Életvitel és gyakorlati ismeretek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Életvitel és gyakorlati ismeretek"

Átírás

1 Életvitel és gyakorlati ismeretek A Földet nem nagyszüleinktől örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön. (Indián mondás) Gyömrő, április. 04 Készítette: Garádiné Koszorúffy Erika gyógypedagógus 1

2 1. feladat (5 perc) Bontsd ki az 1-es számú borítékot! XLII. Országos Komplex Tanulmányi Verseny I. Feladatlap A képekben milyen településformára ismersz? Párosítsd a képet a megfelelő elnevezéssel, majd helyezd el a meghatározások számát azon település képe alá, melyre szerinted igaz az állítás. 1. Egymástól távolabb elhelyezkedő épületcsoportból lakóházakból és a hozzájuk tartozó gazdasági épületekből - álló telep. 2. A házak földszintesek, hosszú, megnyúlt az alaprajzuk. 3. Az emberek állatot tartanak, kertjükben zöldséget, gyümölcsöt termesztenek. 4. Jellemzőek a többszintes épületek. 5. Az itt élők önellátásra törekednek. 6. Nagy a gépjárműforgalom, a levegő szennyezett. 7. A lakóházakhoz növénytermesztésre és állattartásra alkalmas földterület, valamint gazdasági épületek, ólak, terménytárolók tartoznak. 8. Előnye a csend, a jó levegő és az itt élő emberek összetartó közössége. 9. Sokan élnek és dolgoznak itt. 6 pont/ 2

3 I. Feladatlap 2. feladat (5 perc) Párosítsd a mellékelt 2-es számú borítékban található képeket a hajlék nevével és tedd időrendbe aszerint, hogy mikor éltek benne! Ragaszd ide a feladatlapra! 4 pont/ 3

4 I. Feladatlap 3. feladat (5 perc) Milyen helyiségekből áll egy mai lakás vagy ház? Segítségül mutatunk néhány bútordarabot, berendezési tárgyat, melyeket a 3-as számú borítékban találtok. Hol helyeznétek el őket a lakásban? Írd le a helyiségek nevét! Hat megnevezést várunk. 6 pont/ 4

5 I. Feladatlap 4. feladat (6 perc) A 4-es számú borítékban találsz négy képet. Kettő-kettő ugyanazt ábrázolja, csak méretbeli eltérés van. A nagyméretű képen jobban látod a részleteket. A kisméretű képeket fogod a megfelelő helyre ragasztani. A képeket melyik meghatározás mellé tennéd? Melyik kifejezés mit jelent? A mondatok előtti számot írd a meghatározás után! 1. Az energiaforrást gyorsabban használjuk fel, mint ahogyan képződik. Előbb-utóbb végleg kifogyunk belőle. Az energiaforrások kitermelése, szállítása, felhasználása környezeti károkat okoz. 2. Az energia újratermelődéséhez szükséges idő kevesebb, mint a felhasználás ideje. Ez az energia nem szennyezi a környezetet. Végezetül írj le három-három energiaforrást a meghatározásnak megfelelően. Megújuló energiaforrás: Nem megújuló energiaforrás: 8 pont/ 5

6 5. feladat (3 perc) XLII. Országos Komplex Tanulmányi Verseny I. Feladatlap Milyen cselekedettel járultok hozzá a környezetvédelemhez! Azokat az állításokat húzzátok alá, melyek nem tartoznak a környezettudatos magatartáshoz. Figyelmesen olvassatok! Lekapcsolom a villanyt, ha már nem használom. A szemetet a kertben égetem el. Szelektíven gyűjtöm a hulladékot. Nem dobok el szemetet az utcán, az erdőkben. A folyóba bedobhatok bármit, úgyis hamar elúszik. 2 pont/ 6

7 6. feladat (6 perc) Melyik gyűjtőbe raknád a hulladékokat? Az 5-ös számú borítékból vedd ki a hulladékgyűjtőket ábrázoló képeket és elnevezéseket. Gyurmaragasztóval erősítsd fel őket egy-egy kartondoboz oldalára. A dobozokba tedd bele a hulladékot úgy, ahogyan a tárolóba dobnád. 14 pont/ 7

8 Pótfeladat 7. feladat (5 perc) Nevezz meg legalább négy veszélyes hulladékot! Mi ezek gyűjtésének a szabálya? 5 pont/ Összesen: 40 pont/ +5 pont/ 8

9 Életvitel és gyakorlati ismerek A Földet nem nagyszüleinktől örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön. (Indián mondás) Gyömrő, április. 04 Készítette: Garádiné Koszorúffy Erika gyógypedagógus 1

10 II. Javítókulcs 1. feladat (5 perc) Bontsd ki az 1-es számú borítékot! A képekben milyen településformára ismersz? Párosítsd a képet a megfelelő elnevezéssel, majd helyezd el a meghatározások számát azon település képe alá, melyre szerinted igaz az állítás. 1. Egymástól távolabb elhelyezkedő épületcsoportból lakóházakból és a hozzájuk tartozó gazdasági épületekből - álló telep. 2. A házak földszintesek, hosszú, megnyúlt az alaprajzuk. 3. Az emberek állatot tartanak, kertjükben zöldséget, gyümölcsöt termesztenek. 4. Jellemzőek a többszintes épületek. 5. Az itt élők önellátásra törekednek. 6. Nagy a gépjárműforgalom, a levegő szennyezett. 7. A lakóházakhoz növénytermesztésre és állattartásra alkalmas földterület, valamint gazdasági épületek, ólak, terménytárolók tartoznak. 8. Előnye a csend, a jó levegő és az itt élő emberek összetartó közössége. 9. Sokan élnek és dolgoznak itt. TANYA: 1, 5, 8 FALU: 2, 3, 7 VÁROS: 4, 6, 9 Kép-településnév felismerés 0,5-0,5 pont, minden jó válasz (szám elhelyezés) 0,5-0,5 pont, összesen 6 pont érhető el. 6 pont/ 2

11 I. Javítókulcs 2. feladat (5 perc) Párosítsd a mellékelt 2-es számú borítékban található képeket a hajlék nevével és tedd időrendbe aszerint, hogy mikor éltek benne! Ragaszd ide a feladatlapra! ősember barlang magyar jurta veremház parasztház A helyes párosítások 0,5 pontot érnek, sorba rendezés esetén a helyes elrendezés is 0,5-0,5 pont. Összesen 4 pont. 4 pont/ 3

12 II. Javítókulcs 3. feladat (5 perc) Milyen helyiségekből áll egy mai lakás vagy ház? Segítségül mutatunk néhány bútordarabot, berendezési tárgyat, melyet a 3-as számú borítékban találtok. Hol helyeznétek el őket a lakásban?? Írd le a helyiségek nevét! Hat megnevezést várunk. előszoba, szoba, gyerekszoba konyha, ebédlő/étkező, nappali, fürdőszoba, WC A felsoroltak közül legalább hat megnevezését várjuk, 1-1 pontért, összesen 6 pont érhető el. 6 pont/ 4

