amit a Gyergyószentmiklós határában elesett katonák tiszteletére szerveztek. Szeptember 10-én mi láttuk vendégül a székesfehérvári küldöttséget és együtt emlékeztünk és koszorúztunk a Gac-oldali emlékműnél. November 18 és 20 között Egerben voltunk a magyar- és a történelemtanárok konferenciáján, amit a Rákóczi Szövetség szervezett Gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium Ifjúsági Szervezet (Erdély) A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumban az idei tanévben is megszerveztük a 10. osztályosoknak a már hagyományossá vált Zrínyi vetélkedőt. Célunk mindig az, hogy a Szigeti veszedelem c. eposzt tanuló diákjaink olvasni, érteni, értelmezni tudják a régi irodalmunk eme nagy alkotását és közben megtapasztalják, hogy az igazán nagy művek örök érvényű mondanivalót tartalmaznak minden kor olvasója számára. A versenyre két osztály 3-3 öt fős csapata nevezett be, összesen 30 tanuló. A verseny végén a zsűri pontszámai alapján a csapatok érdemoklevelet kaptak és a helyezéstől függetlenül minden tanuló egyegy fontos magyar irodalmi művel térhetett haza. A zsűriben magyar és történelem szakos kollégák vettek részt, akik szóban is értékelték a látottakat. Az idei évben is megemlékeztünk a magyar forradalomról és szabadságharcról. Az ünnepi műsor szervezői Korpos Szabolcs zenetanár, illetve a történelem szakos kollégák, Székely Álmos és Portik Zsolt voltak. A XIII. Hagyományőrző Napon a diákok és a tanárok többsége székelyruhát öltött magára és úgy jött iskolába. Az idén 537 diák érkezett beöltözve az 570 jelenlevőből, ami már-már megközelítette a teljes létszámot. A hagyományőrző nap elsősorban a diákokat szólítja meg, akik aktívan, olykor eredeti ötletekkel kapcsolódnak be a rendezvénybe. Az elmúlt években több diákunk is néprajz szakon tanult tovább, így ők szakértelmükkel és munkájukkal nagyban hozzájárulnak a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum és az Ethnographia Gyergyóinensis Népi Alkotóház feltáró-rekonstruáló munkálataihoz. XVII. Őszi Szavalóversenyünket november 12-én tartottuk iskolánk dísztermében, hagyományosan két korcsoportban, sok újítással. A versenyre 5 iskola 22 tanulója jelentkezett Szováta, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós és Hatvan középiskoláiból. A versmondó diákok Áprily Lajos költeményeit

19 36 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló mutatták be két témakörben: őszversek és szerepversek. Idén először általuk megzenésített alkotással is jelentkezhettek mindkét korcsoportban. A magyar és zenetanárokból, színészekből és művelődési igazgatóból álló zsűri korcsoportonként egy-egy első, második és harmadik helyezettet javasolt. December 21-én XIII. alkalommal szerveztük meg a Betlehemi Csillag Karácsonyi Énekversenyt. A hagyománnyá vált rendezvényünket 2003-ban Páll Ibolya, zenetanárnő indította útjára azzal a meggondolással, hogy a régi karácsonyi népi énekek ne merüljenek feledésbe és közelebb kerüljenek az ifjúsághoz. Az énekverseny elnevezését Balázs József festőművésznek, iskolánk tanárának köszönhetjük. A mi célunk az, hogy tovább éltessük e szép hagyományt és egyre több énekelni szeretőt ösztönözzünk, hogy részvételével felemelőbbé tegye a karácsonyi várakozás pillanatait. December 22-én Pantilimon Hajnal könyvtárosnő szervezésében iskolánk diákjai karácsonyi műsort mutattak be a diákokból, tanárokból és szülőkből álló népes közönségnek. Gyömrői Helyi Szervezet Rendhagyó történelemóra keretében a kommunizmus áldozatainak emléknapján a gyömrői emléktáblánál megtartott ünnepi megemlékezésen az ifjúsági csoport is jelen volt és fellépett. Március 15-én az iskolai emlékünnepségen a csoport az iskolarádió rendhagyó ünnepi adásával tisztelgett a 168. évfordulón. A műsor mellett történelmi irodalmi vetélkedőt rendeztünk, a diákság részére. A tanórai szünetekben tartott performanszok rövid villámkérdések megválaszolását, műveltségi totó kitöltését jelentették a tanítási nap folyamán. A napot a Feltámadott a tenger című film levetítése zárta. Rákóczi Szövetség gyömrői szervezete 17. évfordulós ünnepségét, azaz saját születésnapját tartotta. Az ünnepségen felvidéki Ipolybalog kulturális hagyományőrző csoportja mellett iskolánkat Seres Alexa képviselte szavalatával. A trianoni eseményekről szóló megemlékezésre a tanév utolsó előtti hetén, pénteki napon került sor élőzenés verses, interaktív, vetítéssel színesített műsorral. Határon túli vendégekkel volt tele a színházi előadóterem, s később a település határában található Mánya rét is az országos Rákóczi-napokon. Szép számú közönség kísérte figyelemmel az ünnepi megemlékezést és az esti hangversenyt. Október 23-án a jubileumi 60. évfordulón ismét iskolánk adta a városi műsort. A tanteremként berendezett díszletek között rendhagyó történelemórán, a közönség bevonásával, vetítéssel, dalokkal, monológokkal színesítve emlékeztek 56 hőseire, áldozataira. A közelgő Magyar Kultúra Napja előtt, még az óesztendőben, Kölcsey nemzeti imádságának, a Himnusz megírásának, megszületésének évfordulójára, illetve a évi Arany János Emlékév tiszteletére iskolai szavalóversenyt rendeztünk. Győri Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnázium Ifjúsági Szervezet A Rákóczi Szövetség által megrendezett diákutaztatási program keretében tavasszal eljutottunk a nagymegyeri testvériskolánkba, ősszel pedig a Felvidék gyönyörű városait tekintettük meg. Tavaszi nemzeti ünnepünket ebben az évben is a nagymegyeri gimnázium diákjaival és tanáraival ünnepeltük. A diákutaztatási program keretében ősszel a Felvidéki sétán vettünk részt. Győri Kazinczy Ferenc Gimnázium Ifjúsági Szervezet Március 15. megünneplésére Petőfi Sándor szobrának megkoszorúzásával került sor. Áprilisban az iskolánk által rendezett 51. Szép Magyar Beszéd verseny megrendezésében és a határon túli versenyzők fogadásában vettünk részt. A Diákutaztatási Program keretében vendégül láttuk a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Kollégium diákjait és tanárait. Szeptemberben sor került az iskolai Rákóczi Szövetség tagságának megújítására, az új tisztviselők megválasztására. A nándorfehérvári csatáról Kiss Gábor tanár úr előadásával és a nyári emléktúráról való beszámolókkal emlékeztünk meg. Győri Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium Ifjúsági Szervezet Az elmúlt év munkatervében meghatározott célok közül az egyik legfontosabb a Határtalanul program megvalósítása volt. Ennek keretében 2016 júniusában két osztály részvételével, összesen 60 fővel, június között bejártuk többek között Lévát, Zólyom városát, Besztercebányát, Selmecbányát, Pozsonyt, Trencsént. Megismerkedtünk Gimesen a helyi iskolával és reméljük ez a kapcsolat később is megmarad és gyümölcsözővé válik. A másik, szokásos programunk a gimnazistákkal, az erdélyi kirándulás volt. Ez minden évben állandó program és nagy élményt jelent a gyerekek részére. A diákok 6 napot töltöttek erdélyi tájakon, többek között Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen. Hajdúböszörményi Veress Ferenc Szakképző Iskola Ifjúsági Szervezet márciustóljúliusig szeptember Középiskolás Vezetőképző Debrecenben Kárpátaljai háromnapos kirándulásra is meghívást kaptunk, a pályázatot benyújtottuk. Résztvevők: Mezei Virág, Oláh Antónia, Farkas Kata voltak. Kísérő pedagógus Kovács Márton tanár úr volt. Június 4-i Diákutaztatási Program keretében egynapos kiránduláson vettek részt iskolánk tanulói. Kísérő pedagógusok: Nagyné Fórizs Lenke és Kepics Ilona tanárnők voltak. Júliusban a Magyar Diákok és Tanárok Találkozója a Magyar Kálvárián pályázatra írtuk meg jelentkezésünket. A hagyományosan megrendezett Sátoraljaújhelyi Középiskolás Táborban már második alkalommal vett részt iskolánk öt tanulója. A hétnapos szabadidős programon nagyon jól érezték magukat a diákok. Iskolánkat méltón képviselték. Kísérő pedagógus Kovácsné Komáromi Éva tanárnő volt. A Magyar Nyelv és Irodalom Szakos Tanárok Találkozójára Egerbe szervezetünk három pedagógusa kapott meghívást Taggyűlés összehívása A Rákóczi Szövetség és a helyi Ifjúsági Szervezet tevékenységének bemutatása a 9. évfolyamos tanulók számára osztályfőnöki órák keretében történt. Partiumi Kiránduláson a 12. A osztály öt tanulója vett részt Molnár Annamária, Kóródi Petra, Farkas Kata, Gyulai Ferenc és Mező Gergő Kísérő pedagógus Kovács Márton tanár úr volt, aki Simon Péter tanár urat helyettesítette. Hidasnémeti Helyi Szervezet Munkánkat ebben az évben is előre meghatározott munkaterv alapján végeztük, melynek középpontjában II. Rákóczi Ferenccel kapcsolatos megemlékezés állt. Az év során kiemelkedő esemény volt a nagyságos fejedelem születésének 340. és hamvai hazahozatalának 110. évfordulója. Rendezvényeinken igyekeztünk bemutatni II. Rákóczi Ferenc történelmi küldetését, összegyűjtöttük a fejedelemről készült történelmi dokumentumokat. Külön is kiemeltük azt, hogy személyisége milyen hatást gyakorolt az írókra, költőkre, művészekre. A nemzettudat erősítése és a történelmi ismeretek gyarapítása érdekében körzeti történelmi vetélkedőt hirdettünk Ki tud többet II. Rákóczi Ferencről címmel általános iskolai tanulók számára. Közös megemlékezést tartottunk Összetartozás címmel a környék református egyházaival június 4-én. Ebben az évben Hernádszurdok református közössége készült a trianoni döntés évfordulójának megemlékezésére, és látta vendégül a környék meghívott egyházait. Az ünnepségen beszédet mondott Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő és Kovács I. Gábor az ELTE ny. egyetemi tanára. Az ünnepi istentiszteleten prédikációval szolgált a felvidéki református püspökhelyettes Géresi Róbert. Hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium Ifjúsági Szervezet október 4. és október 6. között tizenegy diák kerékpártúrával tisztelgett az aradi vértanúk emléke előtt, s részt vett a Minorita templomban tarott gyászmisén és a vesztőhelynél rendezett koszorúzáson. Ipolysági Szakközépiskola Ifjúsági Szervezet (Felvidék) Iskolánk, az ipolysági szakközépiskola már több évtizede ápol baráti kapcsolatot magyarországi testvériskolájával, a Boglári Kollégiummal ban is, mint minden évben, részt vettünk a Balatonbogláron megrendezett Boglári Diáktalálkozón, melyen több, környékbeli iskola és kollégium diákjai mérik össze erejüket különböző sportágakban (kispályás labdarúgás, kézilabda, sakk). A találkozónak a versengés mellett ugyanilyen fontos része, hogy a diákok között barátságok köttetnek, a közös programoknak köszönhetően. A két iskola közti baráti kapcsolat erősítése fontos része a találkozónak.

20 38 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló Kaposvári Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Ifjúsági Szervezet 2015 decemberében sikerrel pályáztunk a évi Határtalanul! Együttműködés szakképző iskolák között programra. A támogatás segítségével 5 napot töltöttünk Erdélyben (Gyimesbükk, Parajd, Korond, Szováta, Farkaslaka, Székelyudvarhely, Csíksomlyó, Madéfalva, Békás-szoros, Gyilkos-tó, Csíkrákos), illetve a csíkszeredai partneriskola, a Székely Károly Szakközépiskola csoportját is fogadtuk 5 napos magyarországi (Kaposvár, Taszár, Kaposmérő Kassai-völgy, Pécs) kirándulásra. Januárban ismét sikeresen pályáztunk a Határtalanul! programra, ezúttal a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközponttal működünk együtt a 4-4 napos kirándulásokon. Tagjaink közül szereplőként többen is részt vettek az iskolai és a városi trianoni megemlékezésen és rendszeres látogatói a kaposvári Örökség Egyesület által szervezett előadásoknak. Karcagi Helyi Szervezet Március 15-én részt vettünk a városi megemlékezésen és koszorút helyeztünk el a Petőfi-szobornál ban rendkívül eredményesen vettünk részt a felvidékről kitelepített magyarok emléknapja alkalmából meghirdetett történelmi pályázaton. A tanulók felkészülését a Szentannai Középiskola magyar-történelem szakos tanára -egyesületünk aktív tagja- Gyermán János irányította. A középiskolások kategóriájában Kamuti Gábor 10. B osztályos tanuló 1. helyezést ért el A felvidékről kitelepített magyarság kálváriája két falu történelme szemszögéből c. történelmi tanulmányával. A második helyezést a 10. C osztályos Valner Zsófia Fanni szerezte meg Egy nyomorgatott, elcsatolt nemzet című történelmi esszéjével. A résztvevők közül két további tanuló részesült különdíjban. Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdetett társadalmi szervezetek támogatására. Egyesületünk is élt ezzel a lehetőséggel, fenntartási költségeink fedezésére igényeltünk támogatást. A karcagiak - a Karcag Városi Önkormányzat és a Karcagi Erőforrás Kft jóvoltából - ismét Ft támogatással járultak hozzá a tanulók ösztöndíjához, így tíz Szepsiben (testvérvárosunkban) élő tanuló iskolakezdését könnyíthettük meg. Ezzel valamennyire mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy az elkövetkező években népszerűbbek legyenek a magyar tannyelvű iskolák és több gyerek szerezhessen magyar műveltséget a Felvidéken. A bánffyhunyadi Szentháromság Turistaház forgalmát többirányú reklámtevékenységgel (prospektusok terjesztése, internetes hirdetések, személyes kapcsolatok, utazási irodák bevonása stb.) igyekszünk fellendíteni. Esetenként karcagi kirándulócsoportok vezetői keresnek meg, akik kalotaszegi kirándulásukhoz szálláslehetőséget keresnek csoportjaik részére. Számukra jutányos áron biztosítjuk a vendégház szolgáltatásait. Kassai Márai Sándor Gimnázium Ifjúsági Szervezet (Felvidék) Az októberi hónap az emlékműsorok és ünnepségek előkészítésével zajlott, valamint szervezetünk aktívan kivette részét a III. Márai Feszt nevű iskolai rendezvény megszervezéséből. Magyarországi iskolákat fogadva bemutattuk iskolánkat, egy rövid városnézést tettünk és közösen ellátogattunk a Rákóczi-kriptába, ahol elhelyeztük az emlékezés virágait, közösen elénekeltük nemzeti imádságunkat. A Rákóczi-év keretén belül ellátogattunk a rodostói emlékházba is, és október végén egy kisebb csapattal részt vehettünk a Rákóczi Szövetség által megszervezett Gloria Victis rendezvényen. Mindig nagy örömmel veszünk részt ezen az ünnepségen, hisz a Kárpát-medence fiatalságával találkozhatunk, régi és új ismeretségekre tehetünk szert és olyan kulturális élményekkel gazdagodunk, melyek lelkileg feltöltik szervezetünket és ennek köszönhetően újult erővel munkálkodunk az iskolánkon belül is. November elején megtartottuk évi tisztújító gyűlésünket. Szervezetünkből két csapat is eredményesen képviselt bennünket az iskolánk által megrendezett történelmi vetélkedőn, amely az 1945 utáni jogfosztottak témakörre épült. Csapatunk történelem kedvelői a Kincskeresők elnevezésű felvidéki versenybe is beneveztek. Decemberben cukorkaosztással örvendeztettük meg a gimnazistákat és karácsonyváró teadélutánt tartottunk. Januárban a Magyar Kultúra Napjára emlékeztünk kicsit rendhagyóan. Kedvenc versrészleteket, irodalmi idézeteket gyűjtöttünk, és teleragasztottuk vele az iskola falát. Február folyamán további versenyekbe csatlakoztunk, mint a szavalóverseny, szép magyar beszéd verseny. Márciusban a szokásos ünnepi műsor előkészítésében segédkeztünk, valamint kokárdákat készítettünk és osztogattunk a gimnazisták körében. A kokárda-akció nagyon közkedvelt eseménynek számított, amelyet úgy döntöttünk, hogy állandósítunk és minden évben megismételjük majd. Április mindig sűrű programot biztosít számunkra, mint a Szép Magyar Beszéd országos rendezvényének lebonyolítása, a költészet napjára és egyben Márai Sándor, iskolánk névadójának a születésnapjára való emlékezés és a környékünket érintő történelmi eseményre, a kitelepítettek napjára való megemlékezés. Május folyamán meglátogattuk a Sárospataki Református Kollégiumot, a kollégium híres könyvtárát is megcsodáltuk, részesei lehettünk egy közös megemlékezésnek és egy olyan Rákóczi-útvonalat jártunk be, mely mindannyiunk számára emlékezetes túra marad. A 2015/16-os tanévet egy értékelő gyűléssel zártuk, eldöntöttük, hogy kik lesznek azok a szerencsések, akik a sátoraljaújhelyi és ivói táborokba eljuthatnak. Kassai Szakkay József Szakközépiskola Ifjúsági Szervezet (Felvidék) Iskolánk az Esterházy János Emlékünnepség keretén belül Esterházy díjban részesült. A díj átvételénél jelen volt az iskola jelenlegi igazgatónője, Ing. Matej Éva mérnöknő, valamint a korábbi igazgatók közül Ing. Nógell Tibor és Ing. Pulen Lajos is. Az ünnepi méltatást szintén az iskola egykori diákja, Ing. Kollár Péter tartotta. Iskolánk az idén is megemlékezett az 1848-as szabadságharcról. E történelmi esemény felelevenítését elsősorban az elsős diákjainknak és Benkő Sándornak negyedikes diákunknak köszönhetjük. Részt vettünk a XXII. Kárpát-medencei Középiskolás Vezetőképzőn Debrecenben. Tanévzáró ünnepségünk az idén is az előző évekhez hasonlóan, ünnepélyes keretek között zajlott. A tanév kiértékelését követően dicséreteket, elismeréseket, jutalomkönyveket, apró tárgyi ajándékokat kiosztva köszöntük meg azon diákok egész éves szorgalmát, helytállását, akik erre érdemesek voltak. A Rákóczi Szövetség által meghirdetett diákutaztatási pályázaton iskolánk is részt vett október 25-én ejtettük meg kirándulásunkat, amely a kelet-magyarországi Kassa Vizsoly Sárospatak Széphalom - Kassa útvonalat foglalta magába. A kiránduláson két elsős osztályunk vett részt összesen 43 diákkal és 3 kísérő tanárral. Fogadó iskolánk a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona volt. Kazincbarcikai Helyi Szervezet február 19-én, Felsődobszán jelen voltunk a megyei gyűlésen. Április 18-án dr. Tamás Gyula Szatmárnémetiben egy rendhagyó csillagászati órán ismertette az idei tanulmányi táborunk témáit, célkitűzéseit. Az előadás után Boga Ferenc fizikatanár városnéző sétára vitt bennünket, majd Kovács Adél tavalyi táborozónk családját látogattuk meg. Május 28-án Csorba Miklós és dr. Tamás Gyula Szepsiben a katolikus gimnáziumban járt diákok toborzása végett. Néhány kísérleti eszközt is vittünk magunkkal a filmanyag mellett. Mindkettőnek nagy sikere volt. Az idei immár XII. - tanulmányi táborunkat július 7. és 18. között rendeztük. A részletes beszámoló megtalálható a tamassuli.wordpress.com honlapomon. Október 27-én dr. Tamás Gyula Tornalján rendhagyó fizikaórán mutatkozott be a helyi gimnázium diákjainak. Keszthelyi Vajda János Gimnázium Ifjúsági Szervezet A kommunista diktatúra áldozatainak emlékére rendezett rendhagyó történelemórán pódiumbeszélgetés keretében Zala megyei honfitársainkra emlékeztünk, akiket között hortobágyi kényszermunkatáborokba hurcoltak el. Az egykori elhurcoltak Báló Lajosné (Lukács Mária) és Toplak Lajosné (Horváth Krisztina) valamint a kortárs szemtanúk Dr. Kocsondi József és Frankó Károly elbeszéléséből megismerhettük a totális diktatúra borzalmait. Felidéztük a kitelepítés napjának megrázó eseményeit (1950. június 23.), a kitelepítettek jogfosztását, a hortobágyi munkatáborok embertelen körülményeit, a napi 14 órás fizikai foglalkoztatásuk szenvedésekkel teli pillanatait, az 1953-as sza-

21 40 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló badulás részleteit, a kitelepítettek és szemtanúk további életútját március 3-án történelem-kiselőadás konferenciát rendeztünk, a diákok előadásait az iskola tanáraiból álló zsűri értékelte. A legjobb előadások az azték birodalom végnapjairól (Borsos Réka), Fenékpuszta római erődjéről (Szántó Virág) és a csendőrség történetéről (Boda Ábel) szóltak. Kéri Balázs, aki egyéni kutatásokkal támasztotta alá a millenniumi földalatti vasút történetéről szóló kiselőadását, különdíjat kapott. A Diákutaztatási Programmal háromnapos kirándulást tettünk a Délvidékre, hogy a törökbecsei ifjúsági szervezettel közösen emlékezzünk az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc 168. évfordulójára. A Nemzeti Összetartozás Napján iskolai emlékünnepséget rendeztünk. A helyi szervezet tagjai szerepeltek az iskolarádiós műsorban, valamint a lépcsőfordulóban elhelyezett emlékhelynél gyertyát gyújtottunk október 7-én második alkalommal rendeztük meg a hely- és iskolatörténeti versenyt a 9. évfolyamos tanulók számára. A négyfős csapatok tanári vezetéssel megtekintették Keszthely város nevezetességeit, ellátogattak a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomba és feladatlapot töltöttek ki. Bekapcsolódtunk a Keszthelyi Nemzeti Kör által felkarolt GULAG-emlékév rendezvénysorozatba. Júniusban diákjaink konferencián vettek részt. Az emlékévhez kapcsolódóan a 10.A osztály tanulói rendhagyó történelemórán vettek részt. (november 16.) Boda Ábel diákunk interjút készített Vidi József, keszthelyi GULAG-fogollyal és a novemberi diákkonferencián előadást tartott (november 23.) Kiskunfélegyházi Helyi Szervezet Helyi szervezetünk március 15-én részt vett nemzeti ünnepünk alkalmából a városi ünnepségen március 27-én a helyi szervezet megkoszorúzta Pálfy Gusztáv szobrászművész II. Rákóczi Ferencről készített domborművét ban a HATÁRTALANUL program keretében a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola diákjai a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum testvériskolájának tanulóival közös programot szervezett szeptember 8-11-ig tartózkodott iskolánkban a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum 26 diákja és 3 nevelője. Felejthetetlen élményekkel teli programsorozatot szerveztünk számukra. A tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum és a félegyházi iskolák között már négyéves múltra tekint vissza a valóban testvériesnek mondható kapcsolat. A két tantestület tanárai és az intézmények diákjai között nemcsak szakmai, hanem már baráti szálak is szövődtek. Magyarországi programjuk első állomása az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark bejárása volt, majd a hivatalos fogadás után elfoglalták szállásukat a Borsihalmi Művésztelep épületében. A vendégek bekapcsolódtak a Libafesztivál programjaiba is. A Határtalanul pályázat lehetőségeivel élve a József Attila Általános Iskola 7. évfolyamos diákjainak küldöttsége és a kísérő tanárok június 6-9-ig ismét ellátogatnak Tordára, ahol együtt fogják megünnepelni a nemzeti összetartozást. A Tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum diákjai a Rákóczi Szövetség szervezésében Magyarországra kirándultak és ellátogattak november 20-án a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskolába is. Szent Benedek Iskola Kiskunfélegyházi PG Tagintézménye Ifjúsági Szervezet A Szent Benedek Gimnázium és Szakképző Iskola Kiskunfélegyházi PG Tagintézményének 37 diákja és 4 tanára március ig 6 napot töltött Erdélyben. Az utazás célja az volt, hogy Erdélyország tájain barangolva felkeressünk különböző magyar vonatkozású emlékhelyeket. Cél volt az is, hogy meglátogassuk testvériskolánk a segesvári Mircea Eliade líceum diákjait és együtt ünnepeljünk március 15-én. Áprilisban a segesvári iskola 45 fős csoportja utazott Kiskunfélegyházára. Budapesti kirándulást szerveztünk részükre, ami nagyon jól sikerült. Meglátogattuk az Országházat, a Bazilikát, és számos más olyan helyet, ami nagy élmény volt számukra. Színházi előadáson vettünk részt Kecskeméten és az iskolánk színjátszó csoportja előadta a vendégeknek Turonensis c. drámát, amelyet Révész Tamás 11. osztályos tanuló írt. Megemlékeztünk közösen a Csehszlovákiából kitelepítettekről. Honlapunkon közzétettük a közös ünneplésről készült dokumentumokat. Bővítettük ismereteinket a Rákóczi Szövetség tevékenységeiről. Megvitattuk a nyári programlehetőségeket is. Az év végén paprikás krumpli főzéssel és évértékelő beszélgetéssel zártuk le a tanévet. Komáromi Marianum Egyházi Gimnázium Ifjúsági Szervezet (Felvidék) 2016-os év első programjaként a márciusi ifjakra és városunk vitézségére emlékezvén koszorút helyeztük el Klapka György szobránál a városi megemlékezésen, míg a délelőtti órákban a gimnázium folyosóján tartottunk kisebb ünnepi megemlékezést. Március 23-án Kaszás Attila halálának 9. évfordulóján megtisztítottuk, valamint megkoszorúztuk a művész komáromi szobrát a budapesti Kaszás Attila Diákkör képviselőivel. Október 6-án az iskola folyosóján emlékeztünk az aradi vértanúkra, majd délután a városi megemlékezésen a helyi alapszervezet képviselői tiszteletüket fejezték ki Klapka György szobránál és az Aradi vértanúk emlékművénél. November 4-én Szent Imre napot tartottunk, ahol a szentmise után kollégiumunk tanulói kisebb műsort adtak elő. (Iskolánk kollégiuma Szent Imre herceg után kapta a Szent Imre Kollégium nevet, aki nem mellesleg a fiatalok védőszentje.) December 14-én gimnáziumunk nyílt napján a Kincskeresők, helyi értékeket kutató diákok konferenciájának mintájára gimnáziumunk három tehetséges kutató diákja tartott előadást viharvadászatról, Sarlós József olimpiai bajnokról és Komárom vármegyében 1714 és 1742 között lezajlott boszorkányperekről. Krasznai Cserey Technológiai Líceum Ifjúsági Szervezet (Erdély) A megemlékezések sorában helyi (iskolai) szinten a március 15-i ünnepre való készülés és szereplés volt említésre méltó. Tagjaink, mint a korábbi években is, az iskola kórusában vagy színjátszócsapatában tevékenykedve vették ki részüket a munkából. Novemberben 5-én részt vettünk az 1956 erdélyi mártírjainak emlékére állított kopjafa avatási ünnepségén (helyszín a helyi református temető volt). Lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium Ifjúsági Szervezet (Felvidék) IDŐPONT PROGRAM MEGNEVEZÉSE HELYSZÍN február Cultura Nostra Léva - 2. forduló február 27 -március 1. Középiskolás Vezetőképző Budapest március Mar Léva április 12. Felvidékről Kitelepített Magyarok Emléknapja Budapest júniusa Gloria Victis Történelmi Vetélkedő Léva - 1. forduló június 4. Az Összetartozás Napja - Megemlékezés gróf Esterházy János emléktáblájánál Léva szeptembere Felvidékről Kitelepített Magyarok Emléknapja jutalomkirándulás Strasbourg október 6. Aradi Vértanúk Emléknapja Léva október Trencsén, Zsolna, Túrócszentmárton, Felvidéki Séta Selmecbánya és Besztercebánya október 22. Gloria Victis 1956-os emlékünnepség - diákutaztatás Budapest Máramarosszigeti Helyi Szervezete (Erdély) Március 15-e alkalmával a város vezetőségével ünnepeltünk együtt, helyeztünk el koszorúkat Asztalos István és Leöwey Klára mellszobrai előtt a Rákóczi Szövetség részéről. Május hónapban két diák kíséretében Debrecenbe utaztunk és vettünk részt az ott megszervezett Vezetőképzőn. Július elején csodás hetet töltöttünk el Sátoraljaújhelyen, amely nem csak a diákokat, hanem a kísérő tanárt is, igazán csodálatos élményekkel gazdagította. Július hónapban a magyar irodalom szakos Herea Aurélia is jelentkezett a Magyar Nyelv és Irodalom Szakos Tanárok Táborába, Egerbe, ahonnan rendkívüli élményekkel gazdagodva tért haza és osztotta meg velünk is tapasztalatait. Október hősei címmel iskolai szinten történelmi vetélkedőt szerveztünk. A verseny jó eredmé-

22 42 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló nyekkel zárult, a kétfordulós verseny izgalmas és tanulságos volt. A második fordulóba jutott diákok szoros versenyben küzdöttek meg az I. helyért. A verseny megszervezésében nagy segítséget jelentett a Belső Pályázat (?), melyet sikeresen pályáztunk meg és tudtunk felhasználni a szervezésben és a díjazásban. Miskolci Szakképzési Centrum Kós Károly Építőipari Szakgimnázium Ifjúsági Szervezet Iskolánk 1989 év óta tart fenn szoros testvériskolai kapcsolatot a székelyudvarhelyi Bányai János Műszaki Szakközépiskolával. Az elmúlt 26 évben ifjú nemzedékek hagyhatták el úgy iskolánkat, hogy a baráti kapcsolatnak köszönhetően, emberi közelségbe kerülhettek Erdély történelmi nevezetességeivel. Pedagógusaink, diákságunk megismerkedhetett a székelységgel, szorosabb kapcsolatokat építhettek ki a székelyudvarhelyi iskola diákjaival a közös ünnepi műsorok és egyéb programok alkalmával. Az elmúlt évek hagyományát folytatva idén is a magyarlakta határon túli területeken kívántunk megemlékezni a trianoni békediktátum 96. évfordulójáról. Választásunk Felvidékre, Losoncra a Winkler Oszkár Építőipari Szakközépiskolára esett. Ezen testvériskolánknál legutóbb 2014-ben jártunk. Az alábbi útvonalat követve, a felsorolt településeket érintettük: Miskolc, Hatvan, Salgótarján, Somoskőújfalu, Losonc, Betlér, Dobsina, Kassa, Miskolc. Ezt követően Miskolcról hozott különböző facsemetéket ültettünk el azzal a szándékkal, hogy az iskola udvarán egy testvériskolai parkot alakítsunk ki. Tíz éve hagyomány, hogy a március 15-i ünnepségeket a két iskola tanulóinak közös műsorával ünnepeljük Székelyudvarhelyen. Ezen a nyáron egy lengyelországi koncertkörút részeként Haáz Sándor felajánlotta, hogy szívesen adna koncertet Miskolcon augusztus 20-án. A gyermekfilharmónia szerepelt már az európai parlament és az Országház épületében is. A koncertjeiken felcsendülő népdalok, Kossuth nóták, kórusművek olyan magyar hungarikumok, amelyek megőrzése, az ifjúság és a magyar nemzet számára való továbbadása fontos feladat. Ebben a legnagyobb érdem a karvezető-zenetanár Haáz Sándor több évtizedes tevékenységét illeti, aki a szentegyházi gyermekekből évről évre előadóművészeket farag. A Miskolci Kós Károly Építőipari Szakgimnáziumnak köszönhetően már harmadik alkalommal láthatta-hallhatta a miskolci közönség élőben a szentegyházi gyermekfilharmónia koncertjeit. Felejthetetlen élmény volt, a két miskolci koncert és a 19-i esti táncház is. Miskolci Lévay József Református Gimnázium Ifjúsági Szervezet Az első utunk március 15. megemlékezéshez kötődő pályázati lehetőség volt, amivel megvalósíthattuk Marosvásárhely Berethalom Medgyes Marosvásárhely körutazást. Az év második felében, élve az október 23-i pályázati lehetőséggel, Marosvásárhely Torda útvonalon fedeztük föl Erdély rejtett szépségeit. Munkácsi Szent István Líceum Ifjúsági Szervezet (Kárpátalja) január 11 A Líceum szentelése január Megemlékezés a magyar kultúra napjáról február Kazinczy verseny középdöntője február II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tájékoztatója a továbbtanulásról március Közös diák lelkigyakorlat 2016.március Utazás Isaszegre április Polgári védelem napja május Ballagás 2016.augusztus Gólyatábor Tanévnyitó szentmise és tanévnyitás a líceumban szeptember szeptember Balesetmegelőző hét szeptember A DÖK újraszervezése szeptember Sikeres párkapcsolat című program Szinyákon szeptember Kirándulás Vereckére szeptember Gólyabál szeptember A Debreceni Brassai Sámuel Gimnázium és Szakközépiskola fogadása a Határtalanul program keretében október 5 A Sepsiszentgyörgyi Osonó Színház előadása: Ahogyan a víz tükrözi az arcot október 6 Megemlékezés az Aradi Vértanúkról október október október október A 8. osztály lelkigyakorlata Szinyákon Utazás Debrecenbe Utazás Nyíregyházára és Budapestre az 56- os forradalom megemlékezésre. A Marosvásárhelyi Katolikus Líceum fogadása október 30 A Gödöllői Szimfonikus zenekar fellépése intézményünkben november Részvétel a Szent Márton napi búcsún november november november november november november november 26 - december 2 A Debreceni Svetits Katolikus Gimnázium delegációjának fogadása Megemlékezés az anyanyelv napjára A 9. osztály lelkigyakorlata Szinyákon Megemlékezés a Málenykij robot -ról A 10. osztály lelkigyakorlata Szinyákon Márton Áron konferencia A közösség szolgálatában címmel A jogtudományok hete december 6 Mikulás napi ünnepség december A 11. osztály lelkigyakorlata Szinyákon december Karácsonyi ünnepség 22 Nagybecskereki Nikola Tesla Villamossági és Építőipari Középiskola Ifjúsági Szervezet (Vajdaság) Iskolánk 2016 novemberében csatlakozott a Szövetséghez. Nagyborzsovai Helyi Szervezet (Kárpátalja) Szervezetünk 2016-ban alakult 10 fővel, tagjai pedagógusok, nyugdíjas falusi vendégfogadók, turisztikában jártas személyek. Novemberben megemlékeztünk az 1944-ben a málenykij robotra elhurcolt magyar férfiakról. A faluban emlékmű jelzi a tragikus múltat. A falu történelmi múltjának tanulmányozásába kezdtünk. Elektronikus formában anyagot gyűjtöttünk kiemelt figyelmet fordítva a falu kötődését illetően a Rákóczi szabadságharcra. Tagjainkkal egy prospektust jelentetünk meg a faluról, ahol méltatjuk a Rákócziak múltbeli kötődését a településhez. Részt vettünk Maglódon a Kárpát-medencei Magyarok Találkozóján, ahol bemutattuk településünket. Csapatunk a borzsovai káposztáspaszullyal nevezett be a főzőversenybe, 150 fő részére készítettük el bográcsban a helyi hagyományos ételt. Részt vettünk a Rákóczi Szövetség által meghirdetett utazási támogatás kereteiben érkezett csoportok fogadásában, biztosítottunk szállást, étkezést, valamint segítettünk a program koordinálásában. Nagydobronyi Helyi Szervezet (Kárpátalja) A Rákóczi Szövetség Nagydobronyi Helyi Szervezete október 3-án alakult meg 34 taggal a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nagydobronyi tagjaiból és a Nagydobronyi Középiskola tanáraiból. November óra 11 perckor gyertyával emlékeztünk meg a hazájukért életüket adó katonáinkra. Megszólalt történelmünk a kárpátaljai magyarság 1944-es tragédiája címmel rendhagyó történelem óra keretein belül történelmi tanulmányutat szerveztünk a Szolyvai Emlékparkba. Árva Gyerekek Karácsonya néven cipős dobozos gyűjtőakciót szerveztünk. A Rákóczi Szövetség Nagydobronyi Középiskola Ifjúsági Szervezete március 31-én alakult meg 39 taggal az iskolánk diákjaiból és tanáraiból. Örömünkre szolgált, hogy decemberben újabb 19 taggal bővült szervezetünk. Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium - Ifjúsági Szervezet (Erdély) Március 8-án a Gloria Victis Történelmi Vetélkedő jutalomkirándulása adott alkalmat a következő eseményre: Értesülve arról, hogy az erdélyi túra egyik megállóhelye Nagyenyed, szeretetvendégséggel egybekötött találkozót szerveztünk a kirándulók és a helyi szervezetünk képviselői számára. A város és a Kollégium bemutatása után az emlékezés és a tisztelet koszorúit helyeztük el Bethlen Gábor fejedelem és iskolaalapító mellszobránál, valamint az 1849-es enyedi mészárlás emlékművénél. Április án a soltvadkerti Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola diákjaival és tanáraival szerveztünk közös programot a testvériskolai kapcsolat erősítése végett. A város nevezetességeit és az iskolát interaktív idegenvezetéssel ismertettük, majd közös táncházzal, könyvbemutatóval és kirándulással színesítettük az együttlétet. Június 9-én szervezetünk író-olvasó találkozót szer-

