DUNA ARÉNA - FOTÓPÁLYÁZAT A DUNA ARÉNÁRÓL PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
|
|
- Emma Vinczené
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 DUNA ARÉNA - FOTÓPÁLYÁZAT A DUNA ARÉNÁRÓL PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA: A KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1027 Budapest, Horvát utca ) és a Magyar Művészeti Akadémia (1051 Budapest, Vörösmarty tér 1.) (továbbiakban: Kiírók) Fotópályázat a Duna Arénáról címmel építészeti fotópályázatot hirdet. A PÁLYÁZAT CÉLJA: A pályázat célja az alkotók bemutatkozási lehetősége mellett, hogy a Duna Aréna épületét újszerű látásmóddal, kreatívan mutassa be. A pályázatra az építészet iránt érdeklődő fotósok azon pályaműveit várjuk, melyek e témához illeszkednek. A képeknek a pályázat időtartama alatt bármikor, akár a Kiírók által biztosított, az aréna kulisszatitkaiba is belátást engedő fotóséták egyike során, akár a pályázat ideje során más alkalommal kell készülniük. A fotósétákon való részvétel ugyanakkor csupán a Kiírók által biztosított lehetőség, amely nem feltétele a pályázaton való indulásnak. A pályaművek kizárólag digitális formában, a URL címen történt regisztrálás után tölthetők fel. A PÁLYÁZAT FORMÁJA: Egyfordulós, országos, titkos, on-line pályázat. Nevezési díj nincs. A RÉSZVÉTEL FELTÉTELEI, BEKÜLDHETŐ PÁLYAMŰVEK SZÁMA: A pályázat nyílt, amelyen bárki részt vehet, aki elfogadja a pályázati feltételeket. A pályázaton egy pályázó legfeljebb 5 képpel nevezhet. 1
2 A PÁLYÁZATBÓL VALÓ KIZÁRÁS: A Bíráló Bizottság kizárja mindazokat, akik a pályázati feltételeknek nem tesznek eleget, a formai követelményeket nem teljesítő, illetve a titkosságot megsértő, vagy hiányos pályaműveket. Nem nevezhetők közízlést sértő obszcén képek. A PÁLYÁZAT ÜTEMEZÉSE: Meghirdetés, regisztráció kezdete: június 27. Fotóséták (előzetes értesítést követően): július 4. és július 8. között. Kérdések határideje: július 5. Kérdésekre adott válaszok határideje: július 10. Pályaművek beadásának határideje: július 20. Bíráló Bizottság munkájának lezárása: július 24. Eredményhirdetés, Díjátadó, Kiállítás megnyitó: július 27. és július 29. között, a pontos időpontról a pályázat honlapján lehet értesülni. A pályázatot bemutató kiállítás: A kiállítás a díjátadóval veszi kezdetét és egy hónapig lesz megtekinthető, melynek pontos helyszínérő szintén a pályázat honlapján lehet majd értesülni. A Fotóséták, bejárások pontos időpontjáról a pályázati nevezést és regisztrációt követően útján, illetve a pályázat weboldalán kap minden regisztrált pályázó előzetes értesítést. A fotóséták pontos időpontjai meghatározásának jogát Kiírók fenntartják maguknak. A fotósétán való részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Egy pályázó legfeljebb egy fotósétára jelentkezhet. A fotóséták időpontjait, valamint a jelentkezés elfogadását, illetve a pontos tudnivalókat a kiírók a regisztrált és jelentkezett pályázók számára útján küldik el, illetve a pályázat weblapján jelenítik meg. A séták száma limitált, a helyeket a szervezők jelentkezési sorrendben töltik fel. Amennyiben egy adott időpont betelt, arra a rendszer további jelentkezéseket már nem fogad el. 2
3 A PÁLYÁZAT DÍJAZÁSA: A pályázat során a Bíráló Bizottság által legjobbnak ítélt 20 alkotás kerül kiállításra. A három díjazott fényképből, valamint a Bíráló Bizottság által legmagasabbra értékelt további 17 alkotásból művészi nyomatokat készítünk, amelyek nyilvános kiállításukat követően, 60 nap után az alkotók tulajdonába kerülnek. Ezen 17 nyomat alapjául szolgáló pályaművek készítői szintén díjazottnak minősülnek. Fődíj: Második díj: Harmadik díj: Ft Ft Ft. A pályázat végeredménye a díjátadásig nem publikus. Az ünnepélyes díjkiosztó időpontjáról a pályázók elektronikus úton, a nyomtatott sajtó, illetve a pályázat médiapartnerei útján kapnak tájékoztatást. A díjak az eredményhirdetéssel egybekötött díjkiosztó kiállításon, a további 8 a Bíráló Bizottság által legjobbnak ítélt, ám helyezést nem kapott kép kiállításával egy időben kerülnek kiosztásra. 3
4 A BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG: Elnök: Dr. Fürjes Balázs kormánybiztos, a pályázat fővédnöke, Tagok: Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes, Fekete György, az MMA elnöke, Dr. Schneller Domonkos, stratégiai főigazgató, Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja NZrt. Dr. Ferencz Marcel Habil, DLA, Ybl és Pro Architectura-díjas építész, a Duna Aréna tervezője Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó, Bujnovszky Tamás fotóművész, épületfotós, Kisteleki Dóra világbajnok vízilabdázó A pályázat fővédnöke: dr. Fürjes Balázs, Egyes Kiemelt Budapesti Beruházásokért Felelős Kormánybiztos A pályázat lebonyolítója: Dankházi Péter WebDream Magyarország Kft. A BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG MUNKÁJA, EREDMÉNYHIRDETÉS: A Bizottság munkája nem nyilvános. A Bíráló Bizottság a pályázatot összegző zárójelentést tesz közzé. A Bíráló Bizottság döntése végleges, a döntés ellen fellebbezni nem lehet. Az eredmények kihirdetésére díjátadón kerül sor, amelyek időpontjáról és helyszínéről a pályázók elektronikus úton, előzetes értesítést kapnak. Az időpont megjelenik a 4