13 II. Javítókulcs 4. feladat (6 perc) A 4-es számú borítékban találsz négy képet. Kettő-kettő ugyanazt ábrázolja, csak méretbeli eltérés van. A nagyméretű képen jobban látod a részleteket. A kisméretű képeket fogod a megfelelő helyre ragasztani. A képeket melyik meghatározás mellé tennéd? Melyik kifejezés mit jelent? A mondatok előtti számot írd a meghatározás után! 1. Az energiaforrást gyorsabban használjuk fel, mint ahogyan képződik. Előbb-utóbb végleg kifogyunk belőle. Az energiaforrások kitermelése, szállítása, felhasználása környezeti károkat okoz. 2. Az energia újratermelődéséhez szükséges idő kevesebb, mint a felhasználás ideje. Ez az energia nem szennyezi a környezetet. Végezetül írj le három-három energiaforrást a meghatározásnak megfelelően. Megújuló energiaforrás:2 - napsugárzás/nap - vízenergia/víz - szél/szélenergia - geotermikus energia/biomassza Ezek közül bármelyik három elfogadható. Nem megújuló energiaforrás:1 - szén - kőolaj - földgáz Képek helyes párosítása a fogalommal 1 pont. Mondatok megfelelő párosítása 1 pont. Minden jó energiaforrás megnevezése 1-1 pont, összesen elérhető pontszám 8 pont. 8 pont/ 5

14 5. feladat (3 perc) II. Javítókulcs Milyen cselekedettel járultok hozzá a környezetvédelemhez! Azokat az állításokat húzzátok alá, melyek nem tartoznak a környezettudatos magatartáshoz. Figyelmesen olvassatok! Lekapcsolom a villanyt, ha már nem használom. A szemetet a kertben égetem el. Szelektíven gyűjtöm a hulladékot. Nem dobok el szemetet az utcán, az erdőkben. A folyóba bedobhatok bármit, úgyis hamar elúszik. A második és az ötödik mondat aláhúzása esetén 2 pont jár. Egy helyes mondat aláhúzása 1 pont. Ha a két helyes mondaton kívül aláhúznak még további mondatokat, akkor pontot veszítenek. Két helyes mondat mellé egy helytelen mondat aláhúzása esetén: 2-1= 1 pont Két helyes mondat mellé két helytelen mondat aláhúzása:2-2 = 0 pont Egy helyes mondat mellé egy vagy több helytelen mondat aláhúzása estén:0 pont Az összes mondat aláhúzása 0 pont. Maximálisan elérhető pontszám 2 pont. 2 pont/ 6

15 II. Javítókulcs 6. feladat (6 perc) Melyik gyűjtőbe raknád a hulladékokat? Az 5-ös számú borítékból vedd ki a hulladékgyűjtőket ábrázoló képeket és elnevezéseket. Gyurmaragasztóval erősítsd fel őket egy-egy kartondoboz oldalára. A dobozokba tedd bele a hulladékot úgy, ahogyan a tárolóba dobnád. MŰANYAG PAPÍR ásványvizes palack, uzsonnás zacskó tejfölös pohár FÉM szalvéta, újság, papírtányér ÜVEG alufólia, konzervdoboz alumínium üdítős doboz üvegpohár, szörpös üveg befőttes üveg Hulladékgyűjtő-név párosítása 0,5-0,5 pont. összesen 2 pont. Minden helyesen elhelyezett hulladék 1-1 pont. Helytelen elhelyezés -1 pont. Összesen 14 pont érhető el pont/

16 II. Javítókulcs Pótfeladat 7. feladat (5 perc) Nevezz meg legalább négy veszélyes hulladékot! Mi ezek gyűjtésének a szabálya? Gyógyszer, elem, akkumulátor, sütőolaj, fáradt olaj, vegyszerek és azok csomagolásai, elhasznált kórházi kellékek, fénycső, hőmérő, villanyköre, elektronikai hulladékok, autógumi A veszélyes hulladékokat külön, az arra a célra kihelyezett gyűjtőbe szabad elhelyezni. Megnevezett veszélyes hulladék 1 pont. Szabály megfogalmazása esetén, ha már benne van a mondatban, hogy külön gyűjtőbe, akkor 1 pont. Összesen 5 pont érhető el. 5 pont/ A feladatlapban felhasznált források: 1. Csiszár Anikó-Dancsó Éva: Életvitel és gyakorlati ismeretek Sajátos nevelési igényű tanulók részére School Kiadó, Pixabay: Ingyenes kép Google nem jogvédett képei: - 8

17 III. Melléklet 1-es számú boríték A számokat, képeket, település elnevezéseket ki kell vágni és így kell elhelyezni a borítékban. TANYA VÁROS FALU

18 1-es számú boríték A képeket ki kell vágni és így kerülnek a borítékba.

19 1-es számú boríték A képeket és a számokat ki kell vágni és így kerülnek a borítékba

20 2-es számú boríték magyar jurta ősember barlang parasztház veremház

21 III. Melléklet 3-as számú boríték A képeket ki kell vágni és így kell a borítékban elhelyezni.

22 III. Melléklet 4-es számú boríték A képeket ki kell vágni és így kell a borítékban elhelyezni. A nagy képek a segédanyagok, a kisméretű képeket ragasszák a tanulók a feladatlapra.

23 III. Melléklet 4-es számú boríték Feladatlapra ragasztani!

24 III. Melléklet 5-ös számú boríték Ki kell vágni az elnevezéseket! PAPÍR MŰANYAG FÉM ÜVEG

25 III. Melléklet 5-ös számú boríték

26 III. Melléklet 5-ös számú boríték

27 III. Melléklet 5-ös számú boríték

28 III. Melléklet 5-ös számú boríték

29 Értékelőlap Életvitel és gyakorlati ismeretek A feladat megnevezése Elérhető pontszám Elért pontszám Idő 1. 6 pont 5 perc 2. 4 pont 5 perc 3. 6 pont 5 perc 4. 8 pont 6 perc 5. 2 pont 3 perc pont 6 perc Összesen: 40 pont 30 perc 7. pótfeladat 5 pont 5 perc Pótfeladattal összesen: 45 pont 35 perc

30 Eszközszükséglet Életvitel és gyakorlati ismeretek 1. feladat: 1-es számú boríték, melynek tartalma: képek, elnevezések, számok 2. feladat: 2-es számú boríték, amelynek tartalma: képek, elnevezések, ragasztó 3. feladat: 3as számú boríték, melyben képek vannak, toll 4. feladat: 4-es számú boríték, melynek tartalma: két nagyobb méretű és két kisméretű kép. Ragasztó, toll 5. feladat: toll 6. feladat: 5-ös számú boríték, melynek tartalma: képek, elnevezések. 4 db nagyobb méretű kartondoboz, gyurmaragasztó Hulladékok: ásványvizes palack, uzsonnás zacskó, tejfölös pohár. szalvéta, újság, papírtányér, alufólia, konzervdoboz, alumínium üdítős doboz, üvegpohár, szörpös üveg, befőttes üveg 7. feladat (pótfeladat): toll

Környezetvédelmi totó 1.

