AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS"

Átírás

1 AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény 122/A alapján az Eötvös Loránd Tudományegyetem, mint Ajánlatkérő által kezdeményezett ELTE TTK Biológiai Fizika, valamint Fizikai Kémia Tanszék részére szerver beszerzése tárgyú közbeszerzési eljáráshoz A) AZ AJÁNLATKÉRŐ HIVATALOS MEGNEVEZÉSE ÉS CÍME Szervezet: Eötvös Loránd Tudományegyetem Cím: 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Dr. Matisz Gabriella Tel.: /2962 Fax: matiszgabi@kozbeszerzes.elte.hu B) A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS FAJTÁJA Nemzeti eljárásrendben a nyílt eljárás szabályai szerint lefolytatandó, a Kbt. 122/A. szerinti eljárás. Ajánlatkérő a Kbt. 122/A. (1) bekezdésében foglaltak alapján folytatja le az eljárást, mert az árubeszerzés becsült értéke nem éri el a nettó huszonötmillió forintot. C) A DOKUMENTÁCIÓ RENDELKEZÉSRE BOCSÁJTÁSÁNAK MÓDJA Ajánlatkérő dokumentációt készített, amelyet az ajánlattételi felhívással egyidejűleg küld meg ajánlattevőnek, a Kbt. 52. (3) bekezdésében foglaltak alapján térítésmentesen. D) AZ ADOTT KÖZBESZERZÉS TÁRGYA, MENNYISÉGE (NÓMENKLATÚRA) Az ELTE TTK Biológiai Fizika, valamint Fizikai Kémia Tanszék részére szerver beszerzése a dokumentációban meghatározott műszaki tartalom szerint az alábbi kettő részajánlati kör tekintetében: 1. rész: 1 db Supermicro SYS-4027GR-TR szerver konfiguráció a dokumentációban részletezett műszaki tartalom szerint 2. rész: 1 db Supermicro SuperServer SYS-4048B-TRFT szerver konfiguráció a dokumentációban részletezett műszaki tartalom szerint Ajánlattevő ajánlatát valamennyi részre benyújthatja, az Ajánlattevő felelőssége és döntési kompetenciája, hogy az egyes részek közül melyik részre, vagy mindkét részre nyújtja be ajánlatát. Az egyes részek vonatkozásában azonban az adott rész keretében felsorolt teljes tartalomra ajánlatot kell tenni. Ajánlatkérő többváltozatú (alternatív) ajánlat tételét nem teszi lehetővé. Felhívjuk Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 7. (2) bekezdése alapján az árubeszerzés magában foglalja a beállítást és üzembe helyezést is. Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék Fő tárgy További tárgyak Szerverek Különféle számítógépes berendezések Számítógépes hálózati szolgáltatások Oldal: 1 / 7

2 E) A SZERZŐDÉS MEGHATÁROZÁSA, TÁRGYA Mindkettő rész esetében azonosan szerver beszerzése szállítási szerződés keretében. F) A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA VAGY A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE Mindkettő rész esetében az eszközök leszállítását és üzembe helyezését a szerződéskötést követő 30 napon belül kell teljesíteni. Ajánlatkérő előteljesítést elfogad. A megadott teljesítés határidő a szerződés aláírásától számítva került meghatározásra. G) A TELJESÍTÉS HELYE Első rész esetében: ELTE Biológiai Fizika Tanszék, 1117 Budapest, Pázmány P. sétány 1/A. 3. em os szoba Második rész esetében: ELTE Fizikai Kémia Tanszék, 1117 Budapest, Pázmány P. sétány 1/A. 5. em os szoba NUTS-kód: HU 101 H) AZ ELLENSZOLGÁLTATÁS TELJESÍTÉSÉNEK FELTÉTELEI, ILLETŐLEG A VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOKRA HIVATKOZÁS Ajánlatkérő a szerződés ellenértékét a nyertes Ajánlattevő által a jogszabályoknak megfelelően kiállított számla kézhezvételét követően átutalással teljesíti, a Ptk. 6:130. (1) bekezdésében foglaltak szerint, a számla kézhezvételét követő 30 napon belül. A kifizetés átutalással történik, a kifizetés pénzneme HUF. Ajánlatkérő előleget nem fizet. A kifizetésre vonatkozó jogszabályok különösen: a közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény, az adózás rendéjről szóló évi XCII. tv (Art.) az általános forgalmi adóról szóló évi CXXVII. törvény, a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény. I) TÖBBVÁLTOZATÚ (ALTERNATÍV) AJÁNLAT, VALAMINT A RÉSZAJÁNLAT-TÉTELRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK Ajánlatkérő többváltozatú (alternatív) ajánlat tételét nem teszi lehetővé. Ajánlatkérő a részajánlat-tételt lehetőségét a jelen felhívás D) pontja szerint biztosítja. Ajánlatkérő az opcionális ajánlattétel lehetőségét nem biztosítja. J) AZ AJÁNLATOK ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTJA Az ajánlatok értékelési szempontja mindkettő rész esetében a Kbt. 71. (2) bekezdés a) pontja alapján a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás. K) KIZÁRÓ OKOK ÉS A MEGKÖVETELT IGAZOLÁSI MÓDOK Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 56. (1) bekezdésében, illetve nem lehet ajánlattevő, aki a Kbt. 56. (2) bekezdésében foglalt kizáró okok hatálya alatt áll. Igazolási mód: a 310/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 10. és 12. -aiban foglaltak szerint. Tekintettel arra, hogy Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárás vonatkozásában vizsgálja a kizáró okok fenn nem állását, így Ajánlattevők, (illetve adott esetben az eljárásban megjelölt alvállalkozók -, valamint az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezetek) a felhívás megküldésénél nem régebbi keltezésű nyilatkozatokkal, igazolásokkal kötelesek bizonyítani, hogy nem tartoznak a kizáró okok hatálya alá. L) AZ ALKALMASSÁGI KÖVETELMÉNYEK, AZ ALKALMASSÁG MEGÍTÉLÉSÉHEZ SZÜKSÉGES ADATOK ÉS A MEGKÖVETELT IGAZOLÁSI MÓD Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Oldal: 2 / 7

