XXVII. ÉVFOLYAM 5. sz JÚLIUS-AUGUSZTUS MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK K Ö Z L Ö N Y E
|
|
- Zsanett Katona
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK K Ö Z L Ö N Y E 1
2 TARTALOMJEGYZÉK I. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK RENDELETEI oldal II. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HATÁROZATAI oldal III. BIZOTTSÁGOK ÁLTAL HOZOTT HATÁROZATOK oldal 2
3 I. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK RENDELETEI: augusztus 14. napján tartott nyílt ülésen hozott rendeletek: 20/2017. (VIII.15.) A Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 21/2004. (VII.6.) önkormányzati rendelet módosításáról II. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HATÁROZATAI július 05. napján tartott zárt ülésen hozott határozatok: 139/2017. (VII.5.) Önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság alapításával kapcsolatos döntések meghozatala augusztus 14. napján tartott nyílt ülésen hozott határozatok: 140/2017. (VIII.14.) 141/2017. (VIII.14.) Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének Miskolctapolcai-strand és környezetét érintő módosítása Telepítési tanulmányterv és kapcsolódó településrendezési szerződés jóváhagyása 142/2017. (VIII.14.) A Diósgyőr FC Kft-t érintő döntés meghozatala III. BIZOTTSÁGOK ÁLTAL HOZOTT HATÁROZATOK VÁROSGAZDÁLKODÁSI- ÉS ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁG augusztus 22. napján tartott nyílt ülésen hozott határozatok: 45/2017. (VIII.22.) 46/2017. (VIII.22.) 47/2017. (VIII.22.) Az Önkormányzat részéről a CINE-MIS Nonprofit Kft. részére Ft kamatmentes kölcsön nyújtásáról szóló döntéskérő indítvány véleményezése. A Miskolc, Zsolcai kapu 20. szám alatt elhelyezkedő ingatlan értékesítése A Miskolc, Estike utcában elhelyezkedő 12631/9 helyrajzi számú ingatlan értékesítése 3
4 2017. augusztus 22. napján tartott zárt ülésen hozott határozatok: 48/2017.(VIII.22.) 49/2017.(VIII.22.) 50/2017.(VIII.22.) A piaci alapon bérbe adandó lakások pályázatának elbírálása Lakás munkaviszonyhoz kötődő bérbeadása Egyes önkormányzati tulajdonú lakások forgalmi értékének jóváhagyása bérlők felé történő kedvezményes értékesítés céljából VÁROSGAZDÁLKODÁSI ÉS -ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁG ÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG EGYÜTTES augusztus 22. napján tartott zárt ülésen hozott határozatok: 7/2017.(VIII.22.) 8/2017.(VIII.22.) 9/2017.(VIII.22.) A költségelven bérbe adandó lakások pályázatának elbírálása Nyugdíjasházi névjegyzék megállapítása Méltányosságból történő bérbeadás, valamint méltányosságból rendezett bérleti jogviszonyok felülvizsgálata PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG augusztus 22. napján tartott rendkívüli nyílt ülésen hozott határozatok: 1/2017. (VIII.22.) Az Önkormányzat részéről a CINE-MIS Nonprofit Kft. részére Ft kamatmentes kölcsön nyújtásáról szóló döntéskéső indítvány véleményezése JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁG július 12. napján tartott rendkívüli zárt ülésen hozott határozatok: 2/2017. (VII.12.) Termőföld adásvételi szerződés jóváhagyásával kapcsolatos kifogás elbírálása 4
5 MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK RENDELETEI: augusztus 14. napján tartott nyílt ülésen hozott rendeletek: MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 20/2017. (VIII.15.) önkormányzati rendelete a Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 21/2004.(VII.6.) önkormányzati rendelet módosításáról Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 6/A. (3) bekezdésében, 13. (1) bekezdésében, valamint 62. (6) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 1. pontjában, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 6. (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 42. (4) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinet Állami Főépítész, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolc Járási Hivatala Környezetvédelmi, Természetvédelmi Főosztály, Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató-helyettesi Szervezet Katasztrófavédelmi Hatósági Szolgálat, Országos Vízügyi Főigazgatóság, Észak-Magyarországi Vízügyi Igazgatóság, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály, Budapest Főváros Kormányhivatala Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkárság, Honvédelmi Minisztérium Hatósági Főosztály, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatal Közlekedési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatala Hatósági Főosztály Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Földhivatali Osztály, 5
6 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatal Agrárügyi Főosztály Erdészeti Osztály, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Bányászati Osztály Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Miskolci Hatósági Iroda, Országos Atomenergia Hivatal, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012.(XI. 8.) Korm. rendelet 42. (6) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében és az állami főépítészi hatáskörében eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal, valamint az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 37/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelet 1. melléklet pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága véleményének kikérésével a következőket rendeli el: 1. (1) A Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 21/2004.(VII.6.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: R.) 44. (2) bekezdés 24. mellékletének 46-2 belterületi szabályozási tervlapja helyébe a jelen rendelet 1. melléklete lép. (2) A R. 44. (2) bekezdés 24. mellékletének 47-1 belterületi szabályozási tervlapja helyébe a jelen rendelet 2. melléklete lép. 2. Ez a rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba. Miskolc, augusztus 14. Dr. Alakszai Zoltán jegyző Dr. Kriza Ákos polgármester 6
7 II. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HATÁROZATAI július 05. napján tartott zárt ülésen hozott határozatok: 139/2017. (VII.5.) számú határozat Tárgy: önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság alapításával kapcsolatos döntések meghozatala Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése megtárgyalta a Javaslat önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság alapítására, valamint kapcsolódó döntések meghozatalára című javaslatot és a következő határozatot hozza: 1. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságaként ,- Ft, azaz Tízmillióhatszáztizenhatezer forint jegyzett tőkével július 5. napjával megalapítja a Miskolc Benefit Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaságot, és a Kft. Alapító Okiratát a határozat melléklete szerint elfogadja. Stratégiai és Felügyeleti Főosztály Gazdálkodási Főosztály 2. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint a Miskolci Piac Fejlesztő és Üzemeltető Zártkörűen Működő Részvénytársaság részvényese akként dönt, hogy a tulajdonát képező 64. darab részvényt a Miskolc Benefit Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság részére, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként (apportként) a könyvvizsgáló által megállapított összesen ,- Ft apportértéken, tulajdonába adja. Stratégiai és Felügyeleti Főosztály Gazdálkodási Főosztály a társaság megalapításától számított 30 napon belül 3. A Közgyűlés felhatalmazza a t az 1. pont szerinti Alapító Okirat és a 2. pont szerinti tulajdonátruházó nyilatkozatok aláírására, valamint az ehhez szükséges további jogcselekmények megtételére. Stratégiai és Felügyeleti Főosztály Gazdálkodási Főosztály 7