23 44 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló vezett az elemista és gimnazista diákoknak, melynek meghívottja Cseh Székely Katalin kolozsvári költőnő és magyartanár volt két 5.-es diákjával együtt. Gyerekvers-kötetei közül a Hold-világ, Amit nem lehet megenni, valamint Baba néni és Márk című kiadványait mutatta be. A diákok felolvastak a költő verseiből, és kérdezgettek írásról, ihletről, versekről, költészetről. A hangulatos találkozót játékos foglalkozás zárta a Kollégium tornakertjében. Kocsis Tünde dramaturg és rendező kezdeményezésére június 21-én Szerelmes LiteraTúra címmel drámaprojektet indítottunk. Marosán Csaba színművész és Szép András zongorista közös előadása a magyar szerelmi költészetből adott ízelítőt. Marosán Csaba színművész további két alkalommal volt a meghívottunk. Szeptember 29-én Dsida Jenő, 20. századi transzilvanista költő életművét mutatta be egy 50 perces zenés-verses előadásban. November 22-én pedig Tamási Áron humoros székely novelláit ismerhettük meg a művész előadásában, különös hangsúlyt fektetve a Javaimból kiforgattál, virtus és a Sóvidéki társasjáték című alkotására. Idén második alkalommal vettünk részt a Kárpát-medencei Magyar Diákok és Tanárok Találkozóján, Sátoraljaújhelyen. Az 1956-os forradalom 60. évfordulóján három rendezvényen vett részt szervezetünk. Kónya Mária történelem tanárnő irányításával október 22-én iskolai megemlékezésre került sor, melynek keretén belül a tanárnő vetített előadásban idézte fel a forradalom eseményeit és eszméit, a diákok pedig szövegrészleteket olvastak fel 56-os naplókból, feljegyzésekből és a forradalomnak emléket állító szépirodalmi művekből. A Rákóczi Szövetség központi szervezetének köszönhetően október 22 és 24 között iskolánk 27 diákja 3 felnőtt kíséretében részt vehetett az idén induló Diaszpóra- és Szórványprogramban. A forradalom évfordulójára szervezett kirándulás helyszínei Eger, a Recski Nemzeti Park és Budapest volt. November 23-án szervezetünk 5 diákja vett részt Déván, a Téglás Gábor Elméleti Líceum által szervezett Adventi Koszorú Szavalóversenyen. A magyar irodalom istenes verseiből válogattak diákjaink. Egy 2. díjjal és két dicsérettel tértünk haza. Az idei év záróeseménye szervezetünkben a Corvin közi hősöknek és az 56-os budapesti karácsonynak állított emléket december 13-án. Tóth Péter Lóránt Radnóti-díjas versmondó Forr a dal már címmel tartott pódiumműsora méltó zárása volt az 56-os forradalom emlékévének Kollégiumunkban. Nagykaposi Helyi Szervezet (Felvidék) Kiemelkedő rendezvénysorozat valósult meg az Erdélyi János Emlékév keretében, mely az Erdélyi János által kiadott Magyar Népköltési Gyűjtemény megjelenésének 170. évfordulója (tiszteletére) évfordulójára emlékezve került meghirdetésre. A rendezvények között szerepelt mesemondó verseny, kórustalálkozó, emlékkonferencia és népdalgála. Az Erdélyi János Mesemondó Verseny május 20-án valósult meg a nagykaposi Városháza nagytermében. A versenyen Kárpát-medencei alapiskolás tanulók vettek részt. A versenyt követően a nagykaposi Erdélyi János Alapiskola Hajnalka gyermek-színjátszócsoportja mutatkozott be egy mesével szeptember 24-én zajlott a Kórustalálkozó, melynek keretén belül az Erdélyi János Vegyeskar fennállásának húszéves jubileumát ünnepelte, valamint Petőfi-szobor avatására is sor került. A Kórustalálkozón 6 kórus vett részt Felvidékről és az anyaországból. Petőfi szobra Nagykaposon a Dobó István téren kapott helyet. Az Erdélyi János Emlékkonferencia szeptember án zajlott Nagykaposon és Sárospatakon. Az előadók között a Magyar Tudományos Akadémia és a Pázmány Péter Katolikus Tudományegyetem, valamint a két város meghatározó személyiségei voltak jelen. Az előadások Erdélyi Jánosról, a népdalokról és a népdalgyűjtésről szóltak. A szakmai tanácskozást a nagykaposi Erdélyi János Alapiskola Irodalmi Kisszínpadának műsora, egy csodálatos népzenei, népköltészeti összeállítás tette színesebbé. A nap csúcspontjaként pedig T. Erdélyi Ilona lenyűgöző lelkesedéssel mutatta be nagyapjáról, Erdélyi Jánosról írt monográfiáját. Alapszervezetünk a hagyományosan megrendezésre kerülő Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi Középiskolás Táborának keretén belül megvalósuló felvidéki kirándulás szervezésébe és megvalósításába is bekapcsolódott. A résztvevő tanárok és diákok Bodrogköz és Ung-vidék látványosságait, történelmi helyeit ismerhették meg. Szintén évről évre részt vállalunk a Rákóczi Szövetség Beiratkozási Programjának lebonyolításában szeptember 20-án az Ung-vidék 9 magyar iskolájának 114 kiselsőse részesült beiratkozási ösztöndíjban, melyet a Magyar Közösségi Házban, a vajáni Református Egyházi Alapiskolában és a nagykaposi Erdélyi János Alapiskola alsó tagozatos épületében vehettek át a hozzátartozók. Ezen kívül decemberben az iskolaválasztási kampány keretében karácsonyi ajándékcsomag osztásra került sor. Az Ung-vidéken mintegy 364 magyarul beszélő óvodáskorú gyerek részesülhetett a Rákóczi Szövetség karácsonyi ajándékában. A művészeti programok keretében március elején a bodrogközi és Ung-vidéki közönség előtt még nem játszott budapesti Térszínház Páskándi Géza A vigéc című darabja mutatkozott be nagykaposi és királyhelmeci helyszínekkel. Ezen kívül a nagykaposiak a kassai Thália Színház előadásában A falu rossza című darabot tekinthették meg májusban. Az egész évben zajló programok közül elsősorban a vasárnapi iskola program megvalósításában működtünk közre, mely a szórványban élő gyerekeknek szól. A vasárnapi iskola havi foglalkozásainak célja, hogy ezek a gyerekek játékos formában tökéletesíthessék a magyar nyelvtudásukat és elmélyítsék magyar identitásukat. Továbbá részt vállaltunk a MAGYARHÁZ című újság négy alkalommal történő megjelentetésében a 2016-os évben, mely az Ung-vidék és a nagykaposi Magyar Közösségi Ház rendezvényeiről számol be. Nagymegyeri Corvin Mátyás Magyar Tannyelvű Gimnázium és Kereskedelmi Akadémia Ifjúsági Szervezet (Felvidék) Iskolánkban működő Rákóczi Szövetség Ifjúsági Szervezete számos programmal igyekezett felhívni diákjai figyelmét a magyarság megtartásának fontosságára. Iskolánk nem titkolt célja a hagyományok ápolása, így több rendhagyó történelem- és irodalomóra is megvalósult a 2016-os év során. Februárban Varga Frigyes nyugalmazott pedagógus látogatott el hozzánk, aki a magyarok kitelepítéséről, ill. a deportálásáról mesélt a tanulóknak. A hontalanság időszaka minden magyar ember életének megrázó emlékei közé tartozik. A lakosság egy részét a csehszlovák-magyar lakosságcsere értelmében Magyarországra, míg másokat Csehország területére erőszakkal hurcoltak el. Az előadás részét képezte a tanár úr által írt versek, regényrészletek bemutatása. Diákjaink nagy érdeklődéssel hallgatták az előadást, hiszen a múlt felidézése az elődök tapasztalatai alapján közelebb hozta azt a ma fiataljaihoz. A hagyományápolás részét képezi, hogy minden évben bekapcsolódunk a városunkban megrendezésre kerülő Corvin Mátyás Napokba. Diákjaink egy nem mindennapi időutazáson vehettek részt az áprilisi hónap végén. Rendezvényünk céljaként tűztük ki, hogy tanulóink megmutathassák kreativitásukat, írói vénájukat, valamint közelebbről is megismerhessék Mátyás király történelmi, uralkodói és emberi nagyságát, hisz nevének hallatán bizonyára mindenkinek eszébe jut az álruhában igazságot tevő király alakja. A délelőtt folyamán intézményünk, ill. a környező alapiskolák csapatai a Mátyás és kora címmel meghirdetett történelmi vetélkedőn mérték össze az uralkodóról szerzett tudásukat. Mátyás Nagymegyeren tett látogatásának emléke mélyen beivódott a helyeik köztudatába, hiszen ekkor kapott városunk mezővárosi rangot. Az 550. évforduló alkalmából szervezett koszorúzáson mi is leróttuk tiszteletünket. A Mátyás-fánál gimnazistáink Beatrix királyné tréfája címmel rövid színdarabot adtak elő, melyben a királyné bizonyította hűségét és ragaszkodását a királyhoz és a magyar néphez június 9-én Jókai-séta elnevezésű tanulmányi úton vettünk Komáromban. Ellátogattunk Jókai Mór szülőházához, s minden olyan épülethez, mely szerepet játszott az író életében. A séta után a Klapka tér felé indultunk, ahol délben megvártuk a Klapka indulót fújó katona előbukkanását a toronyból. Két verseny témája is érintette Széchenyi István születésének 225. évfordulóját. A hagyományokat folytatva, történelmi versenyt hirdettünk meg a baráti iskola diákjainak Időutazás Széchenyi korába címmel, valamint az ősszel is bekapcsolódtunk a témával foglalkozó vetélkedőbe. A Rákóczi Szövetségnek köszönhetően már három partneriskolánk is van, melyekkel közösen ünnepelhetünk. Így emlékeztünk az 1848-as, és

24 46 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló az 56-os forradalomra, valamint a nemzeti összetartozás napja alkalmából is közösen ünnepelhettünk március 15-én került sor iskolánkban az ünnepi megemlékezésre a forradalom és szabadságharc alkalmából. A hagyományokat folytatva idén is a győri baráti iskola diákjaival közösen ünnepeltünk. A program első részében gimnazistáink a történelmi események által ihletett színdarabban mutatták be március idusának eseményeit. A színvonalas előadás után diákjaink egy csoportja Varga László helytörténész 1848, Te Csillag című könyvének bemutatóján vehetett részt. Majd ezt követte az ünnepi koszorúzás Nagy Rátz József sírjánál június 2-án a salgótarjáni Uzoni Péter Általános Iskola és Gimnázium diákjaival közösen ünnepeltük a nemzeti összetartozás napját. A közös emlékezés a délelőtti órákban kezdődött interaktív városi sétával, hiszen feladatként tűztük ki, hogy a közös együttműködés jegyében megismerjük egymás szülővárosát. A séta során vegyes csoportokat alakítottunk ki, lehetőséget adva ezzel a diákoknak az ismerkedésre. A megemlékezésre a város egyik fontos történelmi helyszínén került sor, az államalapító Szent István király szobránál. A szobornál és a mögötte lévő kopjafa parkban helyeztük el az emlékezés virágait. A salgótarjáni és a nagymegyeri diákok rövid megemlékező műsort adtak, majd ünnepi beszéddel zártuk a koszorúzást. Reméljük, hogy június 4-e ezentúl nem az elszakadást, hanem valóban az összetartozást szimbolizálja majd. A baráti kapcsolatok ápolása tovább folytatódott ősszel, mikor a diákutaztatási pályázatnak köszönhetően a mi diákjaink látogattak el Salgótarjánba és egy rövid kultúrműsor keretén belül közösen elevenítették fel az 56-os forradalom eseményeit, majd elhelyezték az emlékezés virágait az emlékműnél. Nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum Ifjúsági Szervezet (Erdély) Diákjaink kiállítást szerveztek a magyar kultúra napjára a magyar népi élet mindennapi, régen használatos tárgyaiból, illetve bemutatóval ismertették a Himnusszal és Kölcsey Ferenc életével kapcsolatos fontosabb tudnivalókat. A költőóriás, Arany János születésének 199. évfordulója alkalmából több rendezvényt szerveztünk: versmondást, megemlékezést a szülőháznál és vetélkedőket. Az idén már ötödik alkalommal rendeztük meg az Arany János Irodalmi Vetélkedőt, amely a költő levelezésére vonatkozott A Szövetség Diákutaztatási Programja keretén belül, két iskola diákjai látogattak el hozzánk március 15-e alkalmából. A Povolny Ferenc Szakképző Iskolája és Speciális Szakiskola Debrecenből és a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium. Egy kellemes, sokszínű napon emlékezhettünk a forradalmi eseményekre. A Zilahy Lajos Kultúrházban megtekintettük egymás ünnepi műsorát. A nap ünnepi istentisztelettel, koszorúzással, megemlékezéssel és fáklyás felvonulással zárult. Iskolánkban már hetekkel a költészet napja előtt elkezdődtek az ehhez a naphoz kapcsolódó programok. Az egyik ilyen program Az iskola kedvenc verse nevet kapta. Minden osztály kiválasztotta egy tízes verslistából az osztály kedvenc versét, majd ezt összesítve kiderült, melyik vers az Arany János Elméleti Líceum kedvenc verse áprilisában. A legtöbb szavazatot József Attila Tiszta szívvel című verse kapta. A másik program keretén belül versírásra szólítottuk fel a diákokat, és lehetőséget adtunk arra, hogy költeményeiket egy a folyosón megjelölt helyre kifüggesszék. Ezek után a diákokat felkértük, hogy válasszanak kedvenc verset maguknak, majd adják le szavazataikat. A nyertes Lőrincz Mária (XI. B) Vérünkben van! című verse lett. A IX. és X. osztályok 46 diákja a debreceni Povolny Ferenc Szakképző Iskolája és Speciális Szakiskolája meghívására egy felejthetetlen napot tölthetett a cívisvárosban. Szintén az összetartozás napja alkalmából városunkban fogadhattuk a Teleki Tehetséggondozó Kollégium tagintézmény kollégista, illetve a Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnázium tanulóit. A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium diákjaival lehetőségünk volt megismerkedni egymás iskolájával és településével, majd egy séta révén bemutathattuk Nagyszalonta nevezetességeit. Diákjaink október 22-én már a nyolc órai becsengetést követően ráhangolódhattak a líra világára meghallgatva Órás Tímea, illetve Bagi Nóra diáklány előadásában Arany János Itthon című versét. Ezt követően a szünetekben az iskolarádiónak köszönhetően Arany János versei és megzenésített balladái szóltak, a XII. C. osztályos tanulók pedig tintával és lúdtollal várták a kisebbeket, hogy azok papírra vessék legkedvesebb Arany költeményük címét. Délután a református templomban folytatódott a megemlékezés, majd a költő szobránál tiszteleghettünk koszorúinkkal. Novemberben iskolánk 43 tanulója a IX. A és B osztályból egy csapatépítő, értékkereső kirándulás kapcsán ellátogatott Budapestre a Magyarság Házába. Tevékenységünkkel új tagokat is toboroztunk a szövetség berkeibe. Nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium Ifjúsági Szervezet (Erdély) Január 27-én a Holocaust nemzetközi emléknapján, Takács Zoltán, földrajz-történelem szakos tanár tartott előadást a diákoknak. Január 30-án kirándulás szerveződött Aranyos-völgyébe. Március 15-én Tamás Péter Réka magyar szakos és Takács Zoltán földrajz-történelem szakos tanár szervezésében ünnepi megemlékezést tartottunk. Áprilisban az Iskola másképp tanügyminisztérium által elindított programban történelmi tevékenységekben vettünk részt: megtekintettük a híres nagyváradi várat, a váradi Bazilikában Szent László hermáját, az Ady-, Lorányffy- és a váradi városi múzeumot, valamint a szecessziós városközpontot és annak csodálatos műemlék épületeit. Egy 3 napos kirándulást szerveztünk Kassa-Krakkó-Auschwitz-Zakopane útvonalon. Az élménydús, igen tanulságos, érdekes kirándulás nagyon tetszett a jelenlévőknek. Június 4-i diákutaztatási program keretében eljutottunk egy 3 napos gyönyörű kirándulásra, Győrbe és Budapestre. Novemberben a Beiratkozási Program szervezésében segítettünk Nagyváradon. Nézsai Helyi Szervezet Idén a váci turisták szervezte emléktúrához csatlakoztunk. A túrázókat a nézsai Mikszáth Kálmán Általános Iskola épületében fogadtuk. Iskolánk akkori igazgatja, Zentai József történész ismertette a falu és az iskola épületének történetét. Március 15-e méltó megünneplését, a műsor szervezését, a színdarab betanítását, a szereplők szállítását segítettük Nézsán, Legénden, és Alsópetényben. Szervezetünk segítette a falunap megszervezését is. Felvettük a kapcsolatot a rendvédelmi dolgozók gyűjteményes kiállításainak szervezőjével, Tóth Sándorral. Segítettük a XX. század eleji katonai dokumentumok, térképek, fegyverek, ruházat bemutatását a kiállítási anyagok szállítását, a fiatalok korhű ruházatba való beöltöztetését. Felvettük a kapcsolatot az Ungvári Magyar Tanynyelvű Elemi Iskola és Drugeth Gimnáziummal és pályáztunk a Kárpátaljai Utazási Programra. Mikulásnapi rendezvényre hívtuk a Lukanényei Alapiskola kilencedik osztályos tanulóit, osztályfőnöküket és az iskola igazgatónőjét. Míg a gyermekek ismerkedtek a nézsaiakkal, megbeszéltük a 2017-es év feladatait. Az év során több ismeretterjesztő előadás szervezői és támogatói is voltunk. Például Papp Gábort több ízben hallgattuk meg a veleméri templomról, a magyar Szent Koronáról vagy néphagyományainkról. Nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium - Ifjúsági Szervezet Március 15-én a Szent István Líceumban adott műsorunk nagyon megható volt és igyekeztünk meglepetést szerezni vendéglátóinknak, hiszen iskolánkhoz szorosan kötődő színművésznő Pregitzer Fruzsina is velünk tartott és fellépet ezen a különleges napon. A Rákóczi Szövetséggel történt egyeztetés alapján az MTVA M1 Kárpát Expessz című műsora részt vett és felvételt készített a Szent István Líceumban szervezett ünnepségünkön. Ezt követően interjúkat készítettek, elkísértek bennünket az Oroszhelyen lévő Ortodox kolostorhoz és a Potheringbe (Őrhegyaljára) a városi ünnepségre. Május 24-én a Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, a Bodrogszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége helyi Alapszervezete és a Szent Imre Katoli-

25 48 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló kus Szülők Egyesülete közös szervezésében az 5-8. osztályba járó tanulók részére felvidéki tanulmányi kirándulást szerveztünk. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Nyíregyházán a Hősök terén a Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, a Rákóczi Szövetség Szent Miklós Görögkatolikus Ifjúsági Szervezete, a Bodrogszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola vezetőivel közösen vettünk részt Seszták Oszkár a Megyei Közgyűlés elnökének meghívására a Trianon Emléknapon. Koszorút helyeztünk el az emlékműnél tartott ünnepségen. Az emléknap szervezői a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal és Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata volt. Szabó Zsolt Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége helyi Alapszervezetének elnöke közreműködésével találkoztunk Petneházy Attila országgyűlési képviselővel a Parlament Nemzeti Összetartozás Bizottságának tagjával. Tárgyaltunk a Felvidéki szórványban élő magyarság helyzetéről és javításának lehetőségeiről. Szintén Szabó Zsolt kezdeményezésére találkoztunk nyíregyházi civil és ifjúsági szervezetek vezetőivel egyeztettük a szeptember 23-i közös partiumi és az október i magyarországi programjainkat. Szeptember 23. Közös értékeink a Partiumban címmel tanulmányi kirándulást szerveztünk 51 fő részvételével. Október 23-án a Jósa András Megyei Múzeumban kezdtük a megemlékezést. A szervezett konferencián október 23-án volt módunk megismerni az 1956-os forradalom és szabadságharc nyíregyházi és megyei eseményeit. A Szent Imre Katolikus Szülők Egyesülete és a Szent Imre Gimnázium által október 23-án szervezett Kárpát-medencei fiatalok találkozójának résztvevői ezután koszorúztak. Óbecsei Közgazdasági Kereskedelmi Iskolai Helyi Szervezet (Vajdaság) Szervezetünk tagjai január 21-én részt vettek a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben az ünnepi műsoron a Magyar Kultúra Napja alkalmából, amelyen Szerda László megzenésített versei kerültek bemutatásra. A keszthelyi Vajda János Gimnázium tanulóit és a törökbecsei Rákóczi Ifjúsági Szervezet tagjait a Március 15-ei Diákutaztatási Program keretében, vendégül láttuk iskolánkban. A Közgazdasági - Kereskedelmi Iskola diákjaiként meghívást kaptunk a szegedi Klúg Péter Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakiskola, Diákotthon és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménytől, hogy a Rákóczi szövetség június 4-i diákutaztatási programja keretén belül ellátogassunk ebbe a szegedi iskolába. Az Október 23.-i diákutaztatási program keretein belül iskolánk a Csongrádi Szakgimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Sághy Mihály Tanintézménnyel szervezett közös programot, így 45 tanuló utazott Csongrádra. Oroszlányi Helyi Szervezet Január 10-én a Don-menti csaták során elesett és eltűnt magyar honvédekre emlékeztünk az evangélikus gyülekezeti teremben, majd megkoszorúztuk a II. világháborús emléktáblát. Január 22-én délelőtt a Vértesi Erdő Zrt. szervezésében, az január végén hősi halált halt I. huszár hadosztály katonáira emlékeztünk Vérteskozmán. A rendezvényt koszorúzás zárta. Január 22-én délután részt vettünk a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepségen az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár színháztermében. Február 4-én Felvidéki értékeink címmel Kun Ferencz, a Rákóczi Szövetség alapító tagja, kurátora tartott vetített képes előadást. Február 10-én ajándékkönyvek átvételére került sor a Rákóczi Szövetség budapesti székházában, melyeket az áprilisi Nemzetközi Történelmi Vetélkedő jutalmainak kiosztásakor használtunk fel. Február 13-án meghívást kaptunk a Bakfark Bálint Alapfokú Művészetoktatási Intézmény által szervezett Valentin-napi gálára. Február 20-án a CSEMADOK lévai alapszervezetének meghívására képviseltettük magunkat a XXV. Magyar Bálon. Március 15-én, nemzeti ünnepünkön koszorút helyeztünk el az oroszlányi Kossuth szobornál. Ugyanezen a napon nyitottuk meg Kik érted haltak, szent szabadság címmel az alapítványunk tulajdonában álló táblaképekből az es szabadságharc emlékére állított kiállításunkat. Megnyitó beszédet mondott Petheő Attila felvidéki történelemtanár. Március 19-én Majk és Grosbois címmel történelmi előadást szerveztünk a Rákóczi emléknap tiszteletére. Előadónk volt dr. Várkonyi Gábor történész. A rendezvényt követően megkoszorúztuk az oroszlányi II. Rákóczi Ferenc szobrot. Április 8-án közös kiállítást szerveztünk az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtárral Rákóczi- és kuruc emlékek nyomában Európában címmel. A kiállítást Martényi Árpád, a Rákóczi Szövetség országos alelnöke nyitotta meg. Április 12-én rendeztük meg a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapját, melyen Hit és hűség címmel a Boráros Színház tartott megemlékező előadást. Április 23-án rendeztük meg Nemzetközi Történelmi Vetélkedőnket, melynek címe A legnagyobb magyar Széchenyi István élete és munkássága volt. A megmérettetésen a helyi iskolákon kívül a csákvári, dadi, écsi és kapuvári általános iskola, a felvidéki Alsóbodok, Bátorkeszi, Léva, Nagykapos és Vágsellye diákjai is részt vettek. Május 29-én a Magyar Hősök Napja tiszteletére megemlékezést tartottunk az evangélikus templomnál. Június 4-én az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtárral közösen szerveztük meg a Nemzeti Összetartozás Napját a Trianon Emlékhelynél. Beszédet mondott Lazók Zoltán polgármester és Domin István, a felvidéki Izsa település polgármestere. A megemlékezés koszorúzással zárult. Július 7-én Nándorfehérvár ostromának, valamint Hunyadi János és Kapisztrán János halálának 560. évfordulója alkalmából történelmi előadást tartott Tóth Dominik felvidéki történész. Július 23-án rendeztük meg a XXI. Majki Rákóczi Napot. Az ünnepségen beszédet mondott Nagy Csaba elnök, Lazók Zoltán Oroszlány város polgármestere, Török Alfréd, a CSEM- ADOK lévai járási elnöke, valamint dr. Kovács János a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat főjegyzője. A kulturális műsor előadói voltak: vitéz Nagy Roland, Száraz Márk, Koczka Andrea és Kónya István. Az ünnepség a Rákóczi-emléktábla koszorúzásával zárult. Augusztus 18-án kezdeményezésünkre felújításra került az aradi vértanúk emlékműve, melyet tagtársunk, Körmendi Zoltán aranykoszorús kőfaragó mester végzett el. Augusztus 27-én az összetartozás jegyében pikniket szerveztünk a kőhányási Steinau Vendégház udvarán. Az eseményre meghívást kapott számos támogatónk is. Szeptember 3-án koszorút helyeztünk el az oroszlányi bányabalesetben elhunytak emlékére állított emléktáblánál a majki Bányászati Múzeumban. Szeptember 8-án születésének 85. évfordulóján Latinovits Zoltánra, a színészkirályra emlékeztünk. Szeptember 21-én a felvidéki beiskoláztatási program keretében a vágsellyei Feketeházy János Magyar Házban került sor az ösztöndíjak átadására, melyet Oroszlány városa a 2016-os esztendőben Ft-tal támogatott. Az eseményen személyesen vett részt Lazók Zoltán oroszlányi polgármester és Nagy Csaba elnök. Október 6-án az aradi vértanúk tiszteletére kegyeleti megemlékezést tartottunk a Munkás Szent József római katolikus plébániatemplom mellett álló emlékműnél. Az ünnepségen közreműködött az Oroszlányi Bányász Népdalkör Egyesület és Szabó Gyula előadóművész. Az esemény koszorúzással zárult, melyen díszőrséget állt a kecskédi Esterházy József Nemzetiségi Lovasbandérium. A rendezvényre ellátogatott Dr. Halzl József elnök és Csáky Csongor főtitkár is. Október 8 9. között kétnapos autóbuszos kirándulást szervezett Aranyosi Éva alelnök Tiszacsegére és Poroszlóra. Október 10-én születésének 135. évfordulója alkalmából a Léván született Kittenberger Kálmán Afrika-kutató, vadászíróra emlékeztünk. Előadónk volt Ürge László, a CSEMADOK lévai alapszervezetének választmányi tagja. Október 24-én kezdeményezésünkre kitisztításra került a majki, Madár-hegy alatti temető. Október 27-én, halottak napja közeledtével mécsesgyújtást tartottunk a majki, Madár-hegyi sírkertben, ahol többek között a II. világháborúban elesett tizenkét magyar honvéd alussza örök álmát.

26 50 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló November 4-én az 1956-os forradalom leverésének 60. évfordulója alkalmából szerveztünk megemlékezést az 56-osok terén álló emlékműnél. Visszatekintő beszédet mondott Nagy Roland, a Rákóczi Szövetség elnökségi tagja. Az eseményt csendes mécsesgyújtás zárta. November 25-én a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja alkalmából szerveztünk megemlékezést tartott a művelődési házzal közösen. Az eseményen beszédet mondott Martényi Árpád, az Esterházy János Emlékbizottság elnöke. Ezt követően Boráros Imre felvidéki Kossuth-díjas színművész adta elő Siposhegyi Péter Hantjával sem takar című monodrámáját. November 26-án évzáró összejövetelt tartottunk az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár kamaratermében. Ekkor került sor az idei esztendő programbeszámolójára, valamint a évi programtervezet ismertetésére és a Pro Probitate kitüntető oklevelek átadására. Oroszlányi Ifjúsági Szervezete Az Oroszlányi Ifjúsági Szervezet a Rákóczi Szövetség által meghirdetett belső pályázaton vett részt, ahol Ft támogatást nyert. Ezt a támogatást öt napos néprajzi tábor szervezésére, lebonyolítására használta fel, melyen a magyar néphagyományok iránt érdeklődő gyerekeket fogadta. A táborlakók játékos, vidám formában ismerkedhettek meg népünk és szűkebb pátriánk hagyományaival ban a kuruc kor és a Rákóczi Szabadságharc volt a tábor témája. Palásti Helyi Szervezet A Rákóczi Szövetség könyvadománnyal támogatta a Palásthy Pál Egyházi Alapiskola februári programjait Alapszervezetük a tagdíjakból befolyt összegéből, Ft értékben könyvcsomaggal támogatta a Palásthy Pál Egyházi Alapiskola farsangi programját. Az alsó tagozatosok számára farsangi jelmezbált rendeztek február 3-án a kultúrházban, majd február 5-én a felső tagozatosok teadélutánon vettek részt. A könyvcsomag mindkét esetben a tomboladíjak közé került. A lakosságcsere és a kitelepítések palásti áldozatairól szóló megemlékezés rendhagyó történelemórával kezdődött a Palásthy Pál Egyházi Alapiskola tanulói számára. Előadónk, a ma Dunabogdányban élő Varsányi Viola nyugalmazott tanár volt, aki saját bőrén tapasztalta a kor kegyetlenségét, a kitelepítések borzalmait, s így előadásában hiteles képet tudott festeni a háború utáni Palást életkörülményeiről. Megemlékezés második részében a kitelepítettek keresztjénél Köpöncei Péter, a palásti MKP elnöke mondta el ünnepi beszédét, majd az emlékezet gyertyáját Szarka Katalinnal, a CSEMADOK palásti elnökével közösen helyezték el az áldozatok emlékére. Ezt követően az Ivánka-kúriában Antal Réka PPEA tanulója mondta el ünnepi versét, majd Varsányi Viola tartotta meg második előadását, immár a felnőtt korosztály számára. A megemlékezés szervezője Péter Ottó, a helyi Rákóczi Szövetség elnöke volt. A Rákóczi Szövetség palásti alapszervezete második alkalommal szervezte meg a Rákóczi íjásza elnevezésű amatőr íjászversenyt májusban. Az impozáns Palásthy-kastély udvarán megrendezett eseményen mintegy harminc versenyző vett részt. A verseny célja a magyar hagyományos íjászat népszerűsítése, a hagyományőrzés és a közösségépítés. Június végi Esztergom-Visegrád kirándulásunk fő célja a két történelmi város megismerésén túl Palásthy Pál, az egykori esztergomi bíbornok-érsek segédpüspöke sírhelyének megtekintése és megkoszorúzása volt. A palásti Rákóczi Szövetség és a palásti 9. Számú Szent György cserkészcsapat közösen történelmi tábort szerveztek július elején Drégelypalánk határában. A tábor célja a Drégely vára és Szondy György történetének megismerése volt, élménypedagógiai elemek felhasználásával. A táboron belül a résztvevők megfestették a saját címerüket. Aktívan bekapcsolódtunk a Szondi Várjátékba, a bátrabbak a tűzfegyvereket is kipróbálhatták. Majd ellátogattunk a Nagybörzsönyi Szent István-templomba. Palást község határában az 1552-es csata emlékére emlékparkot avattak, az emlékpark megálmodói között többen a palásti Rákóczi Szövetség tagjai is. Az eseményen koszorút helyeztünk el. Meghívásunkat elfogadva Szórád Mária pedagógus élménybeszámolót tartott az ezerkilométer távú Szent Jakab zarándokútról. A rendezvény helyszíne a Palásthy Pál Egyházi Alapiskola tanterme volt, amely teljesen megtelt érdeklődőkkel. Pannonhalmi Bencés Gimnázium Ifjúsági Szervezet Ebben az évben szerveztünk magyarországi és határon túli kirándulásokat gyalog, biciklivel, vonattal és busszal. Rendszeresen jártunk állandó és időszaki kiállításokon, látogattunk színházi darabokat. Péntekenként előadásokat szerveztünk az élet minden területéhez kapcsolódva. Nemzeti ünnepeinket és emléknapjainkat közös készülettel színesítettük. Testvériskolai kapcsolatokat létesítettünk és meglévőket ápoltunk a kárpátaljai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceummal, az aradi Csiky Gergely Főgimnáziummal, a felvidéki Nagymagyari Alapiskolával, a rimaszombati Tompa Mihály Alapiskolával és a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziummal. Diákjainkkal rendszeresen látogatunk ki ezen intézményekbe, s fogadunk határon túli tanárokat/diákokat Pannonhalmán. Pápai Helyi Szervezet Március 20-án virágvasárnap a Pannonhalmi Bencés Főapátság ünnepi miséjén és körmenetén vett részt egy nagy busznyi kirándulónk, majd dr. Kőrös Erzsébet tanárnő, idegenvezető kalauzolásával városi sétát tettünk Győr belvárosában. Május 21-én Budapesten tettünk irodalmi kirándulást. Őszi egynapos templomtúránkon Komárom megyébe látogattunk. Az Esterházyak és a református egyház révén célpontjainkról, Szákszend- és Császár községről is elmondható, hogy Pápa kulturális vonzáskörzetébe tartoznak. Sokszínű volt nyári többnapos békési kirándulásunk is. Helyi rendezvényeink közül leginkább a Pápán tanuló felvidéki és kárpátaljai diákok műsoros bemutatkozását érdemes kiemelni. Meghívásunkra érkezett Nyíregyházáról Pápára egyik előadónk, Pápai Ferenc idegenvezető, aki városunk régi híres orvosának, Pápai Páríz Ferencnek leszármazottja. Bemutatta rendhagyó turistatérképeit, és felvázolta jövő évi észak-erdélyi kirándulásunk tervezetét. Pásztói Gárdonyi Géza Iskola Ifjúsági Szervezet Március között Csehországba utaztunk. Szeptemberben tanórai keretben emlékeztünk II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelemmé választásának 311. évfordulójára, mely a lakóhelyünkhöz közeli szécsényi országgyűlésen történt. Szeptember én egy kétnapos felvidéki kirándulás keretében tovább folytattuk a történelmi Magyarország felfedezését. December 17-én 7. alkalommal szerveztünk hagyományőrző, történelmi - adventi kirándulást. Idén Kassára utaztunk. Piliscsabai Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Ifjúsági Szervezet Március 15-én Kézdivásárhelyre utaztunk. 35 diák és 3-4 kisérő tanár vett részt a programon, amelynek keretében koncertet adtak Kézdivásárhelyen, valamint részt vettek a március 15-i helyi megemlékezésen. Május 6-án megemlékeztünk a piliscsabai Rákóczi szobornál a szabadságharc megindulásáról. Ősszel a Szövetség támogatásával Délvidéken jártunk. Október 6. alkalmából megemlékező műsort tartottunk a bácskertesi és a laskói iskolákban. A műsorban megemlékeztünk az 1956-os forradalom 60. évfordulójáról is. Ezen az úton 25 diák vett részt két tanár kísérővel. Péterfalvai Református Líceum Ifjúsági Szervezet (Kárpátalja) A Péterfalvai Református Líceum Rákóczi Szövetség Ifjúsági Szervezete március 31-én alakult meg ifjúsági szervezetünk. Első közgyűlésünket április 14-én tartottuk meg május 30- június 10. között tartott táborunkban amerikai önkéntesek segítségével a nyelvtani készségek fejlesztését, idegen nyelv és a logikus gondolkodás elsajátítását tűztük ki célul. Ehhez hasonló rendezvényünk volt az az ukrán nyelvi

27 52 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló tábor is október 19-én kirándultunk a munkácsi és ungvári várba a 11. b osztályos diákokkal október 20-án kirándultunk a Szolyvai Emlékparkba, a Vereckei-hágóra és a Schönborn kastélyba a 11. osztályos diákokkal október 28 és 30 között a Rákóczi Szövetség október 23-ai diákutaztatási programjának keretében Nagyváradon voltunk december 22-én tartottuk évzáró közgyűlésünket. Polgári BSZC József Attila Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Ifjúsági Szervezet Június 4-ét Szabadkán, október 23-át pedig Párkányban a Pedagógiai Szakközépiskolával közösen ünnepeltük. A közös ünneplésen túl megismerkedtünk a települések nevezetességeivel. A kulturális programot követően volt idő egymással is ismerkedni. Iskolánk tanulóinak és a vendéglátó gyerekek számára is életre szóló élményeket jelentenek ezek a kirándulások. Áprilisban 5 diáknak és egy kísérőnek lehetősége volt Kárpátalján tölteni egy hétvégét. A Felvidékről kitelepítettek emléknapján egy jól sikerült vetélkedő keretében idéztük fel az eseményeket. Mivel a településen nincs emlékhely, hogy koszorút helyezzünk el ott, így egy emlékfát ültettünk. A november sem maradt program nélkül, mert ekkor került sor arra a kárpátaljai kirándulásra, amelyhez nagy támogatást kaptunk. Putnoki Ifjúsági Szervezet Januárban iskolánk ifjúsági szervezetének tagjai csapatépítő jégkorcsolyás délutánt tartottak a Kazincbarcikai Műjégpályán. A kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja alkalmából filmet vetítettünk az iskola diákjainak és tanárainak. A vetítést Deme Zsolt, történelemtanár felvezetője előzte meg, melyben hangsúlyozta a nap jelentőségét is június 4-én iskolánk ifjúsági szervezetének tagjai mutatták be műsorukat az iskola tanulóinak, majd közös megemlékezésen vettünk részt a városi rendezvényen, mely után mi is elhelyeztük az emlékezés koszorúit július 1-jén iskolánk Selmecbányára látogatott, hogy felfedezze a híres bányavárost, megismerje annak történelmét. Október 20-án a Serényi Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola diákjait és tanárait a rozsnyói Óvoda, Fábry Zoltán Alapiskola és Szakképző Iskola fogadta a Rákóczi Szövetség által meghirdetett Október 23-i Diákutaztatási Program keretén belül. Érkezésünk után bemutatót hallhattunk fogadóiskolánk történetéről, képzési formáiról, majd mi is ismertettük intézményünk történetét, működését. Ezt követően közös megemlékezésre került sor. Mindkét iskola 1-1 műsorral elevenítette fel a véres és fájdalmas októberi forradalom történéseit, ezzel tisztelegve 1956 hősei előtt. Rozsnyói Šafárik Gimnázium Ifjúsági Szervezet (Felvidék) Március 15-i megemlékezés a Petőfi-tábla és a Kossuth-szobor előtt. Költészet napja rendhagyó irodalomóra (megzenésített versek, a diákok saját választott verseiket adhatták elő). Májusban - a G.I.K.SZ.E.R. színjátszó csoport premier előadása a rozsnyói Óvárosházán - A falu c. komédia. Júniusban - Jókai Napok Komárom G.I.K.SZ.E.R. Júliusban - részvétel a Gombaszögi Nyári Táborban; G.I.K.SZ.E.R. tábor Szádalmáson Karinthy-est c. összeállítás; fellépés a Karinthy-est c. összeállítással Szádalmáson G.I.K.SZ.E.R. Novemberben II. G.I.K.SZ.E.R. Gála rozsnyói Óvárosházán (évértékelés, kulturális program, díjkiosztó) volt. December - G.I.K.SZ.E.R. őszi turné zárása Barka A falu c. komédia; Gasztro-nap nemzetek konyhája az iskola nagytermében; Gólyabál avatás az elsősöknek. Sátoraljaújhelyi Helyi Szervezet A Felvidéki Kitelepítettek emléknapja alkalmából egy napos tudományos konferenciát szerveztünk, melyen 21 fő, egykori kitelepített és hozzátartozóik is részt vettek. A rendezvényt egy színvonalas emléktábla leleplezésével koronáztuk meg. A XVII. Magyar Diákok és Tanárok találkozójának előkészítésében, lebonyolításában aktív szerepet vállaltunk. Július végén 62 fővel 3 napra Kárpátaljára kirándultunk, ahol a történelmi nevezetességeket jártuk végig, ismerkedtünk az ottani magyarság életével. Ezen utazás során közreműködésünkkel megalapításra került a Nagyborzsovai Szervezet Szeptemberben több alkalommal lelkes tagságunk a Magyar Kálvária sétány egy részének eredeti állapotának visszaállításán fáradozott. A dzsungel felszámolása után kialakított szakaszt Szepesi Bódog emlékére neveztük el. Október 4-én megemlékeztünk a Magyar Kálvária építésének 80. évfordulójáról és egy márványtáblát is elhelyeztünk. November 13-án a Nagykaposi Magyar Ház keretén belül működő Vasárnapi Iskola diákjainak a sátoraljaújhelyi Kazinczy múzeumban szavalóversenyt rendeztünk. November 24-én közreműködésünkkel Derecskén helyi szervezet megalakítására került sor. December 15-én Kárpátaljára, Bene településre utaztunk. A helyi református általános iskola ajándéka 200 cipős doboz mellett további gyűjtésünknek köszönhetően több, mint 100 új ifjúsági, szépirodalmi könyvet, oktatási segédeszközöket és pénzt adtunk át a település polgármesterének és az ottani iskola igazgatójának. Az ajándékok szétosztására 20-án került sor, melyen már nem tudtunk részt venni. A visszajelzések alapján nagy örömet sikerült szereznünk a diákoknak. Természetesen a tanárokra is gondoltunk, egy tagtársunknak köszönhetően 2 karton hegyaljai borral tudtunk kedveskedni. Szabadkai Oláh Balázs Alapszervezet Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium Ifjúsági Szervezet (Vajdaság) Oláh Balázs Alapszervezet / Kosztolány Dezső Tehetséggondozó Gimnázium Májusban a szegedi focitornán öttagú csapatunk megjelent és megmérkőzött a többi csapattal. Iskolánk harmadik helyezést ért el. Októberben 4 kijelölt diákunk vett részt a budapesti kiránduláson Erdélyi Tivadar tanár úr kíséretével. Szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium Ifjúsági Szervezet Belső pályázat segítségével a vajdás humán hét keretén belül Szarka László történész látogatott el hozzánk. Előadásával a felvidéki magyarság kitelepítésére és meghurcoltatására emlékeztünk. Április 7-én került megrendezésre hagyományos történelem versenyünk, melyen vendégül láttuk a dévai testvériskolánk csapatát: Június 24-én a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum tantestületét láttuk vendégül. Október 7-9. között 8 fős dévai csoportot láttunk vendégül, akik az előző évek hagyományait követve részt vettek a Szarvasi Töltöttkáposzta-főző és Kolbászkészítő Fesztiválon. November 25-én Balogh-Botár Csabát, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgató helyettesét láttuk vendégül a Digitális ásványtár természettudományos értékmentés a szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban című program keretében szervezett Földrajzi Konferencián. Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban Ifjúsági Szervezet (Erdély) Március 15-én előadtuk a Kőszívű ember fiai című művet, mind a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, valamint a szatmárnémetiben rendezett központi ünnepségen is. Szatmárnémeti bombázásának emlékére, színpadra vittük a Mondtam innen nincs kijárat című darabot, mellyel a megyei diákszínjátszó lícis kategóriában első helyezését értük el, majd októberben az országos döntőben a harmadik helyet hoztuk el November 16-án egy jótékonysági előadást szerveztünk a Saint Egidio közösséggel együtt, ahol szintén a Mondtam innen nincs kijárat című darabot adtuk elő. Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium Ifjúsági Szervezet szeptember 29-én megtartottuk ünnepélyes