Környezetvédelmi totó 1. Környezetvédelmi totó 1. Miből áll a háztartási hulladék? 1 mindenféle lomokból 2 papír-, műanyag-, üveg-, textil-, kevert- és egyéb hulladékokból, komposztálható anyagokból x amit a konyhában a szemetesbe

Részletesebben

4. állomás. Környezetismeret- környezetvédelem. Békésen Békésben

4. állomás. Környezetismeret- környezetvédelem. Békésen Békésben 4. állomás Környezetismeret- környezetvédelem Békésen Békésben 1 BÉKÉSEN BÉKÉSBEN 1. feladat Mottó: Ha majd mindnyájan összefogunk, S küzdünk a környezetszennyezés ellen, Senki sem fog majd szemetelni,

Részletesebben

Dabason 10 helyszínen található szelektív hulladékgyűjtő sziget:

Dabason 10 helyszínen található szelektív hulladékgyűjtő sziget: Dabason 10 helyszínen található szelektív hulladékgyűjtő sziget: 1. Örkényi út Buszforduló (Gyón) 2. Vasút út Halász Jenő u. (Gyón) 3. Szőlő u. Iskola előtt (Gyón) 4. Szent István út Halász Kúria környéke

Részletesebben

ÉLETVITEL ÉS GYAKORLATI ISMERETEK

ÉLETVITEL ÉS GYAKORLATI ISMERETEK XLI. Megyei Komplex Tanulmányi Verseny ÉLETVITEL ÉS GYAKORLATI ISMERETEK 2015/2016 Az emberi nemnek hivatása nem rontás, pusztítás, megsemmisítés, hanem hogy munkáljon, alkosson, teremtsen (gróf Széchenyi

Részletesebben

Hulladéktan - A szelektív hulladékgyűjtés módszerei. A hulladékudvarok. a lomtalanítási akciók során sem szállít

Hulladéktan - A szelektív hulladékgyűjtés módszerei. A hulladékudvarok. a lomtalanítási akciók során sem szállít Hulladéktan - A szelektív hulladékgyűjtés módszerei A téma tartalma: A hulladékudvarban gyűjthető hulladékok A hulladékudvarok kialakítása Hulladékudvar példák Egy hulladékudvar Budapesten Kapcsolódó témák:

Részletesebben

Budapest Főváros Önkormányzata házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása

Budapest Főváros Önkormányzata házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása Budapest Főváros Önkormányzata házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása Budapest Főváros Önkormányzata házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása A fejlesztés

Részletesebben

Matematika. Az emberek csak azért gondolják, hogy a matematika nehéz, mert még nem döbbentek rá, hogy az élet maga milyen bonyolult.

Matematika. Az emberek csak azért gondolják, hogy a matematika nehéz, mert még nem döbbentek rá, hogy az élet maga milyen bonyolult. 7. Matematika Az emberek csak azért gondolják, hogy a matematika nehéz, mert még nem döbbentek rá, hogy az élet maga milyen bonyolult. (Neumann János) Gyömrő, 2017. június 2. Készítette: Szafiánné Csécsei

Részletesebben

Budapest Főváros Önkormányzata házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása

Budapest Főváros Önkormányzata házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása Budapest Főváros Önkormányzata házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása A fejlesztés céljainak meghatározása Az Európai Uniós pályázatot 2011 októberében nyújtottuk be A fővárosi

Részletesebben

2. Az Ör. 2. alcíme helyébe a következő alcím lép: 2. A vegyes hulladék és az elkülönítetten gyűjtött hulladék gyűjtése, átvétele és elszállítása

2. Az Ör. 2. alcíme helyébe a következő alcím lép: 2. A vegyes hulladék és az elkülönítetten gyűjtött hulladék gyűjtése, átvétele és elszállítása Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016. (I. 28.) önkormányzati rendelete a gazdálkodási közszolgáltatásról szóló 4/2014. (II. 27.) önkormányzati rendelet módosításáról Eplény Községi

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2015. 5. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez a hulladékgazdálkodási

Részletesebben

HULLADÉK? Hulladékosztályozási útmutató iskolásoknak

HULLADÉK? Hulladékosztályozási útmutató iskolásoknak HULLADÉK? Hulladékosztályozási útmutató iskolásoknak Tisztelt pedagógusok, kedves tanulók! Ennek az útmutatónak elsődleges feladata a tanulók és a pedagógusok számára segítséget nyújtani a hulladékgyűjtésben

Részletesebben

XLII. Országos Komplex Tanulmányi Verseny Megyei forduló. Matematika

XLII. Országos Komplex Tanulmányi Verseny Megyei forduló. Matematika 7. Matematika Az emberek csak azért gondolják, hogy a matematika nehéz, mert még nem döbbentek rá, hogy az élet maga milyen bonyolult. (Neumann János) 2017. április 04. Készítette: Szafiánné Csécsei Tímea,

Részletesebben

Budapest Főváros Önkormányzata és az FKF Zrt. házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása. FKF Zrt.

Budapest Főváros Önkormányzata és az FKF Zrt. házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása. FKF Zrt. Budapest Főváros Önkormányzata és az házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása A fejlesztés céljainak meghatározása Az Európai Uniós pályázat 2011 októberében került benyújtásra A

Részletesebben

HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2015. (IV.8.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSI SZILÁRDHULLADÉK GAZDÁLKODÁSRÓL Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015. (IV.29.)

Részletesebben

2019. első negyedév szelektív hulladékszállításának időpontjai:

2019. első negyedév szelektív hulladékszállításának időpontjai: 2019. első negyedév szelektív hulladéknak időpontjai: ÁTÁNY Srga zskos 28. 25. 25. fenyő 11. és 28. szünetel szünetel BOCONÁD Srga zskos 30. 27. 27. fenyő ERDŐTELEK Srga zskos 28. 25. 25. fenyő 11. és

Részletesebben

A játékhoz tartozó négy táblán egy-egy képet láthatunk, melyek a szelektív szemétgyűjtéshez és az újrahasznosításhoz

A játékhoz tartozó négy táblán egy-egy képet láthatunk, melyek a szelektív szemétgyűjtéshez és az újrahasznosításhoz ML 31953 Környezetvédelem mágneses játék A játékhoz tartozó négy táblán egy-egy képet láthatunk, melyek a szelektív szemétgyűjtéshez és az újrahasznosításhoz kapcsolódó jeleneteket ábrázolnak. Ezek egyes

Részletesebben

Zöldbarátok óravázlat a környezettudatos nevelésért

Zöldbarátok óravázlat a környezettudatos nevelésért Zöldbarátok óravázlat a környezettudatos nevelésért Tantárgy: Magyar nyelv és irodalom Évfolyam: 5-6. évfolyam Téma: Én és a környezetem - esszé a hulladékkezelésről Tanóra időtartama: 45 Nevelési cél:

Részletesebben

Szeméthegyeken túl. szemétszedé s Dezsővel. Cihat Annamária Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola

Szeméthegyeken túl. szemétszedé s Dezsővel. Cihat Annamária Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola Szeméthegyeken túl. szemétszedé s Dezsővel Cihat Annamária Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola Hulladék vagy szemét? Segíts eldönteni! EZT NE! Hulladékok csoportosítása Keletkezés helye

Részletesebben

XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny FÖLDRAJZ 2015/2016.

XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny FÖLDRAJZ 2015/2016. FÖLDRAJZ 2015/2016. minden földrajzi tudománynak természetszerűleg a szülőföldés honismeret a kiindulása és kezdete. Egyént és népet egyaránt saját környezete érdekel legelőször /Fodor Ferenc / A csapat

Részletesebben

Zöldbarátok óravázlat a környezettudatos nevelésért

Zöldbarátok óravázlat a környezettudatos nevelésért Zöldbarátok óravázlat a környezettudatos nevelésért Tantárgy: Technika és életvitel Évfolyam: 7-8. évfolyam Téma: Zöld ház tervezése megújuló energiákkal Tanóra időtartama: 45 Nevelési cél: Környezettudatos

Részletesebben

XLII. Országos Komplex Tanulmányi Verseny Megyei forduló. Matematika

XLII. Országos Komplex Tanulmányi Verseny Megyei forduló. Matematika 6. Matematika Az emberek csak azért gondolják, hogy a matematika nehéz, mert még nem döbbentek rá, hogy az élet maga milyen bonyolult. (Neumann János) 2017. április 04. Készítette: Szafiánné Csécsei Tímea,

Részletesebben

A Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. által működtetett, Budapest területén üzemelő hulladékudvarainak használati szabályai

A Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. által működtetett, Budapest területén üzemelő hulladékudvarainak használati szabályai A Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. által működtetett, Budapest területén üzemelő hulladékudvarainak használati szabályai A hulladékudvar fogalma A hulladékudvarok szakképzett személyzet által

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 27. napján tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 27. napján tartandó ülésére Szám: 105-18/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 27. napján tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Részletesebben

KÖRNYEZET ÉS EGÉSZSÉGVÉDELMI VETÉLKEDŐ SZAKISKOLÁK 9 10. ÉVFOLYAM 2007

KÖRNYEZET ÉS EGÉSZSÉGVÉDELMI VETÉLKEDŐ SZAKISKOLÁK 9 10. ÉVFOLYAM 2007 Csapat száma: Elért pontszám: KÖRNYEZET ÉS EGÉSZSÉGVÉDELMI VETÉLKEDŐ SZAKISKOLÁK 9 10. ÉVFOLYAM 2007 Megoldási időtartam: 75 perc Összes pontszám: 40 pont FŐVÁROSI PEDAGÓGIAI INTÉZET 2006 2007 I. Írjátok

Részletesebben

XLII. Országos Komplex Tanulmányi Verseny Megyei forduló. Földrajz. Szép vagy Magyarország! április 4. Giriczné Kulcsár Anita

XLII. Országos Komplex Tanulmányi Verseny Megyei forduló. Földrajz. Szép vagy Magyarország! április 4. Giriczné Kulcsár Anita Földrajz Szép vagy Magyarország! A verseny ideje: Készítette: 2017. április 4. Giriczné Kulcsár Anita 1. Hazánkkal szomszédos országok (4 perc) a) Tegyétek helyes sorrendbe az összekeveredett betűket úgy,

Részletesebben

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. Hulladékkezelési díjak 2015.

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. Hulladékkezelési díjak 2015. EWC Megnevezés Ve szé lyes Átvételi ár NEM LAKOSSÁGI nettó Ft+ÁFA/kg (bruttó Ft/kg) Átvételi ár LAKOSSÁGI nettó Ft+ÁFA/kg (bruttó Ft/kg) Megjegyzés 08 01 11 Szerves oldószereket, illetve más veszélyes

Részletesebben

a szemét nem hulladék

a szemét nem hulladék Felgyűlt a nyár a szobában állapítottuk meg, amint szétnéztünk a lakásban, ahogy megjelentek az első őszi falevelek, és velük együtt a nagytakarítás cseppet sem vonzó gondolata. Szelektálni márpedig kell.

Részletesebben

~ 2 ~ Bevezető. BTG Budaörsi Településgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság 2040 Budaörs, Dózsa György u. 21.

~ 2 ~ Bevezető. BTG Budaörsi Településgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság 2040 Budaörs, Dózsa György u. 21. ÜZLETI JELENTÉS 2012 2013. április 12. ~ 2 ~ Bevezető A z e l m ú l t 5 é v e t t e k i n t v e a l e g i n n o v a t í v a b b a 2 0 1 2 - e s e s z t e n d ő v o l t. A B T G K f t. e r ő f o r r á s

Részletesebben

Hulladékgazdálkodás Budapest III. kerületében

Hulladékgazdálkodás Budapest III. kerületében Hulladékgazdálkodás Budapest III. kerületében Óbudai Zöld Szabadegyetem Szabó Magdolna 2011. december 1. főtanácsadó Törvényi háttér Európa Tanácsi alapelvek, Környezeti akcióprogramok 1990. évi LXV. trv.

Részletesebben

XLI. Megyei Komplex Tanulmányi Verseny FÖLDRAJZ 2015/2016.

XLI. Megyei Komplex Tanulmányi Verseny FÖLDRAJZ 2015/2016. FÖLDRAJZ 2015/2016. minden földrajzi tudománynak természetszerűleg a szülőföldés honismeret a kiindulása és kezdete. Egyént és népet egyaránt saját környezete érdekel legelőször /Fodor Ferenc / Dunaújváros,

Részletesebben

Vaszarról a hulladékudvarra 2011-ben összesen 813,05 m 3 hulladékot szállítottak be, melynek százalékos összetételét az alábbi grafikon szemlélteti.

Vaszarról a hulladékudvarra 2011-ben összesen 813,05 m 3 hulladékot szállítottak be, melynek százalékos összetételét az alábbi grafikon szemlélteti. Tisztelt Lakosok! A GYŐRSZOL Zrt megküldte részünkre a 2011. évi hulladékgazdálkodásra vonatkozó tájékoztatást. Ebben nyomon követhető az előző évben a hulladékudvar igénybevétele, a szelektív gyűjtés

Részletesebben

TETRA PAK VETÉLKEDŐ KÉRDÉSEK 1. forduló. 2. Hol található hazánk és Európa egyik utolsó homoki tölgyese?