8 4. A Közgyűlés a Miskolc Benefit Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetőjének Kmetti Attilát (születési idő: május 27., anyja születési neve: Kiss Mária Erzsébet, adóazonosító jele: , lakóhelye: 3535 Miskolc, János utca 81.,) megválasztja július 5. napjától határozatlan időtartamra, akinek díjazását havi bruttó ,- Ft, azaz egyszázezer forint összegben állapítja meg. Az ügyvezető feladatát megbízási jogviszony keretében látja el. Stratégiai és Felügyeleti Főosztály Gazdálkodási Főosztály 5. A Közgyűlés a Miskolc Benefit Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelőbizottsági tagjává Horváthné dr. Fehér Ágnest (születési idő: szeptember 29., anyja születési neve: Varga Ilona Mária, lakóhelye: 3519 Miskolc, Aradi utca 12. szám) megválasztja július 5. napjától július 4. napjáig terjedő időtartamra. Stratégiai és Felügyeleti Főosztály Gazdálkodási Főosztály 6. A Közgyűlés a Miskolc Benefit Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelőbizottsági tagjává dr. Osváth Tamást (születési idő: november 2., anyja születési neve: Klusovszki Tünde Zsuzsanna, lakóhelye: 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 18. 7/4. szám) megválasztja július 5. napjától július 4. napjáig terjedő időtartamra. Stratégiai és Felügyeleti Főosztály Gazdálkodási Főosztály 7. A Közgyűlés a Miskolc Benefit Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelőbizottsági tagjává Szilágyi Kornélt (születési idő: szeptember 21., anyja születési neve: Jancsurák Rózsa, lakóhelye: 3525 Miskolc, Dózsa György út 31. szám) megválasztja július 5. napjától július 4. napjáig terjedő időtartamra. Stratégiai és Felügyeleti Főosztály Gazdálkodási Főosztály 8. A Közgyűlés a Miskolc Benefit Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelő bizottsági tagjainak díjazását havi bruttó ,- Ft-ban, a felügyelőbizottság elnökének díjazását ,- Ft-ban állapítja meg. Stratégiai és Felügyeleti Főosztály Gazdálkodási Főosztály 8
9 9. A Közgyűlés a Miskolc Benefit Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság könyvvizsgálójává H&H Homor és Társai Könyvvizsgáló, Gazdasági- és Adótanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaságot (cégjegyzékszáma: Cg , székhelye: 3530 Miskolc, Petőfi Sándor utca 2. 2/2. szám), a könyvvizsgálatért személyében is felelős személyként Homor Józsefet (lakóhelye: 3530 Miskolc, Petőfi Sándor utca 2. szám, anyja születési neve: Antal Anna) megválasztja július 5. napjától július 4. napjáig, de legfeljebb a évi beszámoló elfogadásáig, akinek díjazását havi ,-Ft, azaz Ötvenezer forint összegben állapítja meg. Stratégiai és Felügyeleti Főosztály Gazdálkodási Főosztály 10. A Közgyűlés a Miskolc Benefit Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság megalapításához szükséges Ft., azaz hárommillió forint pénzbeni hozzájárulás fedezetét a évi költségvetés általános tartaléka terhére biztosítja. Stratégiai és Felügyeleti Főosztály Gazdálkodási Főosztály a társaság megalapításától számított 30 napon belül 11. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése felhatalmazza és utasítja a Miskolc Benefit Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetőjét, hogy a Miskolci Törvényszék Cégbírósága előtt a gazdasági társaság bejegyzéséhez szükséges intézkedéseket tegye meg. Miskolc Benefit Vagyonkezelő Kft. Végrehajtást felügyelő főosztály: Stratégiai és Felügyeleti Főosztály 30 napon belül augusztus 14. napján tartott nyílt ülésen hozott határozatok: 140/2017. (VIII.14.) számú határozat Tárgy: Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének Miskolctapolcai-strand és környezetét érintő módosítása Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése megtárgyalta a Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének, valamint Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 21/2004.(VII.6.) önkormányzati rendeletének módosítására című 9
10 előterjesztést és a következő határozatot hozza: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a jelen határozat melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének IV- 75/ /2007. számú határozatával elfogadott Településszerkezeti Tervének módosítását. Városépítészeti Főosztály 141/2017. (VIII.14.) számú határozat Tárgy: Telepítési tanulmányterv és kapcsolódó településrendezési szerződés jóváhagyása Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése megtárgyalta a Javaslat Telepítési tanulmányterv és Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének, valamint Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 21/2004. (VII. 6.) önkormányzati rendeletének módosításához kapcsolódó településrendezési szerződés jóváhagyására című előterjesztést és a következő határozatot hozza: 1) Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a jelen határozat 1. melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja az ITC székház és az azt körülölelő terület (Uitz B. u. Szemere u.- Corvin u.- Görgey u.) vonatkozásában MŰÉP tervszámú telepítési tanulmánytervet. 2) A Közgyűlés jelen határozat 2. melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal és a Tervező között megkötendő településrendezési- és tervezési szerződést, valamint felhatalmazza a t a Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének, valamint Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 21/2004. (VII. 6.) önkormányzati rendeletének módosításához kapcsolódó településrendezési- és tervezési szerződés aláírására. 3) A Közgyűlés felhatalmazza a t a 2. pontban említett településrendezési- és tervezési szerződés végrehajtásával összefüggő eljárások lefolytatására. Városépítészeti Főosztály Főépítész 1. pont tekintetében: 2. pont tekintetében a Közgyűlés döntésétől számított 30 napon belül 3. pont tekintetében a 2. pontban meghatározott szerződés megkötését követően 10
11 142/2017. (VIII.14.) számú határozat Tárgy: a Diósgyőr FC Kft-t érintő döntés meghozatala Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése megtárgyalta a Javaslat a Diósgyőr FC Kft-t érintő döntés meghozatalára című előterjesztést és az alábbi határozatot hozza: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése felhatalmazza a Miskolc Holding Zrtt, hogy a Diósgyőr FC Kft. tőkeemelése, illetve tőkerendezése érdekében a szükséges tárgyalásokat folytassa le, és mint a Diósgyőr FC Kft. kisebbségi üzletrészének tulajdonosa vegyen részt legfeljebb tőkearányosan a Diósgyőr FC Kft. tőkeemelésében a következő feltételek teljesülése esetén: a) a tőkeemelés, illetve a tőkerendezés az MLSZ PMR eljárásrend figyelembe vételével történhet, oly módon, hogy a Diósgyőr FC Kft. saját tőkéje az MLSZ PMR eljárásrend előírásainak megfeleljen; b) a Miskolc Holding Zrt-re eső tőkeemelés legfeljebb e Ft lehet, azzal, hogy a Miskolc Holding Zrt. üzletrészének aránya a Diósgyőr FC Kft-ben nem csökkenhet; c) szülessen megállapodás arra, hogy a Diósgyőr FC Kft., és a Borsodsport Invest Kft. a augusztus 27-én kelt Megállapodás -ban, továbbá a szeptember 17. napján kelt Bérleti együttműködési megállapodás -ban (ideértve annak június 06. napján kelt módosítását) rögzített ingatlanokhoz kapcsolódó valamennyi jogukról térítésmentesen lemondanak, beleértve a Miskolc III. ker /2. hrsz-ú ingatlanon található birkózó csarnokot is; d) a Diósgyőr FC Kft. vonatkozásban kerüljön kidolgozásra egy új finanszírozási modell, ideértve a évet is. Miskolc Holding Zrt. Végrehajtást felügyelő főosztály: Stratégiai és Felügyeleti Főosztály augusztus