5 URL címen és a MÉSZ honlapján a URL címen. Az eredményhirdetés, díjátadó és a kiállítás helyszíne: A PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ ÉS A NEVEZÉSI LAP BESZERZÉSE, REGISZTRÁCIÓ: A pályázaton a weboldalon kitöltött nevezési lappal (regisztrációval) lehet részt venni. Egy pályázó csak egy nevezési lappal pályázhat. A nevezési lapon a pályázó elfogadja a pályázati feltételeket és ezzel elismeri, hogy a beküldött képei minden tekintetben megfelelnek a kiírási feltételeknek. FORMAI ÉS TECHNIKAI KÖVETELMÉNYEK: A pályázatra kizárólag digitális képek küldhetők be. Analóg technika használata esetén nagy felbontású digitalizálást (szkennelés) követően a képfájlok a digitális technológiával készült képekkel azonos megítélés alá esnek. Felhívjuk a hagyományos technikát használó pályázók figyelmét, hogy szkenneléskor a kiírásnak megfelelő, nagyméretű, digitális nagyításra alkalmas fájlt állítsanak elő. A képeken utómunka végezhető. A pályázáshoz minimum 4212 * 2808 pixel felbontású, maximális jpg. tömörítésben (RGB színtérben, illetve fakultatívan CMYK színtérben) elmentett állományt kell feltölteni a pályázati felületre. Minimális elvárás, hogy a digitális állomány legalább 8 Mp-es kamerával készüljön, szkennelt állomány esetében a hosszabbik oldal érje el az 50 cm-t, 360 dpi. felbontás mellett. A PÁLYÁZATI ANYAGOK BEADÁSA: A pályázati anyagok fogadása egy központi szerveren történik, ahová a pályázók a nevezési lap kitöltése, illetve az előzetes regisztráció után tölthetik fel fájljaikat. A regisztráció a oldalon végezhető el. A feltöltő oldalon minden felhasználónak csak a saját adatállományaihoz van hozzáférési joga. 5
6 A feltöltött képek annak pályázó általi lezárásáig és beküldéséig módosíthatóak, ám a pályázó által lezárt pályázatok felnyitására nincs mód, mert a Bíráló Bizottság akár a pályázat vége előtt is előszűri azokat. A fájlnév nem tartalmazhat személyes adatot, szerzőre utaló információt. A regisztráció alkalmával minden pályázó egy automatikusan generált kódot kap, amelyet a továbbiakban az általa feltöltött képfájlok neve tartalmaz. Mivel a leadási határidő előtt, az utolsó napokban a feltöltés lelassulhat, ezért kérünk minden pályázót, hogy a feltöltést minél hamarabb kezdje meg. SZERZŐI JOGOK: A díjazottak hozzájárulnak ahhoz, hogy fényképeiket a Kiírók kiállításon is bemutassák. A díjazott pályázó lemond a pályamű kiírók általi felhasználásával kapcsolatos további díjigényéről, valamint díjigény nélkül engedélyezi, hogy a kiírók a Bíráló Bizottság tagok részére zárt internetes oldalon keresztül a pályázataikat megküldjék. A Fotópályázat a Duna Arénáról építészeti fotópályázat résztvevői a pályaművek beküldésével elfogadják a pályázati feltételeket, valamint hozzájárulnak, hogy a pályaműveket a Kiírók a pályázat archívumában megőrizzék. A díjazottak hozzájárulnak, hogy a Kiírók kiállításon, valamint a bemutatott épülettel, a pályázattal, illetőleg a kiállítással kapcsolatos ismeretterjesztő, marketing illetve egyéb kiadványokban, online és print publikációkban, valamint fentieket népszerűsítő reklámkampány során képeiket a készítő nevének minden esetben való feltüntetésével egyidejűleg ám térítésmentesen, korlátozás nélkül felhasználják, valamint ezen jogokat harmadik személy számára átengedjék. A pályázók hozzájárulnak ahhoz, hogy személyes adataikat Kiírók a pályázat időtartama alatt, valamint azt követő 1 évig kezeljék. A személyes adatok kezelése célhoz kötött, azok harmadik személyek számára át nem adhatók, valamint kezelésük megfelel a vonatkozó jogszabályoknak. 6
7 Kiíróknak jogukban áll közzétenni a pályázó vezeték- és keresztnevét, a Fotópályázat a Duna Arénáról pályázatra a pályázó által beküldött, marketing és szerkesztőségi célokra felhasználható fotók mellett. A pályázó a pályázat benyújtásával kifejezetten kijelenti, elismeri és szavatolja, hogy az általa beküldött kép kizárólag a saját, egyéni eredeti alkotása, semmilyen szerzői jogot, védjegyet, erkölcsi jogot, magán/kiadói vagy egyéb szellemi jogot nem sért bármely szervezet vagy személy kapcsán, valamint hogy harmadik félnek nincs jogi követelése a pályamű kapcsán. A pályázó a pályázaton való részvétellel vállalja, hogy a pályázat anonimitásának érdekében a Bíráló Bizottság munkájának lezárultáig a pályaműveit semmilyen formában nem hozza nyilvánosságra. Ezzel ellenkező magatartás a pályázatból történő azonnali, automatikus kizárást von maga után. A pályázó tudomásul veszi, hogy a beadott képek elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával (kiállításával) okozott esetleges személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a beadó fotográfust (szerzőt) terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is. Budapest, június 27. Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Magyar Művészeti Akadémia 7
LUDOVIKA CAMPUS FOTÓPÁLYÁZAT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
LUDOVIKA CAMPUS FOTÓPÁLYÁZAT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA: A KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1027 Budapest, Horvát utca 12-26.) (továbbiakban:
MEGÚJULT MŰEMLÉKEK FRISS SZEMMEL- ÉPÍTÉSZETI FOTÓPÁLYÁZAT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
MEGÚJULT MŰEMLÉKEK FRISS SZEMMEL- ÉPÍTÉSZETI FOTÓPÁLYÁZAT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA: A Magyar Építőművészek Szövetsége (1088 Budapest, Ötpacsirta utca 2.) és a Miniszterelnökség (1055 Budapest,
NAGYPÁLYA- FOTÓPÁLYÁZAT A FRADI STADIONRÓL PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
NAGYPÁLYA- FOTÓPÁLYÁZAT A FRADI STADIONRÓL PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA: A Magyar Építőművészek Szövetsége (1088 Budapest, Ötpacsirta utca 2.), a Magyar Művészeti Akadémia (1051 Budapest, Vörösmarty
3. Csak saját készítésű pályaművek küldhetők. A pályázat témája: Én és a média, az egyes pályaműveknek akár rajz, akár fotó címet kell adni.