3 Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: P/1: Mindkettő rész tekintetében azonosan: A 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 14. (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlattételi felhívás megküldését megelőző három lezárt üzleti év vonatkozásában saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolójából az eredmény-kimutatást, egyszerű másolatban. Ha beszámoló adatai a céginformációs szolgálat honlapján megismerhetők, annak csatolása nem szükséges, erre vonatkozóan az ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell. Ha az ajánlattevő a Korm. rendelet 14. (1) bekezdésének b) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Amennyiben az ajánlattevő (közös ajánlattevő), letelepedése szerinti ország joga nem írja elő beszámoló közzétételét, ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő (közös ajánlattevő) mérleg szerinti eredményről szóló nyilatkozatát is.) A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitására a Kbt. 55. (6) bekezdés c) pontja alapján támaszkodhat. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): P/1: Alkalmatlan az ajánlattevő mindkettő rész esetében, ha a mérleg szerinti eredménye az ajánlattételi felhívás megküldését megelőző három lezárt üzleti évből több mint 1 lezárt üzleti év esetében negatív volt. Amennyiben az ajánlattevő a Korm. rendelet 14. (1) bekezdésének b) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, úgy alkalmatlan az ajánlattevő, ha a működése megkezdésétől számított időszakban a közbeszerzés tárgyából (informatikai eszközök értékesítése) származó nettó árbevétele az első részajánlati esetében: nem éri el összesen a nettó 1.9 millió Ft-ot, illetve a második rész esetében: nem éri el összesen a nettó 11 millió Ft-ot Ezen alkalmassági követelménynek közös ajánlattevők esetében a Kbt. 55. (4) bekezdése alapján elegendő, ha közülük egy felel meg. Amennyiben Ajánlattevő mindkettő részre ajánlatot kíván adni, úgy elegendő, ha a magasabb alkalmassági követelménynek felel meg, és erre vonatkozóan nyújtja be az alkalmasságát igazoló dokumentumot. Műszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: M/1: Mindkettő rész esetében az ajánlattételi felhívás megküldésétől visszafelé számított három év legjelentősebb közbeszerzés tárgya szerinti (informatikai eszközök értékesítése) árubeszerzéseinek ismertetésével, a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 16. (5) bekezdés szerint igazolva, ugyanezen jogszabályhely (2) bekezdése szerinti részletezettséggel, megjelölve - az ellenszolgáltatás összegét, - a teljesítés idejét (és/hó/nap), - a referencia tárgyát (a szállítás tartalmának rövid ismertetését, oly módon, hogy abból az alkalmassági minimum-követelményeknek való megfelelés megállapítható legyen), - a szerződést kötő másik fél megnevezését (a referenciát igazoló nevét és elérhetőségét) - a teljesítés előírásoknak és a szerződésnek való megfelelőségéről szóló nyilatkozatot. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) (adott esetben): M/1: Alkalmatlan az ajánlattevő, az első rész tekintetében ha: nem rendelkezik az ajánlattételi felhívás megküldését megelőző 36 hónapban legalább 2 db szerver szállítása tárgyú szerződésszerűen teljesített referenciával, ahol a 2 referencia értéke külön-külön elérte a nettó ,- Ft-ot. Alkalmatlan az ajánlattevő, a második rész tekintetében ha: nem rendelkezik az ajánlattételi felhívás megküldését megelőző 36 hónapban legalább 2 db szerver szállítása tárgyú, szerződésszerűen teljesített referenciával, ahol a 2 referencia értéke külön-külön elérte a nettó ,- Ft-ot. Oldal: 3 / 7

4 Ajánlattevő (közös ajánlattevők) az előírt alkalmassági követelményeknek a Kbt. 55. (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelően felelhetnek meg, illetve bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 55. (5)-(6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően. Amennyiben ajánlattevő az alkalmassági követelményeknek bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, úgy ajánlattevő alkalmasságát a Kbt. 55. (5)-(6) bekezdései szerint köteles igazolni. A referencia igazolásokból/nyilatkozatokból ki kell derülnie, hogy a teljesítés szerződésszerű volt. Amennyiben Ajánlattevő mindkettő részre ajánlatot kíván adni, úgy elegendő, ha a magasabb alkalmassági követelménynek felel meg, és erre vonatkozóan nyújtja be az alkalmasságát igazoló dokumentumot. M) AZ AJÁNLATTÉTEL NYELVE Az ajánlatot magyar nyelven kell az Ajánlattevőknek benyújtania. Amennyiben az ajánlat nem magyar nyelvű dokumentumot is tartalmaz, úgy az ajánlatban csatolt minden idegen nyelven kiállított okirat/dokumentum/ igazolás/nyilatkozat mellé csatolni kell azok ajánlattevő által készített, vagy készíttetett magyar nyelvű felelős fordítását is. Ajánlatkérő erre tekintettel idegen, vagy részben idegen nyelvű okiratot nem fogad el. Az ajánlatnak tartalmaznia kell ajánlattevő cégjegyzésre jogosult képviselőjének nyilatkozatát az idegen nyelven kiállított dokumentumok magyar nyelvre történő fordításának az eredetivel való egyezőségéről (szöveghűségéről). N) AZ AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐ, AZ AJÁNLATOK FELBONTÁSÁNAK IDEJE ÉS AZ AJÁNLAT BENYÚJTÁSÁNAK CÍME Ajánlattételi határidő és az ajánlatok bontásának időpontja: január :00 óra Az ajánlatok benyújtásának címe: ELTE Közbeszerzési Osztály, 1056 Budapest, Szerb utca III. emelet 16. ajtó További információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: A Kbt. 62. (2) bekezdése szerint. O) AZ AJÁNLATI KÖTÖTTSÉG IDŐTARTAMA Az ajánlati kötöttség időtartama 30 nap. P) SZERZŐDÉST BIZTOSÍTÓ MELLÉKKÖTELEZETTSÉGEK Mindkét részben azonosan: Késedelmi kötbér: mértéke a szerződésben rögzített teljes nettó vállalkozói díj 1%-a a késedelem minden megkezdett naptári napjára vonatkozóan, de legfeljebb a nettó vállalkozói díj (szerződéses ár) 20%-ának megfelelő összeg. Ajánlatkérő a 30 napot meghaladó késedelmes teljesítést meghiúsulásként értékelheti, úgy arra a meghiúsulási kötbér szabályai irányadóak. Hibás/hiányos teljesítés: a hiba/hiány kijavítását az arra megállapított határidő elmulasztását követően a szerződésben rögzített teljes nettó vállalkozói díj 1%-a/nap hibás teljesítési kötbér fizetésére kötelezett, amelynek felső határa a nettó vállalkozói díj (szerződéses ár) 20%-ának megfelelő összeg. Egymást követő kétszeri hibás teljesítést Ajánlatkérő meghiúsulásként értékelheti, úgy arra a meghiúsulási kötbér szabályai irányadóak. Meghiúsulási kötbér: Amennyiben a szerződés teljesítése a nyertes ajánlattevőnek felróhatóan meghiúsul, illetve ajánlattevő 30 napot meghaladó késedelembe esik, illetve egymást követő kétszeri hibás teljesítés esetén, illetve a hibás, vagy a késedelmi kötbér felső határának elérése esetén Ajánlatkérő a teljes nettó vállalkozói díj 30%-ának megfelelő összegű meghiúsulási kötbérre válik jogosulttá. Jótállás: A nyertes Ajánlattevő jótállásra köteles. Ajánlatkérő a szerződéstervezetben meghatározottak szerint az első rész esetében 2 év kiterjesztett garanciát kell, hogy vállaljon a szerverre, míg a második rész esetében ez a z időtartam 3 év. Oldal: 4 / 7