28 54 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló alakuló ülésünket, amelyet jelenlétével megtisztelt Dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke is. Tanulóink verseket szavaltak és ismertettük a Rákóczi Szövetség történetét és célkitűzéseit. A Rákóczi család élettörténetét bemutató képgaléria megnyitó előadásával igyekeztünk a tanulókban elmélyíteni a Szövetség iránti elhivatottságot. Két alkalommal csendült fel tárogatómuzsika meghívott művész előadásában. Az ünnepséget a szegedi Rákóczi lovasszobor megkoszorúzásával és tárogatómuzsikával zártuk. Székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum Ifjúsági Szervezet (Erdély) A március 15-i emlékünnepségeken helyi szervezetünk aktívan közreműködött. Először az iskola által szervezett ünnepségen koszorúztuk meg Petőfi Sándor szobrát a Szövetség nevében, majd a város által szervezett ünnepségen koszorút helyeztünk el a Petőfi-emléktáblánál. Május 6-8 között 6 fős csoportunk egyedüli erdélyi iskolaként vett részt az I. Kárpátaljai kiránduláson június 18-án a Rákóczi Szövetség belső pályázata jóvoltából kirándulást szerveztünk a Tisza-tavi Ökocentrumba és a Hortobágyi Nemzeti Parkba iskolánk diákjainak részvételével október 15-én a Rákóczi Szövetség Október 23-i Diákutaztatási Program keretében egy 34 fős csoport (tanárok és diákok) az Edelényi Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakgimnázium meghívására látogatott el Magyarországra. Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Ifjúsági Szervezet 2016-ban három kulturális program megszervezésében és lebonyolításában kaptunk segítséget a Rákóczi Szövetségtől. Iskolai kulturális tevékenységünket és határon túli kapcsolatainkat a tavalyi évben is gazdagította a Szövetséggel való kapcsolatunk március 14-én és 15-én felvidéki vendégszerepléseinkhez járult hozzá a Rákóczi Szövetség. 43 gimnazista diákunkkal március 14-én reggel indultunk a Felvidékre, hogy együtt ünnepeljük az ott élő magyarokkal nemzeti ünnepünket. Az Összetartozás Napja alkalmából tett kirándulásunk megszervezését is a Rákóczi Szövetség támogatása tette lehetővé június 14-én a Kodály Zoltán Gimnázium 9, 10. és 11. osztályos diákjaival a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ meghívásának köszönhetően Eszéken jártunk. Szigetszentmiklósi Helyi Szervezet A Határtalanul pályázat keretében Határtalanul a bankokról címmel egy közös kiadványt készített a két iskola csapata, valamint 4 napot töltöttek nálunk a felvidéki diákok és kísérőtanáraik, és a városnézésen felül például a március 15-i ünnepségünket is megtekintették. A mi iskolánk diákjai is elutaztak Érsekújvárra és több fontos felvidéki emlékhelyet is meglátogattak. A gyerekeknek hatalmas élmény volt a közös munka és az utazás, azóta is rendszeresen tartják a kapcsolatot testvériskolánk diákjaival. Az őszi félév legnagyobb kihívása volt, hogy felkérték rákóczis csapatunkat, mi adjuk az ünnepi műsort az ország egyik hivatalos emlékhelyén a forradalom 60. évfordulója alkalmából. Novemberben a hagyományos csapatépítő kirándulás alkalmával a Hadtörténeti Intézet és Múzeum rendezésében 2 előadást hallgattak a meg diákjaink: I. világháborús lövészárok harcok és Hunyadi Mátyás hadserege kapcsán. A rákóczisok javaslatára az iskolai Kardos-héten az egész középiskola meglátogatta a Magyarság Házában a kiállítást, néhány diák és egy tanár pedig átadta a Szent László Alapítványnak a középiskola által gyűjtött pénzadományt. Szintén a Kardos-héten megtartottuk az éves beszámolót, beléphettek az új tagok, és átadtuk az idén is a Rákóczi Hadnagya kitüntetést a közösségért legtöbbet dolgozó rákóczis diáknak. Idén először külön karácsonyi délutánt szerveztünk az egyre bővülő rákóczis csapatnak, ajándékozással és közös filmnézéssel. Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Jendrassik György Gépipari Szakgimnáziuma Ifjúsági Szervezet február között részt vettünk a kárpát-medencei középiskolai ifjúsági szervezetek vezetőinek találkozóján Budapesten március 11-én a Rákóczi Szövetség által kiírt pályázatnak köszönhetően azon számos magyarországi iskola közé tartozhattunk, akik részt vettek a határon túli magyarok ünnepi megemlékezésein óta az idén tizenharmadik alkalommal vettünk részt Kassán március 15-i ünnepségen. Utunk a testvériskolánkba, a történelmi Magyarország első ipari iskolájába, a mai Szakkay József Szakközépiskolába vezetett, ahol az iskola igazgatója Ing. Matej Éva várt bennünket az M1 hírcsatorna felvidéki tudósítóival együtt március 13-án részt vettünk a Rákóczi Szövetség és az Esterházy Emlékbizottság szervezésében megrendezett Esterházy János emlékünnepségen április között első ízben vettünk részt az V. Délvidéki Utazáson szeptemberében kassai cserediákokat fogadtunk iskolánkban szeptember30 -október 3. között első ízben vettünk részt a Törökbecsei Középiskolás Vezetőképzőn az intézményünk két tanulójával október között nyertes pályázatunknak köszönhetően összesen 44 fővel részt vettünk a kassai Ipariban egy 56-os megemlékezésen, amelyet a 11.C osztály 16 tanulója készített elő az iskolai színjátszókör vezetőjével, Csengeri Gábor művész rendező segítségével. Tapolcai Helyi Szervezet A szervezet tagsága januártól kezdve havi-kéthavi rendszerességgel gyűlt össze, hogy közös előadásokon, megemlékezéseken vegyenek részt. Januárban rendhagyó történelem órát szerveztek, mely a doni katasztrófa hőseiről szólt. Februárban Wass Albert munkásságát feldolgozó emlékestet szerveztek, márciusban pedig az március 15-i forradalmi események előtt tisztelegtek. Júniusban két, nemzeti összetartozás napi ünnepségen is részt vettek Tapolcán és Észak-Komáromban. Decemberben karácsonyi ajándékgyűjtést szerveztek a rászoruló családok javára. Tatabányai Árpád Gimnázium Ifjúsági Szervezet 2016 februárjában alapszervezetünk részt vett egy irodalmi esten, melyet Kulcsár-Székely Attila szerkesztett Nyirő József Halhatatlan élet című regényéből. Kiemelt fontosságúnak tartjuk, hogy a Rákóczi Szövetségnek köszönhető ismeretségünket a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceummal, mely testvériskolai kapcsolattá mélyült, a továbbra is ápoljuk: egy, lehetőség szerint két utazás során találkozzunk egymással, hiszen diákok és tanárok között szoros kapcsolatok, barátságok alakultak ki az évek folyamán. A évben a székelyhídi csoport látogatott hozzánk, ill. mi is jártunk Székelyhídon. A látogatás alkalmával tagdíjainkból és egyéb felajánlásokból adományt vittük a székelyhídi Gyermek Jézus Otthon lakóinak. Tatabányai Mikes Kelemen Szakközépiskola Ifjúsági Szervezet A középiskola tanárai és diákjai rendszeres résztvevői a Szövetség központi rendezvényeinek, az iskola tanárai emellett minden évben kiemelkedő munkát végeznek a Gloria Victis Történelmi Vetélkedő előkészületei során. A diákok februári évnyitó gyűlésük után március első hétvégéjén részt vettek a budapesti Középiskolás Vezetőképzőn. Márciusban hetedik alkalommal valósult meg az iskola saját anyanyelvi vetélkedője, melyen több határon túli iskola diáksága mérhette össze tudását. Májusban több kiránduláson is részt vettek, majd a nyári hónapok folyamán a diákok sátoraljaújhelyi középiskolás táborban, a pedagógusok pedig Egerben és Gyöngyösön, a magyar és történelem szakos tanárok táborában képviselték az iskolát. Szeptemberben tanévnyitó megbeszéléssel tértek vissza napi feladataikhoz, melynek eredményeképpen október 23-a alkalmából a Diószegi Magán Szakközépiskola csoportját látták vendégül. Novemberben Gútára látogattak el, decemberben pedig iskolájuk teljes diáksága számára szerveztek karácsonyi vetélkedőt. Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum Ifjúsági Szervezet (Erdély) Május 6-án a VI-VII. osztályos diákok rendhagyó magyarságismereti tevékenységen vettek részt Fodor Enikő tanárnő irányításával és a Rákóczi Szövetség helyi diákcsapata közreműködésével. A diákcsapatok húsz ismertető plakátot készítettek el a magyarság történelmének fontos eseményeiről, közben ismerkedtek, ötleteltek és egymástól is tanultak. A kiállítás megtekinthető volt az iskola II. emeleti folyosóján. Június 17-e és 19-e között, több középiskolás

29 56 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló diáknak is lehetősége nyílt arra, hogy meglátogassa Budapest nevezetességeit, és megismerkedjen testvériskolánkkal a Szent László Gimnáziummal is. Mindezt a Rákóczi Szövetség diákutaztatási pályázata tette lehetővé. Az idén először megtartott Temesvári Magyar Napokon a rákóczis diákok már bartókos diákokkal együtt önkénteskedtek. Október 8-án a 48-as forradalom és szabadságharc emléke előtt tisztelegtünk: az iskola Rákóczi csapata csatlakozott a Bánsági Kárpát Egyesület Arad- Világos emléktúrájához. Októberben, idén először, részt vettünk a Gloria Victis találkozón, hiszen tavaly volt 60 éve az 1956-os forradalom. Ugyanabban az időszakban, tehát október között iskolánkból egy nagyobb csoport diák (40 fő) látogatott el Sárospatakra, hogy együtt ünnepeljünk az ottani testvériskolánkkal az Árpád Vezér Gimnáziummal. Október 23-án iskolánk helyi Rákóczi Szervezete 1956-os megemlékezést szervezett iskolánk dísztermében. November között iskolánk aktív diákjai, közöttük a rákóczis csapat is, részt vettek a Rákóczi Szövetség által megszervezett Márton napi programon, mely felejthetetlen élményt nyújtott a résztvevőknek. Tóthfalusi Helyi Szervezet (Vajdaság) Mint minden évben, idén is részt vettünk a helyi farsangi felvonulás megszervezésében.. Mi is hozzájárultunk az 1000 farsangi fánk alapanyagainak beszerzéséhez, illetve mi vezényeltük a menetet, valamint mi biztosítottuk az esemény dokumentálását. A menetben mindenki nevezett a jelmezszépségversenyre, ahol három kategóriában voltak díjazottak: ovis, iskolás, és felnőtt. A rendezvány ideje alatt Rákóczi borozót is üzemeltettünk, ahol forralt bort kínáltunk. Az esemény embert mozgat meg évről évre, hiszen a szomszédos településekről is jönnek érdeklődők nagy számban. A márciusi forradalom kitörését ünnepeltük közösen anyaországi vendég diákokkal, akikkel megnéztük a környék látnivalóit, megkoszorúztuk a Turul emlékművet, délután barátságos focimeccset játszottunk, este pedig közös táncházon vettünk részt. Az idei június 4-ei megemlékezésen szervezetünk történelmi jelentőségű tettet hajtott végre. Anyaországi kapcsolatainknak köszönhetően sikerült 4 iskolával egyszerre közösen megemlékezni. Versek, énekek, történelmi felolvasások hangzottak el. Minden iskola készült előadással. 200 diák vett részt a megemlékezésen, amit a helyi templomban tartottunk. A megemlékezés zárásaként megkoszorúztuk a templom előtt álló Turul emlékművet. Az immár hagyományossá váló évi ifjúsági honismereti túrát a tóthfalusi Rákóczi Szövetség szervezte. Az 56-os megemlékezés alkalmával budapesti Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola diákjai látogattak meg bennünket. A tóthfalusi Rákóczi Szövetség 56-os megemlékezéséhez csatlakozva közös programon vettünk részt a budapestiekkel. Szabadkát mutattuk be nekik ahol a korzót, a szecessziós városházát, és Kosztolányi gimnáziumát néztük meg. Idén is megszerveztük immár 5. alkalommal a Fénylánc Magyarországért című rendezvényt helyi szinten. A jubiláris alkalomból kifolyólag rajzpályázattal bővítettük a rendezvényt. A rajzpályázat címe Emese álma volt, melyben az ősi magyar történetet dolgoztattuk fel a fiatalokkal. Felhívást intéztünk a környék iskoláinak, rajztanárainak, akik adott határidőre eljuttatták a diákok rajzait hozzánk, amit szakzsűrivel zsűriztettünk. Közel 54 szebbnél szebb munka érkezett, melyet az interneten is közzétettünk. Tóthfalusi Nyers István Ifjúsági Szervezete (Vajdaság) Új esztendőben folytattuk az előző évi előadássorozatunkat a tóthfalusi Kaszap István Kollégiumban, ahol a helyi diákságon túl helyi lakosok is érdeklődéssel vettek részt a programjainkon. Idei első előadónk januárban egy világjáró sportoló, tanár: Szabó Tönki Károly volt. Előadásának címe: Hamadámtól Isfahánig, ami az iráni úti élményeiről szólt. Ebben az évben is megszervezésre került a hagyományos locsolkodás Tóthfaluban. A menet kettő lovaskocsiból állt, egyiken az Árvalányhaj zenekar öregfiú(k)?? tagjai, a másikon a locsolkodó legények ültek. A felvidéki magyarok kitelepítésének emléknapja alkalmából tartott megemlékezésre hozzánk utaztak -szintén Rákóczi Szövetség diákutaztatási pályázatán nyert összegből- a budapesti Váci Mihály Kollégium diákjai, akikkel már régebbről kiváló kapcsolatot ápolunk. Idén először szerveztük meg a Hazajáró Focikupát kicsiny falunkban, mely egy barátságos labdarúgó mérkőzés volt kárpát-medencei magyar amatőr csapatok között. A kupáról a Kárpát Expressz is tudósított. Tóthfalu vezetősége szóban megkeresett bennünket és felajánlották, hogy mi szervezzük meg a falunapok keretébe épülő első főzőversenyt és pálinka fesztivált. Több mint 50 nevező volt. A rendezvénynek óriási sikere volt, jövőre is mi fogjuk megszervezni. Terveinkhez hűen tovább építettük a Mini Délvidék projektünket. Szerencsére voltak anyaországi önkéntesek akik segítették munkánkat, így könnyebben tudtunk haladni. Ebben az évben csináltuk meg a legnagyobb földmozgatást, tereprendezést. Leástunk 160 méter vízvezetékcsövet, illetve a leendő hegyeket összehordtuk. Az anyaországi önkénteseknek szállást és ellátást biztosítottunk. A projektünk még minimum 2 éven át tartani fog, forrás függvényében. Tótkomlósi Helyi Szervezete A helyi szervezet fontosnak tartja, hogy részt vegyen a városi rendezvényeken, kivegye részét a kulturális életből, munkájával segítse az ünnepségek megszervezését. Ennek jegyében tagjaink képviselték a szervezetet a város ünnepségein, nemzeti ünnepeinken koszorúztunk. A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján alelnökünk, Motyovszkiné Udvaros Ida tartotta az ünnepi beszédet. Aktívan részt vettünk árpilis 3-án, Az isteni irgalmasság napján tartott ünnepség megszervezésében, a Mária szobornál. Április 12-én, a Megyei Önkormányzat testületi ülésén Takács Ferenc tagtársunk modott megemlékező gondolatokat a Felvidékről kitelepítettek emléknapja kapcsán. A június 4-i ünnepségen a nagykopáncsi kápolnánál is szervezői feladatokat vállaltunk. Segítettük ifjúsági szervezetünket a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából szervezett vetélkedő megvalósításában is. Az augusztus 20-i ünnepi szentmisén Majláth Imre elnökünk vállat ünnepi beszédet. Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezve a helyi gimnázium projekthetet tartott, melynek keretein belül Majláth Imre és Motyovszkiné Udvaros Ida rendhagyó történelemórát tartottak a diákoknak október 20-án került sor Tótkomlóson az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepi megemlékezésére és Juha Richárd szobrászművész 56-os emlékművének felavatására. A hiánypótló alkotáson olvashatóak a tótkomlósi forradalmárok nevei, ezzel is méltó emléket állítva a hősöknek. Ennek a nagyszabású ünnepségsorozatnak keretein belül tartotta kihelyezett gyűlését a Megyei Önkormányzat. Tótkomlósi Ifjúsági Szervezet Ifjúsági szervezetünk tagjai állandó szereplői nemzeti ünnepeink iskolai megemlékezéseinek: versmondással, rádión keresztüli megemlékezések összeállításával igyekszünk magunkat hasznossá tenni. Ezenkívül képviseljük szervezetünket a városi ünnepségeken is. Közösségépítő céllal helyi versenyt, megemlékezést szerveztünk a nemzeti összetartozás napján. Vaskút Helyi Szervezet 2016-os évben 6 alkalommal tartottunk taggyűlést, melyeken átlagosan 21 fő vett aktívan részt január 9-én részt vettünk a vaskúti bunyevácok szervezésében a hagyományos préló bálban január 23-án a Vaskúti Székelyek Egyesülete által rendezett székely bálban 12 fővel vettünk részt február 5-én farsangi mulatságot szerveztünk, ahol az egyik vadász tagunk által felajánlott szarvas húsból finom pörkölt vacsorát kínáltunk fel a megjelent 56 fő részére március 11-én a nemzeti ünnepünk alkalmával koszorúzáson vettünk részt április 9-én megemlékeztünk egy rendezvénnyel a felvidékiek napjáról. Ennek keretén belül szentmisén, valamint a temetőben lévő felvidékiek kopjafájának újraszentelésén vettünk részt, majd a rendezvényteremben a vaskúti Általános Iskola diákjai színvonalas műsort adtak a megjelenteknek. Ezt követően ebéddel és zenés mulatsággal fejeztük be az ünneplést május 8-án a Vaskúti Német Nemzetiségi Önkormányzat rendezésében részt vettünk a nemzetiségi kultúresten július 1 és 3 között meg-

30 58 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló rendezésre került a XI. vaskúti vendégváró vigasságok, mely szervezésében is aktívan részt vettünk. Ennek a rendezvénysorozatnak keretén belül megtartották a Bácskai Hordozható Mária-szobrok VII. találkozóját. A szentmisét Dr. Bábel Balázs kalocsai-kecskeméti érsek és metropolita celebrálta július 16-án Taksonyfalvára utaztunk a taksonyi fesztivál-falunapra szeptember 3-án Budapestre kirándultunk, ahol megnéztük a Várkert Bazárt, a Zwack Múzeumot és a Pesti Színházban a Dzsungel könyve című előadást október 1-jén részt vettünk a Székely Búcsú rendezvényen november 27-én részt vettünk a vaskúti svábok kitelepítésének 70. évfordulójára rendezett megemlékezésen december 4-én a már hagyományossá vált ádvent második gyertyájának a meggyújtását szerveztük meg december 15-én megtartottuk a hagyományos karácsony váró rendezvényünket. Udvardi Helyi Szervezet (Felvidék) Megemlékezést tartottunk a Lakosságcsere egyezmény 70. évfordulója alkalmából. A megemlékezést Nagy András plébános nyitotta köszöntőbeszédével. Ellátogattak körünkbe Nagy Dávid, Őry Péter (MKP), valamint Martényi Árpád a Rákóczi Szövetség alelnöke is. A CSEMADOK-kal karöltve március 15- én gyűltünk össze, hogy megemlékezzünk az 1848-as eseményekről. Klubestet tartottunk márciusban, ez alkalommal Csomor Endre honfoglalás kori eszközöket, viseletet és használati tárgyakat mutatott be. Megemlékeztünk az Aradi vértanúkról a helyi katolikus templomban és a kopjafánál, ahol Pele István történelemtanár tartott előadást az október 6-i eseményekről. Az ünnepség végén gyertyagyújtással tisztelegtünk nemzeti hőseink előtt. December 29-én Évbúcsúztató cigányzenével a CSEMADOK, cserkészek és az MKP vezetőségével együtt gulyásfőzéssel egybekötött óévbúcsúztatást tartottunk a helyi kultúrházban. Zalaegerszegi Helyi Szervezet A Magyar Kultúra Napja alkalmából Lentiben, a városi művelődési házban tisztelegtünk. A Magyar Költészet Napja alkalmából április 11-én a Mindszenty Gimnázium Rákóczi Szövetség diákcsoportja zenés, irodalmi műsorával színesítve emlékeztünk egyetemes szintű költészetünk nagyjaira a zalaegerszegi Wass Albert szobornál. Árpád fejedelem nemzetmentő pozsonyi csatájának emlékünnepségére került sor Zalaegerszegen, amelyen a megye több hagyományőrző egyesületének díszruhás tagjai színesítették a zenés, irodalmi műsorral kísért ünnepséget. Küldöttségünk rendszeres hagyományként megkoszorúzta a Zrínyi család sírboltján lévő emléktáblát november 17-én Senkovecen, Csáktornyán és Kursanecben. A dédapa, a szigetvári hős Senkovecen 2016-ban felállított szobránál, a csata 450. évfordulóján együtt ünnepeltünk a látványos kosztümű és fegyverzetű csáktornyai Zrínyi Gárdával november 17-én. Az egyesületünk tulajdonát képező Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér életét bemutató kiállítást a volt szombathelyi III. hadtest épületében állítottuk fel. Október hóban történelmi emléktúrát szerveztünk: Őrvidék, Németújvár, Felsőőr, Schlaining, Borostyánkő és Léka várait látogattuk meg. Borostyánkő temetőjében szolid megemlékezés keretében megkoszorúztuk Egán Ede kárpátaljai kormánybiztos síremlékét. Az emléktúra jelenlegi magyar területén Kőszeg várát és nevezetességeit, valamint a jáki templomot célba véve, Batthyány Stratman László kastélya mellett fejeztük be a történelmi ismeretekben gazdag emléktúrát. Zselízi Comenius Gimnázium Ifjúsági Szervezet (felvidék) Folyamatosan küzdünk a megmaradásért. Az identitás megőrzésére, a magyarságtudat elmélyítésére nagy hangsúlyt helyezünk. Nemzeti ünnepeinket megünnepeljük, az évfordulókon emlékezünk neves eleinkre, történelmi nagyjainkra. Őrizzük anyanyelvünk tisztaságát, mentjük a palóc nyelvjárás értékeit. Iskolánkon rovásírás kör is működik. Október 6-ra látványos műsort készítettünk a Magyar Házban a iskola diákjai és városunk lakosai számára. A műsor összeállítója és rendezője Jankus Zsolt tanár úr volt. A szereplők a gimnazisták voltak. 3. rész Megvalósult rendezvények Erdélyi Tanácskozás Dálnok február A Rákóczi Szövetség erdélyi szervezeti kapcsolatainak és tevékenységének megerősítése érdekében egy szűk körű tanácskozást szervezett február között Dálnokon, a Barabás Miklós Központban. A találkozó helyszínét a MOL Nyrt. biztosította. A találkozón a már elindított Beiratkozási Programok szervezőit, valamint a jelentősebb erdélyi helyi szervezeti vezetőket, különös tekintettel a szórványvidékekre látta vendégül a Rákóczi Szövetség, összesen 30 főt. A résztvevők között jelen volt többek között: Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes, Erdei Ildikó a temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója, a válaszúti Kallós Alapítvány elnöke Balázs Bécsi Gyöngyi, Vass Levente a marosvásárhelyi Stúdium Alapítvány elnöke, Désről Varga Lóránt vállalkozó és a dési iskola igazgatója Tárkány Margit, a nagyenyedi kollégium képviseletében Fodor Brigitta tanár, a máramaroszszigeti iskolából Pesek Szilárd tanár. Továbbá a szamosújvári, a csíkszeredai, a gyergyószentmiklósi, a székelykeresztúri és a marosvásárhelyi szervezetvezetők. A hétvégi rendezvényen két előadás hangzott el. Takaró Mihály irodalomtörténész a magyar kultúra megtartó erejéről beszélt, illetve Kémenes Lóránt Balázsfalva környéki katolikus plébános pedig dél-erdélyi munkájáról beszélt lelkesítően. A munkamegbeszéléseken hatékony munkamódszer egyeztetés zajlott. A találkozó résztvevői megismerve egymást, illetve egymás problémáit láthatóan erőt és motivációt merítettek munkájukhoz. A Rákóczi Szövetség Beiratkozási Programjának egyes régiókra vonatkozó végrehajtását véglegesítették. A Szövetség képviselői hazafelé Tordán megbeszélést folytattak a Fehér megyében élő Bánffy Farkassal és Lőrincz Helgával, Fehér megye főtanfelügyelő helyettesével. Abban állapodtak meg, hogy a beiratkozási programot február végén kiterjesztik a teljes megyére. Vezetőképző Budapest február Budapesten 101 középiskolás diák és tanár vett részt a Rákóczi Szövetség középiskolás vezetőképzőjén az érték és ifjúság jegyében február 26. és 28. között. A rendezvényen 24 magyarországi és 7 felvidéki középiskola ifjúsági szervezetének képviselői voltak jelen, iskolánként két diák és egy tanár. A péntek esti nyitóünnepségen a Rákóczi Szövetség nevében Halzl József elnök, Ugron Gáspár Gábor alelnök és Csáky Csongor főtitkár köszöntötte a résztvevőket. Schanda Tamás, ifjúságpolitikáért felelős helyettes államtitkár mondta el gondolatait a közösségi tevékenységek fontosságáról, a diákok közéleti tevékenységbe való bekapcsolódásának, és a magyar ifjúság értékközpontú képzésének jelentőségéről. Emellett tájékoztatta a résztvevőket az aktuális pályázati lehetőségekről. Az előadásokat követően a diákok egy játékos ismerkedési esten szórakoztak, míg a tanárokat egy borkóstolóval egybekötött kötetlen beszélgetés várta. A rendezvény második napja Hegedűs Endre, Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész és felesége zongorajátékával kezdődött, mely személyes történetükkel fűszerezve ragadta magával a közönséget. A füleket simogató dallamok után Izsák Lajos, történész professzor előadása hangzott el a 70 éve aláírt csehszlovák-magyar lakosságcsere egyezményről. Délután a diákokat problémamegoldó feladatok és csapatépítő játékok késztették arra, hogy együtt gondolkodjanak, fejlesztve a kommunikációs és kezdeményező készségeiket, valamint kreativitásukat. Ezt követően Nagy Domonkos István tartott tájékoztatót a Rákóczi Szövetség ifjúsági program-

31 Időpont Program Helyszín Résztvevő intézmények száma január és február Az Érthető Dél-Szlovákiáért Pályázat Felvidék február Beiratkozási Program Óvodai Kampány Felvidék február 9. Cultura Nostra Történelmi Verseny Kárpát-medence Résztvevők száma 60 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló február Erdélyi Tanácskozás Dálnok február Kárpát-medencei Középiskolás Vezetőképző Budapest március 3-6. Gloria Victis jutalomkirándulás Erdély március 4-6 Délvidéki Regionális Találkozó Magyarkanizsa március 13. Esterházy János Emlékünnepség Budapest március 13. Célalap Közgyűlés Budapest március 15. Március 15. Diákutaztatási Program Kárpát-medence márcus Gloria Victis Történelmi Vetélkedő meghirdetése Kárpát-medence március Cultura Nostra vetélkedő döntője Pannonhalma március 27. Rákóczi Emléknap Budapest március - április Beiratkozási Program Óvodai Kampány Partium, Temesvár, Dés, Vajdaság, Horvátország, Kárpátalja április 1-3. Kárpátaljai Regionális Találkozó Kárpátalja április 12. Felvidékről Kitelepített Magyarok Emléknapja Budapest április Felvidékről Kitelepített Magyarok Emléknapja pályázat Kárpát-medence április Erdélyi Középiskolás Vezetőképző Szováta április Középiskolás Vezetőképző Debrecen április Magyar-Magyar Kapcsolatok és az Agrár Szakképzés Eger április INFOPROG - Kárpát-medencei Magyar Középiskolák Informatikai Versenye Fülek-Salgótarján április Délvidéki Utazás Szabadka, Tótfalu, Bács, Belgrád (Nándorfehérvár) május-december Kárpátaljai Utaztatási Program nyugdíjasok és egyházi közösségek részére Kárpátalja május-december Kárpátaljai Utaztatási Program helyi szervezetek és célalapok részére Kárpátalja május 25. Közgyűlés Budapest május 6-8. Kárpátaljai Kirándulás Beregszász, Munkács, Vereckei-hágó, Szolyva május Felvidéki Séta Kassa, Szepesség június Tanácsadó Testületi Ülés Budapest június Június 4-i Diákutaztatási Program Kárpát-medence június 3-5. Kárpátaljai Középiskolás Vezetőképző Visk július Cultura Nostra Jutalomkirándulás Pannonhalma, Bábolna, Herend július 2-6. Bajai Anyanyelvi Tábor Baja július Sátoraljaújhelyi Középiskolás Tábor Sátoraljaújhely, Várhegy Üdülő július Hagyományőrző Lovastábor Babarcszőlős július Hagyományőrző Lovastábor Babarcszőlős július Nándorfehérvári Diadal Emléknapja Szentendre, Visegrád, Budapest július Kárpát-medencei Történelem Szakos Tanárok Tábora Gyöngyös július Magyar Nyelv- és Irodalom Szakos Tanárok Találkozója Eger július Ivói Erzsébet Tábor Ivó augusztus 1-6. Ópusztaszeri Anyanyelvi Tábor Baks-Ópusztaszer július augusztus 8. Győri Anyanyelvi Tábor Győr augusztus Tatai Anyanyelvi Tábor Tata augusztus Zánkai Erzsébet Tábor Zánka augusztus Szentendrei Főiskolás Tábor Szentendre szeptember -december Beiratkozási Ösztöndíj Program Felvidék, Partium, Temesvár, Dés, Fehér megye, Vajdaság, Horvátország, Kárpátalja szeptember Partiumi - Bánsági Kirándulás Nagyszalonta, Arad, Temesvár, Világos, Solymos, Pécska szeptember Kárpát-medencei Középiskolás Vezetőképző, ősz Visk szeptember október 2. Kárpát-medencei Középiskolás Vezetőképző, ősz Törökbecse október Felvidéki Séta, ősz Selmecbánya, Körmöcbánya, Besztercebánya, Zólyom, Szentantal október Gloria Victis 1956-os Emlékünnepség, Kárpát-medencei Ifjúsági Találkozó és Történelmi Vetélkedő Budapest október Október 23-i Diákutaztatási Program Kárpát-medence november Gloria Victis Jutalomút Krakkó november Kárpát-medencei Történelem és Irodalom Szakos Tanárok Konferenciája Eger november Célalap Közgyűlés Budapest november Nyugat-magyarországi Középiskolás Vezetőképző Tatabánya december Karácsonyi Óvodai Program Felvidék minden hónap első szerdáján Rákóczi Klub Budapest ÖSSZESEN: jairól és szervezeteinek kínált aktuális pályázatokról. A vacsorát egy rövid városnézés követte, amelyen a diákok is kiemelt szerepet kaptak. Kis csoportokban állították össze beszámolójukat az érintett helyszínek érdekességeiről. Az esti program a Budai Várban tett sétát követően, az Andrássy úton keresztül buszozva a Gellért hegyen záródott. Vasárnap délelőtt a Boráros Imre Színház adta elő Csáky Pál, Hit és hűség című darabját egy felvidéki család hányatott sorsán keresztül mutatva be, mi mindenen mentek keresztül őseink a kitelepítést követően. Az előadás után Csáky Pál, Európa Parlamenti képviselő mesélt a darab születésének körülményeiről. A résztvevők a záróbeszédet követően indultak haza a képzésről. Délvidéki Tanácskozás március 4-6. A Rákóczi Szövetség március 4-6. között Magyarkanizsán rendezte meg a délvidéki helyi és ifjúsági szervezetek vezetői számára találkozóját március 4-én délután Csáky Csongor köszöntőjével kezdődött a rendezvény. Pósa Károly és Kávai Szabolcs üdvözölték a helyszínre érkezett negyven résztvevőt, majd Nagy Domonkos István ismertette röviden a Szövetség munkáját. Az est Sagmeister Ernő helyi borász előadásával és borkóstolójával zárult. Szombat reggel Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének előadását hallhatta a közönség, majd egy órával később Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa számolt be a magyar kormány szomszédságpolitikai fejlesztési munkájáról. Ezután Dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntötte a rendezvény résztvevőit, majd a Szövetség Beiratkozási Programjának eredményeiről, illetve a délvidéki helyi- és iskolai szervezetek fontosságáról beszélt. A délelőtti program Takaró Mihály irodalomtörténész magyar kultúráról szóló értekezésével zárult. Ebéd után Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Jerasz Anikó, a Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke ismertették az MNT tevékenységének legfontosabb részleteit. Délután a Gyógyfürdő szolgáltatásainak igénybevételével nyílt lehetőség a pihenésre, majd este a rendezvény vendégei a Lovasíjász című film délvidéki premierjére látogattak el, ahol a vetítést követően Dr. Obrusánszky Borbálával, a film szereplőjével és szakértőjével beszélgethettek. Vasárnap délelőtt Pálinkás Barnabás vezetésével közös fórum következett, amely kötetlenebb beszélgetéssel zárta a rendezvény programját. A fórum során Faragó Zoltán, a tóthfalusi helyi szervezetek vezetője aki egyben helyi vállalkozó is számolt be az elmúlt évek tapasztalatairól, és biztatta társait a mind aktívabb közös munka megkezdésére, folytatására. A rendezvény résztvevői a fórum során megállapodtak egy közös levelezőlista létrehozásában, valamint megfogalmaztak néhány javaslatot, amelyek a Szövetség délvidéki munkáját, kapcsolattartását hatékonyabbá tehetnék. Ezen túlmenően szó esett arról is, hogy Nagybecskereken három, Zentán pedig egy iskolában alakulhasson ifjúsági szervezet, valamint a Szabadkai Egészségügyi Középiskolában is várják a Rákóczi Szövetség képviselőit. Gloria Victis jutalomutazás Erdélybe 2016.március 3-6. A tanulmányi kiránduláson 5 iskola csapata, összesen 22fő vett részt. Az első 5 díjat szerzett csapat Pozsonyból, Ókomáromból, Galántáról, Zalaegerszegről és Egerből érkezett. A reggeli indulás után Torockón álltak meg elsőként, megtekintették a Múzeumot, valamint gyönyörködtek a tájban és a település örökségdíjas épületeiben. Ezek után Nagyenyedre érkeztek, ahol a helyi csapat fogadta őket. A fogadás egy kellemes agapéval ért véget, ahol a csapatok és iskolák be is mutatkoztak egymásnak. Krizbai Jenő tanár úr bemutatta az iskolát és a református erődtemplomot. Két helyen koszorúztak is: Az 1849 januári vérengzés emlékművénél és a Bethlen emlékműnél. Ezt követően elindultak a szállásra, ami a gyulafehérvári reformátusoknál volt. Itt Gudor Botond esperessel találkoztak. Másnap reggel körbesétáltak Gyulafehérvárt és koszorúztak Hunyadi sírjánál. Gyulafehérvár után Magyarigenben megismerkedtek Bod Péter munkásságával, amit Szász Csaba lelkész mutatott be. Utuk során a radnóti Rákóczi kastély következett. Innen továbbmenve, Marosvásárhelyen Csorba