Az Én és a média rajz- és fotópályázat részvételi és játékszabályzata A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által létrehozott Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központ (székhelye: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi
Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Fókuszban a bíróság címmel pályázatot hirdet amatőr fotográfusok részére
Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Fókuszban a bíróság címmel pályázatot hirdet amatőr fotográfusok részére PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ 2016. november 8., kedd, 12 óra PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HELYE Országos Bírósági
A évi Ybl Miklós-díj hirdetménye
A 2019. évi Ybl Miklós-díj hirdetménye A Miniszterelnökség a Miniszterelnökséget vezető miniszter által adományozható elismerésekről szóló 15/2015. (III. 11.) MvM rendelet alapján felhívást tesz közzé
Pályázat Kiíró: Mediterrán Kerámia Kft. Téma: Art in Home
Pályázat Kiíró: Mediterrán Kerámia Kft. Téma: Art in Home 1 1. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK 1.1. A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA, LEBONYOLÍTÓJA A Mediterrán Kerámia Kft. és az Art in Home művészei nyílt pályázatot hirdetnek
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A CRESCENDO NYÁRI AKADÉMIA IRODÁJÁNAK BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZÉSÉRE
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A CRESCENDO NYÁRI AKADÉMIA IRODÁJÁNAK BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZÉSÉRE 1 1. A pályázat kiírója, lebonyolítója Ének a Nemzetekért Kulturális Alapítvány 1148 Budapest, Padlizsán utca 8. (Nem
A hallgatói ötletpályázat kiírója a Magyar Építőművészek Szövetsége (1088 Budapest, Ötpacsirta utca 2.)
1. TERVPÁLYÁZATI KIÍRÁS A tervpályázat kiírója A hallgatói ötletpályázat kiírója a Magyar Építőművészek Szövetsége (1088 Budapest, Ötpacsirta utca 2.) A tervpályázat tárgya Ötletpályázat a MÉSZ Székháza
ESTON THE TOP FOTÓPÁLYÁZAT PÁLYÁZATI SZABÁLYZAT
ESTON THE TOP FOTÓPÁLYÁZAT PÁLYÁZATI SZABÁLYZAT A fotópályázat ( Pályázat ) szervezője: Eston International Zrt. (Cím: 1024 Budapest, Lövőház u. 39. 4. emelet) ( Szervező ). A Szervező fotópályázatot hirdet,
Építs Robotot! - Pályázati felhívás óvodai csoportok és alsótagozatos- osztályok számára!
Építs Robotot! - Pályázati felhívás óvodai csoportok és alsótagozatos- osztályok számára! Scottie egy kis robot, aki azért járja az univerzumot, hogy a gyerekeket megtanítsa a robotika és a programozás
Pályázati kiírás. Fotózz Szepezdit! II. FOTÓPÁLYÁZAT - BALATONSZEPEZD & ŐSZ
Pályázati kiírás Fotózz Szepezdit! II. FOTÓPÁLYÁZAT - BALATONSZEPEZD & ŐSZ Mutassa be Balatonszepezdet fotóival! A pályázat célja Balatonszepezd értékeinek, itt élőknek, csodálatos tájának, élővilágának,
A RAJZVERSENY RÉSZLETES SZABÁLYZATA ÉS FORGATÓKÖNYVE
A RAJZVERSENY RÉSZLETES SZABÁLYZATA ÉS FORGATÓKÖNYVE 1.) A Versenyszabályzat a Verseny tekintetében jogi kötőerővel rendelkező megállapodás. A versenybe való jelentkezés előfeltétele a Versenyszabályzat
A MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya kiírja a 34. Magyar Sajtófotó Pályázatot.
A MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya kiírja a 34. Magyar Sajtófotó Pályázatot. Figyelem! Fontos változás a kategóriákban! A pályázatra elsősorban a hazai és határon túli magyar sajtó munkatársainak jelentkezését
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! LOGÓPÁLYÁZAT
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! LOGÓPÁLYÁZAT A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázatot hirdet Bács-Kiskunban itthon vagy! címmel, tanulmányi ösztöndíj pályázat hivatalos logójának elkészítésére.