12 III. BIZOTTSÁGOK ÁLTAL HOZOTT HATÁROZATOK VÁROSGAZDÁLKODÁSI- ÉS ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁG augusztus 22. napján tartott nyílt ülésen hozott határozatok: 45/2017. (VIII.22.) Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottság határozata Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási és-üzemeltetési Bizottsága augusztus 22-i ülésén megtárgyalta a Javaslat a CINE-MIS Nonprofit Kft. részére Ft kölcsön biztosításáról szóló i Döntéskérő Indítvány véleményezésére című előterjesztést és a következő határozatot hozza: Tárgy: Az Önkormányzat részéről a CINE-MIS Nonprofit Kft. részére Ft kamatmentes kölcsön nyújtásáról szóló döntéskérő indítvány véleményezése. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottsága a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az Önkormányzat évi költségvetésének megállapításáról szóló 1/2017.(II.21.) önkormányzati rendelet 9. (1) bekezdésében meghatározott véleményezési jogkörében eljárva megtárgyalta, indokoltnak tartja és támogatja A CINE-MIS Nonprofit Kft. részére Ft kölcsön biztosításáról szóló i Döntéskérő Indítvány -ban foglaltak alapján, hogy Miskolc Megyei Jogú Város e az Önkormányzat nevében, átruházott hatáskörben eljárva a 14. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál megrendezése céljából a CINE-MIS Nonprofit Kft. részére Ft, azaz Harminchatmillió forint összegben kamatmentes kölcsönt nyújtson a szeptember 7-től március 31-ig terjedő időszakra. Elnök 46/2017. (VIII.22.) Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottság határozata Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási és üzemeltetési Bizottsága megtárgyalta a Javaslat a Miskolc, Zsolcai kapu 20. szám alatt elhelyezkedő ingatlan elidegenítésére című előterjesztést és a következő határozatot hozza: A határozat tárgya: a Miskolc, Zsolcai kapu 20. szám alatt elhelyezkedő ingatlan értékesítése 1. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási és üzemeltetési Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság) az Önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodásáról szóló 40/2012.(XII.15.) önkormányzati rendelet 19. (2) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva kétfordulós eljárás (nyílt írásos ajánlattétel + versenytárgyalás) alkalmazásával értékesítésre kijelöli a természetben a Miskolc, Zsolcai kapu 20. szám alatt elhelyezkedő, 4199 helyrajzi számú, 704 m 2 alapterületű, kivett 2 lakóház, udvar, gazdasági épület megnevezésű ingatlant. 12
13 2. A Bizottság az induló, egyben minimál eladási árat bruttó ,- Ft ( ,- Ft + 0,- Ft áfa), azaz bruttó Tizenkettőmillió-hétszázezer forint összegben határozza meg. 3. A Bizottság az adásvételi szerződésre vonatkozóan az alábbi tartalmi követelményeket határozza meg: Az ingatlan megvásárlására vonatkozóan a 40/2012.(XII.15.) rendeletének 12. (1) bekezdése szerint csak átlátható szervezet, vagy természetes személy ajánlata fogadható el. A vevő késedelmi és meghiúsulási kötbérrel, valamint az eladó elállási jogával biztosítottan az adásvételi szerződésben vállaljon kötelezettséget arra, hogy az okirat aláírását követő egy éven belül saját költségén és lebonyolításában az ingatlanon lévő épületeket a jogelőd MIK Zrt. által megkért, s a vevő részére engedményezett jogerős bontási engedély alapján elbontsa. A vevő az adásvételi szerződésben kötbér kikötése mellett vállaljon kötelezettséget a jelen határozat b) pontjában rögzített feltételek teljesítésére. Ezen kötelezettségek biztosítására késedelem esetén a vevő naponta 5.000,- Ft összegű kötbér fizetésére, a szerződés neki felróható okból történt lehetetlenülése esetén pedig ,- Ft meghiúsulási kötbér fizetésére legyen köteles. A vevő a vételárat az adásvételi szerződés aláírását követően 15 napon belül köteles egyösszegben megfizetni. Amennyiben a vevő fizetési kötelezettségének a szerződésben kikötött határidőn belül nem tesz maradéktalanul eleget a Ptk. 6:48. (1) bekezdésében meghatározott késedelmi kamatot köteles az eladónak megfizetni. Tudomásul veszi a vevő továbbá, hogy az eladót megilleti az adásvételtől történő elállás joga is. A szerződésben kikötött vevői kötelezettség teljesítésére nyitva álló határidők elmulasztása esetén az Eladó az elállási jog gyakorlása előtt írásban 8 napos póthatáridő tűzése mellett felszólítja a vevőt a szerződésszerű teljesítésre és arra, hogy amennyiben nem teljesít, úgy abban az esetben él az elállás jogával. Az elállás a Ptk. 6:213 -a alapján a szerződést felbontja. 4. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási és üzemeltetési Bizottsága utasítja a Miskolc Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaságot az értékesítés teljes körű (az ajánlattételi felhívás határozat szerinti elkészítését, a versenyeztetési eljárás lefolytatását és az adásvételi szerződés aláírását is magába foglaló) - a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény rendelkezéseire, különös tekintettel az államot megillető elővásárlási jogra figyelemmel történő - lebonyolítására. Végrehajtást felügyelő osztály: Bizottság Elnöke Miskolc Holding Zrt. Vagyongazdálkodási Osztály Gazdálkodási Főosztály döntés tekintetében, a 6. pont vonatkozásába haladéktalanul 13
14 47/2017. (VIII.22.) Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottság határozata Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási és üzemeltetési Bizottsága megtárgyalta a Javaslat a Miskolc, Estike utcában elhelyezkedő ingatlan elidegenítésére című előterjesztést és a következő határozatot hozza: A határozat tárgya: a Miskolc, Estike utcában elhelyezkedő 12631/9 helyrajzi számú ingatlan értékesítése (1) Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási és üzemeltetési Bizottsága az Önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodásáról szóló 40/2012.(XII.15.) önkormányzati rendelet 19. (2) bekezdése alapján eljárva kétfordulós eljárás (nyílt írásos ajánlattétel + versenytárgyalás) alkalmazásával értékesítésre kijelöli a természetben a Miskolc, Estike utcában elhelyezkedő 12631/9 helyrajzi számon nyilvántartott, kivett beépítetlen terület megnevezésű, 1005 m 2 nagyságú ingatlant. (2) Az ingatlan megvásárlására vonatkozóan az Önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodásáról szóló 40/2012.(XII.15.) önkormányzati rendelet 12. (1) bekezdése szerint csak átlátható szervezet, vagy természetes személy ajánlata fogadható el. (3) Az induló, egyben minimál eladási árat bruttó ,- Ft ( ,- Ft ,- Ft áfa), azaz bruttó Tízmillió-kilencszázezer forint összegben határozza meg. (4) A Bizottság az adásvételi szerződésre vonatkozóan az alábbi tartalmi követelményeket határozza meg: Vevői kötelezettségként kerüljön előírásra az ingatlan az adásvételi szerződés aláírását követő 4 éven belül történő beépítése. A vevői kötelezettség teljesítését késedelmi, illetve meghiúsulási kötbér (maximális mértéke a vételár 25 %-a), visszavásárlási jog, elidegenítési és terhelési tilalom kikötésével kell biztosítani a vevői kötelezettségek tényleges teljesítéséig, de legfeljebb 5 évre azzal, hogy a finanszírozás érdekében a tilalom alól indokolt kérelemre felmentés adható. Vevő az adásvételi szerződésben kötbér kikötése mellett vállaljon kötelezettséget a 3. pontban rögzített feltétel teljesítésére. Ezen kötelezettség biztosítására késedelem esetén a vevő naponta 5.000,- Ft összegű kötbér fizetésére köteles. Vevő a vételárat az adásvételi szerződés aláírását követően 15 napon belül köteles egyösszegben megfizetni. Ha Vevő fizetési kötelezettségének az adásvételi szerződésben rögzített határidőkön belül nem tesz maradéktalanul eleget a Ptk. 6:48. (1) bekezdésében meghatározott késedelmi kamatot köteles Eladónak megfizetni. Tudomásul veszi továbbá, hogy Eladót megilleti az adásvételi szerződéstől történő elállás joga is. A kötelezettségek teljesítésére nyitva álló határidő elmulasztása esetén Eladó az elállási jog gyakorlása előtt írásban 8 napos póthatáridő tűzése mellett felszólítja Vevőt a szerződésszerű teljesítésre és arra, hogy amennyiben nem teljesít, úgy abban az esetben él az elállás jogával. Az elállás a Ptk. 6:213 -a alapján a szerződést felbontja. 14
15 (5) Az ingatlan eladási árára tekintettel a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 14. (2) bekezdésében foglaltak szerint a Magyar Államot az ingatlanra minden más jogosultat megelőző elővásárlási jog illeti meg. (6) Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási és üzemeltetési Bizottsága utasítja a Miskolc Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaságot az értékesítés teljes körű (az ajánlattételi felhívás határozat szerinti elkészítését, a versenyeztetési eljárás lefolytatását és az adásvételi szerződés aláírását is magába foglaló) lebonyolítására. Végrehajtást felügyelő osztály: Bizottság Elnöke Miskolc Holding Zrt. Vagyongazdálkodási Osztály Gazdálkodási Főosztály augusztus 22. napján tartott zárt ülésen hozott határozatok: 48/2017.(VIII.22.) Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottság határozata Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottsága megtárgyalta a Javaslat a piaci alapon bérbe adandó lakások pályázatának elbírálására című előterjesztést és a következő határozatot hozza: Tárgy: A piaci alapon bérbe adandó lakások pályázatának elbírálása 5. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottsága a lakások bérletéről szóló 25/2006.(VII.12.) önkormányzati rendelete 2/D. (3)-(4) bekezdése, valamint 7. -a alapján a piaci alapon bérbe adandó lakások pályázatának nyerteseit, valamint második helyre sorolt pályázóit az alábbiak szerint állapítja meg: Ssz. Piaci lakáspályázat Cím Első helyezett pályázó Második helyezett pályázó 1 Király utca 5. 6/2. Péderi Balázs Takács Imréné 2 Király utca 1. 2/7. Koós János Nyíri Szabina 3 Első utca 8. 4/9. Szajkó Béláné Rideg Ágnes 4 Palóczy László utca 7. 1/3. dr. Solymosi András János Iván Tamás 5 Ady Endre utca 14. FS/3. Szukenyik Balázs Gergő - 6 Széchenyi István út 31. 1/1. Érvényes pályázat nem érkezett 7 Herman Ottó utca 6. 2/3. Lengyel József Dankó Alexandra 8 Malomszög utca 2. 5/1. Németh István Dankó Alexandra 9 Hajós Alfréd utca 56. 7/2. Varacskai Ádám Ipacs László 10 Szalag utca 17. 4/3. Kosztrub József Dániel Zsarnai Károly 11 Szalag utca 19. 4/3. Fekete Pál János Hankó Erika Klaudia 12 Második utca 11. 4/3. Szecskás Tamás Tóth Rita 15
16 Vörösmarty Mihály utca /1. Boros Gábor Korotki Piroska Irén 14 Klapka György utca 12. 1/2. Somogyi Judit Fortuna Viktória Debreceni Márton tér FS/7. Kanócz László - 16 Debreceni Márton tér 9. 1/1. Érvényes pályázat nem érkezett 17 Széchenyi István út 22. 1/3. Nincs nyertes pályázó 18 Széchenyi István út 36. 2/7. Pályázat nem érkezett 19 Széchenyi István út 33. 2/8. Pályázat nem érkezett 20 Széchenyi István út 33. 2/6. Pályázat nem érkezett 21 Széchenyi István út 33. 2/7. Pályázat nem érkezett 22 Hajós Alfréd utca 52. 3/1. Bihari Istvánné Cseh Ágnes 23 Ady Endre utca 14. 1/6. Pályázat nem érkezett 24 Zsolcai kapu 7. 2/1. Pályázat nem érkezett 25 Széchenyi István út 22. 2/1. Pályázat nem érkezett 26 Széchenyi István út 33. 2/4. Érvényes pályázat nem érkezett 27 Széchenyi István út 33. 2/1. Pályázat nem érkezett 2. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottsága a lakások bérletéről szóló 25/2006.(VII.12.) önkormányzati rendelete 2/C. (5) bekezdése, valamint 2/D. (4) bekezdése d) pontja alapján megállapítja, hogy a jelen határozat mellékletében meghatározott, az arra nem jogosultak által előterjesztett pályázatok érvénytelenek, így azokat a Bizottság elutasítja. 3. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottsága utasítja a Miskolc Holding Zrt.-t a bérleti jogviszony létesítésével kapcsolatos, a lakások bérletéről szóló 25/2006.(VII.12.) önkormányzati rendelet szerinti további intézkedések megtételére. Végrehajtást Felügyelő Osztály: Bizottság elnöke Miskolc Holding Zrt. Vagyongazdálkodási Osztály, illetve a 3. pont esetében szeptember /2017.(VIII.22.) Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottság határozata Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottsága megtárgyalta a Javaslat lakás munkaviszonyhoz kötődő bérbeadására című előterjesztést és az alábbi határozatot hozzák: Tárgy: lakás munkaviszonyhoz kötődő bérbeadása 1. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottsága Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének a lakások bérletéről szóló 25/2006. (VII.12.) önkormányzati rendelet 28/B. (1) bekezdése alapján Theisz László (sz: Tokaj, , an: Pásztor Irén) bérlői jogviszonyban a Miskolc, Mátyás király u. 50. IV/4. szám 16
17 alatt lévő 55m 2 alapterületű, 2 szobás, összkomfortos, piaci alapon bérbe adandó lakásra bérlővé kijelöli a szerződés megkötésének időpontjától számítva a Miskolc Holding Zrt.-nél létesített munkaviszonya fennállásáig, de legfeljebb 5 éves határozott időtartamra szólóan. 2. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási és üzemeltetési Bizottsága utasítja a Miskolc Holding Zrt-t a bérleti jogviszony létesítésével kapcsolatos, a lakások bérletéről szóló 25/2006.(VII.12.) önkormányzati rendelet szerinti további intézkedések megtételére. Végrehajtást felügyelő osztály: Bizottság Elnöke Miskolc Holding Zrt. Vagyongazdálkodási Osztály 50/2017.(VIII.22.) Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottság határozata Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottsága megtárgyalta a Javaslat az egyes önkormányzati tulajdonú lakások forgalmi értékének jóváhagyására bérlők felé történő kedvezményes értékesítés céljából című előterjesztést és következő határozatot hozza: Tárgy: egyes önkormányzati tulajdonú lakások forgalmi értékének jóváhagyása bérlők felé történő kedvezményes értékesítés céljából 1. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának az Önkormányzat tulajdonában lévő lakásés nem lakás célú helyiség bérlemények elidegenítéséről szóló 48/1997.(IX.29.) számú önkormányzati rendelete felhatalmazza Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottságát az eladásra kerülő lakások forgalmi értékének jóváhagyására, amely alapján a Bizottság hatáskörében eljárva a felsorolt önkormányzati tulajdonú bérlakások forgalmi értékét a bérlő felé történő kedvezményes értékesítés céljából az alábbiak szerint jóváhagyja. Ssz. Cím Bérlő neve Alapterület (m 2 ) Forgalmi érték (Ft) Vételár (Ft) Vételár egyösszegű teljesítés esetén (Ft) 1. Áfonyás u /2. Hering Péter Hering Béla Kassai u /3. Szálkai Beáta Klapka Gy. u. 7. fsz. 1. Kalotai Tünde Klapka Gy. u /1. Pindur Tamás István Pindurné Halász Ildikó Örs u. 5. fsz. 1. Filkor Géza Összesen: A Miskolc, Klapka Gy. u. 7. fsz. 1.sz. alatti ingatlan adásvétel útján került Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonába a Miskolci Hőszolgáltató Kft-től. Így a Miskolc 17
18 Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az önkormányzat tulajdonában lévő lakás- és nem lakás célú helyiség bérlemények elidegenítéséről szóló 48/1997.(IX.29.) számú rendelete 5. (1) bekezdése értelmében aannak vételára a forgalmi értékkel megegyezik. 2. Az önkormányzati lakások értékesítése Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az önkormányzat tulajdonában lévő lakás- és nem lakás célú helyiség bérlemények elidegenítéséről szóló 48/1997.(IX.29.) számú rendelete előírásai szerint történhet. 3. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottsága megbízza a Miskolc Holding Zrt t az értékesítés teljes körű (az adásvételi szerződések aláírását is magába foglaló) lebonyolítására. Végrehajtást felügyelő osztály: Bizottság elnöke Miskolc Holding Zrt. Vagyongazdálkodási Osztály 18
19 VÁROSGAZDÁLKODÁSI ÉS -ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁG ÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG EGYÜTTES augusztus 22. napján tartott zárt ülésen hozott határozatok: 7/2017.(VIII.22.) VÁROSGAZDÁLKODÁSI ÉS -ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁG ÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG EGYÜTTES HATÁROZATA: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottsága, valamint Egészségügyi és Szociális Bizottsága megtárgyalták a Javaslat a költségelven bérbe adandó lakások pályázatának elbírálására című előterjesztést és következő határozatot hozzák: Tárgy: A költségelven bérbe adandó lakások pályázatának elbírálása 1. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottsága, valamint Egészségügyi és Szociális Bizottsága a lakások bérletéről szóló 25/2006.(VII.12.) önkormányzati rendelet 2/D. (1)-(2) bekezdése, valamint 6. alapján a költségelven bérbe adandó lakások pályázatának nyerteseit, valamint második helyre sorolt pályázóit az alábbiak szerint állapítják meg: Ssz. Cím Első helyezett pályázó Második helyezett pályázó 1 Szinva utca 25. 1/3. Bodó Istvánné Puda József 2 Szinva utca 25. 4/10. Holló Lajos Lászlóné Puda József 3 Áfonyás utca 3. 10/2. Hajducki Béla Gergő Lévay Piroska 4 Felsőruzsin körút 4. 10/3. Molnár Erika Fehér Norbert Szilveszter 5 Sályi István utca 13. FS/3. Dobai Valéria Fényes Elekné 6 Kölcsey Ferenc utca 13. FS/3. Fiegler Tímea Fényes Elekné 7 Felsőruzsin körút 4. 10/5. Fehér Károly Pálinkás Viktória 8 Áfonyás utca 3. 10/3. Lakatos Tamás Bódi Lajos 9 Áfonyás utca 2. 3/3. Leviczki Csaba Bódi Lajos 2. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottsága, valamint Egészségügyi és Szociális Bizottsága a lakások bérletéről szóló 25/2006.(VII.12.) önkormányzati rendelet 2/C. (5) bekezdése, valamint 2/D. (2) bekezdés d) pontja alapján megállapítják, hogy a jelen határozat 1. mellékletében meghatározott, az arra nem jogosultak által előterjesztett pályázatok érvénytelenek, így azokat a Bizottságok elutasítják. 3. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottsága, valamint Egészségügyi és Szociális Bizottsága felkérik a Miskolc Holding Zrt.-t a bérleti jogviszony létesítésével kapcsolatos, a lakások bérletéről szóló 25/2006.(VII.12.) önkormányzati rendelet szerinti további intézkedések megtételére. 19
20 Végrehajtást Felügyelő Osztály: Bizottságok elnökei Miskolc Holding Zrt. Vagyongazdálkodási Osztály, illetve a 3. pont esetében szeptember 30. napja 8/2017.(VIII.22.) VÁROSGAZDÁLKODÁSI ÉS -ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁG ÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG EGYÜTTES HATÁROZATA: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottsága, valamint Egészségügyi és Szociális Bizottsága megtárgyalták a Javaslat nyugdíjasházi névjegyzék megállapítására című előterjesztést és az alábbi határozatot hozzák: Tárgy: Nyugdíjasházi névjegyzék megállapítása 1. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottsága, valamint Egészségügyi és Szociális Bizottsága a lakások bérletéről szóló 25/2006.(VII.12.) önkormányzati rendelet 33. (1) bekezdése alapján a Miskolc, Szentpéteri kapu 101/A. szám alatti nyugdíjasok házába történő elhelyezésre a névjegyzékre felveszik - 4/2017. sorszám alatt Lugosi Sándorné (születési név: Fekete Judit, született: Edelény, , anyja neve: Ábel Elvira) Miskolc, Kandó Kálmán tér 3. II/2. szám alatti lakost, -5/2017. sorszám alatt Wutkowatz Gabriella Mária (született: Miskolc, , anyja neve: Drumár Gabriella Terézia) Miskolc, Kavics u. 42. szám alatti lakost. 2. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottsága, valamint Egészségügyi és Szociális Bizottsága utasítják a Miskolc Holding Zrt.-t a bérleti jogviszony létesítésével kapcsolatos, a lakások bérletéről szóló 25/2006.(VII.12.) önkormányzati rendelet szerinti további intézkedések megtételére. Végrehajtást Felügyelő Osztály: Bizottságok elnökei Miskolc Holding Zrt. Vagyongazdálkodási Osztály, illetve a 2. pont esetében szeptember 30. 9/2017.(VIII.22.) VÁROSGAZDÁLKODÁSI ÉS -ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁG ÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG EGYÜTTES HATÁROZATA: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási, és -üzemeltetési Bizottsága, valamint Egészségügyi és Szociális Bizottsága megtárgyalták a Javaslat méltányosságból történő bérbeadásra, valamint méltányosságból rendezett bérleti jogviszonyok felülvizsgálatára című előterjesztést és az alábbi határozatot hozzák: Tárgy: Méltányosságból történő bérbeadás, valamint méltányosságból rendezett bérleti 20
21 jogviszonyok felülvizsgálata 1. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási, és -üzemeltetési Bizottsága, valamint Egészségügyi és Szociális Bizottsága Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének a lakások bérletéről szóló 25/2006.(VII.12.) önkormányzati rendelet 25. (1) bekezdése, valamint Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt évi ingatlan-gazdálkodási tervét jóváhagyó 60/2017(IV.7.) számú Közgyűlési határozat 11. a) pontjában foglaltak alapján - Macsinga Gábor (szül. név: Macsinga Gábor, szül. hely, idő: Miskolc, an.: Vadász Erzsébet) a Miskolc, Felsőruzsin krt. 7. 7/5. sz. alatt lévő 1 plusz 2 félszobás szobás, összkomfortos, 54 m 2 alapterületű költségelven bérbe adandó lakásra bérlővé kijelölik a szerződés megkötésének időpontjától számítva 1 éves határozott időtartamra szólóan. A bérleti szerződés megkötésének feltétele a 6 havi bérleti díjnak megfelelő óvadéki díj megfizetése. 2. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási, és -üzemeltetési Bizottsága, valamint Egészségügyi és Szociális Bizottsága Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének a lakások bérletéről szóló 25/2006.(VII.12.) önkormányzati rendelet 25. (4) bekezdése alapján hozzájárulnak - Szántai Ildikó (an.: Buri Judit Rozália, szül.: Miskolc, ) részére a Miskolc, Kuruc utca 33 8/1. szám alatti bérbe adandó önkormányzati bérlakás bérlői jogviszonyban újabb határozott - a szerződés megkötésétől számítva június 28. napjáig szóló - időtartamra történő bérbeadásához. - Maczkó Tiborné (szül.név: Mikulák Erzsébet, an: Szűcs Erzsébet, sz: Bodrogkisfalud, ) és Braun Jenő részére a Miskolc, Szinva u. 25 1/1. szám alatti önkormányzati bérlakás újabb határozott - a szerződés megkötésétől számítva június 28. napjáig szóló - időtartamra, történő bérbeadáshoz. 3. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városgazdálkodási és Üzemeltetési Bizottsága utasítja a Miskolc Holding Zrt.-t a bérleti jogviszony létesítésével kapcsolatos, a lakások bérletéről szóló 25/2006.(VII.12.) önkormányzati rendelet szerinti további intézkedések megtételére. Végrehajtást felügyelő Osztály: Bizottságok elnökei Miskolc Holding Zrt. Vagyongazdálkodási Osztály 21
22 PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG augusztus 22. napján tartott rendkívüli nyílt ülésen hozott határozatok: 1/2017. (VIII.22.) Pénzügyi Bizottság határozata Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága augusztus 22-i ülésén megtárgyalta a Javaslat a CINE-MIS Nonprofit Kft. részére Ft kölcsön biztosításáról szóló i Döntéskérő Indítvány véleményezésére című előterjesztést és a következő határozatot hozza: Tárgy: Az Önkormányzat részéről a CINE-MIS Nonprofit Kft. részére Ft kamatmentes kölcsön nyújtásáról szóló döntéskéső indítvány véleményezése. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 37/2014. (XII.19.) önkormányzati rendelet 1. melléklet pontja szerinti véleményezési jogkörében eljárva - megtárgyalta, indokoltnak tartja és támogatja A CINE-MIS Nonprofit Kft. részére Ft kölcsön biztosításáról szóló i Döntéskérő Indítvány -ban foglaltak alapján, hogy Miskolc Megyei Jogú Város e az Önkormányzat nevében, átruházott hatáskörben eljárva a 14. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál megrendezése céljából a CINE-MIS Nonprofit Kft. részére Ft, azaz Harminchatmillió forint összegben kamatmentes kölcsönt nyújtson a szeptember 7-től március 31-ig terjedő időszakra. Pénzügyi Bizottság elnöke 22
23 JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁG július 12. napján tartott rendkívüli zárt ülésen hozott határozatok: 2/2017. (VII.12.) Jogi és Ügyrendi Bizottság határozata Tárgy: Termőföld adásvételi szerződés jóváhagyásával kapcsolatos kifogás elbírálása 1./ Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága Radványi Szabolcs (3516 Miskolc, Szabó Ervin u. 35. szám) adásvételi szerződés szerinti vevő által benyújtott kifogás alapján a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Elnöksége BOR /2017. iktatószámú állásfoglalását a kifogást tevő Radványi Szabolcs vonatkozásában m e g v á l t o z t a t j a. A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló évi CCXII. törvény 103/A. (2) bekezdése értelmében a Miskolc 092/13. helyrajzi szám alatt nyilvántartott földterület 1/1 tulajdoni illetőségének átruházásáról szóló adásvételi szerződés jóváhagyását az adásvételi szerződés szerinti vevő Radványi Szabolcs esetében támogatja. (A részletes alakszerű: 2/2017. (VII.12.) számú határozatot az 1. melléklet tartalmazza.) 2./ Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága felkéri a jegyzőt, hogy a határozatról a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Elnökségét, a B-A-Z. Megyei Kormányhivatal Élelmiszerláncbiztonsági és Földhivatali Főosztályát, mint mezőgazdasági igazgatási szervet és az ügyben érdekelt ügyfeleket értesítse. Jegyző Hatósági Osztály, az értesítés tekintetében a határozathozatalt követő munkanap 23
24 KIADJA: Miskolc Megyei Jogú Város i Hivatal Szerkesztette: Szepesi Enikő Jogi és Igazgatási Főosztály Önkormányzati Igazgatási Osztály Jóváhagyta: Bodnár Tibor Önkormányzati Igazgatási Osztály osztályvezető KÉSZÜLT: Miskolc Megyei Jogú Város i Hivatal 24
N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a
N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2017 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 42/A. -a szerinti állami főépítészi
N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a
N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2017 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 42. -a szerinti tárgyalásos
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK K Ö Z L Ö N Y E
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK K Ö Z L Ö N Y E 1 TARTALOMJEGYZÉK I. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK RENDELETEI 5-10. oldal II. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HATÁROZATAI
KIVONAT. 2.) A módosításhoz érkezett észrevételeket a határozat melléklete alapján a tervdokumentációban át kell vezetni.
KIVONAT Felsőzsolca Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. augusztus 10-én tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. 108/2016. (VIII. 10.) Kth. számú határozat Tárgy: Véleményezési eljárás
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2017. (IX.27.) önkormányzati rendelete
1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2017. (IX.27.) önkormányzati rendelete Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 19/2015. (V. 14.) önkormányzati rendelet módosításáról
KIVONAT. Felsőzsolca Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 6-án tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből.
149/2017. (XII. 6.) határozata Felhatalmazás a Miskolc Térségi Konzorcium és a MiReHuKöz Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság között megszűnő
Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete
Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete a Balkány város szabályozási tervéről és helyi építési szabályzatáról szóló 3/2009. (II. 6.) önkormányzati
SERÉNYFALVA KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015.(XII.18.) önkormányzati rendelete
SERÉNYFALVA KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015.(XII.18.) önkormányzati rendelete A Helyi Építési Szabályzatról szóló 3/2007.(III.14.) önkormányzati rendelet módosításáról SERÉNYFALVA KÖZSÉG
Beépítésre nem szánt különleges megújuló energia-hasznosítási területek 18/A.
R E N D E L E T I J A V A S L A T Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2018. (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ÖTVÖSKÓNYI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ 7/2000. (VII. 31.) ÖNKORMÁNYZATI
Edelény Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (.) önkormányzati rendelete
Edelény Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (.) önkormányzati rendelete A Helyi Építési Szabályzatról szóló 34/2003. (XII.15.) önkormányzati rendelet módosításáról Edelény Város Önkormányzat
Törzsszám: FI-9/ január
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK a Debrecen, 4814.számú út 0807/1 hrsz-ú erdő beépítésre szánt terület határa 0805/7 hrsz-ú és a 0805/4 hrsz-ú beépítésre nem szánt terület által
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Repülőtéri út és Fonoda utca melletti területeket érintő Miskolci Építési Szabályzat módosítása. Tsz.
Tsz.: 88-300048/2013 MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Repülőtéri út és Fonoda utca melletti területeket érintő Miskolci Építési Szabályzat módosítása VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Repülőtéri
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK K Ö Z L Ö N Y E
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK K Ö Z L Ö N Y E 1 TARTALOMJEGYZÉK I. BIZOTTSÁGOK ÁLTAL HOZOTT HATÁROZATOK 5-21. oldal 2 I. BIZOTTSÁGOK ÁLTAL HOZOTT HATÁROZATOK KÖZNEVELÉSI, KULTURÁLIS, TURISZTIKAI,
Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/
Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 3/2015. JÁSZÁGÓ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE HELYI
E l ő t e r j e s z t é s Bordány Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének február 15-i ü l é s é r e
E l ő t e r j e s z t é s Bordány Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének 2018. február 15-i ü l é s é r e Településrendezési eszközök módosítása Tisztelt Képviselő-testület A testület döntése értelmében
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK K Ö Z L Ö N Y E
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK K Ö Z L Ö N Y E 1 TARTALOMJEGYZÉK I. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK RENDELETEI 6-13. oldal II. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HATÁROZATAI
2. Hatályát veszti a 38/2005. (XII. 6.) önkormányzati rendelet 5. melléklet T3.2. táblázatának 10. sora. Michl József polgármester
Tata Város Képviselő-testületének 13/2018. (V.30.) önkormányzati rendelete Tata Építési Szabályzatáról szóló 38/2005. (XII.6.) önkormányzati rendelet módosításáról Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete
SOLTVADKERT S z a b á l y o z á s i t e r v é n e k m ó d o s í t á s a (Elírás javítása)
ÉPÍTÉSZMŰHELY Kft. Kecskemét, 6000 Wesselényi utca 1. Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É 03 0105 Tel.,fax.:76/482-916 06/30-349-68-74 SOLTVADKERT S z a b á l y o z á s i t e r v é n e k m ó d o s í t
Törzsszám: FI-4/2016.
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK a Debrecen 46. sz. vrk., Sámsoni út 100-as vasúti fővonal Lőtér utcai városi gyűjtőút (Júlia telep) által határolt területrészt
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2016. (IV.15.) önkormányzati RENDELETE a helyi építési szabályzat és szabályozási terv módosításáról r Bánk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2018. (XI.29.)
MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2018. (XI.29.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata Helyi Építési Szabályzatáról szóló 17/2006.(VII.13.)
(1) Az Ör. 1.sz. melléklete MAKÓ SZABÁLYOZÁSI TERV JELMAGYARÁZATA 2. Vonalas és pontjellegű szabályozási elemek pontja kiegészül az alábbiakkal:
MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2017. (VIII.18.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata Helyi Építési Szabályzatáról szóló 17/2006.(VII.13.)
Tompa Településrendezési eszközeinek (Településszerkezeti terv és helyi építési szabályzat) módosítása
É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000. Kecskemét, Wesselényi u. 1. Telefon, fax: 76/ 482 916 Levélcím: 6001 Kecskemét Pf 486. E-mail: epitmuh@t-online.hu Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É-03-0105 E-mail:
1. Sárvár, Alkotmány u. 53. II. emelet 9. szám (hrsz: 1339/2/A/9) alatt található ingatlan értékesítése
SÁRVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9600 Sárvár, Várkerület 2. Pf. 78. Fax.: 95/323-555, Tel.:95/ 320-265, Tx 37-417 ELŐTERJESZTÉS Előterjesztés az elővásárlási joggal nem érintett Sárvár, 1339/2/A/9 hrsz-ú, Sárvár,
tárgy: településtervező munkatárs: aláírás: szakképzettség: tervlap megnevezése: okl. építészmérnök okl. urbanisztikai szakm. okl.
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2017. (III. 27.) számú önkormányzati rendelete a Jászladány Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ) és Szabályozási tervéről szóló 21/2008.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. november 22-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK
TOKAJ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK KÉSZÍTÉSE
TOKAJ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK KÉSZÍTÉSE ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁSI DOKUMENTÁCIÓ TELJES ELJÁRÁS Készült a 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 37. alapján. 2017. február TARTALOMJEGYZÉK ALÁÍRÓLAP...
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 12/2015. (IV.17.) önkormányzati rendelete
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 12/2015. (IV.17.) önkormányzati rendelete mezőgazdasági művelésre alkalmas földterületek bérbe-, használatba- és haszonbérbe adására vonatkozó eljárási
ZAGYVARÉKAS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS
BABILON ÉPÍTÉSZ IRODA BT. 5300 Karcag, Kiss Antal u. 4. T.sz.:10/2016 ZAGYVARÉKAS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS Elfogadva: Zagyvarékas Község Önkormányzata.../2016
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA
RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-1/10/2015. Helyszín: Időpont: a Polgármesteri Hivatal III. emelet 301. számú
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 11/2013. (IV.23.) önkormányzati rendelete
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 11/2013. (IV.23.) önkormányzati rendelete a lakások bérletéről szóló 25/2006.(VII. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról A lakások és helyiségek bérletére, valamint
(2) A Rendelet 10. (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép és a következő (3a)-(3b) bekezdésekkel egészül ki:
1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 41/2017. (XII.19.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 17/1994. (IV. 26.) Kgy.
CompArt Stúdió Tervező és Beruházó Kft. tel.: NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA
NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési
Törzsszám: FI-7/2016. RENDELETTEL JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 38. szerinti VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK Debrecen, Pallag településrészt érintően a 72.sz. vrk. Mezőgazdász utca - Manninger Gusztáv utca Hanga utca - tervezett
PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA
PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA A BUDAPEST-ESZTERGOM VASÚTVONAL REKONSTRUKCIÓJA NEMZETGAZDÁSÁGI SZEMPONTBÓL KIEMELT JELENTŐSÉGŰ BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓAN TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS
Javaslat a Miskolc Árok, Sellő, Cserhát és Jókai utcákban lévő építésre alkalmas területek értékesítésére
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE MIK: 3072-1/A10/2007 Melléklet: 2 db értékbecslés Javaslat a Miskolc Árok, Sellő, Cserhát és Jókai utcákban lévő építésre alkalmas területek értékesítésére Összeállította:
Szentes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. Helyben. Tisztelt Képviselő-testület!
Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda - Vagyongazdálkodási csoport 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Ügyiratszám: U-21681/2015 Témafelelős: Tóth Ágnes Tárgy: Vételi ajánlat a Szentes
K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 26-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből
1/2017. (I. 26.) önkormányzati testületi határozat a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. (2) bekezdésében foglaltak alapján, a Püspökladányi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal korábban
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK a 33.sz. főút közigazgatási határ 0282/2 hrsz-ú út Kastélykert utca 0287 hrsz-ú út 0142/146 hrsz-ú út 0142/147 hrsz-ú út
Helyi építési szabályzat módosítása (Rendelettel jóváhagyandó). /2015.(..) önkormányzati rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról mellékletekkel
1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2015.(..) határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel Helyi építési szabályzat
A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető.
Társadalmi egyeztetés A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/29-330-011 /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének a
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 17/2015. (VI.19.) önkormányzati rendelete
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 17/2015. (VI.19.) önkormányzati rendelete a lakások bérletéről szóló 25/2006. (VII. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról Miskolc Megyei Jogú Város
Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5.
Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5. Sz.: 1/ 2017. BESENYSZÖG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 1/2008. (II. 04.) számú
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. augusztus 19-én (kedd) 8:30 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal
Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2014. november 13. napján tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2014. november 13. napján tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: X-137/81.162/2014. sz. határozat: Tárgy: A DVTK Futball Akadémia létrehozásával kapcsolatban
8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2017. április 05. Kónyáné dr. Zsarnovszky
Kivonat! Szám: IV/B/20-11/2016.
Kivonat! Szám: IV/B/20-11/2016. 219/2016. (VIII.17.) határozata a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. szétválása útján létrejött Szekszárdi Távhőszolgáltató Nonprofit Kft. működésével kapcsolatos alapító-tulajdonosi
legkisebb területe (m 2 )
Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (XI.22.) önkormányzati rendelete a Helyi Építési Szabályzatáról szóló 8/2008. (X.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Városlőd Község
A Rendelet 3. (1) bekezdés d) és g) pontja az alábbiak szerint módosul, továbbá a 3. (1) bekezdés az alábbi l) ponttal egészül ki 3.
1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 32/2017.(IX. 27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 17/1994. (IV. 26.) Kgy. rendelet
MEGYEI JOGÚ. A Közgyűlés a Polgármester előterjesztésére az 1/2013. (I.24.) önkormányzati rendelet 20. (1) bekezdés b.
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4024 Debrecen, Piac u. 20. 4024 Debrecen, Piac u. 20. Tel.: +36 52 511-410 Fax: (52) 511-401 E-mail: polgarmester@ph.debrecen.hu Tárgy: Sürgősségi indítvány A DMJV
Településszerkezeti terv módosítása (határozattal jóváhagyandó)./2015.( ) határozat-tervezet mellékletekkel
Településszerkezeti terv módosítása (határozattal jóváhagyandó)./2015.( ) határozat-tervezet mellékletekkel /2015.(...) KT Soltvadkert településszerkezeti tervének módosítása HATÁROZAT-TERVEZET Soltvadkert
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Melléklet: (2 db) - térképmásolat - közgyűlési határozat
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE MIK: 1018-33/100/2006. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Melléklet: (2 db) - térképmásolat - közgyűlési határozat Zárt ülés Javaslat a Miskolc, Aulich utcai beépítetlen
Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2015.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról
Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2015.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról HATÁROZAT-TERVEZET Felsőlajos Község Önkormányzat Képviselő-testülete
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 28/2015.(X.29.) sz. önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról szóló 23/2010. (VIII.26.) sz. rendelettel módosított 11/2005. (IV.14.) számú
H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom:
H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági-Városüzemeltetési
Felelős: Pápa László Gazdasági Hivatal vez.
H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági-Városüzemeltetési
KIVONAT. A Tulajdonosi és Elidegenítési Bizottság 2013. november 26-ai üléséről. 752/2013. (11. 26.) TEIB. Határozat
a Tárgy: napirend 752/2013. (11. 26.) TEIB. Határozat úgy dönt, hogy a 37/2013 sorszámú meghívóban megjelölt napirendi pontokat elfogadja, az alábbi módosítással: Leveszi napirendről a 9. Bp., V. Markó
PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 1. MELLÉKLETÉT KÉPEZŐ SZT-1 SZABÁLYOZÁSI TERV HIBAJAVÍTÓ MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS ANYAGA
PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 1. MELLÉKLETÉT KÉPEZŐ SZT-1 SZABÁLYOZÁSI TERV HIBAJAVÍTÓ MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS ANYAGA 2016. június KÉSZÍTTETTE: PILISVÖRÖSVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2. A HÉSZ 17. (1) bekezdés az alábbi táblázattal egészül ki: Gksz-7 jelű építési övezet
Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015.(X.27.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról szóló 4/2002.(II.26.) önkormányzati rendelet módosításáról Kápolnásnyék Község
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT TEL.: FAX.:
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT 79-81. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU ELŐTERJESZTÉS Dorog Város Képviselő-testületének 2016. december 15-i ülésére Tárgy:
II. 12 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 2 tartózkodás mellett
Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Iktatószám: T-129/2017. II. H A T Á R O Z A T K I V O N A T a 2017. június 22-ei rendes, zárt Képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből
Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2015.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról
Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2015.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel /2015.( ) határozat Településszerkezeti terv módosítása
PILISVÖRÖSVÁR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS SORÁN
PILISVÖRÖSVÁR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS SORÁN Megbízó Pilisvörösvár város Önkormányzata Gromon István polgármester 2085 Pilisvörösvár,
E L Ő T E R J E S Z T É S
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1 TELEFON +36 84 504100 FAX:+36 84 504 103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2019. április 10... Kónyáné dr. Zsarnovszky
Borkai Zsolt polgármester előterjesztése. Tájékoztató a bizottságok és a településrészi önkormányzatok átruházott hatáskörben hozott határozatairól
GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS 9021 Győr, Városház tér 1.. napirendi pont Borkai Zsolt polgármester előterjesztése Tájékoztató a bizottságok és a településrészi önkormányzatok átruházott hatáskörben hozott határozatairól
A L Á Í R Ó L A P. Generáltervezés. Meridián Mérnöki Iroda Kft 7100 Szekszárd, Ybl. M. u. 3. ügyvezető okl. építészmérnök településtervező TT
MUNKASZÁM:4267/ 2018. ÉRTÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSITERVÉNEK 3.SZÁMÚMÓDOSÍ TÁSA VÉLEMÉNYEZÉSIANYAG 2018.f ebr uár A L Á Í R Ó L A P Szakág Generáltervezés Településtervezés Név Szente Károly Deák Varga
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/6/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/6/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 1/2014. (II.19.) önkormányzati rendelete
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 1/2014. (II.19.) önkormányzati rendelete a lakások bérletéről szóló 25/2006.(VII. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról Miskolc Megyei Jogú Város
1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Hegedűs
TÉT VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9100 Tét, Fő u /2017. K I V O N A T
132/2017. (VI.28.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a 2017. június 28. napján tartott -testületi ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint: 1. Tájékoztató a lejárt határidejű
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 18/2015. (VI.19.) önkormányzati rendelete
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2015. (VI.19.) önkormányzati rendelete a helyiségek bérletéről szóló 19/2011.(V. 18.) önkormányzati rendelet módosításáról Miskolc Megyei Jogú Város
Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. A Helyi Építési Szabályzat módosításáról és a Szabályozási Tervek elfogadásáról
Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 5/05.(III.05.)
É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T Kecskemét, Wesselényi u. 1. Telefon, fax: 76/
É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000. Kecskemét, Wesselényi u. 1. Telefon, fax: 76/ 482 916 Levélcím: 6001 Kecskemét Pf 486. E-mail: epitmuh@t-online.hu Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É-03-0105 E-mail:
PILISJÁSZFALU TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA A SOMLYÓVÖLGYI LAKÓTERÜLERE,
PILISJÁSZFALU TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA A SOMLYÓVÖLGYI LAKÓTERÜLERE, az 594/1hrsz, 594/2hrsz, 594/3 hrsz és az 051/34 hrsz, a 08hrsz
MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2018. (V.31.)
MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2018. (V.31.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata
K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 31-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből
2019. január 31-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből 12/2019. (I. 31.) önkormányzati testületi határozat támogatja, hogy Pusztainé Nádházi Ibolya ellen hűtlen kezelés vétsége miatt indult
MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE
MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2018. (...) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata
ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8901 Zalaegerszeg, Kossuth L.u / , fax: 92/
ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8901 Zalaegerszeg, Kossuth L.u.17-19. 92/502-106, fax: 92/311-4 74 Email: inayor@zalaegerszeg.hu napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Zalaegerszeg Megyei Jogú Város
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 20-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK
51/2016. (XII.12.) 46/2009. (XII.21.)
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 51/2016. (XII.12.) önkormányzati rendelete Pécs Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 46/2009. (XII.21.) önkormányzati
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 18-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK
A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, október 24., kedd. 6. szám
A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2017. október 24., kedd 6. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2017. október 24., kedd 6. szám
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 19-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK
Előterjesztést készítette: Hegyesi Róbert vezető tanácsos. Tisztelt Képviselő-testület!
Füzesgyarmat Város Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: polgarmesterihivatal@füzesgyarmat.hu ELŐTERJESZTÉS Füzesgyarmat V áros Önkormányzat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-i
Beszámoló az átruházott hatáskörök gyakorlásáról. I. A Polgármester átruházott hatáskörben az alábbi döntéseket hozta:
IV-76/4593/2013. sz. határozat 1. melléklet Beszámoló az átruházott hatáskörök gyakorlásáról I. A Polgármester átruházott hatáskörben az alábbi döntéseket hozta: Humán Főosztály Ápolási díj: Összesen 294
KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság május 24. ei üléséről. 219/2017. (05.24.)TELB. Határozat
a Tárgy: napirend A 219/2017. (05.24.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 12/2017 sorszámú ülésén az alábbi előterjesztéseket tárgyalja meg: NYÍLT ÜLÉSEN TÁRGYALT NAPIRENDI PONTOK 1. Bp., V., Szabadság
Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja:
Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: 2016.09.22. Javaslat a dunaújvárosi 2976/18 helyrajzi számon nyilvántartott, kivett épület, udvar megnevezésű, természetben
Szám: IV.56-14/2015. Határidő: október 9. Felelős: Ács Rezső polgármester dr. Varga Katalin jegyző
Szám: IV.56-14/2015. 173/2015. (VIII. 27.) határozata Testvérvárosi jubileumi ünnepségen történő részvételről 1.) Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja Bietigheim-Bissingen
KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság január 19.-ei üléséről. 20/2016. (01.19.)TELB. Határozat
a Tárgy: napirend A 20/2016. (01.19.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 02/2016 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja az alábbi módosítással: Leveszi a zárt ülésre megjelölt: 5. Bp.,
Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa:
Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 7/2015.(IV.02.)
a Pécsi Nemzeti Színház és a Bóbita Bábszínház nonprofit korlátolt felelősségű társasággá alakításáról
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 310/2011. (06. 23.) számú határozata a Pécsi Nemzeti Színház és a Bóbita Bábszínház nonprofit korlátolt felelősségű társasággá alakításáról 1. Pécs Megyei
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1994.(V.4.) számú RENDELETE
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1994.(V.4.) számú RENDELETE A lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről (egységes szerkezetben) 1 Budapest
Törzsszám: FI-5/2017.
DBCN MGYI JOGÚ VÁOS HLYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TVÉNK a Debrecen, Mikepércsi út (47.sz. főút) epülőtéri déli bekötő út (481.sz.főút) Debrecen Nagykereki vasúti mellékvonal (106.sz. vasútvonal)
KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság 2015. november 10. -ei üléséről. 742/2015. (11.10.)TELB. Határozat
+Belváros-Lipótváros V. ker. Önkormányzat a A Tárgy:napirend 742/2015. (11.10.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a kiküldött 27/2015 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja, azzal a módosítással,
N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a
N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2019 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 42/A. -a szerinti állami főépítészi
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2016. október 5-i ülésére! Készítette: Balya András önkormányzati referens JELENTÉS az Önkormányzat Képviselő-testülete
I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya. Bérbeadói feladatokat teljesítő szervek
Abony Város Önkormányzat 14/2007. (IV.12) sz. rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről (egységes szerkezetben a módosításáról szóló 1/2010.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat