Nyílt nap: november

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nyílt nap: 2013. november 13-14."

Átírás

1 Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma OM Felvételi tájékozató füzet 8. osztályosok számára 2014/2015. tanévre Nyílt nap: november Debrecen-Pallag október 1

2 2

3 Elérhetőségeink: 4014 Debrecen-Pallag Mezőgazdász u.1. Telefon: 52/ , Fax/telefon: 52/ Hol helyezkedik el? Iskolánk Debrecen-Pallag területén, a Nagyerdő szélén egy 3,5 hektáros parkban festői környezetben helyezkedik el. Iskolánk impozáns épülete száz éve gazdasági akadémiának épült. Megközelíthető: a 13-as jelzésű autóbusszal a Segner tér-bethlen utca- Egyetem sugárút- Debreceni Egyetem- Klinikák Biogal-TEVA- Balásházy SZKI útvonalon. A névadó Balásházy János ( ) a reformkor mezőgazdász tudósa, a MTA tagja, s egyben a korszak gyakorló gazdája volt. Balásházy a nemzet felemelkedéséért önzetlenül aggódó igaz hazafi volt, aki gyakorlatias gondolkodásmódjával, s tetteivel elősegítette, hogy Magyarország a több évszázados gazdasági elmaradottságából kitörjön és új utakra találjon. Sátoraljaújhelyen született nemesi családban, a sárospataki református kollégiumban végezte középiskolai tanulmányait, majd Lőcsén és Kassán jogot tanult, később a keszthelyi Georgikonban gazdászként végzett ben Zemplénben szolgabíró, majd Vay Ábrahám tiszántúli birtokainak jószágigazgatója. Balásházy 1857-ben halt meg Földesen jelentős életművet hagyva az utókorra. Balásházy eljutott ahhoz a következtetéshez, miszerint fejlettebb mezőgazdaságot űzni országos méretekben társadalmi reformok nélkül nem lehet. Felismerte azt is, hogy a gazdálkodó nemes problémájának megoldásához az adózó paraszt helyzetének megváltozatásán keresztül vezet az út. Balásházy János egyedülálló nagyságát bizonyítja az a tény, hogy reformrendszere Széchenyi hitelkoncepciójával mutat nagy hasonlóságot. Balásházy ugyanazt a képet adta a magyar valóságról, mint a nagy társadalmi súlyú, világlátott arisztokrata Széchenyi. Balásházy elengedhetetlennek tartotta azt, hogy a mezőgazdasági ismeretek a falusi iskola tananyaga legyen. Javasolta, hogy a tanítók is részesüljenek elméleti és gyakorlati képzésben, és sürgette a mezőgazdasági szakiskolák létesítését. Iskolánk 1963-ban vette fel Balásházy János nevét. 3

4 Iskolánk múltja és jelene Iskolánk nagy múltra tekint vissza, hiszen intézményünk jogelődjeként nyílt meg 1867-ben az ország második Földműves Iskolája, majd Gazdasági Akadémiaként működött, 1940-től pedig Középfokú Gazdasági Tanintézmény. Az évek során, ahogyan változtak az igények a gazdaságban úgy újult meg, korszerűsödött képzésünk is. A kor kihívásait követve 1993-ban a világbanki programot követő iskolaként előtérbe helyeztük az általános műveltség megalapozását és ezt követően a szakma megszerzését. Mezőgazdasági képzésünk a szakmai gyakorlat mellett nagy hangsúlyt fektet a mezőgazdasági- kereskedelmi-közgazdasági ismeretek kialakítására is. Ez a koncepció azóta is jellemzi oktatásunk tartalmát. Az 1997-es évben sikeresen elnyert világbanki pályázatunk révén jelentős anyagi támogatásban részesült az iskola, és a mezőgazdasági képzés mellett az 1998/99-es tanévtől beindítottuk a közgazdasági képzést. A 2006/2007. tanévtől képzésünkben újdonság, hogy nyelvi előkészítő osztályt indítunk, amely az egyik közgazdasági osztályunk előkészítő osztályaként működik. Iskolánk 1989 óta a Debreceni Egyetem partneriskolájaként részt vesz az egyetemen folyó tanárképzés elméletében és gyakorlatában, s szeptember 1-től a Debreceni Egyetem Gyakorló Iskolája. A 2010/11-es tanévtől a Debreceni Labdarugó Akadémia (DLA) sportolói itt tanulnak gimnáziumi osztályban Iskolánk értékei Diákközpontú nevelés és oktatás Közvetlen, őszinte tanár diák - szülő kapcsolat Jól képzett tanári kar (szakvizsgázott, többdiplomás, az egyetemi oktatásba bekapcsolódva vezetőtanári feladatokat is ellátó tanárok) Tanáraink gyermekközpontú, pozitív szemléletet közvetítő pedagógusok Kiemelt szerepet szánunk a tisztességre, fegyelemre való nevelésnek A nyelvtanítást angol és német nyelven magas óraszámban biztosítjuk Felzárkózató programjaink révén csökken a lemaradó tanulók száma Tanórai keretben (plusz órában) érettségi felkészítőket tartunk Tehetséggondozó szakköröket indítunk 4

5 Az informatikai oktatást kiemelt célnak tekintjük Magas a sikeresen továbbtanulók aránya Kiváló a tanulást segítő technikai hátterünk - jól felszerelt informatika tantermek - taniroda - interaktív táblák - digitális mozgatható eszközök Változatosak színesek a szabadidős programjaink - szervezett színházlátogatások - sítáborok Magyarországon és külföldön - színes diákélet (diákprogramok) - tanulmányi, szakmai kirándulások Fociakadémiai képzés Csereprogramok, nemzetközi szakmai kapcsolataink Tanáraink és diákjaink aktívan vesznek részt a kapcsolatok építésben és fenntartásában. A csereprogram a legjobb terepe a nyelvtanulásnak, a személyiség formálódásának és a szakmai ismeretek bővülésének. Kapcsolataink: Hollandia, Németország, Románia, Spanyolország, Szlovákia, Bulgária, Törökország, Portugália, Észtország Képzéseink Iskolánk szakközépiskolai képzést is folytat. A szakközépiskolákban ugyanúgy, mint a gimnáziumokban valamennyi közismereti tárgyat tanulják és ezekből érettségiznek/ érettségizhetnek diákjaink. Ezek mellett szakmai tárgyak oktatása is megkezdődik a 9. évfolyamtól, ezzel speciális ismeretekhez és képességekhez jutnak a kiválasztott szakma területén. A szakközépiskolai képzés elsősorban szakirányban, de bármilyen pálya irányában nyitott utat jelenthet a továbbtanuláshoz. A következő tanévben induló osztályaink: mezőgazdaság ágazat 01 kód közgazdaság ágazat 02 kód idegen nyelvi előkészítő osztály 03 kód gimnáziumi sportiskolai osztály 04 kód élelmiszeripar ágazat 06 kód 5

6 Induló osztályaink 9/C1 és 9/D osztály 54 fő 01 kód Mezőgazdaság ágazat Mezőgazdasági osztályainkban angol vagy német nyelvet választhatnak, és négy év tanulmány után érettségivel zárják a középiskolai tanulmányaikat diákjaink, akik a közismereti tantárgyak mellett mezőgazdasági szakmai tantárgyakat tanulnak. Ezek az órák azt biztosítják, hogy a mezőgazdaság minden ágába betekintést kapjanak, és megismerkedjenek a környék nagy gazdaságainak tevékenységével. Érettségi után egy év alatt szakmát szerezhetnek a következő szakok valamelyikén: Mezőgazdasági technikus, Állattenyésztő és állat-egészségügyi technikus. Mezőgazdasági technikus A mezőgazdasági technikus a növénytermesztési, állattenyésztési, kertészeti és az azokhoz kapcsolódó műszaki, gazdálkodási, szakterületen önálló feladatokat végez és végeztet, munkacsoportokat irányít. A végzett szakemberek képesek a növénytermesztés és állattenyésztés terén a korszerű agronómiai és technikai eljárások alkalmazásával a piac igényeinek megfelelő minőségi termékek gazdaságos előállítására, valamint a termelés menedzselésére, továbbá enciklopédikus kertészeti ismeretekkel is rendelkeznek. Állattenyésztő és állat-egészségügyi technikus Az állattenyésztő és állat-egészségügyi technikus képes a termelési, üzemeltetési folyamatok előkészítésében és lebonyolításában önálló feladatok elvégzésére, középszintű vezetői, valamint magasabb igényű fizikai munkakörök ellátására. A piac igényeinek megfelelő minőségű, higiénikus, a környezet- és állatvédelmi előírások betartásával készült állati eredetű termékeket állít elő, menedzseli a termelést. A mezőgazdasági telepeken és családi gazdaságokban gazdasági állatok elhelyezésével, felnevelésével, hízlalásával, szaporításával foglalkozik. Gondoskodik az állatok elhelyezéséről, szervezi, elvégzi, ill. elvégezteti az állattenyésztési munkákat. Kertészeti Gyakorló Körmözés 6

7 9/B osztály 34 fő 02 kód Közgazdaság ágazat A közgazdasági osztályainkban angol vagy német nyelvet választhatnak a diákok, és négy év tanulmány után érettségivel zárják a középiskolai tanulmányaikat. Ebben az osztályban tanulmányokat folytató diákjaink a közismereti tantárgyak mellett közgazdasági szakmai tantárgyakat tanulnak. Ezek az órák azt biztosítják, hogy megszerezzék a gazdasági munkához szükséges alapvető készségeket, és betekintést kapjanak a közgazdaság alapfogalmaiba., majd az érettségi megszerzése után egy év alatt szakmát szerezhetnek a következő szakok valamelyikén: Pénzügyi-számviteli ügyintéző, Vállalkozási és bérügyintéző. Pénzügyi-számviteli ügyintéző A pénzügyi-számviteli ügyintéző alkalmas a vállalkozások működésével összefüggő számviteli és pénzügyi feladatok elvégzésében való közreműködésre. A vállalkozás valamennyi pénzmozgással, illetve a pénzállomány-változással összefüggő nyilvántartásait vezeti, közreműködik az egyes pénzügyi műveletek előkészítésében, lebonyolításában. Működő gazdálkodó szervezeten belül előkészíti és rögzíti az adott munkahely gazdasági eseményeit. Vállalkozási és bérügyintéző A vállalkozási és bérügyintéző közreműködik a vállalkozások alapításával, működtetésével kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátásában. Alkalmas a vállalkozások működésével összefüggő számviteli és pénzügyi feladatok elvégzésében való közreműködésre. A vállalkozás valamennyi pénzmozgással, illetve a pénzállomány-változással összefüggő nyilvántartásait vezeti, közreműködik az egyes pénzügyi műveletek előkészítésében, lebonyolításában, elszámolásában. Ellátja a bérszámfejtéssel- és társadalombiztosítással kapcsolatos feladatokat. A munkavállalókkal kapcsolatos bér- és társadalombiztosítási ügyeket intézi, a nyilvántartásokat vezeti. Vezeti a biztosítottak társadalombiztosítási lapjait, nyilvántartja a kifizetett ellátásokat, adatokat, igazolásokat küld az illetékes társadalombiztosítási szerveknek. Közgazdasági vetélkedő 7