www.novellapalyazat.hu, www.irodalmipalyazat.hu, www.verspalyazat.hu, www.irodalmipályázat.hu
Kálnoky László szépírói pályázat /vers és rövid próza/ Kálnoky László születésének 100. évfordulója alkalmából Tartalomjegyzék 1 Kiíró... 2 2 Téma meghatározása... 2 3 A pályázat alapadatai... 2 4 Benyújtandó
POLI-FARBE SZÍNNEL- LÉLEKKEL
POLI-FARBE SZÍNNEL- LÉLEKKEL ÖSSZMŰVÉSZETI PÁLYÁZAT A Poli-Farbe Vegyipari Kft. Magyarország egyik legnagyobb festékgyártó vállalata, amely 100%-ban magyar tulajdonban van. A Poli-Farbe Kft. fejlesztései
Hallgatói Ötletpályázat
Hallgatói Ötletpályázat pályázati kiírás Erkel Színház homlokzatának grafikai megoldására Budapest, 2014. február 12. 1. A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA ÉS LEBONYOLÍTÓJA Magyar Állami Operaház 1061 Budapest Andrássy
37. MAGYAR SAJTÓFOTÓ PÁLYÁZAT
Magyar Újságírók Országos Szövetsége SAJTÓFOTÓ A MAGYAR ÚJSÁGÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE FOTÓRIPORTEREK SZAKOSZTÁLYA KIÍRJA A SAJTÓFOTÓ OT Figyelem! Új helyszínen a zsűrizés! A pályázatra elsősorban a hazai
Az Én Színes Európám rajzverseny versenyszabályzata
Az Én Színes Európám rajzverseny versenyszabályzata 1.) A Versenyszabályzat a Verseny tekintetében jogi kötőerővel rendelkező megállapodás. A versenybe való jelentkezés előfeltétele a Versenyszabályzat
Pályázati kiírás. Báró Kisteleki Lévay Henrik mellszobrának megtervezésére és kivitelezésére
Pályázati kiírás Báró Kisteleki Lévay Henrik mellszobrának megtervezésére és kivitelezésére Szobor elhelyezése: Győrújbarát, Baráthegy, Barátság park (Pannónia Barátság park) 1. Kiíró: CIG Pannónia EMABIT
36. Magyar Sajtófotó Pályázat
36. Magyar Sajtófotó Pályázat A MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya kiírja a 36. Magyar Sajtófotó Pályázatot. Figyelem! Új kategória! A pályázatra elsősorban a hazai és határon túli magyar sajtó munkatársainak
A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése.
ALUTA NÍVÓDÍJ 2010 A pályázat kiírója Az ALUTA (Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület) hagyományainak megfelelően nyilvános pályázatot hirdet a tevékenységének célkitűzéseiben megfogalmazott szakmai elvárásoknak
5. Székelyföldi Grafikai Biennálé Sepsiszentgyörgy, 2018
5. Székelyföldi Grafikai Biennálé Sepsiszentgyörgy, 2018 Pályázati felhívás A Hargita, Maros és Kovászna megyék tanácsai, valamint a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Gyergyószárhegyi Kulturális
1 Kiíró és a Támogató
Versképek irodalmi pályázat Tartalomjegyzék 1 Kiíró és a Támogató... 2 2 Téma meghatározása... 2 3 A pályázat alapadatai... 3 4 Benyújtandó mű... 3 5 Díjazás... 3 6 Zsűri és az elbírálás folyamata, lebonyolítás...
www.novellapalyazat.hu, www.irodalmipalyazat.hu, www.verspalyazat.hu, www.irodalmipályázat.hu
Második New York Irodalmi Páholy Helyszíni Szépírói Verseny /vers és rövid próza/ 2012.12.02 Tartalomjegyzék 1 Kiíró... 2 2 Helyszíni irodalmi pályázat meghatározása... 2 3 A pályázat alapadatai... 2 4
TÜKÖRKÉPEK Közutas fotópályázat 2016
TÜKÖRKÉPEK Közutas fotópályázat 2016 A Magyar Közút Nonprofit Zrt. fotópályázatot hirdet a közutas élet képi megjelenítésének erősítésére. A pályázat célja ápolni azt a hagyományt, amelyben a közutas szakma
Robot Informatika Zrt. Miskolc, május.01. Kreatív ötlet pályázati dokumentáció
Robot Informatika Zrt. Miskolc, 2015. május.01. Kreatív ötlet pályázati dokumentáció A kreatív pályázat célja: A Robot Informatika ZRt. internetes video pályázatot hirdet az ország valamennyi középiskolai
TakkART KösszMűvészeti pályázat
TakkART KösszMűvészeti pályázat Pályázati kiírás Az ember itt kevés a szeretetre Elég, ha hálás legbelűl ezért-azért; egyszóval mindenért Valójában két szó, mit ismerek, bűn és imádság két szavát. Az egyik
Pályázati kiírás. Fotózz Szepezdit! II. FOTÓPÁLYÁZAT - BALATONSZEPEZD & NYÁR. Németh Ferenc: Balatonszepezdi Krónika II. kötetében található kép
Pályázati kiírás Fotózz Szepezdit! II. FOTÓPÁLYÁZAT - BALATONSZEPEZD & NYÁR Németh Ferenc: Balatonszepezdi Krónika II. kötetében található kép Mutassa be Balatonszepezdet fotóival! A pályázat célja Balatonszepezd
FORMA ÉS KARAKTER - a kortárs lépcső
A pályázat kiírója és lebonyolítója A Sani-World Kft. (2000 Szentendre, Kertész u. 10.) által létrehozott Constep design lépcső márka. A pályázat tárgya Utólagosan szerelhető lépcső tervek készítése a
REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS
REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS Kárpát-medencei fotópályázat Pályázati kategória kódja: REB-15-FOTO Meghirdetés dátuma: 2015. április 3. Magyarország Kormánya a 2013. október 29-én megjelent,
Kisbolygó-látogatások
Kisbolygó-látogatások A Magyar Asztronautikai Társaság űrkutatási diákpályázata 1. A pályázat meghirdetői A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) az Informatika a Látássérültekért Alapítvánnyal együttműködve,
Játék az egész világ (On joue sur la terre) fotópályázat szabályzata