32 62 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló Árpád fogadta a csapatot. Aznapi szállás Farkaslakán volt, helybéli családoknál. Csíksomlyón tett látogatásuk után a Pogány-havas lövészárkait tekintették meg, majd Berszán atyával találkoztak a gyimesfelsőloki Szent Erzsébet Gimnáziumban. Utukat folytatva megtekintették a Szent Korona határát, majd meglátogatták a Hit oszlopait. Már esti fényeknél tekintették meg Székelyudvarhely városát. Végül bejárták Kolozsvárt. Ráadásul megtekintették az első napi programból kihagyott Bánffyhunyad templomát. A Királyhágon megebédeltek majd hazautaztak. Esterházy János Emlékünnepség március 13. A Rákóczi Szövetség és az Esterházy János Emlékbizottság idén is megrendezte emlékünnepségét a mártír sorsú felvidéki politikus, gróf Esterházy János tiszteletére március 13-án számos szervezet képviseltette magát és rótta le tiszteletét a Szép utcában. Az emlékünnepség délelőtt 10 órakor kezdődött. Az V. kerületi emléktábla előtt a Szent Margit Gimnázium kórusa és az egybegyűltek elénekelték a Himnuszt. Ezt követően Martényi Árpád, az Esterházy Emlékbizottság elnöke köszöntötte az ünnepségre érkezőket. Beszédét Czáboczky Szabolcs szavalata követte, emelvén az ünnepi hangulatot. Ezután a közönség a Szent Margit Gimnázium kórusának előadásában hallgathatta meg a Győzhetetlen én kőszálom című II. Rákóczi Ferencnek tulajdonított segítségkérő éneket. Ünnepi beszédet mondott Surján László, Európa parlamenti képviselő, aki Esterházy János alakját méltatta megemlékezve szerepvállalásáról, továbbá kiemelte a békés együttélés fontosságát is. A koszorúzás nyitányaként a kórus elénekelte a Lux aeterna luceat eis Örök világosság fényeskedjék nekik című latin gregorián éneket. A megemlékezés virágait számos civil szervezet, intézmény és azok képviselői helyezték el az emléktábla alatt. A megemlékezés az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán folytatódott. A kórus a Himnusszal köszöntötte az egybegyűlteket, majd Martényi Árpád méltatta a díszvendégeket, és felkérte Gulyás Gergelyt ünnepi beszéde megtartására. Az Országgyűlés alelnöke Esterházy Jánost a 20. századi magyar politika egyik legtiszteletreméltóbb személyiségének nevezte, aki bármely nemzet számára példaképül szolgálhat. Szavait követően Czáboczky Szabolcs elszavalta Márai Sándor Halotti beszéd című versét. Az Esterházy Emlékérmet idén László Béla egyetemi tanár kapta a nyitrai magyar pedagógusképzés érdekében kifejtett kiemelkedő munkásságáért. A díjazottat Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke dicsérte, aki beszédében hangsúlyozta, hogy László Béla pályafutása alatt lelkiismeretes munkájával hogyan járult hozzá a szlovákiai magyar pedagógusképzés fenntartásához és fejlesztéséhez, kitérve a szlovákiai magyar társadalomban betöltött szerepére is. A másik kitüntetést a kassai Szakkay József Szakközépiskola kapta az iskola történelmi jelentőségű múltjáért és a felvidéki magyar nyelvű szakképzésben betöltött kiemelkedő szerepéért. Az emlékplakettet Matej Éva igazgatóasszony vette át. A laudációt Kolár Péter, a Csemadok Kassai Választmányának elnöke tartotta. Beszédében megemlékezett az iskola múltjáról, alapításáról, a fennállása alatt végbemenő változásokról, kiemelve fénykorát és az intézmény rangos eseményeit. A díjak átadása között és azt követően a Szent Margit Gimnázium kórusa előadásában felcsendülő népdalok és énekek szórakoztatták a megemlékezőket. Zárszóként Martényi Árpád meghívta az ünneplőket a megemlékezést követő állófogadásra, és felkérte a közönséget, hogy a kórussal együtt énekeljék el a Szózatot. Cultura Nostra Történelmi Vetélkedő A Pannonhalmi Főapátság és a Rákóczi Szövetség tizenötödik alkalommal hirdette meg Cultura Nostra címmel történelmi versenyét, a Szent Márton évhez igazodva Szent Márton nyomában A keresztény Európa születése ( ) címmel. A vetélkedőre 206 iskolából 300 csapat jelentkezett: ez 900 diákot jelent, akik részt vettek a vetélkedőben. Jelentkezni november 30-ig lehetett a culturanostra.bences.hu oldalon. Az első fordulóra december 10-én, csütörtökön került sor. A 100 kérdésből álló teszt-feladatsort a csapatoknak iskolájukban, számítógép használatával kellett megoldaniuk délután óra között. A második, regionális fordulóba 179 csapat jutott tovább, melynek 16%-a határon túli iskolából jelentkezett. A továbbjutott csapatok február 9-én megírták a második fordulós feladatlapot a Kárpát-medence tizennyolc településén: Budapesten, Debrecenben, Dicsőszentmártonban, Hódmezővásárhelyen, Kaposvárott, Kiskunhalason, Komáromban, Léván, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Salgótarjánban, Somorján, Szatmárnémetiben, Temesvárott, Veszprémben, Zalaegerszegen és Zentán. A fordulóból a legjobban teljesítő tíz csapat jutott a pannonhalmi döntőbe. A döntő március között a Pannonhalmi Főapátságban került megrendezésre, ahol a csapatok és kísérőtanáraik a szervezők vendégei voltak. A szóbeli fordulóra a szombat délelőtti ünnepélyes megnyitót követően délután kerül sor, neves szakemberekből álló zsűri előtt. A zsűri elnöke Dr. Deák Viktória Hedvig OP (főiskolai tanár, Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola), további tagjai: Dr. Nagy Balázs (egyetemi docens, ELTE), Dr. Dejcsics Konrád OSB (főkönyvtári igazgató, Pannonhalmi Főapátság), Csapláros Andrea, (múzeumigazgató, Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum) voltak. A március 19-én, a Pannonhalmi Főapátság konferenciatermében megrendezett díjátadó ünnepségén Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát elmondta, hogy külön öröm számára, hogy a Szent Márton-év alkalmából apát elődeihez hasonlóan - Szent Márton, azaz Pannonhalma apátjaként köszöntheti a döntősöket. Halzl József a Rákóczi Szövetség elnöke a reményét fejezte ki, hogy a versenyt jövőre ugyanígy, ugyanilyen színvonalon és még több résztvevővel fogják megszervezni. Hegyi László, egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár megköszönte, hogy a szervezők hagyományt teremtettek azzal, hogy a kisebbségi létbe kényszerült és az anyaországi diákok egy jelképes helyen, ezeréves országunk egyik legfontosabb történelmi helyszínén, Pannonhalmán versengenek egymással immár tizenöt éve. Kiemelte, hogy a ma történései veszélybe sodorják a keresztény Európa jövőjét, amelynek éppen a születéséről szólt a Cultura Nostra tizenötödik versenysorozata. Az 1700 éve született Szent Márton életpéldájával mutatják meg a verseny szervezői az egyházak embermentő, szolidaritási és lelkiségi tevékenységeit. Dr. Deák Viktória Hedvig a zsűri elnöke fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a fiatal versenyzők nemcsak széles körű tudással rendelkeztek, hanem kreatívak voltak és humoruk is volt. Illetve hangsúlyozta, hogy nagyon örülne, ha ilyen tehetséges, nyitott fiatalok lennének a jövő történelemtanárai. A Herendi Porcelánmanufaktúra különdíját Deák Viktória Hedvig, a zsűri elnöke adta át az első helyezett csapatnak. Település Iskola neve Csapattagok Felkészítő tanár 1. Miskolc Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon Csehes András, Szabó Zoltán Ábel, Csehes Ádám Gecse Angéla, Molnár Csaba 2. Békéscsaba Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Labos Júlia, Köles István Ákos, Tömő Ákos Szabó László 3. Vác Váci Piarista Gimnázium és Kollégium Horváth Hanga, Petrik Regina, Sipos Réka Pálfai Remig 4. Debrecen Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája Bálint Janka, Varga Imre Solt, Nagy Bertalan Új Imre Attila 5. Szeged Dugonics András Piarista Gimnázium Tóth Zsanett, Tapodi Krisztián, Aleksza János Károlyi Attila 6. Komárom Selye János Gimnázium Dóczé Sándor Efraim, Elek Fanni Mária, Kis Kata Zsófia Elek József 7. Szigetszentmiklós Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium Takács Károly, Nagy Szilárd, Lőcsei Virág Nyuli Kinga 8. Óbecse Óbecsei Gimnázium Polyák Gabriella, Rajsli Dália, Goór Yvett Rózsa Péter 9. Székesfehérvár Ciszterci Szent István Gimnázium Pető Gábor, Orsik Péter, Nagy Kristóf Berta Annamária 10. Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium Lázin Áron, Ilyés Adrienn, Katuna Gergő Csorján Árpád József A verseny támogatói: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Balassi Intézet, Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft., Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.

33 64 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló Kárpátaljai Tanácskozás április április 1-3. között első alkalommal került megrendezésre Makkosjánosiban a Kárpátaljai Helyi Szervezetek Találkozója, amelyre a Rákóczi Szövetség a régióban működő helyi- és ifjúsági szervezeteinek vezetőit hívta, hogy megvitassák a Szövetség kárpátaljai munkájának részleteit. A megnyitón Csáky Csongor főtitkár és Szalipszki Endre, Magyarország beregszászi főkonzulja köszöntötte a résztvevőket. Vacsora után a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház művészeinek A koszorú című előadását tekinthették meg a jelenlévők. Szombat délelőtt Keskeny Ernő, Magyarország kijevi nagykövete és Dr. Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa tartott előadást Magyarország és Kárpátalja kapcsolatáról, illetve az anyaország a térség megsegítésére életre hívott programjairól és támogatásairól. Őket Dr. Kisida Elek orvosprofesszor követte, aki előadásában lelki- és szellemi biztatást adott a kárpátaljai magyar közösség tagjainak. A délután folyamán hosszas beszélgetést folytattak a Szövetség munkatársai a helyi szervezetek képviselőivel, elsősorban arról, hogy a Rákóczi Szövetség miben és hol tudja segíteni a kárpátaljai helyi- és ifjúsági szervezeteket. Többek között szóba került a Felső-Tisza-vidéken elindított Beiratkozási Program kiterjesztése egyéb szórványosodó régiókra; a felvidéki mintára beindítandó Mozgó Mozi, illetve az évente megrendezésre kerülő regionális találkozóra való igénye. Felmerült az is, hogy a jövőben a kárpátaljai helyi- és ifjúsági szervezetek közösen emlékezzenek a málenkij robot áldozataira. Az est zárásaként, a vacsora után, bereg-vidéki borok kóstolója mellett folytatódott az éjszakába nyúló beszélgetés. Vasárnap kora délelőtt a résztvevők egy záró fórumon összegezték a tanácskozás tapasztalatait. Felvidékről Kitelepített Magyarok Emléknapja április 12. A Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból elüldözött, Magyarországra telepített több mint százezer magyar emberre emlékezett a Rákóczi Szövetség április 12-én, a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján. A Rákóczi Szövetség az Országház Felsőházi Termében szervezett megemlékezést. Halzl József, a Szövetség elnöke köszöntötte a közel háromszáz résztvevőt, köztük számos közéleti személyiséget, polgármestert, valamint a kitelepítetteket és azok hozzátartozóit. Halzl József köszöntőjében II. Rákóczi Ferenc fejedelem ma is érvényes fohászaiból idézett. A megemlékezésen Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke és Őry Péter, a Magyar Közösség Pártjának alelnöke mondott beszédet. Az események érintettjeként Izsák Lajos történész professzor emlékezett előadásában. A program részeként Czáboczky Szabolcs felvidéki egyetemista olvasott fel Fábry Zoltán A vádlott megszólal című művéből és Kupec Zsófia énekelt felvidéki népdalokat. Az emléknap alkalmából a Rákóczi Szövetség huszonnyolc helyi- és ifjúsági szervezetének támogatta helyi megemlékezését Kárpát-medence-szerte. A megemlékezés a Kárpát-medencei középiskolások és egyetemisták részére meghirdetett, az emléknaphoz kapcsolódó irodalmi- és történelmi pályázat díjátadójával ért véget. A pályázatokat Izsák Lajos történész professzor és Kun Ferencz, a Rákóczi Szövetség Alapítványának kurátora értékelte. A megemlékezés műsorát Erdélyi Claudia vezette. A Kárpát-medencei középiskolások és egyetemisták részére meghirdetett irodalmi- és történelmi pályázat díjazottjai A Felvidékről kitelepített magyarok április 12-i emléknapja- 2016, Budapest Helyezés pályázó neve intézmény Település KÖZÉPISKOLÁSOK különdíj Kupai Dániel Ferenc Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium - Karcag Kenderes különdíj Zink Laura Eötvös József Gimnázium - Tata Tata különdíj Csanádi István Márk Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium - Karcag Kenderes III. helyezett Kiss Orsolya Czeglédi Péter Református Gimnázium - Léva Nyírágó III. helyezett Agócs Noémi Bernadett Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Bonyhád II. helyezett Valner Zsófia Fanni Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium - Karcag Karcag II. helyezett Verbók Noémi Gymnázium J. A. Komenského s VJM Comenius Gimnázium, Štúrova 16, Želiezovce Zselíz Ipolypásztó I. helyezett Kamuti Gábor Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium - Karcag Nádudvar EGYETEMISTÁK különdíj Duba Attila Selye János Egyetem - Komárom Garamszentgyörgy különdíj Kulacs Kinga Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar - Győr Balony különdíj Gere Márton Budapesti Corvinus Egyetem Göd III. helyezett Herényi Márk Barnabás Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Budapest III. helyezett Kacz Mária Pázmány Péter Katolikus Egyetem - Budapest Marcelháza II. helyezett Filó Tamás Szegedi Tudományegyetem Bonyhád I. helyezett Fodor Péter Selye János Egyetem - Komárom Kulcsod Kárpát-medencei agrár konferencia, Eger április Szakképzéssel a magyar-magyar kapcsolatok fejlesztéséért és a vidék népességmegtartó szerep erősítéséért címmel, ötödik alkalommal szervezetek szakmai találkozót április kö-zött Egerben. Az eseményen tizenhat Kárpát-medencei agrár középiskola közel száz tanár- és diák képviselője vett részt. A résztvevők Somorjáról, Udvardról, Ipolyságról, Viskről, Beregszászról, Nagyvárad-ról, Székelyudvarhelyről, Gyergyószentmiklósról, Magyarkanizsáról, Topolyáról, Törökkanizsá-ról, Csókáról, Szabadkáról, Putnokról, Sátoraljaújhelyről és Hevesről érkeztek. A rendezvény a Rákóczi Szövetség, Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Egri Szak-képzési Centrum közös szervezésében valósult meg. A szervezést és a hátteret az Egri SZKC Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiu-ma biztosította. A rendezvény keretében az egri városháza dísztermében együttműködési megállapodást írt alá a Rákóczi Szövetség és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal nevében Csáky Csongor főtitkár és Palotás József főigazgató-helyettes. A találkozón előadást tartott Vasas Joachim agrártörténész, Palotás József főigazgató-helyettes, Für Dezső, az OTP Bank heves megyei igazgatója és Köteles László, Komlóska polgármestere. A hétvégi találkozó díszvacsoráján Halzl József köszöntötte a résztvevőket a Rákóczi Szövetség nevében. Vezetőképző Debrecen április A Rákóczi Szövetség április között huszonkettedik alkalommal rendezett középiskolás vezetőképzőt, ezúttal Debrecenben. A cívisvárosba 38 ifjúsági szervezet képviseletében 114 résztvevő érkezett Partiumból, Felvidékről, Kárpátaljáról és az anyaországból. A hétvégi rendezvény kezdetén Csáky Csongor főtitkár és Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere köszöntötték a jelenlévőket és örömmel számoltak be arról is, hogy Dr. Papp László vezette város 1 millió forinttal csatlakozott a Szövetség Beiratkozási Programjának támogatói közé. Vacsora után a Lovasíjász című friss magyar dokumentumfilmet tekinthették meg a résztvevők. Szombat délelőtt a Debreceni Református Kol-

34 66 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló légiumban Győri József igazgató köszöntötte a vezetőképző résztvevőit, majd átadta a szót Győri L. József irodalomtörténésznek, a Kollégium tanárának, aki a város történetéről, a neves iskolaközpontról és annak irodalmi vonatkozásairól tartott nagysikerű előadást. Ezután a Kollégium Nagykönyvtárának, Dísztermének és egyháztörténeti gyűjteményének megtekintésére nyílt lehetőség, majd a Déri Múzeumban Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájának két darabját csodálhatták meg. A délelőtt zárásaként a frissen felújított Debreceni Református Nagytemplomot járta be a társaság a főhajótól kezdve egészen a padlásig. Ebéd után Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntötte a diákokat, majd Kisida Elek orvosprofesszor és Takaró Mihály irodalomtörténész tartott előadást. A nap végén a Református Kollégium néptáncosai a Hajdúság néptánc-kincséből adtak ízelítőt, majd közös táncmulatságra hívták a diákokat. A kísérőtanárok egy-egy pohár bor mellett ismerkedtek. Vasárnap kora délelőtt egy fórum keretében a résztvevők megoszthatták a vezetőképzőről szerzett tapasztalataikat, míg a szervezők az utazási lehetőségekről és a nyári táborokról tájékoztatták az ifjúsági szervezetek képviselőit. A hétvége programja közös istentisztelettel, illetve szentmisével ért véget. Vezetőképző Szováta április Szovátán, a Teleki Oktatási Központban került megrendezésre a Rákóczi Szövetség XXI. Kárpát-medencei Középiskolás Vezetőképzője. A rendezvényen 12 erdélyi középiskola ifjúsági szervezetének 65 képviselője vett részt. A péntek esti megnyitón Nagy Domonkos köszöntötte az egybegyűlteket, majd gróf Teleki Kálmán előadásában a Teleki családról, valamint a gernyeszegi kastély második világháborút követő sorsáról mesélt. A vacsorát követően a táncházban a Boróka Néptáncegyüttes tagjai felcsíki táncokat tanítottak a résztvevőknek. A rendezvény második napján Fráter Olivér, a Nemzetstratégia Kutatóintézet elnökhelyettese tartott előadást az Intézet munkájáról és az előtte álló feladatokról. Ezt követően Petrovay László tájékoztatta a résztvevőket a Rákóczi Szövetség ifjúsági programjairól és szervezeteinek kínált aktuális pályázatokról. A délelőttöt Kémenes Lóránt türi plébános interaktív előadása zárta. Délután az Outward Bound Romania élménypedagógiai szervezet trénerei tartottak csapatépítő játékokat. A program célja a diákok kommunikációs- és kezdeményező készségének fejlesztése, valamint a vezetés elméleti és gyakorlati alapjának elsajátítása volt. A tanárokkal külön csoportban foglalkoztak az oktatók, ahol bemutatták, milyen élménypedagógiai eszközöket vehetnek igénybe a tanítási órákon és iskolai rendezvényeken. A vacsorát követően a Szászrégeni Lucian Blaga Iskolaközpont színjátszó körének zenés, táncos előadása következett. Vasárnap reggel Barabás Miklós, a Civil Elkötelezettség Mozgalom aktivistája beszélt a szervezet munkásságáról. Előadásában biztatta a diákokat az őket is érintő közösségi ügyek felvállalására, valamint hatékony érdekérvényesítési eszközöket mutatott be a hallgatóságnak jövőbeli céljaik eredményes megvalósításához. INFOPROG április Az INFOPROG2016 informatikai verseny a Füleki Gimnázium, az Infotér Egyesület, az e-talentum Nonprofit Kft., a Rákóczi Szövetség, valamint a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) szakmai együttműködésének köszönhetően jött létre. Az országosan egyedülálló kezdeményezés döntőjét két levelező forduló után tartották, ahol az indulók programozói és felhasználói kategóriában vetélkedhettek. Ez a verseny volt egyúttal a szlovákiai magyar középiskolák országos bajnoksága is. Idén összesen több mint 3 millió Ft értékű jutalmat osztottak ki a nyertesek között. 80 döntőbe jutott tanuló közül bíráló bizottság választotta ki a legjobbakat. Többen százezer forint nagyságrendű oktatási ösztöndíjat, valamint számítástechnikai eszközöket kaptak, az iskolák pedig tárgynyereményben részesültek. Az INFOPROG verseny döntőjében az elmúlt 20 évben több mint 2000 diák és közel (250) felkészítő tanár vett részt 50 Kárpát-medencei magyar tannyelvű középiskolából. A döntőig 2016-ban 15 iskola jutott el Erdélyből, Szerbiából, Magyarországról és Szlovákiából. Az idei konferencia a pénzügyi tudatosság témáját járta körbe, továbbá a szervezők célja az volt, hogy a pályaválasztás előtt álló diákokat a számítástechnika irányába orientálja, valamint felhívja a döntéshozók figyelmét, hogy az informatikai oktatás megreformálása napjaink egyik kiemelt feladata. A konferencia fővédnöke Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) elnöke volt. A tanácskozás színvonalát részvételével emelte még többek között Oláh Márton, az FHB Bank Zrt. vezérigazgatója és Biró Albert, az Infotér Egyesület és a Rákóczi Szövetség elnökségi tagja. Kárpátaljai Vezetőképző, Visk június 3-5. A nemzeti összetartozás jegyében került megrendezésre június 3. és 5. között a Rákóczi Szövetség középiskolás vezetőképzője Kárpátalján. A viski rendezvényen 12 kárpátaljai középiskolai ifjúsági szervezet 72 diák- és tanár képviselője vett részt. A péntek esti megnyitó ünnepségen a Rákóczi Szövetség nevében Csáky Csongor főtitkár köszöntötte a résztvevőket, majd egy kötetlen beszélgetésre hívta a tanárokat. Közben Görcsös Katalin a helyi tájházban játékos ismerkedési estet tartott a diákoknak. Másnap délelőtt a Kölcsey Ferenc Középiskola dísztermében a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Varga Sándor, a Visk Jótékonysági Alapítvány elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd Czébely Lajos helyi tanár a viski vár és a várfürdő történetéről tartott előadást. Ezt követően a viski Turul-emlékműnél folytatódott a megemlékezés, ahonnan a résztvevők lovasszekereken indultak a Várhegy lábához. A diákok és elszánt tanáraik a helyiek vezetésével innen gyalogoltak fel a Várhegy csúcsára. A békeszerződés aláírásáról, annak pontos idejében egy perces néma csenddel emlékeztek meg. A túrát követően az iskola dísztermében Benedek Fülöp, az OTP Bank ügyvezető igazgatója, valamint a hétvégi találkozó fő támogatója rövid előadást tartott a bank kárpátaljai szerepvállalásáról, majd Csáky Csongor főtitkárral a résztvevőknek átadták a Szövetség és az OTP Bank közös ösztöndíját. Vasárnap délelőtt a Rákóczi Szövetség tevékenységéről, a diákok és tanárok részére kínálkozó lehetőségekről adott tájékoztatást Csáky Csongor és Pálinkás Barnabás. Az ismertetés párbeszéddé alakult, ahol a résztvevők is megosztották véleményüket, tapasztalataikat. A felekezetek szerinti Istentiszteleteket követően közös ebéddel zárult a középiskolás vezetőképző. Nemzeti Összetartozás Napja Budapesten június 4-5. A Rákóczi Szövetség a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatalának együttműködésével közel 200 felvidéki diák számára szervezett programot Budapesten a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából június 4-5. között. A rendezvényen résztvevő iskolák: Komáromszentpéteri Kossányi József Alapiskola és Óvoda; Hetényi Tarczy Lajos Magyar Tannyelvű Alapiskola; Ógyallai Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda; Tardoskeddi Szemerényi Károly Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola; Udvardi Majtényi Adolf Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola; Érsekújvári Czuczor Gergely Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola; Muzslai Endrődy János Alapiskola és Óvoda; Köbölkúti Stampay János Alapiskola; Szőgyéni Csongrády Lajos Alapiskola; Lukanényei Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola; Csábi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Óvoda; Ipolybalogi Ipolyi Arnold Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola; Ipolynyéki Balassi Bálint Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola június 4-én, szombaton négy autóbusznyi diák és kísérőtanár érkezett Budapestre, hogy bekapcsolódjon az ünnepi rendezvénysorozatba. A szállás elfoglalását követően a vendégek útja a Kossuth Lajos térre vezetett, ahol megtekintették a Parlamentet és a Látogatóközpontot, majd a budai oldalon, a felújított Várkert Bazáron át felsétáltak a Várba. Ebéd után a Várnegyed további látnivalóit csodálhatták meg a gyerekek és tanáraik, majd a nap fénypontjaként a Városmajori Szabadtéri Színpad koncerteseményén szórakozhattak. Vasárnap reggelit követően a diákság megtekintette a Magyar Nemzeti Múzeum állandó tárlatát. A Múzeumkertben Nagy Domonkos István röviden szót ejtett a Szövetség tevékenységéről és arra bíztatta biztatta a fiatalokat, hogy a jövőben csatlakozzanak a szervezethez.

35 68 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló XV. BAJAI ANYANYELVI TÁBOR június 2-6. Idén, tizenötödik alkalommal került sor a Rákóczi Szövetség és a SPES alapítvány szervezésében a Bajai Anyanyelvi Táborra, melyre a délvidéki szórványban élő általános iskolás diákok kaptak meghívást. Az iskolákból 6 diák és 1 kísérőtanár jelentkezhetett. Június 2-án, szombat délelőtt a regisztrációt követően az ebéddel vette kezdetét a tábor, ahol Maruzsa Zoltán köszöntötte a diákokat, valamint kísérőiket, és sikeres, élményekkel teli táborozást kívánt számukra. Az ízletes ebéd után a bajai tanárnők színek szerint négy csoportra osztották a táborozókat és külön osztálytermekben megkezdődött a diákok játékos tanítása. Az egyes csoportok megbeszélték, hogy milyen darabot játszanak majd a záróesten, kiosztották a szövegeket és elkezdték a díszlet elkészítését is. A vacsora után látogatást tettek a bajai Petőfi-szigeten, ahol megtekintették a gyaloghidat, majd a gyerekek a játszótéren pihenhették ki a hosszú utazás fáradalmait. Június 3-án, vasárnap reggel közös szentmisén vettek részt a bajai római katolikus plébániatemplomban. A templom látogatása után a helyi tanárnők már várták diákjaikat a kollégiumban, hogy megkezdhessék a délelőtti foglalkozást. Ebéd után újabb rövid csoportfoglalkozásra került sor, majd kirándulni indultak busszal Pörbölybe, hogy a Gemenci Erdei Kisvasútról csodálhassák meg a természetvédelemi terület érintetlen tájait. A vacsora után zenepedagógiai foglalkozás keretében a diákokkal néhány dalt tanultak, erősítve magyarságtudatukat, például az Örökségünk dalával. Június 4-én, hétfőn délelőtt a csoportfoglalkozások és az ebéd után Éva Gellért tartott íjászbemutatót, majd íjászfoglakozást, amit a nagy meleg ellenére nagyon élveztek a diákok és kísérőik is. Délután lesétáltak a közeli strandra, ahol a hűsítő vízben önfeledten játszottak a gyerekek. A vacsora elfogyasztása után átsétáltak a csillagvizsgálóba, ahol Dr. Hegedűs Tibor vezetésével több érdekes dolgot tudhattak meg a meteorokról és bolygókról. Előadásának végén a gyerekek kvízkérdéssort tölthettek ki (a helyes megfejtőket különböző ajándékokkal jutalmazták), majd távcsővel megnézhették a Jupitert és a Szaturnuszt. Az érdeklődőknek még néhány csillagképet is megmutattak lézer segítségével. Az est látványos, érdekes és szórakoztató élmény volt mind a diákok, mind a felnőttek számára. Kedd délután Figura Ede zenés előadása szórakoztatta a gyerekeket és csalt mosolyt kicsik és nagyok arcára egyaránt. A vacsora részeként megünnepelték, hogy az anyanyelvi tábor immár tizenötödik éve kerül megrendezésre. Maruzsa Zoltán mesélt a kezdetekről, a tapasztalatairól. Az elmúlt tizenöt évben egy egész délvidéki generáció megfordult a táborban, ahol sok ismeretség és barátság született. Az évforduló hangulatát emelő születésnapi torta elfogyasztása után a diákok színjátékának bemutatója következett. A csoportok vezetői odafigyeltek arra, hogy a magyar nyelvet nehezebben beszélő diákok fejlődhessenek, így ők kapták a hosszabb szövegeket, amit nagyon ügyesen megtanultak. A gyerekek a táborban eltöltött öt nap folyamán jól összeszoktak. Szorgalmas munkájuknak köszönhetően ügyes díszleteket készítettek, és igen színvonalas előadásokat láthattak tőlük. Az előadások után minden résztvevő kisdiák kapott egy emléklapot, valamint a Rákóczi Szövetség pólóját. Az este zenés mulatsággal zárult, ahol a gyerekek nagyon jól szórakoztak. Június 6-án, szerda reggel csoportosan indultak a Türr emlékűhöz. Az ebédhez minden diák kapott egy pohár kölyökpezsgőt, majd Maruzsa Zoltán megköszönte a helyi tanárnőknek a segítséget, elköszönt a kisdiákoktól és kísérőiktől megköszönve az együttműködést és a diákok jó magaviseletét, majd ünnepélyesen lezárta a tábort. XVII. Sátoraljaújhelyi Tábor július Óriási érdeklődés mellett, idén tizenhetedik alkalommal találkoztak Kárpát-medencei középiskolások Sátoraljaújhelyen. A Magyar Diákok és Tanárok Találkozója a Magyar Kálvárián elnevezésű középiskolás táborba idén is a Kárpát-medence valamennyi régiójából érkeztek résztvevők, összesen közel négyszázötvenen; hetven olyan középiskolából, ahol a Rákóczi Szövetségnek ifjúsági szervezete működik. A tábor a hagyományoknak megfelelően a Magyar Kálvárián vette kezdetét. Az ünnepi megnyitón a Rákóczi Szövetség részéről Szajkó Gábor főszervező, majd Csáky Csongor főtitkár köszöntötte a résztvevőket, aki kiemelte, hogy a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának egyik alapja a személyes találkozások, kapcsolatok építése. A megnyitón ünnepi beszédet mondott Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke, Szócska A. Ábel, görögkatolikus apostoli kormányzó és Darcsi Karolina, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára. A megnyitó után, a rendezvénynek helyet adó Várhegy Üdülőben köszöntötte a diákokat Halzl József, a Szövetség elnöke is. Kedden tíz autóbuszból álló karavánnal Kassára látogatott a tábor apraja-nagyja, majd egy városismereti vetélkedő és helyi idegenvezetők segítségével megismerhették a város főbb nevezetességeit és magyar emlékeit. Innen Füzér felé vették az irányt, ahol egy szép, de meredek útvonalon végül feljutott mindenki a csodásan felújított várba. A lovagteremben Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár tartott történelmi előadást. Az üdülőbe visszaérve Mónus József íjász tartott bemutatót és előadást, majd a székelyudvarhelyi Boróka Néptáncegyüttes vezetésével fergeteges táncház kezdődött. A szerdai napon, a hagyományoknak megfelelően a sportversenyeké és a különböző vetélkedőké volt a főszerep. Az igen népszerű foci-, kosár-, asztalitenisz- és röplabda-meccsek mellett több tucatnyian vettek részt a rovásíró és versmondó versenyeken is. A délelőtt folyamán, a sportprogramokkal egyidőben a tanárok részére Kováts Judit tartott előadást a felvidéki magyarság kálváriájáról. Délután Raffay Ernő Trianonról beszélt a diákoknak, majd a Credo verséneklő együttes adott egy istenes- és hazafias versekből álló dalcsokrot a táborozóknak. Az este zárásaként fakultatív jelleggel az érdeklődők megtekinthették a futball Európa bajnokság elődöntőjét. Csütörtökön került sor a Felvidéki napra, melynek keretében Széphalomra, a Magyar Nyelv Múzeumába, Borsiba, a Rákóczi-kastélyba, Dobóruszkára, Dobó István, egri várkapitány sírjához és Nagyszelmencre, a kettévágott faluba látogattak a táborozók. Hazaérkezés után Takaró Mihály irodalomtörténész Wass Albertről tartott előadást, majd a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház, Zoltán újratemetve című előadását tekinthették meg a diákok a városi színházban. A darab után fáklyákkal vonultak a résztvevők a Ronyva-patakhoz, ahol a szlovák-magyar határon megkoszorúzták a trianoni békediktátum következményeire és az elszakítottságra figyelmeztető emlékművet. Pénteken Sárospatakra látogatott a tábor, ahol a Református kollégiumot, a Nagykönyvtárat, a Székesegyházat és a Rákóczi-várat keresték fel. Délután Balázs Géza professzor úr tartott előadást a magyar nyelv szépségeiről. Este került sor a Sátorelő íjászklub régi magyar harcászat bemutatójára, majd az INOX rockegyüttes koncertjére, melynek végén több százan együtt énekelték az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című számát, hisz, ahogy a dal is mondja egy vérből valók vagyunk Szombaton a Magyar Kálváriára sétáltak fel a táborozók. Délután Zubánics László az Ungvári Nemzeti Egyetem tanára a malenkij robot történetéről tartott előadást, ezután tábori szentmise és istentisztelet következett. A fergeteges búcsúest során a diákok rövid előadásokban elevenítették fel a tábor legemlékezetesebb eseményeit, nem egyszer kiválóan parodizálva a táborvezetőket, előadókat is. Az eredményhirdetés és a hivatalos táborzárás után pedig hajnalig tartó mulatság és tánc kezdődött. Vasárnap reggel könnyek között, a mihamarabbi viszontlátás reményében búcsúzott egymástól mind tanár és diák. Babarcszőlősi Lovastáborok 2016 A Rákóczi Szövetség idén első alkalommal szervezte meg lovastáborát a Pécstől mintegy harminc kilométerre található Babarcszőlősön, július valamint július között. A tábor a Rákóczi Szövetség ifjúsági szervezeteinek diákvezetői számára nyújtott továbbképzési lehetőséget, melynek során a résztvevők belekóstolhattak nomád őseink életmódjába is. A lovastábor célja a diákok azon képességeinek fejlesztése, melyek további tevékenységükre és az ifjúsági szervezet működésére is ösztönző hatással lehetnek a jövőben. A két táborban összesen 36 diák vett részt (az első táborban 9 fiú és 11 lány, a másodikban pedig 9 fiú és 7 lány). A tábor alatt a fiatalok kipróbálhatták a jurtaépítést, az íjászatot, a lovaglást, a kenyérlángos sütést, illetve gyakran maguk készítették el az ebédjüket. A csapatépítő

36 70 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló foglalkozásokon problémamegoldó és vezetői képességeiket fejleszthették. XIX. Kárpát-medencei történelemtanár tábor Gyöngyös július A Rákóczi Szövetség idén tizenkilencedik alkalommal rendezte meg a középiskolai történelemtanárok számára nyári egyhetes táborát Gyöngyösön, melynek központi témája az idén tekintettel a kerek hatvanadik évfordulóra 1956 volt. A július 18-án kezdődő, a gyöngyösi Károly Róbert Diákhotelben zajló továbbképzésen Martonyi János volt külügyminiszter olyan aktuálpolitikai kérdésekről szólt nyitóelőadásában, mint az Európai Unió jövője, illetve uniós tagságunk. Hétfőn M. Kiss Sándor 1956 új fejezeteiről című előadása, kedden pedig Izsák Lajos 1956 és a magyar pártok-, valamint Salamon Konrád 1956 jelentősége címmel tartott előadásai árnyalták a hatvan évvel ezelőtti forradalomról kialakult képünket. Rácz János a Magyar emigráció 1956 utáni helyzetéről az angolszász sajtóban című előadásában, a forradalomról külföldön megjelenő képet elemezte, míg a fiatal kutató, Kiss Dávid A forradalom tanulsága, a munkásőrség létrehozása című előadásában a munkásmilícia keletkezéstörténetét ismertette. Zinner Tibor A kádári megtorlás rendszere című előadása is 1956-ról, illetve az utána következő időszakról szólt. A napot a Wittner Máriával, egy 1956-os halálraítélttel szervezett, személyes hangvételű beszélgetés zárta. Szerdán is számos előadáson vehettek részt a tanárok: Stefano Bottoni 1956 Romániában című előadása a résztvevők szerint egyöntetűen érdekes volt. Takaró Mihály, Márai Sándor 1956-os költészetéről tartott előadást, Szakály Sándor 1956-ról. Péterfi Gábor módszertani előadásában 1956 iskolai tanításának a problémáiról szólt. Az egyetlen nem 1956-ról szóló előadás ezen a napon Mészáros Kálmáné volt, aki Hősök és áldozatok a Rákóczi szabadságharcban címmel tartott előadást. Csütörtök délelőtt Gecsényi Lajos levéltáros a magyar forradalom és Ausztria 1956-os viszonyának számtalan érdekes részletére világított rá, majd a felvidéki gyökerekkel rendelkező Varga Zsuzsanna, az ELTE oktatója pedig 1956-nak a téeszesítésre gyakorolt hatását és a vidéki 1956 történetét mutatta be. A tábor, és egyben a csütörtöki nap záró előadásában Vasas Joachim Nagy Imre miniszterelnök életpályáját és 1956-os tevékenységét elemezte. A tábor utolsó programjaként pénteken Recskre és Egerbe kirándultak a résztvevők. Nándorfehérvári Diadal Emléknapja július A július között Budapesten megrendezett kétnapos program a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatala és a Rákóczi Szövetség közös szervezésében valósult meg. A Rákóczi Szövetség szervezésében 150 felvidéki, kárpátaljai és délvidéki diák és kísérőik érkeztek a fővárosba, hogy az ünnepi programon részt vegyenek július 21-én, csütörtökön délután a budapesti Petőfi Laktanyában vette kezdetét a program, ahol katonai- és eszközbemutatót tekintettek meg a fiatalok. A program a szálláshelyen, a Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégiumban folytatódott. A vacsorát követően a Történelmi Animációs Egyesület által készített 1456: Nándorfehérvári diadal c. történelmi animációs filmet nézték meg a résztvevők. Az alkotás készítésének körülményeiről, a Nándorfehérvári diadal történelmi hátteréről a filmet készítő egyesület alapítója, Baltavári Tamás tartott izgalmas előadást július 21-én, pénteken reggel a diákok és kísérőik a Magyar Honvédég Hadikikötőjében hajóra szálltak, hogy így jussanak el az ünnepség helyszínére. Az út során megalakult hajókötelék a Magyar Tudományos Akadémiánál kötött ki, utasai a flottila Dunáról leadott, ünnepi díszsortüze után gyalogosan indultak Hunyadi János lovas szobrához. Az itt elhangzott ünnepi beszédet koszorúzás követte, majd a közönség a Hadtörténeti Intézet és Múzeum épületében rendezett rövid ünnepségen vett részt, ahol Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára mondott beszédet. A diákok ezután két csoportra osztva indultak ebédelni a budavári Mátyás Étterembe, valamint megtekintették a Hunyadiak páncélban c. időszaki kiállítást, mely a HIM és a Bánsághy Páncél jóvoltából valósult meg. Kárpát-medencei magyar irodalom szakos tanárok találkozója Eger július Negyedik alkalommal rendezte meg nyári ötnapos irodalomtanár-táborát a Rákóczi Szövetség. Július 25-én délután az egri városháza dísztermében Csáky Csongort, a Rákóczi Szövetség főtitkárát követően Fábri Eufrozina, az Egri Szakképzési Centrum főigazgató asszonya köszöntötte azt a száznál kicsivel több középiskolai irodalomtanárt, aki a Kárpát-medence különböző régióiból jelentkezett a táborba. A magyarországi, valamint a szomszédos országok oktatási rendszerét, a Kárpát-medence kortárs magyar irodalmát ismertető egyhetes szakmai találkozó célja nemcsak a friss ismeretanyag megszerzése, hanem a szervezeti-intézményi együttműködés ösztönzése is volt. Vasas Joachim, az egyhetes találkozónak helyet biztosító Egri Kereskedelmi Szakközépiskola igazgatója, az irodalomoktatás valamennyi Kárpát-medencei országban a diákok nevelésében betöltött rendkívüli jelentőségére hívta fel az a pedagógusok figyelmét. A hagyományos borkóstoló előtt még Takaró Mihály irodalomtörténész a magyar irodalomoktatás általános Kárpát-medencei helyzetéről. Külön is kitért a Rákóczi Szövetség a táborban dolgozó kollégák segítségével készült, magyar irodalomtörténeti kézikönyvre is. Az előadások sorozatát Takaró Mihály Márai Sándor színes, vargabetűktől sem mentes életpályájáról szóló előadása vezette be, majd Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke mutatott rá Magyarország Európai Unión belüli lehetőségeire. Liktor Katalin irodalomtörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem doktorandusza Szabó Dezső tragikus véget ért írói pályáját ismertette, majd Kun Ferencz, a Rákóczi Szövetség egyik alapítója a felvidéki írók és költők magyar művelődéstörténetben betöltött meghatározó szerepéről tartott színes előadást. Délutánonként a különböző régiókból érkezettek a szekcióüléseken egymás régiójának friss magyar irodalmi életéről tájékozódhattak. Szerdán a délvidéki írószövetség vezetője, Tari István előadásában a vajdasági magyar irodalomról szólt, Nagy Éva, a bukaresti Tanügyminisztérium Kisebbségi Oktatásért felelős Államtitkárságának kabinetigazgatója pedig a romániai magyar oktatás aktuális helyzetéről tartott beszámolót. Grezsa István ez alkalommal, mint lelkes irodalombarát (irodalomtörténész édesapja nyomában haladva) Németh László irodalmi munkásságát családi vonatkozásokat sem megkerülve hozta testközelbe. Répás Zsuzsanna, a Művészeti Akadémia főosztályvezetőjeként az intézmény külhoniakkal kapcsolatos tevékenységét mutatta be, majd Őry Péter, a felvidéki Magyar Közösség Pártja országos tanácsának elnöke a nyelvi jogokról, a jog biztosította lehetőségekről beszélt. Az utolsó előtti napon a Szatmárnémeti Református Líceum igazgatónője, Szilágyi Éva beszélt Erdély irodalmáról, és annak magyar irodalmon belüli sajátos helyzetéről, majd Bali János, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kutatási igazgatója intézetük feladatairól és terveiről tartott összefoglalót. Lajkó Sára és Péter Krisztina a Délvidék irodalmi életéről, míg Riskó Márta, Varga Sándor és Szántó Edit Kárpátaljáéról nyújtott izgalmas összefoglalót a résztvevőknek. Vasas Joachim Nagy Imre politikai pályájának kevéssé ismert fejezeteit és ellentmondásait értelmezte a közönség számára. Pénteken a résztvevők zárófórumon vettek részt, ahol Takaró Mihály röviden összegezte a hetet. XXXIII. Nemzetközi Anyanyelvi Tábor, Győr július 31. augusztus 8. Az immár harmincharmadik alkalommal megszervezett győri anyanyelvi táborban ezúttal is határainkon túli magyar anyanyelvű középiskolás diákok vettek részt, összesen 48-an, Felvidékről, Erdélyből, Délvidékről és Kárpátaljáról. A tábor célja változatlanul a résztvevők nemzettudatának erősítése volt, illetve hogy a négy ország magyar anyanyelvű diákjainak találkozási lehetőséget biztosítson az anyaországban a Rákóczi Szövetség és Szabó József, a győri helyi szervezet vezetőjének szervezésében. A hivatalos megnyitót követően, a nagy háborúra emlékező műsort hallhattak a résztvevők Kulcsár Béla harmonikaművész előadásában. A második napon a tábor résztvevői egy városnéző kisbusszal, kultúrtörténeti nevezetességekkel ismerkedtek, majd dr. Tomka Péter régész előadását hallgatták meg a honfoglalás történeti eseményeiről. A harmadik napon a rábaközi hiedelmekről tartott a résztvevők elismerését maximálisan elnyerő előadást Balázs Lívia etnográfus. Ezt követően köszönthették körükben Dr. Halzl Józsefet, a Rákóczi Szövetség elnökét, és dr. Lukács Ferenc urat, aki visszaemlékezett a Felvidékről való elszakadás