5 A szerződést biztosító mellékkötelezettségek részletes feltételeit a szerződéstervezet tartalmazza. Q) A TÁRGYALÁS LEFOLYTATÁSÁNAK MENETE ÉS AZ AJÁNLATKÉRŐ ÁLTAL ELŐÍRT ALAPVETŐ SZABÁLYAI, VALAMINT AZ ELSŐ TÁRGYALÁS IDŐPONTJA Mindkettő rész tekintetében azonosan: Ajánlatkérő a benyújtott ajánlatokat tárgyalás tartása NÉLKÜL bírálja el, figyelemmel a Kbt. 122/A -ában foglaltakra. R) EGYÉB INFORMÁCIÓ 1. A hirdetmény és tárgyalás nélküli eljárásban kizárólag az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplő(k) tehet(nek) ajánlatot. Az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők közösen nem tehetnek ajánlatot, nincs azonban akadálya annak, hogy valamely ajánlattételre felhívott gazdasági szereplő olyan gazdasági szereplővel tegyen közös ajánlatot, amelynek ajánlatkérő nem küldött ajánlattételi felhívást. 2. A P/1, M/1 pontokban foglalt alkalmassági követelmények szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módját a minősített Ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapította meg. 3. Az ajánlatot benyújtásának formai követelményei a Kbt. 60. (1) bekezdése alapján: a) Az ajánlatot írásban, az ajánlat egyes lapjait egymást követő sorrendben, lapozhatóan lefűzve (történhet például de nem kizárólagosan összekapcsolással, zsinórral, ragasztással, sínnel, stb.), az eljárást megindító felhívásban megadott címre közvetlenül, vagy postai úton kell benyújtani, az ajánlattételi határidő lejártáig történő beérkezéssel. b) A tartalommal rendelkező oldalakat oldalszámozással, és az oldalszámokat tartalmazó tartalomjegyzékkel kell ellátni, amely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. c) Az ajánlatban lévő, minden - az ajánlattevő vagy alvállalkozó, vagy kapacitást (erőforrást) nyújtó szervezet által készített - dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak. Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen - az ajánlat beadása előtt - módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni. d) Az ajánlatot zárt, sértetlen csomagolásban 1 eredeti papír alapú példányban kell benyújtani. Az ajánlat eredeti példányát tartalmazó 1 db CD vagy DVD adathordozót nem szerkeszthető formában is kérjük az ajánlat mellékleteként csatolni, amely tartalmazza az ajánlattevő által beárazott költségvetést az ajánlatkérő által kiadott formátumban. Minden esetben a papír alapon benyújtott ajánlat tartalma a mérvadó. Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy elektronikus adathordozón benyújtott ajánlata jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható fájl, amely a papír alapon benyújtott ajánlattal mindenben megegyezik. e) Az ajánlatot tartalmazó csomagoláson az ajánlattevő nevén és címén kívül fel kell tüntetni: ELTE TTK Biológiai Fizika, valamint Fizikai Kémia Tanszék részére szerver beszerzése, valamint Kizárólag az ajánlattételi határidő lejártakor bontható fel. A postán feladott ajánlatot ajánlatkérő akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére a bontás helyszíneként megjelölt címen az ajánlattételi határidőig sor került. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai, illetve futár küldemények elvesztéséből eredő kockázatot az Ajánlattevő viseli. 4. Az ajánlat összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő valamennyi költség az Ajánlattevőt terheli. 5. Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőt, hogy a Kbt. 36. (3) bekezdése alapján ha a felhívás vagy jogszabály eltérően nem rendelkezik a dokumentumok egyszerű másolatban benyújthatók. A kezességvállaló nyilatkozatot amennyiben ilyen benyújtásra kerül eredeti vagy hiteles másolatban kell csatolni. Oldal: 5 / 7

6 6. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 40. (1)-(2) bekezdésében foglaltakra, amelynek értelmében (1) az ajánlatban meg kell jelölni: a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az alvállalkozót kíván igénybe venni; b) az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni. (2) Az (1) bekezdés szerinti megjelölés és igénybevétel nem érinti az ajánlattevő teljesítésért való felelősségét. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a fentiekben rögzített nyilatkozatuk kitöltésekor vegyék figyelembe a Kbt át, amelynek értelmében egy személy (szervezet) a közbeszerzés értékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog részt venni a szerződés teljesítésében, akkor nem lehet alvállalkozónak minősíteni, hanem az ajánlatban és a szerződés teljesítése során közös ajánlattevőként kell, hogy szerepeljen. A vonatkozó nyilatkozatokat nemleges tartalommal is meg kell tenni. 7. A kiegészítő tájékoztatással kapcsolatban ajánlatkérő a Kbt át a Kbt (5) bekezdésekben foglalt eltérésekkel megfelelően alkalmazza. 8. Az ajánlatnak tartalmaznia kell Ajánlattevő nyilatkozatát a Kbt. 55. (5) bekezdése szerinti tartalommal. A vonatkozó nyilatkozatokat nemleges tartalommal is meg kell tenni. 9. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 60. (3) bekezdés szerint az eljárást megindító felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. 10. A Kbt. 60. (5) bekezdés szerint az ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell arról, hogy a kisés középvállalkozásokról, fejlődésükről szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősülnek. 11. Az ajánlat elején a dokumentációhoz mellékelt nyilatkozatminta alapján felolvasólapot kell elhelyezni, valamennyi a Kbt. 62. (3) bekezdése szerinti adat feltüntetésével. 12. Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt ának megfelelően biztosítja, továbbá a Kbt át megfelelően alkalmazza. 13. Ajánlatkérő a Kbt (4) bekezdése szerint eljárva az eljárás nyertesével köt szerződést, vagy a nyertes visszalépése esetén - az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel), ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte. 14. Az ellenértéknek tartalmaznia kell minden költséget, amely az eljárást megindító felhívásban és dokumentációban meghatározott feltételekkel a szerződés szerinti teljesítéséhez szükséges. 15. A műszaki leírásban az egyes termékek egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tehette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra való hivatkozást, ezek a megnevezések csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek, és az Ajánlatkérő az azzal egyenértékű termékeket is elfogadja (310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 26. (6) bekezdés). Az egyenértékűséget az ajánlattevő köteles az ajánlatában megfelelő módon bizonyítani! 16. Ajánlattevőnek az ajánlatában céginformációs adatlapot kell csatolnia a dokumentációban meghatározott adattartalommal. 17. Az ajánlatban csatolni kell az ajánlatot vagy az ajánlatban nyilatkozatot aláíró cégjegyzésre jogosult személy aláírási címpéldányának, vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás mintájának egyszerű másolatát. Amennyiben az ajánlatot, az ajánlatban benyújtott egyéb nyilatkozatot az arra jogosult által adott meghatalmazás alapján a cégkivonatban szereplő személytől eltérő személy jegyzi, abban az esetben kérjük, hogy a teljes bizonyító erejű okiratba foglalt meghatalmazást igazoló dokumentumot is szíveskedjenek mellékelni. 18. Az eljárást megindító felhívásban és a dokumentációban nem szabályozott kérdésekben a dokumentáció rendelkezései, valamint a közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény (Kbt.) irányadó. 19. A teljes ajánlattételi felhívásban valamint az eljárás során valamennyi órában megadott határidő közép-európai helyi idő szerint értendő. (CET) Oldal: 6 / 7

7 20. Az ellenszolgáltatást Ajánlatkérő az alábbi OTKA pályázatokból finanszírozza: 1. rész: OTKA-A045/12, A041/13 2. rész: OTKA NK83583 A fent említettekre figyelemmel Ajánlatkérő a Kbt. 40. (3)-(4) bekezdését megfelelően alkalmazza. S) AZ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS MEGKÜLDÉSÉNEK NAPJA december 19. Oldal: 7 / 7

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 122/A alapján az Eötvös Loránd Tudományegyetem, mint Ajánlatkérő által kezdeményezett Az ELTE részére foglalkozás-egészségügyi

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 122/A alapján az Eötvös Loránd Tudományegyetem, mint Ajánlatkérő által kezdeményezett Bútorok beszerzése az Eötvös Loránd Tudományegyetem

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Az ELTE PK épületeiben ruhatárosi feladatok ellátása tárgyú közbeszerzési eljáráshoz

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Az ELTE PK épületeiben ruhatárosi feladatok ellátása tárgyú közbeszerzési eljáráshoz AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 122/A. alapján az Eötvös Loránd Tudományegyetem, mint Ajánlatkérő által kezdeményezett Az ELTE PK épületeiben ruhatárosi feladatok

Részletesebben

I. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

I. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS I. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszám, elektronikus levelezési címe: Veresegyház Város Önkormányzata Címe: 2112 Veresegyház, Fő út 35. Tel: +36 28 588-629 E-mail:

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA AJÁNLATKÉRŐ: Zalahaláp Község Önkormányzata

KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA AJÁNLATKÉRŐ: Zalahaláp Község Önkormányzata KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA AJÁNLATKÉRŐ: Zalahaláp Község Önkormányzata 2014 Tisztelt Ajánlattevő! 1 Ajánlatkérő a Közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.)

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. 4. A közbeszerzés tárgya, és mennyisége: Az ELTE Biológiai Múzeum hűtés-fűtés korszerűsítése. Mennyiség: 22 db FC készülék

AJÁNLATI FELHÍVÁS. 4. A közbeszerzés tárgya, és mennyisége: Az ELTE Biológiai Múzeum hűtés-fűtés korszerűsítése. Mennyiség: 22 db FC készülék AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax +36-1

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás

Ajánlattételi felhívás Ajánlattételi felhívás egyszerű eljárás lefolytatására a Kbt. 299 (1) bekezdés b) pontja alapján tárgyalás tartásával I. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Tel: 458-4500/4924

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás

Ajánlattételi felhívás Ajánlattételi felhívás A gyulai Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastély földszinti ajándékbolt és kávézó bútorainak gyártása és szállítása tárgyban indított közbeszerzési eljáráshoz A) Ajánlatkérő: Neve: Gyulai

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. I. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe (e-mail):

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. I. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe (e-mail): AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS I. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe (e-mail): 1117 Budapest, Fehérvári út 12. Tel: (+36) 1-279-2180 Fax: (+36) 1-279-2176 e-mail:

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás

Ajánlattételi felhívás Ajánlattételi felhívás TIOP-1.2.1.A-15/1-2015-0006 azonosító számú projekthez kapcsolódó Komplex intézményi fejlesztési stratégia kidolgozása, kínálattervezés kialakítása, valamint térségi együttműködés

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS l. Ajánlatkérő neve, címe, telefon-, telefax számai, e-mail címe: Neve: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Címe: ll 02 Budapest Szent László tér 29. Címzettje: dr.

Részletesebben

1. AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE, CÍME, TELEFONSZÁMA, TELEFAXSZÁMA ÉS ELEKTRONIKUS LEVELEZÉSI CÍME:

1. AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE, CÍME, TELEFONSZÁMA, TELEFAXSZÁMA ÉS ELEKTRONIKUS LEVELEZÉSI CÍME: AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE, CÍME, TELEFONSZÁMA, TELEFAXSZÁMA ÉS ELEKTRONIKUS LEVELEZÉSI CÍME: BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1075 Budapest, Rumbach

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS 1 DB ARTROSZKÓPOS BERENDEZÉS BESZERZÉSÉRE VONATKOZÓAN TÁRGYÚ NEMZETI ELÁRÁSRENDBEN LEFOLYTATOTT HIRDETMÉNY KÖZZÉTÉTELE NÉLKÜL INDULÓ TÁRGYALÁSOS KÖZBESZERZÉSI

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT AJÁNLATI FELHÍVÁS

MÓDOSÍTOTT AJÁNLATI FELHÍVÁS MÓDOSÍTOTT AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. 5. A szerződés meghatározása, amelynek megkötése érdekében ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást lefolytatja Adásvételi szerződés.

AJÁNLATI FELHÍVÁS. 5. A szerződés meghatározása, amelynek megkötése érdekében ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást lefolytatja Adásvételi szerződés. AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Dr. Matisz Gabriella Telefonszám: 1-141-16720 Faxszám: 1-141-16721

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata ajánlatkérő Ajánlattételi felhívása hirdetmény nélküli egyszerű közbeszerzési eljárás megindítására

Szécsény Város Önkormányzata ajánlatkérő Ajánlattételi felhívása hirdetmény nélküli egyszerű közbeszerzési eljárás megindítására Laczkóné Dénes Orsolya e.v. 3100 Salgótarján, Hunyadi krt. 14. Tel/fax.: 32/784-140 E-mail: denesorsi@gmail.com Szécsény Város Önkormányzata ajánlatkérő Ajánlattételi felhívása hirdetmény nélküli egyszerű

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt (2) alkalmazásával

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt (2) alkalmazásával AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 251. (2) alkalmazásával 1) Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe: Szent Margit Rendelőintézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA RÉSZÉRE MIKROVOKS DÖNTÉSTÁMOGATÓ RENDSZER ÜZEMELTETÉSE

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA RÉSZÉRE MIKROVOKS DÖNTÉSTÁMOGATÓ RENDSZER ÜZEMELTETÉSE AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA RÉSZÉRE MIKROVOKS DÖNTÉSTÁMOGATÓ RENDSZER ÜZEMELTETÉSE AZ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS JOG(SZABÁLY)I ALAPJA: Jelen Ajánlattételi Felhívást

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 122/A alapján az Eötvös Loránd Tudományegyetem, mint Ajánlatkérő által kezdeményezett ELTE PK Budapest, Izabella u. 46. ferdepályás

Részletesebben

2. A közbeszerzés tárgya, mennyisége: A European Social Survey (ESS) 7. hullám magyarországi adatfelvétele

2. A közbeszerzés tárgya, mennyisége: A European Social Survey (ESS) 7. hullám magyarországi adatfelvétele MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁSA A European Social Survey (ESS) 7. hullám magyarországi adatfelvétele tárgyban a Kbt. 122 /A pontja alapján 1. Ajánlatkérő kapcsolattartási

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) Az ajánlatkérő neve, címe, telefon és telefax száma (e-mail) Ajánlatkérő neve: Komló Város Önkormányzata Ajánlatkérő címe: 7300 Komló, Városház tér 3. Kapcsolattartó (címzett):

Részletesebben

I. Ajánlattételi felhívás

I. Ajánlattételi felhívás I. Ajánlattételi felhívás 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), Beszerzési, Üzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főosztály, 1139

Részletesebben

IRÁNYÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSÁHOZ" tárgyú, nemzeti értékhatárt meghaladó, összefoglaló tájékoztatás közzétételével

IRÁNYÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSÁHOZ tárgyú, nemzeti értékhatárt meghaladó, összefoglaló tájékoztatás közzétételével HUNGAROCONTROL ZRT. 1185 BUDAPEST, IGLÓ U. 33-35. KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM Részeként a Kbt. 114. (2) bekezdés alapján, a Kbt. 69. (4) bekezdés szerinti, ajánlatkérői felhívásra csatolandó nyilatkozatok

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, távirati címe, telefon-, és telefaxszámai: Sásd Város Önkormányzata 7370 Sásd, Rákóczi út 41. Telefon: 06/72/576-520 Fax: 06/72/576-522 2. A közbeszerzés

Részletesebben

Budapest jelzőlámpás közúti forgalomirányító berendezéseinek üzemeltetése és fejlesztése 2013. 1/8

Budapest jelzőlámpás közúti forgalomirányító berendezéseinek üzemeltetése és fejlesztése 2013. 1/8 Ajánlattételi felhívás a Budapest jelzőlámpás közúti forgalomirányító berendezéseinek üzemeltetése és fejlesztése tárgyú hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos közbeszerzési eljárásban 2013. 1/8

Részletesebben

10. Több változatú (alternatív) ajánlat lehetősége: ajánlatkérő az eljárásban több változatú ajánlat benyújtását nem engedélyezi. 11.

10. Több változatú (alternatív) ajánlat lehetősége: ajánlatkérő az eljárásban több változatú ajánlat benyújtását nem engedélyezi. 11. 2 10. Több változatú (alternatív) ajánlat lehetősége: ajánlatkérő az eljárásban több változatú ajánlat benyújtását nem engedélyezi. 11. Rész ajánlattétel lehetősége: Ajánlatkérő nem biztosítja a részekre

Részletesebben

HU-Miskolc: Függőleges tengelyű megmunkáló központ 2010/S AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés

HU-Miskolc: Függőleges tengelyű megmunkáló központ 2010/S AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés 1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:261949-2010:text:hu:html HU-Miskolc: Függőleges tengelyű megmunkáló központ 2010/S 171-261949 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS [a Kbt. 122/A. alapján]

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS [a Kbt. 122/A. alapján] AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS [a Kbt. 122/A. alapján] Az ajánlatkérő neve: ZV Zöld Völgy Nonprofit Kft. Címe: 3700 Kazincbarcika, Munkácsy tér 1. Telefonszám: 48/799-301 E-mail cím: drkovacs.laszlo@zoldvolgy.hu

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS A Kbt (2) bekezdése szerint egyszerű eljárásra

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS A Kbt (2) bekezdése szerint egyszerű eljárásra AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS A Kbt. 251. (2) bekezdése szerint egyszerű eljárásra 1. Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe /Kbt. 249. (2) bek. a.) pont/: Fővárosi Önkormányzat

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) Az ajánlatkérő neve, címe, telefon és telefax száma (e-mail) Hivatalos név: Baranya Megyei Kormányhivatal Postai cím: József Attila út 10. Város/Község: Pécs Kapcsolattartási

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY KÉSZÍTÉSE A XV. KERÜLETI GAZDASÁGI MŰKÖDTETÉSI KÖZPONT ELLÁTÁSI KÖRÉBE TARTOZÓ INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE TÁRGYÚ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY KÉSZÍTÉSE A XV. KERÜLETI GAZDASÁGI MŰKÖDTETÉSI KÖZPONT ELLÁTÁSI KÖRÉBE TARTOZÓ INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE TÁRGYÚ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY KÉSZÍTÉSE A XV. KERÜLETI GAZDASÁGI MŰKÖDTETÉSI KÖZPONT ELLÁTÁSI KÖRÉBE TARTOZÓ INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE TÁRGYÚ NYÍLT PÁLYÁZAT Ajánlatkérő: Budapest Főváros XV. kerületi

Részletesebben

HU-Miskolc: Értékjelzéssel ellátott papír 2010/S AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés

HU-Miskolc: Értékjelzéssel ellátott papír 2010/S AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés 1/5 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:127809-2010:text:hu:html HU-Miskolc: Értékjelzéssel ellátott papír 2010/S 85-127809 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Árubeszerzés

Részletesebben

Néprajzi Múzeum ajánlattételi felhívása

Néprajzi Múzeum ajánlattételi felhívása Néprajzi Múzeum ajánlattételi felhívása a.) Az ajánlatkérő neve és címe, telefon és faxszáma (email címe): Néprajzi Múzeum 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 12. Telefon: 473-2430 Fax: 473-2431 E-mail: hudakm@neprajz.hu

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 94. (2) bek. c) pontja szerinti eljárás lefolytatásához

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 94. (2) bek. c) pontja szerinti eljárás lefolytatásához AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 94. (2) bek. c) pontja szerinti eljárás lefolytatásához 1. AJÁNLATKÉRŐ ADATAI Hivatalos név: Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit ZRT. Cím: 1064 Budapest, Rózsa u. 81-83. Képviselő:

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás

Ajánlattételi felhívás Ajánlattételi felhívás 1. Az ajánlatkérő a) neve: Marcali Város Önkormányzata b) címe: 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. c) telefonszáma: +36 85 501-022; telefax száma: +36 85 501-055 d) e-mail címe: domjan.bernadett@marcali.hu;

Részletesebben

HU-Budapest: Iskolatakarítási szolgáltatások 2011/S AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Szolgáltatás

HU-Budapest: Iskolatakarítási szolgáltatások 2011/S AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Szolgáltatás 1/7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:277470-2011:text:hu:html HU-Budapest: Iskolatakarítási szolgáltatások 2011/S 168-277470 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Szolgáltatás

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe:

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe: AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe: BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság (BKK Zrt.) Beszerzés

Részletesebben

HU-Miskolc: Különleges célú szerszámgép 2010/S AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés

HU-Miskolc: Különleges célú szerszámgép 2010/S AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés 1/7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:261951-2010:text:hu:html HU-Miskolc: Különleges célú szerszámgép 2010/S 171-261951 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Árubeszerzés

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax

Részletesebben

FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELRE A KBT. 251. (2) SZERINT

FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELRE A KBT. 251. (2) SZERINT FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELRE A KBT. 251. (2) SZERINT ÉPÍTÉSI műszaki ellenőr beszerzésre "A Közép-Magyarországi Onkológiai Centrum fejlesztési terve" c. KMOP-4.3.1/C-2009-0001 számú pályázathoz kapcsolódó kivitelezési

Részletesebben

06/05/2015 S87 Tagállamok - Árubeszerzésre irányuló szerződés - További információ - Nyílt eljárás Magyarország-Budapest: Útkarbantartási berendezések

06/05/2015 S87 Tagállamok - Árubeszerzésre irányuló szerződés - További információ - Nyílt eljárás Magyarország-Budapest: Útkarbantartási berendezések 06/05/2015 S87 Tagállamok - Árubeszerzésre irányuló szerződés - További információ - Nyílt eljárás Magyarország-Budapest: Útkarbantartási berendezések 2015/S 087-156943 Magyar Közút Nonprofit Zrt., AK15427,

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 98. (2) bekezdés c) pontja szerint

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 98. (2) bekezdés c) pontja szerint Közbeszerzések és Szerződéses Kapcsolatok Főosztálya 1055 Budapest, Szalay utca 16. t. 06 1 354 4148 f. 06 1 373 0079 e. obh@obh.birosag.hu www.birosag.hu AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 98. (2) bekezdés

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt (1) bekezdés szerinti közbeszerzési eljárás megindítására. Miskolci Egyetem

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt (1) bekezdés szerinti közbeszerzési eljárás megindítására. Miskolci Egyetem I. AZ AJÁNLATKÉRŐ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 113. (1) bekezdés szerinti közbeszerzési eljárás megindítására Ajánlatkérő neve: Ajánlatkérő címe: Ajánlatkérő honlapja: Ajánlatkérői hatósági azonosító:

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefonszáma: Ajánlatkérő: Neve: Gyula Város Önkormányzata Címe: 5700 Gyula, Petőfi tér 3. Telefonszáma: 66/526-800 Telefaxszáma: 66/463-056 E-mail

Részletesebben

HU-Budapest: Sínpálya és tartozékai 2011/S Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. Árubeszerzés

HU-Budapest: Sínpálya és tartozékai 2011/S Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. Árubeszerzés 1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:301585-2011:text:hu:html HU-Budapest: Sínpálya és tartozékai 2011/S 184-301585 Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban

Részletesebben

Eljárást megindító felhívás. a) az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, és honlap címe:

Eljárást megindító felhívás. a) az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma,  és honlap címe: Eljárást megindító felhívás a) az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail és honlap címe: Hivatalos név és székhely: Oroszlány Város Önkormányzata, 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.,

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Napi takarítás mennyiségek:

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Napi takarítás mennyiségek: AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) Az ajánlatkérő neve, címe, telefon és telefax száma (e-mail) Ajánlatkérő neve: Baranya Megyei Kormányhivatal Ajánlatkérő címe: 7623 Pécs József Attila u.10. Kapcsolattartó: Paróczi

Részletesebben

EM-567 elektronikai eszközök beszerzése AF módosítása

EM-567 elektronikai eszközök beszerzése AF módosítása EM-567 elektronikai eszközök beszerzése AF módosítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/53 Beszerzés tárgya: Szállítási szerződés elektronikai eszközök szállítása Hirdetmény típusa: Tájékoztató a hirdetmény

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 98. (2) bek. c) pontja szerinti eljárás lefolytatásához

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 98. (2) bek. c) pontja szerinti eljárás lefolytatásához AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 98. (2) bek. c) pontja szerinti eljárás lefolytatásához 1. AJÁNLATKÉRŐ ADATAI Hivatalos név: Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. Cím: 1064 Budapest, Rózsa u. 81-83. Képviselő:

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Vízvezeték- és fűtésszerelési anyagok 2015/S Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban.

Magyarország-Budapest: Vízvezeték- és fűtésszerelési anyagok 2015/S Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. 1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:34584-2015:text:hu:html Magyarország-Budapest: Vízvezeték- és fűtésszerelési anyagok 2015/S 021-034584 Ajánlati/részvételi

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Az ajánlatkérő a Kbt. 251.. (2) bekezdés szerint az alábbiakban részletezett közbeszerzési eljárást kíván lefolytatni. Ajánlatkérő kéri az ajánlattevőket, hogy az ajánlattételi felhívásban

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Jogi adatbázis használati jogának beszerzése

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Jogi adatbázis használati jogának beszerzése AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Jogi adatbázis használati jogának beszerzése AZ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS JOG(SZABÁLY)I ALAPJA: Jelen Ajánlattételi Felhívást Ajánlatkérő Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

2 Adatbázis megnevezése Jogtár Plusz lokális korlátlan hálózati bővítés 2 adathordozóval HMJ Lokális hálózat, egyidejű felhasználó Iratmintatár

2 Adatbázis megnevezése Jogtár Plusz lokális korlátlan hálózati bővítés 2 adathordozóval HMJ Lokális hálózat, egyidejű felhasználó Iratmintatár ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA GAZDASÁGI FŐIGAZGATÓ HELYETTESE 1358 BUDAPEST, SZÉCHENYI RKP. 19..1 ~ GFH-.. ~.. /2009. Brückner István úr részére, értékesítési és marketing igazgató Complex Kiadó Kft. 1117 Budapest,

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás (A Kbt (1)-(4), (6)-(7) bekezdései szerinti közbeszerzési eljáráshoz)

Ajánlattételi felhívás (A Kbt (1)-(4), (6)-(7) bekezdései szerinti közbeszerzési eljáráshoz) Ajánlattételi felhívás (A Kbt. 115. (1)-(4), (6)-(7) bekezdései szerinti közbeszerzési eljáráshoz) 1. Az ajánlatkérő neve: Marcali Város Önkormányzata Címe: 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefonszám: 85/501-001

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Postai irányítószám 3700 Ország Magyarország Telefax 06 (48)

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Postai irányítószám 3700 Ország Magyarország Telefax 06 (48) AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐ HIVATALOS MEGNEVEZÉSE ÉS CÍME Szervezet Kazincbarcika Város Önkormányzata Cím Fő tér 4. Város/Község Kazincbarcika Telefon 06 (48) 514-731

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA NYOMDAI KIVITELEZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK BESZERZÉSE