TETRA PAK VETÉLKEDŐ KÉRDÉSEK 1. forduló. 2. Hol található hazánk és Európa egyik utolsó homoki tölgyese? TETRA PAK VETÉLKEDŐ KÉRDÉSEK 1. forduló 1. Hol található a világ legnagyobb trópusi erdőterülete? a. A Kongó-medencében. b. Amazóniában. c. Pápua-Új Guineán. 2. Hol található hazánk és Európa egyik utolsó

Részletesebben

A KvVM célkitűzései a környezetvédelemben, különös tekintettel a hulladékgazdálkodásra. Dióssy László KvVM szakállamtitkár

A KvVM célkitűzései a környezetvédelemben, különös tekintettel a hulladékgazdálkodásra. Dióssy László KvVM szakállamtitkár A KvVM célkitűzései a környezetvédelemben, különös tekintettel a hulladékgazdálkodásra Dióssy László KvVM szakállamtitkár A fenntartható fejlődés és hulladékgazdálkodás A fenntartható fejlődés biztosításának

Részletesebben

OROSZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 7/1997. (VII.30.)RENDELETE

OROSZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 7/1997. (VII.30.)RENDELETE OROSZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 7/1997. (VII.30.)RENDELETE A települési szilárd és folyékony hulladék összegyűjtéséről és elszállításáról EGYSÉGES SZERKEZETBEN Oroszi község Önkormányzati

Részletesebben

Gyűjtési útmutató. Hulladékpapír, dobozok. Fehér üveg. Színes üveg

Gyűjtési útmutató. Hulladékpapír, dobozok. Fehér üveg. Színes üveg Gyűjtési útmutató Mivel a gyűjtési frakciók regionálisan igen különbözőek lehetnek, itt a használt anyagok gyűjtésére vonatkozó legszokványosabb változatok moduljait mutatjuk be, amelyeket a regionális

Részletesebben

Gyűjtési útmutató. Hulladékpapír, dobozok. Fehér üveg. Színes üveg

Gyűjtési útmutató. Hulladékpapír, dobozok. Fehér üveg. Színes üveg Gyűjtési útmutató Mivel a gyűjtési frakciók regionálisan igen különbözőek lehetnek, itt a használt anyagok gyűjtésére vonatkozó legszokványosabb változatok moduljait mutatjuk be, amelyeket a regionális

Részletesebben

Általában a környezet védelmről. A földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön! (ősi indián közmondás)

Általában a környezet védelmről. A földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön! (ősi indián közmondás) Általában a környezet védelmről A földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön! (ősi indián közmondás) Környezet tudatos életmód Sokszor mondják, hogy a szegény ember nem tud spórolni,

Részletesebben

ZÖLDUDVAROK MŰKÖDÉSE

ZÖLDUDVAROK MŰKÖDÉSE ZÖLDUDVAROK MŰKÖDÉSE Tájékoztató a Zöldudvarok működéséről Célunk, hogy a Zöldudvarok működése a kukaedényekbe kerülő hulladék mennyiségének csökkentésével könnyítse a lakosság ilyen irányú terheit, ezért

Részletesebben

Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete

Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás kötelező igénybe vételéről és a szelektív hulladékgyűjtésről

Részletesebben

Árvai Balázs Saját munkában használható pedagógiai projekt terve

Árvai Balázs Saját munkában használható pedagógiai projekt terve Árvai Balázs Saját munkában használható pedagógiai projekt terve Föld napja a Szinyei Gimnáziumban Bár célunk, hogy diákjaink az év minden napján gondoljanak a Földre, és fontos, hogy minden nap megpróbáljuk

Részletesebben

Most legyél válogatós!

Most legyél válogatós! Jó helyen járok, mik ezek a színek? Hová lettek a régi kukák? És miért ilyen szépek az újak? Mert 2012. szeptemberétõl a Corvinuson is bevezetésre került a szelektív hulladékgyûjtés! Ne a tanulnivalót,

Részletesebben

HÁZHOZ MENŐ LOMTALANÍTÁS VECSÉSEN. Részletes tájékoztató 2017.

HÁZHOZ MENŐ LOMTALANÍTÁS VECSÉSEN. Részletes tájékoztató 2017. HÁZHOZ MENŐ LOMTALANÍTÁS VECSÉSEN Részletes tájékoztató 2017. Vecsés Város Önkormányzata és a Vecsési Városgondnok Nonprofit Kft. örömmel tájékoztatja a kedves lakosságot, hogy 2017 tavaszától Vecsésen

Részletesebben

Hulladékgazdálkodási Rendszer fejlesztése

Hulladékgazdálkodási Rendszer fejlesztése Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Rendszer fejlesztése (KEOP-1.1.1./2F/09-11-2013-0003) TÁJÉKOZTATÓ GYEREKEKNEK (Oktatási segédanyag) Kohéziós

Részletesebben

Környezetvédelem, környezettudatos és energiatudatos magatartás

Környezetvédelem, környezettudatos és energiatudatos magatartás Környezetvédelem, környezettudatos és energiatudatos magatartás A környezetvédelem nem csak a felnőttek dolga! A Földet és a környezetedet, ugyanis te tovább fogod használni, mint a mostani felnőttek!

Részletesebben

SZKA208_41. tudatosan

SZKA208_41. tudatosan SZKA208_41 Vásárlás tudatosan tanulói VÁSÁRLÁS TUDATOSAN 8. évfolyam 421 41/1 MELYIK HULLADÉK HOVÁ KERÜLJÖN? Páros feladatlap Gondoljátok át, hogy a vegyes hulladék melyik darabját hol helyeznétek el,

Részletesebben

HULLADÉKUDVAROK. Engedély szám 65295/ / / /2013 FE-08/KTF/4763-9/2019 FE-08/KTF/ /2019

HULLADÉKUDVAROK. Engedély szám 65295/ / / /2013 FE-08/KTF/4763-9/2019 FE-08/KTF/ /2019 HULLADÉKUDVAROK A hulladékudvar olyan zárt területtel és személyzettel rendelkező gyűjtőhely, ahová több fajta és nagyobb tömegű előre szelektált hulladék rakható le. A hulladékudvarokban nem gyűjthető:

Részletesebben

Gátak és lehetőségek a szelektív hulladékgyűjtésben

Gátak és lehetőségek a szelektív hulladékgyűjtésben Kutatási riport 1 A kutatás háttere és célja Az országos, reprezentatív felmérés célja, hogy megismerjük a magyar lakosság hozzáállását és szokásait a szelektív hulladékgyűjtés, illetve az italos kartondobozok

Részletesebben

1) A közszolgáltatás igénybevételére kötelezettek esetében a települési szilárd hulladék elszállítására heti egy alkalommal szerdai napokon kerül sor.

1) A közszolgáltatás igénybevételére kötelezettek esetében a települési szilárd hulladék elszállítására heti egy alkalommal szerdai napokon kerül sor. 9 1. számú melléklet 23242526, 2728 1) A közszolgáltatás igénybevételére kötelezettek esetében a települési szilárd hulladék elszállítására heti egy alkalommal szerdai napokon kerül sor. 2) A települési

Részletesebben

Magyar Közgazdasági Társaság Logisztikai Szakosztálya

Magyar Közgazdasági Társaság Logisztikai Szakosztálya Magyar Közgazdasági Társaság Logisztikai Szakosztálya Vándorffy István:Logisztikai és a környezet 2011. március Logisztikai területek Raktározás és a környezet Szállítás és környezet Inverz logisztika

Részletesebben

Fenntartható fejlődés szakkör

Fenntartható fejlődés szakkör Fenntartható fejlődés szakkör Környezetbarát termékek Az újrahasznosítás lehetőségei 3-4. foglalkozás 2010.03.11. 2 1.Mit értünk környezetbarát terméken? Környezetbarát Termék védjegy Környezetbarát Termék

Részletesebben

Lakossági hulladékudvar [1]

Lakossági hulladékudvar [1] [1] A Depónia Nonprofit Kft. a lakosság környezetszemlélet? tudat-formálását célozva Csákváron, Székesfehérváron és Csala-Pénzver?völgyben hulladékudvarokat üzemeltet. A hulladékudvarok olyan gy?jt?helyek,

Részletesebben

XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny

XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny Az álom: A természetnek legszebb adománya. Megnyílik ekkor vágyaink tartománya. (Petőfi Sándor) Dunaújváros, 2016. június 3-4. Készítette: Garbacz Hajnalka gyógypedagógus

Részletesebben

XLI. Megyei Komplex Tanulmányi Verseny TÖRTÉNELEM Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését.

XLI. Megyei Komplex Tanulmányi Verseny TÖRTÉNELEM Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését. TÖRTÉNELEM Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését. Arisztotelész Dunaújváros, 2016. április 5. Törökné Nagy Zsuzsanna gyógypedagógus 1. sz. feladatlap A Római Birodalom

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. Szám: 04/107-2/2016 Sürgős minősítésű indítvány E L Ő T E R J E S Z T

Részletesebben

Környezetvédelem, környezet- és energiatudatos magatartás

Környezetvédelem, környezet- és energiatudatos magatartás Környezetvédelem, környezet- és energiatudatos magatartás A környezetvédelem nem csak a felnőttek dolga! Óvd a Földet és a környezetedet, ugyanis TE tovább fogod használni, mint a mostani felnőttek! Szemét

Részletesebben

ÖKO-Pack Játszóház. a szelektív hulladékgyűjtésről, a tudatos vásárlásról és a komposztálásról!

ÖKO-Pack Játszóház. a szelektív hulladékgyűjtésről, a tudatos vásárlásról és a komposztálásról! ÖKO-Pack Játszóház a szelektív hulladékgyűjtésről, a tudatos vásárlásról és a komposztálásról! Egyetlen gramm tapasztalat többet ér egy tonna teóriánál (John Dewey, 1912) Az ÖKO-Pack Játszóház egy környezeti

Részletesebben

Gyermekeink környezettudatossága

Gyermekeink környezettudatossága Gyermekeink környezettudatossága A vizsgálat célja: az iskolai környezeti nevelés hatásrendszerének, és a gyermekek környezettudatos magatartásának, szokásrendszerének vizsgálata. Az eredmények elemzése

Részletesebben

LAKOSSÁGI SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTÉS

LAKOSSÁGI SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTÉS LAKOSSÁGI SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTÉS A kor követelményeit figyelembe véve a szelektív hulladékgyűjtés a hulladékgazdálkodási célok egyik elengedhetetlen eleme. A háztartásokban keletkező hulladékok nagy

Részletesebben

,,Az energia nem vész el, csak átalakul." Országos komplex természettudományi vetélkedő 2011/2012 3. forduló Csapatnév: Zöldikék

,,Az energia nem vész el, csak átalakul. Országos komplex természettudományi vetélkedő 2011/2012 3. forduló Csapatnév: Zöldikék ,,Az energia nem vész el, csak átalakul." Országos komplex természettudományi vetélkedő 2011/2012 3. forduló Csapatnév: Zöldikék Az energia nem vész el csak átalakul Szerkeztők:Abonyi Blanka Fekete Gergő

Részletesebben

A hulladék gyűjtése Gyűjtés

A hulladék gyűjtése Gyűjtés A hulladék gyűjtése Gyűjtés Gyűjtés: a hulladék összeszedése hulladékkezelő létesítménybe történő elszállítás céljából, amely magában foglalja a hulladék előzetes válogatását és előzetes tárolását is.

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 35/2016. (IX. 26.) önkormányzati rendelete

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 35/2016. (IX. 26.) önkormányzati rendelete Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 35/2016. (IX. 26.) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról, a települési szilárd hulladék kezeléséről, a hulladékok szelektív gyűjtéséről és ártalommentes

Részletesebben

MAGAS SZINTÛ HULLADÉKGAZDÁLKODÁS KIVÁLÓ MINÔSÉGET EGY MEGBÍZHATÓ PARTNERTÔL

MAGAS SZINTÛ HULLADÉKGAZDÁLKODÁS KIVÁLÓ MINÔSÉGET EGY MEGBÍZHATÓ PARTNERTÔL Steel Metal Kft. MAGAS SZINTÛ HULLADÉKGAZDÁLKODÁS KIVÁLÓ MINÔSÉGET EGY MEGBÍZHATÓ PARTNERTÔL Embléma vektoros STEEL METAL VILLÁNY PÉCS MOHÁCS HULLADÉKGAZDÁLKODÁS, KÖRNYEZETVÉDELEM, HULLADÉK ANYAGOK KIS-

Részletesebben

Házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés

Házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés Házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés Fókuszcsoportos interjúk budapesti lakosokkal Készítette: Perfect Shopping Kft. 2013. január Tartalomjegyzék A szelektív hulladékgyűjtés Célja, előnyei Budapesti lehetőségek

Részletesebben

Gyakorlati útmutató. az új hulladékgazdálkodási rendszer használatához

Gyakorlati útmutató. az új hulladékgazdálkodási rendszer használatához Gyakorlati útmutató az új hulladékgazdálkodási rendszer használatához Tisztelt Lakosok! Szeretettel köszöntöm Önöket, a Homokhátsági Regionális Települési Hulladékgazdálkodási Projektben részt vevô települések

Részletesebben

Tisztelt Lakosok! Gyarmaton a hulladékudvar nyitvatartása: hulladékudvar

Tisztelt Lakosok! Gyarmaton a hulladékudvar nyitvatartása: hulladékudvar Tisztelt Lakosok! A GYŐRSZOL Zrt megküldte részünkre a 2011. évi hulladékgazdálkodásra vonatkozó tájékoztatást. Ebben nyomon követhető az előző évben a hulladékudvar igénybevétele, a szelektív gyűjtés

Részletesebben

Környezet szennyezés Hulladékgazdálkodás

Környezet szennyezés Hulladékgazdálkodás Projekt első hete Környezet szennyezés Hulladékgazdálkodás Napjaink környezeti kihívásai arra hívják fel a figyelmet, hogy ha nem változtatunk a szemléletünkön, ha nem valósítjuk meg cselekedeteinkben

Részletesebben

Budapest Főváros Önkormányzata házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása

Budapest Főváros Önkormányzata házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása Budapest Főváros Önkormányzata házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerének bemutatása Történelmi áttekintés A világ első ismert hulladéklerakója: ókori Athén Krisztus kora: Gyehenna hulladékégetője

Részletesebben

Nyomok a Természetben. Természetbarát Iskolák

Nyomok a Természetben. Természetbarát Iskolák Nyomok a Természetben Természetbarát Iskolák 29.04.2018 gettyimages Állatok nyomai nagy fakopáncs szinte észrevehetetlenek - ha nem zajongunk és figyelmesek vagyunk, láthatunk: szji odúkat atlas3 erdei

Részletesebben

Óratervezet 2007/2008-as tanév

Óratervezet 2007/2008-as tanév Szelektív hulladékgyőjtés és környezetvédelem népszerősítése a gyerekek körében, az ÖKO-Pack Kht. mőködési területén Óratervezet 2007/2008-as tanév - Osztály: 3-4. osztály - Tantárgy: Környezetismeret

Részletesebben

Fogyasszunk tudatosan, szelektáljunk okosan. Hogyan tehetjük meg mindezt? Ehhez nyújt segítséget ez az összefoglaló

Fogyasszunk tudatosan, szelektáljunk okosan. Hogyan tehetjük meg mindezt? Ehhez nyújt segítséget ez az összefoglaló Veled zöldebb lesz Zemplén! Fogyasszunk tudatosan, szelektáljunk okosan Hogyan tehetjük meg mindezt? Ehhez nyújt segítséget ez az összefoglaló Az Európai Unió és a Magyar Állam segítségével az Abaúj-Zempléni

Részletesebben

JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE EL TERJESZTÉSEK FED LAPJA

JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE EL TERJESZTÉSEK FED LAPJA JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL-TESTÜLETE ELTERJESZTÉSEK FEDLAPJA Az elterjesztés címe, tárgya: Elterjesztés a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról és igénybevételérl szóló 5/2014.

Részletesebben

HULLADÉKMEGELŐZÉS Hulladékcsökkentés. Hogyan vásároljunk környezettudatosan?

HULLADÉKMEGELŐZÉS Hulladékcsökkentés. Hogyan vásároljunk környezettudatosan? HULLADÉKMEGELŐZÉS Hulladékcsökkentés Hogyan vásároljunk környezettudatosan? A hulladékmegelőzés első lépése tudatos vásárlás A hulladékmegelőzés célja, hogy vásárláskor ne keletkezzen sok hulladék. Ha

Részletesebben

GYŰJTSÜNK EGYÜTT SZELEKTÍVEN 2014-BEN IS! Tájékoztató a szelektív hulladékszállítás rendjéről Érvényes: 2014.03.01-2014.12.31-ig

GYŰJTSÜNK EGYÜTT SZELEKTÍVEN 2014-BEN IS! Tájékoztató a szelektív hulladékszállítás rendjéről Érvényes: 2014.03.01-2014.12.31-ig GYŰJTSÜNK EGYÜTT SZELEKTÍVEN 2014-BEN IS! Házhoz menő lomtalanítás Társaságunk a 2014. évben is elvégzi az évente legalább 1 alkalommal, az ingatlantulajdonossal előre egyeztetett időpontban háztól történő,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV SÁRHIDA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜLÉSÉRŐL. 2006. január 12.

JEGYZŐKÖNYV SÁRHIDA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜLÉSÉRŐL. 2006. január 12. JEGYZŐKÖNYV SÁRHIDA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜLÉSÉRŐL 2006. január 12. RENDELETEK SZÁMA: 1/2006. (I.13.) HATÁROZATOK SZÁMA: 1, 2/2006. 2 J e g y z ő k ö n y v Sárhida Község Önkormányzati

Részletesebben

Tájékoztató a szelektív hulladékszállítás évi rendjéről GYŰJTSÜNK EGYÜTT SZELEKTÍVEN 2018-BEN IS! Tisztelt Ingatlantulajdonos!

Tájékoztató a szelektív hulladékszállítás évi rendjéről GYŰJTSÜNK EGYÜTT SZELEKTÍVEN 2018-BEN IS! Tisztelt Ingatlantulajdonos! GYŰJTSÜNK EGYÜTT SZELEKTÍVEN 2018-BEN IS! Házhoz menő lomtalanítás Társaságunk 2013-ban bevezette az évente egy alkalommal, az ingatlantulajdonossal előre egyeztetett időpontban a háztartásban keletkezett

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Orvosi Biokémiai Intézet Hulladékkezelési utasítás 2008. 12. 16. 2008.12. 19 2008.12.16. MÓDOSÍTÁSOK JEGYZÉKE. Módosított oldalszám

Semmelweis Egyetem Orvosi Biokémiai Intézet Hulladékkezelési utasítás 2008. 12. 16. 2008.12. 19 2008.12.16. MÓDOSÍTÁSOK JEGYZÉKE. Módosított oldalszám SEMMELWEIS EGYETEM Orvosi Biokémiai Intézet 1094 Budapest Tű zoltó u. 37-47. Semmelweis Egyetem Orvosi Biokémiai Intézet Hulladékkezelési utasítás Készítette: A dokumentáció kódja: SE-OBI-MU- 03 Jóváhagyta:

Részletesebben

4/2017. (IV. 21.) 7/2014. (VI.

4/2017. (IV. 21.) 7/2014. (VI. Hetes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2017. (IV. 21.) önkormányzati rendelete a települési hulladékról és közszolgáltatás szervezéséről szóló 7/2014. (VI. 27.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Sáfrány László. Szelektív gyűjtés

Sáfrány László. Szelektív gyűjtés Sáfrány László Szelektív gyűjtés Globális felmelegedés, szelektív hu lladékgyűjtés, környezet tudatos magatartás. Szorosan összefüggő fogalmak. Ezek a szavak, amit naponta hallunk, már szinte a könyökünkön

Részletesebben

Hulladék Kisokos. Felgyô és térsége

Hulladék Kisokos. Felgyô és térsége Hulladék Kisokos Felgyô és térsége A közszolgáltatásról 2008 végétôl megkezdte mûködését az új, környezetbarát hulla dék gazdálkodási rendszer, mely a szelektív hulladékgyûjtés beve ze tésével lehetôvé

Részletesebben

KOMPOSZTÁLJ UNK EGYÜT T! leírás

KOMPOSZTÁLJ UNK EGYÜT T! leírás KOMPOSZTÁLJ UNK EGYÜT T! leírás Komposztálás Otthoni komposztálással a természetes lebomlási folyamatoknak köszönhetően jó minőségű humusz nyerhető a konyhai és a kerti zöldhulladékokból, amelyek ideális

Részletesebben

Energetikailag hasznosítható hulladékok logisztikája

Energetikailag hasznosítható hulladékok logisztikája Energetikailag hasznosítható hulladékok logisztikája Előadó: Nagy Ágnes Hasznosítási iroda Miskolc, 2017. április 27. Az NHKV Zrt., mint Koordináló Szerv feladatai. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás

Részletesebben

Együtt az élő környezetért munkaközösség

Együtt az élő környezetért munkaközösség Jászkiséri Városi Óvoda 5137 Jászkisér, Kossuth tér 3. Tel.: 57/450-497 E-mail: kisovi@pr.hu Együtt az élő környezetért munkaközösség Éves terv 2013/2014 Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni haladás.

Részletesebben

Vásárlás tudatosan. Óravázlat 13-14 évesek tanításához Készítette: Neumayer Éva - Magosfa Alapítvány

Vásárlás tudatosan. Óravázlat 13-14 évesek tanításához Készítette: Neumayer Éva - Magosfa Alapítvány Vásárlás tudatosan Óravázlat 13-14 évesek tanításához Készítette: Neumayer Éva - Magosfa Alapítvány Cél: Felhívni a figyelmet felelősségünkre a vásárlások alkalmával. Összefoglalás: A foglalkozás alkalmával

Részletesebben

K1298 Lomtalanításhoz kapcsolódó veszélyes hulladék begyűjtés

K1298 Lomtalanításhoz kapcsolódó veszélyes hulladék begyűjtés K1298 Lomtalanításhoz kapcsolódó veszélyes hulladék begyűjtés Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/55 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es

Részletesebben

Tájékoztató a szelektív hulladékszállítás évi rendjéről GYŰJTSÜNK EGYÜTT SZELEKTÍVEN 2018-BEN IS! Tisztelt Ingatlantulajdonos!

Tájékoztató a szelektív hulladékszállítás évi rendjéről GYŰJTSÜNK EGYÜTT SZELEKTÍVEN 2018-BEN IS! Tisztelt Ingatlantulajdonos! GYŰJTSÜNK EGYÜTT SZELEKTÍVEN 2018-BEN IS! Házhoz menő lomtalanítás Társaságunk 2013-ban bevezette az évente egy alkalommal, az ingatlantulajdonossal előre egyeztetett időpontban a háztartásban keletkezett

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 31. napján tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 31. napján tartandó ülésére Szám: 105-68/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 31. napján tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Részletesebben

Szemléletformálás a környezetvédelemben, zöld projektek

Szemléletformálás a környezetvédelemben, zöld projektek Szemléletformálás a környezetvédelemben, zöld projektek 2018. április 4. Lits László Ügyvezető igazgató Környezetvédelem Hulladékgazdálkodás - Versenyképesség KÖRNYEZETVÉDELEM SZEMLÉLETFORMÁLÁS HULLADÉK-

Részletesebben

Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia 2010

Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia 2010 Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia 1 Energiatakarékossági lehetőségeink a háztartási mérések tükrében Kecskeméti Református Gimnázium Szerző: Fejszés Andrea tanuló Vezető: Sikó Dezső tanár ~

Részletesebben

1/2016. (I. 29.) 1/2015. (I.

1/2016. (I. 29.) 1/2015. (I. Szentgál Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2016. (I. 29.) önkormányzati rendelete a gazdálkodási közszolgáltatásról szóló 1/2015. (I. 30.) önkormányzati rendeletének módosításáról Szentgál

Részletesebben

LERAKÁS - Hulladékkezelési technológiák nem hasznosítható maradékanyagainak listája

LERAKÁS - Hulladékkezelési technológiák nem hasznosítható maradékanyagainak listája LERAKÁS - Hulladékkezelési technológiák nem hasznosítható maradékanyagainak listája 1 ÁSVÁNYOK KUTATÁSÁBÓL, BÁNYÁSZATÁBÓL, KŐFEJTÉSBŐL, FIZIKAI ÉS KÉMIAI 01 04 08 kő törmelék és hulladék kavics, amely

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny. Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését.

TÖRTÉNELEM. XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny. Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését. XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny TÖRTÉNELEM Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését. A csapat száma, neve: Arisztotelész Dunaújváros, 2016. június 3.-4. Törökné

Részletesebben

Lakossági hulladékégetési szokások Magyarországon

Lakossági hulladékégetési szokások Magyarországon i szokások Magyarországon Elemzés a Levegő Munkacsoport és a Magyar Szegénységellenes Hálózat számára 2018. február 27. A kutatás háttere és módszertana A Kantar Hoffmann Piac- és Közvéleménykutató Kft.

Részletesebben

KOLLEKTÍV FALU HELYSZÍNRAJZ M=1:500

KOLLEKTÍV FALU HELYSZÍNRAJZ M=1:500 A Koncepciónk és szándékunk, hogy önfenntartó gazdasági társulások kialakulását indukáljuk. A faluban 50-100 fős szomszédsági egységek alakulnak ki úgy, hogy minden résztvevő háztartás a saját telkéből

Részletesebben

A szóbeli tételeket, ahol szükséges, a szaktanárok által összeállított mellékletek, segédanyagok felhasználható források (segédlet) egészítsék ki!

A szóbeli tételeket, ahol szükséges, a szaktanárok által összeállított mellékletek, segédanyagok felhasználható források (segédlet) egészítsék ki! A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A NYUGAT-BALATON ÉS ZALA FOLYÓ MEDENCE HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI RENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE ESZKÖZBESZERZÉSSEL

A NYUGAT-BALATON ÉS ZALA FOLYÓ MEDENCE HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI RENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE ESZKÖZBESZERZÉSSEL A NYUGAT-BALATON ÉS ZALA FOLYÓ MEDENCE HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI RENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE ESZKÖZBESZERZÉSSEL ZALAISPA HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TÁRSULÁS KEOP-1.1.1/C/ 13-2013-0017 A MEGVALÓSÍTÁSHOZ VEZETŐ ÚT A

Részletesebben

Előterjesztés Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 18-i ülésére

Előterjesztés Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 18-i ülésére Nádudvar Város Önkormányzat Polgármesterétől 4181. Nádudvar, Fő út 119. Tel.: 54/ 529-010 Fax: 54/ 480-256, e-mail: nadudvar@nadudvar.hu Előkészítette: Dr. Sós Csaba al Ikt. szám: 2 182/2014. Előterjesztés

Részletesebben

Cím: Hogyan szemeteljünk egy túrán? Forrás: Zöld kalandra fel!

Cím: Hogyan szemeteljünk egy túrán? Forrás: Zöld kalandra fel! Cím: Hogyan szemeteljünk egy túrán? Forrás: Zöld kalandra fel! http://mek.oszk.hu/html/vgi/vkereses/ful.phtml?id=149 Szöveg típusa: magyarázó-dokumentum Szöveg olvashatósága: közepesen nehéz Kérdések nehézsége:

Részletesebben

Kukabúvárok. Témahét 2010

Kukabúvárok. Témahét 2010 Kukabúvárok Témahét 2010 Hulladékból Termék - kiállítás Helyszín: Budapest, ELTE TTK 2010.03.09.18. Cél: - környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási kultúra javítása - ismeretek bővítése - környezetbarát

Részletesebben

Fenntartható kistelepülések KOMPOSZTÁLÁSI ALAPISMERETEK

Fenntartható kistelepülések KOMPOSZTÁLÁSI ALAPISMERETEK Fenntartható kistelepülések KOMPOSZTÁLÁSI ALAPISMERETEK Táltoskert Biokertészet Életfa Környezetvédő Szövetség Csathó Tibor - 2014 Fenntarthatóság EU stratégiák A Földet unokáinktól kaptuk kölcsön! Körfolyamatok

Részletesebben

Kosárfonás. könnyen érthető tanulási segédanyag

Kosárfonás. könnyen érthető tanulási segédanyag Kosárfonás könnyen érthető tanulási segédanyag Kosárfonás könnyen érthető tanulási segédanyag Készítette Aigner Petra Ildikó Bélteki Berta Borsodi Judit Vass Nikolett a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula

Részletesebben