8 9/NY osztály 34 fő Angol nyelvi előkészítő osztály - első évben közgazdasági ágazat a következő négy évben 03 kód A 9. évfolyam a törvényi előírásoknak megfelelően heti 18 órában az angol nyelv intenzív elsajátítását teszi lehetővé csoportbontásban., de az informatika oktatása is előtérbe kerül, melyen tanulóink az ECDL vizsgára készülnek. Az érettségiig a közgazdaság ágazatnak megfelelő képzést folytatunk. Az érettségi után egy év alatt szakmát szerezhetnek a következő szakok valamelyikén: Pénzügyi-számviteli ügyintéző, Vállalkozási és bérügyintéző. Ez nem két tannyelvű elit képzés, hanem átlagos, vagy jobban tanuló diákok arra kapnak lehetőséget, hogy alapos nyelvtudást szerezzenek és évfolyamra nyelvvizsgát, vagy előrehozott érettségi vizsgát tegyenek le. angol nyelv heti 18 óra informatika heti 2 óra matematika heti 2 óra (szinten tartás, ismétlés) magyar heti 2 óra (szövegértés, helyesírás gyakorlása) testnevelés Diákjaink évfolyamon a közismereti tantárgyak mellett közgazdasági szakmai tantárgyakat tanulnak. Ezek az órák azt biztosítják, hogy megszerezzék a gazdasági munkához szükséges alapvető készségeket, és betekintést kapjanak a közgazdaság alapfogalmaiba. Angol óra Tanítványaink magasabb óraszámban tanulják: Matematikát (csoportbontás mellett, heti 4 órában) Informatikát ( évf.-on heti 1, évf.-on heti 2 órában) Idegen nyelvet (heti órában csoportbontásban) 8

9 9/C2 osztály 12 fő 06 kód Élelmiszeripar ágazat Élelmiszeripari szakközépiskolai osztályunkban angol vagy német nyelvet választhatnak, és négy év tanulmány után érettségivel zárják a középiskolai tanulmányaikat. Az érettségi után egy év alatt szakmát szerezhetnek élelmiszeripari technikus szakon. Ebben az osztályban tanulmányokat folytató diákjaink a közismereti tantárgyak mellett élelmiszeripari szakmai tantárgyakat tanulnak. Ezek az órák biztosítják, hogy megszerezzék azokat az alapvető készségeket, amelyek az élelmiszeriparban szükségesek, valamint betekintést nyerjenek a hagyományos és a modern élelmiszeripar tevékenységébe a termékfejlesztéstől a gyártáson keresztül a csomagolásig. Élelmiszeripari technikus Önállóan vagy mérnöki irányítással élelmiszeripari üzemekben vagy laboratóriumokban az élelmiszer alapanyagainak minőségi és mennyiségi átvételében, vizsgálatában, feldolgozásában, tárolási és csomagolási munkáiban vesz részt. Süti formázása az iskolai tankonyhánkon Forog a slambuc 9

10 9/E osztály 34 fő 04 kód Gimnáziumi sportiskolai osztály Velünk labdába rúghatsz! A Debreceni Egyetem, Debrecen Megyei Jogú Város és a DVSC Futballszervező Zrt. közreműködésével megalakult a Debreceni Labdarúgó Akadémia, melynek keretében Debrecen-Pallagon a 2010/2011. tanévtől egy intézményen belül olyan iskolát, kollégiumot kínálunk, ahol lehetőség van arra, hogy a tehetséges sportolók (lányok - fiúk) szakmailag a legideálisabb körülmények között fejlődhessenek. Nagy figyelmet fordítunk a tanulók szellemi- és személyiségfejlődésére. Mindent megteszünk azért, hogy akadémista diákjaink meg tudjanak felelni a sport és a közoktatás elvárásainak is. Ezért biztosítjuk számukra az iskolai és a sportbeli kötelezettségek összehangolását. Diákjaink a futballkarrier építése mellett érettségi bizonyítványt kapnak, idegen nyelveket sajátítanak el. Tanulható idegen nyelvek: 1. idegen nyelv angol, 2. idegen nyelv német. Céljaink: - minőségi utánpótlás nevelés, - egyéni tanrend és oktatás, - egyéni bánásmód (terhelés - pihenés egyensúlyban), - kiválóan képzett, magasabb szinten is jól teljesítő futballisták képzése, - a gyakorlati sportszakmai képzést alátámasztó elméleti képzés biztosításával elősegíteni az OKJ-s sportszakmák megszerzését, - a diákok - céljaikkal összhangban - magas számban folytassák tanulmányaikat felsőfokú intézményekben A felvételi eredmény megállapításának módja, a pontszámítás menete: magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv, testnevelés, biológia 7. év végi és 8. félévi jegyek alapján. További követelmény az írásbeli sportedzői javaslat, melyet a jelentkezési lap mellé kérünk csatolni. A sportszakmai válogatást a DVSC szakemberei végzik el. 10

11 Kollégium Jól felszerelt, korszerű, diákbarát szellemiségű 4-6 ágyas kollégium várja vidéki tanítványainkat. Kollégiumunk célja a gyerekközpontú nevelés. Minden körülmények között figyelembe vesszük a gyerekek érdekeit és céljait. Igyekszünk a mindennapok során családias légkört kialakítani, és emellett nagy hangsúlyt fektetünk a korrepetálásra és a felzárkóztatásra is. Rendezvényeink mindig jó hangulatban telnek (elsősavatás, Mikulásest, karácsony, farsang, stb.). Az itt töltött évekre diákjaink mindig szívesen emlékeznek, felejthetetlenek az itt kialakult barátságok, szerelmek. Felvételi módja Szakközépiskolai osztályba jelentkezőknek az általános iskola 7. év végi és 8. félévi eredményét vesszük figyelembe a következő tantárgyakból: magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv, biológia, kémia. A nyelvi előkészítő osztályba jelentkezők esetében ez kiegészül a központi írásbeli eredményével! Gimnáziumi sportiskolai osztályunk esetében az általános iskola 7. év végi és 8. félévi jegyeit vesszük figyelembe magyar irodalom, magyar nyelv, matematika, történelem, idegen nyelv, testnevelés tantárgyakból. Figyelembe véve, hogy sportiskolába az a tanuló vehető fel aki megfelel a sportegészségügyi és fizikai képességfelmérési vizsgálat követelményeinek. Matematika óra aktívtábla használatával Csoportmunka magyar órán 11