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA NYOMDAI KIVITELEZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK BESZERZÉSE HIRDETMÉNY KÖZZÉTÉTELE NÉLKÜL INDULÓ TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA NYOMDAI KIVITELEZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK BESZERZÉSE 1. AJÁNLATKÉRŐ NEVE, CÍME ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK Hivatalos név: Barcika

Részletesebben

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Ajánlati felhívás - Tárgyalásos eljárás. HU-Budapest: Távközlési szolgáltatások 2011/S

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Ajánlati felhívás - Tárgyalásos eljárás. HU-Budapest: Távközlési szolgáltatások 2011/S 1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:141835-2011:text:hu:html HU-Budapest: Távközlési szolgáltatások 2011/S 87-141835 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS EGYES ÁGAZATOKBAN

Részletesebben

HU-Budapest: Faanyag 2011/S AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS EGYES ÁGAZATOKBAN. Árubeszerzés

HU-Budapest: Faanyag 2011/S AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS EGYES ÁGAZATOKBAN. Árubeszerzés 1/7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:264509-2011:text:hu:html HU-Budapest: Faanyag 2011/S 160-264509 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS EGYES ÁGAZATOKBAN Árubeszerzés

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Sínpálya és tartozékai 2014/S Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. Árubeszerzés

Magyarország-Budapest: Sínpálya és tartozékai 2014/S Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. Árubeszerzés 1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:229621-2014:text:hu:html Magyarország-Budapest: Sínpálya és tartozékai 2014/S 128-229621 Ajánlati/részvételi felhívás Egyes

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás

Ajánlattételi felhívás Ajánlattételi felhívás Gyula, Kossuth L. utca 24. sz. alatti ingatlan udvarán parkoló építése tárgyban indított közbeszerzési eljáráshoz A) Ajánlatkérő: Neve: Gyula Város Önkormányzata Címe: 5700 Gyula,

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) Az ajánlatkérő neve, címe, telefon és telefax száma (e-mail) Ajánlatkérő neve: Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft. Ajánlatkérő címe: 7621 Pécs, Apáca u.2/1. Kapcsolattartó: Kárpáti

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Fogaskerék és fogaskerék-áttétel 2014/S Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban.

Magyarország-Budapest: Fogaskerék és fogaskerék-áttétel 2014/S Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. 1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:143530-2014:text:hu:html Magyarország-Budapest: Fogaskerék és fogaskerék-áttétel 2014/S 082-143530 Ajánlati/részvételi felhívás

Részletesebben

Döntés-előkészítő javaslat

Döntés-előkészítő javaslat Döntés-előkészítő javaslat " Balatonakali Község Önkormányzata Művelődési Ház (főépület) korszerűsítése, Szabadtéri közösségi színtér és technikai épület felújítása, továbbá belső út kialakítása, kerítés

Részletesebben

HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása

HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) Az ajánlatkérő neve: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság címe: 9941 Őriszentpéter, Siskaszer 26/A. telefonszám: +36/30/280-6877 faxszám: +36/94/428-791 kapcsolattartó: Dr. Németh

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Fagyásgátló készítmények 2014/S Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. Árubeszerzés

Magyarország-Budapest: Fagyásgátló készítmények 2014/S Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. Árubeszerzés 1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:419789-2014:text:hu:html Magyarország-Budapest: Fagyásgátló készítmények 2014/S 238-419789 Ajánlati/részvételi felhívás Egyes

Részletesebben

1. Az ajánlatkérő neve és címe: BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság; (1075 Budapest, Rumbach Sebestyén

1. Az ajánlatkérő neve és címe: BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság; (1075 Budapest, Rumbach Sebestyén 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság; (1075 Budapest,

Részletesebben

HU-Miskolc: Függőleges tengelyű megmunkáló központ 2011/S AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés

HU-Miskolc: Függőleges tengelyű megmunkáló központ 2011/S AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés 1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:102252-2011:text:hu:html HU-Miskolc: Függőleges tengelyű megmunkáló központ 2011/S 63-102252 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Árubeszerzés

Részletesebben

Európai Közösségek Vízügyi, energiaipari, szállítási és távközlési ágazatok Tárgyalásos eljárás. HU-Budapest: Távközlési szolgáltatások

Európai Közösségek Vízügyi, energiaipari, szállítási és távközlési ágazatok Tárgyalásos eljárás. HU-Budapest: Távközlési szolgáltatások 1/5 HU-Budapest: Távközlési szolgáltatások 2009/S 77-111132 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS EGYES ÁGAZATOKBAN Szolgáltatás I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK): BKV Zrt. Műszaki

Részletesebben

HU-Budapest: Vasúti pályaépítési anyagok és kellékek 2012/S Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban.

HU-Budapest: Vasúti pályaépítési anyagok és kellékek 2012/S Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. 1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:293454-2012:text:hu:html HU-Budapest: Vasúti pályaépítési anyagok és kellékek 2012/S 178-293454 Ajánlati/részvételi felhívás

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) Az ajánlatkérő neve, címe, telefon és telefax száma (e-mail) Ajánlatkérő neve: Berhida Város Önkormányzata Ajánlatkérő címe: 8181 Berhida, Veszprémi út 1-3. Kapcsolattartó (címzett):

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

MÓDOSÍTOTT AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS MÓDOSÍTOTT AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30

Részletesebben

HU-Budapest: Papír- vagy kartonregiszter, számlakönyv, iratgyűjtő, űrlap és más irodai papíráru 2010/S 77-114847 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS

HU-Budapest: Papír- vagy kartonregiszter, számlakönyv, iratgyűjtő, űrlap és más irodai papíráru 2010/S 77-114847 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS 1/7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:114847-2010:text:hu:html HU-Budapest: Papír- vagy kartonregiszter, számlakönyv, iratgyűjtő, űrlap és más irodai papíráru 2010/S

Részletesebben

HU-Nyíregyháza: Villamos energia, fűtés, nap- és nukleáris energia 2012/S Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban.

HU-Nyíregyháza: Villamos energia, fűtés, nap- és nukleáris energia 2012/S Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. 1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:256073-2012:text:hu:html HU-Nyíregyháza: Villamos energia, fűtés, nap- és nukleáris energia 2012/S 153-256073 Ajánlati/részvételi

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt (7) bek. a) pontja szerinti eljárás lefolytatásához

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt (7) bek. a) pontja szerinti eljárás lefolytatásához AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 122. (7) bek. a) pontja szerinti eljárás lefolytatásához 1. AJÁNLATKÉRŐ ADATAI Hivatalos név: Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit ZRT. Cím: 1064 Budapest, Rózsa u. 81-83. Képviselő:

Részletesebben

Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11.

Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11. Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2011. szeptember hó 08. nap AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. 2. A közbeszerzés eljárás fajtája: Kbt. 122. (7) bekezdés a) pont szerinti hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás.

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. 2. A közbeszerzés eljárás fajtája: Kbt. 122. (7) bekezdés a) pont szerinti hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Cívis Ház Zrt. 4024 Debrecen, Iparkamara u. 2. Telefon: 52/503-111, 52/503-143, Telefax: 52/503-114 E-mail: kiralyne.aniko@civishaz.hu

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Mozgólépcső alkatrészei 2013/S 153-267386. Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. Árubeszerzés

Magyarország-Budapest: Mozgólépcső alkatrészei 2013/S 153-267386. Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. Árubeszerzés 1/9 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:267386-2013:text:hu:html Magyarország-Budapest: Mozgólépcső alkatrészei 2013/S 153-267386 Ajánlati/részvételi felhívás Egyes

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATKÉRŐ: Kölcsey Televízió Műsorszolgáltató Kft. ELJÁRÁS TÁRGYA: Turisztikai szolgáltatási adatbázis beszerzése a Kbt. 122. (7) bekezdése a) pontja alapján Belső ügyszám: 4.12.01.31.01.01

Részletesebben

Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR

Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI zeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E10 - Előkészítés szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Felhívás Ajánlattételi felhívás I. szakasz:

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás a Kbt (7) bekezdés a) pontja szerint

Ajánlattételi felhívás a Kbt (7) bekezdés a) pontja szerint Ajánlattételi felhívás a Kbt. 122. (7) bekezdés a) pontja szerint 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Név: Győri Ítélőtábla Cím: 9021 Győr, Domb u. 1. Telefonszám: 96 520-520

Részletesebben

Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére

Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt V-455/14 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2015 Beszerzési Főosztály/Közbeszerzési Osztály/Minták versenyeztetési

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA HIRDETMÉNY KÖZZÉTÉTELE NÉLKÜL INDULÓ TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA 1. AJÁNLATKÉRŐ NEVE, CÍME ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK Hivatalos név: Barcika Centrum Kft Postai cím: Eszperantó u. 2. Város/Község:

Részletesebben

HU-Miskolc: Diffrakciós műszer 2011/S Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés

HU-Miskolc: Diffrakciós műszer 2011/S Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés 1/7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:379245-2011:text:hu:html HU-Miskolc: Diffrakciós műszer 2011/S 234-379245 Ajánlati/részvételi felhívás Árubeszerzés 2004/18/EK

Részletesebben

HU-Miskolc: Kromatográfok 2011/S Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés

HU-Miskolc: Kromatográfok 2011/S Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés 1/7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:411344-2011:text:hu:html HU-Miskolc: Kromatográfok 2011/S 252-411344 Ajánlati/részvételi felhívás Árubeszerzés 2004/18/EK irányelv

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS [a Kbt. 122/A. (7) és (8) bekezdés alapján] Ajánlatkérő a Kbt. 21. (2) alapján az alábbi ajánlatkérő nevében jár el:

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS [a Kbt. 122/A. (7) és (8) bekezdés alapján] Ajánlatkérő a Kbt. 21. (2) alapján az alábbi ajánlatkérő nevében jár el: AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS [a Kbt. 122/A. (7) és (8) bekezdés alapján] Az ajánlatkérő neve: Barcika Centrum Kft. Címe: 3700 Kazincbarcika, Eszperantó u. 2. Telefonszám: 48/510-560 E-mail cím: kovacs.laszlo@timpanonkft.hu

Részletesebben

EGYSZERŰ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

EGYSZERŰ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA EGYSZERŰ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA Árubeszerzés X Nyilvántartási szám: E-001/2011 I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐ HIVATALOS MEGNEVEZÉSE ÉS CÍME Országos Onkológiai Intézet

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 122. (7) bek. a) pontja szerinti eljárás lefolytatásához

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 122. (7) bek. a) pontja szerinti eljárás lefolytatásához AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 122. (7) bek. a) pontja szerinti eljárás lefolytatásához 1. AJÁNLATKÉRŐ ADATAI Hivatalos név: Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit ZRT. Cím: 1064 Budapest, Rózsa u. 81-83. Képviselő:

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Tisztelt Ajánlattevő! A PÁSZTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA (továbbiakban: ajánlatkérő) a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 251. (2) bekezdése alapján

Részletesebben

Dunaújváros villamos energia beszerzése a évre

Dunaújváros villamos energia beszerzése a évre DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA H-2400 DUNAÚJVÁROS, VÁROSHÁZA TÉR 1-2. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK a Dunaújváros villamos energia beszerzése a 2018. évre TÁRGYÚ A 2015.

Részletesebben

tárgyú, nemzeti értékhatárt meghaladó, összefoglaló tájékoztatás közzétételével induló kétszakaszos tárgyalásos közbeszerzési eljáráshoz

tárgyú, nemzeti értékhatárt meghaladó, összefoglaló tájékoztatás közzétételével induló kétszakaszos tárgyalásos közbeszerzési eljáráshoz HUNGAROCONTROL ZRT. 1185 BUDAPEST, IGLÓ U. 33-35. KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM Részeként a Kbt. 114. (2) bekezdés alapján, a Kbt. 69. (4) bekezdés szerinti, ajánlatkérői felhívásra csatolandó nyilatkozatok

Részletesebben

Magyarország-Siófok: Folyadék vagy gáz áramlásának, szintjének és nyomásának mérésére szolgáló műszerek 2015/S

Magyarország-Siófok: Folyadék vagy gáz áramlásának, szintjének és nyomásának mérésére szolgáló műszerek 2015/S 1/8 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:76879-2015:text:hu:html Magyarország-Siófok: Folyadék vagy gáz áramlásának, szintjének és nyomásának mérésére szolgáló műszerek

Részletesebben

A közbeszerzési eljárás tárgya Natura 2000 területen végzendő kézi munkaerőt igénylő feladatok. A közbeszerzési eljárás mennyisége: I.

A közbeszerzési eljárás tárgya Natura 2000 területen végzendő kézi munkaerőt igénylő feladatok. A közbeszerzési eljárás mennyisége: I. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS DUNA-IPOLY NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG NAGYKŐRÖSI PUSZTAI TÖLGYESEK NATURA 2000 TERÜLETEN VÉGZENDŐ KÉZI MUNKAERŐT IGÉNYLŐ FELADATOK - LIFE06 NAT/H/000098 TÁRGYÁBAN INDÍTOTT, A KBT.

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Ajánlatkérő neve, címe, telefon-, fax száma, e-mail és honlap címe: Neve: Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Cím: 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Telefon: 06-32/422-35

Részletesebben

KBE-05719/2017 AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. a) az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, és honlap címe:

KBE-05719/2017 AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. a) az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma,  és honlap címe: AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail és honlap címe: Hivatalos név és székhely: Létesítményeket Üzemeltető Nonprofit Kft., 2840 Oroszlány, Bánki Donát u.

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az Ajánlatkérő Név: Hévízgyógyfürdő és Szent András Reuma Kórház Cím: 8380 Hévíz, Dr. Schulhof Vilmos. sétány 1. Tel: +36 83501701 Fax: +36 83540144 e-mail: titkarsag@spaheviz.hu

Részletesebben