37 72 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló borzalmaira, hiszen ő ebben az időszakban jött át Magyarországra és lett magyarországi lakos, a Rákóczi Szövetség alapító tagja, majd később pénzügyi titkára. Ezután Dr. Halzl József elnök úr beszélt a szövetség ifjúság körében végzett munkájáról, a beiskolázási program sikereiről, továbbá a középiskolákban működő szervezetek munkájáról. Közben átadták a Rákóczi Szövetség ajándékait a résztvevőknek. Szintén jelentős érdeklődés fogadta a magyar nép hagyományairól, szokásairól és népdalairól tartott előadást, amit dr. Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató tartott. A történeti-néprajzi blokkot az esti táncház követte Kakuk János koreográfus vezetésével. E viszonylag megterhelő napot egy balatoni kirándulás követte, amelynek keretében meglátogatták a tihanyi bencés apátságot, ahol meghallgatták egy idős szerzetes előadását, megnéztek egy filmet, ami bemutatta a bencés szerzetesek életét, munkáját, majd megtekintették az apátság épületében lévő kiállítást. A néprajzi ismeretekkel gazdagító előadást az irodalom és az anyanyelvről szóló előadás követte. Az anyanyelvi ismereteikről egy játék keretében adhattak ízelítőt a résztvevők, amit Horváth Ferenc könyvtáros, népművelő vezetett. A játékos vetélkedőt egy emlékező előadás követte, Czuczor Gergelyről, akiről halálának százötvenedik évfordulója alkalmából emlékezett Baksa Péter irodalomtörténész. Majd ezt követően került sor a Czuczor vetélkedőre, amit az előadás és a meghívókkal együtt kiküldött feladatlapok alapján készítettek elő a szervezők. Délután Dunaszegre látogattak, ahol a polgármester köszöntője után megtekintették a falu tájházát, katolikus templomát, majd egy rövid sétát követően a helyi művelődési házban hallgatták meg a dunaszegi Rezeda Népzenei Együttes fergeteges műsorát. Szombaton manuális foglalkozás volt Szabó Józsefné rajztanár irányításával. Vasárnap egész napos kirándulásra indultak Nagycenkre, Sopronba és Fertőrákosra R. Szabó Lajos soproni tanár vezetésével. Nagycenken megemlékeztek a legnagyobb magyarról; Széchenyi Istvánról és koszorút helyeztek el mauzóleumában. Hétfőn Gülch Csaba költő, újságíró tartott előadást Tűz Tamás költőről. A Csemadok Dunaszerdahelyi Választmánya egy fürdőzésre invitálta a résztvevőket Somorján. Ezután Andódra mentek, ahol megkoszorúzták Czuczor Gergely szobrát és megtekintették az életéről szóló kiállítást. Ópusztaszer - Baks Anyanyelvi Tábor augusztus 1-6. A Rákóczi Szövetség idén első alkalommal rendezte meg anyanyelvi táborát délvidéki általánosés középiskolás diákok számára. A tábornak Baks adott otthont, a programok jelentős része pedig az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban zajlott. A tábor célja az volt, hogy a szórványhelyzetben élő fiatalok új élményekben, ismeretségekben részesüljenek, valamint lehetőséget biztosítson a magyar nyelv intenzív tanulására és használatára, illetve a történelmi, irodalmi és magyar kultúrával kapcsolatos ismereteik bővítésére. Meghívott települések, célalapok a következők voltak: Csóka, Kúla, Nagybecskerek, Szenttamás, Törökbecse, Temerin A hivatalos megnyitón Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára köszöntötte a részvevőket, majd Csenger Orsolya táborvezető nyitotta meg a tábort. Az est hátralevő részében kis csoportokban, játékosan ismerkedtek meg egymással a táborozók. Kedden közös tábortánc tanulással indult a nap, majd az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba indult a társaság. A délelőtt folyamán a Feszty- körképet és a Rotunda épületében lévő kiállítást nézték meg a gyerekek. Ezután három csoportra bontva vettek részt a különböző történelmi, ősmagyar kort idéző foglalkozásokon. A skanzenben a két világháború közötti időszakot felidéző tanyasi iskolában egy korabeli tanítási órát ültek végig. A nomád parkban őseink életmódjáról tanultak, és az íjászatot is kipróbálták. Visszatérve Baksra, a Csillagösvény Élményparkban próbálhatták ki milyen könnyen el lehet tévedni egy igazi útvesztőben, világosban és sötétben egyaránt. Szerda délelőtt ügyességi versenyeken mérkőztek megy egymással a kis csoportok. Az emlékparkban interaktív programokon tanultak a rovásírásról és a régészetről, valamint lovagolhattak is a gyerekek. Az emlékparkból visszatérve, este táncházban szórakoztak, ahol moldvai táncokat oktattak nekik. Csütörtök délelőtt Mónus József, világbajnok távlövő íjász mesélt élményeiről, versenyeiről, ami által kitartó, céltudatos munkára biztatta a gyerekeket és egy rövid bemutatót is tartott. Ebéd után Szegedre utazott a társaság, ahol egy rövid, de tartalmas városnézést követően hajókiránduláson vettek részt. Péntek délelőtt a sándorfalvi strandon fürdőztek és pihentek a táborozók. Az utolsó nagyszabású tábortánc után pedig még csobbant egyet a társaság a kemping medencéjében. Este a tábort egy fergeteges hangulatú búcsúbuli zárta. Tatai Anyanyelvi Tábor augusztus A Rákóczi Szövetség 27. anyanyelvi tábora idén ismételten Tatán került megrendezésre. Főként Felvidékről és Kárpátaljáról érkeztek a résztvevők. A tábor többek között a tatai polgármesteri hivatal támogatásával valósult meg és a nyitrai tanárképző kar magyar hallgatói vezetésével zajlott. Meghívott települések, célalapok voltak: Aknaszlatina, Beregszász, Bustyaháza, Técső, Visk, Buzita, Csáb, Galánta, Léva, Fülek, Lukanénye, Losonc, Óvár, Zoboralja és Nagysalló. Makláry-Szalontai Csaba, a Rákóczi Szövetség elnökségi tagja és Michl József, Tata Város polgármestere rövid köszöntőjét követően Brutovszky Gabriella táborvezető nyitotta meg a tábort. A tábor folyamán a gyerekeket kisvasutas városnézésen, Mátyás király életét feldolgozó foglalkozásokon, a táborral kapcsolatos vetélkedőkön vettek részt, valamint moldvai táncokat tanultak. Ellátogattak többek között a Tatai várba, a Német Nemzetiségű Múzeumba, a Kuny Domonkos Múzeumba és az Öreg-tóhoz. A hét talán legemlékezetesebb része az volt, amikor a gyerekek egy Oscar díjátadónak álcázott Ki mit tud? vetélkedővel egybekötött filmvetítésen megnézték az általuk készített mesefilmeket. Erzsébet táborok A Rákóczi Szövetség 2016-ban is lehetőséget kapott az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványtól, hogy felvidéki diákokat utaztathasson a Zánkai- és Ivói Erzsébet Táborokba. A július között megrendezett Ivói Erzsébet Táborban 13 felvidéki ifjúsági szervezet 120 diákja üdülhetett. A program első felét a Madarasi Hargitán lévő táborban töltötték a gyerekek, a második felében Csíkszereda, Gyergyószentmiklós és a Gyímesek csodálatos vidékét járták be. A szervezők és a táborvezetők színes programokkal segítették a kikapcsolódást. Kézműves foglakozások, különböző sportolási lehetőségek, túrák (Ivói Vadaspark, Madarasi Hargita), játékos vetélkedők (Erzsébet vetélkedő, Tábori Olimpia, Ki mit tud?), strandolás, táncház mind-mind felejthetetlen élményt nyújtottak az ifjúságnak és kísérőiknek egyaránt. A három napos kirándulás alkalmával Székelyföld kulturális és természeti kincseiből is ízelítőt kaphattak a táborozók. Többek között ellátogattak a Rákóczi vár maradványához Gyímesbükkön, a csíksomlyói kegytemplomhoz, megcsodálták a Békás-szoros hatalmas szurdokvölgyét, sétáltak Csíkszeredán, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen és nem utolsó sorban tisztelegtek Tamási Áron sírjánál Farkaslakán. A zánkai úttörőtábor helyén, az Új Nemzedék Központban rendezték meg 2016 nyarán immár ötödik éve az Erzsébet Tábort. Az előző évekhez hasonlóan, határon túli magyar résztvevőket is hívtak a Határtalan Túra keretén belül a táborba Augusztus között 124 diák érkezett Zánkára, Léváról, Ipolyságról, Nagybalogról, Csábról, Rozsnyóról, Rimaszombatról, Losoncról, Kassáról, Gömöralmágyról, Királyhelmecről és nem utolsó sorban Nagyszelmencről. A táborozók egy héten keresztül élvezhették a balatoni strandolást, de mellette számos érdekes programban is részt vehettek (akadályversenyek, bátorság próbák, ügyességi vetélkedők, koncert, táncház, karaoke. Hétfőn a szigligeti várba tettek egy sétát a felvidékiek, ahol egy rögtönzött harci fegyver bemutatót tekinthettek meg, majd szerdán Tihanyban meglátogatták a Magyar Királyok Panoptikumát és egy rövid szabadprogram keretében sétálhattak az apátság mellett, megkóstolhatták a különleges

38 74 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló fagylaltokat és gyönyörködhettek a gyönyörű tájban. XXVIII. Szentendrei Főiskolás Tábor, Szentendre augusztus Idén huszonnyolcadik alkalommal került megrendezésre a Rákóczi Szövetség leghosszabb múlttal rendelkező rendezvénye, a Szentendrei Főiskolás Tábor. A meghívott szervezetek közül számos felvidéki, kárpártaljai, erdélyi, partiumi és magyarországi intézmény diákjai vettek részt a találkozón. A tábor első napján a délutáni órákban érkeztek meg a résztvevők, akik a regisztrációt követően elfoglalták szálláshelyeiket. A program a megnyitóval kezdődött, amikor Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntötte a diákokat. Halzl József mellett, Ugron Gáspár Gábor, a Rákóczi Szövetség alelnöke, valamint Csáky Csongor, főtitkár is üdvözölte a hallgatóságot. A megnyitót vacsora követte, majd pedig Dunai Márk Bence tartott interaktív ismerkedési estet a résztvevőknek. Az ismerkedési est után sor került a Lovasíjász című film vetítésére. Augusztus 23-án az előadások sorát Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója kezdte, aki a magyar nemzetpolitika múltjáról, jelenéről és jövőjéről értekezett, külön kiemelve a nemzetpolitika súlyának közelmúltban bekövetkezett növekedését. Ezt követően Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártájnak újdonsült elnöke tartott előadást a felvidéki magyarság és a felvidéki magyar politika helyzetéről. Menyhárt József előadását ebéd követte, majd pedig Grezsa István, Kárpátaljáért felelős miniszteri biztos tartott előadást a magyar Kormány külhoniakat érintő programjairól. Ezt követően Gecse Géza, egyetemi tanár, az Aspektus témafelelőse ismertette a hallgatóknak a Száz év tükrében a nagy háború című történelmi ismeretterjesztő klip-vetélkedőn való részvétel feltételeit. A nap soron következő előadója Takaró Mihály irodalomtörténész volt, aki a magyar irodalom és kultúra jelentőségéről beszélt. Takaró Mihályt Tótth András, a Magyar Villamos Művek stratégiai vezérigazgató helyettese követte, aki energiagazdálkodásról és energiastratégiáról tartott előadást. Tótth András előadása után vacsora következett, majd pedig egy kvízjátékon vehettek részt a hallgatók, a Quiznight munkatársainak vezetésével. A keddi nap első előadója Pánczél Károly, a Nemzeti Összetartozás Bizottság elnöke volt, aki a kettősállampolgárságról, az összetartozástudat fontosságáról és a Nemzeti Összetartozás Bizottság munkájáról beszélt. Pánczél Károlyt Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke követte, aki az otthonmaradás fontosságáról és a fiatalok világhoz való viszonyáról, valamint az Intézet erre vonatkozó kutatásairól tartott előadást. Ezt követően Frank Spengler, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi képviseletének vezetője, a rendezvény egyik fő támogatója tartott előadást. Frank Spengler ismertette az Alapítvány történetét és munkáját, majd pedig a résztvevők kérdéseire válaszolt. Az előadást ebéd követte, majd pedig lézerharc játékon vehettek részt a hallgatók. A játékot követően Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Alapítvány kuratóriumának elnöke tartott előadást a Századvég Alapítvány munkájáról. Az előadást fórumbeszélgetés követte, melynek keretében Nagy Domonkos István ismertette a Rákóczi Szövetség programjait, valamint megkérte a résztvevőket, hogy fogalmazzák meg észrevételeiket, javaslataikat a tábor programjaival, szervezésével kapcsolatban. A beszélgetés után vacsora következett, majd pedig a hagyományosnak mondható táncház, Szente János vezetésével. A tábor negyedik napja A. Szabó Magda, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatójának előadásával kezdődött. Az igazgató asszony a színház történetéről tartott előadást, Nemzeti Színház - a nemzet színháza. Villanások a ház (majd) 180 éves történetéből címmel. A. Szabó Magda előadását ebéd, majd pedig Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum elnöke és Böröcz László, a Fidelitas elnöke által tartott előadások következtek. Ezután Benedek Fülöp, az OTP Bank ügyvezető igazgatója tartott előadást a bank által az agrárium számára nyújtott hitelkonstrukciókkal kapcsolatban. Benedek Fülöp előadását vacsora, majd pedig Bogár László közgazdász előadása követte. A napot Krizmanits József, a Magyar Bor Intézet vezetője által tartott borbemutató és borkóstoló zárta. A pénteki nap programja szentendrei városnézéssel, illetve idegenvezetéssel indult, majd pedig budapesti kirándulással folytatódott. Budapesten a résztvevők ellátogattak a Láthatatlan Kiállításra, ahol megtapasztalhatták, hogy a vakok mit és hogyan érzékelnek a környezetükből, így találkozva az általuk tapasztalható nehézségekkel is. A kiállítást követően a Budai Várban megtekintették a Mi, magyarok Kiállítást a Magyarság Házában. Rövid szabadidő után vacsora következett. Ezután hajókiránduláson vettek részt, amikor a Dunáról csodálhatták meg az éjszakai Budapestet, majd hajóval érkeztek vissza Szentendrére. A rendezvény programját búcsúest zárta. A résztvevők szombat délelőtt a reggelit követően indultak haza. Vezetőképző Visk szeptember Visken 74 középiskolás diák és tanár vett részt a Rákóczi Szövetség középiskolás vezetőképzőjén szeptember 23. és 25. között. A rendezvényen 11 kárpátaljai középiskola ifjúsági szervezetének diák és tanár képviselői voltak jelen. A hétvége célja a kárpátaljai diák- és tanár-vezetők képzése, kapcsolatrendszerük erősítése volt. A péntek esti megnyitó ünnepségen a Rákóczi Szövetség nevében Petrovay László köszöntötte a résztvevőket. Ezt Szalóczy Pál előadása követte, amiben az 1956-os forradalom és szabadságharcról emlékezett meg, majd Görcsös Katalin tartott játékos ismerkedési estet a diákoknak a Kölcsey Ferenc Középiskola dísztermében. Másnap délelőtt Huszt várához kirándult a társaság, ahol Cubik László, helyi tanár tartott előadást a hely történetéről és a hozzáfűződő legendákról. A református templomban Józan Lajosné Erzsébet mesélt a templom felújításának történetéről és az akkor talált freskók eredetéről. Délután Petrovay László tartott egy rövid tájékoztatót a Rákóczi Szövetség munkásságáról és a középiskolásokat érintő pályázati lehetőségekről. Görcsös Katalin csapatépítő és problémamegoldó feladatokkal, játékokkal szórakoztatta a diákokat. A vacsora előtt Nagy Béla, református egyházkerületi főgondnok tartott előadást munkásságáról és hasznos tanácsokkal látta el az iskolaválasztás, pályaválasztás előtt álló fiatalokat. Vezetőképző Törökbecse szeptember 30. október 2. A délvidéki Törökbecsén 60 középiskolás diák és tanár vett részt a Rákóczi Szövetség középiskolás vezetőképzőjén szeptember 30. és október 2. között. A rendezvényen 10 magyarországi és 5 délvidéki középiskola ifjúsági szervezetének képviselői vettek részt. A péntek esti megnyitó ünnepségen Dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke és Csáky Csongor, a Szövetség főtitkára köszöntötte a résztvevőket az első Délvidéken megrendezett vezetőképzőn. Ezt követően Szalóczy Pál tartott előadást, melyben Németh László 56-os naplóbejegyzéseit alapul véve, azt korabeli kép- és filmfelvételekkel alátámasztva, zenei betétekkel színesítve emlékezett meg az 1956-os forradalom és szabadságharcról. Ezután Baráth Gábor, délvidéki történész tartott előadást az 1848/49-as szabadságharc délvidéki eseményeiről. Az este zárásaként Görcsös Katalin tartott játékos ismerkedési estet a diákoknak október 1-én, szombaton a csapat reggeli után elindult, hogy a környék nevezetességeit megismerhesse. A város kultúrházában megtekintették az avar kori emlékekből álló kiállítását, majd a katolikus plébánia kertjében megkoszorúzták Leiningen-Westerburg Károly mellszobrát. Innen autóbuszra szállva Beodrára mentek, ahol megtekintették a Karácsonyi-kastélyt, illetve az annak gazdasági épületeiben berendezett hely- és kultúrtörténeti, néprajzi tárlatát. A délelőtti körút Aracson, a pusztatemplomnál fejeződött be, ahol Báló Tibor, a törökbecsei ifjúsági szervezet vezetője beszélt a templom történetéről és helyreállításának körülményeiről. Ebéd után a társaság ismét útra kelt, ezúttal Óbecsére, ahol Kiss Igor, az Óbecsei Gimnázium tanára várta őket. Először a városházát, majd a katolikus templomot keresték fel a fiatalok, majd a Than fivérek szülőházában kialakított emlékház interaktív, játékos kiállítását látogatták meg. Az este fergeteges hangulatú táncházzal zárult a helyi magyar fiatalok tánccsoportjának vezetésével, akik egy rövid bemutatóval is szórakoztatták a résztvevőket. A zenéről a törökbecsei Kalász zenekar gondoskodott október 2-án Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke tartott előadást, melyben a Tanács munkájának ismertetése mellett a mai magyar fiatalokat és családokat érintő

39 76 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló legfontosabb kérdéseiről kérdésekről is beszélt. Ezt követően Báló Tibor zárszavával ért véget a rendezvény. Gloria Victis 1956-os Emlékünnepség Kárpát-medencei Ifjúsági Találkozó és Történelmi Vetélkedő október Az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján a Rákóczi Szövetség 24. alkalommal szervezte meg Gloria Victis rendezvénysorozatát. A háromnapos találkozóra valamennyi szomszédos országból érkeztek magyar középiskolások és egyetemisták. Ebben az évben közel kétezer-ötszáz Kárpát-medencei magyar fiatal vett részt a találkozón, köztük négyszáz egyetemista és kétezer középiskolás, valamint hatvan segítő, akik a Rákóczi Szövetség helyi szervezeteit és együttműködő partnereit képviselték. Az Eperjesi Egyetemről idén is érkezett egy csoport szlovák hallgató, akik együtt ünnepeltek magyar diáktársaikkal. A Rákóczi Szövetség és Rákosmezeje Helyi Szervezete által közösen meghirdetett Kárpát-medencei 1956-os irodalmi pályázatának ünnepélyes eredményhirdetésével indult az idei eseménysorozat a Magyarság Házában. A pályázatra 43 pályamű érkezett a Kárpát-medence minden szegletéből. A felhívás értelmében három témában lehetett dolgozatot benyújtani: Nagy idők tanúi voltak (Idősebb családtagokkal, barátokkal, az események még élő tanúival készült interjúk vagy memoárok alapján); Csönd van, mintha nem is rezzennénk, S rohanunk a forradalomba (Jelentős költői alkotások az ötvenes években Nagy László, Illyés Gyula és mások versei), illetve Így látta Németh László / Bibó István /Albert Camus a magyar forradalmat (1956 képe és jelentősége egy jelentős gondolkodó egy művében). A rövid ünnepséget a délután moderátora, Nyakas Szilárd nyitotta meg, majd a székesfehérvári Kodály Zoltán Gimnázium Énekkarának tolmácsolásában Kodály Zoltán: Köszöntő és Bárdos Lajos: Tábortűznél című művei csendültek fel. A díjkiosztó előtt Seres Zsuzsanna, a Magyarság Háza osztályvezetője, Ökrös Mariann, a Feszty-körkép Alapítvány elnöke, Tamássyné Biró Magda, a Rákosmezeje Helyi Szervezet vezetője és Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntötték a pályázókat, majd átadták az okleveleket, díjakat és különdíjakat. A pályázat végeredménye: I. hely: Ferenc Tamás Balázsi Erika (Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum, Erdély) II. hely: Fórizs Ákos Barnabás Paulovics Péter Rácz Zsolt (Szolnok Városi Kollégium Tiszaparti Tagintézménye) III. hely: Rancsó Sarolta (Selye János Gimnázium Komárom, Felvidék) Különdíjban részesült: Pósa Viktória (Zentai Gimnázium, Délvidék), Bogáthy Eszter (Kisgejőci Egry Ferenc Oktatási-Nevelési Komplexum, Kárpátalja), Juhász József (Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Karcag) Az ifjúsági találkozó keretében október 21-én a középiskolások a szálláshelyeken történt regisztrációt követően a BME-n Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész hangversenyét hallgathatták meg. A világhíres zongoravirtuóz repertoárjából nem maradhatott ki Beethoven Egmont-nyitánya, sőt egy négykezes darab erejéig a szintén zongoraművész feleségét is a színpadra szólította. A történelmi vetélkedő versenyzői a II. kerületi Önkormányzat meghívására a Klebelsberg Kultúrkúriában a Gloria Vicis 1956 táncszínházi produkciót tekinthették meg, míg az egyetemista fiatalok éjszakai dunai városnéző-hajókiránduláson vehettek részt. Október 22-én délelőtt kezdetét vette a történelmi vetélkedő középdöntője, ahol 60 csapat mérhette össze tudását 1956 témájában. Ezalatt az egyetemista fiatalok Takaró Mihály irodalomtörténész és Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnökének előadását hallgathatták meg, míg ötszáz középiskolás diák a budai Várban látogatta meg a Mi Magyarok kiállítást, a Halászbástyát és a Várkert Bazárt. Ebéd után a Szövetség minden vendége, közel kétezer-ötszáz diák, egyetemi hallgató és tanár (köztük a Rákóczi Szövetség Diaszpóra- és Szórvány Programjában résztvevő 300 fő) bekapcsolódott a műegyetemi megemlékezésbe. Itt Botka Csaba újvidéki egyetemista mondott ünnepi beszédet, majd elhelyezte a Kárpát-medencei magyar fiatalság nevében a Szövetség közös koszorúját. Nem sokkal 16 óra után a korhű ruhába öltözött ungvári és beregszászi egyetemista fiatalok vezetésével megkezdődött a hagyományos fáklyás felvonulás a Bem térre. A menet megállt a Nagy Imre téren, ahol Tarlós István főpolgármester A Döntő végeredménye felavatta új helyén a Kossuth térről ideköltöztetett, a forradalom lángját jelképező örökmécsest. A Bem téri megemlékezésen idén is Erdélyi Claudia volt a műsorvezető, míg a zenei betéteket Kovács Nóri és zenekara szolgáltatták. Az ünnepi szónok szerepét Dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke vállalta, aki beszédében saját 1956-os naplójából idézett a 60 évvel ezelőtti eseményekről. (Külön öröm, hogy az emlékév tiszteletére új kiadásban ismét megjelenhetett a napló.) A hagyományokhoz híven, a határon túli ifjúság nevében is felszólalt egy hallgató: idén Szász István Szilárd, a Babes- Bolyai Tudományegyetem doktorandusza mondott beszédet, akinek a gondolatai leginkább az 1956-os csodára fókuszáltak. Az estet a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok ünnepi koncertje zárta a BME aulájában. Vasárnap délelőtt az egyetemista fiatalok Sándor Pál: Szerencsés Dániel című filmjét tekinthették meg, mely az 1956-os történtek mellett a fiatalok mai problémaira is kiválóan reflektál. A középiskolás vendégek ezalatt a Kossuth téren Magyarország lobogójának katonai tiszteletadással történő felvonását nézhették meg, majd az Országgyűlés jóvoltából parlementi látogatáson vehettek részt, ahol személyesen Kövér László, az Országgyűlés elnöke köszöntötte a külhoni diákokat. Ezzel párhuzamosan a legjobb tíz csapat részvételével kezdetét vette a történelmi vetélkedő döntője is. Iskola neve Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium Nyíregyházi Arany János Gimnázium, ÁI és Kollégium Egészségügyi Középiskola 8. Selye János Gimnázium Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium Felkészítő tanár Vancsó Marianna Antal Andrea Csősz Róbert Omischel Mónika Sóvári László Lamosné Szabados Enikő Szabó Lívia Elek József Stróbl Terézia Mester Balázs diák 1 diák 2 diák 3 Vágó Ákos Besenyei Márk Hadi Noémi Bán Tamás Petik Lajos Illés Roland Beszédes Anna Fiala Tamás Balogh Imola Nagyházi Tamás Gergő Nagy Odett Pfeifer Tamás Hüvös Dorka Panna Griszbacher Kitti Kiss László Marcell Rádai Zoltán Sinkovics Krisztina Nagy Bence Attila Móczi Korina Konkoly István András Páli Petra Pilisy Bence Réthi Daniella Reif Roland Czene Martin Tumó Bence Tóth Valentina Tarics Árpád Szombath Fanni Nemes Bálint A huszonnegyedik Gloria Victis 1956-os Emlékünnepség, Kárpát-medencei Ifjúsági Találkozó és Történelmi Vetélkedő ezzel rendeben befejeződött, majd a záró ebédet követően mindenki hazaindult. *Támogatóink: Honvédelmi Minisztérium, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Emberi Erőforrások Minisztériuma, A Magyar Szabadság Éve Az 56-os Emlékbizottság, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Magyar Országgyűlés Parlamenti Látogatás, Budapest II. kerület Önkormányzata, Komárom városa (Felvidék), Dunaszerdahely városa, Székelyudvarhely városa, Auguszt cukrászda, Kossuth Kiadó, Püski Kiadó, Kráter Kiadó, Zrínyi Kiadó Gloria Victis Jutalomút, Krakkó november október 23-án a Budapesti Műszaki Egyetem dísztermében megrendezett Gloria Victis Történelmi vetélkedő tíz döntőbe jutott csapata egy felvidéki - lengyelországi jutalomkiránduláson vehetett részt, melyre november között került sor. A diákok és felkészítő tanáraik zömében Magyarországról érkeztek, de volt délvidéki, erdélyi és felvidéki csapat is. A kirándulás Felvidéken, Selmecbányán kezdődött. A méltán híres, 1993-ban a világörökség részévé nyilvánított város építészeti, kultúrtörténeti, valamint bányászati látványosságai elvarázsolták a kirándulókat. A fakultatív bányalátogatást, majd a belvárosi sétát követően Lengyelország, Zakopane felé vették útjukat a jutalmazottak. Másnap Krakkóban részt vettek a lengyel nemzeti ünnep rendezvénysorozatán, az ünnepi felvonuláson. A felvonulás a Wawel-dombon található Szent Szaniszló-székesegyháznál vette kezdetét és a Jan Matejko Képzőművészeti Akadémia előtt ért véget. A rendezvényen több magyar csoport is feltűnt, felemelő érzés volt, ahogy a napsütötte Krakkó belvárosát ellepték a fehér-piros, piros-fehér-zöld színek. A délutáni program keretében Wieliczka-ba látogattak a kirándulók, ahol Lengyelország egyik legrégebbi sóbányája található. A legszebb wieliczkai legenda Árpád-házi Kinga nevéhez fűződik, miszerint jegygyűrűje csodálatos módon a kősótelepekkel együtt vándorolt Erdélyből Wieliczká-ba. Az első kitermelt

40 78 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló sótömbben megtalálták a gyűrűt, azóta bővelkedik sóban Lengyelország. A látogatás során Szent Kinga ereklyéi előtt egy magyar nemzeti színekbe öltözött koszorút helyeztek el a diákok. Szombaton a krakkói magyar emlékek felkeresését tűzte ki célul a csoport. A Szent Szaniszló-székesegyház kriptájában található Báthory István erdélyi fejedelem, lengyel király és Szent Hedvig, Nagy Lajos lányának sírja. A város főterén, a Piac tér sarkán Balassi Bálint bronz domborműve örökíti meg a költő emlékét. A Jagelló Egyetemre évszázadokon keresztül jártak magyar diákok, a belvárosban a mai napig áll a magyar kollégium épülete. Délután a csoport elbúcsúzott Lengyelországtól és elindultak Kassa felé. Vasárnap reggel a kassai Szent Erzsébet-székesegyházban magyar ünnepi misén vettek részt a kirándulók. Az ünnepi mise után még körbejárták Kassa nevezetességeit, majd hazaindultak. Vezetőképző Tatabánya november A Rákóczi Szövetség november között immár huszonhatodik alkalommal valósította meg Kárpát-medencei Középiskolás Vezetőképzőjét ezúttal Tatabányán, az Árpád Hotelben. A rendezvényen összesen 15 középiskola mintegy hetvenöt diákvezetője és tanára vett részt Erdélyből (Székelyudvarhely, Dicsőszentmárton, Szászrégen), Kárpátaljáról (Aknaszlatina, Beregszász, Csap, Nagydobrony), Felvidékről (Komárom) és Magyarországról (Balassagyarmat, Budapest, Tatabánya, Keszthely). A megnyitón Schmidt Csaba, Tatabánya város polgármestere köszöntötte a rendezvény résztvevőit és kedves ajándékkal is készült: a tatabányai Gyémánt Élményfürdőbe szóló csoportos belépőt adott át a fiataloknak. A megnyitó Makláry-Szalontai Csaba, a Rákóczi Szövetség elnökségi tagjának köszöntőjével folytatódott, aki előadásában a város történetének legfontosabb mozzanataival ismertette meg a hallgatóságot. Szombaton a résztvevők először az oroszlányi Bányászati Múzeum színes, interaktív kiállítását tekintették meg. Tatán Dr. Schmidtmayer Richárd, a Tatai Várban működő Kuny Domonkos Múzeum igazgatóhelyettese fogadta őket és tartott érdekfeszítő előadást a vár történetéről. Tatabányán pedig a Turul Emlékművet és a Szelim-barlangot látogatták meg. A helyszíneket Szalai Péter, a tatabányai Mikes Kelemen Gimnáziumának tanára mutatta be. Ebéd után Margittai Gábor kutató, újságíró tartott érdekfeszítő oknyomozó előadást a Szamár-sziget szellemkatonái címmel. A történelmi kitekintő után Dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntötte a csoportokat, majd Prof. Bolberitz Pál tartott előadást, melynek központi témái a helyes önértékelés kialakítása, önnön értékeink kamatoztatása és a személyes Isten-ember kapcsolat megélése voltak. A délutánt Morvay Levente pályázati és civil szakértő ismeretterjesztője zárta. A vacsorát követően Bárány Krisztián és Pálffy Géza, a Lendület Szent Korona Kutatócsoportjának vezetője által készített, A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című filmkerült levetítésre az érdeklődő közönség nagy örömére. Célalaptalálkozó Budapest, november Budapesten valósult meg a Beiratkozási Program sikeres működtetését segítő találkozó. A tanácskozást Gabri Rudolf, a Szülőföldön Magyarul Társulás elnöke vezette. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntőjében kiemelte, a célalapok fontos küldetést teljesítenek, s kivétel nélkül a felvidéki magyar kultúra és oktatás ügyét szolgálják. Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója a Kisebbségi magyar közösségépítés elmélettől a gyakorlatig című előadásában kifejtette, amennyiben a többségnek joga van a nem-zetépítéshez, akkor a kisebbségnek is. Az anyanyelvi iskolaválasztás dilemmái a Kárpát-medencében című előadásában Bali János a szórványhelyzetben lévő magyar települések oktatási alternatíváiról szóló felmérésük eredmé-nyeiről számolt be. Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke ismertette és kommentálta a dunaszerda-helyi magyar-magyar párbeszéd aktualitásait. Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára ezt követően ismertette a Rákóczi Szövetség be-iratkozási programjának munkáját. Pálinkás Barnabás a Rákóczi Szövetség óvodások számára szervezett karácsonyi ajándékcsomag-akciójáról számolt be. Ugron Gáspár, a Rákóczi Szövet-ség alelnöke a diaszpóra- és a szórványprogramról szólva kijelentette, hogy a nyugati szórvány-nak nevezett diaszpórából összesen 650 fő számára szerveznek magyarországi és a szomszédos országok magyarlakta területeire irányuló kirándulásokat, a kárpát-medencei magyar szórványte-lepülések fiataljai közül pedig diáknak. Jerasz Anikó a Magyar Nemzeti Tanács képviseletében elmondta, hogy a Vajdasági Magyar Szö-vetséggel közösen dolgozták ki oktatási stratégiájukat óta működnek együtt a Rákóczi Szövetséggel, amelynek eredményeként lehet elkönyvelni, hogy akad olyan település, ahol 37 év után ismét van magyar tannyelvű alsó tagozat. Beiskolázási programjuk a Vackor, amely isko-labuszt, napközis programot is kínál, hogy segítséget nyújtson a szülők számára. Kéry Hajnal, Bihar megye főtanfelügyelő-helyettese elmondta, hogy óriási eredménynek tartják, hogy megyéjükben, amelyben a szórványhelyzet valamennyi formája előfordul, sehol nem szűnt meg magyar iskola. A találkozó a Szülőföldön Magyarul Társulás kuratóriumi ülésével ért véget. Az összejövetel célja az információk átadásával a célalapok működésének és tevékenységének a megerősítése volt.

41 80 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló rész Diaszpóraés Szórványprogram A Rákóczi Szövetség a Magyar Diszapóra Tanács kérése alapján, a HATÁRTALANUL PROGRAM keretében 2016 szeptembere és 2017 júniusa között lehetőséget kíván teremteni 650 diaszpórában és 1850 Kárpát-medencei szórványban élő magyar fiatalnak magyarországi tanulmányútra. A Rákóczi Szövetség a meglévő ifjúságot és magyar identitásmegőrzést szolgáló programjai mellett, egészen 2017 júniusáig lehetőséget biztosít 1850 Kárpát-medencei mély szórványban és 650 diaszpórában élő, 10 és 25 év közötti magyar fiatalnak, hogy Magyarországra látogasson. A június végéig terjedő időszakban összesen 10 programlehetőséget biztosít a Szövetség, az Észak- és Dél-Amerikából, Dél-Afrikából, Ausztráliából, Nyugat-Európa különböző államaiból és a Kárpát-medencéből ide látogatni szándékozóknak. Magyarországi tartózkodásuk 3-14 nap közötti időtartamban valósul meg. Útjuk során minden Magyarországon felmerülő költségüket a Rákóczi Szövetség állja, az útiköltségükhöz pedig régiótól függően 20-80%-os arányban járul hozzá. A jelentkezés során feltétel, hogy a fiataloknak a helyi magyar közösségekben működő hétvégi iskolák, cserkészcsapatok, hagyományőrző- és kulturális egyesületek, esetleg vallási közösségek munkájában legalább egy éve kell aktívan részt venniük. Lehetnek kísérőik is, akik többnyire néptánctanítók, pedagógusok vagy a magyar közösségi életet szervező felnőttek közül szoktak jelentkezni. Az ő esetükben viszont előfeltétel, hogy jól beszéljenek magyarul. A programra a Magyar Diaszpóra Tanács szervezetei kaptak és kapnak meghívást. A program összeállításánál a Rákóczi Szövetség kifejezetten törekedett arra, hogy az utazás nagyobb nemzeti és egyházi ünnepeinkhez, illetve eseményeinkhez kapcsolódjon. Minden utazó csoport jól szervezett programokon vehet tehát részt, amelynek része Budapest, a vidéki Magyarország és egy a Kárpát-medencén belüli, de határon túli magyar régió felkeresése is. Őszi szüret szeptember 24. és október 8. között került sor első ízben a diaszpórában élő magyar fiatalok tanulmányútjára. Az Őszi szüret elnevezésű programnak budapesti, vidéki és partiumi helyszínei egyaránt voltak. Ez alkalommal a résztvevők Argentínából érkeztek, és először Budapest nevezetességeivel ismerkedhettek meg. Többek között az Országház - így a Szent Koronával való találkozás -, a Sziklakórház, a Terror Háza Múzeum, a Budavári Labirintus bejárása, a török időket idéző Király-fürdő élménye, végül az élőzenés táncház forgataga biztosították a feledhetetlen emlékeket. Természetesen sor került a vidéki Magyarország felfedezésére is, ahol Eger városának vendégszeretetét élvezhették. Szakavatott mesterek által betekintést kaphattak a szüret, a borkészítés folyamatába, kipróbálhatták a különböző fogásokat és természetesen a borkóstolás sem maradhatott el. A fiatalok Magyarország legszebb természeti kincsei közül is kaptak egy csokorra valót, hiszen a Bükki Nemzeti Park, Szilvásvárad, Szalajka-völgy, Tokaj, Sárospatak, Lillafüred mind-mind lenyűgöző és egyedülálló élményt biztosítanak az odalátogatóknak. Ezt követően a partiumi kirándulás következett, ahol elég, ha csupán Nagykárolyban a Károlyi-kastélyt, Kaplonyban a Károlyi-kriptát, Domahidán a szatmári béke emlékoszlopát, az ákosi templom középkori falait vagy a koltói Petőfi múzeum szépségeit emeljük ki os forradalom és szabadságharc A Rákóczi Szövetség Diaszpóra- és Szórványprogram sorozatának második rendezvénye október 21. és 23. között közel 300 résztvevővel került lebonyolításra. A fiatalok és kísérőik Felvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról és Délvidékről érkeztek Eger városába. A megnyitó ünnepségen Habis László, Eger város polgármestere, Palotás József, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal főigazgató-helyettese, és Ugron Gáspár, a Rákóczi Szövetség alelnöke köszöntötte a résztvevőket. A rövid hétvége egyedülálló kulturális programokkal, kiállításokkal, megemlékezésekkel hozta kézzelfogható közelségbe a történelem legendás pillanatait. Az egri vár és folyosórendszer a török idők emlékét idézte meg, a recski Nemzeti Emlékparkban a kényszermunkatábor megrázó szörnyűségeibe nyerhettek bepillantást, a budapesti Gloria Victis emlékünnepség és fáklyás felvonulás pedig felelevenítette az 1956-os forradalom eseményeit. Márton napi vigadalom november közepén több mint 200 fő, a szamosújvári Mezőségi TÉKA Szórványkollégium 54, a temesvári Bartók Béla Elméleti Középiskola 44, a Tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum 55, valamint a Torontál Magyar Oktatási Művelődési és Ifjúsági Központ 50 diákja és tanára vett részt egy-egy hosszú hétvégén. A Dunakanyarba tett kirándulás során az esztergomi bazilika, a visegrádi Mátyás Király Múzeum és Szentendre látványosságait tekintették meg, a Hagyományok Házában pedig hangulatos koncerteken és táncházban mulattak a szórványból érkező fiatalok. Egy tartalmas budapesti városnézés is várta a résztvevőket, de több vidéki nevezetességet is felkerestek Kecskeméten, Ópusztaszeren, Szegeden és Gyula városában is. Advent A Diaszpóra- és Szórványprogram adventi programidőszakába december 7. és 23. között 100 fiatal kapcsolódott be, akik Ausztráliából, Ausztriából, Kanadából, az Egyesült Államokból, Chiléből, Horvátországból és Erdélyből érkeztek. Az adventi időszakban Magyarország több vidéki települése is színpompás, hangulatos vásárokkal büszkélkedhet. A programsorozat résztvevői Budapest mellett ellátogattak a Dunakanyarba, Gödöllőre, Székesfehérvárra, Tatára, Tatabányára, Pannonhalmára, Győrbe, a felvidéki Komáromba és nem utolsó sorban Selmecbányára, ahol a vásárok nyüzsgő hangulatán túl a téli városképek látványát is élvezhették. A városnézős programokat színházi-, cirkuszi előadások, hangversenyek és táncházak színesítették.