Játék az egész világ (On joue sur la terre) fotópályázat szabályzata 1: szervezés és a verseny dátumai (magyar nyelvű kivonat) A párizsi Fondation Alliance française (székhely: 101 Boulevard Raspail 75006
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A STOPLI Sportegyesület nyílt pályázatot hirdet az Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére. A STOPLI Sportegyesület az Én megcsinálom 2018 ösztöndíjat azon 10-21 év közötti fiataloknak
Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra
Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra 2015. Tartalom Előzmények... 3 1. A pályázat célja... 3 2. Pályázók köre... 4 3. Pályázati részvétel feltételei... 4 4. Pályázat beadásának
Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra
Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra 2015 Tartalom Előzmények... 3 1. A pályázat célja... 3 2. Pályázók köre... 4 3. Pályázati részvétel feltételei... 4 4. Pályázat beadásának
OBO VIDEÓPÁLYÁZAT. Pályázati kiírás és szabályzat
OBO VIDEÓPÁLYÁZAT Pályázati kiírás és szabályzat Az OBO Bettermann Hungary Kft. videópályázatot hirdet A környezetvédelem menő! címmel a környező települések tanulói számára. A pályázat célja a fiatal
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége kiírja a 33. Magyar Sajtófotó Pályázatot.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége kiírja a 33. Magyar Sajtófotó Pályázatot. A pályázatra elsősorban a hazai és határon túli sajtó munkatársainak jelentkezését várjuk, de a megmérettetés a korábbi
FŐPOLGÁRMESTERI HIVATAL TERASZ BUDAPEST PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
FŐPOLGÁRMESTERI HIVATAL TERASZ BUDAPEST PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BUDAPEST 2014. 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. A PÁLYÁZAT CÉLJA 2. A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA ÉS LEBONYOLÍTÓJA 3. A PÁLYÁZÓK KÖRE 4. DÍJAK 5. A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA,
TÜKÖRKÉPEK Közutas fotópályázat
TÜKÖRKÉPEK Közutas fotópályázat Beküldési határidő: 2017. július 31. fotopalyazat@kozut.hu A Magyar Közút Nonprofit Zrt. nyílt fotópályázatot hirdet a közutas élet képi megjelenítésének erősítésére. A
A MIG-ráció Kft (a továbbiakban: Kiíró) szépírói pályázatot hirdet Édesanya címmel. A pályázatra bármely magánszemély jelentkezhet.
ÉDESANYA szépírói pályázat /vers és rövid próza/ 2013.március 12. Tartalomjegyzék 1 Kiíró... 2 2 A téma meghatározása... 2 3 A pályázat alapadatai... 2 4 Benyújtandó mű... 2 5 Díjazás... 2 6 Zsűri és az
LEGYEN. A LEGYEN A VENDÉGFÉNYKÉPÉSZÜNK!" a Webkommunikációs Osztály havonta
LEGYEN VENDÉGFÉNYKÉPÉSZÜNK! A Szabályzat A LEGYEN A VENDÉGFÉNYKÉPÉSZÜNK!" a Webkommunikációs Osztály havonta szervezett pályázata az Európai Parlament honlapján. A pályázat minden hónapban az Európai Uniót
A pályázat kiírója a SuperGroup, a Magyar Fotóművészek Szövetsége, a Mai Manó Ház és a Magyar Távirati Iroda támogatásával.
Fotóművészeti pályázat 2009 Pályázati felhívás professzionális kategóriában 18. életévét betöltött alkotók részére. Benyújtható minden olyan fotográfiai eljárással készült mű, ami megfelel a pályázat művészeti
PénzOkos plakáttervező pályázat. Pályázati kiírás és szabályzat. Pénziránytű-BankVelem Program
PénzOkos plakáttervező pályázat Pályázati kiírás és szabályzat Pénziránytű-BankVelem Program A PontVelem Nonprofit Kft. az alábbi pályázatot hirdeti meg a Pénziránytű- BankVelem Program keretében. A pályázat
Pályázati Felhívás. A mi világunk, a mi méltóságunk, a mi jövőnk Országos Fotópályázat
Pályázati Felhívás A mi világunk, a mi méltóságunk, a mi jövőnk Országos Fotópályázat A pályázat a Fejlesztés Európai Éve keretében, a Visegrádi Négyekkel együttműködésben valósul meg 1. A pályázat kiírása
Pályázati kiírás. 1. Részvételi feltételek. Fotózz Szepezdit! II. FOTÓPÁLYÁZAT - BALATONSZEPEZD & TAVASZ
Pályázati kiírás Fotózz Szepezdit! II. FOTÓPÁLYÁZAT - BALATONSZEPEZD & TAVASZ Mutassa be Balatonszepezdet fotóival! A pályázat célja Balatonszepezd értékeinek, itt élőknek, csodálatos tájának, élővilágának,
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TARTALOMJEGYZÉK 1. A PÁLYÁZAT CÉLJA 2. A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA ÉS LEBONYOLÍTÓJA 3. A PÁLYÁZÓK KÖRE 4. DÍJAK 5. A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA, BENYÚJTANDÓ DOKUMENTUMOK, A BEADÁS
Mesterecset Pályázat játékszabályzata
Mesterecset Pályázat játékszabályzata 1. A PÁLYÁZAT SZERVEZŐJE A III. Mesterecset Pályázat (a továbbiakban: Pályázat) szervezője a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Szervező) 1054 Budapest, Hold u.
Részletes pályázati kiírás Év Háza 08
Részletes pályázati kiírás Év Háza 08 Az Év Háza díj jogtulajdonosa és a Magyar Építőművészek Szövetsége (továbbiakban: Kiíró) 2008. évben országos, nyílt és nyilvános pályázatot (továbbiakban: Pályázat)
Versenykiírás. Készítsd el te is videódat Arany Jánosról!
Versenykiírás Szereted Arany János műveit? Érdekesnek találod az életét? Izgat a filmkészítés? Szeretsz történeket (mozgó)képben vagy rajzban elmesélni? Készítsd el te is videódat Arany Jánosról! Az ARANYFESZT
Kelenvölgyi Szentháromság Liget térépítészeti ötlet tervpályázata egyetemi, főiskolai
Kelenvölgyi Szentháromság Liget térépítészeti ötlet tervpályázata egyetemi, főiskolai hallgatók számára tervpályázati kiírás és tervezési szempontok Budapest Kelenvölgy 2012. május 1 TARTALOMJEGYZÉK: 1.
Pályázati felhívás Tudósítás a jövőről TEDx Danubia Cafe 2011 tudósító pályázat
Pályázati felhívás Tudósítás a jövőről TEDx Danubia Cafe 2011 tudósító pályázat Legyél te is ott, ahol a jövőt megálmodják! Tudósíts egyenesen az első sorból és mutasd be a TEDx Danubia Cafe 2011-es előadásait!
Játék-, és Adatvédelmi Szabályzat. Módosítás
Játék-, és Adatvédelmi Szabályzat Módosítás Ki a legjobb lesifotós? nyereményjáték 1. Szervezés és lebonyolítás A nyereményjáték szervezője és adatkezelője a Bau-Trans Kft. (székhely: 2051 Biatorbágy,
Beküldési határidők: március 31., június 20., augusztus 20., szeptember 30.
Fotópályázat 2019 Pályázati kiírás Beküldési határidők: 2019. március 31., június 20., augusztus 20., szeptember 30. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a KRESZ 3. (2) bekezdése értelmében járműben (járművön),
A pályázat célja A fenntarthatósági témákra nyitott, és azokat rendszeresen feldolgozó újságírók motiválása.
hello holnap! Sajtódíj Pályázati felhívás A pályázat kiírója A Magyar Telekom Nyrt. és a Magyar Telekom hello holnap! mozgalom kezdeményezésére alakult Fenntarthatósági Média Klub tagjai (Magyar Telekom,
REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS
REFORMÁCIÓ EMLÉKBIZOTTSÁG PÁLYÁZATI KIÍRÁS Fiatal képzőművészek számára Pályázati kategória kódja: REB-15-MŰV Meghirdetés dátuma: 2015. április 3. Magyarország Kormánya a 2013. október 29-én megjelent,
AZ ÉV BRAMAC TETÕJE PÁLYÁZAT
AZ ÉV BRAMAC TETÕJE PÁLYÁZAT P á l y á z a t i k i í r á s A z É v B r A pályázat célja A jól megtervezett és szakszerûen kivitelezett Bramac tetôcseréppel és tartozékelemeinek felhasználásával fedett
Tervezzen a jövônek! A jövô ötletei.
Tervezzen a jövônek! A jövô ötletei. Pályázati kiírás Független szakmai zsűri Településeink mesterséges környezetének összképét magán és középületeink homlokzata alakítja leginkább. Családi és társasházak,
Együttműködő partnerek:
A Studit Kft (1053 Budapest, Ferenciek tere 2. adószáma: 13323411-2-41 cégjegyzékszáma: 01-09- 729387, a továbbiakban: szervező) fotópályázatot hirdet Olaszország imádom címmel digitális fotók beküldésére
Tondach Tetőfedő Rangadó Pályázat 2018 Részvételi szabályzat
Tondach Tetőfedő Rangadó Pályázat 2018 Részvételi szabályzat 2018-ban újra Tondach Tetőfedő Rangadó pályázat! Az összdíjazás 1,2 millió forint idén is, melyet több helyezett között készpénzben osztunk
ÜZLETI KONCEPCIÓ ÍRÓ VERSENY, 2014
ÜZLETI KONCEPCIÓ ÍRÓ VERSENY, 2014 VERSENYFELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Szeged, 2014. Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesület a B-Innovative - Entrepreneurship for Better Business in Europe
TARTALOMJEGYZÉK 1. A PÁLYÁZAT CÉLJA 2. A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA ÉS LEBONYOLÍTÓJA 3. A PÁLYÁZÓK KÖRE 4. DÍJAK 5. A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA, A BEADÁS MÓDJA
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TARTALOMJEGYZÉK 1. A PÁLYÁZAT CÉLJA 2. A PÁLYÁZAT KIÍRÓJA ÉS LEBONYOLÍTÓJA 3. A PÁLYÁZÓK KÖRE 4. DÍJAK 5. A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA, A BEADÁS MÓDJA 6. PÁLYÁZATI NAPTÁR 7. BÍRÁLATI SZEMPONTOK
PÁLYÁZATI ÉS RÉSZVÉTELI SZABÁLYZAT Videó-, és fotópályázat kiírásához
PÁLYÁZATI ÉS RÉSZVÉTELI SZABÁLYZAT Videó-, és fotópályázat kiírásához Tartalomjegyzék 1. Általános tudnivalók: 2 2. Pályázati feltételek és kategóriák: 2 2.1. Videó pályázat 2 2.2. Fotó pályázat 2 3. Pályázat
Művészeti kreativitás verseny középiskolásoknak
Művészeti kreativitás verseny középiskolásoknak A pályázat adatai A pályázat témája: Ritmus A pályázat célja: ösztönözni az erdélyi és határon túli középiskolás hallgatókat művészi (zenei és/vagy képzőművészeti)
Pályázati felhívás. Nemzetközi Grafikai Szemle II. Székelyföldi Grafikai Biennále. I. Hagyományos grafika kategória II. Kísérleti grafika kategória
Pályázati felhívás Nemzetközi Grafikai Szemle II. Székelyföldi Grafikai Biennále A székelyföldi megyék tanácsai, Hargita Megye Tanácsának Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központja és a Kovászna
PÁLYÁZATI KIÍRÁS INNOFFICE KÖZÖSSÉGI IRODA BELSŐÉPÍTÉSZ PÁLYÁZAT LÁTVÁNYTERVEINEK BENYÚJTÁSÁRA 2011.