12 Érettségi után Diákjainknak érettségi után lehetősége van arra, hogy szakközépiskolai tanulmányaik befejezése után OKJ bizonyítványt szerezzenek: Mezőgazdaság ágazat évfolyamon Mezőgazdasági technikusként ill. Állattenyésztő és állat-egészségügyi technikusként beiskolázott tanuló érettségi után: 13. évfolyam Mezőgazdasági technikus végzettség 13. évfolyam Állattenyésztő és állategészségügyi technikus végzettség 14. évfolyamon: Agrár áruforgalmazó szak-technikus vagy Kertészeti szak-technikus vagy Vidék-fejlesztési szak-technikus vagy Növényvédelmi szak-technikus DÖK-napi főzőverseny Virágkötészeti bemutató 12

13 Érettségi után Közgazdaság ágazat évfolyamon Pénzügyi-számviteli ügyintéző ill. Vállalkozási és bérügyintéző szakon beiskolázott tanuló érettségi után: 13. évfolyam Pénzügyi-számviteli ügyintéző végzettség 13. évfolyam Vállalkozási és bérügyintéző végzettség Élelmiszeripar ágazat évfolyamon Élelmiszeripari technikusként beiskolázott tanuló érettségi után: 13. évfolyam Élelmiszeripari technikus végzettség Sportiskolai gimnáziumi osztály évfolyamon Gimnáziumi sportiskolai osztályba beiskolázott tanuló érettségi után: 13. évfolyam Sportedző (futball) végzettség 13

14 Egyenes út az Egyetemre Megfelelő tanulmányi eredmény esetén iskolánk tanulói a Debreceni Egyetemen (AGTC, TEK) folytathatják tanulmányaikat. Az iskolánkban végzett tanulók nagy eséllyel nyernek felvételt a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma karaira: Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar 1.) Alapképzési szakok: gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki szak informatikai és szakigazgatási agrármérnöki szak kereskedelem és marketing szak pénzügy és számvitel szak turizmus-vendéglátás szak sportszervező szak 2.) Tervezett felsőoktatási szakképzési szakok: Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki Kereskedelem és marketing Pénzügy és számvitel Turizmus-vendéglátás Mezőgazdaság- Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar 1.) Alapképzési szakok: állattenyésztő mérnöki szak élelmiszermérnöki szak kertészmérnöki szak környezetgazdálkodási agrármérnöki szak mezőgazdasági mérnöki szak növénytermesztési mérnöki szak természetvédelmi mérnöki szak vadgazda mérnöki szak 2.) Felsőfokú szakképzési szakok: Energetikai mérnökasszisztens Gyógynövény- és fűszernövény termesztő és - feldolgozó Hulladékgazdálkodási technológus Logisztikai műszaki menedzserasszisztens Ménesgazda Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző Növénytermesztő és növényvédő technológus Ökológiai gazdálkodó Az utóbbi időben jellemző, hogy tanítványaink - ha felvételt nyernek valamely felsőoktatási intézménybe - halasztják felsőfokú tanulmányaikat, és előbb szakmai végzettséget szereznek intézményünkben. Akkreditált felnőttképzés Intézményünk 2003-tól akkreditált felnőttképzést, vizsgáztatást folytat. 14

15 Európai Uniós Projektek Iskolánk a 2006/07. tanévtől HEFOP pályázati projekt segítségével kompetencia alapú képzést folytat valamennyi évfolyamon. Szükség van erre, hogy megfelelj a munkaerő piaci igényeknek hogy képessé válj az élethosszig tartó tanulásra Ennek a képzésnek a sajátosságai: - kooperatív, csoportos tanulás - csapatépítés, munkamegosztás - felelősség magunkért és másokért - kommunikációs készség fejlesztés - digitális tananyagok használata - kreativitás fejlesztés - önellenőrzés - pozitív közösségtudat Ezzel elérheted,..hogy a sikered elengedhetetlen alkotórésze a részvétel lesz..hogy nem lesz unalmas a tanóra..hogy tanulhatóbbá válik a tananyag..hogy könnyebben elsajátíthatod az ismereteket Intézményünk 2011-ben a TÁMOP Pályázat megvalósításával előminősített referenciaintézményi oklevelet szerzett. Intézményünk 2012-ben megszerezte az ÖKOISKOLA címet. Intézményünk 2013 szeptemberétől TÁMOP-os pályázat keretében tehetségfejlesztést végez. 15

16 Elérhetőségeink Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma OM azonosító: (Minden jelentkezési lapon fel kell tüntetni!) Levelezési cím: 4014 Debrecen-Pallag Mezőgazdász u. 1. Telefon: 52/ Fax: 52/ Web: Az iskola vezetése: Igazgató: Dr. Cserpák Ferencné Közismereti igazgatóhelyettes, pályaválasztási felelős: Kovács Árpádné Szakmai igazgatóhelyettes: Nagyné Biró Edit Pallag Alapítvány: A kuratórium elnöke: Sinayné Tar Judit Számlaszám: Adószám: HÍVUNK, VÁRUNK, ÉREZD MAGAD JÓL NÁLUNK!!! A jelentkezési lapok továbbításának határideje: február

Nyílt nap: 2014. november 12-13.

Nyílt nap: 2014. november 12-13. DEBRECENI EGYETEM BALÁSHÁZY JÁNOS GYAKORLÓ SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, GIMNÁZIUMA ÉS KOLLÉGIUMA OM 201354 Felvételi tájékozató füzet 8. osztályosok számára 2015/2016. tanévre Nyílt nap: 2014. november 12-13. Debrecen-Pallag

Részletesebben

Nyílt nap: 2015. november 18-19.

Nyílt nap: 2015. november 18-19. DEBRECENI EGYETEM BALÁSHÁZY JÁNOS GYAKORLÓ SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, GIMNÁZIUMA ÉS KOLLÉGIUMA OM 201354 Felvételi tájékozató füzet 8. osztályosok számára 2016/2017. tanévre Nyílt nap: 2015. november 18-19. Debrecen-Pallag

Részletesebben

Felvételi tájékozató füzet 8. osztályosok számára

Felvételi tájékozató füzet 8. osztályosok számára DEBRECENI EGYETEM BALÁSHÁZY JÁNOS GYAKORLÓ KÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA OM 201354 Felvételi tájékozató füzet 8. osztályosok számára Debrecen-Pallag 2016 Hol helyezkedik el? Elérhetőségeink: 4014 Debrecen-Pallag

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020. Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 8200 Veszprém, Csap u. 9. Tel: 88/560-590 Fax: 88/560-570 Igazgató: ifj. Szathmáry Árpád Pályaválasztási felelős: Juhász Tamás

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató

Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató Alapítva 1885-ben Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató 2016-2017. tanév Iskolánkban közgazdasági ágazatban folytatunk oktatást a 9-13. évfolyamon.

Részletesebben

Igazgató: Bertháné Hári Gabriella Fogadóóra: kedd Telefonszám: +3696/ A tanévben induló osztályok:

Igazgató: Bertháné Hári Gabriella Fogadóóra: kedd Telefonszám: +3696/ A tanévben induló osztályok: GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC BAROSS GÁBOR KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI ÉS ÜGYVITELI SZAKGIMNÁZIUMA Cím: 9024 Győr, Bem tér 20-22. Tel.: 96/519-373 E-mail: barossgyor@gmail.com OM azonosító: 203038 Feladatellátási

Részletesebben

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B OM azonosító: 201286 Telephely kód: 001 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482-367 E-mail: gimnazium@nagylaszlo-komlo.sulinet.hu

Részletesebben

Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium OM azonosító:

Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium OM azonosító: Intézmény neve: Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium OM azonosító: 031619 Igazgató: Rozmán Éva Pályaválasztási felelős: Pércsi Edit, igazgatóhelyettes Elérhetőségek:

Részletesebben

Keszthelyi Közgazdasági Szakgimnáziuma

Keszthelyi Közgazdasági Szakgimnáziuma Általános tájékoztató nyolcadikosoknak 2017/2018. tanév Zalaegerszegi SzC Keszthelyi Közgazdasági Szakgimnáziuma Kedves nyolcadik osztályos Tanuló! Egy olyan ismertetőt olvashatsz, amelyből tájékoztatást

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődő! Tájékoztató. a kereskedelmi- és a közgazdasági szakgimnáziumi (régebbi nevén szakközépiskola) tagozatra való felvételről

Tisztelt Érdeklődő! Tájékoztató. a kereskedelmi- és a közgazdasági szakgimnáziumi (régebbi nevén szakközépiskola) tagozatra való felvételről Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát,

Részletesebben

Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola

Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola PÁLYAVÁLASZTÁSI ÚTMUTATÓ 2018/2019-ES TANÉV Az iskola szakmaszerkezeti felépítése: Ssz. A Szakképesítés (képzési program)

Részletesebben

Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola

Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola Az iskola szakmaszerkezeti felépítése: A Szakképesítés (képzési program) Jelentkezés időtartama Ssz. kimenetelének határmegnevezése hónap

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató 2019-2020 A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tájékoztatója Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Nevelő-oktató munkánk feladata: Korszerű oktatás (kiemelkedően felszerelt

Részletesebben

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Szakközépiskola Nagy László Gimnáziuma 7300 Komló, Alkotmány u. 2. OM azonosító: 201286 Telephely kódja: 013 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482367 E-mail:

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

Továbbtanulási tájékoztató

Továbbtanulási tájékoztató Debreceni Szakképzési Centrum Irinyi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Továbbtanulási tájékoztató a 2017/2018. tanévre Debrecen Kedves 8. évfolyamos tanuló! 1952-ben az akkori Mezőgazdasági és

Részletesebben

BEISKOLÁZÁS 2014/2015

BEISKOLÁZÁS 2014/2015 BEISKOLÁZÁS 2014/2015 Az iskola jellege, célkitűzése: Gimnáziumunkban az általános műveltséget megalapozó, kétszintű érettségi vizsgára, felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére, valamint a munkába állásra

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2017/2018. tanév

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2017/2018. tanév Igazgató: Molnárné Somogyi Margit Kedves pályaválasztó diákok! FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018. tanév 14 évesen egy olyan választás előtt álltok, amely talán az egész további életeteket meghatározhatja.

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016/2017. tanév

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016/2017. tanév FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév Igazgató: Molnárné Somogyi Margit Műszaki Igazgató: Molnár József Igazgatóhelyettes: Zsemberi Zoltán Kedves pályaválasztó diákok! 14 évesen egy olyan választás előtt

Részletesebben

3300 Eger, Mátyás király út 165.

3300 Eger, Mátyás király út 165. ISKOLÁNKBAN! 3300 Eger, Mátyás király út 165. Tel.: 36/516-068; Fax: 36/516-069 E-mail: igazgato@iqpont.hu Honlap: www.iqpont.hu Igazgató neve: Molnár György OM azonosító: 101496 Nyílt napok idpontjai:

Részletesebben

A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE

A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE 1 KÉPZÉSEK KÓDSZÁMAI Az iskola azonosítási (OM) kódja: 031200, telephely kód: 001 6 évf. reál orientációs

Részletesebben

AZ ISKOLA ADATAI NYÍLT FÓRUMAINK. FONTOS DÁTUMOK Jelentkezés az iskolánkban a felvételi eljárást megelőző írásbeli

AZ ISKOLA ADATAI NYÍLT FÓRUMAINK. FONTOS DÁTUMOK Jelentkezés az iskolánkban a felvételi eljárást megelőző írásbeli AZ ISKOLA ADATAI Postacímünk: Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája, 4029 Debrecen, Csengő u. 4. E-mail: titkarsag@kossuth-gimn.unideb.hu Web-oldal: www.kossuth-gimn.unideb.hu

Részletesebben

2019-ben is vár benneteket a fennállásának 69. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma

2019-ben is vár benneteket a fennállásának 69. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma 2019-ben is vár benneteket a fennállásának 69. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma Cím: 8000, Székesfehérvár, Deák Ferenc u. 11. Tel/fax: 22/315-012 E-mail: titkarsag@jaky.hu

Részletesebben

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280 Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,

Részletesebben

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2015-2016-os tanévre TANDÍJ NINCS! Szakközépiskola Összesen 6 osztály 204 tanuló, ebből 2 osztály turizmus szakirány érettségi

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

2017-ben is vár benneteket a fennállásának 67. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma

2017-ben is vár benneteket a fennállásának 67. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma 2017-ben is vár benneteket a fennállásának 67. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma Cím: 8000, Székesfehérvár, Deák Ferenc u. 11. Tel/fax: 22/315-012 E-mail: titkarsag@jaky.hu

Részletesebben

Felvételi tájékozató füzet

Felvételi tájékozató füzet Debreceni Egyetem ÖKOISKOLA Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiuma OM 201354 1867-től az oktatás szolgálatában Felvételi tájékozató füzet 8. osztályosok számára a 2018/2019. tanévre Elődünk:

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben induló osztályok:

A 2016/2017. tanévben induló osztályok: Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum BÉKÉSY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 1174 Budapest, Széchenyi u. 9-11. Telefon: +36-1-256-16-73 +36-1-257-00-32 OM azonosító: 203061 Telephely kód: 002 Nyitott kapuk

Részletesebben

TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Baja, Bácska tér 1. OM azonosító: 203028 BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2016-2017. tanév Türr sok éves múlt, versenyképes jövő! Érettségire felkészítő

Részletesebben

Felvételi tájékozató a 2017/2018-as tanévre.

Felvételi tájékozató a 2017/2018-as tanévre. tájékozató a 2017/2018-as tanévre. Intézmény OM azonosítója és neve: 036410 FM DASzK, Sellyei Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma Intézmény címe, telefon és fax száma: : 7960 Sellye, Zrínyi

Részletesebben

NEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016. tanév

NEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016. tanév NEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016. tanév Igazgató: Dr. Sipos Mihály Pályaválasztási felelős: Dr. Liptainé Reszegi Ágnes, általános igazgatóhelyettes Az Arany János

Részletesebben

Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma

Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma (OM azonosító: 203028) Felvételi tájékoztató 8. osztályosok számára 2018/2019-es tanévre Informatika Közlekedés, szállítmányozás és logisztika Közgazdaság

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016-os tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol) KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu

Részletesebben

ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BÁTHORY ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BÁTHORY ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Belső kód Felvehető létszám ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BÁTHORY ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA OM azonosító: 203067 Címe: 8900 Zalaegerszeg, Báthory u. 58. Igazgató: Kónyáné Tömpe Lívia

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium 2890. Tata, Új út 19. Tel/Fax.: 34/ 587-580 E-mail: javorka@javorka-tata.sulinet.hu Internet cím: www.javorka-tata.sulinet.hu

Részletesebben

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára Intézmény neve: Egri Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3300 Eger, Bem tábornok utca 3. Telefon/fax: (36) 515-020, 313-765 E-mail: egrikossuthtitkarsag@gmail.com Honlap: www.kossuthzsuzsa.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 / 2019. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2017/18

Felvételi tájékoztató 2017/18 Felvételi tájékoztató 2017/18 Tomori Pál Magyar - Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium Cím: 1223 Budapest, Művelődés utca 21-27. Telephely kód: 001 Telefon: 06 1 362-1551 OM azonosító:

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 2019. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716

Részletesebben

Felvételi a GUNDEL-ben

Felvételi a GUNDEL-ben Felvételi a GUNDEL-ben BVHSZC = Budapesti Vendéglátó és Humán Szakképzési Centrum (összesen 9 iskola) Közös (!) oktatási azonosító: 203078 Négy vendéglátó szakképző iskola Dobos C. József Szakképző Iskola,

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató

Beiskolázási tájékoztató Beiskolázási tájékoztató A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium (OM azonosító 035987) a 2019/2020. tanévre a következő képzési formákat hirdeti meg: Négyosztályos gimnáziumi

Részletesebben

Jelentkezési határidő: július 31. nappali / augusztus 26. esti

Jelentkezési határidő: július 31. nappali / augusztus 26. esti Szakképzési felhívás Érettségizők, érettségivel rendelkezők figyelem! A Ceglédi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma a 2019/2020-as tanévben a következő szakmai képzéseket indítja

Részletesebben

Figyelem! Tájékoztató

Figyelem! Tájékoztató Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát,

Részletesebben

A Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

A Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium A Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 8200 Veszprém, Eötvös K. u. 1. Tel: 88/420-066, 420-004 Fax: 88/420-004 E-mail: iskola@tmvp.hu Honlap: www.tmvp.hu Intézményvezető:

Részletesebben

EGRI SZC REMENYIK ZSIGMOND KÖZÉPISKOLÁJA

EGRI SZC REMENYIK ZSIGMOND KÖZÉPISKOLÁJA EGRI SZC REMENYIK ZSIGMOND KÖZÉPISKOLÁJA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 tanévre RENDKÍVÜLI FELVÉTELI ELJÁRÁS 3390 Füzesabony, Ifjúság út 17. Tel.: 36/341-131 www.remenyikzs.sulinet.hu EGRI SZC REMENYIK

Részletesebben

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2013-2014-es tanévre Szakközépiskola 01 KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉP (német) (1 osztály 34 fő) 02 NYELVI ELŐKÉSZÍTŐS

Részletesebben

Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma

Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma Nagykanizsai Szakképzési Centrum Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2018 19-es TANÉV Milyen képzésre jelentkezhetsz? Szakközépiskolai Szakgimnáziumi Képzési rendszerünk

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004 Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/004 Cím: 6724 Szeged, Kálvária tér 7. Telefonszám: 62/424-874, 62/426-955 Fax: 62/547-039 E-mail: igazgato@derimiksa.hu

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Újpesti Két Tanítási nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Felvételi tájékoztató

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Újpesti Két Tanítási nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Felvételi tájékoztató Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Újpesti Két Tanítási nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203058 Cím: 1041 Budapest, Görgey Artúr utca 26. Web: www.umszki.hu

Részletesebben

Általános tudnivalók. Szakközépiskolai képzések

Általános tudnivalók. Szakközépiskolai képzések Bereczki Máté Kertészeti, Élelmiszeripari és Mezőgazdasági - Gépészeti Szakképző Iskola 6500 Baja, Szent Antal u. 96. OM azonosító: 027975 Honlap: www.bereczki-baja.hu Telefon: (79) 423-744 Igazgató: Horváth

Részletesebben

Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma

Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma 4400 Nyíregyháza, Városmajor u.4. 42 / 512-350 www.nyirszikszi.hu iskola@nyirszikszi.hu 98 éves intézmény pénzügyi-gazdasági

Részletesebben

Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 036742

Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 036742 Horváth Boldizsár i és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 036742 Elérhetőségek: Web: http://www.hbsz.sulinet.hu E-mail: akta@hbsz.sulinet.hu

Részletesebben

A LIPPAI JÁNOS MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁBAN. Nyíregyházán és Tiszabercelen egyaránt,

A LIPPAI JÁNOS MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁBAN. Nyíregyházán és Tiszabercelen egyaránt, A LIPPAI JÁNOS MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁBAN BEISKOLÁZÁSI NYÍLT NAPOT RENDEZÜNK 2016. október 19-én 8:30 tól kezdődően és 2016. november 15-én 8:30 tól kezdődően Nyíregyházán és Tiszabercelen egyaránt,

Részletesebben

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium?

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk (Illyés Gyula) Szekszárdi I. Béla Gimnázium Akkreditált Kiváló Tehetségpont Ökoiskola, Madárbarát Iskola, Mentoráló intézmény

Részletesebben

Jelentkezési határidő nappalis képzésre: július 13. A beiratkozás időpontja: augusztus 1. 9 óra

Jelentkezési határidő nappalis képzésre: július 13. A beiratkozás időpontja: augusztus 1. 9 óra Szakképzési felhívás Érettségizők, érettségivel rendelkezők figyelem! A Ceglédi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma a 2018/2019-es tanévben a következő szakmai képzéseket indítja

Részletesebben

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium?

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk (Illyés Gyula) Az I. Béla Gimnázium Tehetséggondozó Középiskola Tehetségpont Ökoiskola, Madárbarát Iskola, Pénziránytű

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító:

Részletesebben

Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /014

Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /014 Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/014 Cím: 6724 Szeged, Mars tér 14. Telefonszám: 62/558-751 Fax: 62/558-755 E-mail: igazgato.szszc.gd@gmail.com Honlap:

Részletesebben

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029741 Cím: 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Telefonszám: 62/213-227 Fax: 62/213-227 E-mail: jgyg@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap:

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2019/2020. tanévre

Felvételi tájékoztató 2019/2020. tanévre Felvételi tájékoztató 2019/2020. tanévre Miről fogunk beszélni? Intézményünk profilja Közösségünk Felvételi eljárás Pontszámítás menete Magyar - Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium Tehetséggondozó középiskola

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011-2012-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági

Részletesebben

Bevezetés. Szakgimnáziumi ágazati érettségi mellék-szakképesítések

Bevezetés. Szakgimnáziumi ágazati érettségi mellék-szakképesítések Bevezetés A szakképzési törvény 2018. január 1-én hatályba lépett módosításai változást hoztak a szakgimnáziumi képzés tananyagtartalmának felépítésében. A változás támogatja a rugalmas, az adott ágazathoz

Részletesebben

Pápai Szakképzési Centrum Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma

Pápai Szakképzési Centrum Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma 9. évfolyamon induló szakgimnáziumi ágazati képzések: Kódszámok Ágazat 4 év után érettségi + középszintű szakképesítés 3001 Közgazdaság Pályázati-támogatási asszisztens 4+1 3002 Közgazdaság Pályázati-támogatási

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti

Részletesebben

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029741 Cím: 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Telefonszám: 62/213-227 Fax: 62/213-227 E-mail: jgyg@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap:

Részletesebben

Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12.

Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Horváth Boldizsár i és Informatikai Szakgimnáziuma 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 203063 Elérhetőségek: Web: http://www.hbsz-szhely.hu

Részletesebben

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Képzési profilunk: 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. Telefon: 36/ 311-211, 36/515-115 Fax: 36/515-116 E mail: busaki@wignerkozepiskola.hu

Részletesebben

Kedves Tanuló! A 2017/2018-as tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító:

Kedves Tanuló! A 2017/2018-as tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,

Részletesebben

Pécs, Berek utca 15. Tel. 72/ ;

Pécs, Berek utca 15. Tel. 72/ ; Tisztelt Szülők, Kedves Nyolcadikosok! A Pécsi Tudományegyetem (PTE SZESZI) jogelődjét 1945-ben alapították. A fenntartói jogokat 2008 óta a Pécsi Tudományegyetem gyakorolja. Iskolánkban 1995-től érettségire

Részletesebben

A TERPLÁN ZÉNÓ FERENCES SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2015/2016. TANÉVRE

A TERPLÁN ZÉNÓ FERENCES SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2015/2016. TANÉVRE A TERPLÁN ZÉNÓ FERENCES SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2015/2016. TANÉVRE OM azonosítónk: 102547 Kedves pályaválasztó diákok! 14 évesen egy olyan választás előtt álltok, amely

Részletesebben

Szakgimnáziuma. ( OM azonosító : ) Felvételi tájékoztató. 8. osztályosok számára 2019/2020-as tanévre. Közlekedés, szállítmányozás és logisztika

Szakgimnáziuma. ( OM azonosító : ) Felvételi tájékoztató. 8. osztályosok számára 2019/2020-as tanévre. Közlekedés, szállítmányozás és logisztika Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma ( OM azonosító : 203028) Felvételi tájékoztató 8. osztályosok számára 2019/2020-as tanévre Informatika Közlekedés, szállítmányozás és logisztika Közgazdaság Ügyvitel

Részletesebben

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Budapesti Tagintézménye OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar

Részletesebben

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató OM azonosító: 200886 Cím: 3900 Szerencs, Ondi út 1. Telefon: 47/362-533 47/361-444 47/362-132 Fax: 47/362-533/102-es

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002 Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: isktitkar@kossuthzs-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13) AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.

Részletesebben

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 4 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Fél osztály négy évfolyamos kerettantervre épülő, helyi tantervű, matematikából emelt óraszámú Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0003

Részletesebben

2012/2013. tanév. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

2012/2013. tanév. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2012/2013. tanév A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Szakközépiskola Tantárgy Magyar nyelv és irodalom Történelem Társadalomismeret,

Részletesebben

F E L V É T E L I T Á J É K O Z T A T Ó 2016/2017. tanév

F E L V É T E L I T Á J É K O Z T A T Ó 2016/2017. tanév SZÉCHENYI ISTVÁN KATOLIKUS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 3600 Ózd, 48-as út 6. Telefon, fax: 48/569-371; 48/479-153 Honlap: www.szikszi-ozd.hu E-mail: szikszi@szikszi.sulinet.hu OM-azonosító: 029306 F E

Részletesebben

Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre

Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre Kanizsay Dorottya Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Szakgimnázium OM azonosító: 203262 Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre Felvilágosítás és ügyintézés: 1043 Budapest, Kassai

Részletesebben

A képzési formák 8. osztályt végzettek számára

A képzési formák 8. osztályt végzettek számára Kód A képzési formák 8. osztályt végzettek számára Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola, Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 037223 KIK 178012 2015-2016. tanév A szakképesítés és OKJ szakképzettség

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002 Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: suli@kossuthzs-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Intézmény neve: Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola

Intézmény neve: Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola Intézmény neve: Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029768 Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Szent Antal u. 5-9. Telefonszám: 06-62/241-988 Fax: 06-62/241-505 E-mail: eotvos@hiszk.hu

Részletesebben

Széchenyi István Római Katolikus Középiskola. titkarsag@szechenyi60.hu

Széchenyi István Római Katolikus Középiskola. titkarsag@szechenyi60.hu SZÉCHENYI ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS KÖZÉPISKOLA Intézmény neve: Széchenyi István Római Katolikus Középiskola Címe: 3000 Hatvan, Bajcsy-Zsilinszky u. 6. Telefon/fax: 37/341-594; - E-mail cím: Iskola web lapja:

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató 2018/2019-es tanévre

Beiskolázási tájékoztató 2018/2019-es tanévre Beiskolázási tájékoztató 2018/2019-es tanévre Az intézmény: - Neve: EVENTUS Üzleti, Művészeti Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium - Címe: 3300. Eger, Cifrakapu tér 24. - Telefon: 36/517-510

Részletesebben

Szegedi Baptista Középiskola

Szegedi Baptista Középiskola Szegedi Baptista Középiskola OM azonosító száma: 200917 Cím: 6724 Szeged, Rigó u. 24/D Telefonszám: 20/478-4819, 62/246-062 E-mail: szeged@baptistaoktatas.hu Honlap: www.mffg.hu; szeged.baptistaoktatas.hu

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre

Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre Szegedi Szakképzési Centrum 6722 Szeged, Gutenberg u. 11. Az intézmény OM azonosítója: 203052 Tel.: 62/425-322 E-mail: info@vasvari.hu Honlap: www.vasvari.hu

Részletesebben

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy

Részletesebben

Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Tel/Fax.: 36/

Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Tel/Fax.: 36/ Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola 3300 Eger, Mátyás király út 165. Tel/Fax.: 36/516-8 E-mail: igazgato@iqpont.hu Honlap: www.iqpont.hu

Részletesebben

Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakiskola MAGYAR LÁSZLÓ GIMNÁZIUMA ÉS SZAKISKOLÁJA

Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakiskola MAGYAR LÁSZLÓ GIMNÁZIUMA ÉS SZAKISKOLÁJA Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakiskola MAGYAR LÁSZLÓ GIMNÁZIUMA ÉS SZAKISKOLÁJA Cím: 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5 Telefon: 75/ 541-269,

Részletesebben

Mit kínál az I. Béla Gimnázium?

Mit kínál az I. Béla Gimnázium? Mit kínál az I. Béla Gimnázium? Helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk (Illyés Gyula) I. Béla Gimnázium Akkreditált Kiváló Tehetségpont, Európai Tehetségpont, kiemelt teljesítményű iskola, Pécsi Tudományegyetem

Részletesebben

A Szegedi Kereskedelmi Közgazdasági és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Vasvári Pál Tagintézménye köszönti a PÁLYAVÁLASZTÁSI VÁSÁR résztvevőit

A Szegedi Kereskedelmi Közgazdasági és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Vasvári Pál Tagintézménye köszönti a PÁLYAVÁLASZTÁSI VÁSÁR résztvevőit A Szegedi Kereskedelmi Közgazdasági és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Vasvári Pál Tagintézménye köszönti a PÁLYAVÁLASZTÁSI VÁSÁR résztvevőit Szeged, Gutenberg u. 11. 6722 Igazgató: Dr. Marschalek Norbert

Részletesebben

Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre

Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 3532 Miskolc, Herman Ottó utca 2. Tel: 46 / 508-252 www.ker-misk.sulinet.hu Felvételi tájékoztató

Részletesebben

C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA

C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA I. A KÉPZÉS PEDAGÓDIAI CÉLJA: Az általános műveltséget erősítő előképzettség, valamint a szakmacsoportos alapozó ismeretek megszerzése után a szakmai elméleti és gyakorlati ismeretek

Részletesebben