42 82 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló Időszak szerint Időszak szerint Időpont Program Szórvány Diaszpóra szeptember 24 -október 8. Őszi szüret október os forradalom és szabadságharc november Márton napi vigadalom december Advent január Farsang február 18 -március 4. Tavaszi szél vizet áraszt március Március /1849-es forradalom és szabadságharc április Húsvét Összesen: Időpont Program Szórvány szeptember 24 -október 8. Őszi szüret Erdély Felvidék Kárpátalja Vajdaság Horvátország Egyéb Össz október os forradalom és szabadságharc november Márton napi vigadalom december Advent január Farsang február 18 -március 4. Tavaszi szél vizet áraszt március Március /1849-es forradalom és szabadságharc április Húsvét Összesen: rész között Budapesten több mint 2000 Kárpát-medencei diák vett részt a Műegyetemi és a Bem téri megemlékezésen. Mindemellett a Rákóczi Diákutaztatási Szövetség 250 Kárpát-medence szerte működő középiskolai szervezete Program A évi diákutaztatási programok bemutatása A Rákóczi Szövetség Diákutaztatási Programjai keretében 2016-ban 361 Kárpát-medencei középiskola, közel diákja utazhatott egy másik Kárpát-medencei országba. A március 15-i nemzeti ünnep kapcsán 84 magyarországi középiskola diákjai utaztak határon túli magyar iskolákhoz közösen ünnepelni, a június 4-i Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából 98 Kárpát-medencei magyar középiskola utazott valamely másik ország magyar középiskolájához. Az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából 116 határon túli középiskola utazhatott magyarországi testvériskolájához egy közös megemlékezésre. A Rákóczi Szövetség Gloria Victis 1956-os emlékünnepségének keretében október számára május között megvalósult a Felvidéki Séta, április között a Délvidéki Utazás, szeptember 30 - október 2. között a Partiumi Kirándulás, valamint október között egy újabb Felvidéki Sétára került sor. Május 6-8. között első alkalommal került megrendezésre a Kárpátaljai kirándulás elnevezésű programunk. A programok megvalósítására 2016-ban 50 millió forint állami támogatást használt fel a Rákóczi Szövetség, amelyet az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő biztosított pályázati formában. Diákutaztatási Program 2016 Nemzeti ünnepekhez és emléknapokhoz kapcsolódó középiskolai diákutaztatási programok Rendezvény megnevezése Résztvevő iskolák száma Résztvevő diákok és tanárok száma Március 15-i Diákutaztatási Program Június 4-i Diákutaztatási Program Október 23-i diákutaztatási Program Összesen A Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei középiskolai szervezeteinek szóló utaztatási programok Felvidéki Séta május Kárpátaljai Kirándulás május Délvidéki Utazás április Partiumi Kirándulás szeptember 30-október Felvidéki Séta október Összesen A két program együttesen

43 84 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló Március15-i Diákutaztatási Program Az iskola neve Település Partneriskola Település 1. Ady Endre Gimnázium Budapest P. J. Šafarik Gimnázium Rozsnyó 2. Ajkai Szakképző Iskola, Általános Iskola és Kollégium Ajka Építészeti Szakközépiskola Dunaszerdahely 3. Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium és Kollégium Aszód Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola Ipolyság 4. Avasi Gimnázium Miskolc Báthory István Elméleti Líceum Kolozsvár 5. Bácsalmási Hunyadi János Ginázium Bácsalmás Báthory István Elméleti Líceum Kolozsvár 6. Bajai Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Baja Zarko Zrenjanin Kisegítő Általános és Középiskola Szabadka 7. Bajai SzC Bányai Júlia Szakképző Iskolája Baja Srednja Economska Skola Zombor 8. Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakközépiskolája Baja Mezőgazdasági Iskola Topolya 9. Bálicsi Integrációs Nevelési - Oktatási Központ Pécs Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont Magyarkanizsa 10. Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium Beregszász Szent Margit Gimnázium Budapest 11. Berettyóújfalui SZC József Attila Gimnáziuma és Szakképző Iskolája Polgár Colegiul Tehnic Andrei Saguna Oradea Nagyvárad 12. Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Sopron Pozsonypüspöki Alapiskola és Óvoda Pozsonypüspöki 13. BKSZC Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola Budapest Ipolysági Szakközöpiskola Ipolyság 14. Boldog Salkaházi Sára Magyar Tanítási Nyelvű Iskolaközpont Szepsi Boldog Salkaházi Sára Iskolaközpont Budapest 15. Budapesti Gépészeti SZC Arany János Szakközépiskolája és Szakiskolája Budapest Építészeti Szakközépiskola Dunaszerdahely 16. Budapesti Műszaki SZC Verebély László Szakközépiskolája és Szakiskolája Budapest Magán Szakközépiskola Diószeg 17. Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Cegléd Nagy István Művészeti Líceum Csíkszereda 18. Ciszterci Nevelési Központ Szent Margit Kollégium Pécs Vörösmarti Általános Iskola Vörösmart - Csúza 19. Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona Debrecen Marosvásárhelyi Református Kollégium Marosvásárhely 20. Debreceni SZC Povolny Ferenc Szakképző Iskolája és Speciális Szakiskolája Debrecen Arany János Elméleti Líceum Nagyszalonta 21. Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskolája Debrecen Bányai János Műszaki Szakközépiskola Székelyudvarhely 22. Egri SZC Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari SZKI, SZI és Kollégium Eger Batthyány Ignác Technikai Kollégium Gyergyószentmiklós 23. Eventus Üzleti, Művészeti Középiskola, Szakiskola, AMI és Kollégium Eger Partiumi Keresztény Egyetem Nagyvárad 24. Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium Miskolc Tompa Mihály Református Gimnázium Rimaszombat 27. Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskola Eger Lórántffy Zsuzsanna Református Gimnázium Nagyvárad 28. Gödöllői Református Líceum Gimnázium Gödöllő Kolozsvári Református Kollégium Kolozsvár 29. Göndöcs Benedek Középiskola és Kollégiumai Gyula Téglás Gábor Elméleti Líceum Déva 30. Győri Műszaki SZC Hunyadi Mátyás Szakközépiskolája és Szakiskolája Mosonmagyaróvár Magán Szakközépiskola Hidaskürt, Kihelyetett tagozat Nagymegyer Nagymegyer 31. Győri SZC Pálffy Miklós Szakképző Iskolája Győr Szakkay József Szakközépiskola Kassa 32. Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolája Győr Kereskedelmi Akadémia Nagymegyer Nagymegyer 33. Gyulai SZC Székely Mihály Szakképző Iskolája és Kollégiuma Szarvas Műszaki Iskola Ada Ada 34. Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium Hajdúböszörmény Kölcsey Ferenc Főgimnázium Szatmárnémeti 35. Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium Hajdúböszörmény Arany János Elméleti Líceum Nagyszalonta 36. Hódmezővásárhelyi SZC Corvin Mátyás Szakképző Iskolája Hódmezővásárhely Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ Eszék 37. Horváth Mihály Gimnázium Szentes Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium Zenta 38. HSZC Sághy Mihály Szakképző Iskolája Csongrád Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont Magyarkanizsa 39. Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola Budapest Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola Gúta 40. Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola Karcag Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium Nagyvárad 41. Kecskeméti Református Gimnázium Kecskemét NYERS ISTVÁN AKADÉMIA SPORTEGYESÜLET Tóthfalu 42. Keszthelyi Vajda János Gimnázium Keszthely Törökbecsei Rákóczi Ifjúsági Szervezet Törökbecse 43. Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma Kiskunhalas Jovan Jovanovic Zmaj Általános Iskola Magyarkanizsa 44. Kisvárdai SZC II. Rákóczi Ferenc Szakképző Iskolája Kisvárda Királyhelmeci Szakközépiskola Királyhelmec 46. Lévay J.Református Gimnázium és Diákotthon Miskolc Református Kollégium Liceul Vocational Reformat Marosvásárhely 47. Magyar Műhely ÁMK Mezőörs Marianum Magyar Tannyelvű Egyházi Iskolaközpont Komárom 49. Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Debrecen Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola 50. Mikszáth Kálmán Középiskola Balassagyarmat Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium Dunaszerdahely 51. Miskolci SZC Andrássy Gyula Szakközépiskolája Miskolc Brassai Elméleti Líceum Kolozsvár 52. Miskolci SZC Kós Károly Építőipari Szakközépiskolája és Szakiskolája Miskolc Bányai János Műszaki Szakközépiskola Székelyudvarhely 53. Nagykanizsai SZC Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma Nagykanizsa Építészeti Szakközépiskola Dunaszerdahely 54. Nagykanizsai SZC Thúry György Szakképző Iskolája Nagykanizsa Kétnyelvű Középiskola Lendva 55. Neumann János Középiskola és Kollégium Eger Liceum Teoretic ONISIFOR GHIBU Kolozsvár 56. Nyíregyházi Szent Miklós Görög Katolikus Óvoda, Ált. Isk. és Gimnázium Nyíregyháza Munkácsi Szent István Líceum Munkács 57. NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Szombathely Magyar Tannyelvű Magán-szakközépiskola Alsóbodok 58. Ózdi József Attila Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Ózd Fábry Zoltán Alapiskola és Szakközépiskola Rozsnyó 59. Pannonhalmi Bencés Gimnázium Pannonhalma Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum Karácsfalva Pápai SZC Egry József Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Pécsi SZC II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma Kassa Zánka Kós Károly Szakközépiskola Csíkszereda Pécsvárad Stredná odbornáskolatechnická a agropotravinárska Rimaszombat 62. Péter András Gimnázium és Kollégium Szeghalom Kolozsvári Református Kollégium Kolozsvár 63. Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola Mosonmagyaróvár Szenczi Molnár Albert Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium 64. Premontrei Szent Norbert Gimnázium Gödöllő Selye János Gimnázium Komárom 65. Putnoki Gomba Levente Gimnázium Putnok Tornaljai Gimnázium Tornalja 66. Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona Sárospatak Rozsnyói Református Egyházközösség Alapiskolája Rozsnyó 68. Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Debrecen Boldog Salkaházi Sára Magyar Tannyelvű Egyházi Gimnázium 69. Szegedi SZC József Attila Általános Iskolája és Szakiskolája Szeged Csáki Lajos Általános Iskola Topolya 70. Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI Székesfehérvár CSEMADOK Galánta Járás Galánta 71. Szent Benedek Gimnáziumm, Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi PG Tagintézménye Kiskunfélegyháza Colegiul National Mircea Eliade Segesvár 72. Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és AMI Nyíregyháza Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum Szatmárnémeti 73. Szent József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Debrecen Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum Nagykároly 74. Szent Lőrinc Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Eger Magán Szakközépiskola Rimaszombat Rimaszombat 75. Szent Lőrinc Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Eger Lóránttfy Zsuzsanna Református Líceum Nagyvárad 76. Szent Lőrinc Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Eger Magán Szakközépiskola Nagykapos 77. Szent Lőrinc Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Eger Magyar Tanítási Nyelvű Állami Gimnázium Ipolyság 78. Szilágyi Erzsébet Gimnázium Budapest Báthory István Elméleti Líceum Kolozsvár 79. Szolnoki Műszaki SZC Jendrassik György Gépipari Szakközépiskolája Szolnok Kassai Szakkay József Szakközépiskola Kassa 80. Teleki Tehetséggondozó Kollégium tagintézmény Miskolc Apáczai Csere János Elméleti Líceum Kolozsvár 81. Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium Esztergom Dévai Szent Ferenc Alapítvány - Szászvárosi Szent Erzsébet Gyermekotthon Szászváros 82. TSZC Mikes Kelemen Középiskolája Tatabánya Dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola Dunaszerdahely 84. Uzoni Péter Gimnázium és Általános Iskola Salgótarján Közös Igazgatású Magyar Tanítási Nyelvű Iskola Szenc 85. Váci Madách Imre Gimnázium Vác Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium Ipolyság 86. Váci Mihály Kollégium Budapest Nyers István Akadémia Tóthfalu 87. Vajda Péter Evangélikus Gimnázium Szarvas Téglás Gábor Elméleti Líceum Déva 88. Vegyészeti-Technológiai Iskola Szabadka Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola Kiskőrös 89. Vörösmarty Mihály Gimnázium Budapest Ipolysági Szakközépiskola Ipolyság 90. Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium Zalaegerszeg Dvojezična srednja šola Lendava/Kétnyelvű Középiskola Lendava 92. Szolnoki SZSZC Damjanich János Szakképző Iskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma Martfű Vuk Karadzic Általános Iskola Bajmok Szenc Szepsi

44 Június 4-i Diákutaztatási Program Srsz. Az iskola neve Település Partneriskola Település 86 Rákóczi Szövetség Felsőfokú Éves beszámoló Szakkézési Intézet 2016 Iskola és Kollégium 87 1 Ady Endre Gimnázium Budapest Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium Ipolyság 2 Arany János Elméleti Líceum Nagyszalonta Debreceni SZC Povolny Ferenc Szakképző Iskolája és Speciális Szakiskolája Debrecen 3 Avram Iancu Szakképző Líceum Marosvásárhely Soproni SzC Handler Nándor Szakképző Iskolája Sopron 4 Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium Budapest Madách Imre Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium Somorja 5 Bálicsi Integrációs Nevelési-Oktatási Központ Pécs Ipari Szakközépiskola Komárom 6 Bányai János Műszaki Szakközépiskola Székelyudvarhely Miskolci SZC Kós Károly Építőipari Szakközépiskola ás Szakiskola Miskolc 7 Baptista Szeretetszolgálat Széchenyi István Gimnáziuma Pécs Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület Szabadka 8 Bartók Béla Elméleti Líceum, Temesvár Temesvár Szent László Gimnázium, Budapest Budapest 9 Batthyány Ignác Technikai Kollégium Gyergyószentmiklós Katonai Emlékpark Közhasznú Nonprofit Kft. Pákozd 10 Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium Budapest Tiszaújlaki 2. sz. Középiskola Tiszaújlak 11 Berettyóújfalui SZC József Attila Gimnáziuma és Szakképző Iskolája Polgár Politechnikai Iskola Szabadka 12 Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium és Kollégium Tamási Apáczai Csere János Elméleti Líceum Kolozsvár 13 Bodrogszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Bodrogszerdahely Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza 14 Boglári Kollégium Balatonboglár Szakközépiskola Ipolyság Ipolyság 15 Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium Zenta Baczkamadarasi Református Kollégium Baczkamadaras 16 BSZC Veress Ferenc Szakképző Iskolája Hajdúböszörmény Udvardi Szakközépiskola Udvard 17 Budapest V. Kerületi Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium Budapest Stredná odborná skola - Szakközépiskola Ipolyság 18 Budapest X. Kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium Budapest Nyers István Akadémia és Kollégium Tóthfalu 19 Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium Budapest Füleki Gimnázium Fülek 20 Budapesti Műszaki SZC Verebély László Szakközépiskolája és Szakiskolája Budapest Műszaki Szakközépiskola Komárom 21 Budapesti Szent Margit Budapest Szent Margit Gimnázium Budapest 22 Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Cegléd Tornaljai Gimnázium Tornalja 23 Ciszterci Nevelési Központ Szent Margit Kollégium Pécs Svetozar Marković Gimnázium Szabadka 24 Csapi 2. Sz. Széchenyi István Középiskola Csap Nagyvárad - Mihai Eminescu Elméleti Liceum Nagyvárad 25 Csomasz Tóth Kálmán Református AMI Felsőzsolcai Tagintézménye Felsőzsolca Tamási Áron Általános Iskola Farkaslaka Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona Debreceni SZC Irinyi János Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája Debrecen A Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolája Rozsnyó Debrecen Fábry Zoltán Alapiskola Rozsnyó 28 Egészségügyi Középiskola Szabadka Református Diákotthon Alapítvány Székelyudvarhely 29 Eötvös József Református Oktatási Központ Heves Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolája Rozsnyó 30 Fábry Zoltán Alapiskola és Szakközépiskola Rozsnyó Debreceni SZC Irinyi János Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája Debrecen 31 Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola Ipolyság Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium és Kollégium 36 Ferences Gimnázum Szentendre Pázmány Péter MTNY Gimnázium Érsekújvár 37 Gábor Áron Szakközépiskola Szentegyháza Gyulai SZC Székely Mihály Szakképző Iskola Szarvas Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Eger Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola Aszód Kassa Eger Kis Szent Teréz Gyermekvédelmi Központ Torockó 40 Göndöcs Benedek Középiskola és Kollégiumai Gyula Kölcsey Ferenc Főgimnázium Szatmárnémeti 41 Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola Hatvan Pavol Jozef Šafárik Gimnázium, Rozsnyó Rozsnyó 42 Horváth Mihály Gimnázium Szentes Nyers István Akadémia Tóthfalu 43 II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Beregszász Gyulai SZC Székely Mihály Szakképző Szarvas 44 II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnáium Kiskunhalas Eszéki HMOMK Gimnáziuma Eszék 45 Iosif Vulcan Főgimnázium Nagyvárad Nagyvárad Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda Nyíregyháza és Alapfokú Művészeti Iskola 46 Közgazdasági kereskedelmi iskola, Óbecse Óbecse Klug Péter Általános Iskola, Szakiskola és Egységes Pedagógiai Módszertani Szeged Intézmény 47 KRK Szilády Áron Gimnázium Kiskunhalas Arany János Elméleti Líceum Nagyszalonta 48 Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium Budapest Kolozsvári Református Kollégium Kolozsvár 49 Magán Szakközépiskola Hidaskürt, kihelyezett részleg Nagymegyer Nagymegyer 50 Magán Szakközépiskola, Diószeg Diószeg 51 Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola Dunaszerdahely 52 Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola Kassa Tatabányai SZC Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskolája és Szakiskolája Budapesti Műszaki SZC Verebély László Szakközépiskola és Szakiskola Tatabányai SZC Mikes Kelemen Felnőtt és Ifjúsági Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma Esztergom Budapest Tatabánya Sárospatak 53 Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum Marosvásárhely Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola Eger és Kollégium 54 Marosvásárhelyi Egyesülés Nemzeti Kollégium Marosvásárhely Makói József Attila Gimnázium Makó 55 Marosvásárhelyi Református Kollégium Marosvásárhely Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium Budapest 56 Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Debrecen Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola 57 Mikszáth Kálmán Középiskola Balassagyarmat Czeglédi Péter Református Gimnázium Léva Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Miskolci Szakképzési Centrum Andrássy Gyula Szakközépiskolája Miskolci SZC Kós Károly Építőipari Szakközépiskolája és Szakiskolája MSzC Berzeviczy Gergely Szakközépiskolája és Szakiskolája Nagykanizsai SZC Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma Nagyvaradi Lorantffy Zsuzsanna Reformatus Gimnazium NYmE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Zalaegerszeg Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum Kassa Gyimesfelsőlok Miskolc Puskás Tivadar Szakközépiskola Sepsiszentgyörgy Miskolc Winkler Oszkár Építőipari Szakközépiskola Losonc Miskolc Horváth János Elméleti Líceum Margitta Nagykanizsa Építészeti Szakközépiskola Dunaszerdahely Nagyvárad Kazinczy Ferenc Gimnázium es Kollégium Győr Szombathely Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola Alsóbodok 65 Óbecsei Gimnázium Óbecse Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Csongrád 66 Ócsai Bolyai János Gimnázium Ócsa Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium Zenta 67 Pannonhalmi Bencés Gimnázium Pannonhalma Tompa Mihály Alapiskola Rimaszombat 68 Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Művészeti Szakközépiskolája és Diákotthona 69 Pázmány Péter Gimnázium Érsekújvár 70 Pécsi SZC II. Béla Középiskolája Pécsvárad Pápa Ady Endre Alapiskola Párkány Tatabányai SZC Mikes Kelemen Felnőtt és Ifjúsági Gimnáziuma, Szakközépsikolája és Szakiskolája Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ Eszék Tatabánya 71 Premontrei szent Norbert Gimnázium Gödöllő Királyhelmeci Gimnázium Királyhelmec 72 Rákóczi Szövetség Ifjúsági Szervezete Maroszszentgyörgy Marosszentgyörgy Nagybaracska - Csátalja Közös Önkormányzati Hivatala Eszék Csátalja 73 SSOŠ - Magán Szakközépiskola Rimaszombat OK Oktatási Központ Budapest 74 SSOŠ - Magán Szakközépiskola Rimaszombat Szent Lőrincz Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Eger

45 75 Stredná odborná skola - Szakközépiskola Udvard BSZC Veress Ferenc Szakképző Iskola Hajdúböszörmény 88 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló Svetozar Marković Gimnázium Szabadka Ciszterci Nevelési Központ Szent Margit Kollégium 77 Svetozar Marković Gimnázium Szabadka Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Budapest 78 Székely Mikó Kollégium Sepsiszentgyörgy Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és AMI Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI Szent József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Székesfehérvár Berettyóújfalui SZC Csiha Győző Szakképző Iskola Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ - Eszék Pécs Hajdúnánás Eszék Nyíregyháza Josif Vulcan Főgimnázium Nagyvárad Budapest Báthory István Elméleti Líceum Kolozsvár Debrecen 83 Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum Nagyvárad Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Nagykároly Nyíregyháza 84 Szent Lőrinc Szakközépiskola Eger Magán Szakközépiskola Rimaszombat 85 Szent Lőrinc Szakközépiskola Eger Magán Szakközépiskola Nagykapos 86 Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Karcag Liceul Teoretic Jósika Miklós Turda Torda 87 Szepsi Csombor Márton Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola Szikszó Tompa Mihály Alapiskola Rimaszombat 88 Szolnoki SZSZC Damjanich János Szakképző Iskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma Martfű Petőfi Sándor Általános Iskola Királyhalom Szolnoki Szolgáltatási SZC Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Szakképző Iskolája Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium Tatabányai SZC Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskolája és Szakiskolája Szolnok Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola Komárom Budapest Mikes Kelemen Elméleti Líceum Sepsiszentgyörgy Esztergom Magán Szakközépiskola Hidaskürt, kihelyezett részleg Nagymegyer Nagymegyer 92 Teleki Tehetséggondozó Kollégium tagintézmény Miskolc Arany János Elméleti Líceum Nagyszalonta 93 Tömörkény István Általános Iskola Tornyos Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája Törökszentmiklós Törökszentmiklós 94 Uzoni Péter Gimnázium és Általános Iskola Salgótarján Kereskedelmi Akadémia Nagymegyer 95 Váci Madách Imre Gimnázium Vác Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium Ipolyság 96 Vegyészeti-Technológiai Iskola Szabadka Illyés Gyula Gimnázium és Szakközépiskola Budaörs 97 Felvidéki iskolák: Komáromszentpéteri Kossányi József Alapiskola és Óvoda; Hetényi Tarczy Lajos Magyar Tannyelvű Alapiskola; Ógyallai Felvidék Rákóczi Szövetség Budapest Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda 98 Felvidéki iskolák: Lukanényei Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola; Csábi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Óvoda; Ipolybalogi Ipolyi Arnold Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola; Ipolynyéki Balassi Bálint Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Felvidék Rákóczi Szövetség Budapest Felvidéki iskolák: Muzslai Endrődy János Alapiskola és Óvoda; Köbölkúti Stampay János Alapiskola; Szőgyéni Csongrády Lajos Alapiskola Felvidéki iskolák: Tardoskeddi Szemerényi Károly Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola; Udvardi Majtényi Adolf Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola; Érsekújvári Czuczor Gergely Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Felvidék Rákóczi Szövetség Budapest Felvidék Rákóczi Szövetség Budapest Október 23-i Diákutaztatási Program Srsz. Az iskola neve Település Partneriskola Település 1 Ady Endre Gimnázium Budapest Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum Temesvár 2 Alsóbodoki Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola Alsóbodok NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Szombathely 3 Aranypart Kollégium Siófok Szabadkai Középiskolai Diákotthon Szabadka 4 Avram Iancu Szakképző Líceum Marosvásárhely Egri SZC Bornemissza Gergely Szakgimnáziuma,Szakközépiskolája és Kollégiuma Eger 5 Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium Székelyudvarhely Bán Zsigmond Református Általános Iskola Tiszafüred 6 Bajai Szakképzési Ventrum Bányai Júlia Szakgimnáziuma és Szakiskolája Baja Srjedna Economska Skola Zombor 7 Bálicsi Integrációs Nevelési-Oktatási Központ Pécs Arany János Elméleti Líceum Nagyszalonta 8 Bányai János Műszaki Szakközépiskola SZékelyudvarhely Miskolci SZC Kós Károly Építőipari Szakgimnáziuma Miskolc 9 Bartók Béla Elméleti Líceum Temesvár Temesvár Árpád Vezér Gimnázium Sárospatak 10 Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola Beregszász Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Budapest 11 Berettyóújfalui SZC József Attila Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Polgár Pedagógiai és Szociális Akadémia Losonc 12 Bethlen Gábor Református Gimnázium Hódmezővásárhely Arany János Elméleti Líceum Nagyszalonta 13 BKSZC Kozma Lajos Faipari Szakgimnázium Budapest Stredná odborná škola, Ipolysági Szakközépiskola Ipolyság 14 Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium Zenta Horváth Mihály Gimnázium Szentes Budapesti Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium Budapesti Műszaki SZC Verebély László Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Budapest Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ Eszék Budapest Műszaki Szakközépiskola Komárom 17 Budapesti Szent Margit Gimnázium Budapest Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium Beregszász 18 Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Cegléd Tornaljai Gimnázium Tornalja 19 Colegiul National Iosif Vulcan Nagyvárad Nagyvárad Tatabányai SZC Balassa Bálint Gazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Esztergom Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona Debreceni SZC Povolny Ferenc Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája Debreceni SZC Irinyi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola Debrecen Érmihályfalvai I. számú Mezőgazdasági Főgimnázium Debrecen Tasnádi Technológiai Liceum Tasnád Debrecen Dunaszerdahely 24 Egészségügyi Középiskola Szabadka Szabadka Rozsnyói Fábry Zoltán Alapiskola és Szakközépiskola Tatabányai Szakképzési Centrum Mikes Kelemen Felnőtt és Ifjúsági Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája PécsiI SZC II. Béla Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Érmihályfalva Rozsnyó Tatabánya Pécsvárad 25 Egri SzC Szent Lőrinc Szakgimnáziuma Eger Lórántffy Zsuzsanna Református Gimnázium Nagyvárad 26 Egri SzC Szent Lőrinc Szakgimnáziuma Eger Magán Szakközépiskola Rimaszombat 27 Egri SzC Szent Lőrinc Szakgimnáziuma Eger Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium Ipolyság 28 Elektromaros Líceum Marosvásárhely Bocskai István Általános Iskola Hadúnánás 29 Encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium Encs Boldog Salkaházi Sára Egyházi Gimnázium Szepsi 30 Eötvös József Református Oktatási Központ Heves Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolája Rozsnyó 31 Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma Százhalombatta Pázmány Péter Gimnázium Érsekújvár 32 Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola Gyula Csiky Gergely Főgimnázium Arad 33 Fábry Zoltán Alapiskola és Szakközépiskola Rozsnyó Debreceni SZC Irinyi János Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája Debrecen 34 Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum Temesvár Piarista Gimnázium Budapest Budapest 35 Gomba Levente Gimnázium Putnok Tornaljai Gimnázium Tornalja 36 Göndöcs Benedek Középiskola és Kollégium Gyula Horváth János Elméleti Líceum Margitta 37 Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium Hajdúböszörmény Kölcsey Ferenc Főgimnázium Szatmárnémeti 38 Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium Hajdúböszörmény Kölcsey Ferenc Főgimnázium Szatmárnémeti 39 Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium Hajdúböszörmény Arany János Elméleti Líceum Nagyszalonta 40 Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum Szatmárnémeti Szatmárnémeti Szent Imre Katolikus Gimnázium Nyíregyháza

46 41 Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakgimnázium Hatvan Kölcsey Ferenc Főgimnázium Szatmárnémeti 90 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló Hetényi Református Gyülekezet Bábcsoportja Hetény József Attila Általános Iskola Csíkszereda 43 Horváth János Elméleti Líceum Margitta Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Kollégium Eger 44 Horváth Mihály Gimnázium Szentes Fábri Zoltán Alapiskola és Szakközépiskola Rozsnyó 45 II. Rákóczi Ferenc Gimnázium és Szakgimnázium Kiskunhalas Dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Magániskola Dunaszerdahely 46 II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézet Beregszász 47 Kecskeméti Református Gimnázium Kecskemét 48 Komáromi Műszaki Szakközépiskola Komárom Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ Budapesti Műszaki SZC Verebély László Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Eszék Budapest 49 Kós Károly Szakközépiskola, Csíkszereda Csíkszereda Egry József Középiskola, Szakiskola és Kollégium Zánka 50 Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Colegiul Național Kölcsey Ferenc Szatmárnémeti Ady Endre Gimnázium Budapest 51 Közgazdasági kereskedelmi Iskola Óbecse Óbecse Sághy Mihály Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Csonngrád 52 Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon Miskolc Református Kollégium Marosvásárhely 53 Magán Szakközépiskola Hidaskürt - Nagymegyer Nagymegyer Győri Műszaki SZC Hunyadi Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 54 Magán Szakközépiskola, Diószeg Diószeg Tatabányai Mikes Kelemen Szakközépiskola Tatabánya 55 Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum Marosvásárhely III. Béla Gimnázium Baja 56 Marosvásárhelyi Református Kollégium Marosvásárhely Debreceni Református Kollégium Debrecen 57 Mezőgazdasági Iskola Topolya Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma Baja 58 Mikszáth Kálmán Középiskola Balassagyarmat Füleki Gimnázium Fülek 59 Miskolci SZC Kós Károly Építőipari Szakgimnáziuma Miskolc Bányai János Műszaki Szakközépiskola 60 Munkácsi Szent István Líceum Munkács Szent Imre Katolikus Gimnázium Nyíregyháza 61 Nagykanizsai SZC Thúry György Szakképző Iskolája Nagykanizsa Pázmány Péter Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium Érsekújvár 62 Nagykaposi Gimnázium Nagykapos Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola Budapest 63 Nagykéri Alapiskola és Óvoda Nagykér Terepjárók Diáksport és Kulturális Egyesület Székesfehérvár 64 Nagymuzsalyi Középiskola Nagymuzsaly Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium Eger 65 NSZC Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma Nagykanizsa Műszaki Iskola Ada 66 Nyers István Akadémia Tóthfalu Horvátországi Magyar Művelődési és Oktatási Központ Eszék 67 Obchodná akadémia Veľký Meder - Kereskedelmi Akadémia Nagymegyer Nagymegyer Uzoni Péter Gimnázium és Általános Iskola Salgótarján 68 Óbecsei Gimnázium Óbecse Csiky Gergely Főgimnázium Arad 69 P.J.Šafárik Gimnázium Rozsnyó Ady Endre Gimnázium Budapest 70 Páduai Szent Antal Iskola Piliscsaba József attil Általános Iskola Bácskertes - Kupuszina 71 Pannonhalmi Bencés Gimnázium Pannonhalma Nagymagyari Magyar Tannyelvű Alapiskola Nagymagyar 72 Pázmány Péter Gimnázium Érsekújvár Érdi SZC Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma Százhalombatta 73 Péterfalvai Református Líceum Péterfalva Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium Nagyvárad 74 Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium és Kollégium Gödöllő Királyhelmeci Gimnázium Királyhelmec Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium és Kollégium Rákóczi Szövetség Ifjúsági Szervezete Marosszentgyörgy 77 Serényi Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola Putnok 78 SOS Szakközépiskola Dvory n. Zitavou Udvard 79 Stevan Sremac Álalános Iskola Zenta Tömörkény István kihelyezett tagozat Tornyos Gödöllő Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola Kassa Marosszentgyörgy Svetits Katolikus Gimnazium és Kollégium Debrecen Tornyos Óvoda, Fábry Zoltán Alapiskola és Szakközépiskola Rozsnyó SZC Veress Ferenc Szakgimnázium és Szakközépiskola Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskola Rozsnyó 80 Szakkay József Szakközépiskola Kassa Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona Sárospatak 81 Szászrégeni Középiskolák Szászrégen Egri SZC Kereskedelmi, MV Szakgimnáziuma Eger 82 Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium Békéscsaba Colegiul National Mircea Eliade Segesvár 83 Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium Békés Zilahi Református Wesselényi Kollégium Zilah 84 Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium Szeged Aradi Csiky Gergely Főgimnázium Arad 85 Székely Mikó Kollégium Sepsiszentgyörgy Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakköpépiskola Budaörs 86 Székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum Székelyhíd Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakgimnázium Edelény 87 Székesfehérvári SZC Perczel Mór Szakgimnáziuma, Szakképző Iskolája és Kollégiuma Mór Bocskai István Elméleti Líceum Nyárádszereda 88 Szekszárdi Garay János Gimnázium Szekszárd Veljko Petrovic Gimnázium Zombor 89 Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium Debrecen Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum Nagykároly 90 Szent Márton Katolikus Gimnázium és Általános Iskola Szikszó Tompa Mihály Alapiskola Rimaszombat 91 Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség Rákóczi Szövetség - Budapest Budapest 92 Szolnoki Műszaki SZC Jendrassik György Gépipari Szakgimnáziuma Szolnok Szakkay József Szakközépiskola Kassa 93 Szolnoki Szolgáltatási SZC Damjanich János Szakképző Iskolája és Kollégiuma Martfű Jovan Jovanovic Általános Iskola Magyarkanizsa 94 Szolnoki Szolgáltatási SZC Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Szolnok Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola Komárom Két Tanítási Nyelvű Szakképző Iskolája 95 Tatabányai Mikes Kelemen Szakközépiskola Tatabánya Diószegi Magán Szakközépiskola Diószeg Técsői Hollósy Simon Magyar Tannyelvű Középiskola Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium Técső Esztergom Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Általános Iskola Dévai Szent Ferenc Alapítvány - Szászvárosi Szent Erzsébet Gyermekotthon Besenyszög Szászváros 98 Váci Madách Imre Gimnázium Vác Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium Ipolyság 99 Vegyészeti-Technológiai Iskola Szabadka Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kertészeti Kiskőrös Szakközépiskola 100 Weiner Leó Zenei AMI és Zeneművészeti Szakközépiskola Budapest Nyers István Akadémia Tóthfalu 101 Weiner Leó Zenei AMI és Zeneművészeti Szakközépiskola Budapest Nyers István Akadémia Tóthfalu 102 Nagycétényi Alapiskola Nagycétény Terepjárók Diáksport és Kulturális Egyesület Székesfehérvár 103 ZSzC Keszthelyi Asbóth Sándor Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Keszthely Bányai János Műszaki Középiskola Mosonmagyaróvár Székelyudvarhely Hajdúböszörmény Törökszentmiklós Székelyudvarhely 104 Beregszászi iskolák Gloria Victis Budapest 105 Csíkszereda - Gyergyószentmiklósi iskolák Gloria Victis Budapest 106 Dunaszerdahelyi iskolák Gloria Victis Budapest 107 Gúta - Komáromi iskolák Gloria Victis Budapest 108 Ipolysági iskolák Gloria Victis Budapest 109 Kassa - Királyhelmeci iskolák Gloria Victis Budapest 110 Kraszna - Szatmárnémeti iskolák Gloria Victis Budapest 111 Léva - Zselízi iskolák Gloria Victis Budapest 112 Marosvásárhelyi iskolák Gloria Victis Budapest 113 Nagymegyeri iskolák Gloria Victis Budapest 114 Pozsonyi Magyar Gimnázium Gloria Victis Budapest 115 Székelykeresztúri iskolák Gloria Victis Budapest 116 Székelyudvarhelyi iskolák Gloria Victis Budapest 117 Temesvár - Nagyváradi iskolák Gloria Victis Budapest 118 Tornaljai iskolák Gloria Victis Budapest 119 Ungvár - Munkács - Csapi iskolák Gloria Victis Budapest 120 Vajdasági iskolák Gloria Victis Budapest

47 92 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló Diákutaztatás rendezvényei V. Délvidéki Utazás április Idén ötödik alkalommal került megrendezésre a Délvidéki Utazás elnevezésű kirándulás, melyre dél-magyarországi és délvidéki középiskolák kaptak meghívást. Az iskolákból 5 diák és 1 kísérőtanár jelentkezhetett. A kiránduláson 14 iskola (10 magyarországi, 4 délvidéki) 74 képviselője vett részt. A Budapestről induló kiránduláshoz a magyarországi résztvevők nagy része Szegeden csatlakozott, a délvidéki iskolásokkal pedig Szabadkán találkozott a csoport. Szabadkán a városháza megtekintésével indult a program, amit egy rövid városnézés követett. A nap következő állomása Tóthfalu volt. A szállást biztosító településen Weiss Rudolfnak, a Vajdasági Német Népi Szövetség elnökének érdekfeszítő előadását hallgathatták meg a jelenlévők. Bemutatta a szervezet munkáját, majd a német kisebbség helyzetéről, az ös vérengzésekről és a mai, áldatlan németországi állapotról beszélt. Vacsora közben a tóthfalusi gyerekek meglepetés műsorral készültek a vendégeknek. A nap zárásaként a diákok egy játékos ismerkedési esten szórakoztak, a tanárok pedig műhelybeszélgetésen vettek részt, ahol mindenki bemutathatta saját iskoláját, szervezetét. Szombaton reggeli után Bács várához kirándultak a diákok és tanáraik, ahol Lados Balázs túravezető tartott előadást a várról és a Történeti Alkotmányról. Újvidéken Matuska Márton publicistával, az 1944-es délvidéki magyarellenes vérengzések kutatójával találkozott a társaság. Nándorfehérvár várában egy rövid szabad program után megemlékezést tartottak, majd visszaindultak Tóthfaluba. A vacsora után egy fergeteges hangulatú táncházban szórakoztak a tanárok és diákok egyaránt. Vasárnap reggel a helyi szentmisén Lados Balázs túravezető megköszönte a falusiak szíves vendéglátását. Ezt követően a csúrogi emlékműnél a 44-es vérengzésekre emlékeztek. Az eseményekről Faragó Zoltán és Lados Balázs beszélt a diákoknak. A program Nagybecskereken zárult, ahol a Nepomuki Szent János székesegyházat tekintette meg a társaság. A délvidéki diákok a későbbi találkozás reményében vettek búcsút a csoporttól. I. Kárpátaljai Kirándulás május 6-8. Idén első alkalommal került megrendezésre a Kárpátaljai Kirándulás elnevezésű program, melyre kelet-magyarországi, kárpátaljai és felvidéki középiskolák kaptak meghívást. Az iskolákból 5 diák és 1 kísérőtanár jelentkezhetett. A kiránduláson 24 iskola (9 magyarországi, 1 felvidéki és 14 kárpátaljai) 136 képviselője vett részt. A kirándulás péntek délelőtt indult Nyíregyházáról a magyarországi és felvidéki középiskolásokkal. A kárpátaljai iskolák Beregszászon csatlakoztak a társasághoz. Ez volt egyben a kirándulás első megállója is, ahol a résztvevők meglátogatták a Beregi Múzeumot, a Beregszászi II. Rákóczi Ferenc Főiskolát és a Bethlen Gábor Gimnáziumot. A szállásadó családok Benén és Nagymuzsalyban várták a diákokat és tanáraikat. A szállások elfoglalása után a csapat visszatért Beregszászra, és az Ilyés Gyula Nemzeti Színházban megtekintette az Ádámok és Évák című színházi előadást. Benén elszállásolt diákok és tanáraik a nap végén egy játékos ismerkedő esten szórakozhattak. Szombaton Vereckére utaztak a kirándulók, ahol a Honfoglalás-emlékműnél tartottak megemlékezést, majd Felsőgereben bejárhatták az Árpád-vonal felújított bunkerét. Az ebédet követően Lados Balázs tanár úr vezetésével a munkácsi várban tettek sétát. Munkácsról Szolyvára utazott a népes csoport, hogy a Magyar Siratófalnál megemlékezzenek a 44-es eseményekről. Vasárnap reggel a nagymuzsalyi szentmisén vettek részt a diákok és tanáraik. Ezt követően a Berényi kastélynál, majd záróprogramként a beregszászi szent István szobornál helyeztek el koszorút. A hétvége jó hangulatban telt. XIX. Felvidéki séta május tavaszán tizenkilencedik alkalommal került sor a Felvidéki séta megrendezésére, melyre ezúttal a Rákóczi Szövetség nyugat-felvidéki és északnyugat-magyarországi ifjúsági szervezetei kaptak meghívást. A rendezvényen összesen 16 iskola 90 diákja és tanára vett részt (iskolánként 5 diák és 1 kísérőtanár). A séta május 20-án vette kezdetét Észak-Komáromban, ahol a csapat először Szent István lovasszobrát, majd gróf Esterházy János emléktábláját koszorúzta meg. A két autóbusznyi diák innen Selmecbányára utazott és Tóth Ildikó idegenvezetésével felgyalogolt a gyönyörű panorámájú Kálváriához. Besztercebányán megtekintették és megkoszorúzták az egykori városfal maradványát és Bél Mátyás lakóházát majd rövid városnézés után tovább indultak Késmárkra. Kollégiumi szállásuk elfoglalását és a vacsorát követően Görcsös Katalin tartott interaktív ismerkedési estet a diákoknak, míg a pedagógusok esti sétára indultak. Szombaton is színes kulturális, történelmi program várt a diákokra. Toporcon, Görgey Artúr szülőhelyén halálának 100. évfordulója alkalmából emlékeztek meg munkásságáról. A Görgey család sírkertjének megtekintése és megkoszorúzása után Csütörtökhelyen a Szapolyai kápolnát látogatták meg. A lőcsei városnézés után egy másik fontos, a Görgey családhoz köthető helyszínen, Szepesgörgőn emlékezett a diákság. Szepeszszombat főterének és templomának megtekintését követően visszatértek Késmárkra, ahol az evangélikus templomban Thököly Imre szarkofágjánál helyeztek el koszorút, majd a híres Evangélikus Líceumnál Hunfalvy Pál emléktáblája előtt tisztelegtek. Rövid belvárosi séta után a nap kulturális programját Lados Balázs rövid előadása zárta a vár kapujánál. Este Nagy Domonkos István mutatta be a Rákóczi Szövetség fő tevékenységét és az aktuális pályázati-, táborozási lehetőségeket, majd a diákok ismét rövid csapatépítő programon vehettek részt, míg a pedagógusokat Filicki Tibor, a vendéglátó kollégium vezetője kísérte el sétájukra. Május 22-én, vasárnap a kirándulók a Csorba-tóhoz utaztak, ahol kiadós sétát tettek. A hétvége utolsó megállója Újtátrafüred volt. A Szontághvilla előtt Lados tanár úr ismertette a család történetét és munkásságát, majd Pavel Kušnír, a település evangélikus lelkésze mesélt a Szontághokról, végül az evangélikus templom kriptájában Szontágh Miklós sírjánál rótták le tiszteletüket a látogatók. Rövid búcsút követően a két autóbusznyi diák hazaindult. V. Partiumi kirándulás szeptember október 2. Immáron ötötödik alkalommal került megrendezésre a Rákóczi Szövetség Partiumi kirándulás elnevezésű programja. A kiránduláson 14 iskola (6 partiumi és 8 magyarországi) 90 képviselője vett részt. Résztvevő iskolák: Budapesti Szent Margit Gimnázium, Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma, Hajdúböszörményi Veress Ferenc Szakképző Iskola, Miskolci Avasi Gimnázium, Nagyszalontai Arany János Iskolaközpont - Csonkatornyi Baglyok, Nagyváradi Iosif Vulcan Főgimnázium, Nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium, Nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium, Nyírbátori Bethlen Gábor Középiskola, Szakképző Iskola és Kollégium, Nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, Nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium, Székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum, Temesvári Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum. A kirándulás első megállója Nagykároly volt, ahol a látogatók megtekintették a régi lovagvárakra emlékeztető eklektikus Károlyi-kastélyt, majd Kaplonyban, Ybl Miklós tervei alapján készült Károlyi-kriptában tartottak koszorúzást és rövid megemlékezést. Domahidán a szatmári béke hőseire emlékeztek. A szombati program a nagybányai Ásványtani- és a Megyei Képzőművészeti Múzeum megtekintésével kezdődött. Délután az erdélyi származású Teleki család kastélyait keres-

48 6. rész Kárpátaljai 94 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló ték fel. Vasárnap a szatmárnémeti Székesegyházban szentmisén vettek részt a diákok, majd azt követően a város nevezetességeit ismerhették meg. Bízunk benne, hogy a három nap alatt, valamennyi résztvevő maradandó élményekkel gazdagodott és új ismeretekre tett szert, barátságokat alakított ki. XX. Felvidéki séta október október 14-én huszadik alkalommal valósult meg a Felvidéki séta. A kiránduláson 107 fő vett részt az alábbi 13 magyarországi és 6 felvidéki középiskolából: Magyarországi résztvevő iskolák: Balatonfüredi Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Balatonfüredi Széchényi Ferenc Tagintézménye; Budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnázium; Budapesti Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola; Budapesti Szent Margit Gimnázium; Budapesti Veres Pálné Gimnázium; Győri Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola; Győri Kazinczy Ferenc Gimnázium; Győri Prohászka Ottokár Orsolyita Közoktatási Központ; Kapuvári Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium; Kisbéri Bánki-Táncsics Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Általános Iskola; Szombathelyi NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium; Tatabányai Árpád Gimnázium; Tatabányai Mikes Kelemen Szakközépiskola. Felvidéki résztvevő iskolák: Alsóbodoki Magyar Tannyelvű Vállalkozói Magán Szakközépiskola; Komáromi Selye János Gimnázium; Lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium; Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia és Corvin Mátyás Magyar Tannyelvű Gimnázium; Udvardi Szakközépiskola; Zselízi Comenius Gimnázium. A nagyszabású utazás Beckó várától indult. Emelkedett hangulatban megkoszorúzták a trencséni csata hámorosi emlékhelyét. Szétnéztek Zsolnán és az aznapi könnyed program egy gyönyörű zongorajáték kíséretében zárult le a Wesselényi kápolnában. Turócszentmárton felé haladva megálltak a IV. Béla király által a Kossuth családnak adományozott Kossuth-halomnál. A Szlovák Nemzeti Múzeumban pedig izgalmas tárlatvezetést kaptak. Az utolsó nap Selmecbánya megismerésével telt. Petőfi Sándor emléktábláján koszorút helyeztek el, ellátogattak a Selmeci Akadémiára, majd a Kálváriára is. A hegymászás után a bányamúzeumban 50 méteres mélységbe vezették le a kis csapatot. A remek hangulatú és festői élményekkel tűzdelt utazásnak köszönhetően örökre a szívükbe zárták Felvidéket és mindannyian várják mihamarabbi visszatérésüket. utaztatási Pályázat A Rákóczi Szövetség együttműködésben a Kárpátaljáért Felelős Kormánybiztossággal Kárpátaljai Utazási Programot indított 2016 áprilisában azzal a céllal, hogy fellendítse a kárpátaljai régió idegenforgalmát, valamint, hogy erősítse a magyar-magyar kapcsolatokat. Az utazási program megszervezésének igénye a Makkosjánosiban megszervezett Kárpátaljai Tanácskozáson fogalmazódott meg. A Kárpátaljai Utaztatási Program pályázati formában nyújtott utazási támogatást, és keretében 100 Kárpát-medencei nyugdíjas-, egyházi- és civil közösség közel négyezer tagja utazhatott Kárpátaljára 2016 második félévében. A Kárpátaljára utazó csoportok átlagosan két éjszakát töltöttek el a régió panzióiban és a falusi turizmus szállásain, így több tízmillió forinttal támogatták a nehéz gazdasági helyzetbe került helyi emberek megélhetését. A szervezet neve Település Cél 1. Edelényi Őszikék Nyugdíjas Klub Edelény Kárpátaljai-körutazás 2. Hegyen-Völgyön Természetjáró Sportegyesület Nyíregyháza Kárpátaljai-körutazás 3. Szívügy Klub Szívbetegek Klubja Szentes Szentes Kárpátaljai-körutazás 4. Egyetértés Nyugdíjas klub Tornyospálca Kárpátaljai-körutazás 5. Alpokalja Nagycsaládos Egyesület Szombathely Szombathely Kárpátaljai-körutazás 6. Bábolna Bábolna Nagyborzsova 7. Bácskertes Bácskertes Nagydobrony 8. Barangoló Néptáncegyüttes Törökszentmiklós Kárpátaljai-körutazás 9. Bercel Bercel Tiszapéterfalva 10. Bp. Országúti Szent István első vértanú Plébánia Budapest Beregszász-Nagyszőlős 11. Budaörsi Kertbarátok Dr. Luntz Ottokár Köre Budaörs Kárpátaljai-körutazás 12. Budapest-Rákóczi Klub Budapest Kárpátaljai-körutazás 13. Budapest Pestszentlőrinci Kossuth téri Református Egyházközség Budapest Kárpátaljai-körutazás 14. Budapesti Gazdasági SzKC Budapest Beregszász 15. Budapesti Kaszás Attila Diákkör Budapest Beregszász 16. Csaba József Honismereti Egyesület Körmend Nagyszőllős, Huszt, Técső 17. Csabai Kolbász Klub-Egyesület Békéscsaba Kárpátaljai-körutazás 18. Debreceni SzKC Debrecen Nagymuzsaly 19. Debrecen-Ondódi Margaréta nyugdíjas klub és Ondód-Macs Református Gyülekezet Debrecen-Ondód Ungvár-Munkács 20. Derecskei Öregfiúk Labdarúgó Csapat Derecske Nagyszőlős-Técső 21. Edelényi Görög Katolikus Egyházközség Edelény Kárpátaljai-körutazás 22. Édesvíz Természetbarát Egyesület Hagyományörző-Hadisír Gondozó-felkutató Kegyeleti Klub Veszprém Kárpátaljai-körutazás 23. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Eger Nagymuzsaly 24. Egri Szakképzési Centrum Eger Nagymuzsaly 25. Egri Szakképző Centrum Kereskedelmi, Mezőgazdasági, és Vendéglátóipari Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Eger Nagymuzsaly 26. Együtt a Dögei Nyugíjasokért és Megváltozott Munkaképességűekért Egyesület Döge Ungvár-Munkács 27. Erdélyi Kárpát -Egyesület Marosvásárhely Kárpátaljai-körutazás 28. Erkel Ferenc Vegyeskar Szécsény Kárpátaljai-körutazás 29. Fehérgyarmati Református Egyházközség Fehérgyarmat Kárpátaljai-körutazás 30. Felsődobsza Felsődobsza Munkács 31. Fénysugár Nyugdíjas Egyesület Orosháza Kárpátaljai-körutazás 32. Főnix Somogyi Nagyasszonyok Egyesülete Patalom Beregszász-Ungvár 33. Gödöllői Norbertinum Premontrei Kollégium Gödöllő Visk 34. Gyömrői Boglárka Nyugdíjas Klub Egyesület Gyömrő Kárpátaljai-körutazás 35. Győr Győr Nagydobrony 36. Győri Polgári Nyugdíjas Kör Győr Visk 37. Hódmezővásárhely Helyi Szervezet Hódmezővásárhely Kárpátaljai-körutazás 38. Hódmezővásárhely Nyugdíjas Klub Hódmezővásárhely Kárpátaljai-körutazás 39. Hódmezővásárhelyi HSZC Corvin Mátyás Szakképző Iskolájának Tantestülete Hódmezővásárhely Nagydobrony 40. Holdfény Nyugdíjas Egyesület Nyíregyháza Kárpátaljai-körutazás

49 41. Holdvilág-árok Országjáró és Kulturális Egyesület Pomáz Beregszász-Nagyszőlős 42. Jászszentlászlói Római Katolikus Plébánia Jászszentlászló Kárpátaljai-körutazás 43. Kablay Lajos Repülő Bajtársi Egyesület Szolnok Kárpátaljai-körutazás 96 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló Kaffka Margit Pedagógus Nyugdíjas Klub Tiszaújváros Kárpátaljai-körutazás 45. KAPTÁR Kateketikai és Pedagógiai Társulás Nyíregyháza Beregszász-Nagyszőlős 46. Katolikus Karitasz Fegyvernek Beregszász 47. Kelenye Kelenye Visk 48. Kertvárosi olvasókör Hódmezővásárhely Hódmezővásárhely Beregdéda 49. KIncses Belváros Egyesület Budapest Kárpátaljai-körutazás 50. Kiskunhalas - Alsóvárosi Misszió Alapítvány Kiskunhalas Kárpátaljai-körutazás 51. Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde Fehérgyarmat Kárpátaljai-körutazás 52. Lacházi Nyugdíjas Klub, Dunaharaszti Nyugdíjas Lkub Kiskunlacháza Kárpátaljai-körutazás 53. Laskodi Szép korúak Egyesülete Laskod Beregszász-Munkács 54. Lovászi Olajbányász Nyugdíjas Klub Lovászi Kárpátaljai-körutazás 55. Margaretta Nyugdíjas Klub, Dunaharaszti Honismereti Kör Dunaharaszti Beregszász-Munkács 56. Marosvásárhely Marosvásárhely Beregszász 57. Megbecsültek Társasága Veľka Mača Kárpátaljai-körutazás 58. Miskolci SzKC Miskolc Beregszász 59. MOL Olajipari Nyugdíjas Klub Hajdúszoboszló Ungvár 60. Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ Győr Visk 61. Nagykapos és Vidéke Társulás Nagykapos Beregszász 62. Nagykunságért Civil Fórum Egyesület Karcag Kárpátaljai-körutazás 63. Nagymegyer és Vidéke Polgári Társulás Nagymegyer Bene 64. Nagyvaradi Réti Református Egyházközség Nagyvárad Kárpátaljai-körutazás 65. Nézsa Nézsa Ungvár 66. Novák Olga Református Nőszövetség Tiszamogyorós Tiszamogyorós Beregszász-Munkács 67. Nyírbátori Határőr Igazgatóság Nyugdíjasai Egyesület Nyírbátor Szolyva 68. Nyíregyháza Nyíregyháza Beregszász 69. Nyíregyháza-Kertvárosi Görögkatolikus Egyházközség Nyíregyháza Beregszász-Nagyszőlős 70. Nyugdíjas Pedagogus Egyesület Zalaegerszeg Kárpátaljai-körutazás 71. Őszidő Nyugdíjas Egyesület Gyál Gyál Makkosjánosi 72. Őszidő Nyugdíjasklub Százhalombatta Százhalombatta Bene 73. Polgári BSZC József Attila Gimnáziuma és Szakképző Iskolája Polgár Nagymuzsaly 74. Pünkösdi túrázók Debrecen Kőrösmező-Fehér Tisza forrása 75. Putnok Putnok Kárpátaljai-körutazás 76. Református Egyházközségért Alapítvány Nyírkércs Nyírkércs Huszt- Nagyszőllős 77. Római Katolikus Plébánia Bárdudvarnok Bárdudvarnok Beregszász-Visk 78. Rozsályi Görögkatolikus Egyházközség Rozsály Kárpátaljai-körutazás 79. Sátoraljaújhely Sátoraljaújhely Nagyborzsova 80. Sebestyén Népfőiskola Dány Dány Beregszász-Csetfalva 81. Soroksári Nyugdíjas Klub Budapest Kárpátaljai-körutazás 82. Sóshalmi Olvasókör Hódmezővásárhely Kárpátaljai-körutazás 83. Szabadságtelepi Óvoda Nyugdíjas Klubja Debrecen Ungvár-Munkács 84. Szabadszállási Református Egyházközség Szabadszállás Kárpátaljai-körutazás 85. Szent Anna Főplébánia Egyházközössége Debrecen Kárpátaljai-körutazás 86. Szent Anna Rózsafüzér Társulat Abasár Beregszász 87. Szentes Nagytemplomi Református Egyházközség Szentes Kárpátaljai-körutazás 88. Szepsi és Környéke Társulás Szepsi Bene 89. Tapolca Tapolca Beregszász 90. Tatabányai Árpád Gimnázium Nevelőtestülete Tatabánya Beregszász 91. Tavaszváró Nyugdíjas Egyesület Apaj Munkács 92. Természetvédő Turisták Somogyért Egyesület Kaposvár Kárpátaljai-körutazás 93. Tiszaörsi Nőklub Tiszaörs Kárpátaljai-körutazás 94. Tóthfalu Tóthfalu Bene 95. Tuzséri Református Egyházközség Tuzsér Kárpátaljai-körutazás 96. Vállalkozók Ipartestülete Szolgáltató Egyesület Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza Kárpátaljai-körutazás 97. Városi Nyugdíjas Klub (Orlai Petrics Soma Kulturális Központ) Mezőberény Beregszász-Nagymuzsaly 98. Zalaegerszegi Szív- és Érbeteg Egyesület Zalaegerszeg Kárpátaljai-körutazás 99. Zugló - Rákos Mezeje Budapest Bene 100. Zuglói Páduai Szent Antal plébániaközösség Budapest Kárpátaljai-körutazás 7. rész fontossága. Az egyik a magyar iskolába beíratott diákok számának változása, a másik annak az arányszámnak az alakulása, amely kifejezi a Beiratkozási Program Munkánkban meghatározó szerepet játszik a magyar iskolába történő beiratkozás támogatása a Felvidéken, hiszen a magyar identitás továbbadásának legfontosabb kérdése az, hogy a szülők vállalják-e gyermekeik magyar iskolába történő beíratását. Ezek a problémák indították a Rákóczi Szövetséget arra 2004-ben, hogy a Felvidéken Beiratkozási Programot hirdessen. Ennek keretében a magyar iskolába beíratott gyermekek egyszeri alkalommal 10 ezer forintos beiratkozási ösztöndíjban részesülnek, amelynek átadása iskolai ünnepségeken történik. A Rákóczi Szövetség Beiratkozási Programja 2016-ban is segített abban, hogy közüggyé váljon a magyar iskolaválasztás a Felvidéken, a kárpátaljai Felső-Tisza vidéken, a partiumi Bihar megyében, Temes megyében, a dési régióban, valamint a délvidéki szórványban, Horvátországot is beleértve. Ezt szolgálták az óvodásokat és szüleiket megszólító iskolaválasztási kampányok, az ösztöndíj átadási ünnepségek és a programról a média által közölt tájékoztató beszámolók. A program kifejezésre juttatta a magyarországi civiltársadalom és az települési önkormányzatok szolidaritását a külhoni magyarság iránt. Az elmúlt évekhez hasonlóan részletes elemzést végeztünk a magyar iskolába beíratott gyermekek számának alakulását illetően. A helyzetértékeléshez két adatnak van megkülönböztetett magyar iskolába beíratott gyermekek számát az adott régióban beíratott összes diák számához viszonyítva ben a Felvidéken, mindkét szám pozitív előjelű, 2007 óta nem volt annyi magyar iskolakezdő a Felvidéken, mint 2015 szeptemberében, ráadásul az magyar iskolaválasztók aránya is nőtt. Örömmel tudjuk elmondani, hogy 2016-ban a Felvidéken nem csökkent a magyar iskolakezdők száma a korábbi évhez képest. A többi régióról is elmondható, hogy javult a helyzet. Temesváron kilenc éve nem volt annyi magyar iskolakezdő, mint ban. A partiumi Bihar megyében sikerült stabilizálni a korábban elért növekedést, a kárpátaljai Felső-Tisza vidéken másod ízben megvalósult program segítette a magyar iskolakezdők számának mintegy 25%-os emelkedését, a dési régióban, illetve a délvidéki szórványban a negatív tendenciák lassulása figyelhető meg. Az ősz folyamán összesen 5296 iskolakezdő családja vette át a támogatást 235 helyszínen. A Beiratkozási Programhoz kapcsolódva december folyamán 13 ezer felvidéki, tavasszal pedig további 2 ezer partiumi, dési, Temes megyei, délvidéki és kárpátaljai magyarul beszélő óvodásnak juttatja el Szövetségünk ajándékcsomagját, a szüleiknek szóló levéllel, amelyben a magyar iskolaválasztás helyességére és fontosságára hívtuk fel figyelmüket. Örömmel közöljük, hogy 2016-ban 327 magyarországi település önkormányzata támogatta programunkat.

50 1. táblázat Város és vidéke Iskolakezdés Fiatalabb óvodások Összes óvodás előtt állók száma száma száma 98 Rákóczi Szövetség 27. Éves beszámoló 2016 Galánta Kodály Zoltán Alapiskola 99 1 Dunaszerdahely Érsekújvár Fülek Galánta Gúta Ipolyság Kassa Királyhelmec Komárom Léva Losonc Nagykapos Nagykürtös Nagymegyer Nyitra Párkány Pozsony Rimaszombat Rozsnyó Somorja Szenc Szepsi Tornalja Vágsellye Zselíz Összesen Táblázat: A magyar elsősök számának, arányának alakulása az elmúlt 4 tanévben (M= magyar elsősök száma, Ö= összes elsős száma, M/Ö= magyar elsősök aránya) Város és vidéke Összes óvodás száma 1 Dés és környéke Nagybánya/Máramaros Fehér megye Bihar megye Temes megye Felső-Tisza-vidék + Csap Vajdaság Horvátország 30 9 Muravidék 40 Összesen 3868 Beiratkozási ösztöndíj átadási ütemterv 2016 Dátum Időpont Célalap/Régió Település Helyszín Létszám 1. 8/29/ Tornalja Hanva /7/ Kassa Kassa Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola Csákányháza Alapiskola Fülek Mocsáry Lajos Alapiskola 9/12/2016 Fülek Fülek II. Koháry István Alapiskola Gömörsíd Alapiskola Ipolybalog Alapiskola Ipolynyék Alapiskola 9/14/2016 Nagykürtös Lukanénye Alapiskola Csáb Alapiskola 11. 9/16/ Nagykürtös Óvár Óvár Alapiskola Nagykapos Magyar Közösségi Ház 13. 9/20/ Nagykapos Vaján Alpaiskola Nagykapos Erdélyi János Alapiskola Alsó tagozatának épülete Bátka Alapiskola Rimaszombat Dúsa utcai Alapiskola 17. 9/20/ Rimaszombat Rimaszombat Tompa Mihály Alapiskola Várgede Kultúrház Almágy Alapiskola Vágsellye Feketeházy János Magyar Ház 21. 9/21/ Vágsellye Pered Kultúrház Vágfarkasd Alapiskola 23. 9/21/ Pozsony Pozsony Duna utcai Alapiskola és Gimnázium /21/ Gúta Gúta Kultúrház Nádszeg MTNy Alapiskola 9/22/2016 Galánta Nagyfödémes Borsos Mihály MTNy Alapiskola 28. 9/23/ Galánta Nagymácséd Mészáros Dávid MTNy Alapiskola Visk Viski Kölcsey Ferenc Középiskola Huszt Huszti Magyar Tannyelvű Általános Iskola 31. 9/26/ Kárpátalja Técső Técsői Hollósi Simon Középiskola Aknaszlatina Aknaszlatinai Bolyai János Középiskola Kőrösmező Kőrösmezői 1 Sz. Középiskola Nagykeszi Alapiskola Csicsó Alapiskola 9/26/2016 Gúta Lakszakállas Alapiskola Nemesócsa Alapiskola 38. 9/27/ Kárpátalja Csap Csapi 2. Számú Középiskola Lég Alapiskola Nagyszarva Alapiskola Tejfalu Alapiskola Somorja Corvin Mátyás MTNy Alapiskola 9/27/2016 Somorja Illésháza Alapiskola Csenke Alapiskola és Óvoda Nagymagyar Alapiskola Csallóközcsütörtök Alapiskola Tornalja Kazinczy Ferent Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 9/29/2016 Tornalja Rimaszécs Alapiskola Ipolyszakállas Alapiskola Ipolyság Pongrácz Lajos Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 9/30/2016 Ipolyság Ipolyság Fegyverneki Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Alapiskola Palást Alapiskola Ekecs Alapiskola Alistál Corvin Mátyás Alapiskola 9/30/2016 Nagymegyer Csilizradvány Alapiskola Nagymegyer Alapiskola Naszvad Alapiskola 10/4/2016 Komárom Bátorkeszi Kultúrház /7/ Komárom Komárom Eötvös Utcai Alapiskola /12/ Nyitra Kolon Kúltúrház Szomotor Alapiskola /12/ Királyhelmec Nagytárkány Alapiskola Királyhelmec Alapiskola Szimő Jedlik Ányos Alapiskola /13/ Érsekújvár Tardoskedd Szemerényi Károly Alapiskola Érsekújvár Czuczor Gergely Alapiskola /14/ Losonc Losonc Kármán József Alapiskola és Óvoda Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum 10/18/2016 Temesvár Temesvár Bartók Béla Elméleti Líceum /19/ Zselíz Zselíz Magyar Ház /25/ Szenc Szenc Kultúrház Kürt Alapiskola 10/26/2016 Érsekújvár Udvard Majthényi Adolf Alapiskola Vörösmart Csúza Sepse Laskó 10/27/2016 Horvátország Várdaróc Kopács Kórógy Eszék 71

51 Dés Dési 1-es számú Gimnázium Nemeshódos Alapiskola Magyardécse Általános Iskola Szásznyíres Alapiskola Rákóczi Szövetség /10/2016 Éves beszámoló Dunaszerdahely 2016 Szentmihályfa Alapiskola /27/2016 Dés Bálványosváralja Alapiskola Apanagyfalu Alapiskola Vice Alapiskola Dernő Alapiskola 11/3/2016 Rozsnyó Rozsnyó Városháza Kongresszusi Terem /7/ Komárom Komárom Jókai MTNy Alapiskola Bácsgyulafalva Kis Ferenc Általános Iskola Nemesmilitics Testvériség-egység Álatlános Iskola Bezdán Testvériség-egység Általános Iskola Bácskertes Kúltúrotthon könyvtárterme 11/7/2016 Vajdaság Szilágyi Művelődési otthon kisterme Doroszló Petőfi Sándor Általános Iskola Gombos József Attila Általános Iskola Temerin Ifjúsági Otthon Muzslya Nők Klubja/Pető MME Ürményháza 11/7/2016 Vajdaság Torontálvásárhely Művelődési otthon kisterme Székelykeve CMH Iroda Újvidék Petőfi Sándor Művelődési Központ Szenttamás 11/8/2016 Vajdaság Kúla Népkör Magyar Művelődési Központ Törökbecse Jókai Mór Művelődési Egyesület Torda Szerbittabé Magyarcsernye /8/ Vajdaság Kisorosz Nagykikinda Szaján Törökkanizsa Csallóközkürt Alapiskola Vásárút Alapiskola Felsővámos Alapiskola Pozsonyeperjes Alapiskola /8/ Dunaszerdahely Kisudvarnok Alapiskola Nyékvárkony Alapiskola Bős Alapiskola Felbár Alapiskola Gelle Alapiskola /9/ Komárom Perbete Alapiskola Hegyéte Alapiskola Nagymad Alapiskola Egyházkarcsa Alapiskola /9/ Dunaszerdahely Dunaszerdahely Egyházi Alapiskola Dunaszerdahely Kodály Zoltán Alapiskola Dunaszerdahely Szabó Gyula Alapiskola Dunaszerdahely Vámbéry Ármin Alapiskola Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium Szepsi Boldog Salkaházi Sára Magyar Tannyelvű Egyházi Alapiskola Buzita Alapiskol 11/9/2016 Szepsi Alsólánc Alapiskola Torna Alapiskola Szádudvarnok Alapiskola Marcelháza Alapiskola 11/10/2016 Komárom Ógyalla Feszty Árpád AI Nagyabony Alapiskola Felsőpatony Alapiskola Diósförgepatony Alapiskola /11/ Komárom Csallóközaranyos Alapiskola Vajasd Elemi Iskola Gyulafehérvár Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum Búzásbocsárd Ioan Maiorescu Általános Iskola /16/ Fehér megye Magyarpéterfalva Elemi Iskola Toma Cocisiv Magyarpéterfalva Betlenszentmiklós Bethlenszentmiklósi Általános Iskola Székelykocsárd Székelykocsárdi Simon Lázár Általános Iskola Felvinc Felvinci Avram Iancu Általános Iskola Torockó Torockói Sebes Pál Általános Iskola Torockószentgyörgy Torockószentgyörgyi Elemi Iskola Nagyenyed Bethlen Gábor Kollégium 11/17/2016 Fehér megye Magyarlapád Magyarlapádi Általános Iskola Magyarbece Becei Általános Iskola Marosújvár Lucian Blaga Általános Iskola Ipolyszalka Alapiskola Párkány Ady Endre Alapiskola /23/ Párkány Muzsla Alapiskola Köbölkút Alapiskola Szőgyén Alapiskola Ioan Slavici Általános Iskola Lucretia Suciu Általános Iskola Nagyvárad Lórántffy Zuzsanna Református Gimnázium Szent László Római Katolikus Líceum Kőröstarján Köröstarjáni 1-es Számú Általános Iskola 12/12/2016 Bihar Nagyszalonta Arany János Elméleti Líceum Árpád Általános Iskola Bélfenyér Nicolae Jiga Elméleti Lícem Tenke Nicolae Jiga Elméleti Lícem Gyanta Gyantai Elemi Iskola Juhász Gyula Általános Iskola sz. Általános Iskola sz. Általános Iskola Nagyvárad Nicolae Balcescu Általános Iskola Dimitre Cantemir Gimnázium Szacsvay Imre Általános Iskola 12/12/2016 Bihar Fugyivásárhely 1-es sz. Aurel Pop Általános Iskola Mezőtelegd 1-es számú Gimnázium Mezőtelki 3-as Számú Általános Iskola Örvénd Általános Iskola Élesd Constantin Serban Líceum Rév 1-es számú Technológiai Líceum

52 Székelyhíd Petőfi Sándor Elméleti Líceum Csokaly Fényes Elek Általános Iskola 102 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló Kágya 1-es számú Technológiai Líceum Bihardiószeg 1. sz. Általános Iskola Biharfélegyháza 1-es számú Jakó Zsigmond Általános Iskola Biharvajda Jakó Zsigmond Általános Iskola /13/ Bihar Paptamási 1-es Számú Általános Iskola Hegyközkovácsi Gáspár András Gimnázium Bihar Gáspár András Gimnázium Hegyközcsatár Benedek Elek Általános Iskola Hegyközújlak 2-es számú Elemi Iskola Hegyközpályi 1-es Számú Elemi Iskola Hegyközszáldobágy 3-es számú Elemi Iskola Jákhódos Jákhodosi Elemi Iskola Szalárd Szalárdi János Szakképző Líceum Hegyközszentimre Elemi Iskola Szentjobb 1-es számú Gimnázium Poklostelek Elemi Iskola Micske Miskolczy Károly Általános Iskola Tóti 1-es Számú Gimnázium Bályok 1-es számú Gimnáziumi Iskola /13/ Bihar Berettyószéplak 1-es Számú Szakképző Líceum Dólyapuszta Margitta Horváth János Elméleti Líceum Érszőllős Általános Iskola Kéc Horváth János Elméleti Líceum Érbogyoszló 1-es Számú Általános Iskola Albis Albisi I-VIII. Osztályos Iskola Érkörtvélyes Dr. Balási József Általános Iskola Érmihályfalva Zelk Zoltán Általános Iskola Érsemjén Kazinczy Ferenc I-VIII. Osztályos Iskola /13/ Bihar Érselénd 1-es Számú Elemi Iskola Biharszentjános Lónyay Tivadar Általános Iskola Bors Tamási Áron Mezőgazdasági és Ipari Szakképző Iskola /13/ Léva Léva Juhász Gyula Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Belényesújlak Általános Iskola Belényes Nicolae Popoviciu Általános Iskola /14/ Bihar Kisnyégerfalva Elemi Iskola Kőröstárkány 1-es számú Gimnázium Várasfenes Általános Iskola Mosonpetri 1-es Számú Általános Iskola Érköbölkút Toldy Általános Iskola Hegyközszentmiklós Toldy Általános Iskola Érolaszi 2-es számú Elemi Iskola Kiskereki Bocskay István Gimnázium Érkeserű Számadó Ernő Gimnázium 12/14/2016 Bihar Asszonyvására Kuthyi Sándor Átalános Iskola Ottomány Szentjóbi Szabó László I-VIII. Osztályos Iskola Szalacs Balaskó Nándor I-VIII. Osztályos Iskola Gálospetri I-VIII. Osztályos Iskola Értarcsa 1-es Számú Gimnázium, Értarcsa A beiratkozási Prpgram AZ ALÁBBI TELEPÜLÉSEK ISKOLÁIT ÉRINTETTE 2016-BAN Felvidék (230 település): Abafalva, Ajnácskő, Alistál, Almágy, Alsólánc, Alsószeli, Bacska, Balogfala, Baraca, Bart, Bátka, Bátorkeszi, Batytyán, Bély, Béna, Bodrogszentes, Bodrogszerdahely, Bolgárom, Boly, Bős, Búcs, Buzita, Cakó, Csáb, Csákányháza, Csallóközaranyos, Csallóközcsütörtök, Csallóközkürt, Csata, Csenke, Csicser, Csicsó, Csiliznyárad, Csilizpatas, Csilizradvány, Csíz, Csoltó, Csomatelke, Deáki, Deregnyő, Deresk, Dernő, Diósförgepatony, Diószeg, Dobóca, Doborgaz, Dunamocs, Dunaradvány, Dunaszerdahely, Egyházkarcsa, Ekecs, Ekel, Érsekkéty, Érsekújvár, Farnad, Feketenyék, Fél, Felbár, Feled, Felsőpatony, Felsőszeli, Felsővámos, Felsővámos, Fülek, Fülekkovácsi, Fülekpüspöki, Füleksávoly, Für, Galánta, Garamsalló, Gelle, Gesztele, Gice, Gímes, Gortva, Gömörfalva, Gömörfüge, Gömörhosszúszó, Gömörmihályfalva, Gömörsíd, Guszona, Gúta, Hanva, Hegyéte, Hetény, Hidaskürt, Illésháza, Ipolybalog, Ipolygalsa, Ipolyhídvég, Ipolynyék, Ipolyság, Ipolyszakállas, Ipolyszalka, Ipolyvisk, Izsa, Jóka, Kajal, Kálosa, Kaposkelecsény, Karva, Kassa, Kecső, Kéménd, Keszegfalva, Királyhelmec, Királyrév, Kisgéres, Kisudvarnok, Kisújfalu, Kolon, Komárom, Komáromszentpéter, Kosút, Köbölkút, Kövecses, Krasznahorkaváralja, Kürt, Ladmóc, Lakszakállas, Lég, Léva, Losonc, Lukanénye, Madar, Marcelháza, Martos, Mátyócvajkóc, Megyercs, Méhészudvarnok, Mokcsamogyorós, Muzsla, Nádszeg, Nagyabony, Nagybalog, Nagycétény, Nagydaróc, Nagyfödémes, Nagygéres, Nagykapos, Nagykeszi, Nagykövesd, Nagymácséd, Nagymad, Nagymagyar, Nagymegyer, Nagyölved, Nagysalló, Nagyszarva, Nagyszelmenc, Nagytárkány, Nána, Naprágy, Naszvad, Negyed, Nemeshodos, Nemesócsa, Nemesócsa, Nyárasd, Nyékvárkony, Nyékvárkony, Ógyalla, Óvár, Özörény, Padány, Palást, Párkány, Pelsőc, Perbenyik, Perbete, Pered, Pográny, Pozba, Pozsony, Pozsonyeperjes, Pozsonypüspöki, Radnót, Ragyolc, Rapp, Réte, Rimajánosi, Rimasimonyi, Rimaszécs, Rimaszombat, Rozsnyó, Sajógömör, Sajólénártfalva, Sajószentkirály, Sáró, Serke, Somorja, Szádalmás, Szádudvarnok, Szelőce, Szenc, Szentmihályfa, Szepsi, Szilice, Szimő, Szomotor, Szőgyén, Szútor, Tajti, Tallós, Tany, Tardoskedd, Tejfalu, Tiszacsernő, Torna, Tornagörgő, Tornalja, Udvard, Újbást, Uzapanyit, Vága, Vágfarkasd, Vágkirályfa, Vágsellye, Vaján, Várgede, Várhosszúrét, Vásárút, Vezekény, Vilke, Vízkelet, Zétény, Zonctorony, Zselíz, Zsigárd. Partium és Erdély (95 település): Albis, Apanagyfalu, Apátkeresztúr, Árpád, Asszonyvására, Bálványosváralja, Bályok, Belényes, Belényesújlak, Bélfenyér, Berettyószéplak, Betlenszentmiklós, Bihar, Bihardiószeg, Biharfélegyháza, Biharszentjános, Biharvajda, Bors, Búzásbocsárd, Csokaly, Dés, Detta, Dólyapuszta, Élesd, Érbogyoszló, Érkeserű, Érköbölkút, Érkörtvélyes, Érmihályfalva, Érolaszi, Érselénd, Érsemjén, Érszőllős, Értarcsa, Felvinc, Fugyivásárhely, Gálospetri, Gyanta, Gyulafehérvár, Hegyközcsatár, Hegyközkovácsi, Hegyközpályi, Hegyközújlak, Hegyközszáldobágy, Hegyközszentimre, Hegyközszentmiklós, Igazfalvi Általános Iskola, Jákóhódos, Kágya, Kéc, Kiskereki, Kisnyégerfalva, Kőröstarján, Kőröstárkány, Magyarbece, Magyardécse, Magyarlapád, Magyarpéterfalva, Margitta, Marosújvár, Mezőbaj, Mezőtelegd, Mezőtelki, Micske, Mosonpetri, Nagycsanád, Nagyegyed, Nagyenyed, Nagyszalonta, Nagyvárad, Óbéba, Ótelek, Ottomány, Örvénd, Ötvösd, Paptamási, Poklostelek, Pusztakeresztúr, Rév, Szalacs, Szalárd, Szásznyíres, Székelyhíd, Székelykocsárd, Szentjobb, Temesvár, Tenke, Torockó, Torockószentgyörgy, Tóti, Vajasd, Várasfenes, Végvár, Vice. Vajdaság (31 település): Bácsgyulafalva, Bácskertes, Beodra, Bezdán, Doroszló, Erzsébetlak, Gombos, Hertelendyfalva, Kisorosz, Kúla, Magyarcsernye, Magyarmajdány, Muzslya, Nagybecskerek, Nagykikinda, Nemesmilitics, Szaján, Székelykeve, Szentmihály, Szenttamás, Szerbittabé, Szilágyi, Temerin, Tiszakálmánfalva, Torontáltorda, Torontáltorda, Torontálvásárhely, Törökbecse, Törökkanizsa, Újvidék, Ürményháza. Horvátország (8 település): Csúza, Eszék, Kopács, Kórógy, Laskó, Sepse, Várdaróc, Vörösmart.