PÁLYÁZATI KIÍRÁS INNOFFICE KÖZÖSSÉGI IRODA BELSŐÉPÍTÉSZ PÁLYÁZAT LÁTVÁNYTERVEINEK BENYÚJTÁSÁRA 2011. InnOffice Közösségi Iroda. 1113. Budapest, Bartók Béla út 76. TARTALOMJEGYZÉK 1. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK...
VERSENYSZABÁLYZAT. PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben!
VERSENYSZABÁLYZAT PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben! Papír- és Nyomdaipari Szövetség - elsősorban tagvállalatai bevonásával
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS AZ ALFÖLD SLOW EGYESÜLET RÉSZÉRE LOGÓ ÉS SZLOGEN MEGTERVEZÉSÉRE február 1.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS AZ ALFÖLD SLOW EGYESÜLET RÉSZÉRE LOGÓ ÉS SZLOGEN MEGTERVEZÉSÉRE 2019. február 1. A pályázat témája A pályázat témája a 2018-ban alakult Alföld Slow Egyesület logójának és szlogenjének
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Családsikerek irodalmi és fotópályázat családosoknak. Az irodalmi pályázat kódja: CSP-CSS-14-I A fotópályázat kódja: CSP-CSS-14-F
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Családsikerek irodalmi és fotópályázat családosoknak Az irodalmi pályázat kódja: CSP-CSS-14-I A fotópályázat kódja: CSP-CSS-14-F Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szociális és Családügyért
Pályázati kiírás Újpest Önkormányzata és az Újpesti Sajtó Kft. fotópályázatot hirdet Újpesti Élet-képek 2015 címmel.
Pályázati kiírás Újpest Önkormányzata és az Újpesti Sajtó Kft. fotópályázatot hirdet Újpesti Élet-képek 2015 címmel. A pályázat céljai, témái I. Sportos Újpest Sportolók munka közben, résztvevők a sportpartyn,
Kreativitás Verseny Középiskolásoknak
Kreativitás Verseny Középiskolásoknak A pályázat adatai A pályázat témája: kontraszt A pályázat célja: ösztönözni az erdélyi és határon túli középiskolás hallgatókat a kreatív (zenei és/vagy képzőművészeti)
Pályázatok diákoknak
Pályázatok diákoknak 2008.03.08. A Zsiráf Diákmagazin a következõ pályázatokat írta ki március 1-jén. A pályázati anyagok beküldési határideje minden esetben május 1. Pályázz! Legyél Zsiráf-bajnok! Cím:
Magyar Formatervezési Díj 2018 Pályázati Felhívás
Magyar Formatervezési Díj 2018 Pályázati Felhívás Jelentkezési lap Beadási határidő (kísérő dokumentációval): 2018. május 4. (postabélyegző szerint) A jelentkezési lapon megadott adatok kerülnek feltüntetésre
Pályázati felhívás. Jelentkezési lap letöltése. Az Oláh-Gumiszervíz Kft. ötletpályázatot ír ki egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak
Pályázati felhívás Jelentkezési lap letöltése Az Oláh-Gumiszervíz Kft. ötletpályázatot ír ki egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak a hulladékká vált autóabroncsok alternatív hasznosítási lehetőségeinek
Magyarország-Budapest: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások 2017/S Tervpályázati kiírás
1 / 5 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:149326-2017:text:hu:html -: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások 2017/S 077-149326 Tervpályázati kiírás 2014/24/EU
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A Digitális világ tanára pályázat
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A Digitális világ tanára pályázat 1. A pályázat témája A MediaSmart Hungary Oktatási Kft. és a Telenor Magyarország Zrt. (tov. Szervező vagy Szervezők) pályázatot hirdet óvodapedagógusok,
Játék-, és Adatvédelmi Szabályzat
Játék-, és Adatvédelmi Szabályzat Húsvéti Kvíz nyereményjáték 1. Szervezés és lebonyolítás A nyereményjáték szervezője a (székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 100., adószám: 10896774-2-41) (továbbiakban:
Mesterecset Pályázat játékszabályzata
Mesterecset Pályázat játékszabályzata 1. A PÁLYÁZAT SZERVEZŐJE A IV. Mesterecset Pályázat (a továbbiakban: Pályázat) szervezője a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Szervező) 1054 Budapest, Hold u.
ClassDance. Pályázati kiírás. A Diákhitel Központ Zrt. pályázata végzős középiskolások/gimnazisták részére. 1. Szervezés és lebonyolítás
ClassDance Pályázati kiírás A Diákhitel Központ Zrt. pályázata végzős középiskolások/gimnazisták részére. 1. Szervezés és lebonyolítás A ClassDance elnevezésű pályázat (a továbbiakban: pályázat) szervezője
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nappali tagozatos hallgatói, oktatói és kutatói részére. A PÁLYÁZAT KATEGÓRIÁI
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Kereskedelmi Bank Rt. által 1988. december 17-én a volt Kossuth Lajos Tudományegyetem javára létesített UNIVERSITAS ALAPÍTVÁNY kuratóriuma az alapító dokumentum szellemében a 2016-os
RÉSZVÉTELI SZABÁLYZAT
RÉSZVÉTELI SZABÁLYZAT Rajzpályázat A www.logiscool.com/hu/rajzpalyazat oldalon futó RAJZPÁLYÁZAT (a továbbiakban: Rajzpályázat ) szervezője a Logiscool Kft. Székhely: 1114 Budapest Bartók Béla út 43-47.
Az OTP Bank Veszprémi Utcazene nyereményjátékának hivatalos Részvételi és Versenyszabályzata
Az OTP Bank Veszprémi Utcazene nyereményjátékának hivatalos Részvételi és Versenyszabályzata 1. Szervező OTP Bank Nyrt. 1051 Budapest, Nádor u. 16. Cégjegyzékszám: Cg. 01-10- 041585 A nyereményjáték lebonyolításában
Építészeti Ötletpályázat
Építészeti Ötletpályázat Sopron, Papréti Zsinagóga építészeti és hasznosítási ötletpályázata Sopron, 2013. október 28. Tartalomjegyzék Mellékletek* 1. sz. melléklet: Térképkivonat, digitális helyszínrajz
AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA
AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 2017. ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA 1 A pályázat kiírója: Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (továbbiakban:
IV. KRUTILLA JÓZSEF ORSZÁGOS AKVARELLFESTŐ VERSENY
IV. KRUTILLA JÓZSEF ORSZÁGOS AKVARELLFESTŐ VERSENY A verseny döntőjének időpontja: 2017. 04. 01. (szombat), TISZAVASVÁRI 9:30-10:30 Regisztráció 10:45 Megnyitó 11:00 Döntő: I-II korcsoport 13:00 óráig
ÖTLETPÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ
ÖTLETPÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ Budapest II.kerület, Margit körút 85 87. szám alatti ingatlan hasznosítása 2014. 1 1. AZ ÖTLETPÁLYÁZAT CÉLJA A Kormány1136/2013.(III.19.) Korm.határozata értelmében a Budapest
Játék-, és Adatvédelmi Szabályzat
Játék-, és Adatvédelmi Szabályzat CEWE FOTÓKÖNYV Legyen az esküvő egy örök emlék nyereményjáték 1. Szervezés és lebonyolítás A nyereményjáték szervezője és adatkezelője a CEWE Magyarország Kft. (székhelye:
Pályázó neve:... Pályázó születési ideje:... Pályázó címe:... Pályázó telefonszáma:... Pályázó mobiltelefonszáma:...
1 ADATLAP 2 A Magyar Olimpiai Bizottság "XXX. Londoni Nyári Olimpiai Játékokra utazó Magyar Olimpiai Csapat felvonuló- és formaruhájának megtervezésére" tárgyú nyilvános pályázathoz Természetes személy
INGATLANFEJLESZTÉSI NÍVÓDÍJ
XIX. MAGYAR NYÍLT INGATLANFEJLESZTÉSI NÍVÓDÍJ PÁLYÁZAT 2017 TARTALOMJEGYZÉK Pályázati felhívás Pályázati kiírás Nevezési lap PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tisztelt Pályázó! A Párizsi székhelyű FIABCI nemzetközi ingatlanszakmai
MeseTÁRca videó pályázat. Pályázati kiírás és szabályzat. Pénziránytű-BankVelem Program
MeseTÁRca videó pályázat Pályázati kiírás és szabályzat Pénziránytű-BankVelem Program A PontVelem Nonprofit Kft. az alábbi pályázatot hirdeti meg a Pénziránytű- BankVelem Program keretében, a Pénz7 pénzügyi
- hozzájárulnak a bor és pezsgő készítés széles körben való megismertetéséhez
Budafok-Tétény XXII. kerület Önkormányzata Városfejlesztési Ötletpályázatot hirdet. Az ötletpályázat keretén belül, a pályázóknak a kerület Budapest Bornegyedként való ismertségének növelését elősegítő
INGATLANFEJLESZTÉSI NÍVÓDÍJ
XVI. MAGYAR INGATLANFEJLESZTÉSI NÍVÓDÍJ PÁLYÁZAT 2014 TARTALOMJEGYZÉK Pályázati felhívás Pályázati kiírás Nevezési lap PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tisztelt Pályázó! A FIABCI Magyar Tagozata ( a Magyar Ingatlanszakmai
TARTALOMJEGYZÉK 1. ÖTLETPÁLYÁZATI HIRDETMÉNY Az ötletpályázat kiírója Az ötletpályázat tárgya Az ötletpályázat célja
TARTALOMJEGYZÉK 1. ÖTLETPÁLYÁZATI HIRDETMÉNY 1.1. Az ötletpályázat kiírója 1.2. Az ötletpályázat tárgya 1.3. Az ötletpályázat célja 1.4. Az ötletpályázat jellege, formája 1.5. Az ötletpályázaton való részvétel
Kőbánya az én városom címmel.
Kőbánya az én városom P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat, a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ és a Szülőföld Könyvkiadó (továbbiakban: Kiíró)
Pályázati felhívás Segítő diákok 2016.
Pályázati felhívás Segítő diákok 2016. Jelen pályázat azzal a céllal kerül kiírásra, hogy az Iskolai Közösségi Szolgálat jól működő programjait megismerhessék az érintett intézmények, diákok, pedagógusok
Mit jelent neked a tudomány? fotópályázat Részvételi feltételek
Mit jelent neked a tudomány? fotópályázat Részvételi feltételek 1. CÉLKITŰZÉSEK A Mit jelent neked a tudomány? fotópályázat lehetőséget nyújt az Európai Unióban élő fiatalokból álló csapatok számára, hogy
A FŐGÁZ Zrt. Regisztráljon online ügyfélszolgálatunkon! nyereményjátékának részvételi- és játékszabályzata
A FŐGÁZ Zrt. Regisztráljon online ügyfélszolgálatunkon! nyereményjátékának részvételi- és játékszabályzata 1. A játék szervezője és lebonyolítója A játék szervezője és lebonyolítója a Fővárosi Gázművek
A MI LAUDISZUNK Fotópályázat
A MI LAUDISZUNK Fotópályázat Pályázati kiírás Magyarországon a kukorica a legnagyobb területen termesztett szántóföldi növényünk, a Laudis pedig a legnagyobb területen használt kukorica gyomirtó szerünk.
Balaton régió fotópályázat 2012. hivatalos játékszabályzata
Balaton régió fotópályázat 2012 hivatalos játékszabályzata 1 Megnevezés: Balaton régió fotópályázat 2012 (a továbbiakban Játék ) Szervezők: SG Marketing Kft. (1149 Budapest, Limanova tér 12.), Aktimania