53 104 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló Kárpátalja (6 település): Aknaszlatina, Csap, Huszt, Kőrösmező, Técső, Visk. ÖSSZESEN: 372 TELEPÜLÉS A BEIRATKOZÁSI PROGRAMOT AZ ALÁBBI MAGYARORSZÁGI TELEPÜLÉSEK ÖNKORMÁNYZATAI TÁMOGATTÁK 2016-BAN Ács, Ácsteszér, Ádánd, Albertirsa, Alsóörs, Alsóvadász, Apc, Árpádhalom, Ásotthalom, Ásványráró, Bábolna, Bácsalmás, Bakonynána, Bakonyszentkirály, Bakonyszűcs, Balassagyarmat, Balatonakali, Balatonalmádi, Balatonboglár, Balatoncsicsó, Balatonederics, Balatonfüred, Balatonkenese, Balatonkeresztúr, Balatonlelle, Balatonmagyaród, Balatonmáriafürdő, Balatonszemes, Balatonszentgyörgy, Balatonvilágos, Ballószög, Bánhorváti, Bánk, Bárudvarnok, Báta, Békéscsaba, Bérbaltavár, Berekfürdő, Berkesz, Biatorbágy, Bicske, Biharugra, Bogács, Bogyiszló, Bonyhád, Borsodszentgyörgy, Bősárkány, Budakalász, Budapest Főváros, Budapest Főváros I. kerület- Budavár, Budapest Főváros II. kerület, Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer, Budapest Főváros IX. kerület-ferencváros, Budapest Főváros V. kerület Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros VI. kerület- Terézváros, Budapest Főváros VIII. kerület Józsefváros, Budapest Főváros X kerület-kőbánya, Budapest Főváros XI. kerület Újbudai, Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki, Budapest Főváros XVI. kerület, Budapest Főváros XVII. kerület, Budapest Főváros XXI. Kerület-Csepel, Budapest Főváros XXII. Kerület Budafok-Tétény, Bugyi, Bükkábrány, Cégénydányád, Cegléd, Csabaszabadi, Csaholc, Csajág, Csátalja, Csécse, Csengerújfalu, Cserénfa, Cserháthaláp, Csitár, Csongrád, Csopak, Csurgó, Dabas, Dány, Debrecen, Detk, Devecser, Diósjenő, Doboz, Domaháza, Domaszék, Döbrönte, Drégelypalánk, Dunaalmás, Dunakeszi, Dunaújváros, Dunavarsány, Edelény, Eger, Egerág, Egerbakta, Egyházasdengeleg, Encs, Enying, Érd, Esztergom, Fadd, Fehérvárcsurgó, Felcsút, Felsődobsza, Felsőmocsolád, Felsőtárkány, Felsőzsolca, Fertőhomok, Fertőszentmiklós, Fonyód, Fót, Fülöpháza, Füzérkomlós, Füzérradvány, Füzesabony, Füzesgyarmat, Galgagyörk, Gávavencsellő, Göd, Gödöllő, Gödöllő, Görbeháza, Gyál, Gyermely, Győr, Győrság, Gyugy, Gyula, Hajdúböszörmény, Hajdúhadház, Hajdúnánási, Hajdúszoboszló, Halászi, Halimba, Hatvan, Helvécia, Herceghalom, Heréd, Heresznye, Hetes, Hódmezővásárhely, Hollókő, Hont, Hosszúhetény, Hosszúpályi, Igal, Jászapáti, Jászboldogháza, Jásztelek, Kács, Kaposhomok, Kaposmérő, Kaposvár, Karcagi, Kecel, Kecskemét, Kerepes, Keszthely, Kétpó, Kisbér, Kisköre, Kistarcsa, Kisújszállás, Kisvárda, Klárafalva, Kocsér, Komádi, Komárom, Komló, Komló, Komlóska, Kosd, Körösnagy, Kőszeg, Kunszentmiklós, Kutas, Lajosmizse, Leányfalu, Lengyeltóti, Lenti, Litér, Lovas, Madaras, Magyaralmás, Magyarszék, Máriapócs, Martonvásár, Mátészalka, Mikepércs, Miskolc Megyei Jogú, Mohács, Monor, Mórahalom, Nagybánhegyes, Nagybánhegyes, Nagybarca, Nagyberki, Nagyharsány, Nagykanarás, Nagykanizsa, Nagykáta, Nagykőrös, Nagyoroszi, Nagyszénás, Nagytarcsa, Nagyvázsony, Napkor, Nemesgörzsöny, Nézsa, Nikla, Nógrád, Nógrádsáp, Nyíradony, Nyírbogát, Nyírcsaholy, Nyírcsászári, Nyírparasznya, Ófehértó, Orbányosfa, Orosháza, Oroszlány, Ostffyasszonyfa, Osztopán, Ózd, Ozora, Ököritófülpös, Örvényes, Öskü, Pákozd, Paks, Paloznak, Pannonhalma, Panyola, Pápa, Pápoc, Pátyod, Pécs, Pellérd, Perbál, Pétervására, Petőfiszállás, Pirtó, Porrogszentkirály, Pusztaszabolcs, Püspökmolnári, Rábacsécsény, Rábapatona, Ráckeresztúr, Rohod, Romhány, Sajósenye, Sárpilis, Sarud, Sárvár, Sátoraljaújhely, Soltvadkert, Solymár, Somogyszil, Sopron, Sopronnémeti, Süttő, Szabás, Szada, Szank, Szántód, Szarvas, Szécsény, Szekszárd, Szentendre, Szentes, Szentkirály, Szentkirályszabadja, Szerencs, Szigetszentmiklós, Szőkedencs, Tab, Tabajd, Tápiógyörgye, Tapolca, Tard, Tárnok, Tarpa, Táska, Tass, Tát, Tata, Tatabánya, Tataháza, Terény, Terény, Tiszabercel, Tiszakécske, Tiszaladány, Tiszalök, Tiszanána, Tiszasas, Tófej, Tolna, Tótkomlós, Tótkomlós, Törökbálint, Törökszentmiklós, Tunyogmatolcs, Ugod, Újkígyós, Újvárfalva, Váchartyán, Vál, Vámosoroszi, Vámospércs, Vaskút, Vasvár, Vatta, Vecsés, Veresegyház, Verpelét, Vése, Zabar, Zagyvarékas, Zákány, Zalaegerszeg, Zaláta, Zaláta, Zomba. ÖSSZESEN: 327 TELEPÜLÉS 8. rész A Rákóczi Szövetség 2015 novemberében pályázati felhívással fordult a szlovákiai vállalkozókhoz és civil szervezetekhez. Az érthető Dél-Szlovákiáért elnevezésű kiírással a magyar nyelv minél szélesebb körű használatát célozták meg. A pályázatot magyar és szlovák nyelven is elérhetővé tették az érdeklődők számára. Március 15-ig 96 érvényes pályázatot nyújtottak be a szlovákiai vállalkozók. A Szövetség elnöksége mind a 96 pályázatot támogatta, összesen euró értékben. A pályázatot azzal a céllal hirdették meg, hogy anyagi-, nyelvi- és grafikai támogatás révén elősegítse a szlovákiai magyar nyelv minél szélesebb körű használatát vállalkozások és civil Az Érthető Dél-Szlovákiáért Program A sikerrel pályázó vállalkozások Szervezet, vállalkozás neve Település Tevékenységi kör szervezetek közreműködésével. A kétnyelvű feliratok elkészítésére az érdeklődők euró értékben nyújthattak be kérelmet a Rákóczi Szövetséghez. Pályázni lehetett kétnyelvű cégtábla, kirakatés gépjármű-felirat, étlap, termékleírás, címke, kulturális, sport és egyéb területek feliratainak elkészítési költségeire. A Rákóczi Szövetség minden kérelmezőnek ingyenes szolgáltatást biztosított a szövegek fordításához és grafikai tervezéséhez. A Szövetség nyelvi, szakmai partnere a Pro Civis Polgári Társulás. OVeS s.r.o. Lég wellnesz - fitnesz - étterem - kávézó METÁL MONT MKM spol. s.r.o. Nagyudvarnok natúr termékek, kozmetikumok értékesítése Csiliznyárad községi hivatal Csiliznyárad Kozsegi hivatal Sestertius s.r.o. Érsekújvár pénzváltó Bence Németh - TABU Grill& Bar Dunaszerdahely vendéglátóipari egység üzemeltetése Sándor Peresztegi, PhD. - Dr. Kim & Peresztegi Hungagu Biogyógyászat Dunaszerdahely biogyógyászat K&j Team s.r.o. -NG-Nábytok Gabčíkovo Bős bútorkereskedés 1.SENIOR CITY a.s. Pozsony kávézó, szállás- és éttermi szolgáltatások Gabriel Molnár Dunaszerdahely ugrálóvárak, légvárak, csúszdák működtetése és bérbeadása team KOLLER s.r.o. Dunaszerdahely bemutatóterem kirakatának matricázása, szórólapok kinyomtatása Ján Dohorák - akiron Dunaszerdalehy gépi hímzés ARPEKA s.r.o. Szenc nyelvkurzusok, gyerektáborok, kulturális rendezvények szervezése MEDIFIT CARE s.r.o. Pered szolárium gépek forgalmazása CSIGA MA Mihalics Attila Gúta Patio - Cukrászda Elme s.r.o. Oroszka informatikai tanácsadás VARIA PRINT OnlineStudio XBIKE s.r.o. Komárom kétnyelvű hirdetések, weboldal készítés és grafikai munkák Ferdinand s.r.o. Szepsi vendéglátói szolgáltatások Mgr. Art. Zuzana Oeros - ORFLEX Szenc magyar információs portál kialakítása 7 vezér rusztikus étterem/bognár Lívia Hetény vendéglátói szolgáltatások Peter Petrik - Permesso Komárom étterem Sv. Anasztázia n.o. Egeg idősek napközi otthona DUNAMOBILI s.r.o. Dunaszerdahely bútorkereskedés JUPAL s.r.o. Csallóköztárnok műholdas televízió-, kábeltévé- és internet szolgáltatói partner CSEMADOK ASZ Zétény Zétény kulturális tevékenység

54 106 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Sárói Egyházközsége Sáró gyülekezet Penzion-Restaurant DORI Deáki panzió, étterem Karol Csernus Ipolybalog borászat NAVIGARE s.r.o. Párkány tengeri hajóvezetői képzés Ing. Zoltán Gasparik G-geo Ipolyszakállas geodézia, földmérés BiPi s.r.o. Dunaszerdahely cserkészbolt Privat Café & Restaurant Királyhelmec étterem Huszár Tibor Nagymegyer vendéglátóipari tevékenység Városi Sportegyesület Párkány sportszervezet Ladislav Bédi - Sladké Dobro Komárom elektromos lámpák gyártása Zlatica Kondásová Kistárkány Marásza vendégház Jozef Prohászka Komárom horgászüzlet, virágüzlet Eva Ivicze,,Bistro63,, Albár étterem Pro Bono Polgári Társulás Bős akkreditált ápolónő képzés, gondozói szolgáltatások EuroPRESS B.K. s.r.o. Bátorkeszi csomagolóanyag gyártás BAGPRESS s.r.o. Bátorkeszi papírtasak, kartondoboz gyártás Mira Office s.r.o. Zselíz iskola-, irodaszer kis- és nagykereskedés Szuh Benjamín SZUHVIN Hetény szőlészet, borászat, vidéki turizmus B.ADEN Pension vagy B.ADEN s.r.o. Nagymegyer panzió Ing. Szabó Ladislav Zselíz gépkölcsönzés Zoltán Derján - Z Laser Komárom lézerrel való gravírozás és vágás Molnár Monika - Babóca Dunaszerdahely gyermekruházati bolt Agáta Sáraiová - BAMBINO Zselíz babakelengye, babakocsi, játékok és kiegészítők kiskereskedés Csemadok Zselízi Alapszervezete Zselíz kulturális tevékenység Szilárd Sládeček SLEDY Dunaszerdahely Kobyla kávézó Zalabai Zsigmond Városi Könyvtár Somorja könyvtár EU-FOOD spol. s.r.o. Dunaszerdahely gyorséttermi szolgáltatás infopoint s.r.o. Dunaszerdahely mobil kávézó OZ Artis művelődési-, képességfejlesztő-, és rehabilitációs központ Párkány művelődési-, képességfejlesztő-, és rehabilitációs központ Ilko családi farm Lelesz állattenyésztés - bértenyészet Gútai Kutyakiképző Klub Gúta kutyakiképzés Alternatíva s.r.o. Komárom társasház- és épületkezelés Lívia Bognárová Komárom fodrászat GUMPARKO s.r.o. Galánta palackozott minőségi borok forgalmazása Harmonia DS s.r.o. Dunaszerdahely sütöde, pékség Nagyszarvai Alapiskola mellett működő Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének Alapszervezete Nagyszarva szabadidős-, kulturális-, tanulmányi tevékenységek lebonyolítása, szervezése ZELKOV - OC s.r.o. Bátorkeszi gazdabolt, háztartási bolt, kis- és nagykereskedés Renáta Árvaiová - WIZARD Köbölkút textil- és divatáru kiskereskedés Attila Marosi Gúta kézzel készített szappanok növényi olajakból ill. kézzel kevert fürdösók természetes anyagokból EDICTUM s.r.o. Diósförgepatony taneszközök fejlesztése és forgalmazása, elektromos berendezések tervezése Mediaworks s.r.o. Szepsi a Szepsi Városi Televízió megbízott működtetője Ladislav Tóth Sajószentkirály szórólap kampány Georgica s.r.o. Fülek vendéglátás, gasztronómia László Jaskó - Jaskó Mix Ipolykeszi kiskereskedelem-vegyesbolt István Csajka - Správa bytov Somorja társasház- és épületkezeléssel kapcsolatos tevékenységek CSPK s.r.o. Komárom Család- és párkapcsolat segítő központ LA-JO TRANS s.r.o. Érsekújvár nemzetközi- és belföldi teherfuvarozás TOKAJ OBSIDIUS s.r.o. Kisbári borturizmus BABYLON LANG s.r.o. Nagymegyer angol nyelvi tanfolyamok, szolgáltatások és konzultácios tevékenység magyar és szlovák nyelven OMNIUM perfect s.r.o. Somorja Fitness centrum Military Historical Museum Oroszka múzeum Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség Dunaszerdahely nevelési központ DIVES HORTUS SLOVAKIA s.r.o. Bodrogszerdahely kertészeti szaküzlet és gazdabolt Fészek / Fészek Nagymegyer Fészek Ifjúsági Központ Pepita-Z s.r.o. Ipolyság rendezvényszervezés Štefan Bertók Dunaszerdahely szórakoztatóipar, Black&White zenekar Gúta TV sro Gúta médiaszolgáltatás FE Sweets s.r.o. Somorja kávézó Čistý prameň -Tiszta Forrás n.f. Zselíz néptáncegyütteseket működtető szervezet TCM s.r.o. Komárom számítástechnikai szaküzlet ATCompnent s. r. o. Nagykürtös gép- és fémipari vállalkozás IKOA TECHNOLOGY spol s.r.o Nagykürtös indukciós hőkezelést végző cég Kominvent s.r.o. Komárom könyvelőiroda Mgr. Peter Tóbiás Komárno weboldal-készítés CORVIN s.r.o. Nagymegyer Corvin panzió és étterem Önkéntes Tűzoltók Bögellő Bögellő Önkéntes Tűzoltó Testület Mgr. Drozdík József - Modrý Dunaj Párkány borászat, borforgalmazás Katarína Szabová Kamocsa cukrászda és kávézó AKVADRAT s.r.o. Komárom építésziroda, műterem Július Fülöp Komárom kiskereskedés hellogúta Gúta kétnyelvű információs, turisztikai weboldal ATECH.NET s.r.o. Gúta számítástechnikai szaküzlet

55 108 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló rész Támogatók A Rákóczi Szövetség támogatói 2016-ban ADVOIL Zrt. AFI-WEST Számtech. és Kutató Kft. Alpiq Csepel Kft ALTA-BUDA Kft. Auguszt Cukrászda Bakonyi Erőmű Zrt. Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Béres Alapítvány Budapesti Távhőszolgáltató ZRT. Debrecen Város Önkormányzata Emberi Erőforrások Minisztériuma E.ON Hungária Zrt. FÉMALK Zrt. Garden Market Kft Jordan Mérnöki Iroda Kft. Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány Konrad Adenauer Alapítvány Karcagi Erőforrás Kft. Magyar Országgyűlés Elnöke Magyar Mérnöki Kamara Magyar Fejlesztési Bank Zrt. Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány - Erzsébet Program MOL Nyrt. MVM ZRT. MVM OVIT MVM Paksi Atomerőmű Zrt. MAVIR Nemzeti Média és Hírközlési hatóság OTP Bank Nyrt. Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. ST. Gorg Ritterorden A.D. TÉT-3 GÁZKÚT KFT T&K Épker Kft Bock Pince Panzió Étterem BockPanzió Kft. Bodri Pincészet Borpalota Kft. Bősz Borászati Kft. Csányi Pincészet Zrt. Drozdík Pincészet Eszterbauer Pincészet Figula Pincészet Kft. Fritz Borház - FAKTOR Kft. Gere Pincészet - AKA Kft. Günzer Tamás Pincészete Kft. Günzer Zoltán Pincészete Heimann Családi Birtok Kft Jásdi Pince Csopak Borászati Kft. Keller Pince Kovács Nimród Borászat Kft. Kovács Zoltán Pincészete Patrícius Borház Sebestyén Pincészet

56 110 Rákóczi Szövetség

ÉVES BESZÁMOLÓ 2017 RÁKÓCZI SZÖVETSÉG ÉVES BESZÁMOLÓ

ÉVES BESZÁMOLÓ 2017 RÁKÓCZI SZÖVETSÉG ÉVES BESZÁMOLÓ ÉVES BESZÁMOLÓ 2017 RÁKÓCZI SZÖVETSÉG ÉVES BESZÁMOLÓ 1 Éves Beszámoló 2017 2 RÁKÓCZI SZÖVETSÉG ÉVES BESZÁMOLÓ TARTALOM Napló 1 Szervezeti élet 14 Helyi szervezetek beszámolói 17 Megvalósult rendezvények

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

ELŐADÁSOK. Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés

ELŐADÁSOK. Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés ELŐADÁSOK Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés 1. Szabó Dezső Trianonról. Konferencia-előadás, Evangélikus iskolák kutató tanárainak I. konferenciája Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium, 2013.

Részletesebben

Orbán Balázs Sátor Programjavaslatok - tervezet

Orbán Balázs Sátor Programjavaslatok - tervezet XXVIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor 2017. Orbán Balázs Sátor Programjavaslatok - tervezet 1 JÚLIUS 19. SZERDA 10.30 12.00 A Kárpát-medencei magyarság jövője Közép- és hosszú távú demográfiai

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 71. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 71. szám MAGYAR KÖZLÖNY 71. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. május 22., kedd Tartalomjegyzék 196/2018. (V. 22.) KE határozat Államtitkárok kinevezéséről 3649 197/2018. (V. 22.) KE határozat Államtitkári

Részletesebben

20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról

20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról 20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról Túrkeve Város Képviselő-testülete a két ülés között végzett munkáról szóló tájékoztatót elfogadja. Erről értesülnek:

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

Március végi és áprilisi versenyeredményeink

Március végi és áprilisi versenyeredményeink Március végi és áprilisi versenyeredményeink A budapesti Béres Ferenc Országos Népdal és Zsoltáréneklő Versenyen Matuska Luca (1.b) ezüst, Matuska Villő (4.b) arany, Győrffy Virág (5.b) bronz, Németh Virginia

Részletesebben

ÜNNEPI RAJZ- ÉS ESSZÉPÁLYÁZAT a magyar címer és zászló megünneplésére március 16.

ÜNNEPI RAJZ- ÉS ESSZÉPÁLYÁZAT a magyar címer és zászló megünneplésére március 16. ÜNNEPI RAJZ- ÉS ESSZÉPÁLYÁZAT a magyar címer és zászló megünneplésére 2018. március 16. I. A magyar zászló és címer ünnepe A zászló és a címer a közösség összetartozásának jelképei. Számunkra, magyar emberek

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. március 27-én Mezőkövesden, az Ipartestületek

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar

Részletesebben

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

Iktatószám : 18049/201 5/PARL Hív. szám: K/4017. Melléklet: 2 db

Iktatószám : 18049/201 5/PARL Hív. szám: K/4017. Melléklet: 2 db EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUMA PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁ R Iktatószám : 18049/201 5/PARL Hív. szám: K/4017. Melléklet: 2 db Kiss Lászl ó országgyűlési képvisel ő részér e MSZP Budapest Tisztelt Képvisel

Részletesebben

"De azt akarom, tisztán és fehéren, legyetek vígak és bársonyba-járók, a kezetekben egy nagy arany-érem, s hódítsátok meg az egész világot.

De azt akarom, tisztán és fehéren, legyetek vígak és bársonyba-járók, a kezetekben egy nagy arany-érem, s hódítsátok meg az egész világot. IV. évf. 2018. nyár Megjelenik havonta Kosztolányi Dezső Céltársulás Tájékoztató Kiadványa KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ "De azt akarom, tisztán és fehéren, legyetek vígak és bársonyba-járók, a kezetekben egy nagy

Részletesebben

Téma: Az írástudók felelőssége

Téma: Az írástudók felelőssége Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 09-én, Mezőkövesden, az

Részletesebben

Európai utas. Találkozások. Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben.

Európai utas. Találkozások. Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben. Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben. Az Ötágú síp című sorozatban határon túli magyar kulturális műhelyeket mutattunk

Részletesebben

INFOPROG Iskolák versenye. Levelező fordulók

INFOPROG Iskolák versenye. Levelező fordulók INFOPROG 2017 Iskolák versenye Levelező fordulók Döntő Felh.B Felh. A Prog.B Prog. A Bemutató Felh.B Felh.A Prog.B Prog.A Vetélkedő Összesen Open Szlovákia # Iskola 40 40 40 40 20 100 100 100 100 100 680

Részletesebben

A Rákóczi Szövetség Elnöksége által elbírált belső pályázatok Elődeink és értékeinkprogramsorozat

A Rákóczi Szövetség Elnöksége által elbírált belső pályázatok Elődeink és értékeinkprogramsorozat BP/2018/01 BP/2018/02 BP/2018/03 BP/2018/04 BP/2018/05 BP/2018/06 2018.01.29., 15:23 2018.01.29., 19:06 2018.02.03., 13:09 2018.02.06., 07:39 2018.02.07., 22:23 2018.02.07., 22:44 Győri Kazinczy Ferenc

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. 09. 19. 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Daku Dávid, Gulyás Eszter, Hernády Gergely, Horváth

Részletesebben

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót.

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót. Magyar Szociológiai Társaság 1014 Budapest, Országház u. 30. Paksi Veronika titkár részére Tárgy: szakosztályi beszámoló Tisztelt Titkár Asszony! Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei

Részletesebben

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzata függelékek. A közgyőlés társulásai

A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzata függelékek. A közgyőlés társulásai A közgyőlés társulásai 1. sz. függelék 1. Benedek Elek Általános Iskola, Elıkészítı Speciális Szakiskola és Kollégium Intézményfenntartó Társulás (Oroszlány) 38/1998. (III. 26.) sz. KH 1. pontja 189/2005.

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

FUEN KONGRESSZUS 2017.

FUEN KONGRESSZUS 2017. FUEN KONGRESSZUS 2017. Programtervezet Szerda, 2017. május 17. 14.00 órától Regisztráció a Grand Hotel Napocában 19.00 23.00 Üdvözlőkoktél és a kisebbségek vására Székely hagyományőrző műsor, zene és gasztronómia

Részletesebben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK TÁRA 2015.

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK TÁRA 2015. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK TÁRA 2015. 1/2015. (I.12) sz. Elnökségi határozat: Az Elnökség elfogadja az új Belsőpályázati szabályzati rendet. 2/2015. (II.5) sz. Elnökségi határozat: Az Esterházy-emlékünnepség

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

Karácsonyi ajándékot kapnak a felvidéki magyarul beszélő óvodások a Rákóczi Szövetségtől

Karácsonyi ajándékot kapnak a felvidéki magyarul beszélő óvodások a Rákóczi Szövetségtől Karácsonyi ajándékot kapnak a felvidéki magyarul beszélő óvodások a Rákóczi Szövetségtől Idén is karácsonyi csomagot küld a Rákóczi Szövetség minden felvidéki magyar óvodásnak. Az ajándékcsomagot 12931

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Nyilvános sorsolás 2015. március 25. 1 V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS 2015. március 25. (szerda) 10.15 óra RÉSZTVEVŐK - LEÁNYOK Ssz.

Részletesebben

Polgármesteri Tájékoztató. a június 17. napjától augusztus 18. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól

Polgármesteri Tájékoztató. a június 17. napjától augusztus 18. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól Polgármesteri Tájékoztató a 2017. június 17. napjától 2017. augusztus 18. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól 1 Polgármesteri Tájékoztató a 2017. június 17. napjától

Részletesebben

Helyszín: Főemelet 11.

Helyszín: Főemelet 11. NYUGAT-EURÓPAI SZERVEZETEK REGIONÁLIS ÜLÉSE Elnök: Bihari Szabolcs KIM Nemzetpolitikai Államtitkárság munkatársai: Brendus Réka, Tóth László Helyszín: Főemelet 11. 1. Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek

Részletesebben

R á k ó c z i S z ö v e t s é g

R á k ó c z i S z ö v e t s é g Rákóczi Szövetség A RÁKÓCZI SZÖVETSÉG CÉLJAI Az 1989-ben alakult Rákóczi Szövetség célja a Kárpát-medencei magyarság sokoldalú támogatása hosszú távú megmaradásáért folytatott küzdelmében, valamint II.

Részletesebben

MUNKATERV. a 2012-es évre

MUNKATERV. a 2012-es évre 1 BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2012-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VAROS. Békéscsaba, Szent ls/ván tér 7. NYILVIÍNOS ÜLÉS napirendje. A döntéshozatal egyszerű többséget igényel!

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VAROS. Békéscsaba, Szent ls/ván tér 7. NYILVIÍNOS ÜLÉS napirendje. A döntéshozatal egyszerű többséget igényel! BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VAROS POLGIÍRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent ls/ván tér 7. lk/o sz.: I. 341-812008. E/oodó: Opauszki Zoltán Mell.: Hiv. sz.: Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-801 Telefax: (66)

Részletesebben

2017. október 5. Konferencia helyszíne: Korona Hotel (4400 Nyíregyháza, Dózsa György út 1.) 11.00 13.00 Érkezés, regisztráció, szállás elfoglalása 12.30 14.00 Ebéd 14.00 15.00 A Vándorgyűlés megnyitója

Részletesebben

ADOMÁNYOK ADATAI

ADOMÁNYOK ADATAI ADOMÁNYOK ADATAI - 2017 A támogatás kedvezményezettje: Aranycsapat a Kárpát-medencei Fiatalok Sportjáért Alapítvány A támogatás kedvezményezettje: Ébredés Alapítvány A támogatás kedvezményezettje: Vajdasági

Részletesebben

B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A V Á L A S Z T Á S S Z A V A Z A T S Z Á M L Á L Ó B I Z O T T S Á G

B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A V Á L A S Z T Á S S Z A V A Z A T S Z Á M L Á L Ó B I Z O T T S Á G A megválasztott személyek neve és annak a tisztségnek, illetve testületnek a neve, amelyre, illetve amelybe a jelöltet megválasztották: Elnök DR. TÓTH M. GÁBOR Főtitkár DR. GYALOG BALÁZS Elnökhelyettes

Részletesebben

Összefoglaló a Wass Albert Országos Vers- és Prózamondó Versenyről

Összefoglaló a Wass Albert Országos Vers- és Prózamondó Versenyről A verseny Összefoglaló a Wass Albert Országos Vers- és Prózamondó Versenyről Megrendezésének időpontja: 2017. február 24. Rendező intézményének neve: Iskola, Óvoda Szervezőjének neve, beosztása: Virágné

Részletesebben

Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó

Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó 42 Ágoston Dávid Roland Balla Károly Ált. Isk. 2212 Csévharaszt 163 32 19 7 48 106 55 Antal Renátó 44 Báki István 22 Bari Richárd 40 Benkő Balázs 61 Bényei Krisztián 58 Bíró Dominik 41 Borsós Dominik Szebasztián

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013.

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. A legjobb orvosok: Dr.Elégedettség, Dr. Higgadtság, és Dr. Jókedély (C.H.Spurgeon) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja: a

Részletesebben

Emlékeztető. a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről

Emlékeztető. a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről Emlékeztető a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről Helyszín: a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság épület I. emeleti Tímár terem (cím: 1108 Budapest, Dologház u. 1.), Időpont: 2013. március

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal vezetői

Az Országos Bírósági Hivatal vezetői 1.1.3. A szerv vezetői Az Országos Bírósági Hivatal vezetői OBH elnöke Dr. Handó Tünde elnök Telefon: 311-5884 és 312-7424 OBH elnökhelyettese Dr. Gyarmathy Judit elnökhelyettes Telefon: 354-4270 E-mail:obh@obh.birosag.hu

Részletesebben

III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3-4.

III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3-4. III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3-4. Szemelvények az előadáskivonatokból III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3. - 4. A kongresszus résztvevőinek egy csoportja

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült a Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Kaposvár, Fő utca 63- szám alatt 2012. november 8-án 10.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete május 3. napján tartott küldöttgyűlésén.

Jegyzőkönyv. Készült a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete május 3. napján tartott küldöttgyűlésén. Jegyzőkönyv Készült a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete 2018. május 3. napján tartott küldöttgyűlésén. Küldöttgyűlés helye: 4400 Nyíregyháza, István utca 3. Küldöttgyűlés ideje:

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDESI KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2915-2/2014. 12. E LŐTERJESZTÉS

Részletesebben

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP Eredmények A verseny időpontja: 2013. OKTÓBER 12. 09-14 óra A verseny színhelye: SZOLNOKI FÜVES SPORTREPÜLŐTÉR A verseny rendezői: SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET MH 86 SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS Versenyt

Részletesebben

MFTTT2018 IB-határozatok

MFTTT2018 IB-határozatok MFTTT2018 IB-határozatok 1/2018.(IV.4.) számú IB-határozat: Az Intézőbizottság köszönetét fejezi ki Iván Gyulának, ifj. Domokos Györgynek és Zalaba Piroskának, továbbá Szrogh Gabriella ügyvezető titkárnak

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

RÁKÓCZI SZÖVETSÉG. Beszámoló Beiratkozási. Szervezeti élet. Anyanyelvi táborok. Program. Ifjúsági találkozók. Magyar-magyar kapcsolatok

RÁKÓCZI SZÖVETSÉG. Beszámoló Beiratkozási. Szervezeti élet. Anyanyelvi táborok. Program. Ifjúsági találkozók. Magyar-magyar kapcsolatok 1 RÁKÓCZI SZÖVETSÉG Beszámoló 2014 Beiratkozási Program Anyanyelvi táborok Szervezeti élet Rendezvények Ifjúsági találkozók Magyar-magyar kapcsolatok Diákutaztatási Program www.rakocziszovetseg.org 2 3

Részletesebben

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Sokorópátkán született 1942. augusztus 11-én. Apja, Vig Béla 1943. januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Anyja Balogh Irén, hadiözvegyként egyetlen gyermekének

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és Kulturális Bizottságának Elnöke 5502 Gyomaendrőd, Fő út 80. M E G H Í V Ó Gyomaendrőd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Ügyrendi és Kulturális

Részletesebben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK TÁRA 2014

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK TÁRA 2014 ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK TÁRA 2014 1/2014 (II.25.) sz. Elnökségi Határozat A Rákóczi Szövetség Elnöksége a 2014. évi programot és költségtervet egyhangúlag elfogadja. 2/2014 (II.25.) sz. Elnökségi Határozat

Részletesebben

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Monor Város Alpolgármestere 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 78-80. Telefon: 06/29/612-310 Szám: 27-83-15/2014 MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. SZEPTEMBER 25-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság június 12-én megtartott rendkívüli üléséről.

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság június 12-én megtartott rendkívüli üléséről. 03-3/12-17/2013. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság 2013. június 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Kővári János elnök, Decsi István, dr. Kóbor

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

2015. évi Közhasznúsági jelentés

2015. évi Közhasznúsági jelentés 2015. évi Közhasznúsági jelentés Budapest, 2016. április 5. Popp Judit elnök 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Mező Tandem Egyesület a 2015. évben gazdálkodásáról a Számviteli törvénynek és a kapcsolódó előírásoknak

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti

Részletesebben

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/153-4 /2015. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/153-4 /2015. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére 1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/153-4 /2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Beszámoló a polgármester és az alpolgármester fontosabb

Részletesebben

2006/2007. TANÉVI TORNA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Pápa, március

2006/2007. TANÉVI TORNA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Pápa, március Országos Elődöntő I-II. korcsoport B kategória leány Csapatbajnokság Csapat neve: Ugrás Gerenda Talaj Össz pont Helyezés Batthyány Kázmér Ált. Iskola Siklós 47,8 46,9 47,15 141,85 I. Köztársaság Téri Ált.

Részletesebben

Éves beszámoló

Éves beszámoló Éves beszámoló 2015 1 2 Rákóczi Szövetség Éves beszámoló 2015 3 TARTALOM Szervezeti élet 5 Társadalmi- és médiakapcsolatok 17 Megvalósult rendezvények 27 Helyi Szervezetek 2015. évi tevékenysége 53 Részvétel

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet október 19-én, 18:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet október 19-én, 18:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2014. október 19-én, 18:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Balázs Anna, Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter (késett kimentéssel

Részletesebben

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Hunyadi János és Kapisztrán János seregei 558 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én állították meg a Nándorfehérvárt ostromló oszmán hadat. A győztes csata emlékére

Részletesebben

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9.

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. A KONFERENCIA ÉS A PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÔI: Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület Hagyományok Háza Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége A konferencia

Részletesebben

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Fekete Zoltán ügyvezető igazgató Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 n.n. titkárságvezető Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 Nagy Attila IIR vezető,

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

Kossuth Staféta Futóverseny 2014 Sárospatak - Sátoraljaújhely

Kossuth Staféta Futóverseny 2014 Sárospatak - Sátoraljaújhely * 2001-2002 LÁNY EGYÉNI EREDMÉNYEK * * 2001-2002 FIÚ EGYÉNI EREDMÉNYEK * 1 191 Takács Dániel 56:15 4:42 2 104 Behina Bálint Kazinczy Ferenc Általános Iskola 1:01:08 5:06 3 126 György Zsolt Szent Erzsébet

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

SZÜLŐ FÖLD ALAP IRODA EMLÉKEZTETŐ. a Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési kollégiumának március 21-i üléséről.

SZÜLŐ FÖLD ALAP IRODA EMLÉKEZTETŐ. a Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési kollégiumának március 21-i üléséről. SZÜLŐ FÖLD ALAP IRODA EMLÉKEZTETŐ a Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési kollégiumának 2007. március 21-i üléséről. A Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési Kollégiuma a Miniszterelnöki Hivatal épületében

Részletesebben

9. évfolyam. 10. évfolyam

9. évfolyam. 10. évfolyam 9. évfolyam 09. évfolydiák ford. Term. föld. Ter. elem. Gyak 1. Szuda Ágnes 2. Gyüre Noémi 3. Boros János Mátyás 4. Simon Áron 5. Gelencsér Orsolya 6. Bakos Bence 7. Ambrus Hunor 8. Dzama Demjén László

Részletesebben

Tanulmányi versenyek eredményei a es tanévben

Tanulmányi versenyek eredményei a es tanévben ek eredményei a 2016-2017-es tanévben Helyezés Név Osztály 9. Legjobb a jók közt különdíj Kóger Csenge Sipos Nóra b Hajdu Fanni Gyulassy Dóra Kovács Nóra 6.b 6. Tóth Alexa Végső Csenge Károlyi Soma Kersztesi

Részletesebben

Ügyiratszám: JKAB/65 9/2018. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését

Ügyiratszám: JKAB/65 9/2018. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524 500 FAX: +36 42 524 501 E MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/65 9/2018. Ügyintéző:

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 79. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 79. szám MAGYAR KÖZLÖNY 79. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. június 5., kedd Tartalomjegyzék 8/2018. (VI. 5.) OGY határozat Az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportjának megalakításáról 3982 9/2018.

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID november 15. és december 12. között végzett tevékenységéről

BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID november 15. és december 12. között végzett tevékenységéről BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID 2017. november 15. és 2017. december 12. között végzett tevékenységéről EHK ÜLÉSEKEN VALÓ RÉSZVÉTEL 2017. november 16. - EHK ülés levezetése 2017. november 24. - EHK ülés levezetése

Részletesebben

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső Debreceni Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2017. november 27. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1.

Részletesebben

Megyei matematika verseny 2009.

Megyei matematika verseny 2009. 9. évfolyam 1 Pácsonyi Márton 77 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt, Péteri Szabolcs 2 Bubits Bence 66 Kölcsey Ferenc Zalaegerszeg Forgács Ferencné 2 Jung Dániel 66 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt,

Részletesebben

ADOMÁNYOK ADATAI 2018

ADOMÁNYOK ADATAI 2018 ADOMÁNYOK ADATAI 2018 A támogatás kedvezményezettje: Budapest-Józsefvárosi Szent József Plébánia A támogatás kedvezményezettje: Magyar Pálos Rend Első Remete Szent Pál Rendje A támogatás kedvezményezettje:

Részletesebben

Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Információbiztonsági Szakosztály EIVOK Szervezeti és Működési Szabályzat

Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Információbiztonsági Szakosztály EIVOK Szervezeti és Működési Szabályzat Szervezeti és Működési Szabályzat 1. Általános rendelkezések 1.1. Az : 1.1.1. a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (a továbbiakban HTE) szakosztályként működő szervezeti egysége; 1.1.2. a

Részletesebben

2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának

2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának 2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának 2014.03.19-én megtartott üléséről Az ülés helyszíne: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 1054 Budapest, Alkotmány

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor Dr b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs állatorvos Dr b: 1976 in Mad Nagy, Vilma b: 1911 in Csicsó d: 2005 in Csicsó anyja Pálffy Vilma Fél Antal d.u. Bödõk, Pál b: 1905 in Csicsó m: 1947 d: 1965 in Csicsó anyja Kollár M.Bödõk Ksz.Tarcsi Géza, Balá gy.k.sz. Beke Károly

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben